Issuu on Google+

XI

MA MÁLISAN újbudai 2014. év 2. szám

Időszaki ingyenes kiadvány

Visszavonulás diadallal

Erdei Zsolt megszerezte a profi Európa-bajnoki címet, a győzelemmel a háta mögött edzőként folytatja pályafutását Harmincéves aktív sportolói pályafutást ünnepelt az ország: minden idők legeredményesebb magyar ökölvívója, Erdei Zsolt amatőr világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronz­érmes, a WBO félnehéz-

súlyú, és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka Kecskeméten megszerezte a profik Európa-bajnoki övét is. Madár már a ringben, a győztes mérkőzés után bejelentette visszavonulását. A

sporttól nem szakad el, edzőként folytatja karrierjét. Utolsó profi meccsével is gíteni akart Erdei Zsolt. se­ Madár Kecskeméten lépett ismét a szorítóba, az idén 40. születésnapját ünneplő ökölví-

vó egy év elteltével tért vissza a ringbe, sokak szerint csakis azért, hogy méltóképpen búcsúzzon el hazai rajongóitól. A 33 profi mérkőzésén át veretlen sportoló tavaly szenvedett igencsak vitatható pon-

tozásos vereséget egy monacói gálán – a Gyenyisz Gra­ csevvel vívott mérkőzés eredményéről Erdei Zsolt csak annyit mondott: számára az is győztes mérkőzés volt, és neki ez a fontos. Ő lélekben megőrizte profi sportolói veretlenségét, így a kecskeméti diadal után 35 győztes mérkőzéssel a háta mögött vonul vissza. A hivatalos statisztikák szerint Erdei Zsolt profi és amatőr sportolóként vívott 267 mérkőzéséből 246-ot nyert meg – ami önmagában is bravúros teljesítmény. Utolsó mérkőzésén szinte leiskolázta ellenfelét – az utolsó pillanatig higgadt, nyugodt maradt, majd a mérkőzés végén bejelentette, hogy befejezi aktív sportolói pályafutását. Később elárulta: amikor belevágtak a kecskeméti találkozó szervezésébe, számára is kérdés volt, hogy ez a mérkőzés pályafutásának újrakezdését vagy éppen annak lezárását hozza-e el. Az edzések alatt azonban már tudta: bárhogyan is alakul a meccs, nem folytatja tovább - 30 év kemény sportolói munka nem múlik el nyom nélkül, az ízületek nehezebben bírják már a megterhelést. Madár azt hangsúlyozta: nem szakad el választott sportágától, hiszen edzőként szeretné folytatni  (Folytatás a 3. oldalon)

Fotók a fiókból mosoly Ünnepelt az ország A a legszebb ajándék

Újbuda is megemlékezett március 15-ről.  (Részletek a 2. oldalon)

Március 8-án nőnapi köszöntő körúton jártak Újbuda vezetői. Összesen 7 helyszínen az önkormányzat összesen 4 ezer csomag virághagymát és virágmagot adott át a kerületben élő hölgyeknek, míg a helyi Fidesz csokoládé-bonbonokkal kedveskedett mindenkinek. Emellett volt még virágfutás is, amelyen több száz gyermek ünnepelte így a hölgyeket. Simicskó István államtitkár és Hoffmann Tamás polgármester ellátogatott Vahot utcai és a Fehérvári úti piacra, továbbá a gazdagréti, a kelenvölgyi, az albertfalvi és őrmezei közösségi házba, valamint az Újbudai Szenior Programközpontba is, hogy virággal köszöntsék az ünnepelteket. (Beszámoló a 2. oldalon)

Sosem látott képek Simicskó Istvánról a 4-5. oldalon


2

XI

MA MÁLISAN újbudai

MOZAIK

Egységben az erő

Az egység fontosságáról szólt Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében. A kormányfő több százezres tömeg előtt beszélt a Múzeumkertben, párhuzamot vonva a 165 évvel ezelőtti események és a mai kor kihívásai között. Hangsúlyozta: Magyarország mindig kiállt saját magáért, és megvívta harcait olyan ellenfelekkel – például a pénzvilággal, „birodalmi fővárosokkal” és természeti csapásokkal – szemben, amelyek nagyobbnak és erősebbnek tűntek. Bebizonyította a világnak, hogy ez az erősek és bátrak nemzete, noha a magyarokon kívül „senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen”. Nem lehetséges, hogy mi, a szabadság magyar hívei ugyanazt a forradalmat vívjuk 1848 óta? – tette fel a kérdést a kormányfő, aki szerint a magyarok

