Krisztus világa - 2020. április–május by Krisztus világa havilap

2020. április–május

Húsvét csendje A húsvéti szent háromnap néma csendjét megtöri a vigília fényünnepsége, a hívek kezében égő gyertyák fényárjában felhangzó Örömének, az ünnepélyes alleluja, a gyönyörű igék és a szentmise végén tartott körmenet, melynek énekei mindig az Isten, a szeretet, a rend és a béke honából hozott élő üzenetek. Földi létünk nyomorúságai közé zárt szívünket mindig élettel töltik meg. S nekünk úgy tűnik, mintha az idei nagyböjt és húsvét világszerte belehullt volna a feledés óceánjába, és mindazon liturgiák, amit a hívek láthattak, csak a hitélet halvány gyertyafényének tűnt. Felforgatta vagy forgatták életünk a járvány-veszéllyel. Így kezdődött: kerüljük a kézfogást, legyen kézben áldozás, létszám korlátozás, templom előtti mise, itt-ott villámcsődülettel tartott március 15-e, megszűnt a templombajárás, akárcsak az iskolábajárás, bejött a rádiós, tévés, facebookos szentmise. Üres templomokban végezzük a keresztutat, szentmisét, ilyen még a kommunista diktatúra alatt sem volt. És online lett az iskolai tanítás és felelés. A családok gyermekeik tanulását tableten, számítógépen követik, s nekik kell házi és munkahelyi teendőik mellett tanítóvá lenniük. Szünetelnek a plébániai felkészítők, helyettük megy a forrásanyag-kínálat. Elmaradt a Szent József búcsú, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, a háromnapos lelkigyakorlat, a kalákagyóntatás, még a Szentatya is hívek nélkül végzi a szertartást. Másmilyen lett a húsvétunk, s a hagyományos ételszentelésünk valóban Kárpát-medencei lett az internet révén. Szünetelnek a ministránsképzők, az elsőáldozások, a bérmálások és az esküvők. A kijárás is csak kitöltött ívekkel engedélyezett. Az idősek órához kötött sétára mehetnek, amennyit a kiskutyáknak engedélyeznek. Közben mindennap imádkozunk a járvány megszűnéséért. Nézzük a tévét s az abból szembeömlő világstatisztikát, ennyi és ennyi fertőződött meg, telve Krisztus Világa – Erdélyi keresztény családok lapja Kiadja: Salus Communis Egyesület. Nyomtatás: Tipographic nyomda. Fővédnök: Tamás József segédpüspök. Főszerkesztő: dr. Darvas-Kozma József. Szerkesztő: Sárközi Sándor. Grafikus: Szabó István. Lapterjesztők: Sárig Annamária, Keresztes Enikő. ISSN: 2558-8389. Elérhetőség: 530230 Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia M-Ciuc.

a kórházak, nő a halottak száma. Leálltak a repülőjáratok, az országok határzárat vezettek be. Aki gyanús, megy a karanténba... Haldoklókhoz elmegyünk, a temetés mint háború idején, az elsőpéntekes betegeinket telefonon pár jó szóval köszöntjük, és evangéliumi igével próbáljuk erősíteni őket. Ebben is követjük Ferenc szentatyát. A kiengesztelődés szentségét kiszolgáltattuk és áldoztattunk az előírásokat betartva. Az idős rokonok, szomszédok megsegítségére kértük a fiatalabbakat. A Szent Antal nagykilencedet is online kezdtük tartani. A vándor-monstranciát is kitettük az oltárra csendes szentségimádásra. Volt közvetített búzaszentelésünk, séta alatti szentmise-hallgatás az udvaron, köszöntöttük az édesanyákat, alkalmazkodtunk a rendelkezésekhez és gyakoroltuk a szeretetet, amely Szent Pál szerint is „türelmes, jóságos”. (1Kor 13,4) Amikor ezen összegzést írom, Zsehránszky István cikkének címe jutott eszembe: Útban a vágóhíd felé (a Krisztus világa márciusi számában – a fiatal Márton Áron írásairól). Ez mintha előre vetítette volna azt, amiben vagyunk. Visszatérve a fiatal Márton Áron meglátásaira: „Az emberiség életéből száműzött Isten helyére ült eg y keg yetlen hatalom: a pénz. Az elsikkasztott erkölcs helyére lépett az önzés. S az emberbaráti, sőt, nemzeti jelszavak szemérmetlen hangoztatása ellenére is eg yetlen elismert személy van: az én.” „A világ eg yre inkább eg y roppant vágóhídhoz hasonló” –, ahol előbb vagy utóbb embereket vágnak. Márton Áron arra biztatott – és arra biztat ma is –, hogy tegyünk valamit mindez ellen! Hogy ne legyünk közömbösek – mondhatnánk úgy is: istentelenek. Tegyünk valamit, amíg nem késő. Fogadjuk meg a tanácsát… Szeretném, ha erőt merítenénk ebből a csendes húsvétból, és a Szentlélek segítségével, mi, a „viharnak kitett aprócska lángok, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vag yunk, de a téli fagg yal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vag yunk hivatva, hog y hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba”, s az isteni kegyelem áramlása ismét bekapcsolódhasson a kihűlő szívekbe. Munkatársaim nevében is a templomi szentmisén való közös részvételt kívánja, a főszerkesztő

Örömeim a karanténban Mindjárt az első az volt, hogy március 25. után mindennap tisztelendő munkatársaimmal kimentünk a Millenniumi-templom udvarára, terére 11 és 13 óra között. Ott ültünk vagy sétáltunk, napi imádságunkat, a zsolozsmát végeztük vagy a rózsafüzért. Közben jöttek a hívek, mert ez az időpont engedélyezett, és aki kérte, meggyóntattuk, megáldoztattuk. Négyen papok délelőtt, délután pedig ketten-hárman 16 és 17 óra között. Senki sem sietett, nyugodtak voltak/voltunk. Nagyon sokan elvégezték a húsvéti gyónásukat és szentáldozáshoz is járultak. Naponta reggel 7-kor és este 7-kor szentmisét végeztünk, és közvetítettük a Facebookon keresztül. Online a hívek is bekapcsolódhattak. Sok családban a szentmise-közvetítés idején körbeülték a képernyőt, és úgy kapcsolódtak be a szentmisébe. Az egyik családnál, ahol két kiskorú gyermek van, a szülők szóltak a gyerekeknek, hogy most megyünk a szentmisére. Így közölték velük, hogy szentmisét fognak „nézni-hallgatni”. Ekkor az 5 éves Annácska így figyelmeztette a családot: „Hamar vegyük fel a szép ruhánkat, mert misére úgy kell menni.” Amikor telefonon elmondták a történetet, elmeséltem nekik Morus Szent Tamás esetét. Morus Tamás Angliában lordkancellár volt, a király után következő ember, aki 1535-ben megtagadta VIII. Henrik király követelte esküt - azt, hogy Henrik az angol egyház feje és nem a pápa -, amiért a király a londoni Towerbe záratta. Tamás a börtönben minden vasárnap felvette ünneplő ruháját a cellában. A börtönőr meg is jegyezte: „De hiszen hiába öltözködik, mert nem látja senki.” Erre Tamás így válaszolt: „Nem az emberek kedvéért, hanem a szent nap miatt teszem.”

