Doma, Zoli, Zsófi és Max egy sötét, dohos pincében ébred. Hol lehetnek? És vajon hogy kerültek oda? A négy gimis csak arra emlékszik, hogy hazaindultak az év utolsó bulijáról, amit az egyik hipergazdag osztálytársuk rendezett. Szorult helyzetükben mind egymást okolják Fotó © Németh Dániel
a történtekért, hiszen valamennyiük életében van is valami gyanús. Doma édesanyja korábban rendőr volt, most magánnyomozóként dolgozik. Zoli a város legmenőbb brókerének a fia. A belevaló Zsófi, aki a tanév közepén érkezett, maga a két lábon járó rejtély. És ott van Max, aki a legidegesítőbb, legnagyképűbb Varga Bálint (1970) újságíró, író. 2005-ben
srác az osztályban.
jelent meg első könyve, a Magándetektívek.
Rájönnek, melyikük miatt kerültek bajba?
Több mint negyven krimit (köztük Lawrence
És vajon meg tudnak szökni fogvatartóiktól?
Block és Jim Thompson munkáit), valamint
Minden leleményükre szükségük lesz, hogy
ifjúsági regényeket (P. B. Kerr A lámpás
az országhatárt és a saját korlátaikat
gyermekei-sorozat) fordított. Számos könyv
is képesek legyenek átlépni.
(köztük John le Carré regényeinek) szerkesztője.
A Váltságdíj nélkül izgalmas, lebilincselő krimi,
Tíz éven át maga is könyvkiadó volt. 2013-ig
melyben a tinisorsokból szövődő különleges
pedig egy magánnyomozó-irodának dolgozott
hálótól az utolsó oldal után sincs kedvünk
analitikusként és legális hírszerzőként.
szabadulni.
Varga_ValtsagdijNelkul_20150410_01.indd 1
2015.04.10. 14:34:45
TIZENNYOLC
Két ház között berohantak egy dűlőre, aztán bevetették magukat a kukoricásba. Doma egyszerre volt pokolian mérges Zolira, és irigyelte, amiért olyan határozottan elintézte Alvarezt. Amikor megpillantotta a szerb busa fejét és borostás arcában ülő gonosz és okos szemét, egyszerűen leblokkolt. Biztos vannak erre más, szebb szavak, de ha egyszer ez történt, akkor nincs mit szépíteni rajta. Annyira megdöbbentette a maffiózó felbukkanása, hogy kisült két áramköre, és ettől gyakorlatilag mozgásképtelen lett. Ahogy Zsófi is. Csak a szikrákat hányó szemében látta, hogy milyen mély indulatok forrnak a lányban, amikor Zoli rávetette magát Alvarezre. A kukoricaföldön addig szaladtak, míg végképp kifulladtak. Doma sejtette, hogy korántsem jutottak olyan messzire, mint azt gondolta, és még bírt volna futni pár száz métert, de Zoli és Zsófi feladták. Mindketten térdre rogytak, úgy ziháltak, aztán Zsófi a hátára fordult a göröngyös, száraz földön, 137
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 137 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
majd Zoli is követte, és lassan nevetni kezdtek, végül mindhárman fetrengve röhögtek. Doma közben le nem tudta venni a szemét Zsófiról, mert ez volt az első alkalom, hogy teli szájjal látta nevetni. A busz csomagterében sötét volt, meg talán az nem is számított, hiszen mindenki másképpen nevet, ha tudja, hogy nem látják, de Zsófi most önfeledten nevetett, Doma pedig beletúrt a zsebébe, elővett egy darab kolbászt, kettétörte, és fenyegetően Zoli felé indult, aki kezét feltartva könyörgött, hogy hagyják abba. – Elég! – visította. – Elég! Begörcsölt a hasam. – A Kolbanátornak begörcsölt a hasa! – nevetett Zsófi, aztán lassan ő is felült, Doma pedig odadobott mindegyiküknek egy-egy darab kolbászt, és ő is lehuppant enni. – És most? – tette fel a kérdést, amit már ő maga is kezdett egy kicsit unni. – Megyünk, amíg oda nem érünk – felelte Zsófi. – Vagy meg nem állítanak minket – jegyezte meg Zoli. – Ha gyalog megyünk, akkor soha a büdös életben nem érünk fel Pestre. – De igen, csak legalább tíz napunkba telik. – Csakhogy annyi időnk nincsen – állapította meg Doma. 138
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 138 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
– Miért? – Valakinek csak fel fog tűnni, hogy nem megyünk haza. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nem? Zoli a kolbászt nézte a kezében, Zsófi a cipőjét. – Nem? – ismételte Doma. Zsófi felhúzta a szemöldökét. – Egyszer biztosan. – Egyszer biztosan? – Ja – bólintott Zoli. – Ha titeket nem hiányol senki, az anyámnak biztosan feltűnik, hogy nem vagyok otthon. – Már ha hazaért Gyöngyösről, vagy hol a fészkes fenében dolgozik megint. – Vagy, hogy nem veszem fel a telefont. – Kiegyenesedett. – Telefon. Telefonon nem kereshetnek titeket? – Nem jellemző – vont vállat Zsófi. – Khm – harákolt Zoli. – Akkor se mehetünk gyalog, semmi kedvem hozzá, ráadásul Maxot is szorítja az idő – határozott Doma. – Jól van, főnyomozó – porolta le a kezét Zoli. – Jól van. Valahogy vissza Pestre. És utána? – Azt majd akkor kérdezd meg, ha visszaértünk. – Jó. Akkor hogyan érünk vissza? – Pénz, telefon, papírok meg minden nélkül? – firtatta Zsófi. – Nyomunkban a prérifarkassal? 139
