Park Soo Young
A koreai hungarológia múltja és jövője a paradigmaváltás során Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek a doktorjelöltek szimpóziumán, s hogy beszélgethetek a fiatal hungarológusokkal, a leendő egyetemi oktatókkal a nemzetközi és a koreai hungarológiáról. Ha lenne élettartama az emberi tudásnak, azt mondhatnám, hogy a középkori tudásnak több száz évre szóló élettartama volt, a modern kori tudásé nagyjából százéves lehet. A második világháború utáni időszaktól kezdve a mai napig egyre rövidebbé vált a tudás érvényességének élettartama, amely ötven évről tíz évre, aztán tovább, egy évre csökkent. Azt mondják, hogy manapság csak hat hónapra érvényes tudással rendelkezünk a technológia területén. A humán tudományokban azonban, az így gyorsuló technológiai fejlődést, gazdasági, társadalmi változásokat nem követve, arra törekedtek, hogy száz évre szóló ismeretet közvetítsenek a mai fiataloknak. Ha vannak olyan szakterületek a mai felsőoktatási intézményekben, ahol a tanszékek kényszerből összezsugorodtak, azok biztosan mind a humán tudományok területéhez tartoznak, mint a filozófia, a történelem, valamint az idegen nyelvek tanszékei. Ami az idegen nyelvi tanszékeket illeti, például a német és a francia tanszékek az elmúlt ötven évben a második, harmadik legfontosabb idegen nyelv képviselőiként, majdnem minden koreai egyetemen működtek és jelentékenyen járultak hozzá a koreai tudományos közösség modernizációjához. A múlt század végén is ez a két nyelv volt a legfontosabb európai nyelvnek tekinthető, mivel a koreai gimnáziumokban második idegen nyelvként tanították őket. De az utóbbi időben radikálisan megváltozott a helyzet. Majdnem minden gimnáziumban a német és a francia nyelv átadta helyét a kínai vagy a japán nyelvnek. A német és a francia tanszékek, amelyek nemrégiben is még a nagy tanszékek közé tartoztak, a hallgatók létszámát csökkenteni kényszerültek, és jellegüket egyre gyakorlatiasabb irányba kellett eltolniuk: például az európai nyelv és kultúra intézetek egyik szakirányává váltak. Ennek az az oka, hogy miközben a huszadik század végétől kezdve hihetetlenül gyors tempóban változik a nemzeti, nemzetközi környezetünk, a tudományos paradigmák is változnak, és ezekben megfelelő szerepet kellene játszaniuk a felsőoktatási intézményeknek is. 55