Page 19

Kis misszionárius

Helytállni a nehézségekben Kedves Gyerekek! Egyszer olvastam egy nagyon szép mondatot: nem az út az, ami nehéz, hanem a nehézségek jelentik az utat. Nagyon megtetszett ez a mondat. Nem kell tartani a nehézségektől. A nehézségek bele vannak írva az életünkbe. Pozitívan kell hozzájuk állnunk: azért vannak, hogy legyőzzük, hogy megoldjuk őket. Kihívást jelentenek, megerősítenek. Eszembe jutott Szent József, Szűz Mária jegyese és Jézus nevelőapja, mert az ő életében nagyon szépen megvalósult ez. Ő példát adott nekünk, hogyan kell állnunk a nehézségekhez, és helytállnunk az élet adta nehéz helyzetekben. Isten nagyon szép, de nagyon nehéz feladattal bízta meg őt. Saját fiának nevelőapjául választotta.

A Bibliából tudjuk, hogy ez a feladat sok nehézséggel járt. Neki kellett megvédenie Jézust minden veszélytől, és felnevelni őt. Ő vigyázott Szűz Máriára, aki várandós volt, amikor utazniuk kellett Názáretből Betlehembe. Ő találta az istállót, amikor eredménytelenül kerestek jó szállást Betlehemben. Megértette az álmában kapott jelet, hogy Heródes király halálra keresi a kis Jézust, és megmentette őt azzal, hogy Egyiptomba menekültek. Ott, az idegen országban otthont és ellátást biztosított Máriának és Jézusnak. Később Máriával együtt kereste a kamasz Jézust, amikor elveszett Jeruzsálemben. Ezekben a nehézségekben Szent József helytállt, soha nem adta fel, mindig kereste a legjobb megoldást. Nem sikerült mindig minden úgy,

ahogy ő szerette volna, de ezt is képes volt elfogadni. A nehézségek utat jelentettek számára, mely Isten akaratának teljesítéséhez vezetett. Tudjátok miért sikerült neki mindig helytállni a nehézségekben? Mert bízott Istenben. Tudta, hogy az Úr vele van, hogy mellé áll, hogy soha nem fogja cserbenhagyni őt, hogy elég erőt ad mindenhez. Az Istenbe vetett bizalma segített neki meglátni az utat a nehézségekben, és nyitottnak maradni Isten jeleire. Nagyon sokat tanulhatunk tőle, és kérhetjük is, hogy segítsen nekünk is úgy bízni Istenben és helytállni a nehézségekben, ahogyan ő tette. Az oldalt összeállította: Zygar Malgorzata ssps

Kösd össze a betűket a vonalak mentén, a megfelelő sorrendben! A megfejtésből megtudhatod, hogyan jellemezi az evangélium Szent Józsefet.

2017. tél –

Világp

sta

19

Világposta 2017 tél  
Világposta 2017 tél  
Advertisement