__MAIN_TEXT__

Page 1

Keceli Hírek Adventi gondolatok

Kortárs vakolatok

INGYENES www.kecel.hu

Adventi asztaldísz: László Erika • Fotó: Varga Eszter

Kincsek a múzeumból

Megszűnik az illegális piac

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA X. évfolyam 11. szám 2020. november


SOK BOLDOGSÁGOT!

Ferró Csilla és Orcsik Dávid

Bányainé Pintér Márta és Bányai Arnold Krisztián

POSTAI ÚTON KÉZBESÍTETTÉK A TANULMÁNYI TÁMOGATÁST Kecel Város Önkormányzata 2017 óta pályázat keretében nyújt tanulmányi támogatást helyi fiataloknak. Erre azon középiskolát végzett tanulók pályázhatnak, akik Kecel város területén állandó lakóhellyel rendelkeznek, továbbá 2020ban a 21. életévüket még nem töltötték be, és a közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgát május-június hónapjában jeles vagy kitűnő eredménnyel tették le, vagy a szakközépiskolát a 2020. évben nappali tagozaton jeles eredménnyel végezték el, illetve a 2019/2020. évi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen 1-10. helyezést értek el. A lehetőség igénybevételének szándékát adott időben jelezni kell az önkormányzat felé, majd a benyújtók

jogosultságát a képviselő-testület állapítja meg. Az ez évi tanulmányi támogatások ünnepélyes átadójára a veszélyhelyzet miatt belátható időn belül nincs lehetőség, ezért Kecel város polgármestere postai úton, levélben köszöntötte a fiatalokat és küldte el a képviselő-testület ajándékát. 2020-ban elismerésben részesült: Gombkötő Gábor Grúber Balázs Pásztor Tibor Sajdik Tamás Sárvári Nándor Stenczel Nikolett Szabó Flóra Szabó Petra Gratulálunk, és valamennyiüknek további sok sikert, jó egészséget kívánunk!

FELHÍVÁS Kecel Város Önkormányzata várja a település polgárainak javaslattételét díszpolgári címre, Kecel városáért, Kecel város fejlődéséért, Év vállalkozója / Év vállalkozása kitüntető címre, valamint a Pro Cultura elismerésre. A javaslatnak tartalmaznia kell a jelölt adatait, tevékenységének és munkásságának ismertetését a vonatkozó formanyomtatványok szerint, melyek letölthetők a www. kecel.hu honlapról. A javaslatok 2021. január 8. 16.00 óráig nyújthatók be a rendezveny@kecel.hu e-mail címen (aláírt-szkennelt és szerkeszthető formában is), valamint postai úton keresztül, ebben az esetben a papíralapú küldeményt Kecel Város Polgármesterének címezve (6237 Kecel, Fő tér 1.) olyan időpontban kell postára adni, hogy az biztonsággal beérkezzen a fenti határidőig.

2

Makayné dr. Hegedűs Kinga és Makay Gábor

Flaisz Edina és Szabó János

TISZTELT SZÉPKORÚAK ÉS HOZZÁTARTOZÓK! Értesítjük Önöket, hogy a szépkorú köszöntések – a járványügyi helyzetre tekintettel – a téli időszakban szünetelnek. Kérésüknek megfelelően emléklapjukat köszöntő levél kíséretében kipostázzuk, vagy a látogatást a járványügyi helyzet enyhülésével pótoljuk. Információs telefonszám: 20/96-56-888. Köszönjük megértésüket!

FELHÍVÁS ADOMÁNYGYŰJTÉSRE A KDNP HELYI ALAPSZERVEZETE TARTÓS ÉLELMISZERGYŰJTÉST SZERVEZ DECEMBER 1-20 KÖZÖTT. Az összegyűjtött élelmiszert az ünnepek előtt helyi, rászoruló családoknak szeretnénk kiosztani. Amennyiben támogatni szeretné kezdeményezésünket, az adventi időszakban minden héten szerdán 17:00-18:00 és szombaton 10:00-11:00 között adhatja le adományát a KDNP keceli irodájában (Császártöltési utca 8/A). Információ: 30/294-7256


Keceli Hírek

Aktuális

TISZTELT KECELIEK!

Néhány napja több helyi lakostól is érkezett észrevétel hozzám, hogy szám szerint szeretnék tudni, men�nyi a fertőzött személy a városban. Az újság hasábjain szeretném kifejteni ezzel kapcsolatos véleményem. Számot városvezetőként én sem tudok, ahogyan a háziorvosok, gyermekorvosok is csak a praxisukban előforduló esetekkel találkoznak, és gyógyító munkájuk mellett nincs

kapacitásuk szám szerint követni, hogy nap mint nap hányan betegek, hányan állnak tesztelés alatt vagy vannak karanténban. Állandóan változásban lévő statisztikákon dolgozni, azokat összesíteni és felelősséggel közzé tenni nem áll módunkban. Főként, hogy a lakosok némelyike szeretné ezt leírva látni, és úgy érzi, bízna a közölt számokban, másik részük pedig még véletlen sem szeretne hasonlókkal szembesülni. Kérem Önöket, hogy ne várják el ezt tőlünk! Mindenki értse meg, hogy számokkal vagy anélkül, a helyzet komoly, ezért tesszük közzé a honlapon a helyi egészségügyi szakemberek ajánlásait. E hónapban dr. Gubik Márton a fogászati ellátás jelen körülményeiről írt, dr. Percs Endre az influenza elleni

védőoltást ajánlotta, és megnevezte a szedni ajánlatos vitaminokat. November 10-én közleményben én kértem Önöket a maszkviselésre a boltokban és a piac területén, majd a gyermekorvosok és védőnők üzenetét adtuk közre, melyben azt kérik, hogy helyesen, az orrunkat fedve viseljük a maszkot, és tünetekkel, valamint saját magunk vagy családtagunk tesztelési eredményére várva ne keressük fel az orvosi rendelőt, egészségházat. Aki ezt teszi, az a folyamatos egészségügyi ellátást veszélyezteti. Minden megkeresés előtt telefonos időpontegyeztetés szükséges, hogy elkerüljük a zárt térben történő nagyobb létszámú várakozást. Amennyiben közben a családban megbetegedés történik vagy tesztelési folyamat

zajlik, akkor ne keressék fel az intézményeket! A hivatal személyes ügyfélfogadása szünetel, de a zárt ajtók mögött dolgozunk, hogy – bár csak telefonon, e-mailben – de folyamatosan az Önök rendelkezésére állhassunk, mert a város élete nem állhat meg. Kérem, tartsák be a társadalmi együttélés szabályait, valamint azon kormányzati és helyi rendelkezéseket is, melyekkel személy szerint nem értenek egyet! Kérem türelmüket, mert a járványügyi helyzet mielőbbi javulását csak ezek betartása esetén várhatjuk. Kitartást, sok erőt kívánok minden keceli lakosnak, remélve, hogy a karácsonyt és az ünnepeket már nyugodtabb körülmények között tölthetjük. Haszilló Ferenc polgármester

KÖSZÖNTÉS A szociális munka napján – november 12-én – Kecelen is köszöntik a szociális ellátás területén tevékenykedőket. Az ünnepséget a Csendes Ősz Idősek Otthonában rendezik minden évben, ahol a város vezetése és lakói nevében Haszilló Ferenc polgármester is köszönti a résztvevőket. A járványügyi helyzetben a személyes találkozás ezúttal elmaradt, a polgármester telefonon keresztül üdvözölte az intézményvezetőt, Gombkötőné

dr. Sendula Juditot. Rajta keresztül kívánt sok erőt, egészséget, kitartást Földes Ferencné kuratóriumi elnöknek és az intézmény dolgozóinak, akiknek most még hálásabbak vagyunk munkájukért, hivatásukért. Szeretettel köszöntjük nemcsak őket, hanem a Kecel város területén, szociális ellátásunkért tevékenykedőket – munkavállalókat, önkénteseket és valamennyi embertársainak segítő lakost.

KEDVES KECELIEK! Ajánljuk figyelmükbe a Kecel Tv műsorán és internetes csatornáján megtekinthető felvételeket, melyeken Haszilló Ferenc polgármester és főtisztelendő Fekete Szabolcs plébános atya ünnepi gondolatait hallgathat-

ják, minden ádventi vasárnapon. A katolikus mise felvételét követően kerülnek közzétételre, és visszanézhetők a város honlapján, facebook oldalán. Áldott várakozást és boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!

3


A város hírei

Keceli Hírek

KARÁCSONYI HANGULAT A VÁROSKÖZPONTBAN A járványhelyzet miatt idén elmaradt a meghitt falatozás és a forró tea, mely már szerves része a közös karácsonyfa-díszítésnek a könyvtár előtt. Ezúttal a Városgazdálkodási csoport és a Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozói szűk körben végezték a nemes feladatot. Advent első vasárnapjára fel is állították az ünnepi fát, valamint a keceli lakosok és vállalkozók adakozásából 2019-ben vásárolt Szent Családszoborcsoportot, melyek így már az adventi várakozás hangulatát költöztették a városba. A közel 6 méteres ezüstfenyőt

Tell Vilmos ajánlotta fel. Ezúton is köszönjük! Ferróné Mencsik Rita intézményvezető

2020. november

ÚJ AJTÓ NYÍLIK Intézményünkben, a Városi Könyvtár és Művelődési Házban a VANEX Kft. támogatásának köszönhetően a földszinti folyosóról nyíló mosdók, öltözők, raktárak elhasználódott ajtóinak cseréjére nyílt lehetőség. Az ajtók beszerzésének költségeit így teljes mértékben a Kft. vállata magára, az ajtók cseréjét pedig az intézmény munkatársai, Bajusz Tibor és Csúzi Tibor karbantartó portások végezték. Az ajtókeretek festésében a Városgazdálkodási csoport munkatársa, Szabó János nyújtott szakszerű segítséget. Összesen 10 új ajtó került beépítésre.

LETISZTULÓ VÁROSKÉP A Városgazdálkodási csoport a zimankós idő ellenére ezúttal azon ténykedik, hogy a városi környezet letisztuljon a természet levedlett bujaságától. A csapat megkezdte a 170 db ostorfa visszametszését, a „gombasor” látképe pedig új dísznövényzettel frissült az elmúlt hetekben. E közben Balláné Szűcs Adél munkatársaival már a jövő évi virágözönről gondoskodik az üvegházban – begóniák, muskátlik és szúnyogűző kakassarkantyúk várják a ta-

vaszt a gondoskodó kezek alatt. A város adventi koszorúját is elkészítették, melyen hétről hétre újabb gyertyák gyúlnak meg Fekete Szabolcs plébános és Haszilló Ferenc ünnepi gondolatai mellett. Radva Zoltán, a csoport vezetője elmondta, hogy a polgármester úrral karöltve felmérték a

veszélyes, néhol megrongálódott járdaszakaszokat, melyek helyreállítása és építése is nyomban megkezdődhetett. Megérkeztek az új játszótéri hinták, melyekhez már a tartószerkezet is formálódik az asztalos kezei alatt, ennek köszönhetően hamarosan beépítésre kerülhetnek a régi helyükön. Mindezekkel együtt városszerte tovább folynak a napi karbantartási munkák, takarítás, helyreállítás és kertépítés formájában.

VIRTUÁLIS SÉTA A MÚZEUMBAN A Városi Múzeum egy virtuális tárlatvezetés keretében nyújt lehetőséget arra, hogy az érdeklődők a vírushelyzet alatt is betekintést kaphassanak az augusztusban megnyitott, a Kö-

4

zösség szolgálatában című kiállításra. A tárlat a Keceli Önkéntes Tűzoltóság 150 évre vis�szanyúló történetének tárgyi és írásos emlékeit foglalja magába. Maszlik Károly tűzoltó színes

történetekkel illusztrálva kalauzolja végig a látogatót az emlékek között, melynek összegyűjtésében is jelentős szerepet vállalt. Megtekinthető a Kecel VTV youtube-csatornáján.

