92 édes apát -
megkértem, hogy fénykép után, meg fesse meg édes apa arcképét. A kép a megszólalásig sikerült Édes apa dióbarna szeme olyan jósággal mosolygott le reánk, mintha élne. Mama sírt, mikor karácsony este átadtuk neki, mi az öt gyermek, a képet. És azóta mintha megenyhült volna bánata - és én láttam, valahogy úgy érzi, nem távozott örökre el tőlünk édes apa, mióta a képről reánk tekint ... Egyébként az életünk éppen abban a mederben folyt tovább, mint azelőtt. Sándor bácsi volt a gond· viselőnk, a gyámunk, édesapánk helyettese s mi azt egész természetesnek találtuk, mintha nem is lehetne máskép. . A lakásbari megmaradtunk, mint azelőtt, hiszen az ő háza volt. A fiúk jártak tovább a gimnáziumba, Sándor éppen érettségi előtt állt, s aztán jogász akart lenni. Jóska még nem határozott, még volt egypár éve gondolkozrii. Margit porcellán-festést és varrást tanult, ahhoz volt kedve és gyönyörűen kézimunká~ zott. Iparművészetről akkor még senki nem is álmodott - és ő már kész iparművész volt, csak úgy, Isten adta tehetsége és művészi ízlése révén. Persze arról, hogy ezt fejleszteni, értékesíteni is lehetne szó sem volt. Képtelenség, lehetetlenség lett volna úri leánynak arra gondolni, hogy abból meg is lehet élni! Csak úgy, a maga kedvtelésére dolgozott, 'festegetett és varrt, kézimunkázott. Irmuska is már iskolába járt és szó volt róla, hogy engem is be kellene íratni de Ger~ndo Antóninához, a felsőbb leányisko· lába, amely akkor nyílt meg. De nekem nem volt ehhez kedvem, huzódoztam, féltem a sok idegen leány közé kerülni. Kértem, hadd tanuljak inkább otthon emlékezetből