Rosta egesz 4

Page 8

2012–2013/4.

Környezetvédelem kellett szembenézniük, hisz az idei szabály értelmében kizárólag újságpapírból készült ruhakölteményekkel lehetett versenyezni. A versenyzőket diákokból és tanárokból álló zsűri értékelte. Gulázsi Melinda (I. B) és csapata lett az első a részletekig kidolgozott csodálatos gésaruhának köszönhetően. A menyasszonyi ruhába öltözött Karvay Leila (II. B) csapatával együtt a dobogó második fokára léphetett. A harmadik hely pedig Supermannek járt, azaz Sirgely Mátyásnak és a Superman-jelmez tervezőinek. Ezen a napon készítették el a gimnázium osztályai a szebbnél szebb és egészségesebbnél egészségesebb gyümölcstálakat, salátákat és „reformsüteményeket”, melyek esztétikai értékük mellett nagyon finomak is voltak. A fogásokat a tanáriban lehetett megcsodálni, megkóstolni. Szerdán az előző két nap sikeres résztvevői egy tanulmányi kiránduláson

VICCEK .

Pistike hazamegy az évzáróról, megkérdezi az anyja: – Milyen lett a bizonyítványod? – Katonás! – Az meg milyen? – 1, 2, 1, 2, 1, 2.

betekinthettek a tanyasi élet világába Vajkán. Megismertünk a lovak, kecskék és más háziállatok tenyésztésének csínját-bínját. Egy frissítő tea után lovas kocsival vágtattunk át a földeken, majd egy vezető segítségével megtanultuk az ártéri erdők legjellemzőbb növényeinek a listáját. Az erdőben tett séta után kompra szálltunk, hogy átkeljünk a mesterségesen kialakított széles Dunameder másik oldalára. Az ebédet követően pedig jöhetett a kvíz, melyet az egész napos tanulnivalóból állítottak össze. Az első helyet a lányok okos csapata szerezte meg. Tudjuk, hogy az évnek nemcsak ezen a három napján kell – kellene a természetre figyelni, vele összhangban élni, hanem a környezettudatos életmódnak a mindennapjaink részét kellene képeznie. Ehhez még sok tudás, akarat szükséges részünkről, de jó úton haladunk az eléréséhez.

Németh Marco, III. B

Vicces megoldások diákok dolgozataiban: – A fecske egy költöző madár, olyan mint a gólya, csak sokkal kisebb, és nem hasonlít rá. – A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit sem lehet kétszer megölni. – Az őserdő olyan terület, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát. – Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. 8


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.