Issuu on Google+

HIRDETÉS

adriana lima: nem éhezem

nyolc héttel a szülés után a kifutón

2012. december 6. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

22. oldal

BUDAPEST

Roham tízezer állami helyért Felsőoktatás. Elfogadta a felvételi keretszámok csökkentését a kormány a HÖOK szerint, a hallgatók ma ismertetik válaszlépéseiket Felvételi. 2013-ban várhatóan 10 480 nem fizetős hely lesz Egyetemek. Egy tervezet szerint a gyenge szakok után nem kapnának pénzt 2. oldal

Ingyen a rászoruló családoknak

gyerekházak

12–13. oldal

44 „Biztos Kezdet Ház” működik országszerte, ingyenes foglalkozással az öt év alatti gyerekek és szüleik számára

/ katona lászló

A legélhetőbb BL: búcsúzott város ma Bécs a Chelsea

Barátságosabb Amerika

Budapest a 74. helyen áll a világ nagyvárosai között. A biztonság, az infrastruktúra, a kultúra és a gazdaság szempontjait nézték. 24. oldal

– Szeretnénk, ha még többen látogatnának az Egyesült Államokba – mondta Janice Jacobs konzuli ügyekért felelős államtitkár. 8. oldal

A labdarúgó Bajnokok Ligájában a címvédő 6-1-re nyert, de kiesett. A Cluj hiába verte meg idegenben a Manchester Unitedet. 28. oldal


1 hírek

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

HÖOK: elfogadták a csökkentett keretszámokat Felsőoktatás. „Döbbenet! Elfogadták” – írja a hallgatói szervezet Facebookoldalán a tegnapi kormánydöntésről A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányzati döntésről ma tájékoztatják a közvéleményt a kormányszó-

vivői sajtótájékoztatón – a hallgatói szervezet pedig ma délelőtt közli „követeléseit és a további lépéseket”. A szerdai kormányülésen elfogadták a 2013-as felsőoktatási keretszámokról szóló javaslatot – erősítették meg az Index kérdésére kormányzati források. Információik szerint az elfogadott számok lényegében megfelelnek annak az előterjesztésnek, amely kedden kiszivárgott. A Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javas-

Elemzés

Még nem látták az anyagot

Wetzel Tamás

340 ezer kérelem Eddig több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, és mintegy 280 ezren már le is tették az állampolgársági esküt – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos. Kiemelte: az érdeklődés töretlen az állampolgárság iránt. A miniszteri biztos a legfrissebb adatokat ismertetve közölte: a benyújtott több mint 340 ezer kérelemből 305 ezret már elbíráltak. A kérelmezők közül 160 ezren névmódosítást is kértek, azaz ennyien szeretnék ismét magyar nevüket viselni. A legtöbb kérelem továbbra is Erdélyből és a Délvidékről érkezik. MTI

A Magyar Rektori Konferenciához (MRK) egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés az említett tervezetről. Az intézmények ma a képzési területekre kapnak államilag finanszírozott keretszámokat. Azt minden egyetem, főiskola maga dönti el, hogy ezeket a helyeket hogyan osztja el az egyes szakok között,

figyelembe véve a piaci igényeket, a saját fejlesztési irányokat vagy az oktatók létszámát. Ahhoz, hogy az egyes szakok teljesítményét értékeljék, egy egységes indikátor rendszer kell majd, de hogy ebben milyen szempontok szerepelhetnének, azt majd ki kell dolgozni. Sándorné Dr. Kriszt Éva

a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) társelnöke

lata szerint jövőre 10  480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat.

Állami helyek száma (ezer)

100

Gyenge szakokra nem lesz pénz

A felsőoktatási szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja 2014-ig egy, a kormány számára készült Emmi-anyag. Eszerint a képzési költségek finanszírozását az adott szakhoz kötnék, ma ugyanis például a műszaki vagy természettudományi képzési költségekre kapott támogatás akár a jogászképzésre is fordítható intézményen belül. Az anyag szerint a 2013. évi jelentkezések alapján úgy kellene elosztani az állami ösztöndíjas keretszámot, hogy a gyenge teljesítményt nyújtó képzési területekre az egyes intézmények ne kapjanak keretszámot. Így az egyes intézményekben a gyenge képzési területeken a képzés megszűnik, azok kapacitásainak leépítése megkezdődik és 2014/2015-ben le is zárul, az erősségek ugyanakkor fennmaradnak és fejlődhetnek. Az LMP szerint, ha a kormány folytatja „ámokfutását”, akkor fel fogja emészteni a felsőoktatást. A Jobbik sze-

Nógrádban 15 centis hó esett A téli időjárás miatt több helyen síkos útfelületek alakultak ki, és az ország számos pontján szükség volt a katasztrófavédelem és az együttműködő szervezetek, valamint a közműszolgáltatók szakembereinek segítségére. Kilenc megye és a főváros területét fedte be hótakaró. A legtöbb csapadék, 15 centiméter hó Nógrád megyében esett. Budapesten tegnap hajnalban a hó vastagsága a budai oldalon 10,5 centiméter volt. Jelentős késések voltak a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér és Stockholm-Arlanda között, mivel a svéd reptéren havazás miatt felfüggesztették a járatok indítását. / mti

50

2008 2010 2009 2011 2012 2013

0

56

56

56

27,5 40,61 10,48

Diákok: lejár a határidő

Visszamenőleg is behajtják az elmaradt járulékot. • December 16-ig  kell jelentkezniük az adóhivatalnál azoknak a diákoknak, akiknek megszűnt idén a hallgatói jogviszonyuk. • Magának kell fizetnie  decembertől az egészségügyi járulékot annak, aki nem talált munkát.

rint a felsőoktatás nem lehet a felső tízezer kiváltsága, és úgy látják, a kormány csak megszorítási lehetőséget lát a felsőoktatásban. metropol/mti Kormányülés

Csökkentenék a gáz árát – A kormány arra kérte fel a fejlesztési tárcát, hogy dolgozza ki a gázés villanyár 10 százalékos csökkentésének feltételeit – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő a tegnapi kormányülés szünetében. mti Budapest

Elhagyták Damaszkuszt A szíriai magyar nagykövetség felfüggesztette tevékenységét – közölte a Külügyminisztérium. mti


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

hazai 4

Városok is lemondanának az iskolák üzemeltetéséről

Oktatás. 227 háromezer főnél nagyobb település, többek között Érd, Dombóvár, Pápa és Sárospatak is lemondana iskolájának működtetési jogáról

A lemondásról november közepéig kellett nyilatkozniuk a településeknek.

Bizottság dönt a város pénzéről

A kérelmeket minden esetben egy hatfős tárcaközi bizottság vizsgálja meg. A 3000 fő feletti települések esetében az önkormányzatok pénzügyi helyzetétől függően a bizottság elutasíthatja a kérelmet, de akár úgy is dönthet, hogy az önkormányzatnak hozzájárulást kell fizetnie. A 3000 fő alatti településeknél a tagok azt nézik meg, melyik önkorAlkotmánybíróság

mányzat tudja a működési költségeket finanszírozni.

Még nincsen eredmény

Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere elmondta, azért mondanának le az iskolaműködtetésről, mert svájci frank alapú kötvényeik törlesztése elviszi az adóbevételeik 75%-át. – Az épület még csak harmincéves, de már nagyon rossz állapotban van. A korszerűsítéshez egy nagyobb beruházásra lenne szükség, amelyet az önkormányzat már nem tud finanszírozni – emelte ki Kocsis. A polgármester még nem kapott visszajelzést, hogyan döntött a tárcaközi bizottság a kérelmükről. Kocsis szerint a következő néhány napban kiderül, az állam január 1-jével átvállalja-e az oktatási intézmény működtetési költségeit, mivel december 10-ig az államnak minden településsel meg kell kötnie a szerződést. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere hozzátette, az elmúlt Országgyűlés

években a városi iskoláikat átalakították, felújították, és a működésüket racionalizálták. – Az önkormányzatoknak nemcsak a kiadásaik, hanem a bevételeik is átstruktúrálódnak. Jelenleg nem látjuk azt a forrást, amelyből a négyszázmilliós nagyságrendű összeget elő tudnánk teremteni – mondta Áldozó, akinek a fertődi polgármesterhez hasonlóan nincs információja arról, hogyan döntött a bizottság. A pápai polgárNéhány lemondó nagyobb város

Érd Dombóvár Gyöngyös Kiskunfélegyháza Nagykőrös Makó Mezőhegyes Mohács Sárospatak Sátoraljaújhely Siklós Szigetvár

Fegyelmezés bizottságokban is

Suhajda Krisztián váltja Bödecset

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes az a törvényi rendelkezés, amely bármely, akár minimális jövedelemmel járó keresőtevékenység végzése esetén is kizárja a rehabilitációs ellátás folyósítását, ezért megsemmisítette ezt a szabályt. mti

Az Országgyűlés bizottságainak üléseire is egységesen érvényes lesz a bővülő parlamenti fegyelmi jog, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely erre vonatkozó kapcsolódó módosító indítványát, amelyet tegnap nyújtott be. mti

A Jobbik országos elnökségének döntése nyomán Suhajda Krisztián tölti be a magánéleti okok miatt mandátumáról lemondó Bödecs Barna helyét a parlamenti frakcióban. Rozgonyi Ernő pedig kilépett a frakcióból, és a jövőben független lesz. mti

Nem lesz idén BKV-sztrájk HIRDETÉS

munkavállalók bruttó 40 ezer forint egyszeri juttatásban és 6 ezer forint értékű Erzsébet utalványban részesülnek még az ünnepek előtt. Ezzel a felek lezárták a kollektív munkaügyi vitát, így

83

háromezer főnél kisebb település arról nyilatkozott, hogy továbbra is működtetné az oktatási intézményét. 2002-ig a központi költségvetés finanszírozta az iskolák teljes költségének 85 százalékát, ez az elmúlt években ötven százalékra csökkent.

mester hangsúlyozta, nem akarják a felelősséget áthárítani, és a jövőben is szeretnék az anyagi lehetőségeikhez képest támogatni az oktatási intézményeket.

Galló: félnek a pedagógusok

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke aggályait fejezte ki az iskolák állami fenntartásba vételével kapcsolatban, ugyanis a törvényt hiába fogadta el a parlament, Áder János köztársasági elnök még nem írta alá,

és nem jelent meg a Magyar Közlönyben. – Nincsen az iskoláknak elég idejük, hogy megismerjék a végső jogszabályt, ezért úgy gondolom, hogy az előkészítetlenség miatt január–február környékén megroppan a rendszer – mondta az elnök. Galló Istvánné megjegyezte, az egyes szervezeti egységeket könnyebb racionalizálni, összevonni, ezért lehetnek olyan intézmények és pedagógusállások, amelyek a közeljövőben megszűnhetnek. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) megbízott igazgatója még a múlt héten lapunknak azt nyilatkozta, hogy a pedagógusoknak nem kell félniük, mert év közben sem a feladatkörük, sem pedig a bérük nem változik.

KUrucz Tünde

www.metropol.hu

Jobbik

Mégis járhat a rehab-ellátás

Megállapodtak a BKV-val a szakszervezeti szövetségek a kollektív munkaügyi vita egyes pontjairól, ezzel elhárult a sztrájkfenyegetés a BKV-nál. A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet közölte: a

Tovább működtetnék

elhárult a sztrájkfenyegetés, de a munkakörülményeket érintő pontokban további egyeztetések lesznek. 3 hónapon belül törzsgárdapénzre is megpróbál forrást találni a cég vezetése. mti/Index

Felújították a Tűztornyot Lezárult a soproni Fő tér környékének megújítása, így ismét át lehet sétálni a határszéli város jelképe alatt. / mti HIRDETÉS


Budapest 5

Tárlat a jövő járműveiből a BKV múzeumában

Majtényi Mihály

Közlekedés. A MoholyNagy Művészeti Egyetem fiatal formatervezőinek modelljeit nézhetik meg a látogatók

A kiállítást a jövő tömegközlekedéséről a BKV Deák téri Földalatti Vasút Múzeumában lehet megtekinteni. A tárlatot, amelynek Tarlós István főpolgármester a védnöke, tegnap nyitotta meg Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes. A múzeumban hat tervező nyolc munkáját lehet megtekinteni 2013. január végéig. Van közöttük 24 méteres csuklós busz, korszerű HÉVszerelvény, belvárosi midibusz és futurisztikus, vezető nélküli taxi modellje is. – A tömegközlekedési eszközök a városok, fővárosok védjegye is – hangoztatta Szeneczey Balázs, hozzátéve,

hogy az elmúlt 125 évben sokszínű dizájnnal rendelkező, eltérő felfogású formatervekkel megálmodott járművek uralták a városképet. Kitért arra is, hogy a BKV jelenlegi járműparkját a főváros igyekszik olyanokra lecserélni, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek. Bolla Tibor, a BKV vezérigaz-

gatója a tömegközlekedés megújításának szükségességéről beszélt. Mint mondta: a jövő járműveivel már nemcsak az utasok szállítása a cél, hanem az utazási komfort növelése is. A jövő járműkonstruktőreinek nagy kihívás, hogy ne csak dizájnos, hanem strapabíró és környezettudatos

járművet tervezzenek. Koós Pál, a Dizájn Intézet formatervezési tanszékének vezetője azt közölte, hogy tanszékük a sorozatgyártás, az ipari termékek tervezésére alkalmas dizájnerek képzésével foglalkozik. A kiállításon a járműtervező szakirány diplomamunkái láthatók.

Szakmai fórum

Migrációs kerekasztal Fővárosi migrációs kerekasztal létrehozásáról állapodtak meg tegnap a témával foglalkozó civil szervezetek és a Fővárosi Önkormányzat illetékesei a Városházán tartott szakmai fórumon. A szervezet feladata a hazánkba érkező, illetve a már engedéllyel Magyarországon tartózkodó bevándorlók segítése. A főváros vezetésének célja, hogy Budapest területén ne legyen egyetlen ellátatlan személy sem, csak azért, mert más ország születte – tájékoztatott az egyeztetést követően Skultéty József osztályvezető. A kerekasztal összehangolja a kezdeményezéshez csatlakozó 50 fővárosi civil szervezet és a közigazgatási szervezetek munkáját. A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

vass virág

Ajándék újragondolva Angélát az a nyomasztó érzés kerítette hatalmába, hogy ismeretlen emberek figyelik a biztonsági kamerán keresztül. És elborzadva csóválják a fejüket. De miért? Egy napon le kell vetkőzni az ilyesfajta kényszerképzeteket. Ötvenegy éves koráig egy forgószék, egy lábtámasz és egy lavór elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kis családja életét megtöltse tartalommal, tennivalóval, rácsos linzerrel. (Vasárnaponként sütött egy tepsivel.) Pedikűrösként nem keresett rosszul. De jól sem. Azt a pár négyzetmétert a forgószéknek meg a lábtámasznak egy forgalmas szépségszalonban bérelte. Az élet kiszámíthatónak tűnt, nyugdíjas vendégei ritkán módosítottak a határidőnaplóba vésett ütemterven. A szalon, ahol a nők lepakolták a gondjaikat, hogy mélyhámlasztó maszkot pakoljanak a helyére, a válság miatt folyamatos fejlesztésre szorult. Ha a szemközti kozmetikus mezoterápiát hirdetett, néhány héttel később vörös arcú, frissen szurkált hölgyek kerengtek Angéla körül. Mikor jött a kavitációs zsírbontás, a kezelőágy miatt be kellett húzódnia a sarokba. Ami az ő szakmáját illeti, abban nemigen voltak trendek. A tyúkszem és a bőrkeményedés az emberiség állandó sarkalatos problémájának bizonyult. Akciós szórólap hullott a lavór mellé, felvette, forgatta, és egyszerre úgy érezte, miért ne? Ez a mai világ az ő birtoka is, egyformán az övé és mindenkié, csak rajta múlik, mit, mennyit és hogyan fogad el a közös birtokból. Íme, az akciós tablet! Nem tudta, mi az, de azt igen, hogy a fia odáig van érte. A Nagyit is feltüzelte, ha van a háznál tablet, akkor szerelőt lehet hívni vagy társat lehet vele keresni az interneten. A tablet Mi másban reménykedhet egy elvált asszony, mióta bezártak „Ez a mai világ az a táncos szórakozóhelyek? ő birtoka is, egyformán Nyolcezer-hatszáz havonta… Nem kevés. az övé és mindenkié, No de csak megér ennyit csak rajta múlik, mit, egy újragondolt élet! A hipermarket eladója mennyit és hogyan Angéla elé tolt egy szórólapbeli fogad el a közös birtársával távoli rokonságban tokból. Íme, az akciós álló mintadarabot. (Igaz, a szórólapon rajta volt: tablet!” „A terméket szimbolikus fotóval ábrázoltuk.”) – Megbízható márka, androidos, micro SD-vel – mondta az eladó lelkesedés nélkül –, kapacitív kijelzővel. – Ezt én… – hebegett Angéla –, ezt én… – Nem engedheti meg magának – sóhajtotta a fiú, és már tette is vissza a polcra. – …ezt én nem értem – fejezte be a mondatot magában Angéla. Mihez kezd a család egy olyan ajándékkal, amely az adósságon túl érthetetlen örömöket zúdít a nyakukba? Vajon arra is pénzt kell áldozni, hogy megtanuljanak beszélni az ajándék nyelvén? Vagy legalább az eladó nyelvén? Angéla megértette, hogy ez az új androidos világ teljes és általános. A használati utasítást is csak letölteni lehet hozzá, nem is lehet átlapozni. Az idei karácsonyi szezon slágereiről a vásárlók nagy része csak körvonalakban sejti, hogy mire is való. A társadalom kettészakadt, nem is annyira az anyagi különbségek, mint inkább a fogyasztói komfortérzet miatt. Az információáradathoz szokott fiataloknak kevés zsebpénzük vagy pályakezdő fizetésük van. Ezért csak egészen halkan reménykedhetnek, hogy idősebb rokonaik kapacitását nem haladja meg a kapacitív kijelző. És hogy a Jézuska pontosan tudja, milyen az ajándék, ha androidos.

gazdaság 6

Minimálbér: kicsi esély az egyezségre Tárgyalások. Valószínűleg majd a kormány dönt a minimálbérről, mert a felek nem tudnak megegyezni Tegnap ismét leültek a kormány és a szakszervezetek képviselői, hogy újabb egyeztetéseket folytassanak a jövő évi bérekről, azonban a találkozó nem hozott átütő sikert. A szakszervezetek ugyanis nem fogadták el azt a korábban felmerült javaslatot, amely szerint az inflációkövető minimálbér-emelés egyes ágazatokban elmaradna. Minimálbér

93

ezer forint jelenleg a minimálbér, a szakmunkásbér-minimum pedig 108 ezer forint.

BUX: 18 055,40 (– 77,48, –0,43%)

Telekom 382

ESTI ÁRFOLYAMOK USD EUR CHF 216,15 282,84 233,38 HIRDETÉS

2012. DECEMBER 6-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP

Az álláspontok egyelőre nem közeledtek • A munkavállalók szeretnék, hogy január elsejétől 5,2 százalékkal, vagyis az infláció várt mértékével emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkásminimálbér) is, valamint hogy állapodjanak meg egy ugyanilyen mértékű béremelési ajánlásban. • Ezt a munkaadói oldal nem fogadta el,  és inkább azt

Palkovics Imre szerint ez a lépés a minimálbéresek harmadát érintené, és nem engedhető meg ezen réteg további elszegényedése. A Munkástanácsok elnöke hozzáfűzte: december 11-én várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tart plenáris ülést a Versenyszféra és a Nyíregyháza

Tőzsde

Mol 18 140

A két oldal javaslata

281 284,39 214 217,49 230 236,90 342 353,99

www.metropol.hu

javasolta, hogy a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a textil-, a bőr-, valamint a ruhaiparban és az élelmiszer-feldolgozásban csak 2013. július elsejétől emelkedjen 5,2 százalékkal a minimálbér, a többi ágazatban pedig január elsejétől 5,2 százalékkal. • A másik javaslatuk az volt,  hogy minden ágazatban január elsejétől egységesen 2,6 százalékkal emelkedjen a minimálbér.

Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, ott folytatják az egyeztetést. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kiemelte: nagy felelősséget jelent a kormány számára, ha ő határozza meg a minimálbért. mti Dunaújváros

Kaucsukkeverő üzemet avattak

Leállt a Lőrinci Meleghengermű

Új kaucsukkeverő üzemet avattak a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológia Kft.-nél tegnap. A 25 dolgozót foglalkoztató ipari létesítményt a német Continental gumiabroncsgyártó és autóipari alkatrész-beszállító konszern leányvállalata, a Conti Tech hozta létre 5 millió eurós, azaz mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással. mti

Leállt a munkavégzés az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében múlt pénteken, a dolgozókat szabadságra küldik. A szakszervezet az ügyben a cégvezetés részéről egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott. A meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az 1,1 milliárd forintot, s a helyzet javulásának nincsenek jelei. mti


gazdaság 7

Bátaapáti. Már üzemel a radioaktív hulladékok tárolójának első kamrája Avatás. A lakosság 90 százaléka mondott igent a tároló megépítésére Bátaapátiban üzembe helyezték a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló első föld alatti kamráját, a közel 68 milliárd forintos beruházással elkészült létesítményt tegnap avatták fel. A paksi atomerőműben keletkező, mintegy 18 ezer köbméternyire becsült sugárszennyezett hulladék, valamint az erőmű majdani leszerelésével közel ugyanen�nyi, összesen mintegy 40 ezer köbméternyi kis- és közepes aktivitású hulladék végleges elhelyezésének kérdése hos�szú ideje napirenden volt. Ide csak kis és közepes aktivitású atomerőművi hulladékok – munkaruhák, munkaeszközök, a tisztításhoz használt folyadék – kerülnek, amelyek hőfejlődése jelenték-

Háttér

A kamra 96 méter hosszú, több mint kétszáz méterrel a föld alatt helyezkedik el az úgynevezett mórágyi rögben. • Az első betonkonténer,  amely kilenc atomerőművi hulladékkal megtöltött hordót tartalmaz, tegnap került a helyére. • Egy kamrában valamivel több, mint 500 konténer, azaz hozzávetőleg 4600 hordónyi hulladék fér el.

telen, és felezési idejük kevesebb, mint 30 év. A tároló befogadóképessége 40 ezer köbméter, a paksi atomerőműből idehozott kis és közepes radioaktivitású hulladék 600 évig marad itt. Első helyszínként a Baranya megyei Ófalu merült fel, de az ott élők tiltakoztak a tároló megépítése ellen, s 1988ban elérték céljukat. mti

Magyar halat együnk karácsonykor

PROMÓCIÓ

Gasztronómia. Szenteste nagyon sok család asztalára kerül valamiféle halétel – a hagyománnyal idén sem érdemes szakítani A legtöbb magyar családban generációról generációra őriznek hagyományos halas receptet, amely az ünnepi menüsor része – akár évtizedek óta. A halétel mindig friss

halból a legízletesebb, legegészségesebb. Kevesen tudják, hogy egyik kedvenc halételünkbe, a halászlébe ma már a leggyakrabban halastavakból fogják ki a pontyot.

Rácponty

Rövid idő alatt elkészíthető, ízletes fogás a rácponty • Hozzávalók:  60 dkg szeletelt ponty, 20 dkg füstölt szalonna, 20 dkg burgonya, 5-6 evőkanál lecsó, egy fej hagyma, 2 dl tejföl, só, bors • A halszeleteket sózzuk,

borsozzuk, a szalonnát üvegesre pirítjuk hagymával. Vékonyra szeljük a burgonyát, majd a szalonnát, a halszeleteket, a lecsót és a krumplit egy hőálló tálban egymásra rétegezzük. Tejföllel leöntve mérsékelt tűzön fél óráig sütjük a sütőben.

A magyar halastavak sokszor száz hektárnál is nagyobbak, amelyekben a halak a tó természetes táplálékkészletét is fogyasztják. Nagyszerű rántani való patkókat lehet az ilyen pontyokból szelni, de ha valaki fél a szálkától, akkor érdemes sűrűn beirdalni a filét. A ponty mellett nevelnek itthon afrikai harcsát is: zárt, meleg vízű medencékben növekednek a halak, amelyek húsa kiváló minőségű, szálkátlan. Pisztrángot, tokféléket is tenyésztenek, de keszeg, márna, csuka, harcsa sem csak halastavakból kerülhet az asztalunkra. metropol HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

INTERJÚ 8 Katona László

Janice Jacobs Az Egyesült Államok konzuli ügyekért felelős államtitkára budapesti látogatása során a bevándorlással és az Amerikába utazással kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt.

Amerika barátságos hely Néhány éve többek között a magyarok is beutazhatnak az Egyesült Államokba vízum nélkül, az interneten kérelmezhető Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer (ESTA) beutazási engedélyének használatával. Mennyire elégedettek az ESTA eddigi történetével? – Az ESTA a belbiztonsági minisztérium programja, de természetesen a külügyminisztérium szorosan együttműködik velük ennek működtetésében. Tudomásom szerint a magyar ESTAkérelmek 99%-a sikeres, ami azt jelenti, hogy az online regisztráció után sikeresen utaztak be az országba. Tehát a rövid válaszom: nagyon, az ESTA hatalmas siker. Kezdetben bárki ingyen kérelmezhetett ilyen engedélyt, ma már 14 dollárt kell kifizetni. Miért? – A belbiztonsági minisztérium programjáról van szó, a díjakat ők állapítják meg. Azt hiszem, főként azért volt szükségük erre, hogy a rendszer fenntartását finanszírozni tudják. Mitől lesz egy ESTAjelentkezés sikeres? – A vízummentességi programban csak olyanok vehetnek részt, akik turistaként

vagy bizonyos típusú üzleti utak keretében szeretnének beutazni az országba. Amikor a kérelmet benyújtja valaki, meg kell jelölnie utazásának célját, a belbiztonsági minisztérium pedig főként ennek alapján dönt arról, hogy hogyan bírálja el azt. A lehető legegyszerűbb a rendszer működtetése, és a gyors válaszadás a céljuk. Az egyéb típusú utazásokhoz vízum is szükséges, amelyet a budapesti amerikai nagykövetségen kérelmezhetnek az Amerikába dolgozni utazó újságírók és azok, akik egy ideig az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni, netán nyári munkát vállalnak. Ilyen esetben is igyekszünk gyorsan a segítségükre lenni. Az ESTA magyarul is elérhető az interneten, de az országba való belépéskor az amerikai reptereken a vám- és határvédelmi hivatal munkatársai kérdéseket tesznek fel mindenkinek. Ha valaki nem beszéli elég jól a nyelvet, hogyan jut át ezen az ellenőrzésen? – A világ rengeteg országából vannak látogatóink, aminek nagyon örülünk. Azt gondolom, hivatalnokainkat megfelelően felkészítettük arra, hogy úgy kérdezzenek, hogy az emberek megértsék őket, de ha ez nincs így,

Janice Jacobs

2008. június 10. óta teljesít szolgálatot helyettes államtitkári poszton. • 1980 óta dolgozik az amerikai külügyminisztériumnál, korábban teljesített szolgálatot Szenegálban, Ecuadorban, Dominikán, Egyiptomban, Etiópiában, Franciaországban, Mexikó-

ban, Nigériában és Thaiföldön. • 1968-ban  a Dél-Illinois Egyetemen francia szakon szerzett BA fokozatot, majd nemzetbiztonsági stratégiából szerzett MA fokozatú végzettséget 1995-ben a National War Collegenél.

Magyar beutazók

5500

magyar állampolgár kapott 2011-ben amerikai vízumot. 50 000 magyar utazott be ugyanebben az időszakban az országba ESTA-val. 25 000 körül volt a sikeres vízumkérelmek száma az ESTA 2008-as bevezetése előtt.

akkor tolmácsot is tudunk szerezni. Akár magyar tolmácsot is? A magyarnyelv-ismeret nem túl elterjedt külföldön... – De elég sok magyar származású ember él Amerikában. Ha valaki amerikai munkavállalást tervez, mit tanácsol: mindent itthonról intézzen, vízum birtokában utazzon ki akár már az állásinterjúkra is, vagy kimehet akár ESTA-val is azért, hogy ezeken részt vegyen? – Én azt javasolnám, hogy már kiutazás előtt tájékozódjanak a lehetőségekről. A határozott idejű munkavégzésre különböző vízumkategóriáink vannak. Ha valaki ESTAval utazik ki és állásinterjún vesz részt, az még talán nem baj, viszont ha ajánlatot is kap, akkor előbb el kellene hagynia az országot, hogy meg tudja szerezni az amerikai munkavállaláshoz szükséges megfelelő vízumot. A magyarországi amerikai nagykövetség weboldalán ezekről részletes információkat találhatnak. Mi történik akkor, ha egy, az országba ESTA birtokában jogosan belépő személy többet tartózkodik Amerikában az ilyen esetekben engedélyezett 90 napnál?

