Page 1

MA IS HARCBAN ÁLLUNK AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZVE ELHANGZOTT: MAGYARORSZÁG MA IS HARCBAN ÁLL, LEGFŐBB ELLENSÉGÜNK AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉS A NÉPESSÉGFOGYÁS.

VÖRÖSMARTY-NAP HAZÁNK, MAGYARORSZÁG CÍMMEL RENDEZTÉK MEG AZ IDEI, KILENCEDIK ISKOLAI ESEMÉNYT, MELYEN VOLT HONISMERETI VETÉLKEDŐ, FUTÁS, MESE, TÁNCHÁZ.

3. oldal

4. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 39. szám

Világosan

2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Szemvizsgálat, tanácsadás a látás hónapján Október a Látás Hónapja, ami a Magyar Látszerész Szövetség, a Magyar Optikus Ipartestület és az optikai szakma által közösen létrehozott kampány. A szervezők szándéka az volt, hogy a magyar látáskultúra javítása érdekében a csatlakozó üzletek ingyenes látásvizsgálatot és szakmai tanácsadást kínáljanak ebben az időszakban. Összeállításunkban az orosházi optikusok tapasztalatairól olvashatnak, gyakorlati tanácsokat is találnak arról, hogyan vigyázzunk a szemünk világára. – A Látás Hónapja az embereket az egészséges életre kívánja szoktatni – foglalja össze a lényeget Kesjár Edit optometrista, akivel beszélgetve az ember valóban érzi: szívén viseli minden hozzá forduló ügyét. – Tudatosítani kell az emberekben, hogy figyeljenek magukra, arra, mikor romlik az egészségük, jelen esetben a látásuk. A tünetek nem mindig egyértelműek, ezért fontos a tudatosság. A szem hiába páros szerv, eltérő a működése, ezért kell a rendszeres ellenőrzés, mérés, gyerekkorban gyakrabban, mint felnőtteknél, hiszen a növekedéssel ez is változik. (Gyerekeknél pl. a kancsalság még korrigálható, felnőtt korban már nem.) Ráadásul a kisebb dioptriához könnyebb hozzászokni, ezért is fontos a rendszeresség.

Pénteken rendezi a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Megvilágosodás napját. Idén három orosházi kerékpáros szaküzlet csatlakozott. Október 7-én egész nap kedvezményesen vásárolhatják meg a kerékpárok világítóberendezéseit, az első vásárlók az első lámpához ajándékba kapják a hátsót. Ismét lesz kerékpáros felvonulás. Este fél 8-kor a kapitányság épülete elől indul a menet, szabályosan felszerelt, kivilágított biciklikkel lehet csatlakozni. Október 14-én, pénteken bűn- és baleset-megelőzési délutánt szervez az orosházi kapitányság és a Tesco Global Áruházak Zrt. orosházi áruháza 13-tól 18 óráig. Sok érdekesség várja az érdeklődőket – tudtuk meg Kis Rozália rendőr főhadnagytól. A Vásárhelyi úti áruház parkolójában megnézhetjük az új rendőrmotorokat, beülhetünk egy rendőrautóba, sőt ujjés tenyérlenyomatunkat is hazavihetjük. Ki lehet próbálni a bolond biciklit, a részeg szemüveget, lesz motorszimulátor, és a FAMA III sebességmérő működésével is megismerkedhetnek az érdeklődők. A 7-8. osztályos gyerekeknek játékos közlekedési vetélkedőt szerveznek értékes ajándékokért. A szakemberek célja a programmal többek közt a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése. vk

Egyes szembetegségek tünetmentesek, más esetben látásromlás tünete lehet a fejfájás, hányinger, szédülés, rossz közérzet, szemfáradtság. – Az utóbbi időben a szűrésekre jelentkezők száma folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Látásellenőrzés mellett zöld- és szürkehályog kiszűrése, valamint szemfenék vizsgálata történik – mondja Polyák László látszerész, az Edit Optika Fotó üzletvezetője, aki hangsúlyozza: lényeges a személyre szabott szemüvegek üzletben történő elkészítése! – Senkinek sem lehet jó az „egyenszemüveg”, amihez szakember segítsége nélkül is hozzá lehet jutni. 40 éves kor felett az ún. multifokális szemüveg az ideális, amelyben benne van az összes dioptria a távolitól a közeliig, és minden távolságra éles látást biztosít. Másrészt a lencse fókuszának a pupilla előtt kell lennie, ezt a filléres szemüveg nem tudja biztosítani. – Gyakori probléma, amivel hozzánk fordulnak, a kontaktlencse okozta fertőzés, amit főként a túlhordás okoz – hozza a konkrét példát Gigacz Tibor optikus. – Mindig azt javasoljuk, hogy ne így spóroljanak, mert ez károsíthatja a szaruhártyát. Uszodában eldobható kontaktlencsét használjunk, szintén a fertőzés elkerülése miatt, (Folytatás: 2. o.)

Kárai Eb-aranyérmes

Pályázat és támogatás

Az olaszországi Maggiore-ban rendezett autocross Eb-futamon a touring kategóriában induló orosházi pilóta ismét diadalmaskodott, és ezzel eldőlt, idén ő a kategória Európa-bajnoka. Kárai Tamás ezzel Magyarország első felnőtt Eb-címét szerezte meg. – Milyen volt az olasz verseny? – Elég izgalmas és fordulatos, nekem és a csapatnak is. A harmadik futamban az egyik versenytársunk egy alkalommal elfelejtett fékezni, amiből egy tömeges baleset lett. A futamot piros zászlóval leállították. Volt a depóban egy kis kapkodás, mert az események következtében az autómon nem volt se első, se hátsó lökhárító. A döntő sem volt eseménytelen, hiszen nem tudtam az első helyről indulni, és az ilyen előzgetős futamok nem mentesek a test test elleni küzdelemtől. Kicsit lán-

Országosan 65 ezer, Orosháza térségében mintegy 450 hektárt jelöltek ki tartós bérletre. Október 16-tól kifizetik a területalapú támogatások felét. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 65 ezer hektár állami tulajdonban lévő földterület haszonbérleti lehetőségét hirdeti meg nyilvános pályáztatás útján. A tartós bérletnél előnyt élveznek a kis-, közepes és családi gazdaságok – tudtuk meg az Orosházi Gazdakör elnökétől. Horváth József elmondta, a pályázati csomagokat október közepétől lehet benyújtani. – Orosháza térségében mintegy 450 hektárnyi terület van, amit tartós bérletre kínálnak. Az adatokat már beszereztük, az érdeklődőket tájékoztatjuk, illetve a hónap közepén fórumot is tartunk. Tarthatatlan állapotokat kell rendbe hozni a vidékfejlesztési miniszter szerint, a Nemzeti

golt az autó hátulja, de szerencsére nem volt komoly az ügy, és sikerült a vetélytárs előtt végeznünk. Köszönet a végig (és egész évben) nagyszerűen dolgozó csapatnak. Miattuk szoktam mondani, hogy nyertünk, nem pedig azt, hogy nyertem. – Mivel tudta, hogy Európa-bajnok lehet, jobban izgult? – Különösebben nem. Inkább a riválisomnak, a cseh Vaclav Fejfarnak volt több izgulnivalója. A francia verseny után ugyanis olyan pontkülönbség alakult ki, hogy neki mindenképp nyernie kellett volna, és még akkor sem biztos az Eb-címe. Az az én eredményemtől függött. – Mit lehet tudni a győztes autóról? – Ebben az évben Skodával versenyeztem. (Folytatás: 7. o.)

Földalapkezelő Szervezet pedig leszögezte, átlátható módon, a földbirtokpolitikai irányelveknek megfelelően hajtják végre a földek hasznosítását. Indul a területalapú támogatások kifizetése is – tette hozzá az orosházi gazdaköri elnök. Október 16-tól fizeti ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az idei uniós területalapú támogatások felét. Az egy hektárra jutó összeg az előző évi 45.600 forintról mintegy 20 százalékkal emelkedik az uniós megállapodásban rögzítetteknek megfelelően. Az EU által finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) jogosultja a föld jogszerű használója. A támogatásra jogosultak helyszínellenőrzése befejeződött, ezután megkezdődik a területalapú támogatások kifizetése – hozta nyilvánosságra az MVH sajtóirodája. gvk

NYOMDAI és REKLÁMTERMÉKGYÁRTÁS OROSHÁZA, Bajnok u. 3. • Tel/Fax:(68) 630-984 • Mobil: (30) 677-8434 E-mail:indexmedia@t-online.hu

• KREATÍV arculat, logo és kiadványtervezés. • Reklámkiadványok KATALÓGUSOK, PROSPEKTUSOK, csomagolóanyagok, öntapadós termékcímkék, dobozok, tasakok, ügyviteli nyomtatványok, intézményi meghívók, plakátok és egyéb NYOMDAI TERMÉKEK GYÁRTÁSA. • Cégtáblák, kül- és beltéri információs táblák, plasztikus betűk, transzparensek, kiállítási installációk, sajtófalak, óriásplakátok, műgyanta bevonatú öntapadós címkék, gépjármű- és kirakat dekorok TERVEZÉSE és GYÁRTÁSA több mint 120 féle választható anyagból.


