Page 1

Budapesti Építészeti Filmnapok március 3-6. Toldi Mozi, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. A Kortárs Építészeti Központ 8. alkalommal rendezi meg az építészeti és urbanisztikai témájú filmfesztiválját a Toldi moziban. A fesztiválon a Szabad terek című osztrák film lesz láható. A vetítés után beszélgetés a rendezővel.

A Duna fővárosai február 25. - május 29. Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér A mintegy 300 korabeli fotót felvonultató tárlaton láthatják a látogatók a két ikerfőváros urbanisztikai fejlődésének egyes állomásait. A 75 tablóba rendezett anyag egyedülálló vállalkozás, hiszen mindeddig senki nem vállalkozott a két város szisztematikus urbanisztikai összevetésére. A 2015-ben a bécsi Ringturm építészeti galériájában (fenntartó támogató: Vienna Insurance Group) volt látható a Dunaumetropolen – Bécs és Budapest a dualizmus korában című fotókiállítás. A kiállítás anyagát Adolph Stiller, Szabó Csaba és Tamáska Máté kurátorok állították össze. A budapesti bemutatóhoz a Várkert Bazár kiállítási terei különösen alkalmasak, hiszen így egy reprezentatív történeti épületben helyen lesz látható a tárlat, amelynek védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

március 6., 17:30 Szabad terek

2015, 60 perc színes, angol feliratos luxemburgi-osztrák film (angol, grúz, örmény, ukrán és moldáv nyelven) R: Ina Ivanceanu http://filmnapok.kek.org.hu

www.varkertbazar.hu

© Reinhard Winkler

Szalonkoncert – Trio van Beethoven március 7., 18:30 Osztrák Kulturális Fórum Szalonja 1061 Budapest, Andrássy u. 43. © Robert Maybach

Zajok a szomszédból – Ages március 3., 21:00 A38-hajó, Petőfi híd, budai hídfő A neves osztrák producer-hármas, akik A. G. Trióként már számos babért arattak az elektronikus zene színterén Európa szerte, most legújabb projektjüket mutatják be. Roland von der Aist, Aka Tell és Andy Korg a jövőbe repítenek és nem okoznak csalódást. www.a38.hu; www.ages-music.com

Joseph Haydn: G-dúr trió – Hob.XV:25, „All´Ongarese“ Johanna Doderer: 2. zongoratrió – DWV 52 „Dedicated to Haydn“ Ludwig van Beethoven: c-moll trió - op.1/3 Clemens Zeilinger – zongora Verena Stourzh – hegedű Franz Ortner – gordonka Jelentkezés február 29-től: mihaly.vajcs@bmeia.gv.at vagy 413 35 96 Több fő bejelentése esetén kérjük, hogy minden vendég nevét adják meg! Kapunyitás 18:00-tól, jegyek átvehetők a helyszínen http://triovanbeethoven.at


j(A)zz! – Trzaska/Harnick/Brandlmayr március 16., 21:00 Opus Jazz Club, BMC 1093 Budapest, Mátyás u. 8.

Duo Muze március 8., 21:00, Incognito Club, 4029 Debrecen, Eötvös u. 11/a, március 9., 17:00, Massolit, Bookstore & Café, 1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30-32., március 9., 21:00, JazzaJ, 1084 Budapest Auróra utca 11., március 10., 10:30, Lumen, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2-3. A Duo Muze természetes szelídségével és egyedi karakterével mindenkit elvarázsol. Míg a két zenész különleges, virtuóz technikájukat finom részletekkel gazdagítják, intenzív játékuk vibrál a nüanszoktól. Elevenséget és precizitást ötvöznek intenzív és mélyen megérintő zenéjükben. Zenéjük újra és újra egyedi módon tárul fel mind a hallgatóság, mind saját maguk számára.

