Page 1

SÁMLIBÁL A JÓTÉKONYKODÁSÉRT A TÁNCSICS ISKOLA HAGYOMÁNYOS RENDEZVÉNYÉN ÁTADTÁK AZ ARANY SÁMLI-DÍJAKAT, ELISMERVE AZ INTÉZMÉNY FŐ TÁMOGATÓIT.

A MIKULÁS KÖRÚTJA AZ ISKOLÁKBAN, ÓVODÁKBAN, A CÉGEKNÉL IS CSOMAGOKAT OSZTOTT A MIKULÁS. SZÁMOS PROGRAM KAPCSOLÓDOTT A JELES NAPHOZ.

4. oldal

5. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 48. szám

Bevált

KÖZÉLETI HETILAP

2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

Bölcsőde: nincs várólista

Három hete lépett életbe az új forgalmi rend a város legnagyobb csomópontjában. A Rákóczi utca – Huba utca – Móricz Zsigmond utca kereszteződésében jelentősen átalakult a közlekedés. Az eddigi tapasztalatok alapján jól működik az új rendszer. A lakosságtól nem érkezett negatív visszajelzés, és a rendőrséggel történt egyeztetés során is pozitív tapasztalatokról számoltak be – tudtuk meg Karsai Sándortól, az önkormányzat városfejlesztési osztályának munkatársától. – Az Alvégi temető felől érkező, jobbra kis ívben a Móricz Zsigmond utcára kanyarodó autósok már nem keresztezik a gyalogosforgalmat, így megszűnt az eddig fennálló balesetveszély. Szintén pozitív tapasztalat, hogy nem torlódik fel a járműsor, ami korábban igen gyakori volt. A csomópont áteresztőképessége a járművek számát és áthaladási idejét tekintve is nőtt – hangsúlyozta Karsai Sándor.

November elején korszerűsítették a Magyar Közút kezelésében álló kereszteződést. A 10 éve telepített jelzőlámpákat felújították, a forgalmi rendet pedig a megnövekedett átmenő forgalom miatt megváltozatták, hogy gyorsabb, ugyanakkor jóval biztonságosabb legyen a közlekedés. A közlekedők zöme gyorsan hozzászokott az új forgalmi rendhez, a megkérdezettek többsége szerint jó az újítás. Tapasztalataik alapján az első napokban voltak technikai problémák, például nem működött megfelelően a számláló, de ezek megoldódtak már. Baleset szerencsére nem történt az átalakítás óta a város legforgalmasabb csomópontjában, és a szakemberek bíznak abban, nem lesz probléma a későbbiekben sem. gvk

Nincs várólista a Zöldfa utcai bölcsődében, és a város a pályázati lehetőségeket vizsgálja a felújítás érdekében. Októbertől új szolgáltatásokat vezettek be a bölcsődében a kisgyermekes családok számára, az időszakos gyermekfelügyelet, a játékkölcsönzés és a sószoba rövid időn belül népszerű lett. Szintén újdonság az időszakos gyermekfelügyelet, ami elsősorban a gyeden lévő szülőket segíti, hiszen amíg az ügyeiket intézik, addig csemetéikkel szakképzett nevelők foglalkoznak. – Ezzel egyrészt a szülőt mentesítjük, másrészt a gyermek játékosan beleszokik a bölcsődei életbe, így amikor már ténylegesen bölcsis lesz, nem kell újból elkezdeni a beszoktatást. Nagyon sok

ilyen gyermekünk van jelenleg is, akik e szolgáltatás keretében ismerkednek a bölcsődével. A szülők pedig hálásak, mert ez számukra is nagy segítség – összegzett a bölcsőde vezetője, Christiánné Grósz Flóra. Sok szülő még mindig abban a tudatban él, hogy évekkel korábban be kell íratni gyermekét ahhoz, hogy bölcsődébe járhasson. – Ez már a régmúlt. Amennyiben a jogszabályi feltételeknek megfelelnek a szülők, akkor két héten belül tudjuk fogadni a gyereket - emelte ki Christiánné Grósz Flóra. A bölcsőde három gondozási egységének hat csoportjába jelenleg 47 gyermek jár, közülük nyolcan élik a beszoktatás időszakát. Az épület korszerűsítése igen időszerű,

Civilek törvénye Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt hétfőn fogadta el a parlament. A törvényről dr. Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tájékoztatta Orosházán a sajtót, majd a helyi és térségi civil szervezeteket. Latorcai Csaba elmondta, másfél év előkészítés és több száz civil szervezet véleményének figyelembe vételével alkották meg a tervezetet. – A tervezet elfogadása történelmi lépésnek tekinthető, hiszen civil törvény eddig gyakorlatilag nem volt. Ez egy keretjellegű jogszabály, amely minden releváns kérdést szabályoz. Újdonság, hogy nem működő, illetve megszűnt civil szervezeteket a bíróság

törli a nyilvántartásból, ez eddig nem volt szabályozva. Az állami támogatásokra egységes, következetes szabályok vonatkoznak, egyszerűsödik az adminisztráció – sorolta az újdonságokat a helyettes államtitkár. Egyfokozatúvá válik továbbá a közhasznúságra vonatkozó minősítés, a minősítés megszerzése feltételekhez kötött – minimális társadalmi támogatottság, és erőforrás kell. – Az állam partnernek tekinti a civileket – hangsúlyozta Latorcai Csaba. Ehhez dr. Dancsó József polgármester hozzáfűzte, erős civil társadalomra van szükség a társadalom egésze érdekében, hiszen a civilek szélesebb kört tudnak megszólítani, eljutnak oda, ahová az önkormányzatok nem feltétlen. (Folytatás: 2. o.)

az eltelt évtizedekben jelentős felújítás nem történt, az épület a 30 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi. Ezen változtatna az önkormányzat, ezért pályázatot kíván benyújtani. – Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázat alapkövetelménye a férőhelyek számának növelése, így a tervek szerint a jelenleg 60 férőhelyes kapacitás 76 férőhelyre növekszik. Az újonnan kialakítandó csoportszobán túl sor kerül az épület külső hőszigetelésére, az elektromos hálózat teljes rekonstrukciójára, és új nyílászárók beépítésére, ha beadja a város a pályázatot és az nyer – tudtuk meg Hagymási Lászlótól, a városfejlesztési iroda vezetőjétől. – Az eddigi lapostetős szer-

kezetet magastető-ráépítéssel megszüntetnénk, az épületgépészet megújulna, a bölcsőde fűtési rendszerének, melegvíz-ellátásának modernizációja és az akadálymentesítés is megvalósulna. A testület december 22-i ülésén dönt arról, hogy támogatja-e a pályázat benyújtását, vagy sem. Ha beadják a pályázatot, akkor a pozitív elbírálásra kell várni, ha ez is megvan, akkor 2012 nyarán indulhatna a beruházás. Mintegy fél év alatt, 150 millió forintos támogatással és 7,5 millió forint önerő biztosításával korszerű és a feladatellátáshoz méltó környezet várja majd a gyermekeket. sgy-mk Archív fotó: Kecskeméti Krisztina


2

Elköltözött Kossuth

Előkészítik a főtér helyét, emiatt a Kossuth-szobrot múlt pénteken a Városüzemeltetési Zrt. őrzött és fedett telephelyére vitték. Az elszállítást Bánfi Gábor orosházi restaurátor irányította, ő végzi majd a felújításokat is. Miután a szobrot leemelték, a talapzatát is el kezdték bontani. Ennek közepén találtak egy „időkapszulát” amiben 2002-es Orosházi Élet több lapszáma, tervrajzok, a kivitelezést végzők jelenléti íve, egy CD, az akkori felújítás fotóival és pénzérmék voltak. Képgaléria: www.oroscafe.hu Fotó: Melega Krisztián

Felújítják és akadálymentesítik a házasságkötő termet a nyertes főtérpályázat keretében. A munkálatok következtében előreláthatólag januárban és februárban nem lesz mód ebben a teremben házasságot kötni. Ezért a hatósági iroda vezetője, dr. Kovács Győző arra kéri az érintetteket, hogy egyeztessenek az anyakönyvi hivatal munkatársaival, mert a házasságkötő terem helyett találnak más, az alkalomhoz illő és méltó helyszínt a ceremónia megtartására.

