Zalaegerszegi 7 nap 06 28 pdf

Page 1

2013. június 28. I. évfolyam 25 . szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap Megszokott minőségben, kibővült szolgáltatással 26-29. oldalon Mega Infó melléklettel

A Szomorú vasárnap a nyári színházban

A hét témája

Összevonás: Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja

Közgyűlés: rendeletmódosítás a FICSO kapcsán – továbbra is stabil a város gazdálkodása – régi-új intézményvezetők – házszámokról, közterületek elnevezéséről is döntöttek 6-7. oldal

ÖTÓRAI TEA

Foki Veronika, Hertelendy Attila, valamint Tompagábor Kornél és Szakály Aurél már munkához látott – a próbák jó hangulatban telnek Fotó: Ohr Tibor

Megkezdődtek a Seress Rezső életéről szóló Szomorú vasárnap próbái. Müller Péter zenés darabját, amelyet Tompagábor Kornél állít színpadra, július 19-én mutatja be a Kvártélyház.

játszotta – többek között - Billie Holliday, Louis Armstrong, Bing Crosby és Tom Jones is. A Szomorú vasárnap eredeti szövegét Jávor László, a kor eg yik ismert bűnüg yi A Spitzer Rud i ként dala az eg yetlen mag yar riportere írta. Seress Reszületett zeneszerző és v ilágsláger: több mint zső – aki Müller Péter zongorista legismertebb száz nyelven adták elő, eg yik korábbi írásának

„Mindenki arra vágyik, hogy bajnokságot nyerjen”

tanúsága szerint a kottát nem ismerte, s a zongorát is csak két ujjal pötyögtette a füstös fővárosi csehókban – soha nem mozdult ki Budapestről, kivéve ak kor, amikor munkaszolgálatra vitték. (Folytatás a 8. oldalon)

Beszélgetés Kámán Tamással, a Zalakerámia ZTE KK játékosával, aki nem leveVan néhány sportág, spor- harcművészetről, egy élet- zetni jött haza, vezére szetegyesület, melyről méltány- formáról olvashatnak, ha a retne lenni a zalaegerszegi 9. oldal talanul keveset tudunk. Egy 17. oldalra lapoznak. csapatnak

A Toriki egyesületről

Házias ízek,

megbízható minőség!

Tel: 92/584-062. tothhus@tothhus.t-online.hu

Élvezze a különbséget!


2

Zalaegerszegi 7 Nap

RÖVID HÍREK Szünetel az ügyfélfogadás Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től pedig a kormánytisztviselők napja is, mely az érintettek számára munkaszüneti nap, így a meg yei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai július 1-jén zárva tartanak.

A PéterPál kápolna „születésnapja" A zalabesenyői Péter-Pál kápolna idén 10 éves, ez alkalomból ünnepi összejövetelt tartanak vasárnap a kápolnánál és környékén. A program 11.30-kor szentmisével kezdődik, majd 15 órától kulturális műsorral folytatódik. Köszöntőt mond Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere és Gecse Péter önkormányzati képviselő. 18 órakor bál kezdődik.

Nyári nyitvatartás

közélet

2013. június 28.

„Akasztással” ért véget az éjszaka Rengeteg érdekes program, kitűnő hangulat, megmosolyogtató régiségek és sok-sok barátságos ember. Röviden így lehetne jellemezni az idei múzeumok éjszakáját. Sokan ellátogattak múlt szombaton a múzeumok éjszakája programjára. Népszerűek voltak a látványtári bemutatók, igazi különlegesség volt dr. Tátrai Ádám pipa-, illetve Pohánka Iván kártyagyűjteménye. Több érdekes előadást és koncerteket is meg lehetett hallgatni. A Phantom akusztikus zenekar a ’70-es évek zenéit hozta el, ez kitűnően illett az Így éltünk a hetvenes években című időszaki kiállítás hangulatához. Idén is lehetett utazni a rabomobillal: kicsik és nagyok egyaránt nevetéssel díjazták a rabszállító autó fapados-rácsos kényelmetlenségét és az indulásnál felharsanó vészjósló szirénázást sem vették különösebben zokon.

A Göcseji Falumúzeumban egy izgalmas népszínjátékot, a Göcseji betyárkalandokat lehetett megtekinteni. A bíróság épületében a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar adott teltházas koncertet, illetve két alkalommal dr. Mag yar Károly törvényszéki elnökkel lehetett rendhagyó sétát tenni az épületben. Az éjszaka a legkitartóbbak számára „akasztással” ért véget: a Városi Hang verseny- és Kiállítóteremben Bukta Imre kiállítását két különböző tárlatvezetés során is láthatta a közönség. Előbb dr. Kostyál László tartott előadást Bukta Imre művészetéről Intellektus és provincialitás címen, ezt Tóth Norbert és Nadrai Róbert viselkedésművészeti akció-

Tóth Norbert képzőművész akasztásra készül ja és performansza követte. A nem mindennapi előadás egyedi látványvilága, sötét hangulatú zenei aláfestése, és a gumi-

Fotó: Seres Péter

csizmában felakasztott facsemete kissé groteszk beteljesedése valóban rendhagyó élményt nyújNagy Katinka tott.

Az esztendő leghosszabb napján Az elmúlt hétvégén több helyen is Szent Iván éji mulatságra invitálták az érdeklődőket, Zalaeger-

szegen például az Apáczai Csere János VMK – hosszú évek hag yományainak megfelelően – idén is szí-

nes programokkal várta az egybegyűlteket. Volt például lehetőség sok más mellett póni lovaglásra, il-

letve kulturális műsorral is szórakoztatták az egybegyűlteket (képeinken). Fotó: Csentericz Csaba

A Keresztury Dezső VMK fő- vagyis Landorhegyi úti épülete júliusban hétfőtől péntekig 7.30 és 19.00 óra között tart nyitva, szombaton és vasárnap nem látogatható, miként július 29-től augusztus 20-ig sem, ez időszakra bezár. A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem júliusban és augusztusban keddtől szombatig 10 és 16 óra között várja látogatóit, vasárnap és hétfő szünnap.

zalaegerszegi nap Városi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja

Impresszum:

Lapigazgató: Kovács Veronika Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Péter Gyöngyi Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Ki­adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Infopress Group Hungary Zrt., 2600 Vác, Nádas u.6 Megrendelés száma: V 025 /2013 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

„Zalaco, Élvezze a különbséget“

Akciós ajánlatunk!

1490,-/kg

139,-Ft/10 dkg 1390,-/kg

Édes péntek! Július 5-én

Epres-krémtúrós szelet

199,-Ft/db

Az akció az akciós készlet erejéig tart.

149,-Ft/10 dkg

Mini citromos-mazsolás csiga

Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós süteményből akciós áron vásárlónként legfeljebb 10 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

Házi sajtos pogácsa

július 1-7-ig

Kakaós csiga

100 Ft/db Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós termékből akciós áron vásárlónként legfeljebb 5 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

Az akcióban részt vevő zalaegerszegi üzleteink:

* Portabolt, Kaszaházi u. 34. * Berzsenyi u. 12. * Kazinczy tér 9. * Bíró Márton u. 37. Széchenyi tér 4-6. * Piac tér 6. * Kossuth u. 26 * Kossuth u. 32. * Kossuth u. 61. * Kovács Károly tér 1. * Landorhegyi u. 4. * Apáczai tér 9. * Kovács Károly tér 4. * Kertváros, Köztársaság út

3


4

Zalaegerszegi 7 Nap

egyik kutya másik eb Eredete:

2013. június 28.

Dalmata

Ősi jugoszláv fajta, de tulajdonképpen már ókori egyiptomi reliefeken, domborműveken láthatók dalmataszerű pö yös kutyák. A dalmata modern változatát az angol tenyésztők alakíto ák ki.

Leírás:

Arányos felépítésű, vizslaszerű megjelenésű, szép kutya. Feje hhosszúkás, orrtükre fekete ill. barna. Szeme kerek, barna vagy borostyánszínű. Füle szorosan a fejéhez simulva lelóg. Nyaka szépen ívelő, háta egyenes és feszes, ágyéka kissé felhúzo . Végtagjai egyenesek, erőteljes csontozatúak. Mancsa kerek, uujjai boltozatosak. Farka lelóg, a csánkig ér, figyelő helyzetben kissé felemeli. Szőrzete rövid, sűrű, sima. Színe fehér alapon feke kete te vvagy aggy májbarna foltos. foltos fekete

Tulajdonságai:

Intelligens, gyorsan tanul, de kissé makacs. Érzékeny, a rossz bánásmódot évek múlva sem felej el. aAlkalmazása: Valamikor főként lovasok, postakocsik kísérője, védelmezője volt. Manapságg főként kedvencként tartják, Amerikában ren-dőrkutyaként használják. Házőrző, jelzőkutyaa és testőr, vadásznak is vele. m Marmagasság: kan 55-61 cm, szuka 50-58 cm

c VIGYÉL HAZA!

Bogáncs Állatotthon,

6. Zalaegerszeg, Csilla dűlő +36-30/424-35-79

Kuksi

Kuksi 2012. novemberi születésű szuka kiskutya. Kedves, aranyos, de kissé félénk jellem. Más kutyákkal kijön, pórázra tanítani kell. Kistestű. Oltva, és chippelve van. Gyerekek mellé is tökéletes. Ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe.


2013. június 28.

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

5

Jegyzet

Nyári estek vigalmai

Gyutai Csaba polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket

Fotó: Seres Péter

Strand, csülök, zene

Az AquaCity Vízicsúszda- és Élményparkban múlt szombaton csülökfőző versenyt rendeztek.

A hőségben nem csak strandolhattak a látogatók, de ízletes étkeket is kóstolhattak. A gasztronómiai megmérettetésre – melyet a házigazda a Zalai Hírlappal együtt rendezett - tizennégy csapat neve-

zett, s a verseny győztese végül a Landorhegyi Általános Iskola tanárai alkotta csapat lett. A fürdőzésen és a finom étkek ízlelgetésén túl is várta még program a közönséget, fellépett például Balázs Fecó is.

Nem mindenki tervez(het) télyház. Az Anconai szerelüdülést, tenger- vagy Bala- mesek című komédiát hét ton-parti pihenést, ez évad alatt sem unta meg a azonban nem jelenti azt, közönség, a nézők többséhogy – szórage alighanem koztató, üdítő többször hahotázta végig a jeleelfoglaltság híján - egész nyáneteket és sejtéron a négy fal sem szerint idén között kellene sem csak azok maradnia. Az váltanak rá jeutóbbi időben gyet, akik még szerencsére, sosem látták… Hasonló a helyamint kellemesebbre fordul az Péter Gyöngyi zet A padlással – idő, egymást érik és persze Témüa rendezvények Zalaeger- lerrel - is. Természetesen szegen. Azok, akik aktív újdonsággal is szolgálnak résztvevői voltak a B-vita- a művészek, ezúttal a Szomin Napoknak, már kipi- morú vasárnap című zenés henhették magukat, jövő játékot mutatják be. Észre héttől egy új rendezvény- sem vesszük és máris bekösorozat kínál kikapcsoló- szönt az ősz! Nos, akkor dást számukra is: hétfőn sem maradunk vigalom kezdődik az I. ZAlaegersze- nélkül, hiszen a VI. Belvárogi KOrtárs Művészeti Fesz- si Szüret és Zalai Teríték tivál számos izgalmas, hu- programja remek koncermoros, látványos, magával tekkel és gasztronómiai élprodukcióval. ményekkel segít búcsúzragadó Amint ez véget ér, önálló tatni a nyarat… Csak győzelőadásaival csábít a Kvár- zük energiával!

Még várják a jelentkezéseket

A győztes a Landorhegyi-iskola csapata

Fotó: Seres Péter

A Zalaegerszeg önkormányzata és a Városgazdálkodási Kft. által idén is meghirdetett Virágos Zalaegerszegért! környezetszépítő pályázatra még lehet nevezni, egészen július 15-ig várják a jelentkezéseket. A vetélkedő sokkal többről szól,

mint egyszerű virágosításról: a pályázó vállalja, hogy közvetlen környezetét egész évben rendben tartja, és ezzel hozzájárul Zalaegerszeg esztétikusabb megjelenéséhez. A tudnivalókról bővebben Zalaegerszeg város honlapján olvashatnak.


6

Zalaegerszegi 7 Nap

Köztisztviselők napján A közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében minden év július 1-je munkaszüneti nap. 2013. július 1-jén (hétfőn) a polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás szünetel.

Tisztújítás tartott a zalaegerszegi szervezet Megtartotta tisztújító gyűlését a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Zalaegerszegi Szervezete. A nemrégiben tartott tisztújítás során 2015-ig választották meg a vezetőket. Az elnök Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere, országgyűlési képviselő lett, alelnöke Balaicz Zoltán alpolgármester, Bognár Ákos, az Ifjúság i Tagozat zalaegerszegi elnöke, Dömötör Mónika, Kauzli Józsefné önkormányzati képviselő, dr. Tóth László önkormányzati képviselő, frakcióvezető és Sándor Dénes (id). A választókerületi szervezetből Fülöp Andrást és László Ferencnét delegálták a párt megyei választmányába.

a hét témája

2013. június 28.

Közgyűlés: rendeletmódosítás a FICSO kapcsán – továbbra is stabil a város gazdálkodása –

Összevonás: Zalaegerszegi Ötvennél is több napirendet tárgyalt legutóbb Zalaegerszeg város közgyűlése, foglalkoztak sok más mellett a város költségvetésével, a közművelődési intézményrendszer átszervezésével is. A döntésekről, határozatokról sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán alpolgármester és dr. Kovács Gábor jegyző.

A 2002-ben épült, 64 lakásos Fiatal Családosok Otthona is terítékre került. Korábbi üléseken felvetődött már, most pedig módosították is a rendeletet, hogy többen adhassák be igénylésüket. Erre - a változtatást követően -, jogosultak lettek a regisztrált élettársi kapcsolatban élők, illetve ha így is marad szabad lakás, zalaegerszegi munkahellyel rendelkező egyedülállók is pályázhatnak és úg ynevezett „szakemberlakásként” vehetik ki azokat, derült ki Balaicz Zoltán alpolgármester szavaiból. Hozzátette, egyedülállók számára legfeljebb tíz lakást adhatnak ki. Ismeretes, miután január 1-jétől az iskolák állami fenntartásba kerültek, az andráshidai, csácsi és kertvárosi városrészek ÁMK-inak keretei között csak az óvodák és a közmű-

déséről gondoskodik. Botfá n, Za labesenyőben, Ebergényben, Ságodban és Szenterzsébethegyen is léteznek helyi közösségi terek, felülvizsgálatukra a következő fél évben kerül sor, és, ha úgy látják jónak a szakemberek, 2014. január 1-jétől az új rendszerhez csatolhatják ezeket is. A Kézművesek Háza sorsa is szóba került, mely egyelőre a Keresztury VMK-nál marad, de felvetődött az is, hogy a jövőben a Göcseji Múzeumhoz tartozhatna. Foglalkoztak a város

egy 299 millió és két, összesen 603 millió forintos. A város gazdálkodása egyébiránt továbbra is stabil. Kisbucsával eddig is volt megállapodása a városnak az óvodai ellátás kapcsán, most ennek megújításáról is határozott a grémium, miként a fogászati alapellátásról is: Zalaegerszegen15 vegyes és 8 iskolafovelődési intézményegységászati körzet van, utóbbigek folytatták tevékenyséakat 7 szakorvos látja el. A güket. Az óvodák átszerveközg yűlés eg yhangúlag zéséről már határoztak, döntött amellett, hogy most most a közművelődési inaz iskolafogászati szaktézményrendszer került rendelést kell segíteniük sorra. A közönkormányzati g yűlés úg y Személyi kérdésekben is döntött a testület: a Keresz- t á m o g a t á s s a l , döntött, hogy tury VMK-t továbbra is, újabb öt évig Kondor Anita további működéaz Ö veges irányítja, az Apáczai VMK-t pedig Wohner Csaba, aki sükhöz 3,5 millió József, az majd a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Köz- forintot biztosíIzsák Imre pontja igazgatója is lesz. A LÉSZ Kft. élén Pais Kornél tottak. és az Apá- marad. Véleményezték és támogatták Makovecz TaTárgyalták és czai Csere más (Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ál- elfogadták a ZaJános Városi talános Iskola), Domján István (Öveges József Általá- laegerszeg FelMű v e l ő d é s i nos Iskola) és Horváth Attila (Zrínyi Miklós Gimnázi- sőfokú OktatásáK ö z p o n t o t um) intézményvezető megbízását is. ért Közalapítösszevonja , vány, a Lakhatáaz új intézsért Közalapítmény Zalaegerszegi Város- költségvetésével is, a főös�- vány és a Millecentenáriurészek Művelődési Köz- szeget 15,7 milliárd forint- mi Közalapítvány, valamit pontja néven kezdi majd ra emelték, ez részben az Idősügyi Tanács beszámeg működését, feladata nyertes pályázataiknak molóját, továbbá a helyi pedig, hogy szervezze a te- köszönhető: 758 millió fo- esélyegyenlőségi progralepülésrészek közösségi, rintot fordíthatnak a bús- mot is. kulturális életét. A Keresz- lakpusztai hulladéktároló Ingatlanértékesítésről is tury Dezső VMK a nagyobb fejlesztésére, a helyi és kö- szavazott a közgyűlés: a városi rendezvényekről, zösségi közlekedés fejlesz- Zalaco Zrt. rendkívül jekiállításokról, hangverse- téséhez pedig három nyer- lentős, munkahelyteremnyekről, az Art Mozi műkö- tes pályázat kapcsolódik: téssel is járó fejlesztésre

MSZP: FICSO-ról és közművelődési rendszerről is A FICSO-val, a közművelődési intézményrendszer átszervezésével kapcsolatos közgyűlési döntésekről is szó esett a közgyűlés MSZP-frakciójának sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető, Kiss Ferenc felvetette, hogy a Fiatal Családosok Otthonában élők nem érvényesíthetik a rezsicsökkentést, hiszen a lakások a LÉSZ Kft. fenntartásában vannak, gazdasági társaságra pedig nem vonatkozik a kedvezmény. Arra kérte a polgármestert, járjon közben, hogy az épület társasházzá alakulhasson. Az elfogadott helyi esély-

Major Gábor képviselő a ezer fő, nyugdíjas. A munkavállalás, foglalkoztatás közművelődési intézménykapcsán a reg isztrált rendszer átszervezéséről munkanélküliek arányá- megjegyezte, személyeskenak növekedéséről szólt, s désektől sem mentes vita hozzáfűzte, az tényleg jó, alakult ki az ülésen, noha a egyenlőségi program, fo- hog y a város lépéseket törvényalkotó feledkezett meg az ÁMK-k galmazott, olyan kortünet- Az MSZP múlt hét végén juniálist rendezett, melynek ke- helyzetéről. Agre hívja fel a fi- retében Simon Gábor, a párt elnök-helyettese tartott saj- gályok nak is g yelmet, mely tótájékoztatót. Szólt az MSZP és az Együtt PM között in- hangot adott, nem csak Ma- dult választási együttműködésről, s kiemelte, 2014-ben mint mondta, g yarország ra, nem egyszerűen választás lesz, hanem hosszabb távon nem tudni, a két de Zalaeger- dől el az ország sorsa. Beszédében kitért rá, sokan félnek VMK hogy tudja szegre is jel- a megélhetési gondok miatt, szoronganak, és – retorzió- meg va lósíta n i saját programlemző. Kiemel- tól tartva- nem merik kifejteni véleményüket. ját. A polgárte, az elöregedés a városban is mutatko- tesz a vállalkozások letele- mesteri hivatal közbeszerzik, a zalai megyeszékhely pítése, a munkahelyterem- zési csoportjának megszüntetése, a feladat kilakosainak harmada, 17 tés érdekében.