Köszönjük a VANEX Kft-nek a felajánlást! Ferróné Mencsik Rita intézményvezető


2020. november

Keceli Hírek

Önkormányzat

ELKÖSZÖNTÜNK NYUGDÍJBA VONULÓ KOLLÉGÁNKTÓL Babenyecz Jánosné Magdika 1981 óta dolgozik a keceli Városházán. Az azóta eltelt 39 évből 28-at ugyanabban az irodában töltött. Számításai szerint a mágikus 3-as szám jegyében 3 tanácselnök/polgármester, 3 jegyző és 3 aljegyző igazgatása alatt tevékenykedett. 1980 októberében állt munkába a Magyar Nemzeti Bank kiskőrösi irodájában, majd 1981 márciusában áthelyezéssel került a keceli hivatalba. Az idők során számtalan sokrétű feladata volt, némelyek kifejezetten kalandosak: népességnyilvántartás, marhalevél, szabálysértések, ezen kívül több mint 8 évig hivatásos gond-

nok volt, és egy ideig a mezőőrök is hozzá tartoztak. 2006-ban munkája elismeréseként az akkori polgármestertől aranygyűrűt vehetett át. Igazgatási ügyintézőként vonul most nyugdíjba. Az utóbbi időben a bejelentéshez és engedélyhez kötött kereskedelmi- és iparügyek, a szálláshely- és piacüzemeltetés, a védendő fogyasztók és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel kapcsolatos feladatok ellátásával foglalkozott. A munkatársak ajándékkal készültek számára, és egy nagy buli is tervben volt a tiszteletére, mely a járványügyi helyzet miatt

SIKERES PÁLYÁZATI PROJEKT A SZENNYVÍZTELEP FEJLESZTÉSÉRE Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyedi támogatási lehetőséget hirdetett víziközmű-rendszereket működtető infrastruktúra tekintetében energiatakarékos eszközök, berendezések beszerzésére. „Víziközművek Energiahatékonyságának Fejlesztése” tárgyában pályázott sikeresen a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. mint konzorciumvezető. A konzorciumnak tagja Kecel Város Önkormányzata is. A projekt 50%-os állami támogatásból, valamint 50%-os önkormányzati önerőből állt össze. Az egyedi támogatás keretében a pályázatban a kedvezőtlen hatásfokú szivattyú cseréje történt meg, mely a meglévő állapothoz képest energetikai szempont-

ból legalább 10%-os megtakarítást fog eredményezni, valamint egy szennyvíztisztító telepi fúvóberendezés cseréje, mely legalább 5%-os megtakarítást eredményez. Az összefogásban megvalósuló projektnek köszönhetően, Kecel viszonylatában 2 darab szennyvízszivattyú beszerzése történt meg, valamint a szennyvíztisztító telepen 1 darab Robuschi típusú fúvóberendezés kerül telepítésre, mindösszesen közel bruttó 15 millió forint értékben. A kicserélt víziközmű-elem az önkormányzat tulajdona lesz. Az eszközök november 26-án érkeztek meg Kecelre. Mátyus Zoltán, a kft. igazgató-ügyvezetője kollégái kíséretében adta át azokat Haszilló Ferenc polgármesternek. K.E.

később kerül megrendezésre. November közepén a Városháza dolgozói nevében a polgármester és a jegyző adták át számára az ajándékot, mindannyiunk

köszönete jeléül. Kedves, szolgálatkész és mindig, mindenkinek segítő kollégánknak hosszú, boldog nyugdíjas éveket és jó egészséget kívánunk! K.E.

RONGÁLÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS Ismeretlen tettes(ek) október 31-én bemásztak a keceli zsidó temetőbe, majd 3 sírkövet döntöttek le a talapzatáról. Haszilló Ferenc polgármester és Radva Zoltán, a Városgazdálkodási csoport vezetője azonnal felmérték az okozott károkat, és a sírok eredeti állapotának visszaállítására külön pénzügyi keretet különített el az önkormányzat. A polgármester elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert – bár a pontos költségeket nem tudják előre – a síremlékek helyreállítását a városvezetés magáénak és kötelességének érzi. A javítási munkálatok már folyamatban vannak. „A rendőrségi feljelentést megtettük, és azonnal felvettük a kapcsolatot a MAZSIHISZ kiskunhalasi vezetőivel (…), majd a szakmai irányításuk mellett

fogjuk a harmadik síremléket helyreállítani” – tájékoztatott a polgármester.

5


Közösség

Keceli Hírek

2020. november

KÖZUTAK – MAGÁNÉRDEKEK A közterület és magánterület fogalmának elhatárolása elméletben és a telekkönyvekben egyszerű. Jól látható vonalak jelzik, hogy hol ér véget az önkormányzat joga és hol folytatódik az egyéni tulajdonosoké. A fenti megfogalmazás nem véletlen. A helyzet sokban hasonlít ahhoz, amikor a záróvonal mellett az egyik oldalról terelővonal teszi lehetővé az előzést, a korlátok átlépését.

Sokak által ismert, régi probléma, hogy többen úgy értelmezik a telekhatárokat, miszerint „ott ér véget a földem, ahol az aszfalt kezdődik”. Ezzel nincs is nagyobb baj, mindaddig, amíg kézikapával műveljük a földet, annál nagyobb baj viszont, amikor nehézekével, nehéz pótkocsival igyekszünk olyan talajon mozogni, ami nem erre lett tervezve. Természetesen azzal is sokan tisztában vannak, hogy nem mindig a tulajdonosokkal egyeztetve, a megfelelő közigazgatási eljárás keretei között került sor az egyes utak nyomvonalának kijelölésére, azonban az ebből fakadó helyzeteket most már jobb adottságként kezelni, különösen akkor, amikor a tulajdo-

nosok többsége alkalmazkodott a körülményekhez. A lakossági panaszok legnagyobb része az utakkal kapcsolatos (nincs elég, nem elég jó, nincs elég aszfaltos, a földúton nem lehet elmenni, stb.). Természetesen ezek jogos igények, és az önkormányzat igyekszik is mindent megtenni az adottságok javítása - de legalább szinten tartása - érdekében. Nem nehéz utána számolni, hogy ezeknek az utaknak csak a megépítése hány százmillió forintot emésztett fel, és akkor még nem beszéltünk a folyamatos és rendszeres karbantartás anyagiés munkaerőigényéről. Több körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat eddig nem bolygatta a jól is-

mert problémát. Az egyik ilyen körülmény, hivatkozási alap a gazdákat terhelő pályázati kötelezettség. Volt. A 2021-es évben kifutnak a maradék AKG-s területalapú pályázatok, és ez jó alkalom arra, hogy nagyobb érdeksérelem nélkül rendezzük birtokviszonyainkat. Ehhez kívánok a következőkben egy kis segítséget nyújtani: • Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) 26. § (1) bekezdése értelmében „közút, a vasút elhelyezése céljára - más jogszabályi előírás hiányában - legalább a következő szélességű építési területet kell biztosítani a vonalvezetési jellemzők figyelembevételével: e) kiszolgáló út esetén 12 m.” • Kecel Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi építési szabályokról szóló 4/2012. (II. 28.) önk. rendelete 33. § (2) bekezdés b) pontja értelmében hálózati jelentőségű külterületi út szabályozási szélessége minimum 12 méter, amelyet külön jel nélkül a meglévő közút tengelyétől 6-6 méterre kell kialakítani. Az utak szabályozási szélességének meghatározása a távlati forgalmi nagyságok, az esetlegesen módosuló területfelhasználás és az elhelyezendő közlekedési létesítmények, műtárgyaik és tartozékaik (út, padka, árok, járda, kerékpárút, közvilágítás stb.) figyelembevételével történik.”

• A Központi Statisztikai Hivatal a mezőgazdasági tárgyú fogalom meghatározásaiban következetesen érvényesíti azt a szemléletet, hogy egy mezőgazdasági terület bruttó területének megállapításánál a művelőutak és fordulók területét is figyelembe veszi. Mindezek alapján kérjük a tisztelt földtulajdonosokat, hogy az előttünk álló év során, amennyiben új telepítés történik, a megműveléshez szükséges területeket is vegyék számításba, illetve a régi ültetvények esetében, azokat visszaszedni szíveskedjenek, annyira, hogy a fordulók, művelési utak a saját területükön biztosítottak legyenek, mind az aszfaltos, mind a földutakkal határos földterületeken. A kérés célja, hogy megóvjuk közútjainkat a felesleges rongálódástól, és ezzel az elkerülhető többletkiadásokat mérsékeljük. A 2021-es év során az önkormányzat kiemelt figyelmet fog szentelni a közutak minőségét hátrányosan érintő cselekményeknek. Keceli Közös Önkormányzati Hivatal

BETONOZÁS ÖSSZEFOGÁSBAN A gyülekezési és kijárási tilalom hatálybalépését megelőzően még lehetőség nyílt közösségi összefogásban a készülő új kiállító tér betonozási munkáinak elvégzésére. Haszilló Ferenc polgármester, valamint a Kulturális, Sport és Idegenforgalmi Bizottság kezdeményezésére november 8-án a régi, használaton kívül álló bölcsődeépület betonozására került sor a József Attila utcában. A munkálatokban kizárólag önkéntesek vettek részt. A projekt a Kulturális, Sport és Idegenforgalmi Bizottság „sétáló város” fejlesztési koncepciójába illeszkedik, amely keretében a tervek szerint az 1956–os forradalom és szabad6

ságharc 65. évfordulójára állandó kiállítás nyílik 2021-ben. A felújításra kerülő épület ad majd helyet Polgár Zoltán gyűjteményének és egy állandó Kinder-figura ki-

állításnak is, amely fejlesztések a város idegenforgalmi és kulturális erejét hivatottak növelni. A polgármester felkérésére több vállalkozó ajánlotta fel segítségét: Antóni Zsolt, Dobos-Eximp Kft., Modus Vivendi Kft., Vanex Kft. (Flaisz József), Eurovid-Trading Kft. (Vida József), Kecel Mobil

Kft. (Tóth Zoltán). A kőművesmunkát felajánlásban Kolompár Dániel végezte. A fizikai munkálatokban segédkezett Fekete Szabolcs plébános, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, valamint Bányászi Gábor, Forrai Ákos, Kelemen László, Kovács László és Agócs Ákos képviselők. A munka zárásaként az önkéntesek - Flaisz Ferenc felajánlásából – az Agócs Máté által készített ebédet fogyasztották el, és reményüket fejezték ki, hogy hamarosan ismét átélhetik a közösen végzett munka teremtő erejének örömét.


2020. november

Keceli Hírek

Gazdaság

MEZŐGAZDASÁGI AKTUALITÁSOK ÚJ ÉV, ÚJ AGRÁRADÓZÁS 2020 novemberében az Országgyűlés által elfogadott törvénytervezet szerint új mezőgazdasági működési formák bevezetésére kerül sor 2021. január 1-től. Három szervezeti forma mentén történik a mezőgazdasági formák kategorizálása: őstermelő, őstermelők családi gazdasága, családi mezőgazdasági társaság. 1.) Őstermelő: az éves minimálbér felére, megközelítőleg évi 1 millió forintra emelkedik azon értékhatár (az eddigi évi 600 ezer forintról), amelyet el nem érő éves bevétel esetén az őstermelőnek nem kell személyi-jövedelemadó bevallást készítenie. Átalányadózás esetén az éves minimálbér ötszörösére, megközelítőleg 10 millió forintra nő az eddigi 8 millió forintos adómentes értékhatár, majd ezt követi a körülbelül 20 millió forintos értékhatár, mely esetében is kedvezményes átalányadózásra van lehetőség. Ennél nagyobb árbevétel esetén tételes költségelszámolás indokolt. Azon folyósított támogatások, melyek az őstermelői

tevékenységgel összefüggésben kerülnek a kedvezményezett számára utalásra, nem minősülnek bevételnek. 2.) Őstermelők családi gazdasága (a továbbiakban: ÖCSG): ezen forma a jelenlegi közös őstermelői tevékenység és a családi gazdaság egyesített formája. A kedvezményes adózás felső értékhatára az őstermelők és a résztvevők számának szorzataként kapott összeg, viszont nem haladhatja meg a négy főre számított összeget, mely hozzávetőlegesen 80 millió forint. 3.) Családi mezőgazdasági társaság (a továbbiakban: CSMT): jelen minősítő szervezeti forma a társasági formában működő gazdaságok számára jön létre. Ezen minősítést kizárólag gazdasági társaság, szövetkezet vagy erdőbirtokossági társulat kaphatja, amelynek tagjai egymással hozzátartozói viszonyban állnak, illetve mező-, erdőgazdasági és kiegészítő tevékenységet végeznek. A minősítést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál szükséges majd igényelni, kérelmezni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a termelőket online ese-

ményekkel, tájékoztatókkal, információs anyagokkal, kalkulátorral segíti az eligazodásban. Kötelezettségvállalási időszak meghosszabbításának lehetősége AKG, ÖKO és Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című felhívások esetében A 2020. utáni Európai Uniós költségvetés és a Közös Agrárpolitika elhúzódó tárgyalásai miatt a 2021. évet, mint átmeneti évnek szükséges tekinteni. Ennek fényében az Agrárminisztérium a VP4-10.1.1-15 kódszámú Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés, a VP-4-11.1.11.2.- 15. kódszámú Ökológiai

gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása, valamint a VP4-10.2.1.115. kódszámú A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című pályázati felhívások esetében döntött a kötelezettségvállalási időszak 1 évvel történő meghosszabbításának lehetőségéről. Ezen lehetőség szerint a kedvezményezettek kötelezettségvállalási időszaka 5 évről 6 évre változik. Az igény érvényesítésére a Magyar Államkincstár által közzétett elektronikus formanyomtatvány ügyfélkapun történő benyújtásával van lehetőség 2020. november 23. napjától 2020. december 20. napjáig. Szőke Judit