165 éve „beleszerelmesedtek” március 15-ébe, és „azóta nem akarnak kiszerelmesedni belőle”. Évről évre egyre többek lelkében gyúlt ki a '48-as tűz, és lett belőle hol '56-os forradalom, hol rendszerváltás, hol lázadás, hol pedig „kétharmados földrengető választási győzelem” – mondta. 1848-ban felállt egy nemzet – folytatta –, amely ragaszkodott ahhoz, hogy maga szabjon rendet saját magának: lerázták magukról a gúzsba kötő törvényeket, újakat, „szabadságtörvényeket” alkottak, de megértették, hogy a szabadsághoz munka is kell, a család megélhetése és a biztos fedél. Szerinte – ahogyan ma a rezsicsökkentés a legfontosabb feladatok egyike – 1848-ban is az igazságtalan és méltánytalan terhek csökkentése volt az első és legfontosabb feladat, hiszen akkor

is eltörölték a földesúri adókat, a dézsmát és a robotot is. A miniszterelnök szerint ha ma, 166 év után „felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára”, látható, hogy „egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk”, amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. 2010 óta azért dolgoztunk, hogy ide megérkezhessünk, és „mindent elvégeztünk, amit kellett és amit lehetett” – fogalmazott. Mint mondta, a folytatáshoz is erő kell, ahhoz pedig egység, „ma az egység neve pedig április 6”. Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva hangoztatta: „megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni”. Azt is megmutatták – folytatta –, hogyan lehet „felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját”. Az ország egymás után törte le „a törhetetlennek gondolt lakatokat”, és késztette tiszteletre azokat, „akik korábban semmibe se vettek bennünket” – összegezte.

Március 15. Összefogás a győzelemért A március 15-i központi megemlékezést követően sokan sétáltak át Újbudára, ahol egy napra történelmi családi parkká alakult át a Feneketlen tónál az Edömér utca. Toborzó játékok, lovas huszárok, kézműves foglalkozások várták a kicsiket és a nagyokat.  Az ünnepi megemlékezés délben kezdődött. Beszédében Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere úgy fogalmazott: március 15-e egyik legfontosabb üzenete, hogy ha összefogunk, és nem engedjük el egymás kezét, akkor semmi és senki nem győzhet le bennünket. „Ha van hitünk és akaratunk, akkor semmi és senki nem állíthat meg minket. Erre az összefogásra most is nagy szükség van: meg kell védenünk azokat az eredményeket, amelyeket közös erőfeszítéssel értünk el az elmúlt években. Álljunk ki hát újra azokért az eszmékért és célokért, amelyekből elkezdtünk egy új országot építe-

ni” – fogalmazott a polgármester. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy bár szabadok vagyunk, most is szabadságharcot vívunk: függetlenségünk megőrzése a tét. „Megkezdtük a harcot, hogy helyreállítsuk a függetlenségünket, nem­­zeti szuverenitásunkat, megvédjük nemzeti érdekeinket a külső és nemzetközi erőcsoportokkal szemben” – jelentette ki, majd így folytatta: csökkent a rezsi, emberek ezrei számára teremtettek munkahelyeket; „sokat tettünk, de még távol vagyunk a győzelemtől. Napról napra döntenünk kell és harcolni mindazért, amit elértünk. Nem szabad hátradőlnünk” – mondta.

Az áldozatokra emlékeztek.

Orbán Viktor miniszterelnök is megkoszorúzta az újbudai Mementót a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 25-én. A Petőfi híd lábánál álló emlékmű az  1945 és 1956 között kivégzetteknek állít emléket. A kormányfő mellett fejet hajtott az áldozatok előtt Simicskó István, a XI. kerület országgyűlési képviselője is.

Köszöntés futással, műsorral, virágmaggal Nőnapi köszöntő körúton jártak Újbuda vezetői. Simicskó István sportért és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár, képviselőjelölt és Hoffmann Tamás polgármester örömmel csatlakozott Király Nórához, Gazdagrét önkormányzati képviselőjéhez az első virágfutáson. A rendezvényen több száz gyermek ünnepelte így a hölgyeket. A résztvevőket és kísérőiket egy tányér makarónival és teával vendégelték meg a szervezők. Az államtitkár és a polgármester ellátogatott a gazdagréti, a kelenvölgyi, az albertfalvi és őrmezei közösségi házba is, valamint az Újbudai Szenior Programközpontba is, hogy vi-

rággal köszöntsék az ünnepelteket. Az önkormányzat jóvoltából az egyes városrészek közösségi házaiban színes mű-

sorral kedveskedtek az idős hölgyeknek, akik számára az ünnepnap jó ürügy volt arra is, hogy találkozzanak és beszél-

gessenek. A vezetők jártak a Vahot utcai és a Fehérvári úti piacon is – összesen hét helyszínen az önkormányzat összesen négyezer csomag virághagymát és virágmagot adott át a kerületben élő hölgyeknek, míg a helyi Fidesz csokoládé-

bonbonokkal kedveskedett mindenkinek. „Az év minden napján meg kell becsülnünk a körülöttünk élő nőket, de jó ha van egy olyan nap is, amikor ennek külön is jelét kell adjuk” – mondta Simicskó István a nap végén.


