Issuu on Google+

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2013. augusztus 30. • XVIII. évfolyam • 32. szám mozaik

8. oldal

Jogosítvány – változó...

Az új szabály szerint augusztus 15. óta 580 km-t kell vezetni a jogosítvány megszerzéséhez. A cél az, hogy gyakorlottabb vezetők kerüljenek a forgalomba. Bár a szakember szerint a korábbi 30 óra alatt is ennyi távolságot lehetett megtenni.

közélet Vita egy MSZP-s tagról

A szocialista párt helyi szervezete által delegált külsős bizottsági tagot akartak visszahívni, a jelenlegi szabályozás azonban nem ad rá lehetőséget. A testületi ülésen mégis szóba került az ügy.

oktatás

4. oldal

Belső ember az igazgató

Kisné Bor Emília, korábbi igazgatóhelyettes kapott megbízást a református iskola vezetésére. A szakember 30 éve dolgozik az intézményben, előző beosztása sokat segít abban, hogy átlássa az iskola ügyeit.

több mint 25 millió forint tankönyvtámogatásban

Az első becsengetés

sport

7. oldal

Második lett a férfi-kézicsapat

A hétvégi ötcsapatos nemzetközi felkészülési kézilabdatornán izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség. Fej fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó meccsen dőlt el, hogy a hazai pályán játszó OFKSE hanyadik helyen végez.

Pénzügyek Folyószámla-hitelkeret és kiegészítő támogatás – a pénzügyekről tárgyaltak a képviselők múlt hét pénteken. – Eddig 1 milliárd forintos folyószámla-hitelkerete volt a városnak, amit júniusban az OTP a folyószámlahitelre eső adósságkonszolidációs hányaddal csökkentett. A jelenleg 494 millió forintos keret áll fenn szeptember 20-ig, ezt kell megújítani, amire közbeszerzést kell kiírni – mondta el dr. Dancsó József polgármester. Ha a számlavezető bank ajánlata megfelelő lesz, akkor a városvezető aláírhatja az újabb, december 31-ig szóló szerződést. Törvény szerint a város saját bevételi forrásainak maximum 50%-át lehet felhasználni hitel-, kamat- vagy részvénytörlesztésre. Orosháza megfelel az előírásoknak, hiszen a saját folyó bevételek összege 2013-ban 1 milliárd 389 millió forint, a kiadás 203,8 millió forint. A város pályázik a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2013. évi kiegészítő támogatásra is, mert az iparűzési adóból 120 millió forintot vissza kellett fizetni különböző cégeknek. A városvezető bízik a pozitív elbírálásban és az újabb kormányzati segítségben. MeK

2. oldal

közélet Panasza van?

A közelmúltban foglalkoztunk a csatornázás helyzetével. Most abban kaphatnak segítséget olvasóink, hova fordulhatnak lakossági panaszaikkal, mire számíthatnak az ügyintézésben. 3. oldal

közélet Hulladékudvar, átrakó épül

Változik a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, de lesz helye a jövőben az egyéb nem kommunális hulladékoknak is, amelyek a háztartásban keletkeznek. Orosházán hulladékudvar és átrakóállomás épül a közeljövőben. 3. oldal

kultúra Épületek pasztellceruzával

Balogh Örse most Orosháza díszes épületeit örökíti meg pasztellrajzain. A művész kiállítása a múzeumban látható.

5. oldal

Az orosházi általános iskolákban 298 kisdiák kezdi az első osztályt • fotó: Kecskeméti Krisztina Hétfőn országszerte megkezdődik a tanítás az iskolákban. Orosházán 730 általános és középiskolás elsős ül a padokba. Több mint 2300-an jutnak tankönyvtámogatáshoz. Szokolai Szilvia kislánya, Petra szeptembertől első osztályos lesz a Vörösmarty iskolában. Már má-

jusban megkapták a szükséges tanszerekről szóló listát az egyik szülői értekezleten. – Nyáron beszereztük a füzeteket, iskolatáskát, megtöltöttük a tolltartót, a rajz- és technikafelszereléshez is megvettünk minden szükségeset – meséli az anyuka. Eközben Petra büszkén mutatja meg, mit rejt az új

iskolatáska. Ebből egyelőre még hiányoznak a könyvek, ezeket ugyanis csak hétfőn kezdik osztani az iskolákban. Csak a tanszerek több mint 30 ezer forintba kerülnek, sok családnak gondot okoz nemcsak ezek, hanem a tankönyvek beszerzése is. Idén az elsősök ingyen juthatnak a » folytatás a 4. oldalon csomagokhoz.

Guardian: orosházi tervek európai sikere mozaik Spéko: allergénmentesen

A családi vállalkozást folytatja Bereczkiné Varga Ágnes. Országosan is szűkösek a lehetőségek, ahol az ételallergiások maguknak való meleg ételt kaphatnak, az orosházi vállalkozás élen jár az igények kielégítésében. 8. oldal

Új termékeket és termelési struktúrát indít az orosházi síküveggyár – erről is tájékozódhattak a Guardian nemzetközi vezetői négynapos magyarországi látogatásuk keretében. Az amerikai síküveggyár üveg divíziójának vezetőit Sápi Lajos, az európai régió alelnöke kalauzolta városunkban, nem hagyták ki a főtéren álló üveg körtefát sem. – A nehéz gazdasági helyzet a Guardian üzemein is érződik, noha a 10 európai gyár eltérő képet mutat – tudtuk meg Sápi Lajostól. – Az orosházinak sem volt egyszerű az elmúlt néhány év, az építőipar stagnálása miatt kevesebb üveget lehetett eladni, ám a helyi vezetők az eddigi termékek mellett az elektronikai ipar és a világítástechnika irányába mozdították el a fejlesztést: magas feldolgo-

zottságú, speciális üveget készülnek gyártani. A kreatív és sok szellemi tőkét megmozgató elképzelést Finta Ferenc gyárigazgató vázolta fel, osztatlan sikert aratva a felső vezetésnél – emelte ki az európai igazgató. A küldöttség tárgyalásokat foly-

tatott városunk polgármesterével a további fejlesztéseket segítendő. Dr. Dancsó József elmondta, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Szijjártó Péter külgazdaságért felelős államtitkárnak is jelezte a delegáció látogatását. – A miniszterelnök megerősí-

tette, minden segítséget megadnak a tervezett fejlesztésekhez. A város életében 20 éve stabil foglalkoztatóként jelenlévő, kiváló szakembergárdát felvonultató Guardian a város támogatását is magáénak tudhatja – szögezte le a városvezető. Melega K.


2

közélet

kitekintő Megújult parókia Megújult a nagyszénási plébánia épülete és környezete – pályázati forrásból 14 millió forintot fordítottak a katolikus templom melletti épület korszerűsítésére. A plébániát belülről az egyházközséghez kötődő elszármazott nagyszénásiaknak köszönhetően újították fel, és a település önkormányzata is segítséget nyújtott. Az 1930-as években emelt kerítést viszont elbontották, mert rossz állapotban volt. c

Visszahívnák a bizottsági tagot | Mindegyik országgyűlési képviselőnk nyaralt

Vita egy MSZP-s tagról

Palacsintasütők

24 órásra tervezték, végül 31 órán át sütötték a palacsintát a tótkomlósiak az államalapítási ünnepi rendezvények sorában. Varga András ötletgazda elképzelése nagy sikert aratott, száznál is többen vettek részt a jótékony akcióban, még az itt vendégeskedő testvértelepülések polgármesterei is bekapcsolódtak a sütésbe. Folyamatosan 31 órán át sütötték a palacsintát, összesen 4600 darab készült a finomságból. A bevételt az Erzsébet úti óvoda eszközbeszerzésére fordítják. m

Vers és próza Húsz településről negyven nevezés érkezett a kardoskúti művelődési ház idei, nyugdíjasok számára meghirdetett irodalmi pályázatára. A múlt hétvégén tartott díjkiosztó ünnepségen felcsendültek a pályázók versei, és fellépett a Szegedi Amatőr Alkotók Köre. Koszorús Oszkár orosházi helytörténész értékelése után a pályázók átvehették oklevelüket, és a felajánlott ajándéktárgyakat. Pályázók érkeztek többek között a Pest megyei Gyálról, Szegedről, Békéscsabáról. Orosházi sikert is hozott a verseny: vers kategóriában második lett Dávid László, prózában pedig harmadik helyezést ért el Németh Józsefné. –k

Autocross

Bozsár Lajos nem mond le • fotó: Rajki Judit Háromnegyed órás vitát váltott ki egy külsős bizottsági tag visszahívása a legutóbbi testületi ülésen. Bozsár Lajost a szocialista párt delegálta a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságába, most azonban július 31-i hatállyal visszahívta.