(Példája bátorítsa azokat, akik vasárnap vagy hétköznap nem tudnak szentmisére jönni! A maguk módján és lehetőségeket figyelembe véve tartsanak otthon ünnepet.) Azzal köszöntem el tőlük, hogy azok tudnak így gondolkodni, akiknek tiszta a lelkük. Akik szépen beszélnek, jót tesznek, szófogadók, segítenek másoknak, naponta imádkoznak... és szeretnek misére járni. Húsvéthétfő. Napsütéses délután van. 16 óra után kimentem a templom udvarra imádkozni, és a híveket szolgálni. Néhányan jöttek is. Egy anyuka kislányával és 3 éves kisfiával a nyitott ajtójú Millennium templomba tértek be imádkozni. Kijövet összetalálkoztam velük. Köszöntöttem őket, és pár mondat után elmondtam öntöző versemet. Azután forrás-vízzel megöntöztem a hölgyeket. Nagyon boldog volt az előkészítő osztályba járó Szilvia Anna, hogy meglocsoltam őket. Megkérdeztem a 3 éves kisfiút, ő megöntözte-e testvérét és édesanyját? Nem - volt a rövid válasz. Ekkor odaadtam a kisüveget, és ő is megöntözte Szilviát és édesanyját. Szó szót követett, majd leültem egy padra, és ott beszélgettünk. Kristóf megkérdezte, hogy a templomban levő papiszékbe szabad-e beleülni? Szabad, válaszoltam, sőt most ki is próbálhatjátok. Erre bevallották, hogy az előbb már beleültek. Ekkor a gyerekek újabb és újabb kérdésekkel hozakodtak elő. Minden érdekelte őket, még a kerítés mellett sétáló macska és az ott röpködő légykapó madárka is. Végül a családról, iskoláról és óvodáról kezdtünk beszélgetni. – A ti igazi tanítótok édesanyátok és édesapátok. Amit ők mondanak nektek, azt fogadjátok el és tegyétek meg, akkor jó emberek lesztek – mondtam. – Titeket a legjobban a szüleitek szeretnek az emberek közül, de a testvérek is nagyon szeretik egymást. Kristóf közben mellém ült a padra. Majd megszólalt és közölte: – Tudod, én jó ember akarok lenni. – Mindnyájunknak jó embernek kell lennünk. Ha a jó Istenre és a szüleinkre hallgatunk, akkor jók is leszünk.

– De sokan elfordultak Istentől mondta Kristóf. – Ezt te honnan tudod? – Hát anyukám mondta - jött a gyors válasz. – Tudjátok, az is igaz, hogy vannak olyanok, akik elfordultak Istentől, de sokkal többen vagyunk, akik kitartunk Isten mellett. Imádkozunk a családban, templomba járunk, segítünk társainknak... – Tudod, megmondom neked - mondta határozottan Kristóf -, ha nagy leszek, én pap leszek! – Nagyszerű, Kristóf! Akkor örömmel halok meg, mert tudom, hogy lesz egy jó papja ennek a közösségnek. Látod, ott a kerítés és az ösvény közelében néztem ki a helyet, hogy közel legyek a templomba járó gyerekekhez. Mostantól kezdve pedig imádkozni fogok érted mindennap – hogy ha a jó Isten is akarja, te jó pap és jó ember legyél. – Én nem lehetek pap - mondta Szilvia -, mert lány vagyok. – Te nem lehetsz pap, de amikor megnősz és házasságot kötsz, olyankor a jó Isten gyermekekkel ajándékozza meg a házastársakat. Akkor a jó Isten választhat a fiaid közül magának papot. Akkor te egy jó papnak leszel az édesanyja, egy fiúé, aki Jézus oltárnál szolgál. Ez is éppen olyan szép hivatás, mintha pap lennél. Mosolyogtak a gyerekek, Kristóf egy szál százszorszépet szakított a földről és átadta nekem. Azt hiszem, ma én kaptam a legszebb ajándékot. Két aranyos gyermek szívét... Dr. Darvas-Kozma József

Túlbecsüljük? Egy az elmúlt napokban végzett felmérés szerint csak minden nyolcadik német katolikus akarja azt, hogy a szentmiséket újra nyilvánosan és közösségben ünnepeljük, úgy, mint a járvány előtt. A többiek meg vannak elégedve azzal a „virtuális” lehetőséggel, amellyel most vehetnek részt rajtuk. Ez a szám a német katolikusoknak mindössze 12%-a! (…) Vitathatatlan, hogy a német Egyház hit szempontjából már rég nem egységes, erkölcsi szempontból pedig már rég nem mindenki számára osztatlan tekintél�lyel rendelkező intézmény! Tanítása elhalványult, már nem olyan pontosan körülírt, ezért még hívei számára sem mindig egyértelmű; az Isten-központú vallásos élet pedig mára nagyon sok esetben az emberi humanizmus szintjére redukálódott. Minden jel arra vall, hogy ma a hit még a legmagasabb helyeken sem világos többé. Csakis ezzel magyarázható az, hogy az egyik teológus a múlt héten a „Deutschlandfunk”-nak így nyilatkozott: „Néhány hívő reakciójából (hangosan kérték a közösségi szentmisét!) azt olvasom ki, hog y az Eucharisztiát túlbecsülik…” (…)

Mindenesetre a szentmisével kapcsolatban a hívek viselkedése és gyakorlata az elmúlt Húsvéti Ünnepek alatt

szöges ellentétben állt a fenti – és más – egyháziak megnyilatkozásaival! Példaként hadd hozzam az Osztrák Rádió által készített statisztikát a szentmisék sugárzott kiértékeléséről. Ausztriában virágvasárnap 370 ezer készülék volt bekapcsolva, a német nyelvterületen ez a szám 1,8 millióra rúgott! A hivatalos információk szerint összesen 1,47 millióan hallgatták/látták a bécsi Szent István-székesegyház öt szentmiséjét/szertartását, amelyet Dr. Christoph Schönborn bíboros celebrált. Az Urbi et Orbi húsvétvasárnapi pápai áldást pedig 470 ezer fő követte. Az Osztrák Rádiótól azt is megtudjuk, hogy ezek a számok az ilyenkor szokásosak kétszeresét jelentik! Összességében a Szent Háromnap vallási TV-kínálata 4,1 millió osztrák hívőt ért el, amely a TV-nézők 55%-a, hangzott el kiértékelőként az egyik adásban. Az istentiszteletek illetve szentmisék sugárzása a privát televízióban is minden eddigi

rekordot megdöntött. A német statisztikák százalékaránya is ugyanezt támasztja alá! És ezek a statisztikai adatok a két országban működő papok élő- vagy felvett szentmise-közvetítéseit nem is tartalmazzák. Míg tehát a progresszív teológusok, akik egyébként a most bemutatott nép nélküli szentmiséket csak „szellem(kísértet)-miséknek” csúfolják, a szentmise és az Eukarisztia utáni vágyat pedig „eg y régi szokáshoz való görcsös ragaszkodásnak” igyekeznek feltüntetni, addig a hívő nép az egészséges, az egyházi dogmákban és hagyományokban gyökerező – szentmisével kapcsolatos – tanításhoz hűségesen ragaszkodik, s ezt magatartásával most egyértelműen ki is fejezte! De nemcsak a nép, hanem a papok döntő többsége is! Ausztriában például egyre növekszik papok közötti elégedetlenség, egymást érik az egyházmegyékhez befutó – bezárt templomok elleni – írásbeli tiltakozások. Húsvétkor sok pap figyelmen kívül hagyta a püspököknek a bezárt templomokra vonatkozó rendeleteit. Többen kinyitották templomaikat, és nem küldték ki a szertartásokra mégis eljövő híveiket, hanem ellenkezőleg, még örültek is nekik, sőt meg is áldoztatták őket! Hetek óta növekszik a családokat látogató papok száma, akik az Oltáriszentséget házhoz viszik, illetve ott tartanak, kis családi körben szentmiséket! Ugyanez a helyzet Olaszországban és Németországban is. (…) Az elmúlt pár hét alatt nekünk, papoknak is volt időnk ismét felfedezni ezt a „nagy