Az ügyfélfogadásról November elsejétől megváltozott a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje. Korábban kedden és pénteken nem fogadták az ügyfeleket, de november elsejétől már ezeken a napokon is lehet ügyeket intézni. Az új rend szerint hétfőn és szerdán 8-tól 12-ig, 12.30tól 16 óráig, kedden és csütörtökön 8tól 12 óráig, míg pénteken 8 és 10 óra között van ügyfélfogadás. Az elmúlt egy hónap tapasztalatait dr. Kovács Győző, a

hatósági iroda vezetője foglalta össze. – Elmondható, hogy nem okozott komolyabb fennakadást az új ügyfélfogadási rend. Tartottam attól, hogy mikor történik a háttéranyag feldolgozása, a helyszíni szemle, de munkatársi helyettesítéssel megoldottuk.Tapasztalataim szerint érdemben nem változott az ügyfelek száma, csak 5 napra oszlik el az ügyintézés. Az ügyfelek elégedettek, nem érkezett hozzám panasz. m

Civilek törvénye (Folytatás az 1. oldalról) A részletes feltételrendszert, a főbb változásokat, a törvény célját Latorcai Csaba (képünkön) a térségi civil szervezetek képviselőinek ismertette a sajtótájékoztató után. Ezt követően néhány civil szervezet képviselőjét kértük meg, értékelje az új törvényt. Kiss Attila (Orosházi Íjász Egyesület) szimpatikusnak találta, hogy a szabályok egyszerűbbek, és a pénzügyi ellenőrzés terén is változások történtek, ezzel sok kiskaput zártak le. Összességében egyébként jó, hogy racionalizálnak, mert eddig káosz volt a civil szervezetek szabályozása. Hiányolta a keretforrásokról és a sportszervezetre vonatkozó szabályozásról a bővebb tájékoztatást. Gál József (Együtt Egymásért Alapítvány) szerint ideje volt, hogy rendszerbe szedjék a civil szervezeteket

2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

érintő szabályokat. Ám idő kell még ahhoz, hogy megtanulják a lehetőségeket, és meglássák azt is, hogy a helyi igények által életre hívott kisebb szervezeteknek mennyire segít az új törvény. Muszka Kálmán (Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány) úgy véli, jogos feltételeket szabtak meg a közhasznúság megszerzéséhez, hiszen feleslegesen működik az a szervezet, amelyik nem számol el időben, vagy épp nem tudhat magáénak társadalmi támogatottságot. Abban bízik, hogy az egyszerűbb, átláthatóbb rendszer ígérete a gyakorlatban is megvalósul, a civil szféra letisztul, és valóban azok kapnak támogatást, akik dolgoznak. ch

Krónika-per Rogán a jövőről Három éve kezdődött az MSZP Orosházi Szervezete és az akkori polgármester, Németh Béla között a pereskedés. A volt polgármesterhez kötődő, felelős szerkesztőként Németh Bélát megnevező Orosházi Krónikában jelent meg 2008-ban egy cikk, mely szerint az üveggyári lakótelepen átadott játszótér 10 helyett 3 millió forintba került, a különbözetet pedig a szocialisták saját kiadványukra fordították. Ezért fordult bírósághoz az MSZP. A pereskedés, fellebbezés után most pont került a történet végére: október végén a Legfelsőbb Bíróság is az MSZP javára döntött – tudtuk meg Fetser János frakcióvezető szerdai sajtótájékoztatóján. - Nem történt még ilyen, hogy hivatalban lévő polgármestert, illetve most már testületi tagot, büntető ügyben a bíróság jogerősen elmarasztal és egy év próbára bocsát – mondta el Fetser János, aki úgy véli, az eset tanulságos minden névvel, vagy név nélkül rágalmazó számára. Németh Béla szerint a bíróság bölcs döntést hozott: – Mire napirendre tűzték, már okafogyottá vált az egész, a próbára bocsátás tavasszal lejárt. Úgy vélem, a bíróság az elévült ügyet lezártnak tekintette, nem akarta visszadobni első fokra. MK

Lehet Más a Karácsony! Karácsonyi adománygyűjtést szervez az LMP Békés megyei szervezete az orosházi piacon. December 8-án és 10-én várják a jó szándékú, segíteni akaró emberek adományait – jó állapotban lévő játékokat, könyveket, ruhaneműket – melyeket eljuttatnak a rászorulóknak.

Kádár János születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából a Munkáspárt emlékezésre készül, 2012 januárjától több nyilvános rendezvényt tart. A megemlékezések kapcsán lehetőség nyílik Kádár Jánossal kapcsolatos fotók, emléktárgyak beszerzésére is, melyek megtekinthetők a Munkáspárt orosházi irodájában, a Pacsirta u. 8. sz. alatt minden hétfőn 15–17 óráig.

Rogán Antal (képünkön), a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke tartott sajtótájékoztatót múlt héten Orosházán. A kormánypárt képviselői országjáró körúton vannak, ennek egyik állomása volt Orosháza, ahová Rogán látogatott el, hogy értékelje a jelent és vázolja a jövőt. – Az európai adósságválság második hullámát éljük, és jöhet egy harmadik is jövőre. A minket körülvevő gazdasági környezetben óriási gondok vannak, amik kihatnak Magyarországra is. Úgy véljük, 2012-ben az a feladatunk, hogy megvédjük a forintot, a családokat, az országot és lehetőség szerint megalapozzuk a gazdasági növekedés elindu-

lását, ha elhárul az európai adósságválság veszélye – fogalmazott Rogán. A célok elérése érdekében tárgyalnak a nemzetközi valutaalappal, és a törvényben lefektetett változásokat a gyakorlatban is meg kívánják valósítani. Az állam és az önkormányzati rendszer kapcsolatát új alapokra helyezik. Az átszervezésre Orosháza is készül, hiszen jövőre többek közt az orosházi kórház, és az önkormányzati iskola is állami kézbe kerül (ez a kettő a legtöbb önkormányzati forrást igénylő terület). Az előbbi kapcsán Rogán megjegyezte, jövőre 40 milliárddal több juthat az egészségügyi dolgozók bérére. Az iskola kapcsán pedig dr. Dancsó József országgyűlési képviselő, polgármester emlékezetett, a helyi önkormányzati elképzelés szerint visszaszerződnék azt az államtól. Az állam pénzt nem tud adni, csak a feladatot csökkentheti. Rogán szerint ez az átszervezés „elvileg javítja az önkormányzatok nettó pozícióját, tehát kicsivel több juthat más feladatokra”. melich

MSZP az iskolákról Dancsó József és a helyi Fidesz iskolákat érintő lépéseit bírálta az MSZP közleményében. Füvesi Sándor MSZP-s képviselő szerint indokolatlanul és az orosházi emberek érdekével szembemenve döntöttek korábban a Mezgé és az Ügyviteli iskola vagyonának átadásáról és átnevezéséről, és hogy egy óvodát és két általános iskolát is egyházi kézbe adhassanak. Létrehozták a Táncsics tehetségközpontot, ami magában foglalja az önkormáynzati fenntartásban maradt iskolákat. „A Parlamentben a Fidesz olyan javaslattal kíván élni, amely szerint minden önkormányzati iskola fenntartását az állam venné át. Mi, orosházi szocialisták, ez ellen határozottan tiltakozunk! Ez azt jelentené, … hogy egyetlen általános és középiskola sem maradna orosházi önkormányzati fenntartásban!" – írja. Megemlíti, hogy Dancsó József is úgy nyilatkozott, január elsejét követően Orosháza szeretné visszaszerződni az

intézményeit, ehhez azonban meg kell születnie a megfelelő jogszabályoknak. Felteszi a kérdést, hogy akkor miért kell egyáltalán odaadni. Kiemeli, hogy sajtóhírek szerint a készülő közoktatási törvény a „visszaszerződést” csupán üzemeltetői és nem fenntartói minőségben engedélyezné. „A fenntartás biztosítja a tényleges beleszólási lehetőséget az iskola dolgaiba (pedagógiai programba, igazgató kinevezésébe stb.). Az üzemeltetés mindössze azt jelentené, hogy meghatározhatjuk, hány fokra legyen beállítva a fűtés az iskolában, hogy kifestessünk-e egy lelakott tantermet (…) A tényleges beleszólási jogot biztosító fenntartói jog – minden „visszaszerződés” ellenére – az államnál maradna. Dancsó úr, ne hazudozzon tovább!" A közlemény végén az MSZP Orosházi Szervezete és minden orosházi nevében felszólítja Dancsó Józsefet, hogy ne szavazzon meg olyan törvényt, ami a maradék iskolákat is elviszi.

KÖZLEMÉNY Jelentkezés a rendezvénynaptárba. Orosháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete tájékozódni kíván lakóhelyünk jövő évre tervezett programjairól. Várjuk a civil szervezetek, intézmények, vállalkozások és magánszemélyek információit olyan rendezvényekről, melyek jelentős közérdeklődésre tarthatnak számot, kiemelt városi, térségi, országos jelentőséggel bírnak, ill. kulturális-turisztikai szempontból fontosak településünk, a kistérség lakosai és az idelátogató turisták számára. A programokat a 2012. évi rendezvénynaptár összegzi majd. A tájékoztatást a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Sport, Kulturális, Intézményfelügyeleti Csoporthoz szíveskedjenek eljuttatni. Kapcsolattartó: Csányiné Kádár Tünde közművelődési ügyintéző. 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. Tel.: (68) 413-022/178-as mellék. E-mail: csanyinekt@oroshaza.hu. Határidő: 2012. január 6.

Füvesi Sándor ismét rémeket lát címmel reagált dr. Dancsó József az MSZP fenti közleményére. Úgy véli, Fetser János és Füvesi Sándor képviselőknek az ordenáré vádaskodás és sárdobálás helyett önkritikát kellene gyakorolni. „Orosházán az iskolarendszer sokszínű ugyan, de egységes, és kiválóan ellátja feladatát. Ez igaz azokra a szeptembertől egyházak által fenntartott intézményekre is, amelyek kedvéért féléven keresztül a vészmadarak szerepét is eljátszották az MSZP-s politikusok. Az állami szerepvállalás az intézményfenntartás területén komoly segítséget jelent az alulfinanszírozott önkormányzatoknak, hiszen a fenntartásra fordítandó keretek egyéb fontos területekre csoportosíthatók” – írja. Dancsó kiemelte, az állam anyagi helyzete miatt nem tud pluszforrásokat nyújtani a településeknek, ezért úgy segít, hogy a feladatokat vesz át. „Füvesi Sándor olyan dolgokkal vagdalózik, amelyeknek nincs valóságalapjuk. Várjuk meg, hogy milyen jogszabályi környezetet alkot a parlament és utána találjuk meg közösen a legjobb megoldást. Megnyugtathatom Füvesi urat, hogy a változások után az orosházi közoktatás magas színvonala továbbra is biztosított lesz”– zárul a közelmény.


