Issuu on Google+


A Magyar Festõk Társasága csoportkiállításai


A Magyar Festõk Társasága csoportkiállításai

Vízivárosi Galéria 2005. október 4–25.

K Ö Z Ö T T M A G YA R P O S Z T G E O M E T R I K U S M Û V É S Z E T I I .


A kiállítás kurátora Cseh Borbála

Támogatók

Nemzeti Kulturális Alapprogram

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma

Nemzeti Civil Alapprogram

HUNGART Egyesület

Magyar Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetsége

Ferencvárosi Képzõmûvészek Egyesülete

Magyar Festészeti Alapítvány


Cseh Borbála

KÖZÖTT

Már a második geometrikus–posztgeometrikus kiállításnak „Között” a címe, és aligha lehetne ennél találóbban kifejezni a geometrikus mûvészet sui generis mûfaját. A geometria a festészetben mint a kép kompozíciós meghatározója már a kora reneszánsztól kezdve a mûalkotás egységének megteremtésére szolgáló szerkesztési módszer létezett. A mûvészi percepció geometrikus transzformációja mély filozófiai tartalmakkal telítõdött és ezáltal vált az ábrázolás alapjává. A mûalkotás teljes egységének és önazonosságának megteremtése csak akkor lehetséges, ha a geometriai formák nem pusztán kompozíciós elemek vagy dekoratív játékok. E formák nem önmagukban hatnak, hanem a kép egészétõl függetlenül: szerves egységet képeznek az alkotás többi meghatározójával, esztétikai tartalmakat hordoznak. A geometria nem lehet öncélú. Legyen akár szerkesztési elv akár mûfaj, tárgyának a lehetõ legtökéletesebb megjelenítését ontologikus festészeti eszközökkel éri el. Idõben tehát majd hatszáz évre nyúlik vissza az európai festészeti hagyományban a geometria eredete. Akár mint formateremtõ és értékhordozó axióma, akár a mûalkotás határain belül létrehozható teremtés (hiába, a mûvész mindig Isten dolgaiban kíván járatos lenni), vagy éppen a gondolatot a legjobban visszaadni képes szerkezet. A geometriai alapformák mindig jelen voltak a díszítésben. Késõbb a sumerok, de különösen a görögök a matematikai problémák megoldásában használatos geometriai szerkesztéseket átvetítették a lételméleti kérdések vizsgálatára a precíz és komplex kifejezésmód érdekében. Miután a tudatos mûvészeti ábrázolás esztétikai tartalmú disz-

5


ciplínájává is vált a geometria, nem veszítette el korábbi tartalmait, hanem inkább elmélyítette, tudatossá tette azokat. A kora 20. századi avantgardhoz a magyar mûvészetnek nagy alkotói által személyes kapcsolatai voltak. Ezáltal az avantgard irányzatok, de különösen a geometria a modern magyar festészet egyik meghatározója és egyben teremtõje is volt és maradt a mai napig. Mondhatnánk, a korai avantgárd sorsa és alakítója lett mindannak, ami utána következett – mind a mûvészetben mind pedig szélesebb értelemben a kultúrában. A 20. századra – Thomas Mann gondolatát idézve – az európai kultúra ráunt saját normáira, megcsömörlött a biztonság illúziójától, valami újra, primérebbre, elementárisabbra vágyott. Ez az a lélektani állapot, amely a mûvészet minden ágában és minden korszakban a változást vetítette elõre. Abban viszont, hogy miben látta a mûvészet a világ rendjének megbomlását és milyen válaszokat adott erre, korszak-meghatározó különbségek vannak. A 19. század végén a társadalom és gazdaság változásai mind szociokulturális, mind pszichoszociális értelemben is alapkérdéssé váltak, így megkerülhetetlenek lettek a mûvészetben is. Mi több, a mûvészet forradalomig feszülõ tettvágyban kívánta föloldani az alkotás és az érték ellentéteit. Hirdette, a mûvészet a társadalmi forradalom által nyerheti el legitimációját. Gyönyörûség és véres végzet egyszerre határozta meg az alkotást. Ezt mutatták a mûvek, a mozgalmak és az egyéni életutak is. Az érték kulturálisan integris fogalomból hiánnyá vált, hatása – éppen meg nem lévõ egysége miatt – sürgetõ gondolkodásra és cselekvésre sarkallt. Elég csak Malevics, Rodcsenko és Kassák nevét említenem, hogy eszünkbe idézzem, milyen feladatokat éreztek megoldandónak a mûvészek és mit vállaltak magukra. A kultúra egészének újraértelmezését tekintették céljuknak a mûvészet eszközei által, a világ értelmezhetõvé tételét keresték. Valami újra vágytak, hitték, lehet tiszta lappal indulni. Nem véletlen, hogy a szuprematizmus és a linearizmus eszközei lettek meghatározóak – az érvényes és hatásában a mûvészeti tartalmat a komplex társadalmi vonatkozásokkal egyesítõ kifejezésformát keresték.

