Issuu on Google+

Magazin XIII. évfolyam, 6. szám 2014. június

Nyári hűsítő tippek

Interjú

BORSA

MIKLÓS A ralis híradós

Kismamák az Operában

Vigyázzunk anyajegyeinkre! CBA a magyar üzletlánc


www.facebook.com/mentseletet.adjvert

Köszönjük, hogy véradásoddal Te is hozzájárultál gyógyulásunkhoz!

Keresse az üzletekben a védjegyes termékeket!

=

100%

A magyar termék "magyar alapanyagból, Magyarországon készült”

50%

A hazai termék "összetevőinek legalább 50 százaléka magyar és a feldolgozás minden egyes lépése Magyarországon történt"

50%

A hazai feldolgozású termék "a Magyarországon feldolgozott, de többségében import eredetű összetevőket tartalmazó termék”


Kedves Olvasó!

Ballagások, pedagógusok Az év hatodik hónapja nevét Juno római istennőről kapta, aki Jupiter felesége volt. A 18. századi nyelvújítók szerint a június termenes, de ismert nyárelő, Napisten hava, Szent Iván hava és Rák hava néven is. A június a ballagások havának is nevezhető, hiszen az általános iskolai tanév ekkor ér véget, ekkor búcsúzunk el attól az iskolától, amely a legfontosabb, hiszen itt szerezzük meg az alapvető ismereteket, megtanulunk írni, olvasni, számolni, vagyis ez alatt a nyolc év alatt készülünk fel az életre és az esetleges további tanulmányokra. Életem során több tanítóm-tanárom is volt, akik közül nem mindenkire emlékszem szívesen, sőt, vannak, akik teljesen kiestek az emlékezetemből, ám az általános iskolai tanítóim nevét ma is fel tudnám sorolni… Mivel a „nemzet napszámosai”, ahogyan a tanítókat egykor nevezték, sohasem tartoztak a túlfizetett dolgozók közé, az egyes országok irányítói igyekeztek legalább erkölcsileg elismerni őket. A pedagógusnapot Magyarországon 1952 óta

ünnepeljük egy 1951-es minisztertanácsi határozat alapján, amely a pedagógusok munkájának elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Máshol is megemlékeznek az oktatókról, igaz, más-más időpontban: Brazíliában október 15., Lengyelországban október 14., Oroszországban október 5., Szlovákiában március 28. ez az ünnep. Egy érdekességre is ráakadtam: Dél-Koreában a tanárok napját május 15-én tartják. Ilyenkor a diákok szegfűvel ajándékozzák meg a tanárokat, és rövidebb a tanítási nap. A régebbi diákok ezen a napon meglátogatják tanáraikat, és ajándékot visznek nekik. Sok iskola zárva tart, hogy így jutalmazzák a tanárokat az év közben végzett fáradhatatlan munkájukért. Nekem nagyon tetszik a dél-koreai szokás. Tanítóink, akik egykor elviselték csínytevéseinket, rosszalkodásainkat, tudást adtak és életre neveltek minket, ennél sokkal többet is megérdemelnének. füredi

szívünk ünnepel... Donászy Magda: Ma nk. Ma nem tanulni jöttü l. epe Ma szívünk ünn A hálát, amit érzek: miképpen mondjam el? élben, Szétszáll a szó a sz d, ka fa ől habár mélyr s e nyíló rózsa élte . pár nap vagy óra csak e: sz ös ek tn Emlékek kö . űk bet , ok ám sz k, szava Utunk, akárhová visz, követnek mindenütt. lesz, Emlékünk egyre több b, ob gy na d min unk dás tu nk tü ön sz Hálás szívvel kö t. apo epn ünn tanárt s

MAGAZIN

3


16

34

44

MAGAZIN 2014. JÚNIUS 3 Kedves Olvasó! 6 Átadták az 5. CBA Prímát Vácon 7 A CBA nagyaranyérmes bora a Dobosi Kéknyelű

8 Kismamák az Operában

13 Príma marketingötletek a BKF-től a CBA-nak

14 Ara-para – brideorexia 16 Országjáró – Balaton turisztikai régió

9 A CBA csapata visszahódította a kupát 18 Zsenge spárgakrémleves 11 Pontos mérés és díszcsomagolás

4

MAGAZIN

lépésről lépésre

22 Borsa Miklós – A ralis híradós


6

18

30

37

25 Receptek

40 Veres Zoltán – Mohácstól Szöulig

30 Nyári hűsítő tippek

42 Küzdelem az úszógumi ellen

32 Nyári táborozás

44 Kis kertemben

34 Lédús gyümölcsök, roppanós

46 Az Ikrek jellemzői

zöldségek

36 Mindennapi baleset-megelőzés

48 Horoszkóp 51 Keresztrejtvény

37 Vigyázzunk anyajegyeinkre! 38 Fürdőruhatrendek

MAGAZIN

5


Házunk tája

Átadták az 5. CBA Prímát Vácon

Vác külső, kertvárosi részében április végén megnyitott a város ötödik Príma üzlete. Az elmúlt évben a Dunakanyar központjaként ismert településen megnyitott új egységekkel a CBA már naponta több mint 8000 vásárlót szolgál ki, a beruházásoknak köszönhetően száz új munkahely is létrejött, amely szintén komoly eredménynek számít. A bolt teljes körű felújítását hajtották végre annak érdekében, hogy az maximálisan megfeleljen a kor követelményeinek, a vásárlók elvárásainak. A háromszázötven négyzetméteres eladóterületen minden termékkör megtalálható, itt is hagyományos baromfi-, tőkehús- és felvágottpult került elhelyezésre. Ha már a különféle pultoknál tartunk, akkor meg kell említeni a látványpékség kínálatát is, amelynek köszönhetően a friss pékáru folyamatosan a vásárlók ren-

6

delkezésére áll. Nem hiányozhat a boltból a sajtpult és persze a Vinotéka borválogatása sem. Az árukínálatban komoly hangsúlyt kapnak az akciós termékek, egy időben ezer fölött van ezen cikkek kínálata, amely a legkedvezőbb áron történő bevásárlás lehetőségét teremti meg. A hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes átadáson beszédet mondott Harrach Péter, a térség parlamenti képviselője és Fördős Attila, Vác polgármestere is. Az ünnepség végére meglehetősen sok vásárló gyűlt össze az üzlet előtt, akik aztán a 10 órai megnyitáskor birtokba vehették a legújabb váci Príma-szupermarketet. Az üzlet nyitva tartása: H-P: 6-21; Szo: 6.30-21; V: 7-21.


A CBA nagyaranyérmes bora a Dobosi Kéknyelű A CBA VIII. alkalommal megrendezett országos borversenyén a legmagasabb pontszámot a Dobosi Kéknyelű biobor szerezte meg. A szentantalfai pincészet vezetője, Dobosi Dániel mesélt a családi hagyományokról és persze a díjnyertes Kéknyelűről: - A Dobosi család bizonyíthatóan 1721 óta készít bort Szentantalfán. Ahogy mindenhol az országban, nálunk is volt 40 év, amikor ez a folytonosság megszakadt, de 1989től próbáljuk ugyanott folytatni, ahol korábban abbahagytuk. Az ország 102 borászata 631 borral nevezett a CBA által szervezett borversenyre, így nagyon komoly elismerés ez a számunkra, és nagyon jó üzenet a borkedvelőknek, de a termelőknek is, hogy a bioműveléssel is igen kiváló borokat lehet készíteni. A tanúsított biobornak bioszőlőből kell készülnie, ami röviden azt jelenti, hogy a növényvédelemben és a tápanyag-utánpótlásnál csak természetes anyagokat lehet használni. A borkészítésnek is igen szigorú szabályrendszere van, miszerint

sok, konvencionális borászatban használt anyag felhasználását és hozzáadását tiltja, illetve korlátozza. Tartósítószert egyáltalán nem tartalmazhat és a kén-dioxid-felhasználás közel 50%-a a bortörvény határértékének. A Kéknyelű egy ősi magyar szőlőfajta, amit kimondottan Badacsonyban és a Balatonfelvidéken termesztenek, mindössze néhány tucat hektáron. A helybeli parasztok a bizonytalan termésmennyiség miatt „úri szőlő” gúnynévvel illették, így termesztésére csak úri passzióként gondoltak. A bor színe halványzöld, érlelés során is világos marad. Illata határozott, de nem tolakodó. A kellemes illat mellett a szépségét a savak nyersessége, férfiassága adja, így nem nevezhető a kezdő borfogyasztók fajtájának. A Kéknyelű mindenképpen a különleges alkalmak bora, amelyet 12-14 °C fokon, nagykelyhű fehérborospohárban ajánlunk halételekhez, tartalmas levesekhez, de kiválóan harmonizál sült ételekhez is. Az oldalpárt összeállította: Fodor Attila MAGAZIN

7


Házunk tája

Kismamák az Operában

Május 4-én kisbabát váró párok foglalták el az Operaház nézőterét, akik várandós kiskönyvvel háromszáz forintért válthattak jegyet. Az Operaház hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első KismaMatinét. Elsőként egy balettelőadást nézhettek meg a párok. A makrancos Kata történetének megjelenítése során a Magyar Nemzeti Balett társulata egész Páduát a színpadra varázsolta. Az is fontos cél volt, hogy az örömteli élethelyzetben lévő, gyermekáldás előtt álló párok közösen kikapcsolódhassanak, s közben a magzat is részesülhessen a zenei élményben. A program, az Útravaló CD-hez hasonlóan, amely minden magyar újszülött szüleihez eljut már a kórházban, ez alkalommal is Kodály Zoltán legendás mondására épít, amely szerint „a gyermek zenei nevelését nem a születése előtt kilenc hónappal, hanem már az édesanya születése előtt kilenc hónappal jó megkezdeni”.

8

MAGAZIN

Az előadás szünetében a rendezvény támogatói, a CBA, a Procter and Gamble és a Rafinanz Orbico felajánlásából egy pelenka ajándékcsomagot sorsoltak ki a színpadon, amely a szerencsés pár születendő ikreinek féléves koráig elegendő mennyiséget jelent. Az ajándékot Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója adta át a nyertesnek. fm


Házunk tája

A CBA csapata visszahódította a kupát A CBA aranyérmes csapatának tagjai: Breier Péter, Riczy Emil, Fazekas Csaba, Tóth Norbert, Metzger László, Erdei Sándor, Perger György, Szilvási Dániel, Jáhner István, Bojtor László.

