Page 1

2014. június 6. péntek | www.metropol.hu 

budapest

Tiltakozunk a reklámadó bevezetése ellen! Ön is a reklámoknak köszönhetően jut hozzá ingyen a Metropolhoz.


1 hírek

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Nyáron jobban kell figyelni a veszélyekre Rendőrség. A biciklisekre, a gyalogosokra és a gyermekekre leselkedik a legtöbb veszély A nyári időszakban érdemes a szokásosnál is jobban figyelni a gyermekekre, a biciklisekre és a gyalogosokra – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tegnapi sajtótájékoztatóján, amely az elkövetkező hónapok közlekedési és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet. Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kiemelte: közlekedési szempontból a kerékpárosokra és a gyalogosokra leselkedik a legtöbb veszély. Hangsúlyozta: a biciklisek tehetnek legtöbbet a biztonságuk érdekében, például a fényvisszaverő mellény használatával, a bicikli megfelelő műszaki állapotával, továbbá az alkoholfogyasztás elkerülésével. – A nyári időszakban fokozott veszélyforrás lehet még a tiltott helyen való fürdőzés

Fejlesztés

Új kamerák kerülnek 177 településre Százhetvenhét településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert a következő hónapokban, 1,6 milliárd forintos kormányzati támogatásból – jelentette be tegnap Tállai András (a képen). A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, hogy a pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit. A nyertes pályázók négyötöde 10 ezernél kisebb lélekszámú település önkormányzata, köztük több borsodi település, de a támogatottak között van Budapest VIII. kerülete, Gyula, valamint több megyei jogú város is. Tállai András jelezte: a települések átlagosan 10 millió forintot kapnak, a nyertesek listája a kormany.hu-n érhető el. mti

hazai 2

Az ORFK figyelmeztet: csak a kijelölt fürdőhelyeket használjuk / Kálló Péter Ellenőrzés pünkösdkor

• Fokozott ellenőrzést  tartanak a rendőrök az or­ szág közútjain a pünkösdi hosszú hétvégén. • Elsősorban azokat próbálják kiszűrni,  akik ittasan vagy bódult állapotban vezetnek, de figyelnek a passzív biztonsági eszkö­ zök használatára is. • Az akció kiterjed  a motor­ kerékpárosokra, a segéd­ motorosokra és a kerék­ párosokra is.

is – tette hozzá Óberling József. Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt tanácsolta, hogy a szülők a nyári szünidőben különösen figyeljenek gyermekeikre. Hangsúlyozta: a di­zájner­ drogok áldozatainak száma nő, és 2010 óta egyre több az új pszichoaktív szer. – Ezeknek az anyagoknak az élettani hatásai nem ismertek, ezért egyetlen megelőzési módszer van: el kell kerülni a fogyasztásukat – mondta az osztályvezető. Az internet veszélyeire is felhívta a figyelmet: mint

mondta, a fiatalok közül sokan és könnyen ismerkednek a világhálón, és új ismerőseik kihasználhatják őket. Megbánhatják a fiatalok azt is, hogy bizonyos fotókat megosztanak a közösségi oldalakon – mondta –, mert egy-egy ilyen eset akár zsarolásig is fajulhat. Németh Ágnes a nyári időszakra jellemző bűnelkövetések közül a strandlopásokat említette. Hozzátette: a fiataloknak a fesztiválok is vonzó célpontok lehetnek a nyáron, de ezeken a helyeken az autófeltörések, autólopások is gyakoriak. metropol/mti

Egészségügy. Azt kérik a rezidensek, ne legyen vádemelés hálapénz miatt A Magyar Rezidens Szövetség azt kéri az ügyészségektől, hogy amíg nem rendeződik az előre nem kért, ám utólag elfogadott hálapénzzel kapcsolatos jogi helyzet, ne emeljenek ezekben az ügyekben vádat. A rezidensszövetség még április végén fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz kimeríti-e a vesztegetés tényállását. Polt Péter válaszában közölte: jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, mert a hálapénz elfogadásával kapcsolatban felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű. Az ügyészség álláspontja szerint a jelenlegi tényállás,

Mit akar a szövetség?

• A rezidensek azt szeretnék, hogy az érintettek  – a döntéshozók, a szak­ ma és a társadalom – közösen dolgozzák ki a hálapénzmentes, élhető és fenntartható egészség­ ügy modelljét. • Meg kellene jelölni egy időpontot, amikortól a hálapénz minden formá­ ja tiltva lesz. • Álláspontjuk szerint a hálapénzmentes modell  alapja a szolidaritásalapú egészségügyi rendszer és a bérrendezés lehetne.

miután az a felelősség kérdésében egymással ellentétes értelmezésre ad lehetőséget, nyilvánvalóan sérti a jogbiztonság követelményét. mti

Kibővítik a tárolót Új kamra kialakítása kezdődött a bátaapáti radioaktívhulladék-tárolóban. A tárolóban eddig 2142 hordónyi – a paksi erőműből származó – kis és közepes aktivitású hulladékot helyeztek el. Ez a mennyiség az 1-es kamra kapacitásának közel felét teszi ki. Mivel a tárolót nagy érdeklődés övezi – mostanáig nyolcvanezer látogatót fogadott –, egy látogatótér kialakítása is a tervek között szerepel. Itt a 21. század technológiáját felvonultatva mutatják be a hazai radioaktívhulladék-kezelés biztonságos, korszerű megvalósulását. metropol / Fotó: mti


hazai 3

Több mint száz médium tiltakozott Sajtó. A reklámadó ellen emelte fel a szavát a szakma A reklámszövetség kezdeményezésére tévék, rádiók, nyomtatott és netes újságok fejezték ki tegnap, hogy nem értenek egyet az Országgyűlés elé hétParlament

Ma esküt tesznek a miniszterek Az Országgyűlés mai ülésén esküt tesznek a harmadik Orbán-kormány miniszterei. A 11 órakor kezdődő, várhatóan egyórás ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök. A tegnapi határidőig az összes országgyűlési képviselő leadta vagyonnyilatkozatát – közölte Vejkey Imre, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. mti Egészségügy

Webpatikákat is vizsgáltak Egy hét alatt 30 ezer illegális gyógyszerhirdető és -forgalmazó webfelületet „zártak be”, több mint félmillió csomagot vizsgáltak át világszerte egy összehangolt nemzetközi ellenőrzés keretében. A magyar hatóságok 49 olyan weboldalt találtak, amelyek kifejezetten a magyar fogyasztókat szolgálják ki. A próbavásárlások során 27 weboldalról vettek potenciaerősítőt, fogyasztó, illetve testépítő szereket, ám csak 20 portál teljesítette a megrendelést. mti

Együtt–PM

Háttérbe vonul Bajnai Gordon Háttérbe vonul Bajnai Gordon – nyilatkozta az Indexnek Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke, de hozzátette: az Együtt nem nélküle működik a jövőben sem. Bajnai személyes döntése, hogy nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában. Hogy mit vállal később, „az az ő dolga”– mondta Szigetvári, kiemelve, „egy a fontos: ha már így alakult, és ő így döntött, ne álljon elő vezetési válság”. mti

Álláspont

• A Fidesz támogatja támogatja a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, és kezdeményezi, hogy az előterjesztést kedden és szerdán tárgyalja a parlament – mondta Rogán Antal frakcióvezető. Szerinte az áprilisi válasz-

táson az emberek ítéletet mondtak arról, hogy a közteherviselést ki kell terjeszteni azon szektorokra, ahol jelentős nyereség keletkezik. Arra nem tudnak tekintettel lenni, hogy vannak veszteséges vállalatok is.

főn beterjesztett reklámadótervezettel. Este negyed 8 és fél 8 között a tévék elsötétítéssel, a rádiók a tiltakozás szövegének beolvasásával demonstráltak. A csatlakozó online médiumok tiltakozó szöveget helyeztek el oldalukon. A nyomtatott sajtótermékek ma üres oldallal fejezik ki tiltakozásukat. A tv-csatornák között volt az

RTL, a TV2, a HírTv és az ATV. A rádiók közül a Class FM, az InfoRádió, a Lánchíd Rádió és a Gazdasági Rádió. A nyomtatott sajtótermékek közül például a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Népszava, a Blikk, a Metropol, illetve a HVG, a Magyar Narancs és a 168 óra. A netes lapok közül többek között az Origo és az Index. mti HIRDETÉS


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

háttér 4

Felújítják a vasútvonalat a Balaton déli partján

Košice (Kassa)

Hidasnémeti

Pálháza

Jósvafő-Aggtelek

Tornanádaska

Edelény

Ózd

Encs

90

92

Abaújszántó

Edelény

98

Ipolytarnóc

ForróJósvafő-Aggtelek

94

Kazincbarcika

Bánréve

Sátoralja Ko újhely

332

Rostalló Hidasnémeti

Kazincbarcika

Pálh

Sárospat

80

Tornanádaska

33

98

Sajóecseg Bánréve

90

Somoskőújfalu

94

ForróAbaú Encs szán 92 Szerencs Mahóca Mezőzombor FelsőSzilvásvárad Ózd Ipolytarnóc Garadna 330 Salgótarján zsolca Sajóecseg Somoskőújfalu Wien (Bécs) 75 78 Szerencs Drégelypalánk Tokaj Szalajka-Fatelep 323 Lillafüred Mahóca Salzburg M Felső- GörögBratislava (Pozsony) Szilvásvárad MiskolcGaradna 330 Balassagyarmat Zürich Salgótarján Kemence 319 zsolca szállás 75 78 Szalajka-Fátyolvízesés Praha (Prága) Drégelypalánk Tokaj Rajka Szalajka-Fatelep 323 Lillafüred München FeketeBratislava (Pozsony) 1 117 Stimeczház Balassagyarmat FrankfurtWarszawa (Varsó) Kemence 319 Nyékládháza völgy Diósjenő Tiszalök Miskolc Nagybörzsöny Szalajka-Fátyolvízesés Praha (Prága) Rajka 321 Hegyeshalom Kraków Fekete- Szalajka1 (Krakkó) 11 Eger-Felnémet Felsőtárkány Stimeczház Warszawa (Varsó) Neusiedl Nagyirtás 318 Nyékládháza Tiszaújváros völgy Diósjenő 89 Tiszalök Ebenfurth Nagybörzsöny Királyrét Dresden (Drezda) (pirossal) Nyíregyháza 321 ház Hegyeshalom Pásztó Kraków (Krakkó) am See Az utóbbi évek jelentősebb felújításai az országos vasúthálózaton 318 SzalajkaMárianosztra Eger-Felnémet Felsőtárkány Mosonmagyaróv Neusiedl Nagyirtás Wien (Bécs) Tiszaújváros N 89 Mátrafüred Pásztó Eger Ebenfurthár Hamburg (Nezsider) Királyrét 324 Dresden (Drezda) ház 317 318a amBerlin, See Kismaros Márianosztra Mosonmagyaróvár Wien (Bécs) Mátrafüred Eger Berlin, Hamburg (Nezsider) 325 Pamhagen317 Kismaros 318a 324 Mezőkövesd Szob 70 Vác Sopron 325 Pomogy Gyöngyös Wiener Neustadt Mezőkövesd Komárom PamhagenSzob 70 Vác Sopron FüzesPomogy Gyöngyös Wiener Neustadt Győr Komárom (Bécsújhely) Esztergom Fertőboz 9 FüzesCsorna (Bécsújhely) 1 80 abony Esztergom Fertőboz 9 Almásfüzitő Csorna 4 Győr 1 80 abony 4 Almásfüzitő 8 Fertő- 8 Szentendre 8a Győrszabadhegy 8 Fertő- 8 8a Győrszabadhegy VámosgyörkAszódKálVámosgyörk Kál- Kondástó Kastély Aszód Szentendre Kastély Deutschkreutz Deutschkreutz szentmiklós szentmiklós Tata Kondástó Tata Kápolna Hatvan Kápolna Hatvan (Sopronkeresztúr) (Nagycenk) (Sopronkeresztúr) (Nagycenk) Tiszafüred Tiszafüred 335 335 108 108 80 80 Tatabánya Heves Apafa Tatabánya Pannonhalma Hortobágyi Heves Csömör Pannonhalma Hortobágyi Hortobágy Halastó Hortobágy Gödöllő Csömör Gödöllő 12 Tócóvölgy 12 Budapest Halastó Kisbér Budapest Jászberény Kisbér Hajdúszobos Jászapáti Debrec Oroszlány Kisköre Nyáron megkezdik a dél1 120a Bicske Jászberény Hajdúszoboszló Jászapáti BakonyRépcelak Oroszlány Kőszeg Kisköre 0 Bük 1 120a Bicske PüspökBakony10 szentlászló Répcelak balatoni újabb Kőszeg vasútvonal 0 Bük ladány Püspök10 Mór szentlászló Nagykáta Pápa szakaszának felújítását. Az Martonvásár ladány Mór Zirc Monor 1 Nagykáta Pápa Celldömölk előkészítés azonban a nyári Martonvásár Újszász Székes- Monor Zirc Török100 10Karcag Szombathely Porpác 20 1 csúcsidőszakban nem Celldömölk érinti Cegléd 100a Szajol szentmiklós Beretty 20 fehérvár 20 Gárdony Boba Újszász Székes-Ajka Török- Szolnok 100 Karcag Szombathely a menetrendet: pótlóbuszra Ráckeve Kisújszállás Börgönd 44 Porpác 20 Veszprém Várpalota Vasvár fehérvár Cegléd 100a Szajol szentmiklós 12 Berettyóújfalu 20 20 Tiszatenyő 0 Gárdony Boba Pusztaszabolcs Dévaványa 29 a Siófok–Szántód-szakaszon Lajosmizse Szeghalom Ukk Mezőtúr Ráckeve SzabadKisújszállás Börgönd 44 Szolnok Veszprém Várpalota battyán idén szeptember ésVasvár 2015. jú- Graz Ajka 12 12 Kunszentmiklós- Tiszatenyő 25 7Biharkeresztes Balatonfüred 0 Pusztaszabolcs Dévaványa 29 Lajosmizse Duna- Tass 30 Vész Körmend SzeghalomGyoma nius között, a Lepsény–Szán- Ukk Szentgotthárd Mezőtúr SzabadZalaszentiván Sümeg újváros 29 146 Siófok Sárbogárd battyán 12 Graz tód-szakaszon pedig 252015. 145 Kecskemét N KunszentmiklósKunszentmárton Szarvas 25 7 Badacsony Balatonfüred Lakitelek TO 30Tapolca Vésztő Duna- Tass Zalaegerszeg március ésKörmend június között kell Gyoma Bajánsenye Szentgotthárd Rétszilas Fülöpszállás LA 30 Zalaszentiván SümegHodoš újváros 29 146 26 Kö Siófok BA az utasoknak átszállniuk. Sárbogárd Simontornya Kecskemét 145 N Kunszentmárton Szarvas Keszthely (Őrihodos) 25 Fonyód Badacsony Gyula O Lakitelek Békéscsaba Jelenleg hat fővonalon van Tapolca Murska Sobota Tab T Balatonfenyves Csongrád 147 Balatonszentgyörgy Zalaegerszeg 128 Bajánsenye Pincehely Rétszilas Kiskőrös Rédics Kiskunfélegyháza Fülöpszállás 39 LA érvényben tartós sebesség- (Muraszombat) 147 30 26 Maribor Kötegyán SomogyHodoš B A Lenti Csömödér 30 Kétegyh Szentes korlátozás a pálya állapota Ljubljana Simontornya szentpál Nagydorog S 305 Keszthely (Őrihodos) Gyula Koper Fonyód Békéscsaba ( Orosháza Kistolmács miatt. Murska Sobota Tab Balatonfenyves Mesztegnyő 311 Csongrád 147 Balatonszentgyörgy 128 Pincehely Tolna-Mözs Kiskőrös Kiskunhalas (Muraszombat) 5 Kiskunfélegyháza Nagykanizsa 39 ARédics Balaton déli partján futó 13 147 Felsőkak Maribor Murakeresztúr Somogy41 Bárányfok Lenti Csömödér 30 Kétegyháza125 Lőkösháza Szentes vasútvonal nyáron az ország Szekszárd Dombóvár Ljubljana Hódmezővásárhely szentpál Kaszó Nagydorog 305 Kaposvár Gemenc-Dunapart 307 Mezőmásodik legforgalmasabb Koper 50 Orosháza Battonya Kistolmács Gyékényes Szeged hegyes 310 Sásd Szenta 38 Somogyszob vasútvonala. LegutóbbNagykanizsa 50 éve Mesztegnyő 311 Újszeged Makó 121 Tolna-Mözs Baja Godisa Kiskunhalas 5 Röszke 3 Sasrét Ljubljana 1 A Nagyatád Komló 308 Felsőkak volt ezenMurakeresztúr jelentős korszerűsíBátaszék Pörböly Zagreb (Zágráb) Almamellék 47 41 Lőkösháza Timişoara (Temesv Bárányfok Kelebia 154 Subotica (Szabadka) 125 Split Szekszárd Braşov (Bras tés, így a pálya állapota Kaszó olyDombóvár Hódmezővásárhely Szigetvár Kanjiža (Magyarkanizsa) Kaposvár Bácsalmás Sibiu (Nagyszeb Gemenc-Dunapart 307 Mezőannyira leromlott, hogy 100 Szentlőrinc Pécs 50 Bucureşti (Bukar Battonya Gyékényes Szeged hegyes 310 Mohács Barcs Sásd Varna (Vár

Wien (Bécs) Salzburg Zürich München Frankfurt

1

81

87

87

1

81

85

80

a

a

SZ

A-

A-

SZ

14

10

TI

TI

80

16

150

128

0

14

6

125

130

140

150

130

1

0

12

125

15 130 5

6

14

←Tisza

0

14

35

12

46

13

13 0

140

140

150

40

145

140

145

40

43

←Duna

35

←Duna

40

128

a

a

40

150

30

11

a

a

30

40

17

43

8

36

120

12

120

17

←Tisza

←Tisza

10

11

45

42

45

17

100

80

87a

87a

78

80

75

85

70

70

5

5

15

10

6

2

42

21

10

14

2 14

26

26

23

2

2

10

10

10

0a 10

82

0a

10

5

5

17

3

82

10

3

10

14

2

86

2 10

10

86

16

2

15

8

8 10

10

1

2

18

21

9

71

71

11

1

11

18

23

10

1

16

16

FE

78

RT

Ő

FE

75

RT

Ő

80

33

→ na Du

1

→ na Du

Közlekedés. Vágányzár még nem lesz, szeptembertől járnak majd pótlóbuszok

1

6

12

13

130

150 ←Tisza

5

60

150 ← D

41

un a

60

5

12

40

0

14

0

12

46

15

41

36

40

5

12

30

30

Du na

65

66

61

60

66

40

65

60

HIRDETÉS

6

13

61

kilométeres óránkénti sebesSzenta 38 Somogyszob Subotica (Szabadka) Újszeged Makó Baja Burgas (Burga 121 Godisa Röszke Novi Sad (Újvidék) Sasrét Ljubljana ség helyett a szerelvények- Nagyatád Arad Komló 308 Beograd (Belgrád) Bátaszék Pörböly Zagreb (Zágráb) Almamellék 47 Timişoara (Temesvár) Sellye nek 80, illetve 60 kilométeres Kelebia 154 Subotica (Szabadka) Podgorica Split Braşov (Brassó) Villány Szigetvár Magyarbóly válaszában fogalmazott: gyaszentgyörgy-szakasz fejleszté- Bar óránkénti sebességre kell lasKanjiža (Magyarkanizsa) Bácsalmás Sibiu (Nagyszeben) Skopje (Szkopje) Forrás: MÁV-START Zrt. A főbb fejlesztések Szentlőrinc Pécs vasútse következhet. Ahogy a Nem- korlatilag valamennyi sítaniuk. Így a vonalon rendBucureşti (Bukarest) Mohács Barcs Varna (Várna) az elmúlt zeti Infrastruktúra Fejlesztő vonalon – amelyeket szeresekké váltak a késések, Subotica (Szabadka) Burgas (Burgasz) Ezek az elmúlt évek legjelentő• A 30-as számú vasútvonal Novimegtudtuk: Sad (Újvidék) erre évek felújításai nem érintettek Zrt.-től (NIF) a menetrendet nem minden sebb vasúti fejlesztései: Kelenföld–(Tárnok)–SzékesBeograd (Belgrád) az 53 kilométeres szakaszra – találhatók olyan szakaszok, esetben lehetett tartani. Sellye Podgorica fehérvár közötti szakaszának várhatóanBar még az idén kiír- ahol tartós sebességkorlátoA hamarosan kezdődő felVillány Magyarbóly felújítása. • A 120-as  számú vasútvonal Skopje (Szkopje) ják a kivitelezésre vonatko- zás, vagyis úgynevezett lassú újítás keretében Szabadifürdő Forrás: MÁV-START Zrt. szakaszainak felújítása. A zó közbeszerzési eljárást. Ha jel van érvényben. A további megállóhely, Siófok állomás Gyoma–Békéscsaba közötti • A 2-es számú vasútvonal meglesz rá a pénz, akkor itt is fejlesztések irányát a Nemzeti és Zamárdi felső állomás köszakasz év végére készülBudapest (É-i vasúti híd)– Fejlesztési Minisztérium koelindulhat a kivitelezés. zött új, második vágányú het el, ekkorra fejezik be a Esztergom-szakaszának A Kelenföld–Székesfehér- ordinálásával hamarosan elszakaszokat építenek. Balabékéscsabai vasútállomás és felújítása jelenleg is tart. vár közötti rekonstrukció készülő Nemzeti közlekedési tonvilágoson, Siófokon és Zakörnyezetének átépítését is. eredményeként Budapest– stratégia jelöli majd ki. márdiban, összesen mintegy • A 70-es  vonal, Szob– Jelenleg négy fővonal Siófok között az utazási idő 4 kilométeres hosszban zaj• A 100-as  számú vasútvonal Vác–Budapest közötti a jelenlegi 105–114 percről rekonstrukciója áll olyan fogó falat, illetve körülbelül Szajol–Püspökladány közötti szakasz felújítása jelenleg 80–89 percre csökkenne, a to- előkészítettségi szinten, hogy 17 kilométeren zaj- és rezgésszakaszának felújítása. is tart. vábbi rekonstrukcióval pedig a 2014–2020 közötti EU-s ficsillapító sínágyazatot telepíKeszthelyig átlagosan újabb nanszírozási ciklusban, a megtenek. A vonal Kelenföld–Székes- 20 percet lehetne spórolni a felelő források megléte esetén Balatonaliga, Szabadisóstó, Siófokon új közúti aluljámegvalósítható lesz. rót is kialakítanak, amellyel Zamárdi felső állomásokon és fehérvár közötti szakaszát menetidőn. Ami a dél-balatoni vonal remélhetőleg elkerülhetőek Balatonvilágos, Szabadifürdő, már felújították, a várhatóan lesznek a Vitorlás utca kör- Balatonszéplak alsó és felső jövő nyáron befejeződő Lep- esetében problémát jelent, az kiss után ugyanúgy gond az ország többi nyékén nyáron kialakuló du- megállóhelyeken magas pero- sény–Szántód-szakasz andrás www.metropol.hu pedig a Szántód–Balaton- fővonalán is. Ahogy a NIF Zrt. nokat is építenek. gók.


háttér 5

Mélyült a lakhatási szegénység Éves jelentés. Rengeteg család vett fel hitelt erején felül

Tovább mélyült tavaly Magyarországon a lakhatási szegénység, a szakpolitikai intézkedések nem adtak hatékony választ a legnehezebb helyzetben lévők problémáira – derült ki a Habitat for Humanity Magyarország éves jelentéséből. A lakosság negyedének van rezsitartozása, több mint egymillió háztartásban nincs szennyvízelvezetés, és a gyerekek harmada penészes, egészségtelen lakásban él.

