Issuu on Google+

AUTÓMENTES NAP

TÍZ ÉV AZ ÁLLATOKÉRT

A SZERDAI AUTÓMENTES NAP OROSHÁZÁN TÖMEGEKET MOZGATOTT MEG ÉS GÖRDÍTETT KÉT KERÉKEN A MÁR MEGSZOKOTT ÚTVONALON

TÖBB MINT EZER KUTYÁNAK SEGÍTETT MEGALAKULÁSA ÓTA AZ OROSHÁZI ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET, AMELY AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁN ÜNNEPLI TIZEDIK SZÜLETÉSNAPJÁT

8. oldal

8. oldal

OrosháziÉlet XV. évfolyam 38. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

Adj teret! Négy év a polgármester szemével Szeptember 25-én átadják a máltai típusú játszóteret.Bóbita együttes, lufihajtogatás, vetélkedő várja szombaton a gyermekeket és szüleiket a volt Rönkvár helyén épült játszótéren. Július első hetében indult az országos szinten egyedülálló, úgynevezett máltai típusú játszótér építése a Huba utcai tömbbelsőben. A műszaki átadás megtörtént, az ünnepélyes megnyitó szombat délelőtt 10 órakor lesz. A szalagátvágás után egész napos rendezvénnyel várják a szervezők a gyerekeket és szüleiket a sport-, játszó és rekreációs szabadidőparkban (rossz idő esetén a művelődési házban) – tudtuk meg Bagi Lászlótól, a városfejlesztési osztály vezetőjétől. A lufihajtogató bohóc mellett ajándék kitűzők, arcfestés, vetélkedők, ügyességi játékok, gyümölcs és péksütemény a kínálat, s persze a játékelemek, a foglalkoztató ház és a sportpálya is várja a játszani vágyókat. Programok: 11 ó. kézműveskedés, 14 ó. rajzverseny, 14.30 Bóbita együttes, 16.30 Langaléta Garabonciások, 18 ó. karaokeparti, 19 ó. mozi (A pillangó c. film). A máltai típusú játszótér a 312 millió összköltségű „Adj teret magad mellett” projekt keretében készült el. Megőrzésére nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat: térfigyelő kamerákkal és biztonsági szolgálattal óvják a házirend alapján működő korszerű parkot. A Diáktanya, az Előd utcai óvoda épületének felújítása és 23 önkormányzati lakás energetikai korszerűsítése mellett a Tas utcán szélesítették a járdákat és a parkolók számát is bővítették. A piac közelsége miatt is forgalmas útszakaszon június óta dolgoztak. A Tas utca műszaki átadása-átvétele megtörtént, szombaton itt is szalagot vágnak a városvezetők. ch

A leendő főtér látványterve. A pályázat a második fordulós elbírálás előtt áll

Hivatali idejének lejárta előtt az elmúlt négy év értékelésére kértük Németh Béla polgármestert, aki 2006. október 3. óta a város első embere. Néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy polgármesterjelöltként nem kíván indulni, de képviselőjelöltként megméretteti magát körzetében, ahol húsz éven át eddig mindig megválasztották. – 2006-hoz képest mennyiben más ma Orosháza? Mik azok a leglényegesebb változások, amelyeket polgármesterként kezdeményezett? – Hivatalba lépésem napján lebontottuk a sokat bírált „üvegkalitkát”. Nem elefántcsonttoronyban dolgoz-

tunk. Piacra, meccsekre járok, kerékpározom, naponta találkozom az orosháziakkal, nem csak fogadónapon. Úgy érzem, sikerült a bosszú, a félelem légkörét felszámolnunk. Ma Orosháza lakossága sokkal nyitottabb, saját értékeire, hagyományaira egyre inkább rátaláló közösséggé vált. Ünnepei, kulturális és sportprogramjai élettel töltik meg a közösségi tereket. Az ember közösségi lény, természetes igénye a társas együttlét. Az egyházakkal is kiváló együttműködést alakítottunk ki. A megye „sportfővárosa” vagyunk, lélekszámunkhoz mérten országosan is az egyik legtöbbet áldozzuk erre a célra. Néhány napja magyar

bajnok birkózóinkat ünnepelhettük, de vannak világraszóló sikereink is. Csak idén eddig tizennégyen állhattak fel az Európa- és világbajnoki dobogókra. – Négy év óta az ellenzék folyamatosan hangoztatott vádja, hogy a város fejlődése megtorpant, nem használta ki a lehetőségeit, nem vagy rosszul pályázott, és még sorolhatnám. – Talán hitelesebb volna részükről ez a vád, ha nem ültek volna ott a döntéshozó testületekben – Lampert Mónika szavaival élve – „megfelelően erős jogosítványokkal”. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! A világgazdasági válság nem állt meg az Orosháza táblánál, sőt! Párosult egy pazarló,

korrumpálódott, hatalommániás elit katasztrofális kormányzásával, amely erkölcsi káoszba, az összeomlás határára taszította, eladósította hazánkat. 2006 októberétől – a gazdasági kényszerűségen túl – a kormányzat kiszorítósdit, mondhatni gazdasági háborút is folytatott a választók akaratából ellenzékivé lett önkormányzatokkal, amelyhez a helyi politika bukott emberei jó partnernek bizonyultak. Az elvonásokat ők is megszavazták a parlamentben, majd átsétáltak a fejlesztési tanácsokba, ahol pályázataink java részét rutinosan elgáncsolták, hazatérve pedig számon kérték Orosháza fejlődését. – Milyen mozgásterük maradt ezek után? – Mivel az állami normatívák csökkentése mellett a kormány egyre több állami feladatot is az elszegényedő önkormányzatok nyakába varrt, s ezekhez többletforrást nem biztosított, így kénytelenek voltunk egy sor költséghatékony, szerkezetátalakítási intézkedést is meghozni. Egy intézménybe vontuk össze a város általános iskoláit, biztosítva önálló arculatuk megőrzését. A Mezgé működtetési költsége viszont egyre nagyobb terhet jelentett. Veszélyeztette kötelező feladataink ellátását – az általános iskolák, az óvodák, a bölcsőde, az egészségügyi intézményeink működtetését –, így megyei fenntartásba adtuk. A könyvtár a megújult művelődési központban kapott helyet, amely 2008-tól a városi képtárat is üzemelteti. Sokat vitatott intézkedések voltak ezek, de az idő minket igazolt. Nemcsak olcsóbbá, de hatékonyabbá is vált a működésük, több maradt felújításra, fejlesztésre. (Folytatás a 3. oldalon)

Búcsúzó képviselő-testület Utolsó ülését tartotta Orosháza jelenlegi képviselő-testülete szeptember 17-én, pénteken. Októberben az új, 23-ról 14-re csökkenő grémium foglalja el a hivatal második emeleti nagytanácskozótermét. Az utolsó ülés rövidre sikeredett, hiszen a napirend előtti felszólalásokat követően az MSZP-frakció kivonult, Gyopárosfürdő beszámolója miatt alakult így az ülés. A szocialisták azt akarták, hogy nyilvános ülésen tárgyalják a fürdő gazdasági helyzetét. A jobboldal szerint ebbe nem egyezett bele minden tulajdonos. Így aztán a szocialisták összepakoltak és kivonultak a teremből. Ezt követően gyorsan haladtak a napirendek. A bent maradt 14 képviselő megszavazta az Orosháza és Kakasszék közötti kerékpárút építését. A 3,5 kilométer hosszú szakasz 150 millió forintba kerül, ebből 15 millió forint városi önerő.

Ennél nagyobb szabású a város alatt lévő geotermikus energiára vonatkozó pályázat. 1 milliárd 100 millió forintból oldanák meg több intézmény, például a kórház és a Táncsics gimnázium fűtését, a gáznál jóval olcsóbb termálhővel. A képviselők megszavazták a napirendet, és vállalták a beruházáshoz szükséges 440 millió

forintos önerőt. A Panel Plusz Programmal kapcsolatban is döntöttek, Orosháza 150 millió forint hitelt vesz fel, ebből fizeti a panelfelújítások ráeső részét. Tárgyaltak továbbá a 2010. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról, és a 2010. évi költségvetési rendelet módosításáról is. (Folytatás a 3. oldalon)


2

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Bent vagy előtte?

Friss kenyér Csökkentett jegyárak

Hiába egyeztetett előre az MSZP, mégsem kapta meg a megígért termet a Harruckern intézményben, hogy ott tartsa pénteki fórumát – ez volt Füvesi Sándor keddi sajtótájékoztatójának apropója. Az 5-ös körzet szocialista jelöltje szerint már meg is hirdették az eseményt, amikor az iskola nemet mondott. A Harruckern oktatási egység-vezetőhelyettese, Kovács Zsuzsa lapunknak elmondta, az egyeztetés hiányos volt, majd az iskolavezetés úgy döntött, a politikamentesség érdekében nem biztosít termet. Füvesit mindez nem riasztotta el, mint mondta, ha nem az iskolában, akkor előtte tájékoztatja az érdeklődőket. Szerdán Dancsó József fideszes országgyűlési képviselő felkereste a Harruckern intézmény igazgatóját. A helyi szokásra hivatkozva (mely szerint a pártok megtarthatták rendezvényeiket oktatási intézményben oktatási időn kívül) kérte Zámbó And-

Több mint 2 éve zárt be Monoron a vegyesbolt, mert az azt működtető vállalkozónak nem térült meg az üzemeltetés. Ezért a mintegy 120 fős településrészen gonddá vált az alapvető élelmiszerek beszerzése. Többen autóval, kerékpárral jutnak el a városba, s akiknek erre nincs módjuk, a szomszédokat kérik meg a vásárlásra. A megoldást Tóth-Kása Sándor kereste, és a Csizmadia Pékségnek köszönhetően meg is találta: megrendelés alapján csomagolt kenyeret szállítanak ki Monorra. Az ottani vendéglátó egységben lehet feliratni a kenyeret, az első szállítmány szeptember 21-én érkezett. – Minden kedden és pénteken érkezik a friss pékáru. Ez egy jó kezdeményezés, de úgy vélem, nem kell itt megállnunk. A cél, hogy minél szélesebb körben juthassanak a külterületen élők alapvető ellátásokhoz – mondta lapunknak Tóth-Kása Sándor.