Fetser János MSZP-s frakcióvezető arról tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy Bozsár helyett Szin Jánosnét kívánja a párt delegálni, a döntést azonban nem indokolta. A polgármester a tagváltást szorgalmazó indítványt nem terjesztette

Véget ért a nyári szünet, kezdődik a dolgos időszak. A hét eleji rendkívüli parlamenti üléssel megkezdték munkájukat az országgyűlési képviselők. A nyári szünet zárásaként megkérdeztük, hogyan pihentek, hol nyaraltak ezen a nyáron. Városunk polgármestere, dr. Dancsó József, a Fidesz orosházi képviselője keveset pihent a nyáron, a város ügyei előbbre valók voltak. – Kevés idő maradt a pihenésre, nyaralásra. Azon a pár napon, amit

a családommal töltöttem, Ausztriában voltunk. Most pedig új lendületet vett a munka – fogalmazott a polgármester. Varga Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő szintén külföldön járt. – Nagyon rövid kirándulás volt, egy hetet töltöttünk az Adrián a feleségemmel. A többi időt leginkább kajszibarackszedéssel töltöttem, és a környéken jártunk még. Na, meg fontos dolog, meglátogattak bennünket a gyermekeim – meséli a képviselő. Jámbor Nándor, a Jobbik kép-

munkahely A BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének aktuális ajánlatai

Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

a testület elé, mert jogilag nem lehetséges. – Mivel Bozsár Lajos bizottsági tagságáról nem mondott le írásban, ezért nem áll módomban az MSZP kérését teljesíteni és az indítványt beterjeszteni – fogalmazott dr. Dancsó József. Fetser János a döntést tudomásul vette, de nem fogadta el, jelezve: a bizottságokba a frakciók jelölhetnek embereket, korábban ebbe másik párt nem avatkozott bele. A kialakult vitában az MSZP-s Bozsár mellett a Fidesz és a Jobbik képviselői foglaltak állást, elismeréssel adózva munkája előtt, kiemelve konstruktív hozzáállását a vitás témákban is, bírálták ellenben más szocialisták bizottságban végzett munkáját. A kritikát Füvesi Sándor (MSZP) vis�szautasította, és kiemelte, a bizottság elnöki posztját betöltő Kovács Árpád (Fidesz) személye miatt többször emeltek erkölcsi okokból kifogást, ám hiába, ezért bojkottálták korábban a bizottsági üléseket. Bozsár Lajos 20 éve végez képviselői munkát, ez az ötödik ciklus, melyben közéleti szerepet vállal. A róla szóló vitát az ülésteremben végighallgatta, ám reagálni nem kívánt. Lapunk megkeresésére annyit mondott, minden lényeges információ elhangzott az ülésen. Melega

Kevesebb a parlagfű Az időjárás a parlagfű fejlődését is akadályozta, kevesebb a fertőzött terület az orosházi járásban. Augusztus utolsó hetéig az orosházi térségben összesen három parlagfüves foltot mért be a területileg illetékes földhivatal. A foltok összterülete nem éri el a 7000 m2-t. – A tavalyi év azonos időszakában hét ügyben, majdnem nyolc hektáron indult eljárás. Az eltérést lényegében a csapadék men�nyisége, ill. hiánya indokolja. – Idén parlagfüves foltok a kisebb parcellákon fordulnak elő. A felderített területek átlagos mérete egykét ezer négyzetméter – tudtuk meg Zátonyi Richárdtól. A Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala vezetője kiemelte, a jó minőségű termőfölddel rendelkező településeken a fertőzöttség lényegesen kisebb, szinte minimális, ott jegyzőkönyvet nagyon ritkán kell felvenni. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint az aszály a parlagfű fejlődését is akadályozta. A szemlék megállapításai szerint a tarlókkal is kevesebb a probléma, a gazdálkodók évről évre nagyobb figyelmet fordítanak a védekezésre. Az ellenőrzéseket a földhivatalok október végéig folytatják. melich

Hol nyaraltak az országgyűlési képviselők

A területi amatőr autocross bajnokság 4. fordulóját rendezik meg szeptember 8-án Pusztaottlakán, a Viharsarok Ringen. Még van lehetőség a nevezésre a crossautóval indulóknak vagy quados versenyzőknek, bár az állandó résztvevők a környező három megyéből már jelezték részvételüket. Az autósport szerelmesei mellett az egész család találhat kikapcsolódási lehetőséget a verseny helyszínén, hiszen a Likefest Park teljes szolgáltatásával várja a látogatókat. A program jövő vasárnap 10 órakor kezdődik. (ka)

Képzés: ács, állványozó, kőműves, bútorasztalos, földmunkarakodókezelő, minősített hegesztő, fogyóelektródás-védőgázas ívhegesztő +tűzvédelmi szakvizsga, CNC forgácsoló, ECDL start+angol alapfok, angol és német nyelvtanfolyam. Állás: irodavezető, élelmiszer-ipari technológus, klímaszerelő, villanyszerelő, mezőgazdasági motorszerelő, húsbolti eladó, baromfi-feldolgozó, fuvarszervező, autójavító, bolti eladó, darukezelő, pék, dajka, adminisztrátor, hivatalsegéd, értékesítési munkatárs, kazánfűtő, titkárnő.

2013. augusztus 30. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

apróhirdetés Az Arany János utcában kertes ház eladó. 06 (30) 563-2105 Két család részére is alkalmas ház eladó a Lehel utcán. 06 (30) 422-8984 Háromszobás társasházi lakás eladó. 06 (70) 434-1154 A Kölcsey utcában 4. emeleti, tehermentes lakás sürgősen eladó. Irányár: 4.6 millió Ft. 06 (70) 946-0602 Új építésű 30 m2-es nyaraló Gyopároson eladó. 06 (20) 932-4873

viselője helyben kapcsolódott ki. – Idén a szó klasszikus értelmében nem voltam nyaralni, mindös�sze két napot töltöttem barátoknál Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a leveleki tónál. Nyaralás helyett a választókerületben és Orosházán vettem részt különböző rendezvényeken, és Gyopárosfürdőre jártam kikapcsolódni – összegzi a nyarat Jámbor Nándor. Simonka György fideszes országgyűlési képviselő több városi eseményen is megfordult a nyáron. – Tizenöt éve először voltunk nyaralni,

most is a feleségem unszolására mentünk el. Meggyőzött azzal, hogy hamarosan kezdődik a kampány, ami várhatóan nagyon durva lesz. Három évvel ezelőtt is mindenféle hazugsággal rágalmaztak, s mivel az ellenfeleim közelmúltbeli eredményeket, az emberek javára végzett munkát nem tudnak felmutatni, nem marad más választásuk, mint kígyót-békát kiabálni rám. Erre jó volt rápihenni, s elvonultunk kicsit a közélettől, Szilvásváradon töltöttük a hosszú hétvégét – fogalmazott a képviselő. KA-MeK


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2013. augusztus 30.

csatornázás

Új rendszerben működik majd a hulladékkezelés | Minősítő gyakorlatra készül a mentőcsoport

Korszerűsítik a hulladékgazdálkodást Orosházán is

Panasza Hulladékudvar, átrakó épül van? Utánajártunk, hova fordulhatnak az érintettek panaszaikkal. Jusztin Lilla, a kivitelezést végző S-A Csatornaépítő Konzorcium projektirodájának munkatársa kérdésünkre elmondta, a beruházás kapcsán vannak panaszok, de kezelhető mennyiségben. – A legtöbb probléma akkor van, ha esik az eső, főleg, ha óriási felhőszakadás van. Ilyenkor rövid idő alatt megtelnek az árkok, a víz alámossa a házi bekötéseket, megsül�lyednek, kimossa az aknákat. Előfordul, hogy 2-3 nap elteltével szivárog el a víz, és csak akkor tudjuk elkezdeni a javítást. Minden panaszt, bejelentést fogadunk és feldolgozunk. Ha az előkerteket, bejárókat feltúrtuk, minden esetben kimegyünk, beszélünk a bejelentővel. Amilyen gyorsan tudjuk, visszaállítjuk az eredeti állapotot. Az összes házról,

Családi nap Köszönet az augusztus 25-én, Szentetornyán megrendezett családi nap támogatóinak. A rendezvényt a Magunkért Egymásért Civil Egyesület szervezte, amelynek védnöke Rucz József önkormányzati képviselő volt. Támogatók: Orosháza Város Önkormányzata, OVÖ Egységes Szociális Központ, Rendőrség-Orosháza, Tűzoltóság-Orosháza, Kéknefelejcs Cukrászda, Ficsor Cukrászda, Asztalos Pékség, Nagycsaládosok Egyesülete, Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt., Bors Imre, Orosházi Média Kft.