Kiadásaink negyede lakásra megy

A lakhatási szegénységgel foglalkozó, ökumenikus keresztény civil szervezet hangsúlyozza: a lakhatási problémák közül továbbra is a megfizethetőségi gondok számítanak a legsúlyosabbnak hazánkban. 2013-ban a háztartások kiadásainak átlagosan a negyedét tették ki a lakásfenntartási költségek. Ez a rezsicsökkentésnek köszönhetően szerény mértékben,

nak kell megteremteniük, a szociális bérlakások többségét a városok eladták.

Nem divat a bérelt lakás

mti

másfél százalékkal csökkent. Az évente körülbelül félmillió végrehajtási ügy többsége továbbra is közműtartozások miatt indul, a számuk pedig kismértékben, de növekszik. Ezek során az adósok egy százaléka el is veszíti otthonát, vagy fontosabb ingóságait. Míg rezsitartozása a lakosság közel negyedének van, addig a jelzáloghitel-tartozások a népesség 6,8%-át érintik.

A szegényeket alig éri el a segítség

A rezsicsökkentés volt az elmúlt év legnagyobb volumenű szakpolitikai intézkedése. A Habitat for Humanity jelentése szerint olyan háztartások is segítséget kaptak így,

Elvesztették az otthonukat

25

százalékra nőtt 2013-ra azon hajléktalanok aránya, akik azért veszítették el otthonukat, mert nem tudták fizetni annak költségeit.

amelyek nem szorultak rá, míg a legszegényebb rétegek kiadásait nem tudták érdemben csökkenteni. Számításaik szerint ez az ő esetükben havi 1925 forintos megtakarítást jelentett, és a körülbelül 900 ezer fával, szénnel vagy PBgázzal fűtő háztartást még kevésbé érte el.

A jelentés kiemeli, hogy a szegényeket is elérő lakáspolitika hiánya főleg a társadalom szélére sodródó csoportokat, a szegregátumokban élőket és a hajléktalanokat sújtja. Bár Magyarországon az átlag népességhez képest a romák lakáshelyzete rosszabb, az uniós forrásból induló telepprogramok nem enyhítik a szegregációt. A Habitat for Humanity szakértői szerint a lakhatási szegénységben élők problémájára a mostaninál kiterjedtebb, megfizethetőbb szociális bérlakásrendszer adna választ. Bár az alaptörvényben is van utalás arra, hogy a méltó lakhatás feltételeit a helyi önkormányzatok-

A hazai hitelezési, támogatási gyakorlat emellett a saját lakás szerzését részesíti előnyben. A magyarok 10 százaléka lakik bérelt lakásban, a szegénységi küszöb alatt élőknek pedig mindössze 13 százaléka él szociális bérlakásban. Közel 4%-uk piaci áron bérel lakást, és 20%-uk lakáshitellel terhelt saját lakásban él. Vagyis számos család és egyén kényszerült erőn felül lakástulajdon-szerzésre, eladósodásra – emeli ki a jelentés. Jó példa lehet a Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás Kft. közös modellje, a Szociális Lakásügynökség (SZOL). Ennek lényege, hogy a SZOL átvállalja az üresen álló lakások kiadásának kockázatait, miközben megfizethető és biztonságos lakhatást ad a nehéz helyzetű családoknak. Az adatok szerint 383 ezer lakás áll üresen Magyarországon, miközben körülbelül 300 ezer család élethelyzete indokolná a szociális bérlakásba való költözést. kiss andrás HIRDETÉS


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Vélemény

frei tamás írása a Metropolnak Dublinból

ellopták a show-t Furcsa este volt. Vegyes társaság jött össze Dublinban. Kelet– nyugati keveredés. A férfiak többnyire nyugatiak voltak, írek és britek. A hölgyek pedig keletiek. Kelet-európaiak. Külön jegyzetet érdemelne, hogy minél gazdagabb volt a férfi, annál inkább kelet-európai, szőke és modellkülsejű a nő. Két orosz hölgy, egy észt, de volt lengyel és magyar is köztük. Meg egy brazil. És egy botswanai. Bronzbőrű afrikai szépség. Miközben magamban épp a férfiak és nők „lehetőségein” gondolkodtam, a résztvevők egymás után emelték a poharukat valamire. A férfiak, főleg az írek, képtelenek voltak elszakadni hajszolt üzleti életük görcseitől. Lelki békét, nyugalmat, gondtalan pihenést és hasonlókat kívántak maguknak. Az ékszerként tartott nők viszont vagy mélynek és ezért az ezer négyzetméteres ház kertjében érthetetlenül komolynak tűntek, vagy felszínesnek. Mígnem a lengyel hölgy felállt, és közölte, hogy neki elege van ebből a „leosztásból”. Ezt a szót használta, a leosztást. Hogy ők, vagyis a nők, a nyugati férfiak szemében a kelet-európai ribancocskák (megint csak az ő kifejezése), miközben ő lengyelként már régen nem érzi magát keletinek. Ahogy telt-múlt az elmúlt 25 év rendszerváltása, ő elég gyorsan lett kelet-európaiból közép-európai. Újabban meg észak-európai. Mert Lengyelország felzárkózásának sikere, a szorgalmas és precíz élet, a negyvenmilliós lengyel nép negyedszázados teljesítménye őket már lassan Átírt történelem a liberális és sikeres északeurópai demokráciák közé „A magyar szerepről sorolja. Néma csend lett. ma már nem esik szó, Hogy mi van? Mi történt? a keletnémeteket Auszt- Kérdezte egymásra bambulria felé kiengedő Horn va néhány enyhén ittas ír, Gyula elég sokat kapott aztán kitört a vita, az európai Bábel. Én elképedve hallgatitthon ahhoz, hogy ne tam, amit az újságokból már nagyon legyen már régóta kiolvasok (az angol és francia nyelvűekből feltétlesenki külföldön.” nül, de újabban a németekből is), hogy tudniillik a nyugatiak tudatában a lengyelek átírták a történelmet, de magukat beleírták mindenképp. A milliónyi ilyen esti iszogatás hevében, az Európa-szerte bárhol és bármikor ugyanilyen harciasan végigküzdött apró szócsatákban harcolták ki, meg persze a vezető napilapok véleményrovataiban. Ezen a héten is tucatszám lehetett vezércikkeket olvasni Londontól Rómáig arról, hogy 25 évvel ezelőtt a lengyelek döntötték meg a kommunizmust. Nekik köszönhető a berlini fal lebontása, mert ők voltak azok, akik a betiltott Szolidaritás szakszervezet sztrájkjaival kiharcolták az első félig-meddig szabad választást Kelet-Európában. Épp ezen a héten, június 4-én volt a 25. évfordulója annak a lengyel voksolásnak, amelyet elsöprő fölénnyel nyert meg a Szolidaritás. Utána beindult a dominóeffektus, és 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. Ez a lengyel verzió, és ezt harsogja Európa. A magyar szerepről ma már nem esik szó, a keletnémeteket Ausztria felé kiengedő Horn Gyula elég sokat kapott itthon ahhoz, hogy ne nagyon legyen már senki külföldön. A kommunizmus megdöntésének 25. évfordulója a lengyel sikerekről, az ő gazdasági csodájukról, az 500 évnyi lemaradást 25 év alatt behozó lengyel nép szorgalmáról, sokkterápiájáról és ügyességéről szólt és szól. Az amerikai elnök is őket ünnepelte személyes látogatással ezen a héten. A lengyelek ellopták a show-t. De hát mi voltunk azok, akik ezt hagytuk, hiszen a szabadságunk negyedszázados évfordulójára mi már koccintani sem szoktunk…

gazdaság 6

Az útdíjat ellenőrző kapukon traffipax is lesz Közlekedés. 12 milliárdos beruházást szavazott meg a parlament rendészeti bizottsága A Belügyminisztérium tavaly jelentette be, hogy a jelenlegi 154 traffipax mellé további 525 darabot vásárol 12,5 milliárd forintért. Ebből csak 160 lesz mobil készülék, a többi fix telepítésű, vagyis az új beszerzéssel kiegyenlítődne a mobil készülékek jelenlegi drasztikus túlsúlya. Márpedig a fix sebességmérők akár napi 24 órában is működtethetőek. Ezenfelül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 101 útdíjkapujának és 45 gépjárművének – amely az autópálya-matricák meglétét ellenőrzi – rendszerét is kibővítik sebességméréssel, és összekötik a Tőzsde

92

A fix traffipaxok száma 7-ről 466-ra emelkedhet / Katona László

millió forint – átlagosan ennyit hoz évente egy sebességmérő, 2012-ben ugyanis 14,195 milliárd forint gyorshajtási bírságot szabott ki a rendőrség 147 mobil és 7 fix berendezés mérései alapján. Ezzel számolva, az 525 új traffipaxszal további 48,3 milliárd bírság folyhat be évente a büdzsébe. Illetve a 101 útdíjellenőrző kapura és a 45 pályamatricát ellenőrző kocsira telepített sebességmérő rendszer további 13,4 milliárdot hozhat.

rendőrség rendszerével – írta a hvg.hu a honvédelmi és rendészeti bizottság elé benyújtott beterjesztésről. Eszerint mintegy 12 milliárdos, közbeszerzés alól mentesülő beruházásról van szó, amelyben benne van az ötéves működési költség is. Idén több év után először nem

csökkent, hanem nőtt a halálos vagy súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma. Előbbi az év első négy hónapjában 18,8 százalékkal emelkedett, utóbbi 12,4-gyel. A személyi sérüléssel járó közúti balesetek 27, a halálosak 40 százalékát a gyorshajtás okozza. metropol

Áramszolgáltató

BUX: 18 954,65 (–134,44, –0,70%)

Mol 12 925

Kalkuláció

Richter 4030

Szabálytalan számlák: bírság

Csökkent az alapkamat

Két-, illetve négymillió forintra bírságolta az ÉMÁSZ-t és az ELMŰ-t az energetikai hivatal. Két egymást követő időszak számlájának a fizetési határideje novemberben lett esedékes a számlázási gyakorlat megváltozása miatt. Ez szabályellenes. mti

Az Európai Központi Bank 0,25 százalékról 0,15 százalékra mérsékelte irányadó kamatát, egyben negatívra csökkentette a betéti kamatot, nulláról –0,1 százalékra. A bejelentés után az euró árfolyama négyhavi mélypontra, 1,3575 dollárra gyengült. mti

HIRDETÉS

OTP 4630

Telekom 336

ESTI ÁRFOLYAMOK USD EUR CHF 223,13 304,30 249,95 HIRDETÉS

2014. JÚNIUS 5-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD GBP CHF HRK

302,50 223,00 370,00 247,00 38,70

306,49 225,99 381,49 253,49 41,69

Európai Unió


budapest 7

A hibák kijavítása után elindulhat a Mol BuBi Közbringa. Eddig 104 millió kötbért kell fizetnie az alvállalkozó konzorciumnak A főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mindent megtesz azért, hogy mihamarabb elindulhasson Budapest közösségi kerékpáros rendszere, a BuBi – közölte a BKK. Hozzátették: mintegy száz munkatársuk folyamatosan teszteli a rendszert, amely „még ma is számos kisebb szoftveres problémával, megbízhatósági és működési zavarral küzd.” Amíg ezeket nem hárítják el, a rendszert nem veszik át. Emlékeztettek arra, hogy a közbringarendszer megvalósítására kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson a legolcsóbb ajánlat nyert, de már

a kezdetektől látható volt az a kockázat, hogy „magyar, Csepel biciklikkel és a BuBi alapját képező, egyébként számos referenciával bíró német informatikai háttérrel még nem működik Európában hasonló rendszer”. Emiatt szigorú határidőket és ehhez kapcsolt kötbéreket foglaltak a szerződésbe. Nagyjából februárban előre látható volt, hogy a szoftverfejlesztés és a rendszerilleszkato

na l

ás zl

ó

tés terén a vállalkozó késésben van. A szerződés szerint április 7-ig kellett volna átadni a BuBit, azóta minden egyes nap után 1,8 millió forint kötbért számol fel a BKK, így eddig 104 millió forint gyűlt össze. A kötbér legmagasabb összege 180 millió forint, ezt július 16-án éri el az alvállalkozó konzorcium. Ha addig nem készül el a BuBi, akkor a BKK felmondhatja a szerződést, de erről csak akkor döntenek, ha a vállalkozó addig nem képes a hibák megnyugtató javítására. A BKK szerint nincs javíthatatlan vagy a rendszer teljes átalakítását igénylő hiba, „tehát amen�nyiben a T-Systems, a Csepel és a Nextbike minden elvárható és szükséges intézkedést megtesz, a hibák kijavítása után a rendszer elindítható”. Az, hogy ezt az állapotot mikorra érjük el, kizárólag a szállító konzorciumon múlik – hangsúlyozták.

Misszió. Hazatért Szerbiából a Fővárosi Vízművek segélycsapata Tegnap délután ért vissza Szerbiából a Fővárosi Vízművek segélycsapata. Május 24-től a szerb kormány felkérésére 12 napon át biztosította Obrenovac és környéke lakóinak a tiszta, egészséges ivóvizet, miután a település ivóvízellátása a Száva áradása és a rendkívüli esőzések miatt összeomlott. A segélycsapat segített a szennyezett, nyers vizet a megtisztítás után a katasztrófa miatt egészséges ivóvíz nélkül maradó településekre eljuttatni. A különítmény a hasonló missziós tevékenységben nagy gyakorlattal rendelkezik: a korábban számos bevetésen, többek közt a Srí Lanka-i cunami, a dél-moldvai és a mátrakeresztesi árvíz, továbbá legutóbb a Fülöp-szigeteki tájfun során kipróbált víztisztító és -csomagoló berendezést használta.

Ellátás

138

víztisztítással és -csomagolással töltött munkaóra alatt több mint 300 ezer liter ivóvízzel látta el a szerbiai régió lakóit a Fővárosi Vízművek csapata.

A csapat egy része és a Budapestről érkező váltás június 1-jén továbbutazott Bosznia-Hercegovinába, miután a bosnyák kormány is a Fővárosi Vízművek segítségét kérte. A két országban összesen 18 önkéntes üzemeltette kora reggeltől késő estig a Fővárosi Vízművek víztisztító és -csomagoló berendezéseit, amelyeket kifejezetten katasztrófahelyzeteket követő szükségvízellátásra fejlesztettek ki.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS


Mennyiségi elvárás

46,93 Munkatempó

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Kiégés

62,9

háttér 8

56,93

Érzelmi megterhelés

Stressz

Szerepkonfliktus

Alvászavarok

A munkavállalók tizedét érte már s 54,25

53,44

A magyar munkavállalók számára sokkal inkább a gyors munkatempó, mintsem a jelentős mennyiségi elvárás okoz magas stresszterhelést – derült ki az országos Munkahelyi Stressz Felmérés első eredményeiből. A kutatást a Semmelweis Egyetem Munkahelyi Stressz és Stresszkezelés Kutatócsoportja indította tavaly májusban, az online kérdőívet – amely még most is elérhető Mennyiségi elvárás – több mint 13 ezren töltötték ki értékelhető 46,93 módon.

Védőfaktorok 0

A magasabb érték jelent nagyobb stresszkockázatot (100-as skálán).

46,93

50

0

60

A munka értelmessége

12,78

40

50,94

60

35,94

A vezetés minősége

Hatáskör (kontroll)

49,23

Kiégés

Erőszak a munkahelyen 62,9

42,8

Szekálás (megfélemlítés) Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 39,6 38

48,05

20

30

40

42,16

1,7

13,29

50 60 Építőipar

0

5

10

15

20

25

30

35

40

36,25 15,94

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Szexuális zaklatás

34,97 10,3 14,11 Erőszakkal való fenyegetés Támogatás a munkatársaktól Adminisztratív és szolgáltatástámogató tevékenység 10,3 53,7 32,35 Munkahelyi közösség Fizikai erőszak 17,16 69,8 1,7 (érdekképviselet, politika, egyház) Egyéb szolgáltatás Támogatás a felettestől

Fejlődési lehetőségek

Munkatempó

44,58

NEM ELÉGEDETT ÉS EZ NAGYON ZAVARJA

Erőszakkal való fenyegetés

71,28

A magasabb érték rosszabb állapotot jelent. 37,54

60

13,08

A munkakör egyértelműsége Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők

50

Fizikai erőszak

46,11

50

40

10,7 10,3 Pénzügyi, biztosítási tevékenység 52,26

ElőreláthatóságÖnbecsült egészségi állapot Jutalmazás (elismerés) 0 50,61 10

30

56,93

67,7

Alvászavarok

51,71

20

ELÉGEDETT

A munkahely iránti elkötelezettség

53,44

10

IT, telekommunikáció, média, hírközlés

zaklatás Energiaipar, Szexuális bányászat, víz- és hulladékgazdálkodás 10,3

Stressz63,27

Munka-család konfliktus

30

40

Fejlődési lehetőségek

62,9 54,25

20

30

Kiégés 37,54

Érzelmi megterhelés

10

20

Hatáskör (kontroll)

Munkatempó

0

10

A munkavállalók elégedettsége a fizetésükkel

Az alacsonyabb érték jelent nagyobb stresszkockázatot, ezekből meríthetnek erőt a dolgozók.