– A túltartózkodók neve bekerül a rendszerünkbe, aminek eredményeképp legközelebbi utazásukkor valószínűleg nem vehetnek részt a vízummentességi programban. Az amerikai filmek mellett néha az internetezés közben felugró hirdetésekben is találkozunk az amerikai letelepedéshez elengedhetetlen zöld kártyával. A hirdetések a zöldkártya-lottóról szólnak – ez mi tulajdonképpen? – A zöld kártya egy, az eddig említettektől teljesen eltérő, úgynevezett vízumlottóprogram része. Senkinek sem kell az információért vagy magáért a jelentkezésért fizetnie, egyszerűen ki kell tölteni az adatlapokat. A jelentkeHIRDETÉS

zők, szó szerint, sorsoláson vesznek részt. Sajnos sokan anyagi hasznot csiholnak maguknak ebből, és pénzért akarnak információt adni. Jelenleg mi az Amerika előtt álló legnagyobb, bevándorlással kapcsolatos kihívás? – Az, hogy a reptereken elég bevándorlási tisztviselőnk legyen, és így a látogatóink a lehető leggyorsabban beléphessenek az országba. Mindannyian azért dolgozunk, hogy az USA barátságos hely legyen, ahova az emberek nemcsak egyszer látogatnak el, hanem a jó élmények miatt többször jönnek.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

külföld 10

A görögök a legkorruptabb ország az európaiak közül Berlin. A Transparency International listáján hazánk a 46., az élen a dánok és a finnek

KORRUPCIÓ - 2012

az országok 70%-a kevesebb mint 50 pontot kapott a 100-ból

A TRANSPARENCY INTERNATIONAL 2012-ES KORRUPCIÓS LISTÁJA

átlagos pontszám világszerte: 43

Az indexben a legkevésbé korrupt ország 100 pontot, míg a legkorruptabb 0 pontot ér el.

Görögország a leginkább korrupt ország az Európai Unióban. A súlyos adósságválsággal küzdő uniós tagállam a fejlődő országok szintjére süllyedt a Transparency International (TI) jelentése szerint. A nemzetközi civil szervezet felmérése alapján Görögországban drámai mértékben növekedett a korrupció az utóbbi egy évben. Az ország így a TI listáján a tavaly elfoglalt 80. helyről a 94. helyig süllyedt, amelyen Kolumbiával, Beninnel és Dzsibutival osztozik. Az euróövezet tagállamai közül Görögország az egyetlen, amely a lista második felébe szorult. A zóna válsággal küszködő déli perifériáján Spanyolország és Portugália viszonylag jól áll, a 30., illetve a 33. helyet foglalja el. A hagyományosan igen korruptnak számító Olaszországban viszont tovább romlott a helyzet, az ország az egy évvel korábbi 69. helyről a 72. helyre csúszott. Az EU egészét tekintve Görögország és Olaszország mellett Bulgária számít még kiemelkedően korruptnak, az unióhoz 2007-ben csatlakozó ország a 75. helyen áll a listán. A legkevésbé korrupt ország Dánia, Finnország és Új-Zéland. A három ország holtversenyben végzett az első helyen. A lista végén, ugyancsak holtversenyben

rangsor ORSZÁG

pont

rangsor ORSZÁG

pont

rangsor ORSZÁG

pont

1 1 1 4 5 6 7 7 9

90 90 90 88 87 86 85 85 84

9 11 12

Hollandia Izland Luxemburg

84 82 80

46

Magyarország 55

165 169 170 170 172 173 174 174 174

19 18 17 17 15 13 8 8 8

Dánia Finnország Új-Zéland Svédország Szingapúr Svájc Ausztrália Norvégia Kanada

165 Burundi 165 Csád 165 Haiti

19 19 19

Venezuela Irak Türkmenisztán Üzbegisztán Mianmar Szudán Afganisztán Észak-Korea Szomália

Magyar pontok

VILÁG

AMERIKA 66% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Kanada legkorruptabb: Haiti, Venezuela

ÁZSIA CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG

68% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Új-Zéland legkorruptabb: Afganisztán, Észak-Korea

KELET-EURÓPA, KÖZÉP-ÁZSIA

95% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Grúzia legkorruptabb:  Törökország, Üzbegisztán

EURÓPAI UNIÓ, NYUGAT-EURÓPA

23% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Dánia, Finnország legkorruptabb: Görögország

KÖZEL-KELET, ÉSZAK-AFRIKA

78% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Katar, Egyesült Arab Emírségek legkorruptabb: Irak

FEKETE-AFRIKA legkorruptabb

0-9

legkevésbé korrupt

90% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Botswana legkorruptabb: Szomália

10-19 20-29 30-39 40-49 50-59 60-69 70-79 80-89 90-100

Forrás: Transparency International / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI

Afganisztán, Észak-Korea és Szomália áll.

Magyarország a 46.

– Az országot továbbra is súlyosan érinti a korrupció, a helyzet javítása érdekében az egyik legsürgetőbb feladat új törvény elfogadása lenne az átlátható párt- és kampányfi-

Antikorrupció

„Az antikorrupciós kormányhatározatban foglaltakat végre kell hajtani.” Alexa Noémi a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója

Módszertan

• A CPI,  az úgynevezett korrupcióérzékelési index a vesztegetésnek a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján rangsorolja az országokat. A mutató értéke 0 (teljes egészében korrupt) és 100 (nagyon átlátható) között mozoghat. A szerve-

pontot szerzett a maximális 100 pontból Magyarország, ezzel régiójában viszonylag jól teljesít, a negyedik helyen áll.

nanszírozásról – mondta Alexa Noémi, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója. Magyarország jelenleg a 46. helyen áll a 176 országot vizsgáló korrupciós rangsorban, az uniós tagállamok között pedig a 19. Alexa Noémi kiemelte, hogy az idei eredmény nagyjából hasonló az elmúlt években tapasztaltakhoz, Magyarország „közepesen korrupt” ország. Ennek okai szerinte, hogy „magasak az üzleti és politikai élet összefonódásából származó korrupciós kockázatok, átláthatatlan a párt- és kampányfinanszírozás, a magán- és csoportérdekek kiszorítják a közérdeket a döntéshozatalban, a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült”.

Nem javult a világhelyzet

www.mti.hu

A TI idén teljesen megújította a CPI módszertanát, mostantól lehetőség lesz a trendek vizsgálatára is.

55

zet idén 174 országot állított rangsorba. • Olyan felmérések alapján  készítik a CPI-t, amelyek a gazdaság, a társadalom és az állami intézményrendszer korrupciós fertőzöttségét mérik. • A magyarországi elemzők  általában rosszabbul ítélik meg a helyzetet, mint a külföldiek, ami eddig nem volt jellemző.

Marschall Miklós, a TI ügyvezető-helyettese hangsúlyozta, nem javult idén a korrupciós helyzet, pedig szerte a világon a korrupció a politikai közbeszéd egyik központi témája volt, és sok politikus veszítette el hivatalát korrupciós botrányok miatt. Példaként említette a korábbi német államfő lemondását. Közölte, a sereghajtók 8-8 ponttal Afganisztán, ÉszakKorea és Szomália, ezekben az országokban az állam nem tudja vagy nem akarja betölteni a szerepét, ezért „alternatív szabályok” irányítják a gazdaságot. mti HIRDETÉS

n UTAZÁS

HIRDETÉS


külföld 11 Fülöp-szigetek

200 fölött a tájfun halottainak száma A Bopha tájfunnak 208 halottja van már a tegnapi összesítések szerint a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindanao-szigeten. Egyedül egy kisebb faluban a tájfun legalább negyven ember halálát okozta. mti Brüsszel

Öngyilkos lett a szerb nagykövet Öngyilkos lett Brüsszelben Szerbia NATO-nagykövete. Branislav Milinkovic kedd este – Zoran Vujic szerb külügyi tisztségviselő szeme láttára – leugrott a brüsszeli repülőtér parkolójának tetejéről, és halálra zúzta magát. mti Egyiptom

Két halott az összetűzésekben Meghalt két ember a kairói elnöki palotánál tegnap a Mohamed Murszi egyiptomi államfő mellett, illetve ellene tüntetők közötti összecsapásokban. Murszi iszlamista híveinek ezrei érkeztek a palotához, ahol mintegy háromszáz ellenzéki aktivista folytatott ülősztrájkot sátraik körül. mti Thaiföld

Elfogták a magyar gyanúsítottat Letartóztatta a thaiföldi rendőrség a honfitársa meggyilkolásával gyanúsított magyar férfit Bangkokban. A magyar állampolgárságú 35 éves férfit azért körözték, mert őt gyanúsítják a 47 éves R. Péter meggyilkolásával. Jelenleg a rendőrség bevándorlási részlegén hallgatják ki, majd az ügyben illetékes szuratthani rendőrség felügyelete alá helyezik. A thaiföldi hatóságok keresik feltételezett tettestársát is. mti

Jönnek haza a magyarok is Afganisztánból Elkezdődött a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása Afganisztánból. A fejlesztési projekteket lezárják, bizonyos eszközöket pedig hazaszállítanak – mondta Sipos Antal ezredes. A magyar PRT 6 éve segíti a lakosságot, fejleszti a helyi infrastruktúrát, munkahelyeket teremt, iskolát épít. További feladat az állomány

kiképzése és megtartása a biztonsági erőknél, de ez már az afgánokra hárul. – Afganisztán támogatása azután is folytatódik majd, hogy 2014 végéig az afgán fegyveres erők teljes mértékben átveszik az ország biztonságáért viselt felelősséget a NATO vezette nemzetközi erőtől – ígérte tegnap Brüs�szelben Anders Fogh Ras-

A magyar tábor

„Ezt a tábort úgy kell itt hagynunk, hogy üzemképes állapotban maradjon, tehát nem fogjuk lebontani.” Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka

mussen, az atlanti szövetség főtitkára. Rasmussen szerint már folyik a 2014 utáni időszakra tervezett új nemzetközi küldetés előkészítése. Annak súlyponti elemeit az afgán erők kiképzése, illetve a tanácsadás és a támogató tevékenység jelenti majd. Mint hozzátette, a NATO az afgán fegyveres erők finanszírozásához is hozzá fog járulni. mti HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

riport 12

Gyermekház – egy hely Nevelés. A Biztos Kezdet Gyerekházakban öt év alatti gyerekeknek és szüleiknek biztosítanak ideális körülményeket az együtt töltött időhöz és a fejlődéshez A kis előtérben vakvezető kutya vár egy látássérült anyukát, az ajtón túlról gyerekzsivaj hallatszik. Odabenn játszószőnyegen kicsik kúsznak, építenek anyukáik vigyázó tekintetétől kísérve. Az egyik Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk – Budapesten, tízórai előtt, játékidőben.

Játszani, fürdeni, mosni lehet

– Tizenkét gyermek a kapacitásunk, de hamarosan Mikulás-rendezvényünk lesz, aznap akárhányan is érkezTapasztalatok

A fejlődést segíti elő a környezet Egy Nyírtelektől tizenöt kilométerre eső 300 fős településrészen, Görögszálláson három éve indítottuk el a gyerekházat. A lakosok 80 százaléka roma, fennmaradó részük főként idős ember. Itt nincs óvoda, iskola, posta, csak egy napi néhány órát nyitva tartó családi bolt. Jó pár hónap kellett, hogy elfogadjanak minket. Hét-tíz gyermek jár hozzánk rendszeresen, 40 családdal van kapcsolatunk, de folyamatos az új családok bevonása. Van, akinek azért jó a gyerekház, mert itt nagy, nyitott tér van, ahol a gyereket le lehet tenni a földre játszani a melegben. Van, aki a tízórainak örül, és van, aki annak, hogy ha fáradt, játszunk a gyerekével és közben beszélgetünk vele. A legkevesebben vannak azok, akiket az szólít meg, ha elmondom: itt megtanítjuk őket arra, hogyan kell a napi szokások rendjét helyesen kialakítani. Az a szaktudás és környezet, amit itt nyújtunk, a fejlődést segíti elő. Bán Ildikó a nyírteleki Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője

zenek, mindenkit fogadunk – meséli kísérőnk, Suskó Nikoletta. – Minden napra van valamilyen foglalkozásunk. A falra függesztett napirend tanúsága szerint mondókázás, daltanulás, figurakészítés is szerepel az e heti tervek közt. Végigjárjuk a konyhát, majd megnézzük a fürdőszobát, ahol a magasított kádban fürdetni is lehet, míg az előtérben akár moshatnak is azok, akiknek otthon ehhez nem adott minden körülmény. Közben egyre többen érkeznek a játszószobába, hamarosan közösen esznek majd. Az egész helyet nyugodt légkör uralja.

Minden családot várnak

A hazai Biztos Kezdet Gyerekházak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működtetett komplex Gyerekesély program keretében jöttek létre. Az első gyerekházakat 2009-ben nyitották meg, jelenleg 44 fogadja az öt év alatti gyermekeket és családjukat. Az angol Sure Start programot vette alapul a magyar módszertan egyik fő kidolgozó szakembere, Szomor Éva, akinek nevéhez kötődik a „Biztos Kezdet” program meghonosítása, de itthon más a gyerekházak célja. Míg Nagy-Britanniában a főként városi, szegény bevándorlócsaládoknak dolgozták ki a programot, addig Magyarországon kezdetben a főként kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű családokra gondoltak a Biztos Kezdettel, de minden kisgyermekes család előtt nyitva áll. A célt a gyerekházak neve is jelöli. A legkisebbek és családjuk részére szeretnének „Biztos Kezdet”-et nyújtani, azaz megfelelő környezetet, meleg szobát, játékszereket és együttlétet biztosítanak ne-

A családoknak itt nem kell fizetniük / fotók: katona lászló

kik naponta 8–13 óra között, hogy fejlődésük megfelelő ütemben haladjon. A házakat látogató családoknak soha, semmiért nem kell fizetniük.

Közösséget teremtenek

– Itt a gyereket nem lehet „leadni- beadni”. A Biztos Kezdet Gyerekházak olyan helyek, ahol a szülő biztonságos környezetben lehet együtt a gyermekével – mondja Vajda Zsolt, a program szakmai vezetője. – Társaságban lehetnek, de rendelkezésre áll fejlesztőpedagógus, gyógy-

pedagógus és minden más szakember, ha szükséges. A fő célunk olyan környezetet biztosítani, amelyben a csecsemő, a kisgyermek fejlődése megfelelő környezetben történhet – teszi hozzá. A szakember szerint azokon a kistelepüléseken, ahol rég nem történik semmi, a gyerekházak a helyi közösségteremtésben játszanak nagy szerepet. Ezt a célt szolgálják a közösségi rendezvények is, olyan programot viszont sosem tartanak, amelyre belépőt szednének.

– A gyerekházak nem szegényházak. Az elsődleges célcsoportokként valóban a szegény családokra gondoltunk, de szeretnénk, ha a gyerekházakat bárki használhatná. Az öt év alatti gyerekeknél a fejlődési lemaradások még stigma nélkül korrigálhatók – mondja Vajda Zsolt.

Tudatosabb szülők

A szakmai vezető szerint a Biztos Kezdet házak szemléletformáló tevékenységet végeznek. A védőnők, óvónők és a gyerekjóléti szolgálatok

Egyperces

Önállóbb gyerek, tudatos szülő Suskó Nikoletta, a józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház pszichológusa Hány család jár önökhöz? – Naponta körülbelül tíz gyerek érkezik, összesen harminc-negyven családunk van, de nem mindenki jár mindennap. Akik egyszer eljönnek a gyerekházat megnézni, kilencven százalékban visszajárnak, mert látják, hogy élvezi a gyerek az ittlétet. Miért jó egy szülőnek ide járni? – Nagy hatással van rájuk, szükségük van arra, hogy ta-

lálkozzanak anyákkal, akik hasonló cipőben járnak, és olyan szakemberekkel, akik segíteni tudnak nekik. Amióta itt dolgozom, átfogalmazódott bennem a rászoruló szó jelentése. Lehet, hogy valakinek kicsi a lakása ahhoz, hogy a gyerek igazán elinduljon benne, vagy nem élnek a közelben nagyszülők, akiktől kérdezhetne napi szinten a gyerekneveléssel kapcsolatosan. Nagyon várják a különböző szülőcsoportos foglalkozásokat. Anyukák mellett apukák is megfordulnak önöknél?

– Három éve működünk, ez idő alatt hat apuka járt hozzánk rendszeresen, volt olyan is, aki maga maradt otthon gyeden gyermekével. Idén egy olyan nyugdíjas apukánk van, akinek két és fél éve születtek hármas ikrei. A többiek kíváncsiságból jönnek időnként, de sokan félnek bejönni. Mi bátorítjuk őket: aki egyszer már járt itt, szívesen jön vissza, és az anyukák is örülnek, ha van apuka is köztük. A gyermekek fejlődésében mennyit segíthet az intézmény? – Óvodába kerüléskor jobban beilleszkednek az új intézménybe, önállóbbak, megszokták a kortárs közösséget. Megtanultak egy szabályrendszert, a szüleik pedig tudatosabbak, bátrabban mernek kérdezni és kérni.


a fejlődésért Gyerekházak

44

Biztos Kezdet Gyerekház működik országszerte.

vezetői is eljuttatják a ház hírét a családokba, de kistelepüléseken a gyerekházas kol-

légák igyekeznek a családokat egyénileg is megszólítani, végiglátogatva az öt év alatti gyerekek családját. A gyerekházakat látogató szülők érdeklődőbbek lesznek, erre pedig anyagi helyzetre való tekintet nélkül szükség van. Az óvodákkal is igyekeznek együttműködni, bár általában eleinte idegenkednek tőlük, annyira formabontó ez a koncepció. A gyerekházakban első perctől partnerként tekintenek a szülőre, ennek elérésére mindenhol egy szakirányú diplomával rendelkező, egy érettségizett és egy nyolc osztályt végzett munkatárs dolgozik, hogy biztosan minden szülő megtalálja a közös hangot valakivel. – Ha partner az óvoda, zökkenőmentesebb az átmenet a gyerekház és az óvoda közt. Kezdetben ők a legellen-

állóbbak, de amikor átlátják, hogy nekik is jó a működésünk, mert „óvodaéretten” kerülnek hozzájuk a gyerekek, ez megváltozik – mondja Vajda Zsolt.

Okosan segítenek

Ha a kicsiknek valamilyen fejlesztő foglalkozásra van szükségük, ilyet is javasolnak a gyerekházak munkatársai, beszélgetés közben. A gyerekekkel a szülővel, az ő együttműködésével foglalkoznak, tanácsokat adnak, tapasztalatokat osztanak meg. De talán ennél is többet árul el arról, hogy miért is jó a gyerekház, Koszta Piroska véleménye, aki a másfél éves Katicával jár a gyerekházba. – Mindennap járunk ide május óta. Itt tanult meg mászni, járni, enni. A kislány kikapcsolódik és mindent megtanul, és én is. Itt sütöttem az első süteményemet is. Itt újra fiatalnak érzem magamat.

krezinger szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS

HIRDETÉS

riport 13


2 kultúr

2012. december xxxxxxxxx 6. xx.csütörtök xxxxxxxx www.metropol.hu

Kultúr Kultúr 14 00

PROMÓCIÓ

Zene. Amerikai gospel és a Voice énekesei a Cipősdoboz-koncerten A december 16-i Cipősdobozkoncerten a Harlem Gospel Choir művészei mellett a Voice énekesei lépnek fel. Immár hagyomány, hogy a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciójának záróeseményeként koncertet rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában – erre idén jövő vasárnap, azaz december 6-án este héttől kerül sor. A fellépők sorát a tv2 tehetségkutatójának, a Voicenak indulói nyitják. A tizenkét énekes egyrészt a műsorban tőlük már hallott dalokat, másrészt pedig olyan szerzeményeket ad elő, amelyet még tőlük nem hallhattunk. Egy közös szám és az egyéni produkciók mellett

két duett is a program része. Az este második felét a Harlem Gospel Choir műsora tölti ki: a világhírű amerikai gospelkórus spirituálékat és Whitney Houston-dalokat is magával hoz. A kórustagok Harlem „fekete templomainak” és a New York-i Tri-State terület legkiválóbb énekesei és zenészei. 26 éves fennállása alatt a kórus emberek százezreivel osztotta meg a szeretet, a béke és a karácsony üzenetét a világ számos országában. Az idei Cipősdoboz-koncert bevételének kedvezményezettjei magyarországi és határon túli rászoruló gyermekek és nagycsaládok lesznek. Jegyek a Ticketpro hálózatában kaphatók. metropol

PROMÓCIÓ

Elindult a „szeretet.éhség” gyűjtés Az Ökumenikus Segélyszervezet idén adventkor is összefogást hirdet a rászoruló családokért. A pénzadománygyűjtéshez bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonal felhívásával, egy hívás ára 250 forint. A segélyszervezet hagyományos karácsonyi melegétel-osztásain túl év közben is több tízezer családnak nyújt kézzelfogható támogatást élelmiszer, ruha vagy tűzifa formájában, átmeneti otthonaiban pedig fedél nélkülivé vált családoknak kínál esélyt az újrakezdésre. A jótékonysági akcióhoz Kovács István „Koko” és Wolf Kati mellett idén is sok más ismert ember csatlakozik. / metropol

Matyó hímzés

A világ szellemi öröksége

Zene

Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára – adta hírül az Inforádió. Eddig magyar szellemi világörökségként a mohácsi busójárás szerepelt 2009 óta ezen a listán. Tavaly a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe bekerült a magyar táncházmódszer is. METROPOL

Borászat

Gastroblues: fesztiválkoncert

Borkarácsonyfát állítanak a jégen

Idén nyáron volt a 20. Gastroblues Fesztivál, amelyet ismét CD-n és DVD-n örökítettek meg. Holnap ezt a kiadványt mutatják be egy koncerten a Petőfi Csarnokban, illetve szombaton a Dunakömlődi Faluházban. Mindkét helyszínen fellép szólóban a világhírű Rick Wakeman billentyűs, és a holland gitáros Julian Sas. metropol

Ma állítja fel palackokból az ország első borkarácsonyfáját a Városligeti Műjégpályán a Badacsonyi Kör. A délután négy órától este nyolcig tartó eseményen akár korcsolyával is részt lehet venni. Újborokat is bemutatnak a közös Kör-Kéknyelűn kívül, mely hazánk első, neves pincészetek által közösen szüretelt és elkészített bora. metropol

A Harlem Gospel Choir

n UTAZÁS

HIRDETÉS


71 éves korában elhunyt Hollósi Frigyes színművész Gyász. A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Halálának okát nem közölték, de a színművész súlyos beteg volt, vastagbéldaganattal műtötték meg a Kútvölgyi kórházban tavaly májusban. Hollósi Frigyes a Katona József Színház alapító tagja volt. 1980-ban lett először a Nemzeti Színház színésze, ahová Székely Gábor rendező hívta, majd 1982-ben csatlakozott az új Katonához. Számos emlékezetes alakítást

Műtét után

„Ha jobban belegondolok, soha nem féltem a haláltól.” Hollósi Frigyes mondta egy interjúban tavalyi műtétje után

1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet / mti

nyújtott, szerepelt többek között a Három nővér, az Übü király, a Galócza és a Kulcskeresők című előadásban. Az új Nemzeti Színház társulatához 2002-ben szerződött. Filmszínészként is jelentős munkásságot hagyott hátra. 1983-ban megkapta a filmkritikusok díját, 1986-ban a filmszemle díját. A 2001. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Feri és az édes élet című filmben nyújtott játékáért. mti HIRDETÉS

HIRDETÉS

Kultúr 15


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 16

Fiáth Titanilla Zárt világ, saját szabályokkal – a legtöbben ennyit tudunk a magyar börtönök világáról. Fiáth Titanilla Börtönkönyve árnyalja a laikusok elképzelését, börtönpszichológusként osztja meg tapasztalatait az olvasóval.

Börtönterápia Mennyire volt nehéz elfogadtatnia magát a fogvatartottakkal? Ön nő, pszichológus, ráadásul a börtön „személyzetéhez” köthetik, laikus ember úgy gondolja, ez mind nehezítő tényező. – Bár pszichológusként a börtönszemélyzet „puhább” HIRDETÉS

csoportját képviselem, a fogvatartottak bizalmáért időről időre meg kell küzdenem. Különböző trükkökkel rendszeresen tesztelik, hogy men�nyire vagyok megbízható, és megőrzöm-e a pszichológusi titkokat. Nőként mind férfi, mind női fogvatartottakkal könnyebb dolgom van, ami-


Kultúr 17 kor az emberek lelki életére, nehézségeire vagy pszichés problémáira terelődik a szó. A hagyományos nemiszerep-felfogás szerint a nők finomabbak, érzelmesebbek, jobban törődnek másokkal – ez a sztereotípia pszichológusként kapóra jön, sokat segít abban, hogy könnyebben megnyíljanak az emberek. A börtöntársadalom szabályait a börtön alkalmazottai mennyire fogadják el, men�nyire kell ezek szerint a szabályok szerint kezelniük a fogvatartottakat? Men�nyire tolerálja egy börtön azt, hogy a foglyok alakítsák ki a hierarchiát? – Nincsenek merev, mindenkire egyaránt érvényes szabályok és kategóriák. Azért hogy megmaradjon a sérült önbecsülés, a fogvatartottak lépten-nyomon úgy játszanak az elvárásokkal vagy az íratlan rabkódexszel, hogy képesek legyenek „kimagyarázni” a saját viselkedésüket, és hogy a céljaiknak megfelelő színben tűnjenek fel. Persze ha durva közelítést alkalmazunk, léteznek erősebbek és gyengébbek, dominánsak és elnyomottak. Az utóbbi időben azonban egyre több speciális körlet nyílik az intézetekben annak érdekében, hogy a „csípés-

rend” kevésbé legyen markáns, és hogy ne a normákat sértő, antiszociális értékrend mentén alakuljanak ki a közösségi erőviszonyok. Ilyen pl. az erőszakmentes körlet, a védett, „pszichoszociális” körlet, a drogprevenciós részleg, vagy a gyógyító-nevelő csoport. Az átlagos körletekben persze résen kell lennünk, az áldozattá válást elősegítheti, hogy a többiek „vamzernak” nevezik és kiközösíthetik azt, Visszailleszkedéskor

„A legnagyobb problémának azt tartom, hogy kevés olyan program van, amely már a börtönévek alatt elkezdődik, ugyanakkor nem ér véget a szabadulással. Pont a legkritikusabb pillanatban engedjük el az emberek kezét, amikor pedig a visszailleszkedésben borzasztó nagy szükségük volna pszichológus és szociális munkás támogatására.” Fiáth Titanilla

aki a börtönszemélyzet segítségét kéri, amikor mások akár fizikai, akár pszichés bántalmazásának van kitéve. Milyen a fogvatartottak mentális egészsége a magyar börtönviszonyok között? – A lelki egészség védelme nemcsak a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedése vagy az intézetben mutatott viselkedése, hanem a börtönök biztonsága miatt is fontos. Szinte valamennyi intézetben dolgozik ma már pszichológus, és az öngyilkossági statisztikánk is jobb, mint a nyugat-európai országok jóval drágább és komfortosabb börtöneié. A legnagyobb problémának azt tartom, hogy kevés olyan program van, amely már a börtönévek alatt elkezdődik, ugyanakkor nem ér véget a szabadulással. Az ítélet legvége egyébként is az egyik legstresszesebb időszak, a szabadulás pedig különösen az. Nagyon rossz, hogy pont a legkritikusabb pillanatban engedjük el az emberek kezét, amikor pedig a visszailleszkedésben borzasztó nagy szükségük lenne pszichológusok és szociális munkások támogatására.

