Pusztay János
Bár elragadt tőled az ifjonti hév, visszahozott hozzád korom s a közeli rév. Meddig sodorhat még az örök folyam, egyedül Te tudod, ami még hátravan. Add, hogy terved az enyémmel egybeessen, és amit elkezdtem, be is fejezhessem. Mielőtt kimondod rám az ítéletet: földi létem immár bevégeztetett. * Múlik az éji sötét a fejemben, lám cihelődnek a gondolatok már, kászálódik az agyban az addig meztelenül lustán heverésző sok henye ötlet, tegnapi szóköpenyét tapogatja, hogy bele/bújjon. Kelsz új napra, cseréled a tegnapi holmit is újra, úgy illik, ne feledd, mai gondolatokhoz is új szó. * hálás szívvel s bízva kelek, mert új napra úgy ébredek, hogy nem jött a kaszás el értem, kitől a sötétben úgy féltem, s folytathatom éltem tovább, míg ideát vagyok s nem odaát, a munka mi még áll előttem, több, mint ami múlt mögöttem, téged dicsér majd, nem engem, mert engedtél cselekednem