Issuu on Google+

HIRDETÉS

katy b lemeze

új popcsillag 12–13. oldal

2013. augusztus 15. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

BUDAPEST HIRDETÉS


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

hÁTTÉR

Hőlégballon

40 ezer forint felnőtteknek, 27 ezer forint gyerekeknek hatéves kortól.

Légi programok. A Balaton szépsége már a partról is magával ragadja a bámészkodót, de egészen más világ tárul azok elé, akik madártávlatból tekinthetnek le a tóra. Ma már számtalan lehetőség van a sétarepülésre, akár hőlégballonnal, helikopterrel vagy sárkányrepülővel is a magasba emelkedhetünk. A bátrabbak tandemugrással is próbálkozhatnak.

Sétarepülés. A legolcsóbb, tízperces utak jellemzően 20-30 ezer forint körül alakulnak. Ez nem fejenként értendő.

a kínálat

• A hőlégballonok Hévíz környékéről indulnak. Az árban egy körülbelül egyórás repülés, a transzfer és egy pohár pezsgő is benne van, amellyel landolás után koccinthatunk.

fotók: kálló péter, az ORFK felvétele: H. Szabó Sándor

• A Siófok melletti Kiliti repülőtérről 10, 18 és 40 perces sétarepülések indulnak egy ötszemélyes repülővel. Ugyanitt lehetőség van ejtőernyős ugrásra és tandemugrásra is.

Budapestről

A fővárosból a Balatonra, majd vissza fejenként 22 ezer forintért repülhetünk, ez körülbelül kétórás út.

• Balatonudvarinál akár egyszemélyes sétarepülésen is részt vehetünk egy sárkányrepülővel, de van háromszemélyes gép is. Tandemugrásra itt is van lehetőség. • Helikopterrel is a tó fölé emelkedhetünk: Alsóörsnél, Balatonudvarinál, Siófoknál és Szentkirályszabadjánál van erre lehetőség.


mégsem vonul vissza a rúdugrás királynője

jelena iszinbajeva a vb-arany után szülni megy, de rióra tekint

2013. augusztus 15. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

27. oldal

BUDAPEST

Drága vagy lassú a megelőző szűrés

Egészség. Ha valaki megelőzési céllal komplex szűrővizsgálatokat szeretne, az állami úton rengeteg utánjárásra és várakozásra számíthat Piaci szféra. A szűrővizsgálat-csomagok ára 60-80 ezer forinttól indul, cserébe egy helyen, pár óra alatt elintézhetjük, és nem kell hónapokig várni Közfinanszírozás. A háziorvosnak kell beutalókat adnia a szakrendelőkbe és laborokba 8. oldal

Médiahatóság: Karas Monika az elnökjelölt Karas Monika jogászt jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök. Áder János államfő augusztus 19-i hatállyal nevezheti ki. 2. oldal

Mészárlás Kairóban

Száznál többen meghaltak, amikor az egyiptomi hadsereg kiürítette az iszlamisták egyik táborát. Szükségállapotot hirdettek ki. 10. oldal

Elütötte a megállóban várakozókat Egy nő a helyszínen elhunyt, amikor egy autós tegnap reggel az egyik villamosmegállóba hajtott a fővárosban, az Örs vezér terén. Két nő súlyos, további két nő és egy férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A sofőrnek, egy 52 éves férfinak epilepsziás rohama lehetett. Halálra gázolt egy kamion egy, az M5-ös autópálya felezősávján gyalogoló román állampolgárságú férfit. A sofőr nem állt meg, a rendőrség egy piros kamiont keres. / fotó: mti 2. oldal

Döntetlen a csehek ellen Barátságos meccsen a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-et játszott a Puskás-stadionban Csehország ellen. 26. oldal


1 hírek

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Augusztus 20.: ünnep a Balatonnál és Budapesten Programok. 12 ezer ember vesz részt a programok lebonyolításában „Együtt az ország” szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-i ünnepségeket. Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára. A programokra több százezer vendéget várnak határon innenről és túlról.

A Balatonnál

Már az ünnep előtt két nappal, augusztus 18-án megkezdődik a Nagyon Balaton elnevezésű rendezvénysorozat. A teljes régiót érintő program keretében három nap alatt több helyszínen – Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban, Zánkán, Siófokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Ti-

Programok: augusztus20.kormany.hu

A Szent Jobb tegnap érkezett meg Székesfehérvárra, 20-án lesz a hagyományos budapesti körmenet / mti

hanyban, Révfülöpön, Fonyódon és Keszthelyen – tartanak majd koncerteket, sport-, családi és gyermekprogramokat. Fellép többek között a Quimby, a Kaláka, Palya Bea, Szalóki Ági, Fenyő Miklós, valamint dzsesszegyüttesek. A panzióktól kezdve a négycsillagos szállodákig szinte mindenhol telt ház van a Balaton partján már most.

A fővárosban

Budapesten, a hagyományoknak megfelelően, 20-án reggel katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját, majd következik a tisztavatás és a családi programok

250

Új vezető a szárazföldi haderő élén Böröndi Gábor az MH összhaderőnemi parancsnokság parancsnokhelyetteseként lesz a szárazföldi haderőnem főnöke – ismertették a honvédelmi miniszter ünnepi parancsát a dandár augusztus 20-i ünnepi állománygyűlésén tegnap Debrecenben. Böröndi Gábor (a képen) az 5. számú Bocskai Lövészdandár élén állt eddig, őt Takács Attila ezredes váltja. metropol

Közlekedés

millió forintot költ az állam az ünnepi rendezvényekre, ebből 150 milliót a tűzijátékokra. A közreműködő szervezetek és önkormányzatok vállalásai nagyjából 100 millió forinttal teszik olcsóbbá a nemzeti ünnepet.

a Clark Ádám téren és a budai várban. Délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb-körmenet, este kilenc órakor pedig a tűzijáték uszályról, valamint a

Megállóba csapódott egy autó: egy halott Honvédség

Lánchídról. A tűzijáték után a Dózsa György téren ingyenes Ákos-koncert lesz.

Költségek

Baleset. Vélhetően epilepsziás rohamot kapott a sofőr

Médiahatóság

Karas Monika az elnökjelölt mti

Egy nő életét vesztette, ketten súlyosan, hárman pedig kön�nyebben megsérültek, amikor tegnap reggel egy autós a 3-as villamos megállójába hajtott Budapesten, az Örs vezér teHasonló balesetek

7

alkalommal történt hasonló baleset Budapesten 2007 óta. Halálos áldozat egyedül 2011 februárjában volt: akkor hárman vesztették életüket, amikor egy furgon belerohant egy IX. kerületi buszmegállóba.

rén. Az autós egy kereszteződés közepén elvesztette az uralmát a jármű fölött, egy járdaszigetnek ütközött, át-

hajtott egy bozótos területen, majd a villamosmegállóban várakozók közé csapódott. mti

A budai belváros zárva lesz a közúti forgalom előtt, érdemes lesz tömegközlekedéssel érkezni a tűzijátékra. Az Ákos-koncert miatt több járat menetidejét is meghos�szabbítják, és mind a három metró járni fog; az utolsó szerelvények hajnali negyed 2-kor indulnak a Deák tértől. Akik a Balaton felől érkeznek késő este Budapestre, lehetőleg a Rákóczi hídon vagy az M0-son közelítsék meg a pesti oldalt. mti

Karas Monikát jelölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök. A médiajogászt Áder János államfő augusztus 19-i hatállyal nevezheti ki. A jelölt három évig az ORTT Panaszbizottságának elnöke volt, ma a Nemzet Lap- és Könyvkiadónál és a Hír TV-nél jogi képviselő. Az MSZP szerint a Fidesz médiapolitikája nem változott, a kormányfő akarata engedelmes végrehajtóját jelölte. Az Együtt–PM felszólította Áder Jánost, hogy ne nevezze ki a jelöltet, mert alkalmatlan. A Fidesz szakmailag felkészültnek tartja és támogatja a jelöltet, és közölte: a „bukott baloldal” alaptalan kirohanást intézett Karas Monika ellen, míg kormányzása alatt mindent megtett a média befolyásolásáért. mti


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

hazai 4

Gördeszkák: kilencből hét nem forgalmazható Fogyasztóvédelem. A vizsgált deszkák többsége azt se bírta ki, ha leejtették Kilencből hét gördeszka nem bizonyult biztonságosnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) erre vonatkozó témavizsgálata alkalmával, a kifogásolt típusokat kivonatták a forgalomból. A nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki őket a kereskedelmi forgalomból – áll a közleményben. Országgyűlés

Két, egymástól független szülői feljelentésben is az áll: a miskolci megyei kórházban született gyermekeik halálában közrejátszhatott a kórházi dolgozók mulasztása. A kórház SMS-ben értesítette az egyik csecsemő szüleit arról, hogy meghalt a gyermekük – mesélte egy érintett szülő a Hír24 videójában. Jelenleg 33 baba van az intenzív koraszülöttosztályon, Sok gördeszka nem volt elég érdes, ezekről könnyű lecsúszni / mti

Hatfajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült, vagy eltört az „ejtővizsgálat” alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszJogosítvány

Együtt-PM: fizetés vagy nyugdíj

580 km lesz a vizsga feltétele

Az Együtt–Párbeszéd Magyarországért kezdeményezi, hogy parlamenti képviselők és polgármesterek se kaphassanak egyszerre fizetést és nyugdíjat, a közszférában dolgozókhoz hasonlóan. mti

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

HIRDETÉS

Miskolci kórház. Egyedi esetekről van szó az eddigi vizsgálat szerint

mti

kán. Ugyancsak jellemző veszélyforrást jelent, ha a deszkát nem teljes egészében érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet. Háromfajta gördeszkánál pedig egyszerre több veszélyforrást is találtak. mti

Álláspont

„Az eddigi vizsgálatok szerint nincs összefüggés a halálesetek között.” Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár

Már kilenc haláleset

• Hat napon belül kilenc koraszülött csecsemő halt meg a kórházban: tegnap is elhunyt egy baba, őt már hónapok óta kezelték. Az intézmény már a harmadik haláleset után jelezte a történteket az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A koraszülöttosztályt nem zárják be, a főigazgatót viszont felfüggesztették. A minisztérium, az ÁNTSZ és a Nemzeti Nyomozó Iroda egyaránt vizsgálódik.

közülük egy állapota súlyos. Magyarországon évente 60006500 gyermek kezdi életét inkubátorban. mti

Havi 4 ezer forint a zsebpénz Felmérés. Egyre több gyerek kap pénzt házimunkák elvégzéséért A 8–14 éves diákok legfőbb pénzforrása a zsebpénz, amiből havonta átlagosan 1-2 ezer

forintot takarítanak meg – derül ki a TakarékPont kutatásából. A zsebpénz átlagos mértéke 4 ezer forint, így a fiatalok évente együttesen 32 milliárd forint felhasználásáról rendelkeznek önállóan. A kutatásból kiderült, hogy 2008 óta átlagban 700 forinttal nőtt a gyerekek havi

bevétele: az akkori hasonló kutatás szerint ugyanis még 3300 forinttal gazdálkodhattak. Egyre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a zsebpénz mellett bizonyos házimunkák elvégzéséért is pénz kapnak a szüleiktől, valamint egyre többen vállalnak munkát. metropol


budapest 5

Tények a városligeti bolhapiacról Budapest. A főváros vezetése régóta szeretné megszüntetni a zöld területet érintő tarthatatlan állapotot, amely az illegális bolhapiac miatt alakult ki A Hermina út és a Városligeti körút közötti zöld területet szombaton és vasárnap hajnali 5 órától délután 14 óráig mintegy 800-900 illegális árus foglalta el, akik nagy mennyiségű hulladékot hagytak maguk után. A területet rendszeresen hétfő délelőttre sikerült többé-kevésbé megtisztítani, ezzel hétről hétre jelentős többletköltséget generáltak a Fővárosi Önkormányzatnak. Az áldatlan állapotok felszámolására tett kísérletet a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága, mivel az Alkotmánybíróság döntése alapján megszűnt az illegális árusítás miatt alkalmazható érdemi intézkedés, különös-

Árusítás közben / rendészeti igazgatóság

képpen a lefoglalás lehetősége. A Rendészeti Igazgatóság javasolta azt a megoldást, amely alapján visszaterelnék az árusítást a legális, kontrollált keretek közé. A CSAPI (a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac

Helyreállítás után / rendészeti igazgatóság

Igazgatósága) ebben az ügyben a Rendészeti Igazgatóság felkérésére adta be a közigazgatási eljárásrend szerint az ideiglenes piacnyitási kérelmet Zugló jegyzőjének. Az elmúlt hétvégén a Rendészeti Igazgatóság a jogszabályo-

kat betartva állította helyre az árusítást. Ezt követően a fővárosi közszolgáltatásban részt vevő vállalatokkal ös�szefogva alig egy óra alatt tisztították meg a területet. A főváros vezetése tisztában van azzal, hogy a Város-

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.

liget arculatához nem feltétlenül illeszkedik egy bolhapiac, még akkor sem, ha az szervezetten működik, hetente 800-1000 árus részvételével. Az amúgy társadalmi igényként jelentkező bolhapiacozási tevékenység számára megfelelő alternatív területet keresnek, amelyet fel tudnak ajánlani az árusoknak, esetleg még a lefoglalást lehetővé tevő jogszabály megjelenése előtt. HIRDETÉS


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

gazdaság 6

A járműgyártás hatására nő az ipar Ipari termelés Magyarországon (2001–2013. január-június)

Magyar feleség – eladva A magyar feleség világhírű, csak mi itthon nem tudunk róla. Kelendőségének és kívánatosságának köszönhetően „I love my Hungarian wife” (Szeretem a magyar feleségemet) pólókat, kötényt, edényfogó kesztyűt gyártani manapság virágzó üzlet. Nem láttam az értékesítési adatokat, de talán a royal baby kitűzőket is lenyomja, hiszen az csak szezonális biznisz volt, ezzel szemben a magyar feleség népszerűsége tartós és töretlen. Ideje hát, hogy mi is tüzetesebben szemügyre vegyük a jelenséget. Nézzük csak, miért érdemes a világ valamennyi agglegényének magyar feleséget választania. Egy amerikai weboldal szerint a magyar nő házias, minden munkát elvégez otthon, süt-főz, takarít. Nem csak kötelességének érzi, hogy a napi nyolc óra munka után ellássa a férjét és a gyerekeit, még élvezi is. Az oldal bloggerei nem győzik dicsérni a magyar nők szexuális nyitottságát és szépségét: kevert génjeiknek köszönhetően izgalmasak és gyönyörűek, noha szeretik magukat Attila egyenes ági leszármazottjának tekinteni. A házasságpiac sztereotípiái szerint a magyar lányok nem hajtanak úgy a pénzre, mint általában az orosz, ukrán férjvadászok. Ez utóbbiak is vállalják a hagyományos női szerepet, ám keményen meg is kérik az árát. A magyar nő beéri az élet apró örömeivel, inkább a családi megtakarításokra koncentrál, nem költekezik. Miután a magyar férfiak honfitársnőik minden erényét magától értetődőnek tekintik, a magyar lányokat egy kis figyelemmel és elismeréssel könnyen le lehet venni a lábukról. A hungarianbeauty.com-on a világ különböző pontjain élő férfiak lelkesednek barátnőjükért, feleségükért: „A legjobb dolog, ami történt velem, hogy megismertem őt”, Magyarok, oroszok „a magyar nők szemében van valami titokzatos, intelligens „A házasságpiac sztere- és gyönyörű”, „a magyar n��k otípiái szerint a magyar nem bánják, ha legelteted rajtuk a szemedet, őrülten lányok nem hajtanak szexisek”, „gyere Magyarorúgy a pénzre, mint álszágra, óriási előnyöd lesz talában az orosz, ukrán a helyi férfiakkal szemben”. Hírességek fotóival férjvadászok. Ez utóbbi- dokumentálják a magyar ak is vállalják a hagyo- nők vonzerejét: Gara Tícia sakkbajnoknő fotója mellett mányos női szerepet, felvillan Drew Barrymore, ám keményen meg is Kate Hudson, Jane Fonda, kérik az árát.” Karády Katalin, Rachel Weisz, no és persze Gábor Zsazsa képe is. Ez utóbbi magyar feleség valóban szívesen büszkélkedett vele, hogy a háztartás szakértője: a házat minden egyes válópere után meg tudta tartani. A formás alak, kitűnő neveltetés és intellektuális szexepil mellett a feleségközvetítő weboldal döntő érvként a válások alacsony számát említi. Nem tudni, milyen forrásból merítettek, hisz minden második magyar nő házassága válással végződik. Az viszont igaz, hogy a ciprusi mellett a magyar feleség végzi a legtöbb házimunkát Európában. De míg a ciprusiak további javulást várnak az otthoni teendők igazságosabb elosztása terén, addig mi, magyarok természetesnek tekintjük, hogy a férfi az úr a háznál. A nemzetközi menyasszonybizniszben ugyancsak népszerű filippínó feleségjelölteket éppen azzal sikerül leköröznünk, hogy noha kulturális hátterünk, életmódunk alapján a nyugati civilizációba illeszkedünk, a nemi szerepek szempontjából azonban a legkonzervatívabb mentalitású országok közé tartozunk.

