Issuu on Google+

Textus: János evangéliuma 17. fejezet 3. vers "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust."

Kedves Testvéreim! Ez a felolvasott igevers Jézus szenvedésének idejéből való, amikor készül a golgotai kereszthalálra és azon az éjszakán, melyen elárultaték, a Getsemáné kertben együtt imádkozik a tanítványaival, akik elalszanak, de Ő vállalja a nagy tusát és odaáll imádságban mennyei Atyja elé mindazokért, akikért meghal és akik az Ő igéjének megtartói, befogadói lesznek. S arról beszél, hogy az a reménysége, hogy akikért meghal és a kereszt szenvedéseit fogják látni és meglátják ennek az értelmét, ez fogja őket arra vinni, hogy az örök élet útját fogják járni, hogy ez lesz annak a mérhetetlen szenvedésnek, annak az emberi értelemmel fel nem fogható történésnek a gyümölcse, ami a golgotai kereszt eseménye. Nézzük meg, hogy Ady Endre hogyan készült a halálra, van-e valami párhuzam vagy különbség ahhoz képest, ahogy Jézus készült. Mit mond Ady: Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi, A sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy, bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni. Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül. Bizony ez a békülési kedv úgy tűnik, hogy akkor tör rá az emberre, amikor halni készül. De az Isten igéje arra akar rávenni bennünket, hogy mi akkor akarjunk békülni, akkor legyen ez a nagy vágy bennünk mikor nem halni, hanem élni készülünk. Úgy gondoljuk, hogy az életutunkon, ebben a nagy harcban – mit Ady is így mond - „nem bírom már harcom vitézül”, elbukom, meghalok, és legalább annyit tegyek meg, hogy akkor a lelkem könnyebben tudjon menni. És ki akar békülni. És emlékezzünk csak Pál apostolra, amikor azt mondja, az Isten szerelmére, irgalmára kérlek benneteket, „béküljetek meg az Istennel” (2Kor 5, 20.) és béküljetek meg egymással, mert épp a földi életutunk


közepén vagyunk perben az Istennel, hogy miért ilyen sorsot adtál, miért így kell élnem. És perlekedünk az Istennel, és ha nincs békénk, akkor perlekedünk egymással is. Jézus is halni készült – az emberi látás szerint -, de valójában nem ez történt. Jézus imádságából azt tudjuk meg, hogy Ő nem halni készült, hanem Őt ölni készülték az emberek. Ő éltetni készült. És ez a nagy örömhír, hogy akkor is, ha szemmel nézve Golgota szenvedés, az amire Krisztus készült az, hogy Te megismerd az Istent, hogy örök életed legyen, mindvégig levő életed legyen az Istenben. S mekkora különbség, ezért érdemes élni, akár úgy is, hogy belehalok, hogy elpusztítanak, de el nem térít attól a céltól, amiért a mi Urunk Jézus Krisztusunk jött, hogy a bűnösöknek irgalma és az Istenre vágyakozóknak örök élete legyen. Mert kétségtelen, Ady is átélte: „sorsom: menni, menni”, s az Isten csak álma lehetett: „Vele szeretnék találkozni” – mondja, de hogy ez a vágy, ez az álom beteljesedik-e, amit szeretnék, ez Krisztus nélkül sosem teljesedett volna be. Ha nincs Golgota, akkor Ady úgy hal meg, hogy álmodik az Istenről és úgy hal meg, hogy talán kibékült haragosaival, de nem biztos, hogy önmagával meg tudott békélni. Kedves Testvéreim! Amikor hallottuk a Dániel könyvéből az a megrázóan életszerű igét, hogy egy magas rangú állami ember, aki nagyon kiváló és az ő munkája nyomán egy hatalmas nagy birodalomnak a jóléte múlik, akkor attól lesz az ő embertársai szemében rossz, hogyha imádkozik. Rájöttek ezek az emberek ugyanis arra, hogy attól több Dániel, hogy hite is van, Istene is van. És az ő Istene teszi képessé arra, hogy az ő hivatalát pontosan elvégezze, az ő Isten-hite teszi képessé arra, hogy ne legyen korrupt, az ő Isten-hite teszi képessé arra, hogy megbízható legyen. És úgy érezték, hogy ez nem jó, hiszen azt szokták mondani, hogy minden embernek van egy ára, meg lehet fizetni, de Dánielnek nem tudták ezt az árát megállapítani. Nagyon veszedelmes volt Dániel egy olyan világban, amikor mindenki másképp csinálta. És Dániel egyedül volt olyan, aki az Úrral járt és az Úr volt az ereje. És Dániel sorsa kiábrázolja a mindenkori hívő ember sorsát: sok baj veszi körül. Éppen azokat, akikről nem is gondolnánk. Ugyanakkor a Dániel könyvében leírt történet látszólag Dániel sorsát mutatja be és meg is sajnálnánk Dániel, hogy szegény Dániel, pedig milyen kiváló, milyen becsületes, milyen istenfélő, nem törődik az ármánykodókkal se, akkor is, ha megtiltották az imádságot, megtiltották a vallást. Ő akkor is hitvalló marad, délben kitárja az ő ablakait Jeruzsálem felé, térdre rogyva, térden állva imádkozott, mert neki ez volt az ereje, ez volt a lélegzetvétele. Látszólag egy hithű embert látunk, és azt mondjuk magunkban: de jó lenne ilyen lenni, igen, ezek az igazi példaképek. De rájövünk a végén: hogyan zajlott a történet vége? Az a király, az a nagyhatalmú ember, akiért Dániel is dolgozott és az egész államapparátus az ő szolgálatában volt, akinek nem kellett volna nyugtalankodnia, hiszen a kincstára tele volt pénzzel, fegyveres szolgák védték, hatalmas hadsereg tartotta fenn birodalmát, kedvtelését szolgálták zenészek, művészek és a szerájok, s volt egy pillanat az életében, amikor teljesen nyugtalan lett. Azon töprengett, amikor átlátta, hogy meghozattak vele egy olyan állami