Melyek a leggyakoribb pszichés problémák? – A börtönbe kerülők átesnek egy befogadási szűrővizsgálaton. Ezután rendszeresen kérhetnek „pszichológusi meghallgatást”, illetve a személyzet – a felügyelők és a nevelők – is értesíthetnek bennünket, ha úgy látják, szükség volna egy elbeszélgetésre. Leggyakrabban krízisszituációkkal találkozunk: halálesetek, a házastárssal való szakítás, a vártnál hosszabb ítélet, kinti családi problémák, amelyekkel szemben az elítélt tehetetlen. Sokan önmaguk számára is érthetetlen tünetekkel érkeznek, peldául könnyen ingerültté válnak, és nem értik, miért: nem képesek az agresszivitást félretéve intézni a konfliktusaikat. Mások lehangoltak és képtelenek feldolgozni a veszteségeiket. Különösen nők között gyakori a korábbi, traumatikus események, például nemi erőszak vagy bántalmazás, feldolgozásának az igénye. Kábítószerfüggők a leszokáshoz és a „tisztaság” megtartásához kérhetnek segítséget; a tanácsadás és a terápia csoportosan történik.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu

Könyvajánló

Az öt sérülés, mely megakadályozza, hogy önmagad légy Lise Bourbeau (Scolar Kiadó) A szerző minden, életünkben felmerülő testi, érzelmi vagy szellemi problémát öt alapvető sérülésfajtára vezet vissza: visszautasítás, elhagyás, megalázás, árulás és igazságtalanság. Ezek akadályoznak bennünket egész életünkben. Az egyes sérülésekkel járó tünetekről, az azoktól való megszabadulásról egyaránt olvashatunk a könyvben. METROPOL HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Könyvtár 18

Britannica Hungarica

PROMÓCIÓ

Könyv. A Fokkertől a géppisztolyig: megjelent a Britannica Hungarica Nagylexikon 9. kötete (FOK–GÉP)

Így nézett ki két héttel a földrengés után a Fukusima-1-es atomerőmű sérült 4-es reaktorblokkja / getty images Sorozat

A 24 kötetes sorozat ­a Metropol és a Kossuth Kiadó közös vállalkozása. • Az újságárusoknál megveheti  a Britannica Hungarica Nagylexikon 9. kötetét 3490 forintos áron. A megszokottól eltérő módon a kötetek a Bookline-on és a Librinél is rendelhetők.

Technika. A fukusimai katasztrófa óta kissé óvatosabb lett a világ Tavaly történt a tragédia, de már szerepel a Britannica legfrissebb kiadásában. Japán volt eddig az atomenergia felhasználásának egyik élharcosa a világban, de a földrengést követő szökőár utáni atomkatasztrófa megváltoztatta Japán, de valamennyire a világ

hozzáállását is az atomenergiához. Négy reaktor súlyosan megrongálódott, a környéket 30 kilométer sugarú körben kiürítették; több település évtizedekre lakhatatlanná vált. Japán 50 működőképes atomreaktorából azóta csak kettő indult újra. metropol

Japán hétköznapok: sugárzásmérés egy iskola körzetében / getty

Gagarin, az első ember az űrben

hatékonnyá téve a pusztítást. Ma a Fokker számunkra elsősorban utasszállító – ám az első világháborúban negyvenféle ilyen harci gép is volt. 70 éve, 1942. december 2-án gyújtották meg Chicagóban az első atommáglyát – de három év sem kellett hozzá, hogy az első atombomba elpusztítsa Hirosimát. Egy másik Britannica-címszó, a fukusimai atomkatasztrófa arra figyelmeztet minket, hogy a technológia békés célú felhasználásával is nagyon vigyázni kell. s. l.

Kész regény!

Nagyon szórakoztató, és persze elgondolkodtató minden híres vagy „hírtelen”, vagyis hétköznapi ember élete. Íme, néhány rövid életregény a Britannica 9. kötetéből.

1

Franklin, Aretha (1942–) sokszoros Grammydíjas gospel- és bluesénekesnő. 12 évesen már lemeze volt, de 1967-ben vált ikonná: Respect című száma a polgárjogi mozgalom himnusza lett. A Time magazin a 20. század száz legfontosabb személyisége közé sorolta, 1968ban a címlapjára is felkerült.

2

• A következő kötet  január 9-én jelenik meg, a kötetek havonta követik egymást, egészen 2014. március 5-ig. • Előfizethet az egész  sorozatra a kiadónál is: www.kossuth.hu, illetve www.metropol­konyvtar.hu.

Itt az alkalom, hogy egy kicsit elgondolkodjunk az ember és a gép, az emberiség és a technológia viszonyáról a Britannica új kötetének megjelenése apropóján. Az első címszó a „Fokker”, az utolsó pedig a „géppisztoly”. Ilyen pusztító lények lennénk? Közhely, hogy a technológia önmagában etikailag semleges: a találmányokat jó és rossz célokra is lehet használni, hasonlóan a konyhakéshez – kenyeret is szeletelhetünk, de akár ölhetünk is vele. A holland Anthony Fokker sem feltétlenül háborúzás céljára építette első repülőgépét 1910-ben. Az más kérdés, hogy később olyan légcsavart is tervezett, amely „áteresztette” a fedélzeti géppuska tüzét,

Freud, Sigmund (1856– 1939) osztrák ideggyógyász, a pszichoanalízis megalapítója. A tudattalan „atyja”, az ösztönök és az elfojtott szexualitás állt munkái középpontjában. Végül arra jutott, hogy a természet és a kultúra összebékítése remény-

telen. A pesszimizmusra minden oka megvolt: a nácik elől Londonba kellett menekülnie, és rákkal is küszködött.

3

Fukuyama, Francis (1952–) amerikai politológus. Híres, húsz éve megjelent könyvében azt állította, hogy a kommunizmus bukásával véget ért a történelem, hiszen világszerte mindenütt győzött a liberális demokrácia – de ezt a nézetét később részben visszavonta.

4

Gábor, Zsa Zsa, eredeti nevén: Gábor Sári (1917–), az első magyar, akit felkapott a bulvársajtó. Talán még Puskásnál is híresebb. Hollywoodi sztár és botrányhős: több mint 50 filmben szerepelt, 9 férje és számtalan szeretője volt, sok anekdota és szállóige fűződik a nevéhez. Életfilozófiája: „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”


Könyvtár 19 PROMÓCIÓ

GALÁNTAI ZOLTÁN A technológia és az ember viszonya, a világűr kolonizációjának esélye, az emberiség önpusztításának veszélye – e témákról is kérdeztük az egyetemi oktatót

a jövőkutató A jövőkutató szerint men�nyire látható előre a jövő? – 1991-ben a nagy amerikai egyetem, az MIT kiadott egy könyvet Technológia 2001: a számítástechnika és a kommunikáció jövője címmel. És a könyv egy szóval sem említette az internetet. Érdemes gondolkodni arról, hogy mennyire szükségszerűek, illetve véletlenszerűek a folyamatok, amelyek a jövőbe vezetnek. 1991-ben például nem lehetett előre látni azt a politikai döntést, amellyel az amerikai kormányzat két évvel később politikai szimbólummá emelte és a köz rendelkezésére bocsátotta az internetet. A jövőkutató foglalkozik-e etikai kérdésekkel? – Igen, de például a technológia önmagában se nem jó, se nem rossz. Amerikában például a szabadság szimbólumaként tekintenek az internetre, és ezt valamennyire igazolják is a félig az internet segítségével megszervezett arab forradalmak – de az egyiptomi titkosrendőrség is felhasználta a világhálót. A technológia forradalma valahol 1770 környékén, az ipari forradalommal kezdődött. Addig is voltak találmányok, létezett technikai fejlődés, de az nagyon lassan haladt, és nem hatotta át az emberi társadalom minden

területét annyira, mint az elmúlt kétszáz év technológiai és gazdasági robbanása. Ma a GDP-növekedést abszolút mérőszámnak tekintjük – de az 1770-es évekig alig volt növekedés. Ön szerint fenntartható-e a növekedés? – Ma a gazdaságra gyakran úgy gondolunk, mint egy gépezetre, amelynek folyamatosan nőnie kell. Ez az elmúlt 200 év modellje. A jövőkutatás három kulcsproblémát helyez a középpontba: a környezetet, a társadalmat és a gazdaságot. Ha nemcsak a gazdaság felől nézzük a növekedést, hanem a környezet vagy a társadalom felől is, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a modell hosszú távon nem lesz fenntartható. A technológiai fejlődés persze képes tágítani a határokat. Az 1910-es évekAz önpusztításról

„Az nem látszik valószínűnek, hogy a technológiánk segítségével elpusztítjuk az egész emberiséget. A kérdés inkább az, hogy fenntartható-e a jelenlegi technológiai szintünk és életszínvonalunk.” Galántai Zoltán

re jutottunk el oda például, hogy a műtrágyagyártás fejlődése révén ugrásszerűen megnőhetett az emberiség lélekszáma. Az 1960-as évek „zöld forradalma” pedig azt hozta el, hogy mintegy hétmilliárd főig jól tudnánk lakatni az egész emberiséget: elvileg senkinek nem kellene éheznie, mert juthatna mindenkinek étel. Hogy nem jut, az már egy másik, elosztási kérdés, illetve ezzel összefüggésben persze politikai kérdés is. A 20. században három nagy politikai-gazdasági modellt próbált ki az emberiség. A fasizmus egy-két évtized alatt, a kommunizmus hét évtized alatt mondott csődöt. Az a jövőben dől el, hogy az elmúlt 200 év nagy modellje, a növekedésre alapozott kapitalizmus hosszabb távon is működőképes lesz-e. Az űrkutatás nem hozhatja el, hogy az űr irányába növekedjen tovább az emberiség, illetve a gazdaság? – Úgy tűnik, hogy a Föld problémáit csak itt, a Földön tudjuk megoldani. Egyelőre ott tartunk, hogy csupán hat ember készítette tárgy készül elhagyni a Naprendszert. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy az űrben bányás�szunk vagy nagy kolonizációba kezdjünk – és nem is feltétlenül üdvös út, hogy miután lelaktuk a bolygónkat, egy

Galántai Zoltán

Jövőkutató, tudomány- és technikatörténész, egyetemi docens, író, blogger • A BME Pénzügyek Tanszékén  tanít globális gazdaságtörténetet, többek között „a jövőkutatás múltba való meghosszabbításáról”. • A jövőkutatás kapcsán   blogokat, Facebook-oldalt is vezet. • Regényeket is ír, jelenleg egy „Világok harca”-típusú könyv befejezésén dolgozik.

újabbat kezdjünk lelakni... Az űrkutatás is átalakulóban van: most úgy tűnik, a közeljövőben jellemzőbb lesz a szondás kutatás az „emberes” kutatás helyett. Az űrkutatás más értelemben lesz fontos: az emberiség fennmaradása érdekében. Vannak az előre jelezhető dolgok: ilyen a felmelegedés. S vannak olyan, nem előre jelezhető dolgok, amelyek esetében csak reménykedni tudunk, hogy nem következnek be – mint egy szupervulkán kitörése. Akadnak részben vagy esetleg előre jelezhető dolgok, mint egyes természeti csapások – ilyen például egy kisbolygó Földünkbe csapódása is,

amelyre fel lehet készülni. Azt szokták mondani, a dinoszauruszok nem haltak volna ki, ha van űrkutatásuk. És akkor még nem beszéltünk a közvetlen technológiai hozadékokról sem, mint az ezerféle területen használható műholdak vagy a GPS. Mekkora az esélye, hogy elpusztítsuk magunkat? – A második világháború idejére jutottunk el oda, hogy a fegyvereink képesek elpusztítani az egész emberiséget. Japánnak volt annyi baktériumfegyvere, hogy elméletileg képes volt erre. Az atombomba tömegessé válásával pedig ez a helyzet fokozottan fennáll – de ezzel együtt a technika kontrolljának lehetőségei is szélesedtek, így nem valószínű, hogy az egész emberiség elpusztulhat. A kérdés inkább az, hogy a mai életszínvonal fennmaradhat-e. Ha a bolygót, a környezetet „átbillentjük” egy határon, kérdésessé válik, hogy tovább létezhetünk-e a jelenlegi technológiai szinten, vagy visszajutunk, mondjuk, az 1750-es évek környékére. És ha nincs áram, viszont sokszor annyian vagyunk, mint akkor, nem lesz túl derűs az a világ...

SIMON LÁSZLÓ

www.metropol.hu


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

interjú 20 katona lászló

Kőrösi zoltán Novellái látszólag a futballról, de valójában Magyarországról, rólunk szólnak

Nem tudtam nem megírni ezt a könyvet Idei könyve „Az utolsó meccs” címmel jelent meg. A 42 novellát Burger Barna fotói illusztrálják. Futballról és könyvekről beszélgettünk Kőrösi Zoltánnal.

találmány, hiszen a pályán a csapatrészek külön is jól kell, hogy teljesítsenek, de magas szinten együtt is kell, hogy működjenek.

Olvasás, foci, szerelem – erre felfűzhető az életműve? A foci hogy kerül bele? – Tulajdonképpen igen. A foci és az irodalom kapcsolatának komoly hagyományai vannak Magyarországon. Hogy csak egy régi példát mondjak, A Pál utcai fiúkban Bokáék métáztak, mert ők az „úrifiúk”, a vörösingesek viszont fociztak. Az is igaz, hogy az új generációk számára a foci élménye nem adatott meg, a gyerekek utoljára a 70-es, 80-as években láttak jó magyar focit.

Ön is igazolt futballista volt? – Igen, az elmúlt évtizedekben legalább annyit töltöttem futballal, mint könyvekkel, az írás mellett szépen megfért a futball is. A 2000-es években megalakult az íróválogatott, és a kispályás meccsekről áttértünk a nagypályára, Európa sok országába eljutottunk, nagyszerű helyeken játszottunk Olaszországtól Németországig. Érdekes volt nézni, hogy az amúgy fejlett egóval rendelkező írók milyen alázattal közelítettek a nagypályán a zöld gyep felé.

Mi miatt fontos a foci? – Az élet méltó megélését jelenti már a gyerekek számára is, de később is. Hasonlít az olvasáshoz vagy a szerelemhez: amikor benne vagy, akkor megszűnik a világ, kitöltöd a létezés kereteit. Viszont az olvasás magányos dolog, e mellé társulva a foci igazi társas élményt nyújt, zseniális

Mi a baj a magyar focival? – Egyet emelnék ki a sok közül. A mi generációnkban még a fiúknál a társadalmi közlekedés, a szocializáció terepe volt a foci. Magyarán, ha puffant a labda lenn, akkor összecsuktam a könyvet, és mentem le focizni. A legnagyobb probléma ma az, hogy részint a tömegsport háttérbe

szorul. Egy gyereknek 10-11 évesen el kell döntenie, hogy profi lesz-e vagy sem. Másfelől eltűntek a példaképek is, kényszerűségből Messit és Ronaldót választják. A foci egyben valahová tartozást jelent, generációkon átívelő önazonosság-tudatot, ahogy például a klubmeccsekre a bérletek apáról fiúra öröklődnek. Ezek a történetek jelennek meg önnél is? A foci épül bele az irodalomba a novelláiban, vagy fordítva? – A történeteim fikciók, de valóságalapjuk is van termé-

szetesen. Egy ponton azonban elemelkednek a valóságtól. Nem a futballról szólnak, de a futball nyelvén beszélnek. Van erre közönség? – Az életben a jó dolgok nagy részét a nők csinálják. Könyveket is ők vesznek vagy ajándékoznak túlnyomórészt. Kicsit kockázatos fociról írni, hisz Az utolsó meccs cím esetleg elriaszthatja őket, holott a történetek mindannyiunknak szólnak. Ön mindig csinált mást is az írás mellett. Rádió, film, irodalmi portál. Miért?

Névjegy

Kőrösi Zoltán, író • Dolgozott  a „Kritika” című lapnál, szerkesztette a „JAK”füzeteket. • 1990-től 2007-ig  a Magyar Rádióban dolgozott, volt az irodalmi szerkesztőség vezetője, majd a művészeti főszerkesztőség főszerkesztője.

• Művei: Felrombolás, A testtől való szabadulás útja, A tárt szárnyú lepke, Hentesek kézikönyve, Orrocskák, Télidő, Történetek a csodálatos csecsemők életéből, Milyen egy női mell? – Hazánk szíve, Délutáni alvás – A történet árnyéka, Szerelmes évek – Gyávaság, A hűséges férfi – Boldogságnovellák, Az utolsó meccs

– Az én nemzedékem volt az első, amely már nem tudott úgy megélni, mint a rendszerváltás előtti írók. A biztos megélhetés megszűnt, ráadásul én nem szeretem a megélhetést az írással összekeverni. Azt az élményt, örömöt, amit az írás okoz, a munkával vegyíteni. Van, akinek például kézre áll a zsurnalizmus, másnak kevésbé. Mikor keletkeztek ezek a novellák? – Az íráshoz sok idő kell, ezekben a novellákban is benne van az elmúlt 25 év, nem is tudom ezért megmondani, mikor keletkeztek. A lényeg az az élmény, amely a korábbi évtizedekben összegyűlt. Ottlik mondta magáról: „A létezés-szakmában dolgozom.” Én sem tudom ezt elválasztani a futballtól. Nem tudtam nem megírni ezt a könyvet. A futball művészet? – Egy szinten túl mindenképp.

Jásper Ferenc

www.metropol.hu


+ PLUSZ

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

trend 22

Adriana Lima A Victoria’s Secret múlt havi divatbemutatóját a brazil szépség nyitotta meg, nyolc héttel második gyermekének születése után. De vajon hogyan hozta magát formába?

Nem éhezem Nem lehet egyszerű formába hoznia magát... – Egy dolgot az elején tisztáznom kell: sem a Victoria’s Secret, sem az ügynököm nem erőltette a dolgot. A döntést magam hoztam meg, és az egyik legnehezebb feladat volt az életemben, mert a természet volt a másik tényező az egyenletben. Az ember megteszi, amit kell, de nem tudhatja, hogy gyermekszülés után mire hogyan reagál majd a teste. Voltak rémálmai a bemutató miatt? Esetleg arról, hogy hatalmas cukorkák támadják meg? – Inkább ébrenléti rémálmaim voltak: amikor el kellett mennem edzeni, az volt a legrosszabb. Szeretek edzeni, mégis komoly elhatározásra volt szükségem ahhoz, hogy nap mint nap végigcsináljam. Minden edzés minden egyes perce számít, és nem voltam biztos abban, hogy képes leszek végigcsinálni.

XVI. Benedek

Pápai Twitter December 12-én indul a pápa mikroblogja a Twitteren, nyolc nyelven, olaszul, angolul, franciául, spanyolul, portugálul, németül, lengyelül és arabul is. A fiók neve @Pontifex lett – jelentette be a Vatikán. Kezdetben kizárólag a szerdai pápai audienciákon mondott beszédek tartalmát ismerteti, később a pápai Twitter-üzenetek gyakoribbá válhatnak. A pápának ezenkívül a hitet érintő kérdéseket is fel lehet tenni az #askpontifex taggal. XVI. Benedek nem személyesen twitterezik, mivel a 85 éves pápa ritkán használja a számítógépet, de az üzenetek tartalmát ellenőrzi. Az egyházfő senki más Twitterét nem fogja követni, őt annál többen: a még nem működő @Pontifex fiókra máris megkezdődött a jelentkezés az egész világból. Az első óra alatt 12 ezren klikkeltek rá. MTI

Ez elég stresszesnek hangzik. Hogyan kezelte a bemutató napján? – Korábban azt hittem, majd elmúlik az izgalom, de nem, minden egyes bemutató előtt izgulok. Ráadásul idén én nyitottam a show-t, ami nagy felelősség, mert bizonyos értelemben mindenki ahhoz alkalmazkodik, amit én csinálok. Ilyenkor nem szeretek beszélgetni, inkább zenét hallgatok: bármit Eminemtől, Rihannától, a Kings of Leontól, vagy a Rock and Rollt a Led Zeppelintől. Cara Delevingne és Jourdan Dunn azt nyilatkozták, hogy pizzát ettek a bemutató előtt. Ha ezt az ön orra előtt tették volna, kiakad vagy csatlakozik? – Én egy kicsit idősebb vagyok már náluk... és tudom, hogy az vagy, amit megeszel. A vércukrukkal vagy a koleszterinszintjükkel lehetnek problémák. Én szeretek egészségesen étkezni, két gyermekem van, és az ő egészségüket is fontosnak tartom. Mi volt az első dolog, amit a bemutató után evett? – Egy cupcake (apró, muffinszerű tortácska – a szerk.). Olykor eszem ilyesmit, de nem mindennap. Bemutatók után is egészségesen étkezem és edzem. Ez a munkám. Rengeteg a pletyka arról, hogy a Victoria’s Secretmodellek szinte kiéheztetik magukat. Ön is megosztott egy edzés közben készült fotót – mennyire volt kemény a munka, amelyet elvégzett? – Mivel nem sokkal a szülés után voltam, mindent nagyon egészségesen kellett csinálnom, hogy vigyázzak a testemre és magamra. Volt táplálkozási tanácsadóm és személyi edzőm is, mert nem akartam semmi problémát. Nem akarom, hogy az emberek a modellekre nézve arra gondoljanak, hogy nem eszünk rendesen. Nem éheztetem magamat. Szeretek enni, de figyelek arra, mit eszem.

Milyen edzést végzett és mit evett? – Boxoltam, ugróköteleztem és rengeteg hasizomés törzsizom-erősítést végeztem. Néha futottam reggelente, ennyi. Három uncia proteint fogyasztottam napi háromszor, sok párolt zöldséggel, és rengeteg vizet ittam. Mi fájdalmasabb: a szülés vagy egy ilyen felkészülés? – Mindkettőnek élveztem minden percét. Amikor az ember saját döntése szerint cselekszik, nem erőszakolnak rá semmit, semmi sem fájdalmas. Anyának lenni csodás, de a Victoria’s Secret bemutatója... Minden lány szeretne egyszer modellként fellépni itt. Romina McGuinness, Metro World News


trend 23

SAMSUNG App Mix Android-alkalmazások szépen, jól, magyarul

Végre a magyar Androidfelhasználók is jól járnak, ugyanis az év végére a Samsung jóvoltából több mint tíz magyar nyelvű hasznos programot tartalmaz majd az az alkalmazáscsomag, amelyhez minden Android 2.3-as vagy frissebb rendszerrel felszerelt Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa teljesen ingyen jut hozzá.

Gondolt-e már arra, hogy a 700 ezer androidos alkalmazás közül, melyeket a Google Play áruházból tölthetünk le, miért van alig olyan, amely kifejezetten a magyar felhasználók Könyvajánló

Tanácsoskönyv Görög Ibolya – Athenaeum Ha protokoll, viselkedéskultúra, akkor Görög Ibolya. A szerző neve annyira összekapcsolódott ezzel a témával, hogy már az ország első számú szakembere lett. A legújabb könyvében betűrendbe szedve, kis szócikkekben igazít el minket az illem és a jómodor zegzugos ösvényein. Görög Ibolya a határozottságot kiválóan vegyíti a női eleganciával és egy csipet humorral.

Vissza a jövőbe

A Delorean mint New York-i taxi A Nooka futurisztikus New York-i óramárka ügyes marketinghackkel állt elő: milyen lenne, ha a Vissza a jövőbe című filmekből ismert Delorean DMC–12-es időgép-autóból New York-i retrotaxit csinálnának. A cég tervezője, Mike Lubrano el is készített néhány látványtervet. metropol

igényeit elégíti ki, magyar nyelven? Nos, a Samsung App Mix csomagban rengeteg ilyen kincset találunk, amelyek szórakoztatnak vagy megkönnyítik életünket. Ide tartozik például az MTVA Médiatár archívuma, melyben számos népszerű film, sorozat, mese között böngészhetünk, miközben például éppen a BKV-n döcögünk. Az interaktív mesekönyvek gyakorló szülőknek lehetnek igazán hasznosak, ezek Fodor Annamária színésznő narrációjával mutatják be a legszebb meséket. Ha pedig az összes

PROMÓCIÓ

K

JÁTÉ SARO

mesét ismeri már a gyerek, akkor ott van a Kincs Gyermekmagazin, amely a 0–14 éves korosztályt segíti eligazodni a sok száz, óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló szabadidős lehetőség között, napi bontásban is. Az App Mix az élet szinte minden területén segíteni szeretne a Samsungfelhasználóknak, hiszen találunk még szoftvert a légszennyezettségi adatokról is, a VinCe Bor a magyar bor szerelmeseit csábítja el, de segítséget kapunk

a kiállítások, a városnéző túrák vagy a legfrissebb divat terén is, sőt, még a babavárók is hasznos információkhoz juthatnak a „Jön a Baba” nevű applikációnak köszönhetően. Nem is kell tovább ecsetelnem, mennyire hasznos szinte minden magyar számára ez a Samsung-programgyűjtemény, amely teljesen ingyen kön�nyítheti meg az életünket. Hiszen erről szól maga az „okostelefon” is, nem igaz? Herpai Gergely (BadSector)

HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Vetélkedő

Egy keleti platán lett az év fája Az egri Termálfürdőben álló mintegy 250 éves keleti platán nyerte el 2012-ben az Év Fája díjat az Ökotárs Alapítvány online szavazásos vetélkedőjén. mti Fenntarthatóság

Magyar Telekom: Zöld Béka díj A Magyar Telekom Nyrt. kapta 2012-ben a Deloitte Zrt.-nek a legjobb középeurópai fenntarthatósági jelentésért kiírt Zöld Béka díját, amelyért a régió hét országából összesen 36 közepes és nagyvállalat versenyzett. mti Uniós projekt

Rendbetették a nemzeti parkot Befejeződéséhez közeledik a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) közel 600 millió forintos, európai uniós forrásból megvalósuló projektje. A fejlesztés keretében ös�szesen 35 vízkormányzóvízpótló műtárgyat hoztak létre, illetve újítottak fel, 43 hektárnyi területen létesítettek vagy állítottak helyre nyílt vízfelületeket. A beruházásnak ugyancsak kiemelt célja volt az invazív (nem őshonos) növényfajok visszaszorítása. mti Állatvilág

Az oroszlánok is veszélyeztetettek Az afrikai szavannák oroszlánjai természetes élőhelyeik mintegy 75 százalékát elveszítették az elmúlt fél évszázadban az emberek fokozatos terjeszkedése nyomán, miközben populációjuk is jelentősen csökkent. Az amerikai Duke Egyetem kutatói szerint a földrészen élő oroszlánok száma 32 ezerre apadt az utóbbi ötven évben. mti

zöld 24

Bécs lett a legélhetőbb város az egész világon 2012-ben is Rangsor. Sorozatban negyedik alkalommal érdemelte ki a világ legélhetőbb városa címet Bécs, Budapest a 74. helyen áll A top tízben összesen nyolc európai város szerepel. A Mercer nemzetközi tanácsadócégnek a héten kiadott közleménye szerint az összesen 221 nagyváros életminőségének elemzéséhez intézmények és cégek külföldön dolgozó munkatársait kérdezték meg a világ minden táján. Bécs több területen is jó értékelést kapott, például a biztonságot és a tömegközlekedést tekintve. A szórakozási lehetőségek területén is kiemelkedő az osztrák főváros. Budapest 74. helyével Prága mögött a második legélhetőbb kelet-európai város a lista készítői szerint.

AZ ÉLHETŐ VÁROSOK TOPLISTÁJA Bécs a világ legélhetőbb városa. Immár negyedszer kapta meg az osztrák főváros a kitüntető címet a Mercer tanácsadó cégtől. A sorrend a biztonság, az infrastruktúra, a kultúra és a gazdaság kritériumait vette figyelembe. Lássuk a legjobbakat és a legrosszabbakat a listáról:

1

A LEGJOBBAK: BÉCS

Környezetvédelem

A Mercer kutatóintézet felmérési szempontjai közül a környezeti és a levegő tisztaságára vonatkozó kritériumot évek óta túl is teljesíti az osztrák főváros. Bécs több mint 1000 hektáron folytat organikus gazdálkodást. Ezzel a hagyományos mezőgazdasági termelésen felül 2300 tonna zöldséget és 1000 tonna gabonát biztosít a Naschmarkt és a Karmelitermarkt piacok vásárlóinak. Különbségek

„Az első harminc város között az értékelésben minimális különbség van.” Sebastian Karwautz a Mercer munkatársa

1

3

2

BAGDAD

4

MÜNCHEN

AUCKLAND

ZÜRICH

A LEGROSSZABBAK:

Infrastruktúra

A nagyvárosok infrastruktúráját vizsgáló értékelésben Bécs a 16. helyre került. Ebben a kategóriában az első helyre Szingapúr, a másodikra Frankfurt, a harmadikra pedig München került. Budapest 67. helyével infrastrukturális szempontból a legfejlettebb kelet-európai város. Az értékelésénél az áramés vízellátást, a telefon- és postaszolgálatot, a tömegközlekedést, illetve a nemzetközi légi közlekedés minőségét vették figyelembe.

2

3

BANGUI

N’DJAMENA

OSZAKA 3 MOSZKVA 4

4

5

2 1

4

3

GENF 5

5

2

GRAFIKA: MIA KORAB

Városi zöldtúrák

500

kilométer, a városhatárokon belül kiépített túraútvonal közül választhat az, aki kirándulásra vágyik Bécsben.

Egyre népszerűbb bortermelői is a fenntartható gazdálkodásra törekednek. A szőlőterületek regenerációja a pusztító filoxéravész és a világháborúk után hosszú időt vett igénybe, de mára a szőlőterületeket védő szabályozásnak és a minőségi boroknak köszönhetően újra fellendült és 2011-ben elérte a 2,4 millió litert.