Statisztika. Az első negyedévhez képest 0,1%-kal nőtt a GDP

Júniusban 1,2%-kal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,7%-kal javult az ipar kibocsátása. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú szektora közül ugyanakkor csak a járműgyártás bővült, a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesett. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap az ipari termelésen túl a bruttó hazai termékről (GDP) is közölt adatokat. Ezek szerint az előző évhez képest az idei második negyedévben 0,5%-kal emelkedett a GDP, míg 2013 első negyedévéhez képest az arány 0,1%. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője elmondta: a növekedés elsősorban a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménynövekedésének köszönhető. Tőzsde

Ipari termelés Magyarországon (2001–2013. január–június)

termelői volumenindex (előző év azonos időszaka=100) 15

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013. I-VI. +9,9

10

5

+7,4 +7,0 +6,4 +3,6

+5,4

0

-1,1

-1,7 -1,6

-5

-10

-15

-17,8 Forrás: KSH / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI

Balatoni András, az ING elemzője szerint egyszeri tényezők húzzák a növekedést: a mezőgazdasági teljesítmény ciklikusan változik, míg a kis súlyú építőiparon belül elsősorban az uniós forrásból megvalósuló út- és vasútépítések segítik a növekedést.

BUX: 18 632,31 (–23,02, –0,12%) Richter 3730

OTP 4498

Telekom 324

USD ÁRFOLYAMOK 225,56

+10,6 +8,2

+2,8

Mol 16 200

EUR 299,07

www.mti.hu

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a GDPadatok megerősítik, hogy Magyarország kikerült a technikai értelemben vett recesszióból. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője idénre 0,7, jövőre pedig 1,7%-os GDPnövekedést vár. mti Adózás

Olcsóbbak lettek a pénztárgépek CHF 241,26

Mintegy 140 ezer forintra esett a pénztárgépek ára – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség. mti

HIRDETÉS

2013. AUGusztus 14-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

n UTAZÁS

Vass Virág

298 224 237,80 342,20 38,00

300,80 226,70 243,80 352,20 41,00


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

háttér 8

Szűrővizsgálatok: sorban állunk vagy fizetünk Egészségügy. Megelőzési céllal jelentkeztünk vizsgálatokra a magánés a közfinanszírozású intézményekbe Bár hazánk első magánkórháza június végén megszüntette a fekvőbeteg-ellátást, a magánrendelőkben végzett szűrővizsgálatok igen jó üzletnek bizonyulnak. Legalábbis erre következtetünk abból, hogy jelenleg mennyi cég kínál különböző csomagokban vizsgálatokat magánszemélyeknek és céges ügyfeleknek. Általános orvosi vizsgálatokra jelentkeztünk magán- és a közfinanszírozású intézményekben. Elsőször a világhálón néztünk körbe: számtalan magánintézményt találtunk, ahol csomagokba szedték a vizsgálatokat. Mivel nincs semmilyen panaszunk, a legalapvetőbb csomagokat vettük szemügyre. Ezek többek között tartalmaznak olyan általános vizsgálatokat, mint a pulzus- és vérnyomásmérés, teljes la-

borvizsgálatot, EKG-t, és általában különböző szakorvosi vizsgálatokat is.

60-80 ezer forinttól indul

Persze eltérések vannak az intézmények között, és a csomagban szereplő vizsgálat mellé – ráfizetéssel – kérhetünk még egyéb vizsgálatokat is. Az általános szűrőcsomagok mellett prémium csomagok is vannak, azonban 40 év alatt, tünetmentesen az előbb felsorolt vizsgálatok elegendőnek tűntek ahhoz, hogy felmérjük egészségi állapotunkat. Ezek ára általában 60-80 ezer forinttól kezdődött, egy komolyabb, több vizsgálatot tartalmazó csomag azonban több mint százezer forintba is kerülhet. – Évi 3000-3500 szűrővizsgálatot végzünk. A magyarok számára is egyre fontosabb az egészség megőrzése, ennek első lépését jelentik a szűrővizsgálatok – mondta Lajos Éva, aki szerint a betegségek még tünetmentes állapotban történő észlelése más gyógyulási esélyt ad a betegek számára. A Budai Egészségközpont orvosigazgatójától, a szűrővizsgálat programvezetőjétől azt is megtudtuk, hogy egy-

A megelőzés miatt fontos lenne rendszeres szűrésekre járni / katona lászló Figyelem

„A háziorvosok tisztában vannak például a beteg életmódjával, a családban előforduló betegségekkel, ezen rizikófaktorok alapján pedig megállapítható, mely betegségekre érdemes odafigyelni.” Bélteczki János a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke

két héten belül tudnak időpontot adni a jelentkezőknek, a vizsgálatokat pedig négy-öt óra alatt le is tudhatjuk. Várakozás itt nincs, az árban az

Magánszféra

Néhány vizsgálat ára • Az általános szűrővizsgálatok ára  60–80 ezer forint. Ebben van széles körű laborvizsgálat, nyugalmi EKG, mellkasröntgen, nőknél komplett emlő-, férfiaknál urológiai, illetve belgyóHIRDETÉS

gyászati, kardiológiai és szemészeti felmérés is. • A Cardio CT vizsgálat  a szívinfarktus megelőzésében segíthet. Meghatározható vele a koszorúerek meszesedése. Ennek ára 160-170 ezer forint.

• 50 éves kor felett  egy-két évente javasolt hasi és nyaki ultrahangvizsgálatot is végezni, de fiatalkorban cukorbetegség, dohányzás, magas vérnyomás esetén is. Az ára 8 ezer forint körül alakul.

eredmények elemzése és a tanácsadás is benne van.

Ingyenes: a háziorvossal kezdjük Miért fizetnénk a vizsgálatokért, ha ezeket ingyen is elvégezhetjük? – tettük fel a kérdést, és bevetettük magunkat az állami egészségügy útvesztőjébe. Néhány telefon után kiderítettük, hogy az említett vizsgálatok nagy részéhez beutaló kell, melyet a háziorvos ad. Ha megvan a beutaló, akkor kezdhetünk keringeni a szakrendelők és a labor között. Ahova nem kapunk időpontot, például a laborvizsgálatokra, ott marad a sorszámhúzás és a várakozás. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tb által finanszírozott intézményekben nem fogunk olyan komplex és gyors szolgáltatást kapni, mint a magánrendelőkben. Az már meglepett, hogy a fizetős csomagokban megjelölt vizsgálatok közül nem is mindet tudjuk itt elvégeztetni. A tünetmentesen, megelőzési céllal igénybe vehető vizsgálatok körét, korcsoportokra bontva, egy 1997-es miniszteri rendelet szabályozza. Persze a háziorvosunk – ideális esetben – a kortörténetünk

alapján pontosan tudja, mely szűrésekre lenne szükségünk. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint figyelembe kell venni, hogy egy drágább eszközt igénylő vizsgálatra, mint például az ultrahang, akár heteket, sőt néhol hónapokat is várnunk kell, mivel nem sürgősségi esetről van szó.

Az állami is pénzbe kerülhet

Míg a magánrendelőkben pontosan tudjuk, mennyit fizetünk a vizsgálatokért, az állami intézményekben nem mindig. Pedig a szűrések itt is pénzbe kerülhetnek. Például a nem hatóság által elrendelt tüdőszűrésért, 40 éves kor alatt 1700 forintot kell fizetni, mint ahogy a munkaalkalmassági tüdőszűrésért is. Amiért nem mi fizetünk, azért pedig az állam: a laborok működését egy felülről zárt kasszából finanszírozzák, azonban úgy tudjuk, számos intézményben túllépik a meghatározott ellátási számot – ahol pedig nem, ott várhatunk, míg sorra kerülünk.

kiss andrás

www.metropol.hu


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

külföld 10

Mészárlás után szükségállapot Egyiptom. Száznál is több áldozatot követelt, amikor a hadsereg elfoglalta a Muzulmán Testvériség egyik táborát Kairóban Szükségállapotot hirdetett tegnap az ideiglenes egyiptomi elnökség, miközben országszerte összecsapások robbantak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között. Az újabb összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség tegnap reggel megkezdte azon két kairói tér kiürítését, ahol Murszi hívei ülősztrájkot folytattak. Tegnap este az erőszakos fellépés miatt benyújtotta lemondását Mohamed elBaradei egyiptomi alelnök, mert „nem tud felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyekkel nem ért egyet”.

Reakció

„Az események könnyen egy, a szíriaihoz hasonló polgárháború kialakulásához vezethetnek.” Abdullah Gül Törökország elnöke

a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.

Aggódik az EU és az USA Egy francia tudósító 124 halottat számolt össze, a Testvériség szerint 2200 ember halt meg az akcióban / mti

Az AFP francia hírügynökség tudósítója 124 holttestet számolt össze az egyik téren, míg az egyiptomi egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy országszerte 149-en meghaltak és 1403-an megsebesültek az összecsapásokban. Murszi pártja, a Muzulmán Testvériség szerint legalább 2200 ember vesztet-

te életét és 10 ezren megsebesültek. A párt mészárlásnak nevezte a történteket, és arra szólította fel a híveit, hogy vonuljanak az utcára, és tiltakozzanak a rendőrségi akció ellen. A Twitteren terjedő szemtanúi beszámolók szerint a rendőrök éleslőszerrel oszlatnak és fegyvertelen embe-

reket gyilkoltak meg a mecset környékén. A hatóságok azt állították, hogy a tüntetők voltak azok, akik rálőttek a rendőrökre. Felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még

Ponta is keményen bírálta Basescut Románia. A magyarok „rendreutasításáról” vitázik az államfő és a miniszterelnök Nem lehet hiteles Traian Basescu államfő Magyarország rendreutasításáról szóló nyilatkozata, miután korábban egy asztalnál ült azokkal, akik „szélsőségesen nacionalista” retorikát használtak – vélekedett Titus Corlatean román külügyminiszter az Adevarul című lap szerint. Hasonló módon reagált az államfő mondataira Victor Ponta román miniszterelnök, HIRDETÉS

Magyar válasz

Magyarország nem képvisel revizionista álláspontot, hanem alkotmányos felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, ezt pedig a magyar külpolitika felvállalja – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára. • Jövőre elnökválasztás  lesz Romániában, és a jobboldal most szedi össze

magát – mondta Németh. Hozzátette: Basescu segített a magyar–román kapcsolatok stabilizálásában, erről nem szabad elfeledkeznünk. Magyarország elvárása ugyanakkor, hogy se a magyar külpolitikát, se az erdélyi magyarság ügyét ne tegye román pártpolitikai ügyek áldozatává egyik politikai erő sem – fogalmazott.

aki leszögezte: ostobaság volt Traian Basescu részéről, hogy rendreutasította Magyarországot. Szerinte az államfő ezzel egy „szélsőséges politikus” szintjére ereszkedett le. Ponta

azt mondta: „Azzal próbál etetni minket, hogy Orbán Viktorral veszekszik? Hiszen barátok! Tőkés László és az ő szélsőséges pártja is Basescu politikai kreációja, amellyel a

Romániai Magyar Demokrata Szövetséget akarta zsarolni.” Traian Basescu hétfőn a 11. Marosfői Nyári Egyetemen kijelentette: „Románia lépni fog, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben. Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában”. A román sajtó szerint Basescu állásfoglalása a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek szól, időzítését azonban Vona Gábor szombati székelyföldi beszédével hozták össze. A Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: a magyar érdeket akár konfliktus árán is képviselni kell. mti

Az Európai Bizottság közölte: az erőszak nem a helyes út a problémák megoldására. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke felszólította a kormányt: biztosítsa, hogy minden egyiptomi élhessen a békés tiltakozáshoz való jogával. Választások megszervezésére szólította fel az egyiptomi hadsereget John Kerry amerikai külügyminiszter, aki szerint az erőszak nehezíti a rendezést és a megbékélést. mti/metropol

Ukrajna

Klicsko ukrán államfő lenne Vitalij Klicsko ökölvívó, az UDAR (Ütés) párt vezetője jelöltként készül ringbe szállni a 2015-ös elnökválasztáson. mti Közel-Kelet

Három év után újra tárgyalnak Megkezdődött Jeruzsálemben a palesztin–izraeli béketárgyalások újabb fordulója. Három éve ez az első közvetlen tárgyalás a felek között. mti


2

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Photo forrás

Katy B Az egyik legdivatosabb feltörekvő, de máris sikeres fiatal előadó, Katy B is koncertezett a Sziget Fesztivál zárónapján. Fellépése előtt kérdeztük.

Édesanyja tartja a földön

kultúr

Második nagylemezének első kislemeze júliusban jelent meg – mikorra várhatjuk az albumot? – Remélem, még idén. Az első lemezemen olyan témák fordultak elő, amelyek 18–21 éves korom közt foglalkoztattak. A következő lemezem a 21–24 éves korom közti életemről szól. A húszas évek elejének nagy kérdéseiről szól majd, arról, hogy az ember már felelős magáért, a párkapcsolatai intenzívebbek és komolyabbak. Film

Zajlik a Swing forgatása Szeptember közepéig tart a Swing című romantikus komédia forgatása. Fazekas Csaba rendező filmjében három különböző korú nő egy haknizenekarral turnéra indul. A 39 napos forgatás után az utómunka következik, a bemutatót március végére tervezik. A főbb szerepekben Csákányi Eszter, Ónodi Eszter (képünkön) és Törőcsik Franciska látható, de feltűnik a filmben Törőcsik Mari, Kulka János és Csuja Imre is. mti

Kultúr 12

Fiatal nőként énekel majd azokról a kérdésekről, ameFesztivál

Bujtor István előtt tisztelegnek Negyedik alkalommal rendeznek filmfesztivált Bujtor István tiszteletére Balatonszemesen. Augusztus 19-én olyan kisjátékfilmeket vetítenek le, amelyek a négy éve elhunyt színész szellemi örökségét vállalva elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor jegyében készültek. Akárcsak tavaly, idén is 16 alkotás nevezett a megmérettetésre. mti

lyek a legjobban érdeklik a korosztály��t. Érez felelősséget emiatt? – Valamennyire természetesen igen. Nem lennék őszinte, ha nem ezt mondanám, meg édesanyám is mindig megnézi vagy elolvassa az interjúimat, miatta is oda kell figyelnem magamra. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember önmagát adja és fejezze ki. Egyensúlyt kell találni, és tudatában kell lenni annak, hogy mivel jár, ha rengetegen figyelik az ember minden mozdulatát. Ez az én véleményem, nem akarom megszólni azokat HIRDETÉS

sem, akik másként látják a dolgot. Mindössze két éve turnézik. Mi volt a legfontosabb dolog, amit a színpadon megtanult önmagáról és a koncertezésről? – Számomra az a legfontosabb, hogy jól érezzem magam a színpadon. Ha az ember minden este felmegy a színpadra, szinte egynapnyi kihagyás nélkül, akkor fontos, hogyan érzi magát ott. Igyekszem úgy érezni magam, mint aki a közönség része. Olyan koncerteket szeretnék adni, amilyeneken

Névjegy – Katy B

• Kathleen Anne Brien  1989. május 21-én született Londonban. • Szólókarrierje kezdete előtt  számos dalban szerepelt közreműködőként, majd a Katy on a Mission című dala meghozta neki az áttörést. • On a Mission  című első nagylemeze 2011-ben jelent meg. • Broken Record  című daláért díjat kapott az NME-től tavaly.


