Page 1

Szombathelyi

2011. szeptember

Annyit kerekezünk mint a dánok Történelem 3D-ben Félmillió tárgy az Iseumból

Frankhitel: csak a remény maradt Külföldön jobb a helyzet?


Körforgalom épül Újabb körforgalom épül Szombathelyen. Az Iseum beruházás részeként nemcsak felújítják a Rákóczi Ferenc utcát Szombathelyen, hanem a Thököly és Rákóczi utcák találkozásánál körforgalmat is építenek. A tervek szerint október közepére-végére kell elkészülni a kivitelezőnek a munkákkal. A beruházás megkezdésére nemcsak az Iseum építésének befejezése vagy a karnevál miatt kellett várni, hanem az elhúzódó közbeszerzési eljárás miatt is. 138 millió forintért a Magyar Aszfalt végzi majd a munkát, aminek elég gyorsnak kell lennie. A kivitelező cégnek ugyanis mindössze 49 napja van arra, hogy a Rákóczi és Thököly utcák között felújítsa az útburkolatot, a járdákat ezen a szakaszon térkö-

2

vezze. Másrészt a Thököly-Rákóczi utcák kereszteződésében körforgalmat kell kialakítani. Ez akkor lesz majd mint a Március 15. téren és megkönnyíti a gépjárművel közlekedő dolgát, de a gyalogosokét is, ugyanis minden oldalán lesz majd zebra. Nem mellesleg visszaszorítható a gyorshajtás. A munkálatok idején forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az építkezés ideje alatt a Thököly utcáról a Battyhány tér felé csak a buszok hajthatnak be a Rákóczi Ferenc utcába. Sajnos tapasztalat, hogy ezt nem mindig tartják be az autósok. Pedig jó lenne. A személyautók a Thököly utca felől csak a zeneiskola mögötti parkolóig hajthatnak be, az utca további részébe pedig csak buszok közlekedhetnek.


Megszűnt a gázár-támogatás Ez a teher az önkormányzatoké lett Önálló formájában szeptembertől megszűnik az eddigi gáz- és távhőtámogatás, s összege beépül az önkormányzat lakásfenntartási rendszerébe. A támogatások 90százalékát továbbra is az állam fizeti. Változik a keret felhasználási módja is: nem csak fűtésre, de lakbérre, közüzemi számlákra is lehet igényelni pénzt.

Akik augusztus végégig jogosultak voltak fűtéstámogatásra, az önkormányzatokhoz fordulhatnak, hogy a lakásfenntartási támogatás keretében segítséghez jussanak. A különálló lakásfenntartási támogatás ugyanakkor megszűnik, s ezzel azok járnak rosszabbul, akik addig mindkét forrást fel tudták használni: az önkormányzat által utalható keret minimális összege 25 ezer forint lesz, maximuma még nem tisztázott – ám az már biztos, hogy az igénylők az eddigieknél szigorúbb feltételeknek kell majd megfeleljenek. Egy főre eső jövedelemhatáruk 71 250 forint lesz, s ennél magasabb bér esetében nem kaphatnak segítséget. Szintén meghatározó fontosságú kérdés lesz az igénylő otthonában található tár-

gyak mennyisége és értéke: egy bútor vagy vagyontárgy teljes értéke nem haladhatja meg a 850 ezer forintot, a vagyontárgyak összértéke pedig a 2 millió 280 ezer forintot, ha valaki az önkormányzathoz fordulna támogatásért.

3


Karnevál a megújulás útján

Placido Domingo is jöhet még

Varázsfuvola, Diadalív, Vesta-templomban őrzött karneváli láng. Csak néhány azok közül az újdonságok közül, amelyekkel az idén csábította Szombathely a Savaria Történelmi Karneválra a látogatókat. Az időutazáson idén is több tízezren vettek részt, akik mintegy 300 program közül válogathattak kedvükre való kulturális csemegét.

4

Ami Szegednek és Bajának a Halászléfőzőverseny, Mohácsnak a Busójárás, az Szombathelynek a Savaria Történelmi Karnevál. Az év legnagyobb, legtöbb embert vonzó fesztiválja. Néhány nap, amely felbolygatja a várost, amikor nem a trendi divat a menő, és amikor még a gyerek is fennmaradhat sokáig, ha éppen nem tud betelni a frissen szerezett játékok élményével. Idén már 12. alkalommal rendezték meg Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális kalandozását, térben és időben. Ahogy mondani szokás volt itt minden: látványos Varázsfuvola előadás, fáklyás esti megnyitó, a várost keresztülszelő jelmezes felvonulás, és vihar, hogy aztán az utolsó napon, verőfényes napsütésben mindenki még egy nagyot mulathasson, kifulladásig. Új helyszínekkel, de ami ennél is fontosabb, új látványelemekkel és programokkal gazdagodott a fesztivál kínálata. Kezdjük rögtön a Varázsfuvolával. Egykor Szombathely neve elválaszthatatlan volt Mozart eme remekművétől. Évről évre előadták az osztrák zeneszerző klasszikus művét az Iseumban. Állítólag még a határainkon túl élőket is megmozgatott a híres opera. A szépszámú közönség azonban az elmúlt 12 évben hiába kereste a szombathelyi programfüzetekben a Varázsfuvola előadást, mert az bizony nem szerepelt benne, egészen mostanáig. Az új Iseum nemrég megnyitotta kapuit, így adott volt a lehetőség, hogy megfelelő környezetben végre újra felcsendüljön Papageno és Papagéna duettje. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Éjkirálynője szerepében a világ operaházainak egyik sztárja, Miklósa Erika kápráztatta el a közönséget csodálatos hangjával. A karneváli bolyongásban nem lehetett nem észrevenni az antik istenszobrokat, akár Isisét, a városháza mellett, és ugyanilyen eltéveszthetetlen volt a Diadalív is Thököly utcában. És ha már itt tartunk.

Rögtönzött közvélemény kutatásunk alapján, vagy mondjuk így: a megkérdezett karnevállátogatók véleménye szerint, a Diadalív aratta idén a legnagyobb tetszést. Nem csoda, ha volt olyan bátor és persze szerelmes férfi, aki itt kérte meg párja kezét. Egy általunk megkérdezett miskolci házaspár már másodszor vettek részt a karneválon, a Ferences-kerti bemutatók mellett a Diadalív jelentette számukra az igazi élményt. Egy szombathelyi férfi pedig kérédsünkre azt mondta: a karnevál már összeforrt a várossal, fontos, hogy minden évben van a városban egy ilyen kiemelkedő, az öszszetartozást erősítő rendezvény.