Mennyiségi elvárás

Szerepkonfliktus

48,05

51,71

Rizikótényezők

35,94

Önbecsült egészségi állapot

Munka-család konfliktus

Felmérés. Az idegenforgalomban és a vendéglátásban a legnagyobb a munkahelyi stressz

52,26

53,84

63,27 56,93

A munka értelmessége A felmérés alapján jelenStressz Érzelmi megterhelés Mennyiségi elvárás tős tényező a munkahelyi 67,7 52,26 54,25 stresszben az igazságosság és 46,93 A munkahely iránti elkötelezettség Alvászavarok Kiégés Szerepkonfliktus a tisztelet alacsony mértéke, Munkatempó Munkahelyi elégedettség 35,94 de 62,9 komoly problémát okoz a 50,94 56,93 53,44 Szekálás (megfélemlítés) 31,54 53,45 szekálás, a megfélemlítés is. Önbecsült egészségi állapot Stressz Munka-család konfliktus Előreláthatóság Érzelmi megterhelés Azok a dolgozók, akik rend16,1 A vezetés iránti bizalom 39,6 48,05 51,71 52,2646,11 54,25 szeresen ki vannak téve szeKereskedelem, gépjárműjavítás, ingatlanügyek 54,56 Alvászavarok Szerepkonfliktus kálásnak a munkahelyükön, 0 Jutalmazás 10 20 (elismerés) 30 40 50 60 0 10 20 30 40 50 60 A munkatársak közti kölcsönös bizalom 31,1 0 5 10 15 20 25 30 35 40 gyakrabban számolnak be 35,94 53,44 50,61 59,24 a munka és a család közötti Önbecsült egészségi állapot 19,21 Munka-család konfliktus AErőszakos munkakör egyértelműsége Igazságosság és tisztelet konfliktusról és alacsonyabb 48,05 magatartás 51,71 Áruszállítás, raktározás (szállítmányozás, logisztika) elégedettségről. a munkahelyen 71,28 Hatáskör (kontroll) 41,25 Szexuális zaklatás 30,91 A37,54 munka jellege nagyban 0 10 20 A30vezetés 40 minősége 50 60 0 10 20 30 40 50 60 A válaszadók ekkora hányada 10,3 befolyásolja a megfélemlítés 21,04 (százalékban) számolt be arról, 0 10 20 30 40 50 60 70 80 Fejlődési lehetőségek 49,23 gyakoriságát: leginkább a valamilyenErőszakkal gyakorisággal való fenyegetés Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, idegenforgalom 63,27 a szakdol- hogy segédmunkások, Támogatás a felettestől elszenvedi a munkahelyén. 10,3 A munka értelmessége gozók és az irodai, ügyviteli 27,95 Hatáskör (kontroll) Szexuális zaklatás 53,84 67,7 figyelheFizikai erőszak 37,54 dolgozók körében 19,49 10,3 Támogatás a munkatársaktól tő meg. A elkötelezettség szekálás minden 1,7 A munkahely iránti Fejlődési lehetőségek Közigazgatás, társadalombiztosítás, szabályozás ágazatban legalább 28%-ban 53,7 Erőszakkal való fenyegetés 50,94 63,27 Szekálás (megfélemlítés) előfordul, ám az idegenforga27,9 10,3 Munkahelyi közösség Előreláthatóság A munka értelmessége lomban, illetve az egészség39,6 20,42 46,11 69,8 67,7 Fizikai erőszak ügyben és a szociális ellátás Jutalmazás (elismerés) terén 48 százalék az aránya. A munkahely iránti elkötelezettség Feldolgozóipar (gyártás, nyomda) Munkahelyi elégedettség 1,7 0

50,61 50,94 A nőketegyértelműsége többet szekálják ElőreláthatóságA munkakör A nők gyakrabban 71,28számolnak 46,11 be szekálásról, szexuális zakA vezetés minősége Jutalmazás (elismerés) latásról és fizikai erőszakról,

50,61 míg az 49,23 erőszakkal való fenye-

10

15

20

25

30

35

40

54,56

0

Művészet, szórakoztatás, sport, szabadidő

10 15 20közti 25 kölcsönös 30 35 40 A 5munkatársak bizalom

59,24

16,52

Igazságosság és tisztelet

41,25

0

10

20

30

40

50

60

70

10

20

30

21,77 25,83

80

Védelem (igazságügy, bíróság, büntetés-végrehajtás)

20,92 23,36

Humán-egészségügyi, szociális ellátás

18,1 Oktatás

32,54

14,97 21,89

0

41,25 Kétszer akkora a stressz

0

22,61

Személyszállítás, közlekedés, postai szolgáltatások

Igazságosság és tisztelet

Általában a munkahelyi 40stressz 50 60 mértéke 70 80 a vendéglá-

27,44

20,11

A vezetés iránti bizalom 39,6

Támogatás A munkakör egyértelműsége getés aafelettestől férfiak körében fordul

elő többször. 71,2853,84Szexuális zaklatást az országos átlagot nézve Támogatás a munkatársaktól A vezetés minősége is igen nagy, 53,710%-os arányban 49,23 szenvedtek el a munkaválMunkahelyi Támogatás a felettestől lalók, közösség de egyes ágazatokban 53,84 még gyakoribb.69,8 A vendégláMunkahelyi Támogatás a munkatársaktól tásbanelégedettség és idegenforgalomban minden 53,45 ötödik dolgozó volt 53,7 már iránti szexuális Munkahelyi közösség A vezetés bizalom zaklatás áldozata. Az erőszakkal fenyege54,56 69,8 tés az egészségügyben (24%), Munkahelyi elégedettség A munkatársak közti kölcsönös bizalom(21%) a személyszállításban 53,45 59,24 és a védelem területén (21%) A vezetés irántiIgazságosság bizalom és tisztelet a legjellemzőbb. Fizikai erőszaktól szintén az egészség54,56 41,25 ügyi dolgozók A munkatársak közti kölcsönös bizalom szenvedtek a 0 10leggyakrabban, 20 30 60 70 fordult 80 59,24 40 50 7%-kal már elő.

5

53,45 Szekálás (megfélemlítés)

illusztrációk: shutterstock, colourbox

10

20

30

40

Források: Semmelweis Egyetem, Munkahelyi Stressz Felmérés

50


r szexuális zaklatás tás, szálláshely-szolgáltatás és idegenforgalom Még elérhető a teszt az interneten: területén volt a legjelen- www.munkahelyistresszkerdoiv.hu tősebb, a százas skálán 56-os értéket mértek a kutatók. Ezt követi a keres- Tanuljuk meg kezelni kedelem, gépjárműjavítás és Zakor Tünde, a Munkahelyi ingatlan- Stressz Kutatócsoportjának stressztrénere lapunknak azt mondta: a felmérésnek fontos társadalmi üzenete van. A dolgozók ugyanis gyakran a munkahelyükre, a munkáltatók pedig a pénzhiányra fogják a nagy stresszt. Ám az igazságosság és a tisztelet alacsony mértéke, valamint a szekálás nagy aránya azt mutatja, hogy ezek a problémák nem anyagi jellegűek. – Odafigyeléssel, a dolgozók és a munkáltatók összefogásával lehetne javítani a helyzeten – mondta a szakértő. Zakor Tünde azt tanácsolta, hogy ne várjuk másoktól a megoldást, tegyünk a munkahelyi stressz ellen, ü g y e k amire pedig nincs ráhatá(55 ponttal), valamint a sze- sunk, azt meg lehet tanulni mélyszállítás, közlekedés és kezelni. postai szolgáltatás ágazata (54 ponttal). A magasabb iskolai végzettség, valamint a szakképzettség védőfaktor lehet a stresszel szemben. A felsőfokú végzettséggel vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkezők ugyanis a legkevesebb, míg a nyolc általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők a legnagyobb stresszelők. Mivel a kérdőív magyar verzióját egy Dániában kidolgozott módszer szerint készítették, az eredmények más országok adataival is összehasonlíthatók. A spanyol, német és dán eredmények mellett Magyarország meglehetősen rosszul szerepel, a hazai munkavállalók stressz-szintje kétszerese a dánokénak. A munka értelmességében, a vezetés minőségében és a munkahelyi elégedettségben Magyarország érte el a legalacsonyabb pontszámot. Nálunk viszont kisebb az érzelmi megterhelés, mint a németeknél (54 és 63 pont), a munkahely iránti elkötelezettség pedig magasabb, mint a spanyoloknál (50 és 38 pont). Válaszadók

19 282

fő kezdte meg a kérdőív kitöltését, amelyből 13 104 adatsor volt elemzésre alkalmas.

HIRDETÉS

háttér 9

Mivel a munkahelyi stressz több megbetegedés kockázatát növeli, a m u n k av é d e l e m r ő l szóló törvény 2008-tól előírja a munkáltatók számára a pszichoszociális kockázat felmérését, arra azonban nem vonatkozik egységes előírás, hogy ez miként történjen. Ezt a hiányt pótolta a Semmelweis Egyetem felmérése, amely a Nemzeti Munkaügyi Hivatal támogatásával valósult meg.

Kiegyensúlyozott volt a minta

Noha az internetes kitöltés miatt a minta nem reprezentatív, az adatmennyiség miatt minden foglalkozási ágazatból, korcsoportból, munkakörtípusból és megyéből voltak jelentkezők. A nők nagyobb arányban (63 százalékban) vallottak saját stressztényezőikről, ám az életkort és a munkakörtípusok arányait tekintve a minta kiegyensúlyozott volt.

SUHAJDA ZOLTÁN

www.metropol.hu HIRDETÉS


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Külföld 10

Együttműködésre szólította fel az orosz elnököt David Cameron David Cameron brit miniszterelnök a nyugati vezetők közül elsőként találkozott Vlagyimir Putyinnal tegnap Párizsban, és szóvivője szerint „egyértelmű üzenetet” tolmácsolt az orosz elnöknek. A két vezető a megbeszélés előtt nem rázott egymással kezet. Cameron leszögezte, nem tartja elfogadhatónak a status quót Ukrajnában, és azt hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy a fegyverszállítmányok átléphessék az orosz– ukrán határt. Arra szólította fel Moszkvát, hogy működjön együtt Petro Porosenko megválasztott ukrán államfővel. A két vezető a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren tartott egyórás egyeztetést. Putyin hónapok óta most előSpanyolország

Június 18-án lehet új király Fülöp herceg a parlament díszülésén veszi át hivatalosan a trónt apjától, I. János Károlytól. Külföldi vezetőket vagy más királyi családok tagjait nem tervezik meghívni. Az ülés június 18-án lehet. Közben tagadták azokat a spekulációkat, amelyek szerint I. János Károly megromlott egészsége vagy az EP-választások eredménye miatt mondott volna le. mti HIRDETÉS

ször találkozott nyugati vezetővel. „Jó étvágyat kívánok nekik!” – ennyit mondott az orosz elnök Szentpéterváron mielőtt Párizsba utazott volna a normandiai partraszállás évfordulójára, arra az újságírói kérdésre, mi a véleménye a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő csoport, a G7 vezetőinek csúcstalálkozójáról, amely még szerdán egy vacsorával kezdődött. Vlagyimir Csizsov orosz EUnagykövet a Rosszija 24 televíziónak adott interjújában azt állította, Oroszországot nem zárták ki semmiféle csoportból, továbbra is tagja a „nyolcaknak” (azaz a G7 tagjaiból és Oroszországból álló csoportnak.)

Obama kiállt Porosenko mellett

Oroszországnak el kell ismernie Petro Porosenkót mint Ukrajna legitim módon megválasztott elnökét, és párbeszédet kell kezdeményeznie vele – jelentette ki Barack

Megismételt ugrás

„Nem féltem egész életemben soha sem.” Jock Hutton 89 éves brit ejtőernyős, aki 70 évvel a normandiai partraszállás után megismételte 1944. június 6-án végrehajtott ugrását a franciaországi Ranville-be

Obama amerikai elnök tegnap délután még Brüsszelben, a G7 vezetőinek csúcstalálkozóját követően.

Angela Merkel támogatást ígért

Németország széles körű támogatást nyújt Ukrajnának a politikai rendszer stabilizálásához és a gazdaság beindításához – mondta a német kancellár tegnap Berlinben a megválasztott ukrán elnökkel folytatott megbeszélése előtt. Angela Merkel hangsúlyozta, Ukrajnában a rendkívül nehéz körülmények ellenére szabad és tisztességes elnökválasztást tartottak, és a választók „nagyon bölcsen” jártak el,

HIRDETÉS

n ÁLLÁS

www.metropol.hu

Ukrajna. Moszkva szerint szó sincs arról, hogy kizárták volna a G7-ek csoportjából

hiszen már az első fordulóban egyértelmű döntést hoztak. Hozzátette: Ukrajna továbbra is nagyon nehéz helyzetben van, és ezért Németország „tettel és tanáccsal”, széles körű támogatással segíti. Porosenko Berlinből Franciaországba utazott tovább, ahol részt vesz a normandiai partraszállás 70. évfordulójára rendezett ünnepségsorozaton.

Támadás a határőrök ellen

Közben fegyveres szakadárok támadtak az orosz–ukrán határon lévő Doneck megyei marinyivkai határátkelőre az orosz oldal felől, legalább száz szeparatista fegyveres pedig ukrán területről támadta hátba a határátkelőnél szolgáló egységet. A határőrség megerősítette, hogy támadás érte a határátkelőt.

Orbán Viktor utazik Kijevbe

Orbán Viktor miniszterelnök képviseli hazánkat Petro Porosenko megválasztott ukrán államfő holnapi beiktatá-

Klicsko letette a főpolgármesteri esküt

Letette a főpolgármesteri esküt Kijevben Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője. • A politikus  az elnökválasztással egy időben, május 25-én tartott kijevi helyhatósági választáson a szavazatok 56,7 százalékát szerezte meg. • Az ukrajnai Doneckmedence lakosaitól kért segítséget a területén bekövetkezett humanitárius katasztrófa felszámolásához a „donyecki népköztársaság” legfelsőbb tanácsa. További kérésként sorolták fel, hogy szükség van élelmiszerre, gyógyszerekre a betegeknek és a sebesülteknek.

sán Kijevben. Keddig mintegy húsz ország állam-, illetve kormányfője jelezte, hogy elfogadta a meghívást. mti


Külföld 11

HIRDETÉS

USA. Nem kap hősnek kijáró fogadtatást a kiszabadult katona

Két amerikai vadászgép zuhant le Huszonnégy óra alatt két amerikai vadászrepülő zuhant le Kalifornia térségében, egyelőre nem tudni, hogy a baleseteknek vannak-e áldozatai. Először a San Diegótól 120 kilométerre fekvő Imperial településen zuhant lakóépületekre egy Harrier vadászgép. Egy ház leégett, kettőben károk keletkeztek. Ezután nem sokkal vízbe csapódott a haditengerészet F/A-18 Super Hornet típusú gépe Dél-Kalifornia partjainál. A pilóta éppen le akart szállni. / mti Szíria

Bassár el-Aszad 88,7%-kal nyert A parlament elnöke, Mohamed Dzsihad al-Laham bejelentése szerint földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az elnökválasztáson Bassár el-Aszad államfő: a szavazatok 88,7%-át kapta. Aszad riválisai, Máher el Haddzsár és Haszan Abdalláh en-Núri 3,2, illetve 4,3%-ot kaptak. mti Izrael

Pályázat 1500 lakás építésére Pályázatot írtak ki 1100 lakás felépítésére az Izrael által megszállt Ciszjordánia zsidó lakótelepein, valamint további 400 lakás felépítésére a szintén megszállt Kelet-Jeruzsálemben. A bejelentés után néhány órával később pedig további 1800 nyugati parti lakás megépítésének tervét jelentették be. A palesztinok kemény lépésekre szólították fel az amerikai vezetést. mti

Mégsem fogják hősnek kijáró tisztelettel köszönteni városában, az idahói Hailey-ben a tálibok fogságából öt év után kiszabadult Bowe Bergdahl őrmestert. Részben biztonsági okokból, részben pedig a kiszabadulása körüli, országossá terebélyesedő vita miatt mondtak le az ünnepélyes fogadtatásról. A városi illetékesekre egyre nagyobb nyomás nehe-

zedett, hogy mondják le a tömegrendezvényt. Telefonhívások és e-mailek özöne zúdult rájuk, miután olyan hírek kaptak lábra, hogy a tálibok nem is rabolták el a katonát, hanem ő maga dezertált. Az afganisztáni tálibok 2009. június végén fogták el Bowe Bergdahl őrmestert, és a minap engedték szabadon, cserébe öt, Guantánamón fogva tartott tálib vezetőért. mti

EP. Euroszkeptikusokkal erősödött a konzervatív képviselőcsoport Két euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt, a Dán Néppárt és az Igaz Finnek párt bejelentette, hogy a brit Konzervatív Párt uralta Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz csatlakozik az Európai Parlamentben. A május 25-i EP-választást Dániában megnyerő Dán Néppárt a voksok több mint 23 százalékát kapta, és ezzel

négy képviselői helyhez jutott az uniós testületben. A négyek között van a rasszista kijelentései miatt egyszer már elítélt Morten Messerschmidt is. Az Igaz Finnek párt is jelentősen növelte támogatói táborát az utóbbi időben, és végül a harmadik legerősebb párt lett Finnországban az EPválasztásokon, így két képviselőt küldhet a testületbe. mti

HIRDETÉS


2

2014. június 6. péntek www.metropol.hu mti

Vincent Cassel

kultúr

A Szépség és a Szörnyeteg tegnap óta a magyar mozikban is látható – egyik főszerepét a francia sztár játssza

Digitális szörny

Színház

Elkezdődött a POSZT Tegnap kezdődött a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A magyar színházi világ legnagyobb eseményeként számon tartott tíznapos fesztivál versenyprogramjában tizenhárom előadás szerepel, de harmincöt helyszínen száznyolcvan más program is lesz. mti

Kultúr 12

Mit adott hozzá a Szörnyeteg karakteréhez? – Nagyon szokatlan helyzet volt: a valóságban minimális kontrollom sem volt a karakter fölött. Persze beszélgettünk arról, hogy néz majd ki, és mi az, amit tőlem kap a karakter, de addig, amíg az első forgatási napon meg nem érkeztem, nem tudtam, hogy ez a forgatás nem olyan

lesz, amilyennek elképzeltem. Azt mondták, olyan lesz a dolog, mint az Avatar, kapok egy kis kamerát, amely felveszi a mozdulataimat, a mimikámat. De mire elkezdtünk volna foglalkozni a Szörnyeteg arckifejezéseivel, kiderült, hogy a cég, amely az erre alkalmas szoftvert elkészítette, már nem működik, mivel a tech-

nológia túl elérhetővé vált. Már csak hat kamera kellett ugyanennek az eléréséhez. Nem volt szükség szuperszámítógépre sem. Megint alkalmazkodtam. 250-en dolgoztak a szemöldökömön, a tekintetemen. Bíznom kellett abban, hogy jól végzik a munkájukat. Milyen karaktert kellett alakítania?

– Számomra az volt az érdekes, hogy mielőtt Szörnyeteg lett volna belőle, a Herceg szörnyű alak volt. Éhes a hatalomra, magával van eltelve, aztán elveszít mindent. Keserűség lesz úrrá rajta, mégis megtalálja a szerelmet, ő is érdemel egy második esélyt. A végeredmény látványos, de önök zöld háttér előtt forgattak...


Kultúr 13 – Igen. Az embernek igyekeznie kell fejben tartani azt, hogy ez így szórakoztató is lehet. Az egyik, speciális effektekért felelős stábtag mondta nekem azt, ami később mantrámmá vált: sose veszítsd szem elől a kész filmet! Folyamatosan arra kell gondolni, mi lesz majd a filmből, amikor a nézők elé kerül. A technikai részletekről nagyon sok mindent le lehet írni, de igazából senkit sem érdekelnek. Persze fantasztikus teljesítmény, de ma már az iparág része ez is. Ezzel meg kell barátkozni, ha ilyen filmekben akar az ember szerepelni. Léa Seydoux a Szépség szerepében szintén szembesült a helyzet kihívásaival... – Én sokat bohóckodtam a kosztümömben – ha már ilyesmit kell az embernek viselnie, jobb, ha poén forrásává teszi. Léának, aki a francia művészmozik világából érkezett, meglehetősen nehéz volt egy szövetdarab előtt eljátszania a szerepét. Néha megkért, hogy nevettessem meg, hogy jobban bele tudja élni magát. Meg kell tanulni üres térben játszani, mert ha az ember nem tudja a fejében a kész filmet megőrizni, kicsit furcsán fogja magát érezni. metropol

PROMÓCIÓ

Program. Pünkösdi Sokadalom a szentendrei skanzenben a hétvégén

Program

Koncert

Idén is lesz Gyerek Sziget

Svéd–brit este az A38-on

Az ingyenes programok hétvégente délelőtt tíztől este hatig várják a családokat a júniusi hétvégéken a Hajógyári-szigeten. Most hétvégén többek között a Kolompos együttes a Pünkösdi királykisasszony című előadásával lép fel.

Két nagyszerű énekesnő koncertezik szerdán az A38 hajón: a folkos beütésű soullal érkező svéd– magyar dalszerző-előadó, Antonia Vai, és a gégerákjából frissen felgyógyult brit varieté-, sanzondizőz, divattervező, Gabby Young lép fel. metropol

metropol

Francia árverési rekord Több száz fellépő mellett feledésbe merült pásztorhagyományokat elevenít fel a szentendrei skanzen pünkösdkor. Vasárnap és hétfőn pünkösdi királynéjárást és királyválasztást tartanak, valamint kiderül, mivel ajándékozták meg régen a pásztorokat, és karcagi birkapörkölt is készül. 16 magyar közösség mu-

tatja be örökségét, a két nap során a gyermekeket léptennyomon kézműves foglalkozásokkal várják. Filcálarc-, gyékényállat- és gyapjúbárány-készítés, növényfelismerő játék és korongozás várja a legkisebbeket, a jó hangulatról színes forgatag, zene és néptáncosok is gondoskodnak. metropol

Franciaországi rekordot jelentő 13,5 millió euróért (4,11 milliárd forintért) kelt el Amadeo Modiglianinak egy mecénását, Paul Alexandre-t ábrázoló, 1911-ben készült festménye a Sotheby’s aukciósház árverésén. mti HIRDETÉS


+ PLUSZ

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

konyha 14

Minden ízében

nyár

Nemzetközi ízek a BBC GoodFoodtó Nagyon könnyű do l. van ilyenkor, ha fr lgunk szezonális hozzávaliss, szeretnénk főzni. ókból Elég csak kimenni a piac válogatni a renget ra, és zöldség közül. Cukkeg nyári padlizsán, zöldbab, ini, paprika, no meg eg paradicsom, és már y kis tálalhatunk egy fin is könnyű nyári vacs om, Jó étvágyat hozzá!orát.