Osztrák-lengyel trió, akik 2013-ban a bécsi Porgy and Bess jazz klub színpadán mutatkoztak be. Azóta rendszeresen koncerteznek együtt, főként Ausztriában és Lengyelországban. Három erős egyéniség, komoly tapasztalattal és az improvizációhoz való különböző hozzáállással. Specialisták speciális feladatokhoz, akik közös alapokat teremtenek a kollektív zenei utazásban. Bár mindhárman más hagyományokban nevelkedtek, mégis közös nevezőt találtak az improvizációs zenében, látványos módon összekötve a művészek különböző érzékenységét. www.opusjazzclub.hu

Az Európai Kisebbségek Fiataljainak Szemináriuma – Open Society

Bernadette Zeilinger – basszusfurulya Diego Muné – gitár

március 19-25. Lenau Haus, 7624 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2.

http://la-musa.weebly.com/muze.html

Az Open Society című szeminárium 15 európai országból közel 80 résztvevőnek biztosít lehetőséget arra, hogy a participáció és a többnyelvűség témáival mélyebben foglalkozzon. A résztvevők több mint 25 nyelv beszélői, jól példázva ezzel a többnyelvűség értékét. www.gju.hu

Erik Norden & Csordás Dániel kiállítása március 9., 18:00 Osztrák Kulturális Fórum Budapest 1068 Budapest, Benczúr u. 16.

© Gabriel Hyden

Zajok a szomszédból – Molly március 24., 20:00 A38-hajó, Petőfi híd, budai hídfő Shoegaze-pop a tiroli Alpokból, olyan, deklarált hatásokkal, mint a Pink Floyd, a Beatles, vagy a Tame Impala. Philipp Dornauer – dob, basszus, szintetizátor Lars Andersson – ének, gitár

www.eriknorden.com; http://csordasdaniel.wix.com

http://wearemolly.com


Az irodalom éjszakája 2016 – Városképek

Vándorlás, bevándorlás, kérdések és válaszok

március 31. Budapest, V. kerület

április 1-2. Károlyi kastély, Fehérvárcsurgó

22 város, 22 történet. Ezen az estén a Katona József Színház színészei keltik életre azokat a történeteket, amiket a városban élő emberek mesélnek magukról, életükről, városukhoz való viszonyukról. Különböző országok, különböző világrészek és mégis hasonló kérdések. A XXI. század embere cipeli saját történelme traumáit, tradícióit egy modern kori civilizációban, amely olykor abszurdnak tűnik, máskor fájdalmasan és kilátástalanul szép.

A Károlyi József alapítvány nemzetközi konferenciát szervez a migrációról. E fogalmat járják körül az előadások történelmi, gazdasági, szociológiai és politikai szempontból, valamint bemutatnak jó gyakorlatokat. Az előadások során a hallgatóság megismerkedhet azokkal az európai intézetekkel, melyek a migráció témájával foglalkoznak. http://karolyi.devpixup.com/

Az Európai Uniós Országok Kulturális Intézetei (EUNIC) szervezésében 22 Budapesten működő kulturális intézet részvételével, az V. kerület izgalmas helyszínein.

Funding the Cooperative City április 6-9. Az Európa több nagyvárosában megrendezendő Funding the Cooperative City projektsorozat a közösségi alapú ingatlanfejlesztési projekteket tematizálja. A workshopok, videóportrék és riportok segítségével összeköti Európa több civil projektjének vezetőit. Veronika Kovacsova és Margot Deegenberg, a bécsi Paradocks egyesület alapítói az általuk létrehozott bécsi Packhaus projektről tartanak előadást. http://eutropian.org/funding-the-cooperative-city/

Szalonkoncert – Duo Ovocutters április 14., 18:30 Osztrák Kulturális Fórum szalonja 1061 Budapest, Andrássy u. 43.

