Page 1

Latarka GalĂŠria

2017


LATARKA

2017


2


FEHÉR KARÁCSONY? SZíNES KARÁCSONY! Mi sem kellemesebb, mint a hó borította, fehér karácsony, ám a karácsony egyértelműen a színekünnepe is. A művészet szerelmesei pedig örülhetnek, hiszen most egy igazán különleges hely nyitja meg kapuit, immáron ötödik alkalommal: a LATARKAGaléria exkluzív képzőművészeti vására ebben az évben is lehetőséget nyújt a művészet iránt érdeklődőknek, hogy kortárs képzőművészeti alkotással lepjék meg szeretteiket a béke ünnepén, ezáltal is színessé varázsolva azt. Az idei alkalom már csak azért is ünnepélyes, mert mérföldkövet képez a művészet iránt érdeklődő közönség és a fiatal kortárs, képzőművészek közti gyümölcsöző együttműködés terén. A visszatérő művészek munkái mellett most is többmint száz fiatal képzőművész alkotásai lesznek láthatók s megvásárolhatók, egységes áron 50 000 FT-ért. A vásár 2017. december 6. és december 21. között várja a látogatókat. Vendégeink a megvásárolt műalkotásokat akár azonnal hazavihetik, hogy otthonukat még szebbé tegyék, tehát nem szükséges a rendezvény utolsó napjáig várni. Teljes életnagyságukban látni és kiválasztani a műveket páratlan élmény, ezért telefonos, internetes foglalást nem fogadunk. Ebben az évben a műalkotásokból nyert bevétel nagy részét a galéria működésének fenntartása mellett jótékonysági célokra fordítjuk. A karácsonyi kiállításon és vásáron minden műkedvelőt és műgyűjtőt sok szeretettel vár a LATARKA négy kurátora: Tomasz Piars - Bánki Ákos - Bársony István - Esse Bánki Ákos megnyitó: 2017. december 6. szerda 19 órakor helyszín: LATARKA Galéria, Budapest, Andrássy út 32. nyitvatartás: H-P. 11.00-18.00 telefon: 0630/4551540 web: https://polinst.hu/node/11396 Facebook: https://www.facebook.com/events/140496356712216


4


6


Baráth Bálint

Baráth Bálint

Banális oximoron 11

Banális oximoron 13

50x50cm, digitális nyomat

50x50cm, digitális nyomat 7


Molnár Dóra E Fekete Kristály No.2, 70x50 cm, akril, papír, üveg keretben, 2017 Hol a határ? Tomasz Piars

Tomasz Piars Fekete Kristály No.1, 70x50 cm, akril, papír, üveg keretben, 2017 8


9


Borsándi Balázs Boci

Borsándi Balázs Boci

Blondie

Kékhatás

70x50 cm, akrill-vászon, 2017

70x50 cm, akrill-vászon, 2017 12


Csabai Renátó

Csabai Renátó

Littlerenato

Newspaper

30×43 cm, acrylic-organza, 2010

29×25 cm, acrylic-organza, 2014 13


14


15


Csernátony Lukács László

Csernátony Lukács László

Maszk

Esterházy Antal

32cmx22cm, vegyes technika_

32cmx22cm vegyes technika_ 16


Fábián Zoltán

Fábián Zoltán

v-de/IX

v-de/VIII

40x40cm, akrill-vászon

40x40cm, akrill-vászon 17


Füredi Tamás

Füredi Tamás

Önarckép 1,

Önarckép 3,

50x35 cm, szén-akril-papír, 2015

50x35 cm, szén-akril-papír, 2015 18


Mezősi Ágnes Álom 60 x 40 cm-es 5 mm-es habosított pvc-re nyomtatva Gál Krisztián

Gál Krisztián

Implant

Remote control

40x50 cm, vegyes technika, gicleeprint, 2017

40x50 cm, vegyes technika, gicleeprint, 2017 19


20


Mezősi Ágnes Álom 60 x 40 cm-es 5 mm-es habosított pvc-re nyomtatva Gerő Ambrus

Gerő Ambrus

Candle

Levitate

100x50 cm, olaj-vászon, 2017

21

60x30 cm, olaj-vászon, 2017


Mezősi Ágnes Álom 60 x 40 cm-es 5 mm-es habosított pvc-re nyomtatva Góra Orsolya

Góra Orsolya

Fehér Mártix 25.

