Page 1

1


2


Impresszum A tejföltől a gombafelhőig – a De Facto és a PécsiBölcsész első évtizede Mozgalmas évtized áll a pécsi bölcsészkar kari lapja, a megalakulása idején De Facto, 2008 óta pedig PécsiBölcsész névre hallgató periodika mögött. Totálisan felforgatott felsőoktatás, tüntetések, óriási bulik és karunk hallgatóinak mindig izgalmas hétköznapjai – ezekről számoltak be szerkesztőségünk munkatársai 2004 és 2014 között. Kiadványunk kordokumentum a pécsi bölcsészkar és egyben egész Magyarország elmúlt évtizedéről, ám a történet természetesen nem ér véget ezzel. Gyűjteményünkben 280 oldalon keresztül sorakoznak az újság főszerkesztői által fontosnak, avagy egyszerűen csak megörökítésre méltónak talált korabeli cikkek. Ezzel a kötettel kívánunk újabb, legalább ennyire sikeres tíz évet a PécsiBölcsésznek! A szerkesztők Megjelenés dátuma: 2014. 04. 01. Felelős kiadó: Vancsik Péter Szerkesztők: Lenthár Balázs, Stemler Miklós, Várnagy Szabolcs Olvasószerkesztő: Mészáros Gabriella Arculattervező, tördelő: Menyhárt Lia Borító: Lugosi Tamás (Scham) ISBN: 978-963-642-593-7 A könyv kiadása a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadás Kollégiuma támogatásával valósult meg.

3


Tartalomjegyzék 8 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 28 29 30 31 32 34 35 36 37 38 40 41 42 44 45 46 47 48 49 50 52 54 56 58 60 61 62 64 65 66 68 69 70 71 72 73

Stemler Miklós 2004 - 2007 | De Facto I - IV Kresák Gergely, Szabó Gábor | A nemzeti bolognai Burány Szabolcs | Intoleranizmus Stemler Miklós | Interjú Kálmán C. Györggyel Nógrádi László | Hangzatos baromságok Nógrádi László | Tejföl Kresák Gergely, Burány Szabolcs | Ellenállás Burány Szabolcs | Barkácsoljunk mobilt otthon Stemler Miklós | Űrlények Pécsett - Plan 4 Harci Andor | Szenes most Stemler Miklós | A szabadság rémisztő érzése Nógrádi László | Kened? Vágod? Stemler Miklós | Ship of Fools Burány Szabolcs | Alapműveletek Burány Szabolcs | E-mail, e-index, ETR Oláh László | Pénz - Hatalom - Hírnév - Szex Burány Szabolcs | Szép új világ Nógrádi László | A centi vége Stemler Miklós | Ship of Fools II Boda Gergő | PEN - prekoncepcióink.. Boda Gergő | Előre gólyák, csak öntudatosan Burány Szabolcs | Az eltűnt érdekképviselet... Boda Gergő | A tőke visszaoson Burány Szabolcs | Keféld a nyelvedet Burány Szabolcs | A választások ideje Nógrádi László | Ének a végeken Stemler Miklós | Felsőoktatási törvény... Stemler Miklós | Online botránygyár Nógrádi László | Vissza a forráshoz Nógrádi László | Ének a végeken II Tóth I. Katalin | Egyszerűen tehetetlen rendszer Harci Andor | Rekultiváció Stemler Miklós | Akire büszkék vagyunk? Nógrádi László | Valamit visz a víz Barta Gergely | A rendszer kiszolgálói Kovács István | Még egy év a dagonyában Boda Gergő, Égő Áron | Nedves gólyatábor... StemleR Miklós | Nem félek attól, hogy... Stemler Miklós | Élhető kart hozunk létre Stemler Miklós | Tájkép csata után Nógrádi László, Bálint Dávid | Állókép a mozgóképről Nógrádi László | Tér, forma, szín Somfai Katalin | Nincs pénz, nincs higiénia? Stemler Miklós | Kellünk nekik Kovács István | Csak óvatosan Kovács István | 30Y: nincs tökölés Stemler Miklós | Tandíj kapitány újra támad Stemler Miklós | Kedves szerzők Kálmán C. György | Miért kellene tüntetni? Fülöp Zoltán | Jótékony homályoskodás Szabad esés Nemes Ádám | Magyar foci Stemler Miklós | Adjuk el Magyarországot Bálint Dávid | Szántó sátor miegymás napok

4

74 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 88 90 92 93 94 96 98 99

100 102 104 108 109 110 111 112 113 114 116 117 118 120 122 124 126 127 128 130 131 132 134 136 138 139 140 141 142 144 145 146

Stemler Miklós 2007 - 2009 | Pécsibölcsész I - II Kovács Nóra | Itt a BA, hol az MA? Veres Attila | Abortusz karácsonyfadísszel Harta Viktor | PécsiBölcsész - születésnap... Bálint Dávid | Nincs Inglis Vidó Gábor| Grád, Grád, Grád!!! Rákos Blanka, Harta Viktor | Budi time Harta Viktor | Váratlan utalás Rákos Blanka | Bachelor kilátások Bálint Dávid | Távoli világok argonautái Vidó Gábor | Órafelvétel a Skynet előtt Bálint Dávid | A kísérőket kik kísérik Harta Viktor | Hasznára lehetek a karnak Vidó Gábor | És mit ad nekünk az EKF? Zsótér Vivien | Szemlézgettünk Harta Viktor | A kérdőjelek kollégiuma Harta Viktor, Várnagy Szabolcs | Kis háztáji... Bálint Dávid | Mocsárban ragadt csodaszarvas ... Angster Miklós | BTK-TTK Kari Játékok 2.0 Bálint Dávid | Világvége után két nappal

Bálint Dávid 2009 - 2011 | Pécsibölcsész III - IV Bálint Dávid | ...És végül a győztes egyedül marad ... Bálint Dávid, Harta Viktor | A PEN-kapitány... Pachner Orsolya | „...A szó nekem ópium”... Rákos Blanka | Tánc, film és fotó határán Várnagy Szabolcs | Miért nem halunk meg... Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Így drogozunk mi Lenthár Balázs | Néhány gondolat Németországról.. Göbl Zsombor | Afganisztán négy évtizede Harta Viktor | Szegény anyám, ha ezt látná... Debreczeni Ágota | Egy új álom: ZION Harta Viktor | Mint csészében az örvény Bálint Dávid, Mészáros GabriellA | Elfogadott... Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Beszt of... Pál Balázs | Galaxisok honi úttörői Harta Viktor | Pénzért bármit Debreczeni Ágota | Szemét ügy Lenthár Balázs | Európa olyan, mint Pécs... Várnagy Szabolcs | Valós énünk... Vidó Gábor | Életre szóló pillanatnyi elmezavar Harta Viktor | Demonstrátor.. Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Az emlékezet... Takács Gábor, Priskin Zsófia | Álriporterek Vidó Gábor | Lövés utáni csend Lenthár Balázs | Száll a veréb fészkére Várnagy Szabolcs | Legendák a PEN-en Rákos Blanka | Pen-re, Pen-re, Pen-re! Göbl Zsombor | Kémek a szénfészekben Stemler Miklós | „Fontos, hogy kiláss...” Debreczeni Ágota | Keleti campus... Mészáros Gabriella | Viszlát Magyarország... PRiskin Zsófia | Új csendrendelet az EKF évében


147 148 149 150 152 154 155 156 158 159 160 161 162 164 165 166 169 170 172 174 176 177 178 180 182

Kovács Réka | 25 éves egyetemista vagyok Várnagy Szabolcs | DJ Krush Takács Gábor | Te mire költenél 130 milliót? Göbl Zsombor | Ki figyeli a figyelőket? Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Én a vizilovakkal vagyok.... Göbl Zsombor | Kubrick az oltáron.... Pál Balázs | Meghajlott realitás Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Drágán gravírozott... Tatay Eszter | Száll a gólya táborára Lenthár Balázs | Nyolc év tömény rázkódás... Pál Balázs | Massif Attack Göbl Zsombor | Gyár kilátással Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Művészek és jogászok.. Bán Attila | A netes kultúra szakrális ünnepei Vidó Gábor | Mondd meg hogyan maszturbálsz.. Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Jogbiztonság helyett.. Kovács Réka | Amikor a szavak ölnek Lenthár Balázs | Mégsem leszünk otthon... Vidó Gábor | PAX-100 és ami mögötte van Lenthár Balázs | Magyar államférfiideál.. Bálint Dávid | Akik legyőzték Dr. Államadósságot Vidó Gábor | „Még élek!” Bálint Dávid, Lenthár Balázs | A gyorshajtás... Bálint Dávid | A nagy fogyás Vidó Gábor | A Gyöngyöspata-jelenség

Várnagy Szabolcs 2011 - 2013 | Pécsibölcsész V - VI Hajdu Mariann | A túlélés 1. szabálya Stemler Miklós | Pécsibölcsész, a veszélyeztetett állatfaj Zárdai István Zoltán | Emberpollen Apró Annamária | Talán eltűnünk hirtelen Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Felsőoktatás Lenthár Balázs | Dr. Gonzo Kovács Réka | Miért éppen Francis Scott Fitzgerald Horváth Eszter | Ahol a valóság és az irodalom találkozik Várnagy Szabolcs | A moombahton Nagy Éva Anna | Variációk újságírásra ... Hajdu Mariann | „Be van fejezve a nagy mű..” Tatay Eszter | A varrógép, a gyűszű és a kecske Boros Gábor | „Say it loud, I’m black and proud!” Lenthár Balázs | Az ügynökkérdés inkább politikai... Tatay Eszter | Tisztességtelen másolatok Stemler Miklós | „Azért zenélek, mert...” Bari Máriusz | Tarr Béla gonosz ikertestvére savon Bálint Dávid | Végzett bölcsészek munka/helytelenítve Schmidt Barbara | Az együttélés szabályai Lenthár Balázs | BTK 30/20 Kovács Anna Dóra | A „lusta serpa” esete Schmidt Barbara | I. Norton, Amerika császára Miklán Bianka | Punnany Massif Orchestra Borsik Tamás | Vissza 2007-be? Richolm Orsolya, Matúz András, Árvai Péter | A szoborról... 221 Árvai Péter | Demokratának lenni...

184 186 188 189 190 192 194 195 196 198 199 200 202 203 204 206 208 210 212 213 214 216 217 218 219 220

222 223 224 227 228 231 232 233

Stemler Miklós | Armageddon ... Várnagy Szabolcs | Fondorlatos összeesküvés... Lenthár Balázs | A karriered létrejöhet... Nagy Éva Anna | Komfortos nosztalgia.... Cziszer Marietta | Szégyelld magad Várnagy Szabolcs | Tiltott szavak Matúz András | Fél-igaz történetek alapján Richolm Orsolya | Máriás

234 236 238 240 242 244 246 248 250 252 254 255 256 258 260 262 263 264 265 266 268 270 271 272 273

Lenthár Balázs 2013 - 2014 | Pécsibölcsész VI - VII Árvai Péter| Civilek? Azok nincsenek Kocsis Árpád | Egy a világ, egy a harc... Várnagy Szabolcs | Indítványozom Lenthár Balázs | Klasszikus zenét Lenthár Balázs | Az ÁVH arculatváltásai Várnagy Szabolcs | Emlékezzünk dicső csapatainkra Matúz András | Az orvos válaszol Cziszer Marietta | Olyan vagy nekem Harta Viktor | A Merci levágott kutyafejjel Richolm Orsolya | Egy kolbász napja Bogdán Erik | Youtube-bennszülöttek Árvai Péter | Sok maroknyi dollárért Cziszer Marietta | Miért félünk a sötéttől? Kocsis Blanka | A normalitás fájdalma Borsik Tamás | Szombat esti láz újratöltve Várnagy Szabolcs | A yolo konnotációi Árvai Péter | Hip hop, elektro... Richolm Orsolya | A vidámpark halála Árvai Péter | Mókuspörkölt és bikahere Lenthár Balázs | Nem felzárkózunk... Bakuretz Bonnie | Fogyócska Vidó Gábor | A sötétség mélyén... Keresztes Dániel | Az öt szem mindent hall Árvai Péter | A fiúknak is jár egy Coelho

274 Árvai Péter 2014 - | Pécsibölcsész VII

5


Az írástudó hallgatók lapja Gilbert Edit öccse) és a Szekeres Csabi szerkesztették, két tényleg menő srác – ott publikáltam először, lássuk be, nem túl erős novellákat. De szerzői példányt kapni – az tudod milyen? Aztán a pécsi bölcsészkarra kerültem, ahol az adott terület jegyzett lapjai közül többet is szerkesztettek: a Szocreál, a Szép Literatúrai Ajándék vagy a Déli Felhő mindenképpen emlékezetes folyóiratok maradnak – még ha ezek mindegyike meg is szűnt. Ugyanitt – már a Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékén – kezdtünk bele egy hallgatói folyóirat szerkesztésébe a 2000-es évek első felében, olyanokkal, mint Kiss Tibor Noé, mára ismert író és szerkesztő, Nagy Robival vagy éppen Bogdán János Amigóval, akinek lenyűgöző festményei azóta ezerfelé vannak falakon a világban. A közéleti újságírás sohasem vonzott – ebből az áttekintésből ez alighanem kiderült. Ráadásul nem szeretem a gyors megírásokat, a stilárisan össze nem rakott szöveget. Hogy úgy mondjam, a szövegnek nem az információeleme mozgat.

A kilencvenes években Szombathelyen tanultam. Akkoriban azt gondoltam, de azt hiszem, ez amolyan kollektív gondolat volt a világról, hogy benne állunk a dolgok közepében. Ránk szakadt a filmek elképesztő tömege – az olasz realizmustól a francia, angol újhullámon át az amerikai független filmekig –, és minden este moziban ültünk. Aztán annyi könyv, folyóirat jelent meg hirtelen, hogy ki sem mozdultunk napközben a tanszékről, olvastunk másolatban, eredetiben, könyvesboltból kilopott könyveket, szakszervezeti könyvtárak árverezésén vásároltunk raktárból Hajnóczyt, 20 és 30 forintért kazettákon komolyzenét. Akkoriban egy aukción a Nyugat egy teljes évfolyamához sikerült hozzájutnom: egyetlen licitálóként 800 forintért. Pontosan emlékszem az összegre, az összes megtakarításomat jelentette ez. Volt néhány felsőbb éves hallgató akkortájt, akik nekikezdtek a lapcsinálásnak. Ez lett a Kilátó, amely abban az időszakban Európa (!) egyik legjobb hallgatói folyóiratának számított. Zsil (Gilbert Csaba – igen,

6

Beck Zoli | Az írástudó hallgatók lapja

Az a kihívása egy olyan periodikának, mint a PécsiBölcsész és elődje, a De Facto, hogy az egyetemi-kari közéletre való érzékenysége túlmutasson a mindenkori közhelyeken, és ne ragadjon le a tényinformációk lajstrománál. Legyen tájékozott, de ne legyen tudálékos, legyen érdeklődő és legyen kritikus, legyen lojális, de ne legyen meghunyászkodó. Azt hiszem, a PécsiBölcsész írásainak java – és ez a mindenkori szerkesztők dicséretét zengi – képes volt ennek megfelelni. Továbbmegyek: ez az akarat látszik át szövegeken és szerkesztői szándékon, miközben – és ezt különösen fontosnak tartom – nem kész újságírók foglalkoztatása történik, inkább az írás, a zsurnalisztika tanulóhelye a PécsiBölcsész, ahol minden lapszám és minden írásmű egyszerre tanulási szakaszt is jelöl: a szerzők saját szakmai élettörténete is ez a lap. Mondjuk olyan, hogy bátran pakolhatják portfóliójukba, vagy vihetik hónuk alatt, ha referenciára volna szükség; éppen úgy, ahogy a bölcsészkar dicsekedhet írástudó diákjaival.


Kari lapok és remények dett sablonjaival, túllépni az üzemi lapok poros remittendáin. Ezen médiumok munkatársai meglehetős bátorsággal fordultak az akkoriban divatba jövő új műfajok felé: meghonosították ezen a területen is a gonzó-újságírás néhány elvét, vállalták a kísérletezés és szubjektivitás lehetőségét, keresték a vizualitás helyét a médium szerkezetén belül. Ezen – hol legális, hol féllegális keretek között működő – műhelyek hagyománya jól érzékelhetően jelen van e kötet írásaiban, szemléletmódjában és témafelvetéseiben.

Jelen dokumentum-összeállítás egy pécsi egyetemi periodika elmúlt 10 évének történés-sorozatát mutatja be egymás mellé helyezett újságcikkek és az alkalomra készített visszaemlékezések tükrében. Mozgalmas évtized áll a kötet szereplői mögött: változott az újság neve, a főszerkesztő személye, a munkatársak összetétele, s ebből következően módosultak a lapkészítés elvei is. S a lapot körülvevő egyetemi-társadalmi környezet sem maradt ugyanolyan: amíg 2000-es évek elején a magyar felsőoktatás expanziója és átalakítása állította nehezen megoldható feladatok elé az egyetemeket, egy évtizeddel később már az állandósuló forráskivonások, kormányzati büntetőexpedíciók okoztak még súlyosabb gondokat. Ugyanakkor sokkal többről szól ez a kötet, mint egy évtized során felgyűlt anyag értő szemű összeválogatásáról; többről, mint egy egyetemi szubkultúra sztenderdnek nevezhető témáinak – letöltendő zenéknek és megnézendő filmeknek, új médiumoknak és régi kocsmáknak – kötelességszerű felsorolásáról. Mindezeken túl, az élvezetesen megírt sorok mögül-között ugyanis kiolvasható egy kis nyilvánosságtörténet is, fontos adalék a 2000-es évek pécsi (nem csak egyetemi) sajtótörténetéhez. E tágabb kontextussal kapcsolatban két aspektust érdemes kiemelni: egyrészt jól érzékelhetően létezik egy több évtizedes folyamatosság Pécsett az egyetemi újságírás területén, amelyre a kötetben szereplő lapok szerzői és szerkesztői is magától értetődő módon támaszkodhattak. Többek között a Pécsi Campus, a Szubjektív Rádió körül már a 90-es években olyan progresszív szerkesztőségek jöttek létre, amelyek megpróbáltak szakítani az egyetemi újságírás kiürese-

Egy másik kérdéscsoport már túlmutat a szűken vett újságírás területén, s azokra a különböző intézményes hálózatokra irányítja rá a figyelmet, amelyeknek ezen lapok is fontos elemei voltak. Ugyanis e szerkesztőségek, noha kis létszámú baráti társaságok voltak, de soha nem bezárkózóak; sűrű kapcsolatháló fűzte őket egyrészt a már professzionális helyi vagy országos médiumoknál dolgozó egykori egyetemi társaikhoz, akik aktuális szabadságharcaik közepette is fontosnak tartották megőrizni ezeket a kapcsolatokat, segíteni és támogatni az újabb generációk képviselőit. S ezen a módon a helyi, professzionális szerkesztőségek is – ha aktuális vezetőik éppen igényelték ezt – képesek voltak arra, hogy frissességüket megőrző, megújulásukat lehetővé tevő munkatársakat toborozzanak a csapatukba. Legalább ennyire fontos volt e szerkesztőségek kapcsolata a Pécsett szintén nagy hagyományokkal rendelkező zenei szubkulturális szcénával: a közös programok és rendezvények szervezése mellett talán még fontosabb volt egy egymást kölcsönösen erősítő szemléletmódbeli hasonlóság folyamatos megtapasztalása és megjelenítése. Ezek az egyetemi lapok is sokat tettek azért, hogy Magyarországon, egy vidéki városban a megszokottnál plurálisabb, nyitottabb nyilvánosság működhetett az ezredforduló környékén – országos médiumok helyi stúdióival, városi médiumokkal, kereskedelmi rádiókkal és televíziókkal, pályázati pénzekből vagy magánadományokból fenntartott kritikai lapokkal, különböző módokon összegrundolt periodikákkal. Ennek a korszaknak az új évtized vetett véget: az Európa Kulturális Fővárosa projekt lezárulása után gyakorlatilag felszámolódott a helyi nyilvánosság sokféle intézményrendszere, politikai és gazdasági megfontolásokból egymás után zárták be a különböző szerkesztőségeket, lehetetlenítették el a még létező műhelyeket. Egy ilyen helyzetben nyilvánvalóan felértékelődnek a még működőképes struktúrák: azok a megmaradt szerkesztőségek, amelyek e viszonyok között is képesek a helyi szcéna aktuális eseményeivel foglalkozni, olvasóközönséget megteremteni maguk számára, s ezzel a helyi nyilvánosság fontosságának üzenetét is fenntartani. A remény most Bennetek van. Dr. Szijártó Zsolt egyetemi docens, tanszékvezető, PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék

Dr. Szíjártó Zsolt | Kari lapok és remények

7


Csinálj kari lapot! vélemények, nézetek bemutatására, megörökíti az itt folyó sokrétű alkotómunkát, lehetőséget nyújt a médiában való megmártózásra, emellett pedig kitűnő szórakozást is kínál az itt dolgozók részére. Barátom, Szabó „Remete” Gábor akkori HÖK-elnök is egyetértett ezzel, emellett pedig az a remek gondolata támadt, hogy ne járjak már a nyakára, inkább csináljam meg a dolgot. A gyakorlatra mindig is gyanakodva tekintő vérbeli bölcsész módjára megpróbáltam elhessegetni magamtól ezt a megtiszteltetést, kevés sikerrel. Jöhetett hát az a kaland, ami új pályára terelte életemet, és amiből ez a kiadvány is kinőtt.

Hallgatói újságot sok mindenért csinál az ember. Leküzdhetetlen közlésvággyal rendelkezik, hatást akar gyakorolni a világra, teremteni akar valamit, avagy ezt véli a csajozás/pasizás legideálisabb terepének. Akármik is az indítékok, a pécsi bölcsészek mindig is szerettek és tudtak újságot írni, nem csoda, hogy az 1990-es évek többszörösen díjnyertes egyetemi lapját, a Pécsi Campust is többnyire karunk hallgatói cipelték hátukon. Talán a mára a hallgatói újságírás történetének fontos fejezetét képező Pécsi Campus sikere volt az oka annak, hogy a XXI. század hajnaláig a (J)PTE BTK nem rendelkezett saját újsággal, ám a világvége elmaradásával ezt a hiányosságot is pótolni kellett. A 2000 és 2002 eleje között félévről félévre változó formátumban és névvel létező orgánumról (fő az olvasók elbizonytalanítása!) nem kívánok hosszan szólni, ám az eredetileg Faktum névre hallgató lap jelentősége elvitathatatlan: minden gyermekbetegségével együtt ez volt a pécsi bölcsészkar első kari lapja. A zaklatott sorsú újság azonban 2002 tavaszára elhalálozott, és bő egy évig a kari lap kérdése nem is volt napirenden – akit érdekel, hogy ebben az időszakban mi foglalta le a Hallgatói Önkormányzatot újságkiadás helyett, az olvassa el az Akire büszkék vagyunk? című kordokumentumot a 46. oldalon. Felsőbb éves bölcsészhallgatóként nehezen toleráltam a laptalanságot, úgy gondoltam és gondolom, hogy egy magára adó bölcsészkaron, ahol a jövő véleményformáló értelmiségét képzik, kell lennie egy olyan orgánumnak, amely teret ad a

8

Stemler Miklós 2004 - 2007 | De Facto I - IV

Az ember hasonlóképpen csinál kari lapot, mint zenekart: hozzá hasonlóan gondolkodókat keres. Óriási szerencsém volt ezen a téren, hiszen a De Facto névre keresztelt újszülött körül két olyan rovatvezető is bábáskodott, akik felkészültsége és elkötelezettsége nélkül ez, a most már több mint 10 éves történet még kezdete előtt véget ért volna. Burány Szabolcs és Nógrádi László (filosz és nógrádi a De Facto hasábjain) természetesen nem voltak egyedül; talán ez a 2004 elejére összeálló gárda volt a legerősebb a lap történetében, de a tévedés és elfogultság jogát fenntartom. Ez a gárda sem ért volna azonban semmit, ha nem kapjuk meg a lehetőséget, ez pedig a már említett Szabó Gábor HÖK-elnök érdeme volt, aki egyszerre nyújtott nagyfokú szabadságot és biztonságot, követendő példaként minden kari lap számára. Az újságírás a szabadság terepe, azt az elfoglaltságot, ami ezt nem veszi figyelembe, sok mindennek hívhatjuk – píárnak, idő- és papírpocsékolásnak –, de nem újságírásnak. A De Facto ennek szellemében alakult, amit jól jelzett a mindjárt az első számunk nyomán kialakult minibotrány. Fő témánk az akkori kari vezetés személyzeti politikája elleni tiltakozásképpen lemondó Kálmán C. György tanszékvezetővel készült interjú volt, aminek a vezetés kifejezetten nem örült, de jól mutatja a pécsi bölcsészkar szellemiségét, hogy sem akkor, sem később nem érte semmilyen retorzió szerkesztőségünket. Nem a harc és a konfliktus volt azonban a lényeg, hanem az öröm, az alkotás és munka öröme. Ötletektől és jókedvtől tobzódó szerkesztőségi megbeszélések, hajnalig tartó szerkesztési és tördelési maratonok a néhai Damjanich kollégiumban, majd rácsodálkozás a nyomdából kijövő újságra és bos�szankodás a bennmaradt hibák miatt; varázslatos idők. Tíz éves a pécsi bölcsészkar lapja, a varázslat pedig folytatódik.


9


A nemzeti bolognai Fél lábbal a paradicsomban? Az egészséges diák a bolognai szó hallatán valószínűleg egy olcsó étterem diákbarát tésztájára gondol; az elvetemültebbek és tájékozottabbak viszont ilyen szavakat csikorgatnak: „bachelor” meg „master”. Nem, nem a Nagy „Ő”-ről van szó, és nem is pajkos filmek egy domináns szereplőjéről. Akkor meg miről is? A szósz 1999-ben a bolognai európai oktatási csúcstalálkozón az európai uniós belépésre váró országok oktatási, illetve felsőoktatási miniszterei megállapodtak, hogy 2010-ig létrehozzák az egységes Európai Felsőoktatási Térség nevű szószt. Ennek két alappillére a duális rendszerű felsőoktatási képzés, valamint az Európai Kreditátviteli Rendszer (ECTS). A duális – minő meglepő – két plusz egy szintre bontott egyetemi képzést jelent; az alapképzési szintet (bachelor, BA), a szakképzés szintjét (master, MA) és a már régóta működő doktori képzést. A szakképzés a rendszerben az alapképzés feltétele. Az, hogy melyik milyen hosszú lesz, még vitatott, de a legvalószínűbb a 3+2+3 év felosztás, és máris mulathat a művelt magyar nép. Egy kisebb lapáttal rátesz a történetre az Oktatási Minisztérium is, ugyanis Magyar Universitas Program néven valami nagyon váratlan következik a magyar felsőoktatás történetében: egy újabb reform. De mitől is lesz reform egy átalakítás? Elsősorban a képzés rendszerének átszabása miatt, másrészt – természetesen – gazdasági megfontolások okán. A munkaerőpiac igényei sajnálatosan rengeteg ponton térnek el a mai felsőoktatás által kínált lehetőségektől. Érzékletes példaként csak annyit említsünk, soha ennyi jogász nem dolgozott még személyi titkárként, és sohasem látott arányban lehet találkozni végzett bölcsészekkel a T*sco nevű áruházban, piros és kék pólókat viselve testükön. Érdekes adalék a történethez, hogy a rendszer alapját képző igen széles bemeneti oldalhoz képest hogyan alakul a különböző fokozatok kimeneti oldala. A BA képzés után – a minisztérium idevágó tanulmánya szerint – a végzettek negyven százaléka nyer felvételt a MA képzésbe. Az öt év egyetemi tapasztalat után még tovább tanulni vágyóknak ös�szesen húsz százaléka nyer felvételt a doktori képzésbe, így – hosszas számolás után – kiderül, hogy a „legkeményebb”, legalább nyolc éves képzésben az összes felvett hallgató maximum nyolc százaléka vehet részt. A jelenlegi viszonyokhoz képest ez az

alapképzésben és a doktori képzésben is expanziót jelent. A főiskolai képzéseket részben kiváltó BA kevésbé lesz elméleti a klasszikus porosz egyetemi képzéshez képest, és kevésbé lesz gyakorlati a főiskolák által adott oktatáshoz képest. A magyar felsőoktatás már régen megérett egy átfogó átalakításra, amely alkalmassá teszi a megváltozott társadalmi elvárások és hallgatói létszám kezelésére. Ez nyilvánvalóan döntően hat a magyar társadalom szerkezetének későbbi módosulására is. Lényeges ugyanakkor, hogy ebben a magyar állam szerepének továbbra is igen fontosnak kell lennie, hiszen a felsőoktatás olyan közjó, amelynek a széles néprétegek felé nyitottságának biztosításában az államot felelősség terheli. (Megjegyzem, hogy jelenleg hasonló kérdések kerültek a társadalmi nyilvánosság fórumain előtérbe az Európai Unió sok országában) Kérdéses lehet ezért, hogy a piaci mechanizmusok önmagukban alkalmasak lehetnek-e a felsőoktatás problémáinak akadémiai és gazdasági szinten egyformán megfelelő kezelésére. Az állam szerepe – ismerve a magyar társadalom jelenlegi teherviselő képességét is – még hosszú ideig meghatározó lesz nemcsak a kedvező felsőoktatási (jogi) környezet megteremtésében, hanem fenntartóként is. Örvendetes, hogy a reformfolyamattal kapcsolatban az előterjesztés készítői hangsúlyozzák az ütemezés fontosságát, mivel magunk is komoly veszélyt látunk abban, hogy egy elsietett, a változások hatásait figyelembe nem vevő átalakítás csak zavart és ellenállást váltana ki a felsőoktatás résztvevőiben, és ez óhatatlanul a reform akadályozása irányába hatna. Közös érdek, hogy a bolognai elvek érvényesítése ne csak egy meggondolatlan állami beavatkozásként, hanem a struktúra valódi jobbításaként jelenjen meg. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az átalakítást nem csupán jogalkotási kérdésként kezeljük. Lényeges gátló tényező a reform véghezvitele szempontjából a jelenlegi állami költségvetés. Ebben ugyanis a felsőoktatási szféra számára betervezett forrásokat vizsgálva kiderül, hogy valódi többletforrás nélkül kívánja a kormány és az oktatási tárca véghezvinni a reformot. Ehhez elengedhetetlenül hozzá kell hogy tartozzon a fejlesztések sorozata, illetve a szerkezetváltás rendkívül megterhelő költségvonzata, amely nélkül a magyar felsőoktatás átalakítása lehetetlen; ha a jelenlegi körülmények között kísérlik meg bevezetni azt, nem lesz több egy látszatintézkedésnél.

10 De Facto - I / 1 | Kresák Gergely, Szabó Gábor | A nemzeti bolognai


Intoleranizmus A kis köpcös, bongyorhajú srác szabályos vigyázzba vágta magát, üdvözölte a többieket egy testvéri karlendítéssel, majd vidáman rázendített a Panzerliedre. Énekelt még mást is, volt benne tank meg Románia. Nem, nem az első tévéközvetítést néztem a berlini olimpiáról, csak a törisekkel eltöltött felejthetetlen gólyatábori emlékeimet elevenítettem fel. A történetnek van folytatása: a heveskedő fiút felsőbb éves szaktársai győzködték, miszerint jobb lenne, ha ezt most befejezné, mert nem biztos, hogy minden tökéletes volt, amit vicces bajszú példaképe csinált. Ezek szerint ennyiben igaza van a Vásárhelyi Mária által jegyzett felmérésnek, amelyben a történelem szakos hallgatók előítéletességét vizsgálja. A tudással csökken az előítéletesség, mondja, és lám, igazat kell adnunk neki, hiszen statisztikával is tudja igazolni. A felmérés közzététele után a különféle egyetemek más-más utakat választottak. A szegediek megijedtek, (ők lettek a legrasszistábbak a felmérés szerint), és akcióprogramot hirdettek a helyzet megváltoztatására; a pázmányosok inkább magát a felmérést kritizálták. Úgy tűnik azonban, sajnos dúl a rasszizmus a szociológusok közt is, hiszen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének vezetője is túl célzatosnak vélte a kérdéseket. A történet mindenhol hasonló, maradjunk tehát most Pécsnél. Az egyetemen végzett felmérést következetesen engedély nélkül végző hölgy szerint mi igen jól szerepeltünk, hiszen még dobogósak sem lettünk rasszizmusból. Büszkeségre így sincs okunk: jó eredményünk ugyanis csak a szegediek és az egyházi egyetemek csúfos szereplésének köszönhető. A mintavételről csak jót mondhatunk, hiszen csak Pécsett megkérdeztek nyolcvan hallgatót, ami a szakosok mintegy ötöde. Sajnos országos jelenség, hogy ezek a hallgatók már csak kérdőívet kitölteni járnak egyetemre, mert azóta sem látni őket. Ellenben én magam is hallottam több emberről, aki állítólag ismer vala-

kit, aki látott ilyen kérdőívet. A kérdezés metodológiai vitáját meghagyom az ehhez jobban értőknek (elolvasható a PPKE honlapján), de a pécsi tapasztalatok alapján mégis lenne néhány észrevételem. Nem árt ugyanis, ha egy felmérést kérdezőbiztosok végeznek, nem hallgatók, mint ahogy nálunk történt. Az sem baj, ha a kérdezettek ténylegesen reprezentatív mintát alkotnak, és nem célzatosan a történészek közt szélsőségességükről ismert hallgatókat keresik meg. Sokáig kétségbeesve kerestük a kérdéseket, mivel Vásárhelyi Mária tévényilatkozatában ezeket nem osztotta meg velünk, mondván: a kérdések önmagukban félreérthetők. A pártatlan Élet és Irodalomban (miért nem a Magyar Nemzetben vagy a Demokratában, amelyik lecionistázta a PPKE-t?) szerencsére effajta rosszindulatú kritikára nem kell számítania a szerzőnek, ezért vágyunk teljesült. Neki is álltunk ördögi mosollyal félreérteni. Vajon mi a helyes, politikailag korrekt válasz a következőre: a házasság szempontjából nincs annak jelentősége, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó? A válaszolók többsége szerint nincs jelentősége, amivel nyilván nem értene egyet egy bölcs rabbi; valamint tényleg sokat kellene egy zsidónak változnia ahhoz, hogy ne különbözzön a magyaroktól. Bár ha az is kérdés lenne, hogy kell-e egyáltalán változniuk, az eredmény merőben más is lehetne. Korábbi megegyezés szerint nem végezhető politikai tevékenység az egyetemen (vagy ez csak egy semleges kutatás volt?), azóta született egy állásfoglalás, miszerint ezentúl engedély nélkül nem végezhető közvélemény-kutatás. Nos, legfeljebb nem fogjuk megtudni, van-e változás. Márpedig lesz, hiszen a szerző szerint is csökken a rasszizmus a képzés előrehaladtával. A történelem szak áldásos hatásai: idejön a fajgyűlölő elsős, aki csak társadalmunk kárára válna, majd toleránsan, a cigányokra és a holokausztra is mély rálátással, érett gondolkodással lép ki a nagybetűs életbe.

De Facto - I / 1 | Burány Szabolcs | Intoleranizmus

11


“Úgy vélem, hogy a felsőoktatás nem jó irányba halad” Interjú Kálmán C. György egyetemi tanárral, a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék leköszönő vezetőjével. mom kitöltése után semmiképpen sem szerettem volna tovább vállalni a tanszékvezetőséget. Másrészt a tanszéket érintő kari döntések némelyike arra ösztönzött, hogy előbb hozzam meg ezt az elhatározásomat. DF: Milyen jellegű ügyek voltak ezek?

Az év elején egy körlevélből értesültek a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék oktatói arról, hogy Kálmán C. György egyetemi tanár, tanszékvezető saját elhatározásából, idő előtt távozik posztjáról. Lapunk eme váratlan döntés okairól kérdezte a professzort, és arról, hogy hogyan ítéli meg a kar és az egész magyar felsőoktatás helyzetét 2004 elején. De Facto: Úgy értesültünk, hogy ön július elsejei hatállyal lemond tanszékvezetői tisztségéről. Mi vezetett eme döntéséhez? Kálmán C. György: Nos, mind hivatalos, mind személyes indokok közrejátszottak a döntés meghozatalában. Úgy éreztem, érzem, hogy a tanszékvezetői munka más értékes tevékenységek elől veszi el az időt, nem maradt elég energiám például a hallgatókkal való foglalkozásra, amit sokkal fontosabbnak érzek; az adminisztratív feladatok miatt épp az oktatásra jutott kevesebb időm. Ezért ötéves mandátu-

K.C.Gy.: A tanszék pozíciói jelentősen romlottak az elmúlt időszakban néhány kari intézkedés miatt. H. Nagy Péter általam ellenzett elbocsátása kapcsán, amit nem sikerült megakadályoznom, a tavalyi tanévben már felvetődött bennem a lemondás gondolata, erről a dékán asszonyt is tájékoztattam. Ettől akkor elálltam, amikor Horváth Györgyi felvételével sikerült megmenteni a státuszt. Ám az azóta elmúlt mintegy egy évben törekvéseim ellenére a tanszék helyzete tovább romlott. A dékán asszony a Kari Tanács egyet nem értése mellett úgy döntött, hogy Horváth Györgyi szerződését nem hosszabbítja meg, és az Irodalomtudomány Doktori Iskolában tanító Bacsó Béla professzor is csupán az év végéig kapott „haladékot”. Miután már a tavaly kialakult helyzetben felmerült lemondásom gondolata, úgy éreztem, hogy most már bizonyos értelemben kötelességem a döntés meghozatala. DF: Azaz ha jól értem, a lemondásnak van demonstratív jelentősége is. K.C.Gy.: Mindenképpen, egyfajta tiltakozás is ez a kari politika ellen. Azonban azt hozzátenném, hogy egyáltalán nem csupán ez vezetett az elhatározásomhoz. A már említett személyes indokok legalább ilyen fontosak, másrészt úgy vélem, hogy a tanszékvezetői posztnak nem szükségszerűen csupán a kiválasztott kevesek számára kell elérhetőnek lennie. A mi tanszékünk például minden esetben közösen hoz döntéseket, így nem látom értelmét egyes személyek kiemelésének. Ezért is vetettem fel a rotációs rendszer gondolatát, mely szerint minden megfelelő képesítéssel rendelkező személy elláthatná két éves időszakokra ezt a posztot. Úgy ítélem meg, hogy a tanszéken mindenki képes lehetne erre.

12 De Facto - I / 1 | Stemler Miklós | Interjú Kálmán C. Györggyel


DF: Mennyire lehetne ön szerint ezt a gyakorlatot általánossá tenni? K.C.Gy.: Természetesen nem az én dolgom meghatározni más tanszékek belső életét, és meglátásomat a saját tanszékemen tapasztaltakra alapozom. De úgy vélem, hogy a metódus máshol is alkalmazható és hatékony lehetne. DF: Hogyan került ön a tanszék élére, és hogy ítéli meg az ebben a posztban végzett munkáját? K.C.Gy.: 1998 környékén lettem megbízott tanszékvezető, amikor Kulcsár Szabó Ernő minden második félévet Berlinben töltött. Ekkor az ő távollétének idején láttam el ezt a tisztséget, majd 2000-ben, miután lemondott a tanszékvezetőségről, kért fel erre a feladatra. Nem kellett sok mindenen változtatnom, mert egy kifejezetten jól működő, jó hangulatú közösség vezetését vettem át, ahol mentek a dolgok a maguk útján, és gazdag szellemi élet zajlott és zajlik a mai napig. Nem éreztem hát igényét annak, hogy bármiben átszabjam a tanszéket. Mint látható, az érdekérvényesítés szempontjából nem sikerült maradéktalanul folytatnom Kulcsár Szabó munkáját. Remélem, hogy utódom jobban képes lesz majd érvényesíteni a tanszék érdekeit; épp azért javasoltam helyemre Müller Pétert, akit egyrészt a tanszék egésze támogat, másrészt pécsi lévén jobbak lehetnek az esélyei ezen a téren is. DF: Mi a véleménye a karon zajló folyamatokról? K.C.Gy.: A kar nehéz anyagi helyzetben van, de ez nem meglepő, tekintve hogy az ország legtöbb egyetemének vannak pénzügyi gondjai. Amik szerintem aggasztóak, azok az erre a válsághelyzetre adott válaszok. A magam részéről nem érzem úgy, hogy világos koncepcióval rendelkezne a vezetés. Bár létezik egy Konszolidációs Bizottság, melynek tagja is vagyok, az csupán ritkán ül össze, és nem tudom, mekkora hatása lehet a folyamatokra. Kifejezetten rossz gyakorlatnak érzem a fiatal oktatók elbocsátását; lehet, hogy rövid távon sikerül ezzel

némi megtakarítást elérni, de közép- és hosszú távon jelentősen romolhat az oktatás színvonala és a kar presztízse – főleg most, amikor ugrásszerűen megnőtt a hallgatók létszáma. DF: Ha már itt tartunk, mi a véleménye a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéről? K.C.Gy.: Úgy vélem, hogy a felsőoktatás nem jó irányba halad. DF: Oktatóként milyenek a személyes tapasztalatai ezen a téren? K.C.Gy.: Rosszak. Egyre többször szembesülök igen gyenge dolgozatokkal, a hallgatók üres tekintetével. Rengeteg esetben már a felvételin kiderül az, hogy néhányan nem valóak erre a pályára, ám a keretszámok miatt fel kell vennünk őket, és közülük sokan el is végzik az egyetemet – annak ellenére, hogy semmiféle elhivatottságot nem éreznek a pálya iránt. Ennek legnagyobb veszélye a bölcsészoktatás esetében az, hogy a kikerülő friss tanárok jóval kevésbé lesznek majd felkészültek, mint az előző években végzettek, és az oktatás színvonala tovább romlik, egyfajta lefelé tartó spirált generálva ezzel. Talán megoldás lehet erre a pedagógusbérek emelése, hisz így az iskolák jobban válogathatnak a tanárok közül, de valójában sötéten látom a helyzetet, nem tudom, hogyan lehetne javítani rajta. DF: Lemondása után mik a szakmai, személyes tervei? K.C.Gy.: Nagyobbrészt változatlanok; azt szeretném tovább csinálni, amit eddig is tettem. Most már remélhetőleg több időm lesz rá.

De Facto - I / 1 | Stemler Miklós | Interjú Kálmán C. Györggyel

13


Hasznos, hangzatos baromságok Mottó: „olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom” Pál I.Kor. 13.1 Azt írja a március 18-i Metro a címlapon: Madridban a Zengő kérdése is eldőlt. A hitelességet és tárgyilagosságot elvben sem követő, egyébként formailag is megkérdőjelezhető létjogosultságú lap (újságíró ismerőseim gyakran csak „az a szar” néven hivatkoznak rá) a cím alatt a Honvédelmi Minisztérium illetékesét idézi, aki szerint a terrorizmus Európába is betette lábát, tehát lokátor kell a Zengőre. Ácsi. Jogom és merszem sincs kisebbíteni a madridi események súlyát. Mi a francot tudok én a terrorizmusról. A nemzetvédelemről alkotott tudásomról annyit, hogy tizennyolc éves korom óta MINDENT megtettem, hogy ne vigyenek el katonának. Lokátorépítési ismereteim az RTL Klub szobaantennával való befogására tett (eredménytelen) kísérleteimből származnak. A környezetvédelmet is csak a magam szerény, szelektíven gyűjtős módján gyakorlom. Mindezekkel együtt is az a véleményem, hogy nem kéne keverni a nem összeillő dolgokat. Mikor a nagyhatalmak azzal akarják leküzdeni a terroristákat, hogy több embert, jobb technikát és nagyobb bombákat vetnek be ellenük, csak a történelem ismétlődik. Nem engem kell megkérdezni a terrorizmus elleni küzdelemről, de a „többet, jobban, erősebben” módszer eddig nem jött be. Majd most. Majd mi. Majd a lokátorral. Majd a Zengőn. Persze megértem a minisztériumi muftikat is. A NATO-csatlakozás előtt/után/miatt ígéretet tettünk a honvédelmi fejlesztésekre. Az ígéretekkel nincs semmi baj. Én is hányszor megígértem már anyukámnak, hogy kezdek valamit az életemmel, aztán mégis itt ülök, és... Csak meg ne tudja. Szóval ígérni lehet, sőt kell is. De aztán ne csináljunk segget a szánkból. A környezetvédők meg ne más f*szával akarják verni a csalánt. Ne akarják átrakatni valahova a Balkánra. Az egyetemen nyilvános előadás lesz/volt a Zengő-jelenségről, megemlítve a hely szakrális jelentőségét is. Nyilván ha a Dobogókő az ország szívcsakrája, a Zengő hazánk másik nagy életenergia-góca. Vagy érzékeny akupresszúrás pontja, ahol csak hithű táltosok jöhetnek össze szellemutazásra, de azt is csak a telihold fényénél megnyúzott fekete macskák heréiből kirakott kör közepén, turulmintás lepelben. Szent helyre radart

rakni: NEM, NEM, SOHA! A honvédelmisek amúgy nem szaroznak. Ha fát nem vághatnak (az erdészeti szabályok ezúttal fölötte állnak a honvédelem érdekeinek, ilyen is csak ebben az országban van), de árkot ásnak addig is, épül az áramellátás kifele. Ők már tudják, hogy meg lesz oldva a probléma. Ha meg mégse lehet odatenni a lokátort, az áram legalább ott lesz, lehet goapartikat csinálni, nem csapja le a DJ-cucc a biztosítékot. A bonyolult helyzet megoldását nem látom. Viszont tele vagyok ötletekkel. A honvédelmisek (és a közélet egyéb jóképességű szereplői) folytassák, illetve fokozzák az egetverő baromságok nyilatkozgatását. A hangzatos baromságok fölfelé szállnak, és nagy tömegben, olcsón előállíthatók. Tehát már csak a közintézmények és a média fölé kell vékony, de nem áteresztő anyagból (mondjuk mylar-fóliából) gyűjtőernyőt feszíteni, ami hamar megtelik a sok baromsággal. A fóliát alul begumizva hatalmas, csillogó lufikat kapunk. Már csak ezeket kell összekötözni, elvontatni a szükséges pozícióba, föl, minél magasabbra, és arra szerelni rá a lokátorállomást. A mylar-fólián keresztül meg még napfogyatkozást is lehet nézni, úgyhogy a táltosok is jól járnak, révedhetnek a nagy szittyamagyar ceppelinen át a Szent Magyarországra mosolygó napisten orcájába. A környezetvédők addig is kötözzék oda magukat mindenhez. Pakshoz, a tiszai ciánhoz, a dunaújvárosi vasműhöz (az is beleönt annyi szart a vízbe, mint az Aurul, de naponta) vagy a Pécsi Tömegközlekedési Rt. munkatársaihoz, azok is pusztítják, szerintem, annyira a környezetet. Aztán majd jönnek az őrzővédők, és lerúgják az arcukat. Vagy kijön a média, és az tesz be nekik. A Metro munkatársai meg térjenek vissza eredeti szakmájukhoz. Mindenki mondjon le. A kockázatok és mellékhatások tekintetében írjon nekem: disziz@theend.hu

14 De Facto - I / 1 | Nógrádi László | Hangzatos baromságok


Tejföl Fenékig Létezik egyfajta éhség, amikor mindegy, mit eszünk, csak gyorsan. Az elmulasztott reggeli-ebéd után áll be, váratlanul és megsemmisítő hatással. Csipszekkel, csokikkal sem űzhető el, valami ehető kell, valami tartalmas. Hús. De legalább fehérjék, zsírok, rostok. Vagy csak ami spájzban-hűtőben van – lesz, ami lesz. Ilyenkor eszik az ember jóízűeket száraz kenyérből, ecetes heringből, juhtúróból, korpás kekszből és sertésmájkrémből. Vagy tejfölből. Ha körültekintően intézte a bevásárlást. A körültekintő bevásárlás listaírással kezdődik, és idegösszeomlással végződik. Egyértelműen lehetetlen. Nem szégyen, ha a boltba indulás előtt nem tudjuk, mit szeretnénk enni. Valami finomat. Valami egészségeset. Valami olcsót. Hasonló álkategóriákkal el lehet sétálni a legtávolabbi boltig is. Tanácstalanságunkat maga a vásárlás sem kell hogy feloldja. A polcok közt céltudatosan mászkáló polgárok sem biztos, hogy tudják, mit akarnak. A céljuk lehet csupán az is, hogy céltudatosnak tűnjenek. Ezért veszek én tejfölt csak úgy, ránézésre. Mihez kell a tejföl? Főzéshez. Aki főz, vegye igénye szerint. A tejfölös kenyér, nem főzés. A tejföl magában nem is étel. Mégis.

lan szovjet-magyar barátságot dicsőítené. Kosárba vele, sebtiben, tejfölnek lenni kell otthon. A pohár tapintása borzongató, de ami benne van, igazi flashback. Mit számít az élőflóra, az a flóra már rég nem él, amire ez emlékeztet! Villára egy halmot belőle, nem folyik ez, mint a nyavalyás amerikai sour cream vagy a bolond franciák-angolok créme fraiche nevű borzalma. Szavuk sincs rá, savanyú tejszínnek hiszik, rakják mindenbe, a töltött káposztáról meg hallani se akarnak. Reménytelenek. Ezt villával lehet enni, magában. Vagy kenyérrel, ha nagyon muszáj. A poharát meg ezerszám gyűjtötték, izzó piszkavassal lyuggatták az idős asszonyok, palánta nőtt benne: újrahasznosítás önként, nem parancsra. Hogy kapni lehet, kisebbfajta csoda. Hogy Pécsen kapni lehet, felfoghatatlan. A Kunsági Tejföl (Élőflórás!) nem emléket állít egy letűnt kornak, hanem tovább élteti azt. Mintha egy tejüzem nyolcvanháromban túlvásárolta volna magát, és most próbálna szabadulni a készlettől. Mindenki ezt akarja. Szabadulni mindenáron. Van, amitől nem tudunk. Van, amitől nem szabad. Tejfölnek lenni kell otthon.

Gyerekkoromban tudtam olyan éhes lenni, hogy például márványsajtot ettem magában, vagy húsz dekát. Ízlett. Egyszer próbáltam nem olyan éhesen is, majd meghaltam. A tejföllel ez nem fordulhat elő. Ki a bontatlan pohárral a hűtőből, felnyitni, villát a kézbe, és amíg bírod. Kenyérrel lehet tompítani a bűntudatot, kiflit tunkolni bele, vagy kitalálni valami receptet, amihez amúgy is kell – csak kóstoltam, dehogy nyúlok bele megint a villával. A Tesco még mindig képes meglepni, és nem a múltkor a vajak sarkán látott patkányfognyomokra gondolok. A Kunsági Tejfölre gondolok. Meglátni a polcon: mintha egyszerre láttam volna nagymamámat, a nyolcvanas éveket és az élet értelmét. A forma: tervezés előtti. Darabos, de nem szögletes. Műanyag, de alumíniummal van lefedve. Ugyanaz a minimáldizájn, némi marketinggel vadítva: „Élőflórás” varázsige és vonalkód, viszont oldszkúl piros-fehér-kék a színkombináció, körben ragyogó alumíniummal szegélyezve. A zárófedél még mindig mintha a „Magyar Ezüst” iparát és a megbonthatat-

De Facto - I / 1 | Nógrádi László | Tejföl

15


Ellenállás A napi politikában is gyakran, heves vitákkal övezve kerülnek elő a magyar foglalkoztatottság aktuális adatai, az uniós csatlakozással pedig felmerülnek a külföldi álláslehetőségek is. Az átlag bölcsész elhelyezkedési esélyeiről szól következő összeállításunk. A népszerű bölcsesség szerint: aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. Aki ennek ellenére a megélhetésnek ezt a rögös útját választja, nem árt, ha tudja, bölcsész végzettségével mire számíthat. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a lehetőségek jelentősen kibővülnek, érdemes tehát külföldre is kitekintgetni. Az Unió átlag munkanélkülisége 8% körül stagnál, ehhez képest Magyarország a 6%-os – úgy 250 ezer állástalant jelentő – arányszámával meglehetősen jónak tűnik még az uniós mezőnnyel szemben is. Árnyaltabb lesz a kép, amint az egyes tagállamok adatait nézzük. A legrosszabbul a nagy államok állnak, akár 12%os munkanélküliséggel – ilyen Spanyolország vagy a 9%-os Olaszország és Franciaország. Ezen az átlagon a kis országok statisztikái javítanak, ahol akár 4-5%-ra csökkenhet ez az érték. A fenti adatok által sugallt esélyeket itthon jelentősen javítja a diploma megszerzése: a munkanélküliek köréből Magyarországon 1% a diplomások aránya. Nem így külföldön, ahol ennél csak szerencsétlenebb számokat találhatunk: ez is 4% körül van. További rossz hír a bölcsészeknek, hogy jelenlegi állás szerint a mi diplománk a legkevesebbet érők között van a munkaerőpiacon. Ez a következőképpen néz ki: az országban évente csak nappali tagozatra több mint 200 ezer fő iratkozik be, még egyszer ennyi egyéb képzési formában. Évente 50 ezer új diplomás kerül ki a bölcsészkarokról, akik hozzánk hasonlóan szeretnének valahol elhelyezkedni. Ebből a tanári oklevelek száma közelíti a 15 ezret; ennyi jut a tavalyi Útmutató tanulsága szerint kb. 2000 tanári állásra. A szakonkénti kereslet-kínálat

arányai is jelentősen eltérnek. A nyelvszakosok többnyire könnyebben találnak munkát, az orosz vagy történelem szakosoknak ennél sokkal rosszabb lehetőségeik vannak. Ha ez eddig nem lenne elég, általános tendencia a felvettek egyre növekvő száma, ami a végzetteket is növeli, csökkenti viszont a diploma értékét. Az 1990-es 100 000-hez képest a hallgatók létszáma majdnem megnégyszereződött, (az oktatók száma természetesen nem növekedett hasonló arányban) a diplomás állások sem tudják követni a kínálatot. Az adatokból látszik: a legtöbb bölcsész nem tud szakmájában elhelyezkedni. Fontos tudnivaló, hogy május elsejétől a magyar diplomát elismerik az Európai Unió tagországaiban, ahol a munkanélküliek szabadon kereshetnek állást, amennyiben az adott ország megnyitotta munkaerőpiacát, el is helyezkedhetnek. Aki most kellőképpen megijedt, menjen el szépen az Aulába, nézzen körül, sok hasznos tanácsot kaphat a továbbiakra nézve. Nem lehet elég korán kezdeni. Magyarországon a nyolcvanas évek végéig a piaci szempontokat mellőzve, a teljes foglalkoztatás miatt nem volt sem igény, sem lehetőség a frissdiplomások karriertanácsokkal történő ellátására. A kilencvenes évek első harmadában – a rendszerváltás forgatagában – ráébredt a drámai változások hatásaira a felsőoktatás és a munkaerőpiaccal foglalkozó cégek java része. Ekkor rendezték meg először a budapesti Közgázon azt az állásbörzét, amely Közép-Európában néhány év leforgása alatt etalonná vált. A kezdeti sikerek és az országba beáramló külföldi tőke hatására azóta nemcsak az általános, hanem szakosodott állásbörzék is vitorlát bontottak A Budapesti Műszaki Főiskola állásbörzéje elsősorban a gyakorlati műszaki végzettségűeket tekinti célközösségének. A Műegyetemen szervezett, kilenc éve egyre terjeszkedő FrancoForum kifejezetten a franciát munkanyelvként használni tudó friss diplomásokat vezeti életpályájuk új állomása elé.

16 De Facto - I / 2 | Kresák Gergely, Burány Szabolcs | Ellenállás


PANEM ET… Barkácsoljunk mobilt otthon! Boncasztalunkon egy egykor Ericsson A1018-as mobilnak számító technikatörténeti csoda hever. Valljuk be, kora alapján már túljutott élete delén, de ne ítéljünk a puszta látszat alapján. Apróbb változtatásokkal ma is olyan életerős és szolgálatkész, mint régen. A magyar háziipar felsőbbrendűségének legfényesebb bizonyítéka: ahogy valamelyik elmaradott svéd gyárban sebtiben összedobták, nem bírta két évnél tovább akkuilag. Az új konstrukció már eddig betöltötte második évét, és még hosszú karriert jósolunk neki. Nézzünk hát bizakodva a magyar könnyűipar szebb jövőjébe!

es Lada gépkocsi tetejére van szükségünk, ti. ebből kell majd lemezvágó ollóval kivágnunk a traktorgumit (belső) tartó kapcsot. Igen, természetesen a rögzítő traktorgumi lesz, sőt kell hogy legyen. Azzal meg ne jöjjön senki, hogy apám haragudna, ha felszabnám a Ladánk tetejét, vagy megöl a Józsibá, ha lehasználom a traktorja kerekét, tessék kicsit kreatívnak is lenni. Az eredeti akku csatlakozási helyére csavarral érdemes rögzíteni, körülötte a műanyag állítólag rosszul tűri a forrasztást. A tetődarabokra hajtott kis fülek egyik vége a mobil oldalán kialakított kis vájatba, a másik a tartógumiba illeszkedjék! Készen is vagyunk.

Maga a mobil sajnos már nem ért többet két kisfröccsnél, az új akku tízezer, kommunikálni pedig kell! Mit tegyen ilyenkor a leleményes bölcsész kolléga, ha inkább másba fektetné nehezen megkeresett pénzét? Elsősorban szükségeltetik egy bármelyik elektronikával foglalkozó üzletben mintegy 49 forintért beszerezhető, ízléses, műanyag elemtartó – ha már úgyis a boltban vagyunk, vegyünk ehhez színben harmonizáló kábelt is –, és a belevaló 4db, 2000 mA-en (azaz milliamperen) üzemelő NiMH (nikkel-metál hibrid) akku – értsd: újratölthető AA, azaz ceruzaelem. Ha el tudtuk olvasni az elemen szereplő feliratokat, és azok hasonlítanak a fenti követelményekhez, a nehezén már túl vagyunk.

A kapott végeredmény az eredetihez képest kb. háromszor hosszabb élettartamú mobil, egy hetet lazán kibír; na, ez nem rossz. Amennyiben nem rögzítjük az akkukat a mobil hátára, úgy ajánlatosabb méteres vezetéket használni, így az akku elfér a nadrágzsebben (női táskában). A mobil így korát meghazudtolóan slankított lesz, a vezetéket diszkréten a zakó alatt elvezetve belefér annak belső zsebébe is. A méteres vezeték további előnye, hogy telefonálás közben vadul lehet pörgetni, ami egyrészt megnyugtató, másrészt igen csajozós. Ezen változat kétségtelen hátránya a radikálisan csökkent mértékű tartósság, ugyanis pörgetés közben a forrasztások hajlamosak elengedni. Ez jobb esetben kontakthibát, rosszabban nagy sebességgel kilövődő akkut eredményez, de legalább azt is megnézik.

Most már csak egy 1989-ből származó, fehér 1200-

Na, ilyet nem kapsz az Árkádban.

De Facto - I / 2 | Burány Szabolcs | Barkácsoljunk mobilt otthon

17


Űrlények Pécsett - Plan 4 Egyedülálló eseménynek ad otthont városunk május elején; a régóta mellőzött Pécsi Planetárium rendhagyó filmfesztivál színhelye lesz, ahol a sci-fi filmművészet ritkaságai, csemegéi kerülnek a vászonra. A Plan 4 fesztivál ötletgazdáját, Majdik Pétert (Emu) faggattuk az eseményről. De Facto: Honnan jött a rendezvény ötlete? Emu: Maga az ötlet meglehetősen romantikus módon került elő. Rájöttem, hogy szinte minden tevékenységem az elmúlt pár évben egy gyerekkori élményemre vezethető vissza. Ötéves lehettem, amikor szüleim elvittek a Pécsi Planetáriumba, és az egész látogatás mélyen belém ivódott. Filmet néztünk, diavetítések voltak, emlékszem, hogy az előadások alatt régi analóg szintetizátorzene szólt – ebből táplálkozik zenekarom, a Casio Samples zenei világa is. Az elmúlt évek során rengeteg régi scifi filmet gyűjtöttem össze. Sokról csak gyermekkori emlékképek maradtak bennem, ezek alapján kellett kideríteni a filmek címét. Negyedéve vettem fel a kapcsolatot egy kanadai magyarral, akinek hasonló az érdeklődése. Ő is régi gyűjtő, kétszer akkora gyűjteménnyel rendelkezik, mint én. Elkezdtünk csereberélni, és arra jutottam, hogy ennek a rengeteg érdekes filmnek megfelelő bemutatási lehetőséget kell biztosítani, nincs értelme rajtuk ülni, és annak sem, ha baráti körben, a szobámban nézzük meg őket. A gyermekkori élmények után az ideális helyszín adott volt: a Pécsi Planetárium. DF: Milyen programokat terveztek? E.: Először csak a filmek bemutatásáról volt szó. Aztán úgy döntöttünk, hogy maga a helyszín is többet érdemel; ne csak vetítés legyen, legyenek zenekarok, bulik, legyen egy teljes fesztivál. Lakjuk be a helyet, legyen hangulata. A planetárium csillagászai is közreműködnek, előadásokat tartanak, kupolavetítéssel egybekötve. Minden este meghívott előadók színesítik a rendezvényt: Artner Iván, a Tilos Rádió

egyik alapítója jön el például, aki amatőr rádiós, és sikerült annak idején dekódolnia és rögzítenie a MIR és a földi központ közti kapcsolatot. Ezekről tartana előadást Horváth Andrással, a Budapesti Planetárium igazgatójával együtt, és a rögzített anyagból is lenne vetítés. Olyan az egész, mint a Big Brother, az adja a pikantériáját, hogy az űrben játszódik. A filmekről is lesz előadás, és a sci-fi és a tudomány kölcsönhatásáról is. Lazításképpen minden este koncert és buli lenne, többek között DJ Naga és Cop zenélne, eljön egy német zenekar, a Skanfrom is, amely a nyolcvanas évek elejét idéző retro elektrót játszik. DF: Milyen filmek kerülnének bemutatásra, mennyire lesznek ezek unikálisak? E.: A Klasszikusok délidőben blokkban a sci-fi filmtörténet szempontjától megkerülhetetlen alkotások mennének, mint például az Űrodüsszeia, Solaris, avagy az Alien rendezői változata. Vetítésre kerül néhány ősrégi sci-fi sorozat is, például az Alfa űrbázis néhány része és az egész Pirx kapitány, tisztelgésképpen a sorozat nemrég elhunyt rendezője, Rajnai András előtt. A fesztivál névadója egy Ed Wood „klasszikus”, a Plan 9 From Outer Space című opusz, amely megkapta több helyen a világ legrosszabb filmje címet. Rengeteg szovjet sci-fi lesz, amelyek szinte teljesen ismeretlenek nálunk, de meglepően jó film a többségük. Hajnalig menne mindennap a vetítés, két teremben. Miután a legtöbb film nem került magyarországi forgalmazásba, ezért mi készítjük a feliratozásukat is. Itt jól jönne a segítség, szívesen várjuk angolból, franciából vagy oroszból fordítók jelentkezését. DF: Mit remélsz a Plan 4-től? E.: Szeretnénk megmutatni, ábrázolni a műfaj fejlődését és a sci-fi szinte teljesen elfeledett műveit, legyen szó nagyon érdekes filmekről, avagy mára csupán nosztalgiázásra alkalmas produkciókról. És természetesen cél egy jól sikerült, emlékezetes buli is.

18 De Facto - I / 2 | Stemler Miklós | Űrlények Pécsett - Plan 4


Szenes most Volt egyszer régen egy Szenes. Emlékszem, hogy a Kispálék pályafutásuk hajnalán még itt koncerteztek – azazhogy fenéket emlékszem, a jelenlegi hallgatók közül nem biztos, hogy bárki is emlékezhet rá. Voltak botrányok, voltak bezárások és újranyitások; szervezők, tervezők és előadók, koncertek és vetítések. Meg volt sokáig kihalt, üres tér az „A” épület szívében. Mindenesetre a Szenes élt, él és élni fog, hogy sikeresen tovább koptassam a régi idők sallangját. A jelenleg működő Szenes története nagyjából hét évre tekint vissza. 1997-ben egy vállalkozó kedvű HÖK-ös, Molnár Gabriella úgy gondolta, hogy jó lenne, ha megint lenne Szenes – merthogy tényleg olyan régről működik, hogy Lovasiék is itt csaptak először a húrok közé. Gabi összetoborzott egy durván 15 fős csapatot, és velük esett neki a klub felújításának. Az akkori Szenesnek teljesen fehér falai voltak, pár szék alkotta a berendezést, és ezen túl semmi extra. A mostani beltér elődjét Pluhár István és Marosán „Jelölt” Zsombor tervei alapján alakították ki, lepukkant akácdeszkákból, egy egész őszi szünetnyi faragással. Anyagi lehetőségek függvényében, nagyjából másfél évente eszközölt a Szenes-team kisebb-nagyobb változtatásokat. A klub fénykora ekkoriban, nyitás után valamivel volt, egészen 1999-ig. Ebben az időszakban minden hétfő este (mit este, egész éjszaka, kakasrikoltásig) buli volt, keddenként filmvetítés, a szerdai és csütörtöki estéken koncertek. Az elvetemült egyetemisták pedig, akik nemhogy szívesen töltötték üres félóráikat (esetenként másfél-, két- vagy több óráikat is) a klubban, de valósággal életük szerves részévé vált a hely, még azt sem átallották elkövetni, hogy kibérelték a helységet péntek estékre, hogy mindenféle születésnapi és egyéb bulikat szervezzenek. Ez jó ideig ment így – egészen addig, míg az egyik, nagyon botrányosra sikeredett hétfő éjszaka után a klub ajtajára lakat került. A Dunántúli Napló „Szétvert WC, bezárt klub” címen cikkezett az esetről. Gabi távozott a klub vezetői posztjáról, és az egyetemről is. Mindezek után Molnár Viktor (Hagyma) próbálta összefogni a klubot, de vezetésében erősen kiütközött a Murphy-hatás, ugyanis semmi sem úgy alakult, mint ahogy annak alakulnia kellett volna. Hagyma távoztával, 2000 őszén ismét kiírták a Szenes fenntartására a pályázatot, ezt a régi csapat, azaz O.J. Petyáék nyerték meg. A Szenesnek ekkoriban csupán egy nagy gondja volt az, hogy nappal az egyetemistáknak nyújtott beülési lehetőségen kívül nem sokat tudott biztosítani, csak este és éjszaka voltak szervezett programjaik. 2002 májusában ismét lezárták a klubot, (minő

véletlen) ismételten egy hétfői buli alatt vagy után történt malőr okán. Ezekre a ramazurikra azért már jócskán emlékezhetnek jelenleg is a hallgató hallgatók – hogy is ne emlékeznének?! Ezeknek szakadt (most már úgy tűnik, végérvényesen) vége az akkori zárással. A Szenest tavaly tavasszal nyitották újra, de a működését csak idén kezdte meg igazán. „Kiírták az üzemeltetési pályázatot, áprilisban elbírálták, utána meg volt egy teljes hónap, amikor csak ügyeket intéztünk, és nem is nyitottunk ki abban a szemeszterben” – mondta O. J. Petya lapunknak. „Akkor vettük fel a kapcsolatot Tóth Zoltánnal és Boglári Tamással, az Apolló Kulturális Egyesület kapcsolattartóival, ők jelenleg minden kedden színházi jellegű rendezvényeket szerveznek, ezek között állószínházas fellépések, filmvetítések szerepelnek. A további programjaink is kitöltik a hét összes napját – és most már nappali programokról van szó. Szerdánként filmvetítés, csütörtökönként és általában hétfőnként is különböző előadások vannak.” A Szenes hét éve alakult csapatából már nem sokan maradtak itt, ám az ittmaradottak tevékenységi köre is széleskörű. A Szenes Kulturális Egyesület mellett létezik egy Carbotronic nevű DJ- és VJ-csapat is. „A szeptemberre ígért internetet sajnos csak mostanra kaptuk meg, most azonban délután fél ötig négy gépen bárki nethez juthat a klubban. Terveink között szerepel a Spektrum csatornával szervezni egy közös félévet, előadásokkal, filmvetítésekkel – ez jelenleg még szervezés alatt áll, de remélhetőleg hamarosan nyélbe ütjük. Ezzel a reálérdeklődésű hallgatókat szeretnénk idevonzani a klubba.” Petya mindezek ellenére is kicsit borúlátó a Szenes jövőjét illetően. „Nem lenne ennyire tetszhalott a hely, ha, mondjuk, tudnánk valamilyen szinten büfét üzemeltetni – elvileg minden engedélyünk megvan hozzá. Ha csak kávét és teát tudnánk árulni, már az is nagy komfortpluszt adna. A HÖK azonban nagy valószínűséggel ismét kiírja a pályázatot, és nem biztos, hogy a mostani csapat ismét be akarja vállalni az üzemeltetést, annak ellenére, hogy még mindig jobb a semminél, ami jelenleg van, sőt...” A Szenes tehát per pillanat napközben tart nyitva, éjszaka nem működhet, de él és virul, és ezért hálás lehet az egyetemi hallgatói közösség is. A klub léte pedig nem utolsó sorban köszönhető annak, hogy egy jól működő, egymással őszinte, jó viszonyban levő csapat irányítja. „Igaz, hogy elmegyek, és igaz, hogy nem dolgozom annyit a brigáddal, de bármikor szívesen leülök bármelyikükkel egy kávé mellé beszélgetni, mert a bizalom mindig megvolt, és meg is fog maradni.”

De Facto - I / 2 | Harci Andor | Szenes most

19


A szabadság rémisztő érzése Sokak szerint az internet információforrás; hasznos adatok felkutatására való, hírek beszerzésére, és hasonló fontos dolgokra. Az ilyenek nem értik a háló lényegét, bármennyire hozzáértőnek is tűnjenek. Közelebb járnak az igazsághoz azok, akik pornóképek levadászására használják a netet, vagy mindenféle kevésbé szalonképes témák után kutatnak, legyen szó békák mikrohullámú sütőkben való teszteléséről, vadászborzviadalokról, avagy egzotikus tájakon élő embertársaink első pillantásra furcsának tűnő szexuális szokásairól. A (nem is annyira) végtelen szabadság ideális terepe a „kultúra” különböző produktumainak, amelyek sok esetben annyira elrugaszkodnak a jól bevált formáktól, hogy teljesen megváltoztatják világlátásunkat. A mi első ilyesfajta internethősünk Uhrin Benedek volt, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar minimalista próza megújításában, és egyedi módon értelmezte újra a másodvirágzó haknizenét. Aki látta, nem feledi el élete végéig Benedek bácsi parókáját és a kedvesen ugató leányzót. Az internet nélkül sosem látjuk ezt a csodát.

Ehhez hasonlóan valószínűleg a rathergood.com sokkoló tartalmát sem lenne lehetőségünk offline módon megismerni. Tíz perc tartózkodás elég itt ahhoz, hogy az Archaikus Apolló torzó direktívájának megfelelően megváltozzon életünk. A különböző nagy számban fellelhető (viking) kiscicák, amint különböző nótákat adnak elő, vagy a kék égen repkedve vagy egy billiárdasztalon őrjöngve, még a vicces kategóriába tartoznak. A gyanútan látogató a We like the moon című nóta két identifikálhatatlan állatfélesége és hangjuk kapcsán döbben rá arra, hogy jóval többről van szó, és a világba vetett alapvető hite inoghat meg, ha tovább folytatja a felderítést. A shit is good szekció már lovecrafti élmény; leomlanak a hazug látszatok, és elénk tárul a világ borzalmas idegensége a nyulakkal intim kapcsolatba kerülő Simply Red (Bunnies too tight to mention) és az elefántbarát Pavarotti láttán. Aztán ha belenézzünk a The tales of the blode című mesesorozatba, és megismerkedünk a szalagos gibbonnal (A gibbon with a ribbon), már csak egy kérdés marad: És ez most hogyan?

http://www.rathergood.com

Kened? Vágod?

Az ember néha keresi a bajt. Hívhatjuk ezt kalandvágynak, a lényeg ugyanaz. Középiskolásokkal limbóversenybe bocsátkozni, buszsofőrrel vitatkozni, étkezési szokásainkon reklámok alapján változtatni – mind hiba. Egy hirdetésből megtudtam, van már vegetáriánus kolbász. A média áldozata lettem, hetekig járt az agyam: venni kéne. Nagyképernyős plazmatévét is kéne venni, de az drága. Bioboltban meg úgyis ritkán járok, elmentem hát találomra, kikértem az eladó véleményét. Rámutatott egyre, azt mondta, ez olyan. Na jó, nem állította, hogy egy harapás után Gyula főterén fogom érezni magam, de nem is akart lebeszélni róla. Meg hogy a fűszerek ugyanazok, tehát a kolbászt jól helyettesíti. Az árcetlin 360, csak a tizedesvessző hiányzik a régi jó fogyasztói világ mágikus számához. Hol van már háromhatvanas kenyér! – kiálthattam volna fel, de annyira azért nem keresem a konfliktust. Megvettem. Hazavittem. Vákuumcsomagolt, tapintásra talán az utasellátós kókuszrúdhoz hasonlítanám. Csakhogy ez piros zsírban pihen. Illetve, miután mellétettem a hűtőből egy darab hagyományosat, már nem is használnám a piros szót ilyen könnyelműen. Úgy tűnik, a paprika se egyformán oldódik mindenben. Gyors fotózás, egy bátorsággyűjtő karika a rendesből, majd neki a késsel. Hajdina és egyéb gabonák félpuha állapotban, növényolaj, fűszerek, műbélbe

töltve. Vágni könnyebb, de morzsolódik is. Hiába, gabonából, szójából sok mindent lehet – mócsingot nem. Jöjjön az éhségpróba: mint egykor a márványsajtot, hátha ezt is szeretem majd üres gyomorral. Egy omlós darab a szájba, ha hívő lennék, fohászkodnék. Így csak rágok és nyelek. Semmilyen. Még csak nem is rossz. Tényleg paprikás, fűszeres, és van textúrája is, változatos, de nem kolbász. Leginkább a hétvégéről a dobozban elhozott hús alatt maradt, összetapadt rizshez hasonlítanám. Csakhogy ez nem köret, ez a fő attrakció kéne, hogy legyen. Kenyérre vele, vajjal, hátha kis csalással is lehetek még jó vegetáriánus. Rendes szelet nem vágható belőle, kenni végképp nem lehet. Rámorzsolom a szendvicsre, bizarr. De az élmény így is épphogy csak elviselhető. Kutyából nem lesz szalonna, belőlem se vegetáriánus. Úgy néz ki, még csalással se. De nem is tudom, mit gondoltam. Hiszen sehol nem volt ráírva, hogy kolbász. Hajdinacsemege, ez a neve. Haj, Dina (egy kedves orosz pincérismerősöm), neked se lenne ez csemege! Mit kezdjek vele. Kedvesem ránézni se bír, pedig ő egykor homárokat belezett tucatszám a gyors meggazdagodás reményében... Majd beleteszem valamibe, a csilisbab talán megtűri. Vagy a szembeszomszéd macskái. Meglátjuk, hány életük van. Nekem meg kolbászt, igazit, egyszer élek.

20 De Facto - I / 3 | Stemler Miklós | A szabadság rémisztő érzése | Nógrádi László | Kened? Vágod?


Ship of Fools A bolondok hajója Mikor ezeket a sorokat írom, még három éjszaka választ el minket az Uniótól. Mire az újság megjelenik, már túl késő lesz Európának. Az elmúlt évek során megtanultuk a leckét: kicsiny hazánk elmaradott a Nyugathoz képest, és bár jövünk felfelé, mind borban a buborék, még hosszú az út előttünk majdnem minden téren, és így tovább. Nos, örömmel jelentem, egy tekintetben messze lekörözzük német, francia, angol és mindenféle nemzetiségű testvéreinket: az idiotizmus igazi magyar virtusként fog bevonulni közéjük. Ezer éve nyilaink voltak, ma idiótáink. Persze nem mondhatni, hogy a hülyeség kizárólag magyar hagyomány lenne, bizonyítja ezt a nagyszerű Python csoport is, amely a hetvenes évek elején a falusi bolondok jómódjáról és a Kelet-angliai Egyetemen tanított bolondológia sikeréről tudósítja a kedves nézőket. Ám művészet és élet sehol sem kapcsolódott össze olyan mélyen, mint nálunk; hülyéinket ott évtizede még vígan elnyomogatták az embereket, és is megtaláljuk, ahol a legkevésbé sem várnánk őket. megsértegették személyiségi jogaikat a hatalom képTörtént például, hogy az egyik nagy magyar párt (le- viselői. Mára ez nemhogy a múlté, de még a pártokat gyen itt és most a Magyar Szocialista Párt névvel il- sem lehet csak úgy elnyomni, rájuk is vigyáznak, taletve) top secret kampánymegnyitójára behatolt az lán még ombudsmant is kapnak lassacskán. Sőt, érett „Index” fedőnevű internetes újság és portál egy kol- személyiségekként egyszer talán le is ül sörözni az légája, aki aztán írt mindenféle érdekességet erről a összes, és megbeszélik a nézeteltéréseiket. Akkor aznemes eseményről. Maga a cikk mérsékelten érde- tán eljön a Kánaán. kes; megtudhatjuk belőle, hogy régi gyanúnk, miszerint ezek a politikus illetők nem teljesen a mi fogal- Addig azonban van itt még tennivaló, tovább kell maink szerint gondolkoznak, és teljesen elhülyültek terjeszteni az igét, nem állhatunk meg félúton. Péla mindenféle harcokban, nagyobbrészt jogos. Egy dául minden bizonnyal a csatlakozás örömére a vérbeli magyar politikusnak nem számít az etika, hisz surranópályán visszaette a fene az MTV-be Dévényi jóval fontosabb az ország érdeke, amit csak a nevet- „Internet-ellenforradalmár” Tibort, aki immár az unió séges jogszabályok áthágásával lehet szolgálni, ugye. állampolgárait fogja beoltani idiotizmusával. Ki tudja, Jóval izgalmasabb és tanulságosabb a cikk utóélete. talán máshol is sugározzák majd a szabad, egységes Először is megtudhattuk a szóban forgó párt elnöké- kontinensen. től, hogy ez azért mégse így volt, ki lettek itten ragad- Tibi bácsival Európába; Tífusz Mary révbe ér. va a mondatok a szövegkörnyezetből, meg amúgy is etikátlan az egész írás. Ez valójában a kutyát sem érdekli: persze hogy védi lelkes kollégáit a lelkes elnök. Azonban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is beszállt a buliba, újra megtudtuk, hogy az Index egy etikátlan újság, szégyellje magát. Ez végeredményben jó hír. Az, hogy a politika etikátlanságáról etikátlan dolog írni, jelzi, hogy szigorú kontroll van nálunk, világosan látjuk, hogy kedvenc hőseinket (egyik diplomata, másik focista) nem lehet megítélni az avítt erkölcsi normák alapján, ámde mindenféle sehonnai újságírók esetében tartjuk a frontot. Sőt. Példát kell statuálni, derült ki; az Index ugyanis megsértette a párt személyiségi jogait. Ezen a ponton még a sokat tapasztalt, a bolondológia tudományát régóta tanulmányozó, kiégett bölcsész is felkapta a fejét. Érteni véli ugyan az ember, hogy jogi személy, meg minden, de ez azért olyan szép és bíztató. Két

De Facto - I / 3 | Stemler Miklós | Ship of Fools

21


Alapműveletek A kollégiumi díjak és a politikai matematika A nemrégiben emelt kollégiumi díjak és a beszedett fejlesztési díjak hatása legfeljebb a pénztárcánkon látszott meg eddig, érdemi előrelépés nem történt. A kollégiumi díjak másfél-kétszeresére emelésének fejében fejlesztési munkálatokat ígérnek. A másik indok szerint a befizetéseket közelíteni kell a valós fenntartási költségekhez. Mivel oktatási miniszterünk a maga részéről lezártnak tartja az egyeztetéseket, úgy tűnt, tüntetés lesz. Közben a két fél megegyezett, közös egyeztetés lesz jövő szeptemberig. Az ügy hátterének kibogozásában a pécsi EHÖK tagjai segédkeztek. Az Oktatási Minisztérium márciusban meg akarta változtatni az 51/2002-es kormányrendeletet, ezért átküldte a HÖOK-nak véleményezésre. A tervezet tartalmazta a kollégiumi díjak emelését, ezért azt abban a formában nem tudták elfogadni. Mint mostanában láthatjuk, ez a tervezet további életét azonban láthatólag nem érintette érzékenyen. Május 15-én Szolnokon tartotta a HÖOK negyedéves közgyűlését, ezen már terítéken volt Magyar Bálint előző napi nyilatkozata a kollégiumi díjak emeléséről, ami nem aratott osztatlan sikert – avat be az előzményekbe Kátai Hajnalka. Elmondása szerint nem volt meggyőző az ennek szükségessége melletti érvelés, ezért az Oktatási Minisztériummal további tárgyalásokat határoztak el. Javaslataikat május 18-án el is küldték azzal, hogy amennyiben 21-ig nem reagálnak rá, úgy tüntetéshez fognak folyamodni. A határidő napján hét fős küldöttség ment Budapestre, amelyben a pécsiek is képviseltették magukat. Ekkor a minisztérium mindent megígért, de semmilyen őket kötelező megállapodást, papírt nem írtak alá, mindössze egy emlékeztetőt készítettek. A HÖOK további tárgyalásokat szorgalmazott, más minisztériumok, például a Pénzügyminisztérium bevonásával, hiszen az esetleges költségvetési vonzatokról így lehetett volna érdemben tárgyalni. Mint tudjuk, miniszterünk ehelyett lezárta a tárgyalásokat, és még ebben a félévben a kormány elé készül terjeszteni a javaslatot. A tárgyalások során kialkudott ígéret szerint nem szeptembertől, hanem csak januártól lép érvénybe a magasabb díjszabás, azonban a HÖOK ezt is csak a hallgatói normatíva arányos emelésével fogadja el. A válasz erre az előterjesztésben szereplő lakhatási támogatás és a kollégiumi normatíva emelése lehetett volna, ha

azoknak bármi közük is lenne a kérdéshez. Lássuk, mi micsoda! A kollégiumi normatívát a fenntartó kapja meg, ez jelenleg nagyjából megegyezik az általunk befizetett kollégiumi díjjal. Ebből a kettőből jön össze mintegy havi 10 000 forint, amiből ki kellene gazdálkodni a minisztérium szerint 17 000 forintos személyenkénti fenntartási költséget. Ezért emelkednének meg a díjak átlagosan a hallgatói normatíva 9%-ára az eddigi 5%-ról, azaz – szolgáltatástól függően – 6 370 vagy 10 920 Ft-os összegre. Ehhez az állam jövőre 8 000 forintot tenne hozzá, ebből kellene finanszírozni a fenntartást és a felújítást. A lakhatási támogatás emelése természetesen megint nem érinti a kollégistákat, hiszen azt ők nem igényelhetik. Ami eddig logikus is volt, mivel ők az albérlethez képest olcsóbb szálláson lakhattak. A hallgatói normatíva az az összeg, amelyet részben a helyi hallgatói önkormányzatokon keresztül ténylegesen mi kapunk meg: ösztöndíj (nem szégyellik még mindig így hívni...), szociális és egyéb juttatások, valamint ebből számolják a kollégiumi díjat is. Hogy a számolásban le ne maradjanak, a HÖOKosok meg azt számolták ki, mennyi lenne a hallgatói normatíva, ha az inflációnak megfelelő mértékben emelkedett volna: 300 ezer forint. Most 91 ezer. Ha valakinek az anyagi terheit másfél-kétszeresére emelik, és ez ellen tiltakozik, mit is mondhatna ilyenkor egy kommunikációban jártas politikus: az illető politikai karrierre törekszik, pártok szekértolója, stb. A pécsi EHÖK tagjainak ezzel kapcsolatos álláspontja elég határozott: eddig sem, és ezután sem fogják engedni, hogy valamilyen politikai szerepet vállaljanak a hallgatói érdekképviselők. A kormány eredeti programjában tízezer új férőhely megteremtéséről volt szó, amelyben emellett lettek volna ún. „százeurós” szállások is – emlékeztet Kresák Gergely, a pécsi EHÖK elnöke. 2003-ban megváltozott a koncepció, ezek helyett a „PPP” rendszerben, azaz magántőke bevonásával építettek volna kollégiumokat, amelyek 20-25 év múlva kerültek volna az intézmény kezelésébe. Ezzel egyrészt a hallgatóval fizettetnék meg az építéseket, hiszen a nem állami tulajdonra is vonatkozik a tervezet (ilyen Pécsett a Hőerőmű Panzió). Itt a szálláslehetőség ugyanis nem a hallgatói jogviszonyból adódik, hanem a hallgató valamilyen külső céggel köt szerződést. Gyakorlatilag az egyetem 25 évre előre bérel helyet, másrészt a negyedszázad elmúltával kap pár leromlott és elavult épületet. Közben a

22 De Facto - I / 4 | Burány Szabolcs | Alapműveletek - a kollégiumi díjak és a politikai matematika


már meglévő állami tulajdonúak is tovább romlanak, mint a már bezárt miskolci „E/7” kollégium példája is mutatja. Még egy tényező van, amit nem vettek figyelembe a tervezet kialakításakor, folytatja Kresák Gergely. Magyar Bálint valószínűleg egyszerűen nincs tisztában a vidéki albérletárakkal, Pécsett például túlkínálat van. Bólogatva, jegyzetelés közben kiszámolva a következő arányokat kapom: albérlet 8 000 plusz rezsitől, valamint az emberfia-lánya kaphat laktámot, tehát akár öt-hétezerből is ki lehet jönni. A kollégium ezzel szemben hat-tizenegyezer, egyéb támogatás nincs, és le van robbanva. Vannak ugyan kötelező alapszolgáltatások, de ezek megfogalmazása enyhén szólva is tágan értelmezhető, valamint senki nem mondta, hogy azokért különféle jogcímeken nem lehet pénzt beszedni. A hűtőkre már Vas Bálint mond életszerű példát: megléte kötelező, de ha egyet kiraknak a portához, már van is, tehát megfelelnek az előírásnak. A reggeli zuhanyzással összekapcsolva elgondolkodom rajta, vajon mi a „meleg víz” hivatalos definíciója, és honnan kezdődik a hideg, a Szántóban gyanús, hogy Schirilla volt a tanácsadójuk. „Magyar Bálint meggyőződése szerint a diákhitelből, azaz huszonötezerből meg lehet élni!” – riogatnak tovább elmenőben. Biztosan kiszámolták, gondolom magamban, és elmegyek paprikás krumplit főzni egy albérletbe, mert ilyet nem szívesen csinál az ember a kollégiumi konyhában. Nem fogok sokat enni ilyen későn, döntöm el már most, nem hiányzik, hogy oktatási miniszterrel álmodjak.

De Facto - I / 4 | Burány Szabolcs | Alapműveletek - a kollégiumi díjak és a politikai matematika

23 23


E-mail, e-index, ETR A kor szelleme szerint ma egyre több minden az interneten játszódik, számítógép nélkül nem élet az élet. Most a vizsgára jelentkezés került át e-formába a jól bevált papíros módszerről. Mivel ez mindenki számára kötelező és kizárólagos, akár tetszik, akár nem, használni fogjátok az ETR-t. Ti is és az oktatók is. Az Egységes Tanulmányi Rendszeren való vizsgákra jelentkezés nem biztos, hogy bonyodalmaktól mentes lesz, bár még azt sem lehet mondani, hogy akár a bölcsészeknek újdonság lenne. Főpróbája ugyanis már lezajlott négy tanszék részvételével (a francia, olasz, szláv filológia és az esztétika). Ennek tapasztalataiból is okulva vezetik most be a teljes karon, de még mindig sok az értetlenkedés. Más karokhoz képest már így is el vagyunk maradva, hiszen van, ahol évek óta alkalmazzák. A fejetlenség elkerülésének érdekében a TO egész kis kampányt folytatott le, reméljük, eredményesen: plakátokat, szóróanyagokat raktak ki, próbálták bevonni a HÖK-öt a tájékoztatásba, interneten hirdették; akinek megvolt az e-mail címe, arra is elküldték a felhívást. Az oktatatókat is oktatták, ami sikeresebbnek mondható, mint a hallgatók esetében: a TVSz (úgymint tanulmányi- és vizsgaszabályzat, bár ismerni kéne, ez a nullához közelít) változásairól, valamint hogy az ETR-ben mire kell figyelni, és mit kell tenni, már tartottak nekik előadást. Nem kell hátrányban éreznetek magatokat, mert volt ilyen a hallgatóknak is, csak többnyire nem mentetek el, a 2900 hallgatóból idén mintegy 200-200 élt a lehetőséggel a két napon. Ez még mindig igen jónak mondható a tavalyi 40 főhöz képest. Az internet adta sokszínű lehetőségeket próbálja meg kihasználni az új rendszer, mintegy a korszellemhez igazodva itt lesznek meghirdetve a vizsgaidőpontok, és innen is kell azokra jelentkezni. Erre május 3-tól lesz lehetőség reggel 8 órától. Jó hír a záróvizsgázóknak és PhD hallgatóknak, hogy rájuk ez már nem vonatkozik. Amennyire lehet, a rendszer figyelembe veszi a kari sajátosságokat, így a bölcsészkar sokszínűségét, a viszonylag nagyobb választási szabadságot. A rendszer eléréséhez kód szükséges, aki elvesztette, azt többnyire pótolták. Ha már nem tudod a tiedet, vagy egyéb baj van vele, ha tervezel vizsgázni, akkor irány a Tanulmányi Osztály! Az ETR-es vizsgára jelentkezésről, gyakorlati tudnivalókról és a következő lépésekről Huszárné Mánfai Máriát, a Tanulmányi Osztály vezetőjét kérdeztük. Elmondása szerint a rendszer, mint a neve is mutat-

ja, nem csak pécsi. Az egységes rendszer kialakítása az átjárhatóságot hivatott biztosítani, egyfajta elektronikus indexként fog működni. Ez további lehetőségeket is rejt magában, például az órákra jelentkezés terén, áttekinthetőbb lenne a tanterv, SMS-t lehetne róla küldeni – mindezekhez azonban pénz kell. Azonban még karon belül is van elég tennivaló, nem kell tehát arra számítani, hogy ősztől már így vesszük fel az órákat. Természetesen a rendszer egyúttal korlátokat is szab az oktatóknak és a hallgatóknak is. Szigorúbb lesz a határidők betartatása, időben kell jelentkezni, de időben is kell meghirdetni a vizsgákat, jegy nélkül pedig nem lehet befejezni, ha egyszer jelentkeztél. Sajnos eddig a TO tapasztalata szerint sem használtátok ki a lehetőségeket, a diákhitel vagy ösztöndíjutalások például elérhetőek az ETR-n keresztül. Amennyiben késik, ott le lehet ellenőrizni, lehet pontosítani vagy pótolni az adatokat. A rendszer ilyen szempontból merev, hiszen ha például abban két keresztnévvel szerepelsz, de beiratkozáskor csak egyiket használod, már nem ismer fel, így azt kézzel kell utólag javítani. Emiatt is fontos az adataid mostani pontosítása, mert bármi nem stimmel, vagy a tanszéked hibázott, nem fogsz tudni vizsgára jelentkezni. A rossz számítógépes ellátottságon javít a TTK-val kötött megállapodás, amelynek értelmében használhatjuk az „A” épületben lévő, 100 férőhelyes géptermüket, valamint az „A” és „B” épületben is nyílik új gépterem, később pedig a Rókus utcában is. Ezek használata december 31-ig ingyenes, utána csak, ha befizettétek az 1500 forintot, mondta el a TO vezetője. Az eddig más karokon tapasztaltak alapján javítottak a rendszeren, UV-re jelentkezni például csak „megszerzett” elégtelen után lehet, és csak egy időpontra (volt ui., ahol ezeket pénzért árulták). A meghatározottnál többen nem jelentkezhetnek vizsgára, de a tanár módosíthatja a keretszámot. Ha csak egy időpont jó, és lekéstél róla, továbbra is fordulhattok az oktatókhoz. Figyeltek arra, hogy a törölt vizsgaidőpont nem foglal vizsgaalkalmat, de bármi baj van, nem kell pánikba esni, kérdezzetek. Mivel az új rendszer meglehetősen szokatlan, eltér az eddigiektől, nem biztos, hogy minden zökkenőmentesen fog haladni, de reméljük mind a hallgatók, oktatók, a TO és az ETR is sikerrel veszi az akadályt. Ennek érdekében a részetekről érdemes megnézni ezt: http://www.btk.pte.hu, itt részletes információkat találsz, az ETR címe www.tr.pte.hu

24 De Facto - I / 3 | Burány Szabolcs | E-mail, e-index, ETR


De Facto - I / 4 | Oláh László | Pénz - Hatalom - Hírnév - Szex

25 25


Szép új világ A kollégiumi díjak tervezett emelése után az oktatási tárca ismét gondoskodik a témát kereső újságírókról: a politikára nem immunis közönségnek egyik ötletével kellemes borzongást, másikkal vidám perceket szerez. Nem hiába tartja a kisebbik koalíciós párt sikerminisztériumnak, valóban érezhető a tevékenysége, és ha nem vigyázunk, maradandót alkot. Ezúttal a felsőoktatási törvényhez nyúlnak érdemben. A felsőoktatási törvény 1993-ban született meg, szabályozza a „felsőoktatási intézmények rendszerét, működését, autonómiáját, az állam szerepvállalását; rendelkezéseivel biztosítva a tanítás, a tanulás, a tudomány és a művészet szabadságát”. A törvény azóta több módosítást megélt, helyébe a korszellemnek megfelelőbb, az Európai Uniós elvárásoknak megfelelő törvény lépne. Két éve Csatlakozás az Európai Felsőoktatási Térséghez (CsEFT) néven indították el a vitaanyagot a modernizálás jegyében. Ennek előzménye az európai oktatás minőségének visszaesése (például a japánhoz képest), versenyképességének csökkenése. Az erre adandó válasz az intézmények versenyeztetése lenne, amihez kön�nyebb intézményváltásra lenne szükség, mely a kreditrendszer általánossá tételével lenne megvalósítható. A bolognai elvek ezt rögzítik. A CsEFT-t véleményezték, többnyire kritizálták a felkért szervezetek. Ezután elindították a Magyar Universitas Programot (MUP), amit különféle felsőoktatási szervezetek is támogatták (a hivatalos sajtóanyag szerint, de erről nem minden érintett tudott). Hozzá kell tenni azonban, hogy bár ez összeütött PR-anyagnak tűnik, elvei teljesen elfogadhatóak. Na, ezzel legfeljebb köszönőviszonyban van a tervezet, ami szerencsére egyelőre csak munkaanyag. A CsEFT-t korábban véleményezők szellemet láthattak, ugyanis az új tervezet erősen a sokat kritizált előző tervezet feltámasztásának hat, némileg finomítva. Vitaanyagnak jó lenne, de feltűnően inkoherens. Sajnos azonban ebből hamarosan törvényt is alkotnának. Felmerül a kérdés: minek véleményeztetik, ha úgysem érdekli őket? A tervezet öt fő részből áll: az akadémiai, intézményi, az irányítási és a finanszírozási rendszer reformjából és ezek megvalósításából. Az intézményi reform bevallottan elsősorban a „piacibb” viszonyok megteremtését célozza – az alapvető, tudományos

oktatás kárára is. Ebben a formában nehezen elképzelhető a „politikai és gazdasági döntésektől való függetlenség”. Az 1990-es mintegy százezres létszámról négyszáz százalékos hallgatói létszámnövekedés mellett negyven százalékkal emelkedett az oktatók száma, amit az infrastruktúra sem követett. Ez az arány megfelel a nyugati átlagnak – amiről maguk is elismerték, hogy nem versenyképes. Az első MUP által felvetett probléma a növekvő hallgatói létszám mellett a minőségi fejlesztés hiánya. Erre részben válasz lehet a kétszintű rendszer, de a pénzügyi elvonások éppen nem a fejlesztést segítik, ellenben egyre több hallgató felvételére sarkallják az egyetemeket, természetesen kisebb követelmén�nyel. Önkényesen kiragadva néhány példát: a PTE ÁJK-ra 1998-ban 107 ponttal, tavaly 89 ponttal lehetett bejutni, a BME építészmérnöki karán ez 133-116 pont. A mobilitás hiányát elméletileg a kreditrendszer hivatott felszámolni, ami miatt kár a törvényt módosítani: a meglévő rendszert kellene valóban integrálttá, működőképessé tenni, hogy a bürokratikus ügyintézés ne vegye el a hallgató maradék kedvét is az átjelentkezéstől. Az átjárhatóság azonban mit sem ér ténylegesen működő ösztöndíjrendszer nélkül. Sokan az országon belüli települések váltogatását sem engedhetik meg maguknak. Nem fognak tudni „kiugrani” a Sorbonne-ra egy félévet hallgatni, ha a legjobb tanulók ösztöndíja is csak egy magyar albérletre elég. Az irracionális finanszírozási szerkezetre és a leromlott infrastruktúrára sajátos válasz az állami részvállalás folyamatos csökkentése. A karbantartásra helyben maradó összeg mellett pályázaton lehet felújításra pénzt szerezni, amennyiben meglesz az erre a célra előirányzott pénzösszeg. Ez 200 milliárd Ft lenne 2010-ig. A kutatás-fejlesztés az európai átlagnál jóval kisebb aránya ismét nem feltétlenül törvényi kérdés; nagyobb mértékben kell rá fordítani a költségvetésből. A motiváció hiánya a bérezésben és az utánpótlás elégtelensége szintén probléma, ennek ellenére az ösztönzöttség mértékét nem a bérek emelésével, hanem differenciálásával próbálják növelni. Bár intézményen belül is változnak a fizetések, általában igaz, hogy a nyugati bérek ötödét, illetve tizedét

26 De Facto - I / 6 | Burány Szabolcs | Szép új világ


keresik meg az oktatók. Ebben a helyzetben talán nem csoda a kisebb motiváltság, és az sem, hogy az utánpótlás inkább az USA-ban helyezkedik el. A tervezet egyik legvitatottabb kérdése az Irányító Testület létrehozása, amelynek felét a minisztérium „javasolná”. Ez közvetlenül a politika játékszerévé tenné az egyetemeket, még néhány olyan pozíciót teremtve, melyekbe a rokonokat el lehet helyezni. A tervezetben nem szerepel képesítési követelmény sem, és a hallgatók az eddig mintegy harmadnyi szavazat helyett egy szavazatot kapnának, azaz szinte semmi beleszólásuk nem lenne az egyetemi/ főiskolai irányításba. (Ez, gondolom, nem a hallgatói jogok bővülése c. pillérhez tartozik.) A magyar politikai életet elnézve pedig legalább négyévente, de egy-egy miniszter menesztésével akár gyakrabban is cserélődne a testület. A „javaslat” megfogalmazása ráadásul a szenátusi egyetértés szükségességét sugallja, holott a jelölteket csak egyszer lehetne visszautasítani. Vitatott kérdésekben a testület konszenzus nélkül is dönthetne, ami véglegesítené a minisztérium túlsúlyát. A szenátus ezután az egyetem vezető testületéből tudományos véleményező, a rektor végrehajtó szerepbe kerülne. A szervezeti átalakulásoknál is vis�szatérő fordulat a piac bevonása, szépen kifejezve a gazdaság és a felsőoktatás kapcsolatainak megerősítése. Ez üdvös is lenne, ha plusz forrásokat jelentene, nem pedig csak a kiesőket kellene pótolnia. Általában úgy tűnik, az autonómia a tervezetben – a felelősség egyetemekre hárítása mellett – az állami pénzügyi források elapasztásának a szinonimája.

Ebbe az irányba mutat a fenntartói jogok kiárusítása, az egyetemek „privatizálhatósága”. Úgy tűnik, mintha az egyetemek fenntartása nem stratégiai cél, nem az egyik, szellemi tőkét termelő, leendő sikerágazat lenne, hanem csak egy kellemetlen költségvetési teher. Hozzáértő közgazdászok ezzel jelentősen faraghatnak az egyetemek költségvetéséből, egy-két évre javítva a büdzsét, de nem biztos, hogy pont a felsőoktatás területén lehet és érdemes spórolni, ahol állítólag a jövő értelmisége készül Részletek a PTE Szenátusa által szeptember nyolcadikán elfogadott határozatából. „A Pécsi Tudományegyetem szenátusának álláspontja, hogy a tervezet teljes átdolgozást igényel, mely során figyelembe kell venni az egyetemek, főiskolák, valamint az egyéb, felsőoktatásban jelen levő szervek jeles képviselőinek véleményét és javaslatait is, mivel ebben a formában való fenntartása magában rejti – átgondolatlansága, koncepciótlansága miatt – azt a veszélyt, hogy a felsőoktatási intézmények működésképtelenné válnak.” „11. A doktori fokozatszerzésre vonatkozó eljárási szabályozás vagy – jobbik esetben – elírás lehet, vagy a tudományos fokozatszerzés menetét abszolút nem ismeri a tervezetet készítő, amikor úgy fogalmaz, hogy »a doktori szigorlat előtt a hallgatónak meg kell védenie a doktori munkáját«. A doktori munkát bíráló bizottság előtt, nyilvános vitában kell megvédeni. A két doktori cselekmény sorrendisége teljesen más mind a magyar, mind a nemzetközi gyakorlatban.”

De Facto - I / 6 | Burány Szabolcs | Szép új világ

27


A centi vége „Mindig az utolsó a legjobb” – ugrott be egy dalszöveg, amikor a sorkatonai szolgálat megszüntetése újabban aktualizálódott. Az évek óta lappangó ötlet beérése talán csak véletlenül esik egybe az aktuális választási kampánnyal, de ha minden igaz, még ebben az évben leszerelnek az utolsó sorkatonák. Gondolkozzunk el annak a katonának a sorsán, aki egy háborúban utoljára hal meg. Ha előbb ért volna véget a háború, életben maradhatott volna. Persze, nem szerencsétlenebb ő a többi halottnál, mindegyikük rosszul járt, és gyakran értelmetlenül. De az utolsó halál talán a legértelmetlenebb. Vagy éppen azért nyer értelmet a sorsa, mert kijelöli az értelmetlenség végét? Jóval súlyosabb kérdések ezek annál, hogy én válaszoljam meg őket, mindenesetre hasonló érzéseim vannak az utolsó besorozott katonákkal kapcsolatban. Talán csak azért, mert egy hétig bizonytalanságban tartott a közélet: idén soroznak utoljára, de lehet, hogy mégse. Erősen hegyeztem a fülem a hírekre, mivel kilencvenöt óta már vagy hétszer kaptam nemzetiszín sarkos ajánlott levelet. Eddig sikerült levélben, telefonon elhitetni a hazával: jövök, csak előbb van itt egy kis dolgom, még egy évig biztosan. Legutóbb mehettem egészen a kecskeméti laktanyáig, végigcsinálni az inkább elszomorító, mint megalázó teszteket, vizsgálatokat, hogy csak órák múlva nyújthassam át a papírt: jövőre, veletek, ugyanitt. De megint beállt a bizonytalanság. Hátha idén még egyszer próbát tesz velem a B.K. Megyei Hadkieg. P.ság. Hátha a haza nem mondott le rólam, vagy ami még ros�szabb, velem akarnak példát statuálni. Azután persze megtudtam: a májusi ifjak lesznek az utolsók. Év végén eleresztik őket is, még egyszer lesz okuk a tévéseknek kimenni a laktanyákhoz: kijönnek a fiúk, elhajítják a centi csumáját, enyhén részegen üvöl-

töznek a katonai rendésznek, míg odalép a rendőr, akihez immár tartoznak. Jelentős pillanatok lesznek, tévébe illők. Azután vége lesz. A magyar huszonévesek eddigi legtöbb kreativitást és akaraterőt igénylő kalandsportja, a katonaság-megúszás eltűnik. A mosolygós sorozótisztek, a kellemes vizsgálatokat végző munkatársak, a megértő pszichológusok mind más elfoglaltság után néznek, a másik oldal sorozást ellenző civil szervezeteivel együtt. Csak az idős polgárok folytathatják eddigi ábrándozásaikat a régi szép időkről, amikor még embert faragott a hadsereg a taknyosokból. Az alkotmánymódosítás és a többi bonyolult tennivaló emlegetése mellett az illetékesek belengettek némi fordított pszichológiát is: versenyképessé teszik a katonai szakmát. Úgy hangzik ez, mint egy utolsó fricska a sok lógós orrára. A szolgálat vonzó lesz, a dalból ismert gyöngy élet, álomfizetéssel. A lelki hadviselés majdnem működött, elképzeltem magam, amint régi (láz)álmom megvalósul, és megyek Szolnokra rohamosztagosnak, ejtőernyő a háton, géppisztoly a kézben, meg bölcsészdiploma. Egy barátom azonban reálisabb képet festett. Szerinte sokkal alkalmasabbak lennénk a modern hadsereg reklámjaiban szerepelni mint elrettentő példa. Beöltöztetnék a sok szolgálatkerülőt gyakorlóruhába, és melléjük állítanák bármelyik normális szerződéses katonát. Erről plakát meg tévéreklám készülne, ahol feltennék a nehéz kérdést: „Kedves állampolgárok, Önök szerint kinek kellene inkább a hazát védenie?” A sorkatonaság (egy ideig) még létezik, de a nagy többség számára már a múlt része. Emléke idővel megszépül, kedves lesz, mint a ‚48-as dalok idevágó sorai: a „nem keresnek engemet kötéllel”, vagy a „most szép lenni katonának”...

28 De Facto - I / 4 | Nógrádi László | A centi vége


Ship of Fools II Nyakig a kakaóban. Hülyék mindig is voltak, sokszor éppenséggel felelős pozíciókban. Olyan ez, mint az olimpia: azt hinnénk sokszor, hogy már nem lehet megdönteni a hülyeségi rekordot, de aztán mindig jön egy új titán. Most például Kovács Kálmán informatikai miniszter. Államférfiúnk dolga a számítógépek és az internet elterjesztése az országban: nemes cél, minden támogatást megérdemel. Ennek keretében természetesen minél szélesebb rétegeket kell bevonni a cyber-létbe. A csecsemők még az anyaméhben történő implanttal való ellátása ugyan tudtunkkal nem szerepel a minisztérium terveiben, ám a mes�szire tekintő kakaóprojekt már meg is valósult. Az óvodások kakaóbiztos gépekkel való felszerelése egy rosszindulatú elme számára kissé hasonlíthat Torgyán József, kiérdemesült földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter chilei cseresznyeakciójára, de a malícia ne tévesszen meg minket. Igenis fontos dolog minél korábban kezdeni a számítástechnikával való ismerkedést; igaz ugyan, hogy óvodásaink még nem igen tudnak írni és olvasni, de gyaníthatóan sok ilyen számítógép-használó van. Maga az egymillió forintos egységár persze kissé meredeknek tűnik – bár legalább a Doom 3 tényleg gyorsan fut az óvodás gépeken –, de a minisztériumnak minden kérdésre van válasza. Első körben pl. valami olyasmi, hogy a kakaóbiztosság miatt kóstálnak ennyit a masinák. Az ember azonnal egy teljesen újfajta technológiát képzelne maga elé kakaóálló áramkörök formájában, de aztán kiderül, hogy igazából egy műanyag kalickaféleségről van szó. Aztán az újabb variáció szerint igaz, hogy maguk az IBM gépek csak félmillióba kerültek, de a szállítás, majd az óvónők betanítása kétszeresére tornázta a költségeket. Apró szépséghiba ugyan, hogy az IBM ezeket a gépeket ingyen adja jótékonysági célokra, meg hogy a Népszabadság információi szerint az óvónők se igazán lettek kiképezve eddig, de kicsinyes ember az, aki ezeket számon kéri.

lyének néznek. S ekkor ugrik elő a semmiből Kovács Kálmán bajszos batmanként, hogy megvédje a mundér becsületét. Első körben akad pár kedves szava Rogán és persze a Fidesz számára, ami teljesen lényegtelen. Úgymond családban marad. Aztán érkezik az atomvillanás: a bírálatok „gyermekellenes, technológiaellenes, szegénységellenes szellemiségről” árulkodnak. A sötétben bujkáló ellenforradalmárok meg biztosan a következő körben érkeznek. Nnna. Természetesen szegénységellenes az, aki megkérdezi, mi kerül ennyibe egy elvileg ingyenes gépen, miközben egy jó adag önkormányzatnak, akik megkapták a szupergépeket, filléres gondjai vannak. Gyermekellenes az, aki nem érti, hogyha egy millióért az óvónőket is kiképezték, hogy lehet az, hogy nem merik bekapcsolni a számítógépeket, mert félnek, hogy elrontják őket. És persze technológiaellenes az, aki gyanúsnak tarja az egészet. Mintha egy másik miniszter, al-Szahaf árnyéka lengené be diszkrét bájjal Kovács Kálmán daliás termetét. Mint az köztudott, al-Szahafnak Irakban egymagában majdnem sikerült megállítania az amerikai inváziót. Taktikája zseniális volt: egyszerűen tagadott mindenféle hírt az amerikai előrenyomulásról, mintegy akaratához hajlítandó a valóságot. Szegény Szahaf aztán állítólag felakasztotta magát, miután rájött, hogy a terv nem működik, de a neve ma is fel-felbukkan, a valóság ignorálása pedig kormányzati stratégia lett. Lassan félteni kezdjük Kovács Kálmánt. Csak nehogy a kakaóba fulladjon.

Ilyen pl. Rogán Antal. A Fidesz aktuális hordószónokát ugyan már rég megtanultuk ignorálni, ám jelen esetben az a zavaró érzésünk támadhat, hogy nem a szokásos hőbörgés állhat a háttérben. Sőt, erősen az lehet az érzésünk, hogy minket itten hü-

De Facto - I / 6 | Stemler Miklós | Ship of Fools II

29


PEN Prekoncepcióink egyértelműen neutrálisak Idő szép, hangulat elfogadható, mehetünk is, konstatálja Zebulon, majd a programra pillant, dörzsöli a szemét, de a szöveg nem változik. Délután 30Y. Furcsa, gondolja, és megindul tapasztalni. Nem ez az utolsó, amin hősünk megütközik, bár például a szeptemberi időpont a kellemes meglepetések közé tartozik. Értetlenül figyeli, miért lesz a Belga a sörsátorban, miért nincsenek emberek Üllői Úti Fuckon, és miért vannak Back II Blacken – mindezt persze csak később. Egyáltalán, miért van itt a Back II Black? (Mert az Emil Rulez! lemondta – a szerk.) Egy fintor lehet a felvételi követelményekhez, gondolja Zebulon, de ekkor már a sátornál van, ahol a korai időpont ellenére sincs rossz hangulat, sőt, a végére számos ember gyülekezik már, hogy kitegye hallószerveit a folytatás által prezentált zenei terrornak. A Hollywoodoo még nem is lenne rossz, de az utánuk következő affektáló gwenstefani-klón és sleppje kicsit alulprodukál minden elképzelhetőt. Itt van eddig a legnagyobb tombolás, nocsak. Anima, menjünk, úgyis az a pletyka, hogy feloszlik. Miután Zebulon egy erős kör baráti trécs után lemerészkedik a karzatról, Peetnek se híre, se hamva – egy erős közepes Anima-koncert helyette, ami még így is a PEN egyik legerősebb (zenei) eseménye. Aztán az értetlenség helyét átveszi a riadt bámulat. Megvizsgálja, mit csinál vajon egy DJ (a pult mögött cigizett), visszafordulva pedig masszaként hömpölygő hipnotizált embertömeget pillant meg. Nem rossz, nem rossz, biztos jó nekik, csak kicsit riasztó volt. Ide nehéz lenne beilleszkedni... Menjünk.

vissza, ami okos dolog volt, annak ellenére, hogy az elején bizony hiba volt azokat a műszereket túltapogatni – a későbbiek azonban bőségesen kárpótoltak ezért: botrányosan kevés ember (jaj, tán az eső?), kellően pörgő zenék, fergetegparty botrányosan korai fél négyig. Itt már nem maradt más, emberünk elballagott a Betonyos (a.k.a. Holsten söröző – a szerk.) néven közhírhedt egységbe, elsiratni az idei PEN-t. Az ilyen rendezvényekkel „az a baj”, hogy a sűrű programtól a bankkártyám rögtön éhhalált vizionál, ráadásul mindig akad jobb dolgom, mint helyszínek közt vonulni italozva (Igen, van jobb). Mégis elkap a középiskolai hangulat, mint régen Kispál előtt, csak most a Belga izgat – irány a sörsátort. A tömegen meglepődni kár, elég közel jutunk, csak a sátor fala választ el a fiúktól! Ez kell: zene is, beszélgetés is, ingyen is. Még több ilyet! Ha jön a Stones, azt a PEK kávézójába szervezzék, lécci. De nem marad keserű a gimihangulat: Dundi Pocakék megmentik a sátor becsületét. Zeneileg és emberileg egyaránt a legjobbat nyújtják, példás rajongótáboruk nyomán mindenkinek muszáj beindulni. Az összeállítás tökéletes. Hát lehet egy Nirvanától a The Rasmusig ívelő estét nem végigugrálni?

Na, Belga... (Berecz András és PNG sajnálatos kihagyása után.) Pletykák szerint megtanultak már koncertezni, nézzük! Ajaj... Gyanús volt ez, nem itt kellene tartani, állatkínzás. De kint kellemes az idő, a boltban olcsó a sör, a sátor pedig „jótékonyan” megszűri a közepes és magas hangokat, valami katasztrófa. Nyugtató „elinnensörözni” után Besh o droM-ra vissza a PEK-be. Nos, ismét valami, ami hozta a formát, nem kellett csalódni, öregkorra fittyet hányva, tolószéket ruhatárban hagyva hajrál, először érezte azt Zebulon, hogy „na, most egy buliban vagyok!” Ilyenkor persze a buli nem lehet elég hosszú. Másnap a már említett ÜÚF-koncert... Aki tudja, tudja; aki nem ismeri, annak meg hiába magyarázná Zebulon, miről van szó. Hősünk Dj Albrechtre ért

30 De Facto - I / 6 | Boda Gergő | PEN - prekoncepcióink egyértelműen neutrálisak


Isten hozott a gépezetben A boldog békeidőkben szépreményű úttörők, a robotba belefáradt bányászok járták a sikondai erdőket. Aztán ezek az emberfajták megritkultak, eltűntek, hogy néhány év szünet után az új csúcsragadozónak, a bölcsésznek adják át a terepet. Idén megszakadt a több mint fél évtizedes sorozat, és Tatáról Sikondára költözött a BTK és az MK közös gólyatábora. Nem mintha Tatával nagy baj lett volna – már leszámítva azt az évről-évre felbukkanó kérdést, miszerint egy pécsi egyetem minek tart gólyatábort több száz kilométerre Pécstől –, de az ottani tábort sikerült alaposan lelakni és megunni az elmúlt években. Tehát az uniós tagsággal együtt eljött Sikonda ideje. A helyszín kifejezetten kellemesnek bizonyult – bár az árkokkal kombinált hegyoldal éjszaka kellemetlen meglepetéseket tartogathatott a kapatos vendégeknek –, és az előzetes félelmek ellenére a TTK-sok távolmaradását sem sínylette meg a hangulat. Na jó, a tesi-szag kicsit hiányzott. Az első nap 30Y-koncertjével mindjárt sikerült birtokba venni a tábort, és a koncert végére a még bizonytalankodó gólyák is egyre nagyobb számban jöttek rá,

hogy valójában nincs semmi más dolguk négy napon keresztül, mint bulizni. No igen, volt némi fejtágítás és az elengedhetetlen vetélkedők is, de ezek valójában az aktuális esti hömbölgés előtti előjátékok voltak. Szerkesztőségünk sasfészke a tábor időszakára a Jazz Terasz lett, ahol egyrészt nem a mainstream egyetemi zene szólt, csak néha, másrészt a gyanús állagú és ízű vendéglátóipari nedűk helyett valódi villányi bort adtak. Lehet, hogy jövőre az egész tábort Jazz Terasszá kellene átalakítani, majd aztán az egész világot. A „hagyományos” programok is kifejezetten jól sikerültek. A már említett 30Y-koncert mellett a Dundi Pocak fellépése volt talán a leghangulatosabb, és figyelmet érdemelt DJ Dusán vendégszereplése is, aki zenei fazonigazítást hajtott végre. Igaz, ettől a keverőpulttal még meggyűlt a baja. Akadt itt underground zeneterasz is a kezdeti bizonytalankodás után igencsak népszerű programokkal, villogó fényekkel, külföldi számokkal. Megvolt aztán a Kesjár Csaba emlékverseny első női versenyzője is, és kabalája is akadt a tábornak Fruzsi, a bájosan (bajosan) dezorientált és szétesett szocmunkás gólya személyében. A történeti hűség kedvéért pedig emlékezzünk meg arról, hogy a filmelméletesek nyerték a csapatvetélkedőket. Soha rosszabbat.

Előre gólyák, csak öntudatosan Még éppen csak a próbálkozásig jutott el a Balaton-szag elnyomásában az időközben rám rakódott Uránváros-borítás, mikor gonosz módon lehetetlenítettem el ezt a nemes kezdeményezést: átmenetileg áthelyeztem magam Sikondára. Döbbenetesen hamar sikerült beilleszkedni – ahogy tapasztaltam, mindenkinek – a gólyatábor vad(állat) regényes világába, elég volt például a Jazz teraszra lokalizálódni pár órácskára, ahol nem egyszerűen finom borok és még finomabb pálinkaféleség fogadta az embert, de a nagyszerű, vadiúj és kevésbé vadiúj egyetemistákkal való csevej mellé kitűnő zenék szolgáltatták az aláfestést, ahogy a nagykönyvben az meg vagyon írva. (Nem számítva a nagykönyv sajtóhibás eseményeit, mikoron zenei érzékkel valami egészen elképesztő módon nem bíró emberek püfölik a hátad mögött a kannát, mialatt hasonló tálentummal áldott hirtelenbarátai gyökeresen más ritmusban kínozzák a kanalat. Az már csak hab a tortán, ha gajdolni is nekiállnak. Aki emellett hosszú távú halláskárosodásra is

vágyott volna, azt jó és kevésbé jó koncertek és bulik várták hajnalig.) A gasztronómiára érzékenyek (bár kivételesen egészen ehető volt az étel a táborban) számára pedig a közelben állt (dülöngélt) a Vadásztanya, ahol kiszolgálás, vendéglátás és szórakoztatás forradalmian új útjaira merészkedtek a kedves bennszülöttek; mindenképpen érdemes (volt) megtapasztalni. Az idén odasereglett rémisztően kevés gólya ellenére is sikerült egy meglehetősen ütőképes gólyatábort összehegeszteni, köszönet ezért minden megjelentnek. Új fejezetet nyitott ez a tábor a táborok történelmében: először volt Sikondán; először láthattunk EHÖK-elnököt kocsmárosként; először volt talán igazán „gólyabarát” (az unásig ismerős szívatást mellőző); először nem ittam gintonicot gólyatáborban (na jó, de csak egyet); és a nemek aránya soha nem volt ilyen meghökkentően kiegyensúlyozatlan, amivel véleményem szerint semmi baj...

De Facto - I / 6 | Stemler Miklós | Isten hozott....| Boda Gergő | Előre gólyák, csak öntudatosan

31


Az eltűnt érdekképviselet nyomában meget képez a hallgatóság, mint a dolgozók, ráadásul sokszor erős a kari, illetve intézményi érdekekből következő megosztottság. Egy szakmai szervezetet sokkal könnyebb megosztani ilyen szempontból. A hallgatók elsősorban csak hallgatók, míg a dolgozók az intézmények emberei. A hallgatói szervezetek ráadásul sokkal gyorsabban összehozhatnak egy tüntetést. Ha olyan hozzáállás lett volna a HÖOKban, amilyet Pécs szeretett volna, mi egy hét alatt 15-20000 hallgatót ki tudtunk volna vinni a Szalay utcába, amíg az Felsőoktatási Dolgozók Szövetségénél ilyen arányokról nem beszélhetünk. DF: Németországban sikerült néhány engedményt elérni a tüntetések révén a hallgatóknak, amikor hasonló „reformcsomaggal” kedveskedtek az ottani felsőoktatásnak. Mennyiben más a mostani magyarországi helyzet, illetve mennyiben azonos? Kollégiumi díjemelés, sokak szerint dilettáns, a hallgatóknak nem éppen kedvező felsőoktatási törvénytervezet – úgy tűnik, itt lenne az ideje, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akcióba lépjen, hiszen a szervezet egyik fő dolga az országos szintű hallgatói érdekképviselet. Az eddigi mérleg egy lefújt tüntetés és egyeztetés, eddig minden kézzelfogható eredmény nélkül. A HÖOK látszólagos, avagy valós impotenciájáról és a hátteréről Kresák Gergelyt, a Pécsi EHÖK elnökét faggattuk. De Facto: „A hallgatói szervezeteknek lehet még szavuk: az OM sokkal jobban tart a hallgatóktól, mint a szakmai testületektől” – mondta Komlósi László Imre a felsőoktatási törvénytervezet körül kialakult helyzetről szólván utolsó számunkban. Mennyire tartod igaznak ezt a megállapítást? A HÖOK-nak valóban lehet ilyen befolyása? Kresák Gergely: Természetesen, elsősorban azért, mert a felsőoktatási szakmai szervezetek, így például a felsőoktatási dolgozók szakszervezete, igazság szerint nem mozgatnak meg nagy tömegeket. Tizenhét nagy egyetem van, mi vagyunk a második legnagyobbak dolgozói és hallgatói létszámban. Hatezren dolgoznak nálunk, viszont a hallgatói létszám ennek az ötszöröse. Tehát jóval nagyobb tö-

K.G.: Teljesen más a helyzet. Ez különben nem csak ott volt jellemző, konzervatív és szocialista kormányok is egyaránt bevezettek tandíjat, de a felzúdulás alapja is különbözik a mi esetünktől. Nálunk a Bokros-csomagra vezethető vissza; az akkori kormányzat oktatáspolitikusainak a javaslatára vezették be a kétezer forintos tandíjat. Ezt az összeget lépcsőzetesen növelve akarták elérni a szabadpiaci elveken nyugvó oktatást, amely egyben állami garanciákkal megtámogatva mindenkinek elérhetővé tette volna, hogy valamilyen szintű felsőoktatásban részt vegyen. Egy alulfinanszírozott rendszerből a rendszerváltáskor rosszul elstartolt felsőoktatási struktúra nagyon szigorú és iszonyatosan gyors, három hullámban érkező megreformálása hozta ki végül azt a szerencsétlen helyzetet, amibe most került az egyetem és a magyar felsőoktatás. Az alapvető probléma az, hogy most a hagyományos porosz oktatási rendszer szovjetizált változatát kellene megreformálni, abban pedig minden egyetemen különvált az oktatás a kutatástól. Ennek pont az lenne a célja, hogy egyes hallgatókból a jövőben kutató váljék. Ezzel szemben vegyünk például egy kutatóegyetemet az USA-ban: ennek egyéves költségvetése nagyjából másfél-kétmilliárd dollár. Ebből a pénzből, ha szükség van egy nanotechnológiai labor vagy tanszék megalapítására, akkor azt gond nélkül megalapítják. Pécsett, ahol oktatással és kutatással is foglalkoznak, ez az összeg a régió egészségügyi ellátását is beleszámítva nem

32 De Facto - I / 7 | Burány Szabolcs | Az eltűnt érdekképviselet nyomában


éri el a negyvenmilliárd forintot. Az árak a kutatás esetén természetesen közel ugyanazok. Ezért a két felsőoktatási rendszert alapvető különbségei miatt nem is lehet összehasonlítani. Azt meg kell jegyezni, hogy sehol sem beszélhetünk arról, hogy a humán területek magas szinten lennének finanszírozva. Elmondható, hogy ezeket a területeket vagy leépítik, vagy összevonják. Így igazából egy dologtól fél az összes bölcsész hallgatói képviselő, méghozzá hogy a reformmal megszűnhetnek olyan kuriózumok, aprószakok, mint például a mongol szak, altajisztika vagy a kis nyelvek szakjai. Ezeket lehet, hogy olcsóbb lesz bezárni, és az érdeklődőket más országba elküldeni tanulni. DF: Mi várható a mostani HÖOK tisztújításon? Men�nyire szól bele a politika, illetve éreztek-e politikai nyomást? K.G.: Direkt politikai nyomás nincs. Bár a politika szinte mindenhol megjelenik, ám nem biztos, hogy mindez direkt politikai ukázt takarna. Inkább azt mondanám, némi politikai szuggesztió érezhető az országos hallgatói mozgalomban. Úgy érzem, jelen pillanatban a HÖOK jóval kevésbé átpolitizált, mint amennyire a mostani és az azt megelőző ciklusban volt. Azt is tudjuk, hogy melyik párthoz volt kötődése ennek a mozgalomnak; a jelenlegi erőviszonyok változásával ez az egész dolog még inkább depolitizálódhat. Szinte minden oldalról érkeznek a szervezetbe, úgyhogy kicsit nehéz lenne politikai oldalról megfogni. DF: Mennyire tud a HÖOK független, érdekvédelmi „szakszervezetként” működni? K.G.: Az anyagi forrásainkkal nincsen gond, hiszen a teljes hallgatói normatívának évente a másfél ezrelékét kapja a költségvetésünk, ez nagyjából 20-23 millió forint. Mivel elsősorban a szervezés a feladata ennek a szövetségnek, ezért ez elég. Másrészt a szindikális, szakszervezeti szintet felesleges belegondolni, ehhez alapsejtek és némi központosítás szükséges, ami a HÖOK-ból hiányzik. Inkább szakmai egyeztető szervként kell felfogni. A kérdés különben több helyről felmerült, szerintünk is ezt a vonalat kellene erősíteni, mert az érdekvédő-képesség így szinte a nullával egyenlő. Az, hogy időnként

a minisztériumokból megérkeznek a minket érintő rendelet-, illetve törvénymódosítási javaslatok, nagyon szép, de hiába írtunk bármennyi véleményt, mindig az intézmények álláspontját veszik figyelembe, ha egyáltalán bármit figyelembe vesznek. Sajtónyilatkozatot fél éve nem adott ki a HÖOK, és amikor kiadott, annak sem volt foganatja. DF: Ha a HÖOK több százezer szavazóképes állampolgár érdekeit képviseli, miért nincsen érdekérvényesítési képessége? K.G.: Konkrétan 405 000 emberről van szó. Itt nagyon sok minden szerepet játszik. Hogy Barthel-Ruzsa Zsolt szavaival éljek, „a HÖOK nem átpolitizált, de politikai térben mozgó szervezet”. Bejönnek egyéni érdekek, beleszól a politika, és nehéz összefogni tizenhét egyetemet és rengeteg kis főiskolát. Igen nehéz ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Vannak közös érdekek, például hogy a hallgatói juttatások ne csökkenjenek, de a generális elveken belül is lehetnek különféle megfontolások. Az egyetemeknek és főiskoláknak, legyenek a fegyveres erők intézményei, államilag és nem államilag finanszírozottak, egyáltalán nem biztos, hogy mindenben ugyanaz az érdekük.

A valódi hallgatói érdekképviselet modern történelme Magyarországon 1988-ban, egy szegedi bölcsésztüntetésen kezdődött, majd 1989-ben megalakult az OFÉSZ, az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség. A szervezet 1993-ban vette fel a HÖKOSZ, Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége nevet, majd 1996-ban kapta meg mai nevét. A szervezet leginkább az 1996os tandíjellenes tüntetés kapcsán került előtérbe; közvetett módon Fodor Gábor, akkori oktatási miniszter tárcájába kerültek az események. Az utóbbi években inkább a pénzügyi botrányok, megosztottság és kölcsönös vádaskodások kapcsán lehetett hallani a szervezetről. A HÖOK következő tisztújítása október 25-én lesz Egerben; novemberi számunkban beszámolunk a történtekről, és azok jelentőségéről.