A CBA csapatának sikerével zárult a 4. alkalommal kiírt Kereskedők FMCG kispályás focitornája, amelyről Breier Péter csapatkapitánnyal beszélgettünk. - Gratulálok az aranyéremhez, amelynek értékét növeli, hogy népes és erős mezőnyben sikerült győznie a csapatnak. - Köszönöm. Igen nagy érdeklődés követte az eseményt. Összesen 18 kereskedőcég indította alkalmazottaiból álló csapatát, és mindegyik célul tűzte ki a trófea megszerzését. A csapatok összeállítását nehezítette, hogy csak olyan játékosok nevezhettek, akik három éve már „amatőrök”, vagyis legalább ilyen régen nem játszottak egyik hazai bajnokságban sem, illetve betöltötték 23. életévüket, - Milyen volt a torna lebonyolítása? - Az egynapos rendezvény igencsak sűrű programot diktált, egyik meccs követte a másikat. A 18 csapatot három csoportba sorsolták, ahonnan az első két helyezettek, valamint a két legjobb harmadik jutott tovább. Onnan pedig már egyenes kiesésben fociztunk. - Csapatkapitányként mit várt előzetesen a „fiaitól”? - A legfontosabb, hogy a fair play szellemében tisztesen helytálljunk. A korábbi eredmények, a két megszerzett érem

azonban ennél többet követelt tőlünk: 2011-ben ugyanis másodikok lettünk ezen a versenyen, 2012-ben pedig megnyertük. Tavaly nem indultunk, úgyhogy most a titkos vágyunk volt a trófea visszaszerzése, és ez sikerült! - Melyik volt a legnehezebb mérkőzés? - Rögtön az első, amikor kikaptunk. Szerencsére ez nem törte le a csapatot, utána már csak győztesen jöttünk le a pályáról. A döntő megint nagy küzdelmet hozott, de sikerült 2:1-re győznünk egy igen nehéz mérkőzésen. - Igényelt előzetes felkészülést a részvétel? - Igen, a csapattagok kiválasztása, ös�szeállítása előzetes mérkőzések alapján történt, majd ezt követte heti egy-két alkalommal a felkészülés. A csapat több tagja együtt dolgozik a Vörösvár Kft.-nél, így minden csütörtökön tudunk edzeni, focizni, ez megkönnyítette a dolgomat. - A „nagyok” játékát is figyelemmel kísérik, közös meccsnézéseket is tart a csapatuk? - Igen, a Bajnokok Ligája meccseit általában együtt nézzük, no meg a magyar és a spanyol bajnokikat, kedvencünk a spanyol és a magyar foci. fm

9


Biztos megélhetés a tanulásért cserébe! Kedves Szülők és Tanulók! A CBA immáron 6. éve hirdeti meg ösztöndíjas szakmunkásképzését. A képzés megnevezése: Eladó. A képzés időtartama: 2, ill. 3 év*. 2 éves képzésnél 2 éven keresztül, a 3 éves képzésnél a képzés 2. és 3. évében CBA-s, magas összegű ösztöndíjat is folyósítunk, amelynek ellentételezéseként a végzést követően 2 évet a munkáltatónál kell letölteni. A képzés: Budapest VI.-VII.-XI. és XIV. kerületében lévő iskolákban történik. Kollégiumi elhelyezéshez segítség igényelhető. A képzési törvények esetleges, időközbeni változása módosíthatja a képzés feltételeit. Jelentkezés, utolsó beérkezési határidő: 2014. július 30. • A jelentkezőket folyamatosan, több csoportban hívjuk be elbeszélgetésre. E-mail: rona.tivadarne@cba.hu • Fax: 06/29 620-150 • Telefon: 06/29 620-091 • Levélcím: 2351 Alsónémedi, Hrsz. 2402/1 *iskolai végzettségtől függően

Jelentkezési lap A CBA ösztöndíjas szakmunkás képzésére a 2014/2017-es tanévekre. Kizárólag hiánytalanul, olvasható-nyomtatott betűkkel kitöltött jelentkezést tudunk visszaigazolni! A jelentkezéshez kérünk csatolni egy kézzel írott önéletrajzot, feltüntetve, hogy miért szeretne CBA-s tanuló lenni! A felhívás megtekinthető, a jelentkezési lap letölthető honlapunkról. Képzésre jelentkező neve: ███████████████████████████████████████ Születési helye és időpontja: ███████████████████, ████.██.██. Lakáscím, irányítószámmal: █ █ █ █, ████████████████████████████████ Gondviselő napközbeni elérhetőségei:

telefon: ██ / ██████████ e-mail: ███████████████████████████

Tanuló napközbeni elérhetőségei:

telefon: ██ / ██████████ e-mail: ███████████████████████████

Kollégiumi elhelyezést igénylek: █ igen █ nem Tudomásul veszem a felvételi feltételeket:

Betöltött 16. életév, maximum 21. életév/ egészségügyi alkalmasság • Jelentkezésem alapján egy alkalommal személyes, CBA-s meghallgatáson kell részt vennem • A CBA illetékeseinek jogában áll a felvételre kerülők létszámáról és a személyekről dönteni • A felvételre kerülő tanulók kötelesek a meghallgatás napján magukkal hozni valamennyi személyes okmányukat (szem. igazolvány, taj kártya, adókártya, általános, vagy későbbi isk. bizonyítvány), toll, jegyzetlap.

2014. ████████

Jelentkező aláírása:

████████████████████

Gondviselő aláírása:

████████████████████

Csak a 18. életév alattiaknál kötelező az alábbi rovatok kitöltése! Jelentkező édesanyjának leánykori neve: ██████████████████████████████ Gondviselő címe ir. számmal: █ █ █ █ ███████████████████████████████


Házunk tája

Pontos mérés és díszcsomagolás Hagyomány, hogy tavasszal sor kerül a CBA szakmunkástanulóinak szakmai versenyére, amelynek ezúttal új helyszín, a Flórián Üzletközpontban lévő CBA Príma-üzlet adott otthont. - A verseny ezúttal is elméletből és gyakorlatból állt. Az elmélet során először írásban vizsgáztak a tanulók, a gyakorlati részben pedig tételhúzás után következett a három feladat: a helyi áruismeret, a csemegepulti kiszolgálás és a díszcsomagolás, vagyis ajándékcsomag készítése megadott szempontok alapján – mondta dr. Róna Tivadarné, a CBA képzési vezetője, a diákok „Ági nénije”. A versenyzők között volt a százhalombattai Príma-üzletből érkezett Kancz Tamás is, akinek a csemegepultnál mutatott teljesítményével nagyon elégedett volt Ági néni. „A boltban a kedvencem a vevőkkel való beszélgetés, a visszajáró vendégeknek már ismerem az ízlését, tudom, mit és milyen szeletelésben kérnek. Lesem minden kívánságukat. Nagyon örülök, hogy a CBAnál van jövőm, a főnököm már fel is ajánlotta, hogy ha végzek, maradhatok a boltban – magyarázta az elsőéves tanuló, Tamás. A verseny általános tapasztalatait így ös�szegezte dr. Róna Tivadarné: - Az elméletnél a diákok nem tartják fontosnak, hogy meghatározzák a tétel

tartalmát, vagyis a termék definícióját. Elmondják például, hogy ismernek zöld tésztát vagy kagylótésztát, de hogy mi is az a száraz tészta, mire használjuk, nem nagyon ment. Általában gond volt a szabatos beszéddel, pedig látom a gyereken, hogy tanult, tudja az anyagot, csak nem tudja magát kifejezni, és ez korosztályos probléma. A csemegepultnál a vevők üdvözlése rendben ment, pedig korábban ezzel is voltak gondok. Ezúttal a méréseknél akadtak hiányosságok: csak sokadszorra sikerült eltalálni a 15 dekát, vagy hogy legalább közelítsen, 14 vagy 16 dkg legyen. A díszcsomagolásnál a termék-összeállítás jó, vagyis ha egy fiatal lánynak kell születésnapi ajándékot összeállítaniuk, tudják, hogy mit tegyenek a kosárba, csak az elkészítés nem tetszetős, néha igénytelen, félig üresek a kosarak, nem tesznek rá mondjuk masnit, amivel feldobhatnák az ajándékot – értékelt Ági néni. Hogy az utóbbiban mennyire igaza volt a képzési vezetőnek, azt például Kancz Tamás esete is bizonyította, aki igencsak megszenvedett a kosár becsomagolásával, igaz, ő beismerte, hogy férfi lévén nincs érzéke, kézügyessége egy formásabb csomag készítéséhez. fm

MAGAZIN

11


� ö z z Ú ! � ó b s á l r � vásá

Vásároljon a CBA üzleteiben az akcióban részt vevő HENKEL* és Schwarzkopf termékekből, és minden termék vásárlása után a pénztárnál MEGAJÁNDÉKOZZUK

1 DB 1 1000 000 Ft F É ÉRTÉKŰ RTÉ ÉKŰ Ű

vásárlási utalvánnyal! A utalványok Az uttallványok vá ányok kb beválthatók evált álth ható tók k az ak akció kció ió iidőtartama dőttartama dő t alatt al latt tt bá bármely bárm ely l magyarországi á i Pl Playersro Playersroom Playersroom, Sportfactory, PlayMax üzletben (akciós és leértékelt termékek esetén is) minden

és

termékre a készlet erejéig.

1 termékre e é e 1 db utalvány u a á y váltható á a ó be. be PlayersClub aye sC ub és Playmax ay a kártyás á yás vásárlásra ásá ás a a promóció p o óc ó nem e vonatkozik. o a o

Ó IDŐTARTAMA: Ő 2 014 06 01 09 30 AKCIÓ 2014.06.01-09.30. További részleteket keresse a szórólapokon és a www.cba.hu honlapon! Az akció az utalványkészlet erejéig érvényes. *Az akció Henkel kozmetikai vagy mosó- és háztartási tisztítószer termékekre vonatkozik.


Fotó: Geberle Berci

Házunk tája

Príma marketingötletek

a BKF-től a CBA-nak

A CBA-üzletlánc és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) hosszú távú együttműködésének keretén belül idén tavasszal marketingversenyt hirdettek. A verseny célja a CBA Príma marketingkommunikációjának frissítése volt. A BKF-esek két kategóriában pályázhattak: a komplex kategóriában csapatok, míg a digitális kategóriában személyek neveztek. A sok-sok csapat közül a végén 3 mérhette össze pályaműveit a Café Pióban, akiknek prezentációit a CBA vezetősége bírálta el. A győztes csapat a Cream lett, Farkas Fanni, Háder Adriána, Slyuch

Klaudia és Virth Eszter, felkészítő tanáruk Papp-Váry Árpád és Janata Kriszta. A digitális kategóriában Cseszneki Ágnes kapta a fődíjat, felkészítő tanárai Csarnai Marianna és Béres Szilárd. Az 1-3. helyezettek értékes nyereményben részesültek és persze a jövőben önéletrajzukba is büszkén írhatják be eredményüket. Mint a CBA marketingkommunikációért felelős tulajdonos, Viszokay Árpád és a kiemelt projektek vezetője, Dárdai Adrienn elmondta, az együttműködés folytatódik, jövőre is lesz hasonló verseny.

MAGAZIN

13


Egészségünk

Ara-para b r i d e o r e x i a A nyárral nemcsak a bikini-, hanem az esküvői szezon is beköszönt. Ez pedig dupla megfelelési kényszert jelent a fiatal nőknek, hiszen a strandon és a nagy napon – araként és vendégként egyaránt – tökéletesen akarnak kinézni. Vigyázniuk kell azonban, hogy a diétázás ne csússzon át esztelen fogyásba. Lapunk dietetikusa, Ésik Judit egy új táplálkozási zavar, a menyasszonyokat érintő brideorexia veszélyeire hívja fel a figyelmet. A brideorexia az anorexiának azon fajtája, amely azokat a menyasszonyokat érinti, akik az esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó. A nők mintegy 70 százaléka a kézfogót megelőző hat hónapban iszonyatos fogyókúrába kezd, további 20 százalékuk pedig bármit képes elkövetni azért, hogy ne hízzon egy dekát sem. Szakemberek szerint a jelenség hátterében az „esküvőipar” áll, amely folyamatosan azt sulykolja a házasulandóknak, hogy a nagy napon mindennek tökéletesnek kell lennie. Ez az oka annak is, hogy sok család erején felül költ a szertartásra (s utána nem győzi nyögni a felhalmozott adósságot). A menyasszonyokon pedig különösen nagy a nyomás, hogy az adott napon mesésen nézzenek ki. Persze itt nem arról van szó, hogy az ara egy-két hetes diétát tart, amit esetleg megspékel rendszeres testmozgással is, hanem hogy az érintett átlépi a normalitás határát. Figyelmeztető jelek Akárcsak az anorexia, a brideorexia is számos formában jelentkezhet, ám leggyakrabban a szélsőséges kalóriakorlátozás, kizárólag csak folyadékfogyasztás, extrém böjtölés, éhezés a jellemző rá. Ehhez csatlakozhat a fogyasztótabletták, hashajtók használata, fogyókúrás célzatú mértéktelen dohányzás, illetve az étkezések utáni hányás is. Nem ritka, hogy mindezek mellett extrém túledzésbe is kezdenek, hogy irreális fogyási igényüknek megfeleljenek. Mindez pedig nagymértékben veszélyezteti az egészséget. Egyébként a nők többsége eleve egy-két számmal kisebb menyasszonyi ruhát vesz magának, mintegy motivációként, hogy a nagy napra belefogyjon. Ám igencsak önbizalom- és önértékelés-romboló hatással van rá, amikor nem sikerül teljesíteni a gyakran irreális célt.