A számtalan helyszín közül idén is sok látogatót vonzott a Ferences-kert. Régi helyszíne ez a karneválnak, a férfias játékok kedvelőinek terepe. A római legiók bemutatója mellett, gladiátorok is küzdöttek az aréna tágas színpadán, de a honfoglalás kori magyarság harci tudományáról is kaphattak ízelítőt a látogatók. A hagyományőrzők között természetesen ott volt a Savaria Legió, de egy másik helyi csoportot is találtunk: a szombathelyi Nyugati Gyepű Pajzsa Haditorna Egyesületet, akik 10-11. századi hadászatot mutattak be a karneválon – árulta el Pospischil Barnabás, a hagyományőrző csapat egyik tagja. Harcászatban a Magyarországon eddig még ritkán gyakorolt szabadharcot mutatják be, „buhurtszerűen” harcolnak. Ez azt jelenti, hogy nincs koreográfia, a harc teljes erővel, földre kerülésig zajlik. A legkisebbeknek a Gayer-park árnyas fái alatt szerveztek idén is szórakoztató programokat. A kicsit nagyobbakat, és a felnőtteket várta többek között a Romkert: középkori hagyományőrzők bemutatójával, vagy a Rabszolgavásár R(izikó) faktor előadásával. A Weöres Sándor Színház egy Könnyű prédával lepett meg bennünket, Udvaros Dorottya főszereplésével. De láthattunk gólyalábas előadást, zászlóforgatókat, és akkor még nem is beszéltünk a rengeteg zenei koncertről, amelyek segítették átlendülni a hallgatókat egyik programról a másikra.

De mi vár ránk jövőre? Mérei Tamás, a karnevált szervező alapítvány kuratóriumának az elnöke szerint még több újdonság és világsztárok. Az iseumi előadásokat, Iseumi Szabadtéri Játékok elnevezéssel kellene erősíteni. A cél nem az, hogy egy újabb, erős középszintű játszóhelyet hozzanak létre, hanem a helyszín okán, érdemes magasabb célokat megfogalmazni. Amiről most szó van – árulta el Mérei Tamás -, hogy Placido Domingo-t szeretnék megnyerni, hogy vezényelni, vagy énekelni, jöjjön jövőre Szombathelyre, de más világsztárokat is megpróbálnak a vasi megyeszékhelyre csábítani. Szó van a tervek között arról is, hogy Verdi: Aida című művét, az István, a királyt illetve egy Mozart operát mutatnának be. A bemutatók több héten keresztül zajlanának, akár minden másnap este. A látványelemek köre is bővíthető, például a nagyszínpad kaphatna más formát, akár egy gályáét. A zenészek a fedélzeten játszanak, lehetne akár árbóca is, az evezők helyettesíthetnék a kordont. A karnevál véget ért. A szemetet is eltakarították, már és a bódékat is régen elbontották. A város újra csendes. A magányos őszben Savaria siratja nemcsak a nyarat, hanem a messze tűnő karneváli színes forgatagot is. Mementók azonban maradtak. A látványelemeket – diadalív, istenek szobrai – a város különböző pontjain láthatjuk majd viszont. MP

5


Újra szól a Katolikus Rádió

Színesedő helyi média E hónap elejétől újra hallható a szombathelyi éterben a Katolikus Rádió, amely a vallási műsorok mellett közszolgálati tartalommal, a helyben történő események bemutatásával jelentkezik mindennap. Korábban középhullámon voltak hallhatók a rádió adásai, ám ez év januárjától ez a sugárzási lehetőség megszűnt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által fenntartott Magyar Katolikus Rádió nem kérte a lejárt, hétéves műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását. A középhullámon történő sugárzás nagy terhet jelentett a Püspöki Konferencia számára, mondta Spányi Antal, a rádió vezérigazgatója egy szombathelyi sajtótájékoztatón, amit abból az apropóból tartottak, hogy városunkban és vonzáskörzetében is újra hallhatók a rádió adásai. A 107,4 MHZes ultrarövid-hullámú frekvenciára kell a rádiókészülékeiket hangolniuk azoknak, akik a Katolikus Rádió műsoraira kíváncsiak.

6

– A Katolikus Egyház tanítása az ember egész életét képezi le, nemcsak az imádságról szól, vagy karitatív cselekedetekről, hanem az emberről magáról, mondta lapunknak adott interjújában Spányi Antal. Ezt az üzenetet, tanítást, az egyház szeretné mindenkinek felkínálni. Nemcsak azoknak, akik templomba járnak, hanem szeretné, hogy ez a felgyülemlett 2000 éves tapasztalat minden ember életének a gazdagsága legyen, a belső tartalmát tudja harmonikusabbá tenni. Segítse hozzá az embereket, hogy békében és szeretetben éljenek. Úgy mondja az egyház, hogy „reevangelizálni” kell a világot. Az ember nyitott az Istenre, nyitott valami transzcendens felé. Az Egyház felkínálja Isten igaz tanítását, és ahhoz, hogy ez el tudjuk juttatni az emberekhez, úgy éreztük, fontos eszköz a Katolikus Rádió. Az a tapasztalat, hogy sokan hallgatták az adásainkat korábban, és reméljük, hogy ezt a most induló rádiót is sajátjának fogja érezni az a közösség. – Nem lett volna hatékonyabb eszköz az evangélium üzenetének terjesztésére egy tisztán vallási jellegű rádió? – Nem is akartunk kizárólag vallási műsort készíteni. Ez ugyanis azokhoz szólt volna, akik amúgy is az egyház tanítására figyelnek. Mi azokat szeretnénk elsődlegesen megszólítani, akik kívülről figyelik az egyházat, fogékonyak az értékekre. Őket szeretnénk ráébreszteni arra, hogy bármely területen is zajlik az életük, az egyház tanítása segíthet egy teljesebb élet kialakításában. A Katolikus Rádiónak a szombathelyi a második vidéki állomása. Budapest után előbb augusztusban Székesfehérváron kezdődött meg URH frekvencián a sugárzás, most pedig Szombathelyen. A frekvenciákhoz pályázat útján jutott a rádió. A Szombathelyi Egyházmegye eddig is hatékonyan használta ki a modern tömegkommunikációs eszközöket. Internetes weblapjuk mellett készül havilap is, de rendszeresen látható televíziós magazin műsoruk, most pedig a vasi megyeszékhelyen újra szól a Katolikus Rádió. – Jézus azt a feladatot adta, hogy az egész világon hirdessük az ő üzenetét – mondta el lapunknak Veres András, megyéspüspök. Az üzenet közvetítését azon eszközökön keresztül kell megtenni, amelyeket ma az emberek használnak. Ezek között nemcsak az internet, a televízió, újság, hanem a rádió is szerepet kaphat. Amikor a középhullámú adás megszűnt, akkor sokan jelezték felém, hogy nagyon nagy örömmel hallgatták a Katolikus Rádiót, és erre szükség lenne a későbbiekben is. Most annyit sikerült elérni, hogy Szombathelyen és környékén hallható lesz a rádió, reméljük előbbutóbb szélesebb körben is, hiszen az egész egyházmegyére szeretnék gondolni, amikor a kommunikációról van szó. Azt is gondolom, hogy

