Page 1

DISZITŐ

MŰVÉSZET

MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, MAGYAROS MUSTRÁK, ÉS SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK TANULÓK, TAÍTÓK, RAJZOLÓK, KÉZIMUNKÁZÓK, IPAROSOK, IPARMŰVÉSZEK ÉS MŰKEDVELŐK SZÁMÁRA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IX. K„ KINIZSI-UTCA 31. ÁRA EGÉSZ ÉVRE (6 FÜZET) 10 KORONA * EGY FÜZET ÁRA 2 KORONA. II. ÉVFOLYAM 1915 1. FÜZET


A „DISZITŐ MŰVÉSZET" Megjelenése, az 1915-ik évben az O. M. Kir. Iparművészeti Iskola szerkesztésében és kiadásában jelenik meg minden második — páros — hónapban, összesen hat számban. Előfizetési ára egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Az előfizetési-díj: Iparművészeti Iskola Budapest, Kínízsí-u. 31, címre küldendő. Programmja. A Díszítő Művészet magyaros és művészi mintákat nyújt az iskola, a műhely és az otthon számára. Munkára szoktat. ízlésre nevel. Oktatást nyújt. Példákat mutat. Gyűjti, közvetíti, népszerűsíti és terjeszti népünk és művészeink alkotásait. Tanulóknak, tanítóknak, kézímunkázóknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek másolható és felhasználható mustrákon kívül gyakorlati tanácsokat és útbaigazítást ad. Tárgykőre. Tárgyköre felöleli a díszítő művészet valamennyi eljárását. Sorát ejti a dilettáns technikák, a női kézimunkák, az iskolai műhélyoktatás s a kísüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások ismertetésének. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos hímzésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa-, bőr-, üveg- stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Részletrajzai falfestéshez, batíkhoz, linóleum nyomáshoz, intarziához, sgrafíttohoz, üvegfestészethez stb. stb. használhatók fel. Az iskolában. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műhelyoktatás kérdéseível. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tettetős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. A mesterség és a művészet kezdő fokaiban kalauzol és minden tökéíesedésre alkalmas momentumról hírt ad. Szerkesztőség. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Illetéktelen reklámot nem űz, de megfelelő hazai beszerzési forrásoknak címét szívesen közli, amennyiben az az iparművészet és a közönség javára van. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelezőlapon közölt s a lap tartalmára és míntatárára vonatkozó kívánságait. Közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeível szolgál közönségének. Általában mindent elkövet a magyar ipari- és művészeti kultúra


K é r j ü k o l v a s ó i n k a t ne feledjek el a Díszítő Művészetet ismerőseik körében ajánlani, hogy a lap kulturhívatását a nehéz időkben is jóindulatú támogatóktól övezve teljesíthesse.


APRÓHIRDETÉSEK

MINDEN SZÓ 10 FILLÉR, VASTAGABB BETŰVEL 20 FILLÉR. A LEGKISEBB HIRDETÉS 1 KORON

Gödöllőiszőnyegszövők. Készítenek smyrna,torontáli stb. technikával átve-

tőket stb. Művészeti vezető

Műkedvelők oktatása magán Fémbomborítás, bőrmunkák.

zés,

batik. hím-

szövés, makramé

stb. körébe eső eljárások és recepturak művészi és Körösfőí KrieschAladár. Árjegyzéket kívánatra in- mesterségbeli alkalmazásának oktatása nők számágyen és bérmentve. Cím: Gödöllő. ra. Mérsékelt tandíj. Cím: Kelé Vilma, IX, Rákosutca J J, I. 12. Felvétel minden csütörtökön délután.

Kiváló szép Zutt-érem a

Kéve érme.

Bronz példány 20 korona. Kapható Retek-utca 35 a „Kéve" igazgatójánál.

Auguszta érem. Tervezte Zutt A. Richárd tanár. Készül az Iparművészeti Iskolában, IX, Kinizsi-utca31.Ezüstből 5 korona.

Hadsegélyző emlékérem.

Keresztszemes himzésminták. 175 színes mov tíumIK. előleges beküldése mellett kapható az Iparművészeti A Díszítő Művészet í 9 í 4-ik évfolyama 15 koronáértTervezte Zutt A. Richárd. Készül az Iparművészeti

Iskolánál, IX, Kinizsi-utca 31. kapható a Földrajzi intézetnél. V, Rudolf-tér 6. sz. Iskolában. Ezüstből 10 korona. Bronzból 2 korona.


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZE

KIADJA AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST IX., KINIZSI-UTCA 31.

1915. II. ÉVF. » 1. SZÁM.

HOGYAN KÉSZÜL A SZŐTTES. Az otthon és az iskolai oktatás keretében könnyüséggel gyakorolható szövésí eljárások: a szmírnamttnka néven ismert szőnyegcsomózás, a torontáli szövés és az ó-gobelín. Mindháromnál függőleges és vízszintes fonalak kereszteződéséből álló szövetet állítunk elő, a szövet mintáját a vízszintesen bedolgozott színes fonalak, a szmírnamunkánál pedig a függőleges fonalakra hurkolt rövid szálak alkotják. Mindhárom technikánál közös az u. n. láncz, mely a készítendő szövet szélességének megfelelő páros számú egymással párhuzamosan kífeszített fonalból áll. Azokat a fonalakat, melyek ezt a láncrendszert oly módon fonják át, hogy felváltva a párosszámu láncfonalak fölött s a páratlanok alatt és megfordítva haladnak, nevezzük vetüléknek, vagy vetülékfonalaknak. A kífeszített láncon folyik a munka, ezt kell tehát szilárdan megerősíteni, az egyes fonalakat egyenletesen kífeszítení. Legegyszerűbb s egyúttal célszerű szerkezet egy szilárd léckeret, melynek két szemközti lécébe a fonalak megerősítésére szolgáló szögeket verünk. Miután azonban ez esetben a láncfonalak hossza nem változtatható s az egyszersmíndenkorra bevert szögek számával a számuk is meg van határozva, a keret használhatósága korlátolt. Ezen a bajon segít a mellékelt képen bemutatott keret, melynél a láncfonál hossza s más osztású lécek beígtatásával a közök nagysága is megváltoztatható. A keretet 5—6 cm széles, legfeljebb 2 cm vastag lécből állítjuk össze. A sarkokat lehetőén csavarokkal kötjük össze, az alsó és felső szélét pedig letompítjuk, nehogy a léc éle a láncfonalat vágja. A keret szélessége — kívül mérve — 80—85 cm lehet, magassága 50—60 cm. Ezen maximális szélességben az otthon készülő munkák bármelyike elfér s a megadott magasságméret lehetővé teszi hogy kényeimessen dolgozzunk. Az a két léc, melyekre a láncfonalat erősítjük, ugyanolyan méretű lehet, mint a keretlécek, hoszsza a keret szélességével egyenlő s a kereten belül eső 65—70 cmnyi darab a túloldali kép szerinti elrendezésben látandó el szögekkel. Fejetlen, u. n. suszterszögeket verünk itt be. A leírt munkákhoz s az ajánlott anyaghoz minden cmnyi távolságra 6-6 szöget verünk be. Ekkor olyan sűrűségű láncot kapunk, melyen mindhárom technikában jól dolgozhatunk. Erre a 'keretté a következő módon szerelhetjük a láncfonalat: A két szöges lécet egymással párhuzamosan padlóra, deszkára, asztalra vagy más sík helyK lánccal relefektetjük és szöggel, súllyal vagy és két fonalrendező léccel felszerelt más alkalmas módon helyére erőkeret.


sítjük. A lécek közötti távolság egyenlő a láncfonál hosszával. Ezután a láncfonállal — lehetőén egyenletesen feszítve meg minden szálat — összekötjük a szemközt fekvő szögeket. Majd az egyik szögsorra puha szövetet vagy vattát fektetünk, azt többszörösen összehajtott papíffl íáncfartó íéc megerősítése és feíékeíése s a fona/a/c etteíyezése a szögeken. rossal fedjük s a láncfonalat a lécre csavarjuk, míg a kellő rövidséget el nem érte. A láncfonállal körülcsavart lécet a felső csavarokhoz, a másikat az alsókhoz illesztjük s a csavarokat ráfordítjuk. Ha a láncfonalak nem eléggé feszesek, akkor felékeljük a léceket, esetleg a csavarok helyét megváltoztatjuk, de ha csak egy-egy fonál laza, akkor a léc és fonál közé helyezett, megfelelő vastagságra összehajtogatott papírossal feszítjük a fonalat. Ha a keretünkön mást, mint gobelínmunkát nem akarunk készíteni, akkor a faékeken kívül, melyekkel a láncfonálrendszert feszítjük, nincs is egyébre szükségünk. Torontáli szövésnél már jó szolgálatot tesz a két fonalrendező léc, mindegyik a keret szélességének megfelelő hosszú, 2-3 cm. széles és 3 mm. vastag lehet, egyik vége lehegyezett, hogy a láncfonalak közé könnyen becsúsztathassuk; szmírnamunkáknál pedig szükségünk van még ezenkívül egy nyüstlécre, mely a vetülékfonál bevetését nagyon megkönnyíti. Ezt a nyüstlécet úgy készítjük el, hogy kb. 2 cm. vastag, 4—5 cm. széles s a keret szélességével egyenlő hosszú puhafa lécet valamely sík lapon megerősítünk és fél annyi fejes szöget (u. n. kartácsszög) verünk bele, mint ahány suszterszöget a láncot hordó lécekbe vertünk. Ezután a léctől 7—8 cm. távolságra egyenes farudat (seprőnyél) helyezünk el. Az első szöghöz hozzákötjük egy spárga végét, a fonalat & nyüstíéc készítése kariácsszöggeí. áthurkoljuk a rúdon és visszahozzuk, a szögre csavarjuk és a szöget beverjük. Átmegyünk a szomszéd szögre s ezt a műveletet ismételjük, míg a szögekben tart. így egyforma hosszúságú hurkokat kapunk, melyeknek végeit a jól bevert szögfejek szilárdan tartják. Ha most a láncfonalat felvetjük, vagy minden páros, vagy minden páratlan számú fonalat egy ilyen hurkon áthúzunk, mielőtt a szemközti lánchordó léc megfelelő szögéhez erősítenők. — A nyüstléc alkalmazása a következő: Tegyük fel, hogy szmírnamunkát készítünk, ahol minden sor csomó után egy vetülék-fonalat kell odavíssza vetnünk, mely a láncfonalakat öszszetartja. A nyüstlécbe minden páratlan láncfonalat fűztünk be. Akkor a nyüstök mögé úgy tesszük be az első fonaírendezőt, hogy a páratlan fonalak mind fölötte, a A nyüstléc alkalpárosak meg alatta fussanak. A másomazása. Az egyik dik fonaírendezőt az első mögé úgy, fonalrendszer emelése a nyüsthogy a páros fonalak fussanak fönn, a léccel s a megfelelő fonaírcndezö páratlanok alant. Most be akarom vetni léc betolása. a vetülékfonalat. Az első fonalrendezőt


élére állítom, s ezzel a páratlan láncfonalakat emelem. A páros és páratlan fonalak közötti közön átveszem a vetülékfonalat. Most kihúzom az első fonalrendezőt és a másodikat állítom élére. Ekkor a páros fonalak kerülnek felül s a keletkezett résen vísszavíszem a vetülékfonalat. Hogy ezután ismét a páratlan fonalakat emelhessem, szükségem van az első fonalrendezőre. Ezt azonnal vísszatehetem a helyére, ha a nyüstökbe befűzött páratlan fonalakat a nyüstléccel megemelem s a keletkezett résen a fonalrendezöt betolom a helyére. A 2. oldalon az alsó rajz — az áttekinthetőség kedvéért csak néhány fonállal — ezt a müveletet mutatja be. Lássuk már most az egyes szövésí technikákat. A gobelínnal kezdjük, mert ennél legegyszerűbb a szövőkeret felszerelése. A nyüstléc egyáltalában felesleges, a fonalvezetőlécek pedig szintén nélkülözhetők. A gobelint mindig a visszáján dolgozzuk úgy, hogy az egyes láncfonalakra sorra ráhurkoljuk a fonalat s először 2—3 sor egyszínű gobelínsort csínálunk, csak aztán látunk hozzá a mintához. A kezdet mindig egyszerű hurokkötés. A munka további menetét a mellékelt rajz mutatja. Mindig soronkínt haladunk előre a munkában s ha két szín találkozik egymással, a fonalakat egymással hurkolással úgy kötjük össze, amint azt a torontáli- és csángószövés rajzán látható. Jól dolgozott gobelinen a jobbfelé haladásnál a kötésre emlékeztető balfelé dűlő vonalsort látunk s fordítva, míg a gobelin színén a láncfonalat födő szálak végig vízszintesek. Mihelyt egy 8-ÍO cmnyí magas sávval elkészültünk, azt kikötjük, azaz két szélét erősen kífeszítve spárgával vagy más erős fonállal a keret oldalléceíhez kötjük. Ha ezt elmulasztanék, a munka túlságosan összehúzódnék. A rajzot, mely után dolgozunk, a láncfonalak mögé tesszük. Könnyebb áttekinthetőség céljából azonfölül az egyes színfoltok határvonalait tussal felrajzoljuk a láncfonalakra. Ha munkánkban annyira haladtunk, hogy a födetlen láncfonál túlrövíd és így nehezen hozzáférhető, akkor óvatosan levesszük a láncot, a kész munkadarabot az alsó lécre fölcsavarjuk, ennek megfelelő hosszúságot a felső lécről lecsavarunk, s a munkát újból fölrakjuk a keretté. A befejezést ismét 2-3 sornyi egyszínű gobelincsomóval csínáljuk. Ha a kész munkát nem akarjuk valahová beapplíkální, akkor a felbomlás ellen a következő módon biztosíthatjuk: A láncfonalakra párosával bogot kötünk s a csomót jól feltóljuk a szövésig, amivel azt a felbomlás ellen biztosítjuk. Az így keletkezett rojtot tetszésszeríntí hosszúságban meghagyhatjuk. A torontáli szövést szintén visszájáról dolgozzuk. Ugy járunk el, hogy először 2-3 ujjnyi szélességben egyszerű fonalakat vetünk bele a láncba. A vetülékfonalaknál általában arra ügyelünk, hogy lazán feküdjenek, s nagy ívben haladjanak át az egyik oldalról a másikra. Az ívben átvitt fonálnak először a közepét toljuk le, azután a két kidomborodó résznek közepét, úgy, hogy a fonál a láncfonalak között végígtekerődzík anélkül, hogy megfeszülne. Ezt a szövött sávot egyenesre leverjük villával s aztán hozzákezdünk a

A SZÖVÉS. A csomó bekötése 8 íúncfonalba.

ffl szmírna-ssövés módja.

ffl gobeíiri'Ssövés módin.

í% foroniáfítssövés módja.

!M csángó'Ssövés módja.


L. Gyárfás Ilona rajza.

tulajdonképpeni mintához, amelynek mindenkor nagyobb szögletes formákat kell mutatnia, különben nem alkalmas a torontáli munkára. Az egyes színes területeket úgy töltjük ki, hogy a fonalat az illető színen belül vetülékfonál módjára a láncon oda-vissza visszük. Természetes, hogy ílymódon az egyes színek között üres közök maradnak, ami jellegzetes tulajdonsága a torontálinak. De hogy ezek ne gyöngítsék túlságosan a szövetet, legföljebb Í-I cmnyí távolságon kötjük a szomszédos fonalakat úgy, hogy a találkozás helyén először keresztezzük a két szomszédos fonalat s csak azután visszük mindegyiket vissza a maga színébe. (Itt nem is kell okvetlenül soronként dolgozni, hanem egy-egy színt különállóan vihetünk fel a kötésig s a másikat okvetlenül aztán dolgozzuk utána.) A fonalat mindig lazán kell átvetni, nehogy megfeszülve öszzehúzza a láncfonalat. Í0-Í2 cmnyire kikötést alkalmazunk, mint a gobelinnél, befejezésül pedig egyszínű szövést, mint a kezdésnél. A munka levétele után a két véget a gobelínnál leírt módon rojtozzuk. A csángószövés mindenben azonos a torontálival, csupán az a különbség van közöttük, hogy a csángószövésnél két szomszédos színt minden egyes fordulónál kötünk, függőleges rések tehát egyáltalán nincsenek a szövetben s végigfutó sávok is gyakoriak. A szmírnamunkánál a párosszámu láncfonál két fonalrendezővel és egy nyüstléccel van felszerelve. Először 2-3 ujjnyi széles egyszínű sávot szövünk s aztán kezdjük a csomózást. A csomókhoz felhasználandó fonalat 5-5^> cm. hosszú darabokra vágva dolgozzuk fel. (Legcélszerűbb egy nagyobb mennyiségű fonalat egy 2'A cm. széles nemezpapírra feltekerni s aztán az egészet hosszában felvágni.) Az egyes csomókat a mellékelt ábra szerint csináljuk. A balkéz középujjával felemelünk két láncfonalat, mutató- és hüvelykujjunkkal odaszorítjuk a fonaldarab közepét a két láncfonálhoz, jobbkézzel a két fonalvéget körülvísszük egy-egy láncfonálon s mindkettőt a két lánc között lehúzzuk és az alul levő két szövethez nyomjuk. A sor befejezte után jutéval bevetünk egy szálat oda-vissza s az egész sort villával jól és egyenletesen leverjük. így


Orniiinyságí (Baranya m.) fcjkÖtö részíete. Rajzolta L. Gyárfás Ilona.

dolgozunk soronkínt tovább. A készülő munka két oldalán azonban 3-3 pár láncfonalat kihagyunk a csomózásból, ezekbe folytatólag: északi pamutot szövünk bele. Az így keletkező két szélső sáv szegi be a munkát s ád neki szilárd támaszt. Mivel azonban egy csomónak megfelelő magasságban a szegélybe dolgozott északi pamutnak megfelelő vastagságú fonálból meglehetős sok fér el, arra pedig ügyelnünk kell, hogy a munka egyenletesen, egyenes vonalban haladjon tovább, a két szélen annyi fordulót dolgozunk bele stoppolásszerüen a láncfonálba, amennyi szükséges ahhoz, hogy a csomósor vonalánál fél csomóval magasabban álljon. Minden csomósor után a szegélyszálat öt-hat láncfonálon át be és kívísszük a csomósorok fölé s így szorosan összekapcsoljuk a szegélyt a csomózott munkával. Kezdőknél gyakori hiba, hogy kétoldalt még így is legörbült a munka. Ezen úgy segítünk, hogy a szegély szélét többször víszszük be a csomók fölé, míg a görbület kiegyenlítődik s csak ezután tesszük rá az uj csomósort. A 8-ÍO cmre való kikötés itt is fontos, aminthogy egyáltalán ügyelni kell arra, hogy a sorokat szép egyenesre leverjük, egyforma sürüek legyenek s a munkadarab szélessége egyforma legyen. A befejezést ismét a 2-3 ujjnyi északival bedolgozott sáv alkotja s a munkának a keretről való levétele után ugyanazt a rojtozást csínáljuk meg, amelyet már előbb ismertettünk. Azt már megemlítettük, hogy a szmírnamunka csomóihoz 5-5Ys cmre vágott fonalat használunk. A torontáli-, gobelin- és csángószövésnél a megfelelő mennyiségű fonalat másképp hozzuk alkalmas formába. Néhány méternyi fonálból kis gombolyagokat csínálunk, amelyeket könnyen átbujtathatunk a láncfonalak között. Ezeket nevezzük „babáknak" s aszerint, hogy milyen munkához valók, kétféleképpen készülnek. Ha arra van szükségünk, hogy a munkafonalat könnyen kihúzhassuk a gombolyagból, mint amikor a szmírnamunkánál a vetüléket átvísszük, vagy a torontáli- és csángószövésnél, ahol fontos, hogy a vetülékszálak lazán feküdjenek a láncfonalak között, akkor a következő módon készítjük a babát: A fonálnak jókora hosszú darabját három ujjúnkra csavarjuk,


Tóth Gyula tervezete. Fafaragás, szekrénybetét számira.

de a kezdöfonalat kilógatjuk belőle. Ezt a karíkaszerü fonalcsomót összenyomjuk a fenmaradó kevés fonállal lazán körülcsavarjuk. A belülről kilógó fonál lesz a munkaszál, mely a leggyöngébb húzásnak is könnyen enged. Ha viszont olyan munkához kell a fonál, ahol azt jól meg kell húzni s így kell, hogy jól megfoghassuk, akkor a fonalat csak 4-5-ször csavarjuk a három ujjunk köré s a fenmaradó hosszú részt jó erősen csavarjuk az előbbire, a fonalvéget pedig átbujtatjuk az előző meneten. A fenmaradó külső szál lesz a munkaszál, melyet jól meghúzhatunk, ha a kis csomót markunkba szorítjuk. Ezt a babát használhatjuk a gobelinnál, ahol az egyes bogokat jól meg kell húzni. Az egyes felsorolt technikáknál felhasználható anyagokra nézve a következőkben adunk útbaigazítást: Az itt ismertetett keret beosztása (I cmre 6 szál) olyan, hogy í mmes, 2-3 sodrású gyapot-láncfonalat alkalmazva láncnak, bármely technikában dolgozhatunk rajta. Az u. n. Würbenthalí paplanpamut, melynek egy motríngja 400 m. hosszú, szintén használható láncfonálnak. A láncfonál mennyiségét úgy állapítjuk meg, hogy a munka tényleges hossza alapján kiszámított láncfonálhosszhoz egy harmadrészt hozzáadunk; ez lesz a tényleg felhasználandó mennyiség. A szmírnamunka csomóihoz középvastag szudánt használunk. Ennek motríngja Í00 gramm s egy négyzet dm-re kell (bőven számítva) 80 gramm. A torontáli-, csángó- és gobelínmunkához északi fonalat használunk. Ennek 20 grammos, 4 pászmás motríngja 48 m. hosszú s a torontáli munkánál í négyzet dm-re, bőven számítva, Í2 gramm elegendő. Ugyanez áíl a csángószövésre is azzal a megjegyzéssel, hogy azt előszeretettel dolgozzák perzsafonállal, tehát vékonyabb anyagból, amelyből í cm magasságra Í8-20 forduló jut, az északi Í4 fordulójával szemben. A gobelinnál a fonál mennyisége a színek előre meg nem mérhető elosztása miatt előre nem igen állapítható meg. De megjegyezzük, hogy ez a munka viszonylag igen kevés anyagot igényel. Annak kiszámítása, hogy ki mennyi fonalat használ el bizonyos munkához, teljesen az egyéntől függő dolog. Aki jobban meg húzza, a szmírnacsomót, a gobelínbogot s erősebben leveri a szövést, sűrűbben dolgozik, több anyagot fogyaszt s munkája tömörebb, súlyosabb. Ez az egyik véglet, melynek másika a túlságosan laza munka. Az itt felsorolt mennyiségek gyakorlott munkás átlagos anyagfogyasztását mutatják. A keret ismertetésekor említettük, hogy itt más elosztású láncfonálhordó léceket is alkalmazhatunk. A szmírnamunkát — ugyanazon minőségű láncfonalat feltételezve — lehet ritkább láncon öttel, sőt néggyel egy cmre dolgozni, a gobelinnál lehet hét egy cm-en. Torontálihoz vékonyabb láncot is használhatunk. így 20-as vagy 25-ös nyers lenfonál (D. M. C.) is jól használható, csupán a szövet lesz lazább. Aki az ajánlott egyre hat beosztáson kívül még


Templomozár. Körösfőn

Gobeíínterv. Pataky Piroskától. (Részletrajzát 44—62 cm nagyságban közvetíti a szerkesztőség)

Szent György lovag szőttes musttá Patafcy Piroskától. (Részletrajzát 29—37 cm nagyságban közvetíti a szerkesztőség)


DISZITÖ MŰVÉSZET II, cvf. 1. sz.

Szőttes, tervezte és készítette Vermes László.

Szaktanár Gróh István. Szakoktató Steril Anna.

Szőttes, tervezte és készítette Kajdy Emil. A jobbra csőt Büki Kálmán.


Szőttes. Tervezte cs készítette : Csáky István,

Szőttes. Tervezte cs készítette: Kulcsár Endre. Szmírna szőnyeg* Tervezte cs készítette : Spinncr Dezső.

Szaktanár : Gróh István. Szakoktató; Stcrn Anna.


Mártás zászló. Az I* honvccí huszár ezred számára tervezte Heíbíng Ferenc. Készítette n székesfővárost leányiskolák vöröskeresztcs bizottsága Zadubánszky Irén és Gorzaíeczky Ilona vezetése mdíett. Selyem rátét munka} a körvonalak aranyzsinór és részben hímzés. Szegélye vert aranycsipke. Mária kezében 48-as szabadságharci zászlónak ereklyedarabja. (A Patrona Hungáriáé eredeti nagyságú rajza a munkai ven).


mást is akar alkalmazni, az étre. a célra a megfelelő beosztásban szögekkel láthatja el a két lánctartó lécnek hátlapját és — szmírnamtinka esetén — megjelölő nyüstökkel egy uj lécet. Kísebbméretü keretek készítésének természetesen semmi sem áll útjában; ezek különösen a nagyon hosszadalmas gobelíntechníkánál használhatók. Ezen technikák között a gobelin az egyetlen, melyet közvetlen a természetes nagyságú mintáról dolgozunk le. A többi technikához hálós papírra szokták a mintát átrajzolni. A hálónak egyes négyszögei azonban a lánc és vetülék, vagy csomó vastagsága szerint változnak, úgy, hogy bárhol, bárki által közvetlenül használható hálórajzot itt nem adhatunk. Hogy valaki híven ledolgozhassa a mi mintáinkat, először tudnia kell azt, hogy ő maga hogyan dolgozik az általa vásárolt lánc- és vetülékfonállaí. Ki kell, hogy tapasztalja, hogy hány csomósort (szmírnánál) köt egy cm. magasságban, vagy hogy hány vetülékfordulót tesz meg (a torontáli- és csángószöttesnél) ugyancsak egy cm. magasságban. Azt tapasztalja például, hogy egy cm-re egymás mellett három csomó fekszik, egymás fölé ugyancsak egy cmre három csomó kerül; vagy hogy a torontálinál egy cm. szélességre 6 láncfonál és egy cm. magasságra Í4 vetülékfonál jut. Ezen alapon tudja aztán kiszámítani a szükségelt íonalmennyiséget s az elkészítendő darab méreteit. A részletrajzokon egy cm-re mindenütt 6 láncfonál esik, az itt megadott szövőkeretnek megfelelően. Egyebekben a részletrajzok természetes nagyságban készültek, mert csakis így lehet a mintát magassági és szélességi torzítás nélkül pontosan ledolgozni. Bonyolultabb s drága szerkezetet nem ismertetünk. Ezt szándékosan kerültük. Azt a szép és jó munkát, amit az itt közölt mintákkal és eszközökkel előállítani lehet, mindenki számára hozzáférhetővé kívántuk tenni. Meggyőződésünk, hogy csakis a munkás kezek ezrei menthetik meg az esztétikai kultúra számára az emberek tízezreit. Míhalík Gyula.

Tóth Gyula tervezete*

Fafaragás szckrénybete't számára.

A gyöngyösi kolostor XVni. századbeli könyvkötő dúcaiból. Görgető mustrák.


K Ö N Y V T Á B L A

A R A N Y O Z Á S O K .

Ebben a füzetben egy tucat könyvtáblát adtunk. A díszítésük technikája: a bőrnek kézzel való aranyozása bélyegzők és fíletták nyomásával, egynémelyíknél bőraplíkácíóval és bőrmozaíkkal egyesítve. Azokat a motívumokat, amiből a dekoráció kikerült, vagy magunk rendeltük egy-egy növendék tervrajza után (mondhatom, igen kevés kellett hozzá., mert néhány motívum a végtelenségig kombinálható) vagy abból a gazdag antik bélyegző-garnitúrából vettük, ami most a Technológiai Iparmúzeum tulajdona, s amit Gaul igazgató úr szívességéből kapott kölcsön az iparművészeti iskola. Azt hiszem minden hozzáértőt ez az utóbbi anyag érdekel inkább. A múzeum készlete pontosan kilencvenkilenc darabból áll; nagyobb részük bélyegző, vagyis önálló motívum nyomására való szerszám, kisebb részük filetta, vonalak, láncok, gyöngysorok nyomó mintája. Van köztük u. n. „görgető" is, olyan tengelyen járó kis rézhenger, aminek a kerek, felületére vésték a cifra szalagdíszítést. Az összes szerszámok méretben erősek, motívumaik, vonalaik eléggé termetesek, látszik, hogy nagyobb könyvek és bőrtárgyak ékesítésére használták őket. Egyík-

A gyöngyösi kolostor XVIII. századbeli könyvkötő dúcaiból. Ezekkel készítették Grófi tanár növendékei a (5, 16, oldalon közölt kötéseket.

másík nyomó minta bizony megkopott, kícsorbult a sok használattól, a vaskos nyeleket megperzselte a melegítő tűzhely lángja, de egészben véve hasznavehető állapotban van mind. Hogy honnan való ez a csomó művészi szerszám, arra nézve egyetlen adat a technológiai múzeum leltári bejegyzése, melyet azonban ez az intézet se tart kétségtelen hitelesnek, s a mely szerint a nyomó minták a gyöngyösi kolostor tulajdonát képezték egykor. Gyöngyösön évszázadok óta a franciskánusok zárdája áll, tehát övéké lett volna a gyűjtemény. A szerszámok korát könnyebb megállapítani. Az ornamentika a legtöbb darabon határozottan XVI. Lajos stílusát mutatja, ezek közé keverednek itt-ott a magyar formák. XVI. Lajos korának művészete nálunk csak a szatmári beké után válik érezhetővé, ez követi nálunk azt a stílust, a mit jezsuita-stílusnak mondanak. Hogy ezeket a mustrás szerszámokat valóban itt csinálták, azt azonban kétségbe vonni nem lehet. Bizonyság raja a már említett sok belevegyült magyar motívum, de meg főkép a négy alakos bélyegző. A négy kis figura Í a Szűzanya, Alexandriai Szent Katalin a kerékkel, Szent Borbála a toronynyal, és még egy szent, talán Szent Alajos. Ezekben a figurákban semmi sincs abból a barokkos lendületből, ami odakünn XIV. Lajos korának figuráit jellemzi, szerény rajzú, provinciális felfogású mindannyi.


De meg ennek a technikának nálunk oly tiszteletre méltó múltja van, hogy joggal mondhatjuk magunkénak a gyűjteményt. Mátyás korvín-kötéseít ilyen technikával díszítették az olasz renaissance művészet szellemében, de belejátszik ezekbe a kelet művészete is. És hogy ez a művészet nem maradt meg csupán az udvar és a humanista főpapok könyvesházaiban, arra bizonyság néhány olyan darab, amit a budai bélyegzőkkel nyomtak ugyan, de címertelen, tehát kisebb emberek számára készült s amit egyszerűen budai kötésnek hívnak a szakmunkák. Azt nem tudom, hogy a XVI. század folyamán nem szakad-e meg a folytonosság egy időre ebben a művességben, mint teszem azt az agyagiparban (mert szerteszórva jórészt ismeretlenek még az emlékek) de hogy az ellenreformáció korában megint fellendül, azt sok szép munka mutatja, amiknek renaíssance-os stílusán már ott a magyar jelleg. A könyvdiszítés a könyvnyomtatás mellé áll, ez meg a nagyobb egyházi központokon telepszik meg. így művességünk főhelye egyrészt Nagy-Szombat, másrészről Debrecen, no meg Kolozsvár, ahol a plébániatemplom lomtárában szép, ilyen technikával díszített monstrumía tokot láttam, amin rajta volt az izlám művészetének hatása is. A XVIII. század folyamán még általánosabb lesz ez a díszítésmód, és oly helyen akadunk emlékekre, ahol nem is sejtettük volna. A ráckevei ősi szerb tem-

A győngryöti kolostor XVm. századbeli könyvkötő dúcaiból. Ezekkel készítettek Gróh tanár növendékei a Í5, 16, oldalon közölt kötéseket.

plomban igen szép egyházi könyveket leltem ilyen módon ékesítve, a mikor tanítványaimmal az elmúlt évben mütörténelmí kirándulást tettünk. Modern mívet csinálni e két évszázados szerszámokkal nem utolsó művészi gyönyörűség, annyi, mint megszólaltatni újra a Rákóczi idejéből maradt tárogatókat. Üde, ífju elmék, tanítványaim fogtak e feladathoz, s az eredmény egy részét e füzet hozza.. Azt, hogy ezeknek az elemeknek az összeállításánál nem elégedtek meg a régi munkákon látható, akkor szinte kötelező barokkos elrendezéssel, hanem bizonyos szabadsággal a maguk ízlésének engedve, alkotnak itt-ott kissé modern ízü kompozíciókat, kérem ne vegye senki rósz néven tőlük. Gondoljunk csak arra, hogy a klasszikus díszítő művészet elemeit, Róma tiszteletreméltó hagyatékát, hány különböző nemzedék használta fel Bizánctól kezdve a párisi empíre-íg. És teremtett abból mindegyik más-más stílust a maga egyéniségének valót- így örvendeztek tanítványaim is ennek az anyagnak és a motívumok megtermékenyítették képzeletüket — a mi legfőbb célja nálunk a régi stílusok tanulmányozásának. Hiszem, hogy a ritmus, amit e szép szerszámokkal létre hoztak, nem alábbvaló, mint az, amit rég elporladt kezek rajzoltak egykor istenes könyvekre.

Gróh István.


adja meg a medence rajzát, a szoknyák sokasága nem csinál felfordított tölcsért a nőből, hanem a lábak mentén leomolva, harmonikusan zárja be a sihouette-t, míg a píros csizma megadja a keleties nuance-ot az egész viseletnek. Kőrösfőí-Kriesch A.

Mintázó a g y a g .

Az

M i n t á z ó ViaSZk.

A a

a

gyasgaI vaI° «»»**-

zásnál sok gondot okoz annak folytonos és egyenletes nedvesen tartása. Hogy ezt elkerüljük, ajánlatos a következőképpen eljárni: J00 rész vízhez hozzákeverünk JO rész glicerint, ehhez annyi agyagot keverünk (gyúrunk), amennyi elegendő ahhoz, hogy a mintázáshoz könnyen feldolgozható legyen. Az így elkészített agyag sohasem szárad ki annyira, hogy megrepedezhessen. — Egy másfajta mintázó anyagot úgy nyerünk, hogy 200 rész síkporhoz (federweíss) Í00 rész legfinomabb búzalisztet keverünk, ekkor tiszta fehér viaszkot (300 rész) feloldunk, amelybe, ha már nem forró, belekeverjük a fenti mennyiségű sikport és búzaliszt-keveréket, jól összekeverjük az egészet és tetszésszeríntí színre megfestjük.

Tóth Gyula tervezete. Fémdomboritás számára esetleg az alap áttörve mint rácsbetét alkalmazható.

HASZNOS TUDNIVALÓK A kalotaszegi viselet.

A

kalotaszegi vise-

let, különösen a női viselet, nemcsak a közönséges értelemben vett festői, hanem, hogy úgy mondjam: archítektoníkus. Az ország sok egyéb táján van még népviselet, mely agy rajzbelí karakterénél, valamint színeinek eleven akkordjainál fogva erőteljes, ép stílust mutat. De a kalotaszegín kívül egy síncsen (s ebben a tekintetben még az oláh is messze mögötte marad), amelynek alapprincípíumát az képezné, hogy vonalaiban, szabásában az emberi test tagolásához, annak vonalaihoz alkalmazkodjék! Ezt a costume-öt még az antik görög sem találta volna barbárnak. Figyeljük meg, mint simul az ing a törzs idomaihoz s miképpen vannak az ujjak beillesztve, jelezve a karok különállását a testtől I Mily gyönyörű lesz ennek következtében a karnak minden mozdulata. Az elül fölhajtott szoknya, a „muszáj", lendületes vonalában miképpen

^kti ^napokra: 5 rész

fehér víaszk, J rész vastag terpentin és 0*25 rész Sesamolaj. A téli hónapokra: 5 rész fehér víaszk, í*5 rész vastag terpentin és 0*5 rész Sesamolaj. A keveréket egy nagyobb fazékban készítsük el. És pedig először feloldjuk benne a vastag terpentínt, folytonos keveréssel hozzátesszük a Sesamolajat, végül a fehér viaszkot. Ha az egész keverék folyékony, még hozzákeverünk 0*5 rész cinóbert, hogy pírosra fessük, utána azonnal elvesszük a tűzről és mindaddig keverjük, míg a viaszk kezd megvastagodni, azután kiöntjük az egészet, jól megveregetjük és meggyúrjuk.

PlaSZtUína.

A

a

gy 2> viasz, kén, cínoxid és

olaj keveréke. Nem szikkad. Szobrászati mintázás céljára gyártják.

A p p r c t u r a * Appretorának nevezzük mindazt a műveletet, melylyel a gépből kikerülő szövetnek színét, fényét, fogását, sűrűségét javítani és fokozni igyekeznek. A laikus rendszerint csak azokra s ragasztó anyagokra gondol, melylyel a szövetet ínpregnálják, hogy sűrűbb és nehezebb legyen. Rendszerint keményítőtartalmuak s egyszerűen kimoshatok a szövetből. Az appretura fogalma körébe tartozik azonban a mángorlás, hengerlés, sajtolás, borzolás, nyírás, fésülés, pörkölés, fehérítés — szóval minden olyan művelet, melyen a szövet, a szövés és festés után átesik, mielőtt eladásra kerül.


Fekete szaffián bőrkötés rátét munkával és kézi aranyozással díszítve. XVIII. századi dúcokkal tervezte cs készítette ; Vm-nsdi Eéla.

Szaktanár Gróh István. Szakoktató Stern Anna.

Gere János munkája*


Nyers zer^ebörkötésvn lenyomással (melcgvassaf és viaszkkal) díszítve. XVIII. sz. dúcokkal tervezte cs készítette Morócz Miklós.

Sötétkék borjúboikézi aranyozással, XVIII. sz. dúcokkal. Tervezte cs készítette Kovács Lajos.


Könyvtúbláfc kézi aranyozással készültek Gróh István tanárnál.

Zöld borjúbőrkÖtés, tervezte és készítette Schikorszky Oszkár. K. Kató István munkája*

Kötés, zoíd borjúbörböl szürke cs fekete rátcttntinkávalts kézi at-anyozÁ-ssal díszítve. Tervezte és készítette Ohmann Béía.


Konyvtábíák. Készültek Gr óh István tanárnál. Szakoktató Stcrn Anna. Sötétkék szaffián ké2i aranyozással Nagy Jánostól.

Earna szaffiánbőr kék és fehér rátét munkával és kézi aranyozással, részben zománcf estessel díszítve. A jobbra esö Bakács Páltól, a bal Kíenle Györjjfytöí.

BirkabŐr kötés kézi aranyozással Vad Gyulától.


AZ ÍZLÉS ISKOLÁJA A nők öltözködése .,

• j,.

A

Tóth Gyula tervezete.

háború követkézé

ben megszakadt min-

e$ a IiaDOrU. den összeköttetés Parissal s így a párisi divatlapok sem a női szabóknak, sem a közönségnek nem állanak rendelkezésére. Ez az állapot egyáltalán nem olyan kétségbeejtő, mint azt a hölgyek közül némelyek hiszik. Sőt ellenkezően végre valahára kényszerítő alkalom nyilík arra, hogy a magyar nők felhasználva mindazt az ízlést, szín, forma és kompozícióérzéket, amely bennük megvan, maguk igyekezzenek ruháikat összeállítani. Az önálló magyar (nem magyarosi) divat megteremtésére Budapesten széleskörű akció indult meg. A konfekció-cégek tulajdonosai a magyar napisajtó és a szakfolyóiratok, valamint a budapesti nőegyesületek bíztatására máris fölhívtak néhány kiváló iparművészt, hogy önállóan tervezzenek ruhakreációt s nem egy fővárosi cég kirakatában látható is már a beérkezett tervek alapján készült ruhamodell. Bécsben a párisi divattól való fűggetlenítésre irányuló törekvések még fokozottabbak. Nemcsak a szakkörök, hanem a hölgyközőnség is erélyesen követeli az önálló bécsi divatot. A bécsi példa két okból is nagy figyelmeztető nekünk magyaroknak. Hölgyközönségünk megtanulhatja belőle, mekkora eredményt lehetne elérni, ha mi is erélyesen és komolyan állást foglalnánk a kizárólagosan magyar tervező művészek kezéből kikerült ruhadivat mellett. Másrészt, éppen mivel megvannak mindazok a kvalitásaink, melyek az önálló magyar divat megteremtésére szükségesek, nagyon kell vigyáznunk arra, hogy a párisi divat most bekövetkezett elmaradása miatt ne kerüljünk ismét a bécsi ízlés és ipar uralma alá. Ahhoz, hogy magunk legyünk képesek ízléses, tehát színben, formában és kompozícióban szép és harmonikus ruhát előállítani, szükséges, hogy nölgyközönségünk megszokja a művészeti alapon való gondolkodást. Gondolnia kell arra, hogy a ruha — elsősorban, rendeltetésének megfelelve — kellemes színharmóniát és formarítmust matasson. Egy pár fontus szempontra a következőkben hívjuk fel Í figyelmet. Mindenki igyekezzek tigy öltözködni, hogy a ruha keretében egyénisége a legjellemzőbben kifejezésre jusson. Sohasem kell máson látott ruhát lemásoltatni, mert nemcsak a nő egyénisége, hanem a termete, mozgása és járása is egyénenként változó. A kellő megfontolás nélkül való dívatmajmolásnak volt következménye, hogy a sovány párisi nőkre kreált ruhákat átvették a mi molett asszonyaink, a bizonyos célból és rendeltetésből öltöző könnyűvérü nöcskékre tervezett ruhákat pedig a tisztességes uriasszonyok. Ez a Budapesten is oly szembetűnő ízléstelenség még bántóbb volt a vidéken mert az ez a fajta öltözék tisztán tartott, aszfaltozott, jól világított városba való, ahol megfelelő kocsi és automobil i.s rendelkezésre áll. Ezzel kapcsolatosan rámutatunk arra

Kémdomboritás. Az alap áttörve esetleg mint rácsbetét vagy kapuablak alkalmazható.

is, milyen nagyfokú ízléstelenség az a vidéken oly gyakran tapasztalható jelenség, hogy piszkos, sáros utcákon a hölgyek még télen is félcipőben, selyem harisnyában járnak sétálni. Nem tekintve azt, hogy ez oktalan pénzpazarlás, mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy a ruha alkalmazkodjék a környezethez s hogy az ízlés szempontjából a társadalmi állás által többé-kevésbbé mégis csak megszabott korlátok sem mellőzhetők. A szatócsné, az íparosné, akármilyen gazdag is, ne igyekezzék úgy öltözni, mint a főispánná. Ha egyébre nem, gondoljon arra, hogy a főíspánné sohasem akar úgy öltözni, mint ő. A ruha színe és formája szempontjából, nagy általánosságban, a következők mérvadók. A testesebb nők lehetőén sötétebb szinü, a vékonyabbak lehetőén világos színű ruhát viseljenek. Testesebb nők sohase hordjanak keresztcsíkokkal mintázott (szövött) ruhát, hanem mindig hosszirányban (függőlegesen) csíkozottat. A világos szin és a keresztcsík teltebb, a sötét szin és a függőleges csík vékonyabb alakot mutat. Ezenfelül a keresztcsíkos ruha alacsonyabbá, a függőleges csík nyúlánkabbá tesz. Ma, ezekben a komoly háborús időkben, kerülni kell a túlélénk és feltűnő színeket, úgyszintén a túlságosan fantasztikus formákat. — Az egyszerűség legyen a jelszó. — Egy ruhát az egyszerűség jegyében


fadobozok tervei eszterga számára. Gredeti nagyságú részletrajzai darabonként öOfiííér előzetes bekíiídése ellenében közvetíti a kiadó' hivatal. ^Jeísendő as oldalszám s Hogy balról /óbbra hányadik.

Csiszolt kőedények (arragonit) esetleg kerámia. Gredeti nagyságú részletrajzát — az alsó három bonnboniére*ét is — darabonként 50 fillérért megküldi a kiadóhivatal 'Budapest IX, ŰCinizsi*ufca 31.

EszUrgályozott holmik. Tervezték az iparművészeti iskola növendékei Muhít;; tanárnál.


Étlaptartó. színben, formában és kompozícióban jól megoldani a Pethcíy Gyufa legnagyobb művészet s az ilyen ruha mindig elegáns. raíza. Emellett olcsóbb anyagból is előállítható. Az igazi elegancia mindig leszurödött tudatos ízlésre, tehát a vérbe átment divatművészetí kultúrára vall. A párisi igazi uriasszony mindig elegáns, de nem is visel sohasem feltűnő ruhát. Az ízléses öltözködés szempontjából fontos még, hogy a ruha mindig megfeleljen rendeltetésének. Utcai ruhában lehet ugyan jóismerősöknél látogatást tenni, de látogató ruhában nem ízléses az utcán sétálni. Báli- vagy estélyi ruhában és az ennek megfelelő cipőben nem való gyalog a célhoz igyekezni. Aki ilyen öltözékre százakat költhet, az már egészségi szempontból is ne takarékoskodjék a kocsibérrel. Sáros, piszkos városban éppen így nem való drága színházi belépőt az utcán gyalog végighurcolni. Az egyéni ruhavíselet szempontjából — a termetre mondottakon kívül — elég fontos még az arc színe is. Sápadt, sárgás arcszín még sárgább lesz a sötét, vagy fekete ruhától. A sápadt arc rózsásabb szint kap, ha a ruha és a kalap kékes zöld, vagy tiszta zöld. Viszont vérmesebb arcú nők lehetőén ne viseljenek kék, kékes zöld, vagy zöld ruhát, mert ez arcuk vörösségét még fokozza. A mozdulatot illetően: a lomha, nehézkes járásnak és mozdulatoknak a lehetőén leegyszerűsített ruhaforma felel meg. Az élénkebb, temperamentumosabb nőknek pedig a kompozícióban és díszítésben is élénkebb ruha. Az elmondottak természetesen mind nagy általá- $1 rajz rész/e/esése megfeíeíő színeiben ofa/feste'/c/cef van fesi ve s fakkozva. Gsetíeg faégetésselis elkészíthető. nosságok, melyek alól ízléssel és művészi érzékkel lehet kivételnek helye. .,. <~ < „ -, ' if). Gonda Béla.

A fogadó szoba.

A f

°g ad ° s í : o b a > i I I e t v e

Ka

-

lón, a legkényesebb pontja, valóságos Achilles-sarka a lakásnak. Túlzott ambícióból éppen ezt a szobát szokták a leghaszontalanabb bútordarabokkal, lím-lommal megtölteni. A hálószobánál, vagy ebédlőnél a dolog természete szabja meg a szükséges bútordarabokat, viszont a fogadó szobába sokan berakják mindazt, amiről csak felteszik, hogy a lakó társadalmi állását és vagyoni állapotát kedvező színben tünteti föl. Nálunk a külön fogadó helyiség ma még az urí lakások elengedhetetlen kelléke. Ugyannyira, hogy szerényebb viszonyok között élő emberek sokszor a talán szükségesebb dolgozó szobáról mondanak le, csakhogy ünnepies fogadó nélkül ne maradjanak. Ez a szoba azután olyan, mint a templom szentélye. Az élet rendes forgalmából teljesen kikapcsolódik, hogy ajtaja csak vendégjáráskor nyíljék meg, a mikor maga a házigazda is bizonyos ünnepies méltósággal fog parádés bútorain feszengeni. A szoba minden sarkából a nem lakottság levegője árad, a mi mind a vendégre, mind a háziakra nyomasztóan hat. Hiába keressük azt a vidám derűt, melyet a mindennapi használat ad nemes patinául a bútoroknak. Hozzájárul mindehhez, hogy a szalon bútorzatánál csak

A szarvas körvonalai 3-4 mm-es deszkából van kifürcszelve, a körlap színién s csztergályozott talpra erősítve* Az étlap, árlap, vagy más fölírás a két deszka közé helyezendő.


összhangzásukban fülünknek mégis kedves harmóniát teremtenek. Ellenkező esetben hasonlatosak leszünk az alföldi városok meggazdagodott sváb parasztjaihoz, akik hat- és hétszobás díszes házat építenek a város egyik főutcáján, a szobákat azonban csak rendkívüli alkalmakkor nyitják meg s az egész család a ház hátulsó részében húzódik meg — egy szobában. Hogy a fogadó szoba ügyes díszítésének mik a legegyszerűbb elemei, arról a következő alkalommal szólunk. Radísics Elemér. M í t t C Ö V Í Í n l c Semmit se tegyünk a zongorára! J? * •> Nincs ízléstelenebb valami, mint

a zongorára.

arra vagyunk tekintettel, hogy mutatós legyen. Sokszor teljesen kényelmetlen, a mi legföllebb arra jó, hogy a vendéget minél előbb távozásra késztesse. Ilyen külön szalonnak csakis nagyobb, legalább hatnyolc szobás lakásban lehet helye, melynek lakói a társas élet forgatagában jelentős szerepet játszanak. De akkor sem szabad azt lakásunk többi részétől teljesen elkülöníteni. Ellenkezően, arra törekedjünk, hogy minél szorosabb kapcsolatot létesítsünk fogadószoba és lakás között. Szerényebb viszonyok között pedig célszerűbb, ha díszesebb dolgozó- vagy könyvtárszobát rendezünk be, melynek bútortípusát az angolok nagy gyakorlati érzékkel oldották meg. Mivel továbbá a nő természete a nagy méretektől inkább visszariad s alakja, valamint öltözete sem illik a kényelmes, öblös angol bútorhoz: a szoba egy részét — föltéve, hogy méretei megengedik — úgynevezett intim női sarokká alakíthatjuk. A kérdés megvalósítása nem okoz különösebb nehézséget, csupán arra keli figyelnünk, hogy a kétféle bútor között a szükséges harmóniát megőrizzük. Inkább célszerűségre törekedjünk tehát, ne pedig híu pompára, üres csillogásra, drága haszontalanságok fitogtatására. A fogadó szoba lehet díszesebb a többinél, de harmóniában legyen a többi szobákkal. Képletesen úgy fejezhetnők ki legjobban gondolatunkat, hogy képzeljük eí a lakást jól felhangolt hegedűnek, melynek minden egyes húrja más-más hangot szólaltat meg, s melyek

m i k o r a í o n g o r á n

£gész

sorozata

van a „műtárgyaknak". Leggyakrabban láthatni a zongora fedelén : arcképeket keretben feltámasztva, kis festőállványkákra helyezett nagyon rossz képecskéket fára ,,festve", mindenféle níppeket, hamisított porcellánokat, rossz és ízléstelen kis szobrocskákat, különösen úgynevezett zsáner-szobrokat: kis lány napernyővel, szerelmes ífju pár, flótázó ifjú, vázákat, álló tükröt „velencei" üvegkeretben, könyveket díszkötésben, hangjegyet, stb. És mivel mindezt mé is kár volna a zongora fényezett sima fedelére közvetlenül rátenni, az egész zongorát beborítják lehető ízléstelenül megválasztott takaróval. A zongoratakaró! Rendesen nehéz szövetből való, a széleken rojttal, de nem megvetendők a házfkisasszonyok által személyesen kézimunkázott takarók sem. A legborzasztóbbak azonban a zongorára helyezett rendszerint hamisított perzsa ímaszőnyegek. Pedig ezeket sokan szerető gonddal terítik fel, nem is helyeznek rá semmiféle egyéb „műtárgyat", hogy annál jobban érvényesüljenek. Mondanunk sem kell, hogy az imaszőnyegnek eredeti rendeltetése az, hogy reá térdelve imádkozzanak. Ezért van kíszőve a két térd helye is. A zongorán pedig csak nem térdelünk! Semmit se tegyünk a zongorára. A zongora fedele elsősorban a zongorának szerkezeti része, melynek nemcsak az a rendeltetése, hogy a húrszerkezetet befedje, hanem az is, hogy mint hangrezonáló felület működjék. Ha zongorázunk, a fedél is észrevehető rezgésbe jön s ezt a rezgést nem szabad se vastag takaróval, se mindenféle tárgygyal megakadályozni. De a zongorafedél ezenfelül a zongorának, mint bútordarabnak is jelentékeny színfelületet adó része. Mondjuk, hogy a szobában, ahol a zongora van, a bútorok általános színe sárgásbarna s a zongoráé is ilyen, akkor már az egységes szoba színharmónia kedvéért sem szabad a zongorát letakarni. Műtárgyakat ráhelyezni pedig már azért sem célszerű, mert ha valaki zongorázni akar, hamarjában mindent le kell szedni róla, hogy fedele kinyitható legyen.


Ha valaminek helye lehet a zongora fedelén, az esak nagyon finom, szinte habkönnyű anyagból szőtt, vékony takaró lehet, de az is csak akkor, ha a szoba színharmóniájához illő. Például a szalongarnítura huzatának a színe világos kék, vagy világos rózsaszín és a zongora fekete. Ez a nagy fekete folt kétségtelenül zavarólag hatna, beborítom tehát a bútorhuzattal színben, tónusban lehetőén egyező, könnyű, nem gyürődő takaróval. Legalkalmasabbak erre a célra a japán selyem kendők. Lehetnek fehérek is, igen kevés, diszkrét, majdnem egytónusu hímzéssel. Szerényebb körülmények közt jó a bútorszínnel harmonizáló, nem tarka, de feltétlenül könnyű selyemből való úgynevezett cígánykendő is. A japán selyem nem gyűrődik, tehát lehet a kendőt a zongoranyításnál hátrább tolni és a hang jegy tartót eltakaró fedélrészt ráhajtani, anélkül, hogy gyürődnék. if j . Gonda Béla.

SZERKESZTŐI

Étlaptartó. Petthely Gyula rajza.

POSTA.

OLVASÓINKHOZ. Az Iparművészeti Iskolai Hadikórház igazgatósága szívesen kérelmezi azoknak a sebesült katonáknak áthelyezését intézetébe, akik iparművészeti tanulmányaikat gyógyulásuk ideje alatt is tovább szándékoznak folytatni. Már több nyomdász, iparos, iparművész és műkedvelő vétetett fel így az iparművészeti iskolai hadikórházba, akik a gondos ápolás mellett részt vesznek a hadbavonult növendékek helyett a rajzórákon, a műhelyoktatásban és a könyvtárban töltik fennmaradó szabad idejöket. Sokaknál sebesülésüknél fogva életkérdés, hogy könnyebben végezhető iparművészeti pályára térhessenek át. F.S. szobrász (Pöstyén). Elefántcsont kapható Weinling János esztergályosnál: Kálvin-tér 9. Redukálógépe van Tarján Oszkárnak, a körmöczbányaí pénzverő intézetnek stb. Érmek verésével foglalkozik a Scheid A. G. cég, Budapest, Holló-utca 6. L. M. (Budapest). A hadikölcsön végleges kötvényeinek rajzát Szirontaí-Lhotka István készítette 8 a m. kir. államnyomda nyomja. J. K. tanító (Monor). A fejből való rajzolást ajánlja most minden szakember. A rajztanitás célja, a tanulót arra képesíteni, hogy a rajzot mint gondolatainak és érzelmeinek kifejező eszközét szabadon használhassa. A középiskolai normáltanmenet a rajztanítás legfőbb tanulmányát a térbeli jelenségeknek a közvetlen szemlélet alapján való ábrázolásában látja. Az

S%z állatnak a talajból kinyúló körvonala kifüréssselendö a 2Uik oldalon jelzett leírás szerint, 'üalpa esztergályozott.


Linómetszet. Tervexte t Örkényi. Metszette: Mitterszky.

amerikai ifjúságot tervezési stúdiumokkal nevelik ízlésre. H.J.(Budapest). Ami egy korszak művészetét jellemzi, azt szokás „stilus"-nak nevezni. Közös a festészet, szobrászat, építészet és íparművészetre nézve. Az anyag és a cél szabatos kifejezésére is használják a „stilszerü" meghatározást (kőstilus, fémszerü, stb). De általánosan inkább történelmi korszakot jelölnek meg a stílussal (román, csúcsíves, renaissance) a melyhez még sokszor földrajzi értelem is kapcsolódik (japán, mór, hindu, stb). C. L. építész (Beremend). A plasztilinszerü anyag-

ról a hasznos tudnivalók rovatában talál bővebb értesítést. N. Zs. (Székelyudvarhely). A küldött rajzok még csak művészi dadogások. Fegyelmezettebben kell dolgozni annak, aki sikerekre vágyik. A tehetség vele születik az emberrel, de a tudást kíki maga szerzi magának. Dr. T. K. szerkesztő (Munkács). Az Undí Mariska Gyernieklánc című művéhez (1914. évf. 7. szám) nem készült részletrajz nyomda technikai okokból.

A szerkesztésért felelős: Czakó Elemér.


Egy negyed oldalnyihirdetési terület ötszöri megjelenése — művészi meg« oldásu rajzzal együtt -20kor.

Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal: IX, Kinizsi'U. 31. szám.

Egy nyolcad oldal ötszöri megjelenése szedéssel 10 korona.

Fél oldalnyi hirdetési terület ötszöri megjelenése — művészi megoldású rajzzal együtt — 40 korona. A Díszítő Művészet kiadóhivatala: Budapest, IX-ik kerület Kinizsi-utca 31. szám.


MINTA RAJZOK HIRDETÃ&#x2030;SEKHEZ


megerősítésére, mert az ízlésben való közösség nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti fajsúlyt jelentő erő. A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érclekében eddig a követ- Munkatársai. kező jelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé: Bíró Mihály, Boérné Undí Mariska, Bokros Ferenc, Boros Rudolf, Damkó József, Díváid Kornél, Elefánt Olga dr., Fíeber Henrik dr., Gönczy Miklós, Göröntsér Greff Lajos, Gonda Béla, Gróh István, Györgyi Kálmán, Helbing Ferenc, Jaschík Álmos, Jászí Oszkárné Lesznay Anna, Karlaí Mór, Kárpáti Aurél, Kelé Vilma, Koperly Döme, Kós Károly, Kőrösfői Kriesch Aladár, Lakatos Arthur, Majoros Károly, Margítay Ernő dr., Márkus László, Mátrai Lajos, Míhalík Gyula, Mítterszky József, Muhíts Sándor, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Örkényi István, Pálinkás Béla, Perényíné Ádám Erzsiké, Radísics Jenő, Radísícs Elemér dr., Rippl-Rónai József, Sebestyénné Stettina Ilona, Símay Imre, Szablya Fríschauf Ferenc, Szabó Aurél, Szekeres Béla, Szőnyí László, Ujváry Ignác, Zutt A. Richárd és az Iparművészeti Iskola összes növendékei. Támogatásban részesíti a Díszítő Művészetet a vallás- és közoktatásügyi m. kír. minisztérium, az orsz. m. iparművészeti múzeum, a képzőművészeti főiskola iparművészeti szakosztája, a székesfővárosi íparrajzískola, az áll. nőíparískola, az orsz. m. iparművészeti társulat, a magyar néprajzi múzeum, az orsz. háziipari szövetség, stb.

"*•

•'*'

A szerkesztőség címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsi-u. 31. Telefon: József 610. Cfm. A kiadóhivatal címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsí-u. 31.Telefon: József 43-45.


NYILATKOZATOK A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETRŐL: Bár a világháború mindentől elvonja, figyelmünket, lehetetlenség az elragadtatás hangján meg nem emlékezni a Díszítő Művészetről. Aki a könyvkötéstől kezdve a lakásberendezésig, s az óvodai kézimunkáig mindenüvé a magyar motívumokat, a magyar szellem és izlés produktumait akarja bevinni és elterjeszteni, — már pedig ki nem akarná ezt, — az ebből igen sokat tanulhat. Különösen ajánljuk a tanító urak és az iskolák figyelmébe. Munkács, Dr. Tárczy Károly. A Diizítő Művészethez a legmelegebben gratulálok. Igazán páratlanul áll az irodalomban. Budapest, Dr. Szendrei János, min. tanácsos. A folyóiratnak ügyes szerkesztése folytán a legnagyobb sikereket kívánom. Budapest, Dr. Hornyay Ödön. Meg tudom becsülni a Díszítő Művészetet. Kalkbutg, Velics László, muzeumőr. A D. M. ügyesen egybeválogatott mintákat foglal magában, melyeket érdekes új nyomdai technikával reprodukáltak. A szemrevaló kiadványt melegen ajánlhatjuk mindazoknak, akiknek művészi dekoratív tervekre szükségük van. De okulhat belőle a laikus közönség is, mert sok helyes útbaigazítást kap, amivel ízlését finomíthatja és önállósíthatja. Magyar Iparművészet. A. D. M. abban az időpontban jelenik meg, mikor egy nagy érdeklődő közönség a szakszerű és esztétikai ismereteknek, példáknak, útbaigazításoknak ilyen gyűjteményét már erősen várja. A régi Műlpari Mintalapok föltámadását látjuk benne, csakhogy modern köntösben, praktikus irányítással, a haladó kor szellemében. Magyar Ipar. A D. M. programmja dicséretes és kívánatos a sikere. Szép és áldásos jövője lesz a folyóiratnak. Rajzoktatás. A Díszítő Művészet igen szép és becses. Sok sikert kívánok. Bérezik Árpád.

Igaz lelki gyönyörűségem és nagy örömöm van a D. M.-ben. Valóban nagy szükség volt már ily művészi útmutatóra és pedig nemcsak a hazai iparosságnak, hanem a nagyközönségnek és főleg az iskoláknak és tanuló ifjúságnak. Szeged, Klug Péter, igazgató. A lap megnyerte mindenki tetszését. De nem elegendő ez alkalommal a tetszés szó. Életszükségletet jelent ez a lap nekünk rajztanároknak,különösen kézimunkát tanító hölgykollégáinknak, akiknél ezt a lapot semmi mással pótolni nem lehet. Oly hiányt pótol, amely hiány nagyságát csak most érezzük, amikor ez a Díszítő Művészet című folyóirat ezt megszüntette. Sárvár, Fábián Gyula, tanár. Bátorkodom abbeli nagy örömöm kifejezni, hogy nekünk, kik hazai művészi iparunkat lelkűnkből szeretjük, végre olyan lapunk van, mely kézimunkákkal is foglalkozik s nem vagyunk ráutalva, mint eddig szerény magam is, a német Frauenfleiss, Bauernstube, vagy a francia Ouvrages des dames-ra, ha kézimunka újdonságot akarunk keresni. Bár mindenki így örülne ennek a lapnak, bár minden magyar úrileány úgy megértené, mit bírunk ezzel a lappal, akkor bizonyosan minden magyar család asztalán, hol leány vagy fiatal asszony van, a díszhelyen feküdne a Diszítő Művészet. Budapest, Rákóczi-út 40. Köves Arnoldné. Kívánom, hogy a D. M. mennél elterjedtebbé váljon. Adjanak sok-sok színvázlatot, tanuljon a legtöbb kézimunkázó asszony szint, összhangot látni, — mert Uram bocsásd — de „nagy az ő vakságuk". Ismerem a vidéket, a falut, meg annak asszonyát. Gyoma, Dr. Szőnyi Gyuláné. Mi vidékiek nagy lelkesedéssel fogadtuk a Diszítő Művészetet, mint olyan bajtársat, amely sok bajunkon segíteni fog és egy régen érzett szükséget, hiányt pótol. Őrülünk különösen a Diszítő Művészetnek, mert tárgykörébe felvette az összes dilettáns technikák ősmertetését. Idáig ugyanis ez irányban német emlőkön élősködtünk, az élősködés pedig soha jó, egészséges gyümölcsöt nem termett 1 Szatmár, Dr. Schöber Emil.

ELŐKÉSZÍT A KENYÉRKERESETI VALAMINT A MŰVÉSZI PÁLYÁRA


DISZITÖ MŰVÉSZET

MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, MAGYÁROS MUSTRÁK, ÉS SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK TANULÓK, T A N Í T Ó K , R A J Z O L Ó K , K É Z I M U N K Á Z O K , I P A R O S O K , IPARMŰVÉSZEK ÉS MŰKEDVELŐK SZÁMÁRA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IX. K., KINIZSI-UTCA 31. ÁRA EGÉSZ ÉVRE (6 FÜZET) 10 KORONA * EGY FÜZET ÁRA 2 KORONA. II.ÉVFOLYAM

1

Q

1

<

2. FÜZET


A „DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET" Megjelenése, az 19í5-ík évben az O. M. Kír. Iparművészeti Iskola szerkesztésében és kiadásában jelenik meg minden második — páros — hónapban, összesen hat számban. Előfizetési ára egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Az előfizetési-díj: Iparművészeti iskola Budapest, Kínízsí-u. 3i, címre küldendő. Programmja. A Díszítő Művészet magyaros és művészi mintákat nyújt az iskola, a műhely és az otthon számára. Munkára szoktat ízlésre nevel. Oktatást nyújt. Példákat mutat. Gyűjti, közvetíti, népszerűsíti és terjeszti népünk és művészeink alkotásait. Tanulóknak, tanítóknak, kézímunkázóknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek másolható és felhasználható mustrákon kívül gyakorlati tanácsokat és útbaigazítást ad. Tárgykőre. Tárgyköre felöleli a díszítő művészet valamennyi eljárását. Sorát ejti a dilettáns technikák, a női kézimunkák, az iskolai műhelyoktatás s a kísüzemü iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások ismertetésének. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve, alakos hímzésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa-, bőr-, üveg-, stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Részletrajzai falfestéshez, batíkhoz, linóleum-nyomáshoz, intarziához, sgrafíttohoz, üvegfestészethez stb. stb. használhatók fel. Az iskolában. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerüen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a mühelyoktatás kérdéseível. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. A mesterség és a művészet kezdő fokaiban kalauzol és minden tökéletesedésre alkalmas momentumról hírt ad. zerkesziőség. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Illetéktelen reklámot nem űz, de megfelelő hazai beszerzési forrásoknak címét szívesen közli, amennyiben az az iparművészet és a közönség javára van. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelezőlapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. Közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeível szolgál közönségének. Általában mindent elkövet a magyar ipari- és művészeti kultúra


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

KIADJA AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST IX., KINIZSI-UTCA 31. ~ 1915, II. ÉVF. » 2. SZÁM. A SZINÉRZÉK

FEJLESZTÉSE.

A SZÍnck látása. A díszítő művészet minden ágazatában nagy szerepe jut a színnek. Úgy az alkotó művészben, mint a közönségben meg van a törekvés, hogy fejlessze színérzékét; hogy a szín látása,a szín meghatározása, a szín összhangzása és a szín alkalmazása ne maradjon üres kifejezés. Színlátásí érzéke van annak, színeket tud látní az, aki az egyes színárnyalatoknak legfinomabb eltéréseit is taglalni tudja. Vannak emberek, kik az árnyalatoknak csekélyebb különbségeit is felismerik, ezekről azt mondjuk, hogy a színérzékük jó. Mások meg úgyszólván alig ismerik a színeket; minden tárgyat szürke vagy barna árnyalatúnak látnak; az ilyen betegesnek nevezhető állapotot általában színvakságnak nevezik. Sőt a tökéletes látószervü emberek jelentékeny része sem veszi észre, hogy az ég nem mindég tiszta kék, a fűnek, falevélnek színe különböző árnyalatú és nem mindég tiszta zöld stb. A színek iránt való érzéketlenségük oka, hogy nem gyakorolták szemüket abban, hogy a színt olyannak lássák, amilyen az a valóságban. A színeket helyesen látní csak úgy tanulhatjuk meg, ha szemünknek állandó munkát szerzünk, amire úton-útfélen elég alkalom kínálkozik. így a kirakatokban dívatszöveteket, színes porcellántárgyakat és hímzéseket láthatunk, a vendéglőben s egyebütt tapétákat, az utcán színes falragaszokat, a nőkön diszkrét árnyalatú ruhákat t ezek a tárgyak mind leköthetik figyelmünket s a színeket tanulmányozó embernek bőségesen nyílik alkalma arra, hogy a színeket taglalhassa. E tekintetben a természet a legjobb iskola, csak meg kell figyelnünk a benne pompázó színvegyületeket. A SZÍn. Erről a témáról óriási tudományos anyag áll rendelkezésünkre. Csodálatosképen a színekkel foglalkozó emberek — és a színekkel dolgozó mesteremberek — között a színjelenségek mibenlétét illetőleg nagyobb a tájékozatlanság, mint teszem azt a szappangyártóknál az őket érdeklő kémiában. Ennek oka nem az, mintha nem volna szakkönyv, hanem az a baj, hogy a legtöbb ilyen szakkönyv mondanivalóját nem a színekkel foglalkozó embernek címezi, hanem oda, ahonnan jött t a tudománynak. Éppen úgy vagyunk ezzel, mintha valaki a szappankészítőnek könyvet írna az atomok keringéséről. Optikai, kémiai, fiziológiai és kulturMagyaros historíaí szempontból meglehetős egzaktságig fejlődíízitmény domború dött a tudomány e kérdésben, viszont esztétikailag faragáshoz. Bokros Ferenc se/nmít, vagy alig valami állandót tudott az a sok rajza. akarás és fáradság kíjegecesítení.


Nem akarjuk itt az athéni baglyok számát szaporítani azzal, hogy szép sorjában elmeséljük azt, hogy Epíkurtól kezdve Chevreulíg kinek mi volt a nézete a színről s a vele összefüggő kérdésekről. Ma annyira vagyunk, hogy a fény- és színkérdést megoldottnak vehetjük. Oly könyv, mely a szín és fény kérdését tudományos szempontból bővebben tárgyalja, bármilyen könyvtárban található. Át itt elmondandók nem lehetnek dogmák, melyektől eltérni nem szabad (e sorok írója menten letenné a tollat, ha valaki receptgyűjteménynek venné az itt tárgyalandókat!) hanem sarkított igazságok oly jelenségről, melynek igazi felfogó eszköze nem a szó (értelem), hanem a szem. „Minden szem másként lát ! " Öreg frázis. Jó arra, hogy simán átcsússzunk afelett, amiről úgy sem lehetne udvariasan vitatkozni, és ez a — látás. Erről beszélve voltaképen mindenki a saját intellektusáért küzd. Bizonyos az, hogy a „másként lát" által kifejezett óriási különbségeknek első sorban nem az a mekanísmus az oka, amit szemnek nevezünk, hanem az, ahol a szem által látottak feldolgoztatnak t az agy! Lehetetlen a látást egy tisztán optikai folyamattá degradálni, de lehetetlen azt ís állítani, hogy a látás egyéni színezése már a recehártyán kezdődik. Ha húsz ember egy és ugyanazt a virágot rajzolja azzal a feltevéssel, hogy ezt az adott virágot akarja lefesteni, akkor a húsz ember munkája között nem találhatunk akkora különbséget, komoly, súlyos különbséget, mint teszem azt, ha két ember fest emlékezetből egy valamikor látott virágot. Az előbbi eredménynél a mekaníkaí (objektív) motívum a döntő. Az utóbbinál ez egészen elenyészik és csakugyan itt tapasztalhatjuk, hogy mennyire igaz az, hogy a „másként lát" oka nem a szemben, hanem az agyban van, — hisz az utóbbi esetben a szem alig szólt közbe — nem aktive, — csak vetítette azt, amit a két ember belül l á t o t t . . . Ezt a példát csak azért hoztuk fel, hogy rávilágítsunk arra a határvonalra, mely elválasztja a színről való objektív elmélkedést a szubjektív felelősségnélkül való csevegéstől. A szín használatának nincsenek szabályai, de vannak törvényei. Törvények, amelyekkel élni lehet, de visszaélni nem szabad. Ezek a törvények csak úgy jók, hasznosak, ha vérré váltak az emberben. Ennek eléréséhez intenzív tanulmányozás, megfigyelés és szeretet kell. A tanulmányozáshoz pedig az kell, hogy a tanulmányozandó tárgy ábécéjét ismerjük. Ez értekezés ilyen ábécé szeretne lenni, „a színek felette nehéz művészetének" tanulmányozásához, tehát nem megtanulásához. Amennyiben pedig festékekről lesz szó s a szöveghez mellékelt illusztrációkra utalunk, mindenkor nyomdafestékekről s azoknak — a színekre általában vonatkozó — sajátságairól beszélünk. Ezt azért tesszük, mert az illusztrációs anyagunk nyomdai úton készült. A főelvek mindenütt megvannak. A keverés. A természetes fehér fény három színes sugárnak, a pírosnak, sárgának és kéknek keveréke. Ezt a prizmával való fénybontás kísérletéből ismerjük. Ha a prizmán átbocsátott fényt domború lencsével egyesítjük, akkor ismét fehér fényt kapunk: a felbontott fényt egyesítettük, ez tehát a színes sugarak keveréke. A pirosat, sárgát és kéket alap, elsőrendű vagy primer színnek nevezzük, mert a természet összes színeit ennek a három alapszínnek különböző aránylagosságaí alkotják. Ugyanígy van ez a festékekkel ís. Ezt a három színt semmiféle keveréssel elő nem állíthatjuk, ellenben ezekből bármilyen árnyalatot keverhetünk. Fentebb mondottuk, hogy ha a fényt alkotó három alapszínt összekeverjük, megint csak fehér fényt kapunk. Ha ugyanazt tesszük a festékekkel — sárgával, pírossal és kékkel, az eredmény: feketés piszkos szürke. Azért fekete, vagy szürke, mert a festékanyagban igen sok színt nem adó rész ís van, de


ettől eltekintve, azért sem kapunk a három alapszínű festék összekeverésével fehéret, mert Domború diszitmény a festékanyag;, mint szín, bizonyos természettant Bokros Ferenc raiza. folyamatnak indirekt átvitele az anyagra, míg: az optikai színenergía, mozgás közvetlen eredménye. Ugyancsak hasonló az eredmény, ha összekeverés helyett a színeket egymásra nyomtatjuk (I. tábla í. ábra). A 2. és 3. ábránál a három egymásra kerüít alapszín már nem telt, következésképen a kapott szürke sem oly sötét, mint az í-nél. Mihelyt a három alapszín közül az egyikből kevesebbet veszünk, mint a másik kettőből, akkor a fekete vagy szürke, amit egymásra nyomásuk által elérünk, ahhoz a két színhez lesz hasonló, amelyek erősebben vannak képviselve. I. 8-nál a píros gyengébb a kéknél és sárgánál, tehát a szürke már zöldes, 9-nél a píros teljesen kimaradt, az eredmény: zöld. Két alapszín összekeverésével egy másodrendű színt kapunk. Ilyenek a zöld, narancs és ibolya. Ugyanaz a fejlődés, amit a zöldnél láttunk (7. 8, 9.) a ÍO, íí, Í2. ábrán megfigyelhető a narancsnál, csakhogy itt a kék maradt ki (Í2.), hogy narancsot kaphassunk. A Í3, Í4, Í5. ábrán láthatjuk, hogy miért szabad csak kéket kevernünk vörössel, hogy tiszta ibolyát kaphassunk. A 4, 5, 6. ábráknál egymást kiegészítő (komplementer) színek egymásra nyomása, vagy keverése ugyancsak szürkét (feketét) ad. Tulajdonképen itt is a három alapszín került össze. A rovatozás további dicsőségéről lemondva, még csak a harmadrendű színekről teszünk említést. Ilyeneknek nevezzük mindazokat az árnyalatokat, melyek nem első, vagy másodrendű, tehát szürkített vagy barnított színek (szürkésvörös, barnásnarancs I, II.), A nem szabályos összetételű másodrendű szín, pld. a sárgászöld, kékeslíla stb. szintén harmadrendű szín. A keverésnél a színeket illetőleg; több, kézzelfogható eredményt érlelő írott tanácscsal aligha lehet szolgálni, ilyet csak a gyakorlat adhat. Hideg és meleg. „Hideg" és „meleg" színekről dískurálva, Celsius alig jöhet szóba. Ideaasszocíácíó a tél és nyár fizikai és színbelí hatása között. Találó elnevezés, mint a legtöbb hagyományos terminus technícus. Egy tárgy ama része, amelyre a nap süt, rendszerint fizikailag és színbelí megjelenésében, is melegebb ama részeknél, melyeket a nap sugarai nem érnek. Az alapszínek közül a píros és sárga meleg színnek nevezhető a kékkel szemben. Narancs mondható talán a legmelegebbnek. Egy szín magában véve sem hideg, sem meleg. Ez mindig attól függ, hogy milyen az a másik szín, amelylyel együvé kerül, összehasonííttatik. Erre nézve a III. tábla 2. ábrája ad beszédes példát. A vörös M betű narancs alapon sokkal hidegebbnek hat, ámbár ugyanazzal a festékkel festetett, mint a kék alapon levő. De ez a


narancs melegebb ennél a vörösnél és viszont ez a vörös ugyancsak melegebb annál a kéknél. Látjuk tehát, hogy egy és ugyanazon szín bizonyos körülmények között lehet hideg is és meleg ís* Ez mindig a környezettől függ. A III. tábla í. ábráján a magában véve indífferens karakterű szürke a) rész nem mondható sem melegnek, sem hidegnek, de a c) résszel szemben, mely kék hozzáadása által már magában véve ís hideggé vált, melegnek mondható; azonban b) résszel szemben, mely sárgának rányomása miatt melegnek mondható, hideg. Szóval az a) rész a b) résszel szemben hideg, a c) résszel szemben pedig meleg. A b) rész azonban a 2. ábra narancs részével szemben hideg, úgyszintén a c) rész a 2. ábra kék részével szemben inkább meleg. Egy sajátságos jelenséggel találkozunk a hideg és meleg színek vízsgálásánál és ez az, hogy a meleg színek „rikítóbbak". A III. tábla 3» ábrájánál a meleg narancssávok, mintha a kék alapra volnának fektetve, azaz olyan a hatás, mintha a narancssávok mögött kék alap volna. A meleg szin tehát jobban segíti, emeli a formát, melyet kitölt, mintha a háttérben szerepelne. A „háttér" szó maga ís azt mondja, hogy a forma (alak) mögött van, tehát olyan színt ís kell tartani, amely az alak színével szemben hátrább van. Ha egy festő píros háttérre fest egy szürke alakot, rosszul teszi, ha az a törekvése, hogy az alakot minden úton-módon a háttér előtt jelentesse meg. Mert ha ezt akarja, akkor megfordítva píros alakot kell szürke háttérre festenie. Mindenben, így az ornamensben (díszítés) ís, van pozitív (alak) és negatív (háttér) rajz. Előfordulhat az az eset, hogy az ornamensnek nem pozitív részeit látjuk rajznak, hanem a hátteret. Ennek sok esetben az az oka, hogy a háttér színe olyan, hogy előre tolakodik. Megfordítva, ha pld. píros díszítés van kék háttéren, a díszítést látjuk rajznak és nem a hátteret. A színek logikus kihasználása ez utóbbit parancsolja, de a művészetben nem mindig a logikáé a döntő szó. A logika ellenére eredménnyel dolgozni virtus, de a logika segítségével dolgozni okosság. A mindennapi életben pedig az utóbbi a fontosabb. Tehát a színek hatásaínak észszerű kihasználása azt diktálja, hogy a III. tábla 4. ábráján az „igazgatósága" szót kiemelem, ha a hideg alappal és környezettel szemben meleg színben tartom. Ugyanez megfordítva az alatta levő ábrán. A hideg és meleg színek ellentétességének tanulsága az, hogy hideg alapról, vagy hideg környezetből meleg színnel emeljük ki a kíemelendőket, meleg alapon és környezetből — hideggel. Itt említjük meg, hogy fedő színek a lazur színekkel szemben erősen „kiemelkednek".

Söiét és világos. Azt mondottuk volt, hogy

BOJCJ-OS Ferenc

rajza.

a meleg színek „kidomborodnak, előbbre jönnek" a hidegekkel szemben. Ha a III. tábla 6. ábrájának vörös G és kék E betűjét vizsgáljuk, akkor ez az eset a fenti kijelentésnek ellentmond, mert itt a G betű fekete (sötét) alapon „bent" marad, habár meleg, viszont az E betű, ámbár hideg, az


Rokros Ferenc rajza.

előbbível szemben mégis „kiemelkedik". Itt egy ujabb momentummal találkozunk és ez a sötét és világos ellentétessége. A jelzett G azért nem válik el a sötét háttértől, mert maga is sötét. Viszont az E, mert világos, jobban elválik, ámbár hidegebb színű a G-nél, de nem válik ki annyira, mint az A vagy B, mert ez utóbbiaknak amellett, hogy világosak, még meleg színük is van. Amit a hidegnél és melegnél elmondottunk, azt itt ismételhetjük, tudniillik egy szín egyedül véve sem sötétnek, sem világosnak nem mondható. A III. tábla 7. ábra a)-nál azt mondjuk, hogy világos alapon sötétszürke, az e) esetben pedig sötét alapon világosszürke, habár a szürkék mind az öt esetben egyformán sötétek. Szóval egy szín sötét, ha mellette világos van, és akkor világos, ha sötéttel jön együvé. H a két szín közt túlnagy a sötétségi ellentét, akkor ez az ellentét a valódi értéken felül fokozódik. Az a) szürke mintha magában véve is sötétebb volna az e) szürkénél, pedig mindkettő egyazon sötétséggel bír. Csak a túlvílágos, illetőleg túlsötét környezet teszi sötétebbé az a) és világosabbá az e) szürkét, mint a milyen. Az a fokozat, mely a fehérből a feketébe vezet, viszonylag megvan minden szín keretén belül. Az egyes színek más-más árnyalatai (sötétségi fokai) között könnyű megállapítani a különbségeket, de sokkal nehezebb ezt két külön szín egyes árnyalataiban megtalálni. A sötét és világos ellentétességétől függ legtöbbször (és a rajztól, kompozíciótól), hogy munkánk egységes-e vagy sem. Amit egységnek nevezünk általában, az egyértelmű a „síkban maradás" fogalmával — a színt illetőleg. Érthetően kifejezve: a mi síkunk a papírlap. Erre nem szabad oly színt tennünk, amelyik a másikkal szemben vagy bentmarad, vagy nagyon kiemelkedik. A II. tábla 5. ábráján látható levéífejen a szöveg nagyon bentmarad, viszont a monogramm ehhez képest túllágosan kiemelkedik. Megfordítva van a c) ábrán. Az a) ábránál a sík, az egység körülbelül jó, mert ábra és szöveg között nincs túlnagy sötétségi távolság. Nem hat, mint a b) ábránál, hol a monogramm a papír síkjából mintegy kiemelkedne és nem a monogramm helyett egy


lyukat, mint a c) ábránál. Túlnagy különbségekkel is lehet operálni bajos következmények nélkül, ha a gyöngébb elemet nagy területhez juttatjuk. (Alnyomat stb.) Mindenben van hangsúly, akart vagy akaratlan, tudatos vagy véletlen. A tudatos hangsúly mindig ott legyen, ahol karakterísztikumok halmozódnak fel, ahol valamit első pillanatra meg kell ismernünk. A hangsúlyozás történhetik rajzbelileg és Bokros Ferenc rajza. színnel. A II. tábla í. és 2. ábráján színnel, illetőleg sötétségi különbséggel kellett hangsúlyozni a kiemelendő szót. Ez világos alapon sötéttel és sötét alapon világossal történt. Tulajdonképpen minden színnel lehet hangsúlyozni, azaz nem kell, hogy a kiemelendő részeken alkalmazott'szín valóban erősebb legyen, mint a másik. Csupa piros ruhás emberek tömegében feltűnő egy szürke ruhás. A színnel való hangsúlyozás tulajdonképpen nem más, mint a rendelkezésünkre álló kontrasztok, ellentéteknek a hangsúlyozandó részeken való fokozása, összpontosítása. A II. tábla í. ábráján eszerint azért hangsúlyozott a „sötéten" szó a két felső sorral szemben, mert fokoztuk a rendelkezésünkre álló sötétségi kontrasztot. Fokozva van azért, mert a „sötéten" szó fekete színe és a fehér alap között nagyobb a különbség, mint a két felső sor szürke betüí és a fehér alap között. Ugyanez áll a 2. ábrára is. Amilyen szükséges és fontos a hangsúlyozás, éppen olyan kényes valami, mert sokszor ez bontja meg a munka egységességét. Például a II. tábla 8. ábrájának fele rossz. Rossz azért, mert a keret még akkor is túlerős volna a gyenge rajzu betűkhöz képest, ha az utóbbiak is feketék volnának. Elvégre nem a keret a fontos, hanem a szöveg. így, erős dísszel, gyenge szöveggel rossz, mert észszerűtlen a hangsúlyozás. A másik oldala jó, mert amennyivel gyengébb a betűk rajza a kerethez képest, annyival erősítettük az előbbit feketével és gyengítettük az utóbbit zölddel, hogy elérhessük a helyes hangsúlyt, egységet. E lap 9. ábráján éppen megfordítva van a dolog. Itt a túlerős rajzú betű csak úgy „marad együtt" a vékonydongáju kerettel, ha ez utóbbit legalább olyan színben tartjuk, mint a betűket. De még jobb, ha erősebb színű a keret és gyengébb a szöveg. A 7. ábra véletlenül olyan összetételű, hogy a betű és keret mindkét variációban megállja a helyét ezekkel a színekkel. Természetesen ha itt a sárgásbarna helyett más, nagyon világos szín jönne feketével kombinálva, akkor az az eshetőség álíana elő, ami a 8. ábránál történt. A VIII. tábla 6. ábráján a széles keretvonal túlzottan hangsúlyozott. Vagy le kell szürkítení, (vagy más, a szöveg általános sötétségének megfelelő színben nyomni), vagy pedig felaprózással kell ezt a sötétséget enyhíteni, azaz egy olyan díszítést alkalmazunk, amelynek szövedéke megfelel a szöveg általános sötétségének. A VIII. tábla 5. ábráján a „feltételezetten fontos" F betű azáltal lett ennyire kiemelve, hangsúlyozva, mert a rendelkezésünkre álló fehér, fekete, píros és szürke színek keretein belül a fekete és fehér adja a legerősebb kontrasztot, tehát jelen esetben ezt a két színt ott alkalmazom, ahol hangsúlyozni akarok. Biztos, hogy az F nem hatna, nem volna ennyire kiemelve, ha a fekete és fehér helyett más színek volnának ott. A sötét és világos, de különösen a fekete-fehér ellentétjénél, egy a gyakorlatban sokszor előnyösen kihasználható optikai jelenséggel találkozunk. És ez az, hogy a fehér mindig „nagyobbat mutat", a fekete meg kisebbít. A II. tábla 3. ábráján a fekete alapon levő fehér G betű nagyobbnak látszik, mint a fehér alapon levő fekete G, ámbár teljesen akkora. Ennek oka az,


Varrott cslpkt Korniss Elememétől.

Varrott csipke készült Gróh IstvAn osztályában.


DISZTTÖ MŰVÉSZET XI. évi. 2. sz.

Kézzel varrott csípfcék. Készítette Hammer Regina, Gróh István tanárnál.


íogy a fehér (világos) túlsugározza környezetét és így közelebb levőnek, nagyobbnak látszik. ?ehét betű fekete háttéren erősebben hat, mint megfordítva* Ezt a tapasztalatot különösen •eklámnyomtatványoknál szokták értékesíteni. Komplementer hatások. Komplementer = kiegészítő; kontraszt = ellentét. Minden jercben hallhatjuk ezeket a szavakat, de megértettségükkel nagyon ritkán találkozunk. Pedig rx az egész — tárgyalható — színtannak legprimitívebb, legkézzelfoghatóbb és egyúttal talán egfontosabb része. Eddig a hideg, meleg és a sötétvílágos ellentétéről, kontrasztjáról beszéltünk. A kővetkezőkDen a színkontrasztról lesz szó. A színkontraszthatás törvényeinek könnyebb megérthetése céljából a Joung-Helmholtzteóriától kissé eltérünk. A szem recehártyáján végződő ídegszálakat, melyek a recehártyán megjelent képet az agynak tudtára adják, telegráfhuzaloknak tekinthetjük a recehártya = felvevő és az agy = leadó állomás között. Ezen ídegszálaknak van egy-egy csoportja, melyik a vörös, melyik a sárga és amelyik a kék színt érzékeli. (Joung szerint vörösre, zöldre és ibolyára reagáló idegek vannak.) Ezek összekeverődve, mintegy háromszínű szőrökből kötött kefének képzelendők. Nézzünk jó néhány másodpercig egy vakító fehér alapra festett erősen píros korongot. Ha az erős fíxírozás után a korongtól elfordítjuk s a fehér papír más részén pihentetjük szemünket, akkor mintha egy Zöld korong libegne szemünk előtt. Ennek a megértetés szükségletéből feltételezett oka az, hogy a hosszas nézéstől a korongnak a recehártyán megjelent képén belül végződő pirosat érzékelő idegszálak kifáradtak, a kéket és sárgát érzékelők nem. (Nem volt dolguk.) Amidőn a pírostól rátekintettünk a fehérre, a recehártya azon részén belül, melyen imént a píros korong képe volt, a kifáradt, pirosat érzékelő ídegszálak nem tudnak együttműködni a kéket és sárgát érzékelőkkel, s így ez utóbbi kettő együttműködéséből származó zöld utóképét érezzük a korongnak. Amíly mértékben azonban „magukhoz térnek" fáradtságukból a pirosat érzékelő ídegszálak, oly mértékben enyészik el lassankínt a zöld utókép, s ha végül az ídegszálak elérték az egymásköztí normális erőviszonyt, akkor a fehér papírt ismét fehérnek látjuk. A zöldnek utóképe píros; a narancsnak kék; Bokros Ferenc az ibolyának sárga; a rajza. kéknek narancs stb.


Ha ebből a magyarázatból levonjuk a konzekvenciát, megértjük, hogy miért érzi magát egy normális színérzékkel bíró ember rosszul egy olyan szobában, melyben például minden píros vagy kék, zöld stb. Azért, mert nem találja meg színérzékének teljes kielégítését, amihez az kell, hogy minden alapszín képviselve legyen. Ha valaki napokon át tartózkodnék oly szobában, melyben minden a vörösnek különböző árnyalataiban van tartva, úgy bizonyos idő múlva teljesen érzéketlenné válnék a píros szín iránt, s ha netán valami szürke tárgy kerülne a szeme elé, azt zöldnek látná. Az utóképeknél látott jelenséget utólagos, szukcesszív kontrasztnak nevezzük. Ez ugyan a gyakorlatban nem fontos, de a szimultán-kontraszt megértése miatt kellett rá kitérni. Színérzékelésünk folyamata olyan, hogy a három alapszín jelenlétét megkívánja környezetünkben. Ebből következik,hogy minden színes alkotás színei úgy legyenek összeválogatva,hogy szemünknek a píros, sárga és kék színeket érzékelő ídegszálaí foglalkoztatva legyenek. Ezzel találkozunk a természetben mindenütt. Minél nagyobb darab a vizsgált természet, annál biztosabb, hogy a három alapszín ilyen vagy olyan elosztásban, keverésben vagy mennyiségben jelen van. Áttérünk arra, hogy mit is értünk komplementer = kiegészítő, vagy kontraszt = ellentétes színpárokon. Két egymással ellentétes szín például a sárga és ibolya. Az ibolya csak úgy hat tiszta ibolyának, ha sárga mellett van. Éppen úgy viszont az igazi sárga csak úgy tiszta mint sárga, ha ibolya mellett van. Más színek mellett mint ibolya, vagy mint sárga, nem oly ragyogóak. A kettő előnyösen hat egymásra. Ez azért van, mert mind a három alapszín benne van e két színben, látószervünk tehát e két szín látásával optikailag tökéletesen ki van elégítve. A VI. tábla í. ábráján a hat főszín egymásmellé helyezhetésének összes lehetőségeit mutatjuk be. Látjuk, hogy az ibolya és sárga akkor a legtísztábbak, ha egymás mellett vannak. Ugyanaz a sárga narancs mellett észrevehetően zöldeset mutat. Úgyszintén a sárga melletti narancs valamivel szürkébb, mint ugyanaz a narancs kék mellé. Ha azt vizsgáljuk, hogy miért nem tiszta a sárga a narancs mellett, rájövünk arra, hogy e két szín ez esetben történő átváltozásának oka a jelen nem levő kék. Konstatálhatjuk, hogy a hiányzó harmadik alapszín rontotta e két színt azzal, hogy jelen akart lenni. Ugyanezen okból nem tiszta, nem olyan tiszta a narancs sárga mellett, mintha kék szomszédságába jönne, azaz a vele ellentétes, tehát őt kiegészítő szín mellé. A narancs ellenben a zöld mellett tűrhetően érzi magát, csak egy kissé elpirul, mert a zöldnek kiegészítője a vörös. A zöld pedig valamivel kékül, mert narancsnak kék a kiegészítője. A színkontrasztok tárgyalásánál elmaradhatatlan segédeszköz az obligát „színkör". Ebből lehet az ellentét szó értelmét megmagyarázni. Színköröket tetszésszeríntí felosztással lehet előállítani. Fejtegetéseinkhez untig elég a Í2 részre osztott. Minden negyedik osztásba az alapszínek egyikét elhelyezve, a kimaradt osztásokba a két szomszédos alapszín átmenetét helyreállítva, kész a színkör. A komplementer színpárokat azért nevezzük ellentéteseknek, mert a színkör ellentétes oldalain foglalnak helyet. Komplementer (kiegészítő) színpároknak pedig azért nevezzük, őket, mert fehérre, illetőleg szürkére vagy feketére egészítik ki egymást. (Lásd az I. tábla 4, 5. és 6. ábráját, hol az egymásra került kiegészítő színpárok szürkét adtak.) A mi színkörünkben egyazon számmal jelzett színek komplementer színpárokat jelentenek. Ezek: (í—í) sárga-lila, 2 — 2 stb. Ezzel természetesen nem merült ki a komplementer színpárok száma, de nincs is az aí elképzelhető szín, amelynek ne volna ellentéte . . . Elvben minden színnek az a kontraszt színe, melyben az az egy vagy két alapszín megvan, mely az adott színből hiányzik.


Sivkö í-eszlct. Bokros Ferenc rajza.

Például: vörös-zöld színpár; zöldben van kék és sárga. Vagy: kék-narancs; narancsban van vörös és sárga. A IV. tábla 2. ábráján látható erős emeraídzöldnek mély bordóvörös az ellentéte. E két szín hígítottan egymásranyomva szürkét ád. Ezért ezek kiegészítői, kontrasztjai egymásnak. Ugyanúgy a 3. ábránál. Tehát olyan színek, melyek a színkörben egymással szemben vannak, jó ellentétek (optikai értelemben). Az egymástól nem messze levő, de nem is szomszédos színek kedvezőtlenül hatnak egymásra. Vagyis í—í igazi ellentétet ád, de elfogadható még az í-hez a vele szemben fekvő 2, 5, 6. De az í-hez nem jó ellentét a 3. és 5. Ez utóbbi esetek adják az úgynevezett káros kontrasztot, ellentétben az egyazon számjegyekkel jelzett jó kontrasztokat adó színpárokkal. Az egészen egymás mellett levő színek legtöbbször veszedelem nélkül használhatók egymás mellett, mert hasonlóak s a velük ellentétesek sem különböznek egymástól lényegesen. Vannak világos és sötét karakterű színek. A sárga világos, az ibolya sötét karakterű szín. A dolog bizonyítása roppant egyszerű : a sárgából nem teremthetünk elő olyan sötét árnyalatot mint az ibolyából — úgy, hogy a sárga szín megmaradjon. (Sötétíteni csak barnával tudjuk, ez pedig már nem tiszta sárga.) A sárga legvilágosabb árnyalataiban is könnyen felismerhető, ezzel szemben az ibolya halvány árnyalatai már többé-kevésbbé szürkék. A sárga, narancs, sárgászöld, vörös és meleg Zöldek világos karakterűek, szemben a lilával, kékkel és lílásvörössel, amelyek már sötétek. Más szóval a színkör melegebb fele a világos karakterű színeké, a hideg fele pedig a sötéteké. A színek tudatos alkalmazása viszi rá az embert, hogy a kontraszt fokozása céljából a világos meleg színt sötét hideg színnel kombinálja. A kontraszthatások tanulmányozására igen érzékeny eszköz a szürke. Az V. táblán a sárga, kék, narancs, ibolya, zöld és vörös alapokon elhelyezett szürkék igen érdekesen viselkednek. A fehér papíron igazi szürkének mutatkozó a. szürke az I. helyen már nem ad szürkét, mert a sárga alap színe átüt rajta és így — lazur színekről lévén szó — a. szürke az illető alapszínnek árnyalatába hajlik. A b. szín pedig a 2. helyre kerülve, itt minden egyes esetben az a-nál jobb, neutralísabb szürkét ad, mert b. szín az alap komplementer színe.


Tény az, hogy a b. 2. hely szürkéi megközelítően igazi szürkék és az a. I. hely színei az alap szürkitett árnyalatai. Ezzel szemben a látszat sok esetben az, így például az ibolya alapon (4. ábra), hogy az a. í. hely szürkébb a b. í. helyek szürkéinél, ezek pedig minden esetben az illető alap színének ellentétszínében látszanak, bár a valóságban szürkék. A b. 2. helyeken levő és valójában neutrális szürkék a sárga alapon íbolyás, a kék alapon narancsos, a narancson kékes, ibolyán sárgás, zöldön vöröses, és vörös alapon zöldesbe játszó szürkéket mutatnak. Ennek oka, hogy a szürke a mellé helyezett szín által mindig az illető szín ellentétes színét veszi magára. A szürke tudniillik — mint neutrális szin — a határozott szin „komplementerizáló" befolyásának nem tud annyira ellentállni s így könnyen hajlik az ellentétes árnyalatba. Ha erősen píros papírra szürke homokszemeket szórunk, akkor a homokszemek erősen zöldesek. Ugyanez a homok zöld papíron vöröses, sárgán ibolyás stb. A színek természetrajzából ennél több általános értékű igazságot feltalálni lehetetlenség. Ezek a látás fizikai és fiziológiai sajátosságainak tövényeí, tehát nem „esztétikai szabályok". Eme tőrvények ismerete arra való, hogy tudjuk, ha ezt, vagy azt csináljuk, mire számithatunk, hol a hiba és talán hogyan javítható ez. Jó munkát arról lehet megismerni, hogy ezek a törvények diktálták az egészet. De művészi munkát arról ismerhetünk fel, hogy eme díktálásnak még a nyoma sem látszik rajta és mégis jó ! Ha egy munkán nagyon meglátszik, hogy csinálója milyen sokat tud, az sokszor éppen olyan rossz, mint ennek ellenkezője. A következőkben egynéhány példához fűzhető általános értékű magyarázatról lesz szó. Tudjuk, hogy egy sötét szín a mellette levő világos színt még világosabbá teszi. (VII. tábla, í. ábra.) A fekete alapon levő G betű felső része halvány sárga. Ezt a gyönge színt a fekete még sápadtabbá teszi, mint amilyen. A túlnagy sötétségi különbözet agyonveri a sárgát, mint szint. A G alsó része már jobb, mert a sárga valamivel erőteljesebb. A VII. tábla 2. ábra lila szine nagyon bent marad és ezzel szemben a sárga túlságosan kiugrik. Ugyanez a két szín a 3. ábrán már jobban víszonylík a feketéhez, bár a sárga még itt is előbbre jön, mint a lila, de azért itt már körülbelül „síkban van" a két szín. Ebből a példából az a tanulság, hogy feketéhez, vagy igen sötét színhez ne használjunk túlvilágos és túlsötét színeket, mert ilyen esetekben a sötétebb szin nagyon bentragad a sötét alapban, a világos ezzel szemben túlságosan kirí. Ajánlatos a sötét alapon egyformán sötét, vagy világos színeket alkalmazni. De csak általánosságban, tehát nem mindig. A VII. tábla 5. ábrájának vörös, zöld, kék és lila alapra nyomtatott rajzának első fele tiszta feketével nyomatott s éppen ezért nem feketék ezek a részek. A kiegészítő színek tárgyalásánál (V. tábla, I, 2, 3, 4, 5, 6. ábrák) mondottuk volt, hogy két egymást ki nem egészítő, nem ellentétes szín rontja egymást. Zöld mellett a tiszta szürke vörösbe játszik. Ugyanez történik a zöld mellé helyezett feketével is. A mi esetünkben (VII. tábla vörös alap) sötét bordóvörös színről van szó. Ennek ellentéte a világoszöld. Ez a jelen nem levő világoszöld okozza, hogy az ábra első felének feketével nyomtatott részének színe nem tiszta fekete, hanem zöldesen kopott. Ezen vörös ábrának második fele jóval feketébb az elsőnél, pedig ezt nem is feketével, hanem vörösfeketével nyomtuk. Ezzel elértük, hogy a tiszta feketét elrontó Zöldes árnyalat elmaradt, illetőleg a vörösfeketében levő vörös ezt kiegyenlítette. Csak a sötét karakterű — sötétvörös, sötétzöld, sötétkék, sötétlila — színekre (vagy mellé) nyomtatott feketével történhetik meg az, hogy nem látszik tiszta feketének, amit a fentemlített módon mindig az illető alapszín színének a feketébe való keverése által kerülhetünk el. Világos karakterű színeken tiszta fekete is feketén hat. A VIII. tábla 9. ábráján a Debrecen és Temesvár sorok első felén látható, hogy a fekete a benne elhelyezett túlhalvány színek között létező kis különbséget is eltünteti, mert a túlnagy sötétségi különbség elnyomja a gyönge szinbelí eltérést.


A VIII. tábla 8. ábrájának „Kis János Budapest" egyes részei négyféle sötét tompa színben vannak tartva, mégis bizonyos távolságból nézve eltűnnek az egyes színek között levő különbözetek. Az egymás mellé került színek, mint az ábra melletti négyszögön láthatjuk, eléggé észrevehetően ütnek el egymástól. Itt ís a fehér alap és a sötét, egymástól színben nem igen különböző betűk színét a túlnagy sötétségi kontraszt nyomja el. Tehát fehér vagy világos alapon elhelyezett, majdnem egyenlő sötétségü színek között legyen kifejezetten fellépő színbeli különbség, különösen, ha ezen színek meglehetősen sötétek. (VII. tábla 6. ábra.) Fehér alapon nem helyes a K színét az M színével kombinálni, mert bizonyos távolságból a K és M betűk színbeli különbsége eltűnik. A kontúrozás. A kontúrozás célja, hogy a rajzot hangsúlyozza, világosabbá tegye. A kontúr tehát elsősorban rajzbelí elem. Meg kell fontolni, hogy kell-e kontúr vagy sem, mert vannak esetek, mikor a színek elvégzik a rajz kiemelését. Ilyenkor a kontúr nem művészeti szükség s az egyébként elfogadható inunkat rendszerint elrontja. Ha már kell kontúr, akkor színét és sötétségét illetőleg épp annyi megfontolást követel, mint akármelyik más szín. A VII. tábla 7. ábráján a kék és narancs elég jól adja a rajzot. E példán a kontúr tulajdonképpen felesleges, mert sem rajzbelíleg nem játszik szerepet, sem színbelíleg nem javít. (Legalább a fekete nem ; valószínű, hogy a narancs egy sötétebb árnyalata mint kontúr az egészet „puhábbá" tenné.) A 8. ábrán a kontúr úgy rajzbelíleg, mint a színt illetőleg helyén való. A rajzot az itt alkalmazott fehér kontúr épp úgy emeli, mint a fekete. A narancs és piros ugyanis egymásra károsan ható színek ; a két színnek egymásra való, ebben az esetben rossz hatása különösen az érintő vonal mentén lép fel erősen. Mihelyt egy harmadik színt iktatunk az egymást érintő színek közé, ez a hatás elváltozik. Ezen az ábrán szembetűnően javult e két szín ott, ahol a fekete választja el őket. A fekete azért ís alkalmasabb a fehérnél, mert a narancs és píros világos karakterű szín, az ilyeneknek pedig sötét az ellentétjük. A 9. ábrán levő háttér és as oroszlán színe sem színben, sem sötét-

Sirfcö ríizlet. Bokros Ferenc rajza.


Emléklap, rézbe maratva, czüstözve s níelíomódra, az ábrázolás hideg zománccal kitöltve. Bokros és Szekeres müve.

ségben nem eléggé ellentétes. „Úszik" az égés?. A fekete azonban nem segít semmit, a fehér kontúr pedig a közötte és a két sötét szín között levő óriási sötétségi kontraszt folytán e két utóbbi között levő amúgy is csekély szinbelí eltérést teljesen tönkreteszi. Tehát itt egy közepesen világos kontúr kell, hogy emelje a rajzot. A színe pedig olyan legyen, hogy a sötétbarna és vörös színt élénkítse, tehát kékesszürke. Nem túlságosan világos és halvány színeknél sötét, és sötét színeknél világos kontúrt alkalmazunk. Ahol egymással nem ellentétes színeket kell körvonalazni, ott a kontúr színe olyképpen választandó, hogy a konturozandó színekkel ellentétes legyen. Például vílágosnarancs és cínóberkombínácíónál a körvonal sötétkék vagy sötétlíla. Arany, mint kontúr, a legtöbb esetben jó, ha a színek sötétek és nem sárgák, mert a sárgát és narancsot az arany tönkreteszi. Általában akkor jó az arany, mint konturszín, ha nyugtalan színhatáson kell segíteni. Sötétszínü rajzot világos háttéren rendszerint feketével vagy sötét színnel ajánlatos konturozní. Általában a fekete kontúr a leghasználhatóbb, különösen ott, ahol telt és komplementer színeket választ el egymástól. Oly színeknél, melyek nem ellentétesek, hanem csak hasonlók, például zöld és zöldessárga, zöld és kék, szóval közelálló színeknél, ha nem választunk kontúrnak — mint fentebb tettük — egy a két színnek ellentétes színt, akkor a legcélszerűbb a legnagyobb területet elfoglaló színnek igen sötét árnyalatával konturozní. Sokszor láthatunk munkákat, amelyeken egyébként jó színek vannak, de még sem kielégítő a hatásuk. Ily munkáknál legtöbbször az a baj, hogy a különben jó színek nincsenek kihasználva, illetőleg helyesen csoportosítva. Az ilyen hibák „szinbelí intelligenciával" könnyen helyrehozhatók. Például a VII. tábla íí. ábráján ugyanazok a színek vannak, mint a 10-íken. A íí-ík mégis rossz, mert a fekete szürkével nem ád oly jó ellentétet, mint a sárga, tehát úgy rendezem el a dolgot, hogy a fekete túlnyomó része mellé sárga és ne szürke kerüljön. Ezért jó a ÍO. és ezért rossz a íí. ábra. A Í2. ábrán látható fekete-narancs-fekete-píros-fekete stb. színek így érintve egymást, optikailag jobb kombinációt adnak, mint fekete-narancs-vörös-fekete stb., mert az előbbi esetben a fekete a narancs és píros közé kerül. Narancs és píros pedig egymást érintve nem hatnak tisztán, tehát közéjük iktatjuk a rendelkezésünkre álló feketét. Ugyanezen az ábrán látható píros-fekete-kék-fekete-píros-fekete stb. nem oly jó, mint az alatta látható fekete-kék-píros-fekete stb., mert az előbbinél a feketék közé iktatott kék által a hideg és sötét színek kerülnek túlsúlyba. Alul a kék nemcsak a feketét, hanem a pirosat is érinti és


így jobb a hatás. E példákból vont tanulságok nem lehetnek általános értékűek, hanem csak arfa jók, hogy rámutassunk arra. hogy mi mindent kell szem előtt tartani, ha erről, vagy arról az eshetőségről van szó. A VI. tábla 6. ábrájának színei, bár optikai szempontból véve jók, mert tökéletesen ellentétesek, művészi szempontból rosszak, mert tiszta zöld és tiszta, vörös nyers és kemény ellentétet adnak. Minden színösszeállitásnál kerülnünk kell azt, hogy egyenlő erőértékeket hozzunk össze. Két egyformán sötét színnél az egyenlő erőérték a sötétség egyenlő voltában nyilvánul. A zöld a 6. ábra esetében egyenlő intenzitással, egyenlő erősséggel hat a vörössel, szóval nincs megállapodottság. Nyugtalanok. Ha ezt ki akarjuk küszöbölni, akkor vagy az egyik vagy a másik színt megtörjük. (8. ábra.) Ha mindkét színt megtörjük, akkor is elérjük a nyugodt hatást, de ezzel sokszor a szintelenség hibájába esünk. (9. ábra.) Ha a 6. és 7. ábrát összehasonlítjuk, az utóbbit látjuk jobbnak, bár úgy rajzban, mint színben azonosak. Oka az, hogy a 6. ábrán az élénkebb, melegebb píros nagy területen és a zöld, mely ebben az esetben kevésbbé élénk és meleg szin, kis területen szerepel. Már pedig a gyakorlat arra tanít bennünket, hogy a kevésbbé fénylő, kevésbbé meleg, hideg és tompa színeket nagyobb területen, viszont a meleg, tüzes, fénylő, tiszta színeket pedig a rendelkezésünkre álló kisebb területen helyezzük el. Ezért jobb a 7. ábra a 6. ábránál, s jobb a 2. ábra a 3. ábránál. A 4. ábra azért rossz, mert a mellette levő sárgához viszonyítva tompa és hideg kék, miután kisebb területen van, nem kéknek, hanem feketén hat, és az 5. ábra azért jó, mert a kevésbbé intenzív kék nagyobb, az éíénksárga pedig kisebb területen szerepei. A VI. tábla ÍO. ábráján úgynevezett „édes" színekhez van szerencsénk. Németül „Zart"-nak gyöngédnek is nevezik őket, bár igazán csak az édes szó jellemzi őket, mert vannak gyöngéd színösszeállítások, melyek távolról sem édesek. (Rokokó színei.) Édes színezés alatt általában a túlnyomóan meleg, nagyon halavány és egyformán világos színek együttesét értjük. Képletesen kifejezve: ha egy komplett Kugler-gyüjteményből a bizonyos férfiassággal rendelkező barna „indiánért" kivesszük, akkor a megmaradt többi süteményben az édes színek együttesét és egyenkénti prototípusait csodálhatjuk. A szobafestők híres budai-földje derekasan hozzájárult ahhoz, hogy az édes színek oly nagy közkedveltségnek örvendtek egykoron, sőt, hogy még ma is minden harmadik ember ídegsokkot kap becsületesebb szín látásánál. A budaiföld arra való, hogy a festéknek kompaktságot adjon. Igen olcsó festőanyag, tehát létrázó felebarátjaínk nagyon rászoktak. A publikum pedig alig tudja elhinni, hogy az imádott drapp, matt, fréz, frász stb. színeinek családfája nem az arisztokratikus ízléstől, hanem a jó budai-föld olcsóságától nőtt naggyá. A régi csudaszép mezőkövesdi paraszthímzések is mattot kaptak az „előkelő ízlés" jóvoltából. Az ízlés divatja mindenkor rányomta bélyegét az egyes korok általánosan használt színharmóniáira is. Más az egyiptomi és más a pompejí színezés. A középkori stílusok színei különböznek a reneszánsz színeitől, de múltjával szemben az első nagy szecessziót a rokokó képviseli az ő finom harmóniáival. Az empire újból erőteljes lett és a bíedermayer halaványabbá vált. Ami a bíedermayer és a szerencsésen megúszott „vad szecesszió" között volt, arról jobb nem beszélni. Ma, az összes ultraszínek elvíharzása után az egyedül boldogító „pasztelszínekre" divatos hitet tenni. Ha a hideg és sötét, de egymással nem ellentétes színeket (ibolya-vörös, kék-ibolya, kék-zöld) jó telten tartjuk, mindig jobb eredményre jutunk (VI. tábla íí. ábra), mintha mindkettőt világossá tesszük. Az ilyen színpároknál az egyik vagy másik vílágosítása által a megmaradó sötét rendszerint nagyon sokat vészit eredeti színéből. A 12. ábra háttere például ugyanolyan zöld, mint a íí. ábráé, mégis ez utóbbi zöldje a Í2. ábra zöldjénél sokkal szebb. Ilyen, a színkörben egymáshoz nagyon közel levő színekbe némi élénkséget azáltal hozha-


A túloldali demi öltések alkalmazási ódja. tkéayi Istvántól.

S


Elemi öltések. A körvonalak fekete ej szaki fonallal, a közök lapos öltéssel kitöltve.

Tervezte Örkényi István. Készítette Kclc Vilma.