2

Séta az egészségért

Szemünkről

A „Nők a Fejlődő Orosházi Kistérségért Közhasznú Egyesület” október 1-jén harmadik alkalommal szervezett rózsaszín szalag sétát, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára. Évről évre egyre többen vesznek részt a rendezvényen, első alkalommal 100an, tavaly 150-en, idén pedig már 180 fölötti volt a megjelentek száma. A nők, asszonyok mellett gyerekek, sőt férjek

(Folytatás az 1. oldalról) illetve ajánlott az úszószemüveg használata. Gyerekek esetében iskolás kortól javasolt a kontaktlencse, nálunk még nem elterjedt a gyereklencse, ami pedig azért jó, mert még időben korrigálja, javítja, segíti a látást és pihenteti a szemet. A látszerész (optikus) a szemüvegkeretet javasolja a lencséhez, hogy esztétikus, könnyű és használható legyen. Az optometrista szemet vizsgál, mér, szűri a szembetegséget, dioptriát javasol, elküld a szemorvoshoz. A szemorvos diagnosztizál, gyógyít, műt, ha kell. – Ne feledjük, a jó vagy rossz látásnak közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési aspektusa is van. Sajnos, közúti ellenőrzéskor ezt még nem vizsgálják, de sokan úgy ülnek autóba vagy biciklire, hogy roszszul vagy nagyon rosszul látnak és ez balesetveszélyes – egészíti ki a képet Gigacz Tibor. Tudta-e? – Az egészséges, rostokban gazdag táplálkozással sokat tehet látása épségéért, fogyasszon rendszeresen nyers zöldséget, gyümölcsöt (a nyers sárgarépa sok A-vitamint tartalmaz). – A dohányzás elősegíti a zöldhályog kialakulását, ami egyébként örökölhető is, tehát előfordulhat gyerekeknél és időseknél egyaránt, és akár vakságot is okozhat. – Beméretheti akár napszemüvegét is, hogy valóban védi-e az UVsugárzás káros hatásaitól. – A megfelelő napi folyadékbevitel (2-3 liter) a látás szempontjából is lényeges: szemszárazságot, az ebből adódó szempirosodást megelőzhetjük. A Látás Hónapja keretében az optikák különböző kedvező konstrukciókban kínálják a szükséges szemüvegeket, kontaktlencséket. Érdemes áldozni erre, hiszen egy egészséges ember 3-4 évig hordhatja ugyanazt a lencsét, ha utánaszámolunk, napi néhány tíz forint jelentheti szemünk egészségét. BIJ

is eljöttek, hogy együtt hirdessék: az egészségünk rajtunk múlik! A rózsaszín szalag séta a daganatos betegségeken belül az emlőrák korai felismerésének fontosságát hangsúlyozza. Rózsaszín lufikkal, kitűzött rózsaszín szalaggal vonultak át a résztvevők a rózsaszínbe borult gyopárosi hídon egészen az emlékműig. – A személyes példa nevelő erejű, hiszen, ha a gyerek azt látja, hogy az édesanyja rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, akkor felnőttként követni fogja a példát. A népegészségügyi

program keretében 2001 óta hazánkban adott a szervezett mammográfiás szűrés lehetősége, sokan mégsem mennek el – hangsúlyozta a séta után tartott beszédében az egyesület elnöke, Gyivicsánné Szenczi Irén. A rendezvényen az egyik túlélő is megosztotta a vele történteket. Kós Mihálynénál 1978-ban, 26 éves korában diagnosztizáltak mellrákot. Megműtötték, végül az egyik mellét is le

kellett venni, de meggyógyult, 33 éve tünetmentes. Három gyermeke csak felnőttként tudta meg, mennyire beteg volt édesanyjuk. Ő és lánya is rendszeresen járnak mammográfiás szűrővizsgálatra. Végül a résztvevők kézenfogva egy nagy kört alkottak, majd a magasba engedték a rózsaszín lufikat, hogy vigyék messzire a rendezvény üzenetét: törődjünk többet magunkkal, és figyeljünk egymásra, vegyünk részt a szűrővizsgálatokon, és tartsunk rendszeresen önvizsgálatot! sgy

Jelenleg Magyarországon 72 ezer emlőrákost tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma évente mintegy 2200, az új megbetegedések száma évente 7 ezer. A daganatos megbetegedések alsó korhatára az utóbbi 10 évben lejjebb tolódott, azaz egyre fiatalabbak észlelik ezt a betegséget. Bizonyított, hogy az önvizsgálat és az egészségtudatos szemlélet következtében egyre gyakoribb a korai felismerés és így a gyógyulás esélye. Az is tény, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a korán felismert mellrákot szinte 100 százalékban lehet gyógyítani.

Hulladék. Orosháza Város Polgár-

Védőnők a nőkért Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, ehhez kapcsolódóan a védőnői szolgálat október 15-én, 14 órai kezdettel szeretettel várja az érdeklődőket a művelődési ház koncerttermébe „Védőnők a Nők egészségéért – Nem csak nőknek” című rendezvényükre. A programsorozat 14 órakor dr. Dancsó József polgármester megnyitójával veszi kezdetét, majd dr. Pikó Béla, a Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórház megyei onkológiai központjának osztályvezető főorvosa tart előadást az emlődaganatok kialakulásáról és az utókezelésről. Dr. Sebők Edit radiológus szakorvos a mammográfiáról és az emlőultrahangról, Greksza Lászlóné,

2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

az orosházi kórház ápolási igazgatója az önvizsgálatról tájékoztat. Dr. Nagy Gabriella csecsemő- és gyermekgyógyász, homeopátiás orvos a kisegítő homeopátiás lehetőségekről szól. Mindemellett az egészséges táplálkozás is terítékre kerül, a támogatók jóvoltából pedig különböző szűrővizsgálatokra, így csontsűrűségmérésre, emlő- és lúdtalpvizsgálatra is lehetőség adódik, valamint ételkóstolók és termékbemutatók egészítik ki a programot. A rendezvény célja: felhívni a figyelmet az emlődaganatos betegség megelőzésének fontosságára, teljes körű tájékoztatás a korai felismerés és a teljes gyógyulás lehetőségeiről. -s-

mesteri Hivatala az Orosháza Metál Recycling Kft. és a Biofilter Zrt. segítségével október 11-én (kedden) 8–16 óráig elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtést szervez a Szabadság tér 4–6. szám alatt, a hivatal udvarán. A nevezett hulladékok átvétele ingyenes. Az átvétel hűtőszekrényre és egyéb veszélyes hulladékra nem vonatkozik!

Szappan a Vörösmartynak. Saját logóval ellátott házi szappant főzet a Vörösmarty iskola. A környezettudatosság szellemében az iskola nagy hangsúlyt fektet a szelektív hulladékgyűjtésre. A papír, műanyag és üveg mellett most a használt zsiradékot is gyűjtik, ez utóbbit az önkormányzat segítségével. Az önkormányzat minden évben lehetőséget ad arra, hogy környezettudatosan szabaduljon meg a lakosság a használt olajtól, zsiradéktól és a kisebb elektronikai hulladéktól. Erre most október 11-én, kedden 8-tól 16 óráig lesz lehetőség a városháza udvarán. Az ÖKO iskola címre pályázó Vörösmarty itt gyűjti majd a használt zsiradékot, segíthet ebben, ha a gyűjtés helyszínén jelzi, az iskola részére hozta a háztartásában keletkezett használt állati zsiradékot. A zsiradék újrahasznosítható, egy helyi vállalkozás a környezet és az egészségünk védelmét is szolgáló házi szappant főz belőle. Az iskola logójával ellátott szappant különböző iskolai programok, egészségnevelési napok, pályázatok keretében használják majd fel a gyerekek. mk

Kérheti, ha nem kapta. Múlt héten kézbesítették a népszámlálói íveket, október elsején pedig elindult a lakás- és népszámlálás. Szerkesztőségünkbe több jelzés is érkezett, miszerint péntekig nem érkezett meg a kérdőívcsomag. Ennek oka lehet a házszám, vagy a postaláda hiánya is. Ha nem kapott csomagot, akkor várja meg biztosa jelentkezését, de jelezheti a problémát az orosházi népszámlálási előadónál a 06 68/411-396-os telefonszámon, a 471-es melléken. A számlálás során az október elsejei lakásállapotokat és népességszámot mérik. A válaszadás kötelező, megtagadása szabálysértési eljárást von maga után. A kérdőíveket kitöltheti egyedül is, papíralapon vagy online október 16-ig válaszolhat. Ezt követően már a számlálóbiztos közreműködésével kell felelnie a lakás és személyi kérdőíveken szereplő kérdésekre. m

Dönts te a képviselőkről! Októberben tartják az Orosházi Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat következő választását, indulhat a jelölés és az aláírásgyűjtés. Idén lejárnak az Orosházi Gyiök képviselő-testületének mandátumai, a soron következő választás október 24-én lesz – tudtuk meg Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referenstől. Választhat minden olyan 12 és 22 év közötti fiatal, aki Orosházán tanul vagy Orosháza és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezik, választhatók pedig az utóbbi kritérium mellett a 13 és 22 év közöttiek. Jelöltet ajánlani október 10-én 12 óráig lehet. Orosházán az érintett oktatási intézmények egy-egy választókerületet alkotnak, és a tanulók létszáma alapján adják

a képviselőket a testületbe. A szavazás október 24-én, hétfőn lesz, voksolni délelőtt 8-tól 12 óráig lehet. Szavazni kizárólag személyesen, a választópolgár választókerülete szerint kijelölt szavazóhelyiségben lehet a hivatalos szavazólapokkal. Ifjúsági polgármesterről is döntenek a fiatalok. Polgármester-jelölt az lehet, aki legalább egy éve a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat testületének tagja, és a választásra jogosultak 2%-a jelöltnek ajánlja. A jelöltek érvényes aláírásgyűjtő íveit október 19-ig kell eljuttatni az Orosházi Diáktanya, Ond u. 18. szám alá. A választás eredményének kihirdetése a tervek szerint október 24-én, délután 4-kor lesz. vk


2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

Alkotmányosztás. Orosházán is

Az aradi vértanúk mutatják a magyarság útját. Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tábornokokra emlékeztek Orosházán csütörtök délután. Az Orosházi Fúvószenekar térzenéje csalogatta az érdeklődőket a kellemes őszi napsütéses időben a történelmi emlékparkba. A Himnusz fennkölt dallamai után ünnepi beszédet mondott Elekes Lajos társadalmi alpolgármester. Ezt követően a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai adtak színvonalas zenés műsort, melyben felelevenítették a 13 hős tábornok életútját és a kivégzés szomorú pillanatait. Végül a városvezetők, a pártok képviselői, az intézmények vezetői és a magánszemélyek elhelyezték a megemlékezés koszorúit az 1849-es kőnél, majd a jelenlévők közösen énekelték el a Szózatot.