De Facto - I / 7 | Burány Szabolcs | Az eltűnt érdekképviselet nyomában

33


A tőke visszaoson A Zengő-botrány még bőven pörög, és nem kell aggódni, lesz dolga a természetvédőknek és firkászoknak utána is Baranyában. A Strabag cementgyárat építene Bükkösdön, úgyis van ott egy kőbánya. Jön a befektető, de jó. Csak az a baj, hogy ezek a bolondok nem akarnak gyárat. Mindegy, kapnak, legyen nekik jó. „Tudd, hogy ez nekem jobban fáj, fiam!” Nem kell méregzöldnek lenni ahhoz, hogy lássuk, itt már megint átverés zajlik. Persze a kőbánya területe nem „tájvédett”. Csak a közvetlen szomszédságában van a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet. Azt, hogy egy cementmű mekkora terhelést ró a környezetére, csak találgatni lehet, az ellenzők szerint akkorát, hogy azt nem bírja ki a természet, a támogatók szerint félretájékoztatnak mindenkit. Modern ez – arról nem esik szó, hogy mire a folyamatos cserére szoruló, fejenként félmilliárdos zsákos szűrő a helyére kerül, gyakorlatilag egymilliárd. A Strabag huszonöt milliárdot akar beruházni a térségbe. Az huszonöt csere. Kell ez? A most meglevő gyárak nyolcvan százalék körüli kihasználtsággal működnek, (hogy „feltöltsék” a kihasználatlan kapacitást, veszélyes hulladékot és gumit égetnek. Balkán? Nos, az. Kell még egy nekünk? Tegyük fel, kell: szavazzunk – akarjuk ezt? Százhetvennel többen nem akarják. Pont, vége, gondolnánk. De nem. Hét (!) darab érvénytelen szavazat miatt érvénytelenítik a szavazást, miközben mindkét részről megy a hiszterizálás. A Strabag zártkörű falufórumot hív össze. Nem értem. Hogy jön ahhoz? És mi az, hogy zártkörű? Bükkösdöt érinti csak a dolog? Nyilván nem, az egész kistérség inthet pát – és most könyörtelenül neoklasszik merkantil leszek, és nem beszélek természetről – az idegenforgalomnak. Folytatódik a döbbenés: tettlegességig torzul a helyzet. Közben a Strabag szervezkedik: folyamatosan jelentgeti be a gyár leendő hollétét, mindig máshollét ez, lassan nem lesz olyan hely a környéken, (miért pont itt, tényleg.) ahova még nem tervezték. Szeptember végén (egyelőre) nyílnak a völgyben a portakaró nélküli virágok, levél érkezik a jóságos befektető bácsitól: ne legyen cementgyár, csak betongyár. Csavar: ahhoz, hogy az előzetes hatástanulmány elkészülhessen, a bánya iparterület kell, hogy legyen. Akkor már gyakorlatilag azt építenek, amit akarnak. Közben egy mellékszál is fut: a szállítás. Csillag miniszter úr elkerülő utat ígért. Ő ugyan nem. (Igazából azt mondta, lehet róla szó,

ha a Strabag is támogatja az építkezést, határidőről azonban szó nem volt, szóval eme fiktív út, mint a kutya vacsorája...) Tényleg, mondják, mégis inkább a MÁV ígérte: a probléma csak az, hogy a MÁV sem – miért tenné, kis hazánkban jelenleg nincs olyan állomás, mely fel lenne készülve a cementszállításra, arról nem is beszélve, hogy a cementszállító kocsikat rég eladták. Jut eszembe: hova is kellene szállítani a cementet, amire nincs igény? Európában stabilan csökken a cementfogyasztás – jelenleg kb. kétszáz kilométerenként vannak cementgyárak az EU-ban, de ez a szám várhatóan háromszázra ugrik a bezárások miatt. Egyszerűen nem kell a cement. Itt a Strabag tervei szerint nyolcvan kilométeren belül lesz három gyár. De már megint nincs miről beszélni, hiszen nincsenek értékelhető tervek, nincs egy épkézláb környezeti hatástanulmány, amire alapozni lehetne; annyit dolgoztak az illetékesek az ügyön, hogy a helyszínrajzra egy sablontervet fénymásoltak, amin ráadásul ott voltak az eredeti német feliratok: kevesebbért is rúgnak ki embereket az egyetemről, ráadásul ott az a bosszantó érzés, hogy hülyének néznek. Boldogtalanul álldogálunk a patthelyzetben. A tőke visszaoson, Marx szelleme járja be a Bükkösdöt. Búcsúzóul még egy csavar: ha nincs cementgyár, akkor is megy a kő – Gellért-hegynyi –, mert, mint kiderült, a Strabag tíz éve megvette a bányát, aminek jelenlegi termelése hét-tízezer tonna körül van. Az engedély százötvenezer tonnára szól; a falu mostani terhelése egyhuszada az engedélyezettnek, annak a mennyiségnek, amit nyolcszorozni akarnak, minekutána gyakorlatilag százötvenszerese lesz a mostaninak. Hajrá.

34 De Facto - I / 7 | Boda Gergő | A tőke visszaoson


Keféld a nyelvedet Tesztelős sorozatunkat újraindítván, semmitől meg nem rettenve, ismét a tudomány oltárára dobjuk magunkat élő áldozatul. Ezúttal a magyarul nyelvkefének fordítható extra fogkefét és hozzá az extreme clean fogkrémet teszteljük, mit sem törődve azzal, hogy ez utóbbi nyelvünk kefélése közben állítólag zuhatagot csinál a szánkba. A perem alatt is ölő kacsák óta tudjuk, mindenhonnan baktériumok leselkednek ránk, és elpusztításunkra (jelen esetben friss leheletünkre) törnek, különösen olyan helyekről, ahonnan sohasem gondoltuk volna. De erre vannak a világon tudósok és menedzserek, hogy ezeket a helyeket megtalálják, és egy újabb terméket eladhassanak, amivel végre megszabadulhatunk az őrületes veszélytől. A szánkban ráadásul annyi baci van, hogy abból még ötször annyit is el lehet távolítani, derítettem ki. Hogy maradt fenn eddig az emberi civilizáció? Mi lesz a kevésbé tehetős, elmaradott országokkal? Hol lehet nyelvkefét kapni? – a kérdések villámként hasítottak belém. A csatatér ezúttal a szánk, az eszköz az extrém tisztaság, a cél a még frissebb lehelet!

Hát mondjuk úgy, hogy a fogmosást már megszoktam, de nem ez lesz az új hobbim. Bármennyire narancssárga és látszólag puha, határozottan unalmas tevékenység a nyelvtisztogatás. Összességében elmondható, hogy a nyelvkefe rendelkezik egy fölösleges és kényelmetlen plusz funkcióval, amitől legalább drágább lesz, de el lehet adni, valamint továbbra sem dobozolnak zuhatagot. A kétszáz forintos Plusit fogkefe, amit kontrollnak használtunk, ugyanúgy letisztította a fogakat, sőt, ha akartuk, a nyelvünket is, bár az ínymasszír hiányzott. Fogkrémet meg vegyetek nyugodtan bolgárt, csak legyen benne fluorid, vagy Blendit, mert attól meg nem hal meg a gyerek, ha lenyeli, és finom.

Bár az volt a prekoncepcióm, hogy egy egészséges heteroszexuális férfinak nem szükséges zuhatag a szájába, meg kellett nyugodnom, mert végül nem is lett. Az extreme clean is lelepleződött, kiderült, hogy fennhéjázó neve valójában – kissé tényleg sűrűbb habú – fogkrémet rejt. A nyelvkefe határozottan kellemes fogkefélésre. Az „X-Active” sörték (merthogy nevük is van ám) úgy masszírozzák a fogínyt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, amúgy meg ellátják fogtisztítási funkciójukat. A kellemetlenebb rész a nyelvkefe, ez ugyanis a hátulján helyezkedik el. Az ajánlott 3-4 perces, esetleg minden étkezés után történő fogmosás során, ha a fogaink külsejét mossuk, ez szépen kicsiszolja az arcunkat belülről, a felső fogak mosásakor pedig ugyanezt megteszi a nyelvünkkel is. De hát pont ez a cél! – vethetné fel valaki. De nem ám; a nyelvtisztítás rendeltetésszerűen külön rítus lenne fogmosás után, másrészt, ha nem direkt bújócskázunk a nyelvünkkel, az elkopik, mint mohó gyereknek ötven gombóc fagyi elnyalása után. Mentolos fogkrémmel ez is hozzájárul a bizsergő érzéshez, de csak a fogak körül, azaz pont középen nem, ahol igényelné a tisztítást. A bizsergést elunva nekiálltam szakszerűen letisztítani az utolsó baktériumforrást is.

De Facto - I / 7 | Burány Szabolcs | Keféld a nyelvedet

35


A választások ideje Több fontosabbnál fontosabb választás éve volt az idei. Ezek jelentősen befolyásolják mindennapjainkat, és mint demokratikus választási lehetőségek, bár mégoly kis részben is, de magunk is beleszólhatunk sorsunk alakulásába. Választások és választottak szerte a világban... Az utóbbi hetek legjelentősebb külföldi eseménye az amerikai elnökválasztás volt. Kérdezhetnétek, mi közünk egy az Óperenciás-tengeren is túli ország választásaihoz; például ez az egyik olyan ország, ahol a választások nemcsak az adók mértékét vagy a szociális juttatásokat, hanem más országok sorsát is befolyásolják. Más szempontból pedig, mint az egyik legrégebbi demokratikus hagyománnyal, érvényben levő alkotmánnyal rendelkező ország, példakép más demokratikus vagy afelé tartó államoknak; különösen, mivel az USA nem elégszik meg a példakép passzív szerepével, de szorgalmasan viszi a szabadság lobogó fáklyáját mindenhova, ahol abból nem kértek, mert úgyis csak feléget mindent, világítani meg az istennek se világít. Mivel a szabadság amúgy kötelező dolog, vegyük sorra a tanulságokat. Az ottani szavazat értéke nem egészen egyszázmilliomod rész, limitált választási lehetőséggel: igen vagy nem. Ez legalább minimalizálja a tévedés lehetőségét, amit a választási kérdésekben való tájékozatlanság következménye lehetne. Így nyugodtan dönthetnek olyan országokról, amik legjobb tudásuk szerint nem is léteznek. A tét tehát 200 millió amerikai és a világ jelentős része feletti potenciális uralom; ennek érdekében bizonyára – esetleg szándékosan is – történtek szabálytalanságok. Na, ez az, amit már mi is eltanultunk. Itt van a másik választás, most éppen a Szántó utcai kollégiumban. Gondolom, ott is a hatalmas anyagi források megszerzéséért, a mintegy nyolcszáz szántós lélekért (előbb a Szántó, aztán a világ), meg a szomszédos sportpálya alatt lévő olajkészletekért folyik a harc. Ezért érdemes volt kisstílű szabálytalanságokat elkövetni, „választási csalás kezdőknek”

típusú dolgokat. Tényleg annyira ellenszenves lehet egyik vagy másik csapat, hogy nekiáll valaki letépkedni a plakátjait? És tényleg azt hiszi, ez majd befolyásolja a végeredményt? Hasonlítunk a nagy példaképre az óvások terén is: mindkét világfigyelemre érdemes választáson már az előtt érkeztek kifogások, mielőtt elkezdődött volna a választás. Az óvásoknak mindkét helyszínen volt alapja, szegény Kerryék bizonyára vesztettek pár százezer szavazatot. Mozgósítottak is pár ezer jogászt az ügy érdekében, a végén mégis elismerték a vereségét. Nem úgy itthon. Semmi baj, időnk az van, pénzünk is dögivel, rendezhetünk még pár szavazást, amíg minden szűztiszta nem lesz. Bár ahhoz talán nem ártana egy választási szabályzat sem. A másik jelentős választás szintén érdekes színfoltja a fenenagy választási szabadságnak. Történt ugyanis, hogy a jelenleg is folyó bölcsész hallgatói önkormányzati választásoknak mindössze egy indulója van. Ez több dolgot jelenthet. Az egyik olvasat szerint mindenki tökéletesen elégedett a jelenlegi csapattal, annyira jól dolgoznak, hogy senkinek eszébe sem jut elindulni, mert nincs mit javítani vagy kiegészíteni a programjukon. A másik a tökéletes érdektelenség, miszerint bármi is van, jobb, ha helyettünk csinálják. Bármelyik legyen is a válasz, jó lenne, ha elmennétek szavazni, mert addig folytatják, amíg elegendő szavazat össze nem gyűlt, és a szavazatszedők már nagyon unják, ráadásul annyira nem is olcsó a dolog. Azt nem értem, hogy akkor minek volt ez az egész hercehurca a rendszerváltással. Annyi a különbség, hogy most szabad akaratunkból indult csak egy jelölt, és így kell rá szavazni, régebben meg pofán vágtak, ha indulni akartál volna. De tegyük hozzá, az utolsó időkben még akkor is volt több jelölt. Tehát a demokrácia jó, de kötelező, szavazni meg pláne. Szerencsére indulni még nem.

36 De Facto - I / 8 | Burány Szabolcs | A választások ideje


Ének a végeken Pécs neve összefonódott a tehetséges, fiatal zenekarokkal. A közelmúltban több banda is lemezközelbe került, ideje hát, hogy körkép készüljön: kik azok, akikre pár év múlva még büszkébbek leszünk. A hetvenes éveket idéző klubzenét játszó Pavilonban találkoztak három éve az InterMagyar tagjai. Az öt éve működő, albumán hamarosan dolgozni kezdő Pavilon mellett új útra lépő trió a népzenét és világslágereket ötvöző számok mellett egy helyi zenepártoló egyesülettel is foglalkozik. Számos bandának egyengetik az útját, eddig pozitív tapasztalatokkal. Stúdiómunkára és három dal kiadására már futotta az energiájukból, és rendszeresen fellépnek a Manitooban. Az InterMagyar két másik tagjához hasonlóan Bulcsú is központi alakja a város zenéjének. Egyik kreatív műhelye a funk-soul-disco pécsi prófétáinak címére törő Dzsem, bár ők mostanában kicsit ritkásan koncerteznek. Eddig főleg feldolgozásokkal garantálták fellépéseiken a hamisítatlan night fever hangulatot, de dolgoznak a sajátokon is. Legközelebb november végén állnak színpadra az IH Billentyűben. A funky és az RNB között mozgó Mindig Más lazulós, saját bevallásuk szerint „kicsit beragadt grúvos“ zenét játszik. Reiner Guszti, az egyik alapító tag elárulta, hogy a Kandech Evelyne hátterét adó társaság éppen stúdióba készül, és hamarosan komoly turnéval mutatják be az albumukat. Guszti a Zagasticban, a reagge dél-dunántúli hirdetőinek bandájában szintén zenél. Az energikus női vokálokkal megfűszerezett stílusba eddig leginkább a műfaj nagyjaitól vett feldolgozások fértek, hamarosan a sajátok is jönnek. Az országszerte előforduló raszták további célja a rádiókba való bejutás, emellett decemberben folytatják a koncertezést a Dantéban.

csatlakozott új gitárossal készül, hogy a jövő év elejétől újra nyomják az autentikus amerikai glam rockot. A várost telimatricázó ismeretlenektől elhatárolódik, de a népszerűsítést nem bánja a Vitamin Csoport. Szita Gábor elmondta: három éve a századforduló undergroundjának feldolgozásaival kezdtek, ma saját drum and bass számokkal gazdálkodnak. Album is, klip is készül, utóbbi a Bóbita Bábszínházban. A Peet Siklósról származik, de Matisa András szerint megtiszteltetésnek veszik, ha pécsi zenekarként említik őket. A világot látott underground formáció négy év alatt odáig jutott, hogy a közelmúltban befejezett albumukat egy frappáns megoldással felrakták az internetre. Az előzmények szólhatnának a zsarnokoskodó kiadókról és a vidéki zenekarok sanyarú sorsáról is, de sokkal fontosabb az eredmény: az ingyenlemezes trükk bejött. Az eddigi háromezer letöltés a banda számára jelzi, hogy érdemes volt dolgozni a lemezzel. Az éppen zajló turné után errefelé is fellépnek a közeljövőben, amiről legbiztosabban a www.peet.hu című oldalukon lehet tájékozódni. A show megy tovább, a lap azonban véget ér. Mivel zenekarok bőven akadnak a Mecsekalján, a weben tovább foglalkozunk a témával, és a következő számban folytatjuk.

Sokfelé fellépett már a tavaly ősszel tehetségkutatót nyert Not Okay is. A modern hard rock stílust játszó banda hamarosan lemezt állít össze angol, francia, horvát és magyar nyelvű dalaiból, amit bevallásuk szerint leginkább maguknak szánnak. A kiadás és terjesztés problémáit nem egyedüliként említette meg Svaci, a frontember, és arra is kitért, hogy a legtöbb szórakozóhely egyre kevésbé vállalja a kicsi, de lelkes zenekarokat. A Not Okay például a Roxxyval tervezett egy fellépést, de a várható egy-kétszáz vendég ígéretére több főnök is csak hümmögött. Megállni azonban nem lehet, példa erre a Megasztárt is megjárt Székelyhidi Balázs és a Roxxy. A csapat a közelmúltban

De Facto - I / 8 | Nógrádi László | Ének a végeken

37


Felsőoktatási törvény: régi új katyvasz Ősszel már foglalkoztunk az új felsőoktatási törvénytervezettel, amelyről annak idején minden illetékes azt állította, hogy katasztrofális – kivéve persze az OM illetékeseit, de az nem ér. Azóta a tervezet Windowshoz mérhető mennyiségű toldozásban-foltozásban részesült, a minisztérium szerint mára tök jó lett, és ráadásul a szakmai szervezetek is imádják. Megnéztük, mi igaz ebből. Országértékelő beszédében hétfőn maga a miniszterelnök fenyegetett meg minket, hogy most már heteken belül átmegy a törvény, és mindenkinek nagyon jó lesz. Azt is ígérte persze, hogy ötös metró épül, meg másfél óra alatt járják meg a vonatok a Pécs–Budapest távolságot, amivel sokaknak okozott derűs perceket a tréfamester államfő. Az FTV esetében remélhetőleg nem eszik ennyire forrón a kását, mert úgy tűnik, a sikerpropaganda most sem az igazságot fedi. Természetesen az elmúlt hónapokban sokat változott a tervezet, és a szakmai ellenállás sem annyira egyöntetű, mint korábban. Intő jel azonban, hogy a legnagyobb magyar egyetemek vezetői – köztük a Pécsi Tudományegyetemé is – még mindig a tervezet ellen foglalnak állást. Keszei Ernő, az Egyesület a Felsőoktatásért vezetője, egyetemi tanár pedig a HVG-nak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy lényegében nem folyt érdemi szakmai vita a szöveggel kapcsolatban, a szakmai konszenzus csupán Magyar Bálint szavaiban létezik. Mindazonáltal a felsőoktatási intézmények elértek bizonyos eredményeket. A legnagyobb botránykő a tervezettel kapcsolatban az Intézményi Tanácsok elképzelése volt, amik lényegében megszüntették volna az egyetemi autonómiát azzal, hogy a tárca nevezte volna ki a testület tagjainak többségét. A heves tiltakozás hatására itt az OM visszavonulót fújt; bár a koncepció változatlan maradt, az új verziókban már az egyetemek vezetése delegálja a legtöbb tagot. A törvénytervezet alapkoncepciója azonban, misze-

rint a felsőoktatási intézményeknek fokozott mértékben kell a „piacról” megélnie, változatlan maradt. A legnagyobb probléma ezzel természetesen továbbra is az, hogy a tudás értékét nehéz így mérni. A piaci szemlélet teljes fokú érvényesítése tovább rontja az egyetemek helyzetét, és egyben a felsőoktatás színvonalát, ami az egész ország versenyképességét teszi tönkre közép- és hosszú távon. Ezek a jövőbeni fejlemények persze kissé távoliak, ám újabb rossz hír, hogy akármi is lesz a változások eredménye, jó eséllyel a mostani hallgatóknak és családjuknak is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A kollégiumi díjemelés kapcsán (ami valószínűleg szeptembertől realizálódik) már megszokhattuk, hogy a kormányzat az egyszerűbb utat járja: ahelyett, hogy emelné a hosszú évek óta változatlan hallgatói normatívát, inkább a diákokkal fizetteti meg annak költségeit, hogy elfogadható körülmények között tanuljanak. Ehhez hasonló ötlet a költségtérítés összegének emelése, ami január végén kapott nagyobb médianyilvánosságot. Az Oktatási Minisztérium célkitűzése szerint belátható időn belül a felsőoktatási intézményekben fizetendő költségtérítés minimumának el kell érnie az egyetemnek egy hallgató után juttatandó állami támogatás kétszeresét. Ez az egyszerűen hangzó cél drasztikus hatásokkal járhat, a módosítás hatására sok esetben háromszor akkora terhekkel kellene szembesülniük a hallgatóknak, mint eddig. Egy költségtérítéses bölcsészhallgató például félévente 228 ezer forintot fizetne (tudjuk jól, jelenleg 70-80 ezer forint körül van a féléves költségtérítés). A bolognai folyamat részeként bevezetendő, két részből álló képzés második fázisában, a „mester” képzésben már egy félév is mintegy 400 ezer forintba kerül. Talán nem meglepő, hogy a koncepció az IT-hez hasonlóan egyértelmű elutasításban részesült az általunk megkérdezettek körében. Azon kívül, hogy a költségtérítést fizető hallgatóknak nagyon nem érné meg a dolog, az egyetemeket is hátrányosan érintené az elvileg az ő érdekeiket szol-

38 De Facto - II / 1 | Stemler Miklós | Felsőoktatási törvény: régi új katyvasz


gáló módosítás. Dr. Bókay Antal, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese véleménye szerint például az elv, miszerint a hallgatók több pénzt fizessenek a mostaninál, ami nem fedezi a képzési költségeket, önmagában logikus, ám jelenlegi formájában több súlyos problémát is felvet. A tervezet az állami intézményekben vezetné be az új rendszert, ami nagyban rontaná versenyképességüket, hiszen a magán intézmények könnyedén alá kínálhatnak a mostaninál jelentősen magasabb összegeknek. A másik fontos probléma az, hogy a főleg kevéssé piacképes szakokon szerezhető diplomák (pl. a bölcsészképzés jelentős része) egyszerűen nem rendelkeznek akkora piaci értékkel, mint amennyit az új szabályozás keretében kérnének értük. A PTE rektorhelyettese mindazonáltal megjegyezte, hogy a tervezet még egyeztetések elé néz, és könnyen javítható – pl. azzal, hogy ez a rendelkezés csupán javasolt lesz, nem kötelező.
Látható, hogy a BTK azon karok között lenne, amelyek a legrosszabbul járnának a változtatással, hiszen a kar által nyújtott diplomák piaci értéke egész egyszerűen nem ér meg ekkora pénzbefektetést a hallgatók és családjuk részéről. A BTK kari igazgatója, Lengvárszky Attila szerint a legtöbb bölcsészhallgató családja nem is engedhetné meg ezt a költségnövekedést, abban az esetben sem, ha úgy ítélnék meg: ér nekik ennyit a bölcsészképzés. Egyetlen olyan szak van a bölcsészkaron, ahol a költségtérítés mértéke már most hasonló, ez a pszichológia, ám az itt szerezhető diploma értéke jóval nagyobb is, mint a legtöbb bölcsészpapíré. Persze mindez nem jelenti azt, hogy például a nehezen (?) megszerzett kommunikáció, avagy magyar szakos diplománkkal ott lennénk, ahol a part szakad, ám tény, hogy a munkaerőpiacon jóval kevesebbet érünk vele, mint egy informatikusi végzettséggel.

tése, a másik az igencsak rossz anyagi helyzetben levő állami felsőoktatási intézmények körülményeinek javítása. A legfőbb gond az, véleménye szerint, hogy a két cél nem egyeztethető össze egymással, és a hallgatók számának valószínűsíthető csökkenése okozta bevételkiesés éppenséggel tovább rontja az egyetemek helyzetét. Hozzátette: a tervezetből kiolvasható törekvés – a felsőoktatás teljes egészében piaci alapokra helyezése – aggasztó, és nem is felel meg annak az uniós normának, miszerint az oktatás közjó. Szabó Gábor, a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke szerint a lépés katasztrofális hatással lehet a bölcsészkarokra. A karon kapható diplomák többsége nem ér meg a felvételizők és családjaik számára ekkora terheket, ami a szakok elnéptelenedését eredményezheti. Ez megfosztja a kart egyik bevételi lehetőségétől – hiszen nem maradnak költségtérítésben tanuló hallgatók –, és jó eséllyel eredményezheti a kis szakok megszűnését. Szabó Gábor elhibázott, nem tisztességes lépésnek tartja a tervezett módosítást, és ahogy fogalmazott, a kormányzat nem a sokszor emlegetett tudásalapú társadalom megteremtését éri el vele. Úgy tűnik tehát, hogy a helyzet változatlan. Akármennyit toldozták-foltozták a törvénytervezetet, az még mindig egy életképtelen csernobili torzszülöttre hajaz. Egyszerűbb lenne talán elölről kezdeni.

Kresák Gergely, a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatnak vezetője is komoly fenntartásokkal kezeli a költségtérítési díjak emelését. Mint mondja, két törekvést tud kiolvasni a változtatásból: egyik a nem piacképes szakok, karok elnéptelení-

De Facto - II / 1 | Stemler Miklós | Felsőoktatási törvény: régi új katyvasz

39


Online botránygyár A neten bármi elfér, ami a hagyományos médiatermékekben túl formabontó vagy provokatív lenne, ahogy ezt a médiaszakértőink által bevizsgált rathergood. com és szanalmas.hu is bizonyítja. llyen oldal a matula.hu is, amely egy zaftos botránynak köszönhetően épp az elmúlt hetekben lépett túl a réteglap státuszon, és kapott komolyabb médiafigyelmet. Az alapkoncepció tulajdonképpen igencsak egyszerű: közéleti szereplőink aktuális agymenéseire a lehető legszalonképtelenebb, egyben legmulatságosabb módon reagáljunk, egyetlen percig sem komolyan véve azt a katyvaszt, amit nálunk politikának hívnak. Gyártsunk álhíreket is, minél jobban követve, imitálva a mainstream újságírói diskurzust. Sértsünk meg mindenkit, olyan szélsőséges formában, hogy azt valójában senki se vehesse teljesen komolyan. Eközben lehetőleg sértegessük fiktív avagy valós olvasóinkat is, mégpedig szintén humorosan, mert azt az ezen sorok írójához hasonló elfajzott netbúvárok kifejezetten szeretik. Nem árt aztán, ha a tömény és épp ezért többnyire fajsúlyos hülyeségek mellé felvonultatunk némi úgymond komoly tartalmat, és készen is vagyunk. A dolog működött, legalábbis az elmúlt évben a matula.hu fű alatt egyre népszerűbb lett. Aztán mostanság úgy tűnt, hogy az oldalt eléri a törvé-

nyszerű vég: manapság egyre nehezebb megbotránkoztatni, hiszen lassan alig maradnak olyan normák, amit közéleti avagy médiaszereplőink komolyan vennének, másrészt a politikailag korrekt beszédmódot következetesen megsértő írásokat elég hamar ki lehet ismerni és megunni. Ennek megfelelően az írások egyre izzadtságszagúbbak lettek, és úgy tűnt, nincs messze a végső ellaposodás. A segítség a nyomtatott sajtóból érkezett: a Népszava című, valaha állítólag mérvadó napilapnak valahogyan sikerült komolyan vennie egy Lamphert Mónikát és az MSZP vezérkarát szerepeltető pornónovellát, olyannyira, hogy fel is jelentette matuláékat. Az voltaképpen lényegtelen kérdés, hogy egy politikai napilapnak mióta dolga más sajtótermékek feljelengetése; ez biztosan ugyanannak a sajtószolidaritásnak a másfajta értelmezése, aminek részeként a Magyar Nemzet avagy épp a Népszava adott helyet a megszűnő Magyar Hírlap munkatársainak a búcsúzáshoz. A népszerű munkásőr periodika - ahogy a matula jellemezte a Népszavát - munkatársai mindenesetre vagy egetverően ostobák voltak, amennyiben úgy vélték, hogy eme lépésük ártani fog a matulának, avagy kifejezetten ravaszok, amennyiben előre látták a következményeket. A hatalom elképesztő módon ugyanis szintén beugrott a polgárpukkasztásnak, amelyről mármár azt hittük, hogy teljesen hatástalan manapság, és bejelentette, kivizsgálja az esetet. Bölcsek köve, avagy fekáliából palota: a vaskos tréfa hirtelenjében nemzetbiztonsági ügy lett, a matula pedig olvasott, hivatkozott honlap, sőt, közellenség. Nem kis eredmény ez az úgynevezett poszt- korban; amikor kis túlzással már semmi sem komolyan vehető és épp ezért minden következmények nélküli, hirtelen újra akad egy felforgató sajtótermék. Az már csupán sajtóhiba, hogy mindezt a matula. hu valójában annak köszönheti, hogy egy szebb napokat megélt újság munkatársai félreértettek egy parodisztikus szöveget. Persze a Népszava is jól járt: bár a példányszámuk valószínűleg nem emelkedett, online kiadásuk minden bizonnyal látogatottabb lett egy rövid időre, és még beszéltek is a lapról. Jóval több, mint amit az elmúlt években elértek. Az egyedüli kárvallott Lamphert Mónika; ha a kutya se figyel fel erre a cikkre, megúszta volna néhány vigyorral, de ezek után nem lennék meglepődve, ha egy csomó embernek az a jelenet jutna eszébe a belügyminiszter láttán, hogy amikor Bajával és Gyurcsánnyal egyszerre...

40 De Facto - I / 8 | Stemler Miklós | Online botránygyár


Vissza a forráshoz Nem könnyű az újságíró élete, főleg ha az érzékeny bőrű típusba tartozik. Nem a vádak és sértések ellen védő vastag kültakarót hiányolom, csak arra gondolok, hogy meg kell válogatnom, mivel tisztálkodom. Egy véletlen újabb horizontot nyitott meg előttem a személyes higiéniában: egy áruház alsó polcán ráleltem a Tisza háziszappanra. Gimnazista koromban kedveltem a tusfürdőket, de hamar rájöttem: eladni készültek, nem használni. Visszatértem a szappanhoz, ami szintén vegyi anyag, de hát a friss víz magában nem elég a hajlatok ördöge ellen. Elindultam visszafelé az időben: jött a sima kézmosó-, azután a drogériás tiszta glicerin-, majd a babaszappan. A most talált Tiszával visszatértem az ősforráshoz. A hatvankilenc forintos tégla ránézésre letűnt korokból ránk maradt tisztítószert sejtet, és részben az is. A csomagolása szerint háziszappan, mely tisztálkodásra és mosásra való. Nem árulja el, miből van, csak annyit: természetes összetevői miatt érzékeny bőrűeknek ajánlott. Újságírót nem említ. Bizalmatlanságomat és a penetráns szagot leküzdve fejest ugrottam az ismeretlenbe. Talán pont a profi marketing áldozata vagyok: a minimalista logo feletti jelmondat szerint „A háziszappan 2000 éve szolgálja az emberiséget.” Hogy pont a Hódmezővásárhelyen készülő Tisza fantázianevű termékben ismerhetjük-e meg a civilizáció egyik alapkövét, arról a készítők hallgatnak. Utána kéne járni, hátha kiderül: a Perolit Kft. találta fel annak idején a szappant, és azóta készíti változatlan minőségben az emberiség javára.

akartam. Felbátorodva kádba vetem magam, teljes fürdést hajtok végre. Érzékeny hajlatokra, arcra is megyek vele, lesz, ami lesz. Vidám képzet rohan meg: egy csapásra szakállas, természetet meghódító férfi vagyok egy filmben, amint egy tiszta hegyi tóban suvickolom magamat. De vissza a valósághoz, mielőtt az ismeretlen összetétel kárt tesz bennem. Aggodalomra semmi ok, születésemtől adott részeket mégsem távolít el, csak hatékonyan lezsírtalanítja a külső hámrétegemet. Akármit is mond a marketingszöveg a csomagolásán, a Tisza igenis szárít, de ez egy normál testápoló alkalmazásával ellensúlyozható. Hajra is csak akkor javasolnám, ha balzsam is akad a kezünk ügyében. A hosszabb távú teszteléssel még nem végeztem (bár mit tehetek én hozzá a kétezer évhez?), de úgy tűnik, nem valósulnak meg a reklámokban belengetett rémálmok: kétlem, hogy hemzsegnének rajtam a baktériumok, nem vagyok hónaljszagú, és az életem sem tűnik csődtömegnek most, hogy egy teljesen trendellenes terméket használok. Mindezzel együtt sem valószínű, hogy ez lesz a kedvencem. Érzem, ez a szappan szeretné, ha rendeltetésszerűen használnám, de ahhoz patak- vagy tópart kellene, meg mosódeszka. És azt sem kockáztathatom meg, hogy a vendégségbe érkező szerzőtársaim végleg megbizonyosodjanak róla: a tárgykritikaírás vidám dolog, de hosszú távon káros. Ha a bőrre nem is, az agyra biztosan.

Óvatos tesztemet kézmosással kezdem, persze csak az érzékszervi vizsgálat után. Szaga a régi mosószappant idézi, amiből a legnagyobb buborékokat lehetett fújni kiskoromban. (Közbevetés: azt meg a Caola gyártja még mindig, talán éppen buborékfújási célokra.) Vízzel érintkezve (bevallom, izgulok) sem történik semmi aggasztó. Kezelni nehézkes, persze ez egy húszdekás monstrum, nem formatervezett fürdőszobadísz, mint amiket kétszázért kapni. Az éttermi alkalmazott koromban rögzült rutin szerint kezet mosok, törlök, majd konstatálom: működik. Pártatlan megfigyelőnek beszervezett kedvesem megerősíti, hogy nem hagy semmi különleges szagot, egyszerű, tiszta szappanjegyeket vél felfedezni kezemen. Se virágok, se rétek, se fenyőerdők – amit

De Facto - II / 1 | Nógrádi László | Vissza a forráshoz

41


Ének a végeken II A De Facto legutóbbi számában megkezdett sorozatunkat folytatva további fiatal és tehetséges pécsi zenekarok körül ólálkodunk. Az eddig meglehetősen vegyes összeállításba a funkytól a new jazzig sokféle stílust játszó formáció belefért, és ezúttal sem kívánunk műfaj szerinti csoportosítást erőltetni a város szerencsésen színes zenei kínálatáért dicsérhető bandákra. A Szántó koli környékéről származó Dundi Pocak eredetileg bulizenekarnak indult körülbelül három éve, és hamar a föcis szakestek szupersztárjaivá váltak. A szakról és az egyetemről egyébként a mai napig megmaradt a kezdetektől velük tartó elkötelezett rajongói kemény mag, de a koncertjeiken akár tízszer annyian is táncolnak. Az öttagú (gitár-ének, gitár-vokál, basszus, dob) banda készített saját számokat, de a fellépéseiken inkább feldolgozásokat játszanak. Csapó Jani, a zenekar frontembere elmondta, hogy számukra a zenélés inkább hobbi maradt, hosszú távon persze a Wembleybe eljutni sem volna rossz. A zenekar honlapja elérhető a www.dundipocak.ini.hu címen. A Dundi Pocakusztik koncertek igyekeznek visszahozni a városból eltűnni látszó, emberközeli stílust, amire van még igény errefelé. Bizonyíték erre a Laterum Jazz Bárban rendszeresen játszó No More Blues sikere is, amely a jelenlegi ötfős (fúvós, énekes, billentyűs, basszusgitáros és dobos) felállásban egy éve játssza a könnyed, de kidolgozott latin hangulatú zenéket. Az együttes vezetője Dömösi Tamás fuvolás-szaxofonos, aki szerint előbb az ismertségüket akarják helyben és országosan megteremteni, utána foglalkoznak majd egy lemez kiadásával járó üggyel-bajjal.

hajlandó. A betájoláshoz segítséget nyújthat annak ismerete, hogy Egy perccel tovább című albumukat a Kispál és a Borzzal tartott közös bulin mutatták be a Pecsában. A fogadtatás eddig kedvező, a www.30y.hu címen működő weboldalról már több száz példányban töltötték le a rajongók, pedig a koncerteken is megvehették volna, ahogy már számos esetben előfordult. Ha a lemezeladásból mégsem tollasodnak meg, elszomorodni nem fognak, inkább folytatják országjárásnak minden túlzás nélkül nevezhető turnéjukat, melynek során tavaly a Kispállal jutottak el hazánk és a környék számos szegletébe. Február végén Pozsonyba készülnek, majd idehaza a Pécsi Tavasz keretében adnak két koncertet, egyet Pusztítós, egyet Teremtős címmel – sejthető stílusbeli különbséggel. A tavasz a turnézás, a nyár a fesztivállátogatás ideje lesz, és nem csak a 30Y számára, így van ezzel a keményebb zenéket játszó pécsi bandák nagy többsége is. Jó részük életében játszik valamilyen szerepet a Zomby11 produkció, amely a Taifuu Recordsszal karöltve egyengeti a fiatal zenészek útját. Hozzájuk tartozik a Nighthawks, az Armageddon (lásd keretesünket), a Brigád, a HétköznaPI CSAlódások, de a veszprémi The Buttholes és a szombathelyi HC-híresség, a Social Free Face is. A Szakonyi Balázs, Varga Zoltán és Horváth László alkotta hármas nemcsak fellépéseket szervez itthon és a határokon túl a zenekaroknak, de stúdiót szerez, kiadót győzköd, és weblapot (www.taifuu.hu) is gondoz, hogy minél jobban menjen a punk, HC vagy éppen metálzenészek szekere.

Két éves fennállása alatt a YouJane előbb egy saját használatra készített lemez felvételéig jutott, most pedig a már terjesztésre szánt anyagon munkálkodnak. Zenei beállítottságukat a frappáns „egyszerű jazzszerű” jelszóval szokták összefoglalni, amit mások new jazzként határozhatnának meg, már amennyire igaz lehet ez egy Sade és Pink munkássága közé kifeszített repertoárra. A tízegynéhány saját dalt tartalmazó CD-t márciusban rögzítik, a Horváth Zseni énekhangjával fémjelzett csoport akkortájt a Dantéban és a Don‘Go Jazzbárban is látható és hallható lesz.

Ha kisebb döccenőkkel, de úgy néz ki, megy is, a Nighthawks például most készíti tizenkét számból álló albumát. A dallamosabb hardcore és metálszerzeményeket játszó zenekar 2000 óta működik a jelenlegi négytagos felállásban, mondta el Némethy Gábor énekes-gitáros. A leggyakrabban az IH Billentyűben vagy a Stunczorgóban fellépő banda 2003 tavaszán kezdett dolgozni az albumon, de (és itt egy döccenő a sokból) a teljesen kész anyagot egy megbízhatatlan winchester magával vitte a túlvilágra. Lemez mégis lesz, a Nighthawks teljes repertoárjából ízelítőt adó új összeállítást a szolnoki Denevér Stúdió szabad napjain veszik fel újra, ami költséghatékony, de annál időigényesebb módja a lemezkészítésnek. Sokat már nem kell várni rá – ígérik, a koncertezést is rendületlenül folytatják, március végén például a fővárosban lesznek láthatók.

A közelmúltban lemezzel kirukkolt 30Y stílusát meghatározni a zenekar tagjainak nem szokása, beszélgetésünk során erre Beck Laci dobos sem volt

Hasonlóan áll hozzá a (valljuk be, nem könnyű) zenészélethez a Brigád frontembere, a korábban említett Szakonyi Balázs, mikor azt mondja: „fontos,

42

De Facto - II / 1 | Nógrádi László | Ének a végeken II


hogy minél többet koncertezzünk”. Nem is csoda a szellemi rokonság, hiszen a banda ‘96-ban kezdett játszani (akkor még Tequila néven) a Nighthawks Melinda utcai soron található garázsában. Még pár évtized, és talán a pécsi Hall of Fame lesz abból a garázsból, hiszen jó néhány banda indult onnan a világhír felé, akik még úton vannak, de rajtuk nem múlik. Például a „minél több” a komolyabb témákkal foglalkozó, melodicore punk stílusban nyomuló Brigád szóhasználatában évi negyven bulit jelent: tavasszal és ősszel turné, közte meg a fesztiválok – állításuk szerint itthon minden nagyobb településen felléptek már (nyáron Romániába, Horvátországba és Szerbiába is átruccannak), csak Nyíregyháza maradt ki valami rejtélyes oknál fogva. Az eddig egy demót és öt albumot kiadott zenekar frontembere csak halkan jegyzi meg: legalábbis furcsa, hogy például Veszprémben háromszáz fő jön össze egy-egy koncertjükön, Pécsett nehéz egy olyan bulit tartani, amire elég ember kíváncsi. Errefelé ezért ritkábban is játszanak, de nem adják föl a hazai pályát – legközelebb március 21-én lépnek fel a Pollack B-Klubban.

Meglepődtem, hogy van még Pécs környékén egy zenekar, amelyik eléri lemezeladásban az ezres példányszámot Kispálékon kívül. Pláne, hogy a banda nem valamelyik alternatív csapat klónja, hanem a heavy metal műfajban próbálnak újat alkotni. Az Armageddon 1998 óta építkezik az Iron Maiden és a Judas Priest által lefektetett alapokon, ezt hallani is a tavaly megjelent első nagylemezükön (Válaszra várva). A következő albumon, melynek megjelenését az év végére tervezik, már valószínűleg kevesebb lesz a hatás. Koncertjeik alapján nem merészség azt állítani: színpadképes a csapat, 2003 tavaszán például végigturnézták az országot a Pokolgéppel. Ehhez a menethez fűződik a legnagyobb bulijuk Budapesten a Wigwam klubban. Jelentős lépésként értékelik, hogy január elsején leszerződtek három évre a Taifuu Recordsszal, akik a koncertjeiket szervezik, lemezeiket pedig a Hammerworld Records adja ki.

Az ezúttal keményebbre sikerült összeállítás még mindig nem teljes, de itt és most csak ennyi fért bele. Mellékesen jegyzem meg: még egy fiatal és tehetséges pécsi banda sem próbált megvesztegetni, hogy bekerülhessenek a De Facto zenekarokat bemutató sorozatába, pedig nem bánnám. Név és cím a szerkesztőségben! Pénzhiány esetén marad a türelem, hiszen mindenkire igyekszünk sort keríteni, amit zsarolással szintén meg lehet kicsit sürgetni. Mi tehát várjuk a (bankjegyekkel vagy fenyegetésekkel kibélelt) leveleket, addig is folyatatjuk a pécsi zenészek faggatását, hogy legközelebb ismét jó néhány bandáról adhassunk hírt.

De Facto - II / 1 | Nógrádi László | Ének a végeken II

43


Egyszerűen tehetetlen rendszer Még alig szoktuk meg, hogy az Egységes Tanulmányi Rendszerrel együttműködve lehetséges csak a vizsgára jelentkezés, még keresgetjük a kiutat a valódi és fiktív időpontok sűrűjéből, de máris az a hír járja, hogy készül egy új ETR, ami jobb lesz, mint az eddigi. Hogy miben lesz változás, azt még nem tudni, azt azonban már tapasztaltuk, hogy a mostani változat szinte csak bonyodalmakat okozott. A problémák az ETR-rel kapcsolatban a hallgatókat, az oktatókat és a titkárnőket terhelik leginkább. Itt csak a leggyakoribb panaszokat szedem csokorba, a felsorolás persze szabadon bővíthető. A hallgató: az első gond még a rendszer működése előtt került felszínre. A többségnek már nem volt meg az ETR-jelszava, amelyet két éve osztott ki a TO, de akkor még nem volt semmilyen szerepe, és a bölcsész hajlamos az értelmetlen papírfecniket elszórni, főleg ha csak számok vannak rajta. A jelszó persze némi készpénz és futkosás után pótolható volt. Ezután a vizsgaidőszak kezdetéig nem kellett foglalkozni az ETR-rel, de amikor aktuálissá vált a vizsgára jelentkezés, újabb nehézségek támadtak. Sokan azt vették észre, hogy az úgynevezett „virtuális órarend”-ben egészen más kurzusok szerepelnek, mint amelyekre jelentkeztek, olyan órák viszont, amiket felvettek, nincsenek a listán. Többekből már ekkor felszakadt a sóhaj, hogy milyen jó is volt ETR nélkül, hiszen ez az egész csak arra jó, hogy ismét sok pénzt beszedjenek a hallgatóktól érthetetlen jogcímeken. De ami majd minden

bölcsészt érintett, az a vizsgára jelentkezés procedúrája. A hallgatók számítógépes ellátottsága meglehetősen silány, így gyakran előfordult, hogy nem sikerült időben feljelentkezni egy-egy vizsgára, mivel a rendszer a kiírt időpont előtt két nappal automatikusan lezárja a jelentkezést. Ekkor gördül tovább a gondköteg. Az oktató: ő az, aki segíthetne a jelentkezésről lemaradt hallgató baján, és sajnos gyakran ő az, aki nem tud segíteni. Az ETR bevezetésekor az oktatóknak is tartottak a technikusok ismertetőt a rendszerről, csakhogy az érdeklődők száma nem volt túl nagy. Az ETR-jelszó problémával közülük is sokan szembesültek, aztán nekik még a kurzusaik hallgatólistáját is fel kell vinni az ETR-re, majd a vizsgaidőszak közeledtével vizsgaidőpontokat kell megadniuk, amelyek gyakorta csak fiktívek. A vizsgák után, amikor a hallgató megkönnyebbülve eloldalog, az oktató előtt még ott van egy ETR-futam. Fel kell vezetnie az elektronikus rendszerre a hallgatók jegyeit. Ez lenne az elmélet. A gyakorlat azt mutatja, hogy az idősebb és az óraadó oktatók nem tudnak lépést tartani az ETR elvárásaival. Van, hogy elfelejtenek időpontot meghirdetni (fiktív, vizsga-, illetve utóvizsga-időpontot), van, hogy nem kerülnek fel a jegyek. Az pedig, hogy a vizsgára jelentkezni nem tudó hallgatót ő is feltehetné a saját oktatói kódja segítségével a vizsgázók listájára, szinte felfoghatatlan számára. Ekkor kell a gondokat ismét tovább gördíteni. A titkárnő: az ETR végpontjai a tanszéki titkárságokon vannak. A titkárnő az, aki az ETR-t kezelni nem tudó oktatók helyett felteszi az időpontokat, az elkallódott hallgatóknak vizsgaidőpontokat ad, a kiegészítő képzésben résztvevő és a levelezős hallgatókat „felpakolja” az ETR- re. Neki értenie kell a rendszert, mert a technikai dolgoktól idegenkedő oktatók első gondolata/mondata bonyodalmak esetén az, hogy „majd a Betti/Márti/Adri/Klári/Eszter stb. megoldja...” Igen, csakhogy a titkárnőknek van más dolguk is a vizsgaidőszakban, nem csak az ETR. Úgyhogy mégsem a titkárságokra bekötött tanulmányi rendszer a végső megoldás. Hogy mi lenne, azt még nem tudni. Talán az, ha az ETR-rel jól boldoguló oktatók példáját követné a többi oktató, talán a régi módszer visszakövetelése, ami nem került ennyi pénzbe, és nem produkált ennyi hibát, vagy talán az új ETR? Majd meglátjuk.

44 De Facto - IÍ / 1. | Tóth I. Katalin | Egyszerűen tehetetlen rendszer


Rekultiváció A Szenes lassan elér az egyetemi köztudatban arra a szintre, hogy klubból, szórakozóhelyből legendává váljon. Az elmúlt évek kálváriái maradéktalanul otthagyták nyomukat a klub történelmén, ám ezzel csak öregbítették és nem csorbították hírnevét. Az új fejezetek pedig épp írás alatt vannak. Jelenlegi formájában a Szenes a tavalyi tanévkezdés, azaz 2003 szeptembere óta működik. Döntően kulturális rendezvényeknek szolgál otthonául: a filmvetítések, színházi és tudományos, drogprevenciós előadások, akusztikus koncertek folyamatos pezsgésben tartják a helyet. Mindezek ellenére idén év elején nagyon úgy tűnt, a Szenes jelenlegi formájában megszűnhet létezni – azaz több évtizednyi fennállás után a legendák hőseinek dicső, de arcátlanul sanyarú sorsára jutna. Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy a Szenes klub otthonául szolgáló helyiséget, mint az egyetem használatában levő területet, külső cégek, szervezetek kívánták hasznosítani. Konkrét okokról nem esett szó, mindenesetre az bizonyos, hogy a megkeresések még 2003 ősze előtt történtek, tehát abban az időszakban, amikor még nem lehetett tudni, újraindul-e a klubban zajló éjszakai műszak. Talán a bürokratikus dzsungelben történő bozótvágás tartott ilyen sokáig, talán nemrég került ismét terítékre az ötlet, de annyi bizonyos, hogy a megkeresések az idei tanévvel váltak semmissé.

Gábriel dékán úr, Font Márta dékánasszony, valamint a két hallgatói önkormányzat vezetője, Király Balázs a TTK és Szabó Gábor a BTK részéről teljesen egyhangúlag ítélték úgy, hogy a Szenes jelenlegi formájában tökéletesen kielégíti a követelményeket. „Mivel a régi panaszok elmúltak, nyilván azok okai is megszűntek, a Klub tehát zökkenők nélkül működik, és ezt örömmel látom” – jelentette ki a dékánas�szony. „Mivel a Szenes mindig is a hallgatókért volt, azt tartom helyesnek, ha továbbra is értük működik, hisz senki nem akarja elvenni tőlük azt a helyet.” „A Klub éjfélig üzemelhet, de kivételes esetben még akár ebből is lehet engedni” – mondta Gábriel dékán úr. Ilyen esetek például a szakestek, amik gond nélkül tarthatóak itt is – már ha nem a hajnalig tartó bulizás a legfőbb elvárás egy szakestnél. Végső soron elmondható, hogy hiába minden akadály, a klub biztosan áll a helyén – ez nagyban köszönhető a klubvezetésnek, de a kari és hallgatói vezetést is hála és köszönet illeti a kérdésben. A jövőben pedig remélhetőleg a programok szélesebb palettája vár mindenkit, aki tudja, hol keresse az Ifjúság úti épület „szívkamráját”. A klubvezetés mindenesetre várja a hallgatói kezdeményezéseket és ötleteket, elvégre a Szenest idáig is és a továbbiakban is a hallgatók tartják életben.

Az egyik ilyen megkeresés a BAT-tól jött, a cég egy minden igényt kielégítő dohányzóhely létrehozásának költségeit állta volna. Dr. Gábriel Róbert, a TTK dékánjának elmondása szerint mindezt a PTE Marketingosztálya intézte a céggel. A másik ajánlat az IHM részéről jött, egy E-Magyarország Klub felállítására. Ez a tervezet már sokkal vitathatóbb volt, mint az előző. A klub ugyanis összesen 7 (!) géppel üzemelt volna, ami – ha figyelembe vesszük a TTK-n található, nagyjából 200 gépet számláló gépállományt, valamint a BTK még fejlődő, de stabil gépparkját – édeskevés a mi igényeinkhez képest, nem is beszélve arról, hogy jelenleg is található három, hallgatók által használható gép a klubban. Másrészről a klub csak a helyiség egy részét foglalta volna el, tehát a két kar vezetése szükségképp rákényszerült volna annak kettéválasztására, ami minden esetben negatív következményekkel járt volna.

De Facto - II / 1 | Harci Andor | Rekultiváció

45


Akire büszkék vagyunk? Az idei húsvétot pikáns botrány színesítette Pécset, egy több milliós megvesztegetési ügy képében. Azon kívül, hogy a dolog kisebb kellemetlenséget okozott a helyi MSZP-nek, számunkra is érdekes lehet, mert a főszereplő nem más, mint Andráska Gergely, a kettővel ezelőtti BTK HÖK elnök. Az ügy részletei többé-kevésbé megismerhetőek voltak az országos médiából: a pécsi székhelyű, Volt Állami Gondozottak Egyesületénél az ügyészség visszaéléseket állapított meg pályázati pénzek felhasználása kapcsán, és miután erről értesítették Varga István elnököt, ő részletes beismerő vallomást tett. Ez alapján jutottak el Andráskához, aki 1,2 millió zsebpénzért azt ígérte az elnöknek, hogy egy államtitkárnál elintézi a VÁG egy pályázatának kedvező fogadtatását. Az Oktogonon aztán a rendőröknek sikerült tetten érnie Andráskát, amint átveszi Vargától a több mint egymillió forintot. Game Over. Az ügy politikai vetületét Andráska MSZP-s kötődései adják. 2002-ben az ifjú szocialista jelentős részt vállalt az MSZP helyi kampányában, és országgyűlési, majd önkormányzati képviselőjelölt volt. Miután sehol sem futott be, egy ideig Kékes Ferenc szocialista megyei közgyűlés elnök közeli munkatársa volt, és ,,politikai szakértő”. Aztán tavaly a jelek szerint kitelt a pártban a becsülete, és Budapestre költözött, munkanélküliként. Az MSZP elhatárolódott tőle lebukása után, ám ismerve régebbi pozícióit, óhatatlanul felmerül az emberben: valóban blöff volt az államtitkárra való hivatkozás? Még érdekesebb számunkra Andráska hökös karrierje. A száraz tények a következők: Andráska Marozsán Zsolt Zsomborral 2001-ben nyerte meg a választásokat (talán néhányan még emlékeznek szellemes képregénykampányukra), és 2002-ben váltotta őket a Kreság Gergely-Szabó Gábor páros. Arról is lehet tudni, hogy a Hallgatói Önkormányzat anyagi helyzete súlyosan megsínylette ezt az egy évet: 2002 őszén a hivatalba lépő új vezetés azzal szembesült, hogy kénytelen a legalapvetőbb nyomtatványokért is pénzt szedni a Diákcentrumban, mert a HÖK-nek papírra sem volt pénze. Az új vezetés belső vizsgálatot kért a helyzet feltárására, amely súlyos szabálytalanságokat állapított meg az Andráska-féle HÖK gazdálkodásában. Mindamellett Andráska felelősségre vonása elmaradt, és karunk

politológia szakos hallgatója tovább folytathatta politikusi karrierjét, egészen a húsvét előtti végig. A fenti tényeken kívül többnyire spekulációk, feltételezések és nem megerősített információk állnak rendelkezésünkre. Ilyen, több forrásból származó, ám nem megerősített értesülés az, hogy a HÖK pénzeinek egy része a 2002-es kampányban került volna felhasználásra – az MSZP javára. Annyi bizonyos, hogy Andráska közreműködött a kampányban, és azok a pletykák is kitartónak bizonyultak, hogy a Hallgatói Önkormányzat pénzén játszótér épült a Kertvárosban, amit aztán egy MSZP-s képviselőjelölt adott át. Érdekes felhasználási módja a hallgatók pénzének – már amennyiben igaz. Hasonlóan kényes ügy a párttagságért cserébe kollégiumi helyek adása: információink szerint többször előfordult, hogy egy hallgatónak be kellett lépnie az MSZP-be ahhoz, hogy kollégiumi helyet kaphasson. Bár megbízható információ ez ügyben sem áll rendelkezésre, az szokatlan egybeesésnek tűnik, hogy a Szántó postázójában számtalan levél található az MSZP-től, amit a kollégiumban annak idején lakó párttagoknak küldtek. A módszer ismerős: Zuschlag János, volt szocialista országgyűlési képviselő hasonló botrányba keveredett a fantompárttagok kapcsán. Andráska nem az egyetlen hazai (ex)politikus, aki feltehetően törvénytelen eszközöket használt fel karrierje előrevitelében. Az utóbbi idők ügyeit szemlélve egyre aggasztóbbnak tűnik az „utánpótlás” erkölcsi szintje a magyar politikában: az ilyen ügyek maximum egy banánköztársaságban elfogadhatóak. Nem egy pártról beszélünk itt csupán, nem arról van szó, hogy ezek az MSZP belső problémái lennének. A sokasodó ügyek kapcsán, úgy tűnik, a politikában mostanság pozíciókat szerző generáció – generációnk – körül nem minden stimmel, mintha nem sajátított volna el alapvető erkölcsi normákat, vagy a politikát csupán a gyors meggazdagodás eszközének tekintené. A hallgatói önkormányzatok tekintélyének sem tesznek jót az ilyen ügyek, hiszen sokan már most is a lenyúlások melegágyának tartják a HÖK-öket. Ilyen légkörben éppen a HÖK-ök feladata végezhető el nehezen: a hallgatók védelme. Az meg csak a mi pechünk, hogy Andráska többek között minket kihasználva kívánta megalapozni karrierjét.

46 De Facto - II / 2 | Stemler Miklós | Akire büszkék vagyunk?


Valamit visz a víz Az interneten annyi minden elfér, kézenfekvőnek tűnik az ötlet: a raktárakban porosodó akták turkálása helyett a közelmúltat azon kellene közzétenni. Ha pozitívan gondolkozunk, az eddigi titkolózás-maszatolás-dobálózás alternatívájaként ez tűnik a frappáns megoldásnak. Ha viszont a valós viszonyokra tekintünk, mindez vágyálom marad. Lapzártánk idején az akták tömeges megnyitása még eredeti formájukban sem elképzelhető, nem hogy digitálisan. Búslakodás helyett mégis inkább nézzük, milyen példákat követhetnénk a rengeteg papír ügyében. A legszimpatikusabb lépések Németországban történtek. Talán a társadalmat hatékonyabban átszövő rendszer tette szükségessé a teljes kitárulkozást, ami nálunk ugyanolyan német furcsaságnak tűnhet, mint a mozgólépcsőn „jobb oldalt állni – bal oldalt menni” szisztéma. A csehek sem hezitáltak, a rendszerváltás után kevéssel megnyitották az irattárakat, megindult a tisztulási folyamat. Egy jó adag papírt azért a titkok új őrzői sem akartak kiadni a kezükből, ezért bizonyára vegyes érzelmekkel konstatálták, amikor pár évvel ezelőtt egy árvíz kimosta a szolgálat irattárát. A Securitate aktái is hasonló sorsra jutottak, de azokat a polcokat egy egészen másfajta áradat takarította le – a romániai forradalom idején megrohamozott irodákból napokig szállingózott a sok papír. Mindez a tévében pompásan mutatott, csakhogy az idő előtt tisztára törölt lappal a diktatúrát kiszolgáló szervezet lényegében változatlanul működhetett tovább.

születik. Az átvilágítás lezajlott (vagy tart még?), de ha előbb a napfényt hozhattuk példának, minálunk csak világítós kulcstartóról beszélhetünk. Sürgölődés persze volt az irattárak és a kemencék körül annak idején, de láthatólag rengeteg anyagot el is mentettek szorgos kezek, hogy egyszer tőkét kovácsoljanak belőle. Erre játszott például a Political Capital (a baljós név ellenére nem politikai tőkévé alakul az információ, csak elemzéseket gyárt és árul a cég, lásd: www.politicalcapital.hu), de róluk meg hamar kiderült: fekáliából épül a váruk. Bár a szándékuk nem nyilvános, tervük azért sejthető: összeszedni, amit már amúgy is mindenki tud, behülyíteni a médiát, hogy jön a leleplezés, és mire kiderül, hogy blöff volt az egész, már be is szivárogtak a köztudatba. Lehet menni elemzőnek esti vitaműsorokba, számlázni kampánytanácsadásért, vagy akár egyengetni korábbi ügynökök pályáját is, későbbi szívességekért cserébe. És mindezt azzal a minimális befektetéssel, hogy hiteltelen és szánalmas seggfejekké váltak pár ezer ember szemében. Ha etikailag megkérdőjelezhető ez az üzleti szemléletű újrahasznosítás, bizonyára még elszomorítóbb képet fest hazánkról az anyag közvetlen felhasználása, az ellenfél soraiban szereplő egykori jelentéstevőkre való mutogatás. De ahogy a kőolaj, az ügynökök is elfogynak egyszer, és akkor mivel megy a napi politika gépezete tovább? Takarékos üzemmódban, fontolva haladunk: a leleplezések jobbára súlytalanok és következmény nélküliek, a komolyabb bejelentések is csak apránként csorognak, megy a kontra-rekontra-szubkontra és a többi. Csak az a baj, hogy a közélet nem ulti. Abban legalább a fedáksári után nincs tovább.

Szlovákiában kavartak talán a legnagyobbat a biliben: miután a kilopkodott anyagok feltűntek a neten, a rendrakásra intézetet is létrehozó hatalom belátta: a napfény a legjobb fertőtlenítő – így az eddig beszkennelt katalógusok, jelentések és egyéb dokumentumok tömkelege böngészhető a neten (www.upn.gov.sk), a feldolgozás és az elérhetővé tétel halad tovább, évente több ezren lapozgatják például a kikért személyes aktákat. És mi történt nálunk? Eleinte semmi, és később sem valami sok. Jók vagy rosszak a szomszédság példái, mi nem követünk senkit, látható eredmény alig

De Facto - II / 2 | Nógrádi lászló | Valamit visz a víz

47


A rendszer kiszolgálói Két autó fékez a létesítmény előtt, egyenruhás emberek ugrálnak elő, kezükben furcsa, modern fegyverek, szemükben elszántság. Megérkeztek a kommandósok. Értesítés után legfeljebb egy órával kiszállnak a helyszínre, percek alatt elvégzik a piszkos munkát, és már mennek is. Új csaták, új kihívások várnak rájuk. Minden túlélt napért hálát adnak. A Kapitány komoly, szakállas, őszes úriember, már tekintetével is összefogja a csapatot. A neve, amit csak kevesen tudunk, Boday Zoltán. Amúgy, amikor nem az MTB-t (Mobil Takarító Brigád) igazgatja, kedélyes ember, vidáman beszél szinte bármilyen témáról, a mindenkori politikai-gazdasági helyzettől egészen az egyetemi ismerőseiről szóló anekdotákig. Korábban geofizikus volt, de mint azt mindannyian tudjuk, semmi sem örök, így 1995ben ő is váltani kényszerült, és megalapította a Total Vix nevű takarító céget, amely ‘96 óta az ifjúság úti épület (és sok egyéb hely) nagy részét tartja tisztán nap mint nap. Mikor átvették a feladatot az egyetem munkásaitól, a takarítás a közismert rongy és vödör technológiával zajlott, az eltelt évek azonban a takarítóbizniszben is komoly fejlődést hoztak, így azóta polírozó, fényező és mindenféle egyéb gépek róják az épületeket, nagyjából hatvanfős gyalogság kíséretében. Hogy miért nem találkozunk velük? A válasz nem a szupertitkos kommandós kiképzésben rejlik, nem is a lopakodó bombázókat megszégyenítő álcázási technológián, hanem csupán abban, hogy munkaidejük reggel fél 6-kor indul, és legfeljebb 8 órakor lejár, még mielőtt ez első alvajárók beérnének a hajnalban tartott órákra. Egyvalakivel azonban mindannyian találkozunk, és ő a Felderítő. A Felderítő mindig olyan ember, aki széles körű ismereteivel és talpraesettségével megold-

ja a legnehezebb problémákat is, vagy ha komoly a gond, idejében értesíti az MTB-t. Reakcióideje gyors, problémamegoldó készsége magasan az átlagember fölé emeli. Képes addig tartani a frontot, amíg meg nem érkezik a támogatás vagy a nehéztüzérség valamelyik gyorsan mobilizálható alakulata. Csonka Jánost, szerintem, már mindannyian láttuk, mondhatni látásból ismerjük. Az ő nevét is csak a többi alkalmazott ismeri, pedig már 5 éve, hogy közöttünk jár, és felszedi az otthagyott szemetünket, eltakarítja utánunk a kulturális hordalékot. Korábban próbálkozott az egyetemi polgárság jobb útra térítésével, de a súrlódásmentes kapcsolat nagyobb prioritást élvez a seregnél, mint a környezettudatosságra való nevelés, így ezzel felhagyott. Miután reggelente a gyalogság végez a napi teendőkkel, ő itt marad, a front veszélyesebbik oldalán, és délután egyig végez minden felmerülő problémával. Számunkra az ő posztján keresztül érezhető leginkább a takarítói státusz bizalmi volta, mivel a napközben össze-vis�sza hagyott dolgainkat ő adja le a portán. Persze a többiekre is komoly felelősség hárul, mikor oktatóink privát dolgait porolják, de mindeddig senkinek nem lehetett oka panaszra. Mi azonban ezt nem tudjuk. Az intézmény üzemeltetői annál jobban, sőt néha az oktatóink is észreveszik, olykor díjazzák munkájukat. Ha ők nem végeznék ezt rendesen és észrevétlenül, nekünk sem lenne természetes, hogy nem ér térdig a csikk az ,,A” porta előtt, tiszták a folyosók, vagy nincsenek tele a szemetesek. De van egy jó hírem. Azok előtt, akik szeretnének az egyetemen maradni, de nem éreznek tehetséget, erőt a tanításhoz, megnyílt ez a lehetőség is, mivel idén indulnak az első OKJ képesítést adó takarítóképzések. Jobb, mint a Mecsek-kommandó.

48 De Facto - II / 2 | Barta Gergely | A rendszer kiszolgálói


Még egy év a dagonyában Mindenki várta, mint a messiást, a kollégiumi felújítások kezdetét, amit már beharangozott a kormány, az egyetem, a média, a részeg, de jól értesült egyetemista, ám ismét elmarad a megváltás. Viszont úgy néz ki, jövő nyárra már eljön.

szálló színvonalára lett leharcolva az épület.

Higgyétek el nekem, eljön a renoválások megváltója, én tudom, hogy ez lesz az igazi, már vártam egy párat. A már szinte hihetetlen történet ott kezdődött, hogy a kormány bejelentette a PPP programot, ami a magántőke bevonását jelenti kollégiumok építéséhez, illetve felújításához. Igen, ez gyönyörű gondolat, viszont az egyetemnek is hozzá kell járulnia jelentős összeggel a felújításokhoz. A mai helyzetben az egyetem sajnos a kötelező közalkalmazotti béremelés és maradványképzés miatt nehéz anyagi helyzetbe került, amit egy kincstári biztos vészjósló megjelenése is bizonyít. Kérdezhetnénk: ha nincs pénz, akkor mire fizetik a kolihellyel rendelkezők a fejlesztési díjat? A helyzet az, hogy ezzel a pénzzel (ami egyébként egy teljes renováláshoz édeskevés lenne) a kollégiumi bizottságok rendelkeznek, és elsősorban a felszereltségen javító vételeket bonyolítanak le, mint számítógépek, hűtő, ágy, asztal, tv stb. beszerzése.

Egyetlenegy megoldás maradt: módosítani a Pécsi Tudományegyetem és az Oktatási Minisztérium közötti megállapodást, vagyis idén csupán a közbeszervezési eljárás kezdődhet meg, hogy aztán az elkövetkező nyáron végre beinduljon a tényleges felújítási munka. Az egyetlen vigasz, hogy nem csak a PTE került ilyen kellemetlen helyzetbe, hiszen az országban több egyetemen is hasonlóan beütött a gebasz. Optimista hozzáállással akár tovább is bizakodhatunk, hiszen egy év alatt sokkal alaposabban felkészülhet az egyetem a Boszi újjávarázsolására, a legnagyobb problémáról nem is szólva, ami nyolcszáz fő elhelyezését jelenti, amíg az építészmágusok gerendákat húzgálnak elő a cilinderükből. A Magasház kálváriájának egy újabb fejezete miatt (és attól tartok, A huszonöt emeletes című szappanopera még messze nincs a felénél sem) újabb problémával szembesült a felújításokat szorgalmazó testület. A Magasházat úgynevezett pufferkollégiumként kívánták felhasználni a felújítások alatt, vagyis az éppen aktuálisan szétbombázott majd ös�szerakott épületek lakóit költöztették volna a jelenleg az egy négyzetméterre jutó guano világrekordját tartó toronyba.

Előfordult, hogy a kollégiumokat üzemeltető Pannonlargo Kft. kezdett kisebbfajta felújításokba: járólapcsere és festés a vizesblokkokban, egyéb karbantartási munkák, amit a vendégszobákból befolyó bevételekből finanszíroztak. A kft. egyik munkatársának elmondása alapján nem tudnak, és nem is feladatuk a kollégiumok teljes felújításába beszállni. A felújítások egy évvel való eltolását a Boszorkány úti kollégium lakói szívták meg leginkább – ezt a koleszt már a tv-ben is az elrettentő példák között szokták mutogatni, nem is szólva egy viharos szenátusi ülésről, ahol fotók által büntetett a helyszín, ugyanis mára egy terrortámadást túlélt hajléktalan-

Egy osztrák befektetői csoport azonban ügyesen elhalászta az egyetem elől a huszonöt emeletest egy laza százmilliós felüllicitálással, és azóta sem sikerült megegyezésre jutni a sógorékkal. Az már csak tetézi a bajt, hogy csupán kóbor pletykákat hallani arról, hogy miként szeretnék azt hasznosítani. Sajnos a legrosszabb esetben akár az is előfordulhat, hogy pótkoli híján nyolcszáz férőhellyel kevesebbet tudnak a hallgatók rendelkezésére bocsátani. Egyelőre így állunk, tisztelt hallgatótársaim, de fel a fejjel! Eljön a felújítások nagy messiása, hiszen már az Ő hangját hallom az omladozó vakolatok tompa puffanásaiban is.

De Facto - III / 1 | Kovács István | Még egy év a dagonyában

49


Nedves gólyatábor Sikondán Mint minden első számból, az ez éviből sem hiányozhat a beszámoló a Gólyatáborról, így, nagybetűvel, lévén nevezett esemény már-már az őszi szemeszter nyitásának sine qua nonja. Nem beszélve a gólyákról, akik szegények – nagyrészük legalábbis – itt szembesülnek először azzal, mi a csuda az, amibe belevágódott a fejszéjük. Visszatekintő melodráma a gólyatáborról egy kiégett bölcsész és egy új husi tollából. A cikkírás legeslegelején roppantmód fokozódott együttérzésünk Ozzy Osbourne iránt, aki – midőn emlékiratai megírásához fogott – elkeseredetten konstatálta, hogy nem emlékszik semmire. Mi is hasonló problémákkal találtuk szembe magunkat, amikor sikondai emlékeinket akartuk felidézni – ugyanis az alkoholmámor ködébe burkolóztak. Mindazonáltal, míg Ozzynak egyedül kellett megvívnia ezt a harcot, mi többen állhattunk neki ennek a feladatnak. Az összes idős hölgy arcára ráfagyott a mosoly, mikor meglátták a buszhoz igyekvő, csendesnek éppen nem mondható csapatot. A kegyelemdöfést az adta meg a többi utasnak, amikor dalra fakadtunk – természetesen gitárkísérettel. Sikondára érve – ahol átvettük a nem megfelelő méretű gólyatábori pólókat – elkezdődött a három napig tartó mulatság. Kezdetben megszeppenve álltam magam is, ám a megfelelő italmennyiség elfogyasztása után elkezdődött a barátkozás. Az ital a legperverzebb változásokat idézi elő az emberekben – az én esetemben ez úgy manifesztálódott, hogy még táncra is perdültem – a többiek derültségére. De része volt ebben a sodró, lendületes zenének is, amelyet a 30Y szolgáltatott. Az éppen stúdiómunkáit folytató együttes sikert aratott a cuki kis gólyák között. Itt kell külön megemlékeznem arról is, hogy az összes elsőéves páratlanul bájos és érdekes személyiség. (Az... egyrészt. Az öregek meg le vannak... másrészt.) Csúsztatás: nem gólyatáborban történt, de gólya. A pengeélesre brillírozott, frissen és kevésbé frissen éretté vált elmék tündöklő sorában külön csillant fel az agy, mely nem hallott még Nagy Lászlóról. Midőn megemlítettük, hogy talán már az általános

iskolai irodalmi szöveggyűjteményben is fel lehet lelni tőle egy képverset, a megkérdőjelezhetetlen szatori állapotában kaptuk elbűvölő válaszát: „Ja, az a galambos!” – Aki ezt most nem értette, az a fennálló egyetemre erőszakolt nézet ellenére nem való ide, amúgy no comment. Szerencsére, a rémhírek ellenére nem ez volt az általános tendencia a gólyák körében Sikondán, bár a.) lehet, hogy az értelmesebb jött el gólyatáborba, bár a mellettem ülő izé arcára nézve ezt kétlem (A másik oldalán ülök.), illetve b.) lehet, hogy mi voltunk már annyira lezsibbadva, hogy hellyel-közzel egészen értelmesnek tűnt a nagy részük. A hajnalig tartó dínomdánomnak reggel lett vége. A nap aznap is keleten kelt, a következő huszonnégy órát keddnek hívták. Játékos vetélkedők segítettek az ismerkedésben és lebőgésben. Számomra a már nevében is sokat mondó „Legyen ön is ittas” volt a legkedvesebb. A csapatok egyformán jól teljesítettek a zsűri megvesztegetésében. Két izgalmas előadás is emelte a hangulatot – sokat tudtunk meg a diákhitelről, talán túl sokat is; és a kari vezetésről is többet tudtunk meg, mint amennyi egészséges lett volna. Erről ennyit, alkotótársam a Vadászban ült. (Kevésbé volt rossz a szórakoztatás, döbbenetesen szürrealista hely az, ha kedve van – mármint a helynek.) Este ismét fókuszáltunk a bulizásra, a Timur Lenk segítségével. Az együttes munkásságának megértésében segített az emelkedett beszélgetés, amit a piszoár fölött folytattunk. Felejthetetlen az élmény, ahogy vagy másfélszáz ember ütemesen ugrál „egy tál dödölle, ettél belőle”-t üvöltvén. Erős a gyanú, hogy az agykihajítósan nagyszerű, blőd koncert után Timur Lenkék gyakoribb vendégek lesznek immáron Pécsett is, mely legalábbis jó hír. A dalszövegek gyökerében fellelhető mély irodalmi igény egyértelműen kitűnt a „disznóólban fekve hányni, az ám a baró” sorban. Egészen természetes, idén nyáron megszokott módon az időjárás rendesen beletenyerelt a duhajkodásba, de a kitartó kevesek annál elszántabbak voltak. Aki nem tudja, mire vonatkozik ez a mondat, az nem volt ott, mikor fotósunk nem volt hajlandó kimenni zuhogó esőben-sárban ugráló embereket fotózni. De a nap nem csak ezért emlékezetes a cikk írói számára. Eme délután történt ugyanis, hogy egy

50 De Facto - III / 2 | Boda Gergő, Égő Áron | Nedves gólyatábor Sikondán


zöldre festett fejű, nemdohányzó gólya cigit kért – én barom, nem egyszerűen hogy adtam neki, de nem küldtem el, ráadásul meghallgattam az ökörségeit, ennek köszönhetően most is azt kell tennem, lévén mellettem süketel. Ugyanakkor én is hibát követtem el, amikor négyszáz ember közül azt választottam ki, aki feltehetőleg a campus (nincs is olyan Pécsett) legkevésbé értékes, szellemes társasága – lévén kiborítóan ostoba. Természetesen a keddi nap is fergeteges bulival zárult. Másnap a sportpályán „nedves játékok” várták az ébredőket, amennyiben ez az ébredés dél és kettő közé esett. A vízitekén csúszóképességünket tehettük próbára. Természetesen víz nem csak a játékok közvetlen közelében volt. Az eső folyamatosan esett. Az esti dühöngőben a Dundi Pocak lépett fel, nem várt meglepetésként, mivel az előzőleg meghívott zenekarnak le kellett mondani a fellépést. Hozzá kell-e tenni, mennyire volt hangulat és pörgés az esti buli alatt? Aki volt már Dundi Pocak-koncerten, úgyis tudja, aki meg nem, úgyis lesz, meglátja. Közel érthetetlen, hogy egy zenélni bevallottan nem tudó bulizenekar ilyen magával ragadó programot tud prezentálni. Hja, bölcsészlét: „Az érzés, ami számít. A többi csupán por és hamu” – ahogy a nagy öreg, Goethe mondta volt.

A többi már az alkohol ködébe fulladt. Csütörtök a hazamenetel napja volt. A harmadnapos gólyák véres szemekkel és kavargó gyomorral igyekeztek a kicsiny buszmegálló felé, amit sikerült csurig megtölteni, mint ahogy a buszt is – félórás késést okozva így, a már megismert nénik nagy fájdalmára. Ez volt az idei gólyatábor rövid krónikája. Már annak, aki frottírveréb módjára elröppent a táborvég első gyanújára, elvetemültebb alakok ezt elmulasztották megtenni, ők tényleg rosszul voltak utána. A gólyatábor idén is nagyszerű alkalom volt arra, hogy a gólyák megismerkedjenek egymással és a felsőbb évesekkel, akik hasznos tanácsokkal látták el őket (hehe). Plusz: az említett pengeéles elmék megkapták az első koptatóprogramot az egyetemen. Nem mintha gyakorlatlannak bizonyultak volna (hehe), de van még behozni való. Aki vette a fáradtságot, és eljött a gólyatáborba, kihagyva ezzel akár a Sziget hangulatos eseményeit, mindenképpen kellemes emlékekkel távozhatott, ha egyáltalán emlékezett bármire is. Ezúton szeretnénk megköszönni a szervezőknek az áldozatos munkát, a türelmet és a kedves odafigyelést. Külön köszönet Resek Papának a potya három deci becherovkáért az utolsó utáni pillanatban.

De Facto - III / 2 | Boda Gergő, Égő Áron | Nedves gólyatábor Sikondán

51


„Nem félek attól, hogy munka nélkül maradnék” F.M.: Igen. 1996-ban vezették be a normatív finanszírozási rendszert, ami egy ideig jól is működött, de később a minisztérium úgy módosította ezt, hogy csak a kétszakos hallgatók után járt a teljes összeg, és az egyszakosok kevesebbet értek. Ennek következtében már dékánként kétszer kellett konszolidálni a kart. Ezekhez jöttek aztán később a már említett dolgok: a bolognai folyamat és a felsőoktatási törvény. DF: Visszatekintve az elmúlt hét évre, mik azok a problémák, amik megoldódtak, és milyenek érkeztek a helyükre? Mit tart ön nagy eredményeknek a BTK életében?

Hét év dékánság után távozott dr. Font Márta a Bölcsészettudományi Kar éléről. A decemberben leköszönt vezetővel az elmúlt hét év legnagyobb kihívásairól és eredményeiről, a kar előtt álló újabb nehéz időszakról beszélgettünk, és arról, milyen volt „belülről” ez az időszak. De Facto: Nem túl nyugodt időszakra esett dékánsága. A felsőoktatási törvény, a jövőre bevezetésre kerülő bolognai folyamat, az új érettségi és felvételi rendszer; egyik változtatás sem ment simán, folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb botrányok. Dékánként ezeket hogy élte meg? Dr. Font Márta: Ezek a problémák valóban meghatározták az elmúlt két-három évet, ám hétéves dékánságom nagy részét nem ezek jellemezték. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az előtte levő évek sokkal nyugodtabbak lettek volna. Ide tartozott például a bölcsész képesítési rendszer országos szintű kidolgozása, a kreditrendszer bevezetése, és ekkoriban kezdődött a bölcsész normatíva „leértékelése”, amelyre nem tudom, hogy a mostani hallgatók mennyire emlékeznek. DF: Ekkor született meg az a döntés, hogy az egyszakos hallgatók után kevesebb normatíva jár?

F.M.: A legnagyobb eredmény szerintem mindenképpen a Neveléstudományi Intézet helyzetének rendezése. Ez hosszú időn keresztül önálló intézetként működött, ami semmiképpen sem volt szerencsés állapot, hiszen a neveléstudomány egyértelműen bölcsész diszciplína. Többéves vita után sikerült elérni, hogy az intézet visszakerüljön a karhoz, és most már nem merül fel kétség azzal kapcsolatban, hogy ennek így kell lennie. A következő lépésnek egyébként az integráció befejezésének kell lennie; még több helyen van az egyetemen a bölcsészképzéssel párhuzamosan tanárképzés, aminek a bolognai folyamat befejeztével meg kell szűnnie. A tanárképzésben a BTK-nak összegyetemi szerepe lehet, és kell hogy legyen. Kari és egyetemi szinten felül az ország többi bölcsészettudományi karával megerősödött együttműködést tartom eredménynek. A közös finanszírozási nehézségek is arra ösztönözték a karokat, hogy együtt dolgozzanak, és úgy vélem, volt némi szerepem abban, hogy mára megerősödött a kooperáció. Pécs többször is otthont adott a Bölcsészkollégium összejöveteleinek, és rengeteg fontos, közös döntés született itt. DF: A bolognai folyamat lassan a végéhez közeledik. Mi a véleménye magáról a folyamatról, és ön szerint milyen változásokat hoz ez a PTE BTK számára? F.M.:Az az alapvetés, hogy létrejöjjön Európában egy egységes felsőoktatási tér, mindenképpen ésszerű. Ezt azonban sokféleképpen meg lehetett volna valósítani, és a magyar modell nem a legszerencsésebb. Én például jobbnak láttam volna a 4+2 éves rendszert, de az igazi gondot abban látom, hogy a reformot elsiették, és ahelyett, hogy forrást adtak volna hozzá, folyamatosak voltak az elmúlt években az elvonások. Márpedig nagyon

52 De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Nem félek attól, hogy munka nélkül maradnék


nehéz erőltetett tempóban véghezvinni úgy egy strukturális átalakítást, hogy pénz sincs rá. És még azt sem látjuk, hogy hogyan fog kinézni pontosan a mesterképzés és annak finanszírozási háttere. Ehhez még rengeteg egyeztetés kell. Konkrét példával élve: amennyiben indítunk egy gazdaságtörténeti történész mesterképzést, mi akadálya lenne annak, hogy ide közgazdász bachelor képzésben részt vett hallgató is jelentkezzen? A negatívumok között az ad okot optimizmusra, hogy az oktatói gárda változatlan marad, és remélhetőleg a kedvezőtlen feltételek között is képes lesz ez a személyi állomány a minőségi oktatásra. DF: Szóba került már a kar kétszeri konszolidálása. Idén újra rengeteg alkalommal hallhatunk a PTE anyagi nehézségeiről, a klinikák által termelt milliárdos veszteségről, és arról, hogy a kétszeri, fedezet nélküli kötelező közalkalmazotti béremelés is folyamatosan hiányt termel. Mi a BTK teendője ebben a helyzetben? F.M.: Az elmúlt évek során sikerült elérnünk a hiány lefaragását, ám az idei kétszeri béremelés azt jelenti, hogy a folyamatot megint elölről kell kezdenünk. Ennek pontos következményei az év végére derülnek ki, és a megfelelő lépéseket már az utódomnak, Somos dékán úrnak kell meghoznia. A béremelés persze önmagában kedvező, de az, hogy fedezet nélkül, ám kötelező módon kell megadni, azt jelenti, hogy újra hiány keletkezik. A legnagyobb problémát egyébként abban látom, hogy a felsőoktatás jelenlegi normatív finanszírozási rendszere nem működik megfelelően. A bölcsészképzésben több olyan speciális követelménynek kell megfelelni, amely növeli az oktatás költségeit, de a normatíva erre nincs tekintettel. Ami például működik a jogi karon, ahol egy oktató 200-300 embernek előadást tart, az nem járható út nálunk, ahol a nyelvszakokon 20 embernél többen nem járhatnak egy szemináriumra. Mindez több oktatót és több költséget jelent. A másik fontos tényező az akkreditációs követelményrendszer, amely meghatározza, hogy egy bizonyos képzésnek milyen feltételeknek kell megfelelnie, például hány minősített oktató kell egy szak indításához. Ezekre a költségekre a normatív finanszírozás szintén nincs tekintettel.

vényében megállapítani a finanszírozást, hogy egy adott szak indításához milyen követelményeknek kell megfelelnie, és ennek költségvonzatait – hány professzor szükséges hozzá, hány oktató – megvizsgálni. Úgy vélem, ez közelebb állna a valós helyzethez. DF: Beszéltünk már az elmúlt hét év sikereiről. Mi volt dékánsága legnehezebb döntése? F.M.: Hét év alatt rengeteg nehéz döntést kellett meghozni, képtelenség kiválasztani egyet. A legnehezebbek a személyeket érintő döntések voltak. Rengeteg esetben volt szükséges a megszorító jellegű gazdasági intézkedéseket a személyes kapcsolatok szintjén elfogadtatni. Ilyenek voltak például a tanszékösszevonások; ezeknek szükségességének megértetése mindig nehéz feladat az érintettekkel. DF: Hét év dékánság után visszatér az „egyszerű” egyetemi professzorok közé. Mik a tervei az elkövetkező időszakra? F.M.: Mindenképpen szeretnék alkotói szabadságra menni, ami hozzásegíthet, hogy feltöltődjek; hét év dékáni munka sok feszültséget jelentett. Ezenkívül jövő májusig egy tankönyvet is meg kell írnom. A középkori-koraújkori doktori iskola vezetőjeként egy hároméves OTKA-kutatást is elnyertem, ami fiatal kollégák számára is lehetőséget jelent. A tanszéken is szeretnék jobban jelen lenni, és jobban segíteni például a hallgatóknak a TDK-ra való felkészülésben, mert dékánságom alatt ez óhatatlanul némileg háttérbe szorult. Nem félek attól, hogy munka nélkül maradnék. És persze a kar életének is részese maradok. A Kari Tanácsban én fogom majd ellátni a pro-dékáni tisztséget, így a döntésekből is kiveszem valamennyire a részem. A hét év dékánság alatt rengeteget tanultam, teljesen máshogy látom ma már az egyetem, a kar működését, mint tanszékvezető professzorként előtte. Úgy érzem, személy szerint is profitáltam ebből a hét évből. Nem ártana, ha ezt többek kipróbálhatnák.

DF: Tehát szerencsésebb lenne például egy olyan rendszer, amely az akkreditációs feltételekhez kötné a finanszírozást? F.M.: Igen, egyfajta megoldás lehetne annak függ-

De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Nem félek attól, hogy munka nélkül maradnék

53


„Élhető kart hozunk létre” jobban ismertem a kar helyzetét és egyben a külső adottságokat is. Ezért nem meglepő, hogy egy dékánhelyettes realisztikusabb programot tud letenni az asztalra egy hasonló esetben. Ebben látom én a választási sikerem okát – no meg abban, hogy a Kari Tanács tagjai is tisztában vannak azzal, hogy egy dékánnak mekkora mozgástér áll rendelkezésre, és az én tervezetem ezeken a határokon belül maradt. DF: Bár elődje hét éve sem nyugodtságáról volt híres, már látható, hogy az ön előtt álló ciklus is rengeteg problémát hoz magával. Bolognai folyamat, érettségi, felvételi rendszer; beszéljünk ezek közül Bolognáról mint a legégetőbb problémáról. Hogyan fog ez működni ön szerint nem egészen egy év múlva a bölcsészkaron? Milyen változásokat hoz?

Új dékán kerül a PTE BTK élére januártól Somos Róbert személyében, aki az elmúlt két évben már dékánhelyettesként szerzett vezetési gyakorlatot. Beszélgetésünk az új vezetővel természetesen elsősorban a kar előtt álló nehéz időket boncolgatta. De Facto: Mi vitte rá arra, hogy pályázzon erre a jelenleg nem feltétlenül túl hálás posztra? Somos Róbert: Az elmúlt években dékánhelyettesként tevékenykedtem, és úgy láttam, hogy a dékáni tanács támogatja célkitűzéseimet. Másrészt szerettem volna kipróbálni magam egy olyan területen, ami még új számomra. Úgy vélem, hogy a tudomány és az oktatás mellett egy egyetemi embernek ki kell vennie a részét a közösség életének más jellegű feladataiból is. DF: Meglehetősen nagy fölénnyel, 16/4-es zataránnyal nyerte a választást ellenfelével, János professzorral szemben. Mit gondol, köszönheti ezt a nagymértékű támogatást a záson?

szavaBoros minek szava-

S.R.: Ehhez az is hozzátartozik, hogy dékánhelyettesként mindenképpen volt némi helyzeti előnyöm. A pozíciómból adódott, hogy versenytársamnál

S.R.: Valóban Bologna jelenti a legnagyobb kihívást, bár évek óta dolgozunk vele, a java még csak most következik. Az már biztosan látszik, hogy a bolognai rendszerű képzést mindenképpen el kell indítani, nincs más alternatíva. Ebből azonban máris rengeteg nehézség következik. Ilyen például a finanszírozás kérdése. Itt még rengeteg dolog nem világos. Nem tudjuk, hogy milyen normatívák lesznek, és a belső elosztást, belső terheket is újra kell gondolni. A legnagyobb nehézséget véleményem szerint a bölcsészoktatás bonyolultsága okozza, amelyeket a bolognai folyamat, ha lehet, még tovább bonyolít. A másik előttünk álló nehézséget az egyetem nehéz gazdasági helyzete jelenti, ami azért összefüggésben van Bolognával is, például a finanszírozás előre nem láthatóságával. Sok kihívás lesz majd, szerintem, amelyek azonnali reakciót és beavatkozást igényelnek. Ezért is szeretném, ha a kar – ahogy programomban is megfogalmaztam, a „professzionális Bölcsészettudományi Kar” – minél olajozottabban működne, mindenki végezné a maga dolgát. Persze jelenleg, amikor még a törvényi háttér sem biztos, és rengeteg újítást vezettek és vezetnek be, nehezen megvalósítható ez az idea. DF: A felsőoktatásról szóló híreket Bologna mellett a diplomás munkanélküliség uralja, és ezek a hírek a bölcsészeket nem túl sok jóval kecsegtetik. Mit tehet egy dékán ezzel kapcsolatban? Egyáltalán, kell-e tennie valamit? S.R.: Nyilván a hallgatók számára ez égető kérdés. Én úgy vélem, hogy a diplomás munkanélküliség Magyarországon még nem súlyos probléma. Néhány éven belül az lesz, így foglalkozni kell vele, de most a statisztikákból az derül ki, hogy a diplomás

54 De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Élhető kart hozunk létre


pályakezdők egy éven belül képesek elhelyezkedni. Mindemellett, véleményem szerint, folytatni kell a Hallgatói Önkormányzattal együtt például az Állásbörzék hagyományát. Idevág még egy tavaszonta megrendezésre kerülő bölcsészfesztivál terve is, ami egyrészt alkalmat adna a kar azonosságtudatának megerősítésére, és egyben lehetőséget adna a régebben végzett hallgatók meghívására, akik a jelenleg idejárók számára adhatnának tanácsokat. A pécsi kulturális intézmények nagy részében például a karon végzettek dolgoznak, így ezzel a kezdeményezéssel a város felé is képesek lennénk nyitni. Eddig is célunk volt egykori hallgatóink sorsának nyomon követése, ezt kell még nagyobb hatásfokon művelni, és ezeket az információkat természetesen megosztani az idejárókkal. DF: Az új keletű problémák közé tartozik a demográfiai hullám is, hiszen a fiatalok csökkenő száma miatt néhány éven belül óriási verseny indul a felsőoktatási intézmények között a hallgatókért, illetve az értük járó normatíváért. Ez intézmények megszűnését is okozhatja többek szerint. Mi várhat a PTE BTK-ra? S.R.: Úgy vélem, hogy Pécs ebből a szempontból jó pozícióban van, hiszen a régióban nincs más jelentős felsőoktatási intézmény, amely nagy számban szipkázhatná el innen a hallgatókat. Másrészt a bolognai folyamat miatt elsősorban a főiskolák kerülhetnek gondba. A felvételizők olyan helyre jelentkeznek ugyanis elsősorban, ahol megvan a lehetőség a továbblépésre a bachelor szint után. Ezen a téren a nagyobb egyetemek előnyt élveznek tudományos potenciáljuk miatt a főiskolákkal szemben. Az én ciklusom alatt így ez a probléma nem lesz túl nagy horderejű. Évről-évre csökkeni fog persze az államilag finanszírozott helyek száma, ám ezt még egyelőre kiegyenlítik majd az elmúlt évek nagy létszámú évfolyamai. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a problémával ne kellene foglalkozni – de nem tartozik a legégetőbbek közé. A megoldás egyébként nyilvánvaló: minőségi oktatást kell nyújtani, ezzel vagyunk képesek versenyezni. DF: Mik a legfontosabb feladatai hivatalba lépése után? S.R.: Mindenképpen szeretném elérni, hogy a Tanulmányi Osztály előtt állandósult sor megszűnjön. Ezen a téren, de másutt is, szeretném az ügymenet sebességét növelni. Folyamatosan konzultálnom kell a tanszékekkel, az egyetemi vezetéssel, és kiala-

kítani a professzionálisan működő Bölcsészettudományi Kar alapjait. Ezután következik a terv konkrét megvalósítása, ahol már az új dékánhelyettesek – Szijártó Zsolt és Kelemen Gábor – is fontos szerepet kapnak. Az egyéb feladatok – mint például a mesterképzés kialakítása – maguktól adódnak. Természetesen nagyon lényeges a bachelor képzések minél zökkenőmentesebb indítása is. DF: Font dékánasszonnyal beszélgetve szóba került az egyetem és a kar újbóli nehéz anyagi helyzete is, amelyet például az idei kétszeri fedezet nélküli közalkalmazotti béremelés okoz. Ennek hatásaival kapcsolatban azt válaszolta, hogy immár Ön az illetékes. S.R.: Nem szeretnék elhamarkodottan nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Programomban készítettem egy számítást a várható hiányról, eszerint decemberre a decentralizált kereten mintegy 100 milliós mínusz várható. Azonban pontosabb adatokra lesz szükség, mert a rektori előrejelzés ennél optimistább. Az valószínű, hogy a gazdálkodási szigort meg kell tartani. Másrészt úgy vélem, hogy a béremelés azt is jelenti, a nyilvánvaló nehézségeken túl, hogy megteremtődik egy világosabb és kiegyensúlyozottabb viszony az oktatói jogosultságok és kötelezettségek vonatkozásában, ami a professzionális munkavégzés alapja. Ha az egyetem elfogadhatóbb bérviszonyokat teremt, akkor az elvárásait is világosabban fogalmazhatja meg, és a kollégákon is jobban számon lehet kérni kötelezettségeiket. DF: Hogyan kívánja látni a kart három év múlva, ciklusa végén? S.R.: Nem számítok látványos áttörésre, hiszen nehéz idők állnak előttünk. Másrészt a legfőbb nehézségeket a kar épületeiben, infrastruktúrájában látom, és ezen a téren három év alatt nehéz jelentős javulást elérni. Odáig el kell jutnunk, hogy a bachelor képzésre több száz főt befogadó tantermeket tudjunk létrehozni vagy használatba venni. Három év múlva jelenlegi oktatásunk szegmensében, azaz a hagyományos bölcsészstúdiumok és modern társadalomtudományi diszciplínák széles körében a master-szintű szakasz beindulását szeretném látni. Egy szellemileg pezsgő, a jelenleginél több doktori iskolával rendelkező, élhető egyetemet és kart kell létrehoznunk közösen.

De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Élhető kart hozunk létre

55


Tájkép csata után Több év „előkészítés”, megszámlálhatatlan változat, torokátharapós viták és egy alkotmánybírósági vétó után megszületett az új felsőoktatási törvény. A régi legalább fél évtizeddel túlélte magát, béke poraira. Az új törvény végleges verziójával már majdnem mindenki elégedett. Többször foglalkoztunk már az új felsőoktatási törvénnyel. Első körben tavaly ősszel, amikor úgy tűnt, hogy néhány héten belül elfogadásra kerül, másodszor idén kora tavasszal, amikor szintén így tűnt. Májusra aztán lett is törvény, és az azonnal az Alkotmánybíróságon kezdte meg pályafutását, csak azért, hogy október végére alkotmányellenesnek minősítsék. Az ok az egyetemi autonómia Igazgató Tanácsok általi súlyos, szükségtelen csorbítása volt. Talán néhányan emlékeznek rá: az IT lényegében az egyetemi szenátus szerepét vette volna át, hiszen minden fontos kérdésben övé lett volna a döntési jog. Mindez több aggályt is felvetett a felsőoktatás szereplőiben. A legnagyobb gond, ahogy azt a vele készített interjúban Komlóssy László rektorhelyettes is kiemelte (De Facto, 2004. szeptember) az IT ös�szetétele volt. A korai verziókban a minisztérium által jelölt személyek többségben lettek volna a testületen belül, ami annak veszélyét hordozta magában, hogy a felsőoktatási intézmények politikai befolyás alá kerülnek. Hasonlóképpen visszatetszést keltett a felsőoktatási intézményekben, hogy az IT-tagsághoz elegendő lett volna a középfokú végzettség. Az IT koncepciója a hallgatók számára sem volt feltétlenül kedvező. Bár a törvény szavatolt juttatást a HÖK-ök számára, a hallgatói önkormányzatiság mozgástere sok helyen jelentősen szűkült volna. A hallgatók ugyanis több nagy állami egyetemen (pl. Pécsett) erős jelenlétet harcoltak ki maguknak a szenátusokban, és mindez szükségszerűen azt jelentette, hogy a szenátus szerepének marginalizálódásával ezek az eredmények is elvesztek volna. Bár az IT-be a hallgatók is delegálhattak volna egy tagot, mindez azonban meg sem közelítette volna például a pécsi arányokat, ahol az egyetemi szenátus egyharmadát alkotja a hallgatói frakció. Voltaképpen az is nehezen érthető, hogy az IT miért került bele a törvénytervezetbe, hiszen a törvény elsődleges célja a bolognai folyamat szabályozása, biztos háttérrel való ellátása volt. Ehhez a kérdéshez

vajmi kevés köze volt az IT-nek, így a legvalószínűbb az a feltételezés, hogy Magyar Bálinték két legyet kívántak ütni egy csapásra azzal, hogy a szükséges változtatások mellett minden elképzelésüket egy törvénybe pakolják. Ebben az esetben a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt az OM tervezte. A sokszor viharos egyeztetések során az OM felváltva alkalmazta a mézesmadzagot és a korbácsot, és 2006 tavaszára sikerült sokadik verzióban tető alá hozni egy olyan szöveget, amelyre nagy nehezen mindenki rábólintott. A parlamenti szavazás a menetrendszerű ellenzéki tiltakozáson túl sok izgalmat nem tartogatott május végén – de hasonlóan nem volt meglepő Mádl Ferenc köztársasági elnök lépése sem, aki kapásból az Ab elé küldte a törvényt aláírás helyett. A volt államfő arról híres, hogy minden olyan törvény, amit normakontrollra küldött, alkotmányellenesnek bizonyult, és ez jelen esetben is így volt: október végén az AB helyénvalónak találta Mádl aggályait. Ezzel az érettségi-, majd felvételi botrány után jelentősen meggyengült miniszter még nehezebb helyzetbe került. Szeptemberben még semmi sem volt meg a nem egészen egy évvel később rajtoló bolognai képzés jogi hátteréből, miközben a több éves munkával létrehozott, a Magyar-féle OM fő művének számító új felsőoktatási törvény az Ab előtt pihent. A kormányzat Münchausen báró módszerét alkalmazta: előkapták a régi, több mint tízéves törvényt, és annak módosításával lehetővé tették, hogy 2006-ra az intézmények egyáltalán megindíthassák a kétszintű képzés első fázisát. Ez a megoldás azonban semmiképpen sem lehetett kielégítő, ráadásul az ellenzék is azonnal az Alkotmánybírósághoz fordult. Bár az október végi Ab döntés újabb csapást mért a minisztériumra és az egész kormányra, egyben azt is jelentette, hogy véget ért a patthelyzet. A tárca azonban újra súlyos időzavarba került: ahhoz, hogy a törvény januártól életbe léphessen, villámgyors egyeztetésre, előkészítésre, majd szavazásra volt szükség. Ennek első lépéseként november elején a szakmai szervezeteket hívták egyeztetésre – a nagy sietségben „csupán” a HÖOK és a rektori konferencia nem ért rá, miután képviselőik két nappal előtte tudták meg a tanácskozás tényét. Mindez újabb elnyúló háborúskodás rémét vetítette előre, ám a következő héten látszólag megdöbbentő módon azonnal egyezség született.

56 De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Tájkép csata után


A tárca gyakorlatilag a teljes fronton visszavonulót fújt: egy hosszan elnyúló egyeztetés azzal járt volna, hogy az elfogadás a csonka tavaszi ülésszakra csúszik, amely után egy esetleges ellenzéki győzelem esetén egy tollhúzással semmisítették volna meg a törvényt. Célszerű, bár az előzmények ismeretében meglepő megoldás volt tehát a felsőoktatási szervezetek javaslatainak elfogadása és a „biztosra játszás” annak érdekében, hogy Sólyom László államfő biztosan aláírja a törvényt. Ennek legfőbb eszköze az IT teljes körű átalakítása volt. Az Igazgató Tanács teljes egészében eltűnt az új verzióból, helyére a Gazdasági Tanács lépett, amely csak gazdasági ügyekkel foglalkozik, a szenátus alatt található, ráadásul a tagok többségét az adott felsőoktatási intézmény jelöli. Az új verzió majdnem mindenkinek tetszik: a minisztérium annak örül, hogy végre lesz törvény, a felsőoktatás szereplői pedig annak, hogy az autonómia megmarad. Másrészt az elmúlt évek átmeneti helyzete folyamatos bizonytalanságot és káoszt okozott az infrastrukturális és anyagi gondokkal küzdő felsőoktatásban. Ironikus módon az új verzióval annak a HÖOK-nak volt a legtöbb baja, amely lényegében már 2004 őszén támogatásáról biztosította az akkor még szinte teljes közutálatnak örvendő törvényt. Tiltakozásuk oka, hogy a GT-tagsághoz feltétel a felsőfokú végzettség, ami olvasatukban korlátozza a hallgatói jogokat, ráadásul ellentétes az Ab határozatával. A hallgatói képviseletnek azonban vannak eltérő értelmezései is. A pécsi EHÖK álláspontja szerint például a hallgatók által jelölt személynek nem szükségszerűen kell hallgatónak lenni, másrészt pedig még mindig fennáll a lehetőség másoddiplomás vagy PhD hallgató jelölésére a testületbe. Ezenkívül a GT az egyetemi szenátus alá rendelt testület, így az EHÖK szerint jóval fontosabb az erős szenátusi jelenlét biztosítása.

felsőoktatási intézmények továbbra is vakrepülést folytatnak. A mesterképzés részletei még csak vázlatokban vannak meg, ami azt jelenti, hogy a jövőre felvételizők még nem lehetnek tisztában azzal, hogy milyen továbblépési lehetőségeik lesznek, nem tudni, hogy mit érhet az egyre telítettebbé váló munkaerőpiacon a bachelor végzettség, és ezzel párhuzamosan a kétszintű képzés financiális részét is homály fedi. A rettenthetetlen Magyar Bálint pedig a Magyar Akkreditációs Bizottsággal konfliktusba is került, amikor olyan szakok indulását engedélyezte, amelyeket a MAB szakmai kifogások miatt nem támogatott. Daliás időket élünk.

Bukott pénzügyminiszter a Gazdasági Tanácsban A PTE március elsejével felálló Gazdasági Tanácsába az oktatási tárca három tagot – Dracskovics Tibort, a Gyurcsány-kormány menesztett pénzügyminiszterét, Király Júliát, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatóját és Róna Pétert, a Róna és Társa Rt. elnökét – delegált. Az egyetem szenátusa február 23-ai ülésén dr. Vörös József egyetemi tanárt, dr. Bélyácz Iván akadémikust, dr. Kosztolányi György akadémikus és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat javaslata alapján Kresák Gergely ifjúsági referenst tette a GT tagjává. Az OM és a PTE jelöltjein kívül alanyi jogon a GT tagjának számít a felsőoktatási intézmény rektora és gazdasági főigazgatója – esetünkben dr. Lénárd László és Ferenczi József. A GT elsősorban javaslattevő szerv, amely emellett az egyetemi döntések végrehajtását és előkészítését ellenőrzi.

A törvény november 29-én a parlamentben megszavazásra került, Sólyom László aláírta, így márciusban életbe léphet. A PTE szenátusa február végén döntött a GT tagjairól: bölcsészhallgatókként büszkék lehetünk, hogy volt HÖK-elnökünk, Kresák Gergely (Kresi) képviseli itt a hallgatók érdekeit. Persze a magyar felsőoktatás izgalmas évei még nem értek véget. Bár a bolognai rendszer jogi háttere végre készen áll, a képzéssel kapcsolatban a

De Facto - III / 2 | Stemler Miklós | Tájkép csata után

57


Állókép a mozgóképről Szomorú kettősség jellemzi Pécs filmes életét. A helyi alkotók és a közönség örömmel konstatálta az Európa Kulturális Fővárosa pályázattal párhuzamosan a megsűrűsödő rendezvényeket, de az év eleje az Uránia teljes leállását hozta. Pedig az őszi felfutást mintha a cím elnyerése is igazolta volna – a helyi kultúrerősségként kiemelt filmes közösség komoly megpróbáltatásokkal küzd, de bízik a legjobbakban. Az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázók bemutatkozásaiból talán még emlékezni annyira, hogy minden városban az eddig is meglévő sajátosságokat próbálták erősíteni – nálunk többek közt a filmes alkotókat és a fogékony közönséget. A pályázatok másik fő vonala volt (talán Budapesté kivételével persze) a kulturális decentralizáció szorgalmazása, mely mintha máris megvalósult volna – a pályázat készítése idején és végül az EKF-cím elnyerése után is sikeresen találkoztak a központi kezdeményezések a helyi szervezkedésekkel. Az egyik leglátványosabb siker volt a Pécsi Filmünnep szeptember 28. és október 2. között, az Apolló és az Uránia mozi rendezésében. Ez a rendezvény vélhetően profitált a pályázatból, de a rendezés – a szervezők szerint – magától is összejött volna. Az akkoriban még csak formálódó, 2010-re irányuló forrásokból ez a kezdeményezés még nem részesülhetett. A következő epizódban az Apolló Artmozi háza táján izzottak fel az események. Az október 9. és 15. között bonyolított Mozgókép Fesztivál inkább a szakmának szólt, ami a nézőszámon is megmutatkozott. A szervezés során problémákkal kellett megküzdeni a finanszírozás tekintetében: a központi kultúrkeretek megnyirbálása következtében az eltervezett keret alig tíz százaléka állt rendelkezésre. A fesztivál azért lezajlott, de a marketingre és járulékos költségekre szűkösen jutó pénz miatt kevés visszhanggal. Mindezek tükrében kérdéses, hogy ez a fesztivál visszatér-e jövőre. Nagyobb port vert fel a Konferencia az art-mozikért, ami október 18. és 20. között zajlott a budapesti ART-mozi egyesület szervezésében, szintén az Apollóban. A hazai művészmozikat segítő társaság által összehívott tanácskozásról Potyondi Rita Linda, a pécsi mozi vezetője elmondta: a konferencia

célként a hazai art-mozik állóvizének felkavarását, a Kulturális Minisztériumban megrekedt normatív támogatások ügyének rendezését tűzte ki, mivel a filmtörvény által megítélt kifizetések folyamatos csúszásai már-már az art-mozik létét fenyegetik. A szakmai fórum eredményes volt abban a tekintetben, hogy sikerült egy cselekvőképes összefogásba tömöríteni az art-mozikat, ezzel megteremtődött egy közös reklámozási, lobbizási és szponzorálási lehetőség. Ez akár a kópiák bemutatási helyeinek befolyásolásában is megmutatkozhat – azaz gyakoribb és frissebb bemutatókat jelenthet a nézőknek, egyúttal jobb látogatottságot a moziknak. A tanácskozás kapcsán Potyondi Rita Linda szerint a résztvevőkben az a felismerés is megfogalmazódott, hogy a kisebb moziknak is egyéni arculatot és kínálatot kell teremtenie. Ehhez több kell, mint lerakni egy műsortervet az asztalra, alkalmazkodniuk kell annak a városnak az életéhez, amelyikben találhatóak – például tematikus vetítésekkel vagy régi filmek műsorra tűzésével. Az art-mozi konferencia pécsi megrendezésével a szervezők a kulturális decentralizáció mellett tették le voksukat, ami reményt adhat újabb (és népszerűbb) fesztiválok eljövetelére akár itt Pécsen, akár más vidéki nagyvárosokban is. Azt pedig, hogy a pécsi filmes élet nem állt meg az EKF-pályázat elnyerésének október végi örömmámora után sem, bizonyítja még néhány megmozdulás, mint például a november végén (már második alkalommal) megrendezett Rövidfilmest. Ezen a Control Stúdió Filmegyesület szervezésében helyi, illetve Pécsen tanuló amatőr filmesek mutathatták be munkáikat, összesen közel harminc rövidfilmet a Művészetek Házában. A controlosok (köztük jó néhány pécsi egyetemista) jelenleg éppen a kibővített és időben is széttagoltabb rövidfilm-bemutatókon dolgoznak – terveik szerint március elejétől kéthetente jelentkeznek sorozatos vetítésekkel az Apollóban. A hasonló bemutatkozások mindeddig csekély nézői érdeklődést hoztak, de a harmadik nekifutásra már nemcsak a filmek készítői, de a mozilátogatók és filmkedvelők felől is jelentős részvétel remélhető. A kezdeményezés mindenképpen értékelendő abból a szempontból, hogy egyedülálló megmutatkozási lehetőséget biztosít a helyi filmeseknek. Az art-mozikat is szorongató pénzhiány elől még az

58 De Facto - III / 2 | Nógrádi László, Bálint Dávid | Állókép a mozgóképről


Uránia mozi gárdája sem talált menedéket, de jelenleg nem is ez foglalkoztatja őket. A rendkívül szerencsétlen időzítéssel jelentkező problémák ugyanis működésképtelenné teszik a mozit – előreláthatóan hosszú hetekre. Mint azt Baumann Ferenc intézményvezető elmondta, az év eleji leállást felújításra igyekezte kihasználni a mozi üzemeltetője, de a tetőszerkezet átvizsgálása során olyan hiányosságokra derült fény – a nézőtér mennyezetét borító súlyos táblák rögzítése nem volt biztonságos – melyek elhárításáig a vetítések nem folyatathatók. Februárban tehát nem üzemel a nagy múltú filmszínház, ezzel a pécsi közönség le is csúszott az időközben Budapesten lezajlott 37. Magyar Játékfilmszemlét kísérő lehetőségekről. Egyebek mellett Szabó István Rokonok című munkáját is itt mutatták volna be, de várhatóan a fővárosi megmérettetés után országjáró körútra induló Szemle-morzsák sem kerülhetnek még vászonra a közben csak ácsok és egyéb építőmunkások által látogatható moziban. A városi finanszírozással üzemelő Urániára pedig több célból is szüksége lenne a filmes életére oly büszke megyeszékhelynek – a Kamera Hungária fesztivál egyik fő helyszíne is itt lenne. A televíziós Fesztivált március végén ismét Pécs látja vendégül (mint az a tervek szerint 2010-ig hagyomány lesz), de addig rendbe kell hozni az Urániát, ha nem akarják egyetlen másfél termes belvárosi mozival, esetleg a Plázához szervezett különbuszokkal áthidalni a súlyos helyszínhiányt.

A megoldás azonban – önkormányzati támogatással működő intézményről lévén szó – korántsem egyszerű. Lapzártánk idején a szakértői vizsgálatok eredményeiről vajmi keveset tudni. A város közgyűlése február közepén tárgyalt a mozi helyzetéről, és tízmilliós, a városi költségvetés részét képező keretet állított fel a hibák elhárítására. Ígéret már van arra nézve, hogy a Kamera Hungária itt kerül megtartásra, de ez vészesen szoros határidőt jelent, az építőiparban jelentéktelenül kevés időnek számító egy hónapot hagy a munkára. A mozi előterében addig is üzemel a kávézó, helyszínen jártunkkor a szokásosnál gyérebb vendégsereg iszogatott az előtérben. A több asztalnál felmerülő kérdést – mi is lesz most a város nagyobbik mozijával – a csapossal is megtárgyaltuk, aki csak az általános bizonytalanságról tudott beszámolni. Amellett érdekes adalékkal szolgált a jövőképhez, miszerint az Uránia leállása esetleg alapul szolgálhatna egy használhatóbb, nézőbarátabb mozi megszületéséhez. Ha a kultúrfővárosi pozícióra készülődő városban hirtelen akadna forrás egy komolyabb (legalább kéttermes) mozi létrehozására, akkor most kellene ezt betenni a meglévő, de részleges szétverésre ítélt épületbe. Ennél a vágyálomnál persze még a pultnál felmerült másik opció is jóval reálisabbnak mutatkozott: legyen planetárium az Urániából – ahhoz csak le kell kapni a problémás tetőt.

De Facto - III / 2 | Nógrádi László, Bálint Dávid | Állókép a mozgóképről

59


Tér, forma, szín Boldogságunkat lelhetjük meg a felismerésben, hogy a változó világban is akad, ami örök – mint az ostobaság vagy a bürokrácia. Ezekhez persze mind kevesebb köze van a „D” épületnek, amely titkos metamorfózisba kezdett. Az egykori kollégium több belsőépítészeti forradalmat átvészelt, a minőségi jobbulás szinte teljes megúszása mellett. Az idei nyárra azonban a kari vezetésben is felbuzgott a kreativitás, így szeptemberben már két és fél megújult szint várta a visszatérő egyetemi polgárokat. Az épületbe lépő vendéget/diákot/tanárt/besurranó tolvajt rögtön udvarias kis tábla fogadta, amely szerint az első emelet felújítása valamely (úgy emlékszem, uniós) szervezet segítségével valósult meg. A mementó azonban maga is emlékké vált, hamar ellopták. Így már csak a lépcsőforduló után eszmél a látogató: itt a szünidei festésnél is több történt. A padlót burkoló álmozaik eltűnt, modernszürke járólapréteg rejti a névtelen hős művét, aki egykor napokat áldozott a vörös és fekete csempék aprítására és szeszélyes mintákba rendezésére. A tanulmányi osztály előtt beüt a térélmény: csúcsra felkapaszkodó pionírok érezhetnek így, mikor először nekik bomlik ki a táj látképe. A krémszínű, néhol dekorcsempével megtréfált falak közt tarka plüssbe borult forgószék és ülőkék, még a határidőket újraértelmező levelesláda is megpuhult, bár mostanában nem látni – remélem, nem ülőkének nézte valaki. Az erkély funkciótlan üvegdoboz helyett igazi tértöbbletté vált, ahol elszabadulnak a máshol szegényes tetris-alakzatokba kényszerülő csempék. A vadiúj beugró a szintén bekárpitozott kanapéval az utolsó közösségi helyként menti el a TO előtti teret. Hiszen eggyel fentebb befalazták a kommunikáció és a nyelvészet közti űrt. Ahol korábban kedv s öröm (sőt még régebben foci) röpködtek, most multimédiás labor jelzi az új kor új igényeit. Persze kár a zsibongókat üresen hagyni – feljebb raktárak és irodák használják ki a helyet – mégis az első emeleti megoldás a legszimpatikusabb, akármennyire emlékezet is egy gyerekorvosi rendelő várójára. A dékánia folyosója még a városimázsba is illeszkedik, bár a rusztikus kövek csupán vékonyka sorokban futnak a közeli távolba, a célzás érthető.

zódhatunk is, hogy kire gondoljunk hálával. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, valamint a Nyelvtudományi Doktori Iskola Alkalmazott Nyelvészeti Programjának együttes sikerét hirdető plakett lapzártánk idején még helyén volt – a négy keresztfejes csavar kevésbé tetszetős, mint a földszinten alkalmazott ragasztó, lopásgátlás céljára viszont alkalmasabb. Innen már nem érdemes folytatni a felfedezést. Aki nem látta ezerszer a tanszékek ízlése és a lomtalanítások szeszélyes felhozatala által megformált folyosókat, az ne is akarja: szürke linóleum, kopott fekete zománcfesték, sötétség – káosz, romlás, nemzethalál. Inkább forduljon vissza, és próbálja megjósolni, mikor ér az épület legtetejéig a “Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom fénykorát idéző jó szándék (meg némi fejlesztési forrás), mikor nem lesz több dizájnolni való. Hadd segítsek: soha. Szerencsénkre. Mindig akad majd egy kifelejtett lépcsőfok (mint a figyelmeztetésnek is beillő legelső a földszinten), egy eldugni való kapcsolószekrény, egy lemosni való grafiti. Remélem, a TO, a dékánia és a sok tanszék háza táján sosem ér véget az építő-szépítő munka – mint az óceánjárók festésénél: mire befejeznék, kezdhetik újra. Mi meg évekig járhatunk vissza álmélkodni, amíg csak jobb dolgunk nem akad.

Még egy lépcsőkanyar, és a helyi erőfeszítéssel kipofozott másodikon ámulhatunk, és végre tájéko-

60 De Facto - II / 1 | Nógrádi László | Tér, forma, szín


Nincs pénz, nincs higiénia? A nyílt napokon arról is tájékoztatni kellene az ország egyik legnagyobb egyetemére jelentkező leendő hallgatókat, hogy mindig hozzanak magukkal WC-papírt, szappant, kéztörlőt. Akik naponta járnak a Bölcsész­ -és Természettudományi Kar Ifjúság úti épületében, tudják, milyen állapotban vannak a mosdók; hiányoznak a legalapvetőbb higiéniai felszerelések, sok helyen a kilincsek, a WC-deszkák, és ha meg is vannak, többnyire nem mondhatóak tisztának. A gondnok csoportvezető, Katona Mária azt mondta, hogy a karok nem adnak elég pénzt megfelelő mennyiségű papír beszerzésére. Ha ezzel is spórolni kell, valóban komoly gondok lehetnek az egyetem gazdasági helyzetével. Mégsem tartom megfelelő magyarázatnak arra, hogy egy felsőoktatási intézményben, ahol a jövő értelmiségét képzik, ilyen állapotok uralkodhassanak.

A problémával, úgy tűnik, senki nem foglalkozik a karon, és egymásra mutogat a gondnokság vezetője és az ellenőrzése alatt álló vállalkozó. A dékáni hivatalban azt a választ kaptam, hogy a dékánián nincs kijelölt személy, aki a mosdók vagy általában a kar tisztaságát ellenőrizné: egyetemi szinten a gazdasági vezetés mérnöki csoportja foglalkozik ezzel. A mérnökség viszont nincs jelen a karokon, a problémák tőlük messze találhatók. Az egyetem honlapján és az ETR-ben is megpróbáltam megtalálni az elérhetőségüket, de semmilyen erre vonatkozó információt nem találtam. A probléma tehát elakad a bürokrácia útvesztőiben. Felelős nincs, csak kulturált, értelmiségi emberekhez méltatlan állapotok.

A gondnokság vezetője kérdésünkre úgy nyilatkozott, nem ők a felelősek azért, hogy sokszor nincs WC-papír; a takarítással együtt vállalkozónak van kiadva a papírtartók feltöltése. Arra a kérdésre, hogy egy karon belül mért vannak különbségek, például a Rókus utcai épületben miért lehetnek jobbak a mosdók tisztasági és felszereltségi körülményei, azt a választ kaptam, hogy mivel az egy sokkal zártabb épület, nem lehet ellopni a papírt, illetve nem mehetnek be idegenek, ezért lehetnek ott tisztábbak a mellékhelyiségek. Az Ifjúság úti épület takarítását végző vállalkozó, Bodai Zoltán azt mondta, ők csak a mosdók tisztán tartásával vannak megbízva, a papír, kéztörlő, szappan kihelyezése az egyetem feladata. Azt is megtudtam Bodai Zoltántól, hogy naponta csak egyszer takarítanak, ami egy ilyen sok embert kiszolgáló intézmény esetében kevésnek mondható.

De Facto - III / 2 | Somfai Katalin | Nincs pénz, nincs higiénia?

61


Kellünk nekik Mire újságunk megjelenik a két forduló között, már jó sejtéseink lehetnek arról, hogy ki nyúlja le az ország vezetését újabb négy évre. A kampány idén is kellően erőt próbáló volt, bár a jelek szerint – hacsak a két forduló között nem történik valami óriási fordulat – idén nem voltunk annyira kívánatosak, mint négy évvel ezelőtt. Négy évvel ezelőtt már volt diákhitelünk, már akkor is ramaty állapotban voltak a kollégiumaink, és már akkor sem fértünk el az egyetemen. Mindezeket a jóságokat az akkori ellenzék azzal fejelte meg, hogy hallgatóként ingyen utazhatunk majd – persze, azóta sem, de ezt már akkor is csak valószínűleg a leginkább hinni akarók hitték el. A harc tehát vadul folyt a friss húsért, az egyetemista voksokért, jóval vadabbul, mint idén. Az abszurd ígéretek versenyéből idén nagyobbrészt kimaradt a felsőoktatás – már ha a Pécsett hosszú évek óta folyamatosan beharangozott, aztán valamiért mindig lefújt nagy kollégium-felújítást nem vesszük ide. A diákhitel kamatának épp április eleji csökkentése és kibővítése persze némileg gyanús lépés, ám ez legyen a legnagyobb bajunk. Direkt a felsőoktatás szereplőinek szánt kampányfogás nem igazán volt megtalálható idén a pártok kínálatában, és a hallgatók aktiválásával sem nagyon próbálkoztak.

Persze azért nem feledkeztek meg szavazatainkról. Gyurcsány Ferenc múlt tavaszi egyetemi turnésorozata – hozzánk március végén ért el – nyilván azzal a céllal is indult, hogy az ezekben a körökben nem túl fényesen álló MSZP helyzetét javítsa, no meg erre a célra szolgált az akkor nagy csinnadrattával elindított, és azóta is működgető Amőba. A miniszterelnököt Pécsett szerették, Debrecenben kevésbé; vagy azért, mert az MSZP állítása szerint a Fidesz direkt megzavarta az eseményt, vagy azért, mert nem szerencsés olyankor elmenni egy egyetemre fórumozni, amikor a kormány felsőoktatás-politikájának hála ott épp nagy leépítések vannak. Debrecenben ez volt a helyzet. Pécsett viszont minden valószínűség szerint bejött a kormányfő terve, már csak azért is, mert ide ajándékkal, a FEEFl karrá alakításával érkezett (bővebben lásd: De Facto, 2005/2). Gyurcsány mellett egy volt miniszterelnök, Orbán Viktor is nagyon kíváncsi lett negyedévvel később a pécsi hallgatókra, ő a Nemzeti Konzultáció keretében a HÖK-vezetőkkel tárgyalt, Pokorni Zoltán volt oktatási miniszterrel az oldalán, aki legott meg is ígérte, hogy mindent vis�szacsinál, amit Magyar Bálint elrontott. A sor persze hosszú, ám erősen kérdéses, hogy mennyire lenne jó megint alapjaiban átszabni az egész felsőoktatást, miután mostanra nagy nehezen összeállt. Úgyahogy. Másrészt mintha Magyar Bálint személye kapcsán egyetértene a két egymásnak feszülő nagy párt, mármint abban, hogy egyikük sem kér újabb négy év Magyar Bálint-uralmat az oktatás területén. Bármennyire kedvező is lenne ez miniszterünk teljesítményének tekintetében, nagyon ne bízzuk el magunkat: az MSZP már négy éve sem akarta odaadni ezt a tárcát, aztán ez lett belőle. A két vezér lagymatag érdeklődésén túl nagy igyekezet nem mutatkozott az egyetemista szívek megnyerésére; a nagy ígéretháború közepette ennek a rétegnek nem jutott túl nagy figyelem, és a pártok hallgatói fórumok szervezésében sem jeleskedtek. A felsőoktatás a jelek szerint csökkenő átpolitizáltsága másik oldalról viszont mindenképpen jó jel. Míg négy éve országszerte több botrány is származott abból, hogy egyes felsőoktatási intézményekből kitiltottak pártpolitikusokat vagy pártokhoz köthető

62 De Facto - III / 3 | Stemler Miklós | Kellünk nekik


közéleti személyiségeket (például a nagyszerű Viktor című könyv szerzőjét, Kende Pétert az ELTE-ről), idén erre nem volt példa – talán azért is, mert a politikusok sem akartak behatolni. A PTE-n – és minden valószínűség szerint más felsőoktatási intézményekben is – mostanra már erőteljesen szabályozzák a politikai megnyilvánulásokat; ennek megfelelően az egyetem szervezeti egységeinek természetesen pártatlannak kell lenniük politikai kérdésekben, másrészt csak speciális esetekben adhatják bérbe politikai célokra az egyetem kezelésében található ingatlanokat (lásd keretesünket). Érdekes kiskaput jelent természetesen a közhivatalt viselő személyek szereplésének joga. Ennek az elvnek megfelelően lehetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fóruma, avagy Magyar Bálint miniszter felvételi tájékoztatója egyetemi létesítményben, szemben Orbán Viktor pártelnök HÖK-vezetőkkel való tárgyalásával, amelyre az Aranykacsa étteremben került sor (persze talán a pártelnök be sem kívánt jönni az egyetemre). Bármennyire is magától értetődő azonban a közhivatalt viselő személyek, jelen esetben kormánytagok szereplése, mindez óhatatlanul előnyt is jelent számukra. Bár e sorok írója tanúsíthatja, hogy sem a kormányfő, sem minisztere nem fejtett ki pártpropagandát pécsi szereplése alatt, és a köz tájékoztatásán volt a hangsúly, egy ilyen esemény nyilvánvaló módon leginkább kormánypropagandára szolgál, és innentől kezdve a határ igencsak vékony.

nagy előrelépés valamiféle nyugati demokrácia fele. 2. § (1) Az Egyetem valamennyi szervezeti egysége teljes pártatlanságot köteles tanúsítani minden politikai erővel szemben, és a 3-5. §-ban meghatározott kivételtől eltekintve köteles elzárkózni minden, valamely párthoz, illetve pártpolitikushoz kötődő politikai rendezvénytől, valamint írásos és szóbeli propaganda tevékenységtől. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom vonatkozik az Egyetem központi vagy kari kezelésben levő helységeinek e célra való bérbeadására, vagy bérleti díj nélküli rendezvény tartására, szórólapok, plakátok terjesztésére, az egyetemi média működésére. 3. § Pártpolitikusok és egyéb személyek olyan oktatási vagy ismeretterjesztési célú szerepeltetése során, mely alkalmas politikai propaganda kifejtésére, gondoskodni kell a rendezvény szakmai jellegének megőrzéséről és a paritásos elv biztosításáról. 4. § Nem esik korlátozás alá a közhivatalt betöltő személyek részvétele vagy szerepeltetése valamely egyetemi rendezvényen, ugyanakkor a protokoll szabályainak betartásával fel kell hívni figyelmüket arra, hogy kerülniük kell a nyílt pártpropagandát, megnyilvánulásaikban alkalmazkodniuk kell az Egyetem szabályzataihoz.

A mindenkori kormányzó erők tehát, ha úgy tetszik, előnyt élveznek, ám az egyetemi polgárok azon jogát sem lehet elvitatni, hogy tájékozódjanak az őt is érintő ügyekről, és a legtisztább forrás – elvileg – maga a kormány, illetve annak tisztségviselői lehetnek. A legigazságosabb megoldásnak így még mindig ez tűnik, és bízzunk a hallgatók intelligenciájában, akik remélhetőleg képesek a hiteles információkat és a parasztvakítást megkülönböztetni. Végezetül örüljünk együtt annak, hogy a jelek szerint most nem fenyeget ahhoz hasonló eset, mint amikor 2002-ben, a természetesen nem megerősített pletykák szerint, egy bizonyos HÖK-elnök arra használta egy bizonyos HÖK pénzét, hogy egy bizonyos párt kampányát támogassa vele. Már ez is

De Facto - III / 3 | Stemler Miklós | Kellünk nekik

63


Csak óvatosan Sajnos a kampány a két forduló között sem kímél senkit, mindenhova befurakodik, legyen az szószék, egyetemi katedra vagy akár egy lepukkant kollégium. Mindenhova megérkeznek a plakáthuszárok, szánalmas csinovnyikok, politikusklónok. Tesznek nagy ívben mindenre, és mint egy megakadt bakelit, nyomják a propagandát a fülünkbe, tolják a plakátot az arcunkba. Legalábbis négy éve ez volt a trend. Idén valamivel rosszabbat vártam, hiszen nagy a tét, ha megérkeznek a várva várt EU-s milliárdok, beindulhat a szabadrablás, és ehhez már dukált volna egy nagy ívű anyázás-dömping, akár az egyetemen is. Az előző kampány talán már megkeményítette a szíveket annyira, hogy fel se tűnjön, ha a szemináriumra esetleg egy golfütőre erősített zászlóval jön be a kedves oktató. Előfordulhat, hogy a másfél órából nyolcvan percet az illető az egyik oldal gyalázásával tölt, majd egy finom váltással áttér az óra igazi funkciójának megvalósítására, a jegyzetelő diákoknak heveny kézgörcsöt okozva a hadarásával. Megeshet, hogy előadás közben a tökkelütött csoporttársadon vesz erőt a kényszer, hogy előkapja a suttogó propagandát (lelki)szegényes kelléktárából,

és máris képben leszel az angyalok és ördögfattyak küzdelmének állásáról, persze csak ha nem ülsz el onnan, azon minutában. Ha a lelki világát vesszük alapul, akkor konklúzióként vehetjük, hogy ez számára csak egy eszköz, hogy győzelem esetén pár hétig kiskirálynak érezhesse magát a ganajdombján, és naponta tizenötször olyan mondatok szökkenjenek ki foga kerítésén, mint: „Na ugye megmondtam, hogy mi nyerünk!” Bukás esetén pedig a „csaltak a rohadékok!” a leggyakrabban előforduló szóösszetétel retorikájukban. A kollégistákra különösen nagy veszély leselkedik, ugyanis ébredés után az ajtón kilépve méterenként botlik bele az ember narancsos vagy pirosvirágos plakátba, fokozva a reggeli gyomorműködést egy görbére sikerült éjszaka után. Nem lehet olyan ütemben letépni őket, mint ahogy ragasztják, engedélyük pláne nincs hozzá, ők a jó ízlés démonai, akik bármikor előbukkannak az árnyékból egy vödör enyvvel és egy hátizsák plakáttal, tizedmásodpercek alatt befednek bármilyen felületet, legyen az fal vagy akár ajtó. A legnagyobb veszélyeket az egyetemista által leg�gyakrabban látogatott helyek rejtik magukban, mint a büfék és más vendéglátóipari egységek, ahol koncentráltan fordulnak elő pártkatonák. Bolyongó lelkeket keresnek, akik eltévedtek a politika mocsarában, és még sehova sem sikerült nyakig belemerülniük a fekáliába, vagy próbálják kirántani szegényt, mert ugyebár a másik az mindig büdösebb, és inkább elvinné a nem kevésbé trágyaszagú, de frissen illatosított sajátjának érzett csatornamocskába. Ha ellenáll, esetleg az ellenfél táborát erősíti, na, akkor jön a szardobálás (mára már bátran kijelenthető) mint hungarikum, legrosszabb esetben ölre mennek, iszapbirkóznak egymás trutymójában, az anyák meg csuklanak. Vigyázat! Alkoholfogyasztás arányában nő agresszivitásuk, könnyebben reptetnek egymás irányába kutyagumit, poharat és boroskancsót. Amennyire vicces látvány tud lenni, legalább annyira emelkedik meg az adrenalinszint és a vérnyomás, de fő a nyugalom! Annyit tudok ajánlani mindenkinek, hogy nem szabad felvenni a kesztyűt. Mosolyogj rá, simogasd meg; tudjátok a szép mondást a lelki szegényekről, legyen meg az ő saját kis (men�ny)országuk, majd mi élünk a miénkben.

