Issuu on Google+

A Thompson-Okanagan-i magyarság lapja

kniajpan

Napjaink

Thompson-Okanagan Hungarian Publication

XII évfolyam, 6. szám - Kelowna, 2013 június

$4.00

Vendégnek lenni jó Ontarióban


Vendégnek lenni jó - Ontarióban Vendégnek lenni jó. Tartja egy mondás. Vendégségben pedig akkor érezzük kellemesen magunkat, ha szívélyes fogadtatásban részesülünk. Nos, e téren nem panaszkodhatok a nemrégi Ontarióban tett családi kirándulásomon. Élményeim tárházában minden megtalálható, a baráti látogatásoktól kezdve a kitcheneri magyar ház rendezvényein való részvételen keresztül a niagarai kiruccanásig minden megtalálható. nek. A mindössze negyvenes éveiben járó, kellemes megjelenésű, barátságtól sugárzó Tünde elnökasszony elmondta, hogy a tagság vegyes összetételű és a legnagyobb örömére a fiatalok bekapcsolódása is kielégítő. A magyar iskola kitűnő tudást nyújt az anyanyelv ápolása terén, s már a középiskolai szintű oktatás is beindult. Szép számú tánccsoport működik, irodalmi esteket szerveznek és nagy szeretettel látják vendégül a Magyarországról érkező vendégművészeket. Apák napján gulyásfőző versenyt tartottak, sportrendezvényekkel dicsekedhetnek és most már a féltve őrzött álmuk a székelykapu megépítése is egyre inkább valósággá válik. Székelyországból érkezett szakemberek faragják ki a kaput, Az se véletlen, hogy a címlapra St. Jakobs-i piacról egy jelleg- amely monumentális emlékül szolgál zetes pillanatfelvétel került, hiszen vétek lett volna elmulasztani az itt élő magyarság számára. a messzi földön híres sokrétű kirakodóvásár megtekintését. Kint Tünde a munka és a családi elfoglaltsáVolford Tünde, elnök a rendkívül gazdag gyümölcs és zöldségféle felhozatalt, bent a ga mellet is, fiatalos erővel és akarattal csarnokokban a csodálatos élelmiszerkínálatot, az istállókban az felvértezve, derekasan megállja a helyét élő állat vásárt. Lépten nyomon a gyorsfalatozók, egyszerűen van az elnöki teendők végzésében. Komáromi Zoltán munkáját pedig a jó szervezés, a kitűnő kulturális együttműködés, a minőségi szóraminden, minden ami szemnek szájnak ingere. Üres gyomorral pedig még az éppen a Kossuth házban fellépő koztatás megteremtése fémjelzi. közismert magyar művész, Márió a híres harmonikás műsorát se Tekintettel arra, hogy a Napjainknak egyre több olvasója van Onlehetett volna végignézni. Lám, milyen szerencsém volt, hiszen tarióban, ezért a jövőben szorosabb kapcsolatot kívánunk megalapozni a kitcheneri magyar de más ontarioi találkozhattam jó néhány régi ismerősömNagy Béla és Júlia magyar egyesülettel is. Előre is köszönjük mel, barátommal, köztük Nagy Bélával és eme lehetőség realizálását. Júliával, Kihút Zoltánnal és a Kovács házasMost pedig engedjék meg kedves olvasóim, párral. Elbeszélgettem Volford Tündével, az hogy én legyek a vendéglátó. Szerepeljenek Egyesület elnökével és kifaggattam Komároa Napjaink oldalán azoknak a kedves bami Zoltán műsorszervezőt is. rátoknak, rokonoknak a csoportképei akik Példás kulturális és pezsgő társalgó élet fovendégül láttak és egy maradandó élménylyik ebben az Egyesületben. Nem volt nehéz ben részesítettek. Családi magazinunk kökitalálni, hogy miért titulálják a Kitchenervetkező számában a kubai nyaralásunkról Waterloo-Camridge-Guelph környékének írok. magyarságát tömörítő Kossuth házat Kanada Móricz Lajos egyik legjobban működő magyar egyesületé-

Társas est Farkaséknál

Látogatóban Horváthéknál Napjaink, 2013 június | 2


Napjaink Társadalmi - közéleti - családi havilap XII. évfolyam 6. szám A Thompson-Okanagan-i magyarság lapja Thompson-Okanagan Hungarian Publication Kiadó - Publisher Valley Tourism Consulting 2189 Peters Road West Kelowna, BC V4T 2C3 Tel (250) 768-0997 Fax (250) 767-6609 E-mail: moricl@telus.net napjainkOK@gmail.com www.napjaink.ca Szerkesztőség: Felelős szerkesztő: Móricz Lajos Műszaki szerkesztő: Erdélyi Tibor Olvasó szerkesztő: Móricz Csula Ilona Munkatársak: Buda Hajnalka (Vajdaság), Csonka (Micu) Milica, dr. Domby Pali, Enreiter Béla, Gulyás László, Klányi Mónika, Mazán János (Vajdaság), Nt. Szigeti Miklós lelkipásztor, Újvárosy Jutka Számítógépes feldolgozás: Cast DeSign e-mail: tibor@castdesign.ca Megjelenik minden hónap második felében. Évi előfizetés: Kanadában $40.00 külföldre $80.00 (11 szám, július-augusztusi szám összevont). Hirdetések: Egy teljes oldal: 150 dollár fél oldal: 85 dollár negyed oldal: 50 dollár apróhírdetések: 15 dollár A beküldött írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség véleményével, azért mindég a cikk írója felelős. A sajtótörvényben előírt szabályokat következetesen betartjuk. ISSN 1911-6829 ISSN 1911-6837 (Internet)

Hazugság

A szerkesztő tollából

Nemrég egy zártkörű beszélgetésen vetődött fel véletlenül a téma mi is az a hazugság, miért hazudnak az emberek és miért jó az igazságot elferdíteni? Nagyon érdekesnek bizonyult és én tüstént eldöntöttem, hogy lám, meg van! Erről fogok írni a Napjaink olvasóinak, hiszen annyira kézenfekvő emberi viselkedési forma, amely szinte mindenkivel, veled is kedves olvasóm és velem is megtörtént. Persze attól is függ, ki hogyan nevezi. Az én megboldogult szüleim például soha se mondták ki, azt a szót, hogy fiam Te hazudsz! Mindig előzékenyen csak úgy fogalmaztak, hogy már megint gurítasz, vagy miért lódítottál fiam? Bevallom, nem tudtam jó ízűen hazudni, pedig a helyzet néha megkívánta volna ám, de édesanyámnak mindig volt egy hatodik érzéke és percek alatt leleplezett. Ilyenkor nagyon szégyelltem magam és fogadkoztam, hogy soha többé nem gurítok. Emlékszem suttyó legény koromban egyszer a megengedettnél jóval később jöttem haza a bulizásból, és micsoda hülye ötletem támadt, két órával visszaállítottam az óra mutatóját. Lefeküdtem és mély álomba merültem. Rövid idő múlva édesapám hangos zsörtölődésére riadtam föl. A baromfi udvarban ugyan is torka szakadtából kukorékolt a kakas, Holló nevű tehenünk pedig mivel már megéhezett, a fejés ideje is eljött, iszonyú bőgésbe kezdett. Reggel hat óra volt. Fél óra múlva megjelennek a szomszédok a friss tejért. Apám mindjárt rájött a turpisságomra, kiugratott az ágyból és azt hittem, hogy jaj, mindjárt a fejemhez vágja az öreg vekker órát, amely reggel ötkor mindig oly pontosan ébresztette a szüleimet. Látod, nincs szerencséd és szégyelld magad - mérgelődött apám, miközben azért duruzsolt, hogy Ő bizony már régóta ébren volt és csupán a matuzsálemi kort megért csörgő óra megszólalására várt. Ilyesmi utoljára történt meg. Ezután ha nem jössz haza a megbeszélt időben, ki leszel zárva és kukorékolhatsz a mag kakassal együtt - toldotta meg édesanyám. Igen, nagyot hazudtam, megpróbáltam félrevezetni a szüleimet és azonnal meg is bántam, de már késő volt. A tudomány szerint a hazudozásnak, füllentésnek vagy akár nevezzük becsapásnak komoly háttere és súlyos következménye lehet. A hazudozás ugyanis akár életstílussá is válhat. A pszichológusok azt állítják, hogy ha egy gyerek megtanulja, hogy a hazugságok barátai, mert kisegítik a nehéz helyzetből, felnőtt életében is ezt a módszert fogja választani, ha kicsit forróbbá válik a helyzet. Ha hazudunk másnak, hazudunk önmagunknak is, miközben az embert az tölti el legnagyobb szorongással, ha egy helyzetet nem lát tisztán. Ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol fontolgatjuk, hogy hazudjunk-e, mindenekelőtt tegyük fel a kérdést: miért van erre szükségem, mit akarok elérni? Egy kimutatás szerint a nők általában azért hazudnak, hogy mások jobban érezzék magukat, a férfiak viszont azért, hogy jobb színben tűnjenek fel. A nők könnyebben leleplezik a hazugságot, mert jobban meg tudják figyelni az arcvonásokat és sok nőnek a részletekre kiterjedő memóriája is jobb. Lássuk, milyen trükkök léteznek még a hazugság leleplezésére! • Ismételtesd meg a történetet a hazudozóval! Ha hazugság, a második, harmadik visszakérdezésnél ellentmondásokat fogsz felfedezni. • Ha valaki nagyon bizonygatja az igazmondását, pl. „őszintén szólva, nyíltan megmondom, becsület szavamra...” az már gyanús. • A „csak” és „mindössze” szavak a bűntudat enyhítésére szolgálnak. „Csak barátok vagyunk.” „Csak öt percet kérek!” Ismerős? • A megnövekedett hangerő és a beszéd felgyorsulása szintén árulkodó jegy. • A száj körüli terület kézzel való érintése gyanús. • Ha elkerüli a szemkontaktust, főleg, ha a beszédének egy részénél, hirtelen és feltűnően, ott valami nem stimmel • A lassan kialakuló (nem spontán), nem szimmetrikus mosoly hazugság jele lehet. • Testbeszéd: keresztbe tett karok, lábak, feszült testtartás, motyogás, rángatózó arcvonások, sok pislogás, eltúlzott gesztusok, pl. nevetés, kedvesség mind arra utalnak, hogy a belső és a külső valóság nem fedik egymást. Van egy igaz mondásunk, ugye ismerik? A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát? Móricz Lajos, felelős szerkesztő Napjaink, 2013 június | 3


KANADAI Százezer embert telepítenek ki a HÍREK kanadai árvíz miatt Utakat, hidakat mostak el medrükből kilépett folyók Albertában. Sokakat a házuk tetejéről kellett kimenekíteni. Árvizek miatt több mint százezer embert készülnek átmenetileg kitelepíteni az elkövetkező napokban Kanada délnyugati részén, egy nő már meghalt – közölték pénteken a helyi hatóságok. Alberta tartomány déli részén, Calgary elővárosaiban is kiléptek a folyók a medrükből az elmúlt napok tartós esői miatt. A heves áradat utakat, hidakat, járműveket mosott el, és elárasztotta az épületeket. Másutt a víz fákat és villanyoszlopok döntött ki. Egy nőt elsodort az ár. Sárlavina miatt lezárták a Kanadát átszelő autópálya egyes szakaszait, aminek következtében teljesen elszigetelődött a külvilágtól Banff és Canmore városa. Az előrejelzések szerint a következő két napban további esőzések súlyosbíthatják a helyzetet. Az egymilliós Calgary város hat, az Elbow folyó mentén fekvő kerületében szükséghelyzetet hirdettek ki. Az emberek kimenekítését szakaszosan valósítják meg. Egy rendőr elmondta, hogy itt sok embert egyenesen a házuk tetejéről kellett kimenekíteni. Calgarytól délre, a High folyónál a hatóságok felkérték a motorcsónak-tulajdonosokat, hogy segítsenek a háztetőkre menekült emberek evakuálásában. Stephen Harper kanadai kormányfő utasítást adott a helyi hatóságoknak, hogy nyújtsanak segítséget a bajba jutott embereknek. A munkálatokból kiveszi a részét a légierő is. Forrás: Kanada Világa

A kanadaiak többsége visszaállítaná a halálbüntetést Az Angus Reid készítette felmérés szerint öt kanadaiból három támogatná a halálbüntetés visszaállítását gyilkosságok esetében. Az észak-amerikai országban 1976 júliusában törölték el a halálbüntetést. Az Angus Reid felmérésében megkérdezettek 63%-a nyilatkozott úgy, hogy gyilkosok esetében támogatná ennek a büntetési formának a vis�szaállítását, 30%-uk viszont ellenezné a lépést (6% nem tudott vagy akart dönteni a kérdésben). A halálbüntetést támogatók 58%-a azzal érvelt a legsúlyosabb büntetés mellett, hogy ez elrettentő lenne a potenciális gyilkosok számára. 57%-uk gondolja úgy, hogy ezáltal pénzt spórolnának az adófizetőknek, kevesebb lenne az elítéltek börtönben tartásának költsége, 53%-uk véli úgy, hogy ez az a büntetés, amit a gyilkosok megérdemelnek. Azoknak, akik a halálbüntetés ellen foglaltak állást, 77%-a tart attól, hogy előfordulhat, hogy ártatlanul ítélnek el és végeznek ki valakit. 53%-uk gondolja azt, hogy nem helyes büntetésként kioltani a gyilkos életét, és 50%-uk úgy véli a halálbüntetés nem rettentené el a potenciális gyilkosokat. Amikor azt kérdezték a válaszadóktól, hogy gyilkosságért elítéltek esetében büntetésként az életfogytiglani börtönt szabadlábra helyezés lehetősége nélkül vagy a halálbüntetést preferálnák: 45% a börtön, 39% a kivégzés mellett foglalt állást, 15% nem tudott, vagy akart választani. Forrás: KANADA VILÁGA

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Linamarral Árbevételét 2020-ig tervei szerint megháromszorozná a gépgyártásban és az alkatrészgyártásban érdekelt, kanadai vállalat. Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel kedden a kanadai Guelphben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára. A megállapodást az általános gépgyártásban és a nagy pontosságú autóipari forgácsolt alkatrészgyártásban érdekelt cég anyavállalatának központjában a Linamar nevében Linda Hasenfratz, a vállalat vezérigazgatója. “A Linamar azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy az árbevételét 2020-ig megháromszorozza, amiben a magyarországi telephelyeknek is jelentős szerep juthat” – nyilatkozott az MTI-nek Cséfalvay Zoltán. Az államtitkár hangsúlyozta: észak-amerikai látogatásának fő célja annak bemutatása, hogy Magyarország nemcsak ipari termelési, hanem kutatás-fejlesztési és innovációs célterület is lehet. Napjaink, 2013 június | 4


A magyar kormány megmentette a kanadai vízummentességet „Modellértékű módon sikerült a Kanadába érkező roma bevándorlók ügyét rendezni”, ami a folyamatos párbeszédnek köszönhető, és „megmentettük ezzel a kanadai magyar vízummentességet” – mondta Németh Zsolt csütörtökön. A kanadai bevándorlási minisztérium februárban közölte: Kanadában szinte a nullára csökkent az új magyarországi menedékkérők száma azóta, hogy hatályba lépett az ilyen ügyeket kezelő javított elbírálási rendszer. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerdától háromnapos látogatást tesz Kanadában, Ottawából nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Németh kiemelte: találkozott Jason Kenney bevándorlási miniszterrel, Morris Rosenberg külügyminiszter-helyettessel, Raynell Andreychukkal, a szenátus külügyi bizottságának elnökével és a kanadai parlament magyar baráti tagozatának tagjaival. Tárgyalásairól az államtitkár elmondta: Kanada és Magyarország között az általános külpolitikai kérdésekben egyetértés van. Kanada köszönetet mondott, amiért magyar diplomaták a líbiai konfliktus idején Tripoliban, a szíriai válság idején pedig Damaszkuszban ellátták Kanada képviseletét.

sáról is beszélt, ezt a lépést – mint mondta – Kanada támogatja, a magyar közösség pedig nagy örömmel fogadja. A külképviselet újranyitásának a honosítás miatt nagy a jelentősége, és a magyar közösség identitásának megerősítésében is fontos szerepet játszhat. Ráadásul Toronto – amelynek körzetében a legtöbb kanadai magyar él – az ország fontos gazdasági központja is, így a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez is hozzájárulhat – fogalmazott Németh Zsolt. Az államtitkár később Niagara Fallsban részt vesz az ÉszakAmerikai Magyar Református Diaszpóra Konferencia rendezvényén, amelyen A magyar nemzetkép Észak-Amerikában címmel tart előadást.