Terttó, sárga, és fekete fényszállal hímezve, szár- és laposöltéssel; fehér lenvásznon. Kivihető fehér himzésstl is. Tervezte Tar Antal. Készítette Kelé Vilma.. Részletrajza, a mellékleten.


tünk, ha egy, mind a kettővel ellentétes szint iktatunk közéjük.. A 14. ábra sötétzöldje és kékje a színkörben nagyon közel fekszik egymáshoz. A íí. ábránál látjuk, hogy az összbenyomás nem is élénk. Ennek a zöldnek és kéknek együttes ellentétével, a narancsosvörösnek közbeiktatásával a Í4. ábrát igen előnyösen élénkítjük. A VIII. tábla I. ábrájánál az índífferens szürkének szín által való ellentétes befolyásolásának egyszer már tárgyalt jelenségével találkozunk. Látjuk, hogy az egyazon színű szürke köröknek a sárga alapon levő negyedei sötétebbet és hidegebbet mutatnak a kék vagy zöld alapokon levó ugyanolyan színű negyedekkel szemben. Azt is látjuk, hogy a meleg alapokon az a. kör világos szürkéje sötétedik el aránylag leginkább, a sötét körök pedig nagyon kékülnek, míg a hideg alapoknál megfordítva a világosszürke hajlik leginkább a komplementer szin felé. A melegpíros alapon a sötétebb szürke kör erősebben zöld, mint a világosszürke kör. Ugyanígy a sárgánál is erősebben lila a sötétszürke, mint a világos. Ellenben a hideg kék alapon a világosszürke narancsosabb a sötétszürkénél. A zöld alapon is a világos a vörösebb. Amiért a világos, meleg színeket sötét, hideg ellentétekkel ajánlatos kombinálni, ugyanez okból célszerű sötétszürkét világos meleg, vílágosszürkét pedig sötét hideg színnel, vagy színekkel kombinálni. A VIII. tábla 2. és 2. b. ábráin a sötét és világosszürke alapokon elhelyezett különböző színű a. betűkön tapasztaljuk, hogy a sötét alapon levő sötét és világoskék a. betűk nem hatnak olyan jól, mint a sötét alapon levő píros és sárga a. betűk és viszont, a világosszürkén pedig a kék, tehát hideg színű betűk hatnak jobban, mint a sárga stb. Sokszor ajánlatos valami színnel kombinált szürkét az illető szín ellentétes árnyalatában tartani. A 2. b. ábra világosszürke alapján levő sötétkék a. betű azért jobb a 2. ábra világos alapján elhelyezett sötétkék a-nál, mert az előbbinél a világosszürke a kék ellentétes színe, a narancs felé hajlik. A tiszta telt színek szürke környezetben igen élénken hatnak. A cínóber például sötétszürke mellett sokkal tüzesebb, mint valódi ellentétje, a kékeszöld mellett. Az utcai narancsárus narancsa esős, szürke időben sokkal tüzesebb színűnek látszik, mint derült, napos időben. Az arany sötét, de különösen hideg (kék, zöld, ibolya,) sötétvörös, színeken hat jól. Ellenben világos, de különösen sárga és narancs alapokon nem előnyös aranyat használni, mert erős fénye által a vele rokonszínű sárgát és narancsot elnyomja, tompítja. Láttam már sárga-narancsarany összetételű csodálatos remekműveket és ehhez hasonlóan „szabálytalan" színezésű — és éppen színezésük folytán kiváló alkotásokat. Ez a megjegyzés is emlékeztesse az olvasót arra, hogy e sorok nem művészetet akarnak tanítani, hanem csak optikai törvényeket ismertetnek. A kiemelés, hangsúlyozás rezonja, mint azt már említettük, az, hogy a rendelkezésre álló ellentéteket a hangsúlyozandó részeken összevonjuk, illetőleg fokozzuk (VIII. tábla 5. ábra F betű). A 3. ábra rossz példa volna akkor, ha a fehér kockás kerettel csínáljuk, mert a feketefehér kockás kereten van a legnagyobb ellentét és ezzel ez a mellékes keretdíszítés lenne hangsúlyozva. E példán a fehérnélkülí keret jobb, mert nem vonja el a figyelmet a szövegtől. A 4. ábra fekete szövegrésze igen erős ellentétben van a fehér alappal. Ezért a kereten használhatunk kissé erős színeket. Ezen ábra í-vel jelzett keretrésze jó, viszont az a-val jelzett rossz, mert gyenge a betűhöz és rajzhoz viszonyítva. Ha valami munkát egy és ugyanazon színnek különböző árnyalataiban tartunk, ezt monochrom színezésnek nevezzük. Igen kényelmes és a legtöbbször jót eredményező eljárás, de sokszor bizony unalmas hatásokat szül. Ilyenkor tanácsos egy-egy éles, vagy ellentétes színnel élénkíteni a dolgot. Tegyük fel, hogy a VIII. tábla ÍO. ábrájának első sora már rajzánál fogva is túlzottan jelzi, hogy a három sor közül ez a kiemelendő és fontos. Ha a jelen esetben sötét alapon két — egy élénk és egy tompa — színnel dolgozunk, akkor, a „síkban maradás" elvénél fogva, a rendelkezésünkre álló tompa színt a túlzottan nagyobb rajzu sorra tesszük, az élénk színt pedig a kisebbre és ezzel a kettő közötti káros méretkülönbségeket színnel mérsékeltük. Viszont meg-


fordítva, a tompa sötét színnek kis betűn, az élénknek pedig nagybetűn való alkalmazása által még túloznók ezt a rajzbeli hibát. És valóban ezen ábra második fele jobb, nyugodtabb, mint az első fele, ahol a három sor „nincsen síkban". A VIII. tábla 7. ábrájának első harmada élénken tanúskodik amellett, hogy már rajzban is meg lehet sérteni a „sík" elvét. Látjuk, hogy a felső sor egészen kiugrik és a sorok kisebbedésével az a benyomásunk, mintha ezek mindig beljebb kerülnének. Ugyanezen ábra utolsó harmadánál a túlerős és kítolakodó nagy sorokat szürkítésük által vísszanyomtuk s így a nagy sorok kellő hangsúlyozottsága mellett az egész síkban maradt. Az ábra középső harmadán meg azzal értük el a síkban tartást, hogy a le- és befelé enyésző sorok után a végén egy erősebb sort helyeztünk el. Ezzel a sorral a már alábíllenő szövegünket mintegy megtámasztottuk. A II. tábla 4. ábrája egynéhány színes sornak ugyanazon az alapon mutatkozó kiemelkedését (sárga és barna bentmaradását), eltűnését (kék) és vibrálását (píros) illusztrálja. Fejtegetéseinkben arra törekedtünk, hogy a „színtan" nagy komplexumának, illusztratív anyagunk nyomdatechnikai korlátaín belül maradva, lehetőleg általános értékeit vonultassuk fel. Célunk nem lehetett más, mint hogy a színeknek mindenféle színes produktumoknál azonos ábécéjét adjuk mindenki számára. Ha valaki ennél többet akar kapni, az csak használhatatlan, illetőleg individuális értéket kaphat. Ezek pedig csak akkor értékek, ha ki-ki saját magából küzdi ki őket. Átadni nem lehet őket. A kimondottan rossz kombinációk (pld. sárga, narancs) lehetnek bizonyos körülmények között kitűnők. Éppen ezeket a bizonyos körülményeket nem lehet tálcán adni. Csak irányelveket adhatunk. Nincs a természetnek olyan eldugott csücske, amiből ezen ábécé átérzettségének segitségével munkaközben felhasználható, átalakítható megfigyeléseket ne lehessen tenni. Megfigyelő szemmel többet tanulhatunk, mintha ezer könyvnek okoskodását szívjuk magunkba. Mulatságnak is roppant olcsó és hasznos, ha a természetnek minden képzelhető színbelí nyilvánulásait megfigyeljük és analizáljuk miértjét. De nemcsak az obligát virágot vagy az ennél is obligátabb „naplementét**, hanem mindent, mert nincs semmi, amiben ne volna egy még oly szerény kis valami is; még egy kis kavicsban is.

M.

Tóth GyuU rajza.


Szabályozható himzökeret. Készült Mihalík tanár -szakosztályán az o. m. fcir. iparművészeti iskolában.

HASZNOS TUDNIVALÓK. Szabályozható Az ide mellékelt képen muta-

». ..» » tünk fae olyan hímzőkeretet, nimZOKerer. bármely falusi aszmelyet talos elkészíthet, tehát egyszerű és olcsó; amellett szövőkeretnek és a batikoláshoz is használható. Készülhet igen száraz, legalább 2 cm vastag és 4—5 cm széles puhafalécböl, a keretlécek hosszát mindenki a szükségletéhez mérten határozhatja meg; mint maximum azonban a hosszléceknél J m, a szélességi léceknél 80 cm teljesen elegendő. A lécekbe 3—3 cmnyi távolságban lyukakat kell fúrni, ezeknek vastagsága ama hármas csavarok vastagságától függ, melyekkel a keretléceket a találkozási pontokon ó'sszecsavarjuk. A hosszléc közepén, körülbelül 20 cm távolságon elmaradhat a lyukfúrás, mivel ezt a részt bízvást tekinthetjük állandó munkaterületnek. Mivel az egyes keretlécek nem fekszenek egy síkban és sokan vannak, akik így nem szeretnek a munkájukon dolgozni, elmondjuk azt is, hogyan lehet ezen segíteni: körülbelül 5 cm széles szövetpántot (gurtnít) hosszában összehajtunk, a hajtás mentén, %—í cmnyíre a szélétől, s egymástól 3—3 cmre olyan pléhkaríkákat veretünk bele valamely cipésszel, amilyent a fűzős cipőkön szoktak alkalmazni. Az ily módon felszerelt pántot széles, laposfejü szögekkel a keret léceihez szögezzük úgy, hogy a karikákkal felszerelt rész a léc szélén túl kíálljon. Arra ügyelünk, hogy a szögeket elég sűrűn verjük fae, — egy karikával szemben mindenesetre legyen

egy szög; a keret összeállításánál a gurtni a keret belső oldalán legyen, a felül fekvő lécek alsó, az alul fekvő lécek felső lapjához szegezve. Ha spárgával feszítünk, akkor most már nem a léceken át, hanem a pántba erősített karikákon keresztül húzzuk a spárgát. De a szövetünk szélét oda is varrhatjuk a pánt széléhez* Ha az összekötő csavarokat erősen meghúzzuk, az ilyen keret igen erősen tart. Egyebekben a keretet az eltolódás ellen egész biztosan úgy óvhatjuk meg, ha két szomszédos lécet vasrészszel összekötünk, mint azt a mellékelt képen szintén láthatjuk. Ha valamelyik léc megvetemedík, akkor újbóli kíegyenesítés céljából egy másik lécünkhöz csavarjuk (1. az ábrát). Az itt leírt keret könnyű, bármely méretre összeállítható, olyan alkatrészei nincsenek, melyek hamar elpusztulnak s így viszonylag igen tartós. Míhalík Gyula. p^ n í c l l o * ^°gy a z ezüsttárgyak felületébe bevésett díszítések jobban előtűnjenek, oly anyaggal (nigelluin) töltik ki azokat, mely az ezüsttel a tűzben szilárdan egyesül. A niellot J rész ezüst, 2 rész vörösréz s 3 rész ólomból készítik kénnel félig telt tégelyben olvasztva s az ebből nyert fekete port szalmíák segítségével dörzsölik be az ezüst véseteibe, majd pedig beégetik és lecsíszolják horzskővel. Ilyenformán szerfölött tiszta, szabatos és fémfénnyel csillogó vonalakból álló rajz keletkezik. M.


AZ ÍZLÉS ISKOLÁJA A fogadÓSZOba »

j

»

DerenaeZeSe.

A

fogadószoba helyes beren-

dezése

a

legháládatcsabb

feladatok egyike. Háládatos,

mert számtalan módja van a szoba kícsinosításának s mert célunkat aránylag kevés költséggel elérhetjük. Egyszerűség kedvéért olyan fogadószobára gondolunk, mely egyúttal dolgozószoba céljaínak is megfelel. Mivel a bútorok stílusáról már szólottunk, ezúttal csupán azt óhajtjuk még megjegyezni, hogy a szobába — az adott helyhez képest — csak az odavaló és szükséges bútordarabokat szabad elhelyezni. Hálószoba vagy ebédlő bútorzatához tartozó darab tehát, ha még oly szép és értékes is, nem való a fogadó szobába, lévén ez a lakás egyik, a többi szobával egyenlő rangú alkotó része, nem pedig kiállítási terem, melyet ízlésünk vagy vagyonunk fitogtatása céljából teletömünk legértékesebb ingóságainkkal. További aranyszabály, hogy minden annyit mutasson, amennyit valójában ér. Az asztalra, állványokra helyezett apró csecsebecsék vétenek leginkább e szabály ellen. Köteteket lehetne írni azokról a bazárí szörnyszülöttekről, melyek a művészet igéző köntösét magukra öltve sokszor a legíobb ízlésű emberek fogadószobáíba is betolakszanak. Inkább kevesebbet vásároljunk, de amit megveszünk szép legyen, már akár azért, mert művészi formaszépség adja meg értékét, akár mert szolidan, céjának megfelelően van elkészítve. Hogy példával is illusztráljuk az elmondottakat, szép lehet egy ízlésesen megalkotott fémtárgy, vagy egy fajansz edény, melynek vonalharmoniája, munkája, égetése kifogástalan, de épp úgy szép lehet egy aránylag igénytelen külsejű hamutartó is, ha céljának megfelel s nem kelti azt a pöffeszkedő látszatot, hogy húsz koronát ér, amikor csak két koronát adtam érte. Viszont csúnya a legértékesebb anyagból való műtárgy is, ha kölcsönbe vett pávatollakkal ékeskedik, csúnya minden, ami mást utánoz, vagy valóját hamis takaróval elrejti. Éppen ezért ízléses lakásban lehetőén kerüljük például a márványt, vagy bronzot utánzó gipszszobrot, vagy olajfestményt utánzó olajnyomatot. Hisz különösen a kép oly hálás dísze a szobának, minek akkor szobánk falát ízléstelen képutánzatokkal elcsúfítani. Szinte halljuk az ellenvetést, hogy valódi, eredeti képek beszerzése oly laxus, amit csak vagyonos ember engedhet meg magának. Nem egészen úgy van a dolog. Kisebb arányú, ízléses kép ma már minden áron kapható s művészeti életünk fejlettsége a legkülönbözőbb ízlés és legkülönbözőbb bőségű zseb kívánságának is eleget tad tenni. Ami a fő, kíkí addig nyújtózkodjék, ameddig takarója ér. Aminthogy a hangversenyeken

sem mindenki ülfiet az első sorban, vagy aki például Shakespearet akarja olvasni, nem okvetlenül szükséges a legdrágább luxuskiadást megvásárolnia, épp úgy megelégedhetünk szerényebb nevű művész képével is és nem kell lemondanunk a művészetek pártolásáról, ha nem tudunk húszezer koronás képet vásárolni a leghíresebb, felkapott művésztől. És különösen hálás dolgok a különböző grafikai müvek — rajzok, litográfiák, rézkarcok — mert olcsó pénzen valódi művészetet adnak cserébe a vásárlónak pénzeért. Igen szép dísze a fogadószobának a könyv. Itt se arra kell nézni, hogy a könyvsorok mutatósak legyenek, elég díszt ad a jó könyvnek tartalma is. A könyvkötése arányos legyen a mű értékével, mint ahogy a jó keret is csak kiegészíti a képet s nem óhajt vele versenyezni. További ékessége lehet a fogadószobának, — s általában minden szobának — a virágdísz. Természetesen csak az élőnövény. A művirág és műpálma bántó ízléstelenség, mert a természet legszebb alkotásaínak minden művészet hijján való esetlen utánzása. Sajnos, városi lakásban kevés növény tartható heteken át, mert a kellő friss levegő és világosság hiányában csakhamar elpusztulnak. Egy kis ügyességgel azonban csakhamar rájövünk, hogy egyes növények — különösen a különböző apróbb növésű, virág nélkül való növények — szerető, gondos kezeléssel hetekig, sőt hónapokig elélhetnek s igy kevés befektetéssel olyan díszt adtunk szobánknak, mellyel semmi más nem vetekedhetík. Végül még csak arra óhajtanánk kitérni, hogy az asztal lapját teritővel csak akkor kell lefedni, ha a lap hiányosságait akarjuk vele eltakarni. Jól kidolgozott, fényezett asztallap önmagában is díszít. Éppen így a bájos kezei által hímzett, vagy éppen festett párnákkal is inkább takarékosan bánjunk, mert a különböző párnák ritkán vannak egymással, vagy a bútorzattal összhangban, holott a jó ízlés a szoba legjelentéktelenebb díszét is az egész harmóniájával, hangulatával forrasztja össze- Talán nem tartozik ide, mégis megemlítj ük, hogy a világosság, napfény szintén éltető eleme, tehát disze a szobának. Ne zárjuk el ezért széles, mindent átfogó függönnyel az ablaknyílást, mert a félhomály sem nem egészséges, sem nem okvetlen kelléke az előkelőségnek. Radísics Elemér.

Színek a lakásunkban.

A z izIés

f ^f -

ban a legtontosabb és a legkönnyebben megvalósítható szerepe van a színnek. Ez a legolcsóbb szép, amit beszerezhetünk. A falak, bútorok, szőnyegek, függönyök együttes szinhatása lehet tökéletes a legolcsóbb anyagból is. A színek egymás mellé helyezése a lakásban mindig harmonikus egészet adjon, olyat, amelynek a


Pipntcrvek Róna Ferikétől. Eredeti nagyságú részletrajzát darabonként 2 koronáért küldi meg a kiadóhivatal.

szem örül, olyat, amely nyugodt és derült benyomást kelt rendeltetésében, vagyis annak a célnak megfelelve, melyre a helyiség szolgál. A lakásban a legnagyobb szinfelület mindig a falak, legfontosabb tehát a falszín megválasztása. £ tekintetben mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a szobafal színének miféle színhatást kell szolgálni, tudniillik, a szobában a falszín legyen-e uralkodó, avagy más. Ha a falszin az uralkodó, vagyis kevés bútor, kép, függöny, tükör stb. takarja el a falakat, akkor általában a lágyabb, gyengébb, világosabb színek jók, falkárpit esetén igen kevés és nem nyugtalanító díszítésű mintázattal. Ha a falkárpit alaptónusa rikítóbb, vagy mélyebb színű, akkor a kárpit rajzának, ornamentikájának kell kiegyenlítőnek lenni. Ha azonban nem a szobafalszín az uralkodó, vagyis mikor a szoba hátteréül nagyobb bútorok, képek stb. szolgálnak, akkor a mélyebb falszinek : sötétvörös, sötétkék, kékeszöld, kékesszürke ajánlatosak. Nagyon természetesen, függ még a falszin a bútorok színétől is. E tekintetben — szintén nagy általánosságban — irányadó legyen az, hogy a falszínek a bútorok színének lehetőleg kiegészítő színei legyenek ; pl. sárgás tónusú bútorhoz a kék és vele rokon (kékesszűrke, kékeszöld) ; kékezve pácolt bútorhoz a sárga és az ezzel rokon színek alkalmazandók. Nagy felületeket betöltő bútordarabok, mint pl. ebédlő szekrény, hálószoba szekrény stb. mögött a falszin lehetőleg ne legyen a bútor színével egyező, míg viszont karcsúbb, kisebb vagy bizonyos formastilusban (rokokó, bárok, empire stb.) tartott szalonbútoroknál a bútorzathoz hasonló színű és tónusú fal igen kellemes hatást tesz. Függ még a fal színe a megvilágítási viszonyoktól is. A gyéren világított szoba színe világos legyen, a világosabbé lehet sötétebb. A menyezet legyen lehetőleg mindig fehér, így a szoba megvilágítása fokozottabb is s ezenfölül a fehér menyezet jóleső, derült érzést kelt s a szobamagasságot optikailag növeli. Ez a fehér szín tőbbé-kevésbbé az

oldalfalakra is lehozandó: ha a szoba alacsony, akkor lejebb, ha magas, akkor valamivel feljebb hozandó. A fehér menyezet ujabban tapasztalható sűrűbb alkalmazásának egyik oka az is, hogy a modern házépítkezéseknél, különösen a nagyvárosi többemeletes bérházakban a szobákat jóval alacsonyabbra tervezik, mint azelőtt, mert így az építkezési terület gazdaságosabban kihasználható s a szobáknak az alacsonyságát pótolhatják a szemben magasságérzetet keltő fehér menyezetszínnel. Az esti világítás lehetőleg mindig egyenletesen eloszló legyen. Ahol villanyvilágítás áll rendelkezésre, legajánlatosabb a menyezetégök alkalmazása, ezek egyenletesen eloszló fényt adnak s nem állanak útjában a falra helyezett műtárgyak (képek stb.) szemléletének. A szobafalszinek megválasztásánál irányadó szempont legyen még az is, hogy mi a helyiségek rendeltetése. Ismét csak nagy általánosságban, mely alól okkal-móddal és főképen ízléssel mindig van kivételnek helye, — a leginkább társasösszejövetelekre használt szalon legyen a derült, könnyed hangulatnak megfelelően lágyabb, gyengédebb, lehetőleg egészen világos színben tartva, már azért is, mert így könnyebben megvilágítható. Régibb stílusú, tömörebb, szerkezetileg erőteljesebb szalonbútorok azonban elbirják a nehezebb, mélyebb színek élénk tónusait is. A hálószoba színe lehetőleg világos legyen, mert így a reggel behatoló világosság, napfény, mindjárt kellemesebben, barátságosabban hat. Lányok, gyermekek szobájának a szine legyen friss, üde. Alkalmas a nagyon világos kék, rózsaszínű, avagy lila. E szobák bútorai, függönyei, szőnyegei, ágytakarói lehetőleg szintén világos színűek legyenek. Dolgozószobáknak viszont a mélyebb, sötétebb színek valók; a nyugtalan mintázatú és a rikító színek ezekben bántólag, zavarólag hatnak. A szellemi munkához nyugodt megfontolás kell és olyankor a szemnek is nyugalomra van szüksége. Köztudomású, hogy a színeknek az intenzitása erős


hatással van a kedélyre. Az élénkebb, rikítóbb vör6s és sárga sokkal jobban izgatja az idegeket, mint pl. a kék, a szürke, vagy a sötétzöld és barna. Idegbetegeknél az orvosok gyakran még azt is előírják, milyen színű szobában tartózkodjanak. A falszinekről szólva, nem mulaszthatjuk még el hangsúlyozni, hogy legszebbek és a kedélyhangulat szempontjából a legalkalmasabbak, sőt a mai kor stílusának a legmegfelelőbbek a tiszta egyszínek, egy tónusok — vagyis a zavaró, cifra és ízléstelen szobafestő-mintázatok nélkül készített falszínek. A falak a szemlélőben így egységes szín, tónus hatását keltik. Nagyon természetesen, az egységes tónushatás megengedi, — s ez különösebben a nagyon világos szinti falakra vonatkozik, — hogy a fal nagy szinfelülete kisebb, inkább elszórtan fekvő, stílusos mintázatú, az általános faltónusból nem bántóan, inkább alig kiváló díszítésekkel élénkittessék. Szalonokban nem bántó, ha ezek a díszítések alig észrevehető, tígynevezett aranyszín vonalakkal is tarkittatnak. A falszinek mellett fontosak még a lakásban a szőnyegek, függönyök és a bútorhuzatok színei. Ezekre nagy általánosságban ugyanaz mérvadó, amit föntebb a falszínekről elmondottunk. Természetesen ezeknek a színeknek a falszínnel igen sok érintkezési pontjuk van és kell, hogy egymást harmonikusan kiegészítsék, vagy emeljék. Fő elv legyen az i mély színek mellé hasonló nyugodt, s az élénkek mellé hasonló derült színek kerüljenek. A színdús

Bokros Ferenc rajza*

valódi keleti szőnyegek épen színdússáguknál fogva általában mindenütt megfelelők, célszerű azonban az ilyen szőnyegek uralkodó tónusát pl. kékes, vörös stb. egyeztetni a szoba uralkodó színével pl. vörös szalonba olyan keleti szőnyeget tegyünk, melynek uralkodó színe szintén a vörös. Ezek volnának azok az általános szempontok, melyek lakásunknak színbeli harmóniáját elősegíthetik. Igen természetesen a kulturáltabb nem, a fejlettebb ízlés megengedhet magának a fentiektől való eltérést is. A magasabb kultúra mindig fejlettebb ízléssel jár, amely már képes arra, hogy szabadabban válassza meg az ízlésének megfelelő színharmóniát. ífj. Gonda Béla.

SZERKESZTŐI

POSTA.

(Szerkesztőségi hírek.) Brimo Paul a berlini iparművészeti iskola igazgatója igen meleg sorokban fejezte ki elismerését a Díszítő Művészetnek. — Hant Loubíer, a berlini iparművészeti múzeum könyvtárosa ugyancsák a D. M. legutóbbi számáról írja: „eine ganz famose Leistung. Grossartig finde ích die 4 Entwürfe von Gyula Tóth". — Alexander Koch, a darmstadtí műkiadó cég főnöke engedelmet kért arra, hogy a Díszítő Művészetből f 8 tervezetet átvehessen művészi folyóiratában (Deutsche Kunst a. Dekoration, Stíkereí u. Spítzen-Rundschau) való közlés végett. — Lakatos Artúr munkatársunk írja Nísből: Itt mi hadifoglyok türelmesen töltjük napjainkat, különösen fafaragással és intarzia készítéssel foglalkozunk. Van egypár ügyes munka. Az összes tisztek négyötöd része íparművészettel foglalkozik nyelvek tanulása mellett. H. J. (Szabadka.) Az országos védegylet Kossuth szellemi vezetésével alakult meg. Minthogy a magyar állam nem volt elég erős arra, hogy a magyar ipart megvédelmezze, ez a kötelesség a társadalomra szállott. Ha az ország határán nem lehet, a magyar ház küszöbén kell felállítani a vámsorompót. B. J. (Sepszibükszád.) A vagdalásos hímzésű függönyre tervet készíts Országh Ilona (Kinizsi u. 3Í.). K. L. (Budapest.) A. magyar aranyakon Nagy Lajostól Rudolfig szerepel Szent László álló képe. Ennek mintájára a mai aranyainkon is a királynak álló alakja van ábrázolva. Vasilevics Iván orosz cár, Mátyás kortársa, szintén Szent Lászlót verette aranyaira magyar ötvöseível. T. M. (Budapest.) A bőrfestéshez használható szürke festék kénsavas vasoxyd. 20 fillér ára port 3 liter forró vízben főzzük s 24 óráig állva hagyva, használat előtt felrázzuk. A barna színhez vasuvint veszünk 30 fillérért, azt í liter vízben leforrázzuk, 24 óráig állva hagyjuk s használat előtt jól felrázzuk. A kénsavas vasoxyd és a vasuvin kapható drogériában és festékkereskedésben (pl. Eifriednél).

A szerkesztésért felelős; Czakó Elemér.


megerősítésére, mert az ízlésben való közösség: nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti fajsúíyt jelentő erő. A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig a követ- Munkatársai. I kező jelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé: Bíró Mihály, Boérné Undí Mariska, Bokros Ferenc, Boros Rudolf, Damkó József, Díváid Kornél, Elefánt Olga dr., Fíeber Henrik dr., Gönczy Miklós, Göröntsér Greff Lajos, Gonda Béla, Gróh István, Györgyi Kálmán, Helbíng Ferenc, Jaschík Álmos, Jászi Oszkárné Lesznay Anna, Karlai Mór, Kárpáti Aurél, Kelé Vilma, Koperly Döme, Kós Károly, Kőrösfői Kriesch Aladár, Lakatos Arthur, Majoros Károly, Margitay Ernő dr., Márkus László, Mátrai Lajos, Míhalik Gyula, Mítterszky József, Muhits Sándor, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Örkényi István, Pálinkás Béla, Perényiné Ádám Erzsiké, Radísícs Jenő, Radisícs Elemér dr., Rippl-Rónai József, Sebestyénné Stetíína Ilona, Simay Imre, Szablya Fríschauf Ferenc, Szabó Aurél, Szekeres 'Béla, Szőnyi László, Ujváry Ignác, Zutt A. Richárd és az Iparművészeti Iskola összes növendékei.

Támogatásban részesíti a Díszítő Művészetet a vallás- és közoktatásügyi m. kír. minisztérium, az orsz. m. iparművészeti múzeum, a képzőművészeti főiskola iparművészeti szakosztálya, a székesfővárosi iparrajziskola, az áll. nő• ti

-

-* Acvvti társulat, a magyar néprajzi múzeum, az

ipariskola, az orsz. m. iparművészeti tarsuiat, & orsz. háziipari szövetség, stb.

&/

A szerkesztőség címe: Iparművészeti Iskola, DC, Kínízsí-u. 31. Telefon: József 610. Cím. A kiadóhivatal címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsí-u. 31. Telefon: József 43-45.


NYILATKOZATOK A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETRŐL: Bár a világháború mindentől elvonja figyelmünket, lehetetlenség az elragadtatás hangján meg nem emlékezni a Díszítő Művészetről. Aki a könyvkötéstől kezdve a lakásberendezésig, s az óvodai kézimunkáig mindenüvé a magyar motívumokat, a magyar szellem és ízlés produktumait akarja bevinni és elterjeszteni, — már pedig ki nem akarná ezt, — az ebből igen sokat tanulhat. Különösen ajánljuk a tanító urak és az iskolák figyelmébe. Munkács, Dr. Tárczy Károly. A Díszítő Művészethez a legmelegebben gratulálok. Igazán páratlanul áll az irodalomban. Budapest, Dr. Szendrei János, min. tanácsos. A folyóiratnak ügyes szerkesztése folytán a legnagyobb sikereket kívánom. Budapest, Dr. Hornyay Ödön. Meg tudom becsülni a Díszítő Művészetet. Kalkburg, Velics László, muzeumőr. A D. M. ügyesen egybeválogatott mintákat foglal magában, melyeket érdekes új nyomdai technikával reprodukáltak. A szemrevaló kiadványt melegen ajánlhatjuk mindazoknak, akiknek művészi dekoratív tervekre szükségük van. De okulhat belőle a laikus közönség is, mert sok helyes útbaigazítást kap, amivel ízlését finomíthatja és önállósíthatja. Magyar Iparművészet. A D. M. abban az időpontban jelenik meg, mikor egy nagy érdeklődd közönség a szakszerű és esztétikai ismereteknek, példáknak, útbaigazításoknak ilyen gyűjteményét már erőien várja. A régi Műipari Mintalapok föltámadását látjuk benne, csakhogy modern köntösben, praktikus irányítással, a haladó kor szellemében. Magyar Ipar. A D. M. programmja dicséretes és kívánatos a sikere. Szép és áldásos jövője lesz a folyóiratnak. Rajzoktatás. A Díszítő Művészet igen szép és becses. Sok sikert kívánok. Bérezik Árpád.

Igaz lelki gyönyörűségem és nagy örömöm van a D. M.-ben. Valóban nagy szükség volt már ily művészi útmutatóra és pedig nemcsak a hazai iparosságnak, hanem a nagyközönségnek és főleg az iskoláknak és tanuló ifjúságnak. Szeged, Klug Péter, igazgató. A lap megnyerte mindenki tetszését. De nem elegendő ez alkalommal a tetszés szó. Életszükségletet jelent ez a lap nekünk rajztanároknak, különösen kézimunkát tanító hölgykollégáinknak, akiknél ezt a lapot semmi mással pótolni nem lehet. Oly hiányt pótol, amely hiány nagyságát csak most érezzük, amikor ez a Díszítő Művészet című folyóirat ezt megszüntette. Sárvár, Fábián Gyula, tanár. Bátorkodom abbeli nagy örömöm kifejezni, hogy nekünk, kik hazai művészi iparunkat lelkűnkből szeretjük, végre olyan lapunk van, mely kézimunkákkal is foglalkozik s nem vagyunk ráutalva, mint eddig szerény magam is, a német Frauenf leiss, Bauernstube, vagy a francia Ouvrages des dames-ra, ha kézimunka újdonságot akarunk keresni. Bár mindenki így örülne ennek a lapnak, bár minden magyar úrileány úgy megértené, mit bírunk ezzel a lappal, akkor bizonyosan minden magyar család asztalán, hol leány vagy fiatal asszony van, a díszhelyen feküdne a Díszítő Művészet. Budapest, Rákóczi-út 40. Köves Arnoldné. Kívánom, hogy a D. M. mennél elterjedtebbé váljon. Adjanak sok-sok színvázlatot, tanuljon a legtöbb kézimunkázó asszony színt, összhangot látni, — mert Uram bocsásd — de „nagy az ő vakságuk". Ismerem a vidéket, a falut, meg annak asszonyát. Gyoma, Dr. Szőnyi Gyuláné. Mi vidékiek nagy lelkesedéssel fogadtuk a Díszítő Művészetet, mint olyan bajtársat, amely sok bajunkon segíteni fog és egy régen érzett szükséget, hiányt pótol. Őrülünk különösen a Díszítő Művészetnek, mert tárgykörébe felvette az összes dilettáns technikák ősmertetését. Idáig ugyanis ez irányban német emlőkön élősködtünk, az élőskődés pedig soha jó, egészséges gyümölcsöt nem termett! Szatmár, Dr. Schöber Emil.

ELŐKÉSZÍT A KENYÉRKERESETI VALAMINT A MŰVÉSZI PÁLYÁRA


DISZITO

MŰVÉSZET

MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, MAGYAROS MUSTRÁK, ÉS SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK TANULÓK, T A N Í T Ó K , R A J Z O L Ó K , K É Z I M U N K Á Z O K , I P A ROSOK, IPARMŰVÉSZEK ÉS MŰKEDVELŐK SZÁMÁRA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IX. K., KINIZSI-UTCA 31. ÁRA EGÉSZ ÉVRE (6 FÜZET) 10 KORONA * EGY FÜZET ÁRA 2 KORONA. H. ÉVFOLYAM

19

15

3. FÜZET


A „DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

77

Megjelenése, az I9í5-ík évben az O« M. Kír. Iparművészeti Iskola szerkesztésében és kiadásában jelenik meg minden második — páros — hónapban, összesen hat számban. Előfizetési ára egész évre JO korona, félévre 5 korona. Az előfizetési-díj: Iparművészeti iskola Budapest, Kínízsí-u. 3J, címre küldendő. Programmja. A Díszítő Művészet magyaros és művészi mintákat nyújt az iskola, a műhely és az otthon számára. Munkára szoktat ízlésre nevel. Oktatást nyújt. Példákat mutat. Gyűjti, közvetíti, népszerűsíti és terjeszti népünk és művészeink alkotásait. Tanulóknak, tanítóknak, kézímunkázóknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek másolható és felhasználható mustrákon kívül gyakorlati tanácsokat és útbaigazítást ad. Tárgykőre. Tárgyköre felöleli a díszítő művészet valamennyi eljárását. Sorát ejti a dilettáns technikák, a női kézimunkák, az iskolai mühelyoktatás s a kísüzemü iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások ismertetésének. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve, alakos hímzésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa-, bőr-, üveg-, stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Részletrajzai falfestéshez, batíkhoz, linóleum-nyomáshoz, intarziához, sgrafíttohoz, üvegfestészethez stb. stb. használhatók fel. Az iskolában. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerüen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a mühelyoktatás kérdéseível. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. A mesterség és a művészet kezdő fokaiban kalauzol és minden tökéletesedésre alkalmas momentumról hírt ad. zerkesztőség. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Illetéktelen reklámot nem űz, de megfelelő hazai beszerzési forrásoknak címét szívesen közli, amennyiben az az iparművészet és a közönség javára van. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelezőlapon közölt s a lap tartalmára és míntatárára vonatkozó kívánságait. Közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeível szolgál közönségének. Általában mindent elkövet a magyar ipari- és művészeti kultúra


DISZITQ MŰVÉSZET

KIADJA AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST DL, KINIZSI-UTCA 31. 1915. II. ÉVF. » 3. SZÁM. A MAGYAR A

m a g y a r

KERESKEDELMI

királyi

d o h á n y j ö v e d é k

GRAFIKA. reformja.

A magyar királyi dohányjövedék mintegy két évvel ezelőtt művészi szempontból nagyjelentőségű reform megvalósításához fogott. Kiindulva abból a le nem tagadható tényből, hogy a forgalomban levő különböző fajta szivarok és szívarkák csomagolásának külső megjelenése sehogysem felel meg többé a változott idők változott ízlésének, fokozatosan és tervszerűen új köntösbe öltöztette gyártmányait s ma, két évi munka után, sikerült elérnie annyit, hogy a legkelendőbb s legdrágább gyártmányok megujhodott csinos külsejükkel is támogatják a jövedéket a szivarok és szívarkák forgalmának növelésére s ami ezzel egyet jelent, az állam jövedelmének fokozására irányuló törekvésében. A jövedék ezzel a lépéssel önként belekapcsolta tevékenységét abba a nagy szellemi áramlatba, mely az iparművészetek népszerűsítését tűzte ki céljául. Segítőtársává szegődött annak a nyugat felől kiinduló lelkes mozgalomnak, mely éppen a közhasználatí tárgyak művészi kivitelében látja a művészet népnevelő hatásának legfőbb biztosítékát. Előrebocsátjuk azonban, hogy a jövedék működését nem szabad ugyanazzal a mértékkel mérni, mint például a német dohányipar hasonló irányú tevékenységét. Magyarországon a dohánygyártás monopólium, vagyis az ország határán belül versenytárs néíkül működő iparág. Németországban ellenben — ahol még csak nemrég kezdte meg az állam az egyedáruság behozatalára irányuló tárgyalásokat — az egymással szabadon versenyző nagyszámú cégnek egyenként és különkülön kellett közönségét meghódítania s így szükségszerűen a dohánygyártmányok külső megjelenésére helyezték a fősulyt, gyakran még a gyártmányok minőségének rovására is. Az előállítási költségeknek jóval nagyobb százalékát voltak tehát kénytelenek a csomagolás csínjának növelésére fordítani, mint azt a monopolísztíkus alapon működő magyar dohányjövedék bármikor is megtehetné. Szabad iparnál azonfelül az ekként előálló költségtöbblet behajtható a közönségen, míg ellenben a magyar jövedék, évekre előre megszabott eladási áraival, olyképp volt kénytelen megoldani a művészi reform kérdését, hogy az előállítás költségeit ezzel csak elenyésző kicsiny százalékkal növelje. A rajzok beszerzését illetően legcélszerűbbnek mutatkozott összeköttetésbe lépni az Iparművészeti Iskolával. Nemcsak, mert ez az intézet elsőrendű szakerőívei a jövedék mindennemű igényét képes volt megfelelő módon kielégíteni, hanem mert a jövedék részére készülő rajzok tervezését olykor-olykor iskolai feladatnak kitűzve módot adtak a növendékeknek, hogy elméleti tervezés helyett az életnek dolgozzanak s ezzel már az iskolai kiképzés keretén belül megismerkedjenek azokkal a követelményekkel, melyeket egy-egy előre megadott s kivitelre kerülő probléma támaszt a művésszel szemben. Hogy a művészi nevelésnek ez a gyakorlati irányba való terelése mennyire fontos, azt a jövedék részére kifejtett munkásságánál tapasztaltak ís igazolják. Mert bár a tervezőket elméleti


tudásuk, valamint kezük gyakorlott ügyessége egyformán hívatottakká tette a kitűzött művészi feladatok megoldására, mégis alig volt rajz, melyet a gyakorlatban akképp lehetett volna megvalósítani, ahogy azt a tervező művész elképzelte. A díszítendő anyag különbözősége, a nyomások eltérő technikai kivitele mind más és más korlát közé szorította a művész fantáziáját, szóval kifogástalan tervet csak az tudott készíteni, aki egyszersmind számolt a díszítendő anyag minemüségével s ismerte annak a technikának teljesítőképességét, melyhez a rajzot készítette. A leggyakoribb eset az volt, hogy a művész túlbecsülte az egyes nyomótechnika teljesítőképességének határát. így például a Mírjam-szívarka tízes csomagolása számára egymásután három különböző terv is készült. Rajzban, sőt még kőre átvíve is megfeleltek a követelményeknek, de mihelyt a kőről tovább víve, elkészültek a jövedék speciális nyomógépei számára való hengeralakú nyomóklísék, az eredmény szánalmasan gyenge volt. Gyenge, mert a művész nem számolt azzal a körülménnyel, hogy a nyomóhengerek alatt végigfutó papírtekercsnek a gép tökéletlensége miatt meglehetősen nagy oldalkílengése van, azaz nem lehet elérni azt, hogy az első, teszem píros színű nyomást a többi színek mindég pontosan fedjék. Ennek következtében — bár a gép nyomóhengereínek száma ötszínnyomást is lehetővé tett — a színek számát redukálni kellett s a rajz megtervezésében arra kellett a fősulyt helyezni, hogy két szín se egymásra, se oly közel egymáshoz ne kerüljön, hogy a színeknek itt-ott bekövetkező eltolódása a rajz hatását veszélyeztethesse. Egy másik esetben ismét — a mellékleten látható Memphis szívarkadoboz rajzánál — a tervező művésznek négy szín használata volt előírva. A művész el is készítette a rajzot, de mikor a kivitelre került a sor, kiderült, hogy a kék háttérnek a sárgás-világos kékből a sötétkékbe való finom átmenetét — melyet a művész néhány ügyes ecsetvonással könnyen megvalósított — kőnyomásban egyfajta kék színnel elérni nem lehet. Közbe kellett tehát iktatni még egy ötödik színt, az ibolyába játszó sötétkéket. Ezzel megkapta a litográfus a kívánt összhatást, de az ötödik szín természetesen egyúttal a nyomás megdrágulását is jelentette. Folytathatnók még a fölsorolást mások okulására, de ezúttal csupán arra akarunk még kiterjeszkední, hogy csak a mellékelt táblákon látható rajzok is mily eltérő problémák megoldása elé állították a művészt. A különböző szívarládácskákat díszítő rajzoknál — amínő például a Regalia Media, Trabucos, Medianos, Galanes, Regalía Favoríta vagy Prensados szivarok cimjelzéke — mindössze két szinnel dolgozhatott a művész, mert a már forgalomban levő címjelzékek szintén kétszínnyomássaí készültek s így ragaszkodni kellett az eddigi gyakorlathoz, nehogy e szerződéssel biztosított cikkek egységára megváltozzék. Két színnel kellett tehát lehető gazdag színharmóniát létesíteni s amellett figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az ekként fölszerelt különböző fajtájú szívarládácskák a raktárakban és a dohányárusoknál már messziről jól és könnyen megkülönböztethetők legyenek. A két szín ügyes kihasználását például a Trabucos szivar rajzánál láthatjuk, ahol a művész a színfoltokat részben fölbontotta vonalakra s ezzel — látszólag — egy harmadik elemmel gazdagította a rajz színskáláját. A Kiváló finom török pipadohány rajza már pléhszelencére való. A pléhre való nyomást illetően az eddigi tapasztalatok szerint a nyomótechnika nem igen korlátozza a művész szabadságát. Mindössze jó és hatásosabb, ha inkább nagy színfoltokban rakja föl a színeket s kerüli a rajznak túlságosan finom elaprózását. A Kanaszter pipadohány rajzánál ismét az áru óriási forgalma hatott írányítóan a rajz megválasztására. Mert a pipadohányok egyes fajtáiból negyven-ötven millió csomagocskára rúg a fogyasztás negyedévenként s ennek megfelelő számú, felírással ellátott csomagolópapíros nyomására kell a szállítócégnek berendezkednie. Ily nagyszámú nyomásnál természetszerűen kevesebb gondot lehet fordítani a nyomás szépségére, mint más, csupán néhány ezer példányban készülő cikknél. Ezért a rajznak is ahhoz a követelményhez kellett simulnia, hogy a díszítendő teret néhány biztos és erővel teljes vonallal kitöltse, melyek a klisé kopása vagy gondatlanabb nyomás esetén is biztosítják a kívánt művészi hatást.


Szcntrttfpfház ajtaja a főoltáron a Szent Kereszt templominak szimbolumávaL Öntött bronzból áttörve. Tervezte Tóth Gyula.

45X64 cm nagyságban elkészítési ára kb. 350 korona.


A jövedék számára készülő, de általában a kereskedelmi grafikában előforduló tervezéseknek egyik legkényesebb s egyszersmind legsebezhetőbb pontja a: felírás. Az efajta rajzoknál szükségszerűen a felíráson van a f ősúly, mert hisz éppen az a céljuk, hogy a figyelmet valamire fölhívják vagy röviden és világosan elárulják — mondjuk a jövedéknél — a különböző ládácskák, szelencék és dobozok tartalmát. A művésznek tehát elsősorban arra kell törekednie, hogy a szöveg folthatását kielégítő módon megoldja s csak ha ez megvan, gondolkozhatík azon, hogy a betűk íormájának kötöttségében rejlő egyhangúságot miképpen oldja föl a rajz többi elemével kifejthető művészi változatossággal. Azt hiszem, nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a betűírás fontos mestersége még mindég nem részesül nálunk az őt megillető figyelemben. Á fölirás megoldása még a jövedék részére készült rajzoknál is itt-ott nehézkes. A mondottak igazságát azonban főképp az utca művészetének megfigyelésénél konstatálhatjuk. így például a virágzásnak induló plakátművészetünk számos alkotásánál meglepő a színhatás ötletessége, a rajz vonalmenetének könnyed eleganciája, ami azonban mégis lerontja az összhatást: a szöveg elhelyezésének szerencsétlen megoldása vagy a modernség jegyében készült olvashatatlan betűtípus. Mindkettő akaratlan s a művész tudásának fogyatékosságában rejlő hibája a tervezésnek. Hangsúlyozzuk, hogy a Díszítő Művészetben ezúttal reprodukált jövedéki rajzok nem jelentik a megkezdett munka befejezését. Túlesve a kezdet nehézségein — amikor a művész kezét a már említett technikai korlátokon kívül a hivatalos pedantéría is megkötötte, mely csak nehezen barátkozott meg a modern művészet szabadjára eresztett csapongó fantáziájával és friss, élénk olykor-olykor kissé merész színpompájával —• állandó fluktuációt kell létesítenünk, mely fokozatosan mind jobb és mind tökéletesebb tervekkel fogja a jövedéket ellátni. Ezzel nemcsak azt éri el a dohányjövedék, hogy gyártmányai külső megjelenésükben is lépést fognak tartani a közönség mindinkább finomodó ízlésével, hanem egyúttal teljesíti azt a kötelezettségét, mely szerint az államnak a milliónyi apró csatornából eredő s hatalmas folyóvá dagadó erőt és tőkét ismét csak e milliók javára kell kamatoztatnia és gyümölcsöztetníe. Éppen ezért a ma még kísérletezés jellegével bíró reformot rendszeresíteni, állandósítani kell. A drágább gyártmánynemek után az olcsóbbaknak kell sorra kerülníök s ami a fő, minden ujabb csomagolási nem forgalombahozatala előtt, illetve a már meglévők változtatásakor az előállítási költségekre vonatkozó számítással mindenkor párhuzamosan kell haladni a művészi követelményekről való gondoskodásnak is. A jövedék szükséglete, mindent összevéve, meglehetősen sokoldalú tevékenységet biztosíthat az Iparművészeti Iskola grafikai osztályának. Az első helyet természetesen a színes kőnyomás foglalja el, mert litográfia utján készülnek a szívarjeízékek, a szívarládácskák belső fedelét díszítő képek, a szívarkaszeíencék, valamint pípadohánydobozok zárószalagjaí és zárópecsétjeí. Ugyancsak ez úton készülnek a fehér kartonból való szívarkadobozt borító fedőképek is. Ez utóbbiakra annál nagyobb jövő vár, mert a kartondoboz nemcsak a legcélszerűbb és legolcsóbb csomagolási módja a szívarkának, de a színnyomással elérhető szinte korlátlan változatosságú művészi hatás a dobozkák díszítésének legeltérőbb és folyton változó hatású módját biztosítja. Mindehhez hozzájárul még az az előny, hogy a kartondobozok fedésére krétázott papíros a legmegfelelőbb, mely egyszersmind a nyomás tökéletességének fokozására is a legalkalmasabb. A pipadohányok rengeteg nagy számban fogyó, címjelzéssel ellátott csomagoló-papírjait fametszet után készülő cínkklísével nyomják. Külön tere van a pléhszelencék nyomásának, mely voltaképpen szintén a litográfia egy válfaja. Nagy jövője azonban a pléhszelencének — legalább a jövedéknél — nincs, mert a mi gyártmányaink túlnyomó részben a belföldi piac számára készülnek s így nincs értelme, hogy ennek a költséges csomagolási módnak — mely főképp a tengeren túlra való szállításnál bizonyult alkalmasnak — a jövedék az eddiginél nagyobb teret biztosítson. A Mirjam-szívarka százas csomagolásával ismét a díszítésnek új és csinos módja került forgalomba. A sima felületű színes kartonnak meleg úton készülő préselt


Szentegyház ajtaja a mellckoítárcn. Tervezte Tóth Gyula. Nagysága 34X45 cm


domború díszítése, melyhez jó rajzon kívül igen gondosan készült rézdúcra van szükség, hogy az eredeti rajz minden szépsége kellően érvényesíthető legyen. A szívarkahüvelyek fölírásának helyes megoldása a betűvetés művészetéhez fordul támogatásért. Szívarkáink fölírásának gyökeres reformja annál szükségesebb, mert éppen drágább fajta szívarkáínknak semmiképp sem megvesztegető külseje teszi eredménytelenné a jövedéknek azt a törekvését, hogy az igen nagy számban fogyó egyiptomi és török szívarkákat a hazai gyártmány megkedveltetésével kiszorítsa. Megjegyezzük, hogy a jövedék szívarkahüvely készítő és egyúttal nyomó gépeit különböző technikai nehézség miatt aranyozó, illetve bronzirozó készülékkel ellátni nem lehet s így az annyira tetszetős arany felírás helyett kizáróan a betűk formájának s a fölírás elhelyezésének és színezésének eredetiségével lehetne szivarkáínk kedvezőtlen külsejét megváltoztatni. A szivarkák fölírásának kérdését azonkívül megnehezíti még az is, hogy a gyakorlati kivitelnél számolni kell azzal a körülménnyel, hogy a hüvelykészítő gépekre reászerelt hengeralakú klisék aránylag igen csekély nyomással dolgoznak, valamint hogy a nagyszámú nyomás következtében (óránként 5—6000 nyomás) csak vésett acélduc használható. Más fémnél a gyors kopástól a fölírás és rajz körvonalai csakhamar annyira elmosódnak, hogy vagy rengeteg selejt keletkezik nyomás közben, vagy a dúcok folytonos cserélése miatt az üzemköltség növekedik aránytalan módon. Ha a jövedék művészi reformtörekvésének talán valódi értékét meghaladó jelentőséget tulajdonítottunk, tettük ezt azért, hogy reámutassunk, mennyível könnyebben valósíthatnának meg hasonló reformot iparosaink és kereskedőink, akik szabadon, hivatalos békótól menten segíthetnék helyes útra a magyar kereskedelmi grafikának kátyúba zökkent szekerét. A német grafikai ipar bámulatos fejlettsége, óriási teljesítőképessége minálunk is éreztette hatását, de csak annyiban, hogy a drágább fajta nyomtatványokat mind Németországból importáljuk, holott a magyar grafikai ipar — ami a munka technikai kivitelét illeti — egyenlőrangú versenytársként állhat a német ipar mellé. Hogy ez valóban így van, azt minden fölösleges szószaporításnál élénkebben bizonyítja aza statisztikai kimutatás, melyet ifjabb GondaBéla fáradozásának köszönhetünk s melyből kiragadjuk a minket ezúttal érdeklő néhány főbb tételt. E szerint tavalyelőtt képeslevelező lapokban a kivitel 87000 korona volt, ezzel szemben a behozatal 846000 korona. Papír kárpitot 542000 korona értékben hoztunk be (kivitel: 1050 korona), árjegyzékfedőlapot 5Í5000 korona értékben (kivitelt Í30000 korona), színes nyomású plakátot 250000 korona értékben (kivitel: 58000 korona), díszített meghívókártyát 200000 korona értékben (kivitel: 8000 korona), reprodukciókat, metszeteket és fényképeket 900000 korona értékben (kivitel: 260000 korona) és könyvkötői díszmunkát: naptárakat, albumokat stb. 2,í00.000 korona értékben (kivitel: 3Í8000 korona). Mekkora vesztesége ez a hazai tőkének, kivált mikor e veszteségnek saját élhetetlenségünk az oka! Hogy ez így van, hogy a mi kereskedelmi grafikánk még ma is gyermekkorát éli, abban — valljuk meg őszintén — hibásak a művészek is, hibásak grafikai műíntézeteínk is. Iparművészeink nem látják be, hogy a grafika háládatos és bámulatosán változatos teret nyújt a tevékenységre, s ami ezzel egyet jelent: a megélhetésre. Hiányzik belőlük az az üzleti érzék, mely számos apró nyereségből tud nagy jövedelmet biztosítani. Méltóságukon alul valónak tartják, hogy ily látszólag keveset mutató s aránylag keveset jövedelmező munkának szenteljék életüket. Ez a lélektani magyarázata annak is, hogy legjelesebb iparművészeink hűtlenek lesznek eredeti pályaválasztásukhoz s kevés kivétellel sorra áttérnek az úgynevezett „magasabb" művészet, a képzőművészet valamelyik ágának művelésére. Úgyszintén ez az oka annak is, hogy a kereskedő, az iparos, ha néha mégis rászánja magát a magyar művészet pártolására, vagy nem kap megfelelő művészi munkaerőt, aki törekvésében segítené, vagy ha kap, oly árt kér munkájáért, hogy inkább választja az olcsó s mindamellett szolid és hatásos német árut.


Szentségház ajtaja a mellékoí táron. Tervezte Tóth Gyuía. Nagysága 34X45 cm


Grafikai műíntézeteínk ismét abban hibáinak, hogy a legkevesebb tartja szükségesnek, hogy külön szakerőt alkalmazzon a vállalt munka művészi megtervezésére, vagy a kivitelnek művészi szempontból való ellenőrzésére. A legtöbb csupán arra terjeszti ki gondoskodását, hogy a technikai kivitel legyen ügyes, szakavatott és megbízható kezekben. Ha végiglapozzuk legnagyobb grafikai műíntézeteínk árjegyzékét, a legtöbb már az első pillantásra elárulja, hogy a tervezés az intézet litográfusának a munkája, vagyis a müíntézet tulajdonosa nem számolt azzal a körülménnyel, hogy tervezés és kivitel két egymástól független tevékenység, melyek mindegyike külön-külön lekíísmeretes szaktudást követel s egy életre való elfoglaltságot ad annak, aki azt hivatásul választotta. A művészi momentumnak ez az elhanyagolása annál sajnálatosabb, mert a kereskedelmi grafika par excellence német művészet. A németek terjesztették ki gondoskodásukat a nyomdaipar legjelentéktelenebb termékére, a német szervező tehetség tette lehetővé, hogy helyes munkamegosztással a technika legkisebb részletproblémáját is a modern követelményeknek megfelelően átgyurták és tökéletesítették s a német müíparnak ez talán az egyetlen ága melyben méltán vetekedik a kivitel a finom művészi ízléssel. Kétszeresen nehéz tehát a magyar nyomdaiparnak a német iparral a versenyt felvennie, amikor egyenlő feltételek mellett is ugyancsak erős munkára volna szüksége, hogy a magyar piacot a hazai produkciónak meghódítsa. Nem argumentum az sem, hogy az iparosnak, a kereskedőnek a közönség ízléséhez kell igazodnia s így elsősorban azt az árut kell raktáron tartania, melyet vevői megszoktak s melynek éppen ezért biztos a kereslete. Igaz, a nagyközönség konzervatív bizonyos fokig s bizalmatlan minden újítással szemben, kivéve, ha divatról van szó, mert ott éppen a legboíondabb idea a legbiztosabb csalétek. Elismerjük azt is, hogy a kereskedő üzletének alapja a nagyban fogyó árucikk s ezért nagy elhatározás kell, hogy egy-két vevő kedvéért vállalja az újdonság megrendelésével járó fáradságot, valamint azt az üzleti kockázatot, hogy a portéka nagy része esetleg nyakán marad. De ne felejtsük, hogy ha ez a tetszetősnek látszó okoskodás teljes egészében igaz volna, a haladásnak és tökéletesedésnek útját hamar bezárná előttünk. Ha lassan ís, de utat kell törníök azoknak az eszméknek és ez eszmék megvalósulásával létrejött újításoknak, melyek életrevalóságát, célszerűségét vagy értékesebb tartalmát a közönség nagy átlaga nem mindég ismeri föl azon módon, hogy tudomást vesz róla.

Rícheíieu-nímze's motívuma. Ovális formájú terítőcskehez és összeállítható szegélyként vagy kis függöny alsó díszének.


A kereskedőnek pedig éppen a foglalkozásával járó nagyobb műveltség és látókör teszi kötelességévé, hogy ne elégedjék meg az üzletnek lehető előnyös financiális lebonyolításával, hanem mesterségének nagyobb etikai tartalmat adva, legyen zászlóvivője, vagy legalább is öntudatos, csendes munkatársa mindannak a mozgalomnak, mely az őt érdeklő üzlet- vagy iparág keretén belül az emberiség egyetemének előrehaladását igyekszik szolgálni. De meg a közönség is jobb hírnevénél. Meggyőződésünk, hogy mihelyt a grafikai iparral foglalkozó műíntézeteínk megfelelő ízléses és modern szellemben készült mintakollekciót küldenek vevőiknek, — mellyel nemcsak üzemük teljesítőképességét bizonyítják, hanem egyúttal azt is, hogy a gyakorlati életben a művészet nem megfizethetetlen luxus — hamar nagyszámú követője fog akadni az új tanoknak, s ezek azután előbb-utóbb végleges győzelemhez segítenék a modern kereskedelmi grafika minden törekvését. Levélpapíros, levelezőlap, az üzlet érdekét szolgáló plakát, hirdetés és más számtalan különböző fajta nyomtatvány, naptár, jegyzőkönyvecske, különböző dobozokra, szelencékre való fedélkép, palackra való vignetta, papírkárpít, béléspapíros és mindaz az ezerféle cikk, mely ennek az iparágnak körébe tartozik, mily széles, önként kínálkozó tere a művészet térfoglalásának s mekkora kincs, melyet művészeink és kereskedőink kihasználatlanul és könnyelműen odadobnak az élelmes szomszédok üzleti prédájául! Amellett e cikkeknek itthon való előállítása arra is kényszerítené grafikai intézeteinket, hogy behatóbban foglalkozzanak mesterségük technikai oldalával. Rájönnének, hogy a széleskörű elméleti felkészültség a tőkével szinte egyértékü faktora a sikernek s hogy csak a szakismeretnek folytonos bővülése teszi lehetővé az üzlet, az iparág belső tartalmának és kiterjedésének állandó és szükséges fejlődését. Végül nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ha a mostani kedvező alkalmat elmulasztjuk, talán évtizedek is elmúlnak, míg hasonló konjunktúrák lesznek, amikor úgyszólván az egész magyar piac szinte kizáróan a magyar ipar termékeire van utalva. A háborút követő években nemcsak nálunk, hanem Németországban ís hatványozott erővel fog a gazdasági élet minden téren nekilendülni. Ha tehát nem gondoskodunk már most arról, hogy lábunkat szilárdan nekívetve a talajnak, minden kínálkozó teret gyors elszántsággal elfoglaljunk, esetleg helyrehozhatatlan hibát követünk el, melyért azonban nem okolhatunk mást, csupán saját élhetetlenségünket.

Radisics Elemér.

Tervezte Pataky Piroska. Eredeti nagyságú részletrajza a mellékleten*

A magyar kereskedelmi grafika.


HASZNOS TUDNIVALÓK.

Egy rajztábla, meíyre a — nem túlsima — papirost íeszííjük, fehér szűrőpapír, egy kis síivacs és két vizespohár teszik teljessé a berendezést. A festéHogyan kezdjünk a A "in««ék fejiesz- kekből teljesen elegendő a kővetkező sorozat: vil. kadmium, indiai sárga, víL és sötét ocker, zínnóber, icsiesnez r csánküIonösen n a g y karmín, égetett szíenna, ultramarin, berlini vagy páérdeklődés nyilvánult meg a festés iránt. Ezért né- risi kék, egy szürke (Payne vagy neutraltinte). Esethány újabb útbaigazítást adunk, előrebocsátva itt leg még egy élénkzöld, valamely fekete és fedőfehér. is, hogy a festés megtanulására írott szabály nincs, A minta legyen egy egyszerűen megrajzolható szís amit leírunk, csak arra való, hogy a szakember nes tárgy, például: tulipán, cseresznye, paradicsom, útbaigazítását nélkülöző kezdő hiábavaló próbálga- harangvirág, zöld vagy piros paprika, stb. A festendő tásokkal ne pazarolja idejét. tárgynak kikeverjük az u. n. lokálszínét, vagyis azt, Kezdjük a technikán. A vízfestéket (akvarell) amelyet ott látunk, ahol árnyék nincs, de a legintenajánljuk, és pedig azért, mert itt a fedőfestékek zívebb fény sem. Ezzel a színnel fedjük az egész rajhasználata jóformán kizárt dolog s így ez a tech- zot, kihagyva esetleg a tiszta fehéren maradó fényenika nem csábíthat arra, hogy hibáink iránt elné- ket. Ha ez az első tónus szembejövő világítás mellett zéssel legyünk, bizakodva abban, hogy „majd úgyis nedves még, de már nem fényes, akkor ezen az u. n. átfestem". Az akvarelí különben olcsó mulatság, félnedves alapon tovább folytathatjuk a munkát. A költséges berendezkedést nem igényel. világosabb tónusokat úgy festjük meg, hogy a tiszta Az a kezdő, aki valamelyest rajzolni tud, teszem vízbe mártott ecsetből kinyomva a fölös vizet, ezzel azt, egy virágot vagy más egyszerű természeti tár- az ecsettel szívjuk fői a túlsók festéket a félnedves gyat biztos kézzel vet papírra, az belefoghat az alapról. Az árnyékokat meg úgy festjük, hogy a megakvarellbe. Mielőtt azonban ezt tenné, le kell mon- felelő sötét színbe mártott nedves ecsettel az ugyandania némely előítéletről. Nevezetesen: nem szabad csak félnedves alapra festünk. A félnedves alapon a azt gondolnia, hogy az akvarelltechníkát záros ha- színek egymásba folynak, anélkül azonban, hogy foltáridőn belül fogja megtanulni, sőt meg kell bé- tokat adnának. Száraz alapon rendszerint kemény kulníe azzal a gondolattal, hogy mentül többet és vonal, túlnedvesen pedig bizonytalan összefolyás jobbat fog produkálni, annál inkább érezni fogja, az eredmény. hogy még mindig keveset tud. Arról is le kell Ennek az eljárásnak az előnye — a kezdő szemtennie, hogy mindjárt „képeket" akarjon festeni. pontjából — a következő : J. Nem pepecselhet, azaz A művészi alkotásokat idővel talán tűrhetően fogja túlvékony és félszáraz ecsettel nem rakhatja a bilemásolhatni, de ezzel a gondolattal a kezdet kez- zonytalan és színtelen ecsetvonáskákat egymás detén még egyáltalán nem szabad foglalkoznia. mellé, mert a félnedves alapon csak gyorsan, széles Ha ezek után is megmarad komoly elhatározása ecsetvonásokkal lehet dolgozni. 2. Nem „javíthat"; mellett, hogy t. í. tanulni akar, úgy használható, amit egyszer elrontott, azt csak lemosni lehet s jó festéket és anyagokat kell beszereznie. Legjobb, újra kezdeni. Röviden: a kezdő elkerüli a káros ha pléhdobozzal vásárolja meg festékeit. Ezek le- dilettantizmus berkeit; ez mérhetlen hasznot jelent hetnek igen jó gombfestékek, avagy félnedves fes- számára s ez az oka annak is, hogy ezt a recepttékek szílkékben. A tubusfesték használata sok idő ízü kis közleményt megírtuk. és anyagpazarlással )ár, azért nem ajánlatos. Két Még egyet: a gyorsaság és biztosság, mellyel a jó nyest vagy vídraecset (3-as és 8-as) elegendő. munkát végezni kell, megköveteli, hogy a festé-


A zebegtfnyí templom faldíszeiből. Tervezte Leszkovszícy Györjfy. Tanir : Kőröiföi K. Aladár.

keinket, a belőlük kikeverhető színeket ismerjük. Minden festéket ki kell próbálni. Rengeteg sok szint tudunk előállítani ebből a néhány festékből is. Ehhez pedig nem kell mester és utasítás, csak egy kis türelem. De mulatságnak sem utolsó, ha az ember Columbusként mindig uj színeket fedez fel a palettáján. Mihalik.

Fesíékfoltok eltávolítása Aki a batiko-

a kezünkről.

OSSZ

festéssel foglalkozik, minden óvatosság dacára könynyen piszkithatja be a kezeit szappanosvízzel ki nem mosható festékfoltokkal. Ezeket a foltokat a következő klórmeszes-szódapéppel távolithatjuk e l ; J00 gr. porszódát negyedlíter forró vízben oldunk s ezt az oldatot fapálcikával való folytonos keverés közben 200 gr. klórmészporhoz öntjük. Az eleinte vastag sürü pép hosszabb keverés folytán híggá lesz, s ezen állapotban használható. Ezen friss állapotában legjobban hat, s öblösszáju üvegben légmentesen elzárva, hónapokig eltartható. Ebbe a pépbe mártjuk bepiszkitott kezünket. A festékfolt fél—egy perc alatt eltűnik, mire a kezünket rögtőn tiszta vízzel leöblítjük s utána meleg vízzel és szappannal megmossuk; száradás után pedig vazelinnel vagy krémmel bedörzsöljük. A pép gyakori használatra nem való, mert túlságosan zsírtalanítja a bőrt, durvává és vörössé teszi a kezet. G i p S Z S Z O b o r ^ gipszszobor, különösen a város i* i»i.j» korommal, piszokkal telitett lelUZIUasa. vegőjében rendkívül hamar elveszti eredeti, hófehér színét. Még kellemetlenebb, hogy a piszok nem egyenletesen rakódik le a szobor minden részére, hanem aránylag nagyobb mennyiségben lepi el a kiálló részeket, ami különösen portrénál gyakran egészen eltorzítja az ábrázolt arc eredeti

kifejezését. E kellemetlenség elkerülése végett időnkint meg kell tisztítani a szobrot oly módon, hogy veszünk keményítőt, azt addig főzzük, míg kocsonyaszerű nem lesz s akkor — mint ahogy a kőműves szokta tenni vakolás közben — még mielőtt kihűlne, melegen rácsapkodjuk a szoborra, vigyázva arra, hogy minden részét egyenlően betakarja. Ezután már csak száradni kell hagyni s bizonyos idő elteltével a kihűlt s ismét szilárddá vált keményítő önmagától leválik és lepattogzik az immár eredeti tisztaságát visszanyert szoborról.

A hideg zománc. ?d/s te'ben *£"?** s

9 befőzőtt enyvből, finoman porrá tört gubacsból, üvegporból, cementből és lenolaj- fimtszből készül. Szigorúan véve nem zománc, hanem a lakkfesték egy neme. Lehet átlátszó és opak, úgy hogy vele az igazi zománcéhoz hasonló hatás érhető el. Lepattogzott zománcrészletek javítására használják. Jobb korszakokban hideg zománcot a tűzben olvasztott zománc helyett nem alkalmaztak, vagyis megtévesztésre nem dolgoztak. A renaissance korában ezüstmüvek és aranyékszerek megfestése általánosan dívott, akkor a hideg zománc gyakorlata is elterjedt. De szivesebben vették mindenkor az igazi zománcot, melynek alapanyaga a finom porrátört kristálytiveg. M.

PerZSaSZŐnyeg

A

pewsasíőnyegek portól és

i« J»J# egyéb tisztátalanságtól való nSZmaSa. mentesítésének egyik legegyszerűbb módja, ha a padlóra leteritett szőnyeget körülbelül ujjnyi vastagon behintjük nem túlságosan megnedvesitett fürészporral, a fürészpor réteget huszonnégy óráig rajta hagyjuk, majd lesöpörjük és a szőnyeget gondosan megkeféljűk. A szőnyeg nemcsak tiszta lesz, de eredeti fényét i« teljes egészében visszakapja.


AZ

ÍZLÉS ISKOLÁJA. Virág a szobában.

A zefcegényí templom fali mustfáiból. Tervezte Lcszlcovssfcy Gytfrfry.

Mind

"

vázában legjobban hatnak a sárga, zöldes vázában a vörös színek. De éppen így legyen harmónia a bútorteritő és a váza színe között is. Kék asztalterítőre vagy kékes fal mellett kékes tónusú vázába tegyük a virágot, vagyis a váza színe lehetőleg egyező legyen a közvetlen környezetével. Művirágot sohase tegyünk a szobába; sem vázában, még kevésbbé pedig földdel telerakott cserépben. Sodronyból, festett vászonból vagy színes papírosból virágílluzíót felidézni lehetetlen. A művirág lehet jő díszítő elem a nőt kalapokon, ruhákon stb. de a lakásban a valódi virágot nem pótolhatja. A művirágnak sem természetes illata, sem üde fríssesége nincsen. Nincs élete. A szobákban a virág nemcsak színfolt, hanem az élet szimbóluma is a túlnyomó részben holtanyagból készült környezetben. Elmúlásában is folyton változó szingyönyör a soha nem múló, örök természetből rövid életre kiszakítva. ifj. Gonda Béla.

nyájan szeretjük a természetet, minden szépnek ezt az ősforrását. Szeretjük üde frisseségét, élénk, tüzes, majd borongós mélységű színeit, mesterkéletlen formáit, színeinek és formáinak a legkífürkészhetetlenebb változatokban megcsendülő örökös harmóniáját, mely egységes, gyönyörűen felépült szimfóniákban közli velünk sohasem unalmas mondanivalóit. Szívesen csodáljuk együttes szépségében, de szívesen szakítunk ki a színharmóniák e bőséges pazarlásából egy-egy színakkordot: egyegy szál virágot. Virág a szobában: egy kis természet kalitkában. Múló szingyönyöí az örök természetből a mi múló életünk napjainak pillanatnyi megőrvendeztetésére. Illat, frísseség, szín- és formabeli szépségek jellemzik általában a virágot, ezekért szeretjük. A lakásban az a rendeltetése, hogy ezekkel a tulajdonságaival gyönyörködtessen. Diszítő szempontból sokszor fontosabb a színe, mint a formája. A színek szempontjából a legalkalmasabban használható a szoba díszítésére: a vörös rózsa, vörös, vagy anilinpiros szekfü, a mimóza, ibolya, krizantémum, dália stb. A mezei virágok közül a pipacs, kökörcsin, búzavirág, nefelejts. A virág és a levélzetformák hatása szempontjából pedig az üde tavaszízöld színű levélzettel bíró gyöngyvirág, a szarkaláb, a ciklámen, a liliom és a százszorszép. Szem előtt tartandó, hogy a virágok elsősorban színhatásukkal érvényesüljenek s ezért inkább élénk színhatású, mint csak forma szépségekkel és íllatbeíí hatással bíró virágokat alkalmazzunk. A virág a lakásba kerülve a szinhatás szempontjából már nem él önálló életet, hanem alkalmazkodnia kell a környezet harmóniájához* A szobák uralkodó színei határozzák meg, hova, milyen szinü virágot tegyünk. E tekintetben általános elv legyen, hogy minden szobába az annak uralkodó színével egyező vagy azzal harmonikusan kiegészülő szinü virágot helyezzünk. Tehát pl. kék falak mellett, vagy kékes teritővel borított bútorokon jó az ibolya, a búzavirág, a nefelejts, de még jobban érvényesülnek az élénk sárga szinü virágok, mint a mimóza, dália stb. Az anilinkékes árnyalatú vörös rózsák, szekfük szintén megfelelők; míg a tiszta vörös világok még jobban érvényesülnek zöld környezetben. Viszont a sárgás, vagy sárgásbarna tónusú szobákban nagyon jól hatnak a kékes szinü virágok. A szürke, kékes vagy zöldesszürke tónusú környezetben általában jól hatnak a vörös színek, de jók a sárgák is. A vázák és a virágok színe között szintén legyen harmónia. Kék


törvényeiről, hogy végre is fel- A zebegényi templom fali támad az emberben a kíváncsiság díszeiből. és tudni szeretné: vájjon hol van- Tervezte í Leszkovszty nak azok a bizonyos törvényköny- György. vek, a melyeknek szabályai útba- Tanár: Körösíöí igazítják az embert — miként K. Aladár. kell a művészi alkotásokat látni és élvezni, miként AZ í z l é s h i é n á i . Úgy gondoljuk, a háború után tökéletesebb lesz a szellemi kell a művészetet beleiktatnunk életünkbe és körülélet, az erkölcs. Mert a nagy véráldozattal szemben venni vele magunkat az otthonunkban? Akik azt csakis ez lehet ellenérték. A gőgre és korlátoltságra hiszik, hogy a könyvekből mindent meg lehet tudni, a tudósokhoz utasítanak. Ezzel azonban óriási csaépített válaszfalak leomlanak, hiszen a lövők árka nagy filozófus. Borzalommal hallunk a csataterek hié- lódáshoz jutunk; mert amit az egyik mond, arra náiról, akik kifosztják az elesettet vagy a magával a másik rácáfol. Ha Kantra esküszöm, föltétlenül tehetetlen sebesültet. De nemcsak ott vannak hiénák, ellenkezésbe jutok Hartmann vagy Hegel tanaival. Egyszóval sehonnét sem tanulhatok el olyan vannak az itthon maradtak között is, akik kihasználmértékegységet, amelynek segítségével fel tudnám ják a magyar közönség lelkesedését, emlék után való vágyakozását. Ezek a hiénák sohasem vetnek és mérni a művészi alkotások becsét, a mely biztos mégis mindég, mindenütt, mindenben aratnak. Be- ítéletet érlelne meg bennem afelől, hogy mi az fektetésük és forgótőkéjük megtévesztő rábeszélő ké- ízléses és mi az ízléstelen. pességük. Ezek a közízlés mételyezőí, élősdijeí. NézA modern visszás élet ezernyi gondjának ólomzünk szét a háborús nyomtatványok, képek, érmek sulya alatt kivesz a természetes művészi érzés. Ha között. Többnyíre fojtogat az ízléstelenségük. Her- megfigyeljük a mai embert legkülönfélébb tevémán Ottó írta, egyik klasszikus szép munkájában: kenységében, azt tapasztaljuk, hogy fátyolozott a Ott ahol a gazdálkodásra veszedelmes állat elszapo- látása, nem tud megfigyelni. Mi az oka annak, rodik, megjelenik egyszersmind ellensége, pusztítója hogy az önálló képességek úgy megfogyatkoztak? to» «gy, hogy csakhamar helyrebillen a megzavart Ennek az oka a mi humanista nevelési rendszerünk. egyensúly. Nem így az emberek között. A tisztán üzA humanista nevelési rendszer, amely a klaszleti és hozzá, homokra épített vállalkozásnak milyen szíkus nyelvek legrejtettebb szabályainak elemzékevés és kicsi az ellensúlyozója: az ízlésbe öltözött sére is megtanít bennünket, de a nyelvre magára önzetlenség! A nemesen egyszerűnek, szépnek a sze- nem ; mely szerint tudnunk kell, milyen magas a retete, megbecsülése kihat az egész életre. Még az er- PopokatepetI, vagy hány méter a föld kerülete, de kölcsre is. Mert azt ne mondja nekem, de senki se, nem fejleszt annyi szemmértéket, hogy egy szoba hogy: „az egyszerűbb embernek jó az olyan is". Ez magasságáról ránézvést fogalmat nyerjünk. A termécsak olyan beszéd, mintha én azt mondanám: ej I mit, szetrajzban tanultuk hinni minden rendszerét, de a a szegény embernek jó a rossz levegő is! (Csak most legelső utszéli virággal szemben zavarban vagyunk. veszem észre, hogy az élet majdnem ezt bizonyítja, S az esztétikában szakasztott így. Ismerjük a szó szerint. De azért még sem ez az igaz!) Szerintem Pittí palota nevezetességét, a Szent Márk templom a szegénynek is azt, amit nekünk, legföljebb a meg- vagy kölni dóm művészettörténeti becsét, de a miértetés módja és indokolása más. Annál inkább kell becsülnünk azokat a tetszetős formába sűrített gondolatokat, eszméket, jelképeket, a miknek négyszeres is a célja. Emlékezés a háború nehéz napjaira, jó. tékonyságra serkentés, ezért ellenérték és ízléscsiszolás. Csak ezt fűzöm hozzá. Jó, legyen drágább is. Ha rajtam állana, azért készíttetnék olyan árban is emlékérmeket, lapokat, hogy még a magyar földmives, iparos és napszámos is megszerezhesse, s belőle is kiváltsa az örök szépnek öntudatos, jóleső, fölemelő örömét. Gönczy Miklós.

Aki műériő akar l e n n i . . . M a m a r any-

nyit beszélnek a művészetről s annyit lehet hallani a szép örök


gunk mindennapi kis építészeti és iparművészeti alkotásai közt is megtanulunk finomabb különbségeket tenni, széjjelválasztani a művészit a müvéproblémáiban teljesen járatlanok vagyunk. Aki tehát műértő akar lenni, annak éber figyelem- szíetlentől s egy szép napon arra ébredünk fel, hogy mel kell kísérnie szive minden mozdulatát, hogy nekünk is van egészen határozott ízlésünk, vannak a.z mely tárgyak szemlélésénél érez tiszta örömet. művészi igényeink, mely kereken visszautasítja a S csakhamar közvetlen környezetűnkben egész felismert rosszat, művészietlent s helyébe a szépcsomó tárgyra fogunk akadni, amelyeknek valamely nek, jónak látottat kívánjuk meg. Ekkor azután tekintetben művészi becsük lesz. Nagyszüleínkröl egyszerre óriásilag kitágul művészi látóhatárunk s visszamaradt egy-egy becsületes nemes bútordarab, képessé válunk egymástól igen távol eső művészi szorgos, finom hímzés; egy-egy bőrkötéses ódon termékek befogadására és élvezésére is. És a mikor látunk valahol egy egyszerű, modern könyv a figyelő léleknek el fogja árulni, hogy más jelentőségük, más belső tartalmuk van, mint az uj, bútort, mely célját teljesen betölti, szerkezetében vásári külszines holminak, mely mázas, hivalkodó világos, arányaiban nemes és megcsinálásában becsületes, vagy egy-egy modern szövetdarabot, szőmegjelenésével ámítani, csalni akar. Ezen megfigyelések mind szélesebb mederbe fog- nyeget, melyen minden egyes szin ereje és mélyják terelni lelkünk vizsgálódásait: hirteleneken meg- sége az egésznek lágy harmóniájába olvad bele, egész boldogság érzete fog előnteni bennünket. érezzük az alkotások művészi értékét s az otthonok becsületes lakályosságát és derűjét is. Viszont e tréning után hallgatagon fogunk elEzek után majd észleletünk a gyakorlat által bi- menni a feltűnő, a hivalkodó holmik mellett, mezonyos kritikai élt nyervén, csakhamar a mai kor lyeket sem használni, sem megérteni nem lehet, amelyek gyönyörködtetés helyett csak felháborítanak. K.

Az anyag szerepe A. * " , , a művészetben.

Síremlék Keresztesi Ágoitontóí. A magyar iparművészeti társulat pályázatán (50 koronával jutalmazva.

M i n d e n mö

"

termék kettényeíőnek

az

eredménye: a művészé és az anyagé. Az anyagot nemcsak természettudományiig kell érteni, hanem azt is művészi szempontból. A művész t. i. a szerint látja a valóságot, aminő anyagból akar alakítani. A kőszobrász például elmehet figyelem nélkül valamilyen jelenség mellett, aminél pedig a bronzművész megáll. Praxitelesnek fatörzsre támaszkodó Faunja kőre van gondolva, míg Míron Dískosvetője csak bronzfelfogásban állhat meg, mert mozdulatának ríthmusa azt az anyagot kívánja. A középkori faszobrok is világosan jelzik, hogy milyenek a fában kigondolt formák korlátozásai. A formák ökonómiája, a ruhák hajtéka, az éles és törékeny plasztika a fának halmazállapotából s annak éles szerszámmal való megdolgozásából állott elő. A művész nem maga csínálja az anyagát, úgy kapja készen —hogy ne mondjam ajándékba — a természettől. Anyagot nem teremt, tehát a művész csak formál. Formálja a saját céljaira. És az anyag formálás közben megőrzi természetadta sajátságait. Meg kell hogy őrizze. A legegyénibb és a leghatalmasabb lángelme sem képes az anyagra olyan tulajdonságokat ráerőszakolni


vagy tőle elvonni, ami a természet rendjével ellentétben áll. Ki tudja a fát keresztbe hasítani vagy a követ meghajlítani? Ki tud tangókból képet és színekből melódiát csinálni ? Senki. Vagy na csinál, akkor annak csak a látszatát csinálja. Ha egyik anyagot rákényszeríti, hogy a másik anyag képében jelenjék meg, akkor meg csal. Ilyen csalás a bronzirozott gipsz, a papírból imitált bőr stb. Mindez hazugság, amelyet kellő figyelmes szemlélettel le tudunk leplezni s vele szemben soha más érzésünk nem lehet, mint a megvetés. A művészi akaratnak az igazság érdekében alá kell magát rendelnie az anyag törvényeinek.

A beszőöecselt faszobor,

kor egy faragott szobornak szögekkel borítva kell nyugtázni a jótékony adományokat, akkor ezt a feladatát tényleg csak a művészet ártalmára képes megoldani. A szegfejektől pattanásos felület mindig nyugtalanító lesz. Az anyaggal szemben fennálló őszinte érzés megzavarodík a szemlélőben. A fánál az egészből való lefaragás révén alakul ki a szobor, a szőgecselésnél pedig a részletek kalapáiódnak össze egészszé. Ez a két ellentétes eljárás örökös harcot jelent, mert az anyag belső természete a lefaragást kívánja s nem a hozzászőgelést. A kegyeletes célra való rámutatás folytán azonban el kell némulnia minden gáncsoskodásnak. A hadiárvák sorsa most fontosabb, mint az esztétika. De talán lehetne a. lovas vitéi mellett egy székely kaput vagy egy fatuskót is felállítani, hogy akik irtóznak a figurába verendő szögektől, más formában róhassak le adományszögeíket. így az esztétáknak sem lesz kibúvójuk a jótékonykodás alól. Verjék szögeiket kegyetlen kalapácsütések közt a fatuskóba szimbolikus érzések gyönyöre között. Sz. G.

valakinek

eszébe jutott Bécsben, hogy jótékony célra — a hadi árváknak — igen sok pénzt lehetne összeszedni, ha az adományozók adományuk emlékezetére egv-egy szöget verhetnek be egy bizonyos faszoborba. Ez az ötlet körutazást tett és szöget ütött az illetékes budapesti körök fejébe is. Amig Prágában egy fapajzsba verik a szöget, Zágrábban pedig hársfába, addig nálunk lovat kapott az idea s a beszőgccselés céljára Mátyás korabeli páncélos vitézt fognak körtefából lovastól kifaragní. Az iparművészeti társulat tiltakozott ugyan a fából vaskarika módra készülő szobor ellen, de utóbb megnyugodott, mert biztosították arról, hogy ez tolaj donképen nem akar művészet lenni, hanem csak névpíkkilyekkel teleszögeit gyűjtési alkalom, szögekkel megerősített jótékony névsor, amelyet a városháza vásáros udvarán állítanak fel, honnét soha köztérre nem fog kikivánkozni. Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy ami-

í ? IKagyar Vó'rőskereszt-Ggulet megbízottjai fényes bádogból kihegyezett dicssugarai viselnek /e/vény gyanánt, Tekintélyes és szemkápráztató Hadi szerszám; csak az a kár, hogy rendesen vi* sefőjének az ujját vérzi feí s hordozójának a kabátja ujját hasítja meg. £3> sündisznó bölcsebb,

mert az a másoktól való védekezésre használja tüskéit, maga ellen soha sem vét vele. <Szt az iparművészetben úgy hívják, hogy: „gyakorlati használhatóság".


A zebegényi templom falt mintáiból. Leszkovszfcy GyőrgytBl.

SZERKESZTŐI POSTA. A zebegényí templom fali mintáinak dúcait a Magyar Iparművészeti Társulat bocsátotta szívességből rendelkezésünkre. $z. J. közjegyző (Kiskomárom). Tervezeteket szivcien fogadunk bírálatra, és közlés céljaira bárkitől. Tervező művészekkel ugyan el vagyunk látva bővében magunk is. Közlésre alkalmas terveket természeteién illő módon honorálunk. A Stickerei u. Spitzen-Rundschau című darmstadtí folyóirat áprilisi száma Lesznay Annának a Diszítő

Művészet I. évf. 1. számában megjelent hímzését vette át közlésre lapunkból. Muhíts Sándornak a Színérzék fejlesztése c. tanulmánya különlenyomatban is kapható 5.50 fillérért. H. S. (Budapest)* Az uj „nikkel" váltópénzben nincs több J0 rész nikkelnél. Ezenkívül 50 rész réz és 40 rész horgany ötvözetéből verik. K. M. (Szeged). Firenzei mozaiknak szokás nevezni a különböző színváltozatú márványdarabkákból, azután lapis lazuli, malachit, jaspís s egyéb színes kőfajokból kirakott ábrázolásokat. Leginkább oltárok, asztallapok, kandallók, bútorok és ékszerek díszítésére alkalmazzák a XVI. század dereka óta mind máig. A mozaíkműves a gyümölcs- és virágfüzérmintát madaraival, csendéleteivel együtt pontosan rajz után metszi ki, s aztán összeállítva egy ki mélyített márványlapba erősíti bele, majd pedig a felületet lecsiszolja. G. A. (Budapest). Németországban igen élénk hatást váltott ki a grafikus művészetekben is a háború. Művészi rajzokat hoz a Wieland, füzetenként ára 30 Pf. Minden könyvkereskedésben megrendelhető. Őrlik kárpáti rajzaiban sok a magyar vonatkozású. K. E. (Budapest). Halasi csipkét az Iparművészeti Társulatnál (Úllői-út 33.) és a Háziipari Szövetség boltjában (Kigyó-tér í.) lehet venni. Dékáni Árpád még mindig foglalkozik csipketervezéssel. V. H. (Kassa.) Mikor térdig járunk a saját vérünkben, akkor szó sem lehet kicsinyes érzékenykedésről. Örülünk, ha összeszoritott ajkakkal megtehetjük mindazt, ami kultúránk jövőjének érdekében megtehető. Értse meg — jó utam — mi is halljuk a harci zajt, de a tevékeny és hasznos munkálkodás előkészítése szintén országos érdek. L. L. (Hódmezővásárhely.) Az arany próbáját fekete lídiai kövön veszik. A megpróbálandó darabbal egy vonást karcolunk reá. Mellé egy másodikat már kipróbált arannyal. Azután a két karcolást salétromsavval vagy választóvízzel megnedvesítjük, amely feloldván a rezet és az ezüstöt az aranyőtvözet finomsági tartalmát elárulja a gyakorlott szemnek. F. K. (Kaposvár.) Hazai cégekre vonatkozóan legtökéletesebb útmutató a „Hazai ipari beszerzési források címtára" című munka. Szerkeszti és kiadja a m. kír. kereskedelmi múzeum (V.t Akadémia-utca 3.) A IV. kiadás (1914) ára 2 korona. Cz.T. (Budapest.) Sempers Der Stil legszebb fejezetében bebizonyítja, hogy a görög templom oszlopaira kárpitokat akasztottak. Az architektúra ősapja a sátor.

A szerkesztéséri felelős: Czakó Elemér.


megerősítésére, mert az ízlésben való közösség nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti fajsúlyt jelentő erő. A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig a követ- Munkatársai. kező jelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé: Bíró Mihály, Boérné Undi Mariska, Bokros Ferenc, Boros Rudolf, Damkó József, Divald Kornél, Elefánt Olga dr., Fieber Henrik dr., Gönczy Miklós, Göröntsér Greff Lajos, Gonda Béla, Grófi István, Györgyi Kálmán, Helbíng Ferenc, Jaschik Álmos, Jászi Oszkárné Lesznay Anna, Karlai Mór, Kárpáti Aurél, Kelé Vilma, Koperly Döme, Kós Károly, Kőrősfői Kriesch Aladár, Lakatos Arthur, Majoros Károly, Margitay Ernő dr., Márkus László, Mátrai Lajos, Mihalik Gyula, MHterszky József, Muhits Sándor, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Örkényi István, Pálinkás Béla, Perényíné Ádám Erzsiké, Radisícs Jenő, Radísícs Elemér dr., Rippl-Rónai József, Sebestyénné Stetíina Ilona, Simay Imre, Szablya Fríschauf Ferenc, Szabó Aurél, Szekeres 'Béla, Szönyi László, Ujváry Ignác, Zutt A. Richárd és az Iparművészeti Iskola összes növendékei.

Támogatásban részesíti a Díszítő Művészetet a vallás- és közoktatásügyi m. kír. minisztérium, az orsz. m. iparművészeti múzeum, a képzőművészeti főiskola iparművészeti szakosztálya, a székesfővárosi íparrajzískola, az áll. nőipariskola, az orsz. m. iparművészeti társulat, a magyar néprajzi múzeum, az orsz. háziipari szövetség, stb.

A szerkesztőség címe: Iparművészeti Iskola, DC, Kínízsí-u. 3J. Telefon: József 6Í0. Cím. A kiadóhivatal címe: Iparművészeti Iskola, DC, Kínízsí-u. 31. Telefon: József 43-45.


NYILATKOZATOK A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETRŐL: Bár a világháború mindentől elvonja figyelmünket, lehetetlenség az elragadtatás hangján meg nem emlékezni a Díszítő Művészetről. Aki a könyvkötéstől kezdve a lakásberendezésig, s az óvodai kézimunkáig mindenüvé a magyar motivamokat, a magyar szellem és ízlés produktumait akarja bevinni és elterjeszteni, — már pedig ki nem akarná ezt, — az ebből igen sokat tanúihat. Különösen ajánljuk a tanító urak és az iskolák figyelmébe. Munkács, Dr. Tárczy Károly. A Diszitő Művészethez a legmelegebben gratulálok. Igazán páratlanul áll az irodalomban. Budapest, Dr. Szendreí János, min. tanácsos. A folyóiratnak ügyes szerkesztése folytán a legnagyobb sikereket kívánom. Budapest, Dr. Hornyay Ödön. Meg tudom becsülni a Diszitő Művészetet. Kalkburg, Velics László, muzeumőr. A D. M. ügyesen egybeválogatott mintákat foglal magában, melyeket érdekes új nyomdai technikával reprodukáltak. A szemrevaló kiadványt melegen ajánlhatjuk mindazoknak, akiknek művészi dekoratív tervekre szükségük van. De okulhat belőle a laikus közönség is, mert sok helyes útbaigazítást kap, amivel ízlését finomíthatja és önállósíthatja. Magyar Iparművészet. A D. M. abban az időpontban jelenik meg, mikor egy nagy érdeklődő közönség a szakszerű és esztétikai ismereteknek, példáknak, útbaigazításoknak ilyen gyűjteményét már erősen várja. A régi Műipari Mintalapok föltámadását látjuk benne, csakhogy modern köntösben, praktikus irányítással, a haladó kor szellemében. Magyar Ipar. A D. M. programm ja dicséretes és kívánatos a sikere. Szép és áldásos jövője lesz a folyóiratnak. Rajzoktatás. A Díszítő Művészet igen szép és becses. Sok sikert kívánok. Bérezik Árpád.

Igaz lelki gyönyörűségem és nagy örömöm van a D. M.-ben. Valóban nagy szükség volt már ily művészi útmutatóra és pedig nemcsak a hazai iparosságnak, hanem a nagyközönségnek és főleg az iskoláknak és tanuló ifjúságnak. Szeged, Klug Péter, igazgató. A lap megnyerte mindenki tetszését. De nem elegendő ez alkalommal a tetszés szó. Életszükségletet jelent ez a lap nekünk rajztanároknak, különösen kézimunkát tanító hölgykollégáinknak, akiknél ezt a lapot semmi mással pótolni nem lehet. Oly hiányt pótol, amely hiány nagyságát csak most érezzük, amikor ez a Díszítő Művészet című folyóírat ezt megszüntette. Sárvár, Fábián Gyula, tanár. Bátorkodom abbeli nagy örömöm kifejezni, hogy nekünk, kik hazai művészi iparunkat lelkűnkből szeretjük, végre olyan lapunk van, mely kézimunkákkal is foglalkozik s nem vagyunk ráutalva, mint eddig szerény magam is, a német Frauenfleiss, Bauernstube, vagy a francia Ouvrages des dames-ra, ha kézimunka újdonságot akarunk keresni. Bár mindenki így őrülne ennek a lapnak, bár minden magyar úrileány úgy megértené, mit bírunk ezzel a lappal, akkor bizonyosan minden magyar család asztalán, hol leány vagy fiatal asszony van, a díszhelyen feküdne a Díszítő Művészet. Budapest, Rákóczí-út 40. Köves Arnoldné. Kívánom, hogy a D. M. mennél elterjedtebbé váljon. Adjanak sok-sok színvázlatot, tanuljon a legtöbb kézimunkázó asszony szint, összhangot látni, — mert Uram bocsásd — de „nagy az ő vakságuk". Ismerem a vidéket, a falut, meg annak asszonyát. Gyoma, Dr. Szőnyi Gyuláné. Mi vidékiek nagy lelkesedéssel fogadtuk a Díszítő Művészetet, mint olyan bajtársat, amely sok bajunkon segíteni fog és egy régen érzett szükséget, hiányt pótol. Őrülünk különösen a Díszítő Művészetnek, mert tárgykörébe felvette az összes dilettáns technikák ősmertetését. Idáig ugyanis ez irányban német emlőkön élősködtűnk, az éíőskődés pedig soha jó, egészséges gyümölcsöt nem termett I Szatmár, Dr. Schöber Emil.

ELŐKÉSZÍT A KENYÉRKERESETI VALAMINT A MŰVÉSZI PÁLYÁRA


• DJSZITÓ

MÜVE SZÉT

MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, MAGYAROS MUSTRÁK, ÉS SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK TANULÓK, T A N Í T Ó K , R A J Z O L Ó K , K É Z I M U N K Á Z O K , I P A ROSOK, IPARMŰVÉSZEK ÉS MŰKEDVELŐK SZÁMÁRA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IX. K., KINIZSI-UTCA 31. ÁRA EGÉSZ ÉVRE (6 FŰZET) 10 KORONA * EGY FÜZET ÁRA 2 KORONA. H. ÉVFOLYAM

19

15

4-5. FÜZET


A „DISZITO MŰVÉSZET" Megjelenése, az 1915-ík évben az O. M. Kír. Iparművészeti Iskola szerkesztésében és kiadásában jelenik meg minden második — páros — hónapban, összesen hat számban. Előfizetési ára egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Az előfizetési-díj: Iparművészeti iskola Budapest, Kínízsí-u. 31, címre küldendő, 'rogrammja. A Díszítő Művészet magyaros és művészi mintákat nyújt az iskola, a műhely és az otthon számára. Munkára szoktat ízlésre nevel. Oktatást nyújt. Példákat mutat. Gyűjti, közvetíti, népszerűsíti és terjeszti népünk és művészeink alkotásait. Tanulóknak, tanítóknak, kézímunkázóknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek másolható és felhasználható mustrákon kívül gyakorlati tanácsokat és útbaigazítást ad. Tárgyköre. Tárgyköre felöleli a díszítő művészet valamennyi eljárását. Sorát ejti a dilettáns technikák, a női kézimunkák, az iskolai mühelyoktatás s a kísüzemü iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások ismertetésének. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstőí kezdve, alakos hímzésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa-, bőr-, üveg-, stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Részletrajzai falfestéshez, batíkhoz, linóleum-nyomáshoz, intarziához, sgrafíttohoz, üvegfestészethez stb. stb. használhatók fel. LZ iskolában. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerüen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a mühelyoktatás kérdéseivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. A mesterség és a művészet kezdő fokaiban kalauzol és minden tökéletesedésre alkalmas momentumról hírt ad. erkesztőseg. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Illetéktelen reklámot nem űz, de megfelelő hazai beszerzési forrásoknak címét szívesen közli, amennyiben az az iparművészet és a közönség javára van. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelezőlapon közölt s a lap tartalmára és míntatárára vonatkozó kívánságait. Közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeível szolgál közönségének. Általában mindent elkövet a magyar ipari- és művészeti kultúra


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET KIADJA AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST IX., KINIZSI-UTCA 31.

1915. H. ÉVF. » 4-5. SZÁM.

AZ IPARMŰVÉSZETI ISKOLA OKTATÁSA. Az iparművészeti iskolában az oktatás az Í9Í4—í5-íkí háborús tanévében is tananyagának teljes felölelésével folyt. A nappali tanfolyam szakosztályain a belső építészetet, díszítő festészetet, grafikát, textíltervezést, szobrászatot, ötvösséget és kerámiát tanultak a növendékek. Építészet. A belső építészet és lakberendezés I. éves látogatói Benczúr Béla tanárnál az épület- és bútorasztalosság keretébe tartozó szerkezeti módokkal, a különféle fanemekkel, azok tulajdonságával, megmunkálásuk különlegességével és eszközeivel ösmerkedtek meg. Továbbá gyakorolták magukat a színes előadáshoz szükséges aquarell-festésben. A II. évesek Gyalus László tanárnál a polgári lakóház fő helyiségeinek beosztását, belső kiképzését és bútorzatát tanulták elsősorban megösmerní. Azután rajzoltak: előszobát, konyhát, ebédlőt, hálószobát férfíszobát, és egyes darabokról természetes nagyságú részletrajzot ís készítettek. A III. évesek Györgyi Dénes vezetése mellett a lakás egységes megoldását gyakorolták. így a bútorokon kívül a lakás összes immobil részeinek tervezésével is foglalkoztak. Kezdve az egyszerű polgári lakástól egészen a luxus lakásokig. A IV. és V. évesek építészeti műhelyrajz és tervezéssel foglalkoztak ugyancsak Györgyi tanárnál. Az építészeti tervezés szakszerű ismertetésére főképen azért volt szükség, hogy az építészeti tervek mintegy olvasásában otthonosak legyenek, Feladatuk kezdetben a legegyszerűbb lakóház tervvázlatának méretek szerinti gondos kivitele volt és pedig í:200, majd Í:ÍOO végül 1:50 nagyságban. Ez után áttértek az önálló tervezésre ís. A jó alaprajz megoldása után a homlokzat művészi megoldására, de kiterjedtek a tervezések a ház környékének a megoldására is. Szablya tanárnál e tanévben különösen a szállodai berendezéseket tanulmányozták. E célból a tanár vezetése mellett néhány előkelő szállodát látogattak meg, ahol a pincétől a padlásig mindent megtekintettek, hogy a látottak alapján és a szaktanár felvilágosító és irányító magyarázatai alapján tervezhessenek. Első feladatuk egy szállodai szoba volt. Megoldottak azonkívül egy kandallófülkét. Későbbi nagyobb feladatok egy szállodai étterem belső kiképzése volt, adott alaprajzzal, a bútorok, világító-testek, fűtőtestek, falak, menyezet és falnyílások kiképzésével. Balogh Loránd tanárnál a III. éves növendékek számára előadott középítéstaní anyag, a bádogosmunkával bővült. Feladatul: radiátorburkolatot, adott méretek szerint kellett tervezníök. Továbbá középítéstaní szerkezeteket. A IV. és V. éves növendékeknek: táncterembe való csillárt, adott méretekhez viszonyítva. Katonai kaszinó dísztermének belső kiképzése. Egy fedett uszócsarnok belső kiképzése és éwégí pályázat gyanánt: egy hall belső kiképzése volt a feladatuk. Oklevél pályázati feladat pedig egy Pantheon pitvarának és egy könyvtárszoba egyik falának kiképzése volt. Díszítő szobrászat Tanár: Símay Imre. Minthogy az I.—V. éves növendékek oktatás* együtt folyt, alkalom nyílott a műhelyoktatással való kísérletezésre és az adott feladatnak képességi és fejlettségi fok szerinti munkafelosztással közös megoldására. Ennek az együtt működésnek többféle célja volt. Először: hogy a kezdő lássa a haladottabb növendék tevékenységét és hogy


valamely feladat mínö sorrendi és fokozati munkabeosztással fejlődik és fejeződik be. Másodszor: hogy a nagyobb feladatban komolyabb célt látván, a maga tevékenységének a fontosságát jobban átérezze. Harmadszor: a primitívebb és inkább fizikai munka vállalásával a kezdő a fejlettebb növendéknek sok energiáját megtakarítja, miáltal ez szellemi frísseségét jobban összpontosíthatja a feladat kompozicionális részére, ezáltal a munka sikerének feltételei lényegesen fokozhatok. Végre volt ennek az összeműködésnek erkölcsi nevelő hatása is, mert minden növendéket bizonyos tempó betartására kényszerit, a mennyiben az egyiknek a hanyagsága az összeseket megakadályozza a munka előrevítelében, de kényszeríti még a munka minőségére nézve is bizonyos eredmény elérésére, mert a többiek a maguk munkájának az eredményét féltik a felületes munkatárstól. Ily módon tanulták meg a kezdők a fa- és vasváz elkészítését, az agyag felrakását, a munka ápolását, a gípszöntést, a gípszfaragást és csiszolást, a gipszben való pozitív és negatív irányú formálást vagyis domborítást és vésést, a húzást és profílirozást. így együttműködésben készítették el a növendékek egy a Szablya tanár által tervezett templomi oltár gipszmintáját és pedig természetes nagyságban. A III.—V. évesek épület-szobrászati feladatokat oldottak meg, részben a saját tervük, részben Györgyi Dénes tanár osztályán készült tervek szerint. Ily módon az építész és szobrász együttműködésének jelentősége domborodott ki. Gyakorolták még magukat a terveknek rajzokban való elkészítésében és pedig különféle eszközökkel, aszerint, amint a feladat kíssebb és finomabb vagy nagyobb és plasztikusabb formákból állott. Foglalkoztak a növendékek fafaragással és kerámiai kivitelre alkalmas kisebb dísztárgyak készítésével is. Félévi és évvégí pályázataik a következő feladatok voltak: Az I. évesek egy elébök helyezett babér koszorú után stilizáltak — lehetőleg archítektonikus hatásra — egy emléktáblát felírással és a háborúra vonatkozó símbolumoknak, mint díszítő motívumoknak felhasználásával. A II. éveseknek egy falra vagy sírkőre alkalmazható ornamentális kompozícíós megrajzolása és gipszben való príma faragásí technikával való kivitele, a III. éveseknek hasonló feltételek mellett, sírkőtábla díszítése és felírással való eííátása volt a feladatuk. A IV. éveseknek ugyancsak sirkőtáblát kellett, hasonló módon tcrvezníök és míntázníok, lehetőleg figurális díszek alkalmazásával és ugyancsak a háborúra vonatkozó allegorikus megoldással, esetleg valamely elesett hős arcképével. Ötvösség. Tanár Zutt Richárd. Ez év folyamán a növendékek leginkább a gyárilag sokszorosítható ipartermékek tervezésében és előállításában gyakorolták magukat. Megtanulták az üzemek gyors és alapos szervezését, a kereskedelmi elszámolásokat és hogy miként kell olcsó tömegárut is ízléssel megalkotni. A végzett növendékek és műhelynövendékek bevonásával együtt átlag havonkínt 4000 érem és 6000 vasgyürü készült el. Annak lehetősége, hogy gyakorlati célnak szolgálatában dolgozhattak, az első keresmények ösztönző hatása nagyban növelte a tanulók becsvágyát és munkakedvét. Az első évfolyambelí öt növendék a fémtechníka alapvető elemeit tanulta meg. Maguk készítették szerszámaikat, a domborítást és cízeláíást tanulták. A másodévesek közül ketten az érmek gyártása kapcsán zománcozást, patínázást stb. tanulták és saját terveik alapján tükröt, láncot s egyéb apróságot készítettek. A harmadévesek különféle gyűrűt készítettek ékkövekkel és azok nélkül és nagyobb domborítás! és cizelálásí munkákon dolgoztak. A három harmadéves növendék az éremrendelés lebonyolítása mellett kisebb aranyművesmunkákat, láncot, brost, ílíatszeres edényt stb. készített. A kerámiai szakosztály növendékei tetszésszeríntí zöldséget komponáltak féldomboruan egy-egy négyszögbe. Ezeket gipszbe öntve utóbb kifestették. A feladat volt dekoratív csempéknek tervezése és elkészítése egy nagyobb zöldségkereskedés számára. Egy harmadéves növendék kancsók, korsók, pipák terveit plasztikusan, részben színezve is készítette el. DiszHő festészet. Az I. és II. évesek tanára Sándor Béla. Az I. éves növendékek növény, ál-


lat és madarak utáni tanulmányokat rajzoltak és festettek, egyrészt a gyakorlat, de leginkább oly célból, hogy az így nyert motívumokat stilizálva, szakszerűen feldolgozhassák. így terreztek szegélyeket és tapétamintákat, a melyeket azután patronba vágtak, hogy különféle színkombinációk alapján a falra való felvitelt is gyakorolják. A II. évesek a Tattersalban és a lovaglóiskolában lovakat tanulmányoztak, továbbá a szabadban tájképeket rajzoltak. E tanulmányokat azután először egy színnel decoratív folthatásra próbálták felhasználni. Végeztek azonkívül ecsetgyakorlatokat kitömött madarak után. Gyakorolták magukat gipszminták után a plasztikus hatásnak kevés tónussal való kifejezésében és pedig enyvfestékkel. Végül alak és fejnek egy és több színben való festését is. A III., IV. és V. évesek Ujváry tanár alatt folytatták a plasztikus festést és pedig szintén a díszítő festésnek megfelelő szellemben; lehetőleg reális színekkel. Továbbá kísérleteztek az Ostwald-féle technikával, amely a pasztellnak a díszítő festészetben való alkalmazását teszi lehetővé. Terveztek ornamentálís és figurális feladatokat külön és a kettőt együtt. Megtanulták a kartonrajzolás és a falra való átvitelt és a falra való megfestését. Ezzel párhuzamosan megösmerkedtek a növendékek a különféle festékanyagokkal, azok összetételével és előállítási módjaival, valamint azok kezelésének módozataival. Egyes növendékek az iskolán kívül, Gróh tanár vezetése mellett, a csetnekí templom restaurálásánál segédkeztek. Kőrösföí K. Aladár tanár vezetésével pedig kifestették a zebegényí templomot, nagyrészt Leszkovszky György tanársegéd vázlatai nyomán. Télvégi pályázat tárgya egy Í50-70 cm nagyságú felület allegorikus képpel való kitöltése volt. Kivitet az Ostwaldféle technikával. Az éwégí pályázat feladata: egy vidéki templom három fülkés oldalfolyosójának díszítése volt, esetleg a román stílus szellemében. Kivitel í:20-hoz való arányban és pedig a kész tervek plasztikus mintára való átvitelénél. Grafika, Tanár: Helbíng Ferenc. Az I. éves növendékek kezdetben kézügyesitő gyakorlatokat végeztek; ezt követték a helyes arányok jelentőségének felismerését célzó gyakorlatok, majd egyszerű növényeknek síkszerü másolása és pedig minden előrajzolás nélkül. Folytatódott e gyakorlat plasztikus tárgyaknak különféle eszközökkel, u. m. toll, nádtoll, parafa, ecset, stb. való előadásával; mindég súlyt fektetve a grafikai stílusra és kalígrafíkus pontosságra. A helyes megfigyelést célzó feladatok mellett stilizálással, betűvetéssel és kíssebb igényű merkantil nyomtatványok tervezésével is foglalkoztak. A II. évesek szintén gyakorolták a természet utáni rajzolást különféle eszközökkel. Gyűjtöttek népművészeti motívumokat és ezek alapján terveztek ornamentális térkítöítéseket, kereteket, mütyürkéket stb. A HL, IV. és V. évesek hadíkórhází bélyegeket, levelezőlapokat, könyvdiszeket (tábla, címlap, béléspapir, fejléc) továbbá plakát és néhány rézkarcot is készítettek. Afe.r/r7-szakosztály.Tanár: Míhalik Gyula; szakoktató: Örkényi István. Az I. éves növendékek egyszerű használati tárgyak díszítésére alkalmas sor-, szegély-, pleínmustra és térkitöltés tervezésével, valamint a batik-technikának megfelelő motívumok szinhatásának keresésével kezdték a tanévet. Párhuzamosan műhelygyakorlatokat végeztek szakoktatójuk vezetése mellett, felölelve az összes textíltechníkákat, kivéve a géphímzést. Oktatást nyertek a műhelyrajzok készítésében, meglevő tervek átalakításában és felhasználásában. A II. éves növendékek természeti és népművészeti motívumok alapján terveztek tamburírozás és zsínórozáshoz, valamint fehér és madeira csipkékhez való mintákat. A III. éves növendékek e tanulmányokat a különféle stílusok alapján készült tervekkel egészítették ki és pedig ríchelíeu-, színes hímzés, baíík, applikáció, gépi- és szőnyegszövéshez szükséges technikákra való tekintettel. A IV. évesek nagyobb íextilberenáezésí tárgyakat terveztek tetszésszeríntí technikában. Ezenkívül kísérleteztek női divatruhák és egyházi ruhák tervezésével, valamint ruhamodellek készítésével is. Gyakorolták az aranyhímzést. A tananyagnak jelentékeny részét tették ki csak az elméleti és gyakorlati tárgyak, a melyekre a szakoktatás mintegy támaszkodik. Ilyenek: Mihalík tanár vezetése mellett a terme-


szét utáni rajzolás — virágok, élő- és száraznövények, pillangók, bogarak, kagylók — továbbá ipari tárgyak, edények, gipszmunkák stb. után sematizálva, majd pedig stilizálva. Gróh tanár vezetése mellett a szabadkézi perspektíva. Ekttményes tervezés ugyancsak Gróh tanárnál, mely részben természeti, részben konstruált motívumok alapján a különféle célok és anyagokra való tekintettel, a térkítöltés, folt és színfelosztás gyakorlásával készíti elő a növendékeket a szakmájukban való tervezésre, a mely kiegészítödík a történelmi stílusok ismertetésével és a stílusok szellemében való tervezéssel, szintén Gróh tanár vezetésével. Az alakrajz az I. és II. éveseknél Udvary Géza tanár vezetése mellett folyik. A kezdők egyes fej és testrészek gípszöntvényeí után rajzolnak, míg a készültségnek oly fokát el nem érik, hogy élő modellek után folytathatják tanulmányaikat. A III., IV. és V. évesek Símay tanárnál részesülnek további oktatásban. Ez évben az arányérzés fokozása szempontjából előbb egy-két és több összeállított tárgy után rajzoltak kontúrban és tónusértékben. Később élő modell után, különös tekintettel a mozdulat és az arány gyors felfogása és a jellegzetes síkok hangsúlyozására, a mi a kevéssel való kifejezésre képesíti a növendéket, miáltal értelmes és felhasználható vázlat készítési módjának megismerését tanulhatják. Ezen alapon később a modell önként történő mozdulatainak gyors megrögzitésére törekednek. Rajzoltak azonkívül fejeket színes papírokon és teljes tonusértákben. Végre gyakorolták még a torzképrajzolást is. Udvary tanárnál végeztek azonkívül kosztüm- és drapéria-tanulmányokat is. Geometriát Bacsa tanárnál hallgattak és pedig: síkmértant, ábrázoló geometriát és szerkesztő perspektívát oly mértékben, mint a mennyit a helyes ábrázoláshoz okvetlenül szükséges tudni. Az építési rajz- és alaktant Gyalus László tanította. Az I. évesek a görög stílust tanulták és e stílusban készült templomok, emlékművek homlokzatát, alaprajzát és kisebb részletrajzokat készítettek, a II. évesek a római és renaissance stílusú dolgokat, a III. évesek középkori stílusú dolgokat tanulmányoztak és rajzoltak. Az összes növendékek számára szükséges betűvetést Mítterszky József tanította. A szakmáknak ezen alapvető tárgyain kívül még az általános műveltséget nyújtó tárgyak is fennakadás nélkül adattak elő. Úgymint: cMütörténelem (tanár: Éber László). cMüvelödésés magyar irodalom története (tanár: Nádaí Pál). Egyházmüvészet (tanár: FieberHenrik). SMagyar népi művészet (tanár: Margítay Ernő). Egészségtan (tanár: Rottmann Elemér dr). Társadalmi és gazdasági ismeretek (tanár: Wíldner Ödön dr). Neveléstan (tanár: Ozoray Frigyes ér). Az esti tanfolyamon Szőnyí László tanár helyesírási gyakorlatokat és ipari könyvvezetést is oktatott. Az esti tanfolyamon az oktatás e tanévben úgyszólván csupán az általános rajzoktatásra szorítkozott. A szakoktatás csak egyes növendékek valamely gyakorlati feladatának megoldásánál való kísegítéseképen folyt. Tanár: Papp Sándor. Az általános rajzoktatás virágok, rovarok, pillék, madarak, csigák, edények, gipszminták, mértani testek és élő modell utáni rajzolásból állott. Az eszközök: szén, ceruza, toll és vizfesték. Az előadási mód az eszközök természetének megfelelőleg taníttatott. Stilizálás csak a fejlettebb növendékekkel műveltetett, az illetők szakmájának megfelelő szellemben.