2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

Népszerű a tortatál, örök a Barbie Két hét múlva itt a karácsony, kevés idő maradt az ajándékvásárlásra. Azért, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon a megfelelő meglepetés kiválasztása, és időhiány miatt nehogy ugyanazzal lepjük meg családtagjainkat, mint tavaly, néhány ajándékötlettel segítünk. A postával szembeni Garfieldo játékboltot Mikulás után ismét egyre több szülő, nagyszülő keresi fel, immár karácsonyi ajándékot kutatva. – A fiúknál még mindig nagy kedvenc a Bakugan, a Ben 10 figurák és a stratégiai társasjátékok, a kislányoknál örök a Barbie, a pónifélék, a kozmetikaszettek és a fodrászkészletek – emelte ki Sütőné Murvai Mária üzlettulajdonos. – Vásárlóink között vannak határozott szándékkal betérők, akik egy adott játékot keresnek. Ám vannak, akik tanácstalanok, és a segítségünket kérik. Számít az ár, ezért mindig ügyelünk arra, hogy úgy állítsuk össze az árukészletet, hogy az olcsóbbtól a drágábbig legyen játék az üzletben, de csakis jó minőségű. Tapasztalható, hogy a család összeadja a pénzt és közösen veszik meg a régóta vágyott játékot a gyermeknek – összegezte. A bőrből készült kabátok, táskák és kiegészítők még mindig népszerűek, így a Mónika Bőrdíszműben is egyre többen érdeklődnek az ünnepek előtt. Vannak, akik egyelőre csak feltérképezik a választékot, és sokan kérik az üzlettulajdonos, Vargáné Kovács Mónika segítségét is, a megfelelő ajándék kiválasztásához. – Népszerűek a bőrövek, pénztárcák, bőrkabátok, irattartók vagy kulcstartók. Előfordul, hogy valaki konkrét elképzeléssel jön, aztán mégis meggondolja magát, mert valami jobbat talál és az árban is megfelelő számára. Ajándékot már néhány száz forintért lehet venni, és aki egyáltalán nem tudja, mivel lepje meg családtagját, annak segítünk. A férfiak karácsonykor főként táskát és bőrkesztyűt keresnek,

3

KÖZÉLETI HETILAP

a nők pénztárcát és övet. Sokan azt gondolják, hogy attól, hogy bőrből készülnek a termékek, biztosan drágák, pedig ez nem így van, már kétezer forinttól is van pénztárca, öv. Ezek mindegyike valódi bőr és magyar áru – emelte ki Vargáné. A választék igen széles, az üzletben egyéb apróságok, akár névre szóló termékek is vannak. A fiatalok körében népszerűek a kulcstartók, telefontartók, hűtőmágnesek, egyedi tollak, és vannak termékek, amiket méretre is készítenek. Sokan egészségmegőrző terméket vásárolnak karácsonyra. A kórház üzletsorán található PRIMA-PROTETIKA Gyógyászati Üzletbe az ünnepek közeledtével egyre többen térnek be.

– Nagyon keresettek a melegítős funkciós termékek; a hőpárnák, a melegítő ágybetéteket, amiket főleg időseknek visznek ajándékba. Népszerűek a maszszírozós termékek, valamint a mágneses karkötők és ékszerek is, melyek nemcsak mutatósak, de gyógyító hatással is rendelkeznek – sorolta Ángyán Lászlóné boltvezető. – Rendszeresen meghirdetjük a kedvezményes áron kapható termékeinket, ezek közül na-

gyon sokan választanak ajándékot karácsonyra. Az üzletben lehetőség van a termékek kipróbálására is, amivel sok esetben élnek is a vásárlók – tudtuk meg Ágyán Lászlónétól. A Göndös Óraszaküzlet forgalmán is érződik az ünnep közeledte, bár a főtér kialakítása miatti költözés okozott némi fennakadást. – A régi helyünkön főként az idősebb korosztályból állt a vevőkör, a volt műszaki áruházban kialakított üzletünkbe viszont már sok fiatal tér be, akik a dizájnosabb órákat keresik, erre viszont nem igazán tudtunk felkészülni, mert hamarabb kellett költöznünk az eredetileg januárra tervezett időpontnál – tudtuk meg Göndös László órásmester, üzlettulajdonostól. – Az óra manapság már nem az időmérő funkciót tölti be, hanem divatcikk lett. Karácsonyra a jó minőségű, drágább órákat már megvásárolták vagy megrendelték, nem szokták az utolsó pillanatra hagyni. Egyre jobban tapasztalható, hogy az olcsóbb órákat választják a vevők ajándéknak, régebben 10-20 ezer forintot áldoztak erre, ma már ennek felét. Viszont olyan széles a választék, hogy sokszor a vevő is alig tud dönteni – vázolta az órásmester. Költöznie kellett a Jumbó üveg-porcelánboltnak is a volt műszaki áruházban kialakított üzletbe, ahol egyre több vevő fordul meg karácsonyi ajándékot keresve. Inkább az apróbb, olcsóbb tárgyak iránt érdeklődnek. – Minden évben van valami termékünk, ami nagyon keresett, idén például a talpas tortatál a sláger. Főként a használati tárgyak iránt érdeklődnek, a drágább porcelánokat ritkábban választják ajándéknak. Üzletünkben folyamatos az árufeltöltés, karácsonyig igyekszünk minden vásárlói igényt kielégíteni – hangsúlyozta Héjjas Éva Anna üzlettulajdonos. Somodi Gyöngyi

Lakossági fórum. Tóth Zoltánné (Fidesz) az 1-es számú egyéni választókörzet önkormányzati képviselője december 14-én, szerdán 18 órától lakossági fórumot tart a Pacsirta u. 8. szám alatt, a Gazdakör irodájában.

Kiváló az orosházi hal

A pusztaföldvári út melletti halgazdaságban november végén kezdték meg a telepített halak őszi lehalászását. Amikor jön a halászati szezon, leengedik a tavat arra a szintre, hogy a hagyományos módon, hálókkal ki tudják húzni a partra a halakat. Embert próbáló munka, hiszen sokszor derékig állnak az emberek a hideg vízben és a süllyedő iszap is nehezíti mozgásukat. – Idén hosszan meleg volt az ősz, és melegben nem jó halászni, csúsztattuk a lehalászást, így összetorlódtak a munkák. Ez nem probléma, mert a hideg vízben a halak jól érzik magukat, de az embereknek már nehezebb – fogalmazott Tóth B. Mihály, a Tóth & Tóth Kft. ügyvezetője. A több hektáron elterülő, sok kisebb-nagyobb tóból álló helyi halgazdaságban elsősorban pontyot tenyésztenek, egy-, illetve két-

nyaras ivadékokat nevelnek továbbtenyésztésre, és kis mennyiségben piaci méretű halat is forgalmaznak. Ottjártunkkor éppen a karácsonyi asztalra kerülő halakat halászták, ez teszi ki a legkisebb forgalmat. – Sok exportunk van, tavasszal a halak felét Olaszországba, Németországba és Ausztriába szállítottuk. A másik fele hazai piacra került, elsősorban a környékbeli horgászok vásárolják telepítő halnak – mondta a tulajdonos. A cég 21 éve alakult Orosházán és 15 embernek ad munkát. A halászati ágazat 15 éve indult és folyamatosan bővül. A tógazdaság országos szinten is kiváló minőséget produkál, de erre szükség is van, hogy megmaradjanak a piacon. Melega Krisztián Fotó: Rosta Tibor (Képgaléria: www.oroscafe.hu)

Öt ágy

– Országos szinten összesen 200 ágyra pályázhattak az idősek ellátását végző intézmények. Bár 23 ágyat szerettünk volna, ez az öt az előbbieket figyelembe véve nagy siker. Több intenzív ellátásra szoruló betegünk van, ezek az ágyak az ő kényelmüket szolgálják, és megkönynyítik az ápoló személyzet munkáját is. Az ágyakat – amiket használatra kaptuk, nem kerül a tulajdonunkba – a Platán és az Ezüstfenyő Idősek Otthonában helyezzük el – tájékoztatott Vaszkán Erzsébet, az ESZK vezetője. Az intézmény jelenleg két ilyen elektromos ággyal rendelkezik, a pályázaton nyert speciális ágyak használatát külön képzésen sajátítják el a dolgozók. sgy

Az Egységes Szociális Központ (ESZK) telephelyei közel 100%-os kihasználtsággal működnek, mintegy 250 idős ember ellátásáról gondoskodnak, a berendezés és az eszközellátottság pedig korszerűtlen. Ezért az ESZK 23 korszerű, ápolást könnyítő betegágy és a hozzájuk tartozó matracok beszerzésére pályázott. Az önerő nélküli pályázatot az önkormányzat nyújtotta be testületi döntés alapján. Az intézményt a közelmúltban értesítették arról, hogy öt speciális ágyat és hozzá matracot kap.