TÜZELÉS OKOSAN Ahogy az októberi testületi ülés alkalmával Kovács László képviselő is felhívta a figyelmet, érdemes fokozottan ügyelni arra, hogy tüzelési szokásaink összhangban legyenek a lakosság egészségének megőrzésével. Mozgalmat indított a tiszta levegőért, mely által felelősségteljes magatartásra bíztat a fűtési szezonban. Az Agrárminisztérium „Fűts okosan!” kampányában részletes tájékoztatót nyújt arról, hogyan minimalizálhatjuk a tüzelés egészségkárosító hatásait: A hideg idő beálltával az ember saját és közvetlen környezetét éri

a lakossági fűtés károsító hatása. Növeli a légszennyezettséget pl. a szeméttel történő fűtés, illetve a kerti hulladék nyílt téren történő égetése, amely – annak ellenére, hogy a jogszabály több mint 15 éve tiltja – sajnos még min-

dig sok helyen előfordul. Tehát van miért rászólni a szomszédra, ha bűzlik valami. A panaszokkal hivatalosan a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatalának Hatósági Osztályához lehet fordulni, akik pénzbírságot is kiszabhatnak a környezetszennyezőknek. Ha fával fűtünk, száraz tűzifát, fapelletet vagy fabrikettet válasszunk. Ha kizárólag fát használunk, a keményebb típusú fafajtákat érdemes használni, ilyen a bükk, a tölgy, az akác és a gyertyán. Ha vegyes tüzelést (szenet és fát) alkalmazunk, tüzelőanyagként megfelelő lehet nyár, éger és a kőris is. A puhafák nem alkalmasak tüzelésre, így például a fenyőfajták a magas gyantatartalmuk miatt, vagy a gyümölcsfák, melyeknek alacsony a fűtőértékük, ezen kívül károsítják a tüzelőberendezésünket, illetve a kéményt.

A legalkalmasabb a 20% alatti nedvességtartalmú tűzifa, melyet kb. 1 év alatt ér el a frissen kivágott fa. Ha száraz fát használunk, 20-30%-kal csökkenthetjük a fűtési költségünket. Ne fűtsünk hulladékkal! Ennek során mérgező, rákkeltő anyagok kerülnek a levegőbe, veszélyeztetve egészségünket, továbbá a környezetünket. A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos a háztartási tüzelőberendezésekben minden hulladék elégetése, beleértve például az alábbiakat is: úgynevezett „kezelt” fa, tehát festett, lakkozott fa (pl. régi ablakkeret, ajtók, raklapok stb.), de a műanyag ablakkeret is, rétegelt lemez, forgácslap, bútorlap, építési fahulladék, színes, „fényes” papírhulladék, PET-palack, műanyag hulladék, használt autógumi, használt ruha, rongy, fáradt olaj, üzemanyag. forrás: www.futsokosankampany.hu 7


Diákélet

ÁLDÁSOK ÉS KIHÍVÁSOK Nemzetiségi önkormányzatunk igyekszik ígéreteihez híven cselekedni és segíteni, főleg a hátrányosabb helyzetben lévő keceli roma családoknak. Muszáj legelőször az ő helyzetükön javítani, főleg ebben a bizonytalan helyzetben, ami egyrészt a vírus miatt alakult ki, másrészt pedig a sok elvesztett álláshely miatt. Ez egy globális probléma jelenleg, így nemcsak mi küzdünk, hanem a kisebbség nagy része is. Azonban a mi feladatunk megtenni azt, amit tudunk, és kiosztani mindent, ami a rendelkezésünkre áll. Nyár folyamán még nekünk is volt lehetőségünk programokat szervezni, illetve invitáltak is minket más város önkormányzatától. Így jutottunk el augusztusban – Szűcs Csaba, kiskunhalasi alpolgármesternek köszönhetően – Budapestre, egy parlamenti látogatásra. 20 gyerekkel mentünk, akik kifejezetten élvezték a programot. Ellátást és egy kis fagyit is kaptunk. Ugyanebben a hónapban már a mi szervezésünk alatt kirándultunk Siófokra, egy közös fürdőzésre, ahova hátrányos helyzetű gyerekekkel és felnőttekkel mentünk. A fiatalok közül még sokan

nem is látták a Balatont, így nagyszerű volt számukra egy igazi élményt nyújtani, és ennyi boldog arcot látni. Igyekszünk az eddig elfeledett Szilosi Közösségi Házat is rendszeresen használni, és terveink közül amit csak lehet, itt megvalósítani. Néztünk a gyerekekkel együtt filmet, ami véleményem szerint remek csapatépítésre ad alkalmat, és gyerekek ezáltal is szuper kis közösséget formálnak. A jelenlévők között pólókat osztottunk ki, ezzel is növelve a „csapatszellem” erősségét. Számunkra nagyon fontos, hogy ez az érzés fokozódjon bennük a programok által, így szerveztünk például szemétszedést, focipálya-takarítást, temetőtakarítást, fűnyírást. Az eredmény pedig mondhatni meglepő és megindító, mert egytől egyig benne voltak ezekben a programokban is, és szívesen tettek rendbe 1-1 kis területet. Ez kiváló bizonyíték arra, hogy mennyire szeretnek együtt lenni, és számukra is fontossá válhat környezetünk védelme és tisztán, valamint tiszteletben tartása is. Persze játékprogramokra is volt példa, a szilosi focipályán előszeretettel rúgják a bőrt a fiatalok.

Kolompár Ferenc vezetésével elindult egy tánctanfolyam, amit a Keceli Roma Nemzetiségi Önkormányzat is támogat, és reméli a fiatalok fejlődését e területen. Mi is szeretnénk a hagyományőrzést magasabb szinten művelni, de sajnos a táncoktatást még nem tudjuk elindítani az önkormányzat színei alatt a vírushelyzet miatt, de tánctanárral már rendelkezünk. A jövőben igyekszünk a nyelvünkre is nagyobb gondot fordítani, és szeretnénk lovári nyelvtanfolyamot indítani. Tavasszal a digitális oktatás során igyekeztünk minden rászoruló diáknak segíteni a tanulmányaik támogatásával, most is feszülten, de felkészülten várjuk az oktatással kapcsolatos fejleményeket. Utolsó programunk novemberben került megrendezésre, ami-

kor tökfaragásra invitáltuk a fiatalokat, és zsíroskenyérrel, teával melegítettük fel magunkat. A vártnál jóval magasabb létszám miatt, még a Közösségi Ház udvarán is folyt a lázas munka. A látottak után meleg szívvel készülünk mi is a karácsonyi időszakra. Hatalmas nagy köszönettel tartozunk a keceli lakosságnak is. Rengeteg ruha, játék, bútor, élelmiszer felajánlást kapunk, melyet a rászoruló családok között igyekszünk szétosztani. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora támogatásban lesz részünk, de innen is hálás szívvel köszönünk minden ajándékot. Reméljük jövőbeni terveinket is sikerül megvalósítani, és mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánunk! Kertész Béla

A SZENTEK ÉLETE MA IS KÖVETENDŐ PÉLDA mindenki a saját kenyerét dagaszthatta és formázhatta. A kis cipókat Tibor atya a misén megszentelte, majd hazavihették. Az ovis szentmisén megismertük Kukac bábot, aki szintén a jó cselekedetek gyűjtésére hívta fel

A november az imrehegyi óvodában a szentek ünneplésének jegyében telt. Pedagógiai programunkban megfogalmaztuk, hogy a gyermekekkel megismertetjük a szentek életét és elevenen tartjuk emléküket. A szentek cselekedetei a ma élő embereknek is követendő mintául szolgálnak, erre szeretnénk a gyerekek figyelmét is ráirányítani. Imrehegy védőszentjé8

re, Imre hercegre emlékeztünk a búcsúi szentmisén, ahol az óvodások is verset mondtak. Szent Mártonhoz kapcsolódóan kukoricatörésen vettünk részt, és a hagyományokat felidézve lámpásokat gyújtottunk, melyekkel az óvoda udvarán énekelve vonultunk körbe, majd libazsíros kenyeret ettünk. Szent Erzsébetre emlékezve kenyeret sütöttünk a gyerekekkel,

a figyelmünket. Ezúton szeretnénk megköszönni az OTP Ingatlanpont vezetőjének, Szilaj Zoltánnak az óvodának tett felajánlását. Ledenyák Klára intézményvezető


2020. november

Keceli Hírek

Kultúra

I. KECELI ORSZÁGOS VIRTUÁLIS FAZEKAS KIÁLLÍTÁS A járványügyi helyzet miatt de­ cember első hétvégéjén elmarad Kecelen a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás is. A rendezvény szervezői és a tárlaton évről évre hűségesen résztvevő fazekasmesterek október végén elhatározták, hogy vírus ide vagy oda, idén sem hagyják a látogatókat csodaszép, míves fazekas remekek nélkül. Bár ezúttal csak az interneten keresztül, de idén is bemutatják a nagyközönségnek alkotásaikat, melyek 2020-ban, talán éppen a karantén idején születtek. Az alkotók a fotók mellett rövid levélben indokolják, hogy munkáik közül mért pont ezt az egy, illetve néhány alkotást választották az

I. Keceli Országos Virtuális Fazekas Kiállításra. „Bizony mi is tudjuk, hogy a decemberben 3 napig Kecelen élő csodát ez nem pótolja, de a jelen helyzetben e tárlattal szeretnénk Önöket felvidítani, erőt és kitartást küldeni a most különösen hosszúnak és nehéz-

nek ígérkező téli napok előtt” – írják a beharangozóban a szervezők. „Minden napra egy fazekas” szlogennel november 12-én kezdték a megosztást a FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás Facebook oldalán. Tárlatindítóként a szervező,

Verseghy Ferenc fazekasmester alkotásai

Kovács László kalocsai fazekasmester kisfilmjét láthatjuk, mely otthonát és műhelyét, a kalocsai Fazekas Alkotóházat mutatja be, a képek alatt pedig zongorán játszik maga a fazekasmester. A tárlat egészen addig tart, amíg a közel 50 meghívott fazekas fotóanyagot küld be. Az oldalon a FLORA virágait is lehet csodálni: az eltelt évek alatt összegyűlt fotóanyagot folyamatosan osztják meg. A szervezők egy játék keretében postai úton virágos képeslapokat is várnak, mellyel a szerencsés beküldők a jövő évi fesztiválra nyerhetnek 2 fős belépőket. Részletek a rendezvény facebook oldalán vagy facebook. com/Florakecel.

MÁRTON-NAP AZ ISKOLÁBAN Az idei évben, az eddigiekhez képest rendhagyó módon, de megtartottuk a Márton-napot iskolánkban, az egészségügyi előírások betartásával. Intézményünk német munkaközössége a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által kihirdetett NEMZ-N-20-0184 azonosítószámú pályázaton 500 000 Ft támogatásban részesült. Délelőtti foglalkozások keretein belül valósítottuk meg a tervezett projekteket. Köszönet az iskola takarítóinak a rendért, a részt vevő kollégáknak – leginkább az alsós tanító néniknek –, hogy segítségükkel elkészültek a szebbnél szebb lámpások, Márton-­napi dekorációk.