SZEMELVÉNYEK A SZ AKO SZTÁLYOK. MUNKÁIBÓL


f.


Üveges szekrények. Tervezte Schwarz Béla cs Czeiler JenÖ II. eves.

Ebédlő. Tervezte Schwarz Béla II. eves.

Szaktanát-:

Gyalus László.


Partfürdő fedett uszócsa mókának hosszmetszete. Éjszaky Istvántól.

Szálloda bejárata Keresztesi Ágosttól.

Szaktanár:

almásí Balogh Loránd.


Szekrény vadászlak ebédlője számára. Cseresznyefából fényezve és faragással-

Készült a belső építészeti szakosztály II. évfolyamán. Tanár! GyőrgyiDénes.


Polgári lakás cbcdlü bútorai. Diófából félfcnyezvc.

Készült a bclso építészeti szakosztály II. évfolyamán. Tanár:

GyŐrgyiDénes.


Polgári lakás bátorai. A pohárszi;k füstölt tölgyfából* d poh&r&zéfc fényezett dióidból. Készült a belső építészeti szakosztály II. évfolyamán, _j Tanári Györgyi Dénes.


Kcszült a belső építészeti szakosztály II. cvfolyam.'m. Tanát: Györgyi Dénes (1914—15).

Munkáslakás lakószobájának részlete. Bútorok fenyőfából, kekcsen mázolva, helyenként szintessel.


Készült a belső építészeti szakosztály III. évfolyamán. Tanár : Györgyi Dénes.

Villa lakás. Fovr.idó részlet. A fa anyaga íc'nyczcU dió, fal stucco szövetbcvon.i-o. il.


Kcs-üH a bclsö építészeti szakosztály III. évfolyamán. Tanár: Györgyi Dénes.

Villa lakás ; uri szoba részlet beepitcít dióf.nssckrcnnyoí. Közcpcn aító a fogadóba.


Tervezte: Mcray DczsÖ III. éves. Tanár: Szablya Fríschauf Ferenc.

Polgári bérlakás. Ebédlő távlati képe. Bútorok tölgyfából, nyomtatott vászon huzattal. Egyszínű falfestés.


Tervezte Fercnczi Sándor III. eves. Tanár: Szablya Fríschauf Ferenc.

Fötíri lakás fogadótertnének ablakfal, részlete.


Tervezte : Fcrcnczi Sándor III. eves. Tanár: Szablya Fríschau/ Ferenc.

FőUft lakás fogadó termének kandalló részlete. Márvány kandalló fal és menyezet, gazdag stucco, beépített képpel, oldalfalak festéssel, zöld selyem függönyökkel.


Tervezte Gönczi (Grosz") Dczsö III. eves. Tanár : Szablya Frischauf Ferenc.

Urasig! lakás részlete. Reggeliző szoba. Ülö bútorok nyomtatott színes vászonnal, a fal papirkárpittal bevonva ; fűtőtest burkolat és virágállványok fehérre mázolva, a többi bútor fényezett cseresznyefából.


Tervezte: Ferenczi Sándor IV, eves. Tanár : Szabivá Frischauí Ferenc.

Szálloda éttermének ablakfala. Falak c's menyezet gazdag stucco mintával díszítve, bútorok fényezett sötét diófából, gobelin áthúzással.


Ebedíö tölgyfából Mcrai Dezsőtől.

Az O, M. Iparművészeti Társ. pályazatán I. díjjal jutalmazott tervezet.

A belső építészeti szakosztály III. eves növendékeinek i.skoíán kivüíi munkája.


Hálószoba diófából. Mcraí Dezsőtől,

II. dijíaí

Jutalmazott

pályamű.

A Gellért-fürdő és szálló berendezésére hirdetett pályázaton 1000 K. I. díjjal jutalma* zott szoba székei. Tervezte : K.ildory L.iíos és Ferenczy SAndor


A Gellért fürdő és szálló berendezésére hirdetett pályázat.

Rákos Pál megvásárolt pályaművének szék- és pamlagrajza.


A Gellert fürdő I. díjjal jutalmazott pályamüvéböl. Vendégszoba karosszéke Méray Dezsőtől.


Ruhaszekrény. A Gellert fürdő berendezésének megvásárolt pályamüve.

Tervezte Rákos Pál, a belső építészeti szakosztály III. éves növendéke.


Ruhaszckrény. A Gellért fürdő berendezésének: I. díjjal Jutalmazott pályamüvéből.

Tervezték : Káldory és Ferencay, a belső építészeti szakosztály növendékei.


A Gellért-fürdő és szálló berendezésére hirdetett pályázat 1500 koronás lakószobatervénck I. díjjal jutalmazott pályaműve.

Tervezte '. MJray DezsŐ( a belsőépítészeti szakosztály III. eves növendéke.


A Gellert fürdő és szálló berendezésére hirdetett pályázat. Káldory és Ferenczy 1000 koronás I. dijial jutalmazott pályaművének egyik lapja. Az 5000 koronás szalon részletei.


Vízüstök, vízlevezető csatornához.

Készüllek Simay Imre ta n ár

szakosztályán.

Fc'mdomboritás számára terveztek, negatív mintába faragták cs öntöttek kezdő növendékek Györgyi tanár építészeti szakosztályán készült vázlat alapján.

A víz üst toilrajzát a házon való alkalmazás rajzával együtt kc'szí tette Debrcczeni Tivadar III. éves szobrász.


Épület vízüst. Fcmdomboi-itásbeli kivitelre tervezte Gcrc János IV. éves. Mintázta és gipszbe faragta Bríinn Anna I. eves. Eredeti nagysága 77 cm.

Isten szeme. Kapubetét. Tervezte Ohmann Béla IV. éves. Mintázta és faragta Kaucr István II. éves. Nagysaga 86x126 cm.

Készültek : Simay Imre tanár szobrászati szakosztályán.


Szaktanári

Símay Imre.

Tervezte: Ohmann Béla IV. eves, mintázta és gipszbe faragta : Demcny Ottó I. éves. Nagysága 88x100 cm.

Tervezte : Ohmann Béla IV. éves, mintázta és gipszbe faragta: Vas János II. eves. Nagysága 106^85 cm.

Épület homlokzatdíszek: kő- vagy színes majofika kivitelre szánva.

Tervezte : Ohmann Béla, mintázta és gipszbe faragta : Weisz Arnold II. éves. Átmérője ÍJ2 cm.


Épület homlokdísz. Készült i

Símay Imre 1

anAr

szakosztályán* Eredeti nagysága 59x783 cm.

Tervezte : Ohiiwnn Béla IV. éves. Rajzolta : Debreczcni Tivadar III. éves. Mintázták : Novak Dezső* Kovács Zoltán, Wcisz Albert II. évesek. Gypszbc faragta: Hegyeli Lajos II .eves.


Bronzkivitelre készült feszület. Készült:

Símay Imre

tanár diszitÖ szobr. szakosztályán. Krisztust mintázta Tóth Gyula V. éves növ., a keresztet gipszbe faragta Schaffncr Rózsa I. eves növ. Eredeti nagysága 73x1Í8 cm.


Emléktábla. Készült: Símay Imre tanár disz.szobrászati szakosztály áru Eredeti nagysága: 90x90 cm,

Tervezte: Ohmann Béla IV. eves. Gypszncgativbe faragta í Hiesz Géza V. éves.


Falba illeszthető emléktáblák. Készültek: Simay Imre tanár szakosztályán.

Tervezte és készítette : Wcisz Albert II. eves. Csulyok Margit II. éves.


Emléktábla tervezetek. Készültek :

Simay Imre

tanár szakosztályán.

Tervezte, faragta es rajzolta: Wcísz Arnold II. éves.

Tervezte és rajzolta: Weísz Albert II. éves.


Falba illeszthető emléktábla. Készült: Símay Imre tanár szakosztályán* Tervezte és rajzolta félévi pályázati feladat sjyaiiiíní Wcísz Albert II. éves növendék.


Engedjetek hozzám a kisdedeket. Készült: Máíraí Lajos szakosztályán. Mintázta: Rzch.ik János III. eves navendek.

Emléktábla. Tóth Gyula é\s Díósy Antal terve. Az iparmű veszeti társulat által IiadíemléktábLu-a hirdetett pályázaton megvásárolva.


Síi-emlék: terve. Az iparművészeti társulat sitemlékpátyázatán 150 koronával díjazott munka. Vertes Artúrtól*


Sírkő tervezet. EÍCCK Árpád cs Wydfer Károly műve. Az iparművészeti társulat sirköpátyázatán Í50 koronával díjazva.

Az iparművészeti társulat sirköpályázatán 150 koronával díjazott sircrnléktcrv Tóth Gyulától.


Falbctét gyümötcskcreskcdcs számára, színes csempéből. Mintázta: Barta Lajos I. éves. Rajzolta: Borovszky Ol. eves.

Szaktanár: Zutt A. Richárd.


I'vula.C:;. mázas cserépből Az Í9H-es év emlékére. Mintázta: Róna Ferike. A toílrajzot készítette: Borovszky,

Szaktanár: ZuitA.Ríchárd


Ezü.stmivcs munkák. Esztergára felhúzott formák feldolgozása. A hamutartó Petznik Lajostól^ a serleg Frfcál Károlytól. a kis doboz Vertes Árpádtól, a pohár Sárváry Fercnctöl*

A szenteltvizbíntő Zutt tanár terve után II—III. eves növendékek kivitelében Cscrnocb, hercegprímás ö emínenciáia számára készült. A doboz Löcscy Ferenc munkája.

Szaktanár :

ZuítA.Ríchárd


Aranyműves munkák. A lánc Szabó Olgától, a gyűrök Wittmayer Salamontól, a pecsétviasz-kanál és boi'szesz lámpa Inczc Sáritól, a kerek boglár Grábcr Mtiriátóí, a láncos násfa Gombássy AnnátóL

Az ékkövcs dobozt s a felső násfát esti növendékek készítettek Pőhlmann

József

szakoktatónál.

Szaktanár;

ZuttA.Richárd


Szcntcltviztartófc. Pctznifc Lajos, Baranyai Ilona, Schmicrer Félix.

Készültek : ZuttA.Ríchard tanár osztályán.


Jelvényei c's éimek.

Készültek : ZuíiA. Richárd tanai szakosztályán a tanár terve után.


Rcccmunka. Tcwcztc : Winkícr Margit III. eves.

Sgraffítto. Eredeti nagysága 80*40 cm. Kettős rétegű vakolatba karcolt faldísz. Tervezte és készítette : Lcvay Lajos III. éves.

Szaktanul : Gr óh István.


Nyomtatott szövetminták.

Tervezték: Fejes Gyula, Fuchs Emil c's Kajdi Emil.

Szaktanár: Gróh István.


Színes varrott csipke. Tervezte és készítette : Orszagh Ilona Hl. íves.

Batikolt terítő : Tervezte cs készítette : Kulcsár Endre III. íves.

Szaktanár :

Gróh István.


Varrott csipke. Tervezte Örkényi István. Készítette: Suttcr Katalin.

Halasi csipkegallér. ö cs. és kír. fensége Zita fö hercegasszony tulajdona. Tervezte és készítette Országh Ilona IH. éves textilszakosztálybeli növendék.

Szaktanár: Míhalík Gyula.


Ruhatervei Winlder Margittól*

Szaktanár: Mihalik Gyula.

Selyem batík párna. Tervezte és készítette : Pataky Piroska.


Szövettervek.

Tervezték : Winkíer Margit, Mándoki Rózsi, Pauspertl Teréz, Pfeiffer Nándor III. éves textiíszakosztáíybeli növendékek.

Szaktanár: Mihalík Gyula. Szakoktató: Örkényi Isiván


Színes illusztráció, vizfestmény. Arany János Rózsa és Ibolya verséhez. Vermes László III. éves növendéktől. Eredeti nagyság.

Szaktanár:

Helblng Ferenc


Emléklap

harcban elesett ískoíatárs hősiességének megörökítésére. Tervezte és köre rajzolta három színben Bakács Pál. Eredeti nagysága 46x24 cm.

Szaktanár:

Helbing Ferenc


Illusztráció a Haláí Útja sorozatból.

Vázlat Haranghy Jenőtől. Eredeti nagyság. Szaktanár:

Helbfng Ferenc


Illusztráció a Halál Utia sorozatból. KiUkarc, készítette Haranghy Jenő* Eredeti nagyság.

Sz.nktanár:

Helbing Ferenc


Illusztrációk: a Halál Útja sorozatból.

Toíírajz. Vázíat rézkarc számára Haranghy JenÖtöí.


Rézkarc, Vázlat rézkarc számára Haranghy Jenőtől.

Szaktanár: Hrihínjí Ferenc.


Iskolai cvvcgi jutalomtÁrgyak. Rczlapra marva ezüstös ve* a otellóval kitöltve.

Készítettel Bokros Ferenc cs Szekeres Bóía.

Emlckínpoíc, iskolai ítitalomtárgyak. Rajzolta: Spinncr Dezső cn Ékes Lajo;;.


Szürszabók sátra a debreceni nagyvásáron. Rézkarc, rajzolta és, rézbe maratta Haranghy Jenő.

Eredeti nagysága 24x35 cm. Szaktanár: Helbing Ferenc.


Bdlispapir. Tervezte: Fejes Gyula IV. íves.

Vignetták. Tervezte: ÉkcK c's Vermes.

Szaktanár : Hí'lbinií Ferenc


A zcbcgényi templom falfestése. V. éves festők munkája. Szaktanár:

KSvSiíSi Kriesch Aladár Tanársegéd :

Leszkovszky György.

Nagy Konstantin csatája. In hoc signo vinccs. Diosy Antal.

íMzebegénvi tempíom fafiképeit (affresco tecünikával) és diszitményeit (enyves és casein=festékkel) ŰCörösfőr 9(riescfi föladár tanár vezetésevei és JSeszIcovszHy György irányítása meííett <Diósy föntaí, Gáspár QTlór, ^Fábry Dezső, ŰCÍosms Xárofy s Scfiindler Valér növendékek készítették. í? természetes nagysága kartonokat és a kidolgozott színvázlatokat az iskolában csinálták, a kivitelt pedig a Helyszínén, amely alkalommal a mesterségbe vágó munkákat is magák végezték : meszeltek, festéket törtek, caseint készítettek, patront vágtak stb. $. litüurgiai ifiémát 'fieber űlenrik tanár adta meg: a szent kereszt dicsőítése — feltalálásának 1500 éves jubileumára.


A zebegényi templom falfestése, V. eves díszítőfestők munkája. Szaktanár: KŐrősfői K. A. Tanársegéd : Leszkovszky György.

Az oldalhajókat elválasztó ivek díszítése nagyrészt Gáspár rajza után.


templom V. eves d. festők munkája. Szaktanát: Kőrösfői

Krfesch Aladár Tanársegéd : György.

Triptichon Nagy Konstantin csatájával* Gáspárt Díús.y cs Lcszkovszky festményei. Pajzsot tartó

angfyalofe

Díósytól


A wbegrfnyi templom íaífestese. V. éves festők munkája. Szaktanár I Kőrösfoí K. A. Tanársegéd: Leszkovszky Györéy-

Dongaboliozat a 10 passiojelvcnnyel. Leszkovszky és Diósy rajza.


A zcbcgcnyi templom falfestése. V. éves d, festők Szaktanár :

Kőrösföí K. A.

Tanársegéd:

Le&zkov&zAty György.

A diadalív szentháromság részet Giisp'irLcszkovszky terve után-


Múzsa. Molnár Sári III. éves munkája. Ostwáld-féle eljárással készíiít falkép. Vakolt falra pastelt-krétával rajzóivá s kaseinneí fixírozva. Szaktanár: Ujváry Ignác.


Üveg; ablakok. Készültek

Muhíis Sándor

szakosztályán. Krisztus Mottl Romántól.

Toídy Miklós Diósy Antaltól.

Tervezte : Varasdy Béla III, eves festő. Üvegfestmény patinúzott színes üvegformákbóí. Készült a Majoros K. műtermében. Tanúri

Ujváry I^nác.


JELENTÉS AZ 1914/15-IKI ISKOLAI ÉV FŐBB ESEMÉNYEIRŐL, Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola harmincötödik tanévében is elkövetett mindent, hogy növendékeit az élet közös eszményeire nevelje s felruházza olyan képességgel és tudással, minő" vei azok a létért vaíó harcban helyt állhatnak. A tanrendiíeg előírt anyag tudatos elmélyedésseí végeztetett el. Akármennyire megnehezedett az idők járása, a cselekvés nem bénult meg az érzés ereje alatt. Az izgalmas hatásokat legyőzte az erély és az önfegyelem, valamint a munkához való teljes odaadás. Az iskolai év a kitűzött időben nyilott meg és záruk. A katonáknak besorozottak nemes lelki nyugalommal ültek utolsó percig helyükön feladatuk mellett. Tizenhárom volt növendékünk a csatatéren esett el. S igen nagy azoknak a száma, akik ugyanazokba a kórháznak átalakított termekbe tértek vissza sebesülten, ahonnét iskoláztatásukat félbe szakítva elindultak küzdeni a hazáért. Az itthon maradottak pedig a társadalmi munkából is kivették részüket. Mindenki mindent megtett, amit személye, ereje és tehetsége megbírt. Az intézet kórházat tartott fenn, szervezte a vak katonák oktatását, kertgazdaságot mívelt s minden jótékony akcióhoz segitő kezet nyújtott. így adott az iparművészeti iskola jubiláns évében a nemzet nagyszerű erőfeszítései közepette kötelességteU jesitésből példát a tüzvonalban és a tüzvonal mögött. Tanrendi módosítások. A háború és a háború utáni helyzet rávezet bennünket arra az iskolapolitikára, mely szerint csak olyan és annyi tanittassék a minőre s amennyire az oszágnak szüksége van. Nem egyedül szakerők nevelendők, hanem csak olyan szakerők, akik a meglévő iparművészeti szűk* séglet ellátására alkalmasak. Szervezni kell azt a gondolatot a jövőben, hogy az igazi szükséglet irányítsa az oktatás menetét. Olyan tanittassék, aminek hasznát lehet venni s annyian, tanuU janak, amennyien el tudnak helyezkedni. Legfontosabb feladatnak mutatkozik tehát az egészségtelen versenynek a szabályozása és az uj szükségleteknek, az uj utaknak a feltárása. Az idei évben a hadbavonult tanárok és növendékek nem sokban befolyásolták a tanitást. Hiányzott az idősebb és fejlettebb tanítványok buzdító hatása. De egyébként a tanári kar igyekezett a feladatok nyújtásánál a világtörténelmi átmenetet feldolgoztatni s avval a produktív erők fokozását előkészíteni. Muhits Sándor helyettesítésében Mihalik Gyula oktatta a természet utáni rajzot, Mátrai Lajos távollétében pedig Simay Imre átvette a szobrászati szakosztály mind az öt évfolyamát. A kerámiai műhely, minthogy összes oktató erői katonai szolgálatra rendeltettek be, szünetelt. A kerámiai mintázást ideiglenesen Zutt tanár tanította. Legérezhetöbb volt a növendékek bevonulása az esti tanfolyamon, ahol oly nagy számmal vonta el a katonaság a tanulókat, hogy a megmaradtakat egy közös osztályba kellett összegyűjteni, melynek oktatását Papp Sándor végezte Novak Antal tanársegéd segédletével. A vallás^ és közoktatásügyi miniszter Sándor Irma soproni áll. felsőbb leányiskolái rendes tanítónőt ideiglenes szolgálattételre a textilosztályba rendelte be. Katonai szolgátat Az 1914/15. tanév növendékei közül az esti tanfolyamnál 80-an, a nappali tanfolyamnál pedig 75-en teljesítettek katonai szolgálatot. Katonai szolgálatra bevonultak továbbá Mátrai Lajos, Muhits Sándor és Vértes Ágost tanárok, Bellaagh Imre titkár, Pöhlmann József, Schleich Vilmos és József Jenő műhelyvezetők, Kléb Ferenc, Lilinger István, Pásztó József és Szentey Vilmos szolgák. Szolgák hiányában a tantermek tisztogatását egész éven át a növendékek maguk végezték. Katonai kórházi szolgálatra osztottak be hadrendileg: Czakó Elemér igazgató, Szablya Ferenc tanár, Csermendy Elemér pénztáros, Matula Lajos szertáros és Klein Sándor szolga. Veszteségeink. Az iskola kegyelettel őrizte meg elesett volt növendékeinek emlékét. A főbejáratnál Pro Patria feliratú táblán gyűjti össze a névsort, melyen eddig a következők szerepelnek: Baráth István, Bálint János, Bencsik Pál, Falb Sándor, Gábor Nándor, Kerékgyártó István, Madarász Imre, Ortner Ferenc, Sámuel Kornél, Szabó Endre, Szendroi Dezső, Uhl Sándor és Zbo»


rovszky Károly. A grafikai szakon emléklapok készültek rézkarc és kőrajzban az elesett hőseink tiszteletére, a szobrászati szakon emléktáblák és sirkövek. Vállalkozások. Az oktatás gyakorlatiassága érdekében, az intézet szellemének megfelelően, az idei tanévben is vállalkoztunk olyan feladatok megoldására, melynél a növendékek a munka me^> netét, kalkulációját és teljes kivitelét megtanulhatták és betekintést nyertek a művészi munka erkölcsi és nemzetgazdasági feltételeibe. Kriesch Aladár vezetés ível a zebegényi templomot fes* tette ki 6 növendék freskókkal. A tervezés főbb munkálatait Leszkovszky György tanársegéd irá* nyitotta, Groh István tanár vezetésével restaurálták a csetneki templom falképeit, Sándor Béla tanárnak a terézvárosi templom kifestésénél segédkeztek tanítványai. A grafikai szak résztvett az elemi iskolák számára készülő történelmi faliképek sokszorosításáéban, a Diszitő Művészet és más folyóiratok illusztratív anyaggal való ellátásában. Üdvözlő kár* tyákat terveztek a hadbavonult katonák számára. A belső építészek munkát kaptak Szablya tanár vezetésével a Gellért=fürdő berendezésénél s a Nemzeti színház számára készülő bútoroknál. Györgyi és Gyalus tanárnál ipariskolák számára minta bútorokat s egyebeket terveztek. Az ötvös szakon időszerű jelvények és emléktárgyak készültek. így a vasgyürü, Auguszta emlékérem, Kéve érem,Hadsegélyző érem s mintegy 30-féle kórházi jelvény, amelyek összességükben 100 ezer koronát meghaladó összeget forgalmaztak jótékony célra. A munkát végző növendékek 5000 koronát kaptak munkadíj címén, a munkát vezető Zutt szaktanár minden honoráriumról lemondván, a május végéig záródó számadás szerint 3921 koronát adott a segélyezésre szoruló magyar művészeknek s az ifjúsági jóléti intézményeknek. Az ötvösszak összeköttetést létesített a kalocsai olvasógyárral érmek készítésének céljából. A 4. honvédgyalogezred az ötvösszakon ké= szittetett Auguszta főhercegnő harctéri látogatásának emlékére egy karkötőt s József főherceg év= fordulójára egy zománcdiszes bronz dobozt. A szobrász szakon a vöröskereszt^egylet kórházmodelljeit készítették el. A textil szakon pedig himzésterveket a Háziipari Szövetség számára s kosztümterveket a Fischer Júlia s más divatcégek számára. A Diszitő Művészet folyóirat az idén is megjelent az iskola kiadásában a magyar formanyelv népszerűsítése érdekében. Különös keresletnek örvend nép=, női«, polgári*, ipari szak-* és tanonciskolái körökben, mint amelyek kézimunka, műhely és rajzoktatását ellátja felhasználható mintákkal és szakszerű útmutatásokkal. A gödöllői szövőiskola a háború dacára is folytatta gyakorlati működését némileg csökkentett létszámmal. Elkészült 95 munka. 55 csomózott szőnyeg, 33 torontáli szövés, 3 szúrnák és 4 go* belin. Az eladásból befolyt 6800 korona. Jelenleg a temesvári püspöki szeminárium számára ké= szül egy nagy templomi szőnyeg. Fonalak saját festésben növényi festékkel készültek az idén is. A munkát akadályozta az anyagdrágaság. Hósapkák kötéséhez női iskoláknak 2025 kgramm gyapjufonalat közvetített a gödöllői szüvőiskola. És résztvett a vak katonák oktatásában. <Az iparművészeti iskolai hadikórház. Az iparművészeti iskolai 100 ágyas kórházat az intézet tanárai s növendékei szervezték és szerelték fel a saját anyagi erejökből. Ehhez járultak nagy összegű adományokkal az intézet barátai, amelyről a leszámolást a háború megszűntével jövő évi Évkönyvünkben fogjuk közreadni az összes szereplők névsorával együtt. A kórház elnökségét gróf Klebelsberg Kuno dr. államtitkár volt szíves elvállalni. A bizottság* ban pedig Majovszky Pál és Radisics Jenő miniszteri tanácsosok, Beretvás Hugó ker. tanácsos és Czakó Elemér igazgató, a vöröskereszt^egylet főmegbizott helyettese vettek részt. A főorvosi teendőket Widder Bertalan dr. főorvos, a gazdasági igazgatást Szablya Ferenc tanár látta el. 3 A vakok osztályának ápolási és oktatási vezetője Gróf Dessewffy Emiiné volt. Egészségügyi szol gálatot teljesítettek Gróf Festetich Pál és Bartha István. Szolgálatvezető báró Rosenzweig Nándor. A kórházzal is megmutatta az iskola, hogy egy kulturális közintézmény miként oldja meg a


nagy idők parancsoló kényszere folytán reá háruló feladatot. A rajztermek egy negyed része át* alakult kórtermekké. A terrasz, ahol eddig szabad világitásu képeket festettek, sebesült katonák üdölőheiye. Lechner Ödön csarnokában fogadják a beteg katonák látogatóikat. A kupolaterem* ben misét hallgatnak. A kiállítási folyosókon ebédeznek. S minthogy az intézet kórházába legszívesebben a sebesült művészeket és iparművészeket gyűjti össze, azok a műhelyekben s a műtérmekben — a katonának ment növendékek helyében — oktatást nyernek és foglalkozáshoz jutnak, esetleg uj pályára készülnek elő lábadozási idejük alatt. A növendékekre mély hatással volt a sebesültek jelenléte. Onmaguktóf fegyelmeződtek, résztvettek az ápolási és az őrségi szolgálatokban. Festésnél és mintázásnál modellül használták. Mű= lábat csináltak az amputáltaknak, karsint a törött karúnak, szerszámokat és mérővesszőket a vakoknak. A tanárok feleségei és az igazgatóné látták el az élelmezést. A tanárok és az intézet barátái az ői szolgálatokat s a társadalom áldozatkész női tagjai közül kerültek ki az önkéntes ápolód npk. A legnagyobb hálát és köszönetet érdemlő munkatársak teljes névsorát az 1915/1916=iki Evkönyvünk fogja hozni. Widder Bertalan dr. főorvos külön ápolónői tanfolyamot tartott 62 résztvevővel. Az iskolai oktatással egyidejűleg szeptember elején nyilott meg a kórház, mely utóbb mint a vöröskereszt^egylet kisegítője működött. A kórházat látogatásukkal tisztelték meg Auguszta, Izabella főhercegnők, Ferenc Saívator főherceg. Csernoch János bíboros hercegprímás, Várady L. Árpád kalocsai érsek, gróf Mikes János és Prohászka Ottokár püspökök, Jankovics Béla vallásés közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kuno gróf államtitkár és mások. Amely alkalommal a magas látogatóknak módjuk volt az iskola növendékeinek munkáiba is beletekinteni. A vakok oktatása. Nagy és fontos feladatot kapott az iparművészeti iskolai hadikórház azzal, hogy a közös hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter rendelkezése folytán összegyűjtötte a háborúban mindkét szemére megvakult magyar honos katonákat s a vallás és közoktatás* ügyi minisztérium rendeletével beosztott szakerők bevonásával gondoskodott azoknak oktatásáról és ipari termelésre való előkészítéséről. A vakok, mint rokkant katonák, a rokkant katonákat gondozó bizottság felügyelete alatt, teljes kiképzésüket az iparművészeti iskolában nyerik, gróf Klebelsberg Kuno elnöklete alatt. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium részéről az oktatás menetét ellenőrzi Tóth István miniszteri titkár. Az oktatás vezetője gróf Dessewffy Emiiné, helyettese Czakó Elemér dr. Szakorvosi konziíiárius Grosz Emil dr. egyetemi tanár. Szaktanár Kirschenheíter Ferenc, Iván József. A zongorázást oktatja Horváth Atilla, a szövést Frey Rózsa, a székfonást és kefekötést Anlauf Ferenc, a kosárfonást Germán Gusztáv. A masszálást Dollinger Gyula vezértörzsorvosnál tanulják. Kertészkedés. A hadba nem vonult növendékek a válságos időkben hazafias kötelességérzetből ifjú erejöket és szabad idejoket felajánlották a közélelmezés előmozdítására. Balogh Loránd tanár vezetésével, a Gellérthegy alján, 2000 négyszögöl területet míveltek meg azzal a céllal, hogy an= nak a terményei a kórház és az ifjúsági diákasztal konyháján használtassanak fel. A tanári kar tagjai felváltva ügyeltek fel e munkálatokra, melyeken résztvettek úgy a férfi mint a női növendékek. VédhimtőoltáSf egészségi viszonyok. A tél folyamán fellépett kiütéses tífusz ellen való védekezés céljából Dr. Widder Bertalan, a kórház főorvosa, az összes nappali- és esti tanfolyamos növendékeket védőhimlooltással látta el. Hadsegélyezés. Az iparművészeti iskola tanárid, tisztviselői- és szolgaszemélyzete az első ízben kibocsájtott 6%-os hadikölcsönből 40 ezer koronát meghaladó összeget jegyeztek. Ugyancsak az iparművészeti iskola a hadsegélyezés céljára 05 kg. sárga- és vörösréz anyagot adott. Növendékek nyári oktatása. Á növendékek tanulmányainak a nyári szünidőben való folytatnatására az iskola igazgatósága átengedett az I, emeleten 2 tantermet. A növendékek munkálkodását a tanári kar felváltva ellenőrzi és a munkákat korrigálja.


A v i r á ő r Ó l . Mait számunk szólt a virágról. Igen,

p^2, UÍcál"ÓL Síihez a témához még többször vissza fogok térni. Most csak egyet. Nálunk az utca a szó legteljesebb értelmében közhely. Az utca kapocs az egyes házak között. Az összeköttetést fönntartja. Nagyvárosban a közlekedést, vizet, csatornát és világítást hordja a ménében, hátán. Házak közé vájt levegő és világító csatorna. Olyan fontos, hogy mindenkinek ügyelni kellene rá. Pedig dehogy van így 1 Nálunk az uralkodó elv: az utcán minden szabad. „Csakhogy végre az utcán vagyunk 1" hangzik. Gondunk lehetne, hogy az utca ne legyen csak emporium. Nem sorolom föl a nyelv „utcai" jelzővel képezett kifejezéseit. Valami különlegesség az utca, az emberek is egészen mások ott. Különösen a székesfővárosban. Taszígálás, lökdősődzés, kiabálás, köpdösés; narancshéj, repülő reklámlapok, villamosjegy, cigaretta, szivarvég; kiabáló mozisok, villamosra káromkodó kocsisok, fölszálló por, bűz, füst, korom; gránit és aszfalt: ezek nagyjából az utca elemei. És ilyen kevert az erkölcse, szokása, de az Ízlése is ! Hajlandó vagyok elhinni, hogy a székesfőváros utcai élete forrongó, tehát fejlődő. Én hiszem, ha az utca megkapja, ami megilleti és viszont a közönség csiszolni és fegyelmezni fogja önmagát: más lesz az utca képe. A jövő nemzedéket tekintve, a sok kívánságból, mint mindenképpen nevelőt, kiragadok egyet. Az utcák nevei részben személyeké, tárgyaké, állatoké, részben tájaké, városoké és községeké. A közönség nagy része, különösen a fiatalság és a kevés iskolát végzettek, nem ismerik az utca neve jelentését. Célszerű lenne ezért, az utcák elején, a falba dombormű alakjában mondani el azt, amit most csak apró táblák jeleznek. Persze ezeket tisztán és rendben is kellene tartani. Az utca iskolájának nagy nevelő hatása lenne az erkölcs, a művészet, a jó izlés és nemzeti irány fejlesztésére. Egy ideális példával élek, mert már van. Az a Nfedsárfllllf következőképpen lehet kiakadémia-utcában, az Akadémia palotájának falá2 ***"•*•" tisztítani: J liter vízben 50 ban, ott van az alapítási jelenet, Holló domborr C Z I i y O m ö f O K ö t gram ammoníum-karbonatot müvében, alatta az utca neve, kis táblán. Egybe feloldunk. A megfelelő műlapot tiszta rajzdeszkára kapcsolnám. Kiváló személy esetében munkájából feltüzdeljük rajzszegekkel, majd a fenti folyadékba idézetet is alkalmaznék, ami őt legjobban jellemzi. mártott finom, puha ecsettel gondosan bekenjük, Persze ércben drága lenne az összes utcák részére. ezután tiszta vízzel leöblítjük, száradás után meg- De van más anyag ii. Piro-gránit, üvegmozaik, ismételjük a bekenést, de ezúttal a hátlapon. Ha terracotta, cement-márvány, majolika, vörösrézdomez is megvan, megnedvesitjük az egész lapot ecetes boritás. Szóval időt álló anyag. Mennyi józan terv vízzel (J rész ecet és 5 rész víz), utána pedig le- vár kivitelre, a vidéken pedig utánzásra. És hiszem, mossuk gyenge klórmeszes vízzel (3 rész klórmész a háztulajdonosok nem akadályoznák ezek fölállíÍOO rész vízben feloldva). Végül teljesen tiszta vízbe tását. Természetes, hogy a falba illesztésnek reálismártva lemossuk a műlapot és a napon megszárit- nak és ízlésesnek kell lenni. juk. A műlap papirosa teljesen fehér lesz és a rézNem tudom, így van-e ez külföldön ? De nem is nyomat rajta sértetlen marad. lényeges. Bár nálunk — majd erről is lesz még Ténta-foltokat a réznyomatokról szintén el lehet szó —• csak az becses, ami már a külföldet is megtávolítani. E célból klórmeszes vízbe mártott ecset- járta. Ez adja meg azután a „nyugati zamatot". tel bekenjük a ténta-foltokat mindaddig, amíg a Köszönjük alássan 1 Ezért sír a magyar ipar, műfekete foltok rozsdabarnák lesznek, utána vízzel le- vészet és ízlés is 1 Gönczy Miklós. mossuk és porrá törött oxálsavat szórunk reá, amire egy második ecsettel sósavval kenjük be. A rozsdaA szerkesztésért felelős; Czakó Elemér. foltok megsárgulnak és végül teljesen eltűnnek.

* * a virág periszkóp, mert az egész természetet a szobába varázsolja. A legkisebb levélke, szirom, a szerte röppenő himpor, sokat mondó. Formáival pedig önként kínálkozik a. díszítésre. A virág harmonikus a szárával, leveleivel, formáival, színeível. Természetesnek, harmonikusnak kell lenni elhelyezésének is. De a tartójának is. Mindezekről már volt és még lesz szó e lapokon. Tornácokon gyakran látunk erős fakéreggel borított ládikákat, futó, kúszóvírággal, vékony drótra függesztve. Mivel szebb a kérges borítású ládika és mit akarnak vele utánozni ? Talán, hogy a virág tartója ilyen idős fából, egy darabból van kivésve? Vagy a deszka oldalait akarja széppé tenni? Ha azt a kis ládát kívülről letisztítjuk, rendesen összeillesztjük és erősítjük, kívül faolajjal, belül kátránnyal bekenjük, alul egypár lyukat fúrunk: természetesebb és így szebb lesz I Mindenesetre módunkban van faragással, véséssel és színezéssel díszíteni. Az ablakokban gyakran látunk bodoritott-fodoritott selyempapirossal „díszített" cserepeket. Még fogója is van s közepén ott díszeleg a messzire kiáltó „masni". Szegény virág 1 Milyen természetes is a földmíves ember. Az ablakába oda teszi a muskátlit, szegfűt, egyszerű cserépbe s létrát és karót farag hozzá. Talán az a cserép nem uras ? És az idres-bodros selyempapiros szép ? Szebbé teszi a virágot ? Az az egyszerű cserép nagyon is megfelel céljának és nem hozza zavarba a virágot. Ugy-e ma már senki sem tenne bokrétát vagy csokrot csípkésszélü papirosgallérba. Ne zavarjuk meg a virág hatását, mert azt utolérni úgy sem tudjuk. Amit nem fokozhatunk, azt hagyjuk meg a maga hatásos valóságában. Ezt kívánja a virág becsülése ét szeretetei Gönczy Miklós.


megerősítésére, mert az ízlésben való közösség nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti fajsúlyt jelentő erő, A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig a követ- Munkatársai kező jelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé: Bíró Mihály, Boérné Undí Mariska, Bokros Ferenc, Boros Rudolf, Damkó József, Díváid Kornél, Elefánt Olga dr., Fíeber Henrik dr., Gönczg Miklós, Göröntsér Greff Lajos, Gonda Béla, Gróh István, Györgyi Kálmán, Helbíng Ferenc, Jaschík Álmos, Jászí Oszkárné Lesznay Anna, Karlai Mór, Kárpáti Aurél, Kelé Vilma, Koperíy Döme, Kós Károly, Kőrösfői Kríesch Aladár, Lakatos Arthttr, Majoros Károly, Margítay Ernő dr., Márkus László, Mátrai Lajos, Mihalík Gyula, Mítterszky József, Muhits Sándor, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Örkényi István, Pálinkás Béla, Perényíné Ádám Erzsiké, Radísícs Jenő, Radísics Elemér dr., Rippl-Rónai József, Sebestyénné Stettina Ilona, Simay Imre, Szablya Fríschauf Ferenc, Szabó Aurél, Szekeres 'Béla, Szőnyi László, Ujváry Ignác, Zutt A. Richárd és az Iparművészeti Iskola összes növendékei.

Támogatásban részesíti a Díszítő Művészetet a vallás- és közoktatásügyi m. kír. minisztérium, az orsz. m. iparművészeti múzeum, a képzőművészeti főiskola iparművészeti szakosztálya, a székesfővárosi íparrajzískola, az áll nőipariskola, az orsz, m. iparművészeti társulat, a magyar néprajzi múzeum, az orsz, háziipari szövetség, stb.

A szerkesztőség címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsí-u, 31. Telefon: József 610, Cím. A kiadóhivatal címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsí-u. 31. Telefon: József 43-45,


NYILATKOZATOK A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETRŐL: Bár a világháború mindentől elvonja figyelmünket, lehetetlenség az elragadtatás hangján meg nem emlékezni a Díszítő Művészetről. Aki a könyvkötéstől kezdve a lakásberendezésig, s az óvodai kézimunkáig mindenüvé a magyar motívumokat, a magyar szellem és izlés produktumait akarja bevinni és elterjeszteni, — már pedig ki nem akarná ezt, — az ebből igen sokat tanulhat. Különösen ajánljuk a tanító urak és az iskolák figyelmébe. Munkács, Dr. Tárczy Károly. A Díizitő Művészethez a legmelegebben gratulálok. Igazán páratlanul áll az irodalomban. Budapest, Dr. Szendrei János, min. tanácsos. A folyóiratnak ügyes szerkesztése folytán a legnagyobb sikereket kívánom. Budapest, Dr. Hornyay Ödön. Meg tudom becsülni a Díszítő Művészetet. Kalkburg, Velícs László, muzeumőr. A D. M. ügyesen egybeválogatott mintákat foglal magában, melyeket érdekes új nyomdai technikával reprodukáltak. A szemrevaló kiadványt melegen ajánlhatjuk mindazoknak, akiknek művészi dekoratív tervekre szükségük van. De okulhat belőle a laikus közönség is, mert sok helyes útbaigazítást kap, amivel Ülését finomíthatja és önállósíthatja. Magyar Iparművészet. A D. M. &bban az időpontban jelenik meg, mikor egy nagy érdé dődő közönség a szakszerű és esztétikai ismereteknek, példáknak, útbaigazításoknak ilyen gyűjteményét már erősen várja. A régi Műipari Mintalapok föltámadását látjuk benne, csakhogy modern köntösben, praktikus irányítással, a haladó kor szellemében. Magyar Ipar. A D. M. programra ja dicséretes és kívánatos a sikere. Szép és áldásos jövője lesz a folyóiratnak. Rajzoktatás. A Díszítő Művészet igen szép és becses. Sok sikert kívánok. Bérezik Árpád.

Igaz lelki gyönyörűségem és nagy örömöm van a D. M.-ben. Valóban nagy szükség volt már ily művészi útmutatóra és pedig nemcsak a hazai iparosságnak, hanem a nagyközönségnek és főleg az iskoláknak és tanuló ifjúságnak. Szeged, Klug Péter, igazgató. A lap megnyerte mindenki tetszését. De nem elegendő ez alkalommal a tetszés szó. Életszükségletet jelent ez a lap nekünk rajztanároknak,különösen kézimunkát tanító hölgykollégáinknak, akiknél ezt a lapot semmi mással pótolni nem lehet. Oly hiányt pótol, amely hiány nagyságát csak most érezzük, amikor ez a Díszítő Művészet című folyóirat ezt megszűntette. Sárvár, Fábián Gyula, tanár. Bátorkodom abbeli nagy örömöm kifejezni, hogy nekünk, kik hazai művészi iparunkat lelkűnkből szeretjük, végre olyan lapunk van, mely kézimunkákkal is foglalkozik s nem vagyunk ráutalva, mint eddig szerény magam is, a német Frauenfleiss, Bauernstube, vagy a francia Ouvrages des dames-ra, ha kézimunka újdonságot akarunk keresni. Bár mindenki így örülne ennek a lapnak, bár minden magyar úrileány úgy megértené, mit bírunk ezzel a lappal, akkor bizonyosan minden magyar család asztalán, hol leány vagy fiatal asszony van, a díszhelyen feküdne a Díszítő Művészet. Budapest, Rákóczí-út 40. Köves Arnoldné. Kívánom, hogy a D. M. mennél elterjedtebbé váljon. Adjanak sok-sok színvázlatot, tanuljon a legtöbb kézimunkázó asszony szint, összhangot látni, — mert Uram bocsásd — de „nagy az ő vakságuk". Ismerem a vidéket, a falut, meg annak asszonyát. Gyoma, Dr. Szőnyí Gyuláné. Mi vidékiek nagy lelkesedéssel fogadtuk a Diszitő Művészetet, mint olyan bajtársat, amely sok bajunkon segíteni fog és egy régen érzett szükséget, hiányt pótol. Őrülünk különösen a Díszítő Művészetnek, mert tárgykörébe felvette az ősszel dilettáns technikák ösmertetését. Idáig ugyanis ez irányban német emlőkön élősködtünk, az élőskődés pedig soha jó, egészséges gyümölcsöt nem termett! Szatmár, Dr. Schöber Emil.

ELŐKÉSZÍT A KENYÉRKERESETI VALAMINT A MŰVÉSZI PÁLYÁRA


• DJSZITÖ •

MŰVÉSZET . .

. l \ i

a

i

i

. J

J t

MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK, MŰHELYRAJZOK ÉS ÚTMUTATÁSOK TANULÓK, TANÍTÓK, RAJZOLÓK, IPAROSOK, IPARMŰVÉSZEK ÉS MŰKEDVELŐK SZÁMÁRA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IX. K., KINIZSI-UTCA 31, ^B-ÉVFOLYAM

19

15

6. FÜZET


A „DISZITO MŰVÉSZET" legjelenése. az 1915-ík évben az O. M. Kír. Iparművészeti Iskola szerkesztésében és kiadásában jelenik meg minden második — páros — hónapban, összesen hat számban. Előfizetési ára egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Az előfizetési-díj: Iparművészeti iskola Budapest, Kínízsí-u. 31, címre küldendő. rogrommja. A Díszítő Művészet magyaros és művészi mintákat nyújt az iskola, a műhely és az otthon számára. Munkára szoktat ízlésre nevel. Oktatást nyújt. Példákat mutat. Gyűjti, közvetíti, népszerűsíti és terjeszti népünk és művészeink alkotásait. Tanulóknak, tanítóknak, kézímunkázöknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek másolható és felhasználható mustrákon kívül gyakorlati tanácsokat és útbaigazítást ad. Tárgyköre. Tárgyköre felöleli a díszítő művészet valamennyi eljárását. Sorát ejti a dilettáns technikák, a női kézimunkák, az iskolai műhelyoktatás s a kísüzemü iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások ismertetésének. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve, alakos hímzésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa-, bőr-, üveg-, stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Részletrajzai falfestéshez, batíkhoz, linóleum-nyomáshoz, intarziához, sgrafíttohoz, üvegfestészethez stb. stb. használhatók fel. z iskolában. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerüen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a mühelyoktatás kérdéseível. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója, A mesterség és a művészet kezdő fokaiban kalauzol és minden tökéletesedésre alkalmas momentumról hírt ad. crkesztőség. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Illetéktelen reklámot nem űz, de megfelelő hazai beszerzési forrásoknak címét szívesen közli, amennyiben az az iparművészet és a közönség javára, van. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelezőlapon közölt s a lap tartalmára és míntatárára vonatkozó kívánságait. Közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését Tervező művészek és iparosok címeível szolgál közönségének. Általában mindent elkövet a magyar ipari- és művészeti kultúra


DÍSZÍTŐ MOVESZET KIADJA AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST IX., KINIZSI-UTCA 31.

1915. U. ÉVF. » 6. SZÁM.

HOGYAN JUTUNK RAJZTUDÁSHOZ. A rajztudásnak hármas céíja van: megtanít helyesen látni és megfigyelni, képessé tesz at látottak helyes ábrázolására, s nemesíti és fejleszti az ízlést. Tudjuk, hogy a gyakorlott szem többet lát, mint a gyakorlatlan. A legtöbb ember a látottakból csak egy nyüzsgő, forma nélkül való káoszra emlékszik vissza. A gyakorlott szem azonban nemcsak tömeget lát, hanem egyes alakokat, mozdulatokat, formákat és színeket s azokat elméjében megrögzítí. Hogy ezeket papírra is vethesse, ahhoz nagy tudás, gyakorlat és biztos kéz kell. Ha látásunkat ki akarjuk képezni, akkor szemünket rá kell szoktatnunk, hogy mindent tudatosan megnézzen. Nem elég, ha a látott dolognak csak az összképét fogjuk fel, hanem azt szét kell bontanunk alkotó részeire. A részleteket arányaiban és formában összehasonlítjuk és az egészhez viszonyítjuk, így jutunk el fokozatosan, nagy gyakorlattal a formák megértéséhez. Leonardo da Vinci mondta: „A művészet kezdete a pont, azután következik a vonal, harmadiknak jó a sík s végsőnek marad a test." A rajztanulást nekünk is a legegyszerűbbel, a ponttal kell kezdenünk s a rajztanulás szempontjából ez a pont a kézügyesítő gyakorlat. A kézügyesítő gyakorlatnak célja, hogy a vázoláshoz és rajzoláshoz szükséges biztos és határozott vonalvezetést elsajátítsuk. Ezeket a gyakorlatokat rendes írótollal, tussal vagy tintával, sima írópapíron végezzük. Azért tollal, mert ez kizár minden törlést és javítgatást, minden hiba szembetűnő, tehát kényszerít mindjárt a helyes vonal meghúzására. Első gyakorlásul vonalakat húzunk függőleges irányban, felülről lefelé, megszakítás nélkül a papíros egész hosszában, ügyelve arra, hogy a vonalak párhuzamosak legyenek és egymástól egyenlő távolságra essenek. Ezeket és a következő gyakorlatokat mind merev kéztartással kell végezni és pedig úgy, hogy a kéz

NSvínytanulmány Pártos Lilytöl. I. íves. Tanár: Helbing Fertnc.


Adott térbe elhelyezett vítágtanulmányok, Árkay/Teréztöl." Tanár: Hetbing Ferenc.

a csuklóban ne mozogjon, hanem az egész karral végezzük el a mozgást. A vonal így erőteljesebb és határozottabb lesz. Második gyakorlatunk, hogy ugyanilyen módon vízszintes, majd ferde vonalakat húzunk jobbról balra és balról jobbra. Azután egymást metsző egyenes vonalak következnek. A metszéspontokon túlhúzzuk a vonalakat, s ezzel a vonalak találkozási pontját pontosan meghatározzuk. Az egyenes vonalak begyakorlása után áttérhetünk a görbe vonalra. A kört két görbe vonallal kell rajzolni; a vonalvégeket nem kötjük össze, csak ügyelünk arra, hogy a körök lehetőén egyforma nagyok legyenek, sima, határozott vonallal meghúzva. Ugyanígy rajzolunk ellipsziseket álló és fekvő helyzetben ; azután hullám és csigavonalakat, mindig arra törekedve, hogy a vonalak tiszták és az arányok egyformák legyenek. A további rajzolást egybeköthetjük az arányérzéket fejlesztő gyakorlatokkal. Először felezünk egy vonalat, azután három-, majd négy egyenlő részre osztjuk és utánméréssel ellenőrizzük munkánkat. Később négyzetet, téglalapot osztunk fel két vagy több egyenlő részre. Jobb ellenőrzés céljából minden második mezőt árnyékolhatunk. Ezek a gyakorlatok már nemcsak a kézügyesítésre valók, hanem a megfigyelést is élesítik. Ha az itt leírt gyakorlatokat síkeresen elvégeztük, elkezdhetjük a sík formák rajzolását természet után. Erre igen alkalmasak a préselt növények, mert természetes formáik megtartásával egy síkban vannak. Először egyszerű, kevéssé tagolt leveleket rajzolunk kontúrban, a belső ereket és részleteket


Hogyan jutunk rajztudáshoz.

Nádtollal rajzolt tcrbehelyezcsi gyakorlatok. Árkay Terézíöl. Tanár: Hclbing Ferenc.

kihagyva, minden előrajzolás nélkül. Az a korlátozás, hogy nem szabad előrajzolní és a rossz vonalat nem lehet kijavítani, arra kényszerít bennünket, hogy a formát jól megfigyeljük s az arányokat szemmel jól kimérjük, mielőtt a vonalat meghúzzuk. A rajzolás közben való folytonos összehasonlítgatás rendkívül élesíti megfígyelőképességünket. Ha már a tagoltabb és változatosabb formáknak egész sorát végígrajzoltuk, áttérhetünk az élő növényekre. Az élő növénynek a préselt növény két méretével szemben három dimenziója van, t. í. szélessége, magassága és vastagsága. Minden előrajzolás nélkül kezdjük. A növény szerkezetét vizsgáljuk, megfigyelve, hogy míkép kapcsolódnak az ágak a törzshöz és hogyan metszik az ágak, levelek és szirmok egymást. A pontos megfigyelés és a gyakorlat idővel arra képesít, hogy egy növényt, ágat, virágot oly folyékonyán le tudunk rajzolni, amint a szavakat és mondatokat írni szoktuk. A helyes megfigyelés, az ügyes kéz azonban még nem minden. A művészetben nélkülözhetetlen ízlést kell finomítanunk, mert ez ítéli meg a formák szépségét. Csak az ízlés segítségével alkothatunk harmonikus egészet. Amint valaki zenei, írói vagy művészi tehetséggel születhetík, úgy veleszülethetík az emberrel az ízlés ís. Ezt azonban elsajátítani is lehet, bele lehet nevelni az emberbe. Ebben pedig nagy segítségünkre van gyakorlott megfígyelőképességünk. Minden, ami túlzott (vastag, vékony, magas, széles) vagy nem arányos J nem ízléses. A jó arányokra nézve az aranymetszés ád pozitív útmutatást. Az aranymetszés szerint valamely egészet úgy osztunk két arányos részre, hogy az egész úgy víszonylík a nagyobbik részhez,


Fehér és ícfccte folthatásban rajzolt virág. SidweríEmmától Xanár: Helbíng Ferenc.

mint a nagyobb rész a kisebbikhez. A nagyobbik rész tehát középarányosa az egésznek és kisebbik résznek. Megközelítően számokban: Egy nyolc részre osztott vonal tigy viszonyuk az öt részhez, mint az öt rész a háromhoz. Az ekképpen elosztott vonalak és területek, vagy térbeli tömegek jól hatnak. A tömegek térbeli elhelyezése mindenkor nagyon fontos, Ha például egy vázát akarunk egy szekrény tetején ízlésesen elhelyezni, akkor nem mindegy, hogy a szekrénynek mely részére állítjuk- Figyelembe kell venni a váza és a szekrény méretét, a hátteret adó fal területet. Addig kell ide-oda tologatással próbálgatnunk, míg a jó arányt megtaláltuk; mihelyt jól helyeztük térbe, ízlésesen érvényesül. Hasonló feladatot oldunk meg, ha a lerajzolandó vírágágat akarjuk térbe helyezni, vagyis helyesen bekeretezni. A jó megoldás egyúttal ízléses is. Japání fametszeteken láthatjuk, hogy mily finom művészi ízléssel van egy pár igénytelen fűszál, virágzó cseresznyéig, vagy ágon ülő madár egy lapra rajzolva. Itt elsősorban a rendkívül finom ízléssel térbe helyezett vonal vagy tömeg hat reánk s a rajz foltja a háttér foltjához úgy víszonylík, mint az aranymetszésben a kisebbik rész a nagyobbikhoz. Eddig nagy súlyt fektettünk a pontos, részletes rajzra. Most megváltoztatjuk szerszámunkat. A vékony, kicsinyes munkára csábító tollat leteszszük s helyébe vastag nádtollat veszünk a kezünkbe. Ennek vastagsága kizárja az aprólékos formákat, vonalunk egyszerűbb, szélesebb és erőteljesebb lesz. A nádtollat úgy faragjuk meg, hogy bármely irányba húzva, mindig egyenlő vastagságú vonalat kapjunk. Eddig vonalas rajzokat készítettünk, most azonban folthatásra törekszünk. Ezentúl tehát a mintának sziluettjét keressük. Foltban jobban áttekinthetjük a térbe, illetve síkba helyezést. Toll helyett ecsettel készítjük a rajzokat, szintén minden előrajzolás nélkül, gondosan ügyelve a formára, a tömegre és ez utóbbiak térbehelyezésére. Sok grafikai feladatnál szükséges, hogy a tervezett dísz vagy rajz, mint a teret egészen kitöltő folt, erősen hasson. Ilyenkor világosan hagyjuk a rajzot a sötét háttéren, vagyis a pozitív rajz helyébe negatív rajzot készítünk. Ezen síkszerűen, laposan készült rajzgyakorlatok után sorra kerül a plasztícitás ábrázolása, vagyis árnyékolhatjuk a rajzunkat. Először árnyékot és fényt jelölünk s csak azután és fokozatosan mehetünk át a finomságokra és a különböző tónusértékekre. Most már ceruzával eíő-


Recemunlca. Tervezte: Örkényi István.


Mozgรณ alakok vรกzlatozรกsa. Fekete Lajostรณl. Tanรกr: Helbing Ferenc.


Fehér és fekete fol hatású ábfáxolás Siöwcrs Emmától. I. éves.

Tanár: Hclbing Ferenc.

ftSiJwara E o n n o i.«^pk

rajzolhatjuk a tárgyat, de itt is biztos, határozott és karakterisztikus vonalakkal. Aztán kezdhetjük a kivitelt tollal, náddal vagy ecsettel, mindig ügyelve a vonal határozottságára és tisztaságára* Ha csak lehet, kerüljük a vonalkereszteződést, de ha elkerülhetetlen, soha derékszögben ne történjék, mert ez mindig keményen és rostélyszerűen hat. A kezdő jól teszi, ha óvakodik az eredetiség hajhászásátóí s inkább kalligrafikusán rajzol. Csak aki már tud rajzolni és ura a kifejező képességének, az dolgozhatík olyan modorban, mely egyéniségének legjobban felel meg. Eddig csak vonalas rajzot gyakoroltunk s az ecsetet csak egyértékü folthatás előidézésére használtuk. Most megkezdhetjük az ecsettel való tónusos, színes rajzolást vagy festést vízfestékkel. Egyszerű ecsetgyakorlatokkal kezdjük. A minták egyszerű tárgyak legyenek, melyeket gyorsan, egy folttal lehet megcsinálni. Például egy vörös paprika. Minden előrajzolás nélkül mindjárt ecsettel és színnel kezdjük. A színeket előre kikeverjük és jó nedvesen felfestjük; a fénnyel megvilágított részeket kihagyjuk. A festék hígításával a világosabb árnyalatokat, a píros és zöld egymásba folyatásával az átmeneteket idézzük elő. Ahol mélyebb a szín, egy kis sötétebb vöröset vagy zöldet festünk bele addig, amíg az alap még nedves. így lágyak lesznek az átmenetek. A megszáradt rajzon nem dolgozunk tovább, hanem ujat kezdünk, míg kellően begyakoroltuk magunkat. Mindig ügyelnünk kell arra, hogy a festés hatása friss maradjon,


tehát a príma festést gyakoroljuk s ne rontsuk el és tegyük keménynyé a munkánkat a sok átfestéssel. Ha ezt a frísseséget elértük, hozzáfoghatunk a gondos, tanulmányszerű kivitelhez. Ceruzával vázolunk, aláfestjük a nagy síkokat és azután hozzáfogunk a részletek kidolgozásához. Vigyázni kell, hogy a többszörös átfestéssel ne rontsunk és a frísseséget megóvjuk. A mellékelt ábrák különben minden szónál érthetőbben megmagyarázzák a kezelést. Ilyen gyakorlatok után megkísérelhetjük a mozgó alakok vázolását. Az eddigi nyugodt és lassú munka helyett a mozgó alakot gyorsan, egy pár jellemző és biztos vonással kell megrögzítení. Itt látjuk aztán az előrajzolás nélkül való, kezet biztossá tevő és megfigyelést élesítő gyakorlatoknak hasznát. Amint látjuk, itt is a gyakorlat teszi a mestert. Hokusaí, a híres japán grafikus, még 70 éves korában is arról áhítozott, hogy csak még 20 évig gyakorolhassa rajzoló művészetét, akkor egész bizonyosan célhoz ér. Azt nem állítjuk, hogy a rajzolni tudásnak eme fokáig mindenki eljuthat, de az kétségtelen, hogy az itt megadott útmutatás alapján kíkí az egyéni tehetségéhez képest jó eredményeket érhet el. Célunk csak ax volt, hogy egy kipróbált módszert — legalább főbb vonásaiban — az érdeklődőknek hozzáférhetővé tegyünk. Dob

ztető díszítésének terve Tóth Gyulától.

Helbing Ferenc.


Népi viieletefc. Díósy Antal rajza.


MUZEÁLIS

JEGYZETEK.

Az igazi finom érzékű embert a valóság, a természet, az élet a maga egészéhen jobban érdekli, mint annak egyes — ha mindjárt a legszebb — kiszakított része. Például egy vasárnap reggel bekopogok Kőrösfőn Korpos Györgyék házába. A faragott kapuajtó már kívülről megállít. Faragója a gazda. Az udvarról köszönt ránk, A pitvar elé kílíbben Erzsók sárgával szegett muszujban, mint egy déli madár. Iziben betessékelnek a belső szobába, hol a díszágy felől felém mosolyog az áthuzatokról az írásos varrás. A polcon cserepek. Sarokban asztal, még góthikos a formája ; ilyet kerestem rég. S a frissen rakott tűz meleg illata mellett olyan harmonikus egész és teljes képet kapok, hogy kicsordul szívem a művészi gyönyörűségtől. Ha ugyanezeket a hímzéseket meglátom a múzeumban keretekre feszítve, a cserepeket pedig üveg alatt, más hatást kapok. Hiányzik a párnaciha puha foltja, a polc egyenes léniája. Nem érzek a dús ornamentum ellentéteken nyugvó elrendezéséből, sem a cserepek ríthmíkus sorából semmit. Tömött és terhes lesz előttem az új kép. Öt guzsaly egymás mellett és utána harminc faragott lapíeka, melyet úgy szereztek, halomra. Össze dobolták a falut s jó szóért meg pénzért mindent elhoztak, amit csak lehetett, csak az egésznek a leikét nem. Máshol vannak a korsók, máshol a varrottas, máshol a guzsaly s a spanyorozott holmi. Kétségkívül nagyon tanulságos ez ix összeállítás, de mégis fáj. Az egésznek a képe van eítördelve, soha vissza nem varázsolhatóan. Jó, ám vegye a tudomány éles boncoló kése alá az intim képeket is, elemezze, tagozza., állítsa fejlődési sorokba, fürkéssze ki a technikák, formák, színek, ornamentumok vándorlásait, házasságait és változatainak létrejöveteleít, de igyekezzen hozzá, megfelelő környezetet is teremteni. Az elröppenő jelentéktelenségek ölén lesznek a jelentékenyek igazán megérthetőkké. A tárgyak, ahová készültek, ahol szerepeltek, azzal együtt, mint tartozékaikkal állíttassanak föl újra. A hatás okvetlen megtízszereződik a valóság felidézésével. Eredeti egészekre kell törekedni, mert maradandó emléket csak az nyújt természetről, kultúráról egyaránt. Sokan éppen arról panaszkodnak, hogy a múzeumokból nem visznek magukkal emlékül egységes benyomást, a gyűjtemények túltömöttsége és át nem tekinthetése folytán. Nagyon helyes. Mert két külön dolog ám múzeumba való anyagot gyűjteni és gyűjtött anyagból múzeumot szervezni. Azt mindnyájan tudjuk, hogy egységes eszmei háttér nélkül nincs múzeum, csak raktár. Az egységet pedig — nyugodjék az földrajzi, időrendi, technológiai vagy bárminő alapon — legkönnyebben megbonthatja a gyűjtés tervszerűtlensége és a felállítás következetlensége. A raktárszerüséggel szemben síkeresen küzdeni csak úgy lehet, ha először kiselejtezzük a közepeseket, másodszor, amennyiben a sorozat teljessége meg-


Népi vistletífc. Díósy Antal rajza.


ToIIrajz Sziszné, báró Hazat Hústól.

engedi, küíön állítjuk ki a másolatokat az eredetitől s végül, ha a gyűjtést csak a legfontosabbakra terjesztjük ki. Épp a legnagyobb londoni gyűjtemények mutatják azt, hogy hová lehet jutni, ha ezeket az elveket még idejében nem alkalmazzák. A South Kensíngton nem egyéb, mint egy rosszul rendezett store-house, a British Múzeum is veszedelmesen kezd hasonlítani hozzá., A német ipar- és képzőművészeti múzeumokban pedig a sok középszerű tárgy öli a jókat. A berlini Frigyes Vilmos-múzeumot alig hogy felállították, már is negyedrészét el lehetett volna hagyni. A kevesebb itt mindenesetre több. A szakértő ugyanis minden egyes tárgynak képes fölismerni a jelentőségét, de a publikum áttekintést vár. Ha többet kap, mint a mennyit egy egységes képbe beleilleszteni tud, zavarba jön. Néhol nem lát különbségeket, máshol meg a nagy űrt sem veszi észre. Minden arra mutat, hogy közgyűjteményben kíállitani csak javatárgyakat lehet. Mindenki meg lesz elégedve, ha a végnélkülí labírínthusok helyén csak pár termet talál, amelynek tárgyaiban s a tárgyaknak egymáshoz való kapcsolatában azonban megbizhatík és ha ezáltal a fárasztó gyaloglások zavaros eredményei helyett a tudás tisztaságát nyeri. Az anyag tervszerű gyűjtését és rendezését a szakképzett tisztviselőktől várjuk. A keretnek, az épületnek a megfelelő volta jórészt az építészen fordul meg. E kérdésnél aztán bámulnunk kell, hogy milyen keveseknek — még Sempernek sem — jutott eszébe, hogy az egységesség kedvéért a gyűjtemény tárgyaihoz mérve tervezzen múzeumi épületet. A tévedés ott kezdődik rendesen, hogy az építészek előtt a hatásos homlokzat a fő. Az egyikbe a reneszánsz paloták ablaksora van vágva, a másikat Brunelleschí-féle kupola koronázza, a harmadik büszke oszlopsorokkal kezdődik, hová mit se lehet kiállítani s mögötte vagy nincs ablak, vagy ha van, akkor csak fátyolozottan hat át rajta a világosság. Belül pedig szimmetria, proporcíó, műtörténet! tudás, tűzbiztonság, meglepő hatás, szóval minden érvényesül, csak maga a tárgy nem. A szegény direktoroknak jut az a kétes dicsőség, hogy rendszerüket Procrustes-ágyba nyomorítva mutogassák a világnak. A színpadias építkezés után pedig el kell következni egy logíkusabbr ak. Előbb az építésznek, alaposan meg kell néznie az anyagot, a mi számára épít. A képviselt csoportok terjedelme szerint készül az alaprajz. Sőt meg kell beszélni a tisztviselőkkel a várható gyarapodást is. A palazzo-utánzatok helyett annak a családi háznak alapeszméjéből kell tanulságot meríteni, amely aszerint épül, hogy hány lánya-fia, családtagja van az építtetőnek, milyen a mestersége és társadalmi köre, művész-e, könyvkedvelő, zsúrozó vagy csak udvari tanácsos.

Czakó Elemér.


S Z Í N E S

P A P I R O S M I N T Á K .

Amióta rájöttek, hogy a színes, úgynevezett tarka-papírosból való alakok és minták kivágása és ragasztása több a gyermek játékánál, ez az ügyeskedés lassan tért hódított a művészeti iskolákban is. A művészi nevelés hathatós segítő eszközt talált benne a forma-, szinérzék és ízlés fejlesztésére, mert a lehető legprimitívebb eszközökkel dolgozván, kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermek érdeklődését korán felkeltse az iparművészeti tevékenység iránt. De kiváló hasznára van a dekoratív tervezésben a művésznek is, mert ha gondolatát a tarka papíros segítségével mindjárt az elgondolt színekben rögzíti meg, még a munka megkezdése előtt pontosan mérlegelheti, illetve a szükséghez képest tökéletesítheti alkotásának színhatását. Azonfelűl a kompozíció elemeinek egymástól való függetlensége rendkívül megkönnyíti a tanító ellenőrző munkáját is, amennyiben a kivágott színes papírosdarabkák arányos elrendezésében elkövetett hibákat könnyű szerrel, egy ujjmozdulattal helyreigazíthatja a ragasztás előtt. A színes papírosformák kivágásának és ragasztásának mestersége igen egyszerű. Nem kell

Vágóollók ís papiroslyukasztó szerszámok 8Z nes papirosminták készítéséhez.

hozzá, más, mint egy hegyes olló, — olyan, amínőt minden háziasszony használ varrás közben — néhány vágókés a legfinomabb munka elvégzésére és egy-két papíroslyukasztó. Az ollónak egészen a hegyéig egyformán élesnek kell lennie, hogy a legkisebb kanyarulatot is pontosan kivághassuk vele. Formája akkor a legcélszerűbb, ha a fogója hosszabb a száránál. Munkánk anyagául a fehér, fekete és színes papírosok minden fajtáját fölhasználhatjuk. A sílhouette-rajzok majdnem kizáróan fekete papírosból készülnek s már a XVIII. században ís gyártottak külön erre a célra úgynevezett sílhouette-papírost. Manapság a fekete síthouettepapírost két főmínőségben gyártják: vagy egyformán színezik mindkét oldalát, vagy egyik oldalát fehéren hagyják. Ez utóbbi minőség különösen a kezdőknek alkalmas, mert a kivágandó minta körvonalai gyöngén felrajzolhatók a papíros fehér oldalára. Kezdők és gyermekek nagy kedvvel dolgoznak a fényezett tarkapapírossal, melynek az a jó tulajdonsága ís megvan, hogy színes oldala mosható s így a gondatlan ragasztás következtében véletlenül rátapadt


ragasztóanyag könnyen eltávolítható róla. Mikor azután a tanuló túl van a keidet nehézségein, a többi különböző matt, márványos, arany vagy az előzékpapíroshoz hasonló tarkázott papíros is fokozatosan fölhasználható a hatás fokozására. Ami a tervezést illeti, sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy a papíros természete szűkebb, előre megállapított határok közé szorítja alkalmazhatóságát. A papírosmínták és alakok összeállításával csakis dekoratív, ornamentálís vagy ritmikus hatás kifejezésére szabad törekednünk. Mihelyt ennél többet akarunk, mihelyt a papíros teljesítőképességének határait túlléptük, munkánk müvészíetlen és hatásában ízléstelen lesz. Müvészíetlen dolog tehát a különböző szövetet, fát vagy más anyagot utánzó papírosokat használni. Éppúgy müvészíetlen az is, ha más anyaggal — teszem szövettel, gyönggyel, csípkéTel stb. — próbáljuk a hatást növelni, mert ezzel csak azt áruljuk el, hogy művészeti ihletünk forrása a papírkereskedésekben látható levelezőlap szörnyszülöttek. A munka technikája semmi különösebb előtanulmányt nem követel. Az ollóval való beszúrást — a vágás megkezdésénél — lehetőén kerülni kell, mert könnyen elronthatjuk vele a vonal élének, folytonosságát. Beszúrás helyett néha egyszerű fogással segíthetünk magunkon t a tervezett motívum egyik mellékesebb részét átvágjuk s az így nyert résen jutunk a nehezen hozzáférhető részhez. A metszés helyét azután csípkézéssel javítjuk meg (1. ábrát). Ha vágás közben a papírost balkezünkkel ritmikusan mozgatjuk, hullámos vonalat kapunk. A dekoratív elemek sokszorosításának igen egyszerű módja, hogy a papírost előzetesen egyszeresen vagy többszörösen, szögletesen vagy sugarasan összehajtjuk s úgy vágjuk ki a tervezett mintát, mely azután a papíros szétterítésével annyiszor fog ismétlődni, ahányszor a papírost összehajtottuk. A kész mintát vagy alakot papírosra ragasztjuk. Ragasztásra bármely ragasztóanyag — gummíarabícum, hígított syndetíkon, pép, csiriz — alkalmas. Legcélszerűbb, ha a ragasztóanyaggal először sima üveglapot kenünk be, erre ráhelyezzük a kivágott mintát hátoldalával, tű segítségével egyenletesen lenyomkodjuk s azután csíptető segítségével óvatosan leemelve, az előre odakészített papírosra visszük át s lepréseljük. Végül hangsúlyozzuk, hogy a mintát szabad kézzel, előrajzolás nélkül kell kivágni s csak különösen komplikált mintánál segíthetünk magunkon a ceruzával.


Patron leslcsíi zsinótBzcgésseU

Készült Miha.ltk Gyula tanár osztályán.


Tervezte; Fcist Antal.


Tervezte: FcĂ­st Antal.


Tervezte t Feist Antal.

K Ö N Y V E K . j\.merílfcií ^ háborús világ kettévágta a • j I • « kulturnemzetek kapcsolatait. Az m i n i a i a p O K . é I e I m e s amerikaiak semlegességüket kiaknázva, uj folyóiratot indítottak A mounthly

coííectíon of modern designs cimen s bekopognak

vele franciához, némethez, angolhoz és magyarhoz egyaránt. Az első szám tarka és kíabálós, nem minden elevenség nélkül. Nem nobilis, de friss. Bennünket azért érdekel közelebbről, mert iparművészeti iskolánk egyik tehetséges növendékének, az Amerikába szakadt Kárász Ilonkának grafikai munkáit is bemutatja. Színdús plakátokat, magyaros béléspapirtervezeteket etc. hoz. Kárász kisasszony tudomásunk szerint a new-yorkí Stockinger cég művészi tervezője.

A nŐÍ d i v a t

I r t a if

>* G o a d a

Béla

» Wínkler Mar-

.» > *mlj* 8** rajzaival. Budapest, Ráth Mór, m U V e S Z C i e . í 9 t 6 > ^ r a 3 K < ( A j)iszit6 Művészet előfizetőinek 2 K.) Gonda történelmi és esztétikai alapon mutat rá az önálló magyar női divat gazdaságilag oly szükséges alapvető föltételére, a

tudatosan kialakítandó ízlésre. A dívatkultura a művészi érzésen épül fel; a szín, forma és kompozíció harmóniáján. Az öltözködés választékossága, a lakás, az otthon ád érvényesülést a női ízlés egyéníes megnyilvánulásainak. A nöí ízlés mindenkor szolgálatába volt képes hajtani a művészetet, minden szépnek ezt a tudatos kifejezését. Szerző azoknak kíván kellemes perceket szerezni, akiknek az ízlés, a művészeti kultúra lelki gyönyörűség. S "Wínkler Margit kedves tollrajzokkal kíséri Gonda érdekes szövegét.

ő r e t í CSÜlagok. ToroczkoíWígand Ede írása.

Budapest, Hornyánszky, J9J5. Csillagvílágunk regeköltészetét, az „égi tüzek', népies elnevezéseit adja Wígand e pompás tanulmányában. A csillagszemekbe életet oltva az égboltozat benépesedik személyekkel, szerszámokkal és használati tárgyakkal. A szerző maga ízléses rajzokkal illusztrálja művét. Segítségére jön Nagy Sándor is, aki a csillagvilág beszédes neveiből szerkesztett össze mesteri rajzával Wigand nyomán egy magyar menyországot. Az ilyen „megemlékezéstől megifjodván, jövőbe viszi a multat."


AZ ÍZLÉS ISKOLÁJA. BÚtorstíluS és ízlés.

A töft

«

neti

stílusok ko-

íáfaan a formanyelvben láthatóvá vált eszme a lakás minden részében egyformán víszzatükröződőtt. Egy divat volt, a mi természetesen a lakásberendezés kérdését is lényegesen könnyebbé tette. Ma ellenben a gótikától kezdve minden elképzelhető stílusban csínálnak bútort. Ha tehát nem elégszünk meg a modern bútorral — mely pedig megnövekedett igényeinket a legjobban kielégíti — rendkívüli gondot kell fordítanunk a különböző stílusok helyes összeválogatására. E téren követik el a legtöbb ízléstelenséget, úgyannyíra, hogy szinte osztályba sorozhatjuk különböző fajait. Ezúttal csak két fajáról kívánunk beszélni. Nevezzük az egyiket pozitív ízléstelenségnek, a másikat pedig negatív ízléstelenségnek. Az első csoportba tartozik az ízlésnek az a hiánya, a mikor a régi bútor után való vágyakozásunkban összevásárolunk mindent, a mi régi, tekintet nélkül arra, hogy valóban szép-e. Holott nem minden régi bútornak van művészi értéke s nem egyszer mosolyogni kell azon, hogy egyesek mily naiv büszkeséggel mutogatják a drága és művészíetlen, de — régi bútordarabjaíkat.Igy nagyon csalódik például az, aki azt hiszi, hogy a ma oly keresett bíedermayer-bútor a legművészíesebb stílusok egyike. Van ugyan néhány abból a korból származó darab, mely valóban művészi kéz munkája, mégis .nagy átlagban e bútor inkább nehézkes, vonalmenete erőltetett. Néha valóságos paródiája az angol bútornak. Ha valakinek van ilyen öröklött bútora, őrüljön neki. De nagy pénzt fizetni belső művészi érték hijján való bútorért azért, hogy elmondhassa,nekí is van régi bútora, igazán fölösleges. — A negatív íz-

léstelenséget már nehezebb meghatározni,pedíg gyakoribb. Sokszor megesik ugyanis, hogy valaki szerencsés kézzel válogat össze egy-egy szobára való bútort. A szobák berendezését tehát külön-külön ízlés szempontjából nem lehet kífogásolní,mégís,egymás mellett,összhatásukban müvészíetlenek, sőt kirívók. Kastélyokban, nagyobb palotákban megengedhető az ilyen szélsőség, sőt bizonyos eredetiség is van benne, ha számos s.íobánk közül egyet, mondjuk japání, vagy magyar paraszt-szobának rendezzük be. Városi kislakásban ez inkább nevetséges. De vétket követnek el az ízlés ellen azok is, a kik lakásukat nem egyéniségükhöz, foglalkozásukhoz szabják. A XIV. és XV. Lajos korabeli stílus, vagy az empire stílus például csak nagyobb méretű keretben hat jól s természete bizonyos űnnepíes, nagyúri légkört kíván meg. Kisebb polgári lakásban az egyszerűség legyen a főerény s fényűzést inkább a bútor minőségében fejtsünk ki. Általában sohase felejtsük, hogy csak azok a stílusok férnek meg egymás mellett, a melyek akár díszítésmódjukban, akár fölépitésükben, akár pedig szerkeíeti sajátosságaikban bizonyos rokonságot árulnak el. A melyek között tehát ez a tartalmi, illetőleg formabelí összhangzás megvan, azok egy lakás keietén belül bátran egymás mellé állíthatók. K. F. ^CTSCHyÓífüiCt ^ v e : r s e n y díj aknái eddig inkább arra néztek, hogy az emlékül adott tárgy lehető nagy és hatásos darab legyen s legalább kétszer akkora zálogházi értéket mutasson, mint amennyibe került. A vékonyra préselt ezüstbádognak tekintélytől ragyogó hasa, óríáskíflível vetekedő füle s íttott rásrófolt öklömnyí gombok, kiálló szögelletek, ágak és bogak adták meg a látszatra dolgozó vílágnézlet számára a becset. A finomabb vonalak, nemes technikák, minőség szerint való megbecsülésének ismét elérkezett az ideje.

Részlet egy íróasztal készletből. Tervezte: Tóth Gyula.


HASZNOS TUDNIVALÓK. A m Ű k Ő r Ő l . Németországban

Cukorkadoboz Tóth Gyulától.

ma már virágzó ipar a műkő gyártás. Számos nagyszabású állami épületnél nyert alkalmazást, mert nagy az utánzó hűsége és kiválóan tartós. Ezidőszerint főképpen tömök, kagyló mész és márványkőről készítenek bámulatosán hű utánzatokat. Tartósságát illusztrálja, hogy mikor a stuttgarti királyi kastély ormát díszítő, Í750ből való s homokkőből készült harcosokat ábrázoló nagy szobrok a zord időjárás következtében porladozni kezdtek s nagyobb darabok leválásával közveszélyessé váltak, hosszas kísérletek után azt határozták, hogy a darabokat műkőből helyettesítik, mert egyes műkőöntvények ugyanazon éghajlat alatt tizenöt-húsz évi megfigyelés után sem mutatták a legkisebb elváltozást, sőt gyönyörű patinát és acélkeménységet nyertek. Nevezett harcos alakok foszladozó részeit tehát nagy fáradsággal az ulmí gyárba küldték, ott szobrászok gipszszel renoválták, enyv-formába öntötték és tizennégy nap múlva az összes alakok, most már biztosított tartós, közel két harmad részben olcsóbb s vasbetéttel ellátott műkőből díszítették az oly sokáig üresen maradt ormot. A műkő gyártásánál főszerepet játszik az anyag minősége és jósága. Hogy Németország műipara annyira kifejlődött, főképp az ottani agilitásnak köszönhető, mely semmit sem hagy kihasználatlanul. Az anyag keverése minden egetben géppel történik, mely oly mennyiséget képes produkálni, hogy a dögönyözésí munkákkal foglalkozó munkások egy percig sem kénytelenek az anyagra várakozni. Az enyv formázása ugyanoly módon lesz készítve, mint nálunk, azzal a különbséggel, hogy ott oly minőségű enyv áll rendelkezésre, mely külön e célra készülve több öntvényt is kitart egymásután. Ezen speciális enyv csakis Németországban készül, tehát itt is sajnos külföldi

gyártmányra vagyunk utalva. Ezt főképp magánál a cementnél lehet legjobban észlelni, miután az e célra használt válogatott fehér kőből égetett cement világosabb homokkőutánzathoz szinte nélkülözhetetlen. A műkő sokoldalú használatára jellemző, hogy művészi kerítések, fedémek, villamos várótermek, rögtönzött diadalkapuk, ívek és lámpaoszlopok készítésére is szívesen alkalmazzák. W. E.


megerősítésére, mert az ízlésben való közösség nemcsak közgazdasági, hanem nemzeti fajsúlyt jelentő erő. A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig a követ- Munkatártai kező jelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé: Bíró Mihály, Boérné Undi Mariska, Bokros Ferenc, Boros Rudolf, Damkó József, Díváid Kornél, Elefánt Olga dr., Fíeber Henrik dr., Gönczg Miklós, Göröntsér Qreff Lajos, Gonda Béla, Gróh István, Györgyi Kálmán, Helbing Ferenc, Jaschik Álmos, Jászi Oszkárné Lesznay Anna, Karlai Mór, Kárpáti Aurél, Kelé Vílmat Koperly Döme, Kós Károly, Körösfőt Kriesch Aladár, Lakatos Arthur, Majoros Károly, Margítay Ernő dr,, Márkus László, Mátrai Lajos, Mihalik Gyula, Mítterszky József, Muhits Sándor, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Örkényi István, Pálinkás Béla, Perényiné Ádám Erzsiké, Radísícs Jenő, Radisics Elemér dr., Rippl-Rónai József, Sebestyénné Stettína Ilona, Simay Imre, Szablya Frischauf Ferenc, Szabó Aurél, Szekeres 'Béta, Sxőngi László, Ujváry Ignác, Zutt A. Richárd és az Iparművészeti Iskola összes növendékei.

Támogatásban részesíti a Díszítő Művészetet a vallás- és közoktatásügyi m. kír. minisztérium, az orsz. m. iparművészeti múzeum, a képzőművészeti főiskola iparművészeti szakosztálya, a székesfővárosi íparrajzískola, az áll. nőíparískola, az orsz. m. iparművészeti társulat, a magyar néprajzi múzeum, az orsz. háziipari szövetség, stb.

A szerkesztőség címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínízsí-u. 3J. Telefon: József 6)0. Cím. A kiadóhivatal címe: Iparművészeti Iskola, IX, Kínizsí-u. 31. Telefon: József 43-45.


NYILATKOZATOK A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETRŐL; Bár a világháború mindentől elvonja figyelmünket, lehetetlenség; az elragadtatás hangján meg nem emlékezni a Díszítő Művészetről. Aki a könyvkötéstől kezdve a lakásberendezésig, s az óvodai kézimunkáig mindenüvé a magyar motívumokat, a magyar szellem és izlés produktumait akarja bevinni és elterjeszteni, — már pedig ki nem akarná ezt, — az ebből igen sokat tanulhat. Különösen ajánljuk a tanító urak és az iskolák figyelmébe. Munkács, Dr. Tárczy Károly. A Díszítő Művészethez a legmelegebben gratulálok. Igazán páratlanul áll az irodalomban. Budapest, Dr. Szendreí János, min. tanácsos. A folyóiratnak ügyes szerkesztése folytán a legnagyobb sikereket kívánom. Budapest, Dr. Hornyay Ödön. Meg tudom becsülni a Díszítő Művészetet. Kalkburg, Velics László, muteumőr. A D. M. ügyesen egybeválogatott mintákat foglal magában, melyeket érdekes új nyomdai technikával reprodukáltak. A szemrevaló kiadványt melegen ajánlhatjuk mindazoknak, akiknek művészi dekoratív tervekre szükségük van. De okulhat belőle a laikus közönség is, mert sok helyes útbaigazítást kap, amivel Ülését finomíthatja és önállósíthatja. Magyar Iparművészet. A D. M. kbban az időpontban jelenik meg, mikor egy nagy érdé dődő közönség a szakszerű és esztétikai ismereteknek, példáknak, útbaigazításoknak ilyen gyűjteményét mar erősen varja. A régi Műipari Mintalapok föltámadását látjuk benne, csakhogy modern köntösben, praktikus irányítással, a haladó kor szellemében. Magyar Ipar. A D. M. programmja dicséretet és kívánatos a sikere. Szép és áldásos jövője lesz a folyóiratnak. Rajzoktatás. A Díszítő Művészet igen szép és becses. Sok sikert kívánok. Bérezik Árpád.

Igaz lelki gyönyörűségem és nagy örömöm van a D. M.-ben. Valóban nagy szükség volt már ily művészi útmutatóra és pedig nemcsak a hazai iparosságnak, hanem a nagyközönségnek és főleg az iskoláknak és tanuló ifjúságnak. Szeged, Klug Péter, igazgató. A lap megnyerte mindenki tetszését. De nem elegendő ez alkalommal a tetszés szó. Életszükségletet jelent ez a lap nekünk rajztanároknak, különösen kézimunkát tanító hölgykollégáinknak, akiknél ezt a lapot semmi mással pótolni nem lehet. Oly hiányt pótol, amely hiány nagyságát csak most érezzük, amikor ez a Díszítő Művészet című folyóirat ezt megszüntette. Sárvár, Fábián Gyula, tanár. Bátorkodom abbeli nagy örömöm kifejezni, hogy nekünk, kik hazai művészi iparunkat lelkűnkből szeretjük, végre olyan lapunk van, mely kézimunkákkal is foglalkozik s nem vagyunk ráutalva, mint eddig szerény magam is, a német Frauenfleíss, Bauernstube, vagy a francia Ouvrages des dames-ra, ha kézimunka újdonságot akarunk keresni. Bár mindenki igy örülne ennek a lapnak, bár minden magyar úrileány úgy megértené, mit bírunk ezzel a lappal, akkor bizonyosan minden magyar család asztalán, hol leány vagy fiatal asszony van, a díszhelyen feküdne a Díszítő Művészet. Budapest, Rákóczi-út 40. Köves Arnoldné. Kívánom, hogy a D. M. mennél elterjedtebbé váljon. Adjanak sok-sok színvázlatot, tanuljon a legtöbb kézimunkázó asszony szint, összhangot látni, — mert Uram bocsásd — de „nagy az ő vakságuk". Ismerem a vidéket, a falut, meg annak asszonyát. Gyoma, Dr. Szőnyi Gyuláné. Mi vidékiek nagy lelkesedéssel fogadtuk a Díszítő Művészetet, mint olyan bajtársat, amely sok bajunkon segíteni fog és egy régen érzett szükséget, hiányt pótol, örülünk különösen a Díszítő Művészetnek, mert tárgykörébe felvette az összes dilettáns technikák ösmertetését. Idáig ugyanit ez irányban német emlőkön élősködtünk, az élőskődés pedig soha jó, egészséges gyümölcsöt nem termett 1 Szatmár, Dr. Schőber Emil.

ELŐKÉSZÍT A KENYÉRKERESETI VALAMINT A MŰVÉSZI PÁLYÁRA


íróasztal kíizttt. Tervezte: Tóth Gyula,


íróasztal lámpás. Tervezte : Tóth Gyula.


íróasztal készlet. Tervezte : Tóth Gyula.


J^ t & n k Ő n W

Minden új iskolai évvel mennyi vágyakozás, reménység és öröm 1 Az apró emberkék ezrei kezdik el a betűvetést. Tessék csak figyelemmel kísérni, hányszor és hányszor lapozgatják végig odahaza az első iskolai könyvet, az ábécét. A játékos asztalon olyan szépen megfér a képeskönyvvel. Hogyne. Hiszen ez lesz majd a kulcs azok megértéséhez. De amiért tudományt, ismeretet rejteget magában, nem kellene olyan szürke, üzletszerűen kiállítani. Tagadom, hogy az a helyes nevelés a reális életre, amelyik sivár, léleknélkül való. Példával élek. A XVIII-ik század kitűnő számtanprofesszorának, Maróthynak a könyve szebben készült, mint a maiak. Hermán Ottó gyönyörű munkája, „A magyar halászat könyve". 1887-ben jelent meg. Örömmel írta az előszóban; „ . . . a könyv, egész kiállítása szerint magyar; papír, betű, a rajzok ősszesége itthon készült". És ma már tudjuk, hogy a külföldivel vetekedő nyomdaiparunk van. Úgy szeretnők tehát, ha az iskolai könyvek is a gyermek lelki világának és a könyv tartalmának megfelelően készülnének. Hiszen ennek mi sem áll útjában. És e helyett látunk érthetetlen, izlést nélkülöző „díszítéseket", gyárilag termelve, amik oly messze vannak a gyermeksereg értelmétől is. Hiányzik az átmenet a mese világából a reális ismeretek országába. Ugy-e, gyűjtjük a népies motívumokat, mert ezek a művészet minden ágában termékenyítők. Ugy-e, az elemi iskola százezreknek az egyetlen iskolája. Itt tanulnak tehát ismereteket és izlést. A többit, adná az élet, ha adná. Adjunk a reálisból, a szépből, jóból, nemzetiesből annyit, amennyit csak lehet és amennyit mi a népies művészetből magunkba sziytunk. Mert ma a gyűjtött és a kultúra leple alatt lerombolt népies értékekért a viszonzás nem egyenértékű. A cél elérésére, a háború után, pályázatot kellene hirdetni az iskolai könyvek kiállítására. Pedagógusok és művészek munkája lenne és nem üzletembereké csak. Azé lenne elfogadott, aki legmegfelelőbb keretben nyújtja az ismeretet. És ha igy lesz drágább, azt szivesebben vennék. Mert a szülő is tanul és gyönyörködik benne. Az én első tanítóm, az abécés könyvembe ezelőtt kerek harminc évvel, szép keretbe, nagyon szépen írta be a nevemet. Ott van ma is a könyvespolcomon. Ez a kis könyv a tanúm, hogy azóta hányszor vettem elő és gondoltam a tanítómra is. Gönczy Miklós.

A VillamOSJeŐy.

A

székesfővárosi ember,

de a vidékről felrándult is, ott szorongatja a kezében. Nincs szünetnap, még a sátoros ünnep sem kivétel. Még szerencse, hogy

már nem nyálazza meg a jegyadó s nem ír rá, a beavatatlanok előtt titkos jeleket. Egész gyűjteménye az utcaneveknek. Egyúttal naptár is. Ha leszállunk, zsebre tesszük, hogy az utcaseprő munkáját ne szaporítsuk. És, hogy a forgószél a tölcsérhez ne használhassa. Van több jegy, aminek a háta üres. Hát nem lehetne erre a székesfővárosban naponként százezrével fogyó papírosra valami kisebb, tetszetős díszt is rávinni és egybekötni pl. ilyen megjegyzéssel: Az Ízléshez tartozik, kérlek, ne dobj el 1 Eldobhatsz, de csak az erre való szemeteskosárba 1 Vigy haza és ne szaporítsd az utcaseprő munkáját 1 Kérlek, otthon égess el I stb. Szinte hallom : nem kell túlozni I Igazán ? Hát a művészetnek nem olyannak kell lenni, mint az éltető levegőnek és napfénynek ? I Mindenüvé el kell jutnia. Hát a tüdőbetegeket nem a levegővel és napsugárral gyógyítják ? A haladás okozta ferdeségekhez a gyógyítás csakis a szép utján haladhat. Mert ez az a közvetítő, amit a bábeli zűrzavarban mindenki megért. Melleltem szól a természet. Egy virágos rét a maga színpompájában, zsongó-bongó apró munkásaival, a nagy célt szolgálja. Mindenkit gyönyörködtet és megpihentet. Ez az a nagy érzékelhető összhang, ami úgy hiányzik a mi életünkből. Ami azért nem lehetetlenség, mert hiszen az Alkotó nemcsak a gondolatát, de a vágyódását is belénk oltotta. Hát nem mindenkinek ennek az érdekében kell dolgozni? Hiszen osztalékot is ad mindjárt: közvetlen kapcsolatot az örök Forrással. Lelki, fizikai életünk, az apró megnyilatkozások ilyen tömegéből összetett. Egyik kiegészíti a másikat, de mindegyik része az Egésznek. Gönczy Miklós.

Külföldi lap a Díszítő

A Dis

*itö

Ma

•%JTM .» i J»I szetben megjelent MuVCSZdTOl. himzésmintákkal és illusztrációkkal kapcsolatosan a Darmstadtban megjelenő Stickerei und Spítzen Rundschau című folyóiratban a kővetkező ismertetés jelent meg: A budapesti Iparművészeti Iskoláról már az előző években is hallottunk egyet s mást. Minden nagyobb kiállításon résztvett néhány figyelemreméltó darabbal s a művészeti lapok is ismertették a növendékeknek munkásságát. De mindannyiszor érezni lehetett, hogy az iskola nehéz dilemmában volt. Egyfelől kapcsolatot kellett létesítenie a nyugati német és bécsi művészet fejlődésével, másfelől az új, magyar nemzeti stílus megteremtésére irányuló törekvést kellett előmozdítania. Munkásságában többször Zavarólag is hatott e két irány ellentétessége s éppen ezért, amit például az új magyar stílus gyanánt


bemutattak, nem volt mindég a legtetszetősebb. Annál szívesebb őrömmel köszönthetjük az iskola legújabb termékeit. Ingadozásnak, bizonytalanságnak többé nyoma sincs; megtalálták, amit kerestek ' az új stílust. Szerencsés érzékkel és belátással rájöttek arra, hogy céljukat akkor érik el legkönynyebben, ha elmélyednek a régi magyar művészet szellemében, amelyen változtatni csak annyiban

szabad, amennyiben a megváltozott szükséglet ezt Tóth Gyula rajza. föltétlenül szükségessé teszi. De az Iparművészeti Iskola nemcsak a hímzés terén, hanem a művészet többi ágazatában is mintaszerűt produkál. Sehol a népművészetet oly ügyesen, a jelenkor követelményeihez shnulóan nem alkalmazzák, mint ebben az iskolában. A tanároknak sikerült beoltani tanulóikba azt a fajnemes páthoszt


és tüzes meleget, ami a magyarságot jellemzi. Sikerült kiragadniofc azt, ainínek a régi népies alkotásokban valóban művészi értéke van és sikerült egyúttal tanulóikat is ennek meglátására megtanítani. A hímzés és csípkekészítés művészete Budapesten nagyon elterjedt. Alig van technika, vagy oly alkalmazásnak módja, melyet ne gyakorolnának. Nagyon kedvelik a tarkahímzést, melyet a magyar kötényekről és ruhákról eddig is ismertünk s melyet ujabban párnára, derékra és függönyre is alkalmaznak. De gyakori a talán nehezebb, egyszínben tartott hímzés is, vászonra vagy tüllre alkalmazva s e téren számos igen bájos, sikerült műalkotással dicsekedhetnek. Egyelőre csak néhány mintát közölhetünk ezekből bemutatóul, de valószínűleg alkalmunk lesz gyakrabban fölkeresni budapesti barátainkat. Különösen figyelemreméltó, mily biztonsággal találnak rá az egyes technikáknak legmegfelelőbb stílusra, de mely stílusok mégis mind egyformán kidomborítják a jellemző magyar észjárást. A tervező leleményessége gazdagabb és üdébb, mint valaha. Nem szorultak arra, hogy a népművészet vonalait utánozzák vagy lemásolják. A népművészet szellemében tovább fejlesztik művészetűket, mint nemes tagjai a teremtő népnek. A budapesti Iparművészeti Iskola tevékenysége viszont előnyösen hat a magyar hímzés fejlődésére, mert az iskolában kijelölik azt az utat, melyen egy keletkező hímzőiparnak a jövőben haladnia kell. Jól tudják, hogy az olcsó német exportáru utánzásával sohase érnének el eredményt. S a nemzeti stílus ápolása és fejlesztése még akkor sem lehet iparukra hátrányos, ha a Balkán országokba való kivitelt tartanák főképp szem előtt. Úgy gondoljuk, csak előnyére válnék a magyar hímzőiparnak, ha a kivitelnek dolgozva, nem feledkeznék meg még Németországról és Amerikáról sem. Ha munkájának nemcsak nemzeti jellege van, de művészi értékkel is bír, ipara a régi magyar népművészet színvonalán maradhat s jó munkáért azonfelül jó árakat is elérhet. + Az előkelő német lap az iparművészeti iskoláról ír, de kísérő illusztrációi, amelyeket a Díszítő Művészetből vett át, nem az iparművészeti iskola textilosztályából valók. Hozza, a nőípariskola ríchelíeu-munkáját, a székesfővárosi íparrajzískola bőrterveit (Jaschik tanár osztálya), monogrammokat Helbíng tanár osztályából, Karlaí Mór d. festő terveit (Háziipari Szövetség), Örkényi szép szarvasos csipkéjét (készült Halason) és magyar népies ornamentumokat. Annál értékesebbek tehát megállapításai, mert azok érvényesek az egész magyar iparművészeti törekvésekre.

A (JÍVili € $ & ^z európai ízléssel kreált női .» •" •» j . ruhákon a magyar népművé-

népművészet.

JJk

s2et és a2 e

aI

^

_

tu

datosan felépített magyar iparművészet textiltermékei díszítésűi sikeresen alkalmazhatók. Népművészetünk rajzmotívumai, színelemeí, a magyar szőttesek, varrottasok, hímzések és csipkék a díszítésnek színfe kimeríthetetlen tárháza. De mindez csak akkor, ha kellő hozzáértéssel alkalmazzuk. Ezt hangsúlyoznunk kell azért, mert ujabban mind sűrűbben akadnak — különösen a vidéken — olyan magyar úríasszonyok, akik egyrészt azért, hogy a nép asszonyait és lányait háziipari munkára fogják, másrészt pedig azért, hogy a Magyarországon viselt női ruhákba egy kis nemzeti jelleget vigyenek bele, a legnagyobb jóhiszeműséggel ugyan, de földolgoztattak népművészeti motívumokat s azokat különösen a női blúzokon alkalmazták. Ez a divat az J9J5. év nyarán kapott lábra. A nemzeti törekvések a ruhadíszítések terén megokoltak ugyan, de csak akkor, ha a művészi ízlést nem zavarják, vagyis ha a díszítéseket alkalmazó teljesen tisztában van a népművészettel, vagyis ha annak elemeit tudatosan, indokoltan és a maguk tisztaságában logikusan tudja összekombinálni. Ha azonban a motívumokat rosszul, művészi átgondolás nélkül, csupán ötletszerűleg alkalmazzák, inkább ártanak vele. Az J9Í5. év nyarán forgalomba került ruhák nagy részénél a ruhadíszek motívumai részben rosszul átstilízáltak, részben kevertek és részben degeneráítak voltak. Láthattunk a többek közt olyan blúzokat, melyeken a váll díszítése temesmegyei, az ujjaké nyítramegyei volt. De gondolni kell arra is, hogy nem minden a nép köréből kikerülő díszítés már népművészet is. Sok magyar vidék népének kézimunkája tartalmaz részben idegenből átvett s ennek következéseképen rosszul öszzeállitott rajz és színmotivumokat, degenerált kompozíciót. Mindennek a labirintusában csak az tud tájékozódni, akinek nagyon fejlett iparművészeti kultúrája van; vagyis az olyan, aki tisztában van azzal, hogy a díszitőformáknak a vonalai, színei és kompozíciója művészetif ejlődésí úton (stilizálás stb.) alakultak ki, ami pedig azt jelenti, hogy a stilizálásnak is megvan a maga logikája, amit követni kell, mert különben ízlésbeli eltévelyedések keletkeznek. A magyar díszítőmotivumoknak megokolt és tudatos ízlésű alkalmazása a női ruhákon csak elismerést kelthetne külföldön is, mert az olyan nemzeti jelleg, mely a művészet és ízlés törvényeit meg nem sértve, azokhoz mint alapelvekhez alkalmazkodva tud nemzeti mondanivalót is kifejezni. Ifj. Gonda Béla.


Tóth Gyula rajza.

SZERKESZTŐI POSTA. T. E. Budapest. Idők multával minden intézmény élete módosul. Más emberekkel más feladatok megoldása jut dűlőre. A kitűzött célokat a fejlődéssel lépést tartó szellemi áramlatok befolyásolják. K. L. tanárnő (Budapest). A Rákóczi-korabeli női ruhavíseletnek van két monográfiája is. Nagy Róza: Magyar viselet a XVIII. szban, Budapest, Neuwald, Í912. és Schultz Irén: Női viselet a kuruckorban 1670—1700. Budapest, Pesti ny. r. t. J9I2. Zadubánszky úrnő magyar történelmi babái, amelyek az iparművészeti társulat kiállításán olyan nagy feltűnést keltettek, Nagy-Nemes: Magyar viseletek története c. munka nyomán készültek. Sz. J. (Kecskemét). Mitterszkynek a tavalyi évfolyamunkban közölt betűvetésről szóló cikke alkalmas arra, hogy annak alapján az elemi iskola írásminta füzetei megreformáltassanak. Az archaeologusokat és az ethnografusokat jelenleg a rovás-

írásnak két ága foglalkoztatja : az Atilla kincsének feliratai és a székely rovásírás révén. Mindkettő a török kultúra felé való kapcsolódást sejteti. Cs. E. (Szeged). A népies tojásfestés teljesen hasonlít a batikoláshoz. Ott ís olvasztott viasszal írják az ábrázolást s festékfürdöben adják meg az alap színét. A festés hideg utón történik, mert különben leolvadna a viasz. Gyakori a két, sőt három szín alkalmazása ís. H. I. (Budapest). Mézeskalács űtőfákból igen szép gyűjteménye van az Iparművészeti Múzeumnak. Ki vannak állitva az első emelet balszárnyán. Dr. H-né (Valkány). A keresztszemes minták füzetéből csupán egy kiadás készült. A küldött Í.50 koronát vísszaküldöttűk. B. M. (Szabadka). A háború nem kedvez a művészeteknek. Templomi festésre most kevesebb kegyúr gondol, mint máskor. De német tudósok azt állítják, hogy a béke kitörése után lesz munka bőven. Elhíhetjük nekik.


Tóth GyuU rajza.

Gy. M. tanítónő (Őrtilos). Lapunk nem az iskolai, hanem a polgári évvel zárja és kezdi évfolyamát. A tavalyi évfolyam a Magyar Földrajzi Intézetnél (Rudolf-tér 6.) szereztető be. J. J. (Pécs). Fémipar körébe tartozó mintalapokat az Iparművészeti Társulat is adott ki, de azok nem dilettánsoknak valók. A Díszitő Művészet füzeteit ajánlatosabb megfelelő dobozban tartani* mint könyvek módjára köttetni. Mivel így az egyes minta használatkor jobban az ember kezeügyébe esik. B. Z. (Kolozsvár). A rajztanár út lelkes ajánlatát hálásan köszönjük.

M. K. (Tábori posta 20Í). Nagyon szívesen küldjük a lapot a frontra. A fegyverzajban is gondolni kell az elkövetkezendő békés munkára. Katonáink és kultúránk győzelmében szentül hiszünk. G. A. (Budapest). Nem elég az üres művészi bravúr. A teremtő zseninek erkölcsi erejének is kell lennie* Azonkívül a mai napot meg kell érteni tudni, a holnapután művésze sokszor érthetetlen maradd Mindig nevetséges az, aki privát neuraszteniáját országos csapásnak állítja be.

A szerkesztésért felelős; Czakó Elemér.


DISZIXO

MUYJESZET

DtlVFOiyAM

1. FŐZET®©

MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK. MŰHELYRAJZOK SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK .TANULOK TAHITOK. KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVESZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA.SZERKE5ZT0SE6 E5 KIADÓHIVATAU BUDAPEST,3X,K.KINlZSm3t ÁRA tdtSiL ÉVRE. (6FÜZEt)-)ftKORONA. E6V FÜZET ARA aSO-KORONÁ


A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek. Fel akarják szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és míntatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészek* nek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit. Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műhelyoktatás kérdé* seivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. ízlésre vezető kalauz. A formák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad. Mélyedjűnk el sok-sok türelemmel a mi magúnk dolgaiba. N e hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az, élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Becsülésseí vegyük körül saját értékeinket. Egyedül ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások, Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos hím* zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém*, fa*, bőr*, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, hátikhoz, linoleumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb. m * •

Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam számos rajzot, szines műmellék* letet és munkarészletrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszj az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Általán mindazt megteszi úgy a szerkesztőség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. * •• A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkat kitűzött céljának elérésében.


iDiszrro MIIVESZET. : K*KINIZSI-UTCA öl.

|

1916-17.

HlVFOLYAM, 1 SZÁM

AZ OLVASÓHOZ. Nem csak az udvariasság kötelező formájának teszünk eleget, amikor meg- j köszönjük kedves olvasóink eddigi bizalmát és elnézésüket kérjük, amiért a „Díszítő • Művészet" e száma, hibánkon kivül, oly soká késett. A mai szomorú viszonyok, melyek arra kényszerítik a nemzetet, hogy meg- | feszített erővel védje meg határait a betörő és fenyegető ellenség elől: nem ked- j veznek életünk ideális igényeinek kielégítésére. Az irtó háború, sajnos, már is sok ! művészi munkát megsemmisített, de hisszük, hogy az emberek szíve mélyében élő j művészet kiírthatatlan. Mikép testünk anyagi táplálás nélkül, akkép lelkünk is elsor- • vad, ha szellemi eszmények után való szomját ki nem elégítjük. Népünk életének ! eme lelki szükségletét még a fenyegető ellenség támadása idejében sem szabad j szem elől tévesztenünk, mert a nemzeti szellem egységében rejlő erő az, ami a haza ! minden fiát a legnagyobb nélkülözésekre, legszívósabb kitartásra képesíti. A kultúrának legillatosabb virága, nemzetünk lelki életének leghűségesebb kifejezője a művészet, melynek gondos ápolása és fejlesztése nemcsak balzsam a • háború okozta szenvedésekre, hanem a nemzeti öntudat ébresztésével megszilárdítja ! hazánk önálló létét. Ennek a magyar öntudatot éltető művészetnek kell bevonulnia minden iskolába, • minden családi körbe. A jómódú, valamint a szerényebb viszonyok között élő család- j nak egyformán gyönyörűsége, ha otthonát szépítheti, művészi tárgyakkal ékesítheti, j A szorgalmas női kezek munkájának kell útbaigazítást adni, mert e nélkül a sok- j szór művészietlen, leikünknek idegen külföldi kiadványok, mintalapok használatára ! szorulnak. | Most, midőn sikerűit lapunk megjelenése elé tornyosult minden nagyobb aka- : dályt leküzdenünk, örömmel mutatjuk be kedves olvasókörünknek az 1916—17. év- ! folyam első füzetét, abban a reményben, hogy eddigi és újabb érdemes munkatár- j saink, írók és művészek közreműködésével a „Díszítő Művészet" első évfolyama- j nak első füzetében, a „beköszöntőben" kifejtett programmját mindjobban beváltani, : kibővíteni és mélyíteni tudjuk. Új, meg új oly technikai eljárásokat akarunk alaposan ismertetni, melyek kevés j beruházással, kis üzemben, iskolákban, kisebb műhelyekben és műkedvelők otthonában egyformán gyakorolhatók. E mellett népünk és művészeink mindama eszméit


és terveit kívánjuk terjeszteni, melyek alkalmasok arra, hogy a magyar formanyelv kialakulásához hozzájáruljanak. Az emberiségnek úgyszólván minden erejét lefoglaló, pusztító háború után, kell, hogy az ipar új, nagyarányú fellendülésnek induljon, hisz annyi lesz a pótolni valónk, számíthatunk az idegenben készült cikkek beözönlésére, s ha a nagyipari termékekkel nehezen tudjuk is a versenyt felvenni, van nekünk oly kincsünk, melyért minden nemzet megirigyelhet: ez a magyar nép művészete. Ebből a forrásból merítve, ennek a művészetnek a segítségével nem csak saját otthonunkat fogjuk harmonikussá tehetni, de termékeinek sajátos eredetiségével magunkra vonhatjuk a külföldi közönség figyelmét is. Valamint féltve kell őriznünk nyelvünk tisztaságát, akép kell megtisztítanunk iparművészetünket is a külföld káros beavatkozásától. Ehhez a munkához kérjük a műkedvelőknek, tanítóknak és kisebb műhelyben dolgozó, jobb után törekvő munkásoknak a támogatását. Kérjük közreműködésüket és köszönettel vesszük, ha minden alkalommal közlik szerkesztőségünkkel kívánságaikat és észrevételeiket. # * * Ismételten köszönjük előfizetőink türelmét, kik oly kitartó hűséggel vártak e füzetre, akik, mikor sürgetésükre az előfizetési díj visszafizetését ajánlottuk fel, ezt azzal utasították vissza, hogy nem a pénz, hanem a „Díszítő Művészet" kell nekik. Egyúttal értesítjük előfizetőinket, hogy a III., valamint a többi évfolyam füzetei ezentúl mindig a szeptembertől—júniusig terjedő időtartamban fognak megjelenni. Egy évfolyamban továbbra is hat füzetet adunk. — Az 1916. évre beküldött előfizetések tehát az 1916—17. évfolyamra érvényesek. A SZERKESZTŐ.

Bankótárca, bőrbarik.

Borosnyay Jolán terve.


A KÖNYVKÖTÉS. IRTA: STERN ANNA.

.

ilSISlSSSiii^1' a klasszikus ókorban is megtaláljuk a törekvést arra, hogy az emberiség j | É | p Í | | j | | | legbecsesebb kincsét, az írók és gondolkozók szellemi termékeit a belső Bjje|ifá?P tartalomhoz méltó köntösben őrizzék. A régibb középkorból ránk S&VÍkZt maradt egyházi kötések káprázatos dísze a hívők nagy áldozatkészségéről tesz tanúságot. A könyvnyomtatás elterjedése után azonban, amikor a könyv az egész emberiség mindenkinek egyformán hozzáférhető közkincsévé vált, a kötésnél is elsősorban a célszerűségi szempontok lettek irányadók, a művészi hatás elérésére való törekvés épségben tartásával. A műkedvelő közönségnek kívánunk szoJgáJaíoí tenni, amikor mindaz} eimonájuk a könyvkötésről, amire a műkedvelőnek, aki lehetőleg kevés szerszámmal és költséges berendezés nélkül jó munkát akar végezni, szüksége lehet. Aki az itt közölt ismertetés alapján lelkiismeretesen dolgozik, bizonyos lehet benne, hogy tartós és tetszetős könyvkötéseket fog készíteni. Néhány mesterségbeli elnevezést előrebocsátunk, mielőtt a munka menetét leírnók. A bekötött vagy fűzött könyvnek, mint egésznek, egyes részeit a gyakorlatban következőképen hívják (1 ábra): Az a rész, ahol a könyv lapjait összefűzzük, a könyv háta (3); a szemben fekvő részt, ahol a könyvet nyitjuk, nevezzük a könyv elejének (4); a könyv felső éle a könyv feje (1); az alsó a könyv farka (2); végül az az oldal, amelyen a címlap foglal helyet, a könyv arca (5). A könyvkötésnél nélkülözhetetlen szerszámok: a fűzőláda, egy-két kézisajtó, különböző nagyságú keményfadeszkák keresztbenfutó szálakkal, egy éles szolingeni kés, egy simító csont, vasvonalzó, vasderékszög, egy olló, egy fűrész vagy reszelő és egy kalapács. Ragasztóanyagul enyvet és keményítőt használunk. Ezeknek készítési módja a következő: Az enyvet (fehér enyvet vegyünk) úgy készítjük, hogy azt előbb megfelelő edénybe tesszük, és annyi vizet öntünk reá, amennyi eltakarja; állni hagyjuk, így pár óra múlva egy kocsonyaszerű tömeget nyerünk. Ezt az edényt azután egy, félig vizzel telt nagyobb 1. ábra. 2. ábra.