ebben nemcsak a hívő embereknek telik örömük, hogy a jó hírt, jó üzenetet hallgatják, hanem mások számára is, akik igényesek saját magukkal, a világnézetükkel, irodalommal és sok minden mással szemben. Itt olyan hiteles forrásból kaphatnak információkat, élményeket, amelyek az ő életüket is gazdagítani fogják. A rádióban, többek között hírek, zenék, irodalmi összeállítások, mesék és beszélgetések is hallhatók, egyszóval minden, ami egy közszolgálati rádióban. Ami viszont különbség, az a helyi tartalom. Ezt teszi lehetővé az URH sugárzás, mondta Radetzky András vezérigazgató-helyettes. Naponta több órányi, Szombathelyről szóló és Szombathelyen készített összeállítás hallható. Pontosan 6 órányi, 1 óra ismétléssel. Mindennap egy órás hírmagazint hallhatnak a Szombathelyiek. A fennmaradó időszakban magazin műsorokat sugárzunk. Köztük lesz például helytörténeti magazin és mese. Azt hiszem, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő tartalmat. A szombathelyi műsorokat helyi újságírók készítik majd. A sugárzás Budapestről történik, szerkesztőség nincs a városban, mindössze egy stúdió, hangzott el a sajtótájékoztatón. A rádió finanszírozása három részből áll. Az egyházi támogatás mellett a működéshez pályázatokból és reklámbevételekből teremtik elő a szükséges anyagi forrásokat. Molnár Péter


Frankhitel: csak a remény maradt Külföldön jobb a helyzet? Az utóbbi hónapokban megállíthatatlannak látszott a svájci frank szárnyalása. A hitelesek havi törlesztő részlete ezzel együtt ugrott az egekbe, már olyan családok is nehezen nyögik a terheket, akik eddig még tudtak fizetni. A történet annyira hihetetlen, hogy számtalan történet is napvilágot látott arról, hogy a bankok hogyan is dolgoznak valójában a háttérben. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a probléma nem magyar sajátosság. A „bezzegország” Ausztriában szintén elszálltak a frankhitelek, ám a pánik csak pár napig tartott, ugyanis megoldották az ügyet. Nem úgy, mint nálunk.

Szinte hihetetlen, de Ausztriában közel 250 ezer ember vett fel svájci frank alapú hitelt, az ebből adódó hiteltartozásuk eléri az 50 milliárd eurót. Az árfolyam növekedése miatt a veszteség megközelíti a 10 milliárd eurót. Az osztrák sajtó többször foglalkozott ezzel a kérdéssel, és részletezte azt az eljárási módszert, amivel az osztrák bankok kezelik az ügyfeleiket. Az egyik nagy pénzintézet például többszörösen figyelmeztette a kockázatokra az ügyfeleket, szóban és írásban, amikor felvették a hitelüket. Nálunk ez a gyakorlat csak ritkán mutatkozott meg, inkább azt lehetett érzékelni, hogy boldog-boldogtalan kaphat nagy összegű hitelt, néha még akkor is, ha nem volt munkája. A Bank Ausztria a válság kitörésekor több száz tisztviselőt mozgósított azért, hogy foglalkozzanak a bajbajutott hitelesekkel. Általános megoldás a sógoroknál az, hogy minden lehetséges megoldást felkutatnak az adósnak, aki ha úgy dönt, többletköltség nélkül válthatja át hitelét bármely más valutára. Ez az elv szinte minden Ausztriában működő bankra igaz. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy az osztrákok a megemelkedett törlesztő részletet is könnyebben fizetik, mint mi magyarok. Összegezve: az osztrák kevesebbet fizet és többet kap, ná-

lunk ez fordítva működik. Ami érthetetlen, hogy az egy tulajdonosi csoporthoz tartozó pénzintézet másként jár el nyugaton és más (sok esetben rosszabb) feltételekkel dolgozik itthon. A hazai gyakorlatot sok tényező befolyásolhatja, aminek egy része lehet az állami beavatkozás is. Az osztrák gyakorlat után a magyar példa, ugyanazoknál a bankoknál egészen más képet mutat. Gyakorlatilag az összes létező költséget az ügyfelekre terhelik, legutóbb egy internetes hírportál arról számolt be, hogy a jelzálogkamatok sokkal magasabbak az indokoltnál, tehát Magyarországon minden hitel drágább, mint külföldön. Ezt sokan a bankadóval magyarázzák, de annak a terheit elvileg tilos áthárítani az ügyfelekre. A bankok által fizetett adó és a magasabb kamatból eredő többletbevétel szinte forintra ugyanakkora összeget tesz ki, persze ez csak véletlen lehet. Az osztrákok mellett úgy tűnik, a lengyelek is szerencsésebbek, hiszen alacsonyabb, (átlagosan 4 százalék) kamatot fizetnek a frankhitelek után, mint mi magyarok. A magyarázat erre többek szerint az lehet, hogy a magyar ügyfelek nagyobb kockázatot jelentenek a bankoknak, mint a régió többi lakója. Egy elemzés szerint legalább két százalékponttal több kamatot fizetünk a hiteleink után, mint mások. Ez egy átlagos lakáshitel esetén akár 7-8 ezer forintot is jelenthet. Ez nem kevés összeg, figyelembe véve a magyar átlagbéreket. A befektetési kedv és a háztartások megtakarítása természetesen nálunk éppen a terhek miatt alacsony, de máshol sem rózsás a helyzet. Visszatérve az osztrákokhoz, a lakossági kézben lévő részvények értéke 18 milliárd eurót tesz ki, ennek fele készpénz és betét, a többi értékpapír, életbiztosítás és nyugdíjpénztári befizetés. A magyar háztartások megtakarítása feltehetően ennél sokkal alacsonyabb.

7


Történelem 3D-ben Félmillió tárgy az Iseumból Néhány hete a nagyközönség előtt is megnyílt az Iseum. Hosszú évek ásatásai, kutatási munkálatai, valamint a rekonstrukciós építkezés után nemrég tartották a hivatalos megnyitót. Egyelőre Piranesi-metszetek, isten-és császárszobrok, a scarbantiai – soproni – ásatásokon előkerült leletek próbálják közelebb vinni a látogatókhoz az ókori világot, aztán tavasszal jön az állandó kiállítás, amelynek segítségével megidézhetjük a római, savariai hétköznapokat és néhány titkot is megtudhatunk az Isis-kultuszról.

irányítására, a szakmai feladatok elvégzésére. Az előkerült leletek alapján számára nem volt kétséges, hogy megtalálták a savariai Iseumot. Valahogy így kezdődött az egykor oly jelentős, ám sokáig a föld alatt szunnyadó Iseum újkori története. A szakemberek lelkesedését mi sem jelzi jobban, minthogy nem elégedtek meg csupán azzal, hogy az Isis-szentélyt alaprajzi változatában mutassák be az embereknek, mint történik ez a Romkertben, hanem 1963-ban átadták az általuk elképzelt rekonstruált változatot. Azt, hogy ez mennyire volt forradalmi tett, Sosztarits Ottó régész segít jobban megérteni. – A Szentléleky Tihamér vezette iseumi ásatás volt az első komoly, korszerűnek mondható régészeti feltárás. Ami megvalósult, az abszolút újdonságnak volt tekinthető. Az Iseum volt az első Magyarországon, ahol római kori romemléket három dimenzióban mutattak be. Az épületmagasság itt jelenik meg először – idézte fel a kezdeteket a szakember.