MUNKA-HELY Pályaválasztási vásár A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja tizedik alkalommal szervezi meg megyei szinten – hagyományteremtő szándékkal – a 2011/2012. tanévben végző általános és középfokú oktatási intézmények tanulói, a pályakezdő és a pályakorrekciót tervező felnőtt álláskeresők részére Száz út vár ránk…” elnevezéssel pályaválasztási vásárát Békéscsabán, a városi sportcsarnokban (Békéscsaba, Gyulai út 1385.) október 13–14-én, 10-től 17 óráig. Cél a hiányszakmák bemutatása és vonzóvá tétele, valamint, hogy a szakképzetlen vagy szakmájukban elhelyezkedni nem tudó álláskereső fiatalok és a pályakorrekció előtt álló felnőttek is átfogó képet kapjanak az elsajátítható szakmákról – különös tekintettel a hiányszakmákra –, a munkaerő-piaci képzési kínálatról, a képzések utáni elhelyezkedési lehetőségekről. További cél elősegíteni a pályakezdők és a pályamódosításra kényszerülő felnőtt álláskeresők pályaválasztását, előkészíteni sikeres munkaerő-piaci integrációjukat, tanácsadást biztosítani az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli oktatásban továbbtanulni szándékozók, pályamódosításra kényszerülők részére. Varrni tudó álláskeresők jelentkezését várja a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltsége. Tel.: 68/413-094, 06-30/743-28-14. Lehetőséget teremtenek a munkáltatókkal és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzési intézményekkel való személyes találkozásra is.

Edzenek

Lépcsőfutó versenyre edzenek az orosházi tűzoltók. Németh László, Lődi Norbert, Fejes Dávid és Bartus Ferenc tűzoltók hónapok óta gyakorolnak a nívós megmérettetésre, többek közt az egyik tízemeletesben „futkároztak” felalá teljes felszerelésben, légzőkészülékkel. Az Országos Tűzoltó Lépcsőfutó Bajnokságot szombaton rendezik Budapesten, 23 emeletre kell tűzoltóiknak minél gyorsabban felfutni.

3

KÖZÉLETI HETILAP

Mintegy 50 egykori tűzoltó látogatott el az orosházi tűzoltólaktanyába múlt pénteken, és tapasztalataikat megosztották az aktív lánglovagokkal. A nyugállományú tűzoltók is látják, mennyire ráférne a laktanyára a felújítás. Egy pályázat keretében ez részben meg is történt volna, azonban ettől vissza kellett lépnie az önkormányzatnak, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokat ugyanis januártól átveszi az állam.

megkapták a tízévesek a Nemzeti Hitvallást, míg a 14 évesek az alkotmány teljes szövegét. A kiadványokat az oktatási államtitkárság küldte az intézményekbe, hogy azt lehetőleg október 6-án osszák szét. A Székács iskolában az osztályfőnökökre bízták, hogy október 6-án vagy 23-án osztják ki a csomagokat. A Táncsics tehetségközpontban is az osztályfőnökök feladata volt a hitvallás és az alkotmány szövegének kiosztása, ez itt meg is történt csütörtökön. A preambulum- és az alkotmányosztás része annak az alaptörvény-népszerűsítő programnak, aminek keretében az önkormányzatoknál kihelyezték az Alaptörvény Asztalát. Országosan 16 ezren igényeltek névre szóló alaptörvényt, Orosházán a múlt heti összesítés szerint 67-en. -c-

Mátrai Sándor mellszobrát a hét végén a fővárosi Fradi múzeumban helyezték el. Tavaly a Mátrai-stadionban állítottak szobrot a sportolónak, akiről közel tíz éve nevezték el az orosházi focikomplexumot. Csák Attila szobrának egy mása a Táncsics gimnázium aulájában található, a másikat a Berta József Közhasznú Alapítvány jóvoltából a Fradi múzeumban helyezték el. Az esemény – melyen jeles személyiségek és a családtagok mellett orosháziak is részt vettek – jó alkalom volt arra, hogy a magyar labdarúgás, a Fradi és az orosházi foci múltjáról, jelenéről váltsanak szót a sportág szerelmesei. Az ünnepség után a labdáé volt a főszerep, az orosházi küldöttség végigszurkolta a Fradi-Videoton NB Ies mérkőzést, mely 1-0 arányú vendégsikerrel zárult. -ij-

Ma is harcban állunk A mai napon az osztrák elnyomók pribékje, Haynau által bestiális módon kivégeztetett 13 honvéd tábornokra emlékezünk. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiniger-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly és Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke életét 162 évvel ezelőtt oltotta ki a vérbosszúra szomjas idegen hatalom. Olyan történelmi alakokra emlékezünk ma, akik nemzetünk egységét és erejét szimbolizálták a legmostohább időkben is… Generációk nőttek fel hazánkban úgy, hogy a bolsevik diktatúra elszakította őket Istentől, az Egyháztól. Történt ez egy olyan hazában, hol istenes pogányok lettek 1000 éve kereszténnyé. Egy hazában, hol a hazaszeretetről, hol a trianoni diktátumot követően nemzettől elszakított testvéreinkről beszélni bűn volt, hol a szabadság említése bitóval és kirekesztéssel járt... Míg 1848/49-ben fegyverrel próbált érvényt szerezni akaratának az uralkodó hatalom, ma a jó szándék álcáját öltve döntik a későn eszmélőket olcsó hiteleket ígérve egyéni és nemzeti adósságspirálba, erkölcseinket és életkörülményeinket rombolva demográfiai válságba, és a multikulturalitás olvasztótégelyébe dobva nemzeti kultúránk értékeit. Magyarország ma harcban áll, akárcsak 1848-ban. Elsődleges ellenségünk az államadósság, ami fokozatosan, de kíméletlenül fojtogatja nemzetünk önállóságát. Hazánk, melyért őseink vérüket adták, ha a térképeken, lexikonokban nem is, de gyakorlatilag elveszítette függetlenségét. Magyarországot pénzügyileg gyarmatosították tőlünk szerencsésebb történelmet író nagyhatalmak. Ezt a gyarmati rabigát kell most a XXI. század második évtizedében véres verítékkel leráznunk… A föld azé, aki benépesíti! Hiába léteznek országhatárok, ha fogy a magyar! Csökkenő és elöregedő népességünk a pénzügyi, demográfiai és etnikai romlás jövőképét vetíti előre. Az életfeltételek javítása, a gyermekvállalási kedv növelése, nemzettudatunk erősítése elsődleges feladatunk. Az áldozatot a családoknak, az egyházaknak, az oktatásban résztvevőknek és a helyi közösségeknek is meg kell hozni. Európában egyedülálló több ezer éves kultúránk támadások kereszttüzében áll. A környező utódállamok asszimilációs kultúrpolitikája, a média szennyáradata és nemzetietlen térhódítása, az oktatási súlypontok eltolódása és a megélhetésért folytatott napi küzdelem gyilkos egyhangúsága titkos féregként rágja kultúránk fájának gyökerét... Magyarország szuverenitása szent és sérthetetlen, az Európai Közösség tagjaként ezt a meggyőződést hangoztatni és képviselni kell. Az országhatárok lebontásával, a kettős állampolgárság kiterjesztésével a magyar nemzetnek meghatározó helye van a Kárpát-medencében, és egysége nemzeti alapérdek. Példánk erre az aradi vértanúk sorsa, kiknek ereiben német és délszláv vér is csordogált; 162 évvel ezelőtt katonák, arisztokraták, egyszerű emberek adták életüket a hazáért. Emlékezzünk rájuk… Életük és példamutatásuk lángoló fáklyaként vezessen minket nemzetünk szolgálatában! Elekes Lajos (Az október 6-ai városi megemlékezésen elhangzott beszéd rövidített változata.)

Segítő kezet nyújtottak Norbikának Az orosháziak segítségnyújtásból ismét jelesre vizsgáztak. Amikor az újság hasábjain keresztül a kis Csete Sára májtranszplatációját követő külföldi gyógykezeléséhez kért segítséget a család, sokan megmozdultak a hívó szóra. Nemrégiben Norbika családja került nehéz helyzetbe. Mint megírtuk, a kisfiú három és fél évvel ezelőtt oxigénhiányos állapotban született, 90 százalékban sérült. A család küzdelme, önfeláldozása példaértékű. Mindent igyekeznek maguk megoldani, de most segítségre van szükségük. Melinda férje, Imre 16 évig dolgozott egy vállalatnál, de gerincsérvet kapott, így munkanélküli lett. Azóta nehéz anyagi helyzetbe került a család. A cikk megjelenése után másfél héttel ismét náluk jártunk. Norbika édesanyja örömmel és könnyes szemmel újságolta, nem is gondolták volna, hogy ilyen sok segíteni akaró, jószívű, önzetlen, szeretettel teli emberrel találkoznak majd. – Éppen olvastam az Oroscafén a rólunk szóló cikket, amikor megcsörrent a telefonom. Busa Péter hívott és azt mondta, 10 perc múlva nálunk lesz és hoz nekünk tűzifát. Szinte elállt a lélegzetem, annyira meglepődtem, az örömről nem is beszélve. Kis idő múlva ifj.

Kecskés Tibor is megkeresett, aki szintén tűzifát ajánlott fel. Majd egymás után érkeztek a segítők: a Magyar Vöröskereszt képviselője egy vadonatúj váladékszívó gépet hozott, hatalmas örömet okozva ezzel, hisz a mostani igencsak régi és nélküle nem létezhet Norbikám. Örökké hálásak leszünk nekik mindezért – mondta meghatódva Melinda. Az édesanya tovább sorolta a jótevőket: Ledvainé Icut, aki féléven keresztül minden hónapban egy gázpalackot ad a családnak. Az inárcsi segítőket, akik tartós élelmiszert, ruhát és gyógyszert küldtek. – Először is szüleinknek köszönöm meg önzetlen szeretetüket és támogatásukat. Végtelen hálával tartozunk a Szent István Patika összes dolgozójának türelmükért és áldozatos munkájukért. Köszönetet mondunk azoknak is, aki a számlánkra utaltak pénzt, vagy személyesen juttatták el. A házhoz hozott és postán érkezett csomagokért – bennük tápszer, pelenka, gyógyszer, ruha, fertőtlenítő –, még felsorolni is nehéz. A Családok Átmeneti Otthonának a támogatásért, Illyés Gábornak, Jankóné Tóth Olgának, Molnár Szilviának, Varju Mihálynak, Nagy Lászlónak áldozatos közreműködésükért. Az orosházi

önkormányzatnak azon támogatásokért, amiket kértünk, és jogszerűen megadható volt számunkra. A Békés Megyei Hunyadi János Közoktatási Intézmény Pedagógiai Szakszolgálat szakembereinek, akik felajánlották, hogy heti két alkalommal otthonunkban elvégzik Norbika fejlesztését. Az ismeretlen és ismerős támogatóknak, akik közül sokan – az egyébként is kevéske kis jövedelmükből – adtak nekünk. Szavakkal ki sem tudjuk fejezni, mit érzünk, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen sokan és szeretettel sietnek a segítségünkre – mondta könnyes szemmel Melinda. Látogatásunk napján, este egy újabb öröm érte a családot. Germán Zsuzsa és családjának közreműködésével hamarosan egy értékes csomag és egy felfekvést megelőző speciális matrac érkezik Norbikához… Somodi Gyöngyi Aki szeretne segíteni a Maczkó családon, személyesen megteheti a Nyárfa utca 19. alatt, vagy a 06/20 507-3976 telefonszámon keresheti a családot. Aki anyagilag segítene, az a CIB BANK 10700316-65715767-51000008 számlaszámra utalhatja a felajánlani kívánt összeget.