© Pawel Karnowski

j(A)zz! – Lia Pale április 1., 21:00 Opus Jazz Club, BMC, 1093 Budapest, Mátyás u. 8. Lia Pale gone too far című első lemeze után, mely Schubert Téli utazását bújtatta jazz-köntösbe, a My Poet’s Love című második albumán Rilke és Heine verseket emel át a komolyzene világából a jazz szférájába.

Francis Poulenc: Concert Champêtre (1927/28) Christoph Breidler: 9 Sachen (2009) Šimon Voseček: Schlamm (2015) Marianne Auenbrugger: Sonata per il clavicembalo o fortepiano Fernando Riederer: Shō II (2013) Elisabeth Jacquet de la Guerre: Prélude non mésuré aus “pièces de clavecin” (1687) Sylvie Lacroix: Les Poétesses (2013) Antonio Soler: 6. D-dúr concierto Sonja Leipold – csembaló Christoph Hofer – tangóharmonika

Lia Pale – ének Mario Rom – trombita Matthias Rüegg – zongora Hans Strasser – nagybőgő Ingrid Oberkanins – dob

Jelentkezés április 4-től: mihaly.vajcs@bmeia.gv.at vagy 413 35 96 Több fő bejelentése esetén kérjük, hogy minden vendég nevét adják meg! Kapunyitás 18:00-tól, jegyek átvehetők a helyszínen

www.opusjazzclub.hu; www.liapale.net

www.ovocutters.at


Osztrák szerzők a 23. Nemzetközi Könyvfesztiválon április 21-24. Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20

Lausch április 15. Akvárium Klub, 1051 Budapest, Erzsébet tér 12. április 16. PécsiEst Café, 7621 Pécs, Rákóczi út 46. „Felfrissítő, változatos, kemény, technikailag magas színvonalú, egyedi rockzene. A bécsi zenekar bebizonyítja, hogy képes igényes, a megszokott formákkal szembemenő, saját hangzású számokat elővarázsolni. Mindezt pedig úgy, hogy egy pillanatig sem igazodnak egyik divatirányzathoz sem.“ www.musicaustria.at http://www.lauschmusic.com/

Az Osztrák Kulturális Fórum és a L’Harmattan Könyvkiadó meghívására érkezik Budapestre Martin Pollack, akinek Halott a bunkerban. Beszámoló apámról című könyve a könyvfesztiválra jelenik meg. A szerzővel fordítója, Halasi Zoltán beszélget majd. Az Elsőkönyvesek Fesztiválján idén Richard Schuberth képviseli Ausztriát Egy vidám összeesküvés krónikája című regényével. A legújabb osztrák köteteket a német nyelvű országok közös standján tekinthetik meg. www.konyvfesztival.com

Az Osztrák Kulturális Fórum és a Budapesti Holokauszt Intézet közös előadássorozata április 27., 15:00 Osztrák Kulturális Fórum Szalonja 1061 Budapest, Andrássy út 43. Göncz Ferenc: A magyar katonatisztek embermentő tevékenysége a II. világháborúban

Jelentkezés szükséges: budapestholokausztintezet@gmail.com www.hdke.hu

TERVEZETT RENDEZVÉNYEINK ForumKino Matthias Kretschmer & Jéger Teréz Ragyogás és látszat

április 20., 18:00 Osztrák Kulturális Fórum 1068 Budapest, Benczúr u. 16.

http://www.individualarts.at/; http://jegerterez.hu/

Művész Mozi, Bunuel terem, 1066 Budapest, Teréz krt. 30 2016-ban is folytatjuk ForumKino nevű filmsorozatunkat. Tavasszal Ausztria legkedveltebb krimiszerzőjének, Wolf Haasnak megfilmesített történeteit láthatják. Vetítés német nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással. Február 29. 18:00 – Jöjj édes halál; Komm, süsser Tod (A / 2000 / Wolfgang Murnberger) Március 30. 18:00 – Csontdaráló; Der Knochenmann (A / 2009 / Wolfgang Murnberger) Április 12. 18:00 – Az örök élet; Das ewige Leben (A / 2015 / Wolfgang Murnberger) http://muveszmozi.hu


Február 25.