Szombathely, 1954. Miközben javában tart Magyarországon a szocializmus építése, egy konferenciát tartanak Szombathelyen. A rendezvényen szóba kerül az egyiptomi vallásosság egyik fontos pillére, az Isis-kultusz is. Wessetzky Vilmos, a kor neves egyiptológusa felveti, hogy az addig ismert leletek alapján, Szombathelyen lennie kell egy Isis-szentélynek. Aztán 1955 őszén, egy vasraktár alapozási munkálatai közben, elő is bukkantak a szentély márványtömbjei. Mivel Szombathelyen akkor éppen nem volt régész, a Veszprémi Múzeum akkori igazgatóját, Szentléleky Tihamért kérték meg – küldték – a munkák

8


Az Iseum, sokáig meghatározó jelképe volt a városnak. Ott szerepelt a legfontosabb kiadványokban, és számos kulturális rendezvény tartottak itt. Elég csak a Varázsfuvola előadásokra gondolni, amelyeken a korszak legkiválóbb operaénekeseit hallhatta a közönség. Az idő azonban eljárt a szentély felett, állaga a 90-es évekre nagyon leromlott. Sosztarits Ottó vezetésével a kétezres évek elején újraindultak a régészeti ásatások. A szakembereknek számos kérdést sikerült tisztázniuk a feltárások során előkerült információk alapján. Sosztarits Ottó elmondta, hogy az elmúlt 10 év kutatásai nagyon sok újdonságot hoztak. Alaprajzilag sikerült a szentélyt pontosítani. Részben kiderült, hogy a szentély inkább épületekből, mint udvarokból állt, ahogy azt korábban gondolták. Ez egy 3000 m2-es hatalmas szentély, és ennek kb. a 60%-a volt beépítve. Másrészt az időhatárok változtak jócskán. Az új kutatások 100 évvel korábbra tolták a savariai Isis-szentély építését, mint azt korábban vélték a szakemberek. Ez kb. a Kr.u. 70-80-as évek, ekkor már egy fából és vályogtéglából készült szentély azonosítható a területen. A Borostyánkő-út mentén kialakult Isis-szentélyek más társadalmi háttérrel, más történeti keretek között, jóval a Duna-vidéki Isis-Sarapis-kultusz megjelenése előtt már itt vannak. Ugyanakkor olyan jellemzők is feltűntek, amik közvetlen kapcsolatot, ismeretet árulnak el az eredeti, alexandriai kultuszokkal. Annak ellenére, hogy ezt a savariai Iseumot a 4. századtól szisztematikusan elbontották, hihetetlen gazdagságú szentély képe bontakozott ki. Ez régészetileg azt jelenti, hogy félmillió tárgy került elő – hangsúlyozta a régész. Olyan nagyságrendű szentély volt, ami messze meghaladta a savariai Isis közösség erejét. Sosztarits Ottó szerint mindenképpen központi támogatást kell elképzelni a háttérben, hiszen ez az akkori valláspolitikával egybevágott. A második, harmadik században Isis hívő császárok kerültek hatalomra, akik támogatták az ilyen szentélyeket, a kultuszhelyek komoly támogatásban részesülhettek. Isis személye az egyiptomi vallásosság legősibb rétegéig vezethető viszsza. Az első-második istengeneráció tagja az ő családja. Alapvetően termékenység istennő, anyaistennő, egy gondoskodó istennő. Kultusza előbb görög, majd római hatások alatt változik, átalakul, és ez jutott el Savariába. Ezek a népek, saját isteneiket, azok bizonyos aspektusait vélik Isisben felfedezni. Isis a gabonatermesztés és a hajózás védőistene. Isis elvont tápláló motívuma, valóságos táplálásként volt megélhető a rómaiak számára.

A téli viharokat követően tavasszal a Földközi-tenger újra hajózhatóvá vált. Március 5-e a földközi-tengeri hajózás kezdete, ekkor indultak el a gabonaszállító hajók Itáliába, Rómába, természetesen Isis védelme alatt. Egy másik fontos motívum, amikor az egyiptomiak hite szerint kezében egy csörgővel, sistrummal jelt ad a Nílus áradására. Ezzel hozza el a termékenységet. Ez a jelenet látható az Iseum egyik homlokzati domborművén. Ilyen jelentőségű szentélyt nem nagyon lehet Magyarországon feltárni – szögezte le Sosztarits Ottó. Magyarországon a régészeti kutatásban hiányzik az a tudatosság, ami az Iseumnál megvolt. A régész ma akkor kutathat Magyarországon, ha út épül vagy pláza. Az Iseumnál nem így volt. Itt felvetődött nagyon sok szakmai kérdés, ami csak ásatás révén volt eldönthető és ez motiválta a régészeti kutatások újraindítását.

Mezős Tamás tervei alapján épült fel az új Iseum. De adódik a kérdés, hogy mi alapján készültek a tervek, miért pont ilyen lett a szentély és mennyire elfogadott ma szakmai körökben, hogy jelentős régészeti műemlékeket teljesen felépítenek.

gatója. Az egyik, hogy eredeti állapotában próbáljuk meg rekonstruálni az épületeket. Ez azt jelenti, hogy az akkor használt anyagokból, abban a stílusban emelünk egy épületet. Erre jó példa Carnuntum, ahol egy fürdőt illetve egy lakóházat építettek fel így. A másik pedig a modern beépítése annak a romterületnek, ami egy régészetileg részben, vagy egészben kutatott terület. Ezzel mutatva azt, hogy itt nem egy római épületet építünk fel, de a látogató érezze azt, hogy milyen épülettömeg van ennek a háta mögött, és el tudja képzelni, hogyan is nézett ki az épület, milyen érzés lehetett belépni egy szentélykörzetbe. Ez azt hiszem jól sikerült a szombathelyi Isis szentély esetében. Több fajta rekonstrukciós változat létezik. Ami vitára adhat még okot, hogy Szentléleky Tihamér és Hajnóczy Gyula négyoszloposra tervezte a szentély épületét, ami most egy hatoszlopos megoldást mutat. Pompeiben és Sabatrában talált Iseumoknál épen maradtak a falak és az oszlopok is, itt láthatjuk, hogyan is nézhetett ki a mi szentélyünk is. Az Iseumban nyílt időszaki, és a tervezett állandó kiállításról szólva Csapláros Andrea elmondta: Amikor először belép a látogató, először azokkal a császárportrékkal találkozhat, akiknek köze volt Savariához. Majd a cellákban bemutatnánk azokat a finom leleteket – pénzérméktől a fibulákon át a vallási élethez kapcsolódó kisebb tárgyakat, amik ezen a területen kerültek elő. A folyosókon pedig nagyobb volumenű építészeti elemek, például freskók kerülnek bemutatásra. A cellákban szobabelsőt is szeretnénk bemutatni, hogy látható legyen, milyen bútorokat használtak a római korban, milyen ruhát viselt egy hétköznapi római polgár, milyen ruhái voltak az itt szolgáló papoknak vagy papnőknek. És szeretnénk a hangszereket is bemutatni- tette hozzá az Iseum vezetője.