6


Építkezés indult meg, azzal az erõs hittel és elhivatottsággal, hogy a lét esztétikai tartalmai által értelmezhetõvé válhat. A konstruktív alkotások máig meghatározó jellegzetessége a plaszticiás, a sík és a tér egységben való kezelése, a sík téralkotó igényûvé válása. Másfelõl pedig az idõfogalom új módú kezelése jellemzi ezeket a mûveket. Háttérbe szorítja a mûvészeti hagyományhoz való diakron viszonyukat és elõtérbe helyezi a mûalkotás autonómiáját, hangsúllyal a szinkronitáson. A képen belül nem a formák egymással szembeni mûködése, nem a történettel leírható eseménysor, hanem a vizuális-esztétikai fenoména mint a hatás és a jelenség teljes egyidejûsége és együtthatása a cél. A természetüknél fogva elkülönülõ formai elemek a szín segítségével kapcsolódnak össze és képeznek felületeket – elõtérrõl és háttérrõl egy geometrikus alkotás esetében bajosan lehetne beszélni. A koloritnak, a színfeszültségnek döntõ szerepe van: a szín formateremtõ szerepet játszik a geometriában. Gyakran a nézõpontot sem határozza meg az alkotó, a mû érvényességét minden téri irányba kitágítva ezzel. A konstr uktiv geometria alkotói irány, mûfaj és módszer együtt. Hatása, érvényessége töretlen, mert erõt képvisel.

Miféle erõk határozták meg az európai kultúrát? Három vonatkozást kell kiemelni itt a ható erõk közül. Az ember világban elfoglalt helyének és létértelmezésének kulturális viszonyrendszereit az európai kultúrában eddig két nagy korszak határozta meg. Az elsõ a görög volt, ahol a kultúra harmóniát tudott teremteni, és ez az erõ a mai napig hat. A második a reneszánsz volt, amely azt közvetítette, hogy a minket körülvevõ világ megélhetõ, birtokba vehetõ és az ember hivatása partneri kapcsolatba kerülni vele – mintegy ráköszönni a kelõ napra. A harmadik nagy erõt a mai állapotunkban a hiányhelyzet képviseli, egy valamiféle fekete lyuk közelségét érezzük. Azt sem tudjuk igazán, mi nincs, mi kéne, mit veszítettünk, és lázasan keressük az önmeghatározás érvényes kapaszkodóit. Egyre több szó esik a különbözõségrõl, amely egyszerre tételezõdik szent értéknek és devianciának. Viszont szinte alig tudunk valamit arról, hogyan éljünk a ránk zuhanó

7


szabályok és kényszerek közepette a szinte beláthatatlan lehetõségekkel. Mi a tartalma norma-konformitásnak, illetve a normáknak, mi a kapcsolatuk az értékekkel. A válaszok keresése és a probléma egész kommunikációja a mûvészet számára is feladatot jelent. A geometrikus mûvészet azért annyira erõs, mert tradícióiban szervesen folytatja az elõbb említett kulturális-filozófiai utakat, ugyanakkor a jelen bizonytalan viszonyai közepette is megáll a lábán, vállaltan részt vesz a társadalomban, de el is különül tõle. Elvegyül és kiválik, az alkotás legtisztább, legelementárisabb módját folytatva táplálja saját és környezete erejét. Alázatosan újrakezdi az alapoknál és merész útválasztással építkezik. A geometria – ismét a költõ szavával – az elé a kihívás elé állítja az alkotót, hogy ne csak az igazat mondja, hanem a valódit.

