Mandiner_2022_03_10_10szam

Page 58

ÉLET

INTERJÚ

A színpadi néptánc költészet SZILVAY GERGELY

FOTÓ: MÁTRAI DÁVID

Folyamatosan igyekszünk költészetet alkotni a néptáncból a színpadon, a szó nemes értelmében – mondja Juhász Zsolt. A hatvanöt éves Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével, a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészet Kollégiumának kurátorával, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi tagjával beszélgettünk. A legendás feketetói vásár ihlette darabjuk leírásában az szerepel, hogy „Feketetó mára idegenforgalmi látványosság lett, afféle zsibvásár, ahol olcsó bóvliként kínálják nekünk a múltat, fél áron a jövőt. […] Táncelőadásunk a fogyasztói társadalom hatására kialakult kulturális káoszt kívánja groteszk módon megmutatni”. Honnan ered ez a kritikus attitűd, amely minden produkciójukra jellemző? 58

Gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a táncosok nem olvasnak. Erre próbálok rácáfolni folyamatosan. A hagyomány hihetetlen nagy érték és jelentős kulturális örökség, ezért mindig olyan előadások létrehozására törekedünk, amelyek ezt a gondolatot tükrözik vissza – az olvasmányaim is segítik mindezt. Szellemileg is szeretnénk megmozgatni a nézőket, s közben igyekszünk közönségbarátak lenni,


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Mandiner_2022_03_10_10szam by Mediaworks - Issuu