Page 1

Páraelszívók

Kézművesség német minőségben! Páraelszívók

2

A Miele páraelszívóit az erre szakosodott arnsbergi gyárban fejlesztik és gyártják. Mindegyik páraelszívó egyedi gyártmány, mert minden gyártási szakaszban van bizonyos kézimunka: hajlítás, hegesztés és köszörülés. Munkatársaink elkötelezettségének, tudásának, kreativitásának és motiváltságának nagy szerepe volt a Miele piaci pozíciójának elérésében.

1899 óta folyamatosan hűek vagyunk cégfilozófiánkhoz. „Immer besser”, így hangzik az a két szó, amely lefektette a Miele magas szintű minőségi normáinak alapkövét, és a Mielét világszerte a legerősebb német márkává tette a háztartási készülékek területén. Az „Immer besser” ezért nem csak egy vezérelv, hanem sokkal inkább a termékeinkkel szemben támasztott minőségi elvárás, és így az ügyfeleink felé tett minőségi ígéret is. Végezetül pedig szeretnénk jó érzéssel eltölteni ügyfeleinket, hogy egy Miele készülék megvásárlásával megfelelő döntést hoztak.

3

Minden lakásba a megfelelő megoldás! A Miele páraelszívók típusai

A Miele négy alapváltozatban kínálja páraelszívóit, hogy mindig a legjobb formai és funkcionális megoldást találhassuk meg konyhánk számára. A Miele fali és sziget páraelszívók lenyűgöző hatását a markáns vonalvezetés és a tökéletes kidolgozás adja. Legyen szó fali vagy sziget megoldásról, ezek a páraelszívók mindig magukra vonják a figyelmet.

Sziget páraelszívó Nagyszabású konyhaszigetet tervez? Akkor koronázza meg ezt egy Miele sziget páraelszívóval, amely a konyha központi eleme lesz! A világos kontúrok és hangsúlyos designelemek keretet adnak a kreatív főzőközpontnak. A Miele ehhez a legmagasabb elvárásoknak megfelelő első osztályú formatervet biztosítja. 4

Fali páraelszívó Így válik a tűzhely a konyhabútor központi designelemévé: a fali páraelszívók beépíthetők két felsőszekrény közé, vagy pedig a nagyobb térhatás érdekében önállóan is elhelyezhetők a falon. A Miele fali páraelszívók lenyűgöző hatását a markáns vonalvezetés és a tökéletes kidolgozás adja. A letisztult nemesacél, illetve a nemesacél és üveg kombinációja határozottan tagolja a teret. Legyen szó egyenes vagy döntött üvegernyőről, a Miele fali és sziget páraelszívói funkcionális és design szempontból is mindig a konyha hangsúlyos elemét képezik. 5

Minden lakásba a megfelelő megoldás! A Miele páraelszívók típusai

A Miele mennyezeti páraelszívók megfelelő módon nyitják meg a teret, és különösen a letisztult formatervű konyhákba illenek.

6

Mennyezeti páraelszívó A modern kialakítású konyhákban gyakran a konyhasziget képezi a lakótér és a konyha közötti hidat. A sziget páraelszívó optikai fénypontja lehet a konyhának, nyílt terekben viszont korlátozhatja a rálátást a lakótérre. Ilyen elrendezés esetén megfelelő választás a DA 2900 típusú mennyezeti páraelszívó, amely különösen a letisztult, minimál enteriőrökbe simul bele tökéletesen. 7

Minden lakásba a megfelelő megoldás! A Miele páraelszívók típusai

A beépíthető páraelszívók közé tartoznak a kihúzható szívóernyős páraelszívók és a kürtőbe építhető páraelszívók. Az ebbe a kategóriába tartozó páraelszívók konyhaszekrényekbe, valamint egyedi légelvezető, illetve szellőztető megoldásokba építhetők be.

Kihúzható szívóernyős páraelszívók Minimalista design: a kihúzható szívóernyős páraelszívók láthatatlanul beépíthetők a felsőszekrénybe. Becsukva csak egy vékony nemesacél csík látható. Egy egyedi megoldás a minimalista konyhákban. A nagyteljesítményű lapos, kihúzható szívóernyő megbízhatóan tünteti el az ételszagokat. Az elszívó feletti felsőszekrényben pedig még egy fűszertartó polcnak is marad hely. 8

Kürtőbe építhető páraelszívók Az egyedi design, például egy jellegzetes kémény igényesen kihasználható a kürtőbe építhető páraelszívókkal. Ez a típus gyakorlatilag korlátlan tervezési és kivitelezési szabadságot biztosít. Ideális megoldás akkor, ha szakipari munkával, egyénileg akarjuk kialakítani konyhánkat. Engedje szabadjára a gondolatait!

Így határozhatja meg az optimális szélességet a főzőlaphoz A páraelszívók készülékméretei

Milyen széles legyen a páraelszívó? Ez mindenekelőtt a főzőlap méretétől, továbbá természetesen a konyha nagyságától függ. Vegye figyelembe, hogy az elszívónak valamennyivel szélesebbnek kell lennie a főzőlapnál. Az elszívó csak így tudja felfogni a felszálló párát és ételszagokat, és csak így tudja teljesen kibontakoztatni teljesítményét. Ha ehhez nincs elég hely, akkor az elszívó legyen legalább olyan széles, mint a főzőlap. Sok páraelszívó esetében a Miele egyéni kiigazítási lehetőségeket kínál, hogy minden az Ön igényei szerint valósuljon meg. Számos modell speciális méretben is elkészíthető – akár 240 cm szélességig is.