Hatalmas zöldterületek

A város elválaszthatatlan részét képezik a zöldterületek, hiszen a 23 kerületből álló, 415 km2-es összterület közel felét mezőgazdasági földek, parkok és erdők borítják. A parkok és kirándulóhelyek

5

KARTÚM

A LEGOLCSÓBBAK:

TOKIÓ 1 LUANDA 2

VANCOUVER

4

PORTAU-PRINCE

A LEGDRÁGÁBBAK:

5

3

1

1

KARACSI

2

ISZLÁMÁBÁD

3

MANAGUA

4

BISKEK

5

LA PAZ

FORRÁS: MERCER 2012 QUALITY OF LIVING SURVEY

Fejlődő borkultúra

• A bécsi borvidék, amely élen jár a környezettudatosság terén, az idén június 4-én zárult rangos VieVinum rendezvényen, Ausztria legnagyobb borászati eseményén mutatkozott be a világ minden tájáról érkező érdeklődőknek. • A WienWein group célul tűzte ki, hogy közös stratégiával támogassa a borvidék fejlődését, és újrafogalmazza a bécsi borokról alkotott képet. A csoport borászai a

a bécsiek jó közérzetéhez, egészségéhez is hozzájárulnak, a belvárosban található 280 elegáns császári park és kert pedig már önmagában meghatározza a városképet. Fenntartóinak azonban még ennél is több, összesen 850 parkot kell gondozniuk, ahol a 100 000 fa mellé évente

város saját tulajdonában álló Weingut Cobenzl termőhelyre és helyi fajtákra helyezik a hangsúlyt. • Az aktuális trend és a fenntartható fejlődés jegyében a séfek is helyi termelésű alapanyagokból állítják össze a fogásokat, és a borválasztékot is ennek megfelelően alakítják, hogy az igényes, környezettudatos fiatal közönséggel összefogva újraírják a bécsi borkultúrát.

2,5 millió virágot telepítenek. A Práter, a bécsiek ikonikus vidámparkja például 6 millió m2-en terül el, ahol a széles fősétányt 2500 fa árnyékolja be, a favédelmi program értelmében minden kivágott fát egy új példány ültetésével kell pótolniuk. mti/mwn/ alternativenergia.hu


zöld 25

Egy feltételezett aranybánya környékén is letarolták az erdőt / mti

Csökkenés. Ez volt jó ideje a legalacsonyabb érték, amit mértek, már látszanak az eredmények Egy Nagy-Britannia méretű terület esett áldozatául az erdőirtásnak 2000 és 2010 között az Amazonas térségében. Az Amazonasi Információs Hálózat mutatói szerint mintegy 240 ezer km2-nyi amazonasi esőerdőt irtottak ki a vizsgált egy évtized alatt. A hálózat szerint a pusztítás elsősorban az illegális fakitermelés, az autópálya-építés, a bányászat, a mezőgazdaság és állattenyésztés, a gátak, valamint a kőolaj- és földgázkitermelés számlájára írható. Izabella Teixeira brazil környezetvédelmi miniszEsőerdők

6,1

millió km2-nyi esőerdő van a világon, ennek 63 százaléka Brazíliában terül el, és a 2000–2010 közötti erdőirtás 80,4 százaléka is Brazíliát érintette. A tanulmány szerint a második helyen Peru áll 6,2 százalékkal, míg utána Kolumbia következik 5 százalékkal. Az erdőirtás üteme mára Brazíliában és több más országban is lassult, kivéve Kolumbiát és Francia Guyanát.

ter múlt héten jelentette be, hogy a műholdas felvételek szerint 2011 augusztusa és 2012 júliusa között 4656 négyzetkilométernyi erdőterületet irtottak ki az ország amazonasi régiójában, 27%kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A brazil űrkutatási intézet szerint az 1988-ban megkezdett hivatalos mérések óta ez volt az eddigi legalacsonyabb érték, amelyet mértek. A brazil kormány 2008 óta műholdas felvételek révén követi nyomon a csökkenés mértékét, és környezetvédelmi alakulatokat küld azokra a területekre, ahol az illegális erdőirtás a leggyorsabb ütemben zajlik. A brazíliai esőerdőnek nagyjából 20%-a pusztult el eddig. Az amazonasi esőerdőt tekintik a világ egyik legfontosabb természetes védelmének a felmelegedéssel szemben, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxid elnyelésére képes. mti

Még keveset gyűjtünk

Arányok

„Alig több mint a dobozok ötöde kerül a szelektív gyűjtőedényekbe.” Hana Zmitkova Tetra Pak, környezetvédelmi igazgató

• Regionális összehasonlításban a Nyugat-Dunántúlon élők bizonyultak a leginkább környezettudatosnak. A gyűjtési hajlandóság Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb az országban.

A kartondobozok 75%-a papír, amely akár 5-6-szor is újrahasznosítható. Például hullámkarton doboz, papírszalvéta, to-

alettpapír, törlőkendő, tojástartó doboz vagy füzetek is készülhetnek italos kartondobozokból. metropol

DE

Szelektálás

S

A magyar háztartások évente átlagban 125 darab dobozt használnak el IR

Eltérő rendszerességgel, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven a hulladék italos kartondobozokat, noha ennél jóval nagyobb arány, 89% tudja, hogy ez a csomagolási hulladék újrahasznosítható – derült ki a GfK Piackutató Intézet által készített lakossági felmérésből. A kutatás legfontosabb megállapítása az, hogy habár az italos kartondobozokat szelektíven gyűjtők köre a korábbi évekhez viszonyítva nőtt, a gyűjtés alacsony gyakorisága miatt a Magyarországon visszagyűjtött és újrahasznosított mennyiség még mindig az EU-tagállamok átlaga alatt van. A magyar háztartások hetente átlagosan 2-3 darab, azaz évente körülbelül 125 darab italos kartondobozt használnak el. E mennyiségnek jelenleg Magyarországon 21%-a, azaz mintegy 26 italos kartondoboz kerül szelektíven visszagyűjtésre és újrahasznosításra. Ez az arány az Európai Unió tagállamaiban 35-40 darab, de egyes tagállamokban eléri a 60-65 darabot is.

H

Erdőirtás. 240 ezer négyzetkilométernyi esőerdő tűnt el 2000 óta


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

pályafutás 26

Elkezdődött a nyílt napok szezonja az egyetemeken és a főiskolákon Felsőoktatás. Az alapinformációk mellett a hangulatra is kíváncsiak a diákok A héten elindult a nyílt napok idei szezonja, volt, ahol már hétfőn fogadák a leendő hallgatókat. A felvételizők amellett, hogy megismerhetik a képzési kínálatot és információkat gyűjthetnek a felvételi rendszerről, belepillanthatnak a campusok diákéletébe is. Tapasztalataink szerint ez utóbbira is komoly igény van. A programok általában dékáni, rektori köszöntőkkel kezdődnek: az intézményvezetők ilyenkor általában Információ

www.felvi.hu/ felveteli/nyiltnap

Bejárható a campus / katona lászló

a „miért érdemes minket választani” felvetéssel bemutatják az adott egyetemet, főiskolát. Ezt az előadást a legtöbb helyen az általános felvételi tájékoztató követi, majd bevillantják a diploma utáni karrierlehetőségeket is. Megfigyeléseink szerint azon-

ban ezeket a bevezetőket nem érdemes hosszúra nyújtani. Sok középiskolás ugyanis már az interneten felszippantotta ezeket az információkat, így sokakat inkább a diákélet, a hangulat érdekel, nem szívesen ülnek végig elnyújtott, száraz előadásokat. HIRDETÉS

n OKTATÁS

Néhány nyílt nap

• Budapesti Corvinus Egyetem:  a Kertészettudományi Karon december 7-én 10 órától. • Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola:  december 15-én 10 órától lesz a kommunikáció-, üzlet- és turizmusképzések nyílt napja. • Debreceni Egyetem:  az Egészségügyi Karon december 7-én 10 órától, a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon december 11-én 10 órától. • Kodolányi János Főiskola:  Székesfehérváron december 14-én 10 órától, Budapesten pedig december 18-án 10 órától.

Európai Unió

• PTE:  az Általános Orvostudományi Karon december 12-én 10 órától, az Illyés Gyula Karon december 13-án 10 órától, a Természettudományi Karon a mesterképzésekről december 17-én 14 órától. • Pázmány Péter Katolikus Egyetem:  a Jog- és Államtudományi Karon december 13-án 10 órától, a Vitéz János Karon december 17-én 10 órától. • SZTE:  a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán december 10-én 10 órától, a Fogorvostudományi Karon december 15-én 10 órától, a Gazdaságtudományi Karon december 10-én 9 órától.

Út a felsőoktatásba

A fiatalokon segítenének

399 állami ösztöndíjas

Foglalkoztatási akciótervet mutatott be az Európai Bizottság. Bevezetnék az ifjúsági garanciát: minden 25 év alatti fiatal az iskola befejezését vagy a munkanélkülivé válást követő négy hónapon belül megfelelő állásajánlatot kellene hogy kapjon, vagy folytathatná a tanulást, vagy gyakornokként helyezkedhetne el. eduline.hu

Csaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntésének köszönhetően. Az „Út a a felsőoktatásba” esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program pályázatára 399 érvényes pályamunka érkezett. edupress

Erre persze az intézmények vezetői is rájöhettek, hiszen a legtöbb helyen például a campusbejárást hallgatók vezetik, akik közvetlenebb formában, hitelesen tudnak arról beszélni, miért jó az adott helyen egyetemistának, főiskolásnak lenni. Egy ilyen

nyílt nap persze az információk átadásáról szól, de az sem hátrány, ha egy intézmény látványos programokkal kápráztatja el a diákokat. Az egyik legérdekesebb nyílt napot számunkra a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem produkálta pár éve. Igaz, más intézmény nem tudja megtenni, hogy az udvarán egy katonai bemutatót prezentáljon harckocsikkal és vaktölténnyel lövöldöző kommandósokkal. De azért az idei felhozatalban is lesznek érdekes programok. A Kodolányi János Főiskola budapesti épületében például január 18-án éjszakai nyílt napot tartanak majd. Érdekes programokat találtunk a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is: bele sem merünk gondolni, mit jelent az, hogy a jelentkező kipróbálhatja magát sebészként, vagy kihúzhat egy fogat. kiss andrás


pályafutás 27 HIRDETÉS

Diplomával még mindig jobb az esély Tanulmánykötet. Jövő februárban jelenik meg a Frissdiplomások 2011 című kötet angolul és magyarul Harmincegy felsőoktatási intézmény több mint húszezer, 2008-ban, illetve 2010ben abszolutóriumot szerző hallgatója adott válaszokat az Educatio Nonprofit Kft. által létrehozott Diplomás Pályakövető Rendszer tavaly tavaszi kérdéseire – az innen származó, súlyozott adatok felhasz-

nálásával és azok elemzésével születik meg a kötet. A tíz tanulmány pszichológus, közgazdász és szociológus szerzői a hazai friss diplomások munkaerő-piaci fogadtatását, képzési és foglalkoztatási stratégiáit elemzik. A tanulmánykötet legfontosabb megállapításai közt van, hogy a végzettek egyharmada már az egyetemi évek alatt dolgozik, mindössze kétharmaduk a főfoglalkozású diák. A diploma megszerzése előtt a diákok fele legalább rövid ideig kipróbálja magát a munka világában, kifejezetten tanulmányokhoz kötődő

Egyperces

Jó stratégiát kell keresni Veroszta Zsuzsanna, az Educatio Nkft. felsőoktatási osztályának vezető elemzője, a Frissdiplomások 2011 kötet szerkesztő-tanulmányszerzője A kötet sok olyan információt is tartalmaz, amely az egyetemi évekre még csak készülő diákoknak is érdekes lehet. Hozzájuk eljutnak majd a tanulmányok? – A pályakövetési rendszert úgy alkottuk meg, hogy az intézmények gyűjtik az adatokat, mi pedig egy országos rendszerben gyűjtjük és elemezzük őket, így nemcsak a tudományos és szakpolitikai célú felhasználást tudjuk segíteni, hanem a diplomantul.hu honlap segítségével a diákokhoz is el tudjuk juttatni az eredményeket. Az oldalon már most megtalálhatók intézményre lebontva a friss diplomások különböző eredményességi mutatói, és ugyanitt osztjuk meg azokat a jó stratégiákat is, amelyeket követve jobban érvényesülhetnek a munkaerőpiacon. Ilyen jó stratégia a külföldi tanulmányok folytatása és a szakirányú munkatapasztalat megszerzése. Számszerűsíthető, hogy miért jelent nagyobb munkaerő-piaci biztonságot a diploma? –A KSH által a vizsgált időszakban kimutatott 10,6 százalékos arányú munka-

nélküliséghez képest mi a friss diplomások körében csak 8 százalékosat mértünk, és átlagkeresetük is bő nyolcezer forinttal magasabb a magyar átlagjövedelemhez képest. Az alap- és mesterképzést elvégzők közt is vannak hasonló különbségek? – Igen, a mesterképzést végzetteket jobban fogadják, magasabb a fizetésük. A munkaerőpiac lassan megismerkedik ezzel a rendszerrel, mintha a bachelor-diplomát a korábbi főiskolai szintre árazná be, de ez a végzettség mégis több a főiskolainál, kiegészíthető, folytatható tanulmányokat jelent. A tanulmánykötet tükrében melyek a mai egyetemisták előtt álló legnagyobb kihívások? – Már maga az iskolaválasztás is az, azzal együtt, hogy ez anyagi döntés is. Nem lehet eleget hangsúlyozni az érdeklődés szerepét – a friss diplomások is akkor elégedettek, ha szakmailag is jól érzik magukat.

n ÁLLÁS

Munka diploma előtt

41

százaléka a válaszadóknak már munkában állt az abszolutórium megszerzésekor.

tapasztalatokról 60% számolt be. Egyre alacsonyabb az álláskeresésre hagyományos utat választók – azaz diploma után állás után nézők – aránya, a válaszadók 41%-ának volt állása már az abszolutórium megszerzésekor. A levelezőképzésen diplomázók közt többen dolgoznak már, de a még tanulók 16%-a is dolgozik. Nagy jövedelemkülönbségeket figyeltek meg ugyanakkor a friss diplomások közt: a magánszféra vállalatainál dolgozók bérei közel 40 ezer forinttal magasabbak az állami cégeknél dolgozókénál, a külföldi cégek alkalmazottai 66 ezer forinttal kapnak többet a magyar vállalatok dolgozóinál. A férfiak és a képzettebb szülők gyerekei általában többet keresnek, mint a nők és a képzetlenebb szülők gyermekei. Mindenképp igaz azonban, hogy érdemes diplomát szerezni: a diplomásokat kevésbé fenyegeti a munkanélküliség, mint másokat, ráadásul a diploma jövedelemtöbblettel is jár.

krezinger szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS

n OKTATÁS


3 sport

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

sport 28

Az oldal támogatója a

BL: kiesett a címvédő, hiába verte az MU-t a Cluj Befejeződött a csoportkör a labdarúgó Bajnokok Ligájában tegnap. Az E csoportban a címvédő Chelsea hiába nyert 6-1CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ

Sahtar–Juventus 0-1 Chelsea–Nordsjælland 6-1 Lille–Valencia 0-1 Bayern–BATE Boriszov 4-1 Barcelona–Benfica 0-0 Celtic–Szpartak 2-1 Man. United–CFR Cluj 0-1 Braga–Galatasaray 1-2 E CSOPORT

1. JUVENTUS 12-4 12 2. Sahtar 12-8 10 3. CHELSEA 16-10 10 4. Nordsjælland 4-22 1

re, kiesett, mivel a Juventus legyőzte a Sahtar Donecket. Az F csoportban nyert a már továbbjutó Bayern és Valencia is. A G csoportban viszont a Barcelona meglepetésre nem tudta megverni a Benficát. A másik továbbjutó itt a Celtic, amely legyőzte a Szpartak Moszkvát. A H csoportban a Cluj hiába verte meg idegenben a Manchester Unitedet, a Galatasaray is győzött, így továbbjutott. metropol

Egy a hatból, de hiába: Fernando Torres (Chelsea) gólja / mti

F CSOPORT

G CSOPORT

1. BAYERN 15-7 13 2. VALENCIA 12-5 13 3. BATE 9–15 6 4. LILLE 4-13 3

H CSOPORT

1. BARCELONA 11-5 13 2. Celtic 9-8 10 3. Benfica 5-5 8 4. SZPARTAK 7-14 2

1. MAN. UNITED 9-6 12 2. GALATASARAY 7-6 10 3. CFR CLUJ 9-7 10 4. BRAGA 7-13 3

EL: nyerni akar ma a Vidi Európa Liga. Győzelem esetén sem garantált a továbbjutás A Videoton nyerni akar ma este (21.05 óra) a Sporting Lisboa otthonában, és ha ez sikerül, a székesfehérváriak akkor sem keserednek el, ha a győzelem is kevés lesz a továbbjutáshoz a csoportkörből. Labdarúgás

Dzsudzsák a legjobbak között

Dzsudzsák Balázs ismét bekerült a forduló álomcsapatába az orosz futball statisztikáival foglalkozó Kulicski portálon. A Dinamo Moszkva magyar szélsője fontos gólt lőtt a Rubinnak az orosz bajnokság (Premjer-liga) 18. fordulójában (3–0). A középpályás ötödik alkalommal került be a forduló álomcsapatába ezen a honlapon; mostani alkalmi csapattársai közül egyedül Samuel Eto’o (Anzsi) büszkélkedhet ilyen sok jelöléssel. Metropol

A riválisok kezében van a sorsuk

A Videoton két hete a Genk elleni hazai találkozón hiába játszott a mérkőzés egyes szakaszaiban jobban, mint belga riválisa, végül 1-0-ra kikapott, és ezzel a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került. Sorsa már nem a saját kezében van. Ugyanakkor ha a Genk legyőzi a Baselt, és a Videoton is nyer a már biztos kieső, csoportutolsó Sporting ellen, Paulo Sousa együttese lép a 32 közé. Ezzel a Székesfehérvár történelmet írna, magyar csapatnak ugyanis korábban még soha nem sikerült továbbkerülnie európai kupasorozat csoportköréből. Biztató, hogy hazai pályán egyszer már 3-0-ra legyőzte a Sportingot. A Videoton 2 győzelmet és 3 vereséget jegyez az eddigi 5 csoporttalálkozóján.

Európa Liga, 6. forduló PÁROSÍTÁSOK A Young Boys–Anzsi Udinese–Liverpool B Hapoel–Academica Plzen–Atletico C Limassol–Marseille Fenerbahce–M’gladbach D Martimo–Club Brugge Bordeaux–Newcastle E Stuttgart–Molde Köbenhavn–Steaua Dnyipro–Solna F Napoli–PSV Eindhoven Genk–Basel G Sporting–Videoton Inter–Neftci H Partizan–Rubin Kazany Lyon–Kirjat Smona I Bilbao–Sparta Praha Maribor–Lazio J Tottenham–P’thinaikosz Rapid–Metaliszt K Leverkusen–Rosenborg Levante–Hannover L Twente–Helsingborgs

ÁLLÁS A Anzsi

C

E

G

I

K

Gólkül. Pt. 4 10 B Liverpool 1 7 Young Boys -1 7 Udinese -4 4 Fenerbahce 6 13 D M’gladbach 2 8 Marseille 1 5 Limassol -9 1 Steaua 0 10 F Stuttgart 4 8 Köbenhavn -1 7 Molde -3 3 Genk 5 11 H Basel 3 8 Videoton -1 6 Sporting -7 2 Lyon 4 13 J Sparta Praha 3 8 Athletic Bilbao -2 4 Kirjat Smona -5 2 Metaliszt 7 13 L Leverkusen 6 10 Rosenborg -2 6 Rapid -11 0

GÓLZSÁKOK Cavani Napoli

6 5

Bobadilla Young Boys Shelvey

Liverpool

4

Xavier

Metaliszt

4

Edinson Cavani lőtte a kupasorozat történetének kétezredik gólját az 5. fordulóban, a Napoli–Solna meccsen (2-1). UTOLSÓ ESÉLY: A Liverpoolnak nyernie kell Udinesében, hogy biztosítsa a továbbjutást. Liverpool: Gy8 L11 Olasz csapatok (33%) (46%) elleni mérleg V5 Lőtt gól: 26 Kapott gól: 28

Gólkül. Atletico Madrid 4 Viktoria Plzen 6 Academica -1 Hapoel Tel-Aviv -9 Bordeaux 3 Newcastle Utd. 4 Club Brugge -4 Maritimo -3 Dnyipro 4 Napoli 2 Solna -5 PSV Eindhoven -1 Rubin Kazany 7 Internazionale 2 Partizan -5 Neftci Baku -4 Lazio 4 Tottenham 2 Panathinaikosz -5 Maribor -1 Hannover 3 Levante 5 Twente -3 Helsingborgs -5

A biztosan továbbjutó csapatok (félkövér) A csoportok első két helyezettjéhez csatlakozik majd a BL-csoportok nyolc harmadik helyezettje a legjobb 32-ből Jonjo Shelvey Liverpool

Legutóbbi idegenbeli siker: 1-0 Inter, ‘08 Forrás: UEFA

Kép: Getty Images

Pt. 12 10 5 1 10 9 4 3 12 9 4 4 13 10 2 2 9 7 5 4 11 10 4 1

© GRAPHIC NEWS

Meccs előtt

„Motivált a csapat, mindenki szeretne nyerni, s jól lezárni ezt a fél évet.” Sándor György, a fehérváriak játékosa

Magyar érintettség

A Hajnal Tamásra az utóbbi időben leginkább csereként számító VfB Stuttgartnak nincs más dolga, mint legyőznie ellenfelét, ebben az esetben ugyanis a csoportelső Steaua Bucuresti koppenhágai eredményétől függetlenül bebiztosítaná továbbjutását. A Stuttgart nyolc ponttal áll az E csoport második helyén, míg az FC Köbenhavn hétpontos, az élen álló Steauának pedig tíz pontja van. Az L csoportban a két továbbjutó találkozik. A Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover a Levantéhoz látogat.

Vannak még nyitott kérdések

Nem dőlt még el a második továbbjutó hely sorsa az A és a J csoportban: előbbiben a Liverpool és a svájci Young Boys, utóbbiban a Tottenham és a Panathinaikosz küzd a továbbjutásért. A J csoportban az élen álló Lazio a szlovén Maribornál vendégeskedik, a mérkőzést Vad István vezeti majd. mti/metropol


sport 29

HIRDETÉS

Klub-vb: gólbírós technika először Labdarúgás. A Chelsea és a Corinthians csak jövő héten lép pályára A házigazdaként részt vevő japán Sanfrecce Hirosima és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával ma kezdődik a labdarúgóklubvilágbajnokság, amelynek döntőjét jövő vasárnap rendezik. Ezen a tornán vetik be először élesben a gólbírótechnológiát. A Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányok a játékvezetők munkáját segítik majd, s annak megállapítására szolgálnak, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy valóban gól született-e. A két helyszín közül a Hawk-Eye-t Tojotában, a GoalRefet pedig Jokohamában alkalmazzák.

A FIFA a gólbíró-technológiákat teszteli A FIFA két rivális videós gólbíró-technológiát tesztel a közelgő, Japánban megrendezett klubvilágbajnokságon, azért, hogy a 2014-es brazíliai vb-n a legpontosabb rendszert használhassák. GÓLBÍRÓ: kevés pénzbe kerül, akkor is működik, ha nagy a tömeg a gólvonal előtt és a nézők nem látják. Antennák: 10 kapufán Mágneses mező: teljesen és a keresztlécen lefedi a gólvonal fölötti területet Érzékelő: a gólvonalon, részben a föld alatt

A legtöbb kupát nyerők

4 3

AC Milan (1969, 1989, 1990, 2007)

Real Madrid, Internazionale, Penarol, Nacional, Boca Juniors, Sao Paulo

A magyar női kézilabda-válogatott az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott a középdöntőbe a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjából, mivel tegnap 24-21-re nyert a német csapat ellen. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata, amely kedden egy peches, az utolsó pillanatokban kapott góllal kapott ki a horvátoktól, tegnap is rosszul, 1-6-tal kezdett, így futnia kellett az eredmény után. A második félidőben 2. mérkőzés

Labda: három réztekercs a felszín és a labdabelső között SASSZEM Kamerák: Nagy felbontású kamerák fedik le a 16-oson belüli területet.

Amikor a labda beér a gólmezőbe, az antennarendszer aktiválódik – kevesebb mint fél másodperc alatt jelez a bírónak, mihelyt a labda teljesen átlépi a mágneses mezőt. Pozíció: A labda 3D-s helymeghatározását legalább 3 kamera háromszögeléssel számolja ki.

24 21 MAGYARO.

NÉMETO.

Meccs előtt

„Igazi csapat voltunk. Bebizonyítottuk, hogy tudunk jól védekezni, és ezzel megnyerni egy fontos mérkőzést. Elszántan várjuk a spanyolok elleni pénteki meccset.” Görbicz Anita 9 góllal ő volt a mérkőzés legjobbja

sikerült átvennie a vezetést, majd a hajrában a biztos továbblépéshez szükséges kétgólos különbség is meglett, sőt, Görbicz Anita az utolsó pillanatban háromra növelte az előnyt. Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Magyarország 2 (5149), 3. Horvátország 2 (49-52), 4. Németország 0. mti HIRDETÉS

Röppálya: A labda helyzetét minden keretre leképezik, hogy 3,6 milliméteres területen belül pontos előrejelzést adhassanak az elhelyezkedéséről.

Az esélyesek

A két nagyágyú, a BL-győztes Chelsea és a Libertadores Kupa-címvédő brazil Corinthians kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára először, mindkét gárda története során először nyerheti meg a tornát. A londoniak új vezetőedzője, a szurkolók várakozását eddig messze alulmúló Rafael Benítez rutinosnak számít ezen a porondon, hiszen 2010-ben megnyerte a klubvb-t az Internazionaléval, 2005-ben pedig döntőig vezet-

Női kézilabda-Eb. A középdöntőbe jutott a magyar válogatott

3D-s tévés visszajátszást biztosít, de hatástalan, ha a labda homályos és a költségek magasak. Forrás: Hawk-Eye Innovations, Fraunhofer IIS

te az FC Liverpoolt. A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klubVilágkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb csapata csapott össze.

© GRAPHIC NEWS

A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazdákat képviselő együttes szerepel. mti

Meccsek

• Selejtező:  Auckland City (újzélandi)–Sanfrecce Hirosima (japán), ma 11.45. • Negyeddöntő, vasárnap:  Ulszan Hyundai (délkoreai)–Monterrey (mexikói) 8.00, Al Ahli (egyiptomi) – a selejtezőmérkőzés győztese 11.30.

• Elődöntő, szerda:  Corinthians (brazil) – a 2. negyeddöntő győztese 11.30., játszanak az ötödik helyért is aznap • Elődöntő, csütörtök:  Chelsea (angol) – az 1. negyeddöntő győztese 11.30

49. heti nyerőszámok: Gépi húzás:

8 14 17 27 28 29 30

Kézi húzás:

6 7 11 19 22 26 28

NYEREMÉNYEK: 7 találatos: nem volt, 6 találatos: 251 700, 5 találatos: 4960, 4 találatos: 1020 forint.

HIRDETÉS

2012. december 5. (szerda)

2 3 6 10 23 25 27 28 29 33 39 42 50 52 55 56 57 67 74 80


Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 31 Mit szól hozzá?

Ajándékozzon Füles-előfizetést karácsonyra!

10 480-ra csökkenhet jövőre a felsőoktatásban az állami ösztöndíjas helyek száma. Befolyásolja-e ez a döntését?

„Nem tanulok tovább, mert hiába fejezek be idén egy OKJ-s kurzust, állami helyre nem vennének fel, a képzés árát pedig nem tudom kifizetni.”

„Régebben szerettem volna egyetemre vagy főiskolára menni, de a magas tandíjak miatt inkább még egy OKJ-s tanfolyamra iratkozom be.”

„Nem, mert nem akarok továbbtanulni, ilyen gazdasági körülmények között inkább szerzek egy jó szakmát, és elmegyek dolgozni.”

