Issuu on Google+

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:55 PM

Page 1

2012/1. SAJTCETLI – a gödöllôi kastély és herceg Egérváry Elemér lapja

Kedves Barátom! Tegnap, uzsonnázás közben Géza váratlan bejelentést tett: holnaptól fogyókúrázni fog! Mégpedig úgy, hogy ezentúl nem eszi meg az alma magját. Ettôl aztán jelentôs súlycsökkenésre számít. – De miért akarsz Te lefogyni? Hát nem jól nézünk ki így, ahogy vagyunk?! – kérdeztem. – Nem, nem! Szerintem Te is megfontolhatnád a dolgot – bizonygatta elszántan Géza. Hosszas faggatás után derült csak ki, hogy miért döntött így: mivel 2012 Gödöllôn a Híres Hölgyek éve, azt reméli, hogy a kastélyomba rengeteg csinos egérhölgy érkezik majd; vagyis muszáj a legjobb formáját hoznia! – Na de miért jönnének rengetegen? Hogy megnézzék, hány grammot fogytál? – Neeem, hanem az udvarhölgyes kiállítás miatt – bökte ki kicsit sértôdötten. – De közben azért engem is megnézhetnek! – tette hozzá már vidámabban, és persze azonnal felajánlotta, hogy a Sajtcetliben bô-

vebben is beszámol az udvarhölgyekrôl. Vagy a kiállításról. Vagy mindkettôrôl. – Rendben, Géza, de azért hagyjál majd helyet a többi fontos hírnek is! – mondtam a háta közepének, mert ekkorra már Géza elszántan lépkedett a Rudolf-szárnyban épülô kiállítás felé. Még az almamagokat is itthagyta. Pedig csak holnaptól fogyókúrázik!!!


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Page 2

Bajszint Be'la KERTÉSZETI ROVATA A JUHARLEVELÛ PLATÁN Kiballagtam Bajszint Bélához a kertészetbe, hogy megkérjem, olyan növényrôl írjon ismertetôt, amit még híres hölgyek is láthattak. Például a templom-szárny mellett álló hatalmas, juharlevelû platánra gondoltam, mert ezt Erzsébet királyné udvarhölgye, Festetics Mária is említi a naplójában! Bélát a kiültetendô virágpalánták mellett találtam: épp a bajszát törölgette a füstölt kolbász után. Azt mondta, a juharlevelû platánról már régóta szeretett volna cikket írni, de ha már olyan jól megírtam a többit, nyugodt szívvel rám bízná ezt is. Meg hát várja ôt a sok palánta – biccentett fejével az árvácskák mellé leterített kockás takaró irányába. Na, ezt az utat megspórolhattam volna…. Tehát: ez itt a juharlevelû platán. Magasra nô, hatalmas lombja van. Foltos törzsérôl könnyû felismerni. Attól ilyen foltos, mert a kérge vékony lapokban leválik, majd a lapok helye megsötétedik. Levele is jellegzetes: 3 nagy, és sok pici csücske van, nézd meg! Gömbölyû, szúrós termése télen is a fán marad, aztán tavasszal szétnyílik, és a picike „ejtôernyôkkel” ( = repítôszôrök) felszerelt magocskák kiszabadulnak, hogy a szél messzire röpíthesse ôket. És ez a gyönyörû, kb. 170 éves példány még Erzsébet királynét is látta! Téged is szívesen megnéz, ha erre jársz! Hg. E. E. 2


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Page 3

Kistesók figyelmébe

Színezd ki a rajzot úgy, ahogy Neked tetszene! Híres Hölgyek Gödöllôn 2012 – Alsóvárosy Csengettyû hercegnô

3


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Page 4

Ahol a titkok készülnek... Kedves Olvasók! Az udvarhölgyes kiállításról beszerzendô információkért azonnal a helyszínre siettem! A még üres termekben csak két kiállításrendezôt találtam, akik épp a falakat méregették. Nyilván abban bíztak, hogy valamicskével nagyobbak lettek az elôzô kiállítás óta. A kedvemért azért lerakták kicsit a centit, és válaszoltak a kérdéseimre. Íme: – Tényleg Erzsébet királyné udvarhölgyeirôl szól a következô kiállítás? – Tényleg. – Gondolom, hogy udvarhölgy nem lehetett bárki... -– Így van: csakis elôkelô származású, példás életû grófnôk, bárónôk kerülhettek a királyné mellé. Volt még egy szigorú szabály: nem lehettek férjezettek. – És még ezt is vállalták?? – Igen, hiszen nagy-nagy megtiszteltetés volt ez a munka! – Munka? Hát a bálozáson és a legyezô lengetésen kívül milyen feladatuk volt még? – Az udvarhölgyek minden hivatalos eseményre elkísérték Erzsébetet: vele voltak a vadászatokon, hajó- és vonatútjain, de gyalogoltak vele hosszú órákon át, hegyen-völgyön keresztül, jó és rossz idôben is! – Jól megismerhették ezalatt a királynét... Pletykáltak is róla? – Az igaz, hogy jól ismerték ôt, de idegeneknek semmiképp nem fecsegtek róla, tudtak titkot tartani! Egymással azonban sok érdekes hírt megosztottak, mivel folyamatosan leveleztek. – Magyarul? – Ki magyarul, ki németül.


