Issuu on Google+

Örökös pereskedés Figyelő 2009./46. szám – november 12. Zeisler Judit Foggal-körömmel ragaszkodik az állam a magánvagyonokból elkobzott vagy letétbe helyezett tárgyakhoz. Így a múzeumokba került családi vagyon visszaszerzésére általában a bírósági út marad. Hat egymást követő bírósági ítélet mondta ki, hogy a hazai múzeumoknak vissza kell adniuk Gróf Sigray Antal örököseinek tulajdonát. A nemzeti ellenállás e prominens alakja még a 40es években a németek elől menekítette múzeumi letétbe képző- és iparművészeti gyűjteménye egy részét, majd az Egyesült Államokban bekövetkezett halálát követően a családi vagyon egy másik nagy szeletét leánya helyezte letétbe. Örökösei a több mint háromezer festmény, szobor, bútor és könyv egy részét a rendszerváltás után hat hazai múzeumban lelték fel.

Frissen visszaadott műtárgy. Egyenként perelnek. Fotó: Kőhalmi Péter

Az intézmények közül az Iparművészeti Múzeumtól, a Magyar Nemzeti Múzeumtól és a keszthelyi Helikon Múzeumtól annak ellenére sem sikerült visszaszerezniük mintegy kétszáz műtárgyat, hogy tulajdoni igényeik jogosságát a Kincstári Vagyoni Igazgatóság egy hivatalos levélben is megerősítette 2002-ben a kulturális tárca felé. Így a három közgyűjtemény ellen – próbaképpen néhány darabért – pereket indítottak. Ezek eredményeképpen eddig három tárgyhoz jutottak hozzá, legutóbb e hét elején vehettek át egy XIX. századi angol karosszéket az Iparművészeti Múzeumtól (képünkön).

A Magyar Nemzeti Múzeumtól viszont eddig nem kapták vissza azt a 14 festményt, amelyek egy másik jogerős ítélet szerint járna nekik, s további 11 peren kívül igényelt művet sem. Kovács Tibor, a múzeum főigazgatója nem kívánt nyilatkozni arról, mik a szándékaik. Amennyiben az átadás elmarad, újabb perek következhetnek, amelyek költsége az örökösök további győzelme esetén végső soron az adófizetők pénztárcáját terhelné. „Az állam jogosulatlanul minél tovább a közgyűjteményekben akarja tartani a nem állami tulajdont képező tárgyakat, ezzel arcul csapva a tulajdon szentségének alkotmányos alapelvét” – értékeli a helyzetet Patay Géza, a Sigray-örökösök jogi képviselője.


A jelenleg folyó fontosabb eljárások Káldi-ügy ● Káldi István ügyvédtől egy koncepciós per során 37 képet – XIX. és XX. századi mesterek munkáit – elkoboztak, további 21 képet pedig lefoglaltak. Az örökös az utóbbi csoportba tartozó, jelenleg ismeretlen helyen lévő művekért kárpótlási kérelmet nyújtott be, míg az elkobzottak közül a Magyar Nemzeti Galériában és vidéki múzeumokban fellelhető 30 alkotást visszaigényli. ● A per 2003 óta folyik, ítélet még nem született. Blumgrund-ügy ● A családi vagyont – többek között a perben követelt festményt és könyvritkaságot – 1950-ben elkobozták, miután azt az országból ki akarta csempészni a tulajdonos, s ezért elítélték. Az örökösök most visszakövetelik a vagyont, illetve annak értékéért kérnek kártérítést. ● A felperes időközben elhunyt, jogerős ítélet nincs. Marky-ügy ● Az Iparművészeti Múzeumban a negyvenes években letétbe helyezett tárgyaikért az 1960-as években jelentkeztek a külföldre távozott tulajdonosok. Azt a két védett művet igényelték vissza, amelyeket anno nem tudtak kivinni. Ezeket az állam álláspontja szerint 1967-ben megvásárolta a múzeum, az adásvételről azonban nem maradt fenn érvényes dokumentum. ● A felperes időközben elhunyt, jogerős ítélet nincs. Feinbach-per ● Munkácsy Mihály Falusi Iskola című, a Magyar Nemzeti Galériába került festményét igénylik vissza az örökösök. ● A per 2003 óta folyik, a következő tárgyalás decemberben várható. Sigray-ügy ● Az 1943-ban és 1951–52-ben több lépésben letétbe helyezett gyűjteményből az örökösök eddig egy, az Iparművészeti Múzeumban található bútordarabért, a keszthelyi Helikon Múzeumban őrzött szoborért, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban elraktározott összesen 15 darab festményért (először csak 1, majd később 14 képért) indítottak pert. ● Két nem jogerős és négy jogerős bírósági ítélet az örökösök javára döntött. A legutóbbi, szeptemberben kihirdetett ítélet tárgyát képező 14 festményt még nem adta vissza a múzeum. Forrás: MNV Zrt., Figyelő-gyűjtés