XI

MA MÁLISAN újbudai

FÓKUSZ

Visszavonulás diadallal Folytatás az 1 oldalról Erdei Zsolt számára a sport eszköz is arra, hogy gondoskodjon a jövő generációjáról. Hírnevét is arra használja fel, hogy az elesetteknek segítsen. Madár utolsó mérkőzésére a bajnoki övet a Hegyem, a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom fiatal aktivistái vitték be, ezzel is felhívták a figyelmet a szervezetre és annak céljaira. A mozgalom ezen kívül saját filmjével jelenhetett meg a csarnokban, és szórólapjaikat is osztogathatták a rendezvényen, amely – mint utóbb kiderült – a legnézettebb műsor volt a közszolgálati csatornán. Az óriási figyelem rendkívüli lehetőséget jelentett a szervezetnek a bemutatkozásra, Madár gáláns felajánlása pedig nem csak a sajtó érdeklődését keltette fel, hanem óriási bevételi lehetőséget is jelent a mozgalomnak. Erdei Zsolt ugyanis online jótékonysági árverésen értékesíti azt a bokszkesztyűt, amelyet az utolsó mérkőzésen viselt. Madár neve mára szinte egybefonódott a 2010-ben alakult Hegyemmel, amely azért jött létre, hogy mindazon gyerekeknek segítsen, akik nem jutnak hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. A szervezet célja, hogy minden gyermek megkapja az idegrendszer fejlődéséhez szükséges tápanyagokat, és ezzel segítsék

megfelelő mentális fejlődésüket is. Ez vezethet el oda, hogy a gyermekek egészséges életmódot éljenek, sportoljanak, megtanulják a helyes életvezetést. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár arról beszélt, hogy Erdei Zsolt egész életével bizonyítja azt, hogy a sport nem csupán az eredményekről és az éremről, és nem is csak az egészséges életmódról szól. A kemény munka, a kitartás, az, hogy mindig újra tudjuk kezdeni, képesek legyünk felállni egy-egy – néha akár igazságtalan – vereség után, az ellenfél tisztelete és elismerése – ezek mind ugyanolyan fontos tulajdonságok az élet más területén is – hangsúlyozta az államtitkár. Simicskó István szerint Erdei Zsolt sport és a boksz iránti rajongása is példamutató – Madár ismertségét és hírnevét is arra, és csak arra használja fel, hogy minél többeket győzzön meg a mozgás jótékony hatásairól. Minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója magáról azt mondja: szerelmes lett ebbe a sportágba harminc évvel ezelőtt. Boldog, hogy Kecskeméten zárhatta le pályafutá-

sát, amelynek legszebb pillanatai közé sorolta a profi világbajnoki címek megszerzését.

Így győzött Madár Kecskeméten Fantasztikus érzés, hogy az utolsó mérkőzésen is végig sikerült pörögnöm, technikailag teljesen összerakni a találkozót – elemezte saját mérkőzését később Erdei Zsolt. Madár Kecskeméten egyhangú pontozással győzte le a grúz Salva Dzso­mar­­dasvilit.

Madár egész életével bizonyítja, hogy a sport nem csak az eredményekről szól.

Az MTI beszámolója szerint Erdei Zsolt láthatóan nyugodt volt a meccs előtt, s az első menetben sem kapkodott. A biztos kettős fedezékbe zárkózó riválisának védekezését gyors balegyenesekkel próbálta feltörni, ami sokszor ugyan nem sikerült, de így is biztosan hozta a szakaszt, ütésre alig vállalkozó ellenfelével szemben. A pihenő után némileg aktívabbá vált a grúz bokszoló is, de ezzel csak azt érte el, hogy Erdei gyönyörű elhajlások után villámgyors

3

ütésekkel találta el a fejét. A harmadik szakaszban ismét stabil kettős fedezékből bokszolt Dzsomardasvili, lépegetett előre, s viszonylag sokat ütött, Erdei azonban ekkor is frissebb és gyorsabb volt, s lényegesen pontosabb is. A negyedik menetben Erdei folytatta az addigi bokszát, türelmes volt, villámgyorsan ütött ballal és jobbal, s ugyan megrendítő erejű kombinációkat nem mutatott be, de ellenfele orra már ekkor vérzett, s a menet végére egyre lassabban mozgott. Az újabb szünet után folytatódott Erdei iskolaboksza, könnyeden vívott a ringben, s egyre többször szórta a kombinációkat a nem egyszer fejelő riválisa ellen, aki az ötödik szünetre már nagyon csúnyán vérzett. A hatodik három percben aztán nagyobb elánnal ment előre a grúz öklöző, de ritkán talált, viszont Erdei gyors ütéseivel nem tudott mit kezdeni, s számolatlanul kapta a találatokat. Erdei nagyobb tudása minden pillanatban érezhető volt, még akkor is, ha Dzsomardasvili rendületlenül lépegetett előre, állta az ütéseket, és széles horgokkal próbálkozott. A nyolcadik periódusban a grúz már csak fejjel ment előre, Erdei pedig néha úgy sorozta távolról, mint a bokszzsákot. A nagyon egyoldalú küzdelem a kilencedik menetben sem változott, Erdei sokszor mosolyogva reagált ellenfele elkeseredett próbálkozásaira, majd időről időre megrázta magát, és jobbal, ballal zúdította az ütéseket vetélytársára. Dzsomardasvili becsülettel végigküzdötte a találkozót, de semmi esélye nem volt magyar riválisa ellen, aki nagyon sima győzelemmel búcsúztatta el egyedülálló karrierjét.