A mai magyar geometriát a „poszt” elõtaggal illetjük, mintegy jelezve, hogy utána vagyunk már a probléma meghatározásának. Indokolt azonban a „pre”-rõl is említést tenni, hiszen – és ez a kiállítás is ezt bizonyítja – elõtte vagyunk még a probléma teljes, alapos és minden irányú kifejtésének. Már a kezdeti, mondhatni klasszikus geometria is, amely a forma tökéletesítését és tisztaságát tartotta céljának, hordozott mélyen organikus vonatkozásokat. Legelsõsorban azáltal, hogy tárgyát mintegy „belérejtette” a geometriába. A látás elemzõ-értékelõ módja elutasít mindenféle vizuális szentimentalizmust, viszont vállaltan törekszik a vizuális elemek organikus megjelenítésére, különösen a plasztikusságban. Ezáltal egyben nyitottá is válik. Mit jelent tehát geometrikus mûvésznek lenni? Az egységes meghatározásnak híjával vagyunk, a terminológia sem kellõen kidolgozott, a mai magyar mûvészet ezen irányú eredményei még további elemzésre, kutatásra várnak. Ez annál is inkább szembetûnõ, mert egyre élõbb, elevenebben ható ennek a mûfajnak a jelenléte. Az egyes mûvek vizsgálatánál és elemzésénél fontos megállapításokat tehetünk színekrõl, formákról, arányokról, technikákról, kapcsolódásokról, de ezek rész szerinti igazságokkal szolgálnak a geometrikus alkotás mibenlétének egészét illetõen. Bizonyosan

8


nagyobb feladat elõtt áll a mûvészettörténet, ha az egész mûfajról kíván érvényeset mondani. Legalábbis ott kell kezdeni az elemzést, ahonnét az alkotók az elhivatottsághoz szükséges inspirációt veszik: a világ jelenségeinek komplex szemléletében, amely magába öleli a tradícó társadalmi és filozófiai kérdéseinek lehetõ legnagyobb részét, az egészlegességre törekedve. Ehhez a geometria a legtisztább és legkövetkezetesebb gondolati absztrakcióval közelít. A festészet eszközeinek alkalmazása mindig tudatos, az ábrázolás a komplexitásra törekszik, a lényeg szintézisének esztétikailag érvényes megjelenítését keresi. A konstrukció – legyen az akár lineáris síkkompozíció akár téri objekt, készüljön bármilyen anyagból és technikával – egyszerre hordozza rejtett, szinte szimbolikus tartalmát és válik esztétikai expresszióvá illetve folytat nyílt interdiszciplináris kommunikációt, foglal állást a világ rendjének meghatározó kérdéseiben. Értékrõl tesz tanúságot, a tértõl és az idõtõl alig függve teremti meg a maga esztétikáját a mûvészet eszközeivel. Konstruktívnak lenni tehát nézetem szerint alkotói attitüd, erkölcsi felelõsségvállalás, mély hit abban, hogy a világ megragadható. Az ebbéli fáradozás nem fölösleges, sõt ez maga a teremtõ-alkotó tevékenységet érvényessé tevõ állandó útkeresés. „Közötti” állapot, minden feszültségével és gyönyörûségével.

A mostani kiállításon az alkotói utak széles spektruma látható. Egy villanással megjelenik a múlt, a hatvanas évek, amikor Magyarországon súlyos erõfeszítésbe került az újavantgard irányzatokról egyáltalán információt szerezni is. Ebben a mûfajban alkotni pedig forradalmi tett volt – mondhatni, hûen a hagyományokhoz. Jól érzékelhetõ a mai középgeneráció iskolateremtõ ereje, a sajátosan magyar és alkotóikra összetéveszthetetlenül jellemzõ forma- és színvilága, valamint hatásuk a fiatalabb generációra. Feltétlenül fontos megjegyezni, hogy az itteni alkotások mindegyike hordozza a geometrikus alkotások lényegét: az egyéni látásmód igényét és a megfogalmazás rendjének szabad megválasztását. Az absztrahálás-transzformáció-szintézis folyamatában különbözõ utakat választanak az alkotók: a kompozíció, a szín, a sík-tér problémák különleges, egyéni megjelenítését követhetjük a képeken.