A német munkaközösség vendégül látta intézményünk valamennyi tanulóját és dolgozóját. A Márton-napi finomságok közt szerepelt zsíros kenyér lila hagymával és forró tea. A 60 kiló kenyér kenésében az 5. a és 7. a

osztályok németes tanulói jeleskedtek. A közel 200 liter forró tea elkészítését Fejes Endre és lelkes csapata vállalta, ezúton is köszönjük segítségüket. A 4. a osztály katolikus tanulói Pap Józsefné Emese néni

felkészítésével adták elő Szent Márton legendáját a Szentháromság-templomban. Az előadás a köpönyegét megosztó Márton megjelenítésével mutatta be az emberbaráti szeretetet. A Kecel Tv felvételt készített a műsorról, mely a YouTube csatornáján megtekinthető. A szokásos lámpás felvonulás ugyan elmaradt, de kértük a tanulókat, hogy lámpásaikat este helyezzék ki otthonaik ablakába, hogy a melegséget árasztó, jó cselekedeteket szimbolizáló kis fények, ebben a nehéz időszakban a bizakodás jelképei lehessenek, és azokat mindenki megcsodálhassa itt Kecelen. Német munkaközösség tagjai

IDŐ ELŐTT ZÁRULT A TÉRZENE PROGRAM A járványügyi helyzet súlyosbodása miatt a TérZene program utolsó előadása - november közepén - elmaradt Kecelen. A művelődési ház melletti szabadtéri színpadon a tavasz-nyári első sorozat kilenc eseménye után az őszi második szakaszban is kilenc alkalommal hallgathattunk komolyzenei, film- és musical dallamokat, könnyűzenei slágereket kiváló hazai előadók tolmácsolásában. Fellépett – többek között – a Bohém Ragtime Jazz Band, a Szegedi Harsonaegyüttes, a DixImage

Acoustic Band, a Kalungu ütős együttes és az Anno Musica régizene formáció is. A TérZene Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága indította. Az 5000 fő feletti településeken a társadalom minél szélesebb rétegeit igyekeztek bevonni az ingyenes részvételbe. A program szervezői, a Filharmónia Magyarország munkatársai keresték meg a csatlakozás lehetőségével az önkormányzatot, majd a helyi feltételek színvonalas biztosításával, jó kapcsolat

kialakításával sikerült a második sorozatban is részt venni. A megvalósításban a művelődési ház és a városgazdálkodási csoport munkatársai közreműködtek. A zenészek szeptember 11-től heti rendszerességgel, ugyanabban az időpontban érkeztek a fogadó helyekre, Kecelre péntek esténként. Az önkormányzat ez úton is köszöni az EMMI és a Filharmónia Magyarország támogatását, valamint az érkező nagyszerű zenészek feledhetetlen fellépéseit. Köszöni továbbá a lelkes kö-

zönség hűséges kitartását, és a hírüladásban, szervezésben segítők munkáját. Reményeink szerint a program tavasszal folytatódik. KE

9


Büszkeségeink

Keceli Hírek

2020. november

SIKERTÖRTÉNET MINDEN ALKOTÁSUK A kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola keceli Kreatív Kakasok csapata minden lehetőséget megragad arra, hogy munkáival a nagyközönségnek is örömet szerezzen. Kiemelkedő eredményeik és lankadatlan lelkesedésük mögött Szentgyörgyi Erika művésztanár áll, aki nem sajnálja az időt és energiát arra, hogy mindig újabb pályázatok után kutatva biztosítson teret a gyerekek sikerélményeihez. Így már a tanév első napja is díjátadóval kezdődött számukra, és a „kék iskola” kis műhelyében azóta is szakadatlanul folyik az alkotás. „A tanév első napján megtudtuk, hogy a rendőrség által kiírt megyei rajzversenyen több díjat is kaptunk. A rajzokat a digitális tanítás alatt készítették el a gyerekek, párban dolgoztak, mivel óriási lapra – A1-es méretben – kellett elkészíteni a műveket a biztonságos közlekedés témában. A díjátadó a tanévnyitón történt, a díjakat Baltás Adrienn c. rendőr zászlóstól vehették át a gyerekek. Eredményeink alsós korcsoportban: II. helyezés: Stenczel Zsófi és Tukacs Kincső, III. helyezés: Janó Brendon és Turcsán Bertold. Felsős korcsoportban pedig I. helyezést ért el Bakács Bettina és Flaisz Dóra. Októberben részt vettünk az Országos Polgárőr Szövetség „Hogyan segítenek vírushelyzetben a lovas polgárőrök” című pályázatán. Ezen a versenyen is eredményesen szerepeltünk, hiszen minden díjat megnyertünk. I. helyezett lett Herczeg Nikolett makettje, II. helyezést ért el Vinklárik Hanna rajza, III. helyezést kapott Bakács Bettina alkotása. Szeptemberben és október első

felében a pályázatok mellett elkészítettük legújabb árnybáb előadásunkat, amellyel az Országos Bábos Egyesület által kiírt éves gyerekbábos versenyre pályáztunk. Előadásunk ezúttal egy őszművészeti produkció. Mivel az árnybábozás zongorakíséretre történik, az előadást egy vers indítja és zárja. Zongorázik Orcsik Zsófia, felkészítő tanára: Pelsőciné Barna Mária. Orbán Ottó és Szabó Aida versét Pálinkás Szandra adja elő. Előadásunk címe: „Hullajtja kön�nyeit az óceán”, mely az óceánok környezetszennyezéséről szól. Ez szerintem újdonság – vagyis saját ötlet –, hogy szeméttel is árnybábozunk, a színes pet palackok és egyéb műanyag csomagolóanyagok szép színes fényeket vetítenek a vászonra. A bábozásunkról felvételt készített Kecskés Tamás, amit nagyon köszönünk, ezt a felvételt adtuk be a verseny első fordulójára is. A zsűri a videókból az általa ítélt legjobb 10 bábelőadást választja ki az országból, akik márciusban szerepelhetnek az Országos Gála-rendezvényen. A bábjátékról kiváló fotók is készültek, amelyet Varga

Eszter fotózott, nagyon köszönjük az ő munkáját is. Ezeket a fotókat is beküldtem a versenyre a videó mellé. Szeretnénk még megköszöni Szabadi Zoltán asztalosnak a bábok tartópálcáit. A munka mellett a szórakozásra is időt szakítunk, októberben

jártunk a Bajai Színházban 10 gyermekkel. A jegyeket és a buszt megyei bábversenyen nyertük. A Mintamókus zenés úttörőmozgalmi ifjúsági játékot néztük meg, ami nagyon tetszett a gyerekeknek”- foglalta össze Szentgyörgyi Erika művésztanár.

ÉLETVÉDELMI ROADSHOW KECELEN Az országos életvédelmi roadshow egyik állomása Kecel volt. November 3-án a Kecskemétről érkezett kisteherautó megállt

10

Kecelen, majd tovább közlekedett Bajára és más városokba. Az életvédő plakátautó a megfogant gyermekek védelmére és az élet értékére hívta fel a figyelmet feliratával. A szervezők a körút során egy 12 hetes magzat makettjét mutatták meg a gyerekeknek és felnőtteknek. A tizenkét hetes magzat már teljesen kifejlett szervekkel rendelkezik, működik a szíve és az agya, valamint végtagjai is megvannak,

és egyedi, rá jellemző újlenyomattal rendelkezik. Már az anyaméhben egy megismételhetetlen lény formálódik. Dávid erről az állapotról így ír a szentírásban: „Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket:

többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.” Zsoltárok 139:15-18. A szervezők ezen kívül még felhívták a figyelmet, hogy milyen nehéz helyzetben van egy fiatal lány ha terhes lesz és saját környezete sem támogatja. A Válaszd az életet szervezet is azon dolgozik hogy minél több megfogant kisbaba meg tudjon születni és minél több anyuka kapjon segítséget ebben a különleges krízishelyzetben. A karácsonyi történet lényege, hogy az Istentől küldött gyermek megérkezett, mert megszülethetett. Jánosi Ferenc


2020. november

Keceli Hírek

Művészet

KORTÁRS VAKOLATOK - HATÁRTALAN MŰVÉSZET -

Szentgyörgyi Erika nevét a Kreatív Kakasok alkotócsoport nyomán már számtalan alkalommal említettük, azonban saját művészetéről eddig kevés szó esett. Pedig azon kevesek egyike, akiknek festményeit magyar és külföldi galériák is elismerik. Ezúttal a Magyar Műhely Galéria szervezett kiállítást Kortárs vakolatok címmel 24 művéből, melynek megnyitója november 4-én volt Budapesten. • Hogyan jött a lehetőség, hogy alkotásaidból kiállítás szerveződjön a Magyar Műhely Galériában? Portfoliót küldtem a galériának, benne a szakmai életrajzommal és a festményeimről készült fotókkal. Egy szakértőkből álló kuratórium dönti el, hogy kinek a munkáiból rendezzenek kiállítást a következő évben. A festményeim tetszettek a zsűrinek, de ez még nem minden, az is fontos volt számukra, hogy ki volt a mesterem. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam festőművészként. Mesterem Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, szobrász és művészeti író volt. A galériáról tudni érdemes, hogy a Magyar Műhely Alapítvány működteti, amely kortárs irodalommal és képzőművészettel foglalkozik, továbbá könyvkiadója is van. Az alapítvány folyóirata a Magyar Műhely nevű avantgárd művészeti folyóirat, ebben publikálnak néhány művészt a kiállítók közül. • Hogyan zajlott a készülődés és a megnyitó? A kiállításra készülve a kiválasztott képeim bekeretezte az élettársam, én pedig lefestettem azokat. A helyszínen elrendeztem a képeket, egy technikai munkatárs pedig elhelyezte azokat a falra. A megnyitón a galéria vezetője, Szombathy Bálint író mondott bevezetőt, majd meghallgattuk Vojnits-Purcsár Vító szépművészeti író képeimről írt előadását. A megnyitó után kötetlen beszélgetés zajlott. • Mit takar a cím: Kortárs vakolatok? Én a kortárs, modern művészetet szeretem, a művészetben a technikai kísérletezés motivál, valamint új dolgok kitalálása. Témában és technikai kísérletezésekben hatással volt rám a házunk felújítása, amelyet már több mint tíz éve végzünk – leginkább saját kezűleg.

Legújabb képeim hungarocellre kezdtem el készíteni negatív dombornyomással, a színeket glettvassal vittem fel. Időnként homokot is szórok a festékbe, illetve ragasztóba, ezért is olyan vakolatszerűek ezek a képek. • Ez az a stílus, amelyben igazán felszabadultan tudsz alkotni, vagy vannak más jellegű festményeid is? Amikor Budapesten laktam, táncoltam sok éven keresztül, és egy táncegyüttesnek is tagja voltam, így ez a képeimen is megjelent. Tájképeket is festettem sokáig, majd versek illusztrálása hozott változást abban, hogy ne egy témát fessek sokáig, hanem inkább sokszor egy-egy gondolatot. Itt jött az az áttörés is, hogy amikor festek – amit és ahogyan –, egy csöppet se motiváljon, hogy el tudjam adni a képem. Számomra fontosabb, hogy jó legyen egy kép, mint az hogy „szép” legyen. Ezután kezdődött a kísérletező korszakom, ahol már kezdtem foglalkozni a környezettudatossággal. Kiselejtezett dolgokat építettem be a képeimbe, vagy arra festettem átalakítva a tárgy funkcióját. • Mi motivál egy-egy festmény létrehozásakor, konkrét távlati céljaid is vannak a művészet világán belül, vagy pusztán az önkifejezés öröme hajt? A festményeim létrehozásában önmagam megismerése motivál, és persze az önkifejezés. A célom részt venni a művészeti életben, és hogy minél több csoportos tárlatra bezsűrizzék a képeim. Ebben az évben szerepeltem a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén, a Cifra Palotában Kecskeméten – a téma az Eucharistia volt. Egy francia kiállításnak is részese voltam, melynek címe: „Les z’arts des Murailles Exposition d’Art Contemporain”. Ez a kiállítás Saint Pierre de la Fage településen volt Dél-Francia­országban.