Játékosan németül. Közmeghallgatás, együttműködés az óvodával, a batyusbál előkészítése – ezek voltak a főbb napirendi pontok a Német Kisebbségi Önkormányzata (NKÖ) soros ülésén. A német nyelvoktatás támogatása az NKÖ kiemelt célja. Ezt segíti az a fejlesztőprogram, amit hétfőn adtak át Németh Gabriellának, a városi napközi otthonos óvoda vezetőjének – tudtuk meg dr. Abonyi Lajos első elnöktől. – A játékos nyelvi felkészítő oktatást segíti a beszerzett taneszköz. A várostól kapott pénzt azt ígértük, visszafordítjuk valamilyen szinten Orosháza oktatási rendszerébe. A nagyoknál már ott vagyunk, most a kicsiknél is – hangsúlyozta az első elnök. Az NKÖ hétfő esti ülésén értékelték az elmúlt időszak munkáját, illetve egyeztettek a batyusbál előkészítéséről is, melyet januárban rendeznek. vk


4

2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Sámlibál a jótékonykodásért

Vége az eddigi jólétnek

Mintegy 250-en gyűltek össze december 3-án a Táncsics sportcsarnokban, a Sámlibálon. Nemcsak a szórakozás, hanem segítségnyújtás is a cél: a támogatói jegyekből befolyt összeget idén a könyvtárállomány megújítására és a nehéz helyzetben lévő tanulók megsegítésére fordítják. – A bál Orosháza kulturális életének egyre inkább szerves részévé válik. Az, hogy ismét ilyen szép számmal vesznek részt a rendezvényen, bizonyosság arra, hogy odafigyelnek az iskolára és támogatják célkitűzéseit – emelte ki dr. Blahó János, a Táncsics tehetségközpont főigazgatója. A rendezvényt dr. Dancsó József polgármester nyitotta meg. – E nemes alkalom nem jöhetett volna létre, ha a város közössége, intézmények, cégek nem fognak össze egy közös célért, azért, hogy a gimnázium jelene és jövője ilyen formában is biztosítva legyen – emelte ki. Az ünnepi műsor után átadták az Arany Sámli-díjakat, elismerve azokat, akik az intézmény munkáját segítik. Arany Sámli-díjjal mondtak köszönetet az iskolaszék egykori elnökének, Gelegonya Sándornak. A tradíciók és értékek filozófiáját követve vezette az iskolaszéket és számos esetben anyagi támogatás-

Kovács Gábor elismert pénzügyi szakember a válságról beszélt a Vinculum szabadegyetem keretében a Táncsics gimnázium aulájában múlt héten. Sokan voltak kíváncsiak az egykori táncsicsos diák, ma már ismert bankár szavaira. Kovács Gábor Merre tart a világ? címmel arról beszélt, hogy az európai eredetű válság mit eredményez és hogyan keressük meg a helyünket ebben a világban. Kovács úgy látja, hogy az Európai Unió megmarad, az eurózóna bizonyos változásokkal ugyan, de szintén egyben marad. Ám szerinte sok függ majd attól, hogy milyen lépéseket tesz az unió a következő hónapokban. – Azt hiszem, hogy minden fejlett országnak a világban tudomásul kell vennie, hogy az elmúlt évtizedek jóléte a következő évtizedekben nem fenntartható. A fejlett világ növekedése sokkal

lassúbb, mint a feltörekvő világé, ebből adódóan végbemegy egy kiegyenlítődés – mondta. Meglátása szerint a világ bankrendszere nem omlik majd össze, hiszen mindig van egy újabb érdekcsoport, amely pénzt tesz a rendszerbe, de 2012 hatalmas kihívások elé állítja az egész világot. – Be kell rendezkednünk arra, hogy sokkal jobban becsüljük értékeinket és próbáljunk meg takarékosabban élni – emelte ki. Kovács szerint az elmúlt másfél év gazdaságpolitikája miatt elvesztettük a szavahihetőségünket a világ pénzügyi szereplői előtt, de egy új IMF- és EU-megállapodás gyorsan helyreállíthatja a bizalomhiányt, és úgy vélte, a kormány megteszi a szükséges lépéseket, kérdés azonban, milyen gyorsan sikerül rendezni a helyzetet. Melega

Ovis misék

Bölcsiben

Újfajta liturgikus alkalomra várják a katolikus templomba a családokat: ovis misét szerveznek havonta egy alkalommal, egyelőre változó, előre meghirdetett vasárnapon, 16 órai kezdettel. – Így a kisgyermekek is egyre többet megismernek a hitünket közvetítő gazdag szimbólumvilágból – mondja Laurinyecz Mihály plébános. – Játékos formában énekelünk, együtt imádkozunk. A gyermekek, a szülők is kérdéseket tehetnek föl, interaktív módon gyarapszunk egymás hite által. Következő alkalom: december 11. vasárnap, 16 óra, a katolikus óvodások karácsonyi ünnepi műsorával. Szeretettel várjuk a kicsinyeket szüleikkel, családtagjaikkal! -ij-

Nyílt napot tartottak a Zöldfa utcai bölcsődében december 5-én, melynek keretében a dolgozók megmutatták a szülőknek a műhelymunkát, amit a szülők egyébként nem láthatnak, amikor gyerekeiket beadják a bölcsibe és elmennek dolgozni – tudtuk meg Christiánné Grósz Flóra vezetőtől. A rendezvényen a műhelymunka megtekintése után a gyerekek szüleikkel közösen játszottak, volt bábozás, gyurmázás, éneklés, végül pedig a lelkes támogatók jóvoltából megvendégelés. A rendezvényre „ellátogatott” a Mikulás is, aki elé a gyerekek egy része bátran kiállt, mások egy kicsit megszeppenve vették át a sok-sok ajándékot. -s-

Dr. Herczegfalvi Lászlóné dr. Abonyi Etelka (jobbról) megérdemelten veszi át a Táncsics iskola Arany Sámli-díját sal,kapcsolatainak bevonásával jelentősen segítette az iskolai célkitűzések megvalósítását. Gelegonya Sándor külföldi tartózkodása miatt személyesen nem tudott jelen lenni a bálon, ezért a díjat testvére, Gelegonya Zoltán vette át. Elismerésben részesült dr. Herczegfalvi Lászlóné dr. Abonyi Etelka is. A Fehér Kígyó Gyógyszertár ügyvezetőjének fontos célja az egészségmegőrzés, az egészséges életmód és a szűrővizs-

Műfenyő vagy fenyőfa? A karácsony elképzelhetetlen fenyőfa nélkül. A többség a természetesség híve, és csak élő vagy gyökeres fenyőfát választ a szeretet ünnepére. Sokakat viszont bosszant a lehullott tűlevél, ezért műfenyőt állít, ma már ebből is széles a méret- és színválaszték. Szabó Anitától, a Tesco-Global Áruházak Zrt. külső kommunikációs szakértőjétől megtudtuk, az üzletlánc húszféle műfenyőt árul, amik közül a rózsaszínű mellett az egyik legnépszerűbb az újdonságnak számító „erdei”, hosszú tűleveles, 150 centiméteres műfenyő. Szintén újdonság a 180 cm-es sarok műfenyő, ami jellegénél fogva jó választás kis lakásokba, mivel kevés a helyigénye. A karácsony meghittségéhez sokaknak elengedhetetlen a fenyőfa természetes illata, amit viszont nem pótol a műfenyő. Az Oázis Kertészetben gyökeres fenyőfát már kaphatunk, a vágottat jövő héttől kezdik árusítani. – Valójában karácsony előtt két héttel indul a fenyőfa vásárlási szezonja. A legtöbbet az ünnep hetében értékesít-

Évzáró bál a lovasoknál. Mintegy kétszázan gyűltek össze Gyopároson az Orosházi Lovas Egyesület évzáró rendezvényén. A közelmúltban tartott est hivatalos részében Németh Antal elnökségi tag ismertette az elnökség 2011-es beszámolóját, majd átadták az elismeréseket a szakágak ez évi legjobbjainak. A szavazatok alapján az év galopp lovasa Koczka Ákos, ügető hajtója Gulyás József, fogathajtója Németh Béla, pónifogat hajtója Varga Sándor lett, díjugratás és díjlovaglás kategóriában pedig Csontos Dominika vehette át a kupát. Az egyesület ajándékkal köszönte meg azok munkáját, akik a versenyek szervezésében, társadalmi munkákban jeleskedtek. A Fogathajtó Vándorserleget idén a „nagylovas” Varga Sándor vihette haza. Gazdára talált még két különdíj, a legeredményesebb fogathajtó és ifjú fogathajtó kategóriában. Ezeket Németh Béla és Kotolák Tamás vehette át. Az elismerések átadása után következhetett a kitűnő vacsora, majd az Orosházi Hangulat Zenekar muzsikájára ki-ki kedvére mulathatott hajnalig. cséjé

jük. Kertészetünkben lehetőség van élő fenyőfát is kölcsönözni, ami évről évre egyre népszerűbb – tudtuk meg Stadler Eriktől (képünkön), az Oázis

gálatok népszerűsítése, ezért is támogatta az iskola egészségnapi rendezvényeit. Dr. Csizmadia Ferencné, az AFS orosházi körzete vezetőjének szervező munkáját ismerték el Arany Sámli-díjjal. A nemzetközi diákcsereprogram keretében a világ különböző pontjairól Orosházára érkező diákokat és az őket fogadó szülőket segíti. Somodi Gyöngyi Fotó: Kecskeméti Krisztina Kertészet Orosháza ügyvezető igazgatóját. – A kölcsönzés lényege, hogy a kertészetben vásárolt, átlag 60-120 centiméteres töves fenyőt, az ünnep után a nyugtával együtt a vevő visszahozza, és az eredeti ár felét januárban levásárolhatja kertészetünkben. Stadler Erik elmondta, a vágott fenyők esetében még mindig a lucfenyő a népszerű, mert ez a legolcsóbb a többi fajtához képest. Viszont az utóbbi években egyre többen vásárolják a normand fenyőket is, tartóssága, alakja és emiatt könnyebb díszíthetősége miatt. Akár vágott, akár gyökeres, ügyeljünk a fokozatosságra. Soha ne vigyük be azonnal a növényt a mínuszokból a fűtött lakásba, mert ez sokat árthat. Illetve, ha a gyökereset ki szeretnénk az ünnepek után ültetni, akkor fordítva is figyeljünk erre. Fűtőtest közelébe egyáltalán ne állítsunk fát! A vágott fenyőfát pedig díszítésig mindenképpen állítsuk vízzel teli vödörbe, vagy vásároljuk olyan fenyőfatalpat, ami vízzel tölthető, így elkerülhető, hogy már karácsony másnapján intenzíven potyogjon a fáról a tűlevél – tanácsolta az ügyvezető. esgyé Fotó: Kecskeméti Krisztina