Több ezer menekültkérelem

Magyarország támogatja a szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét A damaszkuszi magyar nagykövetséget tavaly decemberben hagyták el a diplomaták, a nagykövetség addig Ausztrália, Nagy-Britannia és Kanada képviseletét is ellátta. Az államtitkár arra is kitért: Magyarország támogatja, hogy az EU, az Egyesült Államok és Kanada között szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre, ez egyfajta „gazdasági NATO” lehetne, amelynek létrehozásával „a nyugati világ szorosabbra zárja sorait”. Úgy vélte, a megállapodás megkötésével a magyar–kanadai kereskedelmi forgalom is akár 20-30 százalékkal növekedhet. Csökkent a kanadai menedékkérelmek száma Harminchét ügyben vizsgálódnak immár az észak-magyarországi régió pénzügyi nyomozói, ahol felvetődött, hogy családok külföldre – főként Kanadába – költöztek, de továbbra is felvették itthon a családtámogatási ellátásokat. A decemberi szigorítások óta hazánkból is alig érkezik kérelem az országba. Ha a menedékkérők száma ilyen ütemben csökken, Kanada jelentős összeget takaríthat meg. Németh tárgyalásain a torontói magyar főkonzulátus újranyitá-

Tavaly decemberben Jason Kenney bevándorlásért felelős miniszter nyilvánosságra hozta azon országok listáját, amelyeket Kanada biztonságos demokráciaként ismer el. Az államok közt hazánk is szerepel. A feltüntetett országokból érkezők esetén a korábbi, átlagosan ezer napnál sokkal gyorsabban, terv szerint 45 nap alatt bírálják el a menekültkérelmeket, a várakozás ideje alatt pedig kevesebb szociális juttatást igényelhetnek a menedékkérők, mint korábban. Kanadába az elmúlt években hazánkból érkezett a legtöbb menedékkérő. Számuk 2011-ben elérte a 4442-t. A kanadai bevándorlási minisztérium február végén arról számolt be, hogy a változtatások bevezetése óta szinte nullára csökkent az új magyarországi menedékkérők száma. Forrás: http://tablet.mno.hu

Csökkent a kanadai menedékkérelmek száma Harminchét ügyben vizsgálódnak immár az északmagyarországi régió pénzügyi nyomozói, ahol felvetődött, hogy családok külföldre – főként Kanadába – költöztek, de továbbra is felvették itthon a családtámogatási ellátásokat. A decemberi szigorítások óta Magyarországról alig érkezik kérelem. Ha a menedékkérők száma ilyen ütemben csökken, Kanada jelentős összeget takaríthat meg.

Napjaink, 2013 június | 5


ÁrvízOTTHON – OKF: a gátak feléről már elvittékHÍREI a homokzsákokat AZ Az állami fővédművek több mint a feléről már elhordták a homokzsákokat, a 95 érintett település közül 59-ben a helyreállítással is végeztek – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) legfrissebb, péntek kora délutáni összefoglalójából. Az árvízi védekezés során lezárt utak 96 százalékát már megnyitották, összesen 160 kilométer hosszan. A korábban korlátozott forgalmú, vagy lezárt vasútvonalak több mint felét megnyitották, a 3246 kikapcsolt fogyasztói hely közül 2642-nél ismét van áramszolgáltatás. Csütörtökön újabb 33 ember térhetett haza a korábban kitelepítettek közül, így már csak 289-en várják, hogy visszamehessenek otthonukba. Az árvízzel érintett területeken az illetékes hatóság folyamatosan ellenőrzi a víz minőségét, a mérések szerint az ivóvíz minősége mindenhol megfelelő, de a mohácsi és kölkedi háziorvosok fokozottan figyelik a gyomor- és bélrendszeri tünetekkel jelentkező betegeket. Győr-Moson-Sopron megye árvízzel érintett huszonegy településéből tizenkettőben már elvégezték a helyreállítási munkálatokat. Komárom-Esztergom megyében a tizenhárom érintett település közül nyolcban befejezték a helyreállítást, már csak kevesebb mint három kilométernyi közút van lezárva a forgalom elől. Pest megyében huszonhat településen kellett, illetve kell helyreállítási munkálatokat végezni. Tizennégy településen már befejezték a bontási feladatokat a fertőtlenítést. Fejér megyében már mindenütt befejezték a fertőtlenítést és a helyreállítást is. Bács-Kiskun megye kilenc, árvízi védekezésben érintett településén korábban mintegy egymillió homokzsákot használtak fel a védművek megerősítésére, mostanra ezek jó részét elvitték, hat településen pedig a helyreállítási munkálatokat is befejezték. Öt helyen befejezték a fertőtlenítést is, tart a korábban elöntött utak mentesítése is. Tolna megyében hat településből háromban befejezték a munkálatokat, a fertőtlenítéssel is három településen végeztek. Baranya megyében is megkezdődtek az árvízi védekezés utómunkálatai. Mohácson öt embert kellett korábban kitelepíteni, akik csak a csatornarendszer helyreállítása után költözhetnek haza. Pénteken a mohácsi Duna-parti sétányt lezárták a szennyvízbevezetés helyén – zárul az OKF összesítése. - MTI -

A szerb parlament elfogadta a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatot A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. A dokumentum elfogadása a törvényhozás rendkívüli ülésének egyetlen napirendi pontja volt. A Szerb Rádió és Televízió honlapján közzétett tájékoztatás szerint a nyilatkozat elfogadását 128 képviselő szavazta meg, ellene tízen szavaztak, heten pedig nem vettek részt a voksolásban. A dokumentumot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő. Abban a legerélyesebben elítélik a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól, illetve más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak. Forrás: Délhír

Munkavállalás külföldön Tavaly több mint 50 ezer magyar költözött Németországba, ami 30 százalékot meghaladó emelkedés 2011-hez képest – közölte a német statisztikai hivatal (Destatis). A hivatal előzetes adatai szerint 2012-ben összesen 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly összesen 1 millió 81 ezer bevándorló érkezett Németországba a Destatis számításai szerint. Ez a legnagyobb szám 1995 óta, és 123 ezer fős, 13 százalékos növekedés 2011-hez viszonyítva. A bevándorlók száma alapján összeállított listán Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után. A német statisztikai hivatal azzal nem foglalkozik ugyan, hogy a magyar állampolgársággal érkezők között mennyi a kettős állampolgár, de mindenki számára ismert az a tendencia, hogy mind a Délvidéken, mind Kárpátalján és a schengeni övezeten kívül eső erdélyi magyarokat is beleértve, rengetegen azért igénylik a magyar állampolgárságot és útlevelet, hogy azt Nyugat-Európába való ugródeszkaként felhasználva elhagyják a szülőföldjüket, a könnyebb megélhetés reményében. (Délhír) Napjaink, 2013 június | 6


Jövőnk záloga: hitünkhöz ragaszkodni (Csíksomlyói búcsú)

Ismét százezrek találkoztak a „székelyek ősi, szűz máriás kegyhelyén” – ahogy az ünnepség szónoka nevezte Csíksomlyót. Azonos úti célt követve indultak a legnagyobb magyar zarándokhely felé, némelyek két és fél hónapi gyaloglás, mások nyolcezer kilométeres zarándokutat vállalva érkeztek meg szombaton a csíksomlyói fogadalmi búcsúra. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz szállította ezerszáz zarándokot, számos keresztalját, a csángó vidékekről és a világ minden tájáról érkezőket köszöntötték a hegynyeregben. Az ünnepi szentmisén mások mellett részt vett Áder János magyar államfő és felesége, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és felesége is. A Boldog vagy, mert hittél! jelmondattal meghirdetett idei búcsú főszónoka, Ternyák Csaba egri érsek hangsúlyozta: a hit következménye a boldogság, így létünk legégetőbb kérdéseire is a hit nyújtja a legteljesebb választ. Hitünkben, Szűzanyánk iránti tiszteletünkben és nemzetünk iránti szeretetünkben kapcsol össze bennünket a mai szentmise – fogalmazott köszöntőjében Orbán Szabolcs, a ferences rendtartomány elöljárója, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek pedig a Szűzanya áldását kérte azért is, „hogy türelemmel tudjuk hordozni a kettős kisebbségben sorsunkat”. (folytatás az első oldalról) A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, de keresők is szép számban, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével – mutatott rá szentbeszédében Ternyák Csaba. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága, hiszen Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját”, mely azóta minden ember előtt nyitva áll, és mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta – fejtette ki az egri érsek. Úgy vélekedett, ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem, s hangsúlyozta: aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét

boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Tapasztalatait megosztva elmondta, ismer olyan embereket, akik szinte félnek a hittől, mert azt feltételezik, hogy elvesz valamit életükből, hogy lemondással jár, eltereli figyelmüket az élet fontos kérdéseiről. „Holott éppen fordítva van, a hit az, amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé” – hangsúlyozta Ternyák Csaba, aki szerint a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, „a hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától”. „Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség” – jelentette ki az egri érsek, aki szerint a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. „Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában” – fogalmazta meg csíksomlyói beszéde végén. Forrás: 3szek.ro

Napjaink, 2013 június | 7


Svédország lángokban: el lett rontva a bevándorlás A VILÁG HÍREI „Mostanra már tudjuk, hogy a Nyugat-Európában több országban végbement nagy gazdasági robbanása a ’70-es években komoly részben a bevándorlók olcsó munkaerejének is volt köszönhető. Az akkori remények arról szóltak, hogy majd az elsőgenerációs bevándorlók is gyorsan részesülhetnek a jólétből, a másodgenerációs bevándorlók pedig már ugyanolyan svédek, németek vagy éppen dánok lesznek, mint akiknek az ősei több száz éve ott laknak. Nem így történt. Az újabb svéd lázongások ismételten megmutatták, hogy a valóságban még a másod- és harmadgenerációs bevándorlókban is óriási az elégedetlenség, sőt gyűlölet a többségi társadalommal szemben.” (…) ”A problémának több gyökere van. Az egyik, hogy bár ezek a nyugati országok szívesen látták a mostani lázongó fiatalok őseit mint olcsó munkaerőt, azzal már nem foglalkoztak, hogy ez társadalmilag mit eredményez. A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, azonban a bevándorlót azonnal a befogadó társadalom legalsóbb rétegeibe száműzi. Eleinte ez persze nem okoz gondot, hiszen még mindig jobb szegény svédnek lenni, mint szegény töröknek, algírnak vagy macedónnak. Azonban ez a perspektíva már nincs meg a bevándorló családban felnőtt gyerekekben vagy unokákban. Ők az egészből csak a társadalom alsó fertályának kilátástalanságát élik meg.” Forrás: http://velemenyvezer.blog.hu

Egymillióan tüntettek Brazíliában

Becslések szerint egymillió ember vagy még több vonult az utcákra tüntetni szociális követelésekkel Brazília száz városában, helyi idő szerint csütörtökön. A brazil elnök elhalasztotta esedékes külföldi útját. A megmozdulások általában békések voltak, de kisebb szélsőséges csoportok több helyen összetűzést provokáltak a rendőrséggel, amely keményen reagált. Haláleset is történt: Sao Paulo állam egy kisebb városában elgázoltak három felvonulót, s az egyikük belehalt a sérüléseibe. Ez az első haláleset, amely a tizedik napja folyó tüntetésekkel hozható kapcsolatba. Összecsapások voltak Rio de Janeiróban és a fővárosban, Brazíliavárosban is. Rióban mintegy 300 000 ember gyűlt össze a Vargas elnökről elnevezett sugárúton, ahol a polgármesteri hivatal is van. A felvonulók ehhez tartottak, amikor egy kis, a trikóját az arcára borító, vagy csuklyát viselő csoport kővel kezdte dobálni a rendőröket, és bengáli tüzet hajított a városházára, ahová megpróbált bejutni. A rendőrök könnygázzal válaszoltak, mire a tömeg pánikba esett, és megpróbált visszavonulni az ellenkező irányban vagy a keresztutcákban. Forrás: MTI/AFP/EFE/AP

Beadta lemondását az új palesztin miniszterelnök

A palesztin miniszterelnök, Rami Hamdallah felajánlotta lemondását, alig három héttel beiktatása után, nyilatkozta két kormányzati forrás csütörtökön. Még nem tisztázott, hogy a palesztin Hatósági Elnök, Mahomoud Abbas elfogadja-e a lemondást, amit a források szerint Hamdallah Abbas miniszterelnöki munkába történő beavatkozása miatt adott be. Abbas június 2-án kérte fel a ciszjordániai Egyetem elnöki feladatait ellátó Hamdallah-t miniszterelnöknek és arra, hogy alakítsa meg az új kabinetet. Hamdallah Salam Fayyadot váltotta, aki áprilisi lemondása óta ügyvivőként irányította a kormányt. Fayyad lemondását előrelépésnek vélték a két fő palesztin törzs, a Fatah és a Hamas közötti stabilizációhoz vezető úton. Hamdallah egy Angliában tanult nyelvész, akadémikus. 1998. óta a ciszjordániai Annajah Nemzeti Egyetem vezetője volt, amíg el nem fogadta a miniszterelnöki felkérést. Forrás: EH/Baráth Viktória

Napjaink, 2013 június | 8


Magyar települések Kanadában – Esterházy és Kaposvár története (1I.) Ez a feltevés talán éppen annyira hihető, mint amit a kanadaiak mesélnek még ma is. Az ő verziójuk szerint ugyanis csupán az történt, hogy midőn megérkezett a harmincöt elcsigázott magyar család, ami természetesen száznál is több embert jelent, s megkapták családonként a százhatvan hektár földet, nevet kellett adni a településnek. Egyiküknél akadt egy térkép az óhazáról. Azt felakasztották, és háttal állva valaki találomra odabökött. Ujja éppen Kaposvárnál állt meg. S lám, így lett Kanadában is Kaposvár.

A magyarok több mint 120 éve vannak jelen Kanadában. Az első magyar bevándorlók farmerek voltak, gazdaságot vezettek. Esterházy Pál bevándorlási ügynök szerepében rengeteg magyar, cseh és szlovák bányászt hozott át az amerikai Pennsylvániából, de új bevándorlók is csatlakoztak a magyar kolóniához magyarországról.

Akár így történt, akár úgy, tény, hogy a huszadik század legelején már takaros templomot építettek a családok a préri kellős közepén, s körülötte virágzó településsé nőtte ki magát a hely. Egészen addig tartott hegemóniájuk például a szomszédos Esterházyval szemben is, amíg nem kezdődött el a vasútépítés. Ez pedig Esterházyt érintette, így Kaposvárnak nemcsak a jelentősége szűkült be, hanem csakhamar áttevődött oda az élet. Ma már csak a templom hirdeti: itt valaha élet volt. A templom mellett ott a temető, amelynek emlékkövein olvashatjuk a neveket: Bunyák János, Bartók István, Dőry Lőrincz, Gönczy István. Ahogy haladtunk előre az időben, ezen nevek mellé már odakerültek a Stevek, Johnok, Margaretek, s „Sohá”-t pedig fölváltotta a „Never”. A Nagyboldogasszonyt követő vasárnap évtizedek óta a búcsújárás ideje errefelé. A kaposvári templomhoz zarándokolnak a környékbeli magyarok, illetve azok leszármazottai, akik már csak nevükben őrzik a magyarságot. Egy ilyen istentiszteleten magunk is részt vettünk. A templom előtti téren ott lobog a magyar zászló, annak ellenére, hogy a hajdani újvilági magyar honfoglalók hatod-hetedgenerációja már jószerével köszönni sem tud magyarul. Sikerült azonban néhány olyan harmadik generációs idős emberrel szót váltanunk, akik még nótákat tanultak édesapjuktól, igaz, már angol szavakat is belekevertek. Így jöhettek létre olyan sorok, hogy „Ne haragudj rózsám, a river is megárad”. Élőbeszédben is gyakran hallottunk ilyen mondatokat: „ezt a pikcsört lukingold meg barátom, mikor a trakkommal mentem át a riveren.” Egyébként közigazgatási szempontból Kaposvár Esterházy része. A település térképén ma is ott találjuk a Kaposvár folyót, a Kaposvárvölgyet, de van ilyen nevű tó is. Arra a kérdésre, hogy mit tudnak Magyarországról, csak nagyon homályos feleleteket kaptunk. Ebben a hitben aztán meg is hagytuk őket… A családokban annyi azonban apáról fiúra szállt, hogy ott biztos nem lehet olyan jó az élet, mert akkor nem jött volna ki annak idején a dédpapa. Maradunk Saskatchewan tartományban és ellátogatunk a Békevár és Otthon településekre.

