Issuu on Google+

SÜLYSÁP INFORMÁCIÓS ÉS KÖZÉLETI LAPJA

IV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM, 2010. JÚLIUS

Megkezdõdött a Magdolna utca felújítása A napokban kezdõdött meg az igen leromlott állapotú Magdolna utca szélesítése és felújítása. A munkák elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárás a kivitelezés törvényességét és az átláthatóságot hivatott biztosítani. A közbeszerzés eredményeképpen a kezdeti 70 milliós összköltséget sikerült 52 millióra csökkenteni. Ez közel 20 millió forint megtakarítás Sü lys áp javár a. (A mûsza k i p araméterek természetesen nem változtak, tehát semmilyen minõségbeli csökkenés nem lesz!) Az út a felújítás után 6 m széles lesz. Új vízelvezetõárkok épülnek, rendezik az útpadkát is. A kivitelezés 2010. július 7-tõl legkésõbb augusztus 17-ig tart majd. Ez idõ alatt számos kellemetlenség elõfordulhat, ezekért elõre is elnézésüket kérjük! Katus Norbert

A tartalomból

Czerván György államtitkárral beszélgettünk Országgyûlési képviselõnk - a Tápió mentén elsõként – Sülysápon adott interjút a Sülysápi Hírforrás és a tapiokultura.hu számára. Beszélgettünk vele az új feladatáról, a kormány terveirõl, civilekrõl, a Tápió-vidéket és Sülysápot érintõ intézkedésekrõl, aktuális ügyeinkrõl. Államtitkár úr! Gratulálunk a választáson elért közel 58%-os eredményéhez, valamint új tisztségéhez. Köszönöm szépen. Az államtitkári címet még szoknom kell, pedig már több hete történt a kinevezés. Nagyon örültem az eredménynek, és nagyon szépen köszönöm ezúton is a választópolgároknak, a sülysápiaknak, illetve a választókerület valamennyi szavazó polgárának, egyrészt, hogy elmentek szavazni, másrészt pedig, hogy ilyen nagy arányban szavaztak rám és a Fideszre. Megélhettem azt is – negyedik alkalomra végre –, hogy milyen az elsõ fordulós gyõzelem íze. Nehéz volt elvállalni az agrárgazdasági államtitkári felkérést? Ha egyszer „hí a haza”, akkor menni kell, és egy ilyen felkérést nem illik elutasítani. Természetesen tisztában voltam, és most még inkább tisztában vagyok azzal, hogy mekkora feladatot vállaltam. Igyekszem ennek az elvárásnak megfelelni. folytatás a 2. oldalon

2

Terv szerint halad a bölcsőde építése

4

10+1kérdés a csatornáról

5

Névtelen szórólap a postaládákon

6

Bölcsődevezetői pályázat

7

A régi-új igazgató

9

Ökovíz hírek

10 Erdélyi üzenet Városfalváról 10 Levelet kaptunk a csatornairodától 13 Helyismereti verseny Sülysápon 14 Augusztus 20. Kapás udvarban


Terv szerint halad a bölcsõde építése Úgy tűnik, semmi sem veszélyezteti az épülő bölcsőde szeptember 20-i műszaki átadását. Képriportunkban Ön is meggyőződhet arról, hogy a munka ütemesen halad: szerelik az elektromos és a fűtési rendszert, a tető is hamarosan elkészül.

Ez lesz a közöségi terem.

Az egykori épület kb. hatszorosára bõvül.

Polgármester úr mutatja, melyik szobában vagyunk.