2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

KÉZJEGY Györe József annak a nemzedéknek a képviselője, amely történelemformáló évtizedekben hazánk sorskérdései iránt mindig példamutató felelősséget vállalt. Annak a nemzedéknek a helytállás és hűség példája mindig a pedagógus volt. Hosszú és igen színes életet tudhat magáénak, amelyben mindig is kiemelt szerepet kaptak a gyerekek. Egy tavaly rendezett osztálytalálkozó alkalmával a Rákóczitelepi Általános Iskola tantermében gyülekező egykori tanítványok lepődtek meg a legjobban, amikor a 70 éve végzett diák, a nyugalmazott pedagógus, iskolaigazgató szinte kivétel nélkül mindegyiküket név szerint szólította. Lánya könnybe lábadó szemmel győzi meg azt, aki nem ismeri édesapját: mindig is jó apa (volt), mindig is tudta, hogyan segítsen. Györe József 1922-ben született Kiscsákón, a Miskolci Evangélikus Tanítóképző elvégzése után pályáját 1941ben kezdte Kárpátalján, Ilonokfaluban. A II. világháborúban a fronton harcolt, ahol megsebesült (életét a vállában egy repeszdarabbal élte le), romániai fogság után 1945 őszén tért haza. Ezt követően szülőfalujában, Kiscsákón tanított nyolc évig. 1953-ban került Rákóczitelepre mint iskolaigazgató. Közben a tanárképző főiskolán matematika-kémia szakos diplomát szerzett. 29 évig vezette a rábízott iskola oktató-nevelő munkáját. 1982-ben vonult nyugdíjba. Elismerései közül az Oktatásügy Kiváló Dolgozója cím mellett tulajdonosa az arany-, a gyémánt-, vas- és rubindiplomának. Ezek mellett a „Rákóczitelepért Emlékplakett” tulajdonosa, ami talán nem olyan rangos, de legalább akkora szeretettel ítéltetett oda. Nem kívülállóktól vagy fölötte állóktól való elismerés, hanem azoktól, akik között és akikért helytállt. Neve fogalom a Rákóczitelepen élők körében. Generációk nőttek fel a keze alatt. Ő már akkor érezte, hogy egy közösségnek a kicsinysége nagyon nagy erőssége lehet.

Demokrácia A rákóczitelepi tanulók az iskola tornatermében diákgyűlést tartottak november 30-án. A gyerekeknek minden évben alkalmuk nyílik a diákélettel kapcsolatos felvetéseiket tanáraik és az iskola vezetősége elé tárni. Első programpontként a Diákönkormányzat (DÖK) felnőtt segítő tanára

5

KÖZÉLETI HETILAP

értékelte a tavalyi tanévben elvégzett munkát, majd az idei év feladatait, programjait sorolta fel. Ezt követően a GYIÖK képviselő testületébe választott két tanuló számolt be a választás folyamatáról, a képviselőként végzendő munka mibenlétéről, személyes élményeikről. Az elkövetkezendő időszak városi programjaira is felhívták diáktársaik figyelmét, végül az iskola igazgatóhelyettese válaszolt a gyerekek által feltett kérdésekre, felvetésekre.

Értékek Kötelessége és szándéka a területi múzeumnak szolgáltatásait a kistérség számára is elérhetővé tegye. A TIOP1.2.2-09/1-2010-0025 informatikai fejlesztése megadja azt a lehetőséget, hogy a kistérségből érkezett és érkező anyagokat könnyebben elérhetővé tegye a múzeum a környező településeknek – tudtuk meg Erostyák Zoltántól és Rózsa Zoltántól, a múzeum munkatársaitól. – Pusztaföldvártól Tótkomlósig, Csorvástól Csanádapácáig őriz valamilyen emléket a múzeum, melyek mégiscsak egy színes egységet képviselne, a mi kistérségünket. Virtuális kiállításokkal tudjuk például segíteni a komlósi patrióták érzelmeit, tematikus játékokkal kelthetjük életre a kistérség néprajzi és történeti értékeit, vagy megvizsgálhatjuk együtt az informatikai fejlesztésekkel, hogy milyen volt vidékünk a késő bronzkorban a Szárazér partján. Közös értékeink együttes megélését segítik az eszközök, s információkkal gazdagabb közelségbe hozzák a raktárban őrzött kincseket is a virtuális múzeum látogatóihoz.

A Mikulás körútja

A Linamar Mikulása a művelődési házban bábjátékkal, kézműves-foglalkoztatóval és mozifilmmel lepte meg a családokat, és 300-nál is több csomaggal. A Guardian a Táncsics-csarnokban fogadta a fehér szakállút, aki a Pompom zenekart és egy korcsolyapályát hozott magával, no meg a 250 ajándékcsomagot. Az iskolákban, óvodákban és természetesen a bölcsődében is örömmel fogadták a Mikulást, a Nyugdíjas Peda-

gógusok Egyesülete a református iskola diákjainak műsorával ünnepelt. A GYIÖK szervezésében gyerekek futottak gyerekekért, Rákóczitelen hangulatos Fenyőünnepet tarottak. Az OrosCafe szervezésében tűzoltó-, rendőrautón, illetve mentős kísérettel érkezett három családhoz az ősz szakállú. A Mikulás orosházi körútjáról, számos látogatásáról és a kapcsolódó programokról bővebb beszámolók, fotók az OrosCafén.

Versenyeztek. 70 felsős vett részt a közelmúltban tartott szóbeli idegen nyelvi versenyen. Már 12. alkalommal mutathatták meg az orosházi és környékbeli diákok, hogy milyen jól beszélnek angolul, németül. A zsűritagok a versenyzők kommunikációs készségét, szókincsét, kiejtését is értékelték. Az első helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek, a legjobbak neve olvasható OrosCafé-n. A programot a tavalyi évben győztes TÁMOP 3.4.3 08/2-2009-0085 „Alföldi gyöngyszemek” tehetséggondozó pályázat fenntartásaként hirdették meg.

AJÁNLÓ Földesi Dávid tanuló különleges technikával készített képeinek kiállítása december 9-én 17 órakor nyílik a PMK előterében. Witt Márta – Történetek a múltból (Orosháza,1940-1956) című könyvének bemutatójára várnak mindenkit a Justh Zsigmond Városi Könyvtárba december 10-én 15 órakor. Az est házigazdája: Rózsa Diána. További információ: (68) 413-696, konyvtar@justhvk.hu. Folkográfia és barátai ingyenes koncert lesz december 10-én, „Legyen úgy, mint régen volt” címmel 18 órától a művelődési központban. A Fapácák Énekstúdió és a művészeti iskola magánének tanszaka december 10-én 17 órától a Művészetek Háza kamaratermében karácsonyi koncertre várja az érdeklődőket. Karácsonyváró Tipegő Istentisztelet lesz a 0-5 éves korú gyermekeknek és családtagjaiknak december 11-én 10 órától az evangélikus gyülekezeti házban. A Tevan családot bemutató interaktív kiállítást december 11-én 11 órakor nyitják meg a múzeumban. A tárlatot bemutatja Tevan Ildikó és Balogh István. Az Olvasó Oázis - Tudás és kultúra a könyvtárban ( TÁMOP -3.2.4.08/12009-0035 kódszámú) - című pályázati projekt záróprogramja december 12-én 14:30-kor lesz, melyre minden érdeklődőt várnak a városi könyvtárba.

A Micimackó-bérletesek december 14én 9:15-től, 10:30-tól és 13:30-tól a Terülj, terülj asztalkám! zenés mesejátékot láthatják az Aranyló Színház előadásában a művelődési központban. További információ: 68/411-048, szervezes@pmk.oroshaza.hu. A Pódiumesték keretében december 16-án 18 órától a PMK Bubik István termében Szekeres Pál – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára, olimpikon, paralimpikon, tőrvívó lesz a vendég, akivel Buzai Csaba könyvtáros beszélget. A belépés ingyenes. Szilágyi Cecília festőművész kiállításának megnyitója lesz december 16-án 17 órakor a Városi Képtárban. A kiállítást megnyitja: F. Varga Mária. Karácsonyi játszóház lesz december 17-én 9–12 óráig a Városi Képtárban. Információ: (68) 472-350 Ünnepváró karácsonyi kórusmuzsikára várnak mindenkit december 17-én 15 órakor a katolikus templomba az Orosházi Szokolay Bálint Madrigál Kórus Egyesület szervezésében. A belépés díjtalan. A 17 órai szentmisét az Eötvös diákjainak műsora követi, melynek keretében fogadják a Betlehemi Lángot, amelyről mindenki meggyújthatja saját ünnepi gyertyáját. Karácsonyi Angyal Party a Hotel Corvus Aquában december 26-án, 21 órától. RETRO DISCO kedvezményes ki- és visszaszállítással. Információ: (68) 413-810, vagy a www.hotelcorvus.hu.