szentséget”. A paptestvéreimmel való beszélgetésekből pár fontos gyakorlati, a német egyházi valóságra szabott következtetést vontam le. Először is a válság során újra felfedeztük a napi szentmiseáldozatot. A német plébániák nagy többségén ugyanis hetente csak egy hétköznapi szentmisét szabad bemutatni! Nekem is csak annyit engednek meg a minket befogadó német templomban. Más napokon otthon misézem kis házi oltáromnál. Ez a mindennapi szentmise „újrafelfedezése” remélhetőleg ennek a járványnak az egyik pozitív hozadéka lehet. Másodszor ennek a járványnak az idején nekünk, lelkipásztoroknak új és új megoldást kellett találnunk arra, hogyan juttassuk el az Eukarisztiában jelenlévő Krisztust az Ő népéhez. Voltak közöttünk olyanok, akik falujukat vagy városukat megáldották a templomajtóból az Oltáriszentséggel. Mások – a legtöbb, élőben vagy felvételről – minden vasár- és ünnepnap közvetítették a szentmiséket. Ismét mások a lehető legkülönbözőbb helyeken (parkolók, autós mozi, városi tömbházak teteje, stb.) tartották őket! Ismét mások szentségimádásokat tartottak, amelyeket élőben közvetítettek híveiknek. Olyanok is voltak szép számmal, akik titokban több hívőt engedtek be szentmisére, mint az az előírásokban megengedett lett volna, őket – a rendeletekkel ellentétben – megáldoztatták... Még nem lehet megjósolni, hogy a szentmise és az Eucharisztia milyen jelentőséget fog kapni a járvány után, de remélem, még inkább felértékelődik a lelkipásztorok szemében is! (rövidített változat – szerk.) Dr. Tempfli Imre stuttgarti-katolikusok.de

Világvége?

Tőlünk függ, hogy az lesz-e, vagy sem. A hatalmi önzés gyümölcse. S ennek előbb vagy utóbb megisszuk a levét. Hatalmi önzés érvényesült a második világháború idején is, amikor Amerika nem a fasizmus leveréséért vagy az Európában élő zsidók megmentéséért szállt harcba, hanem azért, hogy a németek és a japánok legyőzésével nagyobb hatalomra – erősebb pozícióra tegyen szert világszerte. Csak szemkiszúrás volt minden egyéb… És most is valami ilyesmi készül. Ezt készítik elő egyes vezető nyugati politikusok és az őket heccelő értelmiségiek – úgymond – elejtett szavai, alkalmi nyilatkozatai, elszólásai. Hadd lássuk csak, miket mondanak! Az egyik nagyokos azt mondja: „A társadalom számára nem üzlet az, ha megengedi a degeneráltaknak, hog y fajukat örökéletűvé teg yék.” Vagyis színre lép újra a fajelmélet! Hogy kik azok a degeneráltak? Hát, akik még mindig hisznek abban, hogy az élet, a gyermek és maga az ember vitathatatlanul nagy érték – amit védeni kell minden áron, amit meg kell őrizni és meg kell menteni bármely csapástól. Az egyik amerikai nagyokos odáig egy, hogy ki meri jelenteni: „A világon összesen 250—300 millió lakos lenne az ideális – vag yis 95 százalékkal kevesebb, mint jelenleg.” Első látásra már képtelenségnek tűnik, de ne higgyük azt, hogy a világ vezetői – és főleg a hangadóik! – képtelenségnek tartják a népirtást. Sőt közöttük van olyan is, aki odáig megy, hogy azt mondja: tekintélyuralomra és fasizmusra van szükség ahhoz, hogy a népszaporodást megállítsák és a népességet csökkentsék. És amerikai meg nyugat-európai szakértők mondják ezt! – nem pedig valamelyik eszeveszett terrorista. Ez az, ami igazán félelmetes. Sőt, az egyik nyugati nagyokos nem restell ötleteket adni a népirtáshoz. Szerinte: „ahhoz, hog y valóban csökkentsük

a lakosságot, g yorsan harctérre kell küldeni minden férfit, és meg kell ölni jelentős számú termékeny nőt”. Hát mi ez, ha nem uszítás a gyilkosságra? – amiért világszerte büntetés jár. Jelenleg még az jár. De vajon meddig? Egy másik nagyokos pedig a népszaporodást a rákbetegséghez tartja hasonlónak. Szerinte a tüneti kezelés helyet át kell állni ennek a betegségnek, a népszaporodásnak nevezett rákfenének a megszüntetésére. Ezért: „A világ népességének stabilizálása céljából naponta ki kell irtani 350 000 embert.” Azt is hallhatjuk tőlük, hogy „az idős személyek haszontalan fog yasztók”. Sőt, egy texasi ökológia-professzor számba veszi, hogy melyek a leghatékonyabb módszerek a világ lakosságának kiirtására. A betegségeket tartja a leghatékonyabbnak. Nem az AIDS-et, mert az lassan öl, hanem az Ebolát. De jónak tartja a madárinfluenzát is. Fölmerül bennem a gyanú, hogy talán ezért, népirtás céljából terjesztették el világszerte a koronavírust is? Meglehet. A világ vezető országainak nagyokosait hallgatva minden elképzelhető. Legalábbis, nem lehet megcáfolni… Zsehránszky István

Lapunk szerzői: Dr. Darvas-Kozma József

Mirk László

Dr. Bakó Mária Hajnalka

Korodi Zoltán

Dr. Barsi Balázs

Zsehránszky István

Lőrincz Éva-Katalin

Dr. Tempfli Imre

Bács Béla János

Len Rita

A test kívánsága Gondolatok egy szentírási rész kapcsán „Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból. De a világ elmúlik a kívánságaival eg yütt. Csak aki Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.” (1 Jn 2, 15–17) Szerethetjük a világot, amelyben élünk? Teret engedhetünk testünk kívánságának? Ha igen, milyen esetekben? És miről ismerjük fel, hogy Istennek tetsző-e, amit teszünk? Jogosan és bűntelenül érezhetjük-e némely tettünk után vagy munkánk sikerénél, hogy jó ez így, vagy az már kevélység és hiábavalóság, és elválaszt az Atya szeretetétől? Men�nyire kell szó szerint és radikálisan értelmeznünk a fenti szentírási részt? Számtalan eset van, amikor testünkre figyelünk, igyekszünk teljesíteni kívánságát, és ha sikerül, az örömmel tölt el. Néhány a legfontosabbak közül: az étkezés, a pihenés, a szexualitás és a gyógyulás. Testünk része (hétköznapi) életünknek, miközben a Szentlélek temploma, és szándékunkon fordul meg, hogy mennyire természet szerinti, Istennek tetsző, vagy netán túlzó, sőt káros az, amit testünkkel teszünk. Az étkezéssel túlterhelhetjük szervezetünket, esetenként elsorvasztjuk, máskor pedig kisebb-nagyobb mértékben megmérgezzük azt, azaz magunkat. De amikor a kétkezi munkás dolga végeztével leül és jó étvággyal, örömmel és megérdemelten fal uzsonnájából, az nem lehet gát az Atyához vezető útján. És ki nem élte már meg azt, hogy a kimerítő munka vagy hosszú utazás után semmi másra nem vágyott, csak pihenésre. 7