A végeláthatatlan folyosó a nyugati oldalon. (Innen nyílnak a csoportszobák)

Czerván György államtitkárral beszélgettünk folytatás az elõzõ oldalról

Azok az érvek kerültek túlsúlyba, amik miatt igent kellett, hogy mondjak. Mondhatnám azt is, amit Moldova György írt az Égi szekér címû könyvében, amikor a paraszt bácsit felvitték a repülõvel, hogy – biztos ismeri mindenki - „ gondoltam… gondoltam… ezt nem gondoltam!” Azt azért tényleg nem gondoltam, hogy ennyi tengersok munka van, pedig tudtam, hogy rengeteg gond van az országban. Attól kezdve, hogy beteszem a lábam a minisztériumba, és amíg onnan ki nem jövök, ott folyamatosan jönnek, tárgyalok, telefonok, tévéinterjú, sajtótájékoztató, plusz a parlamenti

munka. Emberpróbáló lesz, azt már látom. Milyen feladatokat lát el az agrárgazdasági államtitkár? Ami hozzám tartozik, az a klasszikus értelemben vett mezõgazdasági termelés, a klasszikus szakmai rész. Ide tartozik az agrárszabályozás, piacszabályozás, mezõgazdaság (ezen belül a növénytermesztés és az állattenyésztés), Agrárgazdasági Kutató Intézet és az Agrármarketing Centrum. Tulajdonképpen a régi értelemben vett mezõgazdasági minisztériumot jelenti. A politikai államtitkárságok amolyan „ kisminisztériumok”. (folytatás a 3. oldalon)


Sülysápi Hírforrás (Folytatás ) Közösen dolgozunk, tehát egy vezetői megbeszélésen valamennyi államtitkárság dolgait áttekintjük. Jelenleg az a munkatempó, amit az élet megkíván. Az árvíz, belvíz kárenyhítési téma. Ennek még, sajnos, nem vagyunk a végén, de épp most, amikor visszaérek a minisztériumban, várni fog a jogszabálytervezet, amit a héten már talán be tudunk nyújtani. Ez a kárenyhítéssel kapcsolatos olyan módosítás, ami leegyszerűsíti a kárban érintettek adminisztrációs kötelezettségeit, illetve határidőket módosít úgy, hogy kedvezőbb legyen. Melyek lesznek az első intézkedések? Az én államtitkárságomnál ez az első intézkedés, de egyébként generálisan foglalkozunk az árvíz- és belvízkérdéssel. Módosítani szeretnénk az egész rendszert, mert eddig is tudtuk, de a mostani káresemény megerősített minket abban, hogy ez a kárenyhítési szisztéma nem működőképes. A Parlament előtt van az alkalmi munkavállalás témája, annak nagyon komoly mezőgazdasági része van. Ennek az általános vitája most zárult le. Ezen kívül a miniszterelnök úr által meghirdetett 29 intézkedési pontban van jó néhány, ami a mi területünket érinti. Ezek főként élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos intézkedések lesznek. Ilyen a másodlagos ellenőrzés szigorítása a bejövő élelmiszereknél, a közvetlen értékesítés támogatása, a nehézgépjárművek közlekedési engedélyeinek megkönnyítése. Előttünk van, és hamarosan a Kormány elé kerül a földtörvény módosítása, közben a földmoratóriumot Brüsszel felé meg kell erősítenünk. Már konkrét intézkedéseket kell tenni a betakarítás előtt. Az Aratási Koordinációs Bizottságot a jövő hét elejére összehívom, mivel az aratás is hamarosan kezdődik az ország déli részén. Mit remélhet a Tápió-vidék? Remélem, hogy azok az intézkedések, amelyeket a kormányprogramba is beleírtunk, megteremtik a lehetőségét annak, hogy itt, a választókerületemben is megoldódjanak azok a főbb problémák, amiket a kampány során elmondtunk (munkahelyteremtés, a közúti és a vasúti közlekedési viszonyok, önkormányzatok helyzete). A polgármesterekkel kistérségi társulási üléseken megbeszéltem, hogy várom alulról is a kezdeményezést, de amikor pl. pályázati lehetőségeket