Fehér Mártix 26.

25x25 cm, olaj-papír, keretben, 2017

25x25 cm, olaj-papír, keretben, 2017 22


Mezősi Ágnes Álom 60 x 40 cm-es 5 mm-es habosított pvc-re nyomtatva Horváth Roland

Horváth Roland

Szirmok

Szerelmes fa éggel

30x30 cm, olaj-vászon, 2016

20x25 cm, olaj-vászon, 2017 23


Mezősi Ágnes Álom 60 x 40 cm-es 5 mm-es habosított pvc-re nyomtatva Jánosi Anna

Jánosi Anna

Unnamed 1

Unnamed 2

70x50 cm, szita-papir

70x50 cm, szita-papir 24


Kaci Simon

Kaci Simon

Arany keret

Kerités, seprű, zászló

50x40 cm, akrill-vászon, 2017

40x50 cm, akril-vászon, 2017


26


Kaszás Konrád

Kaszás Konrád

Merítés

Komplementer csíkok

40x40cm, olaj-vászon-curcuma, 2017

30x30cm, olaj-vászon-beton, 2017 27


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kontra Ágnes

Király Gábor Kontra Ágnes Fűnyíró Lépcsők akril-fa, 30x20 cm, 2009 20x30 cm, olaj-vászon, 2016

Virág rések 30x24 cm, olaj-vászon, 2016 28


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kőszeghy Flóra

Király Gábor Kőszeghy Flóra Fűnyíró Presence akril-fa, 30x20 cm, 2009 80x60 cm, olaj-vászon, 2017

Absence 80x40 cm, olaj-vászon, 2017 29


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm László-Kiss Dezső

Király Gábor László-Kiss Dezső Fűnyíró Kiss 1 akril-fa, 30x20 cm, 2009 19x16 cm, vegyes, 2017

Kiss 2 19x16 cm, vegyes, 2017 30


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Nagy Zsófia Magdolna

Király Gábor Nagy Zsófia Magdolna Fűnyíró Interface.S.I. akril-fa, 30x20 cm, 2009 32x30x30,5x31 cm, akril-vászon, 2017

Interface.S.II. ca.40x34.5 cm, akril-vászon, 2017 32


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Naomi Devil

Király Gábor Naomi Devil Fűnyíró American feeling akril-fa, 30x20 cm, 2009 50x65 cm, olaj-vásznon, 2004

Csilla 3 50x50cm, olaj-vásznon, 2017 33


34


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Ódor Bence István

Király Gábor Ódor Bence István Fűnyíró Ez a cica pénzt kért vonatjegyre akril-fa, 30x20 cm, 2009 35x35 cm, akril-vászon, 2017

Ez a cica örül hogy felvett egy sálat ..... 35x35 cm, akril-vászon, 2017 35


36


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Tóth Zsófia

Király Gábor Tóth Zsófia Fűnyíró Romána akril-fa, 30x20 cm, 2009 50x60 cm, akril-vászon, 2017

Etyek 60x70 cm, akril-vászon, 2017 38


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Verebics Ágnes

Király Gábor Verebics Ágnes Fűnyíró Muki akril-fa, 30x20 cm, 2009 20x20 cm, olaj-vászon, 2014

Black punk csibe 40x40 cm, olaj-vászon, 2017 2


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szőke Gáspár

Király Gábor Szőke Gáspár Fűnyíró Minden ugyanaz de mégis mindig más 01 akril-fa, 30x20 cm, 2009 30x24 cm, akril-vászon, 2017

Minden ugyanaz de mégis mindig más 02 30x24 cm, akril-vászon, 2017 41


Répás Júlia Cím nélkül Esse Bánki Ákos Város I. 30x25 cm, olaj-vászon, 2011

olaj-vászon,53x53 cm Esse Bánki Ákos

Nemes Anna Város II. 30x25 cm, bácsi olaj-vászon, 2011 Náci


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szöllősi Géza

Nemes Anna Bódis Barnabás Bódis Barnabás Új Istenséges selyem sál, Pinay Cercle Új Istenséges selyem sál, Pinay Cercle 65 x 115 cm1 00% selyem szatén, digital print, 12 mm, Náci 65 x 115 bácsi cm100% selyem szatén, digital print, 12 mm, Sunglass Hat Szöllősi Géza

kézi szegett

68

kézi szegett


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szurcsik Erika

Király Gábor Szurcsik Erika Fűnyíró Dirty Hands akril-fa, 30x20 cm, 2009 40x40 cm, akril-vászon, 2017