A termekről szóló vita kapcsán a pártok programja is szóba került. Az MSZP a keddi sajtótájékoztató után szerdai közleményében is azt firtatta, hol a Fidesz programja? Mint írták, ők eljuttatták a választókhoz a 16 pontból álló programot, azonban a Fidesz nem. „Nem mi várjuk Dancsó József válaszát, hanem az orosháziak!” – hangsúlyozták. Zalai Mihály, a Fidesz kampányfőnöke így reagált: – A Fidesz programját egyrészt dr. Dancsó József polgármesterjelölt ismertette kampánynyitó rendezvényünkön, másrészt 15 napja olvasható jelöltünk honlapján is.

rás segítségét, aki végül megadta az engedélyt. Füvesi tőlünk tudta meg a hírt és nem értette, miért változik naponta az intézmény álláspontja. – A fórumot a Mezgé mellett pénteken 17 órakor megtartjuk, várok minden választókerületi polgárt – mondta. -c-

Nagygyűlés, fórumok Választási nagygyűlést tart az MSZP Orosházi Szervezete szeptember 30án (csütörtökön) 19 órai kezdettel, melyen beszédet mond Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Fetser János polgármesterjelölt. Helyszín: Petőfi Művelődési Központ Koncertterme (Orosháza, Kossuth u. 1.)

Lakossági fórumok Szeptember 27-én, hétfőn 17 órától Bogdánffy Csaba önkormányzati képviselőjelölt az Uzsoki utcai óvodában (Uzsoki u. 31.) találkozik választóival.

28-án, kedden 17 órától dr. Boda Judit független önkormányzati képviselőjelölt (MSZP támogatással) a Bajcsy-Zs. utcai óvodában (Bajcsy-Zs. u. 36.) várja az érdeklődő lakosságot. 29-én, szerdán 17 órától dr. Faludi János önkormányzati képviselőjelölt a József Attila iskolában (Előd u. 17., I. em. 28. terem), október 1-jén, pénteken 17 órától Belláné Dananai Anita független önkormányzati képviselőjelölt (MSZP támogatással) a Lakodalmas házban (Szabadság u. 2.) várja a választópolgárokat. A lakossági fórumokra meghívást kapott és felszólal Fetser János polgármesterjelölt is.

Választási hirdetmény Tisztelt Választópolgárok! A 2010. október 3. napján esedékes választások során az alábbi okmányok valamelyikével szükséges igazolniuk személyazonosságukat a szavazatszámláló bizottság előtt: – Érvényes régi típusú, lapozós személyazonosító igazolvány, mely tartalmazza a lakcímet. Tartozhat hozzá lakcímet igazoló hatósági igazolvány, ha az illető lakcíme 2000. január 1. után változott. – Érvényes, puha fedelű, lapozós személyazonosító igazolvány, mely tartalmazza a lakcímet. Tartozhat hozzá lakcímet igazoló hatósági igazolvány, ha az illető lakcíme 2000. január 1. után változott. – Új típusú, kártyás személyazonosító igazolvány, ideiglenes, kártyás személyazonosító igazolvány (szürke), érvényes útlevél, vagy érvényes vezetői engedély, melyek mindegyikéhez feltétlenül szükséges a lakcímet igazoló hatósági igazolvány! Előfordulhat, hogy lakcímváltozás kapcsán, technikai okok miatt nem készül el azonnal a lakcímkártya, ez esetben a lakcímjelentő lap igazoló szelvénye van a polgárnál. Az uniós választópolgárok nem rendelkeznek magyar hatóság által kiállított személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel, ezért a más uniós tagállam hatósága által kiállított útlevelet vagy személyi igazolványt is el kell fogadni a személyazonosság igazolására. Lakcímigazolvánnyal azonban e választópolgárok is rendelkeznek, azt nekik is be kell mutatniuk. Az október 3-i önkormányzati képviselők, polgármester és kisebbségi önkormányzati választásokkal összefüggésben az Orosházi Okmányirodában (Szabadság tér 3. szám) ügyelet működik október 2. napján (szombaton) 8–16 óra között, valamint október 3. napján (vasárnap) 6–19 óra között. Az ügyelet során az alábbi ügyintézésre nyílik lehetőség: okmányirodai átvétellel kért és meg is érkezett állandó személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyatípusú vezetői engedély átadása, ideiglenes személyazonosító igazolvány jogszabályban meghatározott esetben történő kiállítása, lakcímváltozással nem járó lakcímigazolvány kiállítása. Ezúton tájékoztatom a lakosságot, hogy október 4. napján (hétfőn) az Okmányiroda a választással összefüggő feladatok ellátása miatt zárva lesz! Szavazni az augusztus 16–19. között kézbesített „Értesítő” szelvényen szereplő számú és című – Orosháza város területén összesen 37 – szavazóhelyiségben lehet, reggel 6 órától 19 óráig. Hegedűsné dr. Hegedűs Mária HVI-vezető

Véget ért a főszezon Gyopárosfürdőn. Bár szeptember 20-ától a parkfürdő több medencéje, így az uszoda is bezárt, vannak még kültéri termálvizes medencék, melyeket az élményfürdő mellett igénybe vehetnek a vendégek. A szezon végével nem állt meg az élet a fürdőben. Sőt! Jelentősen – mintegy 20 százalékkal – csökkentették a parkfürdő és az élményfürdő belépőjegyeinek árát az orosháziak számára. – Az őszi időszakban, főként októberben és novemberben, jelentősen visszaesik az élményfürdőbe látogatók száma. Ezt igyekszünk különböző akciókkal ellensúlyozni, melyet már jó előre meghirdetünk. Reméljük, hogy ezzel is emelkedik majd a vendégforgalom – hangsúlyozta Benkő Ferenc fürdőigazgató. Nemcsak jegyárat csökkentettek,

hanem – a vendégek igényeihez igazodva – új jegytípusokat is bevezettek. A szaunaparkot szintén kedvező áron látogathatják a vendégek. Az ide szóló belépőjeggyel a parkfürdő is látogatható. Jelentős kedvezményt adnak a családoknak, s az önkormányzat segítségével a szombat éjszakai fürdőzésre is kiterjesztették az orosházi kártya nyújtotta kedvezményeket. Így szombat éjszakánként (20–24 óráig) féláron használhatják a vendégek az élményfürdőt és szaunaparkot. Benkő Ferenc hangsúlyozta, az így kialakított jegyárak a régióban a legkedvezőbbek. A téli időszakban számos rendezvénynyel és programmal várják a vendégeket, melyek többsége az egészségmegőrzéshez kötődik, hiszen 2011 Magyarországon az egészségturizmus éve lesz. esgyé

Nyárzáró

Ingyenes programok várták szeptember 18-án a szentetornyaiakat a lakodalmas háznál tartott nyárzáró rendezvényen. Az itt lakók életét nem sok esemény színesíti, ezért gondolta úgy Belláné Dananai Anita körzeti nővér – aki már tíz éve dolgozik Szentetornyán –, hogy változtat ezen, és színt varázsol a szentetornyaiak életébe. Az időjárás kegyes volt, így a délutáni kezdésre elállt az eső. Számos program közül választhattak kicsik és nagyok. Az egészségmegőrzés is fontos szerepet kapott – lehetőség nyílt vérnyomás- és vércukormérésre. A szervező hagyományt szeretne teremteni a nyárzáró eseményből.

Állampolgári

bejelentés alapján vizsgálódott a Helyi Választási Bizottság szeptember 19-én. A bizottság „az előterjesztett kifogásnak helyt adott és megállapította, hogy D. Z. és L.G. dr. Dancsó József FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltjét bemutató plakátjaira a jelölt személyét sértő képes és feliratos felülragasztást végeztek, ezért megállapítja a jogszabálysértés tényét és a jogsértőket eltiltja a további jogszabálysértéstől, mivel megsértették a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 3.§. a.) pontjában megfogalmazott a választás tisztaságának megóvása, valamint a d.) pontban megfogalmazott jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit.” A bizottság határozata nyilvános, megtekinthető a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján.

Nem 69, hanem 96. Előző lapszámunkban a 2 milliárd a kórháznak című írásunkban rosszul írtuk, mennyi ember tartozik Orosházához. Az orosházi kórház ellátási területének lakosságszáma nem 69 ezer 376, hanem 96 ezer 376 fő. A hibáért elnézést kérünk!

MUNKA-HELY KRE-ÁLOM Kreatív plakátverseny általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ KREATÍV PLAKÁTPÁLYÁZATOT hirdet a Pályaválasztási Vásárok kapcsán. Téma: „Álmodtam egy világot.” Hogyan ajánlod a kedvenc szakmád? Hogyan reklámoznád a Pályaválasztási Vásárt? Műfaj: újszerű, kreatív ötleteket várunk szabadon választott technikával, stílusban: lehet akvarell, rajz, montázs. Mozgasd meg a fantáziádat! Beérkezési határidő: 2010. október 20. Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Békéscsabai Kirendeltség és Szolgáltató Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. Nem jeligés. Nevet, iskolát, osztályt és a felkészítő tanárt kérjük feltüntetni. Eredményhirdetés: a vásár időpontjában a helyszínen; Békéscsaba, Csaba Center bevásárló- és szórakoztatóközpont. A legjobb plakátok készítői jutalomban részesülnek. Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ


