ÚJRA POMPÁZHAT
Vágjuk vissza a felére az elvirágzott hibiszkuszt, így még a nyáron újra virágba borul.
ÉLETMÓDI
A NAPLÓ MELLÉKLETE AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDÉRT
A vegán étel is lehet változatos és ízletes KAPOLCS Márvány Gabriella megelégelte, hogy a környék éttermei nem kínálnak vegán ételeket, így maga nyitott egy falusi vendégasztalt.
Gabriella többnyire vegán ételeket készít, ugyanakkor kívánságra vegetáriánus harapnivalót is. – Sok olyan étel készül, amely cukor-, laktóz- vagy gluténmentes. Többnyire zöldségeket használok, tej-, tojás- és húsmentes a menü, mindezeket helyettesítem. A tej zabtejből készül, a kelt tészta pedig tojás nélkül is fi-
aztán sima vagy gluténmentes kenyérmorzsába forgatom, és kisütöm forró olajban. A lasagnetésztát magunk gyúrjuk, napon szárítjuk, azonban azt sem tojás színezi, hanem spenót, paradicsomlé, vagy fehér marad – hangsúlyozta a Naplónak nyilatkozva Márvány Gabi. – Ízesen főzök, de klaszszikus, falusi ételeket. Például mentás cukorborsó-főzeléket, vagy meggylevest. Előbbihez feltétként lehet kenyérkockafasírtot készíteni vízzel, fűszerekkel, tepsibe simítva és úgy kisütve. Ha valaki tojásrántottát szeretne enni, elkészítem,
Zsófi és Gabi, a konyha arca és lelke a két lány
nom. Egyszóval minden állati eredetű alapanyagot mellőzök, vagy növényivel helyettesítek. A nokedlibe tojás helyett csak kurkumát teszek, hogy egy kis színe legyen. Nagy kedvenceim a zöldséges golyók, a zöldség fasírtok. Azokhoz olyan zöldség kell, amely levet ereszt a só hatására. Szinte mindig kerül bele répa, a céklától pedig szép színt kap, de jó még bele a cukkini, vagy a krumpli, illetve akár a rizs is. Zabliszttel keverem, az tartja össze. Sózom, fűszerezem,
Fotó: archív
azonban húst ne kérjen senki. Anyósom, Elli és a húgom sokat segít nekem. Gyakran a recepteket bújja, mindig van valami fantasztikus ötlete, amit aztán megvalósítok. Ráadásul Elli udvaron kapirgáló csirkéi szép tojást adnak. Tulajdonképpen családi összefogásban dolgozunk, mert a húgom, Zsófi is besegít, a sütikért és a felszolgálásért felel, ő a konyha arca, én pedig a lelke, az én kezem alatt készülnek az ételek – jegyezte meg lapunknak Gabi. TBZS
Kiegyensúlyozott táplálkozással elérhető a napi szükséglet VESZPRÉM A magnézium elengedhetetlen a szív, az izomzat, az idegrendszer megfelelő működéséhez, az anyagcsere-folyamatokhoz, a csontfejlődéshez. De vajon kell-e minden nap szedni és étrend-kiegészítő formájában bevinni a szervezetbe?
Ha mindent megfogadnánk, amit a televíziós reklámok sugallanak az egészségünk megóvása érdekében, marékszám szedhetnénk minden nap a különféle étrend-kiegészítőket. Így a magnéziumot is, amelylyel kapcsolatban nem vonható kétségbe, hogy a szervezet számára létfontosságú anyag, inkább az kérdőjelezhető meg, hogy valóban kell-e rendszeresen szednünk magában, vagy B6-vitaminnal kombinálva. – Kiegyensúlyozott táplálkozás mellett alapjában véve nem kell külön pótlásról gondoskodnunk, hiszen a víz mellett többek között a klorofiltartalmú zöldségekben és az olajos magvakban is található magnézium, illetve még számos más élelmiszerben is. Ez azt jelenti, hogy a normális étrenddel biztosíthatjuk a szervezet számára szükséges napi magnéziummennyiséget – mondta Mészárosné Jaskó Enikő dietetikus. A napi szükséglet a férfiaknál és a nőknél eltérő, és tovább árnyalja a képet a napi aktív mozgás vagy a fizikai munkavégzés mennyisége, a stressz, a dohányzás és a várandósság is. Ha valaki személyre szabottan szeretné megtudni, hogy mennyi a számára szükséges napi magnéziummennyiség, ma már magnéziumkalkulátort is találhat a világhálón. Általános szabályként azonban elmondható, hogy felnőttkorban napi 300350 milligramm magnéziumra van szüksége a szervezetnek. A terhesség, a szoptatás na-
VESZPRÉM A Covid-járvány ideje alatt az emberek többsége pánikvásárlásba kezdett, amely egyfelől tömegjeleneteket eredményezett az üzletekben, másfelől bizonyos élelmiszerek átmeneti hiányához vezetett. A hasonló helyzetek elkerülése érdekében élelmiszer-tartalékolási útmutatót állítottak össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei.