14

MAGAZIN


Egészségünk

Forduljunk szakemberhez! A táplálkozási zavarokat minden esetben kezelni kell: pszichoterápiával, belgyógyászati és dietetikai programmal együtt. Az étkezési zavar jeleit persze nehéz felismerni, hiszen az érintett megpróbálja azt titkolni. Gyanúra adhat okot, ha a menyasszony túl gyakran beszél a súlyáról, fogyókúrás módszerekről, szélsőséges diétákról. Ilyenkor kell résen lenni a családnak, a baráti körnek. Mivel a táplálkozási zavarban szenvedők gyakran tagadják betegségüket, és ellenállnak a külső beavatkozásnak, a jeleket felismerve érdemes minél előbb szakember segítségét kérni. Akárcsak az anorexia nervosa, a brideorexia is bármely életkorú és testalkatú nőt érinthet, függetlenül attól, hogy már eleve karcsú-e vagy sem. A beteg ugyanis hiába feltűnően sovány, kövérnek érzi, látja magát, vagyis súlyos testképzavara van. Anorexiás hírességek: IV. Béla király lánya, Szent Margit és Erzsébet királynő, Calista Flockhart színésznő, Tara Reid színésznő, Nicole Richie celeb. Heti egy kiló mínusz A dietetikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy a heti 0,5-1 kilogramm fogyás az egészséges, ami rendszeres testmozgással, a zsiradék bevitelének csökkentésével – amit nemcsak nyersanyag-válogatással, hanem zsírszegény konyhatechnológiával érhetünk el –, a szénhidrátbevitel minőségi változtatásával (rostbevitel növelésével) könnyen megvalósítható, reális cél. A lényeg, hogy a menyasszony időben kezdje el az életmódváltást, és ha ehhez tartja magát, az álomból végül nem lesz rémálom.

Szakértőnk: Ésik Judit

dietetikus, egészségtan tanár (esik.judit@gmail.com)

Dietetikus szakértőnk júniusban az alább felsorolt időpontokban ad táplálkozási tanácsokat a Hidegkúti úti CBA-ban (1028 Budapest, Hidegkúti út 167.) vásárlóinknak. Június 4-én, 5-én, 6-án, 12-én, 18-án, 19-én, 20-án, 25-én, 26-án és 27-én 14-18-ig. Június 7-én és 28-án 9-13-ig.

MAGAZIN

15


Itthon otthon van

Országjáró Balaton turisztikai régió

A nyári meleg hónapokban nincsen versenytársa, általánosságban pedig Budapest után a második legkedveltebb régió az utazóközönség körében. Egy felmérés alapján legtöbben a Balatonra asszociálunk, ha belföldi szabadidős utazásról van szó. A régió Veszprém, Somogy és Zala megye bizonyos részeit foglalja magába. A magyar tenger, ezzel együtt a régió imázsa az utóbbi években pozitív irányba fejlődött, a megkérdezettek 90%-a elégedett volt az utazásával. Fő pozitívumként említették a tó és környéke kiemelkedő természeti és kulturális adottságait, a kis távolságokat és a turizmus hagyományos jelenlétét. Negatívumként értékelte a hazai lakosság a magas árakat, míg a külföldről érkező turisták a rövid szezont és a nehézkes tájékozódást – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. egyik 2013-as sajtóanyagából. Közép-Európa legnagyobb tava A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, 77 km hosszú, szélessége 4-14 km között válto-

16

MAGAZIN

zik, felülete megközelítőleg 600 km². Legnagyobb mélysége 11 m, átlagosan 4 m mély. A tó északi partja gyorsabban mélyül, míg déli medre sekélyebb, így gyorsabban felmelegszik a vize a strandolók nagy örömére. Mindkét partján számtalan magas színvonalú strand, szabadstrand várja a látogatókat. Mindenhol van lehetőségünk vízibiciklit kölcsönözni, több helyen kajakot, kenut, vitorlást és snooky-t is bérelhetünk. Egyre több strandon épül homokos röplabdapálya, focipálya, helyenként kosár- és kézilabdapályával is várják a sportok szerelmeseit, gyepen és vízben egyaránt. A magyar tenger partját kisgyerekekkel is bátran látogathatjuk, hisz a pancsolás mellett homokozó, játszótér, több helyen kiépített gyerekmedence várja a legkisebbeket (helyenként árnyékolóval ellátva). Gasztronómiai szempontból a klasszikus halés lángossütők mellett európai színvonalú éttermek, nádfedeles halászcsárdák és gyorsbüfék várják az éhes gyomrúakat. A vattacukor, a főtt kukorica és a jéghideg csapolt sör pedig


Itthon otthon van

kihagyhatatlan eleme a balatoni nyaralásnak. A tó partjain és vonzáskörzetében különböző kategóriájú szálláshelyek közül válogathatunk. Neves szállodaláncok, családias, luxus- és tematikus szállodák, kempingek, bungalók és takaros vendégházak várják a látogatókat, kit-kit pénztárcája, ízlése szerint. Sok szállásadó szívesen látja a négylábú kedvenceket is, nekik azonban a hűsölés csak az árnyékban megengedett, a tó egész területén tilos a kutyák fürdetése. Szálláshely választásánál érdemes utánaolvasni az adott településnek, hogy ne érjen minket csalódás. Siófokot például az aktív éjszakai élet, a nyüzsgés szerelmeseinek ajánljuk, míg Tihanyt azoknak, akik pazar természeti környezetben, távol a város zajától kapcsolódnának ki. Érdekesség, hogy míg ma a Balatonról a hűs vízre, pancsolásra, úszásra gondolunk a legtöbben, ez régen korántsem volt így. A fürdőzők paradicsomává csak a 20. században vált, előtte leginkább az állatokat itatni hajtották a vízhez. Kulturális és természeti kincsek A Balaton régió nemcsak a „nagy tóról” szól, számtalan kulturális és természeti kincs vár

bennünket, ha felkerekedünk, és a hátizsákot választjuk a napfürdőzés helyett, mellett. Érdemes ellátogatni a Kis-Balatonhoz, a Kányavári szigetre, ahol csodás madárvilággal találkozhatunk, az érintetlen természet segít kikapcsolni a dolgos hétköznapokból. Ha a környéken járunk, keressük fel a bivalyrezervátumot, ahol az állatokat természetes környezetükben láthatjuk, vagy Zalaváron a Történelmi Emlékparkot. Tihany, a végeláthatatlan levendulamezőkkel, az apátsággal, zegzugos óvárosával és pazar panorámájával vonzza a turistákat a félszigetre, Keszthelyen a csodás Festetics-kastélyban és kertjében tehetünk nagy sétát, míg Balatonboglár a Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa. A zamatos balatoni fehérborok mellett a Gömb kilátó, a hatalmas kalandpark, a kicsiket pedig a Boglári Buborék vízipark csábítja. Ez csak néhány kedvencünk a Balaton körül, a következő oldalakon további programok, látnivalók közül válogathatnak. Hasznos oldalak: www.itthon.hu/balaton www.balaton.com www.balatonbest.hu www.iranymagyarorszag.hu

MAGAZIN

17


Örömfőzés hétvégén

Zsenge spárgakrémleves lépésről lépésre Spárgakrémleves pirított bacon toasttal Elkészítési idő: 40 perc

Fotó: Kovács-Siklósi Melinda, food stylist: Lázár Chef, eszközök: Lázár Chef

Hozzávalók 4 személyre: 0,5 kg friss spárga 4 vékony szelet bacon 2 darab zsömle 5 dkg vaj 0,5 dl olívaolaj 2 evőkanál cukor fél citrom leve 1 l víz 1 csomag petrezselyemzöld 1 mokkáskanál bors

18

MAGAZIN


Örömfőzés hétvégén

„A friss spárgát nem könnyű megtisztítani, de megéri a fáradozást, mert íze rendkívül finom.”

MAGAZIN

19


Örömfőzés hétvégén

A megtisztított spárgát a végétől felfelé haladva, egyenlő darabokra vágjuk.

A spárgafejeket egyben hagyva félretesszük, az esetleges maradék héjat eltávolítjuk.

Egy edényben vajat és olívaolajat melegítünk, hozzáadjuk a spárgadarabokat, majd 10 percig pároljuk. Közben sóval és cukorral ízesítjük.

Felöntjük vízzel, és fedő alatt, 20 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a spárgafejeket, és még 3 percig főzzük.

Botmixerrel pürésítjük.

Hozzáadjuk a citromlevet és a finomra vágott petrezselyemzöldet.

20

MAGAZIN


Örömfőzés hétvégén

Tippek, trükkök, praktikák Lázár Chef konyhájából A spárga tárolása, tisztítása:

1. A spárgát felhasználásig tartsuk hűtőben, vizes ruhába tekerve.

2. A zöldséget felülről lefelé haladva kezdjük el tisztítani.

3. Ügyeljünk arra, hogy a végén se maradjon héj, mert ettől keserű lehet az étel.

4. Könnyen eltörhet, ezért ne nagyon nyomjuk rá a zöldségtisztítót.

2. A zsemleszeleteket félbevágjuk, majd megmártjuk a kisült zsírban.

3. A zsemlék tetejére tesszük a bacont, majd megborsozzuk.

4. Az asztalnál, közvetlen tálalás előtt a forró levest a tányérokba öntjük.

A leves tálalása:

1. A bacont kb. 5 cm-es darabokra vágjuk, majd mindkét oldalát megpirítjuk.

Cheftanácsok:

A spárgát felhasználásig érdemes nedves ruhába tekerni és hűtőben tárolni. A friss spárga tisztítására a hétköznapi zöldségtisztító a legalkalmasabb. Óvatosan, hogy el ne törjön a zöldség, a fejétől számított 2-3 cm-rel lejjebb, hos�szanti irányban lefele húzva lehet eltávolítani a legkönnyebben a külső vékony héját. Ügyeljünk

arra, hogy maradéktalanul eltávolítsuk, mert a zöldségen maradt héjtól kesernyés lehet a levesünk. A zöld spárga is igen finom. Előnye a fehér spárgával szemben az, hogy nem kell meghámoznunk. A szár felőli végéből vágjunk vissza 1-2 cm-t, és mosás után máris fogyaszthatjuk. További receptek: www.lazarchef.hu Lázár Chef.

MAGAZIN

21


Interjú

Borsa Miklós A ralis híradós

- Bevallom, a honlapján lévő önéletrajzot, bocsánat, szöveghűen idézve önné lett rajzot olvasva elcsodálkoztam, mert nem passzolt az Önről alkotott képhez. A TV Híradóból egy komoly, mosolyogni sem tudó valakit ismertem meg, míg az önéletrajza vicces, tele van szellemes fordulatokkal, elég csak az „önné lett rajz”-ot említenem. Jól érzékelem ezt a kettősséget? - A Híradó olyan, mint egy színésznek egy szerep. Nagyon kötött műfaj, amelynek szigorú szabályai vannak, és azokon belül kell működni. A műsorvezető azt olvassa fel, amit leírtak neki, és alapszabály, hogy itt nincs vélemény. Persze, attól az ember személyisége még érződhet. Hitelesnek is kell lenni, ezért a híradózáshoz „meg kell érni”, hogy a nézők el is higgyék, amit mondanak nekik. Megfigyelte, hogy huszonévesek nem vezetnek híradót? A hitelességhez szerintem az is hozzátartozik, hogy egy híradós nem szerepel más műfajú műsorban, nem megy el „celebkedni”. Szóval, ez egy objektív, öltönyös-nyakkendős műfaj, ami azért nem jelenti azt, hogy a magánéletben is öltönyben és nyakkendőben járnék.