Dorog

Kosbor Fesztivált tartanak A hazai alternatív és folkzene legjobbjai, valamint kiváló borok és gasztronómiai ínyencségek, családias hangulat várja a hétvégén Dorogon a Kosbor Fesztivál látogatóit. A rendezvény névadójának választott kosbor a Pilis egyik ritka orchideaféléje. Az Otthon téren ma este a Jóvilágvan együttes lép fel, majd A kutya vacsorája a Quimbyből ismert Varga Livius vezetésével. A zene mellé neves borászatok és pálinkafőző műhelyek kínálnak kóstolnivalót. A holnap délelőtt a Garabonciás együttesé, majd Felméri Péter standup műsora látható. Ezt követően a szervezők helyi rekordkísérletnek számító közös koccintásra buzdítják a résztvevőket, majd kiscsoportos vakkóstolón választják meg a fesztivál borát. Este a Kiss Kata Zenekar, illetve a Tárkány Művek fellépése után Péterfy Bori (képünkön) ad koncertet. mti

Nyári zöldséges tekercsek Négy főre. Előkészítés: 20 perc, főzés: 25 perc • 1. Vágjuk hosszában 6-6 szeletre a padlizsánokat és a cukkiniket. Béleljünk ki egy serpenyőt alufóliával, és fektessük bele a szeleteket. Kenjük meg egy kis olajjal, majd sózzukborsozzuk. Grillezzük, míg kissé megbarnulnak, majd fordítsuk meg őket. Végül vegyük ki és hagyjuk kihűlni.

További receptek: www.goodfoodmagazin.hu

meg azt is a sajtos krémmel. Végül tegyünk rá egy szelet paprikát, és csavarjuk fel – koktélpálcikával rögzítsük, ha nem akar megállni. Helyezzük egy tálra, és folytassuk ugyanígy a tekercsek készítését. Kb. 12 darab lesz belőle.

• 2. Vágjuk négyfelé  a paprikákat, magozzuk ki, majd hámozzuk meg.

• 4. Száraz serpenyőben pirítsuk arany­barnára a fenyőmagot. Locsoljuk meg olajjal a tekercseket, majd szórjuk rájuk a fenyőmagot és pár bazsalikomlevelet. Szobahőmérsékletűre hűlve tálaljuk.

• 3. Keverjük össze  a ricottát és a pestót egy kis sóvalborssal. Helyezzünk egy réteg padlizsánt a konyhapultra, és kanalazzunk rá a ricottás-pestós keverékből. Erre következzen egy cukkiniszelet, és kenjük

• Hozzávalók:  2 padlizsán, ha lehet, hosszú és vékony, 3 cukkini, akkorák, mint a padlizsánok, 6 ek. olívaolaj, 3 piros színű paprika, 100 g ricotta, 2 tk. pesto, 50 g fenyőmag, bazsalikomlevelek a tálaláshoz


konyha 15

HIRDETÉS

Megvan az év fagylaltja

Szokások. A magyar fiatalok többsége szívesen koccint sörrel A magyar egyetemisták több mint fele mindig is koccintott sörrel, egyharmaduk viszont még a másfél évszázados „tilalom” letelte után is tiszteletben tartja a hagyományt – derült ki IV. Budavári Sörfesztivált beharangozó sörvacsorán ismertetett kutatásból. Bár a 150 éves szabályról mindenki hallott, a történelmi háttérrel sokan bajban vannak: minden tizedik egyetemista az ’56-os forradalomhoz, 6 százalékuk pedig a mohácsi csatához köti a koccintás felfüggesztését.

Egy mézes-diós hecsedlifagylalt érdemelte ki az Év Fagylaltja 2014 címet Soltvadkerten, ahol több mint ötven fagylalt közül választotta ki a győztest a zsűri. A győztes fagylaltkülönlegességet a budapesti Frer Cukrászda társtulajdonosa, Erdélyi Balázs alkotta. A kategória első alkalommal odaítélt nívódíját a szegedi A Cappella Cukrászda és Kávéház kapta. Az indulók kötelező feladata túrófagylalt készítése volt gyümölcsrétegekkel. A szabadon választott alkotásoknál annyi volt a megkötés, hogy lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek. / mti

A fesztiválról

200

sörkülönlegesség várja a IV. Budavári Sörfesztivál látogatóit. Az eseményt június 12. és 15. között tartják.

Tízből három fiatalnak a bor jut eszébe, ha a magyarok italfogyasztási szokásaira gondol, de egyre többen vélik úgy, hogy sörivó nemzet vagyunk. metropol

Történelmi háttér

A sorrelnem.uw.hu egy honlap, amely a sörrel nem koccintók „hagyományőrző mozgalmát” hirdeti. • Céljuk,  hogy megőrizzék a sörrel nem koccintás magyar nemzeti sajátosságát, azért hogy az emberek ily módon is emlékezzenek az aradi vértanúkra. • A legenda szerint Aradon az 1848–49-es szabadságharc leverése után az osztrák tisztek sörrel koccintottak, miután kivégezték a magyar honvédő hadsereg

13 tábornokát. A magyarok ekkor állítólag esküt tettek, hogy soha nem koccintanak sörrel, vagy legalábbis 150 évig nem. • A történészek szerint  akkoriban nem is volt szokás német nyelvterületen a sörrel koccintás, inkább az asztalhoz csapták a korsókat az emberek ivás előtt. Egyébként is valószínűbb, hogy a drága és előkelő pezsgővel ünnepelte a vezérkar a győzelmet, mint közönséges sörrel – olvasható az index.hu-n.

A templomablak-jelenség A bor látványának megítélése alapján szinte lehetetlen a testességére következtetni, kivéve, ha a feltapadására koncentrálunk. Forgassuk meg a nedűt a pohárban – úgy, hogy alaposan járja be a kehely falát –, és figyeljük meg, hogy milyen

Kovács Antal örökös magyar sommelier-bajnok vastagságú, illetve tempójú cseppek folynak le rajta. Vékony és gyors mozgású cseppek igyekeznek lefelé?

Biztosak lehetünk benne, hogy egy könnyű borral van dolgunk. Ellenben a telt és szinte cammogva lefelé sétáló cseppek tartalmas, testes nedűről árulkodnak. Ez utóbbi esetben a cseppek érdekes – gótikus templomok ablakaihoz hasonló – alakzatokat rajzolnak a pohár falára. Ezt nevezzük templomablakjelenségnek, ami a magas beltartalmi értékek, azaz a testesség egyértelmű mutatója. HIRDETÉS

Pünkösd

Szigetközi Friss Fesztivál Holnap kezdődik és hétfőig tart Mosonmagyaróváron a Szigetközi Friss Fesztivál. Az eseményen a magyar, a szlovák és az osztrák konyha java várja a fesztiválozókat. metropol

Judafest

n UTAZÁS

50 méteres asztalról ehetnek Koncertek és gyerekprogramok lesznek vasárnap a zsidó kultúrát bemutató Judafesten a budapesti Kazinczy utcában. Délután 6 órakor egy 50 méter hosszú asztal mellett VII. kerületi nagycsaládosokat és zsidó nagycsaládosokat látnak vendégül. mti

1 percben a borról


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Pesten és Budán 16

Welcome Adatok. A fiatal, hátizsákos turisták körében népszerű lett a város, már az Egyesült Királyság a legfontosabb küldő ország

A legjobb ár-érték arányú úti célnak választotta a közelmúltban Budapestet a tripadvisor.com, a világ legnagyobb utazási portálja. A magyar főváros már másodszor szerezte meg ezt a címet, és ugyanitt bekerült a 25 legjobb desztináció közé is. Budapest tehát egyre inkább trendi helynek számít a fiatal külföldiek körében, és ez az adatokban is meglátszik. Tavaly például a legtöbb vendég már az Egyesült Királyságból érkezett.

Trendi város

fotók: katona lászló

A főváros kétségkívül hazánk legfontosabb „turisztikai terméke”. 2013-ban 2,8 millió külföldi vendég összesen 6,9 millió vendégéjszakát töltött a főváros kereskedelmi szálláshelyein, ezzel bőven megelőzve Hévizet, mely 714 ezer külföldi vendégéjszakával szerepel a második helyen. A nyolcvanas években Budapestre még jellemzően 1,5– 1,8 millió turista érkezett, ez a szám – a gazdasági válság miatti 2009-es visszaeséstől eltekintve – folyamatosan növekedett. A rendszerváltozást követően a legtöbb vendég mindig Németországból jött, ők töltötték el a legtöbb vendégéjszakát is. A legfontosabb küldő országok között azonban a dobogón ott volt az Egyesült Államok, Olaszország és az Egyesült Királyság is. Tavaly azonban már az utóbbi országból érkező vendégek voltak a legtöbben, így tulajdonképpen a számok is igazolták azt a trendfordulót, melyet régóta lehetett érezni a főváros felkapott szórakozóhelyein is. Az Egyesült Királyságból ugyanis a fiatalok jönnek nagyobb számban, akik kimondottan az éjszakai és a kulturális életre kíváncsiak. Az, hogy a magyar fővárosról már nem csak a fürdők, a Citadella vagy a gulyásleves jut a potenciális külföldi látogatók eszébe, tudatos marketingtevékenység eredménye. Ahogy Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta: például a hazánkat bemutató új imázsfilm koncepciójának kialakításakor is arra törekedtek, hogy a hagyományos gulyás-csárdapaprikás mellé más asszociációkat is társítsanak az országhoz, illetve Budapesthez, szem előtt tartva a fiatalabb korosztály számára vonzó szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket is.

Több, mint gondolná

Persze a mára kialakult pezsgő élet is csak egy szelete Budapest jelenlegi turisztikai kínálatának. A tradicionális vonzerőnek számító fürdőkultúrát például láthatóan sikerült „csúcsra járatni”: a Széchenyi és a Gellért fürdő kihasználtsága maximális, a vendégek többsége külföldi. Drajkó Péter, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. munkatársa szerint ezen a téren már inkább az a feladatuk, hogy a népszerűségből más fürdőknek, például a Rác vagy a Lukács fürdőnek is jusson. – A magyar főváros szempontjából szintén fontos konferenciaturizmusban azonban már teljesítettünk jobban is – mondta Drajkó Péter. A szakértő szerint a jelenlegi kínálat már nem elégséges, a fejlődéshez szükség van újabb, megfelelő színvonalú és korszerű konferencia-helyszínekre a városban. Bár Budapest a látogatók, illetve az itt töltött vendégéjszakák számában magasan a legjobb az országban, egy mutató tekintetében mes�sze elmarad a hazai átlagtól. Az átlagos tartózkodási idő ugyanis évtizedek óta 2,4 nap Top 10

Ezekből az országokból jött a legtöbb vendég Budapestre (vendégéjszaka).

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Egyesült Királyság 607 030 Németország 596 817 Olaszország

529 764

Egyesült Államok 471 408

Oroszország

383 211

Franciaország 322 657

Spanyolország 291 554 Hollandia

246 399

Svédország

222 836

Izrael

203 687

Forrás: KSH


Pesten és Budán 17

e to Budapest! körül alakul. Pedig a város bővelkedik programokban, látnivalókban, így meglenne a potenciál a jelenleginél hosszabb időtöltésre is. Az sem véletlen, hogy a Magyar Turizmus Zrt. idei szlogenje a „Think Hungary – More than expected!”, vagyis a „Magyarország – több, mint amit várt!”, azt sugallja, hogy érdemes több időt szánni például Budapestre is.

Német nyugdíjas, angol fiatal

Németország esetében a látogatók közel fele a 45–54 éves korosztályból kerül ki, és az 55–64 éves korcsoportból is több mint félmillióan jöttek tavaly. Az első számú küldő országgá előlépő Egyesült Királyságból és a harmadik helyen álló Olaszországból viszont a látogatók döntő többsége fiatal. A fiatalabb látogató pedig kevesebb költőpénzzel rendelkező látogatót is jelent. Ezt a tényt látszik erősíteni a fő-

HIRDETÉS

Külföldi belföldi vendégek Külföldi és és belföldi vendégek száma a kereskedelmi aszáma kereskedelmi szálláshelyeken szálláshelyeken 2012-ben 2012-ben

Elismerések

A legszebb villamosvonal, strand és piac.

• A brit The Guardian  a margitszigeti Palatinus Strandfürdőt is feltette a legszebb szabadtéri medencéket számba vevő tízes listára.

• A National Geographic  a világ tíz legszebb villamosvonala közé sorolta a pesti Duna-parton futó 2-es villamost.

• A brit posta felmérése szerint is Budapest a legjobb ár-érték arányú szolgáltatást nyújtó város, a 25 vizsgált európai város közül.

város kereskedelmiférőhelykínálatának és -kihasználtságának változása is. 2008-ban az ide érkezők összesen 185 ezer vendégéjszakát töltöttek el az olcsó turista-, illetve ifjúsági szállókon, 2012-ben már 204 ezret, 2013-ban pedig 225 ezret. Ez alapján nem csoda, hogy az elmúlt években gombamód szaporodtak a bel-

Prága 5 394 283

• A CNN Travel  szerint a Központi Vásárcsarnok Európa legvonzóbb fedett piactere.

• A Condé Nast Traveler,  a neves amerikai utazási magazin olvasói szerint Budapest a második legjobb város a világon.

Budapest 0

városban az olcsó hostelek. A tény, hogy a TripAdvisor látogatói már második alkalommal titulálják gyakorlatilag a világ legolcsóbb városának Budapestet, akár sértő is lehetne. Mindenesetre a jó ár-érték arány, a főváros trendi éjszakai és kulturális élete sikeresen bevonzotta a fiatal, kisebb büdzsével utazó há-

6 077 285

Bécs

1

2

3 056 439 3

4

5

6

7

8 millió

tizsákos turistákat. Ők azért vélhetően nemcsak azzal töltik el az idejüket, hogy az éjszakai tivornyák alatt telehányják a Kazinczy utcát, hanem más turisztikai szolgáltatásokat is igénybe vesznek. – Az a cél, hogy az ide érkezők számának, illetve a vendégéjszakák számának növelése mellett arra is rávegyük a

vendégeket, hogy többet költsenek – mondta Drajkó Péter. Hogy ezt pontosan milyen eszközökkel lehet majd elérni, arra a hamarosan elkészülő budapesti turisztikai stratégiának kell választ adnia.

Kiss András

www.metropol.hu HIRDETÉS


3 sport

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Érezte magát veszélyben a nyomozás során? Brett Forrest: – Nem. A bundázók barátságos, beszédes emberek, mert így férkőznek a megvesztegetni kívánt játékosok vagy bírók kegyeibe. Amikor találkoztam velük, nem fenyegettek, de tudtam, hogy a szervezett bűnözés áll mögöttük. Chris Eaton: – Ezek az emberek fogadási csalásokra szakosodott szervezeteknek dolgoznak, és a csalás valójában a bundázás motorja: abból származik a pénz, amel�lyel lefizetik a játékosokat, a bírókat és a hivatalnokokat. Közönséges bűnözőkről beszélünk, akiknek tudtára kell adnunk, hogy a nyomukban vagyunk. Mennyire elterjedt a bundázás a fociban? Nézőként gyanakodnunk kell? B. F.: – A meccseknek kevesebb mint 10 százalékát manipulálják, amiatt azonban, hogy a bundázás világszerte elterjedt, minden egyes esemény tisztasága megkérdőjeleződik.

Labdarúgás

Platini tagadja a titkos találkozót Az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini (a képen) szerint, ha bebizonyosodnak a Katar elleni korrupciós vádak, akkor meg kell ismételni a 2022-es világbajnokság helyszínkijelölő szavazását. A Sunday Times brit hetilap vasárnap közölte: egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam korrupcióval szerezte meg hazája számára a 2022-es vb rendezési jogát. Sajtóértesülések szerint Platini a szavazás előtt titokban találkozott Bin Hammammal, de a francia visszautasította ezt a feltevést. Platini a brazíliai vb után jelenti be, indul-e jövőre a nemzetközi szövetség elnöki posztjáért. mti

CE: – Egyes sportágakat, például a birkózást, szinte lenulláztak a csalások. Ide juthat a futball is, ha nem történik változás, az emberek ugyanis könnyen hátat fordíthatnak neki. Mégis úgy tűnik, hogy mindez a sportág irányítóit egyelőre nem foglalkoztatja. Úgy viselkednek, mint a politikusok: rövid távon gondolkodnak, a problémák megoldását pedig igyekeznek az utódaikra hagyni. A FIFA és az UEFA irányítóira gondol? C. E.: – Ez minden, a sportágban dolgozóra igaz. A foci nem a FIFA és az UEFA, hanem a ligák, az egyesületek, a nemzeti szövetségek, a klubok és maguk a játékosok, a becsületesség megőrzésének felelősségét azonban egyikük sem vállalja. Szerintem a FIFA-nak kellene ezt megtennie, a szervezet azonban valójában üzlet, nem pedig irányító szervezet. A marketing mozgatja, nem átlátható a működése, nem jellemző rá a felelős irányítás. Pedig szükség lenne az üzlet és az irányítási feladatok elválasztására. Az irányító testületnek egyetlen dolog kellene, hogy fontos legyen: a játék tisztaságának, becsületének megőrzése.

sport 18

Chris Eaton és brett Forrest A bundamaffia című könyv szerzője és a FIFA volt biztonsági igazgatója a fogadási csalások magyar száláról is beszélt.

A szurkolók az áldozatok Komolyan veszi a FIFA és az UEFA a korrupció, a bunda elleni küzdelmet? B. F. : – Értik, hogy ez valós veszélyt jelent a sportágra nézve. De hatalmas különbség van a felismerés és az agresszív ellenlépések megtétele, a megoldások aktív keresése között. E két kérdésben ezek a szervezetek csődöt mondanak. C. E.: – A FIFA és az UEFA zéró toleranciáról beszél, hos�szú időre eltilt játékosokat, bírókat, és bevezetett néhány reformot, de sosem ás elég mélyre, és mindig a puhább megoldásokkal próbálkozik. A belső problémák feltárását, a szembenézést nem vállalják fel. Pedig, ha megtennék, rájönnének, hogy a rossz irányítási módszereik elősegítik a bundázást: könnyű a soraik közé férkőzni, manipulálni a tagjaikat. Hogyan zajlik a bundázás a gyakorlatban? B. F.: – A megvalósítás igen egyszerű. Lefizetik például azokat, akiknek a legnagyobb befolyásuk van egy meccs kimenetelére: a kapust, a játékvezetőt vagy a védőket. Gyakran az edzőt korrumpálják annak érdekében, hogy bizonyos focistákat ne engedjen a pályára, vagy cseréljen le egy megbeszélt pillanatban. Nemzeti szövetségeket is beszervezhetnek; ha ez összejön, megszabhat-

Névjegy

• Brett Forrest  (a képen jobbra): amerikai író, újságíró. Dolgozik többek között az ESPN The Magazine-nek, a Time-nak és a Vanity Fairnek. • Chris Eaton:  ausztrál biztonsági szakértő, a könyv első számú forrása. 11 évet dolgozott az Interpolnál, majd a 2010-es vb előtt a FIFA biztonsági igazgatója lett. Jelenleg a Nemzetközi Sportbiztonsági Központ munkáját segíti.

ják, mely bírók vezessenek, mondjuk, barátságos mérkőzéseket. Rendeztek már olyan meccset is, amelyet valójában sosem játszottak le. A bukméker, akinél fogadni lehetett az eredményre, ezt nem tudta, csak felhívták párszor azzal, hogy most ez, majd az szerzett gólt. Pedig a meccs meg sem történt. A togói „válogatott” sztorija is klasszikus. A meccset Wilson Raj Perumal (l. keretes írásunkat – a szerk.) kötötte le, aki azt ígérte, hogy a mérkőzésen a togói nemzeti csapat lép pályára, pedig a hivatalos mezt viselő utánpótlás-focisták játszottak. Milyen összegekről beszélünk globális szinten? C. E.: – A Sorbonne kutatása szerint 700 milliárd euróról

van szó, szerintem azonban ennél jóval többről: minimum ezermilliárd amerikai dollár értékben fogadnak sporteseményekre világszerte egy-egy évben, az összeg 80 százaléka pedig illegális fogadásokra megy el. És míg ez az összeg nő, és egyre több bűnöző férkőzik be a sportot irányító szervezetekbe, a kormányok válasza elmarad. Hogyan látják a magyar helyzetet? CE: – A lehetőségek DélkeletÁzsiában kimerültek. Bár a sportfogadások 80 százalékát a világnak arról a részéről kötik, a helyi sportesemények már nem vonzóak, hiszen azokba régóta belenyúlnak a szingapúri, maláj, indonéz, vietnami bűnszervezetek. A fogadók ezért elsősorban európai és dél-amerikai eseményekre tesznek. Emiatt a bűnözők is megmozdultak, keresik például a magyar, valamint a kelet- és nyugat-európai kapcsolatokat. A keleteurópaiak egyébként sokkal hatékonyabbak és nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a bundázásban. Akadnak szervezetek, amelyek közel egy emberöltő óta irányítanak klubokat, ligákat és kupákat, de csak viszonylag kis pénzhez jutottak az európai fogadásokból. Mennyire kis vagy nagy hal Magyarország a bundaügyek tengerében?