Simon Dávid 21, diák, Budapest

Pecsenye Anett 22, diák, Budapest

Adamecz Balázs 17, diák, Sülysáp

amerikai filmek, amelyek dramaturgiai fókusza a bűn. Autós üldözések, hajszák, menekülés lépcsőn föl, lépcsőn le, háztetőkön átugrálva. Brutális verekedések, lövöldözés, túszdrámák, emberrablás, bosszúhadjárat stb. Vérfarkasok, vámpírok, gügye misztikum. Az Egyesült Államok a II. világháború óta minden hadjáratából rosszul keveredett ki, az amerikai háborús romantika mégis újra meg újra téma. A legnagyobb gond az, hogy fiataljaink nemcsak megnézik, olykor követik is a brutális mintákat. Gyakori hír, hogy tizenévesek kínozzák, olykor meg is ölik társukat. A legújabb trend: digitalizálni, háromdimenziósítani, de az alacsony nívó marad, ideértve a honi gyártású bárgyú „celebkedést” is. És mindezek ellen senki nem tesz – vagy nem tud tenni – semmit.

bor című írásra szeretnék reagálni. A kedves hölgy vagy úr, aki ezt a levelet írta, biztosan jól körülnézett a boltok polcain? Én magyarbor-párti vagyok, kiválónak tartom mindegyik tájegységünkről valót, és 500 Ft-tól már vannak igényes, hétköznapi boraink. Nem lehetséges, hogy inkább csak nem ért hozzá a kedves levélíró? Például remek bor a cserszegi fűszeres 700-tól, attól függően, éppen honnan származik. A legolcsóbb tájegység a Duna–Tisza köze, és szerintem nagyon finomak az innen származó borok. Én is szoktam venni egy-egy vasárnapi ebédhez, és bár sok mindent drágának tartok, a borokat éppenséggel nem. A nagy hipermarketekben nagyon szépen, tájegységekre bontva lehet keresgélni rengeteg hazai kereskedőtől, van, amikor az üvegen be is mutatkoznak. Azt ajánlom a levél írójának, nézzen csak körül, és kóstolgasson, és ne egy éjjel-nappali kisboltban vagy benzinkúton akarja megvenni.

Olvasói levelek

Már tévét sem érdemes nézni Csöngetnek, ajtót nyitok: egy fiatal hölgy és egy hasonló korú férfi. A hölgy, aki később elmondja, hogy kezdő grafikusművész, közli, éppen közvéleményt kutat – nekem mi a véleményem a reklámokról? Visszakérdezek: ő mit szól a tévéreklámokhoz? Neki nincs is tévéje – válaszolja. Én meg, mondom, néha arra érzek kísértést, hogy az ablakon dobjam ki a készüléket. Nem kevés értelmiségi sorstársam véleménye hasonlóan lesújtó. Van olyan méltán neves írónk, aki egy interjúban szintén kijelentette: neki nincs tévéje. Itt nemcsak az a gond, hogy a már-már kialakuló műélvezeti élményt rendre megszakítják reklámblokkok, filmajánlatok, hanem az is, hogy fehér holló az értékes, művészileg magas szintű filmalkotás, igényes stúdióműsor. Ha mégis akad, akkor csekély reklámértékű éjidőben tűzik műsorra. A képernyőt eluralták – főleg a kereskedelmi csatornákon – az olyan, többnyire

Szabó Sándor, Budapest

Vannak olcsó és jó magyar borok is A december 4-én megjelent, Legyen elérhetőbb a magyar

Csonka Alexandra, Szombathely

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Hideg idő sok felhővel

Győr

-1°

Budapest

Miskolc

1° Békéscsaba

Pécs

PÉNTEK

A ködfoltok feloszlása után az ország jelentős részén számíthatunk

SZOMBAT

helyenként hózápor. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül.

max: 0° napsütésre is, de nagyobbrészt felhős idő várható. Kezdetben néhol min:-5° hószállingózás fordulhat elő, délután elsősorban nyugaton valószínű

max:-1° Pénteken nagyrészt napos idő ígérkezik, majd a hétvégén egy min:-4° mediterrán ciklon hatására többfelé valószínű havazás. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


HIRDETÉS

adriana lima: nem éhezem

nyolc héttel a szülés után a kifutón

2012. december 6. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu 

16. oldal

országos

A legélhetőbb város ma Bécs Budapest. A 74. helyen áll a világ nagyvárosainak sorában a magyar főváros Lista. A top tízben nyolc európai város szerepel Szempontok. A biztonság, az infrastruktúra, a kultúra és a gazdaság kritériumait nézték Bécs. Sorozatban negyedszer végzett az élen 18. oldal

Ingyen a rászoruló családoknak

gyerekházak

10–11. oldal

44 „Biztos Kezdet Ház” működik országszerte, ingyenes foglalkozással az öt év alatti gyerekek és szüleik számára

/ katona lászló

Újragondolt felsőoktatás

Görögország a legkorruptabb

Barátságosabb Amerika

A kormány 2014-ig felülvizsgálná a követelményeket. Az egyetemek a gyengén teljesítő szakok után nem kapnának pénzt. 2. oldal

Hazánk „közepesen korrupt” a Transparency International szerint, 176-ból a 46. helyen állunk, az EU-ban pedig 27-ből a 19. helyen. 8. oldal

– Szeretnénk, ha még többen látogatnának az Egyesült Államokba – mondta Janice Jacobs konzuli ügyekért felelős államtitkár. 4. oldal


1 hírek

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Felülvizsgálnák a felsőoktatás követelményeit Budapest. A szakok képzési és kimeneti követelményeit vizsgálnák felül 2014-ig A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a felsőoktatás területén 2014ig végrehajtandó legfontosabb feladatok között egy,

a kormány számára készült jelentés. Az anyag rögzíti azt is, hogy a képzési rendszert hatékonyabbá kell tenni. A dokumentum szerint a szabályozás egyik központi eleme a képzési költségek finanszírozásának adott szakhoz kötése, jelenleg ugyanis az intézmények a költségvetésükön belül szabadon átcsoportosíthatnak, így a gyakorlatban például a műszaki vagy természettudományi képzési költségekre kapott támogatás

Elemzés

Saját szempontjaik szerint döntenek

Wetzel Tamás

340 ezer kérelem Eddig több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, és mintegy 280 ezren már le is tették az állampolgársági esküt – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos. Kiemelte: az érdeklődés töretlen az állampolgárság iránt. A miniszteri biztos a legfrissebb adatokat ismertetve közölte: a benyújtott több mint 340 ezer kérelemből 305 ezret már elbíráltak. A kérelmezők közül 160 ezren névmódosítást is kértek, azaz ennyien szeretnék ismét magyar nevüket viselni. A legtöbb kérelem továbbra is Erdélyből és a Délvidékről érkezik. MTI

A Magyar Rektori Konferenciához (MRK) egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés az említett tervezetről. Az intézmények jelenleg a képzési területekre kapnak államilag finanszírozott keretszámokat, így például a műszaki vagy a természettudományos képzésekre. Azt minden egyetem, főiskola maga dönti el,

hogy ezeket a helyeket hogyan osztja el az egyes szakok között, figyelembe véve például a piaci igényeket, a saját fejlesztési irányokat vagy az oktatók létszámát. Ahhoz, hogy az egyes szakok teljesítményét értékeljék, nyilván egy egységes indikátor rendszer kell majd, de hogy ebben milyen szempontok szerepelhetnének, azt majd ki kell dolgozni. Sándorné Dr. Kriszt Éva a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) társelnöke

Diákok: lejár a határidő

Visszamenőleg is behajtják az elmaradt járulékot. • December 16-ig  kell jelentkezniük az adóhivatalnál azoknak a diákoknak, akiknek megszűnt idén a hallgatói jogviszonyuk. • Magának kell fizetnie  az egészségügyi járulékot annak decembertől, aki nem talált munkát.

akár a jogászképzésre is fordítható intézményen belül. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyaga rögzíti: a 2013. évi jelentkezések alapján oly módon kellene elosztani a kormány által elfogadott – és a Széll Kálmán Tervnek megfelelően módosított – magyar állami ösztöndíjas keretszámot, hogy a gyenge teljesítményt nyújtó képzési területekre az egyes intézmények ne kapjanak keretszámot. Az OECD szerint a hazai felsőoktatásban dolgozó oktatók hallgatóarányos mértéke 1012%-kal meghaladja az OECDés az EU-országok átlagát. Az LMP szerint, ha a kormány tovább folytatja „ámokfutását”, akkor fel fogja emészteni a felsőoktatást. mti

Budapest

Megsemmisített szabályozás Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alaptörvény-ellenes az a törvényi rendelkezés, amely bármely, akár minimális jövedelemmel járó keresőtevékenység végzése esetén is kizárja a rehabilitációs ellátás folyósítását. Az Ab megsemmisítette a rehabilitációs ellátás szünetelésére vonatkozó szabályt. Az alkotmányossági vizsgálatot Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kezdeményezte. mti Budapest

Fegyelmezési jogok bővülése Az Országgyűlés bizottságainak üléseire is egységesen érvényes lesz a bővülő parlamenti fegyelmi jog, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely erre vonatkozó kapcsolódó módosító indítványát, amelyet tegnap nyújtott be. mti Budapest

Suhajda Krisztián váltja Bödecset A Jobbik országos elnökségének döntése nyomán Suhajda Krisztián tölti be a magánéleti okok miatt mandátumáról lemondott Bödecs Barna helyét az ellenzéki párt parlamenti frakciójában – mondta Vona Gábor pártelnök. mti

Nógrádban 15 centis hó esett A téli időjárás miatt több helyen síkos útfelületek alakultak ki, és az ország számos pontján szükség volt a katasztrófavédelem és az együttműködő szervezetek, valamint a közműszolgáltatók szakembereinek a segítségére. Kilenc megye és a főváros területét fedte be hótakaró. A legtöbb csapadék, 15 centiméter hó Nógrád megyében esett. Budapesten tegnap hajnalban a hó vastagsága a budai oldalon 10,5 centiméter volt. Jelentős késések voltak a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér és Stockholm-Arlanda között, mivel a svéd reptéren havazás miatt felfüggesztették a járatok indítását. / mti


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

INTERJÚ 4 Katona László

Janice Jacobs Az Egyesült Államok konzuli ügyekért felelős államtitkára budapesti látogatása során a bevándorlással és az Amerikába utazással kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt.

Amerika barátságos hely Néhány éve többek között a magyarok is beutazhatnak az Egyesült Államokba vízum nélkül, az interneten kérelmezhető Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer (ESTA) beutazási engedélyének használatával. Mennyire elégedettek az ESTA eddigi történetével? – Az ESTA a belbiztonsági minisztérium programja, de természetesen a külügyminisztérium szorosan együttműködik velük ennek működtetésében. Tudomásom szerint a magyar ESTA-kérelmek 99 százaléka sikeres, ami azt jelenti, hogy az online regisztráció után sikeresen utaztak be az országba. Tehát a rövid válaszom: nagyon, az ESTA hatalmas siker. Kezdetben bárki ingyen kérelmezhetett ilyen engedélyt, ma már 14 dollárt kell kifizetni. Miért? – A belbiztonsági minisztérium programjáról van szó, a díjakat ők állapítják meg. Azt hiszem, főként azért volt szükségük erre, hogy a rendszer fenntartását finanszírozni tudják. Mitől lesz egy ESTAjelentkezés sikeres? – A vízummentességi programban csak olyanok vehetnek részt, akik turistaként vagy bizonyos típusú üzleti utak keretében szeretnének beutazni az országba. Amikor a kérelmet benyújtja valaki, meg kell jelölnie utazásának célját, a belbiztonsági minisztérium pedig főként ennek alapján dönt arról, hogy hogyan bírálja el azt. A lehető legegyszerűbb rendszer működtetése és a gyors válaszadás a céljuk. Az egyéb típusú utazásokhoz

vízum is szükséges, amelyet a budapesti amerikai nagykövetségen kérelmezhetnek az Amerikába dolgozni utazó újságírók és azok, akik egy ideig az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni, netán nyári munkát vállalnak. Ilyen esetben is igyekszünk gyorsan a segítségükre lenni. Az ESTA magyarul is elérhető az interneten, de az országba való belépéskor az amerikai reptereken a vám- és határvédelmi hivatal munkatársai kérdéseket tesznek fel mindenkinek. Ha valaki nem beszéli, vagy nem beszéli elég jól a nyelvet, hogyan jut át ezen az ellenőrzésen? – A világ rengeteg országából vannak látogatóink, aminek nagyon örülünk. Azt gondolom, hivatalnokainkat megfelelően felkészítettük arra, hogy úgy kérdezzenek, hogy az emberek megértsék őket, de ha ez nincs így, akkor tolmácsot is tudunk szerezni. Akár magyar tolmácsot is? A magyarnyelv-ismeret nem túl elterjedt külföldön... – De elég sok magyar származású ember él Amerikában. Ha valaki amerikai munkavállalást tervez, mit tanácsol: mindent itthonról intézzen, vízum birtokában utazzon ki akár már az állásinterjúkra is, vagy kimehet akár ESTA-val is azért, hogy ezeken részt vegyen? – Én azt javasolnám, hogy már kiutazás előtt tájékozódjanak a lehetőségekről. A határozott idejű munkavégzésre különböző vízumkategóriáink vannak. Ha valaki ESTAval utazik ki és állásinterjún vesz részt, az még talán nem baj, viszont ha aján-

5500

vízumot sem. A tanácsom az, hogy ragaszkodjunk a szabályok adta keretekhez. Kilencven nap nem kevés idő, akár üzletről, akár nyaralásról legyen szó.

latot is kap, akkor előbb el kellene hagynia az országot, hogy meg tudja szerezni az amerikai munkavállaláshoz szükséges megfelelő vízumot. A magyarországi amerikai nagykövetség weboldalán ezekről részletes információkat találhatnak.

Amerikai filmek mellett néha internetezés közben felugró hirdetésekben is találkozunk az amerikai letelepedéshez elengedhetetlen zöld kártyával. A hirdetések a zöldkártya-lottóról szólnak – ez mi tulajdonképpen? – A zöld kártya egy, az eddig említettektől teljesen eltérő, úgynevezett vízumlottó program része. Senkinek sem kell az ezzel kapcsolatos információért vagy magáért a jelentkezésért fizetnie, egyszerűen ki kell tölteni az adatlapokat. A jelentkezők, szó szerint, sorsoláson vesznek részt. Sajnos sokan anyagi hasznot csiholnak magukban ebből, és pénzért akarnak információt adni. Kerüljék el az olyan weboldalakat, amelyek ilyesmit kínálnak.

Magyar beutazók

magyar állampolgár kapott 2011-ben amerikai vízumot. 50 000 magyar utazott be ugyanebben az időszakban az országba ESTA-val. 25 000 körül volt a sikeres vízumkérelmek száma az ESTA 2008-as bevezetése előtt.

Mi történik akkor, ha egy, az országba ESTA birtokában jogosan belépő személy többet tartózkodik Amerikában az ilyen esetekben engedélyezett 90 napnál? – A túltartózkodók neve bekerül a rendszerünkbe, aminek eredményeképp legközelebbi utazásukkor valószínűleg nem vehetnek részt a vízummentességi programban. A nagykövetségen magyarázatot kell adniuk a túltartózkodásra, és lehet, hogy nem kapnak majd

A vízumlottó program célja az amerikai társadalom színesebbé tétele. Ez mit jelent pontosan? – A sokszínűség programban azok az országok vehetnek részt, amelyekből nem érkezik annyi bevándorló Amerikába, mint más országokból.

Janice Jacobs

2008. június 10. óta teljesít szolgálatot helyettes államtitkári poszton. • 1980 óta dolgozik az amerikai külügyminisztériumnál, korábban teljesített szolgálatot Szenegálban, Ecuadorban, Dominikán, Egyiptomban, Etiópiában, Franciaországban,

Mexikóban, Nigériában és Thaiföldön. • 1968-ban  a Dél-Illinois Egyetemen francia szakon szerzett BA fokozatot, majd nemzetbiztonsági stratégiából szerzett MA fokozatú végzettséget 1995-ben a National War Collegenél.

Azok, akiknek nem élnek családtagjaik az Egyesült Államokban, így költözhetnek ide. Jelenleg mi az Amerika előtt álló legnagyobb, bevándorlással kapcsolatos kihívás? – Biztosak szeretnénk lenni abban, hogy az Amerikába látogatók jó élményekkel távoznak. Az amerikai kormány szeretné, ha még többen látogatnának meg bennünket. Szeretnénk, ha a vízumszerzés folyamata is kellemes lenne, és az országba való érkezéskor látogatóink gyorsan átjutnának a határon, ahol szintén jó élményeket szereznének. Talán a legnagyobb kihívás jelenleg az, hogy a reptereken elég bevándorlási tisztviselőnk legyenek, és így a látogatóink a lehető leggyorsabban beléphessenek az országba. Mindannyian azért dolgozunk, hogy az USA barátságos hely legyen, ahova az emberek nemcsak egyszer látogatnak el, hanem a jó élmények miatt többször jönnek. Ezzel meglepett, azt hittem, valamilyen biztonsággal kapcsolatos kérdést említ. – A biztonság természetesen nagyon fontos, a belbiztonsági és a külügyminisztérium komolyan dolgozik azon, hogy olyan emberek ne kaphassanak vízumot, akik bármi rosszat tehetnének az országban. A határon is igyekszünk kiszűrni az ilyen személyeket. A legtöbb olyan ember, akivel kapcsolatosan kétségeink vannak, már fel sem szállhat Amerikába induló járatokra.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


hazai 5

Városok is lemondanának az iskolák üzemeltetéséről

Oktatás. 227 háromezer főnél nagyobb település, többek között Érd, Dombóvár, Pápa és Sárospatak is lemondana iskolájának működtetési jogáról

A lemondásról november közepéig kellett nyilatkozniuk a településeknek.

Bizottság dönt

A kérelmeket minden esetben egy hatfős tárcaközi bizottság vizsgálja meg. A 3000 fő feletti települések esetében az önkormányzatok pénzügyi helyzetétől függően a bizottság elutasíthatja a kérelmet, de akár úgy is dönthet, hogy az önkormányzatnak hozzájárulást kell fizetnie. A 3000 fő alatti településeknél a tagok azt nézik meg, melyik önkor-

mányzat tudja a működési költségeket finanszírozni.

Még nincsen eredmény

Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere elmondta, azért mondanának le az iskolaműködtetésről, mert a svájci frank alapú kötvény elviszi az adóbevételeik 75%-át. – Az ��pület még csak harmincéves, de már nagyon rossz állapotban van. A korszerűsítéshez egy nagyobb beruházásra lenne szükség, amelyet az önkormányzat már nem tud finanszírozni – emelte ki Kocsis. A polgármester egyelőre még nem kapott visszajelzést, hogyan döntött a tárcaközi bizottság a kérelmükről. Kocsis szerint a következő néhány napban kiderül, az állam január elsejével átvállalja-e az oktatási intézmény működtetési költségeit, mivel december 10-ig az államnak minden településsel meg kell kötnie a szerződést. Áldozó Tamás, Pápa polgár-

mester hozzátette, az elmúlt években a városi iskoláikat átalakították, felújították, és a működésüket racionalizálták. – Az önkormányatoknak nemcsak a kiadásaik, hanem a bevételeik is átstruktúrálódnak. Jelenleg nem látjuk azt a forrást, amelyből a négyszázmilliós nagyságrendű összeget elő tudnánk teremteni – mondta Áldozó, akinek a fertődi polgármesterhez hasonlóan nincs információja arról, hogyan döntött Néhány lemondó nagyobb város

Érd Dombóvár Gyöngyös Kiskunfélegyháza Nagykőrös Makó Mezőhegyes Mohács Sárospatak Sátoraljaújhely Siklós Szigetvár

Tovább működtetnék

83

háromezer főnél kisebb település arról nyilatkozott, hogy továbbra is működtetné az oktatási intézményét. 2002-ig a központi költségvetés finanszírozta az iskolák teljes költségének 85 százalékát, ez az elmúlt években ötven százalékra csökkent.

a bizottság. A pápai polgármester hangsúlyozta, nem akarják a felelősséget áthárítani, és a jövőben is szeretnék az anyagi lehetőségeikhez képest támogatni az oktatási intézményeket.

Félnek a pedagógusok

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke aggályait fejezte ki az iskolák állami fenntartásba vételével kapcsolatban, ugyanis a törvényt hiába fogadta el a parlament, Áder János köztársasági elnök még nem írta alá,

és nem jelent meg a Magyar Közlönyben. – Nincsen az iskoláknak elég idejük, hogy megismerjék a végső jogszabályt, ezért úgy gondolom, hogy az előkészítetlenség miatt január-február környékén megroppan a rendszer – mondta az elnök. Galló Istvánné megjegyezte, az egyes szervezeti egységeket könnyebb racionalizálni, összevonni, ezért lehetnek olyan intézmények és pedagógusállások, amelyek a közeljövőben megszűnhetnek. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) megbízott igazgatója még a múlt héten lapunknak azt nyilatkozta, hogy a pedagógusoknak nem kell félniük, mert év közben sem a feladatkörük, sem pedig a bérük nem változik.

KUrucz Tünde

www.metropol.hu HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

vass virág

Ajándék újragondolva Angélát az a nyomasztó érzés kerítette hatalmába, hogy ismeretlen emberek figyelik a biztonsági kamerán keresztül. És elborzadva csóválják a fejüket. De miért? Egy napon le kell vetkőzni az ilyesfajta kényszerképzeteket. Ötvenegy éves koráig egy forgószék, egy lábtámasz és egy lavór elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kis családja életét megtöltse tartalommal, tennivalóval, rácsos linzerrel. (Vasárnaponként sütött egy tepsivel.) Pedikűrösként nem keresett rosszul. De jól sem. Azt a pár négyzetmétert a forgószéknek meg a lábtámasznak egy forgalmas szépségszalonban bérelte. Az élet kiszámíthatónak tűnt, nyugdíjas vendégei ritkán módosítottak a határidőnaplóba vésett ütemterven. A szalon, ahol a nők lepakolták a gondjaikat, hogy mélyhámlasztó maszkot pakoljanak a helyére, a válság miatt folyamatos fejlesztésre szorult. Ha a szemközti kozmetikus mezoterápiát hirdetett, néhány héttel később vörös arcú, frissen szurkált hölgyek kerengtek Angéla körül. Mikor jött a kavitációs zsírbontás, a kezelőágy miatt be kellett húzódnia a sarokba. Ami az ő szakmáját illeti, abban nemigen voltak trendek. A tyúkszem és a bőrkeményedés az emberiség állandó sarkalatos problémájának bizonyult. Akciós szórólap hullott a lavór mellé, felvette, forgatta, és egyszerre úgy érezte, miért ne? Ez a mai világ az ő birtoka is, egyformán az övé és mindenkié, csak rajta múlik, mit, mennyit és hogyan fogad el a közös birtokból. Íme, az akciós tablet! Nem tudta, mi az, de azt igen, hogy a fia odáig van érte. A Nagyit is feltüzelte, ha van a háznál tablet, akkor szerelőt lehet hívni vagy társat lehet vele keresni az interneten. A tablet Mi másban reménykedhet egy elvált asszony, mióta bezártak „Ez a mai világ az a táncos szórakozóhelyek? ő birtoka is, egyformán Nyolcezer-hatszáz havonta… Nem kevés. az övé és mindenkié, No de csak megér ennyit csak rajta múlik, mit, egy újragondolt élet! A hipermarket eladója mennyit és hogyan Angéla elé tolt egy szórólapbeli fogad el a közös birtársával távoli rokonságban tokból. Íme, az akciós álló mintadarabot. (Igaz, a szórólapon rajta volt: tablet!” „A terméket szimbolikus fotóval ábrázoltuk.”) – Megbízható márka, androidos, micro SD-vel – mondta az eladó lelkesedés nélkül –, kapacitív kijelzővel. – Ezt én… – hebegett Angéla –, ezt én… – Nem engedheti meg magának – sóhajtotta a fiú, és már tette is vissza a polcra. – …ezt én nem értem – fejezte be a mondatot magában Angéla. Mihez kezd a család egy olyan ajándékkal, amely az adósságon túl érthetetlen örömöket zúdít a nyakukba? Vajon arra is pénzt kell áldozni, hogy megtanuljanak beszélni az ajándék nyelvén? Vagy legalább az eladó nyelvén? Angéla megértette, hogy ez az új androidos világ teljes és általános. A használati utasítást is csak letölteni lehet hozzá, nem is lehet átlapozni. Az idei karácsonyi szezon slágereiről a vásárlók nagy része csak körvonalakban sejti, hogy mire is való. A társadalom kettészakadt, nem is annyira az anyagi különbségek, mint inkább a fogyasztói komfortérzet miatt. Az információáradathoz szokott fiataloknak kevés zsebpénzük vagy pályakezdő fizetésük van. Ezért csak egészen halkan reménykedhetnek, hogy idősebb rokonaik kapacitását nem haladja meg a kapacitív kijelző. És hogy a Jézuska pontosan tudja, milyen az ajándék, ha androidos.

gazdaság 6

Minimálbér: kicsi esély az egyezségre Tárgyalások. Valószínűleg majd a kormány dönt a minimálbérről, mert a felek nem tudnak kiegyezni Tegnap ismét leültek a kormány és a szakszervezetek képviselői, hogy újabb egyeztetéseket folytassanak a jövő évi bérekről, azonban a találkozó nem hozott átütő sikert. A szakszervezetek ugyanis nem fogadták el azt a korábban felmerült javaslatot, amely szerint az inflációkövető minimálbér-emelés egyes ágazatokban elmaradna. Minimálbér

93

ezer forint jelenleg a minimálbér, a szakmunkásbér-minimum pedig 108 ezer forint.

A két oldal javaslata

Az álláspontok egyelőre nem közeledtek • A munkavállalók szeretnék, hogy január elsejétől 5,2 százalékkal, vagyis az infláció várt mértékével emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkásminimálbér) is, valamint hogy állapodjanak meg egy ugyanilyen mértékű béremelési ajánlásban. • Ezt a munkaadói oldal nem fogadta el,  és inkább azt

Palkovics Imre ezt azzal indokolta, hogy ez a lépés a minimálbéresek harmadát érintené, és nem engedhető meg ezen réteg további elszegényedése. A Munkástanácsok elnöke hozzáfűzte: december 11-én várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tart plenáris ülést a

javasolta, hogy a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a textil-, a bőr-, valamint a ruhaiparban és az élelmiszer-feldolgozásban csak 2013. július elsejétől emelkedjen 5,2 százalékkal a minimálbér, a többi ágazatban pedig január elsejétől 5,2 százalékkal. • A másik javaslatuk az volt,  hogy minden ágazatban január elsejétől egységesen 2,6 százalékkal emelkedjen a minimálbér.

Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, ott folytatják az egyeztetést. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kiemelte: nagy felelősséget jelent a kormány számára, ha ő határozza meg a minimálbért. mti

Magyar halat együnk karácsonykor

PROMÓCIÓ

Gasztronómia. Szenteste nagyon sok család asztalára kerül valamiféle halétel – a hagyománnyal idén sem érdemes szakítani

Rácponty

Rövid idő alatt elkészíthető, ízletes fogás a rácponty • Hozzávalók:  60 dkg szeletelt ponty, 20 dkg füstölt szalonna, 20 dkg burgonya, 5-6 evőkanál lecsó, egy fej hagyma, 2 dl tejföl, só, bors • A halszeleteket sózzuk,

A legtöbb magyar családban generációról generációra őriznek hagyományos halas receptet, amely az ünnepi menüsor része – akár évtizedek óta. A halétel mindig friss

halból a legízletesebb, egészségesebb. Kevesen ják, hogy egyik kedvenc ételünkbe, a halászlébe

legtudhalma

borsozzuk, a szalonnát üvegesre pirítjuk hagymával. Vékonyra szeljük a burgonyát, majd a szalonnát, a halszeleteket, a lecsót és a krumplit egy hőálló tálban egymásra rétegezzük. Tejföllel leöntve mérsékelt tűzön fél óráig sütjük a sütőben.

már a leggyakrabban halastavakból fogják ki a pontyot. A magyar halastavak sokszor száz hektárnál is nagyobbak, amelyekben a halak a tó természetes táplálékkészletét is fogyasztják. Nagyszerű rántani való patkókat lehet az ilyen pontyokból szelni, de ha valaki fél a szálkától, akkor érdemes sűrűn beirdalni a filét. A ponty mellett nevelnek itthon afrikai harcsát is: zárt, meleg vízű medencékben növekednek a halak, amelyek húsa kiváló minőségű, szálkátlan. Pisztrángot, tokféléket is tenyésztenek, de keszeg, márna, csuka, harcsa sem csak halastavakból kerülhet az asztalunkra. metropol


Nyíregyháza

Kaucsukkeverő üzemet avattak Új kaucsukkeverő üzemet avattak a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológia Kft.-nél tegnap. Az ipari létesítményt a német Continental gumiabroncsgyártó és autóipari alkatrész-beszállító konszern leányvállalata, a Conti Tech hozta létre 5 millió eurós, azaz mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással. mti Dunaújváros

Leállt a Lőrinci Meleghengermű Leállt a munkavégzés az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében múlt pénteken, a dolgozókat szabadságra küldik. A szakszervezet az ügyben a cégvezetés részéről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott. A meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az ötmillió dollárt. mti

Bátaapáti. Már üzemel a radioaktív hulladékok tárolójának első kamrája Avatás. A lakosság 90 százaléka mondott igent a tároló megépítésére Bátaapátiban üzembe helyezték a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló első föld alatti kamráját, a közel 68 milliárd forintos beruházással elkészült létesítményt tegnap avatták fel. A paksi atomerőműben keletkező, mintegy 18 ezer köbméternyire becsült sugárszennyezett hulladék, valamint az erőmű majdani leszerelésével közel ugyanen�nyi, összesen mintegy 40 ezer köbméternyi kis- és közepes aktivitású hulladék végleges elhelyezésének kérdése hos�szú ideje napirenden volt. Ide csak kis és közepes aktivitású atomerőművi hulladékok – munkaruhák, munkaeszközök, a tisztításhoz használt folyadék – kerülnek, amelyek hőfejlődése jelenték-

Háttér

A kamra 96 méter hosszú, több mint kétszáz méterrel a föld alatt van az úgynevezett mórágyi rögben. • Az első betonkonténer,  amely amely kilenc atomerőművi hulladékkal megtöltött hordót tartalmaz, tegnap került a helyére. • Egy kamrában valamivel több, mint 500 konténer, azaz hozzávetőleg 4600 hordónyi hulladék fér el.

telen, és felezési idejük kevesebb, mint 30 év. A tároló befogadóképessége 40 ezer köbméter, a paksi atomerőműből idehozott kis és közepes radioaktivitású hulladék 600 évig marad itt. Első helyszínként a Baranya megyei Ófalu merült fel, de az ott élők tiltakoztak a tároló megépítése ellen, s 1988ban elérték céljukat. mti HIRDETÉS

HIRDETÉS

gazdaság 7


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Fülöp-szigetek

200 fölött a tájfun halottainak száma A Bopha tájfunnak 208 halottja van már a tegnapi összesítések szerint a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindanao-szigeten. Egyedül egy kisebb faluban a tájfun legalább negyven ember halálát okozta. mti Brüsszel

Öngyilkos lett a szerb nagykövet Öngyilkos lett Brüsszelben Szerbia NATO-nagykövete. Branislav Milinkovic kedd este – Zoran Vujic szerb külügyi tisztségviselő szeme láttára – leugrott a brüsszeli repülőtér parkolójának tetejéről, és halálra zúzta magát. mti USA

Kivégezték az idei 41. elítéltet is Kivégeztek egy emberölés vádjában elítélt férfit Oklahomában, ezzel már 41-re nőtt az Egyesült Államokban idén kivégzett rabok száma. A 38 éves George Ochoán helyi idő szerint kedden este hajtották végre a halálos ítéletet méreginjekcióval. Az ügyben 1996-ban született ítélet. mti Csehország

Netanjahu megköszönte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Prágában személyesen köszönte meg Petr Necas cseh miniszterelnöknek, hogy Csehország a múlt héten az ENSZ-ben nem szavazta meg a Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatot. – Felhívjuk az érintett feleket a párbeszéd folytatására – mondta Petr Necas cseh miniszterelnök, aki egyúttal Izraelt Csehország „stratégiai partnerének” nevezte. mti

külföld 8

A görögök a leginkább korruptak Európában Berlin. A Transparency International listáján hazánk a 46., az élen a dánok és a finnek

KORRUPCIÓ - 2012

VILÁG az országok 70%-a kevesebb mint 50 pontot kapott a 100-ból

A TRANSPARENCY INTERNATIONAL 2012-ES KORRUPCIÓS LISTÁJA

átlagos pontszám világszerte: 43

Az indexben a legkevésbé korrupt ország 100 pontot, míg a legkorruptabb 0 pontot ér el.

Görögország a leginkább korrupt ország az Európai Unióban. A súlyos adósságválsággal küzdő uniós tagállam a fejlődő országok szintjére süllyedt a Transparency International (TI) jelentése szerint. A nemzetközi civil szervezet felmérése alapján Görögországban drámai mértékben növekedett a korrupció az utóbbi egy évben. Az ország így a TI listáján a tavaly elfoglalt 80. helyről a 94. helyig süllyedt, amelyen Kolumbiával, Beninnel és Dzsibutival osztozik. Az euróövezet tagállamai közül Görögország az egyetlen, amely a lista második felébe szorult. A zóna válsággal küszködő déli perifériáján Spanyolország és Portugália viszonylag jól áll, a 30., illetve a 33. helyet foglalja el. A hagyományosan igen korruptnak számító Olaszországban viszont tovább romlott a helyzet, az ország az egy évvel korábbi 69. helyről a 72. helyre csúszott. Az EU egészét tekintve Görögország és Olaszország mellett Bulgária számít még kiemelkedően korruptnak, az unióhoz 2007-ben csatlakozó ország a 75. helyen áll a listán. A legkevésbé korrupt ország Dánia, Finnország és Új-Zéland. A három ország holtversenyben végzett az első helyen. A lista végén, ugyancsak holtversenyben Afganisztán, Észak-Korea és Szomália áll.

Magyarország a 46.

– Az országot továbbra is súlyosan érinti a korrupció, a helyzet javítása érdekében az egyik legsürgetőbb feladat új törvény elfogadása lenne az átlátható párt- és kampányfinanszírozásról – mondta Alexa Noémi, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója. Magyarország jelenleg a 46. helyen áll a 176 országot

rangsor ORSZÁG

pont

rangsor ORSZÁG

pont

rangsor ORSZÁG

pont

1 1 1 4 5 6 7 7 9

90 90 90 88 87 86 85 85 84

9 11 12

Hollandia Izland Luxemburg

84 82 80

46

Magyarország 55

165 169 170 170 172 173 174 174 174

19 18 17 17 15 13 8 8 8

Dánia Finnország Új-Zéland Svédország Szingapúr Svájc Ausztrália Norvégia Kanada

165 Burundi 165 Csád 165 Haiti

19 19 19

Venezuela Irak Türkmenisztán Üzbegisztán Mianmar Szudán Afganisztán Észak-Korea Szomália

AMERIKA 66% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Kanada legkorruptabb: Haiti, Venezuela

ÁZSIA CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG

68% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Új-Zéland legkorruptabb: Afganisztán, Észak-Korea

KELET-EURÓPA, KÖZÉP-ÁZSIA

95% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Grúzia legkorruptabb:  Törökország, Üzbegisztán

EURÓPAI UNIÓ, NYUGAT-EURÓPA

23% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Dánia, Finnország legkorruptabb: Görögország

KÖZEL-KELET, ÉSZAK-AFRIKA

78% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Katar, Egyesült Arab Emírségek legkorruptabb: Irak

FEKETE-AFRIKA legkorruptabb

0-9

legkevésbé korrupt

90% kapott kevesebbet, mint 50 pont legkevésbé korrupt: Botswana legkorruptabb: Szomália

10-19 20-29 30-39 40-49 50-59 60-69 70-79 80-89 90-100

Forrás: Transparency International / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI

Magyar pontok

55

pontot szerzett a maximális 100 pontból Magyarország, ezzel régiójában viszonylag jól teljesít, a negyedik helyen áll.

vizsgáló korrupciós rangsorban, az uniós tagállamok között pedig a 19. Alexa Noémi kiemelte, hogy az idei eredmény nagyjából hasonló az elmúlt években tapasztaltakhoz, Magyarország „közepesen korrupt” ország. Ennek okai, hogy magasak az üzleti és politikai élet összefonódásából származó korrupciós kockázatok, átláthatatlan a párt- és kampányfinanszírozás, a magánés csoportérdekek kiszorítják

Antikorrupció

„Az antikorrupciós kormányhatározatban foglaltakat végre kell hajtani.” Alexa Noémi a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója

www.mti.hu

Módszertan

A TI idén teljesen megújította a CPI módszertanát, mostantól az értékek összehasonlíthatóvá válnak a korábbi eredményekkel, így lehetőség lesz a trendek vizsgálatára is. • A CPI,  a TI úgynevezett korrupcióérzékelési indexe a vesztegetésnek a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján rangsorolja az országokat. A mutató értéke 0 (teljes egészében korrupt) és 100 (nagyon átlátható)

a közérdeket a közhatalom gyakorlásában és a döntéshozatalban, a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült.

Nem javult a világhelyzet

Marschall Miklós, a TI ügyvezető-helyettese hangsúlyozta, nem javult idén a korrupciós helyzet, pedig szerte a világon a korrupció a politikai közbeszéd egyik központi témája volt, és sok politikus veszítette el hivatalát korrupciós botrányok miatt. Példaként emlí-

között mozoghat. A szervezet idén 174 országot állított rangsorba. • Olyan felmérések alapján  készítik a CPI-t, amelyek a gazdaság, a társadalom és az állami intézményrendszer korrupciós fertőzöttségét mérik. • A magyarországi elemzők  általában rosszabbul ítélik meg a helyzetet, mint a külföldiek, ami eddig nem volt jellemző.

tette a korábbi német államfő lemondását. A lista élén 90-90 ponttal Dánia, Finnország és ÚjZéland végzett, ezekben az országokban átlátható a közszféra – mutatott rá. Közölte, a sereghajtók 8-8 ponttal Afganisztán, Észak-Korea és Szomália, ezekben az országokban az állam nem tudja vagy nem akarja betölteni a szerepét, ezért „alternatív szabályok” irányítják a gazdaságot. mti


külföld 9

Afganisztán támogatása azután is folytatódik majd, hogy 2014 végéig az afgán fegyveres erők teljes mértékben átveszik az ország biztonságáért viselt felelősséget a NATO vezette nemzetközi erőtől, a küldetését befejező ISAF-től – ígérte tegnap Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára.

Kiképzés és tanácsadás

Rasmussen szerint már folyik a 2014 utáni időszakra tervezett új nemzetközi küldetés előkészítése. Annak súlyponti elemeit az afgán erők kiképzése, illetve a tanácsadás és a támogató tevékenység jelenti majd. Mint hozzátette, a NATO az afgán fegyveres erők finanszírozásához is hozzá fog járulni. – Ezeket a kölcsönös kötelezettségvállalásokat most 52 ország erősítette meg – közölte a főtitkár. NATO-diplomaták szerint az amerikaiakban él némi aggodalom, hogy az európai országok a gazdasági válság miatt nehezen fogják előteremteni a szükséges pénzt. Az eddigi kötelezettségvállalások évi 4,1 milliárd dollárra szólnak. Magyarország azt vállalta, hogy 2015 és 2017 között évente félmillió, összesen tehát másfél millió dollárral járul hozzá a költségekhez.

A magyarok is kivonulnak

Elkezdődött a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása Afganisztánból; a fejlesztési projekteket lezárják, bizonyos eszközöket pedig hazaszállítanak – mondta Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka tegnap Puli-Humriban, a csoport bázisán. Azokat a járműveket, amelyeket például az Egyesült Államoktól kapott a honvédség,

Nem bontják le a tábort, csak elmennek a magyarok / mti A magyar tábor

„Ezt a tábort úgy kell itt hagynunk, hogy üzemképes állapotban maradjon, tehát nem fogjuk lebontani.” Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka

visszaadják eredeti tulajdonosuknak. Az afgán biztonsági erőknek kell átadni a létesítményt, de az még nem dőlt el, hogy a rendőrség vagy a hadsereg kaphatja-e meg. A magyar PRT 6 éve segíti a lakosságot, fejleszti a helyi infrastruktúrát, munkahelyeket teremt, iskolát épít.

– További – immár az afgánokra háruló – feladat az állomány kiképzése és megtartása a biztonsági erőknél. Egyelőre a szelektálás problémát okoz nekik, megbízhatatlan egyének is bekerülhetnek a fegyveres erőkbe, és nagy gond a korrupció – mondta a magyar főtiszt. mti

Elszámolás

100

váddal, hogy halálosan megfenyegette őt. A holttestet a múlt pénteken találták meg egy műanyag zsákban.

S

millió forint értékű szerződésen veszhettek össze a felek, R. Péter ugyanis ráhamisította az iratra üzlettársa aláírását. DE

Letartóztatta a thaiföldi rendőrség a honfitársa meggyilkolásával gyanúsított magyar férfit Bangkokban – jelentette a Phuket News thaiföldi hírportál. A magyar állampolgárságú – izraeli útlevéllel is rendelkező – 35 éves férfit azért körözték, mert őt gyanúsítják a 47 éves R. Péter meggyilkolásával. A férfit tegnap tartóztatták le Bangkokban, jelenleg a rendőrség bevándorlási részlegén hallgatják ki, majd az ügyben illetékes szuratthani rendőrség felügyelete alá helyezik. A portál szerint a thaiföldi hatóságok keresik feltételezett tettestársát, egy ugyancsak magyar férfit. A gyilkossággal a magyar és iraeli útlevéllel rendelkező M. D.-t gyanúsítják, aki üzleti partnere, tulajdonostársa volt R. Péternek egy cégben. Az áldozat korábban feljelentette üzlettársát a rendőrségen azzal a

IR

NATO. A szövetség külügyminiszterei az afgán helyzetről tárgyaltak.

Thaiföld. Elfogták azt a magyart, akit a rendőrség gyilkossággal gyanúsít

H

Afganisztán: már a magyar egység is elkezdett pakolni

mti


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

riport 10

Gyermekház – egy hely, a Nevelés. A Biztos Kezdet Gyerekházakban öt év alatti gyerekeknek és szüleiknek biztosítanak ideális körülményeket az együtt töltött időhöz és a fejlődéshez A kis előtérben vakvezető kutya vár jámboran egy látássérült anyukát, az ajtón túlról gyerekzsivaj hallatszik. Odabenn játszószőnyegen kicsik kúsznak, építenek, játszanak anyukáik vigyázó tekintetétől kísérve. Az egyik Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk – Budapesten, tízórai előtt, játékidőben.

Játszani, fürdeni, mosni lehet

– Tizenkét gyermek a kapacitásunk, de hamarosan Mikulás-rendezvényünk lesz, aznap akárhányan is érkezzenek, mindenkit fogadunk – meséli kísérőnk, Suskó Nikoletta. – Minden napra van valamilyen tematikánk, foglalkozásunk. A falra függesztett napirend tanúsága szerint mondókázás, daltanulás, figurakészítés is szerepel az e heti tervek közt. Végigjárjuk a közös sütögetések és a tízórai készítésének helyszínét, a konyhát, majd megnézzük a fürdőszobát, ahol a magasított kádban fürdetni is lehet, míg az előtérben akár moshatnak is azok, akiknek otthon ehhez nem adott minden körülmény. Közben egyre többen érkeznek a játszószobába, hamarosan közösen esznek majd. Az egész helyet nyugodt légkör uralja.

Minden családot várnak

A hazai Biztos Kezdet Gyerekházak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működtetett komplex Gyerekesély program keretében jöttek létre. Az első gyerekházakat 2009-ben nyitották meg, jelenleg 44 fogadja az öt év alatti gyermekeket és családjukat. Az angol Sure Start programot vette alapul a magyar módszertan egyik fő kidolgozó szakembere, Szomor Éva, akinek nevéhez kötődik a „Biztos Kezdet” program meghonosítása, de itthon más a gyerekházak célja. Míg Nagy-Britanniában a főként városi, szegény bevándorlócsaládoknak dolgozták ki a programot, addig Magyarországon kezdetben a főként kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű családokra

A családoknak itt nem kell fizetniük / fotók: katona lászló

gondoltak a Biztos Kezdettel, amely elsősorban a rászoruló családoknak nyújt szolgáltatásokat, de minden kisgyermekes család előtt nyitva áll. Az elérendő célt a gyerekházak neve is jelöli. A legkisebbek és családjuk részére szeretnének „Biztos Kezdet”-et

nyújtani, azaz megfelelő környezetet, meleg szobát, játékszereket és együttlétet biztosítanak nekik naponta 8–13 óra között, hogy fejlődésük megfelelő ütemben haladjon. A házakat látogató családoknak soha, semmiért nem kell fizetniük.

Közösséget teremtenek

– Itt a gyereket nem lehet „leadni-beadni”. A Biztos Kezdet Gyerekházak olyan helyek, amelyeken a szülő biztonságos, meghitt és egymásra figyelő környezetben lehet együtt a gyermekével – mondja Vajda Zsolt, a program szakmai vezetője. – Társaságban

lehetnek, de rendelkezésre áll fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus és minden más szakember, ha szükséges. Az elsődleges célunk olyan környezetet biztosítani, amelyben a csecsemő, a kisgyermek fejlődése, napi tevékenysége megfelelő környezetben történhet – teszi hozzá. A szakember szerint azokon a kistelepüléseken, ahol rég nem történik semmi, a gyerekházak a helyi közösségteremtésben játszanak nagy szerepet, itt találkozhatnak egymással anyukák, gyerekek családok. Ezt a célt szolgálják a házakban megtartott közösségi rendezvények is, olyan

Gyerekházak

44

Biztos Kezdet Gyerekház működik országszerte.

programot viszont sosem tartanak, amelyre belépőt szednének. – A gyerekházak nem szegényházak. Az elsődleges célcsoportokként valóban a szegény családokra gondoltunk, de azt szeretnénk, ha a gyerekházakat bárki használhatná. Az öt év alatti gyerekeknél az esetleges fejlődési

Tapasztalatok

A fejlődést segíti elő a környezet Egy Nyírtelektől tizenöt kilométerre eső háromszáz fős településrészen, Görögszálláson három éve indítottuk el a gyerekházat. A lakosok nyolcvan százaléka rom, fennmaradó részük főként idős ember. Itt nincs óvoda, iskola, posta, csak egy napi néhány órát nyitva tartó családi bolt. Busz ritkán jön ide, a vasút-

állomás három kilométerre van. A lakosok nagy része halmozottan hátrányos helyzetű, akiknek fontos volt segíteni, de ezt a fajta segítségnyújtást el kellett fogadtatnunk az itteniekkel is. Az egykor kihasználatlan közösségi házban nyíltunk meg, jó pár hónap kellett, hogy elfogadjanak minket. Hét-tíz gyermek jár hozzánk rendszeresen, negyven családdal van kapcsolatunk, de mindmáig folyamatos munka az új családok bevonása. Van, akinek azért jó a gyerekház, mert itt nagy,

nyitott tér van, ahol a gyereket le lehet tenni a földre játszani a melegben. Van, aki a tízórainak örül, és van, aki annak, hogy ha fáradt, játszunk a gyerekével és közben beszélgetünk vele. A legkevesebben vannak azok, akiket az szólít meg, hogy elmondom: itt megtanítjuk őket mondókázni, vagy arra, hogyan kell a napi szokások rendjét helyesen kialakítani. Az a szaktudás és környezet, amit itt nyújtunk, a fejlődést segíti elő. Bán Ildikó a nyírteleki Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője


riport 11

ahol mindenki fejlődhet

Okosan segítenek

lemaradások még stigma nélkül korrigálhatók – mondja Vajda Zsolt.

Tudatosabb szülők

A szakmai vezető szerint a Biztos Kezdet házak szemléletformáló tevékenységet végeznek. A védőnők, óvónők és a gyerekjóléti szolgálatok vezetői is eljuttatják a ház hírét a családokba, de kistelepüléseken a gyerekházas kollégák igyekeznek a családokat egyénileg is megszólítani, végiglátogatva az öt év alatti gyerekek családját. A gyerekházakat látogató szülők érdeklődőbbek, tudatosabbak

Ha a kicsiknek valamilyen fejlesztő foglalkozásra van szükségük, ilyet is javasolnak a gyerekházak munkatársai, beszélgetés közben. A gyerekekkel a szülővel, az ő együttműködésével foglalkoznak, tanácsokat adnak, tapasztalatokat osztanak meg. De talán ennél is többet árul el arról, hogy miért is jó a gyerekház, Koszta Piroska véleménye, aki a másfél éves Katicával jár a gyerekházba. – Mindennap járunk ide május óta. Itt tanult meg mászni, járni, enni. A kislány kikapcsolódik és mindent megtanul, és én is. Itt sütöttem az első süteményemet is. Itt újra fiatalnak érzem magamat.

krezinger szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS

Egyperces

Önállóbb gyerek, tudatos szülő Suskó Nikoletta, a józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház pszichológus munkatársa Hány család jár önökhöz? – Naponta körülbelül tíz gyerek érkezik, összesen harminc-negyven családunk van, de nem mindenki jár mindennap. Akik egyszer eljönnek a gyerekházat megnézni, kilencven százalékban visszajárnak, mert látják, hogy élvezi a gyerek az ittlétet. Miért jó egy szülőnek ide járni? – Nagy hatással van rájuk, szükségük van arra, hogy találkozzanak anyákkal, akik

hasonló cipőben járnak, és olyan szakemberekkel, akik segíteni tudnak nekik. Amióta itt dolgozom, átfogalmazódott bennem a rászoruló szó jelentése. Lehet, hogy valakinek kicsi a lakása ahhoz, hogy a gyerek igazán elinduljon benne, vagy nem élnek a közelben nagyszülők, akiktől kérdezhetne napi szinten a gyerekneveléssel kapcsolatosan. Nagyon várják a különböző szülőcsoportos foglalkozásokat.

Anyukák mellett apukák is megfordulnak önöknél? – Három éve működünk, ez idő alatt hat apuka járt hozzánk rendszeresen, volt olyan is, aki maga maradt otthon gyeden gyermekével. Idén egy olyan nyugdíjas apukánk van, akinek két és fél éve születtek hármas ikrei. A többiek kíváncsiságból jönnek időnként, de sokan félnek bejönni. Mi bátorítjuk őket: aki egyszer már járt itt, szívesen jön vissza, és az anyukák is örülnek, ha van apuka is köztük. A gyermekek fejlődésében mennyit segíthet az intézmény? – Óvodába kerüléskor jobban beilleszkednek az új intézménybe, önállóbbak, megszokták a kortárs közösséget. Megtanultak egy szabályrendszert, a szüleik pedig tudatosabbak, bátrabban mernek kérdezni és kérni.

HIRDETÉS

www.metropol.hu

lesznek, erre pedig anyagi helyzetre való tekintet nélkül szükség van. Az óvodákkal is igyekeznek együttműködést kialakítani, bár általában eleinte idegenkednek tőlük, annyira formabontó ez a koncepció. A gyerekházakban első perctől partnerként tekintenek a szülőre, ennek elérésére mindenhol egy szakirányú diplomával rendelkező, egy érettségizett és egy nyolc osztályt végzett munkatárs dolgozik, hogy biztosan minden szülő megtalálja a közös hangot valakivel. – Ha partner az óvoda, zökkenőmentesebb az átmenet a gyerekház és az óvoda közt. Kezdetben ők a legellenállóbbak, de amikor átlátják, hogy nekik is jó a működésünk, mert „óvodaéretten” kerülnek hozzájuk a gyerekek, ez megváltozik – mondja Vajda Zsolt.


2

2012. december xxxxxxxxx 6. xx.csütörtök xxxxxxxx www.metropol.hu

Kultúr Kultúr 12 00

Fiáth Titanilla

kultúr

Zárt világ, saját szabályokkal – a legtöbben ennyit tudunk a magyar börtönök világáról. Fiáth Titanilla Börtönkönyve árnyalja a laikusok elképzelését, börtönpszichológusként osztja meg tapasztalatait

Börtönterápia Színház

Elhunyt Hollósi Frigyes A Nemzeti Színház társulatának tagját tegnap 71 éves korában érte a halál. Jászai Mari-díja és az érdemes művészi címe mellé 1996-ban – művészi pályája elismeréseként – megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet is. MTI Mozirekord

Bond vitte a bankot A Skyfall című új James Bond-epizód lett minden idők legnagyobb bevételt hozó mozifilmje NagyBritanniában. Őfelsége leghíresebb filmbeli titkosügynökének újabb kalandjára eddig 94,3 millió font (32,8 milliárd forint) értékben váltottak jegyet a szigetországban. MTI

Mennyire volt nehéz elfogadtatnia magát a fogvatartottakkal? Ön nő, pszichológus, ráadásul a börtön „személyzetéhez” köthetik, laikus ember úgy gondolja, ez mind nehezítő tényező. – Bár pszichológusként a börtönszemélyzet „puhább” csoportját képviselem, a fogvatartottak bizalmáért időről időre meg kell küzdenem. Különböző trükkökkel rendszeresen tesztelik, hogy men�nyire vagyok megbízható, és megőrzöm-e a pszichológusi titkokat. Nőként mind férfi, mind női fogvatartottakkal könnyebb dolgom van, amikor a lelki életre terelődik a szó. A hagyományos nemiszerep-felfogás szerint a nők finomabbak, érzelmesebbek, jobban törődnek másokkal – ez a sztereotípia pszichológusként kapóra jön. A börtöntársadalom szabályait a börtön alkalmazottai mennyire fogadják el, men�nyire kell ezek szerint a szabályok szerint kezelniük a fogvatartottakat? Men�-

nyire tolerálja egy börtön azt, hogy a foglyok alakítsák ki a hierarchiát? – Nincsenek merev, mindenkire egyaránt érvényes szabályok és kategóriák. Azért hogy megmaradjon a sérült önbecsülés, a fogvatartottak lépten-nyomon úgy játszanak az elvárásokkal vagy az íratlan rabkódexszel, hogy képesek legyenek „kimagyarázni” a saját viselkedésüket, és hogy a céljaiknak megfelelő színben tűnjenek fel. Persze ha durva közelítést alkalmazunk, léteznek erősebbek és gyengébbek, dominánsak és elnyomottak. Az utóbbi időben egyre több speciális körlet nyílik az intézetekben annak érdekében, hogy a „csípésrend” kevésbé legyen markáns, és hogy ne a normákat sértő, antiszociális értékrend mentén alakuljanak ki a közösségi erőviszonyok. Ilyen pl. az erőszakmentes körlet, a védett, „pszichoszociális” körlet, a drogprevenciós részleg, vagy a gyógyító-nevelő csoport. Az átlagos körletekben persze résen kell lennünk, az

áldozattá válást elősegítheti, hogy a többiek „vamzernak” nevezik és kiközösíthetik azt, aki a börtönszemélyzet segítségét kéri.

zét, amikor pedig a visszailleszkedésben borzasztó nagy szükségük volna pszichológusok és szociális munkások támogatására.

Milyen a fogvatartottak mentális egészsége a magyar börtönviszonyok között? – A lelki egészség védelme nemcsak a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedése vagy az intézetbeli viselkedése miatt fontos, hanem a börtönök biztonsága miatt is. Szinte valamennyi intézetben dolgozik már pszichológus, és az öngyilkossági statisztikáink is jobbak, mint a nyugat-európiai országok jóval drágább és komfortosabb börtöneiben. A legnagyobb probléma az, hogy kevés olyan program van, amely már a börtönévek alatt elkezdődik, ugyanakkor nem ér véget a szabadulással. Az ítélet legvége az egyik legstresszesebb időszak, a szabadulás pedig különösen az. Nagyon rossz, hogy éppen a legkritikusabb pillanatban engedjük el az emberek ke-

Melyek a leggyakoribb pszichés problémák? – A börtönbe kerülők először átesnek egy befogadási szűrővizsgálaton. Ezután rendszeresen kérhetnek „pszichológusi meghallgatást”, illetve a személyzet – a felügyelők és a nevelők – is értesíthetnek bennünket, ha úgy látják, szükség volna egy elbeszélgetésre. Leggyakrabban krízisszituációkkal találkozunk: halálesetek, a házastárssal való szakítás, a vártnál hosszabb ítélet, kinti családi problémák, amelyekkel szemben az elítélt tehetetlen. Kábítószerfüggők a leszokáshoz és a „tisztaság” megtartásához kérhetnek segítséget; a tanácsadás és a terápia itt inkább csoportosan történik.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


Kultúr Kultúr 13 00

Gospel és Voice a Cipősdoboz-koncerten

PROMÓCIÓ

Zene. A december 16-i Cipősdoboz-koncerten a Harlem Gospel Choir művészei mellett a Voice énekesei lépnek fel

Már hagyomány, hogy a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciójának záróeseményeként koncertet rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Idén jövő vasárnap, azaz december 6-án este héttől kerül sor rá. A fellépők sorát a tv2 tehetségkutatójának, a Voice-nak az

indulói nyitják. A 12 énekes a műsorban tőlük már hallott dalok mellett más dalokat is énekelnek. Egy közös szám és két duett is a program része. Az este második felét a Harlem Gospel Choir tölti ki: a világhírű amerikai gospelkórus spirituálékat és Whitney Houston-dalokat is magával hoz. 26

A Harlem Gospel Choir

éves fennállása alatt a kórus emberek százezreivel osztotta meg a szeretet és a karácsony üzenetét. Az idei Cipősdoboz -koncert bevételének kedvezményezettjei magyarországi és határon túli rászoruló gyermekek és nagycsaládok lesznek. Jegyek a Ticketpro hálózatában kaphatók. metropol HIRDETÉS

PROMÓCIÓ

Elindult a szeretet.éhség. gyűjtés Az Ökumenikus Segélyszervezet idén adventkor is összefogást hirdet a rászoruló családokért. A pénzadománygyűjtéshez bárki csatlakozhat az adományvonal felhívásával, egy hívás ára mindössze 250 forint. A segélyszervezet hagyományos karácsonyi melegétel-osztásain túl év közben is több tízezer családnak nyújt kézzelfogható támogatást élelmiszer, ruha vagy tűzifa formájában, átmeneti otthonaiban pedig fedél nélkülivé vált családoknak kínál esélyt az újrakezdésre. A jótékonysági akcióhoz Kokó és Wolf Kati mellett idén is sok ismert ember csatlakozik. metropol Adományvonal

1353 Könyvajánló X szöveges táblázat címe

1sor 2sor 3sor 4sor 5sor

Lise Bourbeau: Az öt sérülés, mely megakadályozza, hogy önmagad légy A szerző minden, életünkben felmerülő testi, érzelmi vagy szellemi problémát öt alapvető sérülésfajtára vezet vissza: visszautasítás, elhagyás, megalázás, árulás és igazságtalanság. Ezek akadályoznak bennünket egész életünkben. Az egyes sérülésekkel járó tünetekről, az azoktól való megszabadulásról egyaránt olvashatunk a könyvben.