Testünk kívánságára hallgatunk ilyenkor is, mely szolgálatunkban állt, és most nyugalomra van szüksége. Bizonyára az ilyen eset másként esik latba, mint az a fajta henyélés, melyből minél több van, annál fáradtabbnak érezzük magunkat. Egyes esetekben betegségekhez, érzelmi zsákutcához, lelki sebekhez vezethet a nemi ösztön. Viszont a házasságban az odaadó szeretet a kölcsönös szerelem gyümölcseként megélt örömhöz vezet, át a gyönyör kapuján, úgy, hogy nyitottak az életre és közben senki sem sérül – szent titok az, a legmélyebbek közül. És figyeljünk a gyógyulásra vágyó testünkre is. Még ha kevésbé jelentős betegségről is van szó – melytől előreláthatólag napok alatt megszabadulhatunk –, még akkor is törődünk testünkkel és segítjük gyógyulását. Testünknek nem minden kívánsága bűnös. Talán, ha nyugodtan és alaposan figyelünk magunkra, testünkre-lelkünkre, mindig érezzük azt, hogy kívánságai milyen mértékben állnak a szeretet szolgálatában, avagy netán ártanak nekünk vagy embertársainknak, és közben megsebzik az Istenhez fűződő szeretetkapcsolatunkat is. Alkotni szeretnénk, nyomot hagyni magunk után. Gyerekeinkre büszkék akarunk lenni, házat építünk, fát ültetünk. Eltölthet-e minket mindez örömmel, megelégedettséggel, netán büszkeséggel? És hol az a pont, amikor hozzáállásunkkal átlépjük azt a határt, ahonnan már nem építünk, hanem rombolunk, nem nevelünk, hanem emberi méltóságukban elnyomjuk a ránk bízottakat, és amikor mindennapi munkánk nagymértékben elveszíti istentisztelet jellegét? Kisebb-nagyobb mértékben talán mindannyian beleesünk ebbe a csapdába, a legjobb szándék mellett is. Azt gondoljuk, hogy nem elég, amit megtettünk, amit elértünk, többet akarunk: valami nagyobbat építeni, több földet megművelni, nagyobb hasznot szerezni, olyan ötleteket, elméleteket szülni, amelyek befolyásolják embertársaink életét, ha lehet, hosszútávon. Nagyobbat, többet, gyorsabban! De olykor ez sem elég, a hegyet elhordjuk, a völgyet feltöltjük, és ha már semmi sem elégíti azon vágyunkat, hogy kiemelkedjünk a többiek közül, akkor „piramis” építésébe fogunk, mert a ház csak 100 évig áll, a diófa kipusztul, dédunokáink elfelejtenek, a könyvek pedig jelentéktelenné válnak. Ha többre, jobbra vágyunk, van más 8

lehetőségünk is, mint az imént felsoroltak hajhászása. A végtelen a másik irányban is ott van, és kön�nyen megközelíthető. Nem építek nagyobb házat, hanem ebbe, amelyik van, befogadok egy vendéget. Nem tudok sikerkönyvet írni, de néhány soros levelet írok barátomnak, akiről tudom, hogy egy ideje nehezen hordozza keresztjét. És mindenekelőtt jelen vagyok a helyemen, megosztom időmet, szavaimat, magamat. Pillanatok alatt a múlté lehet minden ilyen gesztus, érzés, bátorítás, de a moly nem kezdi ki, a rozsda nem emészti meg, gyümölcse nem fogy el, és az elkövetkező korok könyvégetői nem találják meg. Örök érték marad a saját és az embertársaink lelkében. A rendkívül gazdag jézusi életpélda minden nap útravalóval lát el bennünket, és a Szentírás szavaiból újra és újra meríthetünk, annak érdekében, hogy döntéseink, cselekedeteink mértéke krisztusi legyen. A fenti jánosi levélrészlet annak a fontosságát emeli ki és arra a krisztusi tanításra teszi a hangsúlyt, hogy figyelnünk kell arra, hogy ne kerüljünk a test, vagyis ösztöneink rabságába. A teljes(ebb) képhez hozzátartozik azonban, hogy Jézus számtalanszor adta tanújelét annak, hogy a test nem eleve bűnös. A lelkiismeret-vizsgálat, a szentgyónás, a lelki beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy megtaláljuk a helyes mértéket, a krisztusi értéket. És ha mindazt, amit teszünk, vagy amitől tartózkodunk nem egónk legyezgetésére és hizlalására használjuk, akkor tettünk nem kevélységből született, hanem átgondolt döntésünk alapján, a krisztusi szeretet forrásából, mely döntés – reményeink szerint – egyben az Atya akarata is. És ily módon örökre megmaradó érték. Bács Béla János

Aki az Úristennél igen kedves volt

Tamási Áron Talán soha még olyan gyorsan nem repült el Áronkával a szárnyas idő, mint éppen 1910 nyarán, amikor a székely anyaváros katolikus gimnáziumába készült, hogy a mezei munka helyett a betűk szántóföldjein arasson – ábeli ésszel és fortéllyal – bőséges termést. Bizonyára kissé szorongva, de szívet dobbantó kíváncsisággal ült fel a szekérre, és ment vele végig azon az egyenes utcán, Szombatfalvát átszelve a Küküllő hídig, amely ma Tamási Áron nevét viseli. Sem ezt nem sejthette akkor a farkaslaki harisnyás kisdiák, sem azt, hogy az az iskola, ahová ráérős kocogással az egyetlen ló vitte, egykor az Ő nevét fogja büszkén viselni. Mintha csak az Ő tiszteletére/fogadására készült volna el az 1909–10-ben épült szecessziós iskola-palota, ahol nyolc évig tanult. Főként magyar irodalmi dolgozataival tűnt ki, mintha már akkor érlelődött volna benne az íróság iránti hajlam. Jutalomkönyvet is kapott, Mikes Kelemen törökországi leveleit. Ízes

székely tájnyelvi szavai és szelleme, nemkülönben az író, „aki holta után eg y könyviben feltámadott” (T. Á.), oly hatással voltak rá, hogy évtizedek múltán gyönyörű esszé-novellát írt nagyra becsült elődjéről: Levél édesanyámhoz Mikes Kelemenről. Ez válasz volt arra az egykori anyai kérésre: „még csak azt szeretném megérni, hog y nekem is írnál valami szépről valami szépet… Hát rátaláltam, amiről úg y tudok írni, mint azt a vág yam sarkallja, és Édesanyám megérdemli. S nem is talált dolog, amiről szólok, hanem Ember, s annak az embernek valóságos története. S a tetejiben még székely ember is, háromszéki, s abban a leg jobbféle, mondhatnám példakép.” Ezután az édesanyjának oly szépen sorjázta Zágontól Rodostóig Mikes és a fejedelemmel bujdosók sorsának történeteit, hogy „abban a két nevető tatáros szemiben is feltündöklött az anyai csillag. Jól észrevettem, hog y örömit találja bennem és elmém g yümölcseiben.” (Erdélyi Helikon 1935. június–július. 6. szám, 387–398.) Visszakanyarodva az 1918-as esztendőhöz, hősünk akkor már sorköteles ifjú, aki mundérban tesz hadiérettségit. Onnan irányítják a harctérre, részt vett a piaevi 13. offenzívában, ahol nagyezüst vitézségi éremmel tüntették ki. De csak nem lelkesíthette a katonai pálya, mert ősszel a kolozsvári magyar egyetemen megkezdte jogi tanulmányait, de azt meg abbahagyta, és 1922-ben diplomát szerzett a kereskedelmi akadémián, banktisztviselői vagy ahhoz hasonló állás reményében. Ekkor szerez tudomást a Keleti Újság novellapályázatáról, és nyomban beküldi a Szász Tamás, a pogány című novelláját, amivel díjat is nyert, és meg is jelent a lap 1922. július 23-i számában. Röviddel később a Tizenegyek antológiájában tűnik fel a neve, ahol három novellája lát napvilágot Tamási Áron aláírással.