– Két irányzat van ezzel kapcsolatban – avat be a részletekbe Csapláros Andrea, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház igaz-

Aki kíváncsi további részletekre, az látogasson el az Iseumba. Hétfő kivételével, mindennap nyitva áll az érdeklődők előtt.

9


„KISOSZ ERNYŐ – a mikro- és kisvállalkozások humán erőforrás fejlesztéséért” TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0003. munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, továbbá az ESZA Nonprofit Kft. közreműködő szervezet között kötött TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0003. számú támogatói okirat alapján, a KISOSZ, vállalkozásoknak, vállalkozások alkalmazottainak, a szervezet tagsági körének ingyenes, OKJ-s tanfolyamokat és vállalkozói tréningeket szervez. A program célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállaló munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növelje a vállalkozások versenyképességét és ösztönözve legyenek a foglalkoztatók munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. A választható képzéseken a projekt keretében a mikró- és kisvállalkozások munkatársai támogatottan vehetnek részt. A KISOSZ célja többek között, hogy a hazai családi jellegű mikró-és kisvállalkozások tudásbázisát növelje Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti szakképzés megszerzésére, uniós irányelveken alapuló jogszabályi környezet biztosításával és a vállalkozások működéséhez szükséges szakismeretek átadásával.

A vállalkozói igények a képzések iránt jelentősek, ezt igazolja vissza, hogy a KISOSZ a pályázati programhoz szükséges felmérést végzett, amelynek során valamennyi megyében felmérte a vállalkozások igényét. A felmérések visszaigazolják azt az érdekképviseleti célt, hogy egy komplex országos lefedettségű képzési programmal segítse a KISOSZ a vállalkozói ismeretek gyarapítását. A képzések sorában a pénzügyi képzés különös jelentőséggel bír a vállalkozások számára, mivel kapcsolódik a vállalkozások jövedelempozíciójának javításához. A pénzügyi válság miatt a célcsoport részére jelentősen csökkentek a rövid lejáratú forgóeszköz igénybevételi lehetőségek, ezért működésükben a pénzügyi tervezés, a saját források felhasználásának racionalizálása kiemelt lehetőséghez jut. Az uniós ismeretek átadására vonatkozó Élelmiszerbiztonsági, Élelmiszerhigiéniai képzés pedig felkészíti a vállalkozásokat arra a készülőben lévő jogszabályra, amely kötelezően előírja mind a kereskedelem, mind a vendéglátás területén az élelmiszerbiztonságért felelős személy képesítését. Az OKJ-s szakképesítés a kereskedelmi törvény rendelkezésein alapul, a fogyasztóvédelmi felügyelők rendszeresen ellenőrzik. Mindezek alapján a tervezett képzések hozzájárulnak a vállalkozások felkészültségéhez, gazdálkodási önállósodásához és jogszabályszerű működéséhez. A projekt 24 hónapja alatt 2430 fő támogatott képzése valósul meg. A projekt hatására várhatóan az érintett vállalkozások 15%-a a humán erőforrás fejlesztés következtében árbevétel növekedést fog produkálni. Célcsoport részére, OKJ-s bizonyítványt adó képzések: 1. Élelmiszer-és vegyi áru eladó OKJ 313410100103102 2. Ruházati eladó OKJ 313410100103105 3. Kereskedő boltvezető OKJ 333410100000000 Célcsoport részére, szakmai tanúsítványt adó tréningek: 1. Aktualizált vállalkozási ismeretek – Élelmiszerbiztonsági, élelmiszerhigiéniai, minőségügyi ismeretek EU irányelv megvalósítása alapján 2. Vezetői HR ismeretek – munkajogi ismeretek 3. Marketing ismeretek A képzések megvalósulásának helyszíne: Szombathely Jelentkezni lehet: KISOSZ Vas Megyei Érdekvédelmi Szervezete 9700. Szombathely, Jászai Mari u. 6/A Tel: 06/94/345-900 06/94/318-360 vasikisosz@t-online.hu Kedvezményezett: KISOSZ Országos Érdekképviseleti Szövetsége 1134 Budapest Kassák L. .u. 69-71. Tel.:06/1-3425574, e-mail: kisosz@kisosz.hu, www.kisosz.hu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638

10


Az adómentes szépség: a befektetési arany „A papírpénz előbb vagy utóbb belső értékéhez - a nullához - tér vissza.” Voltaire Utoljára a II. világháború előtt volt lehetséges hazánkban, hogy bárki szabadon aranyat vásároljon befektetési célból. A háború után a szocializmusban adóval sújtották, illetve jogilag korlátozták az aranypiaci tevékenységet. Sajnos a rendszerváltás szele az aranypiacot érintetlenül hagyta, 1990 után is csak 25% ÁFA-val, 35% fogyasztási adóval terhelt áron lehetett aranyat vásárolni. Így befektetésre továbbra sem volt alkalmas. Az aranykereskedelem gyakorlatilag csak ékszerkereskedelmet jelentett. A csatlakozást követően hazánk az EU jogharmonizációjának keretében átvette az unió ÁFA szabályozását, amely kiemelt figyelmet fordít a befektetési célú aranytermékekre. A mai hazai jogszabályok alapján a befektetési aranyat sem ÁFA, sem fogyasztási adó nem terheli, míg például az ezüst, a palládium és a platina ÁFA-köteles. Ezzel megnyílt az út a magánszemélyek, gazdasági társaságok előtt, hogy vagyonukat, megtakarításukat akár befektetési aranyba is fektethessék. Az uniós csatlakozás óta ennek sem ráterhelt adó, sem mennyiségi korlátozás nem áll az útjában. A felfokozott érdeklődés oka kétségtelenül a gazdasági világválság. Az emberek a részvénypiacokból és befektetési alapokból kiábrándulva, a bizonytalanság, a súlyosbodó problémák hatására fordulnak az „örök pénz” felé. Ehhez a vásárláshoz nyújt segítséget a ZOÉ GOLD Kft. Sárváron.