Untitled 30x40 cm, glitter-akril-vászon, 2017 42


43


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szakállas Zsolt

Király Gábor Szakállas Zsolt Fűnyíró Üveglidércke akril-fa, 30x20 cm, 2009 50 x 70 cm, karton-zománc, 2015

A támadásnak kitett kókuszos rajvonal 50 x 70 cm, karton-zománc, 2015 44


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szentgróti Dávid

Király Gábor Szentgróti Dávid Fűnyíró Zazie 2 akril-fa, 30x20 cm, 2009 38x29 cm, akril-pigment-vászon, 2017

Zazie 4 38x29 cm, akril-pigment-vászon, 2017 45


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Révész Ákos

Király Gábor Révész Ákos Fűnyíró Parallel series 18.11. akril-fa, 30x20 cm, 2009 40x40 cm, akril-vászon, 2017

Parallel series 21.11. 40x40 cm, akril-vászon, 2017 46


Bánki Ákos

Bánki Ákos

Cím nélkül no.1

Cím nélkül no.2

30x30 cm, olaj-vászon, 2017

30x30 cm, olaj-vászon 2015 10


11


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Stark Attila

Király Gábor Stark Attila Fűnyíró Vaya akril-fa, 30x20 cm, 2009 40x40 cm, akril-vászon, 2013

Ju-ju 30x30 cm, akril-fa, 2017 47


48


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szerdi Gábor

Király Gábor Szerdi Gábor Fűnyíró Fingers akril-fa, 30x20 cm, 2009 20x25 cm, olaj-vászon, 2015

Pantokrator 20x25 cm, olaj-vászon, 2016 49


Répás Júlia Cím nélkül Király Gábor Szabó Ágnes Fűnyíró Költők akril-fa, 30x20 cm, 2009 32x35 cm, olaj-zománcozott vastepsi

olaj-vászon,53x53 cm Szabó Ágnes Hullámos 36x24cm, olaj-vastepsi


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Siegmund Ákos

Király Gábor Siegmund Ákos Fűnyíró Kidobó akril-fa, 30x20 cm, 2009 26.5x26.5 cm, olaj-vászon, 2017

Ablak 17x22 cm, olaj-vászon, 2017 51


52


Répás Júlia Cím nélkül Király Gábor Vachter János Fűnyíró Fa akril-fa, 30x20 cm, 2009 40x48 cm, Giclee, 2014

olaj-vászon,53x53 cm Vachter János Reflektor 36x55 cm, Giclee, 2014 53


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Seres László

Király Gábor Seres László Fűnyíró no.1. akril-fa, 30x20 cm, 2009 28x43 cm, akvarell-papír, 2015

no.2. 28x43 cm, akvarell-papír, 2015 54


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Horváth Richárd

Király Gábor Szlávik Barbara Fűnyíró Untitled akril-fa, 30x20 cm, 2009 50x70 cm, olaj-vászon

Metafizikus Tér III. 70x100 cm, olaj-vászon, 2017 55


56


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Takács Máté

Ráskai Szabolcs Esti idill

Go with the flow

50x35 cm, ceruza-papír, 2014

30x40 cm, olaj-vászon, 2017 57


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Törteli Lilla

Törteli Lilla Nézd!

Nézd ezt is

72x52 cm, papir-gvash-vászon, 2017

72x52 cm, papir-gvash-vászon, 2017 58


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Horváth Győző

Horváth Győző Goes-around

Go-out.

40x40 cm, akril-réz-vászon, 2017

50x70 cm, akril-aluminium-papír-vászon, 2017 59


60


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Tollas Erik

Tollas Erik Screen IV.

Screen V.