4

XI

MA MÁLISAN újbudai

PORTRÉ

Fényképek a fiókból 1998

1967

Összetartó kereskedőcsaládban nőtt fel Simicskó István. 1961ben született Tiszalökön, de iskolába már Budapesten járt. Kereskedőnek tanult, a családi vállalkozás megalapozásában vett részt a tanulmányainak befejezése után. A zárakkal és lakatokkal foglalkozó üzletből hamar biztonságtechnikai szaküzlet lett, a sikeres vállalkozással a hátuk mögött határozott úgy a család, hogy visszaadják a közösségnek azt, amit tőlük kaptak. „Vidéki kötődésű pesti srác vagyok” – mondta magáról Simicskó István. Az államtitkár még kisgyermek volt, amikor szüleivel a fővárosba költözött. Az iskolát már Budapesten kezdte el, és itt ismerkedett meg a sporttal is. A Csepel SC-ben kosárlabdázott hét éven át, majd egy sporttagozatos gimnáziumi osztályba iratkozott be. A sport mellett meghatározó gyermek­ kori élményeket a nagyszülők adtak. „Megtanultam az idősek tiszteletét, és a hagyományok ápolásának fontosságát” fogalmazott Simicskó István.

1988

1962

1971

Édesapám mindig azt szerette volna, ha tovább viszem a kisboltot, amit ő indított el – mesélte Simicskó István arról, miért szerzett először kereskedelmi üzemgazdász diplomát. Először a Vasértnél helyezkedett el – tanulmányi szerződése kötötte a vállalathoz – majd ennek lejárta után nyitottak új üzletet édesapjával. „Mindent mi csináltunk, a bolt kifestésétől, a polcok összeszereléséig. Családi kisvállalkozásként indultunk, ott állt mindenki a pultnál, nem volt kivétel” – emlékezett erre az időszakra az államtitkár, aki feleségét is az üzletben ismerte meg. „Kulcsmásolást kért tőlem, s úgy sikerült, hogy a szívemhez is megtalálta a kulcsot” – fogalmazott.

Simicskó István a rendszerváltás után csatlakozott a KDNP-hez, kezdetben a kispesti szervezetben volt aktivista, de 1994-1996 között már a kerületi szervezet elnöke és az országos elnökség tagja volt. 1996 végén lépett be a Fideszbe, majd 1998-ban országgyűlési képviselővé választották. A Honvédelmi Bizottság alelnöke, a Külügyi Bizottság tagja volt, majd a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkárává nevezték ki. 2006 és 2010 között a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke volt. A 2010-es választáson Újbuda országgyűlési képviselőjévé választották, illetve a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára lett. 2012 októberében nevezték ki sportért és ifjúságért felelős államtitkárrá.

2008

Simicskó István saját bevallása szerint azok közé tartozik, akik hisznek abban, hogy a politikusnak a választókat kell szolgálnia, azért kell dolgoznia, hogy gyermekeink, unokáink számára jobb világot építsünk fel. „Mindig tanulok” – mondta magáról a politikus, aki a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerezte első, kereskedelmi üzemgazdász diplomáját. Ezt követően az ELTE-n jogi szakokleveles közgazdászként, később jogászként végezett, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a hadtudományok PhD fokozatosa címet szerezte meg summa cum laude minősítéssel. Szerinte a tudás megújítása, az új tapasztalatok megszerzése különösen fontos a mai változó világban, ezért is figyelt oda arra, hogy folyamatosan képezze magát. Politikusi tevékenysége mellett évek óta különböző egyetemeken és főiskolákon oktatott, a rendőrtiszt-hallgatóknak például több mint egy évtizede tanít vezetéselméletet.


XI

MA MÁLISAN újbudai

PORTRÉ

5

2011

2012

„Megtiszteltetés volt számomra, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr másfél évvel ezelőtt felkért a sportért felelős államtitkári teendők ellátására. Büszke vagyok arra, hogy ilyen rövid idő alatt is látványos eredményeket érhettünk el ezen a területen” – hangoztatta. Ebből az időszakból Simicskó István számára életre szóló élmény volt a legendás Aranycsapat tagjának a munkáját segíteni. Buzánszky Jenő Újbudán indította útjára az Ovi-Foci Programot. Grosics Gyula szintén nemzeti kincs, nem véletlen, hogy az egyik újbudai általános iskola is az ő nevét viseli 2008 óta.