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

– Igaz, hogy Erzsébet olyankor váltott magyarra, ha nem akarta, hogy a bécsi udvarhölgyek megértsék, amit mond? – Igaz, néha titkos nyelvként használta, de nem csak ezért érdekelte! A magyarok iránti szeretetbôl tanulta meg, s a magyar udvarhölgyei között igazi barátokat is talált. – Honnan lehet ezt tudni?? – Az udvarhölgyek leveleibôl, naplóiból például. A magyar felolvasónôje, Ferenczy Ida, vagy Festetics Mária udvarhölgy olyan sokáig állt a szolgálatában, hogy valódi barátságba kerülhettek Erzsébettel. Rengeteg levelet váltottak ez alatt, és mindent „megbeszéltek” egymással. – A sok udvarhölgy-titokból mit láthatunk majd a kiállítva? – Hû, hát rengeteg izgalmas dolgot gyûjtöttünk össze: gyönyörû ruhák, kesztyûk, legye-

Page 5

zôk, eredeti levelek, fotók, személyes emléktárgyak és történetek segítenek majd abban, hogy „beleszagolhassunk” ebbe a titokzatos világba! – Mi lesz a kiállítás címe? – Ezen sokat vitatkoztunk... Aztán úgy gondoltuk, legyen: TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK. – Ok, legyen! Mikortól is? – Géza, Neked bármikor, nézz be nyugodtan, amíg szögelünk! A látogatókat pedig június 9tôl szeptember 30-ig várjuk az udvarhölgyes idôutazásra! Gróf Gorgonzola Géza

(A képeken: Ferenczy Ida felolvasónô, Erzsébet királyné lovon, valamint Ferenczy Ida tintatartója és úti órája.)


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Új foglalkozás gyerekeknek a

Titkok, Bálok, Utazások címû idôszaki kiállításban! Szerencsére Elemér megismerkedhetett a királynét körülvevô udvarhölgyekkel is. Olykor a szalonjukban hallgatta a beszélgetésüket, történeteiket, figyelte szokásaikat, csodálta ruháikat. Nagyon különös volt ez a világ! Sokat tud majd mesélni a kicsiknek az udvari viselkedésrôl és a királynéról. Miután a gyerekek az udvari társaság részeseivé válnak, az udvarhölgyek szalonjában játszunk tovább. Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei társaságában érezte magát legjobban. A nagyobbakkal megfigyeljük, milyen is volt az ôt körülvevô világ, kik voltak a királyné mellett, és mi volt a feladatuk. Mivel töltötték szabadidejüket? Eljátsszuk, hogy mi is a királyi udvarhoz tartozunk, a vállalkozó kedvûek akár Erzsébet királyné monogramjával jelzett levélpapírra vágott hegyû tollal is írhatnak.

Page 6

LEGYEN 3D -S MOZI A KASTÉLYBAN! – Géza, ezt már az elôzô számban is javasoltad! – Igen! És lett? – Jártál mostanában a lovarda alatt? – Miért? Nem a díszteremben lesz a mozi? Ott sokkal többen nézhetnék meg egyszerre a rólam szóló filmeket! – Nem, Géza, a mozi a lovarda alatt épül, és az elsô 3D-s film fôszereplôje Erzsébet királyné lesz. – De hát róla már annyi film készült! Rólam meg még egy sem!! Csak a vadászkalandjaim megérnének egy egész estés filmet! – Igaz, de ebben a filmben a kastély felépülését is láthatjuk majd! Képzeld csak el: 3D-ben! – Dehogy képzelem! Inkább megnézem majd nyáron, ha beindul a mozi...