4

Felmérés a drogokról Diákok és pedagógusok drogfogyasztással kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszait összegzi a Mi-Értünk Egyesület nyári, tizedik évfolyamosok körében végzett felmérése, melynek eredményei elgondolkodtatóak és tanulságosak. Csakúgy, mint azok az adatok és vélemények, melyeket a város iskoláiból kaptunk erről a témáról (az általános iskolák 7-8. osztályára vonatkozóan is). Az egészséges életmódra nevelés részeként a káros szenvedélyek (dohányzás, alkohol- és kábítószer-fogyasztás) területén növelni lehetne a fiatalokra vonatkozó prevenciós munkát az intézményekben – fogalmaz összegzésében a felmérés. A pedagógusok egyértelmű és határozott véleménye, hogy az iskolában van helye a kábítószerekkel kapcsolatos tájékoztatónak, ennek egyik módja lehetne az egészségtan oktatása, mert a tanulóknak reális ismeretekkel kell rendelkezniük a tudatmódosító szerek hatásairól és fogyasztásuk következményeiről (a pedagógusok 73,6 %-a vallja ezt). A tanárok további 19%a szintén támogatja az iskolai drogprevenciós munkát, de 11%-uk szerint nagyon óvatosan kell bánni a témával, mert a tájékoztatás könnyen felkeltheti az ismeretlen iránti érdeklődést, 8%-uk

szerint pedig csak a károsító hatásokat kell hangsúlyozni, mert annak lehet visszatartó ereje. A tapasztalatok alapján a puszta információátadás csak egy bizonyos körben vezet eredményre. Megélhető, vállalható értékeket kell a tanulóknak alternatívaként bemutatni. A felmérések alapján nagyon sok a dohányzó tanuló. Többen heti rendszerességgel fogyasztanak alkoholt – már 9. osztályban is. A drogfogyasztás is megjelenik, de inkább a kipróbálás szintjén. A diákok körében elterjedt az a nézet, hogy a drog nem megoldás (93,7%), ráadásul még veszélyesebb is, mint az alkohol vagy a dohányzás (80,2%). Abban is egyeztek a vélemények, hogy A drog fogalmát a szakma tágabban értelmezi, az általános közfelfogás csak az illegális anyagokra gondol, pedig az alkohol, a cigaretta, a számítógép, a játékgép által kiváltott függőség is hasonló súlyú problémákat okoz akinek szilárd hite van, az nem nyúl kábítószerhez, illetve keményen kell büntetni a fogyasztókat is, mert csak így lehet visszaszorítani a drogot. Minden iskola pedagógiai programja és egészségnevelési koncepciója tartal-

Tesztek a drog kimutatására Széles skáláját lehet kapni már a szervezetünk állapotát kimutató különböző teszteknek – emlékeztet dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka szakgyógyszerész. – Gyors, tájékoztató vizsgálatok ezek, melyek adott esetben felesleges idegeskedéstől szabadítanak meg minket, vagy időben orvoshoz irányítanak. Ide tartoznak a drogtesztek is, amelyek megismertetésére évek óta törekszünk. Egészségnapokon iskolákban, beszélgetést követően osztogattunk drogok kimutatására szolgáló teszteket. A fiatalok nagy érdeklődést mutatnak iránta, de a gyógyszertárba már ritkábban jönnek be érte. A tapasztalatunk az, hogy inkább a fiatalok vásárolják a teszteket és nem a szülők. Helyes is ez, hisz mi is a fiatalok tájékoztatására törekszünk elsősorban. Használata nagyon egyszerű. Többfélét lehet kapni, az egylépcsős multitesztek, drogok /kokain,

2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

methamphetamin, Cannabis-félék (THC), ópiátok (morfium, heroin, kodein), methadon, benzodiazepin/ kimutatására szolgálnak emberi vizeletből. A teszt eredményét könnyen leolvashatjuk a kazettáról, de a terhességi teszttel ellentétben itt akkor pozitív, ha csak egy csík jelenik meg. Két csík megjelenésekor nincs kimutatható anyag a szervezetben. A drogok nem egyformán maradnak a szervezetben: a kokain gyorsan kiürül, míg a kender hatóanyagai a növény használata után még hetekig kimutathatóak. (Egy multidrogteszt ára 4000 Ft körül van.) Az alkoholtesztek ismertebbek, könnyebben jönnek be érte a patikába, mint a drogtesztekért. Patikánkban személyesen, e-mailen, illetve webáruházon keresztül is szívesen tájékoztatjuk a hozzánk fordulókat!

A Családsegítő Szolgálat köszönetet mond az idősek napi rendezvényükhöz nyújtott támogatásért. Támogatók: Dávid Zoltán önkormányzati képviselő, Egy Más Jövőért Alapítvány, Orosháza Város Önkormányzata, Egységes Szociális Központ, Ezüstfenyő Idősek Otthona, Skita György, Szántó Kovács János Területi Múzeum, Vratni Gyula, Orosházi Média Kft.

mazza azokat az irányelveket, amelyek a kérdés rendezését célozzák. Elsősorban a prevenció, az egészséges életmódra nevelés kap hangsúlyt bennük, a szabadidő tartalmas eltöltésének megszervezését szinte minden intézmény említi (ezen a téren az anyagi lehetőségek és a túlterhelt pedagógusok jelentenek korlátot). Körkérdésünkből az is kiderült, hogy konkrét esetben a szereplők igyekeznek elhárítani a felelősséget: a szülő az iskolára, az iskola a hatóságra, a szakemberekre mutogat. A beszámolókban a diákok és a drog kapcsolata általában az iskola falain kívülre helyezve jelenik meg. Az is felmerül, hogy a rendőrség csak akkor lép, ha bizonyíthatóan köze van droghoz a diáknak, a jelekkel nem lehet a hatósághoz fordulni. Sok esetben a szülők a gyermek védelmében tagadnak. Többen utalnak rá, hogy a drogkérdés hátterében ott van a mai bizonytalan társadalmi-gazdasági környezet, a labilis családi háttér, a kultúra hiánya, az értékek és a szabadság helytelen értelmezése. Ebben meghatározó szerepet játszik a média, a celebvilág és a valóságshow-k uralta kereskedelmi csatornák, a haszonelvűség, a facebookon szocializálódó gyerekek, fiatalok és felnőttek tömege.Komoly eredmény csak akkor születhet, ha a család, az iskola és a társadalom összefog a megelőzés érdekében – még mielőtt kezelhetetlenné válik a probléma. B. Imre Julianna

Cserediákok Orosházán. Thai, belga, paraguayi és holland cserediákok tanulnak Orosházán, magyarul Magyarországról. Amanda áprilisban érkezett Paraguayból az AFS csereprogram keretében, már ügyesen boldogul a magyar nyelvvel és kedveli a magyar ételeket. Az augusztusban érkezett három thaiföldi és egy belga diák is bemutatta hazáját múlt héten a Táncsics kollégiumában egy úgynevezett Interkulturális Nap keretében. Dr. Csizmadia Ferencné, az AFS orosházi körzetének vezetője elmondta, az AFS 32 országban biztosít lehetőséget a külföldi tanulásra, a kultúrák megismerésére. A nyelvtanulás mellett életre szóló barátságok köttetnek a befogadó családok és „cseregyerekük” között. Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva térhetnek haza a diákok – erre példa a Székács iskola diákja, Balla Dia is, aki egy tanévet töltött Thaiföldön, bizonyos szinten megtanulta a thai nyelvet és bepillantást nyert a keleti kultúrába. A programról tájékozódhat az AFS honlapján és a Táncsics iskolában is. mk

Magyarországon éves szinten a személyenkénti cigarettafogyasztás meghaladja a 2000 szálat. Ezeket, ha egymás mellé helyezzük, mintegy 250 métert tesz ki, ami annyit jelent, hogy a magyarok közel kétmillió kilométernyi „rudat” füstölnek el évente. További érdekességek: www.zoldpont.blog.hu

Vörösmarty-nap, kilencszer

Kilencedik alkalommal rendezték meg szeptember 30-án a Vörösmarty-napot. Az iskola fennállásának 100. évfordulóján, 2002-ben fogalmazódott meg, hogy így tisztelegnek az iskola névadója előtt. Ebben az évben „Hazánk, Magyarország” címet kapta a rendezvény, melynek során honismereti vetélkedő forgószínpadot hoztak létre, sok játékkal, vidámsággal és információval. A cél az volt, hogy a tanulók megismerjék hazánk történelmét, szépségeit, kiválóságait, szűkebb hazánk, Orosháza értékeit, és második otthonuk, a Vörösmarty iskola történetét és nagyjait. A program a hagyományos Vörösmartyfutással kezdődött, ezt követően az iskola falán lévő emléktáblánál helyeztek el koszorút a nyolcadikosok. A honismereti vetélkedőn a diákoknak Nobeldíjasaink, olimpiai bajnokaink, világörökségeink, irodalmi és zenei nagyjaink, képző- és iparművészeink témakörökben kellett számot adniuk ismereteikről. Terítékre került a magyar gasztronómia, a betyárélet, illetve a kovácsmesterség fortélyai, és nagy sikert aratott a táncház is. A kisiratosi, aradi diákok és pedagógusok fellépésükkel tovább színesítették a programot. Az állomások izgalmas feladatai után a diákokat a hagyományos kirakodóvásár várta, délben pedig a tanárdiák foci. Erre az alkalomra készült el a

tavaly meghirdetett természet- és állatvédelemről szóló meseíró pályázat nyertes tanulóinak meséiből összeállított multimédiás CD. A meseírók olyan gyerekek, akiknek céljává vált az állatok és a természet megmentése, megóvása, de remek tollforgatók is. Nemcsak vörösmartys diákok írtak meséket, hanem aradi és kisiratosi tanulók is. Verasztó Antal a diákok számára, külön erre az alkalomra írt egy mesét: „Oros tündér meg a rosszcsont királyfi” címmel, melyet 17 tanuló képekkel, rajzokkal illusztrált, ezekből kiállítás is nyílt. A kis meseíróknak, a segítő pedagógusoknak és Verasztó Antalnak Jakóné Mihály Brigitta tagintézmény-vezető a megnyitón ajándékkal köszönte meg a munkát. A program délután „Nyárbúcsúztató a Vörösmartyban” címmel folytatódott. Az iskola udvara jelenlegi és egykori diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal telt meg, koncert és a tűzzsonglőrök káprázatos produkciója várta a megjelenteket. Somodi Gyöngyi

Focikupa. A Vörösmarty Kupa kispályás labdarúgótornát a Vörösmartynap keretében rendezték meg az alsó tagozatosok részére. A villámtornát a Vörösmarty „A” csapata nyerte a református iskola és a Vörösmarty „B” csapata előtt.