Kultúr 13

HIRDETÉS

én is jól érezném magam a hallgatóság soraiban. Szeretnék kapcsolatot kialakítani azokkal, akik hallgatnak, hogy az energiájuk rajtam is keresztüláramoljon. Szeretnék jelen lenni minden másodpercben, nem lazsálom el egy pillanatát sem a koncertjeimnek. Van olyan énekesnő, akire felnéz? – Alicia Keys zenéjén nőttem fel, mindig is imádtam. Ő volt a legfontosabb példaképem, nagyon jó a színpadi kiállása, és igazán kifinomult művész. Ráadásul zongorázik is. A tavalyi olimpiai játékokra Mark Ronsonnal közösen készítették el az Anywhere in the World című dalt. Milyen érzés, hogy karrierje legelején ilyesmiben vehetett részt? – Fantasztikus volt az olimpia részesének lenni. Londonban élek, az életem ide kötődik, és az, hogy londoni vagyok, erősen megmutatkozik a zenémen is. Minden, amit csinálok, az képviseli az identitásomat, és azt, hogy honnan érkeztem. Csodás

A színpadon

„Olyan koncerteket szeretnék adni, amilyeneken én is jól érezném magam a hallgatóság soraiban.” Katy B énekesnő

pillanat volt, jó volt része lenni azoknak az energiáknak, amelyeket az olimpia Londonban felszabadított. Ott voltam néhány sporteseményen, láthattam brit sportolókat érmeket nyerni. Ez olyan lehetőség volt, amilyen egyszer jön el az életben. Már eddig is sok elismert zenésszel dolgozott együtt, de kik szerepelnek még a kívánságlistáján? – A legnagyobb ambícióm az, hogy a Neptunesszal, főként Pharrell Williamsszel dolgozhassak. Ő bármihez nyúl, abból arany lesz, és főként most jól megy a szekere. Hihetetlenül tehetséges, képes annak az egyensúlynak az elérése, hogy a zenéje elég

popos legyen ahhoz, hogy bárki élvezhesse, de még an�nyira friss is legyen, hogy ez izgalmassá változtassa a dalt. Popzene szakon szerzett diplomát. Tudja az ott tanultakat a mindennapi életben hasznosítani? – Nagyon is! Az, hogy zenéről tanultam, zeneelmélettel, hangszereléssel foglalkoztam, és egyáltalán, hogy rengeteg zenésszel töltöttem az időmet, fantasztikus környezet volt. Kreatív emberekkel voltam körülvéve. Sokat tanultam. Fiatal, sikeres – mi tartja a földön, természetesen édesanyján kívül? – Ó, édesanyám sokat tesz ennek érdekében! Emellett a barátaim is sokat tesznek értem, és az is fontos, hogy még mindig tudom értékelni az élet apró örömeit. Lényeges tudni, hogy mi a fontos az ember számára. Nekem ez a zene, erre koncentrálok folyamatosan.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS

Tokaj

Felújítás

Megkezdődött a 41. írótábor

Októberben nyit az Erkel Színház

A Tisza-parti városban a holnapig tartó rendezvénysorozaton a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a „hallgatás és elhallgattatás éveit” vitatják meg az ország minden részéből érkező írók, költők és irodalmárok. mti

Egy hónap múlva befejeződik az Erkel Színház felújítása. Október elején középiskolásoknak szánt produkciókat tartanak a megújult teátrumban. A hivatalos avatás november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz. Napi gazdaság

HIRDETÉS


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 14


Kultúr 15 Bár igazi sci-fi őrültként nőtt fel Johannesburgban, Neill Blomkamp nem tartja magát tipikus rajongónak. – A barátaim egy része nem is tudta rólam, hogy geek vagyok. Fiatalkoromban érdekelt a sport, ez pedig elfedte a sci-fi iránti érdeklődésemet – mondja a 33 éves dél-afrikai rendező. Blomkamp egész életében megőrizte a műfaj szeretetét, de a világ csak akkor ismerte meg ezt az oldalát, amikor első alkotása, a District 9 címet viselő sci-fi Oscar-jelöléseket is begyűjtött. Most újabb filmmel tér vissza a mozikba, ráadásul még ambiciózusabb alkotásról van szó. Az Elysiumban Matt Damon és Jodie Foster egymás ellen küzd. A film 2154-ben játszódik, amikor az embereket két osztályra osztották fel. Vannak a kifejezetten jómódúak, akik az Elysium nevű űrállomáson élnek, illetve a többiek, akik egy

Neill Blomkamp Mától látható a magyar mozikban Neill Blomkamp legfrissebb sci-fije, az Elysium.

Sötéten látja a jövőt

Siker

200

millió dolláros bevételt hozott a rendező első filmje, a District 9.

túlnépesedett, erőforrásokat nélkülöző Földön tengetik mindennapjaikat. – A Földön minden tönkrement. Az ember szó szerint kimerített minden erőforrást, úgy fest az egész bolygó, mint ma Afrika legszegényebb részei. Az, ahogy én a jövőt látom, nem túl fényes. Ezzel a filmmel azt akartam megmutatni, hogy szerintem hova tartunk. Az Elysiumban a legtöbb Földön ragadt ember igyekszik megmenekülni abból a szegénységből és bizonytalanságból, amit a földi lét jelent. A Matt Damon alakította Max az a férfi, aki nemcsak saját, de akár milliók életét is képes lehet megmenteni, de ehhez szembe kell szállnia a Foster megformálta Delacourt államtitkárral. – Azok a filmek, amelyeket szeretek, meglehetősen agresszívak. Szeretem Paul Verhoeven

filmjeit, mint a Robotzsarut. Imádom a film szatíráját. Ebben a filmben viszont az erőszak nem jelent megoldást, csak egy kis popcornakció van benne. Lövések, robbanások, ilyesmi – teszi hozzá. Sci-fihez képest kevés benne a számítógép alkotta kép is: ahol csak lehetett, igyekeztek leforgatni a jeleneteket. A döntés gyökerét abban kell keresnünk, hogy vizuális effektekkel foglalkozott karrierje kezdetén, de az évek során kiábrándult a speciális effektekből, és a rendezés felé fordult, először klipekkel, majd reklámokkal, végül rövidfilmekkel foglalkozott. Ezeket követte a District 9 – annak a filmnek kisebb volt a büdzséje, de témája hasonlított az Elysiuméhoz. – Pedig nem is volt szándékom, hogy ismét ilyen témához nyúljak – mondja Blomkamp. – Az Elysiumnál a fő téma az, hogy egyesek birtokolnak olyan dolgokat, amelyeket mások nem. Viszont kicsit másképp, mint a District 9-ben, rasszizmus vagy xenofóbia nem kerül elő ebben a filmben. – Vannak olyan országok, amelyekben már most borzasztó különbségek vannak azok között, akik vagyonosak, és akik nem. Szerintem ez egyre rosszabb lesz majd, ahogy múlik az idő. Úgy tűnik, ilyen az emberi természet. metropol


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu kálló péter

Milyennek látja jelenleg a Balaton gasztronómiai helyzetét? – Nagy utat kell még megtennünk, de bizonyos mozgás már megindult. Olyan pozitív változások következtek be, amelyeknek már tizenöt éve meg kellett volna történniük. Egyre több a piac, az őstermelő, fejlődik a regionális gasztronómia.

Háttér

• Vendéglátós családba született, friss diplomásként találta meg a bérbevételre kínált balatonszemesi Áfészépületet, amelyben a Kistücsök 21 éve megnyílt. • Konyhafőnöke  – a ma már saját tulajdonában lévő épületben működő étteremben – a kezdetek óta Jahni László.

Az étterem működésének 21 éve alatt egyszer sem fordult elő, hogy megingott a hite a gasztroforradalom sikerességében? – Én mindig optimista voltam. Az út elején járunk még mi is, sok mindenben kell fejlődnünk. Meg kell találnunk a legjobb beszerzőket és alapanyagokat, képeznünk kell kollégáinkat. De ez a szép ebben a szakmában – a fejlődés, a tervek, a folyamatos kihívások.

• A közelmúltban  az étterem teljes felújításon esett át. • Fia, Bence  is a Kistücsökben képzeli el jövőjét. Jelenleg a budapesti Corvinus Egyetem turizmus-vendéglátás szakán tanul. Felesége és húga is a családi vállalkozásban dolgozik.

Miből lenne szükség többre a tó körül – csúcsétteremből vagy kisvendéglőből? – Minden kategóriában szükség lenne több jó étteremre. Csúcsétterem jelenleg egyetlen van a Balaton környékén, a Chateau Visz, ilyenből is szükség lenne jó párra, ahogy jó családi vendéglőből, polgári vendéglőből, kifőzdéből és halsütőből is. Ehhez nem is mindig tőke kell, hanem inkább szándék, jó szakembergárda, beszállítói háttér. Hogyan dolgozik egy ön által jónak tartott balatoni étterem? – Szakmai alázattal, igényességgel. Ha szezon van, nem használnak mirelitet a friss hozzávaló helyett, az ételeket frissen készítik el, igényes konyhatechnológiával. Ez nem feltétlenül jelent méregdrága eszközöket, inkább úgy kell főzni, ahogyan nagyanyáink is főztek. Sokáig a hekk jelentette a halat a Balatonnál, noha nem is balatoni. Milyen változással lehet a helyi fajtákat eljuttatni a halsütőkhöz? – Arra volna szükség, hogy a Balatoni Halászati Zrt. ellássa a tó környékét friss hallal, és ne csak a horgászlobbi, hanem a gasztrolobbi is hallassa a hangját ebben a kérdésben. A horgászok fel vannak háborodva a balatoni halászaton, a gasztrolobbi pedig nem követeli meg azt, hogy friss hal legyen a tó körül az éttermekben, a halpiacokon. Szerencsére már nemcsak a hekk jelenti a halat a Balatonnál, egyre elterjedtebb a balatoni keszeg, ami kétségkívül munkásabb hal, de az

interjú 16

íze, élvezeti értéke összehasonlíthatatlan a hekkével. Egy évek óta lefagyasztott, messziről érkező hal teljesen más, mint a helyben fogott, friss. Egyre nagyobb számban jelennek meg a különböző balatoni halak, de ennél is többnek kellene lennie.

Csapody Balázs Huszonegy éve nyitotta meg Balatonszemesen a Kistücsök éttermet, amely e két évtized alatt a Balaton gasztrotérképének megkerülhetetlen elemévé, biztos pontjává vált. Épp ezért kérdeztük őt arról, hol tart jelenleg a balatoni gasztronómiai forradalom.

Hekk helyett a Balaton íze

Említette a helyi beszállítók fontosságát. Ön tudja már úgy működtetni az éttermet, hogy kizárólag balatoni beszállítóktól vásárol? – Egyelőre még nem lehet így dolgozni. Magyar beszállítókkal már lehet, de nem tudunk mindent a Balaton ötven kilométeres körzetén belül beszerezni. A tíz-tizenöt évvel ezelőttinél ugyanakkor jobb a helyzet: szezonális gyümölcsök, zöldségek vannak. Szárnyasokat, kacsát, libát, mangalicát és sokszor még bárányt sem mindig tudunk ugyanakkor a tó környékén beszerezni. Melyek azok az éttermek, amelyeket a legjobbnak vél és ajánl a Balaton mellett? – Ezt nem nekem kell eldöntenem. Vannak jó éttermek, de mindenkinek más az ízlésvilága. A legfontosabb az, hogy mindenki megtalálja a hozzá legközelebb állót. Én azt szeretem, ha az éttermek szakosodnak, nem pedig pizzától mediterránig, vad- és halételekig tartanak mindent az étlapon. Ebben nem hiszek. A fúziós konyhában sem. Hiszek viszont a regionális konyhában, a Balaton ízeiben. Mire gondol, amikor a Balaton ízeit említi? – Nem egy-egy ételre, hanem a balatoni zöldségekre, halakra, a somogyi vadakra, amelyeknek intenzív zamatuk van, s mindenki saját fantáziájának megfelelően készítheti el őket. Krezinger Szonja


+

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

trend 18 fotók: Őry dániel

Nyitott Stúdiók

14 alkotó várja az érdeklődőket saját stúdiójában

PLUSZ

• 3H Építésziroda:  A stúdió tevékenysége nem tárgyak, épületek tervezése, hanem összetett problémák térbeli megoldása. • Áeron:  Áron Eszter 2011ben alapított ruhamárkájával a nagyvárosi nők igényeit elégíti ki.

Annchi Showroom: Horváth Anna saját márkáját a letisztultság jellemzi

Dizájnerek határátlépései Dizájn. A Design Héten – szeptember 27. és október 6. között – ötödik alkalommal rendezik meg a Nyitott Stúdiók elnevezésű programsorozatot. Királyi család

Katalin fotózhatja a herceget A britek már nagyon várják az első hivatalos fotókat Vilmos herceg és Katalin hercegné elsőszülöttjéről – lehetséges, hogy ezeket Katalin vagy a Middleton család valamelyik tagja készíti majd el. A People információja szerint Vilmosék komolyan gondolkoznak azon, hogy az elkészült képeket könnyen elérhetővé teszik. A herceg őszi keresztelőjén valószínűleg már mindenképp profi fényképész kamerája elé áll a család. metropol

A programon a látogatók személyesen találkozhatnak a dizájnerekkel, alkotókkal, művészekkel, és betekintést nyerhetnek abba is, hogy hogyan készülnek el a különleges, egyedi alkotások. Megismerhetik az alkotás folyamatát a tervezés pillanatától a mű megszületéséig. Az idén jubileumát ünneplő Design Hét a kortárs dizájn határátlépéseivel foglalkozik: megismerteti a látogatókat azzal, hogy hogyan egyesül a dizájn az építészettel, a képzőművészettel, a kézművességgel vagy éppen a digitális technológiákkal. A változatos programokon megtudhatjuk, mit keresnek a dizájnerek a parlamentben, miért múlik programozókon és pixeleken az ország GDP-je, és milyen formában élnek tovább a tradicionális kézműves technikák a 3D-nyomtatás korszakában.

Absoloot: Hantos Judit és Hermann Andrea kreatív stúdiója

• Graphasel Design Studio:   A több hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott „grafikai design manufaktúra” a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumából indult el. • Heinrich Alkotói Szint:   Nyitott műhelyek, showroomok, minikiállítások jegyében fedezhetjük fel magát Heinrichet is. • Hollán9:   A látogatóknak egy rövid workshop keretében mutatja be, hogyan dolgozik egy építész, belsőépítész, dizájner, texiles és lámpatervező. • Komod:   A négy tag különböző stílusából ötvözött kollektíva női ruhák és kiegészítők tervezésével foglalkozik. • Mark Viszlay Photography:   A rangos publikációkkal és számtalan szakmai díjjal rendelkező Viszlay Márk a legnevesebb hazai divatfotósok közé tartozik.

Zsabokorszky Lili és Püspöki Apor: Apli Design

• Minusplus:   Építészei azt vallják, hogy egy projekt sikerességének feltétele a fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. • Nemesi Anna:  Anna műhelye igazi kincsesláda. Az ezüstből, aranyból, bronzból és rézből készült csillogó állatkák, nyakatekert gyűrűk elvarázsolják az odalátogatókat.

Miközben formatervezőink egyedi, páratlan minőségű kézműves tárgyakat készítenek, addig grafikusaink, IT-szakembereink elismert szoftvereket és applikációkat fejlesztenek ki. A Design Hét-

re kilátogatók egyedi, különleges alkotások közül válogathatnak. Metropol További információk: designhet.hu

• Team Distinction:   A nemzetközileg elismert mobil szoftverfejlesztő ügynökség a jövőbe tekint. • TheBétaVersion:   A műhelyben gondosan megmunkált bőrtáskák és kiegészítők készülnek.


trend 19

Sok volt a lopás a fesztiválokon Felmérés. Továbbra is a mobiltelefon és az egyéb informatikai eszközök számítanak a leggyakoribb zsákmánynak Csökken ugyan a zsebtolvajlások és a sátras besurranások száma, de még mindig a lopás a leggyakrabban regisztrált bűncselekmény a hazai fesztiválokon a Belügyminisztérium adatai szerint. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy nagyon gyakoriak lennének a bűncselekmények, azt viszont igen, hogy a kütyük vannak a legnagyobb veszélyben egy fesztiválon. A tolvajok kétharmada keresi meg először az okostelefont. Készpénzt, ruhát vagy táskát általában csak ez után kutatnak fel a sátrakban. Bár egy nagy látogatószámmal megtartott rendezvényen szinte elkerülhetetlen, hogy a résztvevők egy része áldozatául essen értékek elvesztéséből, netán lopásból eredő kárnak, ezen esetek java

Védelmet jelenthet

Tippek fesztiválozóknak • Ne legyen nálunk nagy összegű készpénz. Ha a rendezvényen egyébként is fesztiválkártyával fizetünk, akkor azt regisztráltassuk, hogy elvesztése esetén ne bánja pénzünk is a dolgot. • Ha van régebbi telefonunk, cseréljük le arra okos készülékünket, ha le tudunk mondani a mobilnetről néhány napig. • A bankkártya letiltásához szükséges szám és egyéb azonosítók mindig legyenek velünk. • Ha hátizsákkal bulizunk, egy kis lakattal biztonságosabbá tehetjük azt is.

