Instant Szimulátor - Bordányban

Page 1

INSTANTÚJSÁG

Bordány • 2016. április 16.

FIATALOS LENDÜLET BORDÁNYBAN

Április 16-án Bordányban 16 fiatal vett részt az Instant Szimulátor Tréning nevű programon. A község polgármestere, Tanács Gábor is nagy örömmel végezte el a délelőtti feladatokat és úgy tűnt, hogy nagyon élvezte. Végül mikrofon végre kaptuk. Miért gondolta azt, hogy az Instant Szimulátor Tréning nevű esemény Bordányban kapjon helyet? A fiatalok szempontjából fontos, hisz mi vagyunk a “Homokhátság szíve”, de büszke vagyok arra is, hogy nagyon ifjúságbarát a településünk. Ezért idén szeretnénk indulni a Gyerekbarát Település című pályázaton, úgyhogy ennek kapcsán rengeteg olyan program zajlik, ami ezt tükrözi. A délelőtti játékokon, feladatokon Ön is részt vett és azóta is jelen van, mit gondol erről a napról? Öröm azt látni, hogy ennyien vállalkoztak erre a programra és remélem, hogy a közeljövőben majd továbbviszitek azt a tudást, amit ma itt nálunk kaptatok. Én, ha fiatal lennék, akkor nekem nagyon tetszene.

Korábban volt már hasonló program Bordányban? Volt hasonló program, a legizgalmasabb közülük az volt, amikor 9 településnek volt egy közös projektje, amely kapcsán fiatalokkal foglalkoztunk. Kimondottan újságkészítés volt a dolguk, ez News néven meg is jelent. A másik ilyen program a Rádió 9 volt, amelyben meg kellett tanulniuk szépen beszélni és mindenhová időben odaérni. Mit vár el ettől a programtól? Azt várom el, hogy a bordányi média még felkapottabb legyen. Viszont remélem, hogy a gyerekek sok tudást tudnak a magukévá tenni a média területén. Ez az esemény a közeljövőben meg lesz ismételve?

Nagyon remélem, hogy igen. Nagyon szeretném, hogy Szegeden sokan és sokszor fussatok össze egymással, találkozzatok, beszélgessetek. Támogatná is ezt a programot? Én teljes mértékben! Erkölcsileg is és a pályázatok megírásával is egyaránt. Lengyel Lili Üveges László

INSTANT SZIMULÁTOROK

Bordányban a MédiaKommandó csapata egy újságszerkesztési tréninget szervezett a fiataloknak, melynek neve Instant Szimulátor. A fiatalok kipróbálhatták, hogy milyen az, ha egy gyorsan összeverődött szerkesztőségben kell dolgozniuk. A rendezvényről és az Instant Szimulátorról Józsik Edit szervezőt kérdeztem. Mit lehet tudni az Instant Szimulátorról? Tulajdonképpen ez egy tréning, ami olyan fiataloknak készült, akik érdeklődnek a média iránt. A program neve onnan származik, hogy egy újságkészítést szimulálunk, illetve egy instant újságot szerkesztünk. Ennek lényege, hogy az adott rendezvényen, a helyi fiatalok minél nagyobb bevonásával, a nap végére a résztvevők egy kézbe vehető, nyomtatott lapot készítsenek. Honnan jött az ötlet hogy megszervezzétek a programot? Ennek a programnak a hátterében a MédiaKommandó áll, amelynek az egyik fő profilja az ilyen típusú újság készítése. Azon gondolkoztunk, hogy hogyan lehet több fiatalt bevonni. Így készítettük ezt a programot, hogy megmutassuk a fiatalok-

nak azt, miként is áll fel gyorsan egy szerkesztőség. Hogyan került Bordányba ez a tréning? Szerintünk itt nagyon remek az ifjúsági élet, ami nagy múltra tekint vissza. Arra alapoztuk a döntésünket, hogy a helyi fiatalokat is be tudjuk vonni a programba és felkeltsük az érdeklődésüket. Szeretnétek más településeken is megszervezni ezt a programot? Igen, nagyon szeretnénk és jó lenne, ha hagyományt is tudnánk teremteni belőle. Ezeken a jövőbeli projekteken még dolgoznunk kell. Kik segítettek a program szervezésében, illetve a megvalósításában? A program szervezeti hátterét és a forrást az Alapítvány a Közösségi Hálóza-

tokért nevű civil szervezet biztosította a Gyermek és Ifjúsági Alap támogatásával. Ez a rendezvény egy nagyobb projekt része. Egyébként a rendezvényt az Alternatíva Egyesülettel, a MédiaKommandó Ifjúsági Műhelynek a tagjaival, a Lánchíd Rádió riporterével, illetve a Memória Online stábvezetőjével, szerkesztő-riporterével bonyolítottuk le. Terteli Alexa


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.