Az Egységes Szociális Központ idősek napi ünnepségsorozata folytatódott a Platán Idősek Otthonában. Az intézet dolgozói és ellátottai nevében köszönjük minden támogatónknak, hogy adományaikkal hozzájárultak rendezvényünk színvonalas lebonyolításához. Támogatók: Rucz József képviselő, Fehér Kígyó Gyógyszertár, Félegyházi pékség, Európa pékség, Sarki csemegebolt.


2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

5

KÖZÉLETI HETILAP

KÉZJEGY

Kézilabdás tűzoltó, vagy tűzoltó kézilabdás? Dodi azt mondja, szeret Orosházán élni, a tűzoltók közt és a kézilabdacsapatban is jól érzi magát. A munka és a sport mellett a család, a barátok, az ismerősök is ide kötik már. Tízévesen kezdte a kézilabdát Ambrus József, akit sokan csak Dodiként ismernek. Városszerte ismerik és mondhatjuk nyugodt szívvel, szeretik. Az őszinteségét, a sportszeretetét, a jókedvét, a humorát, a családcentrikusságát. A sport mellett a munka világában is megtalálta számításait, 2009 szeptemberében a tűzoltóság kötelékébe lépett. – Olyan munkát kerestem, amit össze tudok egyeztetni a sporttal. Először a rendőrségre gondoltam, de ott továbbképzésre volt szükség, így a tűzoltóság mellett döntöttem. Ma már nagyon örülök ennek. Jó csapatban dolgozhatok, és izgalmas a munkám, soha nem tudjuk, mi vár ránk aznap. Elfogadják, hogy sportolok, ha nyerünk, gratulálnak, jó fej mindenki – hangsúlyozta az orosházi kézilabdás tűzoltó. De említhetnénk tűzoltó kézilabdásként is, hiszen ugyanolyan szeretettel mesél az NB I-es férfi kézilabdacsapatról is. A pályán hétről hétre látjuk, hogyan buzdítja a legnehezebb pillanatokban is csapattársait, tartja a lelket a többiekben, és segíti a fiatalokat. Azt mondja, jó kis csapat a mostani. – Úgy érzem, egységes csapat jött össze, összetartó társaság, nincs olyan ember, aki kilógna a sorból. Csapattársak mellett barátok is vagyunk, küzdünk egymásért – meséli Dodi, aki egyébként a magyar strandkézilabdaválogatott tagjaként is bizonyított már. A tervek szerint marad családjával Orosházán, szereti a kisvárosi életet. A sport mindig is élete része marad, de minimum két évig még az élsportot is szeretné folytatni. És marad a munkájánál is, mára már megtanulta összeegyeztetni a dolgokat. A Sportklub által készített, Dodit bemutató Dodi 1979-ben született, veszprémi „gyerek”, kipróbálta a focit és az úszást is, de végül a kézilabda mellett döntött. Erre ösztönözték a családi hagyományok is, édesanyja magyar bajnoki címet szerzett kézilabdacsapatával. Dodi érettségi után a Pick Szegedhez került, 2001-ben pedig Orosházára. 2003-ig maradt városunkban, szép emlékei vannak, majd jött Szigetvár és Debrecen, főszerepben továbbra is a kézilabdával. 2009-ben újabb döntés előtt állt Ambrus József, akkor már a feleségével és a két picivel: Veszprém vagy Orosháza? Utóbbi mellett döntöttek, azóta itt élnek. riport óta sokszor megkapta, hogy ő a celeb tűzoltó és celeb kézilabdás, de jót mosolyog rajta. És mi ezt szeretjük benne. Vági K.

Wesley iskolanap

Koncertek a zene ünnepén

Csütörtök este a művészeti iskola egykori és jelenlegi diákjai, valamint pedagógusai adtak koncertet a Művészetek Házában a Zene Világnapja tiszteletére. Szintén ebből az alkalomból adott hangversenyt az Orosházi Fúvószenekar szeptember 30-án a művelődési központ színháztermében és jótékonysági koncertjükön hetvenezer forint gyűlt össze. A mostani fellépést nemes cél vezérelte. K. Tóth László karmester elmondta, hogy egy személyes élmény hatására javasolta a zenészeknek a jótékonykodást. A zenekar hatalmas repertoárjából a karnagy kimondottan közönségkedvenc darabokat válogatott, melyben volt komolyzene és

AJÁNLÓ

könnyűzene egyaránt. Felcsendült Lortzig Cár és Ács nyitánya, Dvořák Új világ szimfóniája fúvós beat átiratban, Gounod Faustjának két balettzenéje, Meyerbeer Koronázási indulója, Erkel Ferenc Ünnepi zenéje és Ted Huggens: Choral and Rock – out című szerzeménye. A hangverseny ingyenes volt, a több mint 100 fúvószenét kedvelő nézőtől összesen 70 ezer forint gyűlt össze, melyet az Orosházi Kistérség Gyermekjóléti Központnak utalnak át, akik a rászoruló gyermekek megsegítésére használják majd az összeget. (A hangversenyből részleteket adunk az Orosházi Városi Televízió Kommentár Nélkül Extra című műsorában október

8-án, szombaton 20 órától.) Vasárnap este a zene ünneplésére érkező szerény létszámú közönség a művelődési ház koncerttermében az eseményhez méltó zenei élményben részesült a Békés Megyei Szimfonikusok Kamarazenekara művészi színvonalú muzsikálásának köszönhetően. Igen. Muzsikált a zenekar elmélyülten, stílusosan, fegyelmezetten. Az együttes kulturált, szép hangon szólt a finom pianóktól az erőteljes fortékig. Esetenként a hegedűk magas hangjainál érződött kissé túlforszírozott hangképzés. A zenekarvezető, Uhrin Viktor hangversenymester nagyszerű hegedűművész. Nemes, szép hangon játszik, s játéka teljes biztonságot, elmélyült muzsikálást sugároz. Imponáló és meggyőző a szólamvezetők – szekund, brácsa, cselló – hangszeres tudása, s ugyanez mondható el a continuo megszólaltatójáról, akinek csembaló hiányában ezt a nagyon fontos szólamot (különösen a Vivaldi-mű második felében) egy bántó, kellemetlen hangot produkáló digitális álhangszeren kellett játszania. A hangverseny első részét egy kissé feszélyezett hangulat uralta, a zenekar játéka azonban hamar oldott hangulatot, elismerést, lelkes tapsot váltott ki a közönségből. Nagy kár, hogy nem játszottak egy magyar művet sem, legalább ráadásként! Koncertjük a zene igazi ünnepe volt. melich – D. I. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Ovisok a dombon

Reménység Istentiszteletre várnak minden érdeklődőt október 9-én, vasárnap 17 órától az evangélikus templom Győry Termébe, amelyen Pintér Béla, a keresztény könnyűzene egyik kiemelkedő alakja szolgál énekkel és bizonyságtétellel. Tipegő Istentisztelet várja a 0-5 éves korú gyermekeket és családjukat október 9-én 10 órától az evangélikus gyülekezeti házban. A vitafórum döntője lesz október 10én 13 órától a Petőfi Művelődési Központ színháztermében a GYIÖK szervezésében. További infó: 68/411048, szervezes@pmk.oroshaza.hu.

Egészségesen élünk = egész életet élünk – ezt a címet kapta a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola múlt pénteki iskolanapi programja és az azt megelőző projekthét. Környezetvédelem, hulladékok újrafelhasználása, egészséges táplálkozás, sport – számos témát körbejártak a diákok. Immár nyolcadik éve minden szeptember utolsó hetében és péntekjén rendezik a projekthetet és iskolanapot, melynek keretében egy-egy témakört ölelnek fel – tudtuk meg Curpásné Rosinsky Tünde tagintézményvezetőtől. – Idén az egészségnevelési programunkhoz alkalmazkodtunk a rendezvénysorozattal, az egészséges életmód több területét feldolgoztuk – emelte ki az orosházi tagintézmény vezetője. A pénteki iskolanapon volt többek közt testsúly-, testmagasságmérés, készültek szélforgók, terméssel díszített iskolai eszközök, gyümölcsökről, zöldségekről kaptak hasznos információkat a fiata-

lok, a tornateremben pedig a sporté volt a főszerep. A diákok örömmel vettek részt a programokon. Az iskolanapon fejlesztésekről is hírt kaptunk. Felújították az iskolaépület régi szárnyát, a Bajcsy-Zsilinszky utca felőli részt. Hollandiából érkezett 27 fiatal a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közreműködésével, és önkéntes vállalással újították meg a tantermeket és a hozzájuk tartozó folyosórészt. A fejlesztéssel bővültek az intézmény lehetőségei: elindíthatták a fejlesztő óvodai csoportot. Nyolc fejlesztő óvodai ellátást igénylő kisgyermek kezdhette meg közösségi életét szeptember elsejétől a Wesleyben. vk Fotó: Kecskeméti Krisztina Köszönet a támogatóknak: Székács József Családsegítő Alapítvány, Békés Megye Fenntartható Környezetéért Egyesület, Szent István Patika, orosházi Védőnői Szolgálat, „MI- ÉRTÜNK” Segítő és Prevenciós Egyesület.