64 De Facto -III / 3 | Kovács István | Csak óvatosan


30Y: nincs tökölés A legalább annyira pécsi, mint ajkai banda végre “rendes” lemezzel jelentkezett. A Csészényi tér nem csak tartalmában, de gondozásában is előrelép: komoly kiadó, komoly promócióval. A siker azért a zenén (is) múlik: nézzük, mire számíthatunk. A 30Y megjelenése pár éve a magyar zenei palettán csak egy újabb alternatív zenekar felbukkanásának tűnt. Hogy nem a süllyesztőben végezték, talán annak is köszönhető, hogy sokan felismerték a bandában rejlő spirituszt és internetes fórumokon lelkesen verték vissza a fanyalgásra bármikor kapható önjelölt kritikusok támadásait (nem tagadom, én is a fikagépek táborát erősítettem). Az első albumuk (Egy perccel tovább – 2004) még meglehetősen bővelkedett hatásokban: elsősorban a Kispál és a Borz témáit lehetett kitapintani Beck Zoliék nótáiban, akik pénzt és energiát nem kímélve szétkoncertezték magukat. A legutóbbi BTK-s gólyatábori bulijuk után konstatálhattuk, hogy a zenekar átlépett egy határvonalat, innentől kezdve már számolni kell velük, ha valaki rockzenéről beszél Magyarországon. Új lemezüket bizsergő izgalommal tettem be a lejátszóba, és sajnos az első nótánál újra erőre kapott a gonosz énem. Végighallgattam az albumot, és úgy éreztem átvertek. Egy ilyen tehetséges csapat egy ilyen koszos, aránytalan hangzással akarja áttörni a sikerhez vezető kaput? Pár napig kerülgettem a lemezt, majd újra meghallgattam. Szép lassan került közelebb hozzám, számonként, ütemenként, mondatonként. Mostanra állandó szereplője a napi zeneadagomnak.

sek, elviszik a hátukon az albumot a teltházas koncertekig. A nótákban angolszász hatás is érezhető, átlépve az utóbbi huszonöt év magyar alternatív zenei hagyományait, amiben a torzított, harapós gitárok nem kapnak szerepet, inkább amolyan beatesen aláfestenek. Itt már nincs tökölés, prüntyögés, a nótákban ott az a sodrás és fiatalosság, amitől beindul a láb és kék-zöld foltokkal büszkélkedhetünk koncert után. Mégis megmarad egy karakteres magyar íz, amit a szőröstökű kritikusok hibának fognak fel, ezzel szemben örülnünk kellene, hogy létezik magyar dallamvilág, ami csak a hazai zenekarokra jellemző. Négy nóta is megérdemli a külön említést, amelyekkiemelkednek az egyenletesen magas színvonalból. A Teremtős és az előző albumról kiadói kérésére újított Egy perccel tovább klasszikus 30Y slágerek, ezektől csúsznak le a bugyik a lányokról. A Bogozd ki és a Puhatalpú lányok viszont már egy következő lépést mutatnak, a jövő 30Y-át tudom ilyennek elképzelni – egyik a húzása miatt, másik dalfelépítésében mutat progresszivitást. Több ötlet is feltorlódik, kibontakozik, majd továbblép egy másik zseniális témával, alatta Beck Zoli kiábrándult, (világ) fájdalommal teli, kieresztett hangjával, ami amúgy az egész albumra jellemző. A 30Y berobbant a begyepesedett alternatív közegbe, és ha az elkényelmesedett bandák tovább pufogtatják a kliséket, akkor kirakhatják a megszűnt táblát a próbatermük ajtajára, mert itt a trónkövetelő.

Hangzásilag sajnos túl sok pozitívum nem akad – már az alapoknál el lett szúrva a felvétel. A dobok esetében valaki nagyon elszúrta a beállításokat, a lábdob halk és tompa, a pergő is halk, a cinek elképesztően hangosak és csörögnek, sisteregnek. A basszusgitár a többi hangszerhez képest hangos és puritánul dörmög, a gitár néhol teljesen elvész a kavalkádban. Amikor végre megszólal, azért sejthető, hogy egy karakteresebb sounddal letépné a gyanútlan hallgató fejét. Talán Zoli hangja az, ami rendben van, bár néha mintha kútból énekelne (Defender). Mégis lesz áttörés, ugyanis a dalok rendkívül erő-

De Facto - III| / 3 Kovács István | 30Y: nincs tökölés

65


Tandíj kapitány újra támad A felsőoktatási tandíjról már 17 éve beszélnek Magyarországon, egy ideig még létezett is, és talán nemsokára megint fog. A tandíj problémája jól jellemzi a felsőoktatásunkat övező folyamatos politikai koncepciónélküliséget – pontosabban az egymást kizáró rengeteg koncepciót. Az átkosban az ingyenes felsőoktatás épp olyan evidencia volt, mint az ingyenes egészségügy, avagy a teljes foglalkoztatottság és a rendőri közbelépés, ha valaki hangosan szidta a rendszert. A bomlás virágai persze ezt az alapigazságot is kikezdték, ’89-ben az akkor még valóban fiatal demokraták már egyetemi tandíj bevezetését indítványozták. Ebből aztán semmi sem lett: a kérdés napirenden volt az első szabadon választott kormány idején is, de tandíj nem került bevezetésre, már csak azért sem, mert 1992-ben egy, a hallgatókkal kötött megállapodás azt mondta ki, hogy a kérdés akkor lesz időszerű, ha kiépül a felsőoktatásban egy normális szociális rendszer. Ezt azóta is várjuk, de a tandíj megelőzte: ’95-re a magyar gazdaság annyira szétütötte magát, hogy a válságmenedzsernek érkező Bokros Lajos pénzügyminiszternek a róla elkeresztelt Bokros-csomagban, amellyel anyukák mai napig riogatják kicsinyeiket, rengeteg privilégiumot, kedvezményt vett el a különböző társadalmi rétegektől – például az ingyenes felsőoktatást a hallgatóktól. Akkoriban tanuló elődeink ezt persze annyira nem szerették, és 1995-ben egymást követték a tandíjellenes megmozdulások a Parlament előtt. A legnagyobbra ősszel került sor: ekkor több tízezren követelték a rendelet visszavonását. A tüntetés konkrét célját nem érte el, bevezetésre került a havi kétezer forintos tandíj (viszonyításképpen: a most tervezett átlagolva havi tizenkétezer lesz a jelenlegi adatok alapján), ám a megmutatkozó társadalmi elégedetlenségnek minden bizonnyal fontos szerepe volt abban, hogy a ‘98-as kampányban a tandíj kérdése kiemelt fontossággal bírt – és hogy végül az ennek eltörlését ígérő Fidesz győzött. A tandíj megszűnt, az új oktatási miniszter ravasz módon máshonnan kívánt pénzt beszedni. Az újbóli tandíjmentességgel együtt az is véget ért, hogy a hallgatók lényegében addig jártak egyetemre, főiskolára ingyen, ameddig csak akartak: az államilag finanszírozott félévek száma szabályozásra került, elfogyásuk esetén a hallgató költségtérítés fizetésére kényszerült – ahogy ma is. A díjszedés átszabása mellett ekkoriban került sor egy olyan lépésre is, amelynek következményeit

máig nyögjük. A Fidesz-MDF-FKGP kormány nagyvonalúan szélesre tárta az egyetemek, főiskolák kapuit, a keretszámok pár év alatt radikálisan megnőttek. A felsőoktatás kiszélesítése természetesen nem lett volna elvetélt ötlet, amennyiben ennek infrastrukturális feltételeit megteremtik, illetve esetleg a munkaerőpiaci igényekkel is törődnek. Ezekre az úri huncutságokra nem jutott idő, pénz és energia: 1999-től kezdve az erre teljesen alkalmatlan intézményekbe özönlöttek be a hallgatók; a legtöbb helyen nem volt elég oktató, elég nagy tantermek, az adminisztráció mind az adminisztrátorok, mind az adminisztráltak számára rémálommá vált (lásd BTK TO). A már 1997-ben szűkös kollégiumi férőhelyek száma sem igazán gyarapodott: a pécsi egyetem minden valószínűség szerint idén érte el a mélypontot, hiszen a PTE-n egyedül az országban tovább nőtt az elsőévesek száma, úgy, hogy menet közben bezárt egy 800 férőhelyes kollégium. Az intézmények túlzsúfoltsága pár év alatt komoly problémává vált, az oktatás színvonala visszaesett, a tanulási körülmények romlottak. A 2002-ben érkező új kormány a régi-új oktatási miniszterrel, Magyar Bálinttal nem javított sokat a helyzeten, sőt. A keretszámok tartósan magasan maradtak, ráadásul az OM tevékenysége más területeken se volt kielégítő. Emlékezetes például a felsőoktatási törvény ügye, amelyet az oktatási tárca három év iszapbirkózás után nyomott le a különböző felsőoktatási szervezetek torkán – csak azért, hogy a törvényt elfogadása után Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök rutinosan az Alkotmánybíróságnak pöckölje tovább, amely meg is állapította alkotmánysértő voltát (a sztori egyébként még nem ért véget: a végül alkotmányossá pofozott törvényt negyedéve sikerült úgy módosítani a koalíciónak, hogy az Ab újra vis�szaküldte a feladónak). Az új FTV kidolgozása, majd százszori átdolgozása mellett Magyar Bálint csapatának arra is jutott energiája, hogy gyorsított menetben levezényelje a bolognai folyamathoz való csatlakozást. Olyan is lett. Murphynek megfelelően a dolgok persze mindig rosszabbra fordulnak, így az idei választások után az derült ki, hogy az eddigi (virtuális) dübörgés után pénze nem nagyon van az államnak, és jó lenne minél többféleképpen csökkenteni a tekintélyes méretű hiányt. A felsőoktatás az elsők között került a célkeresztbe: februárban a négy parlamenti párt oktatáspolitikusai egymással versengve bizonygatták tandíjellenességüket, de a régi-új koalíció képviselőinek memóriakártyái valamikor tavasszal törlésre kerülhettek, hiszen májusban már nyilvánvaló volt: tandíj lesz, valamilyen formában. Első körben ez utólagos képzési hozzájárulás néven futott, majd

66 De Facto - IV / 1 | Stemler Miklós | Tandíj kapitány újra támad


hirtelenjében a kormányzat a fejlesztési részhozzájárulás (fer) mellett döntött. A fer általános tandíj lesz, 2008-tól szedik: az érintettek (mi még elvileg nem) képzési költségük 20 százalékát fizetik vissza. Átlagolva ez mintegy tizenkétezer forintot jelent majd havonta, de a legjobb 15 százalék nem fizet, épp ellenkezőleg: ösztöndíjat kap. A fer kormányzati kommunikációjának legfőbb eleme az volt, hogy ez a tandíj a lehető legigazságosabb, hiszen teljesítményalapú. A képet persze nem árt árnyalni. A teljesítmény alapján történő mentesség jól hangzik, ám igazságosnak messze nem mondható. Számunkra nyilvánvaló, ám a döntéshozók figyelmét a jelek szerint elkerülte az az összefüggés, hogy a jó tanulmányi eredményhez többnyire tanulásra fordított idő is szükséges. Azok számára, akik egyetem mellett munkára kényszerülnek, meglehetősen nehezen lesz elérhető az áhított 15 százalék. A szociális mentesség kérdése még teljesen tisztázatlan, nem tudni, hogy pontosan hogyan állapítják meg, és hogy a hallgatók mekkora hányada számára lesz elérhető ez a lehetőség.

mára semmi sem látszik. Az elmúlt fél évtizedben gombaszerűen szaporodtak el újra a garázsegyetemek, főiskolák, amelyek szintén az állami kasszából nyúlnak le pénzt. Létrejöttük mögött rengeteg esetben politikai érdekek álltak, így felszámolásuk, beolvasztásuk a rendesen működő intézményekbe jóval nehezebb lépésnek tűnhet a kormány számára, mint százezres tandíjat beszedni félévente a hallgatóktól. Amíg azonban ilyen prioritások alapján döntenek a felsőoktatás jövőjéről, az egyszeri hallgató nagyobbrészt egyet tehet: tüntetünk, hátha végre változik valami.

A fer jelen formájában inkább tűnik pénzszerzési trükknek, mint egy valódi reform részének. Holott egy dologban majdnem minden érintett egyetért: változások kellenek. Az állam jelenleg 200 milliárdot fordít a felsőoktatásra évente, ami látványosan elégtelen. Két megoldás lehet: a bevételek növelése (tandíj), avagy a kiadások csökkentése (racionalizálás). A második lépés nélkül megjósolhatóan hiába fizetnek utódaink tandíjat, minőségibb felsőoktatást nem kapnak. Pedig a megoldás adja magát. Az államilag finanszírozott helyek számának csökkentése a kormányzati tervekben is szerepel, és a rövid távú gazdasági hasznok mellett az az előnye is megvan, hogy a már ma is egyre nagyobb diplomás munkanélküliség nem növekedik tovább. A másik, valószínűleg több pénzt hozó lépés nehezebb. A Fidesz-kormány annak idején nagyszabású felsőoktatási intézmény-összevonást hajtott végre, amiből

De Facto - IV / 1 | Stemler Miklós | Tandíj kapitány újra támad

67


Miért kellene tüntetni? A cím többféleképpen értelmezhető. „Ugyan, miért kellene tüntetni?” Vagy: „Mi okból kellene tüntetni?” Végül: „Mi célból kellene tüntetni?” Kell-e tüntetni a tandíj miatt, vagy ha nem, akkor mi miatt kell. Már ha kell. Tisztázzuk előre: én a tandíj mellett vagyok, és nem azért, mert éppen ez húzná ki a felsőoktatást a pácból (nem fogja), és nem is azért, mert a diplomások majd úgyis zsíros állásokhoz jutnak; hanem azért, mert a felsőoktatásban való részvétel nem alanyi jog, nem kell, hogy mindenkinek járjon. Különösen igazságtalannak tartom, hogy sok hallgató költségtérítés mellett tanulja ugyanazt, mint a többiek. Az igazságos az volna, ha mindenki megtérítené a tanítás költségeinek egy részét, és előbb-utóbb kiderülne, ki érdemli ki a költségtérítés elengedését, akár azért, mert jól tanul, akár azért, mert jól tanul, és neki vagy családjának nehézségeket okoz a tandíj befizetése. Amúgy pedig a tervezett tandíj nem sok pénz, sok család nem érzi meg, különmunkát lehet vállalni, szerte a világon maguk a diákok keresik meg a tandíjra valót. Csakhogy. A tandíj önmagában még semmi. A tan-

díjnak azzal kellene együtt járnia, hogy a diák követelhet, beleszólhat a pénze elköltésébe, apatikus magatartása megváltozik, a tanárok/tanszékek pedig sokkal jobban törekszenek a diákok kiszolgálására (ami nem a színvonal csökkentését, hanem éppen a legmagasabb szintre törekvést kellene hogy jelentse). Ha valaki engem kérdezne arról, hogy miért kellene tüntetni, azt mondanám: nem a tandíj ellen, hanem mindazért, amit a tandíjnak jelentenie kell. A tandíjat el kell fogadni, a pocsolyában való további dagonyázás ellen fel kell lépni. A tandíj ne azt jelentse, hogy az egyetem elégedett mosollyal zsebre vágja a pénzt, és minden marad a régiben. Legvégül pedig azért kell tüntetni, mert elképesztő, hogy a diákok mennyire nincsenek arra szocializálva, hogy megvédjék az érdekeiket. Hogy szó nélkül nyelik le az ösztöndíjak késedelmes (vagy „rosszul számolt”) kifizetését, a link oktatók lógását, a háklis tanárok garázdálkodásait, az egyetemek épületeinek emberellenes közegét, az adminisztratív személyzet hatalmaskodásait, és így tovább. Az egyetem sokszor vérlázító. Erre sokszor tüntetéssel kellene reagálni. És a tüntetést meg kell tanulni, be kell gyakorolni. Meg azt is, hogy mikor van a tüntetésnek értelme, súlya, jelentősége, esélye, ideje.

Jótékony homályoskodás Akkor, a kilencvenes évek közepén sem volt egyszerű. Mi a Széchenyi téren találkoztunk, együtt gyalogoltunk le a vasútállomásra, a különvonat már tele volt sorstárssal, ki gitárral, ki rekesz sörrel jött, előző este készített molinók feszültek a fülkéken, Sárbogárdig csehtamásoztunk, verset írtunk Bokrosról, a Déliből együtt mentünk át a Kossuth térre, a metrón skandáltunk, a Parlamentnél már elég nagy volt a tömeg, beálltunk középre, lett hirtelen egy PÉCS-táblánk is, kézről kézre járt, kiabáltunk, fütyültünk, majd jött az este, ki akartunk tartani, ám került néhány hálózsák, így persze belealudtunk, a reggel szép volt, pátos�szal teli a levegő, vártuk a Dunán a dinnyehéjat, nem jött. Vagyis a Széchenyi téren találkoztunk, sokan már nagy táskákkal érkeztek, ingyen lesz a hazaút, mondogatták, együtt gyalogoltunk le a vasútállomásra, a különvonat már tele volt sorstárssal, néhányan merevrészegen belülről támasztották arccal az ablakot, az előző este összefilctollazott lepedők feszültek a fülkéken, Sárbogárdig csehtamásoztunk meg ittunk,

verset írtunk Bokrosról, de nem beszéltünk egy szót sem a tüntetés céljáról, mondjuk elsősorban azért, mert fogalmunk sem volt, mit is akarunk (tandíjat nem, ennyi volt csak biztos), a Déliből mentünk át a Kossuth térre, persze nem mindenki, mert néhányan csak átszálltak a balatoni gyorsra, és zakatoltak haza, a metrón skandáltunk meg ittunk, a Parlamentnél már elég nagy volt a tömeg, egy perc alatt elvesztettük egymást, még nem volt mobil, így sokukat csak Pécsett láttuk újra, gyaníthatóan ők is hazaindultak, beálltunk középre, lett hirtelen egy PÉCS-táblánk is, kézről kézre járt, lökdösődtünk, pogóztunk, majd jött az este, újra ittunk, került néhány hálózsák, egy perc alatt elaludtunk, a reggel szomorú volt, reménytelenül ürült ki a tér, vártuk a Dunán a dinnyehéjat, nem jött. És ma sem egyszerű. Mert a tüntetés mögé betüremkedik a pártárnyék, ami még rosszabb, mint az ingyen hazaút, mint a merevrészegség, mint a szétszállingózás, mint a Kossuth téri pogó, mint a nem jövő dinnyehéj. Mert azt nem lehet évek múlva elfedni a jótékony homállyal. Az, ha nem vigyázunk, ott marad örökre. Bár, végül is nem bonyolult: vigyázzunk. Ennyi.

68 De Facto - IV / 1 | Kálmán C. György | Miért kellene tüntetni? | Fülöp Zoltán | Jótékony homályoskodás


Kedves szerzők DC+ for dummies Kedves DC+ szerzők, pár évvel ezelőtt már írtam egy útmutatót a cikkek leadási követelményeivel kapcsolatban. Azt a dokumentumot megette a kutya/egy merevlemez, ráadásul természetesen azóta mind ti, mind én bölcsebbek lettünk, így újra nekifogok egynek. Ezt a rövid szöveget nem árt áttanulmányozni a cikkek megírása/leadása előtt. Valószínűleg egy olvasás elég lesz, miután többségetek az itt leírtak jó részével már tisztában van. Ha mégse, azt se szégyellje. Tehát. Egy cikknek minden esetben van szerzője és címe, különben nem tekinthető kész munkának. Ennek megfelelően arra kérnék mindenkit, hogy írja cikke végére, hogy milyen néven kívánja publikálni – így azt is el lehet kerülni, hogy az újság megjelenése után szembesül azzal a névvel, amivel a tördelés angstos óráiban elláttuk. A cím hasonlóan fontos, már csak azért is, mert ha valaki, akkor az író tudhatja igazán, hogy mi az ideális cím. A változtatás jogát természetesen fenntartjuk. Bár számomra egyértelműnek tűnik, miután viszonylag sok ifjú szerzőnk van, fontos szót ejteni a cikkek egy másik lényegi részéről, a leadről (bevezető). Ez két-három soros figyelemfelhívó szöveg a cikk legelején, ami aztán kiemelésre kerül a tördelés során. Hasonlóan lényegi elem, mint a cím és a szerző név, hiánya heves anyázást vált ki a szerkesztőkből, és fizetéslevonással jár. Előfordulhat olyan eset, amikor nem kell lead, ilyenek például a rövid egyhasábos anyagok. Jelen pillanatban a DC+ egy oldala sacperkábé 4200 karaktert bír el, hasábonként 2100-at. Amen�nyiben képi elem kerül az oldalra, ez a szám 36003700 (100 karakternyi hellyel tud kábé eljátszani a tördelőnk). A szerkesztőségin ki kell derülnie, hogy fullos, csak szöveggel bíró oldalt kell megtöltenünk (ez a ritkább), vagy képi elemmel rendelkező oldalt kell írnunk. Ha ez mégsem lenne világos, nyugodtan kérdezzünk rá, az csak felesleges fejfájást okoz mindenkinek, ha csak írunk bele a vakvilágba. Akadnak egyéb esetek is: könnyen lehet, hogy úgy ítéljük meg, hogy egy cikkhez jól jönne akár két kép

is, vagy egy nagyobb; ebben az esetben a karakterszámnak 3000-3200 között kell alakulnia. Arra is volt már precedens, és terveim szerint lesz is, amikor egyhasábos anyagokat kell készíteni. Ezeknek a pontos terjedelme külön elbírálás kérdése, a körülbeli karakterszám 2000. Természetesen minden megadott szám szóközökkel együtt értendő. Az elkészített cikket lehetőség szerint .rtf formátumba mentsük el. Ennek nagy előnye, hogy szinte minden szövegszerkesztő kezelni tudja, tehát nem lehet olyan gond, hogy értelmetlen krikszkrakszok jelennek meg megnyitás után. Kerüljünk minden felesleges formázást, ne használjunk felsorolást, entert minden sor végén, hiperhivatkozásokat satöbbi. Ezek jó része a szöveg befolyatásakor úgyis elveszik, ami pedig megmarad, az csak arra jó, hogy a tördelőnk vértolulást kapjon, és akkor igencsak veszélyes. A fájlnak olyan címet adjunk, ami erőteljesen utal annak tartalmára. Nem jó ötlet ezt ráhagyni a wordre, az ugyanis az első sort adja meg címnek, ami elég enigmatikus tud lenni, és nem feltétlenül jó módszer a cikk címét megadni fájlnévnek, mert az sem feltétlenül írja le első ránézésre a cikk tartalmát. Ha például a hangyák szexuális életéről írunk, akkor ideális cím lehet a hangyaszex.rtf, az emberekgatyáibanmászókisizék.rtf kevésbé. Miután ezzel is megvagyunk, szánjunk rá egy percet, és nézzük át a cikket szövegszerkesztőnk beépített helyesírás-ellenőrzőjével. Az MS Word képes óriási böszmeségeket javasolni, de arra tökéletes, hogy a legtöbb elírást kiszúrja. Ja, leadás előtt egy gondos átolvasás sem árt, legyünk legalább ennyire igényesek. Minél kevesebb hibával adjuk le a szöveget, annál kevesebb jelenik meg az újságban szerkesztés és korrektúra után, és annál kevesebb fizetést vonunk le büntiből. A cikkek szerkesztésének régebben jól megszabott üteme volt, ami a mostantól reményeim szerint újra létezik. As for now a cikkeket a karilap@gmail.com címre kell küldeni; az ezek után legalább kettő, de lehetőség szerint három szerkesztési fázison esik majd át. További jó munkát mindenkinek.

Stemler Miklós | Kedves szerzők

69


Szabad esés Idén valósággá vált, amiről már hos�szú idő óta hallhattunk jót és rosszat vegyesen; beindult a bolognai folyamat. Nagy változásokat hozott – és még hozni is fog – a felsőoktatás átalakulása nálunk, a Bölcsészettudományi Karon is. Új szakok, új képzések jelentek meg egyetemünkön, többek között a talányos névre hallgató szabad bölcsészek, mindjárt százan. Kik is ők valójában, miért jöttek ide, milyen problémáik vannak, és milyen képzésben részesülnek? A képzés Erről a képzésről tényleg elmondhatjuk, hogy mindent szabad, természetesen a megfelelő keretek között. Más kérdés, hogy ezen keretek közül vannak még olyanok, melyeket még nem definiáltak, de folyamatosan dolgoznak rajta.

A szabadságnak azonban ára van. Az elsős hallgatókra általában jellemző, hogy elveszett báránynak érzik magukat az egyetemen; ez a szabad bölcsészekre többszörösen is igaz. Ők az első évfolyam, nincsenek felsőbb évesek ezen a szakon. Emellett tanszékük sincs, így nem tudják, kihez forduljanak problémáikkal. Az első félévben csak előadásaik vannak, melyeket különböző tanárok tartanak különböző tanszékekről. Így nehezen alakulhat ki személyes kapcsolat oktató és diákok között, sokszor nem jutnak el a felmerülő kérdések a címzetthez. Erre megoldást jelenthet a CooSpace, mely színteret biztosít nemcsak a tananyag könnyű hozzáféréséhez, hanem a problémák megbeszélésére is. Ehhez persze az kell, hogy mind a diákok, mind az oktatók használják. A Hallgatói Önkormányzat is megpróbál segíteni: Petró Bab Bálint képviselőhöz fordulhatnak a szabad bölcsészek, akit a bab.btk.hok@gmail.com e-mail címen érhetnek el. Ahogyan felülről látják

Az első három szemeszterben a hallgatók egyfajta alapozó képzésben vesznek részt, mely egy adott képzési terület összes szakán teljesítendő ismereti területeket foglalja magába. Ezzel párhuzamosan folyik a szakterületi képzés, amely fő szakirányai szabad bölcsész szakon a filozófia, esztétika, etika, filmelmélet és a kommunikáció. A harmadik szemesztertől történik meg a szakirányválasztás az öt fő szakirány közül. Emellett minor szakot, szakirányt vagy részterületi specializációt is választhat a hallgató, de ma még nem tudni, hogy az ezekre a képzésekre való bejutásnak mik lesznek a feltétételei. A BA-képzés végén a szabad bölcsész diplomája egyenértékű lesz a fő szakirányának választott szak diplomájával. A mester fokozattal kapcsolatban még nem lehet biztosat mondani, országos szinten is csak alakulóban van a képzés kidolgozása. Mire azonban a mostani elsősök odakerülnek, ez az út is ki lesz kövezve (más kérdés, hogy talán szerencsésebb lett volna már idén februárra kikövezni –szerk.). Egy szabad bölcsész szemével Sok fiatal azért választotta ezt a szakot, mert nem tudta eldönteni, pontosan mi is akar lenni. Ebből a szempontból tökéletes választás volt, hiszen belekóstolhatnak öt olyan tudományágba, melyekkel a középiskolában csak keveset vagy egyáltalán nem foglalkoztak. Így a látókörük is szélesedik, emellett biztosabban tudják majd elkötelezni magukat egyegy szakirány mellett.

70

De Facto - IV / 2 | Szabad esés

„Egyfajta kulturális sokk éri a fiatalokat, mikor bekerülnek az egyetemre” – fogalmaz Lengvárszky Attila, a Bölcsészettudományi Kar hivatalvezetője. A kreditrendszer nagy szabadságot ad a hallgatóknak, ugyanakkor rákényszeríti őket az önállóságra is. Különösen igaz ez a szabad bölcsészekre, akiknek nincs saját tanszékük, oktatóik pedig különböző tanszékekről kerülnek ki. Szervezeti átalakítás előtt áll a kar, mely majd a szabad bölcsészeket is érinteni fogja, de azt pontosan még nem lehet tudni, milyen formában. Ennyi bizonytalanság mellett érthetőek az elsősök félelmei, de az idő előrehaladtával és a szakirányok választásával ez bizonyosan csökkenni fog. A kari igazgató a szabad bölcsészek elhelyezkedése kapcsán is bizakodó. Véleménye szerint a szabad bölcsész – mint általában a bölcsész szakok – egyfajta „töprengő” szak, melyen olyan sokrétű tudást lehet megszerezni, ami aztán igen jól jöhet a munkaerőpiacon.


Magyar foci A Gyurcsány Ferenc közismert beszéde körül kialakult botrány, és az október 23- i budapesti „zavargások” egyértelművé tették, hogy Magyarországon több ezer focihuligán garázdálkodik. A lakosság számához viszonyítva ez mindenképpen szép szám. Az elmúlt néhány hónap tükrében az is világossá vált, hogy kis országunknak vannak a legokosabb és legelkötelezettebb vandáljai. Ezek a gazfickók ugyanis nem átallnak egy kis balhé kedvéért magukat olykor idős, konszolidált öltözékű uraknak, esetleg fiatal hölgyeknek álcázni. Persze a felkészült rendőrséget még ilyen módszerekkel sem sikerül egykönnyen megtéveszteni, a karhatalom ugyanis, átlátva a szitán, válogatás nélkül halmozta el – a felvilágosult polgári demokrácia minden legális eszközét felhasználva – megfelelő büntetéssel az álruhába öltözött gonosz kopaszokat. Mi azonban igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat (bár messze nem vagyunk olyan tájékozottak, mint a munkájukat korrektül végző rendőrségünk), hogy a magyar kereskedelmi csatornák nagy részének hathatós és mindig objektív felvilágosításának eredményeképpen sikerült magunkban tisztáznunk az álruhás randalírozók politikai pártállását is. Lábra kaptak olyan képtelen pletykák is, melyek szerint az úgynevezett tüntetők nagy része valójában nem is akarja anarchiába taszítani az amúgy alapvetően feszültségmentes országunkat, hanem ténylegesen csak a demokrácia adta lehetőségeket kihasználva akarják kifejezni nemtetszésüket.

elnöki posztot betöltő személlyel szemben táplált erkölcsi indíttatású ellenérzéseik vezették őket. A focihuligánok eltökéltségét jól mutatja, hogy puszta randalírozási vágyukat szellemi álarc mögé bújtatják. Szószólóik szerint ugyanis, ha Gyurcsány Ferenc továbbra is jelen lesz a politikai életben, akkor azzal Magyarország mintegy legalizálja, hogy az ország vezetői nyugodtan, minden következmény nélkül hazudozhatnak a választóknak, és egyáltalán nem szükséges a tisztesség akkor sem, ha valaki 10 millió (vagy több) ember képviselőjévé válik. Valahol persze mindenki tudja, hogy a politikai személyek néha elferdítik az igazságot, főleg kampányidőszakban, de nagy különbség van sejtés és a kézzelfogható bizonyítékból fakadó biztos tudat között. Mindez persze nem reális, mivel a reformok ugye nagyon fontosak, és Gyurcsány Ferenc számunkra mindig is – tekintsünk el attól, hogy az a bizonyos beszéd nem a miniszterelnök saját jószántából került nyilvánosságra – az igazság hős lovagja marad.

Mindez azonban a „pszichikai bűnsegédlet” fogalmát ismerve cáfolatot nyert. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha egy több ezres tömegben akár csak egyvalaki is kövekkel provokálja a rendőrséget, akkor azért a tüntetők egész csoportjának kollektíven kell vállalnia a felelősséget. Hogy a békés lakosság milyen kiterjedt problémával áll szemben, mi sem mutatja jobban, mint az ’56-os kitüntetések átadásakor felmerült bonyodalmak. A huligánoknak sikerült ugyanis néhány régi szabadságharcost is behálózniuk, akik előre megfontolt szándékkal, és minden bizonnyal a rendzavarás és a hisztéria érdekében nem voltak hajlandóak kezet fogni Gyurcsány Ferenccel a kitüntetések átvételekor. Mint közülük többen is hangsúlyozták, nem Magyarország miniszterelnökével, hanem a miniszter-

De Facto - IV / 2 | Nemes Ádám | Magyar foci

71


Adjuk el Magyarországot 2006 minden valószínűség szerint a Magyarországot marketingelő szakemberek rémálma lehetett. Kezdődött azzal, hogy az egész Unió számára nyilvánvalóvá vált, hazánk párszor lódított, és nem dübörgünk, sőt, folytatódott egy aranyos miniszterelnöki elszólással, majd az ‘56-os események kevésbé sikeres újrajátszásával. A haza becsületét egy temetés mentheti meg. Még jó, hogy a groteszk a vérünkben van. 1956-ban jól csinálták a korabeli szakemberek, sikerült összehozni pár címlapot a világ vezető lapjaiban, igaz, az elesetteket és a kivégzetteket, börtönbe csukottakat beszámítva ez sokak számára talán túl nagy hirdetési összeg volt. Az elmúlt 50 évben persze sokat fejlődött a média, ma már számtalan tévéadó van, meg internet és Pesti Est, így még nagyobbak a tétek. Nagy Imre utódjaként Gyurcsány Ferencnek nem kellettek tankok, ivánok és ávósok, elég volt ilyeneket mondani, hogy elkúrtuk meg böszmeség, máris megvolt a BBC News címlapja. Az angol fordítás nagyon aranyos volt; „We screwed up” – said the hungarian prime minister, aki még azt is mondta a találékony angol kollégák szerint, hogy „boneheaded”. A BBC azonban olcsóságáról híres; a CNN az igazán menő, és ehhez már nem volt elég a retorika és az egyszem miniszterelnök hősiessége. Egy jól ös�szehangolt, több száz embert megmozgató akció keretében másnapra ez is meglett, és az amúgy is rozoga köztévé szétvert székháza valószínűleg jóval kevesebbe került, mint kifizetni a CNN címlapját egy egész napra, nem is beszélve a tévéadásról, meg arról a pár kisebb újságról, tévéről, rádióról, ahol még sikerült némi időt és helyet vásárolni. Az ezt követő kampány a tradicionális magyar értékek (depresszió, lúzerség, gulyás, Hortobágy) mellett népünk új aspektusait, a humor iránti fogékonyságot és az igazsághoz való ragaszkodást igyekezett megmutatni a világnak, nagy sikerrel, hiszen egy igazi nagymenő amerikai humoristát, John Stewartot sikerült megnyerni, akit már egy előző kampányba,

az M0-s híd névadási ceremóniájába is bevontunk. A nagy dobás persze október 23-a volt, hiszen az ötven évvel ezelőtti, még kevésbé kifinomult módszereket használó szakemberek munkája mostanra érett be igazán. Marketingeseink ügyesen felismerték, hogy a szeptemberi nyilvánosság megteremtéséhez, sőt, szélesítéséhez nagyobb erőket kell mozgósítani és egyben visszanyúlni a gyökerekhez. 2001. szeptember 11. után egy kevésbé kreatív ország szakemberei esetleg atombombával próbálkoztak volna, de nemzetünk találékony fiai lényegében minimálköltségen, jó adag könnygáz, egy darab tank és pár tucat betört fej segítségével értek el „full coverage”-et. Már csak az az egy gond lehet a mesterien kivitelezett, az ürülékből lakóhelységet technikát tökéletesen megvalósító kampánynak, hogy bár hazánk ismertségét többszörösére tornázta fel, turistát nem nagyon hozott, inkább vitt. Ennek ellensúlyozására indult be november végén a Puskás Öcsi-kampány, amelyhez első körben kellett egy halott focilegenda (kipipálva), az előző kampányokból megspórolt pénz és persze az ötlet, amely szerint Puskás Ferenc temetése kitűnő országimázs lesz. Ennek jegyében talán szervezhetnénk még pár temetést; ha már ilyen sikeres volt az októberi kampány, beleférhetne még egy Nagy Imre újratemetés, lehetőleg egy sírba Kádár Jánossal, szimbolizálandó a megbékélést. Egy füst alatt persze Gyurcsány Ferenc valódi és Orbán Viktor címzetes miniszterelnököt is eláshatnánk, és itt egy újabb marketingfogást, a valóságshow-t is bevethetnénk: a két szereplőnek egymással közreműködve kellene kiásnia magát a bekamerázott sírkamrából. Az adást élőben adhatná a BBC és a CNN, és mi lenne szebb és szimbolikusabb címlapfotó, mint az egymást támogató két politikus, ahogy kiássák magukat a gödörből? A másik verzióra most ne gondoljunk, bár a 18-as piros karika így talán még több nézőt vonzana.

72 De Facto - IV / 2 | Stemler Miklós | Adjuk el Magyarországot


Szántó sátor miegymás napok Október 16-17-18-án ismét a műanyag sátor testmeleg illata töltötte meg a Szántó kollégium virtuális belsőcombjai közötti teret (hol a portához vezető lépcső sziluettjei domborulnak), ahol vérmesen nemes egyszerűséggel tombolt a BTK-TTK-FEEK Szántó Napok, szigorúan az (alkohollal való) ismerkedés jegyében. A helyszín a jól bevált két évvel ezelőtti arcát mutatta: az azóta mit sem változott fehér műanyag sátor teljesen retro hangulatba hozta az akkor ott alkoholizáló kompánia maradékait, és bár a földszinti WC vizesblokkjára csatlakoztatott, és baromi láthatóan kivezetett, „sört vizezünk” vezeték kicsit illúziórombolónak hatott a sátor hátában, de hamarosan lendületbe jött az eseményszomjas jónép. Az első nap előírt tombolásából a siófoki szép napok megidézésére a Blokk együttes magasságát céloztam be, és biológiai rendszerem tudatos részét vegyszerekkel sietettem az este csalitosába taszajtani. A sátorban az emberbe ütköző felismerések vázlatosan (az „ehh, jól betaszajtottam”-ot kihagyva): sokan vannak, meleg van és műanyagszag, a sörpadok még mindig csábítóak, és a pultnál emberbarátian olcsó az alkohol.

szállónk fia, hogy az egyetemi paintball bajnokság keretében egymást, és minden környezetben előforduló tárgyat szitává lőjön kicsi festéktölteteivel. A móka egészen a már tradicionális szintvetélkedők idejéig zajlott a természet lágy ölén. A vetélkedők a szokásos ügyességi (koccintós), gyorsasági (koccintós) és művészi (nyelves) feladatok köré csoportosultak, és volt szerencséje a nagyérdeműnek többek között egy nyelvvel egy hölgynek testfestést készítő, erősen illuminált ork jellegű bentlakót, és a „leg”-feladatok során kocsmából kölcsönzött, Toldi Miklóst alakító muslincát is megcsodálnia (nem beszélve a külföldi diákok és a kannásbor nagyarányú keveredéséből születő zombiszerű tárgyakról). Eltekintve a (baromi rossz helyen elhelyezett) projektor bedöglésétől és az ezt követően ránk szabaduló gestaposzerű kidobótól (neájjáapadra!), minden rendben zajlott. Az utolsó napon a Nihil Chips és a Dundi Pocak dübörgött, bár a kicsit már kiélt közönség inkább csak annak tudott örülni, hogy milyen jó megint itt lenni, és csak 80 forint (!) a forralt bor decije.

A Blokk az Acid Bath után a színpadon egész jót koncertezett, amit a sörpadoknál ülő, beszélgető sorstársaim és kicsiny egyetemünk színpad előtt haját rázó rétege is regisztrál. A zene jó (iparos munka), az énekesre pillantva pedig megtudhatjuk, hogy is fog kinézni Lovasi húsz év múlva. Az együttesek blokkját követően minden este a DJ-ké volt a főszerep; itt jegyezném meg, hogy páran kifogásolták, hogy az együttesek utáni talpalávalót állítólag csak hajnali kettőig ontották a hangfalakból, de ezt a kritikát a vendégek keménymagja sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, mivel ameddig az emlékezet foszlányai derengenek, addig volt parti, és az intenzitást figyelembe véve kettőkor már mindegy volt. A következő nap nagyszámú militáns és másnapos emberre vigyorgott meghitten már a korai órákban. Ezen nap keretében ugrott egymásnak sok adrenalin és egyéb kémiai összetevők által felturbózott

De Facto - IV / 2 | Bálint Dávid | Szántó sátor miegymás napok

73


Jöjjenek az újak! Egy kari lap főszerkesztőjének – és persze mindenféle médium főszerkesztőjének – rengeteg elvárásnak kell megfelelnie. Ismerje az aktuális egyetemi ügyeket, bírjon kellő kitekintéssel az egyetemen kívüli történésekre, inspirálja és a fogja össze a tagok korából és lelkesedéséből adódóan ezerfelé húzó szerkesztőséget, és emellett gondozza a fiatal tehetségeket, miközben ő maga sem kész újságíró még. Ellenben jó eséllyel azzá válik: bár akkor még nem tudtam, 2004 tavaszán az irodalmári karriert lecseréltem az újságírói pályára, és az itt töltött évek nélkül valószínűleg sosem lettem volna országos médiumok talán valamennyire elismert szerzője.

A média alapvető természete a változékonyság, és ez kétszeresen igaz a hallgatói lapokra. Bármennyire is szívünk csücske az újság – többnyire sokkal inkább, mint bármelyik munkahely –, tudjuk, hogy inkább előbb, mint utóbb, véget érnek ezek az évek, és következik életünk hátralevő része. Mindez persze lehetőség is, hiszen a folyamatosan mozgásban lévő, változó szerkesztőségi gárda a garancia arra, hogy mindig izgalmas lapot csináljunk.

A történet persze ekkor már egyre kisebb mértékben szólt rólam, arra azonban a fenti sorok talán magyarázatot nyújtanak, hogy miért tartott a casting ilyen sokáig. 2008 elején lapunk új lendületet kapott, amikor a Hallgatói Önkormányzat akkori vezetése új arculatot álmodott meg a HÖK számára; ekkor lettünk PécsiBölcsész, ami friss kinézetet és rovatszerkezetet hozott. Körülbelül ekkor találtam meg azt a személyt, akiről úgy gondoltam, hogy tovább tudja majd vinni ezt, az akkorra már hagyománnyá érő történetet: Bálint Dávid kollégánk akkor még talán a 22-ik évét sem töltötte be, mégis veteránnak számított már, kellő karizmával, óriási adag lelkesedéssel és tehetséggel.

A De Facto alapító csapata 2006 második felére hagyta el a fedélzetet, elvégre mindenkit várt a karrier. Vannak, akik mai napig újságot írnak nem középiskolás fokon, mások tisztességes polgári foglalkozás után néztek. A magam részéről maradtam, két okból is. Egyrészt munkám és azóta sem befejezett doktori tanulmányaim továbbra is az egyetemhez kötöttek, másrészt kötelességemnek éreztem levezényelni az átmenetet – bár akkor 10 évről még álmodni sem mertünk volna, azt tudtam, hogy bőven több van ebben a történetben, mint hogy engedjem a földbe állni. Az már a körülmények fura játékának köszönhető, hogy az egy évesre tervezett átmenetből bő két év lett.

Bár az őrségváltás csúszott egy félévet – Dávidnak sürgős féléves látogatnivalója támadt a kies Svédországban –, 2009 elejére újra óriási, a korai időket idéző lendülettel robogott előre a PécsiBölcsész. Dávid és lelkes csapata – elsősorban Harta Viktor és Rákos Blanka – egyre inkább a sajátjuknak érezték és saját képükre szabták a lapot. Bár a váltásra hivatalosan ősszel került sor, már az azt megelőző félév is ezt a gárdát dicsérte, én egyre inkább a szakmai mentor szerepét töltöttem be, az ötletelést, szerkesztést Dávidékra hagytam; sokkal jobban tudták már nálam, hogy mi és hogyan kell az újságba.

A 2006 és 2008 közötti időszak más szempontból is elég zűrös volt. Talán még mindenki emlékszik arra a bizonyos őszödi beszédre, majd a megjelenését követő zavargássorozatra, míg az egyetemeken a korábban minden párt által vígan letagadott, majd természetesen a régi-új kormány által bevezetett tandíj miatt forrongtak a diákok – a történelem ismétli magát, de minek. Tüntetések, népszavazási kampány: mindenről írtunk, miközben az egyetemek falai közé is behatoló politikai válsággal párhuzamosan lázasan folyt az utódkeresés a szerkesztőségen belül.

Egy őrségváltás mindig nehéz dolog, ahogy azt utódaim is megtapasztalhatták, hiszen mostanra már főszerkesztők egész sora adta át a stafétát a lelkes utódoknak a PécsiBölcsész életében. Amikor viszont kezembe fogok egy új PécsiBölcsészt, hasonló lelkesedés fog el, mint amikor 10 évvel ezelőtt először érinthettem meg a nyomdából frissen megérkező De Factót. Hiába nem ülök már ott a szerkesztőségi értekezleteken hosszú évek óta, hiába nem javítgatom ígéretes szerzők szövegeit, ez a történet életem részét képezi. Sokan vannak még ezzel így.

74 Stemler Miklós 2007 - 2009 | Pécsibölcsész I - II


75


Itt a BA, hol a MA? A bolognai képzés sok újdonságot hozott a magyar felsőoktatásba. Napról napra új problémákkal és kihívásokkal kell szembenézniük a hallgatóknak és oktatóknak. A Kommunikáció és Médiatudományi tanszéken is felrebbentek pletykák. Hogy néhány dolgot tisztába tegyünk, Szijártó Zsolt oktatási dékánhelyettessel beszélgettünk, aki egyben a kommunikáció tanszék vezetője is. Pécsi Bölcsész: Hogy állnak a mester képzések a karon? Időben el tudnak indulni? Szijártó Zsolt: Rendkívül problémás a helyzet, nemcsak nálunk, hanem országos szinten is. A mester szakok esetében a képzés indítása három-szereplős játszma. Egyrészt a szakok országos szinten alapítottak egy Bologna-bizottságot, mely kidolgozza az adott szak mester képzéseinek létesítéséhez szükséges dokumentumokat. Ezek felkerülnek a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz (MAB), mely elbírálja a kérelmeket. Pozitív elbírálás esetén pedig az Oktatásügyi Minisztérium bólint rá az adott mester képzés elindítására. A helyi bologna bizottságoknak azonban sok időbe tellett, hogy közös nevezőre jussanak. Sok esetben 20-30 fős heterogén társaságnak kellett egységes irányelveket kialakítania, ami nem ment egyszerűen.Most ott tartunk, hogy a szakalapítási dokumentumok felkerültek a MAB elé, melynek három hónap bírálási ideje van, így a tavaszi szemeszter végén fog kiderülni, hogy mely képzéseket engedélyezik, és melyeket utasítottak vissza. Ugyanakkor 2008 őszén már szerkeszteni fogják a következő évi felvételi tájékoztatót. Ha abba nem kerülnek bele egyes szakok, felmerülhet a probléma, hogy a BA képzés után nem lehet továbbmenni mesterre. A bölcsész szakok nagy részénél szó szerint versenyt futnak az idővel. PB: Térjünk egy kicsit rá a kommunikáció és média tudományi tanszékre. Hogyan változnak meg itt az egyes szakirányok? Csak mester képzésben lehet majd specializálódni, vagy már alap képzésben is? SZZS: Vannak szakirányok már a BA-ben is, interkulturális, hálózati és intézményes. A mester szakon pedig egy médiakultúra és egy kul túratudományos szakirányt tervezünk. Emellett két tanári szakot is akkreditálni kívánunk. Az egyik egy

mozgókép és médiakultúra tanári képzés lenne, mely már most is működik szakirányos továbbképzésként. Ezt a filmelmélet és -történet szakkal közösen indítanánk. Emellett egy kommunikációs tanár mester képzésben is gondolkodunk. PB: Ön szerint kik azok, akiknek érdemes megpróbálni a mester szakot, és kik azok, akiknek elég az alap képzés is? Gondolok itt arra, hogy sokan azért jönnek kommunikáció szakra, hogy pr szakemberek, vagy újságírók legyenek. Nekik ugyanakkor itt nem lesz mester képzés. SZZS: Pontosan ezért látom értelmét a BA-nak. Nem kell bent ragadni öt évig egy egyetemen, hanem három év alatt el lehet végezni, és az itt szerzett tudással azt a munkát el lehet majd végezni, ami mondjuk egy pr irodában szükséges. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy mint nyugaton, ezzel a pályaválasztás kicsit kitolódik. Tehát lesznek olyanok, akik az alap képzés elvégzése után munkába állnak, és csak később mennek el egy mester szakra. Úgy vélem, a bologna rendszer oldani fogja a magyar felsőoktatás középiskolás jellegét. PB: Ugyanazt fogják mester szakon tanulni mondjuk az ELTE-n, mint itt? SZZS: Csak az alapstruktúra közös, de más mester képzéseket indítanak a különböző szakok. Ez abból a szempontból fontos, hogy kialakulnak majd intézményi profilok. A kommunikáció esetében például ma jellemző, hogy szinte az összes felsőoktatási intézményben van ilyen szak, de mindenhol mindenből csak kicsit oktatnak. Így viszont az egyes intézmények specializálódhatnak majd a kommunikáció különböző területeire. PB: Ezek szerint a mester képzések átalakíthatják a felsőoktatás szerkezetét. SZZS: Igen, ugyanis a MAB komoly feltételeket szabott a szakalapításokhoz. A közeljövő nagy kérdése, hogy hány mester szak lesz az adott diszciplínában, és hol. Képesek lesznek-e a különböző kisebb főiskolák minden BA képzésükhöz MA-t is indítani? Ha ugyanis nem tud egy adott szak mester képzést indítani, akkor nagy a valószínűsége, hogy az alap képzés is elveszik, a diákok többsége ugyanis hos�szabb távra tervez előre.

76 De Facto - IV / 2 | Kovács Nóra | Itt a BA, hol az MA?


Abortusz karácsonyfadísszel Gazdag Filmszemle termés Szerencsés helyzetben volt az idei szemléző, hisz tavaly az okozta a legnagyobb gondot, hogy a sok pocsék film közül melyiket nevezze elég nézhetőnek ahhoz, hogy legalább egy picit szeresse (így elmondhassa, hogy megérte Filmszemlére jönni), míg idén a közepes filmek is a tavalyi mezőny élén végezték volna. A magyar filmtörténet fordulópontja lesz A nyomozó című sajátos krimi, mely a korábbi magyar műfajkísérletekkel szemben (lásd: Európa-expres�sz) úgy adaptálja választott műfajának sajátosságait ebbe a jellemzően magyar környezetbe, hogy nem válik önmaga paródiájává. Azt túlzás állítani, hogy a film nem vicces, a fekete humor legsötétebb fajtája csörgedezik a celluloidszalagon, a film az egyik pillanatban olyan, mint egy Johnny Depp-féle LSD utazás, a másikban pedig a Sírhant művek jut eszünkbe, hogy végül egy, az egész világon befogadható és kultstátusz felé kacsingató mozivá álljon össze, ami mellesleg a magyar mozi állapotából is viccet csinál. Ezúton is gratulálok a rendezőnek, mindenki nézze meg ezt a filmet! Kevesebb pozitívum mondható el Alföldi Róbert bemutatkozásáról. Túlzás lenne kijelenteni, hogy a Nyugalom rossz film, de az biztos, hogy a jó nem ilyen. Nehezen lehet belekötni, megfogni benne a hibákat, hisz elképesztően profin, rideg hozzáértéssel összerakott, mintha éppen a lélek hiányozna belőle. Azt mondják, hogy a regény a filmnél is keményebb, és én el is hiszem, de a film akár testi, akár lelki erőszakjelenetei annyira távol maradnak tőlem, hogy képtelenek rám bármilyen hatást gyakorolni. Az már más kérdés, hogy én lehetetlennek tartom abortusz elkövetését karácsonyfadísszel. A színészek azért rendesen megdolgoztak a pénzükért, főleg szegény Gryllus Dorka, aki teljes testi-lelki odaadással játssza szerepét, karaktere mégis csak úgy eltűnik a filmből. Udvaros Dorottya a smink alatt nagyon színpadias, ez sem tesz jót a filmnek, bár védhető az alakítása, hiszen bukott színésznőt játszik.

lenyűgöző ötletekkel. Hibák nyilván itt is akadnak (nem sikerült hibátlanul összefonni a szálakat, néha öncélú a vizualitás, a film csúcspontja is sántít), de ezzel együtt is kötelezően megtekintendő moziról van szó. Mivel ezeket a sorokat már a díjátadó után írom, megjegyezhetem, hogy nem értek egyet a zsűri döntésével, a Delta közel sem volt az idei év legerősebb filmje. Munduczó szokásához híven fesztiválfilmet csinált, amit bunkóság nem szeretni, mert „érzékeny”, „költői”, „súlyos mondanivalója van” (ja, ha a testvéreddel kefélsz, a közösség ellened fordul, kösz), meg hasonlók. Pedig ez a film egy blöff, nem akkora ugyan, mint a Johanna volt, de azért elég nagy. Egy rész Herzog, egy rész Kim-ki Duk meg pár Tarr Béla statiszta, és kész a „jellemzően kelet-európai életérzést” megfogalmazó film. Én inkább nem kérem, köszönöm. Akkor már inkább a Fövenyóra, mely valóban költői, valóban érzékeny film volt. A zsűri látványosan ignorálta a díjak odaítélésekor, de én ajánlom mindenkinek, ahogy Fliegauf Benedek lenyűgözően merész Tejút című alkotását is, amely csak akkor nem fog komoly kínokat okozni nézőjének, ha az teljesen átadja magát a filmnek, feloldódik a lassú szemlélődésben.

Akitől semmit nem vártam, az Till Attila, ő viszont alaposan meglepett. Első filmje, a Pánik a legerősebb közönségfilmek közé tartozik, aminek ráadásul van aktuális mondanivalója, felvállaltan komplex a történetszövése, és vizuálisan nagyon gazdag, tele

Pécsibölcsész I / 1 | Veres Attila | Abortusz karácsonyfadísszel

77


PécsiBölcsész Születésnap a Szenesben Az Úr 2008. esztendejében, március 10-én este 10 órakor Pécsett a négyszáz ágyas kórház szülészetén hangosan és tiszta orgánummal keservesen felsírt egy orvos. Mindettől függetlenül a Szenesben kezdetét vette az a buli, amely PécsiBölcsész partiként volt aposztrofálva, és ami újságunk és egyben a BTK HÖK új honlapjának életre érkezését volt hivatott reprezentálni. A tavaszi szemeszterre újjászületett kari lap dizájnban, tördelésben, rovatcímekben és színkezelésben jogelődjét, a régi DC+-t megtagadva, ősét, a De Factót némileg megidézve jelentkezett. Az volt az elképzelésünk, hogy már a kapunyitáskor a Szenesbe látogatókat PécsiBölcsésszel fogjuk bombázni, illetve az asztalok és a padok is hivalkodóan fogják kínálni bent az újságot, de nem így történt. Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás, valamint a technika ördögére is létezik pár aforizma, de a lényeg szempontjából mindegy, hogy melyik oldal felé tendál az ember. Ugyanis az előzetes előrejelzéstől eltérően az újság nem érkezett meg kezdésre, így mi, kollégák kissé csalódottan iszogattuk söreinket, és vártuk, hátha a következő pillanatban megérkezik a várva várt nyomdai produktum. Persze akik nem tudtak az újság érkezéséről, egyáltalán nem voltak csalódottak, még kevésbé lehangoltak. A hangulat már a kezdés környékén erősen emelke-

dettnek volt nevezhető, Melon és Flinter szokásosan kitettek magukért az első perctől kezdve az utolsóig. Ez a fél tíz körüli partizhatnék erősödött tovább legendás Szenes pörgéssé a későbbiek folyamán. Fullon volt a hely, egyszerre három valakinél kevesebb sosem lökdöste-fogdosta az embert a parketten. Nemcsak a vendégek, hanem a Szenes stáb és a DJ-k is ereszd el a hajamat murit tartottak az este. A stáb tagjainak mindegyikén egyedi BZ póló volt: a Szenes vezetőjének, Bokor Zoltánnak, alias BZ-nek az arca szigorodott minden piros póló kellős közepén, de mindig más perspektívában. Flinterék is, miközben folyamatosan nyomatták a jobbnál jobb muzsikákat, vígan partiztak a DJ-pult hátterében. A buli kavalkádjában, úgy 11 körül Bálint Szabolcs HÖK-elnök kézbesítésével egyszerre csak megérkezett az újság, így már mi is, a PécsiBölcsész gárdája is felszabadulhattunk, és elégedetten vegyülhettünk az embertengerben egészen hajnalig, ahogy azt nyugodt szívvel és egyre kevésbé józanul tettük is. A buli, mint ahogy a Szenes tájékán szokás, a hajnali órák és a reggeli órák közti határsávban ért véget, esélyt adva a takarító személyzetnek arra, hogy a klubot felkészítse a nappali üzemmódra. Az újság tehát megérkezett, jelen volt a saját születésének apropójából szervezett bulin, és egy gyors osztással, akihez csak tudott, eljutott a Szenesben, még frissen, melegen. Másnap, illetve szerdán került sor az igazi terjesztésre, ahogy azt jó páran az „A” portánál, és az aulában is tapasztalhatták. Ezen kívül került újság a tanszékek zömére, a Rókusba, a Szenesbe, valamint a Szántó és a Jakabhegyi kollégiumokba egyaránt. Ezek voltak tehát a PécsiBölcsész első lépései. Talán kissé bizonytalan volt az első pillanatokban, akárcsak minden újszülött, de már a szekrény szélébe kapaszkodva felállt, jár, hamarosan szaladni is fog. A PécsiBölcsészt elérhetitek a www. pecsibolcsesz. hu honlapon is. Ez a BTK HÖK megújult honlapja, és itt találhatjátok az újság online verzióját. Elképzelésünk szerint az online PécsiBölcsész interaktív, fórumozós hangulatú lesz, hozzászólásoknak, ötleteknek, kérdéseknek és kéréseknek helyt adva, valamint a vers- és novellapályázatra beküldött irományokat is itt tudjátok majd elolvasni.

78 PécsiBölcsész - I / 2 | Harta Viktor | PécsiBölcsész - születésnap a Szenesben


Nincs Inglis buszozunk a Kulturális Fővárosban Csak a fémkígyó és szomorú kapitánya vannak jelen, „Mr. Wilson véres lenyomata mennyivel jobban megértette Tom Hankset” – gondolta a 27-es vezetője. „Ezek csak emberek, hogy érthetnének meg” – mordult el, ahogy a fémszörny belsejében Jónásunk átrobogott Uránvároson. Egy pécsi csuklós busz kapitányáról szól ez a mese. Este fél 10 körül járhatott, mikor már az egyetemi épületek alszanak, a buszok pedig már csak első ajtajukon zabálják befelé az indulni akaró emberi testeket. Az itt felsorolt események vagy úgy történtek meg, ahogy láttam, vagy tévedek, és a buszsofőr, ahogy a nagy sikerű Solarisban, egy idegen intelligenciaként akart kapcsolatba lépni velünk a maga módján, csak baromira nem értettük. Egy biztos: szerencsére itt a halottak nem támadnak fel. Az egyetemvárosi megállóban minden a legmegfelelőbben alakult, a hús a megfelelő nyíláson érkezett az utastér felé, a lyukasztók ütemesen csattogtak. Még az is megszokott lett volna, ha valakit kiszúr a vaskígyó kapitányának szeme, hogy bár jegye nem jó, mégis a város felé venné az irányt. El is hangzottak a zsolozsmák az éjszakában, csakhogy a lány nem akarta érteni. Nem is tudta volna szegény, mert külföldi volt. Az édesanyja, a jegy és az utazás kapcsolatát firtató kérdések pedig csak egyre hangosabbak lettek. A busz állt, az ajtók nyitva voltak, nem mozdult senki. Valaki figyelmesen szólt a lánynak, hogy neki kéne előre menni. A lány az ajtóhoz lépett. „De hát ez nem jó, bazmeg” – tépte szét darabokra a jegyet a kapitány, és konfettiözönként szórta szét a darabokat a fülkében. „Lejárt a jegyed, vegyél másikat, a picsába”. „English?” – hangzott félve.

zösen vettek egy jegyet a lánynak, aki ezt követően leült, mi pedig magunk alá gyűrtük a várost. A sofőr még egy darabig átkozódott meg nem értettségén, majd az est csitulni kezdett. A Kórház téren az ajtók nyíltak, emberek szállingóztak, egy alak bicegett gyorsan a busz felé. Az előző stáció 15 perce valószínűleg nem volt a menetidőbe kalkulálva, szóval a sofőrnek sietnie kellett. A fogyatékos fiú, aki a harmadik ajtón szeretett volna felszállni, valószínűleg ezzel nem számolt. Ahogy lépett fel az önműködő ajtó majdnem odazárta. Tompa, jellegzetes beszédhang siklott a levegőben „tehhék kihitni”, majd a dolgok rendjét betartva ő is felszállhatott, immáron az első ajtón. Az, hogy őt is fölvilágosították-e a tömegközlekedés szomorú számkivetettségéről, nem tudni, mert a csuklós busz végébe nem szállt el a hang. Mindegy, az ember egyszer leszáll, a busz meg megy tovább. Szomorúak, számkivetettek, posztkommunista dickensi világ a beton sivatagban. Zola patkányai, a 27es vaskígyója, kedves külvárosok, mára Isten véletek, a mesélő búcsúzik. A fémkígyó meg száguld tovább az időben 2010 felé, a majdani Kulturális Főváros testén, Magyarországon, ahol nincs inglis.

„Nincs inglis Barbi, ez itt Magyarország, bazmeg, itt magyar van!” „No english?” – kérdezte. „Nem, nem itt nincs inglis, nem jó a jegyed, a picsába”, majd hangosan, picit ingerülten elmagyarázta, hogy bár a vonaljegy az vonaljegy, csak kétszáznegyven forint már régen volt, és az itt, most nem igazán megfelelő már, így tessék a kétszáznyolcvan forintot kifizetni (a közösülés, fekália, agresszió és családi képek egyvelegétől most megkíméllek, kedves olvasó). A lány pedig csak álldogált tovább, míg az emberek a tizenötödik perc környékén szépen elhagyták a buszt az ajtókon keresztül. Azonban volt egy vállalkozó, aki előrement, és kö-

PécsiBölcsész - I / 3 | Bálint Dávid | Nincs Inglis

79


„Grád, grád, grád!!!!!” A Peningrád csapata a PEN-en Sokan most bután nézhetnek: „volt egyáltalán PEN?” Nos, igen, de legtöbbször – Angster kollégát idézve – a délutánokat rejtélyes okból a következő nap délelőttje követte. A cikk megpróbálja fölidézni a négy napot; rajta, kedves Olvasók, jöjjenek egy alkoholtól ködös, józanságot messzire kerülő szubjektív élménytúrára! Első nap (ápr. 16.): Négytől ünnepélyes megnyitó a Csészényin, erre mi még háromkor javában stencilezzük a zászlókat, ragasztjuk az óriásposztert, fűzzük a sípokat, meg satöbbi. Lassan elindulunk, negyed ötre odaérünk a térre a Ferencesek felől, rengeteg ember és sajtós, gyorsan lenyúljuk a médiát (hiába, agit. prop.), hőbörgünk, majd visszavonulunk, csöndben vodkát osztogatunk meg újságot, és várjuk a többi csapatot. Jönnek a parasztok lovaskocsival, ökörködnek, mellénk állnak, először „ki a hangosabb”-verseny, majd a jog, közgáz hangos keresése. Őrült fickók tubával és egyéb zajkeltő eszközökkel: a La Fanfare en Petard csapata is elkezdi – négynapos – tivornyáját. Befutnak a pollackosok egy konténerben, vízipisztolyokkal lövöldöznek, mi is meg a parasztok is. Ünnepélyes bevonulók, Penin pápákat és államférfikat megszégyenítően integet a Balu-mobilból, közben befut a Jakabhegyi Irgalmatlan(ul részeg) Rend is, a hangulat a tetőfokon hág. Kortesbeszédek, mindenki ígér fűtfát, ki jobban (SK atya, Balázs gazda), ki rosszabbul (Tégla, Pollack). Peninünk beszéde üt, mint a munkásököl, főképp a vége (a pécsi Vodka és Sör Köztársaság ünnepélyes kikiáltása). A menet elindul a Zsolnay felé a La Fanfare-ral, rendőri felügyelettel pukkasztja a polgárokat a durván hatszáz ember-állat. Kis kitérő Jog-Közgáznál, Torgyán vigyorog az ablakból, Steve pentörővel töltjük a 4. üveg vodkát a szifonba. Beérünk a gyárba, innen jótékony félhomály, emlékek: cicik, csajok, piák dögi-

vel, Timur Lenk első sora, Belga, pulttámasztás, szekusoktól övezve hajnal ötkor területelhagyás, buszravárás, meghalás. Második nap (ápr. 17.): Csészényin 2-kor tali, gyógysörök, napozás, várjuk Tompát és Eddyt, hogy akkor most trambulin helyett röplabda, de aztán repülődobáló-verseny. Pajtinák kezdenek zülleni, Marcikolov pentárs már egy róka boldog tulajdonosa, Mikey a papíralapú kommunikáció híve lesz (nincs hangja). Reptetjük egymást, meg a papírrepcsiket, fogy a víz (a csajokra) és az alkohol (mindenkibe). Folyik a zsűri vesztegetése, de – mivel több a nő benne – Peninnel ketten sztriptízelünk spontán (kellett ez nekik?), Venom, segítőnk, rohangál bármi után, ami épp szükséges. Fanfare végére jön, a zenélő Hummert lenyomja, spontán buli a Jókain meg a buszmegállóban, „köszönjük Pécs!” a városházának, eső, irány a Jobb, mint. „Alapozás” az estre, agyelhagyás, aztán be a gyárba, újabb alattomos csapás a pultokból irányunkba (válaszcsapás: „egy üveg Sopronit! – Persze... mi? Olyan nincs.”), megint koncertek, közben az alagsorban esélyegyenlőség nevében mókás kis feladatok, koncertek, hajnali távozás. Harmadik nap (ápr. 18.): Csészényi, bikafuttatás, hulladékgyűjtés, burjánkaépítés majd rituális szétszadizása az Irgalmatlan részéről. La Fanfare-buli, egyre kevesebb hangra egyre több pia. Zsolnayban éjjel páraknál szakad a cérna, egymás verése műanyag Gibson-gitárokkal. Egyre többször: „ugyu-bugyu” (Irgalmatlan harci hujjogatás), meg „tök mindegy”, pedig még az uccsó nap hátravan, sportvetélkedővel, amit mind a négy csapat bojkottálna. A vigyori hold pedig mindjárt teli van. (Utolsó napra tele is lett.) Koncertek, koncertek, koncertek, La Fanfare-ék még éjjel háromkor is napszemüvegben játszanak hatalmas tömegeknek. Negyedik nap (ápr. 18.): (Hehe, ez a programban is így volt.) SPORTVETÉLKEDŐ! Hogy a… a szervezők …-jába. Szadizmus, levegővétel-hiány, foci három slukk fekete abszint után, sor(sör)versenyek, kötélhúzás (Peningrád – Paraszt-groupPen – kötél: 1-1-0), a bíró fenyegetése kötéllel és lámpavassal meg egyebek. Este filmek vetítése, Irgalmatlan nagyon zúz a művel (vér, belek, kereszt), eredményhirdetésig vihar előtti csönd, aztán: 1. parasztok; 2. Peningrád; 3. Pollack; 4. Irgalmatlan. Párti, buli, róka és kacagás, telihold, egymás körbecsókolgatása sokszor, black-out. Nos, ennyi volt a 2008-as PEN, de azóta volt már egy after partink Éger-völgyben, meg a lelkes pentörők is bevehették Prága ódon városát. Két év múlva, ugyanott. Pécsi Egyetemi Napok – mert kell egy hét rosszullét.

80 PécsiBölcsész - I / 3 | Vidó Gábor| Grád, Grád, Grád!!!


Budi time PEN a toalettek felől A PécsiBölcsész előző számában debütáló rovatunk ezúttal sem maradt téma nélkül. A márciusi fedett pályás Szenes-vécék prezentálása után a szabad ég alá mentünk, megnéztük, milyen is volt üríteni a Pécsi Egyetemi Napokon. A PEN első napján 17 mobil gravitációs vécé volt üzemben, ami enyhén szólva sem volt elég a nagyérdemű számához viszonyítva. Az egyetemi színpad sarkánál állandóan sorok kígyóztak a Toi Toi-ok előtt, s ha valaki könnyíteni akart magán, még ezt a tortúrát is ki kellett állnia. A várakozás egyetlen pozitívumaként talán csak azt lehetett felhozni, hogy legalább nem volt eltérés a lángosért való sorban állás és a pisilés vagy kakilás dinamikája között. Amíg a barátnőnk kiállta a jó húsz perces sort a klotyó előtt, addig mi is éppen kezünkbe kaptuk a forró, gőzölgő, Tesco gazdaságos tejföllel megbolondított lángosunkat. A második naptól a szervezők 37-re emelték a vécék számát, ami szükséges húzás volt részükről, ennek köszönhetően érezhetően csökkent a sorban állási idő. Dzsókerként telepítettek még két vécét a Zsolnay gyár területén kívülre is, ezek a bejárattól mintegy ötven méterre, felfelé voltak fellelhetők, és meglehetősen kevés ember tudott a létezésükről. Részemről inkább kisétáltam oda, minthogy a benti vécék egyikénél heringezzek. A kinti budi kapcsán egy megmagyarázhatatlan eseménnyel találkoztam. Annak ellenére, hogy szinte sosem kellett várni a használatra, sok férfitársam szabadította el mini Volgáját a vécé és a gyár kapuja közti szakaszon. Hajnaltájban már egészen szép rajzolatok voltak felfedezhetők a járdán, az úton, ugyanis a vizelet a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve szépen csendben csordogált lefelé. Áradatuknak pár parkoló autó sem jelentett akadályt, sőt a Peningrád Skodáját valamely hű rajongó – vagy épp nem rajongó – szignózta is.

ahol egyenlővé válik ember az emberrel, egyszerű földi halandó a színpadon lélegző fellépővel. Mert a vécé előtt mindenről lehet társalogni, megdőlnek a tabuk. Kiderül, kinek vannak például a zenekarban (csak név nélkül!) vizelettartási problémái, ki hogyan szereti a kakaót, milyen hatással van egyesekre a sör-cigi-pálinka kombó, hány fiú/lány ajánlotta már fel aznap kegyeit nemes célok érdekében, és kiderül, hogy néha egy egész zenekar belefér egyetlen Toi Toi-ba... A pársornyi elmés megnyilvánulásoknak vége sincs, és pár perc után már kerül a kézbe bor is, sör is, gin is, cigi is, hogy aztán meghúzódjunk és elrejtsük a világ elől vörös csíknyi szemeinket. A társaság mindig változatos és elég gyorsan cserélődik ahhoz, hogy a várakozás csak pillanatnyi leállásnak hasson a fesztivál forgatagában: egy rövid szünetnek koncert és színpadon táncolás (Enikő-party), vidám bódulat és karcsú pihenő között. Végül átéreztem, milyen is egy fesztiválon a nagy színpad mögött securitysnek lenni. A kép csak en�nyi: Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi maximumot nyújt pár méterre tőlünk, egy egyenruhás férfi a sátor hátsó bejáratánál veszettebbül táncol, mint odabenn akárki. Már csak arra kellene rájönni, hogyan tehetnénk a mezei vécéket is hasonlóan szórakoztatóvá.

A belső kör Míg tanult kollégám a sorban állás helyett inkább gyaloglásra adta a fejét, én nyakamba aggatva csodás citromsárga passomat, a fesztiválon könnyítés társasági, közösségépítő élményét igyekeztem felfedezni. A kordonok mögé állított pottyantósok – kiváltképp a nagy színpad mögött – remek lehetőséget kínáltak arra, hogy felfedezhessük, milyen módon lehet ismerkedni zenészekkel, biztonsági őrökkel, fesztiválmunkásokkal a várakozási idő alatt. Ez az a hely,

PécsiBölcsész - I / 3 | Rákos Blanka, Harta Viktor | Budi time

81


Váratlan utalás Mert az egyetem igenis törődik velünk Augusztus 6-a számomra kifejezetten szépen indult. Ébredés után a renyhe melegben telefonom után kaparásztam, hogy lássam, próbált-e zaklatni valaki az éjjel vagy a nap hajnali szakaszában, amikor még éppen egy buli aktív részese voltam. Nem találtam semmi erre utaló nyomot, helyette viszont ott virított egy üzenet: ösztöndíj átutalás 200 HUF.

is gyökerezik ez a bizonyos kettőszáz forint. Az ös�szegről olvasható volt az első két hétben egy hivatalos nyilatkozat a Tanulmányi Osztály egyik ajtajára kiragasztva. Eszerint egyetemünk pályázaton nyerte azt a pénzösszeget, amelyet aztán igazságosan szétosztott azon hallgatók között, akik megfeleltek az alábbi kritériumoknak: államilag finanszírozott nappali tagozatosok, és jogosultak tanulmányi ösztöndíjra.

Először azt hittem, hogy valaki megviccelt, aztán belenyugodtam. Ha az egyetem akar 200 forintot utalni nekem, utaljon. El is felejtettem egészen egy, már Pécsett ébredős szeptember 5-i reggelig, ahol déjà vuként ért az újabb SMS: ösztöndíj átutalás 200 HUF.

Ez így, mondhatni, igaz is, csak ennél kicsit kacifántosabb a sztori. Erre a pályázatra ugyanis nem a Pécsi Tudományegyetem jelentkezett, hanem az OTP Nyrt. ajánlott fel 5 millió forintot az egyetem hallgatóinak, pontosabban az egyetemnek. Azzal a kikötéssel tette ezt, hogy a PTE ezen összeget átutalja a hallgatóknak, mégpedig azoknak, akik beletartoznak a fentebb említett halmazba. Ezzel annyi volt a gond, hogy nagyon magas volt azoknak a diákoknak a létszáma, akik nappali munkarend mellett államilag finanszírozott képzésben tanulnak, és részesültek a tanulmányi ösztöndíj áldásában. Tavaly a diákok 50 százaléka elérte azt az átlagot, mely alapján ösztöndíjra számíthatott, Gerencsér József szerint ez 5-10 ezer pécsi hallgatót jelentett.

Ahogy találkoztam az ismerős arcokkal, és elmeséltem az érdekes, addig egyedinek hitt esetem, szembesültem azzal, hogy rengeteg BTK-s emberke olvasott ilyen üzenetet. A kérdés már csupán az volt, hogy minek is köszönhetjük ezt a rendkívüli utalást. Ennek járt utána a PécsiBölcsész. Az ügyben először Tari Zsoltot, a Hallgatói Pénzügyi Iroda vezetőjét kerestem meg, aki aztán elirányított a megfelelő emberhez, Gerencsér József, EHÖK általános alelnökhöz. Tőle sikerült megtudni, hogy hol

Ötmillió forint szép kis összeg, de ha 5 000, illetve 10 000 felé kell osztani, plusz még lejön a pénzből az utalás költsége is, az már nem is annyira számottevő. Sőt, inkább hat nevetségesnek, még ha jó szándékkal, igazságossággal megtámogatva történt is a tranzakció. Nálunk épp ez az utóbbi, a szándék elnevetségesedése valósult meg. Arra a kérdésre, hogy ezt a pénzt nem lehetett-e volna másként felhasználni, például megemelni a tudományos, közéleti, kulturális ösztöndíj mértékét, vagy úgy elosztani, hogy ne aprózódjon el ennyire, nemleges válasz érkezett. Az OTP csak a már említett feltételek mellett utalta át a pénzt az egyetemnek, plusz még változott a PTE Juttatási Szabályzata is, tehát nem állt módjában az illetékeseknek másként felhasználni a kapott pénzt. Maradt az aprózódás, majd a diákok részéről az értetlenkedés és a poénkodás. Megvilágosodott hát az oka a rejtélyes SMS-eknek, tudjuk már, hogy honnan fúj a kettőszáz forintos szél. A végére már csak egy kérdés maradhat: vajon mi sarkallta az OTP-t erre a jótékonyságra? Lehet, egyszer majd erről is kapunk SMS-t.

82 PécsiBölcsész - II / 1 | Harta Viktor | Váratlan utalás -mert az egyetem igenis törődik velünk


Bachelor kilátások Idén kezdték meg harmadik évüket a felsőoktatási rendszer nagy átalakításának első áldozatai. A kétfokozatú tanulmányi terv nem új találmány, a különféle diplomák ijesztően zuhanó értéke azonban akaratlanul is arcunkba vág két kérdést: mi értelme és hogyan tovább? Az idén harmadéves, BA-képzésben résztvevő hallgatók joggal kételkednek leendő diplomájuk munkaerőpiaci értékében, a megkérdezett diákok közel 100 százaléka épp ezért nem szeretné három év után abbahagyni tanulmányait. A mesterképzés azonban nem hozzáférhető mindannyiuk számára, és így egyre égetőbb kérdésként fogalmazódik meg, mit kezdhetnek a „bolognások” olyan képzés után, mely amellett, hogy nem felel meg az egyetemi diplomának, nem átfogó, a gyakorlatban csak igen ritkán hasznosítható tudást nyújt. Az általunk megkérdezettek többsége igen pesszimistán néz a jövőbe, és akár egy év kihagyással is, de folytatni akarja az egyetemet (ezt az egy évet bármilyen munkával, külföldi tapasztalattal, felsőoktatáson kívüli képzéssel töltenék). Sokan a pár éve lelkesen hangoztatott egyetemek közti átjárási lehetőséget is egyre nagyobb kétséggel szemlélik; úgy gondolják (valószínűleg joggal), az iskolák előnyben részesítik saját diákjaikat a mesterképzés terén. Egresné Kenyeres Csilla HR tanácsadó szerint a hozzájuk beérkező munkaajánlatok nagy része nem a „papírt” részesíti előnyben, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a pályázók korábbi munkatapasztalataira, a célterületen végzett bármilyen gyakorlatra, a személyiségre, aktív nyelvtudásra és az elbeszélgetéseken nyújtott aktuális készségekre. A munkáltató egy önéletrajzban már azt is pozitívumnak tekinti, ha a jelentkező rendelkezik bármilyen jellegű korábbi munkával (!), hiszen ez azt bizonyítja, aktívan,

önmagáról gondoskodva igyekszik élni, másrészt tudja, mit jelent maga a munka szó, milyen, ha az embernek főnökei és feladatai vannak, melyeknek köteles megfelelni. Mielőtt mindenki szörnyülködni kezdene előre skatulyákba gyömöszölt jövőjén, nézzen inkább körül saját háza táján, és alaposan gondolkozzon el pár igen fontos és az iskolaválasztáskor gyakran mellőzött kérdésen: Mit akarok igazából csinálni? Leendő képzettségem megfelel-e ennek? Mi történhet ideális, illetve reális esetben? Tanácsadónk gyökeresen változtatna az oktatási rendszeren: mivel a piac nem tud mit kezdeni a diplomásokkal, negyedére csökkentené a felsőoktatásba bekerülők/diplomázók számát, a képzés felét pedig gyakorlattal töltené ki, mely lehetne például egy év szakmunka vagy kooperatív képzés. Szakpár már sajnos nem létezik, és a tanulók nem sajátítanak el speciális ismeretanyagot. A bölcsészek nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni az általuk tanult területen, a legnagyobb probléma pedig az, hogy maguk a diákok sem tudják, mivel kellene foglalkozniuk az egyetem elvégzése után, a megoldást pedig a tanácsadóktól várják. A másik oldalon a cégek nincsenek tisztában azzal, milyen ismeretekkel rendelkezik az adott szakról érkező pályázó. Hatalmas rés tátong tehát az egyetem nyújtotta képzés és a munkaerőpiac elvárásai között, melynek felismerését mintha egyre halogatnák az iskolák. Az egyetem, úgy tűnik, önmagában nem elég: kilincselnünk kell a tapasztalatért, nem fizetett gyakornoki munkát vállalni (a KÖSZI Karrierközpont erre jó kiindulópont lehet), mely során akaratlanul is elsajátítjuk a gyakorlatot, és még papírt is kapunk róla. Célirányosan, terv alapján kell szerveznünk életünket, igyekeznünk kell külföldi tapasztalatokat szerezni és persze megragadni a lehetőséget, ha szembejön velünk.

PécsiBölcsész - II / 1 | Rákos Blanka | Bachelor kilátások

83


Távoli világok argonautái Erasmus hátán sebesen Még meg sem kezdtem kalandozásaimat Fenrir farkas országában (mitológiai lény és napot eszik, főleg a germán népeknél), már tudtam, hogy itt a fekete vizek középsvédországi partjainál – egész pontosan Jönköpingben – a meglepetések tárháza kimeríthetetlennek tűnik. Britannica Szvenszkarica 244. old: a robotok használata című szócikk. Meglepődve tapasztalhatod, hogy a konyhakertek pázsitját errefelé a helyi népesség java egy frászt karistolja tologatós fűnyíróval, ellenben kis fekete asztrodroidok rohangálnak önvezérelve a kertekben. Britannica Szvenszkarica 234. szócikk: ne használj fizikai erőt! A svéd átlagpolgár szokásos hétköznapjaiban nem híve a fizikálisan megterhelő házimunkáknak, így a technika mankóira hagyatkozik. Az olyan komplex mozgásokat igénylő műveletek során, mint a kerítés tövében előtüremkedő gyomnövények eltávolítása, nem a derékizmokat terheli meg, hanem egy kisméretű házi lángszóróval visz végbe genocídiumot az ott letelepült lágyszárúak körében. Ami pozitív vonása még ennek az országnak, hogy az újságokban nincs szó a politikai élet napi eseményeiről – mivel minden rendben működik –, előbb olvashatunk olyan égető kérdésekről, hogy a kínai drogbárók miért akarják kiirtani az elefántokat, vagy kit késeltek meg a szöuli városházán. Mindent végiggondolva, talán ez lenne a normális és a követendő tendencia számunkra is. Az itteni egyetem mintáit végignézve, ha a nyugati trendeket követjük intézményi szervezettség szintjén is, akkor kis campusunk feudális anarchiájának több társadalmi osztályát is a megszűnés réme fenyegeti. Britannica Szvenszkarica 345. szócikk: A kihalás-

ra ítéltek: a jönköpingi egyetem nem rendelkezik olyan intézménnyel, hogy Tanulmányi Osztály. Bizony. Talán azért sem, mert nincs index, ráadásul az oktatók munkahelyi kötelessége a tanuló ügyeit rendben tartani, az elektronikus interfész pedig egyszerű, stabil és kezelhető. Nagyon elveszett esetekben a rendszergazdákat lehet meglátogatni az irodájukban, és ez minden. Az ügyintézés online és non-stop. Egy kissé ambivalensebb kérdés a könyvtár. A kapitalizmus, a globális e-forradalom és a robottechnológia markáns együttállását figyelhetjük meg ezen a helyen. Könyvek nem nagyon vannak: vagy megveszed őket, vagy e-formátumban próbálod magadévá tenni. Könyvtáros sincs nagyon, a mágneskártyádat ügyesen egy gépbe helyezed, ami kiadja neked a kívánt könyvet. Anyagi téren sorsunk nem egyszerű. A kedvezményes diák havi bérlet átszámítva 10 000 forint körül stagnál, egy három órás távolsági utazás oda-vissza szintén ebben az árfekvésben helyezkedik el. Az élelmiszerek és az alkohol címszó alá tartozó termékek ára egyaránt magas. Egy diákmenü errefelé 2 000 - 2 500 forint, egy mezei csapolt sör a legolcsóbb helyen e pillanatban 784, töményebb szeszesital hét decije 6 000 forint alatt nem áll szóba veled. A svéd társadalom markáns vonásai valahol az eltérő underground kultúrából fakadhatnak. A bulik általában este 11 körül kezdődnek el és hajnali kettőkor végződnek, így a svéd fiatalság még otthon olcsó szeszesital segítségével tompára issza magát. Előfordul, hogy a bejárat előtt egyedei egymásra vizelnek, beleöntik sörüket a retikülökbe, illetve elér valakit egy lágyan repülő hányás, ha rossz helyen áll. Egyébként kedves teremtések. Záróakkordként e különös földről még csak annyi, hogy a minimálbér itt 500 000 forint per hónap, de azért ne vándoroljatok ki egyből, sok a robot.

84 PécsiBölcsész - II / 2 | Bálint Dávid | Távoli világok argonautái


Órafelvétel a Skynet előtt Kedves gyerekek! A mai estén szellemeket fogunk idézni. Fogjátok meg egymás kisujját, kapcsolódjon össze az Erő köre, mert kalandozásainkat elkezdjük a Homály Birodalmában! Az első megálló: a papíralapú órafelvétel. Bizony, bizony, kedves nagy többségben már bolognai rendszerű bölcsészkéim. Ilyen is volt. Most biztos csodálkoztok, „nem volt még net meg egyebek?” A probléma nem ennyire sarkított, de azért kellemetlen. Net volt, rajta surrogott mindannyiunk kedves kispajtása, az ETR egy-pont-akárhanyadik verzió, ami már attól sírva és sürgősen lefagyasztotta magát, ha ösztöndíjosztás előtti napon sokan nézték, ugyan mennyit – nem – kapnak az egyetemtől. A vizsgára jelentkezés egyenlő volt az élő rettegéssel, mind a gép, mind az ember számára. Rebesgették az ETR-fejlesztők irodájából, hogy jön majd az áttörés, lesz egy program, amely (önálló életre kel, és eltörli az emberiséget) majd bírni fogja a terhelést, megbirkózik azzal, hogy egyszerre szabadul rá minimum egy karnyi ember, stb. Hiú ábránd. Még most is. Hogyan is nézett ki ez a régmúlt masztodon, amit mi még csak nagybetűkkel mertünk szánkon kiejteni? Többféle módon is lehetett gyúrni erre. Voltak, akik, megünnepelve (=csatak részegen) az új félév eljövetelét, egyenest egy hajnalig nyitva tartó csehóból irányultak át reggel hatkor a tanszékre, hogy ott a nagyelőadó ajtajába befeküdve biztosítsák maguknak az első helyet. Valaki annyira bebiztosította magát, hogy a tanárok keltették föl tizenegykor.

lással, harapással kitépve a feliratkozó lapot magukévá tenni, hogy hasonszőrű társaikkal beterítsenek szemináriumokat. Voltak ennél durvábbak is, a pedagógián egy lánynak a lába, az angolon valakinek a könyöke tört el, vagy mikor a tanszékvezető hölgyet majdnem kilökték a csukott ablakon a kedves delikvensek. Ám akadtak vicces kalandok is. Történt, hogy egy szeminárium beteltével két jó kedélyű – szalonspicces – hallgató fogott egy spirálból kitépett papírlapot, hivatalos stílusban kb. rávetették: ,,olaj, gyerekek, betelt”, majd mindezt két rágóval kiragasztották az ajtóra. És mindenki elhitte. Egyszer a tanszékvezető hölgy óvatosan kilopakodott az irodájából a pihenőbe, hóna alatt gyanús papírlapok, kezében toll – a tömeg hangosan várakozott a terem előtt –, és suttogva a következőket kérdezte: ,,Humánetológia?”,,Igen!”,,Akkor gyorsan, itt írja alá!” Érthető volt a terem előtt várakozók dühe, mikor látták, betelt az a kurzus, amire – tudtukkal – senki nem jelentkezett. A legnagyszerűbb az volt, mikor a pedagógia tanszéken az emberek be tudtak jutni az irodába, fölírták magukat, viszont kifele az ablakon a botkertbe vezetett az út. Kicsiny cikkem tanulsága, a sok riasztó példa ellenére, a következő lenne. Lehet, hogy elment erre egykét hét, lehet, hogy voltak durvulások, meg csonttörések, de: együtt csináltuk, a stresszt egymás közt, humorral vezettük le, tudtuk, kit kell szidni, ha betelt egy óra (,,Igen, Te ott! A k***a a**d! Nem kell neked ez az óra annyira!”). Nem pedig egy klaviatúrát verünk szét egyedül, kockáztatva az agyérgörcsöt, a szívinfarktus, meg gyomorfekélyt.

Voltak, akik a jól megérdemelt félévi szünetüket kondizással töltötték. Persze, ezzel sem mentek sokra, lévén, hogy a férfiemberek nagy többségében él a lovag, így a lányok jól betölthették a keretlétszámot. Az erősebb nem ravaszabb tagjai a biztos pole-pozíció átadásáért cserébe bizonyos dolgokat kértek/ vártak el a hölgyektől: egy kávé, randi, csók, khm – satöbbi. Aztán még léteztek a sztoikus nyugalommal lebzselő, haverokkal beszélgetők, akik nem estek kétségbe, ha egy óra betelt, mert úgyis bedumálták magukat (jó, ám könnyen megfúrható hivatkozási alap volt a kétszakosság). És voltak a hisztis, magukat a földhöz verősök, akik emberi mivoltukat levetkezve képesek voltak egymás kezéből karmo-

PécsiBölcsész - II / 4 | Vidó Gábor | Órafelvétel a Skynet előtt

85


A kísérőket kik kísérik A pedagógusképzés és a pszichológiai alkalmassági fabulája ,,Te, én azt az embert, legyen akármilyen agya, azzal a személyiséggel nem engedném gyerekek közelébe.” Egy alapvető mondat, mikor kicsit furcsa kollegáink sikeres tanítási gyakorlatáról hall egy átlagos egyetemi társaság. Vajon hol a határvonal a szakmailag briliáns elme lehetőségei és a személyiség hiányai okozta kockázati tényezők között? A kimúló, Bolognát megelőző képzés résztvevőjeként kerestem meg illetékeseket pszichológia, neveléstudományi és tanügyi területen arról, hogy az egyetemi pszichológus- és pedagógusképzés esetében miért nincs egy támogató/szűrő rendszer, amely orientálná a majdani kollegákat, vagy egyszerűen jelezné, hogy nem jó csapást választott az életében, valamint hogy ez a hiányosság vajon mekkora valós problémát jelent szakmai, egyetemi berkekben. ,,A hallgatóink tanulmányi ügyekkel kapcsolatos kérelmeinek alátámasztására sokszor kapunk olyan orvosi igazolást, amelyek pszichiáter vagy pszichológus szakvéleményét takarják. A személyiségi jogok védelme alapján ezeket az információkat kiadni nem lehet. Az iskolai tanítási gyakorlatok, hospitálás során tapasztalt nehézségekről nagyon finoman nyilatkoznak az oktatók, kirívó esetekben értékelik elégtelenre a gyakorlatot, vagy ismételtetik meg azt. Az alkalmassági teszt bevezetését sokan szorgalmaznák Magyarországon is. Szükségesnek tartanám, hogy az egyetemisták pedagógiai kompetenciáját ellenőrizzék. Korábban a szóbeli felvételi vizsgák során az elbeszélgetés adott minimális szűrési lehetőséget.” Mikor kezdeti kérdéseimre a Tanulmányi Osztályról Huszárné Mánfai Mária levelét elolvastam, úgy gondoltam, a kérdésfeltevés jogos, és talán másokat is izgat. Alkalmassági helyett orientáció és támogató rendszer A Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetéből dr. Géczi János egyetemi docenst, az Iskolakultúra című folyóirat főszerkesztőjét, a Pszichológiai Intézetből pedig dr. Révész György in-

tézetigazgató-helyettest kerestem meg ezekkel a kérdésekkel. Mindkét beszélgetőpartnerem már az elején leszögezte, akármilyen hasonló feladatokat ellátó rendszerről legyen szó, nem elfogadható olyan elképzelés, amely egy, a képzésbe bekerülő hallgatót direkt olyan információkkal szembesít, hogy te erre a pályára alkalmatlan vagy. ,,Ez az emberi fejlődésbe vetett töretlen hitemmel ellenkezne. Nincs olyan kimondott, kötött személyiségstruktúra vagy adottságegyüttes, amely különösen köthető ahhoz, hogy valaki pszichológus vagy pedagógus legyen” – fogalmazott Révész György. Géczi Jánossal folytatott beszélgetésem során felmerült egy másik tényező, amely árnyaltabbá teszi mindezt: kategorikus emberi tulajdonságok mentén kéne kvázi tökéletes tanári karakterről beszélni, ellenben a tanár- és emberképek korszakonként nem stabilak. Azonban a pedagógusi pályán a kiégés, pályaelhagyás és más felderítetlen problémákból fakadó konfrontációk (diákok és oktatók között) magas száma miatt az érintettek egyetértettek abban, hogy valamilyen alkalmassági küszöb megállapítása egy támogató, orientáló rendszerben mindenképpen fontos lenne. Ez a régi, osztatlan képzés esetében nincs jelen, sem a szakmára való felkészítés során, sem a későbbi praxis évei alatt. Természetesen a már kifutó osztatlan képzés esetében nincs is esély utólagos korrekcióra, de a beinduló mesterképzések esetében van még lehetőség egy reformált rendszer kialakítására. Egyfajta támogatási, útbaigazítási, lekövető szisztéma léte lenne szükséges. A rendszer kiépülését azonban személyiségjogi akadályok, szakmai önértékelést érintő problémák, valamint a képzésben résztvevők és a rendszer egymáshoz való viszonyulásának kérdései is nehezítik. Ma mindenki lehet tanár, akinek megvan a megfelelő háttértudása és személyisége negatív irányban nem befolyásolja a tanítványait. Harminc évvel ezelőtt nem volt elképzelhető, hogy ilyen téren hiányosságokkal rendelkező tanári személyiség létezhessen. Mindenképpen problémákat szül azonban, ha végletesen gondolkozunk akár az egyik, akár a másik oldalt tekintve. Veszteség lenne kizárni a briliáns képességű, ám megbocsátható személyiséghibákkal rendelkező egyéneket. Azonban társadalmi konszenzus nélkül túlságosan nyitott képzési rend-

86 PécsiBölcsész - II / 4 | Bálint Dávid | A kísérőket kik kísérik


szer keletkezik, ahol a pedagógus nem megfelelően felkészülve kerül terepre. Ebben az esetben a szakmai kockázati tényezők, keringési, neurológiai és pszichés kockázatok fokozottan veszélyeztetik a pedagógust, rossz viszony esetén a gyerekek fejlődését is károsíthatja.

gógiai elképzeléseit, úgy érzi, hogy up-to-date állapotban szeretné tartani, vagy egyéb jellegű kérdései merülnek fel” – fogalmazott Géczi János. Pár nappal később, mikor Révész Györggyel beszélgettem egy, a témában tartott konferencia után, úgy tűnt, hogy a szakma ilyen irányú lépésre szánta el magát.

A kialakult szakmai felépítményben ráadásul nincs körülhatárolva, hogy milyen környezet, csoport lenne illetékes szólni egy érintett oktatónak, ha a kiégés jeleit látja rajta. Ennek nincs kialakult formája, mint mondjuk a hasonló kockázati tényezőkkel rendelkező orvosi pályán, ahol mindez szabályozott kereteken belül zajlik.

A bolognai rendszer alapozó részét követő mesterképzésben és utána egy bevezetési rendszerben vetődött fel az eddig tárgyaltak lehetséges megvalósítása. A mesterképzés során a leendő oktatók nemcsak az osztatlan képzés 15 órás tanítási gyakorlatát végeznék el, a gyakorlat során egy tanári portfólióban saját céljaikat, élményeiket, benyomásaikat kell kötelezően lejegyezniük, ahol személyes alakulásuk, reakcióik nyomon követhetőek.

Az intézményi ellenőrzés tekintetében más országok esetében megvalósult modell szerint nemcsak az oktatás folyamán, hanem az iskolában is van helyi szűrés. Ilyen ma Magyarországon nincs. Ebben a szűrési formában az iskolaigazgató és a kollegák együttesen döntenek, hogy a jelentkezők közül ki az, aki meglátásuk szerint abban az iskolatípusban és abban a környezetben megfelelő pedagógusa lehet a gyerekeknek. Átfogó párbeszéd kellene arról, hogy a pedagógusi pálya ma milyen követelményeket támaszt az ember egész lényével szemben oktatáspolitikai és társadalmi szempontból egyaránt. Ezzel párhuzamosan a felfogás megváltozására lenne szükség. A pszichés terhelés okozta tüneteket, nem kívánt jelenségek miatt felmerülő segítségnyújtást egy jól felépített rendszerben, normális hozzáállással kell kezelni. Ma leginkább a társadalmi kiközösítés és stigmatizáció lehetőségét hordozza, ezért a megbélyegzéstől való félelem miatt az oktatók általában az utolsó utáni pillanatban kérnek segítséget. Változó Bologna?

A mesterképzés során egy inkább mester–tanítvány viszony kialakítása lenne a cél, indirekt szűrő módszerek alkalmazását gondolják fontosnak a mindennapi munka során. Ennek a munkakapcsolatnak a célja a stabil szakmai identitás kialakítása. A képzés végén egy intenzív, féléves terepmunka következne nem gyakorló intézményekben. Itt úgyszintén végigkövetnék a leendő oktató munkáját. Ezután következne – különválasztva a tanárképzési folyamattól – a bevezetés fázisa, ahol az intézetből való kikerülést követően két-három évig figyelnék a munkát, és segítenék a szakmai beilleszkedést. Ennek kialakításához a skót és észt modellek nyújtanának mintát, ahol ez a rendszer mentorok irányítása alatt már megvalósult. Ezek a tervek, már csak az a kérdés maradt: ki és hogyan fogja nyomon követni mindezt a gyakorlatban? A cél az, hogy a bemenet-orientált képzési rendszerből valódi, kimenet-orientált rendszert hozzanak létre – a megvalósítás azonban még várat magára.

,,Fontos lenne a már kikerült kollégákkal valamilyen formában fenntartani a kapcsolatot. Ez persze csak úgy működhetne, ha az egyetemek is felismernék, hogy úgy kellene a képzést, a kapcsolati hálót átalakítani, hogy a kikerülő pedagógus a következőkben támogatási bázisaként értelmezze egyetemi környezetét. Így elérhető volna, hogy szakmai továbbképzések estében is az adott intézményt válassza a kikerült oktató, hogyha az adott koherens peda-

PécsiBölcsész - II / 4 | Bálint Dávid | A kísérőket kik kísérik

87


Hasznára lehetek a karnak Interjú Dr. Fischer Ferenccel 2008 elejétől kezdődően, kollégák, tanszékvezetők, professzorok, akik bíztattak dékáni pályázatom beadására. Ezek a korábbi beszélgetések végül is a választás során beigazolódtak. A pályámon bizonyos teljesítményeket magam mögött tudhatok. Akadémiai doktor vagyok, habilitáltam, a pályának a felső szintjére érkeztem. Úgy éreztem, hogy az életemből egy dékáni ciklus erejéig hasznára lehetek a karnak. PB: Volt-e, vagy voltak-e olyan tényezők, amelyek ezen pozíció megpályázása ellen szóltak?

2009. január elsejével hivatalba lépett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának új dékánja, dr. Fischer Ferenc. Már 2008 őszén lezajlottak a dékánválasztás eseményei, de a tisztség felvétele hivatalosan 2009 első napjával történt meg. Dr. Fischer Ferenc dr. Somos Róbertet váltotta a BTK élén, dékáni ciklusa 2012. június 31-ig tart. PécsiBölcsész: Mi motiválta önt abban, hogy megpályázza a dékáni tisztséget? Volt-e már esetleg korábban effajta elképzelése? Fischer Ferenc: Viseltem már egynéhány felelősségteljes posztot a karon, az egyetemen belül. Voltam három évig a kar szenátora, tagja voltam a kari tanácsnak 1996-tól kezdődően több éven keresztül, több ciklusban voltam a Professzió Bizottság társelnöke, a Gazdasági Bizottság elnöke. A kart, amelynek immáron én is 22 éve oktatója vagyok, sok szempontból ismerem. Doktori iskolai vezető vagyok, az utóbbi két évben a kari doktori habilitációs tanács elnöke is voltam. Összességében azt mondhatom, hogy több olyan tisztségem van, illetve több olyat töltöttem be, amelyekből kifolyólag számos oldalról megismerhettem a kar működését, az egyetemet. Ez nyilván kellett ahhoz, hogy az embernek egyáltalán legyen bátorsága egy ilyen pályázat beadására. Ezen kívül sokan megkerestek

F.F.: Ez a döntés egy több szempontú mérlegelés eredménye. Vannak természetesen ellene szóló dolgok is. Láttam, hogy itt túl sok idő tanulmányokra, külföldi tanulmányutakra nincs lehetőség – pedig ezek korábban jellemzőek voltak rám. Ezen felül nem könnyű időszak ez a mostani, sok szempontból nem az. PB: Befolyásolja-e a dékáni tisztség a tudományos, illetve oktatói munkásságát? F.F.: Eredetileg alkotói szabadságra szerettem volna menni. Minden oktatónak jár bizonyos időközönként ilyen, én 2001-ben éltem vele, azóta eltelt már több mint nyolc év. Mehettem volna Spanyolországba, Németországba, Chilébe, a távolságokból adódóan nyilván nem érdemes egy hónapra menni. Voltak meghívásaim, vendégoktató voltam korábban is, most is lehettem volna, levéltárakban kutathattam volna, ezek igen nagy valószínűséggel ebben a dékáni ciklusban nem fognak megvalósulni, hiszen a hosszabb távollétek elképzelhetetlenek. Ezzel természetesen számoltam. Bizonyos területekről nem szeretnék kimaradni. Az oktatásban valamivel kevesebbet tudok vállalni, ebben kollégáim lesznek a segítségemre. Túl az órákon rengeteg szervezési kérdés van. Vannak bizonyos területek, amelyeken csökken a tevékenységem, hiszen ha nem így lenne, a dékáni feladataimat nem tudnám ellátni, de a doktori iskola vezetése, óratartás, a szakdolgozók irányítása megmarad. Most már tízedik, jubileumi alkalommal szervezzük az ibero-amerikai hetet, e rendezvénynek mindig van egy kulturális és egy tudományos oldala, melynek szervezésében szervesen közreműködöm. A PTE-n kettő kutatócsoport

88 PécsiBölcsész - II / 4 | Harta Viktor | Hasznára lehetek a karnak - interjú dr. Fischer Ferenccel


működik, az egyik ilyen csoportnak, a Magyarország-Európa lbero-Amerikai Kutatócsoportnak én vagyok a vezetője. Ez a kutatócsoport az MTA és a PTE közös együttműködése, évente két konferenciát vállalunk. Vannak nemzetközi tisztségeimből adódó elfoglaltságaim is. Két nemzetközi szervezetnek, a CEISAL-nak, valamint az AHILA-nak [Európai Latinamerikanisták Társasága] vagyok végrehajtó bizottsági tagja. Ezek a nemzetközi szervezetek évente, háromévente kongresszusokat szerveznek, ezekre természetesen el szeretnek menni. Összességében biztos, hogy jelentős plusz feladat hárult rám, oktatásra kevesebb marad, kutatásra kevesebb marad, de ezt tudtam korábban is. PB: Tervez még dékáni ciklust ezt követően? F.F.: Ez nyilván kétoldalú döntés. Egyfelől nekem kell tudnom, hogy vállalnék-e még egy időszakot, másfelől a kar közvéleményétől is függ. Nem könnyű ez az időszak, és nem biztos, hogy egy mostani dékán föltétlenül magas népszerűségi mutatóval fog rendelkezni. A mostani gazdasági, pénzügyi helyzetben benne van a lehetősége annak, hogy dékánként több népszerűtlen intézkedést kell felvállalni. Ezt a pályázatom beadása során látni lehetett, számítottam, számítok ilyenekre. Ezt az élet sok vonatkozásban felülírta. Nem lehetett tudni előre erről a világválságról, a válság speciálisan Magyarországot érintő vonulatáról. Ez nyilván befolyásolja a kar mindennapi életét. Tehát még nem tudni, mi lesz akkor, mikor ismét aktuális lesz a dékáni tisztség betöltésének kérdése. PB: Dékáni pályázatában kitért a költségmérséklés elbírálására, mint az egyik olyan dologra, amelyre nagyobb figyelmet kell fordítani. Ez már változott? F.F.: Igen, ez már változott. A kar bevételeinek jelentős része származik a költségtérítésből. A korábbi években a tanszékek döntöttek a költségtérítés mérséklésének elbírálásáról, bár az egyetem és a kari SZMSZ arról rendelkezik, hogy a végső jóváhagyás a dékán jogköre. Az előző évek során sokan adták be kérelmüket, és sokat pozitívan bíráltak el. A tanszékek nagy többségben megadták az 50 százalékot, amely mögött sokszor nem volt megfelelő indok. Ebből kifolyólag a kar jelentős bevételtől esett, esik

el. Az állami normatíva nem növekszik, a hallgatói létszám nem növekszik, nincs is rá lehetőség, ennek az expanziónak ugyanis a tetejére értünk. Az egyetemtől állami támogatást vonnak el, kari szinten lehet látni, hogy az oktatói állományunk veszélybe kerülhet. A bölcsészkar mint nagy kar, nem mondhat le a költségtérítésesek által fizetett bevételi forrásról, mert annak hiánya már a kar stabilitását fenyegetné. Tavaly ősszel 20 millió forint kedvezményt, a mostani tanév őszi szemeszterében 13 millió forint kedvezményt adtak a tanszékek a hallgatóknak. A tavaszi szemeszterre beadott kérvények száma 400 feletti volt, ebből 150 körüli az a szám, amely a pozitívan elbírált kérvények mennyiségét jelöli. Beépítettünk egy többlépcsős rendszert, és a döntés végső szinten a dékán kezében van. Ezen felül bevontuk a Hallgatói Önkormányzatot, hogy hallgatói szemmel is lássuk a dolgokat. Összességében a mérséklési rendszer a szigorítás irányába mozdult el. Eddig nem volt köteles a hallgató dokumentumokkal alátámasztani a költségmérséklési igényét, nem volt kényszerítő szabály, a tanszékeken múlott, hogy kértek-e ilyet, vagy sem. Ez most változott: csak olyan kérvényeket fogadtunk el, amelyek dokumentálva voltak, valamint a jövőben új kérvényező lap fog készülni. PB: Van-e annak valószínűsége, hogy a hallgatók nem értesültek időben a pályázatról? F.F.: Nem tartom valószínűnek, csupán a beérkezett kérvények számából adódóan sem. A kérvények leadási határidejét meg is hosszabbítottuk, január 16-a helyett január 31-re változtattuk a dátumot. Minden tanszék, minden intézet vezetője kapott egy körlevelet, ahol leírtuk ezt a folyamatot, és jeleztük azt, hogy milyen kérvényeket fogadhatnak el. A hallgatók az intézetekkel, tanszékekkel vannak kapcsolatban, így meg tudták szerezni a kérvényhez szükséges információkat, illetve értesülhettek a változásról. Sokan érdeklődtek a dékáni hivatalnál is. Voltak utólag elfogadott pályázatok is, illetve volt több olyan, amelyet tanszéki, intézeti szinten elutasítottak, de dékáni szinten mégis pozitív megítélést nyert. A szemeszter folyamán lesz egy újabb felülbírálati kör is, de ez lényegesen kevesebb kérvényt jelent majd.

PécsiBölcsész - II / 4 | Harta Viktor | Hasznára lehetek a karnak - interjú dr. Fischer Ferenccel

89


És mit ad nekünk az EKF? Január elején érkezett szerkesztőségünkbe az a hír, hogy a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program (és a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht.) az eddiginél jobb együttműködésre törekszik az egyetemistákkal. Ez ügyben kerestük föl Ruzsa Csaba ügyvezető igazgatót és Szalay Tamás kulturális igazgatót, illetve segítségünkre volt még Gerner András sajtófőnök is. Mivel lapunk kerete nem teszi lehetővé, hogy a bő negyedórás interjúanyagot egy az egyben közölhessük, ezért csak sommáját írom meg EKF várának. Először azt kérdeztem Ruzsa Csabától, hogy mi is az igazság a szerkesztőségi pletykával kapcsolatban? Az ügyvezető igazgató szerint az EKF és az egyetem közötti kapcsolatot két fő motívum határozza meg. A Menedzsment Központ vezetősége már 2008 nyarán elhatározta, hogy olyan egyetemi rendezvényeket fog támogatni, mint például a PEN, ahol egy teljes programsorral bővül majd a kínálat. Másrészről nyitni kívánnak az EHÖK és a Kari HÖKök, HÖT-ök felé is, mivel megkérték az EHÖK-öt, hogy hozzanak létre közösen egy olyan hírcsatornát, amely révén az EKF hírei biztosan el tudnak jutni a hallgatókhoz. A két fél kapcsolatát erősíti továbbá az a nemcsak az egyetemi polgárokkal, hanem az egyetemmel is kapcsolatot teremtő kulturális-tudományos összefogás, melyet az egyetem karjai önállóan koordinálnának. Az egyetemisták és az EKF kapcsolatában szintén fontos elem, hogy bizonyos egyetemi rendezvényekre a hallgatók érdeklődését kielégítő könnyűzenei programok szerveznek. Szalay Tamás kulturális igazgató példákkal segítette az összkép kialakulását: a PEN mellett az ICWiP-et említette még, a kutatás területéről pedig két Ruhrvidéki, a pécsi és két isztambuli egyetem közös, hároméves urbanisztikai projektjét (Temporary City). Szalay fontosnak tartja, hogy az elkövetkezendő hónapok attitűdváltást hozzanak, nevezetesen, hogy ne azt nézzék a résztvevők, mennyi pénzt kapnak az EKF-től, hanem hogy kinek mit ér meg az, hogy az EKF-ben részt vehet (önkéntes programok, kommunikációs együttműködés, közös pályázatok stb.). Ruzsa Csaba hozzátette: a Menedzsment Központ segítséget nyújt a(z egyetemi) rendezvényszervezőknek abban, hogy minél színesebb programsorozatokat tudjanak kínálni már idén, és 2010-ben

a hallgatóknak (pl. nemzetközi fellépőket hoznak Pécsre). Másrészről olyan rendezvényeket szerveznek a városban, amelyek az ifjúságnak, a fiatal értelmiségieknek szólnak, így a hallgatói réteg is az egyik célcsoportja ezen kezdeményezéseknek. Már 2009-ben is lesz egy olyan fiatal, kortárs művészek számára kiírt pályázat, ahol az előbb említettek először külföldön, majd 2010-ben Pécsett jelennének meg pályamunkáikkal. Az ügyvezető igazgató említést tett a rezidensprogramról, amelynek lényege az, hogy fiatal művészek mehetnek ki külföldre, illetve külföldről jöhetnek Pécsre tanulni. Az EKF-egyetemek is szerveznek külön programokat a Kulturális Főváros-projekthez, sőt, Szalay Tamás elmondta, annak idején pécsi kezdeményezés volt az EKF-városok egyetemi hálózatának megalapítása is. Hozzátette, hogy amellett, hogy az EKF és az egyetem szimbiózisban van (hiszen vannak programok, ahol egyetemisták is dolgoznak, és készülnek programok a hallgatók számára is), reméli, a 2010-es kulturális főváros közel hozza a városi létet az egyetemista léthez. Ruzsa Csaba véleménye szerint az is a cél, hogy a hallgatók meglássák Pécsben a lehetőségeket. Ebben számtalan rendezvény nyújt segítséget, például filmes, művészeti és más efféle programok, és ezt szeretnék a hallgatók közelébe elvinni. Következő kérdésemben, kissé távolodva a campustól, aziránt érdeklődtem, hogy mely kiemelt projektek fognak megvalósulni 2010-re. Ruzsa Csaba elmondása alapján a kulcsprojektek közül a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontra, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontra és a Közterek és parkok I-es ütemére van támogatási szerződése a városnak. A Zsolnay Kulturális Negyed, a Közterek II. és a Múzeumok Utcájának felújítása projektek támogatási szerződésének megkötése még folyamatban van. Tehát ilyen szempontok alapján semelyik projektre nem lehet azt mondani, hogy el fog maradni, mivel valamennyi megvalósítása folyamatban van – csak épp a megvalósulás időpontja ismeretlen még. Csupán olyan tényezők, mint az általános gazdasági-pénzügyi helyzet van hatással nemcsak az EKF-re, hanem az államra, kivitelezőkre, befektetőkre is, de ezen problémák enyhítésén folyamatosan dolgoznak. Szalay Tamás és őszerinte van egy pici (valójában meglehetősen komoly) félreértés, amit a 2009-es kommunikációban egyértelművé kell tenni. Sokan a

90 PécsiBölcsész - II / 4 | Vidó Gábor | És mit ad nekünk az EKF?


beruházásokkal azonosítják az EKF-programot, holott már a 2005-ben beadott pályázat írói is egyértelművé tették: kulturális alapú városfejlesztésről, hos�szú távú folyamat elindításáról van szó. A Pécs2010 program hatásai erősen érződnek majd a régió gazdasági és turisztikai életében is. E folyamatban nagyon fontos szerepet játszik az M6/M60-as autópálya megépülése, amely kedvezni fog a magánbefektetőknek a jövőben is. Sokak szerint a 2010-es programév valaminek a vége, befejezése. Ruzsa Csaba azt szeretné, hogy 2010 valaminek a kezdete legyen. Egy löket, amely 2015-ben, akár 2020-ban is hatásokat generál. Hisz már most, 2009-ben ugyanúgy, mint Linzben, Pé-

csen is 200 programot támogat az EKF-program. Az egyik cél az, hogy lehet-e még élőbbé tenni a várost, és marad-e „másnapra is hatás”? A Pécs2010 EKF-program vezetői folyamatos jelenlétet szeretnének elérni, amely hatással van a városlakókra és az egyetemistákra is, hiszen nemcsak a kiemelt, nagy rendezvények sajtóvisszhangja a fontos, hanem hogy az itt élők úgy érezzék, a változatos kulturális programok remek lehetőséget biztosítanak számukra; kikapcsolódásra a szürke hétköznapokban. Nos, szerintem mindenki epekedve várja, mit hoz a jövő.

PécsiBölcsész - II / 4 | Vidó Gábor | És mit ad nekünk az EKF?

91


Szemlézgettünk Negyvenedik alkalommal kapta a közönség nagy dózisban egy év magyar filmtermését. Ezúttal a MOM Park kilenctermes mozikomplexuma, valamint az Uránia és a Bem mozi szolgáltatta a helyszínt a hazai filmek vetítésére. Káosz. Ezzel az egy szóval lehet legegyszerűbben leírni a hét eseményeit. A káosz alatt a szervezés botladozására célzok: a filmeket nem vetítették le időben, vagy más terembe helyezték. Ez a probléma leginkább azoknál ütközött ki, akik szigorú ütemtervet tartva vásároltak jegyet. A teljes zavarodottság már az első két dokumentumfilmes napon kialakult, és sajnos később sem rendeződtek a dolgok. A legnagyobb kérdés, hogy a hivatalos megnyitót miért a dokumentumfilmek után tartották. Azok vajon nem annyira érdekesek, mint a játékfilmek? Pedig akadt köztük nem kevés értékes darab. Olyannal is találkoztunk, ami csak az információs vetítésre került be, ahogy a rendező magyarázta: filmjében nincs öreg bácsi, aki elmesélné, mennyire rossz neki, így már nem is számít a kategóriába (Nemes Gyula: Letűnt világ). A káosz másik oldala a filmekben megjelenő szexualitás. Cenzúra hiányában most már bármit meg lehet filmesíteni, és kezd megjelenni egy különös szexuális deformáció: szellemileg fogyatékos lányokat erőszakolnak, egy srác központi problémája, hogy 28 évesen még szűz, mert kicsi nemi szervvel rendelkezik (bár meg kell jegyeznem, a szóban forgó két alkotás – Utolsó idők, Intim fejlövés – igen jól sikerült filmek, két elsőfilmes rendező igényes munkája). Ezek mellett találunk saját családtagjához vonzódó fiút (Apaföld), a szinte kötelező homoszexualitás téma is majdnem mindenhol megjelent, csak pár mű büszkélkedhet azzal, hogy ezt a vonulatot nem dolgozta fel. Összességében azt is megfigyeltük, hogy az elsőfilmes rendezések kiemelkedőbbet nyújtottak, mint akik már visszatérő vendégek filmjeikkel. Próbáltunk rájönni az okokra, de sajnos csak találgatni lehet: egyik kiváltó oknak a finanszírozás hiányát találtuk, hogy ha végre egy rendező megszerzi az elegendő tőkét, addigra annyit küzd vele, hogy mindent belead a siker érdekében.

A Filmszemlén nem divat a közönségfilmek szeretete, reklámozásukat pedig végképp mellőzik. Mégis próbát tennék Herendi Gábor Valami Amerika 2-jének kiemelésére. Igényesen elkészített, jól felépített humorral rendelkező kétórás teljes kikapcsolódás, melyből sikeresen kiírták az idegesítő direkt reklámokat (pl.: csörög a telefon, és megmutatják a márkáját), ehelyett ezt fondorlatosan a filmvégi főcímbe építették, a színészek a film egyes jelenetein keresztül „adják el a terméket”. A Filmszemle legvitatottabb alkotása címet talán Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmje nyerte el. A szakemberek és a közönség sem hozott egységes bírálatot. Sokan szerették, sokan elutasították, tehát mindenképp beszéltek, és még sokáig beszélni is fognak róla. Én csak Lakat T. Károlyt szeretném idézni a filmmel kapcsolatban: ,,Mindenki nézze meg maga, és azután döntse el, hogy tetszik-e neki vagy nem.” Fontosabb díjak: Játékfilm Aranyorsó fődíj Utolsó Idők, r. Mátyása/Áron A legjobb kisjátékfilmnek járó díj; megosztva Alena utazása, r. Ujj Mészáros Károly, Hideg berek, r. Schwechje Mihály Dokumentumfilm fődíj, megosztva Csempe/sváb r. Somogyvári Gergő, Kémek a porfészekben, r. Papp Gábor Zsigmond - Gene Moskowitz díj Apaföld, r. Nagy Viktor Oszkár Diákzsűri: Zöld hollódíj Utolsó idők, r. Mátyássy Áron

A Filmszemle egy hetében kiemelt helyet kaptak a kísérleti és kisjátékfilmek is, idén közel nyolcórányi anyagot válogattak a versenyprogramba, melyben pécsi alkotás is szerepelt (Csátich Renátó Szulamit című sci-fije, melyben akár ismerős arcokra is bukkanhatunk).

92 PécsiBölcsész - II / 4 | Zsótér Vivien | Szemlézgettünk


A kérdőjelek kollégiuma A Boszorkány kolit talán elsőre úgy jellemezhetném, mint a dilemmák kollégiumát. Dilemma volt akörül, mikor kezdik el építeni, mikorra lesz kész, kész lesz-e egyáltalán, és hogy a kollégiumigénylő lapon be merjük-e karikázni, hogy igen, itt szeretnénk életünkből egy évet eltölteni. Mostanra ez a sok dilemma már a múlté, de a fenti jelzőre úgy érzem, talán még most is rászolgál. Ugyanis jöttek újak. Vajon miért van az, hogy az öt lift közül minimum kettő rossz? Mik azok a rejtélyes tűzriasztások, melyek a nap bármely szakában előfordulhatnak, és néhány másodperctől akár több percig is eltartanak? Na és mostanság mi is a helyzet a hírhedt leomló plafonnal? Negyven szobát érintett a dolog − hívta fel rá a figyelmem saját anyukám, aki bizony hamarabb értesült a dologról a TV-ből, mint én magam a kollégium üzemeltetőitől vagy a kollégiumi bizottságától. A vicces − azon kívül, hogy a kollégiumon belül senki sem tájékoztatott a dologról −, hogy azt sem tudnám, ha a szomszéd blokkban történik a baleset, mert embert a folyosón csak a legritkább esetben látni. Az anomáliákat megkísérlem egy napló formájába sűríteni, adjunk rendszert a káosznak!

verzális reguláját. Utólagosan belevágva is működik. Elvileg. Január 20. Este lent ragadtam az alagsori mosodában, mert lekapcsolták a liftet, és nem vezet fel lépcső. Február 18. Mintha azt dumálnák mellettem a konyhában, hogy beszakadt egy blokkban a plafon. Február 19. Reggel nyolckor becaplat három munkás arc, és egy felmosónyéllel (!) hét másodperc alatt végigkopogtatják a mennyezetet. Mondták, ne idegeskedjek, ez nem fog leszakadni, a nyolcadikon és a hetediken sokkal rosszabb a helyzet. Oké, nem idegeskedem. Február 26. Arra ébredtem, hogy egy létra szeli ketté az ablakom, rajta meg épp egy nagy pár csizma csattog valahová felfelé. A parkolóban nyolc tűzoltóautó. Mi van, mégis komoly a plafonos dolog? Március 5. Megint tűzoltók mászkálnak az ablakom előtt. Már meg sem lepődöm. Mint kiderült, gyakorolnak, mert az épület épp ideális. Lassan minden szempontból az lesz.

Szeptember 6. Beköltöztem. Szép a pecó, nincs lerúgva, mint a Szántó, a szoba kicsit kicsi, de hát ez legyen a legnagyobb bajom.

Március 11. Otthoniak hívnak telefonon, hogy látták a Boszit a tévében. Negyven szobából telepítik ki a bentlakókat, mert balesetveszélyes a koli.

Szeptember 7. A blokkvécé visszabeszél a fajsúlyosabb dolgoknak. Nem baj, ott a közös budi, egyébként is beírtam a hibafüzetbe, majd megcsinálják az illetékesek.

Március 20. A féléves épület olyan anomáliákat produkál, amilyeneket ennyi idősen még egy kerti sufninak sem szabadna. Számos dolog utal arra, hogy a kollégium átadását kissé elsiették, illetve megpróbáltak itt-ott spórolni. Rebesgetik, hogy a kivitelező cég a mennyezetvakolatok egyharmadát cserélte csak le a felújítás során. Hogy mi jöhet még ezek után? Talán még több, nagy, vakolatporos kérdőjel.

Szeptember 8-tól napjainkig. Mi a jó életért ordít a tűzjelző reggel, délben, este és éjjel?
 Szeptember 14. Beragadtam egy liftbe. Mókás, mintha az „A” épületben lennék. Október 5. Csak kettő lift megy az ötből. Igaz, minek is egy nyolcemeletes koliba lift, ne panaszkodjunk!
 November 15. Jött egy karbantartó megnézni a válogatós vécénket. Nem csinálja meg, ő csak feljegyzi, és továbbítja az illetékeseknek. Így a szar ügy továbbra is szar ügy. December 14. Vajon miért keletkezett minden lift körül félujjnyi, szabályos vágat?
 December 15. Kiokosodtam. A rés dilatációs hézag! Azért van, hogy kövesse az épület a hőtágulás uni-

PécsiBölcsész - II / 5 | Harta Viktor | A kérdőjelek kollégiuma

93


Kis háztáji paleontológia Mindenki azt hitte, hogy már 60 millió éve kihaltak. Mindenki azt hitte, hogy csak a múzeumokban, no meg a Jurassic Parkban élnek csak művi képviselőik. Mindenki azt hitte, hogy a mangrove erdőket benépesítő, letaposó és rettegésben tartó lények utolsó példányai is már évezredekkel ezelőtt kőolajként reinkarnálódtak. A legújabb kutatások azonban alátámasztják, hogy egy speciális fajuk még lakja világunkat, melynek neve Saurus Prudens, vagyis a bölcsészszaurusz. Ahhoz, hogy ezt a fajt megértsük, vissza kell utaznunk az időben abba a korba, amikor még nem létezett a hallgatók kezébe nyomott, előre legyártott órarend, és nem az ETR-rel voltak rémálmaik. Már most öreg motorosnak számító hosszúkódosokként furcsa azt látni, hogy még .JPTE végű EHA-kódok törik meg az ETR-ben a .PTE végződésű társaik alkotta tömböt. Igen, ők már sokszor a veterán heted-, nyolcad-, sőt a már-már főállású bölcsész, kilenced-, tizedéves hosszúkódosokhoz viszonyítva is a letűnt korok képviselői. „- Te hányadéves vagy? - Ötödéves. - Jaj de édes, akkor jöttél az egyetemre, amikor nekem végeznem kellett volna.” Akkoriban az ide jelentkezők öt, a minimális csúszást beleszámítva már hat évvel számolhattak, ami akárhogy is nézzük, a mostani BA-s képzés kétszerese. Inkább tűnt ez egy szerető intézménynek, ahol Janus Pannonius óvó leple melegében mindenki a saját ritmusában, önállóságra nevelve fejlődhet, nem pedig egyfajta meghosszabbított középiskolának, ahol az adott órákra adott időpontban be kell járni, nehogy a gonosz tanár rossz jegyeket adjon. Náluk még az érettségi után külön kellett felvételiz-

ni a szakjaikra, ami azt eredményezte, hogy főként olyanokkal kerültek egy terembe, akiket érdekelt is a téma, és élvezték, hogy kifejthetik a véleményüket. Majd a tanszéken lógtak tovább együtt, és akaratlanul is belefolytak annak életébe. Talán ez a szabadság és ráérősség eredményezte, hogy nemcsak átrohantak az egyetemen, vizsgáról vizsgára bizonyítva könyvmagoló képességüket, hanem volt idejük kiélvezni azt, hogy egy egyedülálló közeg tagjai. Nem csak látásból ismerték a szaktársaikat, és a tanáraikkal az órákon kívül eltöltött idő alatt rájöhettek, hogy nem véletlenül tartja az az ember az órákat, és nem más. No de pontosan miben is tért el az ő rendszerük a miénktől, azon kívül, hogy az ETR helyett még könyökölni, harapni kellett a jó órák felvételéért? A rövid- és a hosszúkódos hallgatók képzési rendszere közötti különbségek kivesézésében Huszárné Mánfai Mária, a Tanulmányi Osztály vezetőjének segítségét kértük. Még mielőtt nekiállnánk éveket számolni, fontos leszögezni, hogy meddig rendelkezik hallgatói jogviszonnyal az emberfia. Egészen az abszolutóriumig áll fenn a hallgatói jogviszony, ez után már más a leányzó fekvése. Abszolutórium után nem kell aktívra állítani az ETR-ben a félévet, a záróvizsgát utána is lehet abszolválni, egészen pontosan 7 éve van erre a rövidkódos, már-már féllábbal-nem-egyetemistának. Az évek számának meghatározása nem a számmisztikából eredeztetendő, tudományosan alátámasztott tény, hogy ennyi ideig őrzünk alkalmazható tudást az évekig tartó, napi rendszerességgel folyó képzésből. Éles a különbség a rövidés a hosszúkódosok, illetve a BA-sok képzésének finanszírozási módja között is. Hosszúkódosként, ha lejár az alap képzési idő, fizetni kell a továbbiakért, akármennyi kreditje van a hallgatónak egy félévben. BA-n már az első év után, a tantervi előírásnak megfelelő kreditszám 50%-át nem teljesítő hallgatókat átsorolják államilag támogatottból költségtérítéses képzésbe. Akit viszont a rövidkódosok közül államilag finanszírozott képzésbe vett fel a PTE, jobban mondva a JPTE, az bizony államilag finanszírozott maradhat akár egészen tizenegyed éves, abszolutóriumos koráig. A Térítési és Juttatási Szabályzat megfelelő pontjai alapján:
 6. § (2) Államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatónak minősül az államilag finanszírozott képzésre felvett, és

94 PécsiBölcsész - II / 5 | Harta Viktor, Várnagy Szabolcs | Kis háztáji paleontológia


a) 1997. január 1. előtt hallgatói jogviszonyt létesített személy ezen jogviszonyának keretében tanulmányainak befejezéséig;
b) az 1997/1998-as tanévben 1997. január 1. után, az 1998/1999-es, 1999/2000es tanévben hallgatói jogviszonyt létesített személy ezen jogviszonya keretében tanulmányai befejezéséig, A rövidkódosoknál is van lehetőség természetesen a költségtérítéses képzésbe átkerülni. Ez az átsorolás a 60 kreditet 4 félév alatt nem teljesítő hallgatók számára jelentett „fenyegetést”. Ha ilyen szituáció áll fenn, akkor a hallgató, a felszólítás után vállalhatja a költségtérítéses tanulmányokat, illetve kérvényezheti a tanulmányi okokból történő elbocsátást. A szigorlatok teljesítésben is alapvető különbségek vannak. Mivel a régi, rövidkódos hallgatók nem veszik fel kurzusként a szigorlatot, bejelentkezniük sem kell az ETR-be abban a félévben, amikor szigorlatoznak. A szakdolgozatok esetében is van eltérés, aminek részletes szabályozása a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban megtalálható. Zárásként az ösztöndíjról és a különböző juttatásokról érdeklődtünk az osztályvezető asszonynál. A képesítési követelményben előírt képzési időn túli rövidkódos hallgatók is kaphatnak támogatást, amennyiben állami támogatásra jogosultak. A tanulmányi ösztöndíj számításánál külön csoportot képeznek, eredményeiket is egymáshoz viszonyítottan rangsorolják. Bizony, a múlt század vége felé egész másképp nézett ki az egyetem felépítése, és ennek megfelelően más volt a bölcsészszauruszok világnézete is. Nekik az egyetem sokkal több, mint egy épület, ahova bejárnak, hogy a padon aludjanak kétszer másfél órát, majd hazamenjenek. Az életük sokkal szervesebb részét képezi az intézmény, ám a prioritási listán a kreditgyűjtögetés jóval lejjebb foglal helyet, és inkább az egyetem életéből igyekeznek/igyekeztek

kivenni jobban a részüket, minek hála most akad munkájuk bőven. Bár lehet, hogy a kihalásukkal fenyegető szakdolgozat-meteorok közeledte miatt mostanában már ritkábban fordulnak meg az egyetemen, de pályafutásuk során minden általunk faggatott delikvens tagja volt valamilyen egyetemi szervezetnek, vagy segített az egyetemi programok szervezésében. Emellett, a hosszú évek során kialakult kapcsolatok egyfajta természetes velejáróként sokkal többet tudnak a színfalak mögött zajló eseményekről, mint mi, egyszerű, a javasolt képzési időn belül szorgoskodó hallgatók. Ezért a bölcsészszauruszok úgy látják, hogy bár lehet, hogy nem gyarapították annyival a lexikális tudásukat, amennyivel lehetett, talán kellett volna, viszont cserébe emberileg sokkal többet kaptak az egyetemtől. És bár az egyetemen szerzett kapcsolati hálóért és az egyetemi programok szervezéséért nem jár kredit, hosszú távon mégiscsak az ezekből fakadó közvetett előnyökkel megy többre az ember, és nem egy semmitmondó diplomával. Mivel nekik az egyetem nyújtotta kapcsolati háló a legfontosabb, az is megeshet, hogy az egykori gólyatáboros cimborájuknál kell órát felvenniük, de azért ne nézzétek le őket. Ők az egyetem veteránjai, akik nagyon szívesen mesélnek a régi szép időkről, és ha szépen kéred őket, megtudhatod tőlük a legszaftosabb sztorikat. Ám, ők ettől függetlenül kihalófélben lévő fajnak számítanak, az egyetem összes titkárságának hajhullásáért egyre nagyobb mértékben felelősek. Ők a pre-tömegtermelt bölcsészek generációja, akik ha eltűnnek, teljesen átveszik az uralmat a régi szemmel nézve turbófokozatra kapcsolt hallgatók. Ha bölcsészszauruszt látsz, nézd meg jól, hiszen már nem lesz sok alkalmad rá, „a következő félévben” úgyis meg fogják írni azt a nyomorult szakdolgozatot.