Simon Gábor a juniális vendége volt Fotó: Pezzetta Umberto szervezése is kérdéseket vet fel: például miért tudna egy külső cég több szolgáltatást nyújtani, mint a hepgy lyi emberek?


2013. június 28.

a hét témája

Zalaegerszegi 7 Nap

7

régi-új intézményvezetők – házszámokról, közterületek elnevezéséről

Városrészek Művelődési Központja

Az új intézmény, a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjának székhelyintézménye az Apáczai VMK lesz készül, ehhez az Északi Ipari Parkban egy 24 ezer négyzetméteres területet kíván megvásárolni az önkormányzattól, ami 122 millió forintos vételárat jelent. Több napirendet tárgyaltak zárt ülésen, például arról, hogy újra a Lángőr ’94

Kft-t bízzák meg a kéményseprő-ipari közszolgáltatással. Dr. Kovács Gábor jegyző arról számolt be, hogy rendelet készült a közterületek elnevezéséről és a házszámok megállapításáról. Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanjára jól lát-

ható módon elhelyezni a házszámot. A rendelet tulajdonképpen az eddigi gyakorlatot rögzíti. A jegyző szólt a polgármesteri hivatal kismértékű átszervezéséről, részfeladatok, jogi, illetve közbeszerzési szakmai feladatok kiszervezéséről, továbbá

barnamezős iparterületek revitalizációjának koncepciójáról: a közgyűlés feladatul szabta, hogy a hasznosítatlan ipari területekre készüljön a nyár folyamán fejlesztési koncepció. A Szociális Városrehabilitációs Program kapcsán a Kossuth és Kosztolányi

Fotó: Ohr Tibor

utca közötti tömbbelsőt érintően döntöttek egy ingatlanügyben, illetve az Október 6. téren egy ingatlancseréről szavaztak az egybegyűltek a Belvárosi Rehabilitációs Program keretében: ezzel egy védett épület sorsa is megoldódni Péter Gyöngyi látszik.

EZE: A ruhagyár helyzetét is jó lenne megoldani Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) közgyűlést követő sajtótájékoztatóján a barnamezős iparterületek revitalizációjának fejlesztési koncepciója is szóba került. Dr. Kocsis Gyula önkormányzati képviselő elmondta, a város területén található hasznosítatlan ipari területek állapotfelmérése, fejlesztési koncepciójának tervezett elkészítése apropóján azt javasolta, hogy bár a ruhagyár nem a város tulajdona, a tulajdonos bevonásával próbáljanak beruházót találni. A közművelődési intézményrendszer átszervezése kapcsán kitért rá, jó, hogy a

Kézművesek Házának beolvasztása lekerült a napirendről - és egyelőre maradt a Keresztury VMK-nál -, de azt sem tartja ideálisnak, hogy a Göcseji Múzeumhoz tartozzon. A legideálisabb talán az lenne, latolgatta, ha a Zala Megyei Népművészeti Egyesületre bíznák a működtetését. A közbeszerzés kiszervezéséről úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy jobb megoldás lesz.

A hagyományokhoz híven, idén is megrendezik az Egerszeg Búcsút. Felvételünk a tavalyi rendezvény rozscséplő és zsúpkötő versenyének egy pillanata Dr. Kocsis Gyula bejelen- július 21-én, a Göcseji Falu- ta-díjat, a javaslatokat a vátette, ebben az évben is lesz múzeumban. A rendezvé- roslakóktól is várják, egéEgerszeg Búcsú, mégpedig nyen átadják a Lokálpatrió- szen július közepéig. pgy


8

kultúra

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

„Nagyon jó és izgalmas a szövegkönyv, tele van furcsaságokkal és meglepetésekkel” (Folytatás az 1. oldalról) miatt, másrészt pedig a Szegényen élte le életét, szerep összetettsége okán, miközben egy New York-i hiszen nagyon sokszor a bankban több millió dollár- közönséggel kell beszélni, ja maradt befagyasztva. A majd visszazökkenni a maga korában világhírű színpadi játékba. volt a dalai révén, bár a legFoki Veronika, aki a feletöbben itthon sem tudták, séget játssza, úg y véli, hogy az akkoriban kedvelt rendkívül izgalmas és ös�slágerek nagy részét ő írta. szetett feladat egy idősödő A sors furcsa fintora, hogy nőt alakítani, akinek a Seaz „öngyilkosok himnuszá- ress Rezsőével párhuzanak” szerzője – mos életét is öngyilkos lett: A Kvártélyház hetedik bemutatja a 1968-ban, 78 évada a Zalaegerszegi darab. A szíMűvészeti nésznő már éves korában, Kortárs leugrott lakása Fesztivállal indul július korábban látta erkélyéről. A 1-jén. A kéthetes soro- az 1999-ben, zuhanást túlél- zat programjában tu- német-magyar te, kórházba catnyi előadás, vala- koprodukció vitték, de nem mint kiállítás, kortárs ban készült filsokkal később irodalmi beszélgetés met, „amelymegfojtotta ma- és koncert (Péterfy Bo- hez ennek a gát azzal a ri&Love Band) szere- műnek gyakordróttal, ami a pel. A kezdő napon ut- latilag semmi gipszét tartot- cát neveznek el s avat- köze nincs. Nata . Slágerei nak a zalai megyeszék- gyon jó és izazonban – mint helyről származó szí- galmas a szöGábor vegkönyv, tele például a Szo- nészóriásról, morú vasárnap, Miklósról. van furcsasáa Gyere, Bodri gokkal és megkutyám, a Szelepetésekkel.” ressük egymást, gyerekek Jani, a pincér szerepéés a Fizetek, főúr – tovább ben Szakály Aurélt láthatja éltetik a nevét. öt estén át a Kvártélyház - Ez színészi szempont- közönsége. Az ő karaktere ból nehéz darab – mondja hozza a humort a keseréaz egyik olvasópróba után des, békebeli, „seressreHertelendy Attila, aki Se- zsős” történetbe. ress Rezsőt alakítja. - EgyA Szomorú vasárnap részt a szövegmennyiség kedves emberekről szól és

Seress Rezsőt Hertelendy Attila, feleségét Foki Veronika formálja az élet nagy kérdéseit boncolgatja. Többek között ezért esett erre a darabra a Kvártélyház választása. - Van hozzá három olyan színész, aki ezt kiválóan el tudja játszani – teszi hozzá Tompagábor Kornél rendező. – A Szomorú vasár-

nap is illeszkedik abba a vonulatba, amit 2007 óta viszünk, vag yis hog y alapvetően magyar szerzők izgalmas darabjait játsszuk. Ez is egy ilyen, furcsa humorral bíró előadás lesz, amit, remélem, nagyon fog szeretni

Fotó: Ohr Tibor

majd a közönség. A Szomorú vasárnapot júliusban öt előadáson láthatja a Kvártélyház közönsége, majd ezt követően A padlást és az Anconai szerelmesek című sikerdarabot tűzi műsorára a nyári Péter Árpád színház.

a e n i l n o a s s a g Lapoz zalaegerszegi nap

-ot!

intás Csupán egyshkatajattis a és már olva

Zalaegerszegi 7

napot online!

Sok ifjút vonzott a program

Fotó: Ohr Tibor

Könyvtár – Net ifjaknak

egi7nap

laegersz a z / m o .c k o o b e c www.fa

Számítástechnikai tábort tartottak a héten a József Attila Városi Tagkönyvtárban, a rendezvényre 10-14 éves gyerekeket vártak. A Könyvtár – Net címmel útnak indított program keretében sok más mellett az internet világával, számítógé-

pes játékokkal, animációkkal, képszerkesztéssel is foglalatoskodtak a fiatalok. Könyvtár – Net lesz még a vakáció idején, legközelebb július 8. és 12. között tartanak a landorhegyi intézményben számítógépes foglalkozássorozatot.


2013. június 28.

ötórai tea

Zalaegerszegi 7 Nap

9

Kámán Tamás, a Zalakerámia ZTE KK játékosa nem levezetni jött haza, vezére szeretne lenni a csapatnak

„Mindenki arra vágyik, hogy bajnokságot nyerjen” Édesapja kézilabdázott, édesanyja kosárlabdázott, testvére atletizált, focizott, kosárlabdázott, a sport tehát mindig jelen volt az életében. Noha autószerelőként is elhelyezkedhetett volna, sosem fordult meg a fejében, hogy a pálya helyett szerelőaknában szorgoskodjon. Kámán Tamással beszélgettünk. Két Pakson eltöltött év - Akkoriban nem volt nagy bet játszottam. Anyagi szemután tért haza a Zalakerámia divat, de már általános isko- pontból akkor is voltak prob- ZTE KK csapatához Kámán lában létrehoztak egy „kosa- lémák, de gyerekfejjel ezzel Tamás. ras” osztályt: csak fiúk és nem nagyon foglalkoztam: - A szerződésemet minden- csak kosárlabdázók alkot- örültem, hogy játszhatok, képpen szerettem volna kitöl- tuk, mindig együtt voltuk és hogy abban az öltözőben ölteni, de azt már a lejárta előtt sikeres is volt a társaság. tözhetek, ahol a „nagyok”. Az tudtam, hogy szeretnék vis�- Olyannyira összetartottunk, persze nem volt felemelő érszatérni a kék-fehérekhez. hogy bár a tanulmányait ki- zés, amikor nem jutottunk a Erről már korábban is be- ki másutt folytatta, még jó rájátszásba – a csapat sem szélgettünk a vezetőkkel, ők ideig együtt játszottunk. volt erős, pénz is kevés volt -, is visszavártak, e szempont- Több korosztályban is nyer- ennek is tudható be, hogy elból tehát egyszerű volt a kép- tünk bajnokságot. A ZTE fel- mentem Székesfehérvárra. nőtt csapatánál - 1996 au- Mindenki arra vágyik, hogy let. - Mikor kötelezte el magát gusztusában kerültem oda -, élcsapatban játsszon, baja kosárlabda mellett? szintén nagyon jó közösség nokságot nyerjen. Sajnos ez - Az akkor még Dr. Ham- fogadott, ugyancsak össze- nem sikerült Fehérváron, burger, ma Landorhegyi ál- tartó társaság volt: csapat- egy ezüstöt tudtam szerezni. talános iskolában kezdtem társa lettem többek között Sokan mondják – biztos így is a tanulmányaimat, ahol a Polster Péternek, Bencze Ta- van -, hogy én csak Zalaegerfoci és a kosárlabda közül másnak, Gál Tamásnak, szegen tudok jól játszani. Az választhattam. Nem is volt Bodrogi Csabának, Branisz­ sem mindegy, milyen szerekérdés, melyikre voksolok: lav Dzunicsnak – ez szintén pet kap az ember. Pakson Kovács Lászlónál ismerked- nagy siker, mérföldkő volt az például nem volt annyi játéktem a sportág alapjaival. életemben. Gyermekként a lehetőségem, másként számíMindig a játék volt az első, pálya széléről figyeltük, hogy tottak rám. az pedig, hogy tagja lettem játszanak, „pályatörlőként” - Nyilván minden felaa felnőtt csapatnak, óriási mindig ott voltunk a meccse- dat, nehézség az ember épülésére szolgál. örömöt jelentett, így - Ez igaz, csak idő meg sem fordult a Névjegy kell ahhoz, hogy minfejemben, hogy a köKámán Tamás 1979. február 18-án szülezépiskola után máden leülepedjen és kitett Zalaegerszegen. Tanulmányait a Dr. sutt, más városban derüljön, mi miért volt Hamburger Jenő (ma Landorhegyi) Áltovábbta nu lja k. jó vagy rossz. Adott Szüleim mindig tátalános Iskolában kezdte, majd a Ganz pillanatban nehéz a mogattak a sportot Ábrahám Szakközépiskolába folytatta, kudarcot feldolgozni ahol az autószerelés rejtelmeivel ismerilletően, s, hogy véés meglátni benne a gül élsport lett belőkedett. A ZTE kosárcsapatánál végigjárpozitívumot. Fehérváron is voltak hónale, nyilván sok minta a „szamárlétrát”. Párja Vágvölgyi Vikpok, amikor nem den másnak is kötória, kislányuk 10 hónapos, Dorina. ment jól a játék, nem szönhető, például éreztem jól magam. annak, hogy szerettem, szeretek játszani és ken. Hihetetlen élmény volt Két év után tértem vissza akpersze annak is, hogy kez- minden mérkőzés, több ezer kor is, és négy jó év követkedetektől sok sikerélmény- néző, óriási hangulat… Az, zett Zalaegerszegen: a ben volt részem. Sosem gon- hogy tagja lettem a felnőtt ke- bronz- és az aranyérem óriádoltam arra, hogy abba- retnek, új helyzetet hozott, si dolog volt. Sokan jöttek a hagyjam vagy mással fog- hiszen erősebb játékosok el- sportcsarnokba, rengetegen len kellett küzdeni, ami per- szurkoltak, az pedig leírhalalkozzak. - Csapatsportról lévén sze fejlődés szempontjából tatlan, hogy a bajnoki döntőszó, nyilván a társak sze- nagyon jó volt. Aztán egyre be - több ezer ember előtt, repe sem elhanyagolható több lehetőséget kaptam, a ovációja közepette - én vezeta tekintetben, hogy alakul csapat teljesítményétől füg- hettem be a csapatot, melyvalakinek a pályafutása. gően hol többet, hol keveseb- nek ráadásul hét zalaeger-

Kámán Tamás: - Tudtam, hogy szeretnék visszatérni a kék-fehérekhez Fotó: Pezzetta Umberto szegi tagja is volt. Aztán a pénz, illetve annak hiánya megint közbeszólt, igaz, akkor is igyekeztünk meglátni a jót: öt zalaegerszegivel álltunk ki és meccseket is nyertünk, abban a helyzetben a hatodik hely szintén sikernek számított. - Mit tanulhat az ember a sportból? - Tiszteletet a másik iránt, csapatmunkát, rendszert, számomra már a tanítást is, hogy visszaadjak valamit, terelgessem a fiatalokat. Megtanít arra, hogy azt a picit, ami megadatik, azt jól és jóra használd fel. Magyarországon a kluboknál kevés a pénz, úgyhogy takarékosságra, beosztásra is nevel. Emellett rengeteg olyan helyre eljutottam a sportnak köszönhetően, ahova másként aligha: Európa számos országában, Amerikában és Új-Zélandon is jártam, sokféle kultúrával ismerkedtem. Páromat, Vágvölgyi Viktóriát is a sportnak köszönhetem, a városi bajnokságban játszott.

- Úgy tudom, magánélete az utóbbi időben vált teljessé. - Tíz hónapja született meg a kislányom, Dorina, hihetetlen élményt jelent számunkra. Míg az embernek nincs, nem is tudja, milyen nagyszerű dolog a gyermek. - Zalaegerszeg mit jelent Kámán Tamás számára? - Mindent. Nagyon „helyi” fiú vagyok, szeretek itt élni, itt a család, itt vannak a barátok. Talán azért is megy itt jobban a játék, mert olyan emberek vesznek körül, akik, ha kell, segítenek. Mindig van, kihez forduljak. Hiába a telefon, a személyes beszélgetés más. Amikor kiderült, hogy visszajövök, sokan gratuláltak, sok sikert kívántak - ez is nagyon jó érzés volt. - Hogy képzeli el az életet öt év múlva? - Lassan jó lenne tudni, hiszen már 34 éves vagyok, de nem levezetni jöttem haza. Azon vagyok, hogy teljes erőbedobással segítsem a csapatot és a vezére lePéter Gyöngyi gyek.


10

Zalaegerszegi 7 Nap

programajánló Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény „Központok a Zala mentén” című tárlat Németh János keramikusművész kiállítása

József Attila Városi Tagkönyvtár

Időszaki kiállítások Göcseji Múzeum

Art Mozi

„Előre a szocializmus útján…” – Így éltünk a hetvenes években (Október 27-ig)

Keresztury Dezső VMK

Színház Kvártélyház Kvártélyházi Nyári Fesztivál – I. Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál Július 1. 19.30: Szunyoghy Viktória kiállításának megnyitója 20.30: Lendvai képek Július 3. 20.30: karamazov Július 4. 20.30: Kicsi nyuszi hopp hopp

Moziműsor Cinema City Július 3-ig Szörny egyetem (MB)

6

Digitális 3D

11:00, 15:30, 17:45, 20:00 22:15 Csak péntek – szombat) Szörny egyetem (MB) 6 13:15 Z Világháború (MB) 16 Digitális 3D 11:15, 15:45, 20:15, 18:00 (Kivéve hétfő) 22:30 (Csak péntek – szombat) Z Világháború (MB) 16 13:30, 18:00 (Csak hétfő) Az acélember (MB) 12 Digitális 3D 11:30, 17:00, 19:45, 22:30 (Csak péntek – szombat) Az acélember (MB) 12 14:15 Szemfényvesztők (MB) 12 12:30, 19:30

Gyakornokok (MB) 12 15:00 A Föld után (MB) 12 22:00 (Csak péntek – szombat) Másnaposok 3 (MB) 16 17:30 A zöld urai (MB) 6 Digitális 3D 10:30

Art Mozi

2013. június 28.

