Issuu on Google+

metro

2007. június 11. hétfő A Suzuki Motor Corporation Szentpéterváron építi fel legújabb gyárát A szentpétervári gyár 14 milliárd jen beruházással indul és a tervek szerint 2009 második felében kezdi meg működését. A kezdőmodellek a Grand Vitara kompakt szabadidő autója, valamint az SX4 sportváltozata lesznek. A gyárban az induló évben 5000, de később már évi 30 000 autó gyártása szerepel. metro

Négykerék Mindent a szemnek Lissák György formatervező

H

a felnyitjuk egy mai autó motorházfedelét, nem motort, hanem belső burkolatot pillanthatunk meg. Némelyik típusnál odáig „fajul” a dolog, hogy csak a hűtővíz- és az olajbeöntő nyílásokhoz férhetünk hozzá. A karbantartás szakemberek dolga, a szerkezeti elemeket egységesen beborító forma kizárja az avatatlan kezek munkáját.

E

mlékszem, egyszer Amerikában betértem egy autószalonba. Rögtön mellém szegődött az eladó, s az általam bámult kocsit szinte körültáncolva sorolta az előnyöket. Ám amikor arra kértem, mutassa meg a motorteret, nem értette a kérést, s csak vonakodva nyitotta fel a fedelet, mondván, erre nekem soha nem lesz szükségem. Mert a motorról csak annyit kell tudni, hogy üzemanyagra van szüksége, s karbantartásra, melyet a komputer kiír.

A

mi felfogásunk a motorról kissé más. Nem olyan régen még egy háziasszony is képes volt megtisztítani a Trabant gyertyáit. Ez az autósnemzedék ma nyugtalanul tekint a leburkolt motortérre, ahol azt sem látni, hol vannak a hajdanán megszerelt elemek. Pedig ez így van rendjén, a modern autóhoz valóban nem kell minduntalan hozzányúlni.

Új Audi -rekord

autós melléklet 11 Új mentőautók Új Mercedes-Benz Sprinter eset- és rohamkocsikkal bővült az Országos Mentőszolgálat flottája. A kilenc darab Mercedes-Benz Sprinter 313 CDI (129 LE) típusú járművet múlt héten adták át. metro

Nem akarnak takarékosabb autókat Az amerikai autógyártók továbbra sem akarnak előállítani takarékosabb kocsikat; a három detroiti óriás, a General Motors, a Ford és a Chrysler vezetői le akarják beszélni a washingtoni kongresszust arról, hogy szigorítsa az üzemanyag-takarékossági normákat. Az autógyártók vezetői múlt héten azzal érveltek, Járműipar

A felhasználó javíthat a térképeken navigációs megoldásokat gyártó TomTom bejelentette a Map Share szolgáltatás bevezetését az új GO 520 és GO 720 készülékeiben. Ez az egyedülálló új technológia lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a képernyő néhány érintésével azonnal tökéletesíthessék térképeiket, amint valamilyen változást észlelnek az útviszonyokban. A TomTom HOME-on keresztül a felhasználók hozzáférnek minden térképfrissítéshez, melyet a többiek hajtottak végre. Az intelligens felhasználói felületnek köszönhetően egyszerű a javítás, és az olyan változtatások, mint például a lezárt utcák, megváltoztatott haladási irány vagy új utcanév, azonnal átvezethetők az eszközre. A cég rendelkezik a világ legnagyobb műholdas navigációs közösségével, amelynek több mint 10 millió tagja van. Jásper fereNc

hogy a tervezett takarékossági szigorítás sérti az amerikai autóipar érdekeit. A szenátus várhatóan a héten szavaz arról a javaslatról, amely jelentős változtatást irányoz elő 2020ra: a jelenlegi 22,2–27,5 mérföld/gallonos értéket nagyjából 35-re emelnék. A terepjárók és kisteherautók esetében most 22,2, a személyautóknál 27,5

Szigorítási tervek Az amerikai törvényhozás 2020 és 2030 között évente 4%-kal tervezi majd szigorítani a járművek üzemanyagtakarékossági normáit.

mérföldes gallononkénti teljesítmény a minimális teljesítendő érték. Byron Dorgan demokrata szená-

tor rámutatott, hogy a befolyásos amerikai autógyártók a múltban hatásos lobbitevékenységet folytattak, és elhárították a szigorításokat. Most azzal kampányolnak, hogy a szenátusi kezdeményezés „elveszi az emberektől a terepjáróikat”. – Ez a lemez lejárt, önök vesztettek – közölte a szenátor az autógyárak csúcsvezetőivel.

Rick Wagoner, a General Motors elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy az 1970-es években indított üzemanyag-takarékossági program nem tudta elérni célját. Szerinte alternatív üzemanyagfajtákat kellene inkább kifejleszteni, és nagyobb teljesítményű akkumulátorokat a hibrid és elektromos autókba. mti

Peugeot Kiadták az első hivatalos képeket a 308-asról

Navigáció A

2007 őszén megkezdődik a Peugeot 308 berline forgalmazása Európában. Az új modell azt a 307 berline-t követi, amely a modellpaletta meghatározó szereplője volt, és amelyből már több mint 3 000 000 példány készült. Az autót Franciaországban gyártják, a márka sochaux-i, illetve mulhouse-i központjában. A három- és ötajtós változatok kiemelkedő környezetbarát tulajdonságokkal rendelkeznek. metro

Metro-teszt Skoda Octavia 1,6 Dual sítményt illeti, nem tapasztaltam jelentős eltérést a benzin- és a gázüzemmód között. Az autó egyébként egy 1,6-os benzines motorral készült. Méretre az skoda A cseh autógyár gyárilag szerelt kettős meghajtású (benzines és gázos) autókat dobott piacra. Az ötlet több szempontból is jó: egyrészt a gázüzemű autók fenntartása és használata az egyik legolcsóbb a mai lehetőségek között, másrészt ha hoszszabb útra indulunk, tulajdonképpen két tank üzemanyag áll a rendelkezésünkre. Ami a menettelje-

Octavia nem kis autó, ennek ellenére ez a motor lendületes errőforrást biztosít. Belülről is tágas, a hátul ülők is kényelmesen elférnek. Ez az autó pont

olyan, amilyennek kinéz: pont jó. Nincs túlcifrázva,

kívül és belül egyaránt szolid és funkcionális.

További információk www.skoda.hu

vörös attila negykerek@metro.hu


4k 20070611 11