A II. Szénrajz Triennálén Tatabányán, a Vértes Agorája Kortárs Galériában, a Hatvani Tájkép Biennálén és még két tárlat esetén is bezsűriztek, amit a vírushelyzet miatt később fognak megtartani. De volt olyan évem is, amikor 11 kortárs csoportos tárlatra zsűriztek be. A Budapesti Semmelweis Szalon Semmelweis Ignác életét bemutató tárlatán a legjobb 16-ban voltam benne. • Milyen egyéb művészeti ágban alkotsz még, láthatja-e valahol a közönség? A festés mellett időnként mozaikokat készítek, és ha épp kerámiamozaikon dolgozom, akkor az alapanyagát is én készítem. Szeretek kerámiázni is, hiszen a művészeti szakközépiskolában kerámia szakon végeztem. • A kiállított képek meg is vásárolhatóak? Üzleti szempontból milyen egy kortárs művész élete? Milyen lehetőségeid vannak? A kiállított képeim megvásárol-

hatók, de meg kell jegyeznem, a kortárs művészek általában tanításból élnek, a munkáikat leginkább csak műgyűjtők veszik meg. Különböző állami ösztöndíjakra pályáznak, hogy tudjanak festeni. Én ebben az évben Nemzeti Kulturális Alapnál alkotói támogatást nyertem. A mellékelt képemen egy Budapest VIII. kerületi látkép van: egy folyamat, ahogy pusztulnak és tűnnek el a régi, ódon épületek, és helyettük újak lesznek. Ez a kép érzésekről is szól, ott éltem le a fiatalságomat, így sokat jelentettek nekem azok az épületek, az akkori világ, és egy szempillantás alatt úgy felszámolták, hogy még nosztalgiázni sem tud az ember, mert szinte teljesen kicserélték a városrészt. A képemen a régi falak rozsdás lemezre vannak festve, azt beépítettem a műbe – itt is az újrahasznosítás és a különleges felületek motiváltak. A múlt süllyed lefelé, a jövő emelkedik felfelé.

11


Interjú

Keceli Hírek

2020. november

TERÁPIA SEGÍTSÉGÉVEL A GYEREKEK FEJLŐDÉSÉÉRT Korunkban egyre több gyermek esetén tapasztalható magatartási, koncentrációs vagy a készségek hiányában megmutatkozó nehézség. Ez sok esetben szorongó szülőt és szorongó gyermeket eredményez, de egy szakember jelenléte teljesen más megvilágításba helyezheti a felmerült problémákat. Akikben már bármi kétség megfogalmazódott kisgyermeke fejlődését illetően Kecelen, azoknak ismerősen csenghet Kogler Kinga TSMT-terapeuta neve, hiszen évek óta segíti a szülőket és gyermekeiket a felzárkóztatásban és az esetleges tanulási zavarok leküzdésében. Kinga tapasztalata és szakértelme által már számtalan reménytelennek hitt helyzet oldódott meg, ha nem is egy csapásra, de türelmes és kitartó munka eredményeként. • Milyen tanulási vagy fejlődési rendellenesség az, amellyel hozzád fordulhatnak a szülők, és mi az, ami a legjellemzőbben előfordul? Több területet említenék, ahol eredményesnek bizonyul ez a fejlesztés: megkésett mozgásfejlődés, mozgáskoordinációs gondok, egyensúlyi zavar, ös�szerendezetlen mozgás, testtartási problémák, gyenge finommotorikai készség, megkésett beszédfejlődés, súlyos beszédhiba, tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarok, hiperaktivitás, figyelemzavar, feladat- és szabálytudat hiánya, önbizalomhiány, szorongás, érzékelési-észlelési probléma, vizelettartási probléma, alvászavar, diszgráfia, diszlexia. Engem legtöbbször megkésett/ eltérő mozgás, megkésett beszéd, figyelemhiány, zavaró viselkedés, tanulási nehézségek miatt keresnek meg.

12

Az ilyen jellegű problémák hátterében nagyon sokszor az idegrendszer éretlensége áll. Ez a mozgásterápia, mozgásgyakorlatok végzésével segíti az idegrendszer „összerendeződését”, „újrahuzalozását”, azáltal, hogy regresszív terápia keretében a megfelelő agyi területet stimulálja. Fontos ingereket hív elő, amelyek hiánypótlónak bizonyulnak a fejlődésmenetben. Az „újraprogramozás” érdekében a tréning mindig az alapoknál indul el. A TSMT jótékony hatással van minden gyerek mozgásfejlődésére, figyelmére, emlékezetére, beszédfejlődésére, kommunikációjára. A tréning alatt jó eséllyel bekövetkezik a szabályozási funkciók normalizálódása, a külvilágból érkező információk jobb megértése, feldolgozása, a szem-kéz koordináció, az egyensúly-érzék, valamint a térbeli, időbeli tájékozódás fejlődése. Nem utolsó sorban pedig a gyakorlatok rendszeres végzésével kialakul a gyerekekben a feladattudat, és képessé válnak az együttműködésre. Sikeresebbek lesznek, így nő az önbizalom, fejlődik az önértékelés. Természetesen a pozitív változások bekövetkezésének mértéke jelentősen függ a gyermek életkorától, és problémájának súlyosságától. A hatásos, sikeres fejlesztéshez/fejlődéshez elengedhetetlen természetesen a szülők együttműködése, ill. a gyermek fejlesztésében résztvevő szakemberek összedolgozása.

• Milyen hozzáállás szükséges a gyermekkel szemben a környezetétől? Fontos, hogy a szülők ne dugják a fejüket a homokba, és ne csak az internetről tájékozódjanak. Amennyiben a gyermek fejlődésében bármilyen probléma/ tünet felmerül, fontos, hogy minél előbb szakember lássa – gyermekorvos, szakorvos, védőnő, stb. Az időben megkezdett terápia/ fejlesztés, nagyban hozzájárul a sikerhez, és a gyermeket és családját sok kudarctól megkíméli. • Milyen jelei lehetnek egy szülő számára annak, hogy egy gyermek fejlesztésre szorul? Ezek a tünetek sokfélék lehetnek. Lehet eltérő a mozgásfejlődés: jelentősen megkésett, nem emeli a fejét, nem fordul, nem mászik, furcsa, aszimmetrikus fej/testtartás, hiányzó gőgicsélés, gagyogás, megkésett járás, túlzott lábujjhegyezés, sokat esik, 4. életév után is fél a lépcsőn, csak kapaszkodva lép, nem tud ugrani, 5. életévét betöltve sem tud egy lábon ugrani és állni. Figyelmeztető jel továbbá a túlzott mozgásigény, az, hogy nem tud öltözködni, hárítja ceruza megfogását, nem játszik elmélyülten, látszólag nem figyel. • Te hogyan tudsz a segítségükre lenni? Én amiben segíteni tudok, az az első vizsgálat, valamint a szülők kikérdezése után eldönteni, hogy az eltérő fejlődés hátterében idegrendszeri éretlenség áll-e fent. Azt is felmérem, hogy azokkal a módszerekkel, amelyekkel én dolgozom, a gyermek fejlődési eltérései megszüntethetőek, csökkenthetőek-e. Amennyiben igen, akkor az állapot súlyosságát figyelembe véve, meghatározzuk a TSMT-torna formáját, illetve azt, hogy milyen fejlesztésre van szükség, és hogy mely területek érintettek a leginkább. A szülő is egy teljesebb képet kap gyermeke esetleges hiányosságairól, illetve olyan apró dolgokra is fény derülhet, amelyek sokszor a hétköznapok sűrűjében szinte észrevétlenül bújnak meg. • Milyen szakmai tapasztalatod van?

Konduktorként végeztem. Majdnem 20 évig Németországban éltem és dolgoztam team-vezetőként (konduktorokkal, gyógytornászokkal, ergoterapeutákkal, tanárokkal, logopédusokkal, pszichológusokkal, szakorvosokkal). Sokat tanulhattam, tapasztaltam, folyamatos képzéseken vettem részt, ahol többféle rehabilitációs módszerrel megismerkedtem. Fontos mérföldkövek voltak a családterapeuta, illetve TSMT-terapeuta végzettség megszerzése. Ez utóbbit 2008-ban már Magyarországon végeztem, azóta rendszeresen frissítettem. Itt, Kecelen főként ezzel a módszerrel dolgozom, beépítve a már régebben megszerzett ismereteket a fejlesztési/terápiás munkámba. • Milyen más szakember (ortopéd, neurológus, szemész, fül-orr-gégész… szakorvos, logopédus, psziológus stb) bevonása szükséges még a fejlesztési folyamatba? 0-4 éves korig, illetve súlyos lemaradás esetén, otthon végzendő egyéni feladatsort kapnak a gyermekek rendszeres kontroll mellett. A nagyobbak kiscsoportos mozgástréningre jöhetnek, kiegészítve finommotorikai/ figyelemfejlesztő/iskola-előkészítő foglalkozással. Amennyiben felmerül, hogy egy esetben nem rendelkezem megfelelő kompetenciával, igyekszem segíteni a családot a alkalmas szakember megtalálásában.


2020. november

Keceli Hírek

Hitélet

TEVÉKENYEN ÉS TALÁLÉKONYAN SZERETNI Decemberrel beköszönt Advent, a Megváltó születésének ünnepére felkészítő, várakozással teli, négyhetes szent időszak. Alkalom ez mindannyiunknak, hogy magányosabb óráinkban, téli estéinken elgondolkodjunk az emberiség legnagyobb titkán: hogyan lehetséges, miért történhet meg, hogy Isten emberré lett? Ha erre időt fordítunk, akkor e kérdés oly távlatokat is nyithat előttünk, melyek a meghitt családi és a kézenfekvő közösségi dimenzió mellett lelkileg is élővé tehetik karácsonyi ünneplésünket – beleértve esetleges „kényszer-pihenésünket” is. Karácsony ünnepe (együtt a Húsvéttal) egyedülálló, természetfeletti – isteni – vonatkozással bír, ugyanakkor a szó legteljesebb értelmében vett emberi ünnep is – mégpedig Istennek az ember felé és embernek az ember felé való szeretetteljes odaadásának-odafordulásának ünnepe. Karácsonynak tehát lényege: Isten úgy jön közénk, hogy a mi valóságunk kereteibe illeszkedik az emberként megszülető Jézus Krisztus. Ebből fakad egyrészt, hogy amit Ő el akar mondani az embernek, azt emberi, személyes formában közvetíti felénk; másrészt pedig itt van köztünk, észrevehetjük, hallhatjuk, vagyis: „velünk az Isten” (Mt 1,23)!