PécsiBölcsész - II / 5 | Harta Viktor, Várnagy Szabolcs | Kis háztáji paleontológia

95


Mocsárban ragadt csodaszarvas Merre tapadt le a magyar lélek A különböző etnikai összezördülésekkel tarkított mindennapjainkra borult március 15-e kordonárnyékában sok helyen hangzott el a kérdés, hogy mi lesz nemzeti értékeinkkel? Egyre mérgesebbre szövődik a vita akörül, hogy igazából ki a magyar, meg ki is a „nem magyar”. Egy olyan helyen, amit kedvesen csak a népek olvasztótégelyének szokás nevezni, ezek a kérdések valahol véresen aktuálisak (sit venia verbo). Igazából külföldön szembesültem a kérdéssel, hogy ugyan mondjam már el, milyenek is vagyunk mi, magyarok. Akkor kellett rádöbbennem, hogy ebben a témakörben baromi nagy homállyal éljük itthon mindennapjainkat. Sok magyarral beszélgettem később, hogy milyenek egy magyar ember általános tulajdonságai, mi fontos nekünk. Senki semmi konkrét választ nem tudott mondani. Már ott problémák adódtak, hogy soroljanak fel nemzeti hagyományokat, amiket mind a mai napig ápolnak otthon. Jó, persze, van a húsvét a maga szokásaival, talán a Vince-nap beugrik a maga pincejárásával, de aztán hosszas és kínos hallgatás következik. Lehet hangoztatni, hogy hiányoznak az értékek, csak pontosan mik is azok? Az értékek a szabályok tanult, rendszerezett formái, amik mentén dön-

téseket hozunk, vagy konfliktusokat kezelünk (ma valahogy azért egyik sem akar rendesen működni). Az ezekre szervezett társadalmi minták talán nem mindenkinek közös jellemvonásai, de kell, hogy legyenek, különben az adott közösség nem rendelkezik identitással. Ez csak azért káros, mert egy önazonosságát vesztett személyiség, még ha az jelen esetben egy ország is, megrekedtségében és zavarában előbb vagy utóbb betegségekbe és önpusztításba menekül. Az élő nemzeti identitáson kívül pedig más összetartozási alap nem nagyon akadhat. A hihetetlenül sokféle nemzetiség családjai − szerbek, svábok, szlovákok, románok, zsidók, kunok, szászok, cigányok és persze magyarok − egymás között házasodtak, így jelenleg a dolog technikai oldalát nézve abban is különlegesek vagyunk, hogy igazából ebben az országban magyarok nincsenek, csak különböző népcsoportok helyi keveredéseit találjuk. Nálunk kelet és nyugat ütközik, ráadásul meg kellett tanulnunk, hogy a két világkép, a nyugati individualista és a keleti csoportközpontú között hogyan kell tudnunk hatékonyan váltogatni, ha már olyan országban élünk, ahol mindkét irányultságú nemzetek fiai együtt élnek. Abban az esetben, ha eredendően kelet felől érkeztünk, hoztuk magunkkal azokat a szociális formákat és kulturális dolgokat, amik arrafelé alapvetőek: természetes számunkra a nagy család, az idősek tisztelete, és mint a keleti vagy déli népeknél, flexibilis időbeosztással élünk. Nem szeretünk nagyon sokat dolgozni, a munka idejével szemben a baráti kapcsolatok, párkapcsolatok és a családra szánt idő élvez elsőbbséget. Ezt Stuart E. Hall polikronikus identitásnak hívta. Szemben a nyugati nemzetek lineáris időbeosztásával, ami egy vonal mentén szerveződő időt képzel el, és a precízen beosztott napirendi pontoktól nem lehet elcsúszni. Ez lenne a monokronikus nemzeti identitás. A polikronikus életvitelhez párosul az is, hogy a személyes karrier és piaci hatékonyság nem a legfontosabb az egyén életében. Nyugaton viszont az igazi individualista társadalomban élő emberek (pl. USA, Svájc) a személyes érdekeik mentén fogják fel a világot. A társadalmi rendszerben betöltött hatékonyság a mérvadó, így például az öregek elviseltek, de nem hasznosak a család számára, mivel sok nyűggel

96 PécsiBölcsész - II / 5 | Bálint Dávid | Mocsárban ragadt csodaszarvas ...


járnak, és gátolják a mobilitást, így gyakrabban kerülnek idősek otthonába. Szintén nem jelent különösebb gondot, hogy otthont vagy akár vallást kell váltaniuk, ha munkahelyük és a karrier érdekei ezt megkívánják. Abban az esetben, ha az embernek sok különböző nemzetiséggel kell együtt élnie, a másik dolgait el kell tudnia fogadni, bármilyen furcsán is hassanak. Kell, hogy legyen egy meghatározott, homogén hátterű kultúra, ami megkönnyíti a kommunikációt. Közös gesztusok, háttér-információk, amik ebből a környezetből beleszívódnak az ott élőkbe, és ezért fél szavakból is megértik egymást. E háttér biztonságában nem félnek megismerni a szokatlant. Ezt hívta Hofstede alacsony bizonytalanságkerülésnek. Ezzel szemben olyan népeknél, akik a kívülállót és az ismeretlen szituációkat kerülni próbálják, nagyon körülhatárolt szabályozott társadalmi ceremóniákat alkalmaznak az élet minden területén, kizárva az ismeretlen kockázatát. Ezeket az országokat magasabb fokú idegesség és stressz jellemzi, ez a magas bizonytalanságkerülésre épülő identitás. Érdekes, hogy a szovjet kivonulást és a rendszerváltást követően ma ismét a szabályozott ceremóniák hagyományaival próbálunk a bizonytalanság elől visszatérni az előző rendszer parancskövető biztonságához. Igaz, a politikai erők számára vonzó lehetőség, ha a szokások alapításakor a szabályokat te hozod meg, és az irányítás hozzád kötődik.

horizontba helyeztük bele, ami egy individuumra, az alacsony bizonytalanságkerülési faktorra, valamint monokronikus társadalmi szemléletre épül. Az öröklött tendenciák ellentmondanak mindannak, ami felé haladunk, azonban már nincs meg a kép, hogy mit is kellene elérni, hogy önmagunkhoz visszataláljunk. Csak bizonytalanság és frusztráció marad, más utat nem hagyva, mint az agresszióét. A nagycsalád felbomlott, bár általában családcentrikusak lennénk − ezt ma a szigorú hatékonyságra és pontos időrendre kihegyezett munkatempó nem hagyja. A kapcsolatok esetében a munka kikezdi a hosszú távú kapcsolatokat, mert csökkenti a mobilitást, az otthoniak, szülők, nagyszülők inkább csak nyűgöt jelentenek, a fiatalok a városokba költöznek, vagy csak elvándorolnak otthonról. Vagy beletörődünk ebbe, vagy „önmeghatározunk”, hagyományt kezdünk ápolni, és változtatunk. A lényeg, hogy kezdjünk neki, mert Ignazio Silone-t idézve: „a teóriák egy csoportján valaki iskolát tud alapítani, de ugyanaz az értékek egy csoportjával egy kultúrát, egy civilizációt, az emberek közötti új élet egy módját hozhatja létre.” Akit bővebben érdekel a téma, ezt olvassa el: Communication between cultures Larry A. Samovar, Richard E. Porter, Edwin R McDaniel 2007.

Az előző éra biztosan nem tett jót a nemzeti identitásunknak, ez fix. A népdalokból kialakított mozgalmi és pártindulók, a vallásos hagyományok háttérbe szorítása vagy egyéb vidéki hagyományok perifériára küldése (mivel a babona nem fér bele a felvilágosult szocialista munkás életébe) tovább vékonyította a nemzeti önkép hordozó médiumait. A magyar identitás folytonossága, ami generációról generációra szállt a nyelvben a kulturális hagyományokon és emlékezeten keresztül (táncok, énekek, népszokások, művészeti alkotások, gondoljunk itt bármire), lassan megszakadt, és félholtan bekerült a múzeumokba, skanzenekbe. Nálunk jelenleg a szocializmus hagyatéka a kapitalizmus legrosszabb újdonságaival keveredik. Ami biztos, hogy a szocialista rendszer kritériumai az előírt feladatkövetésre, lefixált válaszadásra a kitalált iskolai rendszerrel, a spontaneitásra, egyéni mérlegelésre és kulturális hagyományokra épülő beállítódást nem nagyon segítette a fennmaradásban. Ami még vészesebb, hogy a nyugati mintákhoz való kritika nélküli folyamatos ragaszkodásunkkal a rendszerváltozás után a társadalmat egy olyan elvárási

PécsiBölcsész - II / 5 | Bálint Dávid | Mocsárban ragadt csodaszarvas ...

97


BTK-TTK Kari Játékok 2.0 A tavalyi sikeren felbuzdulva a BTK és a TTK Hallgatói Önkormányzata március 23-25 között újfent megrendezte a Kari Játékokat, s mi nem voltunk restek ismét benevezni. Az események, illetve a vetélkedők egy része immár ismert volt előttünk, például az Honfoglaló vagy a köreinkben ritka népszerű lézerhentelés. Délután 1-től kezdett el szállingózni a jónép az Ifjúság útján fellelhető sportcsarnok elé felállított fesztiválsátorba, ahol az őszi, első alkalomhoz mérten összehasonlíthatatlanul fejlettebb regisztrációt követően meg is kaptuk a névre szóló passokat, karszalagjainkat, és aláírtuk az átvételi elismervényeket. Kettőtől indult az első vetélkedő, a Fogó, ami ugyebár jelentős mennyiségű mozgással jár, így egy átlagos bölcsésznek igen megerőltető. A Ki Mit Tud? már sokkal testhezállóbb feladat volt, hát még az ácák névre keresztelt műsor, melyet az este folyamán láttunk (ti. ott csak ülni kellett). A későbbiekben még tiszteletünket tettük Enikő-partyn, és ezzel nagyjából vége is lett első napnak. Mivel az első napon
nagykirály emszínk
bejelentette, hogy
lesz ám sakk-bajnokság, ami szintén beleszámít a pontozásba, így csapattagunk
a második napon már
hajnali 11-re befutott
a helyszínre, és a híradások szerint egész jól szerepelt a megmérettetésen (tehát nem lett legutolsó). Ránk fért, mert ezt a napot eléggé a ranglista végéről kezdtük szerény 21 pontunkkal (az elsőknek 50 körül volt). Délután kettőre aztán befutott a drímtím többi ré-

sze is. Ezen a napon háromlábú futással kezdtünk, melynek lényege a következő: 3 ember szorosan egymás mellett áll, az egymás melletti lábaik szorosan összekötve, és aztán így kellett egy pályán végigrohanni, és szalagokat felszedni a földről. Itt a harmadik helyen zártunk. Feltörünk, mint a gejzír! Négy órától zajlott az Honfoglaló a sátorban, de mi csak hat körül kerültünk sorra, hogy aztán újfent egész jól érvényesüljünk. A rossznyelvek szerint mi szereztük a legtöbb pontot ebben a számban, bár több is lehetett volna, ha az utolsó, hajszálon függő kérdés mérlege végül a mi oldalunkra dől. De nem dőlt. Annyi baj legyen. A harmadik és egyben utolsó napon tíztől gyülekezett a csapat a Szenesben, hogy megbeszéljük a délutáni előadás részleteit. Azt sütöttük ki, hogy árnyjátékot csinálunk, amit majd narrálni fogunk. A feladat ugyanis az volt, hogy valahogy vonjuk ös�sze a Csillagok Háborúja történetét Cartman alakjával. Gyorsan neki is álltunk hercegnőt, X-winget nyomtatni és hurkapálcikákra ragasztgatni, turkálóból piros inget beszerezni, és persze megírni a szöveget. Mire mindennel végeztünk, el is következett a délután két óra, és mehettünk kedvenc mókánk gyakorlására, a lézerhentelésre, ahol győzött is a rutin és Rambo szelleme, és maximális pontszámmal nyertük meg mindkét kört. Itt már sejthettük, hogy nem állunk rosszul, és az előadás még vissza volt. Az előadások után, este nyolc körül sor került az eredményhirdetésre. Miénk lett a misztikus-csodálatos-megérdemelt ELSŐ hely!!! Meg persze az ezzel járó vándorkupa és az érmek, az italajándék, valamint a Monarchia Étterem vacsorameghívása, amit a későbbiekben szintén sikeresen abszolváltunk a másik két dobogós csapat kíséretében. A Flakonhuszárok és az összes csapat nevében köszönjük a szervezőknek ezt a három napot!

98 PécsiBölcsész - II / 6 | Angster Miklós | BTK-TTK Kari Játékok 2.0


Világvége után két nappal Az ég szürke, a város poros, az egyetem környéke kihaltan pang. Véget ért a 2009-es Pécsi Egyetemi Napok, a város vis�szatért rendes kerékvágásába, az egyetemisták pedig még próbálják kiheverni a négy nap masszív pörgését, igyekeznek visszazökkenni a post-PEN időbe. Egy kultúr-off-programokon dolgozó szervező retrospektívje. Az első nap reggelén boldog hangulatban irány az uránvárosi Hajnóczy koli, mivel derék kaposvári színjátszóink oda érkeznek délelőtt 11-re. Aztán hamar kiderül, hogy Monique-kal (a kultúrprogi főszervezője) ismereteink kissé hiányosak – kissé nagyon. Mint kiderül, a Hajnóczy koli okés infó, csak éppen a gyárvárosi kell nekünk. Nosza, futás vissza a Szántóba, pattanás be Dimitrijbe (a.k.a. vörös batár; szerzőnk nagyapjától örökölt, hű fegyvertársa; polgári nevén Lada 2105), ima minden Ladák indítójához, majd kövér gázzal távozás Gyárvárosba. Az ottani Hajnóczy előtti várakozás közben fél pakli cigi elfogyasztása reggeli gyanánt, kaposváriak késnek. Röpke 45 perces csúszással érkeznek, szállásfoglalás, majd rövid csatázás a portásként manifesztálódott bürokrácia ellen, döntetlenben kiegyezés. Most már tényleg irány a Bóbita Bábszínház, színisek próbálják az esti Portugált, én hosszú fohászt engedek el egy ideiglenes behajtási engedélyért, de hiába. Monique-kal osztunk-szorzunk, csupán a karszalagok, passok és kajajegyek hiányoznak – amikért a színisek elvállalták a fellépést. Dimitrijjel le a hegyről, érkezés a bőrgyárhoz, ahol a kéréseim miatt kb. úgy néznek rám, mint gyújtogató a nedves szénára. Kajajegyeket sikerül szerezni, a többiért majd nézzek vissza, hátha.

futottam bele 22-én. Csak passtartót nem kapok semennyit sem – de megvehetem, mondja az infópultos csaj. Parasztoperáról sajnos lecsúszok, mert Dimitrij hátsó fénytáblái rendetlenkednek, ezért a Nap utolsó sugarai alatt hazavágtázok. Irány a PEN, bugedáré hajnali fél hétig, először koncerteken, aztán kocsmában. A harmadik nap mottója: „én ma nem iszom alkoholt!” Be is tartom, egész nap Dimitrijjel járjuk a várost, meg is kell itatnom, ennek során eltöröm a tanksapkát (kettéesik a kezemben, ne kérdjétek, hogyan). Kezdődő agyfasz, kitart estig. A kaposváriak a JESZ-ben játszanak Játszmát, bár mint utána kiderül, ez a mozgásvizsgájuk volt, így élvezhető, de hosszú lett. Meglepem őket dupla kajajeggyel (kiderült, hogy az egyik osztály hazament közben), ők meg csak úgy sugároznak az örömtől. Az utolsó nap a fáradtság, a pihenés és egy kellemetlen hír miatti kétségbeesés jegyében telik. A kaposváriak délben elpakolnak a Bóbitából, közben a Wombolombakéhé Orchestra hangol a bábszínházzal szemközt. A színisek nagy nehezen elbúcsúznak (szerintem még maradtak volna), kinézek a Széchényi térre a medvetáncoltatásra, majd vis�sza a koliba, kis pihi. Este kimegyek a PEN-re, még van két műsorszám vissza: Kerek és Puha Neon Fejlövés-könyvbemutató. Előbbiről a Mézga Aladár Soundsystem miatt maradok le, utóbbira pedig hárman jöttek el (köztük a könyv szerzője), így a kultúrbrigád a távozás pepita mezejére lép hamar. Ezek után Inspector Cluzo horzsol, Berentzen almalikőr üt, diákrektor-eredményhirdetés hazavág, és a világból színes, rózsaszín foltok maradtak meg csak másnapra. Májremegve várom a következő Egyetemi Napokat.

Kis kitérő a Bóbitába, Portugál első felvonását még látom, majd vissza a bőrgyárhoz. Hadiállapotok, beengedés elindult, főszervezőt
a szívbaj kerülgeti, mikor kérem a fellépők passát, karszalagját – meg a mienket is.
Először nincs, mert már kiadta, aztán húsz percre rá rájön, hogy az nem az a banda. Belépők kiosztása a fellépők közt, majd még egy kis csata a Hajnóczy portásával, Dimitrijt hazavisz, busszal ki a PEN-re, hajnalig részegség. Második napon kezdés enyhe fejfájással, de ezt hamar legyűri némi narancslé. Délután ki a PEN-re, kajajegyek vételezése, most már mindenki kedves, segítőkész – úgy látszik, az első napi idegrohamba

PécsiBölcsész - II / 6 | Vidó Gábor | Világvége után két nappal

99


Évek dermedt folyama jártam – fiatalabb fejjel –, nem hittem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítok majd a tájnak. Most szinte mégis minden részlete reflektorfényben áll előttem, öt évvel ezelőtti önmagában.

Különös dolog öt év távlatából az akkori cikkek szövegei felett visszagondolni arra az élő közösségre, amit a PécsiBölcsész szerkesztősége akkoriban jelentett. Mintha egy kiszáradt folyómederben lépkedve az ember ismerős kavicsra lenne figyelmes, és a sziluett bűvöletében mármár a vízbe merítené a kezét a homokágyás felett, a levegőben. Nem, ennek a képnek nem a pusztulás a lényege. Talán nem is az emlékezés. Inkább arról van szó, hogy a szerkesztőség nem a kanyarulatok irányát vagy a magunkkal cipelt, majd lerakott eredményeket jelentette, hanem a folyamatot, a közeg szabad folyását, a szellemet, ami mint közösség szivárgott be, létezett együtt írókban és szerkesztőkben. 2009-ben lettem főszerkesztő az újságnál. Mondhatni nem éppen ma volt, mikor már ennek a tudatnak birtokában kezdtem el először felcaplatni a szerkesztőség kiszuperált raktárra vagy tisztességesebb szocialista nyári konyhára emlékeztető épülete felé, aminek oromfalán külön bájt jelentettek a fém ablakrácsok. Mégis előttem van a „D” épület előtti csorba padkakő, a foltokból álló aszfalt csíkjainak eltérő szürkéje, az ajtó előtti kanális csálé fedele, a kőtámfal hiányzó fugái a rozmaringbokor árnyékában. Fura dolog az emlékezet. Amikor arra

100

Akkor még nem tudtuk, kegyelmi állapotot élvezünk. Késői és villanásnyi termését a rendszerváltáskor fogant idealista szabadságszeretetnek. Helyi jelenség volt. Kellett hozzá, hogy a lapot alapító megszállott és tehetséges csapat (Szabó Gábor, Stemler Miklós, Nógrádi László és még sorolhatnám hosszan a listát, tényleg nem azért maradtok ki, bocs) magasra tegye a lécet, megvalósítsa azt, amiről talán mindenki álma szólt akkoriban: ha tehetséges vagy, akarsz valamit, akkor a sorosod a tiéd, csináld, érd el, szabad a pálya. Bár szintén nem láttuk akkoriban, de etalon hallgatói önkormányzati keretet is megörökölt a lap, ami, úgy gondolom, az előzőekben már megidézett Remetének és Kresák Gergely hagyatékának volt köszönhető. Ennek hála, bár néha voltak viták a HÖK-el, sosem kellett jottányit sem feladni az elveinkből. Annak, hogy mindez adott volt, semmilyen különösebb extra jelentőséget nem tulajdonítottunk, ebben „nőttünk fel”. Fiatal, egyetemistaszerkesztőség voltunk, és ennek rendje és módja szerint gondolataink, bár eszmékből indultak ki, bumerángként mindig csak saját egónkba csapódtak vissza. Viszont, ha öntudatlanul is, de a legmélyebben vert minden egyes tagunkban a szabadság eszméjének szeretete és tisztelete, sőt ösztönösen kitanultuk az utakat és eszközöket, ha netán küzdeni szeretnénk érte. 2009-től 2011-ig bőven akadt ilyen helyzet. Szót emeltünk az alaptörvény jogtipró módosításai ellen, küzdöttünk a felsőoktatási törvény káoszával, vagy épp próbáltunk a „filozófus-ügy” kapcsán boncolgatni a szálakat. De, ha épp omlott a kollégium, az afrikai menekülttáborokat idézték az egyetemi wc-k, akkor is utánamentünk a dolgoknak. Hittünk abban, hogy múlik azon valami, hogy küzdünk. Mind a mai napig hiszem, hogy így van. Antoine de Saint-Exupéry úgy fogalmazott: „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.” Mi lehetőséget kaptunk, teret másként gondolkozni a szerkesztőségben. Ezt adtuk és szerintem adjuk tovább a domb tetején mind a mai napig, a szabadság és a becsületes írás jelentőségét. Becsületes, mert objektív nem lehet, hiszen emberek írják. Remélhetőleg még sokáig így marad, akárhogy is az én lelkemben az a domb mindig ezt fogja jelképezni.

Bálint Dávid 2009 - 2011 | PécsiBölcsész III - IV


101


... És végül a győztes egyedül marad - az OTDK-n túli mostohaság A tavalyi Országos Tudományos Diákköri Konferencián számos hallgatótársunk szerezte meg az egyetemnek az elérhető maximumot, az első hely jelentette dicsőséget. Mégis, az év vége felé több esetben terjedtek szóbeszédek a győztesekkel szemben tanúsított „különös” eljárásokról. A szóbeszédeket felgöngyölítendő, dr. Gerner Zsuzsanna oktatási dékánhelyettessel beszélgettem. PécsiBölcsész: Abban az esetben, ha egy hallgató megnyeri az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, milyen előnye származhat ebből? Mi az elfogadott eljárás, szabályozás, ami a további tanulmányai esetében érvénybe lép? Dr. Gerner Zsuzsanna: Ezzel kapcsolatban a TVSZ 17. fejezete 60. §-ának 5. pontja úgy rendelkezik, hogy az országos TDK-n fődíjat vagy első díjat nyert dolgozatot a szakfelelős külön bírálat nélkül, jeles minősítéssel elfogadhatja, amennyiben az megfelel a szakdolgozattal szemben állított formai és tartalmi követelményeknek. PB: Alapesetben egy OTDK győzelmet követően ezek szerint csak elő kell adni a dolgozatot záróvizsgán? G.Zs.: Ez attól függ. A régi, osztatlan képzésben a záróvizsga alól ugyan nem mentesül a jelölt, viszont az opponálás alól mentesülhet, illetve jeles osztályzatot kaphat a dolgozatára, amennyiben első díjat nyert vagy fődíjas lett. Problémát itt a megengedő fogalmazás okozhat, vagyis az, hogy a szakfelelős nem köteles elfogadni és eleve ötösre értékelni a dolgozatot. Tartalmi szempontból az OTDK-n első helyezést elért vagy fődíjat nyert dolgozat nyilván nem képezi vita tárgyát. A szakdolgozattal szemben támasztott formai követelmények azonban szakonként változóak lehetnek. Terjedelem tekintetében például az átlag elvárás szakdolgozat esetében 80 000 karakter. Ez több mint egy OTDK-ra benyújtott dolgozat terjedelme. PB: Ezek szerint a dolgok valódi kifutása az értelmezőkre van bízva? G.Zs.: Igen, a mindenkori szakfelelős dönt. Az el-

múlt záróvizsga-időszakban egy olyan záróvizsgára jelentkezett hallgató témavezetője keresett meg, aki az OTDK humán szekciójában első, a társadalomtudományok tárgykörében pedig második helyezést ért el. Az első díjat követően a hallgató nem az OTDK dolgozatát kötette be és adta le két példányban, hanem annak egy kibővített változatát. Beidézték záróvizsgára, ami persze rendben is volt, hiszen nem a záróvizsga alól mentesít a TVSZ, csupán a dolgozat további értékelésétől lehet eltekinteni, amennyiben a dolgozatot az elért eredmény alapján eleve jelesre értékelik. Ebben az esetben azonban készült opponensi vélemény. PB: Mi volt a probléma? G.Zs.: A probléma egyfelől az volt, hogy a szakfelelős nem tudott a TVSZ-ben rögzített jogkörről, így a vonatkozó rendelkezés ismeretének hiányában nem gyakorolt méltányosságot az OTDK-n kiváló eredményt elérő hallgatóval szemben. A dolgokat tovább bonyolította, hogy a szakdolgozatot az opponens ráadásul közepesre értékelte. PB: Az opponens tisztában volt vele, hogy ez a dolgozat megnyerte az OTDK-t? G.Zs.: Szerintem igen. De hozzá kell tennem, hogy ez a dolgozat olyan tárgykörben íródott, amelyen belül az adott téma megközelítésében és így a bírálatban is több szubjektivitással kell számolnunk, mint mondjuk egy „egzaktabb” tudományág esetében, ahol mondjuk kvantitatív mérés és kiértékelés az eljárás. Úgy gondolom, hogy a bírálat a jelöltet mindenképpen gazdagította – a téma kiváló ismerőjétől származott – ,és nyilván szakmailag megalapozott volt. A diák és témavezetője ettől függetlenül nyilván joggal érezhette úgy, hogy teljesítményüket alábecsülik, megkérdőjelezik, legalábbis jogosnak érezték, hogy az eljárás nem igazán méltányos ebben az esetben. És bár a történteken utólag nem lehetett változtatni, a szakfelelős később méltányosságot gyakorolt az ügyben: a hallgatónak ugyan reflektálnia kellett az opponens kérdéseire, de a dolgozatot végül jelesre értékelték. PB: Ön szerint megtörténhet az, hogy egy hallgató megnyeri az OTDK első helyét, majd a tanszékén azt mondják, hogy ez az írás abszolút elfogadhatat-

102 PécsiBölcsész - III / 1 | Bálint Dávid | ... És végül a győztes egyedül marad ...


lan szakdolgozatnak, ennek folyományaként csúszik a végzés ideje, illetve új szakdolgozatot kell írnia?

től eltekintve – ezekből van szerencsére kevesebb – a szakfelelős általában méltányosan jár el.

G.Zs.: Ezt nehezen tudom elképzelni. A gyakorlatban ugyanis ez szerintem úgy működik, hogy a KTDK-ra, majd OTDK-ra beadott dolgozat tükrözi a hallgató érdeklődését, orientáltságát, ezek nyilván a szakdolgozati témaválasztását is meghatározzák. A szakdolgozati témavezető és az OTDK-dolgozat konzulense nem véletlenül sok esetben ugyanaz a kolléga. Ha ez nem így van, akkor is nyilván integrálhatók az OTDK-dolgozat alapját képező kutatási eredmények a szakos záródolgozatba, amennyiben a témaválasztást a szakdolgozati témavezető előzőleg jóváhagyta.

PB: Ha jól értem, akkor ilyen esetekben jogorvoslatért nincs hová a hallgatónak fordulnia?

PB: Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy ez az eset megtörtént? G.Zs.: Nem igazán tudok elképzelni olyan indokot, mely egy ilyen eljárást motiválhat. Talán nem sikerült jól az OTDK dolgozat? PB: Első helyet szerzett. G.Zs.: Akkor nem értem az elutasítás okát, illetve az indokát sem. PB: Ilyen szituációban van valamilyen központi lehetőség, hogy megkérdezzék az adott kollégát a döntés hátteréről, vagy ez teljesen a személyére van bízva? G.Zs.: Nem ismerek olyan rendelkezést a TVSZ-ben, amely határozottan rendelkezne a kérdésben, illetve szankcionálná ezt a konkrét eljárásmódot. Nyilván azért, mert az ilyen és hasonló extrém, egyedi és eléggé valószínűtlen esetekre egy szabályzatban nem lehet kitérni. PB: Ön szerint a szabályozás jelen formájában a megfelelő, vagy szerencsésebb lenne egy konkretizálás?

G.Zs.: A hallgató minden a tanulmányait érintő kérdésben fordulhat az oktatási dékánhelyetteshez. Nem gondolom, hogy a hallgatói teljesítmények méltánytalan elbírálása a karnak, illetve az adott szaknak hasznára válhat, ezért nyilván mindannyiunk közös érdeke a hasonló ügyek elkerülése, illetve megoldása. PB: Van egy, a karon belül létező mérce, hogy a szakdolgozat értéke hogy aránylik, mondjuk, egy OTDK-dolgozatéhoz? G.Zs.: Szerintem egy OTDK-dolgozatnak nyilvánvalóan más a célja és az értéke is. Szakdolgozatot mindenki ír, az minden tantervnek a részét képzi, és bár a szakdolgozat is tudományos értekezés, azért a szakdolgozatok színvonala igen eltérő lehet. A TDK-dolgozat igényesebb szakmaiságot felételez, hiszen más céllal és érdeklődéssel íródik. A tudományos diákköri munkát a BTK kiemelten támogatandónak tartja. Ezért a dékán (Fischer Ferenc – szerk.) a tavalyi évben kiemelten fontosnak tartotta az OTDK-n részt vett és helyezést elért hallgatók és tanáraik munkájának kari szintű, nyilvános elismerését és megünneplését a HÖK által szervezett fogadás keretében. Szubjektív A cikk keletkezése közben érdekes volt átélni azt a feszültséget, amely hallgatótársaimmal vagy az érdekelt oktatókkal folytatott beszélgetéseinket belengte – az információk napvilágra kerülése miatti esetleges következmények kapcsán... – szerk.

G.Zs.: Szerintem a szakfelelősnek azt a kompetenciáját, miszerint döntési jogkörrel rendelkezik egy a szakot érintő kérdésben, nem kell sem támogatni, sem korlátozni további rendelkezésekkel. A gyakorlat is azt mutatja, hogy a fentiekben említett esetek-

PécsiBölcsész - III / 1 | Bálint Dávid | ... És végül a győztes egyedül marad ...

103


A PEN-kapitány leköszön Sz.G.: Hát, a végzettségek csak gyűltek, bár szerintem nekem azért olyan sok nincs, inkább próbálkozásaim voltak. Minőségirányítás volt az egyik végzettségem, mikor idekerültem. PB: A későbbiekben a De Facto, az akkori BTK kari lap egyik alapító tagja lettél. Hogyan jött?

Szabó Gábor túl van több mint négy év EHÖK-elnökösködésen. A PécsiBölcsész arra volt kíváncsi, hogy mindez emberként miről szólt számára. A következő beszélgetés során az emberről olvashattok a titulus mögött. PécsiBölcsész: Hogy kezdted az egész HÖK-özést? Szabó Gábor: Volt anno domini egy elég negatív visszhanggal körülvett HÖK-vezetőség, amelynek az elnöke végül is kétesen szoros barátságba került a rendőrséggel a későbbiek során. Kresák Gergő nem akarta elhinni, hogy ezen nem lehet változtatni. Ezt követően lett a következő választások után Kresi a BTK HÖK-elnöke. Ő hamar továbbment az EHÖK-re, én pedig váltottam őt, onnét kerültem végül az EHÖK elnöki székébe. PB: Ha jól tudjuk, elég emblematikus albérletet hoztatok össze a pécsi évek elején, a lakók Stemler „Cucu” Miklós, Kresák „Kresi” Gergely és te voltatok. Sz.G.: Igen, én voltam az egyik lakó az albérletben. Különben többen megfordultak arrafelé. Mi afféle őslakók voltunk, a keménymag az Építők útja 5-ben, Uránvárosban. Volt egy elméletünk Cucuval: ha valami leesett az albérletben, és nem kellett öt percen belül, vagy nem volt nyele, akkor beszívta a lakás. Vagy volt a másik mondás, hogy nálunk ehetsz a padlóról, és jól is laksz. PB: Az életrajzodat nézve annyi végzettséged van, mint egy kisebb falunak. Mi volt meg mielőtt idekerültél a BTK-s közegbe, és mit szereztél meg itt a későbbiek során?

Sz.G.: Gyakorlatilag rögtön az után, hogy mi odakerültünk, Cucu elkezdett az újságírás felé mozogni. Én mondjuk nem is annyira írni akartam, inkább csinálni. Szóval összedugtuk a fejünket, hogy hogyan nézne ki egy ilyen dolog. Az volt a cél, hogy csináljunk egy olyan újságot, ami minőségben megállja a helyét a honi lapok versenyében. Ennek ellenére, mikor a lapindítón Cucuval elmeséltük, mik a terveink, mindenki kiröhögött minket. Legyen olyan a címlapja, mint a HVG-nek, legyenek jók a cikkek, érdekesek a témák, ne csak az olvassa, aki bölcsész. Volt egy nagyon szép korszaka a De Factónak, amikor nagyon jól működött. Aztán nyilván az is elmúlt. PB: Az újságírás az egyetem előtt vagy után jött? Sz.G.: Inkább előtte. Próbálkoztam felsőoktatással igen sok irányban, a szüleim ezzel párhuzamosan azt akarták, hogy jogász legyek. PB: Így lettél jogi asszisztens? Sz.G.: Igen, igen. Az a baj, ők nem mérték fel, hogy mi nem egy jogász családból származunk, így nagy valószínűséggel a szakmai gyakorlat nem lesz meg, mert nem lehet felhívni az ismerőst, hogy bekerüljön az ember egy ügyvédi irodába. Vagy iszonyatos pénzbe kerül, vagy családi kapcsolatokon keresztül megy az ilyesmi. Minthogy az én családom nem rendelkezett egyikkel sem, így nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem ez az a pálya, ami nekem kelleni fog. PB: Hogy alakult a BTK-s felvételi? Sz.G.: Titokban. Anyámék teljesen meg voltak nyugodva, hogy a gyerekből jogász lesz, de én egyszerűen rühelltem az egészet. Oda valami olyan habitus kell, ami valahogy erre predesztinálja az embereket, a hétköznapi halandó egész egyszerűen nem alkalmas erre. A kommunikációt az újság miatt találtam ki magamnak, úgy gondoltam, hogy valakiből így lehet profi újságíró. Aztán kiderült, hogy ez totálisan nem így van. Felvételiztem anno építészmérnökire is, oda is felvettek, de nem kezdtem el, mert kiderült, hogy

104 PécsiBölcsész - III / 1 | Bálint Dávid, Harta Viktor | A PEN-kapitány leköszön


ez egy olyan főiskolai szak, amiből nincs továbblépés. Mai fejjel tudom, hogy ebből már lehetne pénzem. De az már elmúlt. Maradt, ami van. A jog és a BTK között dolgoztam egy évet az Axel Springernél Dunaföldváron, az ottani helyi lapnál, meg szakíróskodtam egy-két helyen, a Haditechnikánál és a Modell és Makettnél. PB: Miből jött a haditechnikai érdeklődés? Sz.G.: A hobbimból fakadt. Lehet a makettezést és az ilyen jellegű dolgokat sokféleképpen űzni, van, aki utánamegy a történetének, bizonyos dolgoknak vagy egy korszaknak. Számomra a spanyol polgárháború az egyik kedvenc ebből a szempontból. Ebből fakadóan elég sokat foglalkoztam repüléstörténettel, és volt egy szegmense ennek a magazinnak, ahol pont ilyen beállítottságú embereket kerestek az újsághoz. Mivel voltak ilyen irányú próbálkozásaim, meg volt egy terv, hogy mi is indítsunk ilyen magazint, így kerültem a képbe. PB: A család mit szólt, mikor kiderült, hogy a BTK-ra kerültél? Sz.G.: Hát, mit mondjak, nem voltak nagyon boldogok. Mondtam nekik, hogy egyébként is kicsaptak volna jogról, mert annyira utálom. Apám csak annyit mondott, legalább nem magyar szak (egyébként oda is felvételiztem), de nem kell tőle zokon venni, gépész. Szava járása volt: „én középiskolába is mindig tudtam az irodalmat, de nem értettem.” PB: Olvastuk az Univ Pécsben a veled készült interjút, volt pár dolog, ami lemaradt. Mit üzensz az utódodnak? Sz.G.: Több befejezése van annak a mondatnak, most mondok egy nagyon profánt. Woody Allennek van a Jó, de képes-e erre a gőzmozdony? című novelláskötete, abban van egy novella a szegény ember és Isten kapcsolatáról. A szegény ember imái meghallgatásra találnak, hogy ne legyen annyira szegény, és Isten mondja neki, hogy adjon el pólókat. Nagyon nem megy neki ez a történet, Isten ad még egy tippet: varrj a bal oldalra egy krokodilt. Elkezd menni a biznisz, és van a novella végén egy elferdített Mi Atyánk ima: mert tiéd az ország, tiéd a hatalom, tiéd a jövő, satöbbi, satöbbi, jó állás ne, baszd el. De majd ahány interjút adok, mindig másként fogom befejezni.

Sz.G.: Ez egy nagyon kétarcú történet. Azt lehet mondani, hogy ha nem erőltetem, akkor ilyen PEN nincs. Az a kérdés, hogy azok az emberek, akik döntéshozói pozícióban vannak, mennyire akarják ezt az irányvonalat folytatni. Tudni kell mindenkinek, a PEN alapvetően drága, szóval kell hogy legyen akarat és motiváció a szervező team mögött, ha szeretné, hogy ez legyen. Én látom az akaratot, 2010-re biztosan. Annyit azonban tudni kell, hogy ez a 2010-es mesterségesen felfújt fesztivál lesz. Már a 2009-esben is voltak ilyen elemek, de olyat, mint a 2006-os PEN, tarthatónak gondolok hosszú távon is. Igazából a dolognak az iránya és a hangulata számít, nem az, hogy hány millióból hány együttest rángat le az ember. Volt francia vonulat, volt amerikai, most japán vonulat lehetséges. Jelenleg érdeklődünk a japán indie felé például. A lényeg, hogy családias, közösségi, egymásra találós, egyetemistás, értelmiségi, kicsit alter legyen a fesztivál (de nem nagyon – bár mindig ezzel vádolnak minket), és legyen meg a kísérletezős vonal, ami eddig jellemzett minket. 2010 után is van ennek a fesztiválnak létjogosultsága. Nem a pénztől, a helyszíntől vagy tőlem függ, fel kell mérni az igényeket, és megvalósítani. Ennyi. PB: Milyen hosszútávon HÖK-özöni? Sz.G.: Baromi kettősen lehet ezt a dolgot megélni. Van, akinek nagy illúziói lesznek, de ezek elméletileg nem jönnek be. Egyébként, ha valaki ezt a dolgot hosszabb időn át csinálja, óhatatlanul is torzul a személyisége. A tanulmányok elhanyagolódnak, a problémákat egysíkúan kezded el látni, a hallgatóktól és valós mindennapi problémáktól pedig totálisan elszigetelődsz. Az ember állandóan fejesekkel és értelmetlenségekkel foglalkozik, és egy idő után végül azt se látja, hogy mit miért csinál. Csak csinálni kell, mert ez a dolgok megszokott menete. Magánélet tekintetében sem kíméletes a dolog. Nekem például elvitte a kapcsolatomat úgy, ahogy volt, és nem is nagyon volt se időm, se lehetőségem valami újba belekezdeni. Szóval, valahol egy megkönnyebbülés nekem ez a történet, persze az megint más kérdés, hogy szerettem csinálni, mert érdekes. Mit lehet mondani a végére? Woody Allen.

PB: Azt tudjuk, hogy lesz 2010-es PEN. Mennyire van ez a személyedhez kötve?

PécsiBölcsész - III / 1 | Bálint Dávid, Harta Viktor | A PEN-kapitány leköszön

105


Pornót mindenki néz Bizonyára már mindenkinek feltűnt, hogy Pécsett nagyjából ugyanolyan sebességgel söpörnek végig a pletykák, mint egy kis falun. Csak nálunk nem a kerítés, hanem a számítógép előtt ücsörögve történik az információ átadása. És mint a vidéki településeken lenni szokott, itt sem marad semmi titokban. Ám míg a pusztán szóbeszéd útján terjedő pletykákat előbb-utóbb elfelejtjük, az internet lefolyójába töltött tartalmak nem törlődnek maguktól. Pláne, ha pornóról van szó.

- Nem feltételeztük, hogy ez ennyire fogja izgatni az embereket, gondolom, akinek nincs saját élete, annak muszáj valaki máséval foglalkoznia. PB: Megérte? - Valójában már nem igazán érdekel, hogy ki mit gondol, és mit mond. Álszent bíráskodás. Nem tudom, hogy mégis mi rosszat követtem el, és kinek ártottam ezzel. Igényeket elégítettünk ki, és senkit se bántottunk. El sem tudom képzelni, hogy ez miért fáj ennyire. PB: Volt-e már rólatok szó más médiumban is?

Azt hihetnénk, hogy a külföldi oldalakra feltöltött anyagokat a magyarok nem látják, de ez téves elgondolás, hiszen az interneten minden ugyanolyan messzire van tőlünk – pontosan egy kattintásnyira. Ha pedig egyszer valaki jó helyre kattint, másnap virradóra már mindenki a virtuális kerítésére tűzve fogja találni a linket.

- Nem volt szó rólunk, és nem is szeretném, ha lenne. Eddig sem, és ezek után sem szeretnék erről beszélni. PB: Vannak rajongóid? - Szerencsére nincsenek.

A múlt szemeszter végén karunk egyik legnépszerűbb szakának levelezőlistáját járta be a hír, hogy egyik diáktársunk amatőr szexvideói ingyenesen megtekinthetők a neten. Ez természetesen nagy zúgolódást váltott ki, ám az érintett szemszögéről nem lehetett tudni semmit, így megkerestük kérdéseinkkel. A kurta válaszok azért mutatnak valamit. PécsiBölcsész: Honnan jött az ötlet? Miért csináltátok, pénz vagy élvezet? - Pénzt szerettünk volna keresni és megláttuk az interneten a hirdetést. Mindezt anélkül, hogy bárkit is megloptunk volna, vagy csaltunk volna.

PB: Várhatunk további videókat, illetve gondolkoztatok azon, hogy az amatőr kategóriából a profiba lépjetek? - Nem lesznek további videók, se amatőr, se profi kategóriában. Bár valószínű, hogy ez a pénz tovább megmarad, mint a diákhitel, a szociális adót itt is be kell fizetni. A válaszokból is láthatjátok, alanyunk sem számított rá, hogy híre fog menni a dolognak. Ez pusztán jóhiszeműség volt. Vagy az egyetemisták tényleg olyan elfajzottak, hogy minden szexvideót látnak a földön? Valószínűleg az igazság valahol félúton keresendő.

PB: Mennyit lehet átlagosan egy videóért kapni? - Sokat lehet ezekkel a videókkal keresni, de konkrét összeget nem árulok el. PB: Tisztában voltatok vele, hogy ez mekkora rizikóval jár? - Tartottunk tőle egy kicsit, hogy lesz olyan ismerősünk, aki meglátja a videókat, de azzal nem számoltunk, hogy ennyien megnézik őket. Az egyetemisták esti unalmas órái... Úgy látszik egyszerűbb, mint barátnőt keresni.

Az igazán elvetemült pornófogyasztók minden bizonnyal roppant kevesen vannak, ám elég egy is, hogy az egyetem pornósztárjának legendája felröppenjen. Az pedig nem feltétlen vigasz, hogy a videókat megtekintők 90%-a azon emberekből tevődött össze, akik a hírverés hallatán másodkézből tévedtek az itt szándékosan nem konkretizált oldalra. A lokális celebbé válás egyik jól bejáratott útja, a szexvideó, tehát még mindig működik, csak azt kell előtte eldönteni, ilyesmivel szeretnél-e elhíresülni. A gyors és könnyű pénzkereseti lehetőségek között is az első helyek között szerepel. De megéri?

PB: Számítottatok rá, hogy ilyen hamar elhíresültök az egyetemen?

106 PécsiBölcsész - III / 1 | Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Pornót mindenki néz


„Szerettem ott lenni, szerettelek benneteket” Interjú Béla bával, a Szántó koli volt „szuperportásával” Hirtelen váltás lehetett a veterán szántósoknak a szeptemberi állapot a kollégiumban. Azon kívül, hogy egy, az eddigi éveknél is lelakottabb romhalmaz ölelte őket csótányos keblére, valamint elvitték az ufók a büfét és a fénymásolót, szőrén-szálán eltűnt a kollégium személyi állománya is. Lapunk elcsípte a Szántó ex-szuperportását, Barotányi Béla bácsit, akivel az új szelekről és a portásként eltöltött 17 évről beszéltünk. PécsiBölcsész: Hogyan értesítették Béla bácsiékat, hogy akkor nincs többé Szántó? Béla bá: Augusztus közepe tájékán Bókay Endre közölte velünk, hogy hó végével megszűnik a munkaviszonyunk. Hivatalos papírt arról, hogy augusztus 31-e az utolsó napom, előtte három nappal kaptam. PB: Azt lehet hallani, hogy Béla bácsit mindenképpen próbálják visszahelyezni a gépezetbe. B.: Tudom, hogy Kresiék (Kresák Gergely – szerk.) és a Kollégiumi Bizottság is azt szerette volna elérni, hogy Józsi bátyó (Szántó portás volt szintén, neki is mennie kellett a váltáskor – szerk.) meg én maradjunk. De az üzemeltető, aki megnyerte a pályázatot, azt mondta, hogy erre megvannak a saját embereik. Az, hogy visszakerülünk, az elméletek kategóriájába sorolódik, hivatalosan nincsen ilyen procedúra, illetve nem ért el hozzám. PB: A portások közül volt, akit átvettek valahová, vagy mindenkit szélnek eresztettek? B.: A Janit igen, a Laterumba, de ő fiatalabb, nem nyugdíjas. Azóta akárkivel találkozom, mindenki vad röhögésben van e miatt a manőver miatt, mondván, egy év múlva úgyis megszűnik az egész. Akkor meg minek kellett pont most ezt szétrúgni?

ször az uránbányában voltam 11 és fél évig, a többi 16 évben pedig a Szent István aknában geológus. Huszonhét évnyi föld alatti munkaviszony után az ötvenedik szülinapomon mentem nyugdíjba, de hát az ember ötvenéves korában üljön otthon? Másfél-két évig bírtam, aztán meguntam. PB: Milyen érzés volt a Szántó sztárportásának lenni? B.: Egyszerű. Csak azt kellett tudomásul venni, hogy ha már ott vagyok, azért vagyok ott, mert van 900 gyerek. Ha ezt az ember tudta, akkor nem volt semmi gond. Ha jöttek szólni, hogy nem folyik a víz, hanem ömlik, akkor futott az ember elzárni a vizet. Nem bírtam elviselni, hogy halmokban állnak a nektek szóló levelek. Inkább széthordtam mind, vagy küldtem cetlit. PB: Hogyan látta portásként az egyetemistákat, milyen tapasztalata volt a bentlakókról? B.: Olyan képeket ’93-ban, mint amilyeneket a tévé most mutogatott, nem lehetett látni. Régebben, ha volt egy „disznó”, akkor be lehetett hívni, és elbeszélgettünk vele, és el volt intézve a dolog. Mondtuk neki, hogy „picim, takarék”. Most már nem lehet ilyet, illetve lehet, csak nem nagyon működik. PB: Mi hiányzik belőle a legjobban? B: A miliő! Hogy nem vagyok ott. Hiányzik az az egész, ami ott volt. PB: Van valami terve most, hogy gyakorlatilag is a nyugdíjasok életét kezdte élni? B: Még egy darabig kihúzni, még egy pár postást elkoptatni, aki hozza a nyugdíjat. Mindenki tudta, hogy hobbiból járok a Szántóba, szerettelek benneteket, úgy, ahogy voltatok. Még jó lett volna ott maradni...

PB: Mit csinált a szántós évek előtt? Mit tanult, milyen szakmát szerzett? B.: Postaforgalmi technikumban végeztem, utána Pécsett geofizikus technikust faragtak belőlem. Elő-

PécsiBölcsész - III / 1 | Bálint Dávid, Harta Viktor | „Szerettem ott lenni, szerettelek benneteket”

107


“... A szó nekem ópium” Gondolatok és mesék az olvasásról, kicsiknek és nagyoknak Szeretsz Olvasni? Attól függ, mit. Vizsgaidőszak alatt a kötelező szakirodalmat a „legszívesebben”. Néha tényleg szívesen, de összehasonlíthatatlan egy jó regén�nyel. A szépirodalmat falni lehet. Persze vannak egyéni különbségek. Nem mindenki jut túl a napilapok képregénysorain. Azt gondolhatjuk bölcsészként, hogy az olvasás alapvető folyamat, mint a beszéd, vagy olyan képesség, aminek elsajátítására fogékonyak vagyunk egy bizonyos életkorban (a kiscsibék meg K. Lorenz). Pedig az olvasást keményen tanulni kell, nincs öröklött hajlam a könyvfalásra. Évtizedekkel ezelőtt beültünk az iskolapadba, és elkezdtük nyűni az Első olvasókönyvem című remekművet. Hogy is álltunk neki akkor? Az olvasás tanításának története van, változnak a szokások, a módszerek. Vannak, akik a betűket tanulták meg először, és vannak, akik globálisan szavakat olvastak. Én olyanra emlékszem, hogy egy mesében némelyik szó helyett kis képecske állt. Rettenetesen belezavart az olvasásba, ráadásul az alig egy négyzetcentis rajzocskák eléggé groteszkek voltak. Még jó, hogy nem tudtam „elolvasni”. Máskor a betűket konkrét szavakhoz párosítják (az „almabetű” és társai), és úgy betűzik ki a szavakat, hogy az egy-egy betűhöz kapcsolt szót mondják ki sorban. Az olvasás lényege mégiscsak az, hogy dekódoljuk az írott szöveget, kiejthető szavakká alakítsuk, hiszen a beszédet már egy ideje elsajátítottuk, így juthatunk el a megértéshez. De hiába betűzi ki a hatéves gyerek a szavakat, és ejti ki, hogy p-sz-i-c-h-o-l-i-n-g-vi-sz-t-i-ka, attól még nem fogja érteni.

Miután megtanultuk az alapokat, jöhet az irodalom élvezete. Beleélhetjük magunkat a kreált világokba, csemegézhetünk a jól megkomponált sorok között, kikapcsolódhatunk a hétköznapokból. Apró hátulütője lehet annak, ha kizárjuk a mindennapokat, még a végén megbélyegezhetnek könyvmolynak... Szemléltetésül: amikor Harry Potter lázban betegeskedtem otthon egy hétig (átlagolva minden napra egy könyv), és az utolsó percekben ebédhez hívtak, olyan agresszíven küldtem el kedves családtagjaimat egy meg nem nevezhető helyre (a belső cenzúra), hogy a későbbiekben én is meglepődtem magamon. Persze csak a könyv utolsó lapjának végére érve. De miről is szól a mű? Az íróról? Az olvasóról? A szövegről, függetlenül mindentől? Is-is. Természetesen az alkotónak is van célja, hogy miért írja azt, amit ír. Ha ehhez még némi tehetség is társul, akkor ez az olvasóknak minden bizonnyal átjön. Átkúszik a szavak mögötti értelem, a szüzsé, ahogy kedves irodalomtanáraim hangsúlyozták. Mégis, mindenki máshogy olvassa, máshogy értelmezi, máshogy élvezi a történeteket. Az irodalmi mű nem attól lesz remek, hogy az író nyilvánvaló gondolatai beleáramlanak az évszázadokkal, évtizedekkel később élő emberek fejébe. Az irodalomolvasás interpretáció. Saját értelmezés, alkotás, az író csak az alapot szolgáltatja hozzá. A hangulatom, az élethelyzetem, a korom, mind befolyásolja, hogy mit jelent nekem egy regény. Évekkel később elolvasva ugyanazt, teljesen más élményünk lehet. Ezért is jó olvasni. Mert benne vagyunk mi is a sorok között.

Az olvasástanulás elején nemcsak az a fontos, hogy dekódoljuk az írott formát fonémákká, hanem hogy megértsük, mit olvasunk, megértsük a szót, a mondatot. Kitűnő példa erre olvasástanulásom kezdeteiről egy, az utókornak hátrahagyott nyom: egy karácsonyi ajándéknak készült kazetta, amelyen egy mesét olvasok fel igencsak szaggatottan, mindig megörülve, amikor véget érnek az egyes szavak, és újra egyben kimondva, immár folyamatosan. Persze a főhős nevét minden alkalommal elsőre sikerült kimondanom: Puszi Nyuszi. Annak tudtam, mi az értelme.

108 PécsiBölcsész - III / 1 | Pachner Orsolya | „... A szó nekem ópium” ...


Tánc, film és fotó határán Izgalmas négynapos műhelymunkának adott otthont a Dominikánus Ház szeptember 17-20-a között. Az Értékmegőrző Kortárs Művészeti Stúdió és a Filmarchívum, a Mozgókép Tanulmányok Központ, valamint a BTK HÖK támogatásával létrejövő workshop Tánc/Film/Mű/Hely néven fogta össze a többségében filmszakosokból álló gárdát. A műhely eredeti célja a táncfilmkészítés előmozdítása volt Magyarországon. Persze az ilyen nagy volumenű tervekből a végére mindig kevesebb marad. Résztvevőként elmondhatom, hogy bár kis hazánk táncfilmgyártását nem mozdítottuk elő vagy váltottuk meg négy nap leforgása alatt, talán azzal is célt értünk, hogy nemcsak mozgóképekben gondolkodtunk, hanem a mozgás minden aspektusát igyekeztünk megtapasztalni – főként külső szemmel. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a workshop résztvevői kiemelkedő mozgáskultúrával rendelkeznek, annak elárulom, hogy pár kivétellel táncosok kísérték utunkat, a mi feladatunk a táncosok mozgásának megörökítése volt oly módon, hogy az minél kifejezőbb legyen, és minél szervesebben épüljön be adott médium eszköztárába. Szükség esetén aztán ki-ki beugrott a Művészeti Kar egyik füsttel telepumpált pincehelyiségében a fényképezőgép elé, vagy beállt árnyjátékozni a hosszúbeállítás szemléltetéséhez. Ugrott, ha operatőrre volt épp szükség, vagy a földön kúszott, ha hiányzott egy férfi a két táncoslány mellől (esetünkben pedig néha alól). Előzetesen többen úgy képzeltük, valódi kiscsoportos műhelymunka fog folyni, ahol az ötleteléstől kezdve a forgatókönyvíráson át eljutunk a megvalósításig. Négy nap alatt ez a pár ember ilyen módon elkészíthetett volna közösen egy filmet. Hogy aztán nem ez fog történni, az már az első napon kiderült a forgatókönyvíró laboron, az esély a délutáni fotólaboron szállt el teljesen. Hogy másképp történt, nem varrnám a szervezők nyakába, hiszen minőségi és széles skálát bejáró programot állítottak össze; arról, hogy pár előadó az utolsó pillanatban betegségre, illetve egyéb problémákra hivatkozva lefújta megjelenését, szintén nem nekik róható fel.

A megjelent előadók viszont szakmailag egytől-egyig képesek voltak valamit átönteni belénk saját tudásukból, legyen szó a forgatókönyvírás buktatóiról, egy fénykép megkomponálásáról, egy mozdulatsor megörökítéséről és összeillesztéséről, egy filmes stáb felépítéséről vagy a honi szakma jelenlegi állapotáról. A beszélgetős elméleti szemináriumok mellett a második nap délutánján sor került – nem találok jobb megfogalmazást – egy filmkészítő gyorsmenetre, ahol helyben kapott zenére, hirtelenjében kitalált koreográfiát kellett a két stábra oszló csapatoknak felvenni, majd még melegében megvágni. Egyetlen délután, még inkább fél délután alatt a filmkészítés minden lépcsőjét be kellett járnunk, az idő érzékelhetetlenül repült, mi pedig repültünk vele. A Török Ferivel (Moszkva tér, Overnight) töltött órákon a táncot egészen más perspektívában helyeztük el, nem mint a test táncát, hanem mint a kamera táncát definiáltuk és vittük át a gyakorlatba. Ezen a ponton válik láthatóvá, milyen különbözően foghatjuk fel és értelmezhetjük a táncot, ezzel együtt a táncfilmet. Az előadók (köztük az utóbb említett Török Feri) tehát szakemberek voltak ugyan, de nem a konkrét értelemben vett táncfilmes területről, mégis mindannyiuknak érdekes elképzelései vannak arról, mi is a tánc, és milyen módon ragadható meg. A workshop tehát amolyan nyílt, barátságos gyorstalpaló tanfolyammá alakult, ahol beszélgettünk a filmkészítés ötletétől egészen a forgalmazás pillanatáig, és ahol a munkafolyamat minden fázisában részt vettünk. Remélhetőleg az a pár szokásos gubanc, ami minden workshopra jellemző, nem veszi el a szervezők kedvét, és ugyanilyen lendülettel vágnak bele újra egy még jobban átgondolt műhely megrendezésébe.

PécsiBölcsész - III / 1 | Rákos Blanka | Tánc, film és fotó határán

109


Miért nem halunk meg a liftekben „Segítség, nem tudok kijönni! – Ó jaj, akkor gyalog kell mennem.” Az egyetemen nem szokatlan jelenség a beragadt lift, pláne évkezdéskor, amikor a hallgatók még igyekeznek bejutni az órájukra. A közvetlen környezetemben rögtönzött közvélemény-kutatás során hamar kiderült, szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki liftes horrorsztorival tud szolgálni. A karbantartók pedig fogják a fejüket, hiszen mindez a legtöbb esetben megelőzhető lenne, ha elolvasnánk a feliratot, melyen szerepel, hogy mennyit bír el a szerkezet, Kezdjük a legfontosabbal. Az ,,A” épületben 12, a ,,C”-ben 4, a ,,D”-ben pedig 6 fő a teherbírásuk, ám mindenki tudja, hogy ennél többen is beférnek. Egy fő alatt kb. 80 kilót értenek, így persze, amikor több sovány ember préseli be magát, nincs baj, de gyakran megesik, hogy a lift túlterhelődik. Ilyenkor a biztonsági berendezések kényelmesen a helyén tartják a kabint, amíg a szerelő bácsi meg nem érkezik, hogy kiengedje a beszorultakat. A legrosszabb, ami történhet, ha valaki a liftben ros�szul lesz. Ahogy Douglas Adams is mondta: „Ne pánikolj!”. Ha valami rendellenes történik egy liftben, hajlamosak vagyunk elveszíteni a hidegvérünket, ami természetes dolog, amikor egy szűk dobozban lógunk, alattunk az üres akna, és az intim szféránkban több, hasonlóan rémült ember izzad. Plusz, valaki biztos abban a pillanatban fog rájönni, hogy klausztrofóbiás, ami szintén nem segít a helyzeten. Pedig nincs ok az aggodalomra, egy beszorult lifttel kevés rossz dolog történhet.

csapta a tartókábeleket, ám a lift a helyén maradt. Voilà! A modern liftekben kétféle fékező berendezés is van. Az egyik a centrifugális erőt használja fel. Ha a lift túl gyorsan menne, kis karocskák végére helyezett súlyok az egyre gyorsuló forgás hatására a kar egyik végéről a másikra csúsznának, ezzel munkára késztetve a fékeket. A másik pedig elektromágneses módon működik: ha nincs áram, nincs, ami távol tartson két mágnest egymástól, így ezek ös�szezárnak, a lift pedig nem megy semerre. A tízedikről szabadesésbe kezdő liftek a városi legendák és amerikai akciófilmek hatáskörébe tartoznak. A ninja képességekkel rendelkező főhősök ezekben a történetekben a becsapódás előtt egy pillanattal jó magasra ugranak, így csökkentve a saját sebességünket, és természetesen elérve, hogy megmeneküljenek. Nekünk, egyszeri bölcsészeknek azonban nincs félnivalónk. Ha tényleg minden csődöt mondana és lezuhannánk, akkor is jó esélyünk lenne a túlélésre még ninja képességek híján is, hiszen a liftaknák alján tompítórendszer van, mely arra hivatott, hogy elvegye a zuhanás erejét, és a földet éréskor az utasok ne fröccsenjenek szét. Persze, zökkenőmentes így sem lenne a megállás. Célszerű a padlóra feküdni, hogy elkerüljük, hogy elessünk és beverjük valaminket. Ez utóbbi szcenárió azonban roppant valószínűtlen. A nap tanulsága pedig, hogy nem véletlenül van a liftek ajtajára írva – igaz néhol kopottasan és apró betűkkel – hogy hány főre tervezték őket.

Ahhoz, hogy egy lift lezuhanjon, első körben el kell szakadnia az azt tartó kábeleknek. Általában hat vagy nyolc kábel tart egy liftet, ám ezek olyan erősségűek, hogy egy darab is kényelmesen elbírja az egész lift súlyát. Tehát, ha a valószínűtlenségi faktor olyan magasba csapna, hogy egy kivételével mindegyik kábel egy időben elszakadna, még akkor sem lenne nagy baj. Igaz, a karbantartók nem örülnének, de az utasoknak semmi bajuk nem lenne. Tovább megyek, még akkor sem lenne semmi baj, ha az összes tartókábel megadná magát. Elisha Otis nevéhez fűződik a liftek biztonságossá tétele, mely lehetővé tette elterjedésüket és az épületek magasságának roppant növekedését. Elisha a találmányát 1854-ben egész látványos módon prezentálta: beszállt egy liftbe, majd félúton lefele egy fejszével el-

110 PécsiBölcsész - III / 2 | Várnagy Szabolcs | Miért nem halunk meg a liftekben


Így drogozunk mi Míg gyermekkorunk sufniba zárkózott délutánjainak fénypontja a műanyag makettek összeragasztgatása volt, és csak indirekt módon észleltük a ragasztó jótékony hatásait, mára már céltudatosan vonulunk félre régi rejtekhelyeinkre szippantani ezt-azt. Már aki. Bölcsészeket kérdezgettünk droghasználati szokásaikról. „A pszichoaktív drogok (köznyelvben drogok vagy kábítószerek) azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyek az élő szervezetbe kerülve, a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják annak működését, funkcióját, illetve hiányuk elvonási tünetekkel jár” – írja az instant tudás Mekkája, a magyar Wikipédia. Ezen anyagok közé tehát nemcsak a köznyelvben kábítószer címszó alá esőket soroljuk, hanem a koffeint, a nikotint és bizony az alkoholt is. A legális szerek fogyasztása teljesen mindennapos, és a drogokat emlegetve nem is gondolunk rájuk. Pedig amikor arról kérdeztük áldozatainkat, hogy melyeknél a legnagyobb az esély a függőségre, a lista élén általában a legális szerek álltak. Nem kell túlmagyaráznom a reggeli kávé és cigaretta kombó fontosságát vagy a sörivás közösségépítő hatását, melyektől megválni nehezebb, mint gondolnánk. Egy drog legalitása vagy illegalitása az egészségre gyakorolt hatása mellett a kulturális hagyományainktól is függ. Ha az alkoholt ma találták volna fel, minden bizonnyal nem lenne olyan épelméjű törvényhozó, aki engedélyezné a használatát. A megfelelő oktatás hiányának köszönhetően viszont a többség nincs tisztában az egyéb szerek pontos hatásával. Persze akadnak nagyon rossz píárral rendelkező kábítószerek, mint például a heroin, de általában jó magyarázatot nem tudunk adni arra vonatkozóan, hogy mit miért nem szabad. Csak tilos és kész. Ennek köszönhetően a legtöbben a „Kipróbálnál-e mást is, ha szabad lenne?” kérdésre azt felelték, hogy igen, de eddig sem azért tartózkodtak, mert nem szabad, hanem azért, mert nem tudták honnan beszerezni. Ez ugyan a végeredményt tekintve jó, hiszen a törvények elérik, hogy a nagy többség ne éljen bizonyos dolgokkal, de az igazi céltól – miszerint az emberek belátás útján értsék meg a törvények mögött bujkáló rációt – nagyon messze állunk.

a keményebb dolgokhoz hozzájutókat sem. Persze a minket körülvevő társaság nagy befolyással tud lenni döntéseinkre, közösségben még a drogoktól idegenkedők is megnyílni látszanak. Hallottunk egyébként teljesen tiszta életet élő lányoktól sítáboros-barátnős-betépős történetet. Azt azért rögtön megjegyezték, hogy ez a mindennapokban vállalhatatlan, és ők természetesen „nem olyan hülyék, hogy beálljanak a sorba”. Az extrémebb végleteket érintő kisebbség is csupán esetenkénti otthoni füvezésekről számolt be, bár páran hozzátették mondanivalójukhoz, hogyha nem a szüleikkel élnének, valószínűleg más lenne a helyzet. Ám legyen szó akár tiltott, akár legális szerek használatáról, elmondásotok alapján a fogyasztás helyét többnyire másokra való tekintettel választjátok ki, így ez kocsmákra, próbatermekre vagy saját otthonaitokra korlátozódik. Reméltük, hogy találkozunk majd olyan hallgatóval, aki betépve vezetett már repülőgépet, de sajnos nem volt szerencsénk. A legextrémebbnek számító helyszínek az egyetemünk különböző nagyelőadói voltak, ahol a nebulóknak olykor segítségre volt szükségük ahhoz, hogy a tananyag jobban felkeltse figyelmüket. Lehet, hogy a televízió növekvő és egyre durvuló drogfogyasztásról regél, de megijedni, úgy tűnik, nekünk nem kell. A BTK háza táján a megkérdezettek válaszai alapján sokkal szolidabb a kép, mint ahogyan azt képzeltük volna.

Szerencsére mi, bölcsészek továbbra is toleráns népség vagyunk, a megkérdezettjeink egyáltalán nem ítélték el a szerektől teljesen elzárkózókat, de

PécsiBölcsész - III / 2 | Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Így drogozunk mi

111


Néhány gondolat Németország újraegyesüléséről A német újraegyesülés ünnepét 1989. november 9-én tartják meg. Leomlik a berlini fal, évtizedek óta szétszakított családok kezdhetnek együtt új életet Németországban. Ezt a folyamatot az akkori „szabad” nyugati sajtó természetesen mindent elsöprő ovációval kísérte. Érdemes azonban némiképp a kulisszák mögé lesni, hiszen a mai napig nem teljesen egyértelmű, kinek/ kiknek is az érdeme ez egyáltalán. Főleg az után, hogy néhány hete a The Times olyan cikkel jelentkezett, amely igen erősen ébreszti fel az emberben a gyanúpört. Eszerint a páneurópai ideáknak a vasfüggöny fölötti győzelmeként ünnepelt eseményláncolat a maga idejében még egészen más színben tündökölt. Első körben érdemes megvizsgálni, hogyan vélekedtek a német újraegyesítés lehetőségéről Nyugat-Európában. A bomba alig egy hónapja robbant, amikor a The Times és a Financial Times angol lapok nyilvánosságra hoztak bizonyos, korábban titkosított dokumentumokat, melyekből egyértelműen kiderül, a németeken és Mihail Gorbacsovon kívül igazából senkinek esze ágában sem volt komolyan gondolni, horribile dictu támogatni Németország újjászületését. A franciák Mitterand elnökkel az élen kétségbeesett levelezésbe, majd tárgyalásokba kezdtek először Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel, majd már vele karöltve Gorbacsovnál lobbiztak az egyesítés elkerülése végett. Egészen odáig mentek, hogy Jacques Attali, az elnök személyes tanácsadója érdeklődött sürgetőleg a Kremltől, hogy mikor szándékozzák megakadályozni az NSZK és az NDK közeledését. Thatcher eközben egészen nyíltan biztosította Gorbacsovot az Egyesült Királyság, valamint az USA jóindulatú semlegességéről, amennyiben a Szovjetunió esetleg katonai úton próbálná rendezni ezt a kényes kérdést.

néznie, melyeket csakis önnön nemzeti identitásának lebontásával tudott valamennyire kompenzálni. Ennek az azóta is tartó tendenciának az eredménye, hogy a mai Németországban gyakorlatilag a Német Egység Napján (október 3.) kívül nincsen nemzeti ünnep. Végül érdemes megemlítenünk kis hazánk szerepét az eseményekben. Személyes véleményünk szerint ezt a szerepet az elmúlt években erőteljesen túlmisztifikálták. Tény, hogy Magyarország volt az a hely a hatvanas évek elejétől, ahol minden különösebb kockázat nélkül – eltekintve persze a kötelező Stasi jelentésektől – tudtak egymással találkozni a vasfüggöny két oldalára szakadt németek. Az is tény, hogy a végjáték idején sok NDK-ból jött menekültet fogadtunk be ideiglenesen, majd engedtük őket át a megnyitott osztrák-magyar határon. Egyes vélemények szerint a dolgok ilyetén alakításában szerzett elévülhetetlen érdemeket Horn Gyula, akkori magyar külügyminiszter, megalapozván ezzel a hazai rendszerváltás utáni politikai karrierjét. Azonban – mint ahogy már korábban rámutattunk – a német egység megvalósításának egyetlen komoly patrónusa nem más volt, mint Gorbacsov, nem kellett tehát Horn Gyulának túlságosan nagy hősnek lennie ahhoz, hogy az általa megálmodott folyamatot magyar külügyérként elősegítse. Álljon itt jópofa kis végszóként Németh Miklós, akkori magyar miniszterelnök elszólása, melyet akkor mondott, amikor Horn javasolta neki az 1989. június 27-ei nagy fotózással egybekötött osztrák-magyar határnyitó csinnadrattát: „Gyula, csináld, de siess, a vasfüggönyből már alig maradt valami.”

Persze nem kellett félteni a nyugat-német szélső-liberális gittegyleteket sem, amelyek már jó előre megpróbálták telerettegni – csekély sikerrel – a nemzetközi sajtót azzal, hogy minden bokorban a megalakuló IV. Birodalmat vélték felfedezni. Ezen tények ismeretében nem csoda, hogy az éppen csak megszületett új német államnak rengeteg rosszindulattal és idegenkedéssel kellett szembe-

112

PécsiBölcsész - III / 2 | Lenthár Balázs | Néhány gondolat Németország újraegyesüléséről


Afganisztán négy évtizede 1979 decemberében bevonultak Afganisztánba a szovjet csapatok. Ettől kezdve mindig történt valami a Közel-Kelet ezen szeletében. Most, 2009-ben sem rózsás a helyzet, ennek okait vizsgálta az „Afganisztán 1979-89-99-2009” tudományos konferencia és hallgatói fórum, melyre október 28-án került sor.

az áramszünet vagy apróbb mikrofonprobléma. Amúgy már az első előadónál fény derült még egy bakira, miszerint a konferenciaterem nagy kivetítőjét az aktuális beszélő nem tudja közvetlenül irányítani, ezért csak egy jóval kisebb vászon segítségével tudtak illusztrálni. Az ezt követő félórás szünetben a vendégek autentikus afgán ebéden vettek részt, a menü egyfajta rablóhúsnak nézett ki.

A hivatalos felkonferálás után karunk dékánja, dr. Fischer Ferenc és dr. Bebesi György docens nyitóbeszéde következett, Tömböl László a honvédelmi minisztérium részéről nem tudott eljönni. Dr. Fischer Ferenc elmondta, hogy a konferencia megszervezésének ötlete először a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-dunántúli Tagozata „fejében” fogalmazódott meg.

A második szekció elsősorban Magyarország szerepvállalásával foglalkozott, mely érthetően megnőtt hazánk 1999-es NATO-csatlakozása óta. Sokak szerint ez volt a legérdekesebb téma. Többen kiemelték Tálas Péter (ZMNE) előadását, mely átfogó képet adott napjaink Afganisztánjáról, melyben kitért a tálibok, a kábítószerexport, a regionális politika, valamint a segélyezés problémáira is. A záró etapban a jövőre vonatkozó kérdésekkel foglalkoztak rövid és hosszú távon, hazánk és a NATO szemszögéből egyaránt. Ladányi Éva (OKM) beszélt a már említett afgán nemzetiségű ösztöndíjasokról, akik pár szót szóltak is a témával kapcsolatban.

A szervezés a Politológus Hallgatók Országos Egyesülete, a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-dunántúli Tagozata, valamint a Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport kooperációjának köszönhető, akiknek elsődleges célkitűzésük az Afganisztánban régóta zajló harcok részleteinek feltárása, illetve a mélyebb összefüggések, a szovjet-orosz, észak-atlanti, valamint a magyar vonatkozások vizsgálata. Dr. Bebesi György bemutatta az általa vezetett kutatócsoportot, beszélt az ott zajló munkáról, valamint prezentálta az általuk kiadott könyvsorozat első két darabját (a harmadik éppen aznap jelent meg). Ezen könyvek témáját elsősorban az orosz-szovjet birodalmi kontinuitás vizsgálata adja. A konferenciának plusz aktualitást adott, hogy a magyar egyetemeken és főiskolákon igen nagy számban tanulnak afgán nemzetiségű diákok (a PTE Politikatudományi Tanszékén hárman vannak). A konferencia három szekcióból állt. Az első szekció az 1979-1989 közötti szovjet megszállást elemezte, annak is elsősorban mai helyzetre kifejtett hatását. Az ebben a harmadban felszólaló előadók a Pécsi Tudományegyetemről és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről érkeztek.

Gördülékenyen, jól szervezetten zajló rendezvény volt ez, amely témáját tekintve érdekes és aktuális, a nagyarányú magyar részvétel miatt minket is érintő probléma köré szerveződött. A konferencia mindenképpen fontos információkkal szolgált számunkra, laikusok számára, hiszen a híradóban látható dramatikus képsorok sokszor eltúlzottak, de mindenképpen hiányosak. A bombákon és fenyegető terrorizmuson kívül nem látunk semmi mást. Pedig a fontos, eseményeket irányító erők mindig a háttérben lapulnak meg. Ne feledkezzünk meg az Afganisztánban dúló szegénységről, a mákföldekből élő parasztokról, és a harcos iszlamistákat emlegető, mégis mindig „elsőként támadó, az idegen kultúrákkal és vallással ellenségeskedő” Nyugatról.

Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy hallgatói az egész rendezvényt figyelemmel kísérhették Budapesten – amikor ennek nem szabott gátat

PécsiBölcsész - III / 2 | Göbl Zsombor | Afganisztán négy évtizede

113


Szegény anyám, ha ezt látná... Túlélési technikák vizsgaidőszakban Nem hinném, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, vizsgára készülés terén az egyetemisták három archetípusát lehet elkülöníteni; 1. az egész éven át szorgalmasan tanuló; 2. az utolsó pillanatig halogatós, de akkor atomot robbantó, naponta könyveket abszolváló; 3. a kocsmában/számítógép előtt lébecoló, de ott nagyon parázó típus. Jelen cikk célcsoportja elsősorban a – mondjuk úgy – kevésbé rendszeresen készülők halmaza. A kemikália kapui A gyógyszertárakban az oda betérő hallgatók alapján másodpercre pontosan órát lehet igazítani a vizsgaidőszak kezdetéhez. December, illetve május közepétől drasztikusan megemelkedik az egy óra alatt a patikákba belépő, kivörösödött szemű, kissé sápadt diákok száma, akik valamilyen gyógyírt keresnek bajaikra, melyek közül a legnagyobb az, hogy hogyan tudnának egy nap 24 órájából úgy 30-at végigtanulni. Keresett termék ilyentájt a retinánkat nyugtató szemcsepp, a multivitamin, magnézium, valamint a koffeintabletta is. Az említettekhez sokszor társul még a savlekötő, amely a kemikáliák és a stressz következményeként a gyomorban maradt armageddonon próbál meg úrrá lenni. Néhányan enyhe nyugtatókat is beszereznek a megfelelő üzletekből a túlélési repertoárba. Megváltozik ilyenkor a bolti bevásárlás összetétele is; rövid reprezentatív felmérés alapján, plusz a cikk szerzőjének saját bölcsészlétére történő retrospekciója tükrében kijelenthető, hogy a kóla és a csoki egy hét alatt megvásárolt mennyisége néha vetekszik egy általános iskolás osztály kiránduláson elmajszolt hadtápjával. Ehhez opcionálisan társul még az energiaital, a feketetea, pár kilónyi szőlőcukor, és miután mindent beszerzett a vizsgára kárhoztatott, jöhet az éjszakázás. Mikor beszippant az örvény Amikor az egyetemista realizálja, hogy a vizsgái 80%-át egy hétre sorsolta be az élet, és ez az ominózus hét éppen egy-két nap múlva kezdődik, nincs más választása, a siker érdekében jószeriben le kell szokni az alvásról. Mindenkinek vannak módszerei, amelyekkel túl tudja élni ezt az időszakot, különbö-

114

ző receptek és praktikák, melyektől éjszakákon át forognak a fogaskerekek az agyban, de mindenekelőtt meg kell jegyezni, ezek egyénfüggők. Mindenkinél más a megfelelő „doppingszer”. Sokan a koffeinre és az energiaitalra esküsznek, mások teapártiak, akadnak olyanok is, akik pusztán akaratlagosan, némi csokival megtámogatva tudnak reggelig tanulni. Egyet viszont ki lehet jelenteni fixen: a kávé-tea kombináció biztos kudarc. A kávé magas koffeintartalma a központi idegrendszerre, a légzőszervekre és a szívre hat, és azonnal fellép a fáradtságérzet ellen. A teában lévő koffeint a szervezetünk másképp érzékeli, az élénkítő hatás lassan indul be, és elsődlegesen a simaizmokat lazítja. Később kezd el hatni, ugyanakkor tovább tart, míg a kávé hamar stimulál, de viszonylag hamar le is cseng a hatása. Kávét és teát ne igyunk egyszerre, mivel jó esély van rá, hogy kölcsönösen csökkentik egymás hatásfokát. Léteznek az egyszerű kávén és teán túlmutató vizsgaidőszak-koktélok, amelyek receptjei csodaszerpátosszal övezve lengedeznek az egyre enerváltabb hallgatók között. A kóla-kávé koktél megboldogult első évem vizsgaidőszakában élte aranykorát, az energiaitalba morzsolt koffeintablettát csak az igazán elvetemültek követték el néha. Ismert még az úgynevezett ,,börtöntea”, amelynek lényege, hogy egy bögre forró vízbe több filtert áztat a jónép, remélve ezzel a megduplázott, megtriplázott hatásfokot. Sajnos ezek könnyen visszaütnek, fennáll a túlpörgés esélye, ami tulajdonképpen túladagolt állapot, így nem lehet rendesen tanulni, úgyhogy csak csínján az anyaggal! Akadtak még ezeknél sokkal extrémebb főzetek is, de azokat nem szeretném papírra vetni, elkerülve ezzel a perverz ötletek megvalósítását. Az ész nélkül összefőzött dolgoknak nem egy esetben orvos lett a vége, valamint megesett az is, hogy a vizsga előtti estén vitte el a mentőautó a delikvenst, mert idegrendszert izgató szer túladagolása következtében összeomlott. Javallatok Szüneteket kell tartani a tanulásban, két-három óra után negyed órát mozogni, szellőzni, kimenni a le-

PécsiBölcsész - III / 3 | Harta Viktor | Szegény anyám, ha ezt látná...


vegőre vagy legalább is kidugni a fejet az ablakon, hogy a friss oxigéntől éberebb legyen az ember. Mindig szellőztessünk, ugyanis csukott ablak, ajtó mellett nagyon hamar el lehet szívni a szobában lévő oxigént, s ha ez elfogyott, jönnek az ülve elbóbiskolások, amiből aztán elég nehéz ismét egy jó tempójú felkészülést kreálni. A szervezet fokozott igénybevétele mellett rendesen kell enni, legyen miből gazdálkodnia a testnek. Nem árt könnyű kajákat, salátát, zöldségféléket és gyümölcsöt csempészni a napi menübe, ezek javítják a keringést, és nem szívják el órákra az agytól a vért a gyomorba, emésztés címszó alatt. Fontos a megfelelő mennyiségű magnézium bevitele, mivel ez nagy szerepet játszik az izomgörcsök elkerülésében, a szív és az agy zökkenőmentes működésében. Az orvos mondja Vizsgaidőszakban is tanácsos lenne napi hat órát aludni az egyetemistának, mivel minimum ennyi kell ahhoz, hogy január közepére a fizikuma ne közelítsen egy roncstelep vitalitásához. Sajnos ez sok esetben csupán utópia, de erősen ajánlott vizsga előtt, ha többet nem is, de minimum 2-3 órát aludni. Letisztul a fejünkben kavargó információhalmaz, plusz elhúzódó kollokvium esetén jóval nagyobb az esély arra, hogy a tételhúzáskor nem egy élőhalott agyi aktivitásával rendelkezünk.

600-700 milligramm, illetve ennél több koffein a szervezetben már komolyabb mérgezésnek számít. Izomrángások, görcsök lépnek fel, az alvásra tett kísérlet inkább hánykolódás, gyakori, egész testes rángásokkal tűzdelve, amitől a rutintalan szobatársakat könnyen kiveri a frász (ezt tapasztalatból írom), ébredés után garantált a hányinger. Megoldás: sok víz, ami kitisztítja a szervezetet. A rendszeres tea- vagy kávéfogyasztás csökkenti a szervezetnek ezekkel az alkaloidákkal szembeni érzékenységét, és a túladagolásra adott válasz is egyre később és halványabban érkezik. Ha mégis valaki hirtelen abbahagyja a koffeinadagolást, meglehetősen tipikus elvonási tüneteket fog érezni: fejfájás, fél nap alvás után is konstans álmosság, nyűgösség, kiegyensúlyozatlan érzelemvilág. Elértünk a túlélési recept végére. Remélem, találtatok benne hasznos dolgokat. Egy a lényeg: lehet sokat nem aludni, de azt is, mint minden mást, ésszel tegyük. Mindenkinek sok sikert és kitartást a vizsgaidőszakra!

A koffein csökkenti az álmosságot, de az alvásigényt maximum kitolja. 1-2 csésze kávé vagy tea (nem színtiszta gyümölcs, mert abban semmi élénkítő nincsen), esetleg 1 liter kóla fokozza az éberséget, gyorsítja a reakcióidőt. Ha azonban túl fáradtak vagyunk, a kezdeti pozitív hatás átcsaphat negatívba, ingerlékeny lesz az egyén, csökken a koncentráció. Egy csésze erős presszókávé 100, egy csésze feketetea 50, míg egy liter kóla körülbelül 20-30 milligramm koffeint juttat a szervezetbe. Enyhe koffeinmérgezésről akkor beszélhetünk, ha például reggel kilenctől este hatig 500-600 milligramm közötti koffeint lapátolunk magunkba. Tünetei: túlgyorsuló pulzus, izgatottság, szívdobogás, a szív ,,extrázik”, azaz soron kívüli szívizom-összehúzódás megy végbe, ami kellemetlen feszültséget idéz elő.

PécsiBölcsész - III / 3 | Harta Viktor | Szegény anyám, ha ezt látná...

115


Egy új álom: ZION 45 perc séta a belvárosból szmogfelhőben + romantikus zöld övezet + bomló vakolat + kitört üvegajtó + hideg folyosó + festett falak + dübörgő zene + füst + fények + nyüzsgő ifjúság = ZION. Az, aki ellátogatott ide október 9. óta, érti, mire gondolok, aki nem, annak íme a magyarázat. ZION, vagyis Zenész Ifjúsági OtthoN, az említett napon nyitotta meg ideiglenesen kapuit ezen a szinte bizarrnak mondható helyen, kint a Zsolnay Vilmos úton, már majdnem a Budai megállónál, mely korábban a Gyárvárosi Iskolának adott otthont. Miután a nebulók elhagyták az épületet, magányosan állt körülbelül egy évig, mígnem a 2002-ben alakult InterMagyar Egyesület új lehetőségeket talált benne. Az egyesület korábban a Dante Kávézóban működött, ám amikor az áprilisban bezárt, nem volt más lehetőség: költözni kellett. De hova? – vetődött fel a nagy kérdés és egyben az aggodalom. A segítség gyorsan jött, méghozzá az önkormányzattól. ,,Több lehetőséget is kaptunk, ám először meg se néztük a gyárvárosi épületet, hiszen mes�sze volt. Amikor mégis rákerült a sor, első pillantásra tudtuk, hogy ez lesz az az épület, ahol terveinket megvalósíthatjuk” – mondta beszélgetésünk során Kerekes Kornél (Keko), az egyesület vezetője. A mellette szóló érvek egyértelműek: az épület hatalmas, zöldövezet veszi körül, és ami a legfontosabb: nincsenek szomszédok. Persze akadnak érvek kontra is, ebben az esetben a nagy távolság a belvárostól. Valamit valamiért: buszozni vagy bicajozni kell egy feljelentések nélküli buliért.

ZION sorsa persze nem teljesedik ki új szórakozóhelyként. Az InterMagyar ezen a helyen egy Pécsett egyedülálló kezdeményezést próbál szilárd lábakra állítani; egy könnyűzenei ifjúsági központot. Elképzelésük szerint próbatermeket, stúdiót, kisebb-nagyobb koncerttermeket, hostelt működtetnének az épületben, saját rádió ötlete is felmerült. ,,Egyelőre két próbaterem működik a volt iskolai termekben, ahol 12 zenekar próbál. November végére várhatóan elkészül egy harmadik is, ami további négy zenekar befogadását tenné lehetővé. A stúdiónk még csak kezdetlegesen működik, a nagy koncertterem pedig tulajdonképpen lomtárként üzemel, de az ötleteink megvannak, a kivitelezéshez pedig nem hiányzik más, mint az anyagiak” – mesél terveiről Keko. Bár az emeleten a nyitóbuli alkalmával előkészítettek néhány termet a koncertekhez, meg büfét, bárpultot, a ZION teljes kapunyitásához ez kevés. A legnagyobb bökkenő ott van, hogy a fűtési rendszer tönkrement, mialatt az épület az önkormányzat kezében volt, így ahhoz, hogy működni tudjon a központ, először ezt kell rendbe hozni, ám az ehhez szükséges nagyobb összegre sincs keret. A jó hír az, hogy az épület másik fő problémáját, a tetőszerkezet javítását sikerült megvalósítani a nyitóbuli bevételéből. Bár sok munka, és idő szükséges a központ végleges elkészüléséhez, újabb ötletek és támogatók máris akadtak mind a szakma, mind a fiatalság részéről. A könnyűzenei kerekasztal körében felvetődött az ötlet, hogy zeneiskola is működhetne az épületben, melyben workshop jelleggel oktatnának neves, szakmailag és pedagógiailag is felkészült zenészek közreműködésével. ZION-ban viszont nemcsak a könnyűzenei élet virágzik, a szociális segítségnyújtás is helyet kapott az Emberség Erejével Alapítvány képében – ők körülbelül két éve működnek együtt az InterMagyarral. A szövetség eredménye, hogy a Menedék Emberi Jogi Központ és Ifjúsági Klub megtalálta székhelyét. A Menedék célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a csellengőket különböző szórakoztató programokkal foglalkoztassa, ehhez pedig keresve sem találhattak volna jobb helyet a gyárváros komplexumnál. ZION egy különleges álom, melynek éppen itt lenne az ideje és a helye, hogy valóra váljon. Mit is írhatnék mást végszónak: STAND UP FOR ZION!

116 PécsiBölcsész - III / 2 | Debreczeni Ágota | Egy új álom: ZION


Mint csészében az örvény Miért vannak elfogadhatatlan állapotban a BTK vécéi? Összefirkált ajtók, letört piszoárok és szappantartók, ülőke nélküli vécécsészék. Működésképtelen csapok, az alapvető higiéniai feltételek teljes hiánya és a sokszor terjengő, kibírhatatlan szag. Egy tudósítás kezdődhetne így valahol a harmadik világban, de sajnos nem kell olyan messzire tekintenünk, bölcsészkarunk vizesblokkjai vannak terítéken. Tetszik, vagy sem, de előbb-utóbb megszokjuk az olyan dolgokat, hogy a pécsi BTK nem éppen jól karbantartott állapotáról híres. Ezt el is tudjuk fogadni, idővel talán szeretni is lehet. Nem zavar minket a tantermekben hámló vakolat, az átkosból maradt padok, melyek elevenen hordozzák az egykoron ott ülők lelkiállapotának lenyomatait, a liftek barátságosan instabil működéséről sem ejtünk panaszszavakat egy idő után. Viszont a mellékhelyiségek kondíciója jelenleg nagyon tendál az elfogadhatatlan és használhatatlan minőség irányába. Nem attól kell rettegni, hogy elkapjuk a H1N1-et a folyosón, sokkal inkább amiatt, hogy a mellékhelyiségekben nincsen olyan alapvető dolog, mint a szappan, amelynek használata híján sanszos egy jó kis fertőzés összeszedése. Mondjuk hol is lenne szappan, hiszen nincsen szappantartó egyetlen WC-ben sem, leszámítva a csapok melletti, nem folyékony szappannak fenntartott helyeket, de azok is üresek. Léteznek misztikus toalettek a campuson, ahol fellelhető az említett tisztálkodási eszköz, viszont ezt nem az erre hivatott szervek, hanem jobb érzésű oktatók vagy a titkárságok helyezik el. Vécépapír fronton sem jobb a helyzet, néhol előfordul mutatóban, főleg a hét első napján, viszont sok helyütt maga a tartó is hiányzik, kéztörlőről vagy kézszárítóról már ne is beszéljünk ezek után.

tel, melyből a szükséges felújításokat és a folyamatos feltöltést kell finanszíroznia. Lapzártánkig a tisztséget betöltő Vilyevácz Józsefet többszöri ígérete ellenére sem sikerült diktafonvégre kapni. Szerettük volna megkérdezni tőle a fenntartás számszerű adatait, hogy mégis mennyi pénzből néznek így ki karunk illemhelyei. Érdekesség, hogy a kari bürokráciában nem sikerült nyomára bukkanni, hogy miből és hogyan gazdálkodik bölcsészkarunk intézményfelelőse. A helyzeten való javítás érdekében a BTK HÖK és a TTK HÖK egyfajta elsősegéllyel állt elő. A két hallgatói önkormányzat önkormányzatonként hozzávetőlegesen 350 ezer forintot különít el a kari vécék használhatóbbá tétele érdekében. Közbeszerzési eljárás keretében 50 szappantartót és vécépapírtartót vásárolnak, amelyeket január végére szerelnek majd fel. ,,Nem feladata a Hallgatói Önkormányzatnak a mellékhelyiségek bármilyen nemű karbantartása, illetve a megfelelő eszközökkel való feltöltése, nincs is erre anyagi keret” – nyilatkozta a PécsiBölcsésznek Bálint Szabolcs, a BTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Kérdéses, hogy az intézményfelelős vagy a kar fogja-e végezni a két HÖK által menedzselt felszerelés folyamatos töltését. Egy biztos: nem a hallgatói önkormányzatok tisztje a WC-k elfogadhatóbbá tétele, de maguktól vagy a rendbetételükre hivatott szervezeti egység munkájától sajnos nem lesznek szebbek.

Kicsi háztáji nyomozásba kezdtünk azzal a céllal, hogy kiderítsük, ki vagy mi a felelős azért, hogy ennyire elhanyagolt mellékhelyiségeket kénytelen használni a pécsi bölcsész, illetve mennyi pénzből tart ott az egyetemi higiénia, ahol. Elméletben a BTK intézményfelelőse hatáskörébe tartozik minden ilyen jellegű feladat. Ő rendelkezik egy adott keret-

PécsiBölcsész - III / 3 | Harta Viktor | Mint csészében az örvény

117


Elfogadott kitagadottság? Hányadán állunk a határon túli magyarokkal? Októberben újra előrángatta a magyar politikai élet a kettős állampolgárság kérdését. Tárgyalhattunk is volna a dologról, hiszen több problémás pont akad, amiket a külhoni magyarok érdekében végre meg kellene oldani. Ehelyett sikerült elővenni a 2004-es fiaskó forgatókönyvét a maga előkészítetlenségével és félelmeivel, ehhez hozzáadtuk a mindenből kiforgatott területi autonómia és elszakadás tematikáját, és el is készült a megszokott pártközi bohózat. Megoldások helyett. A történet legújabb fejezete azzal vette kezdetét, hogy a Keresztény Demokrata Néppárt az MSZP kormányfőcseréje körüli kavarodásban lehetőséget látott a 2004-ben elvérzett referendum tartalmának újbóli keresztülpréselésére. Valószínűleg az épp csak vegetáló pártnak nem jött volna rosszul, ha egy nagy kaliberű intézkedést kötnek végre a nevéhez. Az időzítés eredendően nem volt rossz, az SZDSZ romjait kormányzó Retkes Attila kimondottan a javaslat mellett volt, a kezdeti szakértői tárgyalások során pedig az MSZP is támogatta az állampolgársági törvény módosításának tervét. A Fidesz részéről nem volt kérdés, hogy támogatják-e a beadványt, Orbán Viktor 2004-es síkra szállása óta ez a párt egyik alapelvévé vált. A tervezett beadvány lehetővé tette volna az állampolgársághoz jutást azoknak is, akik nem élnek életvitelszerűen Magyarországon. A kikötés csak annyi volt, hogy a felmenők között kell hogy legyen egy valamikori magyar állampolgár, illetve hogy a jelentkező ismerje a magyar nyelvet. A kezdeményezés akkor dőlt romba, mikor a Fidesz és a KDNP az egyeztetések eredményeit figyelmen kívül hagyva beterjesztette a parlament elé saját módosítási javaslatát. A szakmai egyeztetések megszakítása épp akkor történt, mikor a módosítás feltételeiről már az Ország�gyűlés külügyi bizottsága is tárgyalt, valószínűleg a környező országok kormányaival való szinkronizálás végett – de ezt már nem fogjuk megtudni. A Fidesz és az MSZP között a tárgyalások során patthelyzet alakult ki, ennek kulcsa az, amire Mikola István (Fidesz) 2006-ban már utalt: ha a határon túliak a sza-

vazati jogot is megkapnák az állampolgársággal, akkor a Fidesz legalább 20 évre bebetonozná hatalmi pozícióit (a hirtelen benyújtott módosítás szavazati jogot, illetve ingyenes egészségügyi szolgáltatást tartalmazott). A szavazati jog módosításához kétharmados döntésre lenne szükség, amihez jelenleg kellenének a szocik is, akik érthető módon nem álltak kötélnek. A kettős állampolgárság megadását csak szavazati jog nélkül, és a társadalombiztosítást érintő kérdések tisztázását követően látták megvalósíthatónak. Az eredeti csomag értelmében a határon túli állampolgár az anyaországának fizet adót, de befolyásolhatja az itteni adófizetők pénzének elosztását irányító szervezetet. A TB esetében az a kérdés, hogy járjon-e befizetés nélkül egészségügyi ellátás a határon túliaknak. A két párt erről nem tudott megegyezni, az MSZP a nyomás ellenére sem engedett, így a Fidesz és a KDNP visszavonta a javaslatot, majd arra hivatkoztak, hogy a szocik megszakították a tárgyalásokat. Szlovákia az EU előtt támadta a törvénytervezetet, mivel elmaradt az egyeztetés a környező országokkal. A helyzetet tovább rontotta, mikor Orbán Viktor a Magyar Koalíció Pártjának kongresszusán összekapcsolta a kettős állampolgárság kérdését a Felvidék autonómiájával. Ezután várható volt, hogy az összes tárgyalási alapot felégeti a nemzetiségi offenzíva. Ha más nem, annyi ismét kiderült, hogy a magyar politika a magyar kisebbségek életét – mint bármi mást – egyedül a szavazatszámok függvényében hajlandó figyelembe venni. Elhanyagolják azt a tényezőt, hogy a hatások ez esetben emberi életeket befolyásolnak. A vitából csak a lényeg maradt ki. Embertelenül nehéz a magyar állampolgárság megszerezése vagy a házasság érvényesítése, évek kellenek egy hivatalos letelepedési engedély megszerzéséhez egy határon túli számára. Szerencsére az EU keretei legalább a szabad határátlépés kérdését megoldották, december 19-ét követően a vajdasági magyarok számára is, ez alól csak Kárpátalja kivétel. Alapvetően még 2004-ért sem kértünk elnézést a határon túli magyaroktól, de a tendenciák sajnos nem is jelzik, hogy fontos lenne politikusaink számára, ha elkezdenénk őket többként kezelni, mint szavazó automatákat, vagy mint a maradék politikai

118 PécsiBölcsész - III / 3 | Bálint Dávid, Mészáros Gabriella | Elfogadott kitagadottság?


súlyunkat veszélyeztető ellenszavazó automatákat. A Fidesz ígérete szerint hatalomra jutását követően megalkotja a kettős állampolgárságra vonatkozó új törvényt, akkor már meglesz az új szavazóbázis megszerzésének minden feltétele. Hol kezdődik Kánaán? A kettős állampolgárság határon túli szemmel Határon túli magyarként két dolog van, amit nem értek ebben a kettős állampolgársághoz kapcsolódó mizériában. Először is miért van az, hogy egy szép gesztusból politikai ügyet kell csinálni? Másrészt, hogy miért akarnak rólunk a megkérdezésünk nélkül dönteni mások? Ezt tették 2004 decemberében is a drága politikusok, és ezt akarták volna tenni most is. Mind az egyik, mind a másik politikai oldalon. Ennek a kezdeményezésnek nem arról kellene szólnia, hogy jaj, jön 5 millió ,,magyar” ember és eleszi a ,,tényleg” magyarok kenyerét, de nem is arról, hogy igen, akkor majd milyen jó lesz, ha a mi szavazatainkkal biztosítva van az egyik párt szavazóbázisa akárhány évre. A kettős állampolgárság egy gesztus, hogy lássuk, érezzük, nem vagyunk egyedül, az úgynevezett Anyaország gondol rég elszakadt fiaira. És bár most éppen csak annyi ereje van, hogy csupán a saját gyermekeire tud koncentrálni, azért jólesett volna érezni, hogy még nem felejtette el őket. Öt éve sajnos nem ez történt. Valahogy az az érzésem, mintha a MAGYAR ember csak arra lenne képes, hogy a most újra divatos NEM! NEM! SOHA! rigmusát ismételgesse, és egy más alakú ország lebegjen a szeme előtt, de hogy a határon túl lakó emberekre is gondoljon, arra már nem futja erejéből.

közti politikai helyzetben eleve megvalósíthatatlan ideákkal kellene riogatni az amúgy is magyarfóbiával küszködő szomszédos országokat, hanem ésszerű kedvezményeket adni azoknak a határon túli magyaroknak, akik ki akarják próbálni, milyen az élet Magyarországon. Hogy ne nyolc évig kelljen itt tartózkodnia egy külhoni magyarnak ahhoz, hogy állampolgárságot szerezzen. Hogy ne három évet kelljen várnia egy magyar állampolgárságú ember törvényes házastársának, míg őt is polgárának tekinti a magyar állam. Hogy ne kelljen megalázó, magyar identitást bizonygató vizsgákon részt venni, ahol olyan állampolgári ismereteket mérnek fel, amikkel sok magyarországi ember sincs tisztában. Talán majd egy nyugalmasabb és szélsőséges érzelmekkel kevésbé átitatott korban lehet beszélni szavazati jogokról, még ennél is később talán autonómiáról is, de sajnos ennek nem most van itt az ideje, vagy legalábbis nem így, mert hiába lehet akár jó és önzetlen a kezdeményezés, rövid távon inkább árt, mint használ a magyar kisebbségnek.

És ha már az embereknél tartunk, vissza is érkeztünk a második kérdésemhez. Megkérdezte azt bármelyik okos politikus, hogy mi mit is akarunk? Hogy tényleg feltétlenül ragaszkodunk-e ahhoz, hogy szavazzunk, vagy, hogy elárasszuk az orvosi rendelőket és a munkaerőpiacot? Pedig higgyétek el nekem, nem Magyarország a Kánaán, és mi nem nyomortanyákon élünk otthon. Nem akarunk élősködni senkin, szívből jövő ajándék helyett pedig kényszeredett könyöradomány nem kell senkinek. Egyetlen dolog van, amit otthon nem tudunk megtenni, az a saját anyanyelvünk teljes értékű használata az élet minden területén, de egyébként... Hogy visszakanyarodjak, talán nem az országok

PécsiBölcsész - III / 3 | Bálint Dávid, Mészáros Gabriella | Elfogadott kitagadottság?

119


Beszt of Abszurdisztán 2009 Avagy min röhögött kínjában a magyar? A ,,reményteljes” új év felé bandukolva óhatatlanul elő fognak kerülni az óévet pocskondiázó, illetve – kismértékben – méltató értékelések. Eddigi újságírói gyakorlatunkat meghazudtolva ezúttal kénytelenek vagyunk beállni a sorba. Tesszük mindezt azért, mivel a nyitott szemmel járó olvasóink is tudják/gondolják/sejtik, hogy nincs túl sok ünnepelnivaló a 2009-es évben. Következzen a mutyizások és egyéb pofátlanságok – bőven a teljesség igénye nélküli – kronologikus szupergruppja, a nemzeti Top 9! 1. A kőröshegyi völgyhíd – teljesen szükségtelen, de legalább jó drágán. Felelős nincs. A 43 milliárdért felhúzott tájképi betonmonstrum az M7-es nyomvonalán olyan, mint vakok intézetében a látványpékség. Felesleges. Fele annyiért, viadukt nélkül, ugyanolyan tökéletesen meg lehetett volna csinálni a sztrádát, erre több tanulmány is készült. Érdekes módon mégis a Hídépítő Zrt. és a Strabag közös pályázata vitte el a pálmát. A vicc az egészben az, hogy nincs meg a felelőse ennek a döntésnek. Magyarázat: „A Zamárdi–Balatonszárszó közötti szakasz végleges nyomvonalának kiválasztásánál az önkormányzati érdekek érvényesültek.” – Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Komment: Muhaha! - Lenthár & Vidó Művek 2. Welcome to the Hotel Bohém Art, such a lovely place... V. kerület, Molnár utca 35., bérház, zárt udvar. Muskátlis ablakok, kiabáló nagymamák, settenkedő macskák helyett egy büdös nagy tűzfal meg egy hotel. Két méterre a gangtól. A lakók berzenkedtek, fellebbeztek, de ez látványosan nem érdekelt senkit. A dolgot még tetézték azzal, hogy lebontották egy helyi műemléképület felét, holott annak homlokzati traktusát eredeti állapotára kellett volna felújítaniuk. Magyarázat: ,,Szy Sándor beruházó nem kívánt nekünk nyilatkozni, ahogy fogalmazott, nem szeretne ügyet kreálni abból, ami nem ügy.” – Ingatlanma-

gazin. Komment: Az üggyel kapcsolatban azóta is kíváncsian várjuk a nép nevében és érdekében kormányozni készülő Fidesz V. kerületi polgármesterének, Rogán Antalnak az állásfoglalását. – L&V M. 3. Kivágóné balladája Az elmúlt hét és fél év balliberális kormányzati cirkusz egyik legbájosabb attrakciójának az idei fővárosi költségvetés megszavazása körüli vircsaft bizonyult. Adott egy Hunvald Gyuri – korrupció és sikkasztás gyanújával előzetesben –, kinek hiánya igen fájó, mivel nélküle nem volt meg a kormánypárti többség, még a konstruktív ellenzéki – muha! – SZDSZ-es támogató szavazatokkal sem. Ám ekkor, mint derült égből a villám-csakmás, megérkezett Kivágó Iván Györgyné, aki merő szolidaritásból fölesküdött, szavazott, majd lemondott – mindezt fél óra alatt. Magyarázat: Szeretnénk mi is tudni. – L&V M. 4. A bonyhádi terroristák és a Magyarok Nyulai Július végén volt nagy hír, hogy rendőrkézre kerültek a közelmúltban oly’ „súlyos” csintalanságokért felelős terrorszervezet tagjai. Mindenki Drazséja – Justitia egykori hű szolgája – egy robbantást ábrázoló videofelvétellel próbált rámutatni hazai al-Kaidánk elvetemültségére. A dolog bibije az, hogy az ominózus ,,terrorcselekményt” túlbuzgó bonyhádi kémiaszakkörösök követték el 2007-ben. Máig rejtély, hogy hogyan került ez a felvétel az NNI (Nemzeti Nyomozó Iroda) birtokába. Magyarázat: ,,Tény, hogy a felvételt a terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találta a szakértő. Nyilvánvaló a terrorszervezet és a robbantás végrehajtói közötti kapcsolat.” – NNI Komment: ,,Szóval most terroristák lettünk, így 2 év után jólesik, tényleg...” – az egyik érintett kémiaszakkörös blogjáról. 5. ,,Mocskos BKV, sálálálálá...” (by Baracka)

120 PécsiBölcsész - III / 3 | Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Beszt of Abszurdisztán 2009


A fél éve tartó botránysorozat taglalásába szerteágazó terjedelme miatt nem bonyolódhatunk bele, viszont szó nélkül mégsem mehetünk el mellette. Címszavakban: 4-es metró, Dáriusz kincsét alázó végkielégítések a semmiért, értelmetlen tanulmányok busás honorálása stb. És ez csak a jéghegy csúcsa! Aki nem tudja, miről beszélünk, az sürgősen hívjon meg minket magához abba az egzotikus országba, ahol él – merthogy az nem Magyarország, az ziher! 6. Vérfertőzés törvény által támogatva Szeptember végén az Országgyűlés által elfogadott új Polgári Törvénykönyv üdvözítő változással fogja feldobni az eddig méltatlanul háttérbe szorított perverzek szürke hétköznapjait. Ennek hatására az incesztuson alapuló pornóoldalak le is húzhatják a rolót, mivel 2010 májusától törvényes lesz testvéred gyermekével házasságot kötni. Elképzelhető, hogy honatyáink ezzel próbálják elejét venni a Ratkó-korszak óta jellemző demográfiai csökkenésnek. Magyarázat: ,,Jelenleg csak jegyzői engedéllyel házasodhat valaki a testvére leszármazottjaival. A jogalkotók szerint azonban a jegyzőktől nem várható el, hogy ilyen kérdésben döntsenek.” – hirado.hu Komment: ,,A Polgári Törvénykönyv módosításának kijár a »nagy« és a »történelmi« jelző.” – Draskovics Tibor 7. A sose-nem-is-volt láp Vajon mennyi pénz vándorolt zsebből zsebbe az illetékes szerveknél, hogy a Dunakeszi-tőzegtavakra, ami tájvédelmi körzet, ergo nem lehet rá építeni – az Auchan parkolóépítési engedélyt kapott? A tények: egy zavaros autópálya-építés kapcsán már így is csak töredéke önmagának a terület, melynek szintén búcsút inthetünk, mivel a szakhatóság által felkért igazságügyi szakértő talajmintákkal ,,bizonyította”, hogy a láp talaja száraz. Magyarázat: Multiknál nem divat. - L&V M.

tént ugyanis, hogy a Testületnek új láthatósági mellényekre volt szüksége. De nem érték ám be holmi 300 forintos Tesco vagy 1750 Ft-os LÁNGÁLLÓ darabokkal, nekik hosszú évek fáradságos fejlesztgetései után egy 10 000 forintos remeken akadt meg a szemük. Menten rendeltek is belőle 21 000 darabot! Magyarázat: ,,Azért volt szükség az új mellényekre, hogy az állampolgárok jól meg tudják különböztetni a rend őreit. Ezért az új mellényeken narancssárga fényvisszaverő csíkok vannak, (...) mikroprizmás lesz a fényvisszaverő réteg.” – A rendőrség ruházati fejlesztőmérnöke, Bencze Noémi. Komment: Mit tudhat ez a ruhadarab? Önmagától igazoltat? Vagy elmegy a boltba fánkért, amíg Kovács2 igazoltat? - L&V M. 9. EKF - feketén... éhbérért November végén jelentetett meg a Dunántúli Napló egy cikket, melyben leírták, a Munkaügyi Felügyelőség által vizsgált 385 munkavállalóból 140 dolgozik feketén, alkalmi munkavállalói kiskönyvvel, 380 forintos órabérért napi 9 órában az EKF-projekt építésén-szépítésén. Egyes esetekben még ez az állapot is istenesnek bizonyult ahhoz képest, hogy sokakat a mai napig sem fizettek ki. Magyarázat: ,,Megkerestük a tulajdonosokat azzal: tudnak-e arról, hogy alvállalkozóik nem fizetik ki a munkásokat? Mostanáig annyi választ kaptunk a cégtől (I-AXIS Kft.), hogy tudomásul vették a kérdést.” – Dunántúli Napló Komment: És itt hol vannak az EU-s normatívák? Bezzeg a disznóölést meg a búrkiflit betiltanák! – L&V M Magyarország 2009, thats all folks...

8. A Látható Légió Természetesen az adófizetők indokolatlan megsápolásából a rend éber őrei sem maradhatnak ki. Tör-

PécsiBölcsész - III / 3 | Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Beszt of Abszurdisztán 2009

121


Galaxisok honi úttörői érdeklődési tárgyról beszélhetek. A kérdés jobbára ma is így áll. PB: Biztosan mindenki erről faggatja, de kérem, meséljen egy keveset az ELTE Irodalomtörténeti Intézményében 1993 óta működő science fiction szemináriumról. Mi volt a célkitűzésük, mi valósult meg eddig, mit tartogat a jövő?

Az elmúlt hetek folyamán jelent meg az idén negyvenéves Galaktika kiadó kétszázadik kötete, a stílszerűen csak Kétszázadik névre keresztelt antológia. A válogatás miniatűr visszaemlékezés arról, mi is történt a magyar nyelvű sci-fi irodalomban az elmúlt negyven évben. Ezt a kérdést tovább fonva beszélgettem dr. S. Sárdi Margittal, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnökével a hazai tudományosfantasztikus irodalom jelenlegi helyzetéről. PécsiBölcsész: Hosszú évek teltek el azóta, hogy ön a hazai science fiction élet meghatározó alakjává vált. Mikor érezte először, hogy a sci-fi irodalom ügye hazánkban is megérne egy kis törődést? Dr. S. Sárdi Margit: Talán a nyolcvanas években, amikor már kutatóként is kezdett kialakulni a világlátásom, és SF-olvasóként az ízlésem. A kettő automatikusan kapcsolódott össze. Azonnal az a kérdés formálódott meg bennem: mi az oka annak, hogy erről a gazdagon termő, kísérletező és olvasott irodalmi ágról nem lehet kritikákat találni, és kollégáim közül csak nagyon kevéssel és csak mint személyes

S.S.M.: Apostolként kezdtünk a feladathoz, megtenni azt, amit nyilván nekünk kell megtennünk, mert a mi ,,hivatásunk” hozzáférhetővé tenni a sci-fi irodalmat az irodalomtudomány számára. Ehhez meg kellett teremtenünk a tudományos kutatás alapjait, bibliográfiát, írói lexikont és metodikát. Mindhárom szükséges az eligazodáshoz. Az emlékezetre való támaszkodás esetlegessége egy kritika írásánál még talán nem szembetűnő (bár ott sem szerencsés), de megbízható tudományos igazságok kijelentéséhez biztosan nem elegendő. Jelenlegi eredményeink a honlapunkon olvashatók: az írói lexikon pillanatnyilag kész szócikkei, a bibliográfia már fölkerült része, dolgozatok és kritikák (scifi.elte.hu). Egyik legnagyobb eredményünknek azt tekintem, hogy felnőtt egy a sci-fihez értő, azt az irodalomtudomány módszereivel vizsgálni képes szakértő csapat. Ők írták a Metagalaktika 11 tanulmányait, ők írják rendszeresen az Írószövetség SF-szakosztályának honlapján a kritikákat (sfszakosztaly.hu). Többük pedagógusként is bevonja munkájába a sci-fi irodalmat, de kerültek ki közülük írók és fordítók is. Ezt nagyon biztatónak tartom. Valami, ami nincs a személyemhez kötve, ami túlél engem. PB: Mennyire nehéz hazánkban a tudományos fantasztikus irodalmat elismertetni az oktatók, irodalomtörténészek elitjével? Nincs egy kicsit „alábecsülve” a sci-fi mint tematika? Az irodalomoktatásban szinte lehetetlen találkozni science fiction irodalommal. S.S.M.: Az oktatásban hagyján, ha akarjuk, tárgyalhatjuk akár középiskolai órán, akár egyetemi szinten is, de az irodalomtörténet-írás csak ritkán és csak mint nagy alkotók egyes alkotásairól vesz róla tudomást. Ilyenkor nem is tudja maga értékén becsülni, hiszen csak az illető író egyéb munkáival tudja összemérni, más írók hasonló témájú írásaival vagy ugyanabban az időben keletkezett más SF-munkákkal nem. Való igaz, az irodalomtörténészek és irodalomelmélet-írók kevés kivétellel nem ismerik a sci-fi

122 PécsiBölcsész - III / 3 | Pál Balázs | Galaxisok honi úttörői


alkotásokat, emiatt elég sok előítéletet táplálnak a sci-fi irodalomról. Mentségükre legyen mondva, a filmipar alkotásai ritkán cáfolják meg a tévhiteket. PB: Ön szerint van rá esély, hogy a sci-fi szeminárium idővel kitörjön az ELTE falai közül, és más felsőoktatási intézményeket is meghódítson? S.S.M.: Ahogy mondtam, az oktatásban nem látom akadályát. A Metagalaktika 11 például eljutott a középiskolai könyvtárakba, csak legyen tanár, aki alkalmazza. Én a nagy áttörést abban látnám, ha az irodalomtörténet-írásban és irodalomelméletben is tért hódítana a téma kutatása, tárgyalása. Ha lekopna mellőle az a tévhit, hogy a sci-fi azonos a Csillagok háborújával vagy a gülüszemű szörnyekről szóló olcsó ponyvával. PB: Az internet, az e-bookok és a blogok világában van-e egyáltalán jövője a science fiction könyvkiadásnak? S.S.M.: Ó, de mennyire! Ha van a modern közlésmódokra nyitott írói közeg, épp az SF-írók azok. Szinte mindnyájan vezetnek blogot, sokan interneten teszik közzé műveiket, vagy épp az interneten jönnek létre az alkotások, mint Szabó Sándor Ómagyarország-komplexuma. Most is vannak e-bookok, mint B. Kósa Katalin Szerénaszisztémája, és a kiadók számításba vették ezt a lehetőséget a jövőre nézve. A sci-fi írók nemcsak írnak a jövőről, de csinálják is azt. PB: 2005 óta vesz részt az egyetlen magyar tudományos fantasztikus irodalmi díj, a Zsoldos Péter-díj bírálóbizottságában, építő jellegű bírálatokkal mutatva rá egy-egy írás gyenge pontjára. Kérem, meséljen erről a munkájáról! S.S.M.: Azzal az elszánással kezdtem a munkához, hogy helyreállítom a Zsoldos-díj tekintélyét, és ezt úgy teszem meg, hogy szakszerűvé teszem a bírálati munkát, épp azt honosítva meg benne, ami a hazai sci-fi irodalomnak olyannyira hiányzott: a rendszeres és objektív kritikát. Végül is a törekvést siker koronázta. A díjra ma minden elnyerője büszke lehet, a Zsoldos-család méltónak találhatja a díjat Zsoldos Péter emlékéhez, és a közönség megbízhat benne, hogy a Zsoldos-díjas munka jó írói minőséget jelent. PB: Az elmúlt néhány év hazai terméséből van-e

kedvenc regénye? S.S.M.: Kevésbé vonz a puszta kaland, legjobban a jól megalkotott személyiségek ábrázolását, a köztük keletkező összeütközést élvezem és becsülöm. Talán épp ezért legjobban a novellairodalmat szeretem. Jó novellát írni egyáltalán nem könnyebb, mint regényt, ellenkezőleg! A novella miniatűr műfaj, minden hiba sokkal inkább szembeötlik. Nagyon örülök, hogy a hazai sci-fi novellairodalom – híven a magyar nem sci-fi irodalom hagyományaihoz – az utóbbi években igazán magas színvonalat ért el. Örülnék, ha arról is beszélnénk annyit, mint a regényekről. A galaktika története 1969-ben Kozmosz Fantasztikus Könyvek néven indult útjára a mára Európa egyik legelismertebb sci-fi sorozatává váló Galaktika. A már akkoriban is legendának számító, Kossuth-díjas Kuczka Péter nevével fémjelzett sorozat célkitűzése a világ tudományos-fantasztikus köteteinek megismertetése volt a hazai olvasóközönséggel. A Kozmosz 1977-ben már az 50. kötetét ünnepelhette, erre a célra ki is adtak egy Ötvenedik című antológiát, ami az egész sorozat védjegyévé vált. A sorozat 1988-ban váltott nevet, beleilleszkedve ezzel a szépen gyarapodó Galaktika családba (amely ekkorra a magazinon kívül a Metagalaktika különszámokat, a Robur ifjúsági folyóiratot, az Atlantisz fantasy magazint, valamint a Sci-fi Mesterei köteteket tartalmazta. Ezekhez csatlakozott később a Hipergalaktika című szakmai különszám-sorozat. A századik könyv elérkezésével sajnos elmaradt az antológia, és Százötvenedik című sem jelent meg soha. A 94-től tízéves szünetet tartó Galaktika azonban 2004-ben új erőre kapva indult útnak, 2005-ben elnyerte a Legjobb Európai SF Magazin díját. Németh Attila irodalmi szerkesztőnek köszönhetően a negyvenedik évfordulóra ismét sikerült egy ünnepi kötetet kiadni. Ő lett a Kétszázadik, amely igen impresszív válogatásként mutatja be a kiadó életében legfontosabb szerepet játszó szerzők egy-egy, eddig magyarul soha ki nem adott novelláját.

PécsiBölcsész - III / 3 | Pál Balázs | Galaxisok honi úttörői

123


Pénzért bármit A diákmunka sötét oldala Egyetemistaként az embernek sosincs elég pénze. Kell jegyzetre, könyvre, meg arra a heti két-három bulira, amit vétek lenne kihagyni. Mivel a szülők pénztárcája véges, az ösztöndíj meg soványka, szegény diák előbb-utóbb kiköt egy diákmunka-szervezetnél, ami aztán életre szóló élményekkel ajándékozza meg. Hozott és kapott történetek következnek, figyelmeztetve, hol mire számítson az ember, ha pénzért rabigába adja a lelkét.

sörgyár. Itt anno egyetemistatársaink kaptak térdig érő gumicsizmákat, hogy ne ússzon el a gatyájuk a sörben. Volt ott egy két méter magas emelvény raklapokból felpolcolva, annak a tetején egy olyan szerkezet foglalt helyet, ami a szőlődarálóhoz hasonlított. Az emelvényen állók adagolták a lejárt szavatossági idejű dobozos söröket a darálóba. Amikor megtelt, valaki megnyomott egy nagy piros gombot, ami beindította a gépet, mire az szétzúzott mindent, ami benne volt, lent meg széttrancsírozott dobozokkal övezve kifolyt a fél Balaton, romlott sörből.

Elfogad egy szórólapot? A különböző szóróanyagok direkt osztásának szabadalmaztatott eszköze a diák. Egy ilyen munkába belerázódni nem leányálom. Az ember egyszerre csak kint találja magát az Árkád előtt, ahová éppen a kettes buszról ömlenek be az emberek. Kezében egy kisebb falunak elegendő hirdetés, amely vagy szőnyegvásárlásra sarkall, vagy éppen egy új szórakozóhely lehetőségeit ecseteli, vagy valami alsókategóriás ingyenes újság, amellyel még a hajléktalanok sem takaróznak, elvből. Átvillan az agyán, hogy ő mennyire utálja, mikor sietségében valami elhivatott szórólapozó álló helyzetre fékezi, és ellentmondást nem tűrően a kezébe nyomja azt, amiről eddig azt sem tudta, hogy létezik, és nem is hiányzott az életéből. Az első néhány megszólítás nehéz, még dolgozik a zavar, fáj a tudat, hogy most gyakorlatilag hivatásból alkalmatlankodik, és zavarja a visszautasítás, a fintor. Egy óra után már kezd immunissá válni ezekre, csak a beszólások kavarják fel lelkének szórólap-tengerét. A nap végére garantáltan eljut a delikvens a tökéletes nihilig, mikor már nem foglalkozik olyan dolgokkal, mint az időjárás vagy a szórólap elfogadó automatává degradálódott humanoidok hangulata. Elmúlik a kísértés is, amely a kukába kívánja a reklámanyagot.

Ezt követve a szerencsés gumicsizmásaink nekiestek hólapátokkal a daráléknak, össze kellett gyűjteni a hulladékot egy halomba. Az elején úgy kotorták el a sok dobozt a gép alól, hogy ,,kievezték” (a technika lényege az, hogy az ember kenufogást alkalmaz a lapáton, aztán amit ér, azt kihúzza). Ha elkészült a kupac, jött egy, a targoncájával szimbiózisban élő munkás, és belehajtott a törmelékbe: így lapította ki a dobozokat. Eközben is ment a munka, ami szétgurult, azt a targonca kipufogógázában vissza kellett dobálni a gép elé, nehogy megússzák a kilapítást. Mindez télen zajlott, fagypont körül, a sörgyár udvarán. Miután a robotpapa végzett a dobozokkal, elsütötte verhetetlen egysorosát: „mehet, fiúk”. Ezt mindig ugyanazzal a kopottas, elhaló hanggal mondta, bár egyszer volt rá példa, hogy variált a mondaton: „fiúk, mehet”. Az így kapott, immár lapos, üres sörösdobozokat még be kellett lapátolni egy konténerbe. Ennyi volt egy kör, utána lehetett megint piros gombot nyomni, és ömlött is ki az új adag. Pro: Évek múltán is röhögve emlegeted fel a haveroknak ezt a groteszk melót, a sorstársakkal meg szinte egymást túllicitálva adjátok elő eksztázisban, hogy hogyan is driftelt a targonca.

Pro: Egy életre megtanulsz ugyanazzal a hangsúllyal hatszázszor egymás után kiejteni egy tőmondatot, valamint sokkal megértőbb leszel a szórólapozókkal.

Kontra: Örök emlékként a tüdődnek napi 5-6 liter gázolajfüst.

Kontra: Rájössz, hogy rengeteg barom jár szabadon a városban.

Árufeltöltőnek bekerülni valamelyik hipermarketbe nem minősül kirívó esetnek. Nem kell hozzá szaktudás, csak némi józanész és odafigyelés. Az ember tologatja a békát, pakolgatja a légfrissítőket vagy a lisztet, nem nagy ügy az egész. Ezt gondolta jelen történetünk gazdája is.

Sörpusztítás másképp A következő álomfoglalkozás helyszíne a pécsi

Akit hentesnek fogadott fel a Tuskó

124 PécsiBölcsész - III / 4 | Harta Viktor | Pénzért bármit - a diákmunka sötét oldala


Meg is lepődött, mikor a délutáni műszak kezdetekor a műszakvezető azt kérdezte tőle, hogy ért-e a húsokhoz ,,úgy kábéra” (szó szerint idézett szakzsargon). Delikvensünk igennel felelt, gondolván, hogy az áru kipakolásának szemszögéből nézve teljesen mindegy, hogy az univerzum anyaga a mirelitkacsa vagy a kutyaeledel állapotát veszi fel. Egyszerre csak a hentespultban találta magát műanyag köpenyben, hajfogó sapkában, néhány indokolatlanul türelmetlen nyugdíjassal körülvéve, akik az újságban lévő akciós farhátból kérnének pár darabot, de csak jó húsosat. Ott volt a sűrűjében, jobb kézzel kacsamájat mért, miközben bal kézzel felsőcombot zacskózott, és csak a műszak vége felé kezdett el azon gondolkodni, hogy mit is keres egy olyan munkakörben, amihez sem végzettsége, sem pedig megfelelő papírjai nincsenek. Egy darab egészségügyi igazolást nem kértek tőle, amit ilyen esetben kötelező lett volna, de annyit sem mondtak neki, hogy mosson kezet, mielőtt belefog a munkába.

szemmel rákacsintva megmondod, hogy az a pulykamell dekára pontosan mekkora. Kontra: Sem te, sem a családod soha nem fog semmit sem venni a Tuskó húspultban. Zárásként álljon itt egy baráti anekdota, melynek hőse egy húskombinátban a „disznófejkettémetsző” pozíciót töltötte be. Lényege az volt, hogy egy hatalmas bárddal várta a szalagon eléslattyogó disznófejet, és egy jól irányzott mozdulattal kettécsapta azt. Kérdezte tőle egyik nap a haverja: Nem túl alja meló ez? Aljának alja – jött a válasz –, de legalább mindig új arcokkal találkozik az ember.

Ez a helyzet nem változott a diákmunka hátralevő heteiben sem, nem volt mentor, csak leltár. A lényeg, hogy ne legyen mínusz a kasszában. Így, mikor történetünk hőse rájött arra, hogy egy héten át kacsanyakként adta el a pulykanyakat, nem volt mit tennie, fordított a dolgokon: a hiány kiküszöbölése érdekében elkezdte a kacsanyakat pulykanyakként értékesíteni. Az emberek vitték, vitték, néhányan fintorogtak, hogy kicsi ez a pulykanyak, ilyenkor együttérzően belesóhajtott a kuncsaft arcába, hogy hát kérem, válság van, a pulykák is érzik a regres�sziót. Már csak fél kiló kellett ahhoz, hogy nullázódjon a pulykanyakkészlet papíron, mikor egy, a pult üvegére rátapadó mosolygó kislány állt meg anyukástul, aprólékvásárlási szándékkal. Eladó hősiesen, magabiztosan pakolta a nyakat a zacskóba, gondolatban már húzta ki a hiányt. Anyuka kritizálta a nyakak méretét, mondván, a rendes méretű pulykának nem ilyen csepp nyaka van. Eladó kivágta magát: tetszik tudni, ezek bébipulykák voltak, igaz, koruknál fogva kicsik, de a húsuk igen zsenge. Kislány felsírt, anyuka elviharzott. Hiány maradt. Utólag ez senkit sem érdekelt. Pro: Megtanulod a kegyes hazugságot, mint például nincs zöldes pötty a combon, csak a neonra reagál furán a retina, illetve két hét hentespult után fél

PécsiBölcsész - III / 4 | Harta Viktor | Pénzért bármit - a diákmunka sötét oldala

125


Szemét ügy Az utóbbi körülbelül 10-15 évben a környezetvédelem fontosságától hangos a sajtó és a tudományos élet egy része. Erre irányuló képzések, szervezetek, viták, tevékenységek és szigorú szabványok indultak útnak. Egy összeállítás erejéig körbenéztünk, mennyi környezettudatosság rekedt meg bennünk, és mi hogyan működik az egyetem intézményeiben. Kíváncsiskodásunk a Boszorkány kollégiumban kezdődött. Energiatakárékos égő kipipálva, fűtési rendszer látszólag rendben, szemétlerakó viszont már erősen problémás pont. A kollégium vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a legtöbb épületben a hulladékgazdálkodási rendszer alkalmas szelektív gyűjtésre, de a rendszer normális működéséért nem a vezetőség, hanem a gondnokság és az ott élők a felelősek. A város által szolgáltatott ufókat és palackpréseket helyeztek el az egyes épületekben, így a Boszorkány, Szántó és Damjanich kollégiumokban, máshol viszont az épület túl elavult, az ilyen jellegű szemétgyűjtés pedig nem megoldható. Ugyanakkor az ígéret szerint, a következő év felújításai során ezt a hiányt pótolni fogják. Ezek után meglepetésként szolgált, hogy a Jakabhegyi kollégiumban, bár a körülmények hiányoztak ugyan, de valamiféle belső szervezésű szelektív hulladékgyűjtés mégis működik. A címkézett kukák hiányát hatalmas dobozokkal pótolták, és bár a prés hiányzik, a palackokat különváltogatva viheti el a szemétszállító. Itt működött felsőbb szorgalmazás nélkül is, máshol gyatrábban: az ufókban kevesebb szemét fér, és helyenként a számuk is kevés.