HIRDETÉS

2014. június 5. (csütörtök)

2 5 17 18 19 27 28 30 32 33 39 40 47 51 61 63 65 76 77 78


n

sport 19 fotó: kálló péter

az interneten, bármilyen sorozatban vagy eseményen, akár az utánpótlás-mérkőzésekre vagy sokadik ligás mec�csekre is. Ha ezt nézzük, azt mondhatom: Magyarország nem a legnagyobb, de nem is a legkisebb hal. C. E.: – Elég csak feltenni a kérdést: miért állt össze magyarokkal egy szingapúri bűnszervezet? Miért találták érdekesnek az országot? És már meg is van a válasz. Ha a bűnözők szerint fontos Magyarország, akkor – sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de – valóban az.

B. F.: – Egy ország, egy piac mérete összefüggésben van azzal, mennyire aktívan igyekeznek befolyásolni az ottani sporteseményeket. Ez ugyanis meghatározza, hogy a tisztességes fogadások között mennyire tudják elrejteni a tisztességteleneket. Ma már szinte bármire lehet fogadni

gon is történt ilyen eset. Nem maguk a játékosok, hanem a megvesztegethetőségük jelenti a problémát. Ami a büntetéseket illeti: a focisták örökös eltiltást kapnak, miközben Wilson Perumal egy évet tölt egy finn börtönben, ahol internetezhet, majd Budapestre jön, ahol partikra jár, és továbbra is manipulálhat mérkőzéseket. Mindez elvezet a kormányok felelősségéhez. A kormányzatok hajlamosak a sportágakat irányító szervezetekre hagyni e problémák megoldását, holott nekik is rengeteg tennivalójuk lenne.

Láttak valaha megbánást a bundát szervezőkön vagy a lefizetett játékosokon? B. F.: – A focistákon azt láttam, hogy a lebukáskor döbbentek rá, helytelen, amit tettek, de talán jobban bánkódtak a karrierjük miatt. A bundát szervezők sem bánták meg tetteiket, már azt tervezték, hogyan térhetnek vissza az üzletbe, hiszen enyhe büntetésre számíthattak.

Jól működik a bundajelző rendszer? B. F.: – A befolyásolt mec�cseket viszonylag nagy pontossággal megmutatja. A gond csak az, hogy a fogadások nagy része élőben zajlik, így mire kiderül, hogy

C. E.: – A megvesztegetett futballisták általában nem megrögzött bűnözők. Vannak, akik sírnak, szégyellik magukat a lebukás után, sőt, Dél-Koreában ketten öngyilkosok lettek, és Magyarorszá-

• A szingapúri bundaszervező  2011-ben Finnországban került rács mögé.

az eredményt megbundázták, a nyereményt már felvették, a csalást elkövető szindikátus pedig újra a háttérbe húzódott, és eltüntette a nyomait. Kit látnak a bundázás legnagyobb áldozatának? B. F.: – A játék van veszélyben, az áldozatok pedig a drukkerek. Azért nézünk meg egy meccset, mert nem tudjuk, mi lesz a vége. Ha kiderül, hogy az eredményt manipulálják, előbb-utóbb elvesztjük az érdeklődésünket. C. E.: – A társadalmat és annak morálját. Az antihősök megváltoztatják a világképet, főleg a gyerekekét, akik manapság híresek és gazdagok akarnak lenni, nem rendőrök vagy építészek. Világszerte egyre jellemzőbb, hogy a dolgok könnyebb végét próbálják megfogni az emberek. Ha elvesztjük a sportot mint

Perumal, a nemzetközi bundakirály

A könyv bemutatja Wilson Raj Perumal történetét is.

• Mivel benne volt a keze  a magyar bundaügyekben is,

alkut kötött, és az Europol védelme alatt Budapestre szállították, ahol házi őrizetbe került. • Áprilisban ismét Finnországban  tartóztatták le, ahova magyar okmányokkal utazott.

a becsület és feddhetetlenség jelzőtüzét, azért mindan�nyian hatalmas árat fizetünk majd. A nyári, brazíliai világbajnokság meccsei is veszélyben lehetnek? B. F.: – Nemrég beszéltem egy jól ismert bundaszervezővel, aki szerint nincs kizárva, hogy a vb későbbi szakaszában is megpróbálnak majd manipulálni mérkőzéseket. Hatalmas pénzek fognak forogni, ez pedig mindig vonzza a szervezett bűnözést. Jelenleg nem tudom azt mondani, hogy ez vagy az a meccs nem lesz tiszta, de a FIFA jelenlegi biztonsági főnöke korábban azt mondta, szerinte a csoportmeccsek utolsó fordulója a leginkább veszélyeztetett. Sok, továbbjutásra esélytelen, szegényebb országból érkező válogatott kerülhet a bűnözők célkeresztjébe. C. E.: – A FIFA ezen a téren jó munkát végez, de ez nem azt jelenti, hogy sikerül is megakadályoznia a manipulációt. Nem tartom valószínűnek, hogy a vb a bundázók célpontja lesz – inkább az azt megelőző selejtezőkbe nyúlnak bele –, de kizárni sem tudom. horn Andrea–kaposi Dávid HIRDETÉS


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

sport 20

Pintér Attila Újra erős mezőny Labdarúgás. a bátran játszó fiatalokat a Gyulai Memorialon dicsérte a győzelem után Atlétika. Székesfehérváron rendezik az idei emlékversenyt A negyedik Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon is parádés mezőnyt láthatnak a nézők: Carmelita Jeter világbajnok sprinter, illetve Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is elfogadta a meghívást. A versenyt július 8-án Székesfehérváron a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban rendezik. Spiriev Attila, az atlétikai szövetség sportigazgatója elmondta: Jeter, minden idők második leggyorsabb női sprintere, már tavaly is bizonyította klasszisát, amikor a Puskás-stadionban hátrányból nyert 11.07 mp-cel 100 méteren. Ellenfelei között ott lesz idén többek között a bolgár Európa-bajnok Ivet Lalova is. A legnagyobb külföldi név jelenleg egyértelműen Uhové. HIRDETÉS

Nem csak profiknak

• A Memorial honlapján  lehet jelentkezni amatőr és haladó kategóriában a „Te mennyit futsz 100on?” versenyre.

Az olimpiai bajnok Carmelita Jeter idén is Magyarországra jön / mti

Az oroszok 28 éves londoni ötkarikás bajnoka fedett pályán 2,42 méteres egyéni csúccsal rendelkezik, szabadtéren pedig 2,41 az egyéni legjobbja. Kiváló versenyt hozhat a férfi 110 gátasok futása is, melyben a fedett pályás Ebnegyedik Baji Balázs nagyon erős mezőnyben méretheti meg magát, többek között az amerikai vb-győztes és olimpi-

ai második Jason Richardson ellen. Visszatérője is lesz a viadalnak: a 2004-es olimpián második magyar diszkoszvető, Kővágó Zoltán az eltiltása után Székesfehérváron versenyez először. Ellenfelei között lesz a korábbi olimpiai és világbajnok észt Gerd Kanter, valamint a legnagyobb magyar tehetség, a tavaly junior Ebaranyérmes Szikszai Róbert. A Gyulai Memorial a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatának egyik állomása is. A férfiaknál a legnagyobb sztár a londoni olimpiai bajnok Pars Krisztián lesz ezúttal is, míg a nőknél a világcsúcstartó német Betty Heidler. mti

Az önbizalom szerzése szempontjából fontos volt, hogy a magyar válogatott 1-0-ra legyőzte Albániát – mondta a szerda esti mérkőzés után Pintér Attila szövetségi kapitány. – Amíg a dán csapat felvállalta az ellentámadásokat, az albánok visszazártak a saját térfelükre, ezért nem tudtunk olyan iramú meccset játszani, mint legutóbb. Nem szeretnék a játékvezetővel foglalVb-felkészülés

• Az olasz válogatott  szövetségi kapitánya nem aggódik amiatt, hogy csapata szerdán 1-1-es döntetlent játszott Luxemburggal. Cesare Prandelli szerint a játékosok kitűnő állapotban vannak. • Az angol csapat 2-2-t játszott Ecuador ellen Miamiban. A találkozón megsérült Alex OxladeChamberlain középpályás.

Visszaesés

47.

helyen áll a magyar válogatott a legfrissebb FIFA-ranglistán, miután két helyet rontott.

kozni, de úgy láttam, az első félidőben két tizenegyest is kaphattunk volna – fejtette ki Pintér Attila. A szakvezető megdicsérte a fiatalok közül Vécsei Bálintot és Kalmár Zsoltot a bátor játékáért. A keret már a holnap esti, kazahok elleni találkozóra készül, amelyet szintén a Puskás-stadionban rendeznek. A szövetség akciót hirdetett: a meccsre megvásárolt jegyek érvényesek lesznek a szeptember 7-i, Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőre is. Így a szurkolók 500 forintért két válogatott mérkőzést nézhetnek meg. A jegyek az MLSZ oldalán és a Ticket Express irodáiban vásárolhatók meg. metropol/mti


sport 21

Tenisz. Marija Sarapova Jégkorong. A Los Angeles sorozatban harmadszor nyerte a nagydöntő első döntős a Roland Garroson mérkőzését az NHL-ben A francia nyílt bajnokság női egyesének elődöntőjében Marija Sarapova leginkább a rutinjának köszönhette sikerét Eugenie Bouchard ellen. A 20 éves kanadai ontotta a pontot érő ütéseket az alapvonalról, lőtte a vonalakat, remekül gyorsított és lélekölő szögekre volt képes. A francia publikum egyértelműen az esélytelenebb kanadainak szurkolt, és élvezte agresszív teniszét. Ennek és Sarapova bizonytalankodásának is volt köszönhető, hogy Bochard 6:4-re hozta a szettet. A folytatásban az orosz gyorsan brékelt, rendre túl tudta tenni magát bosszantó hibáin. Az egyenlítésért szerválva 5:3-nál három játszma-

labda is kevésnek bizonyult a boldogsághoz, de 6:5-nél már nem kegyelmezett. Bár Sarapova az utolsó pontig nem érezhette igazán biztonságban magát, Bouchard sorsa némiképp megpecsételődött, amikor a döntő játszmában 1:2-nél, 40:0-ról elbukta az adogatójátékát. A vége, 2 óra 27 perc alatt, 4:6, 7:5, 6:2 lett Sarapovának. A 27 éves orosz játékos az ötödik Grand Slamtrófeáját nyerheti holnap. A fináléban a román Simona Halep lesz az ellenfele. A tavalyi budapesti WTA Grand Prix győztesét a tegnapi elődöntőben a német Andrea Petkovic sem tudta megállítani: 6:2, 7:6-ra nyert. Siklós erik, Párizs

Kiválóan indult a New York Rangersnek a Stanley-kupadöntő első mérkőzése. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó összecsapás első meccsén a Los Angeles Kings sokáig nem tudott mit kezdeni a Rangers gyorsaságával. A New York-iaknak két gólt is sikerült szerezniük az első harmadban – mindkettőben nagy szerepet játszott a sebesség. Benoit Pouliot és Carl Hagelin is egyszerűen lekorcsolyázta a Kings védőit. Igaz, Hagelin emberhátrányban szerzett találatához a szerencse is kellett: Jonathan Quick elsőre kivédte a lövését, ám a korong Szlava Vojnov Kings-védő korcsolyájára, majd onnan a kapuba pattant.

Találatok

8

gólt szerzett eddig Justin Williams a rájátszásban. 12 gólpasszával együtt összesen 20 pontja van.

A Los Angeles csak Kyle Clifford gólja után talált magára. A találat megfordította a meccset: a Kings lendületet kapott, és a második harmadban Drew Doughty révén ki is egyenlített. A hosszabbítás nem tartott sokáig: Justin Williamsnek, a mindent eldöntő találatok királyának sikerült 4 és fél perc után eldöntenie a meccset (3-2). metropol

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja

Labdarúgás

Szivics mégis dolgozhat Egy évre felfüggesztette Szivics Tomiszlávnak, a Diósgyőr vezetőedzőjének féléves eltiltását a magyar szövetség fellebbviteli bizottsága. mti Kézilabda

A selejtező a riói utat is befolyásolja A férfiválogatott szempontjából az év legfontosabb eseményének tartja a szövetségi kapitány a szlovénok elleni világbajnoki selejtezős párharcot. Mocsai Lajos csapata vasárnap 14.30-kor Veszprémben, egy héttel később Velenjében lép pályára. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

rejtvény 22


posta 23 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Tavaly közel hárommillió külföldi turista érkezett Budapestre. Ön szerint miért érdemes a fővárosba látogatni?

„A természeti adottságai, főként a Duna miatt. Érdekes az is, hogy a pesti és a budai oldal mennyire eltérő, illetve gyönyörű a belváros is.”

„A belváros a hangulatos kis éttermeivel, vendéglőivel jó célpont lehet az ide látogatóknak. Budapestet este érdemes igazán megnézni.”

„Szeretem a történelmet, így számomra a műemlékek, a nevezetességek a legszebbek. De érdemes idelátogatni az éttermek és a romkocsmák miatt is.”

Bencze-Györei Erzsébet 31, gyesen lévő anyuka, Budapest

Nagy László 35, MÁV-alkalmazott, Budapest

Verebélyi Dorina 19, tanuló, Budapest

van, hogy a szolgáltatók keményen felszámítják a késedelmi kamatot, sőt, az esetleges felszólító levél nem kevés postaköltségét is. Tudomásom szerint a bankoknál a kölcsön törlesztésénél lehet módosítást kérni a befizetési határidőre a fizetésnaphoz igazítva, nem tudom, a szolgáltatóknál van-e erre lehetőség.

bért kapunk, és nem tartozunk sem a pedagógusi, sem a gyermekvédelmi, sem a gyermekjóléti kategóriába? Korábban, ha a pedagógusok fizetésemelést kaptak, mi is kaptunk. Most sehova sem tartozunk, és évtizedek óta minimálbérért dolgozunk. Mi mikor kapunk elismerést a munkánk után, és mikor kapunk megélhetést biztosító fizetést?

Olvasói levelek

Összevissza jönnek a számlák A május 29-én megjelent olvasói levélhez szeretnék hozzászólni. Én is megfigyeltem, hogy az utóbbi időben a szolgáltatók teljesen összevissza küldik ki a számlákat. Évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy a hónap mely napján esedékes a villanyszámla, egy másik napján pedig a gázszámla stb. Egy ideje azt vettem észre, hogy egyszer ez a számla fizetésének a határideje, a másik hónapban egy másik nap, és nem egy-két nap az eltérés. Mostanában az ELMŰ például két számlát küld ki egy borítékban (ezzel nem lenne különösebb gond, valószínűleg a postaköltség csökkentése miatt van), de emiatt az is előfordult már, hogy az első számlát befizettük, a második meg sajnos elkeveredett. De olyan eset is volt, hogy az egyik számlának a hónap elején, a másiknak a hónap vége felé volt a befizetési határideje. Én sem értem, mi ennek a változásnak az oka, miért nem volt jó a régi rendszer. A levélírónak abban is igaza

Név és cím a szerkesztőségben

Név és cím a szerkesztőségben

Szociális bérpótlék Hónapok óta figyelemmel kísérem a szociális bérpótlékról szóló friss híreket. Tavaly megkapták a pedagógusok a fizetésemelést, most megkapták a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti intézmények dolgozói is a bérpótlékot. Óvodai dajkaként azt gondoltam, beletartozom az utóbbi kategóriába. De sajnos kiderült, nem. Ha egyik kategóriába sem tartozunk, akkor hova? A szülők ránk bízzák a gyermekeiket, gondozzuk őket, felelősséget vállalunk értük, míg a szülő dolgozik. Ezért a munkáért minimál-

Veszélyben az énekesmadarak Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a szarkák, ami nagy baj az énekesmadarakra nézve. Már alig van énekesmadár, verebet a környékünkön egyáltalán nem is látok évek óta. A szarkák ragadozó madarak. Megeszik a tojásokat és a fiókákat is. Ebben az évben többször is láttam, hogy a szarkák eszik a tojásokat. Véleményem szerint ritkítani kellene az állományukat, különben lesz idő, amikor nem fogunk többé madárfüttyöt hallani. Budai Lászlóné, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Napos idő, kevés felhő

Miskolc

Győr

25°

27° 27° Pécs

27°

Budapest

28° 30° Békéscsaba

29°

SZOMBAT

Túlnyomóan napos idő várható, csak időnként növekszik meg a

VASÁRNAP

Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legmagasabb nappali

max: 28° gomolyfelhőzet. Csapadék általában nem valószínű, csak az Északimin: 14° középhegység területén alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. max: 30° hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. min: 15°

További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2014. június 6. péntek | www.metropol.hu 

országos

Tiltakozunk a reklámadó bevezetése ellen! Ön is a reklámoknak köszönhetően jut hozzá ingyen a Metropolhoz.


1 hírek

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Nyáron jobban kell figyelni a veszélyekre Rendőrség. A biciklisekre, a gyalogosokra és a gyermekekre leselkedik a legtöbb veszély A nyári időszakban érdemes a szokásosnál is jobban figyelni a gyermekekre, a biciklisekre és a gyalogosokra – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tegnapi sajtótájékoztatóján, amely az elkövetkező hónapok közlekedési és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet. Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kiemelte: közlekedési szempontból a kerékpárosokra és a gyalogosokra leselkedik a legtöbb veszély. Hangsúlyozta: a biciklisek tehetnek legtöbbet a biztonságuk érdekében, például a fényvisszaverő mellény használatával, a bicikli megfelelő műszaki állapotával, továbbá az alkoholfogyasztás elkerülésével. – A nyári időszakban fokozott veszélyforrás lehet még a tiltott helyen való fürdőzés

Az ORFK figyelmeztet: csak a kijelölt fürdőhelyeket használjuk / Kálló Péter Ellenőrzés pünkösdkor

• Fokozott ellenőrzést  tartanak a rendőrök az or­ szág közútjain a pünkösdi hosszú hétvégén. • Elsősorban azokat próbálják kiszűrni,  akik ittasan vagy bódult állapotban vezetnek, de figyelnek a passzív biztonsági eszkö­ zök használatára is. • Az akció kiterjed  a motor­ kerékpárosokra, a segéd­ motorosokra és a kerék­ párosokra is.

is – tette hozzá Óberling József. Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt tanácsolta, hogy a szülők a nyári szünidőben különösen figyeljenek gyermekeikre. Hangsúlyozta: a di­zájner­ drogok áldozatainak száma nő, és 2010 óta egyre több az új pszichoaktív szer. – Ezeknek az anyagoknak az élettani hatásai nem ismertek, ezért egyetlen megelőzési módszer van: el kell kerülni a fogyasztásukat – mondta az osztályvezető. Az internet veszélyeire is felhívta a figyelmet: mint

Egészségügy. Azt kérik a rezidensek, ne legyen vádemelés hálapénz miatt

Fejlesztés

Új kamerák kerülnek 177 településre Százhetvenhét településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert a következő hónapokban, 1,6 milliárd forintos kormányzati támogatásból – jelentette be tegnap Tállai András (a képen). A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, hogy a pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit. A nyertes pályázók négyötöde 10 ezernél kisebb lélekszámú település önkormányzata, köztük több borsodi település, de a támogatottak között van Budapest VIII. kerülete, Gyula, valamint több megyei jogú város is. Tállai András jelezte: a települések átlagosan 10 millió forintot kapnak, a nyertesek listája a kormany.hu-n érhető el. mti

hazai 2

Kibővítik a tárolót Új kamra kialakítása kezdődött a bátaapáti radioaktívhulladéktárolóban. A tároló két kamrájában eddig 2142 hordónyi – a paksi erőműből származó – kis és közepes aktivitású hulladékot helyeztek el. metropol / Fotó: mti

A Magyar Rezidens Szövetség azt kéri az ügyészségektől, hogy amíg nem rendeződik az előre nem kért, ám utólag elfogadott hálapénzzel kapcsolatos jogi helyzet, ne emeljenek ezekben az ügyekben vádat. A rezidensszövetség még április végén fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz kimeríti-e a vesztegetés tényállását. Polt Péter válaszában közölte: jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, mert a hálapénz elfogadásával kapcsolatban felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű. Az ügyészség álláspontja szerint a jelenlegi tényállás,

Mit akar a szövetség?