22

MAGAZIN

- Meggyőzött, de maradjunk még az önéletrajznál, amelyből egy elég kacskaringós életpálya bontakozik ki. Számomra különösen a kezdet, a gyerekkori álom volt meglepő. - Az, hogy kukás akartam lenni? Pedig valóban így volt, mert annyira tetszett, ahogy a sárga ruhások a kukásautó hátulján csimpaszkodnak... A gyerekkori álmom nem vált valóra, de aztán közgazdászként sem dolgoztam egy percet sem. Voltam viszont idegenvezető, igaz, az sem a megszokott módon, mert kerékpáros országjáró túrákat vezettem német turistáknak. Két hétig kellett bicajozni, és a szervezőiroda nehezen talált erre kapható, németül beszélő személyt. Én meg örömmel vállaltam. Aztán biciklis futár is voltam, egy cég leveleit hordtam ki. - Közben kereste önmagát, hogy mi is legyen, ha „nagy lesz”? - Operatőr akartam lenni, ám érettségi után három évig nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, és a felvételik közti két évben is kellett valamit dolgozni, így lettem biciklis futár, sőt, pedellus is voltam az ELTE Bölcsészettudományi Karán, nekem kellett letörölni a táblát. Aztán a színművészeti helyett a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola idegenforgalmi és szálloda szakát végeztem el, így lettem közgazdász. Utolsó éves főiskolás voltam, amikor 1995ben elmentem a Danubius Rádió „Ki a párja?” című vetélkedőjére, ahol többek között interjúkat kellett csinálni és műsort vezetni. Utána Rónai Egon megkérdezte, hogy van-e kedvem kipróbálni a rádiózást. Volt. Egon és Árus Erika vett a szárnyai alá, tanulgattam a szakmát. Én még tudok szalagos magnón vágni, pedig a technika már jóval előbbre tart. A Danubius Rádió akkor még a Bródy Sándor utcában volt,


Interjú

ahol a Kossuth Rádió is. Egyszer a „Kossuthosoknak” hirtelen szükségük lett egy angolul beszélő személyre, és mivel kéznél voltam, segítettem, majd utána többször is. 1998 tavaszáig a Danubiusnál voltam, közben 1996-tól egy év Nap-kelte, majd az induló TV2 következett. Hét év után, 2004-ben eljöttem a TV2-től, és 2006-ig nem volt fix munkám. Hogy kihasználjam a hirtelen rám szakadt időt, és az agyamat is tornáztassam, az ELTE Bölcsészkar kommunikáció szakán újabb diplomát szereztem. Ekkor kapóra jött az az időszak, amit az egyetem épületében pedellusként töltöttem, ugyanis például a tanulmányi osztályon mindenkit ismertem, így ha gondom volt, tudtam kihez kell fordulni. Ebből is látszik, hogy az életben sosem lehet tudni: mi mire lesz jó a későbbiekben. Az évek során német, angol és francia nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tettem, majd 2006-ban a Duna TV hírműsoraihoz kerültem. Nem érkeztem idegen környezetbe, mert sok régi kollégával találkoztam újra. Hat év és sok műsor - Híradó, Váltó, Közbeszéd, Heti hírmondó, Mi vagyunk az unió - után a közmédia átalakítása során egyszer csak a Kunigunda utcai épületben találtam magam. Egy évet még a Duna híradóban dolgoztam, majd 2012 júniusában kerültem a „nagy” híradóhoz. - A beszélgetés „névjegy” rovatában kedvencként említi Afrikát, és a honlapjáról az autóversenyzés iránti vonzódása is kiderül… - … nálam a kettő összefügg, egy tőről fakad. Németországban élő nagybátyám küldözgette nekem az autós prospektusokat, és 1979-80 táján, amikor nálunk a Trabant és a Wart-

MAGAZIN

23


Interjú

burg volt a sztár, felfedeztem, hogy csillogó terepjárók is léteznek, nem csak az itthon ismert UAZ. Ráadásul akkor vetítették az oroszlános filmeket, az Elzát és az Oroszlánkölyköket, és elhatároztam, hogy egyszer eljutok Afrikába. Gyűjtöttem a pénzt, és ez az álmom azóta többször megvalósult, ötször jártam Afrikában. Persze, ez nem a hagyományos tunéziai tengerparti nyaralás vagy kenyai szafari volt, hanem igazi Afrika-kaland. Beültünk az autóba, és irány Afrika! Háromszor teljesítettük a BudapestBamako ralit, és utána még ottmaradtunk négyhat hetet, hiszen úgy lehet igazán megismerni egy vidéket, ha magad járod be. Majdnem azt mondtam: ha letérsz az aszfaltútról, de hát ott alig van aszfaltút. Fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb, és sajnálom, hogy a harcok miatt mostanában nem lehet arra kalandozni. No meg híradósként nem is tudnék hat-nyolc hétre elszakadni a munkámtól. - Ha néhány órára azért sikerül elszakadnia a munkától, mivel kapcsolódik ki? - Szeretek futni… - …gondolom, egykori öttusázó édesapja hatására. - Apu valóban levitt az uszodába, futkároztam is, aztán folyamatosan jött a többi tusa. Egy csoportban voltam Sárfalvi Petivel és Hanzély Ákossal, akikből később világbajnok lett, én pedig a tanulást választottam, de a sport szeretete máig megmaradt. A futás mellett a kerékpározást, egészen pontosan a hegyi kerékpárt szeretem, mint ahogy futni is erdőben szoktam, mert a hétköznapi zúgásból jólesik elvonulni a természetbe. A hegyi kerékpárban azt élvezem, hogy teljesen mindegy, mennyi ideje van edzeni valakinek, a versenyeken mindig megtalálja a hozzá hasonló edzettségű társakat, akikkel hatalmas harcot vívhat mondjuk az ötszázadik helyért. Legutóbb a 120 kilométeres táv céljába hamarabb értek be, mint én a 60 kilométeresébe. Ilyenkor mindig azzal vigasztalom magam, hogy ők meg biztos elrontanák a híreket... Füredi Marianne

24

MAGAZIN

Borsa Miklós Született: 1969. március 23. Foglalkozása: műsorvezető (M1 Híradó) Kedvencek Ország, táj:Afrika, Balaton Sport: futás, kerékpározás Állat: kutyák és lovak Film: Baraka – mert bemutatja a világ sokszínűségét Zene: Csajkovszkij, Rahmanyinov, Chopin, Liszt Ferenc


Gasztronómia

recept

Júniusi ajánlatunk: kóstolja meg az ételt a Corso Gourmet étteremben!

Elkészítés:

A szalonnát gyufaszálnyi csíkokra metéljük, és egy serpenyőben, 1 evőkanál olajat ráöntve a zsírját kis lángon kisütjük. Közben a sonkát és az uborkát ugyanígy fölcsíkozzuk. A szalonnán először a sonkát pirítjuk 1-2 percig, majd hozzáadjuk az uborkát és a paradicsompürét. Megborsozzuk, fél mokkáskanál sóval ízesítjük. A liszttel meghintjük, fél percig pirítjuk, Az uborka levével és kevés vízzel fölöntjük. Forraljuk, míg a leve kicsit besűrűsödik. Apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. A szeletekre vágott, kivert, megsózott húst a maradék olajon oldalanként 2-3 percig sütjük, lecsöpögtetjük. A sonkás, uborkás raguval leöntve tálaljuk. Készíthetjük apróhúsból is. Ekkor a szalonna zsírjában az apróhúst – paprika nélkül – készre pároljuk, és összekeverjük a közben elkészült raguval. Köretnek sült burgonya és párolt rizs illik hozzá. Jó étvágyat!

CORSO GOURMET Étterem Budapest V. ker., Váci utca 54. Nyitva tartás: H-V: 11-21

Sertésborda hentes módra Hozzávalók 4 személyre: 50-60 dkg kicsontozott sertéskaraj 1 csapott kiskanál + fél mokkáskanál só 6-8 dkg füstölt szalonna 4 evőkanál olaj 15 dkg gépsonka 15 dkg csemegeuborka 1 mokkáskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré) fél mokkáskanál őrölt fekete bors 1 kiskanál finomliszt fél csokor petrezselyem

MAGAZIN

25


Gasztronómia

recept

Elkészítés:

Megfőzöm a burgonyát, áttöröm, a forró habos tejjel átkeverem, sóval és szerecsendióval ízesítem. A csirkét megmosom, sóval, borssal fűszerezem. 160°C-on sütöm 30 percig. A hozzávalókat összekeverem és ráöntöm a megsült csirkére, majd 190°C-on még 10 percig sütöm. Burgonyapürével tálalom. Júniusi ajánlatunk: kóstolja meg az ételt a Corso Gourmet étteremben!

CORSO GOURMET Étterem Budapest V. ker., Váci utca 54. Nyitva tartás: H-V: 11-21

26

MAGAZIN

Chilis-mézes csirke burgonyapürével Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkecomb vagy csirkeszárny 40 dkg burgonya 10 dkg vaj 2 dl tej 1csipet szerecsendió só ízlés szerint Chiliszószhoz: 5 ek méz 500 ml ketchup só bors fokhagyma ízlés szerint chilipaprika


Gasztronómia

PARADICSOMOSMOZZARELLÁS CSIRKEMELL FOKHAGYMÁSPETREZSELYMES-CHILIS SPAGETTIVEL Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkemellfilé 40 dkg paradicsom 20 dkg újhagyma 10 dkg fekete olajbogyó 20 dkg mozzarellagolyó 25 dkg koktélparadicsom 20 g só 5 g színesbors-keverék 30 g petrezselyemzöld 3 g bazsalikom 1,5 dl olívaolaj 30 g fokhagyma 30 petrezselyemzöld 3 g chilipaprika 1,5 dl száraz fehérbor 50 dkg spagetti

recept

Júniusi ajánlatunk: kóstolja meg az ételt a Vörösvár Boglár étteremben!

VÖRÖSVÁR BOGLÁR Étterem Budapest, III. ker., Boglár út 3. Nyitva tartás: H-P: 9-20, Szo-V: 9-17

Elkészítés:

A csirkemelleket kockára vágjuk, feldaraboljuk az újhagymát, a paradicsom héját eltávolítjuk, és kockára vágjuk. Serpenyőben olívaolajat forrósítunk, megpirítjuk a csirkemellet benne. Hozzáadjuk az újhagymát, paradicsomkockát. Fűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, összepirítjuk (kb. 5 perc). Beletesszük az olajbogyót, koktélparadicsomot, mozzarellát, a fehérbort, és két percig főzzük. A spagettit megfőzzük, lecsepegtetjük. A szeletelt fokhagymát olívaolajon megpirítjuk a chilivel, petrezselyemmel, és összeforgatjuk a spagettival. Tálalás: Egy tál közepére rakjuk a spagettit, ráhalmozzuk a csirkeragut.

MAGAZIN

27


Gasztronómia

recept

Elkészítés:

A szarvashúst 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Olajon a darabolt hagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a húst, megpirítjuk. Beletesszük a fűszereket: a fűszerpaprikát, az összetört borókabogyót, a vadfűszer-keveréket, a paradicsompürét, és összepirítjuk. Felöntjük alaplével (pl.: vadalaplé), kb. egy órán át pároljuk, közben feldaraboljuk a gombát. Ha a hús puha, hozzáadjuk a gombát, a vörösbort és az áfonyalekvárt, összefőzzük. Megsütjük a kroketteket. Tálalás: A szarvasragut a tányér közepére helyezzük, körberakjuk a krokettekkel. Júniusi ajánlatunk: kóstolja meg az ételt a Batta Bisztróban!

BATTA BISZTRÓ Százhalombatta, Damjanich u. 23. Nyitva tartás: H-P: 6-21, Szo: 6-19.30, V: 7-18

28

MAGAZIN

BORÓKÁS SZARVASRAGU KROKETTAL Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg szarvaslapocka 30 dkg vöröshagyma 1 dl étolaj 30 dkg erdei gomba 10 g só 5 g borókabogyó 8 dkg paradicsompüré 20 g fokhagyma 5 g vadfűszerkeverék 5 g fűszerpaprika 50 g áfonyalekvár 2 dl száraz vörösbor 1 kg burgonyakrokett


Minden gyerek lakjon jól! Ma Magyarországon a gyerekek több mint fele alultáplált. Legrosszabb helyzetben az a 250-300 ezer gyerek van, akik a 47 legszegényebb kistérség kistelepü-lésein élnek. Az elmúlt időszakban a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány 15 147 család számára biztosított mini háztájit, amelynek segítségével a családok fenntartható módon képesek elősegíteni a gyerekek megfelelő táplálkozását. Kérjük, járuljon hozzá Ön is, hogy idén még több családon segíthessünk! Hívja a 13611-et vagy küldjön SMS-t az MGYLJ kóddal! Egy hívás/SMS 250 forintba kerül, ami egy kiscsibét vagy egy kiskacsát jelent a hátrányos helyzetű gyerekes családoknak. Elérhetőségeink Honlap: www.mindengyereklakjonjol.hu Mobilszám: +36-30/661-1840 E-mail: mindengyereklakjonjol@mindengyereklakjonjol.hu Számlaszám: 11794008-20534156

Megérkeztek az első brikettszállítmányok a nyertes iskolákba

A Baranya megyei Somogyhárságy és Dencsháza általános iskoláihoz juttatta el elsőként az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült briketteket, amelyek május elején érkeztek meg a két községbe. Immár harmadik alkalommal, az iskolák fűtésköltségeinek tervezhetősége miatt a tavalyinál korábban írta ki pályázatát az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az ország 47, leghátrányosabb helyzetű kistérségének iskolái számára, hogy elnyerhessék a 100 tonnányi, a tűzifáéval azonos fűtőértékű brikett egy részét, így csökkentve fűtési költségeiket. Idén 30 intézmény pályázott Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és SzabolcsSzatmár-Bereg megyéből, a pályázatok beérkezési sorrendjében, az igényelt mennyiség arányában pedig hét intézmény nyert.