2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

3

KÖZÉLETI HETILAP

Négy év a polgármester szemével

Jövőre indul a csatornázás

(Folytatás az 1. oldalról) – Mit tart a város életében meghatározó, különösen fontos eredménynek az elmúlt négy évben? – A legfontosabb, hogy ebben a nehéz időszakban is képesek voltunk Orosháza pénzügyi stabilitását, költségvetési egyensúlyát úgy megőrizni, hogy fejlődni is tudjon. A város 2006os, 35 milliárdos vagyona könyv szerinti értéken 4 milliárd forinttal gazdagodott, de az elszámolásba még be nem került tételekkel ez valójában hétmilliárdos növekedést jelent. Egy kivételével az összes óvodánk megújult, felújítottuk a Czina és az Eötvös iskolát. Folytatódott a panelprogram, megújult autóbusz-pályaudvart, birkózótermet avattunk, műfüves pályákat építettünk, kerékpárúttal, parkolókkal, játszóterekkel gazdagodtunk. Tiltakozó akciónkkal megmentettük vasúti szárnyvonalainkat és kórházunkat. Megújult a rendelőintézet, új krónikus osztályt alakítottunk ki, a sürgősségi osztály fejlesztése jelenleg is zajlik. A kórház sikeres pályázatának köszönhetően 1,6 milliárd Ft-ból hamarosan új műtőközpont épül. De említhetném a város szégyenfoltját jelentő Alföld Szálló megvásárlását, amelynek elbontása még az ősz folyamán elkezdődik. Így lehetővé válik, hogy egy történelmi hagyományainkhoz méltó közösségi főtér épüljön, hiszen főtérpályázatunk már a

Elhárult minden akadály Orosháza egyik legnagyobb beruházása elől. A nettó 6,67 milliárdos összköltségű csatornázási projekt jövőre kezdődhet, 2013-ra elkészülhet. A nagyszabású beruházás előkészítése még 2006-ban kezdődött el. A harmincéves szennyvíztisztító telep bővítése és technológiai korszerűsítése mellett Rákóczitelepen, Szentetornyán, a Szőlő városrészben és a korábbi beruházásból kimaradt szórványutcákban csatornáznak. – 2013-ra készül el a többmilliárdos beruházás. Ezzel teljesítjük az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkor vállaltakat, hiszen csaknem teljes egészében kiépül a csatornahálózat – jelentette be Németh Béla polgármester ma délelőtti sajtótájékoztatóján. (Gyopáros nem része ennek a pályázatnak, mivel turisztikai terület, ami nem támogatható.) A múlt pénteki ülésen Orosháza képviselő-testülete megtette a beadáshoz szükséges nyilatkozatot. Az 5 milliárd forintos uniós pályázati forrás

második fordulós elbírálás előtt áll. Külterületi fejlesztésként megépült a kiscsákói és elkezdődött a Közép-dülő út építése. Minden orosházit érintő siker a hamarosan elkezdődő 6,7 milliárdos szennyvízhálózat-bővítési, korszerűsítési program, amelyből 5 milliárd uniós támogatás. Tetemes fűtési költséget takarítunk meg Gyopároson a geotermikus energia felhasználását lehetővé tevő félmilliárdos beruházás megvalósulásával. Ugyanakkor a fürdőfejlesztést újragondoltuk. Nem megalomániás, öncélú beruházásokat erőltettünk, hanem egy élhetőbb, barátságosabb, komfortosabb várost akartunk, amelynek lakói jól érzik itt magukat. – Ön az Orosházi Kistérségi Társulás elnöke is egyben. Mit hozott ez a négy év a térség életében?

Búcsúzó képviselők (Folytatás az 1. oldalról) Zárt ülésen az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. gazdálkodását vitatták meg a képviselők. Előtte azonban többen szót kértek, hogy megköszönjék a szavazók négy évvel ezelőtti bizalmát és búcsúzzanak a 2006–2010-es ciklustól. Októbertől Varga Zoltán volt önkormányzati miniszter (MSZP) nem lesz tagja az új testületnek, nem indul az önkormányzati választáson. Az egyetlen hölgytag, dr. Sóki Krisztina mellett Papp Róbert, Erostyák Zoltán és dr. Zilahi Lajos MSZP-s képviselők is búcsúznak az elmúlt négy évtől. Hasonlóan az SZDSZ színeiben induló, majd a pártból kilépő Kiss Attilához. Elköszönt az MDF-es Pleskó Pál, az MDF-ből kilépő és társadalmi alpolgármesterségéről is lemondó Dominkó Sándor, valamint dr. Kalmár Mihály, a kórház igazgatója

is. A Fidesz berkeiből biztosan nem lesz a következő testület tagja a jelenleg ifjúsági ügyekért felelős Csizmadia Gergely, sem Molnár Béla társadalmi alpolgármester, a helyi Fidesz elnöke. Orosháza polgármestere, Németh Béla irányítása alatt 2006 óta a testület 74-szer ülésezett, 1140 napirendet tárgyalt, és csaknem 1400 határozati javaslatot hozott. Október 3-án a szavazófülkékben dől el, kik lesznek a város új képviselői. A grémium most még 23 fős, októbertől azonban törvénymódosítás miatt 14 lesz. A 10 egyéni és 4 listás képviselő mellett 15.-ként Orosháza új polgármestere igazgatja majd a város ügyeit. (A napirend előtti vitákról és az ülésről részletes tudósítás, fotókkal: Melich OrosCafe.hu) Fotó: Kecskeméti Krisztina

– A társulás kilenc kistelepülése nálunk is komolyabb forráshiánnyal küszködik. Ez behatárolta lehetőségeinket. Ehhez mérten nagy eredmény a közös fenntartású orvosi ügyelet létrehozása, a házi jelzőrendszeres szolgálat megszervezése. Ezen túl működtettük a Kistérségi Gyermekjóléti Irodát, és megnyitottunk egy kistérségi könyvtárat is, hogy csak a legfontosabbakat említsem. – Polgármesterként Ön valószínűleg utoljára ad interjút. Visszatekintve az elmúlt négy évre, milyen érzésekkel áll fel a városvezetői székből? – 2006-ban, a választási győzelem utáni fórumon azt mondtam, úgy fogok dolgozni, hogy 12 év eltévelyedés után szálláscsinálói legyünk a jobboldalnak Orosházán. Az akkori sikert összefogásunk alapozta meg. Később voltak olyan pillanatok, amikor ez veszélybe került. De – miután az érintettek levonták ebből a tanulságot – ez az összefogás ismét sikert hozhat. Igyekeztem mindig a legjobb belátásom szerint cselekedni. Köszönöm munkatársaim eddigi segítségét, és köszönöm azon politikustársaim korrekt együttműködését, akik az orosháziak szolgálatát tartották elsődleges kötelességüknek. Ha a választók ezt méltányolják, eddigi tapasztalatommal, képviselői munkámmal a jövőben is városomat szolgálom. -de-

Nyertes pályázatok. Négy pályázaton több mint 2 millió forintot nyert az orosházi KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum) a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól – tudtuk meg Dávid Zoltántól, a fórum elnökétől. Ebből 400 ezer forintot koordinációs tevékenységre, szervezetfejlesztésre és tapasztalatcserelátogatásra fordítanak. 700 ezer forint jut a kezelés-ellátás területére, a prevenciós programokra pedig 500 ezer forintot nyert a KEF, melyből kortárssegítő képzést szerveznek a GYIÖK vezetésével. Az egészségmagatartás vizsgálatára, a szerhasználattal összefüggő kutatásokra 700 ezer forintot fordíthatnak. 16 középiskola 10. évfolyamos diákjait és pedagógusait vizsgálják kérdőívek segítségével. Bővebb információt szeretnének kapni a szenvedélybetegségek megítéléséről. Mindezt a Mi-Értünk KontaktPont Orosháza valósítja meg. Ansz

Őszváró „Ősz szele zümmög”címmel szeptember 17-én családi délutánt rendeztek az Ifjúság úti óvodában. Az őszi népszokásokat, hagyományokat elevenítették fel a gyerekek, családtagjaikkal együtt. Az óvoda minden ősszel szervez egy olyan délutánt, ahol a gyerekek szüleikkel közösen tevékenykedhetnek. A rendezvény lebonyolításához szükséges anyagi forrást az önkormányzat civil szervezetek számára kiírt pályázatán nyerte az óvoda alapítványa. A délután folyamán gazdag program várta a gyerekeket és a felnőtteket. Sorra készültek a sündisznó tűpárnák, a csuhévirágok, gombvarrással a pillangók és a madárkák. A rendezvényt táncház és arcfestés színesítette. A szülőknek a rendezvény keretében alkalmuk nyílt arra is, hogy alaposan szemügyre vegyék a nyáron felújított óvodát. esgyé

Június 22-én 3700 fővel alakult meg a Víziközmű Társulás. Azok, akik nem vállalták a beruházáshoz szükséges feltételeket, ún. kényszertaggá váltak. A költségeket nekik is állni kell: adók módjára kivetik rájuk. A társulás egyébként minden döntést egyeztet Orosháza képviselő-testületével. mellett a város 1 milliárd 92 millió forint önerőt vállalt, a Víziközmű Társulás pedig 577 millió forintos hitelfelvétellel járul hozzá a költségekhez. A következő hónapok menetrendjét Bagi László ismertette. A városfejlesztési osztály vezetője elmondta, a pályázatot november 2-án adják be (a pályázati anyag már kész, ám még egy minőségbiztosítási eljárásban részt kell venni). November 15-ével elkészül a tender és a kiviteli tervek, majd megindul a közbeszerzési eljárás. A kivitelezési munkálatok 2011 tavaszán, nyár elején kezdődnek. Várhatóan 2013-ra készül el a projekt. Melich

KÖZLEMÉNY A Helyi Választási Bizottság elhatárolódik a 2010. szeptember hónapban az „Orosházi Párbeszéd” III. évfolyam 1. számában megjelent, a Helyi Választási Bizottság pártatlanságának és függetlenségének megkérdőjelezésétől, illetve ennek gyanújától. A Helyi Választási Bizottság kijelenti, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C törvényben foglaltaknak mindenben megfelel, tagjaival szemben összeférhetetlenség nem áll fenn. A Helyi Választási Bizottság három választott tagjára javaslatot tevő jegyző megválasztásukat megelőzően, 2010. augusztus 12. napján írásbeli nyilatkozatot szerzett be tőlük arra vonatkozóan, hogy pártnak nem tagjai, illetve a választási eljárásról szóló hivatkozott törvény alapján velük szemben összeférhetetlenség nem áll fenn. Ezen nyilatkozatok ismeretében választotta meg a képviselő-testület a pártatlan helyi választási bizottságot, amely őrködik a választás tisztasága és törvényessége felett. Dr. Bándy Rezső Választási Bizottság elnöke