• A rezidensek azt szeretnék, hogy az érintettek  – a döntéshozók, a szak­ ma és a társadalom – közösen dolgozzák ki a hálapénzmentes, élhető és fenntartható egészség­ ügy modelljét. • Meg kellene jelölni egy időpontot, amikortól a hálapénz minden formá­ ja tiltva lesz. • Álláspontjuk szerint a hálapénzmentes modell  alapja a szolidaritásalapú egészségügyi rendszer és a bérrendezés lehetne.

miután az a felelősség kérdésében egymással ellentétes értelmezésre ad lehetőséget, nyilvánvalóan sérti a jogbiztonság követelményét. mti

mondta, a fiatalok közül sokan és könnyen ismerkednek a világhálón, és új ismerőseik kihasználhatják őket. Megbánhatják a fiatalok azt is, hogy bizonyos fotókat megosztanak a közösségi oldalakon – mondta –, mert egy-egy ilyen eset akár zsarolásig is fajulhat. Németh Ágnes a nyári időszakra jellemző bűnelkövetések közül a strandlopásokat említette. Hozzátette: a fiataloknak a fesztiválok is vonzó célpontok lehetnek a nyáron, de ezeken a helyeken az autófeltörések, autólopások is gyakoriak. metropol/mti Sajtó

Üres címlappal a reklámadó ellen Elsötétítéssel, üres címlappal tiltakoztak a magyar médiavállalatok a tervezett reklámadó ellen. A kezdeményezéshez a Magyar Reklámszövetség összesítése szerint több mint 60 sajtótermék csatlakozott: a Metropol mellett az akcióban részt vett többek között a TV2, az RTL Klub és a Hír TV, a Magyar Nemzet, a Nép­ szabadság, a HVG, az Index és az Origo is. metropol Országgyűlés

Esküt tesznek a miniszterek Az Országgyűlés mai ülésén esküt tesznek a harmadik Orbán-kormány miniszterei. A 11 órakor kezdődő ülésen felszólal Orbán Viktor miniszter­ elnök is. mti


hazai 3

A Balaton nagyon megy Kálló Péter

Ingatlanpiac. A tónál csaknem 20 százalékkal bővült a forgalom az idei év első négy hónapjában Az ingatlanpiac év eleji fellendülése az üdülők esetében is érezhető – derül ki az Otthon Centrum adataiból. – A folyamat öngerjesztő: a kereslet élénkülése sokakat késztethet gyors vásárlásra, nehogy a legjobb ajánlatokat, mind az árak, mind az ingatlan jellemzői tekintetében, elorozzák előlük – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. Az ingatlanpiac évek óta tartó stagnálása, szűkülése a vízparti településeket az országos átlagnál kisebb mértékben érintette. A 2008–2013 közti országos 44 százalékos forgalomcsökkenéshez képest valamivel kisebb, 40 százalék volt a balatoni, vízparti települések forgalmának vis�szaesése. Az üdülőket is figyelembe véve – amelyek csak

Túlárazott belváros

Schneider Zoltán, a Balla Ingatlanirodák belvárosi irodájának vezetője szerint az árak emelkedésére a fővárosban az idei évben már nem lehet számítani. • Budapest V. és VI. kerületében  élénk az érdeklődés, sok a vevő a piacon. • Az ingatlanok nagy része azonban túlárazott,  az eladók arra várnak, hogy valaki irreálisan magas árat fizessen.

Árak a vízparton

170 000 forintos négyzetméteráron kelnek el a használt családi házak és nyaralók Keszthely környékén az Otthon Centrum adatai szerint. Balatonfüre­ den és környékén 190 ezer, Balaton­ lellén 140 ezer, Siófokon pedig 210 ezer forint az átlagos négyzet­ méterár.

nem harmadát adják a teljes forgalomnak errefelé – évek óta 2400–2500 adásvétel között stagnál a piac. Ha az idei év elején tapasztalható növekedés az egész szezonban kitart, a 2014-es forgalom 2700 tranzakció körül alakulhat. Hogy milyen ingatlanok a legnépszerűbbek, területenként, községenként változik. Balatonlellén például a 10–15 millió forint közötti, 70–100

négyzetméteres önálló nyaralókat keresik a leginkább. Keszthelyen a 10–14 milliós, 1+3 fél szoba elosztású nyaralók a legnépszerűbbek, Balatonfüreden a 100 négyzetméteres, 15–25 milliós ingatlanokat keresik a legtöbben. Siófokon kelnek el a legnagyobb ingatlanok: itt a 100–150 négyzetméteres, 15–25 milliós családi házak vonzzák a legtöbb vevőt. metropol

• A túlárazott belvárosi piacon az eladók  általában 2–4 hónap után, 10–15%os árcsökkentést követően tudják eladni a lakásukat. • A helyesen árazott  ingatlanok ugyanakkor egy hónapon belül szinte biztosan elkelnek. • A belvárosban a vevők a legkisebb, 25–35 négyzetméteres lakásokat keresik a leginkább. HIRDETÉS


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Vélemény

frei tamás írása a Metropolnak Dublinból

ellopták a show-t Furcsa este volt. Vegyes társaság jött össze Dublinban. Kelet– nyugati keveredés. A férfiak többnyire nyugatiak voltak, írek és britek. A hölgyek pedig keletiek. Kelet-európaiak. Külön jegyzetet érdemelne, hogy minél gazdagabb volt a férfi, annál inkább kelet-európai, szőke és modellkülsejű a nő. Két orosz hölgy, egy észt, de volt lengyel és magyar is köztük. Meg egy brazil. És egy botswanai. Bronzbőrű afrikai szépség. Miközben magamban épp a férfiak és nők „lehetőségein” gondolkodtam, a résztvevők egymás után emelték a poharukat valamire. A férfiak, főleg az írek, képtelenek voltak elszakadni hajszolt üzleti életük görcseitől. Lelki békét, nyugalmat, gondtalan pihenést és hasonlókat kívántak maguknak. Az ékszerként tartott nők viszont vagy mélynek és ezért az ezer négyzetméteres ház kertjében érthetetlenül komolynak tűntek, vagy felszínesnek. Mígnem a lengyel hölgy felállt, és közölte, hogy neki elege van ebből a „leosztásból”. Ezt a szót használta, a leosztást. Hogy ők, vagyis a nők, a nyugati férfiak szemében a kelet-európai ribancocskák (megint csak az ő kifejezése), miközben ő lengyelként már régen nem érzi magát keletinek. Ahogy telt-múlt az elmúlt 25 év rendszerváltása, ő elég gyorsan lett kelet-európaiból közép-európai. Újabban meg észak-európai. Mert Lengyelország felzárkózásának sikere, a szorgalmas és precíz élet, a negyvenmilliós lengyel nép negyedszázados teljesítménye őket már lassan a liberális és sikeres észak-európai demokráciák közé sorolja. Néma csend lett. Hogy mi van? Mi történt? Kérdezte egymásra bambulva néhány enyhén ittas ír, aztán kitört a vita, az európai Bábel. Átírt történelem Én elképedve hallgattam, amit az újságokból már „A magyar szerepről régóta kiolvasok (az angol és francia nyelvűekből feltétlema már nem esik szó, de újabban a németekből a keletnémeteket Auszt- nül, is), hogy tudniillik a nyugaria felé kiengedő Horn tiak tudatában a lengyelek Gyula elég sokat kapott átírták a történelmet, de magukat beleírták mindenképp. itthon ahhoz, hogy ne A milliónyi ilyen esti iszoganagyon legyen már tás hevében, az Európa-szerte bárhol és bármikor ugyansenki külföldön.” ilyen harciasan végigküzdött apró szócsatákban harcolták ki, meg persze a vezető napilapok véleményrovataiban. Ezen a héten is tucatszám lehetett vezércikkeket olvasni Londontól Rómáig arról, hogy 25 évvel ezelőtt a lengyelek döntötték meg a kommunizmust. Nekik köszönhető a berlini fal lebontása, mert ők voltak azok, akik a betiltott Szolidaritás szakszervezet sztrájkjaival kiharcolták az első félig-meddig szabad választást Kelet-Európában. Épp ezen a héten, június 4-én volt a 25. évfordulója annak a lengyel voksolásnak, amelyet elsöprő fölénnyel nyert meg a Szolidaritás. Utána beindult a dominóeffektus, és 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. Ez a lengyel verzió, és ezt harsogja Európa. A magyar szerepről ma már nem esik szó, a keletnémeteket Ausztria felé kiengedő Horn Gyula elég sokat kapott itthon ahhoz, hogy ne nagyon legyen már senki külföldön. A kommunizmus megdöntésének 25. évfordulója a lengyel sikerekről, az ő gazdasági csodájukról, az 500 évnyi lemaradást 25 év alatt behozó lengyel nép szorgalmáról, sokkterápiájáról és ügyességéről szólt és szól. Az amerikai elnök is őket ünnepelte személyes látogatással ezen a héten. A lengyelek ellopták a show-t. De hát mi voltunk azok, akik ezt hagytuk, hiszen a szabadságunk negyedszázados évfordulójára mi már koccintani sem szoktunk…

háttér 4

Mélyült a lakhatási szegénység mti

Intézkedések. Rengeteg család vett fel hitelt erején felül Tovább mélyült tavaly Magyarországon a lakhatási szegénység, a szakpolitikai intézkedések nem adtak hatékony választ a legnehezebb helyzetben lévők problémáira – derült ki a Habitat for Humanity jelentéséből. A lakosság negyedének van rezsitartozása, több mint egymillió háztartásban nincs szennyvízelvezetés, és a magyar gyerekek egyharmada penészes, egészségtelen lakásban él.

Kiadásaink negyede lakásra megy

A lakhatási szegénységgel foglalkozó, ökumenikus keresztény civil szervezet hangsúlyozza: a lakhatási problémák közül továbbra is a megfizethetőségi gondok számítanak a legsúlyosabbnak hazánkban. 2013-ban a háztartások kiadásainak átlagosan a negyedét tették ki a lakásfenntartási költségek. Ez a rezsicsökkentésnek köszönhetően szerény mértékben, másfél százalékkal csökkent.

Az évente körülbelül félmillió végrehajtási ügy többsége továbbra is közműtartozások miatt indul, a számuk pedig kismértékben, de növekszik. Ezek során az adósok egy százaléka el is veszíti otthonát, vagy fontosabb ingóságait. Míg rezsitartozása a lakosság közel negyedének van, addig a jelzáloghitel-tartozások a népesség 6,8%-át érintik.

A szegényeket alig éri el a segítség

A rezsicsökkentés volt az elmúlt év legnagyobb volumenű szakpolitikai intézkedése. A Habitat for Humanity jelentése szerint olyan háztartások is segítséget kaptak így, amelyek nem szorultak rá, míg a legszegényebb rétegek kiadásait nem tudták érdemben csökkenteni. Számításaik szerint ez az ő esetükben havi 1925 forintos megtakarítást jelentett, és a körülbelül 900 Elvesztették az otthonukat

25

százalékra nőtt 2013-ra azon hajléktalanok aránya, akik azért veszítették el otthonukat, mert nem tudták fizetni annak költségeit.

Háttér

Lakásvesztést megelőző intézkedések • Lakásfenntartási támogatás:  körülbelül félmillió személy részesült ilyen segítségben, az átlagos összeg havi 3700 forint volt, ami 6,5 százalékkal több, mint a megelőző évben. A természetben folyósított támogatások aránya 2012-re meghaladta az 50 százalékot. A támogatás átlagos összege még a legrászorultabb háztartások esetében is kevesebb, mint a lakhatási költségek 10 százalékát fedezi. • Adósságkezelés: csak a 40 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken érhető el azok számára, akiknek 50 ezer forintot meghaladó, az adósságok valamelyikénél legalább

hathavi tartozásuk van, vagy emiatt már kikapcsolták valamelyik szolgáltatást. 2012-ben 13 450 személy részesült ilyenben, harmadával kevesebb, mint egy évvel korábban, de az egy főre jutó átlagos támogatási összeg ugyanakkor 11 százalékkal, 105 574 forintra emelkedett. Ez azonban a kisebb településeken élők számára nem érhető el, és sok esetben már későn jön ez a segítség. • Kilakoltatási moratórium:  2013 novemberében az árfolyamgát kiszélesítésével egyidejűleg április 30-ig meghosszabbították az eredetileg csak a három téli hónapra érvényes kilakoltatási moratóriumot. Ez a bírósági ítélettel elrendelt kilakoltatásokra vonatkozik.

ezer fával, szénnel vagy PBgázzal fűtő háztartást még kevésbé érte el. A jelentés kiemeli, hogy a szegényeket is elérő lakáspolitika hiánya főleg a társadalom szélére sodródó csoportokat, a szegregátumokban élőket és a hajléktalanokat sújtja. Bár Magyarországon az átlag népességhez képest a romák lakáshelyzete rosszabb, az uniós forrásból induló telepprogramok nem enyhítik a szegregációt. A Habitat for Humanity szakértői szerint a lakhatási szegénységben élő társadalmi csoportok problémájára a mostaninál kiterjedtebb, jól működő, megfizethető szociális bérlakásrendszer adna megfelelő választ. Bár az alaptörvényben is van utalás arra, hogy a méltó lakhatás feltételeit a helyi önkormányzatoknak kell megteremteniük, a szociális bérlakások többségét a városvezetések eladták, tehát nem tudnak ennek eleget tenni.

Nem divat a bérelt lakás

A hazai hitelezési, támogatási gyakorlat emellett a saját lakás szerzését részesíti előnyben. A magyar népességnek csak 10 százaléka lakik bérelt lakásban, a szegénységi küszöb alatt élőknek pedig mindössze 13 százaléka él szociális bérlakásban. Közel 4%-uk piaci áron bérel lakást, és mintegy 20%-uk lakáshitellel terhelt saját tulajdonú lakásban él. Vagyis számos család és egyén kényszerült erőn felül lakástulajdon-szerzésre, eladósodásra – emeli ki a jelentés. Jó példa lehet a Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás Kft. közös modellje, a Szociális Lakásügynökség (SZOL). Ennek lényege, hogy a SZOL átvállalja az üresen álló lakások kiadásának kockázatait, miközben megfizethető és biztonságos lakhatást ad a nehéz helyzetű családoknak. Az adatok szerint 383 ezer lakás áll üresen Magyarországon, miközben körülbelül 300 ezer család élethelyzete indokolná a szociális bérlakásba való költözést. kiss andrás


Košice (Kassa)

80

0

Felsőzsolca

Szalajka-Fátyolvízesés Kondástó Stimeczház

Miskolc

80

98

Szerencs

Sárospatak 113

Mezőzombor

Tokaj

Görögszállás

117

10

330

Lillafüred

100

94

Szalajka-Fatelep 323

Tiszafüred

90

Sajóecseg

Mahóca

Szilvásvárad Garadna

Salgótarján

szántó

0

90

94

80

SomoskőújfaluMezőkövesd

87

85

Sátoraljaújhely

80

Kemence 319 Praha (Prága) Aszód FeketeWarszawa (Varsó) HatvanDiósjenő völgy Nagybörzsöny Kraków (Krakkó) Nagyirtás 318 Királyrét Dresden vasúthálózaton (Drezda) országos Csömör GödöllőMárianosztra

78

Encs

9

Füzesabony Balassagyarmat Vámosgyörk KálKápolna

80

75

92

Ózd

87a

87

81

78

75

Ő

RT

FE

Eger

Ipolytarnóc

10

Drégelypalánk

70

16

325

Gyöngyös

SzentendreBratislava (Pozsony)

Rajka

Eger-Felnémet

Mátrafüred

Miskolc

80

4

324

Košice (Kassa)

GörögHidasnémeti Pálháza szállás

1

8

Wien (Bécs)

KomáromSalzburg Zürich Almásfüzitő München Győrszabadhegy Frankfurt Tata 1 1

Szalajkaház

Pásztó

Tokaj

Tornanádaska

Szalajka-Fátyolvízesés Jósvafő-Aggtelek 332 Stimeczház Nyékládháza Tiszalök 117 Rostalló Edelény 321 Felsőtárkány Tiszaújváros Nyíregyháza 89 Kazincbarcika ForróAbaújBánréve

10

Fertő- 8 szentmiklós

Kismaros Szob 70 Vác Esztergom 317

318a

Kisvárda

Mezőzombor

33

Győr

Csorna

Balassagyarmat

Kemence 319 Feketevölgy Diósjenő Nagybörzsöny Nagyirtás 318 Királyrét Márianosztra

71

9

Mosonmagyaróvár

→ na Du

Kastély Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) (Nagycenk)

8a

PamhagenPomogy

Hegyeshalom

1

Sopron Fertőboz

Wiener Neustadt (Bécsújhely)

Neusiedl am See (Nezsider)

Salgótarján

78

Szerencs

Felsőzsolca

1

Ebenfurth Wien (Bécs)

Rajka

75

Sajóecseg

Mahóca Szilvásvárad Garadna 330 Szalajka-Fatelep 323 Lillafüred

33

1

Drégelypalánk

Bratislava (Pozsony) Praha (Prága) Warszawa (Varsó) Kraków (Krakkó) Dresden (Drezda) Berlin, Hamburg

Ózd

Somoskőújfalu

Abaújszántó

98

ForróEncs

Felújítják a vasútvonalat a Balaton déli partján Ipolytarnóc

92

Záh

Sárospatak

Tis za

háttér 5

Rostalló

Edelény

Wien (Bécs) Salzburg Zürich München Frankfurt

Sátoraljaújhely

332

Kazincbarcika

Bánréve

Pálháza

11

Hidasnémeti

Jósvafő-Aggtelek

10

Tornanádaska

Nyírad

100

87a

SZ

A-

80

81

TI

16

78

a

80

Ő

5

RT

FE

75

85

9

3

71

←Tisza

A-

←Tisza

145

13 0

2

128

150

14

11

30 a 40 a 140

5

42

45

40

6

10

10

2

0a

10

18

17

10

128

150

TI

SZ

80 a

5

a

3

82

40

10

10

2 14

30

a

14

16

6

2

15

10

10

86

5

11

8

2

2

0a 10

10

10

10

70

82

1

11

18

21

10

10

10

1

14

Szalajkaház

2

16

10

86

Budapest

→ na Du

15

2

Közlekedés. Vágányzár még nem lesz, szeptembertől járnak majd pótlóbuszok

80

8

11

1

Nyékládháza Tiszalök 335 108 321 Hármashe Eger-Felnémet Felsőtárkány 3 Tiszaújváros Apafa 89 Ebenfurth Heves Pásztó Nyíregyháza 33 Az utóbbi évek az Pannonhalma Hortobágyi Hortobágy Wien (Bécs) Nyír Mátrafüred Eger Berlin, Hamburg 317 Kismaros 318a Tócóvölgy 324 Halastó 325 PamhagenMezőkövesd Kisbér Debrecen 105 Szob 70 Vác Sopron Pomogy Gyöngyös Jászberény Wiener Neustadt Komárom Hajdúszoboszló FüzesJászapáti Győr (Bécsújhely) 9 Esztergom Fertőboz Oroszlány Kisköre Csorna 80 abony 120a Bicske 1 1 4 BakonyAlmásfüzitő Répcelak Kőszeg 0 Bük 8 Fertő- 8 Szentendre 8a Győrszabadhegy PüspökVámosgyörk Kál10 szentlászló Kastély Aszód Deutschkreutz szentmiklós Tata Kápolna Hatvan ladányTiszafüred Kondástó (Sopronkeresztúr) (Nagycenk) 335 Mór 108 Nagykáta 80 Pápa Apafa 33 Tatabánya Martonvásár Heves Pannonhalma Hortobágyi Hortobágy Csömör Zirc Gödöllő Monor 10 Tócóvölgy 12 Halastó 1 Celldömölk Budapest Nagykereki Kisbér Debrecen Újszász Jászberény 0 Hajdúszoboszló SzékesTörök- Jászapáti 10 KisköreKarcag Oroszlány Szombathely Porpác 20 1 120a Bicske Cegléd BakonyRépcelak fehérvár Szajol szentmiklós Kőszeg Berettyóújfalu 0 100a 20 Bük 20 Gárdony Boba Püspök10 szentlászló Nyáron megkezdik a délladány Mór Ráckeve Kisújszállás Börgönd Nagykáta Szolnok Ajka Veszprém Várpalota Pápa 44 Vasvár Martonvásár 1 balatoni vasútvonal újabb 20 Biharkeresztes Zirc Monor Tiszatenyő 10 Pusztaszabolcs Dévaványa 29 1 Lajosmizse Celldömölk Szeghalom OraN Újszász Mezőtúr Szabadszakaszának felújítását. AzUkk SzékesTörök100 Karcag Szombathely Porpác 20 Târg battyán 1 Graz fehérvár Cegléd Szajol szentmiklós Berettyóújfalu 20 100a 20 27 KunszentmiklósGárdony Boba előkészítés azonban 25a nyári Balatonfüred Braş 0 Ráckeve KisújszállásVésztő Börgönd 44 Szolnok Ajka VeszprémDunaVárpalotaTass Körmend Gyoma Vasvár 3 Szentgotthárd 12 csúcsidőszakban nem érinti BiharkeresztesCluj Tiszatenyő 0 Pusztaszabolcs Zalaszentiván Dévaványa Sümeg újváros 29 Lajosmizse 29 146 Siófok Szeghalom Ukk Sárbogárd Mezőtúr Mie Szabada menetrendet: pótlóbuszra 145 Kecskemét N Kunszentmárton Szarvas 25 Badacsony battyán 12 Graz Kunszentmiklós25 Sfân Lakitelek 7 Balatonfüred TO 0 a Bajánsenye Siófok–Szántód-szakaszon Tass 3 Vésztő Tapolca Zalaegerszeg DunaA Gyoma Szentgotthárd Rétszilas Fülöpszállás L Zalaszentiván 0 Körmend Sümeg újváros 29 146 3 Siófok A idén szeptember és 2015. júSárbogárd 6 2 Kötegyán Hodoš 145 Kecskemét N B Kunszentmárton Szarvas 25 Badacsony Lakitelek Simontornya Salonta TO Keszthely nius között, a Lepsény–Szán(Őrihodos) Fonyód Bajánsenye Gyula Tapolca Zalaegerszeg Rétszilas Fülöpszállás LA Békéscsaba (Nagyszalon 0 3 Murska Sobota Tab A 6 Balatonfenyves 2 Kötegyán tód-szakaszon pedigBalatonszentgyörgy 2015. Hodoš B 147 Csongrád 128 Pincehely Kiskőrös SimontornyaKiskunfélegyháza Sal (Muraszombat) Rédics Keszthely (Őrihodos) 39 Fonyód Gyula 147 március és június között kell Békéscsaba (Na Murska Sobota Tab Maribor Balatonfenyves SomogyLenti Csömödér 147 Csongrád Balatonszentgyörgy 128 30 Pincehely Kétegyháza Szentes Kiskőrös (Muraszombat) Rédics Kiskunfélegyháza Jelmagyará 39 Ljubljana az utasoknak átszállniuk. 147 szentpál Nagydorog 305 Maribor 0 SomogyLenti Csömödér 3 Kétegyháza Koper Szentes Ljubljana Orosháza Jelenleg hat Kistolmács fővonalon vanMesztegnyő szentpál Nagydorog VasútvonalJelt 305 Koper 311 Orosháza Va Kistolmács Tolna-Mözs érvényben tartós sebességkorKiskunhalas Mesztegnyő 5 Nagykanizsa MÁV-START 3 311 1 Tolna-Mözs Kiskunhalas 5 Nagykanizsa M Felsőkak 13 látozás Murakeresztúr a pálya állapota miatt. Felsőkak 41 Lőkösháza Bárányfok Murakeresztúr 41 Lőkösháza Bárányfok Szekszárd Dombóvár 125 Szekszárd Dombóvár Hódmezővásárhely 125 A Balaton déli partjánKaszó futó Hódmezővásárhely Kaszó Kaposvár VasútvonalVar Kaposvár Gemenc-Dunapart Gemenc-Dunapart 307 307 MezőMező50 50 vasútvonal nyáron Battonya Gyékényes Battonyahegyes Szeged hegyes 310 Gyékényes az ország Szeged Sásd MÁV-STARTM 310 Sásd Szenta 38 Somogyszob Somogyszob Makó Újszeged Szenta Baja 121 38 Godisa Röszke 121 második legforgalmasabb Újszeged Makó Baja Sasrét Ljubljana Godisa Arad Röszke Nagyatád Komló 308 Sasrét Ljubljana Bátaszék Pörböly Arad Zagreb (Zágráb) Ke Almamellék 47 Timişoara (Temesvár) Nagyatád vasútvonala. Komló 308 Kelebia Bátaszék 154 Pörböly Zagreb (Zágráb)Legutóbb 50 éve Subotica (Szabadka) Timişoara (Temesvár)Braşov (Brassó) Keskeny nyo Split Almamellék 47 M Szigetvár megtudtuk: (Magyarkanizsa)Minisztérium Sibiu Fejlesztési ko20 percet lehetne spórolni a Kanjiža 154 erre Kelebia volt ezen Split jelentős korszerűsí- zött új, második vágányú Zrt.-től (NIF) Bácsalmás(Szabadka) Subotica (Nagyszeben) Braşov (Brassó) Szentlőrinc Pécs Szigetvár építenek. BalaBucureşti (Bukarest) MÁV-START BácsalmásMohácsmenetidőn. Kanjiža (Magyarkanizsa) ordinálásával Sibiu hamarosan elaz Barcs 53 kilométeres szakaszra tés, így a pálya állapota oly- szakaszokat (Nagyszeben) Varna (Várna) 30