Mozi: október 8-án 19 órától a művelődési központban a Rossz tanár c. színes, szinkr. amerikai filmet vetítik. 15-én 17 órától a Verdák 2. c. színes, szink. am. animációs filmet vetítik. A Micimackó-bérletesek október 12-én 9:15-kor, 10:30-tól és 13:30-tól a Pöttyös Panni c. mesejátékot láthatják a Szabad Ötletek Színháza előadásában a PMK-ban. Infó: 68/411-048, szervezes@pmk.oroshaza.hu. Üveg, üveg, üveg – Az orosházi üvegipar rövid krónikája című kiadvány bemutatója október 12-én, szerdán 16 órától lesz a városi könyvtárban. Köszöntőt mond dr. Dancsó József polgármester, dr. Násztor Sándorral, a könyv szerzőjével dr. Szabó Ferenc, Orosháza Díszpolgára beszélget. A kiadvány a helyszínen megvásárolható. Lonovics László retrospektív kiállítása október 14-én 17 órakor nyílik a Városi Képtárban, megnyitja Cs. Tóth János művészeti író. Zongorán közreműködik: Goron László. A tárlat megtekinthető november 9-ig.

250 óvodásnak zenélt a Credo az evangélikus oviban. A Dombevangelizációra ezúttal nem a szülőket hívták vendégségbe, hanem a testvéregyházak óvodáit. Az evangélikus Hajnal óvoda udvarán mintegy 250 kisgyerek volt részese szerda délelőtt a Credo zenekar koncertjének, amelyre a református Forrás, és a most szeptembertől működő katolikus Előd óvodát is vendégül látták. Az intézményben már hagyománya van az úgynevezett Dombevangelizációnak. A rendezvény az óvoda udvarán található kis dombról kapta a nevét, és minden évben a korosztálynak megfelelő játékos dallamokkal, evangéliumi történetek zenés feldolgozásá-

val hirdeti az igét. – Úgy éreztük, felelősségünk van abban, hogy a keresztyén oktatás új szereplőivel, a testvéregyházak óvodáival élő kapcsolatot alakítsunk ki. Emiatt ebben az évben nem délutánra, és a szülőket vendégül látva hirdettük meg a programot, hanem a társóvodákat hívtuk meg – mondta Vajer Tímea óvodavezető. A mintegy fél órás koncert után a gyerekek az udvaron játszhattak, pogácsát és igazi ovis teát fogyaszthattak, a pedagógusok pedig rövid eszmecserére is kihasználták a találkozást, a lehetőségek szerint ötletekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak a közös nap révén. Bij Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

Zombai szüret. Szeptember 23– 24-én a Rákóczitelepi Nyugdíjasok Egyesülete szüreten vett részt Zombán. Örömmel fogadták őket vendéglátóik, sikerrel mutatkozott be a rákóczitelepi nyugdíjasok női tánckara, dalárdája és a férfi tánckar. A vendégek megcsodálhatták Zomba látnivalóit, majd részt vettek a színpompás szüreti felvonuláson.

KÖZÉLETI HETILAP

2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

A katolikus Előd óvodában is megünnepelték az Állatok Világnapját. Az ovisok egy csoportja a Szegedi Vadasparkba látogatott, mások házias környezetben, a legkisebbek pedig az oviban játékos formában ismerkedtek a felelős állattartással. Így próbálták felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy éljünk harmóniában környezetünkkel, és tiszteljük a többi élőlényt.

KÖZLEMÉNY Pályázati kiírás az Orosháza, Kiscsákó, tanya 189. szám alatt lévő 0785/26 hrsz.-ú, 1512 m2 nagyságú kivett tanya megjelölésű ingatlanon lévő épület bontására. Orosháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 244/2011.(IX. 16.) K.t. számú határozatában kijelölte bontásra a nevezett ingatlant. A volt posta épületben egy 56m2 és egy 80 m2 nagyságú 2 szobás, komfort nélküli lakás található. Az épület beépített légköbméter 1138 légm3, ezért az épület lebontása bontásiengedély-köteles. A nyertes pályázó kötelessége a bontási engedélyezési dokumentáció elkészíttetése és a bontási engedély beszerzése. Az ingatlan műszaki általános állapota rossz, emberi lakhatásra nem alkalmas. Az épületben nincs épületgépészet. Beton sávalapozással és téglalábazattal rendelkezik. Falazata tégla, födémszerkezete acélgerendákkal gyámolított tégla béléstest. A fa tetőszerkezet bakdúcos fedélszékű fogópáros erősítésű. A tetőfedés hornyolt cserépfedésű. A nyílászárókat kibontották. A helyiségek padlóburkolata döngölt föld, beton, mozaiklap. A bontási munkákat 2012. április 30-ig kell elvégezni. A pályázathoz csatolni kell egyéni vállalkozó esetében a munkavégzés jogosultságát igazoló vállalkozói igazolvány fénymásolatát, gazdasági társaság esetében cégbejegyzési kivonat fénymásolatát. Az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004.(VII.26.) BM-KvVM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelően a bontási anyag hasznosítható részét a bontást végző felhasználhatja, míg a bontási törmeléket a törmelék befogadására jogosult hulladéklerakó telepre kell szállítania. A befogadási szándékról a telepnek nyilatkozatot kell kiállítania, melyet a pályázathoz csatolni kell. A lerakási díj a bontást végző vállalkozót terheli. A bontás befejezését követően a vállalkozónak a készre jelentés mellékleteként csatolni kell a hulladékot kezelő átvételi igazolását. A bontás elvégzésénél figyelembe kell venni a bontásról készített engedélyezési tervdokumentációban foglaltakat, illetve be kell tartani a jogerős bontási engedélyben előírtakat. A bontás felelős műszaki vezetőjének biztosítása a vállalkozó feladata. Az ajánlathoz csatolni kell a pályázó felelős műszaki vezetőjének a bontási munkák irányítására vonatkozó szándéknyilatkozatát. Az ingatlant a jelenlegi terepszintnek megfelelően rendezetten, törmelékmentesen kell a megbízó részére átadni. Az ingatlanon semmiféle építmény, illetve építési hulladék nem maradhat. A bontás során az épület felszín alatti (alap) részeit, az esetlegesen előforduló tározó aknákat is ki kell termelni, és a kitermelés helyét a terepszint magasságáig vissza kell tölteni, és azt rétegesen tömöríteni kell. A pályázat ajánlati árában a pályázónak egyértelműen meg kell jelölni azt az összeget, amelyet a 11733041-15346315 Orosháza Városi Önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára befizet a bontás során kinyerhető építőanyagok ellenértékeként. A pályázatokat október 24-én 10 óráig kell leadni a Polgármesteri Hivatal 3 em. 1. sz. irodájában, melyhez az árajánlatot a szükséges mellékletekkel kell csatolni. A nyertes pályázó kiértesítésére október 28-ig kerül sor. A szerződés megkötésének határideje: november 7. További infó: Polgármesteri Hivatal. 3. emelet 1. sz. iroda, tel.: 68/413-022/166-os mellék.

APRÓHIRDETÉS Alig használt elektromos kerékpár eladó. 06 (30) 858-3438 12 kalapácsos daráló, kis Polski alkatrészek, betonkeverő, 380-as villanymotor. 06 (30) 291-2055 Garázs eladó a Dénes tanító úton. 06 (30) 746-3037

Örömnap. A Body Fit Centerben október 16-án 10–18 óráig várják az érdeklődőket sokszínű programokkal az egészséges életmódra nevelés jegyében. – Itt az ideje, hogy az energiával feltöltő mozgást, a pozitív gondolkodást, az egészséges életmódot választva megtanuljuk felfedezni, megélni az élet valódi ÖRÖMÉT, és ami a legfontosabb, a SZERETETET megosztani egymással – mondja a nap üzenetéről a háziasszony Sütőné Pál Gabriella. Komplex mozgás, mentális programok, előadások, ezoterika, energetikai gyógyítás, masszázs, mandalafestés, népi hagyományőrző játékok és kemencében sült ételek várják a résztvevőket a Táncsics utca 27. szám alatt. Belépő: 500 Ft/fő, gyerekeknek 14 éves korig ingyenes (A belépő minden foglalkozásra, programra érvényes.)


2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

Kárai Eb-aranyérmes (Folytatás az 1. oldalról) Turbós, benzines, 2000 köbcentis, kb. 550 lóerős tuning motor van benne, speciális váltóval és futóművel. Erre az évadra beállt, kiforrott az autó. Kitűnő versenytárs volt végig. – Sokszor történnek a versenyek során ütközések, borulások. Soha sem fél? – Saját testi épségem miatt nem, mert az autó úgy van megépítve, hogy minden körülmények közt megvédjen. Inkább olyan félelmeim szoktak lenni, hogy egy-egy karambol után nehogy olyan sérülést szenvedjen az autó, ami miatt nem tudom a versenyt befejezni.

– Megszerezte a magyar cross-sport első felnőtt Európa-bajnoki címét. Mennyire becsülik ezt meg itthon? – Nem tudom. Nagyon sokan gratuláltak, ismeretlenek is. Hogy lesz-e az elismerésnek egyéb megnyilvánulása, azt majd a jövő eldönti. A bajnoki cím talán annyi változást hozhat, hogy a következő versenyeken mindenki ránk feni a fogát, mindenki minket akar majd legyőzni. – Mik a tervei az elkövetkezőkre? – Szeretném a jövő szezonban megvédeni a címet, jókat versenyezni, autózni és jól szórakozni eközben. Csányi József

OFC: értékes pontszerzés Balmazújváros – Orosháza FC 2 – 2 (1 - 0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Balmazújváros, 900 néző. Vezette: Radványi (Kelemen, Bozó) Orosháza FC: Molnár- Szűcs, Futaki, Milenkovic, Szabó N. – Juhász N. (Bozsóki 82 p.), Petneházi, Tóth D. (Kerepeczki 46 p.) Végh A. (Szabó 84 p.) – Ács, Lupsa. Edző: Major László A 38. percben Nagy R. éles szögből leadott lövését Molnár kitenyerelte, és az érkező Kállai közelről a hálóba passzolta a labdát, 1-0. Az 53. percben Lupsa

7

KÖZÉLETI HETILAP

vette el védőjétől a labdát a tizenhatoson belül, és lőtt a hosszú sarokba, 1-1. A 83. percben Szűcs L. húszméteres szabadrúgása a hosszú sarokban kötött ki, 2-1. A 88. percben Petneházi élesen belőtt szabadrúgását Futaki csúsztatta a rövid sarokba, 2-2. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban pedig csapatunk játszott enyhe mezőnyfölényben, az eredmény igazságos. Major László: – Úgy gondolom, hogy Balmazújvárosban a döntetlen jó eredmény. Dicséret illeti a játékosokat. bt