Rendkívüli érdekes azonban az a mód, ahogy kigondolta, szerkesztette és megírta novelláit. A leghitelesebb tanú, akit évtizedek múltán megidézek, Réz Pál (1930–2016) irodalomtörténész, szerkesztő, műkritikus, a kortárs magyar irodalom kiváló ismerője és szakértője volt, neki köszönhető, hogy a Bölcső és bagoly megjelenhetett nyomtatásban, s aki így szólt Tamásiról: „Ő volt a fejedelem, ez ug ye el volt fogadva”. Majd: „Eg yszer hozott eg y kézzel írt kéziratot, zöld tintával írta, mint mindig, hát g yönyörű írása volt. Mondtam neki, hog y milyen szép, és hog y nem javítsz semmit? Erre mesélte el, hog y nem, mert amikor a papírhoz ül, akkor már kész van a novella teljesen. Fejben írta a dolgait, séta közben. De nem úg y, hog y a cselekményt, mert nem is az a fontos nála, hanem a mondatokat. Ezeket tökéletesen kidolgozta, és amikor leült, akkor, mint eg y magnetofonban, benne volt a novella, és csak le kellett írnia. Hát ez bizony nag y ag yi, intellektuális teljesítmény.” (Réz Pál: Bokáig pezsgőben – hangos memoár – Magvető, Budapest, 2015) Novellái? Nahát, azok honoráriuma semmiképp sem fedezte a pályakezdő író kiadásait, ráadásul jó ideig nem jutott képzettségének megfelelő álláshoz sem. Ekkor határozza el, hogy Amerikában próbál szerencsét. De mielőtt hajóra szállna, közzéteszi búcsúzó írását: Jussomat ne vitassátok. „Mert az én szavam a székelyek bajától nyerte hatalmát. Jutalmam az volt, hog y sok igazságra magamtól rájöttem. Én a szántóvetők kezét megcsókoltam, és nem lettem megalázott tőle, hanem erős és jó mindenekfelett. Aki közületek megcselekszi ezt, megáldja és örömét megtartja az Isten. Kérdem tehát: hányan vag ytok jók, tisztszívűek, bátrak, igazak, akik kezemet meg fog játok és visszaöleltek? Akárhányan, de szálljon rátok minden áldás… Végezetül mutatom nektek a szívemet és megölellek mindeg yiket. És elmeg yek szomorúan, mint a madár ősszel.” (Keleti Újság, 1923. július 7.) Nemsokára kiderül, Amerika nem várta tárt karokkal. Hol alkalmi munkákból, hol banktisztviselőként próbál megélni, közben sűrűn küldi haza tárcáit, novelláit, riportjait kolozsvári lapoknak. Leveleket „Elek bácsinak”, (Benedek Eleknek), aki meleg szavakkal mutatja be a messzi földről írogató „fiát”, aki sanyarú sorsáról így ír Neki: „Magamnak bizon sok fájdalmam van, s nag y sóvárgásom Erdélyország felé… De tán valamikor termés is leszen e keserű földön” (az 1924. január 31-i leveléből ). Mintha csak próféta szólt volna e sorokból, mert még abban az évben elküldi a kolozsvári Magyar Színház

pályázatára első színművét, az Ősvigasztalás című „székely tragédiát”, amely mindjárt úgy elkallódik, hogy másolata is csak jóval az író halála után kerül elő és jut színpadra, előbb Pécsett, majd Nagyváradon (1982-ben), Szabó József nagy sikerű rendezésében, frenetikus hatást keltve a nézőkben, magamat is beleértve természetesen. Ugyancsak a tengeren túlról küldte haza 1925 húsvétján a Kolozsváron kiadott első novelláskötetének írásait, Lélekindulás címmel, benne olyan megkerülhetetlen jelentős novellákkal, mint a Tüzet vegyenek!, Ördögváltozás Csíkban, Mihályka, szippants!, Zeng a magosság. „Mondataiban, kevés kivétellel, eg y mindenkitől független, külön lélekritmus lüktet, mely a fiatal Tamási mélyről érkező, dús termékenységű erejének legígéretesebb vonásai közé tartozik…”, írja az első elismerő bírálatot Áprily Lajos az Ellenzék (kolozsvári napilap) olvasói számára. Hogy mennyire igaza

volt pályatársának, azt a hazatérése (1926) utáni gazdag alkotói termése beszédesen bizonyítja. Gondoljunk csak a Kós Károly illusztrációival megjelent Szűzmáriás királyfi című első regényére (1928), a kiváló novellákkal ékesített Erdélyi csillagok (1929) című elbeszéléskötetére (Szép Domokos Anna, Siratnivaló székely, Himnusz egy szamárral, stb.) Ezekben az években kerül az erdélyi magyar irodalom élvonalába, és mint ilyen egyik alapítója az Erdélyi Helikon „szabad írói közösségnek”, részt vesz megszűnéséig (1944) a marosvécsi találkozókon, és a Benedek Elek vezette „Székely írói estek” állandó szereplője. Írói pályája a harmincas években jut el a teljes kiérlelődéshez, mégpedig egyidőben három műfajban: a novellában, a regényben és a színjátékban. Az Ábel-trilógia (1932–1934) állítható az élre, melynek főhőse a hargitai erdőpásztorrá lett csíkcsicsói székely legényke, amolyan „csodálatosan szép Sancho Pansa” (Bálint Györg y), maga a regény pedig „a rengetegben, az országban, Amerikában” történtekről szól, azaz a külvilággal való találkozásainak eseménysorozatáról. Jóllehet a tengeren túlról tapasztalatokban meggazdagodva tér haza, de a tarsolyában egy igen súlyos igazsággal is, amely vágy, program és társadalomkritika egyszerre: „Azért vag yunk a világon, hog y valahol otthon leg yünk benne.” (Sütő András átfogalmazásában: „Azért vag yunk a világon, hog y szavainknak valahol helyet teremtsünk benne.”) Tamási művészetének eszmei lényege a szülőföldhöz való kötődés és az elkötelezettség. Ez sugárzik elő színdarabjaiból, népi játékaiból, így az Énekes madárból (1934) is. A műfaji megjelölés: „székely népi játék”. Ez azt sugallja, hogy a népélet valósága mellett jelen van a népmesei világban zajló felszabadult játék is, ami utolérhetetlenné teszi a cselekményt. Ezzel is magyarázható, hogy a budapesti színpadokon 1935 novemberétől napjainkig förgeteges sikerrel adták elő olyan neves színészek, mint Tolnay Klári, Lukács Margit, Apáthy Imre, Gobbi Hilda, Makláry Zoltán, Szeleczky Zita, Kiss Manyi, Avar

István, Halász Judit. Erdélyben az Énekes madár sok sikeres előadása fűződik Tompa Miklós nevéhez. Rendezésében Marosvásárhelyen 1978-ban több mint százszor játszották. Édesapja, a költő Tompa László, akit szívbéli barátság fűzött Tamási Áronhoz és Zsögödi Nag y Imre festőhöz, az azonos művészi hitvallást vállaló barátokhoz, Lófürösztés című gyönyörű versében állít örök emléket. Íme néhány sor az utolsó strófából: „De tudok annyit, hog y ha öröm helyett / Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, / Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: / Itt fognak állni, örökké, – hog y Imre szorítja, / Áron pedig… Áron nem hag yja magát!” Ez derül ki Gyergyóremete neves írószülöttjének, Cseres Tibornak a visszaemlékezéséből is, aki egy Tamási Áronnal megesett történetről ezeket írta: „Eg y alkalommal Csíksomlyóra mentünk Áronnal az ottani ferences rendház meglátogatására. Mikor mentünk befelé, akkor a rendház felső lépcsőjén a gvárdián, a rendfőnök kitárt karokkal fogadta Áront, és ezeket a szavakat mondta: Áron testvérem, én úgy érzem,

hogy te az Úristennél igen kedves vagy. Erre Áron azt felelte a maga eg yszerűségében: Nem csodálom, mert Ő is kedves énnálam.”