Tóth Gábort, a ZOÉ GOLD Kft. értékesítési igazgatóját kérdeztük erről a befektetési formáról, ami újra az ARANYkorát éli. – Miért érdemes aranyba fektetni? – Az arany az értékállóság megtestesítője, hiszen évszázadokra visszatekintve az arany megbízható és kiszámítható befektetési formának bizonyult. Az uralkodók, bankházak és a kereskedők is a vagyonukat aranyban tartották. Az arany szinte minden korban ugyanazon tulajdonságok miatt volt elfogadott, vonzó és széles körben használt pénzügyi eszköz: a világon bárhol elfogadták, egyszerűen és gyorsan lehetett pénzre váltani. Ami pedig a legfontosabb, hogy mindig kézzel fogható értéket képviselt, a legtöbb pénzügyi termékben meglévő kockázat nélkül. Az arany jelentősége újra felértékelődött, hiszen - szinte - ez ma az egyetlen olyan befektetési forma, amellyel sikeresen kivédhetőek a válság által előidézett negatív hatások. A befektetési arany valóban esélyt jelenthet az azonnali gondok megoldására és a hosszú távú biztonságra is. Az arany kitermelhető mennyisége véges, értéke hosszútávon folyamatosan nő, értéke sosem lehet nulla. Az aranyban rejlő biztonságot pont a függetlensége okozza. Likviditása magas, az arany az egyetlen igazán nemzetközi valuta, ami világon bárhol bármikor eladható, készpénzre váltható. Vagyonmegőrzésre, illetve vagyongyűjtésre a legbiztonságosabb befektetési forma. Ezért fontos, hogy hazánkban is megvalósult a napi árfolyamon alapuló vétel-eladás. Nincs új a nap alatt, szokták mondani, igaz ez az általunk alternatívaként kínált aranyra, jelen esetben kizárólag a befektetési aranyra. Cégünk,

a ZOÉ GOLD Kft. ilyen, befektetési arany értékesítését végzi mind magánszemélyek, mind gazdálkodó szervezetek részére. – Mi minősül kiváló befektetési aranynak? – A befektetési aranypiacon a legjobbak a 999,9 ezrelék finomságú, az ún. „négykilences” rudak, tömbök és érmék. Ezeknek van általános, világméretű befektetési piaca. A gyártókat a világ nagy tőzsdéi - mint például a londoni - minősítik ismertség és megbízhatóság szerint. Az általuk kiadott nemzetközi auditációval rendelkező gyártók termékeit, külön bevizsgálás nélkül bármikor megveszik. A ZOÉ GOLD Kft. is ilyen auditációval rendelkező cég aranytömbjeit értékesíti. – Milyen típusú befektetési aranytömböt vásároljunk? – A ZOÉ GOLD Kft. kizárólag a svájci székhelyű Argor - Heraeus s.a. nemesfémgyártó által előállított aranytömböket forgalmazza. Ennek köszönhetően befektetőink számára teljes mértékben és biztonsággal garantált az általuk vásárolt tömb eredete és annak minősége, hiszen az Argor – Heraeus azon kevés nemesfémgyártó közé tartozik, melynek termékeit a Londoni Aranyrúd-piaci Szövetség (London Bullion Market Association/LBMA ) ún. „Good Delivery” státusszal tartja nyilván. Magyar gyártó – jelen pillanatban – sajnos nem rendelkezik ezzel az auditációval. – Ki adhat el befektetési aranyat, kiben bízhatunk meg? – Hazánkban csak olyan cég kereskedhet arannyal, amely megfelel a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet (NEHITI) szakmai előírásainak, így az Intézet nyilvántartásba vette, mint hivatalos befektetési arany értékesítőt. Az is lényeges, hogy eladó adjon termékeire visszavásárlási garanciát, ezzel biztosítva, hogy a későbbiekben az aranybefektetés könnyen pénzre váltható legyen. A mi cégünk, a ZOÉ GOLD Kft. ezeknek a kritériumoknak maradéktalanul megfelel. – Milyen áron vegyünk befektetési aranyat? – Több tényező is befolyásolja az árat. Minél tisztább az arany, minél elismertebb a gyártó, annál nagyobb értékű a nemesfém. Nem mindegy az sem, hogy az eladó raktárkészletről értékesít, vagy megrendelésre teljesít. A raktárkészlet emelheti az árat, hiszen a készletezés tőkeigényes, és árfolyamkockázatot hordoz, melynek felárát végül a vevők fizetik. A véleményem, hogy a napi árfolyamon való értékesítés adja a legnagyobb esélyt a legjobb ár eléréséhez. A ZOÉ GOLD Kft. is garantált napi tőzsdei árfolyamon kereskedik. – Mikor érdemes aranyat venni? – Erre nincs biztos válasz. Egy kisbefektetőnek a legjobb: időben széthúzva, adott időközönként, rendszeres vásárlásokkal felépítenie a befektetési portfolióját. Ezzel kivédi a pillanatnyi árfolyammozgások kockázatát, és tervezhetővé teszi a befektetést. A magánemberek választhatnak, hogy a kormány tagjainak szakértelmében és szavahihetőségében bíznak, avagy egy évezredek óta bevált értékálló anyagból képzik a tartalékaikat. Forrás: Privátbankár

A ZOÉ GOLD Kft. által forgalmazott befektetési aranytömbök. Az aranytömbök kiszerelése: 10 gramm 20 gramm 50 gramm 100 gramm 250 gramm 500 gramm 1000 gramm Társaságunk segítségével kiszámíthatóvá válik a befektetés tervezése és kivitelezése. Több éves tapasztalatunkkal a nemesfém piacon, tanácsot tudunk adni a jelenlegi és a várható folyamatokról. Keressenek bennünket bizalommal akár magánszemélyként vagy akár gazdasági társaságként! Segítünk összeállítani portfolióját! Tóth Gábor – ZOÉ GOLD Kft. Értékesítési igazgató

11


Annyit kerekezünk, mint a dánok Kiéleződő autós-bringás ellentét Szombathelyen Szombathely teljes kerékpárút-hálózatának kiépítése még biztosan sokat várat magára. Egy egész várost átszövő koncepció azonban már megszületett, ami – ha egyszer megvalósul – Szombathelyt az egyik legvonzóbb és biztonságosabb kerékpáros várossá is teheti. Az autósok, bringások és gyalogosok „boldog együttélése” Pöröntő András szombathelyi földmérő mérnök, infrastruktúra-építőmérnök szerint sokszor kockázatos, hiszen biciklizésben Európa élvonalában járunk, kiépített kerékpáros infrastruktúra terén viszont hátul kullogunk.