1. oszlop

2. oszlop

xadat11 xadat21 xadat31 xadat41 xadat51

xadat12 xadat22 xadat32 xadat42 xadat52

X számos táblázat címe

1sor 2sor 3sor 4sor 5sor XÖsszesen NB1

A csoportok állása

1. oszlop

2. oszlop

xx,x x,x xx x xx,x

x,x xx xx,x x xx,x

xxx

TABELLA

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

xxx

11. FORDULÓ

DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA DVSC-tEVA–lOMBArD PÁPA

2-2 2-2 2-2 2-2 2-2 2-2 2-2 2-2

Győr Debrecen MtK Bp. Honvéd Videoton Diósgyőr Haladás MVM Paks Ferencváros Pécs újpest Eger Kaposvár Kecskemét Pápa Siófok

23-9 16-7 14-8 17-15 10-7 7-7 14-11 14-13 10-9 8-9 8-9 8-13 9-15 10-16 8-17 7-18

22 pont 19 18 16 15 14 11 10 10 9 9 9 9 8 8 3

A vasárnap délutáni mérkőzések eredményei nélkül

A párkapcsolati erőszak sértettjeinek aránya nemenként (2011)

nők Emberölés testi sértés Kényszerítés Személyi szabadság megsértése

64,6 89 92,3 98

férfiak 35,4 11 7,7 2

A CSOPORT 1. Porto 2. PSG 3. Kijev 4. Zagreb

3-0 4-2 3-4 0-4

6 3 3 0

B CSOPORT 1. Arsenal 2. Schalke 04 3. Montpellier 4. Olympiakosz

5-2 4-3 3-4 2-5

6 4 1 0

C CSOPORT 1. Málaga 2. AC Milan 3. Anderlecht 4. Zenit

6-0 3-2 0-3 2-6

6 4 1 0

D CSOPORT 1. real Madrid 2. Dortmund 3. Manchester City 4. Ajax

7-3 2-1 3-4 1-5

6 4 1 0


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Könyvtár 14

Britannica Hungarica

PROMÓCIÓ

Könyv. A Fokkertől a géppisztolyig: megjelent a Britannica Hungarica Nagylexikon 9. kötete (FOK–GÉP)

Így nézett ki két héttel a földrengés után a Fukusima-1-es atomerőmű sérült 4-es reaktorblokkja / getty images Sorozat

A 24 kötetes sorozat ­a Metropol és a Kossuth Kiadó közös vállalkozása. • Az újságárusoknál megveheti  a Britannica Hungarica Nagylexikon 9. kötetét 3490 forintos áron. A megszokottól eltérő módon a kötetek a Bookline-on és a Librinél is rendelhetők.

Technika. A fukusimai katasztrófa óta kissé óvatosabb lett a világ Tavaly történt a tragédia, de már szerepel a Britannica legfrissebb kiadásában. Japán volt eddig az atomenergia felhasználásának egyik élharcosa a világban, de a földrengést követő szökőár utáni atomkatasztrófa megváltoztatta Japán, de valamennyire a világ

hozzáállását is az atomenergiához. Négy reaktor súlyosan megrongálódott, a környéket 30 kilométer sugarú körben kiürítették; több település évtizedekre lakhatatlanná vált. Japán 50 működőképes atomreaktorából azóta csak kettő indult újra. metropol

Japán hétköznapok: sugárzásmérés egy iskola körzetében / getty

Gagarin, az első ember az űrben

hatékonnyá téve a pusztítást. Ma a Fokker számunkra elsősorban utaszállító gép – ám az első világháborúban negyvenféle harci gép is volt. 70 éve, 1942. december 2-án gyújtották meg Chicagóban az első atommáglyát – de három év sem kellett hozzá, hogy az első atombomba elpusztítsa Hirosimát. Egy másik Britannica-címszó, a fukusimai atomkatasztrófa pedig arra figyelmeztet minket, hogy a technológia békés célú felhasználásával is nagyon vigyázni kell. metropol

Kész regény!

Nagyon szórakoztató, és persze elgondolkodtató minden híres vagy „hírtelen”, vagyis hétköznapi ember élete. Íme, néhány rövid életregény a Britannica 9. kötetéből.

1

Franklin, Aretha (1942–) sokszoros Grammydíjas gospel- és bluesénekesnő. 12 évesen már lemeze volt, de 1967-ben vált ikonná: Respect című száma a polgárjogi mozgalom himnusza lett. A Time magazin a 20. század száz legfontosabb személyisége közé sorolta, 1968ban a címlapjára is felkerült.

2

• A következő kötet  január 9-én jelenik meg, a kötetek havonta követik egymást, egészen 2014. március 5-ig. • Előfizethet az egész  sorozatra a kiadónál is: www.kossuth.hu, illetve www.metropol­konyvtar.hu.

Itt az alkalom, hogy egy kicsit elgondolkodjunk az ember és a gép, az emberiség és a technológia viszonyáról a Britannica új kötetének megjelenése apropóján. Az első címszó a „Fokker”, az utolsó pedig a „géppisztoly”. Ilyen pusztító lények lennénk? Közhely, hogy a technológia önmagában etikailag semleges: a találmányokat jó és rossz célokra is lehet használni, hasonlóan a konyhakéshez – kenyeret is szeletelhetünk, de akár ölhetünk is vele. A holland Anthony Fokker sem feltétlenül háborúzás céljára építette első repülőgépét 1910-ben. Az más kérdés, hogy később olyan légcsavart is tervezett, amely „áteresztette” a fedélzeti géppuska tüzét,

Freud, Sigmund (1856– 1939) osztrák ideggyógyász, a pszichoanalízis megalapítója. A tudattalan „atyja”, az ösztönök és az elfojtott szexualitás állt munkái középpontjában. Végül arra jutott, hogy a természet és a kultúra összebékítése remény-

telen. A pesszimizmusra minden oka megvolt: a nácik elől Londonba kellett menekülnie, és rákkal is küszködött.

3

Fukuyama, Francis (1952–) amerikai politológus. Híres, húsz éve megjelent könyvében azt állította, hogy a kommunizmus bukásával véget ért a történelem, hiszen világszerte mindenütt győzött a liberális demokrácia – de ezt a nézetét később részben visszavonta.

4

Gábor, Zsa Zsa, eredeti nevén: Gábor Sári (1917–), az első magyar, akit felkapott a bulvársajtó. Talán még Puskásnál is híresebb. Hollywoodi sztár és botrányhős: több mint 50 filmben szerepelt, 9 férje és számtalan szeretője volt, sok anekdota és szállóige fűződik a nevéhez. Életfilozófiája: „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”


Könyvtár 15 PROMÓCIÓ

GALÁNTAI ZOLTÁN A technológia és az ember viszonya, a világűr kolonizációjának esélye, az emberiség önpusztításának veszélye – e témákról is kérdeztük az egyetemi oktatót

a jövőkutató A jövőkutató szerint men�nyire látható előre a jövő? – 1991-ben a nagy amerikai egyetem, az MIT kiadott egy könyvet Technológia 2001: a számítástechnika és a kommunikáció jövője címmel. És a könyv egy szóval sem említette az internetet. Érdemes gondolkodni arról, hogy mennyire szükségszerűek, illetve véletlenszerűek a folyamatok, amelyek a jövőbe vezetnek. 1991-ben például nem lehetett előre látni azt a politikai döntést, amellyel az amerikai kormányzat két évvel később politikai szimbólummá emelte és a köz rendelkezésére bocsátotta az internetet. A jövőkutató foglalkozik-e etikai kérdésekkel? Igen, de például a technológia önmagában se nem jó, se nem rossz. Amerikában például a szabadság szimbólumaként tekintenek az internetre, és ezt valamennyire igazolják is a félig az internet segítségével megszervezett arab forradalmak – de az egyiptomi titkosrendőrség is felhasználta a világhálót. A technológia forradalma valahol 1770 környékén, az ipari forradalommal kezdődött. Addig is voltak találmányok, létezett technikai fejlődés, de az nagyon lassan haladt, és nem hatotta át az emberi társadalom minden

területét annyira, mint az elmúlt kétszáz év technológiai robbanása. Ma a GDP-növekedést abszolút mérőszámnak tekintjük – de az 1770-es évekig alig volt növekedés. Ön szerint fenntartható-e a növekedés? – Ma a gazdaságra gyakran úgy gondolunk, mint egy gépezetre, amelynek folyamatosan nőnie kell. Ez az elmúlt 200 év modellje. A jövőkutatás három kulcsproblémát helyez a középpontba: a környezetet, a társadalmat és a gazdaságot. Ha nemcsak a gazdaság felől nézzük a növekedést, hanem a környezet vagy a társadalom felől is, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a modell hosszú távon nem lesz fenntartható. A technológiai fejlődés persze képes tágítani a határokat. Az 1910-es évekAz önpusztításról

„Az nem látszik valószínűnek, hogy a technológiánk segítségével elpusztítjuk az egész emberiséget. A kérdés inkább az, hogy fenntartható-e a jelenlegi technológiai szintünk és életszínvonalunk.” Galántai Zoltán

re jutottunk el oda például, hogy a műtrágyagyártás fejlődése révén ugrásszerűen megnőhetett az emberiség lélekszáma. Az 1960-as évek „zöld forradalma” pedig azt hozta el, hogy mintegy hétmilliárd főig jól tudnánk lakatni az egész emberiséget: elvileg senkinek nem kellene éheznie, mert juthatna mindenkinek étel. Hogy nem jut, az már egy másik, elosztási kérdés, illetve ezzel összefüggésben persze politikai kérdés is. A 20. században három nagy politikai-gazdasági modellt próbált ki az emberiség. A fasizmus egy-két évtized alatt, a kommunizmus hét évtized alatt mondott csődöt. Az a jövőben dől el, hogy az elmúlt 200 év nagy modellje, a növekedésre alapozott kapitalizmus hosszabb távon is működőképes lesz-e. Az űrkutatás nem hozhatja el, hogy az űr irányába növekedjen tovább az emberiség, illetve a gazdaság? – Úgy tűnik, hogy a Föld problémáit csak itt, a Földön tudjuk megoldani. Egyelőre ott tartunk, hogy csupán hat ember készítette tárgy készül elhagyni a Naprendszert. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy az űrben bányás�szunk vagy nagy kolonizációba kezdjünk – és nem is feltétlenül üdvös út, hogy miután lelaktuk a bolygónkat, egy

Galántai Zoltán

Jövőkutató, tudomány- és technikatörténész, egyetemi docens, író, blogger • A BME Pénzügyek Tanszékén  tanít globális gazdaságtörténetet, többek között „a jövőkutatás múltba való meghosszabbításáról”. • A jövőkutatás kapcsán   blogokat, Facebook-oldalt is vezet. • Regényeket is ír, jelenleg egy „Világok harca”-típusú könyv befejezésén dolgozik.

újabbat kezdjünk lelakni... Az űrkutatás is átalakulóban van: most úgy tűnik, a közeljövőben jellemzőbb lesz a szondás kutatás az „emberes” kutatás helyett. Az űrkutatás más értelemben lesz fontos: az emberiség fennmaradása érdekében. Vannak az előre jelezhető dolgok: ilyen a felmelegedés. S vannak olyan, nem előre jelezhető dolgok, amelyek esetében csak reménykedni tudunk, hogy nem következnek be – mint egy szupervulkán kitörése. Akadnak részben vagy esetleg előre jelezhető dolgok, mint egyes természeti csapások – ilyen például egy kisbolygó Földünkbe csapódása is,

amelyre fel lehet készülni. Azt szokták mondani, a dinoszauruszok nem haltak volna ki, ha van űrkutatásuk. És akkor még nem beszéltünk a közvetlen technológiai hozadékokról sem, mint az ezerféle területen használható műholdak vagy a GPS. Mekkora az esélye, hogy elpusztítsuk magunkat? – A második világháború idejére jutottunk el oda, hogy a fegyvereink képesek elpusztítani az egész emberiséget. Japánnak volt annyi baktériumfegyvere, hogy elméletileg képes volt erre. Az atombomba tömegessé válásával pedig ez a helyzet fokozottan fennáll – de ezzel együtt a technika kontrolljának lehetőségei is szélesedtek, így nem valószínű, hogy az egész emberiség elpusztulhat. A kérdés inkább az, hogy a mai életszínvonal fennmaradhat-e. Ha a bolygót, a környezetet „átbillentjük” egy határon, kérdésessé válik, hogy tovább létezhetünk-e a jelenlegi technológiai szinten, vagy visszajutunk, mondjuk, az 1750-es évek környékére. És ha nincs áram, viszont sokszor annyian vagyunk, mint akkor, nem lesz túl derűs az a világ...

SIMON LÁSZLÓ

www.metropol.hu


+ PLUSZ

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

trend 16

Adriana Lima A Victoria’s Secret múlt havi divatbemutatóját a brazil szépség nyitotta meg nyolc héttel második gyermekének születése után. De vajon hogyan hozta magát formába?

Nem éhezem Nem lehet egyszerű formába hoznia magát... – Egy dolgot az elején tisztáznom kell: sem a Victoria’s Secret, sem az ügynököm nem erőltette a dolgot. A döntést magam hoztam meg, és az egyik legnehezebb feladat volt az életemben, mert a természet volt a másik tényező az egyenletben. Az ember megteszi, amit kell, de nem tudhatja, hogy gyermekszülés után mire hogyan reagál majd a teste. Voltak rémálmai a bemutató miatt? Esetleg arról, hogy hatalmas cukorkák támadják meg? – Inkább ébrenléti rémálmaim voltak: amikor el kellett mennem edzeni, az volt a legrosszabb. Szeretek edzeni, mégis komoly elhatározásra volt szükségem ahhoz, hogy nap mint nap végigcsináljam. Minden edzés minden egyes perce számít, és nem voltam biztos abban, hogy képes leszek végigcsinálni.

XVI. Benedek

Pápai Twitter December 12-én indul a pápa mikroblogja a Twitteren, nyolc nyelven, olaszul, angolul, franciául, spanyolul, portugálul, németül, lengyelül és arabul is. A fiók neve @Pontifex lett – jelentette be a Vatikán. Kezdetben kizárólag a szerdai pápai audienciákon mondott beszédek tartalmát ismerteti, később a pápai Twitter-üzenetek gyakoribbá válhatnak. A pápának ezenkívül a hitet érintő kérdéseket is fel lehet tenni az #askpontifex taggal. XVI. Benedek nem személyesen twitterezik, mivel a 85 éves pápa ritkán használja a számítógépet, de az üzenetek tartalmát ellenőrzi. Az egyházfő senki más Twitterét nem fogja követni, őt annál többen: a még nem működő @Pontifex fiókra máris megkezdődött a jelentkezés az egész világból. Az első óra alatt 12 ezren klikkeltek rá. MTI

Ez elég stresszesnek hangzik. Hogyan kezelte a bemutató napján? – Korábban azt hittem, majd elmúlik az izgalom, de nem, minden egyes bemutató előtt izgulok. Ráadásul idén én nyitottam a show-t, ami nagy felelősség, mert bizonyos értelemben mindenki ahhoz alkalmazkodik, amit én csinálok. Ilyenkor nem szeretek beszélgetni, inkább zenét hallgatok: bármit Eminemtől, Rihannától, a Kings of Leontól, vagy a Rock and Rollt a Led Zeppelintől. Cara Delevingne és Jourdan Dunn azt nyilatkozták, hogy pizzát ettek a bemutató előtt. Ha ezt az ön orra előtt tették volna, kiakad vagy csatlakozik? – Én egy kicsit idősebb vagyok már náluk... és tudom, hogy az vagy, amit megeszel. A vércukrukkal vagy a koleszterinszintjükkel lehetnek problémák. Én szeretek egészségesen étkezni, két gyermekem van, és az ő egészségüket is fontosnak tartom. Mi volt az első dolog, amit a bemutató után evett? – Egy cupcake (apró, muffinszerű tortácska – a szerk.). Olykor eszek ilyesmit, de nem mindennap. Bemutatók után is egészségesen étkezem és edzem. Ez a munkám. Rengeteg a pletyka arról, hogy a Victoria’s Secretmodellek szinte kiéheztetik magukat. Ön is megosztott egy edzés közben készült fotót – mennyire volt kemény a munka, amelyet elvégzett? – Mivel nem sokkal a szülés után voltam, mindent nagyon egészségesen kellett csinálnom, hogy vigyázzak a testemre és magamra. Volt táplálkozási tanácsadóm és személyi edzőm is, mert nem akartam semmi problémát. Nem akarom, hogy az emberek a modellekre nézve arra gondoljanak, hogy nem eszünk rendesen. Nem éheztetem magamat. Szeretek enni, de figyelek arra, mit eszem.

Milyen edzést végzett és mit evett? – Boxoltam, ugróköteleztem és rengeteg hasizomés törzsizom-erősítést végeztem. Néha futottam reggelente, ennyi. Három uncia proteint fogyasztottam napi háromszor, sok párolt zöldséggel, és rengeteg vizet ittam. Mi fájdalmasabb: a szülés vagy egy ilyen felkészülés? – Mindkettőnek élveztem minden percét. Amikor az ember saját döntése szerint cselekszik, nem erőszakolnak rá semmit, semmi sem fájdalmas. Anyának lenni csodás, de a Victoria’s Secret bemutatója... Minden lány szeretne egyszer modellként fellépni itt. Romina McGuinness, Metro World News


trend 17

SAMSUNG App Mix Android-alkalmazások szépen, jól, magyarul

Végre a magyar Androidfelhasználók is jól járnak, ugyanis az év végére a Samsung jóvoltából több mint tíz magyar nyelvű hasznos programot tartalmaz majd az az alkalmazáscsomag, amelyhez minden Android 2.3-as vagy frissebb rendszerrel felszerelt Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa teljesen ingyen jut hozzá.

Gondolt-e már arra, hogy a 700 ezer androidos alkalmazás közül, melyeket a Google Play áruházból tölthetünk le, miért van alig olyan, amely kifejezetten a magyar felhasználók Könyvajánló

Tanácsoskönyv Görög Ibolya – Athenaeum Ha protokoll, viselkedéskultúra, akkor Görög Ibolya. A szerző neve annyira összekapcsolódott ezzel a témával, hogy már az ország első számú szakembere lett. A legújabb könyvében betűrendbe szedve, kis szócikkekben igazít el minket az illem és a jómodor zegzugos ösvényein. Görög Ibolya a határozottságot kiválóan vegyíti a női eleganciával és egy csipet humorral.

Vissza a jövőbe

A Delorean mint NYC cab? A Nooka futurisztikus New York-i óramárka ügyes marketinghackkel állt elő: milyen lenne, ha a Vissza a jövőbe című filmekből ismert Delorean DMC–12-es időgép-autóból New York-i retrótaxit csinálnának. A cég tervezője, Mike Lubrano el is készített néhány látványtervet. metropol

igényeit elégíti ki, magyar nyelven? Nos, az App Mix csomagban rengeteg ilyen kincset találunk, amelyek szórakoztatnak vagy megkönnyítik életünket. Ide tartozik például az MTVA Médiatár archívuma, melyben számos népszerű film, sorozat, mese között böngészhetünk, miközben például éppen a BKV-n döcögünk. Az interaktív mesekönyvek gyakorló szülőknek lehetnek igazán hasznosak, ezek Fodor Annamária színésznő narrációjával mutatják be a legszebb meséket. Ha pedig az összes mesét

PROMÓCIÓ

K

JÁTÉ SARO

ismeri már a gyerek, akkor ott van a Kincs Gyermekmagazin, amely a 0–14 éves korosztályt segíti eligazodni a sok száz, óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló szabadidős lehetőség között, napi bontásban is. Az App Mix az élet szinte minden területén segíteni szeretne a Samsungfelhasználóknak, hiszen találunk még szoftvert a légszennyezettségi adatokról is, a VinCe Bor a magyar bor szerelmeseit csábítja el, de segítséget kapunk

a kiállítások, a városnéző túrák vagy a legfrissebb divat terén is, sőt, még a babavárók is hasznos információkhoz juthatnak a „Jön a Baba” nevű applikációnak köszönhetően. Nem is kell tovább ecsetelnem, mennyire hasznos szinte minden magyar számára ez a Samsung-programgyűjtemény, amely teljesen ingyen kön�nyítheti meg az életünket. Hiszen erről szól maga az „okostelefon” is, nem igaz? Herpai Gergely (BadSector)

HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Egy keleti platán lett az év fája Az egri Termálfürdőben álló mintegy 250 éves keleti platán nyerte el 2012-ben az Év Fája díjat az Ökotárs Alapítvány online szavazásos vetélkedőjén. mti Fenntarthatóság

Magyar Telekom: Zöld Béka díj A Magyar Telekom Nyrt. kapta 2012-ben a Deloitte Zrt.-nek a legjobb középeurópai fenntarthatósági jelentésért kiírt Zöld Béka díját, amelyért a régió hét országából összesen 36 közepes és nagyvállalat versenyzett. mti

Bécs lett a legélhetőbb város az egész világon 2012-ben is Rangsor. Sorozatban negyedik alkalommal érdemelte ki a világ legélhetőbb városa címet Bécs, Budapest a 74. helyen áll A top tízben összesen nyolc európai város szerepel. A Mercer nemzetközi tanácsadócégnek a héten kiadott közleménye szerint az összesen 221 nagyváros életminőségének elemzéséhez intézKülönbségek

„Az első harminc város között az értékelésben minimális különbség van.” Sebastian Karwautz a Mercer munkatársa

Hulladék. Lehet még fejlődnünk a dobozok szelektív gyűjtésében

A magyar háztartások évente átlagban 125 darab dobozt használnak el

Eltérő rendszerességgel, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven a hulladék italos kartondobozokat, noha ennél jóval nagyobb arány, 89% tudja, hogy ez a csomagolási hulladék újrahasznosítható – derült ki a GfK Piackutató Intézet által készített lakossági felmérésből. Habár az italos kartondobozokat szelektíven gyűjtők köre nőtt a korábbi évekhez Arányok

„Alig több mint a dobozok ötöde kerül a szelektív gyűjtőedényekbe.” Hana Zmitkova Tetra Pak, környezetvédelmi igazgató

Szelektálás

• Regionális összehasonlításban a Nyugat-Dunántúlon élők bizonyultak a leginkább környezettudatosnak. Az itt élők 68%-a vesz részt a szelektálásban. • A gyűjtési hajlandóság  Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb, ahol mindössze a lakosság 45, illetve 41%a vesz részt e hulladék elkülönített gyűjtésében.

képest, a gyűjtés alacsony gyakorisága miatt a Magyarországon visszagyűjtött és újrahasznosított mennyiség még mindig az EU-tagállamok átlaga alatt van. metropol

mények és cégek külföldön dolgozó munkatársait kérdezték meg a világ minden táján. Bécs több területen is jó értékelést kapott, például a biztonságot és a tömegközlekedést tekintve. A szórakozási lehetőségek területén is kiemelkedő az osztrák főváros. Budapest 74. helyével Prága mögött a második legélhetőbb kelet-európai város a lista készítői szerint. A nagyvárosok infrastruktúráját vizsgáló értékelésben Bécs a 16. helyre került. Ebben a kategóriában az első helyre Szingapúr, a másodikra Frankfurt, a harmadikra pedig München került. Budapest 67. helyével infrastrukturális szempontból a legfejlettebb kelet-európai város. Az értékelésénél az áramés vízellátást, a telefon- és postaszolgálatot, a tömegközlekedést, illetve a nemzetközi légi közlekedés minőségét vették figyelembe. mti/mwn

AZ ÉLHETŐ VÁROSOK TOPLISTÁJA Bécs a világ legélhetőbb városa. Immár negyedszer kapta meg az osztrák főváros a kitüntető címet a Mercer tanácsadó cégtől. A sorrend a biztonság, az infrastruktúra, a kultúra és a gazdaság kritériumait vette figyelembe. Lássuk a legjobbakat és a legrosszabbakat a listáról:

1

A LEGJOBBAK:

2

BÉCS 1

A LEGROSSZABBAK:

3

2

BAGDAD

4

MÜNCHEN

AUCKLAND

ZÜRICH

3

BANGUI

4

PORTAU-PRINCE

A LEGDRÁGÁBBAK:

N’DJAMENA

OSZAKA 3 MOSZKVA 4 GENF 5 GRAFIKA: MIA KORAB

4

5

2 1

3 5

2

5

KARTÚM

A LEGOLCSÓBBAK:

TOKIÓ 1 LUANDA 2

5

VANCOUVER

4 3

1

1

KARACSI

2

ISZLÁMÁBÁD

3

MANAGUA

4

BISKEK

5

LA PAZ

FORRÁS: MERCER 2012 QUALITY OF LIVING SURVEY

HIRDETÉS

n ÁLLÁS

www.metropol.hu

Vetélkedő

zöld 18


pályafutás 19

Elkezdődött a nyílt napok szezonja az egyetemeken Felsőoktatás. Az alapinformációk mellett a hangulatra is kíváncsiak a diákok A héten elindult az egyetemi nyílt napok idei szezonja, volt, ahol már hétfőn fogadták a leendő hallgatókat. A felvételizők amellett, hogy megismerhetik a képzési kínálatot és információkat gyűjthetnek a felvételi rendszerről, belepillanthatnak a campusok diákéletébe is. Tapasztalataink szerint ez utóbbira is komoly igény van. A programok általában dékáni, rektori köszöntőkkel kezdődnek: az intézményInformáció

www.felvi.hu/ felveteli/nyiltnap

vezetők ilyenkor általában a „miért érdemes minket választani” felvetéssel bemutatják az adott egyetemet, főiskolát. Ezt az előadást a legtöbb helyen az általános felvételi tájékoztató követi, majd bevillantják a diploma utáni karrierlehetőségeket is. Megfigyeléseink szerint azonban ezeket a bevezetőket nem érdemes hosszúra nyújtani. Sok középiskolás ugyanis már az interneten felszippantotta ezeket az információkat, így sokakat inkább a diákélet, a hangulat érdekel, nem szívesen ülnek végig elnyújtott, száraz előadásokat. Erre persze az intézmények vezetői is rájöhettek, hiszen a legtöbb helyen például a campusbejárást hallgatók vezetik, akik közvetlenebb formában, hitelesen tudnak arról beszélni, miért jó az adott helyen egyetemistának, főiskolásnak lenni. Egy ilyen nyílt nap persze az informáci-

Néhány nyílt nap

• Budapesti Corvinus Egyetem:  a Kertészettudományi Karon december 7-én 10 órától. • Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola:  december 15-én 10 órától lesz a kommunikáció-, üzlet- és turizmusképzések nyílt napja. • Debreceni Egyetem:  az Egészségügyi Karon december 7-én 10 órától, a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon december 11-én 10 órától. • Kodolányi János Főiskola: Székesfehérváron december 14-én 10 órától, Budapesten december 18án 10 órától.