Ezért lehetséges a világra születő Istenfiú személye által az isteni szeretetet magunkba fogadnunk és tovább adnunk a másik embernek. Ezt nem lehet elrontani, mert Istentől jön. Nemcsak valamiféle érzelgősséget, hanem a szeretet egészét kell értenünk alatta, azt a tudatos magatartásformát, mellyel az Úr Jézus a világba lép miattunk, és arra késztet minket, hogy isteni szeretetét emberi egzisztenciánkon átszűrve másoknak is átadjuk. Ebben nem lehet csalódni, hiszen ez Istentől jön, és rajtunk keresztül, a mi szavaink és tetteink által

érhet el a másik emberig. A magányos, a szenvedő, a félelmek vagy kétségek közt vergődő, a beteg, a szegény, a hozzánk képest még nehezebb helyzetben élő emberhez. A megpróbáltatások közepette, a járvány és a korlátozások idején… Az Úr Édesanyja, Szűz Mária és nevelőatyja, Szent József élete példázza, hogyan kell az Isten Fiával közösségben, az Ő közelségében létezni, teljesíteni kötelességeinket, eleget tenni Istentől kapott evilági küldetésünknek, tevékenyen és találékonyan szeretni a másik embert – és közben

múló földi életünk minden napján valamit megérteni-megérezni, valóra váltani a „titokból”… Karácsony az ígéret, a kezdet, a fény a sötétségben: nyomorúságos körülmények közül indulva mégis vigaszt s reményt ad, mert e fényességet semmiféle sötétség nem tudja elnyelni. Ezért tehetünk most – jelen félelmeink és megpróbáltatásaink közepette is – úgy, ahogy Izaiás próféta s a betlehemi angyalok kérik: „Örüljetek és ujjongjatok: fény támad a sötétben!”, „Megszületett Megváltótok!” (Iz 66,10; 9,1; Lk 2,10-11) Engedjük, hogy isteni és emberi vonatkozásaiban egyaránt megérintsem minket a karácsony. Engedjük, hogy az értünk emberré lett Isten szeretetével és jelenlétével szépen lassan átformálja gondolkodásunkat, lelkiségünket és érzéseinket. Engedjük, hogy az Isten- és emberszeretet útján vezessen minket. Találkozzon mindannyiunk lelkében Isten és ember a szeretet közösségében, s ez Isten erejével és irgalmával teremtse meg lelkünk békéjét, és talán – amennyire lehet, jelen körülményeinkben – boldogságát is! Istentől megáldott karácsonyt kívánok a Keceli Hírek kedves olvasóiknak, munkatársainak és városunk minden lakójának: Fekete Szabolcs plébános

HITBEN, REMÉNYSÉGBEN Nem a járvány hozta a félelmet a társadalmunkba, de jelentősen felerősítette azt. Ádvent idején Isten Igéje újra megszólít és reményt ad. Izajás próféta úgy jövendöl Jézus születéséről, mint egy nagy világosságról, amely felragyog annak, aki sötétben, megszorított állapotban él. A félelem érzésével sokféle módon igyekszünk megküzdeni, de valahogy mindig az emberi élet része marad. Legtöbbször a bizonytalansággal magyarázzuk, a még fel nem fedezett ismeretlennel. A koronavírus járvány jelentősen felerősítette a bizonytalanságot, és vele együtt a félelmet is. A szabadidős tevékenységeinktől a legegyértelműbb eseményekig, mindet újra kellett gondolni idén. A kapcsolatápolás alapvető eleme a személyes találkozás, de most azt is lehetőleg mellőzni

kell. Nem tudni, ki jelent veszélyt ránk nézve, és mikor jelentünk mi magunk veszélyt mások számára. Méltán érezzük azt, hogy korlátok közé vagyunk zárva. Hasonló helyzetben volt Izráel népe is, amikor Izajás prófétán keresztül Isten megszólítja őket: „nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van” (Izajás könyve 9. fejezet). Ezután következik egy messiási prófécia, amely Jézus születését és életútját foglalja össze néhány mondatban. Tehát a legsötétebb napokban is az Isten gondosko-

dik rólunk. A hívő ember jövőképe nem a következő problémáig, de nem is a koporsóig tart. Jézus születésében Csodálatos Tanácsost kapunk a bizonytalanság idején, erős támaszt a gyengeségben, örökkévaló reményt a halál árnyékának a völgyében. Elképzelhető, hogy ez a téli ünnepkör teljesen más lesz, mint amihez eddig hozzászoktunk. Hagyományosan a család ünnepének tartjuk a karácsonyt, de valószínűleg erre is rányomja bélyegét az egész éves járványhelyzet. Ennek ellenére ne engedjük megkeseredni a lelkünket! Emlékezzünk arra, hogy a karácsony alapvetően Jézus Krisztus születésnapjáról szól! Ő a Béke Fejedelme a bizonytalanság közepén. Ha minden hagyományunk gya-

korlása lehetetlenné válna, Isten szeretete és gondviselése akkor is biztos talaj marad a lábunk alatt. Ünnepi tevékenységeink mellett szánjunk időt az elcsendesedésre is. Töltsünk időt Bibliaolvasással, elmélkedéssel és imádsággal. Az Isten közel jön hozzánk, hiszen Jézusban azt ígérte nekünk, hogy ő az Immánuel: „Velünk az Isten!” Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott és meghitt ünneplést, a Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete nevében. Kívánjuk, hogy az új esztendőben jó reménységgel, és hitünkben megújulva tudjunk élni Isten dicsőségére és egymás épülésére. Rémán Dániel lelkipásztor MPE Keceli Gyülekezete 13


Sport

Keceli Hírek

2020. november

NAGY GÓLARÁNYÚ VERESÉGGEL ZÁRTÁK AZ ŐSZT A megyei III. osztályban szereplő Kecel FC II. csapata a bajnokság egyik meghatározó együttese. A gárda a járványhelyzetben is le tudta játszani minden őszi mérkőzését. A csapat a bajnokság első felét a 4. helyen zárta 13 mérkőzésen szerzett 8 győzelemmel és 5 vereséggel, 32-34-es gólaránnyal, valamint 24 ponttal. Az együttes által szerzett 32 gólon 8 játékos osztozik. Szomszédvári rangadóra készült utolsóként mindkét csapat, amelynek az volt a tétje, hogy ki telelhet majd a dobogó harmadik helyén. Nagy különbség volt különösen futás és gyorsaság tekintetében a két csapat között, a támadások során a soltvadkertiek gyakorlatilag a kecelieken átrohanva szerezték góljaikat. A mutatott

játék alapján az ilyen arányú hazai győzelem is megérdemelt, és amennyiben Kővári Csaba a kapu előtt egy kicsit higgadtabb, akkor akár még 4-5 gólt szerezhettek volna a soltvadkertiek. Az őszi szezont így a soltvadkertiek a 3., a keceliek pedig a 4. helyen zárták. A mérkőzés után a Kecel FC II. csapatának edzője, Doszpod Ferenc elmondta, hogy a járványhelyzetre való tekintettel is úgy döntöttek, hogy lejátsszák a találkozót,

mert akkor a későbbiekben majd nem kell ezt bepótolniuk. Tudták, hogy a soltvadkertieknél is játszanak majd vissza a megyei I. osztályú csapatból és ők is éltek ezzel a lehetőséggel. Megköszönte a három megyei I. osztályú labdarúgónak, hogy eljöttek és megpróbáltak a segítségükre lenni. Úgy készültek a mérkőzésre, ahogy szoktak, de ezen a napon futássebességben nagy különbség volt a két csapat között. Nem tudták felvenni a versenyt a ha-

zaiak gyors játékosaival, és így a soltvadkertiek most sokkal jobbak voltak. Az őszi szezonról megemlítette, hogy az élcsapatok elleni mérkőzéseket elveszítették, ezért nem tudtak odaérni a dobogóra a bajnokság első felének végére. Az edző szerint a bajnokság első három csapata kiemelkedően erős gárdának számít a többiekhez képest, és számukra a 4-5. helyek valamelyikének megszerzése lehet a reális cél. Filus Tibor

RÁJUK JÁRT A RÚD Félbeszakadt a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság a járványhelyzet miatt a 12. fordulót követően. A Kecel FC csapata az őszi szezon végét így két győzelemmel zárta. Fontos tudni, hogy a hatályos rendelet engedélyezné a bajnokság őszi szezonjának befejezését, de a csapatok nagy többsége úgy döntött, hogy idén már nem lép pályára, így az elmaradt fordulókat majd tavasszal pótolják. A Kecel FC gárdája Szabó Ferenc edző vezetésével kezdte meg a nyári felkészülést, akit Kis Péter váltott a kispadon. A csapat az őszi szezon során változó formát mutatott és 50%-os teljesítménnyel a 8. helyről várhatják majd a fiúk a folytatást. A gárda 11 mérkőzésen 4 győzelmet és 3 döntetlent szerzett 4 vereség mellett. Az együttes 19 gólt szerzett és 21-et kapott, amivel 15 pontot gyűjtött. A 19 szerzett gólon 6 labdarúgó osztozik: Sibalin Dániel – 8, Patai Balázs – 4, Bajnok Noel – 2, Varga Stefano – 2, Vata Zalán – 2, Torma Barnabás. A leggyengébb teljesítményt a fiúk a hazai Szabadszállás elleni mérkőzés alkalmával nyújtották, amikor 14

5-0 arányú vereséget szenvedtek. A szomszédvári rangadók közül csak a Kiskőrös elleni találkozó került lejátszásra az ős�szel, amely során nagy csatában kaptak ki 2-1-re. Elmondható, hogy a Szabadszállástól elszenvedett nagyarányú vereségen kívül minden további vesztes találkozón csak 1 góllal maradtak alul az ellenfelükkel szemben, így kis szerencsével akár több pontot is szerezhetett volna a csapat. A gárda az őszi szezonban az élcsapatok ellen nem tudott eredményes lenni és zsinórban három mérkőzésen is vereséget szenvedett. Nehezítette a csapat helyzetét, hogy az őszi szezon során több játékos is sérüléssel bajlódott, akik közül Bajnok Noel a Kiskőrös ellen elszenvedett sérülése miatt műtéten esett át és Sibalin Dánielre sem lehetett hosszabb ideig számítani. Mindkét labdarúgó gólerős játékos és meg kell említeni, hogy Sibalin Dániel úgy is vezeti a házi góllövőlistát, hogy több mérkőzést is kihagyott. A bajnokság félbeszakadása előtti két mérkőzését megnyerte a csapat. A három vereséget követően az együttes előbb nyerni tudott hazai környezetben 2-1-re a Bácsalmás ellen, majd 4-2-re győztek

a Tiszakécskei LC II. csapatának otthonában. A Kecel FC így a két győzelemnek köszönhetően a ta-

bella középmezőnyéből várhatja majd a tavaszi folytatást. Filus Tibor


2020. november

Keceli Hírek

Múltidéző

RÉSZLETEK EGY KECELI HONVÉD 2. VILÁGHÁBORÚ ALATTI LEVELEZÉSÉBŐL „KINCSEK” A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL Szerencsére mostanra lehetőség adódik arra a helyi újság hasábjain, hogy egy kicsit részletesebben bemutathassuk a múzeumban folyó munkát, illetve annak eredményeit. Egy muzeális intézmény tudományos kutatást is folytat a begyűjtött anyagok segítségével, és azokat az eredményeket igyekszik a köz számára hozzáférhetővé is tenni. Ebből a szempontból különösen fontosak az iratok, fényképek, amelyek a múlt vizsgálata szempontjából a legtöbb információt hordozzák. Főleg a helytörténeti kutakodásokhoz, amelyek Kecel történelmét pontosíthatják, ugyanakkor olyan helyi érdekességeket fedezhetünk fel, amelyek a ma élő keceli számára is izgalmasak lehetnek. Ezekből a feldolgozott és újraértelmezett dokumentumokból szeretnék szemelvényeket bemutatni. Deák Ferencné (szül.: Borbényi Teréz) adományozta Dudás Ferenc írásbeli hagyatékát még 2019-ben a múzeumnak. Ebben az anyagban egy nagyobb mennyiségű (59 db) – 1943 és 1945 között íródott – levél és levelezőlap található, amely Dudás Ferenc katonasága alatt keletkezett a 2. világháború idején. Ezek a levelek rávilágítanak az akkori keceli- és a katonaélet számtalan részletére: mit gondolt és érzett egy egyszerű bevonult honvéd, a csa-

ládtagok, rokonok, ismerősök; milyen gondok nyomasztották az otthon maradottakat, milyen munkákat végeztek, mi történt a faluban; milyen gondjai voltak a hadseregben, mikor esett hadifogságba és hogyan értesítette erről szüleit. Egyvalamiről nem tudunk e levelekből, mégpedig harci eseményekről, mivel a katonai cenzúra ezt nem engedte. Maga a levelezés egy szép időrendbeli ívet ír le, a bevonulástól követhetjük a sorsát a honvédnek sokszor naponta-kétnaponta, 1943 októberétől egészen 1944. szeptember végéig, majd itt egy hosszú kihagyás, és végül 1945. júliusának végén értesülünk a keceli katona sorsáról, amikor hadifogságáról ír(nak). Most idézetek következnek időrendi sorrendben, nagyrészt Dudás Ferenc levelei haza, egypár olyan is akad, amelyeket ő kapott, ezeket külön jelzem, maga a dátumozás és címzés is az eredetit követi, ezért találhatóak bennük helyesírási hibák. Sok értelmezést nem igényelnek, általában önmagukért beszélnek: 1943. okt.13. Feladó: Dudás Ferenc honvéd 14. tü. oszt. I. üt. Szeged „Kedves édesapám és édesanyám. Szerencsésen megérkeztem a laktanyába…Isten velük és velem is, csókolja mindnyájukat a kedves katona fiuk. Feri” cím: Tek Dudás Mihály, Ujfalu.