A tanyavilágot egy bizonyos Kovács János alapította. Ő Pennsylvániában volt a Magyar Református egyház minisztere. A 2006os népszámláláskor 56 fő lett nyilvántartásba véve mint „Otthon”-i lakos. Egy másik János akit Szabónak hívtak. Az „Otthon” sikerén felbuzdulva saját Református közösséget alapított Békevár néven. Később egy másik Presbiteriánus közösség is megalakult, sőt egy kisebb Baptista gyülekezet lett igen aktív. Békevárra az akkor még Észak-Magyarországhoz tartozó Bótrágy (Batragy, Ukrajna) környékéről érkeztek legtöbben. Ez a kolónia gyorsan nőtt és hamarosan a körzetben négy iskola is elkezdte működését: Kossuth, English, Rákóczi és a Kis-hegy (Small Mountain) A magyar közösséget túlnyo-

Otthon Mellville és Yorkton között helyezkedik el. mó részbe Protestánsok és Baptisták alkotják akik saját templomot emeltek 1911-ben. A Gótikus és hegyes-íves tervezést kiegészítette a debreceni nagytemplom ihlette építészeti elemek is. Ez a templom a kevés magyar szimbólumok egyike, ami még megmaradt. 1996-ban felvették a városi örökségek listájára Kipling járásban. A templommal kapcsolatban manapság az a hír járja, hogy furcsa illatok és nyugtalan érzés fogja el az odalátogató embereket, és harangozáskor egy férfi is előkerül aki a templomot őrzi. A kicsiny fa templomban pedig olyan érzés lesz az emberen úrrá mintha valaki figyelne bennünket. Hogy ebből a mende-mondából mi igaz, talán csak akkor tudjuk meg ha ellátogatunk Saskatchewan-ba, és felkeressük Békevár templomát személyesen is.

Napjaink, 2013 június | 9


A székelykevei születésű Varga György kelownai lakos, Szíki Károly, szerkesztő, író és színművész társaságában nyolc napos körúton járt ősei földjén. Erről az emlékezetes útról Szíki Károly a Heti hang szóró című kiadványában számol be. Most egy részletet közlünk az írás sorozatból.

A Király-hágótól Moldván át Nándorfehérvárig Varga György útjai „Amikor együtt voltak megkérdezték tőle: ”Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (Apostolok Cselekedetei 1,6-8.)

Még 150 kilométer a napi penzumból és megérkeznünk Csíksomlyóraszólalt meg a színész, amikor kihajtottak a tiszteletes úr udvaráról. Péter felhelyezte a nemzeti színű zászlót az ablakba, hogy lobogjon helyettünk is, meg az alvó Magyarországért is lengedezzen. A színész emlékeiben feléledt a 3 évvel korábbi élmény, amikor ugyancsak innen, ebből a példázatos kis magyar közösségből elindultak és a műút közepén egy rókára lett figyelmes, aki kétségbeesetten nézett velünk szembe, fogai között egy méretes kacsát tartott. Úgy látta, a kétségbeesés ült akkor a róka szemében, de nem látta a fájdalom könnycseppjeit. Akkor még nem. Mára sokat változott benne az akkori mese, amelyet Füles személyéhez kötött, aki letette a kacsát éppen az út felező vonalára és alig hallhatóan csak ennyit mondott: köszönöm, hogy eljöttetek és fogadjátok az én ajándékomat jó étvággyal. A színészben még mindig eleven, sőt elevenebb az akkori kép, amint kitartóan nézett még pár másodpercig rá Füles. Ma már átértékelte a mesének e részletét is, mert Fülesnek nem a tőlük való elválás fájt, hanem a kacsa nyakától való búcsú fájt. És a színész most megszólalt: - Fáj nekem, hogy elvettem Fülestől azt a táplálékot, amit éhes gyermekeinek talált. Micsoda erőfeszítésbe telt neki, hogy becserkéssze, mennyi veszélyt kellett legyőznie, míg megszerezte és én visszaadtam a tulajdonosoknak, akik román legyintéssel, egyetlen köszönő szó nélkül egykedvűen fogadták a tántorgó kacsát. Füles meg éhen maradt a kicsinyeivel. Lám, rövid idő alatt is mennyit változik az ember, mára már a rókákat és betyárokat is megérti, sőt elfogadja és inkább mellettük áll, mint a nagytulajdonosok mellet- ezeket gondolta, míg befutottak

Szászrégenbe. Örömmel látta Gyuri arcán, hogy tetszik neki ez a valamikori szász-magyar város, ahol erdélyi fejedelemmé választották Kemény Jánost1661-ben. - Békés településnek látszik – szólalt meg Gyuri. Nem bizonyos, hogy így éltek mindig. Vajon hányan vannak még itt szászok, magyarok? - Nem volt mindig itt béke a magyar király alapította városban - szólalt meg a színész. A szászokkal sok esetben és sok helyen ütköztek össze a betelepítésük után. A szász hamarosan magának vindikálta a jogot, alig hogy megmelegedett. Az 1848-as forradalom idején például székelyekre támadtak és a harcokban a város a lángok martaléka lett. - A román diktátor meg eladta őket és jó pénz fejében itt hagyták Erdélyt. - Így volt, s az lett ebből, hogy Ceausescu románokat hozott a helyükre a regátból. A magyarok száma pedig az 1900-as évek elejéhez képest több mint felére vis�szaesett. - Akkor most kétszeres román túlerő van itt is. A színész csak bólintott. Emlékeiben újra éledtek azok az édes élmények, amikor 1990 elején Szabó Violával Sütő András előadásokat tartottak Erdélyben, s így Szászrégenben is. Akkor még eljött Fülöp Dénes tiszteletes is, a marosvásárhelyi református templom lelkésze. Izzó szenvedéllyel voltak jelen a magyarok és az előadás végén lelkesen énekelték a székely himnuszt. 2005-ben eltávozott közülünk végleg a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjas pap. Ezzel a rövid megemlékezéssel tartoztam az otthonában is járt lelkésznek - gondolta. Kitörölhetetlen élményeivel talán egyedül maradt, mert a tanúk lassan meghalnak mind, de egyszer talán majd leírja az utókor számára a magyarok régeni cselekedeteit is… Míg eddig jutott gondolataiban, egykedvűen nyugtázta: túlfutottunk Marosvécsen. A Maros menti szúk úton a megfordulás lehetőségét figyelte, s amikor e manőver sikeresen megvalósult, egy nyurga, magyar arcú emberre lett figyelmes. Olyan volt éppen, mint néhai Kiss Gábor, az Orlandóba menekült csendőr. Mivel nem volt biztos az emlékhelyben, megkérdezte az idős urat. - Árulja el legyen szíves, hol kell felkanyarodni a Kemény János kastélyhoz? - Mi sem könnyebb annál. Látja az úr ott azt az autót, ahol jobbra fordul? Ott kell menjenek- mondta tökéletes és szép magyarsággal. – Wass Albert emlékkövét keresik, ugyebár? - Így, ahogy mondja. Ezt az írófejedelem sorával köszönném meg: Üzenem az otthoni hegyeknek… de alig kezdte el a verset, már ketten mondták tovább úgy, hogy az öregúr járt elől: Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Napjaink, 2013 június | 10


Betekintés a Buenos Aires-i magyar közösség életébe (II. rész) A Hungária Magyar Egyesület Tíz Évének Rövid Története (19731983) Czanyó Adorján szerkesztésében átfogó képet ad a Buenos Aires-i magyar kolóniák életébe, ezek feltérképezéséhez nagy segítséget nyújt. Akik részletesebben szeretnének tájékozódni dél-amerikai honfitársainkról, azoknak a havonta megjelenő 16 oldallap terjedelmű (ebből 4 ifjúsági és 4 spanyol nyelvű) Argentíniai Magyar Hírlap archívuma a http://argentinaimagyarhirlap.blogspot.ca/ honlapon található a világhálón, innen tallózom én is. Rövid argentínai látogatásunk óta még jobban foglalkoztat a gondolat, hogy miként tud a fiatalabb generáció bekapcsolódni a helyi magyar emigráció közösségeibe, milyen értékeket szeretnének a szülők és nagyszülők átadni a gyermekeknek, és hogy tudjuk megőrizni magyarságunkat a beolvadást serkentő tényezőkkel szemben. Manapság a biztos anyagi háttérért mindkét szülő dolgozik, a gazdasági válsággal történő versenyfutásban marad-e elegendő idő gyermekeinkkel, unokáinkkal a magyar gyökerek ápolására, értékek továbbadására, és elsősorban édes anyanyelvünk elsajátítására? Ki viszi tovább a fáklyát? Magyar anyanyelvi területről kivándorlók elsősorban Nyugat-Európában és Észak-Amerikában próbálnak új életet kezdeni, de az utánpótlás hiánya Dél-Amerikában merőben más megoldásokat igényel a magyar identitás kérdésében. Kulcsfontosságú a kultúrigények felmérése különböző generációs szinteken, ezek kielégítése során pedig összpontosítani nem csupán létesítmények, hanem olyan programok megteremtésére, amik oda vonzzák utódainkat. Mivel olvasótáborunk nem csak a brit kolumbiai Okanagan völgyre korlátozódik, úgy érzem, hogy más magyar közösségek is meríthetnek az argentin példából.

tet, hogy a rigójancsival és rétesekkel tűzdelt des�szertlapot ne is említsem. A teniszpálya a tavas�szal került felújításra, és egy külön cserkészház áll a fiatalság rendelkezésére az egyesület épülete mögött. Egy kultúra értékeinek elsajátídr. Domby Pál tásához elengedhetetlen a nyelv ismerete, az ottani magyar cserkészeknek kötelező a magyar nyelv, ami az óvodától az érettségi szintig biztosított. Milyen intézmények teszik ezt lehetővé? Az iskolák sorában az Angolkisasszonyok Intézete, a Szt. István Kollégium, a Szt. László Iskola mellett a több mint 60 éve működő Zrínyi Ifjúsági Kör (hétvégi magyar iskola) példamutató -Zólyomi Kati áldozatos munkája nem csak a havilap HuFi (Hungária Fiatalok) négyoldalas részének szerkesztésében nyilvánul meg, a Kolomp együttes és a Magyar Színtársulat vezetőjeként is fontos szerepet tölt be. Az aktív tánccsoport részt vesz a kétévenkénti dél-amerikai magyar fesztiválokon, legutóbb Buenos Aires töltötte be a házigazda szerepét. A Mindszentynum Kultúrház ismét magyar nyelvtanfolyamot indított márciusban. Az Emese Kultúra és Ifjúságfenntartó Testület, a leányok és fiúk cserkészcsapatai, a Spontán Színpad, a Regös Magyar Néptáncegyüttes és a Hungária Vívó Csoport említésre méltóak a fiatalság kulturális és sport területen történő bekapcsolódására. Az egyházak közül a Krisztus Keresztje Magyar Evangélikus Gyülekezet, a Mindszentynum Zarándokház Magyar Katolikus Káplánság és az idén tavasszal új templomába költözött Magyar Református Egyház nyújtanak lelki támaszt a hívőknek. A Magyar Irodalmi és Kultúrtársaság, az Ars Hungarica Kultúra- és Zeneterjesztő Civil Szervezet, a Valentín Alsinai Magyar Dalkör, a Coral Hungaria, a Hungária Könyvbarátok Köre és számos magyar népzenei együttes színvonalas rendezvényekkel gazdagítják honfitársaink életét a déli féltekén. A magyar származású Wagner Carolina és Leidemann Sylvia óriási munkát végeztek az argentin gyerekdalok és népdalok feltérképezésében, és a Kodály zenepedagógia alkalmazásával tanítanak

Évzáró Istentisztelet a cserkészeknek a Mákos zenekar közreműködésével A Hungária Magyar Egyesület tagjainak száma 250-re tehető a befizetett tagdíjakból ítélve, a titkárság heti 6 napos nyitvatartással szolgálja a magyarságot az esti órákban. „Zsuzsó” Haynalné Kesserű Zsuzsanna, az Argentíniai Magyar Hírlap kiadó-szerkesztője 1976 óta vezeti a könyvtár fejlesztését, látogatásunk időpontjában három hölgy és férje dolgozott a könyvtárban, minden második péntek este állnak az ügyfelek rendelkezésére. Ez egy igazi kincsesbánya -- a több mint 5200 magyar nyelvű kötet felöleli az emigráns irodalom gyöngyszemeit, de 1100 magyar témával foglalkozó más nyelvű kiadvány is gazdagítja gyűjteményük. Az egyesület kitűnő étterme heti 7 napos nyitvatartással jól ismert vonzerő ebben a világvárosban, magyar és spanyol nyelvű menüje a legfinomabb hazai ínyencségekkel kecseg-

A Coral Hungaria Leidemann Sylvia vezényletével az ottani egyetemen. Argentína hatalmas ország, a fővárosiak kitűnő kapcsolatokat ápolnak a vidéki magyar egyesületekkel is, meglepő, hogy mennyi második, harmadik és negyedik generációs milyen szépen beszél anyanyelvünkön! A fentiekből világos, hogy nem a tagsági díjakból lehet ezeket fenntartani, hanem az étterem bérleti díja biztosít komolyabb anyagi alapot. Utolsó kérdésem így szólt Zsuzsóhoz: „... és a fiatalok belépnek? Fizető tagok?” Jött rögtön a válasz: „ez egy érdekes jelenség -- nem lépnek be. DE JÖNNEK!”

Napjaink, 2013 június | 11

[Képek: Argentínai Magyar Hírlap]


Nt. Szigeti Miklós

Békés honfoglalás (részlet) Olvasok, hallok, tapasztalok, látok – és gondolkodok. Veszélyes lehet az ilyesmi, talán jobb lenne nem tenni, de nem tudok másképp. Felelősségünk van, azaz lenne gondolkodni egy olyan világban, ahol az egzisztencia fogalma beszűkül, és az anyagi lét hányadosává devalválódik. Mi vagyunk azok, akik – mint Buyan híres meséjében a majom – fent ülünk a fa legszebb ágán, a külső oldalon, és az ellopott bozótvágó késsel széles, elégedett mosollyal, biztonságban és jólétben tudva magunk vágjuk az ágat magunk alatt. Talán már meg is reccsent, de pánik még nincs. Miről is van szó – kissé kifejtve. Magyarországon megjelenő Manager Magazinban olvashattunk egy terjedelmes cikket Kínáról, és a kínai gazdaságról, „Tessék engem kizsákmányolni!” címmel. Az írás elsősorban a gazdasági nagyhatalommá növekedő Kínát állítja középpontba, ahol az olcsó munkaerő termeli a gazdag nyugat fogyasztási termékeinek nagy részét. A nagy népsűrűségű országban kiváltságnak számít, ha – a mi fogalmaink szerint – éhbérért valaki nagyvárosban, nyugatra, nyugatnak dolgozhat. Kínában a túlnépesedés megállítása érdekében nagyon szigorú szabályozásokat léptettek életbe. Családonként legfeljebb egy, két gyermek születhet. Ez a politika részben működőképesnek bizonyult, 1.8-ra esett vissza a szaporodási mutató (a két szülőből kiindulva, 2 alatt fogyó, felette szaporodó társadalomról beszélünk). Visszaesett a hatalmas ország robbanásszerű népesedési mutatója – ám éppen ezért, most egy újabb kihívással szembesült a kínai társadalom – amit a fent említett cikkben így olvasunk: „Hu Csin-tao elnök 1,3 milliárd lakosú országa elöregedhet, mielőtt meggazdagodna”. Mivel nincs gyermek, egyre több az idős eltartott, és egyre kevesebb arányaiban az aktív dolgozó. Ráadásul a kínai szociális rendszer teljesen készületlen ilyen milliárdos nagyságrendű idősgondozásra. Annál is inkább, mert Kínában – különösen vidéken – teljesen természetes, hogy az időseket a leszármazottak gondozzák, befogadják, eltartják, a család részét képezik – ellátva ezzel a társadalomra háruló feladatot. De ha nincsenek leszármazottak, nincs aki a feladatot elvégezze. Százmilliók élete, időskori ellátása tökéletesen megoldatlan – a magányosság okozta lelki terhelésről nem is szólva. És Európa? És Észak-Amerika? A National Geographic 1998 októberi száma szerint, ami nem a legfrissebb adat, az átlagos szaporodási mutatók – ahogyan ezt már Kínával kapcsolatban jeleztük – Európában 1.2 (kivételt képez Törökország 2.6), Japánban 1.4, Ausztráliában 1.8, Észak Amerikában kereken 2.0. Ezzel szemben az Arab országokban 6.4, Afrikában 5.1, Indiában 3.4, Közép és Dél Amerikában 3.3, Iránban 3.0.[2] Igen, globálisan népesedik a világ – pontosabban a világ elmaradottnak mondott része. És Magyarország? Gyorsabban elöregedő társadalom, mint bármely más európai jóléti állam lakossága. Lassan képtelen a mindenkori

