Ffm konf prog

MAKAI BEÁTA Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Budapest, Magyarország, makaibeti@gmail.com A mozgókép kiterjesztett tere? Helyspecifikus projekciók, videoinstallációk és tértapasztalat A mozgókép és egyúttal az egész kortárs képzőművészeti mezőben megjelenő „mozieffektust” a néző filmtérbe való belépésével, illetve a filmtér tapasztalatának konkretizálásával írják le. A moziteremből „kiszabadult” mozgókép alapvetően módosítja a befogadói mechanizmusokat, viselkedésmódokat, egyáltalán az egész befogadási szituációt. Ezek értelmezése, amennyiben a moziszituáció felőli összehasonlításból származnak, fizikai felszabadulást jelentenek. A „felszabadulást” pedig pozitív értékkel ruházzák fel: „nézői pozíció megváltozásának hatására a mozi fogalma a mozgással lesz egyenértékű” (Tóth Andrea Éva). A pozitív értékelések több irányból is megközelítik a jelenséget: egyrészről a médium, mint mozgó-kép, mintha most valósítaná meg igazán mediális sajátosságait, másrészről a mozgókép mintha rég megérdemelt helyét találná meg a képzőművészeti mezőben, és végül a befogadó mintha ezzel vívná ki autonómiáját a médiummal szemben. A befogadói szituáció megváltozása lesz az a tényező, amely mindezt szavatolja, illetve fordítva, maga az új környezet, a kiállító tér és a benne kiállított mozgóképek mikéntje lesz az, ami ezt az új „felszabadult” befogadót megteremti. Ahhoz, hogy kiterjedtebb leírását tudjuk adni ennek a kapcsolatnak a székben ülés és a szabadon mozgás különbségtételénél, ki kell lépnünk a mozi paradigmájából. A helyspecifikus projekciók, illetve a videoinstallációk által generált, vagy megteremtett befogadási módokat az installáció gyakorlata, illetve az „expanzivitás” elméletei felől kell újragondolnunk. Az installáció célja nem egy műalkotásra való irányultság, hanem olyan nyílt szituáció megteremtése, amely egy tapasztalati folyamatot generál néző, alkotás és tér között. Az expanzitivás elméletei pedig olyan logikai mezőt biztosítanak, amely a különböző médiumok kapcsolatából áll, és az egyes alkotások ezek metszéspontjain helyezkednek el. A mozgókép kiterjesztett terének értelmét sem a médium felől kell elgondolnunk, hanem abban a köztes térben, amit a mozgókép és a kiállítótér együttesen jelöl ki.

MÜLLNER ANDRÁS Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Magyarország, mullner@emc.elte.hu Szürke hályog. Erdély Miklós Álommásolatok című filmjéről Erdély Miklós Álommásolatok című filmje a film történetének álomhagyományába sorolható, amennyiben sokszorosan felidézi és reflektálja a két illúziógyár közti hasonlóságot. A film négy részből áll, ezek közül az első három a saját álomelbeszéléseiket filmkamera előtt megrendező álmodókat mutat be, míg a negyedikben az álmodó elmeséli az álmait, de az előző részekkel ellentétben nem rendezi meg azokat. Ehelyett ebben a részben a főszereplő beszélgetést folytat egy vetített képpel, és részben az ő kérdéseire adott válaszokban bontakozik ki a néző 65