24. (Főkáptalan út), Kecel., Pest. megye 1943. okt. 21.: „Kedves szüleim csomagot küldjenek ha mást nemis egy kis szalonnát meg sonkát ha vanmég meg pogácsákat, mert rosszul esik mikor mindenkinek hozzák a csomagot csak a kecelieknek nem.” 1943. okt 23. édesanyja levlapja: „… kedves fiam a nagy a dolgokat már elvégeztük de tudod hogy apádnak még menyi dolga van a szölőkel … maradunk szeretetel minnyájan csókolunk a téglásék is üdvözölnek és a szomszédok is pá mama.” 1943.XI.1. Téglás Mária levlapja: „Kedves Feri bátyám. Várom a levelet de nem jön sose. Most én meg emlitem, hogy irjon. Más ujságot nem tudok csak, hogy a Pota Ignácot megszurták a hasáná két Helen. Elvitte kalocsára a mentő. Vasárnap délután történt. Üdvöletűnket kűldjuk Isten vele a távolba. Téglás Mária.” Más írás a végén: „A Kecskés Palinak az öccse szúrta meg. jó Meleg a szoba Isten vele Dudás” 1943.XI.24. Dudás Julka (a húg) levlapja: „Kedves bátyám…A disznóvágások is meg kezdődtek a Téglásék csütörtökön vágnak, mert muszajnekik szeretnénkha teis részvehetnél disznóvágáson…különös újságot nemtudok az erevalósilányok már sokan férhezmentek.” 1943. Dec. 8.: „…egyben tudatom magukkal hogy a Borbála ünnepség en átestünk meg a tüzér avatáson is nagyon szép ünnepély volt,

ami a tüzérek legnagyobb ünnepe, csak az a hiba van benne hogy ilyenkor az újoncokra rosszvilág van, különbenis ez csak újonc avatás volt, ilyenkor az öregkatonák meg a tisztesek elszokták verni az újoncokat, hát némelyiket elis verték úgy hogy megemlegeti a borbálát, de én elkerültem úgy hogy nem kaptam egyetse. Most egy párnapóta már nagyon jó sorunk volt mert öt ünnep egybe ragatt szombaton volt borbála, hétfőn miklós kedden katona szünnap szerdán ünnep, hát jó is volt ezen a napokon mert volt dupla ebéd meg bor, minden nap kimehetünk a városba, meg éjfélig kaptunk kimaradásokat, hát jó is volna ha így tartana mindég. Kedves szüleim tudatom magukkal hogy énis lovas lettem meg kell tanulni nekem is lo lovagolni, mert lövegvezetőnek vagyok kijelölve valószínű hogy majd megyünk tisztes iskolára új év után. ….Kedves szüleim meg kérem magukat hogy küldjenek egy kis pénzt mert már nincsen anyi hogy az utazásra eléglegyen, meg aztán szeretnék sarkantyúkat venni legalább 25-30. pengőt küldjenek. Már csináltatunk fényképeket is mert muszajvolt mindenkinek, azért mert a zsoldkönyvbe kell mindenkinek egy képnek lenni,3 három kép van 1. pengő volt darabja, most eggyet elküldök maguknak hogy lássanak meg mindnyájan…” Folytatás következik… Benyák Ferenc múzeumvezető

15


Elmúlás

16

Keceli Hírek

2020. november


2020. november

Keceli Hírek

Közérdekű

IN MEMORIAM DR. FIKKER FERENC FOGORVOS

BÚCSÚZUNK DR. FIKKER FERENC hosszú éveken keresztül fogorvosként praktizált városunkban. Munkáját mindvégig lelkiismeretesen végezte, tudásával, szakmai és emberi hozzáállásával Kecel lakosait szolgálta. Tisztelettel és megbecsüléssel búcsúzunk tőle, értünk tett szolgálatát ezúton is köszönjük. Családja fogadja őszinte részvétünket! Kecel Város Önkormányzata

ANYAKÖNYVI HÍREK

2020. október 20. – november 20.

Kiss Zorka (a.n. Babinyecz Emőke) Simon Zalán (a.n. Zsikla Roberta) Lefler Kristóf (a.n. Tóbi Ottília) Nagy Bence (a.n. Görcsi Jolanda) Kolompár Dominik (a.n. Kolompár Szabrina) Rákóczi Benett (a.n. Orcsik Dóra) Fejes Péter (a.n. Forgács Virág)

Családja és barátai szeretetétől kísérve távozott a földi létből egy igazi humánus orvos, aki emberségesen, szerényen, példamutató szorgalommal, odaadóan, az emberek iránti tisztelettel és szeretettel végezte évtizedeken át munkáját és élte mindennapjait. Dr. Fikker Ferenc 1941-ben született Battonyán. Kiskorától kezdve megpróbáltatásokkal teli élete volt. Édesapját 5 éves korában elvesztette, édesanyja viszontagságos körülmények közt nevelte a kulák üldözés áldozataként. Szentendrén, a ferenceseknél érettségizett kiváló diákként, majd Budapesten volt egyetemista, ahol szintén kitűnt szorgalmával. Egyik professzora meghívta dolgozni az egyetemre, de ő inkább vidéki fogorvosként szeretett volna tevékenykedni. Így került először Kalocsára, majd Kecelre, ahol példás munkáját 40 évig végezte, 2002-ben a város címerével ellátott aranygyűrűt vehetett át kiváló szakmai munkájáért. Kecelen alapított családot, gyermekei Krisztina és Ferenc. A megpróbáltatások azonban továbbra sem kímélték, balesetben elveszítette 26 éves fiát. Ő úgy mondta, hogy mindezek a nehézségek egyre közelebb hozták Istenhez. Élete utolsó 22 évét hőn szerető második feleségével békében, boldogságban, Isten keresésében töltötte. A természet szeretete mindig meghatározó volt számára. Éveken át vadászott, majd postagalambok tenyésztésébe, versenyeztetésébe fogott. A mozgás mindig is lételeme volt, fiatalon kiválóan futballozott. Végül legyőzte súlyos betegsége és békében, otthonában, felesége karjaiban adta vissza lelkét a Teremtőnek, tudva, hogy Jézus Krisztus a halált alvássá változtatta. A jó emberek nem északra mennek, hanem kelet felé – a naptámadat felé. Dr. Fikker Ferenc távoztával egy csendes, kedves, az embereket és szakmáját szerető, a természetért rajongó doktor úrtól búcsúzunk, akinek emlékét szívünkben őrizzük.

APRÓK Zrínyi utcában két utcára néző telek eladó. Tel.: 70/301-9541 Többfajta gyökeres szőlővessző eladó. (Irsai, Palatina, pölöskei muskotály) Tel.: 70/537-8562 Kakasok és jércék eladók. Tel.: 30/529-9368

Kiss Zoltán - Winkler Orsolya Szántai Róbert István - Dana Ildikó Szabó János - Flaisz Edina Turcsik Gábor - Szabó Eszter Bányai Arnold Krisztián - Pintér Márta

Száraz akác fűrészpor kapható. Babenyecz Józsefné Magyar u. 12/1.

Munkatársakat keresünk: Pályakezdők jelentkezését is várjuk! - asztalos - betanított munkás - hőszigeteltüveg-gyártó DobosiFenster Kft. - Dobosi Gábor info@dobosifenster.hu Tel.: 30/4158-159 Palásti Borászat mellett 1,57 ha aletta, pinot noir szőlő eladó. Tel.: 20/572-2740

Mozgóban a város szélén 2 szilvás egyenként 0,5 ha területtel eladó. Érd.: 20/237-2858 Fűrészpor továbbra is kapható Szilosban. Tel.: 20/808-7661 Házhozszállítás Kecelen belül: 20/434-9339

Németh Ferenc 93 éves Szombati Ferenc 78 éves Hajdú Imre 64 éves Benedek Imre 85 éves Palásti Mihály 54 éves Huszár Gyuláné (szül: Kiszner Mária Magdolna) 68 éves

Kecel Öreghegyen 4,8 ha fiatal szőlő AKG-val eladó. Tel.: 20/253-4111 Fakivágást vállalok. Tel.: 30/394-7462

17


Információk

KECELI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL NYITVATARTÁSI IDEJE

hétfő, szerda: 08.00 – 12.00 kedd, péntek: nincs ügyfélfogadás csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 17.00 Tel.: 78/420-211

POLGÁRMESTER FOGADÓNAPJA

csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 17.00

JEGYZŐ ÜGYFÉLFOGADÁSA

szerda, csütörtök: 08.00 – 12.00

ÁLLATORVOSI ÜGYELET

Valamennyi állatorvos saját praxisa részére biztosítja a munkaszüneti napokon való ellátást. Távollét esetén helyettesítő állatorvos dolgozik, akinek elérhetősége a rendelő bejáratánál kifüggesztve olvasható. Dr. Almási Zsolt: 20/262-2255 Dr. Beke József: 20/971-8180 Dr. Flaisz Csilla: 70/702-5394 Dr. Sőreghy András: 70/382-9679, 70/436-2968

EBRENDÉSZET

Tel.: 20/4949-705

GYÓGYSZERTÁRAK NYITVATARTÁSI IDEJE

Kristály Gyógyszertár Vasút u. 3. Tel.: 78/422-740 hétfő-péntek: 08.00 – 16.00, Páratlan szombatokon: 08.00 – 12.00 Ügyelet nincs. Szent György Gyógyszertár Rákóczi F. u. 1. Tel.: 78/420-150 hétfő-péntek: 08.00 – 12.00, 14.00 – 18.00 Páros szombatokon: 08.00 – 12.00 Készenlét: hétfő-péntek 19.00 – 21.00

POSTA NYITVATARTÁSI IDEJE

hétfő, kedd, szerda, péntek: 08.00 – 16.00 csütörtök: 08.00 – 17.00 szombat, vasárnap: zárva Tel.: 78/420-630

KISKUN-VÍZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Kiskunhalas, Kőrösi út 5. Hétfő: 8:00-14:00 Kedd: 6:30-12:30 Szerda: 8:00-14:00 Csütörtök: 8:00-20:00 Péntek: 6:30-12:30 Tel.: 20/942-1622 18

Keceli Hírek

FALUGAZDÁSZ ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE

hétfő-csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 péntek: 08.00 – 12.00 Tel.: 78/420-011

HEGYKÖZSÉG ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE

hétfő, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 kedd, csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 Tel.: 78/421-308

KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELENTÉS

Városháza portaszolgálata Tel.: 78/420-211

HELYI RENDŐRSÉG

Tel.: 78/420-207, 20/539-83-71

HELYI TŰZOLTÓSÁG

Tel.: 78/420-056, 70/3392-733

II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

Tel.: 78/420-253, 70/983-94-08

KECEL VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE

Tel.: 78/521-030, 06-70/379-2001

ORVOSI ÜGYELET

A központi ügyelet vezetékes telefonszáma: 78/421-000 Az orvosi ügyelet mobil száma: 06-30/859-66-70 Ügyeleti idő: naponta 16.00 – 08.00

CSECSEMŐ- ÉS GYERMEK­ GYÓGYÁSZ SZAKORVOSOK, HÁZIORVOSOK RENDELÉSI IDEJE ÉS TELEFONSZÁMAIK

Dr. Zsember Katalin Tel.: 78/420-047 Rendelési idő: Hétfő: 08.00-11.00, 16.00-17.30 Kedd: 08.00-10.00 Szerda: 08.00-10.00, 16.00-17.30 Csütörtök: 08.00-11.00 Péntek: 08.00-11.00, 16.00-17.30 Csecsemő tanácsadás: kedd 10.00-12.00 Dr. Percs Ágnes Rendelési idő: Hétfő: 8.00-11.30, 16.30-18.00 Kedd: 8.00-11.30, 16.30-18.00 Szerda: 8.00-10.00 délután NINCS Csütörtök: 8.00-11.30, 16.30-18.00 Péntek: 8.00-11.30, 16.30-18.00 Csecsemő tanácsadás: szerda 10.00-12.00 Tel.: 78/422-670, 20/9377-700

