Page 1

12

kultúra

2017. február

Juhász Ferenc nevét Sodrásban ötvenévesen vette fel a faluház Misztikus, különleges világ

Letisztult, színes absztrakt műveit mutatja be a százhalombattai „Matrica” Múzeumban nyílt kiállításán Csóka László. Az éppen a kiállítás megnyitójának napján ötvenedik születésnapját ünneplő festő több nagyszabású tárlatot tervez idén. Csóka László festőművész legújabb kiállítása éppen ötvenedik születésnapján nyílt meg. A „Sodrásban” címet viselő tárlatot Németh Nóra művészettörténész mutatta be az érdeklődőknek Százhalombattán, a „Matrica” Múzeumban. A művész legújabb tárlatán letisztult, színes absztrakt művei szerepelnek. Csóka László a kerek évfordulót több nagyszabású magyarországi, illetve külföldi kiállítással szeretné ünnepelni, a közönsége számára pedig művészi élménnyé varázsolni. Korábban tájképet, portrét festett, az erdélyi tájak, épületek, tárgyak, érdekes emberek ihlették meg. 2010-ben azonban stílust váltott, azóta egy misztikus, különleges világot jelenít meg absztrakt művein keresztül. „Jelek az útról” című kiállítását 2013-ban láthatta a közönség ugyancsak a „Matrica” Múzeumban. Ez egy nagy utazás kezdeti állomása is volt egyben, hiszen meghívást kapott egy Krím-félszigeti kiállítássorozat bemutatására, ami a mai napig is tart. Csóka László 1967. január 24-én a partiumi Selymesilosván született, fiatalkorát a szilágysági Zilahon töltötte. A festészettel először Szabó Vilmos festőművész műhelyében ismerkedett, majd szülei szakkörökbe és magánfestőkhöz íratták be, ahol előbb a rajzolási képességeit fejlesztette, majd a festészet technikáit sajátíthatta el. Érettségi után

Csóka Lászlónak számos kiállítása volt itthon és külföldön  fotó: hirtukor.hu

beiratkozott a Zilahi Népművészeti Iskola festő szakára, ahol Man Nicolae festőművész volt a tanára. 1989-ben, mielőtt befejezhette volna tanulmányait, egy sorsfordulat miatt átszökött a zöldhatáron Magyarországra az akkor még tomboló romániai kommunista diktatúrából. Százhalombattára került, ahol bekapcsolódott a művészeti életbe. Festett Cipruson, templomokban szekkókat bizánci stílusban, illetve Százhalombattán a 100 éves római katolikus templom szekkóit is ő készítette. Tagja több művészeti egyesületnek, számos egyéni és csoportos hazai és nemzetközi kiállítása volt Budapesten, Százhalombattán, illetve több más városban. Csóka László huszonhét éven át élt Százhalombattán, ahonnan 2006ban családjával Adonyba költözött. A munkáiból rendezett kiállítás március 16-ig látható. 

hirdetés

Csak csajok est

- rendkívüli nőnap!

2017.03.08-án 19.30-tól 22.00 óráig csak nőknek vagyunk nyitva: zene, aromaterápiás medence, vizitorna-vizizumba és talpmasszázs. A rendkívüli belépő ára: 500,- Ft/fő Ez a mi ajándékunk. Leányfalu Termálfürdő Kft.

- valami jónak a kezdete.

facebook: Leányfalu Termálfürdő

Új néven fogadja látogatóit a biatorbágyi faluház. A város szülöttének, díszpolgárának, a kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költőnek a nevével Juhász Ferenc Művelődési Központként üzemel tovább az intézmény. Idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepség minden korábbinál gazdagabb volt az immár Juhász Ferenc nevét viselő biatorbágyi faluházban, hiszen nemcsak a nemzeti imádság születésére emlékeztek, hanem a biai születésű kiváló költőre, Juhász Ferencre is, és megünnepelték az intézmény alapításának 25 éves jubileumát. Az ünnepségen a költő özvegye és családtagjai is részt vettek. Az egykori könyvtárból 1992-ben létrejött faluház 2017. január 1-jén vette fel a nemzet művészének, Juhász Ferencnek a nevét. A kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költőről az ünnepség részeként lánya, Juhász Anna beszélgetett Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház főigazgatójával és Trill Zsolttal, A szarvassá változott fiú címszereplőjével. A költőről a Sebő együttes is megemlékezett. Az ünnepség keretében Juhász Ferenc életét és

munkásságát felidéző tárlat nyílt a faluház kiállítótermében. A Karikó János Könyvtár kivált a faluházból, s önállóan működik tovább – mondta el Tarjáni Istváni polgármester az ünnepségen. Arról is szólt, hogy a névadás nem előzmények nélkül való. Juhász Ferenc Bián született és fiatal felnőtt koráig ott is élt. 2014-ben díszpolgári címet adományozott számára a képviselő-testület, máig egyedüliként. Ennek átadására gyermekkori barátja és mentora, Hantai Simon tiszteletére állított szoborkompozíció avatásakor került sor. – A jóisten nem fukarkodott egykori településünkkel. Egyutcányira egymástól, néhány év különbséggel született az elmúlt évszázad művészetének két meghatározó géniusza, Juhász Ferenc és Hantai Simon – fogalmazott Tarjáni István, aki arra is kitért, hogy az immár Juhász Ferenc nevét viselő művelődési ház városi ranghoz méltó módon közvetít kultúrát, ad otthont a civil szervezeteknek, köztük a Juhász Ferenc Körnek is. 

25 éves jubileumot ünnepelt a faluház

RÖVIDEN A mi kis falunk Az RTL Klub műsorán február 2. óta szerepel „A mi kis falunk” című komédiasorozat, amely egy vidéki település mindennapjait mutatja be. Érdekesség, hogy a történetben szereplő Pajkaszeg valójában a Pest megye határán található Pilisszentlélek. „A mi kis falunk” mulatságos, karakteres lakóit olyan színészek elevenítik meg, mint Csuja Imre a polgármester szerepében, vagy Reviczky Gábor, az állatorvos, Lengyel Tamás, a fociedző, Szabó Győző, a rendőr. Bánki Gergő a polgármesterjelölt szerepében látható, akinek édesanyját Udvaros Dorottya alakítja. Mellettük Lovas Rozi és Bata Éva játssza még a főbb szerepeket.

A királyné éve Gödöllőn A város képviselő-testülete január végén elfogadta a „Bölcsőtől a koronáig, Gödöllő a királyné városa” elnevezésű tematikus év programsorozatát, amely Erzsébet királyné születésének 180., illetve megkoronázásának 150. évfordulója köré szerveződik. Az idei esztendő folyamán több mint harminc művészeti, tudományos és szórakoztató program idézi meg Erzsébet királyné emlékét.

Német nemzetiségi farsang Február negyedikén a perbáli közösségi ház volt a helyszíne annak a zenés farsangi délutánnak, amelyen mások mellett fellépett a budajenői Ringlein sváb tánccsoport, műsort adtak a Kis-Forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai, a talpalávalóról pedig a helyi Kövér Hattyúk zenekar gondoskodott. Természetesen ezúttal sem maradt el a farsangi fánkok kóstolóval egybekötött versenye!

12_  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you