rendeletet, ami nem az életet szolgálja, hanem valakit el akarnak vele pusztítani. És épp Dániel az, az ő legkedvesebb szolgája. De megírta azt a törvényt, nem vonhatja vissza. Amikor egy királyban lelkiismereti kérdések vetődnek fel, nyugtalankodik. Szeretné tudni, hogy vajon Dániel Istene, akihez ő fohászkodik, aki ennek az embernek erőt adott, hogy becsületes legyen, és legkiválóbb szolgája legyen, létező Isten, valóságos hatalom vagy csak ugyan olyan, mint a többi. Ezen nyugtalankodott. Mindez azért történt meg, hogy Dárius, a király megismerje az Istent. Ha nincs az oroszlánok verme, ha nincsenek az ármánykodók, ha nincs a hűséges Dániel, akkor Dárius király nem tudja meg, hogy ez az igazi Isten. Elkezdődött a tanév az iskolákban és azokban az iskolákban, ahol egyházi fenntartású az intézmény, hittanórák is vannak. A hittanóra az egyik gyereknél a legnépszerűbb, a másik gyereknél épp fordítva a legkevésbé kedvelt tantárgy. Most ezen a vasárnap, itt a templomban adott elénk egy hittanórát az Élő Isten: Dárius király hittanóráját. Amit nem egy templomban hallott, nem beült meghallgatni a bölcsességet, nem felolvastatott magának egy ősi szent iratból, hanem az Isten a szeme előtt, a valóságban tartotta meg ezt a hittanórát: hogyan lehet megismerni az Élő Istent. És Dárius király imádkozni kezdett, könyörgött, hogy Dániel szolgám, csak ne lenne bajod, ne ennének meg azok az oroszlánok. Elkezdett a király is tépelődni a valóság és a hitben remélt dolgok között. Ekkor kezdett ő is hinni, mert Dániel úgy ment a királytól az oroszlánok verméhez, hogy azt mondta: hiszem, hogy az Isten meg tud engem szabadítani, de ha nem tenné is, semmi baj. Erre a hitre nagyon nehezen jut el az ember, pedig igazi Isten-ismeret nélkül nincs hit. Miért van szükségünk ilyen életben kapott hittanórákra? Azért mert Hóseás próféta megállapítja, hogy „elpusztul népem, mert nem ismeri

