Bittó István Politikus, miniszterelnök Sárosfa, 1822. május 3. – Budapest, 1903. március 8.
Dunántúli római katolikus köznemesi család sarja, apja Pozsony vármegye alispánja volt. A szülők tizennégy gyermekéből hatan érték meg a felnőttkort. A másodszülött István a pesti piarista gimnáziumba járt, majd jogot végzett. 1843-ban kapcsolódott be a közéletbe, 1848-ban Dunaszerdahelyen választották képviselővé, végig kitartott az országgyűlésben a Békepárt tagjaként. Világos után emigrált, az 1851-es amnesztiarendelet után tért haza, és somogyi birtokain gazdálkodott. Az 1861-es és az 1865ös választásokon Szigetváron szerzett mandátumot. A kiegyezés támogatója, Deák Ferenc közeli barátja. 1871–1872-ben az
Miniszterelnökségének legfontosabb feladata a kormányzó Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt egyesülésének előkészítése és végrehajtása volt.
Andrássy-, majd a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere, 1872 szeptembere és 1874 márciusa között a képviselőház elnöke. Átmeneti időszakban, kompromisszumos jelöltként állt a kormány élé-
2. közötti miniszterelnökségének legfontosabb feladata a kormányzó Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt egyesülésének előkészítése és végrehajtása volt; a fúzió létrejötte után Bittó leköszönt. Bár 1884-ig képviselő maradt, már nem játszott fontos szerepet. 1881-től haláláig a Földhitelintézet elnöke, 1884-től az MTA igazgatósági tagja. 1899-ben Ferenc József a főrendi ház élethosszig tartó tagjává nevezte ki. Felesége a család távoli, aradi ágából származó Bittó Irma, gyermekük nem született. Valóságos belső titkos tanácsos, a Lipót-rend nagykeresztese. Schwarczwölder Ádám
125
200
re, 1874. március 21. és 1875. március