Július 2. 17 óra: Pécsi szál – Tizenöt pécsi művész kiállításának megnyitója. A munkákat Magán Orsolya művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. (A tárlat megtekinthető július 25-ig. Nyitva kedd-péntek: 10.00 – 18.00)

Megmutatom magam! – az Eötvös József Székhelyiskola negyedikeseinek Lányok világa című kiállítása (Szeptember 3-ig) Június 28. 18.00 Portrék és életképek – Gál Cecília fotókiállításának megnyitója. A tárlatot – mely egzotikus országokba kalauzolja a látogatókat Balaicz Zoltán alpolgármester ajánlja az egybegyűltek figyelmébe, közreműködik a Folkish zenekar (A kiállítás július 27-ig látogatható, kedd-szerda 11.00-19.00 óráig, csütörtök-vasárnap: 14.00-20.00 óráig)

Június 30-ig 17.00 Marsupilami Városi Hangverseny- és nyomában Kiállítóterem 19.00 Keleti nyugalom – Marigold Bukta Imre képzőművész kiállítáHotel sa (A kiállítás szeptember 7-ig látogatható. Nyitva kedd-péntek 10-18 óra között, szombat Állandó kiállítások 10-16 óra között, július – Göcseji Múzeum augusztusban kedd – szombat (vasárnap, hétfő: zárva) 10-16 óráig)

Kiállítások

Híres szülöttek A Zalaegerszegi Városi Televízió műsora 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.:06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu Június 28. péntek

12:30 KultúrRandevú 13:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 14:00 Heti 5:00 Híradó – félóránként 9:00 NaviHírek 16.30 KultúRandevú 17:30 gátor 9:30 Zalai Krónika 9:45 SzolSzolgálnak és Szolgáltatnak 18:00 gálnak és szolgáltatnak 10:15 HírHeti Hírek 20:30 KultúRandevú adó 10:30 Képújság 18:00 Kultú21:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak Randevú 19:00 Híradó 19:15 Híradó 22:00 Képújság Részletes 19.25 Esti mese 19.30 Zenés mesék, mesés zenék 20:00 Július 1. hétfő Híradó 20:30 VIII. Göcsej Filmszemle 21:30 Zalai Krónika 21:45 Navigá- 5:00 Híradó – félóránként 9:00 KultúRandevú 10:00 VIII. Göcsej Filmtor 22:15 Híradó 22:45 Képújság szemle 11:00 Híradó 11:30 KépújJúnius 29. szombat ság 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti mese 19:30 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – Zöldövezet 20:00 Híradó 20:15 Hírkulturális magazin 9:30 Szolgálnak adó Részletes 20:25 Esti mese és Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek 20:30 Fiatal kutatók a jövő szolgála12:30 KultúrRandevú 13:30 Szolgáltában 20:45 Fiatal kutatók a jövő nak és Szolgáltatnak 14:00 Heti szolgálatában 21:00 Híradó 21:15 Hírek 16:30 KultúRandevú 17:30 Híradó Részletes 21:45 Képújság Szolgának és Szolgáltatnak 18:00 Heti Hírek 20:30 KultúRandevú 21:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak Július 2. kedd 5:00 Híradó - félóránként 9:00 Kultú22:00 Képújság Randevú 10:00 Zöldövezet 10:30 Június 30. vasárnap Híradó 11:00 Képújság 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – kulturális magazin 9:30 Szolgálnak Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 és Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek Híradó 20:15 Híradó Részletes

20:30 Fiatal kutatók a jövő szolgálatában 20:45 Fiatal kutatók a jövő szolgálatában 21:00 Híradó 21:15 Híradó Részletes 21:45 Képújság

Július 3. szerda 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Fiatal kutatók a jövő szolgálatában 9:15 Fiatal kutatók a jövő szolgálatában 9.30 Zöldövezet 10:00 Híradó 10:30 Képújság 18:40 Zalai Krónika 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti mese 19:30 Navigátor 20:00 Híradó 20:30 VIII. Göcsej Filmszemle 21:30 Híradó 21:45 Híradó Részletes 22:00 Képújság

Július 4. csütörtök 5:00 Híradó – félóránként 9:00 VIII. Göcsej Filmszemle 10.00 Zalai Krónika 10:15 Híradó 10.45 Képújság 18:40 Zalai Krónika 19:00 Híradó 19:15 Rendőrségi Hírek 19:25 Esti mese 19:30 Egerszegi hadtörténeti emlékek 20:00 Híradó 20:30 Fenntartható életmód 20:45 Fenntartható életmód 21:00 Híradó 21:30 Képújság

Június 28. 522 éve, 1491-ben született VIII. Henrik angol király, az angol történelem egyik legkülönlegesebb szereplője. Uralkodása alatt vált le az anglikán a katolikus egyházról, s ő lett az új egyház feje. Ismert arról is, hogy hat felesége volt, akik közül kettőt (Boleyn Annát és Howard Katalint) lefejeztetett. Június 29. 134 éve, 1879-ben született Móricz Zsigmond író 127 éve, 1886-ban született Robert Schuman, az európai integráció egyik „szülőatyja” Június 30. 129 éve, 1884-ben született Szép Ernő író, költő, színpadi szerző 30 éve, 1983-ban született Cheryl Cole Cheryl Ann Tweedy néven. Angol énekesnõ, dalszerzõ, táncos, divattervezõ, író és televíziós személyiség

Július 1. 112 éve, 1901-ben született Ignotus Pál magyar író 52 éve, 1961-ben született Diána walesi hercegné 61 éve, 1952-ben született Dan Aykroyd amerikai színész, forgatókönyvíró, producer, komikus 36 éve, 1977-ben született Liv Tyler amerikai színésznő Július 2. 77 éve, 1936-ban született Hofi Géza magyar humorista, színművész 133 éve, 1880-ban született Szirmai Albert zeneszerző, a Mágnás Miska szerzője Július 3. 51 éve, 1962-ben született Tom Cruise amerikai színész 26 éve, 1987-ben született Sebastian Vettel német autóversenyző Július 4. 86 éve, 1927-ben született Gina Lollobrigida Golden Globe-díjas olasz színésznő


programajánló

2013. június 28.

Gyógyszertári ügyelet: 2013. június 28. GONDVISELÉS (BUSZPÁLYAUDVAR) KOVÁCS K. TÉR 4. 92/323-804, 18.30 – 06:30 2013. június 29. PARACELSUS CSÁNY TÉR 1. 92/510-049, 12:00 – 08:00 2013. június 30. SZENT FERENC (INTERSPAR) OLA U. 1-7. 92/511-519, 08:00 – 08:30

zalaegerszegi nap

ég ehet el Nem l zdeni! ke korán

A TÁRGY RAGJA KATONAINDULÓ

1

11

Zalaegerszegi 7 Nap

Kos: Sok mozgással tartja karban egészségét. Ha az étkezésre is kellően odafigyelne, akkor lenne igazán jó önmagához. Anyagi helyzete stabil. Magánélete kicsit bizonytalan.

Rák: Ön a társaság középpontja. Sok barátja van, mindannyian elvárják, hogy meghallgassa problémájukat. Ne hanyagolja el párkapcsolatát. Anyagi téren kellemes meglepetésre számíthat.

Mérleg: Kritikus szemmel néz mindent. Sokan rendkívül sértőnek találják szavait. Legyen megértőbb kollégáival. Másoknak is lehetnek gondjai. Anyagi helyzete jól alakul.

Bak: Kisugárzásával sokakat levesz a lábáról. Egy kollégájában megtalálja lelki társát. Teljesen feldobódik ettől a kapcsolattól. Izgalmas napokra számíthat.

Bika: A sok munka mellett fordítson időt a kikapcsolódásra is. Társával menjen színházba, hangversenyre. Felüdült lélekkel könnyebb elviselni az egyhangúságot.

Oroszlán: Minden erejére és kitartására szüksége lesz, hogy sikeres legyen munkájában. Döntéseit határozottan és következetesen hozza meg. Figyeljen jobban oda egészségére.

Skorpió: Koncentráljon családja nyugalmára. Felettesei bírálják munkáját. Ne a kifogásokat keresse, hanem legyen lelkiismeretesebb. Pénzügyi gondokkal küzd.

Vízöntő: A szokásosnál mozgalmasabb hét előtt áll. Rengeteg elintéznivalója akad, olykor azt sem tudja, hol áll a feje. A hétvégén pihenjen, töltődjön fel a természetben.

Ikrek: Magánélete kerül előtérbe. Tegyen meg mindent kapcsolatáért. Nem kell ahhoz ünnep, hogy kedvesét megajándékozza. Egy-egy közös program sokat jelent párjának.

Szűz: Kedvese egyre nehezebben tolerálja hangulatváltozásait. Vigyázzon, mert könnyen elveszítheti őt. Rendezze gondolatait, érzéseit, aztán döntsön, hogyan, merre tovább.

Nyilas: Feszült a párkapcsolata, a munkahelyi gondokat ne vigye haza. Anyagi téren váratlan kiadásokkal kell számolnia. Egy kedves ismerőse azonban kisegíti Önt.

Halak: Remekül alakulnak pénzügyi dolgai, nem árt azonban, ha kiadásaira odafigyel. Magánélete harmonikus. Nem is kívánhatna magának jobb társat.

LITER, RÖVIDEN

AZONKÍVÜL

ANYAGI VESZTESÉG

VÍZZEL LETISZTÍTÓ NÉMÁN JÁRÓ!

MEGA-, RÖVIDEN FINNUGOR NÉP

RELIKVIA ARANYSZÍNÛ SZÍNEZÉKCSOPORT

NÉMET HELYESLÉS

RÉSZÉRE, RÖVIDEN RÁGÓS A HÚS

60 PERC ÍRÓ (ENDRE)

KISSÉ TOMPA! DURVÁN ELTAPOS TÜZES TÁNCOT JÁR VIADAL

RÓMAI 5-ÖS GRAMM, RÖVIDEN PINCE OLDALAI!

KELVIN, RÖVIDEN FOLYÓSZÉLI

ZÚDÍTÁS A KEZDETEKTÕL

ÜZEMI BÜFÉ BORDASZELET!

2

FÉLIG BÕ!

KÖLTÕ (BÁLINT) BARNÁS SZÕRÛ LÓ

CSINOS, ÍZLÉSES KÖZÉPEN HÚZKOD!

M

SZÉLOLDAL NÉMET ÍRÓ (KARL)

FINOM, ÍZLETES (PL. BOR)

FARMERMÁRKA

BELEKAP A TÛZ KARCAG HATÁRAI! FÉNYTAN AZ OXIGÉN VEGYJELE

JAPÁN AUTÓJEL A DACIA MODELLJE

!

SZÁJSZÉL ÉS, ANGOLUL FÉRFI ELÕD

SIEMENS, RÖVIDEN MARATVA TISZTÍT

A TÖBSKANBES SZÁM DINÁV JELE FÉRFINÉV

ÉPÜLETSZÁRNY ENERGIA, RÖVIDEN


12

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

5DQGL]] RQOLQH 5DQGL]] RQOLQH

TALÁLD TALÁLD MEG MEG A A TÁRSAD! TÁRSAD!

Több Többezer ezerWiUVNHUHVĘ D PHJ\pEĘO WiUVNHUHVĘ D PHJ\pEĘO


gazdaság

2013. június 28.

Zalaegerszegi 7 Nap

13

Sütőipari üzem épül az Északi Ipari Parkban Közel 1 milliárd forint ráfordítással sütőipari üzemet épít a Zalaco Zalaegerszegen, az Északi Ipari Parkban. A cukrászati és a fagyasztott terméket gyártó, 2 ezer négyzetméteres üzem és a hozzá kapcsolódó hűtőtároló építése már idén ősszel elkezdődik. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemcsarnok átadása után mintegy 100 új munkahelyet hoznak létre. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Zalaco Sütőipari Zrt. az elkövetkezendő időszakban jelentős fejlesztést hajt végre. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a sütőipari cég azzal a kéréssel fordult Zalaegerszeg önkormányzatához, hogy az Északi Ipari Parkban egy nagyobb, 24 ezer négyzetméteres területet szeretnének megvásárolni. A közgyűlés figyelembe vette, hogy a Zalaco a város számára is jelentős iparfejlesztési és ehhez kapcsolódó

munkahelyteremtő tevékenységet szeretne megvalósítani, ezért az ingatlant a legkedvezőbb, bruttó 122 millió forint eladási áron ajánlotta a cégnek. A jelenleg legelőként használt, beépítetlen területen a pályázat lefuttatása után, várhatóan ősszel kezdődik el az építkezés. Berta László, a Zalaco Sütőipari Zrt. vezérigazgatója megerősítette; a sütőipari üzem az Északi Ipari Park területén 800 millió és 1 milliárd forint közötti fejlesztést hajt végre. A cukrászati és a fagyasztott terméket gyártó üzem építése már ősszel elkezdődik, és várhatóan a jövő évben fejeződik be. Az üzem bein-

Készülnek a perecek a Kaszaházi üzemben dulását követően mintegy ják az infrastruktúrát és a száz fővel tudják bővíteni a közműveket, valamint az dolgozók létszámát. utakat és a portákat is kiA második ütemben a építik. napi g yártást szolgáló Információink szerint a üzemrészeket alakítják ki, Zalaco öt-hat évvel ezelőtt így a cukrászati és a fa- 180 dolgozót foglalkoztagyasztott terméket gyártó tott, jelenleg pedig több üzemmel együtt összesen mint 400 embernek – köz5-6 ezer nég yzetméter tük közel 100 szakképzett alapterületű üzemcsarnok péknek – tudnak munkát épül. A jelenleg üresen álló adni a Kaszaházi üzemben építési területen kialakít- és szinte hetente vesznek

fel további új dolgozókat. A munkaerőigény egy részét saját szakképzéssel biztosítják. A tanműhely pék és cukrász gyakorlati képzésén 30 tanuló vesz részt, nyáron pedig további 20 fővel bővül a létszám. A szakmunkástanulók közül a legjobbaknak - évente 8-9 végzősnek – hosszútávra szóló munkát ajánlanak. Kolozsvári Ilona

Az, aki újságot vesz a kezébe, tájékozódni szeretne. Elsősorban arról, mi minden történt, történik a lakóhelyén, a közvetlen környezetében, de természetesen arról is, mely cégek, üzletek hol és milyen szolgáltatással, portékával várják. Szeretnénk, ha nálunk mindenki megtalálná számítását, olvasóink csakúgy, mint üzleti partnereink, akik számára mostantól színesebb, tartalmasabb megjelenést biztosítunk. A Zalaegerszegi 7 nap és a MegaInfó összekapcsolódásával létrejött csapat ezentúl megsokszorozódott erővel a piacvezető Zalaegerszegi 7 napnál megszokott minőségben áll régi és új ügyfelei, valamint olvasói rendelkezésére a továbbiakban is. Tartsanak velünk!

Molnár Szilvi irodavezető, Tóth Márti hirdetési tanácsadó +36-20/556-38-36, Kovács Veronika lapigazgató, Bencze Mária hirdetési tanácsadó +36-20/586-36-49, Szabó András hirdetési tanácsadó +36-20/543-96-12 , Horváth Viktória hirdetési tanácsadó +36-20/214-69-24


14

Zalaegerszegi 7 Nap

gazdaság

2013. június 28.

Már százhúsz gyűjtőszigetre vihetjük a szelektív hulladékot Zalaegerszegen

Több mint tíz éve indult a Zalaispa-program Több mint tíz éve kezdődött a Zalaispa-program azzal a céllal, hogy korszerűsítse a zalai, valamint a szomszédos megyékből csatlakozó települések hulladékkezelési rendszerét. Dékány Endrével áttekintettük, hol tart a folyamat. Dékány Endre zalaeger- szelektív hulladékgyűjtés szegi önkormányzati kép- jelenlegi rendszere, tekintviselő, a Zalaispa-prog- ve, hogy országosan a gyűjramban résztvevő közel tőszigetes megoldás felválháromszáz önkormányzat tásán gondolkodnak. társulásának elnöke felele- A gyűjtőszigetes rendvenítette: városunkban is szert Nyugat-Európából több létesítmény készült az vettük át, ahol nagyon eluniós támogatású Zala- terjedt volt, ugyanakkor ispa-program keretében. ma már kezdenek más Modernizálirányba forták a búslak- A rezsicsökkentés kap- dulni. A napusztai hul- csán Dékány Endre el- g yobb telel a d é k l e r a - mondta: július elsejétől a p ü l é s e k e n kót, el ké - kormányzati előírásoknak ég etőműve szült mellet- megfelelően a hulladék- ket üzemelte egy válo- szállításért- és ártalmatla- tetnek, és kígatócsarnok nításért Zalaegerszegen sérleteznek és egy kom- is kevesebbet kell fizetni. olyan csúcsp o s z t á l ó , Mivel azonban negyed- technológiám e g t e r e m - éves számlákat bocsát ki a val is, amely tették a hát- szolgáltató, csak a harma- nem igényli a teret a sze- dik negyedéves számla hulladék szelektív hulla- kézhez vételekor fogja ér- lektív gyűjtédék g y űjté s zékelni a lakosság a díjvál- sét, hanem a kiterjeszté- tozást. gépek képeséhez. A vásek az ömros lakossálesztett hulgát két hulladékudvar szol- ladékot anyagfajták szegálja ki, és 120-ra bővült a rint, precízen szétválogathulladékszigetek száma. ni. Ez azonban még NyugaDékány Endrét megkér- ton is a jövő zenéje. Nálunk, deztük, hogyan vált be a Zalaegerszegen úgy vélem,

A búslakpusztai depónia melletti hulladékválogató csarnok is a Zalaispa program keretében épült Fotó: archív, Pezzetta Umberto jól működik a szelektív hulladékgyűjtés, csökkent a depónián lerakott mennyiség. Az is érzékelhető, hogy nagy volt az igény a biohulladék gyűjtésére. Az alapvető célokat, úgy érzem, elérte a Zalaispa-program Zalaegerszegen. A mintegy tízmilliárd forintos projekt beruházási része néhány éve lezárult, jelenleg a rendszer működtetése a feladat. Az egerszegi létesítményeket a Zala-Depo Kft. üzemelteti. Dékány Endrével szót váltottunk arról is, hogyan sikerül hasznosítani a szelektív hulladékot.