-

edénybe állítjuk, a vizet felforraljuk, azután az edényt gyenge szesz- vagy gázlángra állítjuk, hogy a viz és általa az cnyv állandóan forró maradjon. Hideg enyvvel nem lehet dolgozni. A puszta enyves lábast nem szabad tűzre tennünk, mert az enyv könnyen odaég és hasznavehetetlenné válik. A keményítő csirizt úgy készítjük, hogy veszünk burgonyakeményítőt, — ha ez nincs, rizskeményítőt, — egy edényben tetszés szerinti mennyiségben kevés vízzel péppé dörzsöljük, majd vizet öntünk hozzá és tűzre tesszük; amint forr, folytonos keveréssel még vizet öntünk reá, amig áttetsző sűrű masszát nem kapunk. Jó sokáig keverjük, hogy ne legyen csomós. A csirizt legjobb fatálban, vagy ládikában tartani, hogy a fa a nedvességet magába szívja. Más edényben vizet ereszt, könnyebben romlik s így elveszti ragasztóképességét. Rendszerint fűzött könyv, amelyet bekötés céljából kezünkbe veszünk. Ezzel a következő módon bánunk el: Először is letépjük a fedőlapot, azután ívenkint széjjelszedjük. Ez a szétszedés másként történik a fonállal fűzött és ismét másként a dróttal fűzött könyvnél. A fonállal fűzött könyvben sorjában megkeressük az egyes íveknek közepét, ott ollóval felvágjuk a fonalat. Ezután az ívet a következő ívtől óvatosan elválasztiuk. Előfordul, hogy a könyv háta nagyon erősen van megenyvezve; ebben az esetben az egyes íveket nem tudnók egymástól elválasztani anélkül, hogy az íveket szét ne szakítanók. Hogy ezt megakadályozzuk, az enyvezett hátat langyos vizzel vagy csirizzel bekenjük s egy darabig nedvesen állni hagyjuk. A nedvesség megpuhítja az enyvet s ekkor az egyes íveket szakítás nélkül könnyen szétválaszthatjuk egymástól. Ügyelnünk kell azonban arra, hogy ez a nedvesítés túlságos ne legyen, mert a papírba szívódhatik s azon eltávolíthatatlan sárga foltot hagyna. A dróttal fűzött könyv hátán először minden egyes drótnak végeit késsel felhajlítjuk s azután szedjük ki őket az ívek közepéről. A munka további menete ugyanolyan, mint a fűzött könyvnél. Ezután az ívekre szedett könyv hátáról eltávolítjuk az enyvet. Ez úgy történik, hogy a könyvet a hátán jól felütjük (2. ábra), az összes íveket először az egyik oldalon, azután a másik oldalon elcsúsztatjuk (3. ábra) s az enyvet az ívek hátáról a kés fokával óvatosan lekaparjuk. Az esetleg ottmaradt enyvmaradékot kézzel morzsoljuk le. Hogy a most következőket megérthessük, nem szabad elfelednünk, hogy a bekötött könyvnek a súlya mindig 3. ábra. 4. ábra.

rv


az első és utolsó 2—3 ívre nehezedik, itt tehát az íveknek jó erőseknek kell lenniök, nehogy a beléjük fűzendő fonál áíszakítsa őket. Ezért az első és utolsó két-három ív külső levelének belső hajtását egy 5—6 mm. keskeny erős, de vékony fehér papírcsíkkal, melyet csirizzel kentünk be, végigragasztjuk. Megszáradásig a leveleket nyírva hagyjuk. Itt jegyezzük meg, hogy a könyvkötészetben semmi papirneműí nem vágunk ollóval, hanem min5. ábra. dent késsel — vonalzó segítségével. A könyvben esetleg meglevő szakadásokat és egyéb hibákat most javítjuk ki, úgy, hogy a szétszakadt lapokat a fent leírt csíkokkal ragasztjuk össze, hiányzó darabokat pedig a könyv6. ábra. höz hasonló színű és vastagságú papírral egészítünk ki. Türődésekef és behajtásokat szintén ekkor simítunk ki. Ha képmellékletek vagy térképek vannak a könyvben, azokat is ilyen papir vagy vászoncsíkkal ragasztjuk az ívekhez. (4. ábra.) A keskeny csík egyik szélét a körüliéiül 2 mm. szélességben csirizzel bekent külön lapnak hátához ragasztjuk. Ezután a keskeny csíknak hátsó szélét körülbelül 2 mm. szélességben csirizzel bekenjük és azt pontosan a lap belső éléhez ragasztjuk. Ekkor a mellékletlap és a könyvlap között 1—2 mm. rés támad, melyet az említett papir- vagy vászoncsík hidal át, megakadályozva ezáltal azt, hogy a lap nehezen forduljon, törjön vagy kiszakadjon. Térképek, összehajtott mellékletek különös gondot igényelnek, nehogy a könyv megvágásánál megcsonkítsuk őket. Ezeket rendesen jóval beljebb hajtjuk, mint a iönyvek lapjai. Ha a lapok megszáradtak, az egyes íveket összerakjuk úgy, hogy a fejnél egyforma magasan álljanak a lapok, minden egyes ívet a fejénél felütünk s azután sorban egymásra rakjuk őket. Ha alul különböző hosszúak az ívek, az nem baj. Ennek megtörténte után következik a kollacionálás vagyis összeolvasás. Ez arra való, hogy meggyőződjünk, az ívek pontosan sorjában vannak-e. Az íveket úgy rakjuk sorban egymásra, amint azt azok a kicsiny sorszámok mutatják amelyek minden ív első apjának alsó jobb sarkában vannak. (A második lapon csillaggal jelzett számok a nyomdásznak szólnak.) Ha a számok sorjában következnek, a könyv rendben van. ia ez megtörtént, a könyvet két kezünkbe véve és szorosan tartva, de mégis úgy, logy a lapok igazodhassanak, a hátán és fejénél az asztalon egyenesre felütjük. Az így rendbe rakott könyveket bepréseljük. Az első legnagyobb könyvet egy deszka közepére tesszük, erre egy másik deszkát s így felváltva könyvet, deszkát egymásra,


s az egészet betesszük a kézi présbe. A bcpréselésnek úgy kell történnie, hogy a könyvek a főnyomást középen kapják. (5. ábra.) A préscsavarokat nagyon erősen meghúzzuk s ellenőrizzük, hogy a két présdeszka közötti távolság mindenütt egyforma-e. Erre a préselésre legalább 5 - 6 órai idő kell. Iff jegyezzük meg, hogy a préselésnél legalább a két végső deszkának harántdeszkának kell lennie, mert ha nem az, vagy a deszka reped, vagy a préselés egyenetlen. Mialatt a könyvek a présben vannak, előkészítjük a béléspapirokat. Béléspapirnak jó minőségű szívós papirost használunk s legjobb, ha magunk díszítjük keményítős festéssel, márványozással vagy linonyomással. Használhatunk selymet vagy más könnyű szövetet is. A béléspapirt mindig úgy kell kiszabni, hogy a könyv magasságát szálirányban vágjuk. Ezt úgy találjuk meg, hogy a papir két szomszédos élét kissé megnedvesítjük, s ametyik él nem fodrosodik, az a hosszirány. Minden könyvhöz két darab béléspapirt vágunk úgy, hogy az valamivel szélesebb legyen, mint a könyv egyik ívének nyitott lapja. A magassága azonos a könyv magasságával. A két kiszabott béléspapirt középen összehajtjuk úgy, hogy a festett oldal belül legyen. Ezenkívül minden könyvhöz szabunk két védőlapot vékony szívós csomagolópapírból. Egy védőlap akkora legyen, mint az összehajtott béléspapir. Most a behajtott béléspapirok és a védőpapirok hosszélét 5—4 mm. szélességben becsírizeljük (6. ábra) s azután úgy ragasztjuk össze a könyv első, illetve utolsó ívével, hogy a védőlapra pontosan rátesszük a béléspapirí (a csirizeit részekkel fölfelé), ennek tetejébe a könyv ívét 3—4 mm.-re az alatta levő béléspapirnál beljebb s a kiugró csirizeit szegélyt az ívre ráhajtva jól leragasztjuk. (7. ábra.) Ha a béléspapir baloldala piszkos, akkor ezt fehér papirossal leragasztjuk (kasírozzuk). Ez úgy történik, hogy a vékony fehér papirt híg forró enyvvel bekenjük s a béléspapirosra fektetve jól rádörzsöljük, hogy hólyagos ne legyen. A béléspapirnak a fejnél pontosan oly magasan kell állnia, mint a könyvnek; alul hosszabb lehet. Az összerakott könyvből elvesszük az első és az utolsó — béléspapirral ellátott— ívet, a többi részt fején és hátán jól felütjük s úgy 7. ábra. tesszük két deszka között gyenge présbe, hogy a könyv háta körülbelül egy ujjnyira kiálljon a deszkák közül, feje pedig balkéz felől essék, Ezután a könyv hátán megjelöljük a helyeket, ahol be kell fűrészelni. Egy-egy vonalat húzunk a fejtől jó cm.-nyire; a farktól jó másfél cm.-nyire (fitzvonal); a két vonal közötti távolság felében, s egyet-egyet a fél távolság 8. ábra.


külső harmadában. (8. ábra.) A kei legszélső vonalat jóformán csak jelezzük a fűrésszel, a három középsőt árokszerűen úgy fűrészeljük be, hogy a fonál, melyre fűzünk, belefekhessék. Túlmélyen nem szabad fűrészelnünk, mert így a fűzés laza lesz. Azután a felső és az alsó ívet hozzátesszük, azonban nem fűrészeljük, mert a béléspapirnak sértetlennek kell maradnia, de megjelöljük ceruzával az öt fűrészeIési helyet. Most újból összeolvassuk az íveket s megkezdjük a fűzést. A fűzőládába az itt látható módon három fűzőfonalat feszítünk. 9. ábra. A könyvet balkézfelől magunk mellé fektetjük az asztalra fejjel felénk, arccal lefelé. A fűzés mindig az utolsó — tehát legfelül fekvő — ívvel kezdődik. Az ívet úgy fogjuk meg, hogy mutafóujjunkat a közepébe tesszük s arccal felfelé a fűzőláda alsó deszkájára tesszük úgy, hogy a megelölt pontokra essék a három fűzőfonál. (9. ábra.) A legalsó ívnél mindig a behajtás fölött körülbelül 2 mm.-re szúrunk be és ki. A két szélső jelzésnél (fitzelés) pontosan a jelzésbe szúrunk, a középső háromnál (isse jobbra és balra. Kezdés jobboldalt, balkéz az ív közepében fekszik. A többi ívnél sorra a nyílásokon öltünk be és ki, — a középső háromnál szorosan körűifogva a fűzőfonalat. (10. ábra.) A szélső fűrészeléshes érve, a fonalat előbb átvisszük az előző két ív között s ezzel azokat összefűzzük: ez a fitzelés. A fonál végéhez a mellékelt ábra szerint kötjük az új fonalat. A legfelső ívnél úgy árunk el, mint a legalsónál, azzal a különbséggel, hogy nem felülről, hanem alulról szúrunk be. A fűzés befejezte után, mikor a könyveket levesszük a fűzőládáról, körülbelül két-két cm.-nyit hagyunk meg a kötőfonálból minden oldalon, a többit leváguk. Itt jegyezzük meg, hogy vékony, kemény papírból készült sok ívű könyvet vékony szállal fűzünk, puha, szivacsos, vastag vagy kevés ívszámú könyvet vastag fonállal fűzünk. Ez azért szükséges, mert a háton felhalmozódó fonál vasfagítja a hátat, ami kell, ha szép gömbölyű hátú könyvet akarunk ; — a túlságos vastag 10. ábra. hát azonban nem előnyös.


Ha a könyv háía fúlvastag, akkor azt kalapáccsal mindkét oldalról erősen leütjük. Ezt csak úgy szabad megtenni, hogy a könyvei előbb présbe tesszük, s a présből kiálló hátat kalapáljuk le. (11. ábra.) Kalapálás után az összenyomódott kötőfonalat kihúzzuk. Az első és az utolsó ívek belső oldalán levő béléspapirhornyolást (falz) keményítővel a második, illetve utolsóelőtti ívhez ragasztjuk. Ezzel megakadályozzuk az első és utolsó ívnek elcsúszását. A kötőfonalak kiálló végeit tűvel vagy ollóval jól kifésüljük, legyezőformára szétosztjuk és keményítővel a védőpapirhoz ragasztjuk. Ezután megenyvezzük a könyv hátát. 11. ábra. Ezt úgy csináljuk, hogy a könyvet két deszka közé tesszük úgy, hogy a könyv háta a deszkák élivel egy síkban legyen. A deszkát erősen leszorítjuk s a könyvhátat híg forró enyvvel bekenjük, símítócsonttal jól bedörzsöljük, végül az ecsettel még egyszer lesímítjuk. Száradás után megvágjuk a könyvet. Legszélcerűbben a könyvkötőnél, mert ezt gépen kell elvégezni. A vágás sorrendje: először elől, aztán lent és utoljára fent. Vannak a könyvvágáshoz kézigyaluk is, amelyek ismertetésére azonban most nem terjeszkedhetünk ki. Vágás után gömbölyítjük a könyvhátat. Ezt csak úgy lehet, ha az enyv még nem száradt meg teljesen, ha azonban száraz, nedves szivaccsal átkenjük. A könyvet elejével felénk fordítva, az asztalra fektetjük s balkezünket a lapokra téve, a hátát kalapáccsal erősen, de óvatos csúsztatással ütjük hol az egyik, hol a másik oldalon, míg a hát a kellő gömbölyűséget meg nem kapta. (12. ábra.) Ha ez megvan, következik a könyvkötészet legnehezebb és legkényesebb művelete: a Iepréselés. Az egyes könyveket a következő módon rakjuk présbe: A könyvre deszkát teszünk úgy, hogy a könyv háta — nagyságához képest — 5—4—6 mm.-re álljon ki a deszka szélétől. Ezt átfordítjuk, hogy a deszka kerüljön alól s egy hasonló módon kezelt második könyvet a deszkájával az előbbire ráteszünk. (Hogy a könyv ne csússzék, a deszka élét kissé megnedvesítjük.) így rakjuk a könyveket 12. ábra.


— legfeljebb 4—5-öt — egymásra s az egész csomót kéziprésbe tesszük úgy, hogy most a prés nyomása a könyvek hátára essék s mérsékelten leszorítjuk. Ekkor vizsgáljuk meg, hogy a könyvek a fejnél és a farknál jól vannak-e elhelyezve, nem csúsztak-e el s az esetleges hibákat úgy javítjuk, hogy a javítandó oídaíon a prést kissé meglazítjuk, ujjainkkal a könyvet helyreigazítjuk s a prést ismét meghúzzuk. Igazítás után a prést nagyon erősen leszorítjuk s megmérjük, hogy a két oldalon a távolságok egyenlők legyenek. A bepréselt könyveknek hátát egyenletesen gömbölyűre kalapáljuk. Gyenge csúsztató ütésekkel a hát közepéről — úgyszólván ívről-ívre — a szélső ívek felé haladunk, míg az első és utolsó ív ráfekszik a deszka élére. (13. ábra.) Se a kalapács élével, se a lapjával a könyv hátát beütni nem szabad. Kalapálás után a hátat vastagon bekenjük keményítővel, kissé ázni hagyjuk, a fölös enyvet simító csonttal jól lekaparjuk, puha papirossal leíörüljük, tisztára dörzsöljük, végre vékonyán keményítővel átkenjük. Mindez azért kell, mert az enyves könyvhát ropog, pattan, róla az enyv lepattogzik s a könyv végül szétesik, ami a jól ragasztó, de rugalmas keményítőnél nem fordulhat elő. Ezután a lepréselt könyveket eltesszük s hosszabb ideig (egy éjszakán át) szárítjuk. A könyvet már csak egyszerűen deszkára téve tartjuk, úgy, hogy a lekalapált hát a deszkán kivül essék. A metszéseket most festjük. Ez úgy történik, hogy a festendő részt két deszkalap közé szorítjuk s a festékkel (vízfesték, tempera vagy Halfer-féle festék) jól bekenjük, a könyvet a deszkák közé szorítva tartjuk, míg a festék megszárad. Száradás után flanellrongyot vagy kis kefét megviaszkolunk s azzal jól ledörzsöljük, miáltal egy kis fényt kap. Ha evvel elkészültünk, a fejnél és a farknál a könyv hátát körülbelül egy ujjnyi szélességben megkenjük egy kis enyvvel s ráragaszíjuk a kapiíálisszalagot, úgy, hogy keskeny színes széle a könyvön kivül legyen. Ujjal jól rádörzsöljük, hogy egyenletesen tartson. Ha akarjuk, ezt megelőzőleg jelzőszalagot is tehetünk bele, szintén a fejnél a háthoz ragasztva. Míg a kapitalisszalag szárad, előveszünk egy jó szívós papirost, abból két olyan széles csíkot vágunk, mint a könyv háta; az egyik olyan hosszú, mint a két kapitálisszalag közötti távolság, a másik akkora, mint a könyv teljes hossza. Ezt a két csíkot keményítővel megkenjük, kissé szikkadni hagyjuk, hogy magába szívja a keményítőt, aztán ismét megkenjük s előbb a rövidebbiket ragasztjuk a kapitálisok közé, a simítócsonttal laposan jól rádörzsöljük, hogy levegő ne maradjon alatta; azután ugyanígy járunk el a második csíkkal is. Megesik, hogy a simífócsont ragad, vagy a papirost összehúzza. Ekkor a simítócsontot gyengén végighúzzuk a 15. ábra.


i hajunkon, miáltal zsírossá lesz s nem ragad többé. Ezt gyakran a kezünkkel is meg kell tenni, különösen, ha enyvvcl dolgozunk. Ezután elkészítjük a hátlemezt. Előveszünk egy rajzkarton vastagságú lemezt, abból egy olyan széles sávot vágunk, amilyen a könyv háta, a sáv hossza pedig körülbelül egy ujjnyival több, mint a könyv magassága. Aztán ugyanabból a papirosból, amelyikből a két csíkot vágtuk, a hátlemeznél 3—4 ujjnyival szélesebb s az előzőleg vágott sávval egyenlő hosszúságú darabot vágunk. Ezt szintén kétszer jól megkenjük csirizzel, a hátlemezt a közepén végigfektetjük. Az egészet most úgy ragasztjuk a könyv hátához, hogy a megkent papirt baltenyerünkbe fektetve, a jobb kézben tartott könyv hátát a tiszta hátlemezre tesszük s a kétoldalt kiálló megkent papirí jól ráhúzzuk a könyv két oldalára. (14. ábra). Ezután a könyvet két deszka között — úgy, hogy a hát kivül maradjon — présbe tesszük. A könyv csak néhány percig marad présben, esetleg addig, míg egy másikat előkészítettünk a préselés számára. Hozzálátunk a könyv fedőlemezének az elkészítéséhez. A fedőlemez vastagsága a könyv nagyságától és vastagságától függ. A lemezen egy éles, sima vágást csinálunk s ezt úgy illesztjük a könyv hátához, hogy a hornyolástól (falz) 3—4 mm.-re essék. A könyvet lemezestül megfordítjuk, a fedőlemezen fent és lent 2—3 mm.-t jelölünk meg a könyv szélétől, elől pedig 3—4 mm.-t. A megjelölt távolságokon pontosan, simán s ami a legfontosabb: derékszögben vágjuk el a fedőlemezf. Ha egész vászon, bőr- vagy selyemkötést akarunk csinálni, akkor a fedőlemez három oldalának szélét reszelővel legömbölyítjük és üvegpapirral lesimítjuk. Mihelyt ez megtörtént, a fedőlemeznek a hát felé eső belső oldalát 3—4 ujjnyi szélességben keményítővel kétszer megkenjük s pontosan úgy ragasztjuk a könyv védőlapjához, hogy a szélek mindenütt^faz imént kijelölt távolságban legyenek. Mihelyt ezt mindkét oldalon elvégeztük, deszkák között présben pár percre erős nyomás alá tesszük, de nagyon vigyázzunk, hogy a lapok préselés közben el ne csússzanak, mert ha ez megtörténnék, le kell venni a lapot és újból odaragaszíani. Most következik a borítás. Először a könyvtáblát belül letisztítjuk. A táblát csak két-három ujjnyira ragasztottuk a védőlaphoz, s most a védőlapnak többi részét letépjük, de nem levágjuk. A hátlemezt, mely felül-alul még mindig hosszabb a könyvnél, ollóval pontosan a lemezek magasságához igazítjuk. 14. ábra.


A kapitálisnál, — úgy fent, mint lent — a papirost, mellyel a hátlemezt felhúztuk, s melyhez a táblákat ragasztottuk, két oldalt ollóval kissé bevágjuk, hogy később ott a vásznat kényelmesen beüthessük (behajthassuk). Először a könnyebb félvászonkötést tárgyaljuk: A vásznat, mellyel a hátat és a táblák egy részét borítani fogjuk, úgy szabjuk ki, hogy a könyv háta szélétől körülbelül a könyvfedél szélességének egy harmadáig számítjuk s a könyvtábla hosszával körülbelül egy ujjnyival többet veszünk. A sarkok egy-egy éle szintén megfelel a könyvszélesség egy harmadának. 15. ábra. Ezek a sablonos méretek, amelyektől azonban — ízléssel - mindig eltérhetünk. A sarkokat először ragasztjuk fel és pedig úgy, hogy a vásznat forró, se híg, se sűrű enyvvel megkenjük, nagyon vigyázva, hogy be ne piszkítsuk. Jobb a vásznat egy darabban bekenni s csak azután szétvagdalni sarkokra. Ezt a mellékelt (15. ábra) kép útbaigazítása nyomán csinálhatjuk meg. Mind a négy sarkot egyszerre rakjuk fel beütésre (áthajtás) 5—6 mm.-t hagyva. Ezután levágjuk a sarkokat, természetesen nem pontosan a lemezig, hanem 1—2 mm.-t rajt hagyva, aztán fejnél és farknál ütjük be az élen jól ráhúzva, körmünkkel a beütött vászonrészt a lemez elülső élére hajtjuk s azután beütjük az elejét (16. ábra). A simítócsonítal mindenütt jól lesimítjuk, a sarkokat beveregetjük és áttérünk a hát készítéséhez. Bekenjük enyvvel a hátnak szánt vásznat s azt úgy, mint a hátlemez felhúzásánál, bal tenyerünkbe fektetjük, pontosan beleillesztjük a könyv hátát, jó erősen ráhúzzuk a vásznat a lemezekre, a fejnél és farknál beütjük, simítócsonttal a hátlemez alatt lesimítjuk, deszkára tesszük, simító csonttal benyomjuk és eligazítjuk a két hornyolást (falz). A simítócsonttal a kapitálisnál is szép kerekre igazítjuk. A külső borításhoz bármilyen papirost vehetünk, — s itt szabad tere van a jó ízlés érvényesülhetésének — a papirost pontosan kiszabjuk a fedőlapoknak még szabad darabjaihoz, elegendő papirt hagyva a behajtásokhoz és középsűrűségű forró enyvvel reáragasztjuk. A vágásokat vonalzóval és késsel csináljuk. A széleket jól ráhúzzuk a fedőlapra és simítócsonttal jól rádörzsöljük. Ezután a bélést soványán bekenjük keményítővel, a fedőlapokat rácsukjuk, sírna karíonlapokat teszünk a béléslapok közé és a présben erős nyomást adunk. 16. ábra.


Pár perc múlva kivesszük onnan, s ha esetleg ránc mutatkoznék, azt a simító csonttal óvatosan eldörgöljük. A béléspapir ragasztásánál kerülni kell a simítást, mert ezzel csak a papirost nyujtanók. Gyors munka kívánatos, mert ezzel kerüljük el a papiros nyújtását. A könyvet pár óra hosszat pihentetjük, hogy szikkadjon, mert a keményítő lassan szárad s azután az utolsó présbe tesszük. Ekkor már a béléspapirokba, valamint a fedelekre sima lemezt vagy kartonlapoí teszünk s erre a deszkákat úgy, hogy a hornyolás (falz) kívül maradjon; a könyveket szépen eligazgatjuk, hogy formájuk kifogástalan legyen s a présben jó eró's nyomást adunk. A főnyomást a könyv eleje kapja. Néhány óra hosszat tart a préselés, mentül tovább, annál jobb. A teljesen száraz könyvet kivesszük a présből, jól átvizsgáljuk, nincs-e rajta hiba. Ha nincs, akkor a könyvet 2—3-szor gyengén, majd erősebben átlapozzuk, hogy szebben nyíljék. Ezzel az eljárással szépen és jól kötött könyvet kapunk. Az egész vászonkötésnél az egész könyvre szabjuk ki a vásznat, körül a beütésre megfelelő szélességet hagyva. A vászon felragasztása úgy történik, hogy a forró enyvvel bekent vászonra a könyvet egyik lapjával reá helyezzük, a vászon másik felét ráhúzzuk a másik lapra, mindenütt jól Iesimííjuk, a hornyolásokaf benyomogatjuk, a sarkokat úgy vágjuk le, mint azt a félvászon sarkoknál tettük, s először fej és farknál ütjük be, s a sarkokat eligazítva, az elejét ütjük be. A csonttal a hornyolást a kapitálist eligazítjuk. Ha nem preparált könyvkötővászonba, hanem ruha-nyersvászonba, selyembe vagy más egyébbe akarunk kötni, akkor a könyvtáblákat kenjük meg sűrű enyvvel. Először az egyik táblát kenjük meg s rátesszük a vászonra, azután a hátat és a másik oldalt kenjük meg s a vásznat erősen ráhúzzuk. Mihelyt ez megvan, kemény ruhakefével simítjuk el a vásznat. Újjal megnyomni nem szabad, mert ott rögtön átüt az enyv. Némi ügyesség mellett a lesimííásí kefe helyett laposan odatartott kézzel is csinálhatjuk. A beütésnél a belső lap szélét megkenjük és úgy ütjük be, mint az egész vászonkötésnél mondottuk. A sarkoknál nem hajfogatunk körömmel, hanem tűvel apró ráncokba fogjuk a vásznat és simítócsonttal laposra nyomjuk.

NÉHÁNY SZÓ A KALOTASZEGI VARROTTASRÓL.

IRTA: DR- WALLNER ÖDÖNNÉ. Általánosan ismert már a nagyközönség előtt Kalotaszeg. Malonyai már régen leírta e nép gyönyörű viseletét, háziiparát, mellyel kapcsolatosan a varrotíasokat is ismerteti. Ezúttal nem a közismert lyukacsos kalotaszegi munkákról, hanem a régi, még ma is készített u. n. írásos varrottasok technikájáról akarok beszélni. Mint a neve: „írásos" mutatja, e munkák mintái úgyszólván kizárólag vonalas motívumokból állanak. Még ma is akad öregasszony, aki koromlébe mártott tollal „írja", vagyis előrajzolja őket.


E motívumok kivarrása íermészcíszerűlcg olyan technikát követe], mely hajlékonysága mellett elég testes is legyen, hogy a tömörebb mintákat is kiadja. Ez a láncöltés. A kalotaszegiek azonban nem egyszerűen használják a láncszemeket, hanem kiszélesítve és sűrűn egyik láncot a másik után helyezve. Kétfélekép alkalmazzák: keskenyen és szélesen. Úgy csináljuk, hogy amint a vásznán felöltünk, nem ugyanoda szúrjuk vissza a tűt, hanem 1 mm-rel távolabb s az ugyanakkor keletkezett hurok baloldalán újólag felöltünk, megint kissé távolabb le stb. így folytatva. Csak arra kell törekedni, hogy a láncok egyik a másikhoz nagyon közel feküdjenek, hogy sűrű legyen a varrás. A széles varrás ugyanaz, mint az előbbi, csak a leöltés még távolabb (2—3 mm.-nyire) történik a felöltés helyétől. (1. ábra.) Használják a kalotaszegiek még az u. n. fonatos öltést is, melyet azonban az összes székely varrottasokon is láthatunk. Ezt a következőképpen varrjuk (2. ábra.) : A láncszemet hurokkal felfelé képezzük s az elsőt egész rövidre vesszük. Ettől egyenes vonalban lefelé öltve egy hosszabb hurkot varrunk, úgy, hogy az előbbi hurokkal együtt középen leölthessük a vászonhoz. Ez csak a kezdésre szól. Most a második hurkon belül bizonyos távolságban felszúrjuk a tűt és a fonalat a legelső lánc két szárán áthúzva, alkotjuk a hurkot s ugyanoda öltünk vissza. A következő láncot megint már a második lánc szárai alatt húzzuk át s az erre következőt a harmadik alatt s így tovább. így folytatva, gyönyörű tömör varrás áll elő, mely nagyon is alkalmas változatos motívumok kivarrására. Híresek is ezek a munkák országszerte úgy technikájuk, mint motivumjaik gazdagsága által, melyeket ők kizárólag a varrás céljaira „írnak". Mi azonban igen sok más technika számára is alkalmazhatjuk e mintákat, különösen a most 1. ábra. 2. ábra. annyira divatos magyaros zsinorozáshoz a kosztümöknél. Továbbá sok kézimunka zsinorvezeíésénél. De meg rendkívül szép mintákat és díszítéseket lehet ezekből kihozni a géphimzés számára, különösen, meri vonalasak. E voltuknál fogva spanyolozás, továbbá gyönyörű bőr, selyem batikokhoz, meg a könyvkötészetnél előnyösen alkalmazható papirbatikhoz is rendkívül alkalmasak. Akik meg önállóan jól kezelik a csipkeveréshez való orsókat, felhasználhatják e motívumokat vert csipkéhez is. Azért hát, akinek otthon szekrénye alján elrejtve pihen kalotaszegi varrottasa, ne vesse meg, szedje ki és maga elé téve, kevés ügyességgel is átalakíthatja mintáját s a kívánt technikához alkalmazhat/a. Itt sorakoztatott képeinkben az egyszerű elemektől kezdve a nagyobb kom-


pozíciókig mutatjuk be a kalotaszegi varrottast. Arra törekedtünk, hogy képeinkben egyúttal azt az utat is megmutassuk, amelyet annak kell megtennie, aki az írásos elemeket önállóan kívánja tanulmányozni, hogy aztán munkáiban felhasználhassa őket. Néhány gyakorlati példán az irásos felhasználását, más, rokon vonalas technikára való átültetését látjuk. Szolgáljanak ezek buzdításul azok számára, akik magyar elemekből akarják díszítéseiket megteremteni.

NÉPIES FAFARAGVÁNYOK. Néhány évvel ezelőtt Somogymegye egyik eldugott falucskájában töltöttem el nyári vakációmat. Városi ember nem igen fordult még ott meg, a nép teljesen megtartotta régi szokásait és viseletét. Maguk szövik ruhájukat, maguk építette házacskákban laknak, melyeket maguk faragta bútorokkal tesznek kényelmessé és széppé. Még legapróbb használati tárgyaikat is, kis zsebfükröt, gyufaskatulyát, pipaszárat, botot stb., maguk készítik és díszítik meglepő szépen. Többnyire pászíoremberek ezek a művészek. Szemlélődő foglalkozásuk mellett ráérnek az elmélkedésre. Nem egynek bámulatosán egészséges a filozófiai nézete és ősi ösztönükre hallgatnak, amikor széppel veszik körül magukat. Egy alkalommal gyönyörű kis faragott gyufadobozt láttam egyiküknél. Érdeklődésemre elmondta, hogy készítője a szomszéd falu sánta kanásza. Hozott aztán még egy néhány tárgyat mutatóba, melyekből néhányat megvásároltam. A sánta művész nem kímélte a fáradtságot és két óra járásnyiról jött el hozzám mankóin. Dicsértem munkáit és megmondtam, mennyire érdemes lenne, ha tudásának terjesztésére inasokat fogadna, akiket aztán kitaníthatna és akiknek segítségével még jó keresethez is juthatna. Művészete pedig tanítványaiban tovább folytatódnék. Teljes meggyőződéssel és határozottsággal válaszolta erre: „Ez nem lehet, mert erre születni kell! Látják sokan, hogyan csinálom, meg is mutatom nekik, még sem tudják! Nekem senki sem mutatta, mégis tudom!" Szívesen készített megrendelésemre több apró dobozkát, melyek közül néhánynak reprodukcióját itt közöljük. E dobozok díszítményeiben csodálatos organikus érzés és logikus összefüggés párosul őserejű dekoratív érzéssel. Hamisítatlanul eredetiek, zamatosán magyarosak, a magyar ornamentika szakszerű ismerete nélkül. A dobozok készítésének módja a legprimitívebb: kézben tartott éles bicska hegyéével faragja ki az egész dobozt egy darab fából és a díszítményeket egy síkból vési ki. Műkedvelők, iskolák egyaránt felhasználhatnák ezt a díszítési módot, melyet nem csak dobozokra, de ebben a szellemben nagyobb mezőkre tervezve, bútorok, ékszerládák díszítésére is művésziesen alkalmazhatnának. FELELŐS SZERKESZTŐ: NÁDLER RÓBERT. Rigler József Ede paplrnemfigyár r.-t. nyomdája, Budapest.


Kalofa írásos

Sfickeiv aus Kai


ĂŠrnek.

imotive >taszeg.


A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET ELŐFIZETÉSI MÓDJA Az előfizetési ára egy évre <6 füzet) 12 korona. Egyes szám ára 2'50 korona. A kiadóhivatal címe: Budapest, IX., KinizsUutca 31., ahová mindenféle előfizetési díj küldendő. Iskolák, intézmények és egyesületek előfizetői nyilatkozat ellenében utólag is teljesíthetik fizetési kötelezettségüket. Hirdetési ügyben szintén a kiadóhivatal nyújt felvilágosítást,

TARTALOM. Oldal 1

Az olvasóhoz A k ö n y v k ö i é i . Stern ábrával . . . .

A n n a . 16 magyarázó . . . . . . . .

3

Néhány szó • kalotaszegi varrottadról. Dr. Wallner Ödönné. 2 magyarázó ábrával

12

Népié* fafaragványok. N . R

14

KÉPEK.

Oldal.

Bankótárca (bőrbatik) Boroinyay Jolántól . . 2 Kalotaszegi írásos elemek 15, 16 Kalotaszegi varrottas . . . . . . . . 1., I I . Fadoboz batikolt fedele Kiss Ágnestől . . . II. Géphímzéses függöny V a g á c s Arankától . . IIIBatikolt bőr bankótárca Schöntheil Iréntől . . I V . Batikolt bőrdoboz Dörre Idától f . . . . .IV. Somogymegyei fafaragások . . . . . . V . , V I . Drávamenti színes hímzések. . . . .VII., V I I I .


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Mőkedvelő íparmtivésíctí oktatás j

a kővetkező iparművészeti szakokban: fénidomborítás, bőrmunkák, battik t linóleum- I metszés, dobozkészítés, peddignádfonás és a textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Méríékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca ÍJ. I. em. ÍO. ajtó.

Kliséket irodalmi^művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít «*««»

fi). Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog= rafikai sokszorosító műterme 6*KS> «M|» CtttfS Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

Mindennemű TEXTILTERV megrendelhető

MIHALIK GYULA

iparművészeti iskolai tanárnál

BUDAPEST, IX., Kinizsi-u. 31.

Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

! kiadóhivatal! Budapest, IX. ker., Kinizsi-utca 31.


DISZ ITÖ

MŰVÉSZET.

DLÉVFOiyAM 2.FOZET0© MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULOK TAHITOK, KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVÉSZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA.SZERKESZTŐSÉG ES KIAOÓHIVATAU BUDAPEST, 3X.K.KINIZSI-U31. ÁRAE6E6Z. t V R t (6 FÜZETMft KORONA. E&y FÜZET ARA a50K0RQNA


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek. Fel akarják szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és mintatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészek* nek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műhelyoktatás kérdés seivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. ízlésre vezető kalauz. A formák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad. Mélyedjünk el sok-sok türelemmel a mi magunk dolgaiba. N e hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Becsüléssel vegyük körül saját értékeinket. Rgyedűl ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos him* zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és Ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém-, fa«, bőr*, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, batikhoz, linoíeumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb. Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam számos rajzot, színes műmellék* letet és munkarészíetrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást, vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait, A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Altalán mindazt megteszi úgy a szerkesztő* ség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. «• * • A művészi Ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek' és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkat kitűzött céljának elérésében.


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

KIADJA AZ 0R5Z:M.KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPESK KvKINIZSl-UTCA öl. 1916-17. BLÉVFOLYAM, 2.6ZÁH

-

-^^—^^^—

-^^••Mk-

^ ^

_^^h^^^_

_^^^^k_

_^^^^__

^^^^a^^

_ ^ ^ ^ _

^

_j

A KIVERT BŐRMUNKÁRÓL. A „Díszítő Művészet" korábbi évfolyamaiban volt már szó a bőrmunkáról, erről a műkedvelők által kedvelt s eddig legkevésbbé elrontott technikáról. Sajnos, a műkedvelő közönség azóta nagy buzgalommal igyekezett, hogy ezt a technikát is besorozza a „hamar megy" és „rémgyorsan megvan" technikák közé s ezzel a bőrmunkáknak éppen lassú elkészírhetőségében rejlő nemességét teljességgel lealacsonyította. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos dolog, hogy minden munka elkészítésére kellő időt fordítsunk. És ha elkezdtük, ne unjuk meg a közepén, fejezzük be kitartással, mert a gondos munka a készülő tárgy egyik legfőbb ékessége lesz. Láttam már nem egyszer elég szép bőrdomborítással készült bankótárcát, melynek összefűzése azonban, mert készítője már unta a munkát és sietett vele, olyan pongyola volt, hogy jobb arról nem is beszélni. Van azonban a bőrmunkának egy, eddig még nem nagyon felhasznált fajtája, amely nagyon egyszerű és készítése sem kerül annyi időbe, mint a többieké. S bár egyszerű, mondhatnám primitív eljárással készül, mégis lehet olyan szép, mint akár a komplikált batik, vagy domborítás. Arra az úgynevezett kivert bőrmunkára gondolok, amelynek díszítése lyukacsos hímzéshez hasonlítható leginkább. Ez a technika igazi magyar technika. A nép is széliében használja különféle használati bőrtárgyak díszítésére. Sokszor volt alkalmam megcsodálni egy-egy parasztember vállán lógó, ezüsttel, vagy rézzel gyönyörűen kivert bőrtáskát. Amellett ez a technika a legolcsóbb is valamennyi bőrmunkaközött, mert anyaga egyszerű kecskebőr vagy juhbőr. Legeredetibb és


leggyorsabb a munka, ha meghagyjuk a bőr eredeti (natúr) színét. Ebben az esetben a bőr a használattól enyhén megpirosodik és patinát kap, ami nagyon nemesíti. De lehet ezeket a 'bőröket színezve is kapni. Lakkozott bőrt azonban ne használjunk, mert ehhez az ősi technikához ízléstelen és bádogszerű fényével csúnya is. Ha a bőrt magunk akarjuk színezni, ezt a munkát akkor végezzük, amikor a bőr még egy darabban van, de a szabásmintánk alapján már kiszámítottuk, hogy körülbelül mekkora darabra van szükségünk. A megmunkáláshoz jó szerszámok kellenek, mert jó szerszám félmunka, de félidő is. Szükségünk van mindenekelőtt néhány kiütő vasra, melyekkel különböző nagyságú kör, tojásdad, stb. alakú lyukakat üthetünk ki, ami a minta megtervezésénél is szerepet játszik, mert ezekből kell mintáinkat összeállítanunk. Jó, ha van pár csinos rozeíta-ütő vas is, ezeket különösen jól használhatjuk rojtfejek, rozetták kivágásánál. Megjegyzendő, hogy egy lyuk-kiüíő és egy rozetta-kiütő vas már elegendő ahhoz, hogy számtalan szebbnél-szebb mintát állíthassunk össze a kiütött lyukak különböző csoportosításával. Szükségünk van azután egy meglehetősen vastag, 1 %—2 cm.-nyi ólomlemezre, amit azonban a mostani ólomhiány miatt nehezen, vagy egyáltalán nem lehet beszerezni. Az ólomlemezt pótolhatjuk olyképp, hogy újságpapírt 2—5 ujjnyi vastagon egymásra rakunk és legfelülre törékeny fapapirlemezt helyezünk rá, mely az ütővasat az ütésnél rostjai közé engedi mélyedni. Erre fektetjük a bőrt, melyet ki akarunk verni. Ez azért szükséges, mert az ütővasnak nemcsak a bőrön kell áthatolnia, hanem kissé az alatta levő lemezbe is be kell mélyednie, különben a kiütött bőr széle nem lesz sima, hanem szakadozott, rojtos. A népies munkánál ezeket a lyukakat többnyire sárgaréz gyűrűcskékkel szegélyezik, de finomabb hatást ér-


hetünk el, ha réz helyett celluloid gyűrűket használunk, melyek szürke, barna, fekete, piros, sárga színben is kaphatók. E gyűrűk berakásához külön beverő készülék kell. Sokan azt hiszik, hogy a bőr a lyukasztástól gyöngébb lesz. Ez csak akkor lenne igaz, ha a lyukakat nem foglalnók körűi a kis gyűrűkkel, melyek a különben elég gyönge és puha bőrnek tartósságot és tartást kölcsönöznek. A munkát azonfelül gazdagabbbá tehetjük olyan gombok ráverésével, aminőket nyomó-patentgomb elnevezéssel különböző színekben és nagyságban, szintén celluloidborítással kaphatunk. Ezeknek az alkalmazásához újabb kis nyomógombberakó gépecske és egy fakalapács szükséges, aminőt a gyűrűbeverőnél is használunk. S ha még egy kis csipőt, vagy harapófogót is beszereztünk, hogy legyen mivel kiszednünk a bőrből az esetleg elrepesztett karikát, vagy gombot, műhelyünk felszerelése teljes lesz. Közölt mintáink bármelyike gyorsan elkészíthető a következő eljárással: Mindenekelőtt kiütjük a mintát patronpapirból. Aztán vigyázva, hogy a bőr kényes irharétegét meg ne sértsük, a mintát papírcsíkokkal ráragasztjuk a bőrnek színe felőli oldalára, lehetőleg úgy, hogy a ragasztás a bőrnek csak ama ré zeif érje, amelyekre már nincsen szükségünk. Most a bőrt ráhelyezzük az ólom, vagy lemezpapir lapra és a mintát nagyon pontosan rávisszük a bőrre, úgy, hogy a papíron keresztül ütjük ki a mintát A pontosság a legfőbb kellék itt, mert a gondatlan munkát akár eldobhatjuk. Ha ezzel elkészültünk, a mintát berakjuk a gyűrűkből a lyukacskákba és a gyűrű-beütő készülékkel beverjük, vigyázva, hogy ne üssük túlerősen, mert akkor a gyűrű eltörik. Ha mégis eltörnék, akkor a csipővassal óvatosan először a visszájáról, aztán a színe felől lefejtjük az elrontott gyűrűt. Ha sallangokkal és rozettákkal is akarjuk munkánkat díszíteni, úgy ezt is most tesszük rá nyomógomb, vagy gyűrű segítségével. Végül a tárgy összeállítása van hátra. Lehet bélés nélkül is csinálni, ami mindenesetre olcsóbb, de kevésbbé finom és szép. Bélésül használhatunk hasított bőrt, de a puha antiíop sokkal szebb. A bélést néhány helyen ráragasztjuk a bőrre, majd körülütjük és mint az ábra is mutatja, az egyes részeket a béléssel együtt gyűrűk segítségével összefoglaljuk. Ez az összefoglalás bizonyult a legtartósabbnak. Mint mindenhez, ehhez a munkához is gyakorlat szükséges, mert régi igazság, hogy csak így válhatunk mesterekké. NÁDLER RÓBERTNÉ.


A KEMÉNYÍTŐSPAPÍR KÉSZÍTÉSE. ÍRTA : STERN ANNA.

A papiros díszítésének egyik legkedveltebb módja a keményítőspapir. Régi könyvkötésekben a fadúcokkal való nyomtatással díszített papiros mellett elég sűrűn találkozunk ezzel az eljárással is. Nemcsak a könyvfedél lapját bélelhetjük vele, — innen a „béléspapir" elnevezés — hanem a bekötési tábla külső lapját is. Dobozokat, apró használati tárgyakat, amik kartonból készülnek, boríthatunk vele, s mindig bizonyosak lehetünk afelől, hogy nyugodt és előkelő hatásokat érünk el vele. Nagy művészi készség, különös előtanulmány nem szükséges az elkészítéséhez, a kézügyesség és ötletesség mellett a véletlen az, amely itt döntő szerepet játszik. A színek megválogatásában bizonyos mérséklet és ízlés szükséges. Előállításához közepes erősségű, nem nyúlós famentes papiros, rizs- vagy búzakeményítő, vizfesték, néhány lapos és kerek ecset szükséges. Egyéb segédeszközökről majd még lesz szó. Az előállítás sorrendje a következő. Először is megfőzzük a keményítőt, úgy, mint azt a könyvkötésről szóló cikkünkben leírtuk, de azzal a különbséggel, hogy folytonos keverés közben annyi hideg vizet öntünk hozzá, hogy jó sűrű, tejfelhez hasonló sűrűségű legyen. Ebbe a keményítőbe keverjük a festékeket. Festékül használhatunk közönséges gomb- vagy tubusvízfestéket, de legjobbak a Halfer-féle festékek. Minden szín számára külön edényt használunk. Azt a színt, amelyet alapszínnek akarunk felhasználni, mindig egy nagyobb edénybe tesszük. Ha a színeket előkészítettük, a simán kiterített papirost nagyobb kerek ecsettel egyenletesen bekenjük az alapszínnel. A kenést legcélszerűbben úgy végezzük, hogy először az ív hosszában húzunk párhuzamos sávokat, majd ezekre keresztben, az ív szélességében. Ezután megkezdjük a mintázást. Erre nézve csak néhány lényeges útbaigazítást adhatunk, amelyből kiindulva, mindenki a legváltozatosabb mintákat eszeiheti ki. A nagy ecsetet nem egyenletesen, hanem közönkint megemelve, vagy erősebben a papírhoz nyomva, visszük végig az íven. Hasonló hatásokat érhetünk el, ha az ecsetet helyenkint megforgatjuk, hullámvonalban végig visszük, egyenlő közökben lapjával odacsapjuk. Igyekeznünk kell, hogy mennél kisebb és sűrűbb mintát hozzunk ki, nehogy a minta a könyvhöz mérten túlnagy legyen. Munkaközben az alapfestéknek nem szabad megszáradnia. Ezért, ha nagyon aprólékos mintát csinálunk, időnkint újból átkenjük a papir többi részét. A nedves alapszínbe mindenféle eszközzel rajzolhatunk mintát. Használhatjuk az ecset nyelét vonalak rajzolására, cirokseprűvel megcsapkodhatjuk a papirt, dugóval kerek nyomokat rajzolhatunk bele, megnyomkodhatjuk gummi- vagy más


szivaccsal, fésűvel, mely gummiból való, vagy amit kartonlapból vágtunk, vonalas, hullámos, gyűrűs, stb. díszt húzhatunk bele. Ujjunkkal, tenyerünkkel, kartoncsík szélével, kis pohár szájával vagy talpával, hengerre sodrott spárgával. Szóval a leglehetetlenebbnek látszó eszközökkel a legszebb mintákat varázsolhatjuk elő. Különféle díszítő elemeket metszhetünk ki fából, parafából, linóleumból, stb. s azokkal nyomtathatunk az alapszínnel bevont papírra, de itt minden 2—3 nyomtatás után letisztítjuk a nyomó dúcot, különben nem kapunk tiszta rajzot. Dolgozhatunk több színnel is. Az alapot más-más színű sávokkal kenhetjük, vagy az egyszínű alapra más színnel rakunk foltokat, esetleg más színnel permetezünk reá. A félig szikkadt alapra a fentemlített nyomóducokkal más színnel nyomtathatunk. Permetezésnél úgy is járhatunk el, hogy a hígított festékbe pár csepp ökörepét, szeszt adunk, melyek a festéket széthajtják. Ha a szesz mellé még néhány csepp timsóí is adunk, akkor szép csillagok képződnek. A íimsó t. i. összehúz, a szesz pedig széthajt. Terpentinnel szép szemek, karikák képződnek. Ha nem akarunk olyan mintát, amelyen a festék lefolyt, akkor a száradásnál nem szabad az íveket akasztani, hanem csupán laposan fektetni. A megszáradt papiros nem egyenletesen sima. Ez nem baj, mert a ragasztásnál amúgy is kisimul. De ha mégis simán akarjuk eltenni, akkor a teljesen megszáradt papirost baloldalán szivaccsal gyengén megnedvesítjük és könyvkötőlemezek (pappendekli) közé téve súllyal megnehezítjük és megszárítjuk. Ha az így elkészült keményítőspapirt a könyvkötésben vagy borítás céljaira akarjuk használni, akkor óvatosan kell eljárnunk. A megnedvesített keményítős papir színezett fele könnyen odaragad, — különösen a présben — ezért vagy megviaszkoljuk, úgy, hogy egy puha flanelrongyot közönséges viaszkkal jól bedörzsölünk s ezzel a papirost jól bedörzsöljük, vagy zaponlakkal, esetleg szeszben oldott fehér sellakkal vékonyán átvonjuk a festett felületet s ezzel meggátoljuk az odaragadást. A keményítőspapir készítése amilyen egyszerű, olyan mulatságos. Valóságos szenvedéllyel űzhetik akár egész társaságok. Ügyeljünk azonban a tisztaságra, a kötény vagy munkakabát ilyenkor igen jó szolgálatot tesz, a munkaasztalt vagy padlót is födjük viaszkosvászonnal vagy papírokkal. Foltot különben se a ruhán, se másutt nem hagy, mert a festékek könnyen moshatók.

Borosnyay

Jolán rajza.


A PERGAMENT ÉS A PERGAMENT RE FESTÉS. ÍRTA: JASCHIK ÁLMOS.

A pergamentről általában igen ferde fogalmak vannak elterjedve. A nevét Pergamon városától, a pergamoni királyság székhelyétől kapta, mely a Krisztus előtti III.—IV. században a tudományos élet fókuszában állott. Élénk szellemi életén kfvül virágzó ipara és kereskedelme is volt, főképp olyan készítmények körében, amelyek tudományos kultúrájával kapcsolatosak voltak. Óriási, közel százezer kötetet kitevő könyvtára a híres alexandriai könyvtár világhíréve! versenyzett és a könyvtár kiegészítő részét tevő könyvkészítő ipartelepéről számos technikai újítás indult világhódító körútra. Utóbbiak közé tartozott az állatbőrök kidolgozásának egy tipikusan pergamoni módja, a cserzetlen konzerválás, mely csakhamar elterjedt Görögországban és Itáliában, majd később mindenütt, ahol a könyv kultúrája gyökeret vert. Nem lehetetlen azonban, hogy ez csak amolyan mendemonda, mely a pergament szó eredetének kutatása közben került forgalomba; vannak ugyanis adataink arra nézve, hogy az állatbőröknek írás céljaira történt felhasználása sokkal régebbi keletű a pergamoni királyság virágkoránál. A zsidókról például tudjuk, hogy már Dávid király idejében tekercsekké göngyölített állatbőrökre jegyezték fel a szertartások imáit, szabályait és az egyházi rituálékat, nem is szólva az egypfomiakról, akik a papyrusz-tekercseken kívül, a maradandó becsű feljegyzések számára szintén állatbőröket használtak. A pergamoniak hihetőleg csak tökéletesítették ezt a mesterséget. Ez a régi kisázsiai pergament sárga színű volt. A fehérítés csak a római tímároknak sikerűi, akik a császárság korában már lila és bíborpiros színű pergamentek előállításával is kísérleteznek. A régi pergamentek meglehetősen merevek voltak és a tekerccsé sodrás is csak úgy volt lehetséges, hogy azt felsodrás után szalagokkal összekötötték. Készítésük is meglehetősen hosszadalmas megmunkálást követelt. Ürű~, borjú-, birka-, szamár- és disznóbőröket használtak fel a készítéséhez, még pedig úgy, hogy a bőröket sós vizben kiáztatták, mindkét oldalát nagyjából lehántolták és újra benedvesítve, kifeszítették egy fakeretre, ahol az ránctalan sima felületté száradt. Száradás után hozzáfogtak a bőr finomításához és felváltva nedvesítették és hántolták, végül horzskővel simára csiszolták. A megmunkáló eljárások sorrendjét tekintve, ma is körülbelül ez a módja a pergament kikészítésének, azzal a lényeges különbséggel, hogy az eljárás a szerszámok tökéletesedése következtében gyorsabb és megbízhatóbb. A simára csiszolt pergamenteí krétával, száraz ólomfehér olajfestékkel, vagy faggyúval szokták bedörzsölni aszerint, amint a pergament más-más gyakorlati célra készül. A legfinomabb a borjú- és a kecskepergament, a leggyengébb a birkapergament, a legerősebb a disznó- és a szamárpergament. Könyvek kötésére az előbbi hármat használják, egyéb célokra


(pl. dobkészítésre) a szamár-, vagy a disznópergamentet. Az egész- és a félpergamenfkötésű könyvek újraéledő divatja sok hamisítványt hozott forgalomba, továbbá gyenge minőségű birkabőrkészítményekeí is, amelyeknek voltaképen csak a nevük pergament. Utóbbiakat „aquarell-pergamení" néven árulják és tekintettel simaságukra és fehérségükre, a műkedvelők mohón vásárolják. A tévedés azután abban rejlik, hogy az „aquarell-pergament" elnevezés voltaképpen csak az anyagnak egy bizonyos fajtáját jelenti, nem pedig azt, hogy az aquarellfestésre való. A felülete simára, egyenletesre van csiszolva és a vizfestékekkel szemben tényleg ugyanúgy viselkedik, mint a sima Wattmann-papir, de a pergamentfestésnek eredeti technikájára alkalmatlan. Ami az ilyen birkapergamenteknek a papíréhoz hasonló tulajdonságát okozza, az egy vékony lakkréteg, amelyet a simára csiszolt pergament felületére appreturaként alkalmaznak. A vizfesték iránt ez a lakkréteg meglehetősen közömbös, de a pácoló eljárások alatt, amelyeknek az a céljuk, hogy a színt a megfestendő pergament szöveteiben vegyileg állítsák elő, feloldódik, lágy rétegek alakjában leválik és felnyitja a pergament lehengerelt szöveteit. Ezeken a helyeken azután a festék éppen úgy szívódik szét, mint az itatóspapiron. A finom borjúpergament appreturája (kazein és borax keverék) nem réteg alakjában fedi a bőrt, hanem belehúzódik a pergament finom sejtjeibe és nemcsak a vegyi folyamatokkal kapcsolatos festőeljárásokra alkalmas, de megengedi az egész felületnek vizzel történő lemosását is, amire a festés után néha szükség van. A pergamentre való festéshez aquarell helyett egyéb, jobb és tartósabb festőanyagok állanak rendelkezésünkre. Egyszerűbb, kevésbbé kényes és nem nagy értékű feladatok megoldására, nemkülönben gyakorlás céljából a hígított színes tusok a legalkalmasabbak. Erre a célra bármely gyártmány egyformán jó, csupán arra kell vigyázni, hogy a tus lehetőleg friss és híg legyen, mert az állott tus megsűrűsödik, helyesebben a víztartalma elpárolog és csak a sűrű kötőszer, a sellakoldaí marad vissza. Tushigítóval azonban ezen a bajon is lehet segíteni. A színes tusok, nedvesen és frissen festve, az aquarell hatás elérésére is alkalmasak. Ennél jobb, de ugyanannyival nehezebb is az oldott porfestékekkel való festés. A porfestékekből, melyek beszerzési és előkészítési módjait a „Díszítő Művészet" első évfolyamának számaiban már ösmerteítük, íöményoldatokaí készítünk és ezeket — szükség szerint — : vagy töményen vagy vizzel hígítva használjuk. A kezelés nehézsége főképp abban rejlik, hogy csak a festékek, melyek savtartalmuknál fogva a felnyíló bőrsejtekbe | erősen felszívódnak, úgyszólván lemoshataílanok, a festésnek tehát egy pontos • színvázlat alapján megfontoltan kell történnie. A festéshez tollat, vagy ecsetet ! használhatunk, aszerint amint azt a saját jellege megengedi, vagy megkívánja. A j színek utólagos halványítása nehézkes és kétes sikerű kísérletezés, miért is a színéi tékek j fokozatainak pontos betartása azt kívánja, hogy a festést a leggyengébb festékoldatok! kai indítsuk meg és a további fokozatokat ismételt átfestéssel igyekezzünk elérni.


Az aranynak alkalmazása keffeleképen történhetik: síkban vagy domborúan. A síkaranyozáshoz vagy kagylóaranyat, vagy poraranyat, vagy laparanyat használunk. A kagylóaranyat vizzel oldjuk és ecsettel festjük a pergamentre, száradás után pedig acháttal kifényesítjük; a poraranyat langyos gelatinoldattal keverjük el és ugyanúgy festjük fel, mint az előbbit; a laparanyat tojásfehérjével, esetleg gelatinnal kötjük a pergamenthez olyanformán, hogy a bearanyozandó felületeket tojásfehérjével előfestjük és arra megszáradás előtt a megfelelő nagyságú aranylapot ráfektetjük. Az előfestésnek részletekben kell történnie, mert ha a tojásfehérje megszárad, az arany nem kötődik többé, de ismét nedvessé tehetjük, ha egy üvegcsövön, vagy akár nádszálon keresztül többször rálehelünk, a lehelet gőzétől a bekent felület ismét nyírkos lesz. A pontosan felhordott aranylapokat a pergamenten hagyjuk egy-két óráig, míg a tojásfehérje alatta beszárad, azután flanellel, vagy szarvasbőrrel bedörzsöljük; az arany csak a tojással alapozott helyeken marad meg. Ha az arany fényét vesztette volna, úgy azt acháttal lecsíszoljuk, melytől fényét visszakapja. A síkaranyozású felületek is díszíthetők, még pedig vagy színnel, vagy vaknyomással. Ha az aranylapot halenyvvel kevert keményítővel vékonyán bevonjuk és arra átlátszó színt festünk, úgy utóbbinak rendkívül meleg lesz a tónusa. Hatásban élénken emlékeztet a bizánci ötvösművészet és oltárképfestészet aranybarna Madonna-képének finom, bágyadt fényére. A vaknyomást a bőrdíszmunkákhoz használt úgynevezett pontozó-szerszámokkal végezzük, vigyázva persze arra, hogy a lenyomatok túlságosan mélyek ne legyenek, hogy az aranylapokat a rugalmas pergamentfelületbe be ne szakítsák. A domború-aranyozást főleg kéziratok initiáléin a betűtestek plasztikus hatásának elérésére szokták használni. A betűtestet, vagy általában: a domborúan megaranyozandó részt tojásfehérjével előfestett alapon, csirizzel, vagy dexírinnel elkevert por, vagy temperafestékkel (többnyire miniumma!) igen pontosan megfestjük és az átfestést mindaddig ismételjük rajta, míg a sűrű festékmassza domborúan, körülbelül 1— \ll2—2 milliméternyire emelkedik a pergament síkjából és a megaranyozandó rész domború felületté nem lesz. Ha ez a művelet véget ér és a festékmassza keményre száradt, úgy azt ismét tojásfehérjével alapozzuk és — mint a síkaranyozásnál — laparannyal befedjük. Tekintettel a felület plaszticitására, a fedő aranylapokat 2—3, sőt 4 rétegben is tanácsos felhordani, hogy a kopást megakadályozzuk. Az acháttal történő kifényesífés itt is szokásos. A pergament különben más díszítő eljárásokhoz is hálás alapfelületül szolgál. A könyvkötészeti kézi aranyozás és színtelen vaknyomás mellett, a rátét és az intarzia technikára is alkalmas. Jól bírja a batik-technikát is, sőt talán még jobban, mint a bőr, mert színezése nem oxidálódik olyan mértékben, mint a házilag festett bőrfelületeké. Visszafogó rétegűi használhatjuk a viaszt és a zaponlakkot. Csupán a füröszfő-technikát nem alkalmazhatjuk, mert az átnedvesített pergament, ha nin-


csen keretre feszítve, felduzzad és megvastagszik. Ehelyett a szivaccsal való átfestést szoktuk színezésre használni, éppen úgy, mint a kisebb bőrfelületek festésénél. A festett felület megóvása ugyanazokkal az appreturákkal történik, mint a bőrfestésnél. Egyforma eredménnyel használhatjuk az alkoholos sellakoldatot, az ammoniakos borax és kazeinoldatot, a zaponlakkof és a kollodiumot. A pergamentre festés tehát nem oly egyszerű technika, mint azt az „aquarellpergament" elnevezés után gondolhatnók, hanem, ha lehet, talán még nagyobb gyakorlatot és több technológiai és vegytani ösmeretet kíván, mint a bőrfestés. Viszont ezzel szemben a művészi kifejezésnek olyan engedelmes és sokoldalú eszköze, hogy bőven kárpótol a kezelésével járó gondért és vesződségért. Mint anyag, feltéve, hogy jó minőségű borjú- vagy kecskepergamenfről van szó, tartósság és szívósság tekintetében vetekszik a bőrrel, sőt a por káros hatásaival szemben ellenállóbb is annál. Alkalmazása tehát mindenütt jogosult, ahol a bőrt alkalmazhatjuk: könyvfedeleken, kazettákon, dobozokon, irómappákon, stb. Fölösleges a rendes papirostalán külön hanganyagoknál, de súlyozni, hogy az még a birkabőrúgynevezett „perpergamenthez kégamentpapir" elnepest sem egyéb, vezés nem egyéb mint papiros, mely kénsavas papirprea pergameníet se paratumnál, amely nem helyettesítheti, szívósabb ugyan se nem pótolhatja.

Tarsoly kalotaszegi hímzéssel.

Örkényi és Szendrői terve.


BÖRAPPRETURÁK. A „Díszítő Művészet" I. és II. évfolyamának több számában ismertettük a különféle bőrfestő és bőrpácoló eljárásokat és több ízben hangsúlyoztuk, hogy a bőrfestésnek utolsó és többnyire elengedhetetlen procedúrája az appreturának, vagyis egy védőrétegnek az alkalmazása, mely egyrészt a megfestett bőrt védi az oxidálás ellen, másrészt a bőrdíszmunkának megjelenését és textúráját finomítja és rugalmasságát fokozza, végül pedig a bőrnek, mint szerves anyagnak mindama kellemetlen tulajdonságait, amelyek a belőle készült tárgyak használhatóságát hátrányosan íefolyásolják, a lehetőség szerint megszünteti, vagy enyhíti. Eme készítmények íapcsán tehát szólhatunk fényesítő, vagy /aM-appreturákról és Ke'c/d-apprerurákról. A lakkappreturák (lüstre, finish, season stb.) átlátszó anyagok, amelyeket használat előtt meg szoktak festeni, hogy tónusuk harmonikusan alkalmazkodjék a befedendő szín tónusához. Megfestésükre ugyanazoknak a festékanyagoknak gyenge oldatai szolgálnak, amelyekkel a bőrt festik, vagy az arra alkalmazott díszítményt színezik. Csupán a fekete szín lakkappreturája kivétel, amennyiben ezt is ugyanolyan erős feketére színezik, mint a bőrt. A lakkappreturák alapanyaga az albumin, melyet egy kevés ammóniák hozzáadása mellett, több órán át, hideg, vagy langyos vízben feldúzzasztanak. (Világos színek befedéséhez tojásalbuminf, sötét színek számára véralbumint használnak.) A fekete Iakkappreturának az alapanyaga vér, amelyet előbb iszapolással megtisztítanak és ammoniakos vízben felhígítanak. Az alapanyaghoz, ha az appretura világos színek bevonására készül, egy kevés jorbolyalét, ha sötét színekhez van szánva, úgy kékfafőzetet öntenek, melyet előzetesen ammóniákkal megbontanak. Ehhez járul végül a vízben oldott festékanyag, sárga, kék, vörös, zöld, barna, vagy fekete, aszerint, amint a kérdéses szín c színcsoportok valamelyikéhez tartozik. Ha ehhez a keverékhez egy kevés vizes gelat noldatot öníünk, úgy a fényhatás annál élénkebb lesz. Az appreturát, ha a nozzá adott festékanyag nem tartalmaz fuchsint, oxblood-ot, vagy cerise-t, formaiinnal szokás konzerválni. Ha az appreturát fuchsinnal, oxblood-dal, stb. színeztük, úgy karbolsavat használhatunk konzerváló szerűi, mely esetben a Iavendulaolaj szolgál szagtompítóúl. Hasonló lakkappreturák készülnek lenmagból, traganíból, irlandi mohából, továbbá vízzel hígított tejből, melyekhez, mint az előbbihez, szintén hozzákevernek egy kevés festékoldatot. A lakkappreturákat széles ecsettel viszik rá a bőrre és megszárításuk után forró vashengerekkel vasalják át, ami a fényhatást előidézi és állandósítja. A védó'appreturák is igen sokfélék. Ezek is sűrű, szirupszerű anyagok, többnyire átlátszók, amelyeket, úgy, mint a lakkappreturákat, meg szoktunk egy kevéssé festeni, nehogy megszáradás után az alattuk levő színt hamvas fényükkel elhomályosítsák. A védőappreturákat is ecsettel kell felkenni a bőrre, még pedig


gondosan ügyelve arra, hogy az egyenletesen és vékony rétegben helyezkedjék el a bőr felüleletén, mert különben elfakult lakkmáz hatását fogja kelteni. Az appreturának azonban egyúttal elég sűrűnek is kell lennie ahhoz, hogy céljának megfeleljen. A házilag elkészíthető appreturák közül a legjobbak: a) az alkoholos sellakoldaf, mely 96%-os alkoholban feloldott sellaknak vízfürdőben történő felfőzése által készül. Az alkohol '/* részét terpentinolajjal is helyettesíthetjük. A hozzákeverendő festéket is alkohollal oldjuk és vízzel felhígítjuk; b) az ammoniakos sellak3 főzet 100 gr. sellak, 25 gr. borax és 15 20 cm ammóniák hevítésével készül. A hevítés fokát a sellak teljes feloldódása állapítja meg; c) az ammoniakos kazeinoldat, melyhez vízben híg péppé kevert kazeint használunk. A kazeinpéphez a kazein mennyiségének ^lo-ed részét kitevő súlyú boraxot, vagy ammoniakot adunk. Amint a keverék sűrűsödve dagadni kezd, addig vizezzük azt, míg ecsettel történő felfestés számára elegendő sűrűségűvé lesz; d) a festékkereskedésekben készen kapnató zaphonlakk. (Nitrocelluloze oldata amylacetafban.) Jellegzetes baracklikőrszagú sűrű folyadék, melynek hígítószerét a szükséges színre megfestjük és ezzel a hígítósavval keverjük felfestés előtt a lakkot; e) a kollodiumoldat, nitrocelluloze oldata alkohol és aether keverékében. Megfestése ugyanúgy történik, mint az előbbié. Házilag — különösen ma — kissé körülményes és költséges az e)készftése, miért is a használata kevésbbé ajánlatos. Ha kisebb bőrtárgyakról van szó, különösen olyanokról, amelyeket zsebben hordanak, állandó használatban vannak, súrolásnak, dörzsölésnek vannak kitéve, a kimondott appretura a legtöbbször fölösleges is, mivel ezeknek a díszítéséhez rendszerint olyan technikát használunk, ahol a színek védelme feleslegessé válik. Ilyeneknél a kész munkának viaszos szarvasbőrrel való gyenge eldörzsölése is eléggé izoláló réteget von a bőrfelületre. Minden egyéb appretura, amely különféle nevek alatt szerepel a kereskedelmi forgalomban, többé-kevésbbé azonos a felsoroltak valamelyikével, esetleg azoknak valamelyes, többnyire lényegtelen módosítása. JASCHIK ÁLMOS.


SOMOGYI FŐKÖTŐ HÍMZÉSEK. Múlf számunknak két utolsó lapján színesen bemutattunk egynéhányat azokból a változataiban oly gazdag, formáiban és színeiben oly finom hímzésekből, melyeket a somogyi parasztasszonyok készítenek és díszítik vele fejkötőiket. — A mintákat az asszonyok nagy ügyességgel, Iáncöltéssel, minden előrajzolás nélkül, színes szálakkal varrják rá a bársony vagy szövet, esetleg vászon alapra. A szimetrikus mintáknak először a közepét varrják ki és munka közben komponálják hozzá a két oldalon egyforma részleteket. Ez a láncöltés az igazi láncölíés, melynél ugyanoda öltenek vissza, ahol felöltőitek és ebben különbözik a kalotaszegi varrottasok láncöltésétől. — Míg a kalotaszegi hímzés széles vonalaival inkább monumentális hatásra törekszik, addig ez a finomabb, aprólékosabb részletezésű rajzok kivitelére alkalmas. Itt közlünk egypár olyan tervet, melyek ezeknek a főkötő- és kalotaszegi motívumoknak felhasználásával készültek és útmutatást adnak arra, hogyan lehet azokat a legkülönfélébb dolgok díszítésére felhasználni. N. R. Ezt a kis rajzot egy öreg kalotaszegi asszony írta, vászonra, koromlébe mártott lúdtollal. írás az valóban, mert minden keresgélés, próbálgatás nélkül, olyan egyszerre rögzíti meg a lelkében már kialakított ornamentgondolatot, mint amilyen könnyen és egyszerűen leírjuk mi, a hat éves korunk óta jól begyakorolt betűket. Az egész kis rajz egy organikus szép mű, melynek különböző motívumai a legharmonikusabban simulnak egymáshoz. Kissé naiv zománca bájosságával a középkor primitivjeit juttatja , eszünkbe. •


Tarsoly, somogymegyei főkötő elemekből tervezte: Nídler Róbertné.

Tasche aus Somogyer Stlckerei-Motiven zusammengestellt von Frau Prof. Róbert Nádler.

Lámpaernyő, somogymegyei főkötő elemekből tervezte: Nádler Róbertné.

Lampenschlrm aus Somogyer Stickerei-Motiven zusammengestellt von Frau Prof. Róbert Nádler.


ből a jól elkevert masszából egy keveset puha flanellrongyon eldörzsöllink s a könyvet ezzel dörzsöljük meg, különösen ott, ahol a bőrnek hajSTERN ANNA. Ma, amikor a könyvkölés mesterségét mind Iása van s így könnyen törik. több műkedvelő gyakorolja, s a közönség szereti és becsüli a könyveit, nem érdektelen, ha könyA VIASZFÖDÉS veink megóvására vonatkozólag néhány hasznos É S ANNAK ELTÁVOLÍTÁSA útbaigazítást adunk. A BATIKMUNKÁKRÓL. A könyveknek ellenségeihez tartozik az erős vi'ágosság, a napfény. Ez a bőrt, de különösen a A jó viaszfödésnek rendeltetése tudvalevőleg pergament annyira felemésztheti, hogry a legkisebb az, hogy megakadályozza a festékanyagnak a érintésre összeomlik. A napfénynek ezen hatását szövetbe való behatolását. Erre jő a közönséges ellensúlyozza a halványsárga és olivzöld ablaküveg, méhviasz, ha előzetesen kellő hevítéssel eltávolíesetleg a zöld függöny, melyet könyvszekrényünk tóinak belőle a víztartalmat. Körülbelül 150° C-nál üvegajtajára alkalmazunk. A mesterséges világftáa víz heves gőzölgés közben eltávolodik a viaszsok közül a gáz az, mely árt a könyveknek. ból, mely ezen művelet után alkalmas a fedésre. Gyakori és gondos szellőztetés ennek az óvszere. Hogy a viasz ne legyen lágy, szép töréseket s A dohányfüst, mely a bőrt megbarnítja és ennek kapcsán jó márványozás! adhasson, koloszétrombolja, a nagy hőség, mely törékennyé foniumot szokás belekeverni. Ezt porrá törjük s teszi, szintén ellenségei a könyveknek. folytonos keverés közben tesszük az oldott viaszIgen veszedelmes a nedvesség, melytől a hoz. Előfordul, hogy a festék a leggondosabb papir s a bőr is teljesen elromlik. A nedves he- fedés mellett a viasszal fedett részeket is meglyiségben bajos védekezni, de jó, ha mindig figye- támadja. Ilyenkor lúgos festékekkel van dolgunk, lemmel vagyunk arra, hogy könyvespolcunkat, ahol a lúg a viaszban lévő zsírral szappant kévagy szekrényünket minden oldalról érje a levegő. pez, mely vízben oldható, a szövetből kimosóA zárt szekrényeknek ajtaját meg időnkint, szép, dik s helyet ád a festékfürdőnek. Ez esetben a meleg napokon nyitva tartjuk. Ha egyik-másik fedéshez célszerűen paraffint használunk, mely könyvünk mégis penészfoltos lesz, kivesszük a azonban ridegségénél fogva a kezelésben óvatosszekrényből, megszárogatjuk, jól megtörüljük s ságot igényel. kiszellőztefjük s a polcot is jól megtisztogatjuk. A viasz eltávolítására legjobb és legolcsóbb A por is ellensége a könyvnek. Könyveinket eljárás a kifőzés. A forró vízben oldódó viasz a legalább egyszer egy esztendőben ki kell szednünk, víz felszínére száll, ahonnan vagy lemerjük, csukott állapotban tollporolőval jól leporolnunk s vagy leöntjük, vagy pedig a folyadék kihűazután félig nyitva az asztalra fektetve szellőz- lése után szilárd lepény alakjában leemeljük. Természetesen ügyelnünk kell arra, hogy a tetnünk. Nem közömbös az sem, hogy hogyan helyez- forró vízben kezelt szövethez újból viasz ne zük el a könyveinket. Nagyon szorosan egymás tapadjon. Oly festékeknél, melyek a főzést mellé állított könyveknek táblái könnyen össze- nem állják, jól alkalmazható a kivasalás. A kitedörzsölődnek, hátuk könnyen megsérül, sőt lesza- rítelt szövetet újságpapír közé tesszük s forró vaskad. A nagyon lazán elhelyezett könyvek viszont sal átvasaljuk. Ezzel a viaszt oldjuk, melyei a szétnyílnak, a por és piszok a lapok közé száll, papír felszív. A szövetben maradt viaszfoltokat benzinnel távolíthatjuk el. A túlforró vas könnyen a könyv elvesdi formáját. A bőrkötések konzerválására igen alkalmas elszenesítheti a viaszt; ezek a foltok pedig neheszer a következő módon készül: egy cserép- zen távolíthatók el benzinmosással, mely utóbbi edényben egyenlő súlyú olajat és apróra vagdalt biztosan oldja a viaszt, de a gyakorlati alkalmaMIHAL1K GYULA. paraffint melegítünk, míg az utóbbi elolvad. Eb- zásban túlságosan drága.

HOGYAN ÓVJUK MEG KÖNYVEINKET.


AZ ÍZLÉS ISKOLÁJA. A kép a falon.

Szobánk berendezésekor egyik fogas kérdés, hova, milyen elv szedni akasszuk fel képeinket. Általános érvényű szabállyal persze nehéz felelni erre a kérdésre. A kép, valamint a rendelkezésre álló falfelület nagyságának egymáshoz való aránya, a kép tárgya, a környező bútorok mérete, mind oly körülmény, melyek ismerete nélkül szakember sem tud tanácsot adni. Ezúttal tehát csak néhány általános érvényű szabály ismertetésére szorítkozunk. Ilyenek: a kisebb méretű, részletező technikával (akvarell, metszet, rajz) készült képeket lehetőén az átlagos szemmagasságban kell a falra függeszteni, tekintet nélkül a szabadon maradó fairészlet nagyságára. A képei ugyanis elsősorban önmagáért élvezzük s csak másodsorban juthat érvényre térkitöltő szerepe. A felfüggesztés alsó határa az ülőbútorok magassága legyen, mert bármily kicsi is a kép, lehetőén el kell kerülnünk, hogy csak lehajolva ferde szemszögben láthassuk minden részletét. Nagyobb méretű olajfestmények viszont oly magasságba helyez, ndők, hogy megfelelő távolságból nézve a képet, a feldolgozott tárgyat összhatásában élvezhessük. A képek nagyságának egymáshoz való arányára is ügyelnünk kell, mert a túlságos ellentét egyiknek vagy másiknak rovására lehet. Kis képeket tehát csak akkor használjunk nagyobb képek között levő űr kitöltésére, ha az ellentét nem túlságosan kiélezett s ha a nagyobb képek a falfelületet már kisebb, arányos részegységekre bontották. Dr. RADIS1CS ELEMÉR.

anyag g-izdagságára vetve a főaúlyt, az ország művé zeti szempontból jelentősebb vidékein íaJálható emlékeknek nyújtják hű mását. E művek közül a leghasználhatóbbak közé tartozik Gróh Istvánnak „Magyar díszítőművésze/1' című két kötetes munkája. Az első kötet Borsod, Gömör, Heves, Abaújtorna, Nógrád, Győr, Zólyom, Somogy, Pest, Udvarhely, Hunyad, Krassó-Szörény megyék népművészetét ismerteti. A képek egy csoportja a falusi ház külsejének jellemző díszítését reprodukálja. Egy második csoport a pásztornép űzte fafaragó művészetet mutatja be. Külön részt szentelt Gróh a Kalotaszeg és környékén lakók munkásságának, s egyképp hasznát veheti a könyvnek, aki a fafaragás, kerámia vagy textilművészet terén keres útbaigazítást. A második kötet Gróh Istvánnak és tanítványainak a népies motívumok továbbfejlesztésére irányuló törekvéseit mutatja be. A kartonba kötött két kötet ára 60 korona. Megrendelhető lapunk szerkesztőségében.

BECSÜLETESSÉG ÉS SZERETET A MUNKÁBAN.

Legyünk becsületesek minden munkánkban! Ez nem azt jelenti csupán, hogy ne vegyünk hitvány, rossz anyagot hozzájuk, jó helyett: hanem vonatkozik a módra is, ahogyan azt feldolgozzuk. Bármily munkának főkellékei: a szeretet és becsületesség ! Gyakran hallunk mégis ilyen kijelentést : „ejh! jó lesz fgy is; akinek készül, úgy sem ért hozzá!"— vagy: „akárhogy is jó, hiszen magamnak csinálom!" Szó sincs róla, hogy jó! Ne engedjünk az ilyen, a hanyagságot s felületességet ápoló, nem tiszta gondolatnak. Szoktassuk magunkat ahhoz, hogy mindent becsületesen, Gróh István: Magyar díszítőművészet. a legnagyobb gonddal s szeretettel s oly jól csináljunk, ahogyan csak tőlünk kitelik. MegAz iparművészeítel és a vele kapcsolatos látjuk, idővel mindig több telik. Sch. 1. iparágakkal foglalkozók — akár amatőrök, akár hivatásból űzik meslerségüket — gyakran szükeégét érzik annak, hogy tervezés közben a magyar népművészet kiapadhatatlan ősforrásából merítsenek újabb eszmét, újabb ötletet. Erre a célra jól megfelelnek azok a munkák, melyek az elméleti fejtegetés mellőzésével, s az illusztratív

KÖNYVISMERTETÉS.


HASZNOS TUDNIVALÓK. Textil anyagok vizsgálata.

A különféle fonalakat a gyakorlatban égetési, szakítást és kémiai próbákkal ismerjük fel. Ezek teljesen elegendők, mihelyt gyapjú, pamut, len, selyem és mííselyemfonalak vagy szövetekről van sző. Más anyagok pontos meghatározása már körülményesebb mikroszkopiái és kémiai vizsgálatok alapján történik. 1. Égetési próbák. A megvizsgálandó fonálból előveszünk egy darabot (szöveteknél külön vizsgáljuk meg úgy a lánc-, mint a vetülékfonalat), egyik végét megnedvesítjük és két ujjunk kö<.é fogjuk. A másik végét meggyújtjuk. Ha a fonál gyorsan, élénk lággal ég el; kevés, könnyen szétfoszló hamut hagy hátra s égetett papírra emlékeztető szagot terjeszt, akkor növényi anyaggal van dolgunk. Lehet a fonál műselyem is, ez esetben azonban megnedvesítve a legkisebb húzásra szétválik. Ha a fonál nehezen gyúlad meg: lassan, kis lánggal ég, vagy csak összezsugorodik s elégése után barnás vagy feketés, nehezen szétdörzsölhető hamut hagy hátra, ezenfelül pedig kellemetlen, égett toll, szőr vagy szárúra emlékeztető szagot terjeszt, akkor állati anyaggal van dolgunk A növényi anyagok közül a len és a pamut az égetési próbánál azonosan viselkednek. Vékony fonaluk nagyon kevés, vastagabb vagy sodrott fonaluk fekete vagy színes hamut hagy hátra. Mindkettő gyorsan és élénk lánggal ég el. Ezeket tehát csupán égetési próbával nem különböztethetjük meg egymástól. Az állati anyagok közül a selyem gyorsan, erős sistergéssel ég; hamuja kis csomóvá zsugorodik össze, szaga nem oly erős, mint a gyapjúé, mely utóbbi annál lassabban ég, mentül erősebben sodrott fonállal van dolgunk. A műselyem gyorsan, erős sistergéssel ég, hamuja csaknem semmi, de mindenesetre kevesebb, mint a valódi selyemé. 2. Szakítási próbák. Legnehezebben szakad a selyemfonál; igen nehezen a jó lenfonál; míg a romlott lenfonál könnyen szakad. A klórral és kénsavval túlfehérítetf lenfonál

különben is rideg és törékeny. A gyapjú nyúlik és nehezen szakad, széthúzásnál a fülünkhöz tartva különös sistergő hangot ad. A pamut könnyen szakad, a műselyem pedig már gyenge húzásnál szélfoszlik. 5. Kémiai próbák. Az állati anyagok, és pedig a gyapjú, meg a selyem káli vagy natronlúgban oldódnak. A gyapjú lassan, de teljesen oldódik, ha vízzel hígított natronlúgban főzzük. Elegendő, ha az oldatban a natronlúg mennyisége köbcentiméterekben egyenlő a benne főzendő anyag súlyával grammokban. A natronlúgot felhígítjuk úgy, hogy l°/0-os oldatot adjon(Példa : A vizsgálandó szövet súlya 2 grammLemérünk 2 cm 3 natronlúgot, felhígítjuk 198 cm3 vízzel 200 cm'-re s ebben főzzük a szövetet.) A selyemfonál hasonlóan viselkedik, mint a gyapjú. Mindkettőt szétroncsolják a töménysavak, kénsav, sósav is. Hígított savak nem bántják s azokat hidegen, hígított oldatból mohón veszik fel magukba (innen ered a selyem suhogós fogása). A növényi anyagok pamut, len forró tömény salétromsavban oldódnak, forró tömény ásványi savak általában roncsolják és oldják a növényi fonalakat. A lent és a pamutot egymástól legkönnyebben az úgynevezett olajpróba segítségével különböztetjük meg. Ez abból áll, hogy a szövetei gondosan kimossuk tiszta forralt vízben, azután meg valamely világos olajba marijuk s jól kicsavarjuk. Az olaj a lenfonalat átlátszóvá teszi, a pamutot azonban nem. Sötét alapra helyezve tehát a szövetpróba lenfonalai sötétek, a pamutfonalak pedig megközelítőleg megtartják eredeti világos színüket. A kémiai és az égetési próbáknál ajánlatos a festett és erősen csinozott (ap)retált) szöveteket lehetőleg minden idegen anyagtól megtisztítani. E célból a szövetet 5%-os sósavban 15 percig főzzük. M1HAL1K GYULA.

FELELŐS SZERKESZTŐ : NÁDLER RÓBERT.

Rigler József Ede papirnemügyar r.-i. nyomdála, Budapest.


TARTALOM. Oldal A kivert bőrmunkáról. 8 magyarázó ábrával

.

.

.

• .

• • . 17

A keményítős papír készítése. Stern Anna

20

A pergament és a pergamentre festés. Jaschík Á l m o s . . . . . . . . . . 2 2 Bőrappreturák. Jaschik Almos 26 S o m o g y i f ő k ő t ő h í m z é s e k . N . R. . . . 28 H o g y a i i ó v j u k m e g k ö n y v e i n k e t . Stern Anna 30 A viaszfedés és annak eltávolítása a batikmunkákról. Mihalík Gyula 30

AZ ÍZLÉS ISKOLÁJA. A

kép

KÉPEK.

Nádler Róbertné

a falon. Dr. Radísics Elemér

.

.

. 3 1

Gróh István. Magyar Díszítő Művészet .

. 31

KÖNYVISMERTETÉS. Becsületesség és szeretet a Sch. 1

munkában. 31

HASZNOS TUDNIVALÓK. Textil anyagok vizsgálata. Mihalik Gyula . 32

EIFRIED J. ÉS FIA Budapest, Vffl. József körút 3l/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, ícstővásznakban, ecsetekben, mintázó gipszben, agyagban és víasz. ban, valamint föld-, vegyi- és cel .\ •*. mentfestékek gyártása. .*. «\

Oldal.

Záródísz, Borosnyay Jolántól . . . . . . . . 21 Tarsoly, kalotaszegi hímzéssel. Örkényi és Szendrői terve . . . . . . . . . 25 Záródísz. Nádler Róbertnétőí 27 Kalotaszegi írásos rajz . . . . . . . . 28 Tarsoly, somogyi hímzéselemekből. Nádler Róbertnétól. 29 Lámpaernyő somogyi hímzéselemekből. Tervezte Nádler Róbertné . . . . . . . . . . 29 Kivert bőrtarsolyok. 1 - 3 . tervezte Nádler Róbertné, 4. Staub Cili IX. Kivert bőrtarsolyok. Tervezték és készítették : 1. 'lőtössy Edith, 2. Bükkerti Mariska, 3. Bárányné Miller Jolán, 4. Borosnyay Jolán, 5. Claimont Walterné . . X. Batikolt ablakfüggönyrészlet. Tervezte és készítette Schneider Klára . . . . . XI. Szalagos csipkegallér. Ozv. Mirkovszky űézánétól XII. Halasi csipke. Tervezte Tar Antal . . . XII. Fehérhímzés. Tervezte B. Undi Mariska XIII., XIV. Keményítős papír. Stern Annától. . XV., XVI.

MŰHELYRAJZ. Tarsolyok kivert bormunliálioz Szalagos csipkegallér . . . . . . . . .

Valódi márványozó szinek kőnyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai : tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a szinek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF né!,

az igazi márvány-színek gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest mellett)* Árjegyzék: ingyen cs be* mentve* Nagyban és kicsinyben Budapest részére IV., MOLNAR-UTCA 26. $Z.

GALITZENSTEIN H. BUDAPEST, VII., DOHÁNY-UTCA 68.

PAPÍRZACSKÓGYÁRA, KÖNYVNYOMDA, PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS KÖNYVKÖTÉSZETI CIKKEK GYÁRI RAKTÁRA.

ALAPITTATOTT 1869.

TELEFON: tiSifS:


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő iparművészeti oktatás

a kővetkező ipar művészeti szakokban: fémdomborítás, bőrmunkák, battik, linoleummetszést dobozkészítés, peddígnádfonás él a textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mértékeit tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX.,

Rákos-utca J í .

I. e m . 10. ajtó.

Kliséket irodalmi=művek, árjegyzékek és hirdetésekhez jutányosán készít <>**&

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog^ rafikai sokszorosító műterme «**& ***£9 Gf*» Budapest VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16. Mindennemű TEXTILTERV megrendelhető

MIH ALIK GYULA

iparművészeti iskolai tanárnál BUDAPEST IX., Kinizsi-u. 31.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 füzei) 11 kor. Egyes szám ára 2*50 kor. ' Hirdetéseket felvesz, érdeklődők| nek felvilágosítással szolgál a |

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ker., Kinizsi~u. 31.


DISZITO

MŰVÉSZET.

m.lvFoiyAM

3 . FŐZET®®

MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK. MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK .TANULOK TAHITOK, KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVESZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA.SZERKESZT0SE6 ES KIADÓNIVATAU BUDAPEST, 1&K.KINIZSHU31 ÁRALGtSZÉVRE. (aFÜZETJlftKORONA.E6V FÜZET ÁRAa50K0RQNA


A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek. Fel akarjak szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és mintatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészek* nek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit. Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és Ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő' Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a mű hely oktatás kérdés seivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki.. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. ízlésre vezető kalauz. A forrnák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad. Mélyedjünk el sok-sok türelemmel a mi magunk dolgaiba. N e hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Bécsüléssel vegyük körül saját értékeinket. Rgyedűí ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos him^ zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és Ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém*, fa*, bőr~, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, batikhoz, linoleumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb. Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam'számos rajzot, színes műmellékletet és munkarészletrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Általán mindazt megteszi úgy a szerkesztő* ség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. s *

A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkát kitűzött céljának elérésében.


PÍSZfTÖ MŰVÉSZET.

fwADJAAZ'ÖRSTrtKIR IPARMŰVÉSZE.!! ISKOLA BUDAPEST K.KINIZSI-UTCA 01. 1916-17. ELÉ.VFOLYAM, 3.SZAM

A BOGOZÁS (Macramé). ÍRTA: KELÉ VILMA.

Újabban a kézimunkák között nagy tért hódított a bogozás, mely csinosságánál és tartósságánál fogva megérdemli, hogy kivívott helyén maradjon, s hogy technikájának ismertetésével bővebben foglalkozzunk. Eredetét az első szövéseknek a szövőszékről való lekerülésénél kell keresnünk, melyeknek bevégződését sírna rojtként a láncfonalak alkották. Akkoriban csak egyszerű bogba kötötték e szálakat s még nem igen sejtették a rojtok között azokat a kedves, változatos mintákat, amiket a technikának mai előrehaladottsága folytán látunk. Később azonban a célszerűség és művészi érzék kezdte tanítani az embereket úgyannyira, hogy lassankint kifejlődött mai alakjában a bogozás. Az ókor népei, különösen az asszírok, a maguk fejlett műérzékükkel pompás öltönyeik szegélyéül, nyeregtakarók és lószerszámok díszéül alkalmazták a rojtot. Később lengébb és díszesebb bogozásokat készítettek. Neve: „makramé" — arab eredetű. Európába a keleti pompa viselői hozták be, mint a csipke ikertársát. Spanyolországon kivül még Olaszország karolta fel és ezek fejlesztették a bogozást. A múzeumokban található gazdag bogozott rojtok spanyol és olasz eredetűek és a XVI. században és azután keletkeztek. Röviden ismertetve a bogozás eredetét, áttérek a technikájára, mely első pillanatban talán nehéznek látszik, de mihelyt behatóbban foglalkozunk vele, anná könnyebb lesz s mind jobban megkedveljük. E kézimunkához alkalmas minden sodrott fonal. Úgymint cordonette selyem, különböző cérnák, gyapjúfonalak, sőt fémszálak is. Legjobb a külön erre a célra készült bogozócérna. (Fii á pointer D. M. C.) és a csipkecérna (Fii á Dentelle D. M. C.) A bogozáshoz szükséges kellékek: egy bogozópárna (1. ábra) és jó erős acélgombostűk. A párna, amint az 1-ső 1. ábra. Asztalra csavarható bogozópárna.


ábra mutatja, hosszúkás alakú, ólommal töltve, mely fölött körűi gyapjú, lószőr vagy vatta van, hogy a gombostűket bele lehessen szúrni. Rendesen csavarra is el van látva, hogy a munkaasztalhoz lehessen erősíteni. Azonban e párna nem teljesen nélkülözhetetlen mert például falun, hol ilyesmit beszerezni nem lehe mindig, úgy is dolgozhatunk, ha a szálakat két jó erős gombostűvel a munkaasztalon kifeszítjük. Szükséges még olló és centiméter. A szálak hosszúsága az anyag2. ábra. A második sor zsinór tól függ; durvább anyagból többet vesz fel a technika kiosztása. míg finom szálból kevesebbet. Ha a szövet végén bogozásra nincsenek megmaradt szálak, úgy külön szálaknak egymáshoz való csoportosításával készítünk magunknak sima rojtot amit bogozunk. Először is két, egymástól akkora távolságra leszúrt gombostűre — mint amilyen széles bogozott rojtra van szükségünk — jó feszesen egy szálat erősítünk. Ez alapja az egész munkának, és zsinórszálnak nevezzük. Erre sorakoztatjuk az úgynevezett bogozószálakat. Kétszer olyan hosszú szála veszünk, mint amilyen hosszúra szükségünk van, s középen összefogva, egyszerűen ráhurkoljuk a zsinór5. ábra. Az azsuros kezdés. szálra. A 2-ik ábra mutatja, hogyan sorakoznak egymás mellé e hurkok. Most még egy szála erősítünk a baloldali gombostűhöz s e szála feszesen jobbkézben tartjuk, — szorosan az előbbi zsinórhoz — a balkézzel pedig egymásután minden szállal két-két hurkot kötünk rá (3. ábra.) Azt a szálat általában, mely mintegy betétül szolgál a rácsomózandó hurkoknak — betétszálnak — magát a hurkolószálat pedig bogozószálnak nevezzük. Kezdők különösen arra figyeljenek, hogy a betétszálat a bogozás 4. ábra- Azsur, 5. ábra. Bordázás. borda kezdéssel. tartama alatt állandóan, szinte mozdulatlanul feszesen tartsák. Különböző mintáknál a betétszál és bogozószál folyton váltakoznak. Az egyszerű bogozás borda- és lapos csomóból áll. Borda alatt értjük, mikor a betétszálaf kissé ferdén tartva, néhány bogozószállal sűrűn egymás mellé ráhurkolunk 2—3 sorban. Lehet a betétszálat függőlegesen is tartani (4-ik ábra), s ha


ilyen helyzetben 2—3 bogot kötünk, ezután megint zsinórszálat vízszintes irányban, akkor a két zsinór között azsurt kapunk. (5-ik ábra.) A bordákat is elég világosan magyarázza az 5. ábra. Tudniillik, ha egy borda kész, akkor megint a kezdetnél a legszélső szál szolgál a következő bordának betétszálul és így tovább. Lapos bogozás az, amikor 4 szál közül a két középsőt simán fogjuk feszesen ujjaink között, míg a szélső szálak egyikét a két középső fölött, a másikat alatta 6. ábra. Kezdőpikó. vezetjük, de a két szélén egyszersmind a felső szálat Lapos csomó. — vagyis tegyük fel a baloldalit — a jobboldalin átvetjük, míg az alsót — vagyis a jobboldalról balra vitt szálat — a baloldalin át felhúzzuk. Ez még csak fél lapos csomó; most ugyanezen eljárással, de megcserélve a szálakat, még egy kötést teszünk s akkor előttünk áll a lapos csomó. (6. ábra.) Ha 4 szálból kötjük e csomót, egyszerű; de lehet a mintának megfelelően több szálból is készíteni. Például a 8-ik ábra. Csupán ez a bogozás is igen csinos mintát ad, amint az említett példa mutatja. 7. ábra. Kezdőpikő. Lapos csomó lefoglalása A bogozásnál épúgy, mint a csipkénél, igen kellemes zsinórral. hatást lehet elérni a pikókkal. Ez, a természeténél fogva kissé merev munkát lágyabbá, könnyebbé teszi s azért szívesen alkalmazzuk. A pikót vagy mindjárt a munka kezdetekor készítjük és akkor kezdőpikónak nevezzük (6. ábra), vagy pedig már magában a mintában s akkor úgynevezett csomópikót csinálunk. Akezdőpikót úgy készítjük, hogy mielőtt a zsinórra hurkolnók a bogozó szálakat, mindenik szálat egy gombostűvel egyenlő távolságban és magasságban felszúrjuk s csak ezután kezdjük az első zsinórszálra a 8. ábra. Lapos csomó löbb szállal. bogozószálak hurkolását. (7. ábra.) A csomópikó pedig akként keletkezik, hogy a lapos csomó két szélső szálát külön-külön közvetlen a csomó mellett megbogozzuk, s mindjárt folytatjuk a lapos csomók készítését, melyeket, ha szorosan az elsőhöz tolunk, oldalt a pikók jól látszanak. (9. ábra.) Ha a kezdőpikókat a munka befejezésekor ketté vágjuk és a sodrott szálakat kibontjuk, plüssszerű kezdést nyerünk. (10. ábra.)


9. ábra. Lapos bogozás, oldalt a csomózott pikóval.

12. ábra. Rojíozás.

13. ábra. Díszes kezdőzsinőr.

10. ábra. Hullámos vagy fonatos bogozás.

11. ábra Láncszemes pálcika.

Kettős kezdőpikót készíthetünk azáltal, ha két szálat két gombostűvel egymás alatt kevés távolságra tűzünk ki és a felső szállal az alsó szálon a gombostű alatt lapos csomót kötünk. Ez tetszetős alakja a pikónak. (7. ábra.) Hosszabbítani is lehet e pikókat úgy, hogy több lapos csomót kötünk. Ez mintegy feje az egész munkának. Tetszés szerint azután több ötletet lehet belevinni a kezdésbe. Ilyen például az úgynevezett bordáspikó, melynél a két bogozószálat egyszerre egy gombostűvel tűzzük ki és két szálat véve betétszálnak, a másik kettővel hurkot csinálunk rá és ellenkező szállal ismételjük. (15. ábra.) Ha a lapos csomónál mindig ugyanazon szálat vezetjük felül és úgy egymásután sokat készítünk, ez magától megfordul a betétszál körűi, úgy hogy széle egy hullámvonalat alkot és ép emiatt hullámos, vagy miután egészben fonathoz hasonlít, fonatos bogozásnak is nevezik. (10. ábra.) Miután a bordázásról azt kell még hozzáfűznöm, annyira szorosan egymás hogy a csomozószálnak a látszani nem szabad.

már beszéltem, hogy két borda mellett készül, bordák között


Végre még egy bogozási mód, ha azsurszerűen hoszszabb pálcikás mintákat akarunk készíteni. Ez nem egyéb, minthogy a szálak úgyszólván láncszemekként kapcsolódnak egymásba. Készítése a legegyszerűbb, mert egymásután váltakozik a hurkoló és betétszál, illetve ugyanazon betétszál a következő csomónál már hurkot alkot, mely után megint betétszál lesz és így tovább. Lehet ezt csak két szállal, vagy duplán véve a szálakat készíteni. Attól függ, hogy milyen mintát, milyen hosszúságú pálcát kell készítenünk s e szerint alkalmazzuk, mert igen kedvesen törik meg a sok bordázás által könnyen beálló egyhangúságot. (11. ábra.) A bogozás kezdetéhez szolgáló zsinór is lehet díszesebb, mint például a 13. ábra mutatja. Előzetesen lapos csomókból álló zsinórt készítünk és azt feszítjük ki alapúi. A bogozó szálakat — mint a minta mutatja — a lapos csomó két hurokján át fűzzük be és így kezdjük el a mintát. Kedves játéka a bogozásnak a 14. ábrán látható lapos csomó közé kötött bog. Ezzel igen változatossá tehetjük a munkánkat. Ha hosszabb rojtbogozásról van szó, akkor a lecsüngő szálakat kis orsókra is csavarhatjuk, azonban, ha ilyen nem áll rendelkezésünkre, egyszerűen két ujjunk közt fölcsavarva átkötjük, különben nagyon összekócolódnék s a gyors munkának hátrányára volna.

14. ábra. Lapos csomó közötli bog.

A bogozást — különösen, ha valami tárgyat készítünk, mint például tarsolyt, fejkötőre díszt, vagy finom anyagból ruhadíszt, de még a rojtoknál is — igen szépen díszítik a közéje foglalt színes fagyöngyök. Miután e kellemes, tartóssága miatt hasznos és szép technikát megismertettem, remélem, akinek kevés ügyessége is van, meg tudja csinálni a néhány képen feltüntetett többi mintát, hisz mindennél csak a kezdet nehéz, s ha ezen túl estünk, nagy lesz a gyönyörűségünk, ha egy szép, magunk készítette bogozott fehér rojttal díszíthetjük kelengyénk kendőit, vagy szép színházi ridiküljeinknek csillogó aranyszálát magunk bogozhatjuk pompás mintává.

15. ábra. Szalagminta csomózóhajócskával dolgozva.


ÉKROVÁS. ÍRTA: NÁDLER RÓBERT.

Olvasóinknak idei első számunkban bemutattunk nyolc kis faragott fadobozt, melyeket egy somogymegyei művészpásztor faragott. A faragási technikának megfelelően leegyszerűsítve, szabadon alakította az általa ismert virágokat és egyéb díszítményeket. Mai számunkban is bemutatunk magyar népi faragványokat, melyek Kalotaszegen születtek és teljesen más jellegűek. Ezeket a somogyiakkal összehasonlítva, az jellemzi őket, hogy sokkal nagyobb abstraktióval szabályosítja készítőjük azokon a díszítő elemeket, míg a somogyinál a díszítményeknél felhasznált virágelemek többnyire még felismerhetők, addig a kalotaszegi faragásoknál a természeti formák utánzása teljesen háttérbe szorul. — A díszítményi elemek nem a naturalizmusból, hanem a faragási eljárásnak legelemibb fogásaiból alakulnak ki. A faragásnak legkezdetlegesebb alakja a rovás, amely régi időkben az írást helyettesítette. — A mai számunkban bemutatott gyönyörű faragványok is írást helyettesítenek, mert ékesen tolmácsolják a szerelmes parasztlegény érzelmeit. — Szerelmének egész melegét faragja be a kis szerszámokba, melyeket így ékesítve és szépítve, kedvesének ajándékoz. Ezek a tárgyak a legkülönbözőbbek, ú. m. súlykok, mángorlók, orsónehezífő karikák, kapatatisztítók, vászonfeszítők, guzsalyak, stb. Mindezek használati eszközök, melyeket a kalotaszegi művészi ízlésű nép nem tud díszítetlenül nézni, míg mi nagyobbrészt művészietlen, gyári termékekkel vesszük körűi magunkat, melyek a gépnek és a géppé vált embernek készítményei. E munkák segíteni kívánják mindazokat, kik a szépet keresik és környezetükben azt otthonossá akarják tenni. Különösen a faipari iskolák és a slöjd tanfolyamok figyelmébe ajánljuk ezeket, mert azoknak faragási módja a lehető legegyszerűbb. A faragás csakis a díszítendő sík mélyébe metsződik be és nagyobbrészt


ékalakú síkokból áll, melyet szintén ékidomú, keskeny vonalak kisérnek és kötnek össze. Tehát nem domború faragás, melyhez plasztikai ismeretek szükségesek, hanem a legegyszerűbb faragó eszközökkel, mindenki által könnyen előállítható, befelé irányuló, ferde lapokból áll. Minden egyenletes fa, melynek évgyűrűi nem túlságosan szembeöíló'k, alkalmas erre. A fenyűfa a legkevésbbé jó, mert a kés az évgyűrűk közti puha részen könnyen elszalad és keresztülvág, míg a kemény évgyűrűkön megakad és így megnehezíti a tiszta és sima vágásokat. Jók az összes gyümölcsfafélék fái, továbbá a hársfa, juhar- vagy jávorfa, nyárfa, bükkfa, mely utóbbiból a kalotaszegi súlykok és mángorlók készülnek. A faragáshoz teljesen elegendő néhány nagyon jól kiélesített véső és kés. A kalotaszegi ember csak bicskájával dolgozik. Ha meg akarjuk tanulni ezt a faragást, akkor ajánlatos a legegyszerűbb elemek begyakorlásával kezdeni. Első dolog egy csúcsával befelé mélyülő háromszög (1. ábra) kivágása, mely három vágásból áll. Az ábra szerint először két merőleges vágást teszünk, (a és b) melyek a befelé irányuló síkot határolják. A harmadik a ferde vágás, (c) mellyel a két előbbi vágás által elmetszett fát kiemeljük. Ha ezt pontosan meg tudjuk csinálni, akkor képesek vagyunk a 5—9. sz. szegélyeket kifaragni és ez már elég arra, hogy valami kis tárgyat szépen díszíteni tudjunk. A 6. b ábra mintája a háromszög folytonos ismétléséből áll és akkor szép, ha kisméretű. Somogyi faragónk is ezt használta szép díszítményei hátterének élénkítésére. Úgy készül, hogy a ferde vonalakat merőlegesen tartott késsel bevéssük végig a díszítendő felületen és az ezáltal keletkező kis rombuszoknak mindig az egyirányú felét kivéssük ferdén. A következő elem, melyből sok változatos mintát lehet összeállítani, öt vágásból áll. A 2. ábra szerint három merőleges vágást teszünk, melyek közül kettő (a és b) rövidebb és ugyanolyan, mint a háromszög kifaragásánál volt. A harmadik (c) hosszabb és az előbbi két


vágás csúcsába kapcsolódik. Most két ferde vágással (d és c) kiemeljük a két hosszúkás háromszöget és nyerünk egy nyíl alakú formát, melynek ismétlése által a nagyon kedves hatású 10. sz. díszítést kapjuk. — Ha még az f jelölésű ferde vágást is megcsináljuk, akkor egy befelé álló, háromoldalú piramist kapunk, melynek ismétlése a 11., 12. és 13. számú díszííményt adja. Ebből a néhány elemből már a legszebb díszítéseket tudjuk összeállítani, mint azt műlapjainkon láthatjuk. Már a legegyszerűbb kis mintát is nagyon pontosan, sokszor körző és vonalzók segítségével kell a : ára átrajzolni. Merőleges vágás. A. díszítmények változatosságát nagyon emeli, ha még görbevonalú, vagyis najlított vágású ékítményeket is tudunk faragni. (14. ábra.) Ezeknél hasonlóképen járunk el, mint az előbbieknél, először merőleges vágással kezdünk és azután vágjuk ki két oldalon a görbülő ferde síkot. (11. ábra.) Ha már ezeket az elemeket elég tisztán tudjuk kifaragni, összetettebb dolgok faragására térhetünk át, melyek kisebb tárgyak, sőí bútorok díszítésére is a maguk finom fény és árnyjáíékával nagyon alkalmasak. A kalotaszegi ember rendesen a faragásokat a faanyag természetes színében íagyja, részben azért, mert azok, mint pl. a súlykok és kapatisztítók használata a >ácolást és színezést nem tűri. Olyan tárgyak, pl. valamely bútordarab, vagy doboz, stb., melyek nincsenek lyen kíméletlen használatban, természetesen jól pácolhatok. Ha ezek a faragott tárgyak kis méretűek és ennélfogva faragásuk apróbb és finomabb, akkor még fokozhatjuk hatásukat fényezéssel (politurozás) is, midőn a faragatlanúl hagyott felület kifényesedik, míg a faragás mélységei homályosak maradnak. Ezáltal a munka sokat nyer előkelőségben és finomságban, mert parasztos rusztikusságából kiemelkedik és szép, selymes felületeivel belehangolódik a legkényesebb művészi ízléssel összeállított környezetbe is. Nem mulaszthatom el megemlíteni azt az Ferde, kiemelő vágás.


ízlésbeli tévedést, melyet a népet háziipar útján segíteni akaró egyesületek, sajnos, nem jó ízlésű tanítók által terjesztettek el. Ugyanis a faragókat arra tanították, hogy a tárgyakat már faragás előtt rendesen sötét színűre, vagy éppen feketére fessék és fényezzék és csak azután faragják ki a díszítményeket, melyek ily módon a fa világos, természetes színében kiabálnak ki a sötét felületből. Néha azt is megteszik, hogy az egészet végül még valami lakkal bevonják, mely fokozott egyenletes fényével még öregbíti annak művészieden voltát és azonkívül útját állja még annak is, hogy idővel a por adjon egy kis tompítást a minta kemény és kellemetlen fehérségének. Minden jóízlésű olvasónkat, kik ezzel a gyönyörű munkával óhajtanak foglalkozni, óva intünk attól, hogy némely boltban előrajzolva kapható ékrovásos dobozok, polcok, naptárak,stb. kidolgozásához fogjon hozzá. Ezek a dolgok nemcsak, hogy silány kivitelűek, — rendesen nyers fából készültek, ezért ferdék és kajszák, — hanem amellett az ízléstelen mintáknak oly szívetfacsaró díszpéldányai, hogy bűnt követ el, ki azokért pénzt ád. Találni azokon pl. pillangót és vadrózsát, meg más természeti formákat is, amiknek utánzása teljesen ellenkezik e technika természetével, mely nem arra való, mert a maga szögletes vágásaival sohasem tudja a természet finom formáit utánozni, sőt ezeknek csak elszomorító torzképét adja. Ellenben a geometrikus formáknak sorakozása és kombinálása oly ritmust ád neki, mely maga is lüktet és él és többet fejez ki, mint a természet elrontott utánzatai. A nép finomult ízlését fejlesztette az, hogy nem a városi ember módjára, szinte minden évben új divat után kapkod, hanem szokásai és művészi munkáinak formái maradandóbbak. Ily módon kialakul egy művészi hagyomány, mely megadja az egyes vidékek népi munkáinak különleges jellegét. A paraszt nem akar folyton és mindenáron újat, az előbbitől teljesen elütőt teremteni, miként azt a rövidéletü divat teszi, hanem megelégszik azzal, ha a régi, bevált mintát, többé-kevésbbé egyéni átalakítással, gazdagítással, vagy egyszerűsítéssel utánozza. A jól bevált mintákkal így sokszor találkozunk, melyek az ismétlés által mindinkább finomulnak, míg a kevésbbé sikerűit


ötletek nem találnak utánzókra és így feledésbe mennek. így nemesedik a parasztember művészi érzése magasabbra, mint az egyöntetű művészi környezetet és az egészséges, lassú fejlődést nélkülöző, inkább csak a boltok kirakatainak ízléstelenségein nevelődő városi népé. Az ékrovást az egész földkerekség csaknem minden népe csinálta és miután elemei ugyanazok, mert azok a technika folytán jönnek létre, bizonyos rokonság található a különböző népek munkáiban. A magyar ékrovásos munkák azonban mégis nagyon felismerhetően eltérnek különleges nemzeti jellegüknél fogva minden más nemzetétől. Igyekezzünk ezt a nemzeti sajátságát megőrizni és terveink kialakításánál a műlapjainkon bemutatott gyönyörű faragványok jellegét követni.

Tarsoly. Kalotaszegi hímzéssel-

örkényi és Szendrői terve.