Hegedűsné Dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyző Helyi Választási Iroda vezetője

Német tartalékosok A Német Tartalékos Szövetség Oberpfalz megyei szervezetének delegációja látogatott szeptember 16-án Orosházára. A küldöttség a MATASZ Békés Megyei Szervezetének meghívására érkezett városunkba. A látogatás célja a két tartalékos szervezet közötti kapcsolat ápolása, valamint a magyar kultúra és történelem megismerése. Négy évvel ezelőtt a német tartalékosok magyar partnert kerestek. Választásuk a Békés megyei tartalékosokra esett. Akkor a magyar delegációt egy túlélőtáborba – hegyi kiképzésre – invitálták a németek. Ekkor írta alá a két fél a partnerségi szerződést – tájékoztatott

Antal László, a MATASZ városi elnöke. Az ötfős delegációt a polgármester is fogadta. Reinhardt Knott kerületi elnöktől megtudtuk, Regensburg és környékén a tartalékosok száma mintegy 1200 fő, ennek az állománynak a tagjai ők is. Magyarországhoz hasonlóan náluk sem létezik már sorkatonai szolgálat. A tartalékosok feladata a várost és a polgármestert segíteni katasztrófahelyzet esetén. A küldöttség négy napot töltött Orosházán. Számos színes és érdekes programot szerveztek számukra, melynek során a környező településekre is ellátogattak. sgy

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL

Faültetés Az őszi munkálatokról szóló korábbi cikkünk kapcsán egy olvasónk az alábbi kérdést vetette fel: egy diófát mennyire szabad ültetni a kerítéstől? Olvasónknak a szomszéd diófái okoznak gondot, a fák ugyanis leárnyékolják az ő kertjét is, így termelni nem tud, ellenben az ingatlanra hulló gallyak, levelek takarítása rá marad. Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintézőt kérdeztük arról, melyek a szabályok arra nézve, hogy ne zavarjon a szomszéd zöldje. – A helyi környezet védelméről szóló rendelet (25/2004. (X.11.) Ö. r. sz. rendelt 16. § (3). bekezdés) kimondja, magánterületek esetén az ingatlan határától (mezsgyétől) 1 méter magasságot nem meghaladó növényzet telepítése esetén fél méter; 3 méter magasságot nem meghaladó növényzet telepítése esetén 1 méter; 3 m magasságot meghaladó növényzet esetén legalább 3 m telepítési távolságot meg kell tartani. A hátrány az, hogy csak a telepítési éven belül lehet szabálysértési eljárást kezdeményezni a polgármesteri hivatalnál, egyéb esetben csak polgári peres eljárás keretein belül lehet lépni.


4

KÖZÉLETI HETILAP

Homlokkal festő fiú

Paulik Fecó 16 éves, mozgássérült orosházi fiú, aki nem tudja használni a kezeit. Neki azonban ez nem jelent akadályt abban, hogy 8 éves kora óta fessen. A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete és az Egészségsziget Egyesület közös szervezésének köszönhetően szeptember 18-án az Amadeus Kávéházban állíthatta ki képeit. A munkái fejpálcával, pontosabban egy arra erősített ecsettel készülnek. A fiatal fiú érzéseit közvetíti az Öröm, a Szerelem vagy éppen a Félelem című kép.

De van olyan híres alkotása is, mint a Mennyből az angyal, amiből az Oberbank 50 ezer karácsonyi képeslapot készített. Egy gondolat Fecótól, ami kifejezi, mit is jelent számára az alkotás: – Agyadban dübörögnek a gondolatok. Előbb dühös vagy, mert tested korlátok közé van szorítva, majd rájössz, ha mindez nem így lenne, akkor soha nem ismerted volna meg az alkotás érzését. A tárlat október 18-ig tekinthető meg. Sz.A. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Ahogy én látom. „Szegénység, kirekesztés, ahogyan én látom” címmel a családsegítő szolgálat rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak. „A munkákban ábrázold a szegénységet, a kirekesztést, a másságot, a segítségnyújtást, a témával kapcsolatos saját véleményedet, élményeidet, érzéseidet.” – szól a felhívás, amely szerint akár 3 (tetszőleges technikával készült) pályamunkát is beküldhetnek a jelentkezők október 8-ig a családsegítőbe (Hajnal u. 1.) Támogatók: LA ROSA PIZZÉRIA, MAGYAR VÖRÖSKERESZT, MMD-TEAM, OROS-TONSZER Kft., PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, S-COPY, VOICE COMPUTER-SZABÓ ATTILA, OROSCAFE, OROSHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ, OROSHÁZI ÉLET

Búcsú Mintegy kétszázan gyűltek össze a Táncsics gimnázium zsibongójában hétfőn, Keller József búcsúztatására. Egykori tanítványok, mai táncsicsosok tisztelegtek a legendás igazgató emléke előtt. Józsa Mihály előadóművész Kosztolányi Halotti beszéd című versét mondta el, majd néhány személyes gondolattal egészítette ki búcsúztatóját. Prof. dr. Szabó Mihály, a gimnázium Öreg Diákok Körének nevében meghatottan, személyes példákat felsorakoztatva idézte meg az Atyaként ismert pedagógus alakját. Fülöp Béla nyugalmazott címzetes igazgató saját sorainak felolvasásával búcsúzott, Blahó János jelenlegi igazgató azzal az ígérettel, hogy tanítását mindannyian megőrizzük. -ij-

Siker Orosházi siker született az Édes anyanyelvünk versenyen. A Táncsics gimnázium tanulója, Jóbi Levente Gergő 12. F közgazdasági szakközépiskolai osztályos diák a megyei fordulón első lett, és így bejutott az országos döntőbe. – A verseny két részből áll, egy komoly leíró nyelvtani, nyelvhelyességi és helyesírási feladatokat tartalmazó írásbeliből és egy közéleti műfajú 3 perces szóbeli felszólalásból. Három téma közül kell választania a versenyzőnek, és egy 3 perces szónoki beszédet kell megalkotnia, majd 1015 perc felkészülés után előadnia. A témákat ott ismeri meg, tehát rögtönöznie kell – mesélte Fehér Béláné felkészítő tanár. Tavaly két táncsicsista is elnyerte a Kazinczy-díjat, így nagy reményekkel indul Gergő is a versenyen, mely Sátoraljaújhelyen lesz október közepén. Nesz

A Nő Rézdomborítások, festmények, fafaragások – Mihalik József munkái. A békéssámsoni születésű képzőművész kiállítását régi kedves barátja, F. Varga Mária nyitotta meg a Városházi Galériában szeptember 16-án. A művészettörténész Mihalik Józsefben mindig is a kiemelkedő tehetséget látta, aki talán csak azért nem lett hivatásos művész, mert élete nagy részében Tótkomlóson élt, és él most is. Nem vágyott el soha, a hely és a szlovák kultúra varázsa megragadta, munkáiban is szívesen örökítette meg a helyi értékeket. A kiállítás október 25-ig látható

Fotó: Rajki Judit

A városi könyvtár szeptember 25-én Látható Nő – „… ne királyné légy – hanem Királynő!” – címmel programsorozatot indít útjára. A hat alkalomból álló előadás-sorozat a nőiséget, a női minőséget, a biológiai és a társadalmi nemi jellemzőket, szerepeket, sztereotípiákat járja körbe. Az előadások, beszélgetések, megközelítések során a NŐT, a női életszakaszok jellemzőit, a női testet, az érzelmeket, a szexualitást ölelik fel. Beszélgetést folytatnak a nőirodalomról, kiemelve a nő- és férfiírók nőábrázolását. A témákhoz kapcsolódva olvasnivalót is kínálnak. Első alkalommal dr. Petrovszki István bölcsész, egészségfilozófus bölcseleti szempontból közelíti meg a női minőséget, a nőiséget. A belépés díjtalan.

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

Festmény a falon

Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület elnöke, F. Varga Mária jelképesen átadta a kultúrház igazgatójának, Pusztai Lajosnak azt a falfestményt, amit a közelmúltban a csoport 15 tagja közösen készített. Szeptember 18-án a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvény zárásaként kapta meg ünnepélyesen az intézmény a gyermekkönyvtár falát díszítő képet.

60 éve házasok. Dér János és Mórocz Etelka 1950. szeptember 16-án kötöttek házasságot, majd másnap a templomban is megerősítették esküjüket. A jeles évfordulón családi körben Németh Béla polgármester emléklappal és egy csokor virággal köszöntötte a házaspárt. Fotó: Melega Krisztián


2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

Önkormányzati képviselőjelöltek

(6–10. körzet) 6-os körzet 6-os körzet

Dávid Zoltán (Fidesz – KDNP) – 45 éves szociális intézményvezető vagyok. Körzetemben fontosnak tartom a panelprogram továbbvitelét, épített környezetünk értékeinek megőrzését, és a belváros közlekedésének fejlesztését.

Zalai Mihály (Fidesz – KDNP) – 37 éves vállalkozó vagyok. Fontos eredménynek tartom, hogy leromboltuk Orosházán a félelem légkörét. Ma senkinek sem kell félnie azért, mert másképp gondolkodik a világról, mint a várost vezetők. 8-as körzet

Dr. Faludi János (MSZP) – Közel húsz éve vagyok egy orosházi székhelyű, kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság ügyvezetője, 2006 óta önkormányzati képviselő. A következő ciklusban a 65 év feletti rászorultak esetében el kell törölni a szemétdíjat!

Burka László (MSZP támogatással) – Egy villamosipari cég ügyvezetőjeként dolgozom, 1998 óta az üveggyári városrész önkormányzati képviselője vagyok. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a város teljes területén megépítsük a szennyvízhálózatot.

Gabnai István (Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete) 65 éves nyugdíjas agrármérnök. 2 gyermek édesapja, 4 unokája van. A körzetben élők életszínvonalának, életlehetőségeinek szinten tartása, javítása a célja.

Gombkötő Lajos (Munkáspárt) –1936-ban születtem Orosházán, földműves családban. Mérlegképes könyvelői szakképzettségem van. A bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok életkörülményének javítása a célom, például azzal, hogy Kiscsákón folyamatos legyen az orvosi ellátás.