Talán kevesen tudják, de Simicskó István nevéhez fűződik a hungarikumokról szóló első országgyűlési határozat, amelynek megszületéséért rengeteget küzdött. Azóta a magyar termékeket már törvény védi, az eredet-megjelölés kötelező. „Nem csak hagyományainkat ápoljuk a magyar termékek védelmével és a hungarikumok megjelölésével. Munkahelyeket is teremt ez a kezdeményezés, hiszen a hazai termékek vásárlásával az itt dolgozó vállalkozásokat támogatjuk” – hangsúlyozta az államtitkár. „Igyekszem átadni a gyermekeimnek is az értékek megőrzésének és a hagyományok ápolásának a fontosságát.” – jegyezte meg Simicskó István.

1996

Mindig tanulok. A tudás megújítása különösen fontos, ezért folyamatosan képezem magam, és másokat is: évek óta különböző egyetemeken és főiskolákon oktatok.

1999

A honvédelem nemzeti ügy – dr. Simicskó István a honvédelmi tárca államtitkáraként egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy visszaállítsa az egyenruha megtépázott becsületét. Sokan vannak ebben az országban, akik számára a hadsereg a rendről, a fegyelemről és a bajtársiasságról szól. Az önkéntes tartalékos haderő hozzájárul az ország védelmi erejének, így a biztonságának a növeléséhez is – hangsúlyozza az államtitkár. Immáron több ezer önkéntes vállalta, hogy ha szükség van rá – nem csak háború, de katasztrófahelyzet, például árvíz idején – munkájával szolgálja hazáját. Dr. Simicskó István maga is az önkéntesek táborát gyarapítja tartalékos hadnagyként.

A legidősebb gyermekem, Eszter ma már felnőtt nő. 22 esztendős és másodéves egyetemi hallgató az orvosi karon” – büszkélkedik Simicskó István, aki reménykedik, hogy talán lánya hatására enyhülni fog viszolygása az orvosi vizsgálatoktól, különösen azoktól, amelyek tűszúrással járnak.

2009

2014

Kedvencem a futball, az alapozás miatt rendszeresen futok is, mindezek mellett több mint 20 éve kungfuzom. A Wing Tsun kungfu higgadtságra, józanságra és önuralomra, a futás kitartásra, a futball a csapatjátékra tanít – ezek a tulajdonságok nem csak a politikában, az élet minden területén hasznosak a számomra – mondja sportolási szokásairól dr. Simicskó István.

Az első a 11 – mondja dr. Simicskó István, hiszen kislánya, Zille – csakúgy mint a bátyja, Hunor 6 éve – éppen január 11-én született. „A számmisztikával foglalkozók szerint a 11-es különleges szám, és talán ezért is kötődöm olyan szorosan Újbudához” – jegyzi meg az államtitkár, majd komolyra fordítja a szót: „nagy kihívás, hogy újszülött kislányom miatt megszaporodott apai teendőimet is el tudjam látni a választási kampány felfokozott időszakában”.


6

XI

MA MÁLISAN újbudai

MOZAIK

Szabadidő, szeretem

Kevesebb, mint két óra köti össze Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és Simicskó István sportért felelős államtitkárt – mindketten az amatőrök elismerten jó félmaratoni szintidején belül futják le a 21 kilométeres távot. Újbuda és Óbuda képviselő-jelöltjeként is össze kell dolgozniuk a politikusoknak, hiszen a két kerületnek számtalan közös ügye van. Simicskó István és Varga Mihály

Tavaly májusban csatlakozott az újbudai Fidelitashoz, és szinte azonnal a kampány kellős közepében találta magát. Zita (24) a szüleivel és testvérével él a XI. kerületben, Kispesten dolgozik, így leginkább a hétvégéken tudja segíteni a kampánycsapat munkáját. Zita eddig számos rendezvényen képviselte a Fideszt – aláírásokat gyűjtött a rezsicsökkentés megvédéséért, segítette Simicskó Istvánt az ajánlások megszerzésében. Azt mondja, mindenütt nagy örömmel fogadják őket – az emberek is tudják, hogy jó ügyet szolgálnak, önkéntes munkájukkal pedig példát mutathatnak mindenkinek: ő is képes tenni az ország egységéért, az eredmények megvédéséért. „Örömmel tölt el, hogy munkámmal egy olyan csapatot erősíthetek, amely a kerület és az itt élők érdekeit szem előtt tartva hozza meg döntéseit” – hangsú-

legutóbb a ,,Szabadidő, Szeretem!” elnevezésű, két éve a III. kerületi lakosok számára ingyenes részvételt biztosító rendezvényt népszerűsítették sajtótájékoztatón. A programsorozat egy nőnapi fitnesz nappal vette kezdetét, majd további négy sporteseményt (futóverseny, kerékpáros tavasznyitó ünnepély, vizes sportnap, természetjáró és teljesítménytúra) szerveznek 2014 októberéig. A kor-