látok, én is eljuttatom majd az információt nekik. Milyen a kapcsolata a Tápió mente civil szerveződéseivel? Nagy energiát fordítottam 12 éves képviselőségem alatt, hogy a civil szervezetekkel tartsam a kapcsolatot. Mindig azt mondtam, hogy nem feltétlenül politikai fórumokat kell csinálni. Abból évente egy, de kampányban is egy-kettő elég. Arra törekedtem, hogy minél többet találkozzam az emberekkel, és közvetlenül elmondhassák a különböző gondjaikat. Erre biztosan kevesebb időm lesz a jövőben, de próbáltam egy munkatervbeosztást vázolni, mert nem akarok elszakadni. Nem is tehetem meg, hiszen egyéniben választottak meg. Az államtitkárság kapcsán, összeférhetetlenség miatt föl kellett adjak pozíciókat. A munkahelyemen gyakorlatilag megszűnt az elnök-igazgatói beosztásom, de szerencsére vannak olyan kollégák, akik át tudják venni. Tápiószentmárton alpolgármesterségéről is le fogok mondani. Mi a hobbija, mivel kapcsolódik ki? A zene - lenne. Otthon, nagy magányomban, ami most elég ritka lesz, kikapcsolódást jelent, ha odaülök a hangszeremhez, és játszogatok magamnak, vagy – jobb esetben – a feleségemnek, aki a szomszéd helységben visszafogottan hallgatja ezt főzés közben. A zenekar szünetel, de ennek nem a megnövekedett munka az oka, hanem, hogy az egyik zenésztársunk elhunyt. Ha túl leszünk rajta lelkileg, akkor – ha másért nem is –, de az ő emlékére fogunk csinálni valami megemlékezést vagy koncertet. Azon kívül pedig a foci. A szerda estéket már megbeszéltem a barátaimmal, hogy ha 4-kor elindulok Pestről, akkor fél hétre biztosan hazaérek a focira. Legalább azt a heti két órát sporttal szeretném tölteni. Édesapámnak van egy jelentősebb területű szőlőültetvénye otthon egy zártkertben. Mivel ő már idős, ezt eddig én csináltam, de az időbeosztásomba nem nagyon fog beleférni, pedig egy jó kikapcsolódás volt. Visszakanyarodva a politikához, őszszel igen jelentős változás lesz az önkormányzati rendszerben. Sülysápon például 13 képviselő helyett már csak 8-at választanak majd a választópolgárok.

Milyen eredményt vár az őszi választásokon? Igen, az egyik ígéretünk volt, hogy az önkormányzati képviselők létszámát lecsökkentjük az országgyűlési képviselők számával együtt. Ezeket a jogszabályokat ígéretünk szerint be is vittünk a Parlament elé az első intézkedések között. Úgy gondolom, hogy egy nyolctagú képviselő-testület hatékonyabb, mint a 13 fős, és talán a lehető legjobb embereket könnyebb lesz majd kiválasztani. Hogy az esélyek milyenek lesznek, az nyilván függ attól, hogy a Kormány milyen munkát végez, ami a Fidesz-KDNP népszerűségét nagyban befolyásolja majd, illetve az ellenzéki pártokét is. Az intézkedéseink találkoznak a választópolgárok akaratával, azokkal a dolgokkal, amiket mi a választási kampányban, illetve a választási programunkban, majd utána a kormányprogramunkban elmondtunk, és látják az emberek, hogy árvíz ide, belvíz oda, csontvázak a szekrényben, amelyeknek még mindegyikével nem is szembesülhettünk, azért az ígéreteinket igyekszünk teljesíteni. Megpróbáljuk azokat az intézkedéseket meghozni, amelyek az ország szekerét előre tolják majd, és ebből a gazdasági válságból ki tudunk mozdulni. Ha ez így lesz, márpedig én látom, hogy így lesz, akkor az önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP jelöltjeinek igen jó esélyük lesz majd. Mely intézkedések érinthetik közvetlenül Sülysápot is? Első lépésként máris foglakozunk azzal, hogy megszüntetett vasúti szárnyvonalakat és a postákat visszaállítjuk. Az utóbbi Sülysápon is konkrét dolog. Ezt „egészen véletlenül” azért mondtam, mert Sülysápon vagyunk, és Horinka László polgármester úr már megkeresett ez ügyben, és Fellegi Tamás miniszter úrral fel is fogom venni a kapcsolatot hamarosan. Pályázzon-e jövőre Sülysáp a városi rangra? A lehető legelső alkalommal mindenféleképpen indokoltnak látom. Én eddig is támogattam a sülysápi pályázatot, és el is mondtam a véleményem. Nem akarok ebből Sülysáp kontra Tápiószele vitát gerjeszteni, de ha Tápiószele megérdemelte, akkor Sülysáp is megérdemelte volna. Nem az alkalmassági szempontok játszották – hogy finoman fogalmazzak – a legfontosabb szerepet, úgy-