Kisebb vagy közepes konyhákhoz a következő készülékméreteket ajánljuk*: • 53 cm széles • 55 cm széles • 60 cm széles • 70 cm széles • 75 cm széles • 30 coll (76 cm)

A nagy és nyitott konyhákhoz a következő készülékméreteket ajánljuk*: • 90 cm széles • 100 cm széles • 110 cm széles • 120 cm széles

Profi konyhákhoz a következő készülékméreteket ajánljuk*: • 150 cm széles • 180 cm széles • Speciális méretek

* A modell pontos meghatározásához kérje Miele szakkereskedő segítségét.

11

Minden lakókörnyezethez a megfelelő beltéri klíma A Miele páraelszívók üzemmódjai

Főzés és különösen sütés során vízgőz, zsír és szagok keverékéből álló gőzpára keletkezik. Ha a konyha levegőjét nem tisztítjuk vagy szűrjük, a térben maradó gőz a beltéri klímát terheli. Ezt idővel megszenvedi a konyhabútor, a tapéta, a festés, ugyanis itt rakódik le a zsír és a gőz. A hatékony légtisztításra három lehetőség van: a kivezetés, a kivezetés külső elszívómotorral és a légkeringetés. Mind a három üzemmódnak megvannak a saját előnyei, de a korlátai is. Több tényezőtől is függ, hogy melyik üzemmódot érdemes választani, ezeket mutatjuk be a következő oldalakon.

12

Kivezetéses üzemmód: rendkívül hatékony A kivezetéses készülékek elszívják a konyhában keletkező gőzöket és a zsírszűrők segítségével kiválasztják a zsírrészecskéket a párából. A megszűrt levegőt egy szellőzőcső vezeti ki a helyiségből a szabadba. A megszűrt levegővel együtt a szagok és a felesleges páratartalom is távozik a konyhából. A levegőkivezetéshez a páraelszívó felszerelése mellett faláttörésre vagy tetőkivezetésre is szükség van. Ezzel egyidejűleg szellőztetni is kell, pl. ki kell nyitni az ablakot. A kivezetéses üzemmódú páraelszívó felszerelése különösen gázfőzőlap, illetve fritőz, grill vagy wok gyakori használata esetén ajánlott. Ezek a berendezések nagy hő-, zsír- és gőzterhelést okoznak, ami kivezetéses megoldással semlegesíthető a leghatékonyabban. Ráadásul a szükséges szellőztetéssel a gázfőzőlap oxigénellátását is biztosítjuk.

Kivezetéses üzemmód külső elszívómotorral: hatékony és rendkívül halk A kivezetéses üzemmód külső elszívómotorral is kialakítható, amelyet a páraelszívón kívül, pl. a külső falon vagy a tetőn szerelnek fel. A kívülre szerelt elszívómotorral olyan helyre száműzzük a zajt, ahol kevésbé zavaró. Így a közvetlenül a páraelszívónál jelentkező zajt a minimálisra csökkentjük. Hogy jelentősen csökkenjen a zaj, ajánlatos legalább 5–7 méter hosszú légelvezetést kialakítani. Hogy van-e lehetőség külső elszívómotor felszerelésére, az a konyha elhelyezkedésétől valamint a légelvezetés és a páraelszívó kialakításától függ. Keringetéses üzemmód: egyszerű és kedvező energiafogyasztású A keringetéses elven működő készülékek felszívják a konyhai gőzöket, és a különböző szűrőrétegeken keresztül kivonják a gőzből a zsír- és szagrészecskéket. A megtisztított levegőt visszavezetik a légtérbe. Így jön létre a légkeringetés a zárt térben. A keringetéses elven működő készülékekhez nincs szükség csővezetékekre, faláttörésre vagy tetőkivezetésre. Így szerelése a kivezetéses páraelszívókhoz képest egyszerűbb, sőt, gyakran egyedül ez a megoldás lehetséges (pl. toronyházakban). A keringetéses elszívó jól használható elektromos főzőlappal. Viszont ha gázfőzőlapja van, amely sok hőt termel, akkor lehetőség szerint kivezetéses páraelszívót telepítsen.

Minden munkafolyamathoz a megfelelő elhelyezés Mozgó Miele páraelszívók

A Miele páraelszívói olyan embereknek készültek, akik értékelik a szokásostól eltérő megoldásokat. Különleges igényei vannak? Akkor lelkesedéssel fogja eltölteni a mozgó páraelszívó. Ennél a különleges prémium készüléknél az elszívóegység automatikusan az ideális pozícióba áll, kikapcsolás után pedig visszatér a helytakarékos készenléti helyzetbe. Tökéletes ergonómia, rendkívül hatékony elszívás és egyedi integráció a konyhadesignnal – ezt jelenti a mindenkit lenyűgöző Miele technika.

DA 5005 D „Jet”* Koronázza meg konyháját egy különleges készülékkel, a Miele „Jet” sziget páraelszívóval. E szokatlan forma egyedülálló összhatást kölcsönöz a konyhának. A rendkívül lapos elszívóegység üzembe helyezéskor motorosan kinyílik, és nagy teljesítménnyel semlegesíti a konyhai gőzöket. A főzés végén az elszívóegység finoman és csendesen becsukódik. A közvetett megvilágítás elegáns fénybe burkolja az elszívót.

