Page 1

+

2014. január 20. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 8

Itt az új Qashqai

Négykerék 9

EU. Tizennyolc éves mélyponton volt az új autók eladása tavaly A hatodik egymást követő évben csökkent tavaly az új autók regisztrációja az Európai Unióban – derül ki az európai autógyártók szövetségének (ACEA) adataiból. Ezek alapján tizennyolc éves mélypontra került az új autók eladása 2013-ban az EU-ban. A kimutatás szerint tavaly 11,8 millió autót helyeztek forgalomba, 1,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az Európai Unióban 1995 óta (akkor még 15 ország alkotta a csoportot)

PLUSZ

Szlovákia

Több autót gyártottak, de kevesebbet adtak el.

Hatmillió hibrid autó A Toyota Motor Corporation hibrid hajtású autóinak összesített globális értékesítése meghaladta a 6 milliós darabszámot. tavaly év végéig 6,075 millió ilyen járművet adtak el. Az utolsó egymilliós mennyiség rekordidő, mindössze kilenc hónap alatt kelt el. Jelenleg a Toyota 24 hibrid hajtású személyautót és egy plug-in hibrid modellt forgalmaz a világ mintegy 80 országában. METROPOL

Az új Qashqai első példányai február 3-tól érkeznek hozzánk, de az autó már december óta előrendelhető. Tízes nagyságrendben már vettek is fel előrendeléseket a kereskedések. Tavaly egész évben

1

1147 Qashqait adtak el Magyarországon, az új autóval is szeretnék ezt a volument – azaz nagyjából havi száz autó értékesítését – megtartani. Az elődmodellből egyébként világszerte 2 milliót, ebből másfelet Európában értékesítettek. Nem tipikus életciklusa volt a Qashqainak, mondták el a spanyolországi nemzetközi bemutatón. A legtöbb modellnél kezdetben adnak el sokat, majd ez a szám fokozatosan csökken,

Képes hírek

1

Formaterv. Dinamizmus

Hatásos ívekkel, letisztult vonalakkal és összetett részletekkel vonja magára a figyelmet az autó.

Continental

Növelték a forgalmat Növelte forgalmát tavaly a német Continental AG gumiabroncsokat és autóipari alkatrészeket beszállító konszern. A Continental tavaly 33,3 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, többre a 2012-es 32,7 milliárd eurónál. Elmar Degenhart vezérigazgató a globális gépjárműgyártás idei évre várható növekedésére hivatkozva 35 milliárd eurós értékesítési árbevételre számít 2014-ben a Continental konszernnél. MTI

3

a Qashqainál ez pont fordítva történt. 2007-ben 156 ezer, 2011-ben pedig már 256 ezer autó kelt el, miközben egyre több crossover jelent meg a piacon. A most bemutatkozó Nissan Qashqai 47 milliméterrel hosszabb elődjénél, miközben alacsonyabb és szélesebb lett. Az utastér 11 centiméterrel hosszabb, és több pakolórekesz van az autóban. Az igazi újdonság azonban az a számos biztonsági

2

2

Üléshelyzet. Űrtechnológia

A mérnökök a NASA egyik technológiája alapján kényelmesebb üléseket dolgoztak ki. Az ülőlapon sokkal egyenletesebben oszlik el az ember súlya az újítás révén.

3

Praktikum. Csomagtartó

Tizehatféleképpen alakítható ki a csomagtér elrendezése. A két megfordítható padlópanel egyik fele plüss, a másik műanyag burkolatot kapott, ez a piszkosabb dolgok szállításakor előny. Az egyik határoló középre, keresztbe beállítható.

technológia, amelyet „Nissan biztonsági pajzsnak” hívnak. A Qashqaihoz már táblafelismerő rendszer is elérhető. Mindezek az újítások beleillenek abba a törekvésbe, hogy a Nissan 2020-ra egy zéró balesetszámmal közlekedő, saját magát vezető autót akar készíteni. A rendszer frontálisütközés-megelőzést, sávelhagyásjelzést, holttérfigyelést, automata távolsági fényszórót és parkolóasszisztenst is tartalmaz. Utóbbival egy üres helyre is be lehet állni, a monitoron ki kell választani, hogy milyen pozícióban szeretnénk majd állni, és ezután csak az előre- és a hátramenetet kell kapcsolni. A vezető figyelmét támogató rendszer jelzi, ha túl fáradt a sofőr. Három erőforrással kezdik meg a forgalmazást. Az 1,2-es 115 lóerős, 190 Nm-es DIG-T benzinmotorral szerelt alapverzió 5,49 millió forintos listaártól érhető el. A 110 lovas, 260 Nm-es 1,5 dCi dízelmotor ugyanilyen felszereltséggel 6,28, a 130 lóerős, 320 Nm-es 1,6-os dCi 6,69 millió forintról indul. A Madrid környéki bemutatón utóbbi két változatot vezettük. A Guadarramaihegység lábánál vezető tesztúton az 1,6-os változat komfortosabb volt az Xtronic automata sebességváltóval. A gyári ciklus alatt az 1,5-ös dCivel egyébként 99 gramm/kmes CO2-kibocsátást értek el. A 4x4-es 1,6-os dCi a legnagyobb felszereltséggel 9,03 millió forint.