Az Erzsébet-utalvány még felhasználása után is szociális célokat szolgál: az érvénytelenített Erzsébet-utalványból készített brikettek hasznosítására meghirdetett pályázat eredményeként olyan tanintézmények jutottak és jutnak minden évben támogatáshoz, ahol igen magas a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya.


Nyár

k e p p i t ő t í s I. rész Nyári hű Jön a meleg és az elviselhetetlen kánikula. Ebben az időben van pár dolog, amire fontos odafigyelni. Íme, néhány tipp és trükk, amely elviselhetőbbé teszi az otthoni és a munkahelyi meleget. Első körben a legfontosabb elem, a víz hasznosságát és felhasználhatóságát, előnyeit mutatjuk be, a továbbiakban pedig előtérbe kerül a bőrápolás, a ruházkodás, és egyéb jó tanácsok a nyár elviseléséhez. Néhány alapvető dolog

Bár minden bizonnyal nem újdonság, nem lehet eleget ismételni, hogy sokat kell inni. Az év minden napján, de különösen akkor, ha eljön a nyár, minden nap elég folyadékot kell fogyasztani. Lehet az éppen cukros üdítő is, de a legegyszerűbb, legkönnyebben elérhető elem a víz, hiszen az szomjoltó, míg a különböző italoktól még szomjasabbak leszünk. Kivétel a cukorra érzékenyek, betegek, ők tartsanak maguknál cukrot is tartalmazó innivalót. Ne csak otthon vagy a munkában igyunk, utazásra is mindig készítsünk be egy kis üveg innivalót, bármikor kerülhetünk dugóba, vagy egy hosszabb út közben is érdemes kortyolgatni! Azonban akárcsak megfázás, meghűlés esetén, nem szabad csak vizet inni, hiszen az nem tartalmazza az összes megfelelő tápanyagot és ásványi anyagot, így többféle folyadékot fogyasszunk: leves, tea, szörp stb. Vízből elsősorban szénsavmentes ajánlott.

Jégkocka, te csodás

A víz melletti másik legegyszerűbb hűsítő a jégkocka, amelyet bárki el tud készíteni, akinek van fagyasztója a hűtőben. Vízből, de akár gyümölcslevekből is finom és hideg jeget lehet csinálni, amelyet a különféle mintájú tartókkal (állatkás, virágos) még vidámmá is tehetünk, így a gyerkőcök is tudnak segíteni, és még élvezik is! A jegeléssel azonban vigyázzunk, nehogy éppen a nagy melegben legyünk betegek.

30

MAGAZIN


Nyár

Bőrünket is hűthetjük jegeléssel, de fontos, hogy a bőrre közvetlenül ne tegyük, mert árthat és megmutatja a kisebb ráncokat. Kendőbe, törölközőbe csavarva hűsítsük magunkat a szükséges területeken, pl. nyak, homlok.

Kerti és benti zuhany

Ha van a családban hozzáértő vagy tudnak szakembert hívni, akkor a kerti slaugot zuhanyfejjel felszerelve olcsó kinti pancsolásokat lehet rendezni. A nagy melegben történő kerti zuhanyzásnál arra kell figyelni, hogy a lábnál kezdjük és apránként haladjunk felfelé, ne azonnal érje a hűvösebb víz mindenünket (a test „sokkot kap” a váratlantól). A napközben megmelegedett, langyos vízzel pancsoljunk, ne a kiengedett, hideggel. Érdemes átgondolni, hogy a medencevásárlásba be akarunk-e fektetni. Többen az utcából vagy az egymáshoz közel lakó rokonság, baráti társaság összefoghat egy tartós vásárlásába, de akár bérelhetnek is. Szezonálisan kisebb-nagyobb felfújható medencék is vannak, itt érdemes megnézni, hogy van-e szűrője, és mennyi vizet kell beletölteni, hiszen a víz sem olcsó dolog nagy tételben. Nem mindenki rendelkezik kerttel, de ha a szomszéd vagy a család igen, ezt érdemes kihasználni, hiszen minden nap a strandbelépőt megfizetni szinte képtelenség. Ha pedig nincs szomszéd, akkor marad a saját zuhanyzó. Ha nagy a meleg, frissítő a napi többszöri zuhanyzás is. Jó trükk lehet a különböző mentás, mentolos tusfürdő, hiszen azok még jobban hűtik a bőrünket. Tipp: Ha csak egy csap van a közelünkben, és nagyon nagy a meleg, érdemes a csukló belső felére folyatni a vizet, mivel ott véna és artéria is található, így ez nyugtató és frissítő hatású, és lassítja-hűsíti a testet, így olyan, mintha plusz levegőt kapna szervezetünk. Utazás közben hasznos lehet egy száraz vászon zsebkendő, vagy egy kisméretű törölköző, amelyet megvizezve felfrissíthetjük arcunkat, kezünket. Ez főleg a tömegközlekedéseken, vonaton, buszon előforduló hosszabb utaknál előnyös. A nyári melegben a megfelelő vízfogyasztás és a víz felhasználása nagyon fontos, a következőkben további tippeket és trükköket olvashatnak a nyári kánikula elviselésére. Addig is ne felejtsük: mindenhová vigyünk magunkkal innivalót, és ha az nem víz, akkor azt is!

MAGAZIN

31


Nyár

Nyári táborozás Hamarosan itt a nyári szünet, indul a vakáció! Ez pedig egyet jelent a szabadsággal, és persze azzal, hogy indul a táborozás időszaka! Kisebbek és nagyobbak is alig várják az év ezen szakaszát, hiszen a számtalan lehetőség közül ideje lefoglalni azt, amely csemetéjüket legjobban érdekli. Legfőképp az első táborozóknak, de a rutinosabbaknak sem árt az ismétlés, ezért íme, néhány fontos tudnivaló.

lót? Amennyiben gyermeke allergiás valamilyen élelmiszerre, érdemes erre is külön felkészülni.

Mi alapján válasszunk? Az elsődleges kikötés, amely minden továbbit meghatároz, az életkor. Bármen�nyire szeretnénk 4-5 éves gyerkőcünket az iskolai tudóstáborba elküldeni, bizony a kor kizáró ok lehet. A kisebbeknek elsősorban napközis táborokat kínálnak, rajz, tánc, kézműves témákban, de itt még az általános „Legyünk együtt napközben” is előfordulhat. Az idősebbeket már egyre komolyabb lehetőségek várják: vallási, sport, zene, természeti és sok más tábor áll a rendelkezésükre. Komoly korlátot képezhet még az anyagi helyzet. A legtöbb helyen van részletfizetési lehetőség, így akár már korábban is el lehet kezdeni törleszteni a nyári költségeket, amely így nem egyszerre terheli meg pénztárcánkat. Az ellátás (étel, ital) szintén fontos tényező: helyben főznek a szülők/táboroztatók, vagy szállító hozza az enniva-

Mit csinálnak napközben? Az első kérdés a szállásé: ha nem sátorozásról van szó, akkor elegendő lehet egy kispárna is. A csomag összepakolásánál a legfontosabb az ésszerűség. A programok zöme előre elérhető, így alaposan fel lehet rájuk készülni. Felesleges a legdivatosabb dolgokat vinni, hiszen a sok futkározásban így is-úgy is összepiszkolódnak a ruhák. Fel kell készülni rossz időjárásra is,

32

MAGAZIN

Felkészülés A tábor kiválasztása után érdemes megnézni a kiírást: a pontos dátum és a részletes programok adják meg azt, hogy mi kell majd a csomagba, mikorra és hova kell menni a gyermekért.


Nyár

így legalább egy váltás meleg ruha legyen készenlétben, esőkabáttal és zárt cipővel. E mellett persze a szokásos fürdőruha, naptej, papucs kerüljön a csomagba. Utóbbit érdemes betenni a táskába, hiszen zuhanyzásnál is jól jöhet, ha nem mezítláb fürdünk. Az alapvető tisztálkodási szerek (tusfürdő, sampon, fésű, törölköző, fogkefe, fogkrém) mellé érdemes az esetlegesen szükséges gyógyszereket (allergia, hányinger elleni tabletta, szúnyogriasztó) szintén bekészíteni. A vékony ruházat is elengedhetetlen, de a táborok legfőbb szempontja a kényelem, tehát ez lebegjen mind a szülő, mind pedig a gyermek szeme előtt is (a nagyobbak már egyedül is remekül össze tudnak pakolni). Rövidnadrág és különféle pólók, de ezeket szintén mértékkel, hiszen a táborok időtartama körülbelül egy hét, amelyre felesleges egy havi adagot összepakolni. Extra Ugyan a legtöbb helyen odafigyelnek, nem árt, ha egy-két plusz dolgot is magunkkal

viszünk. Ilyen a műanyag kistál, tányér, pohár, evőeszköz. Minden táborozó alapfelszereléséhez kell, hogy tartozzon elemlámpa, méghozzá elemekkel (ne felejtsük el betenni). Tartalék zsebkendő és WC-papír szintén jól jöhet. A legfontosabbak Ha már a nagytáska tele van, ideje elővenni a kisebbet, vagy egy külön rekeszt fenntartani arra, hogy a legfontosabb dolgokat egy helyre tudjuk tenni. Ezek pedig: pénztárca, telefon (és töltő), utazáshoz elengedhetetlen a diákigazolvány, a személyi, lakcím- és TB-kártya – másolatuk is elegendő lehet. Emellett pedig ha szükséges, pénzt vinni, vagy még a táborban be kell adni egy részletet, ezek mind nagyon fontosak. Azoknak pedig, akik szeretik megörökíteni élményeiket, vagy csak szeretnék új barátaik címét, e-mail elérhetőségét feljegyezni, egy kis jegyzetfüzet, toll, ceruza szintén hasznos lehet. Önellenőrzés Amikor mindez megvan, és mindent bepakoltunk, vagy még annál is többet, érdemes egy ellenőrzést tartani, hogy garantáltan biztosak legyünk abban, hogy minden megvan, és csemeténk semmiből sem fog hiányt szenvedni. Bár sok előkészületet igényel, minden tábor életre szóló kalandot és élményeket kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

MAGAZIN

33


A hónap gyümölcse

Lédús gyümölcsök, roppanós zöldségek A zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Napjában többször kellene mindenkinek friss zöldséget, gyümölcsöt ennie. Júniusban könnyű dolgunk van, a jó időnek köszönhetően igen sok hazai portékából válogathatunk már a CBA-üzletek polcain. Ezek a zöldségek, gyümölcsök nemcsak finomak, kiválóan kiegészítik a reggeli szendvicset, elengedhetetlen kellékei a kerti sütögetésnek, de rengeteg vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, és komoly betegségektől óvnak meg bennünket. Milyen gyümölcsöt válasszunk júniusban? Az első nyári hónapban érnek a bogyós gyümölcsök, érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk rájuk. Ízletes már a szamóca, az eper, piroslik a ribizli, megbújik a málna és kapható már a fekete szeder is. A sok napsütésnek köszönhetően roppanós cseresznyét is szemezgethetünk. A CBA kedvence júniusban: a hazai eper Egy kis marék eper C-vitamin-tartalma felér egy közepes narancséval, ennek

34

MAGAZIN

ellenére tíz emberből nyolc nem sorolja a C-vitamin-források közé. Magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően erősíti a hajszálereket és sejtfalakat. E- és C-vitamin-gazdagsága segít kordában tartani a koleszterinszintet, csökkentheti a magas vérnyomást, a trombózisveszélyt és az infarktus kialakulását. Az ízletes gyümölcsben a C-vitamin a cinktartalommal kombinálva felveszi a harcot a baktériumokkal, erősíti az immunrendszert. Külföldi tanulmányok szerint az eper nemcsak szívbetegségek ellen jó, hanem egyes daganattípusoktól is megvéd, ha rendszeresen fogyasztjuk. A legtöbb bogyós gyümölcshöz hasonlóan nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, amelyek antioxidáns hatásúak. Ásványianyag-tartalmát tekintve a cink mellett meg kell említeni a magnéziumot és a káliumot. Ez az édes, piros vitaminraktár segíthet elűzni a fejfájást, a migrént, a vesebajokat, és jó hír a hölgyeknek, hogy serkenti a kollagéntermelést és alacsony kalóriatartalma miatt diéta alatt is fogyasztható.