3

Visszakerültek Képessy és Táncsics utcai épületeket adtak át a városnak Országszerte 1200 ingatlant adtak át ingyenesen a települési önkormányzatoknak, köztük van Orosházán a Képessy utcai épület is, ahol régen főiskola működött. Az önkormányzat a jövőben közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése, múzeumi feladatok során hasznosítaná az épületet – döntött a testület legutóbbi ülésén. A Táncsics utca 22. alatti épület is önkormányzati tulajdonba került: a volt irodaházat gyermekorvosi rendelők kialakítására használnák fel. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az átadás feltételeként azt szabta, hogy az önkormányzatok 15 évig kizárólag a kötelező helyi feladatok ellátásához használhatják fel az átadott ingatlanokat. Az átadással nem csupán az önkormányzati vagyon gyarapodik, hanem pályázati lehetőségek is megnyílnak. m

Gyakorlatoznak A hulladékudvarban minden hulladék a megfelelő helyre kerül a közeljövőben • archív fotó Melich Krisztina melich.krisztina@oroscafe.hu

Orosháza esetében a szelektív hulladékgyűjtésre is modern helyet biztosító hulladékudvar, valamint átrakóállomás létesül a közeljövőben az Ipari Parkban. Az ehhez szükséges önkormányzati területet használatba kapta meg a hulladékgazdálkodásért felelős társaság a képviselő-testület többségének döntése értelmében.

előkertről, bejáróról, kapuról felvételt készítettünk, még mielőtt megkezdődött a munka. Nekünk ezt az állapotot kell visszaállítani, erre törekszünk is. – Hova fordulhatunk panasz esetén? – Ha egy lakónak sérelme, észrevétele van, akkor ezt vagy az önkormányzati vagy a csatornázási számokon, e-mail vagy postacímen lehet bejelenteni. Itt meg kell adni a nevet, pontos címet, telefonszámot, ha van, e-mail címet. Le kell írni, vagy el kell mondani részletesen, mi a panasz. Ha jogos, helyreállítjuk. Itt felhívnám a figyelmet, hogy az élő környezet végleges helyreállítása is akkor fog megtörténni, ha az összes minősítési vizsgán megfelel a rendszer. Ez pedig 2014 tavaszára, nyarára várható – mondta el Jusztin Lilla. A csatornázással kapcsolatos bejelentéseket az alábbi elérhetőségeken tehetik meg: Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@ oroshaza.com. Információs központ: Fürdő u. 5. Tel.: 06 (68) 410-456, hétfőn és szerdán 16–18 óráig; e-mail: csatorna.oroshaza@gmail.com Információ a csatornázásról: zöldszám: 06 (80) 931-001; oroshaza. szennyvizprojektek.hu MeK

közélet

Az eredeti tervek szerint a régi, már bezárt hulladéklerakónál lett volna az új átrakóállomás, de a területet rekultiválni kell. Ez a DAREH feladata:

több mint 10 milliárd forint uniós támogatásból 76 bezárt szeméttelepet rekultivál majd, köztük az orosházit is. A hulladékudvarban különböző szelektív konténerekben ingyenesen helyezheti el a lakosság a háztartásokban keletkezett nem kommunális hulladékot. A hulladékot átszállítják Békéscsabára – itt lesz a térségben négyszázezer embert érintő rendszer központja, egy hazai szinten egyedülálló technológiával működő válogatómű, mely a térségben keletkező évi 120 ezer tonnányi hulladékot válogatja. A cél, hogy lerakóba csak az kerüljön, ami már semmilyen módon nem hasznosítható. Az új

jogszabályoknak megfelelően 2014től a Békés-Manifest szolgáltat majd Orosházán, a szemétszállítás díjából mindenhol levonják a rezsicsökkentésben meghatározott összeget. Elekes Lajos társadalmi alpolgármester kiemelte, a kormány arra a döntésre jutott, hogy a hulladékgazdálkodás nonprofit szolgáltatás lesz, a hulladéklerakóknál keletkező haszon pedig a központi költségvetésbe kerül a lerakási díjon keresztül, és onnan forgatják vissza különböző közösségi célokra. Magát a hulladék begyűjtését viszont továbbra is az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. végzi majd.

Jól szántottak az orosháziak Székkutason rendezték meg a III. Regionális Szántóversenyt, ahol a környék legjobb traktorosai mutatták be, hogyan tudnak szántani. A traktorok teljesítményétől függően 2000 vagy 4000 négyzetméteres parcellát kellett felszántani 22 centiméter mélyen. A nagy váltva forgatós ekék kategóriát az Orosfarm Zrt. két traktorosa, Székács Gyula és Papp Róbert

nyerte. A cég elnöke a verseny után nagyon örült és büszke volt munkatársaira, lévén, hogy ezzel az eredménnyel indulhatnak az őszi országos versenyen is. – Egy jó traktoros hosszú évek alatt tanulja meg a szakma mesterfogásait, Gyula és Robi pedig mindent tud a szántásról – mondta Dominkó Sándor. Hozzátette, hogy a szántás a legfontosabb talajmunka, alapvetően befolyásolja a terméseredményeket.

– Egy rosszul beállított ekével akár 30 litert is fogyaszthat egy traktor az optimális 22-24 liter helyett – mondta Dominkó Sándor. Orosházát képviselte még a Try-Beta Kft. két traktorosa, Gregus György és Bátori István is, akik a IV. helyen végeztek ugyanebben a kategóriában. Neller Zoltán orosházi gazda pedig a Csongrád megyei Agrárgazdasági Kamara különdíját kapta. MeK

Helyben nyújt segítséget a Dél-Békés Mentőcsoport Augusztus 1-jén jött létre, s már októberre minősítő gyakorlatot tervez a Dél-Békés Mentőcsoport. A térségi önkéntesekből álló szervezet helyben szeretne segítséget nyújtani olyan veszélyhelyzetekben, amikor kevés a hivatásos erő. A mentőcsoportba olyan speciális szaktudású emberek jelentkezését várják, akik szívesen áldozzák szabadidejüket, tudásukat a köz javára. Az őszi gyakorlat és képzés előtt várhatóan Tótkomlóson találkoznak először a szervezetbe jelentkezők, ahol megismerik a mentőcsoport rendszerét és egymást is. Majd október második hétvégéjén tervezik végrehajtani azt a 36 órás gyakorlatot, amivel minősített polgárvédelmi szervezetté válhat a helyi mentőcsoport. Addig azonban elő kell teremteni a lassan száz felé közelítő önkéntes felszereléséhez és a gyakorlat lebonyolításához szükséges anyagiakat. A segítők a mentőcsoport honlapján www.delbekesmcs.hu tudnak kapcsolatba lépni a szervezet képviselőivel. -ván

Permeteznek Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. szeptember 2-től 13ig permezeti Orosháza közterületein a vegyesfákat. Az alábbi szereket használják fel: Topas 100 EC 0.3 l/ha, Mospilan 0.4 kg/ha, Rimon 10 EC 0.75 l/ha, Silwet 0.15 l/ha, Csöpp Mix 3 l/ha. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap, munka-egészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szer méhekre nem veszélyes, vizekre kifejezetten veszélyes. (k)

Szúnyogok ellen Orosházán a Körös-völgyi Települések Regionális Szervezete látja el a szúnyogok elleni védekezési feladatokat 2004 óta. A városvezetés elégedett a szervezet munkájával, a testületi ülésen csak formai okok miatt volt téma a két fél közötti szerződés: jogszabályi módosulások miatt a jelenlegi formát jogi személyiség nélküli konzorciumra változtatták. -m