Kulcsár Istvánné (Munkáspárt) – 1948-ban születtem Orosházán. Pénzügyi tanácsadóként dolgozom közel 20 éve. Olyan várost szeretnék, ahol minden korosztály számára biztosítva van a boldogulás. Politikai világnézetem, értékrendem szerint az embert tartom a legfőbb értéknek. Patakfalvi János (Jobbik) 40 éves, pedagógus

Pál János József (Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete) 69 éves nős, 2 gyermeke és 5 unokája van. A várost vezető kollektívának meg kell találni az emberséges, mindenkiről valamilyen módon gondoskodó, elődeinket és szüleinket tisztelő erkölcsi magatartást és munkavégzést. Setényi Ferenc (Jobbik) 51 éves, gépjármű közlekedési technikus

7-es körzet Bogdánffy Csaba (MSZP) – Az Eötvös József Általános Iskola és Gimnáziumban tanítottam, az intézmény igazgatója voltam. Önkormányzati képviselőként meg szeretném újítani a közétkeztetés mai rendszerét, hogy ne legyen éhező gyermek Orosházán. Kolop Antal (Jobbik) 50 éves, őstermelő

Marunák Istvánné (Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete) – 64 éves nyugdíjas tanár vagyok. Az egyesület támogatásával, pártoktól független egyéni jelöltként indulok, bízom az Önök szavazataiban, Önök is bízzanak bennem.

5

KÖZÉLETI HETILAP

Tóth-Kása Sándor (Fidesz – KDNP) Vámügyintéző ágazatvezető vagyok. Célkitűzésem, hogy az üveggyári lakótelepen, Monoron, Kiscsákón, Pusztaszenttornyán élő emberek is hozzájussanak az életminőséget meghatározó szolgáltatásokhoz. 9-es körzet Botos Attila (független) 39 éves, nős, három gyermeke van. – Megválasztásom esetén kifejezetten a körzet fejlődésére szeretnék koncentrálni, ezért megalapítjuk a Rákóczitelep és környéke fejlődéséért munkálkodó civil szervezetet. Az itt lakók mindennapos problémáit szeretném képviselni.

des, 62 éves, nős. Nyíltságra, de nyitottságra is alapozva képviselném a város, ezen belül a választási kerületem valamennyi fiatal és idős polgárának érdekeit. Kovács Árpád (Fidesz – KDNP) – 37 éves református lelkész vagyok. Körzetemben méltó módon szeretném folytatni a dr. Dancsó József által elkezdett munkát, a helyi értékek képviseletét és a városrész fejlesztését. Szin Jánosné (MSZP) – Több mint huszonöt évig a gyógypedagógiai iskolában tanítottam, annak igazgatójaként is dolgoztam. Önkormányzati képviselőként azt szeretném elsőként megszavazni, hogy az orosházi termelők ingyen árulhassanak a piacon. 10-es körzet Belláné Dananai Anita (MSZP támogatással) – Közel tíz éve dolgozom Szentetornyán körzeti nővérként. Önkormányzati képviselőként a fiatalok körében a HPV-vírus elleni védőoltás beadásának támogatását és a 14 év alatti gyermekek ingyenes úszásoktatását szorgalmaznám.

Hortobágyi Zoltán László (Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete) Nyugdíjas határőr alezre-

Október 3-án cigány települési kisebbségi képviselőket választhat az a 254 fő, akik feliratkoztak a kisebbségi választói jegyzékbe. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat esetében 11 a jelöltek száma, ők mutatkoznak most be. Az MCF, a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma jelöltjei: Angyal János Mihály, 45 éves munkanélküli. – Célom, segíteni a romákat mindennapi ügyeikben, gondjaikban, beiskolázás támogatása és munkalehetőség teremtése. Együtt könnyebb. Angyal János Mihályné, 43 éves közhasznú munkás. – Elsődleges célom a romák felzárkóztatása, valamint az iskolás gyermekek támogatása. Csurár János, 65 éves, nős, nyugdíjas. 6 gyermeke és 15 unokája van. A CKÖ képviselője és közösségfejlesztő. – A munkahelyteremtés mellett a hátrányos helyzetű romák segítése a célom, valamint együttműködés a munkaügyi központtal és a polgármesteri hivatallal. Mi romák is vágyunk egy jobb életre. Feketéné Nemes Tünde, 37 éves, két gyermeke van, kereskedelmi és vendéglátó ipari iskolát végzett. – Terveim között szerepel a cigány gyerekek továbbtanulási lehetőségeinek támogatása. Szükségesnek tartom a közhasznú munkaprogram hosszú távú folytatását. Török Istvánné, 54 éves. – Hosszú évek óta foglalkozom munkaszervezéssel romák és nem romák részére. Célkitűzésem a munkahelyek hosszú távú megvalósítása, felnőtt tanfolyamok szervezése, a gyerekek továbbtanulásának támogatása. A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség jelöltjei: Bordács József, 33 éves, nős, 3 gyermek édesapja. Jelenleg a CKÖ elnökhelyettese.

Kanalas János, 50 éves, nős, 5 gyermek édesapja. Szentetornyán a közbiztonság rendbetétele mellett a romáknak hosszú távú munkahelyteremtés a célja.

Jámbor Nándor (Jobbik) 39 éves, vállalkozó

Dr. Körmendi János (Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete) 63 éves nyugdíjas pedagógus, aktív vállalkozó. 3 gyermeke és 3 unokája van. Az önkormányzati munkában szakértelmet, tisztességet, konstruktív párbeszédet ígér megválasztása esetén. Németh József (Munkáspárt) 63 éves, BM-nyugdíjas, nős. – Tiszta közéletet, biztos és kiszámítható jövőt a fiataloknak, rendezettebb és élhetőbb várost, nyugodt öregkort az idősebb nemzedéknek, gondosabb környezetvédelmet, a közmunkaprogram kiszélesítését. Rucz József (Fidesz – KDNP) – 55 éves üzemfenntartási vezető vagyok. A megkezdett munka folytatásához kérem az Önök bizalmát. Én készen állok!

Für Sándor (Jobbik) 43 éves, vállalkozó

Pleskó János (Munkáspárt támogatással) – 62 éves, nős, 4 gyermek apja vagyok. Mezőgazdasági gépszerelő voltam, nyugdíj mellett egy hírlap kézbesítőjeként dolgozom. Munkám során sok emberrel találkozok, az aktuális problémák (például útburkolat) megoldása a cél.

Cigány kisebbségi jelöltek

(Szerkesztőségünk – a választópolgárok korrekt és teljes körű tájékoztatása érdekében – ingyenes lehetőséget kínált a városban induló valamennyi képviselőjelölt rövid, fényképes bemutatkozására. A felkínált 200 karakternyi terjedelmet nem minden képviselőjelölt használta ki.)

Műsor: - Kommentár nélkül EXTRA szeptember 25-től: Grácia Hegedűtrió koncertje. - Szeptember 25., 26., 27-én 17 és 22 órai kezdettel Pick Szeged - OFKSE NB I. férfi kézilabdameccs. - Állandó műsorok: Híradó (kedd és péntek 19 óra), Hazai pálya (kedd 19.25), Paletta (csütörtök 19 óra). Nézzék a műsorok ismétlését naponta 7, 10, 13, 16, 19, 21 órától!

Lakatos Tibor, 56 éves, nős, 1 gyermeke van, aki tanár. – Közösségfejlesztő, szociális gondozó és ápoló szakvégzettségem van. Jelenleg a városi kórházban dolgozom. Társadalmi munkámért – melyet 1989 óta végzek – megyei és helyi kitüntetést kaptam. A romák élethelyzetének javítása mellett a szociális munkahelyteremtést tartom a legfontosabbnak. Simondán Gusztáv, 46 éves, nős, 6 gyermek édesapja, jelenleg a CKÖ elnöke. Célja, minél több hátrányos helyzetű roma foglalkoztatása, megélhetésük biztosítása hosszú távon. Szlogen: „Biztos jövőt munkával a romáknak!” Simondán Roland Milán, 22 éves, nős, 4 gyermek édesapja. Jelenleg a CKÖ-nél közösségfejlesztőként dolgozik. Célja, hogy minél több roma jusson munkához, ez a szlogenje is: Munkát a romáknak! A ZSUTIJ Hátrányos Helyzetű Emberek Életminőségek Javítását Elősegítő Közhasznú Egyesület jelöltje Rostás-Farkas István. „A cigányság összefogását szeretném elérni, hogy egyetértésben dolgozzunk az oktatási lehetőségek bővítésén, a munkahelyteremtés, a kulturális értékek és a hagyományok megőrzése érdekében. Gyermekeinkért a szegregáció helyett a magyarokkal való közös együttműködésre törekedem.”

Négy év eredményei Az elmúlt négy évet értékelte a Cigány Kisebbségi Önkormányzat legutóbbi ülésén. Simondán Gusztáv CKÖ-elnök bevezetőjében elmondta: nemrég részt vettek a csatkai zarándokúton. Lakatos Tibor, a pénzügyi bizottság elnöke az elmúlt négy év munkájáról számolt be. Kiemelte, hogy a CKÖ a ciklusban eredményesen végezte a munkáját. A 2007-ben indult közmunka, majd közcélú foglalkoztatás nagyon sok roma család megélhetését biztosította. Jelenleg 63-an (nem csak roma származásúak) dolgoznak a program keretében. A SZMSZ-ben megfogalmazott feladatokat megvalósították, így többek között minden évben volt farsang, kisebbségek napja – melyen elismeréseket adtak át –, Mikulás- csomagot osztottak, jótékonysági estet szerveztek a rászoruló családok megsegítésére, cigánybált tartottak. – A CKÖ nagy szerepet játszott abban, hogy sike-

rült a Kutasi utcai, mindenki által csak „a város szégyenfoltjának” emlegetett cigánytelepet felszámolni. Jelentős részük volt abban, hogy a kisegítő iskolában tanuló gyerekek oktatása továbbra is Orosházán legyen – hangsúlyozta Lakatos Tibor. Anyagilag támogattak több tábort, ételt és ruhát osztottak, egy nyertes pályázatnak köszönhetően pedig a cigány néptánccal ismerkedhettek a nem csak roma gyerekek. A CKÖ az évente kötelező hat ülés helyett átlagosan 12-14-et tartott. esgyé

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke érkezik Orosházára az MCF Roma Összefogás Párt szervezésében. Szeptember 25-én szombaton,délelőtt 11 órakor a Pacsirta utcai székházba várják az érdeklődőket.