20x20 cm, akril-halbőr-vászon, 2017

20x20 cm, akril-halbőr-vászon, 2017 61


Répás Júlia Cím nélkül Bódis Barnabás

olaj-vászon,53x53 cm Bódis Barnabás

Raszputyin

Jeanne D'Arc

50x50 cm, olaj-vászon

50x50 cm, olaj-vászon 62


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm G.Horváth Boglárka

G.Horváth Bgolárka Picibogi 07

Picibogi 03,

15,7X22,7 cm, akvarell-pasztell, 2017

25X18,4 cm, akvarell-pasztell,2016 63


64


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Bernát András

Nemes Anna Zöld struktúra 02 25 x 19 cm, olaj - MDF lemez, 2015 Náci bácsi

Bernát András Vörös szélű fekete szalag 19,5x25 cm, olaj - MDF lemez, 2015 65


Répás Júlia Cím nélkül Bullás József 70915 40x30 cm, olaj-papir, 2007

olaj-vászon,53x53 cm Bullás József

Nemes Anna 150224 Náci bácsi 40x30 cm, olaj-papir, 2015


67


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szakál Éva

Nemes Anna Present II. Náci 40x30 cm,bácsi olaj-vászon, 2017

Szakál Éva Present I. 40x30 cm, olaj-vászon, 2017 68


Tomasz Piars Halmi-Horváth István Hajtogatott 1 21x21 cm, akrilfestmény, papír, 2013

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Halmi-Horváth István Hajtogatott 2 Náci bácsi papír, 2013 21x21 cm, akrilfestmény, Cím nélkül


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Horváth Lóczi Judit

Nemes Anna Caution!Holiday... Náci bácsi 18x13(32x23) cm, kollázs, 2015

Horváth Lóczi Judit Altar 18x13(32x23) cm, kollázs, 2015 69


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kerekes Gábor

Nemes Anna Mini Flying City 2 Náci bácsi 40x30 cm, kollázs, 2017

Kerekes Gábor Mini Flying City 1 40x30 cm, kollázs, 2017 70


Répás Júlia Cím nélkül Kores Eszter Bél 38x48 cm, akril-farost, 2014

olaj-vászon,53x53 cm Kores Eszter

Nemes Anna Evő Náci bácsi 53x31 cm, akril, 2014 71


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Magyarics Tibor

Nemes Anna Planet 2 Náci bácsi 23x50 cm, vegyes technika, ecoline nyomat, 2017

Magyarics Tibor Planet 1 23x50 cm, vegyes technika, ecoline nyomat, 2017 72


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Jakatics Szabó Veronika

Nemes Anna Betölteni a múltat Náci 40x40 cm,bácsi olaj-vászon, 2014

Jakatics Szabó Veronika Letartóztatott bróker szobra a múzeumban 35x50 cm, olaj-vászon, 2010 74


Répás Júlia Cím nélkül Mendreczky Karina No More Etching 50x70 cm, monotípia, akvarell-papír, 2017

olaj-vászon,53x53 cm Mendreczky Karina

Nemes Anna Balance Etching Náci bácsiakvarell-papír, 2017 50x70 cm, monotípia,


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kacsák Tamás

Nemes Anna You Win II Náci bácsi 50x70 cm, vegyes technika, 2013

Kacsák Tamás Van egy hősöm fent és egy itt lent II. 55x55x5 cm, vegyes technika, 2016 76