Kutakodásunkat az egyetemi épületek tájékán folytattuk, a helyzet itt még elkeserítőbbnek mondható. A Biztonságvédelmi Osztályon a témát feszegetve megtudtuk, hogy minden környezetvédelemre vonatkozó jogszabályi kötelezettségnek eleget tesznek, így a hulladékgazdálkodásban is elkülönítik a veszélyes és elektronikai szemetet a többitől, ám a szelektív gyűjtés az egyes karok belső szervezésétől függ. A legtöbb kar vezetősége támogatta ezt az ötletet, így ez az irodai dolgozók szintjén sikeresen működik – a papíralapú szemetet különválogatják a többitől –, de a diákokhoz a változás szele még nem ért el. Álláspontjuk szerint ennek megváltoztatása inkább a HÖK-re kellene hogy háruljon, mivel az osztály csapatának az innovációra nincs elég embere és ideje. Sovány vigasz, hogy az egyetem tíz kara közül legalább egy alkalmazza az ISO 14000 szabványt. Ez egy környezetirányítási rendszer, mely kiépített áram- és víztakarékossági, illetve szelektív hulladékgyűjtési intézkedéseket foglal magába. A rendszernek a kiépítése viszont két fontos feltételhez kötött. Egyrészt nagyon költséges vállalkozás, amit nem minden kar vezetősége tud finanszírozni, a célirányú pályázatokat pedig nehéz elcsípni. Másrészt egy ilyen kezdeményezéshez komoly szellembeli átalakulás szükséges, ami egyelőre kevés helyen tapasztalható, bár a változásokat a tanárok és diákok egyaránt örömmel fogadták. A kérdéseket zöldfronton vizsgálva a fiatalok esetében sem kaphatunk túlzottan vigasztaló válaszokat. Az egyetlen pécsi zöld szervezet, a ZÖFI, bár felszálló ágban van elméletben, a tagok létszáma így is 10-15 fő körül mozog, a hangjuk pedig halk. Annak ellenére, hogy mostanában egyre több programot szerveznek – cserebere piac, zöld egyetem –, az egyetemi rendszer befolyásolására nem törekednek (például szelektív kukák elhelyezése, energiatakarékos intézkedések bevezetése). Konklúzióként csak annyit, hogy a környezetre fordított figyelem alapvetően előre kialakított lehetőségeket kíván, ahol ez adott, a többség él is vele, ellenkező esetben a téma igazából senkit sem érdekel. Ha a kérdés felvetődik, mindenki kényelmes tűnődésbe burkolózik, kinek is lenne a feladata, de senki nem érzi igazán magáénak az ügyet. A feladatot nyugodtan passzolják át a bizakodásnak, hogy a következő generáció neveltetése majd biztosan változást hoz, esetleg nyugtázzák: Magyarországon nem létezik olyan, hogy környezettudatosság.

126 PécsiBölcsész - III / 4 | Debreczeni Ágota | Szemét ügy


„Európa olyan, mint Pécs” Januárban Pécs lett az ország második fővárosa (© Bajnai Gordon), ennek apropóján az ünnepélyes évadnyitó megrendezése nem opció, hanem kötelesség. Azt elöljáróban kijelenteném, hogy az ilyen ,,happeningekről” objektív véleményt formálni legalább annyira nehéz, mint a latin igenév oda-vissza való végigragozása. Az ember képtelen háttérbe szorítani önnön szubjektivitását, és ezáltal az adott dolgot automatikusan a tetszik/nem tetszik oldalon helyezi el. Tehát, ha feltesszük a kérdést, hogy tetszett-e nekem az EKF nyitóünnepsége, a válaszom kategorikus nem. Az ötlet jó volt, de a kivitelezés számtalan sebből vérzett. Az alapkoncepció, miszerint dolgozzuk át Pécs történelmét – nyomokban akut audiovizuális megalomániát mutató – zenés-táncos mulatsággá, véleményem szerint menthetetlen. Az még hagyján, hogy a pécsi püspökség megalapításának szentelt részt egy táncoló busó vezeti fel, a kereszt feltűnéséig mindenki önfeledten partizik, és végül a felcsendülő olcsó gregoriánutánzat szólamaira az emberek térdre esnek, majd illedelmesen hazamennek, demonstrálván, hogy nyakunkon a kereszténység, a bulinak vége, záróra. Elnézem még azt is, hogy a reformkor interpretációjának nyitányában a világ első jégtemplomi orgonaversenyére gyakorló óriási fehér szoknyás alak Bachot (1685-1750) játszik, eztán pedig a korszakra semmiben sem emlékeztető színpadi show veszi kezdetét még több fehér alakkal és zászlóval. Ami viszont már nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a XX. század a szellemi agytröszt emlékezetében úgy él, mint fel-alá vonulgató rézfúvósok vidor dzsemborija.

ve – szerintem teljesen feleslegesen – elénekelte a vidám Várj, míg felkel majd a Nap című nótáját. Véleményem szerint a Sajtból van a Hold sokkal viccesebb lett volna, ha már mindenképpen égitestes, a 2010-es EKF hangulat szempontjából irreleváns dalt kell keríteni. Az ünnepély zenei kísérete külön kiábrándító hatással volt rám. Valaki kitalálta, hogy csak az Enigma, Vangelis, Enya vonalon – rosszabb esetben azok koppintásaival – lehet monumentális hatást kiváltani, és ezeket nyomatták orrba-szájba. Az összhatásnak nem használt az eseményt követő médiadömping során Pauska Zsoltnak, a Pécsi Újság főszerkesztőjének ominózus kirohanása sem, miszerint, aki nem hozsannázza körbe az amúgy is nehezen induló, iszonyatosan sok lehetőséget elpuskázó projektet, az bizony bekaphatja. Én nem vagyok híve annak a trendnek, hogy menő egymással szembeállítani a fővárost és a vidéket, hiszen mindkettőnek megvan a maga funkciója az országban, és egyik sem életképes a másik nélkül. Az meg külön szánalmas, hogy az EKF-et érő – nem egy esetben jogos – kritikára egy helyi médium főszerkesztője olyan alpári stílusban reagáljon, melynek mindenféle európaiságtól meg kultúrától való távolságát csak a Makó-Jeruzsálem tengelyen lehet mérni. Röviden sommázva azt lehet elmondani, hogy a pécsi EKF megnyitó ünnepség magyar jellege teljesen elsikkadt, és egy olyan kulturális zutyuléknak adott teret, ahol a sokszínűség már nem üdítő, hanem zavaró. Éppen ezért is remélem, hogy Páva Zsoltnak nincs igaza, és Európa nem olyan, mint Pécs.

Megértem én, hogy nincs sok ünnepelnivalónk a múlt század felett, és valamit azért mégiscsak tolni kellett az emberek arcába, (meg hogy ,,minek kötözködik mán’ ez is itten, nem mindenki töriszakos”), de Pécs azzal, hogy 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa lett, esélyt nyert arra, hogy szélesebb körben prezentálja – az európaiság és a tükeség mellett – a magyarság kultúráját is. Na, ebből alig láttunk valamit. Voltak azért néptáncosok, ráadásul nagyon is ügyesek, de tényleg csak ennyire tellett? Ja, meg volt Demjén Rózsi is, aki többekkel karölt-

PécsiBölcsész - III / 4 | Lenthár Balázs | Európa olyan, mint Pécs

127


Valós énünk virtuális kivetülései Avagy véget ért a magánélet korszaka? Minden fiú szeretett volna olyan szemüveget, amivel mások ruhája alá láthat. Mára eljutottunk odáig, hogy a reptereken egy hasonló berendezésnél kell a továbbjutás érdekében megvillantanunk a genitáliánkat a terror elleni harc nevében. Ám, miközben lemondó sóhajjal kijelenthetjük, hogy a terroristák nyertek, nem árt belegondolni, hogy a netes közösségi portálok révén hasonló felszerelés nélkül is belelátnak a privát szféránkba. Képzeljük el a helyzetet: az ,,A” épület előtt elsuhan előtted egy üde, kora tavaszi reggelen egy csodaszép lányzó, akit még sohasem láttál. Mennyi időbe kerül, míg rájössz, kicsoda? Maximum tíz perc, amíg észre nem veszed, hogy valaki olyannak köszönt, akiről tudod, hogy melyik ismerősöd ismerőse, vagy nem ment be egy órára, ami jó kiindulópont arra, hogy melyik tanszékre járó cimborák kapcsolatait fusd át. Ha mázlid van, fel is veheted az adott kurzust, hogy az ETR-en az órára járók listájából kiszúrhasd (hiszen valljuk be, vannak a szakodon bőven olyanok, akiket még sohasem láttál). További négy perc, mire lejutsz a Szenesbe, tizenkét perc, mire az egyetlen használható gép előtt álló lány kitölti negyedszerre is a ,,Ma a barátaid közül ki lesz az alkalmi szexpartnered” tesztet, hogy a Béla jöjjön ki elsőnek, és végül a kiszemelt lány nevétől és feltöltött profilképétől függően öt és huszonöt percen belül meg is találod az esetek 80%-ában. Némi szerencsével óvatlanul állította be a profiljait, így akár azt is rögtön megtudhatod, melyik buliban futhatsz vele össze pénteken.

emberek, akikkel nem egyszer találkoztál félrészegen, hanem nap mint nap látod őket. Ha az egyik tanárod vagy – ha már dolgozol – kollégád bejelöl, nincs más választásod, mint elfogadni, hiszen nem szeretnéd megsérteni őket. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy ők olyan személyek, akiknek látniuk kellene a hétvégi tivornyád asztal alatt fekvős képeit. Igaz, macera, de rá kell szánni az energiát, hogy kordában tartsd a magánéleted. Ha lehetőség van rá, a barátaid csoportokba rendezésével és a biztonsági beállítások hosszas vizslatásával teheted ezt meg (Facebookon például ki lehet zárni felhasználók egész listáját a képeidből, üzenőfaladból). Vagy, ami talán egyszerűbb, több hasonló oldalon jelen kell lenni, és el kell dönteni, hogy hova irányítod a tényleges baráti kapcsolataidat, és hova a szakmaiakat. Mindezt pedig úgy kell kommunikálni, hogy a másik fél ne vegye rossz néven, hiszen a virtuálisan megorrolt tanár a valóságban is csúnyán fog rád nézni. Magánéletünk egyre nagyobb szeletét helyezzük át tudatosan a közösségi portálokra, ami lehet kényelmes és hasznos is, ám paradox módon személytelenné tudja tenni a legszemélyesebb dolgainkat is. Egy, a britek között végzett felmérés kimutatta, hogy az emberek harmada szakított már a neten. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint Facebookon a családi állapotodat egyedülállóra változtatni, avagy Twitteren beírni, hogy drága egyetlenem, ennyi volt. És még a kenyérpirítót sem fogják rögtön hozzád vágni. Ennél már csak az lehet kellemetlenebb, ha neked nyújtják be a keresetet. Jelenleg a válóperek ötöde köthető a közösségi oldalakhoz, úgyhogy vigyázzatok! A statisztikák alapján hasznos tanácsnak bizonyul, hogy a legtöbbek szemében a virtuális megcsalás is megcsalás.

Kapcsolati tanácsadás bölcsészeknek

A nagy testvérek figyelnek

A későbbi bonyodalmakat a közösségi portálok rossz felépítése adja. Egész konkrétan az, hogy alapjáraton mindenki ugyanakkora cimborád az interneten. Az iWiW nem tudja, ki a legjobb barátod, és ki az a fura gyerek péntek estéről. Ám vannak olyan

További megfontoltságra ad okot, hogy a cégek már előszeretettel vizslatják végig leendő munkatársaikat. Tekintsünk el a szokásos bölcsész moráltól, és tételezzük fel, hogy nem a Mekdó krumplisütő állására fáj a fogad. Elképzelhető, hogy újdonsült

128 PécsiBölcsész - III / 4 | Várnagy Szabolcs | Valós énünk virtuális kivetülései


főnököd meg fogja nézni a népszerű közösségi portálokat és az egyéb netes csatornákat is (blogok, Twitter). A CarrierBuilder felmérése szerint tízből egy embert ilyenek miatt nem alkalmaznak. Elég egy haverokkal sörözős kép, politikailag nem túl korrekt blogbejegyzés, de ha hamis adatokat adtál meg magadról a pályázatodban, és ehhez nem igazítottad virtuális éned, könnyen az eltanácsoltak között találod magad. Különös gonddal kell bánni a vallási és politikai nézeteid netes hangoztatásával. Ezek olyan témák, melyeket élőben valószínűleg csak ismerőseid nagyon szűk körével vitatsz meg, ám mivel a legtöbb ilyen jellegű szervezet is képviselteti magát a világhálón, a barátaid, rajongói oldalaid alapján ki-ki le fogja vonni a maga következtetését veled kapcsolatban. Az internet nem egy kedves hely, a paranoia pedig a leghelyesebb magatartásmód a virtuális világban. Az már csak hab a tortán, hogy a rendőrség nyomozói is szoktak netezni. Ugyan nekik tilos, hogy valós személyükkel fenn legyenek a közösségi portálokon, de ettől még a munkájuk során használják őket, kisebb-nagyobb sikerrel. Kaptak már el tolvajt, aki a telefonjáról írt Twitter-üzenetben az épp aktuális GPS koordinátáit is mellékelte, ám a nyáron az is előfordult, hogy egy, a Facebookon nyilvánosan meghirdetett születésnapi zsúrt illegális ravepartinak néztek.

talmakat csak az óvatosan kiválasztottakkal szabad megosztani. Kiterjesztett valóság A virtuális hálózatok már így is rémisztő mennyiségű személyes adatot tartalmaznak, ám praktikus hasznukat némiképp korlátozza, hogy számítógéphez kötöttek. Ám a technikai blogok egyik legfelkapottabb új kifejezése az augmented reality, azaz kiterjesztett valóság. Ez a számítástechnika azon területe, mely kombinálja a valós és virtuális világot. Ez főként a mobil eszközök újfajta alkalmazását jelenti, hiszen egyre több telefon rendelkezik a kamera mellett mozgásérzékelővel, GPS-szel és internetkapcsolattal. Ha pedig ezeket a valós adatokat különböző netes információkkal párosítják, egészen elképesztő dolgok születhetnek. Egy étteremre emelve a telefont, láthatod a napi ajánlatot, míg egy arcra emelve, azt, hogy szingli-e. Bár ez még távolinak tűnik, fel kell készülni rá, hogy egyszer csak – a technika fejlődését nézve nem is olyan sokára –, a virtuális profilok közvetlenebbül összekapcsolhatóak lesznek a valósággal. Ahogy lenni szokott, az életünket könnyebbé fogja tenni, ha az utcáról egy kocsmára mutatva látjuk, van-e szabad asztal, ám nem elfeledhető, hogy minél több adat áll a statisztikák rendelkezésére, annál kevesebb titkunk marad.

Pennsylvania államban a nyáron, egy hónapon belül hozott a bíróság két, egymással teljesen szembemenő ítéletet. Mindkét esetben a Myspace közösségi portálon bírálták egyes tanáraikat a diákok, amiért a tanárok megbüntették őket, mire föl a szülők beperelték az iskolát. Ám az egyik esetben úgy ítéltek, hogy ez a tett a középiskolások szólásszabadságában benne foglaltatik, míg a másik esetben az iskola pártjára álltak, és kimondták, hogy a tanár jogosan járt el, amikor megbüntette a diákot. Ami az esetekből levonható, hogy a magánélet már nem egyértelmű fogalom, amivel a törvényhozás nehezen tud mit kezdeni, így célszerű biztosra menni, és a nem mindenki előtt vállalható internetes tar-

PécsiBölcsész - III / 4 | Várnagy Szabolcs | Valós énünk virtuális kivetülései

129


Életre szóló pillanatnyi elmezavar Ájultál már be mocskos részegen egy öltönyös partira úgy, hogy maradék józanságoddal pontosan fogtad, mennyire nem vagy odaillő? Próbáltál ezek után sietve távozni, de a térrendező manók mindig arrébb tették a kijáratot? Nem? Akkor te nyugodtan lapozz tovább. A többiek pedig koncentráljanak ide!

kadens és züllött Kentucky Derbyre vagy A Félelem Birodalma című önéletrajzi elemeket sem nélkülöző kötetére gondolunk. Mindegyikből süt az az elemi gonosz légkör, melyet fogyasztói társadalom néven szokás aposztrofálni, holott nem egyéb, mint ősi törzsi magatartásformák aktualizált hátterű modellje, melynek boszorkányszombatja végtelenítve fut mindenhol.

Február 20-án volt öt éve, hogy a gonzókirály, Hunter S. Thompson fegyvert ragadott maga ellen. Hogy pillanatnyi elmezavarában vagy talán tudatos döntésként, lényegtelen, változtatni nem fog semmin. Megvette a kilépőkártyáját, becsekkolt, és lelépett. Hatását és szellemiségét tekintve azonban még mindig köztünk él a „Doki”, az a kurafi, aki miatt divatos dolog lett a szubjektivitás az amerikai zsurnalisztikában, aki miatt ifjú újságírók harcolnak a szerkesztőikkel, mikoron azok szemét módon ki akarnak húzatni oda nem illő, és objektivitásban hiányos részeket. Ezúton is az anyukájukat nekik! Szóval ő volt az az ember, aki a haverjával egy kisvárosi rendőrség drogkészletének megfelelő cuccot vitt magával Los Angelesből Las Vegasig egy vörös cápa hátán, ami többek szerint egy Chevy volt, de ezek sose értettek az autókhoz. Érdemes idézni az öreget, mert stílje és kifinomultsága néhol egy bulldogba oltott pitbullal vetekszik: ,,Valahol Barstow környékén, a sivatag szélén voltunk, amikor az anyag dolgozni kezdett. Emlékszem, ilyesmiket mondtam: »Kicsit könnyű a fejem, lehet, hogy neked kéne vezetni…« Aztán hirtelen borzalmas bömbölés hallatszott mindenfelől, és az ég megtelt gigantikus denevérszerűségekkel, mind a kocsi körül sivalkodtak, csapdostak, mi meg lepadlóztuk a verdát, és lehúzott tetővel százhatvannál repesztettünk Las Vegas felé.” Megfelelően elvetemült kezdése egy végletesen elvetemült könyvnek, melynek minden lapja meszkalinnal van átitatva, a könyvjelző pedig megdermedt LSD.

Követendő példa minden bértollnok tanoncnak az a mód, ahogyan kegyetlenül húsbavágó őszinteségét papírra veti a Hell’s Angelsben, nem törődve semmivel. A polgári értékrend itt smafu, csak a sztori számít, amelyet nem a szeme előtt tartva követ, hanem beleveti magát, és benne él, a sztori pedig őbenne. Elkeserítően pontos leírása a hippi korszaknak, szocioregény az utat vesztett amerikai munkásosztály gyermekeiről, akik más kitörést nem látnak maguknak, csak részeg bacchanáliák, „kajakbaszások” sorozatát, istenük pedig nem Krisztus, hanem a testébe vert vas minden mennyiségben. E két rend – az értelmiség és a munkások – ütközése pedig elkerülhetetlenül egyikük végét jelenti, melyhez hátteret a vietnami háború apokaliptikus vérszivattyúja szolgáltat. Rásütötték, hogy a Rumnapló című korai zsengéje egyáltalán semmit nem mutat fel későbbi stílusjegyeiből, pedig ott is létezik a függés és a sodródás. Én csak annyit tennék hozzá, hogy a legfrappánsabb részegen megírt könyvet olvashatja el bárki, ha kezébe veszi a művet. Az addiktív társadalom addiktív krónikása volt a Doktor. Ennyit róla.

Viccet félretéve, Thompson volt az amerikai álom egyetlen reális szemlélője. Agyát nem terhelték a hamis csillogások, ő felszabadította tudatát, hogy befogadja Amerika igazi képét. Éles szemű nótárius volt, még ha kortársai sokszor sütötték is rá a „beszívott” jelzőt, nála pontosabban kevesek tudták megfogalmazni rothadó világuk problémáit. Mert Thompson belügyi gurunak számított a Félelem és reszketés Las Vegasban óta, a Rolling Stone magazin ,,főállású” megmondója volt, elég, ha csak A de-

130 PécsiBölcsész - III / 4 | Vidó Gábor | Életre szóló pillanatnyi elmezavar


Demonstrátor: tudományos munkatárs vagy kávéfőző automata Megoszlanak a vélemények, hogy miért is van a demonstrátor egy tanszéken. A hallgatók egy része lótifutit lát bennük, akiknek feladatköre kimerül a különböző apró-cseprő feladatok elvégzésében, amelyekhez – valljuk be – nem lenne szükség kiemelkedő tanulmányi eredményre. A hibát viszont nem bennük kell keresni. Tanszékenként a demonstrátorok mind munkakörükben, mind pedig fizetésükben elég érdekes eltéréseket mutattak ezidáig. Anno a demonstrátor mint a tanszék egyik munkatársa egyfajta lépcsőfokként állt a hallgatótársak és az oktatók között, aki a tanulmányain kívül még tanszéki feladatokat is végzett, amely mellett a kutatási területével is behatóbban tudott foglalkozni. Mára sajnos a tudományos státusz sok helyütt kiveszett a pozícióból, számos tanszékről mondható el, hogy a náluk tevékenykedő demonstrátorok gyakorlatilag az esetek túlnyomó többségében nem mutatnak túl egyfajta adminisztratív, illetve logisztikai munkakört betöltő személyeknél. Tudományos munka helyett fénymásolnak az órára, projektort szerelnek össze, kávét főznek, valamint sok egyéb dolgot végeznek, amelynek az égadta világon semmi köze nincs a szakmai előmenetelhez. Az kétségtelen, hogy folyamatosan a tanszéken mozogva egy idő után megismerik az embert, esetleg még tegező viszony is kialakul némely kollégával, de ez egy vállalati titkárnővel ugyanígy megtörténik, akinek el sem kell gondolkodnia azon, hogy a fénymásolás vajon hozzájárul-e valamilyen módon is kutatói munkájához.

demonstrátor – feladatainak ellátása érdekében – heti 10 órát köteles tölteni a felelős szervezeti egységénél. Ebből kifolyólag elméletileg nem lehetnek juttatásbeli eltérések sem. Egy demonstrátor fizetésének alapegysége a mindenkori havi legkisebb minimálbér 1 órára jutó díjazása, amely jelen esetben ezek szerint 515 Ft/óra kell hogy legyen (forrás: magyarorszag.hu). Ez, összevetve a 2007-es szabállyal, magasabb fizetést eredményez. Egy demonstrátornál a munkadíj felét minden szervezeti egység esetén a BTK Hallgatói Önkormányzata fizeti. A 2007 óta érvényben lévő szabályozás nem tért ki konkrétan arra, hogy mi is a demonstrátor mint tanszéki életforma, csupán a lehetséges feladatait taglalta. Ezzel szemben az április elsejével életbe lépett demonstrátori szabályzat egyértelműen kimondja, hogy egy tanszéken, az ott lévő demonstrátorok közül egy fő csak a pozíciónak megfelelő munkakörben alkalmazható. Kimondja továbbá, hogy a demonstrátor elsősorban oktatási feladatokat lát el, és ezek után megbízható oktatási vagy kutatási tevékenységhez közvetlen kapcsolódó tevékenységekkel: tanszéki konferenciaszervezéssel és lebonyolítással, felügyelettel a hallgatói laborban, tanszéki könyvtárban, valamint oktatási segédanyagok feltöltésével az egység honlapjára. Jelen szabályozás hozadéka tehát remélhetőleg az lesz, hogy a demonstrátorok a számukra kitalált feladatkörben tevékenykedhetnek, és ebből lehetőségük nyílik rá, hogy szakmailag ténylegesen profitáljanak a pluszmunkából.

A munkakörön kívül a fizetések terén is nagy eltéréseket lehetett tapasztalni. Nem egy demonstrátor említette, hogy más tanszéki ,,demó” többet keres nála, pedig ugyanannyit dolgozik. Ez abból adódhatott, hogy másképp értelmezték a tanszékek azt az időt, amelyet a demonstrátornak a tanszéken munkavégzéssel kellett töltenie. Az eltérések oka az a 2007-es, a demonstrátorok működését meghatározó szabályzat hiányossága, amelyet április elsejétől leváltott egy új, minden kérdést, munkakört és fizetést pontosan definiáló regula. A most életbe lépő szabályozás egyértelműen meghatározza, hogy a

PécsiBölcsész - III / 5 | Harta Viktor | Demonstrátor: tudományos munkatárs ...

131


Az emlékezet “szabadsága” Mindenki nagy meglepetésére nem kapott sürgős Sólymot az Alkotmánybíróság, így a gyűlöletbeszéddel ellentétben március 10-én elfogadásra került a holokauszt tagadását tiltó törvény. A kérdés parázs vitát produkált a közéletben, vajon a szólásszabadság csorbításaként vagy a demokratikus berendezkedés garanciájaként tekintsünk rá. Pro Sólyom László nem élt vétóval, így életbe léphetett március 10-én a holokauszttagadást szabályzó törvény. Jogosságáról pro és kontra zajlott egy liberális-konzervatív vita a szólásszabadság témakörében, melyben végül a konzervatív nézet – a kevesebb szó a több minőségért elve – kerekedett felül. Az egymással szemben álló oldalak érvelését közelebbről vizsgálva annyit lehet elmondani, hogy szükségmegoldás született, egy a szólásszabadság eszméje szempontjából szerencsétlen, viszont a magyar közélet pre-demokratikus realitását figyelembe véve szükséges megoldás. A helyzet tisztázása végett, a liberális oldal képviseletében Tóth Gábor Attila írt az ÉS-ben egy jó összegzést, melyben kifejtette, hogy a konzervatív kritika szerint a doktriner liberalizmus felelős a közbeszéd romlásáért, mivel az a fránya szabadsága elsőbbséget élvez a közösségek méltóságával szemben. A valóság inkább az, hogy a liberális felfogás nem a szavakat, hanem a fenyegetés létét, az azt elkövetőket büntetné. Mielőtt bárki is magyar viszonylatban elkárhoztatná a most meghozott törvényt, érdemes a következőket végiggondolni! Nálunk jelenleg a gyerekcipőben járó demokratikus hagyományok, értékek és társadalmi párbeszéd vajmi csekély kontrollt tudnak gyakorolni a kirohanásokkal szemben, így a szabályozás, legyen bármennyire támadható is elviekben, a közbeszéd fenyegető eldurvulása előtt gyakorlati okokból vált szükségessé (hasonlóan a szélsőség előretörésével küzd Ausztria, ott a szólásszabadságot érintő törvény és a demokratikus társadalmi túlsúly hiánya azt eredményezte, hogy már miniszteri szinten is beesik néha egy-egy néger vagy zsidóvicc).

Korábban azért sem jelenthetett ez a kérdés akkora problémát, mivel a neten kialakuló nyilvános fórum és megjelenési lehetőség csak pár éve elérhető a társadalom nagy tömegei számára. Egy szélsőséges nézeteket valló kisebbség akár önmagát is minősítő véleménye egészen mostanáig a saját pénzen nyomtatott, kis példányszámú lapokra, szórólapokra, illetve helyi kis megmozdulásokra korlátozódott. A kommunikáció jelenlegi átalakulásával, hírportálok, médiahálózatok és online szervezési lehetőségek váltak elérhetővé a korábbi árak töredékéért. Így mondhatjuk, hogy a palack nyitva áll a szellem előtt. John Stuart Mill angol teoretikus, filozófus, a liberalizmus, szólásszabadság kérdésének egyik meghatározó alakjától ered a jól ismert tézis: ,,mindenkinek joga van úgy cselekedni, ahogy szeretne, egészen addig, amíg ezzel nem károsít másokat”. A fenyegetés, azt hiszem, tekinthető károsításnak. A szólásszabadsághoz kicsit elkanyarodva a klasszikus megfogalmazás: ,,Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket.” Alapvetően ez a megfogalmazott korlátlanság téves következtetéseket is létrehozhat, reagálhatunk úgy akár, hogy ebben szó sincs holokauszttagadásról, korlátozásról, pedig ilyen kikötések az első teoretikusok esetében is megvoltak – ,,the only purpose for which power can be rightfully exercised over any member of a civilized community, against his will, is to prevent harm to others”. Csak akkor van jogunk csorbítani erővel egy civilizált közösség tagjának szabadságjogait, ha ezzel másokat védünk meg a károsodástól. Azt hiszem, praktikusan jelenleg erről van szó. Kontra 269/C.§ (1) Aki mások előtt a) a holokauszt történelmi tényét, pusztítását vagy az áldozatok nagyságrendjét kétségbe vonja vagy tagadja, vagy b) a holokauszt áldozatait e minőségükben becs-

132 PécsiBölcsész - III / 5 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Az emlékezet „szabadsága”


mérli, vagy c) a holokauszt elkövetőit dicsőíti vagy tetteiket helyesli, vagy d) a holokauszt megismétlésére felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezzel a szövegezéssel fogadta el az Országgyűlés utolsó ülésén a holokauszttagadás büntethetőségét szabályzó törvényt. Ez a látványosan homályos, könnyen kiforgatható korpusz rengeteg értelmezési, ad abszurdum politikai támadási lehetőséget rejt magában. Elöljáróban feltenném a kérdést, hogy mit is jelent pontosan a holokauszt áldozatainak nagyságrendjét kétségbe vonni? Milyen nagyságrendhez képest? A random időközönként változó hivatalos statisztikákhoz képest? A holokauszt áldozatainak száma volt már 12 millió (most 6), az auschwitzi kz-ben halt már meg négymillió ember, jelenleg 1,5 millió van kiírva. Ha törvényt alkotunk valamiről, akkor tessék azt konkretizálni. Ez nem csak a törvényből magából hiányzik, hanem annak indoklásából is. Mert teszem azt, ha van olyan idióta, aki expressis verbis kijelenti, hogy holokauszt nem volt, mely véleményével szánalmasan jelentéktelen minoritást képvisel, azzal szemben járjanak el, ha úgy tetszik, bár még ezzel sem értek maradéktalanul egyet, hiszen ezáltal csak reklámot csinálnak neki és nézeteinek. A vélt vagy valós történelmi tények dogmatizálásával mindig is az volt a gond, hogy minél inkább próbálták azokat kőbe vésni, annál inkább kezdett kilógni az az ominózus lóláb. 2008-ban Blois városában egy történészkonferencia során többen egy kiáltványban (Liberté pour l’Histoirel Appel de Blois) tiltakoztak a szakmára nehezedő aktuálpolitikai nyomás ellen. Nevén nevezve a gyereket, ”nem akarnak kisebbségi szervezetek foglyai lenni”. Olyan illusztris személyek írták alá eme kiáltványt, mint például a neves francia mediavelista Jacques Le Goff vagy a modern kori német történelemmel foglalkozó Heinrich August Winkler.

mértékben trivializálják a népirtásokat, emberiség elleni bűntetteket és a háborús bűnöket”. Lényegét tekintve ezzel a törvénnyel ellehetetlenítik a további kutatásokat a témában, mivel ha a kutató nem az uralkodó álláspontot támasztja alá eredményeivel, már megy is a börtönbe, valamint az állásának és addigi szakmai megbecsülésének is búcsút inthet. Ha már itt tartunk – mint egy korábbi cikkben írtuk –, Oroszországban jelenleg büntetik azt, aki a Vörös Hadsereg kelet-európai bevonulását nem hajlandó felszabadító hadjáratnak aposztrofálni. Teszik ezt azzal a hivatkozási alappal, hogy nyugaton meg a holokauszt tagadását dogmatizálták. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy egy igen veszélyes gyakorlatnak szolgálhat fundamentumául ez a törvény. Innentől kezdve bárki, kényére-kedvére – már ha rendelkezik a megfelelő anyagi és kapcsolati tőkével – alterálhatja a történetírást. Magára a törvény indoklására visszatérve egyszerűen szívet gyönyörködtető annak utolsó mondata: ,,Ezzel a jogalkotói lépéssel az Országgyűlés amellett tesz hitet, hogy a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága nem terjed ki a holokauszt tagadására.” Nesze neked szólásszabadság! Biztos megvan mindenkinek a Kádár-korszak kedvelt anekdotája, miszerint szabad országban, szabad ember azt csinál, amit szabad. Örömmel és mély tisztelettel jelenthetem, hogy húsz év alatt sikerült ide visszakanyarodni. Gratulálok III. Magyar Köztársaság, szép munka volt! Végezetül álljon itt a már korábban emlegetett blois-i kiáltvány egy részlete: ,,Ha a történelemről nem szabad vitatkozni, és abban nem szabad kételkedni, akkor az nem történelmi tény, hanem dogma lesz, amely a mitológia birodalmába tartozik.

A történet szomorú aktualitását a kiváltó ok adja, ugyanis az történt, hogy a német igazságügy-miniszter, Brigitte Zypries kezdeményezésére az EU egy olyan törvényalkotási folyamatba kezdett, mely 1-3 évig tartó börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik ,,nyilvánosan megbocsátják, tagadják vagy nagy-

PécsiBölcsész - III / 5 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Az emlékezet „szabadsága”

133


Álriporterek a TV2 szerkesztőségében A PTE Orvostudományi Karán tavaly novemberben történt tragikus események óta a média árgus szemekkel figyeli a Pécsi Tudományegyetem valamennyi rezdülését, és belekapaszkodik minden kis szalmaszálba, amellyel a morális pánik tovább gerjeszthető, legyen szó légpuskákról vagy játékfegyverekről. De amikor a lerágott csontból már nem lehet többet kihozni, akkor csak az események felnagyítása marad, végül a szenzációgyártás közben még a tények is elferdülnek. Naponta szembesülhetünk vele, hogyan képes a média kifacsarni első pillantásra jelentéktelen történeteket és hatalmas szenzációként vagy éppen botrányként tálalni banális eseményeket. Tény, hogy a bevételek és a nézettség növelése érdekében kiszínesített valóság tényleg fogyaszthatóbb és figyelemfelkeltőbb, így néha nem is vesszük észre a máz mögötti igazságokat. Amikor az ÁOK-n történtek után arról értesülünk, hogy két külföldi diák légpuskával lövöldözik Pécs belvárosában, vagy a műszaki karon terroristának öltözött egyetemisták játékfegyverekkel törnek be egy előadásra, akkor mi is úgy érezzük, hogy ez már nemcsak egy tréfa, hanem erősen súrolja az ízléstelenség határait. De akármennyire is elítélendő az eset, önmagában hírértékkel mégsem rendelkezik, hacsak nagyító alá nem helyezik azt. A TV2 híradásában pontosan ez történt: felkaptak egy önmagában jelentéktelen esetet, és kissé kiszínesítették azt, mint jó óvodás a kifestőkönyvet. Ugyanakkor, ha kicsit a dolgok mögé pillantunk, akkor azonnal rájövünk, hogy a légpuskák célpontja valójában egy bolt ablakában pihenő macska volt, és az ,,álterroristák támadása” – ahogy a TV2 fogalmazott – senkiben sem keltett különösebb felháborodást vagy riadalmat, sőt... A média által gerjesztett ilyesfajta pánikhelyzetek akkor igazán veszélyesek, ha a befogadó csupán egy forrásból tájékozódik. A pánikot meg lehet és meg is kell előzni, de semmiképpen sem hagyhatjuk kiteljesedni. Az ilyen helyzetekben mindig vezetőt keresünk magunknak, és előfordulhat, hogy ezeket a véleményvezéreket a média szolgáltatja nekünk. Emlékezhetünk a 2006. augusztus 20-i tűzijáték

kapcsán indukált médiapánikra: az ember szükségszerűen ellenségképet keres ezekben az esetekben, akit könnyebb felelősségre vonni, mint a médiát hibáztatni az elégtelen tájékoztatásért. Pedig ez nagy könnyelműség. Valóban pánikot idézett elő az, hogy néhány diák fegyverrel a vállán – megjelent a műszaki kar egyik előadótermében, vagy csupán egy ügyes médiafogás szemtanúi lehettünk immár sokadik alkalommal? A Pollackon végzett oknyomozásunk sikeresnek bizonyult. A hallgatók elmondásai alapján két csoportot tudtunk elkülöníteti: az első kasztba azon diákok tartoztak, akik első kézből tőlünk értesültek a ,,terroristák megszálló akciójáról”, és semmit sem hallottak a karon történtekről, míg a második csoport ugyan hallott a ,,támadásról”, de azt oly jelentéktelennek vélték, hogy a kakaós csiga árának megemelése valószínűleg nagyobb riadalmat váltott ki aznap a Pollack-aulában. Az egyik szemtanú elmondása alapján egy terepszínű ruhába öltözött fiú nyitott be az ominózus napon a jogi alapismeretek előadásra, vállán a játékfegyverrel. A fiú szó nélkül leült az egyik padsor szélére, majd nem sokkal később, mikor már az egész terem rajta kacagott, SMS-t küldött egy társának ,,mentsetek ki innen!” üzenettel. Csakhamar meg is jelent az állítólagosan három tagot számláló felmentő sereg, és kiszabadították ,,foglyul ejtett” bajtársukat. A megkérdezett hölgy elmondása alapján az egész színjáték vicces volt és meghökkentő, de semmi esetre sem félelmetes. Amint az később kiderült, a tettesek a PEN-re készülő all star csapat, az Elitt Alakulat tagjai voltak, akik tulajdonképpen promotálták koncepciójukat a maguk sajátos módján. A bemutatóra viszont már nem kerülhet sor: a történtek után az egyetem vezetősége és a Pécsi Egyetemi Napok szervezői is elhatárolódtak az Elitt alakulat tagjainak cselekedetétől, a diákrektori címért való versengésből pedig kizárták őket. Ezen felül valamennyi csapat számára megtiltották, hogy a PEN-en játékfegyvereket, fegyvereknek látszó tárgyakat használjanak. Pörneczi Péter, az Elitt Alakulat csapatvezetője utólag is elnézést kért társai nevében is azon diákoktól, akiket az eset sértett vagy megijesztett. Az igazi probléma ugyanakkor nem csupán a tények

134 PécsiBölcsész - III / 5 | Takács Gábor, Priskin Zsófia | Álriporterek a TV2 szerkesztőségében


felnagyításából eredt ebben az esetben – hiszen ez sajnos mindennaposnak tekinthető a magyar médiában –, sokkal inkább a torzításokból. A TV2 riportere – ismeretlen okból – olyan anyagot adott ki a kezéből, amelyen, miközben az előadásra berontó Elitt Alakulat által elkövetett tréfát álterroristák támadásának aposztrofálja, a bevágott képkockákon a bölcsészkar diákrektor-válogatóján résztvevő egyik csapat, az ETR (Egyesült Terror Regiment) tagjai láthatók. Így a képekből azt a következtetést lehetett leszűrni, hogy a csínyt a felvételen látható személyek követték el, ráadásul az ETR csapatának (jelenlegi nevén PENdragon) vezetőjét, Gál Lászlót is összefüggésbe hozták a történtekkel, holott neki semmi köze nem volt az eredeti incidenshez.

miatt is kártérítés követelhető, továbbá nem kizárt a rágalmazás bűncselekményének megvalósítása miatti büntetőeljárás sem a riporter és szerkesztő ellen, amelynek a vége is várhatóan pénzbüntetés lenne... Ezen túlmenően az Országos Rádió és Televízió Testület további pénzügyi szankciót alkalmazhat a csatornával szemben, és a műsorszolgáltatás felfüggesztését rendelheti el.”

Történt mindez annak ellenére, hogy Gál nem járult hozzá, hogy a TV2 Tények című műsorában személyes adatait kiadják. Szerettük volna megkérdezni a véleményét a történtekkel kapcsolatban, de a ,,folyamatban lévő ügy miatt” egyelőre nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Annyit azonban elárult, hogy koncepcióváltásukról már a riport napvilágra kerülése előtt döntötték, így tévesek azok az információk, amelyek szerint kötelezték őket e lépés megtételére.

Összegzésképpen annyit lehetne elmondani, hogy a kereskedelmi televíziózás ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A sajnálatos incidens kezelhető lett volna helyi szinten úgy, ahogy a Pécsi Egyetemi Napok szervezősége és az egyetem vezetősége is reagált a történekre.

Mert ügy az van – tudtuk meg Polyák Gábortól, az egykori ORTT elnök tanácsadójától. ,,Gál László felkeresett engem az esettel kapcsolatban, és ennek eredményeképpen elküldtünk egy helyreigazítási kérelmet a TV2-nek, de valószínűleg ennél tovább is megyünk majd.” Véleménye szerint ez a riport az újságírói szakma megcsúfolása volt. ,,Önkényesen összevágott képek, engedély nélkül közölt felvételek, az egyetem meg nem nevezett hallgatóinak és vezetőinek nyilatkozata, és mindezek mögött egy teljesen valótlan állítás, sőt annak a látszanak a keltése, hogy az érintett személy kegyeletsértő lenne az egyetemi lövöldözés áldozataival.”

Helyreigazítás egyelőre nincs, de a TV2 igyekszik tanúbizonyságot tenni arról, hogy képes precíz módon is végezni a feladatát, ha szükséges: a csatorna a honlapjáról törölt minden információt és képi anyagot, amely összefüggésbe hozható a műszaki karon történtekkel.

Ezzel szemben a TV2 lecsapott a „hírre”, mint Liptai Klaudia a nyuszis magazin ajánlatára, és azon felül, hogy bulvárjelleget kölcsönzött az egésznek, hamisan vádoltak meg embereket egy ország szeme láttára. Talán egyetértenek velünk, ha azt mondjuk: elég volt. Egy országos kereskedelmi televízió nem engedheti meg magának ezt a fajta eljárást, és szívből kívánjuk, hogy a felelős személyek elnyerjék méltó büntetésüket.

Igyekeztünk megtudni, milyen esetleges jogi következményekkel járhat a TV2 cselekedete. ,,Ebben az esetben több eljárásnak is helye lehet. Sajtó-helyreigazítás keretében követelni lehet annak tisztázását, hogy a riport valótlanságokat állít, és e valótlanságokkal szemben mi a valóság. Polgári perben jó hírnévsértés miatt más polgárjogi szankciók mellett kártérítést lehet követelni. Ugyancsak polgári perben képmással és hangfelvétellel való visszaélés

PécsiBölcsész - III / 5 | Takács Gábor, Priskin Zsófia | Álriporterek a TV2 szerkesztőségében

135


Lövés utáni csend Bizonyára mindenki előtt ismeretesek a november 26-án a PTE orvosi karán történtek. Akinek valamiért mégsem, annak címszavakban: lövöldözés, egy halott, három súlyos sérült, elmaradt BTK-TTKFEEK Gólyabál, BTK-n Szolgiba beszambázó csinibaba délután, hogy akkor most neki a HÖK térítse meg a fodrászt és a manikűröst. De mi történt azóta? Miután a kiérkező kommandósok leszedték a négyszáz ágyas hetedik emeletéről G. Ákost – aki egyébiránt felhívta a rendőröket, és elmondta nekik, merre találják, megszüntetve ezzel az orvosi kar tömbjében és kertjében történő fejetlen rohangálásukat –, és elszállították, az első hetekben másról sem zengett a helyi és országos média, mint erről az ügyről. Még a CNN-en is megjelent a hír. G. Ákos nem akar nyilatkozni, elmeorvosi független szakértők próbálják megállapítani, hogy tette elkövetésekor beszámítható volt-e. Sokáig ez volt az utolsó hír, meg annyi, hogy a fővárosi Kozma utcába, az IMEI-be (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) szállították át december elején egészségügyi állapota miatt. Aztán januárban jött az információ, hogy újabb hónappal meghosszabbították a megfigyelés idejét.

kozik vele. Ez csupán amiatt érdekes, hogy Dakos József dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a fentebb említett cikk szerint azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy a rendőrség ,,végéhez ért a gyanúsítottal összefüggő valamennyi nyomozati cselekménynek”. A dolog pikantériájához hozzátartozik, hogy G. Ákos előzetes letartóztatása március 28-án lejárt volna, ám ezt a Pécsi Városi Bíróság egy hónappal meghosszabbította. G. Ákos védője fellebbezett az ügyben, így a döntés nem jogerős. Annyit lehet tudni, hogy előzetes letartóztatás esetén a bíróság gyors ütemben jár el, így a fellebbezés kérdéséről egy héten belül döntés születhet, amelynek kimenetelét lapzártánk után hozzák nyilvánosságra. Tegyük hozzá ehhez a mizériához még azt, hogy a lövöldöző legjobb tudomásunk szerint még mindig nem tett vallomást, és így igazán izgalmassá kezd válni a kép. De sajnos a demokrácia szólásszabadsága, sajtótörvénye, a szabad tájékozódáshoz való alapjog nem teszi lehetővé, hogy erről a szervet is meginterjúvoljuk, így egyelőre maradnak a találgatások, a kétely. Pécs, egyetem, média

Február 12-én érkezett az MTI híre, mely szerint elkészült a szakértői vélemény, de aztán 22-én a bama.hu cikkezett egyet arról, hogy a rendőrség nem kívánja nyilvánosságra hozni a fentebb említett beszámolót, személyiségi jogokra hivatkozva. G. Ákos ügyvédje, Papp Gábor korábban azonban azt nyilatkozta: a szakvélemény a gyanúsított „beszámíthatósági képességeivel kapcsolatban fog állást foglalni, és az nagyon fontos adata lesz az eljárás további részének”. Magyarán a szakvélemény bizonyos esetben azt is eredményezheti, hogy G. Ákost kóros elmeállapotára való hivatkozással nem lehet büntetni. Ezt most mindenki gondolja végig. Ugye? Nekem is a borsóleves rohangál a hátamon. Megkérdeztük Zsobrák Péter rendőr századost, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét március 26-án, de nem nyilatkozhatott, mivel az ügy még folyamatban van, és a rendőrség foglal-

Tavaly november vége óta minket figyel a világ. Meg is lehet érteni, ugyanis nemcsak az országban, de Pécsett is megszaporodtak az olyan események, amelyek valamilyen szinten hasonlóságot mutatnak a lövöldözéssel, vagy legalábbis próbálják összemosni vele. - 2010. január 12-én a pécsi Művészeti Kar diákjai a Kiszolgáltatottság Gála címmel a Művészetek Házában a témával foglalkozó kiállítást szerveztek. - 2010. február 12.: egy budapesti egyetemistát, S. Ábelt előző nap elfogott a rendőrség, miután a tudomásukra jutott, hogy a gyanúsított aznap 22 embert akart válogatás nélkül megölni, vagy egy zsúfolt bevásárlóközpontban vagy saját egyetemén. Mindezt a blogján tette közzé, versben megfogalmazva. Személyiségzavaros, de nem beszámíthatatlan.

136 PécsiBölcsész - III / 5 | Vidó Gábor | Lövés utáni csend


- 2010. március 1.: két külföldi állampolgárságú egyetemista légpisztollyal próbált elijeszteni egy macskát a belvárosban. A rendőrség nem cicázott, kommandósokkal vitette el őket. Ügyük folyamatban. - 2010. március 3.: A TV2 Tények című hírműsornak csúfolt adása szerint terroristának öltözött egyetemisták rontottak be a Pollack Mihály Műszaki Karon egy előadásra. Ezt a hírt több vezető internetes portál is átvette. Ezzel csupán annyi volt a gond, hogy a TV2 két esetet mosott össze: a február közepén megrendezett BTK PEN-es diákrektor csapat előválogatóját és az Elitt Alakulat négy tagjának magánakcióját. Szerencsétlen módon azonban az előválogatóról készült videóanyagot vágták újra saját szájuk íze szerint. Az EHÖK először mindkét csapattól elhatárolódott, végül azonban az Elitt Alakulatot kizárta,

míg az ETR (Egységes Terrorista Regiment) csapata önmagát feloszlatva és újjászervezve PENdragonná alakult. A sztorinak amúgy az adja a báját, hogy a két eset a nevezetes Tények előtt kettő, illetve egy héttel korábban történt. Ha ez nem tudatos médiahack volt, akkor semmi sem az. - 2010. március 16.: egy férfi Kalasnyikov-utánzattal a kezében szállt fel a buszra Pécsett, a sofőr a diszpécsernek, míg ez utóbbi a rendőröknek szólt, akik a fiatalember ellen közbiztonságra különösen veszélyes eszköz közterületen való birtoklása miatt szabálysértési eljárást indítottak. A fegyver airsoft volt, amihez nem kell engedély, de közterületen becsomagolva kell szállítani. - 2010. március 26.: Rálőttek a SOTE hallgatói önkormányzatának irodájára, egy ablak betört.

PécsiBölcsész - III / 5 | Vidó Gábor | Lövés utáni csend

137


Száll a veréb fészkére A szövetségesek szerepe a német megszállásban 1944. március 19-én a Margaréta-terv keretein belül a Wehrmacht és az SS egységei megszállták Magyarországot. Az uralkodó elmélet szerint ez azért következett be, mert Hitler ráunt Kállay Miklós miniszterelnök hintapolitikájára, és a keleti front közeledtével tiszta helyzetet kívánt teremteni. A legújabb kutatások alapján viszont a kép ennél jóval árnyaltabb színezetet kap. Borhi László, az MTA TTI tudományos munkatársa egy éve publikálta nagydoktori disszertációjának egyes részleteit a HVG-ben, amelyben arra jutott, hogy az ország megszállása lényegében a nyugati szövetséges hatalmak provokációjának köszönhetően valósult meg. Történt ugyanis, hogy 1944. március 15-én Bottornyánál az OSS-nek (a CIA elődje) egy ejtőernyős különítménye ért földet Florimond Duke ezredes vezetésével. A Veréb-misszió fedőnevű akció keretein belül fel is vették a kapcsolatot a magyar elhárítással, és azt állították, hogy Roosevelt elnök üzenetét hozzák. Az elhárítás feje vitéz Ujszászy István vezérőrnagy – a későbbi kiugrási kísérlet egyik kulcsfigurája – is fogadta őket. Az üzenet biztosítékot tartalmazott arra, hogy ha a magyarok kiugranak a háborúból, akkor szövetséges, tehát nyugati megszállás alá kerülnek. Ez természetesen a legpofátlanabb hazugság volt, hiszen az OSS tisztjei már pontosan tudhatták, hogy a balkán helyett Franciaországban lesz a partraszállás, mivel erről még 1943 decemberében döntés született. Joggal teheti fel az egyszeri ember a kérdést, hogy mi volt akkor a célja ennek a küldetésnek? Erre hadd válaszoljon Wilhelm Höttl, a német Birodalmi Biztonsági Főhivatal magyarországi képviselője, Veesenmayer politikai tanácsadója, aki a Veréb-mis�szióról a magyar elhárítástól értesült: ,,Hitler a plafonon volt, végül ez váltotta ki a Margaréta-terv végrehajtását.”

volt, így ha a németek meg akarták szállni Magyarországot, akkor csakis nyugatról vonhattak el csapatokat, ezáltal megkönnyítvén az éppen partra szállni készülő szövetségesek dolgát. Ezt az elméletet támasztja alá William Leahy vezérkari főnök egy levele 1943 novemberéből, amit Freeman Matthewsnak, a külügyminisztérium európai osztálya vezetőjének írt. Ebben Leahy azt fejtegeti, hogy mennyiben mozdítaná elő a szövetségesek céljait, ha Magyarország és Románia kilépnének a háborúból, de rámutat arra is, hogy ebben az esetben számolni lehet az említett országok azonnali német megszállásával. Ezzel egy időben történt, hogy az OSS akkori főnöke „Vad” Bill Donovan utasította Allan Dullest – a későbbi CIA főnökét – a magyarországi kiugrás kidolgozására. A fent leírtak két dologra engednek következtetni. Vagy az történt, hogy a titkosszolgálat a katonai felső vezetés háta mögött egy teljesen más koncepció alapján próbált dolgozni, ami háború idején nonszensz, vagy tényleg arról volt szó, hogy a partraszállás sikerének érdekében felültettek minket, és a nyakunkra hozták a németeket. Ha ez utóbbi történt, akkor a nyugati szövetségeseket nagyon komoly felelősség terheli mindazért, ami az országban a német megszállás után bekövetkezett, kezdve a zsidók deportálásától a Szálasi-puccsig. Ne feledjük el, hogy magyar állampolgárt nem deportáltak 1944. március 19-ig, illetve hogy Horthy szóba sem állt Szálasival a megszállásig, mi több, még le is csukatta anno. A fentiek tükrében nem ártana egy részletes vizsgálat a szövetségesek Magyarország történetében betöltött háborús szerepét illetően.

Ahhoz, hogy lássuk, miért volt ez érdeke a szövetségeseknek, tekintsük meg az 1944. márciusi hadi helyzetet. A Wehrmacht és szövetségesei defenzívába szorultak a keleti fronton, ahol bármikor bekövetkezhetett egy nagyarányú szovjet áttörési kísérlet. Európában viszont mindenhol nyugalom

138 PécsiBölcsész - III / 5 | Lenthár Balázs | Száll a veréb fészkére


Legendák a PEN-en A Pécsi Egyetemi Napok felhozatalában lesznek legendák és olyan feltörekvő bandák is, akik húsz év múlva fognak legendásnak számítani. Összesen tíz külföldi fellépő fog Pécsre látogatni a világ minden tájáról, legyen szó akár Japánról, Amerikáról vagy több európai országról.

két sátor közötti füves placcról. Gyakran teljesen megbénították a közlekedést, mivel a köréjük gyűlt emberektől nem lehetett elférni. Nem mintha bárki ott akarta volna hagyni őket, természetesnek tűnik, hogy a PEN-ek PEN-jére, a 2010-esre is elhívják őket. Színpadi fellépésük mellett idén is végigkísérik majd a csapatokat, spontán koncertjeikre a bőrgyár területén bárhol számíthatunk.

A legtöbben DJ Krush nevét emlegetik csillogó szemekkel, ami nem véletlen. A japán hip-hop egyik úttörője ő, akinek a keverő a hangszere, és amikor hozzáér, a közönség álla leesik. Fellépéseit sötét, atmoszferikus hangzásvilág jellemzi, melyben ugyanúgy megtalálhatóak a jazz elemek, mint a legsúlyosabb hip-hop témák vagy a tradicionális japán hangszerek. Egy végtelenül aprólékosan összeválogatott szettet fogunk tőle kapni, amit egyhamar biztos nem felejtünk el.

Nehéz kiválasztani, hogy kiket mutassunk be, hiszen e tíz külföldi fellépő mindegyike okkal került a programba, és mindegyikük egyformán izgalmas és zseniális a maga módján. Sokan bizonyára a szememre vetnék, ha Clientet nem említeném meg. A Depeche Mode kedvenc bandájaként aposztrofálták őket, zenéjük pedig a hűvöskés, ám mégis fülbemászó dallamokkal operáló new wave, elektropop vonalon halad. És akkor még a hölgytagok extravagáns uniformisairól nem is beszéltem. De a kaliforniai Tito & Tarantuláról sem szabad megfeledkezni. A ‘90-es évek elején alakul rockbanda koncertjén valószínűleg még a fiúk is a színpadra fogják dobálni a bugyijukat.

Amerikából is érkezik hozzánk nagy név, méghozzá a Toasters. Őket akár DJ Krush teljes ellentéteként is nézhetjük, hiszen a legönfeledtebb és legvidámabb koncertet várhatjuk tőlük. Ők az amerikai ska harmadik hullámának egyik úttörő bandája, akikre a tengerentúlon valahogy úgy gondolnak, mint ahogy mi a Specialsra. Heten fognak a színpadra zsúfolódni gitárokkal, szaxofonnal, trombitákkal, hogy a jamaikai gyökerekhez visszanyúló dallamos, ám a punk-rock feszes tempójával ötvözött zenéjükkel megtáncoltassanak mindenkit.

Ez csak rövid ízelítő volt a felhozatalból. Látogassatok el a PEN honlapjára (pecsiegyeteminapok.hu) vagy a Rocksertés blogjára (blogsertes.blog.hu), ahol bővebb információk, képek, videoklipek és számos finomság várja a látogatókat.

Londonból az Urban Voodoo Machine érkezik majd, hogy egy burleszk darabba kalauzoljon minket. Whiskyvel átitatott cigány-blues és a punk-rock keveréke, amit játszanak, némi rockabillyvel és még több whiskyvel felöntve. Zenéjük ennek megfelelően teljesen csapongó, néha kemény, a következő pillanatban már érzékeny, örömlányokat és kalózokat emlegetve. Akinek tavaly a Firewater tetszett, őket imádni fogja.

A végére hagytam a szívünkhöz talán a legközelebb álló bandát, a La Fanfare en Pétard-t. A 2008-as PEN hangulatfelelőse volt a francia utcazenekar, és pillanatok alatt helyi celebritássá vált. Amerre csak járt, zenélt, legyen szó akár a Jókai térről, akár a diákrektor-vetélkedő helyszíneiről vagy a fesztivál területén

PécsiBölcsész - III / 5 | Várnagy Szabolcs | Legendák a PEN-en

139


Pen-re, Pen-re, Pen-re! A Pécsi Egyetemi Napok keretén belül immár harmadik éve mutatkozhatnak be fiatal, főként főiskolás vagy egyetemista tagokból összeállt zenekarok, hogy a selejtező és elődöntő után végül a legjobb nyolc a PEN egyik színpadán adhassa – nagy eséllyel – első fesztiválkoncertjét. Bár minden évben akadnak rutinos, sokat játszó zenekarok, a korábbi évek beszámolói mégis azt igazolják, nagy élmény fellépni a PEN-en. Idén a remek felhozatalnak köszönhetően háromnaposra bővült elődöntőből továbbjutó zenekarok olyat produkáltak a Szenesben adott negyedórás fellépésükön, hogy az remélhetőleg a Pécs2010 színpadon is megállja majd a helyét. A nyolc zenekar egészen széles műfaji skálát jár be, és talán kijelenthetem, hogy a közönség igényei a legtöbb esetben szerencsésen találkoztak a zsűri elképzeléseivel. Az elődöntő első napján a népes rajongótábort számláló helyi Borbazár tűnt a közönség favoritjának, a zsűri viszont pozitívabban ítélte meg a szintén helyi Headless Triót és a budapesti Second Avenue-t, végül csak az utóbbi jutott át a rostán az első nap fellépői közül. Zenéjükben az elektronika keveredik az alternatív vonallal, mindezt hatásosan fejelték meg egy, a zsűri által külön kiemelt perkással. A második nap nyolc zenekara már egész más továbbjutási arányt mutat, a fellépők fele érdemelte ki a döntőt. Az Armenise karizmatikus, huncut tekintetű énekesével és lendületes, friss zenéjével hódított, a Poe Jazz Project nevükből adódóan jazzben utazó ötösfogata hihetetlen profizmusából adott kóstolót, melyet a közönség a zsűrivel karöltve már a számok közben is tapssal és füttyel éljenzett. A Folk Fellows leginkább amerikai népzenének nevezhető muzsikája igazi kuriózumként hangzott fel, nemcsak a Szenes, de valószínűleg a közönség nagy része sem hallott még hasonlót élőben.

csaj-pop feldolgozások szerepelnek – a másnapi eredményhirdetésen a zsűri úgy jelentette be őket, ,,a közönség juttatta tovább!” Az utolsó napról – jó matekosok már kiszámolták – három zenekar érdemelte ki a döntőt: a Pieris általuk szenes indiepoprockként aposztrofált muzsikája és különösen utolsó, franciául előadott, ritmusos sanzonszerű dala lekenyerezte a zsűrit. A Derültégből funky, hip-hop, jazz elemekből építkező világát a közönség és az ítészek is érdemesnek találták a fesztiválfellépésre, csakúgy, mint a The Three Teadies early reggae, rocksteady vonalon mozgó produkcióját. Ez utóbbi énekese egyúttal kiérdemelhette volna az elődöntők showmanje címet is – színpadi megjelenése és az általa levezényelt röpke koncert szélsebesen repített el mindenkit a vidám Jamaicába. Az elődöntők és az after partyk mindhárom nap teltházzal mentek, a friss zenére vágyó érdeklődők mellett a diákrektor címért versengő csapatok is masszívan vegyültek a tömegben, bánhatja, aki kihagyta! A Tehetségkutató természetesen ezzel nem ért még véget, a döntősök koncertjeit a PEN-en a Pécs2010 színpadon nézhetitek meg minden nap fél nyolctól. Azonban nemcsak zenekarok vesznek reszt az idei rendezvényen: a DJ és MC kategóriában jelentkezők válogatása ebben a pillanatban zajlik, közülük négyen lépnek majd fel a Red Bull Partycsarnokban. A továbbjutókat ezen az ágon az Anima Sound System atyja, Prieger Zsolt, a pécsi DJ-szcéna ismert alakja, cOp, valamint a tavalyi országos beatbox-verseny győztese, Defa értékeli.

Zenei világuk nagy hatással volt a zsűrire is, csillogó szemmel jelentették be továbbjutásukat. Az este befejezéseként bődületes sikerű koncertet adott a Bleeding Pink. Repertoárjukban nagy sikerű, befutott

140

PécsiBölcsész - III / 3 | Rákos Blanka | Pen-re, Pen-re, Pen-re!


Kémek a szénfészekben Szenes történelem Jankovits Lászlóval Talán nem túlzás kijelenteni, hogy aki karunkra jár, ismeri a Szenest. Legalábbis ezt mondja. Kevesen tudják, hogy a klub a nyolcvanas évek közepén vált elhagyatott szenespincéből klubbá. Múltidézésre invitáltam dr. Jankovits Lászlót, általános dékánhelyettest, hogy elmesélje, milyen is volt a Szenes akkoriban. PécsiBölcsész: Mikor nyitotta meg a klub kapuit? Kinek az ötlete volt, és mi volt az „indíték”? Jankovits László: Ebben a történetben nem hős vagyok, csak mellékszereplő. Ha jól emlékszem, 1985-ben nyitott ki a Szenes, amikor harmadévesek voltunk. Hallgatók találták ki; a legfontosabb szellemi atyja, úgy tudom, Kis Sanya, egyik csoporttársam volt. Korábban csak egy diszkó működött a KISZ vezérletével, oda egyetemisták nem nagyon jártak. Kellett egy hely, ahol értelmesen lehetett beszélgetni és bulizni is, persze. PB: Ön mikor járt először a Szenesben? J.L.: Azt hiszem, 1985-86 telén. Egy kedves tanárunkkal, Fülei-Szántó Endrével beszélgetett Hóvári János történész. Bandi bácsi akkor jött meg Bukarestből, ahol magyar lektorként dolgozott. Az egész élete vadregényes volt, kezdve attól, hogy 1948-ban randevúra ment egy Zizi nevű lánnyal, hogy aztán a Tattersal nevű híres lovardában lovagoljanak, ám egy ÁVH-s őrnagy asztalánál kötött ki, és 1956-ig ki sem szabadult. Nem is folytatom, de egy este alatt többet lehetett tanulni tőle, mint egy egyetemi félév alatt. PB: Hogyan képzeljük el a mai klubhoz képest az akkori Szenest? J.L.: A külcsínre nem nagyon emlékszem. Voltak asztalok, székek, lehetett a földön is ülni. Többnyire este volt nyitva. Filmklubok akkor még nem nagyon voltak, hiszen működött még a moziterem, a Huszárik mozi, ahol többen elfértünk. A Szenes a kisebb, bensőségesebb események helye volt.

J.L.: Ott volt a Kispál és a Borz egyik első koncertje. Nem szeretném fényezni magam, véletlenül kerültem oda. Akkor még szakos csoportok voltak, és mindegyiknek volt tutora, olyan fiatal tanár vagy öreg hallgató, aki segített a vizsgákra való felkészülésben. Ötödévesen lehettem a tutora annak az esztétikás csoportnak, ahova Heidl Gyuri is tartozott. Ők együtt voltak Lovasival katonák, már ott is együtt zenéltek. Szóval, amikor mikulásoztunk, Gyuri mondta, hogy neki félidőben el kell mennie, mert a barátja zenekarának koncertje van, de menjünk el mi is, és nézzük meg. Épp a Forradalmár ment, amikor odaértem. A következő koncert már a Huszárik teremben volt, meg a Jakabhegyi kollégium társalgójában. Utoljára azon az orientációs napon, amelyet, mint oktatási dékánhelyettes, én szerveztem. PB: Esetleg tud valamit az ezt követő évekről? J.L.: Amikor megtörtént az átépítés a kilencvenes évek elején, sok minden megváltozott. Eltűnt a Huszárik terem, helyette lett a Vargha Damján konferenciaterem. Eltűnt az udvar, ott van ma az aula, a könyvtár, az étterem. Előttem titok, hogy miért maradt meg épp a Szenes. Az új formájában már nemcsak a szenespince, hanem a pécsi bányászat emléke is, valamint egy igen fontos hely az egyetemen belül. PB: Miért tartja fontosnak a Szenes meglétét? J.L.: Április 15-én lesz a magyaros szakest. Lehet, hogy a Szenes kicsi, mégis itt tudtunk egyedül megfelelő helyet találni a közelben. Az egyetemen folyamatosan fogynak azok a helyek, ahol érdemes leülni, beszélgetni, a Szenes az egyik utolsó. Az új Egyetemi Klub a Zsolnay Negyedben lesz, ha lesz. A hallgatók ebből a szempontból kiszorultak az egyetemről. Lehet, hogy ez természetes, vagy a magyar valóság része, hogy saját diákjaink ahelyett, hogy a saját maguk által fenntartott helyeken buliznának, jóval több pénzért mások által működtetett cégeket gazdagítanak. Mégis örülök, hogy a Szenes a régi idők emlékeként létezik. Vagy az új idők előhírnökeként? Nem, ez túl optimistán hangzik.

PB: Milyen fontos események történtek akkoriban a klubban?

PécsiBölcsész - III / 5 | Göbl Zsombor | Kémek a szénfészekben

141


“Fontos, hogy kiláss a zenekari kisbuszból” Interjú dr. Beck Zoltánnal súlyozni: míg egy tudományos fokozatot konkrét tudományos teljesítmény alapján ítélnek oda, egy kitüntetés mögött társadalmi megbecsülés áll, és arra is már volt példa, hogy bizonyos hatalmi, kultúrpolitikai megfontolások. Míg a doktori címet szerzi az ember, a kitüntetést kapja. Emellett boldog vagyok, hogy két ilyen meghatározó zenész részesült idén ezekben az elismerésekben, hiszen, véleményem szerint, az elmúlt két évtized legfontosabb zenész egyéniségeiről van szó, akik mindenképpen megérdemelték ezt a megtiszteltetést. PB: Annyi hasonlóság azért talán mégis van, hogy mind a kitüntetések, mind a doktori címek meglehetősen furcsán hatnak a rockzene világában, amely a mai napig bizonyos értelemben ellenkultúraként tekint magára. Te hogyan látod ezt?

Egyelőre inkább zenél, mintsem tudóskodik Beck Zoli, a 30Y énekese, akit március 12-én avattak doktorrá. Az énekes-irodalmárral a sztárság és a tudományos karrier első pillantásra ellentmondásosnak tűnő viszonyáról és disszertációjáról beszélgettünk. A 30Y köszöni szépen, jól van, új lemez novemberre várható. PécsiBölcsész: Mikorra várhatjuk a habilitációt és a nagydoktori címet? Beck Zoli: Egyelőre nincsenek ilyen terveim (nevet). PB: A rockzenészek elismerésének korát éljük: te múlt pénteken kaptad meg a doktori címet, Kiss Tibit köztársasági érdemrenddel tüntették ki, Lovasi András pedig egyenesen Kossuth-díjat kapott... B.Z.: Egy különbséget azért szerintem fontos hang-

B.Z.: Az ilyen ellentétpárok egyik fő sajátossága, hogy nagyon könnyű megfordítani őket, és újakat kreálni. Jelen esetben mi mehetne jobban szembe a társadalmi elvárásokkal, mint egy olyan rockzenész, aki olvas? Rengeteg sztereotípia létezik a különböző társadalmi csoportokról: ezek alapján például a rockzenészek drogosok, és csak a melltartó kikapcsolása érdekli őket, míg mondjuk az újságírók hazudnak, és egyébként is a politikusok kiszolgálói. Szerintem fontos, hogy kiláss a zenekari kisbuszból. Egyébként úgy vélem, hogy a rockzene számára fontos az egzisztenciális függetlenség megőrzése; míg egy önkormányzatnak vagy egy országnak nem feladata, hogy közvetlenül támogassa a könnyűzenét, legfeljebb abban lehet szerepe, hogy az eljuthasson a közönséghez. PB: Térjünk át kicsit doktori disszertációdra, amely egy meglehetősen új, még alakuló tudományág, a romológia tárgykörében született, és egyik fő fejezete a lehetséges cigány irodalomról szól. Mi vonzott ehhez a témához? B.Z.: Minden olyan tudományos diskurzus érdekel, amelyben olyan kérdések tehetők fel, amelyek más tudományágak esetében nem. Újonnan alakuló tudományágként ide tartozik a romológia is.

142 PécsiBölcsész - III / 5 | Stemler Miklós | „Fontos, hogy kiláss a zenekari kisbuszból”


PB: Milyen kérdések ezek? B.Z.: Olyan általános, tudományfilozófiai kérdések, mint például az, hogyan jön létre egy tudományos diskurzus? Mi teszi legitimmé? Mikor érkezik el az a pillanat, amikor egy ilyen diskurzus rákérdez önmagára? Eddig nem voltak olyan művek, amelyek a romológiával mint tudományos diskurzussal foglalkoztak volna. A romológia fő tárgya a cigányság, engem azonban elsősorban a cigányságról folytatott beszéd(mód) érdekelt, és az, hogy a cigányság maga hogy van jelen ebben a diskurzusban. A magam részéről arra a paradox következtetésre jutottam, hogy a romológia addig képes az érvényes beszédre, amíg saját felszámolására törekszik. A roma irodalom kapcsán, épp alakuló jellege miatt, megint olyan kérdéseket is fel lehet tenni, amit a kiforrott nemzeti irodalmak kapcsán már nem: hogyan képződnek a nemzeti-etnikai kánonok, mennyire meghatározó a szerző etnikai hovatartozása, és ezek a kérdések a kánonokat is kikezdik. PB: Veled együtt több mint 50 doktort avattak, ám az egyetem kommunikációja egyértelműen arra törekedett, hogy téged helyezzen a középpontba, mintegy veled „adva” el az egész eseményt. Te mit szóltál ehhez? B.Z.: Egyrészt persze örömteli, hogy ez a fontos esemény ennek révén nagyobb nyilvánosságot kapott, másrészt nem érzem szerencsésnek ezt a megoldást, hiszen így a történet olyan kontextusba, közegbe került, ahol az egész értelmezhetetlenné vált. Egy bulváros jellegű híradásból, ami az én személyemre koncentrál, nem derül ki, hogy mit is jelent egyáltalán a PhD, milyen tudományos teljesítmény is kell ehhez. Nem véletlen, hogy a zenekar saját felületein ez nem is volt hír, nem akartuk keverni a két dolgot.

párhuzamosan. Idén 10 éves a zenekar. Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy minden hónapban készítünk egy-egy kisfilmet Plomba néven, a zenekar egy-egy tagjára bízva egy-egy korszak feldolgozását a 30Y életében. A 12 kisfilmből három már készen van. Azt nem tudom, hogy ezek milyen művészi értéket képviselnek, mi remekül szórakozunk a készítésük közben. Tavaly közreműködtem több lemezen is, játszottam az Est Caféban a Cseh Tamás-esten, és óriási megtiszteltetés volt elénekelnem Bereményi Géza Cseh Tamás halálára írt szövegét a Bárka Színházban. Együtt dolgoztam a Punnany Massiffal is az új lemezük egy dalán. Folyamatosan dolgozunk új dalokon, igazából már ezek izgatják a zenekart. Az új lemez producere is megvan Japán személyében; ha minden jól megy, novemberre kint lehet, de ha ez nem is jönne össze, akkor 2011 elejére. Idén is meghívást kaptunk a Művészetek Palotájába, ahol a Bartók Béla nagyteremben fogjuk majd megtartani idei egyetlen Szentimentálé-koncertünket. PB: A beszélgetést azzal kezdtük, hogy egyelőre a doktori címen felül nincsenek túlzott tudományos ambícióid. Azt is tudjuk viszont, hogy a rockzenészek nagy része (az olyan neves kivételeket leszámítva, mint például a Rolling Stones) egy idő után visszavonul és ,,tisztes polgári életbe” kezd. Neked vannak ilyen terveid? B.Z.: Nem tervezek hosszútávra. Abban a szerencsés élethelyzetben vagyok, hogy megválaszthatom, mire akarok koncentrálni, és ez jelen pillanatban a zenekar. Emellett az egyetemi pályát sem kívánom otthagyni, mert izgat, de azt hiszem, egyik sem működne bennem a másik nélkül. Amíg a bennem lévő dolgok dal formájában szólalnak meg, addig biztosan fogok zenélni.

PB: Beszéljünk röviden a 30Y-ról, hiszen az olvasókat valószínűleg ez is érdekli. Lassan másfél év telt el a legutóbbi lemezetek megjelenése óta, mikor várhatunk tőletek új anyagot? B.Z.: Sokféle projekten dolgozunk jelen pillanatban

PécsiBölcsész - III / 5 | Stemler Miklós | „Fontos, hogy kiláss a zenekari kisbuszból”

143


Keleti campus: lehetőség vagy öngól? A Tudásközponton túl, a Zsolnay Kulturális Negyedben is jelentős épületeket kapott az egyetem, ám ennek kihasználásáról egyelőre még folynak a tárgyalások. A kezdeti tervek alapján a teljes Művészeti Kar, illetve a Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéke, illetve a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Szemináriuma helyezte volna át székhelyét. A tervek viszont megdőlni látszanak: a BTK várhatóan kivonul a negyedből. Az ügy jelenlegi állásáról elsőként a BTK dékánját, dr. Fischer Ferencet kérdeztük, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mivel ez nemcsak a bölcsészkart érintő, hanem universitas vállalkozás. Imhof Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója a napokban tett nyilatkozatot az üggyel kapcsolatban a Pécsi Újságnak, melyből kiderült, hogy kérdésessé vált a kar egyes intézményeinek költözése: „Nem kívánjuk felrúgni a várossal kötött – szóban létező – megállapodást, miszerint az egyetem a kulturális negyeden belül is kaphat területeket. Mondom ezt azért, mert felvetődött: ne az eredeti koncepció szerinti egységek, hanem mások költözzenek oda.” Mindezt azzal indokolta, hogy a kihelyezni kívánt tanszékek népszerűsége mérséklődött a megegyezés óta, így kétségessé vált az új terület szükségessége. A dékán elmondása szerint ez még semmiképp sem jelent végleges eredményt. Ha a város és az egyetem között sikerül megfelelő megegyezést kiharcolni, a kar visszakanyarodhat a korábbi elképzelésekhez.
Ebben a döntésben reménykednek a tanszékvezetők is. Szijártó Zsolt, a kommunikáció tanszék vezetője úgy véli, számtalan előnye lenne a bölcsészkar ottani jelenlétének: „Egy nagyon izgalmas térben és helyszínen, egy kulturális negyed pezsgő életében tudná magát megjelentetni a kar. Nagyon nagy előny lenne presztízs szempontjából is, ráadásul gyakorlatilag ingyen kapna egy épületet.” Azáltal, hogy odaköltözik a vezetőség, a könyvtárak, illetve a már ottlévő jogi és közgazdasági karokkal új keleti campus alakulna ki. „Ha ebből a BTK ki akar maradni, az egy hatalmas öngól. Sohasem jó elzárkózni, folyamatosan keresni kell az új lehetőségeket, kapcsolódási pontokat” – zárta le a kérdést Szijártó Zsolt.

bizonyít. Miután a kommunikáció gyakorlatorientált szak, fontos lenne az új épület adta felszereltség ahhoz, hogy ennek megfelelő oktatást biztosítson a hallgatóknak. Ezen igények kielégítésére sajnos a jelenlegi létesítmény szűkössége miatt nem alkalmas. A Kulturális negyedben stúdiókban, szerkesztőségekben és több teremben folyhatna a gyakorlati és elméleti képzés, ezáltal pedig új profilt kaphatna a pécsi kommunikáció szak. Hasonló helyzetben van a film tanszék is. A költözés nemcsak arról szólna, hogy az intézetek szedik a sátorfájukat, és áthurcolkodnak A-ból B-be, hanem a fejlődéséhez szükséges és elengedhetetlen kitörési pontot jelentene. Ezt a Művészeti Kar vezetője, dr. Colin Fostner is így látja. Az ő helyzetük viszont sokkal biztosabb, hiszen a kar részéről sikeresnek bizonyultak a tárgyalások: a 2011/12- es tanévet a Zsolnay Negyedben kezdik. „Végre lesznek olyan termek, amik kifejezetten a művészeti oktatáshoz lettek tervezve, hiszen ez most nem így van. Ennek megfelelően pedig új képzések is indulhatnak” – fejtette ki az új helyszín előnyeit a dékán. A Zsolnay Kulturális Negyed új központot biztosítana a városnak, ahol különleges szerepet kapna a kultúra. Ennek megfelelően a művészeti és a vizuális oktatásnak is itt lenne a helye. A tárgyalások végét egyelőre nem lehet látni, az esély viszont megvan rá, hogy a mostani helyzet nem változik, és a BTK szóban forgó egységei ezután is megrekednek az elméleti oktatás szintjén.

A tanszék számít a költözésre, amit az új tanterv és szakirányok következő évben történő bevezetése

144 Pécsibölcsész III / 6 | Debreczeni Ágota | Keleti campus: lehetőség vagy öngól?


Viszlát Magyarország, dobrý den, Česko! Történt egyszer, hogy belém csapott a ménkű: nem akarom úgy befejezni ezt az egyetemet és kilépni abba a bizonyos nagybetűsbe úgy, hogy nem láttam világot. És hogy mi a helyzet orvoslása? Hát, hogy nagyon gyorsan jelentkezni kell Erasmusra. A bürokrácia útvesztőjén való átevickélés végül meghozta gyümölcsét: januárban irány Brünn (avagy ha szlávosabb ajkú az ember: Brno)! Hogy miért pont oda? Mert közel van (a vicces az, hogy nekem közelebb, mint Pécs); mert olcsó, és mert annyi szépet és jót hallottam már róla. Erről aztán élőben is meggyőződhettem. Kezdődött azzal, hogy a szervezők egyáltalán nem a szigorukról voltak híresek, ami az intézkedést illeti. Ha véletlenül – önhibámból vagy azon kívül – lemaradtam egy határidőről, azzal nem törtem derékba a kinn tartózkodásomat, hanem megértően segítettek, hogy mindenképpen eljuthassak a városukba, ami végül sikerült is. Azóta sokan kérdezték tőlem, hogy „na, milyen különbségeket fedeztél fel a kinti és a pécsi élet között?” Igazából nem sokat. Gyakorlatilag ugyanarról a kultúráról van szó, hiszen sokáig egy birodalom voltunk, csak itt az emberek jobban szeretik a mássalhangzó-torlódást, mint Magyarországon. Na jó, azért ez nem egészen igaz. Itt például nincs halálfélelme az embernek, ha átmegy a zebrán, mert a sofőrök sokkal türelmesebbek, ellentétben a gyalogosok számára zöldet jelző lámpával. Bár még nem sikerült megszámolnom, de úgy négy-öt másodpercig van csak szabad jelzés, ami alatt a fürge lábú fiatalság is maximum a gyalogátkelő feléig jut el, nem is beszélve a nyugdíjas nénikről. Ennek ellenére csak egyszer láttam dudáló sofőrt.

magyarországi emberrel találkoztam, aki szerette volna. Az ételek tekintetében van pár fontos tudnivaló. Már az első napokban össze kell barátkozni a knédlivel (egyszerű kelt tészta, csak gőzölve; nekem személyes kedvenc), mert mindenhol szerepel a kínálatban, és a csehek szinte minden szaftos étellel képesek megenni. A másik érdekesség, hogy nemzeti ételüknek tartják a „maďarský guláš”-t, mely állagában inkább a pörköltre hasonlít, és szintén elengedhetetlen hozzá a knédli. Ami még feltűnik az ideérkezőknek, hogy szinte bármilyen ételhez/be képesek káposztát (t)enni. Ez ugyanis az egyik kedvenc cseh zöldség (Brünnben egy teret is neveztek el róla). Mindezek után essen pár szó arról, ami nagyon tetszik az itteni egyetemen. Itt a diákigazolvány nemcsak arra jó, hogy utazási kedvezményeket kapjanak a diákok, hanem fizetőeszközként is szuperál. Azzal lehet nyomtatni, fénymásoltatni, de még fizetni is a menzán vagy a büfében. Másik kellemes felfedezésem az volt, mikor lemaradtam egy kurzusról, hogy az óra leírásán belül találtam egy olyan gombot, amely generált nekem egy „Drága Tanárnő/Úr! Legyen már olyan kedves feltenni az órájára” levelet, és nekem csak az indoklás részt kellett kitölteni, és már küldhettem is. Végül említeném, ami nem egy pécsi egyetemista számára életmentő tudna lenni, a hétvégén is éjjel-nappal nyitva tartó számítógépes terem és tanulószoba, így az a ritka fajta erasmusos sem esik kétségbe, aki bulizáson kívül tanulni is szeretne a félév alatt.

A csehekre igaz, hogy nagyon-nagyon sok sört isznak. Napközben is. Nem ritka, hogy ebéd mellé is sört szolgálnak fel, igaz, a gyengébbik fajtát, mert hát az nem „igazi” alkohol. És kis túlzással minden második falucskában van sörfőzde. Persze nemcsak azért isszák az emberek a folyékony kenyeret, mert finom, hanem mert nagyon olcsó is. Átszámítva ugyanis nagyjából 120 forintért kaphatsz a boltban egy Kozelt. A másik elengedhetetlen cseh kedvenc a Kofola, mely a kóla egy speciális itteni változata. Kissé elüt az íze a megszokott cukorban oldott kátránytól, és eddigi pályafutásom alatt még csak egy

Pécsibölcsész III / 6 | Mészáros Gabriella | Viszlát Magyarország, dobry den Cesko!

145


Új csendrendelet az EKF évében Egy jelenleg megszületésre váró rendelet miatt könnyen némaságba burkolózhatnak a jövőben Európa kulturális fővárosának fesztiváljai az esti órákban. Pécs városa sokáig halogatta csendrendeletének megújítását, így most, az EKF év alatt zajlanak a tárgyalások. Az eddig nyilvánosságra került részletek szerint akár az is megtörténhet, hogy hétköznaponként este kilenc óra után nem lehet szabadtéri hangosított rendezvényt tartani. Ez az alternatíva természetesen kiverte a biztosítékot rendezvényszervezői körökben, a város először visszakozott, majd elhalasztotta az újratárgyalást. A döntésre még mindig várni kell. A csendrendelet kérdése sokfelé vita tárgyát képezi. Az önkormányzatoknak tartaniuk kell magukat a helyi szabályozások megalkotásakor az országos rendeletek korlátaihoz, figyelembe kell venniük a lakossági szempontokat, valamint a város gazdasági érdekeit is. Pécsen már az eddig érvényben lévő csendrendelet is rengeteg problémát okozott, a folyamatos lakossági bejelentések nem egyszer vezettek a szórakozóhelyek bezárásához, koncertek lefújásához. A programszervezők valamivel lazább szabályozást reméltek az EKF év keretében, de az új csendrendelet még mindig formálódik, és nem feltétlenül lesz megengedőbb az eddigieknél. Czimerman László a Pollack Mihály Műszaki Kar műszaki szakoktatója, az egyetemi rendezvények

hangosításának beállításával is foglalkozik, mint zajés rezgésvédelmi szakértő. Elmondta, hogy a pécsi csendrendelet változása már elkerülhetetlen volt. A mostani helyi szabályzás még a 8/2002-es országos rendeleten alapszik, és a 27/2008-as együttes minisztériumi rendelethez kellene igazodnia. Az országosnál viszont csak szigorúbb lehet a helyi szabályzás, így az önkormányzatnak kicsi a mozgástere. Az eddigi rendelet csupán a hangerőt korlátozta, pontosan meghatározta, hogy mikor hány decibel lehet a védett objektumok közelében a hangerő, és maximum 10 decibellel lehetett ezt túllépni, ha az önkormányzat engedélyt adott rá. Ez a szabályzás nem adott meg időkorlátot, míg ha az új tervezet érvénybe lép, akkor hétfőtől csütörtökig reggel 8 és este 9 között, pénteken és szombaton 11-ig, vasárnap pedig reggel 9 és dél, valamint délután 3 és este 9 között lehet hangosított zenés rendezvényt tartani Pécsen. Ez természetesen nemcsak az EKF évre lenne hatással, hanem a későbbi turizmusra is, és a szabadtéri fesztiválok mellett a vendéglátóhelyeket is ugyanúgy érintené. A tervezet napvilágra kerülését azonnali felháborodás követte rendezvényszervezői részről, többen a betarthatatlannak és nonszensznek tartják. Czimerman László szakmai szempontból azt nyilatkozta: az eddigi szabályzás viszonylag jól működött, a gondot csak az jelentette, hogy a zajterhelés korlátozásánál nem a koncert hangerejének átlagértéket adták meg, hanem a túl nem léphető maximális értéket. Ezt a problémát viszont nem azzal kellene kiküszöbölni, hogy bizonyos ideig mindent, utána pedig semmit sem engednek meg. Lakossági részről érthető, hogy senki se szeretné, ha éjjel nappal hangoskodnának az ablaka alatt, de rendezvényszervezői oldalról is jogos a kritika, miszerint az új csendrendeletre már sokkal korábban szükség lett volna, és nem az EKF évében kellene ezzel szembesíteni a programfelelősöket. A városvezetés az ügy kipattanása után azt nyilatkozta, hogy az érintettekkel egyeztetni fognak az újratárgyalásig, de ennek várható időpontja még mindig tolódik. Elvileg a döntést az áprilisi közgyűlésre halasztották, de a városi sajtóreferens, Nácsa János lapunk megkeresésére azt felelte: az ügyben még nincs végső álláspont. Ahogy a közterek felújítási munkálatainak befejezése, úgy a csendrendelet is várat még magára.

146 PécsiBölcsész - III / 6 | Priskin Zsófia | Új csendrendelet az EKF évében


„25 éves egyetemista vagyok, a fiam 10 éves és harmadikos” Diploma, munka, a tökéletes társ, gyerek – az ideálisnak vélt sorrend. De mi történik, ha a sorrend teljesen összekavarodik, a baba az érettségi előtt, valahogy tizenöt-tizenhat éves korod körül érkezik, és 20 évesen, egy ötévessel a karodon kezdesz a bölcsészkaron? Név nélkül beszélgettünk egy 25 éves bölcsészanyával, akinek ez a valódi élete. PécsiBölcsész: Azt mondtad, hogy tudatosan vállaltad a gyereket, nem vallási vagy egyéb meggyőződésből tartottad meg. Anyuka: Igen. Természetesen a családom próbált lebeszélni, de én hajthatatlan voltam. Konfliktusaim voltak a családommal, elköltöztem otthonról, és mondhatni rossz emberrel találkoztam, rossz helyen, rossz időben, de vele terveztük a gyereket. Ezenkívül akartam egy biztos pontot az életemben, akit szerethetek, és aki szeret. Apám igazán soha nem volt, ezért nem is zavar, hogy a párommal azóta szétmentünk. Végül hazaköltöztem, és normalizálódott a viszonyom a családommal. PB: Hogyan alakultak ezek után a tanulmányaid? A.: A családomnak az a kikötése volt, hogy akárhogy is történt, tanulnom kell. Másodikos voltam a gimnáziumban. Az igazgató burkoltan eltávolított, azt mondta, hogy nem vállalhatja a felelősséget azért, ha bajom lesz, ezért jobb lenne, ha magántanuló lennék. Az év végi vizsgáimat nem tudtam letenni, amit nagyon bántam. Ezért aztán esti gimnáziumba mentem, ahol kitűnőre érettségiztem. Azt már 12 éves koromban – amikor először hallottam – róla eldöntöttem, hogy bölcsészkarra jövök, angol szakra. PB: Most hol laksz, hogyan tudtad és tudod fenntartani magad? A.: Nyelviskolában tanítok. Félárván, egyedülálló nappali tagozatos anyaként elég sok mindent igényelhetek, de tudtam, hogy ez nem lesz elég. Felvételi előtt elmentem egy francia folyami hajóra dolgozni, aminek a családom is örült. Visszajöttem felvételizni, és felvettek. Esténként árufeltöltést vállaltam. Szívesen csináltam, viszont nem bírtam sokáig ezt a tempót, fizikailag és szellemileg kime-

rültem. Később 3 félévet halasztottam és Angliában dolgoztam. Ekkor a családom már teljesen mellettem állt és támogatott. Pénzzel nem tudtak, viszont bíztattak és vigyáztak a kisfiamra, amiért a mai napig hálás vagyok. A véleményük is teljesen megváltozott rólam mindeközben. A nagyapám, aki azelőtt engesztelhetetlennek tűnt, most azt mondja, én vagyok az ő büszkesége, mert én vagyok az első a családban, aki külföldön dolgozott, és akit felvettek egyetemre. PB: Kapsz kritikákat? Mi az emberek véleménye rólad, illetve itt az egyetemen? A.: Tudtam, hogy az emberek szemében állandó lenézésnek leszek kitéve, de ez nem érdekelt, ezt választottam. Igazából talán nem is azon szoktak meglepődni, hogy gyerekem van, hanem azon, hogy mennyi idős, és érzem, hogy ezért elítélnek. Az első két kérdés mindig az, hogy mi van az apával, és mit csinált a gyerek, amíg külföldön voltam. Az egyetemen kevés tanár tud róla, de inkább negatív hatást kelt, nem ugyanúgy ítélnek meg, mint azokat, akik nálam idősebbek és gyerekük van. Állandóan úgy érzem, hogy kompenzálnom kell. Nem akarom, hogy azt higgyék, azért kell valaki, hogy eltartson, ezért mindent előteremtek magamnak. PB: Anyának lenni mennyire nehéz ennyi idősen? A.: Attól sosem féltem, hogy nem leszek jó anya, vagy hogy nem tudom ellátni a kötelességeimet. Mindig a gyerek volt az első, hogy mindene meglegyen, a többi másodlagos lett. A fiammal jó a kapcsolatom, nagy igénye van arra, hogy sok időt töltsünk együtt. Tudja és elfogadja, hogy mindig visszajövök hozzá. Ettől függetlenül nem vagyok bezárkózva, nem megy el mellettem az élet. Ha úgy döntök, akár hétköznap este elmegyek valahová szórakozni. Ésszel bulizom, mert jól akarom érezni magam. És szerencsére mindig rá tudom bízni valakire a kisfiamat.

PécsiBölcsész - III / 6 | Kovács Réka | 25 éves egyetemista vagyok - a fiam 10 éves és harmadikos

147


DJ Krush A hangulattal zsonglőrködik DJ Krush, a japán instrumentális hip-hop legnagyobb, legismertebb alakja roppant vicces figura. A fellépése előtti délután a sajtótájékoztatón még arról ábrándozott, hogy ha öregebb lesz, alapjáraton remegő kézzel mennyivel jobban tud majd szkreccselni, éjjel pedig már a közönség térde remegett a hömpölygő basszusaitól. De ne rohanjunk ennyire előre.

ról, hogy a középtempós zenéivel hogyan tudja a gyorsabb ütemekhez szoktatott közönség figyelmét fenntartani: „Már régóta lépek fel, és könnyen ráérzek a közönség vibrációira. Néha megadom nekik, amit szeretnének, néha viszont a magam szájíze szerint vezetem őket. De ne hidd, hogy nem használok gyors tempókat.” Az estével kapcsolatban pedig csak annyit kaptunk válaszul, hogy olyasmit fog játszani, amit Magyarországon általában szokott.

A PEN utolsó napjának délutánján járunk. Kellemesen süt a nap, nem értjük, hogy miért lehet tele a Széchenyi tér emberekkel és mazsorettes lányokkal, ha egyszer három nappal korábban még a diákrektor-csapatok bevonulását a Barbakánnál kellett megtartani, mondván, a tér még közel sincs párszáz egyetemistát befogadni képes állapotban. Ám dün�nyögésünknek hamar vége szakad, minket a Nádor Galéria eseményei sokkal jobban érdekeltek, hiszen ott tartotta DJ Krush a sajtótájékoztatóját.

Arra a kérdésre, hogy mik voltak a legextrémebb, egymástól leginkább elütő zenei stílusok, amiket felhasznált, kedvenc japánunk, ekképp felelt: „Általában jazzt és hip-hopot használok, nem nagyon vannak kilengések. A zenék készítésénél pedig egy film vagy történet jár a fejemben, a hangulatok ebből épülnek fel.” A DJ-zést gyakorta lenézik, nem tekintik művészetnek, csupán mások művészetének felhasználásának. Krush így vélekedik erről: „Egy festőhöz hasonlítanám magam, aki különböző színekből hoz létre saját művet. A színeket sem kell újra feltalálni és a zenei műfajokat sem. Én a különböző műfajokkal alkotok.”

Először csak szeppenten méregettük a kíváncsian nézelődő, siltes sapkás alakot. Tolmácsa várta a fordítandó kérdéseket, hiszen sztárunk nem beszél angolul. Az első körben nyilván arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a véleménye a magyar közönségről, hiszen már többször járt nálunk. Megnyugtató választ kaptunk: a magyarok nagyon nyitottak, és ha jól szórakoznak – pláne némi ital után –, akkor DJ Krush is jól szórakozik a dj pult mögött. Nem bírtuk megállni, hogy ne faggassuk a közelgő fellépésének várható felhozataláról, valamint ar-

A sajtótájékoztató kétségtelenül legviccesebb pontja az volt, amikor a „mikor lesz az a pont, amikor úgy dönt, hogy visszavonul” kérdésre DJ Krush felállt, hogy egy öregembert imitáljon, aki alig tud a talpán maradni, és infúzió lóg mindkét kezéből, majd közölte, hogy ekkor még biztos játszani fog, hiszen remegő kézzel is lehet szkreccselni, sőt. Ennyiben maradtunk délután. Este a PEN egyik fele Krush lázban égett. A Silent Discoban és a CsipánCsap színpadnál is bemelegítő partit tartottak, miközben várták, hogy múljon az idő, és végre háromnegyed kettő legyen. Ekkor pedig egy olyan szettet kaptunk az úriembertől, amit nem érhet kritika. A látogatók másik fele valószínűleg csalódott, hiszen egy legendás DJ-től az őt nem ismerők tűzijátékot, lemezekkel zsonglőrködést és eszeveszett ütemeket várnak. Ehhez képest DJ Krush a középtempónál maradt, gyönyörűen omladozó mintákkal. Kaptunk súlyos japán hip-hopot, de tradicionális hangszerek is felcsendültek néha. Nagyjából annyi gondolat maradt a fejünkben, hogy „mmm, ez most itt jó, remélem, sohasem lesz vége”. Persze vége lett a szettnek – bár nem panaszkodhatunk, hiszen hosszabbra nyújtotta, mint legutóbbi A38- as fellépését –, és ezzel egy időben a PEN-nek is. Azt hiszem, biztonsággal kijelenthetem, hogy ennél szebb zárása nem is lehetett volna a fesztiválnak.

148 PécsiBölcsész - III / 6 | Várnagy Szabolcs | DJ Krush - a hangulattal zsonglőrködik


Te mire költenél 130 milliót? Történetünk szereplői sajnos nem kitalált személyek, így a valósággal való bármilyen egyezés sem a véletlen műve. Egy tipikus magyar mesét olvashattok arról, hogyan költsünk el rengeteg pénzt gyorsan, de legalább feleslegesen. A 2005-ös esztendőben történt, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Magyar Bálinttal az élén útjára indította a Magyar Universitas Programot, melynek célja, hogy pályázati úton juttassa anyagi forrásokhoz hazánk felsőoktatási intézményeit, elősegítve azok infrastrukturális fejlesztését. A tender révén a Pécsi Tudományegyetem előbb 2,6 milliárd forintot nyert el a Pollack Mihály Műszaki Kar felújítására, majd nem sokkal később újabb 2,3 milliárdot a Boszorkány kollégium rekonstrukciójára. Akadt ugyanakkor a megállapodásnak egy apró betűs része: az OKM kezdeményezésére az intézmény, valamint a beruházók vállalták a közöttük létrejött szerződésben, hogy a magántőke segítségével elindított fejlesztések összértékének 1%-át a létesítmények részét képező új, kortárs képző- és iparművészeti alkotások létrehozására fordítják. A PTE és a Strabag Oktatási PPP megbízásából a Magyar Universitas Program kiírta a pályázatot egy, a PMMK területén létrehozandó műalkotás számára. A hattagú, zömében budapesti művészettörténészekből álló döntőbizottság végül Friedrich Ferenc Viszony című munkáját ítélte a legjobbnak, amely – a nyertes pályamű méltatása szerint – egy szignatúra térbeli változata, és nem körző, se nem vonalzó, mint ahogy azt sokan elsőre gondolták. E monumentális szobor, amelyre talán az Iszony cím találóbb lenne, esztétikailag mégis hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen az eredeti elképzelés szerint korten acélból kivitelezett szobor közel három év alatt a „szándékolt” korrózió áldozatául esett. Sajnos a történetnek még messze nincs vége. A Boszorkány kollégium felújítására elnyert 2,3 milliárd forint 1%-át is fordítani kellett valamire. Újabb pályázat, újabb nyertesek. Most a Sipos Marica–Varga Ildikó budapesti művészpáros alkotása nyerte el a zsűri tetszését, amelynek a tervezők a Közelítés címet adták. Akkor még talán ők sem gondolták, hogy a patinás objektum éppen a kollégium megközelítését fogja kalandossá tenni.

zelme megérdemelt. Ezen alkotás volt az, amely „a szokványos szökőkutas pihenő helyett magas esztétikai színvonalú meditációs helyet kínált a felüdülésre vagy éppen magányra, kikapcsolódásra vágyó hallgatóknak”. Nem mellesleg egyedül ők tudták, hogy a Pollack és a Boszi között egy igen meredek lejtő található. Talán a többieknek sem ártott volna egy előzetes terepszemle. Újabb érdekesség, hogy az építés felelős tervezője, Ükös Tamás, az azóta köddé váló Studio_concepT cég munkatársa volt. Sajnos a tervezők és a kivitelező közötti vitának eredményeképpen Ükös nem fejezhette be a remekművet, helyét Sipos Marica férje vette át. A mű kész, az alkotó pihen. A Közelítés, amelynek elsődleges célja a két épület összekötése lett volna, éppen hogy szétválasztja a korábban már kiépült járófelületet. A szobor alsó részében elhelyezett kavicstenger miatt pedig az alkotás balesetveszélyesnek minősül – tudtam meg, miközben a körülötte elhelyezett veszélyjelző táblákra kerestem magyarázatot. Nem csoda, hogy ezek után az alkotók már a nevüket sem merték feltüntetni a kész szobron. Ahogy az Eötvös Cirkusz műsorában anno hallhattuk: van mááásik! Legalábbis lesz, ez immár biztos. A Magyar Universitas Program keretében hamarosan újabb pályázatot hirdetnek ki a négy pécsi kollégiumépület rekonstrukciójának tiszteletére. Hogy mire sikerül elkölteni ezúttal 80 millió forintot, kíváncsian várjuk.

Tüzetesen átvizsgálva a legyőzött pályázottakat, azt kellett megállapítanom, hogy Marica és Ildikó győ-

PécsiBölcsész - IV / 1 | Takács Gábor | Te mire költenél 130 milliót?

149


Ki figyeli a figyelőket? Interjú dr. Polyák Gáborral a Médiafelügyelet átalakításáról tusban fogadott el. Most van a parlament előtt egy többszörösen átalakított, csiszolgatott, úgynevezett médiaalkotmány, amit minden bizonnyal október környékén el is fognak fogadni. Az utolsó lépés pedig maga a médiatörvény, ami januártól lép életbe. Ez azt jelenti, hogy egyelőre a ’96-os médiatörvény hatályos. PB: A Rosszabb, mint az ORTT című cikkében a második lépcsővel, tehát a strukturális átalakítással kapcsolatban fogalmaz meg kritikát, nevezetesen azt, hogy ez az egész alkotmánysértő. Miért is pontosan?

„Egy mindent ellenőrizni és szabályozni akaró rendszert akartak létrehozni” – mondta dr. Polyák Gábor, mikor a leendő médiaalkotmányunk került szóba, melynek célját a kormánypártok a kereskedelmi és közszolgálati médiát felügyelő pozíciójának bebetonozásában látja. Dr. Polyák Gábor jelenleg a PTE Állam- és Jogtudományi Karán tanít, de második diplomáját itt, a BTK kommunikáció szakán szerezte. A médiaszabályozás, médiapolitika témakörében számos könyvet és tanulmányt publikált, valamint 2008-2009-ben az ORTT elnökének, Majtényi Lászlónak volt tanácsadója. A médiafelügyelet átalakításáról, az új médiatörvény alkotmányosságáról és elfogadásának várható következményeiről kérdeztük. PécsiBölcsész: Milyen sajátossága van az új médiatörvénynek, hogyan képzeljük el a megalkotás folyamatát? Dr. Polyák Gábor: Az a sajátossága, hogy ez még nem egy médiatörvény. A jogalkotás több lépcsőben zajlik: először elfogadtak egy alkotmánymódosítást a vélemény- és sajtószabadsággal kapcsolatban. Ezt követte a médiapiac és a távközlési felügyelet intézményi átalakítása, amit az Országgyűlés augusz-

P.G.: Általánosságban azért, mivel van egy mögöttes szándék a törvényalkotók részéről, amely egyáltalán nem szakmai. Egy olyan intézményrendszer létrehozását célozza, ahol minden döntés egy központból indul, és egészen mély szintekig, konkrétan a közszolgálati médiumok vezérigazgatójáig, nagyon közvetlen politikai befolyást biztosít. Az új hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, tehát nem is titkolt a politikai függés. Igaz, hogy törvénybe látszatgaranciák vannak beépítve a független működésre, de az egész koncepció alapvetően arról szól, hogy kézben tartsák az egész médiarendszert. PB: Hosszú távon ennek mindenképpen lehetnek hátulütői. Mi történik, ha négy év múlva megszűnik a kétharmados többség? P.G.: A kétharmados jogalkotás egy alapvetően fura rendszer, ami most visszaütött, ha úgy tetszik. Olyan tárgykörök lettek ’89-90-ben kétharmadossá minősítve, amelyek politikailag érzékenynek tekinthetőek. A szándék az volt, hogy ebben mindenképpen politikai konszenzus szülessen, most azonban ez nem kell, mert gyakorlatilag egy párt képes dönteni ezekben a kérdésekben. Abban az esetben, ha ez megszűnik, akkor ugyanolyan nehéz lesz ezt a kétharmadot összehozni, mint ahogy eddig lehetetlen volt. Egy olyan rendszert, amelyben minden személyi döntés a kétharmadra épít, ez gyakorlatilag lebénít. Aggódni azért nem kell igazán, mert újraválasztani a médiatanács tagjait csak kilenc év múlva kell. PB: Beszéljünk egy kicsit a médiatanácsról, egész pontosan annak elnökéről. Milyen problémák merülnek fel ezzel kapcsolatban?

150 PécsiBölcsész - IV / 1 | Göbl Zsombor | Ki figyeli a figyelőket?


P.G.: A médiatanács még nem működik, mert különböző okok miatt szünetelt a parlament, és nem volt idő megválasztani a tagokat. Ennek eredménye, hogy május óta, mivel az ORTT is működésképtelen, gyakorlatilag senki nem felügyeli a médiapiacot. Igaz, fizetést a korábbi ORTT-tagok még mindig kapnak. Az elnöki tisztséggel az egyik legfőbb probléma a kilenc éves hivatali idő. A médiának a mindenkori társadalmi sokszínűséget kell reprezentálnia; kilenc év múlva nagy valószínűséggel egészen, de legalábbis részben másképp fog kinézni a politikai térkép, és ezt már nem fogja megfelelően kifejezni ez a mostani felállás. A második probléma a közvetlen miniszterelnöki kinevezés. Az ORTT elnökét a miniszterelnök és a köztársasági elnök jelölte, így biztosítva legalább részbeni pártfüggetlenséget. Ez már nincs meg. A sokat és okkal szidott ORTT után a mostani rendszerben nincs garancia arra, hogy a kormánypártok ne kerüljenek kizárólagos döntéshozatali pozícióba. Ez pedig az 1990-es évek óta stabil alkotmányos alapelvekkel egészen biztosan nincs összhangban. PB: A cikk szerint ez a tervezet több ponton is sérti a sajtó- és véleményszabadságot. Nagyjából a fenti pontok miatt? P.G.: Nemrég meg is született egy alkotmánybírósági beadvány, melyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel – melynek Majtényi László az elnöke – közösen készítettünk. Ebben tizenegy kifogást fogalmaztunk meg alkotmányjogi szempontból, nagyjából a fenti pontok alapján. Ezeken kívül kifogásoltuk a közszolgálati intézményrendszer működését és finanszírozását. A lényeg, hogy az az intézményrendszer, ami létrejött, számos megnevezhető ponton sérti az alkotmányt.

de a kormánytöbbséggel működő médiatanács küldi az elnökét és még egy tagot. Így biztos, hogy a kuratórium, amely intézmény a közszolgálati médiumok vezérigazgatóit választja, szintén kormánytöbbséggel fog működni. A vezérigazgatóknak egyébként sokkal kisebb mozgástere lesz, mint a mostani vezetőknek. A finanszírozásban továbbra is az marad az alapelv, hogy ha akarunk, adunk, ha nem akarunk, nem. Az, hogy ebből a fogyasztók mit fognak érezni, egyelőre nem tudjuk, de a köztévét érintő eddigi változások nem túl bíztatóak. PB: Térjünk át a harmadik lépcsőre, a médiaalkotmányra, amit majd valamikor az ősz során fogadnak el. Mi a probléma vele? P.G.: A koncepcionális baja az, hogy megalkotói szerint a médiának pontosan megállapíthatóak a határai, és a magyar fogyasztó megrekedt valahol a kilencvenes évek közepén. Egy mindent ellenőrizni és szabályozni akaró rendszert akartak létrehozni. Ez annyira botrányos volt szakmailag, hogy később maga a Fidesz nyújtott be módosító javaslatokat. A továbbcsiszolt formája már egy fokkal jobb: szűkítették a törvény alkalmazási körét. Például az eredeti javaslat alapján minden blogot regisztráltatni akartak, most már a szabályozás csak bizonyos internetes folyóiratokat érint. El kell ismerni azt is, hogy ebben a formájában már vannak kifejezetten pozitív elemei is, például az újságírók mozgásterének szabályozásában.

PB: A közszolgálati médiumok szférájában milyen változásokra lehet számítani? P.G.: Fontos megjegyezni, hogy az ORTT idején létező intézményrendszer teljesen rossz volt. Nem tudta ellátni a feladatát. Az a megoldás, amit most kidolgoztak, nem megoldja a problémát, hanem átnevezi. Eddig három felügyelő szervezet volt, melyeket most összevontak. Ez lett a Közszolgálati Kuratórium, melybe ugyan minden párt delegálhat,

PécsiBölcsész - IV / 1 | Göbl Zsombor | Ki figyeli a figyelőket?

151


Én a vizilovakkal vagyok Meddig juthat egy párt a humorral A parlamenti választások idején azok, akik szellemi épségüket és alacsony vérnyomásukat meg szeretnék őrizni, lehetőség szerint egy elhagyatott barlangban keressenek menedéket. Ott, a sötétben a legbiztonságosabb kivárni, amíg az egymásra mutogatások, a másiknál nagyobbat mondások és ígérgetések áradata elvonul, hogy pár nappal később, a rejtekből előbújva egy szebb világ táruljon elénk. Akik viszont nem vonulhatnak el egy kedves kis barlangba, egy idő után gyanúsan kezdik szemlélni az eseményeket, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a négyévente elhangzó csodás ígéretek valahogy nem szoktak megvalósulni. Nem is élünk feltétlenül sokkal rosszabbul, mint azelőtt, de hogy sokkal jobban sem, az is biztos. A legtöbb esetben nincs mit tenni. Várunk négy évet, majd bízunk benne, hogy akiket épp leváltottunk, azok okulva a hibáikból, legközelebb jobban fognak teljesíteni. Vagy a mostaniakra voksolunk, hisz túl nagy perpatvart még nem csináltak, kis szerencsével újabb négy év alatt sem fogják romba dönteni az országot. Ám vannak helyek, ahol a „eh, nekem mindegy, mindegyik ugyanolyan rossz” gondolatot megtestesíti egy párt. A viccpártokra gondolok, azokra a pártokra, akik meg sem próbálnak úgy tenni, mintha értenének ahhoz, amit csinálnak. Meg sem próbálnak betarthatót ígérni, kompetensnek és megbízhatónak tűnni, nem akarják elhitetni senkivel, hogy nem fognak lopni, csalni, hazudni. Örök életet és sört mindenkinek! Az pedig sokat elárul a jelenlegi politikai elitről, ha egy ilyen párt százalékokban mérhető, azaz több tízezer fős támogatottságra tud szert tenni. Ha pedig egyenesen főpolgármesternek választanak egy viccjelöltet, az csak két dolgot jelenthet: az adott város lakóinak vagy nagyon jó a humorérzékük, vagy nagyon elkeseredettek. Történt ugyanis, hogy Izland fővárosában, Reykjavíkban A Legjobb Párt kapta a legtöbb szavazatot, így a humorista, színész, író Jón Gnarr május 29-e óta polgármester. Sikerük

egy részét annak köszönhetik, hogy a két éve tartó gazdasági válság alatt az emberek kiábrándultak a hagyományos pártokból, bár a város életének legfontosabb területeire kiható programjuk is biztosan közrejátszott. 13 pontjukban többek között hangot adtak korrupció-ellenességüknek, nehezményezik, hogy a pártok sunyiban ármánykodnak, és ígéretet tettek rá, hogy ők mindezt nyíltan fogják csinálni. De eltörölnek minden adósságot, szereznek egy jegesmedvét az állatkertbe, Disneylandet építenek a repülőtérre, drogmentesítik a parlamentet, ingyen törölközőket adnak az uszodákban, sőt, a nyomorékok ingyen vehetik igénybe a buszjáratokat. „Sokkal több ingyen dolgot ígérhetünk bármely másik pártnál, mivel nem fogjuk őket véghezvinni” – szerepel a 8. pont második felében. A szavazatok 34,7%-át szerezték meg, ami 20666 szavazót jelent. 660-nal többet, mint amennyit a második helyre befutott Függetlenség Párt kapott. Mivel a többséget egyedül ezzel az eredménnyel nem tudták megszerezni, a 19%-ot kapott szociáldemokratákkal koalícióra lépve kormányoznak. Hazánk egyetlen viccpártjának gyökerei a 2009-ben alapított izlandi Legjobb Párténál valamivel régebbre, egészen pontosan 2006-ig nyúlnak vissza. Ekkor alakult meg ugyanis a kezdetben egyszemélyes szegedi street art mozgalomként működő Magyar Kétfarkú Kutya Párt, röviden MKKP. Az alapító, Kovács Gergely ötletes plakátjaival és matricáival hamar elnyerte a szegedi belváros fiataljainak szimpátiáját. A név, valamint a párt jelképéül szolgáló kétfarkú kutya figura „hivatalos eredettörténetét” az MKKP számos online felületen hosszasan taglalja, hely hiányában azonban elégedjünk meg annyival, hogy az érdekfeszítő mese többek között három évszázaddal ezelőtti olasz szektákat, száműzetést és bebörtönzést forgat sorai között. Már a korai kétfarkú feliratok között a szimplán polgárpukkasztó darabok mellett („használhatatlan, értelmetlen dolgokat vásárolnék ingyen”) megjelentek az ízes társadalomkritikát megfogalmazó („nagyon gazdag, fehér, európai emberek részére”), valamint

152 PécsiBölcsész - IV / 1 | Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Én a vizilovakkal vagyok....


a későbbiekben a 2010-es választási kampány gerincét jelentő darabok is („örök élet, ingyen sör”). A pártatya – saját elmondása szerint – már ekkoriban is gondolkozott markánsabb társadalmi szerepvállaláson, ám a végső lökést az izlandi Besti Flokkurinn váratlan sikere adta meg. Kovács Gergely idén augusztusban jelentette be, hogy az októberi választásokon megméretteti magát Szeged polgármesteri székéért, valamint ekkor derült ki az is, hogy a párt a budapesti főpolgármesteri címet, illetve a hetedik kerületi polgármesteri címet is megpályázza Victora Zsolttal és Mogács Dániellel. Az MKKP választási programjában a már említett örök élet és ingyen sör ígérete mellett olyan elemek szerepelnek, mint a repülőjáratok föld alá történő bevezetése, a körút folyóvá alakítása, illetve a szegények számára bemondásos alapon történő pénzosztás. Victora Zsolt főpolgármester-jelölt szerint felesleges a négyes metróval foglalkozni, mert az 2030-ig biztosan elkészül, viszont ők egy éven belül megépítenék a nyolcas metrót. Szegednek Kovács Gergely olcsó, könnyen megmászható és nagy hegyet, valamint intergalaktikus űrkikötőt ígért.

elejére kiderült, hogy az MKKP három jelöltje közül egyiknek sem sikerült megszerezni a megfelelő mennyiségű kopogtatócédulát, így idén októberben már biztos, hogy nem fognak nálunk megismétlődni az izlandi események. A párt bírálói közül sokan úgy vélik, az MKKP-sok nem gondolták át pontosan, mit is szeretnének, valamint azt, hogy meddig hajlandóak elmenni ebben a nagy brahiban, illetve brahi-e ez egyáltalán? Az MKKP ellen felszólalók általános véleménye az, hogy a párt a reálpolitikához közelebb eső kérdéseket erőtlen viccelgetésekkel, rosszul kezelte, illetve a párt megjelenése inkább hatott komolytalannak, mint ötletesnek és mulatságosnak. Az, hogy az Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy újabb, a média által felkapott, de hamar leülő jelenség lesz-e, még nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy lesznek-e további próbálkozók a hazai viccpártok frontján. A kissé szétesett botladozás viszonylagos nagy támogatása azonban azt biztosan közvetíti, hogy sok fiatal szeretné, ha valahová nyugodt szívvel leadhatná a voksát, de a jelenlegi pártok – papírmasé lájkok ide vagy oda – ezt nem teszik lehetővé.

Nyilvánvalóan látszik tehát, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a többi viccpárthoz hasonlóan elsősorban a komoly pártok (többnyire) betarthatatlan ígérgetéséből csinál viccet olyan alapon, hogy a soha meg nem épülő űrbázist valószínűleg senki nem kérné számon Kovács Gergelyen. Az elsősorban a világhálón, valamint a fővárosban kampányoló párt – különösen a fiatal egyetemisták körében – igen hamar mérhető támogatottságra tett szert. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook oldalának mára, hazai viszonylatban igen jelentős 40 000 lájkolója van, valamint független felmérések szerint a budapestiek 48 százaléka hallott már az MKKP-ról, és ismeri a párt tevékenységét. Egy darabig úgy tűnt tehát, hogy a hazai politikai helyzetből kiábrándult, valamint a politikával nem törődő, de a humort értékelő fiatalok szavazatai messzire repíthetik a viccpártot, ám szeptember

PécsiBölcsész - IV / 1 | Pál Balázs, Várnagy Szabolcs | Én a vizilovakkal vagyok....

153


Kubrick az oltáron Huszárik, a valaha volt egyetemi mozi kápolnaként használta. Talán éppen ezért is esett a választás a fenti filmre, amikor a kilencvenes évek közepén, a mozi bezárásakor, kiválasztottuk az utolsó filmet. PB: Miben különbözött ez a mozi a mai multiplexektől, azon kívül természetesen, hogy egy terme volt?

A tavalyi év Szenes-történeti kutatását követően az elkövetkezendő lapszámokban olyan helyek bemutatásával folytatjuk sorozatunkat, melyek már régóta nem léteznek, vagy merőben átalakultak, de fénykorukban a pécsi diákélet meghatározó színtereiként tartották őket számon. Mostani intézményünk a BTK valaha volt mozija, a Huszárik, melyről Hatvani Zsoltot, a TTK Dékáni Hivatal vezetőjét, az egykori mozi gépészét kérdeztük. PécsiBölcsész: Mai szemmel talán egy kicsit furcsa, hogy az egyetemnek volt egy saját mozija. Mit kell tudnunk a nem mindennapi intézmény hátteréről? Hatvani Zsolt: A hetvenes években – kicsit hasonlóan a mostani rendszerhez – háromlépcsős volt a mozihálózat. Körülbelül 20000 mozi volt országszerte. Ezek között voltak az úgynevezett premiermozik, ahol nagyjából a legújabb filmeket mutatták be, ezek túlnyomórészt Budapesten voltak, de vidéki nagyvárosokban is találhattunk egyet-egyet. Másodsorban voltak az általános mozik, illetve létezett a hálózat utolsó vonala, az úgynevezett utánjátszó mozik. Egy ilyen „fapados” mozi volt itt a Pedagógiai Főiskolán is, melynek célja a hallgatók szórakoztatása volt. Ennek az üzemeltetését vette át a Megyei Moziüzemi Vállalattól a főiskolai KISZ-bizottság, személy szerint Fodor László, méghozzá 1982 elején, 1984-ben pedig Szilágyi Laci (Szilágyi László e félévtől filmtörténeti kurzusokat tart a BTK-n – szerk.). PB: Hol fért el az egyetem területén belül egy moziterem? H.Zs.: Jelen pillanatban Vargha Damján konferenciaterem névre hallgat az a helyiség, ahol berendezkedett az akkori filmszínház. Érdekes azonban a terem múltjával is foglalkoznunk egy pillanat erejéig. Csak úgy, mint Giuseppe Tornatore Cinema Paradiso című filmjében, ahol egy egyházi épületből csinálnak mozit, itt is egyfajta deszakralizáció zajlott le. Az említett helyiséget ugyanis a jezsuita rend – akiké az egyetem épülete is volt – amolyan belső

H.Zs.: A vetítőteremben összesen 330 darab, ötösével összecsavarozott vas szék volt. Ebből kifolyólag akadtak néha problémák, hiszen volt olyan előadás, amire körülbelül hatszázan váltottak jegyet. Gyakorlatilag minden közel vízszintes felületen feküdt, ült vagy állt valaki. A helyjegy mint olyan, nem létezett. Vettünk egy tömb tombolajegyet, amit aztán nyugtaként használtunk. Egyébként a jegyárak igen alacsonyak voltak. Pontosat nehéz ennyi év távlatából mondani, de körülbelül 10 forintos mozi voltunk, mely elsősorban az egyetemistáknak, de mindenki másnak is, akinek nem volt pénze az akkori 20-40 forintos városi mozikra, igen jó alternatívának számított. További különbség volt, hogy a teremben nem mindig volt fűtés, így nem egyszer fordult elő, hogy a mozira vágyók nagykabátban ücsörögtek. Büfé szintén nem igazán volt. Próbálkozni persze próbálkoztunk. Egy ideig működött az a rendszer, hogy egy íróasztalra kipakoltuk a zsíros kenyeret és a sört. A sörfogyasztásból persze cirkusz lett, így maradt az a megoldás, hogy rostos üdítők dobozából mértük a bort, szóda meg azért akadt. Azonban az akkori diákságnak nem volt kerete, és nagyon igénye sem, hogy komolyabb jellegű büfé működjön. PB: Tehát a néző bejutott a terembe és elfoglalta valahol a helyét. Hogyan alakult a további menetrend? H.Zs.: Természetesen jött a film. Filmeket két forrásból tudtuk akkoriban beszerezni. Egy részüket az állami forgalmazótól mint utánvetítéses mozi, illetve egy úgynevezett filmklubrendszeren keresztül, melynek lényegét az adta, hogy tagjai adómentesen, igen kevés pénzért tudtak filmekhez jutni. Szilágy Laci egyébként minden film előtt előadást tartott. A filmeket aztán általában tematikus csoportokba rendeztük. Volt például Antonioni- és Kubrick-szakasz. Volt, hogy a lengyel szolidaritás mozgalom tagjai jöttek, és az ő vendégeskedésükkel rendeztünk lengyel hetet. Hosszú lenne sorolni, de az addig megjelent „alapfilmeket” mind láttuk. Amikor a filmnek vége volt, egy kicsit beszélgettünk a gépteremben vagy a folyosón arról, amit láttunk, aztán indultunk az éjszakába. Például a Szenesbe. PB: Mi lett a vége a történetnek? H.Zs.: A válasz meglehetősen banális. Miközben az egyetem elnyerte mai alakját, berendezkedését, méreteit, az átalakításoknak a Huszárik mozi terme is áldozatául esett, és konferenciaterem lett belőle. Talán egyszer lesz valami hasonló.

154 PécsiBölcsész - IV / 1 | Göbl Zsombor | Kubrick az oltáron....


Meghajlott realitás Scham kiállítása a Rókus könyvtárban Grafikusunk, Lugosi „scham” Tamás műveiből válogatott tárlattal indította útnak szeptember 6-án „Bölcsész Kiállítások” című sorozatát a Hallgatói Önkormányzat. Terveik szerint a későbbiekben más, szintén BTK-s hallgatók munkáival ismerkedhetnek majd a könyvhegyek közül felpillantó hallgatók. A Bölcsészettudományi Kar Rókus utcai épületének Társadalomtudományi Szakkönyvtárában nyitvatartási idő alatt (hétfő–csütörtök 9–17 óra, péntek 9–16 óra) ingyenesen megtekinthető kiállítás anyaga scham, a PécsiBölcsész számára készített kedvenc grafikáiból és borítóterveiből áll; a képek mellett elolvashatjátok a hozzájuk tartozó cikkeket is. „2004 óta dolgozom grafikusként, illusztrátorként, de a kiállított rajzok egytől egyig az elmúlt egy évben készültek. Személyesen válogattam ki a tárlatban megjelenő 15 képet, részben természetesen az alapján, hogy mennyire tetszettek, de főként azért ezekre a művekre esett a választásom, mert mindegyikben van valami különleges számomra. Vagy egy új technikát próbáltam ki, vagy úgy éreztem, hogy sikerült valami vicceset kitalálnom... Bár általában az emberek nem értik a poénjaimat. A kedvenc egyértelműen a bölcsészszauruszt ábrázoló rajz, hiszen ez volt az első munka, amit az újság számára készítettem.”

hogy a jelenleg készülőben lévő nagyobb rajzait a jövőben print formában szándékozik megvásárolhatóvá tenni, valamint éledezőben van régóta dédelgetett web kettes képregénysorozat projektje is. „Az a lényeg, hogy jelenleg azt csinálom, amit szeretek. Szerintem butaság úgy élni, hogy olyan munkát végzel, amit nem szeretsz, mert váltani a legtöbb esetben tényleg csak elhatározás kérdése. Tudom, hogy ez most egy olyan mondat, amilyeneket férfimagazin interjúkban olvasol, de én tényleg így érzem.” A szemfülesebb olvasók valószínűleg már észrevették, hogy jelen számunktól a lap belső illusztrációi egy új, eddig ismeretlen kéz munkáját dicsérik. Friss grafikusunk, Hetsch (ejtsd: Heccs – erre igen érzékeny) Ferenc, becenevén Frank. Megkeresésemkor Frank jelezte, hogy ugyan egy kicsit szégyenlős, és saját magáról nem szívesen beszél, viszont bátorítana mindenkit, hogy ossza meg vele véleményét a rajzairól. Végül megkért, hogy tolmácsoljam alábbi sorait: „Szeretném megköszönni a lehetőséget a szerkesztőségnek. Még nem űzöm olyan régóta az ipart, de remélem, ezt elnézitek nekem, és elfogadjátok művészi énem fejlődését az újságban!”

A képek többségéről ötletesen tálalt, ám túlnyomórészt direkt kritika köszön vissza a szemlélődőre, legyen a mű tárgya az ETR, a Széchenyi tér átalakítása vagy éppen a demonstrátori élet nehézségei. Minden egyes darabon látszik, hogy scham teljesen tisztában van azzal, illusztrációi milyen erőteljes vélemény kifejtésére alkalmasak. „Tény, hogy sokszor erősebb kritikát fogalmazhatok meg a rajzaimmal, mint amit a hozzá kapcsolódó írás megengedhet magának. Legtöbbször nem látom a cikket előre, csak egy pár soros összefoglalót kapok a témájáról, ez alapján készül az illusztráció. Ezért is lehet, hogy néha kritikusabb a rajz, mint maga a cikk. Igyekszem elkerülni a szájbarágós, illetve a nagyon megmondós dolgokat, inkább próbálok belevinni egy kis humort vagy valami morbid dolgot. Örülök, ha a rajzaim elérik a kívánt hatást. Akkor érzem úgy igazán, hogy elértem a célomat, ha valakit megérint annyira egy rajzom, hogy megkeressen a véleményével. Sajnos azért ez nem túl gyakori.” Hosszabb távú tervei között scham megemlítette,

PécsiBölcsész - IV / 1 | Pál Balázs | Meghajlott realitás

155


Drágán gravírozott adósság A pécsi szuperlézer nyomdában Egy egymilliárd forintos uniós támogatás keretein belül Pécsett létrejött lézerkutató központ kálváriájának lehettünk tanúi az elmúlt egy hónapban. A Pannon Lézer Központnak otthont adó épület tulajdonosa, Lafferton László ugyanis szeptember végén bérletfizetési elégtelenségre hivatkozva önhatalmúlag lezárta a létesítményt, amiből először a helyszínen tettleges, majd később a jegyző előtt jogi adok-kapok kerekedett. Ennek eredményeként visszatérhetnek ugyan a kiebrudalt bérlők, azonban a korábbi tartozások kérdése továbbra sem tisztázott. A Dél-dunántúli Kooperációs Kutatási Központot (továbbiakban: DDKKK) még 2000 áprilisában hozta létre a PTE, majd ebből a központból jött létre 2007 februárjában a DDKKK Innovációs Nonprofit Zrt., amelyben a 19 magánszemély és cég mellet az egyetem is képviseltette magát. A PTE DDKKK egyik korábbi szellemi termékét adta bele térítésmentesen az új formációba, mellyel a legnagyobb – 11,6 % – tulajdonrész birtokosa lett. A DDKKK 2008 decemberében létrehozta leányvállalatát, egy egyszemélyes, korlátolt felelősségű társaságot InfraLaser Kft. néven, melynek alaptevékenysége nem áll másból, mint a lézerközpontnak otthont adó bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése. Alapvetően a leányvállalat közvetítőként bérli mint külön jogi személy a tulajdonostól a helyszínt, és beszedi a valóban ott lévő cégektől a bérleti díjat, ezt később ő fizeti be a tulajdonosnak. A kft. az alaptevékenységének megfelelően, a magyarcegjegyzek.hu-n fellelhető információk szerint 2009 májusára bérbe vette Pécsett a Móra Ferenc utca 72/A szám alatti épületet, és létrehozta benne a Pannon Lézer Központot, melyet júniusban ünnepélyes keretek között meg is nyitottak.

A PLK nem összekeverendő az esetlegesen Szegeden 2014-ig felépülő ELI projekttel, mely valóban egy extraerős szuperlézer megépítését tűzte ki célul, amit leginkább orvosi területen lehetne jól használni, mind terápiás, mind diagnosztikai területen. A PLK jelenlegi állapotában pusztán egy komplexum, amely a lézertechnológiával foglalkozó pécsi cégeket tömöríti egy helyre. Az átadást követően a problémák is elkezdtek sűrűsödni. Míg a Magyar Nemzet információi szerint az InfraLaser Kft. korábban száz százalékban a DDKKK tulajdonában állt, addig a botrány kirobbanásakor már csak 24%-os – kisebbségi – tulajdonrész birtokosa volt. Feltételezhetően ekkortól datálható a bérleti díj ki- és elmaradozása, melynek összege a tulajdonos által felkért igazságügyi szakértő állítása szerint 2010 februárjára elérte a 150 millió forintot. Persze itt az igazi kérdés az, hogy a bérlemény cégei nem fizettek az InfraLasernek, vagy a kft. feledkezett meg a tulajdonos felé irányuló fizetési kötelezettségeiről. Emiatt mondta föl Lafferton a bérleti szerződést. Ezen döntését azonban a bérlők figyelmen kívül hagyták, sőt engedély nélküli átalakításokat végeztek a bérleményben. Több mint fél év várakozás után kifogyott a béketűrésből, és szeptember végén önhatalmúlag lezárta az épületet. A kiakolbólítás folyamán néminemű tettlegességre is sor került, a Magyar Nemzet Online információi szerint dr. Sánta Imre könnyű testi sértés ügyében tett feljelentést a rendőrségen. A DDKKK igazgatóságának elnöke, dr. Sánta Imre szerint, rettenetesen kellemetlen, ami történt, és a tulajdonos az ő felfogása szerint jogtalanul, önhatalmúlag lépett fel. S bár korábban többször próbáltak megegyezni vele, erre nem volt hajlandó. Továbbá elmondta, hogy legalább 180 millió forintot invesztáltak az ingatlanba, amit nem kompenzációnak, hanem a tulajdonossal való kön�nyebb megegyezés zálogául szántak, többek

156 PécsiBölcsész - IV / 2 | Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Drágán gravírozott adósság


között a havi 14 000 eurós (3 780 000 Ft) bérleti díj mérséklését illetően, ami lássuk be, hogy egy meglehetősen fura elképzelés. Egy zabos tulajdonos estén, akinek nem fizetünk lakbért, vajmi kevés az esélye, hogy jóindulatot remélhetünk a szóban forgó bérlemény engedély nélküli átalakításával. A történet ott kezd pikánssá válni, hogy több, a PTE ÁOK-n, illetve TTK-n oktató tanár is érintett az ügyben, ami persze nem volna meglepő, hiszen egy egyetemi város tudományos projektjéről van szó. Viszont a napokban jelent meg a Pécsi Újság honlapján egy cikk, melyben egy neve elhallgatását kérő egyetemi dolgozó nyilatkozik a DDKKK viselt dolgairól. Többek között azt állítja, hogy a cég már 2007-ben veszteséges volt – ez laza 100 milliós deficitet jelentett, amit a különböző karoknak kellett visszapótolniuk –, sőt, állítólag az akkori rektor, Lénárd László is vizsgálatot akart indítani, csak közben vezetőváltás történt az egyetem élén.

ségének mintegy ezerszeresét lesz képes produkálni. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) végül három országban épülhet fel egymást segítő tudományos programokkal, méghozzá Csehországban, Romániában és Magyarországon (Szegeden), helyszínenként mintegy 250-280 millió euró támogatással. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján a következőképpen foglalják össze az ELI program lényegét: „Az ELI lesz a világon az első olyan berendezés, mellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással, az úgynevezett ultra-relativisztikus tartományban lehet majd vizsgálni. Kaput nyit a fizika új területeire, és olyan új műszaki fejlesztéseket alapoz meg, mint a relativisztikus mikroelektronika és a kisméretű lézeres részecskegyorsítók. Az ELI jelentős hatást fog gyakorolni az anyagtudományok, a gyógyászat és a környezetvédelem számos területére is.”

