Fotó: AF archive / Alamy Stock Photo
Az utolsó tangó Párizsban
A FÉNY FILOZÓFUSA A filmeket általában rendezőjük nevével kapcsolják össze. Ezért is lehet különösen izgalmas egy olyan sorozat, amely nem rendezőt, hanem operatőrt mutat be. Főként, ha a neve Vittorio Storaro.
Aligha véletlen, hogy annyi nagyszerű operatőr között éppen VITTORIO STORARÓt szokás összefüggésbe hozni a filozófiával. Ő ugyanis nem egyszerűen fényképezte a filmeket, de Goethe színelméletének alapján végig is gondolta, mit és miért fényképez. A nagy német költő pedig, amint azt hűséges barátja és famulusa, Eckermann feljegyezte, a maga részéről nem a költészetére, a művészetére volt a legbüszkébb, hanem a Színtan című tudományos művére. A Müpamozi új sorozata Vittorio Storaro filmjeit mutatja be, márciusban és áprilisban a következőket: Az utolsó tangó Párizsban (Bernardo Bertolucci, 1972), Apokalipszis most (Francis Ford Coppola, 1979), Vörösök (Warren Beatty, 1981), Szívbéli (Francis Ford Coppola, 1981). Az utolsó tangó Párizsban a hetvenes évek hamisítatlan botrányfilmjeinek egyike. Paul (Marlon Brando), a kiüresedett és felesége halála miatt megkeseredett középkorú amerikai férfi és Jeanne (Maria Schneider), a francia egyetemista lány történetét nemigen kell bemutatni senkinek, aki felnőttkorát már elérte, és igazán
42
müpamozi 2018. március—április
szereti a filmeket. A menekvést és megnyugvást kereső, ugyanakkor zsarnoki férfi és a felfedezés vágya által hajtott fiatal lány tragédiába torkolló, szenvedélyes találkozásainak zseniális filmes megjelenítésére mindazonáltal igazi árnyék is vetül. Amint ez utólag kiderült, az egyik legemlékezetesebb jelenet forgatása előtt Bertolucci és Brando nem árulta el Schneidernek, hogy mi is vár rá, Bertolucci ugyanis saját elmondása szerint nem egy színésznő, hanem egy lány reakciójára volt kíváncsi. Nincs az a művészi kíváncsiság, amely az efféle rendezői önkényt legitimálhatja, ugyanakkor az immár negyvenöt éve elkészült film máig sem veszített erejéből, akár az említett szempontot is figyelembe véve. Apokalipszis most Fotó: ScreenProd / Photononstop / Alamy Stock Photo
A filmbarát nagyközönség számon tartja a színészek nevét, kivált, ha jelentős, nagy színészekről van szó — a nézők többsége gyakran hozzájuk is kapcsolja az adott mozgóképet. Azt azonban már többnyire csak a szakma iránt komolyabban érdeklődők és az ínyencek, vagy éppen a szakmabeliek tartják számon, hogy kik a rendező további alkotótársai. Arra, hogy ki szerezte a zenét, ki fényképezte, horribile dictu ki vágta a filmet, az átlagos néző már sokkal kevésbé figyel. Pedig vannak még néhányan, akik egy film készítésekor meghatározó munkát végeznek. Az operatőr például kedvező esetben a rendező egyenrangú társa lehet.