Nagy csatában nyert az OFKSE Orosházi FKSE Alexandra - Varioauto Pécs KC 37 – 35 (17 – 16) NB I-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 600 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok Orosháza: HERJECZKI – BALDA 9 (6), Kósa 2, Gazsó, Berta 2, KOVÁCS A. 4, Ambrus 1. Csere: Szikora, Pajkó (kapusok), HARSÁNYI 8, DUKIC 4, MAZIC 3, BALI 3, Lászlai 1, Raffai. Vezetőedző: Füzesi Ferenc Kiállítások: 12, ill. 12 perc Hétméteresek: 6/6, ill. 3/3 Villámrajtot vett a hazai csapat, Herjeczki kapus bravúrjai és jól végigvitt támadások jellemezték az Orosháza játékát, a 10. percben 7-3-ra vittük. Talán elhittük, hogy ezen az estén minden a mi szánk íze szerint alakul, talán nem, mindenesetre jött egy kisebb hullámvölgy, csökkent a fór, feljött az ellenfél, és a 25. percben már 14-14-es állást mutatott az eredményjelző. Füzesi mester időt kért, és az intelmek, valamint a csapatot egész mérkőzésen jellemző küzdeni tudás végül azt eredményezte, hogy a mieink mehettek előnnyel szünetre. A második játékrész első öt percét emberhátrányban játszottuk, ennek ellenére 20-20 volt az állás a 35. percben. Ekkor jött a védelemben a második hullámvölgy. Kekezovic vezérletével feljött a Pécs, és a 40. percben már kettővel ők vezettek. A 47. percben ismét kritikus pillanat jött. Kettős em-

berhátrányba kerültünk, de Dukic révén ebből is gólt lőttek a mieink. Ezzel ismét magához ragadta a kezdeményezést az orosházi csapat, és az újra megszerzett vezetést már nem engedte ki a kezéből. A kétgólos hazai győzelem a mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemeltnek mondható.

Eredményes hétvége

ONKC: győzelem a Magyar Kupában. Orosházi NKC – Inárcs-Örkény KC 29 – 28 (19 – 12) Magyar Kupa női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok. Ajtony Ákos edző: – Két tökéletesen ellentétes félidőt produkáltunk. Ennek okát sürgősen ki kell deríteni, a hétvégi bajnokin már nem szabad ilyen hibákat elkövetni. Tudósítás a szerdai meccsről: www.oroscafe.hu Fotó: Kecskeméti Krisztina

SPORTHÍREK Sakk. Október elsején rendezték meg Jászberényben a Jász-kupa nemzetközi gyermek korosztályos sakkversenyt. A hétfordulós megmérettetésen két orosházi fiatal is részt vett. Szokolai Róbert (orosházi református általános iskola) első helyezést ért el korosztályában 6 ponttal a 41 induló között. Az orosházi sakkozó a kétszeres országos bajnokot is legyőzve aranyérmet és serleget is kapott. Leszkó Bence (Vörösmarty tagintézmény) a 32 indulóból a harmadik helyen zárt. Úszás. Egerben rendezték meg a IV. Agria Sprint Úszóversenyt. A Bitskey Aladár Sportuszodában 30 egyesület 330 versenyzője mérte össze edzettségét, az Orosháza Úszó Egyesület hat fiatalja négy úszásnemben állt rajtkőhöz. Schmidt Jenő vezetőedző tanítványai sikeresen szerepeltek. A legeredményesebb Kiss Annamária lett két ezüst- és egy bronzéremmel, 50 m mellúszásban pedig 5. helyen csapott célba. Drahota Adrienn 50 m hátúszásban 4., 50 m gyorson 5. helyen végzett, 50 m pillangóúszásban 8. helyezett lett. Benkő Aliz 50 m gyorsúszásban 4., 50 m pillangóúszásban 5. helyen zárt, Szabó Ivett 50 m pillangón lett ötödik. Komjáti Nelli és Ökrös Noémi egyéni legjobb időeredményeiken sokat javítottak.

Karate Ifj. Zsiga Zsolt, az Orosházi Kyokushin Szabadidő Kör 2. danos kiválósága Londonban versenyzett. A 35. British Open versenysorozatán 19 ország és 15 világszervezet harcosai léptek tatamira. Az angliai történésekről edzőjét, egyben édesapját, sihan Zsiga Zsoltot kérdeztük. – Az első fordulóból, mivel tavaly Zsolt volt az Európa-bajnok, kiemeltként továbbjutott. A nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen egy angol fiú volt az ellenfél. Kétszer három és egyszer két percig tartott a küzdelem. Az első részben hiába volt sokkal jobb ellenfelénél, a bírók döntetlent ítéltek, majd a második hosszabbítás után győztesnek hozták ki az angolt. A mérkőzést megtekintő csapatvezetők közül sokan megerősítették, hogy csak a kissé lejtős hazai pálya miatt nyert a helybeli srác. Nem jutottunk tehát a nyolc közé, ennek ellenére elégedett vagyok Zsolt teljesítményével. Jól küzdött. Történt örömteli esemény is Londonban. Az orosz küldöttség átnyújtott egy meghívót Zsoltnak egy decemberi, oroszországi versenyre. Erre, az 1 millió rubel fődíjú, súlycsoport nélküli viadalra a világból összesen 24 karatéka kap meghívót. A londoni küzdelme és a tavalyi Eb-címe alapján választották őt a 24 közé. csj

Két versenyen szereztek érmeket az elmúlt hétvégén az orosházi Spartacus birkózói. Mogyoród Kupa néven a Forma 1 szomszédságában rendezték meg a Kadet Kötöttfogású Országos Bajnokságot 28 egyesület 112 versenyzője részvételével. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub egy nagyon fiatal, de elszánt csapattal vett részt a megmérettetésen, és végül három ezüstéremmel zárt. 50 kg: Antal Dániel 2. 54 kg: Kelemen Zsolt 2. 63 kg: Sepeczán János 2. Hangya János edző tanítványai csapatban a negyedik helyet szerezték meg a Dorog, az ESMTK és a Vasas mögött. A diák korosztály birkózói nemzetközi versenyen vettek

részt a szlovákiai Trencsénben. Az V. Ladislava Mlyneka nemzetközi szabadfogású versenyen hét fővel indult az orosházi klub. Összesen 162 birkózó mérlegelt Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról. Eredmények: Diák II. 30 kg: Rácz Richárd 3. 36 kg: Szél Anna Hella 1. 44 kg: Bojtor Gellért 1. 52 kg: Garami Erik 1. Diák I. 40 kg: Balogh Zoltán 3. 44 kg: Jurányi Ferenc 5. 56 kg: Mentényi Miklós 4. Edző: ifj. Jeszenszky P. László. Csapatban a 3. helyet szerezte meg az orosházi klub (34 pont), a legnagyobb létszámú cseh Vitkovice (38 pont) és a helyi Trencsén (37 pont) után. -takaBővebben: www.oroscafe.hu

Orosházi siker. Második alkalommal rendezte meg a kardoskúti önkormányzat a Lenti József Emléktornát. Minden évben egy labdarúgótorna keretében emlékeznek meg a kitűnő tanárról, labdarúgóról, edzőről. Végeredmény: 1. Barátság Orosfarm SC (Orosháza), 2. Retro Oilers SC (Orosháza), 3. Liget SC-OrosNetWork (Orosháza), 4. Orsi 91 FC (Orosháza), 5. Somogyi Kft. (Kardoskút), 6. Viola (Nagyszénás), 7. Kardoskút, 8. Döbbenet (Csorvás). Legjobb mezőnyjátékos: Ugró Kálmán (Barátság OSC). Legjobb kapus: Tóth Gábor (Somogyi Kft.). Gólkirály: Torda Pál (Barátság OSC). A győztes csapat: Bíró Béla, Dudás Dávid, Torda Pál, Ugró Kálmán, Szabó Zoltán, Kerekes Attila és Egry Csaba. Csapatvezető: Szénási József.

Rákóczi győzelem Rákóczi Vasas – Szabadkígyós 3 – 0 (0 – 0) Megyei I. osztályú labdarúgómérkőzés. Rákóczitelep, 200 néző. Vezette: Triff (Hárdut, Nagy) Rákóczi: Bordás – Mátyus (Dobos), Anda, Dávid, Boros – Németh G.( Takács Á.), Ludányi, Debreceni ( Berta ), Elekes, Gulyás – Kánya. Edző: Polyák László Az 50. percben Kánya remek cselsorozat után helyzetbe hozta Debrecenit, a rutinos játékos okosan gurított a hosz-

szú sarokba, 1-0. A 73. percben ismét Debreceni volt az egyik főszereplő. Ezúttal Elekest hozta helyzetbe, az orosházi játékos ritkán látható bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, 2-0. A 74. percben Elekes több játékost kicselezve lőtt az ötös sarkáról a hálóba, 3-0. Polyák László: – A második félidőben feljavult a támadó játékunk, ami gólokban is megnyilvánult. bt Fotó: Rajki Judit

Füzesi Ferenc: – Eléggé hullámzó volt a teljesítményünk, különösen, ami a védelmet illeti. Szerencsére mindig időben tudtunk kijönni ezekből a hullámvölgyekből, és sikerült megszerezni a két pontot. Csányi Fotó: Kecskeméti Krisztina Képgaléria: www.oroscafe.hu

SPORTHÍREK Asztalitenisz. Orosháza-Eötvös DPSE, megyei ifjúsági ranglistaverseny, Békéscsaba. Fiú páros 3. hely: Németh Sándor, Koszta Mihály. Egyéniben: Németh Sándor 3. hely, Koszta Mihály 4 közé jutásért esett ki. Utánpótlás – Kézilabda NB I-es férfi junior bajnoki mérkőzés: Orosházi FKSE-Pécs 24-28 NB I-es férfi ifjúsági bajnoki mérkőzés: Orosházi FKSE-Pécs 39-26 NB I/B-s junior női bajnoki mérkőzés: Budaörs-Érd VSE II–Orosháza NKC 22-24. Ld.: Farkas K. (6), Albert A. és Volencsik A. (4-4). Utánpótlás – Labdarúgás Nagyszénás SE (U16)–OMTK 1913 ULE (U16) 0:3. Góllövők: Kasza I., Németh G. és Greman L. Rákóczi Vasas SE (U19)–Szabadkígyós SZSK (U19) 3:0. Gól: Albert L. (2) és Szivák L. Békés FC (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 3:2. Gól: Berta J. E. és Mazán N. Békés FC (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 0:7. Góllövők: Varga I. (3), Tóth L. (2), Miszlai L. és Greman L. Karcag SE (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 2:1. Góllövő: Mészáros M. Karcag SE (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 3:1. Gól: Dudás P.