V1TRINABABÁKRÓL — ÖLTÖZETEIKRŐL. ÍRTA: ZADUBÁNSZKY IRÉN.

z ötletekben kifogyhatatlan és csak örökváltozékonyságában állandó „Divat" leleményes szeszélyének köszönheti kedveltségét az a bájos csecsebecse, mely nélkül manapság alig is volna teljes egy női szalon vagy leányszoba berendezése: a vitrinababa. A „bábu" szóval szinte összetartozik már a játék fogalma is. Ám a vitrinabábukat mégsem tekintheti játéktárgynak senki sem. ) Azokon a kecses kis figurákon semmi sincs abból a játékszerű groteszkségből, mely szinte kelléke a jó bábunak s ami, bár kedves a babán, mégis többbé-kevésbé torzítás. Ezeknek a kis porcellán alakoknak tartásában olyan kellem, arckifejezésükben annyi előkelő báj van, mint az ódon kastélyok ősi képtárainak finom metszetein, aranyrámás vásznain lehet látni. Azért is áll olyan jól rajtuk letűnt korok méltóságteljes vagy dús pompájú ruházata, amiben rendszerint díszelegni szoktak. A baba kedvéért persze divatba jött a babaöltöztetés is. Kézimunkával foglalkozó hölgyek nagy kedvvel és buzgalommal látnak hozzá a babaruha varráshoz — hol több, hol kevesebb sikerrel. A babaruha varrásnak is megvan a maga módja, külön fogásai és fortélyaival, mesterségével. Talán még külön tehetség is kell hozzá. Láttam elragadóan bájos babaruhákat kikerülni olyannak a kezéből, aki nem vállalkozott volna rá, hogy magavarrta ruhában jelenjék meg valahol. Viszont varrásban, szabásban teljesen jártas hivatásos varrónő a reá bizott szegény bábut valami szánalmasan otromba, vagy ízléstelenül felcifrázott öltözettel tette csúffá, s a művészinek szánt kosztümből karikatúra lett. Ha játékbábunak való jó ruhát akarunk készíteni, arra is nagy figyelmet kell fordítani, de még inkább szükséges ez a vitrinababáknál. Ezek az öltözetek nem is annyira babaruhák, mint ruhaminiatureök, készítésük kosztümtörténelmi tanulmány. A sikerhez szükséges kellékek: olló, tű forgatásában gyakorlott kéz, arányokat, formákat, színeket jól megfigyelő szem, jókora türelem és hangulat. Mert a hangulat kelti fel bennünk a vágyat, hogy kezünk munkájában felújítsuk elmúlt idők el nem múló műveit, amint régi szép képeket nézegetve, hallani véljük a drága selymek suhogását, mintha ériníenők a lágyan omló bársony puhaságát s érezzük a megsárgult csipkék, fátyolok hervadt rózsákra emlékeztető sajátságos illatát. Vagy a kezünkbe akadt csodásán szép mintájú brokát darabka csábít arra, hogy letűnt századok divatját idézzük fel? Akár egyik, akár másik gondolatból indulunk ki, ezzel még csak a kezdet kezdetén vagyunk, eszménk „kézzel fogható" megvalósításától még távol. Előbb jól át kell gondolni a tervet, egészben s részletezve s áttekinteni az összes kellékeket, amikre szükségünk van a munkánál. Tegyük fel, hogy a


i válogatás nehézségcin már átestünk, s hosszas tűnődés-tanakodás után elhatároztuk, ; hogy X. N. grófnő múlt század elejéről való képei közül mégis nem az ezüstcsíkos I kék ruhájút, sem a piros rózsás szürke ruhájút, hanem a sárga virágos mályvaszín j öltözeteset választjuk. Nézzük, mi kell hozzá s hol tudnánk megszerezni ? A szoknya : selyméhez nagyon hasonlót lehetett látni minap egyik belvárosi kirakatban. Jól emlékezünk, mert még különösen feltűnt régies mintája s előkelőén gyengéd színezése. j Csak érte kell menni és lesz. A vállderék csodálatos szövésű arany kelméjét bizonyosan nem találjuk sehol, de azt meg lehet hímezni a kép szerint. Á mentét majd ' bársonyból csináljuk. Egy kicsit nehéz lesz ugyan megmagyarázni a boltban azt a j barnásba játszó kékes-lilás színt, amit a festő vagy az idő ecsete varázsolt oda, : de hiszen ilyen nagyváros számtalan boltjának valamelyik raktárában csak fel lehet | kutatni, amire szükségünk van. — A kötényhez kell egy kis darab finom csipke, j Szerencsére eszünkbe jut, hogy egy régi blúzunk csipkefodrának éppen olyan apró ; csokros mintája volt, mint a grófnő kötényén van a képen. Csak elő kell venni a I félretett holmik közül a régi blúzt. — A szépséges grófnő úgylátszik szerette is a I szépet s a szabója, meg a divaíárúsnője nem sajnálta sem a munkát, sem a nekivalót, : hogy a ruhát mindenféle aprólékos díszítéssel minél pompásabbá tegye. Arany-, I ezüsthímzés, sujtás, csipkefodrok, selyem bodrocskák, egymást kisérik, váltogatják, j A vállderékon díszes csattok, a mentén gombok, kapcsos, láncos ékszer, prémszegély. Násfa, gyöngysorok a nyakán, fején aranyhálós főkötő, ahhoz rezgős-bogláros tűvel hímzett fátyol van tűzve. De mindez nem okoz gondot. Ha 100 év előtt meg lehetett szerezni ezeket, akkor most még könnyebben hozzá lehet jutni. Vígan indulunk hát a vásárlásnak. Első utunk oda vezet, ahol a mályvaszín brokátot láttuk a kirakatban. Odaérve, kissé bosszantó látvány, hogy a kirakatot másként rendezték s a brokát már nincs ott. Az üzletben levők közül senki sem tud róla, de azt tanácsolják, fáradjunk oda holnap s beszéljünk a kirakat rendezőjével, aki jelenleg éppen nincs itt. Tovább megyünk a bársonyt keresni. Két-három, több, sok boltban nézzük végig a mintakártyákat. A minták között legtöbbször a keresett színhez még csak hasonló sincs. Végre mintha olyanféle lenne egyik. Nagy örömmel választjuk ki és a segéd már hozza is a dobozt. Előzékeny mosollyal szól : „még sokkal szebb a mintánál, kérem, mert az már kissé fakó." Előveszi a várvavárt bársonyt, ő elégedetten tekint rá, mi csalódottan: a szép hamvasság helyett bántóan erős szín van előttünk. Hiába örültünk. A sok hasztalan járás-keléssel eltelt a nap. Egyelőre el kell halasztani felfedező utaink folytatását. Nappal nincs rá időnk más dolgaink miatt, este, világításnál nem lehet színeket válogatni. De a szünet alatt előkereshetjük otthon a köténynek való régi csipkét. Hová is tettük csak ? Bizonyosan a nagy szekrény aljában van a használatlan holmi közt. Kirakjuk a szekrényt az utolsó darabig, de a blúz nem kerül elő. Akkor a padláson kell lenni egyik ládában. Kikeressük azokat is, hiába 1 Az újabb csalódás és kárbaveszett sok munka nem csökkenti


lelkesült kedvünket. Képzeletünkben annál élénkebben látjuk a gyönyörű mályvaszínű selyemszoknyát és a csodás színű bársonymentét — persze készen t Vígasztalást és kárpótlást nyújt az is, hogy a blúzért rendezett nagy kutatásban sok mindenféle hasznavehető kincs került elő rejtett dobozok és fiókok mélyéből: egy darab régi arany paszomány, ez egy kevés zöldes, meg barnás selyemszállal áthuzogatva, nagyon jól megfelel a vállderék anyagának. Találódott még egy nagyon finom régi tüllfodrocska: abból készülnek az ingváll ujjai. Azután: arany-, ezüstfonalak, szebbnél-szebb színű hímző selymek, kisebbnagyobb gyöngyök, pillangók. Sőt egyik dobozban elfelejtetett csipkék közt ráakadtunk a keresett darabkára. A köténynek való hát megvolt már s nagy örömünkre a mintája csaknem ugyanaz, mint a képen. Most már még türelmetlenebbül várjuk az első szabad órát. Azonnal sietünk a brokátért a boltba. A kirakatrendező úr „sajnos" megint nincs ott. De beszéltek vele az ügyben, s így a keresett kelméről tudnak hírt mondani. „Abból a végből „sajnos" már nincs. N. grófnő vette meg a koronázási ruhájához, mert akkor nagyon sok brokát elfogyott, stb." N. grófnő ruhája ugyan a koronázási emlékkiállításon van, de az „én" brokátomból nincs rajt egy darabka sem. De ezt hasztalan erősítem. Végre azzal biztatnak, hogy majd leltározáskor talán kerül még elő belőle. Talán? Az is csak néhány hét múlva. Inkább nem várunk. Elhatározzuk, hogy csak az alapnak való selymet szerezzük meg és a mintát ráhímezzük a talált szép fakult selyemszálakkal. Tovább indulunk a bársonyt keresni. Ez a fáradságunk ugyan kárba veszett volna, de közben találtunk egy maradék szalagdarabot, aminek a színe kitűnően illik a szoknyához. Ekkor már a külvárosok felé jártuk a boltokat s a szalag is egy nagyon kis igényeknek való szerény üzlet kirakatában hevert, ki tudja mióta ? Jártunkban-kelíünkben szereztünk még egy darab szép hosszúszálú barna plüssöt, amit keskeny csíkokra vagdalva prémszegélynek lehetne használni a mentére. De miből legyen hát a mente, ha nincs hozzávaló bársony? A végső szükségben jutott eszünkbe egy mód: megpróbáljuk kimosni az erősszínü bársonyt, aminek a fakult mintája megfelelőnek látszott. A gondolat nagyon jól bevált. Egy pár kísérlet után teljesen eltaláltuk a szükséges árnyalatot. Most már, úgy látszik, minden együtt volna, kezdhetjük a munkát. Mielőtt belekezdenénk, még egyszer megnézzük a képet s akkor vesszük észre, hogy a szoknya szélét eltakarja a képkeret. Pedig azt tudnunk kell, milyen lehetett? Hosszú uszályos, vagy csak kerek? Volt-e rajta díszítés vagy nem? Elővesszük hát a viseletek történetét, egykorú képek reprodukcióit, megnézzük a múzeumok gyűjteményeit. Mindezeket figyelmesen tanulmányozva, látjuk, hogy: egyik ruhán volt dísz, a másikon nem. A hoszszúság is különböző volt. De közben megtaláltuk a „mi képünket" egy könyvben, s mivel ott az alak végig látszik, kivehető az uszályos alj és a rajta körülfutó szegélydíszítés. Azt már tudjuk az átböngészett könyvekből, hogy afféle dísz többnyire arany-, ezüsthímzés felrakással készült. Képünkön az alak csaknem szembe


: fordulva áll, de ezen fenn nem akadunk. Most már van mire támaszkodni fantáziánknak, ahol nem látható részletek kiegészítése'ről van szó. Míg a hiányzó szoknyadíszt kerestük, bőven került alkalom a menteformák, az ujjváltozatok, a zsinórzat elrendezés s a vállderékszabás és díszítés tanulmányozására. Van egy pár vázlatunk is a hímzett szegélydísz motívumairól, a mentesujtásozás érdekesen haladó zsinórvezetéséről s az ékszerek főrészeiről. így már hozzákezdhetünk a kivitelhez, előkerülhetnek a munkához való anyagok és a szerszámok. Kisebb-nagyobb ollók, hajszálvékony, hosszú gyöngyfűző tűtől kezdve az aranyszál befűzésére való vastag hímző tűig minden fajta. Horgolótű, lenge munkához való csonthajócska, acél lyukfuró. Ez mind előkerül s kéznél van, ha a munka során egy-egy vékony zsinórt, apró gombocskát, kis csipkeívet kell, hogy készítsünk. Mindenekelőtt a szoknyaszabás mintáját készítjük el vékony papírból, hogy bőségéthosszúságát a baba nagyságával helyes arányban állapítsuk meg. A szoknyának uszálya is van, azért az egyes részeket fölfelé kissé elkeskenyítjük, de csak annyira, hogy fönt a régi ruhákon szokásos dús ráncokra elegendő bőség maradjon. Ha a próbaszoknya állása kifogástalan, szétbontjuk a mintát s az egyes részek szerint kijelöljük a szoknyának valóból az aljat. A selyemre illesztett papírminták szélei mellett kiférceljük elütő színű selyemszállal az egyes részek formáját, de még egyelőre nem vágjuk ki őket. Nekünk t. i. a sima szalagra ki kell hímezni a brokátszerű mintát, s ha előbb kiszabjuk, az egyes darabok elhúzódnak és kifoszladoznak a vágás helyén. Hímzés előtt összevarrni pedig azért nem lehet, mert akkor nem tenné azt a hatást, hogy beszőtt mintájú kelmét varrtunk össze. A hímzést úgy dolgozzuk, hogy mindig kissé túlmegyünk a forma határát megjelölő fércen, akkor szépen illesztődnek össze a varrások helyei. Az összevarrott szoknyát gondosan kivasalva, ráöltögetjük a levélfűzérszerű szegélydíszt, amit egy vastag szálú aranycsipkéből vagdaltunk ki. Aranyszálat használunk a felvarráshoz, hogy az öltések láthatatlanok legyenek. Ezután következik a kibélelés, utána beráncoljuk a szoknya felső részét. Addigra már a kis porcellán delnő kellő számú és terjedelmű alsószoknyákkal ellátva várja, hogy díszes felső ruháját magára öltse. A szoknyát ráadva, derékban elrendezzük a ráncokat s a beráncoló szálakat elvarrva, rá is varrjuk a szoknyát. Hátul szépen terűi el a dús, hosszú ráncokba eső selyem. Elől ráillesztjük a régi csipkedarabkából készített kötényt. Azon nem kellett mást tenni, csak a két oldalán a mintája szerint finom cérnaszállal behurkolni a szélét. Az avult íüllfodrocskából készítjük a dudoros kis ujjakat s ezeket is ráerősítjük a vállakra. Most következik az egész munka legkényesebb és legnehezebb része: a vállderék. A nekivaló már el van készítve. Egy darabka aranyszalagra színes selymekkel sűrű apró öltéssel rá van másolva a régies szövésű minta. Az egész nem nagyobb széliében három, hosszában négy ujjnyinál. Ebből kell most kiformálni a vállat. Ennek is megcsináltuk ugyan próbára a szabását papírból, de igazi formáját mégis a baba-


testen kell kiigazítani. A papírminta szerint nagyjában kivágott darabokat gombostűvel rátűzködjük elől-hátul, óvatosan nyújtjuk, húzzuk, míg mindenhol szépen ki van simítva. Akkor oldalt a részeket erősen összevarrjuk. A hajdani hölgyek törekvése az volt, hogy a karcsú darázsderékra minél feszesebben tapadjon a szoros váll. Ez a művelet is szerencsésen sikerült, bár kétségtelenül könnyebb a dolog, ha a derék hosszának mérete 35 cm., nem pedig 3*5, mint ebben az esetben volt. Erre a kicsi derékra még egy keskeny csipkefodrocskát kell varrni a kivágás körűi. S a legapróbb gyöngyökből formált, pici kerek rózsás gombokból két sort az elejére, közben vékony szálból sodrott aranyzsinórral fűzve. Ezután már szinte könnyű munkának látszik a mente megvarrása. Az legalább kézben tartva készülhet, holott a többit a mozdíthatlan karú merev babára kellett rádolgozni. Megint csak a papírmintát vesszük elő. Azon már kipróbáltuk a mente hosszát, szélességét, ujjaformájáf. A mentét vállban, oldalt összevarrjuk, aztán készül rajt a sujtásozás, amihez egy arany- és egy ezüstszálból sodorjuk a zsinórt. Gombok helyett szép nagy gyöngyöket varrunk rá. A széleire keskeny csíkokban tesszük rá prém gyanánt a hosszúszálú plüsst. Aztán kibélleljük világos selyemmel és beleillesztjük a teljesen kész ujjakat. Ráadni ugyan még nem lehet a mentét a babára, mert eddig sem ékszer, sem fejdísz, de még haj sincs rajta. Haj gyanánt bizony egyenkint, sűrűén kell belehuzogatni a selyemszálakat abba a pici selyemsapkába, amit aztán jó erősen ráragasztunk a fejre. Aztán már szépen feltűzhetjük babánk fejére a kontyot apró hajtűkkel. Vékony ezüstdrótra erősítve színes fémlemezpillangó, aminek a széle csipkésre van vagdalva és domborúra nyomva. Ilyen rezgő tűkkel van a konryra tűzve a gyöngyökkel kivarroít recés főkötő, az alól omlik le kétfelől az arannyal hímzett fátyol. Ennek a hímzéséhez erős papírra rajzoltuk fel tussal a mintát, a fátyolnak való darab tüllt ráférceltük s az alatta levő papíron látható rajz szerint öltögettük ki rajt aranyszállal a mintát. Hogy már a fejdísz is rendben van, színes gyöngyökkel aranyszálból horgolt kis zsinórt teszünk a mentére, amivel a vállra erősítjük. Még egy pár hosszú gyöngysort fűzünk babánk nyakára s akkor befejeztük művünket. Mintha kilépett volna keretéből egy bájos régi kép! Nem kevés munka, könnyűnek sem mondható. De most, hogy készen van és sikerült, örülni lehet neki. Díszére válik a legszebb vitrinának is.


A „DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETIRŐL. Koronghy Lippich Eleknek egy hozzánk intézett magánleveléből, mint közérdekű részletet, közöljük az alábbi sorokat: A „Díszítő Művészei" új számát köszönöm. Igen kedves, okos szám. S kiérzem belőle, miképen törekszik arra, hogy a „Magyar lparmüvészet"-tel ne kereszteződjék, hanem, hogy annak, — a munkafelosztás elve alapján, — segítő társa legyen. Eljárások és technikák ismertetése, minták közlése főleg olyanok számára, (ugy-e ?) akik művészkedni, vagy mesterkedni akarnak, részint kedvtölíés, részint pedig artisztikus munka útján való megélhetés, vagy jobb megélhetés céljából- Az ilyen ismeretterjesztés sok földi vándornak szerez örömet, akárhánynak vigaszt, némelyiknek szinte megváltást. Ismertem egy teljesen tönkre ment családot, sok gyerekkel. S ez a család nem csak, hogy nem lett föld lerhévé és nem csak, hogy nem volt kénytelen a gyerekeket cselédsorba küldeni, hanem valóságos úri jólétbe emelkedett föl ismét s a gyerekekből felsőbbrendű kulturembereket nevelhetett, pusztán annálfogva, hogy az anya ízléses férfinyakkendőket tudott csinálni, az apa pedig ügyes volt a csontfaragásban és az esztergályozásban. Erről jut eszembe, hogy a „Díszítő Művészet"nek súlyt kellene helyeznie olyan picinységekre is, (láttuk milyen életmentő lehet ilyen picinység!) mint aminő például az ízléses nyakkendő készítés, a csonlfaragás és az esztergályozás, stb., stb. A somogyi gyujtótartőkról pedig eszembe jut az oly érdekesen megnemesített orosz népiipar, melynek egy gyönyörű terméke (egy fakeret a feleségem arcképe körűi) éppen itt áll az íróasztalomon. Mellettem pedig a falon egy mesés kis polc, (rajta egy dobozban egy maréknyi magyar föld s azon egy öröklámpa.) Ez a kis képkeret, meg az a fali polc pedig csak szerény képviselői annak a magas dekoratív művészetnek és annak a gondosan nevelt és ellenőrzött ízlésnek, melyek a muszkák e kicsiny, de mégis szinte monumentális erővel ható népies művészkedésében megnyilvánulnak. És mindez mily rokon a somogyi gyujtótartók művészetével. Érdemes lenne kultuszt csinálni a famegmunkálásnak ezzel

a módjával. Néhány fiú, néhány leány, egy kis műhellyé szövetkezve, ezen a módon is megindíthatná egy hullámát a magasabb ízlésnek, önönmaguknak boldog (mert szép) megélhetést biztosíthatnának, s száz meg száz olyan embernek az otthonába is bejuttathatnák a művészei egy-egy szál sugarát, amely emberektől nem telik, hogy otthonuk szürkeségét a művészet egész teljes verőfényével deríthessék föl. A legnagyobb jótevők az emberiség életében éppen az ilyen picinységek. És mennyi mindenféle, számba nem vett picinység lappang, zsibbad a mi embereink tehetségeinek a mélyén.

„A FIATAL LEÁNY OTTHONA." A minap jelent meg a könyvpiacon ezzel a címmel ifjú Gonda Bélának legújabb munkája. A mű gyakorlati útmutatója akar lenni a fiatal leányok nevelésének s ezzel a törekvésével hézagpótló jelentősége van. Útmutatásait a szerző az otthon fogalma köré építi Ecseteli az otthon lélek- és erkölcsnevelő hatását s egyben számos megszívlelésre méltó tanácsot ad, miképen kell ezt az otthont a jó ízlés jegyében megteremteni. Szól a fiatal leány társaságáról, szórakozásáról, öltözködéséről és különböző foglalatosságáról. Útbaigazítást ad a pályaválasztás előtt álló fiatal leányoknak s egészében hozzájárul ahhoz, hogy a könyv tanácsait megszívlelő fiatal olvasóból a magyar társadalomnak tartalmas, nemes és hasznothajtó tagja váljék. A könyv a szerző kiadásában jelent meg s az ára négy korona. A könyv első kiadása már teljesen elfogyott. A második kiadás bolti ára 4 korona 50 fillér. A „Díszítő Művészet" előfizetői számára 5 korona 50 fillér és 50 fillér postaköltség

FELELŐS SZERKESZTŐ : NÁDLER RÓBERT.


TARTALOM. Oldal A

b o g o z á s (mocramé) Kelé Vilma 15 magyarázó ábrával . . . . . . . . . .

É k r o v á s . Nácller Róbert 18 á b r á v a l . . . .

Vítrinababákról bánszky Irén A

„Díszítő

A

fiafal

-

.

.

.

.

.

.

33 38

őliőzcfefkről. Zaídu-

M ű v é s z e i d r ő l

Bogozott roji. Tervezte és készítette: Mészáros Emma . , . . . . , Sulyok. Kalotaszegi ékrovásos díszítéssel. Orsótartó. Kalotaszegi ékrovásos díszítéssel. . . Sulyok. Kalotaszegi ékrovásos díszítéssel Orsónehezítők, vászonfeszítők, kapatisztító kalotaszegi díszítéssel . Viirínababa. Tervezte és készítette: Pauspertl Teréz Magyar történelmi kosztümbaba a XVII. század közepéről. Készí-

4.3 4 8

KÖNYVISMERTETÉS. leány

otthona

.

.

.

.

.

. . 4 0

KÉPEK. Tarsoly, kalotaszegi hímzéssel. Örkényi és Szendrői terve .

.

.

B o g o z o t t tarsoly. Tervezte és tette : M é s z á r o s E m m a . .

Arany- és selyemszálbői roji az iparművészeti gyűjteményéből . . Bogozott roji. Tervezte és Zőchling Boriska .

.

.

készí. .

bogozott múzeum . . . . készítette:

tette : Z a d u b á n s z k y

42 XVII

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest, VÜLJózsef-kőrut 31/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce•\ •% mentfestékek gyártása. .*. •• '

.

.

.

.

XIX XX XXI XXI XXII XXIII XXII!

XXIV

MŰHELYRAJZ.

XVII XVIII

Irén

Magyar történelmi kosziümbaba 1848-ból. Gróf Károlyi Györgyiét ábrázoló kép után készítette : Zadubánszky Irén

Oldal.

y

Vászonruha Richelieü Országh Ilona.

hímzéssel.

Tervezte:

Valódi márványozó szinek könyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai : tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF-nél,

az igazi máfványszinek gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest mellett). Ar/cgyzcfc ingyen és bérmíntve. Nagyban és kicsinyben Budapest részére IV., MOLNÁR-UTCA 16. SZ.

GA1ITZENSTEIN H. BUDAPEST,

PAPÍRZACSKÓGYÁRA, KÖNYVNYOMDA, VII., DOHÁNY-UTCA 68. 1869. PAP1RNAGYKERESKEDÉSE ÉS KÖNYV- ALAKÍTTATOTT KÖTÉSZETI CIKKEK GYÁRI RAKTÁRA.

TELEFON: , i t a


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodalmi-művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít G?*^

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog^ raíikai sokszorosító mű= terme

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő íparmővés^ctí oktatás

a kővetkező iparművészeti saakokban: fémdomborítás, bőrmunkák, battik, linóleum metszés, dobozkészítés, peddígnádfonás és a textílszaknaa minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca Í J , I. e m , 10. ajtó.

«it3> «•*» «•«»

Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

Mindennemű TEXTILTERV megrendelhető

MIHALIK GYULA

iparművészeti iskolai tanárnál BUDAPEST, IX., Kinizsi-u. 31.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 fűzet) 12 kor. Egyes szám ára 2*50 kor. II Hirdetéseket felvesz, érdeklődők- II nek felvilágosítással szolgál a

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ker., Kinizsi-u. 31.


DIS^ITÖ MŰVÉSZET

1916©SsE>

mtvFoiyAM

4 . FÜZET®®

MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK. MŰHELYRAJZOK SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK .TANULOK TAHITOK. KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVESZEK MŰKEDVELŐK SZAMÁRA.SZERKESZTOSE6 ÉS KIADÖHIVATAU BUDAPEST, 1£,K.KINIZ$I-U3t ARAEGtSZÉVRE. (6fŰZEDiaKORONA.Egy FÜZET ÁRAS50KOR0NA


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek, Fel akarják szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és mintatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészeké nek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit. Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műheíyoktatás kérdé* seivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. ízlésre vezető kalauz. A formák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad. Mélyedjünk el sok-sok türelemmel a mi magunk dolgaiba. N e hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Becsüléssel vegyük körül saját értékeinket. Egyedül ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos him* zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és Ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém*, fa*, bőr*, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, batikhoz, linoleumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb.

f,* *

Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam számos rajzot, szines műmellék* letet és munkarészletrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Általán mindazt megteszi úgy a szerkesztő* ség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. « » * A művészi Ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkat kitűzött céljának elérésében.


DISZITÖ MOVESZET.

IKIADJA AZ ORSZKKIR. IPARMŰVÉSZET) ISKOLA, BUDAPEST K.KIN1ZSI-UTCA öl. 1916-17. ÜIlVFOLYAM, 4. SZÁK A KORONÁZÁS MAGYAR DÍSZRUHÁI. ÍRTA: ELEK ARTÚR.

Az a pompa és mozgalmas színesség, mely a koronázáskor Budavára ódon utcáit megelevenítette, szerencsére nem szorítkozott a koronázás napjára. A Nemzeti Múzeum eredeti hivatásának visszaadott hatalmas emeleti termében (a hajdani főrendiházban) hetek hosszant gyönyörködhetett a közönség a koronázás legfényesebb kellékeiben, a drága szertartási eszközökben, a férfi- és női ruhákban s a gazdag régi ékszerekben, csaknem mindabban, aminek a koronázás ragyogását íöszönherte. Bár csak egy része került kiállításra annak a színességnek, ami a koronázás útvonalán nyüzsgött, de az a töredék a színe-java volt a pazar és ízléses magyar díszruha-művészetnek. S míg a koronázáson a tömérdek drágaság úgyszólván elveszett az önmaga okozta ragyogásban, mert mint díszítő eleme a nagyszerű aktusnak, alárendelődött a nagy dekoratív feladatnak, — a múzeum kiállításán minden darabja visszakapta egyéni jogait, s nem mint az egésznek egy-egy része, íanem mint önmagáért való egész, mint a hagyománynak és a művészi képzeletnek megannyi önálló alkotása érvényesült. Azon a kiállításon mindenkinek alkalma jutott, íogy külön-külön szemügyre vegye a koronázási ünnep rekvizitumait, hogy részeik szerint megvizsgálja és megcsodálja díszruháinkat. A ritka alkalmat megragadva, gyekezett a Díszítő Művészet régibb és újabb textilművészetünk e remekeit a maga eszközeivel megörökíteni és a tanulni vágyók számára e számunk útján hozzáférletővé tenni. A régi magyar viselet történeti fejlődéséről van már nagyszabású szakmun kánk bennünket itt nem annyira származásának és alakváltásainak adatai, mint inkább megelenésének művészeti kérdései érdekelnek. A koronázási kiállítás mindenki számára nyilvánvalóvá tette kivált női díszruháink csekély formai változatosságát. A magyar női díszruha három különféle természetű formai elemből alakult: a népi viselet bizonyos elemeiből (a párta, a pruszlik, válling, szoknya, kötény), a férfi díszruha egyik fontos alkotórészéből (a mente), és egy aránylag kései, idegen ruhaelemből, az uszályból. Nem tagadható, hogy ezeket a hibrid elemeket eddigelé még nem sikerűit megnyugtató egységgé összebékíteni. A kötény és az uszály mint motívum, például nehezen egyeztethető össze egyazon ruhán, sőt az annyira magyaros mente


sem az annyira nemzetközi uszállyal. Ha a koronázás jeleneteit és csoportjait emle'kezetünkbe idézzük, talán Iegmegkapóbb, de mindenesetre legeredetibben ható elemnek a panyókára vetett mentét érezzük a női viseleten. Olyant valóban semmiféle más női viselet nem ismer. És formai tekintetben is milyen hatásos része a női díszruhának! Háttért ad a karcsú deréknak, megnagyobbítja, erősebbnek mutatja a vállat, az egésznek tekintetében pedig kiegyensúlyozza a szoknya tömegét, és assymetriás elhelyezkedésével, hullámzó és libegő mivoltával a mozgás és az elevenség hatását viszi a viseletbe. Ha női díszruhánk amúgy is olyan messze fejlődött minden viselet ideáljától, attól a ruhatypustól, mely az emberi testnek mint olyannak rendeli alá magát, és mely arra törekszik, hogy a test arányait és formáit mentői inkább érvényesülni hagyja, azt az érdemét annál inkább el kell ismernünk, hogy kellemes nyugtalanságával és rendkivüli festőiségével jórészt kárpótolja a szemet. Hogy női díszruhánk alakulásának során még nem jutott el teljesen kibékítő megoldásig, annak oka főképp abban van, hogy olyan ritkán jut szerephez társadalmunk életében. A koronázás elvégre fölöttébb ritka ünneplés aktus és egyéb olyan nemzeti ünnepségre is csak elvétve kerül a sor, mely a sajátosan magyar női ruha viselésére alkalmat adna. Ezért van az, hogy tervező művészeinket is oly kevéssé foglalkoztatja a magyar díszruha kérdése. Pedig az ő feladatuk lenne a magyar női viselet formai megoldása. Úgy a változatosság tekintetében is fejlődés lenne remélhető. Hisszük azonban, hogy annak is eljő az ideje, vagy inkább a divatja. A külföldnek, még pedig a szomszédos külföldnek példáján látjuk, hogy a női divat újabban a népi viselethez is jár sugallatért. S előre látható, hogy a mi divatunk intézői, kik a külföld példái iránt annyira fogékonyak, előbb-utóbb maguk is az ősi forráshoz térnek majd vissza. Talán a magyar női díszruha regenerálódásának kora is megkezdődik akkor. Kivált, ha művészek teszik kezüket az ügyre. Addig inkább csak részeivel szerez gyönyörűséget a szemnek női díszruhánk. A koronázási kiállítás ruhái között igen régi darabok is szerepeltek, ősi családi ruhatárak felújított és átalakított kincsei, régi brokátkelmékből, gyönyörű mustrás és gyönyörű színű selymekből összeszerkesztett jelmezek, amelyeknek külön dísze a remekbe készült hímzés és a csodaszép csipke volt. Mindebből bőven adunk mutatót és hisszük, hogy e díszítő elemek mofivumainak gazdagsága és eredetisége termékenyítőén hat még azokra is, akik fáradt képzelettel közelednek feléjük. o

o

o

Bár a koronázási kiállítás inkább a női viselet bemutatója volt, néhány kisebb teremben azért a magyar férfi-díszruha is helyet kapott. S ott mindjárt megállapíthatta a néző, hogy férfiviseletünk formai tekintetben a fejlődésnek kielégítőbb fokára jutott el, mint női viseletünk. Az okát ennek a jelenségnek egyszerűen abban látjuk,


hogy a férfi díszmagyar gyakrabban kap szerepet, mint a női díszmagyar, és hogy ennélfogva alakulása, fejlődése folyamatosabb amazénál. A férfi díszmagyar is szekrényben tölti ugyan léteiének nagyobbik felét, de mégis sűrűbben kerül ki belőle, mint a női díszruha. Ennek köszönheti, hogy formai tekintetben változatosabb amannál. A gyakoribb használat éberebben tartja iránta az érdeklődést és tervező művészeink figyelmét is reá irányítja. Legkülönfélébb typusait láthattuk a koronázáson a díszmagyarnak. A múzeum kiállításán annál is nagyobb többféleségét, mert néhány főurunk gyűjteményének históriai ereklyeszámba menő ruhariíkaságait is kölcsön adta a kiállítás céljára. Formai tekintetben a díszmagyar különböző íypusai közül szintén azok a legművésziebbek, melyek a test adott szépségeit, a formákat és arányaikat a legkevésbbé módosítják. Tehát az olyan ruhák, melyek a testnek minden sajátosságához híven alkalmazkodnak: szorosan hozzájuk simulnak. Ebből az ideális változatból is láttunk néhány szép példát a kiállításon. Milyen szép lenne, ha az a ragyogás, mely a koronázáson elkápráztatta a szemet, de a múzeum kiállításán bizonyára százak képzeletét is megtermékenyítette, a magyar viseletnek megújhodását jelentené.


MAGYAR VISELET ÉS DIVAT. ÍRTA: MIHALIK GYULA.

Időnkint az olyan ritka ünnepség, mint a koronázás, napfényre hozza a történelmi nevek viselőinek féltve őrzött ősi ruhakincseit. Ilyenkor újra feltámad a vágyunk, hogy a dicsőséges múltnak ragyogásából valamit a jelenbe is átvigyünk s egyúttal nemzeti hovatartozásunknak külső jelét is adjuk. Felmerül az a gondolat, hogy a ritka és nagy ünnepi alkalmakra való tekintettel olyan ruhákat alkossunk, melyek ugyan magukon viselik a jelennek bélyegét, de főképen és félreismerheted lenül mutatják a magyar nemzeti jelleget. A kivételes alkalom az, mely az ilyen ruhának létjogosultságot ád, a múlt és jelen ruházati elemeinek ízléses összeegyeztetése avatja történeti dokumentummá. A kivételes alkalmak kivételes egyéniségeinek szánt ruházat mellett más kívánság is éled. A mindennapi öltözködésbe, az internacionális divatáramlatnak itteni hajtásába szeretnének sokan valami magyaros, nemzeti jelleget belevinni, a ruházat és pedig a magyarnak ismert ruházat elemeiből alkalmazni ott és annyit a mai divatban, amennyit a jó ízlés megbántása nélkül és a divatszabta formákon belül alkalmazni lehet. Ha komolyan és a megvalósítás kilátásaival kívánunk foglalkozni azzal a feladattal, hogy a mai ruházatba több-kevesebb magyar elemet vigyünk bele, a női ruházkodásnak főrendeltetésével kell tisztában lennünk. Mihelyt divatról van szó, meg kell állapítanunk, hogy a női ruházatnak amellett, hogy hordozóját többé-kevésbé megvédi az időjárás viszontagságai ellen, a bevallott, de ki nem mondott célja, hogy az embereknek figyelmét a ruhára, és így természetesen a viselőjére is irányítsa. Közönségesen úgy is mondják, hogy a divatnak a szülőanyja a tetszenivágyás. De ez a meghatározás, mely a férfiaknak a gyengébb nem iránt kötelezőnek vélt udvariasságából fakadt, az igazságnak egyik fele. Ma a másikat sincs okunk véka alá rejteni, hiszen a nők egyenjogúságának elismerése mindenkit felment az alól, hogy puszta udvariasságból csak féligazságokat merjen mondani. A teljes igazság kedvéért tehát meg kell állapítani, hogy a női ruházkodásnak kettős célja a tetszenivágyás és az irigységkeltés. Előbbit a férfiak, utóbbit meg a nők számára tartogatják Éva lányai. Ezen kétféle figyelemkeltésnek szolgálatában áll többe-kevésbé minden női ruha, legyen az régi vagy modern. Régi nagyasszonyaink épúgy tetszeni vágytak, épúgy versenyeztek egymással a ruházkodásukban, mint a mai divathölgyek. A különbség csak az, hogy akkoriban a divat megváltozásához sokkal több idő kellett, mint mai napság. A közlekedés lassúbb volt, az anyagokhoz, amik különben nagyon drágák is voltak, nehezen lehetett hozzájutni. Nagy utat kellett annak meg-


Tewezre.

pcruspeonx Teuéi. \ ipaixtny.ve5teTi

tnovenn TcwtrcL magycvaos t eLeizaeuueL. \


Oazágfe ífonooxOIi K- t p a r anüv isfe. tzntifc veo<tófee«»

Mo^ya«)9 vuhaiewek.


tennie, aki tudni akarta, hogyan öltözködnek a spanyol, vagy a francia udvarnál. Akkoriban ugyanis, amikor a ma általánosan magyarnak ismert öltözködés a virágkorát élte, ezek voltak az irányadók úgy a női, mint a férfi viselet kialakításában. Az a magukra utaltság, melyben eleink éltek, éppen a magyaros jelleg kifejlődése szempontjából nagyon jó volt. Kényszerítette őket arra, hogy a ruházkodásban maguk eszeijenek ki újat — úgy a szabás, mint a díszítés megalkotásában elsősorban saját ötleteikre voltak utalva, — úgy hogy az egyes ruhadarabok megcsinálásánál fortélyos leleményességet tanúsítanak a részletek szabásának, a díszítés elosztásának kieszelésében. A sziluett, a főforma nem igen változik, vagy helyesebben: igen lassan, alig észrevehetően alakúi át; a leleményesség inkább a szabásban és díszítésben található meg s ez az oka annak, hogy ezek az elemek az iskolázott tervező kezében szinte önként kínálkoznak a felhasználásra. Ezek az elemek azok, melyekben az idegen befolyás nem érvényesült, mert nem is érvényesülhetett, ezek azok, amelyeket mi magyarok a magunkénak érzünk, mert ezek adnak a mi ruháinknak minden más nemzet ruházatától eltérő jelleget. Ezek közül egynéhány, de csakis egynéhánynak a magyar mivolta annyira átment a köztudatba, hogy a laikus anélkül nem is tud magyaros ruhát elképzelni. Csak utalok a pruszlikra, mentére, a sujtás és zsinórdíszítés alkalmazására. Mindazok az óhajtások, — mert hiszen az idők folyamán nem bizonyultak másoknak — amelyek a magyar, a speciálisan nemzeti viseletet sürgették, ezen elemeknek az unos-untig való ismétlésével megteremtettek egy ideig-óráig tartó magyar divatot, melyet azután az internacionális divatáramlat rövidesen és nyomtalanul elsöpört. Azok, akik a történelmi viseletből divatot akartak teremteni, elfelejtették, vagy nem is tudták azt, hogy a divat elsősorban az újság ingerével hat, — azzal, hogy más, mint a többi — hogy bár abban a szeszélyes, kiszámíthatatlan valamiben, amit mi divatnak nevezünk, van következetesség, mégis az újban, amit létrehoz, van mindig valami régi, hogy bár sokszor ismétli önmagát, ugyanazt sohasem adja kétszer. Ezért nem lehet a közismert magyar ruházati elemeket közvetlenül beleilleszteni a divatba. A divat, mint a ruházkodásnak irányítója, ma annyira nemzetközi, hogy teljes semmibevevését bízvást tekinthetjük egyértelműnek a kultúrából való kikapcsolódással. A tulajdonságaival tehát számolni kell. Bárhogyan alakítunk, módosítunk a női ruházaton, ha a ma szükségletét akarjuk kielégíteni, meg kell maradnunk a divatszabta korlátokon belül. De ha ezt szem előtt tartjuk, tág tere nyílik az egyéni ízlés érvényesülésének, olyan elemek felhasználásával is, melyeket a magyaros jelleg kidomborífására a régi magyar női viseletből veszünk. Tudjuk nagyon jól, hogy a nők általában nem követik vakon a divatot.


Orszaíjfi Itcma orO-n-K ÍJIOTtnüv. t»fe. te*ri£ osztag ánofe. raövendéteutt

fio<gyxpo& pufjatepvefe.


DbZM/VS/AR 1UIHÁK ÉS

ZSÍNÓRÜSZÍTÉSELK.

MODERN AUCM-MAZÁSBANJ.


RígZMM&y3L-iI^A&^5am£&^


j A szabáson, díszítésen, melyei a divatlap vagy a szabónő elébük tálal, szeretnek vál: fozíaíni. Az ízle'ssel bírók több, kevésbé ízlésesek kevesebb szerencsével avatkozi nak bele a ruházkodás mesterségébe. Sokszor, sőt rendszerint úgy van, hogy nem tudják, hol látták, honnan vették az ötletet, melyet a ruhájukon alkalmaznak. Az iskolázott ruhatervező másként dolgozik. Adott elemeket használ fel. Meglát és alkalmaz sok olyant, ami a laikus figyelmét egészen elkerüli. Megmásítja, átalakítja az eredeti formát úgy, hogy az ne emlékeztessen közvetlenül a származására; hanem, hogy hozzásímúljon ahhoz az új környezethez, melyben elhelyezi. Ez a munka nem is olyan egyszerű, nem is olyan könnyű, mint amilyennek így leírva látszik. Az egyéni ízlésnek bizonyos iskolázottsága szükséges ahhoz, hogy azokat a sokszor nagyon is heterogén elemeket, amiket a modern divat és a régi viselet nyújtanak, harmonikus egészbe foglaljuk. Ki kell ereznünk, hogy az a ruhadísz vagy szabási forma az egész ruhának nélkülözhetetlen eleme, olyan járulék, mely nélkül az egész nem állhat meg. Amint megvalósítható a magyar elemnek a modern divatba való plántálása, úgy meg lehet csinálni ennek fordítottját is, t. i. az olyan magyar női ruhát, mely egészében a múlt századok ruháihoz tartozik, de magán viseli a jelennek bélyegét. Ez a feladat nehezebb. Létjogosultsága azonban van, mihelyt arról van szó, hogy olyan női díszruhát alkossunk, melyet csak kivételesen ünnepélyes alkalmakkor viselnek, amely tehát lényegében független az uralkodó divattól. Hasonló feladat ez ahhoz, amikor valaki renaissance bútort tervez, vagy román házat épít. Nem é] abban, amit csinál Könnyen lesz karikatúrája annak, amit megcsinálni akart. Ezen cikk keretében nem is foglalkozom vele. Még csak egy dologra akarok kitérni, mely a ruhatervezésnél elengedhetetlenül fontos, s ez az ízlés. Említettem már, hogy a divat mindenkor az újszerűségüknél fogva feltűnő dolgokat hozza. Hogy ki? miben látja az újat, a feltűnőt, az mindig az illetőnek művészi műveltségétől függ. Általában mondhatjuk, hogy mentül magasabb művészi kulturrétegnek tagja az egyén, annál inkább van érzéke a ruházkodásban megtalálható finomságok iránt, más szóval: annál finomulíabb, csiszoltabb az ízlése. Harmonikus egészet csak az ilyen egyén hozhat létre. A történelmi viselet elemeit csak az tudja beleoltani a modern divat eleven testébe. Az elmondottak illusztrálására három tanítványomnak munkáit mutatom be. Mindenik a régi magyar női ruhának elemeit alkalmazza a mai divatra. A felismerhetőség kedvéért az eredeti motívumok is ott szerepelnek az egyes rajzlapokon. Rajzos és nem rajzos nők, akik a maguk ízlése szerint mernek és tudnak ruhái csinálni, ezekből biztatást meríthetnek arra, hogy a divatba egy kis magyaros ízt vigyenek bele anélkül, hogy azt sajátos jellegéből kivetkőztetnék.


• ^^^^

a

* J ^ B ^ • a a ^ a ^ a a ^ ^ ^ ^ a a a^aam ai a a*aiMafc a a a ^ ^ ^ • a a^a^a^ a A aw—afc ^ A aMa^É\ á^a ^ a — i a^aa A ^ ^m^f-T^^^^^^

m

_

A BÖRMUNKÁK MONTIROZASAROL ÍRTA: SCHÖNTHEIL IRÉN-

|J|jg|gjfig3ielőtt az iparművészeti műhelynek nevezett szerszámok, rejtélyes tartalmú é s aíl! üve e •^IÍÉ'TÍ ' " 8 ' ^ ' edények, festékes rongyok, állati bőrökkel, stb. megra WTIÍÍÖÍB* ^a no í í a boszorkánykonyhába betekintenénk, egy esetet akarok elmont^fJavi'Jö ^ ' háztartási konyhaművészet köréből. Egy híres gazdasszony aA"'JK<°«£c uzsonnára sajátkészííményű kitűnő tortával kedveskedik vendégeinek. A vendégek el is kérik a receptjét. A háziasszony elmondja, sőt le is írja: végy . . . stb. A legközelebbi zsúron a vendéghölgyek közül többen azzal állnak elő, hogy megcsinálták a tortát, de az eredetijére bizony alig lehetett benne ráismerni. Hogy az a torta olyan legyen, amilyennek lennie kell, ahhoz szükséges a jó háziasszonynak gyakorlottsága, vagyis szükségesek: bizonyos fogások, fortélyok. Hasonló esetek előfordulhatnak a művészi bőrmunkák montirozásánál (felszerelés, kikészítés) is. Megtörténik, hogy a recept szerint készített bó'rfárgy, bizonyos fogások ismerete, vagy gyakorlása hijján, mire készítője kezéből kikerül, valami érdekes vagy kevésbbé érdekes régiség benyomását kelti, mely tulajdonságát azonban a rendelő, vagy a megajándékozott csak kevéssé birja értékelni. Aki alaposan és nem csupán felületesen akar az annyira kedvelt és elterjedi bőrmunkákkal, azoknak bármely fajával foglalkozni, annak mindenek előtt meg kell ismerkednie munkája anyagával s a rendelkezésére álló eszközökkel, szerszámokkal; annak minden csinja-binjával s szert kell tennie bizonyos nélkülözhetetlen fortélyokra, fogásokra. E célból igen ajánlatos, mielőtt valamely „mutatós" használati, vagy dísztárgy tervezéséhez s kiviteléhez fognánk, a montirozás keretébe tartozó, egyes részletdarabok készítése, fonások, varrások gyakorlása. Jelen számunkban bemutatunk ilyeneket (30. műlap), melyeknek leírása alább következik. Nem elveszett idő, amit ezekre fordítunk; a befektetett tőke meghozza kamatait! Legszükségesebb eszközeink: (a D. M. III. évf. 2. számában közölt: „A kivert bőrmunkákról" szóló cikkben felsorolt szerszámok és gépeken kivül) egy vágódeszka vagy lemez; egy-két jó kés; azokhoz köszörűkő, olló, símító-csont, lapos fűző-ár (1. ábra), esetleg vasvonalzó és derékszög. Mindenek előtt ügyességre tegyünk szert a késsel való bánásban, mert ezzel épebb, tisztább éleket vághatunk, mint az ollóval. Készítsük el a XH-es számú bőrfonást, mely női-táskák fogójához, stb. alkalmas. Vágunk két egyenlő — 12 cm. hosszú, 1 cm. széles — bőrcsíkot. Az egyiket középütt hoszszában, 2—2 cm.-nyi távolságban megjelöljük. A másik csíkot is hasonlóan jelöljük, azzal a különbséggel, hogy első pontja a szélétől 5 cm.-


nyire esik s ennélfogva a jelek a két csíkon váltakoznak. (2. ábra.) Már most az így megjelölt csíkokat kilyukaszthatjuk 8 mm.-es kerek, vagy hosszúkás lyukasztó-vassal; de célszerűbb ezt a lyukasztást egyenként végezni, mert az átbujtatásra nézve így előnyösebb. Tehát kilyukasztjuk az első csíkon az első lyukat, s ezen — felülről lefelé — átbujtatjuk a második csíkot. Most az alulra kerűlt második csíkon van a legközelebbi jel; ezt kilyukasztjuk s ismét felülről lefelé átbujtatjuk az első csíkot. Arra kell ügyelnünk, hogy a legközelebbi jelet mindig az alsó csíkon keressük s azon mindig felülről bujtassuk át a másikat. Természetesen az egész eljárást lehet megfordítva is végezni, vagyis mindig alulról felfelé bujtatni, aszerint, hogyan kezdjük. Ez idáig a „recept". Az eszerint elkészített fonás lehet jó is, rossz is! Elmondom azonban, miféle fortélyokra van szükség, hogy az kemény, ropogós, szép egyenletes és gömbölyű fonású, s nem pedig: puha, vánnyadt s minden fonadék más nagyságú s hajlású legyen. Fontos először is, hogy jó keménytartású bőrt válasszunk ki hozzá (de nem túl vastagot) s azt nagyon pontosan szabjuk ki. A lyukasztásokat is pontosan csináljuk, a csík szélességének közepére s egymástól egyenlő távolságra; továbbá, akár kerek, akár hosszúkás lyukakat ütünk ki, azok csak akkorák legyenek, hogy a bőrcsík félbehajlítva, nehézség nélkül, éppen, hogy átférjen rajtok. Az átbujtatásnál igen könnyedén tartsuk a bőrt, egyik kezünkkel állandóan hajlítsuk (színével kifelé) és irányítsuk s a másikkal óvatosan húzzuk. A leírt fonáshoz, szükséghez képest, vehetjük az arányokat tetszés szerint; amint azt a IX-es számú táskafogó megerősítésének megoldásán látjuk, mely ugyanilyen, de kisebb méretű fonással készült. Azonkívül nem két külön darab bőrcsíkkal dolgozunk, hanem egy és ugyanazon szíjjal, félbehajlva, miután azt előbb — odaerősítés céljából — a táskán át- és visszahúztuk. A rövid fonás befejezése után, úgy a fogó végén, mint ismét a táskán is, áthúzzuk a szíjakat (a fogó itt már szabadon is állhat, nem okvetlenül kell a táskán újból áthúzni a szíjakat) s a két szélső fonás végeit belül eldolgozzuk, míg a középső, hosszabbra szabott szíj egyik ágát visszafűzzük, hogy azzal végezzük a két darabból álló fogó összefűzését. Ezen minta elkészítéséhez s esetleg táskára alkalmazásához azonban máigyakorlat és sok türelem szükséges. — Egyszerűbb a VI-os számú, melynél szintén két széles csíkot fogunk össze egy keskenyebbel. Tetszés szerinti ritmusban, előre kilyukasztjuk a két széles csíkot, úgy, hogy azokon a lyukak egymást födjék. Ezután áíbújtatjuk rajtuk a keskeny csíkot. Ha szűk lyukat ütünk ki, úgy ennél is gömbölyített fonást csinálhatunk; ha tágabbat, úgy az lehet lapos is, mert így is szép. (3., 4. ábra.) A két széles sáv, mindkét mintán, arra való, hogy a fog-ót közepén, ahol kézbe kerül, az egymásba átbujtatással lehessen kombinálni. (5. ábra.) Ha ilyen fogót akarunk csinálni, úgy ezzel a középső résszel kell kezdenünk. Majd, ha ezt elkészítettük, a fogó két végének s a pajzsnak, rozettának, a keskeny


szíjakkal a táskára való erősítése következik s úgy fonjuk tovább a középső keskeny szíjat a két bőrsávon keresztül, s azt az utolsó lyuknál, a két bőr között eldolgozzuk, beragasztjuk. Ha azonban ezt az egyszerűbb bőrfűzést, mint díszítést és erősítést, végig vezetjük az egész fogón, úgy egy széles csík is elégséges. Ezt a bőrfonást igen sokféleképen használhatjuk fel. Használhatjuk : mappák szegélyezéséhez (6. ábra), könyvek átfűzésére stb., s ha keskeny fűzőszálból készítjük, varrás gyanánt is. Igen jó szolgálatot tesz hibák javításánál is. Még a legnagyobb figyelemmel és vigyázattal készülő darabbal is történhetnek ugyanis „véletlen balesetek." Ezek miatt ne essünk kétségbe. Minden rossz valamire jó! Az ilyen hibák leleményességünket teszik próbára. Gyakran egy ügyesen kiíavított darab érdekesebb, ötletesebb, mint eredetileg volt. Pl. egy egyzéktömb, melynek szabásánál hiba történt, kivert szélű, ^őrvarrással odaerősített toldást kapott, mi által csak nyert szépségben. (7. ábra.) így lehet a hibából erény! A IV-es számú bojtocska alkalmazására is tág terünk nyílik: táskák, írómappák, párnák, stb. készítésénél. Vágunk egy hosszúkás négyszögalakú bőrdarabot; annak egyik hosszú oldala mentén, körülbelül 1 cm.-nyi távolságra a szélétől, megvonalozzuk a bevágások határát. Ha késsel vágunk, ettől a vonaltól kezdünk, ha ollóval, úgy odáig vágunk, szép egyenletes sávokat. A bevágatlanul maradt felső résznek egyik oldalán, kis közöket hagyva, négy apró lyukat ülünk, ezekbe befűzzük a kötözőszálat; ha fűzőszíjat használunk erre a célra, úgy azt duplán vegyük, hogy erősebb legyen. Ezután elkészítjük a szíjat, melyre a bojtocskát akasztjuk. Vághatjuk magunk is bőrből ; lehet egyszeres, kétszeres vagy töbszörös; különféle bogokat is hurkolhatunk raja, vagy készíthetjük ezt is fűzőszíjacskákból, szintén bogokkal, vagy esetleg macramé-csomózással. Ennek az akasztó-szíjnak lényeges része az alsó végére kötött erősebb csomó : a magja, mert ez tartja a bojtocskát, melyet a csomó fölött egészen szorosan rátekerünk a szíjra, úgy, hogy a lyukakba húzott kötözőszál kívülre kerüljön. Ezt szorosan megkötjük s végeit jobbról-balról visszadugjuk a két szélső lyukba és lehúzzuk a bojt szálai közé. így biztos, hogy nem bomolhat ki. Szabhatjuk azonban a bojtocskát úgy is, hogy a kifelé kerülő részén, fön a be nem vágott részen, rajta hagyunk egy elég hosszú, kissé elkeskenyített nyelve s felcsavarás után ezt húzzuk bele az előre kiütött két lyukba. Előkészítő gyakorlatul készíthetünk még rojtokat, sallangokat, melyeket számtalan változatban alkalmazhatunk: párnákra, táskákra tarsolyokra, stb. Lényeges és kedves része a bőrmunkák montirozásának a szélek fűzése. Szép és kifogástalan fűzést csak jól előkészített szíjakkal, helyesen lyukasztott bőrön készíthetünk. A megfestett szíjakat ne hagyjuk magukra száradás közben. Ujjunkon vagy puha rongyon végig húzogatjuk a teljes száradás előtt, azután pedig viaszkoljuk s a rongyon újból végighuzogatva, fényesítjük és puhítjuk. A lyukasztásnál arra figyelünk, hogy a bevágások a bőr szélétől s egymástól, kellő távolban, illetve


közelben legyenek. Nem szép a nagyon széles vagy ritka, veszélyes, mert kiszakadhat a nagyon keskeny, illetve sűrű fűzés. Tekintetbe kell venni a fűzőszál szélességét is a lyukasztásnál. Jó, ha előre megjelöljük a lyukasztást vonalat (ceruzával vagy csonttal) s azután lemezpapiron lyukasztjuk ki a bőrt fűzőárral. Kezdjük a fűzést (8. ábra^ jobbról. Az első bevágást kissé megtágítjuk a fűzőárral s beledugjuk a fűzőszá hegyesre vágott végét, színével lefelé. A szálat hátul kihúzzuk, annyira, hogy elő csak egy, beragasztásra szánt kicsiny darabkát hagyunk. Ezt, lehetőleg bélés alá be is ragasztjuk. Azután ugyancsak az első nyílást újból tágítjuk, a szíjat hátulró eló're vesszük s ismét bedugjuk, színével befelé. Ilyen módon ez hurkot képez melynek kívülre esik a színe. A fűzőszál meghúzásával a hurkot összébb szorítjuk a szálat előre fektetjük és fölötte, jobbról balra, betoljuk a végét a hurokba. Ezálta kettős hurok keletkezik s csak most szorítjuk meg végleg az első hurkot, majd a másodikat, de nem egy rántással, hanem lassan húzogatva. Most a következő lyukat tágítjuk és így tovább. Gyakorlatban az öltés második részét egyszerűsíthetjük, oly módon, hogy az első hurokba dugjuk, balról, az ujjúnkat s azzal az előre fektetett szíjat felkapjuk és áthúzzuk a hurkon. Talán sehol sem jut annyira érvényre a fortélyok szerepe munkánkban, min ennél a fűzésnél. Nem elég ám a huroköltéseket megtanulnunk, hogy szép és jó fűzést készíthessünk. Arra törekedjünk, hogy fűzésünk ne legyen lyukas. (XI. ábra) az öltések szorosan egymáshoz (X. ábra) simuljanak. A lyukas fűzés, azonfelül hogy nem oly szép, nem is oly tartós, mint emez. Ne szorítsuk meg tehát erősen a szíjacskát, mert ezzel csak széthúznánk az öltéseket, hanem csak simítsuk le ujjunkkal. Fűzés közben pedig gyenge nyomással simítsuk végig, szinte gépiessé váló mozdulattal, az éppen elkészült utolsó öltéseken. Az új szál betoldásának több módja van. Jónak bizonyult a következő is: a fogyó (9. ábra) szálból megcsináljuk az öltés felét, az első hurkot s ezt kicsire összehúzzuk. Azután az új szálból pici darabot, balról jobbra, beletolunk a hurokba melyet most egészen megszorítunk. Az új szál kicsi végét visszahajlítjuk balra s úgy ezt, mint a régi szál végét beragasztjuk s folytatjuk a fűzést az új szállal. Hasonlóan járunk el, ha valamely tárgyat egészen körűi fűzünk s az első az utolsó öltés mellé kerül. Ekkor a kezdő szálat nem ragasztjuk be, hanem egy darabkái lógni hagyunk belőle. Ebből csináljuk azután az utolsó öltés 2-ik részét s végűi mindkét szíjvéget beragasztjuk a bélés alá. Úgy, mint a fűzés kezdésénél, szükséges a sarkoknál, gömbölyű hajlásokná! s gyakran a befejezésnél is, hogy egy nyílásba két öltést csináljunk. Az elmondottakból kiviláglik, hogy úgy a próbadarabok készítését, mint az előkészítő gyakorlatokat is gondosan kell végeznünk, hogy munkánk ne legyen hiábavaló, hanem eredményes: vagyis, hogy mindazt megtanuljuk általuk, amit tanulni lehet s megszerezzük a belőlük nyerhető tapasztalatokat. Befejezésül hadd álljanak itt volt mesteremnek a montirozásra vonatkozó szavai: „A montirozás minden bőrmunkának az alapja; fektessük erre a fősúlyt, mert egy jól montírozott bőrtárgy minden díszítés nélkül is szép; míg ellenben a legszebb díszítés értéktelen egy rosszul vagy silányan montírozott tárgyon." FELELŐS SZERKESZTŐ: NÁDLER RÓBERT. Kigler József Ede papirneműgyar r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Oldal.

A

koronázás magyar díszruhái. Elek Artúr 49 Magyar viselei és divat. Mihaíik Gyula . 52 A bérmunkák

moníírozásáről.

Irén. 9 magyarázó ábrával

Schőntheil

.

.

.

.

.

61

.

.

.

.

5 1

Modern ruhatervek, régi magyaros elemekkel. Pauspertl Teréz . . . . . 53, 54 Magyaros ruhatervek. Országh Iíona. . 55, 57 Díszmagyar ruhák és záródíszítések modern alkalmazásban. Holló HollandéiErzsébet 58, 59 Régi magyar férfi ruha részlete. galánthai herceg Eszterházy Miklós tulajdona . XXV A koronázás alkalmával viselt ruha r é s z l e t e , szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz Vilmosné, nagybaráthi Hu= .

.

.

.

XXVI

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest, VIII. József-kőrut 31/b. Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festő vásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*. .*. mentfestékek gyártása. .\ .*.

Oldal.

XXVII

G r ó f Apponyi Sándorné, Eszterházy

grófnő tulajdona

Szirontai^Lhotka István

szár Gabriella tulajdona

részlete. galánthai

KÉPEK. Záródísz.

A koronázás alkalmával viselt mente. szamosujvár - némethí báró Dániel Ernőné Cséry Szeréna tulajdona. . A koronázás alkalmával viselt ruha

.

.

Alexandrina .

.

.

.

.

XXVIII

A koronázás alkalmával viselt ruha részlete,

zichi

és

vásonkeői

gróf

Z i c h y Rafaelné Pallavicini Eduardina őrgrófnő tulajdona

.

.

.

.

.

.

XXIX

Bőrmunkák moniírozása. Schőntheil Irén

XXX

B e l é p ő r é s z l e t e . Selyembatik. Tervezte és készítettje : Dörre Idát Nyitramegyeí

.

hímzett főkőtő

.

. .

. .

XXXI .

XXXII

MŰHELYRAJZ. Magyaros ruhaőileiek. Magyar díszruhákról való díszítő elemek. Paus= pertl Teréz.

Valódi márványozó színek könyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai: tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF nél,

az igazi márványszinek gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest mellett). Árjegyzék ingyen, és bérmentve. Nagyban és kicsinyben Budapest részére IV., MOLNÁR-UTCA 26. $Z.

GAIITZENITEIN H. BUDAPEST, PAPÍRZACSKÓGYÁRA, KÖNYVNYOMDA, VII., DOHÁNY-UTCA 68. PAPIRN AGYKERESKEDÉSE ÉS KÖNYV- ALAPITTATOTT 1869. KÖTÉSZETI CIKKEK GYÁRI RAKTÁRA.

TELEFON: ,ifc!S:


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodalmi^művek, árjegy* zékek és hirdetésekhez jutányosán készít

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog^ rafikai sokszorosító műterme GtfS CM«9 «W#A»

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő iparművészeti oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdomborítás, bőrmunkák, battik, línoleain metszés, dobozkészítés, peddígnádíonás és a textílszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca í t . I. em. 10. ajtó.

Budapest, VL, Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

Legközelebb megíeleník:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti isk. tanár. Nélkülözhetetlen a batikolás és a szővetfesiéssel foglalkozók számára.

Megrendelhető a kiadóhivatalban.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 füzet) ÍZ kor. Egyes szám ára 2*50 kor. ' Hirdetéseket felvesz, érdeklődők[ nek felvilágosítással szolgál a j

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ker., Kinizsi-u. 31.


DISZITÖ

MŰVÉSZET.

m.ÉVFOiyAM 5.FÜZET0® MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK. MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK .TANULOK TAHITOK. KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVÉSZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA.SZERKESZT0SE6 ES KIADÓHIVATAU BUDAPEST,IX,K.KINlZSHJ3t ÁRAESfcSZ t V R t ( 6 f ŰZEÓteKORONA. Egy FŐZET ÁRA g50,K0R0KA


A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek. Fel akarják szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és mintatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészek* nek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit. Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és Ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műhely oktatás kérdés seivel. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki, A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. Ízlésre vezető kalauz. A formák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad, Mélyedjünk el sok-sok türelemmel a mi magunk dolgaiba. Ne hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Becsüléssel vegyük körül saját értékeinket. Egyedül ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos him* zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém*, fa*, bőr*, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, batikhoz, linoleumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb. * * * Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam számos rajzot, színes műmellék* letet és munkarészletrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Általán mindazt megteszi úgy a szerkesztő* ség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. * * » A művészi Ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkat kitűzött céljának elérésében.


DISZTTÚ MŰVÉSZEI

iKIADJA AZ QRSZKKIRL IPARMŰVÉSZEI! ISKOIA BUDAPEST K.K1NIZSI-UTCA ö l 1916-11 HLÉVFOLYAM, 5.SZÁM

A BŐRBATIKRÓL. IRTA: NÁDLER RÓBERT.

batikolás ősrégi festési eljárás, melyet már az egypíomiak is műveltek. Ázsia több népe, ismeretlen, régi idők óta, máig is foglalkozik vele és nem valószínűtlen, ha azt állítjuk, hogy a székelyek és magyarok, kik ezzel az eljárással festik még ma is a kedves húsvéti hímes tojásokat, ezt a technikát még ázsiai őshazájukból hozták magukkal és művelik azóta. ) A magyar népnek ezt a művészi munkásságát, mely nemzeti hagyományként szállott az ősökről az unokákra, melynek fejlődését a nyugati kultúra nem befolyásolta, mely még a pogány idők maradványa és művészi intuiciójának élénk bizonyítéka, a mindent nyugatról váró magyar kulturember nem fedezte fel addig, míg ugyanazt a technikát a németalföldiek javai gyarmataikból nem importálták és Európában meg nem ismertették. Hollandiában sok művelője akadt, az állam Haarlemben külön kísérletező műhelyt állított fel a batik tanulmányozására ; folyóiratok és könyvek ismertették, nemzetközi kiállításokon bemutatták, a többi nemzetek iparművészei lelkesedtek érte és az iparművészeti iskolák felvették tantervükbe. Egész Európát elfogta a batikláz, mely hozzánk is átterjedt. íme ilyen kerülő úton jutott a mi művelt közönségünkhöz az, amit népünk ezer év óta zavartalanul, közvetlen körülöttünk a maga gyönyörűségére csinált és ami népünk művészi lelkületének és tehetségének egyik romlatlan megnyilatkozása. Etnográfusaink ismerték ugyan ezeket a húsvéti tojásokat, de a primitív festési eljárásnak nem tulajdonítottak messzebbre kiható fontosságot. Az előkelő javai nő vászonruháját batikolással díszíti; Németalföldön selyem- és bársonyszöveten alkalmazták; Appeldornban külön bársonybatik gyár van. Azóta nálunk Magyarországon is nyilvános és magániskolák tanítják. A bőrön való batikolással az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskolán, a vezetésem alatt állott iparművészeti osztályban kísérleteztem először. Most már a külföldi iparművészeti kiállításokon is találunk bőrbatikmunkákaf, különösen könyvkötéseket, de tudtommal az említett kísérlet volt az első. E kísérletek megmutatták, hogy a batik stílusának a különböző anyagokon különbözőnek kell lennie. Míg a


szöveten nemcsakvonalakathúzhatunk, hanem kisebb-nagyobb felületeket is födhetünk viasszal e's annak repesztésével különös szépséget adhatunk munkánknak, addig a bőrön inkább a vonalas rajz érvényesül és ezzel közelebbi rokonságba kerül a magyar batikkal: a hímes tojásokkal. Ha a bőrön szélesebb hatást, nagyobb foltokat akarunk elérni, akkor sűrűn egymás mellé húzzuk a vonalakat, melyek bár folttá tömörülve, teljesen födik a kivánt területet és ezt a festőanyag hatása ellen védik: mégsem alkotnak egyszerű, egyenletes foltot, hanem minden meghúzott vonal külön érvényesül. Ez úgy áll elő, hogy a bőrre batikolt vonal nem csak egyszerű világos vonal, mint a szöveten, hanem árnyalata van, ami úgy keletkezik, hogy a tjanting, amivel a viaszt rácsurgatjuk a bőrre, a vonal közepén érinti azt és a forró szerszám kissé megbarnítja. így a világos vonal közepén sötétebb vonal húzódik végig. A munka élénkségét még fokozza az a körülmény, hogy a forróbb vagy hűvösebb viasztól a bőr egyes helyeken finom árnyalaíjátékot kap. Úgyszólván minden bőrből készült tárgy, mely túlságos koptatásnak nincsen kitéve, alkalmas a batikkal való díszítésre, mint például: könyvtábla, írómappa levéltárca, pénztárca, tarsoly, jegyzéktömb, naptár, stb. stb. Legjobban batikolható a borjú- vagy tehénbőr. A sokkal olcsóbb juhbőr is használható, ezen azonban a vonalak árnyékjátéka kevésbbé érvényesül. Mielőtt díszített bőrtárgyak készítéséhez kezdenénk, mindenekelőtt tanuljuk meg a pontos, tiszta, finom montirozásf, mert a rosszul vagy hanyagul montírozott munka rútságát a leggyönyörűbb díszítés sem rejti el. Ha a díszítésnek művészi terve elkészült, akkor annak rajzát fővonalaiban rámásoljuk a pontosan kiszabot bőrre. Kis bőrdarabkán jó előzőleg megpróbálni, hogyan viselkedik a bőr a festékké szemben, mert néha az appretura a színezést meggátolja. Ilyenkor a bőrt benzinbe, vagy szeszbe, esetleg Eau de Cologne-ba mártott vattával gyöngén áttöröljük, mielőtt a batikoláshoz kezdenénk. A batikoló eljárás a selymen a D. M. I. évfolyamában már részletesen ismertetve volt, azért csak röviden említjük, hogy a viaszt gáz- vagy borszeszlángon melegítve kell a batikoló szerszámból egyenletesen a bőrre csurgatni. E szerszámok legkezdetlegesebbje az, mellyel a magyar húsvéti tojások készülnek. Ez egy kis


fapálcikára erősített rézcsövecske, melybe egy szál disznósörtét illesztenek. A rézcsövecskét manapság a cipőfűzőzsinórról veszik le, vagy pipafödélből vagy más alkalmas vékony fémlemezkéből sodorják. Az 1. ábra mutatja ezt a primitív szerszámot. Ezt forró viaszba mártják, mely a sörtésszálon végigcsurogva, egyenletes vonalat ír. A jávaiak eszközüket: „tjanting"-nak nevezik és vörösrézből készítik, melyet kis bambusznyélbe erősítenek, úgy mint a 2. rajzon látjuk. Az Orsz. Magy. Kir. Képzőműv. Főiskolában a javaihoz hasonló horgany-tjantingot használtunk, melyet a 3. rajzzal bemutatunk. A batikmunkának első feltétele a tjanh'ng megismerése és kezelni tudása. Könnyedén, megállás nélkül kell ezt a bőr felületén vezetni, hogy lendületes és egyenletes vonalakat kapjunk. Mivel, mint már említettük, a bőrbatiknál a vonal viszi a főszerepet, a munka szépsége a vonalak szépségétől függ. A bőrbatik rendesen csak egyszínű szokott lenni, mert ez az árnyalt vonalakká már elég gazdag hatású. Ha azonban több színűre akarjuk festeni, akkor előbb a nyersbőrön batikoljuk a díszítmény legvilágosabb részeit; azután színezzük az egész bőrt egy világosabb színnel. Ennek megszáradása után batikoljuk az ornamentnek ebben a színben kivánt részeit és végül újból színezzük. A viaszfelrakásnál figyelnünk kell arra, hogy az elég meleg legyen, mert különben csak vastagon folyik, de nem tapad jól a bőrre, úgy, hogy munkaközben könnyen lepattoghat vagy a festék alája szívódik. De túl forrónak sem szabad lennie, mert akkor amellett, hogy a bőrt is elégeti, nem rakódik rá elég vastagon a viaszréteg, úgy hogy nem véd eléggé a színezés ellen. A festésnél különös figyelemmel kell a viasszal födött részeket kezelni. Mindig ezeken kezdjük a színezést és ügyeljünk arra, hogy a festékbe mártott kis szivacs vatta, puha rongyocska vagy ecset túl nedves ne legyen, mert akkor a bőr, különösen ha juhbőr, könnyen beissza a festéket, annyira, hogy a viaszvonal alá is behúzódik A festőeszköznek túl száraznak sem szabad lennie, mert akkor festetlenül maradnak a vonalak között lévő vékony részek, vagy amiatt, hogy egyáltalában nem jutott oda festék, vagy azért, mert a viaszt a száraz szerszámmal szétdörzsöltük és most akaratlanul a közöket is elszigeteltük a festék elől. Sokszor a kivánt színt csak ismételt festéssel érhetjük el. Ilyenkor arra ügyeljünk, hogy a következő festést sohase kezdjük el addig, míg a megelőző után a bőr teljesen meg nem száradt. Ellenkező esetben a bőr átázik és a festék alulról szívódik a viasz alá; s nem csak a rajzot teszi tönkre, hanem még csúnya foltokat is hagy, melyeknek eltüntetése csak újabb, sokkal sötétebb színre való festéssel érhető el. A bőr színezésére szolgáló festékek és pácok részletes leírása a D. M. eiső évfolyamában jelent meg, azért most erre nem térünk ki. A viaszt a bőrről lekaparjuk, illetve a bőrre merőlegesen tartott kés élével leborotváljuk. Ezzel óvatosnak kell lennünk, nehogy a kés belevágjon és tönkre tegye fáradságos munkánkat.


Ami kevés viasz még a bőrön marad, azt puha ronggyal vagy szarvasbőrrel könnyedén szétdörzsöljük, mitől az egész szép fényes és puha lesz. Ha figyelmünket kikerülve, itt-ott akármilyen vékony réteg viasz marad, az idővel kifehéredik, mintha a bőr megpenészesedett volna. Ezen nagyon könnyen lehet segíteni, ha azt újból jól átdörzsöljük, hogy attól szétolvadjon. Műlapjainkon bemutatjuk egy írómappának belső és külső részét, melynek részletrajzát a műhelylapon közöljük és egy fémplakettel és fémgombokkal díszített emlékalbumot. A fémgombok szintén batikolással vannak díszítve, mely eljárás rövid ismertetését következő számainkban fogjuk hozni.

A MÁRVÁNYOZÁS. ÍRTA: STERN ANNA.

A papiros díszítésére igen alkalmas mód a márványozás. Könyvek béléspapirjára, mefsze'sére, külső borítására, dobozok és egyéb kartonmunkák borítására való papírok díszítésére nagyon jól felhasználható ez a díszítő eljárás. Mint a keményítőspapirnál, úgy itt is nagy szerepe van a véletlennek, melyet az ügyesen és gyorsan dolgozni tudó kéz a munka javára használhat ki. Az eljárás lényege az, hogy egy sűrű folyadék felszínén vékony festékréteget állítunk elő, melyet különféle anyagok hozzáadásával márványszerű (innen az elnevezés) vagy más formát adunk. Az így előállított mintára ráborítjuk a papirt, melyhez a festékréteg hozzátapad. A márványozáshoz szükséges anyagok: Halfer-féle festékek, melyek külön e célra készültek, továbbá marhaepe, velencei szappan és Caragheenmoha. A mohának három fajtáját ismerjük: barna, sárga és fehér; a mi céljainknak a sárga felel meg legjobban. A használatos segítő eszközök: egy bádogtepsi (1. ábra), néhány nagyobb cserép vagy üvegedény, közönséges vizespoharak, hosszúszőrű, kissé hajlított puha ecsetek, rizsszalmából vagy vékony cirokból kötött ecsetek, végül 4—5 cm. széles és a tepsi szélességének megfelelő hosszúságú papírcsíkok, melyekkel a moha felszínét lehúzzuk, megtisztítva azt ily módon a festékektől, hólyagokíól, hártyától. Első dolgunk a mohának megfőzése. Ezt úgy csináljuk, hogy a mohát — körülbelül 20 grammot egy liter tiszta, lehetőleg esővízben főzzük meg. Először felforraljuk a vizet, azután, ha már forr, beledobjuk a mohát. Néhányszor forrjon, azután leveszszük a tűzről, hozzáönfünk egy kis hideg vizei és pedig azért, hogy ezzel megakadályozzuk a túlságos elkocsonyásodást. így pihentetjük — lehetőleg 24 óráig. Sürgős esetekben azonban már a kihűlés után is használhatjuk. Nagyon fontos, hogy a Caragheenmohát az itt leírt módon lelkiismeretesen nagy tisztasággal készítsük el, mert annak jóságától függ munkánknak az ered-


menye. Még az is fontos, hogy a helyiségnek, melyben dolgozunk, milyen a hőmérséklete. 20°—22° C legjobban megfelel, mert ennél a hőmérsékletnél jól terjed széjjel a festék; hidegben összehúzódnék s akkor nem lehetne dolgozni. A kihűlt Caragheenmohát először egy ritkább, majd egy sűrűbb tüllzacskón át beleszűrjük a tepsibe. Az átszűrt anyagnak minden piszoktól, moharészecskétől mentesnek kell lenni. Ez a Caragheenmohafőzet kocsonyás, meglehetősen sűrű anyag, amely arra való, hogy teljesen sík felszínére a preparált festékeket felrakjuk, az ott szétterjedt festékben pedig a később leírandó módokon képezzük a különböző mintákat. A festéket a következőleg készítjük elő: Az üvegben levő Halfer-féle festékei tiasználat előtt jól felrázzuk, azután az előre elkészített poharakba egy-két ujjnyi magasságig töltünk belőle. Majd az egyik kerek tálkába egy rész festéket és kéthárom rész vizet töltünk. Ha az összes használandó festékeket ilymódon előkészítettük, minden egyes tálkába és pohárba két-három rész epét öntünk. (Legcélszerűbben csepegtetővel vagy csepegtető üveggel.) Most egy tiszta tálkába annyi vizet öntünk, mint amennyi folyadék van az előbb felhígított festékekben s ebbe szintén 2—5 csepp epét öntünk. Mielőtt ezen előkészületek befejeztével hozzálátnánk a voltaképeni munkához, kezünkkel meggyőződünk arról, hogy a főtt mohaalap milyen sűrűségű. Ha ez a glicerinnél sűrűbb, akkor állott vizet, ha ritkább, akkor egy kis mohafőzetet öntünk hozzá. A felszínét megtisztítjuk; még pedig úgy, hogy az előre odakészített papirszeletekkel végighúzzuk a mohaalap felszínét (2. ábra), ezt kétszer háromszor ismételjük, mindig újabb tiszta papírral s ezzel az alap felszínét a rajta lévő hólyagoktól és hártyától — később aztán a festéktől is — megszabadítjuk. Hártyának az alapon nem szabad maradnia, mert akkor a rácsöppentett festék nem ugrik széjjel. A gyors munka itt elengedhetetlen. A hártyamentes alapra rakjuk rá a festéket, hogy az ecsetet a festékbe mártva és könnyedén a jobb kezünkben fogva, gyengéden balkezünk mutatóujjához ütögetjük


s a festéket a mohaalapra cseppentjük. (3. ábra.) A lecseppent festék viselkedéséből következtetünk arra, hogy a festék jól van-e megkeverve. A festéknek ugyanis a mohán legalább 8—10 cm. átmérőjű kört kell betöltenie, ha nem terjed ilyen mértékben, vagy azonnal visszahúzódik, vagy a festék alámerűl, akkor a festék sűrű s egy-két csepp epével hígítandó. Ha a festék azonnal nagyon kiterjed és teljesen színtelenné, fakóvá lesz, akkor ez annak a jele, hogy sok benne az epe; ilyenkor festéket öntünk hozzá s ezzel sűrítjük. Megtörténhetik az is, hogy a mohaalap sűrű vagy ritka; előbbi esetben állott vizet öntünk hozzá, ha pedig ritka, akkor Caragheent szűrünk hozzá s mindkét esetben kezünkkel jól összekeverjük, önként értetődik, hogy azokat a festékeket, amelyekkel próbáltunk, mindig papírral lehúzzuk az alapról oly módon, mint azt már leírtuk. A papirost, melynek jó erősnek és famentesnek kell lennie, használat előtt gyenge timsóoldatba mártott szivaccsal húzzuk át. Ez azért szükséges, mert ez köti a festéket a papírhoz. Timsó nélkül a festék lefolyik a papírról. A timsózott papirt csak megszáradás után használjuk, de ha két három-nap múlva akarunk dolgozni, akkor újból kell íimsózni. Ezen előkészületek befejezte után megkezdjük a rulajdonképeni munkát, a festést. Mindenekelőtt lehúzzuk az alapot s végigcseppentjük a pohárban víz nélkül elkészített festéket, amelyet alapszínnek akarunk használni és pedig úgy, hogy lehetőleg az egész felület egyenletesen födve legyen. Erre azután a kis cirok- vagy rizsszalmaecsettel (4. ábra) felszórjuk az epésvizet, nagyon ügyelve arra, hogy az egyes cseppek egy lencseszemnél nagyobbak ne legyenek. Ha ezek nagyobbak vagy nagyon terjednek, akkor sok bennük az epe, amit kellő mennyiségű vizzel javítunk. Ezután egy nagyobb cirok- vagy rizsszalmaecsettel felszórjuk a tálkában víz és epével előkészített festéket. Ez a munka kellő gondosságot követel; először az ecsetben levő sok festéket valahol lerázzuk s ha már csak egyenletes apró cséppékben hull, akkor cseppentünk az alapra. Ha több alapszínnel akarunk dolgozni, akkor a poharakat a festékekkel egymás mellé rakjuk s minden következőbe egy-


két csepp epével többet teszünk, mint amennyi az előzőben van; mert a következő festék csak akkor hajtja az előzőt, ha epésebb. Az így felhordott mintát a következő módon „emeljük le" (visszük rá a timsóval előkészített papírra): A timsótól kissé összepöndörödött papirt az asztal élén kisimítjuk (5. ábra), a papirt keskenyebb oldalainál két kezünkbe fogjuk, úgy, hogy közepe mélyen behajoljon; bal végét rátesszük a festékes mohaalapra s lassan ráeresztjük a jobboldalt, ügyelve arra, hogy sehol levegő (6. ábra) alá ne férjen (ott t. i. fehér folt marad) vagy meg ne lökjük (ekkor megszakad a festék). Lehet úgy is ráfektetni, hogy a papirt — timsós oldalával kifelé — összesodorjuk s a végét ugyancsak baloldalt lefektetve óvatosan jobbra gördítjük. A papírlapot baloldalt emeljük le oly óvatosan, amint azt ráfektettük a festékes alapra, az oldaltepsi felett lecsurgatjuk s megvizsgáljuk, minden rendben van-e. Ha egy szín lefolyik, sűrű a festék s epét teszünk hozzá; ha minden szín lefolyik, akkor vagy valamennyi festék sűrű, vagy az alap sűrű, vagy a papiros nincs megtimsózva. Ha eddig jutottunk, akkor az így felrakott festékbe meghegyezett fácskával vagy más hasonló eszközzel a felület hosszában, szélességében, spirális vagy más alakú vonalakat húzhatunk s így a mintáknak számos változatát állíthatjuk elő. Nagy ügyességgel és gyakorlattal lepke és virágformákat is csinálhatunk. A pálcikát minden húzás után megtöröljük, nehogy a rátapadt festék más színeket elpiszkítson. Különböző hatásokat érünk el, ha az utolsó színbe néhány csepp timsót, borszeszt, boraxot, formaiint, terpentint, saponlakkot, kőolajat teszünk. Ezek összehúzó, kiterjesztő hatásúak, vagy a festékbe hullámszerűen árnyalatokat visznek bele, csillag, vagy más hasonló alakzatokat idéznek elő. Igen szép, hatásos mintát ád a Halferféle Napsugár (Sonnenstrahl), melyet magában, vagy néhány cseppet a festékbe keverve használhatunk. Hatása emlékeztet a napkorongon észlelhető protuberantiákra. Ha egészen finom, hajszálszerű erezést akarunk fehér alapon, akkor a velencei szappant használjuk. Ennek nagyon erős szétlökő hatása van. Úgy alkalmazzuk, hogy a felhordott egy vagy több színre nagyon jól kirázott cirokseprővel gyorsan szórjuk reá a velencei szappancseppeket, hogy apró cseppeket adjon. Vigyáznunk kell, hogy ne nagy cseppekben szórjunk, mert akkor a festékháló megszakad s a márványozás nem szép. Ez az eljárás különben leginkább csak metszésnél használatos, béléspapirnak vagy borításra csak színes papíron alkalmazzák. Ha a márványozott papiros megszáradt, éppen úgy simítjuk és fényesírjük, mint azt a keményítős papírnál említettük. Ha a márványozást a könyvkötésben, a metszések színezésére akarjuk alkalmazni, akkor a megvágás után mindhárom metszést megtimsózzuk. Aztán az elejét két léc közé fogva óvatosan bemártjuk a festékbe s utána tiszta vizes szivaccsal


gyengéden letörűljük. Mihelyí az eleje száraz, gömbölyítjük a hátat s aztán ugyanúgy mártjuk a fejnél és farknál, mint az imént az elejével tettük. Ismételjük, hogy a márványozásnál nyugodtan, tisztán, türelemmel kell dolgoznunk. Az előforduló hibáknak és kiküszöbölésüknek összefoglaló áttekintését itt adjuk. Ha a felhordott festék összeszalad, vagy kígyóalakú lesz, szóval nem marad nyugodtan; híg, erőtlen az alap, sűrű mohafőzetet kell hozzászűrni. Ha a festékek nem terjednek szét, vastag az alap s pihent vizzel kell hígítani. Ha a festék nagyon szalad, az alap régi, vékony, meleg, vagy pedig sok az epe a festékben. Ha nem szalad a festék, az alap sűrű, nagyon friss vagy hideg, vagy pedig kevés az epe a festékben. Lehet az is, hogy a munka lassú, úgy, hogy még a felrakás előtt hártya képződik. A lassú munka folytán beálló hártyaképződés okozza a csillagképződést is. Ha egy szín a papírról lefolyik, epét kell a festékhez tenni, mert sűrű. Ha minden szín lefolyik, sűrű az alap, vagy sűrű a festék, vagy a papir nem timsós. Ha a felrakott festék leszáll az alapba, sűrű a festék, kevés benne az epe. A márványozás gyakorlása általában csak olyanok számára való, akik a könyvkötésben, keményítőspapirkészítésben már némi gyakorlatra tettek szert. A nagy gondosság, melyet követel, egészen kezdőknél rendszerint kudarcra vezet. Gyakorlott kezű ember kezében élvezet a munka s ez a technika kimeríthetetlen forrása a szín- és formaötleíeknek.


A FÉMDOMBORÍTÁS. ÍRTA: KOVÁCS ERZSÉBET.

Fejlődő gyáriparunknak sikerűit nemcsak legelemibb szükséglett tárgyainkat, hanem fényűzési cikkeinket is tömegesen, gyárilag előállítani. Sajnos, a gyáriparnak fejlődésével nem jár karöltve a művészi fejlődés is. Tárgyainknak gyári tömeges és gyors előállítása a kézművesség sok szép, művészi és jó technikájának okozta halálát. így ment már majdnem feledésbe, kellő értékelés híján, a fém megmunkálásánál a domborítás (trébelés, poncolás) művelete is. A nemes fémek művészi megmunkálását öntéssel vagy kovácsolással végezhetjük A legművészibb megmunkálási mód a domborítás, hol leginkább s legközvetlenebbül jut az ötvös ügyessége, művészete, anyagismerete érvényre. Míg az öntés, préselésnél s galvanizálásnál a fémtárgy elkészítéséhez elegendő, ha a művész gipsz, plasztilin, stb. mintadarabot készít, addig a domborításnál az ötvös magában a fémben (arany, ezüst) dolgozik. A fémtömbökel domborítás előtt hengereléssel vagy kovácsolással lemezekké alakítják át. A domborítást sík lemezen vagy űrtárggyá (serleg, tál, stb.) alakított lemezen végezzük. A lemeznek keményfából készült (esztergályozott) különböző faformákra való nyomása adja meg a különböző műtárgyak (pohár, kehely, stb.) alapformáját. Ezt a formázást az esztergályozott famag nélkül


szabadkézzel is végezhetjük, úgy, hogy a lemezt különböző üllőkön, különböző kalapácsok segítségével addig kalapálgatjuk, erősebb s gyengébb ütésekkel, míg a kivání formát megkapjuk. Tanácsos e művelet közben a lemezt többször kitüzesíteni, mert az kalapálás közben megmerevedik s így az könynyen megreped. A lemezt vagy az elkészített 1. ábra. űrformát domborításhoz meg kell rögzítenünk. A lemezt megtüzesítjük, azután egy lapos vason (Planiereisen) fakalapáccsal vízszintesre verjük, széleit egy kissé behajlítjuk (1. ábra) s azután egy szurokkal megtöltött, vasból vagy más fémből készült félgömbbe nyomjuk. Ezt a félgömböt (Cizelierkugel), hogy biztosan álljon, egy háromszög alakú faalapzatra helyezzük, miként azt a 2. ábra mutatja. A szurokkeverék összeállítása a következő: 3 kg. suszterszurok (fekete), 50 dg. gyanta, Va drb. faggyúgyertya, lVa kg. gipsz, Va kg. angolvörös téglapor, 1 kávéskanálnyi olaj. Ha űrtárgyat domborítunk, azt belül is ki kell tölteni szurokkal s aztán az így kitöltött tárgyat a melegítéssel lággyá vált szuroktömeggel jól körűlágyazzuk, úgy, hogy az ne mozogjon, csak forgatható legyen. (2. ábra.) A szurok s a domborítandó tárgy közé síkport (Federweiss) vagy ezzel meghintett rongydarabot teszünk, logy a tárgynak a szuroktömeghez való tapadását elkerüljük. Célszerű a lemezt vagy tárgyat a felszurkolás előtt kissé megolajozni, mert így a szurok könnyebben távolítható el. Az előbb említett domborító golyón s faalapzatán kivül szükségünk van még kalapácsra, különböző vas-vagy faponcolókra, úgyszintén a megmunkálásnál kell a hántó (Schaber), különféle reszelő (Riffelfeile) és síkozóvas (Polierstahl). A kalapácsot közvetlenül csak nagyobb felületek domborításánál használjuk, rendesen különböző alakú s rendeltetésű poncolóvasakat (Punzen) is igénybe kell venni, hogy a kívánt domborulatokat megkaphassuk. A poncolóvasak közül a legmegfele"' lőbbet kiválasztjuk, ráhelyezzük a felszurkolt fémlemezre vagy tárgyra s kalapáccsal — erősebb vagy gyengébb egyenletes — ütéseket mérve raja, meg2. ábra.


kapjuk a kivánt homorodást. A domborodásokat ugyanis a lemeznek a szurokkal érintkező oldalán kapjuk, mert munkaközben nem a domború (pozitív), hanem a homorú (negatív) formát látjuk. Ezért a domborítás nemcsak ügyességet, hanem elképzelőképességet is kivan a munkástól. Csak kellő rajztudással, formaérzékkel és gyakorlattal bíró munkás vállalkozhaíik a művészibb domborítási munkákra, mert e képességek nélkül aligha végezhet számbajövő jobbfajta munkái. Az öntvények kidolgozása, ami szintén a ciseleurök szakmunkája körébe tartozik, könnyebben megtanulható, meri itt a munkás mindig a valódi (pozitív) formát, nem pedig a negatívot látja maga előtt. Azok a poncolóvasak, amikkel az ötvös munkáját készíti, nagyon sokfélék. A legszükségesebb sorozatok a következők: Domborítóvasak (Preibpunzen), erősebb vagy gyengébben domborodó sima végekkel (kör, elypsis, íojás stb.). Behúzóvas (Lauf- vagy Einziehpunzen), tompa vésőforma, egyenes, erősebben vagy gyengébben hajló. Körvonalak megrajzolásához. Sorozatvasak (Satzpunzen), amelyeknek alsóvégződésük lapos, kör, elypsis, négyszög, három-sokszög, csillag, szív síb. Érdesítő poncolóvas (Mathpunzen), alsó végük rovátkos vagy érdes, a felület egyes részeinek érdessé tételére való. Hajszál poncolóvas (Haarpunzen), vékony vonalak megrajzolásához. Gyöngy poncolóvas (Peripunzen), alsó végükön félgömbalakú fürt lyukkal. Ezeken kivül számtalan alakú poncolóvas van,úgy, hogy egy gyakorlott szakmunkásnál nem rirka eset, hogy 200—300 poncolóvas mellett, egy új munkánál egy újat, megfelelőbbet készít. Legcélszerűbb, ha mindenki maga készíti el a poncolóvasaií. Részletes utasítást a domborítás mikéntjére adni alig lehet, a gyakorlatból eredő megfigyelés teszi lehetővé, hogy rögtön megtaláljuk a legalkalmasabb poncolóvasat. Munkaközben tanácsos a lemezt vagy tárgyat többször megmelegíteni, természetesen óvatosan, nehogy a szurok elégjen, mert ez esetben elveszti lágyságát, megkeményedik s törik. A melegítésnél a szurok megpuhul, a fém meglágyul s így kihűlés után könnyebben domborítható. Kevésbé ötvözött nemes fém (arany, ezüst) lágyabb és ezért könnyebben s erősebben domborítható, mint az erősen

Cl.

.3

DK


5. ábra.

6. ábra.

ötvözött kemény ezüst vagy arany. A domborítás ellenőrzésére, esetleges hibák kijavítása vagy egyes formák élesebb, tisztább domborítása miatt szükséges a lemezt munkaközben a szurokról leszedni, megtisztítani. Ezután ellenkező oldalon felszurkolva a lemezt, a munkát folytatjuk addig, míg a kívánt helyes formákat megkapjuk. Ügyelnünk kell a lemez megfordításánál arra, hogy a homorú (negatív) formákat szurokkal jól kitöltsük, mert ellenkező esetben, egy erősebb ütés következtében, az benyomódik. A domborításhoz használt lemez ne legyen túlságos vastag, mert ezt nagyon nehéz domborítani, viszont ne íúlvékony, mert az a domborítást nem birná ki és könnyen kiszakadna. Egyes amateuröknél kedvelt papirvékonyságú lemezek domborítása nem helyeselhető, mert a domborulatok a legkisebb nyomásnak sem tudnak ellenállni. Hamis látszatot keltenek mindaddig, míg meg nem kopogtatjuk. Művészi és technikai szempontból teljesen értéktelenek ezek a munkák s készítésük így nem is helyeselhető, miután úgy néznek ki messziről, mintha becsületes fémdomborítások volnának, holott csak azok rossz utánzatai. Miután a domborítással elkészültünk, következik a lemez vagy tárgy leszedése s megtisztítása a szuroktól. Ez óvatos melegítéssel történik. A lemezen, illetőleg tárgyon megmaradt kevés szurkot a fém kitüzesítésével leégetjük. Ilyenkor vigyáz-


nunk kell, hogy a hőt ne fokozzuk annyira, hogy a fém elolvadjon. A kiíüzesített lemezt vagy tárgyat aztán tiszta vizbe, melybe előzőleg annyi kénsavat csepegtettünk, hogy az a viznek kis savanykás ízt ad, kifőzzük, lepácoljuk. Kifőzés után ebből a kénsavas oldatból fa- vagy rézfogóval kiszedjük a domborított tárgyat s egy tiszta rézkefe segítségével tisztára keféljük. A pácba (kénsavas oldatba) vas- vagy acélszerszámmal nyúlni nem szabad, mert a kénsav azt megmarja s hasznavehetetlen lesz. A kész munkát az esetleges karcolásoktól, hántó (Schaber), reszelő, véső, csiszolópapir (Schmirgli), habkő (Bimsstein) segítségével megtisztítjuk. Az ilyenképpen elkészített ötvösműnek szép változatos színt adhatunk, ha azt bepatinázzuk és kisíkozzuk (Polier). A patinázást úgy csináljuk, hogy a tiszta domborított tárgyat meleg kénmájoldattal bedörzsöljük, azután ezt a szürke patinát habkővel s tiszta vizzel egyes helyekről ledörzsöljük. A patinától megtisztított helyeket szalmiakszeszes vizbe mártott síkozóvassal (Polierstahl) egyenletes dörzsölgetéssel kifényesítjük s utána egy tiszta ruhával letöröljük. Melegebb színt adhatunk a patinának, ha ezeket a helyeket egy kis Van Dyk barna olajfestékkel bekenjük, utána pedig (rouge) vörös krétával bedörzsölt szarvasbőrrel vagy bársonnyal jól ledörzsöljük s utána még egyszer tiszta ruhával megtöröljük. Mindezeken kivül a gyakorlatban mindenféle más eljárás is lehetséges, amivel az ötvös munkáját tetszetősebbé tehetjük s munkánkat megkönnyííhetjük s gyorsíthatjuk, ezeket a gyakorlat s megfigyelés lassankint mind magával hozza. A fentiekből látható, hogy a domborítás nem olyan boszorkányos mesterség s azt ügyes kezű s szemű amateurök is megtanulhatják. Mindenesetre üdvös volna, ha a sok haszontalan időpocsékoló értéktelen dilettánsmunka helyett egy művészi, értékes és maradandó technikát s azzal művészi becsű, ízléses jó munkák készítését megtanulnák. Ajánlatos, ha csak azok kezdenek ilyen munkával foglalkozni, kik némi rajztudással, de főleg jó ízléssel birnak, nehogy ez a szép, jó technika is arra a meg nem érdemelt sorsra jusson, mint amilyenre jutott sok más, szintén ilyen tulajdonokkal rendelkező, a hozzá nem értő dilettánsok kezétől.


ÁLLANDÓ BARNA SZÍN SZÖVETEN.

j

A batikfestésnél a jávaiak ősidők óta használták a cachou vagy gambirt, mely I az Acacia catechou nedvéből készült kivonat. Igen szép és állandó barna színt ád j a szöveten. Ez a festékanyag régóta ismeretes Európában is, a vele való szövet- ! festés azonban meglehetősen körülményes és a nyersanyagból nem mindig sikerűi I ugyanazt a színt előállítani. A nyersanyagból készített kivonatok — a catechinek j — azonban lelkiismeretes kezeléssel mindig jó és azonos eredményt adnak. Aláb- I Mákban a festési eljárást ismertetem. Világos és közepes barna színhez 5R jegyű I Cafechin, sötétbarnához NS jegyű használandó. 1 m2 szövet megfestéséhez 5 j iter festékfürdő szükséges. \ nter 1. Világos cachoubarna. 25 gr. Carechin 3R-ef '/i fövő vízbe öntünk s I :olytonos keverés közben 7a o r a hosszat főzzük. Ezt a főzetet igen sűrű szitán j átszűrjük s hideg vizzel 1 literre felhígítjuk. Ezt a langyos festékfürdőt 25° C-ig lehűtjük, jól felkeverjük. Ebbe mártjuk az I előzetesen megnedvesített batikolt szövetet s negyedóránkint való kezeléssel két j óra hosszaf hagyjuk benne. Az ilymódon preparált szövetet könnyedén kicsavarjuk s beletesszük a követ- I ÍÍZZŐ előhívófürdőbe. 5 gr. Chromnatriumot 20 cm8 forró vízben oldunk. Az oldatot 1 liter hideg ; vízhez öntjük s az egészef \ől összekeverjük. Ebben a hideg fürdőben 10 percen- I kint való kezeléssel félóráig hagyjuk benn a szövetet. Aztán kivesszük s hideg j vízben öblítünk. : 2. Közép cachoubarna. A különbség ezen fürdő és a megelőző között az, íiogy 50 gr. 5R-es catechint veszünk x/2 liter vízbe. Az 1 literes festékoldathoz 50 cm3 forró vízben oldott 5 gr. rézvitriolt adunk. Az ezután következő két órás kezelés megfelel az előzőén leírtnak. Az előhívófürdőhöz 10 gr. Chromnatriumot oldunk 100 cm3 forró vízben s egy iterre hígítunk. 3. Sötét cachoubarna. A festék- és előhívófürdőt ugyanúgy készítjük el, mint az előzőét, csak 3R-es Catechin helyett NS-es Catechint veszünk s a festékoldatban való kéíórai kezelés után a festékfürdőbe 50 cm3 faecetsavas vasat teszünk s ebben az oldatban 10 percenkiní való kezeléssel félóra hosszat fürösztünk. A fürdőből kikerülő piszkoszöldes színű szövetet negyedórára a levegőn kiterítjük, öblítjük s csak azután tesszük az előhívófürdőbe. Megjegyzés. Miután a Chromnatrium az érzékeny bőrt nagyon izgatja s esetleg gennyedő sebeket is okozhat, ezért a gummikeztyük használata ajánlatos, úgyszintén a kezeknek langyos lamosása szappannal minden Chromnatriummal való dolgozás után. M1HALIK GYULA.


A BŐRDOMBORÍTÁS MUNKAMENETE. IRTA: JASCHIK ÁLMOS.

A bőrdíszművesség technikájának elsajátítása lassú fokozatokból álló munkamenetet követel, amelynek a kényesebb és körülményesebb technikai fogások gyakorlására különös súlyt kell helyeznie. A kezdő lépés semmi esetre sem tárgyaknak készítése, hanem a bőranyaggal és a Díszítő Művészet I. évfolyamának 2. számában közölt szerszámokkal való alapos megismerkedés. E célból a kezdő gyakorlatok nem szorítkozhatnak egyébre, mint egyszerű vonalas rajzoknak, módszertani értelemben véve : egyenes vonalaknak, hajlott vonalaknak és egyszerű díszítő elemeknek pontos átmásolására, mindhárom bőrnemre: a marha-, borjú- és kecskebőrre. A rajzot, áttetsző másoló-papirral, a rajzoló tű segélyével kell a száraz bőrre átvinni úgy, hogy a bőrön a rajz gyenge bemélyítés alakjában tűnjék elő. Ezt a rajzot ugyancsak a tűvel, határozottabb élesebb vonalakkal kell kiemelni. Az esetben, ha nem kívánunk magas domborítással megpróbálkozni, ezzel a vonalas bemélyítésse a bőrmunka rajzi része véget is ért. Festés előtt a bőrt étherrel, vagy benzinnel kel kimosni, hogy az esetleges zsírtartalmú tisztátalanságok eltávolíttassanak. Ha a rajzolás alkalmával bármiféle foltok támadnak a bőrön, azokat az étherrel, vagy jenzinnel történt lemosás után ecetes vizzel kell kimosni. A mosás ne csak a foltos helyekre szorítkozzék, hanem az egész bőrfelületre, különben a vizzel mosott helyek a színezésnél újabb foltokat fognak adni. Festeni csak a teljesen száraz bőrt szabad A szárítást normális szobahőmérséklet mellett kell végezni, mert a mesterséges hó segítségével sürgetett száradás a bőr elráncosodásáí, vagy túlszáradását fogja eredményezni. Igen célszerű, ha a nedves bőrdarabokat falemez-papirosok (fehér kéregpapir) közé fektetjük és kissé megnehezítjük. így száradás után is teljesen sima és egyenletes bőrfelületet kapunk. Erőteljesebben kidomborodó formákat a bőrmintázó eszközökkel rajzoljuk körűi a domborítandó részeket időről-időre tiszta szivaccsal és gyengén ecetes vizze megnedvesítjük, az ilyen módon hajlékonnyá vált bőrt azután a legnagyobb könnyűseggel formálhatjuk. Kidomborodó felületek domborúságát oly módon kapjuk, hogy a felületeknek megfelelő helyeket a bőr ellenkező oldalán a vésővel erőteljesen benyomjuk. Az ellenkező oldalról gyakorolt nyomás következtében a bőr felületén támadó dudorodás alakját a domborítandó felület rajza szerint szabályozzuk és azt, hogy vissza ne lapuljon, csirizes fűrészporral kitömjük. Ennek száradása után a bőr irha oldalát selyempapirossal beragasztjuk. Az ily módon domborúan alátöltött helyek, a csirizes fűrészpor megszáradásáig lágyak maradnak, tehát azokon a kidolgozás folytatható. A bőrmunka legkényesebb és legnehezebb része a sorvasztás, amelynek az a célja, hogy a behajtandó, vagy behajló részeken a bőr megvékonyodjék és a behaj-


fásokon történő ragasztást, vagy a ráhajtást lehetővé tegye. Éppen ezért mindenütt, ahol a bőrfelületet behajtjuk és ragasztjuk (szegélyeken, sarkokon), vagy ahol az meghajlítorfan szerepel, ott a sorvasztás nélkülözhetetlen. Gyakorlását bőrhulladékokon kell végezni és gondosan ügyelni arra, hogy csak az irharéteget szedjük le és a bőrt egyenletesen vékonyítsuk. Iskolák, állandó tanfolyamok, vagy nagyobb tömegeket produkálók okosan teszik, ha a sorvasztáshoz egy motoros erőre, vagy kézihajtásra berendezett sorvasztó gépet szereznek, mint olyat, amely nemcsak a munkát gyorsítja, de a sorvasztást is kifogástalan egyenletességgel végzi. Némi gyakorlást kivan a szegélyfonás is, amelynek ott van a helye, ahol az összeérő bőrfelületek szegélyeinek rögzítése nem gépvarrással, hanem ragasztással készül. Csak a technikai gyakorlatok alapos elvégzése után kerülhet sorra a díszműtárgyak készítése. Itt is elsősorban azoké, amelyek kisebb bőrdarabokat követelnek: zsebtükör, névjegytárca, férfi pénztárca, bankótárca, csak ezek után a női kézitáska, az irómappa, a bőrdobozok, bőrkeretek, stb. Elengedhetetlen követelmény, hogy először az egyes tárgyak modelljei készüljenek el. Modellek alatt a szükséges bőrdarabok alakjának megfelelő, illetőleg azok kiszabására szolgáló kéregpapir mintákat értjük, melyeket a „Díszítő Művészet" I. évfolyam 2. számának részlefívein közölt szabásrajzok szerint kell elkészíteni. Legjobb e célra az ú. n. fénylemez (Glanzdeckel), melyet papirkereskedések útján hozathatnak; tanfolyamok, vagy állandóan bőrmunkával foglalkozók számára az ónlemez. A modelldarabokat ráhelyezzük a bőrre, ott körűirajzoljuk és aszerint vágjuk ki abból a szükséges nagyságú bőrrészeket. Az első tárgyak lehetőleg egyszínre festett, vagy a már színesen kapható hasított kecske-, vagy birka-bőrökből készüljenek. Ezen az olcsó anyagon külön gyakorlást kivan a tárgy kikészítése, amely éppen olyan figyelmet és tiszta kezelést követel, mint a bőr művészi megmunkálása. A kikészítés, vagy szerelés (montirozás) gyakorlását követi az önállóan díszített és festett bőrtárgyak összeállítása. Ezeknek terve eredeti nagyságban, a modellek szerint megrajzolt méretben készüljön, a bőrre való rávitel pedig a kiszabás után történjék. Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy a rajz a bőrdarabnak megfelelő helyére kerüljön, nehogy szerelés alkalmával a díszítés a kivánt helyről elcsússzék, vagy egy nem kívánt helyre kerüljön. A tárgyat csak a festés befejezése és a viasszal, vagy zaphonlakkal történő igen gyenge fényesítése után szabad összeállítani.

NÁDLER RÓBERT.

Felelős szerkesztő:

Rigler József Ede papirnemügyár r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Oldal.

A bőrbatikról. Nádler Róbert. 3 magyarázó ábrával 65 A márványozás. Stern Anna. 6 magyarázó ábrával . . . . . . . . . . . . 6 A fémdomborítás. Kovács Erzsébet. 7 magya^ rázó ábrával . Állandó barna szín tzőveten. Míhalik Gyula A bőrdomborítás munkamenete. Jaschik Álmos

8 73 78 79

KÉPEK. Fejléc Kovács Erzsébettől Batikolt bőr Írómappa. Tervezte és készítette: Nádler Róbertné Gyárfás Ilona Batikolt bőr irómappa belseje. Ter= vezte és készítette : Nádler Róbertné Gyárfás Ilona

73

XXXtlI

XXXIV

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapcsí, VIII. József-kőrut 31/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*. •*. mentfestékek gyártása. .*. .'•

Emlékalbum. Batikmunka. Tervezte: Nádler Róbert, készítette : Schőntheíl Irén

Oldal. XXXV

Régi magyar díszruha részlete galánthal herceg Esterházy Miklós kincstárából XXXVI Branyiiikai báró Jósika Jánosné, aranyi és szent-gerlistyei GerUczy Felicia bárónő a korona' zás alkalmával viseli mentéjének részlete XXXVII Domborított fémmunkák. Az O. M. K. Iparművészeti Iskola ötvös szak' osztályáról. Tanár : Zutt Richárd . XXXVIII

MŰHELYRAJZ. Batikolt irómappa részleirajza.

Valódi márványozó színek könyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai: tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF nél,

az igazi márványszínek: gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest mellett)* Atíegyzék ingyen és bermentve. Nagyban cs kicsinyben Budapest rtísxére IV., MOLNÁR-UTCA 26. $Z.

GA1ITZENITEIN H. BUDAPEST,

PAPÍRZACSKÓGYÁRA, KÖNYVNYOMDA, VII., DONÁNY-UTCA 68. PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS KÖNYV- ALAPITTATÖTT 1869. KÖTÉSZETI CIKKEK GYÁRI RAKTÁRA.

TELEFON: ,5fc&


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő iparművészeti oktatás

a kővetkező ípatmővészeti szakokban: fétndomborítás, bőrraunkák, battik, línolettm metszés^ dobozkészítés, peddígnádfonás és a textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozááokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétíőn és csütörtökön déltitán.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca í í . I. em. 10. ajtó.

Kliséket irodalmi-művek, árjegyzékek és hirdetésekhez jutányosán készít s**»

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkografikai sokszorosító műterme «*•» *ma ***» Budapest, Vív Ó-utca 6. Telefon: 86-16,

Legközelebb megíelenik:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti t'k. tanár. Nélkülözhetetlen a batikolás és a sz^veifestéssel foglalkozók számára.

3-60 K. előzetes beküldése melleü megrendelhető a kiadóhivatalban.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 fűzet) 12 kor. Egyes szám ára 2*50 kor. Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

I

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ker., Kinizsi-u. 31.


MŰVÉSZEI

BLÉVFOiyAM 6.FÜZET0© MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK. MŰHELY RAJZOK SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK .TANULOK TAHITOK. KÉZIMUNKÁZOK IPARMŰVESZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA.SZERKESZT0SE6 ES K1ADÓHIVATAU BUDAPEST,g,K.KINIZSm31. ÁRAEGfcSZ ÉVRE. (SFÜZEtiteKORONA. E6y F02ET ÁRA a50.KORONA


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA Az Orsz, M. Kir. iparművészeti Iskola kiadásában megjelenő Díszítő Művészet füzetei az iskola, a műhely és az otthon számára készülnek. Fel akarják szabadítani mindazokat, akik idegen divatlapok és mintatárak rabszolgáivá szegődtek. Tanulóknak, tanítóknak, kézimunkázóknak, iparosoknak, iparművészeknek és műkedvelőknek nemcsak másolható díszítő művészeti példákat nyújt, hanem a magyar formanyelv jövőjének kialakításához is hozzájárulni kíván. Bemutatja a modern magyar művészek díszítő művészeti törekvéseit. Gyűjti, közvetíti, nép* szerűsíti és terjeszti az olyan tanulságos és Ízlésfejlesztő alkotásokat, amelyeket ! népünk és művészeink hoztak létre. A Díszítő Művészet az iskolai oktatás nélkülözhetetlen segédeszköze. Programmszerűen foglalkozik a rajz, a kézimunka és a műhelyoktatás kérdé* seiveí. A munka iskolájának kereteit mélyíti ki. A tetterős, a cselekvő nemzedék esztétikai irányítója. ízlésre vezető kalauz. A formák és a színek keresésénél legfőbb vezetőnk a magyar művészet marad. Mélyedjünk el sok-sok türelemmel a mi magunk dolgaiba. N e hagyjuk, hogy sok jó alkotásunk mellett figyelmetlenül rohanjon el az élet s idő előtt bele gázoljon a divat szeszélye. Értsük, szeressük és követeljük meg a „Made in Hungary" eszméjét. Becsüléssel vegyük körül saját értékeinket. Hgyedűl ez erősíti nemzeti optimizmusunkat és ez fogja meg* segíteni jövő fejlődésünket. A lap tárgyköre felöleli a díszítő művészet összes eljárásait. Sorra kerülnek a dilettáns technikák, a női kézimunkák egész köre, az iskolai műhelyoktatás példái s a kisüzemű iparos által felhasználható gyakorlati útmutatások. Van benne női kézimunka csipkétől, elemi iskolás keresztöltéstől kezdve alakos him* zésig mindenféle fajta. Talál benne mintát és Ízlésfejlesztő képet mindaz, aki fém*, fa*, bőr*, üveg* stb. munkák, főleg pedig a magyaros formanyelv iránt érdeklődik, akár kedvtelésből, akár hivatásból. Felhasználható részletrajzot nyújt falfestéshez, barikhoz, linoleumnyomáshoz, intarziához, sgraffittohoz stb. stb. * * * Megjelenik évente 6 füzetben. Egy évfolyam számos rajzot, szines műmeílék* letet és munkarészletrajzot tartalmaz. A részletrajzok közvetlenül felhasználhatók. A szerkesztőség minden felvetett szakkérdésre szívesen ád választ, utasítást vagy magyarázatot. Lehetőség szerint figyelembe veszi az előfizetőknek levelező* lapon közölt s a lap tartalmára és mintatárára vonatkozó kívánságait. A kiadóhivatal közvetíti monogrammok, levelezőlapok, anyagok, szabásminták, részletrajzok és mindenféle művészi tervek beszerzését. Tervező művészek és iparosok címeivel szolgál közönségének. Általán mindazt megteszi úgy a szerkesztő* ség, mint a kiadóhivatal, ami a magyar ipari és művészeti kultúrát megterméke* nyíteni képes s amivel előfizetőinek segíthet munkáján. * * * A művészi ízlésnek szélesebb körben való terjesztése érdekében eddig is már a legjelesebb szakerők állottak a Díszítő Művészet törekvései mellé a művészek és írók közül, a legjobbak támogatják lapunkat kitűzött céljának elérésében.