14

*Szabadalmak: DE 10 2006 060 496 B4/ DE 10 2006 060 437 B4/DE 10 2006 060 499 B4 Szabadalombejelentések: EP 1 939 535 A2/ US 2008/ 0146132 A1/ DE 10 2006 060 495 A1/ EP 1 936 284 A2/ US 2008/0146134 A1 / EP 1 939 537 A2/ DE 10 2006 060 498 A1/ EP 1 939 538 A2

DA 420 V / DA 424 V „Varia” Az állítható magasságú „Varia” páraelszívóval a Miele egy régóta ismert problémát oldott meg. Ha túl magasan van a készülék, akkor a páraelszívás nem optimális; ha viszont túl alacsonyan, akkor akadályozza a rálátást a főzőlapra, és a konyha összképét is rontja. A „Varia” páraelszívó egy gombnyomásra akár 30 cm-t is le- vagy felcsúszik. Így minden mérethez ergonomikusan optimálisan hozzáigazítható. Ön pedig mindig jól rálát a főzőlapra és a lakótérre.

Egyéni igényekre szabva Miele páraelszívók

Egyénileg kialakított elszívóernyő A Mielénél a elszívóegység is egyéni igényekre szabható. Például ha a konyhafelszerelés több Miele CombiSet elemből áll, akkor egy szélesebb elszívóra van szükség, amelyik mindegyik főzőlapot lefedi. Nem probléma – a Miele akár 240 cm széles páraelszívókat is készít.

Sokféle szín a RAL színskála szerint Minden konyhának más térbeli adottsága és egyéni színvilága van. A Mielénél saját kívánsága szerint alakíthatja a páraelszívó színét. A kiváló minőség RAL-szinterezés nem csupán egy 213 árnyalatból álló széles színspektrumot biztosít, hanem az ellenálló bevonat nagyon könnyen tisztítható is.

16

Ez a Miele igényessége: páraelszívóink legyenek olyan egyéniek, mint az Ön igényei. Ezért a Miele a sokféle alapkészülék mellett ügyfeleink megkeresésére egyéni kiviteleket is készít. Legyen szó a kürtő meghosszabbításáról vagy lerövidítéséről, szélesebb elszívóegységről vagy akár a konyha színével megegyező elszívóról – a Mielénél minden lehetséges. A páraelszívót úgy igazítjuk hozzá a konyhatérhez, hogy pontosan eleget tegyen minden igényének. Egyéni igényekre szabott magasság Kérésre a Miele tökéletesen összehangolja a páraelszívó beépítését konyhája térbeli követelményeivel. Előfordulhat például, hogy a mennyezet magassága miatt meg kell hosszabbítani, illetve rövidíteni a kürtőt. A Miele ferde mennyezet alá is tökéletesen és precízen be tudja építeni a páraelszívót.

17

Szellőzéstechnikai szakértelem A Miele páraelszívói

A páraelszívó optimális működését jelentős mértékben befolyásolja a jó légelvezetés. Emellett az új irányelvek és törvények világszerte megkövetelik a háztartási szellőzéstechnika folyamatos továbbfejlesztését. A Miele minden ügyfélnek a megfelelő páraelszívót kínálja, továbbá biztosítja a készülék optimális működéséhez szükséges összes szellőzéstechnikai tartozékot. A Miele összes páraelszívóját az aktuális európai szabványok szerint tesztelik. Az ebben a katalógusban olvasható szívóteljesítmény- és zajterhelési értékek reprezentatívak és összehasonlíthatóak. A Miele tagja a CECED* szövetségnek, amelynek keretében minden tag önkéntesen vállalta, hogy a szívóteljesítmény- és zajterhelési értékeket az érvényes európai szabványok alapján méri, majd az értékeket közzéteszi a katalógusokban. Így a végfelhasználók számára biztosított a teljesítményadatok átláthatósága. *Európai Háztartási Készülékgyártók Szövetsége

Külső elszívómotor A kivezetéses páraelszívóknál* telepített külső elszívómotor csökkenti a konyha zajterhelését. Ilyenkor a motor nem a szokásos módon az elszívóban kap helyet, hanem például a külső falra szerelik fel. Hogy jelentősen csökkenjen a zaj, ajánlatos legalább 5–7 méter hosszú légelvezetést kialakítani.

Ehhez a kivitelezéshez a Miele külső falra, tetőre vagy belső falra szerelhető elszívómotorokat készít.

Hangtompító – egy nyugalmi plusz A Miele páraelszívók többségénél az alapfelszereltség része egy hatékony akusztikai csomag, aminek köszönhetően rendkívül halkan működnek. Ehhez nyújt még egy nyugalmi pluszt a Miele DASD 150-es hangtompító, amely egy utólag megrendelhető tartozék. Ez a berendezés akár 4,5 dB(A) re1pW értékkel is csökkenheti a zajszintet,

így nyugodt munkakörnyezetet teremt. Emellett rugalmasan beépíthető: kivezetéses és keringtetéses üzemmódra is alkalmas.

Átvezető falidoboz A levegőkivezetéshez a külső falra egy átvezető falidobozt szerelünk fel. A hagyományos megoldásoknál hőhíd keletkezhet, ami energiaveszteséget okoz: például télen hideg levegő juthat a légelvezető csőrendszerbe. Ezt akadályozza meg a Miele falidoboz, mivel légmentesen záródó

visszacsapó zárral rendelkezik. Egy mágneses zár akadályozza meg, hogy a hideg vagy meleg külső levegő beáramoljon az épületbe, így energiát takarít meg. Ráadásul idegen testek, például levelek, kosz stb. sem tud bejutni a szellőzővezetékekbe. A falidoboz lamellái úgy lettek kialakítva, hogy irányítsák a légáramot. Ez minimalizálja az elszívási teljesítmény-veszteséget, és elvezeti a légáramot a házfaltól.