magyar kormány az amúgy is átlagosan alacsonynak tartott nyugdíjak értékének szinten tartására, sőt már a kifizetésére is. Ha nincs, aki termeljen, akkor nem lehet miből. Hiába jók a gazdaság mutatói – ha a termelő szféra csak töredéke az ahhoz rendelt eltartottak számához. Ez az elöregedő, fogyó népességű államok diagnózisa. Európa nagy hagyományokkal rendelkező nemzetállamokból áll: nagyon mély, meghatározó történelemi, nyelvi, kulturális identitástudattal. Európában nem születik gyermek, Európa fogy. Vezető hatalom akar maradni, jóléti társadalmát megtartani – ehhez pedig tartós gazdasági prosperitás kell. Az pedig nincs, ha a lakosság, a termelőerő fogy. Hát, hogy ne fogyjon, érkeznek a bevándorlók és a vendégmunkások. Nemrégiben tudósítottak a médiák franciaországi zavargásokról, etnikai alapú komoly feszültségekről; és tudvalevő, hogy Németországban ma már van olyan kisváros, amelynek lakói többségében mohamedánok. De Európa prosperitása töretlen – csak éppen az európaiság, az európai civilizáció haldoklik. Az Egyesült Államok nem szorul ilyen nagy mértékű bevándorlásra – bár a mérsékelt migráció állandó –, hiszen a népesség fogyás és növekedés aránya konstans együttható. Kanadában a hatalmas szabad területi adottságok hozzáadódnak a fogyó természetes népesedési arányokhoz, ráadásul semmilyen nép-nemzeti korlátokkal sem rendelkezik a multikulturalizmust valló mamut-állam – tehát a folyamatos beáramlás nemcsak, hogy fenntartja a prosperitást, de serkenti és elősegíti. Lételeme Kanadának, és ma már lételeme nyugat Európának – a bevándorlás. (Lételeme lenne közép-kelet Európának is, azaz nagyobb részének, de ott ez nem működik, nincs kellő vonzás a „gazdasági menekültek” felé, ezért a demográfia-gazdasági problémák csak súlyosbodnak, a válság elmélyül.) Ebből pedig egyenesen az következik, hogy ha ez a folyamat nem áll meg, ha nem emelkednek az európai születési mutatók – kihal a mi nagymúltu, dicső civilizációnk: a fehér ember civilizációja. Mindenfajta harc, puskatűz, vagy egyéb erőszak nélkül történik meg a honfoglalás: mi kihalunk – és mások foglalják el helyünket. Ezek farkastörvények – mi okozzuk saját magunknak. Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy ők élnek, és szaNapjaink, 2013 június | 12

porodnak! Dehogyis, a legdrágább kincs az élet – ők továbbadják, Isten teremtői akaratát tökéletesen betöltik, ezért áldottak! Az a baj, hogy mi kihalunk, mert… Miért is? Azért, mert jóléti társadalmakban növekszik az önzés. A gyermekvállalás nyilvánvaló kényelmetlenségekkel, lemondásokkal jár, gát az érvényesülésben, a gyarapodásban, az előrejutásban. Különösen, amikor a társadalomban a család szempontjából meghatározó feleség, anya szerep teljesen elértéktelenedik, leredukálódik, és a pénzkereső, dolgozó nő képe kerül középpontba, az lesz meghatározóvá. A jómódú társadalomban élők nem akarnak egész életükben bérelt lakásban lakni, ócska, öreg járgánnyal közlekedni. Gyarapodni, előrelépni akarnak – ami persze normális. Látják, és vonzza őket a fogyasztói társadalom reklámok által is felgerjesztett sok-sok kívánsága, élvezeti cikke, technikája. Az utazások, a pihenés, a tisztes megélhetés, a kényelem – a megérdemelt munka gyümölcse, ami ugyan áldozatokkal jár, de elérhető. Áldozatokkal jár, sokat kell dolgozni, sok mindenről le kell mondani – és ezek közt ott van a gyermek. Így lesz áldozattá a gyermek – aki sok pénz, rengeteg idő, lekötöttség, gát a kibontakozás útjában.

A kelownai magyar keresztyén misszió istentisztelete július második vasárnapján lesz, majd a hónap utolsó vasárnapjára egy közös pikniket terveznek. Katolikus szentmise 2013 június 30-án 4 órakor a Szent Teréz templomban. Sekrestyés: Ferenczi József, 250.868.2738


MOZAIK érdekességek a nagyvilágból

Csonka (Micu) Milica rovata Váltás a világ legrövidebb repülőjáratán

Több mint 12 ezerszer tette meg a mindös�sze 2,7 kilométeres távot a skóciai Orkneyszigeteknél Stuart Linklater, aki most abbahagyja ezt a munkát. A Westray és Papa Westray közötti táv alig két percig tart a földön való gurulással együtt, és ezzel a Loganair büszkélkedhet a világ legrövidebb repülőjáratával. Jelenleg egy retúrjegy 21 fontba (7100 forint) kerül, amivel valószínűleg az egy kilométerre eső legdrágább utazás címét is kivívhatta - írja a Telegraph. A pilótacsere ellenére a járatot 2016-ig még biztosan tovább működteti a társaság. Stuart Linklater pilót Britten-Norman Islander típusú gépével az elmúlt 24 évben a szigetek között összesen 2 millió kilométert tett meg, amivel ötvenszer körberepülhette volna a Földet - tudósít a BBC. A jövőben részmunkaidőben továbbra is a Loganairnél fog dolgozni, de mint mondja, egyáltalán nem fásult bele eddigi munkájába, sőt, minden percét élvezte, a rendszeresen előforduló turbulenciák ellenére. [origo]

Bécs és Prága Budapest előtt

Budapest a 18. helyet foglalja el Európa leglátogatottabb városai rangsorában, KözépEurópában pedig csak Bécs és Prága előzi meg a sorrendben a MasterCard felmérése szerint. A világ többi kontinensének városaival ös�szevetve Budapest 132-ből a 46. helyezést érte el. A felmérés szerint Budapest 2012-ben 2,3 millió látogatót fogadott, akik összesen 1,3 milliárd dollárt hagytak az üzletekben, éttermekben és szállásadóknál. A kimutatás a repülővel érkező, legalább egy éjszakát Budapesten töltő külföldi utazókra vonatkozik - jegyzik meg a közleményben. A kutatásból az is kiderül, hogy 2013-ban várhatóan Bangkok lesz a legkedveltebb város az utazók körében, mögötte mindössze huszonötezer látogatóval lemaradva második a tavalyi listát vezető brit főváros, London. Ezt követően sorrendben Párizs, Szingapúr és New York következik. Az ázsiai-csendes-óceáni régió növekvő népszerűségét jelzi, hogy a rangsorolt 132 városból 32 ebben a térségben található. Bangkokot Szingapúr, Kuala Lumpur, Hong Kong, Szöul, Sanghaj és Tokió követi a régiós listán.

Európában Londont Párizs, Isztambul, Barcelona és Milánó követi a repülővel beutazó külföldiek számát tekintve. A közel-keleti és afrikai régióban Dubai hatalmas különbséggel tartja előnyét az idei évben is. Dél-Amerikában a korábbi évekhez képest nem változott az első tíz helyezett, a régió legjobbja továbbra is Mexikóváros, amelyet Lima és Sao Paulo követ. Észak-Amerikában New York továbbra is őrzi vezető helyét, Los Angeles és Miami előtt.

Ceruzával a fejében élt évekig egy afgán fiatalember

Ceruzával a fejében élt évekig egy afgán fiatalember, és fogalma sem volt arról, hogy egy idegen test okozza súlyos panaszait. A 24 éves férfi sokáig alig látott a jobb szemével, állandóan náthás volt, fájt a feje, és már kettős látásban is szenvedett, amikor a németországi Aachen egyetemi klinikájára került. A kórházban a tünetek okát kutatva megvizsgálták komputertomográffal (CT), és a felvételen egy tíz centiméter hosszú árnyékot fedeztek fel az arcüregében. A műtét során eltávolították az idegen testet, egy ceruzát, amelynek egyik vége a garatig ért, a másik pedig az arcüreget átfúrva egészen a szemüregig hatolt – mondta a férfi kezelőorvosa kedden a német arc-, állcsont- és szájsebészeti társaság (DGMKG) esseni konferenciáján. – A páciens a műtét után hosszan töprengett, hogy miként kerülhetett a fejébe a ceruza. Eszébe jutott, hogy iskolás korában egy esés után nagyon erősen vérzett az orra. Valószínűleg akkor fúródott a ceruza az arcüregébe az orrán keresztül – mondta az orvos.

Meghalt a világ legidősebb embere

Száztizenhat éves korában szerdán Japánban meghalt a világ legidősebb embere, a valaha legtovább élt férfi. Az 1897. április 19-én született Kimura Dzsiroemon kórházi ágyában halt természetes

halált a Kiotó közelében található Kjotango településen, ahol tüdőgyulladással kezelték. A férfi betegsége ellenére áprilisban még a körülményekhez képest jó egészségben ünnepelte 116. születésnapját, amelyen a japán kormányfő is felköszöntötte. Kimura a világon az egyetlen férfi volt, aki megérte a 116 éves kort. Tavaly decemberben vált a világ legidősebb emberévé egy 115 éves amerikai nő halála után. Kimura halála után egy 115 éves kiotói nő, Okava Miszao vált korrekorderré. A férfi hét gyermeket, 14 unokát, 25 dédunokát és 15 ükunokát hagyott maga után. Kimura 65 éves koráig postásként dolgozott, majd 90 éves koráig földműveléssel foglalkozott. Korábban kutatók próbáltak rálelni „hosszú életének titkára” életmódját és étrendjét vizsgálva.

Megjelent törökül az Egri csillagok

Megjelent török fordításban Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye. A művet Erdal Şalikoglu, Magyarországon tanult orvos ültette át török nyelvre - tájékoztatta Hóvári János ankarai nagykövet az MTI-t. A könyv az isztambuli Török-Magyar Baráti Társaság gondozásában, Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával jelent meg. A kötethez Hóvári János írt előszót, Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója és Császtvay Tünde irodalomtörténész bevezetőt, s Kiss Gábor isztambuli főkonzul utószót. A könyv borítóját Faragó Miklós készítette. A regényt számos idegen nyelvre lefordították már, a német és az angol kiadás mellett létezik bolgár, cseh, eszperantó, észt, finn, holland, horvát, lengyel, litván, orosz, örmény, román, szlovák, szlovén, ukrán, vietnami és kínai fordítása is.

Előfizetési díj: $40.00 egy évre, külföldre $80.00 (11 szám, július-augusztusi szám összevont). Fizetési mód: csekk vagy készpénz. Név: ………….....……………………………..…….................................. Cím: ............................................................................................................. Irányító szám (PC): …..……... Telefonszám: ....…... / …..…. / ……......... Hitelkártya szám: .............................................................. Exp: .................. Címünk: Valley Tourism (Napjaink) 2189 Peters Rd, West Kelowna, BC V4T 2C3 Napjaink, 2013 június | 13


Az Okanagani MagyaR egyesületek oldala A kelownai Magyar Egyesületben nagy sikerrel végződött az Apák napi ünneplés. A hagyományokhoz híven magyar gulyás, lángos és ezúttal rétes került az asztalra. A gulyáslevest Fenyvesi Lajos, Juhász István és Dombrádi Károly, a lángost Bene Erzsi és Bréti Gergely, a finom rétest pedig a női kör tagjai készítették Késő estig szólt a zene, az ének és mindenki jól érezte magát.

Júniusban még egy rendezvény volt a Magyar Házban éspedig Magyarországról, Szántai Lajos napjaink egyik legnagyobb, legismertebb gondolkodója és tudósa tartott előadást. Minden igyekezetével megpróbálta közönsége elé tárni a magyarság valós és dicsőséges múltját, szemben a történelmünket meghamisító álnok és hazug hivatalos tanításoktól. Sajnos az előadásra hétfőn, munkanapon került sor, így kevesen jelentek meg, ám akik ott voltak, sokat tanulhattak dicső nemzetünk múltjáról. NYÁRI PIKNIK A FINTRY SÁTORTÁBORBAN Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy július 20-án magyar pikniket, táborozást szervez a fiatal magyar csapat az Okanagan tó melletti népszerű Fintry parkban. A csapat tagjai már csütörtökön felállítják a sátraikat, ám a legnagyobb eseményre szombaton július 20-án kerül sor. Gulyás vacsora, palacsinta sütés, sportmérkőzések, fürdés, csónakázás és egyéb tábori játékok. A szervezők mindenkit szívesen látnak vendégül gyermekektől és fiatal családoktól kezdve az idősebb személyekig egyaránt. A Fintry parkban már többször is találkoztak a magyar családok és mindenkor gazdag élménnyel tértek haza.

In Memoriam

Az Okanagani Magyar Kanadai Kulturális Egyesület 2013-es évi műsorából Júl. Júl. Aug.

01. 10-4 20. 18. d.u. 3

Kanada napi ünnepély a Prosperaban Fintry Park picnic Szt. István ünnepi műsor és malacsütés

Telefon: 250-769-1609 (Magyar Ház)

Az Dél-Okanagan-i Magyar Klub Szep. 15. 10 Nov. 09. d.u. 5

Nagyszülők napja - debreceni sütés, Bakonyiéknál Szüreti bál - Legion Hall, Oliver

Telefon: 250-498-0519 (Bakonyi Károly, elnök)

Rövid, de súlyos betegség után Oliverben elhunyt Köteles Margaret élt 85 évet Hosszú éveken át volt a Dél Okanagani Magyar Klub tagja és lelkes támogatója családjával együtt. Lánya Mary Wardlav több éven át sikeresen vezette az egyesületet, sőt a mai napig is aktív tagja. Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére Isten vigyáz már. Köteles Margarettől fájó szívvel búcsúzik szerető férje János lányai Mary és Bety, 7 unokája és 8 dédunokája. Nyugodjon békében.

Napjaink, 2013 június | 14


A kanadai MagyaR egyesületek oldala

A felvételen a Kitchener-Waterloo-i Kossut Ház, a Kossuth szoborral, az ott élő magyarok kedvenc találkozóhelye látható. Impozáns épületben, korszerűen felszerelt konyha és tágas színpad van. Szinte minden hétvégén vannak rendezvények és egymást váltják a magyarországi vendégművészek. Fellépéseik iránt mindig nagy az érdeklődés a fiatalok tömeges részvétele, a vezetői feladatok vállalása pedig példa mutató. A kitűnő szervezésre vall az is, hogy Apák napja előtti szombaton gulyásfőző versenyt tartottak, vasárnap pedig sült malac került az asztalokra és lángost kínáltak Június 22-én Elvis show-nak adtak otthont. Ott jártamkor az apák napi piknik egyik mozzanatát örökítettem meg. Tekintettel arra, hogy a Napjaink családi lapunknak egyre több olvasója van más tartományokban is, így a jövőben az összetartozás és egymás tájékoztatása érdekében egyéb magyar egyesületek munkáját és tevékenységét is bemutatjuk.