Nem érdemes egyszerre sokat elraktározni az egyes élelmiszerekből a kamrában Fotó: Shutterstock
Kétheti ételtartalék az optimális
2021. JÚLIUS 19., HÉTFŐ
Fontos a magnézium
A magnéziumhiány izomgörcsöket is okozhat
gyobb fizikai terhelést jelent, ezért az ajánlott mennyiség ebben az időszakban 450 milligramm is lehet. Rendszeres, igen intenzív sporttevékenység esetén pedig javasolt naponta 500 milligramm magnéziumot bevinni. – A táplálékból – leszámítva néhány emésztési betegséget, bélproblémát – a magnézium
A magnézium oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást megfelelően fel tud szívódni. A túladagolás szinte lehetetlen, az egészségesen működő vesék a szervezet számára felesleges mennyiséget kiválasztják, amely a vizelettel távozik. A B6-vitamin valóban segíti a magnézium felszívódását – ez fordítva is igaz –, de a magnézium önmagában is tökéletesen felszívódik – mondta a diete-
Tartalékoljunk, de ésszel!
Az ingyenesen letölthető kiadvány olyan egyszerű gyakorlati tanácsokkal látja el a lakosságot, amelyek nemcsak a különböző veszélyhelyzetekben hasznosak, hanem hatékonyan segítik a tudatos otthoni készletgazdálkodást, valamint az élelmiszer-pazarlás csökkentését is. A NÉBIH májusi karanténkutatásából kiderült, hogy
A csicsóka akár nyáron is elültethető, nem kényes, viszont nagyon szapora és egészséges növény.
a legtöbb család körülbelül kétheti élelmiszer-tartalékot igyekezett felhalmozni a tavaszi hónapokban. Ez egyébként a szakemberek szerint is optimális mennyiségnek
tekinthető. A kétheti élelmiszer-tartalékkal, valamint a heti egyszeri, vagy még ritkább, esetleg online-bevásárlással jelentősen csökkenthető volt a személyes kontaktusok száma, ami az egészségügyi szakemberek szerint a megelőzés egyik legfontosabb eszköze volt. A kutatás ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a felhalmozott készletek nagy része végül a kukában landolt, azaz veszendőbe ment. Éppen ezért a NÉBIH összeállított egy olyan útmutatót, amely segítséget nyújt a lakosságnak az élelmiszerek tudatosabb tartalékolásához. A kiadvány hasznos tanácsokat és ötleteket tartalmaz többek között az otthoni élelmiszer-tartalék összetételére, tárolására, felhasználására és természetesen az élelmiszer-hulladék keletkezésének elkerülésére. Mindezt megtalálják az interneten. TBZS
tikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy szedésével kapcsolatban érdemes háziorvost is megkérdezni, ha bizonyos gyógyszereket, például vérnyomáscsökkentőt, valamilyen allergiagyógyszert, vizelethajtót, vagy antibiotikumot szedünk, ugyanis ezek együttes hatása kölcsönösen gátolhatja a másik hatását. Nem kedveznek az ásványi anyag hasznosulásának a magas zsírtartalmú ételek, a szénsavas üdítőitalok, és az egyes tartósítószerek, mint a benzoesav és az alkohol. De mire is jó a magnézium? Egyebek mellett oldja a stresszt és az izomgörcsöket, javítja a memóriát és a kognitív funkciókat, csökkenti a vérnyomást, fokozza a fizikai teljesítőképességet, segíthet a fejfájósoknak és csillapíthatja a premenstruális szindróma tüneteit, sőt, az energiatermelésben is nagy szerepet játszik. Jegyezzük meg, hogy minden, ami izommal működik a szervezetben, azok esetében fontos a kalcium-magnézium egyensúly megtartása. A kalcium
Fotó: Shutterstock
az izmok összehúzódásához kell, míg a magnézium az elernyedésükhöz. A kalciumszint megemelkedése azonban a magnézium csökkenését idézi elő – és fordítva. A zöldségek, azon belül is inkább a klorofillban gazdag levélzöldségek, mint a spenót, a sóska, a kelkáposzta, vagy a mángold kiemelkedően jó magnéziumforrást képeznek. Ide sorolhatók a diófélék és egyéb olajos magvak. Az egyik legkedvezőbb a tökmag, melyből fél csészényi fedezi a napi magnéziumszükségletet. A napraforgómag, a dió, mandula, kesudió, a fenyőmag, vagy a pekándió ugyancsak jó eszközei a magnéziumpótlásnak. Ne feledkezzünk meg a teljes értékű gabonákról sem, amelyek szintén hozzájárulnak szervezetünk magnéziumellátásához, csakúgy, mint a hüvelyesek, a babfélék, a sárgaborsó, a lencse. Kiváló magnéziumforrás még a banán, az avokádó, a makréla, a lazac és a tonhal, de még a jó minőségű étcsokoládé is. TBZS Hirdetés