lyozza Zita, aki szerint a Fidesz 2010-ben egy csőd szélére sodort országot vett át a szocialistáktól, hiszen nem volt olyan terület, ahol az MSZP nem okozott volna súlyos károkat. Sajnos kevesen ismerik a szocialisták igazi arcát – számol be tapasztalatairól, hiszen sokan meglepődnek, amikor elmondja nekik a szomorú igazságot: a programjukban adóemelés, és a minimálbér csökkentése szerepel, de az ingatlanadó és a tandíj bevezetésével is számolnak, sőt, támadják a rezsicsökkentést is. Zita azért csatlakozott a kampányhoz, mert úgy érzi, Magyarország jó úton halad. A kormány intézkedéseinek köszönhetően sikerült visszafizetnünk az IMF hitelt, több mint négymillió embernek van már munkája, több mint 20 százalékkal mérsékelte a kabinet a rezsiköltségeket, a reálbérek pedig jelentősen növekedtek az elmúlt évben. A kor-

mány kiemelten kezeli a sportot, a sportolást, amelynek egyik legfontosabb feladata a lakosság mentális és egészségi állapotának javítása – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Simicskó István. Az elmúlt két évben az óbudai sportprogramokon mintegy 13 ezren vettek részt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ebben az esztendőben öt különböző helyszínen rendezik meg az eseményeket, ahol minden vállalkozó kedvű érdeklődő megtalálhatja a számára leginkább kedves sportágat. A sportért és ifjúságért felelős államtitkár gratulált a kerület vezetőinek a nagyszerű kezdeményezéshez, amely hozzájárul a kormányzatnak a szabadidős sporttevékenység érdekéfeszítésehez. ,,Az ben eddig tett erő­­ ilyen és ehhez hasonló rendezvények nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánkban tovább nőjön a sportot választók száma – hangsúlyozta az államtitkár.

mány erőfeszítéseinek eredményeként Magyarországon 2014 elejére gyakorlatilag megszűnt az infláció. A Fidelitas önkéntese szerint válaszút elé került az ország. Április 6-án le kell számolnunk a múlt elhibázott politikájával. Döntenünk kell arról, folytatódik-e a rezsicsökkentés politikája, és hogy sikerül-e tovább csökkenteni a családok terheit. Zita egy olyan gazdaságpolitika mellett áll ki munkájával, kitartásával, amely a közös teherviselésről szól. El szeretné érni, hogy mindenki, aki akar, dolgozhasson Magyarországon. Szeretné azt, ha a gyermekvállalás előtt nem jelentenének akadályt az anyagi lehetőségek. Egy olyan országot szeretne teremteni, amely a saját lábán áll, amely erős és méltán lehet büszke elért eredményeire. Egy olyan országban szeretne élni, amelynek nem csak dicső múltja, de értékes jövője is van.

Újabb esély Újbudának

Hamarosan még egy XI. kerületi képviselheti az újbu­ dai­ akat az Országgyűlésben: Király Nóra, aki születése óta itt él, és akinek minden esélye megvan arra, hogy a Fidesz országos listájáról bekerüljön a parlamentbe. A 35 éves, négy gyermekes édesanya a Ven­dég­látó­ipari Főiskolán szerzett közgazdász diplomát, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem politológia szakán tanult tovább. „A közélet már gimnazista korom óta érdekelt, a jobboldali beállítottság pedig soha nem is volt kérdés a családunkban” – idézi fel a kezdeteket. „A ’98-as kampányban kezdtem el aktívan segíteni, szórólapozni, rendezvényekre járni. A 2002-es vereség után léptem be a XI. kerületi Fidelitasba, majd pár hónappal később a Fideszbe. 2004től vagyok a választókerület sasadi körzetének területfelelőse, ami azt jelenti, hogy 30-40 aktivistával én szervezem a kampánymunkát” – meséli Király Nóra, aki 2006-ban indult először az önkormányzati választáson, és meg is nyerte a körzetet. „Anyának lenni hatalmas boldogság, de a munkám nélkül nem lenne teljes az életem” – fogalmazott a politikus.


XI

MA MÁLISAN újbudai

FÓKUSZ

7

Átlagosan nehéz nap Reggel futok, aztán egész nap rohangálok – válaszol Simicskó István arra a kérdésre, milyen egy átlagosan napja. Az államtitkár életében nincs átlagosnak mondható nap, néhány dolog ismétlődik csupán rendszeresen. Az óra reggel 6 előtt csörög, a nap 30 perces futással indul, amit bőséges reggeli követ: a menü meleg szendvicsből ás teából áll. Sosem iszik kávét – az egészséges életmódra esküszik. Az államtitkár fél nyolckor már az autóját vezeti, azt mondja, a kihangosító a mobiltelefon óta a leghasznosabb találmányok egyike: a munkába és a munkából vezetve intézi el azokat a telefonokat, amelyekre egyébként már nem jutna idő. Az államtitkárságra beérve nézi át a híreket, átlapozza az újságokat, titkárságvezetője pedig egyezteti vele az aznapra várható programokat. Van olyan nap, amelyikbe 12 programpontot illesztenek, s e mellé jön a mindennapi munka: akták, javaslatok, támogatási kérelmek, előter-

