Issuu on Google+

Barakonyi Zsombor Light & Magic 1999-2009

2009


Light & Magic 1999-2009 Barakonyi Zsombor harmadik önálló kiállítása a Next Art Galériában a Fényrajzok 1999-2009, amely pontosan kijelöli a művek témáját és technikáját. „A sötétben, félhomályban - kevés fény esetén, állvány használatával az expozíciós időt több másodpercre, ill. percre lehet hosszabbítani, ilyenkor az ún. „B” időt alkalmazzuk, ami azt jelenti, hogy a fényképezőgép időzárja addig tart nyitva, amíg az exponáló gombot lenyomva tartjuk.” A fénnyel rajzolás nem a XX. század kísérlete, bár Picasso fényrajzai a legismertebbek, azonban már 1765-ben egy francia, nevezett Chevalier D’Arcy („D’ Arcy Lovag”) egy izzó, zsinegre erősített széndarabot forgatott a feje fölött sötétben – kortársai akkor még nem vettek tudomást arról az állításáról, hogy a mozgó tárgy képe a tárgy eltűnése után még néhány másodpercig látható marad. A jelenség a „látványmegmaradás” – amit akkor is tapasztalhatunk, ha hunyorítva sötétben egy erős fényforrás mozog a szemünk előtt, és annak „lenyomatát” még egy kis ideig érzékeljük a látómezőnkben, noha az már azóta tovatűnt, időközben már kialudt. A központi téma a fény, amely nélkülözhetetlen része az életnek és ugyanakkor a fotóművészetnek vagy szó szerinti értelmezésben a fényrajzolásnak. A fény forrása lehet a Nap, de akármilyen más mesterséges fénykibocsátó eszköz is. A fényrajzolás, azaz a fénysugarak felfogása és összegyűjtése az alapja a fényképezésnek, ebből a mágiából születik meg a fotó, amely Barakonyi Zsombor művein háttérként szerepel. Gondosan megkomponált fotó, amely alapként, egyfajta díszletként hat, ebbe a díszletbe helyezi el spontán alakjait és a lebegő, fénykontúros alakok adják a valós látvány kiegészítő szubjektumát. A fotó széleskörű alkalmazása a 60-as, 70-es évek irányzataira jellemző, Barakonyi Zsombor és sokan mások a 90-es években újra felfedezték a „vetítőgépes festészet” lehetőségeit. A városképi háttérrel már a művész 2008-as „A város és a kutyák” kiállításán találkozhattunk, a városi fényekkel és a nagyváros lüktetésével. 2007-ben jelentkezett a Penge és Spray (NextArt Galéria, Budapest), 2005-ben az Edge Communications,( Budapest) és 2004-ben pedig az MKE-n a Hét (7) réteg, festmények gördeszkákon (Parthenon-fríz terem MKE, Budapest),című kiállításokkal. Barakonyi művészetében állandó pontnak bizonyul a városi dzsungel, a város természetének, részeinek megörökítése. Akár a Mozgólépcsőn haladó embereket, akár a Motorost nézzük esőben a művész által létrehozott utcai lámpák neonos fényétől áthatott városban érezzük magunkat. Az ember teremtette környezet, street art-os hangulat keveredik a barokk színház vakító fényességével. A Light & Magic 1999-2009 kiállításon is ismerősként léphetünk be ebbe az elképzelt világba, ahol a fény bárhol utat tör magának, hogy a legintenzívebben sugározza a város rejtett mágiáját.