6

KÖZÉLETI HETILAP

KÖZLEMÉNY Felhívjuk az orosházi sportszervezetek figyelmét, hogy Orosháza Város Önkormányzata december 1-jétől módosította a helyi testnevelésről és sportról szóló rendeletét, többek között a sporttámogatási kérelmek beadásának határidejét és a benyújtás szabályait. Felhívjuk a sportszervezetek figyelmét, hogy a 2012. évi támogatási kérelmek beadási határideje december 31. A Módosított rendelet és annak mellékletei letölthetőek a www.oroshaza.hu weboldalról.

APRÓHIRDETÉS Vállalkozásra is alkalmas, két lakásos, családi ház eladó a Lehel utcán. 06(30) 422-8984 Épületenergetikai tanúsítás. Chalmovszki Zsolt. 06 (30) 265-7763 Arany János utcában ház eladó. 06 (30) 563-2105

2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

KÖZLEMÉNY Az Orosházi Városi Televízió friss híradóját kedden és pénteken 19 órától láthatják, hétfőn 19 órakor indul az Egészségére, a Hazai pálya kedden 19.30-tól, Útkereső című műsorunk szerdán 19 órától, a kulturális összefoglaló, a Paletta csütörtökön este héttől jelentkezik. December 9-e és 16-a között esténként a Rotary Club jótékonysági koncertjéből láthatnak részleteket. Hétfőn, kedden és szerdán öttől és este tíztől az Orosházi FKSE-Alexandra–Pick Szeged bajnoki meccset tűzzük műsorra. Tévézzen velünk.


2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

Spartacus: remek hétvége Orosháziak az év sportolói között Két versenyük is volt az orosházi birkózóknak a hétvégén, mindkét megmérettetésen érmet szereztek a fiatalok. Egerben rendezték meg a Serdülő Kötöttfogású Magyar Bajnokságot. 120 versenyző nevezett a megmérettetésre, ahol az Orosházi Spartacus Birkózó Klub sportolói ismét remekeltek. Csapatban a Dorog lett az első, az orosházi Spartacus a második helyen zárt, míg a Vasas szerezte meg a harmadik helyet. Felkészítő edzők: Hangya János, Jeszenszky László. Eredmények: 35 kg: Balogh Zoltán (képünkön) 1. 46 kg: Ladjánszki Ádám 3. 50 kg: Rácz György 5. 54 kg:

Antal Dániel 2. 58 kg: Hódi Kevin 3., Hódi Patrik 3. 85 kg: Fehér Nándor 3. Nagysáp adott otthont a hétvégén a Diák Leány Csapatbajnokságnak. A dorogi rendezésű versenyre hat csapat nevezett. Az orosháziak a Dunaferr és a Túrkeve együttesével kerültek egy csoportba, ahonnan elsőként jutottak a döntőbe. A fináléban az ellenfelük a házigazda Dorog gárdája volt, végül a Spartacus a második helyen végzett. Az orosházi klubtól megtudtuk, külön köszönet Tóth Bélának, az Orosházi Cselgáncs Klub edzőjének, hogy a Spartacus csapatát kiegészítette sportolóival, és így elérhette ezt a szép sikert a lánycsapat. Az ezüstérmes csapat tagjai: Szél Anna, Csordás Doroti, Aradi Fanni. Edzők: Tóth Béla, Hangya János gvk és Jeszenszky László.

28 érem a Mikulástól. Algyőn értek el újabb sikereket az orosházi úszók, összesen hatvanan álltak rajthoz. December 4-én négy egyesület hatvan úszója versenyzett Algyőn, a Borbála Fürdőben. Selmeczi Edit tanítványai 34-szer rajtoltak el a 20 méteres medencében. A 12 fiatal (Fetser Rebeka, Bartos Dorina, Kálmán Dominik, Irimiás Márk, Paulik Levente, Bartos Lilla, Pásztor Adél, Kovács Zita, Fetser Anna, Kiss Katalin, Pásztor Szonja, Őze Boglárka) eredményesen szerepelt: 10 arany-, 10 ezüst- és 8 bronzérmet adott át a Mikulás az Orosháza Úszó Egyesület utánpótlás-versenyzőinek. Eredményeik részletesen: www.oroscafe.hu

XXI. Mikulás-kupa, Huszti Péter Emléktorna. A hagyományos debreceni tornán az OMTK 1913 ULE három csapattal képviselte városunkat. Eredmények: 2001-es születésűek: 24 csapat közül az 5. helyen végeztek. 2002-es születésűek: 20 csapat között a 9. helyen zártak. 2004-es születésűek: 10 csapat közül a 7. helyet szerezték meg az orosháziak. Kokavecz András Emléktorna, labdarúgó-játékvezetők nemzetközi teremlabdarúgó-tornája, Gyula. Végeredmény: 1. Békéscsaba „B”, 2. Arad, 3. Kondoros-Mezőberény, 4. Gyula, 5. Békéscsaba „A”, 6. Orosháza. Legsportszerűbb csapat: Gyula. Legjobb mezőnyjátékos: Adi Nikolescu (Arad). Legjobb kapus: Medoravszki István (Békéscsaba „B”). Gólkirály: Kocsondi Bálint, 3 gól (Kondoros-Mezőberény). Az orosházi játékvezetők névsora: György Sándor, Gyuga Zsolt, Fehér József, Farkas Csaba, Zacsok Imre, Halász Róbert, Elek István, Pogonyi Ferenc, Füri Imre, Széll Kálmán és Zelman Pál. Csapatvezetők: Zsurka József és Szénási József. Tanfolyam. Labdarúgó-játékvezetői tanfolyam indul békéscsabai oktatási helyszínnel. Megfelelő létszám esetén orosházi helyszín is lehetséges. Diákoknak kedvezményes. Jelentkezni és érdeklődni Szénási Józsefnél lehet a 06 (30) 663-0507-es telefonszámon.

lett az első. Dorina ezzel már negyedik alkalommal lett a legjobb női tornász hazánkban, amit idei teljesítményével érdemelt ki, hiszen két szeren is Magyar GP győztes lett, majd a Mesterfokú Bajnokságon is egyeduralkodó volt a nőknél. Autósport – Kárai Tamás Az autósport kategóriában Kárai Tamást választották a legjobbnak a szakági vezetők. Tamás idén nem talált legyőzőre, és magabiztos versenyzéssel Európa-bajnoki címet szerzett touring kategóriában.

Értékes pont Asztalitenisz

SPORTHÍREK ONKC: megvan a kupaidőpont. Január 25-én, este hatkor játssza következő tétmérkőzését az Orosházi NKC NB I/B-s női kézilabdacsapata – kaptuk a hírt a klubtól. A Magyar Kupa sorozatban hazai pályán az NB I-es Kiskunhalas lesz az ellenfél. Korábban már megírtuk, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága elkészítette a Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A halasiak a harmadik fordulóban kapcsolódtak be a kupaküzdelmekbe, és 38-27-re verték a Pénzügyőr Spartacus gárdáját.

Városunk három kiváló sportolója, Böczögő Dorina, Kárai Tamás és Szabó Ágnes is szakága legjobbja lett idén. A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az idei, egyébként igencsak nívós listán három orosházi sportolót is találtunk. Torna – Böczögő Dorina Torna szakágban az orosházi születésű, de a TC Békéscsaba színeiben versenyző olimpikon, Böczögő Dorina

Az elmúlt fordulóból a Győr kérésére elhalasztott bajnoki mérkőzés miatt a hétvégén kettős forduló várt az ASE Orosháza játékosaira. Asztalitenisz SE Orosháza II. – Bp. ERDÉRT 5 – 13 NB I/A mérkőzés, Orosháza, Fürdő utca. A sérülés és betegségek által sújtott orosházi lányok nem tudtak valós eredményt produkálni a Mátraival megerősödött fővárosiakkal szemben. Dicséretes, hogy az érintettek vállalták a játékot a csapat érdekében. Győztesek: Szabó Mariann 2, Balogh Klaudia, Andrási Kinga 1-1, valamint az Andrási–Szabó páros 1. Asztalitenisz SE Orosháza II. – Győri Elektromos VSK 10 - 8 NB I/A mérkőzés, Orosháza, Fürdő utca. A vasárnapi találkozóra javultak az egészségügyi állapotok, aminek következtében a csapat legfiatalabb tagja, a szenzációsan játszó Balogh Klaudia vezérletével nagy küzdelemben tartotta itthon a két bajnoki pontot az orosházi csapat. Orosházi győztesek: Balogh Klaudia 4, Tóth Vivien, Andrási Kinga 2-2, Szabó Mariann 1, valamint a Szabó-Andrási páros 1. Az ASE Orosháza II. csapata nyolc forduló után a harmadik helyen áll a bajnokságban. -betkó-