Kiállítás/Ausstellung

A Duna fővárosai

Várkert Bazár

29.

18:00

Film

ForumKino – Jöjj édes halál/Komm süsser Tod

Művész

II.29. III.1.

10:00

Vortrag

Vorträge zur österreichischen Landeskunde

Szeged

21:00

Koncert/Konzert

Zajok a szomszédból/Geräusche vom Nachbarn – Ages

A38

Film

8. Budapesti Építészeti Filmnapok/8. Architektur Filmtage in Budapest

Toldi Mozi

Szalonkoncert/ Salonkonzert

Trio van Beethoven

Szalon/Salon

Koncert/Konzert

Duo Muze

Debrecen, Budapest

Március 3. 3-6. 7.

18:30

8-10. 9.

18:00

Kiállítás/Ausstellung

Erik Norden & Csordás Dániel

ÖKF

16.

21:00

Koncert/Konzert

j(A)zz! – Trzaska/Harnick/Brandlmayr

BMC

17-19.

Konferenz

DeutschlehrerInnen Fortbildung

Gyula

19-25.

Konferencia/ Konferenz

Szeminárium/Seminar Open Society

Pécs

24.

20:00

Koncert/Konzert

Zajok a szomszédból/Geräusche vom Nachbarn – Molly

A38

30.

18:00

Film

ForumKino - Csontdaráló/Der Knochenmann

Művész

Irodalom/Literatur

Literature Night

Budapest V. ker.

Koncert/Konzert

j(A)zz! – Lia Pale

BMC

1-2.

Konferencia/ Konferenz

Vándorlás, bevándorlás/Wanderung, Einwanderung

Fehérvárcsurgó

4-6.

Theater

Kabarett - Menschenkür von Flüsterzweieck

Szombathely, Pécs, Debrecen

6.

Vortrag

Casanovas Heimfahrt

Szeged

6-9.

Konferencia/ Konferenz

Funding the Cooperative City

Budapest

18:00

Film

ForumKino – Az örök élet/Das ewige Leben

Művész

18:30

Szalonkoncert/ Salonkonzert

Duo Ovocutters

Salon/Szalon

Koncert/Konzert

Lausch

Akvárium/Pécsi Est

Kiállítás/Ausstellung

Matthias Kretschmer & Jéger Teréz

ÖKF

Irodalom/Literatur

Nemzetközi Könyvfesztivál/Internationales Buchfestival – Martin Pollack, Richard Schuberth

Millenáris

Vortrag

Vortrag über György Sebestyén

AUB

Előadás

BHI – Göncz Ferenc: A magyar katonatisztek embermentő tevékenysége a II. világháborúban

Szalon

31. Április 1.

12. 14.

21:00

15/16. 20.

18:00

21-24. 26. 27.

18:00 15:00

További programjainkról a www.okfbudapest.hu címen és Facebook oldalunkon értesülhet. Über weitere Programme finden Sie Infomationen unter www.okfbudapest.hu und auf unserer Facebook Seite.