Kövesse a Kanadai Magyar Televízió műsorait

A Kanadai Magyar Televízió adása Magyar Képek címmel minden héten szombaton jelentkezik Ontarióban illetve vasárnaponként fél 9-kor British Columbiában a helyi Omni csatorna műsorán (Telstar, Shawcable). A Kanadai Magyar Televízió 2011 szeptembere óta új felállásban folytatja a munkát; Kosaras Vilmos (Pufi) halála után a jelenlegi stáb tagjai vették át a tv működtetését és a műsor struktúrája is átalakult. A programot jelenleg Maros Zoltán jegyzi producerként, aki mellett körülbelül fél tucat kiváló, elszánt munkatárs vesz részt rendszeresen az adások készítésében. A heti fél órás adásban a szerkesztők igyekeznek nyomon követni a magyar vonatkozású kanadai eseményeket, az anyaországban történteket, de kitekintenek más vidékekre is, így a Magyarországot körülvevő országokra, természetesen ott is a magyar lakta területekre (Erdély, Vajdaság stb). Az adásokban a gazdaság, a kulturális élet, sport, zene is szerephez jut. A nézők rendszeresen tájékozódhatnak aktuális kanadai magyar vonatkozású eseményekről, rendezvényekről, de a műsorban helyet kapnak felhívások, közlemények, illetve személyes vonatkozású üzenteket továbbítására is van lehetőség. A tévé munkatársainak küldetése egy mondatban:​„A mi elsődleges célunk a helyi magyarság egységének erősítése itt Kanadában!​” Előzetesként jelentjük be, hogy augusztus utolsó hétvégéjén ( long weekend) 12 magyar vancouveri család 2-3 napos üdülésre érkezik Kelownába. Valamennyien a Recreation Inn motelben szálnak meg, ám esténként a Magyar Házban táncházat szeretnének szervezni, amelyen Magyarországról érkezett hivatásos tánctanár tanítja majd mind a vancouveri mind pedig a kelownai táncosokat és természetesen mindazokat akik a népi táncok iránt érdeklődnek. A fiatal magyar gyermekes családok augusztus végi találkozójáról a Napjaink következő számában bővebben tájékoztatunk. Napjaink, 2013 június | 15


Élet & egészség 10 nyári betegség és megelőzése

A nyári hónapokban a meleggel egyidejűleg számos betegségnek vagyunk kitéve. Ahhoz, hogy biztonságban teljen el a nyarunk, ismerjük meg a legelterjedtebb nyári betegségeket és tanuljunk meg felkészülni ellenük. 1. Leégés - Mindenki szeretne lebarnult len- ni, de a nap legalább annyira káros mint egészséges. A leégéssel visszafordíthatatlan kárt tehetünk bőrünkön. Használjunk mindig 30 faktornál magasabb fényvédő krémeket és a déli órákban lehetőleg ne mozduljunk ki otthonról. Egyéb védő felszerelések: kalap, napernyő, napszemüveg, sokat takaró könnyű lepelruha viselete. 2. Bőrrák - A leégések következménye is lehet, de örökletes is lehet. Évente több mint egymillió embert diagnosztizálnak bőrrákkal. Ha időben felismerjük, jól kezelhető. A bőrrák kialakulásának kockázata megnő, ha: • sok időt töltünk a napon, és leégünk • a bőr, szem és haj világos • a családban már szenvedett valaki bőrrákban • 50 év felett van az illető Érdemes évente bőrrák szűrésre járni, főként ha a fenti kondíciók fennállnak. 3. Hőguta - Súlyos betegség, életveszélyes is lehet. Akkor alakul ki, ha a szervezet belső hőmérséklete megnő. Ez a fajta láz maradandó károsodást okozhat. Jelei a következők: • zavartság • folytonos izzadás • gyors pulzus • kapkodó légzés Ha valaki ezeket a jeleket tapasztalja, forduljon azonnal orvoshoz. Elkerülhető, ha nem tesszük ki magunkat a tűző napsugaraknak és ha kerüljük a nagy meleget. 4. Ételmérgezés - Gyakori probléma a nyári időszakban, hisz az ételek rekord idő alatt képesek megromlani, az éttermek pedig gyakran nem megfelelő frissességű alapanyagokat használnak. Otthonunkban mindig vizsgáljuk meg az ételeket elkészítésük előtt, főként a tojást, húst és tejtermékeket, de a romlott gyümölcsök is kellemetlen következményekkel járhatnak. Az éttermekben mindig szagoljunk, mielőtt kóstolnánk! Ha gyomorémelygést, hányingert tapasztalunk, esetleg lázat is, azonnal forduljunk orvoshoz! 5. Szemkárosodás - Az UV sugárzás ugyanannyira károsítja a szemet, mint a bőrt. Szemünk világa az egyik legnagyobb kincsünk, ezért óvjuk minden alkalommal, amikor nyáron kimegyünk. Csak megbízható UV-szűrő szemüvegekben járjunk. Vízben is viseljük, ugyanis a víz visszatükrözi a fényt, így fokozottan ki vagyunk téve a sugárzásnak. 6. Kiszáradás - A nyári melegben gyorsan dehidratált állapotba

kerülhetsz. Győződj meg róla, hogy mindig legyen kéznél víz. A gyerekek és idősek esetében még inkább oda kell figyelni. 7. Csípések - A szúnyog, méh, hangya, bolha vagy kullancs csípések fájdalmat vagy viszketést okoznak. A bogarak gyakran fertőzéseket is terjeszthetnek. Ezért ha a szabadban, zöld övezetben tartózkodunk, kenjük be magunkat rovarriasztó krémmel, viseljünk minél hosszabb nadrágot és pólót 8. Nemi védekezés - A nyár magával hozza a romantikát, az új szerelmi kalandokat. Ezekre a kalandokra gyakran váratlanul kerül sor, ez a spontaneitás viszont utat enged a fertőzéseknek, beleértve a HIV betegséget vagy épp a nemi betegségeket. A gumióvszer mindezektől megvéd, legyünk épp ezért felkészültek. 9. Gombásodás - A gombák leggyakrabban vízben vagy nedves környezetben terjednek. A strandolások alkalmával például kellemetlen láb- vagy körömgombát szedhetünk össze, de a nőkre annyira veszélyes hüvelygomba is gyakori betegség. A gombás fertőzéseken általában a megfelelő gyógyszerek és kenőcsök néhány nap alatt segítenek, fontos azonban időben felismernünk ezeket. 10. Fülgyulladás - Főként a gyerekek esetében fordul elő. A vízben való hosszú tartózkodás/úszás során alakul ki. Ennek következményében a fül begyullad, a hallójárat elfertőződik. Ha tehát hosszabb ideig vízben akarunk tartózkodni, szereljünk be füldugókat (figyelem, a jobb és bal füldugókat ne cseréljük össze, mert egyik fülből átadhatjuk a fertőzést a másikba). A fülgyulladás tünetei: • fülfájás • halláscsökkenés • esetleg láz, duzzadt nyirokcsomók Ha ezeket tapasztaljuk, azonnal forduljunk orvoshoz. Forrás: Nagy Ágota, www.bien.hu

Napjaink, 2013 június | 16


Nagyanyáink praktikái nyári „nyavalyákra” Sajnos a hosszú, forró nyár nem mindenkinek a felhőtlen pihenés, kikapcsolódás időszaka: egyre több felnőtt és gyermek küzd ilyenkor is betegséggel. Íme néhány természetes megoldás! Sokan szenvednek középfül,- arcüreg, vagy homoküreg gyulladással, ami egyrészt a pollen allergiának is köszönhető, de nagyobb részt a klímaberendezések okolhatók e rendkívül fájdalmas és Rovatvezető: Újvárosy Jutka kellemetlen betegségek kialakulásáért. anyáink a fokhagymáról, annak vírusölő és baktériumölő hatásáról is tudtak. Ma úgy mondanánk, hogy természetes antibiotikumként funkcionál. Fülbe is beletehető, segít a fájdalmas lüktetés megszüntetésénél illetve könnyebben ürül ki a váladék. Segíthet a kövirózsa letört levelének nedűje is fülfájásnál.

Ma már szinte nincs is olyan áruház, étterem, mozi, színház vagy autó, ahol ne lennénk kitéve ennek az ártalomnak! Az erre érzékenyeknek elég néhány perces klímás levegő, hogy utána hetekig szenvedjenek. Nem ritka, hogy egyszerre mindhárom gyulladással küzdenek egy jó kis huzat vagy ventilátorozás után, orvosi segítségként pedig az antibiotikumos kezelés érkezik… Ennek káros hatásait ismerjük: bélflóra tönkretétele, gombásodás lehet a kúra végeredménye, sikere pedig kétséges, s ha szerencsések vagyunk, a következő huzatig tünetmentesek lehetünk. Ha fül-orr-gégész szakorvoshoz megyünk röntgensugarazás és drasztikus beavatkozások alanyai is lehetünk.

Klíma ellen

A körömvirág gyulladáscsökkentő hatása fülfájásnál is működik; a fület kívülről kell bekenni a körömvirágkenőccsel és hamarabb a gyógyulás útjára léphet a beteg. Lehet arcüreggyulladásra sós vizes öblítést végezni (orron keresztül fel kell szippantani a vizet), illetve gargarizálni azzal, és az arcüreg irányába masszírozni. A vöröshagyma levét vattára kell cseppenteni és éjszakára bedugni a fülbe. Ez az egész arcüreget és homloküreget átjárja, gyulladáscsökkentő hatású.

Segítségek belsőleg

Bár klíma 20-30-50 évvel ezelőtt még nem volt, de a huzat akkor is ártalmas lehetett. Ekkor nagyanyáink a természetben, konyhában, megtalálható virágokkal, fűszernövényekkel, levelekkel gyógyították magukat és családtagjaikat. Ezek a régi bevált receptek, gyógymódok ma is működnek és mellékhatás mentesek! Arc- és homloküreg gyulladásra segítség lehet a leforrázott kamillavirág vagy a zsálya meleg - de nem forró gőze. A nagyobb hatás elérése érdekében étkezési szódabikarbónát is tehetünk bele, így még pezseg is és jobban érvényesül a gyógyító gőz.

Természetes praktikák külsőleg

Valaki a meleg sóra esküszik, azzal gyógyítja fülfájását. Nagy-

Nem csak külsőleg, de belsőleg is érdemes ilyenkor gyógyteákkal, füvekkel, fűszerekkel kezelni magunkat. Ajánlatos a kamilla, zsálya, kakukkfű vagy diólevél tea fogyasztása. A diólevél tea, kamillatea leszűrés után visszamaradt főzetét pakolásként az arcra, homlokra tehetjük. Ez nagyon jól csillapítja a lüktető fájdalmat, és segíti a váladék fellazulását is. Vigyázzunk, ne legyen forró a pakolás csak kellemesen meleg! Amennyiben nem biztos a gyógynövény vagy fűszernövény kiváló minősége, ajánlatos gyógynövény boltokban megvásárolni a tiszta teafüveket, drogokat. Mindenki saját maga tapasztalja meg, melyik gyógymód segít neki, hiszen ami az egyik embernek használ, az lehet, hogy a másiknak nem. A természet azonban rengeteg gyógyító kincset rejt magában és lehetőségek tárházát kínálja. A döntés mindenkinek a sajátja: lehet szúratni, szívatni a fület vagy mosatni az arcüreget vagy antibiotikumokat szedni, vagy esetleg a több száz éve használt és bizonyított gyógynövényeket, fűszernövényeket őseink praktikáit alkalmazni

Forrás: Kovács Dénesné -Sokszínűvidék.hu

Napjaink, 2013 június | 17


Haspártiak avagy konyhaművészek Mitől sajt a sajt?

Arról, hogy mikor és hogyan készült az első sajt csak feltételezéseink vannak, azonban azt biztosan tudjuk, hogy a nagyon régi időkben, sok ezer évvel ezelőtt is ettek sajtot az emberek. Az első, valódi képes bizonyíték az időszámításunk előtti harmadik évezredből Mezopotámiából származik, az első írásbeli nyomokat pedig a görög és a római irodalomban találjuk. A sajt létrejötte, előállítása három találmányon alapul: tej, alvasztás és az oltóanyag. A tej fajtája, az alvasztás módja, az oltóanyag alkalmazása, a készítési technológia és az érlelési idő együtt és külön-külön szinte számtalan, ízletes sajtfajtát eredményez. Tej - Régi az ember ismerete a tej tulajdonságairól, viselkedéséről. Ha tejet raktak ki, az egy idő után megaludt, a tejsavbaktériumok ugyanis mindenütt és mindenkor jelen voltak. Hamar felfedezhették a hőmérséklet szerepét is e folyamatban. Alvasztás - Ha a megaludt tej sokáig állt az edényben, az alján folyadék gyűlt össze, a tetején úszó alvadék pedig egyre tömörebb lett. Később ezt a folyamatot úgy gyorsították, hogy az alvadt tejet fonott kosarakba, vagy más, alul lukacsos edénybe tették, így választván el az alvadékot a savótól. Ekkor meglehetősen tömör, fehér masszát nyertek: ez volt az első savanyú (aludt) tejsajt. Ezt a sajtfajtát mind a mai napig ugyanezen elv alapján készítik. Oltóanyag - Egyszer régen egy vadász észrevette, hogy a frissen leölt fiatal állat gyomrában, ha az előtte nemrégen szopott az anyától, fehéres színű masszát talál: ez nem volt más, mint a gyomorsav és az oltó miatt összement tej. Vagyis felfedezte, hogy a gyomortartalom hatására összemegy a tej. Bizonyára nem tartott hosszú ideig, míg ezt a véletlen felfedezést is a maga javára fordította és később tudatosan is felhasználta az oltót a tej megalvasztására. A tej és tejtermékek nagymértékben hozzájárulnak az egészséges táplálkozáshoz. A sajt táplálkozás-fiziológiai értékét elsősorban fehérjetartalma adja, de fontos a zsír-, ásványi anyag és vitamin tartalma is. Az egészséges táplálkozás iránti igény az utóbbi évtizedekben előtérbe helyezte a sajt jelentőségét is. Nem csupán a tradicionális sajttermelő és fogyasztó országok lakóinak napi étrendjéhez tartozik hozzá a sajt, desszertként az étkezés végén, hanem egyre bővül a sajtkedvelők és fogyasztók tábora a világon. Forrás: http://www.cserpessajt.hu/

TRAPPISTA SAJT... A trappista tehéntejből készült érlelt

mégis semleges ...HÁZILAG

sajt. Először franciaországi trappista szerzetesek készítették, ott még mindig apátságokban vagy külső sajtüzemekben szerzetesek felügyeletével készül. Magyarországon ez a legkedveltebb sajtféle, sok gyártó termékei közül válogathatunk. Zsírtartalma 45% körül mozog, íze enyhén sós, jellegzetes,

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 1 l zsíros házi tej, 6 dkg vaj, 1db tojás ( a tojás elhagyható, viszont anélkül fehér(ebb) színű lesz a sajtunk), 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 púpozott kávéskanál só Elkészítés: A túrót a tejjel együtt odatesszük forrásig főni, nem forraljuk csak jól felmelegítjük. Amikor már látszik a savó le is vehetjük a tűzről az edényt, majd egy sűrű szitán (tiszta konyharuhán keresztül) leszűrjük a keletkezett savós túrót. A konyharuhában egy túró állagú massza marad, ezt beletesszük egy edénybe és hozzáadjuk a tojást, vajat, szódabikarbónát, sót, jól összekeverjük. Állandó keverés mellett 10 percig melegítjük, míg nyúlóssá, csomómentessé, egyneművé válik. Ezt a masszát egy kisebb tálba tesszük, jól összenyomkodjuk, hogy kimenjen belőle a levegő, hagyjuk kihűlni egy kicsit. Amikor langyos kiborítjuk egy tálra, ilyenkor még kézzel formázható a sajt alakja. Megformázzuk és hagyjuk hűlni, száradni egy napig hűvös helyen. Másnap a hűtőbe tesszük fogyasztásig. Ennyi hozzávalóból nekem 45 dkg sajt lesz

A sajtok megfelelő tárolása

Az egyik legfontosabb szabály: sajtból mindig csak annyit vásároljunk, amennyit legalább egy héten belül el is fogyasztunk. Ha kibontjuk eredeti csomagolásából, nem mindegy, miben tároljuk, hogy friss maradjon! 1. Alufóliában - A krémesen puha állagú sajtok, a kékpenészes gorgonzola és a rokfort lyukacsos alufóliában 3-4 napig eláll. Az alufóliát előzetesen fogvájóval vagy hústűvel lyukaszthatjuk ki. Így a sajt nem fülled be a csomagolásban, és nem lesz ragadós. 2. Műanyag dobozban - A penészes héjú camembert légmentesen lezárva sokáig friss marad. Mivel a műanyag dobozban „izzad”, az aljára fektessünk egy réteg konyhai törlőpapírt, hogy az felszívja a keletkező nedvességet. A papírt kétnaponta cseréljük. 3. Saját levében - A mozzarellát és a fetát a levével együtt tegyük jól záródó műanyag dobozba. A sós folyadékban egyik sem szárad ki, és egy hétig garantáltan megőrzi frissességét. A már megkezdett sajtot a vágott felületével helyezzük a lébe. 4. Fadobozban - A lágy sajtok néhány fajtáját, pl. a brie-t forgácsdobozban árusítják. Távolítsuk el a fóliát a sajtról, és a dobozzal együtt tegyük a hűtőszekrénybe, vagy hűvös kamrába. A fa légáteresztő tulajdonságú, így a finomság száraz marad és nem penészedik meg. 5. Papírban - Például az olasz parmezánt és a pecorino sajtot csomagoljuk sütő- vagy zsírpapírba, hogy ne száradjon ki gyorsan, de lélegezhessen. A hűtőszekrény alsó zöldséges rekeszében 10 napig is eláll. 6. Műanyag fóliában - A felszeletelt kemény vagy félkemény sajt leginkább fóliában őrzi meg frissességét. Ügyeljünk, hogy a műanyag fólia a sajtot teljesen befedje, különben kilógó részei hamar kiszáradnak. 3-4 nap után már érdemes elfogyasztani a maradékot.