- Ez egy nagyon hullámzó iparág, szinte évente változik, mire van kereslet a szelektíven g yűjtött anyagok közül, és milyen árak vannak a piacon. A laktanya területén elég nagy területet bérel a Zala-Depo, s el tudja raktározni azokat a termékeket, amelyeket adott pillanatban nem lehet megfelelően értékesíteni, de előfordulhat, hogy fél év vagy egy év múlva jól eladható - említette a társulás elnöke. Dékány Endre kitért arra is, hogy a Zalaispa társulás, mivel nag yon sok önkormányzatot tö-

mörít, kissé nehézkesen működik. A társulási tanácsnak időnként gondot okoz a minősített többséget igénylő döntések meghozatala, s nem könnyű kezelni, hogy a hulladékszállítási díjak ma is nagyon eltérőek a társuláshoz tartozó, különböző településeken. Az elnök elmondta: változásokat terveznek a gördülékenyebb működés érdekében. Ami a díjakat illeti, hamarosan országosan, minisztériumi szinten lesznek meghatározva, ez pedig az egységesítés irányába fog csj hatni.

Levegőhöz jutottak, új életet kezdhettek a települések Bizonyságlevelet vett át 31 Zalaegerszeghez közeli település vezetője Vigh László országgyűlési képviselőtől. Az Orbán Viktor által aláírt dokumentum az állam által átvállalt adósságról tanúskodik. A Zala megyei 1. számú - Egerszeg-központú - választókerület érintett kistelepüléseit összesen 300 millió forint tartozástól szabadította meg a kormány. A most átadott bizonyságle-

velekben – amelyekben szerepel a település neve és az átvállalt adósság összege is - a kormányfő úgy fogalmaz: „Az ország és települései drámai mértékben eladósodtak, a szakadék szélére jutottak. 2010-ben összefogtunk, és két év alatt gyökeres változásokat vittünk véghez, megújítottuk Mag yarországot. Így ma már elég erősek vag yunk ahhoz, hogy megvédjük városainkat, falvainkat, és a bennük élő emberek biztonságát. 2012 decemberében döntést hoztunk, hogy kiváltjuk városainkat és fal-

vainkat az adósságcsapdából”. Vigh László országgyűlési képviselő az átadáson kiemelte: a múlt legnag yobb bűne az önkormányzati szektort illetően, hogy az állam korábban a kötelezően előírt feladatokra nem biztosított megfelelő forrásokat. Az alapfokú oktatás költségeinek például csak átlagosan 40 százalékát finanszírozta, a 60 százalékot az adott település tette hozzá, és ez sok esetben meghaladta az erejét, bevételeit. Ez is hozzájárult az adósságcsapda kiala-

Vigh László adta át a bizonyságleveleket

Fotó: Ohr Tibor

kulásához, szögezte le a vegőhöz jutottak, új életet honatya, hozzátéve: az kezdhettek a települések P. Á. adósságátvállalással le- 2013-ban.


sport és egészség

2013. június 28.

Zalaegerszegi 7 Nap

15

OLCSÓ, MINŐSÉGI ÉS VÁLTOZATOS EBÉDET AZ ÖN ASZTALÁRA IS AZ ATROPLUSZ ÉTELFUTÁRTÓL – BEMUTATKOZIK AZ ATROPLUSZ KFT! Ön is találkozhatott már az Atroplusz Ételfutár autóival, melyek fáradhatatlanul járják Zalaegerszeg utcáit, hogy a több száz elégedett Vendég részére biztosítsa az aznapi ebédet. Utánajártunk, az Atroplusz Ételfutár hogyan tud minőségi, változatos ételeket kínálni, piacvezető áron! piacvezető áron! A cégről, annak működéséről, a menüs étkeztetésről Kóbor Attilával, a cég ügyvezető igazgatójával beszélgetünk. Az Atroplusz Szolgáltatási és Közétkeztetési Kft. 2000-ben alakult, amely a nyugati régióban Vas és Zala megyében több mint 100 településen biztosítja a napi háromszori, minőségi étkezést az önkormányzatok intézményeiben (bölcsődék, óvodák, iskolák), háztartásaiban és a szociális ellátásában. Emellett 2008 óta egyéni, vendégétkeztetést is biztosítunk, magánszemélyek, vállalkozások, cégek részére, Zalaegerszegen is! A szülőknek ál-

landó problémát okoz a nyári szünidő alatt gyermekeik étkeztetésének folyamatos biztosítása, az Atroplusz Ételfutár erre is megoldás! A munka miatt sokszor nincs idő főzésre, de szolgáltatásunk igénybe vételével, gyermekének biztosított a napi egyszeri meleg étkezés, melynek fontosságát nem lehet eleget hangoztatni! A térségben egyedülállóan, augusztus elején az Atroplusz bevezeti a paleolit étrendet, mely táplálkozási formáról bővebben az interneten tájékozódhatnak az érdeklődők. Hogyan zajlik a megrendelés menete? Hetente megújuló, két fajta menüsorból választhatnak Megrendelőink, 520-580 Ft/adag áron, ingyenes kiszállítással! Ahhoz, hogy ételeinket ilyen verhetetlen árakon kínáljuk, előzetes megrendelést várunk Vendégeinktől, a héten szerdáig tudjuk fogadni a következő hétre vonatkozó megrendeléseket! Ügyintézőink, sofőrjeink készséggel állnak Megrendelőink rendelkezésére! A megrendelt ebédet munkanapokon 13 óráig kiszállítjuk! Miben történik az ebéd kiszállítása? Az étkeztetést ingyenes kiszállítással, magánszemélyek részére egyéni éthordóban, 5 adagtól történő megrendelés esetén dupla falú ételszállító konténerekben (nagyobb, fém tárolóedény) való adagolással vállaljuk. Várjuk cégek, vállalkozások jelentkezését is. Kérje referenciáinkat! Miből adódik az Atroplusz Ételfutár sikere? Több száz elégedett Vendégétkezőnk sikerünk egyik legfőbb bizonyítéka! A menük összeállításánál, a mai kornak megfelelően és az előírások-

6=2/*É/7$7Ð 6$52. Redőny és műanyag nyílászáró

akció júliusban! 30-50% kedvezménnyel, közvetlenül a gyártótól.

Benkala Kft

+36-30-69-67-811 +36-30-407-5176 www.mobilpadlo.hu

MIKROBUSSZA L

(háztól

-házig i

s!)

Tel.: 06-72/441-542

+36-70/589-6023 www.toptherm.hu Víz-gáz-központifűtésszerelés és szervíz Napkollektoros rendszerek tervezésére, kivitelezésére ingyenes pályázatírással. Csőfagyasztás a rendszer leürítése nélkül! Lakásszervíz szerződés kötése, akár átalánydíjjal is.

www.loloterko.hu

KÉNT

Rendelésfelvétel, információ: +36 20250-8765 Balogh Bernadett, Zala megyei területi képviselő (mail: atrobetti@gmail.com)

Velünk nem téved el!

KÉZI AUTÓMOSÓ PVC ÉRTÉKESÍTÉS- KIVITELEZÉS CSÁCS

Az akció 07.01-07.31-ig tart.

HETEN

Várjuk azon magánszemélyek, cégek, vállalkozások jelentkezését, akik minőségi ebédet szeretnének, verhetetlen árakon! Nálunk Szép kártyával, Erzsébet utalvánnyal is fizethet!

PARKETTA - SZŐNYEG

+36-30/936-15-35, +36-20/509-70-00

NÉMETORSZÁGBA

nak eleget téve válogattuk össze az ételkínálatot. Megőrizve a házias ízeket, saját készítésű menüket kínálunk Vendégeinknek! Kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozunk, az étrendek összeállítását folyamatosan ellenőrizzük. Konyháink megfelelnek az ISO 9001-2009 EU HACCP minőség biztonsági és higiéniai rendszer követelményeinek és a jelenleg legmodernebb felszereléssel láttuk el őket. Cégünkre jellemző a magas fokú szakmai felkészültség, a gondos, körültekintő, precíz munkavégzés.

Teraszok, kertek, kocsibejárók

Zalaegerszeg Válicka u. 28 Nyitva tartás: H-P: 8.00-17.00-ig Sz: 8.00-14.00-ig Tel.: +36 70/341-87-25

zalaegerszegi

térburkolása, terméskőburkolása tervezéstől a kivitelezésig. g

nap

A hírforrás.”

NAVIGÁTOR KÖZVETÍTÖ IRODA 8700 Marcali, Petőfi u. 2.

8991 Teskánd, Petőfi u. 80.

+36 30 9373 977

Autópatika Autópipere A-Z-ig.

lakberendezés

Épületvillamossági É gyorsszervíz Hívható H-P.: 09- 18.00 óráig

+3630/ 256-24-98

Szökrönyös Ágnes élettér tervező

+36 30/323-63-08 www.myoart.hu

Tel./Fax: 85/311-895 • Mobil: +36-30/701-50-12, +36-30/701-50-13 e-mail: belsoerzsi@t-online.hu • web: www.navigatoriroda.hu SZOLGÁLTATÁSAINK ingatlan közvetítés, munkaközve-

títés, üzleti-partner közvetítés, könyvelés, adótanácsadás, adóügyi képviselet, biztosítások, hitelközvetítés, jogi tanácsadás. Az általunk közvetített hitelekhez az ügyvédi közreműködés DÍJMENTES

ELADÓ, KIADÓ INGATLANOKAT keresünk elsősorban Marcaliban és környékén! Ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatásainkat bővítettük: vállaljuk ingatlanjának felújítását, bővítését, átépítését részben, vagy egészben a tervezéstől a befejezésig.

EXTRA AJÁNLATUNK: kertépítés, belsőépítészet Ingatlan kínálatunk megtekinthető a www.ingatlan.com/marcalinavigator oldalon.


16

Zalaegerszegi 7 Nap

a hét receptje

2013. június 28.

I E K É L M E K E ÉVTIZED HETI RECEPT Enyhülést hozó égi áldás A nyár hősége hir elen, váratlanul, letaglózóan érkeze és nálunk maradt jónéhány napon át. A levegő remeg e t krözte a for óságot, elmosódó fát olba burkolta a távoli dombokat. Az udvar hátsó részén, a szalmatető ár­yékában Buksi lihege hűsíteni próbálva magát, feje nem moccant, szeme nem rebbent a szomszéd macskája lá án sem. A kavicsos udvar, mint t ztenger onto a perzselő melegét, a nyárikonyha felhevült betonfala izzani látszo . A ker szikkadt göröng eivel, elfáradt, búsuló növényeivel haldoklo , az eg kor zöld pázsit sárgás százazsággal adta meg magát a nyár­ak, a fák levelei csüggedten vár ák az enyhülést. A muskátlik, begóniák, f ksziák életét csak az esti, erőt adó locsolás mente e át eg ik napról a másikra. A ház elő i aszfalt a sindővel rajzolt ug óiskola színe megkopo , már nem is vár bennünket, hog zsibongással, kacagással és mindenféle kajlasággal játékba hívjuk. Aztán a sokadik napon eg éjszaka pihegős, izzadt álmunkból dörejre ébredt nk, majd a változás enyhe szellője simíto a végig arcunkat. A megkönnyebbülés sóhajával hallga k az égi áldás hang ait, becsuko szemhéjunkon át is lá k a villámlások vakító fényét. Az anyater észet tiszteletével küldöm soraimat minden kedves Olvasónknak szép hét égét, jó pihenést kívánva! Molnár Szilvi

SZABOLCSI RAKOTT HÚS HOZZÁVALÓK: kb.1,5 kg burgonya, 80 dkg ser éscomb, 1 fej hag a, 1 kis üveg lecsó, (vag ¤iss paprika és paradicsom), só, bors, paprika, 1 nag tejföl, zsír ELKÉSZÍTÉSE: A burgonyát héjában meg©őzzük, majd kihűlés után meg isztítjuk és karikákra vág uk. A húst kockákra vág uk és az apróra vágo hag ával, lecsóval és f szerekkel pörköltet készít nk belőle. Ha kész, zsír al (olajjal) kikent tepsibe rakjuk a karikákra vágo burgonya felét, sózzuk, rátesszük a pörköltet és a meg aradt burgonyával betakarjuk (amit ismét sózunk), majd tejföllel meglocsoljuk és a sütőben kb.45 perc ala készre sütjük.

RECEPT PÁLYÁZAT

Készítse el, fotózza le és küldje be legkedveltebb receptjét a zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! Szerkesztőség nk tag ai minden héten kiválasztanak eg et a beérkeze receptek közül és a következő magazinban meg elentetjük a beküldő nevével eg .


2013. június 28.

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

17

Harcművészet és életforma: a Toriki egyesületről Akadnak sportágak, egyesületek, melyekről méltánytalanul keveset tudunk. Ezúttal a Toriki Közhasznú Harcművészeti és Kulturális Egyesületet (Toriki KHKE) mutatjuk be.

en, Temlén Fanni, Bakó Bianka és Országh Levente. A Shotokan karate hagyományos Okinavai küzdősport, alapvetően nagy küzdőtávolságot használ, gyaAz egyesületet - melynek megye egyik legsikeresebb korlói elsöprő erejű támadávezetője Takács Ferenc - egyesületévé nőtték ki ma- sokat, illetve védésből azon2006-ban jegyezték be hiva- gunkat, néhány év kemény nali visszatámadást gyakotalosan. Az első időszakban munkával elérték, hog y rolnak. A karate mozgások az utánpótlás nevelés volt a szinte minden megmérette- tökéletesen igénybe veszik a cél. Fiatal, 6-7 éves gyere- tésen az élmezőnyben vé- test minden izmát, ízületét. kekkel foglalkoztak: olyan geznek a tanítványok. Spor- A helyesen gyakorolt karate tradicionális, sport-kara- tolóik között vannak nem- ez által fejleszti az egész teoktatásban rétestet. Napjainkban szesítették őket, közel 40 milliónyian t e s t i - le l - A Toriki KHKE versenyzőinek 2013-ban elért g yakorolják, Maami ki-szellemi fejlődé- eredményei: WKF (Sakura Kupa) Nemzetközi gyarországon mintsüket egyformán, Verseny: 5 arany, 4 ezüst, 1 bronzérem, WKF eg y 40-50 ezren. harmonikusan se- Magyar Bajnokság: 3 arany, 3 bronzérem. Fegyelem, önfegyegíti elő. Az edzése- HKF (Magyar Karate Szakszövetség) Diáko- lem, kitartás, tiszteken természetesen limpia: 2 arany, 1 ezüstérem. SKIH (Shotokan let: olyan jellemvofigyelembe veszik Karate International Hungary) Országos Baj- násokra nevel, meaz életkori sajátos- nokság: 7 arany, 2 ezüst, 1 bronzérem, és egy lyeket bá r mely ságokat. Az első negyedik helyezés. spor tág méltá n irigyelhet. A folyacsoport 2007-ben két éve edzett matos fejlődés eredegyütt, ezért a szülőkkel kö- zetközi, így Európa-bajno- ményeként mára egyike a zösen szervezett nyári edző- kok, többszörös mag yar modern versenysportoknak. A tradicionális karate tábor már az első verse- bajnokok, diákolimpia-győznyekre való felkészülés je- tesek. Közülük a legeredmé- irányzatok legelterjedtebb gyében zajlott. Azóta Zala nyesebb Takács Virág Vivi- versenyrendszerét a WKF

Igazán sikeresek az egyesület sportolói (World Karate Federation) által meghatározott szabályok határozzák meg. Ennek egyik lényege a versenyzők testi épségének megóvása, a sérülések megelőzése. A versenyzők megtanulják, miként lehet fókuszálni, ellenőrzésük alá vonni a technikák erejét, ez maximálisan kontrollált, összpontosított, koncentrált támadásokat jelent. Kötelező a WKF által kifejlesztetett védőfel-

szerelések használata. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben hivatalosan elismerte a sportágat, a WKF karatét pedig felvette teljes jogú „tagjai” sorába. Az utóbbi két NOB-kongresszuson csak néhány szavazat hiányzott, hogy a karate bekerüljön az Olimpia programjába, idén dönthetnek arról, hogy 2020-ban a karate is ott lesz-e az olimpiai játé-ikokon.

Tisztul a kép az egycsoportos NB II indulói körül Az NB II - es osztályozók végeztével körvonalazódni látszik az egycsoportos másod­ osztály mezőnye. Nyugaton a Soproni VSE, míg Keleten a Szeged csúszott vissza egy osztállyal lejjebb. Az már bizonyos hogy a ZTE FC ott lesz az indulók között, valamint a Siófok, Békéscsaba, Vasas, Balmazújváros, Nyíregyháza, Kozármisleny, Gyirmót, Tatabánya, Ajka, Szolnok, Cegléd, Szigetszentmiklós, Dunaújváros,

Várda SE szereplése is valószínű. Továbbra is kérdéses, hogy a legfelsőbb osztályból kiesett, de még érvényes licensszel nem rendelkező Eger sorsa hogy alakul. Az egrieknek kevés az esélyük a másodosztályra, helyükre a Magyar Labdarúgó Szövetség idevonatkozó passzusa szerint első lépésként „a legjobb százalékos eredménnyel végző, osztályozón vesztes NB III-as csapattal” töltik fel az egycsoportos másodosztályt. Ez lehet a Dorog csapata, de akár a Soproni VSE is -imegkaphatja a helyet.

