„Tegyünk mindent Isten nagyobb dicsőségére, a Szűzanya tiszteletére”. Egészen magáévá tette azt a szentferenci gondolatot, hogy minden jó a Legfőbb Jótól származik, vagyis az Istentől, amit neki kell visszaadni. A visszaadás, a megköszönés a tettekben mutatkozik meg, a lelkületben, a tenni akarásban. Nehéz lenne tételesen felsorolni e jókat, szépeket, ízeket és színeket, amelyekkel ő gazdagította a világot; elegendő, ha maga az Úr tudja. Mozaikkockák megvilágításában látjuk: házfőnök, templomigazgató, a kolostor és a kegyhely történetírója. Nagyban hozzájárult a csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú újraszervezéséhez az 1990es éveket követően. A Csíksomlyói Segítő Szűz tiszteletére több éneket szerzett, valamint több búcsús énekhez írt orgonakíséretet, számos írása jelent meg a kegyhellyel kapcsolatosan, amelyek végül a „Csíksomlyói mozaik” című kötetben jelentek meg. Utazásai során, amikor lehetősége volt elzarándokolni egy-egy kegyhelyre, azt ott tapasztaltakból igyekezett átültetni helyi sajátosságokkal ötvözve a somlyói kegyhelyre is. Így született a sokak által kedvelt „El jöttünk hozzád, Szűzanyánk” kezdetű ének. Haladt a korral, kihasználva a technika és internet adta lehetőségeket is, idősen is arra törekedet, hogy akik nem tudnak ellátogatni Csíksomlyóra, azok is tájékoztatást kapjanak a
50
kegyhelyről, kegyszoborról, búcsújárásról, helyi kultúráról, személyes élményekről. Ezért mondott igent a számtalan interjúfelkérésre, amelyek írásban, hanganyagban, videóformában megjelentek. Józsi atya, azzal a nemes szándékkal tetted mindezt, hogy a csíksomlyói kegyhelyet minél több oldalról bemutassad. Köszönjük neked! * Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét. – Idős korában sokak által keresett gyóntató és lelkivezető volt, erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén. Gyakran mondogatta, időm van bőségesen, amíg erőm engedi, teszem. Meghallgatott, vigasztalt, lelkileg gazdagított, feloldozott. Mozaikkockák, ecsetvonások, képek – amelyekből összeáll a nagy egész. Rainer Maria Rilke azt írja: „Életünk találkozások és búcsúzások egymásba fonódása. Olyanok vagyunk, mint aki épp útra kél.... úgy élünk mi, örökös búcsúzásban”. József atya, a veled való találkozások sorozata után most jön a búcsúzás pillanata. Búcsúzunk az embertől, akit az Isten nekünk ajándékozott, aki emberségével, igényességével példát mutatott; a rendtárstól, aki a közösség formálója volt, igazi jó kedélyű, vidám ferences szerzetes; a kegyhellyel eg�gyé vált ferences áldozópaptól – szolgálata által gazdagodott a kegyhely, amely örökségből mi is gazda-
godunk; a lelkivezetőtől, aki egyengette mások útját az Istenhez és egymáshoz. Vallotta: „Az Isten parancsa, akarata szerinti élet, az egyházzal való kapcsolattartás. És fontos betartani az isteni törvényeket, mert akkor nem tévedünk el a földön sem, de még a mennybe is bejutunk! Mert ahogy Jézus mondja, aki hisz, üdvözül. Nem mondja, hogy aki nem vétkezik, üdvözül! Ő tudta jól, hogy vétkeznek az emberek. De aki hisz, s a hit szerint él, tehát gyakorolja a jót is, de a bűnbánatot is, az üdvözül”. Búcsúzunk rendtartományunk legidősebb szerzetesétől, aki hivatástudattal élve megszentelődött e szent helyen, Csíksomlyón. * A tizenharmadik csillagot a Szűzanyától várom – mondotta egy alkalommal, amikor arról mesélt, hogy hogyan újította fel a Csíksomlyói Segítő Szűz feje körül található csillagkoszorút. Azért imádkozunk, hogy csillag légy a szentek társaságában, mindörökké énekelve: „Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét.” (Zsolt 26,8) Csíksomlyó, 2020. november 9. Fr. Urbán Erik OFM