Tetőkivezetés Ha a gőzt a tetőn át kell elvezetni, tetőkivezetésre van szükség. A Miele különböző kiviteleket készít, amelyek 22°-os tetőhajlásszögtől és minden téglatípushoz használhatók. A kiváló minőségű nemesacél ház időjárásálló bádogból készült stabil fedőkeretben kap helyet.

Légelvezető csövek A légelvezetésnek köszönhetően a szagok, a nedvesség és a hő célzottan a szabadba távoznak. A légelvezetés geometriája és kialakítása döntő szerepet játszik a páraelszívó teljesítményében és a zajképződésben. Leginkább a sima falú, kerek csatornák vagy olyan speciális lapos csatornák alkalmasak erre a célra, amelyek nem csökkentik az átmérőt. A Miele általában a

150 mm-es átmérőt ajánlja. A nagy szívóteljesítményű páraelszívók esetében a 200 mm-es átmérő szokásos. A Miele alacsony csőfalú aluflex hullámcsöveket szállít. A 150 mm, illetve 200 mm átmérőjű DAS 150 és DAS 200 aluflex tömlők teljesítik a B1 tűzvédelmi besorolás követelményeit. A rendkívül alacsony csőfal csökkenti a légellenállást.

Exkluzív kialakítás a tiszta beltéri klíma érdekében A Miele páraelszívók termékjellemzői

Con@ctivity – Automata funkció Miele páraelszívókhoz Mindig optimálisan szívja el a gőzt és a szagokat – és emellett energiatakarékos is: a Con@ctivity funkcióval mindezeket teljesen automatikusan végzik el a Miele páraelszívók. Ugyanis a Miele Con@ctivity funkción keresztül a páraelszívó kommunikál a főzőlappal. A Con@ctivity érzékeli, hogy mi történik a főzőlapon, és ezeket az információkat továbbítja a páraelszívó szívómotorjának vezérléséhez. Ekkor a páraelszívó automatikusan kiválasztja a megfelelő teljesítményfokozatot, és így mindig optimális beltéri klímát teremt. Ön pedig teljes figyelmét a főzésre fordíthatja. Még a kikapcsolásra sem kell gondolnia. Automatikus késleltetés után az elszívó automatikusan kikapcsol, így elkerüli a szükségtelen energiafogyasztást. Emellett természetesen manuális kezelés is lehetséges. Néhány Miele páraelszívó (DA 6690 W, D) már az új Con@ctivity 2.0 funkcióval is fel van szerelve. Lényegi újítás a vezeték nélküli technológia, amely stabil kommunikációt tesz lehetővé a főzőlap és a páraelszívó között. A páraelszívót már gyárilag felszereljük a kommunikációs modullal, és a Miele főzőlaphoz szükséges modult is tartalmazza a páraelszívó alapfelszereltsége.

20

NoSmell aktívszén-szűrő Hatékonyan semlegesíti a szagokat: keringetéses üzemmódban hoszszabb ideig megköti a szagokat.

Nemesacél zsírszűrő Kényelmes tisztítás: a kiváló minőségű nemesacél zsírszűrő mosogatógépben tisztítható és nagyon hosszú élettartamú.

Miele akusztikai csomag Hatékony és nagyon csendes: az elszívómotor speciális hangtompító szövettel van beburkolva, így hatékony zajszigetelést nyújt.

Miele CleanCover Védelem és egyszerű tisztítás: a zárt, sima felület megakadályozza, hogy semmi sem érjen az elektronikához és a motorhoz.

Egyéni igényekre szabva Minden lehetséges: az Ön igényei határozzák meg a páraelszívó kialakítását – a mi dolgunk a megvalósítás.

További meggyőző jellemzők A Miele páraelszívók termékelőnyei

22

Nagyteljesítményű LED-izzó Környezetbarát és rendkívül tartós: mindössze 2 W teljesítménnyel egyenletesen, meleg fénnyel világítja be a főzőlapot.

Halogénizzó lehajtható fedéllel Gyorsan cserélhető: a fedelet finoman megnyomva kireteszeljük, lehajtjuk, és kicseréljük az izzót.

Késleltetett kikapcsolás Szagmentes beltéri levegő: a főzés után a szívómotor még 5–15 percig jár, és csak azután kapcsol le.

Fényerősség-szabályozás Hangulatos környezet: modelltől függően szabályozható a páraelszívó megvilágításának fényereje.

A zsírszűrő és az aktívszén-szűrő telitettségének optikai kijelzője Egyszerű szűrőcsere: egy vörös jelzőfény mutatja, ha telítődött a zsír- és aktívszénszűrő.

Távirányítás Opcionálisan vagy a szériafelszereltség részeként (DA 2900): kényelmesen vezérelheti a szívómotort, a késleltetett kikapcsolást és a megvilágítást.

Tökéletes kidolgozási minőség A Miele páraelszívók egyedülálló jellemzői: precíz kontúrvonalak, lezárt hézagok, pontos illesztések.

Kézműves munka minden területen – német minőségben Szakismeret és művészi színvonalú kézműves munka: minden páraelszívóban benne van az összes tudásunk, a fejlesztéstől kezdve egészen a gyártásig.

Biztonsági kikapcsolás Intelligens, helytelen kezelés esetén is: 10 óra után az automatika kikapcsolja a páraelszívót.

Edzett biztonsági üveg (ESG) Ha leesne: ha az üveg eltörne, sok apró, nem éles darabra törik szét.

Optimalizált, nagyteljesítményű szívómotor Erős és halk: mindkét oldalon kiváló minőségű, nagy szívóteljesítményű radiális szívómotor van elhelyezve.

Többzónás peremelszívás Nagyon hatékony: a több szívóernyő a külső éleknél és a középső területen is elszívja a levegőt.