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Nagy Sára

Nemes Anna Fej 2 Náci bácsi 40,6x29,7cm, 2014

Nagy Sára Fej 1 40,6x29,7 cm, 2011 77


78


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Farkas Fanny

Nemes Anna Rumbusz Náci bácsi 40x40 cm, akril-műanyag-vászon, 2017

Farkas Fanny Vörös kompozíció 30x30 cm, akril-műanyag-vászon, 2017 79


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Takács Anett

Nemes Anna Összehajtott festmény No.1 Nácivászon-akril-olaj bácsi 50x50cm

Takács Anett Összehajtott festmény No.2 50x50 cm vászon-akril-olaj 80


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Aranyász Zita

Nemes Anna Súlyban III Náci bácsi 30x25 cm, akril-vászon-fa, 2017

Aranyász Zita Súlyban Tensegrity 40x40 cm, akril-vászon-fa, 2017 81


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Nagy Gábor György

Nemes Anna Tabula abrasa V. Náci bácsi 40x40cm, 20x20 cm hidegtű-grafika, 1994

Nagy Gábor György Tabula abrasa IV. 40x40cm, 20x20 cm hidegtű-grafika, 1994 83


82


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Bács Emese

Nemes Anna Bundareklám előtt Náci bácsi 59x39 cm, olaj-farost-háló, 2013

Bács Emese Új út VIII. 30x30 cm, olaj-olázs-vászon, 2017 83


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Benkő.Lilla

Nemes Anna Hegy VII 32x24cm, akvarell, 2017 Náci bácsi

Benkő.Lilla Hegy IV 32x24 cm, akvarell, 2017 84


85


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Baráth Áron

Nemes Anna Cím nélkül 2 30x40 cm,bácsi akril-vászon, 2017 Náci

Baráth Áron Cím nélkül 1 30x40 cm, akril-vászon, 2017 86


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Chilf Mária

Nemes Anna Fényben 20x20cm, 2017 Nácicianótípia, bácsi

Brückner János Műgyűjtő - Hátha 21x15 cm, vegyes technika, 2016 87


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Cselőtei Nikolett

Nemes Anna Szerelem 50x29,5cm, vegyes technika, 2014 Náci bácsi

Cselőtei Nikolett Cim nélkül 66x43 cm, vegyes technika, 2015 88


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Dick Alexandra

Nemes Anna Cím nélkül 2 50x50 cm, bácsi olaj-akril-vászon, 2017 Náci

Dick Alexandra Cím nélkül 1 40x50 cm, olaj-akril-vászon, 2017 89


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Dobó Bianka

Nemes Anna Lodzi látkép I 70x100 cm,bácsi szita, 2017 Náci

Dobó Bianka Lodz 70x100 cm, szita, 2017 90


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Dovák Melinda

Nemes Anna Recurring symbols 3 30x25 cm olaj-vászon, Náci bácsi2017

Dovák Melinda Recurring symbols 1 30x25 cm olaj-vászon, 2017 91


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Balla Márta

Nemes Anna Mars and Venus 60x75 cm, monotipia-nyomat-papiron, 2016 Náci bácsi

Balla Márta Recurring symbols 1 30x25 cm olaj-vászon, 2017 92


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Fábián Erika

Nemes Anna Encounters entitas 30x30 cm, olaj-vászon Náci bácsi2017

Fábián Erika Encounters 15x15 cm, olaj-vászon 2017 93


94


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Feteke Szilvia

Nemes Anna Az anya akin osztozunk 29x21 cmbácsi papír-tempera-golyóstoll-ceruza, 2015 Náci

Feteke Szilvia Cím nélkül 29x21 cm papír-tempera-golyóstoll-ceruza, 2015 95


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Forrai Ferenc

Nemes Anna Geometria derékszög 350x350 szitanyomat, 2017 Nácimm,bácsi

Forrai Ferenc Geometria átló 350x350 mm, szitanyomat, 2017 96


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Fölőp Gergő

Nemes Anna Kompozició 4 70x50 cm, bácsi c-print, 2017 Náci

Fölőp Gergő Cím nélkül 2 100x50 cm, c-print, 2016 97


98


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Gazdag Ági

Nemes Anna Tél 18x24 cm, akril-vászon, Náci bácsi 2016

Gazdag Ági Ősz 18x24 cm, akril-vászon, 2016 99


Répás Júlia Cím nélkül Gesztelyi Nagy Zsuzsa Belső balkon XVII. 50x35 cm, vegyes technika-vászon, 2017

olaj-vászon,53x53 cm Gesztelyi Nagy Zsuzsa

Nemes Anna Belső balkon IV. 50x70 cm, vegyes technika-papír, 2016 Náci bácsi 100


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Hardi Ágnes

Nemes Anna Cím nélkül 40x25x3 horgany lemez, 2017 Nácicm,bácsi

Hardi Ágnes Erkély 40x30x3 cm, horganylemez, tükör, 2017 102


103


104


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Horváth Dániel

Nemes Anna Romance 21x29 cm, vegyes technika papir, 2003 Náci bácsi

Horváth Dániel Boeing 21x29 cm, vegyes technika papir, 2003 105


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kusovszky Bea

Nemes Anna Beautiful Landscape No. 1. 21x29 cm, akril, papír, grafit, fehér keretben, 2017 Náci bácsi

Kusovszky Bea Beautiful Landscape No. 2. 21x29 cm, akril, papír, grafit, fehér keretben, 2017 106