A hónap zöldsége

Milyen zöldséget válasszunk a hónapban? Keressék a polcokon a friss, zsenge zöldborsót, zöldbabot, kóstolják meg az új sárga- és fehérrépát, brokkolit, spenótot, sóskát, vagy válasszanak a számtalan salátafajtából a napi ajánlott fél kiló zöldség fogyasztásához. A CBA kedvence a kora nyár csodája: az új sárgarépa A sárgarépa legnagyobb előnye, hogy kiváló béta-karotin-forrás. Azon zöldségeink közé tartozik, amelyek főzve táplálóbbak. Nyersen a sárgarépa béta-karotintartalmának mindössze negyedét tudjuk hasznosítani, míg ha megfőzzük és zsírokat tartalmazó ételhez, ételben kínáljuk, akkor a béta-karotin-tartalom több mint fele hasznosítható. Fontos tudni, hogy a bétakarotin az A-vitamin provitaminja, ami azt

jelenti, hogy szervezetünk szükség esetén saját maga képes ezt a vitamint előállítani belőle. Az A-vitamin hiánya okozza a jól ismert szürkületi látás problémát, a farkasvakságot, amelyen a sárgarépa napi fogyasztásával sokat javíthatunk, akár teljesen megszüntethetjük. Ez az édes zöldség véd a szabadgyökökkel szemben, és szintén béta-karotin-tartalmának köszönhető, hogy csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát, óv a légúti fertőzésekkel szemben, szebbé teszi a bőrt, szépíti a hajat és egészségesen tartja a fogakat is. Emésztési problémák, hasmenés esetén tápanyaggal látja el a szervezetet. Csecsemőknek kiemelten ajánlott hányás és hasmenés idején. Zöldségeink közül a legtöbb kalciumot tartalmazza, jelentős a foszfor-, kálium- és nátriumtartalma is. Vitaminkészletét vizsgálva kiemelhetjük az E-, K-, B1-, B2-, B6- és C-vitamint.

MAGAZIN

35


Baleset-megelőzés

Mindennapi

baleset-megelőzés

Hamarosan beköszönt a nyári szünet, így kiemelkedő fontosságot kap, hogy gyermekeink biztonságára (is) fokozottan ügyeljünk. Két-háromszorosára növelhetjük láthatóságunkat, ha késő este, éjszaka vagy rossz látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt viselünk – hívja fel a lakosság figyelmét az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A fényvisszaverő mellények a gyalogosok és a kerékpárosok jobb észlelését segítik elő, a mellény viselését meghatározott esetekben jogszabály teszi kötelezővé; a lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak és kerékpárosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett fényvisszaverő ruházatot kell viselnie – írja a hatályos KRESZ. A fentebb említett, két-háromszorosára megnövekedett észlelhetőség fontosságát a következő példa jól mutatja: egy 50 km/h sebességgel haladó jármű vezetője – megfelelő közvilágítás mellett – az ilyen védőöltözetet viselő személyt 160 méter helyett akár 390 méterről is észreveheti, a sofőrnek így több ideje marad az esetleges veszélyek észlelésére és annak elkerülésére. Gyermekek esetében a fényvisszaverő hatású védőmellények viselése kifejezetten ajánlott a nappali közlekedés során is, a hazai balesetmegelőzési munka egyik hasznos eleme, hogy az óvodásoknak, kisiskolásoknak – például a „Látni és látszani” program keretén belül – már eddig is százezres nagyságrendben osztottak ki láthatósági védőmellényeket, fényvisszaverő karpántokat és matricákat a gyermekek közlekedésbiztonságát szívügyükként kezelő érdekképviseletek és szervezetek. Ezeknek a preventív intézkedéseknek a célja nem más, minthogy a gyermekek már óvodás korukban megismerjék a passzív biztonsági eszközöket, használják is azokat, tudatosuljon bennük, hogy viselésük által nagyobb biztonsággal vehetnek részt a közúti közlekedésben.

36

MAGAZIN


Egészségünk

Vigyázzunk anyajegyeinkre!

A szakemberek szerint minden hatodik embert fenyeget a bőrrák veszélye. Ezek közül a leggyakrabban előforduló típus a melanoma, a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú bőrdaganat. Tünetei azonban korán felismerhetőek, éppen ezért eredményesen gyógyítható kórról van szó. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a hasznos információkat, rizikófaktorokat és tüneteket, amelyek megismerésével és egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében. A pigmentet termelő sejtekből álló anyajegyek egészséges állapotukban formájukat, megjelenésüket nem változtatják. Lehetnek olyan esetek azonban, amikor növekedésnek indulhatnak, vagy egyéb változások figyelhetők meg rajtuk. Ha anyajegyeinken az alábbiakhoz hasonló változásokat tapasztalunk, bőrgyógyászhoz kell fordulnunk: • megváltozik a színe, sötétebb, világosabb árnyalatú (barnás, pirosas, rózsaszínes) foltok jelennek meg rajta, • formája viszonylag gyorsan változni kezd, aszimmetrikus lesz, terjedni kezd a bőr felületén, kiemelkedik, dudorossá válik,

• egy, már meglévő anyajegy mellett egy újabb jelenik meg, • az anyajegy sebesedésre, esetleg vérzésre lesz hajlamos. A rosszindulatú bőrelváltozások okozója a genetikai tényezőkön túl az életmódban is keresendő, kerüljük az olyan rizikófaktorokat, mint: • a rendszeres és nagymértékű stressz, kimerültség (hiszen az immunrendszer meggyengüléséhez vezethet, ami táptalaja lehet a betegségnek), • túlzásba vitt szoláriumozás, • megfelelő fényvédelem nélküli, túlzott mértékű napozás, • tápanyag- és vitaminszegény étkezés, • kozmetikai szerek nem megfelelő használata (napozás és szoláriumozás közben), • dohányzás és túlzott mértékű alkoholfogyasztás. A világosabb bőrű emberek általában több anyajeggyel rendelkeznek, így az ő esetükben kiemelkedően fontos a rendszeres önvizsgálat, de általánosságban elmondható, hogy mindenkinek ajánlott évente egyszer egy átfogó bőrgyógyászati szűrésen részt vennie.

MAGAZIN

37


Divat

FÜRDŐRUHATRENDEK 2014-ben igazán forró nyárra számíthatunk, és nem csak a hőmérséklet miatt. Az idei fürdőruhatrend ugyanis mellőz szinte minden szabályszerűséget. Vidám, színes időszak elé nézünk, úgyhogy lányok, nők: elő a bikinikkel! A különböző fürdőruhák mutogatására az időjárás-jelentők szerint minden esély meglesz, hiszen igen meleg nyár elé nézünk, ez pedig azt jelenti, hogy a vízpart teli lesz pancsolókkal. A gyermekek még könnyebben feltalálják magukat, hiszen általában kedvenc mesehősüket szeretik viselni fürdőruhájukon, ám a felnőttek – legyen az férfi vagy nő – ezzel sokszor gondban vannak, ilyenkor is, amennyire csak lehet, divatosan szeretnének öltözködni. Női trend Most igazán nincs ok a panaszra, ugyanis gyakorlatilag bármit fel lehet venni. Az idei divat ugyanis színes, vidám, mintás vonalat követ, ugyanakkor teret ad a régebbi etno stílusnak is, vagyis a pöttyös, de akár a gyöngyökkel, hímzéssel díszített bikiniknek is! A milliónyi közül pedig az alkatunknak megfelelőt kell választani. Kisebb mellekkel

38

MAGAZIN

rendelkezőknek a push-upos felső segíthet, főleg, ha mintás, míg a széles csípőt keskenyíti a megkötős alsó. Szóval hölgyek: jöhetnek a régi és a vidám, új bikinik is, de a lényeg, hogy vidám, színes, mintás verzióban gondolkodjunk. Férfi trend Az urak számára is eljött a strandolás időszaka, és természetesen számukra is fontos a divatosság, főleg, ha családdal, párjukkal indulnak nyaralni. A vidám, színes mintás úszóshortok, amelyek a legelterjedtebbek, akár összhangba is hozhatóak a női bikinikkel. A megszokott shortok mellett a fecske szintén divatban maradt, ám érdemes utóbbit azoknak hordani, akiknek megvan hozzá az alkata. Egy vékony testen, de egy kis pocakkal rendelkezőn sem mutat jól! Szigorú szabály, hogy egy fecskéhez és annak száras verziójához nem illik a póló, ám az úszóshorthoz kifejezetten jól néz ki. Mindehhez egy-egy táska, strandkendő, hozzáillő fürdőlepedő csodás hatást ér el, így idén nyáron senkinek sem lehet oka panaszra. Elő a fürdőruhákkal, irány a vízpart!


Szerinted mire lenne szüksége az iskoládnak?

Nevezd iskoládat egy rajzzal a www.koszi.cba.hu oldalon az akár 1 millió forintos fejlesztési támogatásért! $&%$3UtPD]OHWHNEHQPiMXVpVM~QLXVN|]|WWDSURJUDPEDQUpV]WYHYĘWHUPpNHN vásárlása esetén 10 forinttal járulhatsz hozzá a helyi iskolák fejlesztéséhez.