Az intenzív fokozat automatikus lekapcsolása Szükség esetén teljes erővel: erős szagok vagy füst esetén nagyon hatékony segítséget nyújt a programozható intenzív fokozat.

23

Fali, sziget -és mennyezeti páraelszívók

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel

24

DA 6190 W

DA 249-4

DA 249-4 Extern

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•/–

•/•/–

•/–/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

– –/–

•/•

•/•

– –

– –

– –

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

3

1

1

•/–/–

•/–/–

•/–/–

3 x 20 W –/–

2 x 20 W –/–

2 x 20 W –/–

•/–

•/–

–/–

350 53/40 500 61/48

400 55/42 640 66/53

– –/– – –/–

250 61/48 350 67/54

330 65/52 490 72/59

– –/– – –/–

685 – 995/800 – 1.100 895/52/520 450/650 180/230/10

822 – 1.072/942 – 1.169 900/309/500 450/650 240/230/10

822 – 1.072/– 900/309/500 450/650 370/230/10

•/•/–

•/•/–

•/•/–

150

DA 419-4

DA 422-4

DA 422-4 Extern

•/–/–

•/–/–

•/–/–

– –

•/•/–

•/–/–

•/–/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

– –/–

•/–

•/–

– –

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

3

4

4

•/–/–

•/–/–

•/–/–

3 x 20 W –/–

3 x 20 W –/–

3 x 20 W –/–

•/–

•/–

–/–

350 53/40 500 61/48

400 53/40 640 65/52

– –/– – –/–

250 61/48 350 67/54

– –/– – –/–

– –/– – –/–

695 – 1.005/810 – 1.120 898/62/500 450/650 180/230/10

695 – 1.005/– 1.198/62/500 450/650 260/230/10

695 – 1.005/– 1.198/62/500 450/650 390/230/10

•/•/–

•/•/–

•/•/–

150

150

150

•/–

•/•

•/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•

–/–

–/–

•/•

•/•

•/•

–/–

–/–

–/–

25

Fali, sziget -és mennyezeti páraelszívók

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel

26

DA 489-4

DA 489-4 Extern

DA 6590 W

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•/–

•/–/•

•/•/–

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•

•/•

•/•

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

1

1

3

•/–/–

•/–/–

•/–/–

4 x 20 W –/–

4 x 20 W –/–

3 x 20 W –/–

•/–

–/–

•/–

400 52/38 640 64/50

– –/– – –/–

390 54/40 620 65/51

330 65/52 490 72/59

– –/– – –/–

320 65/50 470 72/57

1.040 – 1.410/1.175 – 1.545 898/506/490 350/350 280/230/10

1.040 – 1.410/– 898/506/490 350/350 410/230/10

700 – 1.010/825 – 1.125 898/70/500 450/650 260/230/10

•/•/–

•/•/–

•/•/–

150

150

150

•/•

•/•

•/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•

–/–

•/•

•/•

•/•

•/•

–/–

–/–

•/•

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel

DA 420-4

DA 420-4 Extern

DA 5100 D

–/•/–

–/•/–

–/•/–

•/–/–

•/–/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•

•/•

•/•

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

3

3

1

•/–/–

•/–/–

•/–/–

4 x 20 W –/–

4 x 20 W –/–

4 x 20 W –/–

•/–

–/–

•/–

480 59/46 700 67/54

– –/– – –/–

450 61/48 620 69/56

– –/– – –/–

– –/– – –/–

– –/– – –/–

900/– 900/70/600 550/650 280/230/10

900/– 900/70/600 550/650 410/230/10

900/– 1.000/115/700 550/650 280/230/10

•/–/–

•/–/–

•/–/–

150

150

150

–/–

–/–

–/–

•/–/–

•/–/–

•/–/–

–/–

–/–

–/–

•/•

•/•

•/•

–/–

–/–

–/–

27

28

DA 5100 D Extern

DA 6520 D

DA 7000 D

–/•/–

–/•/–

–/•/–

•/–/•

•/–/–

–/•/–

•/–/–

•/–/–

–/•/–

•/•

•/•

•/•

– –

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

1

4

4

•/–/–

•/–/–

•/–/–

4 x 20 W –/–

4 x 20 W –/–

3 x 20 W –/–

–/–

•/–

•/–

– –/– – –/–

460 59/45 670 67/52

– –/– – –/–

– –/– – –/–

– –/– – –/–

500 67/53 600 70/56

900/– 1.000/115/700 550/650 410/230/10

900/– 1.200/70/600 550/650 280/230/10

–/500 – 1.500 1.000/160/700 550/650 180/230/10

•/–/–

•/–/–

150

150

–/–/– –

–/–

–/–

–/–

•/–/–

•/–/–

–/–/• –

–/–

–/–

–/•

•/•

•/•

–/–

•/•

–/– –/–

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel

DA 424 V Edelstahl

DA 424 V Extern

DA 5005 D

–/•/–

–/•/–

–/•/–

•/–/–

•/–/•

•/–/–

•/–/–

•/–/–

–/•/–

•/•

•/•

•/–

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

6

6

4

•/–/–

•/–/–

•/–/–

4 x 20 W –/–

4 x 20 W –/–

2 x 50 W/2 x 14 W •/–

•/–

–/–

•/–

480 59/49 700 67/56

– –/– – –/–

670 66/51 1.000 77/61

– –/– – –/–

– –/– – –/–

– –/– – –/–

730 – 1.030/– 1.198/70/698 550/650 455/230/10

730 – 1.030/– 1.198/70/698 550/650 585/230/10

930/– 1.100/494/310 550/650 482/230/10

•/–/–

•/–/–

•/–/–

150

150

150

•/–

•/–

–/–

•/–/–

•/–/–

•/–/–

–/–

–/–

–/–

•/•

•/•

•/•

–/–

–/–

–/–

29

Fali, sziget -és mennyezeti páraelszívók

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel Színek Szálcsiszolt nemesacél RAL színekben Briliáns fehér Havanna barna Obszidián fekete

