Issuu on Google+

Parti Nagy Lajos: Halvacsora

Parti Nagy Lajos MŰVEI

Di gi táli s

©

Iro d almi

A k ad émi a

P ető fi

Iro d almi

Mú zeu m

Bu d ap es t

2 0 11

Míves HonlapKiadó™ 1


Parti Nagy Lajos: Halvacsora

Halvacsora *7 Nézzük az első hópelyheket egykedvűen és lenyűgözve. Legszívesebben kitennénk valami puha kesztyűt vagy a puha tenyerünket, és tanulmányoznánk, melyik tapad meg, melyik olvad el rajta, vagy épp számolnánk őket, négy strigula, aztán egy keresztbe, és a kedvünk, mint a gyermekeké, egyszerre menne le a korai nappal. Halvacsora, mondja váratlanul az ablaküvegnek Szép Róza, s hogy ez a dolog, ha nem tudnám, egy viccben szerepelt hajdan, egy halálosan buta viccben, bizony. Nem baj, ha nem ismerem, ő is csak az érintettség miatt. Egyébként azt kellett volna belefojtani, aki kitalálta. Hová bele, kérdezem szórakozottan. Hát a lébe, abba a sűrű, vörös lébe, feleli, és hogy dugig volt az ország Békeétteremmel, de ne féljek, ez szorosan hozzátartozik a tárgyhoz. Ahogy hozzátartozik az ő eltűnhetnékje is, ami első hóeséskor keletkezik a torkában, máig is, kicsike, taknyos érzés, mégis elnyomhatatlan. Nehéz arról beszélni, hogy miért pont az első hó, ami ríkat, a hó a halottak hetében, már ma 57guk a hábetűk is, a lélegzet párás hái, hó, hó, hó, csak ezt kéne, hogy leírogassa az ember, a puha vizes havat élethossziglan. Bár ha esni kezd, akkor már jó, akkor már elrendeltetett, inkább ami megelőzi, az első hó előtti dermedt délután, az a nehéz. Mikor a tél a rücskös holdpofájával végleg elintézi az őszt, na, halacska, nem tehetsz róla, elviszlek. Hiába bújna avarba, füstölőbe, kukoricaszárba, hiába menekülne ez az ősz, hiába alkudozna a rémült, agyoncigarettázott hangján, hogy nem megy sehová, és az anyukája fejfájára esküszik, nem ismer semmiféle Sóhay főhadnagyot. De nincs mit tenni, jön a tél, mint egy ismerős böllér az eszcájgjával, és kiműti ebből a cseszkura világból Csora Rozáliát. Akiről sose hallanak és sohase beszélnek többet. Szép Róza pont egy ilyen délutánon látja őt utoljára. Noha neki, mint lánygyereknek, nem kéne elfordulnia, mégis inkább a konyhaajtó üvegén nézi, ahogyan ez az átmeneti nagynénje leveszi a sparherdről a piros fazekukat, s beleönti a forró vizet a lavórba. Azután rak hozzá hideget, nyeles pohárból. Szombati lavór, úgyhogy bele is fog ülni. Előbb hasig ereszti le az egész hóbelevancát, úgy hajol rá a hokedlire. Akár a birsalma, olyan Csora Rozália háta a lámpafényben. Sárga és pihés. Lassan mossa a mellét, szép, komolyan erezett melle van. Vékony az orgonaszappan, mint egy Oti-szemüveg. 58

Pár perc alatt befutja a gőz a konyhaajtót. Éppenséggel hallgatják a híreket, de ennek a szombatnak a reggeléig Budapest éppoly messze van, mint Szuez, és minden olyan, mint máskor, van mit enni, fütyül a vonat, vacog a kukoricaszár, hófelhők tépdesik a hófelhőket. „Szevasz, halacska!” Erre ébred aznap reggel Szép Róza, egy kellemetlen, slejmos férfihangra a télikonyhában, s arra, hogy nem viszonozza senki a köszönést, ellenben nagy csönd támad, azután Csora Rozália és a tányérsapkás férfi suttogni kezdenek. Hevesen alkudoznak, sőt veszekszenek valamin, amit a kislány nem ért, a nagynénje sír, a férfi nevet. Míves HonlapKiadó™ 2