jesztések és szerződés-tervezetek várják a jóváhagyását vagy a döntését. A délelőtt sokszor telik értekezletekkel akkor is, ha nem kell parlamenti ülésre sietnie. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának belső megbeszélései mellett neki kell részt vennie a parlamenti államtitkárok értekezletén, a vezetői megbeszéléseken is – majd a kapott információkat tovább is szükséges adni a munkatársaknak. Hetente öt-hat értekezlet biztos, nem beszélve a képviselői teendőkről: hétfő délután és kedden szinte egész nap ülésezik a Parlament. Simicskó István a most mögöttünk hagyott ciklusban 136 alkalommal szólalt fel az Országgyűlésben, 35-ször Újbuda érdekében. A képviselő azt mondja: munkája során Újbuda mindig előnyt

élvez. Mindig igyekszik részt venni minden kerületi rendezvényen, eseményen, ahol a választópolgárokkal találkozhat, beszélgethet. Úgy gondolja ugyanis, csak akkor képes valóban segíteni a kerületnek, az ott élőknek, ha nap, mint nap részt veszi a helyi közéletben – akkor is, ha munkája egyébként sok-

szor szólítja a fővárostól távoli városokba. A napi-heti program része valamely vidéki egyesület felkeresése. „Örömmel utazom, ezek a látogatások mindig kellemes beszélgetésekre adnak módot, de általában azért azt is jelentik, hogy ismét átadhatunk egy-egy új sportlétesítményt” – mondja

EGYRE TÖBBEN választják a sportot Rendkívül szimpatikus és közvetlen sportembert ismertem meg dr. Simicskó Istvánban – mondja Csernoviczki Éva, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó arról, miért vállalja nevével és arcával is a politikus támogatását. Szerinte a sport a kemény munkáról, a kitartásról szól – sokkal több tehát, mint az eredmények összessége, vagy a mozgás szeretete. A sport az egyetemes kultúra része – vallja az Ippon Judo Tatabánya SE versenyzője, akinél a családi hagyományok is szerepet játszottak a választásban. Édesapja Csernoviczki Csaba a sportklub és Éva edzője is, a sportág történetének első magyar érmese a tatami mellett nőtt fel, hat éves kora óta vágja földhöz az ellenfeleket. A judo az egyik legjobb jellemformáló sport, megtanít arra, hogy az életben mindig küzdeni kell, nem szabad feladni és a vesztesnek tűnő helyzeteken is lehet fordítani – ajánlja saját sportágát, amely – hangsúlyozza – harmonikusan fejleszti a testet és a lelket is. Minden fejlett országban támogatják a sportot, hiszen felismerték annak egészségre és nevelésre gyakorolt jótékony hatásait – húzza alá, hozzátéve: rendkívüli megelégedésére szolgál, hogy a kormány nem csupán a látvány-csapat sportok támogatását növelte az elmúlt években, de

különös gondot fordított az egyéb sportágak fejlesztésére is. Az elmúlt négy évben érezhetően emelkedtek a sportágunkra fordított támogatások, a beruházási programoknak hála javultak az infrastrukturális feltételek is – számol be kedvező tapasztalatairól. Csernoviczki Éva szerint a támogatások, beruházások és fejlesztések eredménye máris kézzel fogható: folyamatosan nő azon gyermekek száma, akik lemennek a terembe sportolni, mind több gyermek választja a judo-t, egyre többen tanulnak meg küzdeni önmagukért. Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes sportoló kiáll Simicskó István mellett

Csernoviczki Éva A 27 éves sportoló pályafutása egyik csúcspontjának a 2013-as budapesti Európa-bajnokságot tartja. Csodálatos élmény volt Magyarországon, a hazai szurkolók, rajongók és a családtagok szeme láttára megszerezni a győzelmet – mondja. Éva 1993 óta sportol, edzője az édesapja, 2010-ben Junior Prima díjat kapott. Tehetsége már korán megmutatkozott, 2002 óta ért el előkelő helyezéseket a korosztályos versenyeken, háromszor nyerte meg az U23-as Európa Bajnokságot (egyszer második lett). Ezt követően több világkupa viadalon ért el első helyezést, 2008 óta mindig az első három között volt az Európa Bajnokságokon – két bronz, és három ezüst előzte meg a budapesti aranyat. A 2012-es olimpián elért harmadik helyezéssel sporttörténelmet írt: Londonban ő lett az első magyar érmes, és a magyar cselgáncs-sport első női olimpiai érmese.