Értéktárgyaink veszélyben lehetnek a fesztiválok idején / kálló péter

megelőzhető. A hétvégén kezdődő Nagyon Balaton fesztiválcsalád szervezői a CIG Pannonia biztosítóval együtt igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy néhány apró, ám praktikus megoldással megelőzhetőek a kellemetlen esetek.

Esetszám a fesztiválokon

1132

bűncselekmény történt 2012-ben.

Leginkább a fesztiválokon sátrazóknak érdemes ezeket megszívlelniük. A legfontosabb tudnivaló az, hogy csak a legszükségesebbeket vigyük magunkkal. Nagyon értékes kütyüknek, ruhadaraboknak nincs helyük egy fesztiválon, és

irataink közül is csak a legszükségesebbeket – személyi igazolvány és a legrosszabbra felkészülve taj-kártya – vigyük magunkkal. Például a cipzáras zsebek nagyon megnehezítik a zsebtolvajok dolgát, de jó ötlet a hátizsákot könnyebben figyelhető oldaltáskára cserélni. A sátorban lehetőleg ne hagyjunk semmit, ami értékes, de ha valamiért nem tudjuk ezt elkerülni, és ilyesmi van nálunk, lehetőleg vegyük igénybe az adott fesztivál hivatalos csomagmegőrző szolgáltatását: megéri. metropol

HIRDETÉS

Internetes tudományos show: minden hat másodpercig tart Fesztivál. A Vine-on rendez tudományos kiállítást a GE A hat másodperces videók otthona, a Vine a helyszíne a 6SecondsScience, azaz Hat másodperc tudomány címet viselő fesztiválnak. Ma estig van még idejük azoknak, akik részesei szeretnének lenni a rendezvénynek, arra, hogy

Videó

Részvétel négy lépésben • A Vine  alkalmazás letöltésével kezdődhet a játék. • 6 másodperces  videó készítése tudományos tartalommal. • A #6SecondScience hashtag használata a közzétételnél Twitteren.

• Az összes videót   a 6SecondScience.tumblr. com-on láthatjuk majd.

tudományos témájú videóikat elkészítsék a Vine-on, majd a kész mű linkjét megosszák. A legjobb alkotásokat újból megosztják a Twitteren és a Vine-on, illetve felteszik egy Tumblr-galériába. Az ötlethez az apropót a GE első tudományos Vine-videója adta: egy tál tejbe ételfestéket csepegtettek, egy mosogatószerbe mártott fültisztító pálcikát nyomtak a közepébe, ami színpompás végeredményhez vezetett. metropol

Böngészők A Google Chrome böngésző rohamléptekben terjed a régi böngészők rovására. Ma már az asztali számítógépeken bonyolított webes forgalom több mint feléért „felelős”. Chrome 52,8

A BÖNGÉSZŐ ELTERJEDTSÉGE (%) 60 50 40 30

Firefox Internet Explorer

28,9

20

11,8 10 0

Safari 3,6, Opera 1,6 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Éves forgalom a júliusi adatok alapján. Chrome, 2008: a szeptemberi adatokból. Forrás: W3Schools

© GRAPHIC NEWS


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

zöld 20

Idén is lesz szemétgyűjtő akció Környezet. Tavaly 3000 tonna hulladék került a zsákokba Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 14-én a TeSzedd! elnevezésű szemétgyűjtő akciót, amelyre környezetük tisztaságáért tenni akaró önkéntesek jelentkezését várják a szervezők. Tavaly a 150 ezer résztvevő az ország mintegy hétszáz településén összesen háromezer tonna háztartási hulladékot pakolt zsákokba, csaknem egymilliárd forint értékű munkát végezve. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott: a TeSzedd! az ország legnagyobb összefogása, amelyet közkívánatra szerveznek meg 2011 óta. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője arról beszélt: az akció közvetlen célja, hogy minél több illegális szemétlerakót számoljanak fel, hosszú Költség

130

millió forint volt a TeSzedd! költségvetése az első két évben, az OHÜ idén is ekkora összeget szán az akcióra.

Tervek

A tájékoztatón Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár két bejelentést is tett. • Harmincforintos betétdíjat  kívánnak bevezetni a 2014-es választások után az italcsomagolásokra, amivel egyrészt a keletkező hulladék mennyiségét szeretnék csökkenteni, másrészt az „adócsalást” visszaszorítani. A rendszer bevezetése után minden egyes betétdíjas terméket és a csomagolásukra használt göngyölegeket vonalkóddal látják el, így nem lehet majd ismeretlen forrásból beszerzett, olcsó anyagokat felhasználni.

33 ezren regisztráltak már az idei TeSzedd!-re, pedig csak tegnap reggel óta lehet jelentkezni / katona lászló

távon pedig szemléletváltozást szeretnének elérni, a környezettudatos viselkedés fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Vámosi Oszkár szerint már most látszik, hogy nagy az esemény iránti érdeklődés, de remélik, hogy idén még többen vesznek majd részt a szemétgyűjtésben, egyénileg vagy csoportosan, családtagokkal, baráti társasággal, kollégákkal. Mivel a több tízezer önkéntes irányítása komoly

További infók: www.teszedd.hu

szervezést igényel, az érdeklődőktől azt kérik, részvételi szándékukat jelezzék a www. teszedd.hu oldalon, vagy a hamarosan megjelenő mobilalkalmazáson keresztül. Mindkét felületen lehetőség van bejelenteni az illegális hulladéklerakók helyét is.

Ezeket a helyszíneket a hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók munkatársai ellenőrzik, és felmérik azt is, hány önkéntes tudja megtisztítani a területet. A szervezők a regisztrált résztvevőknek munkavédelmi kesztyűt és gyűjtőzsákokat adnak az akció napján. Az összegyűjtött szemetet a közszolgáltatók egy héten belül elszállítják a legközelebbi hulladéklerakóba.

• Új rendszerben gyűjtenék  2014 után az építésibontási törmeléket. Az elképzelés szerint az állam minden egyes kilogramm, a kijelölt lerakókban elhelyezett hulladék után 1 forintot fizetne. Ezzel párhuzamosan pedig előírná, hogy az útépítésekhez 30 százalék kavics helyett építési-bontási törmelékből előállított anyagot kell felhasználni, amelyet az államtól kellene megvásárolni 6 forintért. A becslések szerint Magyarországon évente 12–18 millió tonna ilyen hulladék keletkezik.

horn andrea

Hatszáz kilométert ígér fél óra alatt a Hyperloop Közlekedés. Elon Musk találmánya elvben környezetkímélő, napenergiával működik, és biztonságos is

Kézben nevelt majom Az egyik gondozó neveli föl a július végén született fekete bőgőmajmot a Szegedi Vadasparkban, miután kiderült, anyja nem tudja gondozni. A Balunak elnevezett kis majmot kétóránként etetik cumisüvegből. mti

Ha bárki más hozta volna nyilvánosságra a terveit egy olyan tömegközlekedési módról, amely 1200 kilométer/ órával száguld, fél óra alatt jut el San Franciscóból Los Angelesbe és napenergiával működik, a világ kinevette volna. Elon Musk nevéhez azonban fűződik már néhány, eredetileg őrültnek tűnő, azóta már megvalósított és működő projekt (lásd keretes írásunkat.)

Elon Musk

A dél-afrikai származású feltaláló ismertebb projektjei.

A Hyperloop Musk szerint 1500 kilomé­ teren belül a legolcsóbb és leggyorsabb tömegközlekedési mód lenne. Napenergiával működne, és a csőposta elveire épülne. Kapszulái acélcsőben száguldanának, a csövekben a nagyon alacsony nyomás csökkentené a meghajtási költségeket, illetve kiküszöbölné a légellenállás jelentette problémákat. A feltaláló szerint a prototípus 7–10 év múlva készülhet el. metropol

• PayPal:  Musk alapítója volt az internetes fizetést egyszerűen lehetővé tevő szolgáltatásnak. • Tesla Motors: elektromos autókat és akkumulátorokat gyártó cég. • SpaceX:  az első magánpénzből finanszírozott projekt, amely saját maga fejlesztette űrhajóját, a Dragont, amellyel csatlakozott is a Nemzetközi Űrállomáshoz.


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

pályafutás 22

Érettségi utáni szakképzések: akár k alatt piacképes szakma szerezhető OKJ. Ezután is lehet jelentkezni a felsőoktatásba, a képzés évei nem számítanak bele

24

Idén őszig – az új OKJ-szabályzat bevezetéséig – 21 éves korig az első képzés megszerzése ingyenes. Mivel ezek gyorsan (akár 4 félév alatt) megszerezhető piacképes szakmát adnak, érdemes elgondolkodni egy ilyen jellegű képzésen, egy esetleges sikertelen felsőoktatási felvételi esetén. Ha pedig valaki egy ilyen szakképesítés megszerzése után egyetemre vagy főiskolára akar menni, nem kell aggódnia, az OKJ-s féléveket nem számolják bele az államilag finanszírozott szemeszterekbe. Ugyanúgy 12 vagy – 6 éves képzés esetében – 14 áll rendelkezésre, az OKJ-s tanfolyammal ugyanis nem fogynak az állami ösztöndíjas félévek: alap-, osztatlan és mesterképzésre, illetve felsőoktatási szakképzésre is ugyanolyan feltételek mellett lehet jelentkezni. Agárdi Éva, a Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájának intézményvezetője szerint is vannak lehetőségek

birtokában nagyobb esély van becsatlakozni a munkaerőpiacra. Véleménye szerint azonban az sem árt, ha valaki a felsőoktatás mellett is belevág egy ilyen képzésbe, ugyanis így a gyakorlati oldal is erősíteni tudja az ott tanultakat. Példának a náluk is évről évre egyre népszerűbb egészségügyi és szociális képzéseket (gyakorló csecsemőés gyermekápoló, gyakorló ápoló) említette. A képzések gyakorlatorientáltságát a Minerva azzal is erősíti, hogy több céggel és intézménnyel is kapcsolatban vannak, ahol a diákok az előre megadott tematika alapján és szakoktatói felügyelet mellett próbálhatják ki magukat élesben. Az iskola ezenkívül az új OKJ-ban előírtnál nagyobb hangsúlyt fektet a nyelvokta-

HIRDETÉS

n ÁLLÁS

Továbbtanulás esetén

többletpontot is lehet kapni OKJ-s szakirányú, emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítésért, de az adott képzési területen csak akkor jár szakképesítésért többletpont, ha a felsőoktatási intézmények erről közösen határoztak.

Minden évben népszerű képzés a masszőr

az új OKJ-ban, azonban az igazgatónő szerint az hátrány, hogy az első évet teljesen kitölti a szakmacsoportos alapozás. Ezáltal ugyan a tanulók rálátást kapnak a választott

/ colourbox

szakterületre, és elkezdődik egyfajta szemléletformálás, de maga a választott szakma nem jelenik meg a képzésben. Példaként említette a náluk a mai napig legnépszerűbb masszőrképzést, ahol az új

OKJ-szabályok szerint az első évben kimarad a masszázsoktatás. Agárdi Éva elmondta, hogy ezek ellenére is megéri a középiskola után szakképesítést szerezni, mert egy jó szakma


pályafutás 23

r két év ő tásra, valamint külföldi gyakorlatra (Németország, Anglia, Olaszország, Finnország) is van lehetőség a Leonardo Program keretében, amivel élnek is a diákjaik. Darits Ágnes, az OKTÁV Továbbképző Központ vezérigazgatója szerint azért is érdemes most képzést választani, mert egyes szakmáknak megemelkedik az előírt belépési szintje, míg a végzettségek tekintetében új szintek jelennek meg. A komplex szakmai vizsgák bevezetésével pedig megszűnik az a lehetőség, hogy aki egy adott szakmai modult sikeresen elvégzett, annak ez beszámítható legyen egy másik szakma tanulásakor. Ezért is tapasztalják az OKTÁVnál, hogy a tanfolyamok iránt óriási, a korábbiakat is meghaladó az érdeklődés. Legnépszerűbb képzéseik közé tartoznak az egészségügyi területen az ápolói, a műszaki területen a különböző hegesztői képzések, míg gazdasági területen a társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, amely most utoljára indul. A fizikai szakmák közül a villanyszerelő a legkedveltebb. A sportedzői pedig elsősorban a fiatalok között a legnépszerűbb. metropol HIRDETÉS

n OKTATÁS

A hallgatók fogadását ösztönözné Szabó Máté Szakmai gyakorlat. Alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában az intézmények Az ombudsman a felsőoktatási hallgatók kötelező szakmai gyakorlata szabályozásának pontosítását kérte az emberi erőforrások miniszterétől, annak érdekében, hogy a munkaadók érdekeltek legyenek a diákok fogadásában – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Szabó Máté a fiatalok munkavállalási lehetőségeit áttekintő vizsgálatsorozatának keretében foglalkozott ezzel

Tényező

6

szakmai gyakorlat után a munkáltató köteles munkabért fizetni a hallgatónak. Sokak szerint ez a munkaadói fogadókészség ellen hat.

a kérdéssel, és azzal is, hogy a hallgatók a gyakorlat során hasznosítható tudást szereznek-e későbbi munkavállalásukhoz. Az alapjogi biztos kérdéseivel a felsőoktatásért felelős államtitkárhoz, különböző szakirányú felsőoktatási intézményekhez és hallgatói szervezetekhez fordult. Az ombudsman a válaszok-

ból megállapította, hogy a felsőoktatási intézmények bizonytalanok az új felsőoktatási törvényben megszabott követelményekkel kapcsolatban, és eltérően értelmezik a szakmai gyakorlattal összefüggő egyes kérdéseket, jogviszonyokat. Így például különbözően ítélik meg azt, hogy szükséges-e együttműködési megállapodást kötniük a szakmai gyakorlóhellyel, milyen jogviszonyban áll a hallgató a gyakorlati hellyel, annak be kell-e jelentenie a hallgató munkavállalását az illetékes hatóságoknál, vagy hogy mikor, milyen jogviszonya alapján jogosult a hallgató társadalombiztosítási ellátásra. mti

Felsőoktatás

170-180 milliárd forint kellene Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban – nyilatkozta Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár. mti Középiskola

Jön a közösségi szolgálat Azok a diákok, akik idén ősszel kezdik meg tanulmányaikat, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órányi szociális vagy karitatív tevékenységet folytatni. mti HIRDETÉS

n OKTATÁS


HIRDETÉS

n OKTATÁS

www.metropol.hu


HIRDETÉS

n ÁLLÁS


3 sport

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Döntetlen a főpróbán Labdarúgás. A barátságos mérkőzésen rengeteg helyzet volt, de nem bírt egymással a magyar és a cseh válogatott A csehek két nagyágyújuk, Rosicky és a kapus Cech nélkül jöttek Budapestre, a Puskás Ferenc Stadionba. A magyar gárda számára ez volt a főpróba a Románia elleni sorsdöntő, szeptember 6-i bukaresti vb-selejtező előtt. Az első félidőben mindkét térfélen sok helyzet volt, sőt, a 18. percben valószínűleg egy tizenegyest nem adott meg az angol Webb bíró: Sivok kezezett a tizenhatoson belül. Hamarosan jött a hidegzuhany: a 23. percben egy magyar akció után a csehek villámgyorsan lekontrázták Meccsek a magyarok csoportjában*

Törökország–Ghána 2-2 Románia–Szlovákia 1-1 Észtország–Lettország 1-1 Portugália–Hollandia lapzártánk után Moldova–Andorra 1-1

Labdarúgás

A BL főtáblájára jutott az MTK A bajnoki és Magyar Kupacímvédő MTK Hungária 3. mérkőzését is megnyerte a női Bajnokok Ligája selejtezőjében, és ezzel a legjobb 32 közé jutott. A kék-fehérek kedden az ukrán Harkiv együttesével játszottak, és nagy csatában, Pádár Anita (képünkön) góljával 1-0-ra nyertek. Az egyenes kieséses szakasz októberben kezdődik, az első forduló sorsolását szeptember 5-én tartják. metropol

sport 26

*Vastaggal a magyarokkal közös vb-selejtező csoportban szereplő országok

Felkészülési mérkőzés

1

1

MAGYARO.