Parti Nagy Lajos: Halvacsora

Az arcát Szép Róza nem is látta az ajtóüvegen át, de azóta is himlőhelyesnek képzeli. Egy homályos alak, mint az agyonkarcolt kémfilmeken, le se ült, épp csak kigombolta a bőrkabátját. Szóval Béke, mondta végül elköszönés helyett. Hogy ő nem vitatkozni jött, Csora Rozália délután ötre okvetlenül legyen a Béke-étterem előtt, meg fogja látni a fehér Pobjedát. És ne feledje az elvtársnő, lehet így is beszélni, meg lehet máshogy is beszélni. Ebédre krumplileves volt. A nagynénje nem evett, bámult valahová a sarokba, dohányzott, támaszkodott a kredencnek. Szép Róza anyja is csak hallgatott, csípte a füst a szemét, egészen kihegyesedett az orra. 59

Elmondod, hogy mért hívnak úgy, hogy Csora, kérdezte halkan a kislány. Ezt a nagynénje mindig szívesen elmondta, illetve eljátszották, akár valami szertartást, és nevettek, azért kérdezte meg akkor is, az utolsó ebédjüknél is, hogy legyen valami röhögséges, és ne a csönd legyen. Mégis, máig is úgy maradt meg őbenne ez a buta vicc, mint egy vérrög, egy kékre fagyott krumpli. Legalábbis mint valami kényelmetlenség a torokban. Egy felnőtt érzés, ezt tudná mondani, ahogy felnőtt érzés az első hó, meg az eltűnhetnékje is. Pontosan ezt érezte kislányként, csak talán nem volt rá szava. És azt is érezte, hogy nem is lesz rá szó, hogy sok minden örökre titkos marad. Homályos talán nem, de titkos. Hallod?! próbálkozott tovább kanalával a szájában Szép Róza. Azért hívnak úgy, mert… meg van halva a Csora? Hallgassál, egyél, mondta az anyja. Hagyjad, mondta a nagynénje, és elnyomta a cigarettát a fásláda szélén. Fintorgott, majdnem úgy, mint máskor, de azért a hangját nem mélyítette el, csak szórakozottan és felnőtt módon elhadarta a szépen bejáratott mondatot: Milyen Csora, Rozika, hogyhogy a Csora? Hát azért, vágta rá a kislány boldogan a poént, ahogy tegnap is, meg tegnapelőtt is, mióta csak ez az ő nagynénje megérkezett, és telefüstölte, teleszorongta a la 60kást, hát azért, te, mert ki van írva a Békében, hogy ma este halvacsora. De azon a szombaton úgy állt meg ez a „halvacsora” a levegőben, mint egy véres törülköző. Szép Róza anyja lecsapta a kanalat, és berohant a szobába. Csak úgy rezgett utána az üveges ajtó. Nagyon rövid lett, ami hátra volt a délutánból, tulajdonképpen csak a nagymosdásra emlékezik, arra, ahogy Csora Rozália áll a lavór fölött, mint valami szeplős, szomorú sellő, áll és ügyeskedi vissza a pántokat a felsőtestére, a kombiné- meg a mindenféle pántokat, miközben a másik kezével a ruha alatt letolja a bundabugyit meg a városi bugyit, és kilép belőle. Ezután fölemeli a szoknyarészt, terpeszbe áll, ráguggol az ikrás vízre. Szosze nőjél meg, csezmeg, mondja szájában a barhentruha szegélyével, szosze!!! Ekkor kezd hullani a hó, az az első, vizes szemű hó odakünn, melyre mintha ráfényképezték volna belülről a húszéves Csora Rozáliát, illetve azt, ahogyan végül lábat mos, és késsel vakarja le a sarkát, akár a kislány anyja vagy a parasztasszonyok. Ezt nézi Szép Róza, míg csak teljesen be nem futja a pára a konyhaajtó üvegét. Bentről a pára, kintről a korai, havas este. Értelmetlen, elszánt havazás, és igazság szerint fölfelé esik. Míves HonlapKiadó™ 3


Parti Nagy Lajos: Halvacsora