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Szemző Zsófi

Nemes Anna Bizonytalansági elv 17 27x29,7 cm kollázs, 2017 Náci bácsi

Szemző Zsófi Bizonytalansági elv 18 27x29,7 cm kollázs, 2017 107


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Utcai Dávid

Nemes Anna Cosmic answer 38x55,5 vegyes technika-papí, 2017 Nácicm,bácsi

Utcai Dávid Cosmic answer g. 38x55,5 cm, vegyes technika-papír, 2017 109


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Tettamanti Ádám

Nemes Anna Társalgók 25x25 cm, akril-vászon Náci bácsi

Tettamanti Ádám Cím nélkül 20x20 cm, akril-vászon 110


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Takács Orsolya

Nemes Anna Cím nélkül (ezüst) 70x50 cm, olaj, vászon, 2017 Náci bácsi

Takács Orsolya Daru rózsaszín vonallal 40x30 cm, olaj, vászon, 2017 111


112


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Verebics Kati

Nemes Anna Super8 rajz d45cm, kollázs 2016 Náci bácsi

Verebics Kati Akt d45cm, kollázs 2016 113


Tomasz Piars Király Gábor 176. 29x17 cm, akril-fatábla, 2017

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Király Gábor 188. Náci29x17 bácsi cm, akril-fatábla, 2017 Cím nélkül


Tomasz Piars

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Náci bácsi Cím nélkül


Répás Júlia Cím nélkül Fajgerné Dudás Andrea Hazudni 30x30 cm, olaj-vászon, 2017

olaj-vászon,53x53 cm Fajgerné Dudás Andrea

Nemes Anna Frida 30x40 cm, olaj-vászon, 2017 Náci bácsi 114


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Herbert Anikó

Nemes Anna Hommage a Matisse 1, 30×30 cm, papír-akvarell, Náci bácsi 2017

Herbert Anikó Napról napra tűnsz el 30×30 cm, papír-akvarell, 2017 115


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Kuli Adél

Nemes Anna Csendélet 1 32x42 cm, olaj-vászon, 2017 Náci bácsi

Kuli Adél Csendélet 2 40x50 cm, olaj-vászon, 2017 116


117


118


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Végh Júla Nyitott szoba Náci bácsi 22x34cm, vegyes technika, 2017

Végh Júla Sakkozó növények 22x34 cm, vegyes technika, 2017 119


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Gallai Anna Judit Ágnes Asztéria II. Náci bácsi 82x35cm olaj-vászon, 2017

Gallai Judit Ágnes Belső tájkép 1 21x15 cm olaj-kasírozott vászon, 2017 120


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Osgyáni Sára Izabella utcai troli Náci bácsi 2016

Osgyáni Sára Nagy utazás 2016 121


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Szabó Kristóf - Kristoflab Erzsébet híd budafelől Náci70x50cm bácsi olaj-karton, 2015

Szabó Kristóf - Kristoflab A38 40x70cm olaj-papír, 2015 122


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Stefan Osnowski Szentendrei út III“ 2017 Szentendrei út I“ 2017 Náci bácsi Carmin Oil-based woodcut on Hahnemühle 20x22cm Black Oil-based woodcut on Hahnemühle 20x22cm Stefan Osnowski

123


124


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Őry Annamária

Nemes Anna Tükröződés IX. 20x20 cm, olaj-vászon Náci bácsi2017

Őry Annamária Tükröződés VII. 20x20 cm, olaj-vászon 2017 125


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Tarczy István

Nemes Anna Cím nélkül 2 40x33cm, bácsi olaj-vászon 2015 Náci

Tarczy István Cím nélkül 1 46x35 cm, olaj-vászon-falemez 2013 21


Répás Júlia Cím nélkül Vető Orsolya Lia Cím nélkül 3 (Plantscape sorozat) 40x40 cm, olaj-vászon, 2016

olaj-vászon,53x53 cm Vető Orsolya Lia

Nemes Anna Cím nélkül 5 (Plantscape sorozat) 40x40 cm, olaj-vászon, Náci bácsi2016


2


Répás Júlia Cím nélkül Melkovics Dorina Merengés 92x71,8 cm, bórax-kazein, vászon, 2017

olaj-vászon,53x53 cm Melkovics Dorina

Nemes Anna Villány 56,3x94.3 cm, olaj-vászon, Náci bácsi2015 3


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes O Ranvig RózaAnna Halifax tükröződés 58x58 cm, bácsi olaj-vászon, 2015 Náci Cím nélkül

O Ranvig Róza Akácfa utca épitkezés 40x40 cm, olaj-vászon, 2017 4


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Oláh Norbert Anna Belső udvarok Józsefvárosban No.01. 40x50 cm, bácsi vászon-filctoll, 2017 Náci Cím nélkül