CSEHORSZÁG

a védelmünket, és sakk-matt helyzetben Kozák átemelt Bogdán kapus fölött (0-1). A gól után a félidőben volt még néhány cseh lehetőség, a magyar támadások teljesen meddővé váltak. A második félidő két jó magyar támadással indult, Vanczák fejeséből kapufa lett, de ezután teljesen átvették az irányítást a vendégek. Több óriási cseh helyzet is volt, a legnagyobbat Jirácek hagyta ki, aki három méterről, teljesen üresen állva föléemelt. Aztán az 57. percben jött az újabb fordulat: Vanczákot lerántották, Dzsudzsák tizenegyese pedig a kapufáról a hálóba pattant (1-1). A 71. percben Koman hagyott ki egy óriási lehetőséget: Dzsudzsák remek cselei és beadása után estében a kapusba lőtt. Még az utolsó percben is volt egyegy nagy helyzet, de nem változott az eredmény. metropol

Vízilabda. Elhunyt Sipos Edit világ- és Európabajnok válogatott pólós Meghalt Sipos Edit, a magyar vízilabdasport kiemelkedő alakja. A világ- és Európa-bajnok 38 éves korában, kedd este távozott az élők sorából. A Dunaújvárosi Főiskola pólócsapatának éveken át meghatározó játékosa súlyos betegség után, rákban hunyt el. Legnagyobb sportsikerét 1994-ben érte el, amikor Rómában vb-aranyérmes,

2001-ben Budapesten pedig Európa-bajnok lett a nemzeti együttessel. Emellett a válogatottal szerzett Eb-ezüstöt, két Világkupa-bronzot, klubcsapatával nyert BEK-et, kilencszer magyar bajnokságot, s volt Magyar Kupa-győztes is. Aktív pályafutása után az utóbbi években Szentesen fiatalok nevelésével foglalkozott. mti

Vanczák és Kadlec rengeteg párbajt vívott, az egyikből tizenegyes lett / mti Labdarúgás

Birkózás

Gera hosszabbít klubcsapatánál

Indulhat a vb-n Riza Kayaalp

Gera Zoltán aláírta az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albion labdarúgóklubja által kínált egyéves szerződést. A korábban térdműtéten áteső 34 éves középpályás hétfő óta ismét teljes értékű munkát végez, s a tervek szerint október elején térhet vissza a pályára. A magyar válogatott csapatkapitányának június 30-án járt le a szerződése. mti

Indulhat a szeptemberi budapesti vb-n Riza Kayaalp, a kötöttfogás 120 kilogrammos súlycsoportjának világ- és Európa-bajnoka, akit rasszizmussal vádoltak meg. Korábban hat hónapos eltiltással sújtották Kayaalpot, mivel a versenyző Twitter-oldalán görögöket és örményeket sértő kijelentések olvashatók. mti

HIRDETÉS

2013. augusztus 14. (szerda)

10 17 19 24 27 28 30 31 34 37 43 45 46 48 58 62 68 72 75 77


sport 27

Mégsem hagyja abba a rúdugrás királynője Atlétikai vb. Jelena Iszinbajeva közölte: családalapítás után visszatér A moszkvai világbajnokságnak még úgy indult neki az akkor még „csak” kétszeres világbajnok Jelena Iszinbajeva, hogy a vb után abbahagyja a rúdugrást. Az orosz sportoló, aki két olimpiai aranya mellé szerdán megszerezte harmadik vb-győzelmét is, nemrég közölte: családalapítás után folytatja a versenyzést, és a 2016-os riói olimpián már részt szeretne venni. – A világrekord most nem jött össze, de ez nem érdekes, az csak bónusz lett volna – mondta a BBC-nek Iszinbajeva, aki elsősége bebiztosítása után saját, 5,06 méteres rekordjának megÉrzelmek

„Most boldog vagyok. Én vagyok a rúdugrás királynője, a korona az enyém.” Jelena Iszinbajeva orosz rúdugró-világbajnok

Labdarúgás

Kizárták Szalaiék ellenfelét Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán kizárta a Bajnokok Ligájából és az összes kontinentális kupasorozatból az ukrán Metaliszt Harkivot, a Szalai Ádámot is foglalkoztató német Schalke 04 BL-selejtezős ellenfelét. A klub azért kapta a büntetést, mert kiderült, hogy a Karpati Lvivvel 2008 áprilisában játszott találkozójuk eredményét manipulálták. mti Jégkorong

Volt NHL-es edzi az ukránokat

Hazai közönség előtt is győzni tudott. A következő terve a gyerekszülés, majd pedig a riói olimpia. / Fotók: getty images

döntésével is megpróbálkozott. – Elfáradtam, mire az 5,07 méterrel megpróbálkoztam, bár technikailag jó ugrás volt. Idén még két versenyem van, úgyhogy még próbálkozhatok új világcsúcs felállításával – nyilatkozta a sportoló, akit 4,89 méteres ugrása után a világbajnokság eddigi legnagyobb közönsége ünnepelt. A 31 éves orosz rúdugró mögött a második a Londonban olimpiai aranyérmes amerikai Jennifer Suhr (4,82 méter), a harmadik pedig a kubai Yarisley Silva lett (4,82 méter).

A férfiak 800 méteres versenyében a mindössze 19 éves etióp Mohammad Aman lett az új világbajnok (1:43.31  perc). A címvédő, olimpiai aranyérmes és világcsúcstartó kenyai David Rudisha sérülés miatt nem indult Moszkvában. Aman az utóbbi hat versenyét megnyerte, és kétszer is megverte már Rudishát. A 2009-ben aranyérmes amerikai LaShawn Merritt nagyszerű futást bemutatva hódította vissza 400 méteren a világbajnoki címet (43.74 másodperc). metropol/mti

Magyar eredmények

• Orbán Éva  tegnap 11. helyen bejutott a női kalapácsvetés 12 fős döntőjébe 70,62 méteres dobásával. A döntőt holnap 17 órakor rendezik meg. • Rácz Sándor 4:12:18 órás idejével a 45. helyen végzett tegnap az 50 kilométeres gyaloglás 61 indulót számláló mezőnyében. A számot az ír Robert Heffernan nyerte 3:37:56 órával.

A korábban az észak-amerikai profiligában (NHL) is játszó Andrej Nazarov lett a magyarokkal azonos divízió I-es csoportban szereplő ukrán jégkorongválogatott szövetségi kapitánya. Az orosz szakember párhuzamosan lesz az orosz profi élvonalban (KHL) érdekelt Donbassz Donyeck vezetőedzője. Az ukránok a magyarokkal, az osztrákokkal, a szlovénokkal, a japánokkal és a házigazda dél-koreaiakkal találkoznak a 2014. április 20. és 26. közötti, szöuli divízió I-es vb-n. A hat csapatból a legjobb kettő jut fel a világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B osztályba. mti

HIRDETÉS

Kétséges, elkészülnek-e határidőre a stadionok Labdarúgás. A brazil miniszter a 2014-es világbajnokság miatt aggódik

A jövő évi világbajnokságnak otthont adó futballstadionok határidőre való elkészülése miatt aggódik Aldo Rebelde brazil sportminiszter. „A vb-nyitómeccs helyszíne, a Sao Pauló-i stadion 84 százalékos állapotban van, Cuiabában, Curitibában, Manausban, Natalban és Porto Alegrében viszont rosszabb a helyzet – jelentette ki kedden a szenátus előtt a politikus. A nemzetközi szövetség szabályzata szerint a stadio-

Munkálatok

„A még épülő hat arénából ötnél késésben vannak a munkálatok.” Aldo Rebelde brazil sportminiszter

A Konföderációs Kupán végül minden rendben ment / getty images

nokat decemberben kell átadni. A vb-főpróbának tekintett júniusi Konföderációs Kupa esetében a munkálatok elhúzódása miatt a FIFA módosította a határidőt. Több városban még így sem állt minden készen, de a Konföderációs Kupa mérkőzéseit meg tudták rendezni. A brazíliai vb 2014. június 12-én kezdődik. mti

33. heti nyerőszámok: Gépi húzás:

2 5 13 15 16 21 34

Kézi húzás:

6 10 17 23 29 30 35

NYEREMÉNYEK: 7 találatos: nem volt, 6 találatos: 252 105, 5 találatos: 5695, 4 találatos: 1170 forint


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

sport 28

Hetente negyven NFL-játékost vizsgálnak meg az ellenőrök

Amerikai foci. A szezon minden hetében 8 csapat 5-5 játékosának vérét vizsgálják majd meg

Beleegyezett a profi amerikaifutball játékos-szakszervezete (NFLPA) az USA-ban, hogy növekedési hormont keressenek a játékosok vérében. Akiében találnak, azt négy mérkőzésre eltiltják – írja a Yahoo, egy e-mailre hivatkozva, amelyet az NFLPA küldött a sportolóknak. A levél szerint minden héten egy számítógépes prog-

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

getty images

A hormon és az NFL

• Elvileg a 2011-es kollektív szerződés fektette le a tesztelés alapjait, ám aztán két évig semmi sem történt. • A növekedési hormon tiltott  az NFL-ben, ám nehéz kimutatni. A teljesítményfokozó szer használata cukorbetegséget, keringési zavarokat és arthritist okozhat.

ram véletlenszerűen választ ki nyolc csapatot, majd csapatonként öt játékost. A szezon szeptember 5-i elindulása előtt azonban még

minden, edzőtáborban részt vevő játékostól vért vesznek, illetve adatokat gyűjtenek a magasságukról, súlyukról, korukról és nemzetiségükről.

A szakszervezet szerint erre azért van szükség, hogy el lehessen dönteni, mekkora növekedésihormon-szint számít büntetendőnek. metropol

Tenisz

Befedhetik a központi pályát A US Open tenisztorna szervezői azt tervezik, hogy behúzható tetőt építenek a központi pályára, miután az utóbbi öt évben az időjárás miatt mindig a kiírt vasárnap helyett csak hétfőn tudták befejezni a viadalt. A rendezőket egyre több bírálat érte a játékosok és a szurkolók részéről, amiért nincs fedett pálya, és a gyakori esőzés miatt sok a csúszás a programban. Idén már a hivatalos zárónap hétfő, szeptember 9. Az új tervek szerint két új aréna is épülne a teniszközpontban. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 29 Mit szól hozzá?

A magánrendelőkben akár négy-öt óra alatt elvégezhetők a szűrővizsgálatok. Ön mikor járt utoljára ilyen vizsgálatokon?

„Tavaly május környékén ellenőriztek, mert a nyári diákmunkához kellett. Tüdőszűrésen és vérvételen is voltam, mindent rendben találtak.”

„Körülbelül egy éve, de azonnal magánrendelőt választottam, mert sokkal gyorsabban, kényelmesebben túlestem a vizsgálatokon.”

„Körülbelül két éve jártam utoljára sportorvosi vizsgálaton, ahol vért vettek és EKG-t csináltak. Az eredmények az igazolásomhoz kellettek.”

Molnár Máté 21, egyetemista, Budapest

Wolf Berta 27, műszaki ügyintéző, Esztergom

Kozák Rudolf 22, egyetemista, Pilisszentiván

ugyanolyan, mint volt. Kérdésünkre – miszerint el kell-e viselnünk ezt az állapotot – azt válaszolták, hogy a társaságnak joga van életvitelszerűen élni az utcán. Mivel a Széll Kálmán téren három kerület is osztozik (I., II., XII.), egyik sem tekinti feladatának felszámolni az évek óta tartó, közegészségügyet és emberi jó ízlést semmibe vevő állapotot. Nekünk, itt lakóknak viszont kötelességünk eltűrni ezt a gyomorforgató helyzetet.

igazolás meg is érkezett. A repülőjegy-értékesítővel immár nyolc hónapja folyik a huzavona, ugyanis a repülőjegy ára kétszer, azaz duplán került a cég számlájára. Mivel repülőjegyet egy időpontra, egy névre csak egyszer lehet eladni, a 39 000 forintot jogtalanul bitorolják. Levélre, e-mailre nem válaszolnak, némaságba burkolóznak. Ez az elintézési mód 2013-ban? Utastársak, figyelem! A technika kiszámíthatatlan, és ha az üzleti partner nem korrekt, akkor mit remélhetünk?

TÖLTODJ FEL!

– az új generációs rejtvénymagazin

Olvasói levelek

Évek óta tart az áldatlan állapot Az augusztus 2-án megjelent, Széll Kálmán is joggal pironkodhat című levelet szeretném folytatni. A levélíró csak egy kevésbé gusztustalan részét írta le a téren dúló áldatlan állapotoknak, szeretném néhány valós adattal kiegészíteni a történetet. Három évvel ezelőtt egy 5-6 tagú hajléktalan társaság vette birtokba a tér I. kerület felé eső részét, a Vérmező utca felőli füves partoldalt és a lépcsőket. Életvitelszerűen laknak itt, esznek-isznak, dolgukat végzik és alszanak. Délelőttre már részegek, és míg el nem dőlnek a lépcsőn vagy a fűben, addig randalíroznak, a mocskukban fetrengenek. Az itt lakók csak nagy kerülővel tudnak hazajutni a Vérmező utcai lakásukba, mert nem mernek, de nem is tudnak közöttük elmenni a szétkenődött ürülék, bűz és szemét miatt. A közterület-felügyelők időnként összegereblyézik alóluk a nagyja mocskot, de rövid idő múlva minden

t. erzsébet, budapest

v. Istvánné, Budapest

Duplán fizettették ki a repülőjegyet Repülőjegyet az interneten szoktunk vásárolni. Eddig mindig pontosan, rendben bonyolódott az ügylet. Egyik alkalommal azonban nem kaptuk meg a visszaigazolást a foglalásról. Mivel az adott járatra szóló jegy fontos volt, és a biztonságot jelentő foglalási kód nem érkezett meg, másnap megismételtük a foglalást – ezúttal a vissza-

Köszönet a buszvezetőnek Augusztus 13-án mentem haza a 204-es busszal a budakalászi Auchan áruháztól, este 7 óra felé. Alighogy a busz elindult, egy idősebb néni észrevette, hogy a táskáját a buszmegállóban felejtette. Azonnal szólt a buszvezetőnek, aki szó nélkül visszafordult a táskáért. Köszönet a sofőrnek. G.-né D. Katalin, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Délutánra sok napsütés

27°

26°

Miskolc

Győr

Budapest

27° 27° Békéscsaba

26°

Pécs

28°

PÉNTEK

Eleinte délen és keleten még több lesz a felhő, egy-egy zápor is

SZOMBAT

sok lesz a napsütés, csapadék ekkor már nem valószínű. Az

max: 28° előfordulhat, de délutánra ezekre a területekre is megérkezik a min: 13° szárazabb levegő. Ennek köszönhetően az országban mindenütt max: 30° északias irányú szél a Tiszántúlon erősödik meg időnként. A min: 14° hőmérséklet 25, 28 fok között alakul. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


katy b lemeze húszas évei nagy kérdéseiről az angol énekesnő Popzene szakon szerzett diplomát

8–9. oldal

2013. augusztus 15. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

országos HIRDETÉS


mégsem vonul vissza a rúdugrás királynője

jelena iszinbajeva a vb-arany után szülni megy, de rióra tekint

2013. augusztus 15. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

12. oldal

országos

Drága vagy lassú a megelőző szűrés

Egészség. Ha valaki megelőzési céllal komplex szűrővizsgálatokat szeretne, az állami úton rengeteg utánjárásra és várakozásra számíthat Piaci szféra. A szűrővizsgálat-csomagok ára 60-80 ezer forinttól indul, cserébe egy helyen, pár óra alatt elintézhetjük, és nem kell hónapokig várni Közfinanszírozás. A háziorvosnak kell beutalókat adnia a szakrendelőkbe és laborokba 6. oldal

Médiahatóság: Karas Monika az elnökjelölt Karas Monika jogászt jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök. Áder János államfő augusztus 19-i hatállyal nevezheti ki. 2. oldal

Mészárlás Kairóban

Száznál többen meghaltak, amikor az egyiptomi hadsereg kiürítette a Muzulmán Testvériség táborát. A hadsereg egy hónapra rendkívüli állapotot hirdetett ki. 5. oldal

Elütötte a megállóban várakozókat Egy nő a helyszínen elhunyt, amikor egy autós tegnap reggel az egyik villamosmegállóba hajtott a fővárosban, az Örs vezér terén. Két nő súlyos, további két nő és egy férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A sofőrnek, egy 52 éves férfinak epilepsziás rohama lehetett. Halálra gázolt egy kamion egy, az M5-ös autópálya felezősávján gyalogoló román állampolgárságú férfit. A sofőr nem állt meg, a rendőrség egy piros kamiont keres. / fotó: mti 2. oldal

Nyitott stúdiók a dizájnhéten 14 stúdióban a dizájnerekkel is találkozhatnak a rendezvénysorozat látogatói. 10. oldal


1 hírek

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Augusztus 20.: ünnep a Balatonnál és Budapesten Programok. 12 ezer ember vesz részt a programok lebonyolításában „Együtt az ország” szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-i ünnepségeket. Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára. A programokra több százezer vendéget várnak határon innenről és túlról.