4

oktatás

Vasárnap is party A nagy érdeklődésre való tekintettel a következő hétvégeken már nemcsak szombatonként tartanak TDM-partyt a főtéren, hanem vasárnap esténként is zenétől lesz hangos a belváros. Holnap, augusztus 31-én a Konga zenekar, vasárnap pedig a KON-TIKI játékára szórakozhat az orosházi közönség az üveg körtefánál. Jövő héten szombaton este különleges hangszerek bemutatója, szeptember első vasárnapján pedig utcazene lesz a főtéren. (ka)

Igazgatóhelyettesből lett vezető | Összeszoktak a táncsicsos gólyák

Belső embert választottak Az első... igazgató » Kisné Bor Emília vezetésére bízták a református iskolát

Tanszert segítségbe Adományt gyűjtenek tanszercsomagokra Iskolakezdés együtt! címmel indított országos akciót a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A program célja, hogy 1000 rászoruló diák számára nyújtson jelentős, fejenként 10 ezer forint értékű segítséget a tanévkezdéshez. Az orosházi Családok Átmeneti Otthonának munkatársai is részt vesznek az akcióban, 1,5 millió forint értékben osztják a tanszercsomagokat megközelítőleg 150 rászoruló orosházi diák számára. Csomagokat folyamatosan állítanak össze az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei, az akcióhoz adománygyűjtő honlapjukon keresztül, és a 1353-as adományvonalukon még mindig lehet jelentkezni. rga

NRG nyílt nap

Az NRG Tánciskola ingyenes bemutatóórákat tart szeptember 10-én és 12-én délután a művelődési ház színpadán. Az érdeklődők nemcsak megnézhetik, de ki is próbálhatják a különböző táncstílusokat, mozgásformákat. Az egészen apró gyerekek is táncra perdülhetnek, hiszen négyéves kortól várják a legkisebbeket manó hip-hopra, a kicsiket és a sokkal nagyobbakat hip-hopra és jazzbalettre. Aki kedvet érez hozzá, hogy megnézzen vagy kipróbáljon egy vagy akár több táncstílust, az most az ingyenes bemutatóórán megteheti. Erről bővebben szeptember 5-én 17 órától, az iskola tanévnyitóján lehet tájékozódni a művelődési ház színpadán. KM

2013. augusztus 30. • www.oroscafe.hu

Kisné Bor Emília egy évre kapott megbízást • fotó: Rajki Judit Kotroczó Melitta kotroczo.melitta@oroscafe.hu

Új igazgatóval kezdi az új tanévet az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Kisné Bor Emília, az intézmény korábbi igazgatóhelyettese egyéves megbízást kapott a református egyházközségtől erre a feladatra. Kisné Bor Emília 1985 óta tanít az intézményben, tizenegy évig igazgatóhelyettesként is tevékenykedett, augusztus 21-én pedig megkapta egyéves igazgatói megbízását az orosházi református egyházközségtől. Az új igazgató elmondása szerint tovább folytatják az emelt óraszámú angol nyelvoktatást, a keresztyén pedagógiát, valamint a Zsolnay-módszert, amely már évek óta meghatá-

rozza az iskola munkáját. – Milyen változások várhatók az iskolában szeptembertől? A törvényi változások lesznek a meghatározók. Életbe lép az új Nemzeti Alap Tantervre épülő kerettanterv, folytatódik a mindennapos testnevelés bevezetése, új elem az egész napos foglalkoztatás, amely átmenet nélkül minden tanulóra vonatkozóan kötelező. Helyi tantervünkben továbbra is kiemelt szerepet szánunk az emelt szintű angol nyelvi oktatásnak, idén minkét első osztályunk két tanítási nyelvű. Örömünkre szolgál, hogy a már meglévő idegen nyelvi lektorunk mellett, pályázati támogatással újabb anyanyelvi tanárt tudunk fogadni. Így minden osztályban tanít majd angol anyanyelvű tanár. Ezen felül nagy változás nem

lesz, folytatjuk a már megkezdett munkát. – Milyen értékek határozzák meg az oktató-nevelő munkájukat? – A Zsolnai pedagógiát természetesen folytatjuk, amelynek lényege az értékek közvetítése, a magyar nyelvhez való kötődésünk, a hazaszeretet, a kulturális értékeinkhez való ragaszkodás. Nevelőmunkánkban a helytörténeti ismeretek előtérbe helyezése, a nemzeti önismeret áll. Fontosnak tartjuk a határokon kívüli magyarság kultúrájának megismertetését, a velük való kapcsolattartást. A keresztyén pedagógia pedig alapvetően meghatározza a működésünket. Nagy hangsúlyt fektetünk a keresztyén szellemiségben történő nevelésre, a keresztyén erkölcs és vallási értékek, hagyományok továbbadására, a lelki nevelésre. – Mennyiben változik az ön pedagógiai munkája azáltal, hogy igazgató lett? – Pusztán annyiban fog változni a munkám, hogy kevesebb óraszámom lesz, de bízom benne, hogy ugyanúgy részt veszek majd a gyerekek mindennapi életében, mint eddig. Megtisztelő számomra, hogy engem kértek fel az intézmény vezetésére. Közel 30 éve dolgozom ebben az iskolában, 11 éve vagyok igazgatóhelyettes. Így tudatában vagyok erősségeinknek, de annak is, miben lehet még fejlődni. Ismerve és bízva munkatársaim szakmai igényességében, hiszem, hogy irányításommal megfelelünk majd az elvárásoknak, és közös erővel tovább öregbítjük iskolánk jó hírnevét.

reggeli torna, sorverseny, közös bulik

Megjöttek a táncsicsos gólyák

Elmarad az előadás A Légy jó mindhalálig musical szeptember végére tervezett előadásai technikai okok miatt elmaradnak. A (F)Apácák Énekstúdió és a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola magánénekeseinek közös előadására ugyan már elkészült az új szereposztás, és megkezdődtek a próbák is, mégsem láthatja a közönség ősszel. Azonban a sok próba nem vész kárba, hiszen jövőre, a Tavaszi Művészeti Fesztiválon színpadra viszik a népszerű musicalt. (km)

– Óriási szerencse, hogy a tankönyveket idén ingyen kapjuk meg – teszi hozzá Szilvia. – Nagy segítség, hogy ezekért nem kellett pénzt kiadni a családi kasszából. Orosházán összesen 298 általános iskolás kisdiák kezdi a tanévet szeptembertől. – A Czina Sándor tagintézményben hosszú évek óta először két elsős osztály indul, az új köznevelési törvény adta lehetőség, és a jelentkezők magas számának köszönhetően. A feltételek biztosítottak – tájékoztatta lapunkat Szűts Gézáné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerületének vezetője. Így 31 kisdiák kezdheti a szeptembert az üveggyári iskolában. Kilencedik évfolyamra összesen 432-en iratkoztak be a város középiskoláiba. Idén az elsősök díjmentesen jutnak a tankönyvekhez, rajtuk kívül több ezer rászoruló nebuló kap ingyen vagy kedvezményesen támogatást – Orosházán több mint kétezren. Érdekesség, hogy a Székács József Evangélikus Iskolában svájci adomány segítségével látják el a 9/4es osztályt ingyen tankönyvekkel. Így összességében az orosházi családok 25 millió forint támogatást kaptak az iskolakezdéshez. Varga

Pedagógus-béremelés A tanévkezdés előtt rendkívüli parlamenti ülésen módosították a köznevelési törvényt, s ezzel a honatyák kiterjesztették a béremelést a pedagógusok mellett más oktató-nevelő munkát végzőkre is. Hoffmann Rózsa államtitkár sajtótájékoztatóján elhangzott, a döntés átlagban plusz 4 havi bért juttat egy pedagógusnak, szemben a Bajnai-kormánnyal, amely egy havi fizetést vett el tőlük. A törvénymódosításnak köszönhetően minden pedagógus öt számjegyű fizetésemelést kap, 30 és 80 ezer forint között. A kormányzati híradások szerint a döntés idén 32 milliárd forint pluszt jelent, jövőre pedig 153 milliárdot. A pluszkiadást azonban nem hitelből fedezik, hanem a magyar emberek munkájából. közlemény

Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti

DALI-ÁS fagyizás A DALI-ÁS KLUB a diabétesz, ételallergia, lisztérzékenység és ételintolerancia által érintett családok közössége. – A klubfoglalkozásokon a speciális élelmiszereket, termékeket ismerhetik és kóstolhatják meg tagjaink. Ilyen esemény volt múlt hétvégén is a Pingvin Fagyizóban, hiszen ott több olyan fagyit is árulnak, amik csökkentett cukortartalmúak, mentesek a gluténtól, szénhidráttól, tej- és tojástermékektől. A közel 40 érdeklődő a kóstolás mellett kötetlenül beszélgetett, recepteket cserélt, és tippeket adtak egymásnak a diéta betartásához – mondta Tóth Margit, az egyesület elnöke. MeK

» folytatás az 1. oldalról

Hasznosnak tartják a leend�� elsősök a gólyatábort • fotó: Melega Krisztián

Reggeli torna, erdei sorverseny és sok egyéb program várta azt a 110 diákot, akik szerdán és csütörtökön részt vettek a Táncsics gimnázium gólyatáborában Gyopároson. A tábort a kilencedikes évfolyam tanárai szervezték Csányi László tanár ötlete alapján – tudtuk meg a 9. évfolyam felelősétől, Bús Natáliától. A program keretében a diákok megismerkedhettek a gimnázium-

mal, leendő tanáraikkal és társaikkal. Változatos feladatok sorával gyűjtötték az osztályok a pontokat, és a versengésben közösséggé kovácsolódtak. – Nem sokat aludtunk az elmúlt napokban, de a diákok annál többet barátkoztak egymással, ez volt a tábor célja – fogalmazott Bús Natália. A célt elérték, a szarvasi Prjevara Zsombornak például már most szimpatikus az iskola: – Úgy érkeztem a táborba, hogy alig ismertem

valakit, de hamar összebarátkoztam az új osztálytársakkal. Vicces volt a gólyatábor, főleg a reggeli torna, amit néhány óra alvás után nem volt egyszerű végigcsinálni – ös�szegezte Zsombor az élményeket. Dávid Debóra már négy éve koptatja a Táncsics gimnázium padjait, saját tapasztalataira építve vallja, az iskola jó, a tanárok felkészültek, az újoncok pedig gyorsan beilleszkednek a neves és nagyhírű alma mater soraiba. Melega Krisztián

Szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az • Orosháza, Október 6. u. 33–35. V/32. szám alatti 18 m2 alapterületű 1 szobás összkomfortos, • Orosháza, Október 6. u. 33–35. 3/18. szám alatti 18 m2 alapterületű 1 szobás összkomfortos, • Orosháza, Dankó I. u. 3/3. szám alatti 37 m2 alatti 1 szobás félkomfortos, • Orosháza, Kismarton u. 20/1. szám alatti 12 m2 alapterületű 1 szobás komfort nélküli. Költségelven történő bérbeadásra az Orosháza, Szabadság tér 5. fsz. 2. szám alatti 85 m2 alapterületű 2 szobás ös�szkomfortos lakását. A pályázati lapokat a Polgármesteri Hivatal 2. emelet 19. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8.00–16.00 óra, pénteken 8.00– 13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő valamennyi pályázat esetében: 2013. szeptember 16. (hétfő), 16 óra. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága


www.oroscafe.hu/rovat/kultura • 2013. augusztus 30.

Orosházi épületek rajzai a múzeumban | Koncert egy új kulturális térben

Balogh Örse hozzátett Orosházához

Épületek pasztellceruzával

Szünidő - búcsúztató Gyopin! címmel augusztus 30. és szeptember 1. között nyárzáró buli lesz a Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdőben színes programmal. A 14 év alatti gyerekek számára ingyenes a belépés.

A Városi Kék Lámpás Nap augusztus 30-án 14 órakor kezdődik a Liget utcai Malom tónál. A rendőrök, tűzoltók, mentősök látványos bemutatókkal várják az érdeklődőket. A kórház munkatársai ingyenes szűrésekkel készülnek. Péntek délután a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanáraiból összeállt zenekar koncerttel szórakoztatja a közönséget.

B. Imre Julianna b.imre.julianna@oroscafe.hu

A múzeumban októberig látható tárlat a kiállító számára egy álom beteljesülése. A város számára olyan érték, amely túlmutat az esztétikai élmény szintjén: kultúr- és helytörténeti szempontból is jegyzik majd Balogh Örse rajzait. A pasztellceruza-rajzokon tiszta színvilágú, légies, pontos ábrázolással a város számos épületét láthatja az érdeklődő, azzal a jóleső érzéssel állva a képek előtt, amit az ismerős helyek felismerése ad. Az „aha” élménnyel fedezheti fel ki-ki a számára emlékeket őrző orosházi épületeket. A helytörténeti vonatkozás annál is inkább igaz, hogy Verasztó Antallal közösen, amolyan családi vállalkozásban az épületek múltját is kutatják. Alapot adnak egy újabb álom-

nak: egyszer ebből képeslapsorozatot és egy szép kiadványt hagyni örökül az utódoknak. 2011-ben Tóni bácsi könyvének megjelenése kapcsán beszélgettem az alkotó párossal, akkor úgy tervezte Örse, hogy a kiadvány bemutatójához kötődik egy kiállítás. Most végtelenül hálás a múzeum munkatársainak, kiemelve az igazgató mellett Líborné Putnoki Edit segítségét, amiért felkarolták az ő ügyét. Hogy hol is kezdődött ez az ügy? – 2010-ben az evangélikus egyház hirdetett egy kiállítást A mi templomunk címmel, erre készült el az első három kép – meséli Örse. – Akkor fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Mindig éreztem, hozzá kell tennem valamit Orosházához, és kerestem, hogy mit. Amikor kaptam az utasítást „fentről”, hogy ezt, hát gőz-

Ezt tudjuk mi

Béres Enikő és tanítványai bemutatót tartottak • fotó: Rajki Judit Ezzel a címmel tartott bemutatót a művelődési központ Starlet csoportja. Az elmúlt egy év munkájának összefoglalása volt a vasárnap délutáni bemutató. A műsorban kalandoztak a zenei stílusok és korszakok között, musicalek, ismert dalok csendültek fel a színházterem színpadán. A csoport ingyenes képzésére a művelődési központ Kultur-lurkók pályázata adott lehetőséget. A tanév során elméleti és gyakorlati órákon

vettek részt, a műfaj jobb megismerése érdekében, kipróbálhatták magukat színpadon kisebb-nagyobb fellépések keretében, de még fővárosi színházlátogatásra is eljutottak. Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,/s játszunk még tovább, játszunk még tovább – szólt a finálé. Béres Enikő, a csoport szakmai vezetője úgy nyilatkozott: a jövőben a hangképzés és a műsor bővítése mellett a versenyekre való felkészítésre és részvételre szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni. ij

erővel hozzáláttam. Pasztellceruzával ezelőtt is dolgoztam, most rájöttem, ha sok épületet akarok, ezzel megy a leggyorsabban. Bár a munka tempója igen eltérő: van, hogy egy kép elkészül egy délután, másiknak egy hét sem elég, amikor apró részletek kerülnek papírra. Pihenésképpen egy-egy akvarell vagy olajkép elkészült az elmúlt közel három évben, de alapvetően ezzel foglalkozom. Rózsa Zoltán múzeumigazgató a tárlat megnyitóján úgy fogalmazott, a kiállításnak kettős célja van. Emlékeztet annak fontosságára, hogy értékén kezeljük az épített környezetünket, amely meghatározza a benne élő embert is, másrészt a már említett jövőbeli kutatáshoz való segítségnyújtásra hívja fel a figyelmet. Balogh Örse alkotó ember, a festés mellett ír: verseskötetei, gyűjteményes munkái jelentek meg.

Koncert a szabadban Augusztus utolsó vasárnapján különleges koncertre került sor a városban. A rendhagyó formájú Schubert-esten a hallgatóság nem egy hangversenyterem székein vagy templompadokban ült, hanem az evangélikus templom kertjében, és a fellépő Alföld Vonósnégyes művészeinek is ez a hely szolgált színpadként. Ördög Endre evangélikus lelkésztől megtudtuk, a kísérletező kedv és a hagyományteremtő szándék találkozott abban az ötletben, amelynek megvalósulása volt ez az alkalom. Általa egy új kulturális teret fedeztünk fel a város számára. A szervezők jövő nyárra koncertsorozatot ígérnek a stílusok és közreműködők sokszínűségét szem előtt tartva. -rej-

5

pro gr a ma jánló

A Magyar Fotográfia Napja alkalmából augusztus 30-án 17 órakor nyílik a XVII. Szentesi Aktfotó Biennálé másodbemutatója a Városi Képtárban.