Oláh Norbert Belső udvarok Józsefvárosban No.02. 40x50 cm, vászon-filctoll, 2017 5


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Varga Zsolt Anna 112117 23x33cm,bácsi akril-rétegelt lemez, 2017 Náci Cím nélkül

Varga Zsolt 101017 27x34cm, olaj-rétegelt lemez, 2017 6


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Funtek Nikolett Velence 60x80 cm, olaj-vászon, 2017 Náci bácsi Cím nélkül

Funtek Nikolett Kanális 60x80 cm, olaj-vászon, 2017 7


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Zelena Veronika

Nemes Anna Színes vízesés 5Ox7O cm, akvarell-papír, Náci bácsi 2016

Zelena Veronika Absztrakt vízesés 6Ox6O cm, olaj-vászon, 2016 8


9


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Zhenia Bozukova

Nemes Anna Csomó 2 50x50 cm, akvarell-papír, Náci bácsi 2017

Zhenia Bozukova Csomó 1 50x50 cm, akvarell-papír, 2017 10


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Zékány Dia

Nemes Anna Angol turi II. 50x70 cm, olaj-vászon, 2014 Náci bácsi

Zékány Dia Apa szobája 40x41 cm, olaj-vászon, 2014 11


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Holló Isván

Nemes Anna Pár parabola antennával 30x30 cm, vegyes technika, vászon, 2017 Náci bácsi

Holló Isván Nő laptoppal II. 30x30 cm, vegyes technika, vászon 12


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Petró Petra

Nemes Anna Alma 34x45 cm,bácsi montázs, 2014 Náci

Petró Petra Pacsirta 32x46 cm, montázs, 2014 13


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Nikon One

Nemes Anna Untitled (Red lights) 20x20cm, technika vászon, 2014 Nácivegyes bácsi

Nikon One Untitled (Forest) 20x20cm, vegyes technika vászon, 2014 14


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Ronga Eszter

Nemes Anna Körönd 25x100 cm, olaj-vászon, Náci bácsi 2017

Ronga Eszter Túlpart 25x100 cm, olaj-vászon, 2017 15


16


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Lőrincz Réka

Nemes Anna My Boss mixed media, 2016 Náci bácsi

Miss KK I Like Your After Sex Face 31x21cm, limited edition print (23), 2013 17


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Jámbor Éva

Nemes Anna Ücsörgők 50x70 cm, C-print, 2017 Náci bácsi

Jámbor Éva Ima 50x70 cm, C-print, 2017 18


19


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Horesnyi Máté

Nemes Anna Táj 03 50x50 cm, silverprint Náci bácsi

Horesnyi Máté Önportré 50x50 cm, silverprint, 2017 20


21


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Palik Eszter Ceredi szuvenir Náci 24x32 cm,bácsi fotogram, 2015

Palik Eszter Merry Christmas 24x32 cm, fotogram, 2015 23


24


Tomasz Piars Markó Dániel Pókfonalak (makró)7 52x22 cm fotóprint-vászon

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Markó Dániel Aranyhegy Náci bácsi 20x30 cm fotóprint-vászon Cím nélkül


Tomasz Piars

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Náci bácsi Cím nélkül


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Mucsy Szilvia

Nemes Anna Pure White 02 50x50 cm, Gicleeprint-baryt Náci bácsi papíron, 2017

Mucsy Szilvia Pure White 01 50x50 cm, Gicleeprint-baryt papíron, 2017 25


26


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Lantos Csenge Az öregek a mindenségben 30x40 cm, vászon, vegyes technika, 2017 27

Nemes Anna Náci bácsi


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm

Nemes Anna Szuharevszki Mihály Cím nélkül 05 Náci 40x50bácsi cm, akril-grafit-rétegelt lemez, 2016

Szuharevszki Mihály Catboys 40x50 cm, akril-grafitceruza-rétegelt lemez, 2016 28


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Sztefanu Marina Brit tudósok muslica hímek Náci 26x34 cm,bácsi egyedi print, 2017 Cím nélkül

Sztefanu Marina Brit tudósok columbiai békák 26x34 cm, egyedi print, 2017 29


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Berkeczné Juszkiewicz Romana