9


AKNAY János

Szentendre, Álmos u. 2. 2000

Város 2005, akril, merített papír, 40×60 cm

10


BOROS Tamás

Budapest, Kaszáló u. 119. 1173

Háromszög hálójában 2005, olaj-fa, 57 × 57 cm

11


ESZTERI Zsolt

Pécs, István u. 40. 7625

Engramm I. 2005, olaj, papír, 50×50 cm

12


GÁL András

Budapest, Kresz Géza u. 37/a. 1132

I. 2005, olaj, vászon, 30×75 cm

13


KAPOSY K. Ödön

(1914–1996)

Geometrikus kompozíció 1965, vegyes technika, 84×59 cm

14


KRÉHER Péter

Budapest, Menyecske u. 28. 1112

Kép a közöttünk lévõ falra 2005, akril, farost, 110×49 cm

15


MATZON Ákos

Solymár, Rózsika u. 52. 2083

Égi jel diptihon, 2005, akril, vászon, relief, 2×100×100 cm

16


NAGY Imre Gyula

Budapest, Kรกlvin Jรกnos u. 66. 1044

Labirintus I. 2003, vegyes technika, 30ร—30 cm

17


ORBÁN Sándor

Dunaújváros, Mátyás király út 5. II/1. 2400

Európai mandala diptihon, 2005, pasztell, papír, 2×60×60 cm

18


OROJÁN István

Gyula, Eminescu u. 24/b. 5700

Ünnep III. 2005, vegyes technika, 50×50 cm

19


TÕKEY Péter

Nyíregyháza, Kölcsey u. 7. 4400

Fehér ív I. 2005, olaj, forgácslap, 38×27 cm

20


WOLSKY András

Budapest, Országbíró u. 54/b. 1135

A véletlen geometriája 2004, akril, fa, 100×100 cm

21


Borbála Cseh

BETWEEN

This is now the second exhibition of geometric and post-geometric art that bears the title “Between” – and there could hardly be a more apt term to express the sui generis essence of the movement. Geometry as the definitive compositional factor in painting has existed since the early Renaissance as a method of construction used to achieve a unity of artistic composition. The geometric transformation of artistic perception was infused with rich philosophical content and became the very foundation of representation. Creating a complete and self-identical work of art is only possible if geometric forms are not merely compositional elements or decorative playthings. The forms do not have their effect in isolation, but independently of the entirety of the picture: they form an organic whole with the other determinants of the work of art and carry aesthetic meaning. Geometry may not be for its own purpose. Whether it is a principle of construction or a genre, it creates a maximally perfect representation of its object through ontological methods of painting. So geometry stretches back almost six hundred years in the European tradition of painting. Whether as an axiom producing forms and bearing values or as a creation to be created within the limits of the work of art (no two ways about it, the artist always wishes to gain knowledge of the concerns of God), or, for instance, as a structure that is best able to express a thought. The basic geometric forms have always been present in ornamentation. Later, the Sumerians and even more so the Greeks projected the geometric constructions used to solve mathematical problems into the study of ontological questions in order to achieve a precise

22


and complex mode of expression. Later, when geometry also became an aesthetic discipline of conscious artistic representation, it did not lose its earlier content but rather deepened it and became more conscious of it. Hungarian art had personal connections with the early 20th century avant-garde through its great artists. Accordingly, the various movements of the avant-garde, but in particular geometry became a determining and also creative factor in Hungarian painting and remains so to date. We could say that the avant-garde became the fate and the shaper of all that came afterwards – both in art an in culture in the wider sense. By the 20th century (to recall Thomas Mann) European culture grew bored with its own norms, grew sick of the illusion of security and longed for something new, more primitive, more elemental. In every branch of art and in every era, this psychological condition always foreshadowed change. But there were decisive differences in what art saw as the essence of the loss of balance in the world and the responses it gave to it. At the end of the 19th century, social and economic changes became foundational both socioculturally and psychosocially and hence became unavoidable issues in art, too. What’s more, art wished to dissolve the contradictions of creativity and values in a will to action that stretched to the revolutionary. It proclaimed that art may only be legitimised by social revolution. Splendour and bloody destiny defined creativity simultaneously. This was reflected in the works, the movements and in individual lives, too. Instead of an integral part of the culture, values became something to be lacked and the effect – exactly because of the loss of integrity – urged people to thought and action. It is enough to mention Malevich, Rodchenko or Kassák to recall the kinds of tasks that artists felt needed to be solved, the kinds of challenges that they decided to face. They made a reinterpretation of culture as a whole their target using the tools of art, they sought a way to make the world intelligible. They wished for something new, they believed in the possibility of turning a new leaf. It is no accident that the instruments of suprematism and linearism became prominent – artists were searching for valid forms of expression that would integrate artistic content with complex social changes.