Városi épületek rajzai sorakoznak a múzeum falán • fotó: Kecskeméti Krisztina

kultúra

A Segítő Gondoskodás Alapítvány augusztus 31-én 16 órától Családi napot rendez a Nagycsaládosok Egyesületének udvara, az Ady utca 7. előtti utcaszakaszon programokkal, szalonnasütéssel, élő zenével. Az Orosházi Moly Galeri következő találkozója augusztus 31-én 15 órakor lesz a Városi könyvtárban. Kongazenével várják az érdeklődőket a TDM-party következő rendezvényére augusztus 31-én 20 órától az Üveg körtefánál. Szeptember 1-jén ugyanitt a KON-TIKI zenekar lép fel.

Varga Béla fafaragóművész kiállítása szeptember 5-én 16 órakor nyílik a Városházi Galériában. A következő Klubnapon a reggae királyára, Bob Marleyra emlékeznek a Rock Klubban szeptember 7-én, 18 órától.


HIRDETÉS

Legyen tiéd az év fogása!

2013. augusztus 30. • www.oroscafe.hu

130904-INV

6

Legyen tiéd az év fogása

Tévé, internet, telefon együtt – akciós csomagáron! Válaszd most bármelyik – akár a legnagyobb tévé-, internet- és telefonszolgáltatást együtt tartalmazó – Invilág csomagot 2 éves határozott idejű szerződéssel, és az év végéig csupán 2013 Ft a havi díj!

Minden csomag

2013 Ft havi díjért év végéig

Az Invilág S csomag havi díja is például – 36 tévé- és rádiócsatornával, 5 M internettel és kedvező telefon-előfizetéssel – év végéig mindössze havi 2013 Ft, és 2014. januártól is csak 4990 Ft. A részletekről és adott lakcímen elérhető ajánlatokról és szolgáltatásokról érdeklődj a legközelebbi Telepontban, weboldalunkon vagy a 1288-as telefonszámon!

Telepontunk: Orosháza, Kazinczy u. 1. Az ajánlat 2013. augusztus 26-tól visszavonásig érvényes, és az ADSL és IPTV technológiával lefedett szolgáltatási területünkön belül, meghatározott területeken érhető el, új lakossági előfizetők részére. Az 5M internetcsomag kínált le- és feltöltési sebessége 5,00/0,50 Mbit/s, garantált le- és feltöltési sebessége 1,00/0,19 Mbit/s. Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A szolgáltatások 12 hónapos határozott idejű, valamint határozatlan idejű szerződés keretében is igénybe vehetők. A díjak az áfát tartalmazzák.

IN_33011812_OSZI_oroshaza_280x426_130904-INV.indd 1

8/15/13 10:42 AM


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2013. augusztus 30.

Néhány gólon múlt az orosházi győzelem | Homonnai Luca négyszeres bajnok

Második lett a férfi-kézicsapat nemzetközi torna » Az OFKSE-vel számolni kell a bajnokságban

A zöldmezes orosházi csapat egyre jobb formába lendül a bajnokság előtt • fotó: Rajki Judit A végén csattant az ostor a múlt hétvégi ötcsapatos nemzetközi felkészülési kézilabdatornán az Eötvös-csarnokban. Csupán néhány gólon múlt az orosházi győzelem.

A rendező OFKSE meghívását elfogadta a Balatonfüred, a Mezőkövesd, a B. Braun Gyöngyös NB I-es csapata, valamint a romániai Torda gárdája, akik körmérkőzésben ját-

nagy küzdelemben kaptak ki

Tragikus végjáték Az Orosháza FC labdarúgócsapata egy órán keresztül derekasan küzdött, de a végjátékban összeesett a csapat, és az utolsó tíz percben súlyos vereségbe szaladt bele. Tolle UFC Szekszárd – Orosháza FC 4 – 0 (0 – 0). NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Szekszárd, 150 néző. Vezette: Farkas (Kovács, Horváth). Orosháza: Bordás – Pénzváltó, Makra, Huszár, Bálint D., Szabó N. – Ferenczi, Füredi, Styecz (Albert 90.), Oláh Zs., – Csák Z. Edző: Kvasznovszky József. A 10. percben a hazaiaknál Kun A. belsőzte mellé öt méterről a labdát, majd a 20. percben Márk A. 20 méteres bombája a felső kapufán csattant. A 36. percben Styecz állt szem-

ben a kapussal, de csatárunk lövését a kapus védte. Az 58. percben Márk A. mozgott keresztbe egy előre ívelt labdára és fejelt 13 méterről a hos�szú sarokba, 1 – 0. A 83. percben a bal oldali beadást ismét Márk fejelte a bal sarokba, 2 – 0. A 88. percben Márk jobb oldali lapos passzát Deli pofozta 5 méterről a hálóba, 3 – 0. A 93. percben egy jobb oldali beadást Márk bombázta 12 méterről a léc alá, 4 – 0. Kvanduk János: – Az eredmény ismeretében azt gondolhatnánk, hogy sima mérkőzés volt, de nem így történt. Nagy küzdelemre késztetett bennünket az Orosháza. Kvasznovszky József: – A kihagyott helyzeteinket a hazaiak a végén gólokkal büntették. Betkó Tamás

Négyszeres bajnok Homonnai Luca az augusztus 2–4 között Sukorón rendezett Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokságon és Kolonics György Emlékversenyen a K1 500, 1000, 4000 és 2000+200 méteres számokban négy aranyat zsebelt be. – Reméltem, hogy jó helyezéseket fogok elérni, ezért mindent megtettem az edzéseken. Jó formában voltam és minden futamom úgy

sikerült, ahogy elterveztük. A hazai versenyek között ez volt a legrangosabb, ráadásul ez válogatott a szeptember közepén Csehországban rendezendő Olimpiai Reménységek versenyére, ahol így három egyéni számban indulhatok – értékelt a kajakos lány. MeK

szottak egymással. Szombaton a vendéglátó OFKSE és a Torda összecsapásával kezdődött a torna, meggyőző játékkal 3830-ra nyertek az orosházi srácok. A

második meccsen 37 – 28-ra nyert a Gyöngyös a Mezőkövesd ellen, majd a Balatonfüred verte a Tordát 36–25re. A Gyöngyös – OFKSE összecsapáson 5-6 góllal vezettünk, de a 42. percben Buday Dániel megsérült. Ettől összezavarodott csapatunk, így egygólos vereség lett a vége (22 – 23). A nap záró mérkőzésén a Füred megverte a Mezőkövesdet (36 – 24). Vasárnap a Gyöngyös legyőzte a Tordát (35 – 33), az OFKSE pedig a Mezőkövesdet (27 – 18). A nap végén a Füred-Gyöngyös összecsapáson a Balaton-partiak 27 – 20-ra múlták felül vetélytársukat. A Torda – Mezőkövesd meccsen a tordaiak 47 – 33 arányban nyertek, így ők lettek a negyedikek. Az első három hely még kiadó volt. Hallatlanul izgalmas volt az OFKSE-Füred meccs. Fej fej mellett haladtak a csapatok, az orosháziak a lefújás előtt tíz perccel kétgólos előnyhöz jutottak, és ebből egyet az utolsó pillanatig sikerült is megőrizni (27 – 26). Végül első lett a Balatonfüred, második az OFKSE, harmadik a Gyöngyös. A hamarosan kezdődő bajnokságban, a fokozatosan formálódó és erősödő orosházi csapattal minden ellenfélnek komolyan számolnia kell. Csányi J.