Napjaink, 2013 június | 18


Helikopter gondolatvezérléssel

Aggyal – vagyis a „szellem erejével” – irányítható az a kísérleti miniatűr helikopter, amelyet az University of Minnesota kutatói fejlesztettek ki. A projekt tétje természetesen messze túlmutat a modellezésen: a cél olyan megoldások létrehozása, amelyek érdemben javíthatnak például a gyermekbénulásban vagy egyéb neurodegeneratív betegségekben szenvedők életminőségén.

Görény

Ügyes ragadozó; odújában télire élelmiszerkészletet gyűjt, ami ott „mélyhűtődik”, és hónapokig friss marad. A görények alfélmelletti mirigyeikből bűzös és kiállhatatlan szagú folyadékot választanak ki. Szürkületi állatok, rendszerint erdőkben, szántókon, lápokon találhatók. Folyópartok oldalába, vagy fák gyökere alá ásott odúkban él. Főleg ragadozó, leginkább békákat és pockokat zsákmányol, de elkapja a patkányokat, és egyéb kisebb zsákmányállatokat is. Vadászterülete körülbelül egy négyzetkilométert tesz ki. Az ivarérettséget a születést követő márciusban éri el, olykor már 8 hónapos korban. A párzási időszak február és április között van. A vemhesség 40-43 napig tart. A nőstény néha kétszer is ellik évente. Egy alomban 5-10 utód születik. A görények, mivel nagyon jó anyák, idegen kölyköket is elfogadnak, ami hasznos lehet, ha az egyik anyának túl sok kölyke születik. A görény a többi menyétféléhez hasonlóan gyűjt néha élelmet. Kotoréka rendszerint egy „lakókamrából” és egy „éléskamrából” áll. Nyáron főként békákat fogyaszt. A görény kis termete ellenére erős, és mindig zsákmányra éhes. Olyan nagy állatokat is meg tud ölni, mint az üregi nyúl és a mezei nyúl. Sven Nilsson svéd zoológus már a 19. században megfigyelte, hogy a görények gyakran az elkapott békákat élő vágóállatként az odújukban vagy egy kis szigeten tartották a mocsárban, lábukat eltörték, így azok nem tudtak elmenekülni. Bátorságára jellemző, hogy még a keresztes viperára is ráveti magát, és egy tarkóharapással megöli. Hajlékonyságával és gyorsaságával kifárasztja a kígyót, bár vigyáznia kell, mert a kígyóméreg a görényre is hat.

Erdélyi Tibor rovata

sonlóan ahhoz, mintha bent ülnének a vezetőfülkében, és kifelé néznének a szélvédőn). Az irányítóknak ezzel a módszerrel – rövid gyakorlás után – egy tornaterem légterében felfüggesztett, léggömbökből készített gyűrűkön kellett keresztülvezetniük a helikoptereket, a kutatók pedig a sikeres kísérletek, illetve az ütközések számát rögzítették – közben a kontrollcsoport billentyűzettel távirányított helikopterekkel végezte ugyanazt a műveletet. A kísérlet következő fázisában robotkarok agyvezérlésével fognak próbálkozni. A kutatások végső célja olyan agy-számítógép interfészek létrehozása, amelyekkel gondolatvezérlés útján lehet eszközöket (implantátumokat, kerekesszékeket stb. is) működtetni. Forrás: www. http://nol.hu

Amikor más lett az ember étrendje

A tudományos portálok vezető hírekben számoltak be a Utah Egyetem munkatársainak felfedezéséről, amely az emberszerű lények, azaz a hominidák fogmaradványainak elemzésén alapult. A megkövesedett fogzománcokat vizsgáló amerikai kutatók tizenegy hominidafaj mellett más, Kelet-Afrikában talált főemlősmaradványokat is elemeztek. Összesen 175 hominidamintát vizsgáltak meg. A minták között vizsgálódó kutatók azt találták, hogy 3,5 millió évvel ezelőtt az Australopithecus afarensis és a Kenyanthropus platyops étrendje megváltozott. Az elemzések szerint a korábbi táplálékok mellett megjelentek a fűfélék, és nagy valószínűséggel olyan állatokat is elfogyasztottak (bár ez inkább csak feltételezés, mert erre nem találtak egyértelmű bizonyítékot), amelyek az általuk is kedvelt növényekre jártak rá. Az előbbi következtetésre a fogzománc kémiai összetétele alapján jutottak, amely a különböző szénizotópok meghatározásán alapult. A szénizotópok arányából ugyanis következtetni lehet az étrendre, mivel a különböző növények eltérő arányban építik be a különböző szénizotópokat. Forrás: www. http://nol.hu

Napjaink, 2013 június | 19

természet - Tudomány - TECHNOLÓGIA

A helikopter (egészen pontosan egy négy propellerrel rendelkező „quadkopter”) kipróbálásában öt személy – három férfi és két nő – vett részt, és mindannyian képesek voltak irányítani a légi járművet. A kutatást vezető Bin He professzor szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a viszonylag összetett térbeli irányítási feladat megoldható manuális reakciók, illetve gesztusok nélkül, pusztán az intenzív agyhullámok segítségével. Magukat a hullámokat „nem invazív” módon (azaz beültetett eszköz nélkül), egy 64 elektródát tartalmazó sapka révén fogták be. A kísérlet alanyait arra kérték, a helikopternek háttal állva gondoljanak arra, hogy a jobb, a bal, illetve egyszerre mindkettő kezükkel instruálják az egyenletes sebességgel előrehaladó járművet jobbra, balra vagy felfelé-lefelé. Visszacsatolásképpen egy képernyőn figyelhették a helikopter fedélzeti kamerája által készített, wifin továbbított mozgóképfelvételt (ha-


a világ Vallásai (3.)

Kereszténység Mintegy 2 milliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás. A kereszténység (a magyarországi protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség) egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel. A zsidó és iszlám vallással együtt a bibliai Ábrahámhoz visszavezethető egyistenhívő vallásokhoz tartozik. A kereszténység alapvető tanítása az, hogy az ember elbizakodottságában elfordult Istentől, és bűnbe esett; a bűnből saját erejéből nem tud szabadulni, de Isten Krisztus képében emberré lett és kereszthalált halt, hogy áldozatával megváltsa az őt elfogadókat. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hiposztasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás (Fölkent), más néven Krisztus, az emberiség megváltója a bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek négy fő ágazatba, időrendben az ókeleti, az ortodox és katolikus, illetve a protestáns egyházakba csoportosíthatók. lemből fakadó üdvösségben hisznek. A protestantizmus legnaKatolicizmus gyobb történelmi felekezetei a lutheranizmus (az evangélikus A katolicizmus a hívei szerint nem csupán a kereszténység egyházak), a kálvinizmus (a református egyházak) és az angliegyik ága, hanem a keresztényeknek Rómához, azaz a pápá- kanizmus (az anglikán egyház). Ezenkívül még számos igen elhoz hű közössége, tulajdonképpen maga az Egyház. „Te Péter terjedt irányzata létezik, így az Amerikai Egyesült Államok két vagy – azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat legnagyobb vallási felekezete, a baptizmus és a metodizmus. és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Máté evangéliuma 16,18) - Jézus Krisztusnak ezek a szavai a kaA keleti kereszténység tolikusok számára azt jelentik, hogy Pétert, A bizánci és római egyház 1054-től az apostolfejedelmet nevezte ki utódjának, vált el végkép egymástól. A két terümielőtt elhagyta volna a Földet. A katolikus leten különböző fegyelmi előírások és egyház hű maradt ehhez a parancshoz, és azszertartások alakultak ki. Idővel egyes óta is Péter utóda, a római pápa az egyház helyeken az egység helyre állt, azokat feje. A nagy egyházszakadásig ezt tulajdona keletieket, akik Rómával az egységet képpen senki sem vonta kétségbe, bár minhelyre állították unitusoknak, akik nem dig volt rivalizálás nyugat és kelet között. egyesültek ortodoxoknak, szláv nyelveAz egyházszakadás után a keleti egyház már ken pravoszlávoknak (igazhitűeknek) nem nevezte magát katolikusnak, csak igaznevezték. A keleti egyházszervezet ös�hitűnek, azaz ortodoxnak. szeolvadt a korlátlanhatalmat gyakorló A katolikus szó egyetemeset jelent. A katobizánci császárral. Az egyház ily módon likus egyház meghatározása szerint a kaalárendelődött a császárnak, és az állam tolicizmus másik sajátossága az ortodoxia, egyik igazgatási ágazataként működött. ami igaz hitet jelent. Krisztus evangéliumát Az egyház irányító testülete a központi sértetlenül, teljes egészében kell átadni az templom a Hagia Sphia papsága volt, a utódoknak. A katolikusok számára tehát a katolikus egyház pátriárka vezetése alatt. A testületbe a papokon kívül hatalmas Krisztus Egyházának két legfőbb jellegzetességét őrzi: az egye- hivatali személyzet tartozott, amely az egyházi vagyont kezelte. temességet és az igazhitűséget. A bizánci államot egyházi tartományokra osztották fel, amelynek élén 1-1 metropolita állt, akik rányitották a püspököket. A püspökök felügyelték a papokat. Protestantizmus A protestantizmus a kereszténységnek a reformáció korában ki- Szó szerint ragaszkodik a Niceai Hitvallás (325) megfogalmaalakult egyik legfőbb ága, több keresztény felekezet gyűjtőfo- zásához. Legnagyobb különbség abban van, hogy a keletiek galma. A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, nem fogadják el, Krisztus istenségét és, hogy a Szentlélek az többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) vég- Atyától és Fiútól származik. (csak az Atyától). Majd nem fohezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus gadják el a tisztítótűz létét. A pápai hatalom egyeduralmát és Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegye- csalhatatlanságát, Mária mennybemenetelét stb. Napjaink, 2013 június | 20


Bükfürdő

felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és Magyarország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat. A gyógy- és strandfürdő gyógyvizes medencéi 32-38 °C-os, a strand- és sportolásra alkalmas medencéi 26-28 °C-os vízzel vannak feltöltve, a legkisebbeket pedig speciálisan számukra kialakított, csak általuk igénybe vehető gyermekmedencék várják. A fürdő mindkét ingyenes csúszdakomplexuma felejthetetlen élményeket kínál. A fürdőzésen, csúszdázáson kívül az apróságok szórakozásáról modern játszótér gondoskodik, a pihenni vágyó felnőttek ellazulását pedig tágas pihenőterületek, kényelmes, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyak szolgálják. A mozgás szerelmeseit sportpályák (strandröplabda, strandkézilabda, lábtenisz, tollaslabda, füves kispályás labdarúgó pálya, kiskapukkal felszerelt strandfoci pálya, streetball pálya), asztalitenisz, valamint szervezett sport- és szórakoztató programok várják. A fürdő 2011 nyarától teljesen új kínálattal várja a fürdőzőket. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósult beruházásoknak köszönhetően az élményfürdő tágas pihenőterekkel, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyakkal szolgálja a látogatók felhőtlen pihenését, a gyermekek számára új gyermekmedence és egy három elem-

gondoskodnak. A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri Jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét. A vendégek minél komfortosabb kiszolgálása érdekében látványkonyhás beltéri étterem létesült, melyben egyszerre akár 200 fő is hódolhat majd a kulináris élvezeteknek, és próbálhat ki ízletes, egészséges ételeket – és ehhez még a lábukat sem kell kitenniük a fürdő területéről. Új kínálati elemként Medical Wellness Centrum is kialakításra került, melyben kiváló szakorvosok felügyelete mellett végzett wellnessfitnesz kezelések szolgálják az egészség megőrzését. A relax és egzotikus masszázsokon túl többek között állapotfelmérés, thermo spa kezelések járulnak hozzá a vendégek tökéletes kikapcsolódásához, a teljes harmónia eléréséhez. A megnyílt új bejárat segítségével vendégeink egyszerűen kiválaszthatják, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni. Az egyes szolgáltatási egységek, a Gyógy- és Strandfürdő, az Élményfürdő és a Szaunavilág önállóan is megközelíthetőek, mely lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, vagy csak strandoljanak, esetleg csak élményfürdőzzenek, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz. Az egyes részek saját nyitvatartási idővel működnek, így akár késő este is elugorhatnak Bükfürdőre, ha szeretnének ellazulni és kipihenni a munka fáradalmait.

ből álló beltéri élménycsúszda-rendszer épült. A kicsiket a pancsolás után a gyermekjátszó szoba vidám játékai várják. Az igazán merészek pedig egész biztosan kedvüket lelik majd a beltérből induló, és a fürdő falain kívül tekergő élménycsúszdákban. A szaunázás szerelmesei számára a 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat. A szaunázás utáni pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek Napjaink, 2013 június | 21


híres magyarok

Mága Zoltán hegedűművész Közép-Európa egyik kicsi, de nagyhírű országában, Magyarországon - mely számos értéket tud felmutatni a természeti szépségek, a művészetek és a tudomány területén egyaránt - él és alkot Mága Zoltán hegedűművész. Művészetének jellemzői a veleszületett tehetség, az átütőerő, a magas szintű technikai tudás, a lélek mélyéből fakadó adni vágyás, és a remény, hogy a zene és az abban megjelenő szeretet eszköz lehet a világ jobbá tételéhez!

képviseli a magyar kulturális tradíciókat, és erősíti a magyarságról kialakult pozitív képet. Ezáltal számos rajongót szerzett nemcsak magának, hanem a hagyományos cigány- és klasszikus zenének is. Mága Zoltán öt kontinensen, közel száz országban adott koncertet, játszott királyoknak, hercegeknek, grófoknak, államfőknek, egyházi főméltóságoknak és világsztároknak egyaránt. Hazája legtávolabbi szegletébe is elviszi a zenét. Gyakran játszik templomokban. Vallja, hogy aki Isten házába lép, annak lelkét megérinti a Mindenható közelsége, és ebben a hangulatban még inkább meghatja a csodálatos muzsika. A templomok akusztikája, különleges atmoszférája fogékonyabbá teszi hallgatóit. Ilyen környezetben lélekhidak építhetők az emberek közé, és leomlanak a zord élet által emelt falak.