Mirk László tanár

KarantÉn

– avagy képernyőbe zárt iskola diák, szülői és pedagógusi szemmel –

Május van. Ballagások időszaka. Ám most minden olyan más. Nem lengi be orgonaillat az iskolát. Nem állnak meg több vödörnyi virággal megpakolt autók az épület előtt, és nem csendül fel a Gaudeamus igitur hangja a zsúfolásig megtelt feldíszített udvaron. Most üres az iskola. Idén más lesz a ballagás. Vagy elmarad. Veszítünk. Miközben bízom benne, hogy tanulunk, fejlődünk. Nyolc héttel ezelőtt, a szükségállapot kihirdetésével valami végérvényesen megváltozott mindannyiunk életében. Diákok, tanárok és szülők hihetetlen helyzetben találtuk magunkat, olyanban, amilyet még nem tapasztaltunk és amelyre nem volt időnk felkészülni. Történelmi perceket éltünk át, amit még sokáig emlegetni fogunk mint vízválasztót. Mindannyiuk életében lesz egy előtte és egy utána időszámítás. Ugyanakkor azt is látom, hogy a jelen krízishelyzetben is meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, amelyek egyéni és közösségi szinten is előbbre visznek bennünket, a lelki-szellemi fejlődésünket szolgálják, még ha sokszor nem is könnyű. Bár fizikailag nem érintkezhetünk egymással, ami egy iskolai közösség életében elég nagy kihívás, az eddig rögzült iskolai reflexek nem működnek, elégtelennek bizonyulnak a szokványos megoldási módok, rutinok, mégis meg kell találnunk a megfelelő formákat az állandó kapcsolattartásra, a kommunikációra. Hisz az oktatást ebben a rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni. Hogyan fogjuk ezt megoldani? A mi családunkban sajátosan az oktatás köré szerveződött a megváltozott élet. Az iskola beköltözött a szobákba, az ebédlőbe, a család közös életterébe. Jelenleg nálunk két tanár, egy végzős gimnazista meg egy felső tagozatos fiú osztozik a korlátozott számú technikai eszközökön és küzd meg az online oktatás/tanulás nehézségeivel. Ráeszméltünk, hogy az új helyzet új kihívások elé állít minket, az élhető élet megteremtéséhez pedig új szabályok felállítására van szükségünk. Ideális megoldásaink nincsenek, de kreatív próbálkozás bőven akad. Most a pedagógusokra hárult, hogy pár nap alatt átformálják a korábbi oktatási rendszert. Összetett szerepük van. Egyfelől mint információforrás, a tudás átadója és a különféle kompetenciák fejlesztője állnak a tanulók rendelkezésére, másfelől a tanuló önálló tanulását támogató 12

motiválók, irányítók. Ebben a helyzetben, amikor nincs lehetőség a közvetlen személyes kapcsolatot fenntartani a tanulókkal, az utóbbi szerepkör válik hangsúlyosabbá: támogatni kell a tanulók önálló tanulását, információ-felkutatását és -feldolgozását. Ehhez nagyfokú konstruktívitásra, különleges rugalmasságra és empátiára van szükség. Tehát tanárként még fényesebbre csiszolhatjuk amúgyis jól bejáratott képességeinket. Hogyan élik meg ezt a digitális osztályterem túlsó felén ücsörgő diákok? Együttműködésre kell serkentenünk őket, és fontos, hogy közösen szögezzük le a digitális etikett szabályait. A legtöbb gyerek veszteségként éli meg a bezártságot, és a kezdetben hirtelen megnövekedett szabadidő eltöltésének új lehetőségeit nagyon hamar felváltja a barátoktól, osztálytársaktól való fizikai elszakadás hiánya, valamint a különböző digitális csatornákon áramló tananyag- és feladatmennyiséggel való megküzdés nehézsége. Bár látszólag, korábban fontosak voltak a szinte csak virtuális térben létező kapcsolatok, ezekről bebizonyosodik, hogy nem igazi kötelékek, egyre inkább felértékelődnek a személyes találkozások, az egymás életében való fizikai jelenlét. Sokan szenvednek a technikai eszközök hiányától, emiatt hátrányba

kerülhetnek a szellemi haladásukat illetően, vannak, akiket kikészít a felborult napirend, az állandó éberség, amelyet a szakadatlan érkező határidős tananyag önálló feldolgozása követel. Különös figyelmet kell szentelnünk azoknak a diákoknak, akiket eddig az iskolaelhagyás veszélye fenyegetett, most végképp elszakadhatnak a tanulástól. Akadnak azonban olyan diákok is, akiknek kifejezetten kézenfekvő ez a helyzet, tudatosan felépített napirenddel, a számukra fontos dolgokra koncentrálva tudják hatékonyan a legjobbat kihozni a helyzetből. De számukra is a legnagyobb kihívás a barátokkal való találkozás vagy a közvetlen tanári magyarázat hiánya. Talán ez a fő oka, hogy a digitális oktatás a valódi iskolát, a személyes jelenlétet és a közvetlen interakciót sosem fogja tudni helyettesíteni. És ugyancsak nagymértékben érintettek a szülők is ebben a megváltozott helyzetben. Egyrészt van, aki továbbra is dolgozik, ugyanakkor egy nap alatt kellett szülőből tanítóvá, minden tantárgyhoz értő tanárrá válnia. Ember legyen a talpán, aki

STOP

összerendezi és szétválogatja, hogy melyik feladat melyik gyerekhez és tantárgyhoz tartozik, továbbá mit is kell csinálni pontosan. A szülőknek is különleges tapasztalat megismerni a gyerekük tanulási szokásait, motivációját vagy elviselni annak hiányát. Időre van szüksége a családoknak is, hogy ehhez az újfajta életstílushoz hozzászokjanak, hiszen nem csak iskolából áll a világ. Lehet, hogy nagyobb gond kezelni a nagyszülői segítség hiányát, az örökmozgó/lázadó/szerelmes/depres�sziós kamasz térigényét, mint azt, hogy megtanulja-e a holnapi leckéjét. Bízom benne, hogy ez a kényszerhelyzet mindannyiunkat proaktívabbá, kreatívabbá tehet. Nagyfokú fegyelemre, következetességre van szükség, és kikerülhetetlenül mindannyian áldozatokat kell hozzunk annak érdekében, hogy testileg és lelkileg is egészégesen kerüljünk ki a megváltozott élethelyzetből. Mert hogy megváltozunk, az már bizonyos. Senki nem marad ugyanaz, mint aki azelőtt volt. A változás irányát viszont mi szabhatjuk meg, ha nem engedjük, hogy a körülmények határozzanak meg mindent. A magunkban felfedezett felismeréseket, a megélt érzéseket, a megtalált új értékeket és lehetőségeket ne engedjük el. Ha a válság véget ér, nem ott folytatjuk majd, ahol azelőtt abbahagytuk. Kívánom, hogy az ezutánban új tapasztalatokkal gazdagabban, lélekben erősebben, hitünkben és értékrendszerünkben megújulva élhessük meg az új egyensúlyt! Len Rita 13

Pünkösdre készülődve „Vegyétek a Szentlelket!” E földi életben minden igazi beteljesülés egyben valamiképpen kezdet is. „Mindent tudtul adtam nektek.” Véget ért a „teológiai képzés”. Ez azonban még kevés: Isten benső életét is akarja közölni velünk. A Krisztus-esemény beteljesülése egyben az Egyház igazi kezdete. Életünk történetében is így van ez. Ahol a Szentlelket kapjuk, az beteljesülés: keresztségünkkel örök életre való születésünk valósul meg. A születés azonban egyben kezdet is. Bérmálásunkkal a belső növekedés bizonyos fokú teljességre jut. A keresztény nagykorúság küszöbét átlépve indulhatunk hirdetni az evangéliumot. Beteljesedés ez, de egyben felnőttségünk kezdete. Az eucharisztia vételével beteljesedik a Krisztus életébe való beavatottságunk. De már az elsőáldozás elnevezés is jelzi, hogy ezzel valami új veszi kezdetét a vele való kapcsolatunkban. Bűnbánatunk a szentgyónásban, a kiengesztelődés szentségében a Szentlélek közlésével nyeri el beteljesedését. Bocsánatot nyerünk, s ezzel új út kezdődik. A házasság szentsége mintegy beteljesíti az emberi szerelmet. De valójában a Szentlélek kiáradása által a házasok megintcsak egy új úton indulnak el.