6

KÖZÉLETI HETILAP

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

APRÓHIRDETÉSEK A Szabadság Munkáspárti hetilap megrendelhető a (68) 630-372-es telefonszámon. Megtudja az igazságot, ha olvassa A Szabadságot! Utánfutó és Építőipari Kisgép Kölcsönző: betonvágás, antik téglaszeletelés, csempevágás, földdöngölés, földfúrás oszlopoknak. +36 (30) 2365-281 Német juhász kiskutyák eladók győztes szülőktől. Törzskönyv igény szerint. +36 (30) 616-4090

AJÁNLÓ Vörösmarty-napot szervez a Vörösmarty tagintézmény szeptember 24-én. Délelőtt: játszóház, csutkababa, mézeskalács, csigatészta, agyagtárgy, népi hangszerkészítés. Délután: breakbemutató, Mr.Shame koncert, tűzlovagok, tűzzsonglőrök. Családnevek. Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája c. könyvének bemutatója lesz 24-én 16.30-kor, a Művészetek Házában. Egyházzenei hangversenyt rendeznek 24-én 19 órakor, a művelődési ház koncerttermében. Fellép: Agnus Dei Kórus, Szamosújvár. Képzőművészeti alkotóműhely lesz 25-én 10-től 12 óráig, a Városi Képtárban. Téma: az absztrakt. Népdal. „Őszi szél fúj a hegyekről…” Regionális Népdalköri Találkozó a Cinkusiak Baráti Köre és a Bokréta Népdalkör szervezésében 25-én 15 órakor, a PMK-ban. A Kistérségi Gyermekjóléti Központ szervezésében projektzáróra kerül sor 25-én 9–6 óráig, a Bogárzói lóversenypályán. 10 órától vetélkedők, játszóház, extrém sportjátékok. Tipegő istentiszteletre várják négyéves korig a gyermekeket és családtagjaikat 26-án 10 órakor. Helyszín: Evangélikus gyülekezeti ház. A Jelen Orosházi Almanach 2009 című könyvet 28-án 17 órától a Városi Könyvtárban Sass Ervin, a Jelen kötetek szerkesztője mutatja be. Stand up Comedy 29-én a művelődési központban. Fellép: Hadházi László és Mogács Dániel. Info: (68) 411-048 Hangverseny. A Zene világnapja alkalmából hangverseny lesz a Művészetek Házában 30-án l8 órától. Szervező: az 55 éves Liszt Ferenc Művészeti Iskola. Lélegezz szabadon! Az Orosházi Életmód Klub ingyenes dohányzás leszoktató kurzust szervez a művelődési központban. Az első előadás október 1-jén, 17 órakor lesz.

HI RD E S S E N LAP UNKBAN!

Witt Márta: A varsói gettó fogságában című könyvének bemutatója lesz október 2-án 15 órától a városi könyvtárban. A szerzővel beszélget dr. Zilahi Lajos.


2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

OFKSE: vereség Szegeden Birkózás: Tarolt a Spartacus Pick Szeged – Orosházi FKSE 44 – 26 (22-13) NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés. Szeged, 800 néző. Vezette: Hargitai, Markó A BL–résztvevő Pick Szeged otthonába látogatott szerdán első osztályú kézilabdacsapatunk. Nagy sebességgel indult a mérkőzés, állva hagyott minket a Szeged, a 8. percben már 7-2-re vezettek. Ezt követően némileg zárkózni tudtunk, a 14. percben 10-6-ot mutatott az eredményjelző. Hajtott a csapat, de viszonylag sok technikai hibát

vétettünk, a félidő hajrájára már 8 góllal vezettek. A második játékrész első 5 percéig még válaszolni tudtunk a gólokra, de ezt követően ismét nőtt a Szeged előnye. A 40. percben 29-18 volt az állás, és 2-3 kapott gólra csak egyet tudtunk dobni. Minden védekezési formát kipróbáltunk, mindenki pályára lépett, küzdött a csapat, de ez most ennyire volt elég. Füzesi Ferenc: – Ezen a mérkőzésen jobban játszottunk, mint a Tatran Presov ellen, dolgozunk tovább. -melega-

Világbajnokok a városházán Szerda délután Németh Béla polgármester a városházán fogadta Orosháza két újdonsült világbajnokát, Szabó Ágnest és Kovács Vivient, valamint edzőjüket, Musztafa Imrét. A két sportoló a Plzenben megrendezett Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságról térhetett haza a legfényesebben csillogó éremmel. Németh Béla gratulált a világbajnoki aranyakhoz, és örömét fejezte ki, hogy nagy nemzetközi megmérettetésen ismét öregbítették Orosháza hírnevét.

SPORTHÍREK Bajnok orosházi teniszező. Az OVTK hét korosztályos versenyzője indult a hétvégén megrendezett régiós döntőn. Eredményeik: F10: Barna Márton 3. hely, Juhos Tibor 6. F12: Zacsok Balázs 7., ifj. Németh István 8., F14: Dán Zsolt 1., Tóth Tamás 3., L10: Lehoczky Anna 3. hely. Gyulán megyei minitenisz bajnokság volt, melyen Lehoczky Anna az 1. helyet szerezte meg. Eredmény az OB III-ból: Hód TC - OVTK 5:16. Győztesek: Bagosi, Nagy Gyevi, Baudermann, Hotorán, Tóth, ill. Baudermann - Tóth, Németh - Nagy Gyevi párosok. Utánpótlás – Kézilabda Gyula Ferbonex SE (ifi)–Orosházi Stílus (ifi) 19:25. Ld.: Albert A. (9). Kecskemét NKSE (serdülő)–Orosházi Stílus (serdülő) 15:32. Ld.: Szokolai D. (8), Dancsó D. és Farkas K. (6-6). Orosháza KSC (serdülő)–Békéscsaba ENKSE II. (serdülő) 28:17. Ld.: Kránitz G. és Telek K. (6-6), Szőllősi D. (5), Kónya K. (4) és Balogh V. (3). Utánpótlás – Labdarúgás Mezőkovácsházi TE (U16)–Rákóczi Vasas SE (U16) 3:7. Góllövők: Kránitz K. (3), Miszlai L., Gáspár M., Kun L. és Gyevi N. B. Békéscsaba UFC (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 2:1. Góllövő: Szivák L. Békéscsaba UFC (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 4:0. OMTK 1913 ULE (U17)–Gyulai Termál FC (U17) 0:8. OMTK 1913 ULE (U19)–Gyulai Termál FC (U19) 3:2. Góllövők: Hrabovszki Z. (2) és Berta J. E. OMTK 1913 ULE (U13)–Szolnoki MÁV (B) (U13) 1:5. Góllövő: Dudás P. OMTK 1913 ULE (U15)–Szolnoki MÁV (B) (U15) 3:2. Góllövők: Simon R., Andrékó V. és Gyevi N. B. Női foci. Elkezdődött a megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság. A 8 csapatos torna első fordulójában, Pusztaföldváron lépett pályára az Oroslány NLSE csapata. A szakadó esőben lejátszott mérkőzéseken remek játékkal, 4 győzelemmel zárták a fordulót. Az 1. forduló után a lányok az élről várják a folytatást, amelyre október 3-án Orosházán, a Határőr pályán kerül sor. Részletek: www.oroscafe.hu

Ismét, hiszen Áginak a negyedik, Viviennek pedig a második vb-címe a mostani. Ezután ajándékcsomagot adott át a két ifjú bajnoknak, majd kötetlen beszélgetés következett. Felelevenítették a versenyt, a taktikát, majd a közeljövő feladatai következtek. A jó hangulatú fogadás végén Németh Béla újra sok sikert kívánt a lányoknak és edzőjüknek, és reményét fejezte ki, hogy még sok ilyen szép győzelemmel örvendeztetik meg Orosháza sportszerető lakóit. -cséjé-

Szombaton rendezte meg az Orosházi Spartacus Birkózó Klub a Felföldi Sándor Emlékversenyt, mely egyben kadet női és férfi szabadon választott egyéni bajnokság is volt. Szél Attila, az Orosházi Spartacus elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Dancsó József alpolgármester nyitotta meg a versenyt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Orosháza lassan a birkózás fellegvárának mondhatja magát. Németh Béla polgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd díszoklevelet nyújtott át a szingapúri ifjúsági olimpiát megjárt Kránitz Adriánnak. Emellett elismerést kapott a Spartacus kötött- és szabadfogású utánpótláscsapata is, akik megnyerték a csapatbajnokságot. A verseny névadójának, Felföldi Sándornak életútját egykori versenyzőtársa, Maróthy István, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke méltatta. 35 egyesület mintegy 130 fiatal versenyzője lépett szőnyegre a szombati megmérettetésen. Az Orosházi Spartacust 14 birkózó képviselte. Az összecsapások három szőnyegen zajlottak. Orosházi helyezések: Kránitz Adrián (58 kg) és Szél Dávid (85 kg) a dobogó legfelső fokára állhatott, míg 2. helyen végzett Mátyási Tamás. 3. helye-

zett lett Daszkel Szabolcs (58 kg), Kelemen Zsolt (54 kg), Pusztai Tibor (69 kg). Ötödik helyen zárt Gálik Ádám (50 kg). A női bajnokság 2. helyezettje lett Németh Éva (65 kg). A 46 kg-osok között 3. helyen végzett Kovács Alexandra. A csapatversenyt is megnyerte

az Orosházi Spartacus. A Felföldi család különdíját Szél Dávid érdemelte ki kiváló teljesítményével. Betkó Fotó: Melega Krisztián További eredmények és képgaléria: www.oroscafe.hu

A versenyt megelőzően, múlt pénteken elismeréseket adott át Orosházán a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Dr. Hegedűs Csaba az elmúlt években az orosházi birkózósportért végzett munkájáért a Magyar Birkózósport Lovagrendje Bronzfokozatát adta át dr. Dancsó József alpolgármesternek, míg Szél Attila klubelnök az eredményes és kiváló klubvezetésért a Birkózósport Diplomáját vehette át a szövetség elnökétől.