Jövőre is lesz lehetőség szorítani értük, hiszen a ZTE FC ott lesz az indulók között Fotó: Katona Tibor

Nagy Ferenc: - A következő hónapban minden eldől A csapatban a játéktudást illetően lényegesen több volt – értékelt Nagy Ferenc a ZTE elnöke – a második helyet illett volna megszereznie. Itt az egész évi szezonra gondolok, nem az edzőváltás utáni történésekre. A játékosok valós tudása alapján bíztam az ezüstéremben. Az idei szereplésből levon-

juk a megfelelő következtetéseket. – A lejárt szerződésű játékosok közül nem mindenki marad. Lesznek távozók abból a körből is, akiknek még él a szerződése. Az előbbiek közül négyet szeretnénk megtartani, velük folynak a tárgyalások. Az sem titok, hogy szeretnénk 3-4 meghatározó tudású játékost igazolni.

Hajrá ZTE!


18

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

KERESSÜK KERESSÜK A A NYÁR NYÁR LEGJOBB LEGJOBB STRANDOLÓS STRANDOLÓS FOTÓJÁT! FOTÓJÁT! HOGYAN HOGYAN NYERHET? NYERHET? KÜLDJE EL SZÁMUNKRA A ZALAEGERSZEGI7NAP@MARATON.PLT.HU CÍMRE STRANDOLÓS FÉNYKÉPÉT, MI FELTÖLTJÜK A WWW.FACEBOOK/ZALAEGERSZEGI7NAP OLDALUNKRA

ÉS MÁR INDULHAT IS A LÁJKOLÁS!!!! AKI A LEGTÖBB LÁJKOT KAPJA AZ VIHETI A NYEREMÉNYT! ,, A FOTÓKAT JÚNIUS 28-TÓL VÁRJUK. A SORSOLÁS IDOPONTJA: JÚLIUS 19. PÉNTEK, 12 ÓRA

NYEREMÉNYEK: AQUACITY FELAJÁNLÁSA: CSALÁDI JEGY 13.900 FT ÉRTÉKBEN, KORLÁTLAN MEDENCE ÉS ,,

CSÚSZDA HASZNÁLATTAL, (2 FELNOTT ÉS MAX. 3 GYEREK SZÁMÁRA)

TÓTH HÚS KFT. FELAJÁNLÁSA ,, - 5.000 FT ÉRTÉKU AJÁNDÉKKOSÁR

REGÉSZSÉGFARM FELAJÁNLÁSA 5.000 FT ÉRTÉKBEN - LÉGCELLÁS NYIROKMASSZÁZS - FLABELOS 5 ALKALMAS BÉRLET - OTO POWER FOOT TALPMASSZÁZS

KANDIKÓ OPTIKA ZALAEGERSZEG ZRÍNYI U. 1. FELAJÁNLÁSA: -VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY 15.000 FT ÉRTÉKBEN

BABYLON SZOLÁRIUM FELAJÁNLÁSA -60 PERCES SZOLÁRIUMBÉRLET


sport

A Vårosról a vårosnak A jÜvőbe låtunk! zalaegerszegi nap

A PATIKUS Và LASZOL - BELEDINÉ KATALIN PARACELSUS PATIKA

MiÊrt hasznos az útipatika? VÊge a tanÊvnek, lezajlottak az első iskolai tåborok a csalåd is lekezdi tervezgetni a nyåri úti programokat. A fßrdőruha, fÊnykÊpezőgÊp Ês a napvÊdő krÊm csomagba tÊtele mellett ugyanilyen fontos az ideålis szinte minden helyzetet åtsegítő un. útipatika elcsomagolåsa is. Ennek az Üsszeållítåsåban segítek az alåbbiakban: elsőkÊnt azokat a gyógyszereket csomagoljuk Üssze, amiket rendszeresen be kell vennßnk. A krónikus betegsÊgek kezelÊsÊre rendelt orvossågokból legyen nålunk legalåbb 7-10 napi tartalÊk, hogy ne tetetÊzzßk a bajt, plåne ha kßlfÜldÜn nyaralunk. Aki repßlővel utazik az tåjÊkozódjon arról is, hogy szßksÊges e kßlÜnleges engedÊly a gyógyszerek szållítåsåhoz. A DÊlkelet-à zsiåba v. Afrikåba indulók pedig mindenkÊppen szånjanak időt Ês pÊnzt a javasolt vÊdőoltåsokra. Ezek utån kÊszßljßnk fel az akut betegsÊgek kezelÊsÊre. Az egyik leggyakoribb betegsÊge csak a nyaralås alatt a megfåzås. Ennek tßneti enyhítÊsÊhez szßksÊg van låz-Ês fåjdalomcsillapítóra, kÜhÜgÊscsillapítóra, orrcseppre. Az úti betegsÊgek måsik nagy csoportja a gyomrot

tåmadja meg: Êpp ezÊrt leg yen az útipatikåban emÊsztÊskÜnnyítő szer, hasmenÊsgåtló, hånyingercsillapító tablettåban v. kúpban, főleg, ha gyerek is utazik a csalåddal. Fontos figyelni, hogy a kúpokat hßvős helyen kell tårolni. Vigyßnk magunkkal gÜrcsoldót, hashajtót mivel tipikus utazås okozta panasz a szÊkrekedÊs. Sokan egy idegen orszågban szembesßlnek vele, hogy lÊtezik olyan Êtel, fŹszer, tengeri ÊlőlÊny ami allergiås tßneteket vålthat ki nåla. MindenkÊppen vigyßnk magunkkal Calcium pezsgőtablettåt, allergia gyógyszert Ês olyan hŹsítő kenőcsÜt, ami a rovarcsípÊst enyhíti. Aki hajlamos a herpeszre mindenkÊppen vigyen magåval herpesz elleni kenőcsÜt v. tapaszt. Legyen nålunk egy digitålis hőmÊrő, hiszen nem mindegy, hogy hőemelkedÊst v. magas låzat kell csillapítani. A sebfertőtlenítő, gyorstapasz szintÊn alapfelszerlÊs, ahogy a fertőtlenítő hatåsú kÊztisztító is. A Paracelsus Patika vållalja egyedi igÊnyeknek megfelelően útipatika csomagjånak Üsszeållítåsåt tanåcsadåssal. (x) Beledi istvånnÊ dr.

PARACELSUS GYÓGYSZERTà R 8900 ZALAEGERSZEG, CSà NY Là SZLÓ TÉR 1.

NYITVATARTĂ S:H-P:7-19.SZO:7.3-12.3

TELEFON:92-510049. 92-348220

E-MAIL: parabel8888@citromail.hu

UtazĂĄsĂĄhoz egyedi igĂŠnyeinek megfelelĂśen

„útipatika� csomagjåt Üsszeållítjuk

tanĂĄcsadĂĄssal!

HOZZà NK MINDIG ÉRDEMES BEJÖNNI! TOVà BBI TERMÉKEK IS KIEMELT KEDVEZMÉNNYEL!

Zalaegerszegi 7 Nap

Aranyics Bence sikeres bemutatkozĂĄsa

A Forest Kupa orszĂĄgos ifjĂşsĂĄgi bajnoksĂĄg volt az utolsĂł alkalom, hogy a 18 ĂŠvnĂŠl fiatalabb atlĂŠtĂĄk teljesĂ­tsĂŠk az IfjĂşsĂĄgi VilĂĄgbajnoksĂĄg nevezĂŠsi szintjĂŠt.

�rorszåg fővårosåban, Dublinban rendeztÊk a minap a csapat Európa-bajnoksåg 1. Ligåjånak kßzdelmeit.

A versenyen 12 orszåg – Belgium, Bulgåria, Csehorszåg, Észtorszåg, Finnorszåg, Hollandia, �rorszåg, Magyarorszåg, Portugålia, Romånia, Svåjc Ês SvÊdorszåg – atlÊtåi lÊptek pålyåra. A magyar felnőtt vålogatottban újonckÊnt helyet kapott Aranyics Bence, a Zalaszåm – ZAC sprintere is. A zalaiak kivålósåga nem vallott szÊgyent, hisz Magyarorszåg 4x100m-es

ĂšJ!

19

KĂŠt ifjĂş atlĂŠta

Aranyics Bence våltója 5. helyen Êrt cÊlba. A kvartett időeredmÊnye 40,97 måsodperc. A mag yar vålogatott nagy kßzdelemben vÊgßl is bent tudott maradni az első ligåban, a pontversenyben Magyarorszåg a 9. helyet szerezte meg.

A Zalaszåm – ZAC nem csak mÊltó håzigazdåja volt az OB-nak, de sportolói is remekeltek. A versenyt kÜvető szakmai Êrtekezleten Spiriev Attila szÜvetsÊgi kapitåny kÊt zalai versenyzőt is bevålogatott a vilågbajnoksågra utazó csapatba. Donyeckbe július

LIPOBELT LASER ZSĂ?RBONTĂ S!

SEBÉSZKÉS HATÉKONYSĂ GĂ VAL A MĹ°TÉT KOCKĂ ZATA NÉLKĂœL! A LÉZER HATĂ SĂ RA A ZSĂ?RSEJTEK Ă TERESZTĹ?VÉ VĂ LNAK ÉS A ZSĂ?RLEADĂ S INTENZIVEN MEGINDUL. A KĂ–TĹ?SZĂ–VET RUGALMASSĂ , FESZESSÉ VĂ LIK.

Heti 1-2 kezelĂŠssel 5-6 hĂŠt alatt csĂşcsformĂĄba hozhatjuk testedet!

Az akciĂłnk visszavonĂĄsig ĂŠrvĂŠnyes!

2013. jĂşnius 28.

6 alkalom +1 ajĂĄndĂŠk kezelĂŠs 10 alkalom + 2 ajĂĄndĂŠk kezelĂŠs

9-Ên indul a magyar csapat Ferenczi Melindåval Ês KÜcse Richårddal, a Zalaszåm – ZAC kÊt kivåló sprinterÊvel. Ferenczi Melinda hårom Êve korosztålya legjobb rÜvidtåvfutója Magyarorszågon. A vilågbajnoksågon 100 mÊteren Ês a svÊd våltóban kÊpviseli hazånkat. A 16 Êves KÜcse Richård 200 mÊteren Ês a svÊd våltóban åll rajthoz Magyarorszåg kÊpviseletÊben.

BÉRLET AKCIÓ!

TOVĂ BBI SZOLGĂ LTATĂ SAINK: - 3D szempilla hosszabĂ­tĂĄs - SminktetovĂĄlĂĄs - RĂĄdiĂłfrekvenciĂĄs zsĂ­rbontĂĄs

w w w. ve n u s z - s t u d i o. h u

VĂŠnusz StĂşdiĂł,

Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 22. fsz. 14. BejelentkezÊs: +36-30/911-53-72, +36-30/832-07-76 Nyitva tartås: HÊtfő-PÊntek 8.00-20.00, szombaton igÊny szerint!

'U %HUWXV 0LKiO\

VHEpV] SODV]WLNDL VHEpV] IĘRUYRV 5HQGHOpV V]HUGD yUiLJ +HO\H =DODHJHUV]HJ 7RPSD X %HMHOHQWNH]pV ZZZ SODV]WLNDEHUWXV FRP


20

Zalaegerszegi 7 Nap

sport, egészség

„Aranyos” ifjú atléták

zalaegerszegi nap

Az elmúlt hét végén Zalaegerszegen rendezték a Forest Kupa ifjúsági atlétikai országos bajnokságot, mely kiváló zalai eredményeket hozott.

PROFI Hallás Kft. Zalaegerszeg, Deák tér 1. (a Nagytemplommal szemben)

Varga Gyöngyi 06-30/239-8134 profihallas@gmail.com

• ÚJDONSÁG! Meglévő, nem jól funkcionáló hallókészülékét felülvizsgáljuk, szervizeljük. • Vízálló hallókészülékek • Hallásvizsgálat és hallásgondozás • Hallókészülékek TB támogatással is • Fülillesztékek és zajvédő füldugók készítése • Otthon végezhető fülzúgás terápia • Zajos üzemek szűrését vállalom

2013. június 28.

Jól szerepelt a társaság

Eredményes Press Dance

A viadalom – melyet a Zalaszám ZAC rendezett kilenc alkalommal szólították dobogóra Zala megyei fiatal atlétáit, háromszor a legfényesebb érem kerül a sportolók nyakába. Ferenczi Melinda, a házigazda klub sportolója két aranyéremmel gazdagodott, a sprinter megnyerte a 100 métert, majd a 200 méter is, mellette Bicsák Flóra a 3000 méteres döntőben győzedelmeskedett. A szintén egerszegi versenyző, Köcse Richárd 200 méteren ezüst-, 100 méteren bronzérmet szerzett.

A Press Dance TSE Szi- Gergő-Herczeg Dóra, 3. getszentmiklóson, a 2013 hely Révész Ádám - Török World Championship of Rebeka. Négy kategóriáModern Dance Sport ver- ban lettek világbajnokok: senyre 7 kategóriába kva- Ballroom show: 1. Kránicz lifikálta magát. Minden Ferenc-Egyed Petra, CariSzakértő VÁLASZOL korosztályban kemény be /Latin formation 1. harcot vívtak a fiatalok – hely: Mask- című ko Laki Hajnalka - kozmetikus egyebek mellett Lengyel- reográfia, Caribe Latin ország, Szlovákia, Szer- smoll group 1. hely: Konbia, Olaszország, Romá- ga-című koreográfia, CAnia, Ukrajna versenyzői- ribe Latin youth form 1. vel. Eredmények: Caribe/ hely: Mama Africa című Nyáron is alkalmazható SÉRTÉSE NÉLKÜL, IN- Latin kategóriában: 4. koreográfia. biorevitalizációs formát JEKCIÓMENTESEN jut- hely: Marai Ádám-Laposa Felkészítő és Koreográkínál a következőkben is- tatjuk be a bőr mélyebb Dóra, 4. hely: Horváth fus: Meretei-Simon Beáta. mertetett kozmetikai el- rétegébe! járás. Az új formulának A kezelést követően a köszönhetően a bőr a zon na l H YA M AT R I X élettelivé válik, kozmetikai kenedvességgel telítődik, állaga zelés nem csuBarátságos környe- céloztam meg rugalmasabb és pán harcol az zet, nyugodt légkör és leg- elsősorban, – avat be Takács főképp rengeteg ruha. A Taki Fashion Gábor - ez egy lakótelepi rész, rengefeszesebb lesz, életkorral járó turkálóban valóban minden a ruhákról szól. teg kismamával. Folyamatosan van árua szemkörnyéki bőrelvá ltozáTakács Gáborral, a bolt tulajdonosával be- cserével gyerekruha, ezen felül kismamaruráncok feltölsokkal, hanem szélgettünk. Rengeteg minden változott a hákat is forgalmazunk. Mindig szezonálisan változtatjuk a kínálatot. kezdetek óta a Taki Faténylegesen is tődnek, a fáNem azt csináljuk, hogy shion turkálóban. A kileállítja az öreradtság és veszünk két zsákot és rakott áruk mennyisége gedési folyamapuffadtság abból élünk, hanem körülbelül a duplájára folyamatosan pörgetemelkedett, ráadásul tokat és néhány csökken. Észrejük. Hetente többször mindezek nagyrészt állév vel vehetően elinképes le van cserélve teljesen ványokon, kiakasztva tedul a bőr regecsökkenteni a az áru. Többek között kinthetik meg a vevők. ennek köszönhetően Ezekből az állványos nerációja! A bőr biológiai kobőven akad visszajáró rendszerekből semmi HYAMATRIX® rát. vendég és szerencsére se volt meg még a bolt innovatív kozEgyedi összetémanapság új vevők is nyitása idején, akkortájt metikai szerek telének köszönegyre inkább felfedezik csak kilós ruhát lehetett maguknak a boltot. kapni. Jelenleg az áruk sorozata az emhetően: fele vállfákon lógva várja a vásárlókat, de ter- A legnépszerűbb árucikk a gyermekruha, •javítja a bőr beri bőr életkorde kimondottan jól fogy a fehérnemű és a mészetesen az asztalon is lehet turkálni. ral járó változásával ös�színét Persze egy turkáló üzemeltetése is sok kihí- felnőtt ruha is. A vásárlók kedvelik az egyedi vást jelent. Egyrészt manapság óriási a kon- dolgokat. Szívesen válogatnak többek kö•kisimítja a ráncokat szefüggő számos problékurencia, de a legfőbb gondot az okozza, zött a sapkák, papucsok és szoknyák kaval•regenerálja a fáradt bőrt ma komplex megoldását hogy jóval drágább a ruhák beszerzése, mint kádjában, de óriási a kereslet a különböző •hosszú távú bőrfeszesítő biztosítják. régebben, így az árak nőnek és sokaknak már lakástextilek iránt is. A meleg idő elérkezénem éri meg turkálóban vásárolni, bár sok sével folyamatosan a nyári ruhák kerülnek hatással bír Termékeit és bőrfiatalító előnye van még mindig ennek az üzlettípus előtérbe. Mostantól lehet kapni az igazi len•kíméletes injekciómen- kezeléseit keresse Zalage nyári ruhákat, a trikókat, a könnyű rövid választásának. egerszegen: tes kezelést kínál A beszerzett áruk főként a nyugati országok nadrágokat és a jó nyári gyerekruhákat is. A nagykereskedéseiből érkeznek. A ruhák főleg vásárlók bíznak a Taki Fashionban, szívesen •nincs a botoxhoz hason- Laki Hajnalka az angol és olasz piacról származnak, míg a járnak oda, tudják, hogy mindig akad száló idegblokkoló hatása kozmetikus, Hyamatrix lakástextilek között találhatóak többek kö- mukra egy-egy szimpatikus ruhadarab. - Jó •hatékony megoldás 30 ok leveles sza kér tő, zött remek minőségű holland, illetve német érzés, hogy a vevők is ismernek, én is őket, anyagok is. A Taki Fashion igazi külön- az ember tudja, hogy mi kell nekik felett minden szépülni vá- 0630/650-3353 legessége a személyre szabott- mondta el zárásképpen Takács gyó vendég számára! www.hyamatrix.hu (x) ság. – A környéket Gábor. A hyaluronsavat a BŐR Facebookon: SzépségvaFELSZÍNÉNEK MEG- rázs&Wellness (x)

Küzdelem a ráncok ellen – Hogyan regeneráljuk a bőrünket?

n – Mert turkáln o i h s a F i jó! Taki


2013. június 28.