1068 Budapest, Benczúr u. 16. tel.: (+36-1) 413 35 90 www.okfbudapest.hu


1. März, 10:00 Uhr St. Radegund bei Graz – ein exterritorialer ungarischer Gedächtnisort

Hauptstädte der Donau 25. Februar - 29. Mai Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér Die ca. 300 zeitgenössischen Fotografien zeigen die urbanistische Entwicklung der beiden Städte Wien und Budapest. Das in 75 Tableaus gegliederte Material ist ein einzigartiges Unterfangen, da noch niemand einen systematischen Vergleich der urbanistischen Parallelen von Wien und Budapest unternommen hat. Die Fotoausstellung Donaumetropolen – Wien Budapest. Stadträume der Gründerzeit war 2015 im Wiener Ringturm (Träger: Vienna Insurance Group) zu besichtigen. Das Ausstellungsmaterial wurde von den Kuratoren Adolph Stiller, Csaba Szabó und Máté Tamáska ausgewählt. Für die Budapester Präsentation sind die Räumlichkeiten des Várkert Bazár besonders geeignet, da die Ausstellung so in einem repräsentativen, historischen Gebäude dieser Zeit präsentiert wird. Schirmherr der Ausstellung ist der Oberbürgermeister von Budapest István Tarlós. www.varkertbazar.hu

In der Steiermark am Fuße des Schöckls befindet sich der kleine Kurort St. Radegund. Dieser bzw. seine Kaltwasserheilanstalt war ab der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts bis zum Ersten Weltkrieg ein beliebtes Ziel vor allem ungarischer Erholungssuchender. Diese haben sich auch nachhaltig in das Gedächtnis des Ortes eingeschrieben, wovon zahlreiche ungarische Inschriften und Bezeichnungen bis heute zeugen. Selbst in der Sprache lässt sich ein regionales Beispiel des einstigen ungarischen Einflusses auf St. Radegund finden. Im Rahmen des Vortrags werden die ungarischen Spuren in St. Radegund sichtbar gemacht und anhand von umfangreichem Bildmaterial illustriert.

© Robert Maybach

Geräusche vom Nachbarn – Ages 3. März, 21:00 Uhr Schiff A38, Petőfi Brücke, Brückenkopf Buda Das berühmte österreichische Producer-Trio, das unter dem Namen A.G. Trio schon europaweiten Ruhm erlangten, präsentieren nun ihr neuestes Projekt Ages. Roland von der Aist, Aka Tell und Andy Korg entführen uns in die Zukunft und enttäuschen nicht. www.a38.hu; www.ages-music.com

Vorträge zur österreichischen Landeskunde von Dr. Harald Gröller Geisteswissenschaftliche Fakultät der Universität Szeged 29. Februar, 14:00 Uhr Facetten des Personenkults um Dr. Karl Lueger Dr. Karl Lueger (1844-1910), Vorsitzender der Christlichsozialen Partei und langjähriger Bürgermeister der Stadt Wien, polarisierte durch sein ambivalentes Agieren nicht nur zu seinen Lebzeiten, sondern er wurde und wird dadurch auch weit über seinen Tod hinaus sehr unterschiedlich beurteilt. Bediente sich Lueger selbst zu Lebzeiten schon populistischer Strategien und unterschiedlicher Selbstinszenierungsmethoden, so wurde er auch posthum Gegenstand diverser Instrumentalisierungsversuche einzelner politischer Systeme, sei es z.B. als Vorzeige-Österreicher in den Jahren des Ständestaates oder als „großer Deutscher“ in der NS-Zeit.

Architektur Filmtage in Budapest 3. - 6. März Toldi Mozi, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38 Das Zentrum für zeitgenössische Architektur (KÉK) veranstaltet das 8. thematische Filmfestival zu Architektur und Urbanistik. Auf dem Programm steht der Film Free Spaces aus Österreich. Beim Screening ist auch die Regisseurin Ina Ivanceanu anwesend.

6. März, 17.30 Uhr – Free Spaces, 2015, 60 Minuten Luxemburg-Österreich, mit englischen Untertiteln R: Ina Ivanceanu http://filmnapok.kek.org.hu


© Reinhard Winkler

Salonkonzert – Trio van Beethoven 7. März, 18:30 Uhr Salon des ÖKF, 1061 Budapest, Andrássy u. 43 Joseph Haydn: Trio in G-Dur Hob.XV:25, „All´Ongarese“ Johanna Doderer: 2. Klaviertrio DWV 52 „Dedicated to Haydn“ Ludwig van Beethoven: Trio in c-moll op.1/3 Clemens Zeilinger – Klavier Verena Stourzh – Geige Franz Ortner – Cello