Triál, görkori, BMX, roller… „Pontosan” távoztunk Vácról A barátságtalan időjárás ellenére sikeres volt idén is az Extrém Sportnap. Szombaton rendezte meg a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a IV. Extrém Sportnapot. A Kossuth utca és az Árpád-kert adott otthont a programoknak, illetve az esős időjárás miatt az Álom vidámpark ingyenes játékait a művelődési központba vitték be a szervezők. Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens elmondta, hogy délelőtt a Mi-Értünk Egyesület tagjai és az airsoftosok csatlakoztak a rendezvényhez, majd délután 2 körül – miután az eső is elállt – megkezdődhettek a versenyek, a nap legfontosabb prog-

ramja. Triál, gördeszka, görkori, BMX, roller, utcai kosárlabda – színes volt idén is a paletta, és számos kísérőprogram is volt. Este koncertek jöttek, a helyi Relax, illetve az országosan is elismert 30Y gondoskodott a jó buliról. Megtudtuk, idén nem nyertek pályázatot az Extrém Sportnap megrendezéséhez, ahogy fogalmazott az ifjúsági referens, picit spórolósabban kellett megoldaniuk a programokat, de remélik, így is sikerült megmozgatniuk az érdeklődőket, és népszerűsíteni az extrém sportokat. vk Fotó: Kecskeméti Krisztina

Egy győzelem, egy vereség.

Az NB I/A osztályában szereplő ASE Orosháza II. csapata a Győri Elektromos VSK együttesét fogadta a hétvégén a Fürdő utcában. A lányok remek játékkal 13-5 arányú győzelmet szereztek, és megerősítették helyüket a táblázat első felében. Tóth Vivien, Haraszti Nóra, Andrási Kinga 3-3 győzelmet szerzett, Szabó Mariann kétszer nyert, továbbá a Tóth-Haraszti, valamint a Szabó-Andrási páros is győzött. NB I/B-s asztalitenisz-mérkőzésen az ASE Orosháza III. csapata 10-8 arányú vereséget szenvedett Tárnokon. Fórizs Dorottya 3, Balogh Klaudia 2, Pásztor Nikolett 1, valamint a Fórizs-Valastyán és a Balogh-Pásztor páros szerzett 1-1 győzelmet. Bogdánffy Csaba edző elmondta, hogy az NB I/A osztályban játszó csapatunk a tavalyihoz képest nagyobb arányú győzelmet szerzett, de természetesen van még mit javítani. Az NB I/B-s csapatunk rutintalanságának köszönheti a vereségét, négy mérkőzésen is nyert állásból veszítettek, sőt több mérkőzéslabdát rontottak. bt

Stílus: vereség Gyulán Gyulai SE – Orosházi Stílus 27 – 16 (12 – 7) NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés. Gyula, 250 néző. Vezette: Szikszai, Szilágyi Rossz előjelekkel utazott a Stílus csapata Gyulára, nem volt hadra fogható egyik átlövő sem, ráadásul a csapat fele lázasan érkezett meg a fürdővárosba. Az első negyedóra amolyan „góliszonyban” telt. A védekezés határozott és kemény volt, alig esett gól (13. perc 2-2). Ezt követően beindult a gólgyártás, felváltva vezettek a csapatok (21. perc 7-6). A Gyula azonban megtalálta védelmünk ellenszerét, és több gólt is elért. Mi viszont lövők nél-

kül képtelenek voltunk megbontani a zárt védelmet, és a lerohanásokba is sok hiba csúszott. A félidőig csak kozmetikázni tudtunk. A második játékrészben valamelyest tartottuk a 4-5 gólos hátrányt, de egyre jobban fáradni kezdett a csapat. Az 53. percre 10 gól lett a különbség, amiben az is szerepet játszott, hogy elképesztő mennyiségű kapufát lőttünk. A végén 11 gólos vereséget szenvedtünk. Tatai Tamás: – Lövők nélkül nehéz. Nem keseredtünk el, készülünk a következő meccsre, remélem, akkor már a sérültek is játszani tudnak. -melega-

Dunakanyar-Vác – Orosháza FC 2 – 2 (2 – 1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés Vác, 200 néző. Vezette: Barna G. (Kepe A., Kiss I B.) Orosháza: Molnár F. T. – Retek, Kerekes I., Futaki, Szabó N. (Szűcs D., 79.) – Kerepeczki – Ács, Petneházi (Piti, 69.), Juhász N., Buza (Pardi, 69.) – Szabó T. Vezetőedző: Kvasznovszky József A 2. percben szöglet után Palásthy a rövid sarokról fejelt gólt, 1-0. Csapatunkat nem törte meg a korán bekapott gól, a 13. percben Petneházi szöglete után Ács Levente 17 méterről bombázta a labdát a bal felső sarokba, 1-1.

A félidő utolsó percében ismét Palásthy fejelt gólt, így hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A második játékrészt góllal kezdte az OFC. A 49. percben Petneházi remek passzát Szabó Tamás értékesítette. A Vác nagy erőket mozgósított a győzelem eléréséért, de az Orosháza fegyelmezett játékkal tartotta az eredményt, sőt koncentráltabb helyzetkihasználással a győzelmet is megszerezhette volna. Kvasznovszky József: – Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy szereztünk egy pontot, pedig igazából kettőt vesztettünk. bt

Kruzslitz Emléktorna

4 csapat részvételével (Rákóczitelep). Kruzslitz György (Gyula) labdarúgóként szerepelt az OMTK, a Rákóczi Vasas, a Gádoros nagypályás labdarúgócsapatában, valamint az Unicum, az Oilers Öregpecás és a Barátság kispályás csapatában. Fiatalon bekövetkezett halála után volt játékostársai, barátai minden évben egy labdarúgótorna keretein belül emlékeznek meg róla. A vasárnapi torna végeredménye: 1. Székkutas, 2. Unicum, 3. Rákóczi Vasas SE Öregfiúk, 4. OMTK Öregfiúk. Legjobb kapus: Halmai Zoltán, szj legtechnikásabb játékos: Ökrös István, gólkirály: Tóth Kása Sándor.

Úszás. 23 egyesület 273 fiatalja állt rajtkőre a 6 külföldi csapatot is felvonultató XXV. Nemzetközi Sprint Úszóversenyen, Harkányban. Schmidt Jenő 8 tanítványa a Fedett Uszoda Nélküliek külön értékelésében 12 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett. Az Orosháza Úszó Egyesület eredményei: 50 m mellúszás A korcsoport 1. Schäfer Mónika, 3. Benkő Aliz, B kcs. 2. Arany Viktória, 4. Madarász Gréta, C kcs. 6. Karkus Linda, D kcs. 1. Muntyán Luca, 2. Kiss Annamária, 6. Benkő Zsófi. 50 m hát A kcs. 1. Schäfer M., 2. Benkő A., B kcs. 1. Arany V., 3. Madarász G., C kcs. 4. Karkus L., D cs. 1. Kiss A., 2. Muntyán L., 6. Benkő Zs. 50 m pillangó A kcs. 1. Benkő A., 2. Schäfer M., B kcs. 1. Arany V., 3. Madarász G., C kcs. 3. Karkus L., D kcs. 1. Kiss A., 3. Muntyán L., 4. Benkő Zs. 50 m gyors A cs. 1. Benkő A., 2. Schäfer M., B kcs. 1. Arany V., 3. Madarász G., C kcs. 5. Karkus L., D kcs. 1. Kiss A., 2. Benkő Zs., 3. Muntyán L. 4x50 m gyorsváltó 1. Orosháza (Schäfer, Benkő, Arany, Madarász).

SPORTMŰSOR Tenisz. OB III. Orosháza VTK-Gyula, szept. 25., 10:00, Orosháza, Tó utca.

Kézilabda. Megyei bajnoki mérkőzés: Orosháza Stílus II.–JALTE, szept. 25., 10:00, Táncsics-csarnok. I. Eötvös-kupa leány utánpótlástorna, szept. 26., 9:00, Eötvös- és Táncsicscsarnok. OSB-mérkőzés: Orosháza Stílus–Szeged-Algyő KKSE, szept. 30., 17:30, Táncsics -csarnok. Labdarúgás. Rákóczi Vasas (U16)Csanádapáca (U16), Rákóczitelep szept. 24., 15.30. NB II-es bajnoki mérkőzés, Orosháza FC–MTK Budapest II., szept. 25., 16:00, Orosháza. OMTK 1913 ULE–Bcs.1912 Előre, Orosháza, szept. 26. U19: 10 ó., U17: 12 ó. Ádász István serdülő emléktorna, szept. 27., 14:00, Rákóczitelep. A kispályás bajnokság mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között. Tömegsport. Lenti József Emléktorna, (nyolc csapat részvételével) szept. 25., 8:00, Kardoskút.


8

2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Ételosztás őszinte szívvel. Szeptember 29-én, szerdán 16 órától Szentetornyán a Lakodalmas ház udvarán, míg szeptember 30-án, csütörtökön 13 órától a dr. László Elek-lakótelepi játszótérnél osztanak ételt. A szervező Illyés Gábor és csapata

Jótékony séta. Szeptember 28. és október 4. között Mark Dixon, az ExPat Life Magazine szerkesztője és Bálint István, a Gyopár Club Hotel igazgatója gyalog teszi meg a Bukarest – Csíkszereda közötti távolságot, hogy a Román Rögbi Barátai Egyesület (RRBE) számára támogatást szerezzen. Bálint István 25-én, szombaton 18 órakor indul a Gyopár Club Hotel elől a hosszú sétára, amelynek első állomása Arad lesz. Majd folytatja útját társával 7 napon át a Bukarest-Ploesti-Brassó-Tusnád-Csíkszereda útvonalon. A volt válogatott rögbijátékos várja a sportembereket, akik szívesen tennék meg vele az első lépéseket. bt

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken folytatódik a vénasszonyok nyara jellegű időjárás. Az ország nagy részén 20 fok feletti értékek lehetnek, délkeleten néhol nyárias meleg sem kizárt. Szombaton délnyugat felől egy mediterrán ciklon hatására fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Vasárnap borongós időjárás valószínű. A keleti, délkeleti szél gyakran megerősödik. A jövő hét első fele is gyakori záporokat, kissé szeles, hűvös időt ígér.