SPORTMŰSOR Kézilabda: NB I/B-s női mérkőzés: Orosházi NKC–Inárcs-Örkény KC, Orosháza, október 8., 16:00 (junior), 18:00 (felnőtt). Labdarúgás: NB II-es bajnoki mérkőzés: Orosháza FC–Dunakanyar-Vác SE, Orosháza, október 8., 15:00. Kispályás labdarúgás: Megyei női bajnokság 3. forduló déli csoport, Rákóczitelep, október 8., 8:00. Janecska József Emléktorna, Táncsics Sportcentrum, október 8., 8:30. A 2011/2012-es kispályás labdarúgóbajnokság mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között.


8

2011. OKTÓBER 7., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

„Ősz szele zümmög”

HÍREK Lakossági fórumot tart Zalai Mihály, a 7. számú egyéni választókerület képviselője október 12-én (szerdán), 17.30-tól a Lehel utcai óvodában. Gazdafórum. Október 18-án, kedden fórumot tart az Orosházi Gazdakör a Pacsirta utcai Pártok házában. Tájékoztató hangzik el a Nemzeti Földalap földbérleti lehetőségeiről, napirendre kerül a natúr almatermesztési program, valamint a területalapú támogatásokról is hasznos információkhoz juthatnak az érdeklődők. 17 órától várnak mindenkit. Ételosztás őszinte szívvel. Október 9én, vasárnap 13 órától a kívülről teljesen megújult Tűzoltó kocsmánál, október 16-án, vasárnap pedig a Dózsa György utcai Rétesbolt előtt – az üzlet támogatásával – várják egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. Ez utóbbi helyszínen meglepetés ajándékcsomaggal is kedveskednek a megjelenteknek. A szervező: Illyés Gábor és csapata.

90. születésnapját ünnepelte Benke Józsefné Goldberger Mária, aki 1921. október 1-jén született Pusztaföldváron. 6 osztályt végzett, majd varrónőnek tanult, 1952-ben férjhez ment, és megszületett egyetlen lánya. Marika néni férjével 1994-ben költözött Orosházára. 1999-ben hunyt el a férje, azóta lányával él. Szeret olvasni, tévézni. Benke Józsefnét szeptember 30-án Zalai Mihály alpolgármester virággal, emléklappal köszöntötte. Fotó: Rajki Judit

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken északnyugat felõl markáns hidegfront érkezik, ezért egyre többfelé várható esõ, zápor, a Dunántúl délnyugati és középsõ részén egy-egy zivatar. Délnyugaton kiadós esõ várható! Az északnyugati szél országszerte viharossá fokozódik, jelentõs lehûlés kezdõdik. Szombaton borongós idõ várható, eleinte délen és keleten további csapadékkal. A délutáni órák hõmérséklete már csak 13 fok körül alakul! Vasárnap reggelre jelentõsen lehûlhet a levegõ, többfelé alakulhat ki talaj menti fagy. Eleinte változóan felhõs lesz az ég, majd délután beborul és eshet is. Délután csak 11 fok körüli értékeket mérhetünk. Jön az igazi õsz!

F. Varga Mária az évszakhoz illően őszi hangulatú képeiből rendezett kiállítást a művelődési ház színházi előterében. A tárlatot múlt pénteken nyitotta meg Varga Zoltán, aki a 40 éve alkotó F. Varga Máriát a kiegyensúlyozottság és nyugalom festőjének nevezte. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egészen új motívumokkal gazdagodott Mária munkássága, a Purgatórium vagy a Sárkányok ideje című képe rávilágít az alkotó belső nyugtalanságára, ami a válságos és álságos világ kivédhetetlen hatása. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Megérkeztek Danka Norbert és Kotolák Mónika leánya: Renáta; Vigh Pál és Szemenyei Anikó Irma fia: Tibor Pál; Jenei István és Károlyi Andrea fia: Adrián; Mészáros Róbert és Zalai Erika fia: Zsombor; Dávid Róbert Károly és Dr. Ligeti Lea Adrienn fia: Olivér; Vass Antal és Técsy Edit fia: Zalán; Németh Gábor és Szömörei Ildikó fia: Zsombor

KUTYASZORÍTÓ

idők hagyományait. A délelőtt során kipróbálhatták a hagyományos szőlőpréselés módját, meg is kóstolhatták a préselt nedűt. Népi játékokat ismerhettek meg, a kézműves-tevékenységek gyakorlása során régi technikákat sajátíthattak el. Csutkababát kötözhettek, dugónyomattal szőlőt díszíthettek, kukoricát morzsolhattak. A kellemes hangulatról a Cibere színház gondoskodott. A rendezvényt a Játékkoszorú Alapítvány az Óvodásokért és a szülők támogatták. sgy-bij

Ünnep a kutyamenhelyen

ANYAKÖNYV

Eltávozott közülünk Horváth György

Ezzel a címmel rendeztek játszóházat szeptember 23-án az Ifjúság úti óvodában. A rendezvényt évek óta megtartják az intézményben, célja az őszi hagyományok, népszokások felelevenítése, valamint az, hogy a közös tevékenységek által közelebb kerüljenek a családok egymáshoz. A játszóház megrendezéséhez szükséges anyagi forrást az önkormányzat civil szervezetek támogatására kiírt pályázatán nyerte az óvoda alapítványa. Az iskola udvarán a gyerekek együtt alkottak szüleikkel, nagyszüleikkel. Sorra készültek a csuhévirágok, só-liszt gyurmából, tökmagból, napraforgószárból, valamint gesztenyéből a különféle állatok, színes papírokból az őszi koszorúk. A csemeték kipróbálhatták a kukoricamorzsolást, és készíthettek papírsárkányt, színes lepkéket is. Amíg a gyerekek lovas kocsikáztak, addig sok szülő folytatta az alkotást. A sok játék után az ovisok jóízűen fogyasztották el a szülők által hozott gyümölcsöt. Szüreti mulatság volt pénteken a Móricz Zsigmond utcai óvodában. Az őszi hagyományőrző családi program célja, hogy a gyerekek ismerjék meg a régi

186 szemet gyönyörködtető gobelinből, illetve keresztszemes hímzésből nyílt tárlat a Városi Képtárban múlt pénteken. Az orosháziak mellett a környékbeli településekről, például Tótkomlósról, Nagyszénásról, Csorvásról is érkeztek kiállítók, hogy megmutassák, kitartó munkával, ügyes kezekkel milyen szépet lehet alkotni. A munkákat dr. Deákné Engler Erzsébet méltatta. A harmadik alkalommal megrendezett kiállítás október 11-ig látható. Fotó: Kecskeméti

Füge, Lali és Fürge is boldogan sétált a gyerekekkel szombat délután, amikor kilátogattunk a Dózsa György út végén található menhelyre. A nap végére már kicsit el is fáradtak, hiszen nem mindennapos a hosszú séta. Az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület az Állatok Világnapja alkalmából szervezte meg programját szombat délután. Vártak mindenkit, akinek volt egy-két szabad órája arra, hogy boldog perceket szerezzen a gazdátlan kutyusoknak. Lehetett sétáltatni, simogatni, a gyerekeket kvízkérdések és ajándékok is várták. A segítő kezek mellett 115 kg táp, 9 kutyakonzerv, a hidegebb napokra takarók, törülközők a szombati nap mérlege. Szerencsére több lehetséges gazdi is felbukkant a menhelyen, bíznak abban az állatvédők, hogy a következő napokban szerető otthonra lel néhány menhelyi kutya. – Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek hozzánk, és itt töltenek néhány órát. Fontos már gyermekkorban felhívni a figyelmet a helyes állattartásra –

emelte ki az orosházi állatvédő egyesület elnöke. Nagy Éva hangsúlyozta, csak olyan helyre adnak örökbe kutyát, ahol nem tartják láncon az állatot. Mintegy 160 kutya vár jelenleg gazdira az orosházi menhelyen. Várnak állateledelt, takarókat, kutyaházat, otthon már feleslegessé vált edényeket. A menhelyen járva fejlesztéseket is felfedeztünk. Megújult az az épület, ahol a beteg kutyusokat tudják elkülöníteni és megfelelő körülmények között ápolni. Jó néhány lakója van már most az épületnek, reméljük, rövidesen ők is felépülnek. Kedden az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai ismerkedtek a menhely mindennapjaival, az ott élő kutyákkal, és felvilágosítást kaptak a helyes állattartás szabályairól. Az orosházi állatvédők megújult honlapján, a www.oroshaziallatvedok.hu oldalon talál gazdira váró kutyusokat. Ha tud segíteni, itt az elérhetőségek is megvannak. Vági Kata Fotó: Kecskeméti Krisztina

VILLOGÓ Régi vagy új gazdáját keressük Góliátnak. Fiatal, nagy termetű, nagyon jó természetű, masztiff jellegű kan kutya. Gazdára várnak még zsemleszínű keverék kölykök és német juhász szuka kiskutya. Szükség lenne a kutyák téli ellátása miatt 100 db szalmabálára, aki tud segítsen! Köszönjük! A Szikhát kutyamenhely lakói megtekinthetők: www.oroshaziallatvedok.hu

A szemből érkező tehergépkocsi oldalának ütközött és elesett múlt pénteken egy kerékpáros a Zombai utcán. A biciklis könnyű sérüléseket szenvedett. Két állat elégett. Az orosházi tűzoltóságra szerdán érkezett a jelzés, hogy Orosháza és Székkutas között, a 47-es főút mellett ég egy tanya istállója. A tűzoltók a lángoló istállóból több mint 10 borjút és szarvasmarhát mentettek ki, ám egy tehénen és egy borjún már nem tudtak segíteni. Az istálló mellett az épület padlástere is lángolt, a tűzoltóknak közel egyórás megfeszített munkával sikerült eloltani a lángokat és megakadályozni, hogy a tűz a szomszédos épületekre is átterjedjen. Személyi sérülés nem történt, a tűz oka egyelőre ismeretlen. Fotók: www.oroscafe.hu Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

2011/39. szám Orosházi Élet  
2011/39. szám Orosházi Élet  

Orosházi Élet

Advertisement