Anmeldung ab 29. Februar unter mihaly.vajcs@bmeia.gv.at oder 413 35 96 Bitte bei Anmeldung mehrerer Gäste alle Namen angeben! Einlass ab 18:00 Uhr http://triovanbeethoven.at

Duo Muze 8. März, 21:00 Uhr, Incognito Club, Eötvös u. 11/a, 4029 Debrecen 9. März, 17:00 Uhr, Massolit, Bookstore & Café, Nagy Diófa u. 30-32, 1072 Budapest 9. März, 21:00 Uhr, JazzaJ, Auróra utca 11, 1084 Budapest 10. März, 10:30 Uhr, Lumen, Mikszáth Kálmán tér 2-3, 1088 Budapest Mit natürlichem Sanftmut verzaubert das Duo Muze durch ureigenen Charakter. Während die beiden MusikerInnen virtuos außergewöhnliche Techniken mit feinen Details mischen, schimmert ihr impulsives Spiel in vielen Nuancen. So verbinden sie Lebendigkeit und Präzision in intensiver und berührender Musik. Zwischen balladenartigen Stimmungen entstehen kompakte Ballungen und expressive Ausbrüche. Für das Publikum - und auch für sie selbst - erschließt sich ihre Musik immer wieder neu und einzigartig. Bernadette Zeilinger – Bassblockflöte Diego Muné – Gitarre http://la-musa.weebly.com/muze.html

Gemeinsame Ausstellung von Erik Norden & Dániel Csordás 9. März, 18:00 Uhr Österreichisches Kulturforum 1068 Budapest, Benczúr u. 16 www.eriknorden.com; http://csordasdaniel.wix.com

j(A)zz! – Trzaska/Harnick/Brandlmayr 16. März, 21:00 Uhr Opus Jazz Club, BMC 1093 Budapest, Mátyás u. 8 Österreichisch-polnisches Trio, das seinen ersten Auftritt 2013 in der Strengen Kammer im Wiener Porgy & Bess hatte. Seitdem spielen sie regelmäßig gemeinsam, hauptsächlich in Österreich und Polen. Drei starke Persönlichkeiten, mit großer Erfahrung und verschiedenen Ansätzen zur Improvisation. Spezialisten spezieller Aufgaben, die eine gemeinsame Grundlage für eine kollektive musikalische Reise schaffen. Obwohl alle drei in verschiedenen Traditionen aufgewachsen sind, haben sie einen gemeinsamen Nenner in der improvisativen Musik gefunden und auf spektakuläre Weise ihre verschiedene Sensitivität vereint. www.opusjazzclub.hu

Seminar der Jugend Europäischer Volksgruppen – Open Society 19. – 25. März Lenau Haus, 7624 Pécs, Munkácsy Mihály u. 2 Das Seminar steht unter dem Titel Open Society und bietet rund 80 Teilnehmenden aus mehr als 15 europäischen Ländern die Gelegenheit, sich mit den Themen Partizipation und Mehrsprachigkeit/ Sprache auseinanderzusetzen. Das Seminar selbst bildet mit seinen mehr als 25 anwesenden Sprachgruppen aus 15 europäischen Ländern ein hervorragendes Beispiel, wie wertvoll die Kenntnis verschiedener Sprachen in einem diversen Europa ist. Diesen Mehrwert herauszuarbeiten ist eines der Hauptziele der Veranstaltung. www.gju.hu


Wanderung, Einwanderung, Fragen und Antworten 1. - 2. April Schloss Károlyi, Fehérvárcsurgó © Gabriel Hyden

Geräusche vom Nachbarn – Molly 24. März, 20:00 Uhr Schiff A38, Petőfi Brücke, Brückenkopf Buda Shoegaze-Pop aus den Tiroler Alpen mit solchen, selbstdeklarierten Einflüssen wie Pink Floyd, The Beatles oder Tame Impala.