Az újmisést sokszor ünneplik a hívek úgy, mint aki feljutott a hegycsúcsra, és a teljesség fényében áll. Ő pedig csak pirul: tudja, hogy indul csupán, hogy beteljesítse a Krisztustól kapott küldetést. A szentkenet az emberi szenvedést vagy azzal teljesíti be, hogy meggyógyítja, vagy azzal, hogy Krisztus áldozatába iktatja be a Szentlélek erejével, egészen odáig, hogy minden Krisztusban hívő haldokló így kiálthat fel: Beteljesedett! Az égbe lépve azonban azt látja, hogy csak most kezdődik, amiért eddig élt. Ezt a látomást, amely szerint a Szentlélek életünk sodrában új és új beteljesedéseken és kezdeteken át vezet, a mennyei élet perspektívájában kell szemlélnünk. A Szentlélek működése ugyanis az örök Kezdetbe, Isten benső életébe vonja bele egyre mélyebben egész emberi egzisztenciánkat. „Rájuk lehelt!” Jézus Krisztus utolsó gesztusa itt a földön – a mi mennyei életünk kezdete. Dr. Barsi Balázs OFM

A pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi nagybúcsú az idei évben május 30-ra esik, melyet az Eucharisztia éve jegyében szervezünk mi, ferencesek, a kegyhely őreiként. Ennek fényében választottuk a 2020-as év jelmondatát, mely a nagybúcsú mottója is egyben: „A Szentlélek száll le rád.” (Lk. 1, 36) A búcsú szervezése az idei év elején a hagyományos módon kezdődött: a szentmise rendjének összeállítása, a szónok meghívása, a Csíksomlyó Üzenete című kegyhelylap előkészítése, stb. A koronavírus-járvány terjedését lassító rendeletek, a kijárási tilalom és annak esetleges meghosszabbítása azonban bizonytalanná tette a búcsú hagyományos módon történő megszervezését. Korai még pontos információk közlése a búcsú folyamatát illetően, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a fogadalmi búcsú napján, ha zárt körben is, de szentmisét mutassunk be a kegyhelyen. Amint biztosabb lesz a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások részleges feloldása, közleményben fogjuk tájékoztatni a zarándokokat a búcsús szentmisébe való bekapcsolódás lehetőségéről. Honlapunk: www. csiksomlyo.ro Ugyanitt a kegyhely programjaival és a búcsúval kapcsolatos újabb információk is megtalálhatók. OFM, Csíksomlyó 14

Ég és Föld között Istennel Dr. Bakó M. Hajnalka rovata

Járvány Rómában – 1591

Négyszázhetven évvel ezelőtt 1550-ben született a betegek, kórházak és betegápolók védőszentje, Lelliszi Szent Kamill/Camillo de Lellis. Hol és milyen ünnepnapon született?

Hosszas vergődés, kórházi kezelés vezeti őt a betegek szolgálatába, ahol megtalálja Istentől kapott és az Úr Jézustól megerősített küldetését, amelyre maradéktalanul elköteleződik egész életén át. Megalapítja a megálmodott szerzetesrendet, megújítja a betegellátást úgy az Egyház, mint a civil társadalom számára. Mi a neve a Szent Kamill szerzetesrendjének? Minden szerzetes hármas fogadalmat tesz, amikor elköteleződik a rendje számára. Szent Kamill ehhez egy negyediket is fűzött, mert „boldog az a szerzetes, aki a betegek szolgálatában veszíti el életét”. Mi a kamilliánusok negyedik fogadalma? 1591-ben hatalmas pestisjárvány tört ki Rómában. A források nem egyértelműek, de tény, hogy nagyon sokan meghalnak a járványban. Szent Kamill kb. 5 km hosszúságban tábori kórházat hoz létre Róma utcáin, a kamilliánus szerzetesek mentik a betegeket, elkísérik a haldoklókat, lefejtik a még élő csecsemőket a halott anyák testéről és megszervezik a szoptatásukat. Az eseményt hatalmas falfestmények örökítik meg. Hol lehet látni ezeket a festményeket, és hogyan kötődnek Szent Kamillhoz?

Szent Kamill idejében a jezsuita teológia-hallgatók a kórházba jártak „emberséget tanulni”. Az 1591-es pestisjárvány idején életét adta egy fiatal jezsuita szeminarista is a betegek szolgálatában, akit hamarabb avattak szentté, mint magát Szent Kamillt, aki túlélte a járványt (+1614). Ki volt ez az ifjú, hány évet élt, és mikor avatták szentté őket?

Kedves Olvasó! A válaszokat a Szent Kereszt Plébániára várjuk! (530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye) 15

Gyerkőc rovat CSIT 2020 Az ifjúsági főlelkészség örömmel jelenti, hogy meg lesz tartva 2020-ban is a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó! – természetesen a jelenlegi körülményekre való tekintettel, másfajta módon. A találkozó mottója: ,,Veg yétek és eg yétek!” (Mt 26,26b) A szervezőcsapat már január óta tervez, gondolkodik, imádkozik. Kihívás kihívás után, hiszen mire összeállt volna a teljes kép, feje tetejére állt a világ. De előretekintve bizakodunk, hisz mindezzel szembe kell néznünk. Ennek fényében úgy döntöttünk, hogy az idei CSIT online lesz megtartva: többek között azért is, mert nem szeretnénk a fiatalokat egyedül hagyni. Hisszük, hogy az internet adta lehetőségeket megfelelően ki tudjuk használni. Azt máris tudjuk, hogy egy nem mindennapi, de mégis emlékezetes találkozó vár ránk! Terveink szerint, tanítások keretében nyújtunk épülési lehetőséget az érdeklődő fiataloknak, ahogy ezt az eddigi években is tettük, a korosztályoknak megfelelően. Ezt követően a kiscsoportokban való online jelenlétet is biztosítani fogjuk, valamint a reggeli tornák és imák közvetítésein is gondolkodunk. Természetesen, a napi szentmise-közvetítés sem maradhat el. Ezeken túl, a már csúcspontnak számító Szentségimádást is közvetíteni fogjuk, és más alternatív megoldásokat keresünk. Szerzetesekkel, papokkal, világi hívekkel szeretnénk együttműködni, hogy életüket, örömeiket, kihívásaikat megismertessük a jelentkezőkkel, ily módon is segítve a fiatalokat a hivatásuk megtalálásában. Emellett a szabadidős tevékenységek, műhelyek terén is új irányt véve, a körülményekhez igazodva, minél kreatívabb jellegű megvalósításokban gondolkodunk, ugyanígy a koncerttel is. Szeretnénk olyan különböző kihívásokba bevonni a résztvevőket, amellyel otthon is meg tudnak birkózni. A találkozó programja idén nem kedden, hanem vasárnap délután kezdődik, és szerda este ér véget. Bár tudjuk, hogy a jelenlegi kihívások ellenére is kellően helytállni nem lesz egyszerű, most mégis Viktor E. Frankl gondolatába kapaszkodunk, aki úgy látja, hogy az életben nem mi vagyunk a kérdezők, hanem a megkérdezettek szerepében vagyunk, tehát rajtunk áll, hogy milyen választ adunk. Így pozitívan, lelkesen, reménykedve állunk e feladat elé, valamint abban bízva, hogy a fiatalok is társaink lesznek ebben, és ezáltal is felismerjük: Isten nem ismer határokat, így is kiárasztja ránk kegyelmét, megajándékoz minket. Kerekes Csilla, főszervező 16

A macska és az egér Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: - Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Ríttsírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. - Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. - Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica vis�szaadja farkincámat. - Nem adok addig - mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol.