12

– A fiatal, frissen végzett szakemberek általában világmegváltó terveket dédelgetnek pályájuk elején. Egy kisvárosi kerékpárúthálózat tervezése miért volt izgalmas? – Mert még nincs. Összefüggő rendszer legalábbis nem létezik. Szombathelyen ~38 km hosszú a hálózat, de ez töredezett, sok kis szakaszból áll, több helyen csak egy felfestett vonal jelenti a kerékpárutat. A kerékpárosok védtelenebbek a motorizált közlekedőkhöz képest. Egyébként a koncepció a győri Széchenyi István Egyetemen beadott, megvédett diplomamunkám. – Számos elemzést is készített a koncepció alátámasztására. Milyen teórián nyugszik az elképzelés? – Ha elindulok Szombathely bármely részéről kerékpárral, meglehetősen kalandos, és néhol veszélyes útban lesz részem. A felfestések nem hangsúlyozzák eléggé a kerékpárosok jelenlétét, a közlekedési rendszer sem mindig támogatja a bringásokat, ráadásul sok szakasz hiányzik. Az autósok és kerékpárosok közötti konfliktusok többek között ezért is élesednek ki. Felmértem a városi kerékpárutakat, a kerékpártárolók számát. 2010 augusztusában körbekerekeztem a várost, elkészítettem a kerékpáros parkolási mérleget, tehát kiszámoltam, hogy az előírások szerint hova, mekkora tárolókapacitás szükséges, ahol túlzónak éreztem a kapott értéket javaslattal éltem, a saját tapasztalataim alapján. Elég szomorú képet kaptam, majd készítettem egy hálózattervet Szombathelyre. – Hogyan dolgozta ki a részleteket? – Átnéztem a magyar kerékpáros koncepciókat, megvizsgáltam a külföldi tapasztalatokat is. Különös, hogy kerékpáros infrastruktúra terén a sereghajtók között vagyunk Európában, míg kerékpározásban Dániával a második helyen állunk. Csak Hollandiában bicikliznek nagyobb számban a városlakók.

– Nem lehet, hogy nálunk inkább anyagi okok miatt kerekeznek többet az emberek? – Szeretném azt hinni, hogy nem. Létezik munkába járós valamint rekreációs kerékpározás, nálunk sokan járnak munkába két keréken, de a szabadidő eltöltése végett is a nyeregbe pattanunk. Ennek hagyományai vannak, a ’80-as évek előtti társadalmi viszonyok nem tették lehetővé a több személygépkocsi/háztartás modellt, részint ez is szerepet játszhat, de ne feledjük, senki se szeret a dugóban ülni a reggeli csúcsban. – Nagy hangsúlyt fektetett a közlekedés biztonságára. Hol legyünk óvatosak a városban? – A kerékpáros baleseti adatokat a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bocsátotta rendelkezésemre. A táblázatok részletesen tartalmazták 2005 évtől, 2009-ig az egyes balesetek típusait. Ahhoz, hogy az egyes helyszíneket hatékonyan tudjam kezelni, egy adatbázist készítettem (2007-20082009 év kerékpáros baleseteivel). Az elemzést két részre bontottam, egyrészt szakaszokra másrészt csomópontokra. A baleseti góchely elemzés során három csomópont emelkedett ki: a Bartók Béla körút – Rohonci út, a Wesselényi Miklós utca – Szelestey László utca, és a 11 – es Huszár út – Horváth Boldizsár Körút környéke. Kerékpáros közlekedők szempontjából legveszélyesebb városi útvonalnak a Bartók Béla körút számít, amennyiben a balesetek számát nézzük. A jobbra kanyarodó gépjárművek jelentik a legnagyobb veszélyt mind a kerékpárúton, kerékpársávban haladó kerékpárosok számára. Az autósok egyszerűen ráfordulnak jobbra kis ívben a kerékpárosokra. Megoldást jelenthet az egyes átvezetések biztonságosabbá tétele, a burkolat téglavörösre festése. Fontos, annak hangsúlyozása, hogy ne csak a kerékpáros forgalom lássa a továbbvezetés irányát, hanem a járművezetők is nagyobb eséllyel számítsanak keresztező forgalomra. – Milyen javaslatokat fogalmazott meg a balesetveszély csökkentése érdekében? -A Bartók – Rohonci kereszteződésében a jelzőlámpák áthangolásával, a kerékpárosok elsőbbségadásra kötelezésével javítanék a helyzeten. A Szelestey László utcán kerékpáros nyomot jelölnék ki. A legnagyobb beavatkozást a 11-es Huszár út – Horváth Boldizsár körút körforgalmánál végezném. A fő baleseti ok az elsőbbségadás elmulasztásából származik. Ennek oka lehet, a kerékpáros forgalom elválasztása, a közlekedők nem számítanak a másik fél jelenlétére. A csomópontban a behajtó járművek irányváltoztatás nélkül hajthatnak keresztül. Ezt megakadályozhatjuk a járható gyűrű szélesítésével a pálya rovására.


– Új, közutaktól elkülönített kerékpárutakra nincs szükség? – Nem kell feltétlenül új utakat építeni, a meglévő hálózatokat is lehet fejleszteni. Egyébként a koncepció miatt sokan elfogultsággal is vádolhatnak, de hangsúlyozom, nem vagyok tagja egyik bringás szer vezetnek sem. Ugyananynyira vagyok autós, mint bringás, egyszerűen csak próbálok egyensúlyt tartani az autós és biciklis élet között. Azt tudni kell, hogy a kerékpáros felelőssége a forgalomban ugyanakkora, mint az autósnak. – Erre szükség is van, hiszen a legtöbb konfliktus éppen az autósok és bringások között alakul ki. – Valóban gyakoriak a kerékpáros és autós konfliktusok, de a gyalogosok és a kerékpárosok viszonyára is igaz ez. Táplánszent-

kereszten megépítették a kerékpárutat, kiszélesítették a járdát, a házak előtt lévő padokat eltüntették, így a közösségi élet megszűnt, mert már nem ülnek ki a lakók, a gyerekeket sem engedik a járdán játszani, féltik őket. Ez egy példa arra, hogy a kerékpárosok miatt is történnek bajok, de ezt visszavezethetjük a nem megfelelően kiválasztott infrastruktúrára is. – Egy város folyamatosan átalakul. Lehet-e igazítani a rendszert a forgalom változásához? – Igyekeztem teljes hálózati tervet készíteni. Javaslatot tettem egy baleseti nyilvántartó alrendszer működtetésére a város térinformatikai rendszerén belül, aminek alapja, hogy rendőrség naprakész adatokat szolgáltat a város térinformatikai rendszerébe, és láthatóvá válna a baleseti sűrűség, kiderülne, hogy hol szükséges belenyúlni a forgalomszervezésbe. PDA-kal felszerelve a helyszínelők megkönnyíthetnék az adatgyűjtést. Erre a feladatra léteznek programok Komárom – Esztergom megyében sikeresen üzemel, tudomásom szerint a P-Bal rendszer, így az Szombathelyen is bármikor elindítható. – Szeretné hivatalos szintre is eljuttatni a terveit? – A koncepció megfigyeléseken, adatok feldolgozásán nyugszik, tényszerű és alátámasztott. Természetesen örülnék, ha magasabb szinteken is megfogalmazódnának ezek a tervek, bár itthon Szombathelyen nem könnyű érvényesülni egy mérnöknek. Amikor Székesfehérváron diplomáztam, arra gondoltam hazajövök és elhelyezkedem, de nem sikerült, így továbbtanultam, most két évvel később, itt képzelem el a jövőmet. Minden kezdet nagyon nehéz, ezzel tisztában vagyok. Meghirdették a „Szombathely visszavár” programot, bízom benne, hogy Szombathely egyszer engem is visszavár. Óvári Gábor

13


Szudoku Írjon az ábra üres négyzeteibe 1 és 9 közötti egész számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonalakkal határolt területeken belül minden szám egyszer forduljon elő!