30

DA 6690 W

DA 6690 D

DA 2900 Glas

•/–/–

–/•/–

–/–/•

•/•/–

•/•/–

•/–/•

–/•/–

–/•/–

•/–/•

•/•

•/•

•/•

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

gyárilag előszerelve

3

3

4

–/•/– 3x3W –/–

–/•/– 4x3W –/–

–/•/– 4x2W –/–

–/•

–/•

–/•

400 51/36 640 63/48

500 55/40 750 65/50

390 54/39 620 67/52

300 61/47 490 71/57

350 66/51 480 72/57

290 62/47 510 70/55

710 – 1.030/840 – 1.160 898/85/500 450/650 99/230/10

705 – 1.005/765 – 1.075 898/85/598 550/650 142/230/10

310/– 1.100/117/700 550/650 138/230/10

•/•/–

•/–/–

•/•/•

150

150

150

•/•

–/–

–/–

•/–/–

•/–/–

•/–/–

•/•

•/•

•/•

•/•

•/•

•/•

–/–

–/–

–/–

Típus/Megnevezés Kialakítás Fali-/Sziget-/Mennyezeti páraelszívó Design Egyedi vásárlói igényekhez igazítható kialakítás Többzónás peremelszívás Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Nyomógombok LED-vel/Érintőgombok üvegen/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Akusztikai csomag Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED/Fénycső Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Teljes készülékmagasság: kivezetéses és EXT – mm-ben/ keringtetéses – mm-ben Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Teleszkóposan állítható kéményrész/teleszkóposan állítható fali tartólemez Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150-125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 Üveg peremeleszívó panel/Nemesacél peremeleszívó panel

DA 2900 Nemesacél –/–/• – • •/–/• •/–/• • •/• • •

– gyárilag előszerelve 4 –/•/– 4x2W –/– –/•

390 54/39 620 67/52 290 62/47 510 70/55 •

310/– 1.100/117/700 550/650 138/230/10 •/•/• 150

–/– •/–/–

– •/• • • •/•

–/–

31

Kihúzható szívóernyős páraelszívók

Típus/Megnevezés Kialakítás Kihúzható szívóernyős páraelszívó Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Tolókapcsoló/Nyomógombok LED-vel/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover - könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (PC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 DML 400 szerelőkészlet eredeti bútor fényléc rögzítéséhez DAR 3000 süllyesztő keret kihúzható szívóernyős páraelszívóhoz

32

DA 3460

DA 3490

DA 3560

•/•/–

•/•/–

•/•/–

–/•/– – –/–

–/•/– – –/–

–/•/–

gyárilag előszerelve

1

2

2

•/–

•/–

•/–

2 x 50 W –/–

2 x 50 W –/–

2 x 20 W –/–

•/–

•/–

–/•

400 56/44 550 64/52

400 56/44 550 64/52

400 52/38 640 64/50

280 67/54 350 72/60

280 67/54 350 72/60

320 61/47 550 71/57

595/34/275 450/650 280/230/10

895/34/275 450/650 280/230/10

592/37/309 450/650 170/230/10

•/–/–

•/–/–

•/•/–

150

150

150

•/•

•/•

•/•

– –

• •/•

Típus/Megnevezés Kialakítás Kihúzható szívóernyős páraelszívó Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Tolókapcsoló/Nyomógombok LED-vel/Távirányítás Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover - könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Motorosan mozgatható páraelszívó Háztartási készülék hálózat Con@ctivity automatikus funkció Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED Darab x Watt Közvetett megvilágítás/Változó színű élvilágítás Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (PC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra Aktívszén szűrőbetét XKM 2000 DA kommunikációs modul Con@activity rendszerhez DSM vezérlőmodul Hangtompító DASD 150/Fali átvezető készlet DMK 150 DML 400 szerelőkészlet eredeti bútor fényléc rögzítéséhez DAR 3000 süllyesztő keret kihúzható szívóernyős páraelszívóhoz

DA 3590 • •/•/–

–/•/– • •/• •

– gyárilag előszerelve 2 •/–

3 x 20 W –/– –/•

400 52/38 640 64/50 320 61/47 550 71/57 •

892/37/309 450/650 190/230/10 •/•/–

150 • • • • • • •/•

– –

33

Kürtőbe építhető páraelszívók

Kialakítás Kürtőbe építhető páraelszívó Üzemmódok Kivezetéses üzemmód/Keringtetéses üzemmód/Külső motoros (EXT) Kezelési kényelem Forgatógomb/Kezelőpálca Utánfutási idő 5/15 perc Zsírszűrő/Aktívszén szűrő telítettség kijelző programozható CleanCover – könnyen tisztítható belső tér az elszívóernyőnél Szűrőrendszer Mosogatógépben tisztítható nemesacél zsírszűrő Megvilágítás Halogén/LED Darab x Watt Elszívómotor Váltóáramú motor (AC motor)/Egyenáramú motor (DC motor) Elszívási teljesítmény maximális kivezetési átmérőnél Levegő kivezetés (nem külső motoros készüléknél) 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Levegő keringtetés 3. teljesítmény fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Intenzív fokozaton: elszívási teljesítmény (m3/h) Zajteljesítmény (dB(A) re1pW)/Zajnyomás (dB(A) re20μPa) Biztonság Biztonsági kikapcsolás Műszaki adatok Ernyőméret: magasság/szélesség/mélység mm-ben Megengedett legkisebb távolság elektromos-/gázfőzőlaphoz mm-ben Teljes csatl.-i érték (W)/Hálózati feszültség (V)/Hálózati biztosíték (A) Szerelési útmutató Levegő kivezetés felül/hátul/oldalt Levegő kivezetés átmérője mm-ben Tartozékok Visszacsapó szelep Szűkítő csonk 150 – 125 mm Ø Vásárolható tartozékok Átépítőszett levegő keringtetéses üzemmódra/Aktívszén szűrőbetét DSM 400 vezérlőmodul Aktívszén szűrőbetét