Elment a kis egér a kaszáshoz. - Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. - Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. - Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. - Nem adok addig - mondja a sütő -, míg nekem a disznótól szalonnát nem hozol. Elment a kis egér a disznóhoz. - Disznó, adj nekem szalonnát, szalonnát viszem sütőnek, sütő ad nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica vis�szaadja farkincámat. - Nem adok addig - mondja a disznó -, amíg nekem a fától makkot nem hozol. Elment a kis egér a fához. Amint ott nézeget fel keservesen, hogy mi módon kellene onnan makkot hozni le, hirtelen egy szem makk leesett, a kis egérnek a fejére esett, úgy megütötte, hogy mindjárt megdöglött bele. Ha a kis egér meg nem döglött volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.

A márciusi feladat megoldása: Tamás apostol attribútuma: a mérőléc, mert missziós tevékenysége során sok templomot épített.

Az új feladat: Az alábbi körrejtvény külső gyűrűjében azt találjátok, hogy mivel ábrázolják Máté apostolt. Írjátok meg nekem is! S szerintetek miért pont azzal? Várom válaszotokat!

Katóca

1. a legfőbb apostol neve a középső betűje nélkül 2. figyelmes 3. „aki mer, az néha ...” 4. kenőanyag, olvasztott szalonnából kapják 5. korai gyümölcs 6. szétdobál, azaz szét… 7. összejövetel, régies szóval 8. szándékozik 9. itt tárolják télre a szénát 10. megdöf, azaz meg …. 11. kapun kívülre jut 12. középkor előtti történelmi idő neve

Email cím: lorinczevakatalin@yahoo.com, Postacím: Lőrincz Éva-Katalin, Márton Áron Főgimnázium, Márton Áron utca 80. sz., 530211, Csíkszereda, Hargita megye 17

A márciusi megfejtők Vízszintes 1. A nép szikla, amelyre eg y Függőleges 14. nemzet élete biztosan épül. Megfejtők: Antal Erzsébet – Borszék Balázs Ferenc – Csíkszereda Fülöp Hajnal – Madéfalva György Ilona – Csíkszereda Kedves Piroska – Csíkszereda Kozma Éva – Gyerg yóújfalu Madaras Vilma – Csíkszereda Márton Erzsébet – Csíkszereda Molnár Margit – Madéfalva Róth Zoltán Vilmos – Csíkszereda A szerencsés megfejtő: Kozma Éva – Gyergyóújfalu

Vajda János

Est-harang „Bűvös, csodás, hős szemeinkben/A romboló lángész a sátán,/…“. Az idézet befejező része a rejtvény vízszintes 3. és függőleges 1. számú soraiban van elrejtve. Vízszintes: 1. Molibdén vegyjele. 12. Közösségi célra valamit, különösen pénzt adva (segíti). 13. Játék baba – angolul. 14. Kezeskedő, jótálló, szavatoló. 16. Amerikai film, Bruce Willis főszereplésével. 17. Baranya megyei, pécsi járási község lakója. 18. Szódavízzel kevert. 20. Nátrium és bór vegyjele. 22. Ilyen „on“ az ánizs románul. 23. Római hatos. 24. …! Eredj innen!, lódulj!, menj!, takarodj! (idegen kifejezéssel). 27. Valaki otthonául használt épület, épületrész. 29. A káliumnak magnéziumot is tartalmazó, kloridjaiból illetve szulfátjaiból álló üledékes kőzet. 30. Belső helyre taszított. 31. Kosztolányi Dezső múzsájának személyneve (Harmos vagy Görög). 32. Vívásban a mérkőzés egy menete, asszó (névelővel). 33. „Ti vag ytok a föld sója, de ha a … ízét veszti, csak arra jó, hog y kidobják“ - Krisztus szavai. 34. Az izraeli Uziel Gal által tervezett géppisztolyom. 36. Félig pontos! 37. Fél tucatnál eggyel kevesebb sémi nyelvet beszélő, barna bőrű nép. 39. Fűszerező. 41. Mi foly … a mezőn – Petőfi Sándor verse. 43. Pokróccal, paplannal (betakar). 45. Gyenge értelmű képességű, nehéz felfogású. 47. Lakást tisztító. 18

Az ehavi megfejtéseket május 26-ig várjuk! Szent Kereszt Plébánia, 530230 Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 38., Hargita megye. A megfejtők között könyveket sorsolunk ki! Függőleges: 2. Arra a távolabbi helyre az utat keresve, eljutó. 3. Darabokra vágó, osztó, törő. 4. Régi orosz rádiómárkával kapcsolatos. 5. Beociai hős. 6. E tüzetes azonos hangzói. 7. Eme emberi, állati test megtámasztására, illetve védelmére szilárd anyagú szervek szerkezetével rendelkezik. 8. Mesterséges műszálféleség. 9. Ezerötszáz a régi Rómában. 10. „Nincs eg y árva fűszál a … közt kelőben“ – Arany János: Toldi. 11. Az ülő ember combjától és hasától határolt homorulata. 15. Arra a helyre titkon figyelő. 19. Földet forgattat a harmadik személy. 21. Vas alkatrésszel megerősített. 23. A hasonlóktól csupán nem fontos vonásokban elütő megjelenési formája (végén ék f.). 25. Román perc! 26. Fába vés. 28. Győri ropogós keksz teljes kiőrlésű gabonával. 30. Belga és kubai gkj. 32. Az a távolabbi Vuk apja, Fekete István állatmeséjében. 35. Jegyzeteltető. 37. A Huron és az Erie is tagja! 38. Katona. 39. Szívókosár – románul. 40. Kutricán. 42. Cső – románul. 44. … Ráby – Jókai Mór regénye. 46. Rangfokozat. Készítette: Korodi Zoltán

Derűs oldal Az erdőben szembetalálkozik a róka a menekülő csigákkal. - Hová szaladtok? - Nem hallottad? A szocialisták nyertek, bevezetik az ingatlanadót, és nálunk a családban mindenkinek van saját háza. A róka is futni kezd, de hirtelen megáll és elgondolkozik: - Vörös is vagyok, sunyi is vagyok, beállok inkább a pártba. A polgármester megszólítja a cigányt. - Te Gazsi, neked is kell ám adót fizetned! - Hát azt meg mi a fészkes fenének? - Mert abból tudjuk a falut szépíteni. - Akkor az közügy? - Igen, persze! - Ajaj, attól én 10 évre el vagyok tiltva!

Az én igazságom akko r zavar téged, ha ellentmond annak a hazugságnak, amibe n Te élsz...

Kész is vagyunk! A kezelés után két óráig ne egyen semmit!

Ne aggódjon, az Ön árai mellett a hónap végéig sem fogok!

- Móricka, tudsz nekem mondani olyan élőlényt, ami tavasszal ébred föl téli álmából? - Igen. A fagylaltos! Gazsi bőrkabátokat árul a piacon. Arra megy egy roma fickó és felpróbál egyet, majd elszalad. Gazsi megszólal: - Ez ma a harmadik kabát, ami beszerzési áron kel el.

Támogatónk

A bölcs rabbitól megkérdezik a tanítványai: - Mitől édes a kávé? A cukortól vagy a kavarástól? - Természetesen a kavarástól. - Akkor miért kell bele a cukor? - Szamarak! Hogy tudjuk, meddig kell kavarni. Habsburg Ottót megkérdezi a sportriporter: - Ön kinek szurkol a ma esti osztrák-magyar mérkőzésen? - Miért? Kivel játszunk? 19

Dsida Jenő

Pünkösdi várakozás (részlet)

Sugarat, fényt, színt adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet Legyen világosság!… És ismételik mindig erősebben A felviharzott étheren keresztül És felharsan az egek harsonája s a végtelennek zsolozsmája zendül Zsibongva, zsongva… És nagy szavát az Úr – kimondja!