23


A work of construction was begun, with strong faith and dedication, to render being itself intelligible through its aesthetic content. Plasticity, the uniform treatment of the plane and space and the role of the plane as a formational component of space are characteristics of constructive works of art still. On the other hand, these works are also characterised by a novel treatment of the concept of time. Their diachronic relationship to artistic tradition is relegated to the background and the autonomy of the work of art, an emphatic synchronism comes to the fore. Within the image, the objective is no longer interaction of forms, the sequence of events that may be described in a story, but the synchronicity and synergy of the visual-aesthetic phenomena, as effect and as event. The formal components, with their different natures, are connected and create surfaces with the assistance of colour – it would be difficult to speak of foreground and background in geometric art. Colouration and colour tension plays a decisive role: colour creates form in geometry. The point of view is also often left undecided by the artist, thereby extending the validity of the work in all the directions of space. Constructive geometry is a creative direction, a movement and a method, all together. Its effect and validity is unbroken, because it represents force.

What are the forces that have determined European culture? Three aspects need to be emphasised of the forces at work. The systems of cultural relationships between man’s place in the world and his interpretation of being have been determined by two great eras so far. The first one was the Greek era, in which culture was able to create harmony, and that force is still at work today. The second was the Renaissance, which proclaimed that the world around us can be lived, taken in possession, and that it is the destiny of man to create a partnership with it – to say hello to the rising sun, so to speak. The third great force that is active today is the sense of want, we sense the proximity of some sort of black hole. We don’t really know what is missing, what it is that we want, what it is that we have lost, and we search for valid aids to self-definition feverishly. There is ever more talk about difference, which is posited as a sacred value and as a deviation at the same time. Yet we know very little about

24


how to make use of the practically incalculable possibilities that befall us while we are bombarded by rules and constraints. What is the content of nonconformity and indeed, of norms, what is our relationship to values? Searching for answers and indeed, communicating the problem as such are tasks for art, too. Geometric art is so strong because in its traditions it is an organic continuation of the above-mentioned cultural and philosophical paths while under the uncertain conditions of the present it is still stable, participates in society and yet holds itself separate from it, too. It mixes in and separates, involved in the purest, most elemental form of creation and thereby nourishing its own strength and also that of its environment. It goes back to the basics with humility and works with a daring choice of path. Geometry (to recall the words of the poet again) challenges the artist to speak not only the true but also the real.

Today’s Hungarian geometric art has received the prefix “post”, which indicates, so to speak, that the definition of the problem has already been achieved. But there is also justification to mention “pre”, as – and the present exhibition attests this – we have yet to see the full, thorough and comprehensive exposition of the problem. Even the early, practically classical geometric art, which targeted a perfection and purity of form, was pregnant with organic aspects. Primarily because it sort of “hid” its subject in geometry. The analytic-evaluative mode of vision rejects all kinds of visual sentimentalism, but it consciously aims at an organic representation of visual components and particularly plasticity. Which also renders it open. So what does it mean to be a geometric artist? We do not have a uniform definition, and the terminology is also insufficiently developed, the results of contemporary Hungarian art in this direction await further analysis and research. This is particularly striking as the presence of this movement is becoming increasingly vital, vivid. When examining and analysing individual works, we can make important statements about colours, shapes, proportions, techniques, connections, but those will only furnish partial

25


truths about the essence of geometric art as such. It is surely a greater task for the history of art to say something valid about the movement as such. The analysis must go back at least to the artists’ source of inspiration for their calling: the complex approach to the phenomena of the world which embraces the largest part of the social and philosophical issues of the tradition, aiming for completeness. Geometry approaches this with the purest and most consistent mental abstraction. The use of the tools of painting is always conscious, representation aims at complexity, searches for an aesthetically valid presentation of a synthesis of essence. Construction – whether it be a linear plane composition or a spatial object, made of whatever material and using whatever technique – carries its hidden, almost symbolic content and becomes and aesthetic expression while also conducting open interdisciplinary communication, taking a position on the decisive issues of the order of the world. It bears witness of values and creates its own aesthetic using the instruments of art with practically no dependence on time or space. In my view, being constructive is an artistic attitude, an acceptance of ethical responsibility, a deep faith in the intelligibility of the world. The efforts invested are not in vain, indeed, it is this continuous seeking out of paths that renders the artistic-creative activity valid. A state “between”, with all its tension and all its joy.