Istent” (Hós 4,6.), vagy ahogy a Károli Biblia fogalmaz: „elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való”. A tudomány között ott van a hittudomány is, az Isten ismerete, amit hosszú évtizedekig nem tartottak tudománynak, a tudományegyetemekről - többek között – a teológiai fakultásokat kitiltották a keleti régiókban: az nem tudomány. Pedig az, az igazi tudomány. És erről a tudományról adott Dárius királynak az Isten egy oktatást. Elvész a nép, mely tudomány nélkül való, melynek nincsen ismerete. A Szentírásban az ismeret szó nemcsak egy elvont gondolkodást jelent, hanem jelenti a mindennapi megtapasztalást is, és két irányba hat: egyrészt a lelki ismeret, másrészt az az értelmi ismeret, amit fejleszthetünk egy életen át az iskolákban elkezdve a műveltség megszerzésével. Az egyik Budapest környéki egyházmegye egy felmérést készített, szerették volna tudni azt, hogy milyen gyülekezetekből kerülnek ki elhívott életű emberek, akik a lelkipásztori szolgálatot, az igehirdetés szolgálatát végzik. A legtöbb kérdőívre, ahonnan nem volt teológus, nem volt lelkész a gyülekezetből csak annyit írtak, hogy nincs, arra a kérdésre, hogy van-e teológus vagy lelkész a gyülekezetből. Egyáltalán nem írtak bő választ, hogy: sajnos


nincs, mert…, nem magyarázkodtak. Amikor kiértékelték a tanulmányokat, akkor a bizottság egyfajta látleletet is készített a gyülekezetekről és elmondták, hogy milyen csodálatos, hogy ebben és ebben a gyülekezetben úgy döntöttek, hogy – „Keresztkérdések” címmel – előadássorozatot hirdettek meg, és a keresztről szóló előadás érdekelte az embereket, és ebből a gyülekezetből két év leforgása alatt hárman is jelentkeztek igehirdetői szolgálatra. Mi is mondhatjuk Adyval: sorsom, hogy menjek, menjek, de utam a nagy Nihil, a semmi, amikor azt mondjuk, hogy nincs. Mert nem az örök élet dolgaival foglalkozunk. Azt mondja az ige: "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.". Ebből a megismerésből származik minden jó, amikor a kereszt szenvedésiből megismerhetjük az Istent, hogy: ennyire szeret bennünket, ennyire élet-halál kérdés az én üdvösségem, a bűnbocsánatom? Igen! És ezek a kereszt-kérdések amikor az életünkben megjelennek, akkor rájövünk, hogy az életünket mi egyoldalúan néztük. Mert a Szentírás fogalomkörében az élet szónak is két része van. A tantárgyak között ott van a biológia, az élettan. De aki csak a biosz-ával, az életével foglalkozik, az igazából a megélhetési kérdéseivel törődik. De a másik rész - amit az állatkertekre írnak ki - , a zoo, a másik szó a életről, ami azt jelenti: az éltetés kérdése, amikor az Isten lelke által élet teremtődik. Aki ezt az életet nézi, az éltetni akar. Ebből a megélhetési kérdésekből akar Krisztus az Ő keresztjével, szeretetével átvezetni bennünket az igazi örök élet kérdésbe: te kit tudsz éltetni, a lélek hogy vezet téged arra, hogy éltess másokat is? Mert Krisztus azért jött el, hogy éltesse ezt a bűnös, kárhozatba menő világot, hogy megismertesse az ismeret és tudomány nélkül levő népet arról, hogy mi az örök élet, hogy mi fakaszt életet. Az Isten beszéde. És ezért olyan csodálatos - ahogy a Biblia elején olvashatjuk -, hogy az Isten azt mondta, hogy legyen, és lett, az Ő teremtő szava valóságot hozott létre, az Újszövetségben is János evangéliuma azt mondja: az ige, Isten szava teremti meg az örök életet. Ezért mi a legtudományosabb dolog a világon, mi a leglogikusabb dolog? Isten éltető szeretete szerint élni és éltetni. Ezért bármennyire is úgy érezzük, hogy szívünkből szól Ady - mert belefáradunk, belepusztulunk, s milyen jó lenne kibékülni Istennel és egymással -, de ne halni készülj drága Testvérem! Élni készülj, élni akarj! Mert Jézus által élhetsz, s az örök élet ajándékát kínálja fel nekünk. És Jézus azért halt meg, hogy te élhess! Az emmausi tanítványok nagyon búskomorak voltak, és amikor Jézus hagyta, hogy kiöntsék a szívüket, mit tett a bánat helyére? Elmagyarázta nekik az írásokból, hogy a Krisztusnak szenvedni kell. Minden ember úgy gondolja, hogy: az én életem egy kudarctörténet és nézzem meg a másikat, az pedig sikertörténet és próbáljam meg lemásolni. Természetes, hogy


