„A múlt hétvégén a lemetszett faágakat kellett összegyűjtenem a kertben. Szedegettem a kis ágdarabokat és dobáltam őket a hátam mögé. Aztán amikor már majdnem végeztem, hátranéztem, és akkor tűnt fel, hogy az ágacskák, anélkül hogy láttam volna őket, egy szabályos spirál alakzattá rendeződtek.”44 A galériában fogadó videók viszont meglepően ellenébe mennek a köznapi elvárásoknak: a „komolyan vett kísérleti helyzetek” abszurdak. Koronczi monitoron vetítette azokat a szituációkat, amiket bír („Bírom még!”): földön hanyatt összekuporodva, lélegzet nélkül (orrbefogással), féllábon állva; és nagy méretben a falra, amiket nem visel el („Nem bírom tovább!”): hétköznapi tevékenységeit ágyban, autóban, asztalnál, a Pszichológiai fordulat
Duna-parton… Az interaktív webfelület, még egyet srófol vicces reakciójával az abszurd közönségszavazós műsorokra: arra lehet feleletválasztással szavazni, hogy a képen látható fickó vajon meddig bírja még. Ilyenképpen ez a mű egy „teljes világképet” alkot, ahol a világot a négy sarka, a véletlen, a fizikai és lelki teher(bírás), valamint a hétköznapok rettenthetetlen sivársága feszíti ki. Egyik legelengedettebb és egyben legmagányosabb állapotunk az alvás, amikor teljesen kirekesztjük a külvilágot. Ebben a (jó esetben) mindennapi ellazultságban kiszolgáltatottak vagyunk (és mellesleg életünk e nélkülözhetetlen szakaszaiban nyílunk meg tudatalatti tartalmaink észlelésére is). Hacsak nem vagyunk különösen kimerültek, alvásunkhoz csendes, nyugodt, esetleg sötét helyet keresünk. Amikor Koronczi Endre a kimerültek és hajléktalanok módján a legkülönbözőbb helyeken kucorodik alváshoz, egy kísérletet végez a kamera előtt. ExtrémAlvás (2007) című munkájában45 16 különféle nyilvános téren hajtja álomra fejét. Szélsőséges helyzetekben végrehajtott alvásprojektje a nem akarás akarásának paradoxonára épül – de csak részben. Koronczi azt vizsgálja önmagán, hogy ösztöneink ellenére akarhatunk-e nem akarni. Ki tudjuk-e akarattal kapcsolni az akaratunkat, elengedett állapotba tudunk-e kerülni a kamera előtt. Hogy miért kell ezt ilyen sokszor ismételni, azt a kísérlettel szemben támasztott tudományos elvárás magyarázza. A helyszínek és a nyilvános terek különbözőségét pedig a helyzet kiélezésének szándéka indokolja, ami nem mellesleg szinte (?) ellehetetleníti az alvást. A tesztelő ugyan gyakran padon alszik (játszótéren, lakótelepen, sétálóutcában), de sokszor kényelmetlen (sziklán, motorháztetőn, szellőzőcső oszlopán), sőt veszélyes (rakparti kőkorláton) vagy extrém zajos (autópályán) helyeken. Az elkülönülés köztérre hozásával, az énhatárok, az akarat és a képességhatárok próbálgatásával Koronczi kénytelen – paradox módon – feladni a teljes begubózást, amint az intraverziót a köztér extraverziójával ütközteti. Ez mint próbatétel szerepel ugyan, de ettől kezdve mégsem
44
http://www.koronczi.hu/katt/yes.html – nem csak mint egy Andy Goldsworthy-fotón, de mint Gyenis Tibor 2006 -os fotósorozatán, ahol a kiömlő só és liszt szabályos mintázatokba rendeződik. Lásd Tatai Erzsébet: Rend a lelke mindennek. 2005 Smohay-díjasa: Gyenis Tibor. Új Művészet. 2007/3. 44–45.
45
2006 –2007. Bemutatva a Képzeletbeli Éden című kiállításon (kurátor: Bán Zsófia, Lumen Galéria, Budapest, 2007; Centro Cultural Parque das Ruinas, Rio de Janeiro, 2007) és a MODEM-ben (2011). A 4 csatornás „nézői változat” összesen 3 órányi. http://www.koronczi.hu/extremesleeping/index.html
143
148–149
ExtrémAlvás, 2006 –2007, 4 csatornás videoinstalláció