Beck András

Madrid, Spanyolország

Kálló Péter

Derűlátás

4

Volkswagen Golf Variant BMT 1,4 TSI DSG • Max. teljesítmény:   90 kW/122 LE

• Hengerűrtartalom:   1395 cm3

hónapja bővült decemberben az európai autópiac, elemzők szerint ez az idei évvel kapcsolatban derűlátásra ad okot. A múlt év utolsó hónapjában 13,3 százalékos növekedést regisztráltak éves szinten.

nem adtak el ilyen kevés új autót, a globális válságot megelőző utolsó évhez, 1997-hez képest pedig 26 százalék volt a csökkenés. Különösen sokat rontott a tavalyi statisztikán, hogy estek az eladások Németországban (–4,2 százalék), Franciaországban (–5,7 százalék) és Olaszországban (–7,1 százalék). Az általános képen csak minimálisan javított, hogy Nagy-Britanniában két számjegyű (10,8 százalék) volt a tavalyi növekedés, és szerényen emelkedtek az eladások Spanyolországban (3,3 százalék). MTi

Műszaki adatok

• Max. nyomaték:  200 Nm

• Gyorsulás:   9,7 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség: 204 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:   4562/1799/1481 mm • Saját tömeg: 

Páratlan vezetési élményt nyújt, futóműve a városi gödröket, bukkanókat elegánsan szeli át. Belső tere a szokásosan letisztult németes, semmi fölösleges cicoma és dísz. Alapból hatalmas a 605 literes csomagtartó, egy kétgyerekes család simán közlekedhet vele, hosszabb nyaraláshoz is bőven elég. A bepakolást a viszonylag alacsony rakodóperem könnyíti meg, állítható a csomagtérpadló magassága. A nagyobb tárgyakat hálóval

és négy rögzítőszemmel lehet könnyebben szállítani. A csamagtérroló három állásban rögzíthető, de nagyobb tárgyak szállítása esetén megvan a külön helye a padlózat alján. Hosszabb dolgok szállításakor előny a csomagtérrel síkban dönthető második üléssor. Ha még ennél is több mindent szeretnénk szállítani, akkor a tetősínek jelentik a megoldást. A tesztelt Comfortline felszereltségtől ezüstszürke színű a tetősín.

1275 kg

• Csomagtér: 605/1620 liter • Tesztfogyasztás:   7,6 liter/100 km

Növeli a biztonságot az intelligens tempomat. Beállíthatjuk, hogy az előttünk lévő autót milyen távolságban kövesse, illetve fékezzen, illetve a sebességet szabályozhatjuk, hogy ha nincs előtte akadály, milyen sebességig gyorsuljon. Pihentetőbb így a vezetés, főleg autópályán. Buza zsófi HIRDETÉS

www.metropol.hu

Toyota

Nissan. Két hét múlva érkezik a hazai kereskedésekbe a japán márka újdonsága

• 5,8%-kal,  980 ezer gépkocsira nőtt éves szinten a szlovákiai autógyárakban elkészített gépkocsik száma tavaly, ugyanakkor 4,72 százalékkal kevesebb autót értékesítettek a hazai piacon – közölte a szlovák autóipari szövetség.

Metropol-teszt. A Golf kombiváltozatának 605 literes a csomagtere

KGST-busz-találkozót rendeztek a Bálnában Hétvégén a budapesti Bálna ismét egy különleges eseménynek adott helyet. Az IKARUS „faros Bözsi” 55-öt, az IKARUS 620-at, a hatvanas évek meghatározó budapesti jelenségét, valamint egy ROBUR karavánt lehetett megnézni. / Katona László

4k 20140120 o  
Advertisement