„TALÁLT TÁRGYAK” MÚZEUMA. A második világháború és az államosítások során közgyűjteményekbe vándorolt magántulajdonú tárgyak jó ideje még evidens esetekben is csak peres úton követelhetők vissza a Magyar Államtól. A visszaigénylésért folyatott eljárások pedig az utóbbi években többnyire hosszúra nyúlnak, kimenetelük kétes (a folyamatban lévő jelentősebb ügyeket lásd a 48. oldalon). Az időhúzás oka részben a kialakulatlan ügyrend, részben a felelősség hárítása. „A tulajdonhoz való jog tiszteletben tartása azt követelné, hogy e tárgyak visszakerüljenek a jogos örökösökhöz, ugyanakkor átengedésükkel nagy mennyiségű, fontos műtárgy kerülne ki a hazai közgyűjteményekből” – vázolja Gereben Katalin, a műtárgypiaci tanácsadással foglalkozó Equilor Fine Art Kft. ügyvezető igazgatója, a téma kutatója. Pedig a nemzetközi gyakorlat szerint nehezen vállalható helyzet, hogy egy múzeum kétes eredetű műtárgyakat birtokoljon. „Magyarország nemzetközi megítélése nagyon rossz a restitúciós ügyek tekintetében, ugyanolyan befagyott területként értékelik, mint Oroszországot” – ismerteti Gereben Katalin a Sotheby’s nemzetközi aukciósház restitúciós osztályán szerzett tapasztalatait. A vitás helyzet abból fakad, hogy a rendszerváltást megelőző fél évszázadban számos ismeretlen eredetű műtárgy került államosítás és elkobzás útján a közgyűjteményekbe, a tulajdoni jogokat igazoló dokumentáció pedig hiányos vagy időközben megsemmisült. A második világháborút követően, a nyugati országokhoz hasonlóan, hazánkban is kormánybizottság foglalkozott a holokauszt során eltulajdonított javak visszaszolgáltatásával, s ehhez az eredeti tulajdonosok felkutatásával. A műkincsek egy jó része azonban éppen a győztes hatalmak katonáinak – oroszok és amerikaiak –kezére került, illetve nyoma veszett a tulajdonosoknak. Nyugat-Európában itt be is fejeződött a történet: a gazdáját vesztett műkincseket egy kijelölt intézményre bízták, így például Franciaországban a


Louvre-ra. Nálunk azonban a helyzetet tovább bonyolították az 1952-től folyó ingatlanállamosítások során a koncepciós perek áldozataitól és a disszidensektől konfiskált vagyontárgyak. Aztán egy 1954-es törvény értelmében minden olyan műtárgyat államosítottak, amelynek eredete ismeretlen volt, vagy tulajdonosa jogellenesen külföldre távozott. Máig kérdéses, hogy összesen mekkora mennyiségű, milyen értékű tárgycsoportról van szó (az erről szóló Munkácsy-festmények. Görgey Gábor akkori kulturális kutatásokról lásd a keretes írást). A nehézséget egyrészt miniszter 2002-ben per nélkül az okozza, hogy a múzeumi dokumentáció nagy hányada visszaadott négy képet Vida elégett az Országos Levéltárban 1956-ban pusztító tűzben, Jenő örököseinek. Fotó: MTi ráadásul a tárgyak olyan hirtelen, hatalmas mennyiségben és gyakran nem egyértelmű utasításokkal ellátva özönlötték el a hazai közgyűjteményeket, hogy ezért a leltározás évekig – egyes esetekben több mint tíz évig – elhúzódott. A Sigray-hagyaték esetében a perben Soós B. Tibor, a múzeumok oldalán beavatkozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ügyvédje például azt említi, hogy a család ötvenes években államosított kastélyából még a műtárgyak elszállítása előtt szociális otthont alakítottak ki. Így – az MNV álláspontja szerint – ekkor tisztázatlanná vált az eredeti tulajdonosok kiléte. A bíróság azonban eddig mind a hat esetben megállapította, hogy a műtárgyakat (az ingatlannal ellentétben) nem államosították. TELJES ELUTASÍTÁS. A hiányos dokumentáció ellenére az állam álláspontja szerint a kommunizált tárgyak a közvagyon részei, mivel több mint egy évtizede viselik gondjukat. Az állami elbirtoklás tényét a bíróság több esetben is megállapította. A jogerős ítéletek értelmében így maradhattak a hazai közgyűjteményekben a legjelentősebb magánkollekciók, a többek között Courbet Birkózók című értékes festményét tartalmazó Hatvany-gyűjtemény, az El Greco- és Cranach-képeket felsorakoztató Herzog-kollekció, a XIX. és XX. századi hazai mesterek munkáit magában foglaló Dános-hagyaték, illetve a Lenkey család két Van Dyck-másolata. „Teljes elutasítást tapasztaltam az állam részéről” – kommentálja az eseményeket Varga Tamás, a Hatvany-, a Herzog- és a Dános-örökösöket képviselő ügyvéd. Érdekes módon, a bíróság előző döntéseivel szemben másodfokon több ügyben az állam javára született ítélet. Négy esetből kettőben – a Herzog- és a Dános-perben – első fokon az ítélőszék még annak ellenére is a felperesek javára döntött, hogy azok korábban kárpótlást is kaptak. Egy, a neve elhallgatását kérő, bírósági ügyekben jártas forrásunk szerint ez azzal magyarázható, hogy a restitúció „korosztályos kérdés”, azaz az idősebb bírók szívesebben ideologizálják a közvagyon részeként az államosítások során szerzett alkotásokat. E konzervatív szellemiség az úgynevezett Vida-sokk után merevedett meg. Görgey Gábor, a kulturális tárca akkori vezetőjének engedélyével 2002-ben per nélkül adtak át az örökösöknek Vida Jenő egykori kultuszminiszter gyűjteményéből származó négy Munkácsy-képet. Az akkoriban nagy visszhangot kiváltó ügyben az Állami Számvevőszék is vizsgálta a résztvevők felelősségét. Jelentésében végül azt állapította meg, hogy „a hasonló helyzetek során követendő államigazgatási eljárási rend nincs szabályozva”. Úgy tudjuk, 2003-ban Hiller István kulturális miniszter és Draskovics Tibor pénzügyminiszter között született egy nyilvánosságra azóta sem hozott megállapodás, miszerint a továbbiakban kizárólag peres eljárást követően adhatók ki a közgyűjteményekben őrzött műkincsek (ezt azonban nem erősítette meg lapunknak az Oktatási és Kulturális Minisztérium). Egységes rendelkezés