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

Elkezdődött a strandröplabda szezon Az elmúlt hétvégén elindult a 2013. évi strandröplabda verseny sorozat.

sok tornájához, ahol a férfiakéhoz hasonlóan nag y csatákat láthattak a nézők. Pais László a Városi Szabadidősport Szövetség elnöke elmondta, egyre népszeAz idei szezon négy állo- rűbb a sportág nyári szamásos, a meccseket a Gé- badban űzött változata. A barti-tó partversenyeken ján és az Eredmények: Férfi pá- amatőr, hobbi Aqua cit yben rosok:1. Horváth Ri- szinten röprendezi a ZTE chárd – Koós Krisztin, 2. labdázó verR ö p l a b d a Gróf László – ifj. Gyenes senyzők inKlub és a Vá- Zoltán, 3. Cserjési Kris- dulnak, mivel rosi Szaba- tóf – Cserjési Szilárd. Ve- a környéken a didősport Szö- gyes párosok: 1. Kapré- ZTE röplabvetség Röp- nyi Piroska – Horváth dázóin kívül labda bizott- Richárd, 2. Szalay Vivien nincsen kosága. Az első – Koós Krisztián, 3. Bó- molyabb csameg mérette - dis Bianka – Balázs Erik. pat. Nem meltésen (Gébart) Női párosok: 1. Bódis Bi- lékes: a kéka férfi és a ve- anka – Molnár Martina, fehér k lub gyes párosok 2. Horváth Adrien – dr. férfi szakágáléptek először Nagy Viktória, 3. Bokor nak játékosai a forró homok- Lászlóné – Móricz And- a városi középiskolás ra, amely a ká- rea röplabda bajnikulai melegnokságból ben valósággal égette a játékosok tal- nőtték ki magukat és gyapát. A második napon az korlatilag a sportág szereéjszakai eső ideális viszo- tete vitte őket addig, hogy nyokat teremtett a női páro- ősszel, terveik szerint, az

21

RÖVID HÍREK

Nem sikerült

Bizakodva várta az U19-es rájátszás visszavágó mérkőzését a ZTE FC korosztályos csapata a Felcsút ellen, hiszen az első mérkőzésen idegenben 2:1-re kaptak csak ki a kék-fehérek. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, de a Felcsút szerzett vezetést, majd megduplázták előnyüket. A második játékrészben mindent megtettek a fiúk, de csak a szépítésre futotta Major révén, így a Felcsút jutott az U19-es elit csoportba.

Remeklő úszók

A küzdelmek szombaton folytatódnak NBII-ben induljanak. A homokon is megmérettették magukat nyaranta. A sorozat június 29-én, szomba-

Fotó: Cserjésiné Jutresa Márta

ton folytatódik, amikor is mind három tornát egy napon rendezik az AquaCity-iben.

Kecskeméten rendezték az úszók ifjúsági országos bajnokságát, ahol az Europtec Zalavíz ZÚK versenyzői is remekeltek. Matyasovszky Dalma mind három hátúszó számban (50 m, 100 m, 200 m) első, Dudar Kata az 50 méteres hátúszásban 3. lett.

Körösi Kitti ezüstérme Bukarestben rendezték a junior korú versenyzők nemzetközi birkózó tornáját, ahol Kőrösi Kitti, a Zalaegerszegi Birkózó Klub versenyzője az 51 kilogrammos mezőnyben nagyszerűen szerepelt. Előbb egy román lányt, majd egy bolgár versenyzőt győzött le

technikai tussal, majd egy újabbat pontozással. A súlycsoport döntőben egy lengyel birkozóval vívott nagy csatát, ahol vereséget szenvedett és ezüstérmet szerzett. Edzője szerint ez jó felkészülésnek bizonyult Kitti számára a júliusi Európa-bajnokságra.

Farmer Világ farmerbolt

Új olasz áru érkezett! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!

Zalaegerszeg, Kossuth L. tér 7. (Pontház) +36-70/770-12-41 Nyitva: H-CS.: 9-17.30, P.: 9-18.00, SZO.: 9-13.00 • www.facebook/farmervilag


22

apróhirdetés d o d-e?

Zalaegerszegi 7 Nap

Tu

2013. június 28.

Az előző heti „Tudod-e?” játék megfejtése az C: “kéklábú szulák”

Milyen vízben él a Bohóchal?

Nyertesünk:

Vass Izabella zalaegerszegi olvasónk!

A: Édesvíziben

Gratulálunk!

B: Tengervízben C: Mocsárban

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! A nyeremény 1 db 32 cm-es pizza a Centro étterem felajánlásával! Zalaegerszeg Ady u. 56. Tel.: 92/318-555 INGATLANT KÍNÁL Hétvégi ház/ Zártkert/Telek/ Erdő/Szőlőhegy Csácsban, 2 szintes, jó állapotú zártkerti ingatlan 1220 nm-es telekkel 2,6 millió Ft-os áron eladó. Tel.: +36-30/416-73-37 Szenterzsébethegyen szőlő gyümölccsel, ikerpincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: +36-30/94587-73 Besenyőben teljesen újjáépített, gondozott 110 nm lakóépület, melléképületekkel 17,8 millió Ft irányáron eladó! Tel.: +36-30/30128-26 Aranyoslapi forrás közelében, lakóövezetben 1700 nm terület hétvégi házzal, víz, villany van eladó. Irányár: 3,5 millió Ft. Tel.: +36-30/301-28-24, +3630/640-22-07

Családi ház Zalaegerszegen kertvárosi, jó környezetben lévő, 100 nm-es családi ház + garázs + műhely eladó. Tel.: +3670/611-20-84

Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. 5. felújítandó, 120 nm-es családi ház, 360 nm udvarral, kialakított üzlethelyiséggel reális áron eladó. Tel.: +36-30/408-35-21 Zalaegerszegen 3 szobás, nagy konyhás+nappalis családi ház, udvari lakással, garázzsal, pincével, melléképületekkel eladó. Irányár: 18 millió Ft. Tel.: +36-30/837-00-06 Zalaegerszeg páterdombi részén 4 szobás családi ház eladó. Tel.: +36-30/622-9816 Zalaegerszeg belvárosi, 2 szobás, polgári stílusú családi ház eladó. Tel.: +3630/622-98-16 Zalaegerszegen, Ola városrészben gondozott családi ház, 160 nm (kettő lakrész) kellemes környezetben eladó, vagy 50-70 nm-es belvárosi lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 20,9 millió Ft. Tel.: +36-30/301-28-26 Becsaliban 2 szobás, cirkós családi ház 1200 nm-es telekkel 5,9 millió Ft-ért eladó. Tel.: +36-30/347-0275 Zalaegerszeg Kertvárosi környezetben sorház 110 nm + garázs szint, 530 nm területtel eladó! Irányár: 15,9 millió Ft. Tel.: +3630/301-28-26

Teskánd csendes részén, kétszintes 130 nm-es családi ház, 2000 nm-es telekkel eladó. Irányár: 16,5 millió Ft. Tel.: +36-30/919-7049

Lakás Budapesti cirkós téglalakás, kevés rezsivel, Baross térnél eladó, kiadó. Irányár: 11 millió Ft. Tel.: +36-30/48921-11 Zalaegerszeg belvárosi, 3. emeleti, 1 szobás, konvektoros lakás 4,4 millió Ft-ért eladó. Tel.: +36-30-718-6854 Zalaegerszeg belvárosi, 1. emeleti, 2 szobás, nagy erkélyes, konvektoros lakás eladó. Tel.: +3630/544-04-98 Kertvárosi három szobás, I. emeleti, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 92/350638 Zalaegerszeg kertvárosi 1+2 félszobás, földszinti lakás eladó. Tel.: +3630/544-04-98 Zalaegerszeg kertvárosi 2 szobás felújított konvektoros lakás eladó. Tel.: +3630/718-68-54. Zalaegerszeg olai, cirkós, 1+2 félszobás, 2. emeleti, erkélyes tégla építésű lakás eladó. Tel.: +3630/544-04-98

Kertváros csendes részén eladó ez a teljesen felújított, hőszigetelt, 54 nm-es, erkélyes, 2 szobás, konyha+étkezős, kitűnő állapotban lévő lakást. Irányár: 8,7millió Ft. Érd.: +3630/445-74-77 1. emeleti, felújított, 2 szobás, erkélyes lakás eladó! Irányár: 6,99 millió Ft. Tel.: +36-30/563-72-12 Zalaegerszeg belvárosban 2 szobás földszinti lakás egyedi fűtéssel eladó! Irányár: 6,4 millió Ft. Tel.: +36-30/301-28-26 2006-os építésű lakóparkban, fiatalos lakás eladó! Az ingatlan amerikai konyhás nappali+ hálos, déli fekvésű. Irányár: 6,9 millió Ft. Tel.: +36-30/483-05-66 Kertvárosi 1. emeleti 62 nm-es nappali + 2 szobás lakás, konyha-étkezővel, cirkófűtéssel! Irányár:12,9 millió Ft. Tel.: +36-30/56372-12 Sürgősen eladó 2 szobás, 42 négyzetméteres, 4. emeleti, bútorozott lakás. Irányár: 6 millió Ft. Tel.: +3630/956-66-13 Zalaegerszegen, 3 szobás, cirkós, 84 nm-es amerikai konyhás lakás terasszal, garázzsal eladó. Tel.: +3630/340-08-60 Kertvárosban 3 szobás, 1. emeleti, erkélyes lakás eladó. Tel.: +36-30/303-4067 Gasparich úton eladó egy 49 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti, keleti tájolású lakás. Irányár: 5,99 millió Ft. Tel.: +36-30/956- 66-13 Zalaegerszeg kertvárosának csendes részén, szigetelt házban, 2. emeleti, erkélyes, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 7,7 millió Ft. Tel.: +36-30/48305-66 Zalaegerszeg abszolút belvárosában, liftes házban, 74 nm-es, amerikai konyha nappali, plusz két szobás lakás eladó!!! Irányár: 21,6 millió Ft. Tel.: +36-30/55177-90

Zalaegerszeg Kertvárosában eladó, egy szépen felújított, nyugati fekvésű, napfényes, 34 nm-es alapterületű, földszinti, 1 szobás garzonlakás! Irányár: 5,99 millió Ft. Tel.: +3630/551-77-90 Belváros szívén eladó egy téglaépületben lévő első emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes déli tájolású lakás. Irányár: 7,3 millió Ft. Érd.: +36-30/445-74-77 Zalaegerszeg Ola úton eladó 61 nm-es, felújított, tágas nappali-étkezős+2 szobás, 2 erkélyes, egyedi mérőórákkal szerelt 2. emeleti lakás. Irányár: 8,7 millió Ft. Tel.: +36-30/37851-58 Zalaegerszegen, Szent László utcában eladó cirkófűtéses, 80 nm-es, 3 szobás, szigetelt és színezett családi ház, 640 nm-es területtel. Tel.: +36 30/378-51-58 Landorhegyen liftes épület 4. emeletén eladó 1 szobás 33 nm-es erkélyes részben felújított lakás. Irányár: 4,99 millió Ft. Tel.: +3630/919-70-49 Zalaegerszeg Landorhegyi út elején új nyílászárós, 2 szobás, 4. emeleti felújításra szoruló lakás 5,1 millió Ft irányáron eladó! Tel.: +3630/301-28-26 Zalaegerszeg, belvárosában újonnan kialakításra kerülő 77-86 nm nagyságú társasházi lakások eladók. Érd.: +36-30/301-28-26, +36-30/372-95-66 Városközponti, 60 nm-es, 6. emeleti, teljesen felújított, erkélyes lakás eladó. Érd.: +36-30/632-77-98 Eladó 1. emeleti, 76 nm, cirkós lakás a kertvárosi városrészben. Tel.: +3630/385-68-03

INGATLANT KERES City-Partner Ingatlaniroda keres eladó lakásokat, házakat nem kizárólagos szerződéssel. Tel.: +36-92815-268


2013. június 28.

apróhirdetés

Zalaegerszegi 7 Nap

23

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap A p r ó h ir d e

Apró hirde tési szelv ény lv é n y ró h ir d e té s i s ze A meg jelenés

Ap

példány) Zalaege rszeg teljes terü ÉrvényesApr 2013. óhirde január visszavonásig tés1-jétől lete, Andráshida, eit fela dhatja még az Botfa, Csács, Ság Nagykanizsai alábbi újságok od, Bazita Maraton, ba: A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljesVeszprémi 7 Nap, Veszprémi területe, Andráshida, Botfa, Csács, Ságod, 7 NapBazita Plusz

l visszavonásig 2013. január 1-jétő Érvényes Apróhirdetéseit feladhatja még az alábbi újságokba:

GÉPJÁRMŰ

VEGYES Mazda Demió 2002-es kitűnő állapotban eladó! Tel.: 12 m3 légszáraz tölgy palló +36-70/618-72-99 eladó. Ár: 120.000,- Ft+ Áfa. Érdeklődni: +36 30/429-23Hitel 90 Credithill Hitelek! Adósságrendezésre, szabad felhasználásra, lakáshitel állami támogatással is. Tel.: +36-70/526-72- 97 www. keszthelyhitel.5mp.eu

Szolgáltatás Ingatlanközvetítés közvetítői jutalék nélkül. www. cashbank.hu. További információ: +36-20/59296-96

61 csatorna: 2.700,- Ft/hó-tól

INFORMÁCIÓ, MEGRENDELÉS, HIBABEJELENTÉS: 06 20/416-88-00

HD Box rendelhető 200,- Ft/hó felárért

Ajánlatunk megjelenésől visszavonásig érvényes és az Áfá-t tartalmazzák!

DIGI-MINI: 1.400,- Ft/hó-tól

Lakossági apróhirdetés ára

Üzleti apróhirdetés ára

11000000 Ft 2000 Ft } 1 0 0 F t 2 0 0 F t } 0 Ft TÖKÖN 1 0 Ft 20R CSÜT}Ö FÉLÁRONDETÉSÉT! Lakossági apróhirdetés ára

, Ságod, Bazita Nagykanizsai Maraton, Veszprémite,7Andrá , Botfa, Csács Nap,shida Veszprémi 7 Nap Plusz Zalaegerszeg teljes terüle Nap (26 000 példány) Üzleti i: Zalaegerszegi 7 Lakossági A megjelenés helye apróhirdetés apróhirdetés i újságokba: ára ára hatja még az alább Plusz Nap 7 rémi Apróhirdetéseit felad Veszp Veszprémi 7 Nap, Nagykanizsai Maraton,

Végrehajtás előtt álló, hitel Ultrahangos alakformálás, felmondás alatti ingatlazsíroldó masszázs, cellulit nokat keresünk követelés kezelés. Tel.: +36-20/405megvásárlással! Tel.: +3675-97 92/815-268 Thai-masszázs Zalaegerwww.dashaus.hu Türelszegen, Hévízen, ugyanitt metlen ügyfeleink 1-2 és 2 jóslás, sorselemzés, párszobás+nappalis lakásokapcsolati elemzés, relaxákat, kisebb házakat kereslás jurtában. Tel: +36nek Zalaegerszegen. Tel.: 30/990-76-69 +36-30/314-01-23 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! LegEladó lakást keresek Zalaolcsóbban, bontás nélkül, egerszeg bármely pontján garanciával! Éjjel-nappal! 5-10 millió Ft között! Tel.: Tel.: +36-30/213-11-05 +36-30/385-68-03 „PC-Laptop Gyorsszervíz! Belvárosban keresek garSZÁMÍTÓGÉPEK, LAPTOzonlakást 4 millió Ft-ig. POK javítása, felújítása, Ingatlanosok ne hívjanak! bővítése garanciával, ZalaTel.: +36-30/225-25-06 egerszegen díjmentes házhoz kiszállással. HELYKiadó SZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel.: +36Kiadó igényes albérletet 30/484-11-22, +36-20/428keresek ügyfeleim részére. 95-26” Tel.: +36-30/222-95-17 Kiadó 2. emeleti, 2 szobás, bútorozott, Héra gázos Állást kínál lakás a Landorhegyi város- Ingatlaniroda kezdő kollérészben. 40 ezer Ft/hó. Tel.: gákat keres ingatlanközve+36-30/385-68-03 títő munkára, vállalkozói formában. Tel.: +36-30ÜZLET/IRODA 544-04-98 Zalaegerszegen a Virágzó Zalaegerszegen takarítómező utcában 130 nm-es nőt felveszek. Tel.: +36üzlethelyiség 7db parkoló30/608-11-89 val, zárt udvarral, klimati- Eladót felveszünk hírlapüzzált eladótérrel és irodával letbe. Lottógép vizsga eladó vagy kiadó. Érd.: előnyt jelent. Tel.: 92/598+36-30/957-08-71 445. E-mail: felvetel@infrasat.hu

t é s i s z e lv ény

Érvényes 2013. január 1-jétől viss zavonásig

helyei: Zalaege rszegi 7 Nap (26 000

Üzleti apróhirdetés ára

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft 1750 Ft 3500 Ft

1250 Ft 2500 Ft

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft

1500 Ft 3000 Ft

1750 Ft 3500 Ft

ÜZLETI APR 3500 Ft Ft TÉS 175 ÓHI0RDE 2000 Ft 4000 Ft NEK MINŐSÜL: Amennyiben Ön vállalkozói min 0 Ftőségben vagy vállalkoz jellegű (rendsze 0 Ftjöve400 200res ásá2250 Ft fel4500 Ft delme származ apróhirdetését, hat belőle), úgy nak adja illet az ehhez tartozó ÜZLETI APRÓHIRDETÉSNEK MINŐSÜL: árat kell megfize ve a hirdetés üzleti 0 Ft 4500 Ft Kérjük jelö225 tnie. Áraink bruttó árak és egy Amennyiben Ön vállalkozói minőségben vagy vállalkozásának vá be, melyikilletve adjalje fel apróhirdetését, aatb hirdetés üzleti rov megjelenésre értendõk! an kívánja hird jellegű (rendszeres jövedelme származhat belőle és egy belőle), úgy az ehhez tartozó áratbruttó Áraink kell árak megfizetnie. etését me

IR ADHATJA FEL APRÓH

Családi ház megjelenésre értend a hirdetés üzleti NEK MINŐSÜL: fel apróhirdetését, illetve Garázs nak adjabe, ÜZLETI APRÓHIRDETÉS vállalk v ozásájelölje melyik zetnie. kkívánja hirdetését rovatban kell megfi ozói minőségben vagy Kérjük ó árat Lakás megjelentetni! Amennyiben Ön vállalk belő ), úgy az ehhez tartoz azhat belőle szárm Albérlet elme jöved jellegű (rendszeres õk!