A wide range of artists show their works at this exhibition. We get a glimpse of the past, the sixties, when even obtaining any information about neo-avant-garde movements was an almost impossible challenge in Hungary. And working in this genre was a revolutionary act – true to tradition, so to speak. The present middle generation’s school-forming influence, their world of forms and colours, so unmistakably Hungarian and personal at the same time and their influence on the younger generations are all clearly discernible. It is very important to note that all of the works shown here carry the essence of geometric art: the requirement of a personal perspective and a free choice of expression. Artists choose different paths in the process of abstraction, transformation and synthesis: the pictures present unique, personal expressions of the problems of composition, colour, plane and space.

26


A MAGYAR FESTÕK TÁRSASÁGA A Magyar Festõk Társasága, a magyar festõmûvészek legnagyobb szakmai egyesülete 1995 nyarán alakult meg mint önálló jogi személyiségû társadalmi szervezet. A társaságot 33 festõmûvész alapította, akik túl akartak lépni a mûvészeti szervezetek pártállami idõkben kialakított, elavult formáin. Alapító elnöke 2002-ig Karátson Gábor festõmûvész-író volt; az elnök 2002 júniusa óta Kováts Albert festõmûvész, mûvészeti író, elnökségi tagjai Bikácsi Daniela, Kovács Péter és Mayer Berta festõmûvészek. Elnökségi tagunk volt az 1997-ben elhunyt Simsay Ildikó festõmûvész is, akinek érdemei múlhatatlanok az új mûvésztársaságok megalakításában. Emlékét a nevét viselõ díj õrzi, amit a mûvésztársak érdekében kifejtett munkásságért adományoznak. A Magyar Festõk Társaságának célja a tagság, és általában a magyar festõmûvész társadalom gyakorlati, szakmai támogatása, kiállítási alkalmak felkutatása, kiállítások és szakmai programok létrehozása; a rendkívül színes jelenkori magyar képzõmûvészet minél szélesebb körben történõ megismertetése minden lehetõ eszközzel, köztük kiadványok megjelentetésével. A Magyar Festõk Társaságának feladatai közé tartozik szakmai kapcsolatok létesítése és ápolása itthon és külföldön. Törekvése emellett a modern és kortárs képzõmûvészet népszerûsítése általában is, különös tekintettel a hazai vizuális mûveltség állapotára. A Magyar Festõk Társasága létrejötte óta tagszervezete a Magyar Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetségének 32 másik mûvésztársaság mellett. Ez a federatív felépítés lehetõvé teszi az európai szervezeti rendszerbe való beilleszkedést. A Magyar Festõk Társasága a Magyar Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetségén keresztül tagja a koppenhágai székhelyû Európai Mûvészek Tanácsának. Postacím: 1373 Budapest 5, Pf.: 586; Telefon: (1) 33-17-603; E-mail: mafest@alarmix.net

THE SOCIETY OF HUNGARIAN PAINTERS The largest professional society of Hungarian painters was formed in the summer of 1995 as an independent legal entity. The society was formed by 33 painters who wished to transcend the obsolete forms of artists' organisations established during the communist era. Until 2002, the painter and author Gábor Karátson was the society's chairman, followed, from June 2002, by the painter and arts writer Albert Kováts, with the painters Daniela Bikácsi, Péter Kovács and Berta Mayer also on the board. The painter Ildikó Simsay, who passed on in 1997, was also a member of our board; her achievements in establishing the new artists' societies were unsurpassable. A prize, established in her name, is awarded for work for the benefit of fellow artists. The goal of the Society of Hungarian Painters is to provide practical and professional assistance to its membership and to Hungarian painters in general, to find opportunities for and to organise exhibitions and other professional events and to disseminate information about the extremely colourful world of Hungarian fine arts as widely as possible using all methods, including publications. The tasks of the Society of Hungarian Painters also include the establishment and mainentance of professional relationships both domestically and abroad. In addition, the society also strives to promote modern and contemporary fine arts in general, with particular regard to the improvement of visual culture in Hungary. Along with 32 other artists' societies, the Society of Hungarian Painters has been a member organisation of the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies since its foundation. The federal organisation facilitates integration into the system of European organisations. Through the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies, the Society of Hungarian Painters is also a member of the Council of European Artists, based in Copenhagen. Address for correspondance: P.O. box 586 Budapest 5, 1373 Hungary


Felelõs kiadó a Magyar Festõk Társasága Felelõs szerkesztõ Kováts Albert Katalóguster v és tipográfia Kováts Borbála Mûtárgyfotók (a 11. és 21. oldal kivételével) Vargha János

A nyomdai munkákat a Nalors Grafika (Vác) végezte ISBN 963 86464 6 2 ISSN 1586 9490



MFT Között 2