34

DA 2250

DA 2270

DA 2270 Extern

•/•/–

•/•/–

•/–/•

–/•

–/•

–/•

•/•

•/•

•/•

1

2

2

•/–

•/–

•/–

2 x 50 W

2 x 50 W

2 x 50 W

•/–

•/–

–/–

400 53/40 640 65/52

400 53/40 640 65/52

– –/– – –/–

360 61/48 550 70/57

360 61/48 550 70/57

– –/– – –/–

533/50/372 450/650 300/230/10

702/50/402 450/650 300/230/10

702/50/402 450/650 430/230/10

•/–/–

•/–/–

•/–/–

150

150

150

•/•

•/•

–/–

•/•

•/•

•/•

35

Hasznos információk részletezve A Miele páraelszívók összefoglalása

A zsírszűrő és az aktívszén-szűrő telitettségének optikai kijelzője Ha telítődött a zsír- és aktívszén-szűrő, kigyullad a vörös LED jelzőfény. Ekkor a szűrőt a lehető leghamarabb ki kell tisztítani vagy ki kell cserélni. A szűrők gyárilag beállított hasznos élettartama egyénileg módosítható: a zsírszűrő tisztításának kijelzője 20, 30, 40 vagy 50 órára programozható, az aktívszén-szűrőjé pedig 120, 180 vagy 240 órára. Az intenzív fokozat automatikus kikapcsolása Az intenzív fokozat nagyon nagy szívóteljesítményt biztosít, és csak rövid üzemre lett tervezve, például ha odaég az étel, és füst valamint erős szagok képződnek. Az intenzív fokozat beprogramozható úgy, hogy a szívómotor tíz perc után automatikusan visszakapcsol a hármas fokozatba. Így elkerülhető a szükségtelen energiafogyasztás. Biztonsági kikapcsolás Tíz óra után az automatika kikapcsolja a páraelszívót. Így helytelen kezelés esetén is garantált a biztonság. Con@ctivty és Con@ctivity 2.0 A Con@ctivty automatikus funkciónak* köszönhetően a páraelszívó kommunikál a főzőlappal: feldolgozza a főzőlapon beállított értékeket, és továbbítja az információkat a páraelszívó vezérlésének. Ekkor a páraelszívó automatikusan kiválasztja a megfelelő teljesítményfokozatot, és ezáltal mindig optimális beltéri klímát teremt. Edzett biztonsági üveg (ESG) Az üveg és nemesacél anyagok kombinációjából készült Miele páraelszívók edzett biztonsági üveget kaptak. Ha az üveg betörne, sok apró, nem éles darabra törik szét. Láthatjuk, hogy a Miele akkor is gondoskodik a legmagasabb szintű biztonságról, ha valami előre nem látható dolog történne. Egyéni igényekre szabás Az ügyfelek kívánságai mindig prioritást élveznek a Mielénél. A design, a légelvezetés hossza, a konyhatér, a főzési szokások, a szívóegység mérete vagy speciális igények – a páraelszívók kialakítását sok tényező befolyásolja. A Mielénél megtalálja a teljesen egyéni igényekre szabott és tökéletes megoldást. Kérésre a Miele az Ön elvárásaihoz igazítja a kéményelem hosszát, valamint az elszívóernyő szélességét és mélységét. Fényerősség-szabályozás Bizonyos Miele páraelszívók (késleltetett kikapcsolási funkcióval és a zsírszűrő telítettségét mutató kijelzővel felszerelt modellek) fényerő-szabályozással is el vannak látva. A főzőlap-világítás gombját hosszan megnyomva szabályozható a fényerő. Minden helyzetben hangulatos atmoszférát teremthet.