10 év az állatokért Több mint ezer kutyának segített megalakulása óta az orosházi állatvédő egyesület, mely az idén ünnepli 10. születésnapját. Nagy Éva elnökkel beszélgettünk feladataikról, terveikről. – Az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy menhelyet hozzon létre a városban kóborló ku-

feljelentést is. Rendszeresen ellenőrizzük az állattartási körülményeket a rendőrség segítségével. – Mikor lesz a születésnapi program? – Október 2-án, 14-től 17 óráig az Állatok Világnapja alkalmából ünnepeljük 10 éves születésnapunkat a Szikhát kutyamenhelyen. Az egyesület alapító tagjait, és minden állatbarátot várunk, nem csak mi, a kutyusok is. A gyerekeknek lesz játékos vetélkedő az OrosHaza Baráti

tyák elhelyezésére és szerető gazdához jutassa őket. Fontos eredményünk, hogy megalakulásunk óta Orosházán nincs elaltatás. 10 év alatt több mint ezer kutya talált menedéket a Dózsa György út végén található menhelyen, és több száz eb került új gazdihoz. – Melyek a legfőbb feladataik? – Elsődleges feladatunk a Szikhát menhely működtetése, de fontosnak tartjuk azt is, hogy ne történjen állatkínzás. Minden bejelentésnek utána járunk, indokolt esetben megtesszük a

Kör szervezésében, és rajzolhatnak a kennelek falára is. A kilátogatókat szülinapi tortával várjuk. A menhely lakóinak ismét tápgyűjtő akciót indítottunk, a megvásárolt kutyaeledeleket leadhatják a plakáttal jelzett tápboltokban. Emellett a város általános iskolásainak rajzpályázatot hirdettünk. Az alkotások fejezzék ki az állatok iránt érzett szeretetet és felelősséget, a helyes állattartást. Beküldési határidő: október 4. (Székács József Evangélikus Iskola). vk Fotó: Kecskeméti Krisztina

Jött a kis Förster Feketén a hófehér. Vagy hófehéren a fekete? Vagy így, vagy úgy, ez biztosan egy zongora lesz. „Cé, dé… ef…vagyis é…” Ilyet nem gyakran hallhatunk majd az értékes hangszer körül, hiszen „csak szakavatott kezek alá kerülhetnek az új szerzemény billentyűi” – szögezi le Pusztai Lajos, a művelődési központ igazgatója. A Försterről van szó. „Ő” az a zongora, „aki” körülbelül egy hónapja érkezett a kultúrházba. Az igazgató fejében ugyanis megfogant a gondolat, hogy vissza kellene hívni azokat az időket, amikor még nívós filharmóniai rendezvényeket látott vendégül a művház. Sok egyeztetés után jött is a kis Förster a csabai filharmonikusoktól hozzánk, tartós használatra. Az újdonság már egy hónapja városunkban van, de a technikai előkészületek miatt csak csütörtökön „üzemelték be” a páncéltőkés hangszert. Szabó Ferenc János zongoraművész szólaltatta meg először az orosháziak előtt. A kultúrházban már van egy német gyártmányú zongora, s a kis Försterrel együtt most már teljesült az a vágy, hogy a PMK több termében lehet kamaraesteket szervezni. Lesz alkalma a jövőben bőven az újdonsült kedvencnek a bizonyításra, hiszen az elkövetkezendő szűk fél évben a filharmónia bérletben négy koncert főszereplőjeként láthatjuk, hallhatjuk majd. Ansz

Kislány a zongoránál – Gombozsár Laura a próbahangolás után az elsők közt játszhatott a tartós használatra kapott hangszeren

SÜTI-JÁTÉK

Autómentes nap A Czina iskola csapata nyerte a vetélkedőt szerdán a Kossuth utcán tartott sorversenyben. Az Európai Mobilitási Hét zárónapján, szeptember 22-én a

A HÉT SZTORIJA

másodikok lettek a táncsicsosok, harmadik helyen a Székács iskola végzett. Az ajándék prizmák és pólók a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól érkeztek, a

Az OrosCafé, a városi televízió és az Orosházi Élet révén hetente öt, 500 grammos fagyasztott torta várja gazdáját. Egy torta talál gazdára a Megkérdeztük rovat révén az Orosházi Életben. Ha Ön válaszolt a hét kérdésére, és neve mellett találja az OROS SÜTI Kft. emblémáját, jelentkezzen szerkesztőségünkben! Két tortát nyerhetnek az Orosházi Városi Televízióban. Szerda esténként, 18.55-kor indul a játék, ismétléseit hétfő estig láthatják a Híradót megelőzően. A megfejtéseket kedd délig várjuk e-mailben (titkarsag@oroshazimedia.hu) vagy levélben (Szabadság tér 4–6.).

MEGKÉRDEZTÜK Mit jelentenek Önnek a háziállatok? Opra Szilvia – Számomra sokat jelentenek. Nekem is van egy macskám. Többnyire együtt szoktunk aludni. Ő jelenti számomra a nyugalmat. Voltak más háziállataim is, de ők már sajnos elpusztultak. Azért választottam macskát, mert nem kell vele sokat foglalkozni. Éli az életét, én az enyémet. Így jól megvagyunk egymás mellett.

ANYAKÖNYV Házasságot kötöttek Matuz János és Iványi Éva; Sramkó Zsolt és Kunos Éva Megérkeztek Árvai László és Fekete Piroska leánya: Lujza Piroska; Kvak Róbert és Vámos Ilona fia: Gergely; Török Zsolt és Bánszki Mária Katalin leánya: Dóra; Mihalik Barna és Mester Mariann leánya: Eszter; Paulik Dezső Zsolt és Zombor Melinda Zsuzsanna fia: Arnold Dezső; Csőke Norbert és Bánki-Horváth Szilvia fia: Botond

KUTYASZORÍTÓ

Kossuth utcán nem közlekedhettek autók, a város így figyelmeztetett a gyalogos és kerékpáros közlekedés alternatívájára. A délelőtti órákban általános iskolák felsős képviselői mérték össze ügyességüket. Az esemény Németh Béla polgármester köszöntő szavaival kezdődött, majd a csapatok saját indulót írtak, az akadályok között kanyargó sorversenyben pedig a titkos mondatot egymásnak átadva szerezhettek pontokat. A sok bicós diák közül az általunk megszólaltatottak mindegyike tudott amellett érvelni, hogy miért kell ilyen alkalmakat szervezni, és miért fontos, hogy az autót gyakran cseréljük kerékpárra. A versenyben

közvetítő a polgármesteri hivatal munkatársa volt. Az autómentes nap délutánja tömegeket mozgatott meg, és gördített két keréken a már szokásos útvonalon. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete hagyományaihoz híven ismét kerékpáros felvonulást szervezett az Autómentes napon. Mintegy 200-an tekerték végig a 6-7 kilométeres távot a városban. A cél ezúttal is a gépkocsit kiváltó alternatív közlekedési formák, az egészséges életmód, a természet- és a környezetvédelem népszerűsítése volt. I.J. Fotó: Kecskeméti Krisztina

VILLOGÓ

Dzseni napokig a főutcán csavargott, míg ideiglenes befogadóhelyére nem került. Barátságos és nagyon szelíd, egy igazi kis családi kedvenc. Tíz hónapos, így még sok mindenre megtanítható, szófogadó szuka kutya. Gazdát keresünk rottweiler kan és foxterrier kutyáknak is. www.oroshaziallatvedok.hu

Razzia. Fokozott közúti ellenőrzést tartottak az elmúlt héten Orosházán is, egy európai kampányhoz csatlakozott a magyar rendőrség. A háromnapos akció során elsősorban a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használatát vették górcső alá. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság területén több mint 3900 közlekedővel szemben intézkedtek. Az orosházi rendőrkapitányság adatai a háromnapos razziáról: helyszíni bírságot 19 esetben szabtak ki, 3 szabálysértési feljelentés született kisebb fokú közlekedési szabálysértés miatt, és 31 közigazgatási bírság kiszabására irányuló feljelentés történt. Ebből 20 sebességtúllépés miatt, 11 pedig biztonsági öv, illetve egyéb passzív biztonsági eszközzel összefüggő szabálysértés okán.

Zvara Ferencné – Szeretem a háziállatokat, bár most nekünk nincs otthon, mert bérházban lakunk. De van egy kertünk, és ott mindig szokott lenni kutyánk. Jó, hogy ott van kinn, mert ugye mi nem tudunk kinn aludni, így ő az, aki vigyáz a házra. Nincs is vele sok gond, sétáltatni sem szoktuk, hiszen nappal mindig szabadon van. Szabó János – Nagyon jó dolognak tartom, ha van háziállata az embereknek. A kisfiamnak is van egy kiskutyája. Fontos, hogy sétáltassuk a kutyát, mi napi háromszor levisszük. Figyeljünk arra, hogy ne ugorjon össze másik állattal, ne támadjon meg senkit a járókelők közül. A higiénia és a környezetvédelem szempontjából pedig nagyon fontos, hogy a háziállatunk – legyen az kutya, macska vagy bármi más – ne piszkítsa a környezetét, szedjük össze utána a „maradékot”. Rónyai Sándor – Szerintem a háziállatok hozzátartoznak az emberhez. Nekem is volt korábban egy tacsim, de már nincs, ugyanis bérházban lakom, és ott nem tartok. Szerintem az ilyen hely nem állatoknak való, és zavarnának a különböző szagok is. Régen, amikor kertes házunk volt, az udvaron nagyon jól elvolt a kiskutyusunk. Volt egy háza, és ott éldegélt. De mára már megszoktam, hogy nincs háziállatom.

Traffipax: Szeptember 27-étől 30-áig mérnek Orosházán. Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


2010/38. szám Orosházi Élet