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET. KIADJA AZ ORSZ.KKIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST

15CK1NIZSI-UTCA Sí.

m

1016-17

IRÉVFOLYAM. 6,SZÁM

DÍSZÍTETT ARANYMETSZÉSEK. ÍRTA: JASCHIK ÁLMOS.

etszésnek vagy vágásnak a könyvtest élek felőli re'szét nevezzük. E szerint van alsómetszés, felsőmetszés és közép- vagy homlokmeíszés. Maga az elnevezés nem a legjobb és a legkifejezőbb. A német „Schnitt" szónak szolgai fordítása, mely azt a technikai műveletet elenti, ahogyan a könyvlapok éleit egyenletesre vágják, vagy gyalulják. A metszéseknek — tudjuk — igen sokféle fajtája van. Van egyszínű festett metszés, van mártott (márványozott) metszés, keményítős festékkel készült föccsentett metszés, arany-, alumínium- és p/atina-mztszés, grafit-metszés és kézifestésű dekorációval díszített metszés. Művészi megoldásokra és ornameníális díszítésre azonban az ar<3/7/-metszés és a /eAár-meíszés a legalkalmasabb, vagyis ez a kettő teszi ehetővé, hogy a könyvtestnek az oldalai is résztvegyenek a könyv külső alakjának művészi kialakításában. A metszésnek ornamentális díszítése keleti szokás és a keleti művészet európai diadalútja alkalmával nyert polgárjogot a nyugati könyvkötőiparban. Maga az aranyozás és az aranynak a könyv díszítéséhez való felhasználása is keletről származik, ahol az egyes helyeken, Arábiában, Törökországban, majd Spanyolországban, Siciliában és Északafrikában, a könyvkötészet és a bőrdíszműipar rendkívüli fejlettsége következtében, a technikai és művészi tökéletességnek legmagasabb fokát érte el. Kevés eltéréssel a könyvek aranyozási technikái ma is olyanok, mint amilyenek a XIV. és XV. században voltak. A könyvtest oldalait, vagyis a metszését ma is úgy aranyozzuk, hogy a pontosan körűivágott könyvtestet présbe helyezzük, a metszés síkját egyenletesre csiszoljuk, keményítővel ledörzsöljük, bolus-sal aláfestjük és arra az aranyat, aranylapok alakjában, tojásfehérjét használva kötőszerűi, felhordjuk. A tojásfehérje-rétegre helyezett aranylapokat, száradás után, fényesre csiszoljuk. Az összes metszések rcözött az aranymetszés a legtartósabb és a leghatásosabb. Éppen azért a helyes stilusérzékbe ütközik az az újabban általánossá vált szokás, hogy a könyvtestnek csupán a felső metszését aranyozzák be, míg a homlokmetszést és az alsó metszést aranyozatlanúl, sőt vágatlanúl hagyják. A vágatlan metszéseket a merített papiros-


Somjulissi' bepraseLzaa a {alsó t TTIGXSTC.6 ararujozcisahoz CA annak

ioíáaa ax aranu,mettzesr*. y

*^*^ oranu^ca pras oz aazíal lapja, 3-

SiUíanupniassal áí/ ^szítcllr aranurrtatbcria.

az. U..7V inasdesiizíS

. kőnyufes}" bcpréselás* a. hoinlotrTUj£sz<ás aranuozáiííÍKos- cs anruio. cu&iixasahea-'. [ dC^xirrvíraj, rnoximintazasa as a% alap síbj,anah. l e / ' pontozása.

£1 hiameiandcr részek Lupon "fozása.. -1. ,

,-

az. asT^aX. \np\p* í n u n . tncLfidesiha. oranupzcr dsszca. a.hönuylast'

íponiozc m|Ortl


nak kissé tüntető kultusza hozta divatba, hangsúlyozni kívánva az egyenetlen szélű mentett papirosnak ú. n. „anyagszerűségét." Finom érzékű könyvbarátok polcain ilyen könyveket csak kuriózumképen találhatunk. Az észszerű logika és az anyagok helyes ismerete mindenkit könnyen meggyőzhet arról, hogy a metszések aranyozása nemcsak dísz, hanem elsősorban kitűnő védőréteg, melyre a könyvlapok éleinek igen nagy szükségük van. Minthogy pedig védőréteg, tehát egyúttal a könyvnek szerkezeti alkatrésze is, mely az ipari készítmények legfontosabb feltételének, a célszerűségnek szolgálatában áll. Évszázadokon át a könyvdíszííő-művészet, a könyvkötőmesterek éppen úgy, mint a könyvbarátok, tisztában voltak az aranymetszés esztétikájával és helyén valónak tartották, hogy a könyvnek ezt a szerkezeti elemét is, éppen úgy, mint a könyv hátát, vagy táblájának a belső tükrét, ornamentális díszítéssel gazdagítsák. A díszítés elvét azután kiterjesztették az aranyozatlan metszésű könyvekre is, melyeken a díszítmény a lapok összepréselt élei által alkotott sík unalmas fehérségének változatossá tételére szolgált. A modern könyvkultusz gyökerei nem nyúlnak mélyen a kultúra talajába. Sok benne a divat, a felszínes különcködés és az utánzás. Ami nem is csoda. A külsőségeiben újra, meg újra visszaálmodott biedermeier, korunknak ez a levendulaszagú, fehérfüggönyös, zenélőórás kedvence, könyvtörténeti szempontból nemcsak a legjelentéktelenebb, de a legszomorúbb és a legmeddőbb korszak is. Mert a tarka függönyvászonba és slafrokkszövet maradékba kötött könyveknek és egy biedermeiereskedő modern miliőnek hangulatában legfeljebb lipótvárosi bakfisaink ízlése fedezhet fel stilusharmóniát. A díszített aranymetszések azonban, mint régen elfelejtett különösségek, szintén életre keltek, és különösen Németországban erősen hódít a divatjuk, ami annyit elent, hogy holnap, vagy holnapután minálunk is szívesen látott divatjelenséggé lesznek. Nem tekintve tehát, hogy jogosultságuk esztétikai része már évszázadok változó ízléseinek tűzkeresztségét kiállotta, a modern alakban felbukkanó idegen áramlat ellen való védekezés is megokolttá teszi, hogy figyelmünket a díszített aranymetszésre, erre a könyvkötészeti részletkérdésre is kiterjesszük, utalva néhány kiválóbb magyar könyvkötészeti példára és bemutatva néhányat a modern könyvkötészeti lehetőségek közül. A magyar iparművészet történeti emlékei közül a Korvina-kötések színes metszései a legkiválóbbak. Egymagukban is ékes cáfolatai annak a látszólag kézenfekvő kifogásnak, mely a metszések díszítésének tartóssága ellen irányul. Egyrészük az előzetesen bearanyozott metszésre volt festve, ami úgy készült (és így készül ma is), hogy a díszítmény rajzának körvonalait az aranymetszésre tűvel átmásolták, a kifestésre szánt felületekről az aranyat, hígított sósavval történt elő-


zetes felázíatás után késsel levakarták, majd a feláztatotf és levakart részeknek kiszáradása és lesimítása után a díszítmény egyes foltjait kiszínezték. Festéshez növényi festékanyagokat használtak, éppen úgy, mint a keleti könyvkötők, akik ennek a technikának a tanítómesterei voltak, de azt, hogy ez a festék hogyan készült, ma már megállapítani alig tudjuk. Annyi bizonyos, hogy bámulatosán tartós és fényálló, mint a keleti festékanyagok általában. A díszítmények kifesíése után a körvonalak mentén apró pontokat nyomtak bele az aranyalapba, ami a hatásnak dekoratív egységét és magát a fényhatást nagymértékben fokozta. A Korvinametszések másik része aranyozatlan alapon volt díszííményekkel gazdagítva és ezeknél az aranyhátteret a sárga, vagy egy sárgásbarna szín pótolta. A díszített metszések hatása fényűzőén előkelő. Van egy fajtájuk, mely a XVII. században volf igen népszerű, s amelyen a díszítés az aranyalapnak kipontozásával készült. A díszítményt rámásolták az aranyfelületre és körvonalaiban bemélyítették, egyes részeit vaknyomó szerszámokkal (pontozó-vasakkal) gazdagították és a hátteret lepontozták; ismeretes és használatos volt ennek az eljárásnak a megfordítottja is, amikor a díszítmény hátterét hagyták meg az alapfelület fényes aranyszínében és a pozitív foltokat pontozták tompára. Ennek az eljárásnak egy másik változata, mely a vaknyomású díszítésnek csupán egy-egy részét színezte, oly módon készült, hogy a díszítéshez a könyvtáblák díszítésére való kézi bélyegzőszerszámokat használták, azokat az aranymetszésre melegen rányomták és azután az egész metszés felületét lecsiszolták, miáltal az aranyréteg csak a lenyomatok medrében maradt meg. A díszítmény egyes pontjait kifestették, mely tehát aranykörvonalaival emelkedett ki a fehér, vagy a színes alapból. Egy-két, igen egyszerű szerszám lenyomata rendkívül sokféle változatot adhat. A kevésbbé képzett könyvkötőtől is megkívánhatunk annyi kézügyességet, hogy vázlatunk alapján ilyen egyszerű eszközökkel képezhető díszííményt az aranymetszésen kidolgozzon. Csupán egyetlen komolyan vehető esztétikai kifogással kell számolnunk és megbirkóznunk. T. i. az, hogy szerkezetileg helyes dolog-e díszíteni olyan síkot, amely a könyv fellapozásakor széjjel nyílik és a raja alkalmazott díszítményt térbelileg ketté szakítja? Erre a kérdésre a jó és a szerkezetileg helyesen megoldott díszítmény adja meg a feleletet. Ebben rejlik a metszések ornamentikájának speciális nehézsége, olyan díszítményt komponálni, melynek szerkezetét és karakterét a könyv felnyitása nem torzítja el. És ebből a szempontból a vaknyomaíú aranymetszések a stílszerűbbek. Más szóval ez a szempont választja ketté a díszített aranymeíszésű könyveket két csoportra. A színes kézifestésű díszítés a csukott könyvek metszéseit díszíti, vagyis azokét, amelyeket muzeális, vagy bibliográfiai becsük miatt gyűjtünk és vitrinákban őrzünk, s amelyeket könyvkötészeti, vagy tipográfiai értékük műtárgyakká avatott. A vaknyomatú aranymetszés az állandóan


használt könyvek karakteréhez símül jobban és a díszítmény jellegének geometrikus ritmikája ellensúlyozza a fellapozással szétnyíló formák testbeli különválását. Tartósság szempontjából azonban az aranymetszések díszítésének mindkét módja egyformán tökéletes. Természetesen, az sem egészen közömbös, hogy a színezéshez milyen festékeket használunk. A papírlapok éleinek felszívóképessége ugyan lényegesen nagyobb, mint a papiros felszínéé és így a könyv metszésén még az akuarell-festékek is tartósabban rögződnek meg, mint a papir simított felületén, mégis a kopással, dörzsöléssel és a horzsolással szemben csak olyan festőanyagoknak van meg a kellő ellenállóképességük, amelyek könnyű fajsúlyuknál fogva a megfestendő felületbe lehetőleg mélyen beszívódnak. Erre a célra a ma ösmert festőanyagok közül a vizben oldható kátrányfestékek a legalkalmasabbak. A modern festékgyártás a kátrányfestékek rosszhírű fényérzékenységének a problémáját is megoldotta, tehát használatuk a színek elhalványodásának veszélyével többé nem fenyeget. Élénkebb színhatások elérésére alkalomadtán a hígított színes tusok is jó szolgálatot tesznek, csakhogy ezeknél gyakran fordul elő, hogy sellaktartalmuk a festékanyagot magához köti és a könyv fellapozásakor a papírlapok éleiről lepattog. Viszont mindig tanácsos valamely appreturának (kazeinnak, vagy zaphonlakknak) a használata, mely a megfestett metszés firniszelésére szolgál és a festékanyag tapadását a legnagyobb mértékben fokozza. Nem lehetetlen, hogy a keleti és a Korvin-metszések élénk színeinek ragyogó tüzet egy hasonló lakkréteg őrizte meg oly hosszú ideig, erre vall az a lakkokat jellemző gyenge fény, mely felösmerhetően külömbözik az acháttal csiszolt felületek nyers simaságától. Kelet külömben is a lakkok és az appreturák hazája, ahol a festés és díszítés annyi technikai válfaja mellett a védelmi eljárások technológiájának is tökéletesnek kellett lennie. Az aranymetszések díszítése a könyvtest ellenállóképességéí is növeli. A vaknyomatú eljárás, a pontozás és a préselés tömörebbé sajtolják a papiros éleit, merevebbé teszik a könyv legkényesebb részeit a sarkokat és lehetővé teszik a metszésnek vegyi és fizikai tisztítását is. Arról, hogy az aranymetszések, felsorolt előnyeik alapján, minden más metszéstechnikát a gyakorlatból valaha kiszorítsanak, nincs és nem lehet szó. Nem tekintve azt az eléggé indokolt felfogást, mely az aranyban mindig valami előkelőséget lát, lehetetlenné teszi az aranymetszések népszerűsítését egyfelől a kiadványok irodalmi iellege és értéke, másfelől az a gyakran igen silány papirosanyag, mely néha még az irodalmi értékű műveket is elzárja a finomabb kötés lehetőségétől. Ott azonban, hol a könyv karaktere és anyaga megengedi ezt a kis fényűzést, semmi nem állhat útjában annak, hogy ennek a szerkezeti alkatrésznek némi ornamentális beszédességet adjunk.


A GYÖNGYFŰZÉSRŐL. IRTA: özv. MIRKOVSZKY GÉZÁNÉ GREGUSS GIZELLA-

H

modern női ruhának ma már jóformán nélkülözhetetlen kelléke egy-egy pikáns színű gyöngyfűzér vagy csatt, melynek üde kis színfoltja a legkomorabb öltözéknek is derűt és fiatalságot kölcsönöz. Ebben a szerepében minden ruhadísznek tagadhatatlanul megvan a létjogosultsága — így ennek a kissé exoíikus ízű dekorációnak is. A divat mai áramlata külömben is eró'sen hajlik az exorikumok felé, ami főleg a kedvelt batikés bandana-bluzok és sálokból indul ki. Hogy ezekhez a különlegességekhez a raffinált effektusokkal vibráló gyöngydísz adja meg a legfelső hangokat — ez végre csak harmonikus befejezője a kínálkozó színképnek. Hiszen a gyöngydísz nemcsak ősrégi múlttal bír, de — mint minden etnográfiai gyűjteményből meggyőződhetünk, — kedvelt és sokrabecsült pompája a Sumatra-szigetek Ádám és Éváinak is. A civilizált népek kulturfokához képest is mindenkor nagy szerepe volt az intim dekoratív művészetben és múlhatatlan üdeségű gyöngyhímzésekef találunk nemcsak középkori, de ókori ruhadarabokon és műtárgyakon is. A gyöngy históriai pályafutását más helyen gyakrabban ösmertették már, jelen kis cikknek feladata csupán a most annyira kedvelt gyöngydíszek <észítésének és néhány fortélyos gyakorlati fogásnak ösmertetése. A gyöngymunKáknak hozzánk legközelebb álló virágkora a Biedermayer-kor, hol a világon mindent kivarrtak és kihímeztek színes gyönggyel. A tulajdonképeni gyöngyfűzés technikája azonban meglehetősen primitív volt: a gyöngyöt szálra fűzve, — színei előzetesen a minta szerint kiszámítva — simán lekötötték vagy lehorgolíák, esetleg egyenként felvarrták, de mindég csak mint alárendelt színező anyagot kezelték melyet ép úgy más színes dologgal: pamut vagy selyemmel lehetett volna pótolni Ma a gyöngy, mint határozott dekoratív egyéniség lép fel és mint olyannak, fejlődik formanyelve. Ez a modern gyöngygyártás vívmányainak is köszönhető. Az a sokféleség, mit a külömböző anyagokból készült, különféle alakú gyöngyök óriási választéka nyújt, ezeknek egymáshoz illesztése dús formagazdagságot, ragyogó színképeket ad, bármely nemes anyag szépségével vetekedve és nem szükséges a Biedermayer-motivumokhoz fordulnunk, hogy az üveggyöngynek behízelgő, lágy zománcfényét érvényre juttassuk. Remélem, hogy e bájos női kézimunka iránt érdeklődők szívesen fogadják az alább közölt kis útmutatást, mely betöltötte hivatását, ha segítségükre lesz abban, logy az anyag természetét helyesen felösmerjék és önállóan fejlesszenek eredeti és művészi alakzatokat, színben és formában választékosán finom új díszeket kitalálva. Mindenekelőtt néhány általános megjegyzés:


A gyöngyfűzésnél nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy a munka tartós legyen, ez pedig függ: a cérna- vagy selyemszálnak jó minőségétől és a gondos elcsomózásíól. Mivel a munkát nagyon megkönnyíti, ha minél vékonyabb tűvel dolgozunk, természetes, hogy vastag szálat nem használhatunk, úgy segítünk tehát a dolgon, hogy a szálat duplán vesszük. Ez ugyan kicsit kellemetlenkedik munkaközben, mert erősen sodródik, de ezt már el kell tűrni a cél kedvéért. A tű száma lehet 11. vagy 12. sz., a cérna 40. vagy 44. sz. Az úgynevezett gyöngyfűző tű — bár megvan az előnye, hogy igen vékony és mégis erős szálat lehet bele fűzni erősebb használatban nem válik be, mert nagyon könnyen törik. Csak egyes gyöngyszemek felvarrására alkalmas, de nem oly erős bogozásokra, amilyenek ennél a fűzésnél előfordulnak, itt az ujjak közt törik a nagyon vékony tű. A szálat sohasem szabad ollóval elvágni, mert akkor nem lehet a tűbe befűzni, szakítani kell és ujjunk közt megsodorni. A szál elköíözése lehetőleg mindég egy nagyobb gyöngy alatt legyen elrejtve, ami egyúttal meg is védi a kioldozástól. Egyszeri bogozás nem elég, újra meg újra fűzzük át néhány gyöngyszemen és bogozzuk, illetve hurkoljuk át a szálat mielőtt elvágjuk. A fenmaradó 2—3 miliméteres végeket is gondosan rejtsük el, nehogy a kész munkán láthatók legyenek, mert ez kellemetlen, lompos színezetet ad a másként sikerűit munkának. Arra is ügyeljünk, hogy a gyöngyszemeket arányosan válogassuk össze, mert némely fajta üveggyöngy igen egyenlőtlen szemű. Ha pontos rajzú mintát akarunk csinálni, vigyáznunk kell arra, hogy ne csupa apróbb vagy csupa nagyobb gyöngyszem kerüljön egymás mellé, mert akkor igen nagy az eltérés az egyes csoportok között. Lehetőleg úgy válogassuk össze, hogy kiegyenlítsék egymást és pontos rajzot kapjunk. A szálat pedig ne húzzuk meg se túl szorosra, se túl lazára, hanem úgy, hogy a kész munka kellemesen simulékony legyen és helyes formájú,amire minden körülmények között ügyelni kell, külömben eleve kizárunk munkánkból minden művészibb értéket. Az apróbb fortélyok közé tartozik az is, hogy nagyobb fűző-lyukkal biró gyöngy mellé ne tegyünk olyan aprót, amelyik keresztűlbújhat rajta, mert ugyancsak megint elveszítjük a rajzot. Egy közvetítő gyöngyöt kell olyan helyen tervbe venni, mi az egyensúlyt fenntartja. Ha egyfajta gyöngyből többet kell szálra fűznünk, ne szedjük a szemeket egyenként a tűre, mert ez igen hosszadalmas és fárasztó. Ha a gyöngy szálra fűzött motringokban van, úgy a tűnkkel egyszerűen átszedjük a gyögyszemeket, annyit, amennyi kell és a motringszálat azután kihúzhatjuk. Ha azonban fűzetlenűl vettük a gyöngyöt, akkor tegyünk belőle jó csomócskát valami puha alapra és tűnket falálomra szúrkáljuk bele, így jóformán magától szalad rá 5—6 szem egyszerre anélkül, hogy szemünket fárasztanánk vele. A gyöngyfűzésnek néhány alapfogását következőkben mutatom be:


1. Egy tűvel való váltakozó fűzés: Felszedünk egy szálra kétszer annyi gyöngyö/, mini amiiy szélesre akarjuk a munkái készíteni, visszatérőben minden második szemet felvesszük és közbe egy-egy új szemet fűzünk. A gyöngyök átlós sorokban állnak egymás felett és ilyen beosztással kell a mintát is megrajzolni, vagy megválasztani. Szélesebb pántok vagy lapok készítésére alkalmas. (1. ábra.) 2. Két tűvel való párhuzamos fűzés: Veszünk egy igen hosszú szálat, mind a két végére fűzünk egy-egy tűt. A szál közepére helyezünk annyi gyöngyöt, amily szélesre akarjuk a szalagot. A következő sor gyöngyöt felszedjük az egyik szálra, a másik szálat pedig ellenkező irányban átfűzzük rajta, úgy hogy a két szál a gyöngyök alatt kereszteződik. Keskenyebb szalagok készítésére alkalmas, a szélét pedig egy új szállal picotszerűen díszíthetjük. (2. ábra.) 3. Nefe/ejts minta — két tűvel: Egy hosszú szál mindkét végére fűzünk be tűt, közepére veszünk két sötét gyöngyöt, azután az egyik tűre veszünk egy világos gyöngyöt. A másik fűt ellenkező irányban átfűzzük rajta. Megint két sötét gyöngyöt és a másik szálat keresztezni alatta. Most az egyik szállal kiegészítjük a mintát: két sötét gyöngyöt felveszünk, az első két sötét gyöngyön átfűzzük a szálat, újból két sötét szemet felveszünk és a második két sötét gyöngyön átfűzzük. Ezután már a második minta kezdődik: két sötét gyöngy, a szálat keresztezni, egy világos, szálat keresztezni, két sötét, szálat keresztezni, stb. Ennek a látszólag komplikált, voltaképen elég egyszerű fűzésnek az az előnye, hogy a minta laposan és symmetrikusan fek-


szik. Ha egy szállal csináljuk, a minta mindig ferdén és fodrosán áll és nem mutat soha szabályos rajzot. (5. ábra.) Az előbbiből fejleszthető sokféle minta: ha több szemet veszünk egy-egy helyen, vagy megismételünk egy csoportot [4. ábra), vagy egy új szállal beledolgozunk, stb. (5., 6. ábra.) 5. Csillag fűzés közepén egy nagyobb gyönggyel. (7. ábra.) 2gy tűvel dolgozunk, az első gyöngyszemet a szál végében megkötjük, felveszünk egy nagy és öt kicsi gyöngyöt és a tűt az első — a megkötözött — szemen átfűzzük. Újra felszedünk iát gyöngyöt és az előbbi gyöngyökön átfűzzük a szálat úgy, hogy a nagy gyöngy köré egy zárt karikát kapjunk. (7. ábra.) A szálat megbogozzuk és a középső csillagalakzatot kezdjük : hét szemet felveszünk, a nagy gyöngyöt bekerítő karikán egy szemet kihagyva — a másodikon a szálat átfűzzük, — újra hét szemet felveszünk stb. Ilyenformán hat ágú csillagot kapunk. Ha a hatodik ággal is megvagyunk, a szálat megbogozzuk és 'el visszük három gyöngyszemen átfűzve egészen a csúcsáig, innen tetszés szerint öt vagy lét szemet felveszünk és a legközelebbi csúcs középső szemén átfűzzük és újra


veszünk öt szemet. (7. ábra.) Ha az egész sorral készen vagyunk és a csillagot még nagyobbra akarjuk csinálni, egy újabb gyöngysort tervezünk hozzá. Természetes, hogy a gyöngyök színelosztása egy újabb kérdés, de ezt már mindenkinek saját ízlésére és művészi tudására kell biznom.melyikcsoportot milyen színben tartja és a színeket hogy válogatja össze. Azt ajánlanám, ha végigpróbálták a jelzett formákat és mindegyiket jól meg tudják csinálni, — esetleg újakat is kombinálni — akkor rendszeresen rajzolják meg és fessék ki a tervvázlatát annak a nyakéknek vagy övszalagnak, amit készíteni akarnak, úgy, hogy teljesen öntudatosan járhassanak el. Sok hiábavaló fűzögetést és fejtést kerülnek ki evvel. 6. Több csillag összefűzése úgy történik, hogy vagy közvetlenül egymás mellé sorakoztatjuk


a csillagokat (8. ábra) és azok csúcsait rendszeresen és csinosan összekötjük, vagy egy hálószerű gyöngyfűzést kötünk köréjök. (9. ábra.) 7. Nagyobb csillag hosszúkás gyöngyből. Két részből készül. Először a külső nagy karikát csináljuk meg, egy szállal dolgozva, de ügyesen visszavissza térve, úgy vezetjük, hogy egyszerre csinálhassuk meg az egyes csoportokat. (10. ábra.) Közepére helyezünk egy megfelelő nagyságú csillagot, melyet csinosan és ügyesen belekötözünk, úgy, hogy a kötözött szál ne zavarja a tetszetős munka hatását. 8. Háló, egyszerű és utánfűzéssel. Az egyszerű háló fűzése a 11. ábrából megérthető. Ha díszesebbre akarjuk csinálni, a keresztező pontoknál mindig egy nagyobb gyöngyöt veszünk, miáltal már gazdagabb rajzot kapunk; ha még több változatosságot kívánunk, úgy még egy kis hurkot fűzünk 3—5 gyöngyszemből. (12. és 15. ábra) Ezeket a hurkokat lehet mindjárt az egyes sorok fűzésénél megcsinálni, de lehet utólag külön szálból beledolgozni (utánfűzés), feltéve, hogy a gyöngyszemek fűzőlyukjai megtűrik a többszörös szálátfűzést. 9. Szélesebb szalagok kombinálhatók az 1., 2. és 3. alakokból, ügyesen csoportosítva őket és utánfűzéssel gazdagítva.


10. Nagy gyöngy beborítása. 15. és 16. ábra. Egy kis gyöngyszemet a szál végén erősen megkötünk, azután még annyi gyöngyöt fűzünk melléje, hogy a beborítandó nagy gyöngyöt egyik lyuktól a másikig beérje. Azután a szálat a nagy gyöngyön áífűzzük és az első gyöngyhöz bogozzuk. Újra annyi gyöngyöt fűzünk, mint előbb a szálat a lyukon átfűzzük és az előbbi átfogó gyöngysorhoz bogozzuk. (14. ábra.^ Ez azért szükséges, hogy az apró gyöngyszemek a nagy gyöngy külsejéhez legyenek rögzítve és ne szaladjanak a belsejébe. Lehet a nagy gyöngyöt 2—4—6—8 szállal átfogni, de egész sűrűén is beborítani, hogy az alsó gyöngyből semmi se lássék. A beborító gyöngy megfelelő színezéssel keresztbe futó vonalakat is rajzolhat 11. Összekötő szálak. (17—18. ábra.) Tarsolyok, nyakékek tervezéséné használható elemek, az ábrák a készítést magyarázzák, ép úgy a 12. Lógókat is. (19—22. ábra.) 13. Bojtok legkönnnyebben összeállíthatók egy csomó lógóból, melyeket fent egy beborított nagy gyöngy tart össze. 14. Láncok. A gyöngyszemeket, ha elég nagy füzőlyukjok, közönséges cérna helyett lehet színes, vastag selyem- vagy fémszálba fűzni és a szálat közbe-közbe megbogozva, érdekes rajzot lehet evvel belehozni a többé kevésbbé széles láncokba. Kellemes és gyors munka a 25. ábra. Ez áll három szálból, — lehetőleg vastag legyen — ezf megfon/uk rendes három ágú fonással és minden második, harmadik fonás közé egy-egy gyöngy szemet helyezünk el, melyet már előzőleg fűztünk a szálakra. 15. Zsinór úgy készül, hogy két szálra fűzünk gyöngyöt és egy harmadikkal, mely vastagabb is lehet a másiknál, keresztvarrással összefűzzük, minden öltés mellé egy gyöngy kerül. (24. ábra.) Nagyon jól néz ki, ha több szálra farka gyöngyöt fűzünk és a szálakat megsodorjuk úgy, hogy kötélszerű gömbölyű zsinórt kapunk. 16 Csattok készítése úgy történik, hogy a csatt alakját elébb erősen keményített vászonból kivágjuk és kalapdrótot varrunk alája, hogy tetszés szerint formázható legyen. A gyöngyszemeket igen finom drótra fűzzük, a drótot a vászonalap körűi csavargatjuk és a gyöngyöt soronként egymás mellé, a vászon felső részén (nem ott, hová a kalapdrótot varrtuk) helyezzük el, persze gondosan és csinosan, hogy a vászonalap sehol ki ne lássék. Színezés és gyöngyszemek kiválasztása sok leleményességre ad alkalmat. 17. Gyöngyszál felvarrása. Egyike a legrégibb technikáknak. Finom mozaik benyomását teszi, a középkori gyöngyhímzések főleg ilyen módon készültek. Készítése igen egyszerű: a gyöngyöt szálra fűzve a rajznak körvonalaira fektetjük a kifeszített szöveten és elég sűrűén leölíögetjük. A közöket párhuzamosan gyöngysorokkal kitöltjük.


18. Kötés. A gyöngyöt felfűzzük arra a szálra, amelyikkel kötni akarunk és egy bizonyos minta szerint a gyöngyöt az egyes szemek közt elhelyezzük. Ha az egész kötést akarjuk gyönggyel beborítani és színes rajzmintát kihozni, úgy az egyes színek pointjeit egymásután kiszámítva, kell az egész munka számára a gyöngyöt felfűzni. Roppant fárasztó és lelketölő munka. A Biedermayer-táskák többnyire így készültek. 19. A horgolás ugyanúgy megy. De lehet két szállal is dolgozni. Az egyikre fűzzük a gyöngyöt, a másodikkal rövid szemeket horgolunk az előbbi szál körűi és minden szem mellé egy gyöngyöt helyezünk el. Igen símulékony és jól alkalmazható technika — kevéssé ösmeretes. (25. ábra.) 20. Szövőszék. Miniatűr kiadása egy rendes szövőszéknek. (26. ábra.) A láncszálakon kivül dolgozhatunk egy vagy két szállal. A mellékelt ábrák 27, 28 és 29 magyarázzák az eljárást. Szélesebb pántok készítésére való párhuzamos fűzést ad, ezáltal a mintarajzolás könnyebb, mint az 1. sz. váltakozó fűzésnél.

A SPANYOLOZÁS. ÍRTA: MIHALIK GYULA.

A nép körében, különösen túl a Dunán, még ma is otthonos technika. Abból áll, hogy a fába metszett mélyedéseket színes spanyolviaszkkal töltik ki, s azután a fa és spanyolviasz felületet egyenletes simára csiszolják. A fába ágyazott spanyolviasz úgy hat, mint egy színes berakás. A technika rokon a zománccal és a niellóval. Somogyban és a Balaton vidékén, ahol a pásztorok még gyakorolják a spanyolozást, csaknem kizárólag bicskával dolgoznak. Azzal vágják, illetve vésik a fába a mélyedéseket, melyek a pecsétviasz befogadására szolgálnak, azután a gyertya, vagy valamely más lángnál megmelegített bicskával kaparják le apránkint a pecsétviaszrúdról az anyagot s ezt azon melegen kenik bele a vésett mélyedésbe; vagy az apróra tört spanyolviaszkot beleteszik a mélyedésbe és úgy kenik bele a forró bicskával. A felület elegyengetését szintén forró bicskával végzik. A nagyjában hideg bicskával simára kapart felületet végül üveggel vagy üvegpapírral csiszolják simára. Eközben nagyon ügyelnek arra, hogy a pecsétviasz-


berakás fel ne melegedjen, mert ha a dörzsölés folytán megmelegszik s meglágyúl, könnyen széímázolódhafik a különben tiszta fán s így kellemetlen foltokat okoz. Somogyban, de a Dunántúlnak egyéb vidékein is nagyon sok tükörfát, mángorló lapiczkát, gyufa-sótartót vagy beretvatokot találunk, melyeket spanyolozás díszít. Néhányat ezek közül itt mutatunk be. Dobozok s apróbb fatárgyak sík felületeinek díszítésére igen alkalmas ez a technika, s ha műkedvelőink gyakorolni kivaniák, úgy az ezen füzetben található kisebb díszek, meg különösen a kalotaszegi írásos motívumok gazdag anyagot szolgáltatnak a felhasználásra. Különféle formájú faragókést, kerek és szögletes vésőt használhatunk, a pecséíviaszt spiriíuszlángon melegíthetjük (így nem kormosodik be) vagy egy kis edényben olvasztjuk meg. Egy dologra nagyon kell ügyelnünk : A mélyedés, vagy vályú, melyet a viasz befogadására a fába vésünk, az aljában oly széles legyen, hogy a beléje nyomott viasz ki ne pattanhasson belőle. Ennek a technikának az az előnye, hogy szépsége mellett határtalanul tartós, ha gondosan készítjük a vésést. Ha a használat folytán nagyon bepiszkolódik a spanyolozott munka, akkor üvegpapirral egyszerűen lecsiszoljuk s az megújhodik kezünkben. A RUHATERVEZÉS MŰVÉSZETE.

Ha az új ruha beszerzésénél megjelenésünk egyéniségét szem előtt tartanok s ezt az „új ÍRTA: DIETZ VILMA. vonallal" és az anyag természetével összhangba Miért tudott nekünk ezelőtt Paris és ma Bécs, hoznók, kevesebb volna a ruhakataszfrófa, s meg Berlin igazán ízléses modelleket adni? A rejtély — ezidén — a sétáló sajtbura. nyitja : anyagban terveznek. Azután meg a terveik nem maradnak meg a dísz részleteinél és ilyes apróságoknál, hanem legfőképen a szép szilhuettre KÖNYVISMERTETÉS. ügyelnek, amelynek előnyös vonaleltolása adja a divatot. Ebbe az új vonalba a babán tűzik Mihalik Gyula: A BAT1K. ruhává a különféle anyagokat. A különféle szöSzerző ebben a füzetben áttekinthetően összevetek más-más redőket adnak, ezekből ismét másfoglalta mindazt, amit művésznek, műkedvelőnek, más vonalak és színek keletkeznek, végeredményaki ezzel a szép mesterséggel foglalkozik, a batikben pedig ezek a terv egységes megjelenésének ról tudnia kell. A batikolás mesterségbeli részét legjelentősebb tényezői. Ha a divatművész ilyen az itt adott részletes utasítások nyomán tökéletesen módon nagyjában megszerkesztette a tervének el lehet sajátítani. Emellett ez a hasznos kis könyképét, megrajzolja a megfelelő szabást s a ruhát vecske a laikus számára is érthető magyarázatát a kipróbált anyagból megcsináltatja. adja a szövetfestésnél történő vegyi átalakulásokPersze, hogy ez a módja a ruhakészítésnek nak s olyan egyszerű és könnyen kezelhető fesnagyon drága lenne, ha a gyakorlati érzék nem tési eljárást ismertet, melyet mindenki különös hozná forgalomba ugyanazt a modellt hasonló berendezések nélkül otthon is gyakorolhat. anyagban, de más-más színkombinációkban s A könyvecske kapható a szerzőnél: Budapest, egyéb lényegtelen újításokkal. (Mindent először IX., Kinizsi-utca 31. Ára 3 korona 60 fillér. a próbababán próbálják ki.) Ez magyarázza a Wiener Werkstatte és a berlini vállalatok nagy bevételeit. FELELŐS SZERKESZTŐ : NÁDLER RÓBERT. Rijfler József Ede papirnemíígyár r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Oldal. Dfsziieti aranymetszések. Jaschik Almos 3 képpel . . . . . . . . . . . 81 A gyöngyfűzésről. Ö z v . Mirkovszky Gézáné G r e g u s Gizella 2 0 m a g y a r á z ó á b r á v a l A s p a n y o l o s á t . Mihalik G y u l a .

.

.

. 88 .

. 95

A ruhatervezés művészeié. Dietz Vilma .

96

, KÖNYVISMERTETÉS. A b«Hk. Mihalik Gyula

96

KÉPEK. Sárvári és f e l s ő v i d é k i gróf S z é c h e n y i Miklós n a g y v á r a d i p ü s p ö k XVII. századbeli pluviáléja . . . .

XLI

Kissenyei gróf Sennyei Pálné csipkeruhájának részlete

XLII

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest VIII. József-kőrut 31/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.\ .*. mentfestékek gyártása. .*. •• '

Oldal. Podmanini és aszódi br. Podmaniczky Endréné ruhájának részlete . .

XL1I1

Csíkszentkirályi é* krasznahorkai gróf Andrássy Géza régi magyar díszruhájának részlete . . . .

XLIV

A z Orsz. M. K. Iparművészeti Iskola ötYőt szakosztályában készüli fémdomborítások

XLV

Aranymetszéssel díszített könyvek .

XLVI

Somogymegyei spanyolozoft tükörfák

XLVI1

Gyöngyfűzések, díszített tarsolyok .

XLVI1I

MŰHELYRAJZ. Spanyolozoft és ékrovásos minták.

Valódi márványozó szinek könyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai: tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez •utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF-nél,

az igazi márványszinek gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest mellett). Árjegyzék ingyen és bérmentve. Nagyban és kicsinyben Budapest részére. IV-, MOLNÁR-UTCA 26. SZ.

GAIITZENSTEIN H. BUDAPEST,

PAPÍRZACSKÓGYÁRA, KÖNYVNYOMDA, VII., DOHÁNY-UTCA 68. PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS KÖNYV- ALAPITTATOTT 1869. KÖTÉSZETI CIKKEK GYÁRI RAKTÁRA.

TELEFON: ,!!:£:


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodaími^művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít «^«>

Iíj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog^ rafikai sokszorosító mű^ terme

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő

iparművészeti oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdomborítás, faőrmunkák, battik, linóleummetszés, dobozkészttés, peddignádfonás és a textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca íí. I. cm, 10. ajtó.

&**» «*<*» «•«>

Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

MEGJELENT:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti ísk. tanár. Nélkülözhetetlen a batikolás és a szövetfestéssel foglalkozók számára.

3*60 K. előzetes beküldése melleit megrendelhető a kiadóhivatalban.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előtizetési ára egy évre (6 tűzet) ÍZ kor. Egyes szám ára 2*50 kor. ' Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

KIADÓHIVATAL

- Budapest, IX. ker., Kinizsi~u. 31.


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET.

IV. ÉVFOiyAM 6S®1918 G R O H ISTVA'N 1. FOZETfiS MŰVÉSZI T E R V E Z E K . MINTÁK. MUHELY?AJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULÖK rA^ITOK, KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVÉSZEK MŰKEDVELŐK 5ZAMÁRA.SZERKESZT0SE6 ÉS KIADÓHIVATAÜBUDAPEST,E,K.KINIZSH)31 SZERKESZTI:


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA A Díszítő Művészet az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola folyóirata. Célja részben egyezik az iskoláéval. ízléses és nemes értelemben vett magyaros mintákat nyújt azoknak, akik akár otthonukban, műhelyükben, műtermükben, akár iskolákban foglalkoznak az iparművészettel. Elébe áll a külföldről beözönlő mustráknak és jobbat, nemesebbet igyekezvén adni, mint azok. Szolgálja iparban megnyilatkozó művészi kultivánkat. Osszegyűjtvén elmúlt századaink művészi emlékeit, rámutat a múltra és modern tervekkel látva el előfizetőit, rámutat a jovo rejlodes utjara. Mert meg kell teremtenünk a magunk mívességét, ki kell fejlesztenünk a magunk ízlését minden áron. Gondunkat kiterjesztjük mindenre, az összes divatos díszítő eljárásokra. Mintákat adunk az otthonnak és segítségére leszünk az iskolában oktatónak. Előfizetőinkkel szoros összeköttetésben akarunk állni. Válaszolunk minden szakkérdésre, igyekezünk teljesíteni előfizetőink megbízásait és készséggel ajánlunk hozzáértő iparosokat és tervezőket az egyes szakmákban. A folyóiratnak 6 füzete jelenik meg évente.

APRÓ HIRDETÉSEK. Egy kéihasábos pesitsor ára 40 fillér.

Im'r^>11ítfi#»nc ügyes nő, aki a tamburirozásl l l l C l l l g C l l S , hoz és zsíoórozást tökéletesen érti, kerestetik. Cím: Mihalik Gyula, Budapest, IX., Kinizsi-utca 31. T\. 1 C s4«v«í4"* Piroska, Mándoki Rózsi, Paasi / m U l D U Z p c r t I TttéZf Schneíder Klára vállalják mindennemű textiltárgy tervezését és kivitelét. Specialisták faatikban. Divattervek. Kosztümök. Bőtmunkák. Kalap- és ruhadíszek. Budapest, 1. Gellérthegy-u. 1. Műterem. (Ktisztína-tér •atkán.) fC^rtirtr* Kata iparművészeti műterme, BudaJi.Ulll.Ul p e $ 1 # yi.. Király-utca 42. Mindennemű textílszakmába vágó tárgy tervezése, kivitele. Oktatás. Bőr battkolása és domborítása. Grafikai munkák.

Egy hirdetés maximális ára 2 korona,

S 2ives az I. évfolyam utolsó négy számát, 7., 8., 9., 10. nekem átadni vagy utánvéttel elküldeni. Bundr, Budapest, XI., Kinizsi-utca 19.

fCÍ

1 1 1

vv ru t lu n mA

J> p / ) l mag,yar divatlapok és divatképek ineg* vételre kerestetnek. Iparművészeti Iskola Textilosztálya, Budapest, XI., Kinizsi-utca 31.

miU>ETÍSEK

FELVÉTETNEK A „DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET" KIADÓHIVATALABAN, BUDAPEST, XI. KERÜLET, KINIZSI-UTCA 91. SZ. ALATT.


pfSZfTÖ MQVESZET

AZ QRSZ.HK1R.IPARMŰVÉSZETI ISKOLA,BUDAPEST K.K1NIZSI-UTCA öl. 1917-18. IV. ÉVFOLYAM, 1.SZÁM

IKIADJA

STILUSKÉRDÉSEK. Oly sokai és oly jól definiálták már azt, hogy mi az a stílus, kár lenne új meghatározásba fognunk. Arra azonban talán kevesebbet gondoltak, hogy mennyire más és más az, amit különböző foglalkozású emberek evvel a szóval fejeznek ki. Nem szólok az Írókról, akiknek a mestersége tulajdonkép megteremtette ezt a fogalmat, nem azokról, akik merészen átvették ezt a szót s valami nagyot jelentő epiteton-t formálván belőle, szólnak nagy stilü pénzemberekről, győztes atlétákról, no meg rosszabbról is . . . Maradjunk meg a magunk területén. Bizonyos, hogy mást ért síilus alatt az építész, a himzőasszony, a könyvnyomtató, az ötvös, még akkor is, ha nem ezt a szót használja, hanem divatnak, szokásnak nevezi azt, amit alatta értünk, vagy éppen a maga, meg a más gusz-

tusáról szól.

Bizonyos az, hogy mindazon művészi ágakban, amelyek a képzőművészet és az iparművész körébe tartoznak, más-más módon nyilatkozik meg a stilus. Nem érdektelen gondolkodni efelett és nyomára jutni, mi is az oka annak, hogy ugyanazon kor alkotásaiban lefelé menve a legkomolyabb mívességtől: az architektúrától kezdve, egész a legmulandóbb alkotásokig, amik közé okvetlen a divattal éledő és múló asszonyi ruha-ékességeket kell sorsolnunk, minden művészi ágazatnak, minden anyagnak nem csak a stílusa más, bizonyos mértékben, de mások a díszítő formái, más az ornamentikája is. összecsurgások, átmenetek ugyan akadnak, de egészben véve más díszítő formákkal dolgozik az építőmester, meg mással a szövetfestő, a keramikus. Egyik ok — ezzel újat nem mondok, mert unalomig emlegetik minden „stiltan"-ban — az anyag különbözősége. Ez igaz, csak ne túlozzuk az anyagszerűséget és ne tegyük törvénnyé azt, ami ellen a múltban is annyit vétettek. Igaz, más ornamentikát kivan a faragott kő, mást a szövés, mást az öntött vas. Hanem azért a görög szövött övek meanderdíszítését átvette az építés és ragaszkodik hozzá ma is makacsul, a faragott renaissance stallumok formája, ornamentikája egészen architekíorikus és a barokk-szekrényeket csak úgy építik, díszítik, mintha kis építmények lennének.


Az „anyagszerűség"-nek tehát megvan a maga jussa, de csak bizonyos fokig és kiváltkép kiállhataílanok azok a kritikusok, akik nem tudván vagy nem akarván érezni a szépet, avagy megdöbbenvén az újtól, szokatlantól, az „anyagszerűség" ellen való vétséget olvassák nagykönnyen arra, aki alkot. Vegyük a többi okokat, amiről még keveset beszéltek. Miért más a különböző mívességnek a stílusa. A második okot én az alkotások különböző élettartamában látom. Az építő mívesség itt is a legkonzervativebb; monumentálisabb építmény megcsinálásához több esztendő szükséges, amit megépítenek, jól megépítik, hogy örök időkre álljon, [gaz, hogy lassan fejlődő építményeknél gyakran megesett, hogy más stílusban fejezték be, mint ahogy kezdték, de ez már most nem így van. Az építés stílusa se változik olyan hamar. Igaz, nem ragaszkodunk olyan áhitatos makacssággal a régihez, mint az egyptomiak vagy görögök az ő szentértelmü templomformáikhoz, de azért vagy 30 esztendőt: egy férfikor java munkaidejét megéri egy építő stilus. Elvégre az építőmester (ezt a jó régi, bár lefokozott értelmű magyar szót használom megint az utálatos és rossz „építész"' helyett) nem tanulhat új stílust munkássága derekán és nem dobhatja el a régit, aminek a megtanulására ifjúságát áldozta. A múltban egy nemzedéknél hosszabb ideig éltek a román és csúcsíves stilus egyes változatai. Az olasz renaissance-ban aztán meggyorsul a fejlődés, 25—50 évet már megérezni a cinquecento alkotásain. A barokkban, a Lajosok stílusain körülbelül egy-egy nemzedék dolgozott azonos formákkal. A bútorok stílusának életét józanul az anya férjhezmenetelétől a leány férjhezmeneteléig kell számítani, mert bizony rendes ember egyszer butorozkodik be életében igazán és közbül se dobja ki a régit. A stilus kora nagyjában megfelel az architektonikus stilus életének, ami után a bútorok stílusa igazodik. A hímzések életkora rövidebb, sűrűbben csinálják és teszik félre, változik tehát az ornamentikája gyakorta, de legrövidebb életű az asszonyi ruha, az asszonyi kalap stílusa. Pedig kedves művészi alkotás ez mind, ámbátor őszre okvetlen másnak kell lennie, mint tavasszal volt. Egy saison virága nem újulhat meg, a következőben újfélét kell sarjadznia. Az építés stílusa ezekhez a múlandó virághajtásokhoz képest lassan fejlődő erős tölgy. Egészen természetes, hogy az egy saisont érő ornamentika nem lehet azonos az örökéletünek tervezett alkotások ornamentikájával. A harmadik legfőbb ok, bizonyos- természetszerű függetlensége a női iparművészeti alkotásoknak, ami elválasztja ezeket a nagykomolyságú architektúrától és egyéb állandó és komoly anyagban megnyilatkozó mívességíől. És ennek a függetlenségnek, a női lélek alkotásbeli szabadságának a jogát szeretném e helyen hirdetni. Hogy a nő lelke máskép nyilatkozik meg a művészetben, mint a férfiúé, az már foglalkoztatta a tudományos irodalmat. Egyik ifjú tudósunk ezelőtt több


évvel pompás dolgozatot irt erről a kérdésről és kimutatta, hogy a nő költészete a lira, a férfié az epika. Én magam egy még meg nem jelent kötetben (Malonyai: Magyar nép művészete; Palócság) azt az elméletet mertem felállítani, hogy népünk művészetében más a férfi és más a nő ornamentikája. A férfi-varrottá szűr és subadíszítések dúsak, vaskosak, csupa erős és szinte tömött formák halmaza egy-egy ornament-bokor. Az asszonyhímezte dolgok gyöngédebbek, ritkásabbak s a teret nem töltik be egészen. Kár, hogy a régi kézimunkákból a XVII. és XVIII. századból csak az úri csinálmányok maradtak ránk az egyházak birtokaiban. Suba- és szürhímzéseket nem egészen száz esztendősöket ismerünk csak. Mindazonáltal a két nem ornamentikája élesen elválik egymástól. Az asszonyi nép nem használja a szűr és suba motívumait (legalább is nem teljesen úgy) és az egész női díszítés hatása más, mint azoké. Egyetlen helyen keveredik össze a kétféle díszítés: Mezőkövesden. De úgy látom, itt is más volt a régi asszonyi munkák ornamentikája, ritkás és gyöngéd, mint egyebütt Magyarországon, csak újabban hímezik az odavaló asszonyok a szűrdíszítések vaskos sűrű virágzatát a maguk eladásra csinált térítőire, tarsolyaira. Nem is lesz két nem egyazon izlésű sohasem, valamint, hogy különbözők a ruhák, kalapok, amit magukra öltenek. Művészetet tanító pedagógus, aki vegyesen oktat ornamentális tervezést fiuknak és leányoknak — mint jó magam — érdekes apasztalatokat szerez ebben a dologban. Ennek a dolognak pedig nagy a fontossága nemcsak a díszítő művészet, íanem a nemzetgazdaság szempontjából is. Mert a legfőbb fogyasztója az iparművészeti gyártmányoknak a nő, a legfőbb kieszelője minden divatnak a nő, a egfogékonyabb minden új irány, minden új stilushullám befogadására a nő. Respektáljuk tehát az ő jogát a díszítő művészet terén, adjuk meg neki a művészi íépzés lehetőségét, hogy lelkűk szerint azt csinálhassák meg, ami nekik való. E folyóirat nem kizárólag a női kézimunka művészi céljait szolgálja, de nagy súlyt helyez erre. Mert milliós összegek maradnának meg az országban, ha mindaz, ami a női ékességhez tartozik: szövet, hímzés, kalap, stb. nálunk készülne. Ha ők kifejthetnék, érvényesíthetnék ízlésüket, alkotóképességüket, nemcsak nemzeti kultúránk nyerne véle, de nyerne számokkal kifejezhető értékben közgazdaságunk is. Azok pedig, akik a cikk elejét olvasván, tudományos stiluskérdések megoldását várták tőlem s a végére érve az asszonyi ízlés jussának hirdetését, propagálását olvassák csalódva — bocsássanak meg érette nékem. GRÓH ISTVÁN.


A BŐRKÖTÉS. Szép, rendes kötési csak a legnagyobb figyelem, gond és odaadással, türelmes, pontos és tiszta munkával érhetünk el. Sokszor szép, kifogástalannak látszó könyv kerül a kezeinkbe és mégis van rajta valami bántó. Egy jól bekötött könyvnél mindenre vigyázni kell: a gömbölyüségre, hogy a fej és farknál egészen egyenlő szélességű, elől legfeljebb 1 mm.-rel legyen szélesebb, stb. És ép úgy kell ügyelnünk a külső kiállítására, a színek, valamint az anyagok összeválogatására. A bőrkötésekhez leginkább használt bőrök a szattyán, Maroquin, Ecrasé, Chagrin. Ezek mind kecskebőrbó'l valók. Azonkívül borjúbőr is használatos, de ez nagyon kényes, sima felülete miatt, a legkisebb horzsolás, sőt az ujak nyoma is meglátszik rajta. Használatos a disznóbőr és pergament, mely utóbbi szintén borjúbó'rbó'i készül. Használunk még szarvas- és antilopbőrí, mely utóbbi különösen szép, puha, bársonyos fogású. Vannak még cifra néven elnevezett bőrök, melyek leginbább kecskebőrből készülnek és a kidolgozás, festés és préselés által tartósságukból sokai veszítenek. Egy könyvkedvelő szokást kell felemlítenem, hogy t. i. könyvünkből minél kevesebbet vágjunk le. Ez még inkább szól a bőrkötésekre. A bőr a legnemesebb és legdrágább bekötési anyag, tehát erre a kötésre mindig csak nagyon értékes vagy különösen kedves könyveket szánunk. Azokat pedig lehetőleg ne csonkítsuk meg, hagyjuk meg abban a formában, amit a kiadó adott neki. Ha nincs merített papírra nyomva, elől és a farknál az ívek egyes lapjai egyenlőtlenek, ezeket tehát még a befürészelés előtt leegyenlítjük. Ha módunkban van, hogy ezt lemezollóval (könyvkötőgép) tegyük, igen egyszerű és gyors a munka. E célból a könyvet felütjük, megkeressük a legrövidebb ívet, e szerint aztán beállítjuk a lemezollót, és az íveket sorban, egyenkint levágjuk, még pedig először a farknál, azután ugyanígy járunk el elől. Ha lemezolló nem áll rendelkezésünkre, derékszögvonalzóval, késsel vágjuk a könyvet, ehhez vékony lemezből mintalapot vágunk és ez után dolgozunk pontosan. A bőrkötés mindig kap színes metszést, sőt legtöbb esetben aranymetszést. A bőrkötéseket, ha szigorúan előírás szerint dolgoznánk, mindig 5, 7, 9 fonálra kellene fűzni, aszerint, hogy a háta mennyi bordát kap, de 5 fonálnál kevesebbre fűzni sohasem szabad, három fonálra is csak akkor fűzhetjük, ha nem csináljuk bordás háttal. Kétféle bordás hátat különböztetünk meg: valódit és hamisat. Ha úgy fűzzük, ahogyan a vászonkötéseket, hogy t. i. befürészeljük és a bordákat a hátlemezre felragasztjuk, akkor hamis a kötés; a valódi bordás hátat nem fürészeljük be, hanem a bordával varrjuk. Erről különben szó lesz a fűzésnél. A befürészelésf már ösmerjük. Itt csak ismételem, hogy az mélyebb nem lehet, mint a fonál vastagsága, különben a könyv laza. A béléspapirt ugyanúgy készít-


hetjük el, mint azt már említettük, csak ha nagyon erős, vastag vagy használatnak nagyon kitett könyvet kötünk, akkor tegyünk bele egy 2 cm. széles shirting, baíiszt vagy u. n. falzvásznat. A fűzést ösmerjük, csak nagyon ügyeljünk a cérna megválasztására. Vékony íveket és kemény papirost vékony, vastag íveket és puha papirost erősebb szállal fűzünk. Ha a hát nagyon vastagszik, azt fűzés közben a csonttal veregessük jól le, ha ez nem használ, vegyünk a további fűzéshez vékonyabb fonalat, de ez esetben az utolsó pár ívet ismét az előbbi fonállal fejezzük be. A bőrkötésnél a binx dekre hosszabb fonalat hagyunk, mint a vászonkötésnél, kb. 2 j2 cm.-t, ezt ép úgy felbontjuk, mint azt amannál említettük, de nem ragasztjuk be, mert ezt most nem a védőlapra, hanem a lemez külső oldalára ragasztjuk. Az első és utolsó ívnél belül, a béléspapir hornyolását az ösmert módon leragasztjuk. A hátat megenyvezzük. Ezután vágjuk a könyvet csak a fejnél vagy mind a három oldalt, azután gömbölyítjük és lepréseljük. Bőrkötésnél a Iepréselésnél inkább elől szorítsuk erőssebben, mint a hátán, mert ezáltal szebb nyílást kap. Különben az ösmerí módon járunk el, csak nagyon lelkiismeretesen dolgozzunk, hogy a könyvünk szép formát kapjon. Itt felemlítem, hogyha könyvünket teljesen előírásosan akarjuk készíteni, csak a lepréselés után volna szabad azt megvágni és pedig előbb a farknál, aztán a fejnél és utoljára elől. Ha a könyvet megvágtuk, gömbölyítjük és lepréseljük, ezután megcsináljuk a festett vagy aranymetszést, esetleg márványozzuk azt. Ez utóbbi esetben azonban jól tesszük, ha a bélés és borító papirost is egy időben márványozzuk, mert nagyon csúnya a könyv, ha ez eltérő és különböző egymástól. Sőt az egyszínű festett metszést is mindig jól válasszuk meg a bélés és borító papiroshoz. Ha festett metszést csinálunk, azt viaszkos kefével keféljük jól be, mi által a szín egyenletesebb, élénkebb és tartósabb, de mindazonáltal bizonyos fokig fénytelen marad és ezt mindig így tegyük, ha magunk készítette papirral kötünk, mely szintén fénytelen. Ha azonban fényezett papirral dolgozunk, metszésünk is lehet fényes, ezt úgy érjük el, ha a metszést két deszka közé, — hogy a könyv és deszkák egy színvonalba legyenek, — erősen bepréseljük, egy puha rongyocskát beviaszkolunk és azzal a metszést jól bedörzsöljük, azután a simítóval (achátkő) kifényesítjük, egyenletes dörgölés által, ezt kétszer-háromszor megismételjük. Ezután a táblákat vágjuk meg, gondosan megválasztva vastagságukat. Túlvastag tábla otromba lenne; számítanunk kell arra is, hogy a bőr szintén erős anyag, ami a táblát amúgy is megvastagítja. A bőrkötések táblájához mindig a legjobb minőségű szürke lemezt válasszuk. A tábla legfeljebb 2—2 V2 mm.-rel legyen körűi nagyobb, mint a könyv, sőt elől se hagyjunk hozzá semmit, mert mire kiszedjük


az utólag beleragasztott lapokat, melyek természetszerűleg, a gömbölyííésnél egy kicsit úgyis előre ugrottak, már is szélesebb lesz elől, mint fent és lent. Az eddig ösmerf könyveknél úgy mérjük meg a fedőlapokat, hogy azt a hát hornyolásától 5—4 mm.-rel beljebb vesszük. A bőrkötésnél ellenkezőleg, szorosan a hornyolásba kell a lemezt illesztenünk. Ha a lemezeket megvágtuk, azoknak egyik oldalát jó szívós papirossal megkasirozzuk, amely kasirozott oldal azután belül a könyvre fekszik. A ráragasztás (kasirozás) ez esetben úgy történik, hogy a papirost vagy 2 mm.-rel körűi kisebbre vágjuk, mini a lemez, mert az a kenés által megnyúlik, a papirost jó kövéren (erősen) megkenjük csirizzel és rádörzsöljük a lemezre, ha egy kicsit megszikkadt, jó deszka között présbe tenni, azért, hogy a papir mindenütt egyenletesen ragadjon, egyenesen száradjon és ne görbüljön meg. Ha már most a lemezek teljesen szárazak, a következőkép tesszük őket fel. A táblát és a sarkokat kissé legömbölyítjük, az ösmert módon, ráspoly és üvegpapirral. A lemezeket most a külső, tehát nem a papirossal ragasztott oldalon, a hátán végig körülbelül 5—4 cm. szélességben megenyvezzük; ezután a táblákat úgy illesztjük a könyvre, hogy a széltávolságok mindenütt egyformák legyenek. Ha ez megvan, a könyvet a készítendő oldallal felül úgy tegyük magunk elé az asztalra, hogy eleje felénk feküdjön. A bindekeí az ösmert módon legyező formában osszuk szét, szorosan simítsuk rá az enyvezett táblára, a csontra vegyünk egy kevés csirizt és azzal dörzsöljük rá, míg szorosan és simán odaragad. Ekkor egy darab makulatúra papirt (újság is lehet) ketté hajtva, a tört élet pontosan a lemez hátához illesztve ragasszuk rá. És ugyanígy járunk el a könyv másik oldalával is. Ezután tegyük két deszka közé, úgy, hogy a deszkák a könyvet teljesen fedjék és a présben adjunk neki egy erős nyomást. A bőrkötéseknél jobb a kapitális szalagot most, amikor a tábla már rajta van, ráragasztani, sőt ajánlatos azt présben csinálni. E célból a könyvet a présből kivesszük és úgy helyezzük azt ismét vissza, hogy a háta valamivel a deszkán kivül álljon. A kapitális szalagot azután az ismert módon ragasztjuk fel. Ugyancsak így ragasztjuk rá a hátra a két csíkpapirost is. Sőt, ha vastag, erős könyvet kötünk, ajánlatos az első papírcsík helyett flanellal átragasztani, de ez esetben a könyvet vékony enyvvel kenjük meg, a flanelt ráillesztjük és ezt csirizzel megkenve jól rádörzsöljük, azután pedig a papírcsíkot ragasszuk rá csirizzel. Ha a könyv pár órán át a présben volt, azt kivesszük, az újságpapírt, mely a bindekre van ragasztva, letépjük onnan, üvegpapirral lesimítjuk, ha a háta éle esetleg magasabb, vagy eláll, azt a csonttal szorosan a táblához simítjuk. A könyv hátánál mindkét oldalon a fej és farknál a lemezből egy kis ék alakot késsel kivágunk (1. ábra), ezt azért kell, mert különben a bőr ott hamar kiszakad, ha a táblát kinyitjuk. A hátlemezt ugyanúgy vágjuk, mint eddig, pontosan élétől-éléig.


Bőrkötéseket majdnem mindig bordásháttal csinálunk. De ez nem okvetlen szükséges, amenynyiben a bordáshát inkább átvett szokás a régi időkből, amikor még nem ösmerték a könyvek befűrészelését és ezzel a mélyített fűzést, de minden könyvet úgy fűztek, hogy az bordát képezett. Ha a hátlemezt pontosan kiszabtuk, egy papírcsík vagy körző segítségével megcsináljuk a pontos beosztást. Mindenekelőtt a hátlemezt az egyik végén egy kereszttel vagy „f" (fent) betűvel megjelöljük, és itt az élétől 4 mm. lemérünk, ezt egy ponttal megjelöljük, lent ezt a méretet 2V2-szer vesszük, vagyis 10 mmt. és itt is pontot teszünk, a két pont közötti (1. ábra.) részt már most 6—8 stb. egyenlő részre osztjuk aszerint, hogy milyen nagy a könyvünk és hány bordát akarunk készíteni. Az osztó pontokban meghúzzuk a vonalakat, és így megkapjuk az 5—7 stb. bordát. Régi bevett könyvkötő szokás, hogy páratlan bordákat csinálunk, és legtöbbször ót, de van 7—9 is, ritkább esetben 5. A modern könyvkötők már eltérőleg páros, sőt néha kettős bordát is csinálnak. A farknál szélesebb margót hagytunk, mint a fejnél. Ezt azért kellett tennünk, mert ha ugyanazt a szélességet vennők, mint fent, és könyvünket így állítanánk a szekrénybe vagy polcra — ez bár optikai csalódás, — de úgy nézne ki, mintha a enti margó jóval keskenyebb lenne a fentinél, ami a szemet természetesen nagyon )ántaná. — Ha tehát a beosztás kész, egy kb. 2 mm. vastagságú szürke lemezből 2—27a mm. széles csíkokat vágunk, — ha tehetjük, vágassuk meg ezt könyvkötőnél, aki nagyon pontos, precíz munkát végez, maga is megvághatja éles késsel, vonalzó mellett. Ebből a lemezcsíkból levágunk öt darabot, valamivel hosszabra, mint a hátlemez szélessége, és enyvvel a húzott vonalakra ragasztjuk, természetesen ügyelve, hogy az merőlegesen álljon a hát hosszára. Ha a csíkok teljesen megszáradtak, azt a hát szélességéhez lesrégeljük, esetleg kissé legömbölííjük. (2. ábra.) (2. ábra).

(3. ábra.)

Most már kiszabhatjuk a bőrt. Itt is, mint már a félvászonnál említettem, nem kötjük magunkat a sablonos méretekhez, de mindenki ízlése és tudása szerint


ossza be, milyen széles hátat, milyen nagy sarkokat tesz; esetleg az utóbbit j teljesen elhagyja, vagy csak hamis sarokkal pótolja. • Ha a bőr tetszés szerint ki van szabva, hozzáláthatunk annak sorvasztása- I hoz. A sorvasztáshoz szükséges egy sima kő és a sorvasztókés (5. ábra). A követ j pótolja otthonunkban az éjjeliszekrény, esetleg a pohárszék márványlapja is, sőt \ utolsó esetben egy vastag üveglap. I A hát bőrére pontosan lerajzoljuk a könyv magasságát és megjelöljük a hát j szélességét, és ezzel hozzá foghatunk a sorvasztáshoz. Nagy. elővigyázattal lesor- ! vasztjuk, lehámlasztjuk a bőr belső oldalát, ezt mindig a könyvmagasságot jelölő I vonaltól kifelé tesszük, és pedig menetelesen, hogy a bőr széléhez érve mind j vékonyabb legyen. Simának, egyenletesnek kell lennie, egy kis göböcskét sem j szabad rajta hagyni. A göböket érezzük, ha a színével felfelé fektetett bőrt ujjunk- I kai végigtapintjuk. A bőrt addig kell sorvasztani, míg teljesen hibanélkülinek találjuk, j Ügyelünk arra is, hogy a szélét ki ne csipkézzük, lyukat ne vágjunk bele. Lyukat ' igen könnyen vágunk a bőrbe, ha a lesorvasztott bőrdarabkákból egy kicsi a I sorvasztandó bőr alá kerül. De ha megesik, hogy bevágtunk, ne essünk kétségbe, j a bőrt azért nem kell eldobni, egy teljesen vékonyra sorvasztott kis bőrdarabkával \ csirizzel úgyszólván láthatatlanul kifoldozhaíjuk azt. Most próbáljuk meg a könyv magasságában meghúzott vonalon, hogy a bőr könnyen áthajlik-e, egyenletes sima-e; ha igen, a sarkok sorvasztásához fogunk. A szabály ugyanaz, mint fent. A sarkokat pontosan kiszabjuk, a beütendő sarkot letompítjuk; ezt különös gonddal, vékonyán sorvasztjuk ki, hogy aztán szépen üthessük be. Ha a bőr kemény, mint pld. disznó, borjú, ecrasé, síb., akkor a hát hosszát, azaz élét, ahol a tábla nyílik, szintén lesorvasztjuk egy kissé, hogy a hajlásban puhább legyen. Ha ennyire jutottunk a munkánkkal, megkezdhetjük a borítást, de megelőzőleg mindent oda készítünk a kezünk alá; a kő ott marad, mert azon dolgozunk tovább, ezen kivül kell a kéziprés — ha van aranyozóprés, — deszkák, csiriz, a bindfogó, csont, egy szál füzőcérna és kb. 2 cm. széles lemezcsík. Először is felrakjuk a sarkakat: a bőrt megkenjük, mind a négyet egyszerre csirizzel és így hagyjuk egy kicsit állani, hogy a bőr a nedvességet magába vegye, mert ezáltal könnyebben dolgozható fel, kis idő múlva két sarkot újból megkenünk és azt felrakjuk a táblára, akkor megkenjük a másik két sarkot és azt is feltesszük. A beütés az ismert módon történik. Ezután felhúzzuk a hátat. A teljesen elkészített hátbőrt szintén jó kövéren megkenjük csomómentes csirizzel és így hagyjuk szikkadni; ez alatt a hátlemezt, melyen már a bindek rendben vannak, a bindek között ugyancsak megkenjük vékonyán csirizzel, mire azután a hátbőrt újból megkenve, a lemezt, természetesen azzal az oldalával, melyen a bindek vannak, a közepére fektetjük. A bőrt a bal-


kezünkbe véve, ügyeljünk nagyon, hogy a hátlemez „fent" jelzése tényleg a könyv fejéhez kerüljön, mert ennek az ellenkezője nagy hiba lenne. — Az ujjainkkal a bőrt ráhúzzuk a könyvre, vigyázva, hogy a hátlemezt sehol el ne csúsztassuk, hogy (4. ábra.) az pontosan a könyv hátán feküdjék. Ha már most valamennyire odaragadt a bőr, akkor a könyvet további kidolgozásra présbe tesszük, persze úgy, hogy a hátbőr teljesen szabadon maradjon. így a présben ismételten ráhúzzuk a bőrt a hátra. Ha már a bőrt jól felhúztuk, vegyük a bindfogót (4. ábra) és az egyes bindeket, könnyű szorítással, ide s tova húzzuk, hogy a bőr szorosan odasimuljon a bindekhez. Ez a munka nagy figyelmet követel, hogy a bindfogóval a bőrt meg ne sértsük, hogy a bindfogó az ide s tova húzásnál ki ne ugorjon az irányból, mert egy csúnya, többé el nem távolítható vonalat nyomunk általa a bőrbe; és hogy a bindeket az egyenes vonalból el ne görbítsük, ami annál könnyebben megtörténhetik, mert a csirizelés még az enyvvel ragasztott bindeket is megpuhítja egy kissé. Hogy az eltolódást elkerüljük, jó a prést megfordítani és a másik oldalról ugyanúgy kezelni a bindeket. Most a fej és farknál csirizzel újra megkenjük a bőrt és azután beütjük, azonban a hátlemeznél, úgy fent, mint lent, a csonttal egy keveset, mondjuk l 1 ^ cm.-re a bőrt ismét kihúzzuk, mert erre a bőrre szükségünk van a kapitális készítésénél. Mielőtt a kapitális készítéséhez fogunk, vesszük a szálfonalat, amit előkészítettünk és azzal a könyv hátát, a kapitálisnál hosszában — ott, ahol a lemezből a kis ékalakot kivágtuk — elég szorosan lekötjük. A kötést, csomót azonban úgy helyezzük el majdnem a tábla élén, hogy az akár ha fektetjük a könyvet, vagy munka közben felállítjuk, a bőrbe bele ne nyomódjék, mert azt nehéz onnan eltüntetni. Ha mégis megesik, jól meg kell nedvezni és simító csonttal elsimítgatni, vagy kefével leveregetni. Ezután

hozzáfogunk a kapitális

(5. ábra.)

készítéséhez. A könyvet felállítjuk, úgy hogy a háta jobb kezünk felé legyen, bal kezünkkel ott, ahol le van kötve, szorosan összefogjuk és a csonttal erősen jobbrabalra az ujjunk felé szorítjuk. Ezután vesszük a lemezcsíkot, azt a könyv hátán át, a tábla magasságával egyvonalba odaszorítjuk a csonttal, melyet kissé megnedvezünk; a bőrt a hátlemez élén lesimogatjuk, a bőr ezáltal áthajlik és mintegy


kis kalapot (Haubchen) képez a kapitális szalagon. (5. ábra.) Vigyázzunk azonban, j hogy ez a kapitális széles ne legyen, mert az nem szép. Ezt a műveletet egyformán csináljuk fej és farknál, végre, a kapitáliskészítés, I a kőre állítás, a beütés, stb. által képződő esetleges egyenetlenségeket a csonttal le- j simogatjuk. Most aztán eltávolítjuk a fonalat, mellyel a könyv le van kötve, meg- \ nézzük, hogy belül a táblán, ahol a kötés volt, nincs-e egy kis hólyagszerű dom- J borulat, ha van, ezt nagy vigyázattal, anélkül, hogy a táblát felemelnők, a csonttal lenyomkodjuk, vagy csak egy gyönge nyomással a présbe tesszük és ott hagyjuk másnapig, hogy teljesen kiszáradjon. Másnap a hátát a nyilasnál egy szivaccsal végignedvesítjük és belül a kapitális végein a nyilasban a bőrt szintén jól megnedvesítjük, ez utóbbit főképen, mert ha a táblát úgy nyitnák ki nedvesítés nélkül, a bőr ott könnyen megrepedne. Ha már most a könyvtáblát kinyitottuk, a könyv elejét magunkhoz szorítva, a tábla háíulsó élét a könyvhöz illesztjük s a kalapáccsal oda ütögetjük, miáltal a tábla szorosan a hornyolásba fekszik és könnyen nyilik. Ha mindezzel meg vagyunk, kitépjük a beleragaszíott makulatúra és védőlapokat, amiket azért tettünk bele, hogy szép magas nyilast kapjunk; a könyvet ifi minden kis enyv, csírizcsomó, stb.-íől kitisztítjuk, sőt üvegpapirral lesimítjuk és hozzáfogunk a papirborításhoz. Mielőtt a béléspapirt beragasztjuk, a táblán belül egyenletesen körűivágjuk a beütést, ez sohase legyen több, mint legfeljebb egy cm., és hogy a beütés a béléspapiron át ne lássék, a mélyedést töltsük ki egy rajzpapirossal, melyet pontosan oly nagyra vágunk, hogy teljesen belefeküdjön a beütésen belüli felületre. Ha a béléspapirt velefűztük a könyvvel, akkor azt most csirizzel megkenjük, hagyjuk kissé állani, hogy az eleje felé nyúljék, mert erre a többletre szükségünk van a mély falzhoz. Itt nagyon fontos, hogy arra ügyeljünk, hogy a papir szála hossz irányban legyen, különben a papir nem széliében nyúlna, rövid lenne és nem födné a beütést, annyival rövidebb, amilyen mély a falzunk, hosszában viszont a béléspapir beragasztása után eltávolíthatatlan csúnya ráncokat képezne. A könyvet úgy fektetjük, hogy a nyitott háta felénk legyen és most óvatosan erre húzzuk a megkent béléspapirt. Ezt annyira kell nyújtani, hogy a margó ugyanoly széles legyen, mint fent és lent. Már most egy tiszta papírcsíkon át a mély falzba jól belesimítjuk a béléspapirt, de óvatosan, hogy azt el ne szakítsuk. A mély falcba egy tiszta deszkát teszünk és a könyvet így deszkával együtt fordítjuk a másik oldalára, mellyel azután ugyanígy járunk el. A béléspapirnak így nyitva kell teljesen megszáradni, azután óvatosan csukogassuk be — nem egyszerre — a táblát. Ha a béléspapirt nem fűztük vele, hanem csak utólag alkalmazzuk, akkor nagyon pontosan lemérjük és kivágjuk a béléspapir három oldalát, amint az a táblára szükséges, azután két oldalt kifelé srégeljük azt, végre a repülőlapot a könyv


nagyságánál valamivel nagyobbra hagyjuk, mert azt utólag vágjuk meg. Már most azt a részt, mely a táblára és a lesrégeit kis részt, amely a mély falcba jön, megkenjük híg enyvvel (6. ábra), ezt ráragasztjuk a táblára, természetesen a távolságok pontos betartásával és a mély falzba jól bedörzsöljük. Ezután híg enyvvel megkenjük a könyvvel fűzött fehér lapot és a béléspapirt, melyet eddig visszahajtva tartottunk, rásimítjuk. Természetesen ez is nyitva szárad. Száradás után a jóval nagyobb béléspapirt, egy nagyon éles késsel, a ráragasztott lap után pontosan körűivágjuk. Ha a könyv tábláját már becsukhatjuk, a mély falzba mindkét oldalra, jó mélyen beleszorítva egy-egy vékony lemezlapot teszünk, ugyanazt, helyezzük a táblára is, de ha a bőr puha, erősen barkás, akkor inkább puha, mondjuk itatóspapirt tegyünk rá és így deszka közé téve préseljük be és hagyjuk legalább egy éjjelen át présben. Ha esetleg nem csukódnék szépen, a fedőlapok felállanának, úgy egy szivaccsal nedvesítsük meg végig a hát nyilasát, szorosan a mély falzba tegyünk egy szál fonalat, amilyenre a könyveket fűzzük és így tegyük újra présbe, most azonban elég, ha egy-két órát van présben, a könyv szépen csukódik. Kis gyenge ecetes vízzel, szivaccsal mossuk le a bőrt, hogy ujjunk nyomai, esetleg más foltok eltűnjenek, a bőr szép, friss legyen. STERN ANNA.

BÉCSI TÖREKVÉSEK. Divatról lesz itt szó. Nem a megszokott, s talán a meg is únt sablonszerűséggel kívánunk beszámolni a formákról, uralkodó színekről, miket a szezon számára kitaláltak, hanem be akarunk pillantani abba a szervezetbe, melynek divat, ez esetben bécsi divat a neve. Hogyan csinálják ? Művészet, ipar, kereskedelem hogyan fog össze és tömörül egységes szervezetté, mely kihasználva a háborús helyzetnek amaz előnyét, hogy

Paris kiszorult a középeurópai versenyből, a szövetséges és a semleges országokban hódít teret a bécsi ízlés, ipar és kereskedelem számára ? Minket magyarokat, mint akiknek sok a íanulnivalójuk, mihelyt a közös érdekek felismeréséről és respektálásáról van szó, minket a bécsieknek ezen törekvései ebből a szempontból érdekelhetnek elsősorban. A háború elején Bécsben hamar belátták annak szükségét, hogy az elismerten


j jó bécsi ízlésnek térhódítását elősegítsék, s meghódítsák a bécsi divat számára azokat a területeket, melyeken eddig a párisi verseny miatt boldogulni nem bírt. Ezen törekvésnek csak tápot adhattak azok a mozgalmak, amelyek hasonló céllal Németországban indultak meg. A német szervezés munkája, mint mindenütt, úgy ezen a téren is kitűnő volt, de ízlés tekintetében nem versenyezhetett Bécssel. Ez az az előny, melyet Bécsnek ki kellett aknáznia s amit, mint látni fogjuk, nagy sikerrel meg is tett. Legjelentősebb lépés ezen a téren a Modellgesellschafínak megteremtése. Számos nagy szabócég, a női szabóság számára dolgozó iparosok és gyárosok a divattervezés terén működő művészek belevonásával alakították meg ezt a szervezetet, melynek célja, hogy a művészek és szabókból összeállított zsűri által jóváhagyott tervekhez hozzájuttassa az egyes szabókat, akik a művész ellenőrzése mellett a terv alapján elkészítik az eredeti ruhamodellí. Ezeket azután összegyűjtik s Bécsben a saját helyiségükben mutatják be az idegenből érkező modelleket vásárló szabóknak és nagyobb cégek képviselőinek, akik itt az anyagok beszerzésére nézve is útbaigazítást nyernek. A kormány anyagilag is támogatja ezt a szervezetet, mely csekély anyagi áldozatok mellett lehetővé teszi a szegény szabónak is, hogy a maga modelljével versenyezhessen s így a vevők készpénzben mondhassanak bírálatot képességeiről. Az itt vázolt intézmény kerül minden merészebb művészi lendületet, azt lehet

mondani, hogy a szorosan vett merkantil szempontokat igyekszik összeegyeztetni a művészi kívánalmakkal. A ruhák bemutatása — itt és egyebütt mindenkor élő alakokon — mannequineken történik. A Modellgesellschafí égisze alatt rendezik a külföldi bemutatásokat is, amelyeken a nagyobb bécsi divatcégek a maguk kollekciójával önállóan vesznek részt. Ezekkel keresik fel Berlint, Amszterdamot, Stockholmot, szóval a szövetséges és semleges országok azon városait, melyek a fogyasztás szempontjából tekintetbe jöhetnek. A nagy bécsi cégek, mint Grünbaum, Drecoll, Zwieback és mások, az előbbi szervezettől függetlenül mutatják be vásárló közönségüknek az újdonságaikat. Miután itt nagy kereskedő verseny is van, természetes, hogy egymás előtt nagyon titkolják a modelljüket, s így mindegyiknek megvan a másiktól eltérő jellegzetes vonása. Legönállóbb mindnyájuk között a Wiener Werkstátte divatosztálya, mely működése kezdetén kizárólag művészi szempontoktól vezérelve igen ízléses művészi ruhákat produkált, amelyek azonban a gyakorlatban, a kivihetőség és a viselhetőség szempontjából nem mindig váltak be, úgy hogy ezen tapasztalatokon okulva, ma már gyakorlati irányelvek szemmelfarrásával készítik modelljeiket, amelyek eredetiségükkel tűnnek fel a többi között. A Wiener Werksíatre műhelye lendítette fel a divattervezést — papíron. Tudnunk kell ugyanis, hogy a divattervezés hazájában, Parisban a terv megrajzolása, az, amit mi is ismerünk divattervezés


címén, nagyon alárendelt szerepet játszik. A nagy cégeknek ugyan van rajzolójuk, — nem is egy — de a íulajdonképeni tervezés mindenütt úgy folyik, hogy az élő alakon vagy legrosszabb esetben a próbababán próbálják a rendelkezésre álló anyagokból összeállítani a ruhát. Ezt az ötletet szabják ki és varrják meg a műhelyben s rendszerint csak ennek megtörténte után kerül a már kész ruha a rajzoló ecsete alá. Újabban, bár az ilyen műhelytitkokról nem igen szoktak az idegennek elárulni valamit, erre a módra kezdenek áttérni Bécsben is. Talán a takarékosság szempontjából, mert hiszen a szövetből való vagdosás sok anyagpazarlással jár, a papírra vetett ötletből indulnak ki s ennek nyomán születik meg anyagban a kész ruha. A nagyobb cégek, melyeknek a jó hírnevük érdekében is arra kejl ügyelniök, hogy mindig jó és ötletes újdonságokkal lássák el vevőiket, ezek igyekeznek a maguk számára a legjobb erőket lekötni. Örvendetes, itt a magyar erők mind több teret hódítanak, a Modellgesellschaft bíráló bizottságának művészi erői között is ott találjuk a mi iparművészeti iskolánk textilosztályának volt tanítványát. Tény az, hogy a magyar tervezők ötletessége nagy értéket jelent külföldön, s hogy olyan rajzok után készült modellek, amik itthon nem kellettek, drága pénzen kerülnek Bécsből Budapestre. A bécsi ízlésének jó hírneve, az üzleti leleményesség és tisztesség, melylyel árúikat piacra hozzák, nagy vásárlóközönséget biztosítanak nekik. Különösen

feltűnő, hogy a Balkán államaibóJ mily nagy számmal jelentkeznek azok a vevők, akik ezelőtt bevásárló útjukon meg sem állottak Parisig. Közbe sikeresen mérkőzik a bécsi divat az entente országbelivel a semleges külföldön, ahol — mint legutóbb Amsterdamban és Stockholmban is — válogatott kollekcióival vívja ki az elismerést a bécsi ízlés számára. Jellemző különben a ruhák bemutatásának módja. ízléses berendezésű teremben vagy fülkében jár körül a szép arcú és alakú leány, aki a bemutatandó ruhát viseli. Sohasem látni ruhát a holt próbababán, vagy fogason, mindenkor az élő alak az, melyen az teljes szépségében érvényre jut. A művészi meglátás számára a jó ruhának ilyen ízléses módon való bemutatása nagy értéket jelent. Ennek jellemzésére néhány töredéket közlünk lapunk egy barátjának leveléből, aki külföldi útján néhány nagyobb bécsi cégnek őszi és téli divaíujdonságait látta. Benyomásairól a következőkben számol be: Az előszoba mellett, melyen átjöttünk, hosszú állványokon sorakoznak a ruhák, mögöttük az öltözőfülkék, ahol a mannequinek fölveszik a bemutatásra kerülő ruhákat . . . kis sarokteremben vagyunk, a padlóig érő fehér függönyös ablakokon nyugodt nappali fény árad a nagy, kerek szőnyegre, a diszkrét aranyozással díszített falakon megcsillan egy-egy fénysugár; a bútorzat, — néhány pamlag és karosszék — meghívott vendégeknek szolgál pihenőül, a semleges külföldre szánt anyagot mutatják be, mielőtt útnak indítanák rendeltetési helyére.


Könnyed, lassú léptekkel járják körül a termet a mannequ'mek. Őszi kosztümök, bő oldalzsebekkel, legombolható peleringallérokkal vonulnak el előttünk. A prémeknek minden fajtája, dús géphímzés élénkítik a nagy, nyugodt, jobbára mintazatlan szöveteket. Selyemruhák, bő, bodros ráncokba rakott aljak diszkrét suhogással kisérik a szőnyegbe süppedő lábak mozdulatát. Bő télikabátok; prémmel szegettek, gazdag szines mintás selyembéléssel az eljövendő télnek hidegét juttatják eszünkbe; fekete estélyi ruhák : könynyű, áttetsző anyagból, fekete gyöngyöktől súlyosak, minden könnyedségük mellett valamit sejtetnek a reánk nehezedő idők komolyságából. Egy-egy halk megjegyzés kiséri a bemutatást, a mannequinek arca érzéketlenül hideg, ugyanazokat a megszokott mozdulatokat ismétlik — ki tudja hányadszorí — gépies öníudatlansággal.

be a hervadt falevél színére emlékeztető selyemruhát, fekete tüllfodrok körűi alabásfromszínű ujjak fehérlenek elő, az anyag szépségét tudatosan érzik, akik a ruhákat bemutatják. * Felhangzik a lüktető üzleti tevékenység lármája. Itt a télre gondolnak. Prémbundák vonulnak el előttünk. A gazdagságnak ezen szinbolumaiba burkolt mannequinek hosszú sora vonul fel előttünk. Gazdagon hímzett ruhák, a szabásművészet ötleteivel díszített kosztümök váltakoznak a raffinált ízlésre valló csipkékkel ékes fehérneművel. Apró fülkék. Egyik-másikban megvonúl egy-egy vevő, aki kíváncsi szemek elől rejtőzve akarja modelljeit kiválasztani. Valami nyugodt előkelőség ömlik el a ruhákon, amik itt elénk kerülnek. Bojtokban végződő ujjak, derékszárnyak a ruházkodásnak egy új ötletét aknázzák ki. Van valami, ami Parisra emlékeztet. Megsúgják: nagy divatgyüjteményünk van, régi divatképeket böngészünk . . . igazán semmi összeköttetésünk a külfölddel . . . mindent magunk tervezünk, már a nevünk sem engedné másként . . . hasonló nevű párisi cégünkkel megszakadt minden összeköttetésünk. . . .

Falépcsőn megyünk fel az emeletre, a fordulóknál régi divatképeken akad meg a szemünk. Puha szőnyeg a tágas termekben mindenütt; léptek zaja nem nyomja el a hangos csacsogást, mely az üzleti záróra közeledtét jelzi . . . kis boudoirban vagyunk, a márványkandallón régi óra ketyeg, a bársonyfüggöny kis színpadot takar. Fali tükörből a lámpák vakító fénye elözönli a karcsú termekhez simuló estélyi ruhákat. A gyöngyök csillogásába belevegyűl a Egy hercegi palota erkélyes szalonja. selyem tompa fénye; keskeny, hosszú Dúsan aranyozott ajtók s ablakok, régi uszályok kigyódznak a magos sarkú falkárpitok. Az új óriási szőnyeg két cipők nyomában, bágyadt mosoly tetőzi végében egy-egy sor magasíámlájú szék.


Fája régi; nagy, virágos párnázata élénk színei dacára belehangolódik a környezet előkelő nyugalmába. Magas, szőke alakok, mintha tudnák, hogy művészetbe öltöztek, raflfinálían egyszerű ruhákban libegnek elénk. A ruha szövetje — selyem vagy más — mintha az alakhoz tartoznék; a nemes anyag minden apró ráncában érvényesül. Ezeket a ruhákat nem hivatásos szabók tervezték. Nincs bennök semmi a mesterségből — a szónak művészietlen értelmében. A jobbára egyszerű, diszkrét színű ruhákon egy-egy élénkebb folt — hímzés, gyöngy vagy miegymás lágyan egymásba omló színekkel. Új prémötletek, apró hulladékok rászórva a szövetre élénkítik a felületet s visznek beléje új elemet. ÁRGUS.

KÉPEINKHEZ. Néhány batikmunkának részletéts teljes képét mutatjuk be jelen füzetünkben. Ez a technika, melyről egy régebbi évfolyamunkban Mihalik Gyula irt egy hoszszabb cikket, ma a könyvkötés mellett legkedveltebb — s mindjárt hozzátehetjük — a legművészibb műkedvelő technika. A mellékletek nagy része csaknem eredeti nagyságban mutatja a selyembatikot a maga véletlenségeivel egyetemben. A két műhelynek tulajdonosai és vezetői mind az iparművészeti iskola textilosztályáról kerültek ki, s ott szerzett ismereteiket gyümölcsöztetik a gyakorlati iparművészet terén. Mi csak azt kívánhatjuk, hogy komoly munkásságukat, melyet a batik hivatásos művelésében fejtenek ki, a jól

megérdemelt anyagi siker koronázza. Ezt remélni alapos okunk van, mert a batikot ma oly sokan keresik és vásárolják, hogy hozzáértő mesterei biztos megélhetésre számíthatnak ebbéli keresetük révén.

A KARTONNYOMTATÁS. Ha a pamutszövet felszínét nyomtatás útján egy, két vagy többszínű díszítménnyel díszítik, ezt az eljárást kartonnyomásnak nevezik. Az eljárás többféle lehet: a kartonszövetre közvetlenül rányomtatható a festék, vagy a pác, mely a szín felvételére alkalmassá teszi a szövetet. Leggyakoribb az az eljárás, amikor oly anyagot nyomtatnak a kartonra, mely a festést követő gőzölés alkalmával a festéket szétroncsolja úgy, hogy színes alapon fehér minta keletkezik. Ez esetben a ragasztóanyaghoz, mellyel a festéket szétroncsoló vegyszert a szövetre nyomtatják, mindjárt olyan festéket vagy színező anyagot kevernek, mely azután a kimaratott helyeket a kívánt színre megfesti. A nyomtatást magát háromféle módon lehet eszközölni. Legrégibb s ma már csak vidéki kisiparunkban használatos a kézinyomtatás. A szövetre nyomtatandó anyagot nyomódúccal nyomtatják a szövetre. A dúc 10—20 cm. oldalhosszakkal bíró falap, melyből a díszíímény rajza domborúan emelkedik ki; ezt felváltva a festékpárnára s onnan a nyomtatandó kartonra nyomják. Agyáriparban használják a feltalálója


után Perrotine-nek nevezeti gépet, mely a nyomtatást a szövet szélességével egyenlő hosszúságú és körülbelül 20 cm. széles dúcokkal végzi. A dúcok egy négyoldalú prizmára vannak erősítve, mely hossztengelye körűi forgatható, úgy hogy mindig más és más lapja nyomódik a szövethez. Leggyorsabban dolgozik a hengeres vagy rulógép, melynek lényeges alkotórésze egy nagy henger, melyre a megnyomtatandó szövet csavarodik. Ehhez a hengerhez csatlakoznak a kisebb rézhengerek, melyeken rajt van a pontosan bevésett rajz — mindegyiken az egy-egy színnek megfelelő rész. Ezek a hengerek külön-külön festékvályúval vannak összeköttetésben, melyből a felnyomandó pépet fölszedik. A fölös pépet egy kés szedi le a hengerfelületről s a mélyedésekben levőt a nyomóhenger rányomtatja a kartonra. A szövetre nyomtatott pépnek tulajdonságai szerint a szövetet előbb megszárítva azt a festékfürdőbe, vagy a gőzkamrába viszik, ahol azután a végleges színt nyeri. A megfestett szövet még különféle csinosításon esik által, míg végül a kereskedelmi forgalomba kerül. A munka igen gyorsan készül el, nagyobb üzemekben egy ruló gépen félmillió méter kartont is megnyomtaínak egy év alatt. — a —

A papirszövet fogása keményebb, merevebb, mint a pamuté, amelyet helyettesíteni hivatott. Szilárdsága is kisebb, mindamellett elég erős ahhoz, hogy ruhaszövetnek fel legyen használható. A kész szövetet még simítani szokták, hogy fogása puhább, tapintása simább legyen. A papirszövetet nem bocsátják nyers formájában a forgalomba, hanem éppen úgy megnyomtatják, színes mintával látják el, mint a kartont s ily állapotban alig külömbözteíhető meg a pamuíárútól. Kisebb szilárdsága mellett egyetlen hátránya, hogy a nedvességet csak kis mértékben bírja. Ezt a hátrányt azonban ellensúlyozza az, hogy egyéb szövetekhez viszonyítva nagyon olcsó. —a —

A BŐRKÖTÉSRŐL

jelen számunkba S f e r n A n n a , az orsz. iparművészeti iskola szaktanítónője írt cikket, aki igazán a leghivatottabb arra, hogy ebben a dologban tanácsokat adjon. Évek óta tanítja az iparműv. iskola műműkedvelő tanfolyamán a könyvkötési és az iskola ékííményes rajzoszíályának bőrkönyvtábla aranyozásai is az ő vezetése alatt készültek. Ezekből néhány sikerült darab az iparművészeti múzeum szekrényeiben kerül a közönség elé. Iparművészeti dilletantizmus nemes dolog, azon idő óta, hogy XVI. Lajos korának A PAPIRSZÖVET. nemessége divatba hozta; de könyvHáborús cikk ez is. A központi hatal- díszítéssel foglalkozni, a legúribb dolog. mak országaiban fogytán levő szövetet Reméljük, hogy műkedvelőink figyelmét papírral fogják pótolni. A papirfonalat felkelti e cikk. (G.) keskeny csíkokból sodorják s az így készült fonálból szövik meg a szövetet. SZERKESZTI: GRÓH ISTVÁN. Rigler József Ede papirneműgyár r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Oldal.

Oldal. Stíluikérdétek. A

Gróh

István

bőrkötés. (6 képpel.)

.

Stern

.

.

.

A n n a

. .

. .

1 .

4

Bé«I tdrekvéiek. Árg s .

11

Képeinkhez

15

A kartonnyomtatás. - a

-

.

.

.

.

.

15

A papirosszövet, - a —

16

A b ő r k ö t é s r ő l . (G)

16

Mándoki, Pauspertl, Schneider textil.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

V .

A koronázás alkalmával viselt ruha. Gróf Esterházy Ilona tulajdona . .

VI.

A koronázás alkalmával viseli ruha. Gróf Zichy Ödönné tulajdona . .

VII.

Sárközi főkötő hímzése

VIII.

Batikolt dobozok tervei* monogrammok Fischer Margittól.

Batikolt szövetek részletei. Duschnitz, .

terméből .

MŰHELYRAJZ.

KÉPEK.

műhelyéből .

Batikolt tárgyak. Kántor Kata mű-

.

.

.

I - IV.

Batikolt dobozfedelek tervei Árkay Ter ától.

Második számunkban hosszabb cikket közlünk a magyar női díszruhák régi és újabb szabásformáíról Z A D U B Á N S Z K Y I l i É N szakavatott tollából O R S Z A Ü H I L O N A rajzaival Kisebb hasznos közlemények teszik a szám tartalmát változatossá. A mümellékleteken koronázási ruhák, sárközi hímzések, batíkmunkák képeit közöljük. Műhelyrajzunk pedig a sárközi hímzések nyomán készült s közvetlen felhasználható terveket tarLalmaz.

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest VIII. József-körut 31/b. Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, kstövásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*. .\ mentfestékek gyártása. ,*• .'.

Valódi márványozó szinek könyvmeiszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai: tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF-nél,

az igazi márványszinek gyártójánál, BUDAKESZI, (Budapest raeltttt). Árjegyzék ingyen is bérmentve. Nagyban ci kicsinyben Budapest részére ÍV., MOLNAR-UTCA 26, SZ.


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodalmi-művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít <**•*»

Ilj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkograííkai sokszorosító műterme «*•*» «••« «•»«»

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Budapest VIV Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

Mtífcedveíő íparmővéssetí oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdomborítás, faőrrattnfcák, battik, línoleummetszés, dobozkészítés, pcddignádfonás és a texttlszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután. Badapest.

KELÉ K. VILMA

IX., Rákos-utca

íí.

I. e m . tO. ajtó.

MEGJELENT:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti i^k. tanár. Nélkülözhetetlen a batikolás és a szSvetíestéssel foglalkozók számára.

3*60 K. előzetes beküldése mellett megrendelhető a kiadóhivatalban.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 füzet) 12 kor. Egyes szám ára 2*50 kor. Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ker., Kínizsi~u. 31.


DIS^ITO

MŰVÉSZET

SZERKESZTI: GROH ISTVÁN

IV. ÉVFÖDftM 2.F0ZETS6

SS91918 MŰVÉSZI T E R V E Z E K . MINTÁK. MŰHELYRAJZOK SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULÖK JANITOK, KKIMUNKAZÓK, IPARMŰVESZEK MŰKEDVELŐK SZAMARA. SZERKESZTŐSÉG IS KIADÖHIVATAU BUDAPEST, 3X.K.KINIZSI-U31


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA A

Díszítő Művészet az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola folyóirata. Célja részben egyezik az iskoláéval ízléses és nemes értelemben vett magyaros mintákat nyújt azoknak, akik akár otthonukban, műhelyükben, műtermükben, akár iskolákban foglalkoznak az iparművészettel. Kiébe áll a külföldről beözönlő mustráknak és jobbat, nemesebbet igyekezvén adni, mint azok. Szolgálja iparban megnyilatkozó művészi kuítivánkat Osszegyűjtvén elmúlt századaink művészi emlékeit, rámutat a múltra és modern tervekkel látva el előfizetőit, rámutat a jövő fejlődés útjára. Mert meg kell teremtenünk a magunk mívességét, ki kell fejlesztenünk a magunk Ízlését minden áron. Gondunkat kiterjesztjük mindenre, az összes divatos díszítő eljárásokra. Mintákat adunk az otthonnak és segítségére leszünk az iskolában oktatónak. Előfizetőinkkel szoros összeköttetésben akarunk állni. Válaszolunk minden szakkérdésre, igyekezünk teljesíteni előfizetőink megbízásait és készséggel ajánlunk hozzáértő iparosokat és tervezőket az egyes szakmákban. A folyóiratnak 6 füzete jelenik meg évente. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. P. S. Hogy voít tanára, hogy érzi magát? De nagyon tévedsz, ha azt gondolod, hogy íme, a levele, melyet a hadifogságból irt fő« számomra lassan telik az idő! Nicsevo! munkatársunknak. Oly éles világot vet az <oroszul annyit tesz, hogy: semmi ,• de sok= intellektuális munkához szokott emberek hadiféle értelemben használják, itt azt jelenti, korántsem !) Valamikor egy programm nélküli fogságbeli életére, hogy mint általános érdekű vasárnap délután végtelen borzalmat jelentett Írásművet itt közöljük. számomra ! Ma, — hónapok siklanak tova . . . 1917. X. 19. Időmértékül nem kell az órátjsem a kalendárium Kedves barátom! mot használni! Itt az idő folyását az elbutulás és hülyesülés fokával mérik. Feltétlenül megbíz^ Irtózom, ha üres papir elé ülök. Van^e ható mérték! Nemrégiben egy svéd vörös* értelme annak, hogy teíeirjam ? Egy darab keresztes ember járt erre, az külső ember időt legyőz vele az ember s elvégre az is létére ilyesfélét láthatott, amikor azt mondta: valami. Az a 6,000 kilométer, mely minket különös, hogy ezeknek a foglyoknak milyen elválaszt, a levéltémát illetőleg, nagy zavarba sajátságos a nézésük!!! Az állam jól teszi, hoz. A kilométerek ezrein irjam meg azt, ha — keserves csalódásoknak elejét veendő hogy jól aludtam, kukoricakását ebédeltem — a foglyok visszatértéig megfelelő számú bécsi szelet helyett stb? Akinek van némi Frim intézetet készít elő . . . Ilyen a háború! halvány sejtelme a stilusosság határairól, az A harctéren a lábát veszti az ember, a fogmegérti, hogy ez lehetetlen. Témaként még ságban — egy kerekét, vagy még egy fölös* mindig elfogadhatóbb a nagy „Semmi". Az számút szerez hozzá az ember! . . . a Semmi, mely minket itt körül vesz, kitölt, mely a múltból utánunk s a jövőből elibénk így érzi magát. Ehhez nem kell kommentár. integet. Odahaza nem is sejtik, hogy ez a Semmi micsoda! D. F. Jól teszi, ha rajzoló szerszámot, Valamikor azon törtem a fejemet, hogy a papirt, festéket még most szerez be. Minden drágább lesz s rövid idő múlva egyes anyabudapesti állatkert jegesmedvéje vájjon miért gok egyáltalán nem lesznek kaphatók. lóbálja a fejét órákhosszat ? Most már tudom !


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET;

}KIADJA AZ ORSZ:KK1R. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST* KvKINIZSl-UTCA 01. 1917-18. IV. ÉVFOLYAM, 2.SZÁN

A CSEHEK MAGYARORSZÁGON. ÍRTA: PODHRADSZKY GYÖRGY.

Báró Jósika Miklós egy régi régi regényének címe feladódik újra meg újra sajtónkban és undorodással, vegyes aggodalommal olvassa a politikus, a nagyiparos, meg a közigazgatás embere. Van oka tartani tőle mindegyiknek. Az utálatos marok át-át nyúl a mi Felvidékünkre mindenféle formában és ürüggyel. Egyszer pénzt hoz és gyárat épít politikai célzattal s éber közigazgatásunk csak alig tudja elejét venni annak, hogy nemzetiségi agitátorok fészkévé ne váljék. Turócz-SzentMártonban esett meg legutoljára. Máskor egy Prágában külön e célra alakúit egyesület szed össze tót iparosinasokat s viszi ki Csehországba tanulni, hogy aztán mint kész bujtogatók kerüljenek vissza. Nyaranta vándordiákok jönnek által, (egy technikussal nemrég találkoztam Felső-Gömörben, már egész a magyarság szélén] benéz a templomba, lerajzol valamit, előkéri az iparművészeti értékű holmit, kérdezősködik csendesen suttogva s magyaráz az odavalóknak. Erre a motoszkáló kézre ügyelni kell. E folyóirat ismertetője, védője kivan lenni mindannak, ami művészit népünk alkotott, magyar, tót s román népművészetnek egyaránt azért foglalkoznia kell ebből a szempontból is a cseh törekvésekkel. Mert van sok félteni valónk. ^ Akit a sors, vagy a véletlen a magyar Felvidékre vezérelt s akinek alkalma nyilt arra, hogy a tót népi kultúrába csak egy-két napra is betekintsen, azt népművészeti szempontból a legnagyobb meglepetések érhették. A zord fenyvesek között, a havasok alján, a vékony zsírú földecskék mentén szerényen meghúzódó, fa és vályogból épült, de rendben sorakozó házakból álló falucskákban, Európa egyik legsajátosabb, invencióban talán leggazdagabb népművészetét találta meg. Vájjon ki hitte volna, hogy az a nép, amelynek oly sokat kell bajlódnia háládatlan talajával; amelyet az állattenyésztés és az erdőipar oly kevéssé gyámolíf, hogy évenként rajonként kell elárasztania a világot (vándorló ipar, alkalmi munka) létfentartása céljából: oly dúsgazdag", színben, formában tobzódó, sőt buja népművészetet teremtsen magának, amely párját ritkítja széles e világon. Mi magyarok sem vettünk róla jóformán eddig tudomást, pedig e kincs itt hevert lábunk előtt, csak le kellett volna érte hajolni.


E kincs fölkutatását, értékesítését, különösen a csehek mostani, szemérmetlen j föllépése teszi ektuálissá; mondhatnók, díszítő-, ipar- s képzőművészeti politikánk j egyik legégetőbb kérdésévé. A szegény, félig elfelejtett tót nép kultúr-kincsesháza ! felé mohó s piszkos kézzel nyúlt a cseh náció, hogy a maga lelki szegénységét j takargassa vele, hogy a magyarság ellen ezt ütőkártyának használhassa föl, vak- j merően, de főleg — jogtalanul. Igen, jogtalanul, ezt szögezzük le elsősorban s ! nemcsak politikailag, etnikailag is. Rántsuk le végre a leplet arról a furcsa eljárás- j ról, amelyet a csehek a szláv közösség cégére alatt, a tótoknak és magyaroknak i közös kárára, évtizedeken át folytattak. Rá kell mutatnunk mindenekelőtt arra, hogy ! a tótok annyira állnak közel a csehekhez legföljebb, mint a lengyelek, vagyis teljesen külön s egyéni karakterű nép az. E kérdés fejtegetése nem ide tartozik, de föl kell hoznunk mégis, hogy a tótot külön népnek s nyelvüket önállónak állították a legjelesebb magyar s külföldi szlavisták {\a<g\c, Asbóth, Maretic, stb). A tótságot azonban, ezenkívül a magyarsághoz sodorta közel egy ezredév minden viszontagsága, a sajnos, számtalan beolvadt magyar telep, magyar határőr és nemes. (A tótok legkiválóbb poétájának is Országh Pál a neve.) Zólyom- és Túróczmegyében az Árpádok alatt kisebb magyar falvak is voltak A tótoknak ezenkívül ép oly kizárólagos s édes hazájuk Magyarország, mint testvéreiknek, a magyaroknak; hiszen ez az egyedüli nemzetiségünk, amely jóformán a maga egészében a Kárpátok ' keretein belül helyezkedett el. Vannak azonban nekik mégis fajtestvéreik, akik átömlöttek, mintegy nyugaton, a határokon, a Moravafolyón túlra s ezek a morvaországi s alsóausztriai tótok. Most pedig legyünk résen, mert a csehek ezeket sajátították ki elsősorban. A morvaországi tót nyelvterület e tartomány délkeleti csücskét foglalja el, mintegy 500 faluban s 200.000-nyi népességgel. Ezek a tótok azok, kapcsolatban a velük összefüggő nyitra- s trencsénmegyeiekkel, akik a világszerte ismert hímző-, szövő háziiparnak mesterei s akik művészetét a csehek a maguk neve alatt hordozták széjjel a világon. Legföljebb annyi engedményt tettek, hogy úgy állították be a tótokat, mint ahogy azt mi a palócokkal, matyókkal j tehetjük — joggal. A matyó ugyanis magyar, de a tót nem cseh. Erről nekünk kell • fölvilágosítanunk Európa kultúrközvéleményét. A morvaországi tótoknak, hálisten! nek, akadt egy pár patriótája, aki a művészet és az etnográfia címe alatt a csehek j közt is háborítatlanul a nép tanulmányozásának szentelhette magát. Mindent meg| előzőén Uprka nevét kell itt felemlítenünk, a legnagyobb morva-tót festőét, akit népének szín- és formaszeretete inspi ál s akinek tehetsége a tót nép művészi képességeinek inkarnációja. Tárgyait a nép köréből veszi, amelynek körében él j évtizedek óta, \ isszavonultan s amely invenciójának kimeríthetetlen kincsesbányája lett. A fáradhatatlan tudós, kutató, vérbeli etnográfus pedig Kretz Ferenc, kinek | kosztüm, főkötő, ing, kötény, szalag, stb. gyűjteménye a magyar-hradisi tót múzeum


megbecsülhetetlen értékű alapjává lett. Azt az esztétikust, kutatót vagy iparművészt, aki beletekint Kretz munkájába (Maehrisch-slovakische Hauben, Wien, 1902. Uprka gyönyörű kosztümtanulmányaival) bámulat és csodálat fogja el e végtelenül fejlett népi kultúra láttára. Pedig ez a népnek a természettől adott, isteni adománya; tanítómestereiről nincs tudomásunk. Sokat dolgozott még e téren Dochán Pál is; hatalmas gyűjteményei a Vzory slovenského národního vysívání. (A tót népi hímzések mintái.) Prága, 1890 s a Slovenské národnie ornamenty (Tót népi ornamensek.) Túrócz-Szenfmárfon, a szerző kiadása. Ez utóbbi kiváló fényképgyűjtemény kilenc sorozatban. A morva- és magyar-tótok viseletére jellemző, hogy a legényeknél majdnem általában tarka hímzés díszíti az ing mellét, gallérját és kézelőjét. A férfiak ünnepnap szűk, elől zsinórozott posztónadrágot viselnek, mely fehér, kék vagy cinóbervörös színű. A női viselet egyike a legváltozatosabbaknak. Az ingnek duzzadtak az ujjai, amelyeket a könyöknél kötnek meg (oplecko) s eleje, gallérja a leggyönyörűbb hímzéssel van díszítve. A „fertusek"-et s a kordulkát gazdagon kihányják ezüst rojtozattal; a kötényt csipkével szegik és tarkára hímezik ki. Ünnepnapon Lundenburgban a suba nevű hosszú szűrt viselik, melynek kék posztója zsinórzattal van ékesítve. Ilyen vasárnapi szűröket (mentyk — mente) régebben a férfiak és nók egyaránt viseltek az egész tótságon. A szebbnél szebb csipkék készítése, verése szintén a morva- és magyar-tótok specifikuma. A holbeini technikát ősidők óta s maguktól ismerik. Mindebből mit találunk a csehek között? Semmit vagy csak nagyon keveset; ami népi művészetük volt, az az idők folyamán, főleg az eliparosodás következtében, jóformán elenyészett. A nyitramegyei pompás aranyhímzések motívumait azonban a morva-tótok főkötőin is megleljük, melyek jellegzetes csillagalakzatait viszont a trencsén-, pozsony-, sőt hontmegyei szőtlesek tárják elénk. A tótok ruházatának stil- és formagazdagsága, a ragyogó, buján pompázó színek szeretete, gazdag ornamentikájuk, melyben az őket körűivevő íemészet tükröződik, rég világhírűvé avatta ezt a csodálatos, etnográfiai viseletszigeíeí. Ez az, amit nem ismernek be a csehek, hogy ez kizárólag tót faji tulajdon és birtok lenne, pedig e viselet, melyhez foghatót, káprázatos cifraságát tekintve, nem igen találunk Európában, csaknem kizárólag a nyitra- (pozsony-, trencsén-) megyei s morvaországi tótok tulajdona. Ezt az ornamentikából, a színek és formák egyöntetűségéből, a hímzett és szőtt cikkek feldolgozási módjából és motívumaiból, a ruházat nomenklatúrájából és természetesen az őket környező, más etnikumú nép elütő viseletéből állapíthatjuk meg. Épen a világháború által megérlelt tanulságok közé tartozik az is, hogy nekünk a nemzetiségek népi kultúráját a legintenzívebben föl kell karolnunk, nehogy határainkon túl lakó nemzetek használják azt föl agitácionális célokra. A csehek e tekintetben már messze jutottak, évtizedek alatt rendszeres munkával kifosztották a magyar Felvidéket, amiről bárki meggyőződhet, ha a prágai, olmüczi, brünni, magyar-


hradisi múzeumokat megtekinti. Ennek a rendszeres fosztogató munkának egyszersmindenkorra véget kell vetnünk. Ha a tót népi művészet, a maga kulturális és keres- ! kedelmi piacát a magyarság között, elsősorban Budapesten találja meg, a cseh ] törekvések e téren kudarcot vallanak E célból be kell járnunk, föl kell kutatnunk j az egész tótságot s a ruhaneműekből, szőttesekből, iparcikkekből állandó kiállítást kell rendeznünk a fővárosban. Ezenkívül albumszerű, díszes kiadványokat kell kibocsátanunk illusztrálás céljából s bő, többnyelvű szövegmagyarázaíokkal ellátnunk a külföld számára is. Végül megismertetjük ez ornamentikát a rajzoktatás keretén belül a növendékekkel s alkalmazhatjuk a képzőművészetben annak helye s módja szerint. Hiszen nemcsak a tótoké ez a sok művészi adottság, hanem a magyarságé, a magyar nemzeté elsősorban; nem engedhetjük tehát, hogy velük idegen nép ékeskedjék és dicsekedjék. Mint a tótság egyedül jogos reprezentánsai, arra is mi vagyunk hivatva, hogy a morvaországi tótok népművészetét tanulmányozzuk és fölkaroljuk. Tudatában annak, hogy illetékes körök ezekkel az eszmékkel, illetőleg gyakorlati megvalósításukkal (így az iparművészeti oktatásnál is) már hosszabb ideje foglalkoznak, örömteljes reménnyel nézhetünk elébe a biztató jövendőnek.

A MAGYAR NŐI DÍSZRUHÁK RÉGI É S ÚJABB SZABÁSFORMÁI. ZADUBÁNSZKY IRÉNTŐL A képeket rajzolta: ORSZÁGH ILONA.