Hitel Állást Oktatás keres Állást kínál Társ Vegyes keresés Autó/Motor

2000 Ft 4000 Ft 2250 Ft 4500 Ft Áraink bruttó árak és meg jelenésre érte egy ndõk!

gjelentetni!

Bútor

Oktatás Inga tlan Családi ház t megjelen tetn Garázs i! Hitel Bútoró Mûszaki cikk Kiad nja hirdetésé ingatlan melyik rovatban kívá Lakás Oktatás Albérlet Bútor Tele k Állást keres Kérjük jelölje be, Mûszaki cikk Kiad Növ ény-állat ó garázs Hitel Vegyes Garázs Ingatlan Kiadó ingatlan Mûszaki cikk Nya ralóÁllást kínál Családi ház Vállalkozás/ ÜzleNövény-állat t Állást keres Vegyes Albérlet Telek Kiadó garázs y-állat Társkeresés Kie Növén Vállalkozás/ me Lakás lt lak ossági apróhirde Szolgáltatás Állást kínál tés ára: Kiadó ingatlan Nyaraló Üzlet Vállalkozás/ Autó/Motor Szolgáltatás keretes kiemelés +5 Ingatlan 0% / megjelen Társkeresés és színes Megjel Kiadó garázs ltatásenés: Szolgá háttér +50% / me Telek Kiemelt lakossági ára: Motor keretes kiemelés +50% / megjelenés alkalom. (Ha több gjelenés Autó/apróhirdetés színes +50% / megjelenés szöháttér Üzlet ri meg / megjelenés jelenést kér, akk Megrend +50% háttér Nyaraló elõ színes nev or az árakat kérj e, címe: ________ / megjelenés +50% ük lés ____ a meg kieme s ____ jele ________________ nések számával kerete ára: Megjelenés: alkalom. (Ha többszöri megjelenést kér, akkor az árakat kérjük tés hirde ____ bes apró ____ zorozni.) a megjelenések sági számával____ beszorozni.) ________________ Kelt: ____________ számával beszorozni.) Kiemelt lakos ________________ sek____________ t kérjük a megjelené____ ________________ ________________ Megrendelõ neve, címe: __________________ __________________ st kér, akkor az áraka ____________________________________ ___________ ________________ __________________ _____________ ___ m. (Ha többszöri megjelené _____ alkalo _____ ____ _____ Meg ________________ _____ rend_____ _____ elõ aláír _____ása Megjelenés: _____ : ____ ________________ ________________ ____________________ Kelt: __________________ ________________ __________________ ____ ________ _______________ ____________________________________ __________________ _________ ______ ______________________ _____________________ _________________________ Kérjük, a tábláza_________________________ ________________ Megrendelõ neve, címe: __________ tba olvashatóan írja ________________ _____ _____betû _____ _____ be _____ t, a ________________ a hird _____ szav Megrendelõ etés szövegét, miv _____ ____________________________________ ak közö __________aláírása: __________________ tt egy üres nég__________________ _____ ______________ _ _____ __________________ el _____ ________________ _____ csa _____ _____ yzet k is a négyzetekbe írt írja be a nég __________ et hagyva, betartva _____ Kelt: _______________ _____ yzet _____ be. hird _____ Apr a etés hely _____ óhir t _____ esírás szabályait.) tudjuk meg jelentet detésének árát befejezszövegét, Kérjük, a _____ __________ olvashatóan írja_____ õdött amivel be a hirdetés Ha a hirdetésben __________ ni. (Négyzetenként csak. Töb a négyzetekbe szöveg hirdetést egy a nég _____ táblázatba tudjukyzemegjelentetni. trács mellett(Négyzetenként ként zetenírtjele nevét és címét is (Négy _______________ ni.bszö ri meg elhelyezett egy betût, a szavak között egy üres négyzetet hagyva, megjelentet nés közölni kívánja, kérj egy ést tudjuk betartva a helyesírás Megrendelõ aláírása: _____ szabályait.) Ha a hirdetésben , azt esetén ár a ismeg e írt hirdet közölni kérjük,árlis azt táról olvashatja le. Annyit ük, azt csak a négyzetekb jelekívánja, is közölni kívánja, kérjük nevét ésazcímét is hirdet ek szám beés és címételhelyezett a négyzetbe. szövegét, mivel Apróhirdetésének kell fizetnie, am áráta hirdet a négyzetrács ával szorzandó. ésben nevétmellett n le. Annyit kell fizetnie,nés árlistáról írja be aírja sorba olvashatja Ha yik atóan lyait.) amel elyik sorban amelyik ie, sorban olvash szabá atba fizetn sírás kell a helyeTöbbszöri megjelenés esetén AnnyitSZEM Kérjük, a tábláz ÉLYE hagyva, betaratvaszöveg. ár a le. megjelenések etetbefejezõdött áról olvasazhatja számával S HIRDETÉS szorzandó. k között egy üres négyz s mellett elhelyezett árlist

Hirdetésfelvevő pont: Multi House Ingatlaniroda

FE etrác betût, a szava ndó. Zalaegerszeg, irdetésének árát a négyz Kossuth u 32 ( LVÉTEL: Multi House lenések számával szorza is írja be a négyzetbe. Apróh zöri megjelenés esetén az ár a megje SZEMÉLYES HIRDETÉSFELVÉTEL: Multi House Többs ingatlanirodaKossuth befejezõdött a szöveg. tlaniroda inga( Kossuth ti House Zalaegerszeg Kossuth u 32 L.-Petőfi -027 u sarok) 92/ 347-027 ÉSFELVÉTEL: ,Mul SZEMÉLYES HIRDET 32 ( Kossuth L.-Petőfi u sarok) 92/ 347 u Zalaegerszeg, Kossuth

ing L.-Petőfi u sarokatlaniroda ) 92/ 347-027

Zalaegerszeg, Ady u. 20/b. (30/347-0275)

Eötvös utcai hirdetőpont,

Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d.  (20/803-9197)

A Városról a városnak zalaegerszegi nap

A jövőbe látunk!


24

Zalaegerszegi 7 Nap

magazin

2013. június 28.

Mezítlábas virágbűvész

Parfüméria a virágoskertben – levendulaszüret idején A levendulabokrok eredetileg, mint rózsavédő testőrség kerültek a kertembe, azt olvastam valahol, hogy illatos aurájukban nem élnek meg a levéltetvek. A levendula tényleg riasztja az élősködő haramiákat – a felettük kanászkodó hangyákkal együtt – de vonzza a méheket, a katicákat, a fürkészdarazsakat, a zengőlegyeket, akik – vagy csemetéik – viszont felfalják a rózsabirodalomba bemerészkedő pár kártevőt. Jól tes�szük hát, ha ültetünk a kertünkbe egy-két levendulát. De arra számítsunk, hogy 2-3 év alatt helyre kis bokorrá cseperednek, sőt, nálam, bár a rózsa maradt a kert királynője, a főszerepet is átvették. Nem csoda, hiszen huszonvalahány levendulabokor valóságos parfüméria. A kert mellett elhaladók meg-megkérdezték: minek van ilyen „szappanillata?” Olyan régóta használják az illatszergyártásban, készül belőle parfüm, olaj és szappan is,

hogy mindenki azonnal felismeri jellegzetes illatát. Júniusban kezd nyílni, a hónap közepén bontja ki teljesen kalászszerűen, fűzérbe rendeződött virágait, ilyenkor kell szüretelni is. Ettől kezdve a rózsapásztor dísznövény fellép a gyógy- és fűszernövény szerepében is. A virágszüret nem egyszerű: a levendulaszálakat gondosan le kell vagdosni az ágakról – jobb, ha e műveletet nem „nagyoljuk” el, hiszen így a levendulabokor metszését is megoldhatjuk, sőt jelentős másodvirágzásra késztethetjük a növényt. A frissen szedett levendulát csokorban, szellős, árnyékos helyen, fejjel lefele lógatva ajánlott szárítani - a virágokat a szárról külön-külön is lecsipegethetjük, de úgy nehézkesebb.

A szárított levendulavirágból forrázva készíthetünk gyógy­teát, elűzhetjük vele fejfájásunkat, altató pirula helyett is remek és az idegeskedésből eredő gyomorpanaszokra is. Nyugtató hatását a fürdővízbe öntve is kifejti: csökkenti az izomfájdalmakat, serkenti a vérkeringést, ápolja bőrünket. A szárított virágot apró párnácskákba gyömöszölve a szekrényben a ruhák közé rakhatjuk - nem csak illatosítja öltözékünket, a báli ruhánkra fenekedő molyokat is riasztja. A levendula olaj formájában is beszerezhető: fürdővízbe cseppenthetjük, bekenhetjük vele a rovarcsípés viszkető hagyatékát, mérsékelhetjük vele a napozás következményeit. A népgyógyászat ősidők óta használja, az általuk összeállított kence a leghatásosabb természetes szer az ekcémára, a konok pikkelysömör is meghőköl egy jó pakolás alatt. Masszázsolajként enyhíti a reumás fájdalmakat, gyógyítja az izmok, ízületek gyulladását.

A levendula vonzza méheket is A befőzési szezonban is hasznát vehetjük, a levendula szinte minden gyümölcshöz illik. Finom a fán termő eperrel, a sárga- és az őszibarackkal, sőt az almával is. Egy kiló gyümölcsre 1 evőkanálnyi szárított levendulát számítsunk, s csak a főzés vége fele rakjuk a lekvárhoz, hogy minél több illóanyag maradjon benne.

Vagy készítsünk citromos levendulaszörpöt! Egy kiló cukrot 1 liter vízben 5 citrom lereszelt héjával és levével, két csésze levendula­ virággal felforralunk, majd leszűrjük, pár percig újra forraljuk, végül az alaposan kimosott, forró üvegekbe öntjük, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

Fincza Zsuzsa


2013. június 28.

magazin

Zalaegerszegi 7 Nap

25

„A király bárkit nemesi rangra emelhet…” Horhay Hörcher Ferenc A gentleman születése és hanyatlása című könyve szerint „Az udvarias úriember korszaka végérvényesen a múlté.” Krajczár Béláné stíluskommunikátort arról kérdeztük, létezik-e, s ha igen, milyen a XXI. század úriembere?

mindenben tökéletesen jártas, közösen, egymást segítve a társadalom kultúrájának részeként segíti annak fölemelkedését – folytatta Krajczár Béláné. Hozzátette, e gondolatokat a jelen kor férfitagjai is megszívlelhetik. - Úgy gonT. S. Eliot 1948-ban meg- többihez sehogy sem ál- dolom, jelenleg olyan töjelent, A kultúra meghatá- lunk, akkor nem beszélhe- megtársadalomban élünk, rozása című tanulmányá- tünk kultúremberről. A ahol a kiválasztódás kritéban azt mondja: „Minden művészetek iránti fogé- riuma egyedül a teljesítszó értelme akkor kerül a konyság, kritikai profiz- mény. Az elitek rendkívül fig yelem középgyorsan cserélődpontjába, amikor Lehet, hogy ma már kevesebb az udvarias nek, így a kultúra rosszul kezdik el”, úriember, de a gondolatiság, a régi klubok generációkon való mondta elöljáró- hangulata, a valahova tartozás újraéled. A átörökítése is neGentlemen’s club (úriember klub) olyan tag- hezebb. Ennek oka ban a szakember. - Azért idézek a ságon alapuló privát klub, mely eredetileg lehet a rendszerműből, hogy az úri- az angol felsőosztály számára jött létre a váltás utáni káember kultúrához XVIII. században. Ma az Egyesült Királyságon osz, a korrupció való viszonyát ér- kívül több országban találhatunk ilyen klu- felerősödése, a pozékeltessem, azt, bokat. Néhány közülük máig fenntartja hír- litika, erkölcsi hohogy a kultúra, a nevét és megköveteli előírásait. vatartozás. szellemi képesséA XVIII. századgek, a magatartásban élt angol filoforma, az udvariasság, elő- mus, jó modor és udvarias- zófus azt írta egy barátjázékenység mennyire össze- ság nélkül mit sem ér. A nak: „A király bárkit nemefügg egymással. Ha vala- tudás jó modor nélkül csak si rangra emelhet, de gentmely tudományágban töké- tudálékosság. Egy ember lemant senkiből nem faragletességet érünk el, de a természetesen nem lehet hat.” A gentlemant empati-

A stílusos életforma, az elegancia sokszor a szivarozás rituáléjával is összekapcsolódott Fotó: Ohr Tibor kus, kultúrált, udvarias, lovagias, becsületes, külső-belső harmónia jellemzi és erényes, bár ez utóbbinak ma már nem nagyon van jelentősége… Természetesen hosszan sorolhatnánk a jellemzőket, me-

Ebben a 22 lakásos

társasházban Dél Hercegnője 2. (Zeg. Táncsics út 2.) a Kozma KFT tervasztalról (2014. III. N.-évi átadással) eladásra kínálja 5 db 75 nm és 1 db 95 nm nagyságú lakásokat és 2 db 47 nm nagyságú orvosi rendelőt.

Nettó 275.000,- Ft / nm áron. Információ: 30-894-2877.

lyekhez hozzátartozik a kifinomult, ápolt külső, elegancia is. Biztosan van rengeteg úriember jelenleg is, csak ők nem celebeskednek, hanem szépen csendben élik a harmonikus élepgy tüket.

Közel kétmillió Ha rm i nceg y ön kormányzat pályázott Zalában a nyári szociális gyermekétkeztetésre kiírt állami támogatásra és mintegy 22 millió forintot nyertek. Ezt a támogatást a rendszeres g yermekvédelmi támogatásban részesülő g yermekek kaphatják a nyári szünidő ideje alatt. A szociális gyermekétkeztetésről dr. Egyed Péter, a Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője tájékoztatta lapunkat. A hivatalvezető elmondta, Zalaegerszeg önkormányzata is rendszeresen pályázik e támogatásra és idén közel 1 millió 800 ezer forintot nyert a város, amelyből 75 g yermek étkeztetésére nyílik lehetőség. A jogalkotó azt is meghatározta, hog y az alapanyagokat csak helyi termelőktől szerezhetik be az önkormányzatok, ezzel is segítve a mag yar minőségi alapanyagok szélesebb körű -ifelhasználását.


26

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. jĂşnius 28.


Ny

! ó i c k a i ár

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

27

8 légkamrás, 90 mm tokvastagságú, dupla gumitömítésű nyilászárók

egyedi kedvezménnyel! Vállaljuk:

-régi műanyag nyílászárók beállítását -Roto típusú vasalat cseréjét -redőnyök, szúnyoghálók forgalmazása, javítása (lamella, gurtni csere)

Ha műanyag ablak, akkor hívja Dömét! Akció megjelenéstől visszavonásig tart.

Döme & Gyöngy Kft.

Zalaegerszeg, Gasparich u. 55. Tel.: 06-30/584-5869, 06-92/326-948, H-P: 8-17-ig, szo: 8-12-ig

ÚJ és használtautó börze Zalaegerszegen! Skoda Fabia1.9 PD TDI RS 2006/6

Opel Insignia 1.6 2011/7

1.490.000,-Ft

4.199.000,-Ft

Audi Q7 3.0 TDI quattro 2008/4

Audi A4 2.0 TDI 2012/1

7.499.000,-Ft

7.498.000,-Ft

Honda Civic 1.4 Comfort , 2012/5

Audi A4 Avant 1.8 TFSI 2012/7

Skoda Octavia 1.9 PD TDI Holiday 2008/11

7.499.000,-Ft

2.399.000,-Ft

Volkswagen Passat Variant 2.0 PD 2004/6

Mazda 5 2.0 CDH GT GTA 2007/3

Skoda Octavia 1.2 TSI Clever 2011/5

4.299.000,-Ft

1.770.000,-Ft

2.499.000,-FT

3.611.000,-Ft

Skoda Octavia RS 2.0 CR TDI 2010/5

3.499.000,-Ft

Skoda Octavia 4x4 1.9 PD TDi 2007/6

2.099.000,-Ft

Új autóink! AKCIÓ! Skoda Octavia 3.998.900,-Ft-tól

AKCIÓ! Skoda Fabia Combi 2.793.010,-Ft-tól

Skoda Rapid 3.302.280,-Ft-tól

AKCIÓ! Skoda Octavia Combi 4.318.000,-Ft-tól

AKCIÓ! Skoda Roomster 3.080.030,-Ft-tól

Skoda Superb 6.406.110,-Ft-tól

AKCIÓ! Skoda Fabia 2.704.110,-Ft-tól

Skoda Yeti 4.835.120,-Ft-tól

Skoda Superb Combi 6.705.830,-Ft-tól Az árak az ÁFA-t tartalmazzák!

Autó Fatér Kft. Zalaegerszeg, Hock J u. 65. Tel.: 06-92/510-214, www.autofater.hu


28

Zalaegerszegi 7 Nap

Garázs Bolha a Berzsenyi út 7. szám alatt az udvarban. Kaphatók használt bútorok, szerszámok, eszközök és szőnyegek.

Érd.: +36/30-204-12-38

LAPZÁRTA: SZERDA 12 ÓRA

Érszűkület-kezelés Szén-dioxiddal az erek jobb állapotáért

2013. június 28.