A világhírű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten öregbítette szeretett hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Cigány Zenekarral (Budapest Gipsy Banddel) bejárta a Föld másik felét, és kivétel nélkül hatalmas sikerű koncerteket adott. Azon művészek egyike, aki küldetéstudatát előtérben tartva Illés Sándor

Barackszüret

A legény akkor látta meg, amikor a dűlő végén fordult a traktorral. A dűlőn túl kezdődik a szövetkezet barackosa. Itt a talaj is más volt, megszőkítette a homok. A barackfák úgy kapaszkodtak az enyhén emelkedő domboldalra, mintha menekülni akarnának valahová. De nem tudtak menekülni, mert lehúzta, megroskasztotta ágaikat a tömött fürtökben sárguló gyümölcs. A lányok hangos zsivajgással a túlsó oldalon kezdték a barackszüretelést, oda vitte a vontató a ládákat is. Csak egy piros szoknyás lány tévedt valahogy ide, erre az oldalra, a tarló mellé, kis kosarával. Talán, mert a többiek folyton csipkelődtek vele, azért menekült előlük. Észre se vették, hogy Nagy Rozi otthagyta a csoportot. Ő meg örült, hogy egyedül lehet. Magas, nyúlánk, ha kinyújtózott, elérte a magasabb ágakat is. Barna arcából csodálkozó kék szem tekintett a világba, amellyel nem sokat törődött. A körülötte kavargó pletykákkal sem. Azt terjesztette a pletyka, hogy szereti a legényeket. Látták ezzel is, azzal is, szénagyűjtéskor a szövetkezet agronómusával is, késő este a réten. Állítólag a púpos Kamenyák Teri találkozott velük, ő vitte tovább a hírt, kiszínezve, el-elfulladva. „Hallottátok? Hogy nem ég ki a szeme az ilyennek a szégyentől?” A legény, aki már pilledt volt a tűző naptól a traktoron, felélénkült, amikor észrevette a barackosban a lányt. Nincs senki a közelben, a kukorica is magas. A lány látta a traktorost, de nem sokat törődött vele. Szedte a barackot, a szebbeket megízlelte, közben dudorászott. Gyorsan megtelt a kosara. Letette a fa alá, kiperdült a fák közül, és néhány szál mezei virágot tépett a tarló széléről, amelyet lassan felfal a három fényes ekevas a traktor nyomában. A legény a túlsó dűlőn akkor fordult, s nem tudott másra gondolni, csak a lányra. Felgyújtotta képzeletét Rozi rossz híre. Eddig észre sem vette. Ő külön világban élt, módos gazda volt valaha az apja, gimnáziumba járatta, de az egyetemre nem vették fel. Aztán jött a szövetkezet, belépett az öreg, és az érettségizett Csernus Imre traktoros lett. De azért csak első legény ő a faluban, megfordulnak most is utána, ha végigmegy az utcán. Megállította a traktort, mert olyan forróság rohant rá, hogy szinte leszédült. Körüljárta a motort, mintha a szántást ellenőrizné. Fontos most ez a munka, estig szeretné befejezni, holnap már másik táblába mennek a gépek, mert ott is végeznek az aratással. Szépen dolgozik a motor. Az ekefejek agyig süppednek a tarlóba, a hullámként hánykolódó rögök bukfencet vetnek mögötte. Élvezet a munka. De a piros szoknya őt most mindennél jobban izgatja. Ha behunyja a szemét, maga elé tudja képzelni a lányt, ruha nélkül is. Látja a szemét, hallja a hangját. Szeme búzavirág, szoknyája piros pipacs, harangként himbálódzik minden lépése után. Nem, ezt nem lehet kibírni. Az ég laposan fekszik a tájra. Ránehezedik izzó súlyával, elönti a forró verejték. Megtörli homlokát inge aljába, aztán sietve megindul a barackos felé. A motor egyenletesen pöfög. A lány ránézett, de cseppet sem csodálkozott. Mintha várta volna Csernus Imrét. - Szeded? - kérdezte fojtott hangon a legény, és ő is felnyúlt egy barackért. Napjaink, 2013 június | 22


A lány nem válaszolt, csak mosolygott. Kissé gúnyosan. - Te talán ki vagy közösítve? - évődött Csernus hangja. - A többiek túlnan szedik. - Én itt szedem! - volt az egyszerű válasz, mintha azt mondta volna: „Kinek mi köze hozzá?” - Vagy nem tetszik? - Nem azért kérdem. - Hát? - Csak úgy. A lány a csendesen pöfögő traktor felé vetett egy pillantást. A legény elértette. - Kicsit pihenhet a motor. A gép is elfárad. Akár az ember. A lány most se szólt, mintha nem is figyelne a legényre. Nyújtózva szedett még néhány szem érett barackot a kötényébe. A kosár már tele volt. - Vehetek én is? - kérdezte Csernus. - Felőlem! - vont vállat Rozi. - Akár kettőt is. Csak meg ne ártson. Mert a barack kön�nyen megárt. - Ha gyenge az ember gyomra. De az enyém nem. - Akkor sok mindent kibír. - Sokat. Egy ideig ismét csend volt, csak a traktor pöfögése hallatszott... Később azt mondta Rozi: - De nemcsak gyomra van az embernek. - Szíve is - válaszolta hirtelen hévvel a legény. A lány ezen nevetett, s Csernus sértődötten elpirult. - Miért nevetsz? - Tán nem szabad? - Szabad... De a szív, az komoly dolog. Azon nem illik... - A maga szíve! Képzelem! - A legény ekkor hirtelen mellé lépett, és fél karral átölelte. A lány ijedten lökte el magától, mintha tűzhöz ért volna. Közben kötényéből szétgurult a barack. - Mit akar? - Téged! - izzott a legény hangja, és szeme is áttüzesedett. - Megbolondult? - nézett rá a lány riadtan. - Elment az esze? - El. Aki egyszer a szemedbe néz, annak elmegy. A lány ezen felszabadultan nevetett. - De maga sose nézett a szemembe. - Tudod is te azt! Törődsz is te velem. Ki vagyok én? Egy traktoros. Bizony, ha én lennék az agronómus! A lány ajkán megfagyott a mosoly. Összehúzta a szemét. - Menjen! - mondta kurtán. - Azonnal kotródjon innen! És szégyellje magát! - És ha nem? - lihegte a legény, és ismét a keze felé kapott. - Ha nem megyek? Azt hiszed, nem tudom, milyen vagy? Most adod nekem az ártatlant? Birkóztak. A szétgurult barack közé huppantak. - Eresszen! - Megőrülök érted! - Kiáltok! - sikoltotta a lány, és teljes erejéből beleharapott a legény vállába. - Te! - lendült magasba Csernus keze, hogy odaüssön, de nem tudott ütni. Gyengeség rohant rá, és teljesen elbágyadt. Csak ült a földön, a barackok között, és sapkáját porolgatta. A lány közben ferdén a legényre pislantott. - Nem szégyelli magát? Csernusban ismét fellángolt a vér. Már nemcsak a vágy lobbant magasra benne, hanem a megcsúfolt férfiszenvedély is. - Én szégyelljem magam! Mit gondolsz, ki vagy te? A falu szégyenfoltja vagy! Rozi dermedten nézte. Úgy érezte egy pillanatra, hogy az ég összeszűkül fölötte, s valami fojtogatja. Nekiugrana most, kikaparná a szemét, megfojtaná, de nincs hozzá ereje. Ehelyett csak a dühtől összenyomott barackot csapta az arcába. Csernus esetlenül törölgette, olyan komikus volt így. - Rozi - nyögte, de a leány felkapta a kosarat, és futni kezdett. Mint a láng lobogott a szoknyája a fák között, és égett nyomában az egész határ. A legény egy görcs fának támaszkodott. Kegyetlenül sajgott benne valami, s nem tudta hirtelenében, mit tegyen. Kiáltson a lány után, sírjon, vagy fusson ő is, amerre lát? Érezte, hogy valamit tennie kell, mert szétfeszíti, szétrobbantja a vágy. Egy ideig bambán bámult maga elé, aztán nekiugrott egy korcs fának, s vadul rázni kezdte. Úgy hullott róla a barack, mintha sárga, nagy jégdarabok vernék a határt. Napjaink, 2013 június | 23


Csodálatos várak és kastélyok Királyi rezidencia a Temze partján

A windsori kastély tökéletes harmóniát teremt múlt és jelen között A világ legnagyobb és legrégebbi lakott kastélyaként Windsor közel ezer esztendőn át játszott központi szerepet az angol monarchia életében. A kezdetek óta a kastély uralkodók hosszú sorának adott otthont, akik sokszor az épületegyüttes külső megjelenésén is rajta hagyták kéznyomukat. Némelyek a megújításra koncentráltak, mások a védelmi funkciót erősítették a háborúk idején, megint mások az impozáns jelleggel és a kényelmi szempontokkal törődtek. A legtöbb angol uralkodó kötelességének érezte Windsor átalakítást, ennek ellenére az épületegyüttes meglepően harmonikus és tetszetős egységet alkot.

Enreiter Béla levéltárából

A Temze folyóra tekintő 5 ha-os terület központi eleme a Kerek torony, amely a két téglalap alakú udvart és az azokat körülkerítő épületszárnyakat (Upper és Lower Ward) választja el egymástól. A felső udvar foglalja magába az uralkodók és vendégeik külön lakrészeit, valamint a Waterloo-kamarát és a Szent György Termet. Az alsó udvar ad helyet a Szent György-kápolnának és az Albert-emékkápolnának.

A kastély kialakulása

1070-ben Hódító Vilmos, Anglia első normann királya választotta ki az épület helyeként a Temze-partot, ahol a 9. században, a szász királyok idejében is királyi rezidencia élt. A windsori kastélyt erődnek, a Londonba vezető nyugati út védelmére szánták, habár maga Vilmos is elsősorban a környező erdők vadjai miatt kedvelte, ezért királyi lakhelyévé tette. Vilmos emeltette az eredeti fatornyot és a fából ácsolt külső védőfalat, amely pontosan a mai fal helyén húzódott. Száz évvel később, 1170ben II. Henrik újjáépíttette a kastélyt, ezúttal már kőből, és a fatornyot felváltotta a Kerek toronnyal, az egész kastélykomplexum központi elemével, amely egy mesterséges dombra épült. Ma is ez a kastély legjellegzetesebb, távolról is könnyen felismerhető építménye.

A lovagok kora

III. Edward nagymértékben kibővítette a kastélyt, egyebek mellett a hatalmas, 160 fő befogadására képes Szent György Teremmel, amelyet ma is gyakran használnak állami rendezvényekre. 1348-ban Edward az akkor alapított Térdszalagrendnek, a legtekintélyesebb angol lovagi rendnek szánta a termet. A Térdszalagrend lovagjai a rend megalapításától kezdve központi szerepet játszanak a hely történetében: az uralkodóból és huszonöt lovagból álló szervezet, amelynek védőszentje Szent György, minden évben találkozót tart a windsori kastélyban. A Szent György-kápo1na, amelynek építését 1475-ben kezdte meg IV. Edward, és 1528-ban fejezte be VIII. Henrik, a Térdszalagrend spirituális központja, és a késő gótika legszebb európai példája. A kápolna az angol függélyes stílusban épült, amely kiemelt hangsúlyt szentel a függőleges építészeti elemeknek, amilyen a díszes legyezőboltozat vagy a magas osztásos ablakok. A kápolnában tíz angol uralkodót helyeztek végső nyugalomra, köztük IV. Edwardot és VIII. Henriket. A 100 legszebb vár és kastély című kötet segítségével a világ legszebb várai és kastélyai között barangolhatunk. (Alexandra Kiadò, 2010)

Életbölcsességek rovata Mivel tudod, hogyan kell másokról beszélni, fogadd megértéssel, amikor rólad beszélnek. :: Az embernek túl sok hang van a torkában, túl sok szó a nyelvén, túl sok imádat a saját ötletei iránt, és semmi megértés, semmi türelem, ha másokról van szó, mintha mindenki idegen nyelven beszélne. :: Beszélgetés van csak; nincsenek jó kérdések és rossz kérdések. Ellenben vannak találó válaszok, és balul elsültek. :: Nem minden szó mondható ki, az egyik magunk miatt, a másik kíméletből. :: Egy embert inkább hallgatásából, semmint beszédéből ismerhetünk meg - vagyis abból, hogy kellő pillanatban hallgatni tud. :: A beszéd sohasem azonos a szavakkal, ahogy a kiabálás is lehet fájdalom, harag, segélykérés vagy gyűlölet. :: A beszéd művészete - mély gondolat, kevés szó. (Tatiosz) Napjaink, 2013 június | 24


HUNGARIKUM Szent Lászlónak hercegsége idején történt látomása szerint a németekkel vívott váci csata előtt angyalok tették a koronát a leendõ Géza király fejére, azaz a koronázás az égben határoztatott el. Hamarosan itt a földön, Székesfehérváron, a szokásos szertartással

' ' I. Geza magyar kiraly

I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő fia, atyjának lengyelországi tartózkodása idején született. Lengyelországból apjával együtt 1048-ban tért haza. 1057-ben öccsével, Lászlóval együtt belenyugodott unokaöccsének, Salamonnak megkoronázásába; 1059-ben azonban – a tiszavárkonyi palotacsíny után – atyjával együtt Lengyelországba menekült, s az onnan hozott hadakkal együtt részt vett a polgárháborúkban, melyek után 1061-ben I. Béla név alatt atyját ültették trónra. Atyja halála (1063) után testvéreivel, Lászlóval és Lamberttel együtt ismét Salamont ismerte el királyának a győri békében (1064. június 20.). Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsett április 11-én maga tette a húsvéti koronát Salamon fejére, s jelen volt Salamon székesfehérvári újabb koronázásán is IV. Henrik császár jelenlétében. Azután hősiesen részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál (a mai Belgrádnál) (1071) nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király. Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a niši hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában. 1073-ban az esztergomi szigeten rövid időre még egyszer kibékültek ugyan a rokonok, mikor azonban Salamon hadai télvíz idején meg akarták lepni az Igfan erdejében vadászgató Gézát, a herceg is élére állt a maga tiszántúli csapatának, s a cseh határ felé igyekezett, hogy öccse, László hadaival egyesüljön. Kemejnél azonban (a Zagyva torkolata és a Hortobágy mocsarai közt) 1074. február 26-án csatát vesztett, és csak néhány emberével menekülhetett át a Tiszán. Egyesült László seregeivel, s 1074. március 14-én Mogyoródnál döntő csatát nyert a királlyal szemben.

Uralkodása (1074-1077)

Hívei unszolására ugyan elfoglalta a trónt, s királynak nevezte, de még mindig nem koronáztatta meg magát; pedig nándorfehérvári lovagias magaviseletéért most már VII. Dukász Mihály is elküldte neki 1075-ben azt a koronát, amely máig a Szent Korona alsó részét alkotja. Salamont már 1074-ben haddal segítette ugyan sógora, IV. Henrik, ezt azonban a Gézától megvesztegetett Sieghard aquileai patriarka rábeszéléseivel visszatérésre bírta, s október 28-án VII. Gergely pápa is keményen, a magyar közjog szempontjából azonban egészen hibás alapon támadta meg Salamont, hogy 1074–1077 Magyarországot, a római egyház tulajdonát, hűbérül ajánlotta fel a császár- Uralkodott: nak. Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buz- Megkoronázták: Székesfehérvár 1074 eleje Született: 1040 körül dította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot. Elhunyt : 1077 április 25 Géza tehát egyelőre békés alkotásoknak szentelhette idejét. Vácott székesA váci Boldogságos Szűz széegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garam-Szent-Benedeken apátsá- Nyughelye: kesegyházban got alapított stb. S ő, ki megszerezte szent Zoerard Antal ciliciumát, aszkéta volt maga is. 1076 karácsonyán a szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után sírva jelentette ki, hogy lemond Ősi Magyar Hagyományok - A FIATALOK SZOKÁSAI a trónról, amiről azonban a magyarok hallani sem A fiúkat 16-18, a lányokat 14 éves koruk tájékán kezdték nagykorúnak tekinakartak; nem fogadták el királynak Salamont akkor teni, akik ettől kezdve egymást rendre magázták. Az ifjúkorba lépett legények sem, mikor Géza 1077. április 25-én meghalt, hanem között – a lányoknál ez kevésbé volt jellemző – meghatározott viszonyok léGézának öccsét, Lászlót emelték a trónra.

Utódai

Gézának első, ismeretlen nevű feleségétől két fia maradt: Kálmán (a későbbi Könyves Kálmán király) és Álmos; második felesége Szünadéné, Niképhorosz Botaneiatész bizánci vezér unokahúga volt.

teztek, külön kis társadalmi csoportot képeztek. Ennek tisztségeit rendszerint pünkösdkor, a „király/királynőválasztáskor” osztották kire-kire. Ettől kezdve a legény eljárhatott udvarolni is, de ekkor még csak szigorúan szombaton, esetleg szerdán is. A házasságnak azonban egy időre útját állta a napóleoni háborúk óta a legények besorozása. Népdalaink sokasága őrzi annak emlékét, milyen szomorúsággal hagyta el faluját, szüleit és kedvesét a legény. Egyébként is: a sorozás nagy hacacáréval, látványossággal járt, aminek emlékét k��lönösen is a verbunkos zene és tánc őrzi.