A Pécsi Újság által citált informátor még ennél is meredekebb kijelentéseket tett, például mindenféle gyanús életkörülmény-javulásról és bejáratott, saját vállalkozások alkalmazásáról is beszélt. Sommázásként annyit lehet elmondani, hogy az ügy a végletekig zavaros, a pénz elszállt, a bérleti díjat jelen állás szerint senki nem tudja kifizetni. Jelenleg az egész történettel szerencsétlen tulajdonos bukja a legnagyobbat, ugyanis nemhogy pénzt nem lát a jelenlegi fejlemények szerint, hanem még a saját tulajdona fölött sem rendelkezhet szabadon. Honnan a szuperlézer mizéria? A lézeres újdonságok utoljára talán a 60-as években keltettek szenzációt, mára már gyakorlatilag a mindennapi életünk részeivé váltak. A tudósok által csak szuperlézernek aposztrofált berendezés egy Európai Unió által kezdeményezett beruházás végeredménye volna, melyhez foghatót pedig még a kérdésben eddig élenjáró USA-ban sem láttak, ugyanis az amerikai lézer teljesítménysűrű-

PécsiBölcsész - IV / 2 | Lenthár Balázs, Vidó Gábor | Drágán gravírozott adósság

157


Száll a gólya táborára Nem akartam róla beszélni. Senkivel. Tudtam ugyanis, hogy ismerőseim azonnal rémálomba illő képekkel kezdenek bombázni arról az eseményről, melyet csak úgy neveznek: gólyatábor. Mivel azonban eldöntöttem, hogy én bizony, ha törik, ha szakad, részt veszek benne, nem akartam, hogy a felszínen erős, ám lelkem mélyén eléggé ingatag elhatározásom ködbe vesszen. A hétfői induláskor egy ősi megfigyelést rögtön sikerült megcáfolnom csupán azzal, hogy pécsi lakos vagyok: néhány gólya a nyár végén nem délre repül, hanem inkább észak felé veszi az irányt. Erős a gyanúm, hogy a MÁV is részt akart venni kiképzésünkben, mivel pont utazásunk idejére ütemezték a sínek felújítását, így jó fél órát kellett vonatpótló heringjáraton zötykölődnünk, ezzel is megsokszorozva az elégnél már amúgy is több átszállást. Szép lassan mégis sikerült elérnünk a fonyódligeti vasútállomást, ahol már kisebb tömeg verbuválódott össze, és követte a sárga pólós alakok utasításait. Mi is csatlakoztunk, és elindultunk a szálláshelyek felé. Az út azonban, mint a népmesékben, tele volt próbatételekkel és feladatokkal, és noha sárkányokkal nem, lajhárokkal, bálba induló nyulakkal és ingatag tetőre leszálló cinegékkel annál inkább sikerült összefutnunk. Végiglépkedtünk az evolúciós lépcsőfokokon, bizonyítva, hogy tojásból igenis lehet Superman, valamint lelkesen tapsoltunk meg

minden arra járó biciklistát, autóst, sőt, még vonatszerelvényt is. A rekkenő hőségnek köszönhetően kiszáradásközeli állapotban és enyhe napszúrással, viszont minden ilyen tünetet felülíró jókedvvel foglaltuk el szállásainkat, majd azonnal indultunk is, hogy megtaláljuk csapatainkat. A zászlókészítés és indulógyakorlás után a farkaséhes sáskaseregre hajazó gólyaözön célba vette a menzát egy finom vacsora elköltésének reményében, amely azzal végződött, hogy egyesek elhatározták, inkább léböjtkúrát tartanak az elkövetkező három napban, mások pedig törzsvendégekké váltak a nagysátornál elhelyezett pizzásnál. Az esti program zászlós felvonulással kezdődött, majd hajnalig tartó bulival folytatódott. Időközben pedig az is kiderült, hogy a sok gólya között egy fecske is érkezett... A tábor elkövetkező napjai nagyjából egyformán alakultak: rekedt hang, az esti állapotnál fáradtabban ébredés, majd egész napos és éjszakás programsorozat, ahol a vidámság garantált. A vetélkedők során voltunk épületek, szobrok, megtudtuk, hogy a sör is lehet üzemanyag, Ady Endre pedig nem egyszerűen alkoholista volt, hanem abszintfüggő, de biztos csak az alliteráció kedvéért. A vizespóló versenyen a bevállalós gólyalányok mellett még bevállalósabb gólyafiúk is feltűntek, a zsűri asztala mögött felsorakozó hímnemű tömeg nagy bánatára. Az idei PTE BTK-TTK-MK gólyatábora akár a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola gólyatábora is lehetett volna, ugyanis kétszer is sikerült felülkerekednünk a természeti erőkön, és jól vezényelt bim-bamozással elkergetni a viharfelhőket, helyükre pedig verőfényes napsütést varázsolni. Hasonló mágikus jelenségekként észleltük a nagy mennyiségű alkohol egy szempillantás alatt történő eltűntetését, a Dévényi Tibi bácsi által játszott retro számok szövegének tökéletes ismeretét, valamint a tábor területén található óriás keresztespókokat, melyek támadása végül is elmaradt, és csak kisebb szívrohamot okoztak az arachnofóbiásoknak. A négy nap hamar elszállt, a „Sziasztok seniorok!” üdvözlésből hirtelen „Viszlát seniorok!” búcsúzás lett. A népes tábor fáradtan ugyan, de törve nem, hazafelé indult, közben pedig mindenki magában vagy hangszalagjaitól telhetően hangosan skandálta: „ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!”

158 PécsiBölcsész - IV / 1 | Tatay Eszter | Száll a gólya táborára


Nyolc év tömény rázkódás Interjú mindenki koktélosával, Alfie-val en nagy sikere volt, hatalmas érdeklődést váltott ki a bálozókból. Ezt követően kértek fel egy újabb pult működtetésére, immár a Sörházban. Januártól elkezdődött ott is a munka, így alakult, hogy az életem ritmusát májusig Pécs, aztán nyárra Siófok, aztán szeptembertől megint Pécs váltakozása határozta meg. Egy nyár erejéig voltam a Kanári-szigeteken is melózni. Egy idő után azonban elfogyott a pénzem, és onnantól kezdve hiába a szigetvilág és az óceánpart. Ekkor jött kapóra, hogy szóltak, itt az ICWiP, én pedig hazajöttem. Ez 2007-ben volt talán. PB: Mi volt a legdurvább koktél, amit valaha kevertél? Most induló sorozatunkban a karon tevékenykedő ismerős-ismeretleneket szeretnénk kicsit reflektorfénybe állítani. Első írásunkban nem mást, mint Alfie-t, a Szenes Klub kedvenc mixerét ismerhetitek meg, feltéve, ha hírhedt mojitójánál messzebb szeretnétek keveredni ebben a történetben. PécsiBölcsész: Hogy robbant be az életedbe a mixerkedés? Alfie: Immár nyolc-kilenc éve vagyok a pultban. Az egész történet gyökere egy főiskolai barátságig nyúlik vissza, mikor egy albérletben éltem Pesten egy jó cimborámmal. Teljesen átlagos nap volt, mikor ez a cimbora hazaállított, hogy van egy mixersuli, amit érdemes volna megnézni, hiszen inni szeretünk, a piák érdekelnek, miért ne érne meg egy próbálkozást? Ezt követően indult be igazából a dolog, otthagytam a bankot, ahol addig dolgoztam, mivel nem ment egyszerre a suli, bank, mixerkedés, plusz a magánélet. Mint minden munkában, itt is nehéz volt pályakezdőként elhelyezkedni, de gyakorlatszerzés címen szerencsére rengeteg helyre vitt minket dolgozni a gyakorlatvezetőnk. Megfordultunk tévés rendezvényeken, esküvőkön, céges bulikon. Annyira megtetszett a dolog, hogy a következő évben, mikor szóltak, hogy nyílik egy hely Siófokon, ahová kellene egy üzletvezető, már nem volt megállás. Bedarált a meló és az éjszaka. PB: Tehát mostanra gyakorlatilag ez főállássá vált? A.: Igen, mondhatjuk. A PTE BTK gólyabálban debütált anno az első koktélpult, aminek meglepő-

A.: A legdurvább koktélt Siófokon kevertem, amikor dán fiatalok tértek be hozzánk. Annyi biztos, hogy északi népekként ők azért szeretnek és tudnak is inni. Az említett srác kikérte az ottani legerősebb, Lamborghini néven futó, 6-7 összetevőt tartalmazó, rétegelt módon készített, és meggyújtva fogyasztandó koktélunkat. Kikérte, megitta, aztán vártuk, hogy mikor dől ki, de nem, mert jött egy újabb adagért. Ez addig-addig ismétlődött, hogy a bő másfél órát követően már az ötödiket fogyasztotta. Az utolsónál annyit mondott, hogy jó-jó, de neki ennél valami ütősebb kellene. Ekkortól datálhatjuk a Killer nevű, abszintot és Spitz rumot tartalmazó ital megszületését. Mondtuk neki, hogy erre a ház vendége, de nem ér rosszul lenni. Bármilyen hihetetlen, amilyen lendülettel megitta, úgy ment is tovább. PB: Távlati tervek? 70 évesen is koktéloznál még? A.: Megtenném szívesen, de sajnos az élet nem így működik itthon. A vendéglátásban kb. 10 év az, amit betölthetsz úgy, hogy még élvezed, amit csinálsz. Én a nyolcadikat taposom, és néha már kezdem magamon észrevenni, hogy nem olyan kedvvel állok a pult mögé, mint ezelőtt. Amit nem értek igazából, az az, hogy itthon a vendéglátást mint szakmát leminősítik egyes emberek. Külföldön ez nem jellemző. Ott családok számára is lehetséges, hogy ebből tartsák el magukat, de itthon nincs meg ehhez a szakma súlya. A fásultságot kell valahogy elkerülni, van még pár nagyobb egyetemi, városi rendezvény, ahol, ha ott van az ember, még felpezsdíti. Talál valamit, ami kihívást jelent, nem napi rutint. Visszatérve a távlati tervekhez, most vagy eltűnök hirtelen, vagy maradok még pár évet Pécsett.

PécsiBölcsész - IV / 2 | Lenthár Balázs | Nyolc év tömény rázkódás...

159


Massif Attack Betámadnak a Shen Kick Nagy valószínűséggel nincs olyan PécsiBölcsész olvasó, aki ne hallott volna már a Punnany Massif nevű zenekarról, hiszen a srácok neve az elmúlt pár év során gyakorlatilag eggyé vált a minőségi pécsi zenével. Frissen elkészült második, Shen Kick című duplalemezük kapcsán beszélgettem Felcser Máté MC/producerrel és Piszkár Bálint DJ-vel. PécsiBölcsész: Milyenek a korai visszhangok? Felcser Máté: Nagyon pozitívak. És ami a legmeglepőbb, hogy nemcsak a hallgatói visszajelzések, de az eladások is igen jók, ami nagy dolog, mivel ma Magyarországon effektíve nincs lemezeladási forgalom. Az Alexandra lemezeladási listáján harmadik, míg a MAHASZ összesített listáján a tizennyolcadik helyen debütált a Shen Kick.

utóbbi időben a Punnany. PB: Jól veszem észre, hogy az új hanganyaggal, illetve a nagyzenekaros koncertekkel sokkal inkább az egész bandát szeretnétek középpontba helyezni, mint a két MC-ből és a DJ-ből álló magot? P.B.: Igen. Szeretnénk, ha az emberek zenekarként ismernék meg és ismernék el a csapatot, és nem csak az úgymond frontemberek kapnák meg a kiemelt figyelmet. F.M.: A november végére elkészülő „Nincsen Zsé” című klipünkben is többek között ezért fog az egész zenekar szerepelni. Azt szeretnénk, hogy minden tag a magáénak érezze a Punnany Massifot. A most készülő számainkon már sokkal jobban érződik a csapatmunka. A zenészek elkezdték belevinni a saját ötleteiket a dalokba, és ez nagyban megkönnyíti a produceri munkámat.

PB: Elégedettek vagytok az elkészült anyaggal? F.M.: Alapvetően igen, bár mindig van hova fejlődni. Elsősorban egy erkölcsös gondolkodásra nevelő lemezt akartunk készíteni a Shen Kickkel, ami úgy érzem, sikerült is. Sok olyan dolog fogalmazódik meg a szövegekben, amivel szerintünk tisztában kellene lennie egy mai fiatalnak, ám sajnos ezek egy része nem mindig olyan alapvető számukra, mint ahogyan gondolnánk. Piszkár Bálint: Nekem is tetszik a lemez, de úgy érzem, élőben már sokkal jobbak vagyunk, mint felvételen. Zenekari szinten nagyon sokat fejlődött az

PB: A Shen Kick is igen szép skáláját prezentálta a különféle zenei stílusoknak… FM: Igyekeztünk, de én még mindig úgy érzem, hogy kissé egyhangú lett a lemez. Az új megjelenésünkön szinte már megbotránkoztatóan szélsőséges dolgok lesznek hallhatóak. Most éppen egy roma népzenét írunk át, de lesznek metálos, bedurvulós számok is. PB: Ezek szerint konkrét céljaitok vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen irányban szeretnétek változni, fejlődni? P.B.: A cél az új kislemez és a klip mellett jelenleg az, hogy rendszeresen, heti három-négy alkalommal tudjunk próbálni. Minden a csoportkohézión múlik. Szerencsére mindenki látja, hogy jelenleg tart valamerre a dolog, ezért nem sajnálunk egyre több és több energiát fektetni a zenekarba. F.M.: Igyekszünk értékes, jó zenét csinálni. Sajnos az, hogy ma Magyarországon valaki ismert és futó zenekar, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy jó is. Legtöbbször ez mindössze annyit jelent, hogy kön�nyen emészthető, illetve jobb esetben talán azt, hogy jól van tálalva. Ezen kellene túllépni. PB: Mikor láthatjuk a Punnany Massifot legközelebb Pécsett? F.M.: A lemezbemutatónk november 12-én lesz a felújított ZION-ban.

160 PécsiBölcsész - IV / 2 | Pál Balázs | Massif Attack - betámadnak a Shen Kick


Gyár kilátással Volt egyszer egy Pécs Előző hónapban az inkább kulturális ikonnak tekinthető Huszárik mozit ismerhettük meg, e havi történetünk a Gyárról szól, mely már egy igazi kilencvenes évek eleji underground klub volt. A bizonyos körökben országosan ismert helyről az alapítóval, Hoffmann Henrikkel beszélgettem. Ahhoz, hogy hitelesen el tudjuk mesélni a Gyár történetét, muszáj megemlítenünk jogelődjét, a Panorámát. Egy családi házból, illetve annak 155 négyzetméteres pincéjéből fabrikált szórakozóhely. Egy ideig borozóként, majd a Kispál és a Borz próbatermeként, végül klubként működött. A rendre teltházas bulik közönségét javarészt az ekkor induló irodalom-esztétika szak első bölcsészei, valamint az építészek adták. A programszervező Lovasi András volt, aki olyan zenekarok pécsi debütálását szervezte ide, mint az Üllői Úti Fuck vagy a Pál Utcai Fiúk. „Aki akkor a magyar undergroundban számított, mind volt itt” – mondta el Hoffmann Henrik. „Emlékszem, egyszer volt egy szabadtéri koncert is. A Kispál lépett fel és a szó szoros értelmében mindenhol emberek voltak. Azonban, lévén lakóövezet közepén voltunk, tízesével jöttek a feljelentések. Megígértük, hogy ez volt az utolsó.”

Idővel minden a helyére került, és a Gyár magára öltötte jellegzetes indusztriális ábrázatát. A koncerteket itt is Lovasi szervezte, így a repertoár stílusában nemigen változott a Panorámához képest. „Volt néhány érdekes koncert. A PUF például többször lejött egy ún. esztrádműsorral, ami úgy nézett ki, hogy négy órán keresztül játszottak, háromszor tíz perc szünettel. De volt VHK is, ami nagyon nagy szó volt akkor, hiszen körülbelül négyszer annyiért jöttek el valahova, mint mondjuk Deák Bill.” Ezek a koncertek rendre kihasználták a hely 500 fős befogadóképességét. Az érdekes az volt, hogy ezek az általában 25 és 35 év közötti látogatók nagy százalékban ismerték egymást és a tulajokat. „Volt olyan este, ahol az volt a fura, ha valaki fizetett a szeszért.” Valószínűleg ennek a rendkívül családias, de éppen ezért kicsit kötött atmoszférának hatására esett meg, hogy a hely óriási népszerűsége ellenére megszűnt. Legalábbis eredeti formájában. 1990 végén ugyanis tartottak egy punk előszilvesztert. A PICSA ugyan többször fellépett, de ez a buli átszakított egy gátat, melynek köszönhetően olyanok is felfedezték a helyet, akik eddig nem is tudtak róla. A hely szelleme megváltozott, Hoffman is megvált a klubtól, amiből ezután rock klub lett. Ebben a formájában ’95-ig üzemelt, de az már egy másik történet.

1990 szeptemberében a Panoráma valószínűleg elektromos zárlat miatt kigyulladt, és szinte teljesen leégett. Novemberben a tulajdonosok rátaláltak a Bázis építőipari vállalat egyik teherautó-összeszerelő műhelyére, mely a mai Árkád területén állt; az akkor már használaton kívüli termet némi bérleti díj fejében megkapták. A nyitóbulit az engedélyezési nehézségek ellenére megtartották, azonban másnap az önkormányzat műszaki osztálya behívta magához Hoffmannt. „Elmondtam, hogy egy ajtó miatt nem kaptunk engedélyt, de a hely már nyitva van. Erre érkezett a mai világban elképzelhetetlen válasz: jó, csak tartsunk be minden mást, és békén hagynak. Így is történt.” A nyitás estéje is érdekes történet. Még délután megjött Pestről az Andersen zenekar, akik, mikor meglátták a sóderhalmot a teljesen fűtetlen terem közepén, hazamentek. Miközben a szervezők a pótzenekarral (Fehérlófia) egyeztettek, bejelentkezett az ÁNTSZ. „Megmondtuk, hogy az a mosdókagyló, ami most a földön van, estére üzemben lesz, illetve korábban befalaztunk egy 10-15 centis slagdarabot a falba, és biztosítottuk őket arról, hogy onnan majd víz fog jönni. Megvolt a pecsét.”

PécsiBölcsész - V / 2 | Göbl Zsombor | Gyár kilátással - volt egyszer egy Pécs

161


Művészek és jogászok szomszédságában A Zsolnay Negyedbe költözik a BTK A májusi kétségek után ma már biztosnak tűnik, hogy a BTK két tanszéke – a Kommunikáció- és Médiatudományi, valamint a Szociológia – is kiköltözhet a Zsolnay Kulturális Negyed E25-ös épületébe. Így a bölcsészek régi és új campusában is kisebb lesz a zsúfoltság. A kommosok és szocosok a művészetisekkel karöltve a város másik végén, a jogászok, közgazdászok és a Tudásközpont szomszédságában folytathatják tanulmányaikat az EKF hagyatékaként díszelgő új komplexumban. Májusi számunkban már cikkeztünk arról, hogy a PTE a Zsolnay Kulturális Negyedben is épületeteket kaphat, ám akkor az egyetem és a város közötti megállapodás kérdésesnek tűnt. Imhof Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója akkor kifejtette, hogy az egyetem nem kívánja felrúgni a várossal kötött szóbeli megállapodást, pusztán arról volt szó, hogy az eredeti koncepcióban szereplő intézmények között – Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Filmtudományi és Vizuális Kultúra Szeminárium, Művészeti Kar – akadt olyan, amely iránt az érdeklődés a hallgatók irányából az évek során csökkent, így felmerült, hogy más tanszékeket költöztessenek át. A városnak és az egyetemnek a Zsolnay Negyedre vonatkozóan konkrét szerződése jó ideig nem volt. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, és dr. Bódis József,

a PTE rektora végül 2010. szeptember 17-én írta alá a tervezett költözés hátterét biztosító előszerződést. A végleges kontraktus megkötése jelenleg folyamatban van, ezt követően fogják véglegesíteni a pénzügyi vonatkozásokat, jelesül, hogy mennyiért fogja bérelni az egyetem a Zsolnay Negyed körülbelül 14 000 négyzetméteren elhelyezkedő egyetemi területét. Ezt megelőzően a BTK vezetése óvatos volt a költözés kérdésében. A Zsolnay Kulturális Negyed terve 2006-ban készült el az EKF projekt keretein belül. A negyed Pécs városközpontjától keletre, a Budai külvárosban helyezkedik el egy 7 hektárnyi ipari területen. A tervek kidolgozásának kezdetén városi-kormányzati szándék is volt, hogy az egyetem is kapcsolódjon be az új városrész kulturális életébe. A költözés nemcsak arról szólna, hogy az intézetek szedik a sátorfájukat, és áthurcolkodnak A-ból B-be, hanem a fejlődéséhez szükséges elengedhetetlen kitörési pontot jelentene. A Zsolnay Kulturális Negyed a tervek szerint olyan új központot biztosítana a városnak, ahol különleges szerepet kapna a kultúra. Ennek megfelelően a művészeti és a vizuális oktatásnak is itt lenne a helye. A szándéknak megfelelően az első biztos költöző a Művészeti Kar lett, majd további tárgyalások indultak a Bölcsészettudományi Kar néhány tanszékének átköltöztetéséről is. A kezdeti koncepció alapján a Filmtudományi Tanszéknek kellett volna költöznie, de kis létszáma miatt, és az új épület megfelelő kihasználása érdekében a kari vezetés másképp döntött. A Zsolnay Negyedben a múlt tanévek óráinak modellezését követően, hosszas egyeztetések után a választás a Kommunikáció és Médiatudomány mellett a Szociológia tanszékekre esett. Az előbbiek az egyetem legnagyobb oktatói-hallgatói létszámú szakjai között szerepelnek, melyek elegendőek ahhoz, hogy feltöltsék az új épületet. A Filmtudományi Tanszék kiköltözése elmarad, mivel velük együtt viszont már túl sokan kerülnének a negyedbe, ami által a tanszékek új elhelyezkedési helyzete nem javulna. „Érthetően egyik tanszékünk sem akar rosszabb körülmények közé kerülni, mint amilyenekkel jelenleg rendelkeznek. Volt olyan hogy a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Tanszék is költözik a Kommunikáció- és Szociológia tanszékekkel együtt, de ez esetünkben a csöbörből vödörbe klasszikus esete lett volna, hiszen így az új helyszínen alakult volna ki zsúfoltság” – fogalmazott

162 PécsiBölcsész - IV / 3 | Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Művészek és jogászok szomszédságában


dr. Fischer Ferenc, a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Arra viszont lehetőség lesz, hogy a filmesek gyakorlati képzéseit a keleti campus modern vágótermeiben tartsák meg. A BTK campusának területe megközelítőleg 14 000 négyzetméter, ám a ’90-es évek közepe óta a hallgatók száma megduplázódott. Az egyetem Rókus utcai épületében – ahol a Szociológia Tanszék is található – ez a folyamat helygazdálkodás szempontjából okozott egyre nagyobb problémákat. „A Rókus utcai épületünk helyzete fokozatosan egyre nyomasztóbb gonddá vált. Az épületen – mely ugyanakkora, mint a Zsolnay E-25-ös – kilenc tanszék osztozik 60 oktatóval, és mint már említettem, általánosságban a tanszékek, különösen a szociológia és szociálpolitika hallgatói létszáma megduplázódott. A mostani őszi szemeszterben az oktatást csak a Pollack Mihály Műszaki Kar „K” épületi termeinek igénybevételével lehetett csak megoldani. A zsúfoltság miatt a tanári elhelyezések méltatlanok, másrészt a nagy előadások funkcióinak a termek nem tudnak megfelelni, s méltatlan az elhelyezés a hallgatóság számára is” – összegezte az állapotokat dr. Fischer Ferenc. A tervezett átköltözés helyszínéül a Zsolnay Negyed E25-ös épülete fog szolgálni, amely a Zsolnay Vilmos úton, az új híd mellett található. A negyed ös�szterülete megegyezik a BTK mostani campusának területével, melyből a Művészeti Kar területét leszámítva mintegy 2 400 négyzetmétert vehet birtokba a BTK.

rádiós, a nyomtatott, valamint az elektronikus sajtó szélesebb körű szakmai gyakorlatára. A kiköltözés számtalan előnye mellett természetesen bizonyos hátrányokkal is jár. Egyes fórumokon kérdésként merült fel, hogy a BTK tanszékei között hogyan lehet problémamentesen megoldani a továbbiakban a hallgatók mozgását. Dr. Fischer Ferenc lapunk kérdésére a témában elmondta, az egyetem olyan buszkörjárat indítását kezdeményezi, mely a mostani nyugati és a bővülő keleti campus között közlekedne. Ezzel megoldódna a többszakos hallgatók problémája, valamint a Tudásközpont is egyszerűbben elérhetővé válna. A költözés dátuma a BTK tanszékei szempontjából még nem biztos, de annyi tudható, hogy a műszaki átadás 2011 őszén lehetséges. A Művészeti Kar hallgatói következő tanévüket már a Zsolnay negyed falain belül kezdhetik meg. Szíjártó Zsolt, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, májusi számunkban kifejtette: „egy nagyon izgalmas térben és helyszínen, egy kulturális negyed pezsgő életében tudná magát megjelentetni a kar, nagyon nagy előny lenne presztízs szempontjából is. Ha ebből a BTK ki akar maradni, az hatalmas öngól. Sohasem jó elzárkózni, folyamatosan keresni kell az új lehetőségeket, kapcsolódási pontokat”.

Az épületben a tervek szerint helyet kap egy 140 férőhelyes előadóterem, melyet az igények felmérését követően a kari vezetés kérésére az eredeti 107 férőhelyről bővítenek erre a kapacitásra. Az előadóban – mely filmvetítésre is alkalmas lesz – konferenciák és egyéb egyetemi rendezvények kaphatnak új helyszínt, illetve más tanszékeknek is lehetőségük nyílik majd nagyelőadásokat tartani, hogy az ideális kihasználtságot fenntarthassa az intézmény. A tetőtérben kialakításra kerülő vágó- és munkaszobákkal a Kommunikáció és a Filmtudományi Tanszék hallgatói kapnak végre minőségi gyakorlati helyszíneket. Mint Szijártó Zsolt, a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék tanszékvezetője elmondta, a tanszék jelenlegi épületében a kommunikáció szakos hallgatóknak a gyakorlati oktatás lebonyolítására nem áll rendelkezésére elég tér. Ezért is fontos, hogy az E25-ös épületben lehetőségük nyílik a

PécsiBölcsész - IV / 3 | Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Művészek és jogászok szomszédságában

163


A netes kultúra szakrális ünnepei Egy év az agyament világnapok jegyében A világhálón hatványozottan szaporodó világnapok tükrében egy alternatív szociológiai univerzum körvonalazódását figyelhetjük meg. Az alábbiakban kísérletet teszünk – persze a teljesség igénye nélkül – jövőbeni netes világtörzsünk szakrális hétköznapjainak felderítésére.

Július 17-én ünnepelhetjük a misztikus sárga malac napját, melyet két princetoni matematikusnak köszönhetünk, akik a 17-es szám tulajdonságait elemezték, majd miután mindketten kissé beleőrültek a munkafolyamatba, előálltak a sárga malac napjánk ötletével. Fura egybeesés a hónap utolsó napján a fogyatékosok tudatosságnapja és az orgazmus napja.

Januárban nem bővelkedünk világnapokban, említésre méltó azonban a pingvin-tudatosság világnapja 18-án. Ezen a jeles napon próbáljuk beleképzelni magunkat a pingvinek életébe, viseljünk feketét és fehéret, vagy látogassuk meg valamelyiküket az állatkertben némi hallal felszerelkezve. 21-én ülhetünk tort a „legszomorúbb nap” örömére. Cliff Arnal brit pszichológus, a depresszió specialistája hatváltozós matematikai képlettel határozta meg a legborúsabb hangulatú napot. 2011-ben legalább péntekre esik a dátum, szóval a hét végének betetőzéseként eggyel kevesebb okunk lesz szomorkodni.

Augusztusban rögtön egy különösen izgalmasnak ígérkező világnappal indítunk, 5-én rendezik meg a nemzetközi sörnapot, amit magától értetődően sörivással honorálunk. A hónapot a rendhagyó számítógépes továbbképzés keretében a „versenyeztesd a kurzorod az asztali ikonok körül”-nappal zárjuk.

Februárban az általános Valentin-napi őrület előtt ünnepelhetjük a nemzetközi Darwin-napot (a legszerencsétlenebbek megindító halálesetei) 12-én, majd rögtön utána az általános felebaráti szeretet sötét árnyékával a szívünkben a „Hibáztass valaki mást!”- napot, ami tökéletes felütéssel szolgálhat a másnap elszabaduló rózsaszín borzalomhoz.

Szeptemberben rögtön a szemeszter kezdete előtti általános káosz idejére esik a „késs el valahonnan”-nap, ezt követi az orrtúrás világnapja Benjamin Franklin édesapjára emlékezve, aki szerint „piszkálhatod az orrodat, piszkálhatsz másokat, de nem piszkálhatod mások orrát”. Az angolszász ünnepek fokozatos begyűrűzésével az október nagyrészt a Halloweenről és mindenszentekről szól, de 30-án „a kísértetjárta hűtők éjszakáján” is kalandozhatunk a kollégiumi és albérletes hűtők legmélyebb bugyraiban.

Márciusban rögtön a hónap első napján négy világnap is van: a nukleáris fegyverek elleni harc, a polgári védelem és az önpusztítás elleni tudatosság világnapjához némileg bizarr módon társul a malacnap. Említést érdemel még a kínos pillanatok napja (03.18.), a hóemberégetés napja (03.20.), az alvás világnapja (03.21.) és az alapítsd meg a saját ünnepedet nap is (03.25.).

Novemberben és decemberben az általános karácsonyi őrület a világnapok számában is tükröződik. November 2-án rendezhetjük meg a „tervezd meg a sírfeliratod”-napot, 3-án a nemzetközi klisénapot, vagy 19-én a viccesen hangzó, de komoly mondanivalóval rendelkező vécénapot. Decemberben említést érdemel az egy napra eső ninja- és a fürdőkádparty-nap, illetve a hónap utolsó előtti napján a bacon-nap.

A kötelező április elsejei viccelődés után szinte rögtön belecsöppenünk a nemzetközi párnacsatanapba, 23-án a „könyvet és a szerzői jogokat” ünneplik, ugyancsak erre a napra esik a „beszélj úgy, mint Shakespeare”-nap. Május első péntekén rendezik meg a nadrágnélküli napot (a zokni nélküli világnapot pedig május 8-án), 25-e pedig Douglas Adams előtt tisztelegve a nemzetközi törölközőnap.

A statisztika kedvéért Magyarországon jelenleg tizenöt államilag elismert ünnep, és 64 emléknap van a kimondottan egyházi vonatkozású ünnepek nélkül, tehát kis fejszámolással körülbelül 50-60 „normális” hétköznapunk marad egy évben, még akkor is, ha a fentebb felsorolt agyatlan ünnepeknek csak a töredékéről igyekszünk valamilyen módon megemlékezni. Isten hozott mindenkit a jövőben.

Alliteráló világnapokban bővelkedik a június: 18-a a nemzetközi piknik- és pániknap is egyben. Ugyanebben a hónapban van a mindenkori angol királynő hivatalos születésnapja és a spamellenes világnap is.

164 PécsiBölcsész - IV / 2 | Bán Attila | A netes kultúra szakrális ünnepei


„Mondd meg, hogyan maszturbálsz, s megmondom ki vagy!” Mohácsi & Mohácsi: Francia rúdugrás Mint tudjuk, tetteiről ismerszik meg leginkább az ember, azonban némely cselekedetét a keresztény neveltetés (vagy a prüdéria?) hatására jobban szereti zárt falak között végezni, egyedül. Vagy ketten, vagy sokan. De semmi esetre sem beszéli ki idegenek előtt. Mohácsi János és Mohácsi István új darabja, a Francia rúdugrás pont a kendőzött, a sötétbe száműzött Erósz féktelenségét varázsolja a nézők elé három felvonásban, bő három órában, egy szerelmi sokszögbe ágyazva. Az alapszituáció a következő: Pál (Zayzon Zsolt), egy multinacionális cég magas beosztású, türelmetlen alfahímje és vezetője, valamint kedves neje, a háztartásbeli, butuska Adrienn (Kovács Mimi) egy vidéki kúriába érkeznek párterápiára, házaséletük rendbehozatala végett. Felvigyázójuk és lelki vezetőjük Goldmark Ernő (Ottlik Ádám) pszichológus, a szexuálterápia felkent doktora, esendő keveréke egy gurunak és egy pánnak. Módszere – idegen párok beszélik ki intim életüket önmaguknak és neki – azonban „nem várt fordulatként” gyorsan felborulni látszik, mivel a másik páros, a céltudatos és munkamániás Tünde (Györfi Anna) és férje, a málé Tibor (Széll Horváth Lajos) jó ismerősei a másik duettnek, mondhatni testi-lelki jó barátok, kívülről-belülről ismerik egymást. Igencsak mélyen, ugyanis a párosok titokban egymás szeretői. Az eddig is kusza helyzetet az első felvonás végére még jobban összekeveri a hangos és autótörős belépővel megérkező Vera (Märcz Fruzsina), aki Pál titkárnője, szeretője, és Ernő tanítványa. A második felvonás maga a bonyodalom, alkohollal és szexuális segédeszközökkel felvértezve zavarja egymásra pszichológusunk a házasokat, akik mondvacsinált okokat használnak ki hitvesük elkerülésére, bevetve minden titkos fegyvert: japán lámpaernyővel történő bűvész trükkön át teraszon sutyiba cigizésen keresztül az ágy alatt és párnahuzatban való bujkálásig bezárólag. Azonban a végső, buja titkot Vera adja ki Ernőnek, majd a guru-pán a többieknek mondja el. A francia rúdugrás. Ami nem olimpiai versenyszám, hanem olyan pozitúra, melyet, ha jól követnek el, a nők egy életre magukhoz láncolják a férfiakat, de ha

rosszul, akkor az a férfiak életébe kerülhet. A második rész végére egy villám kézzelfoghatóan és képletesen is kilövi a biztosítékot, utat engedve egy kokainban és alkoholban fürdő bacchanáliának, ahol mindenki mindenkivel összefekszik. Az utolsó nagyjelenet a másnapos reggelt mutatja be, sok fejfájással, veszekedéssel, fájdalomcsillapítóval, no meg kibékülésekkel. Mindenki rátalál boldog párjára, még a házigazda is, majd közös lubickolással kezdenek újra egymásra hangolódni, azonban a végére is maradnak még turpisságok. Aki már járt Mohácsi-előadáson, tudhatja, fergeteges és leleményes nyelvi humor, szóösszepasszolás, illetve szókifacsarás várja, elferdített szólásokkal, össze nem illő jelzőkkel megspékelve. Ezekhez jönnek még a gegek, a különféle helyzetkomikumok, karikírozások, zenei betétek, amelyek alaphangon is megágyaznak a kiváló szórakozáshoz. Ez a mű ebből a szempontból nézve nem is lóg ki a Mohácsi-galaxisból, azonban hatását tekintve kissé elmarad nagy elődjeitől. Hosszúnak érezzük a három felvonást – viszont ez a francia bohózat alapkövetelménye –, némelyik geg egyszer jó, viszont sokadjára már elsikkad. A találó jelmezek, a díszlet, a színészi játék ezeket az apróbb hibákat azonban feledteti, hiszen hat ember véresen komolyan vett mókázását láthatjuk a színen, gyönyörű mimikával, hanggal, tudattal. Mindezek tetejébe jólesik kimondva hallani azokat a problémákat, melyek a legtöbb embert foglalkoztatják – kimondatlanul is.

PécsiBölcsész - IV / 3 | Vidó Gábor | Mondd meg hogyan maszturbálsz s megmondom ki vagy

165


Jogbiztonság helyett érjük be jóindulattal Kiiktatva a magyar Alkotmánybíróság parlamenti többség jogot formál arra, hogy a nehéz pénzügyi helyzet megoldására alkotmányellenes normákat alkothasson”, ez a volt köztársasági elnök szerint a társadalom jogállamiságba vetett hitét teheti tönkre. Ön mit gondol erről? Dr. Chronowski Nóra: Egész pontosan Sólyom László arra utalt, hogy súlyos hiba a ’89-es alkotmányt és a rendszerváltozás eredményeit bűnbakként beállítani, amelyek között ott az Alkotmánybíróság (Ab) is. Így legitim módon kormányozni nem lehet. Ez a hozzáállás az új alkotmánnyal kapcsolatos bizalmat is megingatja. PB: Az Ab jogköreinek mostani szűkítése után csak abban az esetben vizsgálhatja az adó-, vám- és járuléktörvényeket, valamint a költségvetést, ha azok bizonyos alapjogokat – például az élethez, emberi méltósághoz, vallásszabadsághoz való jogot – sértenek, de például az alapjogok között nincs felsorolva a tulajdon szentsége. Ezzel lehetővé vált akár alkotmánysértő törvények beiktatása is. Mi erről a szakma álláspontja?

A kormánypártok november 16-án nagyobb ellenállás és hangosabb társadalmi tiltakozás nélkül feljogosították magukat az alkotmány megsértésére, illetve az alaptörvényt is sértő rendelkezések kedvük szerinti elfogadására. A magyar jogállamiság gerincét képző Alkotmánybíróság korlátozásáról dr. Chronowski Nóra alkotmányjogászt, a PTE ÁJK docensét kérdeztük. PécsiBölcsész: Sólyom László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán az alkotmányozásról szóló pódiumbeszélgetésen úgy fogalmazott, a „jogállami kontroll szükségességének megkérdőjelezése a jogállami létre hoz súlyos veszélyt, és hogy gyakorlatilag arról van szó, hogy a

C.N.: Az alkotmánymódosítás első változata október 26-án arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság hatásköreit szűkítsék, és olyan törvényekről, amelyek tárgyában népszavazást sem lehet tartani, ne nyilváníthasson véleményt, és ne folytathasson az Ab felülvizsgálatot. Ezt követően az indítványozó is felismerte, hogy ez nagyon súlyos ellentmondásokhoz vezet a szabályozásban, és akként változott meg a módosítás, hogy nem a hatáskört, hanem a felülvizsgálati jogkört szűkítették annyiban, hogy az indítványozó oldaláról próbálták megragadni a kérdést. Az indítványozó innét kezdve a költségvetéssel, adókkal, vámokkal, illetékekkel kapcsolatos törvények esetében csak négy alapjog – az élethez és méltósághoz, a személyes adatok védelméhez, a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz, valamint az állampolgársághoz való jog – megsértésére hivatkozhat, más okot nem jelölhet meg. A másik iránya a korlátozásnak, hogy az Ab normamegsemmisítési jogát is megszüntették az ilyen tárgyú törvények esetében, kivéve, ha az említett négy alapjoggal ütköznek. Rengeteg szakmai probléma van a megszövegezéssel. Az alkotmánybíráskodás esetében nem szoktak

166 PécsiBölcsész - IV / 3 | Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Jogbiztonság helyett érjük be jóindulattal


a szabályozási tárgy szerinti kivételeket tenni – jelesül, hogy adóról, költségvetésről, vagy vámról szóló törvény – mert az Ab a legritkább esetben vizsgál egész törvényt en bloc. Egyes törvényi rendelkezéseket vizsgál és természetesen a költségvetésről, adóról etc. szóló törvények tekintetében sem minden egyes rendelkezést. Előfordul, hogy eljárási garanciát vagy alapjogot érintő kérdést is rendez az ilyen törvény, amire már többször volt példa. Ezek viszont nem közpénzügyi tartalmú szabályok, így az Ab általi felülvizsgálat elvileg nem tagadható meg. Ebben az esetben egyértelmű, hogy a módosítás nemcsak zavaros, hanem a jogállamiság elvét is sérti, hiszen a jogállam lényege, hogy az állam a joghoz és az alkotmányhoz kötött, elsősorban az alkotmány uralma valósul meg az állam és a jogrendszer egésze fölött. Ha az alkotmány szankcióját, a normamegsemmisítési jogot szűkítik és bizonyos alapjogok – az összes többi az említett négy kivételével, például a magántulajdonhoz, a munkához való jog vagy a vállalkozás szabadsága – védetlenek maradnak, akkor ez azt jelenti, hogy az alapjogvédelem szintje az adott államban csökkent, mivel az úgynevezett közpénzügyi tárgyú jogalkotás alapjogsértő jellegével szemben nincs védelem és garancia. Ez a jogállamiságot is erodálja, hiszen az alkotmány hatékony szankcióját ez a módosítás részben kiiktatja.

PB: Az alkotmánymódosítás hirtelen jött, van arra garancia, hogy bármi mással kapcsolatban egyik napról a másikra ne tegyenek hasonlót? C.N.: Ezek után azt kell mondjam, hogy nincs ilyen garancia, hiszen a választások óta, azaz az új országgyűlés megalakulása óta nyolc alkalommal és 15 témakörben már változott az alkotmány. Ezek között volt olyan, ami a kormányzati szerkezetet alakításával függ össze, ez tulajdonképpen minden kormányzatnak úgymond szíve joga, de volt olyan, amely alapjogot érintett, mint a vélemény-, a szólás- vagy sajtószabadságot, ez megint csak kritizálható. Akadt, ami szakmai igényt elégített ki: a jogalkotás, jogformálási rendszer szabályozása kapcsán, amivel nincs baj. Tehát nem mondom, hogy mindegyik alkalommal gyanús, helytelen vagy vis�szaélésszerű volt az alkotmány megváltoztatása. Az Ab hatáskörének szűkítése ellenben azért sem volt elegáns, mert kimondottan szankcionáló jellegűnek tűnt. Amint a végkielégítések 98%-os adójáról szóló Ab-döntést kihirdették, másfél óra múlva már benyújtották a törvényjavaslatot. Ez ismételten nem jogállami megoldás. PB: Más országokban volt példa hasonlóra?

PB: Azonkívül, hogy megpróbálják befoltozni a költségvetési hiányt, van racionális válasz, hogy miért történt a módosítás?

C.N.: Nem.

C.N.: Nyilván az a jogalkotói szándék, hogy a közpénzügyi tárgyú jogalkotásnak ne legyen akadálya, „kerékkötője” az Ab. De a közpénzügyi tárgyú jogalkotás elég tág fogalom, hiszen nyilván a magán�nyugdíjpénztári befizetések átirányítását szabályozó törvény sem állta volna ki az alkotmányossági próbát, hacsak nincsenek benne olyan garanciák, amik biztosítják, hogy később ezeket a befizetéseket kompenzálják. Tulajdonképpen nagyon sokféle alapjog korlátozható költségvetési eszközökkel – remélhetőleg nem ez a szándék.

C.N.: Nem… nem, nem, nem. Más országokban eleve nem ilyen könnyű módosítani az alkotmányt. Többféle garancia is van, egyrészt van, ahol népszavazáshoz kötik az alkotmánymódosítást, vagy bizonyos alkotmányi rendelkezéseket érintő módosítást kötnek népszavazáshoz. Van olyan állam is, ahol, ha alkotmánymódosítást akarnak, azt a parlament megszavazza, majd ezt követően új parlamentet kell létrehozni, és ha a következő parlament is megszavazza, akkor léphet csak hatályba – ez a „két ciklus” garancia.

PB: A szabályozás mennyire sodorja veszélybe az alkotmányosságot, magát az alkotmányos rendszert? Mennyire leszünk fék nélkül?

Továbbá más országokban vannak úgynevezett megváltoztathatatlan rendelkezései az alkotmányoknak, úgynevezett örökkévalósági klauzulák. Ilyen van pl. a német, az olasz, a francia, a norvég, a görög, a cseh vagy a román alkotmányban is. A jogállamiság, demokrácia, az adott állam berendezkedése, az emberi méltóság, és az alapjogok védelme azok, melyek nem változtathatók, módosíthatók. Úgyhogy más országokban nem ilyen könnyű alkotmányt módosítani, ezért nem is gyakorlat.

C.N.: Szerintem a potenciális veszély nagy, hiszen ha az Ab-hatáskör szűkítése mellett elfogadott vis�szamenőleges hatályú közteher-megállapítási szabályt is hozzávesszük, akkor tulajdonképpen innentől a kormányzat jóindulatán múlik, hogy mibe nem avatkozik be. Ez megengedhetetlen, mivel a joguralom pontosan a jó kormányzás és a korlátozott kormányzás elvén alapul. A kormányzat jóindulata kevés ahhoz, hogy az ember valóban bízzon abban, hogy tényleg csak az úgynevezett „pofátlan” végkielégítések esetében vetnek ki 5 évre visszamenőlegesen közel 100%-os adóterhet.

PB: Ez egyáltalán nem bevett módszer?

A másik pedig, ahol van alkotmánybíráskodás – szinte minden európai államban van alkotmánybíráskodás valamilyen modellben –, ott a korlátozás az indítványozók körében szokott megjelenni. Azért széles a magyar Ab hatásköre, mivel nagyon sok eljárását

PécsiBölcsész - IV / 3 | Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Jogbiztonság helyett érjük be jóindulattal

167


bárki kezdeményezheti. Európában ez sem tipikus, viszont az olyan kivétel, hogy egyes törvények fölött nincs alkotmánybírósági kontroll, az egyáltalán nem tipikus, hiszen ekkor bizonyos törvényeket hierarchikusan a többiek fölé helyezünk, ezeket nem lehet ellenőrizni, ezeknek nem kell alkotmányosnak lenniük. Ilyen, a törvény tárgya szerinti kivételezés nem elfogadható. A politikai kommunikációban megjelent, hogy például Finnország is jogállam, pedig nincs is Ab. Ez nem teljesen igaz, mert van alkotmánybíráskodás, csak nem elkülönült szerv végzi, hanem a rendes bíróságok. Minden bíróságnak joga van a törvények alkotmányosságát megvizsgálni, és ha alkotmányellenesek, akkor jogukban áll, hogy ne alkalmazzák őket. Igaz, hogy a skandináv államokban a 90-es évek óta alakult ki igazából ez a bíróságok által gyakorolt alkotmánybíráskodás, ritkán alkalmazzák a törvény félretételét, de ezek más politikai kultúrájú államok. Ott sem a törvényhozónak, sem bárki másnak eszébe nem jut alkotmányellenes jogszabályt hozni, hiszen nagyon nagy az alkotmány tisztelete, és törekszenek arra, hogy semmi módon ne sértsék meg.

alkotmánymódosítást majd meg lehet nehezíteni, több garanciához lehet kötni, viszont annak érdekében, hogy addig is lehessen ezt az alkotmányt fejleszteni, úgymond módosítani, ezért csak a 2/3-ot írták elő. Abban a ciklusban már nem került napirendre az új alkotmány. 1994-98 között megkezdődött az alkotmányozás, de nem fejeződött be sikeresen, megállt az elkészült koncepciónál. Nem a 2010-es az első 2/3-os parlament, hiszen 1994-ben a koalíciós kormányt is 2/3-os parlamenti többség támogatta. Tehát ha akarták volna, akár el is fogadhatták volna az új alkotmányt, azonban tettek egy gesztust, 4/5-höz kötötték az alkotmány koncepciójának tárgyalását a parlamentben, hogy az ellenzék nélkül ne lehessen alkotmányozni. Ez egyértelműen demokratikus gesztus, viszont így nem lett akkor új alkotmányunk. A rendelkezés hatályban volt egészen 2010 nyaráig, amikor indoklás nélkül hatályon kívül helyzeték az alkotmánybírák jelölésére vonatkozó szabály módosítása alkalmával.

PB: Elképzelhető az, hogy a kormány innentől kezdve, ha akarja, elviekben alkotmányellenesen tud majd adókat kivetni és pénzt elvonni a társadalomtól? C.N.: Elvileg ez lehetővé teszi, persze. Gyakorlatilag nyilván nem tesz ilyet a kormány. Egy jó kormány nem akarja a választói bázisát elveszíteni. PB: Azt szokták mondani, hogy Magyarországon azért ilyen könnyű az alkotmányt módosítani, mivel a rendszerváltozást követő időszak során meg akarták hagyni a lehetőséget az utólagos módosításokra. Valóban ez áll a háttérben? C.N.: Igen. A ’89-es megállapodás szerint – ami a preambulumban is tükröződik – az országgyűlés az alkotmány szövegét ideiglenesen, az új alkotmány elfogadásáig határozta meg. A rendszerváltás idejében valójában benne volt a hangulatban az, hogy hamarosan új alkotmányt fogadnak el, de a ’90-es évek elején a parlament el volt foglalva az aktuálpolitika kérdéseivel. Valószínűleg úgy gondolták, hogy hamarosan úgyis lesz új alkotmány, amelyben az

168 PécsiBölcsész - IV / 3 | Bálint Dávid, Várnagy Szabolcs | Jogbiztonság helyett érjük be jóindulattal


Amikor a szavak ölnek Chuck Palahniuk: Altató

Magyar fordításban is megjelent Chuck Palahniuk („polanik”, igen, aki a Harcosok klubjával tört be a köztudatba) ötödik regénye, Altató címmel. Újdonságról azonban csak a magyar változat esetében beszélhetünk, a regény eredetileg 2002ben jelent meg Lullaby címen. Egy nehezen kategorizálható, horror-, illetve romantikus regényként is emlegetett minimalista műről lesz szó. Romantikusnak persze csak abban az értelemben romantikus, mint az író hírnevét megalapozó debütáló írása, vagy bármelyik másik regénye (például a szintén színvonalasan fordított Láthatatlan szörnyek). A történet alapötlete egyszerű: a szavak ölhetnek. A fiktív fegyver egy afrikai altatódal, amellyel éhezés idején altatják a kicsiket. Elég, ha elszavalod, és aki hallja, halott. Elég, ha magadban elhadarod, és akire gondolsz, halott. Távoli emberekkel, bűnözőkkel, idegesítő közszereplőkkel végezhetsz készakarva, vagy éppen a szeretteidet gyilkolhatod meg véletlenül. A négy főszereplő ezt a kis versikét és a hozzá tartozó egyéb varázsigéket igyekszik felkutatni. Az Államokat átszelő útjuk során állandó hatalmi harcokat vívnak egymással egy autó szűk terében. Hamar kirajzolódik egy Simpsonéknál is diszfunkcionálisabb család képe. A regény fő témája Palahniuk saját szavaival is ez, a hatalom megszerzésére irányuló állandó próbálkozás és küzdelem. Az Altató születéséhez azonban egy ennél konkré-

tabb gondolat, egy történet is kapcsolódik. Palahniuk édesapja meggyilkolását, illetve a tettes halálra ítélésében vállalt szerepét dolgozta fel a regényben olyan karaktereken keresztül, akik képtelenek saját gyászukkal megbirkózni, illetve akik bárkit és bármit megváltoztatnának, akár elpusztítanának, hogy saját utópikus világukat megteremtsék. 1999-ben az író édesapját és annak barátnőjét a nő féltékeny volt férje lőtte le. A börtönviselt férfi egy randevú után követte a párt. A nő lakásában Fred Palahniukot hason, Donna Fontaine-t hátba lőtte. Mindketten meghaltak. Chuck Palahniuk terápiás céllal azonnal nekilátott a történet kidolgozásának. A regény stílusa – a Palahniuktól megszokott és elvárt módon – minimalista. Rövid, tömör, az élőbeszédet imitáló mondatokkal fogalmaz. Végig hatásos, ébren tartja az érdeklődést, nincsenek unalmas részek. Itt is vannak ismétlődő szerkezetek és szlogenek, csakhogy apu/Joe belső szervei és indulatai helyett a főhős most szállóigéket, az egyes szereplők által megfogalmazott bölcsességeket ismétli újra és újra, amíg bele nem ég a memóriánkba, és esetleg át nem mászik aktív szóhasználatunkba. A történet fordulatos, árulások és ármánykodások tarkítják, akár egy karib-tengeri kalóztörténetet. Van minden: véletlen emberölés, szándékos gyilkosság, túlvilág, tudomány, nekrofília, varázslat és újságírás. Ezúttal a „sokk-író” nem egyetlen megrázó csavarral örvendeztet meg minket a képzeletbeli „vége” felirat felé közeledve, több kisebb adagban kapjuk a meglepetést. A lényeg mégsem ez: a regényt az árnyalt érzelmek, a belső feszültség, a bonyolult viszonyrendszer érzékletes tükrözése teszi igazán érdekessé és izgalmassá. Általában van valami ismerős mozzanat, amelyet kicsiben, a saját életünkben már éreztünk. Valami mélyen emberi, miközben a történet már messze jár az ember- és természetfeletti birodalmában. Akinek Palahniuk akár egyetlen könyve is tetszett, és tudni akarja, mennyire fájhatnak a szavak, vagy mi rosszabbat tehetünk szeretteinkkel, minthogy megölnénk őket, olvassa el. Aki Death Note rajongó, és kíváncsi egy másfajta, mégis hasonló elképzelésen alapuló, emberfeletti erővel támogatott világmegváltó történetre (még a manga megjelenése előttről), annak a mű szintén erősen ajánlott.

PécsiBölcsész - IV / 3 | Kovács Réka | Amikor a szavak ölnek

169


Mégsem leszünk otthon karácsonyra Állóháború FTV fronton Megmerevedni látszanak a frontok a Felsőoktatási Törvény tervezett reformja kapcsán. Mint kiderült, a korábban üdvrivalgással beharangozott újdonsült egyetértés keretében elfogadott dokumentumok – alapelvek és problématérkép – semmilyen gyakorlati megoldással nem szolgáltak a ténylegesen vitákat kirobbantó, szakmailag is kritizált pontokon. Az ügyben előállt információhiányt szerkesztőségünk az illetékesek felé intézett nyílt levéllel próbálta feloldani, később a vitában résztvevő felek is jelezték nyilatkozataikban, hogy a neuralgikus pontok tényleg nem kerültek elő az eddigi megbeszélések folyamán. Amint azt a kormany.hu-n február 9-e óta elérhető felsőoktatási alapelvekkel és problématérképpel foglalkozó anyagból és az azt felvezető szövegből megtudhattuk, mindenki egyetértett abban, hogy „a magyar felsőoktatás a közjót szolgáló intézményrendszer, a minőségi felsőoktatás az ország versenyképességének hajtóereje. Küldetése a nemzet szellemi és gazdasági fejlődésének megalapozása, célja a versenyképes tudás átadása, az emberiség tudásának gyarapítása, az egyén és a köz boldogulásának elősegítése.” „Az oktatás színvonala általában csökken, az oktatói és hallgatói teljesítmények színvonala egyenetlen.” További megállapítások, hogy a fejkvóta alapú rendszer negatívan befolyásolja az oktatás színvonalát, illetve hogy a bolognai rendszer bevezetése átgondolatlan volt. Kiderült, hogy egy országban élünk Az egyetértés ennek függvényében nem tekinthető meglepőnek, pusztán arról van szó, hogy a felek megállapították, hogy ugyanazon ország felsőoktatásának megreformálása a cél. Szerkesztőségünk nyílt levelében mi is hangsúlyoztuk, hogy a magyar felsőoktatásnak tényleg szüksége van változásra, azonban nem mindegy, hogy milyen irányba, milyen megoldások mentén. A vita ezen állt és áll, érdemben a helyzet nem változott. Nyílt levelünk kérdésével konkrétan arra szerettünk volna választ kapni, hogy a jogalkotó szándéka szerint a vizsgaalkalmak száma és az érdekképviseletek kérdése beletartozik-e a tárgyalások során elfogadott alapelvek egyetemi autonómiára vonatkozó

passzusába. Ez azért volt fontos, mivel Nagy Dávid HÖOK elnök úgy nyilatkozott, hogy őket arról biztosították: „a hallgatók által korábban kifogásolt kérdéseket várhatóan intézményi hatáskörben rendezik, a részleteket a további egyeztetéseken finomítják”. Ezzel szöges ellentétben áll dr. Hoffmann Rózsa államtitkárasszony február elseji nyilatkozata az mno.hu hírportálon: „Határozottan ellenzi, hogy ezt a kérdést az egyetemi autonómia keretei közé helyezzék. Ahol ugyanis erős a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) a lazaságot állandósítani akaró álláspontját osztó hallgatói lobbi, ott nem a minőséget szolgáló megoldás születne.” A HÖOK inkább a KIM-el tárgyalna Ezen ellentét feloldásának reményében fordultunk az illetékesekhez, a kérdésben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) sajtóosztályától a következő válasz érkezett: „A megállapodás a problématérképet és a változtatások alapelveit érintette. A levélben megfogalmazott probléma nem esik ezen tárgykörbe. Ennek, illetve az autonómia tartalmi kereteinek egyeztetése még ezt követően fog lezajlani.” Az ügyben meghirdetett egyetértéshez további érdekes adalékot szolgáltat a HÖOK válasza, melyből kiderül, a további egyeztetések során elsődleges partnernek nem a Nefmit, hanem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) tekintik, illetve készen állnak a határozottabb érdekképviseletre. „A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett találkozók és az azok alapján született dokumentumok mindenképp előremutatóak hallgatói szempontból. 2010 decemberében az oktatásért felelős államtitkársággal folytatott tárgyalások megrekedtek, azt az információt kaptuk, hogy nem lesz már érdemi lehetőségünk a koncepció további alakítására. Nagy várakozásokkal álltunk tehát a januári egyeztetések elé. Az alapelveket tartalmazó dokumentum és a problématérkép konszenzus mentén született. Ezek alapján kezdődhet a normaszöveg megalkotása, a kodifikációs eljárás. A hallgatókat közvetlenül érintő kérdésekre a kodifikáció során kapunk választ. Úgy vélem, a szerkesztőség által idézett passzus lehetővé teszi, hogy intézményi hatáskörbe kerüljenek szabályozásra. Fontosnak tar-

170 PécsiBölcsész - IV / 4 | Lenthár Balázs | Mégsem leszünk otthon Karácsonyra ...


tom megemlíteni, hogy a kodifikációs bizottság(ok) ban a HÖOK delegáltjai is helyet kapnak majd, illetve hogy ezen egyeztetések során fő tárgyalópartnernek a KIM-et tekintjük a továbbiakban. Természetesen a HÖOK készen áll a hallgatók érdekeit határozottabb eszközökkel is képviselni.” Annak fényében, hogy egyetértés a konkrétumok tekintetében nem alakult ki a felek között, erősen átértékelődik a dokumentum, mely az ígéretek szerint hamarosan a kormány asztalára kerül. Távozik a kormányos A további várható egyeztetéseket az a tény sem segíti túlzottan, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az fn.hu-nak kifejtette: „Kértem a második egyeztetés után, amikor konszenzus alakult ki a problématérkép és a jövőkép tekintetében, hogy személy szerint hadd szálljak ki az egyeztetésből.” Ez a fordulat valószínűleg felvet pár kérdést a HÖOK KIM-re építő stratégiája kapcsán. További fontos kérdés, hogy a lényegi pontokat érintő tárgyalások megkezdését meddig szeretné a kormányzat kitolni, és az időnyerésen túl valóban lehetséges-e érdemi előrelépésben bízni a reform kapcsán? Másrészt szintén központi kérdés, meddig tart a HÖOK türelme, hiszen az időhúzás ebben az esetben nem látszik mást szolgálni, mint az elégedetlen hallgatói tömegek távoltartását. Az utóbbi időszak kormányzati kommunikációját elnézve (lásd Széll Kálmán Terv, Semmelweis Terv) úgy tűnik, végül mégiscsak revideálnunk kell véleményünket a Hoffmann Rózsa által korábban asztalra rakott dokumentummal kapcsolatban, hiszen – ha nem is értünk egyet vele – legalább konkrétumokat és valós cselekvési tervet tartalmazott, melyet kialakítója elő is tudott értelmesen adni. A tartalomról természetesen azóta is parázs vita folyik, ami elengedhetetlen a társadalom életét ilyen mértékben befolyásoló kormányzati szándék esetében, azonban vitatkozni csak olyan dologról lehet, amely túlmutat azon a kommunikációs konfettihajigáláson, amit a többi átfogó „reform” kapcsán mostanában tapasztalhattunk.

PécsiBölcsész - IV / 4 | Lenthár Balázs | Mégsem leszünk otthon Karácsonyra ...

171


PAX-100 és ami mögötte van viszont vezető beosztásban maradt), Mayer Mihály püspök úr pedig személyes ellentétekkel magyarázta Wildmann szembenállását. Az ügy 2006-ig vezethető vissza – mondta el lapunknak Wildmann János, aki 2009-ig a PTE BTK-n volt oktató –, ugyanis a főszerkesztő ekkor már egyszer személyesen a püspök tudomására hozta a különböző visszaélésekről szóló híreket, azonban Mayer ezekről tudomást sem vett. Wildmann ezután Ternyák Csaba érseknek írt levelet, aki akkoriban Rómában volt a papi kongregáció titkára. Érdemi választ erre sem kapott, helyette megtudta, hogy az érsek figyelmeztette személyével kapcsolatban az egyházmegye vezetőit. Ezt követően írt több vatikáni kongregációnak is, míg végül 2009-ben tudta meg, hogy a Szentszék irányából folyik egy vizsgálat, melynek végeredménye 2010 őszére volt várható. Wildmann szerint ez az eredmény éppen Wolf Gyula 2010. szeptemberi felmentése volt.

Szűken véve múlt év szeptemberétől tart a Pécsi Egyházmegye fennállásának botrányokkal és feljelentésekkel tarkított legsötétebb fejezete, melynek során az eddigi megyéspüspök lemondott, a gazdasági igazgatót felmentették, több százmilliós hiányra derült fény, jelenleg pedig a pápa által kinevezett ideiglenes apostoli kormányzó vezeti a püspökséget. Az első „bombát” dr. Wildmann János, az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője robbantotta, mikor 2010. szeptember 17-én leközölte lapjában – meg nem erősített forrásokra hivatkozva –, hogy az egyházmegye gazdasági igazgatójának, Wolf Gyulának felmentése összefügghet a Szentszék által vizsgált gazdasági és szexuális visszaélésekkel. Ezen vizsgálat meglétét határozottan cáfolta a Pécsi Egyházmegyei Hatóság, ők egészségügyi okokra hivatkoztak Wolf felmentése kapcsán (érdekes, hogy az egyházmegye gazdasági ügyeit intéző kft.-nél

Október végén azonban egy ismeretlen személy 40 rendbeli feljelentést tett Mayer és Wolf ellen a megyei főügyészségnél és a Nemzeti Nyomozó Irodánál, többek közt gazdasági, szexuális visszaélésekkel és zsarolás elkövetésével vádolva őket. Erre válaszul a püspökség kiadott egy közleményt, melyben kijelentették: „… az Egyházmegye vezetése bűnt nem követett el.” A megyei főügyészség már másnap – október 27-én – elrendelte a nyomozás megkezdését, azonban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a püspökséggel fennálló jó kapcsolatokra hivatkozva nem vállalta a megbízatást, így ezt a Legfőbb Ügyészség a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaira bízta. A november 9-ei bejelentésig az MTI szerint nem történt nyomozati cselekmény. A kialakult ügy kapcsán a helyzet tisztázását kérve írt nyílt levelet november elején dr. Papp Lajos, a szívcentrum korábbi igazgatója a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, azonban a testület válaszában kijelentette, vizsgálatra ők nem, csak az Apostoli Szentszék jogosult. November végén két újabb feljelentés érkezett (az egyik az egyházon belülről), amelyekben állami támogatások visszatartásával, valamint egy paksi ingatlan jogtalan és ellentételezés nélküli átvételével vádolták meg a püspökséget

172 PécsiBölcsész - IV / 4 | Vidó Gábor | PAX-100 és ami mögötte van


és a Fény Kft.-t. A társulásba az egyházmegye szervezte ki gazdasági tevékenységét még 1993-ban. A kisebbségi (4%) tulajdonos Wolf Gyula volt, a többségi (96%) tulajdont egy alapítványon keresztül (az egyházmegye által 1992-ben létrehozott és közhasznú minősítést kapott Gaudium Nostrum Alapítvány) áttételesen Mayer Mihály bírja. Azért áttételes a rendszer, mivel Mayer az alapítvány kuratóriumi elnöke, így ő véglegesít mindenfajta műveletet a Gaudiumnál, amely többségi tulajdonosa a Fény Kft.-nek, ergo ő a fő döntéshozó. Bár a szárnyra kapott – több éves – szóbeszéd szerint gazdasági ügyekben Wolfé volt az utolsó szó a püspökségben. Wolfot a beadványban – több más közt – homoszexuális zaklatással is megvádolták, ezt jelentősen árnyalja az a két, az Egyházfórum 2010/4-5., és 6. számában megjelent nyílt levél, valamint riport, amelyeknek szereplői anonim, a megyében szolgáló katolikus papok voltak. Ők mindketten kijelentették, hogy a püspökségen már évek óta napirenden voltak pedofíliával kapcsolatos, illetve zaklatási ügyek, azonban ezek meglétét a megyéspüspök rendre elutasította. Ezen ügyekben többször is érintett volt a gazdasági igazgató. Idén január 19-én Mayer XVI. Benedek pápánál lemondott tisztségéről, helyére ideiglenesen Veres András szombathelyi püspök került apostoli kormányzóként. Veres februárban megvált több munkatársától, majd felméretve az egyházi vagyont, a kihasználatlan ingatlanokat és használati cikkeket (többek között Mayer PAX-100 rendszámú szolgálati BMW-jét és Wolf Alfa Romeóját) árverésre bocsátotta. Az intézkedés oka az volt, hogy az egyházmegye volt könyvelője is feljelentést tett sikkasztás, nagy értékű csalás ügyében. A tavalyi költségvetésben 203 milliósra rúgott a hiány, a volt vagyonigazgató alatt pedig hamis könyvelést, úgynevezett „feketekasszázást” alkalmaztak.

Ebben kifejtette, hogy ellene „médialincselés” folyik, ahol az ártatlanság vélelmét sem adják meg neki, és őt mint püspököt, „lehet-e bármikor, bármivel vádolni, bármivel rágalmazni, vagy van-e személyi méltósága” és „ezt a személyi méltóságot becsülik-e”. Wolf Gyulával kapcsolatban elmondta, már kispap korától személyesen ismeri. Hozzátette még: „soha nem vettem észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel, vagy eltette volna, vagy elrakta volna.” A gazdasági visszaélésekkel kapcsolatban viszont azt nyilatkozta, hogy azokat neki mint megyéspüspöknek lenne jogosultsága kivizsgálni a hivatalos szerveken túl, mivel minden egyházmegye önálló. A fiktív számlák és hamis bizonylatok kérdéséhez csupán ennyit fűzött hozzá: „Nem tudok ilyenekről.” A szexuális zaklatások kapcsán pedig csak annyit mondott, mivel nem kíván senkit rágalmazni, hogy: „Tessék bizonyítani!” Arra a riporteri kérdésre, melyben azt firtatták, ki kereste meg őt azzal, hogy az egyházmegyében problémák vannak, ez volt a válasza: „Ezt a nevet nem mondom ki. Mindenki tudja, de én nem mondom ki.” A helyzetet talán az új megyéspüspök kinevezése enyhítheti, azonban arra a döntésre, hogy a három esélyesnek tartott jelölt közül (Bíró László tábori püspök, Székely János és Udvardy György esztergomi segédpüspökök) ki lesz az egyházmegye új feje, a legóvatosabb becslések szerint is csak tavasszal derülhet fény.

Február végén minden baranyai templomban felolvasták az apostoli kormányzó levelét a hívőknek, amelyben kijelentette: „a sajtóban is tárgyalt esetek nem mindegyikében ért bennünket alaptalanul a vád”. A kedélyek megnyugvását nagyban befolyásolhatja azonban, hogy Mayer püspök, két hónappal csöndes lemondása után, március elején kizárólagos interjút adott a Hír TV Célpont című műsorának.

PécsiBölcsész - IV / 4 | Vidó Gábor | PAX-100 és ami mögötte van

173


Magyar államférfiideál vagy csak vad geszti bolond A XX. századi magyar történelem ellentmondásos politikusairól indított portrésorozatunk második részében gróf Tisza Istvánt fogjuk bemutatni. Megnézzük, hogyan válik a jobboldalon a baloldal elleni küzdelem mártírjává az az ember, akit az ellenoldal véleménye szerint a legsúlyosabb felelősség terhel Trianon miatt. Gróf Tisza István háború előtti tevékenységének megítélése a baloldalon Amekkora hévvel és odaadással a baloldali gondolkodók védeni szokták gróf Károlyi Mihályt, legalább akkora engesztelhetetlenséggel támadják Tiszát. Már életében megosztotta a közvéleményt, és ebből a baloldallal többször közösséget vállaló „nyugatosok”, élükön Ady Endrével (neki köszönhetjük a „vad, geszti bolond” elnevezést), alaposan kivették a részüket. Tisza közismerten megalkuvásmentes, az 1867-es alapokra helyezkedett dualista szemléletmódja sok ellenséget szült. Ezek között természetesen a különböző baloldali platformok képviselői is jelen voltak, akiknek szemében Tisza politikájában a legnagyobb szálkát az általános választójog elvetése jelentette. Lényegében a szárnyait bontogató proletariátus és a századelőre egyre inkább politizálni kezdő parasztság nagy tömegeit kizárta az ország ügyeinek alakításából, magyarán soha nem is akart a nép érdekében kormányozni. Tiszára nem vetett jó fényt az obstrukció letöréseként az ellenzék parlamentből való többszörös kivezettetése sem, olyannyira, hogy egy ellenzéki képviselő a Justh-frakcióból többször rálőtt a teremben, mely golyónyomok máig látszanak az Országház elnöki emelvényén. A parlamenten kívüli baloldali ellenzék Tisza legnagyobb bűneként könyvelte el, hogy következetesen szétveretett minden szocialisták által szervezett sztrájkot és tüntetést, mely akcióknak több halálos áldozata is volt. A szociáldemokraták Tisza-gyűlölete teljes mértékben érthető, hiszen egy olyan pártról van szó, amelyik kis sarkítással a Bethlen-Peyer paktumig a legalitás határán táncolt, így országgyűlési jelenlétre esély sem volt, ezért parlamenten kívüli eszközökkel kellett képviselniük politikai akaratukat (ezek voltak azok a munkástüntetések, sztrájkok, amiket Tisza rendre szétve-

retett). A háború alatt és után A kortárs baloldali média – elhallgatva azt a tényt, hogy Tisza sokáig ellenezte a háborút – összemosta alakját a háborúval. Jelenkori kritikusai hivatalban maradását kérik rajta számon, hiszen ha nem értett egyet valamivel, miért nem mondta le? Ehelyett Tisza miniszterelnök maradt egészen 1917 közepéig. Ebben az időszakban már-már túlnő Ferenc Józsefen és IV. Károlyon, hiszen a baloldalon tudni vélik, ő volt az, aki megakadályozta IV. Károly különbékéjét 1917-ben. A kiugrás megtorpedózásán túl a magyar szupremácia végsőkig való védelme, illetve az általános választójog bevezetésének ellenzése torkollt a háború elvesztésébe és a trianoni békeszerződésbe. Nem is csoda, ha ezek hatására néhány, a háború borzalmaitól elkeseredett kiskatona az őszirózsás forradalom győzelme után meggyilkolta. A baloldal Tisza István személyét, nacionalizmusát és konzervativizmusát támadva, nem nézve az általa képviselt liberális gazdaságpolitikát, egyszerűen csak prefasisztának könyveli el. „Minden a Sorsé, szeressétek, Őt is, a vad, geszti bolondot, A gyujtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyként rongyot. Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közösse.” (Ady Endre: Rohanunk a forradalomba) Tisza István a jobboldalon A jobboldali közemlékezet elsősorban gróf Tisza István markáns antikommunista életfelfogását szokta kidomborítani, valamint, amit a baloldal bűnként a fejére olvasott, a különböző, szocialisták által szervezett tüntetések szétveretését. Ez érthető, hiszen a későbbi 1905-ös majd 1917-es oroszországi események a tiszai politikát igazolják azok szemében, akik nem voltak elragadtatva a társadalom rohamos balratolódásától. Többen kiemelik Tisza előrelátását, mert a kerékkötő ellenzék minden obstrukciójának dacára keresztül tudta vinni a véderőreformot, melynek következtében – igaz, már csak a huszonnegyedik órában – a Monarchia hadseregét megerősítették és modernizálták. A demokratikus hata-

174 PécsiBölcsész - IV / 4 | Lenthár Balázs | Magyar államférfiideál vagy csak vad geszti bolond


lomgyakorlás nem túl odaadó hívei az obstrukció csendőrség által való letörését is érdemei között tartják számon (akkoriban nem volt szabályozva a képviselők felszólalásának időtartama, így az ellenzék azzal próbálta a kormány határozatképességét csorbítani, hogy az üléseket „agyonbeszélték”). Tisza ódzkodását az általános választójogtól pedig azzal magyarázzák, hogy a nemzetiségi tömegeket, valamint a felforgató baloldali eszmerendszerek képviselőit próbálta távol tartani a politikától. A háború alatt és után Jobboldali tisztelői objektívebben vizsgálják világháborús szerepét, mint kritikusai. A baloldali támadásokkal szemben igyekeznek hangsúlyozni, hogy Tisza István magyar miniszterelnök volt és nem az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, tehát a háborúba lépés felelősségét nem túl sportszerű ráhárítani. Kiemelik a háború idején Tisza következetes magatartását a birodalomban található fogyasztási cikkek (élelem, tűzifa stb.) elosztásának területén, melynek hatására Ausztriában az elégedetlenkedők hajlamosak voltak „magyar uralomról” beszélni. A jobboldali vélekedés nyilvánvalón abszurdnak tartja azt a vádat is, hogy Tisza lett volna az az ember, aki megakadályozta IV. Károly béketapogatózásait, már csak azért is, mivel pont ő javasolta Lengyelország Németországhoz való csatolását (kárpótlásként Elzászért), amiről a király biztosította a franciákat, hogy amennyiben rajta áll, úgy azt megkaphatják. A miniszterelnöki posztról való távozása után Tisza nem vonult vissza duzzogni valamelyik birtokára, hanem ezredesi rangban a frontra indult. A jobboldali értelmezésben ez úgy köszön vissza, hogy amíg Károlyiék a parlamentben támadták a háború intézményét, illetve az antantbarátságukkal kérkedtek, addig Tisza hajlandó volt életét is kockáztatni a haza érdekében.

hogy Tisza Károlyi legkérlelhetetlenebb ellenfele volt, kijelenthető, hogy a spontaneitáson alapuló elmélet lukra futott. A jobboldalon tapasztalható Tisza-kultusznál – főleg a szélsőjobb esetén – az embernek óhatatlanul olyan érzése támad, hogy Tisza úgy került a jobboldali Pantheonba, mint Pilátus a krédóba: Károlyival való kemény szembenállása és meggyilkolása juttatta oda. A jobboldal szemében tagadhatatlanul előnyös jellemvonásain és politikai elképzelésein túl határozottan liberális bevándorlási és gazdaságpolitikát képviselt, amit érdekes módon mindkét fél igyekszik figyelmen kívül hagyni. “Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat (Tisza Istvánt) meggyilkolják, a legbutábbikat (Károlyi Mihályt) pedig megteszik miniszterelnöknek.” Sigmund Freud

Tisza István halála A baloldal Tisza meggyilkolását igyekszik szűkszavúan elintézni annyival, hogy a frontról hazatérő elkeseredett katonák csoportja végzett vele. Ez az állítás már a maga korában sem állta meg maradéktalanul a helyét, és a jobbról jövő vélemények egész sora igyekszik rávilágítani a merénylet szervezettségére. A gyilkosok minden mozdulatukat kiszámították, gyorsan és hatékonyan cselekedtek, a merénylet napján terepszemlét tartottak, meggyőződtek arról, hogy Tisza otthon van-e. Szem előtt tartva azt a tényt is, hogy a merényletet az őszirózsás forradalom győzelme napján hajtották végre, valamint,

PécsiBölcsész - IV / 4 | Lenthár Balázs | Magyar államférfiideál vagy csak vad geszti bolond

175


Akik legyőzték Dr. Államadósságot Kis országunk különös belpolitikai faunájával lassan kiérdemli, hogy a BBC méltán népszerű „Ki vagy, doki?” című scifi sorozatában nekünk szenteljen egy epizódot. A történetben egy különös figura, időben és térben utazó telefonfülkéjével változatos párhuzamos valóságokba látogat, ahol a normális életre emlékeztető, mégis kifordított, groteszk paródiát él meg epizódról epizódra. Az élmény errefelé sem lenne testidegen. Képzeljük csak el: egy ország, ahol minden új nevet kap, mivel ez az egyetlen mód, hogy a lakosság védekezzen a rájuk támadó Dr. Államadósággal szemben. Megidézik Elvist, Lisztet, kicserélik a zászlókat meg az alkotmányt, szóval mindenki teljes erőből küzd a frontvonalakon. Robog a Húsvéti Tákolmány a maga félszáz kiegészítésével, amely remélhetőleg a „polgárok földet rengető akaratát” tükrözi majd ebben a küzdelemben, ahogy azt Orbán Viktor, az ország vezetője az alkotmány kérdőívének kiértékelésekor megfogalmazta. Kitűznek egy dátumot, és április 18-ára elkészül a csodafegyver. Dr. Államadósság megfékezésére lesz itt Kúria központi bírókinevezéssel, jön a magzatvédelem, a kétharmados törvényekhez kötött gazdasági és nyugdíjszabályozás, amely annyira erős fegyver, hogy önpusztításra is alkalmas. Magában rejti az államcsőd lehetőségét a nem túl távoli jövőben. Újra készen állt a bevetésre a vármegye is, bár ennek felhasználásáról az országos Tákolmány-ügyi kamarilla nem jutott konszenzusra. Lázár János (epizódunkban is képviselő) leszavazta volna, a többiek viszont benne hagyták a haditervben, de Lázár számított a belátásra. A belátásra, mivel ebben az országban még a vidéket járó politikus atyafiaktól kapott jó tanácsa is meghallgatásra talál, ahogy Lázár János az ország távirati irodájának is kifejtette a vármegye kapcsán: „nem jó történeti aspektusai vannak. (...) Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot.”

szanálni kellene a kormányzatban a kétharmad után kialakult váteszi „a nép hangja mi vagyunk“ dolgot, ám ez nehéz konklúziókkal járhat. Például feltételezi, hogy az emberek bizonyos kérdésekről nemcsak a szavazáskor gondolkoznak és alakítanak ki véleményt, és a véleménye ezen csodás lényeknek egyes dolgokról az idő különböző pillanataiban más és más lehet. Mondjuk, ez azt vonná maga után, hogy esetleg tényleg meg kellene hallgatni az alternatívákat a világ dolgairól, és vitázni, változtatni kellene az elképzeléseken. Azonban ez már valószínűleg nem fér bele az itt-ott már most is kétmilliós képviselői bérezésbe, azért már most is megdolgoznak, ahogy elmondták. Esetleg módosíthatnánk még az adókulcson, hogy az országért keményen dolgozó elit terheit tovább csökkentsük, mert nehéz munka ez, lássuk be. De pozitív fejlemény, hogy, úgy tűnik, kezd nekünk bejönni ez a részvételi demokrácia, legalábbis vannak erre utaló jelek. Először hallhattuk, hogy az alkotmánytervezet kapcsán a kiküldött közel nyolcmillió kérdőív mintegy 11%-a, összesen 916 941 érkezett vissza. Alig hevertük ki ezt a nemzeti örömöt, az egyik szupermarket TV-s reklámjából értesülhettünk arról, hogy ott is működik a vásárlói konzultáció: „Önök döntöttek. Köszönjük, hogy több mint 200000 szavazattal segítettek a következő reklámfilm elkészítésében.“ Hiába kezdünk belejönni, nemcsak a polgári jogok és kötelességek vagy a halálbüntetés kérdése kapcsán fejtik ki százezrek véleményüket, de mindez működik immár a „spagetti, barackkonzerv vagy tampon legyen akciós” kérdésekben is. Igaz, ez csak a negyede az alkotmány kérdőíveredményének, de egy hűségkártya akcióval még az a szám is elérhető lesz a jövőben. Ráadásul fontos, hogy más civilizációknak is mintával szolgálhatunk, hiszen például a perzsa időszámítás most tart 1390-nél. Már csak 621 év, és újra elérhetik mindezt, mint mi. Lehet náluk is újra vilajet (oszmán közigazgatási egység) és sok-sok sikeres konzultáció.

Most egy másik sci-fi kedvéért kanyarodjunk el mindettől, és tegyük fel: egyes dolgok mást is jelenthetnek, mint amit egy kormány belelát. Persze, ehhez

176 PécsiBölcsész - IV / 5 | Bálint Dávid | Akik legyőzték Dr. Államadósságot


„Még élek!” Caligula főpróbája a Pécsi Nemzeti Színházban Igen, még él a zsarnok. Nem veszett ki kultúránkból, és égetőbb újra megrajzolni a képét, mint valaha, mert napjainkban is sok helyen jelennek meg zsebtürannoszok, akik ellen lázadnak vagy lázadni fognak.

gálók. Közöttük helyezkednek el a főbb szereplők: a céltudatos, ám gyanakvásában sete-suta Chaerea (Széll Horváth Lajos), világosbarna felsőben Scipio (Rusznák András), aki hű Caligulához, bár az megölette apját, és akiben az uralkodó fiatalkori képét véli felfedezni.

Harmincöt éve, 1976-ban ugyanazon a Kamaraszínház-beli deszkákon zajlott le Camus Caligula című darabjának magyarországi ősbemutatója, mint a mostani premier. Akkor a legendás, „partizán attitűddel” rendelkező Paál István állította színre a darabot, főszerepben az addig operákban játszó Holl Istvánnal, akinek szuggesztív játéka őszinte elismerést váltott ki mind a közönségből, mind az akkori kritikából (Színház, 1976. április). Az ősbemutató az egyén szabadságának határait, a felülről irányított boldogítás létszükségét, illetve az ellene kibontakozó lázadás mikéntjét firtatta szegényszínházi eszközökkel. Paál akkor így nyilatkozott: „számomra a Caligula a forradalom negatív lenyomata”. Nehéz és terhes örökség ez, azonban a mostani adaptáció Szőcs Artúr rendezésében nem kívánt párhuzamot vonni elődjével, helyette a darab abszurditására helyezte a hangsúlyokat.

Jelmezükkel üdítő színfoltként van jelen a felszabadított rabszolga, Helicon (Pilinczes József) és a súgó (Kiss Hédi), akik végigfetrengik az előadást a műfűvel borított színpadon. Pilinczes szolgája kiöregedett vadászkutyaként kaffogja el életbölcsességeit, volt gazdájának azonban következetesen végig tisztaszemű igazmondója. Hervadó virágként pompázik lilában Caesonia (Cseh Judit), Caligula szeretője, hírvivője és legfőbb támogatója. Érdekes játékot nyújt az Ügyelő (Háber János), aki minden fontosnak ítélt szöveget a szereplők kérésére bemond a hangosba, mintegy élő visszhangként, a darab vége felé vált csak át kommentátorba, azonban ez néhol már erőltetetten sok.

A címszerepben az utolsó évadát Pécsett töltő, és több súlyos alakításával a legjobb színészek között számon tartott Zayzon Zsoltot láthatja a nagyérdemű. Zayzon Caligulája egy jelképes sírgödörből emelkedik föl, szaggatott, összekevert szavakból álló mondataival egy zavarodott ember bontakozik ki – ne feledjük, nővére és szeretője, Drusilla halálával kezdődik a darab. A Holdat kívánja mint elérhetetlent, mint az egyetlen célt, amit még kívánhat, hiszen a földön – mivel ő a cézár – mindent megkaphat, és önnön boldogságának rendeli alá az államot és alattvalóit („ha az államkincstár olyan fontos, akkor az emberélet nem az”).

A tér egy focipályára hasonlít, az emelőszínpad segítségével azonban hamar sírgödör vagy sírhant is lehet belőle. A hátsó lelátó kevésszer játszik hangsúlyos szerepet, kivétel az abszolút elidegenítőnek ható focidrukker-pomponlány-ezoterikus kavalkádnál. A kivetítők használatával a rendező kizárta a színpadról a gyilkosságokat (azokat csak videón látjuk), a történet szempontjából kevésbé lényeges eseményeket is itt mutatják be, míg a lélek-test viszonylatban azt a célt is szolgálták, hogy a szereplők külső beszédeit belső monológjaik bemutatásával árnyalják. Hatásos és elgondolkodtató előadás volt, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Zayzon megformálásában Caligula – a kezdeti zavarodottsága után – hideg és kegyetlen zsarnokká válik, akinek féktelen tobzódását mind inkább nyílt ellenszenvvel fogadja a feketébe öltöztetett, a színlapon X-ként aposztrofált arctalan tömeg (Märcz Fruzsina, Györfi Anna, Bánky Gábor, Németh János). Ők egyszerre a plebs és a patríciusok, a Caligula terrorját elszenvedők és – egy ideig – kiszol-

PécsiBölcsész - IV / 5 | Vidó Gábor | „Még élek!”

177


A gyorshajtás mint fenomén Interjú Demeter Tamással turális fejlődése szempontjából is többet vártam volna. Ezen többek között a könyv- és folyóirat-beszerzést, adatbázis-hozzáférést és, mondjuk, a számítógéppark fejlesztését érteném. Mivel a teljesítményt és a kutatási eszközpark fejlődését is csekélynek gondoltam, ezért úgy véltem, hogy a pénzfelhasználás aggályosan folyt, és egy veszekedéssé fajult vita keretében az egész pályázat működését mint mispóhét jellemeztem. Ezt a jiddis eredetű kifejezést Magyarországon ritkán használjuk, ám Németországban, ahol hosszú időt töltöttem, bevett terminusnak számít. Olyannyira, hogy akár cikkek címében is szerepel. Kedvenc emlegetett példám a Stern magazinban egy orvosprofesszorral készült beszélgetés, amelyben az illető a sportorvosi szakmát jellemzi a „korrupte Mischpoke” fordulattal. Ebben az értelemben használtam én is, ami, ha magyar vonatkozást nézünk, valahol a „korrupt pereputty” közelében van. Semmilyen szándékom nem volt a projekt résztvevőinek vallási hovatartozására vagy származására utalást tenni. Annál is kevésbé lehetett, mert pontos információm sem volt a projektben résztvevők személyes kilétéről, s még kevésbé a származásukról.

Előző lapszámainkban már foglalkoztunk a humán tudományos életet 2010 eleje óta foglalkoztató „filozófus-üg�gyel”. A mostani alkalommal dr. Demeter Tamással, az MTA Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársával beszélgettünk, akire sokan az ügy kulcsfigurájaként tekintenek. PécsiBölcsész: Sok esetben a filozófus-ügy origójaként a közted és Gábor György között az MTA-n lezajlott szóváltást említik meg. Mi történt konkrétan? Dr. Demeter Tamás: Az ominózus összeszólalkozás az egyik érintett pályázat kapcsán robbant ki, amely az intézeten belül Borbély Gábor vezetésével zajlott. Ennek a pályázatnak az egyik résztvevője volt Gábor György is. E pályázatra az intézet 70,5 millió forintot nyert, amely a bölcsészkutatásokat tekintve rendkívüli mértékű. Ennek fényében a pályázattól tudományos teljesítmény és az intézet infrastruk-

PB: Említetted a pályázat összegét. Korábbi beszélgetéseinkben szó volt arról, hogy ennek a területnek a támogatása kissé elhanyagolt. Átlagos esetben mekkora egy ilyen támogatás? D.T.: Alapvetően az OTKA hivatott arra, hogy bölcsészettudományi kutatásokat támogasson. Az összegek a néhány milliótól a tizenegy-két millióig szoktak terjedni. Nagyon ritkán vannak nagy összegű kiírások is, ezek körülbelül 30-40 millió forintos támogatást jelentenek. A konfliktust kiváltó támogatás még a kiemelkedő OTKA támogatásokhoz mérten is igen magas. Ami pedig a bölcsészettudományok alulfinanszírozottságát illeti, ez alapvetően igaz, de hozzá kell tennem azt is, hogy ezeket a kutatásokat nem ilyen pályázatok keretében kellene finanszírozni. Az alapvető probléma az, hogy idehaza hiányoznak a kutatás alapvető infrastrukturális feltételei. Az országban nincs egy tisztességes könyvtár, amelyben az ország tudományos közössége számára hozzáférhetők lennének a fontos szakkönyvek, rendelkezésre állnának a megfelelő elektronikus adatbázisok, folyóiratok és még sorolhatnám. Abban az esetben, ha van pénzünk arra, hogy filozófiai

178 PécsiBölcsész - IV / 6 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | A gyorshajtás mint fenomén....


kutatásokat finanszírozzunk, az első feladatnak annak kéne lennie, hogy építünk egy olyan könyvtárat, amely minden kutató számára könnyen elérhető. PB: A pályázat hetvenmilliós kerete a kiírás szerint mire volt fordítható? D.T.: Az én ismereteim ebben a tekintetben a Magyar Nemzet cikksorozatára szorítkoznak. A szóban forgó kutatás a „Vallásfilozófia és a vallások társadalmi jelenléte” címet viselte, s amennyire emlékszem, ezt a pályázatot „társadalom-egészségügyi kutatások” címszó alatt támogatták. Mint Pálinkás József egy nyilatkozatában rámutatott: abban a pályázati rendszerben, amelyben ez a pályázat is nyert, gyakran csak verbális bravúrokkal lehet indokolttá tenni egyes pályázatok támogatását. Számomra úgy tűnik, itt is erről van szó. S különösen érdekes ez annak fényében, hogy például a Semmelweis Egyetem rektora által benyújtott, s nyilvánvalóan a témába vágó pályázatot ugyanezen kuratórium nem támogatta, bár szakmai minőségét tekintve támogatandónak ítélte. Abban az esetben, ha nincs pénz támogatni olyan pályázatokat, melyek tényleg illeszkednek a kiírásba, de van pénz olyanok finanszírozására, melyekről első pillantásra az látszik, hogy legkevésbé sem illeszkednek oda, akkor ott alighanem valami baj van a pályáztatási rendszerrel is. PB: A Magyar Nemzetben azt idézik tőled, hogy aggályosnak tartod, hogy a pályázat elnyerését követően ennek részei kiszervezésre kerültek. Pontosan mit kifogásoltál? D.T.: A probléma többszintű, és a kifogás nem tőlem származik, hanem az MTA ellenőrzési osztályának jelentéséből, valamint az intézet új igazgatója által e jelentés megállapításai nyomán felkért független jogász szakvéleményéből. Ezek szerint benyújtásra került egy pályázat, amelyben az intézet mint a kutatás lebonyolítására személyi állományát tekintve alkalmas kutatóhely szerepel. A pályázat elnyerését követően az intézet igazgatójának aláírásával mégis olyan nyilatkozatok születtek, melyek szerint az intézet nem rendelkezik a szükséges kapacitással a kutatás lebonyolításához. Ezt követően pedig részben az intézet munkatársai kerültek megbízásra, hogy vállalkozókként vagy vállalkozásaik keretében ezeket a munkákat végezzék el. Az így megbízásra került bt.-k és kft.-k között egyébként szerepel az

intézet igazgatójának családi vállalkozása is, azaz lényegét tekintve saját magát alkalmazta. A dolog jogi megítélése biztosan nem az én dolgom, de ez az egész eljárás morálisan azért vethet fel kérdéseket. PB: Sokszor merült fel az egyik oldalról kritikaként, hogy a külföldi szakmát ebben a kérdésben megvezették. Erről mi a véleményed? D.T.: Ebben a kérdésben szerintem Dennett profes�szor levele kulcsfontosságú. Vélhetően az történt ugyanis, hogy Dennettnek a történteket egy bizonyos értelmezésben előadták. Abból úgy tűnhetett, hogy politikai akció zajlik a kormánnyal nem szimpatizáló filozófusok ellen, s ezért ő – a nemzetközi szakma egy részével egyetemben – azt gondolta, hogy meg kell mozdulnia, és védelmébe kell vennie a magyarországi filozófusokat. Miután mások alkalmasint felhívták Dennett professzor figyelmét arra, hogy az a verzió, melyet kapott, minden részletében aligha adekvát, ő úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló információk fényében nem tud megfelelő képet alkotni a történtekről, s ezért visszavonta aláírását a tiltakozó nyilatkozatról. Azt gondolom, hogy ez bátor és helyénvaló lépés volt. PB: Többen hozták fel, hogy a filozófusoké egy rosszul fizetett szakma, illetve, hogy ez a számlázás és bt.-zés bevett gyakorlat az akadémiai körökben. Mit gondolsz erről? D.T.: Akik ezeket a támogatásokat kapták, azok a magyar filozófiai élet legjobban fizetett képviselői közé tartoznak (hozzáteszem: engem sem fizetnek rosszul). Kevés kivételtől eltekintve ezekben a pályázatokban nem az történt, hogy olyanoknak pályáztattak volna munkahelyeket, akiknek nem volt, de megérdemelték volna, hanem inkább olyanok kaptak megbízási szerződéseket, akiknek akár több állásuk is volt. Azt nem tudom, hogy a számlázás gyakorlata általános-e akadémiai körökben, azonban ha a kutatók olyasmiért számláznak a munkahelyüknek, amiért a fizetésüket is kapják, akkor az alighanem morálisan és jogilag is aggályos. Ezzel az érveléssel nem lehet védhetővé tenni azt a gyakorlatot, amelyről a Magyar Nemzet beszámolt. Ha valakit gyorshajtáson érnek, nem bújhat ki a büntetés alól azzal, hogy a legtöbb gyorshajtót nem fényképezik le.

PécsiBölcsész - IV / 6 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | A gyorshajtás mint fenomén....

179


A nagy fogyás A felsőoktatási reform már megszokott receptjét követik a májusi események is. A beígért új koncepcióból nem nagyon lett semmi, helyette április 13-án Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt szövegestől küldték vissza a startvonalra. Ezt követték az új részletek, új felháborodások, tiltakozások. A nagy egyetemátszervezések margóján láthattunk ideges rektorokat, illetve a kiválasztottakkal tartott közös egyeztetést is. Az állami férőhelyek biztosan csökkenni fognak, a kérdés már csak az: mennyivel?

beavatkozás mértéke, erről ugyanis még a kormányon belül sincs egyetértés, a további érintett felekről pedig még nem is beszéltünk. Ahogy a HVG ös�szefoglaló anyagában írják, várhatóan 54 ezerről 36 ezerre csökkenne az állami férőhelyek száma, azonban a Széll Kálmán Terv még ennél is drasztikusabb jövőt tár elénk, hiszen annak mentén mindössze 30 ezer férőhely maradna fenn, így lehetne megoldani, hogy az állam terhe mintegy 90 milliárddal csökkenjen a felsőoktatás tekintetében. A csökkentés természetéhez némi adalék, hogy a szaktárca és a gazdasági tárca mindeddig nem tudott megegyezni a szükséges csökkentés mértékéről.

Hoffmann-sirató

Mindez már azért is érdekes, mivel a Brüsszelnek küldött konvergencia programban még vállaltuk, hogy a mostani 23 százalékról 40-re nő a 30-34 évesek között a felsőfokú végzettségűek száma (az első Orbán-kormány idején pedig ugyanez a szám 50%-volt).

A felsőoktatás átalakításának legutóbbi megállójánál az illetékesek abban maradtak, hogy a Széll Kálmán Terv vonatkozó fejezetei kapcsán kialakult kétségeket és félreértéseket (itt is eltért az angol nyelvű fordítás a magyar eredetitől, illetve valamiért a költségtérítéses képzés megszűntetésének gondolata is ott maradt a szövegben) májusra egy letisztult konkretizált szöveggel fogják feloldani. „2011. április 13-án került kormány elé az FTV stratégiai anyagának legfrissebb verziója, melyben a KIM, az NFM, az NGM és a Nefmi álláspontjai is szerepeltek, sok kérdés esetében, mint opciós megoldások. Az eredeti szándék szerint a kormányülés döntött volna arról, melyik verzió valósuljon meg. A kormányülés és Miniszterelnök Úr azonban nem találta alkalmasnak az anyagot, ezért annak újragondolását kérte A hallgatói jogok kapcsán a Nefmi eredeti, konzervatív álláspontja mellett helyenként megjelentek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kívánalmai is. Döntés jelenleg még nincs az ügyben” – emlékezett vissza a történésekre Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. Egyes portálokon az eseményeket, némileg több plaszticitással, úgy foglalták össze a kormányülésen részt vett forrásokra hivatkozva, hogy Orbán Viktor két órán keresztül zúdított össztüzet Hoffmann Rózsára és elképzeléseire, mely alatt az államtitkáras�szonyt megrohanták az érzelmei. Később a felek természetesen normalizálták az ott kialakult viszonyt. Ezt követte a májusi káosz, melynek keretében az új FTV-koncepció némileg az okos lány ajándékéra kezdett hasonlítani, hozták is meg nem is, van is meg nincs is. Annyi biztos, ahogy a mesében is, azért a csúnyája kilátszik. Az államis férőhelyek drasztikus csökkentése már szinte biztosan borítékolható, a kérdés pusztán a

Már a korábbi stációk során is kérdés volt, hogy a tervezett csökkentések vajon mennyire csattannak majd a bölcsészképzéseken. Ebben a tekintetben a helyzet változatlan, a bölcsészettudományok képviselőire a reformot követően is szükség van. A gyakorlati megvalósulás azért még biztosan vet fel majd kérdéseket. Szép új világ Időközben az origo.hu által megszellőztetett információk mentén alakult ki némi országos pánik. A nem hivatalos koncepcióban a jelenlegi huszonkilenc egyetemből tizenkettő marad, bár ennek egy része nem vész el, csak átalakul. Például összevonnák a képző- és iparművészek oktatását. Hasonló sors várna a zenészekre és a színészekre is. A tíz állami főiskolából négy maradhatna talpon. A kiválasztás mikéntje rengeteg kérdőjelet vetett fel a szakmai-intézményi oldalon, hiszen a most napvilágot látott, de meg nem erősített tervek szerint olyan patinás hírű egyetemek is megszűnhetnek majd, mint a Corvinus Egyetem. Az események korábbi periódusában a HÖOK leszögezte, hogy támogatja az állami férőhelyek újraosztását a gazdasági érdekeket is figyelembe véve, azonban az utóbbi időszak fordulatait követően a szervezet is új közleményt adott ki: „Az elmúlt egy évben lezajlott egyeztetések során folyamatosan változott az új felsőoktatási törvény koncepciója. A kialakult vita során a HÖOK minden

180 PécsiBölcsész - IV / 6 | Bálint Dávid | A nagy fogyás


alkalommal a hallgatók érdekeit szolgáló, szakmai érvekkel alátámasztott javaslatokat dolgozott ki. Az utóbbi hetekben a felsőoktatás intézményi struktúrájának gyökeres átalakításáról szóló, alkalmanként egymásnak is ellentmondó hírek, alapvetően új megvilágításba helyezték a felsőoktatás átalakításához kapcsolódó törvény koncepciójának korábban már megvitatott elemeit is. Amennyiben a magyar gazdaság nehéz helyzete indokolttá teszi a felsőoktatás átalakítását is, abban az esetben a HÖOK azt a felsőoktatás minőségét, hatékonyságát és nemzetközi versenyképességét javító változtatásokkal tudja elképzelni. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a felsőoktatásra fordított állami források a lehető leghatékonyabban és átláthatóbban ellenőrzött módon kerüljenek felhasználásra. Az állami fenntartású intézmények számát csökkenteni célzó változtatástervezetek mögött, sajnálatos módon nem látjuk az egyes intézmények teljesítőképességét elemző, a gazdasági fejlődés tendenciáit, a munkaerő-piaci igényeket és a demográfiai folyamatokat figyelembe vevő hatástanulmányokat. (…) Az integráció indikátora tehát nem önmagában az intézményszám drasztikus csökkentése, hanem az azt eredményező, egy tudományterületen belüli képzések eloszlásának racionalizálása kell, hogy legyen” – áll a szervezet közleményében.

reményű tervek a valóságban iszonyatos káoszt és anyagi megterhelést jelenthetnek. Ez történik éppen az Állami Közszolgálati Egyetem megteremtése során is. Az intézmény elviekben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként jön létre 2012. január 1-jétől, mely a felsőfokú közszolgálati szakemberek képzési helyeként funkcionálna. A helyszín elviekben adekvátnak is tekinthető, a volt Ludovika Akadémia épülete, ahol a régmúlt időkben katonatiszteket képeztek. Eddig rendben is vagyunk, azonban a Ludovika bezárása óta az épületben kapott helyet a Magyar Természettudományi Múzeum, melyre az 1994-ben indult rekonstrukció keretében 10,5 milliárdot költöttek, és egy európai viszonylatban is színvonalas kiállítótérré alakult (a teljes befejezéshez még három év és négy milliárd forint kellett volna). Ezt most a kormány szándéka szerint kiköltöztetik, és a spórolás égisze alatt az épületegyüttest újfent átalakítják. Azonban kormányzati részről mindenkit megnyugtattak, az MTM nem szűnik meg, a Tőzsdepalotában újrakezdhetik az építkezést az átköltözés után. Tehát reform fronton gazdasági fordulatot vettek az események, olybá tűnik, hogy a fontossági sorrend a következő: legyen meg a pénz, utána pedig semmi nem zár be, pusztán átalakul.

A sajtó információi szerint ezalatt budapesti találkozóra hívták a várhatóan megmaradó felsőoktatási egyetemek képviselőit, szerencsére a PTE is a meghívottak között volt. Jelenleg veszélyeztetettnek tűnik: Szolnok, Baja, Dunaújváros, Gyöngyös, de a Fidesz egyik sikervárosaként számon tartott Kaposvár is. Szita Károly, a város polgármestere az ellenérvek felsorakoztatása során egy igen fontos, globális gazdasági szempontot is említett, amiért átgondolandó, hogy egyegy vidéki városban vajon megéri-e egy egyetemet bezárni. Lehet, hogy ezzel rövidtávon spórolunk, azonban hosszú távon a munkahelyek kisesése, a szolgáltató ipar és kapcsolódó iparágak rohamos hanyatlása jó eséllyel pénznyelővé fog változtatni egy most akár prosperáló várost is. Spórolás a’la lovarda Kicsit olyan ez, mondhatnánk, mint a szovjet Superman, az erő megvan, csak az elmélet némileg vis�szaveti a gyakorlatot. Arra pedig már vannak konkrét példák, hogy a papíron és a tudatokban akár szép-

PécsiBölcsész - IV / 6 | Bálint Dávid | A nagy fogyás

181


A Gyöngyöspata-jelenség Március eleje óta hazánk végleg felkerült az etnikai villongások kevésbé becses térképére. Ugyan már korábban is szerepeltünk rajta – gondoljunk csak az olaszliszkai eseményekre vagy a sajóbábonyi garázdaságra –, azonban ez évben jutott el az ország odáig, hogy a keletés észak-magyarországi kistelepüléseken gyakorlatilag a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai gettóit idéző hangulat uralkodik a roma és a magyar lakosság szembekerülése miatt. A kezdetek A Jobbikhoz, valamint a betiltott Magyar Gárdához több szállal kötődő, eredetileg Békés megyében bejegyzett Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrözésbe fogott 2011. március elején a Heves megyei Gyöngyöspatán. Indoklásuk az volt, hogy a helyi romák megfélemlítik a falu lakosságát, zaklatják az időseket, akik közül egy a romák miatt lett öngyilkos nem sokkal korábban. Közben Vona Gábor vezetésével a Jobbik is demonstrációt tartott a településen március 6-án. Sokat elmond a helyzetről az a tény, hogy a március közepén megtartott falugyűlésen az [origo] tudósítása szerint kitörő tapssal jutalmazták a helybeliek a polgárőr egyesület, valamint más szélsőjobboldalhoz köthető csoportosulás (pl.: Véderő, Betyársereg) megjelent képviselőit. Sokan örültek a polgárőrök jelenlétének, igaz, a rendőrség létszáma is alaposan felduzzadt a két hét alatt, amióta az ügy elkezdődött. A kormány akkor hivatalosan nem reagált a történtekre, ami azért is fölöttébb furcsa – sőt kínos –, mivel Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter 2010 nyarán azt ígérték, hogy kisöprik a félkatonai szervezeteket a színtérről, illetve hogy „két hét alatt rendet” fognak tenni. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vezetője, László Attila ezen a március 17-ei falugyűlésen jelentette be, hogy ugyan egyesülete kivonul a faluból, a járőrözés nem fog megszűnni, hiszen a helyi csoportjuk folytatni fogja azt. Az már csak hab a tortán, hogy a Véderő is maradt, meg a Betyárseregből is páran, holott ők nem bejegyzett polgárőr egyesület, így a járőrözésben való részvételük is felettébb sok találgatásra ad okot. Például, hogy a rendőrség miért nem paterolta ki a bandát a faluból, ha semmi

keresnivalójuk nem volt ott? Az a tény, hogy Eszes Tamást a későbbi cikkekben helyi lakosként említik – hiszen megvett egy portát a „cigánysorral” szinte szemben –, nem releváns a kérdéses időpontban. Kecskekő, Hegyalja A helyi romák azt kifogásolták többek közt, hogy kollektíven, mindnyájukat tekintik bűnösnek a lopások és egyéb bűncselekmények miatt, holott azokat egy három-négy család tagjaiból álló galeri szokta elkövetni. Ebből kifolyólag veszélyeztetve érzik gyermekeiket és magukat a járőröző szélsőjobbos kötelékek miatt, akik még az iskolába is bemennek. A „cigánysor” a település leglerobbantabb részén található Hegyalja utca, normális betonút nem nagyon akad, a házak legtöbbje pedig félkész állapotban leledzik. Helyiek elmondása szerint (az Index: Az ördög gyöngyös patája c. cikkében) az egész konfliktus a fentebb említett utca fölött tornyosuló, Kecskekő falu felé eső lejtőjén található hobbikerteknél kezdődött, úgy 15 éve. Nevezetesen: a Kecskekőn lévő telkeket sorra kifosztották, elloptak mindent belőlük a romák. A cigányok szerint ez nem így történt, hanem a gazdák maguk vágták ki a szőlőtőkéket/a gazdák kiöregedtek, és ezért romlottak le a hétvégi házak. Különben is, a Nógrád megyéből áttelepített romákkal van a baj, nem a helyiekkel. A magyar Ku-Klux-Klan A később eldurvuló ügy kezdeti feszültségét egy igen bájos és szánalmas eset fűszerezte, amelyben helyet kapott egy ellenzéki képviselő, egy jobboldali közszereplő, valamint a teljes magyar média, mely leközölte a nyilatkozatokat. Március 12-én izgatott hang érte utol telefonján Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselőt. Bizonyos Lakatos Márió számolt be neki arról, hogy Gyöngyöspatára fekete ruhás alakok érkeztek, köztük látta Zagyva Gy. Gyulát is – Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke –, erre válaszul Szanyi ös�szehívott egy sajtótájékoztatót, ahol követelte a kormánytól, hogy vessen véget a patai eseményeknek. Ezt az MTI, majd több magyar hírszolgáltató is változtatás nélkül leközölte. Szanyi megkérte Lakatos urat, hogy másnap hívja fel újra, és tájékoztassa. Ez meg is történt, és kiderült, hogy a magyar Ku-Klux-

182 PécsiBölcsész - IV / 6 | Vidó Gábor | A Gyöngyöspata-jelenség


Klan járt előző este Patán, hiszen felállítottak, majd meggyújtottak egy kettős keresztet a falu végén. Szanyi újabb sajtótájékoztatót hívott össze, majd ezek után fény derült Lakatos Márió kilétére: Polgár Tamás „Tomcat” volt az elkövető. Innentől számíthatjuk a települést politikai búcsújáróhelynek, ahová boldog-boldogtalan lejárt, okosakat mondani. A nagypénteki buszkaland Ezek után viszonylagos csend következett be a patai eseményekben. A feszültség ugyan megmaradt, de a legtöbben elkezdtek a lehetséges megoldásokon gondolkozni. A Szebb Jövőért polgárőrei továbbálltak Hajdúhadházra rendet és közbiztonságot teremteni, Pintér Sándorék eközben elkezdték a rendvédelmi dolgozók korengedményes nyugdíját elvenni, míg a fennforgó falucskában az élet próbálta magát visszaterelni a médiacirkusz előtti időkbe.

helyi képviselője pályázták meg. Vége? Jelenleg ott tartunk, hogy a Büntető törvénykönyvben kialakult az „egyenruhás bűnözés” fogalma; a Baranya megyei Drávapiski polgármestere is igényelte a polgárőrök segítségét, hisz a vidéki Magyarországon a rendőrség olyan, mint Isten: mindenki tudja, hogy léteznek, de senki nem látja őket. Érthető is, hisz átlagban három falu jut egy körzeti megbízottra, akinek annyira alacsony a jövedelmezése, hogy a szolgálati autóját se tudja havi szinten állandóan teletankolni. Május 15-én módosította a Parlament a polgárőrségről szóló törvényt, így mostantól csak a bejegyzési helyükön járőrözhetnek a rögtönzött rendvédelmi alakulatok. Ez valahol megnyugtató, de ne feledje senki: a gyöngyöspatai eset is kétszereplős volt.

Húsvét előtt aztán ismét borult a bili, a Véderő Egyesület – akik honlapjukon már április elején meghirdették önvédelmi táborukat a helységben – érkezésének hírére a roma nőket és gyerekeket buszkaravánra rakták, és meg sem álltak velük Csillebércig. A kormányzati és egyéb kommunikációt annyira felkészületlenül érték az események, hogy három-négy verziót forgalmazott a „kimenekítésről” egyszerre, kedvencünk a húsvéti kirándulás-verzió volt. A Véderősök meg csak pislogtak, amikor magánterületükről a készenlétisek előállították őket közösségellenes izgatásért, mivel a ruházatuk félelmet keltő volt (magánterület, hangsúlyoznánk). Természetesen ezt az egri bíróság a következő ülésnapon orbitális nonszensznek titulálta, és felmentette a vádlottakat. A bírónő a rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy ilyen jogcímen senkit sem lehet felelősségre vonni ma Magyarországon. Húsvét vasárnapjának estéjére a roma asszonyok is vis�szatértek a faluba, ennek eredménye egy megütött magyar asszony lett. Másnap, április 26-án Schmitt Pál aláírta az új alkotmányt, ezzel párhuzamosan este Patán tömegverekedés/tömegverés alakult ki három-négy jobbos és több tucatnyi roma honpolgár közt. Az eredményekről a gyöngyösi traumatológia nyilatkozott, négy sérült, egy súlyos. A patai polgármester közben lemondott, helyét Eszes Tamás, a Véderő, és Juhász Oszkár, a Jobbik

Fotó: Béli Balázs, gyöngyöspata.hu

PécsiBölcsész - IV / 6 | Vidó Gábor | A Gyöngyöspata-jelenség

183


Átmenetek Avagy hová lettek a szőrös, sörhasú alakok a szerkesztőségből ismerkedésre elég. A következő évben arra kell koncentrálniuk, hogy a korábbi két félév kóklerkedéseit bepótolják, majd az utolsó szemeszterek már a távozásról és az új életről szólnak. Ebbe pedig az újságírás, főleg a szerkesztés nagyon nehezen illeszthető csak bele. Erre a változásra akkor döbbentem rá, amikor életem első szerkesztőségijét tartottam, és felmértem a jócskán megváltozott arculatunkat. A De Factós időkből itt ragadt, a régi mentalitást képviselő írók szinte mind eltűntek, és a sok sörhasú, hangos, nehezen kezelhető és közepesen másnapos figura helyett szinte csak lányokkal találtam szembe magam, akik kedvesebbek is voltak, és a most már yolónak hívott, „élj a mának, rakenroll”-életérzés helyett jóval tudatosabban közelítettek a tanulmányaikhoz is, és az újságíráshoz is.

Korábban is az újság életének részese voltam különböző pozíciókban, majd a főszerkesztőként töltött másfél év után sem távolodtam el túlzottan a PécsiBölcsésztől, így nem tudok egy mes�szi, nosztalgikus, múltra merengő írással szolgálni, de kellő rálátásom van ahhoz, hogy a csip-csup aktualitásokból ki tudjam dugni a fejem, és ebben a félig bizarr helyzetben körülnézzek. Úgy általában a PTE korszakváltását éltem át, ami az újság mellett gyakorlatilag az egész egyetemi létünket átformálta. A BA/MA-rendszerre gondolok, ami sokkal több a kreditek újraelosztásánál – egy szemléletváltást hozott magával. Rég bezárt kocsmákban járt körbe anno a mondás: „mindenki tudja, hogy az ötéves képzés valójában hét évig tart”, és ennek megfelelően költöztek a diáktársaink Pécsre annak idején. A szerkesztőség csupa szőrös alakból állt – tisztelet annak a pár kivételnek, akiktől emberfeletti türelemre vall, hogy el bírták őket viselni – és a bölcsész életérzéshez hozzátartozott egy nyugodtság és sajátos távolba révedés. Volt idő arra, hogy az ember rájöjjön, mit is szeretne csinálni, az új készségeket kényelmesen el tudta sajátítani, és utána még akkor sem kellett igazán sietnie, ha ki szeretett volna emelkedni a többiek közül. A BA-rendszer viszont azt jelenti, hogy az újak már csak egy évig mókázhatnak, ami nagyjából csak a környezettel, az intézménnyel és az egymással való

Innentől pedig egy egészen újfajta problémával kellett szembenéznünk. A korábban nagyjából stabil gárda elkezdett gyors ütemben cserélődni, és az átlagéletkor is jelentősen zuhant. Nekünk már tennünk kellett azért, hogy legyenek embereink, és rákényszerültünk arra, hogy szervezettebben oktassuk őket, hiszen a mostani generációnak már az egész egyetemi pályafutása rövidebb, mint amennyit mi pusztán íróként töltöttünk el a PécsiBölcsésznél, mielőtt szerkesztőhelyettesek vagy főszerkesztők lettünk. Ami korábban egy öt-hat éves körforgás volt, azt a mostani érában már kettő-három alatt le kell tudnunk úgy, hogy közben fejlődünk, vagy legalábbis nem adunk lejjebb a kitaposott minőségből. A már félévente tartott házi toborzónk és újságírói képzésünk ebből a kényszerből indult ugyan, ám egy olyan tradícióvá nőtte ki magát, ami egy teljesen egyedi folt az ország hallgatói lapjai között, és végül is remek példája annak, hogy a szorult helyzetekből milyen jó dolgok születhetnek. Persze, eközben az új honlappal megnyertük a DUE országos online pályázatát, a magazinnal pedig másodikak lettünk, úgyhogy az egyetemet érintő megvonások közepette is helyt álltunk – ami persze nagyban köszönhető a PTE BTK HÖK mindig pozitív hozzáállásának. Ám a legnagyobb köszönet a stábunknak szól, és annak, hogy a magazint át tudtuk az új rendszerbe ültetni. Hiszen, fákat darálni és a préselt tetemükre nyomtatni az ebook-olvasók korában meglehetősen ódivatú dolog, de mégis sokkal sivárabb lenne pécsi egyetemistának lenni, ha nem sorakozhatna a legtöbbünk polcán egy sor PécsiBölcsész, a boltok kirakatából figyelő legtöbb magazint megszégyenítő borítókkal és remek, ráadásul hallgatók által írott tartalommal.

184 Várnagy Szabolcs 2011 - 2013 | PécsiBölcsész V - VI


185


A túlélés 1. szabálya: Szerezz tökös társat! Az élőhalottak fejlődése és megjelenítése Az elmúlt közel 100 év alatt nemcsak a vámpírok és vérfarkasok tudták magukra vonni a moziba járók figyelmét, bizony az élőhalottak, közismertebb nevükön zombik is megvívták a maguk harcát a nézők elismeréséért és szeretetéért. Az 1919es Dr. Caligari óta lényeges változáson mentek keresztül ezek a rothadó lények, és ez idő alatt képesek voltak a róluk készült filmek minden korszak és néző igényének megfelelni. Az eredeti „zombie” kifejezés a vudu vallás bizonyos szertartásaihoz köthető. A vudu mesterek állítólag képesek voltak ellenségeik hulláját életre kelteni. Ezek saját akarat híján az adott mester szellemi hatalma alatt és szolgálatában álltak, így alkotva meg egy magánhadsereget. Az élőhalottak előállítása több fázisból áll. Egyrészt ki kell hantolni a szerencsés kiválasztottat, több méreg segítségével feléleszteni egy halál közeli állapotba, majd véglegesen átvenni felette a szellemi hatalmat. A filmgyártásban egészen a hatvanas évekig meg is maradt ez a vonal, az inkább alvajárónak tűnő, karokkal egyenesen előre mutató figurákkal és parancsolóikkal.

A német expresszionizmus szívesen nyúlt a természetfeletti és egyben ijesztő karakterekhez és történeteikhez. A vámpírfilmek ősatyjával, a Nosferatuval is dicsekedhetnek, melyet 1922-ben mutattak be, de már előtte két évvel Robert Wiene megalapozta az élőhalottak kultuszát. A Dr. Caligari a címben is szereplő orvosról szól, aki egy alvajáró (Cesar) közreműködésével követ el gyilkosságokat. A turpisságra fény derül, az amúgy is szinte halotti állapotban lévő, öntudatlan, betegesen beesett arcú (amire a korabeli erős smink is rásegít) Cesart megölik, a doktort pedig elmegyógyintézetbe zárják. Az alapok tehát ebben a korai filmben is észrevehetőek, hiszen Cesar is csak mestere ráhatásával képes cselekedni, egyébként pedig fizikálisan és szellemileg sincs jelen. Az első, már kimondottan zombikkal operáló film, a magyar kötődéssel is rendelkező White Zombie, mely teljes egészében a haiti vudu kultúrát dolgozza fel. Lugosi Béla (és a már Drakulaként is megszokott bozontos szemöldöke) alakítja a zombik felett uralkodó mestert, aki az egész szigetet rettegésben tartja furcsa alattvalóival. Ez idáig csak öntudatlan emberekről beszélhetünk, ahogyan már korábban is megemlítettük, azonban az ezután következő évtizedekben már szétmarcangolt, rothadó húsú és szagú lények kerültek a vászonra. Főleg az exploitation fogalmának kialakulásával és az emberek alapvető borzongásra való egyre növekvő igénye miatt terjedtek el ezek az undort keltő és pusztulást hozó lényeket reflektorfénybe állító filmek. A túlélés 37. szabálya: Bárhol érhet meglepetés! A vudu zombiktól való elválást egyértelműsíti a tény, miszerint az élőhalottak már nem egy varázsló által kreált és mozgatott lények, hanem egy általában világméretű vírus áldozataiból és az általuk megkóstolt emberekből válnak vérszomjas zombik. A történet alapja innentől kezdve a maréknyi főszereplő túléléséről szól a mutáns betegség sújtotta környezetben. A váltás idején létrejöttek igazi keverékfilmek is, melyek a vámpírok és zombik vonásaival egyaránt rendelkező lényeket használtak gonoszként, elég csak megemlíteni az 1964-es The last man on earth-öt (feldolgozását Legenda vagyok címmel mutatták be 2007-ben), melynek főszereplője valóban az utolsó ember a Földön, akinek mindennapjai a hibrid lények előli bujkálással vagy azok megölésével telik.

186 PécsiBölcsész - V / 1 | Hajdu Mariann | A túlélés 1. szabálya: Szerezz tökös társat!


Ebben az időszakban élte a műfaj igazi fénykorát. Vannak alkotások, melyek meghatározói a hollywoodi filmgyártásnak és a ma is használt sémáknak, illetve vannak, melyeket legszívesebben csak elfelejtenénk nevetséges sminkjük és forgatókönyvük miatt. A ’80-as években igyekeztek minden igényt kielégíteni a zombifilmek terén is. A tinifilmek általános hollywoodi térhódítása miatt a rémfilmek sem maradhattak ki a sorból, a Michael J. Fox főszereplésével megjelent Az ifjú farkasember után a zombik sem maradhattak le, ezért 1987-ben bemutatták az I was a teenage zombie-t. Ezek ketten természetesen némiképp barátságosabb hangvételű alkotások. Érdekesség, hogy ugyanebben az évben jelent meg a Redneck zombies, melynek címe elég egyértelmű utalást tesz a valószínűsíthető helyszínekre és szereplőkre. Michael Jackson zombi táncosokban bővelkedő Thrillerje is az évtized és a popzene egyik ikonikus videó klipje. A túlélés 8. szabálya: Sportolj! Az elmúlt húsz évben lényegesen megváltoztak a zombik fizikai tulajdonságai is. Egy kicsit talán elcsépelt fordulattal élve, ahogy felgyorsult a körülöttünk lévő világ, és ezzel a mi hétköznapjaink is, úgy gyorsultak fel a filmekben szereplő élőholtak. Az eddigi filmekben csak elvétve találhattunk fürgébb lényeket, általában az embereknél is sokkal lassabbak voltak (köszönhetően a rothadó izmoknak, törött csontoknak stb.), így az egészséges karakterek ügyességén és odafigyelésén múlt csak, hogy táplálékként végzik-e. A vírus jelleg maradt, azonban sokkal gyorsabbak, erőszakosabbak és leleményesebbek lettek, szinte veszett ösztönlényként mutatták be őket. Napjaink filmjei között már nemcsak a vérfagyasztóan szórakoztató (28 nappal később, [REC]), hanem a humort sem megvető alkotások is szerepelnek. Az angolok egyébként is híresek groteszk, fekete humorukról, melyet a Haláli hullák hajnalának stábja is sikeresen alátámasztott 2004-ben. A Simon Pegg– Nick J. Frost páros együttműködése mindig rém szórakoztató, főleg, ha ezt egy eredeti zombifilm paródiában kamatoztatják. A film minden sémát felhasznál a kultuszból: vírus útján megbetegedett, agyra éhes lassú lények lepik el egész Angliát, Shaun és barátai igyekeznek túlélni a káoszt egy krikettütő és egy ásó segítségével. Természetesen, ahogyan minden más témába vágó filmnél, az öntudatlan

élőhalottakat fejük elvesztésével lehet csak megölni, ami, valljuk be, egy elég nagy paradoxon. Az utolsó jelenet sejtetni enged egy olyan jövőképet, melyben a zombik és az egészséges, élő emberek együtt tudnak majd létezni. Ezt a gondolatot viszi tovább a „házi” szörnyként kezelt élőhalott, Fido története (2009). Ebben az alternatív ’50-es évekbeli kertvárosban a fehér kerítéses házhoz és a háromgyerekes családhoz nem golden retriever, hanem zombi jár, egy különleges nyakörv segítségével ugyanis képesek megszelídíteni az egyébként veszélyes lényeket. A túlélés 21. szabálya: Kerüld a sztriptízbárokat! A Grindhouse produkció, azaz Quentin Tarantino és Robert Rodriguez sem maradhatott ki a sorból. Az utóbbi által rendezett, 2007-es közönségkedvenc Terrorbolygóban egy géppuskalábú lány és Rodriguez öccse próbálják megmenteni a világot a vészesen szaporodó mutáns lényektől. Hamisíthatatlan esettanulmány az exploitation zombi filmjeiről. A legaktuálisabb lényekkel felsorakozott film viszont kétséget kizáróan az éppen három éves Zombieland. Egyfajta vizuális túlélőkönyvként is funkcionálhatna a vész idején: főhősünk egy zombik lakta világban él saját szabályrendszere szerint, melyet egészen látványosan be is mutat nekünk a film során. Itt már tényleg korunk zombijait láthatjuk: nemcsak, hogy gyorsak és erőszakosak, de már képesek fejlődni a maguk szintjén, illetve az embereket leg�gyengébb pillanataikban megtalálni (kerüld a mellékhelyiséget!). Néhány éve már az irodalom is megfertőződött: Jane Austen klasszikusát átírva született meg a Büszkeség és balítélet meg a zombik, melynek – nem meglepő módon – már a vizuális adaptációját is tervezik. A nyár végén pedig Budapesten bárki jelentkezhetett a vonagló, szétrohadt testű szörnyek szerepére: az ősszel Pestre érkező World War Z stábja (Brad Pittel az élen) kereste a vállalkozó szellemű statisztákat. Nem hivatalos információk szerint majdnem háromezren jelentek meg a toborzón, kortól függetlenül. Akár csak ennek tudatában, egyben biztosak lehetünk: amíg mi lakjuk ezt a bolygót, nem lesz kérdéses a zombi filmek létjogosultsága a filmiparban.

PécsiBölcsész - V / 1 | Hajdu Mariann | A túlélés 1. szabálya: Szerezz tökös társat!

187


Pécsibölcsész, a veszélyeztetett állatfaj Ha nem állunk ki saját és mások jogaiért, bármit, bármikor megtehetnek velünk, függetlenül attól, épp ki van kormányon. A felsőoktatási törvény elleni tiltakozás nem a hallgatói önkormányzatokról és nem a Fideszről szól, hanem rólunk: arról, hogy milyen felsőoktatásban szeretnénk tanulni és dolgozni, és milyen országban szeretnénk élni.

ban nem jelenti azt, hogy ne tiltakozhatnánk, és ne kelljen tiltakoznunk a ránk és a jövőbeli hallgatókra, egyetemi dolgozókra erőltetett, sok helyen a pártállami időket idéző diktátumok ellen, hiszen, bár választások csak négyévente vannak, a döntéshozók minden egyes pillanatban elszámolással tartoznak döntéseikért azok számára, akik őket megválasztották és akiknek pénzével és egész életével gazdálkodnak.

Bő öt évvel ezelőtt, 2006 szeptemberében a zsúfolásig megtelt 48-as téren mintegy 2500 egyetemi hallgató és szimpatizáns tüntetett az akkori kormány által bevezetni kívánt tandíj ellen. Minden túlzás nélkül történelmi időket éltünk: a tüntetés előtt egy nappal került a napvilágra az őszödi beszéd, aznap este pedig először hitetlenkedve, majd egyre sápadtabban hallgattuk a híreket az égő tévészékházról Budapesten a Tandíjtalan partyn. Mindez aztán a következő hetekben el is terelte a figyelmet a tandíjról, de a 2006-os, majd 2007-es tandíjellenes megmozdulások így sem maradtak következmény nélkül, hiszen ezek nélkül a tandíj kérdése jó eséllyel fel sem merült volna a 2008. tavaszi népszavazáson. Az, hogy most ugyanaz a párt próbálja visszavezetni némileg más formában a hallgatói sarcot, amelyik az ellene való harc révén vadászott szavazatokat, túl sok szót nem érdemel: egy újabb generáció tanulja meg, hogy Magyarország mind szellemileg, mind erkölcsileg egyre lerongyolódottabb politikai elitje megérett a süllyesztőre.

A hallgatók közéleti aktivitása és egyáltalán a közélet iránti érdeklődése hosszú ideje mélyponton van mind Pécsett, mind az egész országban. Mindennek sok oka van: rengetegen undorral fordulnak el attól a nehezen minősíthető gánytól, amelyet ma politika néven művelnek Magyarországon, sokan okkal-joggal elégedetlenek a hallgatói önkormányzatok teljesítményével, és egyáltalán nem használt a bolognai rendszer sem, amely hatékonyan verte szét az egyetemi közösségeket. Ha a most történő eseményeknek bármilyen kedvező hatásuk lehet, az éppen az, hogy az egyetemi hallgatóság öntudatára ébred, és azt mondja, hogy vele sem lehet megcsinálni mindent. Ígéretes jelek már akadnak: több száz hallgató vonult ki szeptember végén egy alulról szerveződő, a Facebookon meghirdetett demonstrációra. Mindez remélhetőleg csak a kezdet.

A bizonyos feltételek és körülmények között (mondani sem kell, hogy ezek most sem állnak fent) akár elfogadható tandíj azonban csak részletkérdés most. A valóban szükséges átalakítások (korábban a modernizálás és a reform volt a trendi szó, mostanság a nemzeti és újjászervezés kifejezéseket erőszakolják meg a kormányzati kommunikátorok) ürügyén olyan felsőoktatás készül, amelyet az állam kézivezérel, ahol veszélybe kerül a tudomány politika- és pártsemlegessége, ahol a hallgatókat nem tekintik nagykorúnak. Ráadásul ez a nemzetinek csúfolt felsőoktatás egyre kevesebbeknek lesz elérhető a racionalizálás jegyében, egész szakok és karok szűnhetnek meg, köztük a pécsi bölcsészkar.