Simicskó István, aki azt is bevallja: ennyi program között nem jut mindig idő rendesen ebédelni. Bár a rendszeres étkezést fontosnak tartja, és az ebédjét felesége majdnem minden reggel be is csomagolja neki – hús és saláta a menü, egy sportembernél aligha lehet más –, azért az gyakran előfordul, hogy csak másnap van idő megenni az adagot. Nagy ritkán egy kínait is engedélyez magának; leginkább aznap, amikor tanítani megy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karára. A délutánok ily módon vegyesen telnek – igyekszik eleget tenni a szakszövetségek kéréseinek, találkozni mindenkivel, aki szeretne vele beszélni. A megbeszélések, vidéki látogatások és újbudai rendezvények sokszor késő estébe nyúlnak – ha vacsorára nem is, a fürdetésre azért mindig igyekszik hazaérni. A nap levezetésekén minden este egy gyors pillantást vet Facebookra, hogy megnézze, mi történt a virtuális „családjában”.


8

XI

MA MÁLISAN újbudai

HÍREK

Találkozzunk márciusban!

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS

2014. ÁPRILIS 6.

Újbudán

Tisztelt újbudai polgár! Az elkövetkező hetekben az alábbi programokon találkozhat Simicskó Istvánnal, a kerület országgyűlési képviselőjével, a Fidesz újbudai képviselőjelöltjével.

A kedvezményes tavaszi burgonyavásáron

dr.

Simicskó István

Budapest 2. választókerület

Erre figyeljen április 6-án! simicsko_fekvo_hird_1.indd 1

3/18/14 9:39 PM

A helyi lakosok a lakcímkártya felmutatásával 10 kilogramm krumplit vehetnek meg 500 forintért, a készlet erejéig. Időpont:

március 29. Helyszínek:

8 órától

 Edömér utca  Tétényi útról nyíló zsákutca, a metrómegállóval szemben  Albertfalván a Bükköny utcai parkolóban

9 órától

 Neszmélyi út 36. Őrmezei Gazdapiac területén  Gazdagréti Gazdapiac területén

A Hungarikumok napján Népi ízekkel, kézművesekkel, szórakoztató színpadi produkciókkal, néptánccal és népzenével várjuk. Kedvezményes áron kóstolhatja meg a csabai kolbászokat, a kunszentmártoni sajtokat, a karcagi birkapörköltet, bioételeket, a tarpai lekvárt, a panyolai pálinkát, a tokaji és szekszárdi borokat. Bemutatkozik Aggtelek, Ajak, Hollókő-Ófalu, Nagy­ dob­rony, Szatmárcseke. Az eseményen Mága Zoltán hegedűművész is fellép. Időpont:

március 30-án 10-17 óráig A választás már csak egyfordulós, ezért Ön az április 6-án leadott szavazatával az elkövetkező négy évre dönthet Újbuda, és az ország sorsáról. Mindennél fontosabb, hogy amennyiben a Fidesz-KDNP jelöltjét, dr. Simicskó Istvánt szeretné támogatni, helyesen töltse ki a szavazólapokat, melyekből két ívet kap majd a szavazásra kijelölt helységben. Az egyéni képviselőjelölti listán 7 nevet, valamint a jelölő pártok logóit találja majd. Dr. Simicskó Istvánra úgy voksolhat, ha a 2-as sorszámnál található rubrikába helyezi x-ét dr. Simicskó István nevéhez! A másik szavazólapon

31 párt neve áll majd. A Fidesz-KDNP-t a 10. helyen találhatja! Kérjük, hogy a szavazás napján feltétlenül vigye magával személyes okmányait (személyigazolvány vagy útlevél vagy új típusú jogosítvány és lakcímkártya)! Ne felejtse el idejekorán ellenőrizni okmányainak érvényességét sem! Magyarország négy évvel ezelőtt eddig példa nélkül nem látott egységben állt ki a változás mellett. Nemet mondtunk a bankok, a multik és a brüsszeli bürokraták uralmára, megmutattuk, hogy képesek vagyunk saját lábunkra állni, büszkén, felemelt fejjel

kilábalni a válságból, ahová a rossz kormányzás taszított bennünket. Itt az idő, hogy ismét kiálljunk hazánk mellett! Mutassuk meg, hogy nemzetünk egységes! Védjük meg a rezsicsökkentést! A Fidesz már az idén tovább csökkenti a rezsiköltségeket, az a célunk, hogy Magyarországon, mindenki találjon munkát, aki dolgozni akar. Azt szeretnénk, ha minden fiatal esélyt teremtő, jó iskolába járhatna, ha mindenkinek annyi gyermeke lehetne, amennyit szeretne, és nem volna akadálya a magas rezsi, és a fojtogató hitel.

Hajrá Újbuda! Hajrá Magyarok!

Helyszín: Torbágy utca – Frankhegy utca közötti park

Impresszum Kiadja a Fidesz XI. Kerületi Szervezete 1111 Bp., Budafoki út 9-11. Nyitva: munkanapokon 10 és 18 óra között Telefon: 209 3439 • e-mail: ujbuda@fidesz.hu Felelős kiadó: Kerékgyártó Gábor www.facebook.com/simicskoistvan


Maximálisan újbudai - 2. szám