3


Sülysápi Hírforrás hogy arra bíztatom Sülysápot, a képviselő-testületet, polgármester urat, hogy a legközelebbi alkalommal adják be. Szerintem jó esélye van Sülysápnak, de talán még a környéken más településeknek is, hogy megkapják a hőn áhított városi címet. Hogy áll a csatornapályázat? A csatorna-beruházás pályázata kint van Brüsszelben. Az ottani képviselőink, akik a témával foglalkoznak – én konkrétan Glattfelder Bélával és Áder Jánossal beszéltem –, látják a folyamatot. Abban maradtunk, hogy azonnal szólni fognak, ha úgy érzékelik, hogy esetleg be kell avatkozni. Brüsszel azért nem egészen úgy működik, mint Magyarország. Itthon egy hathatós lobbi tevékenység (ezt jó értelemben mondom) általában szükséges ahhoz, hogy a dolgok jól menjenek. Brüsszelben ez nem így van. Ott nyugalom van, és ha valaki nagyon nyomul egy adott témában, azt sokkal jobban megnézik, hogy mi lehet a hátsó szándék, és az inkább lassítja az előremenetelt. Csak akkor kell tehát beavatkozni, ha jelzés érkezik, hogy gond van, egyébként megy a maga – bürokratikus – útján. Bízom benne, hogy jó esetben, a közbeszerzési eljárások gyorsításával, ősszel az első kapavágás megkezdődhet, bár én mindig azt mondtam különböző rendezvényeken, hogy ehhez

minden körülménynek optimálisnak kell lennie. A tavaszt látom, amikor ez nagy biztonsággal elindulhat, de szerencsés esetben akár már most ősszel is. Mi a helyzet a 31-es úttal? A 31-es felújítását látszólag hagyták abba, ugyanis a nagy esőzések gondot okoztak a kivitelezőnek is, illetve régészeti feltárás során találtak valamit. Ez is lassította a kivitelezést. És még egy gond van, hogy a jelzőlámpák hasznosítható alkatrészeit éjszakánként ellopják. Egyébként tervem, és már beszéltem is az érintett kollégákkal, illetve Matolcsy György miniszter úrral, hogy még az ősz folyamán, pontosan a munkahelyteremtés és a közútfejlesztések kapcsán szeretném, ha eljönnének a választókerületembe egy polgármesteri rendezvényre. Ezt a felkérés konkrétan Matolcsy úr felé és Fónagy János felé fogalmaztam meg. Mind a ketten ígéretet tettek, hogy egyeztetett időpontban el fognak jönni, és remélem, hogy ezeket a problémákat át tudjuk tekinteni, és valami konkrétumot is tudnak majd mondani. Katus Norbert, Tarnavölgyi László