Nem bírtak a Szénással

Gyopárosfürdőn. – A futamokat nagy érdeklődés követte, és kimagasló eredmények születtek mind a négy kategóriában. A versenyzők szívesen jönnek hozzánk a kitűnő rendezés, valamint a fürdő vonzereje miatt – hangsúlyozta. A csapatversenyt a bajaiak nyerték, az orosháziak összesítésben az ötödik helyen zártak. Eredmények: www.oroscafe.hu Vági Kata

7

asztalitenisz Orosházi győzelmek Szent István Kupa nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot rendeztek augusztus 17-én és 18-án Orosházán. Résztvevő országok: Románia, Szerbia, Magyarország. Eredmények: Topolya–Nagyszalonta 9:9, Orosháza– Topolya ATC 15:3, Orosháza–Nagyszalonta 12:6. A csapatbajnokság végeredménye: I. Orosháza – Biedermann Dániel, Nagy Bence, Zsankó László, Dihel Mihály, Nyári László. II. Nagyszalonta, III. Topolya. További eredmények: Csapatban: I. Orosháza (Nyári László, Nagy József, Kéri Róbert), II. Gerendás. III. Pet-Bau (Ludányi Attila, Bacsai Pál, Gombkötő Csaba), ASE Oh. Pet-Bau (Gavallér Anita, Nyári Viktória, Becsei Réka). Egyéniben: I. Gigacz Ferenc (Végegyháza), II. Nikora Norbert (Gerendás), III. Lengyel László. Páros: I. Lengyel L.–Nikora N., II. Nyári L.–Nagy J., III. Kéri R.–Bacsai P. Támogatók: ASE Oh. Pet-Bau, Fehér & Fehér Útépítő Kft., Green-Divízió Kft., Orosfarm Zrt., Fabox Kft., Ilovszky Tüzép, Merian Foods Élelmiszer-ipari Kft., Orosco Kft., Pet-Bau Kft., Szent István Patika–Mirtusz-Pharma Kft., Vas-Műszaki Kereskedelmi Kft., Jámbor Rudolf rövidáru-kereskedő, Asztalos Pékség. A verseny fővédnöke: Kutni József, a Green-Divízió Kft. igazgatója. Főszervező: Nagy József.

Éremhalmozók Augusztus 19-én rendezték meg a Békés megyei Gyermek Lovas Bajnokság ötödik fordulóját Békéscsabán, ahol ismét kiemelkedően teljesítettek a Musztáng Lovasiskola és Póniklub tehetséges gyerekei. Négy kategóriában 3 arany-, 3 ezüst-, és 3 bronzérmet nyertek.

Újabb sakkpontok Szegeden rendezték meg a Bezdán Sakk Emlékversenyt, melyen orosházi fiatalok is részt vettek. Horváth Antal pedagógus-sakkedzőtől megtudtuk, hogy a sakkozók a középmezőnyben végeztek, és gyarapították élőpontjaik számát. Eredményeik: Leszkó Bence 16., Tamási Zoltán 27., Hatos István 31., Kunos Zoltán 32. helyezést ért el. vk

A telepiek uralták a meccset, de nyerni nem tudtak • fotó: Rajki Judit A szomszédvárak rangadóján a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában a Rákóczi nem bírt ellenfelével, így a Nagyszénás pontot rabolt. Rákóczi Vasas – Nagyszénás 1 – 1 (1 – 1). Orosháza, 350 néző. Vezette: Tóth II. (Bartucz, Szeles). Rákóczi Vasas: Lévai-Boros, Pardi, Juhász, Asztalos (Ludányi 82. perc), Dávid (Polyák 65.), Bozsóki, Gulyás, Kánya, Buza, Mazán (Debreczeni 57. perc). Edző: Polyák László. Lerohanta a hazaiakat a vendégcsapat, 5 perc alatt 3 szögletet is rúgtak, és Lévai kapusnak is a helyén kellett lennie. A 20. percre átvette az irányítást a Rákóczi, de két nagy ziccer is kimaradt hazai oldalon. A 37. percben egy ártalmatlannak tűnő támadást indítottak a szénásiak. Kisodródott helyzetből adott be laposan Szikora, és a középen érkező

Godár bepöckölte a labdát a hálóba (0–1). Még a szünet előtt egyenlített a Rákóczi: az utolsó hazai támadásból mindenki beadást várt, de Buza jó 25 méterről inkább kapura lőtt. A meglepett kapus mellett pedig a bal alsóba vágódott a labda (1 – 1) A második félidőben is a hazaiak irányítottak, de több nagy helyzetet is elpuskáztak. A végjátékra felélénkült a meccs, de gól már nem született, a döntetlen teljesen reális. Polyák László: – A kondoros elleni meccs után azt mondtam, hogy ott könnyebben nyerhettünk volna. Igazam lett, de az iksz igazságos. Részletek: OrosCafé.hu melega

továbbjutás A Magyar Kupa megyei selejtező 1. fordulójában: Medgyesegyháza SE – Rákóczi Vasas SE 1 – 10 (0 – 2)

Nemzetközi mezőny Játékost igazoltak Augusztus 24–25-én rendezte meg a Gyopár Kupa nemzetközi hajómodell versenyt az Orosháza Városi Modellező Klub. Negyven versenyző mérte ös�sze felkészültségét, a hazaiak mellett Ausztria, Bulgária, Németország, Szerbia, Románia, Szlovákia képviseltette magát. Nóbik Gyula klubelnök szerint a kétnapos versenyt ideális körülmények közt rendezték meg

sport

A PET-BAU ASE sportolóinak elsöprő fölényével rendezték Karcagon a XXIII. „Szent István” Kupa nyílt asztalitenisz-verseny női számait, ahol több külföldi csapat –angol, skót, szerb, román – színesítette a mezőnyt. – Az orosházi lányok intenzív felkészülésből, ráhangolás nélkül indultak a versenyen, ezért közülük

többen az egyéni számok mellett kihagyták a párosok lehetőségét. A négy aranyérem mellett több értékes dobogós helyezés megszerzése bizakodásra ad okot az őszi nagy feladatok előtt – mondta Bogdánffy Csaba vezetőedző. Megtudtuk, hogy a klub leigazolta a 19 éves Kakuszi Lillát, aki az előző szezonban a Statisztika PSC EXTRA Ligás csapatában szerepelt. Melega Krisztián

Edzőtáborban Az Orosházi Spartacus birkózóinak júniusban kezdődött a felkészülési időszak, amikor napi két edzésen vettek részt a gyerekek. – Ennek a felkészülési szakasznak a lezárása a mostani egyhetes gyopárosi edzőtábor, ami augusztus 31-én ér véget. Nagyon jó és a felkészülés szempontjából is hasznos, hogy ki tudjuk használni a fürdő adta lehetőségeket. A gyerekek energiája kimeríthetetlen, amint vége az edzésnek, máris rohannak a vízbe – mondta Jeszenszky P. László edző. A birkózók a tó túloldalán faházakban laknak, innen járnak be a strandra a napi két edzésre és az azt követő lazításra, úszásra, pancsolásra. – Az év eddig eltelt időszakában négy versenyzőnk vett részt világversenyeken, nekik majdnem véget is ér a szezon, már a tavaszi versenyekre készülnek. Más a helyzet a kisebbeknél. Nekik lesz még idén Magyar Bajnokság, Diákolimpia és több jelentős verseny. Az edzőtábor után pedig újra a teremben folytatjuk a munkát, napi egy edzéssel – ismertette az edző. CSJ

sportműsor Labdarúgás: Orosháza FC – Videoton II. NB II-es bajnoki mérkőzés, augusztus 31. 17:30 óra, Mátrai-stadion. Sakk: XXIV. id. Bacsur Imre Sakk Emlékverseny, augusztus 29. – szeptember 1., Előd u. 1. Modellezés: Nemzetközi Modellrepülőnapot szerveznek szeptember 7–8-án az orosházi repülőtéren. Mindenki szabadon repítheti modelljét kedve szerint, aki rendelkezik érvényes biztosítási kártyával.

Az oldalt szerkesztette: Melega K.


8

mozaik

fogadóóra Szeptember 2-án, hétfőn 17.30tól Lövei Ferenc, a négyes számú választókerület önkormányzati képviselője tart fogadóórát a Városüzemeltetési Zrt. épületében.

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ételosztást tart apró meglepetéssel szeptember 1-jén, vasárnap 13 órától Orosházán, a Fürdő utcán, a Városgazdálkodás parkolójánál.

gyógyszertár Augusztus 26-tól szeptember 1-jéig: Csiki Patika (Tas u. 21., tel.: (68) 412-063). Szeptember 2–8-ig: Csillag Patika (Széchenyi tér 1., tel.: (68) 411-183).

időjárás

Pénteken országszerte számíthatunk napsütésre. Mérsékelt marad a légmozgás, kellemes, 25 °C körüli hőmérséklet várható a délutáni órákban. Szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján is folytatódik a többnyire napos, késő nyári idő, időnként ugyan megnövekedhet kissé a felhőzet, de eső továbbra sem valószínű. Vasárnap is marad a kellemesen meleg, késő nyári idő, ám délután szórványos záporokkal és megélénkülő széllel hidegfront érkezhet.