A Balatonnál

Már az ünnep előtt két nappal, augusztus 18-án megkezdődik a Nagyon Balaton elnevezésű rendezvénysorozat. A teljes régiót érintő program keretében három nap alatt több helyszínen – Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban, Zánkán, Siófokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Ti-

Programok: augusztus20.kormany.hu

A Szent Jobb tegnap érkezett meg Székesfehérvárra, 20-án lesz a hagyományos budapesti körmenet / mti

hanyban, Révfülöpön, Fonyódon és Keszthelyen – tartanak majd koncerteket, sport-, családi és gyermekprogramokat. Fellép többek között a Quimby, a Kaláka, Palya Bea, Szalóki Ági, Fenyő Miklós, valamint dzsesszegyüttesek. A panzióktól kezdve a négycsillagos szállodákig szinte mindenhol telt ház van a Balaton partján már most.

A fővárosban

Budapesten, a hagyományoknak megfelelően, 20-án reggel katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját, majd következik a tisztavatás és a családi programok

250

Új vezető a szárazföldi haderő élén Böröndi Gábor az MH összhaderőnemi parancsnokság parancsnokhelyetteseként lesz a szárazföldi haderőnem főnöke – ismertették a honvédelmi miniszter ünnepi parancsát a dandár augusztus 20-i ünnepi állománygyűlésén tegnap Debrecenben. Böröndi Gábor az 5. számú Bocskai Lövészdandár élén állt eddig, őt Takács Attila ezredes váltja. metropol

Közlekedés

millió forintot költ az állam az ünnepi rendezvényekre, ebből 150 milliót a tűzijátékokra. A közreműködő szervezetek és önkormányzatok vállalásai nagyjából 100 millió forinttal teszik olcsóbbá a nemzeti ünnepet.

a Clark Ádám téren és a budai várban. Délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb-körmenet, este kilenc órakor pedig a tűzijáték uszályról, valamint a

Megállóba csapódott egy autó: egy halott Honvédség

Lánchídról. A tűzijáték után a Dózsa György téren ingyenes Ákos-koncert lesz.

Költség

Baleset. Vélhetően epilepsziás rohamot kapott a sofőr

Országgyűlés

Együtt-PM: fizetés vagy nyugdíj mti

Egy nő életét vesztette, ketten súlyosan, hárman pedig kön�nyebben megsérültek, amikor tegnap reggel egy autós a 3-as villamos megállójába hajtott Budapesten, az Örs vezér té-

Az Együtt-Párbeszéd Magyarországért kezdeményezi, hogy parlamenti képviselők és polgármesterek se kaphassanak egyszerre fizetést és nyugdíjat, a közszférában dolgozókhoz hasonlóan. mti Médiahatóság

Karas Monika az elnökjelölt

Hasonló balesetek

7

alkalommal történt hasonló baleset Budapesten 2007 óta. Halálos áldozat egyedül 2011 februárjában volt: akkor hárman vesztették életüket, amikor egy furgon belerohant egy IX. kerületi buszmegállóba.

A budai belváros zárva lesz a közúti forgalom előtt, érdemes lesz tömegközlekedéssel érkezni a tűzijátékra. Az Ákos-koncert miatt több járat menetidejét is meghos�szabbítják, és mind a három metró járni fog; az utolsó szerelvények hajnali negyed 2-kor indulnak a Deák tértől. Akik a Balaton felől érkeznek késő este Budapestre, lehetőleg a Rákóczi hídon vagy az M0-son közelítsék meg a pesti oldalt. mti

ren. Az autós egy kereszteződés közepén elvesztette az uralmát a jármű fölött, egy járdaszigetnek ütközött, át-

hajtott egy bozótos területen, majd a villamosmegállóban várakozók közé csapódott. mti

Karas Monikát jelölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök. A médiajogászt Áder János államfő nevezheti ki augusztus 19-i hatállyal. A jelölt három évig az ORTT Panaszbizottságának elnöke volt, ma a Nemzet Lapés Könyvkiadónál és a Hír TV-nél jogi képviselő. mti


hazai 3

Idén is lehet szemetet gyűjteni Környezet. Tavaly 3000 tonna hulladék került a zsákokba Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 14-én a TeSzedd! elnevezésű szemétgyűjtő akciót, amelyre környezetük tisztaságáért tenni akaró önkéntesek jelentkezését várják a szervezők. Tavaly a 150 ezer résztvevő az ország mintegy hétszáz településén összesen háromezer tonna háztartási hulladékot pakolt zsákokba, csaknem egymilliárd forint értékű munkát végezve. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára úgy fogalmazott: a TeSzedd! az ország legnagyobb összefogása, amelyet közkívánatra szerveznek meg 2011 óta. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője arról beszélt: az akció közvetlen célja, hogy minél több illegális szemétlerakót számoljanak fel, hosszú Költség

130

millió forint volt a TeSzedd! költségvetése az első két évben, az OHÜ idén is ekkora összeget szán az akcióra.

Tervek

A tájékoztatón Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár két bejelentést is tett. • Harminc forintos betétdíjat  kívánnak bevezetni a 2014-es választások után az italcsomagolásokra, amellyel egyrészt a keletkező hulladék mennyiségét szeretnék csökkenteni, másrészt az „adócsalást” visszaszorítani. A rendszer bevezetése után minden egyes betétdíjas terméket és az azok csomagolására használt göngyölegeket vonalkóddal látják el, így nem lehet majd ismeretlen forrásból beszerzett, olcsó anyagokat felhasználni.

33 ezren regisztráltak már az idei TeSzedd!-re, pedig csak tegnap reggel óta lehet jelentkezni / katona lászló

távon pedig szemléletváltozást szeretnének elérni, a környezettudatos viselkedés fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Vámosi Oszkár szerint már most látszik, hogy nagy az esemény iránti érdeklődés, de remélik, hogy idén még többen vesznek majd részt a szemétgyűjtésben, egyénileg vagy csoportosan, családtagokkal, baráti társasággal, kollégákkal. Mivel a több tízezer önkéntes irányítása komoly

További infók: www.teszedd.hu

szervezést igényel, az érdeklődőktől azt kérik, részvételi szándékukat jelezzék a www. teszedd.hu oldalon, vagy a hamarosan megjelenő mobilalkalmazáson keresztül. Mindkét felületen lehetőség van bejelenteni az illegális hulladéklerakók helyét is.

Gördeszkák: kilencből hét nem forgalmazható Fogyasztóvédelem. A vizsgált deszkák többsége azt se bírta ki, ha leejtették Kilencből hét gördeszka nem bizonyult biztonságosnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) erre vonatkozó témavizsgálata alkalmával, a kifogásolt típusokat kivonatták a forgalomból. A nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki őket a kereskedelmi forgalomból – áll a közleményben. Hatfajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült,

Sok gördeszka nem volt elég érdes, ezekről könnyű lecsúszni / mti

vagy eltört az „ejtővizsgálat” alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszkán. Ugyancsak jellemző veszélyforrást jelent, ha a deszkát nem teljes egészében

érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet. Háromfajta gördeszkánál egyszerre több veszélyforrást is találtak, illetve több sporteszköznél hiányzott a maximális terhelhetőségre vonatkozó jelzés, és egyéb előírt figyelmeztetések is. mti

Ezeket a helyszíneket a hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók munkatársai ellenőrzik, és felmérik azt is, hány önkéntes tudja megtisztítani a területet. A szervezők a regisztrált résztvevőnek munkavédelmi kesztyűt és gyűjtőzsákokat adnak az akció napján. Az összegyűjtött szemetet a közszolgáltatók egy héten belül elszállítják a legközelebbi hulladéklerakóba.

• Új rendszerben gyűjtenék  2014 után az építésibontási törmeléket. Az elképzelés szerint az állam minden egyes kilogramm, a kijelölt lerakókban elhelyezett hulladék után 1 forintot fizetne. Ezzel párhuzamosan pedig előírná, hogy az útépítésekhez 30 százalék kavics helyett építési-bontási törmelékből előállított anyagot kell felhasználni, amit az államtól kellene megvásárolni 6 forintért. A becslések szerint Magyarországon évente 12–18 millió tonna ilyen hulladék keletkezik.

horn andrea

Miskolci kórház. Egyedi esetekről van szó az eddigi vizsgálat szerint A miskolci megyei kórház SMS-ben értesítette az intézményben nemrégiben elhunyt koraszülöttek egyikének szüleit arról, hogy meghalt a gyermekük – mesélte az egyik érintett szülő a Hír24 videójában. Jelenleg harmincnégyen vannak a intenzív koraszülöttosztályon, közülük ketten súlyos állapotban. Magyarországon évente 6000-6500 gyermek kezdi életét inkubátorokban, a világon Álláspont

„Az eddigi vizsgálatok alapján nincs összefüggés a halálesetek között.” Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár

Sorozatos halálesetek

• Hat napon belül nyolc koraszülött csecsemő halt meg a Borsod-AbaújZemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. A miskolci kórház már a harmadik haláleset után riadót fújt, és jelezte a történteket az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A koraszülöttosztályt nem zárják be, a főigazgatót viszont felfüggesztették. A minisztérium, az ÁNTSZ és a Nemzeti Nyomozó Iroda egyaránt vizsgálódik.

pedig mindenhol nő a koraszülések aránya. Az orvosok szerint a nagy melegben gyakrabban indul be a szülés. mti


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

gazdaság 4

A járműgyártás hatására nő az ipar Ipari termelés Magyarországon (2001–2013. január-június)

Vass Virág

Magyar feleség – eladva A magyar feleség világhírű, csak mi itthon nem tudunk róla. Kelendőségének és kívánatosságának köszönhetően „I love my Hungarian wife” (Szeretem a magyar feleségemet) pólókat, kötényt, edényfogó kesztyűt gyártani manapság virágzó üzlet. Nem láttam az értékesítési adatokat, de talán a royal baby kitűzőket is lenyomja, hiszen az csak szezonális biznisz volt, ezzel szemben a magyar feleség népszerűsége tartós és töretlen. Ideje hát, hogy mi is tüzetesebben szemügyre vegyük a jelenséget. Nézzük csak, miért érdemes a világ valamennyi agglegényének magyar feleséget választania. Egy amerikai weboldal szerint a magyar nő házias, minden munkát elvégez otthon, süt-főz, takarít. Nem csak kötelességének érzi, hogy a napi nyolc óra munka után ellássa a férjét és a gyerekeit, még élvezi is. Az oldal bloggerei nem győzik dicsérni a magyar nők szexuális nyitottságát és szépségét: kevert génjeiknek köszönhetően izgalmasak és gyönyörűek, noha szeretik magukat Attila egyenes ági leszármazottjának tekinteni. A házasságpiac sztereotípiái szerint a magyar lányok nem hajtanak úgy a pénzre, mint általában az orosz, ukrán férjvadászok. Ez utóbbiak is vállalják a hagyományos női szerepet, ám keményen meg is kérik az árát. A magyar nő beéri az élet apró örömeivel, inkább a családi megtakarításokra koncentrál, nem költekezik. Miután a magyar férfiak honfitársnőik minden erényét magától értetődőnek tekintik, a magyar lányokat egy kis figyelemmel és elismeréssel könnyen le lehet venni a lábukról. A hungarianbeauty.com-on a világ különböző pontjain élő férfiak lelkesednek barátnőjükért, feleségükért: „A legjobb dolog, ami történt velem, hogy megismertem őt”, Magyarok, oroszok „a magyar nők szemében van valami titokzatos, intelligens „A házasságpiac sztere- és gyönyörű”, „a magyar nők otípiái szerint a magyar nem bánják, ha legelteted rajtuk a szemedet, őrülten lányok nem hajtanak szexisek”, „gyere Magyarorúgy a pénzre, mint álszágra, óriási előnyöd lesz talában az orosz, ukrán a helyi férfiakkal szemben”. Hírességek fotóival férjvadászok. Ez utóbbi- dokumentálják a magyar ak is vállalják a hagyo- nők vonzerejét: Gara Tícia sakkbajnoknő fotója mellett mányos női szerepet, felvillan Drew Barrymore, ám keményen meg is Kate Hudson, Jane Fonda, kérik az árát.” Karády Katalin, Rachel Weisz, no és persze Gábor Zsazsa képe is. Ez utóbbi magyar feleség valóban szívesen büszkélkedett vele, hogy a háztartás szakértője: a házat minden egyes válópere után meg tudta tartani. A formás alak, kitűnő neveltetés és intellektuális szexepil mellett a feleségközvetítő weboldal döntő érvként a válások alacsony számát említi. Nem tudni, milyen forrásból merítettek, hisz minden második magyar nő házassága válással végződik. Az viszont igaz, hogy a ciprusi mellett a magyar feleség végzi a legtöbb házimunkát Európában. De míg a ciprusiak további javulást várnak az otthoni teendők igazságosabb elosztása terén, addig mi, magyarok természetesnek tekintjük, hogy a férfi az úr a háznál. A nemzetközi menyasszonybizniszben ugyancsak népszerű filippínó feleségjelölteket éppen azzal sikerül leköröznünk, hogy noha kulturális hátterünk, életmódunk alapján a nyugati civilizációba illeszkedünk, a nemi szerepek szempontjából azonban a legkonzervatívabb mentalitású országok közé tartozunk.

Statisztika. Az első negyedévhez képest 0,1%-kal nőtt a GDP

Júniusban 1,2%-kal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,7%-kal javult az ipar kibocsátása. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú szektora közül ugyanakkor csak a járműgyártás bővült, a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése folytatódott. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap az ipari termelésen túl a bruttó hazai termékről (GDP) is közölt adatokat. Ezek szerint az előző évhez képest az idei második negyedévben 0,5%-kal emelkedett a GDP, míg 2013 első negyedévéhez képest az arány 0,1%. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője elmondta: a növekedés elsősorban a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménynövekedésének köszönhető. Adózás

Olcsóbbak lettek a pénztárgépek Esett az online pénztárgépek ára az elmúlt napokban az elegendő számú megrendelésnek köszönhetően. Az árcsökkenést követően egy pénztárgép ára 140 ezer forint körül van, így az átállás is kevesebbe kerül a kereskedőknek – közölte tegnap az Országos Kereskedelmi Szövetség. mti E-útdíj

14 milliárd egy hónap alatt Az elektronikus útdíj júliusi bevezetése utáni egy hónapban 14 milliárd forint útdíjat fizettek be a fuvarosok, augusztus első két hetével kiegészítve a szaldó 18,8 milliárd forinton áll – közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. A bevétel mintegy háromnegyede a viszonylati jegyekből származott, a fennmaradó részt a fedélzeti egységek segítségével teljesítették a fuvarozók. napi.hu

Ipari termelés Magyarországon (2001–2013. január–június)

termelői volumenindex (előző év azonos időszaka=100) 15

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013. I-VI. +9,9

10

5

+7,4 +7,0 +6,4 +3,6

+10,6 +8,2 +5,4

+2,8

0

-1,1

-1,7 -1,6

-5

-10

-15

-17,8 Forrás: KSH / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint átmeneti, egyszeri tényezők húzzák a növekedést: a mezőgazdasági teljesítmény ciklikusan változik, míg a kis súlyú építőiparon belül elsősorban az európai uniós forrásból megvalósuló út- és vasútépítések segítik a növekedést.

www.mti.hu

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a GDPadatok megerősítik, hogy Magyarország kikerült a technikai értelemben vett recesszióból. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint idén a GDP-növekedés megközelítheti a 0,7, jövőre pedig az 1,7%-ot. mti

Felmérés. Havi négyezer forinttal gazdálkodnak átlagosan a 8–14 évesek A 8–14 éves diákok legfőbb pénzforrása a zsebpénz, amiből havonta átlagosan 1-2 ezer forintot takarítanak meg – derül ki a TakarékPont kutatásából. A zsebpénz átlagos mértéke 4 ezer forint, így a fiatalok együttesen 32 milliárd forint felhasználásáról rendelkeznek önállóan évente. HIRDETÉS

A kutatásból kiderült, hogy 2008 óta mintegy 700 forinttal nőtt a gyerekek havi bevétele. Egyre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a zsebpénz mellett bizonyos házimunkák elvégzéséért is pénz kapnak a szüleiktől, valamint egyre többen vállalnak munkát. metropol


külföld 5

Mészárlás után szükségállapot Egyiptom. Száznál is több áldozatot követelt, amikor a hadsereg kiürítette a Muzulmán Testvériség egyik táborát Kairóban Szükségállapotot hirdetett tegnap az ideiglenes egyiptomi elnökség, miközben országszerte összecsapások robbantak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között. Az újabb összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség tegnap reggel megkezdte azon két kairói tér kiürítését, ahol Murszi hívei ülősztrájkot folytattak. A hatóságok korábban többször figyelmeztették Murszi híveit, hogy hagyjanak fel az ülősztrájkkal, mielőtt buldózerekkel,

Reakció

„Az események könnyen egy, a szíriaihoz hasonló polgárháború kialakulásához vezethetnek.” Abdullah Gül Törökország elnöke

Egy francia tudósító 124 halottat számolt össze, a Testvériség szerint 2200 ember halt meg az akcióban / mti

páncélozott járművekkel és könnygáz bevetésével kezdték meg felszámolni a tüntetést. Az AFP francia hírügynökség tudósítója 124 holttestet számolt össze az egyik téren, míg az egyiptomi egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy országszerte

56-an meghaltak és 526-an megsebesültek az összecsapásokban. Murszi pártja, a Muzulmán Testvériség szerint legalább 2200 ember vesztette életét és 10 ezren megsebesültek, de ezeket az adatokat független források nem erősítették

meg. A párt mészárlásnak nevezte a történteket, és arra szólította fel a híveit, hogy vonuljanak az utcára, és tiltakozzanak a rendőrségi akció ellen. A Twitteren terjedő szemtanúi beszámolók szerint a rendőrök éleslőszerrel osz-

latnak és fegyvertelen embereket gyilkolnak meg a mecset környékén. A hatóságok azt állították, hogy a tüntetők voltak azok, akik rálőttek a rendőrökre. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.