2020. november

KECELI HÁZIORVOSOK RENDELÉSI IDEJE ÉS TELEFONSZÁMAIK

CSENDES ŐSZ IDŐSEK OTTHONA

Dr. Dvorácskó Béla Rendelési idő: Hétfő, péntek: 08.00-12.00 Csütörtök: 08.00-12.00, 16.00-17.00 Tel.: 78/420-981 Dr. Bárdos Klára (Dr. Bárdos Háziorvosi Kft.) Rendelési idő: Hétfő: 08.00-12.00, 16.00-17.00 Kedd: 08.00-12.00 Szerda: 08.00-12.00 Csütörtök: 09.00-12.00 Péntek: 08.00-12.00 Tel.: 78/420-581

Cím: Szabadság tér 11. Intézményvezető Tel.: 78/521-850 Bentlakásos ellátás Tel.: 78/521-852 Konyha, pénztár, nappali ellátás Tel.: 78/521-851 Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás Tel.: 78/420-092

POLGÁRŐRSÉG

Tel.: 70/3329600

KORMÁNYABLAK NYITVATARTÁSI IDEJE

Dr. Suhajda János (S Praxis Bt.) Rendelési idő: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 08.00-12.00 Szerda: 13.00-17.00 Tel.: 78/420-247

Okmányiroda hétfő: 07.00 – 17.00 kedd, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 csütörtök: 08.00 – 18.00

Dr. Percs Endre (Peva-Med Kft.) Hétfő, szerda, csütörtök, péntek: 08.00-12.00 Kedd: 08.00-12.00, 16.00-17.00 Tel.: 78/421-471

Gyámügy hétfő: 08.00 – 16.00 kedd, szerda, péntek: 08.00 – 12.00 csütörtök: 12.00 – 16.00

Impresszum Keceli Hírek

Kecel város közéleti havilapja Kiadó: Vállalkozók a Városért Média Nonprofit Kft. 6237 Kecel, Fő tér 1. Ügyvezető: Kiss Tamás Felelős szerkesztő: Csiszér Erika Ágnes E-mail: media@kecel.hu Állandó munkatársaink: Kecskés Tamás, Gyalogné Klajkó Eszter, Ridegné Szilágyi Bettina, Szőke Judit Hirdetésszervező: Dúcz Annamária E-mail: hirdetes@vira.hu Telefon: +36-70/617-9945 Tördelés: BI-Design Reklámstúdió 6237 Kecel, Rákóczi Ferenc utca 56. Nyomdai munkák: DRUK-KER Kft. 6200 Kiskőrös, Csokonai u. 47. Megjelenik havonta 3450 példányban. ISSN 2062-7300 Újság, képújság hirdetésfelvétel: Városi Könyvtár és Művelődési Ház hétfő, kedd, péntek: 09.00 – 12.00 szerda: nincs ügyfélfogadás csütörtök: 09.00 – 16.00 Tel.: 78/420-344 E-mail: hirdetes@vira.hu Lapzárta: minden hónap 20-án


2020. november

ÜNNEPI MISEREND December 21., 22., 23. és 24. hétfő, kedd, szerda és csütörtök: 06:00: Rorate-szentmisék a Szentháromság-templomban (Beltér) December 21., 22. és 24. hétfő, kedd és csütörtök: 07:30: Reggeli szentmisék a Szent Család-templomban (Újfalu) December 24. csütörtök, SZENTESTE: 24:00: ÉJFÉLI SZENTMISE a Szentháromság-templomban (Beltér) – amennyiben a kijárási korlátozások lehetővé teszik! December 25. péntek, KARÁCSONY FŐÜNNEPE: 07:30: Pásztorok szentmiséje a Szent Család-templomban (Újfalu) 09:00: Ünnepi szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) 11:00: Imrehegyi szentmise 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) December 26. szombat, Karácsony Másnapja, Szent István diakónus vértanú ünnepe 09:00: Ünnepi szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér)

17:00: Esti szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) December 27. vasárnap, a Szent Család, Jézus, Mária és József ünnepe, illetve Szent János apostol és evangélista ünnepe: 09:00: Ünnepi szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) 10:00: Borszentelés a Szentháromság-templomban (Beltér) 10:30: Templombúcsú szentmiséje a Családokért a Szent Család-templomban (Újfalu) 11:00: Imrehegyi szentmise 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) December 28. hétfő, Aprószentek ünnepe: 08:00: Reggeli szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) és közös imádság a meg nem született magzatokért December 29. kedd: 08:00: Reggeli szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér)

December 30. szerda: 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) December 31. csütörtök, Szent Szilveszter pápa ünnepe: 17:00: Esti szentmise és ünnepélyes év végi hálaadás a Szentháromság-templomban (Beltér) 2021. január 1. péntek, ÚJÉV FŐÜNNEPE, Szűz Mária Istenanyaságának Főünnepe, illetve a Béke Világnapja: 07:30: Reggeli szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) 09:00: Ünnepi szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) 11:00: Imrehegyi szentmise 17:00: Esti szentmise a békéért a Szentháromság-templomban (Beltér) 2021. január 2. szombat: 08:00: Reggeli szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) 17:00: Esti szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) 2021. január 3. vasárnap, Karácsony utáni II. Vasárnap: 07:30: Reggeli szentmise a Szent Család-templomban (Újfalu) 09:00: Ünnepi szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér)

11:00: Imrehegyi szentmise 17:00: Esti szentmise a Szentháromság-templomban (Beltér) 2021. január 6. szerda, Urunk megjelenése, VÍZKERESZT FŐÜNNEPE: 08:00: Reggeli ünnepi szentmise és vízszentelés a Szent Család-templomban (Újfalu) 17:00: Esti ünnepi szentmise és vízszentelés a Szentháromságtemplomban (Beltér) A Vízkereszt Főünnepe körüli napokban és azt követően végezzük a házszenteléseket. A házszenteléssel kapcsolatos kérést, kérjük, a Plébánia Irodájában előre jelezni, hogy össze tudjuk állítani az időbeosztást. Az ünnepi katolikus szentmisék ezen rendje a világi és a felettes egyházi hatóságok által érvénybe léptetett intézkedések 2020. novemberi végi hatályának megfelelően került összeállításra. Amennyiben a világi vagy egyházi felettes hatóságok további korlátozásokat léptetnek életbe, annak megfelelően kerül majd módosításra jelen időrendi tervezet.

EGY ELFELEDETT KECELI KATONAHŐS EMLÉKÉRE A Temető utca kialakítása a 70-es évekre vezethető vissza, amely helyén eredetileg egy elhanyagolt temető állott. Az utca kialakítása során aktualitást kapott ennek a temetőrésznek a felszámolása. Az akkori kommunista vezetés elrendelte a dózeres és markológépes „takarítást”, mely embertelen munkálatok során síremlékek vesztek oda. Az egyik – feltehetően keceli származású - katonahős emlékművét sikerült megmentenie Szőke Györgynek. E síremlék regénybe illő útjáról Gyuri bácsi mesélt nekünk. • Mit lehet tudni e volt temetőről? Nagyon elhanyagolt temetőrész volt ott, ahová olyan személyeket temettek el, akik nem voltak megkeresztelve, vagy éppen öngyilkosok lettek. Ezt a részt körülbelül 1975-77 tájékán eltakarították, mivel kellett a hely az újonnan nyíló utcának. E munkák során – lehet mondani – embertelenségek és kegyeletsértések tömkelege látott napvilágot. Több alkalommal jártam arra, és megrökönyödve tapasztaltam, hogy sírok, koporsómaradványok, csontvázak, koponyák és imakönyvcsatok terültek szét mindenhol. A síremlékeket nem

kímélték az erőgépek: nyomukban darabokra tört sírok maradtak szanaszét. Ott leltem rá egyre, amely nagyon szépen meg volt munkálva idestova 105 évvel ezelőtt. Az emléken az állt, hogy a „hazáért, a királyért hősi halált halt Kisa József. Élt 34 évet, meghalt 1915-ben. • Mi történt ezzel az emlékművel? Nem bírtam nézni azt a szörnyűséget, ami ott történt, de úgy éreztem cselekednem kell: fogtam, és összegyűjtöttem a sír darabjait, és jobb híján hazavittem a kertbe. Ott pihent közel 40 évig. A rendszerváltás után már bátran meg tudtam mutatni

bárkinek, abban a reményben, hátha egy vállalkozó kedvű lakos segít a helyreállításban. Ez év szeptember 4-én én is részt vettem az önkéntes temetőtakarításban. Akkor beszéltem Csörgő János sírkőkészítő mesterrel, akinek elmondtam a sztorit, aki erre felajánlotta a segítségét. Így került megragasztásra az emlékmű, amelyet a halottak napja előtt közvetlenül ki is vitt a temetőbe a II. Világháborús emlékmű mellé. Mindenszentekkor örömmel láttam, hogy sok gyertya és virág volt elhelyezve e síremlék elé. Ezáltal megelégedettség fogott el, hogy valami jót cselekedtünk. A visszajelzések alapján úgy gondolom, hogy jó helyre került. Így ha élnek közöttünk leszármazottai, akkor tudnak legalább egy gyertyát gyújtani, egy imát elrebegni e hős emlékére. Ezzel kívánok neki örök békességet. Kiss Tamás 19


MEGSZŰNIK AZ ILLEGÁLIS PIAC A lakosság hosszú várakozását követően, közel egy év után a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő Csoportjának szakmai irányítása mellett a Keceli Rendőrőrs állománya megkezdte a piac mellett működő illegális árusítóhely felszámolását. A városvezetés beszámolt arról, hogy több héten keresztül tartó összehangolt akcióról volt szó, ahol a város jegyzője és a rendőrség közösen lépett fel. Haszilló Ferenc polgármester elmondta, hogy közel egy évvel ezelőtt jelezték a rendőrség részére a problémát, akik azonnal megkezdték a szakmai egyeztetéseket és az előkészítést a most gyümölcsbe forduló ellenőrzések és fellépés érdekében. A tavaly felállt képviselő-testület az azóta eltelt időben harmonikus kapcsolatot alakított ki a rendőrséggel, amely során komoly szakmai munkát felmutatva sikerült megoldást találni az illegális piac felszámolására. A polgármester elmondta, hogy a város életében kiemelt helyen szerepel a piac, hiszen a jelenlegi veszélyhelyzettel érintett időszakban a biztonságos és egészséges élelmiszer legfontosabb beszerzési helyévé vált. Ugyanakkor a környéken működő illegális és kontrollálatlan árusítás nem segítette elő ezt. Elmondta továbbá, hogy különösen örömteli, hogy a rendőrség

és a városvezetés közösen, összehangoltan és koordináltan tudott fellépni az illegális árusítókkal szemben, kiszűrve a nem megbízható termékeket forgalmazó személyeket. A közeljövőben rendszeresen számíthatnak a piac környéken illegálisan árusító személyek hasonló ellenőrzésekre, ahol a törvény teljes szigorával fog lesújtani a rendőrség. A kereskedelmi törvény alapján hiába gondolják azt az árusok, hogy magánterületen árulnak – amely a közforgalom elől el nem zártnak minősül – és így nem közterületen történő árusító személyek, de a Kereskedelmi Tevékenységről szóló törvény alapján ez nem állja meg a helyét. A polgármester hangsúlyozta, hogy a városban innentől kezdve rend lesz, és nincs helye a keceli árusítók és polgárok között olyan személynek, aki nem hajlandó betartani a város szabályait. Kiss Tamás

RENDEZVÉNYEK 2021 Kecel város jövő évi rendezvénynaptára olvasható a www.kecel.hu honlapon, bal oldali Rendezvények 2021 menüpontban. A dokumentum tervezet, kérjük, időszakosan visszatérve kísérjék figyelemmel!

TISZTELT ADÓZÓK! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvényt, mely a gépjárműadó vonatkozásában igen fontos változtatást tartalmaz. 2021. január 1-től a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság látja el. További változás, hogy ugyanezen időponttól az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést

– és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókról szóló bevallások benyújtására vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával teljesítheti. Az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély vállalkozó a helyi iparűzési adóról szóló bevallását a fentiektől eltérően papíralapon, az önkormányzati adóhatósághoz is teljesítheti. Adócsoport

Profile for Keceli Hírek

Keceli Hírek - 2020. november  

Keceli Hírek X. évfolyam - 11. szám 2020. november

Keceli Hírek - 2020. november  

Keceli Hírek X. évfolyam - 11. szám 2020. november

Advertisement