Issuu on Google+

Mérhetetlen fájdalom bújik meg szemében.A következő találkozásunkat nem így képzeltem el.Gyötrelmes kulccsontja kiugrott,vonásai megerősödtek,én pedig azt hittem,megszakadok ettől az óriási tehertől. Megérinti arcomat,de hamar elveszi kezét,mintha parázs volna arcom helyett.Égetett ujjait marokba szorítja,majd csendesen megszólal: -Örülök,hogy újra látlak. Szemeiben sötétség rejlik,bár kékségük kényelmet szeretne árasztani.Tűrkíz gyémántként csillognak,félelmet tükrőznek és keménységet.Fagyos a lelke is,érzem.Kiszáradt a szíve,sebezhetetlen,érintetlen,mintha olyan földre tekintenék,amelyet rég nem gondoz a tulajdonos. Ekkor kattog egyet az óra,jelezve,hogy ideje felkelni.Nehézkésen kikecmergek a nyugalmat adó menedékemből.


Az érzelmek tengerén hánykodó hajótörött