86
Krakkó
Krakkó, a szimbólum Krakkó 1978-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, ám Lengyelország korábbi fővárosaként mindig is hangsúlyos szerepet játszott a lengyel hagyományban, kultúrában és emlékezetben – különösen a nemzeti identitáshoz köthető szimbolikus emlékezet terén. A waweli székesegyház (lent, Wawel Királyi Vár épületegyüttese) volt az első nemzeti panteon, ahol Lengyelország királyainak és családtagjainak sírjai szinte kivétel nélkül megtalálhatóak. Az 1333-ban elhunyt Kis Ulászló (lengyelül: Władysław I Łokietek) volt az első koronás fő, akit itt helyeztek nyugalomra. A későbbi századok során Krakkó a kultúra és tudomány kiemelkedő alakjainak, a nemzet költőinek és vezetőinek temetkezési helyévé vált. A nemzeti mauzóleum szerepét a 19. században a szintén Krakkóban található Skałka pálos kolostor lengyel kiválósá-
gok sírhelyeként szolgáló kriptája vette át; itt nyugszik többek között Karol Szymanowski, Stanisław Wyspiański és Czesław Miłosz is. Nowa Huta napjainkban a város egyik kerülete. Hatalmas acélkohóját a sztálinista időkben Krakkó konzervatív-értelmiségi hagyományát ellensúlyozandó, önálló munkásvárosnak építették. A cél Lengyelország első, mindenestül szocialista városának a létrehozása volt, amely nem csupán tetszetős és kényelmes, hanem egyúttal a proletariátus szimbolikus fellegvára is, a szovjetesítés irányjelzője, melyre – állítólag – az egész ország törekedett. A kommunista vezetés terve azonban visszafelé sült el, és Nowa Huta az ellenzéki Szolidaritás egyik fő központjává vált. Napjainkban az utópisztikus építészet és várostervezés rajongói számára jelent érdekességet •