Hajdan általános és mindenkor használt nemzeti viseletünk ma már csak különösen fényes és ritka ünnepélyek alkalmával szereplő öltözet, amire méltán illik a közkeletű „díszmagyar" elnevezés. Főként a női ruháknál van ez így. Csak akkor láthatók, mikor olyan pompa kifejtéséről van szó, melynek választékos előkelőségét az öltözetekhez, ékszerekhez fűződő hagyományok adják meg. Ilyenkor palotákból, ősi kastélyokból előkerülnek rövid időre a féltve őrzött kincsek : finom lenge fátyolok, csipkekötények, arany-ezüst hímzéssel megrakott nehéz szoknyák, drága prémes bársony menték, csodás szövetű brokát vállak zománcos kapcsokkal, asszonynak való rezgős bogiáros főkötő és gyöngyökkel ékes párta a leány fejére. A ruhák kelméje és más anyaga mindig értékes, drága volt. Jól kellett érteni a dolgát annak, kire a készítését rábízták. Méltán illette meg őket a „mester" cím. Műveiken, a ruhákon sokszor példáját látjuk annak, amit a modern divat és öltözködés esztétikája erősen hangsúlyoz mint követendő elvet: logikus kapcsolat a díszítés és díszítendő tárgy között és az anyag természetének, sajátságainak megbecsülése, kihasználása. A változatosságra, újszerűségre való folytonos törekvés, amit rövidesen „Divat"-nak szoktunk nevezni, akkor is uralkodott, csakhogy a változások eszközlésében lassúbb volt a tempó a régi időkben. Akkor persze szó sem lehetett holmiféle ősztől-tavaszig tartó öltözetről. A kézimunkával varrott, drága, tartós anyagból készült ruha vagyonszámba ment, amint ezt többek közt br. Radvánszkynak a régi magyar családéletről érdekesen szóló könyve egykorú feljegyzések és okmányok alapján mondja. A ruhák úgy


öröklődtek a családban, mint az ékszer, ezüstnemű, vagy másféle drágaság, melynek értékét a régiség nem csökkenti. Ha voltak is hívei az újításoknak, sokan ragaszkodtak az öltözködésben a hagyományokhoz. Innét lehet, hogy a történelmi korok általános divatirányának hatása a magyar viseleten is érezhető ugyan, de csak főbb vonásaiban, úgyszólván megenyhült formában, őseink idejében a magyar nő öltözetében a méltóságteljes előkelő formákat kedvelte. Későbbi korban a magyar viselet, mint ünnepélyeknél használt díszruha, többé-kevésbé jól sikerült összeállításban mutatja be régi korok pompáját. Ilyen alkalom volt a koronázás 1867-ben, s azután is a legfényesebb udvari ünnepélyek. A XIX. század elején, a szabadságharc előtt még élő viselet volt a magyar ruha, bár sokan elfogadták már a bécsi és párisi divatot. Ámde a koronázásra készülő, már kifejezetten díszruhának szánt öltözetek sokban eltérnek a magyar viselet jellemző formáitól. Legkevesebb változást szenvedett a mente. Megmaradt a főkötő, fátyol, csipkekötény, rövidebb vagy losszabb dudoros csipke vagy rüll ujj, ami vagy a derékba volt varrva, vagy (ülőn ingvállba. A derék kivágott, elől-hátul csúcsban végződik s széle a szoknya befoglalását eltakarja. Többnyire hátúi fűződik össze, bár elején láthatók a csipke vagy hímzésből felvarrott betétszerű részen a fűzést utánozva kereszteződő zsinórvagy gyöngysorok. A kivágás is az akkori divat szerint, a vállat szabadon hagyó forma. A derék kivágás szélén részben vállgallér, részben fodorszerű elrendezés, mely „berfhe" néven szerepeli. Elődeitől teljesen eltérő formára készült a ruhaalj, vagyis a szoknya. Az deig ugyanis az öltözetnek ez a darabja elől-hátul egyforma hosszú volt, vagy latul kevéssel hosszabb. A XIX. század díszruháinál uszálylyal készült az alj, nyilván megkülönböztetésül másféle, közönségesebb alkalmakra való öltözetektől. Az uszály talán csak néhány arasznyi, de esetleg hosszabb a ruha viselőjének magasságánál. Akár legyezőszerűen elterülő, akár csúcsos vagy terekvégű keskenyen elnyúló rész a „slepp", ráncainak csak akkor van a kellő szép esése, ha az egyes részeket fölfelé elkeskenyedő formára szabjuk. Ebből áll a leglényegesebb újítás és változtatás. Az uszályos ruhának ékbe szabott alja van, holott a régebbi magyar öltözetek szoknyája a szövet szélességében meghagyott egyenes darabokból állott. A kelmét csak hosszan vagdalták el megfelelő darabokra, s amint azokat egymásmellé varrták, a szoknya alul felül egyenlő bőségü lett. (A1, A2.) így szabták hajdan az „ujjas szoknyá"-nak nevezett ősi formát, mely elnevezés alatt alj és derékból összevarrott ruha értendő. S ugyanígy szabják későbben, mikor a szoknyarész a deréktól külön készül, a XVII. század újítása szerint. Az anyaga nehéz selyem, tömött szövésű bársony, arany-ezüst szálakkal átdolgozott kelme. Ritkán sírna, de inkább mintázott „kamuka", tehát kettős szövésű. A mintázat sokszor nagy formákból áll, s a szoknya darabjai gondos figyelemmel úgy vannak összeillesztve, hogy a varrásoknál érintkező mintarészek egymást kiegészítsék. A kelmék 55—58 cm. szélesek voltak, s ebből a XVII.—XVIII. században 7—8 szél íőségüre készültek a szoknyák. A bősége szabja meg határát az uszály hosszának s Ha az uszályt hosszúra akarnók nyújtani, annyira meg kellene nagyobbítani a bőséget, hogy a felső ráncokat a derékbőség nem tudná befogadni, nem is szólva a nagy szövettömeg tekintélyesen megnövekedő súlyáról. Ez akkor válik elmaradhatatlan kellékké, mikor a magyar öltözet mint díszruha jelenik meg. Az uszály hosszát inkább a kor és rang határozza meg, holott az alak és annak jellemző


SXDKNVÁ rEÖuéío^SE .


*vn.sx.

^^-TEREÍSöíK Ö S S Z ^ Z ^ S T "

U J

^

BE*LU1»!S A H^THC^

*<JJA

DERE'K s z ^ e ^


SZELES ^ S.BETC'T

y/

\

//KESKEMA

/ acTÃ&#x2030;r \


mozgása volna itt a helyes irányító. Az uszály növekedésével egyidejűleg meg- j változik a szoknyaszabás formája. Divatba jön az ékbe szabott szoknya. (ZwickelRock.) Azzal, hogy az egyenes széleket fölfelé egyik oldalon elkeskenyítik, s ebből következően a hátulsó darabok meghosszabbításával az alsó bősége szinte magától ' nagyobbodik. A szoknyát meg is kellett bélelni, hogy a ráncoknak szebb esésük legyen. I Ehhez néha selymet, leginkább tafotát használtak, de sokszor csak organtin vagy : sirfing néven ismert bélésanyagokat. Arany-ezüst beszövés helyett inkább rávar- ! roít vagy hímzett dísz jött szokásba, az is többnyire a szoknya és uszály szélén j mint körülfutó szegély. A XVII.— XVIII. században kedvelt szokás volt a szoknya alsó szélére más- | féle anyagból és színből széles szegélyt tenni, s arra még másféle díszt, főleg arany- : ezüst paszományt rakni. A XIX. században készült ruhák nem készültek így. Legkedveltebbek voltak az egyszínű sírna kelmék, tafoía, grosgrain, faille félék, meg a habos selyem, a moirée. A legújabb időben készült díszruhákhoz egyaránt kedveltek a sírna és mintázott kelmék. A mintázás a legkisebb darabka felhasználását is lehetővé teszi, ami nagyon fontos, mikor évszázados drágaságok átdolgozásáról van szó. Sok régi kerek szoknya, palást, takaró alakult át ilyen módon uszályos szoknyává. Az uszály formája és terjedelme ezidő szerint már nagyon külömböző. Legutóbb, hogy alkalom volt gyönyörködni a magyar díszruhák pompájában, nagyon sokféle tipust lehetett látni. Volt olyan öltözet, melynek nagyon mérsékelt bőségű alja szerény kis uszályban végződött, csudás színű és szövésű régiség darabjaiból elmés találékonysággal összeilleszfgetve. Ismét másiknak harangszerű ráncain látszik, hogy szabójának már duplaszéles selyemkelme állott rendelkezésére. A hosszú uszályok belül selyempántokkal, csipkefodrokkal borítvák, a belső bélés is selyem, sőt aranykelme. De a régi ruhákban megható kegyelettel benthagyva a selyem alatt az avult organtinbélés is. Az uszály sokféle változatai mellett következetesen egyforma a szoknya ráncokba szedett felső része. (B 1-től J2-ig.) A szoknyán fönt két hasíték van hagyva, az előrész mellett jobbról balról. Az előrész a többitől külön van bepántolva s a két végénél odakapcsolódik a hátrész pántjához, s olyan bő, hogy bekapcsolva is jóval bővebb legyen a deréknál. Ez a kétoldalas kapcsolás két okból is célszerű volt. Könnyen lehetett módosítani vele a bőséget, anélkül, hogy elrontotta volna a ráncok esését, mint olyankor történik, ha középső vagy egyoldalas csukódásnál úgy akarjuk szűkíteni a szoknyát, hogy a két szélét szélesen egymásra kapcsoljuk. De szükség volt a kettős szoknya nyílásra ahhoz is, hogy az ilyen aljat a hozzátartozó derékkal kellő módon fel lehessen ölteni. A szoknya ugyanis elől egy darabon a derek széle alá került, oldalt és hátul azonban a szoknya beráncolása volt kivül a derék széle fölött. A szoknya ráncait összefoglaló keskeny pánt azonban nem a derékvonalra van illesztve, hanem oldalt a csípőre, hátul pedig középen csúcsosan jó mélyen lehúzva, s a derékhoz erősítve. Erősebb termetűnél feljebb került a ráncolás s rövidebb volt a szoknya földön fekvő része. Karcsúbb alakon szűkebbre kapcsolták a szoknyát, ha a ráncok túlságos mélyen lecsúsztak a csípőre, vagy a hossza volt a felesleges. Ilyen egyszerű és elmés módon tudták egyazon szoknyát kisebbnek-nagyobbnak egyaránt viselhetővé tenni. (Al régi magyar szoknya készen. A2 szabás és öszszeállítás elölről. A5 oldalról nézve.) Ugyanilyen okos célszerűséggel készültek a régi ruhákhoz tartozó derekak.


Kapocs vagy gomb nem volt szokás. Úgy fűzték be a derekat, s ezzel könnyen lehetett tágítani vagy szűkíteni. Ezt az egy kétségtelenül jó tulajdonságot elismerve, több ilyet nem is lehet felfedezni a hajdani szabóművészet inkább bámulatraméltó, mint viselésre kívánatos remekein, amit „váll"-nak neveztek hajdan. Mostani puha, könnyű öltözeteinkhez szokott szem szinte nem is nézné ruhadarabnak, de inkább valami toknak, mely teljesen átformálja a belezárt test vonalait. Belül erős vászonról készült, sűrűén megtámasztva hosszan lenyúló eró's acélpántokkal. Ezek vége vászonnal vagy vékony bőrrel volt fedve, rajta alul egy kis karika, s azokon egy zsinór átfűzve, mely elől össze volt kötve. Célja ugyanaz, ami a divatos hosszú 'űzőknek: leszorítani a csipőt, amit az alj dús ráncai kiszélesítettek ugyan, viszont a mélyen letolt szoknya széle nagyon megnyújtotfa a derekat. Hátul középen egy 'éltenyérnyi széks acélpání volt a „váH"-ban. Ez deréknál erősen befelé, azon alul kifelé hajlott. Erre volt ráerősítve a hátul lehúzott szoknya, s ez a kihajló erős pánt tartotta a nehéz kelméjü szoknya ráncainak legtöbbször tekintélyes súlyát. Behajtás derékban csak ezen az egy helyen volt. Oldalt és elől lehetőleg egyenesre szorítva a termet. A derék hosszabbítása céljából a karöltőt lehetőleg magasra kellett helyezni, ellenben hátul erősen kikeríteni, ami a hátrészt nagyon keskennyé tette. Az előrész szélessége a 2—3 ujjnyi vállszélességben egyvonalban volt vágva, elől a csipő mélységéig lenyúló hosszúságban. Az ilyen módon széjjel álló előrészek közé egy megfelelő széles és hosszú háromszögletű betétet illesztettek, s a „váll" szélén levő többnyire díszes arany, vagy ezüstkapcsokra akasztott szalaggal vagy zsinórral fűzték össze. Újabb forma volt az olyan váll, melynél a bélés fűződött össze elől, ezt eltakarta egy fél oldalon odavarrott, ráborúló selyem darab, ami fölött már csak díszítésül szolgált az ékszeres kapcsokba akasztott fűzés, mely a c=;ukódás helyét és módját jelezte. (Bt szabás, B2 derék elől, B3 derék hátul.) Kivül a váll mindig nehéz selyem-, bársonykelméből készült, akár a hozzávaló szoknya anyagából, akár másból. De mindig dúsan megrakva arany-ezüst paszománydísszel, ami egyúttal súlyát és merevségét is fokozza. Ha vizsgálódva, kritizáló szándékkal tartjuk kezünkben az ilyen régi vállat, valószínű, hogy a szokatlan furcsaságai tűnnek leginkább szemünkbe. De ha a hozzátartozókkal kiegészítve szolgálja rendeltetését, a teljes öltözet mint díszruha, stílusos és pompás, hatása elvitázhatatlan. És mégis el kellett ezeknek is tűnni a divat változékonyságának ködében. Helyüket elfoglalták a „directoire" és „empire" rövid dereku szűk ruhácskái. Aztán mindinkább terjed a bécsi, a franciás divat. (C-DÍ,2, ő.) A XIX. század fényes ünnepélyére, a koronázásra készülő öltözeteken már erősen észrevehető a kor divatjának hatása. A szép termet kelléke a behajló, karcsúra elszorítotí darázs-derék, amit lehetőleg erősen kitüntetni igyekszik a ruhaderék szabásformája is, lendületes kanyarodásu varrásvonalaival. Széle elől-hátul kis csúcsban vágott, szélén körűi sokszor lebbenyek voltak alkalmazva, melyeknek száma és elhelyezése néha alkalmazkodott a derék részeihez és az összevarrások helyéhez, de sokszor ezektől eltekintve, ötletszerűen voltak elhelyezve. (H-J.) Érdekes, hogy a legtöbb derékon, mely a csipőrészen lebbennyel van díszítve, az ujjakra borulva a karöltőbe is varrtak hasonló lebbenyszerű díszt. Ellenben csak magában az ujjakra alkalmazva sohasem fordul elő a lebbenydísz. Szabásformájukban sokféle változatot mutatnak a lebbenyek, s a ruhán alkalmazva, hatásuk tetszetős dekoráció. (F-Gl., 2., 3.) A derék a többi párizsi és bécsi


xvm.sx.

NYITOTT RÖVID

ÖiWXER

NTfiTDTT IHO6S2X4

\

U3J


\3\XK.3X. \

\0 UJJA.


derék mintájára — hátul kapcsolódik vagy zsinórral fűződik. Mindamellett a derék elején is sokszor látni az aranyzsinórokat \ agy gyöngysorokat olyan módon elrendezve, mintha a derék elejét fűzné össze. Közben akad olyan öltözet is, melynek válldereka elől zsinórozással, díszítése gombokkal van ellátva. A kivágás csaknem mindig kerek, a vállakon keskenyre szabva és a karok felé lecsúszva, körűi a tipikus „berthe"-szerű fodor- vagy bodrocskadíszítéssel. Az ujjakon is meglátszik az akkori idők ízlésének nyoma. Látni csuklóig érő hosszú nyakat, melyen a dudor hosszában 2—3 részre van osztva, bár ez nem nevezhető új formának. Kedveltebb az egydudoros rövid ujj. A dudort aztán sokszor megrakták apró csipkefodrocskákkal. Selyem vagy bársony szalagcsokrot is tettek rá. Erzsébet 1< irályasszony koronázási ruhájának ujján is volt ilyen szalagcsokor. A XIX. században a koronázás után még egy alkalommal került sorra a díszmagyar pompája: a milleniumi ünnepélyekre. Az akkori évek ízlése nem mondható valami művésziesnek. Ezt mutatja annak az időnek a divatja is. Nyomai látszanak ugyan a magyar díszruhán, de annak nemes szépségét elrontani mégsem tudta. Ezután hosszú szünet következett. Magyar női díszruhát úgyszólván sehol sem lehetett látni. Mintha valami gonosz varázslat tüntette volna el a föld színéről. És mintha megint csodás varázsszóra került volna elő mind-mind, az a sok drága kincs, pompázó fény, amivel a magyar nemzet körűivette újonnan koronázott királyát, királynéját. Megint hozzá igazgatták az ősi öltözeteket a kecsesen vékony vagy bájosán telt alakhoz, elismerésre méltó igyekezettel törekedve arra, hogy a modern szépségideált a régi stílusnak most már nagyobb megértéssel méltányolt keretébe bele tudják illeszteni. A derék formája egyenes, az alakot nyújtani igyekszik a termet, deréknál nem hajlik be. A kivágás nem túlságos nagy, hogy a vállat ne szélesítse és elől négyszögletes alakú, inkább mély, mint széles. (E 1—2—5.) Szabása többnyire az ismert nemzetközi feszes derék formáját mutatja, hátulsó csukódással, melyen a ráillesztett betétszerű díszítés csak utánzása a régi előlfűzött vállderéknak. A kivágás körűi a megszokott szegélydísz és elől az „obligát" és céltalan fűzésutánzat zsinórból vagy gyöngysorokból. Különös figyelmet csak akkor kelt, ha régi anyagból készült részben vagy egészen, melynek patinás szépsége feledteti némileg az ötletes formák és előkelő vonalak teljes hiányát az uniformisszerűen hasonló öltözeteken. Nincs mit sajnálni rajta, hogy ezekből a derekakból volfaképen alig is látszik valami. Amióta hivatalos díszöltözetté vált a magyar ruha, elmaradhatlan része a mente. Fényűző leszármazottja a célszerű ősöknek, akik hajdan az időjárás kellemetlenségei ellen védekezhettek vele. Mostani formájában határozottan a díszruha a legmufatósabb darabja. Nehéz bársonyból, selyemből méltóságteljes hosszúra vagy kackiásan rövidre szabva, megrakva arany-ezüst paszománnyal, ékszerekbe foglalt csillogó kövekkel, drága prémekkel szegve borítja viselőjének vállát s ezzel a háttérrel délceg megjelenésnek tetszik még az igénytelen termetű alak is. Nagyon érdekes példákat lehet látni arra, hogyan komponálták meg a hajdani szabóművészek az egyes részek formáit, hogy azok összeillesztve önmagukkal, formájukkal díszítéséül szolgáljanak az egésznek. Erre a célra főként az ujjak és azok beillesztése van kiváló ügyességgel felhasználva, holott különben a


karölíő és az ujj bevarrás módjának fefszefős megoldása nem szokott különös figyelem tárgya lenni. Kuruckorbeli deli szép asszony vagy leány viselte valamikor panyókára vetve azt a nyalka kis mentét, melynek ujjait a készítő mester fantáziája teljesen átformálta a vállakról lecsüngő, keskeny, hosszú, hatásukban felette dekoráció-lebbenyekké. Az előrész és hátrész egyszerű formára szabott darabjainak összeállítása az oldalt beleillesztett ékkel bámulatosán egyszerű, amellett jó és tetszetős. (XVII. sz.) A divat örökkévaló változékonyságáról tesznek bizonyságot más menték. Az ujjak hosszúak vagy rövidek, mindig bővek, sőt, hogy még bővebbnek tetszőek legyenek, bevágotíak. Az ujjak hossza szeszélyesen változik: hosszú mentében rövidek az ujak s a rövidnek szélénél alább csüng a hosszú ujjak vége. (XVIII. sz) Korban legközelebb esik hozzánk az a mente, melynek szabásvonalait ügyesen emeli ki a hozzájuk alkalmazkodó sujtásozott díszítés. Az ujjak formája és beleillesztése is eredeti ötletet mutat: alul be van varrva a karöltőbe, fölül szabadon hagyva borúi a kivágásra. Az ujjának csak egy része van összevarrva a könyök és csukló között. (XIX. sz.) Ilyenféle különös és eredeti ötleteknek nem igen akadt követője. Megmaradtak érdekes különlegességnek. A mentének is támadt egy közkeletű tipusa, aminek jól ismert formái szerint készültek jelentéktelen változásokkal a legtöbb díszruhához való menték kék, esetleg zöld, de leginkább sötétpiros színben. Nem sok fejtörést okozott a készítőnek, minden a „régen bevált és közkedvelt" formára csinálódott. Semmi esetre sem lesznek arra valók, hogy évszázadok múlva új formák kitalálására segítő inspirációt lehessen szerezni belőlük. A legújabban készült öltözeteken őszinte igyekezet látszik, hogy a modern ízlés felfogását és a régi hagyományok fenlartását a művészi szép törvényei szerint lehessen összeegyeztetni. Szép és nehéz feladat. Érdemes rá, hogy legjobb megoldása állandó törekvés tárgya legyen. De; a sikerhez három tényező szükséges : Tehetség, idő és pénz.

Vermes László rajza.


A PORCELLÁNFESTÉS.

történik, az áttetsző fehér porcellánalapnak mint fehérnek felhasználásával. Egy Kezdők tájékoztatására szolgáljanak a színt nem vihetünk rá a másikra addig, következők: A rendszerint használatos amig az előző festés teljesen meg nem festékek az égetőkemencében beégettéi- száradt. Fehéreket úgy kapunk, hogy a nek a porcellán mázába. Felrakásuknál kivánt helyen a festéket levakarjuk. s hígításukra rendszerint olajat szokás használni. Az ilyen festékek a kereskedésekben készen kaphatók. A szükséges FESTÉS FÁRA. szerszámok között szerepelnek a nagyon A legtöbb nehézséget rendesen a fa hegyes nyestecsetek; míg az alapok preparálása okozza. A kereskedésben egyenletes színelosztását ferdén levágott kapható dobozok és egyéb tárgyak naoszlató ecsettel készíthetjük el. Hosszú gyobbára alkalmasak a festésre. Ezek egyenes vonalakat a hosszúszőrű vonaazonban nem állanak mindenkor rendellozó ecsettel rajzolunk. A festésnél hákezésre s ily esetekben a következő móromféle olajat szoktak használni, és pedig don preparálják a fát: a terpentin, a lavendula és a vastag olaElőször üvegpapír vagy más alkalmas jat. Az első igen gyorsan, a második csiszolóanyaggal simára csiszoljuk a fa lassan szárad s használatuknál ez a felületét. Ezt addig kenjük át ismételten szempont irányadó. Mindkét olaj hígmeleg vízben oldott zselatinnal, míg az folyós. Kettejükből nyerik a sűrű vastag oldat többé nem hatol bele a fába. Teljes olajat, mely mindannyiszor használandó, megszáradás után még egyszer könnyen ha a festék túlhíg s az alapon szétfolyik. csiszolunk s azután festünk. A festéshez Miután a festékek legnagyobb része egyszerű vízfestékeket használunk. Ha a égetés alatt megváltozik, a kezdő jól fa felülete sima, de a festék kis mértékben teszi, ha két porcellánlapocskára ugyan- szétfolyik, akkor a festést megelőzően azon sorrendben próbákat fest oly módon, még gyenge keményítőcsiriz vagy timsóhogy minden egyes színt a legsötétebb- oldattal kenjük át a tárgyat. től a legvilágosabb árnyalatig hígítva rak fel s ugyanazt teszi a fontosabb színkeverékekkel is. A két azonos színeket tartalmazó lap közül egyet kiégettet s így összehasonlítás útján mindig tájékozódhatik, hogy a fölfestetí szín az égetésben hogyan változik. Ezen munkánál főkövetelmény a tisztaság. A por és egyéb piszok oka az egyenetlen felszínnek, a beégetett festékréteg részbeni lepattogzásának stb. A rajz átvitele a porcellánlapra úgy történhetik, hogy a sima lapot előbb terpentinnel jól ledörgöljük. Az így kezelt Marton Böske rajza. felületen kifogástalanul tapad a grafit. A rajzot vékony karmin vagy tusvonalakkal i tánahúzhatjuk; ezek f. i. a tűzben elégnek. Maga a festés akvarellmodorban SZERKESZTI: GRÓH ISTVÁN. Rigler József Ede papirnemügyár r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Old.l. A csehek Magyarországon. Podhraczky György 17 A magyar női díszruhák régi és újabb szabásformái. Zadubánszky Irén. A képeket rajzolta Országh Ilona . . - • 20 A porcellánfestés . . . . . . . . . 3 2 Fesíés fára 32

KÉPEK. Könyvdísz. Vermes László rajza. . . Kalapterv. M a r t o n B ö s k e rajza . . . Brandenburgi Katalin ruhája. Az Orsz. Iparművészeti Múzeum gyüjte= menyéből Bernáth Gézáné ruhája

31 32 IX. X.

Gróf Dessewffy Miklósne ruhája. . XI. Hg. dr. Batthány-Strattmann Lászlóné ruhája XII. Sárközi főkötő hímzése . . . . X I I I -XIV. Batikolt zsebkendő részlete (lila, fraise és fehér rajz kék alapon) Dusch* nitz, Mándokí, Pauspertí. Schneider textilmühelyéb61 . . . . . . . XV. Batikolt ruha és n a p e r n y ő . Kántor Kata műhelyéből XVI.

MŰHELYRAJZ. Sárközi hímzések nyomán tervezett lérkíiőltések és szalagok Helbing tanár grafikai osztályáról.

Következő számunkban a kerámiáról szóló cikket közlünk PÁLLÁ JÁNOS tollából,- egy másik cikkünk a korona* zási ruhák műtörténeti méltatásával foglalkozik. Rgyéb közleményeink a kalapról, a textilanyagok felismerésére vonatkozó tudnivalókról s más apró* ságokról szólnak.

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest VIII. József kőrút 31/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*. •*. mentfestékek gyártása. .*• •'.

Valódi márványozó színek kőnyvmetsréshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai: tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a színek valódiságit, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF-nél,

•z igazi márványi;zin«k g-yártóiinü, BUDAKESZI, (Budapest mcU»tt). Árjegyzék ingyen és bérmentve. Nagyban <• kicsinyben Budapest reizere IV., MOLNÁR-UTCA 26. SZ.


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodaími^művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít &**9

Ifj. Weinwurm A, és Társa fényképészeti és cinkog^ rafíkai sokszorosító mű^

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

terme

«**» <s**3 «&•*$

Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

Műkedvelő iparművészeti

oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdomborítás, bőrmunkák, battik, linóleummetszés, dobozkészités, peddígnádfonás és a textílszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. I Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

I i

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca í í . I. em. 10. ajtó.

A DÍSZÍTŐ

MEGJELENT:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti i;k. tanár. Nélkülözhetetlen a batfkolás és a szővetfesléssel foglalkozók számára.

3*60 K. előzetes beküldése mellett megrendelhető a kiadóhivatalban.

MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 fűzet) 12 kor. Egyes szám ára 1*50 kor. ' Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

KIADÓHIVATAL

Budapest, IX. ken, Kinizsi»u. 31.


DISZITÖ MIIVESZET.

SZERKESZTI: IV. ÉVFODAM GRCJH ISTVA'N 3. FÜZET©? MŰVÉSZI TERVEZETEK, MINTÁK. MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULÖK TAHITOK, KtZIMUNKAZÖK, IPARMŰVESZEK lyiÜKEDVELOK SZAMARA.SZERKESZT0SE6 E5 KIADÓHtVATAUBUDAPEST,l£,K.KIN)Z$m31.


A DISZITO MŰVÉSZET PROGRAMMJA A Díszítő Művészet az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola folyóirata. Célja részben egyezik az iskoláéval ízléses és nemes értelemben vett magyaros mintákat nyújt azoknak, akik akár otthonukban, műhelyükben, műtermükben, akár iskolákban foglalkoznak az iparművészettel. Kiébe áll a külföldről beözönlő mustráknak és jobbat, nemesebbet igyekezvén adni, mint azok. Szolgálja iparban megnyilatkozó művészi kuítivánkat Osszegyűjtvén elmúlt századaink művészi emlékeit, rámutat a múltra és modern tervekkel látva el előfizetőit, rámutat a jövő fejlődés útjára. Mert meg kell teremtenünk a magunk mívességét, kí kell fejlesztenünk a magunk ízlését minden áron. Gondunkat kiterjesztjük mindenre, az összes divatos díszítő eljárásokra. Mintákat adunk az otthonnak és segítségére leszünk az iskolában oktatónak. Előfizetőinkkel szoros összeköttetésben akarunk állni. Válaszolunk minden szakkérdésre, igyekezünk teljesíteni előfizetőink megbízásait és készséggel ajánlunk hozzáértő iparosokat és tervezőket az egyes szakmákban. A folyóiratnak 6 füzete jelenik meg évente. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Vidéki előfizetőnk. Aggodalma teljesen R. S. iparművész. Mihelyt a kereskedők

jogos. A mi falusi templomaink, főkép a fel* vidékiek és erdélyiek, sok becses művészi holmit fejtenek magukban s ezeket félteni kell a régiségkeresö ügynököktől, akiknek igen jó a szimatjuk. írja, hogy látott templomukban régi hímzést és barokk-korbeli misemondó ruhát. Tessék körülnézni még,- bizonyára lesz akkor ott vetek <klöplizett> csipke is és egyéb kézi= munka. Fel kell világosítani az egyházi férfia= kat, templomszolgát stb., hogy ezt el ne kótyavetyéljék, ha viseltes is, mert ez mind megbecsülni való, iparművészeti ereklye. Kufárokat pedig ne bocsássunk hozzájuk. P. S. Budapest. Arra a kérdésre, hogy milyen bútor divatos ma, nagyon nehéz felelni. Ugy látjuk, hogy az izlés általában, de a bútorokat illetőleg különösen, nagy átalakuláson megy át. Néhány évvel ezelőtt a sima, könnyen tisztitható, csak szerkezetet mutató bútorra esküdött a művészet, ma azt látjuk, hogy a faragástól mentül többet kivannak. Ezelőtt a régi bútort csak az tartotta meg, aki szép szerével nem tudott szabadulni tőle, ma mesés össze= gekért vásárolják — nem ugyan a régi bútort, mert abból kevés van, hanem annak többé= kevésbbé sikerült hamisítványait, melyeknek gyártására nem egy ügyes és főképen élelmes asztalosmesterünk rendezkedett már be. Ugy

látni fogják, vagy sikerűi őket arról meggyőzni, hogy a hazai iparművészet üzletnek is jó, pa= nasza tárgytalan lesz. A levelében emiitett tervezet több mint 25 éves fennállása óta sokkal több jó szolgálaiot tett az iparművészeknek semmint gondolja. D r . B. L.-né. Hizelgünk magunknak azzal, hogy kitaláltuk a gondolatát. Jövő számunktól kezdve ugyanis a ruházkodással, helyesebben: a divattal is foglalkozunk majd. Olyan, kizáró* íag magyar tervezőktől kikerült — ruhákat adunk, amelyek az elkövetkező tavaszi, később nyári divathoz simulnak és otthon elkészíthetők. Gondunk lesz arra is, hogy a mérték bekü!= dése csekély összegért megkaphassa mindenki a kiválasztott ruhához tartozó szabást is, úgy hogy a neki tetsző ruhát mindenki megcsinál^ tathassa. Nem alakulnak át divatlappá, csupán a jó izlés határain belül és a ruházkodásban érvényesülő önnálló ipaművészeti tevékenység szerkesztése céljából kívánunk ezen a téren is jó és gyakorlati példákat adni. <*• Klára. Mivel látni méítóztatik, kisebb és általános érdekű közleményeink mind több teret foglalnak el s az a törekvésünk hogy a női társadalomnak iparművészet iránti érdeklődését mind nagyobb mértékben kielégítsük. Örülünk, hogy kívánsága találkozik a mi törek*


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZETKIADJA AZ QRSZ:MK1R. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPESTC JX.WNIZSI-UTCA öl. 1917-18. IV. ÉVFOLYAM, 3.SZAM.

KERÁMIA. (I. HOGYAN KÉSZÜL A VIRÁGVÁZA ?) ÍRTA: PÁLLÁ JENŐ.

Kerámia agyagipart jelent s az elnevezés maga a görög kerámosz = agyag szóból ered. A szó önmagát magyarázza ; az iparnak, iparművészetnek olyan ágát jelöli, melynek fő anyaga az agyag. A kerámia mindenkor jeles helyet foglalt el művelődésünk történetében, sőt annak rendkívül sok jó szolgálatot is tett, mert


: <©).ctbra

,

nélküle bizony sok helyütt még ma takarná kulturhistóriánkat. Legjellemzőbb példát nyújt erre a görög agyagművesség, melynek reánk maradt, csaknem százezernyi emléke valósággal dús tárháza, nyitott könyve az akkori görög kultúrának. A kerámiát minden nép nagyra becsülte. A görögök például sírboltokban helyeztek el művészi vázákat a halott iránti tiszteletük nyilvánítására, az isteneknek vázákat állítottak fel fogadalmi ajándékul templomaikban, sőt becses pályadíj gyanánt is tűztek ki ilyeneket a nyilvános versenyek győztesei számára. Franciaországban a híres sévresi porcellángyár termékei mai nap is értékes ajándéktárgyai az államnak a politika és kultúra nagyjai számára s a kinai mandarin mosl is drágakő gyanánt hordja kalapján a régi kinai porcellán eltört darabkáit. Az agyagiparnak persze az agyag, a cél, a feldolgozás különbözősége szerint sok ága van; a min dennap használt tányérok, teás- és kávés-findsák, a manapság minden konyhán látható szép fehér hadi mozsarak, a telegráfoszlopok porcellángombjai, a fürdőszobák, konyhák, lépcsőházak szép keramit burkolatai, a lakásainkban levő jó meleg cserépkályhák, a fazekasok olcsó fazekai és csuprai s a Zsolnay-gyár híres szép virágvázái, stb. stb. egyíőlegyig mind ennek az iparnak termékei. A vázák és általában a cserépedények, mint már említettem, agyag-

, Középpé- • is; homály

^.ábpa

lyCLapüds j

/Látra

LuufcáSáá


ból készülnek, ebből a közönséges, minden faluban található és könnyen t=ydl?PCL hozzáférhető, olcsó matériából. Mesterük a fazekas, ki azokat két módon is meg tudja csinálni: 1. szabad kézzel korongolja, 2. gipszből készült negativben formázza. A formázást, mint amely kevéssé érdekelheti a műkedvelő és művészkedő közönséget, mert arra való, hogy annak révén egymással hajszálnyira egyező edényeket gyárilag állíthassunk elő, most elmellőzöm és csak a korongolás menetét fogom tárgyalni. »"*•»»•»*»••»••••• ***•*•*•«*»••*•••••• *••••••••••**•••»#•• A korongolás az úgynevezett korongon (lásd 1. ábra) történik. Ez a legalább is 4000 éves szerszám lényegében három részből áll: az alsó nagyobb és a felső kisebb, vízszintes helyzetű lapos fahengerből (korongból) és egy függőleges vasrúdból, a tengelyből, mely ezt a kettőt öszszetartja s amely egyúttal a két korongnak forgási tengelye. Ez a készülék alkalmas módon bele van helyezve a korongoló asztalba, úgy hogy könnyen foroghasson a tengely körűi. Az asztal padkájára ráül a fazekas, jobb lábával az alsó nagyobb koI . • •• rongot gyors forgásba hozza, mire vele egyült a fent levő kis korong is ugyanolyan gyorsasággal forogni kezd. Az alsó korongot nem kell folytonosan rugdosni, mert ez a nagy és súlyos fadarab, mint lendítő kerék, néhány erőteljes lódítás után sok ideig mozgásban marad. Ilyenkor aztán a jobb lábat az alant ferdén elhelyezett deszkalapon kell pihen-

Palate fd>

ey.áh^a.

SzepszámoU


íetni; a bal láb állandóan itt nyugszik. Mikor már jó sebesen forog a korong, j fogja a mester az előre elkészített, jól meggyúrt, kavicsdaraboktól és légbuborékoktól megtisztított agyagdarabot, a lapdáí és erőteljesen a felső korong közepe I tájára csapja, hogy jól odaragadjon. Azért kell odaragadnia, mert annak a koron- t golás egész tartama alatt odatapadva a koronggal együtt kell forognia. Most a ! korongoló asztalon jobb felől elhelyezett víztartó edényből benedvesíti az agyag külső felületét, hogy az munka közben ne tapadjon a tenyeréhez, az agyagot két keze közé fogja, az egész agyagcsomóí erős fogással a középre nyomja s kúpalakúra formálva, magasra „felhúzza" (lásd 2. ábra). Mondhatni, hogy az egészben majdnem ez a legfontosabb művelet; mert ha az agyag jól van „középre állítva", | akkor az edény szabályos forgástest lesz és ezzel a közel jövője biztosítva van. Fontos dolog ez, de egyben meglehetősen nehéz is; elég erőfeszítéssel jár, mer! I a kezet mereven kell tartani, csak le- és felfelé engedhető meg szabadabb mozdulat; a vízszintes irányban történő legcsekélyebb hirtelen mozgás is deformációt idéz elő, a-kúp tengelye elhajlik s az agyag elkezd „mozogni". Amikor ugyanis jól van középre állítva, akkor a leggyorsabb forgás közepette is úgy látszik, mintha egy helyben állna, mert forgástengelye pontosan egybeesik a korongok s a vasrúd forgástengelyével. Mihelyt azonban egy kis eltérés van s a kúp tengelye szöget képez a korongéval, vagyis mindegyik más irányban mozog, akkor ez természetesen, visszássága folytán, az előbbi látszólagos álló helyzettel ellentétben mozogni látszik. Ezután a fazekas a kúp hegyére teszi két hüvelykujját s velők laposra nyomja, „lelapítja" az egész kúpot (lásd 5. ábra), miközben többi ujjainak az a feladata, hogy a lenyomás miatt kiszélesedett agyagot a szükséges körforgásba egyengessék. Következik most a kilyukasztás. A mester egyik hüvelykujjának hegyét a másikkal — sebes forgás közben — a tengely irányában belenyomja az agyag közepébe (lásd 4. ábra), de ügyelnie kell arra, hogy ujja ne érjen le egészen a koronghoz, mert akkor az edény lyukas marad. Hogy meddig kell lenyomni a hüvelykujjat, arra a kezdőt rövid idő alatt megtanítja a tapasztalat. Ezt a nyílást most jól kiszélesíti a mester s jobb keze hüvelykujjával az edény fenekét (persze belülről) már most kisimítja, mert később, amikor az edény magasabb, nehezen férne hozzá. — A jobb és bal kéz együttműködésével következik ezután az edény falainak felhúzása. Belül van a bal, kivül a jobb kéz. Az agyagot a mester belül a bal keze két három közbülső ujjával, kivül jobb keze mutató ujjának a hegyével vagy behajlítva mutatóujját, ennek első bütykével gyengén összenyomja (lásd 5. ábra) s ezzel a nyomással kezeit lassan felfelé húzza, miáltal az edény fala vékonyodik és egyúttal magasabb is lesz. Ezt a műveletet többször is megismétli, míg a kellő vékonyságot eléri s vele egyidejűleg a kivánt formát is igyekszik nagyjában'megadni az edénynek. A végső kialakítás a lesimításkor (lásd 6. ábra) tör-


ícnik, mit a fazekas az úgynevezett simító vagy felhúzó késsel — háromszög alakú, az élein szép simára csiszolt, sarkain legömbölyített fa- vagy vaslemezzel (lásd 7. ábra a) és c) — eszközöl. Némelyek legvégül még a simító bőrt is (lásd 7. ábra b) alkalmazzák, ezt a hosszúkás, vékony, finom bőrdarabkejí, az edény szélének, esetleg egész külső felülelének a lesimítására. Most a mester egy kifeszített vékony dróttal a vázát alapjánál levágja a korongról, ujjai hegyével alul megfogva leemeli, ráteszi a korongoló asztal állványára vagy egy sírna gipszlapra és- másik váza korongolásához fog. Amint látjuk, ezzel a váza egyelőre elkészült, de a következő napon, amikor kissé már megszikkadí, az eszfergályozás jön sorra. Főleg az edény alsó részét szokták esztergályozni, amelyhez az ember korongoláskor nehezebben fér hozzá, s amely ennek következtében durvább és rászorul egy kis simításra, továbbá a fenekét, mely a dróttal való levágástól természetesen épen nem lett sima. Az esztergályozás a korongon történik. A bőrkeménységüre megszikkadt és szájával lefelé fordított edényt a mester pontosan a korong közepére igazítja, néhány agyaggolyóval odaragasztja s a korong forgása közben az esztergavasat (lásd 7. ábra d) veszi használatba. Az esztergavas nyéllel ellátott 20—25 centiméter hosszú vékony vasrúd, a végén merőlegesen beerősített kis vaslemezzel. Ez a kis vaslemez különböző alakú, különböző hajlások és mélyedések elérésére. Sokan finomabb edényeket egészen megesztergályozzák, de ügyes mesternek erre nincs szüksége, mert ő simító késével már korongoláskor eléri a kellő finomságot. / Esztergályozás után mindjárt, mielőtt a váza megszáradt volna, következik az engóbozás: fehér vagy fémoxidokkal színezve festett agyagpépbe való bemártás vagy a velük való leöntés. Rendszerint az egész edényt leöntik vagy bemártják, hogy ezzel az alap-agyag vörös vagy sárga sxínét elfödjék. Amikor ax engóboxott edény jól megszáradt, úgy, hogy meg lehet fogni, akkor azután rákerül a sor a munka élvezetesebb és könnyebb részére, a festésre, amely mindenki számára nagy élvezetek kútforrásául kínálkozik. Erről azonban majd máskor beszélünk.

Borovszky »**••


A KORONÁZÁSI KIÁLLÍTÁS DÍSZRUHÁI. A koronázáson viselt gyönyörű ruhákból a nemzeti múzeum nagytermében rendezett kiállítás igen tanulságos anyagul szolgált azoknak, akik azt figyelmesen megszemlélték és látogatták. Általában a magyar viseletek tanulmányozása hálás eredménnyel kecsegtet, akár a szabás, akár a felhasznált anyagok, akár az alkalmazott díszítés szempontjából vizsgáljuk. Annyi tény, hogy nagyon sokféle hatás érvényesül benne. Nyugat és kelet határán mindkét oldalról különböző hatások ütközőpontja volt hazánk területe. A művészet tudvalevőleg az olyan területeken hajtott szebb virágokat, ahol különböző hatások működtek közre a művészi formák kialakulásában. Hazánkban megtaláljuk a nyugati kultúrák hatását. A renaissance pl. legkorábban nálunk érvényesül. Mátyás király, korának legnagyobb műpártolója, honosítja meg Magyarországon az Olaszországban kialakult művészeti formákat, de az új stilus eleinte nem tudott mély gyökeret verni. Az új művészetet csakis a nagyművellségű uralkodó, egyes főurak és főpapok pártolták. Első művelői olasz mesterek voltak. Több olyan olasz mester nevét ismerjük, akik e korban nálunk működtek. Olasz művészek vezetése alatt készült Mátyás király palotájának belső díszítése, melyet az egykorú írók alig győznek eléggé dicsérni. Ebben a korban nemcsak hazánk, de a többi országok is Olaszországból kapták a művészi értékű szövetet: a brokátokat, a pompás rajzú bársonyokat, melyekből az Iparművészeti Múzeum is szép példákat őriz gyűjteményében. A koronázási kiállítás egyik legérdekesebb darabja volt az a kabát, mely 0 hagyomány szerint Mátyás király tulajdona volt. Ez a mente a fraknói Eszterházy hercegi kincstár legértékesebb darabjai közül való. Szövete sárga selyem alapon vörös rajzú. A szövet — nagyvonalú rajzából következtetve — flórenci eredetű és a XV. század végéről származik. A ruhán alkalmazott paszornánt azonban újabb eredetű. Az aránylag hosszú, csőalakú ujjak a hónalj alatt függélyesen fel vannak hasítva. E nyilasokon át dugták ki a karokat, tehát a hosszú ujjak csakis díszül szolgáltak. A csetneki templom freskóin láthatunk olyan alakol, amely rokon ruhadarabot visel. Az ilyen szabású kabát nem soká volt divatban, mert használata a XVI. század folyamán már elenyészik. A szabás egyszerű, de jellemző. Ez a kabát a meglévő magyar ruhadarabok közt a legrégibb példa. A viselet kialakulásában az olasz hatás mellett a francia és neme! hatásról sem szabad megfeledkeznünk. De tán mindezeknél fontosabb a keletről jövő hatás. Ez különösen a törökség révén érvényesül nálunk. A viselet kialakulásában része


van a helyi divatnak is, mert pl. más a ruházkodás — egyazon időben — Nyugatmagyarországon, más Erdélyben. Mátyás király kabátjának méltó párja az Oláh Miklósnak tulajdonított kabát, mely jellemző szövetrajzával, változatos rajzú, pompás díszítésével a szakértő eló'ít elárulja eredetét. Ezt a ruhadarabot is az Eszterházy hercegek fraknói kincstárában őrzik. A világos alapú brokátszöveten, a hajlottvonalú keretekben s perzsa eredetű gránátalma mellett a török tulipán, a szegfű és a rózsa — természetesen stilizált alakban — szerepel a gazdag díszítés eleme gyanánt. Ezeket a motívumokat — hasonló rajzban — megtaláljuk az egykorú falborító fajansz-csempéken, melyek gazdag változatosságban a török mecsetek belsejének legszebb díszei. Korát a XVI. századra tehetjük és valószínűleg Damaszkuszban szőtték. Szabása nagyjában hasonló az előbbi ruhadarabéhoz, csak hosszabb arányú és inkább testhez álló. A török hatás jellemző példáját mutattuk be folyóiratunk III. évfolyamában, a 6. füzet 44. képén, mely csikszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Géza XVII. századi díszruhájának gazdagon hímzett részletét ábrázolja. A csigás indák és akantuszlevelek mellett itt is megtaláljuk a tulipánt, a gránátalmát és a rózsát, mint a keleti hatás jellemző motívumait. E motívumokat gazdag sorozatban mutatja majd be az uri hímzéskiállítás, melyet az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum a közeljövőben rendez. E hímzések a XVI.—XVIII. század termékei és beszédes bizonyítékai annak az eleddig nem nagyon méltatott körülménynek, hogy iparművészetünk díszítő elemei (különösen a síkdíszítmények terén) nagyobbrészt a keleti — elsősorban a török — művészet hatásának köszönik létüket. Ezeknél a nyugati művészet hatása csak másodsorban jöhet számba. A török jelleg még jobban előtérbe lépett gróf Andrássy Géza másik XVII. századi díszruháján. Itt a hatást növelte a mellen alkalmazott vértszerű, trébelí ezüst mellcsat és a hasonló díszítésű széles öv. A dolmány egyszerű rajzával élénk ellentétben van e ruhán a bő csizma és a hosszú mente gazdag, virágcsokros, hímzett díszítése. A francia korai barokművészet díszítő formái diadalmaskodnak azon a pompás hímzésű XVII. századi miseruhán (pluviale), melyet gróf Széchenyi nagyváradi püspök délceg alakja hordott a koronázás alkalmával. A III. évfolyam 6. füzetében bemutatott 41. kép fogalmat ad e díszes egyházi öltöny gazdagságáról. Már a XVIII. század végének jellemző viseletét ábrázolja gróf Zichy Ödönné, Bethlen Gabriella grófnő koronázási díszruhája (képét lásd a IV. évf. 1. füzetében), kissennyei gróf Sennyei Pálné gazdag rajzú csipkeköténye már a XIX. század iparművészeiének terméke. Képét a III. évf. 6. füzetébeu (42. sz.) mutattuk be. Hogy mily pompás hatást lehet a zsinórozás helyes alkalmazása által elérni, azt tanulságosan illusztrálja galánthai Eszterházy Miklós két dolmánya. Mindkettő-


nek képét a III. évfolyam 4. és 5. füzetében megtaláljuk. Ezt a technikát e lap olvasói mindnyájan ismerik. Még ma is a legkedveltebb díszítő módok közé tartozik. Az albán díszruhák tömören alkalmazott gazdag rajzát juttatja eszünké szentmiklósi és óvári Pongrácz Vilmosné ízléses mentéje. (III. évf. 4. sz. 26. kép.) A fent említett zsinórozás újabb példái branyitskai báró Jósika Jánosné és podmanini és aszódi báró Podmaniczky Endréné már korábban bemutatott (III. évf. 5. füzet 37. kép és 6. füz. 45. képben) két mentéje. E folyóirat szerkesztősége tőle telheiőleg igyekezett a koronázási kiállítás pompás anyagát képben bemutatni és e szerény cikk van hivatva arra, hogy a már megjelent és még megjelenő képekre a figyelmet felhívja.

CSÁNY1 KÁROLY.

KÜLÖNFÉLÉK nagyobb műtárgyakat állít elő és a plasztika eszközeivel dolgozik; tulajdonkép Nem a háború hozta meg a szobrászat nemes anyagban. Az ékleányfoglalkozások ezt az ágát szerészet kicsiny, viselhető ékességeké! — mert hiszen az orsz. iparalkot, aminek az anyaga a nemes féművészeti iskolában már hat men kivül a zománc és az ékkő. évvel ezelőtt többen belefogtak Nálunk Magyarországon az ötvösségennek a művességnek a megtanulásába — de bizonyos, ben új utat kell törnünk, mert régi hogy a háború segítségére lesz hires ötvösművességünknek mondhatnánk a leányötvösök érvényesülésé- magvaszakadt. Közönségünkben azonban nek. — Hisz elvégre, ha valahol az érzék megvan az ötvösalkotások iránt, érvényesülhet a női kéz kicsi- és ha elérjük azt, hogy virágzó sportunk nyesen gondos munkája, pon- nyereménytárgyai eredeti muntossága, részletessége, akkor kák lesznek és azokat magyar az ötvösségben, meg az éksze- ötvösöknél rendelik meg, akkor részetben. Az iparművészetnek bőven lesz munkája az ifjú ezt a két ágát élesen meg kell ötvösnernzedéknek. különböztetnünk egymástól. Az Ékszerkészítés dolgában jobNyakkendölű. ötvösség — a középkorban és ban állunk. Van az ékszernek Gyűrű. GaraiMária renaissance korban nálunk is egy faja: a fehérékszer, aminek GaraiMária terve. terve. viruló művesség — fémből az anyaga platina, vagy platiná-

NŐI ÖTVÖSÖK.


Gyűrűk. Garai Mária terve.

val bevont arany, továbbá ezekbe foglalt gyémánt. Ennek a fehér ékszernek készítése virágzó iparággá fejlődött fővárosunkan mintegy húsz év óta. A háborút megelőző esztendőben vagy húsz mester és háromszáz segéd dolgozott e szakmában, amely fejlettség dolgában egy fokon állott a bécsivel. Háború után természetesen még nagyobb fellendülésre van kilátás és az orsz.iparművészeti iskola több növendéke (egy kivételével mind leány) már most hozzáfogott a fehér ékszerkészítés megtanulásához, a legkiválóbb fővárosi mester: Weiner Róbert vezetése alatt.

Bros. Krausz Erzsébet terve.

művészeti társulat karácsonyi bazárjaiban került az elmúlt karácsonykor eladásra. Pedig nem voltak ezek nagyigényii munkák — s itthon készült a legtöbbje — mégis vevőt talált legnagyobb része. G.

De hogy az iskola ötvösei is szorgalmasan dolgoztak, azt láthatta mindenki azon a gazdag kollekción, ami az ipar-

Bros. Krausz Erzsébet terve.

Nási'a. Garai Mária terve.


A KALAP. ÍRTA: JUST KRISZTINA.

Talán nem felesleges ma, amikor önálló egyéni ízlésről és divatról annyi szó esik, a női toiletíe egyik fontos darabjáról, a kalapról is e szempontok szerint megemlékezni. De nem azokról az ezerszer megismétlődő, minden kirakatban látható kalapokJust Krisztina terve. ról, hanem a kalapról, mint iparművészeti cikkről és mint a külső megjelenés egyik fontos tényezőjéről szeretnék néhány szót szólni. Mielőtt a kalapmegválasztás nem lekicsinylendő fontosságú kérdésére térnénk, — tisztázzuk előbb a kalap íulajdonképeni célját, rendeltetéséi. Hogy a célszerűségi szempont itt is Hamupipőke szerepre jut, azt a nyáron hordott velourés bársonykalapok eléggé igazolják. Az érvényesülő művészi szempont az arcnak előnyös keretet, hátteret adó és az egyéniséggel, termettel, arccal, öltözettel alkalommal és önmagával harmonizáló kalapot kivan.

Just Krisztina lcrve.

Amilyen viszony a szép kép és rút keret között és megfordítva fennáll, ugyanilyen viszony van a szép asszony és az előnytelen rossz kalap között.Viszonta kevésbbé szép nőt a helyesen megválasztott előnyös kalap, — ha nem is Vénussá, de sokkal csinosabbá feszi. S mivel női kötelességünk a Teremtő adományaival a józan okosság és belátó takarékosság korlátai közt hűségesen sáfárkodnunk, a kötelező

hiúság nevében vizsgáljuk meg, hogy először is egyéniségünk mennyire befolyásolja a kalapvásárlást. Az asszony a kalaposnénál kalapot próbálva, tükör helyett először az elárusítókisasszony arcát nézve, onnan várja a jó-vagy balvéleményt, hogy 15 kalapot próbálva, végül ne azt vegye meg, amit a kisasszonynak már el tetszenék adni, s amelyről otthon 1 óra múlva kategorikusan kijelenti, hogy nem szép s nem jól áll. Ismerjük meg egyéniségünket, s ennek megfelelőleg válasszuk meg kalapjainkat. Tekintetbe kell vennünk a termetet is, mely elsősorban a kalap formáját befolyásolja. A kalap formája a 5-féle irányú vonalnak megfelelőleg felfelé törő, lefelé hajló és vízszintes lehet. A felfelé törő magasít, s így alacsony termetűnek előnyös, míg a lefelé hajló alacsonyít, s kisebb növésűnek nem ajánlható. A vízszintes forma közömbös szerepű, s így ha nem feltűnően nagy felületű, magas és alacsony egyaránt hordhatja. Természetes, hogy az egyes kalapformák, ha egyegy fajta vonaltúlsúlyra is jut, mindhárom elemből alakulnak ki. De segítségünkre siet a szeszélyeiben is i asszonyilag logikus divat, mely mindig többfajta új formát hoz meglepetésül. Az arc a kalapnak már nemcsak formáját, de színéi is befolyásolja. Klasszikus vonású arcnak finom, lágy vonásúnak s a magyar race szépségnek és fitos párisi arJusl Krisztina terve.


cocskának más-más nem ízléses, s a hanyagul megkötött nem forma kell, — éppen szép, azt mindenki tudja. úgy szőkének a Befejezésül még csak annyit, hogy ha kékbe-lilába menő a művészi kalapkultusz látszólag csupán színek, barnának a a hiúságot szolgálja is, de, ha hazai iparvörösbe-zöldbe me- művész terve s hazai gyártmányú anyanők felelnek meg. gok s díszek művészi összeállítása, — A fekete minden haj- fontos nemzetgazdasági kérdéssé lesz. és arcszínhez jól áll. Nem azt akarjuk, hogy a várva-várt béke Ahhoz, hogy a kalap után elszakadjunk Paristól, mert elvitatjól álljon, nem kö- hatatlan, hogy Franciaország a világ főzömbös a feltevési városa marad — művészi szempontból. és fésülködési mód Felhasználhatjuk mi is a kalap-ipar terén sem. bőséges művészi inventiójukat, csapongó, Az öltözet mint ötletes fantáziájukat, — de a kivitelben befolyásoló tényező, legyen hazai. Ne vándoroljon ki az a millió, ne vessük meg a hazait estélyi ruhához dí- sok-sok azért, mert nem párisi, s akkor egy-egy szesebb, utcaihoz téglával mi is hozzájárulunk a jövő Maegyszerűbb, színben gyarország újjáépítéséhez. Marion Böske terve. és anyagban is alkalmazkodó kalapot kivan. Amint estélyi ruha sem reggel, sem KISPLASZTIKUSAINK délelőttre való, — úgy a díszes kalap sem. A kalapnak önmagával mint forma-, nehéz helyzetbe kerültek a háború ideje szín-, anyag- és dísznek kell harmoni- alatt. A kicsiben dolgozó szobrász nem zálnia. Ezek sokfélesége szabályt alkotni jut bronzhoz, hogy megvalósíthassa műnem enged, ellenben ízlésnek, fantáziának veit nemes anyagban. Ez a körülmény és ötletességének iá<g teret nyit. Ez arra indította az orsz. iparművészeti nagyrészt bizony adomány, de kisrészt iskola igazgatóságát, hogy felajánlja az megtanulható, s egy igazán művészi és intézet agyagipari műhelyét kisplasztikus előnyös kalap megválasztásáig mindenki művészeinknek. Ha műhelylátogatókul viheti, ö ha igazán olyan kalapra aka- bejegyeztetik magukat, rendelkezésükre dunk, mely minden követelménynek meg- bocsát az iskola kaolint, mázai, égetőfelel s jól áll, — ezt hordjuk azért, mert kemencét és hozzáértő művezetőt. jól áll s nem azért, mert divatos. Legyen művészi bátorságunk új, de jólálló formát hordani akkor is, ha nem látjuk még számos testvérét a Váci-utcán. — S ve'gül nem maradhat el a női arzenál egyik fontos fegyvere, az illúziókeltés eszköze: a fátyol. Seherezade lágyan takaró, sok szépei sejlíefő bűbájos fátyola, mely vékony szálaival oly sok életutat kötözött egybe, ha mögötte nem is seherezadei Mdflon Böske íerve. szépség, de seherezadei okosság és jóság volt. Hogy a szertelen díszítésű fátyol


Bros. Hegyi Magda terve.

IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR.

teni, úgy, hogy itt nagyobb számban történtek utánrendelések. Legszívesebben vásárolt a közönség 100 koronánál nem nagyobb értékű tárgyakat, drágább kevés kelt el, de nem is igen volt, mert eladók — úgy látszik — alkalmazkodtak a közönség fizetőképességéhez. Örvendetes tünet, hogy a kiállítók, illetve eladók sorában mind nagyobb számmal szerepelnek a hivetásos iparművészek — főképen nők — s ezek mellett találkozunk olyanokkal, akiket komoly műkedvelőknek nevezhetünk, nem cél, értelem és ízlés nélkül pacsmagoló dilettánsok, hanem tanult, ízlésben és mesterségbeli tudásban számbavehető nívót képviselő műkedvelők. A vásárló közönség túlnyomórészt az intelligens középosztályból kerül ki; olyanokból, akik az iparművészetet és az iparművészeket is ismerik. Igen feltűnt a figyelmes szemlélő előtt az árak szabályozatlansága. A kiállítóknak egy töredéke úgy látszik sejtelemmel sem bír a kalkulációról. Ennek tulajdonítható az, hogy egyazon munkát igényelő tárgyaknak némelyike az egyik kiállítónál túlságos olcsón, a másiknál meg túldrágán kapható. Utóbbiaké — nem kelt el, — ez a közönség kritikája; előbbenieké igen hamar talált gazdára, — s ez is hiba, mert lehetetlenné teszi az iparművészetből mint hivatásból megélni akarók számára, hogy a puszta dicsőségért dolgozókkal felvehessék a versenyt anélkül, hogy ezzel megélhetésüket kockáztatnák. Mindkét véglet dilettantizmusra vall, saját munkáját csak az értékeli túlmagasra, vagy túlalacsonyra, aki képességeinek, munkaidejének és anyagának értékét mások munkájával való összehasonlítás útján még nem tanulta megismerni. Az árak szabályozására okvetlen kellene tenni valamit.

Élénk figyelemmel kisérünk minden mozgalmat, mely fejlődő iparművészetünk sorsát előmozdítani hivatott s ezért leszögezzük itt azokat a tanulságokat, amiket az iparművészeti társulat karácsonyi vásárján szerzett tapasztalatok kínálnak számunkra. A karácsonyi vásárt évente azért rendezi a társulat, hogy az iparművészek kisebb, ajándéktárgynak alkalmas munkáikat eladhassák, a műszerető közönség pedig méltányos áron juthasson hazai iparművészeti munkák birtokába. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezt a célt ezidén a karácsonyi vásár eredményesebben szolgálta, mint valaha. Pedig a helyi viszonyok semmiképen sem kedveznek ezen törekvésnek. Mégis az iparművészeti múzeum csarnokában, a kereskedelmi forgalomtól oly annyira távoleső helyen, 50,000 korona forgalmat lehetett elérni a múlt évi 50,000 koronával szemben. A tárgyak, melyek itt elkeltek, kevés kivétellel ötvös, kerámiai, batik és bőrmunkák voltak; legkeresettebbek az ötvösművek, utánuk következtek a fenti sorrendben a többiek. A kerámiai tárgyak Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az iránt mutatkozó élénk keresletet árú iparművészeti iskolát járt és járó kiállíhiányában nem is lehetett teljesen kielégí- tók nem estek bele ebbe a hibába. Ezzel


megmondottuk azt is, hogy ez a hiba szórványosan jelentkező tünet, amenynyiben a kiállítóknak legnagyobb részét az iparművészeti iskola szolgáltatja. Biztató jelenség, hogy ezek a fiatalok egészséges életrevalóságukkal kiérzik azt, hogy milyen módon kell az élethez alkalmazkodniuk és nagyon sajnálatos az, hogy a vásárlóközönséggel való érintkezésnek ezen alkalmi helyét mindeddig nem sikerült állandósítani. Nem gondolunk fényesen berendezett boltra, amelynek létesítése ezidőszerint pénzügyi akadályokba ütközik, hanem a vásárlási középpontnak egy olyan helyére, melyen ezt a bazárt állandósítani lehetne. A termelés és a fogyasztás szempontjából ilyennek a létesítése belárhatatlanúl jótékony befolyással lenne az iparművészet fejlődésére. Ilyen szerényebb méretű eladási helyiséget a most szereplő kiállítók állandóan el tudnának látni jó és mindig jobb árúval. — A termelők megteszik a maguk kötelességét, a jól szervezett kereskedelemnek a dolga, hogy vevő és eladó mindenkor egymásra találjanak. — a NÉGY LEÁNY, AKI EGYÜTT DOLGOZIK.

dékek is voltak már, az egy híján huszadik év körűi járt mindkettő s kifelé is állott szekerük rúdja az iskolából. Szövögették álmaikat az önállóságról, a megélhetés mikéntjéről s a sok beszédben a műhely egy szép tágas műteremmé cseperedett. Mi tagadás benne, ezen a képen már nemcsak ketten szövögették álmaikat, segítőtársuk is akadt hozzá. Az meg a ruhatervezéshez értett, ez volt a kedvesebbik mestersége. Még negyedik is akadt, mert azzal együtt azt sütötték ki négyen, hogy így majd elegen lesznek a munkához, műtermet is bérelhetnek, ha a keresetüket és az üzleti vállalkozásuk számára otthonról kölcsönvett pénzt öszszeteszik. Négyüknek külön-külön is nagy ismeretségköre pedig jelent annyi munkát, amennyiből telik a költségekre, anyag és felszerelésre, fűtés, világításra... Valami biztató reménység is kelt a szívekben, hátha egy zongorabérletre is futja majd és operába, meg hangversenyre is elmehetnének gyakran a maguk keresetéből, esetleg egy külföldi tanulmányútra ; talán a tanárjukkal, mint azt már növendékkorukban megtették. Ehhez is, mint a tanulás éveinek sok apró mozzanatához sok-sok kedves emlék fűzó'dött.

Ha nem a jelenben történt volna, akár úgy is kezdhetnők, hogy: Volt egyszer, hol nem volt, — mégis így lesz jó, hát folytatjuk: volt egyszer két leány, akik az iparművészeti iskolába jártak, cinnak is a textilosztályába. Tanultak ott mindenfélét, de sok minden között legjobban a batikot szerették. Batikoló tudományukkal pénzt is kerestek. Ismerősök, rokonok sok mindent rendeltek náluk, amit azután odahaza vagy az iskolai műhelyben meg is csináltak. Persze az ilyen piszkolással járó munkát nem minden lakásban tűrik meg szívesen s így került szó egy műhelyről, ahol együtt dolgoznának. Öreg növen-

Addig-addig tervezgettek, beszéltek és számolgattak ezen a jövőn, még az „Öreggel" is (háta mögött minden tanárt így hívnak a növendékei; de ezt nem mindegyik tanár tudja) meghányíák és vetették a dolgot, míg a műterem mindenesíül egy-kettőre meglett. A szülők beleegyeztek, ki bizakodva, ki kétkedve. Műtermet az egyik, bútort a másik, teakészletet a harmadik, anyagot a negyedik társ szerzett s most van ott minden: zongora is, gitár is; spanyolfalat is csináltak; vendégkönyv is akad. Néhány felszerelési tárgyat az iskola adott kölcsön, iskolai rajzaikat mind elhozhatták s most békésen dolgoznak.


galmának meghatározásához szükségesek. Tudjuk, hogy a szövet úgy keletkezik, hogy egy párhuzamosan kifeszített fonalakból álló rendszer (láncfonalak) egy más, vele derékszög alatt találkozó fonalrendszerrel (a vetülék) bizonyos szabályok szerint kereszteződik. Azt a rendszert, mely szerint a lánc- és vetülékfonalak egymással kereszteződnek, kölesnek nevezik. A szövésben három alapkötési módot különböztetünk meg. Ezek: 1) a vászonkötés, 2) a sávolyos (vagy kőper) kötés és 5) az atlaszkötés, (pamutnál serge). A szövészetben előforduló kötések ezen három alapkötésre vezethetők vissza. Köípontoknak nevezik azokat a pontokat, amelyekben a lánc- és a vetülékfonál egymással kereszteződnek. Mintázott szöveteknél a szövetnek azon oldalát, melyen a láncfonalak adják a mintát, láncoldalnak; azt, amelyen a vetüléknek központjai adják a mintát, vetülékoldalnak nevezzük. Vászonkötésnek nevezzük azt a kötést, melyben a vetülékfonál felváltva egyszer a láncfonál felelt, egyszer alatta vonul végig. Ez a legerősebb szövetei adja, mert a lánc- és vetülékfonalak legsűrűbben kereszteződnek benne. Ha lenvagy kenderből szőjjük a vászonkötéses szövetet, azt len- vagy kendervászonnak nevezzük, ha pamutból, a neve csalánszövet vagy karton, gyapjúból szőve gyapjúszövet vagy posztó, a selyemből szőttet tafotának hívják. Rajzban úgy ábrázolják a kölesekéi, hogy apró négyzethálós papíron, az úgynevezett patronpapiron, melyen a függélyes vonalközök a láncnak, a vízszinNyaklánc. Hegyi Magd.i terve. tesek a vetüléknek felelnek meg — a lánckötésnek megfelelő négyzeteket piros vagy fekete festékkel kitöltik. Az ilyen A SZÖVÉS ALAPKÖTÉSEI. rajzol nevezik patronnak. Sávolyos, kőperkölésnek nevezzük azt Egy előző évfolyamunkban a kézi szövéssel kapcsolatban ismertettük azokat a kötési, amelyben a kötési pontok feraz elemi tudnivalókat, amik a szövés fo- dén futnak a szöveten, vagyis a láncfoA kereset közös. Egyformán osztoznak. Megrendelésük annyi, hogy alig győzik a munkát. Pedig üzletek, kereskedők is szívesen vennének az árúból. Külföldre is dolgoznak, öt hónapja, hogy megalakult a textilműhely s amit álmodtak, négyen bakfisok, valóra vált minden.'.Csak a tanulmányút van hátra, de az is meglesz, hiszen pénze van reá elég minden egyiküknek. Most minden gondolatukkal a jövőn csüggenek. Egy segédmunkást állandóan foglalkoztatnak, de még több kell. Fizetett munkásokat akarnak alkalmazni, mentül többet, mert nem győznek eleget termelni. A meglevő gép, eszköz, anyag mind kevés, hogy a keresletet kielégítsék. Ez a jövő perspektívája. A meséből próza lett. De a valósággal úgy vagyunk, hogy ha csak úgy találkozunk vele, mint ennek a textilműhelynek a munkáival lapunk mostani számában is, — tőlük való a műhelyrajzmellékletünk — akkor nem tudjuk kellőképen értékelni. Szinte jólesik, ha abból a zománcos ködpárából, melyben oly elevenen élnek az ábrádjaink, egy-egy szemernyit megőrzünk a magunk számára, hogy így igazabb képét lássuk annak, amit a papir és holt nyomdafesték szemünk elé varázsol. —a -


nál nem minden második, hanem 5—4, sőt több veíülékfonál bevetése után köt ugyanazon helyen, a kötési pontminden vetülékfonál után egy hellyel tolódik el jobbra vagy balra. így azután ezen szövetek kötési pontjai ferdén futó vonalakat mutatnak. A fonalak nem foAllaszkötés. nódnak oly gyorsan össze, mint a vászonkölésnél és egy ismétlődő kötéssorozat (Rapport) 5—20 lánc- és vetülékfonalat foglalhat magában. A ferde vonalak — diagonalok — jobbról-balra vagy megfordítva futhatnak és kereszteződhetnek (keresztkőper). A szövet két oldala lehet egyforma vagy nem. Utóbbi esetben az egyik oldalon túlnyomó a láncfonál, a másikon a vetülékfonál. Azt a szövetet, melyen túlnyomó részben a láncfonál látható, lánckőpernek \ azt, melyen inkább a vetülék látható, vetíilékkőpernek nevezik. A sávolykötés ezen utóbbi tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a jobb fonalat a szövet színére, a rosszabbat a visszájára hozzuk. Miután a sávolykötés lazább, mini a vászon, előnyösen alkalmazható ott, ahol a laza puhaság kívánatos és a szövet színének bizonyos változatosságot akarnak adni. A kötéspontok csoportjainak kiemelkedése és bemélyedése jó fény- és árnyékhatásokat ád, melyet a felhasznált anyagnak fénye rnég növel.

Egészségi szempontból is van a kőperkötésnek előnye. Miután ezen lazább szövet fonalai sok levegőt zárnak magukba, a meleget tartó téli ruházat számára nagyon alkalmas. Meleget tartó tulajdonságát rendszerint még fokozzák azzal, hogy bolyhosítják s gőzöléssel még jobban lazítják. Az atlaszköiésben már az egyes Sávolyos köfés. kötési pontok nem érintkeznek egymással és így nem adnak diagonalvonalakat, mint a kőpernél, hanem egyenletesen ugyan, de oly módon vannak a szöveten elszórva, hogy egymással semmikép sem találkoznak. A lánc- és vetülékfonál öszszefonódása szabad szemmel itt alig vehető észre. A szövet felszíne egyenletesen sima, fényes anyag alkalmazása mellett erősen fényes. Igen alkalmas arra, hogy a szövet színén a jó anyagot mutassuk s a kevésbé jót a visszáján elrejtsük. Az olcsó félselyem atlaszok például a színükön mutatják a fényes selymet, visszájuk pedig fénytelen pamut. Miután az atlaszkötés, melyben 5—20 szálra jut egy kötés, nagyon laza, az ily-, módon készült szövetar^ ragasztó anyagokká^ teszik szilárdabbá. £«* Vászonkütés.


Az atlaszköíésnel is lánc- és vetülékatlaszí különböztetünk meg aszerint, amint a szövetnek a színét a lánc- vagy a vetülékfonál alkotja. Az atlaszkötéssel szép hatásokat lehet elérni a damasztszöveteknél; azoknál az egyszínű mintázott szöveteknél, bármely anyagból készültek légyen, amelyeknél a mintázást nem a színek különböző volta, hanem az ellentétes kötések (lánc — vetülék) alkalmazása adja. MIHALIK GYULA.

DIVATREVÜ. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a divatművészet terén a reális alkotások terére lépünk. Emlékezünk még a háborúi megelőző időből Poiretnek itteni szereplésére, majd egyes bécsi cégeknek inkább meghívott közönség előtt való bemutatkozása, az abbamaradt Fényűzés Elleni Liga mozgalomra, amik együttvéve az egészséges hazai divatkezdeményezés előfutárjai voltak. A „Fel"-nél szerencsésebben oldotta meg ezen feladatát a Színházi Élet gárdája, mety a Modern Színpadon olyan ruhákat mutatott be, amelyek magyar tervező és magyar divatszalonnak munkái. Igaz, hogy a divatszalonoknak hangzatos neve mellől hiányzott a tervező neve, de úgy tudjuk, hogy ez másutt is úgy szokott lenni, s mi, akik a kulisszák mögött végzett munkát ismerjük, megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a divatművészet terén, mely eleddig ismeretlen volt hazai művészeink előtí, olyanok bontogatják szárnyaikat, akik hivatottsággal s komoly akarással készülnek erre a pályára. A PORCELLÁNFESTÉS. Múlt számunkban emlékeztünk meg az éppen divatba jött porcellánfestés egynémely technikai fogásáról s most már

arról Írhatunk, kogy a medaillonok festése mihamar divatját múlja. Ennek fokmérője az árhanyatlás. Ezelőtt pár hónappal 25—55 koronát fizettek egy-egy medaiilonért, ma 4—5 korona ugyanannak az ára. Az árhanyatlás oka egyrészt, hogy nagyon sok került belőlük piacra, másrészt, hogy a művészi tekintetben műveletlen közönség sem tud különbséget tenni az eredeti mű és a gépi sokszorosítás útján készült portéka között. Igaz, hogy az „eredeti" munkák között nagyon sok a rossz dilettánsmunka. Sajnálatos volna, ha ezt a hanyatlást a porcellánfestésre általában kellene vonatkoztatnunk. A művészi erőknek érdemes és kell is ezzel a szép mesterséggel tovább foglalkozniuk. Nem úgy, hogy medaillonokat festenek ezután is, hanem, hogy egyéb porcellántárgyakat látnak el művészi díszítéssel. Fehér bonbonniérek, csészék, tányérok s más tárgyak mindig kaphatók s csak vissza kell pillantanunk a régi porcellángyárak fénykorából származó művészi tárgyakra, hogy ezen művészi munkának jogosultságát átérezzük. AZ ORSZÁGOS HÁZIIPARI SZÖVETSÉGNEK, mely a budapesti vállalatok közül elsőnek foglalkoztatott az iparművészeti iskolából kikerült rajzolókat, üzleti tevékenysége hatalmasan nekilendült az utolsó háborús esztendőben. Előrelátható, hogy ezen üzleti évnek forgalma meg fogja haladni az egy millió koronát. A szövetség számos ipartelepén kivül három üzlethelyiséget tart fenn, nevezetesen : Budapesten, Bécsben és Berlinben s 8 esztendei fennállása óta a magyar kéz munkájának becsületet és csengő elismerést szerzett úgy itthon, mint a külföldön. SZERKESZTŐ : GRÓH ISTVÁN.

Rig'ler Józsuf Edt: papinieim'igyár r.-t. nyomdája, Budapest.


TARTALOM. Oléd.

Kerámia. (Hogyan készül a virágváza.) Pállá Jenő. (7 képpel) . A koronázási kiállítás díszruhái. Csányi Károly Különfélék Női ötvösök. - G. -

33 38 40 40

A k a l a p . Juszt Krisztina ( 3k é p p e l ) . . . . 4 2 Kisplasztikusaink . . . . . . . . . 4 3 I p a r m ű v é s z e t i v á s á r —a — . . . » . . . 4 4 Négy leány, a k i együtt dolgozik . . . 45 A s z ö v é s a l a p k ö t é s e i ( 3 képpel) Mihalik

Gyula . . . . 4 6 Divatrevű Porcellánfestés • . . 48 Az Országos Háziipari Szövetség . . .

Oldal.

B r o s o k . K r a u s z E r z s é b e t tervei 41 K a l a p o k . M a r t o n Böske tervei . . . . . 43 B r o s . Hegyi M a g d a terve . 44 N y a k l á n c . H e g y i M a g d a terve . . . . . 46 Má£yás király mentéje . . . . . . XVII.

Gróf Andrássy Géza díszmagyarja • Oláh Miklós gyermekkori dolmánya Cserépedények. Pállá Jenő munkái • . Batikolt zsebkendő részlete. Duschnitz, Mándoki, Pauspertl, Schneider textilműhelyéből Batikolt selyemszövet részlete. Dusch*

J.Könyvdisz

.

.

XXI.

nitz, Mándoki, Pauspertl, Schneider textilműhelyébőí . . . . . . XXII. Sárközi főkőtő, az Orsz. Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből . . XXIII , XXIV.

KÉPEK. Borovszky

XVIII. XIX. XX.

MŰHELYRAJZ. .

.

.

a

sár

.

Nyakkendőtű, gyűrű. Garai Mária terve Gyűrűk, Násfa. „ „ „

.

3 7

. 40 . 41

Batikolt párna és retikűl részletrajza. Duschnitz, Mándoki, Pauspertl, Schneider textil^ műhelyéből.

^ Ö 2 Í hímzésekről közlünk ismertető cikket; P Á L L Á J E N Ő kerámiáról szóló közleményének második részét adjuk? itnertetjük a azt az álláspontot, melyet a divat dolgában foglalunk el. Apróbb közleményeinkben aktuális apróságokat, hasznos tudnivalókat ismertetünk. Képeinken néhány sárközi hímzést, gyermek és egyéb ruhát illetve ruhamodelt, továbbá kerámiai tárgyakat és horgolt csipkéket mutatunk be.

J

" " **"^

toí|.m«*lírísa** a ^ f t l i l U U A . V C 11

c >

Iparművészektől, növendékektől munkákat vásárolok, az iparművészet bármely ágából. Batik munkára ajánlatot kérek. Lehetőleg e dolgok a mezőkövesdi matyó nép köréből vegyék tárgyukat.

Kérek ajánlatokat hímzésekből is.

EIFR1ED J. ÉS FIA

Budapest, VIII. József-körut 31/b. Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.\ .*« mentfestékek gyártása. .*. .'.

REICH EMILNÉ, MEZŐKÖVESD.

Valódi márványozó szinek könyvmetszéshez növényi festőanyagokból előállítva. Különös tulajdonságai : tüzes, könnyű, nyújtható és nem romlik. Ez utóbbi tulajdonsága képezi a szinek valódiságát, mely más színeknél nincs meg. Megrendelhető

HALFER JÓZSEF-nél, «z ig«li máryánTszinek tT7i*tó)ánál, BUDAKESZI, (Budnpest melíett). Árjegyzék ingyen ás bérmentve. Nagyban és kicsinyben Budapest részére ÍV., MOLNÁR-UTCA 26. SZ.


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

irodalmi^művek, árjegy^ zékek és hirdetésekhez jutányosán készít «*•»

Iíj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkografikai sokszorosító műterme «•» «9*3 «*•«> Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16.

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő iparművészeti oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdoniborítás, bőrmtmkák, faattík, línoletimmetszés, dobozkészítés, peddignádfonás ín 3. textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön déltttán.

KELÉ K. VILMA

Kliséket

Budapest, IX., Rákos-utca í í . I. em, ÍO. ajtó.

MEGJELENT:

A BATIK.

Iparművészek és műkedvelők számára irta: MIHALIK GYULA, iparművészeti i^k. tanár. Nélkülözhetetlen a batikolás és a szövetfestéssel foglalkozók számára.

3*60 K. előzetes beküldése mellett megrendelhető a kiadóhivatalban.

A DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET

előfizetési ára egy évre (6 füzet) ÍZ kor. Egyes szám ára 2*50 kor. ' Hirdetéseket felvesz, érdeklődőknek felvilágosítással szolgál a

KIADÓHIVATAL

Budapest IX. ker., KínLzsí-u. 31.


DISZITÖ

MŰVÉSZET.

€5291918

SZERKESZTI:

IV. ÉVFODAM % FÜZETES

GROH ISTVA'M MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK, MŰHELY RAJZOK SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULÖK TAHITOK KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVÉSZEK MŰKEDVELŐK SZAMÁRA.SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATALBUDAPEST,mK.KlNlZSm31.


TARTALOM. Oldal. Sárközi hímzések. Gróh István . . . . 4 9 K e r á m i a . ( A n g ó b festés) P á l l á J e n ő . . . 5 0 Dal a gyöngyhöz. Rózsa Elza 55 Levél a szerkesztőhöz Mihalík Gyula . . 56 Tavaszi elmélkedés . . . Holló - Hollánder Erzsébet . . • . .57 Tavaszi divai külföldön és nálunk. Rózsa Elza 62 Szőrmegallér vasalása és frissítése . . . 6 4 Papirszövet a muií században. . . . . 6 4

KÉPEK. G y e r m e k k a l a p . Holló Erzsi rajza . Fejléc. Kolossváry Z s i g m o n d . . Fejléc. Borovszky

.

.

.

. . '.

54 55 . 5 6

Fejléc. Holló Erzsi Gyermekruhák. Holló E r z s i . . . 58, 59, Záródísz. Holló Erzsi Tavaszi ruhák. Rózsa Elza , Kalapterv. Kacsanovszky E m m í . . . . Tavaszi ruha. Roscnberg Margit . . . . Télikabát. Pauspertl T e r é z

57 60 6Í 62 63 63 64

OWaí.

Záródísz. M a r t o n Bőske . . . . . . . 64 Sárközi főkőiő. Az Orsz. Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. . . . XXV

Engobáli cserépedények. Gróh tanár és tanítványai Horgolt csipkék. Gróli tanár és tanítványai Otthonka. Leoníe műterem (Lukátsovits Ily) Kabaréruha.Holló-HollánnerErzséket Babaruhák. Holló-Hollánder Erzsébet Festett crépe de soie ruha. Nagy Erzsi Alakított ruhák. Kacsanovszky Emmí, Rózsa Elza és Szilágyi Jolán, Elek Erzsi, Rosenberg Margit . . Fehérhimzéstervek. Készítették: Mihalik tanár tanítványai: Kántor Kata, Kacsanovszky Emmí, Bertók Irma

XXVI XXVII XXVIII XXX XXX

XXXI

XXXII

MŰHELYRAJZ Részletrajzok a fehérhimzésekkez és a jelen számban közölt ruhák hátnézeteí.

Kővetkező számunk főbb cikkei: A

Ezen szám képei — a Fáila Jenő cikkéhez készült illusztrációkat kivéve — kivétel nélkül az iparniüvészntí iskola növendékeinek munkái. Az itt szereplő nevek közül Borovszky és Kolozsvári Zsigmond Helbing Ferenc tanár taníavácyai j Pauspcrfcl Teréz, Kántor Kata és Lukátsovíts Ilona Mihalík Gyula tanár volt tanítványai; ugyanannak jelenleg is tanítványai Bertók Irma, Eszéky Ella, Kacsanovszky Emmí, Holló Hoílánder Erzsébet, Rózsa Elza, Marton Böske, Rosenberg Margit, Elek Erzsi és Szilágyi Jolán.

MELLÉKLETÜNKÖN MEGJELENŐ RUHÁK.

A hátsó sima derék széles, mell alá eső övben kapcsolódik elől össze. A szoknya diszkrét bricsesz szabása adja meg a ruhának a divatos jelleget. (73 éves régi selyemből készült.) *

gyűjtők és a modem iparművészet Végh Gyulától; Horgolt csipkék Gróh Istvántól : Bőrtárcák montírozása Schőnthái Iréntől s számos más közlemény. Képeinken csipkét, fehér hímzést, nyári rukáhat, kalapokat mutatunk be.

Kötözött eljárással festett crépe de soie ruha {Nagy Erzsi), világos szürke színben fehér-fekete csíkozott gázdíszítéssel. Dereka denevér szabású. A szoknya húzott, a térdkörűi csíkos fodorral. Ujjak könyökig érők, melytől egy hegyben gyönggyel végződő lebbeny hull alá, ez az alsó karra csavarva manzseítát képez. * Fekete taft ókék millefleur mintával, (Kacsanovszky E.) „síylu~ruha. Rövid plissé-derék. Puff egy világoskék gáz ujjra borítva. Vállpántok többszörösen húzoítak.

Sötétkék nyersselyem ruha, (Rózsa Elza ; terve Készítette Szilágyi J.) dereka testhez símúlón három széles borsózöld gyöngyhímzésű berakásba tagolódik, mely hátúi övet képezve három selyemgombbal gombolódik össze. Kivágása a vállra húzódik, onnan eredőn elefántcsont-színű posztógallér borsózöld hímzéssel díszíti a ruhát. Szoknyája bőven redőzött, többszörös


piszrro MIIVESZET.

KÍADJÁ AZ ORSZ:KKIR"IPARMŰVÉSZETI ISKOLA, BUDAPEST!

K-K1NIZSI-UTCA ö l

IŐKIA

IV. .ÉVFOLYAMA SZÁM

SÁRKÖZI HÍMZÉSEK. Magyar népünk egy kicsiny csoportjánál, soknál, akik a folnamegyei „Sárköz" falvait lakják, sajátságos hímzett ornamentika fejlődött, amelyből mutatóba adunk néhányat ebben a számban, de adtunk megelőző számunkban is. Asszonyi ornamentika ez is (mert kétfelé válik a két nem kezében ornamentikánk) és kicsiny gyermekleányok főkötőire hímezték az anyák. Az alapul szolgáló szövet rendszerint fekete, a hímzés meg fehér. És evvel az igen egyszerű, de igen erős hatásokat megengedő színösszetétellel megteremtették a sárközi asszonyok a leggyöngédebbjéí, legfinomabbját a magyar népies ornamentikának. Mert a díszítő elemek aprólékossága, gondos részletezése, külön helyet biztosítanak a hímes főköíőknek népünk díszítésében. És e tulajdonságok teszik alkalmassá ezeket a munkákat a modern célokra való felhasználásra. Nincs oly népies formakincs, amelynek utánzását, értékesítését annyira ajánlanánk előfizetőinknek, mint ezt. Kiváltkép fehér hímzésre szolgáltatnak bőséges és szép anyagot e hímzések. Maguk a munkák legtöbbje a művészi elrendezés két fő princípiumát mutatja. Vagy sorokat képeznek, egyazon motívum megismétlésével a főkötő szélén, beszegvén így azt a homlokon körűi; ez esetben még egy nagyobb kerekdíszítményt, virágokkal körűivett rózsát illesztenek önállóan a fekete mezőbe. Vagy gazdag sarjadzású ornamentika helyeződik a keretelő szalagdíszre és dús virágokat hajtva nő — rendesen hármas bordát alkotva — be, a főt borító szövet fekete mezejébe. Az egyes motívumok népies ornamentikánk szokásos alakítása szerint, vagy szemközt forduló virágok négy, hat vagy nyolcszirmuak, vagy profilban (esetleg profílmetszeíben) rajzolt virágok, kerek, csúcsos vagy szívalakú formák, amiknek a széleit kehelylevelek, porzószálak síb. teszik változatossá. Különös sajátsága a sárközi asszonyoknak, hogy szeretik hímezni a sűrű csigavonalat. Egyébként ez az ornamentika is keleti jellegű, buja, gazdag és formái a teret csaknem egészen betöltik. Hogy ez a díszítésmód is kivesz, feledésbe megy lassan, az fájdalom közös sorsa népies ornamentikánknak. De ha a mai sárközi anyák nem is ékesítik leánykáikat és múzeumokba kerülnek az egykor mosolygó gyermekfejek ékességei, ennek az ornamentikának nem szabad elhalnia. Megmentjük, felújítjuk mi és azok a tiszteletreméltó tanítónők, akikre gyermekleányaink kézimunka oktatását bízták. GRÓH ISTVÁN.


!

KERÁMIA.

(II. ANGÓB-FESTÉS.) ÍRTA: PÁLLÁ JENŐ.

A vázák díszítésének sokféle módja van; nemcsak festéssel, hanem mintázással, karcolással, véséssel, permetezéssel is szép külsőt tudunk adni az egyszerű agyagnak, sőt festékkel vagy mázzal való egyszerű leöntésből is számtalan szépséget hozhat létre a véletlen. A festésnek többféle anyaga, többféle módja van, amelyek különkülön mind beható tanulmányozást követelnek. Közűlök a legelterjedtebb, legegyszerűbb és mégis rendkívül sok szépséggel kecsegtető az angób-festés. Az angób szó francia eredetű és az agyagedénynek más, finomabbb — fehér vagy színes — agyaggal való leöntéséből (engobage) származott. A szó jelentését azután átvitték a leöntésül szolgáló fehér vagy színes agyagra, s minthogy nemcsak a leöntés, hanem a festés is ugyanezzel az agyaggal történt, ezt meg elnevezték angób-festésnek. Angób-technikák néven foglaljuk össze mindazon lehetőségeket, amelyeket az angób használata megenged, és amelyek a fazekas iparban ennek már úgyszólván gyermekkora óta használatban vannak. Az angób-festés tehát agyagra agyaggal való festés. Mikor fazekasmestereink valamelyik ősének már kissé finomodott az ízlése s az égetett agyag vörösessárga színe nem elégítette ki esztétikai érzékét, akkor keresett valamilyen finomabb, fehér vagy vörös agyagot s azzal öntötte le edényeit, amivel egyúttal szép, festésre is alkalmas alapot kapott. De persze ez a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek így elmondva látszik. Megvan ugyan minden agyagnak az a jó tulajdonsága, hogy egyik a másikkal teljesen összetapad s kiégetve eggyé válik, de ez csak akkor következik be, ha száradáskor a két agyag egyenlő mértékben húzódik össze. A régi fazekas is tudta, hogy van „kövér" agyag és van „sovány" agyag és tudta azt is, hogy a kövér agyag sokkal erősebben húzódik össze, mint a sovány s ennélfogva a kövér agyagból készített edényt kövérebb angóbbal s emezt soványabbal öntötte le. Kövérnek azt a tiszta agyagot mondjuk, amely nem tartalmaz soványító anyagot vagy csak nagyon keveset, soványnak pedig azt nevezzük, amelyben sok a soványító alkatrész. Soványító anyagok a kvarcliszt, homok, mész, gipsz, stb. A természetben tiszta agyag nem igen fordul elő, mindig máris keverve van többkevesebb soványííó anyaggal (rendszerint homokkal) s így csak relatíve beszélhetünk kövér vagy sovány agyagról. A nagyon kövér agyag különben nem is alkalmas edények készítésére, mert szárításkor túlságosan összehúzódik és az edény elgörbül, sőt meg is reped. Tehát, mint fennebb mondtam, a leöntésül szolgáló agyagnak éppen annyira kövérnek, illetőleg soványnak kell lennie, amilyen mértékben kövér vagy sovány az alapagyag. A kövér agyag, mikor formáihatóvá tettük azzal, hogy vizet adtunk hozzá, több vizet vett fel, mint a sovány s emiatt száradáskor többet is veszít térfogatából. Már most, ha leöntéskor az alapanyag kövér s az angób sovány, akkor az edény kisebbre húzódik össze, mint az angób, tehát az angób lepattogzik; ha pedig fordítva van a dolog, akkor az angób húzódik össze erősebben, mint az alap, tehát az angób megrepedezik. Az alap és az angób ilyetén való összehangolását csakis gyakorlati úton, próbálgatásokkal végezhetjük.


Tulajdonképen csak egy színnek, a fehérnek a kipróbálására van szükségünk, mert ebből azután sok színt megcsinálhatunk különböző fémoxidok hozzákeverésével. Minden fazekasnak van kipróbált fehér angóbja, vagy amint ő mondja, fehér öntőföldje, amely az ő agyagjával egyenlőképen húzódik össze és így jól tart rajta. És ha már fazekassal korongolíatjuk a vázánkat, akkor a fehér öntőföldjét is felhasználhatjuk. Célszerűnek tartom ugyan, ha mindenki maga próbálja ki az angóbjait, de kezdőnél ezt elengedhetőnek gondolom. Hogy a fehér angóbból miként csináljunk színeset, azt majd cikkem végén irom le néhány angób-recepí kíséretében, most inkább a festés eszközeiről és módjairól akarok beszélni. Eszköz és mód szorosan összefüggnek. A festés eszközei két csoportba sorozhatok: 1. az ecset, 2. a gurgula vagy pipa. Hogy mi az ecset, azt magyaráznom felesleges, a többi szerszámok azonban bizonyára sokak előtt ismeretlenek. Az ecsetnél egyedüli követelmény az, hogy hosszúszőrű, gömbölyű hajecset legyen. (Lásd 1. ábra a) Az ecsettel való angóbfesíésí bizonyára mini kedves ismerőst fogja üdvözölni az olvasó, ha megemlítem hogy az nem más, mint a rajzi tanulmányoknak „ecsetgyakorlatok" néven ismert része, amely kiválóan alkalmas a magyar motívumok visszaadására. Festéskor olyan sűrű legyen az angób, hogy az ecsetből ne tudjon lecsepegni. Ebbe a sűrű angóbba jól belemártjuk ecsetünket úgy, hogy az jó vaskosra felduzzadjon s azután hegyét az agyagra nyomva, egyenletes emeléssel könnyedén és biztosan húzzuk tovább. Rövidesen a legkülönbözőbb virágok, levelek kerülnek így ki kezeink alól. A vázák festéséhez azonban csak akkor fogjunk hozzá, amikor szemünk és kezünk már jó begyakorlódott, amikor már biztosan húzzuk a legmerészebb kanyarulatokat s a legfinomabb levélkéket. A gyakorlatlan kéz könnyen félremozdul s akkor mindjárt kész a hiba. Igaz, hogy szivacs segítségével könnyen lemosható az elrontott részlet, ha az edény nincs angóbbal leöntve, de akkor is jobb, ha nem sokat mosogatunk. Az ecsetkezelésbe való begyakorlást kis téglalap alakú, agyagból készült és kissé megszikkasztott próbalemezeken végezzük. Nagy gyakorlatra kell szert tennünk, hogy kellőleg felkészülve kezdhessünk a vázák festéséhez. Mert sík lapon még csak könnyen kezeli az ember az ecsetet, de görbe felületen (már pedig a váza rendszerint görbe felület) ugyancsak szokatlan ez a munka. De, mint minden nehézség, úgy ez sem leküzdhetetlen ; mindenki meg tud vele birkózni, aki csak egy kicsit is szereti ezt a mesíerséget. Sokat nem szabad piszmogni egy-egy levéllel, virággal, mert nagy árulkodó ez a technika, mindjárt megmutatja, hol a gyengeség. Minden részletet egy ecsetvonással kell megcsinálni s minden vonás előtt újra kell mártani az ecsetet. Nem szép, ha az ecsetnyom széle recés, reszketős, mert ez készítője ügyetlenségéről hangosan tanúskodik. Az ecsetet három ujjunk között tartva, egyúttal forgatjuk is a levelek, szirmok hajlása szerint. Különös bájt kölcsönöznek a festés e módjának az úgynevezett „árnyalatok." Amikor az ecsetet rányomjuk az agyagra, még tele van festékkel és sűrű, vastag nyomot hagy maga után, de amint tovább húzzuk, fogy belőle az angób, mind halványabb lesz a festés, mind jobban áttetszik rajta az alap színe és így keletkeznek az árnyalatok, amelyek még az ecset húzásának irányát is pontosan megmutatják. Már gyakorlás közben emlékezetünkbe kell vésnünk egy sereg magyar motivumot, hogy majd ezeket alkalmazzuk, de persze átformálva őket némelykor, nehogy


a sok ismétlés egyhangúvá, unalmassá tegye munkáinkat. Ami szép, népies díszítő stílusunk alapos tanulmányozása itt igazán nem kárbaveszett fáradtság, mert minél járatosabb benne valaki, annál szebb dolgokat tud produkálni. A régi szép székely j bokályok, tányérok, de meg más vidékek cserepei is nagyon tanulságos példáit mutatják az ecsettel való festésnek. Festés közben jobb kezünket nem szabad rányugtatnunk a vázára, legfeljebb csak egy ujjunkkal támaszkodhatunk reá. Ezt nemcsak az ecsetgyakorlatok szabálya, a szabad mozoghaíás követelménye diktálja így, hanem az is, hogy vigyáznunk kell a még nedves festésre, mert azt könnyen elmázolhatjuk. Ezzel körülbelül el is mondtam, amit az ecsettel való festésről el akartam mondani s most már áttérhetek a másik csoportra, a gurgulára, a pipára. A gurgula (lásd 1 ábra b) agyagból készített és kiégetett köralakú edényke, mely csőben végződik s a csőbe még egy lúdíoll van beledugva a festék kivezetésére. Ebbe a szerszámba a fazekas angóbot önt s a lúdtoll-száron kifolyatva, egyenletes vastagságú vonalakat húz vele. Ugyanezt a célt szolgálja a bivalyborjú szarvából készített tülök is. (Lásd 1. ábra c) Ennek a hegye le van vágva s tollszár van a nyílásába bedugva. A szarvat megtölti a fazekas angóbbal s a tollszáron kifolyatva ír vele. Ezeknél sokkal jobban megfelel céljainknak a nádból vagy üvegcsőből készített gurgula. Az előbbi körülbelül 15 cm. hosszú nádszál, melynek egyik végébe lúdtollat alkalmazunk; a lúdtoll vastagabb végét ronggyal csavarjuk körűi, hogy a toll és átmérője közti különbséget úgy egyenlítsük ki. (Lásd 1. ábra d) Sőt légmentesítés céljából azt a helyet, ahol a toll és a nád találkoznak, agyaggal be is szoktuk tapasztani (Lásd 1 ábra é) Ugyanilyen alakú, de szemre sokkal csinosabb az üvegcsőből készített gurgula. (Lásd 1. ábra /) Ezt is magunknak kell készítenünk. És pedig úgy, hogy egy 25—30 cm. hosszú s 1 cm. átmérőjű üvegcsőnek a közepét szabad gázlángban olvasztjuk meg, egyidejűleg kétfelé húzzuk és az olvadás helyén elszakítjuk a csövet. Ez azért felel meg jobban a mi céljainknak, mert, akár a ceruzát, könnyen ujjainkba foghatjuk. A vele való, festés már inkább rajzolásnak volna nevezhető, mert az eszköz, mint láttuk, maga is olyan, mint valami rajzoló vagy iró szerszám, azután meg csak vonalokat ad eredményül, nem pedig foltokat, mint az ecset. Az erdélyi fazekasok nem is nevezik ezt festésnek, náluk a gurgulával való munkálkodásnak írás a neve. A gurgula használata nagy vigyázatot és sok gyakorlatot követel. A tejfelsűrűségű angóbot abban a festőtálacskában, amiben tartjuk, jól felkeverjük s a pipa hegyét belemerítve és felső, szélesebb nyílását szájunkba véve, egy kevés angóbot szívunk bele. Az Írásnál ügyelnünk kell arra, hogy ne tartsuk a pipát túlságos meredeken, mert akkor igen vastagon folyik az angób és nem lesz egyenletes a vonal. Kalotaszegi motívumaink igen alkalmasok a pipával való rajzolásra s ezek tanulmányozását ajánlom olvasóimnak. Néhány példát különben (1. ábra.)


közlök is a 2. ábrában. Mini a példákból látható, ez a technika nagy hasonlóságot mutat a baíikhoz; aki tehát tisztában van a batikszerszám kezelésével és jól érti annak vonalos technikáját, hamarosan meg fogja ezt is tanulni. írás közben a gurgula hegyével nem szabad az agyagot karcolni, mert az először is rontja a vonal egyenletes domború felületét, amely a karcolás helyén csúnyán be fog mélyedni, másodszor pedig a gurgula hegye így kemény agyaggal telik meg, ami a vonal vastagságát befolyásolja. Ezt elkerülendő, úgy kell tartanunk a gurgulát, hogy hegye sohse érintse az alapot, mindig legyen köztük egy gondolatnyi hézag, amit a kifolyó angób töltsön ki s a vonalat úgy kell vezetnünk, ^csaknem a levegőben tartott szerszámmal. Általánosságban meg kell jegyeznünk, hogy az edénynek angóbbal való leöntése mindjárt az esztergályozás után történjék, amikor az még nincs megszáradva. A festéshez pedig csak akkor foghatunk hozzá, ha ez a ráöntött réteg legalább annyira megszáradt, hogy a letörülés veszélye nélkül meg lehet fogni. De akkor is lehet festeni, amikor az alap már egészen megszáradt s ez az eredményre kevés befolyással van, mert én például olyan edényeket is festettem, amelyeket egy évvel azelőtt angóboztam be. Többször megesik, hogy a gurgulával húzott vonalak és az ecsetfoltok vastagabb rétegei némely helyen kissé elválnak az alaptól. Ezt úgy hozhatjuk helyre, hogy kissé megnedvesífeft ecsettel vizet bocsátunk a repedésbe s az elvált részletet ujunkkal visszanyomjuk a helyére. Mikor a festéssel készen vagyunk és a vázák alaposan kiszáradtak, következik az égetés. Erre a célra külön égetőkemencék vannak használatban, ahová szép rendben berakják a munkákat. Ez az első égetés, az úgynevezett „zsengélés" (bisquit-égetés), amelyből a tárgyak fénytelenül, szürkén kerülnek ki, mert a fémoxidok még nincsenek feloldva. Utána következik a mázzal való leönfés, (a mázolás) és a második vagy mázas égetés. A második égetéssel befejeződik a munka. A mázban a fémoxidok feloldódnak s eredeti színpompájában mutatkozik a szép fényes máz alatt minden szin. Elkészült a virágváza. * * Fentebb már említettem, hogy az angóbok közül tulajdonképen csak a fehéret kell kipróbálnunk, mert ezt azután fémoxidokkal külömböző színűre tudjuk festeni Az a néhány százalék fémoxid, amit így a fehérhez hozzákeverünk, még nem fogja az angóbot annyira megsoványítani, hogy lepattogjon az alapról és ha mégis, legfeljebb a fehér angóbot kövérítjük azzal, hogy kevesebb soványítót teszünk bele. A színes angóbok készítésénél mindig a fémoxidokat őröljük meg előbb, vizzel keverve őket. Az őrlést az agyagipari gyárak gépekkel végzik, de mi kézi erővel, vastag üveglapon üvegdörzsölővel őrölünk. Csak mikor a fémoxid nagyon finomra van már őrölve, adjuk hozzá a fehéret s akkor együtt dörzsöljük a kettőt. (2. ábra.) Természetesen pontosan kimérve


kell adagolnunk úgy a fémoxidot, mint az angóboí, a kimérésnek pedig még száraz állapotban kell történnie. Néhány receptet is közlök színes angóbok előállítására. A receptekben előforduló s. r. jelzés súlyrészt, azaz valami súlyegységet, tehát dekagrammot, grammot vagy ha akarom félgrammot, negyedgrammot jelent. — Az Iparművészeti Iskola kerámiai műhelyében tatai anyagot használnak. A szakoktató által ehhez kipróbált fehér angób áll: 95 súlyrész kovászói kaolinból és 5 „ krétából. Ebből készítjük a különböző színeket. Például: Világos kék: 100 s. r. fehér angób Sötét kék: 100 s. r. fehér angób 5 „ „ kobaltoxid 7 „ „ kobaltoxid Világos zöld: 100 s. r. fehér angób Sötét zöld: 100 s. r. fehér angób 7 „ „ krómoxid 6 „ „ krómoxid V2 » « kobaltoxid Más zöldet ad: 100 s. r. fehér angób Sötét zöld: 100 s. r. fehér angób világos zöld 4 „ „ rézoxid 8 „ „ rézoxid Vörös: 20 s. r. korongoló agyag Barna: 100 s. r. korongoló agyag 20 „ „ kiskupányi vörös agyag 3 „ „ maiigánsuperoxid (barnakő) Feketéi. 100 s. r. korongoló agyag FeketeII. 100 s. r. korongoló agyag 4 „ „ vasoxid 6 „ „ barnakő 1 „ „ kobaltoxid 3 „ „ kobaltoxid Sárga: 100 s. r. fehér angób 50 „ „ antimonsavas ólom (nápolyi sárga). Megjegyzem, hogy nemcsak ilyen arányokban keverhetjük a színeket," bárki is végezhet próbákat újabb összeállításban a már egyszer említett próbalemezeken. Próbák készítése különben is szükséges, mert a színes angóbok nem mutatják sem nyers, sem egyszer égetett állapotban eredeti színeiket s így csak próbalemezeink útján tudjuk előre összeállítani a kellő színharmóniát. E téren nem lehet eléggé ajánlani az önálló kísérletezéseket, amelyek hasznosabbak minden recept utáni dolgozásnál, mert a tanulságokat önmagunk szűrjük le s ez mindennél becsesebb.


DAL A GYÖNGYHÖZ.

IRTA: ROZSA ELZA. Gyöngyök! Karcsú derékon csillogó Gyöngyök! Lángoltok mohón, sóváran, Ővcsatt — fehér s ha két szem össze A színek színét — legszebbikét — ér bűvös zene; Bennetek látom, Gyöngy! Ledér csapongó kis menyasszony Gyötrelem, láz eped mélyetekben. te, és vőlegényed a hiúság Villogón világítsz utamra gőgös Istene. Óh gyöngyös álom! Gyöngyök! Tűzszemek! Kápráztatok! S ha Gyöngyök ! Rejtelmes, szép harmatcseppek porba hullt — mint forró Iángú mécs, Vérbe borúit lázas, nagy szemek úgy vérzik el. olt lenn a mélyben! De lenge szálra fűzve, mosolygó íves női nyak fehérbőrpázsitján simúlással szerelmes csókhoz megpihentek. íves női nyak — halk dalhoz tüzel. visel kevélyen. Gyöngyök! Rizsporos fejedelmi fej legdíszítőbb, szent diadémja — mert szent vagy oh gyöngy! Fájdalmas könnycsepp gyászolók mellén Visszasírás síró keresztnél, ha hull a göröngy.

Gyöngyök! Játszi, keskeny, finom kezek Nevető és táncos lánca — kéz, Mit átfut a vér — És int, hív, csalogatón vagy büszkén hullámzik veled — játszik — óh gyöngy a női szeszély!


LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ. KEDVES BARÁTOM,

sokat beszélgettünk együtt elméleti és gyakorlati tanításról, művészi és gazdasági követelmények összeegyeztetéséről s ebben a gondolatkörben a divatról is. Beszélgettünk róla, hogy egyes nemzetek mit tehetnek s mit tehetünk mi magunk a divatnak mint művészetnek és mint közgazdasági tényezőnek ápolása és értékelése tekintetében. Ez az előzménye — vagy története? — a „Divat" rovat keletkezésének. De volt ennek egyéb indító oka is: Nemcsak a szerkesztő és munkatárs megfontolása tette lehetővé, hanem a tanárnak tanítványaiért való gondoskodása tette szükségessé ezen rovatnak életrekeltéséí. A mi iskolánk növendékei közül jó egynéhányan készülnek a minálunk még alig ismert divattervezői pályára. Tehetségek hiányáról nem panaszkodhatunk, de itthon nem igen tudnak róluk. Jó lesz, ha fegyelmezett erejüket először az otthon művészetének szolgálatába állítják. Szükségük van még arra, hogy tudásuk bővüljön, megérlelődjön. Szembekerülve az élettel, meg kell érezniök, hogy mily sok még a tanulnivalójuk. A kezdet szerény, igénytelen; mint a láncszem, melybe a többi belekapcsolódik. Mi ennek tudatában azzal a bizakodással indíthatjuk meg ezt a rovatot, hogy a képességek és lehetőségek alapos ismeretére alapított akciónk nem lesz eredménytelen. A Divat rovat sem áll más célok és elvek szolgálatában, mint amiket a Díszítő Művészet külömben hirdet. ízlésre nevel. Sem nem reformálja, se fel nem forgatja a divatot. Vele úszik a divatáramlattal, de — itthon marad. Magyar. Hazai erőkkel dolgozik csak. Egészen bizonyosan tudjuk, hogy a magyar divat itt kezdődik. Ebben a munkában szegődik hű társadul kipróbált híved MIHALIK GYULA.


DIVAT. TAVASZI ELMÉLKEDÉS A HÁBORÚRÓL, A BATIKOLT SZALAGRÓL, A NÉPHÍMZÉSRŐL, MEG A MAGYAROS ÖLTÖZKÖDÉSRŐL. ÍRTA: HOLLÓ-HOLLÁNDER ERZSI.

Nemde, — Nagyságos Asszonyom, vagy Kisasszonyom — a télutónak eme vidám, friss, búcsúzó, de csupa tavaszigéretes napjaiban, a Svábhegyről hazajövet vagy a Városligetbe indulás előtt, ön is juttat már egy-egy érdeklődő pillantást a Párisi-utca vagy a Kígyó-utca egy-egy kirakatának, nem is említve vidám déli korzózását a Váci-utcában, amikor már hosszabb kritikának, képzeletbeli kalap és kelme próbálásoknak is átadhatja magát s egy-egy frappánsabb színnek, eredeti formának, a legújabb újdonságoknak hosszú perceket szentelni is van ideje, sőt társasága. A tavaszi divat kérdése egy-két napon belül, az első enyhe napsugárral aktuális

lesz, főként az ön számára, ragyogóan elegáns Nagyságos Asszonyom, azért is, mert Önnek aki „teheti", kötelessége is szépnek és érdeklődőnek lenni, minden ízléses újat pártolni, megvenni, viselni, népszerűsíteni, mert Ön lesz az, az ön szépsége, eleganciája, érdekes, friss újszerűsége, ami miatt érdemes lesz ebben a keserves világban az utcára kimenni, ön adja meg, a színét, ízét a nagyváros tavaszának. És Ön ad munkát, az ön fényűzése biztosítja existenciáját a magyar kereskedésnek és iparnak. Egyelőre csak kisiparnak, de — és ez a legfontosabb mindabban, amit önnek üzenni akarok: ez az ön — ma, egyelőre kénytelenségből befeléfordult, Budapest


területére szorított érdeklődése a divat iránt, kell, hogy alapja legyen egy, pár évtized alatt kifejlődő hazai nagyiparnak, öltözködésben kultúráltságnak, a fejlett, tudatos, reprezentálni képes, jelentős anyagi eszközökkel dolgozó és jelentős anyagi eredményekkel prosperáló és minden ízében magyar divatművészetnek. (Mely természetesen nem azért magyar, mert Budapesten van és nem azért magyar, mert sárga sujtásmotivumokkal dolgozik, piros posztó alapon vagy kéken). Erre pedig, hogy ezt megteremthessük, az ön teljes lélekkel való támogatására van szükségünk, Asszonyom. Mert magyar iparművészeti tervező, speciálisan divatot tervező, ezt tanult, erre nevelt művész már jónéhány van; jó, elsőrendű magyar szabócég, divatszalon is van sok, magyar munkás is van. Hogy magyar eredetiség, kifinomodott forma-, vonal-, szín érzék és ötlet mennyi van, ezt majd a tervező mutatja meg Önnek. Minden van, csak magyar gyártású anyag nincs, de lesz, mihelyt (és ez a legfontosabb abból, ami nincs) mindannak, amit fölsoroltam, hogy van: publikuma lesz. Ha majd Ön, Nagyságos Asszonyom, nem fogja a „modistin"-jét, szegény „Maison Mariét" vagy Margueriíe-í párisi, vagy persze háború van, hát mondjuk berlini, frankfurti, bécsi modellekért „szekirozni" — és a más tipusú nőre, más milieube, egy más nép, más ország, más városának más társadalmi,

más anyagi viszonyaihoz tervezett ruhát minden további kritika nélkül fölvenni, vagy lemásolni, — hanem követeli a divatműhely tulajdonosától,hogy azon alakjára, az Ön arcához, mozgásához terveztessen, az Ön egyéniségével teljes harmóniában lévő toilettet, akkor a magyar divattervező nem kénytelen kenyérért külföldre menni (ahol, megjegyzem, nagyon megbecsülik, szeretik és jól fizetik). A magyar ruhatervező anyagot, teret kap, érvényesül és az ö n ruhája akkor igazán „eredeti modell" lesz, Ön pedig, szép Asszonyom, ezerszer szebb, mert az Önre komponált egyéni ruha minden szimpatikus testi,sőt belső tulajdonságát érvényre juttatja s a hibáit letompítja. Persze nem valami fantasztikus elrugaszkodást a napi divattól értek az egyéni ruha alatt. Nem is lenne szükség rá. Ön, ha Berlinbe rándul majd kedves férjével, Asszonyom, nem szeretné ugye, ha azért fordulnának Ön után a népek, mert föltűnően magyaros a ruhája. De elvárja, hogy minden színházlátogató Önt látcsövezze, az előkelő étteremben mindenki önt nézze és az Uníer den Linden tavaszi korzóján is föltűnjék az Ön egyszerű eleganciájú ruhája, ízléses díszének finom és ötletes rajza, az egész kosztümjének az Ön egyéniségével, mozgásával harmonizáló bája. Ha aztán berlini barátnője az ötórai teánál megjegyzi, hogy a finomstílusu hímzés az ö n övén milyen gazdag, milyen eredeti és milyen új, milyen


sehol eddig nem látott — ugye ön sem akart egyebet hiszen és az Ön magyar tervezője sem, Asszonyom, aki szívdobogva várja, hogy azt a sok gyönyörű magyarságot, amit székelykapuk faragásáról, sárközi, buzsáki hímzésről, kalotaszegi varrottasról, sóvári, csetneki, halasi csipkéről, tulipános alföldi szűrről eltanult, — vagy hagyjuk mindezt — ha egyedül azt az anyagot, amit a koronázási ruhák zsinórdíszítéseiről összegyűjtött, csak azt komponálhassa át a modern úrihölgy modern ruhájába, akkor is egy életen át van anyaga újat és mindig eredetit tervezni. Nemcsak sujtásdísz telik abból! Bár, kérdem: mért volt szabad Poiret mesternek pesti kirándulásáról ép a magyaros díszítésű frotteur ruha és zsinóros lovagló és lóversenyruha ötletét hazavinni, de miért nem szabad a magyar tervezőnek. Nem hat komikusán a magyar dísz a modern silhoutte-ü ruhán, nem. Mondom, nem kell sujíásozásnak lenni, a zsinórozás vonalát ugyanezen a rajzon nagyszerűen lehet követni, például a már két éve oly divatos tambourirozással; láncöltéssel, „Írásos" hímzéssel, mindenfajta

hímzéssel és batikoló szerszámmal, meg égető tűvel, meg gyöngyfelvarrással, minden textileszközzel, csak ízlés vezesse.Ámbár az a francia divatkép, amelyet, mint tervező : Poiret jegyzett és mint rajzoló: Frédéric Brisson, az a csontszín posztó koraőszi ruha, barna magyar zsinórozással a kabátka elején és barna prémmel a szoknya szélén, meg a csuklók körűi, — igazán nem volt csúnya. Sőt nagyon kedves volt. A szoknya pedig nem volt bokorugró. Sőt egészen szűk egyenes, hosszú szoknya volt, mint az öt év előtti divat kívánta. És a zsebek a szoknyán ép oda estek, ahol a magyar nadrágon a zsinórozás és ép úgy is voltak zsinórozva. Bizony, a Poiret mester ruháján. És merem állítani, hogy Parisban volt „succés"-je. Egy érdekes magyar díszítésű ruhát láttam a napokban. Leirom, ha érdekli, Asszonyom. Szép fiatal úriasszony viselte, gyászban. A szoknyája fekete posztó volt s fekete selyem applikáció díszítette, ahol az úrihölgy finom dekoráló érzéke úgy kívánta. Fekete selyem, lebbenyes hosszú blúzt viselt hozzá, ezen meg posztóból volt az applikáció és az applikáció mintáját, technikáját pontosan lemásolta egy tulipános, rózsás szűr ujjáról a fiatal, lelkes magyar úriasszony, akinek most egy nagyon finom diszkrét, szép, olcsón elő-


állított magakészftette művészi, új, magyar díszű, divatos és komoly gyászához méltón halk tónusú ruhája van, amit délutáni sétához épúgy -viselhet, mintha elmegy egy esti felolvasásra, vagy a templomba ünnep délelőtt, vagy a temetőbe, ha odaviszi a szíve. De, pardon, Asszo : nyom, önt a legújabb, legeslegújabb tavaszi divat érdekli, ugye? Mindegy, honnan jő, milyen lesz, csak új legyen, új. Kiváncsi már, hogy a politikai események milyen új divatötleteket, szülnek. Török odeliszknak öltöztetik-e Önt, vagy orosz (béke)zubbonyba, a forradalmi frigiai sapkát ültetik-e különben görögösen fésült szép fejére, vagy a XVIII-ik század marquisejára emlékeztetnek Önben, avagy a háború utáni pénztelenség békés biedermeier hangulatának előszelét érezhetjük már a .tavaszi divaton? Mert hisz a politika nagy befolyását az öltözködésre ismeri ügye a divat történetéből, amelyet mégis csak leginkább tanulmányozott. Hát: legföltünőbben a szoknya változott, amely lényegesen szűkebb lesz, egész egyenesen esik a csípőről; gyakran mell alatt kezdődik már „empirosan" és az öv mögött összedolgozzák a fölsőrésszel. A szoknya szűkülésének — mondják — a háborús szövethiány az oka, ámbár et-

től már közel négy éve viselhetnénk szűk szoknyát. Keresd a politikát! Divathölgyeink kényszerűit apró lépései a békéhez vezető léptek visszatartottságát jelképezik majd. A sok selyemruha valóban szövethiányról suttog és valóban ötletes szabónőnknek kell lenni, aki a régi fehér vászon és baíisztruhákat divatosan és ízlésesen átalakítsa, mert hadimilliomos legyen, aki luxusruhára ma vászonanyagot tud szerezni. Színes lesz hát a divat és selymes, — és karcsú, nemes vonalú. A dísze Bécsben bolgár himzés, Berlinben törökös ornamentek kisértenek, Pesten talán alkalmazhatnók a magyar népi hímzéseket — mit gondol Nagyságos Asszonyom? A szoknyák szűkülése, és hogy egy ruha két, sőt háromféle szövetből készül, tehát két-három régi ruhából elő lehet állítani, bizonyára nagy megkönnyebbülés lesz azok számára, akik a háború előtt megszokták, hogy jól öltözzenek, de ma az első tavaszi napok ragyogó nagy világossága azt is jelenti számukra, hogy az egész télen viselt kosztüm bizony már kopottas. Ők örülni fognak a jóval alacsonyabb szárú cipőknek is és a bájos új kalapoknak, amelyek nagyobbára szalagból készülnek és egy készen vett formára otthon is felvarrhatja akárki. Lesznek kalapok csupa fekete sza-


lagfodrocskából, lesznek csupa fehérből. Nagy, oldali leboruló formákról hosszú, széles szalagok lebegnek vagy megkötődnek az áll alatt, oldalt vagy hátul, a kalap tetején vagy a pereme alatt. Áh, Asszonyom, milyen bájos lesz Ön, gondolja csak, a pici, fejhez simuló kalapkájában, melyet egyetlen színes szalag díszít s ez az, ami az Ön számára legeredetibb az 1918. év tavaszi divatjában: batikolt szalag, szép színes, művészi, Pesten készült, nem drága és nem utánozható, finom, úri dísz, előkelő, tompa vagy tarka, ahogy az alkalom kívánja, amelyre viselni szánják. Szép magyaros ornamentumokat rajzolhatna rájuk a magyar fantázia . . . remélem, nem untatom, Asszonyom ?! Gondolja csak, egy csomó magyar textilművész szóhoz jutna, egy csomó magyar pénz itthon maradna, (sima selyemszalag még van elég!) ami valutaviszonyaink javítása szempontjából igen épületes lenne. És tudja, hiszen művirágot sem érdemes viselni, ha nem lyoni! Ugye ? A strucctoll, igaz, nagy divat lesz, de az nem fiatalos, azt kedves mamája őnagysága fogja viselni, önnek, kisaszszony húgának és kicsi leánykájának a batikozott szallagot ajánlom, nagyon színes virágmintákkal is, a gyermeknek egész batikozott fejköfőcskét is. Vagy néphímzéssel. És ruhácskát, paraszthímzéssel. Aránylag csöppet sem drága divat, Nagyságos Asszonyom. A szalag nem hal meg a szezonnal, amelyben viselték, legföljebb pihen egy ideig a tükrösszekrény fiókjában, hogy aztán újra, mint ruhadísz, öv, könyvdísz vagy tarsoly, gitárszalag formájában élvezze renaissanceát. A szalagnak külön lelke van és külön történelme. Vagy soh'sem kutatott még régi almáriumban és nem telt meg a lelke édes muzsikával egy meghalkult színű selyemszalag parfümjén, mit nagyanyái viseltek? Ön is lesz még nagymama és

emlék, Asszonyom, — nem gondolt erre soha ? És nem ért a tudatos emlékgyűjíés és emlékhagyás úri, művészi passziójához ? A színes, rajzos, kézimunkás szalag beszédes emlék, karakteres vonás egy fakult arckép rekonstruálásához. És milyen szép, üde divat! Yvette Guilbert azt hiszem azért marad örök fiatal, mert szereti a zenét és a szalagot. Énekel és tetőtől talpig szalagba öltözik. Gyűjtsön emlékeket, legyen ragyogóan szép, érdeklődő és elegáns és örüljön a tavasznak, az új kalapnak és a közeli békének, Asszonyom.