sikertáblákat teszünk ki az iskolákban, régebben a munkahelyeken, hogy ki dolgozott a legjobban, ki teljesítette leggyorsabban a normát, és ott vannak a gyors futók, súlyemelők, a világbajnokok, a Nobel-díjasok: nézzetek rá, ők a sikertörténet! Jézus pedig elénk adja a keresztet. Ez mindenkinek egy kudarctörténet. És Jézus elmagyarázta nekik, hogy nem! Jézus odaáll az Atya elé imádságban tusakodva és azt mondja: dicsőítsd meg a te Fiadat! Hogy a keresztből, ebből a borzalomból élet támadjon! Kijelentettem a Te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál, és akik hisznek majd ennek az igének, ők a Tieid lesznek! Mekkora csoda, hogy ezt a kijelentést hordozhatjuk, hogy Isten élő hittanórán tanítja az Ő népét! Az Isten népe iskolájában mi magunk is megérthetjük lelki ismeretünkkel és értelmi ismeretünkkel, hogy miért kellett a Krisztusnak szenvedni. Azért, hogy neked életed legyen, hogy ne pusztuljon el a nép Isten-ismeret nélkül. Így ismerhetjük Istent, aki ennyire szeret. Legyen ez az Isten-ismereted olyan, mint a Dánielé volt. Hiába látta mi a helyzet, lehetett volna alkalma azt mondani, hogy: Király, nem tudnád megmásítani az a törvényt? De nem mondta, hanem azt mondta: legyen úgy minden. Bele tudta tenni az élő Isten kezébe a sorsát. Igen, az én Istenem megszabadíthat az oroszlánok kezéből, de ha nem tenné is, semmi baj, én akkor is az Isten kezében vagyok, én akkor is az Isten szeretetében vagyok! Az oroszlán nem tud elszakítani Isten szeretetétől, de hányszor ebben nem vagyunk meggyőződve, s a kétségeink, a félelmeink elárulják: nem jól ismerjük az Istent! Gyengének ismerjük. Újítson meg bennünket, vezessen tovább így tovább az úton, hogy ne csak a kis elsőst és a konfirmálót írassuk be, kötelezzük a hittanórára, hanem éljünk mi is ebben a nagy Isteniskolában, a nagy hittanórán. Vezessen bennünket, és így ismerjük meg Őt, aki szeret. Így ismerjük meg az Urat, így legyenek gyümölcseink, melyeket megláthat a világ, így ismerjék meg a Mestert, így ismerjék meg Krisztus jótéteményét a szeretet gyümölcseiről, mert megismerhetjük az írásokat. Aki olvassa és szereti az írásokat, az megismeri az igazságot! Szolgáljuk így az életet, s mikor ezer megélhetési gond szorongat bennünket, adjunk hálát, hogy Isten igéje életet fakaszt, éltet bennünket és megtart az örök életre! Ámen!

Virágh Sándor (Sárospataki Református Templom – Istentisztelet: 2011. szeptember 4.)


Prédikáció - 2011. szeptember 4. - Virágh Sándor