Hegyeshalom

Neusiedl Tatabánya amfelújításai See jelentősebb (pirossal) Mosonmagyaróv ár (Nezsider) 12

145

13

125

130

14

6

150

140

14

←Duna

6

125

130

140

0

140

40

43

150

←Duna

43

17

1

12

1

12

130

←Tisza

46

15 130 5

40

36

←Tisza

15

5

0

12

5

12

12

0

14

0 14

0 12

46

36

40

35

17

23

8

35

12

120

17

8

120

45

26

23

12

42

21

26

150

6

13

HIRDETÉS

n UTAZÁS

HIRDETÉS

• A 30-as számú vasútvonal Kelenföld–(Tárnok)–Székesfehérvár közötti szakaszának felújítása.

n ÁLLÁS

• A 2-es számú vasútvonal Budapest (É-i vasúti híd)– Esztergom-szakaszának felújítása jelenleg is tart. • A 70-es  vonal, Szob–Vác– Budapest közötti szakasz felújítása jelenleg is tart.

66

61

66

61

60

• A 100-as  számú vasútvonal Szajol–Püspökladány közötti szakaszának felújítása.

Subotica (Szabadka) Bucureşti (Bukarest) Burgas (Burgasz) Nemzeti közlekedési Ami a dél-balatoni vonal várhatóan még az idén kiírNovi Sadkészülő (Újvidék) Mohács Varna (Várna) Beogradstratégia (Belgrád) (Szabadka) jelöli majd ki. problémát jelent, az ják a kivitelezésre vonatko- esetébenSubotica Sellye Burgas (Burgasz) Podgorica Sad az (Újvidék) Bar VillányHaMagyarbóly Jelenleg négy fővonal úgyanúgyNovi gond ország többi zó közbeszerzési eljárást. Beograd (Belgrád) Skopje (Szkopje) Forrás: MÁV-START Zrt. rekonstrukciója áll olyan is. Ahogy a NIF Zrt. meglesz rá a pénz, akkor itt is fővonalán Podgorica Bar fogalmazott: gyaelőkészítettségi szinten, hogy válaszában elindulhat Magyarbóly a kivitelezés. (Szkopje) korlatilagSkopje valamennyi vasút- a 2014–2020 közötti EU-s fiA Kelenföld–SzékesfehérForrás: MÁV-START Zrt. vár közötti rekonstrukció vonalon – amelyeket az elmúlt nanszírozási ciklusban, a megeredményeként Budapest– évek felújításai nem érintettek felelő források megléte esetén Siófok között az utazási idő – találhatók olyan szakaszok, megvalósítható. a jelenlegi 105–114 percről ahol tartós sebességkorlátokiss 80–89 percre csökkenne, a to- zás, vagyis úgynevezett lassú andrás vábbi rekonstrukcióval pedig jel van érvényben. A további www.metropol.hu Keszthelyig átlagosan újabb fejlesztések irányát a Nemzeti 65

• A 120-as  számú vasútvonal szakaszainak felújítása. A Gyoma–Békéscsaba közötti szakasz év végére készülhet el, ekkorra fejezik be a békéscsabai vasútállomás és környezetének átépítését is.

65

Ezek az elmúlt évek legjelentősebb vasúti fejlesztései:

D6u 0n a

60

Nagy fejlesztések

Szentlőrinc Pécs tonvilágoson, Siófokon és ZaBarcs márdiban, összesen mintegy 4 kilométeres hosszban zajfogó Sellye falat, illetve körülbelül 17 kiVillány lométeren zaj- és rezgéscsillapító sínágyazatot telepítenek. Siófokon új közúti aluljárót is kialakítanak, amellyel remélhetőleg elkerülhetőek lesznek a Vitorlás utca környékén nyáron kialakuló dugók. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon és Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken magas peronokat is építenek. A vonal Kelenföld–Székesfehérvár közötti szakaszát már felújították, a várhatóan jövő nyáron befejeződő Lepsény–Szántód-szakasz után pedig a Szántód–Balatonszentgyörgy-szakasz fejlesztése következhet. Ahogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

Du na

60

40

40

13

41

150

41

30

6

5

30

annyira leromlott, hogy 100 kilométeres óránkénti sebesség helyett a szerelvényeknek 80, illetve 60 kilométeres óránkénti sebességre kell lassítaniuk. Így a vonalon rendszeresekké váltak a késések, a menetrendet nem minden esetben lehetett tartani. A hamarosan kezdődő felújítás keretében Szabadifürdő megállóhely, Siófok állomás és Zamárdi felső állomás kö-

www.metropol.hu

30 Vasútvo


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

Külföld 6

Merkel: előrelépés híján meg kell fontolni az újabb szankciókat Brüsszel, Ukrajna. Az EU állam- és kormányfői is mérlegelik majd, szükség van-e további szankciókra – Ha nem sikerül elérni, hogy Oroszország is hozzájáruljon a feszültség csökkentéséhez és a destabilizáció mérsékléséhez Kelet-Ukrajnában, akkor a szankciók harmadik körének, a mélyreható, az orosz gazdaságot széles körben érintő büntetőintézkedéseknek a bevezetését is meg kell fontolni – közölte Angela Merkel német kancellár a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő csoport, a G7 vezetőinek munkavacsoráját követően.

A kancellár asszony elmondta: a G7 üdvözli, hogy ha nehézségek dacára is, de sikerült megtartani az elnökválasztást Ukrajnában, többen azonban aggodalmuknak adtak hangot a Luhanszkban és Doneckben tapasztalható „súlyos destabilizációs törekvések” miatt.

Csökkentenék a feszültséget

A német kormányfő szerint Oroszországnak hozzá kell járulnia a feszültség csökkentéséhez, el kell ismernie az új ukrán vezetést, és meg kell akadályoznia, hogy Oroszországból fegyverek és fegyveresek szivárogjanak át Ukrajnába. Angela Merkel arról is szólt, hogy június végi csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői is visszatérnek majd a kérdésre,

Álláspont

„Nem engedhetjük meg a további destabilizációt Ukrajnában.” Angela Merkel német kancellár

és mérlegelni fogják, szükség van-e további szankciókra. Francois Hollande francia elnök a megbeszéléseket követően szintén arról beszélt, elengedhetetlen, hogy Moszkva párbeszédet kezdjen az új kijevi vezetéssel. Mint mondta: Petro Porosenkót már az elnökválasztás első fordulójában, nagy többséggel választották meg.

Medvegyev: ez cinizmus

Határtalan cinizmusnak minősítette Dmitrij Medvegyev

Klicsko letette a főpolgármesteri esküt

Letette a főpolgármesteri esküt Kijevben Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője. • A politikus  az elnökválasztással egy időben, május 25-én tartott kijevi helyhatósági választáson a szavazatok 56,7 százalékát szerezte meg. • Az ukrajnai Doneckmedence lakosaitól kért segítséget a területén bekövetkezett humanitárius katasztrófa felszámolásához a „donyecki népköztársaság” legfelsőbb tanácsa. További kérésként sorolták fel, hogy szükség van élelmiszerre, gyógyszerekre a betegeknek és a sebesülteknek.

tegnap, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országának vezetői támogatásukról biztosították az ukrán hadsereg oroszbarát felkelők elleni műveleteit. Az orosz miniszterelnök kormánya ülésén az Ukrajnából a határ menti orosz területekre érkező menekültáradattal kapcsolatban bírálta „az úgynevezett heteket”, akik, szavai szerint, „az ukrán hadsereg saját népe elleni vis�szafogott akciójáról okoskodnak”.

Orbán Viktor megy a beiktatásra

Orbán Viktor miniszterelnök képviseli hazánkat Petro Porosenko megválasztott ukrán államfő holnapi beiktatásán Kijevben. Keddig mintegy húsz ország állam-, illetve kormányfője jelezte, hogy elfogadta a meghívást. mti

USA. Nem kap hősnek kijáró tiszteletet a kiszabadított katona Mégsem fogják hősnek kijáró tisztelettel köszönteni városában, az idahói Hailey-ben a tálibok fogságából öt év után kiszabadult Bowe Bergdahl őrmestert. Részben biztonsági okokból, részben pedig a kiszabadulása körüli, országossá terebélyesedett vita miatt mondtak le az ünnepélyes fogadtatásról. A városi illetékesekre egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy mondják le a tömegrendezvényt. Telefonhívások és

e-mailek özöne zúdult rájuk, miután olyan hírek kaptak lábra, hogy a tálibok nem is rabolták el a katonát, hanem ő maga dezertált. Az afganisztáni tálibok 2009. június végén fogták el Bowe Bergdahl őrmestert, és a minap engedték szabadon, cserébe öt, Guantánamón fogva tartott magas rangú tálib vezetőért. Bowe Bergdahl őrmestert a hét végén egy németországi katonai kórházba szállították rehabilitációra. mti

EP. Euroszkeptikusokkal erősödött a konzervatív képviselőcsoport Két euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt, a Dán Néppárt és az Igaz Finnek párt bejelentette, hogy a brit Konzervatív Párt uralta Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz csatlakoznak az Európai Parlamentben. A május 25-i EP-választást Dániában megnyerő Dán Néppárt a voksok több mint 23 százalékát kapta, és ezzel négy képviselői helyhez jutott az uniós testületben. A

négyek között van a rasszista kijelentései miatt egyszer már elítélt Morten Messerschmidt is. „A lehető legnagyobb és legbefolyásosabb csoporthoz szerettünk volna csatlakozni” – mondta a párt szóvivője, Soren Sondergaard. Az Igaz Finnek párt is jelentősen növelte támogatói táborát az utóbbi időben, és végül a harmadik legerősebb párt lett Finnországban az EPválasztásokon, így két képviselőt küldhet a testületbe. mti

Lakóépületekre zuhant egy vadászgép Lakóépületekre zuhant egy Harrier típusú vadászgép egy kaliforniai településen; tegnap még nem tudták, hogy a balesetnek vannak-e áldozatai, a pilóta mindenesetre túlélte azt, mert sikerült katapultálnia. Az arizonai Yumában lévő tengerészgyalogsági légi támaszponton állomásozó harci gép a San Diegótól 120 kilométerre fekvő Imperial településre zuhant. A becsapódás után egy ház leégett, és kettőben károk keletkeztek. / mti Szíria

Izrael

Spanyolország

Bassár el-Aszad 88,7%-kal nyert

Pályázat 1500 lakás építésére

Június 18-án lehet új király

A parlament elnöke, Mohamed Dzsihad al-Laham bejelentése szerint földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az elnökválasztáson Bassár el-Aszad jelenlegi államfő: a szavazatok 88,7%-át kapta. mti

Pályázatot írtak ki 1100 lakás felépítésére az Izrael által megszállt Ciszjordánia zsidó lakótelepein, valamint további 400 lakás felépítésére a szintén megszállt Kelet-Jeruzsálemben. mti

Fülöp herceg a parlament díszülésén veszi át hivatalosan a trónt apjától, János Károlytól. Külföldi vezetőket vagy más királyi családok tagjait nem tervezik meghívni. Az ülés június 18-án lehet. mti


gazdaság 7

Magyar Nemzeti Bank

A pénzintézetek több lépcsőben és teljeskörűen áthárították a tranzakciós illetéket az ügyfelekre – állapította meg a jegybank tegnap publikált éves pénzforgalmi jelentésében.

3000

forintra emelték a bankok az éves kártyadíjat, amely korábban átlagosan 1700 forint volt.

13%

Ekkora hányadát fizette elektronikus úton a lakosság az éves összfogyasztásnak. Egy évvel korábban ez még 11,8% volt. Az EU-átlag 37%.

24,3%

A közüzemi számlák ekkora részét fizették elektronikusan tavaly, vagyis a nagy többség a sárga csekket preferálja.

2

óra alatt jutnak el átlagosan a küldő ügyféltől a kedvezményezett ügyfélig a napközbeni átutalások. Ez egy évvel korábban még a duplája volt. METROPOL

Lesz traffipax az útdíjat ellenőrző kapukon is Közlekedés. 12 milliárdos beruházást szavazott meg a parlament rendészeti bizottsága A Belügyminisztérium tavaly jelentette be, hogy a jelenlegi 154 traffipax mellé további 525 darabot vásárol 12,5 milliárd forintért. Ebből csak 160 lesz mobil készülék, a többi fix telepítésű, vagyis az új beszerzéssel kiegyenlítődne a mobil készülékek jelenlegi drasztikus túlsúlya. Márpedig a fix sebességmérők akár napi 24 órában is működtethetőek. Ezenfelül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 101 útdíjkapujának és 45 gépjárművének – amely az autópálya-matricák meglétét ellenőrzi – rendszerét is kibővítik sebességméréssel, és összekötik a

Kalkuláció

92

A fix traffipaxok száma 7-ről 466-ra emelkedhet / Katona László

millió forint – átlagosan ennyit hoz évente egy sebességmérő, 2012-ben ugyanis 14,195 milliárd forint gyorshajtási bírságot szabott ki a rendőrség 147 mobil és 7 fix berendezés mérései alapján. Ezzel számolva, az 525 új traffipaxszal további 48,3 milliárd bírság folyhat be évente a büdzsébe. Illetve a 101 útdíjellenőrző kapura és a 45 pályamatricát ellenőrző kocsira telepített sebességmérő rendszer további 13,4 milliárdot hozhat.

rendőrség rendszerével – írta a hvg.hu a honvédelmi és rendészeti bizottság elé benyújtott beterjesztésről. Eszerint mintegy 12 milliárdos, közbeszerzés alól mentesülő beruházásról van szó, amelyben benne van az ötéves működési költség is. Idén több év után először nem

csökkent, hanem nőtt a halálos vagy súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma. Előbbi az év első négy hónapjában 18,8 százalékkal emelkedett, utóbbi 12,4-gyel. A személyi sérüléssel járó közúti balesetek 27, a halálosak 40 százalékát a gyorshajtás okozza. metropol

HIRDETÉS

Áramszolgáltató

Szabálytalan számlák, bírság Két-, illetve négymillió forintra bírságolta az ÉMÁSZ-t és az ELMŰ-t az energetikai hivatal. Fogyasztók jelezték, hogy két egymást követő időszak számlájának a fizetési határideje novemberben lett esedékes a számlázási gyakorlat megváltozása miatt. Ez szabályellenes. mti Európai Unió

Csökkent az alapkamat Az Európai Központi Bank 0,25 százalékról 0,15 százalékra mérsékelte irányadó kamatát, egyben negatívra csökkentette a betéti kamatot, nulláról –0,1 százalékra. A bejelentés után az euró árfolyama négyhavi mélypontra, 1,3575 dollárra gyengült. mti HIRDETÉS


2

2014. június 6. péntek www.metropol.hu mti

Vincent Cassel

kultúr

A Szépség és a Szörnyeteg tegnap óta a magyar mozikban is látható – egyik főszerepét a francia sztár játssza

Digitális szörny

Színház

Elkezdődött a POSZT Tegnap kezdődött a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A magyar színházi világ legnagyobb eseményeként számon tartott tíznapos fesztivál versenyprogramjában tizenhárom előadás szerepel, de harmincöt helyszínen száznyolcvan más program is lesz. mti

Kultúr 8

Mit adott hozzá a Szörnyeteg karakteréhez? – Nagyon szokatlan helyzet volt: a valóságban minimális kontrollom sem volt a karakter fölött. Persze beszélgettünk arról, hogy néz majd ki, és mi az, amit tőlem kap a karakter, de addig, amíg az első forgatási napon meg nem érkeztem, nem tudtam, hogy ez a forgatás nem olyan

lesz, amilyennek elképzeltem. Azt mondták, olyan lesz a dolog, mint az Avatar, kapok egy kis kamerát, amely felveszi a mozdulataimat, a mimikámat. De mire elkezdtünk volna foglalkozni a Szörnyeteg arckifejezéseivel, kiderült, hogy a cég, amely az erre alkalmas szoftvert elkészítette, már nem működik, mivel a tech-

nológia túl elérhetővé vált. Már csak hat kamera kellett ugyanennek az eléréséhez. Nem volt szükség szuperszámítógépre sem. Megint alkalmazkodtam. 250-en dolgoztak a szemöldökömön, a tekintetemen. Bíznom kellett abban, hogy jól végzik a munkájukat. Milyen karaktert kellett alakítania?

– Számomra az volt az érdekes, hogy mielőtt Szörnyeteg lett volna belőle, a Herceg szörnyű alak volt. Éhes a hatalomra, magával van eltelve, aztán elveszít mindent. Keserűség lesz úrrá rajta, mégis megtalálja a szerelmet, ő is érdemel egy második esélyt. A végeredmény látványos, de önök zöld háttér előtt forgattak...


Kultúr 9 – Igen. Az embernek igyekeznie kell fejben tartani azt, hogy ez így szórakoztató is lehet. Az egyik, speciális effektekért felelős stábtag mondta nekem azt, ami később mantrámmá vált: sose veszítsd szem elől a kész filmet! Folyamatosan arra kell gondolni, mi lesz majd a filmből, amikor a nézők elé kerül. A technikai részletekről nagyon sok mindent le lehet írni, de igazából senkit sem érdekelnek. Persze fantasztikus teljesítmény, de ma már az iparág része ez is. Ezzel meg kell barátkozni, ha ilyen filmekben akar az ember szerepelni.