Die Joseph Károlyi Stiftung organisiert eine internationale Konferenz zum Thema Immigration, welche diesen Begriff aus historischer, ökonomischer, soziologischer und politischer Sicht behandelt und verschiedene nationale und europäische Institutionen, die sich mit Immigrationsthematik beschäftigen, vorstellt. http://karolyi.devpixup.com/

Philipp Dornauer – Schlagzeug, Bass, Synth Lars Andersson – Gesang, Gitarre http://wearemolly.com

Nacht der Literatur 2016 – Stadtbilder 31. März Budapest, V. Bezirk 22 Städte, 22 Geschichten. An diesem Abend verleihen die SchauspielerInnen des Katona József Theaters ihre Stimmen den Geschichten, die die StadtbewohnerInnen von sich, von ihrem Leben, vom Verhältnis zu ihrer Stadt erzählen. Verschiedene Länder, verschiedene Kontinente und doch ähnliche Fragen. Die Menschen des XXI. Jahrhunderts schleppen die Traumata und Traditionen ihrer eigenen Geschichte mit und zwar in einer modernen Zivilisation, die uns mal absurd, mal schmerzhaft und aussichtslos schön vorkommt. Organisiert vom Netzwerk der Europäischen Nationalen Kulturinstitute (EUNIC) mit Teilnahme von 22 Kulturinstituten in Budapest an aufregenden Schauplätzen des V. Bezirks.

j(A)zz! – Lia Pale 1. April, 21:00 Uhr Opus Jazz Club, BMC, 1093 Budapest, Mátyás u. 8 Nach der Debutplatte gone too far, auf welcher sie Schuberts Winterreise in einen © Rudi Gigler Jazz-Mantel verhüllt hat, führt Lia Pale Gedichte von Rilke und Heine unter dem Titel My Poet’s Love in die Welt des Jazz hinüber. Lia Pale – Gesang Mario Rom – Trompete Matthias Rüegg – Klavier Hans Strasser – Kontrabass Ingrid Oberkanins – Schlagzeug www.opusjazzclub.hu; www.liapale.net

Funding the Cooperative City 6. – 9. April Die in verschiedenen europäischen Städten stattfindende Veranstaltungsreihe Funding the Cooperative City untersucht gemeinschaftsgeleitete Immobilienentwicklungsprojekte. Mit Hilfe von Workshops, Video-Portraits und Reportagen führt das Projekt die Protagonisten verschiedener Initiativen von zivilen ökonomischen Modellen und kooperativen Eigentumsmodellen zusammen. Veronika Kovacsova und Margot Deegenberg, Mitbegründerinnen des Vereins Paradocks werden über das Wiener Projekt Packhaus einen Vortrag halten. http://eutropian.org/funding-the-cooperative-city/

Salonkonzert – Duo Ovocutters 14. April, 18:30 Uhr Salon des ÖKF, 1061 Budapest, Andrássy u. 43 Francis Poulenc: Concert Champêtre (1927/28) Christoph Breidler: 9 Sachen (2009) Šimon Voseček: Schlamm (2015) Marianne Auenbrugger: Sonata per il clavicembalo o fortepiano Fernando Riederer: Shō II (2013) Elisabeth Jacquet de la Guerre: Prélude non mésuré aus “pièces de clavecin”, (1687) Sylvie Lacroix: Les Poétesses (2013) Antonio Soler: Concierto No. 6, D-Dur Sonja Leipold – Cembalo Christoph Hofer – Akkordeon

Anmeldung ab 4. April unter mihaly.vajcs@bmeia.gv.at oder 413 35 96 Bitte bei Anmeldung mehrerer Gäste alle Namen angeben! Einlass ab 18:00 Uhr www.ovocutters.at