hivatalosan máig nem született, s – a külföldi, például hollandiai gyakorlattal ellentétben – speciálisan a hazai restitúciós ügyekre szakosodott döntéshozó testület sem jött létre. Perekre már csak ezért is szükség van, mert egészen az utóbbi évekig még az is kérdéses volt, ki lehetne a felelős döntéshozó az állam részéről. Változást a 2007-es vagyontörvény hozott, amely az állami vagyon tulajdonosi jogának gyakorlásával az MNV Zrt.-t és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT) ruházta fel. A közvagyon részét képező műtárgyak leltárból való törlését továbbra is a kulturális miniszter engedélyezheti. „Peren kívüli megegyezésre azonban a Tanácsnak elviekben már lenne lehetősége” – mutat rá Soós B. Tibor. Erre azonban eddig még nem volt példa, eddig ugyanis az MNV Zrt. még csak a már megkezdett eljárásokat vette át. Lajstrom nélkül Jelenleg lehetetlen pontosan megállapítani, mely műtárgyak és mekkora értékben vándoroltak át a hazai magángyűjteményekből a múzeumokba a második világháborút követő évtizedekben. A tulajdonjogi kutatások a rendszerváltás óta viták kereszttüzében állnak, noha az 1998-ban Washingtonban létrejött megállapodás 44 aláírója között Magyarország is vállalta, hogy segíti a holokauszt során elzabrált műkincsek sorsának felderítését. Ehhez még abban az esztendőben megkezdődött a hazai múzeumokban található műkincsek eredetét tanúsító jegyzék összeállítása. A Restitúciós Adatbázis elkészítése azonban megtorpant, miután Mravik László, a Magyar Nemzeti Galéria egykori művészettörténésze, a kérdés neves kutatója lemondott a projekt vezetéséről – az anyagi támogatottság hiánya, továbbá kutatásainak akadályoztatása miatt. A restitúciós kutatási feladatok koordinálását 2001-ben a Szépművészeti Múzeum vette át. Ausztriával, Németországgal vagy Franciaországgal ellentétben teljes hivatalos lajstrom azóta sincs a hazai közgyűjteményekben őrzött kétes eredetű műtárgyakról. A Szépművészeti eredményei azonban nyilvánosak: konkrét kérdésekkel bárki fordulhat hozzájuk. Sokszor keresik meg például a múzeumot a holokauszt során eltűnt alkotások után kutató külföldi, zömében amerikai ügyvédek egy-egy katalógusban látott mű adatai miatt. Mihály Mária főigazgató-helyettes szerint a jelenlegi hiányos információk miatt egy esetleges tulajdoni per tárgyát képező műtárgylista összeállítása nem érne sokat. Ennél fontosabbnak tartja, hogy először tisztázzák, miként hajtották végre az államosításokat, illetve a különböző tulajdonelvonást lehetővé tevő rendelkezéseket. Ez utóbbiak feltárása nélkülözhetetlen alap a múzeumi tárgyak eredetének megállapításához.

A cikk eredeti változata az alábbi linken érhető el: http://www.fn.hu/hetilap/20091109/orokos_pereskedes/?action=nyomtat


Örökös pereskedés_Figyelő cikk