Könnyen lehet persze, hogy bármit is teszünk, a törvénytervezetet változatlan formában fogadják el, és jövő szeptembertől életbe lép a Nemzeti Felsőoktatás Rendszer. Ekkor sem kell azonban elkeserednünk. Ha most kiállunk jogainkért, az messze hangozhat, és előbb-utóbb lesz olyan politikai erő, amely meghallja. Ehhez csupán az kell, hogy ne birkaként viselkedjünk, ami pedig egyszerű, hiszen nem birkák vagyunk, hanem magyar állampolgárok, leendő értelmiségiek.

Az elmúlt másfél évben megszokott, sajátos kormányzási módnak megfelelően a kormányzati szereplők most sem hagyják zavartatni magukat a szakmai kritikáktól, és úgy általában a valóságtól, ökörszerű kitartással mennek előre. Mindez azon-

188 PécsiBölcsész - V / 1 | Stemler Miklós | Pécsibölcsész, a veszélyeztetett állatfaj


Emberpollen a forró házban Avagy hogyan döntünk etikai kérdésekben? Képzeljük el a következő helyzetet: egy olyan házban élsz, melyben néha elviselhetetlenül meleg lesz. Dönthetsz úgy, hogy a fojtogató hőségben tengeted napjaidat, csukott ablakoknál, de ezt inkább elkerülnéd, ezért olykor kinyitod őket. Ám van egy kis gond. A ház körül a levegőben apró „emberpollenek” szálldosnak, valahogy úgy, ahogy a virágpor. Ha ezek a nyitott ablakon át bejutnak a házadba, akkor rászállnak a szőnyegre, majd néhány hónap múlva egy ember fejlődik ki belőlük. Tovább árnyalhatjuk a helyzetet a következővel: mivel nem akarsz gyerekeket, hálókat szereltetsz az ablakokra, melyek kizárják a kis polleneket. De sajnos ezek a szűrők sem 100%-ig hatékonyak, ezért egy-egy néha bejut a házba. Most pedig válaszoljatok a kérdésre: ha egy pollen bejut a házba, joga van a kifejlődő kis embernövénynek, hogy használja a házadat, amíg emberi gyermekké fejlődik? Ha nem használhatja a házat, akkor nem marad életben. (A kérdést úgy is feltehetjük, hogy használhatja-e az emberpalánta a házadat akkor is, ha te ezt nem szeretnéd?) Szerinted? Ha eldöntötted mit válaszolnál erre, nézzünk meg még egy esetet, melyben az egyik személynek a másikra kell támaszkodnia. Ugyanabban a helyzetben vagy, mint az előbb, azzal az egy különbséggel, hogy a csemetének csak egy hétre van szüksége, hogy emberré váljon, nem hónapokra. Az ebben a helyzetben feltehető kérdés kicsit más, mint az előbb: nem az a fontos, hogy van-e a palántának joga használni a tulajdonodat – feltesszük, hogy nincsen –, hanem inkább az, hogy mit kellene tenned ebben a helyzetben.

tennie valamit valaki másért, és a között, hogy valaki másnak joga van valamihez. Ezt észben tartva, mit tennél a fenti szituációban? Megengednéd az ember-palántának, hogy használja a házadat egy hétig, vagy nem okozna gondot, hogy elpusztítsd, ha nem akarod, hogy használja? Ha megvan a válasz, felelj még egy kérdése: ugyanúgy döntöttél a két helyzetben? Ha nem, miért? Milyen okot tudnál felhozni amellett, hogy az egyik esetben morálisan helyes életben tartani/elpusztítani a csemetét, míg a másik esetben nem? Ha mind a két esetben ugyanúgy válaszoltál, akkor a jó hír az, hogy konzisztensen gondolkozol. Persze ez még nem jelenti azt, hogy helyesen is! Egyébként valószínűleg rájöttél a „gondolatkísérlet” során, hogy ebben a két esetben főleg az abortusz etikájáról volt szó. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatkísérletek két dologra használhatóak. Az egyik, hogy a történetek jellegük miatt segítenek megragadni absztrakt elvekkel és nézetekkel kapcsolatos problémákat. Mivel az egyes esetekben hozott döntéseidet össze lehet vetni egymással, fény derülhet arra is, ha önellentmondó az álláspontod. Például ha valaki az első esetben elfogadhatónak tartja a csemete elpusztítását, annak – konzisztencia szempontjából – nyilván a második esetben is annak kell tartania. A gondolatkísérletek segítségével nem tudunk minden kérdést eldönteni, de remek eszközök ahhoz, hogy jobban megértsük a saját és mások álláspontját.

Hogy jobban érzékeljük a különbséget, képzeljük el a következő helyzetet: Béla és Bandi testvérek. Béla kapott egy nagy halom csokit, és éppen boldogan fogyasztja őket. Bandi megkérdezi, hogy elvehet-e egyet. Ebben a helyzetben nem mondanánk, hogy Bandinak joga van venni Béla csokijából, ellenben valószínűleg úgy gondoljuk, hogy Bélának adnia kellene neki legalább egyet. Senkinek nem volna szimpatikus, ha nem adna. Egyszerűbben kifejezhetjük a dolgot úgy is, hogy különbség van a között, hogy valakinek meg kellene

PécsiBölcsész - V / 2 | Zárdai István Zoltán | Emberpollen a forró házban

189


Talán eltűnünk hirtelen A felsőoktatás új, rugalmas, finanszírozható, munka- és teljesítményalapú rendszerében ad absurdum előfordulhat – ahogy államtitkár asszonyunk mondta –, hogy egy-egy szak megszűnik egy-egy helyen. De mi lenne akkor, ha a meglehetősen vízfejű, Budapest-központú intézkedések hatására mind a 210 szak megszűnne, és eltűnnének az egyetemisták Pécsről? Hát Pécs sem lenne már sokáig. Disztópia következik. A hallgatók karok szerint gyülekeznének, ki-ki a saját szakjának sztereotípiái szerint felöltözve: tarisznyásan, SZTK-keretes szemüvegben, kiskosztümben vagy aktatáskával sorakoznának egy szép őszi délutánon. A talárkölcsönző még utoljára lehúzná a diákokat, és extra felárral árulná az XXL-es fekete lepleket, sapkákat és sapkabojtokat azoknak, akik hagyományos szimbólumokkal akarnák demonstrálni, hogy a tudás távozik Pécsről. Mások a „millió-millió-millió rózsaszál”-t énekelnék, nem tudjuk, miért. Az elképzelt egyetemi hierarchia szerint az orvosisok vonulnának először a volt Édentől keletre, vagy egyből sokkal nyugatabbra. Könnyű jazz szólna, miközben az utolsók is elhagyják a várost, ahol éltek. A pécsi művészetisek az ország amúgy is egyetlen vidéki egyetemi művészeti képzésének résztvevői voltak, így a vidéki művészeti hallgató fogalma, mint olyan, megszűnne. „Az utolsó kapcsolja le a villanyt!” – hangozna fel több helyről a Pécs-tábla elhagyásakor, és páran még nevetgélnének a régi viccen. Többen pedig az Európa Kulturális Fővárosa címmel poénkodnának, kulturális, ha-ha. „Viszlát, és kösz a halakat!” – mondaná az utolsó bölcsész, majd eszébe jutna, hogy Pécsnek még mindig nem jött össze a régóta hiányolt folyó. A mintegy harmincezer hallgató és tíz egyetemi kar eltűnésével először az ország legrégibb, immár ex-egyetemi városának építőipara lendülne fel, mivel dózerolókra nagy szükség lenne, majd a mezőgazdaság kapna szárnyakat, hiszen, hogy az intézmények teljesen feledésbe merülhessenek, helyüket fel kellene szántani, és sóval behinteni. Utóbbi amúgy munkát adhatna a téli sószóró idénymunkásoknak is, szóval rövidtávon mindenki jól járna. Kivéve persze a PTE dolgozóit, akikkel garantáltan döbbenetesen megugrana a baranyai diplomás munkanél-

küliek száma, a jelenlegi mintegy 900-1000 főről 8-9000-re, hiszen az egyetem a város legnagyobb munkáltatója. Egy részüket felszippantaná a főváros, mások disszidálnának, közmunkások is lehetnének belőlük. Ők visszatérnének a platóni gyökerekhez, és közterület-gondozás közben folytatnák előadásaikat a járókelőknek és a többi közmunkásnak, sőt előbb-utóbb a kreditrendszert is bevezetnék, és vizsgákat is tartanának a „közakadémián”, csak úgy, megszokásból. A doktori közképzésben részt vevőket pedig tiszteletbeli közdoktori címekkel is megajándékoznák, a dolgozatok önálló elkészítése sem lenne kritérium. A munkanélküliek maradéka pedig a kocsmákban töltené be az egyetemisták hagyta űrt okleveles kocsmafilozófiával, így legalább a pécsi vendéglátóipar nem sínylené meg túlzottan a változásokat. Pár év múlva Pécs városa büszkélkedhetne a legszínvonalasabb Fedél Nélkül magazinnal, amelyben az adakozók gyakran olvashatnának értekező esszéket a neokantizmusról vagy a római jog történetéről, „csak egy kis pénzért”. A felsőoktatás megszűnésével romba dőlnének a gimnáziumok is, mivel nemcsak 60%-nyi más régióból származó fiatal nem jönne Pécsre, de a 40%, aki lakóhelyén szeretne vagy tudna csak továbbtanulni, minden esélyét elvesztené, hogy diplomát szerezzen. Így az érettségizők száma rohamosan csökkenne, a kilátástalan helyzetben a szegényebb családból származó középiskolások minden motivációjukat elveszítenék a tanulásra. Pécs lenne a világ első települése, ahol csődbe megy a Tesco, mivel nem lenne több diákmunkás, aki éjszaka feltöltené az árut vagy kezelné a pénztárat. Persze fizetőképes kereslet sem maradna még a gazdaságos termékekre sem. A város gazdaságát pedig alapjaiban ásná alá a harmincezres fogyasztói réteg eltűnése, a kereskedelemtől a szórakoztatóiparig mindent bedöntene az egyetemisták hiányzó pénze. Az egyetemi kollégiumok a Magasház mintájára üresen állnának, lehetőséget adva az évenként megrendezendő ötletpályázatra, rendszeres eladásukra és visszavásárlásukra. A kísértetházak pár év múlva pedig nagyszerű díszletéül szolgálhatnának egy zombis filmnek, kár, hogy addigra majd kimennek a divatból a zombik, így csak a régi egyetemisták

190 PécsiBölcsész - V / 2 | Apró Annamária | Talán eltűnünk hirtelen


szellemei tartanának szintbulikat az edényekbe kövült lecsó és konzerv májkrémek, valamint az utolsó emlékül otthagyott, sarokban nemesedő flakon bor felett. Természetesen az üres albérletek is megszaporodnának, minden második családnak lenne egy kiadó kisszobája vagy lakása, mely szintén növelné a szellemváros-hangulatot. Az egyetem megszűnésével Pécsről eltűnnének az arab kishercegek és svéd bikinimodell orvostanhallgató lányok is, és az összes külföldi hallgató, mintegy 3000-en. Elúsznának az Erasmus-partik és velük együtt a sok nemzet kulturális és fizikai egyesülése is, valamint az álom, hogy Mézga Géza helyett egy Carter doktor lehet a jövendőbelink. A külföldi hallgatók Pécsett elköltött milliárdjai (ha tandíjat és az életre általában költött, magyar átlag feletti összeget vesszük) pedig hiányoznának a pécsi gazdaság amúgy sem túl csillogó büdzséjéből. Az olvasztótégelyből csak a tégely maradna, így az egykor multikulturális városban létrejöne a színtiszta, vagyis egyszínű Pécs. Az idetévedő turisták viszont nagy feltűnést keltenének az idegen nyelvektől elszokott városiak körében, néha egy-egy példányt be is fognának megfigyelésre, ám nem lenne, aki megfigyel, hiszen a kutatók már rég távoztak. Pécs korfája viszont tudósok kimutatásai nélkül is szembetűnően öregedne, a még megmaradó járatokon a nyugdíjas nénik már nem a diákokkal veszekednének, hogy adják át a helyet, hanem egymással. Busz pedig nem sok maradna, hiszen a harmincezer egyetemista nélkül finanszírozhatatlanná válna a városi tömegközlekedés nagy része, az egyetemi városrészeken át közlekedő járatok megszűnnének.

Az egykor színes, nyüzsgő kulturális életet élő, közhelyesen mediterrán hangulatú város éjszakai élete után a nappali is eltűnne, az elöregedő, kreatív és nyitott fiataljait és európai színvonalú képzését elvesztő várost katasztrófa sújtotta területté kellene nyilvánítani, ahol azok járnak jobban, akiket még időben evakuáltak. „Az utolsó kapcsolja le a villanyt!” – mondaná az utolsó pécsi, de ezen már nem nevetne senki.

De jó hír, hogy nem is lenne nagy szükség a tömegközlekedésre, hiszen hová is mennének az emberek? Az egészségügyi intézmények pusztulásával mindenki otthoni öngyógyításba kezdene, a kulturális események szervezők és érdeklődők hiányában pedig elmaradnának. A legendás Pécsi Egyetemi Napok és egyéb egyetemi rendezvények, színház, koncertek és kiállítások mellett a városi események is el-elmaradoznának, a Kodály Központot raktárrá alakítanák, a színházat pedig kínai bevásárlóközponttá. Az egyetem megszűnésével a város először gazdaságilag rogyna össze, majd az unalomba fullandna.

PécsiBölcsész - V / 2 | Apró Annamária | Talán eltűnünk hirtelen

191


Felsőoktatás unortodox módon Mindenképpen megfizetjük Mondhatni „izgalmas” téli időszakon van túl a felsőoktatás. A kormányzat végül nem vállalta fel, hogy az egyetemi képzés szétaprózódottságából fakadó problémákat a valós piaci igények és szakmai vélemények alapján orvosolja, helyette a drasztikus keretszámcsökkentés eszközével akarja kiéheztetni a felsőoktatási intézményeket – maradjon talpon az apokalipszis végére, aki tud. Időközben a hallgatói szerződés réme is életbe lépett sok-sok finomsággal, továbbá újra demonstrációk készülődnek. Lássuk a részleteket. Már a hallgatói szerződés megszületése is megér egy misét. A posztmodern értelmiségi jobbágyság alapító dokumentumáról már 2011. október 26-án megtörtént Navracsics Tiborral az első egyeztetés, akkor még a „virtuális hitel” címszó alatt. A HÖOK illetékesei azóta folyamatosan tárgyaltak a kényszerrel megteremteni kívánt hazaszeretet egyre gömbölyödő jogszabályáról. A tárgyalásokról menet közben nem láttak napvilágot részletek, végül a kormányzat úgy döntött, a folyamatokat megszakítva bevezeti saját elképzelését. A HÖOK részéről a kialakult helyzetben végül csak Nagy Dávid elnök nyilatkozott röviden az MTI-nek. A nyilatkozatban elismételte: a hallgatói szervezet alapjaiban utasítja el a röghöz kötés elképzelését. Végül valahogy a társadalmi nyilvánosság egésze „megelégedett” a szöveg kivonatolt verziójának bogozgatásával (ez a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítéseként látott napvilágot), pedig akadnak még nyalánkságok a rendezői változatban. A leginkább citált és közkézen forgó probléma a következő: a magyar állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés szerint azon hallgatók, akik állami (rész)ösztöndíjasként végeztek, az oklevél megszerzését követő 20 éven belül a tanulmányok idejének kétszeresének megfelelő ideig hazai munkaviszonyt kell folytatniuk. Az Európai Unió hatályos szabályai szerint ez a magyar munkavállalók szabad mozgásának korlátozásaként, közvetett diszkriminációjaként értelmezhető. A helyzetre a HÖOK-al együttműködve reagált az

európai hallgatói képviselet (ESU) is. A fAGYhalál demonstrációt követő nyilatkozatukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket a szerződés esetleges jogkorlátozásainak kivizsgálására. A teljes szöveget a január 20-i Közlöny tartalmazza. A kevésbé ismert rázós pontok tekintetében haladjunk szépen sorjában. Elsőnek máris itt van a 4.§, 4-es bekezdése, melyből megtudhatjuk, hogy a hitéleti képzésben résztvevők mentesülnek a röghöz kötés minden lehetséges retorziója alól. A privilegizált helyzet már csak azért is érthetetlen, mert a legutóbbi nyilatkozatok az egyes képzések támogatását azok gazdaságra gyakorolt hatásfokához kötik. Hoffmann Rózsa debreceni beszédében legalább is azt hangsúlyozta (az állami ösztöndíjas helyek nélkül hanyatlásra ítélt szakok problémájához kapcsolódóan), hogy például a kommunikációs szakemberek „nem fejlesztik a gazdaságot”. „A mérnök és az informatikus ellenben igen, és ezért támogatjuk”. Vajon mi alapján tesz különbséget az állam ennek tekintetében állampolgárai között? A soron következő érdekes újdonság az állami nagylelkűségről szól (5.§1/b): „A hallgatói szerződés alapján a Magyar Állam köteles: foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerére támaszkodva törekedni arra, hogy a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató számára a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés befejezését követően megfelelő munkalehetőséget biztosítson.” Ezt magyar nyelvre fordítva egészen nehéz másként értelmezni, mint annak elismeréseként, hogy a magyar állam nem tud garanciát vállalni a friss diplomások szakmai elhelyezkedését. Értjük, hogy a kommunikációs szándék épp az ellenkezője lett volna, hogy „ugyan már, még le is írtuk, hogy törekedni fogunk”, de olyan esetekben, ahol egy több milliós adósság törlesztése és emberi életek múlnak mindezen, a szándék – lássuk be – édeskevés. A „nagy törekvés” forgatókönyve kb. így néz ki ezek szerint: aláírod a hallgatói szerződést, majd az állam törekedik rá, de nem tud munkahelyet biztosítani, nem tudsz elhelyezkedni, és vissza kell fizetni tanulmányaid költségét. Csakhogy nincs miből. Ugyan

192 PécsiBölcsész - V / 2 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Felsőoktatás unortodox módon


ha regisztrált munkakereső vagy, szintén pereg le a történet, de a legújabb feltételek szerint diplomával a zsebedben a járadékért cserébe mehetsz árkot tisztogatni, utcát seperni et cetera, et cetera. Egészen csodálatos elképzelés még az Oktatási Hivatal (ahogy később a dokumentum emlegeti a „Hivatal”) poszt-orwelli szintre terebélyesített víziója is, melyet a szerződés aláírója automatice felhatalmaz, hogy tanulmányai, majd az azt követő 6-20 évben minden létező személyes adatát megszerezze, ha kell, erővel. A beszolgáltatás a következő adatokat érinti: „a) természetes személyazonosító adatok, b) lakcímre (lakóhely és tartózkodási hely) vonatkozó adat, c) a hazai munkaviszony(ok) létesítésére és időtartamára vonatkozó adat, d) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényben meghatározott álláskeresőként nyilvántartásba vételre, valamint álláskeresőként eltöltött időtartamra vonatkozó adat, e) terhességi gyermekágyi segélyre jogosultságra, valamint ennek időtartamára vonatkozó adat, f) gyermekgondozási segélyre jogosultságra, valamint ennek időtartamára vonatkozó adat, g) gyermekgondozási díjra jogosultságra, valamint ennek időtartamára vonatkozó adat, h) megváltozott munkaképességre, valamint ennek időtartamára vonatkozó adat, i) a nyugdíjkorhatár elérésére vonatkozó időpont.” Azt, hogy ezt egy 21. századi jogállamban mégis hogyan képzelik, csak félve merjük megkérdezni. A magyar külügy is megkapta a szövegben a maga kis humorbombáját, hiszen szintén a 7§ 3. bekezdése arról értekezik, hogy: „A hallgatói szerződés aláírásával a felvételt nyert jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben nem szolgáltatja a (2) bekezdésben meghatározott adatokat, vagy azok ellenőrzése szükségessé válik, a Hivatal a hallgatói szerződésben meghatározott kötelezettségek teljesítésének nyomon követése, ellenőrzése érdekében a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervétől, a munkaügyi központoktól és kirendeltségektől, a Magyar Államkincstártól, az országos egészségbiztosítási szervtől, a nyugdíjbiztosítási igazgatóság szervétől, az adóhatóságtól, valamint a lakóhelye szerinti helyi önkormányzatoktól beszerezze a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatóra vonatkozó alábbi adatokat(…).” Mi köze mindennek a külügyhöz? Mivel a dokumentum szerint hallga-

tói szerződést határon túli magyar is köthet, illetve később vállalt kötelezettségeit hazájában is teljesítheti, felmerül a kérdés: vajon a tisztelt hivatal milyen eszközökkel szeretné, mondjuk egy szlovák önkormányzatból kiverni az itt végzett egyetemista (egyébként szlovák állampolgár) személyes adatait? Hely hiányában a sok csoda közül már csak a foglalkoztatási viszonyrendszerbe implantált érdekes anomáliára futja – ez pedig a 18.§ 3-as bekezdése: „Az állami ösztöndíj vagy annak egy része visszatérítését a volt magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatót foglalkoztató munkáltató vagy más személy – a Hivatalhoz intézett nyilatkozat benyújtásával – átvállalhatja.” Ez egyrészt jelentheti, ahogy arra már máshol rámutattak, hogy az állami szférába ilyen-olyan ismerősök révén kitaposott úttal rendelkező csemetéknek végül bármilyen képzés ingyen lesz (hiszen az állam visszafizeti a felmerült költségeket), másrészt igencsak érdekes lesz gyakornokként a kötelezettség-vállalások problémái esetén a következő ajánlattal szembesülni: persze dolgozhatsz nálunk, mi fizetjük az évekkel ezelőtti tandíjad, cserébe ingyen dolgozol. Mindez csak tetézte a felsőoktatás keretszámainak megvágásával kibontakozott apokalipszist, majd végül még a felvételi eljárás is csúszni kezdett. Az érdekképviseletek reagáltak is a kialakult szituációra: a HÖOK február 8-án a Deák téren rendezett virrasztással egybekötött megmozdulást, ahol a drasztikus keretszámcsökkentésre és a hallgatói szerződésre hívták fel a figyelmet a hallgatói képviselők.

PécsiBölcsész - V / 2 | Bálint Dávid, Lenthár Balázs | Felsőoktatás unortodox módon

193


Dr. Gonzo, a sajtótörténelem leghibbantabb figurája Eredetileg a Rumnapló film apropójából jelent volna meg ez a cikkgyűjtemény, melyben a valaha élt legfurcsább, legőrültebb és mégis, perverz módon a leghitelesebb újságíró emléke előtt szerettünk volna tisztelegni. Dr. Hunter S. Thompson több volt, mint újságíró, hiszen generációk példaképeként bizonyította, hogy ha nem tetszik a valóság, akkor minden komolyabb következmény nélkül teremthetünk magunknak egy másikat, és leélhetjük benne az életünket. Édes mindegy ugyanis, hogy a mindennapok őrületébe csavarodunk bele, vagy a fejünkre papírcsákót csapva rendhagyó magán keresztes hadjáratot indítunk Richard Nixon ellen. Ebben a háborúban a csatatér rendszerint egy hotelszoba, és a fegyverek az emberiség által valaha is felfedezett tudatmódosító szerek teljes tárházából keverednek ki. Természetesen a hosszú távú tömény szesz, nikotin, LSD/ kokain/meszkalin satöbbi felhasználásnak vannak bizonyos mellékhatásai, például egy minimálisabb paranoiát be lehet gyűjteni az orgiák során, és így nem csoda, ha hősünk egy idő után a szabad sajtó és véleménynyilvánítási jog mellett a szabad fegyverviselés egyik legelkötelezettebb szószólója lett. Sokak mellett ő is felismerte a hippi generáció kifulladását, a régi szépnek tűnő célok és szándékok végső vereségét. Erről így ír a Félelem és reszketés Las Vegasban című művében: „Elfogyott a hatvanas évek üzemanyaga. Ez volt a végzetes repedés Tim Leary kísérletén. Felráztuk Amerikát az öntudat robbanását terjesztve, anélkül, hogy törődtünk volna a valóság húskampójával, ami azokra várt, akik túl komolyan vették a gurut. A sok szánalmas mohó narkomániást, aki azt hitte, hogy békét és megértést tud venni egy háromdolláros cigivel. De amit vesztettek, az a mi veszteségünk is. Leary, a guru magával vitte a sírba annak az életnek az illúzióját, amit megalkotott. Az állandó nyomorékok generációja, a bukott keresők, sose vették tudomásul, hogy tévedés a narkósok közösségének alapvető feltételezése. Az az elkeseredett elképzelés, hogy valaki vagy legalább is valami erő vigyáz a fényre, az alagút végén.”

Johnny Depp-pel, akivel rendszerint cafatokra szívva vitatták meg az élet nagy igazságait, és a színész is itt sajátította el a Fear and Loathing in Las Vegas című filmben megszemélyesítendő Raul Duke karakterének jellemző vonásait. Az elkerülhetetlen véggel kapcsolatos nézetei is furák voltak. Thompson úgy tartotta, hogy addig őrzi meg az emberi méltóságát valaki, ameddig képes öngyilkosságot elkövetni. 67 éves korában lőtte agyon magát a Bagoly farmon. Sokaknak a Fear and Loathing in Las Vegas volt az első élményük Dr. Gonzoval kapcsolatban. Pedig korábban készült egy másik alkotás is, ez pedig a Where the Buffalo Roam névre hallgatott. A 80-as évek elején készült film főszereplője már csak életkorából adódóan sem lehetett Depp, de helyette igen kitűnően alakította a habókos, politoxikomán doktor szerepét Bill Murray. Számos jelenet is megegyezik a későbbi filmmel, tehát gondolhatunk úgy a WTBR-ra, mint a Fear and Loathing előfutárára. Azok számára, akik előbb látták a Las Vegas-i őrületet, minden bizonnyal csalódást fog jelenteni a film. Kevésbé pörgős, néhol szétesik, máshol meg nem is volt egyben soha, azonban a doktor sajátos életvitelét tekintve talán mégiscsak ez az alkotás a leghitelesebb. A záró képsorok magukért beszélnek: Thompson (azaz Bill Murray) egy teljesen szétütött, nyomokban nappalira hajazó szobaféleség közepén, egy ember nagyságú Nixon-baba mellett, mentőmellényben és virágkoszorúval a nyakában ül, és azon mereng, hogy mind Lazlo (ebben a filmben ő az ügyvéd), mind Nixon meghaltak: „De ezt én addig el nem hiszem, amíg meg nem rágcsáltam a koponyáikat.”

Bagoly farm névre hallgató rezidenciája a médiában dolgozók körében hírhedt volt, mivel nem egyszer fogadta golyózáporral az arrafelé sertepertélő, általa persona non gratának nyilvánított újságírókat, forgatóstábokat. Ugyanitt kötött életre szóló barátságot

194 PécsiBölcsész - V / 2 | Lenthár Balázs | Dr. Gonzo, a sajtótörténelem leghibbantabb figurája


Miért éppen Francis Scott Fitzgerald és a Nagy Gatsby Hunter S. Thompson saját bevallása szerint gyakorlásképpen kétszer legépelte Scott Fizgerald A nagy Gatsby című 1925ös regényét. Érdekes választás volt, nem is igazán azért, mert egyes kritikusok szerint ez a tökéletes regény, amelyben minden éppen megfelelő helyen és arányban található meg. Sokkal lényegesebb, hogy Fitzgerald egyszerre állított emléket egy új, sajátos módon lázadó generációnak, miközben kemény kritikát fogalmazott meg az örök amerikai álomról. A regény a húszas években játszódik, a szesztilalom, az art deco, a jazz, a rövid hajú lányok és a féktelen éjszakák Amerikájában. Abban a korban és közegben, ahol Fitzgerald maga is mozgott. Az első világháború kilátástalansága után a felnövő fiatal generáció nem akart mást, csak szórakozni, különbözni a korábbi nemzedékektől és nem törődni a jövővel. Az életből, mintha kiveszett volna az értelem és a kiszámíthatóság, mintha a hiábavalóság démona vitte volna táncba az ifjakat. A zene után Fitzgerald az évtizedet jazzkorszaknak, kiábrándultsága után Gertrud Stein német-amerikai írónő a generációt „elveszett nemzedéknek” nevezte el. Mind a két név máig érvényes, és az amerikai irodalom meghatározó periódusát jelöli. Hemingway, Fitzgerald korai barátja, majd ellenlábasa is a nem hivatalos csoport tagja volt; kiábrándult amerikaiak, akik többé nem találják helyüket a világban, és nem érzik magukat teljesen otthon Amerikában sem. Egyesek Európába települtek át, és ott folytatták féktelen életvitelüket. Fitzgerald és felesége, Zelda mindkét kontinensen megfordultak, és folytatták a jazzes életvitelt: költekeztek, ittak és éjszakáztak.

megmintázni személyes tapasztalatai nélkül. Célja az volt, hogy megragadja a semmittevő gazdagok világának sajátos esztétikumát: a csillogás, a pénzszórás művészetét. A nagy Gatsby címszereplője is egy titokzatos milliomos, aki hihetetlen vagyonát használva próbálja visszahódítani elkényeztetett, gazdag első szerelmét, aki eljegyzésüket a férfi nincstelensége miatt utasította el. Gatsby egyúttal amerikai hős is, aki ugyan megteremti önmagát a semmiből, de fáradtságos munka helyett csalás és becstelenség árán. Ő és a legtöbb szereplő ugyanazt az elvet követve válik sikeressé és gazdaggá, becsületességét és szolidaritását feladva. Kritikája ez az amerikai álom mítoszának: az erkölcsi kódex már nem számít, talán soha nem is volt érvényes. Thompsont olvasva mintha hasonló tapasztalatokat és motivációkat találnánk: egy lázadó időszakban, a hatvanas években kezdte pályafutását. Nonkonformista, dekadens személyiség volt, aki közeli kapcsolatba került az ellenkultúrával azzal, hogy tiltott szereket használt, vagy hogy egy évre csatlakozott a Hell’s Angels motoros bandához. Műveiben erősen kritizálta korának társadalmát. Valójában ugyanaz a keserédes krónikás, mint F. Scott Fitzgerald volt. A nagy Gatsby egyszerre pillanatfelvétel a dekadens jazzkorszakból, fájdalmas-szórakoztató önarckép az „elveszett nemzedékről” és súlyos kritikája az amerikai álomnak és hősének. Egy idővel változtatható, újrahasznosítható ötlet.

Zelda szerepe pedig minden tekintetben óriási volt: féktelen, labilis lelkű lány volt, aki vágyott a pompára. Kapcsolatuk amolyan veszekedős-kibékülős művészszerelem volt. Férje szinte minden női főszereplőjét róla mintázta – kivéve éppen A nagy Gatsby Daisyjét, akit gazdag és sznob első szerelme inspirált. Ugyancsak Zelda volt az oka annak, hogy Hemingway elfordult barátjától: szerinte az asszony túlságosan is elterelte figyelmét az írástól, és végül alkoholizmusba taszította Fitzgeraldot. Akármi legyen is az igazság, Fitzgerald hősei rendszerint ugyanilyen céltalan, tékozló, életéből ismert ifjak, akiket talán sosem tudott volna olyan hűen

PécsiBölcsész - V / 2 | Kovács Réka | Miért éppen Francis Scott Fitzgerald és a Nagy Gatsby

195


Ahol a valóság és az irodalom találkozik Emlékkönyvek A memoárok a világirodalom és a művészettörténet nélkülözhetetlen forrásai, noha témájuk és stílusuk szerint ezek teljesen eltérőek lehetnek. Az emlékirat prózai műfaj, közzétett önéletrajz. A mű szerzője önmagáról és az általa átélt eseményekről, emberi kapcsolatairól és saját álláspontjáról számol be. Bár tudományos felhasználásuk szigorú feltételekhez kötött, szubjektivitásuk által mégis pontosabban tükrözhetnek egy problémát bármilyen statisztikánál – pláne, ha a témája a prostitúció, mint Sonia Rossi Fucking Berlin című bestsellere esetében.

bőrén tapasztalt, így kertelés nélkül mutatja azt be könyvében. A történet egy hétköznapi eseménnyel kezdődik – a fiatal olasz lány érettségi után kalandokra és új élményekre vágyik, a szürke hétköznapokból viszont otthonában nem tud kitörni, így izgatottan indul el Szicíliából Berlinbe, hogy az idegen fővárosban kezdje meg egyetemi tanulmányait. Az első komolyabb baj akkor jelentkezik, amikor Sonia megismerkedik egy lengyel utcagyerekkel, aki a későbbiekben az első férje lesz, ám a fiú lustasága miatt a szerelmeseknek hamar felkopik az álla, így gyors megoldást kell találniuk. Külföldiként, iratok nélkül azonban a lehetőségek köre igencsak leszűkül, az alig húszéves lány a testével kezdi keresni a megélhetéshez szükséges pénzt.

A XXI. század egyik kiemelkedő modern memoárja a Fucking Berlin. Témája egy teljesen korunkbeli és aktuális problémára épül, melyet az írónő saját

Manapság a prostitúcióról szóló regények hihetetlenül keresettek, rengeteg olyan mű kerül a boltok polcaira, amely ezt a témát taglalja. Az olvasók igényt is tartanak a különféle memoárokra, főként azért, mert a világban történő eseményekről hitelesen kaphatnak információkat, valamint azokat a cselekedeteket könnyebb elhinniük, amiket mások már megtapasztaltak. Sonia Rossi könyve összehasonlítható Arthur Golden ismert alkotásával, amely Ivaszaki Mineko vis�szatekintései alapján valósulhatott meg. Az Egy gésa emlékiratai címet viselő klasszikus révén a rejtélyes japán kultúrába nyerhetünk bepillantást. A két mű azonban több helyen eltér egymástól, a New York-i professzor a valóság elferdítésével írja meg a történetet, ami ugyan kötelessége is, hiszen az ősi hagyományok és szabályok szerint a gésáknak halálukig meg kell őrizniük tudásukat, világukba kívülállót nem engedhetnek be. Sonia Rossi egy interjúban elmesélte, hogy az ő élményeinek szereplői egytől egyig valós személyek. Fontosnak tartotta, hogy a legapróbb részleteket is papírra vesse, hiszen az olvasókat kívánta tájékoztatni az aktuális problémákról. Hozzátette, hogy a témával kapcsolatosan rengeteg tévhit lát napvilágot, amelyeket csakis egy valósághű tapasztalattal lehet eloszlatni. Egykori vendégei közül sokan nem is tudnak arról, hogy egy könyvben szerepelnek, akadnak azonban olyanok, akiknek az írónő mesélt tervéről, miszerint a piroslámpás negyedben eltöltött éveiről mindenképpen írni szeretne. Olykor az utcán is belebotlik olyan kuncsaftokba, akik régebben a törzs-

196 PécsiBölcsész - V / 2 | Horváth Eszter | Ahol a valóság és az irodalom találkozik


vendégei voltak – árulta el Sonia –, ilyenkor egy udvarias köszönéssel nyugtázzák az ismertséget, melyről természetesen a férfi hozzátartozói semmit sem tudnak. A prostitúcióval keresett pénz gyors megoldást jelent, főleg azoknak, akik hivatalos állásukkal nem tudják megkeresni a szükséges anyagiakat. Rengeteg olyan nővel találkozhatunk a Fucking Berlin olvasása során, kik délelőtt irodában, étteremben dolgoznak, ahol fáradságos munkával sem tudják megkeresni a nélkülözhetetlent, így hát nem marad más választásuk, mint hogy részmunkaidős kiegészítő elfoglaltságot keressenek. Celina, a középkorú feleség gyermekei jólétét szeretné fenntartani, Lena az adósságait szeretné rendezni, Sonia pedig kocsmázó férjét akarja eltartani, illetve az egyetemi tanulmányait szeretné fedezni. Minden rossz élménye a teljesen anonim webcam chattel kezdődött, ezt követték az erotikus mas�százsszalonok, majd a lepukkantabbnál lepukkantabb bordélyházak, valamint a „fix hetek”. Az a pár hét, amelyet különböző németországi nagyvárosokban töltött óriási bevétel reményében, teljesen összekuszálta a lány lelki világát, ugyanis ilyenkor éjjel-nappal dolgoznia kellett. Naponta több vendéggel is le kellett feküdnie (attól függően, hogy ki milyen árkategóriás szolgáltatást igényelt), öt év alatt körülbelül ezer kuncsaft fordult meg nála. Döbbenetes szexuális perverziók a Golden Gate-ben, elfojtott vágyak a L’amour-ban, durvaság a Club One-ban és a szeretet mérhetetlen hiánya az Extázisban – ilyen fantázianevekkel illetik Németország kéjbarlangjait. Életének legrosszabb fordulata is egy idegen helyen érte Soniát. Állítása szerint sosem fogja elfelejteni, amikor a Golden Gate klub mosdójában térdelve meredt a pozitív terhességi tesztre. Ennyire fiatalon, pénz nélkül semmiképpen sem tarthatta volna meg a kisbabát, ezért, mielőtt hazautazott volna Zürichből a német fővárosba, meglátogatott egy klinikát, ahol elvégeztette az abortuszt. A lelki sérelmek heteken át emésztették a fiatal lányt, míg végül összeszedte magát, és újra talpra állt.

teljesen lenyugodhatott és elvonulhatott a külvilág elől, az éppen kényeztetésre vágyó férfiakra várva pedig mindent meg tudott beszélni a többi lánnyal. Elmondása szerint ilyen családias légkört sehol sem tapasztalt, pedig öt év alatt sok helyen megfordult. Ahol sok nőnek kell együtt dolgoznia, ott eleinte rengeteg a feszültség, de egy idő után hozzá lehet szokni az eltérő szokásokhoz és temperamentumokhoz. Legtöbbször egész nap össze volt zárva a kis csapat, így volt idő arra, hogy megbeszéljék az aktuális problémákat, ami abból a szempontból tetszett nagyon Soniának, hogy végre valaki megértette őt. Szigorú nevelésben volt része, ezért szóba sem jöhetett, hogy a hozzátartozóinak elmondja, mivel keresi mellékállásban a kenyerét. Nem sokkal később azonban a közeli barátai már tudtak arról, hogy szabadidejében mivel foglalkozik, ám mindent nekik sem mondhatott el. Ha éppen nem volt dolga, az iskolai szemináriumokra tanult és a beadandóit írta, így sikerült a berlini egyetem matematika szakát elvégeznie (aminek köszönhetően később hivatalos állást kapott, és végleg lezárta élete ezen szakaszát). Sonia teljesen megdöbbent, amikor meglátta, kik járnak a bordélyházakba: a tisztesnek tűnő családapa csak egy rövid menetre fizet be, hogy el ne késsen az óvodából. A köztiszteletben álló bíróról senki sem sejti, hogy fiatal lányokon éli ki perverz vágyait, mielőtt a feleségét a város legjobb étterembe viszi. Sonia Rossi mindennek tanúja volt és teljesen igaza van abban, mennyire nem ismerjük a körülöttünk élőket: „Annyi emberrel találkozol naponta, a metrón, az utcán. Mindegyikük számodra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő fazon zongorázik, és minden este komponál, a fagylaltárus pedig valójában megszállottan ír. A létük mégis hidegen hagy, és újra meg újra visszatérsz a saját kis világodba. Erre hirtelen találsz valakit, akivel minden más. Semmit nem tudsz róla, de úgy érzed, hogy jól ismered.”

Az írónő több interjúban is kiemeli, hogy volt egy hely, az Oázis masszázsszalon, ahol minden viszontagsága ellenére, amit ebben a szakmában tapasztalt, egy barátságos környezetbe csöppent. Itt

PécsiBölcsész - V / 2 | Horváth Eszter | Ahol a valóság és az irodalom találkozik

197


A moombahton Belassított trópusi house, ahogy a lányok szeretik Egy nem-műfaj útkeresésének tündöklését is 2011 hozta el. A legtöbben nem tekintik még „hivatalos zenei műfajnak”, mondván ez csak egy remixelési stílus, ám ettől függetlenül már alműfajai is vannak, és épp az egyik legizgalmasabb és legkuszább dolog az elektronikus zenében a mindenkiből heves érzelmeket kiváltó moombahton.

könnyebben emészthető a nagyközönségnek, hisz a „hagyományos” moombahton számoknál jóval telítettebbek és a jellegzetes sípoló hangokat is hanyagolják bennük. A másik végpont pedig a moombahsoul, amely 108 bpm-en simogatja az ember lelkét. De a vadhajtásoknak is vannak vadhajtásai, ilyen például a La Muerta, aki a hardstyle techno dobhártyarepesztő dobjait ötvözik a mumba tempójával és ritmusával.

A moombahtont csak szeretni és utálni lehet, annyira sajátos hangulata van, és annyira egyedi hangokból építkezik, hogy köztes út nincs. Már a születése is roppant fura körülményekhez köthető: Dave Nada 2009-ben egy buliban Silvio Ecomo és Chuckie Moombah című számának Afrojack remixét fogta, és nemes egyszerűséggel levitte 108 ütem/percre. Ez kvázi a szám 20%-os lassítását jelentette. Később, 2010 márciusában gyakorlatilag megteremtette a moombahtont, ahol már nem csak lelassította a számokat, de új dobokat és szétvágott vokálokat is behozott a zenébe, nevénél a moombah és reaggaeton szavakat ötvözve.

A moombahton ikonikus alakjaként Munchit mindenképp ki kell emelni. Ő a műfaj egyik irányadója, mindegyik alfajában jött már ki számmal, és úgy általában véve elborultabbnál elborultabb dolgai vannak. Illetve a Neo frontemberének, Kővárynak a sajátos moombahton értelmezése is roppant izgalmas, ha a magyarokat nézzük. Az AC/DC Back in Black című számának moombahton feldolgozása kár, hogy a tél elején jött ki, ha nyáron készítette volna, minden házibuliban kötelező lett volna játszani, de a saját számai is nagyon kellemesek.

Miért jó, ha egy house számot lelassítunk, és a négynegyedes ütem helyett egy aszimmetrikus dobalappal látjuk el, majd megtoldjuk némi vinnyogással, esetleg kürtökkel és egyéb egzotikus hangokkal? Nos, egyesek szerint ez egyáltalán nem jó, sőt, rém idegesítő. Azonban ha az ember csípője rááll, mérhetetlenül mókás tud lenni. Nem meglepő, hogy főként a lányok azok, akik egy buliban könnyen rákapnak (ugyan ezt semmilyen kutatás nem támasztja alá, de a DJ-k egybehangzó véleménye, hogy a mumbát bizony a lányok nagyon-nagyon szeretik, így ők is szeretik játszani, ez már csak így megy).

A moombahton remek példája annak, hogy a mindenki számára elérhető produceri eszközök és az internet együttese mekkora kreatív energiát tud felszabadítani, és hogy milyen gyorsan tudnak új alkotói közösségek létrejönni, akik egy adott stílus evolúcióját az eddig megszokottnál nagyságrendekkel meg tudják gyorsítani. Míg a dubstepnek tíz évébe került, hogy igazán a köztudatba robbanjon, némi szerencsével a moombahton esetében ez az intervallum akár a felére is csökkenhet… feltéve, ha nem egy hirtelen fellángolásról van szó, amely amilyen hamar jött, olyan hamar el is fog tűnni. De ez csak egy-két év múlva fog kiderülni.

A moombahton rövid idő alatt két jelentős változáson esett át. Egyrészt már nem csak remixelési stílus, hanem vannak eredeti moombah számok, amik nem valaminek a lassításai, átalakításai, hanem direkt így tervezték őket. Másrészt a kísérletező producerek teljesen megőrültek, és egy év alatt nagyjából mindent a műfajba olvasztottak, hihetetlen sokszínűséget kreálva. Ami fontos, az a tempó és a jellegzetes, a dutch house-ra jellemző aszimmetrikus dobalap. Ettől eltekintve viszont kész őrültek háza a színtér. Külön alfaja van a főként trendi dubstep és elektró számok remixeinek, melyet moombahcore-nak hívnak. Jellemzője, hogy sokkal durvább, ám mégis

198 PécsiBölcsész - V / 2 | Várnagy Szabolcs | A moombahton - belassított trópusi house...


Variációk újságírásra Avagy mennyi rum kell ahhoz, hogy feje tetejére állítsuk a világot? Hunter S. Thompson: Rumnapló Aki olvasott már Thompsont, sejtheti, hogy milyen élményben lesz része egy-egy újabb kötet kézbevételekor. Aki azonban valamilyen oknál fogva ezt elmulasztotta volna, gyorsan pótolja, mert ez a regény életkortól és nemtől függetlenül mindenkit kikapcsol. Aki eddig azt hitte, hogy igazán éli az életet, kezdjen el olvasni, és gondolja át újra a dolgot – az a szabadság, ami a karibi széllel érkezett, minden oldalt szennyesen átitat és irigylésre méltó. A Rumnapló egy nehezen, de újra felfedezett gyöngyszeme mind az irodalomnak, mind a moziiparnak. Az eredetileg a ’60-as években íródott regény 1998-ban látott napvilágot az Egyesült Államokban, és csak pár éve került magyarul az olvasók elé. A főszereplő, Paul Kemp egy amerikai újságíró, aki San Juanba menekül kiégett, New York-i életének megmentése érdekében. Karakterében a tipikus harmincas újságíróval találkozunk, aki még mindig lázad a kötöttségek ellen, és alkohollal kompenzálja minden hátrányát, amelyet az önként választott be nem illeszkedő magatartás okoz neki. A Karib-tenger rumterhes szele már megérkezésekor kiüti Kempet, és folyamatos utánpótlással tudja csak szinten tartani magát.

hezítik amúgy sem egyszerű helyzetüket. Az egyetlen kiút, hogy mindannyian továbbállnak, és csak remélni lehet, hogy tanultak valamit a kalandokból. Thompson stílusa könnyen emészthető és megnyerő. A közel sem felszínes mondanivalót olyan rafinált módon közli az olvasóval, hogy az nem tud védekezni ellene. Az a fajta szabadság, amit a gonzó újságírás idéz elő, nehezen megfogható szavakban. A folyamatos alkoholmámor a külső szemlélőt is megfertőzi, a delíriumos állapot minket is megrészegít. Intravénásan kapjuk azt az életérzést, amelyre titkon mindig is vágytunk, de sohasem voltunk elég tökösek ahhoz, hogy megvalósítsuk (tisztelet a kivételnek – próbálkozni szabad), és az egyetlen, amit tehetünk, hogy keserédes vigyorral az arcunkon irigykedünk. „Ugyanazokra a kibaszott helyekre tartunk, és ugyanazokat a kibaszott baromságokat csináljuk, amiket az emberek már ötven éve nem bírnak abbahagyni, és közben arra várunk, hogy történjen velünk valami.” Kemp egyre inkább érzi, hogy kezd kiöregedni a kötöttségek nélküli életből. Az egyre merészebb kalandokkal kecsegtető város azonban nem hagyja nyugodni, eszébe juttatja, hogy rengeteg dolog van, amit még nem próbált ki. Szerencséjére még mindig nyitva állnak előtte a világ kapui ahhoz, hogy ezen változtasson. Mert semmi sem olyan édes és hazug, mint az alkohollal megrészegített szabadság.

A rummámor és a fülledt levegő okozta egyre bizarrabb kalandok mellett az újságírás az, amely keretbe foglalja Kemp és kollégái zavaros hétköznapjait. A spanyol nyelvű turistaváros egyetlen angol nyelvű lapja a csőd szélén áll, és szerkesztőit egyedül a szervezetükbe rendszeresen bevitt alkoholmennyiség köti össze. A tehetség a legutolsó, ami bármit is nyom a latban, sokkal inkább felfoghatjuk egy angol nyelven kommunikáló, önmaguk elől is menekülő férfiak gyűjtőtáboraként az újságot. Mindenkinek megvan a maga nyomora, amelyre egyetlen gyógyírként csak a rum maradt. Ezt tetézi még az a szerelmi háromszög is, melybe egy legjobb barát és annak kívánatos, de céltalan barátnője sodorja Kempet. A túlzásba vitt, nyilvánvalóan rumban nem szűkölködő esték először egy kocsmai verekedésnek induló, majd felfüggesztésbe torkolló bírósági pert eredményeznek, később pedig egy túlhevült karneváli éjjelen orgiába kergetik az elázott társaságot. Ha ez még nem lenne elég, a lap csődbe megy, és a főnök nem fizet, így a fiúk egy nyilvános sznobparádén gyilkossági kísérlettel is ne-

PécsiBölcsész - V/ 2 | Nagy Éva Anna | Variációk újságírásra ...

199


„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Jankovics Marcell: Az ember tragédiája Közel huszonöt évig tartó munkálatokat követően a 2011-es év egyik, az ország által leginkább várt alkotása minden kétséget kizáróan Jankovics Marcell egészestés animációs filmje. A Madách Imre azonos című drámája alapján készült Az ember tragédiája egyértelműen az alkotó pályájának főműve. Nemcsak a kitartó, időt nem sajnáló munka, hanem majdnem teljesen tökéletes kivitelezés és maximalizmusa miatt is. Ezen jeles alkalomból a polihisztorként is aposztrofálható Jankovics (hiszen rajzfilmrendező és grafikus tevékenysége mellett dolgozott kultúrtörténészként, íróként és politikusként is) legutóbbi filmje mellett pályáját is szemügyre vesszük. Az Arany Pálma-nyertes és Oscar-díjra is jelölt, külföldön is ismert rajzfilmes, Jankovics Marcell 1941. október 21-én látta meg a napvilágot, és vált a szülők és a hét éves nővére alkotta család legfrissebb tagjává. Ahogy az ötvenes években más családok, úgy a Jankovics família mindennapjai sem voltak finoman fogalmazva zökkenőmentesek. Banktisztviselőként dolgozó apját az évtized elején koholt vádak alapján állították elő, letartóztatták és életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. Az ötvenhatos forradalom alatt kiszabadították, majd annak leverése után – ugyan folyamatos felügyelettel – szabadlábra helyezték. Ez idő alatt feleségét és két gyerekét kitelepítették, akik csak két év után térhettek ismét haza. Ezt követően kezdte el Jankovics középfokú tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumban, ahol annak rendje szerint az érettségit is megszerezte. Tanulmányait követően egy évig segédmunkásként volt kénytelen dolgozni, majd 1960-tól az akkori Pannónia Filmvállalatnál tudott elhelyezkedni mint fázisrajzoló. Öt év után a vállalat már rendezővé avanzsálta, így a következő években számára már egy – később külföldön is sikeressé váló – kopaszodó figura megteremtése állt a középpontban. A Gusztáv néven futó sorozat a címben szereplő teljesen átlagos figurát mutatja be szinte bántóan hétköznapi szituációkban, de ennek bája és igazán emberi „most tényleg magunkra ismerhetünk” ka-

raktere elvarázsolta a nézőket. Nem csak Jankovicsé volt az érdem, hiszen két munkatársa is akadt az írás és a rendezés területén: a számos, ma is csodált egészestés rajzfilm, illetve sorozat alkotójával, Dargay Attilával (Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, Pom Pom meséi stb.) és Nepp Józseffel (Mézga család, Kérem a következőt! – Dr. Bubó) dolgozott együtt. A hetvenes években kezdett el tanítani; többek között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium animáció oktatásáért felelős munkatársa lett, de ebben az évtizedben mutatták be rajzfilmjeit a tengerentúlon. A reménytelen, örökös fizikai és szellemi küzdelmet ábrázoló Sisyphus (1974) az Oscar-gála legjobb animációs rövidfilmjeinek jelöltjei közt is helyet kapott. Saját gyerekkorunk emlékeiben bóklászva lehet ismerős a Hanna-Barbera produkció neve, mely valószínűleg az alkotó nagy örömére megvette a János vitéz forgalmazási jogait, azonban sajnos sehol sem mutatták be azt. Küzdők című alkotása viszont nemcsak hogy nemzetközi figyelmet, de Arany Pálmát is kapott (1977) mint a cannes-i filmfesztivál legjobb rövidfilmje. Természetesen az akkoriban tapasztalható kultúrpolitika egyik csodálatos hozománya miatt nem mehetett Franciaországba, ezért más vette át helyette a díjat. A rendszerváltást követő évtizedekben már nemcsak szakmai, hanem komolyabb politikai szerepvállalásáról is beszélhetünk. Amellett, hogy az Iparművészeti Főiskolán oktatóként, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem berkein belül tudományos fokozattal rendelkező magántanárként számoltak vele, a Művészeti Akadémia tagja, a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatója lett. Mint a Fidesz Tagozatának egyik elnökségi tagja, 2010-ben a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke lehetett tavaly októberi leváltásáig, melynek pontos körülményei máig „tisztázatlanok”. Azt több közleményben Jankovics maga is alátámasztotta, hogy közös megegyezéssel távozik a posztról, és állítólag olyan kormányzatbeli teendőket és szerepkört fog ellátni, amely mellett több ideje juthat különböző projektjeire, például a filmkészítésre. Ha csak azt vesszük alapul, hogy az utolsó két alkotásának premierje között kilenc év telt el, illetve hogy ebből a legfrissebb, Az ember tragédiájának

200 PécsiBölcsész - V / 2 | Hajdu Mariann | „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog....


forgatókönyve már 1983-ban tökéletesen felvételre kész állapotban volt, talán szüksége is van arra a plusz „szabadidőre”. Az ember tragédiájának ősbemutatóját a tavaly novemberi Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztiválon tartották, melyre minden jegy elkelt, ezzel is bizonyítva, valóban páratlan figyelem irányult Jankovics negyedévszázados munkájára. A pécsi premierre decemberig kellett várni, de az Apollóban is közel teltházas előadáson nézhették végig az érdeklődők a két és háromnegyed órás alkotást. Ahogyan eddig minden – klasszikus Jankovics-jegyekkel bőven megtűzdelt, ezáltal könnyen felismerhető – munkája megosztotta a közönséget, Az ember tragédiájával is ezt történt. Először is le kell szögeznünk, hogy az adaptálás minősége semmilyen formában sem lehet kérdéses, hiszen ha csak a dialógusokat tekintjük, sokunk hangtalanul tátogva, egyszerre szavalta a szinkronhangokkal az éppen adott színhez tartozó, még gimnáziumi időkből felsejlő idézeteket. Bármilyen hihetetlennek is hat, egyáltalán nem volt zavaró vagy túlsűrített, pedig a teljes szöveghűség joggal követelte meg a több órás játékidőt.

megérte. Az egyetlen jelenet, mely tényleg megosztotta a nézőket, az űr színben látottak. Jankovics, Lucifer részleges győzelmét a technika hatalomátvételével ábrázolja az ember felett, és tulajdonképpen az emberi szerveket különböző mechanikus eszközökkel és gépekkel igyekezett még időben átszerelni. Ez valamiért az előzőekben tapasztalt tökéletesen passzoló képi világ és az adaptált szöveghez való hűség mellett túlságosan is idegennek hatott. Az ember tragédiája talán egyetlen igazi hibája ellenére, miszerint kicsit sem viseli magán az elmúlt évtizedek, főleg az animációs filmgyártásban tapasztalt technológiai fejlődést, egy korrekten, precízen és lelkiismeretesen elkészített alkotás. A gimnazista generációnak aktualitása, az eredeti dráma iránti egyszerű rajongás vagy csak egy kis nosztalgiázás apropójából is csak ajánlani tudom. „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” – Jankovics Marcell becsülettel küzdött, mindannyiunk örömére nem hiába.

A színek váltakozása is tökéletesen követi a Madách által írottakat, valami végletekig menő aprólékosság, körültekintő törődés és igényesség jellemzi minden egyes pillanatát. Különböző, az adott színekhez passzoló, kicsit sem idegen vagy túlgondolt motívumokkal és szimbólumokkal operál, csak úgy „jankovicsosan”. Egyéb munkáiban, de ebben és a János vitézben kifejezetten érzékelhető a kultúrtörténetben és ikonológiában jártas elme: a figurák körvonalai által vagy azokon belül, a vonalak által meghatározott formák kitöltésével ilyen tökéletesen kivitelezett asszociációkat egyértelmű, hogy csak kevesek tudnak alkotni. A görög színhez társított ókori vázák anyagszerűsége, a rómaiakra jellemző züllöttség és Istennek nem tetsző túlfűtött szexualitásnak egészen szembeötlő ábrázolása (gondoljunk csak a péniszformákból alkotott fényforrásra vagy a háttérben a falakon zajló pajzán jelenetekre) is abban erősíthet meg mindegyikünket, hogy ez a több mint húsz év bizony

PécsiBölcsész - V / 2 | Hajdu Mariann | „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog...

201


A varrógép, a gyűszű és a kecske A XXI. században viszonylag egyszerű feladatnak tűnik a ruházkodás kérdése. Bemegyünk az üzletbe, kiválasztjuk a legszimpatikusabb darabot, majd reménykedünk, hogy az majd pont illik ránk. A konfekcióméretekkel azonban egy nagy baj van: az átlagra készülnek, viszont senki sem átlagos. Ilyenkor siethet segítségünkre egy jó szabó, akit azonban egyre nehezebb találni. A régi időkben a ruhákkal való foglalatosság elsősorban a nők feladata volt, de a honfoglalás időszakára már elkülönült a szabómesterség. Az első név szerinti említése egy szakmabelinek 1271-ből maradt fenn, a veszprémi Szabó Pál személyében. Ő és társai sokáig csak a társadalom legfelsőbb rétegei számára dolgoztak; a földművesek saját maguk által bőrből készített viseletben jártak. A fellendülést a városi polgárság számának növekedése hozta meg: egyre több vevő állt sorba a céhek ajtaja előtt. A szabók munkájára mindig szükség volt, hiszen az embereknek valamiben járni kellett. A XVII. századra a mesterség német és magyar ágra bomlott, előbbi csak külföldi divat szerint dolgozott, míg utóbbi a hazai irányvonalat követte. Ezen belül különváltak egymástól a váltómíves, a vásármíves és a szűrmíves szabók. Míg az első kettő vékonyabb, finomabb posztóval dolgozott, addig a harmadik a juh gyapjából készített, durva anyagú szűrből állított elő fel-

sőruhákat. A mesterség gyakorlóit különös módon a „kecske” gúnynévvel látta el a köznyelv. Erre a legelterjedtebb magyarázat az állat hátsó lábai és a szabók egyik legfontosabb munkaeszköze, az olló közötti hasonlóság. Nem kevésbé nyakatekert megközelítés még az olló csattogó hangjának és a kecske mekegésének kapcsolatba hozása. „1949 óta gyűröm ezt a szakmát, de soha nem gondoltam arra, hogy váltanom kéne” – meséli Weiszmüller Bernát, férfiszabó. Az általános iskola elvégzése után gyenge testalkata miatt édesanyja tanácsolta neki, hogy szegődjön el egy rokon mesterhez az apró Baranya megyei faluba, Olasz községbe. Három évig tartott a hivatalos tanulóideje, ám ennek lejárta után is maradt segédként. Miután a kollektivizálással szétszórták a maszekként dolgozókat, kénytelen volt egy ruhaipari vállalatnál munkát vállalni. 1984 óta viszont a saját lábán áll, vállalkozóként keresi kenyerét. A hetvennyolc éves szakember nem konkrét határidők szerint teljesíti a megbízásokat, a kuncsaft azonban soha nem tér be hozzá hiába. „Ennél a foglalkozásnál nem nyolc óra a munkaidő. Ha megbízás van, meg kell csinálni, nem kapcsolhatom le a varrógépet délután négykor, és mehetek haza pihenni.” A megkeresések nem csak az idősebb korosztálytól érkeznek; a régi kliensek mellett alkalmanként fiatalok is betévednek az Ágoston téren található üzlethelyiségbe. „Legtöbbször különböző javítások miatt jönnek: igazítás, felvarrás, cipzárcsere, de néha komplett öltönyök elkészítésére is felkérnek.” Ahogy azonban a külföldi konfekció egyre inkább teret nyer, folyamatosan csökken az emberek igénye az egyedi készítésű ruhadarabokra. Sorra nyílnak a különböző ruhaboltok, ahol tucatjával lehet megvásárolni az egyforma nadrágokat, pulóvereket. Ezzel egy időben pedig a szabóképzés szép lassan megszűnik. Alig néhány helyen oktatják még a mesterséget, és kereslet jobbára csupán varrónőkre van, rájuk is jellemzően színházaknál, ruhakölcsönzőkben, egyéni vállalkozásokban. Weiszmüller Bernátnak is az utánpótlás hiányával kell szembenéznie: huszonnyolcadik éve vitt vállalkozását nincs kire hagynia. „Az egyik unokám tudott varrni, ám végül mégsem lett belőle szabó.” Ameddig módjában áll, dolgozni fog, de sajnos rajta kívül más már nem fogja kinyitni üzletének ajtaját.

202 PécsiBölcsész - V / 2 | Tatay Eszter | A varrógép, a gyűszű és a kecske


„Say It Loud, I’m Black and I’m Proud!” Az afrikai-amerikai polgárjogi mozgalom kulturális kapcsolatrendszere Segítheti-e egy társadalmi csoport pezsgő kulturális élete, hogy a többségi társadalom elfogadóbb legyen vele szemben? Milyen módon közvetíthet egy művész vagy egy művészeti alkotás politikai ideológiát? Elválasztható-e egymástól a kortárs afroamerikai művészet és az Egyesült Államok közéletének eseményei? Ezek voltak az első kérdések, amelyek felmerültek bennem, mikor évekkel ezelőtt belefogtam a kutatásomba. Mennyiben művészet és mennyiben történelem? Miben tudhat újat mondani egy európai történész ebben a témában? – bővült tovább a megválaszolandók köre az Interdiszciplináris Doktori Iskola felvételi beszélgetésének során. Az afrikai-amerikai polgárjogi mozgalom 1955-ben bontakozott ki, a sok esetben már évtizedek óta létező afroamerikai szervezetek együttes erővel igyekeztek felszámolni a feketéket az élet számos területén érintő szegregációt. Rosa Parks nem adta át a helyét egy fehér utasnak a buszon, az ülősztrájkok békés tüntetői nem rendeltek a feketéket ki nem szolgáló éttermekben. A faji megkülönböztetés ellen tiltakozó freedom-riderek keresztülutazták Amerikát, ami a déli államokban gyakran lángoló buszokat eredményezett. Martin Luther King mert nagyot álmodni, miközben az ugyanazon forradalmi érme másik oldalaként emlegetett, radikális Malcolm X-nek – ahogyan ő fogalmazott – rémálmai voltak. Az Egyesült Államokra óriási hatást gyakorolt az afroamerikaiak küzdelme a minden embert megillető egyforma jogokért, melynek nyomán a hatvanas évek végére megszülettek a szegregációt felszámoló törvények. Sok afrikai-amerikai művész polgárjogi aktivistaként tevékenyen is részt vett az események alakításában, de azoknak köre, akik alkotásaikkal támogatták a mozgalmat, jóval szélesebb volt. Nem csupán egyszerű támogatásról beszélhetünk, hanem olyan mértékű művészi aktivitásról, amely szerves részét képezte a polgárjogi tevékenységnek. Az alkotások egyszerre biztosították az alapvető gondolatiság széles társadalmi nyilvánossághoz való eljuttatását, a polgárjogi eszme továbbélését, kilépését a nemzetközi érdek-

lődés elé, sőt több esetben új irányokkal és elemekkel bővítették a korabeli politikai gondolkodást. „Ők már halottak!” – mondja Smiley, a Do The Right Thing (Szemet szemért) című film szereplője, Spike Lee alkotásának nyitó képsorában a fotóra mutatva, amely Martin Luther King és Malcolm X egyetlen találkozását dokumentálja. És valóban, kettejük halála egy-egy fordulópontot jelentett a korszak történetében. A Nobel-díjas baptista lelkész ellen elkövetett memphisi merénylettel 1968-ban lezárult a polgárjogi mozgalom időszaka, hogy átadja helyét a három évvel korábban Malcolm X meggyilkolása miatt érzett kiábrándultság és elégedetlenség nyomán új életre kapó Fekete Hatalomnak. A Black Power jelszava alatt számtalan, egymástól sok esetben igen eltérő, fekete szervezet egyesült, akik egytől egyig az afroamerikaiak társadalmi, politikai vagy szociális helyzetének javítását tűzték ki célul. A sajtó fekete-fehér fotói itt már nem békés tüntetőket ábrázoltak, akikre Alabama vagy Arkansas állam rendőrei kutyákat uszítanak, hanem a Black Panther Party aktivistáit, akiknek fegyverei sok esetben nem csak radikális ideológiával voltak töltve. A korszak jelszavát pedig egyértelműen a soul keresztapja, maga James Brown mondja ki: „Say It Loud, I’m Black and I’m Proud!” (Kiáltsd hangosan, fekete vagyok és büszke!) Az afrikai-amerikai polgárjogi mozgalommal kapcsolatos kutatásoknak új lendületet adott Barack Obama 2008-as elnökké választása. Sok kutató ugyanis ezt az eseményt tekinti a mozgalom végső lezárásának. Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke pedig maga is igyekszik a kortárs afroamerikai kultúra iránti határozott vonzalmát hangsúlyozni, ami a republikánus sajtó oldaláról sokszor támadásokra ad okot. A Fehér Házban megrendezett költészeti esten hip-hop előadót látott vendégül (Common), élete egyik meghatározó filmjeként pedig a – New York-i faji feszültségeket bemutató – már említett Do The Right Thinget jelölte meg.

PécsiBölcsész - V / 3 | Boros Gábor | „Say it loud, I’m black and proud!”

203


Az ügynökkérdés inkább politikai, mint értelmiségi belvita Interjú dr. Gyarmati Györggyel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával szú ideig tartana, ha elsorolnám a különbségeket. Magyarország egy szempontból valóban hátrébb van, mégpedig azért, mert az erre szánt feldolgozó kapacitást túlzottan szűkre mérte. Példaképpen: az egykori NDK-ban – mely 17 milliós lakossággal rendelkezett – a Gauck intézet kezdett foglalkozni a kérdéssel, mintegy 2500 fős létszámmal. Azóta ez valamelyest csökkent ugyan, de a lengyeleknél most is 2300-an dolgoznak ezen. Egyik ország sem nagyobb annyival hazánknál, hogy hússzor akkorra apparátus végezze ezt a munkát, tehát mondhatjuk, hogy ilyen viszonylatban Magyarország már a startnál lemaradt. Azonban sem a németeknél, sem a cseheknél nem lehet hozzáférni a katonai elhárítás anyagaihoz, nálunk igen.

A demokratikus Magyarország 23 éve során többször is előkerült, majd elsikkadt az úgynevezett ügynökkérdés. Politikai oldalak marcangolták egymást kérlelhetetlenül, szidták egymás felmenőit, vádaskodtak. Ügynök volt, nem is, jó, de csak egy kicsit, na és, valamint ehhez hasonló fordulatokkal volt tele – és megnyugtatásul közöljük, hogy lesz is még tele – a magyar közélet. Dr. Gyarmati Györggyel, a Történeti Levéltár főigazgatójával beszélgettünk arról, hogy hol is tart ez a dolog valójában. Pécsi Bölcsész: Hogyan látja, miben vagyunk mi mások, mint a lengyelek, a csehek, a szlovákok vagy a németek? Ugyanis egyre csak arról hallani, hogy Magyarország az egyetlen olyan volt keleti blokkos, ám jelenleg európai uniós tagország, amely nem tudta megnyugtatóan rendezni ezt a problémát. Dr. Gyarmati György: Ez úgy nem igaz, ahogy a kérdésben állítás van. Odáig igaz, hogy a volt szocialista blokkon belüli minden egyes ország különbözőképpen kezdett hozzá ehhez a dologhoz, de hos�-

A lengyeleknél annyiban is más a helyzet, hogy ott összekapcsolták a múlttal való szembenézést – az egyéni állampolgári kárpótlást – az intézményes múltfelülvizsgálattal, illetve felelősségre vonással. Sok hasonlóság van közöttünk és a csehek, valamint a szlovákok között, s hármunkhoz viszonyítva is van még behoznivalója a románoknak a fennmaradt iratok hozzáférhetővé tétele tekintetében. A bolgár példa meg olyan, mint egy jelenben játszódó népmese: hol van, „hol nem van”. A szófiai információs kárpótlás intézete most ünnepelte fennállása ötödik évfordulóját, s ez már hosszúnak számít ahhoz képest, hogy a megelőző 20-ból 15 évben rendre létrehozták, majd a következő hivatalba lépő kormány felszámolta azt. Amiben viszont Magyarország egyáltalán nincs elmaradva, sőt a mindig bezzeg példaként említett Németországban sincs ilyen, az a külső akkreditált kutatók hozzáférhetősége az anyagokhoz. A Stasi-iratokat őrző berlini intézetnek van egy száz főt meghaladó történészosztálya, ennek munkatársai kutathatják az ott őrzött iratokat, de külső kutató igencsak nehézkesen juthat hozzá a fennmaradt forrásokhoz. PB: Említette a bolgár példát. Nem igazán tudok itt elvonatkoztatni a magyarországi eseményektől, ahol szintén volt Iratfeltáró Bizottság, Mécs-bizottság, Kenedi-bizottság, most alakul a Nemzeti Emlé-

204 PécsiBölcsész - V / | Lenthár Balázs | Az ügynökkérdés inkább politikai, mint értelmiségi belvita...


kezet Bizottsága, tehát olybá tűnhet, hogy itt is igen komoly a kavarodás.

telmiségi belvita, és a társadalom szélesebb rétegeit nem érdekli ez a kérdés?

Gy.Gy.: Kihagyta az iratátadást 2003-2005 között felügyelő Gálszécsy-bizottságot, de ezzel együtt is mintha keveredne a szezon a fazonnal. Németországban, Lengyelországban, Csehországban is volt/ van olyan parlamenti bizottság, mely e munkálatokat felügyelni hivatott, de az sehol sem azonos az őrzést-feltárást, illetve az információs kárpótlást ténylegesen végző szervezetekkel, levéltárakkal. Különböző és eltérő funkciójú intézménytípusokról van szó. A felsoroltaknak – az elsőt leszámítva – azt kellett vizsgálniuk, hogy a titkosszolgálatok átadtak-e minden anyagot az intézeteknek. Eddig minden bizottságnak sikerült megállapítania azt, hogy a megmaradt iratokat – azokat kivéve, melyeket már az új parlamentáris, demokratikus Magyarország nemzetbiztonsági szempontból aggályosnak minősített – átadták. (A budapesti Történeti Levéltár jelenleg az egykori titkosszolgálatok fennmaradt iratainak a 93 százalékát őrzi.)

Gy.Gy.: Azt kell mondjam, hogy igaza is van, meg nem is. Ez az úgynevezett információs kárpótlás a rendszerváltás egyik deficitjének indult, de mára már a demokrácia deficitje lett. A dolog másik része, hogy 1989 óta eltelt huszonhárom év. Ez egy kicsit olyan, mintha az 1946-ban, vagy 47-ben bíróság elé nem állított Horthy Miklóst 1968-ban, tizenegy évvel halála után akarták volna felelősségre vonni. Nagyon sok mindenről lekéstünk. Azt se felejtsük el, hogy időközben újabb politikai szereplők jelentek meg a közélet színpadán, s úgy tűnik, hogy minden újabb formáció szükségesnek látja újratematizálni ezt a – közben valóban politikai gumicsonttá vált – kérdést. Ebben az értelemben kénytelen vagyok visszautasítani az elnök úr azon vélekedését, hogy értelmiségi belvita volna. Számomra sokkal inkább politikai indíttatású egyfelvonásos darab ismételt műsorra tűzése, új szereplőkkel és változó szerep(le)osztásban.

PB: Mennyiben áll meg 2012-ben a nemzetbiztonsági kockázattal való takarózás? Elvégre itt olyan anyagokról van szó, melyek 1989 előtt készültek.

Nehéz ugyanakkor említetlenül hagyni, hogy közben érdemlegesen is történt egy s más. Az államszocialista Magyarország időszakából – az iratfeltárás mostani állapotát tekintve – közel egymillió ember számára tudna információs kárpótlást nyújtani a Történeti Levéltár a jelentkezőknek, ha a valóban megfigyeltek-meghurcoltak (illetve jogutódaik) jelentkeznének. Az ügynökügyeknek a politika és a média épp elég propagandát csinált az elmúlt tizenöt év során, ám ennek ellenére eddig mindössze huszonötezren érdeklődtek egykori megfigyeltségük iránt. Hozzáteszem, akikre találtunk információt, azok számára eddig félmillió oldalnyi iratot adtunk át. A másik félmillió oldalnyi iratmásolatot pedig a nálunk megforduló kutatók vitték el. Sokkal inkább egyetértek Gálszécsy András (az Antall-kormány titokminisztere) véleményével, ami bizonyos mértékig összefügg Kövér László vélekedésének a második részével: olybá tűnik, mintha az embereknek lenne egyéb más, ennél aktuálisabb napi gondjuk, problémájuk, amivel foglalkozniuk kell. S ezeket – tehetem hozzá – egyre kevésbé a már letűnt régi rendszer, hanem az elmúlt két évtized produkálta/ produkálja számukra.

Gy.Gy.: Ez is egy olyan dolog, amelyről viszonylag ritkán van szó a médiában. A visszatartott iratokat folyamatosan, törvény szerint háromévenként kötelezően felül kell vizsgálni. Az elmúlt évek során kis mennyiségben ugyan, de évről évre kaptunk újabb anyagokat, de a „normális ügymenetnek” nincs hírértéke. PB: Mi lehetett az oka, hogy 1994-ben egy annyira leszűkített értelmezésű ügynöktörvényt hoztak, mely kizárólagosan a 3/3-as ügynököket érintette? Gy.Gy.: Magyarországon, divatos szóval élve a „leglájtosabb” volt az átmenet, ennél talán csak a csehek bársonyos forradalma volt enyhébb. Hazánkban a „rövid huszadik század” (1918-1990) alatt kilenc rendszerváltás történt, és ebből nyolc vérrel, vassal, megtorló számonkérő székekkel és koncepciós perekkel ment végbe. A kilencedikben résztvevők 1990. után törekedtek arra, hogy ezúttal vér nélkül következzen be az átállás, és ennek során szakítsanak a korábbi nyolc azon gyakorlatával, hogy a megelőző rendszerek képviselőinek felelősségre vonásával legalább annyi újabb sérelmet okozzanak, mint amennyit ezen eljárásokkal orvosolni szándékoztak. Ez értelemszerűen következett az átalakulás jellegéből, melyet azóta is békésnek, tárgyalásosnak, sőt „alkotmányos rendszerváltásnak” nevezünk. PB: Mit gondol Kövér László azon véleményéről, miszerint ez az egész ügynökkérdés csupán egy ér-

PécsiBölcsész - V / | Lenthár Balázs | Az ügynökkérdés inkább politikai, mint értelmiségi belvita...

205


Tisztességtelen másolatok Január elején robbant a hír, miszerint Magyarország köztársasági elnöke, Schmitt Pál doktori disszertációjában saját szellemi termékeként tüntetett fel több mint 180 oldalnyi írást, melyet egy bolgár, valamint egy német tudós tanulmányából emelt át. Az eset meglehetősen kínos, azonban korántsem egyedülálló a történelemben: plágiumvádak régtől fogva kísérik a különböző ember alkotta műveket. Plágiumról abban az esetben beszélhetünk, ha valaki egy idegen szellemi alkotást részben vagy teljes mértékben eltulajdonít, és saját neve alatt hoz nyilvánosságra. A plágiumvétség mindazonáltal nem összekeverendő a szerzői jogok megsértésével – noha vékony a határvonal, és igen könnyedén előfordulhatnak átfedések a két eset között, de utóbbi elsősorban az alkotó azon jogának csorbítása, mely a mű terjesztéséről, másolásáról, forgalmazásáról való önálló rendelkezését biztosítja, és rendszerint ebből a szerzőnek vagyoni előnye is származik. Nagy port kavart tavaly februárban az akkori német védelmi miniszter, Karl Theodor zu Guttenberg ügye. A politikus ígéretes jövő előtt állt: fiatal kora ellenére meglehetősen magasra jutott a szamárlétra megmászásában, noha túlzottan alacsonyról nem is kellett kezdenie előkelő származása révén. Az alig negyvenéves báró bokros hivatali teendői és mesébe illő családi élete mellett 2007-ben még arra is időt tudott szakítani, hogy doktori címet szerezzen. A Bayreuthi Egyetem kiváló minősítéssel fogadta be dolgozatát, mely az „Alkotmány és alkotmányos szerződés: alkotmányfejlődés az USA-ban és az EUban” címet viselte. Egy német lap, a Süddeutsche Zeitung indította el a lavinát, mikor leközölte, hogy a disszertáció jelentős része más szerzők munkáiból származik, erre utaló hivatkozás azonban sehol sem található, továbbá a bevezető teljes egészében egy újságcikkből lett átemelve. Guttenberg kezdetben abszurdnak és zavarosnak nevezte az őt ért vádakat, ám az egyre sokasodó bizonyítékok hatására először megvált doktori címéről, majd lemondott védelmi miniszteri tisztségéről. Az ekkor a sajtóban már csak Googlebergként vagy Copy-Paste báróként emlegetett férfi nyilatkozatában végül elismerte: túlságosan kevély volt, mivel azt gondolta, össze tudja egyeztetni a családi, tudományos és politikusi életet, ám utóbb kudarcot vallott. Néhány hónappal később a Bayreuthi Egyetem vizsgálóbizottsága

negyven oldalas jelentést adott közre a plágiumgyanú beigazolódásáról. A német politikus és a magyar államfő esete közti hasonlóság, hogy a tudományos fokozatukat kiadó felsőoktatási intézmény summa cum laude minősítéssel illette munkájukat. A latin kifejezés jelentése „a legnagyobb dicsérettel”, tehát a bíráló bizottság kiemelkedően jónak titulálta az alkotásokat. És joggal kérdezhetnénk, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy négy-ötfős testület minden tagja alaposan megvizsgál egy dolgozatot, azonban figyelmüket mégis elkerüli a hivatkozások hiányossága, illetve az egyezés más írásokkal? Az elmúlt év októberében Viktor Janukovics ukrán elnököt is érték támadások. Opportunity Ukraine címmel publikált könyvében különböző folyóiratokból származó újságcikkekre, képviselői beszédekre és egy főiskolai szakdolgozatra is ráismertek a vizsgálók. A vádakat ez esetben is elutasította az érintett, majd a művet angol nyelven közvetítő fordító vállalta a felelősséget azt állítva, hogy ő törölte a lábjegyzeteket, tévedésből. Nem kell messze utaznunk plágiumügyek kapcsán, ugyanis nem Schmitt Pál az első ember a magyar történelemben, aki koppintás gyanújába keveredett. A Debreceni Egyetem 2009-ben vonta vissza Gabódi Béla beregszászi főiskolai pedagógiatanár doktori fokozatát, miután bebizonyosodott, hogy nem csupán saját kútfőből dolgozott. A magyar irodalomtörténet első plágiumügye 1826ban az Élet és Literatura című folyóirat oldalain zajló úgynevezett Iliász-pör volt. Kölcsey Ferenc elküldte Kazinczy Ferenc számára Homérosz eposzának fordításdarabjait, azonban nem sokkal ezután egy erdélyi költő, Vályi Nagy Ferenc neve alatt jelent meg a trójai háborúról szóló mű magyar nyelvű kiadása, benne a Himnusz szerzőjének fordításrészleteivel – személyének említése nélkül. Kölcsey nehezményezte ezt, a Széphalmon élő nyelvújító viszont semmi kivetnivalót nem talált az átvételben. Az eset következményeként a korábban szoros barátságot ápoló Kazinczy és Kölcsey elhidegültek egymástól, bár ebben egyéb tényezők is közrejátszottak. 1936-ban a Nemzeti Színház igazgatóját vádolták meg tisztességtelen kölcsönzéssel, dr. Németh Antal pedig talán nagyon okosan a hallgatást választotta. A módszer olyannyira bevált, hogy szép

206 PécsiBölcsész - V / 3 | Tatay Eszter | Tisztességtelen másolatok


lassan mindenki megfeledkezett az ügyről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyrészt komoly politikai háttérrel rendelkezett, másrészt a világban és az országban zajló események elhomályosították a „A színjátszás esztétikájának vázlata” című dis�szertáció eredetiségének kétségbevonhatóságát és hasonlatosságát egy négy évvel korábbi, Lorenz Kjerbüll-Petersen német esztétikus által közreadott tanulmányhoz.

repülőterét összekötő 35 kilométeres pályát, a mérnökök ellesték a fortélyokat. Peking természetesen tagadott, a németek pedig bosszankodnak, mivel egy komoly pénzösszegeket megmozgató vállalkozástól estek el. A másolók listája tehát hosszú, és ki tudja, hány doktori disszertáció és alkotás lapul még a szekrényben porosodó csontvázként.

A felsőoktatásban résztvevő diákok között rendszeresen akadnak olyanok, akik megkockáztatják a másolást annak ellenére, hogy a lebukásnak komoly következményei vannak. A Budapesti Corvinus Egyetemen egy vizsgázó vesztét okozta, hogy dolgozatát az a személy bírálta, akinek értekezéseiből hivatkozás nélkül merített – az eset következtében eltanácsolták az intézménytől a csalni próbáló fiatalt. A tudományos munkák világa mellett jellemző, hogy minden nagyobb sikert befutó terméket másolatnak titulálnak, legyen szó bestsellerről vagy akár mágnesvasútról. A hatalmas népszerűségnek örvendő Harry Potter könyvsorozat szerzőnőjét, Joanne Kathleen Rowlingot több ízben is bíróság elé kívánták citálni, méghozzá egy 1987-ben megjelent „Willy, a varázsló kalandjai” című írás miatt. A felperes állítása szerint több részlet is visszaköszön a Harry Potter és a Tűz Serlegében, úgymint a mágustanoncok viadala, valamint a Roxfort Expressz – a diákokat a bentlakásos iskolába szállító vonat – ötlete. Az írónő és a sorozat kiadója elzárkózott a vádaktól, végül pedig a bíróság is elutasította a keresetet. Hasonló helyzetbe került Dan Brown is: A Da Vinci-kód papírra vetőjét két brit történész kiáltotta ki plagizálónak, mondván, ők álltak elő Jézus és Mária Magdolna eltitkolt gyermekének ötletével még 1982-ben „A szent vér és a szent Grál” címet viselő kötetükben. A bíróság ebben az esetben sem adott helyt a vádaknak, ráadásul a veszteseknek 1 millió fontot is fizetniük kellett a perköltség számlájának kiegyenlítése végett. A technika vívmányait sem kerüli el az ármány és a koppintás. Német tervezők szerint Kína az ő ötleteik alapján hozott létre saját gyártású mágnesvasutat. A kezdetben közös vállalkozásnak induló projektet az ázsiai ország olcsóbban kívánta megvalósítani, így mialatt a Siemens és a ThyssenKrupp alkotta konzorcium megépítette a Sanghaj belvárosát és

PécsiBölcsész - V / 3 | Tatay Eszter | Tisztességtelen másolatok

207


„Azért zenélek, mert sosem akartam vele semmit kezdeni” Interjú Beck Zolival Önmagában a zenészség mint szakma nem érdekel, engem a dalok érdekelnek. Ugyanígy nincs szépírói karrierem se, inkább arról van szó, hogy azok a dolgok, amik megfogalmazódnak, azok öntörvényűen keresik a megnyilatkozási formájukat. Ha ezt prózaszövegben találják meg, akkor novella lesz belőlük, én pedig örülök. De ez nem azt jelenti, hogy készülnék a szépírói pályára, vagy valamit kezdeni szeretnék vele, ahogy valószínűleg épp azért zenélek, mert sosem akartam vele semmit kezdeni. Egyszerűen a dal, a szöveg izgat. PB: Ha nem is vagy zenész, a zenélés meghatározó életedben, nagyobbrészt kitölti a mindennapjaidat. Ha nem így lenne, akkor azért jóval többet írnál, ha jól sejtem.

Új dallal jelentkezik a 30Y, és a zenekar hívei által régóta várt Szentimentálé lemez is közeledik. Eközben Beck Zoli, a zenekar frontembere több fronton is aktív: nemrég novellája jelent meg a Jelenkor folyóiratban, márciusban pedig Cseh Tamás-dalokat énekelt egy Bereményi Géza-esten. Az énekes-gitárossal irodalomról, dalszövegekről és Cseh Tamáshoz fűződő viszonyról beszélgettünk. Pécsi Bölcsész: Elsősorban, zenészként, énekesként, dalszerzőként váltál ismertté, jóval kevesebben tudják rólad, hogy még a 30Y előtt az irodalmi pályával is kacérkodtál, ráadásul az elmúlt hetekben egy új novellád is megjelent a Jelenkorban. Hogyan és miért lettél végül inkább zenész, mintsem író? Beck Zoli: Igazából nem tartom magam se zenésznek, se írónak. Ez persze így sarkos kijelentés: olyan értelemben nem vagyok zenész, hogy sohasem maga a zene érdekelt. Jóval inkább arról van szó, hogy mióta gyerekkoromban először gitárt fogtam a kezembe, azóta jellemzően dalszerű formákban gondolkodom. Épp ezért is van az, hogy nagyon kevés dalt tudok eljátszani azok közül, amiket nem én írtam. Sosem így viszonyultam a zenéhez, ezért is lehet az, hogy nem is vagyok igazán jó gitáros.

B.Z.: Biztos van ennek egy időtényezője. Sokkal többet olvasnék például, sokkal intenzívebb és nem annyira kampányszerű viszonyom lenne az írott szöveggel. Most általában igaz ránk a zenekarban, hogy ha mást csinálunk a zenén kívül, akkor azt nagyon kampányszerűen kell tennünk, mert csak így tudunk rá időt szakítani. Nem véletlenül írtam kilenc éven keresztül a disszertációmat; rengeteg kampányszerű időszak váltotta egymást, amely során írtam és újraírtam a szöveget. Az alkotói ügyekben egyedül a zenének van folytonossága az életemben. PB: Ezekhez az alkotói ügyekhez szervesen hozzátartoznak a dalszövegek, amelyek túlnyomó részét te írod. Régi, sok szempontból igen fáradt vita már, hogy mennyire lehet irodalmi alkotásoknak tekinteni a dalszövegeket, de esetedben és a 30Y esetében azért is van ennek relevanciája, mert a nagy kortárs és előd, Lovasi András kapcsán folyamatosan előkerült és kerül ez a kérdés. Mennyire tekintesz irodalomként a saját dalszövegeidre? B.Z.: Nem gondolok olyan sokat a dalszövegeimről. Jóval inkább arról van szó, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy a próbaterembe hozok le vázlatokat, amiket aztán közösen dolgozunk dallá, úgy a szövegeket is jóval előbb elengedem, mintsem késznek gondolnám őket. A lényeg nem az, hogy a szöveg önmagában működjön, hanem hogy dalként. Ha ezek a szövegek túl merevek, akkor eluralják a zenét, és a

208 PécsiBölcsész - V / 3 | Stemler Miklós | „Azért zenélek, mert sosem akartam vele semmit kezdeni”


nyolcvanas évekbeli magyar underground hagyományának megfelelően az történik, hogy egy alanyi költő szaval-énekel, zenei aláfestéssel. Épp ezért tartom egyébként fontosnak Lovasi András szövegeit, amelyek úgy vitték tovább ezt az underground hagyományt, hogy mégis dalként szerveződtek, szerves viszonyban álltak a zenével. A saját dalszövegeim esetében legalább ennyire fontosnak tartom a hatvanas-hetvenes évek fordulójának beat hagyományát, annak személyességét és történetmesélő jellegét sokkal erősebbnek érzem. Egyébként is sokan mondták már, hogy sok történetmesélő, „epikus” dalunk van, amely révén a gitáros-dalnokok világához lehet minket kötni. Az angolszász zenei hagyományban ilyen Bob Dylan vagy Richard Ashcroft, magyar viszonylatban pedig Cseh Tamás. Ez a személyes, Bereményi Géza-féle szövegvilág nagyon erősen jelen van esetemben. PB: Cseh Tamás-dalokat korábban is énekeltél, holott nem arról vagy híres, hogy túl sok feldolgozást csinálnál, Bereményi Géza pedig végül nektek „adta” a Cseh Tamás emlékére írt Jó Január herceget. Milyen szerepet játszottak a te életedben Bereményi Géza (Cseh Tamás szövegírója – szerk.) dalai? B.Z.: Az első ilyen élményem, ami agyonvert, az az Új dalok volt, már csak azért is, mert nagy Ady-rajongó is vagyok, a cím pedig Adyra (Az Új versek című kötet – szerk.) utalt, ahogy a Jobbik részem is ezt a világot idézi meg. Innentől kezdve megvolt az az ismerősségélmény ezekben a dalokban, amelynek köszönhetően teljes otthonossággal bolyonghattam ebben a világban. Szerintem ebben rejlik Cseh Tamás titka és hatása: amennyiben az ember magára ismer ebben, úgy rajongó lesz, azok viszont, akik nem, csupán annyit láttak, hogy van egy fickó, aki összesen három akkordot tud, és eldünnyög dalokat. Épp ezért is kezdtem a zenészség kérdésével foglalkozni. Ha professzionális zenészként néznél Cseh Tamásra, azt kellene mondanod, hogy nem valami jó a szakmájában, mégis zseniális énekes-előadó. Ha annak idején indulni lett volna kénytelen egy Megasztáron, valószínűleg már a selejtezőn kiesik. Nem az a kérdés, hány akkord van egy dalban, hanem hogy megtörténik-e bennük valami, és ez nem csak a koncertekre volt igaz; ez az eseményjelleg a lemezeken is megvan. PB: Mennyire érződik mindez a ti zenétekben? Itt most nem elsősorban a „zajos” nagylemezekre gon-

dolok, hanem a jóval bensőségesebb Szentimentálé dalokra és koncertekre. B.Z.: Ezek a dalok nagyon intimek, és működésük is ezen az intimitáson múlik. Az, hogy ezek a dalok működnek-e egy koncertünkön, nem elsősorban zenei kérdés. Persze számít, hogy hogyan zenélünk, de a fő kérdés az, hogy megtörténik-e velünk valami, aminek meg kell történnie. Enélkül hiába tökéletes technikailag az előadás. A pillanat erejének ezek a dalok sokkal jobban ki vannak szolgáltatva, mint a „zajos” koncertek dalai, ezekben sokkal több a levegő, sokkal több a csend, amiket igaznak kell megélnünk – itt nem a zene a kérdés, hanem a szünet, a csend. PB: A kérdés már csak azért is aktuális, mert bár jó ideje szó van róla, idén jó eséllyel el is készül a Szentimentálé lemezetek. Mennyire lehet ezt az intimitást, csendet átmenteni egy lemezre? B.Z.: Nagyon nehezen, de egyben nagyon könnyen is. A Városemberen már jól hallható annak a módszernek az eredménye, hogy a hangszereket nem egyenként, hanem egyben játszottuk fel, ebben az együttjátszásban történt meg a dal. Ugyanígy rögzítettük most a Szentimentálé kislemezünket. Ehhez persze az kell, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol jól érezzük magunkat, és jól érzik magukat a dalok. Ennek a lemeznek nem az a tétje elsődlegesen, hogy jól szól-e, hanem jóval inkább az, hogy megtörténik-e velünk az, aminek meg kell történnie. Szerintem ez egy nagyon rövid, de intenzív lemezfelvétel lesz majd. PB: Az említett, a lemezt felvezető kislemezt mikor és hol lehet hallani? B.Z.: Egyelőre még sehol. Ezt a dalt, az Egypárt az Abnormál nevű stúdióban vettük fel ezzel a módszerrel, a dalhoz aztán még a tavasz folyamán csinálunk egy kisfilmet. Ez az év számunkra elsősorban a Szentimentáléról szól, még ha a koncertturnén ez még nem is látszik. A fesztiválszezonba több olyan fellépést is időzítettünk, amelyek már a Szentimentálé lemezről szólnak, ezek esetében a megfelelő helyszín megtalálása volt a legfontosabb dolog. Először a Művészetek Völgyében adtunk ilyen koncerteket, aztán 2009-ben már a Művészetek Palotájában játszottunk, amitől először borzalmasan féltünk, de végül a hely hozzánk görbült.

PécsiBölcsész - V / 3 | Stemler Miklós | „Azért zenélek, mert sosem akartam vele semmit kezdeni”

209


Tarr Béla gonosz ikertestvére, savon A galaxisok egyedfejlődésük során ugyanolyan kiszámíthatatlanok, kanosak és agresszívek, mint a tinédzserek. (Mint te.) 2030-ra az oroszok kolonizálják a Holdat és teleszemetelik szenzorokkal a Marsot. Robbanó trágya tartja rettegésben az amerikai disznófarmokat. Kiborgizált csigákból csinálna nyálcsíkon csúszó eleven szenzort a Pentagon. Önmagától ír játékokat egy brit mesterséges intelligencia. Új békafajt találtak New York guberáló hajléktalanjai között. 244 év presztízsépítés után megszűnik az Encyclopaedia Britannica tiszteletet parancsolóan hosszú és vastag nyomtatott változata. Ami amúgy egy Lutra-album. Welcome to another day in the life of. Pontosan ilyen, amikor bukkakét tartanak az internetek a koponyafedőtlenített intelligenciádra, vagy inkább annak abszintlekváros hiányára, én meg lecsapom gyorsan a labdát, ha nem akarsz sokat olvasni: akármilyen jövőt képzeltünk el magunknak, olyan lett, mint amikor Tarr Béla gonosz, inverz ikertestvérét hagyjuk lizergsavat beszélni a szemünkbe. Pármillió új inger után (mindez általában belefér egy iparstandard három és fél perces slágerbe) talán feltűnik, hogy minden képkockán volt egy ló, de nem feltétlenül. A bevezető a cikk születése előtti 24 órában megjelent cikkekből tallóz, Szabi pedig azt kéri tőlem az internetek bugyraiban, hogy nyissam meg a jövőről és a jövő alakulásáról szóló cikksorozatot, és ezt félig-meddig azért teszi, mert tudja, hogy a jövőt legalább egyszer fogom orgiához, alberthoffmanni főzőkatlanhoz (erre külön rákerestem, extra BDSM tartozék az emellé érkező rendfa) és egy végtelen gokartpályához hasonlítani. Igen, gyakorlatilag ez volt a lényeg, a nyitást azonban örömmel. eltűnt az egy-igaz-út 01. Beborítottuk a gimnáziumi órákat, főiskolai előadásokat és egyetemi szemináriumokat meg laborokat egyaránt. Sem a tanárok, sem a papírformában azonnal elévülő könyvek nem tudnak lépést tartani a heti rendszerességgel breakthrougholó tudományos élettel, a kvantumtudományok meg úgy tekerik meg a világ mozdíthatatlanságába vetett hitedet, mint jobbfajta spliffet. 02. Eltűnt a tankönyvi eztörtént és ígyvan hagyomá-

nya, nincsenek már olyan stabil és biztos megélhetési ösvények, amikben a szülők meg a nagyszülők hittek. Megszületett az Ezer Autoriter Hang fightclubja, ahol történelmek, eszmék és magyarázatok küzdenek egymással a fennmaradásért és az átöröklődésért. Eddig az uralkodó réteg írta a történelmet, most a legszegényebb legkisebbkirályfi, és küzdhet a fórumok trolljaival a világ igazságairól, legyen szó fizikáról, filozófiáról vagy történelemről. 03. A világ eddigi legerősebb fegyvere a NEM volt. A NEM új értelme a kikapcsológomb. Az internetek eddig azért okoztak adrenalinrohamot, mert annyi információt kaptunk rajtuk keresztül, most meg már menőbb kikötni magunkat a kábelről pár napig, mint leszokni a cigiről. És könnyebb is. Mert az adat egyszerűen túl sok. És túl édes. 04. Minden utánakereshető, minden megnézhető, minden megtanulható a YouTube-ról vagy a lewarezolt tankönyvekből, és pontosan ezért semminek sincsen tétje és semmi sem fontos igazán. 05. Olyan intenzitással érkezik az adat, hogy a toleranciaszintünk kritikusan magasra ugrott. Rákgyógyszer? BITCH PLEASE, a kínaiak megcsinálták már opensource-ban két hete, ja hogy nem olvasod a titkos biopunk fórumokat. A világ legnagyobb, több száz fős gruppenje? UNALMAS, csinálják meg ezt VISSZAFELÉ egy benzolgyűrűben, akkor talán letöltöm. Forradalom két utcával arrébb? Akkor valószínűleg nem megy a Netpincér. YouTube van róla? Nincs? Akkor komolytalan. Akkor mégis rendelek valami pizzát. Semmi sem új és ezt mondja ki a harmincnégyes szabály is: ha van, akkor már pornó is van belőle. (Tehát bármi, amit emberi lény elképzelhet, abból már volt pornó is. De hagyjuk a lételméletet.) 06. Mindennek legvegytisztább párlatát Ray Kurzweil futurista adja, aki szerint annyira unni fogjuk magunkat, hogy élő számítógépeket fogunk magunk körül gyártani mindenből, mondjuk a környező galaxisokból (jólnevelt amerikai módjára nyilván leszarjuk, hogy az őslakos, sokdimenzióban csavarodó, hányingert és orgazmust egyszerre okozó színekben beszélő betűk erre mégis mit lépnek, ha amúgy nem villantanak porrá minket karmikus elővigyázatból még a találkozó előtt), aztán megvalósítunk mindent, amit el tudunk képzelni, aztán azt is, amit nem. Na, általában ilyenkor nem vesznek már fel minket a taxisok. Mindehhez képest eltörpülnek a hátra szerelhető jetpackek, a repülő autók, a

210 PécsiBölcsész - V / 3 | Bari Máriusz | Tarr Béla gonosz ikertestvére savon


kozmoszban shuffle-ozó öntudatos űrhajósok és a darázscsípte pénisz ihlette fegyverekkel és ruhákkal parádézó szkafanderes filozófusok utópiái. Ezeket a stílusrendőrség (vagy Will Smith) törölte ki az eljövendő lehetséges univerzumok listájáról, a nyolcvanas évek Blade Runner-Akira-Tron cyberpunk disztópiáját pedig a mesterséges intelligenciákat leszámítva megvalósítottuk. Évekkel vagy évtizedekkel hamarabb. Én is mondok egy tippet. Kevesebb gomb, több pornó. Most mosolyogsz. Én is. “Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette?” A DAMAGE REPORT a kettőezertízes évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk. Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

düsszeia és HAL szülőatyja írta 1945 októberében (Extraterrestrial Relays: Can Rocket Stations Give World-Wide Radio Coverage?) arról, hogy milyen jól be lehetne takarni a bolygót három geostacionárius műholddal, ‚46-ban már a V2-es szuperfegyverrel szaladtak neki a projektnek a nácik, mégis az oroszok valósították meg mindezt a Szputnyikkal ’57-ben. Ami nem csoda, végül is az oroszoknál a hidegben minden sokkal jobban megy.” Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró (nyocker.hu), sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró (hvg.hu), alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak (ld50.hu), majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég (thedosemag.com), fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával (IBS), korábban rádiós (EstFM, ParaRadio), szövegíró, partiszervező és DJ. Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.

A DAMAGE REPORT 2012 áprilisában jelent meg a MangaFan Kiadó gondozásában. „Az innovációirodalmi kokettálás egészen jól lefedi az évezredfordulós erőviszonyokat: Verne legyártotta évtizedekre előre az európai innovációs katalógust cikornyázott művészi stíllel, Anglia hozzádobta mindehhez a diktatúrát, a borongós gót időt meg az úgyismeghaltokot, Japán mindeközben az oldalszélen már gyakorlatilag megnyerte a versenyt és a második kört futja már teljesen egyedül, vad versenyt kopfkinózva a magának gyártott ellenfelekkel, Amerika meg megköszönte mindezt és a világ legrosszabb turistájaként a mindenhonnan ellopkodott asztalszéli maradékoktól felhízva szalad mindenki előtt, nem csoda, hogy az írók meg a fejlesztők egymással ujjbáboznak, hogy most mi legyen? na és most mi legyen? és most szerinted? Kulturális gráfkövetés van ilyenkor nedves ujjakkal, semmi kellemetlen nincs ebben, a szupermarketekben is kapcsolnak le néha túlbuzgó, többsebességes turmixokra maszturbáló technofileket, a savanyú szájíz is csak akkor csorog be, ha a prófécia pontosságát nézzük. Pontosat ugyanis csak egyszer sikerült eddig és azt is csak azért hívjuk sci-finek, mert Sir Arthur C. Clarke, a 2001 Űro-

PécsiBölcsész - V / 3 | Bari Máriusz | Tarr Béla gonosz ikertestvére savon

211


Végzett bölcsészek: munka – helytelenítve Önlenullázásaink és továbblépéseink életnek nevezett karneváli darwinizmusában (umore o morte) hazánkban talán az egyik legrosszabbul felbecsült terep a munkaerőpiacra történő belépés. Itt az eleinte barátságosnak tűnő három „M” – megfelelő, munkahely, megtalálása – végül könnyen a pusztulás szélére sodorhatja a halandót, főleg ha olyan ködös fogalmakat is társít a munka világához, mint szerencse vagy tehetség. Hasznos tippek következnek tehát a munkakeresés rítusának túléléséhez. A szerencse nem létező fogalma „De szerencsés vagy, azt csinálod, amit szeretsz!” Nehezen megmagyarázható, hogy miért gondolja manapság embertársaink zöme, hogy a szakmájában – amit szeret – sikeres ember valamiféle egyszerű és kényelmes utat választott. Valójában annak, hogy egy elképzelést megvalósítsunk, olyan szakmában dolgozhassunk, amit szeretünk, a szerencsével közös pontját nem igazán lehet kimutatni, ellenben találkozhatunk a következőkkel: nélkülözés (ameddig elérjük, amit akarunk), kitartás (mert a sikerrel csak a kudarcok kontrasztjában találkozhatunk), szorgalom (felmérjük, mit kell magunkon fejleszteni a céljaink érdekében, és teszünk érte). A dolgok között kóborolva maximum szerencsétlen vagy kitartó emberekkel találkozhatunk, a „szerencsés” meg vagy sértés vagy ábránd. Toboz és szentháromság Az eddigi fejtegetésünk egyébként igazán közel vitt a cégeknél tevékenykedő HR-esek (akik eldöntik, hogy felvesznek-e minket vagy sem) szentháromságához, melynek meg kell felelnünk: tudd, hogy mik a céljaid, tudd, hogy mik a képességeid, tudd, hogy mik az elvárásaid. Persze az sem árt, ha ez belevág a cég/meghirdetett állás profiljába. Ezek nélkül egy bölcsész diploma úgy aránylik egy jó álláshoz, mint három toboz egy karácsonyi koszorúhoz. Értsd, kell hozzá, de magában még nem ér semmit. Meg kell tervezni, össze kell rakni. Ebbe beletartozik, hogy már az egyetem alatt szakmai tapasztalatot szerzel a területen, amit választottál. (Ekkor még a család támogat a lakhatásban, van meleg étel otthonról, hihetetlen segítség.)

Amennyiben ez megvan, diploma a kézben, jöhet a nagy keresés. Erre nyugodtan számolj rá 4-6 hónapot manapság. Magyarország recesszióban van, a munkahelyek inkább megszűnnek, mint teremtődnek, és a piac tele 3-6 év munkatapasztalattal rendelkező, professzionális munkaerővel. Megoldás? Vér, verejték, kapcsolatok. Első lépésben persze egy jó CV sem árt, PDF és nem .doc formátumban, Europass mintákat átvéve, de egyedi tartalommal, magyar és idegen nyelven egyaránt. Kreatív munkakörben tevékenykedőknek egy angol portfólió mondjuk a kropp.comon vagy a behance. neten (szakmai portálok). Profil a linkedinen (a szaknévsor Facebook-formátumban). Az sem árt, ha regisztrál az ember a nagy online állásportálokon: CV-online, Profession.hu, Workania, Jobline, Monster.hu. Ezeknek a feltöltése elsőre könnyednek tűnhet, de fontos, hogy pontosan, hibátlanul tegyük, így jobb egy-két napot csak erre szánni. Nem árt egy jó motivációs levél (melyben leírod, hogy milyen munkavállalói erényeid vannak, milyen munkakörben, és miért szeretnél dogozni) vagy cover letter sem (ez ennek kb. az angol nyelvű verziója). Az embernek érdemes továbbá egy kört áldozni fejvadász cégek megkeresésére is: Randstad, Kelly Services, Adecco, Exact Solutions stb. Ami még nagyon fontos: nem szabad elkeseredni, ha egy álláspályázatnál nem vesznek emberszámba. A magyar cégek általában nem jelzik, hogy megkapták jelentkezésed, se azt, hogy elutasítanak. Nem tartják a megígért határidőket, alapvetően megbízhatatlanok. Normális válaszokra, határidők betartására, egyáltalán válaszra igazából csak a külföldi tulajdonú cégek esetében számíts, itt is mondjuk ötből egy vagy kettő esetében. Szóval nem szabad csüggedni, add el magad írásban és szóban, kilincselj, legyél aktív, amennyire lehet lazább, de nem tolakodó, figyelj a testbeszédre és az öltözködésre, és az sem baj, ha van egy adag normális személyes névjegykártyád. Persze a két legfontosabb dolog továbbra is: tudd, hogy mihez kell a toboz, illetve hogy szerencse nem létezik.

212 PécsiBölcsész - VI / 1 | Bálint Dávid | Végzett bölcsészek munka/helytelenítve


Az együttélés szabályai Az igazi survivor A legtöbb diák számára az egyetemi élet kezdete egyben az otthonról való elszakadást is jelenti. Idegen városba, idegen emberek közé költöznek albérletbe vagy kollégiumba. Persze vannak olyan szerencsések, akiknek el sem kell költözniük otthonról, vagy éppen a legjobb haverjukkal költözhetnek össze. A többségnél azonban nem ez a helyzet, nekik egy különös lénnyel, a melléjük sorsolt szobatárssal vagy lakótárssal kell majd szembenézniük. Sokat segíthet, ha már az első nap tisztázzátok a határokat, fényt derítetek egymás jó és kevésbé jó szokásaira, és megpróbáltok valamiféle kompromisszumot kötni a vitás kérdésekben. Íme, néhány alapszabály, amelyek betartása segíthet fenntartani a harmóniát, és hozzájárulhat a békés együtt éléshez:

mert valószínűleg nem fog örülni a hirtelen megjelenő nyálkás/szőrös/büdös lakótársnak. 10. A porcica nincs rajta a védett fajok listáján. 11. A fürdésnek nem az a célja, hogy fedett pályás úszómedencét csinálj a fürdőszobából. 12. A fürdőszobában nem illik új civilizációkat létrehozni, különböző fajokat tenyészteni, kivéve, ha két biológia szakos hallgató lakik együtt. 13. Lehetőleg ne úgy fürödj, mintha bálnát fürdetnél. Amennyire lehet, kíméld saját és barátiad pénztárcáját és természetanyánk tartalékait. Akárhányszor 11 percnél tovább folyatod a vizet, egy angyal meghal. Ha pedig égve felejted a villanyt, és hazamész a hétvégére… erre majd a következő villanyszámla megérkezésekor a lakótársaid úgyis ki fognak térni. 14. Amennyiben szobatársad WoW-ozik, nyertél. Hagyj neki annyi helyet, hogy elférjen a számítógépe, és tulajdonképpen bármit csinálhatsz, úgysem fogja észrevenni.

1. Mindenképp tisztázzátok, ki milyen zenei stílusokkal kompatibilis. Nem kellemes, ha egy napi 24 órában Justin Biebert hallgató valaki összeköltözik egy Metallica-imádóval. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy egymás lelki világát tiszteletben tartsátok, és ne bömböltessetek egész nap olyat, amitől a másik a falra mászik. 2. Ha elmész éjjeli lámpát venni, ne olyat válassz, amely egy mini napot vagy szupernóvát meghazudtoló fényt bocsát ki magából. 3. Ha egymás mellett van az íróasztalotok, ne indíts területfoglaló offenzívákat. Az sem jó, ha többnapos, rothadó ételmaradékokkal készteted a lakótársadat a hátrálásra. 4. A másik kávésbögréje, ágya és fogkeféje olyan, mint a pápa. Szent és sérthetetlen. 5. A padló nem a te ruhásszekrényed, a másik ruhásszekrénye pedig nem átjáró Narniába, akkor sem, ha éppen be vagy tépve. 6. A ruháid kategorizálása ne így történjen: 1. Nagyon koszos, 2. Koszos és 3. Koszos, de még hordható. A mosógép használatát gyorsabban meg lehet tanulni, mint gondolnád. 7. Ne csak akkor mosogass el, ha a lakótársak már a közegészségügyiek kihívásával fenyegetőznek, vagy esetleg a romlott kaja magától kimászik a hűtőből. 8. Ne várj addig a kuka levitelével, amíg vegyvédelmi ruhás embereknek kell megtenniük helyetted. 9. Ne akarj nyílméregbékát/kecskét/dán dogot tartani a lakásban a lakótársad megkérdezése nélkül,

PécsiBölcsész - V / Gólyaszám | Schmidt Barbara | Az együttélés szabályai

213


BTK 30/20 Jubilál a Bölcsész kar kezdtük elvinni az alapötletet. Az előadássorozat legfontosabb célja, hogy olyan tudományos igényű előadásokat tárjunk a publikum elé, amelyek a laikusok számára is érthetőek és élvezhetőek, ugyanakkor a kollégáknak is újat tudnak nyújtani. PB: Dékán úr említette a megnyitó beszédében, hogy a Bölcsész Akadémia egy hosszabb távra tervezett része lesz a kar életének, tehát nem csak ebben a szemeszterben rendezik meg. Hogyan lesz tovább? Meddig tervezik folytatni?

A PTE BTK évfordulós ünnepségsorozatáról és elsősorban a Bölcsész Akadémiáról beszélgettünk dr. Müller Péter dékánhelyettessel és dr. Fedeles Tamás egyetemi docenssel. PécsiBölcsész: Hogyan vetődött fel az ötlet, hogy csinálni kellene egy Bölcsész Akadémiát? Müller Péter: Fedeles Tamás az ötletgazda, tehát erre a kérdésre neki kell válaszolnia. A kar vezetése befogadta az elképzelést, nagyon jó időpontban született meg ez a gondolat, hiszen éppen akkor készültünk az évfordulós rendezvénysorozatunkra, melybe a Bölcsész Akadémia mind tartalmilag, mind koncepcióját tekintve tökéletesen beleillik. Fedeles Tamás: A kérdést elsősorban a tehetséggondozás felől közelítettem meg, ugyanis egy TÁMOP pályázat keretein belül valósíthatjuk meg a rendezvénysorozatot. Volt egy olyan vízióm, hogy jó volna egy, a diszciplínák közötti kohéziót felmutató kurzust létrehozni, amelyen a TDK-zni kívánók, aztán majd az OTDK-n az egyetemünket, karunkat képviselő hallgatók számára egyrészt a saját tudományterületük elismert szakemberei tartanak előadást, illetve nagyon fontos, hogy a diszciplínák érintkezési felülete, metszéspontja is bemutatásra kerüljön. Tehát elsősorban kurzusként fogalmazódott meg a terv, aztán a dékánhelyettes úrral továbbgondolva, hogy nagyobb dimenziót kapjon a program, nyitni kívántunk a középiskolák felé is, hadd nyerjenek bepillantást a diákok és tanáraik is a tudomány mélyebb rétegeibe. Ettől kezdve tehát inkább a tudományos ismeretterjesztő műfaj felé

F.T..: Két félévre terveztünk. A következő szemeszter során hasonlóan tíz előadásra kerül sor, tehát a jubileumi esztendőt végig tudjuk kísérni. Egyébként úgy vélem, hogy ha a Bölcsész Akadémia megmozgatja a hallgatókat, oktatókat és az érdeklődő laikusokat (a középiskolák mellett a város polgársága felé is nyitni kívánunk), akkor érdemes lesz elgondolkodni a rendezvénysorozat folytatásán. Természetesen ennek a financiális feltételeit is meg kell teremteni. M.P.: Mivel ez kifelé a BTK 30/20 egyik programelemeként jelenik meg, mely ünnepségsorozatot mi 2013 végéig tervezzük, ezért úgy gondolom, hogy a Bölcsész Akadémia valamilyen formában még a következő őszi félév során is működni fog. PB: Milyen anyagi feltételei vannak egy ilyen kaliberű rendezvény megszervezésének? F.T.: Elsősorban, ha egy bizonyos szint fölött hívunk el előadókat, akkor illik valamifajta honoráriumot felkínálni. Emellett az a körülmény sem mellékes, hogy az előadások késő délután kezdődnek, este érnek véget, és mivel előadóink nem pécsiek, ezért számukra szállásról is gondoskodnunk kell. Ezt szerencsére a kar átvállalta, ugyanis a szervezést végző Kari Tudományos Diákköri Tanácsnak nem lettek volna meg az ehhez szükséges forrásai. M.P.: Többes finanszírozásban zajlik a program, de ez az egész jubileumi rendezvénysorozatra igaz, például most készítünk egy dokumentumkötetet, amelyet a levéltárral közös projektben valósítunk meg. Tervezünk pályázatot kiírni, ahol a jutalmakat támogatói felajánlások formájában fogjuk meghirdetni. A kar önmagában, tartalékok hiányában nem volna képes egy ilyen volumenű programsorozatot

214 PécsiBölcsész - VI / 1 | Lenthár Balázs | BTK 30/20 - Jubilál a Bölcsész kar


megszervezni és lebonyolítani.

lyen további terveik vannak?

PB: Dékánhelyettes úr említette, hogy a jubileumi ünnepségek, programok másfél éven át fognak tartani. Amolyan szemelvény jelleggel tudna párat ajánlani, melyeket ön szerint érdemes volna meglátogatni a három szemeszter alatt?

F.T.: A közismert latin eredetű közmondást, miszerint „A szó elszáll, az írás megmarad” (Verba volant, scripta manent) ide is adekvátnak érzem. Az előadások hanganyagait archiváljuk, és arra gondoltunk, hogy jó lenne az írott változatokból egy kötetet ös�szeállítani. Ez természetesen elsősorban az előadók elfoglaltságától függ. A cél természetesen az volna, hogy a jubileumi ünnepségsorozat időintervallumán belül tudjuk publikálni ennek a húsz vagy akár csak tíz előadásnak az anyagát.

M.P.: A Bölcsész Akadémián felül a különböző szervezeti egységeink konferenciái, melyekből csak ebben a félévben tizenhat lesz például. Tervezünk ősszel kiírni egy pályázatot, melyre nagyon jó fórum lesz a PécsiBölcsész is. A címe: „Miért szeretek/ szeretnék pécsi bölcsész lenni?”. A pályázat célja, hogy karunk jelenlegi és leendő hallgatói írásban, képanyagban fogalmazzák meg az elképzeléseiket a pécsi bölcsészkarról, amiért természetesen különböző díjakat fogunk felajánlani. Szeretnénk továbbá ennek a pályázatnak az anyagait, tehát a képeket, a szövegeket felhasználni a kar promóciójához. Amikor diákok mondják el, hogy miért jó pécsi bölcsésznek lenni, az mindig hitelesebb, mint amikor oktatók magyarázzák, hogy miért érdemes itt tanulni. 30 éve alakult meg a Pécsi Tanárképző Főiskolából a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara, ehhez kapcsolódóan éppen most indítjuk el egy dokumentum- és interjúkötetnek az előkészítését, melyben azok fognak megszólalni, akiknek ebben az átalakulásban szerepük volt. Továbbá azokkal beszélgetnénk, akik az első időszaknak, hogy úgy mondjam, „kísérleti alanyai” voltak, tehát az átalakulást követően kezdték meg tanulmányaikat karunkon. Szeretnénk elindítani egy olyan programot is, melynek a címe „A pécsi bölcsészkarról indultak” lesz. Ebben meghívunk olyan egykori hallgatókat, akik a saját területükön ismertté váltak, és akiknek van annyi hírnevük, hogy a városi közönség is eljöjjön a hozzájuk kapcsolódó rendezvényünkre. Ennek a sorozatnak az első szereplője Nyáry Krisztián lesz, aki 1990-95 között hallgatónk volt, és a Facebookon publikált, írók szerelmeiről szóló történeteivel sok ezres olvasótábort tudhat magáénak. Természetesen fontos leszögezni, hogy az illető tevékenységének valamelyest azért kötődnie kell a bölcsészettudományhoz, tehát mondjuk egy „világhírű” rúdtáncosnő nem biztos, hogy belefér a képbe.

M.P.: Fontosnak tartom hozzátenni az elhangzottakhoz, hogy a Bölcsész Akadémia mellett a többi jubileumi programunkat is hirdetjük különböző internetes felületeken. A kari honlapon is nyitottunk egy BTK 30/20 menüpontot, ahol folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők a soron következő rendezvényeinkről. A Facebookon is nyitottunk két oldalt, az egyik kifejezetten a Bölcsész Akadémiának az oldala, és hangsúlyoznám, hogy ezeket a megjelenéseket mi is interaktívan kezeljük, tehát a különböző posztok alá várjuk a vis�szajelzéseket, kommenteket. Nagy sikere volt például a közelmúltban Weöres Sándor két világháború közötti indexének, nagyon sokan reagáltak erre az információra. A hétvégén került fel egy akkori kari tanácsi jegyzőkönyv. Mai tudásunk szerint a kornak a legnagyobb koponyái ültek abban a pécsi bölcsészkari kari tanácsban. Weszely Ödön, Nagy József, Thienemann Tivadar – elképesztő nagy figurák, akikre büszkék vagyunk, hiszen mi látunk jogfolytonosságot a két háború közötti bölcsészkar és a ’83ban tanárképző karrá vált intézmény között. Mert a szellemiségében, azt hiszem, hogy kellett a 20-as, 30-as évek bölcsészete itt Pécsett, hogy ebből ilyen gyorsan a nagy vidéki bölcsészkarokkal – Szegeddel, Debrecennel – azonos fajsúlyú kar tudjon válni.

PB: A Bölcsész Akadémiával kapcsolatban még mi-

PécsiBölcsész - VI / 1 | Lenthár Balázs | BTK 30/20 - Jubilál a Bölcsész kar

215


A „lusta serpa” esete a plüssmacikkal Sok-sok évvel ezelőtt a Ferencesek utcájában, a valamikori rendőrségi panasz-, illetve később ügyvédi irodában plüssmackók jelentek meg, akik azóta is szorgosan követik figyelemmel az arra járókat a kirakat mögül. A Brummogdába betérve egy új világba tévedhetünk, ahova sokan a macijukat hozzák gyógyulni, vagy csak egyszerűen macilevegőt jönnek szívni. Közben pedig maguk is gyógyulnak. Az üzletben régen állítólag egy egész szakkollégiumi csoport is elfért, ez ma már nehezen lenne elképzelhető. Mondták is, hogy nagyobb helyre kéne költözni, de Horváth Annamari szerint ahhoz is bátornak kell lenni, hogy az ember kicsi maradjon. Kár is lenne ezért a birodalomért, ami egyszerre tűnik végtelennek és mégis kicsinek és otthonosnak. Maciterápiával rajta kívül senki nem foglalkozik a világon, ő találta ki, amikor 30 éve művészetterápiával kezdett foglalkozni. Akkor a Gyerekklinikára járt tartósan beteg gyerekekhez. Itt szembesült azzal, hogy milyen nehéz ezeknek a betegeknek a kórházi élet. Ekkor találta ki a babakészítést, amelyet a klinika akkori igazgató-professzora örömmel fogadott és támogatott. Olyan „emberformájú figurát” keresett, amit fiúk és lányok egyaránt szeretnek, így esett a választás a babák mellett a macikra is. A Brummogda falán és kirakatában semmi nem utal arra, hogy művészetterápiás műhely a fő profilja. Annamari nem akarja behatárolni a tevékenységét.

Van, aki játszani jön, van, aki macit varr, de sokan „csak” beszélgetni szeretnének, gyerekek és felnőttek egyaránt. Van olyan gyerek, aki a mai napig nem tudja, hogy terápiás órákra jár. A macivarrás egy jó katalizátor a gyerekekkel való gyógyító beszélgetésekhez, lelkesen és örömmel mesélnek, ez egy hely, ahol megnyugszanak, felszabadulnak, könnyebben megnyílnak. Miközben Annamari a Brummogdáról mesél, soksok történetet kerül elő azokról, akik itt indultak el gyógyulásuk útján. Volt, akiket egy bátorságmaci segített át szorongásukon, de volt olyan fiú is, aki sok év választott némaság után itt szólalt meg újra. Van, aki teljesen a macis terápia gyógyított vagy vígasztalt meg, de sokszor egy állomás volt, ahol kiderült, hogy pontosan hol találhatnak a gyerekek további megfelelő segítséget. Hogy miért pont a macik ilyen népszerűek? Erre a kérdésre Annamari sem tudja a választ, ő maga is kutatja a macik kultúrtörténetét, de az biztos, hogy ezek a játékaink, úgynevezett átmeneti tárgyaink segítenek a gyerekkori nehézségeink átvészelésében. Jusson eszünkbe az első napra az oviban, amikor az anyukájuk után síró gyerekek kedvenceiket ölelgetve nyugszanak csak meg. „Ha nem is tudatosan, de őrizzük az összes korú gyerekünket, akik voltunk. Sokszor pedig vissza is csúszunk valamelyik gyerekkori énünkbe, de erre szükségünk is van. Jobban megértenék az emberek egymást, ha ezt tudnák” – mondja Annamari, aki nyitott arra, hogy minden találkozás alkalmával kapjon valamit a másiktól. Éppen ezért mondhatja el magáról, hogy soha nem volt még elege a munkájából. A nyitottság mellett pedig gondosan figyel saját belső békéjére. Bajok őt is érik, de ahogy mondja, mindig csak azzal foglalkozik, amin változtatni is tud. Azt pedig önmagában nagy ajándéknak éli meg, hogy tudhatja, mi a dolga. „Lusta serpa vagyok, aki nem viszi fel a csomagot, csak megemeli kicsit a hátizsákot, és így segít a hozzá fordulóknak feljutni a hegyre” – mondja. A hasonlat rendkívül kifejező, az alázat, a csupán segítő jelenlét is benne rejlik, ami éppen a serpák sajátja. Sok gyereket és felnőttet kísért fel a völgyből a hegyre, fordult vissza, és indult a következő útjára. De Annamari a saját érdemeiről nem szívesen beszél. Beszélnek helyette a macik, akik körbevettek minket, és akik a következő betérő vendéget is várják, érkezzen akár pár percre, vagy ragadjon ott több órára.

216 PécsiBölcsész - VI / 1 | Kovács Anna Dóra | A „lusta serpa” esete a plüssmacikkal


I. Norton, Amerika császára - az élet királya Az Amerikai Egyesült Államok császára volt, mégsem írtak róla egyetlen sort sem a történelemkönyvekben. I. Norton, minden kétséget kizáróan a 19. század egyik legkedveltebb és legfurább uralkodója volt. Nem örökléssel, ármánykodással, véres harcok közepette került hatalomra, egyszerűen csak kinevezte magát császárrá. Joshua Abraham Norton 1819-ben Londonban született, majd Dél-Afrikában nevelkedett. Apja földművesből lett kereskedő, és jelentős vagyont halmozott fel, halála után pedig Norton mindent eladva Brazíliába ment, majd 50 ezer dollárjával San Franciscóba költözött. Különböző telekspekulációs üzletekkel mintegy 250 ezer dolláros vagyonra tett szert. Élete üzletét szerette volna megkötni, amikor a San Franciscóba érkező összes rizsszállítmányt felvásárolta. A termény ára felszökött, Norton azonban még mindig nem volt hajlandó eladni, így amikor beérkezett a kikötőbe egy újabb rakomány, a piac összeomlott és Norton mindenét elveszítette. A csőd után új életet kezdett, kikiáltotta magát az Amerikai Egyesült Államok császárának, és I. Norton néven megkezdte 21 éves uralkodását. 1859-ben tette közzé proklamációját a San Francisco Bulletin címlapján, és a lapot azonnal elkapkodták. Második dekrétumával feloszlatta a Kongresszust, de parancsát nem teljesítették, így utasítást adott a Kongres�szus épületének kiürítésére. A császárnak meggyőződése volt, hogy Mexikó nem képes saját ügyeinek intézésére, így Mexikó Védelmezőjévé nyilvánította magát. I. Norton San Francisco kedvence lett, a rendeleteit címlapon hozó újságokat pillanatok alatt elkapkodták hűséges alattvalói. Délutánonként peckes léptekkel sétált a város utcáin, fogadta a járókelők köszöntéseit, ellenőrizte a csatornák állapotát, a közalkalmazottak munkáját, és néhanapján benézett egy-egy közintézménybe is. Jó császárhoz híven támogatta a vallást, minden vasárnap más templomban ülte végig az istentiszteletet. I. Norton még adót is bevezetett, amelyet a helyi boltokra és bankokra rótt ki, hetente 25-50 centet kért a boltosoktól, és 3 dollárt a bankoktól. A tulajdonosok nevettek, de a legtöbben fizettek.

amelynek falait Napóleon és Viktória királyné portréi borították. I. Nortont a város tartotta el, ingyen lakást, étkezést, utazást biztosítottak neki, még a színházak is ülőhelyet tartottak fent a számára. Ha I. Norton megjelent egy előadáson, a közönség csendben felállt, és csak akkor foglalt újra helyet, amikor a császár leült. Egy alkalommal még tüntettek is az uralkodóért. Egy túlbuzgó fiatal rendőr ugyanis csavargás miatt letartóztatta a császárt. I. Nortont maga a rendőrfőnök engedte ki a cellájából, és hivatalos bocsánatkérésben részesítette. A császár gyakran intézett dörgedelmes hangvételű leveleket a Washingtoni szenátushoz az ország problémáit és a korrupciót illetően, azonban a fővárosban nem vettek róla tudomást. Uralkodásának 21 éve alatt ugyan 3 elnök is követte egymást, de egyikük sem ismerte el I. Nortont uralkodónak. A brit Viktória királynő azonban rendszeres levelezésben állt Amerika császárával, II. Pedro brazil király pedig még el is látogatott hozzá. I. Norton császár 1880. január 30-án távozott az élők sorából, temetésén San Francisco majdnem egész lakossága megjelent, még a hivatalok és a boltok is bezártak. Az uralkodó halálhíre pedig az egész USA-t bejárta a napilapok címoldalán. Sírján az alábbi felirat látható: „Itt nyugszik I. Norton, az Egyesült Államok császára, Mexikó védelmezője.” Mi volt népszerűségének titka? Talán az egyik San Franciscó-i lapban megjelent nekrológ fogalmazza meg a legjobban: „Norton császár senkit nem ölt meg, senkit nem rabolt ki, senkit sem fosztott meg a hazájától, s ez már önmagában több, mint amit a hasonló foglalkozású emberek bármelyikéről el lehet mondani.”

A császár mindig rangjához illő öltözetben jelent meg alattvalói előtt: kék katonai uniformisához sétapálcát vagy esernyőt hordott. Fényűző udvartartását egy csúnya szürke épületben rendezte be,

PécsiBölcsész - VI / 1 | Schmidt Barbara | I. Norton, Amerika császára - az élet királya

217


Punnany Massif Orchestra, a cselló innenső feléről Kapcsolatom a Punnany Massiffal nem indult túl rózsásan, ugyanis sokáig egyáltalán nem szerettem a zenekart. A dolgok azonban 180 fokos fordulatot vettek, és úgy alakult, hogy pár koncert erejéig a csellistájuk lettem, ami, mondanom sem kell, nem volt egy unalmas dolog. Élményeim kiegészítését Meszes Balázs ’Meszi’, a banda énekese vállalta magára. Valószínűleg nem létezik olyan fiatal Pécsett, aki ne tudná, hogy mi is az a Punnany Massif. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a PM Live és DJ Set mellett 2011 tavaszán létrejött a Punnany Massif Orchestra nevű felállás is. „Kaptunk egy lehetőséget a Kodály Központtól, hogy egy könnyűzenei programsorozat keretén belül a Zagastic és a Zuboly társaságában egy egyedi hangzású koncertet adjunk” – mondta el Meszi. Így kerültünk a képbe mi, vendégzenészek is. Az akkor még 9 fős alapzenekar így egy hónapra több mint 30 főssé dagadt. A Kodály Központos produkció igencsak nagyszabásúra sikeredett, hiszen a zenekar mellett színpadra lépett a Babits kórusa, breakesek, néptáncosok, valamint cigánytáncosok is – volt, hogy közel 100-an álltunk a színpadon. Mindezek mellett a zenekartól egy teljesen szokatlan és egyedi hangzást hallhattak a nézők. „Az orchestrás számok áthangszerelését Máté (frontember, MC) és Deepy (billentyűs) végezték. A megfelelő embereket Deepy találta meg a zenészkapcsolatokon keresztül” – és Meszi állítását alátámasztandó így kerültem én is a képbe. A zenekarról alkotott véleményem az első, akkor még a ZION-ban tartott próbán már megdőlni látszott. Megvallom őszintén, nagyon sokáig azt gondoltam, ez egy túlhype-olt zenekar, akiknek nagyobb a híre, mint a tehetsége, de onnantól kezdve, hogy beleláttam a zenekar életébe és munkájába, rájöttem: ezek a srácok tudnak zenélni.