Lausch 15. April, Akvárium Klub 1051 Budapest, Erzsébet tér 12. 16. April, PécsiEst Café 7621 Pécs, Rákóczi út 46 „Erfrischend abwechslungsreiche, harte und auf einem technisch hohen Level angesiedelte Rockmusik mit genug Ecken und Kanten, genau mit einer solchen fahren die drei Jungs von Lausch auf ihrem neuen Album (…) auf. Die in Wien ansässige Band zeigt, dass sie es versteht, anspruchsvolle und den herkömmlichen Formaten entgegengesetzte Nummern mit einer wirklich eigenen Note aus den Ärmeln zu schütteln. Und das, ohne sich auch nur einen Moment lang an irgendwelchen modischen Strömungen zu orientieren.“ www.musicaustria.at http://www.lauschmusic.com/

und des L’Harmattan Verlags nach Budapest. Bei der Lesung spricht sein ungarischer Übersetzer Zoltán Halasi mit dem Autor. Beim First Novel Festival wird Österreich von Richard Schuberth mit seinem Roman Chronik einer fröhlichen Verschwörung vertreten. Richard Schuberths Debüt ist ein moderner Schelmenroman und eine rasante Außenseiterballade zweier ungleicher Zeitgenossen. Die neuesten österreichischen Bücher finden Sie auf dem gemeinsamen Stand der deutschsprachigen Länder. www.konyvfesztival.com

Stefan Maurer: Hingerichtet und wir leben dennoch

Das literarische Frühwerk György Sebestyéns im Spannungsfeld des Kalten Krieges. 26. April, 18:00 Uhr Österreich-Bibliothek György Sebestyén, AUB 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3. György Sebestyéns literarische Werke haben bisher nur wenig Aufmerksamkeit in der germanistischen Forschung erfahren; bekannt ist er vor allem hinsichtlich seiner Funktionen im Literaturbetrieb, z. B. als Präsident des österreichischen PEN-Clubs sowie als engagierter Kulturvermittler im Zeichen Mitteleuropas. Deshalb wird sich der Vortrag neben einer kursorischen biografischen Darstellung v. a. auf sein Frühwerk beziehen, das in unmittelbarem Zusammenhang mit zeitgeschichtlichen Kontexten des Kalten Kriegs steht, wie z. B. in Die Türen schließen sich (1957) mit dem Ungarischen Volkstaufstand 1956. www.andrassyuni.eu

Gemeinsame Ausstellung von Matthias Kretschmer & Jéger Teréz 20. April, 18:00 Uhr Österreichisches Kulturforum Budapest 1068 Budapest, Benczúr u. 16

Österreichische Autoren beim 23. Internationalen Buchfestival 21. - 24. April Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20 Martin Pollack, dessen Buch Der Tote im Bunker. Bericht über meinen Vater für das Buchfestival erscheint, kommt auf Einladung des Österreichischen Kulturforums

WEITERE VERANSTALTUNGEN ForumKino Művész Mozi, Bunuel terem 1066 Budapest, Teréz krt. 30 Auch im Frühling 2016 wird die Filmreihe des ÖKF fortgesetzt. Allmonatlich melden wir uns mit den verfilmten Werken von Österreichs beliebtestem Krimiautor Wolf Haas. Die Filme werden in deutscher Sprache mit englischen Untertiteln und ungarischem Voiceover gezeigt. 29. Februar 18:00 Uhr – Komm, süsser Tod (A / 2000 / Wolfgang Murnberger) 30. März 18:00 Uhr – Der Knochenmann (A / 2009 / Wolfgang Murnberger) 12. April 18:00 Uhr – Das ewige Leben (A / 2015 / Wolfgang Murnberger) http://muveszmozi.hu


¨ m

ärzcius – á prilis

OKF-Programfüzet /ÖKF-Programmheft  

Az Osztrák Kulturális Forum tavaszi programjai ( március-április) / Programme des Österreichischen Kulturforums Budapest

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you