Sport

Veres Zoltán

Mohácstól Szöulig

Az ország és a világ legkülönbözőbb helyein – Alsóörs, Szolnok, Mogyoród, Budapest, Domonyvölgy, Dubai, Szöul – láthatják az idén az érdeklődők Veres Zoltán Európa-bajnok és Guinness-rekorder műrepülő lélegzetelállító programját. Az oktató- és berepülőpilóta évente 20-25 repülőnapon vesz részt, részese volt a nagyszabású május 1-jei repülőnapnak is, amelyről és sok más érdekességről is mesélt a CBA Magazin olvasóinak. - Május elsején rendezték meg „Nagy Futam II.” néven azt a rendezvénysorozatot, amely számos légi és földi technikát és világhírességet sorakoztatott fel Budapest központjában, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszon. Mivel a rendezvény fő szponzora az Ostermann Forma-1 Kft., illetve a Red Bull volt, így a nézők főleg az általuk szponzorált repülőket és autó-, motorcsodákat láthatták, és megismerkedhettek a technikai sportok napjainkban legsikeresebb versenyzőivel. Eljött Daniel Ricciardo, Felix Baumgartner, Sébastian Loeb, és persze bemutatták tudásukat a magyar hírességek is, Besenyei Péter, Michelisz Norbert, Baumgartner Zsolt, Talmácsi Gábor is. A tavaly első alkalommal

40

megrendezett „Nagy Futamon” is részt vettem, és nagy örömömre ezúttal is meghívást kaptam az eseményre, ami nagy megtiszteltetés. A rendezvénynek az volt a különlegessége a pazar látványosságon túl, hogy egyszerre lehetett földön és égen csúcstechnikákat, illetve emellett még történelmi ereklyéket is látni, mint például az egyetlen repülőképes LI-2-est, amely büszkeségünk, vagy a Red Bull által prezentált B-25-ös és P-38-as II. világháborús gépeket. Külön szenzáció volt Besenyei Péter Erzsébet hídról történő felszállása, de Imreh Lajos helikopterpilóta, Illés Tamás műrepülő, illetve a Wizzair pilótái is kitettek magukért. Összességében azt gondolom, hogy egy nagyon színvonalas rendezvényt láthatott a közönség ezen a jeles napon. - A honlapján olvastam, hogy Lukács Lászlónak, a Tankcsapda frontemberének teljesítette a vágyát: Önnel repülhetett. Hogy született meg az ötlet? - Lukács Lacival régi az ismeretségünk, közös támogatónk volt egy időben, és még akkor megbeszéltük, hogy kipróbálja ezt a műfajt, a 3. dimenzió terhelésekkel „béklyósított” szabadságát. Örömmel segítettem hozzá ehhez


Sport

a légi attrakcióhoz, mert mindig jó érzés ezt az élményt mással is megosztani. Másrészt viszont, nem tagadom, számító módon azt reméltem, hogy valamelyik albumukon duettet énekelhetünk, de sajnos ez még várat magára. Azt mondja, keresi, de egyelőre nem találja a személyiségemhez és hangszínemhez legjobban illő dalt… Azt hiszem, ez csak kibúvó számára. Ha eddig az éneklés nem is jött össze, azt azért elmondhatom, hogy már repültem a Tankcsapda zenéjére a Hungaroring fölött. - A honlapja szerint igen sűrű a naptára augusztusig, előfordul például, hogy egy napon két helyen is szerepel. Ezt hogy lehet megoldani? - Precíz szervezést és sok lemondást igénylő feladat, hiszen a hétközi munka mellett ezeket a repülőbemutatókat jól elő kell készíteni, a gép műszaki állapotát ellenőrizni, az engedélyeket beszerezni… Ez mind megannyi időrabló munka, de amikor a gépben ülök és érzem a repülő fantasztikus teljesítményét, látom a sugárzó arco-

kat, az mindig feledteti ezeket a nehézségeket. - A naptárából az is kiderül, hogy Domonyvölgyben is láthatják majd a nézők. - Domonyvölgyben már többször jártam, szeretek itt repülni, festői szépségű terület, de domborzata miatt komoly kihívás is. Most a CBA partnertalálkozón veszek majd részt, és remélem, sikerül pár perc erejéig elvarázsolnom a közönséget masinám égi rajzaival. - Az évet két külföldi fellépés, Szöul és Dubai zárja. Mondana ezekről pár szót előzetesen? - A nyári szezon végén gépemet konténerbe csomagoljuk, hogy az őszi-téli időszakban dél-koreai és emirátusokbéli meghívásainknak tegyünk eleget. Ez szintén nagy megtiszteltetés, de kihívás is egyben, hiszen nagyon sok mindent előre kell megtervezni, lemodellezni, hogy a technika ördöge ne foghasson ki rajtunk, és száz százalékig helyt tudjunk állni. Eddig ez sokszor sikerült már, remélem, az idén is öregbíthetjük majd a magyar sportrepülés hírnevét ezeken az egzotikus tájakon. füredi

MAGAZIN

41


Sport

Küzdelem az úszógumi ellen Beköszöntött a nyár, előkerültek a falatnyi bikinik, villannak a hasak, bendők, pocakok az apró pólók alól. Mindez a forró évszak velejárója, többen alig várjuk, de sokan épp ezektől rettegünk már télen is. Nem mindannyian rendelkezünk olyan szerencsés génekkel, hogy a karácsonyi bejgli és a húsvéti fonott kalács meg se kottyan. Az ínycsiklandó finomságok bizony alattomosan felkúsznak derék- és hastájékra. Legtöbben a hideg időben raktározó üzemmódra kapcsolunk, nem vetjük meg a finom falatokat, elkényelmesedünk és többet nassolunk a meleg szobában, mint sportolunk. A következőkben gyors, hatékony úszógumigyilkos gyakorlatokat mutatunk be. Azt nem mondjuk, hogy néhány hét alatt elérhető a kockahas, de némi odafigyeléssel, diétával és célzott gyakorlatokkal sokat javíthatunk a kritikus területen.

Néhány aranyszabály, ami valóban aranyat ér: Este 6 után lehetőleg már ne étkezzünk, éjszakára nincs szüksége nagy mennyiségű táplálékra a szervezetünknek. Amit megeszünk, azt nem használjuk fel, beépül, úszógumi-állományunkat növeli. Ha este tudunk csak sportolni, akkor edzés után kizárólag fehérjében gazdag táplálékot fogyasszunk, ez lehet kefir, joghurt, csirkemell vagy hal salátakörettel.

42

MAGAZIN


Sport

Kerüljük a fehérlisztet és a cukrokat, ma már remekül helyettesíthetőek vagy akár elhagyhatóak a mindennapi étrendből. Hetente legalább háromszor egy órát sportoljunk. Ha a fentieket betartjuk, néhány hét alatt már látható lesz a változás a testünkön. Nézzük, mit tehetünk a laposabb hasért az utolsó utáni pillanatban.

FUTÁS, KOCOGÁS Nagyon szépen formálja a test egészét, a zsírpárnák gyors eltüntetésében élen jár. Cél: heti 3x50 perc

érdemes ellátogatni egy edzőterembe, ahol a szakember megmutatja a helyes gyakorlatot. A rosszul végzett hasizmozás semmit nem ér, ne várjunk lapos hasat tőle. Többet árt, mint használ. Cél: 100 darab lassú emelkedés-ereszkedés, minimum heti 3x

FERDE HASIZOM

A kiinduló helyzet ugyanaz, mint a hasprésnél, de nem középre, hanem oldalra, egyik-másik térdünkhöz fordulva emelkedünk. Szintén nem lendületből, nem gyorsan. A gyakorlat az oldalsó hasizmokat edzi. Cél: 50-50 darab mindkét oldalra vagy 100 váltogatva az irányt, minimum heti 3x

ALHAS

HULLAHOPKARIKA

Gyönyörűen karcsúsítja a deréktájékot. Cél: napi 15 perc

HASPRÉS

Tornaórákról jól ismert gyakorlat, azonban csak akkor igazán hatékony, ha helyesen végezzük. Feküdjünk le a földre, szőnyegre vagy a szabadban a friss fűre. Telitalppal a földön húzzuk fel mindkét térdünket csípőszéles terpeszbe. Kezünket fonjuk a tarkónk alá, állunkat szorítsuk le és lassan emelkedjünk felfelé, úgy, hogy derekunk még a földön maradjon (hölgyeknél a bikinipántig kell elemelkedni). Számoljunk el háromig és lassan ereszkedjünk vissza. Ha könnyűnek találjuk a gyakorlatot, visszaereszkedésnél félúton álljunk meg, számoljunk háromig, majd újra fel, és így tovább. Ha nagyon könnyűnek érezzük, valamit rosszul csinálunk,

Tapasztalataim szerint a legnehezebben formálható testrészünk, és pechünkre pont ezek a hurkák villannak ki a póló alól. Feküdjünk a hátunkra, tenyerünket helyezzük a fenekünk alá. Lábainkat összezárva, kinyújtva 15-20 cm-re lassan emeljük el a talajtól, számoljunk el háromig és engedjük vissza. Nehezíthető a gyakorlat a felsőtest emelésével és megtartásával, illetve ha lábainkat nem engedjük a talajig vissza, hanem egy cm-rel felette megtartjuk. Könnyíthető a gyakorlat, ha a lábainkat kissé behajlítjuk. Inkább csináljunk könnyített gyakorlatot helyesen, mint a nehezebbet lendületből vagy tévesen. Cél: 50 darab, minimum heti 3x Végezhetünk hasizomgyakorlatokat edzőteremben is, kapható többféle otthon használható, mobil hasizomerősítő gép, videomegosztó portálokon is nézelődhetünk új gyakorlatok után, sőt, okostelefonunkra is több, a témával foglalkozó, a hasizom edzésére buzdító alkalmazást tölthetünk le. A szép has képlete: diéta+célzott, helyesen végzett gyakorlatok+türelem gdzs

MAGAZIN

43


Kertápolás

Sokszor írtunk már a kertészkedésről, az aktuális kerti munkákról, az ültetésről, öntözésről, növényekről, de az ezekhez szükséges kerti eszközökről nem ejtettünk még szót, noha a tápoldatok, növényvédő és rovarirtó szerek mellett ezek a „háttérmunkások” is fontos szerepet töltenek be kertészkedés során. Mindenekelőtt érdemes a pincében, kamrában körbenézni, hogy milyen eszközeink vannak, azok milyen állapotúak, mi az, ami menthető, és mi az, aminek a feje minden mozdulatnál leesik. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetjük írni a listát, hogy mik a terveink erre az évre a kertünkkel: szeretnénk virágokat ültetni, veteményest ásni vagy csak füvesítünk. Kell-e sövényvágó olló, szükség lesz-e gereblyére. Rövid útmutatónkkal kezdő kertbarátoknak szeretnénk szolgálni, de reméljük, a rutinos kertrendezők is találnak benne számukra hasznos információt. GYEPGONDOZÁS Az elhalt fűmaradványok, oda nem illő dolgok kigereblyézéséhez sokféle eszközből választhatunk. Kapható univerzális, gyűjtőgereblye, levegőztetőgereblye, virággereblye és lombseprű, legtöbbjüknél még a fogak számát is megválaszthatjuk (10-16). Ha nem vagyunk biztosak abban, melyikre van szükségünk, kérjünk segítséget szakembertől, mert egy jól megválasztott kerti eszköz aranyat ér, időt és fáradságot spórol nekünk.

44

MAGAZIN

A kerti szezon alatt sok bosszúságot okozó gyomokat eltávolíthatjuk speciális gyomkiszedővel (gyomlálóval, gyomkiszúróval). Jó hír, hogy ezek teleszkópos nyéllel is kaphatóak, így nem kell annyit görnyednünk.

Ha minden bogáncsot, szúrós fűfélét eltávolítottunk, már csak pázsitunkat kell ideális méretűre vágnunk. Ehhez használhatunk kézi, benzines, akkumulátoros vagy elektromos fűnyírót, pázsitunktól függ, hogy a hengerkéses, forgókéses vagy az alternáló rendszerű gép számunkra az ideális. Nem mindegy, hogy kis kert, nagy kert, lejtőre épült, egybefüggő vagy nem (pl. lejtő esetén jó választás a légpárnás fűnyíró, mert könnyen tolható a meredek területen). További hasznos eszköz a fűnyíró olló, a sövényvágó, szegélynyíró, különlegesség pedig a fűnyíró robot. TALAJMŰVELÉS Ásás, lazítás, kapálás, levegőztetés, ültetés. Minden munkafolyamat hatékonyabb, kön�nyebb egy jól megválasztott, könnyű, de strapabíró szerszámmal. A fejekhez választhatunk fix, teleszkópos és univerzálisan használható nyelet is, amelyet mindig az aktuális funkciót ellátó fejhez csatlakoztathatunk. Szükség


Kertáplás

lesz ásóra, lapátra, villára, különböző méretű ültetőkanalakra, kapára, talajlazítóra. Mindenből többfajta kapható ezért hasznos, ha vásárlás előtt tisztában vagyunk azzal, hogy miket szeretnénk ültetni, milyen talajmunkálatok várnak ránk, így nem vásárolunk feleslegesen komposztvillát, vagy nem marad le a talaj egyelésére, lazítására, vagy a vetőágy előkészítésére és annak karbantartására alkalmas kultivátor sem.

vásárlás előtt érdemes kézbe venni, hogy kényelmes legyen a fogása, egyszerű legyen a használata. Metszőollóból például vásárolhatunk ujjvédőt, kicsit, nagyot, közepeset, rávágót, hosszúnyelűt és sorolhatnánk még. A virágollóknál, sövénynyíróknál szintén nagyon széles a szortiment, hogy az ágvágókról már ne is beszéljünk. Érdemes időt szánni rá, hogy megtaláljuk a megfelelőt, hiszen hónapokon, éveken keresztül fogjuk használni. LOCSOLÁS Erről hosszú oldalakon keresztül írhatnánk, a locsolókannától az időzíthető, világító, zenélő locsolórendszerekig minden kapható. Válasszunk bármit, a pázsitunk, növényeink megfelelő öntözéséről felelősségteljesen kell gondoskodnunk, mert csak így lesz örömünk benne. gdzs