Aggódik az EU

Az Európai Bizottság közölte: az erőszak nem a helyes út a politikai problémák megoldására. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke felszólította a kormányt: biztosítsa, hogy minden egyiptomi élhessen a békés tiltakozáshoz való jogával. mti/metropol

HIRDETÉS

Ponta is bírálta Basescut Románia. A magyarok „rendreutasításáról” vitázik az államfő és a miniszterelnök Nem lehet hiteles Traian Basescu államfő Magyarország rendreutasításáról szóló nyilatkozata, miután korábban egy asztalnál ült azokkal, akik „szélsőségesen nacionalista” retorikát használtak – vélekedett Titus Corlatean román külügyminiszter az Adevarul című lap szerint. Hasonló módon reagált az államfő mondataira Victor Ponta román miniszterelnök, aki leszögezte: ostobaság volt Traian Basescu részéről, hogy hétfőn rendreutasította Magyarországot. Szerinte az államfő ezzel egy „szélsőséges politikus” szintjére ereszkedett le. Ponta azt mondta: „Azzal próbál etetni minket, hogy Orbán Viktorral veszekszik? Hiszen barátok! Tőkés

Magyar válasz

Magyarország nem képvisel revizionista álláspontot, hanem alkotmányos felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, ezt pedig a magyar külpolitika felvállalja – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. • Jövőre elnökválasztás  lesz Romániában, és míg a baloldal nagyon megerősödött, „a jobboldal most szedi össze magát” – mondta Németh. Hozzátette: Basescu fontos szerepet játszott a magyar–román kapcsolatok stabilizálásában, „erről nem szabad elfeledkeznünk”. Magyarország határozott elvárása ugyanakkor, hogy se a magyar külpolitikát, se az erdélyi magyarság ügyét ne tegye román pártpolitikai ügyek áldozatává egyik politikai erő sem – fogalmazott.

László és az ő szélsőséges pártja is Basescu politikai kreációja, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget próbálta zsarolni.” Traian Basescu hétfőn a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján kijelentette: „Románia lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben (...) Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában”. Basescu úgy vélte: a „magyar politikai elit” részvételével lezajlott székelyföldi rendezvények túllépték az illendőség határát, és ez többé nem ismétlődhet meg. A bukaresti sajtó szerint a román államfő állásfoglalása a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek szól, időzítését azonban Vona Gábor szombati székelyföldi beszédével hozták összefüggésbe. A Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: a magyar érdeket akár konfliktus árán is képviselni kell. mti

Fehéroroszország. Magyar katonákat temetnek újra A II. világháborúban elesett magyar katonák sírhelyének feltárására készülnek Fehéroroszországban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) várakozásai szerint 600-800 elesett katona maradványai kerülhetnek elő, őket tiszteletadással temetik Izrael

újra egy központi temetőben. Magyarország és Fehéroroszország között nincs hadisírgondozó megállapodás, ezért a feltáró munkát a fehérorosz haderő 52. önálló különleges hadszíntérkutató zászlóalja végzi majd. mti

Ukrajna

Folytatódnak a telepítések

Klicsko indulna a választásokon

Izrael hamarosan lakások ezreit építi fel a megszállt palesztin területek zsidó telepein – erősítette meg Úri Ariél izraeli lakásügyi miniszter néhány órával az izraeli–palesztin béketárgyalások újabb fordulója előtt. mti

Vitalij Klicsko ökölvívó, az UDAR (Ütés) párt vezetője bejelentette, hogy jelöltként készül ringbe szállni a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – adta hírül tegnap az ukrán média nagy része. mti


2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

háttér 6

Szűrővizsgálatok: sorban állunk vagy fizetünk Egészségügy. Megelőzési céllal jelentkeztünk vizsgálatokra a magánés a közfinanszírozású intézményekbe Bár hazánk első magánkórháza június végén megszüntette a fekvőbeteg-ellátást, a magánrendelőkben végzett szűrővizsgálatok igen jó üzletnek bizonyulnak. Legalábbis erre következtetünk abból, hogy jelenleg mennyi cég kínál különböző csomagokban vizsgálatokat magánszemélyeknek és céges ügyfeleknek. Általános orvosi vizsgálatokra jelentkeztünk magán- és a közfinanszírozású intézményekben. Elsőször a világhálón néztünk körbe: számtalan magánintézményt találtunk, ahol csomagokba szedték a vizsgálatokat. Mivel nincs semmilyen panaszunk, a legalapvetőbb csomagokat vettük szemügyre. Ezek többek között tartalmaznak általános vizsgálatokat, mint a pulzusés vérnyomásmérés, teljes laborvizsgálatot, EKG-t, és

különböző szakorvosi vizsgálatokat is.

60-80 ezer forinttól indul

Persze eltérések vannak az intézmények között, és a csomagban szereplő vizsgálat mellé – ráfizetéssel – kérhetünk még egyéb vizsgálatokat is. Az általános szűrőcsomagok mellett prémium csomagok is vannak, azonban 40 év alatt, tünetmentesen az előbb felsorolt vizsgálatok elegendőnek tűntek ahhoz, hogy felmérjük egészségi állapotunkat. Ezek ára általában 60–80 ezer forinttól kezdődött, egy komolyabb, több vizsgálatot tartalmazó csomag azonban több mint százezer forintba is kerülhet. – Évi 3000-3500 szűrővizsgálatot végzünk. A magyarok számára is egyre fontosabb az egészség megőrzése, ennek első lépését jelentik a szűrővizsgálatok – mondta Lajos Éva, aki szerint a betegségek még tünetmentes állapotban történő észlelése más gyógyulási esélyt ad a betegek számára. A Budai Egészségközpont orvosigazgatójától, a szűrővizsgálat programvezetőjétől azt is megtudtuk, hogy egy-két héten belül tudnak

A megelőzés miatt fontos lenne rendszeres szűrésekre járni / katona lászló

Figyelem

„A háziorvosok tisztában vannak például a beteg életmódjával, a családban előforduló betegségekkel, ezen rizikófaktorok alapján pedig megállapítható, mely betegségekre érdemes odafigyelni.” Bélteczki János a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke

időpontot adni a jelentkezőknek, a vizsgálatokat pedig négy-öt óra alatt le is tudhatjuk. Várakozás itt nincs, az ár-

Magánszféra

Néhány vizsgálat ára • Az általános szűrővizsgálatok ára  60–80 ezer forint. Ebben van széles körű laborvizsgálat, nyugalmi EKG, mellkasröntgen, nőknél komplett emlő-, férfiaknál urológiai, illetve belgyóHIRDETÉS

gyászati, kardiológiai és szemészeti felmérés is. • A Cardio CT vizsgálat  a szívinfarktus megelőzésében segíthet. Meghatározható vele a koszorúerek meszesedése. Ennek ára 160-170 ezer forint.

• 50 éves kor felett egykét évente javasolt hasi és nyaki ultrahangvizsgálatot is végezni, de fiatalkorban cukorbetegség, dohányzás, magas vérnyomás esetén is. Az ára 8 ezer forint körül alakul.

ban az eredmények elemzése és a tanácsadás is benne van.

Ingyenes: a háziorvossal kezdjük Miért fizetnénk a vizsgálatokért, ha ezeket ingyen is elvégezhetjük? – tettük fel a kérdést, és bevetettük magunkat az állami egészségügy útvesztőjébe. Néhány telefon után kiderítettük, hogy az említett vizsgálatok nagy részéhez beutaló kell, melyet a háziorvos ad. Ha megvan a beutaló, akkor kezdhetünk keringeni a szakrendelők és a labor között. Ahova nem kapunk időpontot, például a laborvizsgálatokra, ott marad a sorszámhúzás és a várakozás. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tb által finanszírozott intézményekben nem fogunk olyan komplex és gyors szolgáltatást kapni, mint a magánrendelőkben. Az már meglepett, hogy a fizetős csomagokban megjelölt vizsgálatok közül nem is mindet tudjuk itt elvégeztetni. A tünetmentesen, megelőzési céllal igénybe vehető vizsgálatok körét, korcsoportokra bontva, egy 1997-es miniszteri rendelet szabályozza. Persze a háziorvosunk – ideális esetben – a kortörténetünk

alapján pontosan tudja, mely szűrésekre lenne szükségünk. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint figyelembe kell venni, hogy egy drágább eszközt igénylő vizsgálatra, mint például az ultrahang, akár heteket, sőt néhol hónapokat is várnunk kell, mivel nem sürgősségi esetről van szó.

Az állami is pénzbe kerülhet

Míg a magánrendelőkben pontosan tudjuk, mennyit fizetünk a vizsgálatokért, az állami intézményekben nem mindig. Pedig a szűrések itt is pénzbe kerülhetnek. Például a nem hatóság által elrendelt tüdőszűrésért, 40 éves kor alatt 1700 forintot fizetni kell, mint ahogy a munkaalkalmassági tüdőszűrésért is. Amiért nem mi fizetünk, azért pedig az állam: a laborok működését egy felülről zárt kasszából finanszírozzák, azonban úgy tudjuk, számos intézményben túllépik a meghatározott ellátási számot – ahol pedig nem, ott várhatunk, míg sorra kerülünk.

kiss andrás

www.metropol.hu


2

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 8

Katy B Az egyik legdivatosabb feltörekvő, de máris sikeres fiatal előadó, Katy B is koncertezett a Sziget Fesztivál zárónapján. Fellépése előtt kérdeztük.

Édesanyja tartja a földön

kultúr

Névjegy – Katy B Film

• Kathleen Anne Brien  1989. május 21-én született Londonban.

Zajlik a Swing forgatása Szeptember közepéig tart a Swing című romantikus komédia forgatása. Fazekas Csaba rendező filmjében három különböző korú nő egy haknizenekarral turnéra indul. A főbb szerepekben Csákányi Eszter, Ónodi Eszter (képünkön) és Törőcsik Franciska látható. mti HIRDETÉS

• Szólókarrierje kezdete előtt  számos dalban szerepelt közreműködőként, majd a Katy on a Mission című dala meghozta neki az áttörést.

Második nagylemezének első kislemeze júliusban jelent meg – mikorra várhatjuk az albumot? – Remélhetőleg még az idei évben. Azt mondanám, hogy az első lemezemen olyan témák fordultak elő,

amelyek 18–21 éves korom közt foglalkoztattak. Annak a három évnek a történései voltak rajta, míg a következő lemez a 21–24 éves korom közti életemről, egy másik hároméves periódusról szól már. A húszas évek elejének

nagy kérdéseiről szól majd, arról, hogy az ember már felelős magáért, a párkapcsolatai intenzívebbek és komolyabbak. Fiatal nőként énekel majd azokról a kérdésekről, ame-

• On a Mission  című első nagylemeze 2011-ben jelent meg. • Broken Record  című daláért díjat kapott az NME-től tavaly.


Kultúr 9 lyek a legjobban érdeklik a korosztályát. Érez felelősséget emiatt? – Valamennyire természetesen igen. Nem lennék őszinte, ha nem ezt mondanám, meg édesanyám is mindig megnézi vagy elolvassa az interjúimat, szóval miatta is oda kell figyelnem magamra. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember önmagát adja és fejezze ki. Egyensúlyt kell találni, és tudatában kell lenni annak, hogy mivel jár, ha rengetegen figyelik az ember minden mozdulatát. Ez legalábbis az én utam és véleményem, nem akarom megszólni azokat sem, akik másként látják a dolgot. Mindössze két éve turnézik. Mi volt a legfontosabb dolog, amit a színpadon megtanult önmagáról és a koncertezésről? – Számomra az a legfontosabb, hogy jól érezzem magam a színpadon. Ha az ember minden este felmegy a színpadra, szinte egynapnyi kihagyás nélkül, akkor fontos, hogyan érzi magát ott. Én igyekszem ott fenn is úgy érezni magam, mint aki a közönség része. Olyan koncerteket szeretnék adni, amilyeneken én is jól érezném magam a hallgatóság soraiban. Szeretnék kapcsola-

A színpadon

„Olyan koncerteket szeretnék adni, amilyeneken én is jól érezném magam a hallgatóság soraiban. Szeretnék kapcsolatot kialakítani azokkal, akik hallgatnak, hogy az energiájuk rajtam is keresztüláramoljon. Szeretnék jelen lenni minden másodpercben, nem lazsálom el egy pillanatát sem a koncertjeimnek.” Katy B énekesnő

tot kialakítani azokkal, akik hallgatnak, hogy az energiájuk rajtam is keresztüláramoljon. Szeretnék jelen lenni minden másodpercben, nem lazsálom el egy pillanatát sem a koncertjeimnek. Van olyan énekesnő, akire felnéz? – Alicia Keys zenéjén nőttem fel, mindig is imádtam őt. Azt lehet mondani, hogy ő volt a legfontosabb példaképem, nagyon jó a színpadi kiállása, és igazán kifinomult művész.

Ráadásul még zongorázik is. Felnézek rá. A tavalyi olimpiai játékokra Mark Ronsonnal közösen készítették el az Anywhere in the World című dalt. Milyen érzés, hogy karrierje legelején ilyesmiben vehetett részt? – Fantasztikus volt az olimpia részesének lenni. Londonban élek, az egész életem ide kötődik, és az, hogy londoni vagyok, nagyon erősen megmutatkozik a zenémen is. Minden, amit csinálok, az képviseli az identitásomat, és azt, hogy honnan érkeztem. Csodás pillanat volt, jó volt része lenni azoknak az energiáknak, amelyeket az olimpia Londonban felszabadított. Ott voltam néhány sporteseményen, láthattam brit sportolókat érmeket nyerni és nagyszerű teljesítményt nyújtani. Ez olyan lehetőség volt, amilyen egyszer jön el az életben. Már eddig is sok elismert zenésszel dolgozott együtt, de kik szerepelnek még a kívánságlistáján? – A legnagyobb ambícióm az, hogy a Neptunesszal, főként Pharrell Williamsszel dolgozhassak. Ő bármihez nyúl, abból arany lesz, és főként most nagyon jól megy a sze-

kere. Hihetetlenül tehetséges, képes annak az egyensúlynak az elérése, hogy a zenéje elég popos legyen ahhoz, hogy bárki élvezhesse, de még an�nyira friss is legyen, hogy ez izgalmassá változtassa a dalt. Popzene szakon szerzett diplomát. Tudja az ott tanultakat a mindennapi életben hasznosítani? – Nagyon is! Az, hogy zenéről tanultam, zeneelmélettel, hangszereléssel foglalkoztam, és egyáltalán, hogy rengeteg zenésszel töltöttem az időmet, fantasztikus környezet volt. Végig kreatív emberekkel voltam körülvéve, akiket megismerve inspirációforrásra találtam. Nagyon sokat tanultam. Fiatal, sikeres – mi tartja a földön, természetesen édesanyján kívül? – Ó, édesanyám sokat tesz ennek érdekében! Emellett a barátaim is sokat tesznek értem, és az is fontos, hogy még mindig tudom értékelni az élet apró örömeit. Lényeges tudni, hogy mi a fontos az ember számára. Nekem ez a zene, erre gondolok, erre koncentrálok folyamatosan.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu

Tokaj

Megkezdődött a 41. írótábor A Tisza-parti városban a holnapig tartó rendezvénysorozaton a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a „hallgatás és elhallgattatás éveit” vitatják meg az ország minden részéből érkező írók, költők és irodalmárok. mti Felújítás

Októberben nyit az Erkel Színház A tavaszi próbaüzem után alig egy hónap múlva befejeződik az Erkel Színház felújítása. Az 1,7 milliárd forintos beruházást szeptember végén adja át a kivitelező Laki Zrt. Megújulnak az öltözők és a nézőtér is. Október elején középiskolásoknak szánt produkciókat tartanak a megújult teátrumban; majd a hivatalos avatás november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz. Napi gazdaság HIRDETÉS


+

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

trend 10

Nyitott Stúdiók

14 alkotó várja az érdeklődőket saját stúdiójában

PLUSZ

• 3H Építésziroda:  A stúdió tevékenysége nem tárgyak, épületek tervezése, hanem összetett problémák térbeli megoldása. • Áeron:  Áron Eszter 2011ben alapított ruhamárkájával a nagyvárosi nők igényeit elégíti ki.

