prograMOM | 2014. február

Page 12

Barabás Miklós több európai tanulmányutat tett, s művészetébe szinte mindig beemelte az utazások alkalmával megismert új tendenciákat. Zsánerképei mellett elsősorban a portré műfajában alkotott maradandót, számos magyar közéleti személyiség képmását megfestette. 1862-ben a Képzőművészeti Társulat egyik alapítója, majd haláláig elnöke volt. Pályafutásában nyomon követhető a magyar művészet alakulása és fejlődése. Szinte minden alkotói korszakából számos műve maradt fenn, s a festmények mellett grafikai hagyatéka is igen gazdag. Bizonyos szempontból akvarelljei, ceruzarajzai és egyéb, papírra készült munkái szinte jobban tükrözik művészetének mindenkori érettségét, mint a megrendelésre festett, reprezentatív portrék és más művek, amelyekben kevésbé érhető tetten az a frissesség és spontaneitás,

mint a papírra vagy vázlatkönyvekbe készült alkotásaiban. Barabás grafikái közgyűjteményben legnagyobb mennyiségben a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályán találhatók, e gyűjteménybe elsősorban a halála után megrendezett hagyatéki kiállítás után kerültek, amelyen revelációként hatottak az addig ismeretlen akvarellek és ceruzarajzok.

Barabás Miklós: Gräfenberg alakokkal, 1839, akvarell [Magyar Nemzeti Galéria]

Az egyik legjelentősebb műcsoport az 1834–1835-ös itáliai tanulmányúton készült akvarellek sorozata, amelyeket Barabás a kor legmodernebb tendenciáját


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.