Orosházi FKSE Alexandra – B. Braun Gyöngyös 30 – 30 (11 – 18) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 600 néző. V.: Herczeg, Südi. Orosháza: HERJECZKI — BALDA 10 (7), MAZIC 6, Bali, DUKIC 6, Kovács A. 2, AMBRUS 4. Cs: Szikora, Pajkó (kapusok), Raffai 2, Lászlai, Gazsó, Berta, Benák, Kósa, Marics. Edző: Füzesi Ferenc Kiállítások: 14, ill. 14 perc, Doros Ákos kizárva. Hétméteresek: 7/7, ill. 1/1. Elszántan vetette magát a küzdelembe az orosházi csapat, sajnos azonban az akarat rengeteg hibával párosult. Ötgólos hátránynál, a 16. percben Füzesi mester időt kért, de mit sem változtatott az edzői szó a hazai játékon, hétgólos vendégelőnynél mehettek szünetre a játékosok. Szünet után hatalmas elánnal vetették magukat a küzdelembe a fiúk, és kilenc perc alatt hét gólt rámol-

tak be a vendégkapuba. A védekezésünk agresszívvá, ezzel együtt hatékonyabbá vált. Komoly izgalmakat hozott a két-három gólos gyöngyösi vezetéssel zajló második játékrész. Kettővel vezetett az ellenfél, amikor Füzesi Ferenc ismét időt kért (55. p. 27-29), és ennek már meglett a hatása. Sikerült a hazai egyenlítő gólt megszerezni, és bár a gyöngyösiek még tudtak újítani, az utolsó támadásnál, 8 másodperccel a vége előtt hétméterest harcolt ki a hazai gárda. Balda Ákos keze ezúttal sem remegett meg, így sikerült az egyik bajnoki pontot itthon tartani. Füzesi Ferenc: – Az elején a túl nagy akarás miatt görcsössé vált a játékunk. A csapat második félidei küzdése, koncentrált játéka példaértékű. Nagyon értékes pontot szereztünk. csányi Fotó: Rajki Judit

Sakkhírek

Válogatón jártak

December 3-án rendezték meg a IV. Szucharda Gyula Emléksakkversenyt Mezőberényben a Mezőberényi Sakk Egyesület és Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa szervezésében. 35 ültek asztalhoz 7 fordulós svájci rendszerben, 2×15 perc játékidővel. A megmérettetésen jól szerepeltek az orosházi fiatalok. Eredményeik: Kunos Zoltán 13. (2. legjobb ifjúsági), Leszkó Bence 15. (legjobb kis ifi), Szokolai Róbert 19., Tamási Zoltán 20. hely. Kísérőjük, Hor-takaváth Antal 11. hely.

Régiós tehetségkiválasztót és utánpótlás szakmai napot tartott a közelmúltban a Magyar Kézilabda Szövetség Békésen. A tehetségkiválasztón – ami a régiós, majd a serdülő válogatottság előszobája – az Orosháza KSC két 1998-as születésű játékosa, Kenyeres Barbara és Borbély Fruzsina is részt vett. Az eseményről Papp Mihály, a régióválogatott edzője számolt be. – Ebben az évben az 1998-ban született kislányok részére rendezték meg

a válogatót. A tavalyi évtől eltérően most első lépcsőben csak felmértük azokat a lányokat, akiknek potenciálisan lehetőségük lehet a keretbe kerüléshez. Közös edzést tartottunk, a következő alkalommal kerül sor a fizikai felmérésre, akkor történik majd a régióválogatottba való kiválasztás is. A két orosházi lány nagyon jól mozgott, ügyesen játszott, úgy gondolom, mindketten ott lesznek a régióválogatottban – hangsúlyozta Papp Mihály. Zs.P.

Erőemelés – Szabó Ágnes Az erőemelők közül női vonalon az Orosházi Toldi SE kiválósága, Szabó Ágnes lett az év sportolója, aki ezzel már negyedjére érdemelte ki ezt a kitüntető címet. A pilseni Eb-n 4. helyet szerzett, a fekvenyomó Eb-n juniorként bronzérmes lett, és új junior világcsúcsot állított fel. Októberben junior és felnőtt magyar bajnok lett, majd novemberben a felnőtt világbajnokságon juniorként szerezte meg a második helyet. Melega Krisztián

SPORTHÍREK A Téli Kupa teremlabdarúgó tornára 21 csapat nevezett. A selejtezőkre három, sorsolás útján kialakított csoportban küzdenek a csapatok. A csoport: Szekeres Panzió (Tótkomlós), Bokafogó (Nagyszénás), Hooligáns (Orosháza), OVTK United (Orosháza), Tűzoltóság (Orosháza), Pet Bau (Orosháza), Sportivó (Nagyszénás). B csoport: Barátság Orosfarm SC (Orosháza), Liget SC-OrosNetWork (Orosháza), Birkózók (Orosháza), AKG Zrt. (Orosháza), Imperió (Nagyszénás), OVM Karsai SC (Orosháza), Edit OptikaTerrakotta (Orosháza). C csoport: Makk 7 (Tótkomlós), Hungária (Orosháza), GSE-FC (Orosháza), Ziccer Gyilkosok (Orosháza), Pet Klub United (Orosháza), Retro Oilers SC (Orosháza), OMTK 1913 ULE (U19) (Orosháza). A csapatok a mérkőzéseket az Eötvöscsarnokban játsszák. Játéknapok: 2011. december 11., 18., 2012. január 7., 8., 15., 28. és 29. Kezdés: 9:00. Utánpótlás – Kézilabda Országos Serdülő Bajnokság: Orosháza KSC-Orosházi NKC 28-34. Kispályás statisztika. A 2011/2012. évi kispályás labdarúgó-bajnokság fél szezonja után a csapatok összesen 202 mérkőzést (A csoport 66, B csoport 136) játszottak. A találkozókon 1832 gól született, A csoport 651, B csoport 1181. A mérkőzéseket 14 játékvezető vezette le. A fegyelem is javult, mindössze öt végleges kiállítás volt. A tavaszi szezon kezdete: 2012. március 19.

SPORTMŰSOR Kézilabda: Orosházi FKSE-Alexandra – Pick Szeged NB I-es bajnoki mérkőzés, december 10., 14 óra ifjúsági, 16 óra junior, 18 óra felnőtt. Teremlabdarúgás: Téli Kupa, Orosháza, Eötvös-csarnok, december 11. 9 óra.


8

2011. DECEMBER 9., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK

Advent második vasárnapján Niki küzd. Segítsünk!

Gyógyszertári ügyelet: december 5– 11-ig Szent István Patika (Szabó Dezső utca 3., tel.: 68/412-752). December 12-18-ig Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 42., tel.: 68/411-175). Fórumot tart az Orosházi Gazdakör a Pacsirta utcai Pártok házában december 14-én, szerdán 16 órakor. Tájékoztató hangzik el a Nemzeti Földalap pályázati lehetőségeiről, támogatásokról. A fórumon részt vesz Kispál Ferenc, a MAGOSZ országos választmányának elnöke. A hasznos információkat nyújtó rendezvényre várnak minden érdeklődőt. Ételosztás őszinte szívvel. December 17-én, szombaton 13 órától a Bajcsy utcai Szula vendéglátóegységnél várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. Az ételosztáson zsíros kenyérrel és édességgel is kedveskednek a megjelenteknek. Versajándék. A Helios Alapítvány és A Hónap szerkesztősége versajándékozó estet hirdet. Az orosházi jeles alkotókat és a szárnypróbálgatókat is várják találkozóra és versfelolvasásra december 21-én 18 órakor az Amadeus kávéházban. A jelentkezők a legsikeresebbnek tartott saját verseikből olvashatnak fel. Jelentkezni a vers elküldésével lehet (helios@globonet.hu) december 18-a 20 óráig. A versfelolvasásra örömmel várják a verskedvelőket, rokonokat, ismerősöket.

Ismét megtelt az Árpád-kert várakozókkal és ünneplőkkel az Oros-haza Baráti Kör és a Petőfi Művelődési Központ által szervezett adventi rendezvényen. A második gyertyát dr. Blahó János lobbantotta lángra. A Táncsics Mihály tehetségközpont főigazgatója Márai szavaival emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme, amire fel kell készülni. A koszorú és város karácsonyfája előteré-

ben a Vörösmarty iskolások Makó Ildikó vezetésével varázsoltak ünnepi hangulatot a térre, zárásként pedig több száz ember együtt énekelte a Mennyből az angyalt. Advent harmadik vasárnapján, december 11-én 17 órától Kovács Árpád református lelkész mond beszédet és gyújtja meg az újabb gyertyát. Utána a református iskola ünnepi műsorát látFotó: Kecskeméti Krisztina hatják. Képgaléria: www.oroscafe.hu

Csendvilág. A Czina iskolában november az egészség jegyében zajlik. Számos program keretében ismerkedhetnek a diákok az egészséges életmóddal, ételekkel, sportolási lehetőségekkel. Elméleti vetélkedő, egészségnevelési totó, sportprogramok, játékos ügyességi csapatverseny, döngetőderbi, pontbazár és jóga várt a gyerekekre. Az egészségnevelési hónap záró rendezvényén „Csendvilág” címmel interaktív előadás keretében ismerkedhettek a diákok a siketek életével és az általuk alkalmazott jelnyelvvel. A tanulók érdeklődve figyelték a jelnyelvet ismerő Horváth Edina előadását, és az általa mutatott jelekből néhányat meg is tanultak. Horváth Edina elmondta, a jelnyelv néhány hónap alatt elsajátítható, de tökéletesen soha nem lehet megtanulni, mert folyamatosan változik, és a siketek maguk közt is kitalálnak új jeleket, illetve mint a magyar nyelvben, a jelnyelvben is vannak „tájszólások”. Somodi Gy.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. A déli, délnyugati szél néhol megerősödik. A hőmérséklet -4-11 fok között alakul. Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, +6, a legmagasabb nappali 4, 9 fok között alakul. Vasárnap csökken a felhőzet, néhány órára mindenütt kisüt a nap, napközben megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1- 8 fok között alakul.