NÖVÉNYÁPOLÁS Természetesen itt sem mindegy, milyen növények lakják kertünket: inkább a színes virágok uralkodnak, esetleg a gyümölcsfáké a főszerep vagy csak egy kis konyhakertet kell rendben tartanunk. Minden növény gondozásához megvannak a megfelelő eszközök, amelyeket

MAGAZIN

45


Az Ikrek jellemzői

a b ` c b a d c b ` c e a d f _ b e g ` c f a d g

Asztrológia

Az e jegyű vagy aszcendensű Szülöttre általánosságban elmondható, hogy mozgékony, közlékeny, ügyes kezű és igen találékony. Figyelemre méltó intellektuális képességgel rendelkezik. Kettősség jellemzi, mivel képlékeny a hangulati élete, így képes pillanatok alatt megváltoztatni maga körül az atmoszférát mindkét irányban, és minden átmenet nélkül az egyik témáról a másikra váltani, amit csak kevesen képesek követni. Igen sokoldalú, és tág az érdeklődési köre, ami miatt néha szétforgácsolódhat. Ő az, aki egyszerre képes öt könyvet is olvasni. Intelligens, gyors gondolkodású, kiválóan kommunikál, igen kíváncsi, és nagyszerű humorérzékkel rendelkezhet. Bármikor kapható egy kis csevejre. Hevesen gesztikulálhat, reakciói gyorsak. Ha bizonyos tulajdonságai túlzottan túlsúlyba kerülnek, az szétszórtsághoz, a kitartás hiányához vezethet. A szerelemben nagyon kifejező, igénye van az intellektuális partnerre, aki eszmefuttatásokra is képes. Bizonyos esetekben nem erősségük a hűség – pont a sok irányú érdeklődés miatt, illetve mert a monotóniát és az unalmat nehezen viseli. Gyermekként: Nagyon élénk, szórakoztatóan beszédes, könnyen tanítható, viszont nehéz hosszabb időre lekötni a figyelmét. A változatos és szellemileg érdekes, valamint ügyességet kívánó játékok/feladatok a testreszabottak számára. Fontos nevelési szempont lehet a kitartás erősítése, hogy lehetőleg egy dologgal foglalkozzék és ne hagyja félbe, ha már nem érzi elég

46

MAGAZIN

érdekesnek. Igen gyakori, hogy kisgyermekként a korosztályához képest vagy beszélni, vagy járni tanul meg korábban. Külső megjelenés: Karjai többnyire hos�szúak, válla rézsútos, gyorsan mozgó, érdeklődő tekintetű, amely igen kifejező, sokszor világos a szemszíne. Nagy előnye a sokáig fiatalos külső, a kortalanság. Érzékeny testrésze: Légzőrendszer, kezek, karok, idegek. Ebből adódóan előfordulhatnak ideges panaszok, bakteriális és vírusos infekciók esetén hörghurut, valamint mentális problémák, idegi kimerültség.

Hivatásai: Inkább megállja helyét a szellemi, mint a fizikai megterhelést kívánó munkakörökben, így mindent, ami írást, kommunikációt, illetve kézügyességet megkívánó szakma, neki találtak ki. A szellemi és testi mozgékonyságot igénylő foglakozásokban találhatja meg leginkább helyét, de ügyessége révén bármilyen szakmában helytáll, csak az ne legyen monoton. Itt sem ritka a több szakma, szerteágazó érdeklődési köre okán. Kommunikáció, írás, újságírás, média, kereskedelem, üzleti élet, jog, politika: minden, ahol elsőrangú a kapcsolatteremtés és a beszédkészség, mivel élvezi, hogy használhatja csavaros elméjét. Remek ügyfélszolgálatosok, titkárnők és aranykezű mesteremberek kerülhetnek ki köreikből. Mint minden zodiákus jegyben, itt is találunk hírességeket, így a politika területéről Orbán Viktor, a zenében R. Schumann, vagy napjaink gitár-virtuóza Steve


a d g b e c f d g e f Vai, aki héthúros Ibanez gitáron, illetve háromnyakú gitáron is fergetegesen játszik. A mozgáskoordináció egyik reprezentánsa Fred Astaire, az irodalom területéről pedig például Puskin. Beosztottként: A nagy szabadságfokkal rendelkező munkakör a megfelelő számára, viszont hajlamos lehet a munka terhére csevegéseket folytatni. Hajlamos lehet itt is egyszerre több feladattal foglalkozni, ami egy idő után káoszhoz vezethet. Főnökként: Az értelmes, gyors észjárású kollégákat preferálja. Nagyon jól repre-

Asztrológia

zentál, kiválóan tárgyal, remek üzleteket köt. Nagyszerű érzéke van a feladatok delegálásához, és szereti, ha a beosztott önálló. Erősség: kiváló intellektuális képesség, sokoldalúság Gyengeség: felületesség, szétszórtság Lehetőség: a legkiválóbb kapcsolatépítő képesség Veszély: szétforgácsolódás, felületesség Demeter Mónika okleveles asztrológus 06/30-98-23-291 asztrokreativ@freewb.hu

MAGAZIN

47


Kos március 21–április 20.

Egy váratlan és szerencsés esetben jelentősebb összeg adhat okot az örvendezésre, azonban a kiadások is számottevőek lehetnek. Aki cégét vezeti, egy megrendelésekben bővelkedő időszakra számíthat. A munkahelyi hangulaton csorba eshet, mivel a feladatok halmozódnak, mert el kell látni a szabadságot töltő kollégák munkájának egy részét is.

Bika április 21–május 20.

Anyagi élete a hónap közepén a legüdvözítőbb, ám ezt követően némi megtorpanást tapasztalhat, így a várt jövedelmek késhetnek. A munkahelyi hangulat feszültséget jelez, néhol egy átszervezés és az ezt követő elbocsátások miatt, de lesz, aki önként áll fel asztalától. Viszont ebből előnyt is kovácsolhat és megcélozhat egy magasabb munkakört.

Ikrek május 21–június 21.

Egy előnyös pénzügyi időszak várható. A munkavállalók közül lesz, aki úgy gondolja, hogy új utakat keres, illetve a kialakult körülmények késztethetik állásváltoztatásra. Aki vállalkozását vezeti, az némi megmérettetésre számíthat, mivel egyik üzletfele felmondhatja együttműködésüket – szerencsére helyét egy új foglalhatja el.

Rák június 22–július 22.

Néhány munkaadó egy kisebb átalakítást tervez, ami Önt előnyösebb pozícióhoz is juttathatja. A hitelesek átmenetileg nehéz helyzetbe kerülhetnek, és a forintok élükre állítása gond lehet. A vállalkozóknak egy új szerződésre van kilátásuk amellett, hogy egyik régebbi együttműködésük megszűnhet. A szerelmekben is átrendeződés várható.

Oroszlán július 23–augusztus 23.

E hónap a kinevezésre várakozóknak kedvez, így betöltheti az ígért státuszt. Néhol egy szervezeti átalakítás vagy rosszabb esetben egy nagyobb leépítés is számításba vehető. Aki felújíttat, a tervezettnél nagyobb összegre számítson. Az adásvételek a hónap második felétől nem Önnek kedveznek, érdemes hát ehhez igazítani szándékát.

Szűz augusztus 24–szeptember 23.

A hónap végén egy váratlan munkahelyi váltás elképzelhető, illetve az is, hogy a kialakult helyzet sarkallja álláskeresésre. Egy jelentősebb kiadás is lehetséges, de egy nagyobb bevétel is megörvendeztetheti. A közlekedésben óvatosság kívánatos! Aki a versenyszférában érintett, egy nagyobb összeget kell vállalkozásába invesztálnia.

48


Június havi horoszkóp Mérleg

szeptember 24–október 23. Egy nagyobb bevétel lehetősége adott, ugyanakkor egy komolyabb kiadásé is, amit lehet, hogy ingatlanára költ, pl. egy tatarozásra. Néhány munkavállaló teljesítményét elismerhetik, pénzbeni jutalomban kifejezve, de egy kinevezési ajánlat is szóba jöhet. Néhány vállalkozás stabilitását próbára teheti egy nagyobb szerződés megszűnése.

Skorpió

október 24–november 22. Aki állást kíván váltani, némi protekcióval találhat egy új feladatkört, amely a hónap végén aktuális. A gépjármű-tulajdonosok egy nagyobb kiadásra számíthatnak. A hivatalos ügyeket, ha lehet, napolja el, mert nem az Ön számára születhet kedvező döntés, és az adásvételekre sem előnyös az időszak. A vállalkozók kerüljék a kétes kimenetelű üzleteket!

Nyilas

november 23–december 21. A privát szektor érintettjei változásokra számíthatnak, mivel egyik jelentősebb partnere személye változhat, viszont megrendelései növekvőben. Munkahelyén legyen óvatos, mert valaki titkos ellenségévé válhat. Az anyagi szegmens egy váratlan és nagyobb kiadást jelöl, de szerencsére közel sem akkora mértékűt, mint az áprilisi volt.

Bak

december 22–január 20. Aki ebben érintett, annak ingatlanügyei új fordulatot vehetnek, illetve lehet, hogy egy nagyobb összeget áldoz otthonára, egy felújításra. Nagy pénzmozgásra lehet számítani, de néhányan abba a kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, hogy valamely rendszeres bevételtől esnek el. Változhat felettese személye, de egy hivatásváltás sem kizárt.

Vízöntő

január 21–február 20. Jelentős pénzforgalomra van kilátás. Néhányan egy merőben új karrier építésébe kezdenek, de főnökük személye is változhat. Nagy körültekintést kíván, ha szerződést ír alá vagy adásvételben érintett. Ugyanígy a vállalkozók is legyenek figyelemmel minden alku alkalmával. Cégük fellendülésére a hónap második fele utal jelzéseivel.

Halak

február 21–március 20. A vállalkozóknak tart a sikerszériájuk. A hónap második felében feladatai halmozódhatnak, de elképzelhető, hogy új munkatárs is érkezik, így a terhek némileg megoszlanak. Anyagi élete fellendül, viszont néhány esetben a jövedelem csak ideiglenesen vendégeskedik Önnél, illetve a hiteleseknek lehet egy újbóli nehezebb periódusuk.

Demeter Mónika, okleveles asztrológus asztrokreativ@gmail.com

49


Nyertesek, előzetes

Múlt havi nyerteseink Keresztrejtvény nyertesei: Török Antalné - Dunakeszi Illés Károlyné - Siófok Varga Gáborné - Budapest Nagy Regina - Aparhant Tóth Zsófia - Kecskemét

Előzetes: Strand ajánló

Szédelyi Mária - Győr Hencz Ilona - Vassurány Varga Lajosné - Törökbálint Lászlóné Cserina Kinga - Debrecen Hódi Máté - Lábatlan

Impresszum

Magazin a CBA Kereskedelmi Kft. ingyenes kiadványa. Felelős kiadó: Baldauf László, a CBA elnöke Főszerkesztő: Fodor Attila Nyomda: Infopress Group Hungary Zrt. Design és nyomdai előkészítés: Createam Reklámügynökség Kft. Lapzárta: 2014. május 28. CBA zöldszám: 06-80-203-228 www.cba.hu

Üzleteinkben Erzsébet-utalvánnyal is fizethet.

Ételbárjainkban az OTP Szép Kártyát is elfogadjuk.


Keresztrejtvény

A rejtvény megfejtését postai úton vagy e-mailben 2014. június 28-ig várjuk. Címünk: CBA Kereskedelmi Kft. marketingosztálya, 2351 Alsónémedi Pf. 19., magazinjatek@cba.hu A helyes megfejtést beküldők között 10 db 5000 Ft-os CBA vásárlási utalványt sorsolunk ki. MAGAZIN

51



Cba 2014 06 nemspread