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 139 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
Mert azt ugye tudjuk, hogy ez addig nem fog nyugodni, amíg meg nem talál minket? A fiúk bólintottak. – Vágjuk – mondta Doma. – Mi vagyunk a gyalogkakukk, csak éppen a mi prérifarkasunk igenis el tud kapni minket, és nem ússzuk meg annyival, mint az az idióta madár. – Engem csak az aggaszt, hogy mindig tudja, hol vagyunk – folytatta Zsófi. – Értem, hogy hárman vagyunk, és elég feltűnőek, de hogy mindig tudja, hol keressen minket… – Szerintem nem szabad beleesnünk abba a hibába, hogy… – Íme, az ész és az osztása – mormogta Zoli, de Domának nem volt kedve megint belemenni a vitába. – …hülyének nézzük őket – fejezte be a mondatot Doma. – Különösen nem Alvarezt. Csupán azért, mert úgy néz ki, ahogy, és azt csinálja, amit, még nem jelenti, hogy ostoba lenne. – Elhallgatott, és körbenézett. Kukoricát látott, elég sokat, hosszú, magas és zöld kukoricaszárakat, cső nélkül. – Mert ez nem egy film… – Nem? – kapta fel a fejét Zoli. – Nem mondod, bakker, eddig én marha állat azt hittem, hogy egy filmben szerepelünk. Tényleg nem? 140
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 140 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
– Ez a valóság, és anyám… – Jézusom – emelte az égnek a szemét Zoli. – …erre nem győz emlékeztetni. Hogy a valóság az nem egy életforma, amivel néha kapcsolatot kell létesíteni. Mint egy távoli rokon, akire néha rácsörög az ember. – Elhallgatott. Nem akarta az anyját idézni, de nem tudott mást tenni. Ráadásul egyet is értett vele; egyike a kevés témának, amiben nagyjából egy nézetet vallottak. – Szóval vagy úgy nézünk Alvarezre, mint valamiféle filmbéli karakterre, vagy úgy, mint egy igazi mocskos rohadékra, akinek legalább két agysejtje van, amelyek néha egymásnak ütköznek. – Rendben, górékám – bólogatott Zoli. – Rendben. Alvarez is ember, van esze, értem. És? Most mennyivel vagyunk beljebb? – Annyival – állt fel Zsófi a földről, és leporolta a farmerét, jóllehet az már olyan mocskos volt, hogy nem volt azon mit porolni –, hogy nem azt kell csinálnunk, amire számít. – Miért? Mire számít? – kontrázott Zoli. Doma sóhajtott, és elmondta. Adja magát, hogy Pestre akarnak visszajutni. Mivel semmijük nincsen, ezért illegális úton fognak majd próbálkozni. – Potyautasok vonaton, stopposok az út szélén, botcsinálta autótolvajok – sorolta, és azt már ki 141
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 141 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
sem kellett mondania hangosan, hogy külső segítséget csak akkor kérnek, ha nagyon nagy a gáz, ez adta magát. Nagyjából ez az egy adta magát, amúgy mindenki el volt foglalva a saját dolgával meg a saját indítékaival, és Doma már óvodában megtanulta, hogy ne azt keresse, ami a többiektől elválasztja, hanem azt, ami közös bennük. A külső segítség egyenlő azzal, hogy felhívják magukra – akár áttételesen is – a hatóságok figyelmét, és ezt senki sem akarta nyilvánvaló vagy eddig ki nem mondott indokok és okok miatt. Doma maga is meglepve vette tudomásul, hogy a rendőrség kihagyásával gondolkozik. Teljesen átragadt rám anyám üldözési mániája, gondolta, de ha egyszer minden rendőr korrupt, akkor mit tehetek? Kockáztassak? És sodorjam bajba Zsófit? Zoli kevésbé érdekelte, mert egyfelől egy köcsög volt, másfelől meg hadd ne neki kelljen pátyolgatnia egy milliomoscsemetét. Azt azért már hadd ne. Még ha hitt is volna rendőrökben, akkor is el kellett kerülniük őket Zsófi miatt. Azaz olyat kell tenniük, amire Alvarez nem számít. – Pont nem azt kell tennünk, amit Alvarez szerint tennénk. – Mégis mit? – emelte Zoli a karját az égnek, és Doma kénytelen volt beismerni, hogy egyelőre egy darab ötlete sincsen. 142
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 142 Process Black
2015.04.09. 18:02:40
– Sebaj – tette Zsófi csípőre a kezét. – Akkor is induljunk el valamerre, mielőtt megtalálnak minket. Minden kilométer, ami köztünk és a határ közt van, közelebb visz minket Pesthez. Vágjátok? – mosolygott váratlanul a fiúkra. Doma azonnal elpirult, felpattant, és pár perc múlva már libasorban haladtak a kukoricásban észak felé. – Hacsak szét nem válunk – szólalt meg hirtelen Zoli. – Arra csak nem számít. Hogy ahányan vagyunk, annyifelé megyünk. Hm? Ez milyen ötlet, emberek?
VargaBalint_ValtsagdijNelkul_150409.indd 143 Process Black
2015.04.09. 18:02:40