TAVASZI DIVAT KÜLFÖLDÖN ÉS NÁLUNK. Még prémbe burkolóznak a keskeny női vállak, még van premiere és concertláz, de már fel-fel villan egy-egy szalmakalap, — korai fecske — a kirakatok kivilágosodnak a tavasz színeivel és a szalonok, női boudoirok, ozsonnázó hallok — és minden hely, ahol asszonyok találkoznak — egy kérdéssel telik meg: mi újat hoz a tavasz — a divat terén — váljon? És még egy kérdés hangzik: Mit viselnek kint? A mai szomorú időknek nyers-anyag és munkaerő hiánya mérsékletességre, takarékosságra szoktatta minden országok asszonyait. Hiába veti ellenünk az olvasó, amit oly sokszor hallunk: soha ilyen pucc, ennyi prém, ennyi anyagpazarlás nem volt! Látszólag igaz is ez, de csak egy klasszis öltözködik, költekezik szerfelett, feltűnően: az „új", a könnyű pénzű. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi nő ne öltözködjék sikkel, divatosan! Ellenkezőleg! Minden nőnek asszonyi kötelessége ez, ma épp úgy, mint később, ha béke lesz és minden lesz újra! Bizonyos praktikus belátásokra, gyakorlatiasságra akarjuk vezetni a nőket. Megkönnyíteni a mai nehéz idők parancsolta takarékosságot, olyanformán, hogy több célt szolgáló — kifordított, alakított, összeállított, régiből újjá változott, minimális anyaghasználat melletti ruhákat mutatunk be és irunk le. A háború beigazolta az előrelátás, a praktikus öltözködés és divatfelkarolás szükségességét és fontosságát.

Mi ennek jegyében kívánunk divattudósítással, rajzokkal, ösmertetéssel szolgálni. A külföld — Paris, London — még rendelkezik némi gyapjú árúval, szövetekkel, de a hiányt (ott is lefoglalt a hadsereg mindent) selyemmel és selyemszövettel pótolandó — a lágy esésű fényes selymet jelentette ki divafanyagnak. Amerika is érzi ezer és ezer magyar és német munkásának hiányát, anyagszállítása redukálódott. Berlin is főkép selyemmel dolgozik, nemkülönben Bécs és Budapest is. Az anyag többnyire sima, inkább pótlás és díszítés céljából használnak csikós, kockás, kis- és nagy pepitamintájú anyagot. A kockás (skót) selymek ellenben igen divatosak.


Az uralkodó szín a szürke és lila. A mai ízlésnek legstylszerűbb színei ezek. Van sok zöld is, tónusa a szürkéből indul ki s végigszalad az olaj- és fűzöld minden skáláján. A kék ezúttal (sok a festett anyag) világosabb búza vagy molnárkék, vagy pedig csaknem feketébe mélyülő árnyalatban jelentkezik. Trotteur és sport színek a biliárdzöld, de főkép a barna marad. Idősebb hölgyeknek a vakondszín (taupe) ajánlható. A ruha vonala egyenes, úgyszólván függőleges a válltól a szoknya széléig. Díszítő formát még mindig az alul szűkülő szoknya vonalának bricseszráncai adnak. Különösen kedveltek a „hól"-ráncok, úgy egész ruhán, mint az aljon. A kabát, blouse vagy derék egyszerű és elegáns befejezéséül a nyakat szabadon érvényesülni hagyó gallér marad, mely a háton rendesen jóval nagyobb és mélyebb, mint elül. Sok és gyakran túlzottan nagy matrózformájut látni. Zsebek kevésbé túlzott és díszített hímzett alakban még mindig láthatók. A keresztkötésű övek ellenben eltűntek, helyettük inkább többször pántszerű csattal kapcsolódó övecskék lesznek divatosak. Az ujj teljesen a karhoz simul, bár a könyöknél akár a felső, akár az alsó ujjból eredő buggyot láthatunk. A ruhák alsó bősége normális, inkább összeeső, mint kifejezetten szűk. Méretek szerint másfél és kettő és fél méter között váltakozik. Általában igen szolid és mérsékelt vonalú ruhákat hoz a tavasz, mentesen minden karrikaturaszerű túlzástól, erőltetettségtől. A kombinált ruhák is divatosak maradnak.

A 62-ik oldalon látható ruhák is a háborús viszonyokhoz mérten kevés és kétféle anyagból készülnek. Tavaszi utcai ruhák: 1. Világosszürke posztóruha, keresztbe futó derék, hátul övszerűen gombolódik össze. Szürke selyemgallér, fehér hímzésű sötétszürke pánttal. Dupla alj. A felső redőkben borúi a szűkebb sötétszürke alsóra. A bővebb felső szoknya az áthajlásnál rövidebb, ez is széles fehérhímzésű sötétszürke pánttal díszített, az ujjak a karhoz símúlók, a kézfejnél tölcsérszerűek.


KÜLÖNFÉLÉK SZŐRMEGALLÉR VASALÁSA É S FRISSÍTÉSE.

A kalap fekete gázból készült, könnyedén, átlátszóan érvényre juttatva a haj színét. 2. Egyszerű utcai ruha. Féloldalas. A felső kis sima derékrészhez berakott, egybeszabott ruha tartozik. Baloldalt válltól végig egy gombokkal gomblódó hólránc fut alá. Az öv ferdén kötött. Anyaga sötétszürke selyem. Díszítése kék és fekete hímzés. Kalap: kék szalma, fekete selyem tetővel és ugyanolyan csíkos szalaggal. 3. Tavaszi utcai ruha fekete könnyű szövet, fekete-fehér kockás selyem anyaggal kombinálva. A nagy, a hátat csaknem eltakaró négyszögletes matrózgallér, elől hegyben végződő széles mellénybe fut át. A hosszííoít derék a szoknya egy-egy hólráncához tagolódik, ezen keresztül fekete lakköv húzódik át. Nagy fekete szalmakalap köröskörűi felhajtva, elől jóval merészebben, mint hátúi. RÓZSA ELZA.

Derűs kedély a siker lelke!

A kusza, esőverte, borzasjszőrmét következő módon frissítjük fel: Jól megnedvesített tiszta rongyocskával szőrmentében végigsimítjuk. Azután szőrével felfelé sima asztallapra fektetjük s egy vastag, átnedvesített törülközőt teszünk reá ; meleg vassal — mindig szőrmentében — átvasaljuk. A szárazra vasalt szőrmét felvesszük, félkézzel szabadon tartjuk s visszáját kis pálcával gyengéden megveregetjük, akkor a nedves melegben csomókba összeállott szőrök szétválnak s egyenletesen helyezkednek el a felszínen. PAPIRSZÖVET A MÚLT SZÁZADBAN. Múlt számunkban említettük, hogy a háború magával hozza a papirszövetet. Ennek őséről olvassuk a „Honművész" 1855-iki évfolyamában a következő hírt, melyet eredeti szövegében adunk itt vissza: Szövetszőnyeg szalmából és farostokból. Hollandiában Breda környékén az ottan felállított papirosmalomban szalma és farostokból különféle szöveteket és szőnyegeket készítenek, melylyek olcsó ságra szintúgy, mint tartósságra, formák szépségére, színre és ékesíívényekre nézve ajálhatók. — a —

SZERKESZTŐ: ORÓH ISTVÁN.

Rlgler József Ede paplrnemügyái- r.-t, nyomdája, Budapest.


bricsesz ránccal, a legfelső ^zsebel képez. Alakított ruha. * Acélkék taft fleur (EíekE.) szoros derék, fehér organdi pierrotgallérral. Bricsesz szoknya. Az ízléssel alkalmazott hímzett és tűzött pántocskák toldás-varrásokat takarnak. Az ujjak könyöknél buggyosak, az alsó karon szorosan simuló manzsettát képezve. — Alakított ruha. * Tűzpiros papillionk ruha. (RosenbergM.) Testhez simuló redőzötí derék keresztkapcsolással, melyre keskeny rózsaszínű gallér borúi, rózsaszínű gázrózsa fejezi be az övszerű derekat baloldalt. Rövid ujj rózsaszínű gáz manzsettával. 4 méter anyagból készült.

A XXX. sz. mellékletünkön lévő kabaréruha leirata. A ruha fekete és mitiszzöld krepp*papir* ból <yirágcseréppapir> készült, de épugy megvarrható fekete selyemből és fekete* zöld selyemszalagokból is Hétféleképen viselhető. 1. Alapformája egy alsóderékra dolgozott hátonzáruló fekete testhezálló derék <pruszíik> négy* szögletes kivágássá!, melyet zöld fagyon* gyök szegélyeznek. A rövid kis ujjak három divatos bricseszráncot vetnek. A szók* nyája egyenes esésű, kétoldalt a csípőn és körűi az aísószélén fekete*zö!d szallag* csíkokból font pánt élénkíti. Ebben a formájában a ruha esti toileíte. 2. Az alsó szélébe fűzött zsinórral egy pillanat alatt átalakítható színpadi ruhává. A zsí* nórt összehúzuk/ csokorra kötjük és az egyenes utcai szoknya a deszkákon any* nyira kedvelt törökszoknyává alakúi. Leg* több változtatást produkálhatunk a nagy fekete gallérral, amelyet mindkét oídaíán viselhetőn készítünk. Egyik oldala fekete, zöld szegéllyel (Passepoile). A másik ol* , dala kockás. A ruha egyes változatait ezzel a gallérral a szabásíven látható rajzok magyarázzák. 3. Tiszta fekete utcai ruha. A nagy gallér takarja a decolíerage*t. A

kis bricseszujjakhoz. nyomókapcsokkal egy szűk fekete aísóujjat gombolunk, koc* kás manchette dísszel. 4. Élénkíthetjük és másíthatjuk az utcai ruha folteíosztását ha a derék csucsos <spirzes> előrészét föl* hajtjuk. E z kockásán van béllelve s a szi* nes kockák szervesen kapcsolódnak a szoknya hasonló díszéhez. 5. A fekete gallér jobbvállra gombolódó előrészét a vállon átfordítjuk, a hátra és a balvállra gomboljuk. Ugyanezttcsszük balról jobbra. Most elől a kivágott estiruha látszik a hátán egy kétrészű derékig érő kockás gallérral. A gallér két hegyes végéről fagyöngyfüzér csüng, melyet össze is köt* hetünk lazán hátúi, vagy előre vesszük, vagy egyenesen függni hagyzuk. 6. A fényképünkön látható gallérváltozatot 7. ugyanígy megcsinálhatjuk a gallér fordított oldalával is. Ez esetben a kihajtás fekete és a mellényrész kockás. Van még 8*ik sőt, 9*ik formája is a ruhának. Jár hozzá egy panier drótbafoglalva, kockás széllel. Vagy egy zöld crepp papírból előí keresztben redőzött, hátúi nagy csokorba kötött «köpenyt», belépőt veszünk fel hozzá. A toilettet kiegészítő kalap is négyféle* kép viselhető. Két részben készül. A fölső egy divatos magas utcai kalap fekete hul* lámos karimával és kockás tetővel. Az alsó rész, a tuíajdonképeni esti fejdísz, egy zöld karima, nagy gömbölyű fagyon* gyökkel az arc körűi. Küíön*külön hord* hatók <1. 2.) de a zöld maradhat a fekete alatt is <3.> és viselhető a fekete kalapon kívül is <4.>. Képünk ebben a formájában mutatja. Egy fekete és egy zöld nagy bojt <pompon>egészíti ki az érdekes kalapm

°delÍL

Hollé Hollánder Erzsi.

A XXX. oldalon látható babarukák tulaj donképen gyerekruhamodellek. Nagy* ban is könnyen elkészíthetők. Részletes leírásukat helyszűke miatt jövő számunk bontékának belső oldalán közöljük.


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Kliséket irodaími^tnűvek, árjegyzékek és hirdetésekhez jutányosán készít <***&

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkografikai sokszorosító műterme 6*t» »*» <*»*» Budapest VI., Ó-utca 6. Telefon: 86—16.

Műkedvelő iparművészeti oktatás

a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdoaibotítás, bőrmunkák, battík, línoleotnmetszés, dobozkészítés, peddígnádfonls és a textílszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montírozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca lí. I. em. 10. ajtó.

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest VIII. József-kőrut 3l/b. Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*. /. mentfestékek gyártása, •*. .,*«

A Díszitő Művészetben közölt ruhatervek és kész ruhák szabásmintáinak elészitését beküldött mérték szerint vállalja

RÓZSA ELZA, BUDAPEST, IX., Kinizií-uicza 31. A szabásminták ára 6 és \2 K. között váltakozik.

LEONIE MŰTEREM. (Lukáltovit* Ily) Budapest, VIII., Hunyadi-utca 54. Telefon: József 52—49.

Iparművészektől, növendékektől munkákat vásárolok, az iparművészet bármely ágából. Batik munkára ajánlatot kérek. Lehetőleg e dolgok a mezőkövesdi matyó nép köréből vegyék tárgyukat.

Kérek ajánlatokat hímzésekből is.

REICH EMILNÉ, MEZŐKÖVESD.


DISZITÖ

MŰVÉSZET.

SZERKESZTI:

IV. EVFOL/AM 5. FÜZETSS

<53S®1918 GROH ISTVA'M MŰVÉSZI T E R V E Z E K . MINTÁK. MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JANULÖK

JANITOK, K E Z I M U K K A Z Ó K , IPARMŰVESZEK

MŰKEDVELŐK 5ZAMARA.SZERKE5ZTÖSE6 ES KIADÓHIVATAL BUDAPEST,!XtK.KINIZ$m31


TARTALOM. OWal.

A gyű|iők és az iparművészei. Végh Gyula A horgolt csipke. Gróh István Bőrtárczák montirozása. Schőntheil Irén . Alkonyat. Tábori Piroska A késitáska. Holló-Hollánder Erzsi . . . LevéL Rózsa Elza

65 6é 70 74 75 77

KÉPEK. Kalap. Holló-Hollánder Erzsébet . . . . 67 Kalap. Kacsanovszky Emília. . . . . . 69 Ruhatervek. Erdélyi A r a n k a 69 G y e r m e k k a l a p o k . Marton Böske . . . . 73 Tarsolyok. Holló-Hollánder Erzsébet. . 75, 76 Czipők, ruhák, kalapok. Rózsa Elza . 77, 78 79, 30

La

^

számának megjelenésében előre nem

lá-

Olvasóinkhoz!

tott akadályok miatt némi késedelem állott be, miért ezúton kérjük előfizetőink szíves elnézését.

A 30. számú mellékleten (4 füzet) közölt gyermekruhák leírása. Az első sötétkék bársonyból készült, fehér crépe* georgette kendőgallérral. Elől két oválalakú motívum díszíti, színes berliner* bői horgolt zsinórokból varrott magyaros ornamensek. Az ujját is horgolás fejezi be. Színek: sötét eperszín, sötétzöld, ósárga <vieille d'or) sötét orgonaliía. A második batikozott crépe-georgette ruhácska. A nyak körül, a vállfodor szélén és kb. a csípő vonalában rózsaszínű virágkoszorú díszíti. A koszorútólfölfeléfüstkék a ruha, lefelé fehér alapon rózsaszínnel és kékkel márványozott. Alól kézi ajourral fölszegve. Puha sötét eper <fraise> kabátka egészíti

Oldal.

Dolmány a XVII. századból . . . XXXIII Fehér himzéstervck. Bertók Irma, Csizik Nóra és Eszéky Elzától. . XXXIV Batikolt selyemblúz és ruha. Tervezték Duschnitz Piroska és Schneider Klára, a Textilmuhely tagjai . . XXXV Batikolt selyem lámpaernyők. Készítette a „Textilműhely" . . . . XXXVI Selyemblúz. Tervezte Nagy Erzsi. Csipke. Készült Gr óh István tanár osztályán XXXVII Horgolt csipkék. Készültek Gróh István tanár osztályán XXXVIII Nyári ruhák. Tervezte Holló-Hollánder Erzsi XXXIX

MŰHELYRAJZ Hímzések, batikmunkák részletrajza; ruhák.

nyíri

Következő s*ámtmk *%£* A miseruha alakja ét díszítése Fieber Henriktől. A bőrberakás, a bőrmozaik és a börfelrakás Jaschík Álmostól. Ezenkívül hasznos apróságok, dívatrajzok és ruhák, miseruha s egyéb tervek élénkítik a füzet tartalmát.

ki a ruhácskát. Gomblyukakon átfűzött hosszú fraise szinű szallaggal zárul. A harmadik télikabát modell háromféle anyagból készül,- régi kinőtt kabátkák át* alakítására igen alkalmas. Fölsőrésze kü* lön szabott. Az alsó szoknyarészt körülbelül közepétől kockással toldjuk, úgy* szintén az ujját is. Modellünk barna bár* sony, szürke és barna kockás toldással és fehér prémszegéllyel. Négy nagy gomb zárja kétsorosán fölvarrva. A két alsó gombra gomboló* dik kendőalakban a fehér szőrmegallér és ezekre elosztjuk a muff zsinórját is. Negyedik ruhácskánk rezedazöld posztó, sötétzöld és narancssárga bérli* nerrel hímezett bordűrdiszitéssel. Sötét* zöld gombok, a vállon sötétzöld boj* tocska. Japánszabás.


DÍSZÍTŐ MŰVÉSZET;

)K1ADJA AZ ORSZ.M.KIR.IPARMŰVÉSZET) ISKOLA, BUDAPEST* K.KINIZSI-UTCA öl. 1917-18. ív. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM

A GYŰJTŐK ÉS A MODERN IPARMŰVÉSZET. ÍRTA: VÉGH GYULA.

A régiségek divatbajötf gyűjtése ellen újabban sűrűn hangoztatott érvek nem is annyira a gyűjtés, mint inkább a régiségek vásárlása körűi mutatkozó szertelenségek, visszaélések és félszegségek ellen irányulnak. Panaszolják, hogy sokan divatból vagy nagyravágyásból veszik körűi magukat régiségekkel; hogy a hozzá nem értők válogatás nélkül veszik, ami régi, hogy hamisítványokkal csalatják magukal a tudatlanságukat kiaknázó űzérek által; hogy ezzel nemcsak maguknak ártanak, de megkárosítják a modern iparművészetet is, amennyiben megnehezítik vagy éppen akadályozzák modern érzelmi és gondolatvilágunknak megfelelő művészetünk fejlődését, elvonják iparművészeinktől a megélhetés eszközeit. Mindez és sok egyéb panasz nagyjában indokolt lehet, de csupán csak a gyűjtést kisérő beteges tüneteket érheti, melyek egyébként nem is kizárólag a régiségvásárlás terén tapasztalhatók. Mostani társadalmi és gazdasági fejlődésünk, sajnos, hasonló kóros és remélhetőleg múló jelenséget hozott létre minden téren. A felvetett kérdést talán ekkép lehetne legszabatosabban formulázni : 1. Ártalmas-e általában a régiségek gyűjtése és különösen árt-e a modern iparművészetnek ? 2. Ha ártalmas, mit kell tenni a bajok ellensúlyozására ? A régiségek gyűjtését, ha múzeumok vagy hozzáértő, avatott gyűjtők végzik, még a modern művészet pártolói is hasznosnak, sőt szükségesnek ismerik el, azzal a megszorítással, hogy minden kor csak a saját művészetét értheti és érezheti át igazán, a multakét azonban csak elméletileg szemlélheti, de mint modern ember, életfelfogásával, szokásaival, ruházkodásával maga sem illik bele a régi stílusok termékei közé. Ezért a régi művészetet mintegy ki akarják küszöbölni a modern életből és csak mint reliquiát, üveg alatt elraktározva kívánják fentartani az utókor számára. Itt megjegyezzük, hogy túlzottak azok a vádak, melyeket a régiségek tömeges hamisítása miatt emelnek. Elhisszük, hogy a kezdők, a hozzá nem értők, kik csak divatból vásárolnak régiségeket, könnyen becsapódnak a hamisított régiségekkel — a maguk kárára. De hiszen azokra nézve, akik nem mint archeológusok nem tudományos szempontból gyűjtik a régiséget, hanem saját kedvtelésükre, nem is annyira lényeges, vájjon egy tárgy valóban régi-e, vagy sem. Legfeljebb többet fizettek érte, mint amennyit ér, mert nem kérdezték meg a hozzáértőt és okulva saját kárukon, jövőben sokkal óvatosabbak lesznek. Büntető törvényünk teljesen elegendő oltalmat nyújt a hamisítók ellen; volenti non fit injuria: ahol nincsen panaszos, ott bíró sincsen.


Ellenben tény az, hogy korunk hasonlíthatatlanul több garantiális intézménnyel rendelkezik, mint az előző évtizedek azok számára, akik súlyt helyeznek reá, hogy gyűjteményeikbe csakis megbízható valóságos régiségeket soroljanak. A múzeumok rendszeres és tudományos munkálkodása, a minden különlegességre kiterjedő szakirodalom és nem utolsó sorban a nyilvánosság előtt, szakemberek által szerkesztett s mindenki számára hozzáférhető katalógusok segélyével végbemenő auktiók elegendő módot nyújtanak arra, hogy mindenki kellőleg tájékoztassa magát, mielőtt valamely tárgyat gyűjteménye számára megvásárol. Hogy a régiséggyűjtés és a művészetek megértése bizonyos általános műveltséget feltételez, az természetes. Nem valószínű, hogy azok a meggazdagodott új emberek, akik ma hamisított régiségekre fecsérlik pénzüket, valami nagy hasznára lehetnének a modern művészetnek, ha régiségek gyűjtése helyett saját ízlésük és tudásuk szerint a modern művészet pártolására vetnék magukat. Nem foglalkozhatunk itt bővebben a magánlakások berendezésének kérdésével, mely nem tartozik a szorosan vett gyűjtés fogalmának keretébe. Csak annyit jegyzünk meg, hogy az eklekticizmus, a különféle stílusok kedvelése korunk egyik sajátsága, mely talán a múlt század túltengett individualizmusának és annak a körülménynek eredménye, hogy egységes stílusunk — „egy nemzet minden éleínyilvánulásainak egységes kifejezésére* — nincsen és ma még nem is igen lehet. A gót, a renaissance stilü ebédlőkön, a „stilszerű" rokokó salonokon — hál Istennek — rég túl vagyunk. De az már nehezen bizonyítható, hogy a modern ember miért nem lelhetné gyönyörűségét egy régi festmény, egy régi szőnyeg vagy szövet színpompájában, egy szép, kényelmes, a modernnél néha raffináltabb használhatóságú bútor formájában ? Vannak egészen új elemekből összeállított modern interieurök, melyekben a jó ízlésű modern ember sem érezheti jól magát, viszont vannak régi szőnyegekkel, bútorokkal berendezett modern lakások, melyek harmonikus izlésűek, anélkül, hogy régiességre törekednének. Ellenben alig képzelhető modern ház, melynek berendezése a modern iparművészet termékeit teljesen nélkülözhetné. Hiszen életviszonyaink számtalan oly szükségletet teremtenek, (hálószoba berendezések, szövetek, világító testek, mindennemű használati tárgyak stb.) melyeknek kielégítésére a múlt idők termékei nem alkalmasak vagy egyáltalán nem is léteznek. Ugyanez áll a néhány tucat régiségkedvelő magánlakásán kivül a számtalan más berendezésről is, amelyek kizárólag a modern iparművészetre vannak utalva s gyönyörű teret engednek találékonyságának, teremtő erejének: a szerényebb igényű magánlakások ezrei, a vendéglők, bankok, kávéházak, boltok, hajók, irodák, stb. berendezései. Nem tarthatjuk tehát indokoltnak azt a vádat, hogy a régiséggyűjtés veszélyeztetné modern művészetünk fejlődését. A régiségek gyűjtése különben nem új jelenség; mindenkor létezett, különösen a művészileg produktív korszakokban. A rómaiak szenvedélyesen gyűjtötték a görög műkincseket, a renaissance idején, XIV. Lajos és a klassicismus korában általános volt a régiségek gyűjtése; maguk az alkotó művészek is gyűjtöttek. És gyűjtésük nem volt meddő kedvtelés, mert az elmúlt korszakok vagy az idegen nemzetek művészetéből levont tanulságokra alapozva alkották meg saját modern művészetüket. A művészet egy és oszthatatlan; egyik stilus szervesen, szükségszerűen fejlődik a másikból ; a fejlődést megakasztani vagy erőltetni nem lehet. A régiségekkel szemben csakis a művészileg terméketlen korszakok voltak közönyösek. A modern társa-


dalmakban is éppen a régi művészettel való beható foglalkozás adja meg az impulzust az egészséges modern fejlődésre. Amerika a legintenzívebben gyűjti régi világrészünk műkincseit. Németország, melyről senki sem állíthatja, hogy modern iparművészete megsínylené a régieskedést, a múzeumok és a régiséggyűjtés hazája. A mi speciális viszonyaink és fiatal, iparművészetünk bizonyos óvatosságra intenek a külföld példáinak követésében. Ámde azt tapaszfaljuk, hogy éppen legtekintélyesebb gyűjtőink egyszersmind modern művészetünknek is leglelkesebb pártfogói, maecenásai. És ez természetes is, mert aki művészettel — akár régivel, akár modernnel — behatóan és szeretettel foglalkozik, az meglátja és megszereti a szépet mindenütt s jobban megérti a modern törekvéseket is, mint azok, akik elfogult egyoldalúsággal kizárólag csak a legújabbnak létjogosultságát akarják elismerni. Persze vannak kétségkívül olyan gyűjtők is, akik nem esztétikai okoktól ösztönözve, hanem mindenféle melléktekintetekből, snobizmusból, üzleti érdekből, ésszerűtlenül gyűjtik a régit. De ezt, mint mondtuk, általánosítani és a gyűjtésnek hibául felróni nem szabad. A gyűjtők tekintélyes száma nem ilyen indokból gyűjt, hanem azért, mert a szépben, a művésziben tényleg örömét leli. A luxus túltengése a mai viszonyok között a modernben épp úgy, mint a régiségek vásárlásában kárhozatos; a hamisítás, a szédelgés, az árdrágítás itt is, ott is, mindenkor káros. Erőszakos rendszabályokkal azonban itt aligha lehet segíteni. De a bajok orvoslásához hozzájárulhat az iskola, a múzeum, a művészetekkel foglalkozó irodalom azzal, hogy a közönség tudását, Ízlését, Ítélőképességét fejleszteni és irányítani igyekezik. Ha egyszer az általános művészi kultúra színvonalának emelkedésével tisztulnak a fogalmak, nemesedik az ízlés, nyugodtan reábizhatjuk az egyesekre, hogy régiben vagy újban találja-e meg a neki megfelelő művészetet, nem kell félteni modern művészetünket a réginek túltengésétől. Hiszen köztudomású tény, hogy a régi festmények keresettsége dacára, modern festészetünknek ma oly keleté van, mint még soha. A fődolog tehát nem a művészet egyes fajai, különösen a régi művészet iránt megnyilvánuló érdeklődés mesterséges leküzdése, hanem ellenkezőleg minden művészet szeretetének ápolása, fejlesztése, mert csak ebből nőhet ki az egészséges új művészet szükséges előfeltétele, az t. i., hogy művész és közönség szoros kapcsolatba jutva, egymást megértve, együtt alkosson és szeresse a szépet. gekre irigykednie vagy Meg vagyok győannak konkurrenciájától ződve róla, hogy ha a modern iparművészetarfanid. Minden intelemtünk magas művészi nél és szónál — melyet színvonalra emelkedve úgysem hallanak meg jót, értékeset, a kor igéazok, akiket illetne — nyeinek megfelelőt alkot, többet ér az eleven példa; olyant, ami a műértők a régiséggyűjtés ellen elkényeztetelt Ízlésének, emelt panaszoknál töba közönség kívánalmaibel ér a lelkes, törekvő, nak és vásárló képesa réginél is tökéleteségének egyaránt megsebbet alkotó modern felel, nem kell a régiséművészet.


A HORGOLT CSIPKE. Ez a legelterjedtebb, legnépszerűbb csipkefajtánk. Nem kell hozzá se vetéllőpárna, se keret, csak egyetlen horgolótű, meg fonál. Tanítják az elemi iskolában és csinálja a i'ehérnép a gyermekleánytól kezdve az öreg anyókáig. Egymásnak adják kölcsön a mustrákat, s egy-egy könnyen lehorgolható forma nagy utat tesz meg, házról-házra, vidékről-vidékre költözvén. Olyik szereteltel munkálkodó leány körűinéz, kutat és az öregek holmijából, kölcsönbeveti, lehorgolt mustrákból egész gyűjteményt állít össze és gyarapítja buzgón, még asszonykorában is elmutogatva iskolás leánykáinak. : A horgolt csipkének nem nagy a múltja nálunk. Amíg teszem azt a vetélt csipkéből bőven találunk templomainkban olyan darabokat, amik a XVIII., sőt a XVII. századból valók, a legöregebb horgolt csipkék az elmúlt század derekáról valók. Hogy honnan jött, mikép terjedt el, azt sejthetjük; bizonyára nyugati szomszédainktól, mivelhogy a legrégibb darabokat a periférián, a liptói nemesi udvarokban láttam. Bizonyára sokban hozzájárultak elterjedéséhez a bidernjájerkorban nálunk is elterjedő bécsi divatlapok. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a nálunk elterjedt mustrák mind külföldiek lennének. Egész bizonyos, hogy a csipkék legtöbbjének rajza eredeti, már csak a nagy népszerűség és elterjedettség okából is. Mert a horgolt csipkének csakúgy, mint a népdalnak poétája, tervezője ismeretlen. Talán valaki felvetett egy új gondolatot, meghorgolta valahogy, s egy-két-tiz leány utánozta, módosította, könnyebb megoldási módokat hozott bele, míg végre létrejött a könnyen lehorgolható új forma. Mivelhogy az ilyen népies művességben a tetszetősség mellett a főfeltétel az, hogy könnyű legyen. Technikai rejvények megoldásával nem szívesen foglalkoznak a leányok általában. A technika szempontjából osztályozva a horgolt-csipkét, két főcsoportot külömböztetünk meg. Az egyik az írcsipke. Ez külön horgolt elemekből áll; virág, levél, cseresznye, vagy valamilyen eszményi forma képezi e motívumokat. Ezeket az elemeket aztán ritkábban vagy sűrűbben horgolt háló kapcsolja össze és teszi részévé valami csipkegallérnak, kézelőnek vagy betétnek. Az írcsipke igen divatos volt néhány évvel ezelőtt és meg is érdemelte, hogy szeressék. A hálós háttéren elszórt motívumok kissé szeszélyes, de kedves ornamentikát hoztak létre. Sajátságos, hogy az írcsipkét a mi közönségünk, a mi népünk (mert hisz a horgolás népies iparművészet) nem vette be. Oka bizonyára elsősorban az eljárás komplikáló volta, de lehet az is, hogy ezt a szeszélyes, nem organikus ornamentikát népünk nem szereti. A másik csoportja a horgolt csipkének az, ami nálunk terjedt el: a közönséges horgolt csipke. Ennél a legfőbb technikai feltétel az, hogy egy folytonos szálból készüljön. Ha a fonalat munkaközben el kell tépni, s újra kezdeni egy új motívumra való átmenetkor, akkor a munka folytonossága szenved, sőt a szépsége is. A szál menete szerint megint két alosztályt formálhatunk, olyant, amelyikben ez a szál hosszában megy és olyant, amelyiknek a szála merőleges a csipke szalagjára. Hossz-szálas és kereszt-szálas csipkéknek mondhatnánk röviden őket. A kereszt-szálas csipkét csinálni könnyebb, a munka folytonossága zavartalan, a csipke hosszúságával nem kell törődnünk, ott hagyjuk abba, ahol akarjuk. A


kereszl-szálas csipkét nehezebb horgolni, bár azt tartják, hogy szebb, mint az előbbi. Olyan helyen azonban, ahol a szegélycsipke zárt kört kell hogy képezzen, kézelőcsipkénél, kisebb terítőcskék szegélycsipkéjénél természetesen a hossz-szál kívánatos. Az országos iparművészeli iskolában az ékftményes rajzoszlály egyik évfolyamának leánynövendékei elhatározták tanítójukkal (e sorok-, Írójával), hogy megteremtik a magyar horgoltcsipke renaissance-ját. Sok tervet készítettek s azokból sokat meghorgoltak. Ötletes leányok voltak, hanem amit kigondoltak rajzban, nem horgolták meg elég jól. A csipkék technikájd nem volt egészen kifogástalan. Kellett egy kéz, amely teljes technikai ludassal anyagszeríivé formálja az új dolgokat. Erre az iskola öreg szaktanítónője Sutter Katalin vállalkozott, aki egy Pozsonyban eltöltött hosszú munkás élet alkonyán jött hozzánk, hogy nálunk tanítsa mindazt, ami tudást a régi koronázóváros asszonyai a női kézimunka készítésben nemzedékről-nemzedékre gyűjtöttek. Ő horgol csipkéket előbb a tanítványok, utóbb pedig tanárjuk rajzai után már két év óta. Talán ha békesség lesz, fonál lesz, s ha az emberek gyönyörűségüket fogják lelni ismét a maguk készítette szépben, külön füzetben is meg fognak jelenni ezek a horgolt csipkék, amikből most mutatóba adunk néhányat. GRÓH ISTVÁN.


BŐRTÁRCÁK MONTIROZÁSA. • ÍRTA: SCHÖNTHE1L IRÉN.

Jelen cikkemben a bankó- és aprópénztárcák montirozásáról (kikészítés) lesz szó. Ezek a tárcák, természetesen, eltérnek azoktól, melyekel iparosok készítenek, akik a belső rekeszeket hasított bőrből s vászonból készítik s a széleket elvékonyítják, áthajíák s ragasztják, vagy varrják, stb. A mi füzöítszélű tárcáinknál, melyek egyszerűbb módon s egyszerűbb eszközökkel készülnek, de művészi hatásra törekszenek — miután a fő- és mellékrészek egy és ugyanazon bőrből készülnek — különösen arra kell ügyelnünk, hogy nehézkesek ne legyenek. Ezért, ahol lehet, inkább a bélelést hagyjuk el s ehelyett ott a bőr belső felületét a bélelt részekhez használt bélés színére festjük be. A tárcák szabásának készítésénél ne sajnáljunk körzőt, vonalzót használni s ezek segélyével lehetőleg pontos szabást rajzolni. A pontosan kiszabott bőr megkönnyíti s elősegíti a későbbi monürozást s a munkához felhasznált bőr szintén már előre irányítja azt. Kis tárgyhoz, pl. aprópénztárcához, ne vegyünk tehát túlságosan vastag bőrt; irómappához, női táskához ne nagyon puhát, vékonyát. Ami a bőr kiszabását illeti, itt ismét, a továbbiakra való tekintetből, nagy pontosságra törekedjünk. A főbb részekhez mindig kifogástalan jó bőrt használjunk; a silányabb, ráncos bőröket azonban felhasználhatjuk mellékrészekhez, ha azokat a következő módon megjavítjuk : a bőr külső felületét egyenletesen, erősen bevizesítjük s azután hüvelykujjunkkal, vagy tenyerünkkel a ráncokat elsimítjuk. Megesik, hogy néha, szükség esetében, mégis kénytelenek vagyunk puha, vékony, de egyébként kifogástalan bőrt használni, ámbár vastagabb, keményebb kívánatosabb volna, lyenkor a bőr belső felületét dörzsöljük be ragasztós vizbe mártott, de jól kinyomott ronggyal, amitől a bőr, száradás után, kissé megkeményedik. A bőr belső felületét azonban csak óvatosan kezeljük a nedves, — vagy festésnél, — festékes ronggyal, mert a belülről erősen átnedvesedett helyeken csúnya foltok támadnak, amelyek azután csak úgy távolíthatók el, ha az egész bőrt egyenletesen áfnedvesítjük; ami pedig a díszítésnek — kivált ha az batikmunka — lehet ártalmára. Szabjuk ki tehát az I. II. III. minták szerint az aprópénz- és a bankótárcát. A szabást a fentebb elmondottak alapján és úgy helyezzük a bőrre, hogy lehetőleg gazdaságosan bírjunk szabni. Ügyesebb, ha egyszerre több darabot szabhatunk. A minta ufán megrajzoljuk s kivágjuk az egyes részeket. Az itt közölt bankóíárcaszabást tetszés szerint egyszerűsíthetjük, vagy komplikálhatjuk. Elhagyhatjuk pl. a fedeles, nagy zseb harmonikaráncát; a levarroít bélyegtartó rekeszek helyett csinálhatunk egy, de valamivel szélesebb rekeszt, stb.; vagy pedig készíthetjük a tárcát nem két, hanem háromrétűen, több rekesszel; tehetünk a nagy zseb fedelére leszorító nyelvecskét, stb. A rekeszek széleinek kivágását is rajzolhatjuk sokfélekép, tetszés szerint. Most már, a gonddal végzett előkészületek után, áttérünk a tulajdonképcni művészi díszítésre és festésre, amiről a D. M. mostani és régebbi évfolyamai több izben adtak tanítást és útbaigazítást. A festett s még nedves bőröket figyelemmel kell kisérnünk, nehogy száradás közben összezsugorodjanak, túlságosan meg-


keményedjenek s ennélfogva megrepedjenek. A végleges átfestés után ne várjuk be a teljes száradást, hanem puha ronggyal könnyedén dörzsöljük szárazra a még nedves tapintású, de már száraznak látszó bőrt. Ezután a viasszal való fényesítés, majd a hajlítás kerül sorra. A bőr hajh'tásánál ismét nagy figyelemre van szükség. Óvatosan nedvesítsük a hajlítási vonal mentén belülről, és csak fokozatosan élesítsük a hajtást, előbb az ujjunkkal s csak azután símítócsonttal; de sohase magán a bőrön húzzuk végig a csontot, hanem tegyünk közbe valami vékonyabb rongyocskát vagy papirost. Némelyek simítócsonl használata helyett lekalapálják az éleket. Úgy a pénz-, mint a bankótárcánál, harmonikaszerű ráncok behajtása fordul elő. Ezek hajlííásánál a bőr színe hol kívülre, hol belülre kerül, s ezt, a rövidség kedvéért így fogom jelezni: kifelé vagy befelé hajlítjuk. A pénztárca montirozásáf a két oldalrész hajlításával kezdhetjük. Ezeket nem béleljük, hanem belül festjük. Közvetlenül ezután, mikor a bőr még kissé nedves, hajlítjuk azA. B. s A 1 B 1 vonalak mentén, az la. ábra szerint. Ezután szétnyítjuk újból s C. D-t hajlítjuk, la. ábra. Ennek a vonalnak középső részét, a tárca a l s j szélét képező X. Y. vonalat csak könnyedén, nem nagyon élesre. Ezután a C. B., majd a B'-D pontokat s megfelő éleket pontosan egymáshoz illesztve, — befelé — megcsináljuk a G-H. hajtásoka!. Ezeket ismét kieresztjük s hasonló módon megcsináljuk az I-J. hajtásokat — szintén befelé. — Munka-


közben a hajlítási vonalakai ismételten gyengén nedvesítjük belülről. Most még a betéfdarabot hajlítjuk a K-L vonalnál kifelé s az X' Y'-nál befelé. Próbaképpen bele is illesztjük a betétei a tárcába s a szükséges igazításokat elvégezzük. Ezek után hozzáfoghatunk a ragasztáshoz. Fontos tényező a ragasztó is, mellyel a bélést ragasztjuk a bőrhöz. Ne használjunk olyan ragasztószert, (pl enyvet) amelyik túlságosan megkeményíti a bőrt. Jó a clextrin, keményítő, csiriz. A helyesen elkészített (sem nagyon híg, sem túl sűrű ragasztót egyenletesen, (csomók nélkül!) lapos sörte ecsettel, vagy ujjunkkal, vékonyán kenjük a bőrre s a megragasztoft egyes részeket, miután dörzsöléssel jól lesimítottuk, azonnal tegyük sírna karton-, vagy lemezlapok közé s préseljük le valami nehezékkel, hogy így száradjanak meg teljesen. Ne biztassuk magunkat azzal, hogy majd ha az egész munka kész, akkor tesszük présbe. Az egyszer felhólyagzott, hepe-hupás bőrön az már keveset segít. A pénztárca ragasztását a betétdarabbal kezdhetjük. Ehhez ragasztjuk az le. ábra szerint a két bélésdarabot, s ismét kipróbáljuk, van-e igazítani való. Ezután az 1.2. jelzésű, 1a tárca elejét és hátát képező lapot gyorsan bekenjük a ragasztóval s a betétet X' Y vonalával a tárca X. Y. vonalára helyezzük, ott leszorítjuk s a rajta függő 1—2. jelzésű bélést ráillesztjük s odaragasztjuk a ragasztóval bekent részhez. Ennek a résznek ragasztásánál különösen fontos, hogy úgy járjunk el, amint fentebb leírtam, nehogy a tárca lecsukásánál, ha az korai, csúnya ráncok keletkezzenek. Csak a teljes száradás után vegyük ki a présből s ragasszuk meg a még hátralevő 5-as lapot. (Kezdhetjük ezzel is a ragasztást, de így már kissé kötve vagyunk a főrész ragasztásánál; ami előny, de csak akkor, ha minden pontosan talál egymáshoz.) Ezután, előzetes puhitgatás után, hajlítsuk be a tárcát, hogy a patentgomb helyét kijelölhessük. Ezt be is ütjük. Ezután megvizsgáljuk, hogy a ragasztás jól farf-e mindenütt, de kivált a széleken, melyeket nem fűzünk, s a hiányokat javítjuk. Ezeket s a többi nyers szélt is festékkel bedörzsöljük s utóbbiakat ugyancsak dörzsöléssel, esetleg viaszkolással fényesítjük. — Ezután a simítócsontfal, közel a bőr széléhez, benyomjuk a széldíszítő vonalakat; tüzőöltésekkel odavarrjuk a betétet az H l , ábrákon megjelölt pontoknál a tárcához s végül az eleje szélét befűzzük. - - A II. számú női pénztárca oldalrésze félköralakú ; az ilyen tárcát oldalrésztől oldalrészig —- három oldalán fűzzük. A bankótárca hajlítását főrészének középső a. b. hajtásával kezdhetjük, mert ehhez igazodik a többi. Ezt ne csináljuk élesre, csak kissé gömbölyítve. Ezután a két szélső: c. d. — c l d 1 vonalat hajlítsuk; ezeket s a többit már egészen élesre, úgy, hogy összecsukva, a tárca mindkét lapja s azoknak minden éle, egymást teljesen födje. — A bankótárcának csak 1—2 jelzésű lapjait s 3-as jelzésű betétjét béleljük. Többi részét, a már leírt módon, visszáján festjük. Festés után folytathatjuk a hajlításf a tárca egyenes vonalából kiugró két bó'rdarabkán, melyekből a nagy 1 L zseb harmonikaszerű ráncát1 csináljuk; c. e. — d e vonalakat kifelé, s a kiálló részt félbehajtva, f. g. — f g 1 vonalakat befelé hajlítjuk. — Hátra van még a 4-es rekesz hajlítása. Ezt is elvégezzük s azután füzőszállal, vagy tűzőöltéssel (gépen, vagy kézzel) odaerősítjük a 6-os betétet az 5-ös bélyegtartókhoz. Ha ezt kézzel végezzük, úgy előre kilyukasztjuk az öltések helyét. — A 4-es betétre ráragasztjuk a bélést. A kisebb, áthajló fedőlapot egészen bekenjük a ragasztóval s miután erre a bélést ráragasztottuk, másik, nagyobb felének csak a szélét kenjük be s úgy


ragasztjuk azt rá ; de nem kifeszífve, hanem úgy, amint azt a kis fedél behajlítva kívánja. Ugyancsak csupán a széleit kenjük be az 1—2-es főrésznek s erre sem kifeszítve, hanem hajlítva ragasztjuk a bélést, hogy e tárca összecsukásánál ráncok ne képződjenek. A 7—8-as bőrcsíkokat, szintén kissé hajlítva, odaragasztjuk a mintán jelzett helyükre s 111.-A. ábra szerint összeállítjuk s befejezzük a bankótárcát, úgy, amint azt a pénztárca leírásából tanultuk. A harmonikás rekesznél, a megjelölt helyen szintén szükséges néhány tüzőölíés. A bankótárcának két oldalát fűzzük; de fűzhetjük egészen minden oldalát, ha a két szélsőrekeszt is külön darab bőrből csináljuk. A már teljesen kész tárgyakat újból viaszkoljuk s puha ronggyal vagy szarvasbőrrel kifényesítjük; ezután minden egyes rekeszét lemezzel vagy papírral kibéleljük s így tesszük két sima lemez között présbe; illetve nehezékeket rakunk rá. Több órán át hagyjuk pihenni s ez utolsó préselés után már ne dolgozzunk rajtuk többet. Amint ezl a két tárgyal jól és szépen meg tudjuk csinálni, az eddig tanultak alapján már egyéb tárgyak, mint p l : irómappa, könyvtáska, jegyzéktömb, női táska, sfb. készítéséhez is foghatunk. Tervezésüknél: a célszerűséget s anyagszerűséget szem előtt tartva — a szépet keresni — ez a gondolat vezéreljen!


ALKONYAT. ÍRTA: TÁBORI PIROSKA. Az alkony fátyla ráboru! a tájra. Valaki Grieg „Tavaszai" játssza itt alant. Kacagó, kínos, gyötrő, édes vágyban Nagyme.ssze száll el szél szárnyán a hang.

Vaijy a telkemből jő mindez a hang? Kacagó vágy, amit a szél tovaröpít? Csöndes-borús nyugodt melódia. Amely minden kínt álommá csitít ?

Hull az eső: egyhangú koppanása Csöndes-borús meJódiába öjnlik ál. Nem is tudom, melyiket hallgatom : Grieget? az esőt? a szívem dalát? . . .

Nem is tudom . . . oly Megtompult színek és Alomvirágát a szívem S halk mesék kelnek

jó így álmodozni . . . dalok vesznek körül. kibontja szirmai közül . . .


DIVAT. A KÉZITÁSKA. ÍIMA: HO1XÓ-HOLLANDER ÉRZ5I.

„Nevetséges" — mondta XIV. Lajos, szellemes marquise kitűnő divatötletének mikor az első réficule-t, minden mai emez első formáját; Pompadournak is kézitáska ősét Pompadour asszony kezé- hívják — azért a színházi táskát az egész ben meglátta. Az első kézitáskát ezzel világon — róla, az első viselőjéről; vagy az a sors érte, amely minden divatújdon- ridiculenek, ahogy a király nevezte első ság testvérsorsa: először észrevették, meglepődésében. Nem lekinevették ; másodszor megcsodálták, iri- hetett nevetséges pedig, gyelték, utánozták, hogy aztán nélkülöz- nem. Csak új volt, szokathetetlen, ke- lan. Hogy viselhette haflyúcses, hasz- nyakhajlású karján a marnos és fontos quise, hogy játszhattak kiegészítője össze h ú z ó z s i n ó r j á n legyen az karcsú, hosszú, barackasszonyi öl- virágszín ujjai! És Istenem, tözködésnek milyen jó ötlet volt a kicsi Az első ré- csipkés zsebkendőt, a parficule bájos, fumos üvegcsét, a szemfinom kis jó- öldökcrayont és a pouszáglehetett. dert egy színes csipC s u p a se- kés csodába takargatni, ahol mindig kéznél lelyem és gyen és mégis rejtve csipke, könnyű, mint legyen. a 1 e h e 11 e t, Hová tenné Ön, Aszgyöngéd, szonyom a pénztárcáillafos és ját, a villamos bérletét, halk színű, a zsebkendőjét, a számmint egy ró- láit, a leveleit és ezer zsaszirom és apróságát, pláne most, bodros, mint mikor a tavasz előa tavaszi csalogatja kis keztyűs felhő. Mai kezét a nagy dinnyeegyenes le- muffból, melyet megszármazói a unott teherként dob félre a jövő őszig; a nagy selymes, gazdagszín- zsebek is lekerülházi táskák nek a ruhákról az új divatban, ámrevelálják leginkább ~a bár hiszen eddig


se azért hordtuk őket, mert szükségünk volt rá, ügye ? Előkerül a hosszú, keskeny, elegáns szarvasból*-, alilopbőrtáska, finom színekben, drappon, lilán, sötétkéken, zölden. Utcára ez a legelegánsabb : a bőrtárca, pláne az első tavaszi kosztümhöz. Ma ritka, drága kincs persze, mint minden bőrtárgy. Később aztán a lenge színes nyári ruhákhoz minden anyag, minden szín és minden forma divat. Fő, hogy harmonizáljon az öltözékkel. Ön, aki úgy érti az öltözés finom művészetét, kellőn értékeli a kicsi táska kedves fontosságát is, Asszonyom. Ön tudja, hogy milyen bájos színfolt lehet egy halvány ruha mellett egy jól megválasztott réticule és mennyi kedves, kecses játékra és szépvonalú mozgásra ad alkalmat a finom keskeny kéznek. „A stílus teszi a férfit", de — legalább is első benyomásra — a szép mozgás és harmonikus megjelenés teszi az asszonyt! Az első benyomás kellemes volta pedig mindig kedvező hatással van a későbbi ítéletek kialakulására. „Nevetséges" egy nő, aki pláne üres kézzel, árván lelógó karokkal halad ! az utcán. Egy kicsi táska, amely miatt lágyabb vonalúra görbül a csuklónk, vagy könyökben meghajlik a merev kar,

— vagy kecsesen himbálődzik a hosszú zsinóron, gyöngysoron — hogy kikórrigáljci ezt a félszegséget! A viselésének ezer módja van. Mindig mind divatos, attól függ csak, hogy ki hogyan alkalmazza. Emlékszik még a múlt évek ama divatjára, amikor hosszú zsinóron vállrcivetve hordták hölgyeink a „tarisznyát", amint egynémely öreg úr találó gúnnyal elnevezte. Nekem egy-egy ilyen hosszú fogójú hímzett jószág Csinom Palkó szép selyem lódingját revelálta, ha kecses asszonnyal találkoztam, aki nyalkán kényeskedő gráciával tudta ott viselni a tarsolyát. Néhány modern táska rajzával megkönnyíteni Önnek a választást a kézitáska beszerzése körűi. A formára nézve elég útmutatást ad, a szín a ruhaszövettől függ, amelyhez viselik, az anyag mindegy. Mindenből lehet szépet csinálni. I n v e n c i ó kérdése.


Csak a batikozoíl selymekre és gázokra crépe-kre hívom fel a figyelmét és eszébe akarom juttatni, hogy külö nősen fehér ruhákhoz milyen gyönyörű egy néphímzésekből összeállított tarsoly. Isién véle! Legközelebbi viszontlátásunkkor, remélem, már ilyenl visel, Asszonyom !

ön meg fog engem érteni. Mert hisz önért erőlködik a női találékonyság, önért öltöget ezernyi tű, . . . bevallom tetszeni akarok én is és millió testvérem. Elképzelek minden!. Boldogan gondolok arra, ha reggel papucsomba bújok, hogy most nem mint jó barátja fogadom majd, hanem mint

LEVÉL. ÍKTA: RÓZSA ELZA.

Nem tudom most, hol van ön; bizonyára Itáliában a fronton, mert hisz ön katona, mint mindenki most, aki bátor és erőteljes. És ön az. Mert nem láttam ugyan még, de el tudom képzelni teljesen. Hisz oly sokat gondolok magára. Ott harcol, dicsőségei szerez, a mellén apró piros-fehér szalagocskák sorakoznak, aztán hazatér szabadságra, kimosdik, kiöltözik és sétára indul a tavaszi napfényben itt nálunk Pesten. És ön meg fog engem valahol látni. Még nem tudom, hogy hol, talán az utcán, falán a franciskánus-íemplom előtt, amikor a miséről jövőket nézi, talán a ligetben . . . de ön észre fog engem venni. És én erre a találkozóra készülök. Tudom hasonlítgatni, kritizálni fog mindent, vájjon mennyire más az élet itt, mint Udinében, ahol hosszú fekete kendőben járnak a leányok az árkádok alatt, velencei szokás szerint, vájjon édesebb, színesebb-e itt a tavasz, mini Itáliában és én diadalmasan nézek az ön szemébe. Része vagyok a tavasznak, napfényben rezgő káprázat, új és új teljesen, mert a tavasz soha nem ismétli önönmagál. Az azálea rózsás tónusa mindig más, az orgona illata, a mező színe mindig új, s megújul egyre a női toilette. Ön barátom, bámulom nékem,

hódító és harcos asszony, akinek az izlés kifejezése, a sikk, a divat a mestersége és aki magyar, s aki a francia nővel szemben akarja magát és magával sok sok mást megnyerni, meggyőzni. Ha kibontott hajjal nagy kerek tükröm előtt


állok, elgondolom, milyenek lesznek a napok, ha maga jön. Egyszerű, de ízléses fogadó ruhában várom. A színe helioírop lila, az anyaga charmeuse. Óriási lebbenyes gallérja narancssárgával van bélelve. Az öve széles, úgyszólván derekat képez ; a ruha színében íartoíf batikolt selyem. Stylizált elhintett primulák rajta a minta. Elmegyünk sétálni: felveszem nagy fekete kalapom, melynek teteje lila tüllel

elül-hátu! egyforma vállon gomholódó elosztott gallért szabtam. Az ernyőm is régi, csak egy új lila csokrot kötöttem reá. Kis fekete antilop cipőt viselek hozzá.

Meghívom ebédre. Meglássa, szép a másik fogadóruhám is. Hússzinű liberty, selyembronz övvel, kihajtókkal és manzsetlel. A földön álló vázámból százával szedem a virágot a terítéshez. A hajamba teki.ősbéka hajtűt tűzök. Ebéd után kikocsizunk, én már nagy nyersszinű szalmakalapban, vadzöld him-

van borítva, abból képezve hátul egy „noeud". A ruhámat egy régiből alakítottam. A szoknya berakott maradt; szürke posztó; a dereka fekete bársony, a vállig finom hímzésű posztóval magasítva. A régi pélerine gallérból meg egy —


zéssel, nyersselyem köpenyemben útra készen a Lhaiselongu:-on kényelmes pózban várom, míg maga szivarján nyugalmasan szippant utolsót. Este operába megyünk. Talán már a szezon utolsó előadását nézzük meg.

barna bársony. A kalapom tiill, félarcom beárnyékolja. nyörű pompadourom is van. díszítésű drapp antilopcipőm majd.

is barna Egy gyöA kockás is feltűnik

Milyen jó alkalom lesz eredeti vonalú fekete gáz kalapomat felvenni. Egy gyönyörű batikolt gázvirág van rajta. Másnap bevásárolni megyünk el délelőtt. Egyszerű sötétkék hadiselyemszövet ruhám veszem fel. A kalapom is sötétkék, a bársonyszalag, mely hátul csokorra van kötve és lefügg, újpiros színű. A ridikülöm újszerű. Egy nagy Délután a íennis-groundon várom. aranyozott pók, fehér antilopon. A cipőm Várom, hogy segédkezzen, mert magas fehér betétes fekete lakk. cipőimet a sport-bakanccsal kell felMa a maga vendége vagyok ebédre s cserélnem. hazasietek, átöltözöm egy dunaparti Este sétálunk egy nagyot. Hűvös van, kertiebédhez. Drapp selyemruhát Öltök kosztümöt veszek fel. Egy sötétzöld színű, magamra. Díszítése, széles öve, lebbenye (résszel díszített, fecskeszárny szabásút.


rúan nézem majd fehér posztó kalapomul, melyei elkésve küldőt! a barátnőm a „modisfe" és bosszankodom, hogy maga már nem láthatta! De győzelmi örömöm, hogy magát megnyertem magamnak, a magyar nőknek, Ízlésnek, sikknek és textilművészetnek.

Barátom, Itáliában a fronton, jöjjön, győződjék meg — és adjon alkalmat nekem is győzni! Mert hisz ön a férfi, akiért ruhákat eszel ki sok női képzelet s akiért öltöget egyre ezernyi lű.

A kalapom fekeíe bársonnyal belelt vadzöld szalma, nimidi tollal. És igy jövünk-megyünk majd, — ha jön, barátom! És elutazik ! Hiszem, hogy meghódítva oda állok ovális tükröm elé és szomo-

SZERKESZTŐ : ORÓH ISTVÁN.

líigler József Bdi> paplrneműiíyár p.-t. nyuindáld, Budapest:


Az ötödik kép a második ruhácska kabát nélkül. A hatodik sötét ó^sárga (vicille d'or) krepp ruhácska, alól kézi ajour szegő* vei. Ujszabásu mellényke egészíti ki,

mely matrózgaüérban folytatódik és hosszú szallagrészben végződik, melyet a háton összekötünk. A hátképeket a szabásiv mutatja. Holló Holiander Erzil.

A 69. oldalon levő ruhák leírása. 1. Világos szürke liberty alj, lila vagy brokát boritásu hosszú derekkel, széles öv, szegély és ujjak nagy karöltővel, sötét lila liberty selyemből. 2. Nyersselyem, egybeszabott ruha. Dupla lebenyes, melynek végét és az ujjak szélét paszteíkék „grello"*k szegik be. Alul és kétszer elől és a nyak ki* vágásánál paszteíkék pántszerü hímzés, széles átfüzött fekete bársony öv nagy csokorra kötve hátul.

ÖRKÉNYI MŰTEREM

BUDAPEST, I. Csaba~u. 7/b.

OKTATÁS NŐKNEK!

Japáni formájú nyersszinü tagal kalap, fekete szalaggal átkötve. 3. Drapp posztó ruha bő japán ujjas derékkal. Dupla szoknya. Az alsó rész bő és hosszan libegő széles vállpántok barna íiberty selyemből készültek. Kétoldalt meghajlott nagy barna szaU ma kalap, mályva szinü lisré tetővel.

TEXTILMŰHELY (Duschnítz Piroska, Mándoki Rózsi, Patispertl Tetéz, Schneíder Klára)

Budapest, I. Gellérthegy ~u. 1.

RAJZOLÁS, FESTÉS, TERVEZÉS, DÍSZÍTŐMŰVÉSZET, HÍMZÉS, SZÖVÉS, BATIKOLÁS, BÖRMUNKA.

Batikmunkák, ruhatervek, mindennemű textilmunkák.

MŰKEDVELŐK OKTATÁSA


KREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bársonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,- faragás,- satintarsó,- selyemfestésről,- porcel-

Kliséket irodaími^művek, árjegyzékek és hirdetésekhez jutányosán készít ^*»

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkog= raíikai s o k s z o r o s í t ó m ű terme «*•*» «í»#ti» 9S+fi£>

lán és üvegfestésről árjegyzéket bérmentve.

Műkedvelő iparművészeti oktatás a kővetkező iparművészeti szakokban: fémdomborítás, bérmunkák, battik, linóleummetszést dobozkészítés, peddignádfonás ét a textilszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELÉ K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca ÍJ. I. em. 10. ajtó.

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest, Vm. József-kőruí 31/b. Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, míntázógípszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és ce.*• .*• mentfestékek gyártása. .*. •'.

B u d a p e s t VI., Ó-utca 6. Telefon: 8 6 - 1 6 , A Düziiő Művészetben közölt ruhatervek és kész ruhák szabásmintáinak elkészítését beküldött mérték szerint vállalja

RÓZSA ELZA, BUDAPEST, IX., KInizii-utcza 31. A szabásminták ára 6 és Í2 K. között váltakozik.

LEONIE MŰTEREM. (Lukátiovits Ily) Budapest, VIII., Hunyadi-utca 54. Telefon: József 52—49.

Iparművészektől, növendékektől munkákat vásárolok, az iparművészet bármely ágából. Batik munkára ajánlatot kérek. Lehetőleg e dolgok a mezőkövesdi matyó nép köréből vegyék tárgyukat.

Kérek ajánlatokat hímzésekből is.

REICH EMILNÉ, MEZŐKÖVESD.


DISZITÖ

MŰVÉSZET.

SZERKESZTI:

IV. EVFODAM 6. FÜZETE?

<535©1918 GROH ISTVÁN MŰVÉSZI TERVEZETEK. MINTÁK, MŰHELYRAJZOK, SZAKSZERŰ ÚTMUTATÁSOK JAMULOK TAHITOK, KÉZIMUNKÁZOK, IPARMŰVÉSZEK MŰKEDVELŐK SZAMÁR A. SZERKESZTÖSE6 FP. UíAnfSMIVATAI: n»in^PF<;r TST..U.KIM17SI-U31


TARTALOM. Oldal.

Oldal.

miseruha alakja és díszítése. Fíeber Heifik 8í A bőrberakás, a bőrmozaik és a bőr' felrakás. Jaschík A l m o s . . . . . . 8 6 Divaf. Kertészffyné Wínkler Margit . . . 9 4 Hímzőminták tervezése. Pállá Jenő . . . 9 6

Kalapíerv. Holló-Hollander Erzsi rajzai. . 95 Kazula és dalmalíkatervek. Bertók Irma, Tamássy Margit, Kacsanovszky Emília és Eszéky Elzától XL, XLI Pluvialatervek. Eszéky Elzától és Kacsanovszky Emíliától . . . . XLIII Fehérhímzéstervek Csizík Nóra, Deli Anna, Eszéky Elza és Tamássy Margittól XLIV Nyári ruhák Holló-Hollander Erzsi és Elek Erzsitől • . XLV Ruhaíervek Kertészffyné Wínkler Margittól . . . XLVI, XLVII, XLVIII

A

KÉPEK. Kazula terve. Örkényi Istvántól • . . 82, Symbolíkus emblémák tervei. Örkényi Istvántól . .„ Dalmatica terve. Örkényi Istvántól . . . Nyári ruhatervek. Marton Böske rajzai 86, Nyári ruhatervek. Holló-Hollánder Erzsi rajzai 87, 92, Nyári ruhatervek. Rosenberg Margit rajzai Nyári ruhatervek. Tedesco Judit rajzai. .

83 84 85 95 93 88 89

Nyári ruhák. Közli: HoIIÓ-HoIlánder Erzsi.

A nyár sok kedves és ötletes újdonságot hozott a divat terén, különösen a két vagy többféle anyag miként való alkalmazásának sokféleségével Játszik a tervező fantázia. Igen fontos ez a régi meglévő szövetek felhasználhatósága miatt, hisz ez a kevés vagy legalább kevesebb uj anyag, amit kiegészítésül kell vásárolnunk még mindég horribilis összegekbe körül, régi ruháink tízszeres árába is. Az idei hűvösebb időjárás inkább a szövet és seíyemruháknak kedvez a nyári anyagok helyett. A minden időjárásnak megfelelő s városban és fürdőn egyaránt viselhető divatos és újszerű ruhák leírása: 86. o. 1. $?. Sima, nem tul bő alsóruhára borul a tablíerszerü casacque, melyek a vállon gombok erősítenek meg; hátul mátrózgaííérban folytatódik. A nyakkívágást, az ujjak, a gallér és a

MŰHELYRAJZ A fűzetben közölt egyházi ruhák díszítésének részletrajzai.

tablíer szélét hímzés díszíti. Anyag: könnyű szövet vagy vászon, az öv élütő színű puha selyem. 86. o. 2. sz. Kosztüm könnyű szövetből vagy vászonból, a nagy matrózgallér, az ujjak és a nagy egyenes zsebek szélén elütőszínü hímzéssel vagy tambourirozással. A kabáton és szoknyán elől sürü egyenes berakott betétrész. 87. o. 1. SZ. Otthoni, fogadó vagy fürdőre való ruha halvány crépe de chíne-ből vagy más könnyű lágy esésű anyagból. A testhezálló derékrészhez csípőtől kezdve berakott szoknya tolódik. Hátul sima, elöl bőven beráncolt felsőderék borul az alsó príncesse bluzrészre. Ez a felsőbluz lehet mintás (batíkozott) gázanyagból is, Hosszan lecsüggő zsínóröv vagy gyöngyből font kötél takarja az összevarrásokat. 87. o. 2. sz. Szövet vagy vászonruha fürdőre vagy az első koraőszí napokra. A szűk alapaljra, újszerű, bővebb, egyik oldalon hosszabb casaque borul. A csípőn fölül érő rövidebb oldalt a deréktól 18


Diszrro MŰVÉSZET. KIADJA AZ ORSZMMR. IPARMŰVÉSZETI I5K0IA BUDAPEST ILKINEZSI-UTCA öl. 1917-16- IV. -ÉVFOLYAM,6.6ZÁK A MISERUHA ALAKJA ÉS DÍSZÍTÉSE. íria: FIEBER HENRIK.

A leromlott arisztokrata sarjadék szánalmas benyomását kelti a miseruha mai alakja és díszítése. Aki előkelő múltját nem ismeri, fogalma sincs, mily degenerálf állapotban sínylődik, tengődik. Pedig volna módja, hogy törvényes úton a kopott címer megaranyoztassék és régi fényében ragyogjon, csak a megátalkodott szokás tunyasága ne állná útját a regenerációnak. Persze, mint minden arisztokratizmusnak, úgy ennek is, eredete nagyon paraszti múltra megy vissza, de rövidesen előkelő tónusra tesz szert, ami egy évezreden át vérévé válik, hogy azután messzalianszok révén fokozatosan elveszítse minden nemességét. A miseruha őse, a rómaiak esőköpenyege, penula, volt, amely csonkítatlan alakjában kiterítve köralakú szövet, a nyaktól a bokáig födi az embert, a nyaknál kerek nyílással a fej kidugására. A szövet drágasága a szegényebbeket arra kényszerítetfe, de meg a túlsók szövet nehézkessége is hamarosan kívánatossá teszi, hogy a köralakot a harangforma váltsa fel, s így gunyhó, házacska, casula formát öltött. Ezt a felsőruhát tette meg az egyház liturgikus öltönyévé, és tartotta meg vagy tizenkét századon át. Midőn a csúcsíves kor elején a művészet a százados művészeti tradícióval bíró zárdák és főúri várkastélyokból a polgárság kezébe kerül, hosszú időn át nagyon „hausgebacken" nivóra sűlyed. így az előkelő magatartást és gesztust, amit a régi gazdag redőzetű miseruha, penula megkíván, terhesnek véli, s azért oldalt addig nyírbálja, míg már csak a kézcsuklóig, majd a könyökig, végre a vállig ér, s így elől hátul lelógó zászló darabbá vedlik. Mihelyt a régi forma a sok nyírbálás folytán tönkre ment, bábeli zűrzavar állott be a díszítés alkalmazásában is. A lehetetlen szabású ruhadarabra lehetetlen volt logikus díszt hímezni. Az eredeti penulán a szerkezetet követve két irányban folyt a díszítés folyama. Minthogy a penulához szükséges nagy szövetszélességet (150 cm.), főleg selyemben, ritkán lehetett megkapni, rendszerint három darabból szerkesztették össze. Jobbra-balra a félváll szélességéig érő középrészhez csatlakozott a két szélesebb szárny. A két-két mellen-háton lefutó varrást az esztétikai érzék födni kívánta, és pedig lehetőleg díszes bíborsávval vagy hímzett szalaggal. Ez a legelső dísz, a szerkezet ésszerű kezelése. Majd az istenitisztelet fényének emelkedésével, visszaemlékeznek a tóga praetextata gazdag hímzésű szegélyére és a késői császársággal divatba jött stolára, s a kettő finom érzékkel összefűzve, a két sáv közti részt gazdagon hímezték, vagy mintázott selyemmel pótolták, a szegélyt pedig meandervonalos, folyondáros ornamenssel körítettek. Ez a penula díszítés második, szerkezeti, tehát logikus módja. Mihelyt az alapforma, a penula, megváltozik, megnyírbálódik, a díszítés sem tud hozzá alkalmazkodni, s így illogikus lesz. A csúcsíves kor elején feltűnik a villakereszt díszítés, amelynek semmi szerkezeti összefüggése nincs a penula szabásával, és félreértése egy érseki ruhadísznek, a


palliumnak, amely csak érsekeknek jár ki és a miseruhára külön ráillesztetik; azt mondhatnék szövetből készült nyaklánc. A keresztes háborúkkal fellángolt, izzó keresztkulíusz kapva-kapott azon, hogy a keresztet necsak diadalívekre akassza vagy emberfeletti arányokban fába faragja, hanem mindenütt bőven szem elé állítsa. Mint decorativ elemet borúra derűre alkalmazta, sokszorozta, pazarolta, ami egyenesen a liturgia szelleme ellen volt, mely ugyanegy téma ábrázolását a templomban csak egy példányban helyesli. így került a pap hátára, a miseruhára is. A szabály pedig az, hogy a keresztábrázolás mindig szemben legyen. így a díszítés értelmetlen elhelyezésével sematikus hibák is csúsztak be az ornameníum körébe. Régente a díszítés rajza merőben szépséges geometriai vonalvezetésből vagy stilizált növényi elemekből állott. A képdúlás ádáz harcai után fellendült alakos ábrázolás hatalmába ejtett minden egyházi szerelvényt. Közben kifejlődik a hímzés, főként a tűfestés művészete, mely teret keresett és talált az egyházi ruhaneműeken. ílyen csodapéldány a koronázási palástunk, amely egykoron miseruha, penula volt, s csak később vágták fel elől és alakították át palásttá. Zártan kitűnően mutatja a régi penula, illetve casula harang formáját. A hímző művészet főként a vállakról lefutó szalagokat, vagy a középrészt árasztotta el pazar szépségével, s fokozatosan ide csúsztak be a merően vonalas, ornamentális, inda motívumok közé a medaillonok szentek mellképeivel. Egy alak, a román textíliákon sohasem fordul elő, hanem dekorative a szentek


egész sorozata, s így az összbenyomás alig egyéb a mintázott selyemnél, ami felölrhető ruhajellegét megőrzi; különös figyelmet nem kelt, csak kellemesen dekorál és a holt felületeket szép színfoltokkal tölti ki. A csúcsíves kor és a renaissance már teljesen kilenget a helyes irányból. Amint mindenütt képben, szoborban az alakos ábrázolatot állítja előtérbe, úgy a miseruha hátán is egyes alakokat emel ki, főként a feszületet, lehetőleg magas hímzésű technikával. A barokk szerkezetileg ugyan a legmesszebb ment, egész az úgynevezett nagybőgő formáig, hímzés tekintetében azonban ismét merőben ornamentális jellegre törekszik. Egyes kivételeket beszámítva, inkább csak szimbolikus ábrázolásokat csúsztat be a gazdag girlandos stilizálásba, s hímzés hiján szép bro! kátokat, mintázott sely| mekeí alkalmaz, amei lyeken visszatér az ősrégi vállszalag nehéz aranycsipke alakban, de soha a mai divatos, ízléstelen paszomán formában. A XIX. század a sülyedés legmélyebb fokát jelzi. Francia-német selyemgyárakszolgailag lemásolták a középkori szaracén mintákat, amelyek akkor elnézhetők voltak sokszor egész profán, sőt keleti mitológiából vett ábrázolásaikkal, nem lévén még nyugaton selyemgyártás. De mig régente a legfinomabb aranybrokát volt közhasználatban vagy selyemdamaszt, most legtöbbször félselymet szőttek át sárga selyemmel. Az aranynak sárga színnel való helyettesítése a nyomorúságok nyomorúsága, koldus síilus. Másik hibája az alakos ábrázolás makacs szerelme. Minden miseruha hátán feszület vagy szentnek egész alakja került, teljesen


textilellenes, plasztikus stilizálásban, szemetbántó, vad színösszeállításban, és a virágornamensnek naturalisztikus orgiájában. És művelt hölgyeink is ilyen égbekiáltó művészeti bűnökre pazarolják ambíciójukat. És bizony nehéz dolog klérussal, apácákkal, hívő nőkkel megértetni, hogy teljesen az egyház szándéka és Róma szokása ellen van, szentek alakjait hímezni a miseruha hátára. Az iparművészeti iskola már évek óta szívós harcot küzd ezen ízléstelenség ellen. Mihalik tanár belemélyedve ezen tanulmányokba, szeretettel karolta fel a reformot, amely lényegében a régihez való visszatérés, szabás, díszítés elhelyezés, textilszerű hímzés, a témák naturalizmustól mentes stilizálásában áll. Kettő megdönthetetlen örökség a múltból: formaszabás és'^a dekoráció elhelyezésmódja ^ szerkezet


alapján. Az eddigi kísérletek fényesen sikerűitek. Az első ilyen példány Glatlfelder püspök dísz-azulája volt, amelyet Nagy Sándor tervezett és az iparművészeti iskola textilosztálya készített el Mihalik tanár vezetése alatt. Azután egész sora támadt, midőn Örkényi, Meyer, Kovács Erzsi és mások fektették bele szeretetteljes tudásukat. Sőt a kereskedők is észrevették a szelek új járását és főként egy bécsi cég szállítja nagy mennyiséggel hazánkba ezen új, illetve régi szabású miseruhákat. Erőteljes külső szervezés kellene, hogy az iparművészeti iskolából kiindult akciót ne idegenek fölözzék le és sülyesszék ismét ezt a szépen indult munkát a gyári selejtesség nívójára. Mert régi, de igaz mondás: ahová az Úr templomot épít, az ördög menten csapszéket állít.


A BŐRBERAKÁS, A BÖRMOZAIK ÉS A BŐRFELRAKÁS. ÍRTA: JASCHIK ÁLMOS.

A gyárilag cserzett és festett bőröknek a házi festésű bőrök felett az az előnyük, hogy a nagy tömegben való előállítás a fesíékfelhordásnak, rögzítésnek, appretirozásnak és fényesítésnek olyan műveleteit teszi lehetővé, amelyek az u. n. „natúr" bőrökön házilag keresztülvihetetlenek, vagy legalább is aránytalan nagy költséggel és munkával járnak. A festett bőröknek ezt az előnyét azután olyan díszítőeljárásoknál szoktuk kihasználni, melyeknél a díszítésnek festékkel való színezését, színes bőrök alkalmazása pótolja. Aszerint, amint a színesen kiemelendő helyeket kivágjuk és a kivágott részt színes bőrdarabbal helyettesítjük, vagy amint azokat a színes bőrdarabokkal leragasztjuk, kétféle díszítő eljárás alakul ki; az egyik a bőrberakás, vagy intarzia, másik a bőrfelrakás, vagy applikáció. Az u. n. bőrmozaik lényegében a berakás technikájával rokon, kettőjük között csupán annyi a külömbség, hogy míg a bőrberakásnál a díszítmény háítérfelületét a díszítendő bőr adja, addig a mozaiknak a hátterét is berakással állítjuk össze. A bőrberakásnak kétféle módja van. Ha a díszítményt a lyukasztó vasak pengealakjaiból állítjuk össze, akkor az eljárás egyszerűbb és a kezdők feltétlenül ezzel próbálkozzanak meg eleinte; ha ellenben egy szabad vonalmenetü díszítménynek berakásáról van szó, akkor a metszést késsel kell végezni. Ami nemcsak rajztudást, hanem nagyfokú szerszámgyakorlatot is követel. Ami a felhasználható bőranyagokat illeti, egyformán jó minden bőr, ha nem nagyon húsos és ha a felülete nem nagyon szemcsés. Az a bőr, amelyből a tárgy készül, az alapbőr, míg azok a bőrök, amelyeket berakásra használunk, a díszítőbőrök. Megválasztásuknál gondosan meg kell győződni arról, hogy vájjon a húsvastagságuk egyenlő-e, mert ellenkező esetben a berakott foltok nem fognak egyenletes sík felületet adni. Kivételesen, ha elkerülhetetlenül szükség van rá, a netán vékonyabb díszítő bőröket aláragasztással meg lehet ugyan vastagítani, ez azonban igen nehéz és sok gyakorlatot követelő eljárás. A kiütő vasakkal való díszítésnél első dolog, hogy a díszítményt a rendelkezésünkre álló szerszámokból előbb megtervezzük; ez úgy történik, hogy azt, bélyegző párnán felfestékezetí kiütővasakkal, nyomtatás utján állítjuk össze, miközben arra ügyelünk, hogy a nagyon keskeny formák ne kerüljenek túlközel egymás mellé. Ha a terv készen van, akkor arról, hasonló eljárással, vékony másoló papiron (legjobb az u. n. florposzt-papiron) másolatot készítünk és azt, széleinél fogva a bőrfelületre felragasztjuk ; e szerint tehát a másolatot legalább akkora papiron kell felvenni, mint amekkora^ kiszabott díszítendő bőrfelület. A kiütéshez használt szerszámok többnyire hengeralakú vasak, melyek éles pengében végződnek és


a pengének önmagába visszatérő vonala a vágóéi. Belsejök csöves, mely a pengéből nyílik és a nyíl*hosszában, ennek körülbelül a harmadáig nyílt csatornában végződik. A csatorna arra szolgál, hogy a kiütésnél a csőbe nyomuló s abban felgyülemlő bőrdarabkák, a csatorna nyílását elérve, azon kihullhassanak. Ezt a szerszámot balkezünkbe véve, pengéjét a kiütendő helyre tesszük és ott függőlegesen tartjuk, mialatt jobbkézzel a szerszám fejére erős kalapácsütést mérünk. A penge ennek következtében alakjának megfelelő darabot „üt ki" a bőrből. Hogy az éle el ne csorbuljon, a bőrlap alá vastag kéregpapirt szokás fektetni. Ha ily módon a tervnek megfelelő összes kiütővasakkal az összes berakandó foltokat kiütöttük, a másoló papirt, melyen át a kiütést végeztük, letépjük, és ugyanezt az eljárást a díszítő bőrökön folytatjuk. Minden színből annyi formát verünk ki, amennyire a díszítmény összeállításához szükségünk van. Ezután az előbb kiütött alapbőr visszájára enyves keményítővel a díszítés foltjának megfelelő nagyságú florposzt papírt ragasztunk fel s a díszítő bőrökből kiütött formákat gondosan a helyükre illesztjük. Beillesztés után a berakott bőrlapof tiszta fehér itatós papírlapok közé fektetjük, majd símitó bádoglemezek és présdeszkák közé foglaljuk és több órára a présbe szorítjuk. Ennek a bepréselésnek az a célja, hogy az enyves keményítő az egymáshoz illesztett bőrdarabok közé beszoruljon és összetapadásukat biztosítsa. Túlerősen préselni azonban nem szabad, nehogy a ragasztószer a felületre kicsorduljon, vagy azon átüssön. Préseléshez símííóprésí, vagy kéziprést használunk, ha azonban ilyen nincsen, akkor a megnehezítést is alkalmazhatjuk. Présből kivéve folytatjuk a bőríárgy összeállítását és felszerelését. Ha a díszítményt nem kiütővasak formáiból állítjuk össze, hanem azt szabadon tervezzük meg, akkor a beillesztendő színes bőrdarabok alakjának a beillesztés helyével való egyformaságára különös súlyt kell fektetni. Előbbi esetben megkönnyíti a dolgot az a körülmény, hogy az alapbőr foltját s a beillesztendő bőrdarabot ugyanaz a szerszám vágja ki, itt tehát az alaki azonosság biztosítva van. Szabadon tervezett formák berakásánál azonban ez az előny nincsen meg, ez esetben tehát más eljáráshoz kell fordulnunk, ha pontos munkái akarunk végezni. Az alapbőr foltjait a reáfektetett megfelelő színű ^díszítő bőr foltjaival egyidejűleg vágjuk ki és így csupán arra kell ügyelnünk, hogy vágás közben a kés pengéje a vágás síkjával állandóan derékszöget képezzen. Ha ugyanis a kés pengéje valamely irányban oldalt hajlik, akkor az egyik, vagy a másik bőrön a folt kisebb, vagy nagyobb lesz s a pontos összeállítást kizárttá teszi. A munkamenet elindítása ugyanaz, mint a kiütővasas-technikánál. A tervről florposztpapirob son másolatot készítünk és azt az egyik szélénél fogva az alapbőrhöz hozzáragasztjuk; ily módon a másolópapír munkaközben felemelhető a bőr-


ről anélkül, hogy a rajz a helyéről elcsúszhatnék. Ezután a színvázlat nyomán folytatjuk a munkát és a bőröket színenkint rakva az alapbőr s a másolópapír alá, utóbbin át s az alapbőrrel egyszerre vágjuk ki a beillesztendő bőrdarabokat. A vágáshoz vastag fehérlemezt, vagy szürkelemezt (kéregpapirt) veszünk alapul és az alapbort, miután a másolópapirost azon az említett módon megerősítettük, egyik szélén ujjnyi szélességben keményítővel megkenjük s a kéreglemezre ráragasztjuk. Ez által az alapbőr is felemelhető lesz, a helyéről való elcsúszás nélkül. A díszítő bőrdarabkákat közvetlenül a kéreglemezre, az alapbőr alatt ragaszíjuk fel, széleiket keményítővel vékonyán megkenve, a megragasztásnál azonban vigyázni kell arra, hogy a színes bőrdarab a kivágandó hely alá jusson. Ez tisztára óvatosság és szemmérték dolga. Körülményesebb eljárás, bár végeredményében ugyanaz, ha a díszítőbőröket az alapbőr és a másolópapír közé fektetjük. Ez eseíben (persze ismét csak akkor, ha a bőrdarab kisebb méretű hulladék), a díszítő bőrdarabkához közönséges iró papirosból, álló irányban, keskeny szalagokat ragasztunk, a bőrdarabot ráfekfetjük a kimetszendő foltra, ott újjal azt leszorítjuk s a papírszalagokat — megfeszítve — a kéregpapirlapra leragasztjuk. Kivágás után a bőrdarabkát a szalagok leszakításával eltávolítjuk. A kivágott színfoltokat félrerakosgatjuk és ha az egész diszítménnyel készen vagyunk, a florposztot letépjük és úgy végezzük a beillesztést, az aláragaszfást s a lepréselést, mint az előbbi esetben. A bőrberakásnál eszerint a díszítmény egy bőrlapon jön létre. Lényegesen más a bőrfelrakás technikája, melynél, mint azt az elnevezése is mutatja, a díszítő bőrfoltokat az alapbőrre ráragasztjuk, ennél tehát a díszítményt kettős bőrréteg alkotja. Első pillanatra a bőrfelrakás egyszerűbbnek látszik az intarziánál, pedig korántsem az. Mert amennyivel egyszerűbb a bőrfoltok felhordásának a módja, annyival nehezebbé feszi ezt az eljárást az a körülmény, hogy az alapbőrre ráragasztott bőrfoltok széleit a felhasználás ellen valahogyan biztosítani kell. Ez a biztosítás pedig csak a nagy technikai gyakorlatot igénylő kézi aranyozással történhetik, mivel ennél az arany fedőrétegként helyezkedik el a foltok élén s a meleg díszítővassal való lepréselés pedig elválaszthatatlanul köti le a díszítő bőrt az alaphoz. Bőrfelrakáshoz ugyanazokata bőröket használhatjuk alapnak, mint a bőrfelrakó technikához, míg a díszítéshez a hasított bőröket vesszük, amelyek rendkívül vékonyak lévén, az alapbőrre ragasztva, annak síkjából nem emelkednek ki. Itt is, mint az interziánál, kétféle eljárás lehet-


séges. A tervet ugyanis vagy kézi bélyegzők lenyomataiból állítjuk össze, mely esetben az eljárás ezúttal is az egyszerűbb, vagy pedig szabadon tervezzük azt meg és a kivitelhez az u. n. körzeteket használjuk. Mindkét szerszámtypus a könyvkötőművészet díszítő szerszámai közül való, aminthogy maga a bőrfelrakás is a könyvfedéldíszítesnek technikái közé tartozik. A kézi bélyegzők fanyélbe foglalt rézrudacskák, melyeknek a nyélből kiálló része vésetl díszítésű nyomtató felületté van kiképezve. Ezeket gázláng felett langyossá melegítjük és miután azt egy darab bőrön végigdörzsölve az esetleges koromtól megtisztítottuk, erős nyomással úgy préseljük be a bőrfelületbe, hogy a nyomás teljesen egyenletes legyen. A nyomás színe világosabb, vagy sötétebb barna, aszerint, amint a bélyegző hőfoka alacsonyabb, vagy magasabb.

Az aranynyomáshoz aranyozó párnára, aranyozó késrz és laparanyra van

szükség, mely utóbbi könyvecskék alakjában, 8—10 cm nagyságú lemezekben kapható azokban az aranyverdékben, ahol a könyvkötők és aranyozok számára az aranyfüstöt készítik. Egy ilyen aranylapot az aranyozókésen áthajtva, a könyvecskéből kiborítunk az aranyozó párnára, azon kiterítjük s a késsel akkora darabokra metéljük, amekkora a díszítéshez használt kézi bélyegző nyomó felülete. Ezután a langyos bélyegzővel „előnyomott" díszítő forma rajzát tojásfehérjével gondosan végig ecseteljük, s ha ez megszáradt, akkor az újólag langyossá melegített bélyegzőt ráhelyezzük a felvágott aranylap egyik darabjára s azt onnan felszedve, átviszszük az „előnyomott" díszítményre. Az alapozó tojásfehérje elkészítésének sokféle módja van. Legjobb, ha a tojásfehérjét tiszta pohárban felhabarjuk és súlyrésze felének megfelelő borecettel hígítjuk. Használatbavétel előtt egy napig állatjuk, közben egyszer-kétszer felkavarjuk. Másfajta alapozó i fehérjék használatát, átható szaguk miatt, nem ajánlom. Vigyázni kell, hogy a bélyegzővel másodszor is pontosan beletaláljunk a nyomat medrébe, mert különben a szerszám mellényom, vagyis „dupláz". Ha a nyomás nem tiszta, akkor ujabb aranylapot hordunk fel, és ha az arany a nyomás medrének a széléhez is hozzátapadt volna, úgy azt onnan hegyezett nedves gyufaszállal óvatosan letisztítjuk. Szórói-szóra ez az eljárás, ha bőrfelrakást készítünk. A színes díszítő bőrökre rányomjuk a bélyegzők díszítő formáit, azokat onnan foltban kivágjuk és


0L borbim^as^horfatrahos oshőrmo2aih, rnegmuxi^alo sTersiámoL.

(jeforrnáh, *>j homoruixzso, a)ahomoruvéso/T^n^ealalz^


•••••••«••*

91


keményítővel az „előnyomott" helyre pontosan felragasztjuk. Száradás után a nyomat rajzát tojásfehérjével beecseteljük s az aranyozást az imént leírt módon végezzük. A régi bélyegzőkkel történő díszítés számára festékes bélyegzőkkel tervezünk éppen úgy, mint a kiütővasas bőrintarzia részére. A szabadon komponált tervnek megaranyozásához olyan rajzra van szükség, melynek vonalvezetése a körzetek lenyomataiból összeállítható. A körzetek íulajdonképen szintén régi bélyegzők, de lenyomataik nem díszítő formák, hanem az egyenes vonalnak, a körnek és az elipszisnek skálaszerű fokozatokban tagolt részei. Minél többféle körzettypus áll rendelkezésünkre, annál hívebben tudjuk követni a rajz vonalait. A kivitel munkamenete egyébként lényegileg ugyanaz, mint bélyegzőnyomású technikánál csupán úgy az előnyomásnál, mint a díszítőbőr kivágásánál és az aranyozásnál a rajzot a körzetekből kell összeállíígatni. Némely rajzhoz, ha azt pontosan akarjuk visszaadni, 15- 20-féle körzetalakot is kell olykor használni, ami nagyon bonyolulttá teszi a munkát. Minthogy azonban a körzetformák, nagyság, vastagság és ívhajlat szerint, számozva vannak, célszerű, ha a florposztmásolaton is megszámozzuk az egyes körzeteknek megfelelő nyomatokat. A nyomásnál rendkívül ügyelni kell, hogy az egyes körzetnyomatok, a rajznak megfelelően összefüggő vonalakká egyesüljenek. A bőrmozaik, amint azt emiitettük, technikailag az intarziával azonos, és csupán hatásban különbözik tőle, amennyiben ennél az alapbőrnek egész díszítendő felületét kivágjuk és a díszífményt, a hátterével együtt, ebbe illesztjük bele. Természetesen, hogy már a tervezésnél is tekintettel kell lenni a mozaikszerűségnek erre a speciális formanyelvére és a díszífményí is lehetőleg kisebb színfoltokból kell összeépíteni. Mindhárom technika bármely bőrtárgy díszítésére alkalmas ugyan, mégis számolni kell a műipari esztétika és a stilszerűség bizonyos törvényeivel, melyek alkalmazásuknak egyes esetekben korlátokat szabnak, így például aranyozott díszítésű bankótárcát jó ízlésű ember nem hord ma a zsebében és bó'rberakásos irómappát nem tesz az Íróasztalára, mert nem teszi ki azt az elkerülhetetlen koptatásnak és horzsolásnak. A kézi aranyozásnak elsősorban díszkötésü könyvek fedelén, vagy reprezentativ jellegű bőrdíszmunkákon van helye, míg a bőrberakást a finomabb és intimebb hatásra törekvő bőrdíszműipari készítményeken alkalmazhatjuk. A mozaik a bőrdíszííő eljárások között is a tüzes szinpompát képviseli, ezzel tehát olyan tárgyakat díszítünk, amelyeken a színek érvényesítésén nyugszik a dekoráció elve. Színek tekintetében mind a három díszítő eljárásnál jórészt a gyárilag festett bőranyagra vagyunk ugyan utalva, ez azonban egyáltalán nem jelenti a színskála szegénységét, vagy korlátozottságát, mivel a bőrfestőtechnika ma már úgyszólván színproblémát nem ösmer s a bőröket minden színben és színárnyalatban elő tudja állítani. A háziipari bőrdíszmű-


vesség szűk keretei között persze nem lehet az összes létező színekből bőranyagkészleteket felhalmozni, legkevésbbé akkor, ha valaki még csak az elején áll ennek az iparnak. Ez esetben teljesen elég, ha csupán az alapszíneket szerezzük be, s a munkakörben szükségesnek mutatkozó színárnyalatokat házilag — átfestéssel — állítjuk elő. Az átfestést, bármilyen bőranyag legyen is az, sohasem szabad savas, vagy lúgos pácokkal végezni, hanem mindenkor anilin, vagy növényfesték oldatokkal, mert beigazolt tény, hogy a színes bőrök legnagyobb része, sokszor még a finom szattyánbőr is, savakkal van cserezve. A savakkal cserzett bőrt a savakkal történő ismételt átpácolás erősen megviseli, sőt egyes esetekben szét is roncsolja. A mellékelt ábrákon a legszükségesebb szerszámok rajzát mutatjuk be. Ezeket szerszámkereskedésekben lehet beszerezni. Az inferziametsző kések nem kaphatók készen olyan formában, amint azt a rajzon látható pengealakok mutatják, hanem a legcélszerűbb, ha azokat erre a célra külön megköszörüljük, vagy megköszörültetjük. A késnek, mellyel a rajz vonalait követjük, rendkívül éles, finom, érzékeny és engedelmes szerszámnak kell lenni, amely csak akkor jó, ha az az egyéni kéztartáshoz és a kéz sajátos vonalvezető mechanikájához alkalmazkodik. Ettől függ tehát az is, hogy ki milyen pengealakú késeket használjon. A kést munkaközben állandóan élesíteni kell és a pengéjét minden élesítés után gondosan megtörülni. Az adott terveknek bőrre való átvitele úgy történik, hogy a rajzot áttetsző másolópapírra tollal átmásoljuk és a kivágáshoz ezt használjuk mintául. A kiütővasak igen sokféle alakú és méretű pengeformákkal készülnek és a belőlük összeállítható díszítmények szerkezeti felépítése mindig attól függ, hogy milyen szerszámok állanak rendelkezésünkre. Ugyanez az eset a kézi présszerszámoknál is. Az intarziához használt bőrök megválasztásánál arra kell a legnagyobb súlyt fektetni, hogy a kivágandó helyek egyenlő vastagságúak legyenek és lehetőleg sima felületüek, mert az érdes barkázatú bőrökből kimetszett, vagy kiütött színfoltok körvonala torz optikai hatást ad. Ugyanazon díszítményhez használhatunk különböző feJületü bőranyagokat is, ha azt a díszítő hatás fokozása indokolttá teszi, ezt a körülményt azonban előbb gondosan kell mérlegelni, nehogy az anyagsíilus egysége szenvedjen általa. Az intarziát eleinte csak dobozokon, naptárfalakon, általában olyan tárgyakon kell alkalmazni, melyeken a bőrnek kemény alapja van s a beillesztett bőrrészek nincsenek sok súrolásnak, vagy horzsolásnak kitéve. Aki ezeken a technikailag egyszerűbb tárgyakon az eljárást megtanulta, az áttérhet később a hajlékony bőrtárgyak díszítésére is. Határozatlanság a balsiker anyja.


DIVAT. Nagy idők különös, de jellegzetes kisérő jelensége, hogy a benne élő emberek előszeretettel térnek vissza a megelőző régi, boldogabb idők levegőjébe s művészetükbe, külső megjelenésükbe igyekeznek ama szebb időkből egy-egy színt, formát, accordot belelopni. A francia forradalom vérhulláma után, miközben a nagy corsikai léptei végig dübörögtek Európán, megszülettek az egyptizáló, aníikizáló, grekizáló művészetek, divatok. A Sansculotte és Tricoteuse komor árnyékát elfedi az Incroyable és a csipőig hasított ruhájú görög nuditást affektáló Thisbe, vagy Phőbe néven becézett — örök Éva. A mi nagy időnk is meghozta az emberek szívében a romantika kék virága után való vágyódást s végignézve könyves kirakataink Biedermeier-ízü tartalmát, átesvén a „Schubert-láz és Dreimaderihaus" reminiscenciáin, nem lephet meg, ha divatszalonokban s hölgyeink karcsú alakján néha felénk köszönt szépanyáink levendula illatú szilhuettje. S ha van, aki „anyagpazarlás" címén kikel e

„majmolás?" ellen, az gondolja meg, hogy minden ilyen visszatérés a régihez meghozza a maga nagy eredményét, az egyszerűsödést s talán ez a mi mai viszszavágyódásunk, ha nem is Jean Jaques Rousseau szellemében, de visszavezet a természethez s ki-ki a maga egyéniségét hangsúlyozva viszonyaihoz képest fog öltözködni, lerázván a divat terhes rabigáját. Hiszen máris a „Nincs" és a „Kell" parancsoló jelszava alatt megnyílnak a régi „subládok", akárcsak Aladin titokzatos „Sesámja" ontják a sok kincset, drága holmit. Előkerül a nagymamák kegyelettel őrzött krinolinja, napvilágot lát sok finom szövésű damaszt, sőt fölös számmal felraktározott lepedők csontszínűvé fakult, selymes lenszövedéke is. Csodákat művel a „Nincs" és hölgyeink leleményessége. Láttam már zsákponyvából varrott nyári ruhát, egy kis pasztellszínű kihajtóval, keskeny fehér bőrövvel s viselője semmivel sem volt kevésbé elegáns, mint nyersselyemben pompázó társ-


nője. Divatkirakaíaink crépe de chine és malin felhőiből ránk mosolyog az ízléses élnitudás, az önfeledés művészeié; csak aki a dolgok mélyéi kutatja, látja meg a derűs holmik mögött a gond sötét arcát. Ez amit itt látunk, nem lehet sokak divatja, a középosztály női ma meg nem engedhetik maguknak ennek követését. Nem a fényűző öltözködés művészete ellen szólok, nem akarom létjogosultságát tagadni, hisz százezreknek ad kenyeret, de kell, hogy utaljak a szélsőséges divat nagy fogyatékosságaira. Míg minden reménységünk a harctéren küzd, az angol és francia divat diadalmasan áttöri a frontot és szemkápráztató ügyességgel lopódzik mindennapi életünkbe. Vagy divatos valami, vagy nem az; sajnos, nem úgy teszük fel a kérdést „ízléses-e vagy sem ? tt De mivel a divat költség dolgában mindent felülmúl, kizárja birodalmából azokat, akik anyagilag nem birnak felemelkedni eddig a szédítő magasságig. Oly szép és kívánatos lenne, ha tervező művészeink invenciójukkal segítenék ama tenger sok asszonyt, akik szeretve a szépet, az ízlésest, mégis csak nehezen juthatnak

sikerült ruhákhoz, mert viszonyaik nem engedik a pazar divaf utánzását. Igazi Nehezebb egy egyszerű vonalú és mégis nemesebb irányú divatot teremteni, de a cél szép és annyira szolgálná a Ma követelményeit, hogy azt hiszem, szívesen akadnak majd lelkes vállalkozók erre is.

Csodálatos a viharos idők átalakító ereje. A béke nyárspolgári, szürke kis erénye: a türelem, most népek hősiességévé magasul. A gyárimunkásnő kreton ruhácskája ma nagyobb értéket képvisel, mint a grófkisasszony selyem robe-ja, hisz az előbbi pamut és cérna anyaga a hadviselés szempontjából nélkülözhetetlen, míg utóbbi „műselyem" lévén, háborítatlanul megmarad a divatnak. Végül önkénytelenül felvetődik a kérdés „Mit hoz a divat, vagy mit hoz a holnap?" A tél a prém jegyében rémítette a ruhaszámlák kifizetőit, még soha sem volt a szőrme oly drága, s még soha sem alkalmazták oly bőkezűen. A nyár a selyem, no meg a lepedő és- függönyruhák érája lesz, de hogy az ősz mit hoz, azt hiszem sokaknak okoz fejtörést. Talán addig eljő


a kedves és igénytelen papirkorszak, de szintén magyar virágokkal helyettemelyei mesterünkké fog avatni a szükség, sítsük. Íme ez már tervezés: új elemnek hogy megtanítson viseletünkben is a ma- az alkotása. gasabb ethikára, a nemes egyszerűségre. Az alábbi kis sorozatban példákat is Ízléssel és büszkén fogunk nyomorogni. adok, tessék őket egyenkint és sor szeKertészffyné Winkler Margit. rint figyelemmel kisérni, önmagukat fogják magyarázni a szorgos szemlélőnek. PÁLLÁ JENŐ.

KÜLÖNFÉLE HÍMZŐMINTÁK TERVEZÉSE. Amikor a mi hölgyeink valamit hímezni akarnak, akkor — Budapesten éppen úgy, mint vidéken — elmennek a „hímzési előnyomdába" és gyönyörűnél gyönyörűbb mustrát „drukkoltatnak" maguknak a boltos kisasszonnyal, amit azután lélek nélkül kihímezvén, önmagukkal borzasztóan meg vannak elégedve; a barátnők csipogva helyeselnek, a mamák boldogok, a papák arra sem érnek rá, hogy megnézzék, a vőlegények pedig (ha vannak) — vak lévén a szerelem — nézik ugyan, de nem látnak semmit. Mindenesetre a magyar díszítő stílus tanulmányozását kell ajánlanom legelsőnek. Hála Istennek, több olyan munkánk jelent már meg, amik ezt lehetővé teszik. Várdai, Hollós, Huszka, Gróh gyűjteményei, a Malonyai-szerkesztette „Magyar nép művészete" valósággal tárházai a mi szép stílusunknak. Ezekből bőven meríthet, aki akar. Mikor sok elemet összegyűjtöttünk és szinte vérünkbe mentát azok szelleme, akkor vegyünk elő egy kés2 díszítményf s rajzoljuk le azt, de úgy hogy a benne levő virágmotivumokat más,

SZERKESZTŐ: ORÓH ISTVÁN.

Higler József Ede papirneműgyár r.-t. nyomdája,

Budapesl.


cm. széles egyenes öv hozza egyensúlyba a hosszabb oldallal. Az ujszabásu, nagy puha gallér csaknem könyökig ér. A bő ujjak bő manchettejeí nagy gombbal egymáshoz gombolódnak, egy kis nyeívecskében végződnek. Kivágás, öv, a casaque széle 8—10 cm. szélesen hímzett. Hátul nagy gombokkal zárul a ruha. A kalap világos nemezből, az áll alatt a karimán átvezetett s a tetőn megkötött bársonyszalagdíszszel. 88. o. 1. sz. Nyári ruha selyemből, ferdén alkalmazott fodrokkal. A kendőderék gallérjának hosszabb ága a derékon alkalmazott csatton álfüzve övben végződik. 88. o. 2. sz. Nyári ruha fürdőre, lóversenyre, sima és mintás selyemből. Kettős tuníque biszítá, melyek közül a rövidebb harangos és csak a ruha előrészén van. 89. o. 1. sz. Szűk selyem aísóruhára fátyolszöveíből bővebb alul behúzott felsőruha esik. A me!l atatt zsínóröv. A hátulzáruló vállon hegyes gallér s az ujjak fodra is fátyolszövet. 89. O. 2. SZ. Otthoni ruha régies stylusban. Rövid selyemderék, sötétebb szinü bársonymelíénykéveí. Fátyolszövetböl való a hullámos tükör s az ujjak betéte. Csípőn bársonyszalagöv. 92. o. Nyári ruha kerti sporthoz vagy vízpartra fehér és csíkos vászonból. A rakott szoknyát csíkos pessée fogja le csípőn. Csíkos kantár és csíkos háromszögű betét a bő ujjak on. Ruha, kalap seíyemtrícoíból is készülhet. 93. o. 1. sz. Nyári ruha puha selyemből vagy más könnyű anyagból fürdőre. Rövid, testhezálló kendőderék, szűk, tölcsérben végződő, színesen kíbéleít ujjak. Berakott gallér és ráncolt tunika fátyolszövetből vagy pettyes tüllből. Széles vísszahajtott selyemöv, mintás (skót vagy batikolt szalagból.

93. ©. 2. sz. Kosztüm sima és csíkos szövetből vagy vászonból, fürdőre, hajóutra. A háromnegyed hosszú, empire szabású kabát matrózgalíérja magasan is felgombolható. Kalap színben és anyagban megegyező, úgyszintén a retícuíe is.

Olvasóinkhoz 1 Mindenek előtt köszönetet mondunk e helyen mindazoknak, akik mint lapunknak előfizetői és buzgó munkatársai pártfogolták a viszontagságos háborús idők dacára mindinkább izmosodó váílalk: zásunkat. Közönségünk igényeit kívántuk kielégíteni a legjobbal, amit nyújthattunk. A. jövőben is ez a szándékunk. Mindig; jobb és nemesebb tartalommal fogjuk megtölteni hasábjainkat: a magyar ízléskultura megteremtésének így kívánjuk útját egyengetni. A nagy áldozatok, melyeket lapunk fentartása eddig is reánk rótt, arra kényszerítenek bennünket, hogy az évi előfizetés árát mérsékelten emeljük, jövő évfolyamunk előfizetési ára 20 korona lesz; de lapunk eddigi előfizetői ezt az V-ík évfolyamot lé korona kedvezményes áron rendelhetik meg. Ez a íó koronás ár szól mindazoknak is, akik rnínt valamely egyesület tagjai eddig is kedvezményes áron járathatták a Díszítő Művészetet. Jövő évfolyamunkban pályázatot írunk ki olvasóink számára. Alkalmat adunk az erőpróbára; serkentjük a tehetséget; jutalmazzuk a szorgos munkát. Munkánk jóságának próbaköve lesz ez a pályázat: látni szeretnők, hogy a hazai iparművészeti kultúra kíméíyítésében olvasóinkban megértő munkatársakat neveltünk. Ebben a reményben zárjuk az idei évfolyamot ; köszöntjük eddigi előfizetőinket, akiknek száma ezen év folyamán megkétszereződött s kérjük őket, hogy a Díszítő Művészetet továbbra is pártfogolják és terjesszék. A szerkesztőség. Lapunk következő — V. évfolyamunknak első száma — szeptember havában jelenik meg. Főbb tartalma : A mai öltözködés művészete ifj. Gonda Béíátóí. A Sutter csipke Stern Annától. Dívatrovat, kisebb közlemények, képmellékletek.


Kliséket irodalmi-művek, árjegyzékek és hirdetésekhez jutányosán készít

Ifj. Weinwurm A. és Társa fényképészeti és cinkogKREUTLE F. Telefon: 77-44. művészeti festékek, műkedvelők és iparművészeti cikkei, Budapest IV., Kammermayer u. 1. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű betikfestészeti szerek és kellékekből u. m.: batikolókészülékek "Ipi" az iparmüv.' iskolai szaktanár Mihalik Gy. tervezete szerint továbbá Reimann Kohn és Conewitz féle készülékek, batikviasz Klein Reimann batikfestékekből. Utasitásokkal ellátott árjegyzékek batik bárMűkedvelő iparművészeti oktatás sonyvasalás, bör és fémdomboritás, fabeégetés fafestés,satintarsó,selyemfestésről,porcela faragás,következő iparművészeti szakokban: fémdomborítást bőrmunkák, linóleumlán és üvegfestésről árjegyzéketbattík, bérmentve. metszés, dobozkészítés, peddignádfonás és a textiíszakma minden ágában. Tanítom a művészi részen kívül a mindennemű montirozásokat és mesterségbeli tudnivalókat. Mérsékelt tandíj. Felvétel minden hétfőn és csütörtökön délután.

KELE K. VILMA

Budapest, IX., Rákos-utca 11. I. em. 10. ajtó.

EIFRIED J. ÉS FIA

Budapest VIIl.József-körut 31/b.

Nagy raktár: Művészeti tubus festékekben, festővásznakban, ecsetekben, mintázógipszben, agyagban és viaszban, valamint föld-, vegyi- és cementfestékek gyártása.

rafikai sokszorosító m ű terme Budapest, VI., Ó-utca 6. Telefon: 86-16. A Díszítő Művészetben közölt ruhatervek és kész ruhák szabásmintáinak elkészítését beküldött mérték szerint vállalja

R Ó Z S A ELZA, BUDAPEST, IX., Kinizsi-utcza 31. A szabásminták ára 6 és 12 K. között váltakozik.

LEONIE

MŰTEREM.

(Lukátsovits Ily) Budapest, VIII., Hunyadi-utca 54. Telefon: József 52—49.

Iparművészektől, növendékektől munkákat vásárolok, az iparművészet bármely ágából. Batik munkára ajánlatot kérek. Lehetőleg e dolgok a mezőkövesdi matyó nép köréből vegyék tárgyukat.

Kérek ajánlatokat hímzésekből is.

REICH EMILNÉ, MEZŐKÖVESD.

Díszítő Művészet 1915-1918  

II.-III.-IV. évfolyam Művészi tervezetek, minták, műhelyrajzok, magyaros mustrák, és szakszerű útmutatások tanulók, tanítók, rajzolók, kézi...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you