Light & Magic 1999-2009 The third solo exhibition of Zsombor Barakonyi is Lightdrawings 1999-2009 in the Next Art Gallery. This title shows obviously the themes and technics of works. “In the dark and dust – when there is hardly any light, with the use of the rack the exposition time could be lengthened to more seconds or even a minute, and this time we apply the so-called time „B” , which means that the time lock of the camera is opened until we keep the button pushed.„ The art of drawing with light was discovered earlier than the 20th century, although Picasso’s light drawings are the most famous ones. In 1765 a French man called Chevalier D’Arcy (or Lord D’ Arcy) whirled an ember attached to a string around his head, but at that time people ignored the allegation about the fact that the picture of a moving object remains visible for a few seconds after. The phenomena is called „sight persistence” which could be experienced in the dark when we see a strong light moving in front of us, and after that we still see its „imprint” for a few more seconds in our field of vision however in the meantime the source disappeared or burn out. The main theme is light, wich is necessary part of life and is in the same time of the art of the photography and literally lightdrawing. The source of the light could be the sun or other artificial light. Lightdrawing, or in other words the capturing and collection of sunbeams; is the basis of potography, and from this magical (work), the photos are born, which can be seen in the backgrounds of Zsombor Barakonyi’s pictures. The floating light contoured figures expletively add a subject to the well componated perspective. of the photos. The widespread use of the photos was brought by the 1960’s and 70’s y streams, although Barakonyi and others rediscovered the opportunities behind „cinematographic painting” in the 90s. In his latest exhibition in 2008 The Dogtown (Next Art Gallery, Budapest) we could see the city backgrounds, he chose city lights and pulsating life as main theme. His earlier exhibitions included Blade and Spray (Next Art Gallery, Budapest), the 2005 Edge Communications (Budapest) and back in 2004 Seven Ply’ – paintings on skateboards at the Parthenon-friese Pavilion, Mulberry Garden, The Hungarian Academy of Fine Arts was on view. One of Barakonyi’s main themes is the city as a jungle, the perpetuation of the nature of the city. Whether we see the men on the Moving Staircase or the Motorist in the Rain we feel ourselves in the neon hart of the city. The man-made surroundings and the atmosphere of street art are jumbling with the sparkling lights of the Baroque Theatre. In his newest exhibition called Light and Magic 1999-2009: we will enter into a familiar imaginary world, where light forces its ways everywhere to mirror the hidden (neon) magic of the city.


Born to fly V.01 anal贸g sz铆nes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 80 x 125 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 80 x 125 cm


Born to fly V.03 anal贸g sz铆nes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 80 x 125 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 80 x 125 cm


A pillanat nyugtalanító szépsége / The unsettling beauty of the moment analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


4 és fél perc egyedül és figyelmesen / 4 and a half minutes of solitude and contemplation analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Phantom Voyager 8 anal贸g sz铆nes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 80 x 125 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 80 x 125 cm


Egy izgatott város fényei / Bright lights of a spinnin’ city analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Boldog vágytalanság és Békés közöny / Happy desirelessness and Peaceful indifference analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2009 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


VadvĂ­zi Kajakos / Rafting analĂłg szĂ­nes film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print, dibond, 54 x 71 cm, 2000 analogue colour film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print on dibond, 54 x 71 cm


Égi Ugró / Skyjump analóg színes film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print, dibond, 54 x 71 cm, 1999 analogue colour film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print on dibond, 54 x 71 cm


Bringás / Bringás analóg színes film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print, dibond, 100 x 131 cm, (’99) 2008 analogue colour film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print on dibond, 100 x 131 cm


Párás Ablak / Misted Window analóg színes film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print, dibond, 54 x 71 cm, 2000 analogue colour film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print on dibond, 54 x 71 cm


T谩jfut贸 / Runner anal贸g sz铆nes film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print, dibond, 54 x 71 cm, 2000 analogue colour film (roll 6 x 9 cm), kodak silver lambda print on dibond, 54 x 71 cm


Lépcsőház / Staircase analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Bika / Bull analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Bruno digital color photo, kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2007 digital color photo, kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Tető V.03. / Roof V.03. analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Pietro anal贸g sz铆nes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2005 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Noé / Noah analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 100x131 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 100x131 cm


Repülőgép V.02. / Airplane V.02. analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Orazione e Morte anal贸g sz铆nes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, 2005 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Fata Morgana V.01. analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Repülőgép V.01. / Airplane V.01. analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Tető V.01. / Roof V.01. analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Mosoly / Smile analóg színes dia (Leica 35 mm), kodak silver lambda print, dibond, 60 x 90 cm, (’98) 2008 analogue colour slide (Leica 35 mm), kodak silver lambda print on dibond, 60 x 90 cm


Next Ar t GalĂŠria H-1054 Budapest, Aulich u. 4-6. t /f: + 3 6 1 3 0 2 7 8 8 2 m: + 36 30 476 8481 info@nextar tgaleria.hu w w w.nextar tgaleria.hu