10 +1 kérdés a csatornáról 1. Hol tart a csatorna-beruházás ügye, hogy áll a pályázat? A pályázati anyag április végén kikerült Brüsszelbe. Az ottani elbírálás legfeljebb 6 hónapot vesz igénybe, tehát legkésőbb ősszel születhet meg az eredmény. 2. Mennyire biztos, hogy tényleg lesz belőle valami? Egyáltalán nem automatikus a pályázat uniós támogatása. A dokumentáció összeállítását azonban végig figyelemmel kísérte egy, az Európai Unió által megbízott szakértői szervezet, ami a hibákat már az összeállítás közben kijavíttatta, majd támogató nyilatkozatot adott a pályázat megvalósításához. Ezért jó eséllyel várhatunk pozitív döntést. 3. Mikorra lesz végre csatorna Sülysápon? A munkák a pozitív uniós döntést és a szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatását követően kezdődhetnek el. Ez lehet 2010 ősze vagy 2011 tavasza. A pályázat értékelésével párhuzamosan már megkezdődtek a (feltételes) közbeszerzési eljárások, így a döntés idejére már a kivitelezők is nagyrészt rendelkezésre fognak állni, nem kell tehát további hónapokat várni a munkakezdésre. Az építkezés pályázatban megjelölt befejezési időpontja 2012. június 30., amit egy év próbaüzem követ. 4. Hogyan fog zajlani a munka? A település több pontján egyszerre végzik majd a csatornahálózat kiépítését. A fenti dátumból is látszik, hogy viszonylag gyors kivitelezésre kell számítani. 5. Mennyibe került egy ingatlan csatornázása? Megközelítőleg 1,5 millió forintba. Várhatóan ennyivel emelkedik majd egyébként a beruházást követően minden csatornázott ingatlan ára. 6. Mennyit kell ebből befizetnie az ingatlantulajdonosnak? Egy ingatlan ún. érdekeltségi hozzájárulása, amit a tulajdonosnak kell megfizetnie, 265 000 forint. 7. Mikor és hogyan kell ezt az összeget befizetni? A 265 000 forintot legkésőbb a csatornázási munkák elindulása után be kell fizetnie mindenkinek. Az összeg adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, tehát az jár el helyesen, aki időben gondoskodik a befizetéséről! 4

8. Van-e részletfizetési lehetőség? A 265 000 forint esetében még nem tudni, hány részletben lehet azt megfizetni, a döntés a Csatornamű Társulat küldöttgyűlésének hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor nem valószínű a 2-3 részletnél nagyobb bontás, részletfizetésre számolni nem érdemes. 9. Miért jó a Fundamenta lakáskassza megtakarítás? Ha valaki „fundamentát” köt, akkor a 265 000 forintot 70 hónap alatt (a korábban kötöttek 100 hónap alatt) fizetheti meg. Ráadásul az állam a megtakarítási konstrukció miatt 30 %-ot hozzátesz, így a befizetés összege is kevesebb (az adminisztrációs költségeket is figyelembe véve), 196 000 – 220 000 forint. Egyéb részletfizetésre nincs lehetőség. Azoknak, akik ezt a fizetési módot választják, természetesen nem kell a munkák indulásakor megfizetni az összeget, hanem a megtakarítási futamidő végén a Fundamenta utalja majd át az összeget a Csatornamű Társulathoz. 10. Mi épül meg ebből a pénzből az ingatlanon? Az ingatlanhatáron belül 1 méterre egy csonkot építenek ki. A házból kijövő szennyvízcső és a csonk összekötéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ha a talajviszonyok átemelő beépítését is szükségessé teszik, akkor annak megépítését a csonkkal együtt, külön költség nélkül elvégzik. +1. Minden települési ingatlan csatornázva lesz? Lényegében igen, a belterületi ingatlanok csatornázva lesznek. Az esetek 95%-ában belterületen közvetlenül a csatornára lehet majd csatlakozni. Néhány utcában lesz eltérő megoldás, ahol ritkább a beépítettség (pl. csak az utca egyik oldalán vannak házak) és így az egy ingatlanra jutó költségek duplázódnának, ún. zárt házi gyűjtőket építenek ki, ahonnan (ugyanakkora csatornadíj ellenében) szippantós módszerrel fogják rendszeresen elszállítani a szennyvizet. A zárt gyűjtő az azonos szolgáltatási díj mellett mind környezetvédelmi-, mind komfortérzeti szempontból ugyanazt a szolgáltatási szintet nyújtja majd, mint a csatorna!