Bejárható a campus / katona lászló

ók átadásáról szól, de az sem hátrány, ha egy intézmény látványos programokkal kápráztatja el a diákokat. De az idei felhozatalban is lesznek érdekes programok. A Kodolányi János Főiskola budapesti épületében példá-

ul január 18-án éjszakai nyílt napot tartanak majd. Érdekes programokat találtunk a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is: bele sem merünk gondolni, mit jelent az, hogy a jelentkező kipróbálhatja magát se-

• Pécsi Tudományegyetem:  az Általános Orvostudományi Karon december 12-én 10 órától, az Illyés Gyula Karon december 13-án 10 órától, a Természettudományi Karon a mesterképzésekről december 17-én 14 órától.

bészként, vagy kihúzhat egy fogat. kiss andrás HIRDETÉS

Diploma előtt és után. A Frissdiplomások 2011 kötet jövőre jelenik meg Harmincegy felsőoktatási intézmény több mint húszezer, 2008-ban, illetve 2010-ben abszolutóriumot szerző hallgatója adott válaszokat az Educatio Nonprofit Kft. által létrehozott Diplomás Pályakövető Rendszer tavaly tavaszi kérdéseire – az innen származó, súlyozott adatok felhasználásával és azok elemzésével születik meg a kötet. A tíz tanulmány pszichológus, közgazdász és szociológus szerzői a hazai frissdiplomások munkaerő-piaci fogadtatását, képzési és foglalkoztatási stratégiáit elemzik. A tanulmánykötet legfontosabb megállapításai közt van, hogy a végzettek egyharmada már az egyetemi évek alatt dolgozik, mindössze kétharmaduk a főfoglalkozású diák. A diploma megszerzése előtt a diákok fele legalább Munka diploma előtt

41

százaléka a válaszadóknak már munkában állt az abszolutórium megszerzésekor.

rövid ideig kipróbálja magát a munka világában, kifejezetten tanulmányokhoz kötődő tapasztalatokról hatvan százalék számolt be. Egyre alacsonyabb az álláskeresésre hagyományos utat választók – azaz diploma után állás után nézők – aránya, a válaszadók 41%-ának volt állása már az abszolutórium megszerzésekor. A levelezőképzésen diplomát szerzők közt többen dolgoznak már, de a még tanulók 16%-a is dolgozik már. Nagy jövedelemkülönbségeket figyeltek meg ugyanakkor a friss diplomások közt: a magánszféra vállalatainál dolgozók bérei közel 40 ezer forinttal voltak magasabbak az állami cégeknél dolgozókénál, a külföldi cégek alkalmazottai 66 ezer forinttal kapnak többet a magyar vállalatok dolgozóinál. A férfiak és a képzettebb szülők gyerekei többek keresnek, mint a nők és a képzetlenebb szülők gyermekei. Mindenképp igaz azonban, hogy érdemes diplomát szerezni: a diplomásokat kevésbé fenyegeti a munkanélküliség, mint másokat, ráadásul a diploma jövedelemtöbblettel is jár. Krezinger Szonja

n OKTATÁS


3 sport

2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Az oldal támogatója a

Mindenképpen nyerni akar ma este a Videoton Európa Liga. Győzelem esetén sem garantált a továbbjutás A Videoton nyerni akar ma este (21.05 óra) a Sporting Lisboa otthonában, és ha ez sikerül, a székesfehérváriak akkor sem keserednek el, ha a győzelem is kevés lesz a továbbjutáshoz a labdarúgó Európa Liga csoportköréből.

A riválisok kezében van a sorsuk

Labdarúgás

Dzsudzsák a legjobbak között Dzsudzsák Balázs ismét bekerült a forduló álomcsapatába az orosz futball statisztikáival foglalkozó Kulicski portálon. A Dinamo Moszkva magyar szélsője fontos gólt lőtt a Rubinnak az orosz bajnokság (Premjer-liga) 18. fordulójában (3–0). A középpályás ötödik alkalommal került be a forduló álomcsapatába ezen a honlapon; mostani alkalmi csapattársai közül egyedül Samuel Eto’o (Anzsi) büszkélkedhet ilyen sok jelöléssel. Metropol

sport 20

A Videoton két hete a Genk elleni hazai találkozón hiába játszott a mérkőzés egyes szakaszaiban jobban, mint belga riválisa, végül 1-0-ra kikapott, és ezzel a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került. Sorsa már nem a saját kezében van. Ugyanakkor ha a Genk legyőzi a Baselt, és a Videoton is nyer a már biztos kieső, csoportutolsó Sporting ellen, Paulo Sousa együttese lép a 32 közé. Ezzel a Székesfehérvár történelmet írna, magyar csapatnak ugyanis korábban még soha nem sikerült továbbkerülnie európai kupasorozat csoportköréből. A fehérváriak főpróbája nem igazán sikerült, mivel az Újpest elleni hazai bajnoki meccsen 1-1-re volt képes a gárda. Viszont bíztató, hogy hazai pályán egyszer már 3-0ra legyőzte a Sportingot. A Videoton 2 győzelmet és 3 vereséget jegyez az eddigi 5 csoporttalálkozóján.

Magyar érintettség

A Hajnal Tamásra az utóbbi időben leginkább csereként

Európa Liga, 6. forduló PÁROSÍTÁSOK A Young Boys - Anzsi Udinese - Liverpool B Hapoel - Academica Plzen - Atletico C Limassol - Marseille Fenerbahce - M’gladbach D Martimo - Club Brugge Bordeaux - Newcastle E Stuttgart - Molde Köbenhavn - Steaua Dnyipro - Solna F Napoli - PSV Eindhoven Genk - Basel G Sporting - Videoton Inter - Neftci H Partizan - Rubin Kazany Lyon - Kirjat Smona I Bilbao - Sparta Praha Maribor - Lazio J Tottenham - P’thinaikosz Rapid - Metaliszt K Leverkusen - Rosenborg Levante - Hannover L Twente - Helsingborgs

ÁLLÁS A Anzsi

C

E

G

I

K

Gólkül. Pt. 4 10 B Liverpool 1 7 Young Boys -1 7 Udinese -4 4 Fenerbahce 6 13 D M’gladbach 2 8 Marseille 1 5 Limassol -9 1 Steaua 0 10 F Stuttgart 4 8 Köbenhavn -1 7 Molde -3 3 Genk 5 11 H Basel 3 8 Videoton -1 6 Sporting -7 2 Lyon 4 13 J Sparta Praha 3 8 Athletic Bilbao -2 4 Kirjat Smona -5 2 Metaliszt 7 13 L Leverkusen 6 10 Rosenborg -2 6 Rapid -11 0

GÓLZSÁKOK Cavani Napoli 5

Shelvey

Liverpool

4

Xavier

Metaliszt

4

Pt. 12 10 5 1 10 9 4 3 12 9 4 4 13 10 2 2 9 7 5 4 11 10 4 1

A biztosan továbbjutó csapatok (félkövér) A csoportok első két helyezettjéhez csatlakozik majd a BL-csoportok nyolc harmadik helyezettje a legjobb 32-ből

6

Bobadilla Young Boys

Gólkül. Atletico Madrid 4 Viktoria Plzen 6 Academica -1 Hapoel Tel-Aviv -9 Bordeaux 3 Newcastle Utd. 4 Club Brugge -4 Maritimo -3 Dnyipro 4 Napoli 2 Solna -5 PSV Eindhoven -1 Rubin Kazany 7 Internazionale 2 Partizan -5 Neftci Baku -4 Lazio 4 Tottenham 2 Panathinaikosz -5 Maribor -1 Hannover 3 Levante 5 Twente -3 Helsingborgs -5

Edinson Cavani lőtte a kupasorozat történetének kétezredik gólját az 5. fordulóban, a Napoli–Solna meccsen (2-1). UTOLSÓ ESÉLY: A Liverpoolnak nyernie kell Udinesében, hogy biztosítsa a továbbjutást. Liverpool: Gy8 L11 Olasz csapatok (33%) (46%) elleni mérleg V5 Lőtt gól: 26 Kapott gól: 28

Jonjo Shelvey Liverpool

Kép: Getty Images

Meccs előtt

„Motivált a csapat, mindenki szeretne nyerni, s jól lezárni ezt a fél évet.” Sándor György, a fehérváriak játékosa

A Stuttgart nyolc ponttal áll az E csoport második helyén, míg az FC Köbenhavn hétpontos, az élen álló Steauának pedig tíz pontja van. A már biztosan továbbjutó Hannover, Huszti Szabolc�csal a soraiban, ezúttal a legjobb 32 közé kerülését már szintén bebiztosító spanyol Levantéhez látogat. A két csapat meccse a csoportelsőségről dönt majd az L jelű négyesben.

Vannak még nyitott kérdések

Legutóbbi idegenbeli siker: 1-0 Inter, ‘08 Forrás: UEFA

Fehérváron már sikerült nyerni a Sporting ellen / mti

© GRAPHIC NEWS

számító VfB Stuttgartnak nincs más dolga, mint legyőznie ellenfelét, ebben az esetben ugyanis a csoportelső Steaua Bucuresti koppenhágai eredményétől függetlenül bebiztosítaná továbbjutását.

Nem dőlt még el a második továbbjutó hely sorsa az A és a J csoportban: előbbiben a Liverpool és a svájci Young Boys, utóbbiban a Tottenham Hotspur és a Panathinaikosz küzd az egyenes kieséses szakaszba kerülésért. A J csoportban az élen álló Lazio a szlovén Maribornál vendégeskedik, a mérkőzést Vad István vezeti majd. mti/metropol

A Man. City számára véget ért a BL-kaland A kínos véget ért a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre a Manchester City számára. Az CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ

Dinamo Zagreb–Dinamo Kijev 1-1 PSG–Porto 2-1 Montpellier–Schalke 1-1 Olympiakosz–Arsenal 2-1 Málaga–Anderlecht 2-2 AC Milan–Zenit 0-1 Dortmund–Manchester City 1-0 Real Madrid–Ajax 4-1

arab befektetőknek köszönhetően az egyik legtehetősebb sportvállalkozásnak tartott angol klub hat mérkőzésen 3 pontot tudott összekaparni, s a keddi fellépését is vereséggel zárta – ez alkalommal Dortmundban kapott ki Roberto Mancini együttese. Így a „halálcsoportból” az Ajax folytathatja az Európa Ligában. Igaz, a szebb napokat megélő holland csapat is kiadós verést kapott a Realtól. metropol

A CSOPORT

C CSOPORT

1. PSG 14-3 1. Málaga 12-5 15 12 2. PORTO 10-4 13 2. Milan 3. KIJEV 3. Zenit 6-10 5 4. ZAGREB 1-14 1 4. Anderlecht B CSOPORT

1. Schalke

10-6 12 2. Arsenal 10-8 10 3. Olympiakosz 9-9 9 4. Montpellier 6-12 2

7-6 6-9 4-9

8 7 5

D CSOPORT

1. Dortmund 11-5 14 2. Real Madrid 15-9 11 3. Ajax 8-16 4 4. Manchester city 7-11 3


sport 21

HIRDETÉS

A korábbi Tour-győztes LeMond megtisztítaná a sportágat A háromszoros Tour-győztes Greg LeMond versenybe száll a kerékpársport irányítószervezete, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöki posztjáért, azután, hogy Lance Armstrong doppingbotránya alatt korrupcióval vádolta a jelenlegi és az előző vezetőséget. MÚLT

JELEN

JÖVŐ?

Hein Verbruggen UCI-elnök, 1991–2005 Az UCI 125 ezer dollárt kapott Armstrongtól állítólag, hogy szemet hunyjon a dopping fölött. Tiszteletbeli elnök.

Pat McQuaid 2005– Pert indított több korábbi versenyző, köztük LeMond ellen az UCI-t ért gyanúsítások miatt.

Greg LeMond 2013-ban indul 11 éve baja van Armstronggal, miután 2001ben szóvá tette a versenyző és a hírhedt orvos, Michele Ferrari közötti kapcsolatot.

LEMOND KARRIERJE 1980: Az moszkvai olimpiai csapat tagja, de nem versenyezhetett az amerikai bojkott miatt. 1983: Első amerikaiként megnyeri a kerékpáros világbajnokságot. 1984: Először indul a Tour de France-on. 1985: Bernard Hinault-t segíti győzelemre. 1986: Első amerikaiként megnyeri a Tourt. Miután kizárták Armstrongot és Floyd Landist, ő az egyetlen amerikai, aki e cím birtokosa. 1987: Túlél egy vadászbalesetet. 1989: Újra megnyeri a Tourt. 1990: Úgy nyeri meg harmadjára is, hogy egy szakaszon se lett első. Forrás: Greg LeMond, hírügynökség

Képek: Getty Images

© GRAPHIC NEWS

Vízilabda

Biros Péter lenne még válogatott A magyar férfiválogatott hivatalos oldalának adott interjú szerint a háromszoros olimpiai bajnok, 36 éves átlövő szívesen szerepet vállalna a 2016-os riói olimpián is. A vártnál gyengébb idei szereplést a túl sok előkészületi mérkőzés okozta fáradtsággal magyarázta. metropol

Dopping

Eltiltották a legjobb zsokét Doppingvétség miatt hat hónapra eltiltották a versenyzéstől Frankie Dettorit, a világ leghíresebb zsokéját. Az olasz születésű Dettori több mint 500 versenyt nyert pályafutása során. mti HIRDETÉS

NBA: kikapott a címvédő Az NBA-címvédő Miami Heat meglepetésre vereséget szenvedett a Washington Wizards vendégeként (105-101). A legutóbbi hat meccsét megnyerő Miaminál LeBron James 26, Dwayne Wade 24 pontot szerzett, de a vereség elkerüléséhez ez sem volt elég. Jordan Crawford (a képen) volt a legeredményesebb fővárosi, 22 ponttal. A Los Angelesnél pedig újfent nem volt elég Kobe Bryant teljesítménye (39 pont), a vendéglátó Houston Rockets jobb volt (107-105). / getty images HIRDETÉS


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

sport 22

Klubvilágbajnokság: először vetik be éles helyzetben a gólbírót Labdarúgás. A Chelsea és a Corinthians csak jövő héten lép pályára A házigazdaként részt vevő japán Sanfrecce Hirosima és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával ma kezdődik a labdarúgó klubvilágbajnokság, amelynek döntőjét jövő vasárnap rendezik. A nemzetközi szövetség ezen a tornán veti be először élesben a gólbíró-technológiát. A Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányok a játékvezetők munkáját segítik majd, s annak megállapítására szolgálnak, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy valóban gól született-e. A két helyszín közül a Hawk-Eye-t Tojotában, a Szükséges lépés

„A tegnap esti meccs után a gólvonaltechnika bevezetése már nem alternatíva, hanem szükséges lépés.” Sepp Blatter, FIFA-elnök az angol–ukrán júniusi Eb-meccs után Aranylabda

Mourinho szerint Messi kapja A Real Madrid portugál vezetőedzője szerint eldöntött tény, hogy az idén is az FC Barcelona argentin támadója, Lionel Messi nyeri a FIFA-Aranylabdát. Ha a FIFA-választáson valóban az élen végez, a címvédő argentin lesz az első, aki negyedszer is elnyeri az Aranylabdát. A győztest január 7-én, a világszövetség zürichi gáláján nevezik meg. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

GoalRefet pedig Jokohamában alkalmazzák.

Az esélyesek

A két nagyágyú, a BL-győztes Chelsea és a Libertadores Kupa-címvédő brazil Corinthians kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára először, mindkét gárda története során először nyerheti meg a tornát. A londoniak új vezetőedzője, a szurkolók várakozását eddig messze alulmúló Rafael Benítez rutinosnak számít ezen a porondon, hiszen 2010-ben megnyerte a klubvb-t az Internazionaléval, 2005-ben pedig döntőig vezette az FC Liverpoolt. A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klub-Világkupát,

amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb csapata csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens leg-

rangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazdákat képviselő együttes szerepel. mti

A FIFA a gólbíró-technológiákat teszteli A FIFA két rivális videós gólbíró-technológiát tesztel a közelgő, Japánban megrendezett klubvilágbajnokságon, azért, hogy a 2014-es brazíliai vb-n a legpontosabb rendszert használhassák. GÓLBÍRÓ: kevés pénzbe kerül, akkor is működik, ha nagy a tömeg a gólvonal előtt és a nézők nem látják. Antennák: 10 kapufán Mágneses mező: teljesen és a keresztlécen lefedi a gólvonal fölötti területet

A legtöbb kupát nyerők

4 3

AC Milan (1969, 1989, 1990, 2007)

Real Madrid, Internazionale, Penarol, Nacional, Boca Juniors, Sao Paulo

2

Ajax Amsterdam, FC Barcelona, Bayern München, Juventus, FC Porto, Manchester United, Santos, Independiente

Érzékelő: a gólvonalon, részben a föld alatt

Meccsek

• Selejtező:  Auckland City (új-zélandi)–Sanfrecce Hirosima (japán), ma 11.45. • Negyeddöntő, vasárnap:  Ulszan Hyundai (dél-koreai)–Monterrey (mexikói) 8.00, Al Ahli (egyiptomi) – selejtezőmérkőzés győztese 11.30. • Elődöntő, szerda:  Corinthians (brazil)– 2. negyeddöntő győztese 11.30. • Elődöntő, csütörtök:  Chelsea (angol)– 1. negyeddöntő győztese 11.30

Labda: három réztekercs a felszín és a labdabelső között SASSZEM Kamerák: Nagy felbontású kamerák fedik le a 16-oson belüli területet.

Amikor a labda beér a gólmezőbe, az antennarendszer aktiválódik – kevesebb mint fél másodperc alatt jelez a bírónak, mihelyt a labda teljesen átlépi a mágneses mezőt. Pozíció: A labda 3D-s helymeghatározását legalább 3 kamera háromszögeléssel számolja ki.

Röppálya: A labda helyzetét minden keretre leképezik, hogy 3,6 milliméteres területen belül pontos előrejelzést adhassanak az elhelyezkedéséről. 3D-s tévés visszajátszást biztosít, de hatástalan, ha a labda homályos és a költségek magasak. Forrás: Hawk-Eye Innovations, Fraunhofer IIS

Női kézilabda-Eb. Drámai hiba miatt nem nyertünk az első mérkőzésen A magyar válogatott 28-27-re kikapott Horvátországtól az első, keddi mérkőzésen. A vereséget jelentő gól két másodperccel a vége előtt született: Kiss védett, de a felperdülő labdát beütötte

© GRAPHIC NEWS

HIRDETÉS

a kapuba. A szövetségi kapitány szerint elsősorban a gyenge védekezésnek köszönhető a vereség. A tegnapi magyar–német meccs lapzártánk után ért véget. mti

Bírói segítség

„A bírók gyakran engedték, hogy a horvátok a hatoson belül is védekezzenek, így nehéz nyerni.” Karl-Erik Böhn KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét és Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 23 Mit szól hozzá?

Ajándékozzon Füles-előfizetést karácsonyra!

Tízezer lesz jövőre a felsőoktatásban az állami ösztöndíjas helyek száma. Befolyásolja-e a csökkentés a döntését?

„Nem tanulok tovább, mert hiába fejezek be idén egy OKJ-s kurzust, állami helyre nem vennének fel, a képzés árát pedig nem tudom kifizetni.”

„Régebben szerettem volna egyetemre vagy főiskolára menni, de a magas tandíjak miatt inkább még egy OKJ-s tanfolyamra iratkozom be.”

„Nem, mert nem akarok továbbtanulni, ilyen gazdasági körülmények között inkább szerzek egy jó szakmát, és elmegyek dolgozni.”

Simon Dávid 21, diák, Budapest

Pecsenye Anett 22, diák, Budapest

Adamecz Balázs 17, diák, Sülysáp

amerikai filmek, amelyek dramaturgiai fókusza a bűn. Autós üldözések, hajszák, menekülés lépcsőn föl, lépcsőn le, háztetőkön átugrálva. Brutális verekedések, lövöldözés, túszdrámák, emberrablás, bosszúhadjárat stb. Vérfarkasok, vámpírok, gügye misztikum. Az Egyesült Államok a II. világháború óta minden hadjáratából rosszul keveredett ki, az amerikai háborús romantika mégis újra meg újra téma. A legnagyobb gond az, hogy fiataljaink nemcsak megnézik, olykor követik is a brutális mintákat. Gyakori hír, hogy tizenévesek kínozzák, olykor meg is ölik társukat. A legújabb trend: digitalizálni, háromdimenziósítani, de az alacsony nívó marad, ideértve a honi gyártású bárgyú „celebkedést” is. És mindezek ellen senki nem tesz – vagy nem tud tenni – semmit.

bor című írásra szeretnék reagálni. A kedves hölgy vagy úr, aki ezt a levelet írta, biztosan jól körülnézett a boltok polcain? Én magyarbor-párti vagyok, kiválónak tartom mindegyik tájegységünkről valót, és 500 Ft-tól már vannak igényes, hétköznapi boraink. Nem lehetséges, hogy inkább csak nem ért hozzá a kedves levélíró? Például remek bor a cserszegi fűszeres 700-tól, attól függően, éppen honnan származik. A legolcsóbb tájegység a Duna–Tisza köze, és szerintem nagyon finomak az innen származó borok. Én is szoktam venni egy-egy vasárnapi ebédhez, és bár sok mindent drágának tartok, a borokat éppenséggel nem. A nagy hipermarketekben nagyon szépen, tájegységekre bontva lehet keresgélni rengeteg hazai kereskedőtől, van, amikor az üvegen be is mutatkoznak. Azt ajánlom a levél írójának, nézzen csak körül, és kóstolgasson, és ne egy éjjel-nappali kisboltban vagy benzinkúton akarja megvenni.

Olvasói levelek

Már tévét sem érdemes nézni Csöngetnek, ajtót nyitok: egy fiatal hölgy és egy hasonló korú férfi. A hölgy, aki később elmondja, hogy kezdő grafikusművész, közli, éppen közvéleményt kutat – nekem mi a véleményem a reklámokról? Visszakérdezek: ő mit szól a tévéreklámokhoz? Neki nincs is tévéje – válaszolja. Én meg, mondom, néha arra érzek kísértést, hogy az ablakon dobjam ki a készüléket. Nem kevés értelmiségi sorstársam véleménye hasonlóan lesújtó. Van olyan méltán neves írónk, aki egy interjúban szintén kijelentette: neki nincs tévéje. Itt nemcsak az a gond, hogy a már-már kialakuló műélvezeti élményt rendre megszakítják reklámblokkok, filmajánlatok, hanem az is, hogy fehér holló az értékes, művészileg magas szintű filmalkotás, igényes stúdióműsor. Ha mégis akad, akkor csekély reklámértékű éjidőben tűzik műsorra. A képernyőt eluralták – főleg a kereskedelmi csatornákon – az olyan, többnyire

Szabó Sándor, Budapest

Vannak olcsó és jó magyar borok is A december 4-én megjelent, Legyen elérhetőbb a magyar

Csonka Alexandra, Szombathely

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Hideg idő sok felhővel

Győr

-1°

Budapest

Miskolc

1° Békéscsaba

Pécs

PÉNTEK

A ködfoltok feloszlása után az ország jelentős részén számíthatunk

SZOMBAT

helyenként hózápor. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül.

max: 0° napsütésre is, de nagyobbrészt felhős idő várható. Kezdetben néhol min:-5° hószállingózás fordulhat elő, délután elsősorban nyugaton valószínű

max:-1° Pénteken nagyrészt napos idő ígérkezik, majd a hétvégén egy min:-4° mediterrán ciklon hatására többfelé valószínű havazás. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2012. december 6. csütörtök www.metropol.hu

Disney Star Wars

Nemrég megvásárolta a Walt Disney a Star Wars-filmek legendás készítőjétől, George Lucastól a Lucasfilmet. A cég tervei szerint 2015-ben készülne el az űropera következő, hetedik része, és egyelőre biztosnak tűnik az ezt követő két rész gyártása is. George Lucas A Disney megvásárolta a Lucasfilmet, az Industrial Light & Magic nevű trükkgyárat, a Skywalker Sound szerint itt hangstúdiót és a Lucasbooks könyvkiadót is. volt az ideje, A piac az első pillanatban nem hogy átadja fogadta túl jól a tranzakciót, a Star Warst bejelentése után a Disneyrészvények értéke két a következő százalékot esett. generáció filmeseinek.

Megszerezték a sorozathoz köthető összes játék, ajándéktárgy, videojáték és SW-logóval ellátott tárgyak forgalmazási jogát, melyek becslések szerint eddig 22 milliárd dollárnyi bevételt hoztak George Lucasnak. Néhány karakter és dizájnelem jogát már 1987-ben megszerezték, évi egymillió dollárért. Ez utóbbi megállapodást később Lucas élete legrosszabb üzletének minősítette.

Bár a következő Star Warsrészeket a Disney készítheti, nem került a birtokába a teljes univerzum. Az első (IV.) rész, vagyis a Csillagok háborúja film-, tévé-,

Több mint négymilliárd dollár, vagyis körülbelül 890 milliárd forint volt a vételár. Ennek felét készpénzben, felét részvényben fizette ki a Disney. Ez az összeg több, mint például az elmúlt két hónapban bejelentett magyar kiigazítócsomag által elért megtakarítás. Lucas magánvagyona összesen körülbelül hétmilliárd dollár lehet.

1983. május 25-én került a mozikba a Jedi visszatér (VI. epizód, 475 millió dollár). A történet ma itt tart, innen vennék fel a fonalat a következő részek. 1997-ben jelentek meg a régi részek digitálisan felújított és kibővített kiadásai. 1999. május 19-én került a mozikba a másfél évtizede várt előzménysorozat első része, a Baljós árnyak, mely világszerte 924 millió dollárt hozott.

DVD- és minden egyéb audiovizuális forgalmazói jogai ugyanis örökre a Foxnál vannak, a többi rész hasonló jogait pedig 2020-ig birtokolja a konkurens forgalmazó. Ha nem egyeznek meg, a Disney soha nem fog tudni kiadni egy teljes Star Wars-sorozatot.

• Harrison Ford  színészi pályája a vagány Han Solo szerepével kezdődött. George Lucasszal akkor került kapcsolatba, amikor az otthonába szekrényeket épített. A rendező két korábbi filmjében is kapott kisebb szerepeket. A Csillagok háborúja óta a neve egyet jelent Hollywoodban a kasszasikerrel. Ford a Csillagok háborújáért 650 000 dollárt kapott, és részesedést a bevételből.

A legdrágábban elkelt Star Wars-relikviák

650 ezer dollárt

fizetett egy gyűjtő tavaly egy Panavision kameráért, amely az egyike volt azoknak, melyekkel a Csillagok háborúját forgatták. Eddig ez a legdrágábban elkelt relikvia.

1977. május 25-én mutatták be a Csillagok háborúját, a sorozat első, a történet szerint IV. részét. Ez több mint 779 millió dollárt hozott világszerte. 1980. május 21-én jött a folytatás, A Birodalom visszavág, amely 538 millió dollárt hozott.

2002. május 16-án jött a Klónok támadása (649 millió dollár). 2003–2005 között készült egy animációs tévésorozat is (A klónok háborúja).

Az elnyűhetetlen droidok, a szexszimbólum, az ács és Joker • Mindössze két olyan szereplő  volt a stáblistában, akik eddig minden Star Wars-filmben játszottak, igaz, soha nem láttuk az arcukat. A törpenövésű Kenny Baker ugyanis R2D2-t mozgatta, míg Anthony Daniels C-3PO megszemélyesítője volt. Arra azonban talán kevés az esély, hogy a következő trilógiában is játszani fognak, hiszen Baker 78, Daniels pedig 66 éves.

háttér 24

• Mark Hamill  azonban a Csillagok háborúja után, úgy tűnik, beragadt Luke Skywalker szerepébe – legalábbis a rendezők szerint. A trilógia után nem voltak komolyabb filmszerepei. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy a messzi-messzi galaxis gáncstalan Jedi-lovagja több animációs filmben és játékban kölcsönözte hangját Batman legnagyobb ellenfelének, Jokernek.

• Carrie Fisher színésznőnek is Leia hercegnő szerepe hozta meg a világhírt. Sőt, a Jedi visszatér című epizódban (VI.) magára öltött metálszínű bikinivel igazi szexszimbólummá vált. 1980-ban szerepet kapott a Blues Brothers című klasszikus John Landis-filmben, és más hollywoodi filmekben is. Később alkoholista lett – de a Star Wars-folytatások hírére „bejelentkezett”...

2005. május 19-én érkezett az új trilógia befejező része, A Sithek bosszúja (III. epizód, 848 millió dollár). 2012. február 8-án jelent meg a Baljós árnyak 3D-s változata. 2015-re ígérik a VII. részt, és jön a VIII. és a IX. is – sőt, állítólag Darth Vader alakja később kapna egy külön, „köztes” trilógiát is.

350 ezer 115 ezer dolláros

dollárt

vételárral a második helyen van egy TIEvadász modell, amelyet 2008-ban vásárolt meg egy rajongó.

ért egy Darth Vadersisak A Birodalom visszavágból (V.). 2003-ban vette meg egy rajongó.



20121206_hu_budapest