barakonyi Zsombor (1972) Tanulmányok / Educations: 2007 Doktori fokozat, MKE DLA, graduate at the Doctoral School of the Hungarian Academy of Fine Arts, Budapest 2005 Római Ösztöndíj, Accademia Ungherese a Roma Scholarship at the Accademia Ungherese a Roma, Rome 2003-2005 Doktorandusz tanársegéd az MKE külföldi hallgatóinak szervezett festőkurzuson, Birkás Ákos mellett / Assistant of Foreign Connections Office at the University 2002 - 2005 Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola, Budapest Postgraduate, DLA studies at The Hungarian Academy of Fine Arts, Budapest 2001 Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Diploma at The Hungarian Academy of Fine Arts, MA in Painting 2000 Erasmus ösztöndíj: The London Institute, Camberwell College of Art (fotó-szak), London Photographic scholarship at The London Institute, Camberwell College of Art, London 1996 - 2001 Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-szak Student of The Hungarian University of Fine Arts, majoring in painting 1990 Érettségi a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban / Final exam at the Szinyei Merse PᬠSeconary School díjak / Grants: 2007 Strabag Alkotói díj / The Strabag Prize – artists’ subsidy 2000 Volvo Magyarország 1. díj / Grant for artistical designers of the company Volvo (1st. Prize 2000 A2 - „Audi a múzsa” - a Várfok Galéria és a Porsche Hungária 3. díja ’Audi: the Muse’, grant for artistical designers of the company Porsche HungᲩa (3rd. Prize) 1999 Barcsay Jenő Díj / ’The Jenő Barcsay Prize’- artistic 2nd. Prize ofthe Academy Egyéni kiállítások / Solo exhibitions: 2008 “A város és a kutyák” - NextArt Galéria, Budapest / ’Dogtown’ – NextArt Gallery, Budapest 2007 „Penge és Spray” - NextArt Galéria, Budapest / ’Blade and Spray’ – NextArt Gallery, Budapest 2005 Edge Communications, Budapest 2004 „Hét (7) Réteg”- festmények gördeszkákon- Epreskert, Parthenon-fríz terem, MKE,Budapest2005 ’Seven Ply’ – paintings on skateboards at the Parthenon-friese Pavilion, Mulberry Garden, The Hungarian Academy of Fine Arts 2004 „ágytakaróország” 2- T-Com Székház, T-Com Galéria Budapest ’Bed-cover Land’ vol. 2- at the T-Com Gallery, T-Com Headquarters Building, Budapest 2003 „ágytakaróország”- Epreskert, Parthenon-fríz terem, MKE, Budapest ’Bed-cover Land’- at the Parthenon-friese Pavilion, Mullberry Garden, HAFA


Csoportos kiállítások / Group exhibitions: 2009 Art Vilnius ‘09, Vilnius, Lithuania Art Cologne, New Contemporary, Köln, Germany Amadeus kiállítás, MKE, Barcsay terem, / Amadeus exhibition, Hungarian University of Fine Arts, Barcsay saloon, Budapest 2008 “Summer.Next” - a NextArt Galéria művészeinek nyári kiállítási “Summer.Next” - summer exhibition in the NextArt Gallery 2007 ”Start Next” - a NextArt Galéria művészeinek galéria megynyitó kiállítása “Start Next” – the first opening exhibition of Next Art gallery, Budapest 2007 Strabag Festészeti Díj, LUMU, Művészetek Palotája, Budapest The Strabag (road builder company) Prize – Ludwig Museum, Budapest 2006 ”Les Retrouvailles 2006” - kortárs kelet-európai festészet, Mairie du 6 arrondisement de Paris, Párizs “Les Retrouvailles 2006” – contemporary painting in Eastern Europe, Paris (Mairie du 6 arroundisement de Paris) 2005 „Memo”- acb Galéria, Budapest / “Memo” – contemporary art in Europe, acb Gallery, Budapest 2005 „EgyHetes”- kortárs magyar festészet, Műcsarnok, Budapest “One-Weeker” – Hungarian contemporary art. Műcsarnok, Budapest 2001 ”Klíma”- kortárs magyar képzőművészet, Műcsarnok, Budapest “Climate”, Műcsaronk, Budapest 2000 „Festészet”- kortárs magyar festészet az ezredfodulón, Műcsarnok, Budapest “Painting” at the Műcsarnok, Budapest 2000 Ericsson Galéria, Budapest (Kocsis Tiborral) Ericsson Art Gallery, Budapest, (with Tibor Kocsis) 1999 „Aritmia 7”- Dunaújvárosi Kortárs Képzőművészeti Intézet (I.C.A.) “Aritmia 7”- at the Institute of Contemporary Art (ICA), Dunaújváros


Barakonyi Zsombor: Light & Magic 1999-2009 2009. szeptember 17. - okt贸ber 22.


next


Barakonyi Zsombor : Light & Magic 1999-2009