E pentagram 2013 4

Page 33

Hel A istenek és a világ minden lényének gyásza mérhetetlen volt, de Balduron már semmi sem segített. Hel elé, az alvilág fejedelemnője elé került. Az Istenek egy küldöttének Helhez kellett lovagolnia és megváltania Baldurt az alvilágtól. Hel azonban feltételt szabott, hogy gyászuk bizonyítékául minden lény sírjon érte. Így is lett. Csak Thöck, egy öreg óriásnő nem gyászolta Baldurt – éppen ellenkezőleg. Thöck nevében testesíti meg az alattomosságot (németül „Tücke” – a ford. megj.), hamisságot és gonoszságot. Szívének megkeményedése miatt Baldur világosságában semmi hasznot sem fedezett fel, sőt inkább céljaira (előrehaladó anyagosodás) leselkedő fenyegetésnek látta. Így Baldurnak Hel Odin utolsó szavai Baldurhoz (1908) birodalmában kellett maradnia. W. G. Collingwood Amíg a kozmikus tudat a szellemi világgal összhangban hatott, Baldur világosságereje mindenütt jelenlévő volt. De minden fejlődésnek ára van. Hogy a külső világot teljességében észlelhesse és így öntudatra ébredjen, az embernek el kellett engednie az istenekkel való közvetlen kapcsolatot. Ez úgy történt, hogy teljesen és tökéletesen arra összpontosított, ami az anyagi térben történt. Így Baldur fényes, szikrázó energiái, fejlődésük során egyre gyengébbek lettek és halála – a misztériumok szokásos, jelképes értelmezése szerint – megpecsételte a tudat alatt ható világossághatások régen bejelentett végét. A szellemelv teljesen elsüllyedt, és minden, ami anyagi és külsőség, a helyére lépett. A régi világrend összetöretett. A fényes, de egyben álomszerű asztrális szférák észlelése megszűnt, és mostantól minden érzék a hihetetlenül lebilincselő földi fejlődés területére irányult. Szó szerint lebilincselő, ugyanis e pillanattól fogva az ember maga vált felelőssé mindenért, ami vele történik. A hősök pedig ebben a fejlődésben elsőként ragadták magukhoz a kezdeményezést, ahogyan az Edda történetei mesélik. Az anyag világa és annak alakítása váltak az ember új kihívásává. Új rendet alkotott magának, az én és a nem-én látszólag végtelenségig folytatódó polarizálódásával. Ez olyan folyamat, amely a cselekedetek szabadságával kezdődik, és végül minden ember tökéletes szabadságához vezet. Ám így az Ragnarök – a régi világ bukása

31


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.