Egyedülállóan izgalmas vadászkalandjaim 3D-s megfilmesítéséhez szponzorokat keresek! Ajánlatokat a kiadóba kérem, „kafferbivaly" jeligére. GGG

6

Szabó Dóra

További információ: Oravec-Kis Éva múzeumpedagógustól kérhetô! (06 28 430 864/108)


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Családi rendezvények Gyertek el a szüleitekkel a kastélyba, a Koronázási hétvégén (2012. június 9-10.) és a Barokk Kastélynapokon (2012. augusztus 11-12.)! Ezeken a rendezvényeken is elkalaúzoljuk az érdeklôdôket a királyné titokzatos világába, magyar udvarhölgyeinek társaságába. Segítôink megmutatják a kiállítást, és mivel az udvarhölgyek nagyon szerettek naplót írni, és rengeteget leveleztek, ezek segítségével a nagyobbak megismerkedhetnek a királyné környezetének mindennapjaival, és vágott hegyû tollal levelet írhatnak. Az óvodások és kisiskolások az udvari öltözködéssel, a szépséggel, a szigorú szabályokkal ismerkedhetnek meg. A lányok legyezôt és pártát, a fiúk pedig kitüntetést készíthetnek.

Page 7

Osztálykirándulás? Ovis felfedezô túra? IRÁNY A KASTÉLY! Kedves Pedagógusok! Kicsiket és nagyokat, óvodásoktól középiskolásokig játékos és ismeretszerzôs, tananyaghoz kapcsolható, de élményszerû foglalkozások egész sora várja a kastélyban! Látogassanak el megújult honlapunkra és nézzék meg, mennyi izgalmas kalandra van lehetôség nálunk!

www.kiralyikastely.hu Az oldalon egyénileg kitölthetô feladatlapokat és megoldókulcsokat is találnak a látogatást elôkészítô hasznos információk mellett. Szeretettel várjuk az Önök csoportját is!

További információ: Oravec-Kis Éva múzeumpedagógustól kérhetô! (06 28 430 864/108)

7


ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1

5/9/12

12:56 PM

Page 8

Gróf Gorgonzola Géza Szenzációs Hírei A gödöllôi kastélyban megtalálták herceg Egérváry Elemér naplójának második kötetét! Másfél évig tartott nekik, amíg észrevették, pedig Elemérrel direkt olyan helyre tettük, hogy könnyedén rábukkanjanak. (A padlásfeljáró mellett volt, egy ablakmélyedésben.) Lapunk úgy értesült, hogy Ferenc Tamás egri festômûvész már elkezdte a második kötet illusztrációinak kidolgozását. Ferenc Tamást telefonon kerestük meg a Sajtcetli szerkesztôségébôl: - Igaz-e a hír? - Igaz – válaszolta a festômûvész. Valószínûleg ennél többet is mondott volna, ha a fôszerkesztô ekkor össze nem vonta volna a szemöldökét. De összevonta! - Géza! Úgy volt, hogy a második kötetrôl csak az ôszi számban írunk. Most inkább arról számolj be, hogy a napló elsô kötete már nemcsak Gödöllôn, hanem Budapesten is kapható: a Két Egér és a Pozsonyi Pagony könyvesboltokban! Ezzel be is számoltam. (De hol itt az alkotói szabadság??)

REJTVÉNY! Mit nyit ez a kulcs? 1. Erzsébet királyné páncélszekrényét 2. Festetics Mária grófnô lakosztályát 3. Ferenczy Ida kesztyûtartó dobozát

Mit gondolsz? A választ 2012. június 30-ig várjuk, erre a címre: elemer@kiralyikastely.hu. A helyes megfejtôk között herceg Egérváry Elemér naplójának dedikált példányát sorsoljuk ki, valamint 5 db családi meghívólevelet a Titkok, bálok, utazások címû kiállításra!

Herceg Egérváry Elemér Levelezôklubja Kedves Olvasó! Ha a kastélyommal kapcsolatban bármilyen kérdésed van, ide címezheted: elemer@kiralyikastely.hu. Szívesen válaszolok Neked! hg E. E.

gr. Gorgonzola Géza

SAJTCETLI 2012/1. Szerkesztette: Faludi Ildikó • Meseillusztráció: Ferenc Tamás © • Tervezés, tördelés: Tóth László - Mûtér Grafikai Stúdió Kiadó: Gödöllôi Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft., 2100 Gödöllô, Grassalkovich-kastély Tel: 06 28 410 124. Honlap: www.kiralyikastely.hu • Felelôs kiadó: Gönczi Tibor ügyvezetô igazgató


Sajtcetli