Érszűkület és más betegségek gyógyításának és megelőzésének hatékony eszköze a szén-dioxidos értágító kezelés, amelyet mostantól Zalaegerszegen is elérhetünk. Devecz Edit a volt SZMK-ban áll a gyógyulni vágyók rendelkezésére, akik a kúrát megelőző alapos orvosi vizsgálat után ülhetnek a Mofetta-m CO2 gyógykabinba. - Hogyan képzeljük el a kezelést? A CO2 gáz gyógyító hatását rég felfedezte az emberiség. Erdélyben évszázadok óta élvezik az emberek a magas széndioxid tartalmú, vulkáni utóműködés eredményeképpen kialakult mofetták előnyeit. Hazánkban egyetlen helyen, Mátraderecskén található mofetta. A természetnek ezt a csodálatos ajándékát képezi le a mobil mofetta-kabin, lehetővé téve azok számára is a gyógyulást, akik nem tudnak a Heves megyei gyógygázfürdőbe eljutni. A páciens a kabinban - akár laza utcai ruhában - kapja meg a félórás kezelést, amelyből napi gyakorisággal, tíz alkalomból álló kúrát célszerű igénybe venni. A CO2 nehezebb, mint a levegő, alulról töltődik, a kabin feltöltöttségi szintjét mécses jelzi. Az eljárás veszélytelen és nincs mellékhatása! - Milyen betegségek kezelésére alkalmas a Mofetta-m CO2 gyógykabin? - Érszűkület, magas vérnyomás, cukorbetegséggel összefüggő problémák, s általában a szív- és érrendszeri betegségek, érműtétet követő állapot kezelésére, ízületi fájdalmak csökkentésére szolgál. Mindezen túl a szervezet ellenállóképességének fokozására, a közérzetünk javítására is alkalmas. Enyhíti a kimerültséget, kedvező hatással van a száraz bőrre, a túlsúlyos emberek problémáira, s a potenciazavarok egyes eseteiben is jelentős javulást eredményez!

CO2 gyógykabin Zalaegerszeg, Kosztolányi Irodaház, III. 64. (Volt SZMK) Bejelentkezés: +36-70/945-1004


2013. június 28.

Esküvőre, ünnepi alkalmakra, ballagásra torta különlegességek - akár egyedi elképzelés alapján is- rendelhetők, széles választékban kínálunk nagy és rendelésre kisebb méretű süteményeket. Kávékülönlegességeinket minőségi, olasz Lavazza kávéból készítjük. Helyben, kézműves módon készített fagylalt kapható 105 féle ízben.

Egy jó nap nem telhet el nélkülünk! Minden édes álmát megvalósítjuk! Gerő Cukrászda 8800 Nagykanizsa Fő út 3.Tel.: 93/312 170 Gerő Cukrászda8800 Nagykanizsa, Táborhely u. 4. (Kanizsa Centrum) Tel.: 93/316 054 Gerő Cukrászda 8900 Zalaegerszeg Dísz tér 4. Tel.: 92/ 332 132 Gerő Cukrászda 8868 Letenye Szabadság tér 7. Tel.: 93/ 343 979 Termelőüzem - Sütibolt 8800 Nagykanizsa Táncsics tér 10. Tel./fax.: 93/318 407

Ezekben a városokban a kiszállítás ingyenes!

School of Business Zalaegerszeg

Zalaegerszegi Nap Üzleti Szakképző7Iskola

29

8900 Zalaegerszeg, Ola u. 13. Tel.: 92/511-560, Fax.: 92/511-561 Web: www.uzletizala.hu, Email: sobzeg@t-online.hu

2013/2014-es tanévben tervezett tandíjmentes nappali (21 éves korig), esti OKJ-s ( 21 év felett) képzések

Érettségihez kötött képzések • Szoftverfejlesztő (2 év) • Gazdasági informatikus (2 év) • Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (2 év) • Informatikai rendszergazda (2 év) • Logisztikai ügyintéző (2 év) • Szállítmányozási ügyintéző (2 év) • Kereskedő (2 év) •Vendéglátásszervező-vendéglős (2 év) • Turisztikai szervező, értékesítő (2 év)

• Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (2 év) • Pénzügyi-számviteli ügyintéző (2 év) • Vállalkozási és bérügyintéző (2 év) • Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (2 év) • Irodai asszisztens (2 év) • Ügyviteli titkár (2 év) • Sportedző (2 év) • Fitness-wellness instruktor (2 év)

10. osztály elvégzéshez kötött képzések • Eladó (3 év), • Vendéglátó eladó (3 év), • Számítógép-szerelő, • karbantartó (3 év)

Állami támogatással (95-98% kedvezmény) angol, német, informatika képzés (TÁMOP-2.1.2) Tanfolyami képzések Kezdés: Augusztus 14.

• Pedagógiai asszisztens 180 óra • Webmester 208 óra • Sportoktató • Sportedző (a sportág megjelölésével)

Kezdés: Szeptember 16.

• Személyi edző 240 óra • Fitness-wellness asszisztens 200 óra • Társadalombiztosítási ügyintéző

120 óra • Okleveles adóellenőrzési szakértő 160 óra • Okleveles jövedelemadó szakértő 200 óra • Okleveles nemzetköziadó-szakértő 200 óra • Ellenőrzési szakelőadó 240 óra • Vendéglátó-üzletvezető 480 óra • Vállalkozási mérlegképes könyvelő 320 óra

A kollégium megoldható. OM azonosító 037660, Ny.szám: 21237-2007, FAT akkreditációs szám: AL-2168


30

színes

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

Mintegy háromszáz cikkel

Táborlakók munka közben

Nemezelhettek a Kézművesek Házában A nemezkészítő kurzus résztvevői, kezdők és haladók, a nemezelés elméleti és g yakorlati alapjait sajátíthatták el és korunk haszná lati tárg yait készíthették. Ismerkedtek sok más mel-

lett a g yapjú tulajdonságaival, fajtáival, előkészítésével és kezelésével, az üreges tárg yak készítésének technikájával, a mintás nemeztárg ya k szerkesztésének szabályaival.

A Zala Meg yei Népművészeti Eg yesület a tábort a Kézműves Akadémia 2. című, Szlovénia – Mag yarország Határon Átnyúló Eg yüttműködési Program 2007-2013 keretében tartotta.

A Landorheg yi Általános Iskola nyerte idén a Virtuális Városi Diákújság pályázatot, amelyet a Zalaegerszegi Televízió és a zalaegerszeg.hu hirdetett meg. A tanév során hat intézményből összesen 287 írást küldtek a fiatalok. A tavalyi siker után októbertől ismét várták a médiumok az általános- és középiskolás diákok, valamint a főiskolás hallgatók cikkeit, amelyek a vá rosi por tá l Diák­ú jság című rovatában jelentek meg, és felkerültek a Virtuális Városi Diákújság facebook oldalára is. Az eredményhirdetést a Zalaegerszegi Televízió KultúRandevú című műsorában tartották, a díja kat Gy utai Csaba polgármester, Ba laicz Zoltán alpolgármester,

Velkey Péter, a humán­ igazgatási osztály vezetője és Tompa Gábort, a televízió igazgatója adta át. Gyutai Csaba arról is beszélt: a ZegaSztárhoz hasonlóan ez a pályázat is bebizony ította, nag yon sok tehetséges, sokra hivatott fiatal él Zalaegerszegen, akiket seg íteni és támogatni kell, hog y kiteljesedhessenek. A legtöbb írást, összesen 99-et, a landorheg yi diákok küldték be, a második helyen a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollég ium vég zett 94g yel, a harmadikon pedig a Petőfi Sándor Székhelyiskola 60 cikkel. Érkeztek még tudósítások, beszámolók az Adyból, az Öveges ÁMK-ból és az Eötvös József Székhely­ (p. á.) iskolából.

“A biztos kapocs Ön és Könyvbarátok kirándulása

Zalaegerszeg között!”

Zalaegerszegi 7 nap “A városról a városnak!”

Kulturális kirándulásra indultak a minap az Apácza i Csere Já nos V MK Köny vtárában működő Könyvbarát Kör tagjai, közülük egészen pontosan tizenöt fő. A program célja, tudtuk meg a köny v tá rat i rá ny ító Czi rá k y né Tóth Ed it köny vtárostól, hog y eg ymást, illetve szűkebb hazánk építészeti, kulturális örökségét is jobban megismerjék a kör tagjai. A nag yon jó hangulatú kiránduláson meglátogatták a körmendi Batthyány kastélyt, ahol két időszaki kiállítást is meg-

néztek, majd a Holt-Rába környéki felújított kiránduló helyhez indultak, s körbeölelték a minteg y 500 éves platánfát. Sárváron a várról szereztek érdekes információkat, és sétáltak az arborétumban. Az út végső állomása Eg yhá za shet yén volt, Berzsenyi Dániel szülőházánál. Ebben a félévben ez volt a Könyvbarát Kör utolsó összejövetele, ám úg y ter vezik, lesz foly tatás – ősztől lehet csatlakozni a társasághoz, hiszen jól sikerültek, jó hang ulatúak voltak a rendezvények.


színes

2013. június 28.

Zalaegerszegi 7 Nap

31

Akár a Röpülj páván is

Szerencsére a szépen szóló népdalok sem maradtak a falak között, így mindenkinek jutott az élményből. A városrész nyugdíjas klubja harmadszor rendezte meg a Szépkorúak dalos találkozóját: míg először öt, másodjára hét, ezúttal kilenc nótás kedvű nyugdíjas csoport fogadta el a besenyőiek meghívását. „Legyen e délután a dal ünnepe”, mondta megnyitójában Bérczes Tivadarné, a vendéglátó klub vezetője, s az ehhez illő hangulatot már a nyitánnyal sikerült megteremteni: a résztvevők és közönség együtt, állva, ahogy egy himnuszt illik, énekelték: „Szép Zalában születtem”. Az elsőként fellépő besenyői Szivárvány dalkör nem csak a hazai pálya előnyét élvezve kapott vastapsot, a legutóbbi országos megmérettetésen is kiérdemelték az arany minősítést - mint hangoztatják -, elsősorban Kulcsár-

né Csejtei Mariann karvezető tanításának köszönhetően. A szóló kategóriában szintén arany minősítésű németfalusi Eg yed Józsefnével együtt a népda l hag yományainkat hűen őrző kristálytiszta előadásukkal akár a legrangosabb Röpülj páva vetélkedőn is megállnák a helyüket. Persze a többi résztvevő is szép sikert aratott, így a zalaszentiváni Tőzike, a zalaszentgyörgyi Margaréta, a ságodi Gyöngyvirág, a kiváló minősítést elért sárhidaiak, a kanizsai Mol nyugdíjasklub „Mami” csapata és a zalaegerszegi a kertváro- A zalabesenyői Szivárvány dalkör országos megmérettetésen arany minősítést kapott. siak Apáczai dalárdája. A sok kiváló közül is kiemelkedett a megyeszékhelyi Nefelejcs és a gellénházi Vajda József népdalkör – az utóbbi két csapattal is fellépett. Először a férfikar katona- és betyárnótákat adott elő kellő beleéléssel és hangerővel, majd kiegészülve az asszonyokkal, a Galagonya citeracsapat kíA rezsicsökkentésről szóló 2013. évi LIV. törvény értelmében a korábban megkezdett laséretében névadójukhoz kossági rezsicsökkentési intézkedéseket – többek között – a víziközmű szolgáltatásra is kiméltó dalcsokorral kápterjesztik. Ennek megfelelően a Zalavíz Zrt. 2013. július 1-től érvényesíti a 10%-os díjcsökráztatták el nagyérdeműt. kentést a számlákban.Társaságunk lehetőséget nyújt eseti elszámolásra azon fogyasztók A dalok között a verseknek részére, akiknél a menetrendszerű leolvasás nem júniusban történik. Azok a fogyasztók, is jutott hely, Pölöskei Ildiakik bejelentik a 2013. június 30-i mérőállásukat a 2013. július 1-7. közötti időszakban, kó Keresztúry Dezső: Öröeseti elszámoló számlát kapnak, amelyet még a régi díjszabás alapján készítünk. Ezt követő időszaktól kerül érvényesítésre a 10 százalékos díjcsökkentés. Azok részére, akik nem meink, Varga Gyuláné pejelentik be a mérőállást, 2013. július 1-től a kiállított számláikon időarányosan tüntetjük fel dig Kinczel Rozália: Pikmajd a 10 százalékos díjcsökkentést. nik a kertben című költeményét mondta el, szintén 2013. július 1-7. között várjuk a nagy tapsot érdemelve. 2013. június 30-i mérőállásokat Fincza Zsuzsa

Zalavíz – Partner a rezsicsökkentésben

VOKSH OKTATÁSI KFT Zalaegerszeg, Gárdonyi u 2. • 92/511-103 Al.: 0448 • Nysz:20-0214-05

DIÁKOK FIGYELEM!!!

SZERETNÉL JOGOSÍTVÁNYT A NYÁRI SZÜNETBEN? Ha igen, akkor gyere a 07.15-én 8:00-kor induló (gyorsított: elméleti oktatás 2 hét alatt) Személygépkocsivezető „B” tanfolyamunkra!

8000 Ft

ezt a hirdetést felmutatod kedvezményt kapsz az „elméleti képzés” díjából! Akciónk 2013. július 31-ig érvényes.

Egyéb induló tanfolyamaink:

07.08. 14:00-kor

Gépkezelő hatósági és OKJ-s (Targonca, Emelőgép, Földmunkagép); 2013. 09.10-TŐL AUTÓBUSZVEZETŐK RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A GKI KÁRTYA! SZEREZZE MEG A MOST INDULÓ TANFOLYAMUNKON! 07.15. 13:00-kor Tehergépkocsi-vezető GKI; Autóbusz vezető GKI; 07.15. 16:00-kor

(jelentkezési határidő: 07.11. vizsga: 07.20.)

Teherautóvezető „C”; Autóbuszvezető D”; Nehézpót „C+E”;

Részletfizetés és tankönyvkölcsönzés! Részletekről érdeklődjön irodánkban!

• Online ügyfélszolgálaton: a www.zalaviz.hu weboldalon • Call Centerben: a 92/ 500-390, 92/ 500-391 telefonszámokon (hétköznap 8:00-15:00) • Ügyfélszolgálati irodáinkban: Zalaegerszegen, Stadion u. 5. (Zala Plaza) Lentiben, Honvéd u. 31.

Fontos tudni, hogy a jogszabály értelmében a csökkentés csak az árhatósági jogkörbe tartozó díjakra vonatkozik, melyek az alábbiak: ivóvíz alapdíj, ivóvíz fogyasztásfüggő díj, szennyvíz alapdíj, szennyvíz fogyasztásfüggő díj. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nem víziközmű szolgáltatással kapcsolatos díjaink (pl.: késedelmi kamat, behajtási költségek, igazolások díjai, piaci tevékenységek díjai, stb.) nem változnak. A díjcsökkentéshez kapcsolódóan új számlaképet vezetünk be, melynek részletes magyarázatát a számlához mellékelt hírlevélben olvashatják majd. Reméljük, hogy fenti intézkedéseink az Önök megelégedettségére szolgálnak a jövőben. Észrevételeiket osszák meg velünk – hiszen mi Önökért vagyunk. Bármilyen felmerülő kérdésben elektronikus, telefonos és személyes ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésükre.

www.zalaviz.hu

© Artonius

Kicsinek bizonyult múlt vasárnap a zalabesenyői közösségi ház, nem volt elég a több mint kétszáz szék és a fellelhető összes pad, jutott érdeklődőből az udvarra is…


32

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 28.

A HÉT VICCE!

SZIGETI VALUTAVÁLTÓ uk Önnek

t legjobb árakat adj - A lehetőségekhez mér személyeket is kiszolgálunk gán ma és t eke - Cég bankinál - Széles valutakínálat a

amon sokkal kedvezőbb árfoly szerint kedvezmények megegyezés

- Egyéni árfolyam

– Székely bácsi, mit szólt a család a maga új hallókészülékéhez? – Nem beszéltem még nekik róla, de azóta már kétszer átírtam a végrendeletemet.

Helio Fix Forint kamat akció

A LEGJOBB ÁRON!

KÉRJE EGYÉNI ÁRFOLYAM AJÁNLATUNKAT!

M.. u. 40. író M Bír g, B rszzeg ersz ge laeg allae Za Z il: +36-30/929-07-57 Telefon/Fax: 06-92 346548 • Mob

Állatorvosi helyettesítés rendje - Zala megye

3 hónapos lekötéssel, kamatprémiummal

EBKM 5,25%

A nem akciós 3 hónapos forint betéti kamatláb jelenleg

3,75%, EBKM 3,75%

ZALAEGERSZEGI fiók, Kossuth L. u. 29-31., Tel.: +36 92/549 890 www.sopronbank.hu

A tájékoztatás nem teljes körû, a hirdetés nem minõsül nyilvános ajánlattételnek. A betéti szerzõdés további szerzõdési feltételeit a Hirdetmény, a Sopron Bank Betéti Ügyletekre Vonatkozó Üzletszabályzata és a Sopron Bank Általános Üzletszabályzata tartalmazza. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Az akció visszavonásig érvényes. Tovább részletekrõl érdeklõdjön bankfiókjainkban!

június 28-tól (péntek 14 órától) július 1-ig (hétfő 8 óráig) Keszthelyi járás: Kelemen I. u. 2. T.: 313-593 és 36/30/422-6162 Vegyes praxis: Dr. Fehérváry György Zalaszentgrót Dr. Bagladi Péter Pókaszepekt T.: 36/30/337-6770 T.: 36/30/225-3714 Nagykanizsai járás: Dr. Füzesi Sándor Ügyeletes állatgyógyszertár: (Tótszerdahely, T.: 36/30/989-6781) Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár Dr. Virág Zsolt Garabonc állatorvosi rendelő szombat 8-12 óráig T.: 93/326-408 T.: 93/340-418 és 36/30/520-0467 Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szomZalaegerszegi járás: bat 9-12 óráig T.: 92/347-375 Ügyeletes kisállatrendelő: Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika Dr. Mike János kisállatrendelő Zalaegerszeg, T.: 36/30/9748-316

Ringató juniális, immár harmadszor A Ringató és Kis-Hétrét juniálist június 29én, szombaton az Apáczai ÁMK-nál tartják. A prog ram – Vedd ölbe, ringasd, énekelj! mottó-

HORVÁT KUNA EGÉSZ NYÁRON, NÁLUNK

val – 10 órakor kezdődik, Hochrein Judit tart Ringató foglalkozást 0-3 éves g yerekek nek és szüleiknek. Ezt követően lép szí npa d ra a

Kis-Hétrét ovisoknak és alsósoknak szóló, Tudod-e című műsorával. Rossz idő esetén az aulában tartják a rendezvényt.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.