Napjaink, 2013 június | 25


Havi horoszkóp Kos - már. 21- ápr. 20 Nagyon sok újdonság, mozgalmasság vár rád június folyamán. Jelentős fejlődést hozhat számodra az első két hét. Szentelj figyelmet a váratlanul jött lehetőségeknek, szakíts beidegződéseiddel. Ne félj váltani, változtatni, legyen szó partnerkapcsolatról, munkáról. Egy újjászületési időszakot élhetsz meg, s csak akkor tudsz kiteljesedni, ha nem szabsz gátat önmagadnak, lehetőségeidnek, érzelmeidnek. Bika - ápr. 21- máj. 20 Valahogy nehézkesebben találod a helyed a hónap első felében, mint máskor. Június havában kevesebb önbizalmad lesz a megszokottnál, és keresni fogod a magány lehetőségét is. Itt az ideje, hogy önvizsgálatot tarts, felvedd a kapcsolatot belső éneddel, és őszintén kiértékeld önmagad és másokhoz való viszonyodat. Egy alapos tükörbenézés segítségével érzelmesebb hangulatba kerülhetsz, szinte alig ismersz magadra. Ikrek - máj. 21- jún. 21 Jellemedhez híven tüzesnek, vehemensnek, gyakran meggondolatlannak kellene lenned, ám júniusban nemcsak magadra, hanem másokra is odafigyelsz. Családod és barátaid élete kerül most a középpontba. Jól teszed, ha alaposan átgondolod az emberekhez fűződő viszonyodat, így nem csak őket, hanem önnön magadat is jobban megismerheted. Ez kiváló időszak arra is, hogy együtt legyél másokkal, s kissé toleránsabbá válj. Amennyire figyelsz másokra, azt fogod tőlük visszakapni. Rák - jún. 22- júl. 22 Számos régi, szőnyeg alá söpört dolgot megoldottál az elmúlt időszakban, de nincs mindennek vége. Most ahhoz érkezett el a pillanat, hogy alaposan, mélyen áttekintsd és módosítsd kapcsolatodat családoddal, barátaiddal, vagy akár kollégáiddal is. Új munka válhat aktuálissá, vagy jelentősen módosulhat a régi. Érdekes szerződést köthetsz, régieket bonthatsz fel, s ez vonatkozhat dolgokra vagy személyekre is. A lényeg az, hogy változtatnod kell számos berögzöttségen, és tisztán kell látnod jelenlegi helyzetedet.

Oroszlán - júl. 23- aug. 22 Nagyszerű júniusi hónap vár rád, Jupiter lesz a titkos támogatód, bármibe kezdj most, azt könnyedén sikerre viheted. Régebbi dolgaid befejezéséhez is nagyon jó időszak következik. Fontos, hogy elegendő időt szánj pénzügyi dolgaidra, mert, ha ezt nem teszed, a hónap végére anyagi problémáid lehetnek. Családi- és magánéletedben is fontos heteknek nézel elébe, jelentős változások jöhetnek egyik napról a másikra. Szűz - aug. 23- szep. 22 Kiváló hangulatod a hőmérő higanyszálának emelkedésével együtt növekszik, egyre többet mosolyogsz. Igazán nagyszerű hónap a mostani, különösen tanulásra, karrierépítésre, munkahelyváltásra. Új barátokra tehetsz szert, akik hosszútávon, akár a bajban is melletted lesznek. Hajlamos lehetsz most arra, hogy többet filozofálgass, elmélkedj a kelleténél. Több önbizalom és magabiztosság jellemezhet a hónap végén. Ha nagyobb kiruccanást tervezel a nyárra, már most kezd el szervezni. Mérleg - szep. 23- okt. 22 Kapaszkodj kedves Mérleg, hisz jelentős, sikereket hozó hetek követik egymást, figyelmedet elsősorban feladataidra összpontosítsd, karriered most szárnyakat kaphat, ráadásul alkalmad lehet arra, hogy feljebb lépj a ranglétrán. Érdekes változások jöhetnek munkáddal kapcsolatban, akár egy új lehetőséget is felkínálhatnak számodra. Most megalapozhatod egzisztenciádat, mely számodra nagyon fontos. A periódus végén pihenj sokat, szükség lesz erődre egész hónapban. Skorpió - okt. 23- nov. 22 Az Ikrekben járó Nap nem kedvez a Skorpióknak, június közepén egy kellemetlen bolygóállás ronthatja meg a dolgos mindennapokat. Különösen a meglévő párkapcsolatoknak árthat ez a néhány nap, ezért ne siess el semmilyen döntést, légy türelmes, és problémáid megoldását kivételesen odázd el. Most inkább saját szükségleteiddel törődj, töltsd fel magad energiával az elkövetkezendő hetekre. A hónap vége már jelentősen lazul, jobban fogod érezni magad a bőrödben. Napjaink, 2013 június | 26

Nyilas - nov. 23- dec. 21 Június havában bizony gyakran megtörténhet, hogy dolgaid intézéséhez külső segítségre lesz szükséged. Így egyáltalán nem teszed jól, ha csak önmagadra támaszkodsz. Akár üzleti, akár magánéleti téren nem árt megvizsgálnod lehetőségeidet, s azt, vajon biztosan nyújtasz-e an�nyit másoknak, mint amennyit Te kapsz tőlük. A mérleg nyelvét ki kell egyenlíteni, különben magától fog felborulni az egyensúly, s az nagyobb baj, mintha megpróbálnád magad megoldani a helyzetet. Bak - dec. 22- jan. 20 Mihamarabb nyisd ki a szemed, szembesülj a tényekkel, a változások elől pedig ne dugd a fejed a homokba! Új kapuk nyílnak meg előtted, rajtad áll, mire vagy képes, mennyi hasznot tudsz húzni a most adódó lehetőségekből. Tele vagy energiával, fáradhatatlan vagy, és szeretnél valami rendkívülit létrehozni. Mozgalmas életednek köszönhetően most sokat tevékenykedsz. Nem lesz időd pihenni. Párkapcsolat építésére is nagyszerű június hava, különösen a 8-a utáni két hét. Vízöntő - jan. 21- feb. 18 Sokkalta több időt kell fordítanod emberi kapcsolataidra, családodra, barátaidra, mint az elmúlt hónapokban tetted. Ha van társkapcsolatod, azt is fel kellene frissítened, ha még keresed a másik feled, akkor új szerelmi köteléket létesíthetsz. Kiváló alkalom június arra, hogy sok időt tölts szeretteiddel. Kimondottan gondtalan időszaknak nézel elébe. Ne hagyd, hogy bármi, vagy bárki visszatartson abban, hogy változtass unalmas mindennapjaidon. Halak - feb. 19- mér. 20 Habár az év legsikeresebb időszakán már túl vagy, június sem fukarkodik a jóval, hisz most a saját jegyedben jár a Nap! Igazán jó és nagyszerű lehetőséget kapsz arra, hogy előbbre lépj munkahelyeden, elismerésben részesítsenek, esetleg megcsípj egy jobb állást. Nagyon jól alakulnak dolgaid, egyenes út vezet a sikerhez, csupán ki kell használnod minden adandó alkalmat! Maradj hű Önmagadhoz. Légy kritikus saját magaddal, de soha ne szigorúbb a kelleténél!


Napjaink, 2013 június | 27

Múltkori rejtvényünk: Amikor letartóztattál, eszedbe sem jutott, hogy mégiscsak az apád vagyok?


Mesél a völgy

Klányi Mónika rovata

Arany László

A kóró és a kismadár Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra. – Kis kóró, ringass engemet. – Nem ringatom biz én senki kismadarát! A kismadár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét! – Kecske, rágd el a kórót! Kecske nem ment kórórágni, a kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast. – Farkas, edd meg a kecskét! Farkas nem ment kecskeenni, kecske nem ment kórórágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy falut. – Falu, kergesd el a farkast! Falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet. – Tűz, égesd meg a falut! Tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet. – Víz, oltsd el a tüzet! Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát. – Bika, idd fel a vizet! Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót. – Furkó, üsd agyon a bikát! Furkó nem ment bika ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget. – Féreg, fúrd ki a furkót! Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast. – Kakas, kapd fel a férget! Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót, a kóró bezzeg ringatta a kismadarat. Ha még akkor sem ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna. Napjaink, 2013 június | 28

Színezd ki! Júniusi mondóka Ha száraz a nyár eleje Szent Víd Bő esőt hoz, szavamra, ezt Elhidd! Margit-napi esőcseppek Tizennégy napig peregnek. János-napi zivatar Negyven napig elvakar.

Gulyás Pál:

Apám

Nyár volt. A délutáni ég szeméből egy csillogó könnycsepp esett, utána reszkető zápor porozta a viruló vidékeket. Az állomásról egy akácos erdőn keresztül kellett hazatartani, de beteg voltam, nagybeteg, s kesergőn aléltak el testemnek tagjai. Apám, az én szakállas zord apám a zúgó fák előtt megállt, és aztán széles vállát felém hajlítva így szólt: “Kapaszkodj csak belém, fiacskám!” És úgy cipelt a záporon keresztül, mint gyönge lombjukat a nagy sudár fák. Azóta húsz év telt el és én most is érzem erős szívének dobbanását.


...nevetni tilos...! ...nevetni tilos...! ...nevetni tilos...! - Maga miért ült tíz évet a börtönben? - Mert csomót kötöttem egy sálra. - Ilyen csekélységért? - Csak az anyósom nyaka is benne volt. *** A csiga mászni kezd a cseresznyefán. Az ott ülő madarak csodálkozva kérdik tőle: - Mit akarsz te télen a cseresznyefán? - No, vajon? Cseresznyét akarok enni! - De hát tél van, még nincs is rajta cseresznye! - Mire felérek, éppen érett lesz. *** Székely bácsi sakkozik a lovával. Ezt látva átszól a szomszéd: - A csudába, magának ilyen okos lova van? Mire a székely gúnyosan: - Még hogy ez okos? 3:1-re vezetek... *** A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához: - Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta. - De hát fiam, ez nem savanyúkáposzta, hanem mákostészta. - Annak elég savanyú. *** Az öreg székely várja haza a fiát, egyszer csak kopogtatnak. Kérdi az öreg: - Te vagy az fiam? Nincs válasz! Kikiabál még egyszer, te vagy az fiam? Nincs válasz! Harmadszor is kiszól, de mivel nincs válasz, kidobja a baltát. Utána kimegy, hát látja, hogy a fiából áll ki a balta! Kérdi: - Miért nem szóltál, fiam? Mire az: - Hát bólintottam, apám! *** Egy férfi bemegy az orvoshoz: - Doktor úr, segítsen rajtam! Éjjelente nem tudok aludni, még altatóval sem, így nappal mindig álmos vagyok, és gyakran elbóbiskolok munka közben. A főnököm azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer el merek aludni. - Sebaj, van itt egy új, bivalyerős altató, ebből vegyen be egyet lefekvés előtt és minden rendben lesz. A férfi hazamegy, és lefekvés előtt két pirulát is bevesz egy helyett, hogy tutira

menjen. Reggel frissen ébred és elmegy a munkába. - Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka közben! - Ennek örülök, de hol volt a múlt héten? *** - Ne feledje, Kovács úr, az alkohol az Ön legnagyobb ellensége! - Semmi baj, doktor úr - mondja Kovács - én nem vagyok gyáva ember. *** Orvos a beteghez: - Érdeklik önt a léha nők? - Nem különösképpen! - von vállat a beteg. - Hát az ital? - Cseppet sem. - És a dohányzással hogy áll? - Nem dohányzom. - A fenébe is! Magának semmi rossz szokása nincsen? - De, van egy kis hibám. - Micsoda? - Sokat hazudok. *** Megy haza a rendőr, a felesége várja a ház előtt. A rendőr messziről odakiált: - Drágám! Sötétíts be! Csukj be minden zsalut, ablakot, húzd le a redőnyt és bújj a paplan alá! A felesége megteszi, bebújik a paplan alá és izgatottan várja a férjét. A rendőr hazaér és bebújik ő is a paplan alá.

Napjaink, 2013 június | 29

- Nézd drágám, milyen jól világít az új kvarcórám! *** Paraszt bácsi biciklizik, megállítja a rendőr. - Uram, meg kell bírságoljam, mert ittasan kerékpározik, nincs lámpája, laza a kormánya... 4000 forint a büntetése. Erre elkezd nevetni a paraszt, a rendőr nem bírja szó nélkül és megkérdi: - Hát most meg mit nevet? - Mögöttem jön a Sanyi, de neki még biciklije sincs, ő mit fog fizetni... *** Egy férfi horgászik és kifogja az aranyhalat. Megszólal az aranyhal: - Ha visszadobsz, teljesítem a kívánságodat. Visszadobja. - Na mi a kívánságod? - Tudod, vannak ezek a földrészek. Afrikát át kéne rakni Ausztrália helyére, Európát oda, ahol most Amerika van, az Antarktiszt meg... - Állj, állj, ez nagyon bonyolult, ezt nem tudom megcsinálni! Nem kívánnál valami mást? - Rendben, akkor szeretném megérteni a nők gondolkodásmódját! Az aranyhal gondolkozik, gondolkozik, majd megszólal: - Na figyelj... hogy is volt ez azokkal a földrészekkel?


A Brief History of Hungarians in Canada ungarians have lived in Canada for over 120 years. The first Hungarian immigrants were farmers and most of them came to Canada during the 1880s and 1890s from the United States. The majority settled in what today is the Province of Saskatchewan and formed a number of small communities, including Békevár, Kaposvár, Esterházy and Otthon. Paul Oscar Esterházy (born Johannes Packh) played a key role in encouraging the first Hungarians to immigrate to Canada. The first settlers arrived in 1886, when Esterházy helped 35 families settle land located south of Esterházy. This original settlement became known as Kaposvár. While most of these settlements have disappeared over the decades, Esterhazy has grown to a town of over 2600 residents, albeit the majority of the population does not have Hungarian roots. All that is left of Kaposvár is a large stone church, built in 1906, which has become a place of pilgrimage for some Roman Catholics. The church today forms part of the Kaposvar Historical Site, which also includes the local Hungarian community’s one-room school house. The town of Kipling, in southeast Saskatchewan, was also the site of early Hungarian settlers. Kipling is located in what was once called the Békevár District. The Hungarian community, comprised primarily of Protestants, and with a sizeable Baptist population, constructed their own church in 1912 and based its architectural design on the Great Church in the Hungarian city of Debrecen. This church remains one of the few symbols of the area’s historic Hungarian community and it has been declared a heritage site by Kipling’s municipal government. The arrival of a much larger waves of Hungarians during the twentieth century makes it easy to forget that the Hungarian presence in Canada extends to the last decades of the nineteenth century. Nevertheless, a small handful of historic sites, as well as essays and scholarly works, provide a glimpse into the history of Canada’s first Hungarians. For example, the National Film Board of Canada produced a documentary film on Saskatchewan’s Hungarian settlers entitled „Bekevar Jubilee.” Directed by Albert Kish in 1977, the film was created on the occasion of the 75th anniversary of the establishment of the homestead.

H

The Early Twentieth Century

The beginning of the twentieth century, and especially the period following World War I, saw the development of Hungarian communities in Ontario and Québec, especially in Toronto, Montreal and Hamilton, and throughout small towns in Ontario’s tobacco belt. The majority of community halls and churches located in Toronto and Montreal

Hungarian immigrants travelling by train, 1920

Source: Canada Science and Technology Museum’s website/Image # CN000446 (www.imagescn.technomuses.ca) © Public Domain nlc-4716

were established during the 1920s and these communities grew significantly during the interwar period, following the arrival of nearly 30,000 Hungarian immigrants.

1956 – The Transformation of Canada’s Hungarian Communities

The arrival of over 38,000 refugees following the suppression of the 1956 Hungarian Revolution transformed Canada’s Hungarian communities. A large number of Canadian families opened their homes to the thousands of new arrivals - mainly young couples and young single men. The arrival of such a large number of Hungarians strained Hungarian communities requiring many to move out of old churches, which had become cramped, and build new structures to house key institutions. The arrival of Hungarians in 1956-57 left a mark on Canada’s largest cities. An array of Hungarian-owned restaurants and bistros dotted downtown Montreal’s Stanley Street and these attracted not only a Hungarian clientele, but a wide cross-section of Canadians. Hungarian immigrants also changed the face of Canada’s educational institutions and none more so than the University of British Columbia. The arrival of nearly the entire Sopron Forestry School in 1957, including 200 students and 14 professors, led to the establishment of the Sopron Division of the Faculty of Forestry at UBC. The division remained in operation until the last students graduated in May 1961.

Contemporary History

Hungarians continued to immigrate to Canada even after 1956 and in many cases the new arrivals were sponsored by family members who had arrived after the revolution. Following Hungary’s return to parliamentary democracy in 1989-90, the number of immigrants declined, but were in part replaced by smaller waves of Hungarian immigrants from neighbouring countries in East Central Europe, including the former Yugoslavia and Romania. Despite the overall decline in immigration, there are 267,255 Canadians with Hungarian origin, according to the 2001 Census. More than 46,790 Hungarian-Canadians live in Toronto, over 20,230 in Vancouver, 16,075 in Calgary and 12,925 in Hamilton. Active Hungarian communities exist in all of these cities, as well as in Ottawa, Montreal, Winnipeg, Kelowna and in many other towns and cities across Canada. [http://www.hungarianpresence.ca/history/immigration.cfm]

....

Hungarian children waiting in Rouyn–Noranda, Quebec, December 1956. Source: Canadian Immigration Historical Society — McFaul Collection

Napjaink, 2013 június | 30


Napjaink, 2013 jĂşnius | 31



Június 2013