Koncert

Idén is lesz Gyerek Sziget

Svéd–brit este az A38-on

Az ingyenes programok hétvégente délelőtt tíztől este hatig várják a családokat a júniusi hétvégéken a budapesti Hajógyári-szigeten. Most hétvégén többek között a Kolompos együttes a Pünkösdi királykisasszony című előadásával lép fel. metropol

Két nagyszerű énekesnő érkezik jövő szerdán az A38 hajóra: a folkos beütésű soullal érkező svéd– magyar dalszerző-előadó, Antonia Vai, és a gégerákjából frissen felgyógyult brit varieté-, sanzondizőz, divattervező, Gabby Young lép fel. metropol HIRDETÉS

Modigliani milliárdokért Franciaországi rekordot jelentő 13,5 millió euróért (4,11 milliárd forintért) kelt el Amadeo Modiglianinak egy mecénását, Paul Alexandre-t ábrázoló, 1911-ben készült festménye a Sotheby’s aukciósház árverésén. Egy New York-i árverésen pedig közel hárommillió dollárért keltek el John Lennon 60-as években készített grafikái és kéziratai. mti

n UTAZÁS

Léa Seydoux a Szépség szerepében szintén szembesült a helyzet kihívásaival... – Én sokat bohóckodtam a kosztümömben – ha már ilyesmit kell az embernek viselnie, jobb, ha poén forrásává teszi. Léának, aki a francia művészmozik világából érkezett, meglehetősen nehéz volt egy szövetdarab előtt eljátszania a szerepét. Néha megkért, hogy nevettessem meg, hogy jobban bele tudja élni magát. Meg kell tanulni üres térben játszani, mert ha az ember nem tudja a fejében a kész filmet megőrizni, kicsit furcsán fogja magát érezni. metropol

Program


+ PLUSZ

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

konyha 10

Minden ízében

nyár

Nemzetközi ízek a BBC GoodFoodtó Nagyon könnyű do l. van ilyenkor, ha fr lgunk szezonális hozzávaliss, szeretnénk főzni. ókból Elég csak kimenni a piac válogatni a renget ra, és zöldség közül. Cukkeg nyári padlizsán, zöldbab, ini, paprika, no meg eg paradicsom, és már y kis tálalhatunk egy fin is könnyű nyári vacs om, Jó étvágyat hozzá!orát.

Dorog

Kosbor Fesztivált tartanak A hazai alternatív és folkzene legjobbjai, valamint kiváló borok és gasztronómiai ínyencségek, családias hangulat várja a hétvégén Dorogon a Kosbor Fesztivál látogatóit. A rendezvény névadójának választott kosbor a Pilis egyik ritka orchideaféléje. Az Otthon téren ma este a Jóvilágvan együttes lép fel, majd A kutya vacsorája a Quimbyből ismert Varga Livius vezetésével. A zene mellé neves borászatok és pálinkafőző műhelyek kínálnak kóstolnivalót. A holnap délelőtt a Garabonciás együttesé, majd Felméri Péter stand-up műsora látható. Ezt követően a szervezők helyi rekordkísérletnek számító közös koccintásra buzdítják a résztvevőket, majd kiscsoportos vakkóstolón választják meg a fesztivál borát. Este a Kiss Kata Zenekar, illetve a Tárkány Művek fellépése után Péterfy Bori (képünkön) ad koncertet. mti

Nyári zöldséges tekercsek Négy főre. Előkészítés: 20 perc, főzés: 25 perc • 1. Vágjuk hosszában 6-6 szeletre a padlizsánokat és a cukkiniket. Béleljünk ki egy serpenyőt alufóliával, és fektessük bele a szeleteket. Kenjük meg egy kis olajjal, majd sózzukborsozzuk. Grillezzük, míg kissé megbarnulnak, majd fordítsuk meg őket. Végül vegyük ki és hagyjuk kihűlni. • 2. Vágjuk négyfelé  a paprikákat, magozzuk ki, majd hámozzuk meg (ehhez lásd keretesünket a következő oldalon).

További receptek: www.goodfoodmagazin.hu

• 3. Keverjük össze  a ricottát és a pestót egy kis sóval-borssal. Helyezzünk egy réteg padlizsánt a konyhapultra, és kanalazzunk rá a ricottás-pestós keverékből. Erre következzen egy

cukkiniszelet, és kenjük meg azt is a sajtos krémmel. Végül tegyünk rá egy szelet paprikát, és csavarjuk fel – koktélpálcikával rögzítsük, ha nem akar megállni. Helyezzük egy tálra, és folytassuk ugyanígy a tekercsek készítését. Kb. 12 darab lesz belőle. • 4. Száraz serpenyőben pirítsuk arany­barnára a fenyőmagot. Locsoljuk meg olajjal a tekercseket, majd szórjuk rájuk a fenyőmagot és pár bazsalikomlevelet. Szobahőmérsékletűre hűlve tálaljuk. • Hozzávalók:  2 padlizsán, ha lehet, hosszú és vékony, 3 cukkini, akkorák, mint a padlizsánok, 6 ek. olívaolaj, 3 piros színű paprika, 100 g ricotta, 2 tk. pesto, 50 g fenyőmag, bazsalikomlevelek a tálaláshoz


konyha 11

HIRDETÉS

1 percben a borról A templomablak-jelenség A bor látványának megítélése alapján szinte lehetetlen a testességére következtetni, kivéve, ha a feltapadására koncentrálunk. Forgassuk meg a nedűt a pohárban – úgy, hogy alaposan járja be a kehely falát –, és figyeljük meg, hogy Pünkösd

Kovács Antal örökös magyar sommelier-bajnok milyen vastagságú, illetve tempójú cseppek folynak le rajta. Vékony és gyors mozgású cseppek igyeJudafest

keznek lefelé? Biztosak lehetünk benne, hogy egy könnyű borral van dolgunk. Ellenben a telt és szinte cammogva lefelé sétáló cseppek tartalmas, testes nedűről árulkodnak. Ez utóbbi esetben a cseppek érdekes – gótikus templomok ablakaihoz hasonló – alakzatokat rajzolnak a pohár falára. Ezt nevezzük templomablakjelenségnek, ami a magas beltartalmi értékek, azaz a testesség egyértelmű mutatója. Erdőbénye

Szigetközi Friss Fesztivál

50 méteres asztalról ehetnek

Bor, mámor... Bénye fesztivál

Holnap kezdődik és hétfőig tart Mosonmagyaróváron a Szigetközi Friss Fesztivál. Az eseményen ismét három konyha – magyar, szlovák és osztrák – legjava várja mindennap a fesztiválozókat a hármas határ közelében fekvő városban. metropol

Koncertek és gyerekprogramok lesznek vasárnap a zsidó kultúrát bemutató Judafesten a budapesti Kazinczy utcában. Délután 6 órakor egy 50 méter hosszú asztal mellett VII. kerületi nagycsaládosokat és zsidó nagycsaládosokat látnak vendégül. mti

Augusztus 15–17. között rendezik meg a Bor, mámor... Bénye fesztivált, melyet a kulináris élmények, koncertek, gyermekprogramok mellett idén is tematikus séták, író-olvasó találkozók, előadások kísérnek. metropol

Megvan az év fagylaltja Egy mézes-diós hecsedlifagylalt érdemelte ki az Év Fagylaltja 2014 címet Soltvadkerten, ahol több mint ötven fagylalt közül választotta ki a győztest a zsűri. A győztes fagylaltkülönlegességet a budapesti Frer Cukrászda társtulajdonosa, Erdélyi Balázs alkotta. A kategória első alkalommal odaítélt nívódíját a szegedi A Cappella Cukrászda és Kávéház kapta. / mti HIRDETÉS


3 sport

Labdarúgás

Platini tagadja a titkos találkozót Az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini (a képen) szerint, ha bebizonyosodnak a Katar elleni korrupciós vádak, akkor meg kell ismételni a 2022-es világbajnokság helyszínkijelölő szavazását. A Sunday Times brit hetilap vasárnap közölte: egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam korrupcióval szerezte meg hazája számára a 2022-es vb rendezési jogát. Sajtóértesülések szerint Platini a szavazás előtt titokban találkozott Bin Hammammal, de a francia visszautasította ezt a feltevést. Az UEFA első embere beszélt arról is, hogy a brazíliai vb után jelenti be, indul-e jövőre a nemzetközi szövetség elnöki posztjáért. mti

2014. június 6. péntek www.metropol.hu

sport 12

Pintér Attila a bátor fiatalokat dicsérte Labdarúgás. Két meccset nézhetnek meg egy áráért a magyar drukkerek

Az önbizalom szerzése szempontjából fontos volt, hogy a magyar válogatott 1-0-ra legyőzte Albániát – mondta a szerda esti mérkőzés után Pintér Attila szövetségi kapitány. A győztes találatot Priskin Tamás szerezte tizenegyesből a 82. percben. A válogatott élére decemberben kinevezett szakvezető első győzelmét ünnepelhette. – Tudtuk, hogy az albán válogatottat jó klubcsapatokból érkező játékosok alkotják, akik agresszívan próbálnak focizni, fegyelmezetten vis�szazárnak a saját térfelükre. Amíg a dán válogatott felvállalta a visszatámadásokat, az albánok visszazártak a saját térfelükre, ezért nem tudtunk olyan iramú meccset játszani, mint legutóbb. Nem szeretnék a játékvezetővel foglalkozni, de úgy láttam, az első

Vb-felkészülés

• Az olasz válogatott  szövetségi kapitánya nem aggódik amiatt, hogy csapata szerdán este 1-1-es döntetlent játszott Luxemburggal. Cesare Prandelli szerint a játékosok kitűnő fizikai állapotban vannak. • Az angol csapat 2-2-t játszott Ecuador ellen Miamiban. A találkozón megsérült Alex OxladeChamberlain középpályás.

Rudolf Gergely nagyot küzdött az albán védőkkel / mti Visszaesés

47.

helyen áll a magyar válogatott a legfrissebb FIFA-ranglistán, miután két helyet rontott.

félidőben két tizenegyest is kaphattunk volna – fejtette ki Pintér Attila. A szövetségi kapitány megdicsérte a fiatalok közül Vécsei Bálintot és Kal-

már Zsoltot bátor játékáért. – Jelenleg egy generációváltás közepén vagyunk, szeptemberig, az Eb-selejtezőkig meg kell találnunk az ideális játékosokat – tette hozzá. A keret már a holnap esti, kazahok elleni találkozóra készül, amelyet szintén a Puskás-stadionban rendeznek. A szövetség akciót hirdetett: a holnapi meccsre megvásárolt jegyek érvényesek lesznek a szeptember 7-i, Észak-Írország elleni Európa-

Gyulai Memorial: erős mezőny Atlétika. Székesfehérváron rendezik az idei emlékversenyt A negyedik Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon is parádés mezőnyt láthatnak a nézők: Carmelita Jeter világbajnok sprinter, illetve Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is elfogadta a meghívást. A versenyt július 8-án Székesfehérváron a nemrég átadott Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban rendezik. Spiriev Attila sportigazgató elmondta, hogy Jeter, minden idők második leggyorsabb női sprintere, már tavaly is bizonyította klasszisát, amikor a Puskás Ferenc Stadionban nagy hátrányból nyert 11.07 mp-cel 100-on. Idén is jó formában kell futnia a sikerhez, ugyanis a mezőnyben ott lesz többek között a bolgár Európa-bajnok Ivet Lalova is. Jeter mellett a legnagyobb külföldi név jelenleg egyértelműen Uhové. Az oroszok 28 éves londoni ötkarikás bajnoka fedett pályán 2,42 méteres

Az olimpiai bajnok Carmelita Jeter idén is Magyarországra jön / mti

egyéni csúccsal rendelkezik, és ettől szabadtéren sem marad el sokkal, ugyanis 2,41 az egyéni legjobbja, ráadásul ez utóbbit idén májusban érte el, így júliusban is komoly eredményt lehet várni tőle. Kiváló versenyt hozhat a férfi 110 gátasok futása is, melyben a fedett pályás Ebnegyedik Baji Balázs nagyon erős mezőnyben méretheti meg magát, többek között az amerikai vb-győztes és olimpi-

ai második Jason Richardson ellen. Nagy visszatérője is lesz a viadalnak, méghozzá a 2004es olimpián második magyar diszkoszvető, Kővágó Zoltán személyében, aki eltiltása után Székesfehérváron versenyez majd először. Ellenfelei között lesz többek között a korábbi olimpiai és világbajnok észt Gerd Kanter, valamint a jelenlegi legnagyobb magyar tehetség, a tavaly junior Eb-aranyérmes Szikszai Róbert is. Ő idén már 63,20 méterre javította egyéni csúcsát, amivel kijtutott a szabadtéri Európa-bajnokságra. A Gyulai Memorial lesz a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatának egyik állomása is. A férfiaknál a legnagyobb sztár a londoni olimpiai bajnok Pars Krisztián lesz ezúttal is, míg a nőknél a világcsúcstartó német Betty Heidler. Utóbbi számban a vbnyolcadik és Eb-hetedik Orbán Évától várható a legjobb hazai eredmény. A verseny honlapján keresztül lehet jelentkezni amatőr és haladó kategóriában a „Te mennyit futsz 100on?” versenyre. mti

• További eredmények:  Argentína–Trinidad és Tobago 3-0, Uruguay–Szlovénia 2-0, Chile–Észak-Írország 2-0, Hollandia–Wales 2-0, Salvador–Elefántcsontpart 1-2.

bajnoki selejtezőre is. Így a szurkolók mindössze 500 forintért két válogatott mérkőzést nézhetnek meg. A jegyek az MLSZ oldalán és a Ticket Express irodáiban vásárolhatók meg. metropol/mti Jégkorong

Előnyben a Los Angeles A házigazda Los Angeles Kings ledolgozta kétgólos hátrányát, majd hosszabbítás után 3-2-re verte a New York Rangerst az észak-amerikai profi liga Stanley-kupa-döntőjének első mérkőzésén. A győztes gólt Justin Williams ütötte a 65. percben. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc következő meccsét vasárnap hajnalban rendezik. mti Vitorlázás

Kontinensviadal a Balatonon Várhatóan 13 nemzet 35 hajója indul a vasárnap kezdődő csillaghajó Európa-bajnokságon Balatonföldváron. A szervezők szerint két magyar páros, a nagy nemzetközi rutinnal rendelkező Tenke Tibor, Bezeréti Miklós kettős és a Gereben testvérpár, Márton és Péter meglepetést szerezhet. mti


sport 13

Tenisz. Babos Tímea állandó partnert talált magának a női párosra A Roland Garroson Rafael Nadal, Novak Djokovic és Andy Murray megint a legjobb négy között van, míg a kakukktojást Ernests Gulbisnak hívják. A 25 éves lett újonc ezen a szinten, de könnyen okozhat kellemetlen perceket régi barátjának, Novak Djokovicnak. „Számomra ez olyan, mintha ez lenne az első meccsünk Novakkal, mert soha nem teniszeztem olyan jól, mint most” – magyarázta Gulbis, aki úgy gondolja, hogy övé a legjobb fonák a mezőnyben. Szerencsére nem hallgatott az édesanyjára, aki tavaly azt tanácsolta neki, fejezze be a teniszt. Furcsa meccset játszott szerdán Rafa Nadal és David Ferrer, a két spanyol ugyanis rengeteget hibázott. A címvé-

dő, világelső sem értette, mi történt, mert az edzésen úgy ment neki a játék, ahogy idén még egyszer sem. Az is szokatlan volt, ahogy Ferrer megadta magát. Nadal 4:6, 6:4, 6:0, 6:1-re nyert, és Murray-vel találkozik. Elutazott Angliába Babos Tímea, aki füvön folytatja a szezont. „Életemben először indultam Grand Slamen vegyes párosban, örülök az elődöntős szereplésnek. Az elmúlt hetek teljesítménye önbizalmat adhat a következő versenyekre, ami füvön nagyon fontos, mert aki előbb mer támadni, általában megnyeri a pontot” – érvelt Babos, aki azt is elárulta, hogy végre talált állandó párospartnert a francia Kristina Mladenovic személyében. siklós erik, párizs

A vb-selejtező a riói utat is meghatározza Kézilabda. Vasárnap Veszprémben a szlovén válogatott a rivális A férfiválogatott szempontjából az év legfontosabb eseményének tartja Mocsai Lajos szövetségi kapitány a szlovénok elleni világbajnoki selejtezős párharcot. A szakvezető a szövetség honlapjának azt mondta: a vb-re való kijutás 70-80 százalékban befolyásolja a további, az olimpiáig vezető utat, ezért fontos, hogy a csapat sikerrel vegye a selejtezőt, és ott legyen a 2015-ös katari vb-n. Az EHF-kupa-győztes szegedi és a Bajnokok Ligájában negyedik veszprémi játéko-

Mocsai Lajos az év meccsére készül a szlovénok ellen / mti Felkészültség

„Biztos vagyok benne, hogy mentálisan és fizikálisan is százszázalékos állapotban leszünk.” Nagy László a válogatott átlövője

sok a klubérdekeknek maximálisan eleget tettek, most pedig motiváltan várják, hogy a válogatottban is helytálljanak – emelte ki Mocsai Lajos. A világbajnoki negyedik szlovénokról azt mondta: a felkészülés során magabiztosan játszottak. A Celjéből Veszprémbe igazoló Lékai Máté irányító szerint nem fekszik a szlovén csapat gyors játéka a mieinknek, de motiváltan és jól felkészülve van esély. Vetési Iván, a szövetség elnöke közölte: nem kaptak könnyű ellenfelet, de egyértelmű elvárás a továbbjutás a válogatottól. Az első találkozó vasárnap Veszprémben rendezik 14.30kor, a visszavágó pedig június 15-én Velenjében lesz. mti HIRDETÉS

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


2014. június 6. péntek www.metropol.hu

rejtvény 14


posta 15 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Tavaly közel hárommillió külföldi turista érkezett Budapestre. Ön szerint miért érdemes a fővárosba látogatni?

„A természeti adottságai, főként a Duna miatt. Érdekes az is, hogy a pesti és a budai oldal mennyire eltérő, illetve gyönyörű a belváros is.”

„A belváros a hangulatos kis éttermeivel, vendéglőivel jó célpont lehet az ide látogatóknak. Budapestet este érdemes igazán megnézni.”

„Szeretem a történelmet, így számomra a műemlékek, a nevezetességek a legszebbek. De érdemes idelátogatni az éttermek és a romkocsmák miatt is.”

Bencze-Györei Erzsébet 31, gyesen lévő anyuka, Budapest

Nagy László 35, MÁV-alkalmazott, Budapest

Verebélyi Dorina 19, tanuló, Budapest

van, hogy a szolgáltatók keményen felszámítják a késedelmi kamatot, sőt, az esetleges felszólító levél nem kevés postaköltségét is. Tudomásom szerint a bankoknál a kölcsön törlesztésénél lehet módosítást kérni a befizetési határidőre a fizetésnaphoz igazítva, nem tudom, a szolgáltatóknál van-e erre lehetőség.

nimálbért kapunk, és nem tartozunk sem a pedagógusi, sem a gyermekvédelmi, sem a gyermekjóléti kategóriába? Korábban, ha a pedagógusok fizetésemelést kaptak, mi is kaptunk. Most sehova sem tartozunk, és évtizedek óta minimálbérért dolgozunk. Mi mikor kapunk elismerést a munkánk után, és mikor kapunk megélhetést biztosító fizetést?

Olvasói levelek

Összevissza jönnek a számlák A május 29-én megjelent olvasói levélhez szeretnék hozzászólni. Én is megfigyeltem, hogy az utóbbi időben a szolgáltatók teljesen összevissza küldik ki a számlákat. Évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy a hónap mely napján esedékes a villanyszámla, egy másik napján pedig a gázszámla stb. Egy ideje azt vettem észre, hogy egyszer ez a számla fizetésének a határideje, a másik hónapban egy másik nap, és nem egy-két nap az eltérés. Mostanában az ELMŰ például két számlát küld ki egy borítékban (ezzel nem lenne különösebb gond, valószínűleg a postaköltség csökkentése miatt van), de emiatt az is előfordult már, hogy az első számlát befizettük, a második meg sajnos elkeveredett. De olyan eset is volt, hogy az egyik számlának a hónap elején, a másiknak a hónap vége felé volt a befizetési határideje. Én sem értem, mi ennek a változásnak az oka, miért nem volt jó a régi rendszer. A levélírónak abban is igaza

Név és cím a szerkesztőségben

Név és cím a szerkesztőségben

Szociális bérpótlék Hónapok óta figyelemmel kísérem a szociális bérpótlékról szóló friss híreket. Tavaly megkapták a pedagógusok a fizetésemelést, most megkapták a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti intézmények dolgozói is a bérpótlékot. Óvodai dajkaként azt gondoltam, beletartozom az utóbbi kategóriába. De sajnos kiderült, nem. Ha egyik kategóriába sem tartozunk, akkor hova? A szülők ránk bízzák a gyermekeiket, gondozzuk őket, felelősséget vállalunk értünk, míg a szülő dolgozik. Ezért a munkáért mi-

Veszélyben az énekesmadarak Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a szarkák, ami nagy baj az énekesmadarakra nézve. Már alig van énekesmadár, verebet a környékünkön egyáltalán nem is látok évek óta. A szarkák ragadozó madarak. Megeszik a tojásokat és a fiókákat is. Ebben az évben többször is láttam, hogy a szarkák eszik a tojásokat. Véleményem szerint ritkítani kellene az állományukat, különben lesz idő, amikor nem fogunk többé madárfüttyöt hallani. Budai Lászlóné, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Napos idő, kevés felhő

Miskolc

Győr

25°

27° 27° Pécs

27°

Budapest

28° 30° Békéscsaba

29°

SZOMBAT

Túlnyomóan napos idő várható, csak időnként növekszik meg a

VASÁRNAP

Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legmagasabb nappali

max: 28° gomolyfelhőzet. Csapadék általában nem valószínű, csak az Északimin: 14° középhegység területén alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. max: 30° hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. min: 15°

További információk: INTERNETEN: www.met.hu


20140606_hu_budapest  
Advertisement