Annchi Showroom: Horváth Anna saját márkáját a letisztultság jellemzi

Dizájnerek határátlépései Dizájn. A Design Héten – szeptember 27. és október 6. között – ötödik alkalommal rendezik meg a Nyitott Stúdiók elnevezésű programsorozatot. Királyi család

Katalin fotózhatja a herceget A britek már nagyon várják az első hivatalos fotókat Vilmos herceg és Katalin hercegné elsőszülöttjéről – lehetséges, hogy ezeket Katalin vagy a Middleton család valamelyik tagja készíti majd el. A People információja szerint Vilmosék komolyan gondolkoznak azon, hogy az elkészült képeket könnyen elérhetővé teszik. A herceg őszi keresztelőjén valószínűleg már mindenképp profi fényképész kamerája elé áll a család. metropol

A programon a látogatók személyesen találkozhatnak a dizájnerekkel, alkotókkal, művészekkel, és betekintést nyerhetnek abba is, hogy hogyan készülnek el a különleges, egyedi alkotások. Megismerhetik az alkotás folyamatát a tervezés pillanatától a mű megszületéséig. Az idén jubileumát ünneplő Design Hét a kortárs dizájn határátlépéseivel foglalkozik: megismerteti a látogatókat azzal, hogy hogyan egyesül a dizájn az építészettel, a képzőművészettel, a kézművességgel vagy éppen a digitális technológiákkal. A változatos programokon megtudhatjuk, mit keresnek a dizájnerek a parlamentben, miért múlik programozókon és pixeleken az ország GDP-je, és milyen formában élnek tovább a tradicionális kézműves technikák a 3D-nyomtatás korszakában.

Absoloot: Hantos Judit és Hermann Andrea kreatív stúdiója

• Graphasel Design Studio:   A több hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott „grafikai design manufaktúra” a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumából indult el. • Heinrich Alkotói Szint:   Nyitott műhelyek, showroomok, minikiállítások jegyében fedezhetjük fel magát Heinrichet is. • Hollán9:   A látogatóknak egy rövid workshop keretében mutatja be, hogyan dolgozik egy építész, belsőépítész, dizájner, texiles és lámpatervező. • Komod:   A négy tag különböző stílusából ötvözött kollektíva női ruhák és kiegészítők tervezésével foglalkozik. • Mark Viszlay Photography:   A rangos publikációkkal és számtalan szakmai díjjal rendelkező Viszlay Márk a legnevesebb hazai divatfotósok közé tartozik.

Zsabokorszky Lili és Püspöki Apor: Apli Design

• Minusplus:   Építészei azt vallják, hogy egy projekt sikerességének feltétele a fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. • Nemesi Anna:  Anna műhelye igazi kincsesláda! Az ezüstből, aranyból, bronzból és rézből készült csillogó állatkák, nyakatekert gyűrűk elvarázsolják az odalátogatókat.

Miközben formatervezőink egyedi, páratlan minőségű kézműves tárgyakat készítenek, addig grafikusaink, IT-szakembereink elismert szoftvereket és applikációkat fejlesztenek ki. A Design Hét-

re kilátogatók egyedi, különleges alkotások közül válogathatnak. Metropol További információk: designhet.hu

• Team Distinction:   A nemzetközileg elismert mobil szoftverfejlesztő ügynökség a jövőbe tekint. • TheBétaVersion:   A műhelyben gondosan megmunkált bőrtáskák és kiegészítők készülnek.


pályafutás 11

Érettségi utáni szakképzések: két év alatt piacképes szakma szerezhető OKJ. Ezután is lehet jelentkezni a felsőoktatásba, a képzés évei nem számítanak bele

24

többletpontot is lehet kapni OKJ-s szakirányú, emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítésért, de az adott képzési területen csak akkor jár szakképesítésért többletpont, ha a felsőoktatási intézmények erről közösen határoztak.

Minden évben népszerű képzés a masszőr

masszőrképzést, ahol az új OKJ-szabályok szerint az első évben kimarad a masszázsoktatás. Agárdi Éva elmondta, hogy ezek ellenére is megéri a középiskola után szakképesítést szerezni, mert egy jó szakma birtokában nagyobb esély van becsatlakozni a munkaerőpiacra. Véleménye szerint azonban az sem árt, ha valaki a felsőoktatás mellett is belevág egy ilyen képzésbe, ugyanis így a gyakorlati oldal is erősíteni tudja az ott tanultakat. Példának a náluk is évről évre egyre népszerűbb egészségügyi és szociális képzéseket (gyakorló csecsemő-

/ colourbox

és gyermekápoló, gyakorló ápoló) említette. A képzések gyakorlatorientáltságát a Minerva azzal is erősíti, hogy több céggel és intézménnyel is kapcsolatban vannak, ahol a diákok az előre megadott tematika alapján és szakoktatói felügyelet mellett próbálhatják ki magukat élesben. Az iskola ezenkívül az új OKJ-

ban előírtnál nagyobb hangsúlyt fektet a nyelvoktatásra, valamint külföldi gyakorlatra (Németország, Anglia, Olaszország, Finnország) is van lehetőség a Leonardo Program keretében, amivel élnek is a diákjaik. Darits Ágnes, az OKTÁV Továbbképző Központ vezérigazgatója szerint azért

is érdemes most képzést választani, mert egyes szakmáknak megemelkedik az előírt belépési szintje, míg a végzettségek tekintetében új szintek jelennek meg. A komplex szakmai vizsgák bevezetésével pedig megszűnik az a lehetőség, hogy aki egy adott szakmai modult sikeresen elvégzett, annak ez beszámítható legyen egy másik szakma tanulásakor. Ezért is tapasztalják az OKTÁVnál, hogy a tanfolyamok iránt óriási, a korábbiakat is meghaladó az érdeklődés. Legnépszerűbb képzéseik közé tartoznak az egészségügyi területen az ápolói, a műszaki területen a különböző hegesztői képzések, gazdasági területen a társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, amely most utoljára indul. A fizikai szakmák közül a villanyszerelő a legkedveltebb. A sportedzői pedig elsősorban a fiatalok között a legnépszerűbb. metropol HIRDETÉS

n OKTATÁS

HIRDETÉS

n ÁLLÁS

Idén őszig – az új OKJ-szabályzat bevezetéséig – 21 éves korig az első képzés megszerzése ingyenes. Mivel ezek gyorsan (akár 4 félév alatt) megszerezhető piacképes szakmát adnak, érdemes elgondolkodni egy ilyen jellegű képzésen, egy esetleges sikertelen felsőoktatási felvételi esetén. Ha pedig valaki egy ilyen szakképesítés megszerzése után egyetemre vagy főiskolára akar menni, nem kell aggódnia, az OKJ-s féléveket nem számolják bele az államilag finanszírozott szemeszterekbe. Ugyanúgy 12 vagy – 6 éves képzés esetében – 14 áll rendelkezésre, az OKJ-s tanfolyammal ugyanis nem fogynak az állami ösztöndíjas félévek: alap-, osztatlan és mesterképzésre, illetve felsőoktatási szakképzésre is ugyanolyan feltételek mellett lehet jelentkezni. Agárdi Éva, a Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájának intézményvezetője szerint is vannak lehetőségek az új OKJ-ban, azonban az igazgatónő szerint az hátrány, hogy az első évet teljesen kitölti a szakmacsoportos alapozás. Ezáltal ugyan a tanulók rálátást kapnak a választott szakterületre, és elkezdődik egyfajta szemléletformálás, de maga a választott szakma nem jelenik meg a képzésben. Példaként említette a náluk a mai napig legnépszerűbb

Továbbtanulás esetén


3 sport

2013. augusztus 15. csütörtök www.metropol.hu

Mégsem hagyja abba a rúdugrás királynője Atlétikai vb. Jelena Iszinbajeva közölte: családalapítás után visszatérhet A moszkvai világbajnokságnak még úgy indult neki az akkor még „csak” kétszeres világbajnok Jelena Iszinbajeva, hogy a vb után abbahagyja a rúdugrást. Az orosz sportoló, aki két olimpiai aranya mellé szerdán megszerezte harmadik vb-győzelmét is, nemrég közölte: családalapítás után folytatja a versenyzést, és a 2016-os riói olimpián már részt szeretne venni. – A világrekord most nem jött össze, de ez nem érdekes, az csak bónusz lett volna – mondta Iszinbajeva a BBCnek, aki elsősége bebiztosítása után saját, 5,06 méteres rekordjának megdöntésével is megpróbálkozott. – Elfáradtam, mire az 5,07 méterrel Érzelmek

Labdarúgás

A BL főtáblájára jutott az MTK A bajnoki és Magyar Kupacímvédő MTK Hungária 3. mérkőzését is megnyerte a női Bajnokok Ligája selejtezőjében, és ezzel a legjobb 32 közé jutott. A kék-fehérek kedden az ukrán Harkiv együttesével játszottak, és nagy csatában, Pádár Anita (képünkön) góljával 1-0-ra nyertek. Az egyenes kieséses szakasz októberben kezdődik, az első forduló sorsolását szeptember 5-én tartják. metropol

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

sport 12

„Most boldog vagyok. Én vagyok a rúdugrás királynője, a korona az enyém.” Jelena Iszinbajeva orosz rúdugró-világbajnok Vízilabda

Hazai közönség előtt is győzni tudott. A következő terve a gyerekszülés, majd pedig a riói olimpia. / Fotók: getty images

megpróbálkoztam, bár technikailag jó ugrás volt. Idén még két versenyem van, úgyhogy még próbálkozhatom új világcsúcs felállításával – nyilatkozta a sportoló, akit 4,89 méteres ugrása után a világbajnokság eddigi legnagyobb közönsége ünnepelt. A 31 éves orosz rúdugró mögött a második a Londonban olimpiai aranyérmes amerikai Jennifer Suhr (4,82 méter), a harmadik pedig a kubai Yarisley Silva lett (4,82 méter). A férfiak 800 méteres versenyében a mindössze

19 éves etióp Mohammad Aman lett az új világbajnok (1:43.31  perc). A címvédő, olimpiai aranyérmes és világcsúcstartó kenyai David Rudisha sérülés miatt nem indult Moszkvában. Aman az utóbbi hat versenyét megnyerte, és kétszer is megverte már Rudishát. A 2009-ben aranyérmes amerikai LaShawn Merritt nagyszerű futást bemutatva, fölényes győzelemmel hódította vissza 400 méteren a világbajnoki címet, 43.74 másodperces ideje a világ idei legjobbja. metropol/mti

Magyar eredmények

• Orbán Éva  tegnap 11. helyen bejutott a női kalapácsvetés 12 fős döntőjébe 70,62 méteres dobásával. A döntőt holnap 17 órakor rendezik meg. • Rácz Sándor 4:12:18 órás idejével a 45. helyen végzett tegnap az 50 kilométeres gyaloglás 61 indulót számláló mezőnyében. A számot az ír Robert Heffernan nyerte 3:37:56 órával.

HIRDETÉS

Elhunyt Sipos Edit világbajnok pólós Meghalt Sipos Edit, a magyar vízilabdasport kiemelkedő alakja. A 38 éves világ- és Európabajnok rákos volt; kedd este hunyt el. Legnagyobb sportsikerét 1994-ben érte el, amikor Rómában vb-aranyérmes, 2001-ben Budapesten pedig Európabajnok lett a válogatottal. Aktív pályafutásának befejezése után Szentesen fiatalok nevelésével foglalkozott. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 13 Mit szól hozzá?

A magánrendelőkben akár négy-öt óra alatt elvégezhetők a szűrővizsgálatok. Ön mikor járt utoljára ilyen vizsgálatokon?

„Tavaly május környékén ellenőriztek, mert a nyári diákmunkához kellett. Tüdőszűrésen és vérvételen is voltam, mindent rendben találtak.”

„Körülbelül egy éve, de azonnal magánrendelőt választottam, mert sokkal gyorsabban, kényelmesebben túlestem a vizsgálatokon.”

„Körülbelül két éve jártam utoljára sportorvosi vizsgálaton, ahol vért vettek és EKG-t csináltak. Az eredmények az igazolásomhoz kellettek.”

Molnár Máté 21, egyetemista, Budapest

Wolf Berta 27, műszaki ügyintéző, Esztergom

Kozák Rudolf 22, egyetemista, Pilisszentiván

ugyanolyan, mint volt. Kérdésünkre – miszerint el kell-e viselnünk ezt az állapotot – azt válaszolták, hogy a társaságnak joga van életvitelszerűen élni az utcán. Mivel a Széll Kálmán téren három kerület is osztozik (I., II., XII.), egyik sem tekinti feladatának felszámolni az évek óta tartó, közegészségügyet és emberi jó ízlést semmibe vevő állapotot. Nekünk, itt lakóknak viszont kötelességünk eltűrni ezt a gyomorforgató helyzetet.

igazolás meg is érkezett. A repülőjegy-értékesítővel immár nyolc hónapja folyik a huzavona, ugyanis a repülőjegy ára kétszer, azaz duplán került a cég számlájára. Mivel repülőjegyet egy időpontra, egy névre csak egyszer lehet eladni, a 39 000 forintot jogtalanul bitorolják. Levélre, e-mailre nem válaszolnak, némaságba burkolóznak. Ez az elintézési mód 2013-ban? Utastársak, figyelem! A technika kiszámíthatatlan, és ha az üzleti partner nem korrekt, akkor mit remélhetünk?

TÖLTODJ FEL!

– az új generációs rejtvénymagazin

Olvasói levelek

Évek óta tart az áldatlan állapot Az augusztus 2-án megjelent, Széll Kálmán is joggal pironkodhat című levelet szeretném folytatni. A levélíró csak egy kevésbé gusztustalan részét írta le a téren dúló áldatlan állapotoknak, szeretném néhány valós adattal kiegészíteni a történetet. Három évvel ezelőtt egy 5-6 tagú hajléktalan társaság vette birtokba a tér I. kerület felé eső részét, a Vérmező utca felőli füves partoldalt és a lépcsőket. Életvitelszerűen laknak itt, esznek-isznak, dolgukat végzik és alszanak. Délelőttre már részegek, és míg el nem dőlnek a lépcsőn vagy a fűben, addig randalíroznak, a mocskukban fetrengenek. Az itt lakók csak nagy kerülővel tudnak hazajutni a Vérmező utcai lakásukba, mert nem mernek, de nem is tudnak közöttük elmenni a szétkenődött ürülék, bűz és szemét miatt. A közterület-felügyelők időnként összegereblyézik alóluk a nagyja mocskot, de rövid idő múlva minden

t. erzsébet, budapest

v. Istvánné, Budapest

Duplán fizettették ki a repülőjegyet Repülőjegyet az interneten szoktunk vásárolni. Eddig mindig pontosan, rendben bonyolódott az ügylet. Egyik alkalommal azonban nem kaptuk meg a visszaigazolást a foglalásról. Mivel az adott járatra szóló jegy fontos volt, és a biztonságot jelentő foglalási kód nem érkezett meg, másnap megismételtük a foglalást – ezúttal a vissza-

Köszönet a buszvezetőnek Augusztus 13-án mentem haza a 204-es busszal a budakalászi Auchan áruháztól, este 7 óra felé. Alighogy a busz elindult, egy idősebb néni észrevette, hogy a táskáját a buszmegállóban felejtette. Azonnal szólt a buszvezetőnek, aki szó nélkül visszafordult a táskáért. Köszönet a sofőrnek. G.-né D. Katalin, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Délutánra sok napsütés

27°

26°

Miskolc

Győr

Budapest

27° 27° Békéscsaba

26°

Pécs

28°

PÉNTEK

Eleinte délen és keleten még több lesz a felhő, egy-egy zápor is

SZOMBAT

sok lesz a napsütés, csapadék ekkor már nem valószínű. Az

max: 28° előfordulhat, de délutánra ezekre a területekre is megérkezik a min: 13° szárazabb levegő. Ennek köszönhetően az országban mindenütt max: 30° északias irányú szél a Tiszántúlon erősödik meg időnként. A min: 14° hőmérséklet 25, 28 fok között alakul. További információk: INTERNETEN: www.met.hu



20130815_hu_budapest