GA S Z T R O P Á PA Váncsodi József írása
Parázs viták „Sül a hús, enyhítse étvágyad, Ahol én fekszem, az az ágyad.” Talán az irodalomtörténészek keveset vizsgálták a magyar szerelmi költészet és a grillszezon közötti párhuzamot, holott elég csak kiragadnunk a fenti idézetet és máris beleláthatunk a rezidens grillséf és a testi szerelem különös misztériumjátékába. Még akkor is igaz lehet ez a felvetés, ha tudható, hogy a fenti sor, a magyar irodalom talán legszebb szerelmes versében sokkal inkább egy odavetett konc, mint könyörtelen diadal, alkalmasint egy érlelt, véres, faszénfüstös t-bone steakkel. Szóval szezon van, mese nincs. Nem érdemes hosszan hezitálnunk, mert elszalad velünk a nyár és azon kaphatjuk magunkat, hogy az õszi esõkben az eresz ritmikus szipogása siratja a nyarat, ködbe fúlnak a reggelek és a faszén menthetetlenül elnehezült a párától. Talán abban a többség egyetért velem, hogy a grillparti egy olyan együttlét, amely nem szorul különösebb apropóra, általában bárki könnyen kapható rá és a grillezhetõ ételek spektruma olyan széles, hogy a pacifista, neo-ortodox vegák és a véres bárdokkal suhintgató böllérlányok (lásd Szív Ernõ Összegyûjtött szerelmeim címû kötetét) egyaránt találhatnak kedvükre való falatokat. Jogos a kérdés a kedves Olvasó részérõl, ha ilyen erõteljes a konszenzus és/vagy az igenlés a grillezés mellett, akkor minek tépem az estében a klaviatúrát, ahelyett, hogy pácokat, mártásokat, illatos forgácsokat gründolnék, mondjuk az elõttünk tátongó hosszú hétvége valamely napjára? A már felkapott irodalmi szálat pergetném tovább, a „jót s jól, ebben álla a nagy titok” arany mértékével, mert a grillezés átütõ sikere általában nüanszokon, vagy minimális többlet ener-
giák befektetésén múlhat. A kényelem általában rossz tanácsadó, mert hajlandóak sokan elmenni az elektromos- vagy gázfûtésû grillek irányába, amelyek jól jöhetnek egy negyedik emeleti lakás teraszán, mert a szomszéd nem hívja ránk a tûzoltókat a füst hiányában, akikkel aztán kénytelenek volnánk megosztani mondjuk a BBQ csirkeszárnyakat. Ám egy grill húsra, amely nélkülözte a füstös aromájú parazsat azt mondani, hogy ugyanolyan jó, mint a klasszikus forma, körülbelül akkora nagyvonalúság, mint Fenyõ Miklóst beválogatni a Beatles emlékzenekarba a Rock ‘n’ Roll-ra hivatkozva. Tudom, hosszan vitatkozhatnánk ezen, ámde minek? Ha összezavartam volna valakit, akkor hadd körvonalazzam a fõ csapásvonalakat: grillbõl van az elektromos, amely lehet klasszikus szabad fûtõszálas, vagy felületbe integrált fûtésû, amely felület lehet tapadásmentes bevonatú fém vagy kõ egyaránt. Vitathatatlanul praktikus, ugyanakkor nem is érdemes errõl többet beszélni. A lávaköves grillek általában megzavarják a szemlélõdõt, mert a tarka képzelet elõtt megjelenik a füstölgõ vulkán, a hömpölygõ lávafolyam, amelyen T-Rexeket sütöget valamelyik távoli rokonunk. Holott ez általában téves elképzelés, mert a porotikus lávakõ nem a sütés direkt felszíne, hanem sokkal inkább egy közvetítõ réteg a fûtõszál és a grillrács között, illetve éppen a porotikussága okán alkalmas a lecsepegõ zsír elvezetésére, amely így nem lobban be. Lássuk be: konyhapultokon praktikus lehet, de súlyos önámítás a gasztronómia csalfa tükörszobájában. Az egyik – szívemnek leginkább tetszõ – grillkönyvben a szerzõ érvel a gázfûtéses kerti sütõk mellett, ilyen-olyan praktikákra és a használható füstaromákra hivatkozva, amely aromák kapcsán nekem a konzerves dobozok oldalán sokak által hosszan bámult „pácsó”, vagy talán egy guminõ jut eszembe, és egy hasonlat, ez utóbbi kapcsán, amellyel biztosan nem fejezhetem be ezt a bekezdést. A fentiek eredõjeként legyünk belátóak: ha grillezésre adjuk fejünket, használjunk tisztességes parazsat, és minden egyéb csak játék lesz. Hiszen a különféle pótcselekvésekben, amelyeket a fogyasztói társadalom erõltet ránk, pontosan a folyamat esszenciája vész el, és kerget bele bennünket a lelkes szaxofonista szerepébe, aki egy pillanatra elhitte magáról, hogy képes eljátszani az Eddie Reim szólót, hiszen elõtte a partitúra… (+1. A gasztronómia embere: Játékos ember. Nemrégiben belebotlottam egy faszén üzemû, „mobil” wokba, amellyel, ha megjelenünk egy grillpartin, garantáltan a nap ünnepelt hõsévé válhatunk, miközben merõben új színt csempészhetünk az amúgy is improvizatív mûfajba. Ha ennyi elég volt ahhoz, hogy a fantázia búgócsigái felzúgjanak, a „Wok n’ Roll” keresõszóval célba érhetünk az internet zegzugos csillagrendszerében.)