Kedves Olvasó!

E havi megfejtőnk nyereménye, Spilák Gergely Siker Grammatika című könyve lesz.

Hónapról, hónapra új rejtvényeket állítunk össze, hogy azokat megfejtve ér tékes nyeremények leljenek gazdára. Megfejtéseiket az elektronikusan az pressinside.kft@upcmail.hu e-mail címre, vagy postai úton a 9700 Szombathely, Rumi Rajki István 10. címre várjuk.

14


Ajánló Szombathely

Kőszeg

Szeptember 10. szombat 11.00-22.00 Szombathely, Fő tér VI. Szombathelyi Big Band Fesztivál Közreműködnek: Moson Big Band,Hanság Big Band, Konzi Big Band, Big Band Project Katzelsdorf, Kanizsa Big Band, Soproni HJAM Big Band, Coda Nostra Big Band, Isis Big Band Szervező: Isis Big Band Egyesület www.isisbigband.hu

Szeptember 11. XXVIII. História futás A Kőszegi ostrom 479. évfordulója tiszteletére szeptember 11-én kerül megrendezésre a História futás. 14.00 és 17.00 óra között ingyenes egészségügyi szűrés a Fő téren Kőszeg Város Önkormányzata támogatásával. 15.00 órától Kőszeg Város Fúvószenekara térzenéje. A rendezvény ideje alatt bemutatót tart a Kőszegi Fitt-Box Egyesület.

szeptember 11. vasárnap 15.00-22.00 Szombathely, Fő tér MAGYAR DAL NAPJA Az elmúlt év közönségsikere, a közel 5 ezres nézőszám után, nem volt választás: ismét Magyar Dal Napja Szombathelyen.

Szeptember 22-25. Kőszegi Szüret, Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámparkkal, gyermekműsorral, ételkülönlegességekkel, Hungaricum termékekkel, bor és pálinka standokkal várja a kedves látogatókat a NagyFa-Tál Konyhája. 24-én délután, 25-én és 26-án a Jurisics téren és Fő téren kézműves kirakodóvásár!

Szeptember 17. szombat 21.00 AGORA – Savaria Filmszínház VELŐRÓZSÁK koncert a moziban Bő két évtizedes Kispál és a Borz-pályafutás után a zenekar fél névadója, Kispál András – az ő zeneszerzői világa és ezer közül is megismételhető gitárjátéka nem szorul bemutatásra. Új zenekara, a Velőrózsák, mely Szombathelyen kezdi őszi turnéját. A Velőrózsák (az alapítók fanyar önmeghatározása szerint: „gasztrozenekar”) 2010 nyarán alakult, három taggal, akik a múltban, ilyen-olyan formában már zenéltek együtt. Percsy Zoltán basszusgitáros és Kispál András középiskolai osztálytársak voltak, s annak idején Keselyűk Esztrádzenekar, majd később Vadkans néven alakítottak együttest. Útjaik később elváltak - Percsy Szabó család néven hozott létre zenekart, a gitáros pedig az éppen alakuló Kispál és a Borzba távozott. Tóth Zoltán „Csülök” dobos és Kispál - ezt talán többen tudják - ugyancsak zenéltek már együtt, hiszen jó pár évig együtt voltak az ismert hazai alternatív zenekar tagjai. A formálódó új együttes hónapokig énekes gondokkal küzdött, míg 2011. március elején megtalálták az igazit - Pavlicsek László énekes-gitárost. A formáció zenei stílusát több hangulat, több zenei hagyomány formálta, formálja - a Velőrózsák saját definíciója szerint az „ami eszünkbe jut” elv határozza meg. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni (és nem kerüljük ki az óhatatlan összehasonlítgatásokat): olyan is, mint a Kispál és a Borz, meg nem is.

Szeptember 13-18. 3D vadászíjász verseny. A Magyar Íjász Szövetség Kőszegen Európa Bajnokságot rendez.

Szeptember 22. csütörtök 13.30-14.30 óra KRESZ Park (Brenner Park) AUTÓMENTES NAP. Kerékpáros ügyességi verseny az Autómentes Nap városi rendezvényeként 4. osztályos 5 fő csapatoknak – előzetes jelentkezés alapján.

Áttörés a légúti betegségek kezelésében Az AREC terápia Köztudott, hogy az allergiás, asztmatikus megbetegedések ma már milliókat érintenek Magyarországon is. A szennyezett városi levegő, a stressz és egyéb környezeti hatások súlyosan károsítják az immunrendszert, legtöbbször krónikus légúti tüneteket okozva, már a gyerekek körében is. Az asztmások és allergiások hagyományos gyógyszeres tüneti kezelésén túl egyre gyakrabban fordulnak a betegek a sóterápiához, alternatív megoldásként. Sokan már egy tengerparti nyaralás alkalmával javulást tapasztalnak, így bizonyossá válik a kétkedők számára is, hogy a levegőben lévő sószemcsék, a só által biztosított kristálytiszta levegő, gyógyító erővel bír. Ez azonban nem hit kérdése, hanem színtiszta tudomány. A sóterápiák között azonban jelentős különbségek lelhetők fel. Az AREC terápia egyedülálló technológiát vonultat fel, alkalmazása eltér a hagyományos eljárásoktól, amelyekben az inhaláció vízhez kötött, tehát a párologtatott sóoldatot lélegzi be a beteg. Így azonban a hatóanyag nem jut el az olyan területekre, (hörgőcskék, léghólyagok) ahol a gyulladás van, hanem letapad a légutak falán.

Ezzel szemben az AREC terápia nem molekuláris nátriumkloridot használ a kezelésre, hanem ionizált sót. A levegőbe fújt apró, a tüdőhörgőcskék méretével megegyező, néhány mikron nagyságú sószemcsék, belélegezve eljutnak a tüdő legmélyebb területeire is, kifejtve a megfelelő hatást. A sót belélegezve az apró szemcsék pontosan oda jutnak el, ahol az egészségre káros mikroorganizmusok a problémát okozzák: az arcüregbe, a homloküregbe, a légcsőbe és a tüdőbe. A kúra során a sószemcsék rátapadnak a káros mikrobiológiai sejtekre, amelyeket először dehidratálnak, majd a fehérjeszerkezetük megrongálásával elpusztítják azokat. Ezt követően ezek az elhalt mikrobiológiai sejtek orrváladék formájában, vagy köhögés segítségével kiürülnek a szervezetből. A szervezet öntisztulási folyamata során csökken a gyógyszerhasználat, és jelentősen javul az életminőség. x

15


Szombathelyi Riporter  

2011. szeptember

Advertisement