36

Halogénizzó lehajtható fedéllel A Miele páraelszívók halogénizzói gondoskodnak a főzőlap kellemesen meleg és egyenletes megvilágításáról, emellett pedig példaértékű kényelmet nyújtanak. Az izzó kicserélése nagyon egyszerűen és gyorsan: finoman megnyomva kireteszeljük a halogénizzó fedelét, lehajtjuk, és máris könnyen ki tudjuk venni az izzót. Majd visszapattintjuk, és a fedél újra rögzül. Késleltetett kikapcsolás Az elszívómotor automatikus késleltetett kikapcsolása biztosítja a főzés után a légtérben megmaradó gőzök és szagok alapos elszívását. A páraelszívó 5 vagy 15 perc után automatikusan kikapcsol. Kézműves munka minden területen – német minőségben A Miele összes párelszívóját az arnsbergi szakgyárban fejlesztik ki és nagyrészt kézimunkával állítják elő. Mindegyik páraelszívó egyéni gyártmány. Minden gyártási szakaszban van ugyanis bizonyos kézimunka: hajlítás, hegesztés és köszörülés. Munkatársaink elkötelezettségének, tudásának, kreativitásának és motiváltságának nagy szerepe volt a Miele piaci pozíciójának elérésében. Miele akusztikai csomag A páraelszívónak lehetőleg hatékonyan, de ugyanakkor nagyon csendesen kell dolgoznia. Ezért szériatartozék a Miele akusztikai csomag: az elszívómotor speciális hangtompító szövettel van beburkolva, ami hatékony zajszigetelést nyújt. Így a Miele páraelszívók kellemesen halkan működnek. Miele CleanCover A zsírszűrő mögött kapott helyet a Miele CleanCover: az élés fémperemek és elektromos alkatrészek helyett egy zárt, sima felületet találunk itt. Nagyon könnyen tisztítható, és érintésvédelmet biztosít a kábelekkel és motoralkatrészekkel szemben. A Miele mindenre kiterjedő gondoskodása a kényelem és biztonság érdekében. Nagyteljesítményű LED-izzó A LED-izzó nem csak a szemet gyönyörködteti. A környezetet is védi, hiszen a Miele nagyteljesítményű LED-izzói mindössze két Wattot fogyasztanak, így rengeteg áramot megtakarítanak. További nagy előnyük, hogy a hagyományos LED-izzókkal szemben a Miele nagyteljesítményű LED-izzói kellemes, természetes fényt szórnak, és egyenletesen bevilágítják a főzőlapot. Tipikusan Miele: az izzókat húsz éves élettartamra tesztelték. Ez az Ön számára azt jelenti, hogy többé nem kell vesződnie az izzócserével! A Miele elsőként épített be nagyteljesítményű LED-izzókat a páraelszívókba, az új ökocsomag részeként.

Nemesacél zsírszűrő A Miele páraelszívók egy 10-réteges nemesacél zsírszűrővel vannak felszerelve. A fedőlap és szűrőkeret kiváló minőségű nemesacélból készült. A zsírszűrő kényelmesen tisztítható mosogatógépben, nem lesz rajta látható elszíneződés. Ennek köszönhetően a Miele zsírszűrők hosszú időn át értékes és minőségi látványt nyújtanak. NoSmell aktívszén-szűrő A keringetéses Miele páraelszívók zsírszűrő mellett aktívszén-szűrővel is rendelkeznek. A NoSmell hatékonyan és tartósan megköti a szagokat. Optimalizált, nagyteljesítményű szívómotor A Miele páraelszívók kiváló minőségű, két oldalt szívó radiális szívómotorral vannak felszerelve. Ezek a hatékony egységek mindig biztosítják a nagy szívóteljesítményt és az optimális páraelszívást. Nagy teljesítményük ellenére kellemesen halkan működnek. Sokszínű design A Miele sokféle típusban és funkcionális felszereltséggel kínál páraelszívókat – egyedi műszaki megoldások, amelyek minden igényt kielégítenek. A Miele páraelszívók egyéniek, mégsem tolakodóak. Letisztult formák, átgondolt funkciók és időtlen design. Távirányítás A Miele távirányításával rendkívül kényelmesen vezérelhetjük a páraelszívót. A elszívómotor és a világítás bekapcsolása mellett szabályozhatjuk a fényerőt, vagy aktiválhatjuk a késleltetett kikapcsolást. A DA 2900 mennyezeti páraelszívónak szériatartozéka a távirányító. Többzónás peremelszívás A peremelszívással felszerelt készülékeknél a fémszűrők egy dekorborítás mögött kapnak helyet. A Miele többzónás peremelszívást használ. A hagyományos, egyetlen nagy felülettel rendelkező szívóernyővel szemben a több ernyőnek jelentős előnye van: mind a külső éleknél, mind pedig a középső részen elszívja a konyhagőzöket. Tökéletes kidolgozási minőség A Miele páraelszívók nagy gondossággal hegesztett és csiszolt nemesacél elszívóernyőből és kéményelemből állnak. A minőség már kívülről is látszik: a precíz kontúrvonalak, a lezárt hézagok és a pontos illesztések a Miele páraelszívók messziről felismerhető jegyei. Élvezze Ön is a tökéletes kidolgozási minőséget!

37

Miele Kft. H-1022 Budapest Alsó Törökvész út 2. 1525 Budapest, Pf. 29. Tel.: (+36 1) 880 6400 Fax: (+36 1) 880 6402 e-mail: info@miele.hu http://www.miele.hu Miele Bemutatóterem: Tel.: (+36 1) 880 6450 Fax: (+36 1) 880 6401 e-mail: bemutatoterem@miele.hu Nyitva tartási idő: Hétfőtől péntekig: 9.00-17.30 Szombaton: 10.00-14.00

A Miele termékek a CE minőségi védjeggyel rendelkeznek. A CE előírásoknak való megfelelőséget a gyártó garantálja. Miele márkaszerviz H-1022 Budapest Alsó Törökvész út 2. Telefon: (+36 1) 880 6480 Fax: (+36 1) 880 6403 e-mail: szerviz@miele.hu

A feltüntetett forint árak a hulladékkezelési díjat tartalmazó javasolt áfás fogyasztói árak, melyeknek mindenkori változtatásának jogát – költségnövekedésre, tévesztésre, valamint nyomdai-, és szedési hibákra való tekintettel – a Miele Kft. fenntartja magának. A javasolt áfás fogyasztói árak szolgáltatást nem tartalmaznak. Az igénybevett szolgáltatások külön fizetendők.

© Miele & Cie., Gütersloh / M-Nr. 9 756 370 / FM 130151 (77) / MMS 13-0054 / A módosítás joga fenntartva.

Miele - Catalogue Cooker hoods - HU  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you