Nemes Anna A kiút 70x50 bácsi cm grafit, 1998 Náci

Berkeczné Juszkiewicz Romana Fonat 40x50 cm, vegyes technika, 1998 30


Répás Júlia Cím nélkül olaj-vászon,53x53 cm Gáspár Annamária

Nemes Anna Hópihék X. 30x60 cm,bácsi olaj-vegyes technika, vászon, 2017 Náci

Gáspár Annamária Óda a könnyűséghez (egy műnek értendő) 20x20-24x18-24x18 cm, vegyes technika, 2017 31


Tomasz Piars H. Jancsó Kata NuAl Fa, gyökér, ember, neurózis 2 41x28 cm, tus-papír, 2015

Répás Júlia

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna H. Jancsó Kata NuAl Fa, gyökér, ember, neurózis 1 Náci 41x28 cm,bácsi tus-papír, 2015 Cím nélkül


Répás Júlia

Tomasz Piars

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm Nemes Anna Bosnyák Zsuzsa Ikon IV. Náci bácsi 30x40 cm, olaj-vászon, 2014 Cím nélkül

Bosnyák Zsuzsa Város 50x50 cm kréta-papír, 2015 2


Kuli Adél

Tomasz Piars Brest2 olaj-vászon, 30x30 cm, 2016 Kettős Tamás Arcos 40x30 cm, tus-papír

Répás KuliJúlia Adél Cím nélkül Brest1

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm cm, 2016 olaj-vászon, 40x40 Nemes Anna Kettős Tamás Megalázva és túlinformálva Náci bácsi 40x30 cm, tus-papír


Kuli Adél

Tomasz Piars Brest2 olaj-vászon, 30x30 cm, 2016 Horváth Csongor Gergő Délben 70x50 cm, aquarell-papír, 2015

Répás KuliJúlia Adél Cím nélkül Brest1

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm cm, 2016 olaj-vászon, 40x40 Nemes Anna Horváth Csongor Gergő Bíbor égbolt Náci bácsi 70x50 cm, aquarell-papír, 2015


Répás KuliJúlia Adél Cím nélkül Brest1

Kuli Adél

Tomasz Piars Brest2

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm cm, 2016 olaj-vászon, 40x40 Nemes Anna Szunyoghy Viktória Kis vizes, No. 8 Náci bácsi 30X30 cm, olaj-vászon

olaj-vászon, 30x30 cm, 2016 Szunyoghy Viktória Kis vizes, No. 7 30X30 cm, olaj-vászon 5


Répás KuliJúlia Adél Cím nélkül Brest1

Kuli Adél

Tomasz Piars Brest2

Tomasz Piars olaj-vászon,53x53 cm cm, 2016 olaj-vászon, 40x40 Nemes Anna Laszlovszky White Lady Náci bácsi 30x42 cm, print of original acryll, 2017

olaj-vászon, 30x30 cm, 2016 Laszlovszky Ms Purple 30x42 cm, print of original acryll, 2017 6


LATARKA KORTÁRS MŰVÉSZETI VÁSÁR 2017 A LATARKA Kortárs Művészeti kiállítás és vásár sorozatot 5 évvel ezelőtt egyedülálló kezdeményezésként hoztuk létre. Elsődleges szándékunk, hogy a kortárs művészetet minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tegyük, valamint a művészet szerteágazó műfajainak képviselete. Kurátorként célunk tehát nem az árak letörése, sokkal inkább a kereslet és a kínálat csatornáinak megnyitása, és a művészeti kereskedelem ünnepi felpezsdítése. Bár a vásár ötlete tőlünk, a LATARKA kurátoraitól származik, mára már művészi önszerveződéssé vált. Ez pedig azt jelenti, hogy közösen tesszük meg az első lépéseket és nyitunk a kortárs magyar művészet új közönsége felé, hiszen művészetet gyűjteni és szeretni nem úri passzió. A karácsonyi kiállításon és vásáron minden műkedvelőt és műgyűjtőt sokszeretettel vár a LATARKA négy kurátora: Tomasz Piars - Bánki Ákos - Bársony István - Esse Bánki Ákos megnyitó: 2017. december 6. 19 órakor LATARKA Galéria, Budapest, Andrássy út 32.

LATARKA KORTÁRS MŰVÉSZETI VÁSÁR 2017  
LATARKA KORTÁRS MŰVÉSZETI VÁSÁR 2017  

FEHÉR KARÁCSONY? SZíNES KARÁCSONY! Mi sem kellemesebb, mint a hó borította, fehér karácsony, ám a karácsony egyértelműen a színek ünnepe is...

Advertisement