ANYAKÖNYV Megérkeztek Ceglédi Sándor és Sárközi Aranka fia: Levente; Libus Csaba és Katona Ágnes fia: Levente; Mihalik Barna és Mester Mariann leánya: Rebeka; Szendi-Horváth Zoltán József és Csernus Piroska fia: Zalán Szilver; Páli Szabolcs János és Szemenyei Gabriella fia: Botond Bertold

KUTYASZORÍTÓ

Barninak volt gazdája, mégis egész nap a várost járta, ő volt az egyik lakótelep kedvenc kutyája. Egy napon aztán besétált a polgármesteri hivatal udvarára és mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt és elaludt. Barátságos, szófogadó, a kutyatársaival jól kijön, a gyerekeket imádja. Sétálni is szeret, de csak póráz nélkül. Mindenre képes egy kis simogatásért! www.oroshaziallatvedok.hu

Májer János 1921. november 25-én született Végegyházán. Kőművesként, műköves mesterként dolgozott, harcolt a második világháborúban, két fiú apja. Születésnapján családtagjai mellett Csizmadia Ibolya alpolgármester is köszöntötte.

Összefogással. Segítségnyújtási akciót hirdet a Vöröskereszt megyei szervezete, hogy segíthessenek a nehéz sorsú Békés megyeieknek. Pénzadományokat a 1040260900026559-00000005 bankszámlaszámra várnak, a közleményben fel kell tüntetni az Összefogás Békés megyéért szöveget. Élelmiszerrel is segíthet, adományait Orosházán a Véradó állomáson (Csorvási út 8.) adhatja le december 12-től 16-ig 8-tól 15 óráig. Bővebb információ: +36 70/933-8291.

Kovács István 1921. december 5-én született Orosházán. 90. születésnapja alkalmából Zalai Mihály alpolgármester köszöntötte a Platán Idősek Otthonában a földműves, kézműves családból származó, a söprűgyárban 30 éven át dolgozó István bácsit.

Jótékonysági koncertet szervezett a Rotary Klub Orosháza az evangélikus templomban. Tíz nehéz anyagi körülmények között élő, támogatásra érdemes gyerek karácsonyi ajándékára fordították a jegybevételből és a helyszínen összegyűlt adományokból befolyt összeget. A tíz diákot a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza ajánlása alapján választotta ki a jótékonykodásáról ismert Rotary. A koncerten készült felvételeinket megtekinthetik szombattól a városi televízióban. Képgaléria: www.oroscafe.hu

Egy ritka betegségben szenvedő lányka mindennapjainak megkönnyítésére fogtak össze az ismerősök, és reméljük, még többen csatlakoznak. Berta Nikolett 13 éves, tavaly őszig annyiban élt más életet, mint kortársai, hogy kiskora óta szénhidrát anyagcserezavara miatt speciális diétát kellett betartania. A tanév elején térdfájdalmakra panaszkodott, műtét következett itt Orosházán, majd a dermesztő diagnózis: a csont rosszindulatú daganata (osteosarcoma). Olyan ritka, hogy a régióban is egyedül őt kezelték ezzel a betegséggel. Szegeden kemoterápia, kétségek, remények, hogy ne kelljen amputálni, végtagmegtartó műtét során speciális protézis, utókezelések, havonta kontroll. Niki hatalmas erővel végigcsinálta, szeptember óta itthon élt, édesanyja is visszamehetett dolgozni. Néha azonban szúrt az oldala, a háta. Most szerdán kiderült: a mellhártyáján szintén rosszindulatú sejtekből áttét képződött, ez is ritkaság, orvosai szerint az utóbbi 20 évben nem volt ilyen szövődményre példa. Friss hír, hogy Nikit karácsony előtt megműtik, újabb kemoterápia, újabb kétségek, és csupán a remény, hogy sikerül legyőzni a kórt. Közben a család anyagi erejét felemésztette a betegség. Hiába dolgozik három műszakban az édesapa, a kiadások gyarapodtak, a bevételek csökkentek. – Hogy fogjuk ezt újra

végigcsinálni? – kérdezi a megkopott tekintetű anya, aki tudja, nagyobbik lányát és férjét kell ismét itthon hagynia, majd kórházi ágyon vagy széken töltve az éjszakákat, erőt adnia a gyermekének, és nem tudja, hogy mondjon nemet egy megkívánt pudingra, vagy drága étrend-kiegészítőre, mert NINCS?! (Niki nővérén novemberben szintén térdműtétet hajtottak végre, hála istennek nem volt rosszindulatú a ciszta, amit eltávolítottak.) A család barátai most munkahelyen, ismerősök körében és rajtunk keresztül a város közösségéhez fordulnak, hogy az újra szétszakadó és egyre inkább nélkülöző Bertáék mindennapjait megkönnyítsék. Telefonkártya-feltöltésre, útiköltségre, vitaminokra (Bérescsepp, C-vitamin, Magne B6), diétás ételekre, biotermékekre, mindenre.

Evangélikus Általános Iskola Alapítvány, bankszámlaszám: 10402647-26411912.(megjegyzésbe: Berta Nikolett részére.) Egyéb jellegű segítséggel hívják a 06-70-772-7121 telefonszámot (Bertáné Katalin). Niki iskolája, az evangélikus iskola alapítványa fogadja az anyagi felajánlásokat, az igazgató asszony garantálta, hogy a teljes összeget átadják a családnak. Imre Juli

Szívvel, mézzel Karácsony egyik klasszikus sütije a mézes sütemény. A tápláló, egészséges és tartós édességet általában különleges alkalmakkor készítették. Trnkóczi Jánosné Zsuzsa néni azonban mindig talál okot a sütésre, úgy véli, nincs az ember életében olyan jeles alkalom, aminek fényét ne lehetne mézes sütivel emelni. Keze alól valóságos műalkotások kerülnek ki: dobozok, szívek, virágok, óvodai jelek, ajándéktárgyak. Pedig nem túl régóta foglalkozik mézeskalács készítésével, egy újsághirdetésre jelentkezve tanfolyamot végzett, majd még egyet, és ma már Méz lovagrendi tag. Kézműves-foglalkozásokat tart, hagyományőrző napokon, játszóházakban népszerűsíti a sütést a környező településeken. Most pedig a gyulai Méz és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválra készül. Zsuzsa néni mindenkit sütésre biztat, hiszen a mézes a karácsony ünnepéhez igen illő sütemény, a sütés pedig kiváló családi alkalom. Az ünnep süteménye, sokféle mézes receptből

válogathatunk, íme Zsuzsa nénié. 80 dkg liszt, 35 dkg porcukor, negyed tasak Kotányi mézes fűszerkeverék, 1 tk fahéj, 1 tk őrölt szegfűszeg, 2 tk szódabikarbóna, 4 ek méz, 4 tojás, 5 dkg vaj. Először a száraz hozzávalókat dolgozzuk össze alaposan, majd adjuk hozzá a többit. Az összedolgozott, kinyújtott tésztát kedvünk szerinti formákra szaggatjuk, igazítjuk. A díszítéshez, mázhoz 1 tojásfehérjét körülbelül 25 dkg porcukorral keverjünk ki. A mézes sütemény hetekig tárolható, így már most bártan elkészítheti és félreteheti karácsonyra. A siker garantált, a mézes ugyanis nem csupán tartós, hanem rendkívül ízletes és tápláló sütemény is. m

ÍZES OROSHÁZA Bejgli az ünnepi asztalra Több mint egy évtizeddel ezelőtt alapította meg városunkban Hetényi László pékmester és felesége, Berei Katalin a Hetényi Pékséget. A tradíciót és a hagyományokat azóta is ápolva, Orosházán immár három üzletben várják a vásárlókat. Üzleteik polcain már ott sorakoznak, mákos és diós ízesítéssel. Az új vásárlóknak A szeretet ünnepe elképzelhetetlen bejgli nélkül, a pékségben a napokban kezdődött el nagyobb tételben a hagyományos karácsonyi sütemény sütése. lehetőségük van kóstolni, a régiek nem teszik, hanem előrelátóan felíratják a finomságot, hogy biztosan ott legyen az ünnepi asztalon. A Hetényi Pékség több száz darab bejglit süt és értékesít karácsony előtt. Hogy mitől különleges a bejglijük, azt Tóthné Zsiga Zsuzsanna, a pékség egyik tulajdonosa mondta el. – A bejgli készítésénél keresztszüleim szaktudása, az általuk megalapozott tradíciók élnek tovább. Természetes alapanyagokat használunk, a töltelék pedig dió és mák a maguk természetes formájában. A bejgli jellegzetes márványos színét egy speciális sütési eljárásnak köszönheti. A sütés előtt lekenjük tojással, majd alacsony hőfokon megszárítjuk, majd újból lekenjük és így kerül a 200 fokos sütőbe. Az igazi bejgli omlós tésztából készül, ebben rejlik hosszú eltarthatóságának titka is – emelte ki Tóthné Zsiga Zsuzsanna. Aki tehát biztosra akar menni, nincs elég ideje, az bízza a szakértő kezekre az elkészítését, és inkább vásárolja meg a Hetényi Pékség három üzletének valamelyikében a mákos, diós bejglit. -s-

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


2011/48. szám Orosházi Élet  

Orosházi Élet

Advertisement
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you