Page 75

tések készítésével. Ezek most is megtalálhatók a cég gyártmányai között. Jelenleg egyebek mellett csatorna lefolyócsô bilincseket, a szintén bólyi tetôcserépgyártó cégnek a tetôkhöz szükséges fémkiegészítôk teljes skáláját, valamint biztonsági rácsokat gyárt, mert vallja: a termelés kiszámíthatóbb, mint a kereskedelem, vagy a szolgáltatás. A cég filozófiája a magas minôségi színvonalú, a piac igényeinek megfelelô termékek elôállítása. — Dinamikusan fejlôdô cégünk családi vállalkozásként indult, mára már 12 fôt foglalkoztatunk – mondta méltán büszkén May András.

Meghatározó szerep az utánpótlás nevelésében — Annak idején a mohácsi Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolától kerestek meg, hogy nem vállalnék-e tanulókat. Igent mondtam a felkérésüknek, mert bíztam benne, hogy lesznek olyanok, akik nálam maradnak közülük. Abban az idôben Bólyban, a Kolping által mûködtetett Montenuovo Nándor Szakközép- és Szakiskolában is képeztek lakatosokat, onnan is fogadtunk tanulókat. Jelenleg is elsôsorban ezekben a hiányszakmákban – ipari gépész és alkalmanként hegesztô – folyik gyakorlati képzés nálunk. Most is van egy másodéves ipari gépész és egy harmadéves hegesztô tanulónk. Egyébként legfeljebb hármat vállalunk egyszerre, mert ennyivel tudunk egy idôben az általunk felállított elvárásoknak megfelelôen foglalkozni, ugyanis valljuk, a szakma tiszteletére, becsületére kell nevelni ôket, mert ezek nélkül soha nem válnak jó szakemberré. Az iskolai tanmûhelyben a szakma alapjait sajátítják el, nálunk már a tényleges munkában vesznek részt. Ráadásul mesterek irányításával, amit nagyon jó kezdeményezésnek tartok – formált véleményt az utánpótlás kinevelésérôl May András.

mint a kereskedelem, vagy a szolgáltatás.

71

Profile for Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Példaképp  

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ...”

Példaképp  

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ...”

Profile for pbkik
Advertisement