Munkánkat nemcsak a kevés idő, hanem a létszám is nehezítette, ugyanis rendkívül összetett volt a felállás. Vonósok, fúvósok, cimbalom, kórus. Mivel minden egymásra épült, a legapróbb részletekig ki kellett dolgozni a számokat. Maximális teljesítmény mellett is nehéz dolgunk volt a színpadon, hisz a kiváló hangosítás ellenére is résen kellett lennünk a koncert alatt. Sokszor például egyáltalán nem hallottunk magunkból semmit. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz kihangosítva játszani. A fogadtatás a közönség részéről a vártnál, ha lehet, még jobb volt. Azt hiszem, ezzel a produkcióval sikerült valamelyest felráznunk a pécsi zenei szcénát, valamint ez a koncert tette lehetővé, hogy 2012 nyarán, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is játsszunk. Ekkor már valamennyire ismertük ugyan egymást, de a dolgunkat ez sem könnyítette meg, ugyanis a fesztiválszezon miatt csupán másfél hetes próbaidőszak előzte meg a koncertet. Veszprémben változott a formáció, az énekkar helyett 4 vokalista lány lépett a színpadra, a táncosok már nem jöttek, de kiegészültünk új hangszerekkel, mint például a kaval. Személy szerint én a veszprémi fellépésen jobban éreztem magam. Az kötetlenebb volt, valószínűleg a helyszín miatt is, amiben Meszi is egyetértett: „Azt gondolom, hogy a Kodály Központos koncert megtalálta a célját, Veszprémben azonban volt egy kis kontraszt a zenekar és a közönség között, ugyanis a veszprémi közönség bulizni akart, így hajtotta a zenekart.” Mondanom sem kell, sokat köszönhetek ennek az időszaknak, ugyanis nemcsak zeneileg fejlődtem – hisz komolyzenészként egészen más volt ebben a közegben játszani, mint intézményes keretek között – hanem új barátokat ismertem meg, és nem utolsó sorban játszhattam 3-4000 ember előtt, ami mindig hatalmas élmény.

Intenzív volt a próbaidőszak, 4 héten keresztül, heti 2-3-szor 5-6 órákat gyakoroltunk, amire szükség is volt, hisz össze kellett csiszolódnunk. Voltak ugyan kották, de a számok javarészt a próbák alatt formálódtak véglegessé, így lapokra, kottafüzetekbe skicceltük nagyrészt. Tulajdonképpen ez a zenekar és a mi részünkről is egy kísérleti időszak volt.

218 PécsiBölcsész - VI / 1 | Miklán Bianka | Punnany Massif Orchestra, a cselló innenső feléről


Vissza 2007-be? Sokaknak meglepő lehet, de az electro stílus gyökerei egészen a 80-as évek USA-jára vezethetőek vissza. Azóta persze számtalan más műfajjal keveredett, hogy kialakuljon az az egyveleg, amely nagyjából a 2000-es évek elején tört be Európába. 120-130 BPM (beats per minute) körül mozgó sebesség, a hagyományos house-nál jóval keményebb, agyontorzított basszus – ennél persze összetettebb a képlet, de így lehetne a legtömörebben jellemezni az electrot. Legtöbben a legendás francia producer, Mr. Oizo 1999-ben elkövetett Flat Beatjét, és honfitársa, Benny Benassi 3 évvel később piacra dobott Satisfactionjét tekintik a műfaj első olyan alkotásainak, amelyek szélesebb tömegekkel is megismertették az új őrületet. Nem szabad megfeledkezni a Daft Punkról sem, akik bár mindig is a finomabb house területén mozogtak, erősen befolyásolták az electro szcénát is akkoriban. 2007-ben megjelent a Justice bemutatkozó lemeze – Cross címen –, amely hatalmas sikert könyvelhetett el, alapjaiban meghatározta a stílus vonásait, mondhatni definiálta, hogy akkoriban mit neveztek az emberek electronak. Az új irányzat rohamtempóban tört felfelé, a bulik egyre több embert mozgattak meg, és a külön az elektronikára kihegyezetteken túl a könnyűzenei fesztiválok fellépő sorában is egyre gyakrabban találkozhattunk olyan nevekkel, mint Boys Noize, a Bloody Beetroots, Steve Aoki vagy éppen a már említett Justice. Rengeteg új alfaj vágott magának szeletet a képzeletbeli tortából. A trash az electrot minden addiginál erősebben keverte a rockkal, létrehozva egy fejeket leszakító, laikus fülnek meglehetősen nehezen befogadható elmebetegséget, a fidget pedig a dubsteptől csent el elemeket. Érdemes még a complextronról is szót ejteni. Mint az elnevezésből azt sejteni lehet, erre a stílusra a szinte követhetetlenül gyorsan váltakozó hangminták és a hasonlóan komplikált bassline jellemző. A trükkös elnevezéssel a műfaj csodagyereke, a már 17 évesen nemzetközi hírnévre szert tevő Porter Robinson állt elő, miután tudatosult benne, hogy nem tudja meghatározni, milyen műfajba is tartozik a zenéje.

a basszus helyett inkább a magas hangokon van a hangsúly, és a „trópusi” hangulatú ütemen), ami viszont kezdett globálisan észrevehetővé válni, hogy egyre hígabb az electro mezőny. Fogytak az eredeti ötletek, és bár minden kialakult műfajon belül születtek igényes darabok, egyre inkább a hatásvadász, kifinomultságot nélkülöző zenék árasztották el az étert, illetve a szórakozóhelyeket. A szomorú tendencia ellenére az emberek kíváncsisága egyre csak nőtt, és az addig inkább csak Európát lázba hozó őrület mára elérte az elektronikus zenével ridegebb kapcsolatot ápoló Egyesült Államokat is. Ezzel eljutottunk napjainkhoz, az EDM – Electronic Dance Music, ahogy az amerikaiak szeretik hívni, ebbe nem csak az electro, hanem a többi manapság népszerű elektronikus műfaj is beletartozik – meghódította az egész világot, közben a „nagy öregek” pedig visszasírják a pár évvel ezelőtti zenéket és az akkori bulik hangulatát. Nagyon nem kell elkeseredniük, hiszen akad még pár producer, akit nem ragadott el egyik új vonulat sem. Boys Noize a műfaj egyik úttörője volt 2006–7 környékén, Out Of Black című új lemezével pedig visszanyúl a gyökerekhez, és szinte ugyanazt a hangzást hozza, ami jellemezte akkoriban is. A német páros saját kiadóval rendelkezik – hagyományápolása egyébként abban is megnyilvánul, hogy a Boys Noize Recordsnál megjelenő összes alkotás bakeliten is napvilágot lát – ahol csak olyan előadókat találunk, akik a klasszikus electro, techno vagy a két műfaj fúziójában (erre manapság az electro techno, future techno és a new techno nevet szokták aggatni) alkotnak. Szintén ismerős lehet a régi motorosoknak Vitalic és Proxy neve, mindketten hosszú kihagyás után térnek vissza új albummal a közeljövőben, az előzetesek alapján a régi időkhöz hű stílusban. „Semmi sem lesz olyan, mint régen...” – használhatnánk ezt az elcsépelt frázist, de mint ebből a rövid áttekintésből is kiderülhetett, a skála rendkívül széles manapság, a műfajok kavalkádjában pedig csak rajtunk és az ízlésünkön múlik, hogy felismerjük-e az igényes munkákat, vagy sodródunk a tömeggel.

A sort még lehetne folytatni (a hollandoktól útjára indult dutch irány is meglehetősen jelentős, ott

PécsiBölcsész - VI / 1 | Borsik Tamás | Vissza 2007-be?

219


A szoborról, amit mindenki látott, de senki sem ismer az előbbi bekezdés, de végül úgy döntöttünk, hogy némi esetleges pironkodást bevállalunk, és nem áldozzuk fel a cikk dinamikáját és poénját... így a Pécsi Bölcsész történetében először és most másodszor leírtuk, hogy pina. – a szerk //

Van, aki kartondoboznak látja, és van, aki rajzfilmszereplőnek. Van, aki virágosládát látna a helyén, és van, aki kosárlabdapályát. Mit ábrázol valójában, honnan jött, és mit akar? A Rókus Sétányon található Kővirág szobor története dióhéjban. Ha azt mondjuk, hogy Kővirág szobor, nem hiszem, hogy sok pécsi bölcsész elméjében gyúl világosság, erre elég korrekt összeget mernénk tenni. Ezért kicsit sajnáljuk Kígyós Sándort, de bizonyos szempontból irigyei is vagyunk. Kígyós Sándor a hazai modern szobrászat jeles képviselője volt, Pécsváradon kezdte, és ott is fejezte be pályafutását. 1984-ben bekövetkezett haláláig jelentős kulturális központtá szervezte a pécsváradi művelődési házat, illetve alkotómunkája mellett esztétikát tanított a Pécsi Tudományegyetemen. Kővirág című 1978-as alkotása, hasonlóan a japán képzőművész, Issei Amemiya Párbeszéd című művéhez, egy különleges betontechnológiai eljárással készült, melyet Amemiya a Szilárd Leó parkban felállított monumentális szobrával honosított meg Pécsen. A technika lényege, hogy az adott fémvázat dróthálóval beborította, majd a művész erre halmozta több rétegben a speciális összetételű, kön�nyen alakítható cementet. Az egyik nézőpontból tulipánra emlékeztető Kővirág kicsit arrébb lépve már rózsaszerű formát ölt, de igazából minden irányból más-más képet mutat. A matematikusok szerint egy Möbius-szalagot ábrázol, tehát egy olyan kétdimenziós (jelen esetben természetesen három dimenzióban bemutatott) felületet, amelynek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. Ilyen sokat és ilyen körülményesen ritkán beszélünk olyasmiről, ami sokak szerint egy pinát ábrázol, de Kígyós Sándornak ezt is sikerült elérnie. Erről a jelenségről meg kellett kérdeznünk az utca emberét is. // A szerkesztőség munkáját egy napra megakasztotta

A nagyrészt 21-24 éves korosztály szinte ugyanúgy vélekedett a sétány hírhedt szobráról. Kezdetben nem merték kimondani, ami minden fejben ott motoszkált. Volt, aki bátortalanul „összehajtott kartondoboznak”, míg más rajzfilmbe illő „robotboynak” nevezte a művet. A kérdésünkre, miszerint gusztusos-e a szobor, és beleillik-e a panelok védelmével körülvett lejtős utca látványába, a járókelők egyhangú igennel feleltek. Meg voltak elégedve a műalkotással, kijelentették, olyannyira a szívükhöz nőtt, hogy nem tudnának mást elképzelni a helyére. Persze, a férfiúi vágyak csak kibuktak megkérdezettjeinkből, az egyik egyetemi hallgató határozottan kérte, építtessünk ide egy kiülős kocsmát (persze, megtartva a múltra utaló jeleket, a bárszékek kis Möbius-szalagok legyenek). Beszélgettünk továbbá egy házaspárral, akik másfél éves kislányukkal játszottak a szobor körül. A kérdéseinkre nagyon segítőkészen válaszoló anyuka mosolyogva ecsetelte, hogy szebb lett volna valami magyarosabb ide, mondjuk egy Kossuth-szobor, de mivel a mostani remek mászóka a kisgyerekeknek, őt nem nagyon zavarja az ittléte. Megjegyezte a beszélgetésünk végén, hogyha Kossuth-szobor lenne itt, nem engedné meg a kislányának, hogy felmásszon rá. Ez biztosan még nyugodtabb létre szenderítette Magyarország hajdani kormányzóját. A tömeg véleménye tehát alapvetően pozitív a Kígyós-szobor láttán. Egy fiú úgy érvelt, a Széchenyi térhez képest még ez is jobb, a „miértre” pedig szomorúan válaszolt, miszerint kevés a pénz, és szerinte a felújítások a főtéren félresikerültek; inkább költöttek volna hasznosabb dolgokra a környéken. Az persze nem tisztünk, hogy ítéletet mondjunk a szobor felett, és ennek több oka is van. Kezdjük a közhelyessel: az esztétika jelenlegi állása szerint műalkotás az, amit az alkotója annak szán. Másrészt pedig, csak hogy már-már valóban coelhoi mélységekig süllyedjünk a semmitmondásban: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Nekünk viszont valóban tetszik ez a szobor. Jó érzés elmenni mellette, megmászni, meg ki tudja, mit csinálni még vele, amiket aztán másnap győzünk letagadni. Szeretjük ezt a szobrot. Illetve, ha nem is szeretjük, de hiányozna, ha nem lenne.

220 PécsiBölcsész - VI / 1 | Richolm Orsolya, Matúz András, Árvai Péter | A szoborról....


Demokratának lenni... Amikor mi magunk akarjuk a demokráciánkat csorbítani, akkor ott valamit nagyon nem értünk. A nem értésben pedig az a legszebb, ha magabiztossággal párosul. „A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét” – legalábbis Kolláth György alkotmányjogász szerint. Anélkül, hogy kezünkre vérhólyagokat oktrojálva ásnánk mélyre a választási rendszerben és annak jogszabályi változásaiban, érdemes ezen a kijelentésen más szempontból is elidőznünk, és csak remélni tudom, hogy Kolláth úr sem haragszik meg, hogy vitába szállok vele. Annyit érdemes leszögezni, hogy az új választási rendszer minden kétség felett állóan demokratikus. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy kormányoldalról leplezetlen a szándék, hogy a számukra legkedvezőbb választási rendszer alapján folyjon a voksolás 2014-ben. Ez pedig finoman szólva sem elegáns. Viszont erre a „gesztusra” a választási passzivitás ösztönzésével válaszolni szintén nem elegáns, és ami még nagyobb probléma, a legkevésbé sem megoldása semminek. Tessék már felnőni, kedves Urak, és alkalomadtán tessék elmenni szavazni! Mégpedig azért tessék elmenni szavazni, mert szavazás nélkül nincs demokrácia. Demokrácia nélkül meg nincs semmi. Illetve van: gyűlölet, félelem meg szögesdrót. És itt most ne is beszéljünk arról, hogy egy ilyen akció sikertelensége esetén a másik oldal a szavazatok 90%-nak begyűjtésével fog kormányt alakítani, tehát maga a megvalósítás kontraproduktív lesz. Beszéljünk inkább arról, hogy egy olyan országban, ahol a közelmúltban több mint negyven évig nem volt demokrácia, egy alkotmányjogász előáll azzal, hogy önként mondjunk le demokratikus jogunkról, és a politikába való beleszólásunk legfőbb alkotmányos eszközéről. Nem, nem lehet, hogy annyi szív…

leményét. Ugyanakkor választói passzivitásra buzdítani hatalmas felelőtlenség. Felelőtlenség, mert ez a hozzáállás semmivel sem különb, mint az, amit a kormányoldal tanúsít akkor, amikor torzítja a választási rendszert. És ami a legfontosabb, gyávaságnak is tűnik ez a hozzáállás. Aki arra buzdít, hogy ne vegyünk részt a választásokon, az fél annak kimenetelétől. Fél attól, hogy a választók, ha elmennek szavazni, nem úgy fognak dönteni, ahogy azt ő szeretné. Fél attól, hogy az új választási rendszer ellehetetleníti a mostani úgynevezett „demokratikus ellenzék” győzelmét. Ezt a vélelmet azonban el kell utasítani. Egyrészt azért, mert valódi demokráciát csak akkor lehet építeni, ha kitartunk az értékeink mellett, és nem engedünk a „könnyebb út” csábításának. Másrészt pedig azért, mert hinni kell Bibónak, aki, mikor a félelem és a demokrácia kapcsolatáról beszél, a következőt mondja: „Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” Ilyenformán tehát demokratának lenni annyit tesz, mint demokratának lenni mindenáron. Demokratának lenni nem csak akkor, mikor az könnyű, de akkor is, mikor körülöttünk látszólag senki nem törődik a demokráciával. Ekkor kell igazán demokratának lenni. Ekkor kell nem elfordulni a választásoktól, de kitartani mellette. Persze lehet ezt értelmetlennek titulálni és más eszközökhöz nyúlni, mondván, hogy majd a cél szentesíti azt, de nem fogja. Hiszen a valódi demokratát az áldemokratától a célok látszólagos egyezése ellenére pont a módszerek különböztetik meg. Mert a megtisztuláshoz vezető út első lépcsőfoka az, hogy ne kenjünk össze magunkat.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Kolláth György javaslata ne lenne demokratikus, sőt. A választástól való távolmaradás alkotmányos joga mindenkinek, továbbá szíve joga is mindenkinek így kifejezni a vé-

PécsiBölcsész - VI / 1 | Árvai Péter | Demokratának lenni...

221


Armageddon „Where will you be when the bombs fall?” Gratulálunk kedves elsőéves hallgatók! Bár ezt eddig talán nem így gondoltátok, ti vagytok a világ, de legalábbis Magyarország legszerencsésebb emberei, hiszen – bár az a szívatás sem volt egyszerű, amit a kormány veletek művelt – mégis volt esélyetek bejutni a magyar felsőoktatásba, még ha kevesebben is, mint elődeiteknek. A jelentkezésre készülő utódaitok túlnyomó része viszont nem ismerheti meg a vizsgaidőszak kétes élvezeteit, illetve a diploma felett érzett valódi örömöt, hacsak nem dúsgazdagok, avagy adósítják el magukat egy egész életre.

őket, először a klasszikus „elkúrás”, aztán a gazdasági világválság, végül az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika következtében? A másik pedig, hogy mégis miért fizetünk mi és a szüleink adót? Futballstadionokra? Kormányközeli vállalkozók felhizlalására? A belterjes (párt)elit továbbtenyésztésére? Most nem arról van szó, hogy kell-e tandíj a magyar felsőoktatásba, mint amiről a 2006-2008 közötti vita szólt a néhai fejlesztési részhozzájárulás kapcsán. Ez a mindenféle előkészítés nélküli keretszámcsökkentés és a hozzá társuló brutális tandíj, amelynek a fele is megfizethetetlen a legtöbbek számára, aljas merénylet Magyarország jövője ellen a nép által megválasztott és a nép által fizetett vezetőktől.

A december ötödikén bejelentett felsőoktatási keretszámokkal, amelyek értelmében 10 500 elsőéves kap állami ösztöndíjat (értsd: finanszírozzák a képzését), ezek közül 550 bölcsész, 1 150 pedagógus, és szevasztok, két vita is lezárult. Az egyik arról szólt, hogy mennyi diplomás szükséges egy fejlett társadalomban, és mennyit kell költenie egy országnak a felsőoktatásra: a jelenlegi magyar kormány szerint minél kevesebb, költeni meg úgy egyáltalán nem kell. A másik pedig arról szólt, hogy melyik eddigi magyar kormány volt a legkárosabb a magyar felsőoktatás, és ezen keresztül az ország jövője számára, és bár eddig is akadtak ezen a téren erős versenyzők, a versenyt most toronymagasan a második Orbán-kormány nyerte meg. Bőven voltak eddig is megkérdőjelezhető, esetenként óriás károkat okozó döntéseket meghozó oktatási miniszterei is Magyarországnak, elég csak Pokorni Zoltánra gondolnunk, aki mindenféle előkészítés nélkül nyitotta meg az egyetemek kapuit, avagy Magyar Bálintra, aki teljesen szétzilálta a magyar felsőoktatási rendszert a kétszintű bolognai képzés idő előtti áterőltetésével. A célok azonban becsülendőek voltak, bármennyire is kétesek lettek az eredmények: minél többen szerezhessenek diplomát, és közelítsük a magyar felsőoktatást a nyugati trendekhez. Most ehelyett csak agyatlan rombolást látunk.

Ezen a ponton szót kell ejtenünk a hallgatói érdekvédelem felelősségéről, amely egészen eddig bénultan figyelte a felsőoktatásban zajló őrült pusztítást. Tegyük hozzá, hogy ezt a hibát más, rutinosabb versenyzők is elkövették már, gondoljunk csak a Bankszövetségre, avagy a Magyar Rektori konferenciára: civilizált tárgyalófélnek tekintették a jelenlegi magyar kormányt. Magyarország jelenlegi vezetői (avagy vezetője) azonban jóval inkább hasonlítanak erőszakos, hazudós óvódásokra, mint felnőtt, civilizált emberekre, akikkel szót lehetne érteni. Ők ugyanis a tárgyalási készséget a gyengeség jeleként értelmezik. Az ilyenekkel egy dolgot lehet tenni: a sarokba állítani őket. Kedves hallgatók és oktatók, nincs tovább. A szakadék szélén állunk, és ne bízzunk abban, hogy míg a többiek alázuhannak, mi megúszhatjuk a dolgot. Ha most sem csinálunk semmit, bűnrészesek leszünk országunk jövőjének tönkretételében. Ellenkező esetben bármi is lesz a vége, mi legalább megpróbáltuk. A szerző a Pécsi Bölcsész alapító főszerkesztője (2004-2009), a hvg.hu újságírója

Koncepció persze most is van, ez lenne az Orbán Viktor által még nyáron bejelentett „önfenntartó felsőoktatás”, amely még jól is hangozna, ha nem feledkezett volna el a kedves miniszterelnök úr két apróságról. Az egyik, hogy mégis honnan lenne pénze a magyar családoknak egyetemekre küldeni gyermekeiket, miközben immár hat éve kivéreztetik

222 PécsiBölcsész - I / 2 | Stemler Miklós | Armageddon ...


Fondorlatos összeesküvés vagy csak szimpla rövidlátás Nem szerezhetett senki sem diplomát az elmúlt években úgy, hogy közben ne lett volna legalább pár hónapnyi forrongás, tüntetés, keretszám- és támogatáscsökkentés. A felsőoktatásban résztvevő fiatalok és a tanárok ugyanúgy pórul jártak, az oktatás színvonala pedig értelemszerűen így nem tud javulni. Ilyenkor már-már az összeesküvés-elméletek ingoványába tévedünk, hogy értelmes magyarázatokat tudjunk találni a történtekre. Talán rájött a Fidesz, hogy már nem is fiatalok, és az elmúlt két éves kormányzásuk alapján úgy tűnik, nem is annyira demokraták, így elkezdtek attól tartani, hogy az új ifjak előbb-utóbb az életükre fognak törni? Ez esetben érthető, hogy mindent megtesznek az oktatás szétbombázásra, hiszen ha nem áll a kellő tudás az emberek rendelkezésére, akkor könnyebb lesz megfékezni őket. Pofonegyszerű tehát a képlet, valószínűleg Dr. Államadósság még gonoszabb ikertestvére áll az oktatási reformok hátterében. A Bokros-csomag valószínűleg nem él élénken a mai egyetemisták emlékezetében, 2006 azonban igen. Rengeteg MA-s vagy friss diplomás gondolhat vissza a 48-as téri tüntetésre: „Mondj NEM-et a tandíjra”, „Pécs nem fizet” és hasonló transzparensek lobogtak, valamint a jelenlegi vezetőink is más álláspontot képviseltek akkoriban. Roppant könnyű dolgunk lesz az idei tüntetések propagandaszövegeinek megírásakor, hisz elég lesz leporolni a kormányunk pár évvel ezelőtti jelmondatait. „A tandíj bevezetése a kormánypártok által a magyar fiatalok ellen indított büntetőhadjárat része” – olvashatjuk a fidesz.hu 2007. szeptember 17-én kelt bejegyzésében. „Bármi is fog történni, a következő polgári kormány el fogja törölni a tandíjat, bárhogyan is fogják nevezni azt” – ez volt még 2008 áprilisában is az álláspont, aztán eljött az a bizonyos polgári kormány.

szösztöndíj” helyett mi akár megmaradhatunk ennél az egyszerű és jól bevált szónál. További furcsa jelenség, hogy az a párt, melynek vezetői javarészt jogi képzésekből kerültek ki, most azt állítják, hogy jogászokra nincs szükség. Követhetjük a paranoid nézőpontot, és feltételezhetjük azt a gondolatmenetet, hogy „ha nem lesznek új jogászok, akkor nem lesz, ki átvegye a jelenlegiek helyét”. Ebben az esetben valószínűleg ördögi kacaj kísérte azokat a híreket, melyek arról számoltak be, hogy vidéken egyáltalán nem indul ilyen képzés államilag finanszírozott formában. Az okok azonban valószínűleg sokkal egyszerűbbek az összeesküvés-elméleteknél. Szimplán az a helyzet, hogy az oktatás lerombolásának rövid távon nem lesznek drasztikus következményei – hacsak az egyetemisták az utcára nem vonulnak. Vízvezetékszerelőkre, vasutasokra és tűzoltókra minden nap szükség van, így az államháztartási hiányt velük már nem foltozhatják be jobban. Nem mondhatják, hogy ötödére csökkentik a foglalkoztatott rendőrök számát, hisz akkor kitörne a káosz, arról pedig ne is beszéljünk, hogy miben állnánk nyakig, ha otthon maradnának a vízvezetékszerelők. Az oktatásból azonban egy hentesbárddal is lenyeshetnek nagy szeleteket, az élet ettől nem fog megállni, csak épp az ország jövőjét teszik ezzel tönkre. A mostani intézkedések hatásai az elkövetkezendő kormányok problémáit fogják gyarapítani, ami egy nagyon kényelmes álláspont, csak épp felelőtlen... vagyis unortodox, a 2012-es szóhasználati trendeket követve, de ami a legfontosabb: elfogadhatatlan. Tehát, be kell látnunk, hogy elemi érdekünk aktivizálni magunk, hisz csak akkor változtathatunk a jelenlegi helyzeten, ha együtt hallatjuk a hangunkat!

Hatalomra kerülésüket követően folyamatos elvonások, zárolások és reformok sújtották az oktatást. A tanároknak ígért életpályamodellt parkolópályára állították, bevezették a röghöz kötést, csökkentették a keretszámokat, és bevezették a tandíjat. Persze nem így hívják, hiszen a „tandíj” szót senki sem ejtheti ki, de ha az egyetemistáknak fizetniük kell azért, hogy tanulhassanak, akkor „költségtérítés” vagy „ré-

PécsiBölcsész - VI / 2 | Várnagy Szabolcs | Fondorlatos összeesküvés vagy csak szimpla rövidlátás?

223


„A karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt” Interjú Veres Attilával magam. Ez még a záróvizsga előtt volt. PB: Milyen jellegű melók voltak ezek? V.A.: Próbáltam először bolti eladó lenni, de oda nem vettek fel, úgyhogy chatpornó operátornak álltam két hónapig. Nekem kellett tartanom a kapcsolatot az előfizetők és a csajok/párok között, meg beszélni emberekkel három nyelven, de borzalmas volt, amint tudtam, eljöttem. PB: Mi történt ezután?

„Amíg nem vagy Cannes-ban, addig nem vagy a szakmában, és nem érted, hogyan működik a filmgyártás” – mondta el nekünk Veres Attila script doctor, aki 2010ben film-magyar szakon diplomázott egyetemünkön, jelenleg pedig egy norvég cég számára ír és elemez forgatókönyveket. Ilyen minőségében járt a filmek fővárosában is, immáron másodjára. PécsiBölcsész: Röviden mondd el nekünk, hogyan sikerült bekerülnöd a filmes szakmába. Gondolom nem kaptál névre szóló meghívót a diplomádba rejtve. Veres Attila: Diplomázás előtt ösztöndíjjal fél évet Norvégiában töltöttem – bár ennek még semmi köze nincs a későbbi elhelyezkedésemhez –, aztán mikor hazajöttem, és Pestre költöztem, mindenféle munkákat elvállaltam, csak hogy fenn tudjam tartani

V.A.: A felmondásom éppen a Filmszemle idejére esett, és gondoltam, lemegyek a Vittula nevű pincekocsmába kiinni magamból a kilátástalanságot. Ott találkoztam ezzel a nagyon fura figurával szőrmekucsmában. Hallottam, hogy ismerős nyelven beszél, de nem tudtam eldönteni, norvég-e? Megkérdeztem, kiderült, hogy Svédországban élő norvég, Eldar Einarsonnak hívják. Eléggé be voltunk rúgva, úgyhogy beszélgetni kezdtünk, mire kiderült, hogy producer, és egy magyar-svéd koprodukció miatt van az országban. Ez persze rögtön érdekelt, kiderült, hogy egy forgatókönyvet kéne neki elemezni, mert összeveszett a magyar rendezővel, ugyanis az nem akarta elhinni, hogy rossz a forgatókönyve – ez egyébként egy sajátosan magyar hozzáállás a szakmában –, Eldar erre meg azt mondta neki, hogy megnézeti egy elemzővel. Persze blöffölt, nem volt elemzője, tehát amíg a magyar rendező és a stáb várta az elemzést, addig ő megfelelő szakember hiányában szomorúan ivott a kocsmában. Mondjuk addig még életemben nem csináltam ilyet, de gondoltam, ennél rosszabb, mint ami most van, úgysem lehet. Mondtam neki, hogy elvállalom, és meg is csináltam angolul és magyarul. Ami meglepett, hogy utána ki is fizette, sőt el volt tőle ájulva, hogy ez mennyire profi munka. PB: Ha nem vagyok indiszkrét, mennyit ér egy ilyen elemzés? V.A.: Nem annyit, amennyit ő akkor fizetett. Normális esetben a piacon 800 eurót ér egy ilyen, én

224 PécsiBölcsész - VI / 2 | Lenthár Balázs | A karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt


kaptam tőle egy húszast, de az az igazság, hogy még ha tudtam is volna ezt a különbséget, akkor is elvállaltam volna. Ugyanis az történt, hogy a magyar rendező ennek hatására jött rá, hogy tényleg nem működik, amit elképzelt, és emiatt nem omlott össze a projekt rögtön. Gyakorlatilag a producer és a rendező közös nevezőre került, és tudtak tovább dolgozni. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a producer a későbbi munkáimat már tisztességesebben honorálta. Amúgy meg kiderült, hogy amit csináltam, arra van külön szakma, aminek a létezéséről addig nem is tudtam. Reader vagy script doctor néven fut, a magyar a dramaturgot használja rá, bár az nem teljesen ugyanaz. PB: Szóval megvolt az első közös munkátok. Hogyan jött a folytatás? V.A.: Ezen a könyvön még két évig dolgoztam, Eldar meg közben úgy döntött, hogy felbérel, segítsek neki a saját forgatókönyveivel. Egy nyarat Svédországban töltöttem, ezalatt megírtunk két könyvet, meg készítettünk egy rakás szinopszist. PB: Összesen hány forgatókönyvvel volt dolgod eddig? V.A.: Körülbelül százötvenet elemeztem, írtam három olyat, ahol az én nevem is van a borítón, és volt még egy csomó, ahol más emberekkel dolgoztam együtt szellemíróként, tehát ezért nem jár kredit.

„éreznek”, „tudnak”, csak a párbeszéd, csak az akció létezhet. Ennyi a könyv, és mégis benne kell lennie mindennek, amitől a sztori több lesz, mint amit a vásznon látsz. Ez a szépsége a dolognak, és ez adja a nehézségét is. PB: A tanulmányaidból mennyit tudtál hasznosítani? V.A.: Amit tanítottak, az arra elég, hogy egyetemi karriert építhess, ha nagyon jó vagy benne, mehetsz PhD-képzésre. Majdnem ezt csináltam amúgy: felvettek az ELTE-re doktorira, de nem kezdtem el. Amit adott az egyetem, az nem más, mint az analitikus szemlélet, meg az, hogy ne bízzak senkiben, még akkor sem, ha felettem áll pozícióban. Emellett nem a tanulmányok voltak hasznosak, hanem az idő, amit azzal tölthettem, hogy filmeket nézzek, és könyveket olvassak. Magamat tanítottam arra, amit fontosnak gondoltam, és most azt használom. Egyébként fontosabb volt az a két félév, amikor tanítottam, mint az a 6, amíg engem tanítottak. Olyan könyveket olvastam, olyasmiket néztem, amik nem voltak a curriculumlistán, azért, mert érdekelt, miért mesélünk történeteket, miért létezik a művészet. Szerintem ez egyfajta világmagyarázat, és a tanítás segített ezt a feldolgozott információt szintetizálni. Rengeteg önbizalmat adott, hogy tökmindegy, hogy érzed magad, ki kell állni egy csomó ember elé, és beszélni. Ha nem lett volna tanítás a munkában, a tárgyalásokon sem lennék sikeres. PB: Hogy kerültél Cannes-ba?

PB: Mit lehet/kell elemezni egy forgatókönyvön? V.A.: Mindent. Az első lépés, hogy kideríted, mit akar a forgatókönyv elérni, mi a célja. Aztán, hogy ezt elérte-e. Általában nem, szóval ki kell derítened, hogy miért nem, hol a hiba a folyamatban. Ezeket feltárod, és megoldásokat javasolsz rá. Az általam elemzett 150-ből eddig egy olyan könyv volt, ami tökéletesen jó volt, hozzá sem kellett nyúlni. PB: Ekkora baj van az írókkal? V.A.: Az írás egy bonyolult és kemény szakma, amikor írsz, akkor teljesen elnyel a világ és a karakterek, amiket teremtesz, és nagyon nehéz ebből az erdőből kilátni, mert benne vagy a sztoriban. A végére rendszerint elfáradsz – ez az első ok, amiért a legtöbb könyv nem működik. A másik, hogy a forgatókönyv különösen nehéz műfaj, komoly formai megkötései vannak, tehát a könyv egyféle módon tud csak kinézni. Ami még bonyolít a dolgon, hogy van 90-120 oldalad, nem több, arra, hogy elmesélj mindent. Nagyon pontosan kell tudni, hogy mit csinálsz, különben elveszíted a fókuszt. Ez a magyar könyv, amin először dolgoztam, 220 oldalas volt, ami egy 4 órás film. Két év alatt tudtuk lefaragni százra. Azonkívül a forgatókönyvben csak az lehet benne, ami a vásznon is lesz. A szereplők nem

V.A.: Csináltam mindenféle elemzéseket, és ezeket természetesen megkapta mindenki, akit érintett. Egyszer jött egy mail a Filmhuset nevű norvég cégtől, hogy csináljak nekik is egyet. Megcsináltam, szerették. Mondták, hogy menjek három hónap próbaidőre, mentem. Mondták, hogy menjek Cannes-ba, hogy beszéljünk, mentem, és ott véglegesítettek. Nagyon teátrális módon, amúgy. Amíg nem vagy Cannes-ban, nem vagy a szakmában, és nem érted, hogyan működik a filmgyártás. Pont azért sem ér semmit az osztálytermi spekuláció, mert Cannes a véres valóság. PB: Ennyire más világ Cannes? V.A.: Nagyon más. Eddig kétszer voltam, az első tisztán rémálomszerű volt, a másodiknál már tudtam, mire számítsak. Nem hibázhatsz, soha. Mindenki, aki számít, ott van, minden találkozó fontos, még akkor is, ha épp csak egy pohár vizet iszol, mert azonnal megtudja mindenki. Nem lehetsz udvariatlan, nem tolhatsz ócska ötletet, nem lehetsz a legjobbnál gyengébb, mert akkor neked lőttek. PB: Kicsit paranoid hozzáállásnak tűnik, amit mondasz.

PécsiBölcsész - VI / 2 | Lenthár Balázs | A karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt

225


V.A.: Az, de amikor ott vagy, már nem. Elég azt elmesélnem, ahogy véglegesítettek. Az úgynevezett skandináv standon volt, ez egy hotel a tengernél, amit a skandináv forgalmazók bérelnek ki, a fesztiválpalotától két percre. A magyar film kapcsán találkozott mindenki: a magyar, a svéd, a norvég, a német és még valamilyen producer. Ezek nem magányosan mászkálnak, hanem csapattal (asszisztens, házi reader, ilyenek) egy nagy asztal köré ült mindenki, én akkor nem tudtam, hogy akkor most lesz-e munkám, vagy sem, mivel nem mondták el. Szóval a magyarokhoz ültem, ment a találkozó, a pénzről beszéltek, aztán a könyvre került a sor. A svéd fél mondta, hogy kéne még egy átírás, és hogy reméli, hogy tovább dolgozom velük. Mondtam, ha mindenki elégedett, persze. Erre a mostani főnököm megszólalt, hogy ezt velük kell megbeszélni, mert én mostantól nekik dolgozom, és intett, hogy üljek át oda hozzájuk. És ez csak egy találkozó. Minden pillanatban változik a helyzet Cannes-ban, minden az erődemonstrációról szól, nem mindegy, ki kivel lát téged ebédelni. Fura, durva hely, a karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt. Amúgy hőség van – kivéve idén, mert most zuhogott –, de reggeltől inni kell. Minden találkozón lecsúszik egy üveg bor legalább. Innod kell, mert udvariatlan, ha nem teszed, de nem rúghatsz be, mert pengének kell lenned, hiszen ezért fizetnek. Még a buszon, hajnalban is névjegykártyákat kell cserélgetni. PB: Hogy néznek ki ezek az összejövetelek? V.A.: Mókás, mert alapvetően háromfajta parti van. A házibuli: ők általában a lúzer filmesek, akik a szobáikban isznak. Ők a tengerparti partikra vágynak. A tengerparti partik a céges bulik, ott a profik találkoznak. Vicces, hogy ott vedelsz a tengernél, közben fegyveres kutyás őrök védik a partvonalat. Biztos a konkurens partiktól... Aki itt van, az a luxus tengerjárós partira vágyik. A nagy stúdiók kivesznek egy-egy tengerjárót, és ott buliznak a nagyon nagy sztárok és stúdiófőnökök.

jából 40 teremben mennek a vetítések, reggeltől estig. PB: Mennyibe kerül egy film? V.A.: A filmtől függ, és a területtől, ahová veszed, meg attól is, hogy csak mozis, csak videós, csak tévés vagy mindhárom jogot veszel. Pl.: Németországba drágább a jog, mint Hollandiába, mert nagyobb a közönség. Mondjuk, hogy Norvégiába átlag 100-200 ezer euró a mozis, videós jog, de hangsúlyozom, ez változik. PB: Amikor nem filmekkel foglalkozol, mi tölti ki az idődet? V.A.: Sokáig zenéltem, most novellákat, meg regényt is írok. Egyébként tök érdekes, hogy amit annak idején úgy utáltam, a chatpornó operátorkodás, az most igen kemény inspirációként van jelen az életemben. Nagyon fura emberek vannak a világon. A napokban fog indulni a blogom is (http://pornoejfelutan.tumblr.com/), ahol majd el lehet olvasni ezeket a novellákat. PB: Mit üzennél a mostani bölcsészeknek? V.A.: Ne hagyatkozzanak csak a tanáraikra, tanuljanak maguktól, próbáljanak meg gondolkodni önállóan is. Fogadják el a hibáikat, és próbáljanak javítani rajta. Tanuljanak nyelveket, és ne várják a véletlenszerű megváltást, mert nem lesz. Aki pedig a filmes szakma felé kacsingat, ha nincs kapcsolata, meg se próbáljon itthon a dolog kreatív részébe kerülni.

PB: Mi a legmeghökkentőbb dolog Cannes-ban? V.A.: Természetesen a filmpiac. Amíg nem láttad a filmpiacot, nincs fogalmad arról, mi mozgatja a filmvilágot. Szokás azt mondani, hogy Cannes a világ legnagyobb presztízsű fesztiválja, de azért az, mert itt van a világ legnagyobb filmpiaca. Több ezer filmet adnak-vesznek egy hét alatt, és olyan, mint egy piac, fizimiskára is: standok, rajta poszterek és eladók. Lehet alkudozni a filmekre. PB: Ez, gondolom, nem a Tescós filmes kosár, hanem forgalmazási jogok meg ilyenek cserélnek gazdát, nem? V.A.: Így van. Területekre lebontva mindent itt adnak el, a Film+-os szeméttől a Tarr Béla filmekig. Nagy-

226 PécsiBölcsész - VI / 2 | Lenthár Balázs | A karriered létrejöhet vagy elhullhat percek alatt


Komfortos nosztalgia, avagy a Damjanich kollégium rövid története Aki lakott már a Damjanichban, tudja, hogy mit jelent a komfortos nosztalgia érzése, a többiek pedig kénytelenek elképzelni. A kollégium története nem tekint vissza sok évtizedes múltra, de az épület maga bőven tud mesélni a szocializmusról. A kolit majdnem bezárták az idén, de szerencsére nem került lakat az ajtajaira, nekünk pedig remek alkalmat adott, hogy a történetéről beszélgessünk egy kicsit. Kresák Gergelynek, az orvostudományi kar ügyvivő szakértőjének, volt kollégiumi osztályvezetőnek, valamint Szabó Gábornak, az orvostudományi kar pályázati osztályának ügyvivő szakértőjének közös beszámolója alapján minden szempontból bejártuk az épületet. A ház a ’60-as évek elején épült, és az MSZMP pártépületéül szolgált. A raktára még ma is tartogat olyan kincseket, melyeket a szocializmus hagyott hátra, így a szemfüles kollégista találhat akkori címkével ellátott étkészletet vagy széket a konyhákban. Színészek és párttagok is megfordultak ekkor az épületben (talán maga Kádár János is), melyről még ma is keringenek legendák az ott lakók között. Az épületet 1985-ben vette át a PTE, személyzetét megtartotta, és továbbra is alkalmazta. 1991-1995 között még mindig vendégházként funkcionált az épület, és 2003-ban merült csak fel először, hogy kollégiummá kellene alakítani azt. Így az akkori 100 fős épületből 150-fős lett, és a kényelmes 1-2 ágyas szobák még egy ággyal gyarapodtak. 2008-ban végül központi irányítás alá vették a kollégiumot, és Marika nénit, a sokat tapasztalt gondnokot nyugdíjazták. Azóta a kollégium teljes kihasználtsággal és nyereségesen működik, ami az egyetem többi kollégiumához képest egyedülálló. Fenyő nyílászárók, tágas szobák, családias hangulat és alacsonyabb kollégiumi díj: a komfortra nincs panasz. A rendelkezésre álló összegből minden évben a felújítanak valamit, így a csatornázás és a fűtéskorszerűsítés is megvalósult. A folyamatosan növekvő igényeknek megfelelően idővel lett edzőterem, fotólabor és társalgó is. A konyha is közös, mindenki köszön mindenkinek,

és a portások is ismerik az ott lakókat. Lényegében egy nagyra nőtt család éldegél a Boszorkány kollégium és a volt Művészeti Kar között meghúzódó, aprócskának épületben. Hogy némiképp kikerüljünk a giccses hangulatból, elég, ha összehasonlítjuk a Damjanichot más, új építésű kollégiumokkal. Hideg fényű folyosók, fehér falak, műanyag és szürke nyílászárók, legószerű panelekből felépített fürdők, közösségi terektől mentes emeletek… és még sorolhatnánk az ellentéteket. Nemhogy mindenkit, még a szomszédjait sem ismeri az ember. Ezeket átgondolva talán nem bűn a Damjanichra a nyugalom nosztalgikus szigeteként gondolni, amely a pletykákkal ellentétben még mindig biztos pontként várja az oda visszatérőket. A kollégium bezárásának pontos okáról és történéseiről az EHÖK-öt is megkérdeztük, amire Pintér Mihálytól kaptunk választ. A nagy felújítási láz miatt a kollégiumok időszakos bezárásai visszaszorították a kollégiumi elhelyezésre pályázók számát, így hiába álltak már tavaly szeptembertől rendelkezésre a megújult Jakabhegyi és Szántó kollégiumok is, a hallgatók csak 80%-osan töltötték fel a szabad helyeket. Az amúgy is veszteséges kollégiumok még kevesebb bevételt hoztak, így az egyetem vezetősége arra jutott, hogy a legkisebb kollégiumot kell bezárni ahhoz, hogy az arányszámok növekedjenek. Az EHÖK igyekezett kompromisszumot kötni ennek érdekében, így például a kollégiumi díjak nem emelkedtek a tavalyi évhez képest, mindenáron az egyensúly megtartására törekedtek a hallgatóság és az egyetem vezetősége között. Mivel az idei évre mindenki számára világossá vált, hogy az új kollégiumok valóban jók és használhatóak, túljelentkezést hozott a nyár, és a minél nagyobb igényeket figyelembe vevő bizottság mégis a Damjanich kollégium nyitva tartása mellett maradt.

PécsiBölcsész - VI / 2 | Nagy Éva Anna | Komfortos nosztalgia....

227


Szégyelld magad, már megint diszkóztál Vagy talán mégsem kell, ha Irodalmi Diszkóról van szó. De azt hogyan képzeljük el? Valaki a táncparkett közepén könyvet olvas, demonstrálva nemtetszését? Közel sem. Az Irodalmi Diszkó az a programsorozat, amely miatt a pécsi irodalmárok és művészek kimerészkednek az íróasztalok mögül a kocsmába, konkrétan a Ti-ti-tába, hogy zenei estekkel, felolvasásokkal és beszélgetésekkel hozzák vissza a hétköznapokba az irodalmat. Mert az irodalom nem valami kulturális sznobéria kirekesztő társalgási és önfényezési eszköze, hanem éppen ellenkezőleg, egy lehetséges módszer az emberek mindennapi problémáinak kezelésére, gondolatok ébresztésére, kikapcsolódásra, melyet bárki – arra fogékony – szabadon kiélvezhet befogadói vagy akár alkotói oldalról is. Erre nyújt lehetőséget a pécsieknek az Irodalmi Diszkó, mely a havonta néhány alkalommal megrendezett esti programokkal vonja be az érdeklődőt ebbe az értelmiségi szférába. Az Irodalmi Diszkó programsorozatot Csordás Kata és Kiss Tibor Noé hozta létre 2012 tavaszán. Helyszínnek a Pécs belvárosában megbújó Strausz Ti-titát választották, mely romkocsmás, szedett-vedett hangulatával tökéletes környezetet nyújt a programoknak. Nincs dress code, nem kell feszengeni

steril előadótermekben, mindenki nyugodtan hátradőlhet, és egy korsó sör mellett az elhangzottakra összpontosíthatja figyelmét. Ebben a szituációban bárki személyesen is megismerkedhet a meghívott „helyi hírességekkel”, nincs meghúzott határvonal a két oldal – közönség és előadó – között. Megalakulás óta széles skálán mozognak a programok, de többnyire egy-egy koncepció köré összpontosulva. Ilyen például a Jönnek a könyvek elnevezésű sorozat, amely természetesen könyvbemutató esteket rejt. Először Szabó Róbert Csaba Fekete Dacia című novelláskötetét ismerhette meg a nagyérdemű, de a fantasy rajongók körében jelenleg legnépszerűbb könyvsorozatot, George R. R. Martin A tűz és jég dala ciklusának ötödik darabjáról (Sárkányok tánca) is értekezhetett a Ti-ti-tá közönsége annak szerkesztőjével, Stemler Miklóssal és fordítójával, Novák Gáborral. A populáris kultúra slágere után a nehézsúlyú szépirodalmi kategóriában indult és nyert az idén új kiadásban megjelent Ulysses. James Joyce művéről Kiss Gábor Zoltántól és Szolláth Dávidtól, a PTE két oktatójától tudhattunk meg érdekességeket, hiszen többek között ők ültetették át újból magyar nyelvre Leopold Bloom történetét. A legizgalmasabb sorozat az Irodalmi Diszkón belül a szintén beszédes nevű IroDiscó lehet abból a szempontból, hogy résztvevői másfajta oldalukról mutatkoznak meg, mint ami alapvetően a hivatásuk. Ugyanis ilyenkor a DJ pult vagy éppen a számítógép billentyűzete mögül saját kedvenceikkel szolgáltatnak zenei betétet az egybegyűltek szórakozásához. A sorozatban először Beck Zoltán osztotta meg az összegyűltekkel az MTV EMA díjátadón megélt tapasztalatait (idén a 30Y nyerte az MTV Europe Music Awards regionális versenyét), de megtudhattuk azt is, hogyan is jött létre a 30Y Pólógyár. Amikor még Riadt háziállatok munkacímen futott a Városember lemez, Zoli kitalálta, hogy a zenekarnak egyenpólóban kellene koncerteznie, amire különböző állatok rémült képeit nyomatnák. A meghiúsult ötlet azóta átalakult egy szerinte „béna kampánnyá”, mellyel a fiatalok figyelmét az irodalom felé lehet irányítani. Megkérdezte a zenekar tagjait, hogy „Ha halott író lennél, ki lennél?”, így az állatok helyett az ő kedvenc magyar íróik, Ady Endre, Csáth Géza és Dsida Jenő portréi kerültek Bodó Márton grafikájával a pólónyomatokra. Az este folyamán mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy a 30Y tagjaival nyomtassa

228 PécsiBölcsész - VI / 2 | Cziszer Marietta | Szégyelld magad, már megint diszkóztál


az írók valamelyikének képét az ezzel a szándékkal hozott vagy helyben szerzett felsőjére. A sorozat másik estjén Havasréti József irodalomkritikus, kommunikációkutató, a PTE Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének oktatója hozta el kedvenc funky és soul lemezeit, hogy egy estére nyolcvanas éveket varázsoljon. A lemezlovassá válása előtti beszélgetésen főleg zenehallgatási szokásokról esett szó. Kiderült, hogy csak akkor vásárol meg egy lemezt, ha azt tényleg meg akarja hallgatni, nem pedig kultikus lemezgyűjtő, aki lefóliázva tartja a szerzeményeket egy otthoni oltáron. Számára nem létezik olyan, hogy háttérzene vagy nárcisztikus zenehallgatás – amikor valaki a saját hangulatának tükörképét keresi egy dalban –, mert ha zenét hallgat, akkor arra koncentrál, komolyan veszi azt. Egyedülálló közösség verődik össze ezeken az eseményeken, ahol a PTE oktatói és hallgatói, művészek, előadók, zenészek és irodalmárok egy folyton változó összetételű, de sziporkázó masszává olvadnak össze. Minden alkalommal értelmiségi diskurzus alakul ki, de egy olyan szinten, amely még a laikusok számára is érdekessé és érthetővé teszi a tárgyalt témákat. A véletlenül becsúszó bakik – mint amikor Bagi Zsolt könyvbemutatóján nagy ricsajjal leesett a polcról a diszkógömb – és a közvetlen stílus miatt nemcsak intellektuális, de szórakoztató élménnyé is válik az Irodalmi Diszkó. Hogy ne csak a befogadói oldalról ismerjük meg ezt a különleges kezdeményezést, hanem az ötlettől a megvalósulásig tartó folyamat hátterébe is betekintést nyerhessünk, a PécsiBölcsész Kiss Tibor Noéval és Csordás Katával, az Irodalmi Diszkó életre hívóival is beszélgetett. PécsiBölcsész: Kérlek, meséljetek magatokról! Hogyan jutottatok odáig, hogy most itt ültök az Irodalmi Diszkó létrehozóiként? Kiss Tibor Noé: Évek óta újságíróként dolgozom, majd elkezdtem írni egy önéletrajzi regényt, amely az Alexandra Kiadónál jelent meg 2010-ben. Ez volt az Inkognitó. Így kerültem közelebb az irodalmi élethez, és mivel régóta szerettem volna valamiféle klubot szervezni, létrejött az Irodalmi Diszkó nevű rendezvénysorozat. Csordás Kata: Jómagam esztétika-magyar szakon végeztem, majd kiadói szerkesztőként dolgoztam – szóval mindig is irodalommal foglalkoztam. Jelenleg otthon munkálkodok szabadúszóként. PB: Minek köszönhetjük az Irodalmi Diszkó programsorozatainak meglétét? Miért pont a Ti-ti-tá a helyszín? K.T.N.: Számomra ez személyes történet. Eredetileg

budapesti vagyok, de a kétezres évek fordulóján Pécsett jártam egyetemre. Rövid pesti kitérő után 2009 decemberében vissza is költöztem a városba. Úgy éreztem, Pécs emberléptékű, élhető, áttekinthető város, ahol lenne helye valamilyen kulturális akciónak, amely nem veszne el egy hatalmas masszában. Többször is nekifutottam a szervezésnek, de sokáig semmi sem történt. A nagy lökést az adta, hogy 2012 tavaszán megismerkedtem Kovách Katával, a Ti-ti-tá társtulajdonosával, aki irodalmi programokat szeretett volna szervezni a helyre. Vagyis összeértek a szálak, május óta pedig sorozatban zajlanak a rendezvények. Sokat köszönhetünk Katának és Luinak (Strausz Lajos, a másik tulajdonos), el sem tudok náluk jobb házigazdákat képzelni. PB: Milyen arculatot terveztetek eredetileg az Irodalmi Diszkónak? Változott a kezdetek óta, a közben megélt benyomások alapján? Cs.K.: Szerettünk volna színes, izgalmas, sokak számára vonzó arculatot, de nem voltak határozott elképzeléseink. Nagy szerencsénk volt, mert Babarci Bulcsú, aki a plakátjainkat tervezi, rögtön ráérzett arra, hogy mit akarunk, azóta nem variálunk. Kezdetektől fogva ugyanazt a vagány színvilágot használja a plakátokhoz, bizonyos motívumok visszatérnek, ami azért is jó, mert így már első ránézésre lehet tudni, hogy diszkós plakátról van szó, egységes az arculat. PB: Meghatározott célközönségnek szánjátok a programokat? K.T.N.: A Ti-ti-tá „irodalmár” törzsközönsége szinte minden rendezvényünkre ellátogat. És vannak olyanok is, akik csak egy-egy esemény kedvéért jönnek le. Célközönségben nem gondolkodunk, szeretnénk érdekes programokat szervezni, az pedig úgyis megtalálja a maga közönségét. PB: Zene, irodalom, költészet is fel-felbukkan a programokon. Mennyire volt cél egy „népnevelő funkció”? K.T.N.: Nem hiszek a népnevelésben. Az Irodalmi Diszkó nem kulturális misszió. A célunk elsősorban a közösségépítés volt. Azt szeretnénk, ha havonta néhányszor lenne apropója az együttlétnek, az emberek találkozzanak, ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. S ha emellett még érdekes programokon, beszélgetéseken, felolvasásokon is részt vehetnek, az bónusz. PB: Régen sokszor nyújtottak hátteret a kocsmák, presszók az irodalomnak. Mára mintha ez már nem így lenne. Erről mit gondoltok? K.T.N.: Száz éve így volt. Aztán jött a kommunizmus, amely minden fajta alulról szerveződő mozgalmat,

PécsiBölcsész - VI / 2 | Cziszer Marietta | Szégyelld magad, már megint diszkóztál

229


Discóban ismert pécsi írók, irodalmárok hozzák el kedvenc számaikat. Tervezzük még egy dokumentumfilm-klub elindítását is. PB: Melyik esemény aratta a legnagyobb sikert?

közösséget gyanúsnak tekintett. S bár az emberek mentalitása még most sem mondható túlzottan „nyugatiasnak”, egyre gyakoribb, hogy az irodalom a kocsmákba, presszókba vonul. Kapásból eszembe jutnak a miénkhez hasonló kezdeményezések Szegedről, Révkomáromból vagy Marosvásárhelyről, pedig nem vagyok tájékozott ezen a téren. És akkor Budapestről még nem is beszéltünk. Cs.K.: Talán annyi a különbség, hogy míg mondjuk a két világháború között spontán módon alakult az irodalmi élet a kávéházakban, ma mindez inkább szervezett programokon történik. PB: Volt beszélgetés ismert pécsiekkel aktuális olvasnivalóikról, könyv- és lapbemutató, fiatal írók bemutatkozása. Kutattátok a futball és az irodalom kapcsolatát, sőt, sárkányok táncoltak, és Ulysses is látogatást tett a magyarokhoz. Milyen elgondolás alapján állítjátok össze a programokat? K.T.N.: Fontos, hogy az eseményeknek legyen aktualitásuk. Azt is lényegesnek tartom, hogy olyan vendégeket hívjunk el, akik valamiért érdekesek, eredetiek, van mondanivalójuk. Inkább legyen kevesebb program, de azok hozzanak egy színvonalat. Szeretnénk, ha a programok nemcsak az irodalmárokhoz, hanem az irodalmat kedvelőkhöz is szólnának, amelyhez szerintünk más helyszín, más körítés, és egy másfajta nyelv kell. Ezt nyújtja az Irodalmi Diszkó. Cs.K.: Állandó sorozataink vannak. A Jönnek a könyvek címet viselő esteken könyvbemutatók zajlanak. A Mi a pálya, fiatalok? rendezvényein kezdő írókat, költőket mutatunk be a közönségnek. Az Iro-

Cs.K.: Érdekes módon a két leginkább különböző program volt a legsikeresebb. Nagyon sokan voltak a Mi a pálya, fiatalok? című esten, amelyen két fiatal pécsi költő, H. Molnár Ákos és Mohácsi Balázs mutatkozott be. Nagy siker volt az IroDisco Beck Zolival, amikor a beszélgetés után a 30Y kedvenc zenéi szóltak, és a kertben a zenekar tagjai gyártották a pólókat. PB: Nektek volt kedvenc estetek? K.T.N.: Nekem a második, amikor Szabó Róbert Csaba volt a vendégünk. Bemutattuk a frissen megjelent könyvét, a Fekete Daciát. Legalább ötvenen eljöttek, pedig Robit Pécsen addig gyakorlatilag senki sem ismerte. Számomra ez nagyon kellemes meglepetés volt, akkor éreztem először azt, hogy van igény az Irodalmi Diszkóra. Cs.K.: Én nagyon élveztem a focis beszélgetést, a két meghívott vendég, Szombathy Pál és Gazdag József olyan beleéléssel beszéltek a futball és a társadalom kapcsolatáról, olyan sok mindent tudtak a témáról, hogy az még számomra is nagyon izgalmas volt, pedig nem vagyok focidrukker. PB: Milyen összbenyomásotok van az eddigiek alapján? Pécs vevő az ilyen programokra? Cs.K.: Általában pozitív visszajelzéseket kapunk a közönségtől, és persze néhány építő kritikát a barátoktól. Szerencsére eddig még senki sem mondta, hogy hülyeség, amit csinálunk. K.T.N.: Egyelőre úgy tűnik, hogy az embereket érdekli az Irodalmi Diszkó. Sokan kérdeznek arról, hogy mi lesz a következő programunk, szóval zajlik az élet. Ennek nagyon örülünk. Aki kedvet kapott a rendhagyó diszkózáshoz, az figyelje az Irodalmi Diszkó facebook oldalát, hogy elcsípje a soron következő programokat. https://www.facebook.com/IrodalmiDiszko

230 PécsiBölcsész - VI / 2 | Cziszer Marietta | Szégyelld magad, már megint diszkóztál


Tiltott szavak és kifejezések listája, avagy mikor sír egy szerkesztő A szerkesztőségünkben gyakran emlegetett dolog, a „Tiltott szavak és kifejezések listája”. Ez a mi kis házi gyűjteményünk, melyet a cikkek esetében szoktunk alkalmazni, ám úgy gondoljuk, mindenki hasznára válhat. Segítségével a Facebook-bejegyzésekben vagy akár a szigorlati dolgozatokban elkerülhető az elcsépelt közhelyek használata, vagy az, hogy tuskónak nézzék az írót. Következzenek tehát a kedvenceink, amiket ha leírva látunk, végigfut a hátunkon a hideg, és reméljük, hogy valahol szomorúan nyávogni kezd egy kiscica. Feltesszük az „i”-re a pontot? Nem, nem tesszük fel az „i”-re a pontot. A szerencsétlen „i” betűt annyiszor fosztották már meg a felsőbb részétől, hogy utána visszahelyezhessék, hogy már úgy vigyáz rá, mint a hajléktalan a koccintós borára. Minden „i” betű nevében könyörögve kérjük: hagyjátok ezt abba, szegények nem ártottak senkinek, és ezt a fajta abúzust nem érdemlik meg. Lerántjuk a leplet, leleplezzük az igazságot, fényt derítünk az „i”-n a pontra. Nem. Az ominózus lepel már cafatjaira bomlott, hisz folyamatosan cibálják. Ezek azok a tipikus töltelékmondatok, amelyek teljesen feleslegesek, és csak azt érik el, hogy hiteltelenné váljon az írás. Hacsak nem celebhíreket akartok közölni, és a témátok súlyosabb annál, mint hogy „Jimmy fia Krisztiánt” állítólag örökbe fogadták, és ezért nem tud énekelni, ne használjatok ilyen felesleges helykitöltőket. Meginvitál, ledegradál, beinvesztál, leredukál és úgy általában az idegen szavak + magyar igekötők kombó problematikája. Az invitál szó jelentése az, hogy meghív. A degradálé az, hogy lefokoz. Az invesztálé az, hogy befektet. Ebből következik, hogy a meginvitál magyarra fordítva megmeghív, a ledegradál pedig lelefokoz. Nem kell ezt tovább ragozni, figyeljetek oda az idegen eredetű szavakra, nehogy túlzottan megmegragozzátok őket.

F*szt. P***a. T***************g (erre a megoldásokat várjuk) vagy bármi, ami azzal kezdődik, hogy „hogy az a”. A káromkodás attól még káromkodás marad, hogy csillag van benne. Döntsd el, hogy csúnya szavakkal élni akarsz-e, vagy sem – ha beadandóról van szó, akkor nyilván nem –, és ha igen, akkor írd le rendesen vagy sehogy. Egy csillag nem teszi szalonképesebbé a mondandódat, sőt, így még rosszabb, hiszen nem te mondod ki, hanem az olvasóddal mondatod ki a saját gondolataiban, mint egyfajta trágár Inception (… aminek a magyar címe Eredet, de kétségeink vannak afelől, hogy ezt így bárki értené és használná). Nézzük meg közelebbről! Olvassunk tovább! Ne tévesszünk szerepkört, kérem szépen, az író az nem az olvasó anyukája, hogy megfogja a kis kezét, és a betűk rengetegében tovább vezesse. Ha némi beharangozót szeretnél arról, hogy mi lesz ezután, nyugodtan írd le: „a továbbiakban a vízilovak párzási szokásait elemezzük”. Szerintem. Véleményem szerint. Tudjuk, nem kell az orrunk alá dörgölni. Ha írsz valamit, az nyilván a te véleményed, azt kell feltüntetni, ami nem az. Szépen, forrással, idézőjellel. Valaki valaki más valamijével valamit csinált valahol, valahogyan. Ha túl sokat akartok egy mondatba sűríteni, akkor bizony egyszerű mondatból pillanatok alatt egy többszörösen összetett mondatban találjuk magunkat. Ekkor pedig minden egyes raggal nagyobb esély lesz arra, hogy magyarról goa’uld nyelvre váltsunk, akaratunk ellenére. Célszerű a hosszú mondatokat több kicsire bontani, továbbá arra kell törekedni, hogy a mondandónkat a lehető legkevesebb szó használatával közöljük. Ennek módja nagyon egyszerű: olvassátok el a mondatot, majd nézzétek meg, hogy van-e olyan szó benne, amelynek az eltávolítása a mondat jelentésén nem változtat. Ha találtok ilyet, töröljétek. Voálá.

Pohárba vs. pohárban. Ugyan nem feltételezzük, hogy a bölcsészkaron ne lenne mindenki tisztában a –ba –be és –ban –ben ragok jelentései közti különbséggel, ám figyelmetlenségből gyakran az „n” betű lemarad. Ilyenkor pedig többnyire parasztnak nézik az embert.

PécsiBölcsész - IV / 2 | Várnagy Szabolcs | Tiltott szavak és kifejezések listája...

231


Fél-igaz történetek alapján A 2012-es BTK-s gólyabált a Zsolnay Negyed E78-ra keresztelt termében rendezték meg. Ez a helyszín. Sacc per kábé 20 órától hajnalig zajlott. Ez az idő. Dékáni köszöntő, tánc, eskü, tombola, ivás, alvás stb. Ez a cselekmény. Pár száz bezsongott diák, zenészek, alkalmazottak, egyetemi dolgozók. Ők a szereplők. Három számjegyű egyéni, saját, külön történet. Emeljünk ki néhányat a tömegből.

és hozzájuk simulva ordibálta: „Hát ez … jó!”. Igen, azt mondta, amire mind gondolunk. Kicsit rossz volt folyton váltogatni a táncparkettet, de diszkózni és „elegánskodni” is akartunk. Nem én lettem a bálkirálynő, és a tombolán sem nyertem, ám végül felkért a bunkó srác és bocsánatot kért. Megadtam neki a telefonszámom. Egy biztonsági őr szemszögéből: Az egyetemi bulik mindig durvák, ez is az volt.

Egy fiú szemszögéből: Egy zenész szemszögéből: Kényelmetlenül éreztem magam, amikor az órám 20:33-at mutatott, de mi még mindig a koliban mérgeztük magunkat a Tescoban leárazott vodkával. Szintén felért egy élveboncolással a buszsofőr tekintete, amikor három züllött idióta kólának álcázott „vébékával” a kezében taknyozva röhög a képébe. Lelkiismeretem azóta emlegeti a pillanatot, amikor az E78 előtt őszinte véleményt nyilvánítottam a lányok ruhájáról. A gólyaeskün sem kellet volna „büszke egyetemista” helyett „szürke fegyelemi listát”, az „ösztönző szellemben” helyett „a fröccsöntő szellentett”-et mondani. Felteszem, a gólyatánc szépen öltözött előadói nem örültek annak, hogy intim zónájukba lépve hevesen dicsértem a koreográfiát. Tánc közben. Kínoz a bűntudat, amiért a tombolasorsoláson elgáncsoltam egy srácot, és a kezében szorongatott papírt eltulajdonítva rohantam fel a színpadra, hogy átvegyek egy kéthetes aerobic-bérletet. Ezek persze jó poénnak tűntek, mert vagy 300 g alkohol volt bennem. Megismerkedtem egy lánnyal is. Egy lány szemszögéből: 20:27, vidáman ballagtunk be barátnőimmel az épületbe. Váltottunk pár huncut pillantást a felsőbb évesek néhány tagjával, majd besiettünk a vécébe, hogy mindezt megtárgyaljuk. A sminkasztalnál eltöltöttünk egy fél órácskát. Vagy többet. Mindez feleslegesnek bizonyult, mert a bejárat előtt a bunkó pszichósok lehordták a koktélruhámat. Inkább visszamentünk a terembe, hogy figyelmesen végighallgassuk a mélyen tisztelt dékán úr beszédét, és lelkiismeretesen ismételjük a gólyaesküt. A fiúk ezt is elrontották. Ugráltunk kicsit a Ska-Pécsre, aztán átadtuk a terepet a gólyatáncnak. Gyönyörűek voltak, de az egyik tökkelütött betántorgott közéjük,

Még csak öt perce kezdtük el és már tomboltak. Pia az egyik kézben, nő a másikban, azt’ hadd szóljon. Őszintén szólva kételkedtünk kicsit, mivel bölcsészekről volt szó, de ezek tudnak élni. A táncversenyen négy különböző műfajt játszottunk, amire rögtönözniük kellett. Nem egyszerű feladat, de kiválóan helytálltak. A szünetben ittunk kicsit a pultnál, ahol egészen elfogadható árak voltak. Visszatértünkkor a lassú számokat preferáltuk a bimbózó kapcsolatok megsegítésére. Még egy fülig részeg csávónak is összejött valami, ha jól láttam. Egy takarító összeválogatott gondolatai a bálban: Ennyi vadbarmot… Csinos mindegyik, de annyit iszik, mint egy finn formaegyes sofőr. A sminkes asztalt használhatnák kulturáltabban is. Alig múlott fél kilenc, és már összedisznólkodták. Még a fiúk is kenik magukat. Úristen. Az ököreszűnek most pont a virágtartóba kellett hánynia. A kidobó ránéz, de nem csapkodja meg, pedig kijózanodna. A zenészek döntik a piát magukba és a földre. Mennyi meló lesz, atyaég. Milyet esett a gyerek. A sminkelt liba és a hányós csibész haverja dörgölőznek a tánctéren. Az emelet szabályosan rezeg.

232 PécsiBölcsész - VI / 2 | Matúz András | Fél-igaz történetek alapján


Máriás Végtelen nagy tiszteletemet szeretném kifejezni Dr. Máriás Béla előtt, amikor a mosdó fölött kuporogva egy görbe este után öklendezni próbálok a gyanúsan olcsó ház borából készült kisfröccs után, s eszembe villan a Lomtalanítás¹ ezerarcú alakjainak bája és csodálata, s szervezetem páni könnyedséggel taszítja ki magából a rossz anyagot. A fehér mosdókagyló vakító tisztaságát a zöld és barna árnyalatai csurogva lefestik, és a kellemesen csúszó pacákban megelevenedik Törpe és Kata arcképe, s a herét majszoló hajléktalan asszony mellett keserűen konstatálom, az én elmosódott tükörképem gödrei is ott virítanak az aberrált családi fotókönyv mosdóbeli lapjain. Nincs rosszabb érzés, mint amikor ráeszmélünk, mi is abban a lebontandó mocsokban hempergünk. Megmeredt testtel dőlök el a kemény burkolatra, íriszem kiakad. Lelkem egyre fényesebb, és tompa agyamban a Lipót² fáradhatatlan hőseként mentem meg az elmegyógyintézet elveszett, magára hagyott tagjait, jelenlegi társadalmunk emberhalmazát. Istenem, mennyire szép. Balabáli erővel harcolni fogok, hogy megmenekítsek mindenkit ebből a mocsokból, de a kétségbeesett próbálkozás akarata gyorsan elmúlik, akár a rossz darab után a vastaps. Aki próbált már lenyűgözőt alkotni szerelméről, jól tudja, az eredmény csak giccs, túlzás és kristálytisztaság. drMáriás képes olyan panírban írni, amely nem keltet allergiás rohamot a túlérzékeny szervezetben, tartalma mégis őszinte. Antihősei és megelevenedett élőholtjai egyszerű tükrök, amelyek mindenhol megtalálhatóak – akár a Pécsi Tudományegyetem folyosóin vagy a Rókus sétány aljában. A Széchenyi tér zümmögő tömegéből húzódó Király utcában aranyosan díszített keretben köretként vigyorognak Máriás alakjai vaníliás érzéki tekintetünkbe. Bárcsak mindenki így maradna, nyers és puha születése pillanatától. Gyermekesen, oda nem figyelve a kényszeresen betanított spontaneitásra és tudásra, a magunkra hagyatkozott zene, írás, festészet bűvöletében. Igazából alkotni. Fogni a szaxofont és ordítani a mikrofonba. Felemelő érzés. Felemelő és csodálatos. De az emberi félelem a szabadság nagyságától begubódzik, alapja lesz a betanult művészet. Most tudatlanul lázad a mester, lázad az író és zenész, a celebekről készült ironikus portréábrázoló. A vízfesték lassan szárad a szobában. Az íróasztalon egy szemüveg, mellette üvegpohár. A telefon néma.

A szomszéd most ölte meg a macskát. És Máriás ül. És Máriás alkot. dobolok dobolok a gerincemen sikolyt lövök ki a fülemen meredekre fújom az eget zongorává szerelem a testemet dobolok a gerincemen arcom a kártyalapom sikolyommal ablakot betörök üstökösön üvöltök dobolok a gerincemen fűrész hegedül a fejemen beleimen gitározok gerincemen dobolok gerincemen dobolok gerincemen dobolok szállnak ki a sikolyok szállnak ki a sikolyok (drMáriás űrboksz madrigálok) drMáriás a nyolcvanas évek szürrealista, avantgard, pop-art stílusában kibontakozó zenész-író-festő maradandó alakja, kinek elborult művészete ma már kultikusnak számít. Tudósok néven ismert zenei formációja az underground legmélyére túr, az agyakban matatva tépi ki a hallgató szívét és eszét. Műveinek alaptémája gyakran a szexualitás és a politika meztelen leplezetlensége. Ironikus világszemlélete maradandó tintafoltként hirdeti, az elkorcsosult emberi jellemek tárháza végtelen, s a szép hazugságok hullámait felkavarja a szörnyű valóság. ¹drMáriás Lomtalanítás, Konkrét Könyvek, 2004 ²drMáriás Lipót, Noran-Kiadó Kft., 2007

PécsiBölcsész - VI / 2 | Richolm Orsolya | Máriás

233


Több mint hobbi Ennek eredményeképp sokkal több jó íráskészséggel rendelkező médiamunkásra van szükség, mint valaha. Ezzel csupán csak annyi a gond, hogy meglehetősen korlátozott azon médiumok száma, amelyek a szakmával éppen csak ismerkedő, az újságírás fortélyait kitanulni vágyó fiataloknak tudna olyan teret biztosítani, ami már komolyabb, mint a középiskolai suliújság akolmelege, ám még nem fenyegetik menetrendszerűen sajtóperrel az embert egy félrehallott információ leközlése miatt. Ahogyan volt kollégáim és barátaim, a PécsiBölcsész korábbi főszerkesztői, úgy én is azt tartottam legfontosabb feladatomnak, hogy a magazin és a hozzá tartozó honlap azon túl, hogy megfelelő szakmai nívót képviseljen, védőburokként is funkcionáljon. Ahol még komolyabb tét nélkül lehet hibázni, maximum a szerkesztői szemöldökök szaladtak össze rosszallóan a malőrök láttán, ám ez meglehetősen csekély tanulópénz ahhoz képest, hogy élesben rendszerint a fizetésmegvonástól az elbocsátásig terjed a szankcióspektrum. A PB alapítása óta tökéletes platformja a kockázatmentes szakmai rutinszerzésnek, továbbá az íráskészség fejlesztésének, melyeket az újságírás, szerkesztés szakágakon túl lehet még bőven kamatoztatni a bölcsészet- és társadalomtudományok nagyobb dicsőségére. Köztes állapot ez, még nem véresen komoly munka, de már több, mint hobbi. Az informatika világában nagyjából tíz éve zajló forradalom az elmúlt öt-hat év alatt kezdte éreztetni hatását az újságírás terén is. A múlt század második felétől kulturális értelemben rohamosan táguló világ az ezredfordulót követően betört szinte minden háztartásba, ezzel az emberek hírszomjának megnövekedését eredményezve. Már nem volt elég a reggeli kávé mellé átfutni a tetszőleges napilapokat és az esti sört kibontva megnézni a híradót.

Amikor ezeket a sorokat írom, addigra már lezajlott a PB életében egy újabb váltás, szerkesztőként, főszerkesztő-helyettesként és főszerkesztőként is rengeteg értékes élményben és tapasztalatban volt részem. Akadtak köztük kellemes és kevésbé vidám epizódok is, ahogyan ez lenni szokott. Nehéz helyzetben, de mégis bizakodva adom át a kormánykereket, ugyanis történjék bármi, abban biztos vagyok, hogy a lap eddigi, tízéves múltra visszatekintő szellemiségét és színvonalát Árvai Péter kollégám őrizni fogja.

Már nem az volt a beszédtéma, amit tegnap megírt az újság, hanem az Indexen vagy Origón tíz-tizenöt perce posztolt hírek jelentették a nóvumot. Az online hírportálok több tekintetben (információgazdagság, naprakészség, audiovizuális anyagok etc.) is túlszárnyalták egykori, nagynevű, még nyomtatásban megjelent vagy képcsöveken közvetített őseiket. A hírközlés iránt megnövekedett társadalmi igényt azóta a világháló nyújtotta lehetőségek kiaknázásával egyre több stáb, hobbiközösség, szerkesztőség vagy lelkes magánzó igyekszik meglovagolni, hol több, hol kevesebb sikerrel.

234 Lenthár Balázs 2013 - 2014 | PécsiBölcsész VI - VII


235


Civilek? Azok nincsenek A civil társadalom azért érdekes fogalom, mert bár tengernyi szakirodalom foglalkozik a fogalmi keretek patikamérlegen való méricskélésével és a tökéletes leírás megtalálásával, a valóság – mint a politikatudományban oly sokszor – távol áll az elmélettől. Nézzük meg, miként festett kis magyar demokráciánk civil társadalma 2002-ig bezárólag. Az egyetemisták és középiskolások mostani tüntetései remek alkalmat adnak arra, hogy visszatekintsünk, és megnézzük, hogyan tüntetett a magyar a rendszerváltást követő 12 évben. Általánosságban elmondható, hogy 2002-ig a taxisblokád kivételével politikai jellegű tüntetés nem igazán volt, és a kelet-közép-európai országok közül nálunk volt a tüntetések száma és súlya a legalacsonyabb. A mai napig nem sikerült pártsemleges, a hatalom és a társadalom között közvetítő civil mozgalmat létrehozni. Úgy tűnik, a politikai szereplőknek ki nem mondott céljuk, hogy ne legyenek politikamentes mozgalmak. Ennek megfelelően a hazai „civilek” általában a politikai szekértáborokat fonják körbe. A rendszerváltás utáni civil mozgalmakat szinte kivétel nélkül a reaktív mozgalmak közé sorolhatjuk: céljuk a hátrányok elkerülése volt, nem pedig valamiféle előnyök megszerzése. Többnyire egy negatív, elvonó, megszorító jellegű kormányintézkedés hatására indultak be, és a tüntetések ennek megfelelően nagyrészt gazdasági-szociálpolitikai témákban szerveződtek. Az aktuális kormány mindig korporatív módon állt a tüntetőkhöz, általában kész volt bizottságokat, érdekegyeztető tanácsokat létrehozni, amelyek aztán elnyújtották a tárgyalásokat és elsorvasztották a mozgalmakat. De pont a kormányok látszólagos kompromisszumra való hajlama miatt a társadalom ódzkodik a „hardliner”, illegitim akcióformáktól, és elítéli azokat. Az átlagember zsigeri alapon fél a kemény felszólalástól, általános hozzáállás a „nekem családom van”, „féltem a munkahelyem”. Szintén általánosan igaz, hogy a baloldali kormányok inkább hajlottak a tárgyalásra, szemben a jobboldali hatalommal, amely bizonyos témákban elvi okokból nem engedett. Pont ezért a konzervatív kormányok idején megerősödött a „demokráciaféltés”. Ugyanakkor mindkét politikai oldal kiépítette

saját „civil” társadalmát – azon szervezetek körét, amelyekkel hajlandó szóba állni, és amely szervezeteket kormányzás idején előszeretettel „hozott helyzetbe”, mint a jelenlegi kormány a Magyar Művészeti Akadémiát. Áttérve a kronologikus sorrendre, már az első szabadon választott kormány is félreértette a civilséget. Egész egyszerűen nem értették meg, hogy mégis hogyan lehet az, hogy rendszerváltás volt, választások voltak, demokrácia van, és az emberek mégis tüntetnek? Fogalmuk sem volt arról, hogy a társadalmat hogyan kell kezelni, ennek megfelelően a kormányzati reakciók is a késő-kádári időket idézték, megpróbálták ellehetetleníteni a mozgalmakat. A Horn-kormány idején kisebb volt a társadalmi szervezetek körüli hangzavar, a szociálliberális kormányzat remekül használta a puha, engedményt adó, csendesítő politikát. A szocialistáknak különös érzéke volt a megegyező politikához, ráadásul maga Horn Gyula is hajlandó volt tárgyalni, legalábbis látszólag. Jól mutatja a politikájuk sikerét, hogy a szakszervezetek önkéntes (!) tiltakozási moratóriumot hívtak össze, és az 1990-1994 között aktív mozgalmak is elcsendesültek. Ezt a jeget törte meg a Bokros-csomag és az azt övező intézkedések. A tandíjkérdés már ekkor is napirenden volt, az 1995-ös tervezet szerint havi 2 500–10 000 forintot kellett volna a diákoknak fizetni, illetve megvágták volna a szociális kiadásokat is. Az akkori HÖKOSZ már a legelején elutasította a javaslatot, de tárgyalásos formában álltak a helyzethez. A hallgatók aktívak voltak, a hálózati megjelenés nagyon erősnek mutatkozott. Úgy tűnt, hogy a kormány kivételével mindenki a diákok mögé állt. Tehát a kormány egyedül maradt, ráadásul a szocialista vezetésnek nagyon erősen kellett gesztikulálnia kifelé a saját demokratizmusukat, mert le kellett mosniuk a kommunista stigmát. Ezért volt a kormányzat a hallgatókkal szemben engedékeny és tárgyalni kész: sosem vetett be karhatalmat, még engedély nélküli tüntetéseken sem. Ebből a képből erősen kilógott Bokros Lajos, aki kifejezetten konfrontatív volt. Szembement a hallgatókkal, és volt, hogy kiment a Pénzügyminisztérium előtt tüntető hallgatókhoz, és személyesen szállt velük vitába.

236 PécsiBölcsész - VI / 3 | Árvai Péter | Civilek? Azok nincsenek


Az események a jelen számára is tanulságosak lehetnek: a csomagot tavasszal jelentették be, a tüntetők pedig őszre már szétestek. Sok hallgató a HÖKOSZ egy magját megalkuvónak kiáltotta ki, alternatív, radikálisabb szervezet is alakult, és a két szervezet nem állt szóba egymással. Az egyszeri tüntetők pedig a nyilatkozaterdőben elvesztek, nem tudták, kit kell követni. Mindeközben, ezt jól érzékelve, a kormány engedményeket tett a hivatalos szerveknek. A gazdatüntetések során a kormány hasonló módon járt el. A földvásárlás liberalizálása mint uniós követelmény, komoly és égető probléma volt: kis területen nem lehetett normálisan termelni, de a parasztság tőkehiányos volt, és ennek ellensúlyozására nem állt rendelkezésre megfelelő hitelrendszer, ráadásul magas volt az urbanizáció is. A mezőgazdaságon belül sok érdekvédelmi szervezet jött létre, melyek 1997-ben több mint félmillió taggal rendelkeztek. Ezen kívül voltak még a politikai jellegű szervezetek is, mint a Parasztszövetség vagy a Független Kisgazdapárt. A tüntetések csúcspontja a traktorral Kossuth térre vonulás című történet volt, de sokkal fontosabbak voltak a tömeges félpályás útlezárások, főleg az Észak-Alföldön és a Duna-Tisza közén (érdekes módon a Dunántúlon lényegében nem voltak tüntetések). A demonstrációkról a rendőrséget értesítették, és főleg februárban tüntettek, hiszen márciustól már kezdődtek a munkák a földeken.

évek látszólagos kompromisszumra való hajlamát a Fidesz felrúgta, a legfőbb érdekegyeztető fórum helyén egy gittegyletet hozott létre, megtörte a szakszervezeteket, és rendszeresen beleállt a sztrájkba. A 2002-es választási vereség után aztán létrehozták a Polgári Köröket, ezzel próbálva újjáépíteni a párt társadalmi kapcsolatait, kiépíteni a civil holdudvart. A Polgári Körök azonban radikalizálódtak, és valódi beleszólást követeltek, amivel kínossá váltak a Fidesz számára, így a párt magára hagyta ezt a mozgalmat, amiből idővel (részben) kinőtt a Jobbik. 2002-t követően érdekes irányt vett a magyar közélet. A rendszerváltást követő politikai és társadalmi mozgások jelentős része megállt, befagyott. A politikában legalább 8 évre megmerevedett a bal-jobb dichotómia, és mindkét oldalon egy mindenki másnál erősebb szereplő maradt. A konzervatív-nemzeti-polgári színekben induló Fidesz mellett az MDF végleg elgyengülve, az önállóság és a partnerség között lebegve vívta haláltusáját, a balliberális térfélen pedig az MSZP maradt szinte egyedüli versenyzőként, mellette az SZDSZ is csak elsorvadni volt képes. Ugyanígy a civil társadalom is lekorlátozódott ennek a két félnek a játszóterévé: az ellenzék gazdasági, társadalmi és mindenféle tőkét kovácsolt saját „civiljeiből”, a kormányoldal pedig állami megbízásokkal emelte piedesztálra önnön gyermekeit.

A kormány ebben az esetben is megegyezési hajlandóságot mutatott, sőt, olykor önkritikát is gyakorolt. Az engedmények és részsikerek hatására a gazdák egysége kezdett megbomlani, főleg politikai alapon: a gazdák vezetőit a politika beszippantotta, aki az egyik pillanatban még traktorban tüntetett, az a másik pillanatban már a parlamentben ült, néma csendben. A tavasz beálltával már nem volt olyan sikeres a tüntetők mobilizációja, a politika pedig újfent szembeállította egymással a különböző szervezeteket. 1998-tól, a Fidesz kormányra kerülésétől néhány dolog megváltozott. Az első Orbán-kormány nagyjából úgy állt a civilekhez, mint a második, 2010-től regnáló Fidesz-hatalom. Mindig is szerették a társadalmi véleményformálás lehetőségeit visszaszorítani, és jellemző volt az érdekvédelmi szervezetekkel szembeni cinikus magatartás. A 1998-at megelőző

PécsiBölcsész - VI / 3 | Árvai Péter | Civilek? Azok nincsenek

237


Egy a világ, egy a harc Diáklázadások Belgrádtól Budapestig Losoncz Márk, Szerbiában élő fiatal filozófus vezette a pécsi Szabadegyetemen azt a beszélgetést, amelyen horvátországi és szerbiai egyetemfoglalók meséltek hazájuk felsőoktatási nehézségeiről. Márk mind a belgrádi egyetemi blokádokon, mind pedig az újvidéki diáklázadásokon részt vett. A Pécsi Bölcsésznek adott interjújában az egyetemfoglalásról, belgrádi és újvidéki tapasztalatairól és a diáklázadások filozófiájáról beszél. Pécsi Bölcsész: Miért tartod az egyetemfoglalást a közvetlen nyomásgyakorlás leginkább célravezető eszközének? Losoncz Márk: Az ellenállásnak különböző formái léteznek, és az adott helyzettől, az alá- és fölérendeltségi viszonyok rendszerétől is függ, hogy melyiket kell használni. Olykor a teljes kivonulás a tiltakozás legjobb módja, ilyen volt például az ókori Rómában a secessio plebis, amelynek során a plebejusok elhagyták a várost, a patrícius kisebbség pedig összeomlott, mivel egyedül maradván képtelen volt az alapvető szükségleteinek kielégítésére. Olykor azonban éppen a bevonulás a megfelelő forma. Egy gyár munkásai például hiába hagynák el a gyárat (persze a tömegsztrájk már más dolog), hiszen helyükbe rögvest új munkások kerülnének. Magánál a termelés helyénél kell akadályozniuk a további működést, vagy egyenesen át kell venniük a termelés irányítását. Az egyetemfoglalásra többek között azért van szükség, mert nyilvánvaló, hogy minden más elégtelen. A tüntetések, a petíciók, a „szakmai kerekasztalok”, a blogbejegyzések, a mémek stb., noha kétségtelenül nem haszontalanok, mind olyan alakzatok, amelyekre a kormányok végső soron fütyülnek, vagy látszatintézkedésekkel hallgattatják el azokat. Az egyetemfoglalás viszont pontosan a radikális bevonulás egy módja, amelynek során a közjavak ténylegesen is a közösségé lesznek, és a tiltakozók immár nem kiszolgáltatott dialóguskeresőként könyörögnek a centrális hatalom alanyai irányában, hanem maguk is hatalommal rendelkeznek. A diákok ettől kezdve nem tárgyalásokat akarnak (bár szívesen elmagyarázzák bárkinek, akár a kormánytagoknak is, hogy mit akarnak), hanem nyomást gyakorolnak, és nem tágítanak, míg nem teljesítik a követeléseiket. Az egyetemfoglalás természetesen nem pusztán tagadás, hanem (ön) affirmáció, mert a közösség új, immár valóban au-

tonóm módon dönt arról, hogy mivel és miként foglalkozzon, az állami kényszertől és a profitmaximalizáció kényszerétől függetlenül. Nem pusztán a szokványos oktatás akadályozásáról van szó, hanem olyan alternatív programokról, amelyek keretén belül fel lehet tenni a korábban elhanyagolt vagy teljességgel ismeretlen kérdéseket, ezek pedig még inkább növelik a tiltakozók öntudatosságát. A fórum/ plénum mint a közvetlen demokrácia gyakorlata, illetve az egyetemfoglalás mint az előbbi lehetséges folyománya, együttesen rendkívüli hatékonyságúak. Maga a gyakorlat adja a legitimitásukat és erejüket, hiszen végtelenül inkluzív, mindenki egyenlőségén alapuló formák. Még ha a diákmozgalom a követeléseit tekintve rövid távon sikertelen is, e formák megvalósítása már önmagában is győzelem. Az esetleges eltúlzott állami represszió pedig pontosan e központi hatalom törékenységének, gyengeségének a bizonyítéka. PB.: A magyarországi egyetemistatüntetések a zágrábi blokádból merítettek ihletet. Mi volt szükséges ahhoz, hogy Horvátországban összefogjon az egyetemi diákság? A 2009-et követő esztendőkben milyen formában él tovább a zágrábi diáktüntetés? L.M.: Érdemes megjegyezni, hogy a horvátországi diákmozgalom viszont a korábbi évek belgrádi tapasztalatából merített ihletet, a horvátországiaknak pedig sikerült tökélyre fejleszteniük a fentebb említett formákat. Fontos, hogy a 2009-es egyetemfoglalásokat egy általános társadalmi elégedetlenség előzte meg, és a diákok sok héten át készítették elő az akciójukat. Nagyon lényeges, hogy a zágrábi blokád során sikerült maguk mellé állítaniuk a tanári kar jelentős részét (később meg is alakult az Akadémiai Szolidaritás nevű, közvetlen demokráciaként működő szakszervezet). A horvátországi diákmozgalom alapvetően egyetlen világos célért küzdött, a mindenki számára ingyenes oktatásért. Egyelőre elérték, hogy az elsőévesek ingyen tanulhassanak, és a küzdelem tovább folyatódik. Zágrábban továbbra is zajlanak plénumok, 2009 óta volt már újabb, figyelmeztető jellegű egyetemfoglalás is, az érdeklődők pedig nyomon követhetik a történéseket, illetve részletes elemzéseket olvashatnak az erre szolgáló remek internetes oldalon (www.slobodnifilozofski. com). A diákmozgalmak közepette felnőtt generációnak pedig meghatározó hangja van a horvátországi közéletben, minden fontos társadalmi kérdést illetően.

238 PécsiBölcsész - VI / 3 | Kocsis Árpád | Egy a világ, egy a harc...


PB.: Miként történt Belgrádban az egyetemfoglalás? Mi ellen tiltakoztak a belgrádiak? És mi volt az oka, hogy Újvidéken nem sikerült az egyetem elfoglalása? L.M.: A belgrádi diákmozgalom 2006. óta rendszeresen él az egyetemfoglalás, a plénum és egyebek módszerével (persze régi eredetű dolgokról van szó, a 30-as évek, illetve ’68 diákmozgalmai is ezeket a formákat használták). Tehát a bolognai rendszer szerbiai bevezetésére máris tömeges ellenállás volt a válasz. A speciálisabb követelések mellett (amelyek a pontszámokkal, illetve a tandíjjal voltak kapcsolatosak) mára már elfogadott lett az ingyenes oktatás, mint általános cél követelése. A legnagyobb volumenű blokád a belgrádi Filológiai, illetve Bölcsészettudományi Kar elfoglalása volt 2011-ben (bár a tavalyi őszi események is jelentősek voltak, négy egyetemi kart foglaltak el), a diákok felfüggesztették az oktatást, és alternatív programokat szerveztek. A vállalkozás körülbelül egy hónapon át zajlott. Ezzel párhuzamosan Újvidéken is kísérletet tettünk valami hasonlóra, de már a harmadik plénumot is ellehetetlenítette az egyetemi vezetőség, a diákparlament és a szélsőjobboldali szervezetek szövetsége. A tanárok pedig – néhány kivételt leszámítva – egyáltalán nem támogatták a diákok törekvéseit. Véleményed szerint mi a baj a bolognai oktatási rendszerrel? Egy ideologikus gyakorlatról van szó (althusseri értelemben: éppen önálló, szabad alanyként mutat be bennünket). A kiindulópont azon ideologéma, miszerint immár a diák áll a középpontban: aktív az

órákon, szabadon közlekedik az egyetemek között, a rendszer figyelembe veszi a szabadidő iránti szükségletét, értékelheti a tanárokat, maga is oktathat, érdekérvényesítő szervei révén bekapcsolódhat a döntési mechanizmusokba... A kritikai elemzés feladata megmutatni, hogy mit jelent ez a gyakorlatban. Nos, a rendszer bizonyos értelemben valóban szabadként kezeli a diákot: eleve önálló gazdasági alanyként, aki amolyan gazdag vállalkozóként úgy mellesleg most a tanulmányaiba invesztál (vagy feltételezik majdani önállóságát, így lesz belőle máris adós, homo debitor). Ami a bolognai ideológia szerint a diák szabadsága, valójában állandó aktivitáskényszer, egy soft kontroll révén történő szüntelen ellenőrzés, és a diáknak folyton jelen kell lennie az „egyetem” álnév alatt működő gyárban, amelyben pontosan kiszámították, mekkora teljesítményre képes (oldal/óra – ezen az absztrakción alapszik a pontrendszer). Egyúttal oktathat is, ami viszont a további kizsákmányolását jelenti, mert nem fizetik ki a munkáját, vagy csak részlegesen – így lesz a prekariátusnak is tagja. A diákképviselőket az egyetemi vezetés vagy a kormány gond nélkül leszavazza, a tanárok értékelését pedig legfeljebb csak a manipuláció szándékával használják fel. Lehetne még sorolni. Mindazonáltal a mobilitást sem kell „Európa humanizmusának” betudni. A rugalmas tőkefelhalmozás kora mozgékonyabb, könnyebben kihasználható munkaerőtömeget igényel, ezen neoliberális vállalkozás részeként értelmezendő a hallgatói nomadizmus is – és nem feltétlenül a szabadságunk maximumát jelenti, hogy elmehetünk a munkaerőnket elidegeníteni máshol, mivel az ország, ahol éltünk, már annyira elviselhetetlen.

PécsiBölcsész - VI / 3 | Kocsis Árpád | Egy a világ, egy a harc...

239


Indítványozom a zenei terminusok cseréjét Avagy mondd el nekem egy szóban, mire szeretsz dugni Bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy zenéről egyre nehezebb beszélgetni, mivel legyünk bármennyire is jártasak, két percen belül úgyis előkerül egy olyan stílusmegnevezés, amelyre csak annyit tudunk reagálni, hogy „he?!”. Ami a kön�nyebb beazonosítást szolgálná, az most már inkább nehezíti a kommunikációt, így ideje lenne nyugdíjazni őket. A probléma két részből áll. Az egyik, hogy harminc év távlatából egész más hangzású számokat fogunk ugyanazzal a szóval megnevezni. Elég csak megnéznünk, hogy mi volt a ’80-as évek Amerikájában az emó zene, és mit hívtak így három éve. Segítek, a washingtoni hardcore punk szcénából kivált srácok valószínűleg még nem lakkozták a körmüket, és ez a zenéjükön is meglátszott (ehhez a képzavarhoz pedig szokjatok hozzá, fontos lesz később). Magyarán, a zenei színterek folyamatosan változnak, és a világ többi része sem áll meg forgásában, így ahhoz, hogy hasonló számokat találjunk, tudni kell a stílust, és azt is, hogy melyik alfaja és annak melyik korszaka érdekel éppen. Majd jöhetnek azok a bandák, akik szándékosan húsz évvel ezelőttre nyúlnak vissza inspiráció gyanánt, hogy ne legyen olyan egyszerű az életünk. A blogokat pattanásos tinédzserek írják Ami a zenével foglalkozók agyát inkább kiviszi, az mégsem a számokat előállító réteg változása, hanem a közönség. Ha elég sokan mondják valamire, hogy pogácsa, az bizony pogácsává fog válni, még akkor is, ha mákosrétesként látta meg a napvilágot. Láthattuk ezt az elmúlt években pórul járt dubstep esetében is. Nyirkos londoni garázsokban gyártottak már egy évtizede atmoszférikus, mély és süppedős zenéket, amikor hirtelen egy félrenyalt hajú emó gyerek Amerikában nekiállt metál zenét írni a laptopján, amire azt mondta, hogy „dubstep”. A stílus korábbi hívei összeráncolt szemöldökkel emelték fel a kezüket: „Hékás, hát de miért hívod dubstepnek, olyan már van, és az nem ez!” – mondták, el is nevezték „brostep”-nek az új irányzatot, utalva ezzel a nem túl intelligens, mondhatni tuskó mivoltára. Populárissá azonban az amerikai vonulat vált, így

a túltelített, széttördelt és roppant agresszív zenei irányzat terjedt el a köztudatban úgy mint „a dubstep”. Mondhatott bárki, amit akart, ezen már a világ összes zenei kritikusa sem tudott változtatni, mert egy újságíróra jutott kétszáz blogger, és ezer tinédzser a Facebookon, akiknek más volt a véleményük. Ilyenkor tudja magát az ember tökéletesen beleélni a zilált hajú figura helyébe, aki azzal lép oda hozzánk a buszon, egy gyűrött számlát szorongatva, hogy „hidd el nekem, a pénztárgépek csalnak, ennek nem annyi az áfája, csak máshogy kell nézni!” „Hidd el, ez nem dubstep! – Hát én azt hallottam, hogy az. – Pedig ez nem az, a Facebook csal, csak jó helyen kell olvasni a cikkeket! A blogokat pattanásos tizenévesek írják, ne higyj nekik! – Persze papa, persze...” Mindenki mindenkivel... Arról a jelenségről pedig nem is beszéltünk még, hogy 2013-at írunk, minden mindenre hatással van, így ha tudjuk is, hogy mi mit jelent, akkor is minimum négyféle jelzővel kell körülírnunk mindent. „Hát, olyan garage-os acid house, 90-es évek beütéssel, de azért deep, de mégis táncolós, sok benne a basszus... illik olyat mondani, hogy heresimogató? Hallgasd inkább meg.” A legnagyobb zenei kategóriák alapján – pl. house, punk – be tudjuk lőni a zene alap ritmusképletét, esetleg a tempóját, és talán homályos fogalmunk lehet a hangulatáról, de a jelenleg használt stílusmegnevezések ezen a szinten túllépve már nem praktikusak, és valójában nem segítenek hozzá a ránk váró szám precízebb beazonosításához. Az internetes producerek pedig egy új közösséget alkotnak, akik szándékosan nem követnek semmilyen mintát, és onnan merítenek, ahonnan kedvük tartja. A „hagyományos” dubstep tábora például a „bass music” címke mögé kezdett felsorakozni, ami roppant tág és semmitmondó. Ám a lényeg mégis benne van, a basszus. Egyfajta fricska ez, hiszen a Skrillex nyomdokain haladó újhullámosok elhagyták az idáig az elektronikus tánczenére jellemző legfontosabb vonást: a mély hangtartományok középpontba helyezését. Ezek a számok úgy készülnek,

240 PécsiBölcsész - VI / 3 | Várnagy Szabolcs | Indítványozom a zenei terminusok cseréjét


hogy a laptop nyúlfarknyi hangszóróin és egy 1993as Suzuki Swift beépített rádióján is jól szóljanak. Így a basszusokhoz való visszatérés egyben az új trendek elutasításaként is értelemzhető. A „bass music” nem agresszív, de amúgy bármi belefér a deep house újjáélesztésétől a tört ütemekig, csak legyen mélyláda, ami elbírja. 80-as évekbeli vokálok? Analóg szintetizátorok? A speed-garage-ra jellemző húzás egy, a hip hopból kölcsönvett fenékrázós kiállással? Amit csak akarsz, van itt minden, az egyetlen kihívás, hogy megtaláld. Azonban így hullik ki a zenei újságíró utolsó szál haja, amikor egy stadionnyi skandáló embernek ordítja mikrofon nélkül, hogy „hülyeség amit beszéltek, ezt a zenét nem így kellene hívni”, de nem tudja három összetett mondatnál rövidebben elmondani, hogy mi lenne a helyes válasz. És itt állunk mi, egyszeri zenehallgatók, akik fogódzót keresnénk, meg egy szót, amit a google-be beírva még több olyat kapunk, mint ami épp megtetszett valakinek a profilján. Olyan nagy kérés ez?! ... de akkor mégis hogyan? Most kérek mindenkit, hogy küldjetek levelet – szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu–ra, vagy kommenteljetek majd a facebookunkon abban a témakörben, hogy mi lenne a megoldás. Kössük színekhez a zenéket? Biztos találunk a hatvanas évekből egy hippit, aki két bélyeg után írt erre egy elméletet. A death metál lenne nyilván a fekete, a gót-metál a feketébb, a goa a neonzöld, a techno meg mondjuk a sárga. A blues szándékosan nem szerepel a listában. Ezen a skálán akár el is indulhatnánk, ami azzal az extra pozitívummal is járna, hogy a hímneműek is megtanulnák 8-nál több szín nevét, minden barátnő legnagyobb örömére. Talán ez a mindennapi szinesztézia intuitívebb lenne egy idő után, mint mondjuk a hangulat alapján történő azonosítás. „Borongós-kesernyés-vidám”... igaz, még ez is informatívabb, mint amit manapság művelünk. Én örülnék, ha évek óta először újra meg tudnám teljes bizonyossággal mondani, hogy milyen zenét hallgatok. Unikornis-kékeslilát.

Kell ez egyáltalán nekünk?! Talán felejtsük el teljesen ezt az egész „mi micsoda és miért” dolgot, úgyis csak arra szolgál a diszkusszió, hogy találjunk valakit, akivel a számunkra tetsző zenékre tudunk dugni. Esetleg „táncolás” címszó alatt szárazkefélni egy buliban. „Szeretem a koncerteket! – Az király. Lelőném magam, ha még egyszer el kellene mennem Dévényi Tibi bácsi slágereit meghallgatni”... kell ennél több?! Erre kínál megoldást a tastebuds.fm, ahol zenei preferencia alapján ajánlanak neked új virtuális ismerősöket. Nemek szerint szűrve. Sokat vesződni sem kell a beállításával, elég megengedni, hogy a facebookodhoz hozzáférjen, és az oldal tudni fog rólad mindent. Ide kapcsolódó érdekesség a stereotype. fm, ahonnan megtudhatjuk, melyik banda/előadó rajongói preferálják leginkább a szőkéket, vagy hogy az ABBA fanok 71%-ának nincs jogosítványa. Higygyétek el, ezek az információk egyszer még nagyon jól jöhetnek. Ha már weboldalaknál járunk, nyilván rengetegen a szememre vetnék a legkülönbözőbb zenei szolgáltatásokat a last.fm-től a mixcloudon át a soundcloudig. Ezek azonban csak egy bizonyos fokig praktikusak. Vagy tudni kell, hogy mit keresel – legalább egy tag szintjéig –, vagy ajánlásokat kaphatsz arra, hogy akinek az adott banda bejött, miket szokott még hallgatni. Pár órányi böngészés során bőven akadhatunk gyöngyszemekre, és egész sok olyan számot is találhatunk, amely a hangulatunkhoz éppen passzol, de cserébe egy tengernyi irreleváns találat közül kell őket kiválogatni. Tehát, bár a zene a mindennapjaink egyik meglehetősen fontos eleme, a róla folytatott kommunikáció mégsem egyértelmű és egyszerű. Ez a cikk pedig befejezetlen, mert a fő célja a gondolatébresztés. Hogy ebben mennyire járt sikerrel, azt írjátok meg nekünk levélben!

PécsiBölcsész - VI / 3 | Várnagy Szabolcs | Indítványozom a zenei terminusok cseréjét

241


Klasszikus zenét csak a gonoszok hallgatnak? Azok számára, akik valamelyest is ismerik az elmúlt 30 év legmeghatározóbb kultikusnak mondott filmjeit, bizonyára nem újdonság, hogy a komolyzene az esetek többségében úgy jelenik meg bennük, mint a negatív karakterekre jellemző elidegeníthetetlen attribútum. Ennek a furcsa tendenciának jártunk utána, és igyekeztünk rá magyarázatot találni. Mi a közös Hannibal Lecterben, Hans Gruberben (Die Hard), Norman Stansfieldben (Leon a profi) és Hans Beckertben (M – egy város keresi a gyilkost), illetve megannyi őket követő bé, cé, horribile dictu zsé kategóriás utánzóikban? Azon túl, hogy ismert, azóta kultikussá vált filmek antagonistáiként tűntek fel a mozgókép világában, egyvalami köti össze őket, ez pedig a komolyzene szeretete. Emlékszünk „A bárányok hallgatnak” klasszikus jelenetére, ahol Anthony Hopkins Hannibal Lecter bőrébe bújva, a Goldberg variációk önfeledt élvezetét követően mészárolja le a jobb sorsra érdemes börtönőröket. A vörös sárkány elején pedig a démoni doktor azért tálalja fel a fuvolistát a zenekarnak vacsorára, mert a boldogtalan hamisan játszotta Mendelssohnt. A Die Hard – most már kvintológia – első epizódjában az Alan Rickman által zseniálisan alakított Hans

Grubernek és terrorista csapatának a filmen átívelő zenei vezérmotívuma (németül leitmotif) Beethoven IX. szimfóniájának Örömóda tétele. Természetesen nehéz nem arra gondolni, már csak a darab közismertsége okán is, hogy az Örömóda részben azért kíséri végig a filmet, hogy John McTierman (a rendező) tisztelegni tudjon a nagy előd, Stanley Kubrick és groteszk gyermeke, a Mechanikus narancs előtt. Kubrickról tudjuk, hogy leplezni sem próbálta komolyzene iránti rajongását, és ennek megfelelően minden nagyobb művében jelen vannak a klasszikusok valamilyen formában. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Mechanikus narancs egy kakukktojás, ugyanis ennek a filmnek klasszikus értelemben se antagionistája, se protagonistája nincsen. Kubricknak a műfaj iránti általános rajongásából azonban mégis csak kiemelkedik Alex DeLarge karaktere, aki a filmben csak a csodálatos Ludwig van-ként hivatkozik Beethovenre. Itt azonban érdekes vonás, hogy Alexet egyik legnagyobb gaztette elkövetése közben (egy nő megerőszakolása) nem a klasszikus zene kíséri, hanem a Singing in the raint énekli. Mintha az Örömóda túl tiszta, túl angyali muzsika volna ahhoz, hogy ilyen alantas vágyak kielégítésének szolgáljon aláfestésül Ennek tökéletes ellenpontja volt Fritz Lang 1930-ban megjelent M – egy város keresi a gyilkost című filmjének vonatkozó jelenete, ahol Hans Beckert (aki a korszak német sorozatgyilkosának, Peter Kürtennek filmbéli alteregója), miközben kezd elhatalmasodni benne a gyilkolási vágy, kényszeredetten fütyörészi Grieg Peer Gynt szvitjének A hegyi király csarnokában című tételét. Ez persze érthető, hiszen a darab nyitánya csordultig telt a visszafojtott, de bármelyik pillanatban kitörni készülő feszültséggel, amely a tétel csúcspontjánál el is szabadul, hogy extatikus őrjöngésben tombolhassa ki magát. A fentiekhez képest némiképp öncélúnak hathat Norman Stansfield esetében a komolyzene, ám Luc Besson főgonoszánál, aki nyilvánvalóan egy teljesen kattant pszichopata, mi nem tűnik annak? Egy drogos, korrupt rendőr, aki borzalmasan betépve egy család kiirtása közben tart klasszikus zenei továbbképzést, kedves mosollyal az arcán ecseteli Mozart és Brahms zsenialitását, miközben alig pár másodperccel korábban lőtte cafatokra a sokkos állapotban lévő családfő feleségét egy shotgunnal. Láthattunk pár példát arra, hogy milyen népszerű a negatív karakterek körében az antik világok zené-

242 PécsiBölcsész - VI / 3 | Lenthár Balázs | Klasszikus zenét csak a gonoszok hallgatnak?


je, azonban nem jutottunk közelebb ahhoz, hogy megfejtsük ennek okát. Mivel a témának komoly szakirodalma nem igazán létezik, ezért kénytelenek vagyunk találgatásokba, illetve hangzatos, ám tudományos alapon nem alátámasztott fejtegetésekbe bocsátkozni. Az egyik ilyen elmélet alapja az a vélekedés, miszerint a gonosz mint entitás vagy jelenség eredete az ősi múlt homályába veszett, és ennek megfelelően megszemélyesíteni is csak olyan sejtelmes, titokzatos, a modern emberek többsége által fel- és befogadhatatlan zenével lehet, mint a komolyzene. Gondoljunk például az Omen-filmek által elindított Sátán-központú alkotások zeneiségére, ahol nagyon sokáig a világtörténelem legmeghatározóbb gonoszának atmoszféráját csakis erős kórusművekkel lehetett megteremteni. Tudat alatt még olyan elképzelések is munkálkodhatnak, mint a náciknak a klasszikus darabok iránti közismert odaadásán keresztül összekötni az ősi gonoszt, a mozivásznon megjelenő antagonistákkal. Gondolkodjunk el azon, hogy hány, a témával foglalkozó filmben tűnnek fel komolyzenére gyilkoló vagy azt katartikus átéléssel hallgató nácik. Persze ez már lehet, hogy túl mes�szire vezet. A legkézenfekvőbb és egyben leggyakorlatiasabb magyarázat valószínűleg az, hogy a klasszikus zene élvezete többnyire megkövetel egy bizonyos intellektust, mondhatni, hogy az értelmiség privilégiuma. Eredetileg ez által lehetett érzékeltetni, hogy a negatív karakter amellett, hogy ördögien gonosz, még művelt és intelligens is, tehát komolyabb kihívás elé állítja a főhőst. Nem nehéz elképzelni, hogy men�nyire könnyen vált ez a vonás mostanra már bántó klisévé. Ma már a szerényebb képzelőerővel bíró forgatókönyvírók úgy gondolkodnak, hogy legalábbis ös�szekötik a kellemeset a hasznossal, a meglelt monumentális muzikális hatásokért még a szerzői jogdíjak miatt sem kell kardozni senkivel. Ha egy pillanatra megpróbálunk egy forgatókönyvíró bőrébe bújva elgondolkodni egy karakter megformálásán, mi az első dolog, ami eszünkbe jut, ha antagonistát akarunk gyúrni? Nyilván nem elég, ha az illető amolyan l’art pour l’art alapon gonosz csak, kell neki adni valami olyan jellemvonást, amiért kiemelkedik az emberei soraiból. A legkézenfekvőbb megoldásokból rendre toposzok alakultak, ilyenek például a legyen kultúrember – hallgasson komolyzenét –, vagy oda-

adó családapa, vagy tudjon maga mögött iszonyatos mennyiségű megaláztatást, kínzást, szenvedést, amelytől érthetővé válik személyiségének torzulása. Teljesen más megvilágításba kerül a helyzet azonban, ha némiképp komplexebb megközelítést alkalmazva szembeállítjuk az adott film protagonistáját az antagonistával. Az ilyen jó és rossz közötti küzdelmet bemutató alkotások esetében azon túl, hogy a főhős lezúzza a gonoszt, rendszerint meghúzódik még egy fontos cél, mégpedig az, hogy a karakter a megpróbáltatások hatására morális szempontból eljusson A-ból B-be. Tehát, hogy egy komolyabb jellemfejlődésen menjen keresztül. John McClane a Die Hard elején válófélben van, és a legjobb úton halad afelé, hogy apró szilánkokra hulljon szét az élete. Majd innen eljut oda, hogy felismeri önnön esendőségét, és ráébred, hogy ő tette tönkre a feleségével való kapcsolatát, és ennek a felismerésnek köszönhetően sikerül is helyrehoznia azt. Más a helyzet Clarice Starling esetében, aki egy zöldfülű, kezdő FBI ügynökként azt a feladatot kapja, hogy a híres kannibál doktorral, Hannibal Lecterrel készítsen interjút, akinek segítségével Buffaloo Billt, a még aktív sorozatgyilkost igyekszik elkapni. Starling az ügy megoldásától várja, hogy nyomasztó gyermekkorának rémálmai, emlékei megszűnjenek őt kísérteni. A bárányok hallgatnak végére ezt el is éri, és itt nagyjából véget is ér az ő pozitív irányba történő karakterfejlődése, ugyanis a következő részben, a Hannibalban, bár ezt inkább a könyv fejti ki részletesen – a film készítői nagyvonalúan eltekintettek ettől a végkifejlettől –, teljesen a doktor befolyása alá kerül, és a regény végére maga is szörnyeteggé válik. Az azonban minden szereplő esetében közös pont, hogy tartanak valahonnan valahová, míg az antagonistánál nincs semmiféle elmozdulás. Sem Lecter, sem Stansfield, sem Gruber esetében nem történik ilyesmi. A gonosz mindig egy teljesen kifejlődött, megváltoztathatatlan karakter, állandó, mint a sivatagban a szikladarab, vagy mint a korokon átívelő komolyzene.

PécsiBölcsész - VI / 3 | Lenthár Balázs | Klasszikus zenét csak a gonoszok hallgatnak?

243


Az ÁVH arculatváltásai a magyar film közel hatvan éve alatt Az államvédelmi hivatal munkatársai az 50-es évek szovjet mintára gyártott propagandafilmjeinek utolsó jelenetében felbukkanó, mindent megoldó, megbízható ügynökként jelennek meg, hogy a 70-es évek végére a mindennapi létbe behatoló terror kérlelhetetlen figuráivá váljanak. A váltás az amerikai filmipar rendőrábrázolásában beálló fordulathoz hasonlítható. A Rákosi-korszak idején készült filmekben az ÁVH a problémát megoldó állam beavatkozásaként jelenik meg, de ahhoz, hogy meg tudjanak oldani ügyeket, szükség van a lakosság, a nép egyszeri fiának/ lányának kezdeményezésére (hogy felismerjék a problémát/bűntettet), hiszen az ÁVH mindig a nép, illetve a párt ökleként funkcionál. A hatalom arctalan, ezért az ügynökök ritkán válnak főszereplővé, azonban az arctalanság megbízhatóságot jelöl. Ahogy a munkásfilmek hősei is képesek felülemelkedni saját korlátaikon, hogy valami önmaguknál többé váljanak (mely a teljes rendszerben foglalja el önmaga számára korlátoltan érthető helyét), úgy az ügynökök esetében ez a kérdéskör fel sem merülhet – ők a gondoskodó, de eredményt váró állam kiterjesztései. Éppen ezért nem lehet róluk a Kis Katalin házassága vagy akár a Nyugati övezet típusú filmet készíteni. Ők tévedhetetlenek, mert az állam is tévedhetetlen. Ruházatuk szolid, mégis markánsan elkülönül a hétköznapi emberek ruházatától. Fellépésük határozott, de nem nyíltan erőszakos, a filmek mindig véget érnek, mielőtt megtudhatnánk, mi történik a kihallgató szobában. Azonban még a magyar filmgyártás revíziós korszakában sem készül olyan alkotás – mint Lengyelországban Ryszard Bugajski 7 éven át dobozba zárt filmje, a Kihallgatás –, mely kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az 50-es évek sematizmusa a rendszeridegen elemektől való félelemmel telik meg, mely félelem a narratívában bűnügyként jelenik meg. A tökéletesen működő, elhanyagolható emberi problémákkal dolgozó rendszerbe a káosz, a karvalytőke belső vagy külső képviselői képében tűnik fel, akik ellen a kisember, még ha nem is tehetetlen (hisz megfigyel és tájékoztat), de a hatóság megjelenése mégis szükséges. A bűnügy még az olyan ártalmatlan mű-

fajban is nélkülözhetetlen, mint a termelési komédia vagy a melodráma, a sematizmus dinamikussá tétele, a veszély állandó jelenléte megnyugtatóvá teszi az ÁVH ügynökeinek mind fikciós, mind valódi jelenlétét. A korszak olyan prózai alkotásai, mint a Keserű igazság (melynek elkészülte önmagában is csoda), azonnal indexre kerülnek. Az épülő magyar népgazdaságot a múlt rémei fenyegetik, a volt földbirtokos Csorvásy (Állami áruház), a volksbundista Stumpf (Gyarmat a föld alatt), karöltve a nyugati imperializmus kétszínű ügynökeivel (Mr. Dalton). Velük szemben áll a fiatal, érdeklődő, agilis, empatikus, kiváló dedukciós képességekkel bíró Budai őrnagy, aki lefegyverző magabiztossággal állítja össze a nyomokból a megoldást. Mint látjuk, a hagyományos detektívábrázolás idősödő, tapasztalt nyomozóját a sematizmusban a haladást, a kérlelhetetlen jövőt képviselő ÁVH-s váltja. Azonban, ahogy a 70-es évekre (noha egészen más okból) az amerikai tömegfilm rendőrábrázolása is megtelik paranoiával és félelemmel, úgy jelennek meg ugyanabban az évtizedben itthon a terror ügynökeiként az államvédelmisek. Ideahaza ezt a paradigmaváltást talán az indokolhatja, hogy 1959-től a BBS stúdió megalapításával a hatalom párbeszédet kezdeményez a filmművészettel, mely a 60-as évek elejére a BBS második korszakával és a (nevében is sokatmondó) Objektív Filmstúdió elindulásával teljesedik ki. Míg az 50-es években a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat monopolhelyzetből irányítja mind a gyártást, mind a forgalmazást, addig néhány évvel később több, kvázi független gyártó vállalat is megkezdheti működését (Hunnia, Budapest Film). Az 50-es évek totális kontrollját (a filmeket már az írás szakaszában cenzúrázta a Dramaturg Osztály) felváltja a BBS nem bemutatás-köteles gyártása, így az alkotók bármiről beszélhetnek, maximum filmjük nem kerül forgalmazásba. Ez a feloldódási folyamat elvezet addig, hogy lehetségessé válik A tanú legyártása, melyet épp Bacsó Péter, az említett Dramaturg Osztály főnöke ír és rendez. Emellett Makk Károly finom rendszerkritikája (Megszállottak), Jancsó Miklós az elnyomás és hatalom természetét tanulmányozó parabolafilmjei (Szegénylegények, Fényes szelek, Égi bárány) is megnyitják az utat olyan alkotások előtt, mint A ménesgazda vagy később az

244 PécsiBölcsész - VI / 3 | Lenthár Balázs | Az ÁVH arculatváltásai a magyar film.....


Egymás mellett. A téma filmtörténeti vonatkozásain túl azonban szót kell ejteni arról is, hogy miért pont a 70-es évek végére érik meg a helyzet az ilyen témájú filmek bemutatására. Az 56-os forradalom leverése óta már eltelt 15-20 év, akik a 63-as amnesztiával szabadultak, azok éppen kétségbeesetten próbáltak bennmaradni a társadalomban, mivel a hatalom szempontjából perifériára szorult páriák voltak csupán. Ebben az időben a Kádár János neve által fémjelzett MSZMP már an�nyira megerősödött, hogy képes volt szembenézni elődjének, az MDP-nek a múltjával. Persze ez is csak hosszas huzavona után vált lehetségessé. Ezt a folyamatot tökéletesen ábrázolja Bacsó Péter A tanú című filmjének a története. A film 1969-ben készült, és már ment is a dobozba, ahonnan tíz évig nem is volt szabad kiszedni. A hivatalos indoklás szerint azért, mert sértette volna Rajk Júlia érzékenységét. Persze ennek inkább az volt az oka, hogy a rendszer sokkal könnyebben elbírt volna – mint ahogy el is bírt, ez a 78-as Ménesgazda – egy tragikusabb hangvételű, drámai filmet, ahol az ÁVH a párt ökleként fellépve csinál rendet, még ha nem is a legmegfelelőbb időben, és pláne nem a legkifinomultabb módszerekkel. Egyúttal azonban a törvénytelenségeket elkövető ÁVH-val szemben lehetett ábrázolni azok áldozatát, a talpig becsületes, hithű veterán 19-es kommunista Máthé Kristófot, valamint az apróbb botlásokat elkövető, de alapvetően jószándékú Busó Jánost, illetve a bonyodalom katalizátoraiként funkcionáló horthysta reakciós tiszteket. A tanú azért maradhatott sokáig indexen, mivel míg a Ménesgazdában az ÁVH a nem túl szerencsés eszközökkel, de a helyesnek vélt cél érdekében operáló szervezetként jelent meg, addig Bacsónál gyakorlatilag közröhej tárgyává vált. Hiszen ki ne nevetne jóízűen az oktalanságából baklövést baklövésre halmozó Virág elvtárson (Péter Gábor) vagy a Pelikán minden újabb kinevezése után valahogy mégiscsak pórul járó Bástya elvtárson (Rákosi és Farkas Mihály karakterei egy személyben). A sematizmus darabjaival szemben itt a bűnügy koholt, a nyomozás vis�szafelé történik, az ÁVH célja a hamis nyomok kovácsolása (ürgebőrbe varrt üzenet, békaemberek), az így felépülő kafkai abszurditású világ a korszak amerikai paranoiafilmjeire rímelne, de a borzalom

humor formájában tör elő, így válik szatírává. Természetesen a rendszerváltás a téma bemutatására szabott kereteket alaposan átrendezi. Bereményi Géza 1989-ben bemutatott Eldorádó című filmjében az Eperjes által játszott kereskedő, Monori Sándor karaktere tipikus figurája a kornak, aki nem képes felfogni, hogy eljárt felette az idő. Vérbeli kereskedő, aki még magával az ördöggel is hajlandó üzletelni, ha haszna származik belőle. Így jön a képbe az ÁVH, amikor valahol 1948 környékén alaposan megverik, mivel egy a kommunista párttal kötött üzletén többet nyert, mint maga a párt. A jelenet az ÁVH törvénytelenségét kiemelendő akkor történik, amikor Monori az üzletből származó per tárgyalásáról hazafelé indulva kilép a tárgyalóteremből, ahol azonnal lefogják és elhurcolják. Majd – az azóta már klasszikus módszerként számon tartott – hamis bizonyíték alapján történő letartóztatását, az eszes Monori úgy védi ki, hogy a Haumann Péter megszemélyesítette ÁVH-s tiszt által elhelyezett dollárbankót egy óvatlan pillanatban megeszi, ezzel a frászt hozva kihallgatójára. A másik film pedig a 2006-ban készült Szilágyi Andor rendezte Mansfeld. Ebben a filmben már megjelenik a kihallgató szoba, a kínzások, a hosszú távú lelki és fizikai terror, majd az egyén elpusztítása. A kihallgató személye is érdekes, egyrészt a szerepfordulat miatt, ugyanis az ÁVH-s Bárányos ezredest itt Eperjes játssza, aki az Eldorádóban még áldozatként szerepelt, másrészt viszont itt hámlik le végleg az 51-ben felöltött maszk az ÁVH-ról, és fedi fel a terror valódi arcát.

PécsiBölcsész - VI / 3 | Lenthár Balázs | Az ÁVH arculatváltásai a magyar film.....

245


Emlékezzünk dicső csapatainkra Természetesen nagy volt a nyüzsgés a PEN körül, mely remek alkalommal szolgált, hogy visszatekinthessünk a diákrektorválasztáson induló csapatainkra. Többek között vikingek, PENtörők, sithek és PENdragon lovagjai előzték meg az idei X-PEN formációt, róluk szól a házi krónikánk. Fogalommagyarázat nem kell túl sok. Minden Pécsi Egyetemi Napok velejárója a diákrektor-választás. A karok egy-egy csapatot indíthatnak, akik díszes jelmezek és rengeteg folyékony lélekerősítő kombinációjával versengenek egymás ellen. A cél, hogy megnyerjék a közönséget és a zsűrit egyaránt. Persze, a koncepció és a jelmezek csak úgy nem találják ki saját magukat. Esetenként több hónapos készülődés előzte meg a fesztivált – ami mondjuk nem meglepő, hisz általában olyan baráti társaságokból lesznek a csapatok, akik amúgy is együtt kocsmáznak a szabad estéik jelentős hányadában. Viszont így nagyobb az esély arra, hogy a mezei alkoholizmus produktivitásba csapjon át, aminek a megnyilvánulási formái a karunk részéről meglehetősen eklektikusak voltak az elmúlt években.

PENingrád büszke PENtörőiről van épp szó. Élükön PENin állt, aki nullás géppel fazonra nyírt hajjal vezette a csapatot a Zsolnay gyárba, ahol rend szerint este tízkor már kinn virított a „Megtellt” tábla. Ám minden idők legelegánsabb jelmezének dacára a győzelmet sajnos parasztok szerezték meg, és be kellett érnünk a második helyezéssel. A félreértések elkerülése végett nem becsméreltem senkit, a FEEK-esek tényleg parasztok- nak öltöztek! A különös helyzetre való tekintettel pedig mindkét csapatot elvitték egy hatalmas, közös prágai kirándulásra, ami szintén megérne egy külön cikket. Rendhagyó módon nem kellett két évet várni a következő PEN-ig, az EKF 2010 felvezető évében is megtartották a fesztivált, melyen a Sith Dawn képviselte a bölcsészeket. Ez alkalommal már új helyen, a Bőrgyárban randalírozhattak a csapatok, és amíg a PEN nézőszámrekordot döntött, addig a diákrektor-választáson induló hallgatótársaink az egy nap alatt elhasznált testfesték kategóriában állíthattak fel világcsúcsot. Bár a csapatnak nagyon kevés ideje volt a felkészülésre, és a technika ördöge is hátráltatta őket, mégis eszméletlen jó jelmezeket készítettek, és nagyon sajnáltuk, hogy újra lecsúsztunk a dobogó első fokáról.

2006-ot írtunk, mikor vikingek és valkűrök rohanták le a Széchenyi teret a PEN megnyitója alkalmából. A Pollackosok egy Ifával gördültek be, de mi sem szégyenkeztünk, hiszen volt egy felpimpelt bevásárlókocsink csordultig töltött pálinkavetőkkel. Hogy a felvonulás után mi történt, arra senki sem emlékszik már... és ez így a legjobb mindenki számára. Úgy általában az összes csapatról elmondható, hogy tagjainak sohasem lehet politikusi pályafutása. Ha amúgy makulátlan előélettel rendelkeztek volna, a jelmezes képeik akkor is elegek lennének a megbotránkoztatásra. Duplán igaz ez a 2008-as indulóinkra. Valószínűleg sokan emlékeztek még a „Vodkát a nép- nek!” csatakiáltásra, melyet korántsem meglepő módon egy vodkaáradat követett, pumpálós vizipisztolyokból... viziágyúkból, hogy pontosabb legyek. Felejthetetlen élményt nyújtottak, hiszen akkora volt a nyomásuk, hogy harmad-harmad-harmad arányban jutott belőle a meglőtt delikvens gyomrába, tüdejébe és az orrán keresztül visszaspriccelve a fegyvert tartó ruhájára.

246 PécsiBölcsész - VI / 4 | Várnagy Szabolcs | Emlékezzünk dicső csapatainkra


PécsiBölcsész - VI / 4 | Várnagy Szabolcs | Emlékezzünk dicső csapatainkra

247


Az orvos válaszol: függőség PB: Az előadáson említette a Facebook-függőséget. Ebben az esetben megjelenhet a bűntudat? Megbánhatom, hogy facebookoztam? Sz.J.: Tegyük fel, hogy másnapra van valami dolgod, de egész éjjel ülsz a gép előtt, és az idióta kommenteket olvasgatod meg posztolgatsz. Ránézel az órádra, és látod, hogy este tíz óra helyett hajnali fél négy van, le kéne feküdnöd, de sehol sem vagy a dolgoddal. Másnap elmész felkészülés nélkül, holott mit csináltál? Semmi érdemeset nem végeztél, pazaroltad az idődet arra, hogy értelmetlen kommenteket olvasgass. PB: Mesélt kicsit a csoportterápiás foglalkozásokról. Milyen a hangulat az ilyen eseményeken? Elfogadják egymást az emberek?

Dr. Szemelyácz János hivatalos érdemeit naphosszat lehetne sorolni. Lényegre törően a jelenlegi munkássága: pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, előadó, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője, illetve az INDIT közalapítvány szakmai vezetője és kuratóriumának elnöke is egyben. A 2013-as Pécsi Pszichológus Napokon „Az önmagukat hitegetők” címmel tartott előadást, ezt követően volt szerencsénk interjút készíteni vele. Pécsi Bölcsész: Észrevehetem-e magamon azt, hogy csúszok le a lejtőn valamilyen függőség miatt? Szemelyácz János: Igen, például van egy helyzet, amikor egy addiktív ügyet csinálok, és utána bűntudatom van. Tehát elgondolkodom rajta, megjelenik az az érzés, ami alapján úgy vélem, hogy ez így nincs rendben. Vagy valaki visszajelzi: te nem vetted még észre, hogy ez így rossz? A környezet tud segíteni. Az addikciónál a legfőbb probléma általában a tagadás mint énvédő mechanizmus. Beláttatni valakivel azt, hogy függőségben szenved, nagyon-nagyon nehéz, ahhoz tényleg kell valami krízis, ami belátásra készteti az illetőt.

Sz.J.: Két típus van: az egyik az önsegítő csoport, amely egy Amerikából errefelé jövő kultúra, és úgy tűnik, hogy itt is képes működni. Egészen jók a benyomásaink ezekről a rendszerekről. A másik, amikor egy terápiás közösség ül össze. Ezekhez feltétlenül szükséges, hogy egy kicsit szocializálódjunk, hogy az ember egy csoport előtt tudjon beszélni. Meg tudom-e magamat mutatni? Merek-e beszélni, ki merem-e nyitni a számat? Láttam embereket, akik először voltak ilyen csoportfoglalkozáson: ők próbáltak nem szólni, passzolták a kérdéseket. Kevés az, aki rögtön meg tud nyílni a többiek felé, viszont a csoport abból a szempontból mindenképpen hasznosabb, hogy ott nem feltétlenül nekem kell beszélni, hanem másokat hallgatva szintén benne tudok lenni a folyamatban. Együtt gondolkodunk a problémán, adott a lehetőség, hogy kipróbáljam magam: képes vagyok-e regresszívebb lenni, egy más szinten megérinthetővé válni, erőt adni a társamnak. Én is, amikor nyílt csoportokban vettem részt, azt láttam, hogy olyan erőt és töltést ad egy csoport, ami nem lebecsülendő. PB: Szó esett a hed