580 kilométert kell vezetni a jogsihoz | Orosháza élen jár az allergénmentes étkeztetésben

Jogosítvány – változó szabályok Tilos a

parkolás!

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett 580 kilométert kell levezetniük a tanulóknak a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez – augusztus 15-től változtak a jogosítványszerzés feltételei. A vonatkozó rendelet szerint a gyakorlati vizsgára bocsátás feltételeként az előírt óraszámok mellett az egyes vizsgakategóriák esetében kötelező kilométerben meghatározott menettávolságokat is teljesíteni. A változtatástól azt remélik, hogy gyakorlottabb vezetők kerülnek ki a forgalomba. – Ez nem jelent különösebb pluszterhet a tanulók számára, hiszen az előírt kötelező 30 óra alatt hozzávetőleg ennyi kilométert vezetnek le. A tavaly bevezetett, szigorúbb vizsgarendszer szerint gyakorta nem is elég az előírt 30 óra B kategória esetén, a tanulók a pluszórákkal biztosan teljesítik az 580 kilométeres minimumot – tudtuk meg Tóth Árpádtól. Az Astra Autósiskola gépjárművezető-képző szakoktatója kiemelte, fontos változás, hogy az október 1-je után induló tanfolyamok

A rendelet változott, a kilométer majdnem ugyanannyi • fotó: Rajki Judit esetében a tanulóknak a tanfolyam kezdetétől (az első előadás dátumától) számított 1 éven belül sikeres elméleti vizsgát kell tenni, ellenkező esetben meg kell ismételni a tanfolyamot. Nem kell bemutatni az orvosi alkalmasságot, sem az alapfokú iskolai végzettség igazolását a képzés kezdetekor, ám vizsgázni már

Spéko: allergénmentesen re, Kecskemétre és Budapestre is szállítanak a rákóczitelepi konyháról. Nagyon figyelnek a minőségre: tanúsítványok, garancialevelek, laborpapírok bizonyítják az ételek allergénmentességét. A vállalkozás legfőbb nehézsége épp ez: a speciális termékek jóval drágábbak, így meg kell találni az arany középutat fogyasztói igény és reális ár között. Ágnesék azonban édesapjától is örökölt és eltanult rutinossággal veszik az akadályokat. A konyha folyamatosan fejleszt: újdonságuk a saját sütésű, friss kenyér, emellett új eszközökre pályáznak – csomagoló- és sütőberendezést már beszereztek, most hűtőkamrát alakítanának ki. Az egyre divatosabb paleolit-étrendet is folyamatosan hozzágyúrják a feltételrendszerhez. Így a Speciális Ételek Konyhája arra törekszik, hogy mindig megfeleljen az új igényeknek. Varga Diána

Polgármesteri Hivatal

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Kórház

Tel.: 06 (68) 411-166

Mentőállomás

Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105

ovtv-műsor

Bambi gazdája nem tudta tovább tartani nyolc kutyáját, így Bambi anyjával és négy testvérével a menhelyre került. Rendkívül rossz körülmények között éltek, megkötve, tűző napon, víz és élelem nélkül. Az öt kiskutya is alultáplált volt, Bambi a legerősebb közülük. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»telefonszám: (70) 619-2307 »»állatvédőrség (állatkínzás, rossz tartás bejelentése): (30) 819-1047

Bereczkiné Varga Ágnes édesapjától vette át a vállalkozást • fotó: Rajki J. Több mint 20 éves vendéglátós tapasztalattal a zsebükben több száz ételallergiás számára főznek napról napra. A Speciális Ételek Konyhájának (Spéko) nevét országszerte ismerik kicsik és nagyok egyaránt. A Varga család két évtizede dolgozik a vendéglátásban, több egységet is üzemeltetnek Orosházán. Egy közülük a speciálisan tej-, tojás- és gluténmentes ételeket készítő kony-

ITT VAN ÚJRA

kutyaszorító

csak az orvosi igazolás birtokában lehet, a jogosítványt pedig az iskolai igazolás ellenében állítják ki. Ez utóbbi esetében célszerű a bizonyítvány fénymásolatát előre leadni az adminisztrációs folyamat meggyorsítása érdekében – tette hozzá Tóth Árpád. Melich Krisztina

minőséget, értéket helyből

telefonszámok

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 9 órától. Bencze-show szombaton 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától.

2013. augusztus 30. • www.oroscafe.hu

GYERE, FIAM! SZEDD ÖSSZE AZ ISKOLÁS CUCCAIDAT, TAKARÍTSD KI A HÁTIZSÁKOD, MENJ EL BOLTBA ÚJ FÜZETEKÉRT, ADDIG ÉN KIVASALOM AZ ÜNNEPLŐS RUHÁD. TUDOD, HOLNAP ÉVNYITÓ!

ha, indításáról Bereczkiné Varga Ágnessel, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk. – Az egyik ismerősünk édesapámat kereste meg 8 éve azzal, hogy a kislánya lisztérzékeny. Országosan nem volt olyan hely, ahol kifejezetten ételallergiásokra főztek, ezért belevágtunk az új vállalkozásba. 2007ben kezdtük az építkezést hitelből, fél évvel később nyitottunk meg. Nemcsak Orosházára, de Szeged-

ÉLET

fotó • Rajki Judit

csatornázás Szeptember 2-től 8-ig: A csatornázás keretében a következő utcák érintettek, részleges és teljes útzárakra lehet számolni. Terelések és forgalmi akadályok is lesznek. Martinovics (Pusztaszeri–Iglói közötti szakasz), Iglói (Iskola köz irányába), Szent István, Szüret, Iskola köz, Horváth pap, Móra F., Vereczkei, Jászai Horváth, Koszorú, Szamos, Balassa P., Páva, Hernád, Szentesi (szennyvízátemelő-építés), Kupa vezér, Kiss Ernő, Babits M., Tamási Áron, 9221 hrsz., Bácska (szennyvízátemelőépítés), Gábor Áron, Fő, Mikes u., Október 6. Rekonstrukció: Könd (78, 80, 82, 84 szám, Rendelőintézet előtti szakasz), Huba (Könd–Lehel közötti szakasz), Bajcsy-Zs., Rákóczi F. Információ: – oroshaza.szennyvizprojektek.hu – Zöldszám: 06 (80) 931-001 – Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@oroshaza.com – Információs központ: Fürdő u. 5. Tel.: (68) 410-456, e-mail: csatorna. oroshaza@gmail.com

VELED MEG MI TÖRTÉNT?

JAJ, NEEE! MÁR VÉGE IS A NYÁRNAK?!

NEM LÁTOD, APA? NYAKAMBA SZAKADT AZ ŐSZ!

Traffipax

HE?

DJ

OROSHÁZI

Az S-A Csatornaépítő Konzorcium tovább folytatja a Huba utcai szennyvízcsatorna-hálózat rekonstrukcióját a Huba utca – Könd utca kereszteződés és a Lehel utca közötti szakaszon. Emiatt alapvetően megváltozott a forgalmi rend a belvárosban, a személyautók, kamionok és autóbuszok a Lehel utca – Táncsics utca – Könd utca szakaszon tudnak kerülni. A terelés időtartamára a Könd utca mindkét oldalán tilos a megállás a Táncsics utcától a Huba-Könd lámpás kereszteződésig. Sok autós nem veszi figyelembe a tiltást, ezzel megnehezítik a kamionok, autóbuszok közlekedését. A kivitelező és a közútkezelő arra kér mindenkit, hogy a munkák alatt csak a kijelölt parkolókban álljanak meg az autósok a Könd utcán. Másik fontos változás, hogy a Könd utca egyirányú lett a Táncsics utca és a Kígyó utca között, a református templom háta mögött. A terelés idején erre a rövid útszakaszra csak a Táncsics utca irányából lehet behajtani. MeK

09. 02.: 47-es főút Orosháza megyehatár és Csorvás között, 09. 04.: Aradi u., Szentesi út, Gyopárosi út, Csorvási út, 09. 05.: Bajcsy-Zsilinszky u., Aradi u., Szent István u., 09. 06.: Aradi u., Bajcsy-Zsilinszky u., Szarvasi út, Szőlő krt.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Krisztován Anna. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsur Imréné 20/323-7734. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


2013/32. szám Orosházi Élet