Sülysápi Hírforrás

A cél valóban szentesíti az eszközt? A minap sok sülysápi polgár találhatott egy névtelen, színtelen, szagtalan szórólaA leürítő medencét ölelő gátak rövid pot a postaládájában. időn belül több alkalommal is átszakadtak, ami korábban nem volt jellemző. Egy alkalommal egy gyalogsági ásó is előBOSSZÚ ÉS HASZONLESÉS? került a helyreállítás során, ezért rongálás Bizonyára a Tisztelt Olvasó is emlék- miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést szik még arra az egy évvel ezelőtt javasla- tettünk a rendőrségen. tomra, aminek eredményeként az Önkormányzat cége vásárolt egy szennyvízszállító járművet és „belépett” a sülysápi szennyvízpiacra, és 20-30%-kal olcsóbban kezdett szolgáltatni. Az árak letörésével a piaci szereplőket megfosztotta korábbi mértéktelen hasznuktól, ugyanakkor az embereknél hagyott éves szinten akár több tízezer Forintot Ez volt a célunk: ne kelljen a sülysápiaknak indokolatlanul magas árat fizetniük a szennyvízszállításért. Ugyanez a célkitűzés motivált akkor is, amikor évekkel ezelőtt azt javasoltam a képviselőtestületnek, hogy szüntessük meg a szennyvízelhelyezés területén tapasztalható bizonytalan és kiTermészetesen a médiacirkusz sem szolgáltatott helyzetet, és vegyük önkormányzati tulajdonba az 1988 óta működő maradt ki a történetből: a közelmúltban az sülysápi szennyvízleürítőt. (Persze a végle- egyik kereskedelmi televízió is foglalkozott ges megoldást a csatornahálózat és a leendő az üggyel. Mindezek után a Zöldhatóság lépésszennyvíztisztító megépülése jelenti majd, azonban az építés ideje is legalább két év, kényszerbe került, és a korábban az ő tuígy még minimum két évig az eddigiekhez domásuk és rendszeres ellenőrzésük melhasonlóan szállítójárművekkel kell megol- lett működtetett leürítővel kapcsolatban határozatot adtak az érintett terület tulajdani a szennyvízkérdést.) Az elgondolást tett követte. Miután a donosainak, hogy a területre a továbbiakterület tulajdonosával, Adamecz Sándorral ban ne szállítsanak be szennyvizet. A hatásikerült megállapodni, aláírtuk az adásvé- rozat azonnal végrehajtandó. teli szerződést. Ám közben kiderült, hogy (az előző önkormányzati vezetés vagy a Mit tett közben az Önkormányzat? korábbi tulajdonos hanyagsága miatt) az •Tárgyalt Búzás Istvánnal, tárgyalt egyik leürítő medence egy része átnyúlik a később Búzás úr ügyvédjével, és miután szomszédos területre, mely Búzás István ezek nem vezettek eredményre, áprilisban tulajdonában van. a Testület döntött: kisajátítja az 5000 m2t. AZT JELENTJÜK FEL, •Tárgyalt és levelezett a ZöldhatóságAKI SEGÍTENI AKAR? gal egy új leürítő kialakításáról. Ezt nem Megkerestem Búzás Istvánt, hogy ren- támogatták. dezzük a határokat, cseréljük el a földjeinTárgyalt a Zöldhatsággal a leürítő enket, vagy akár megvásárolná az Önkor- gedélyének aktualizálásáról. Erre azt a mányzat azt az 5000 m2-t, amely a problé- választ adták, hogy először a tulajdonvimát okozza. szonyt rendezzük. Ezért döntöttünk a Igaz, hogy a 20 éve fennálló helyzet kisajátításról. eddig senkit nem zavart, azonban most A tulajdonviszonyok rendezetlensége együttműködés helyett feljelentések sorozata következett. Búzás úr feljelentése- miatt egyelőre nem tudjuk megkérni az új ket tett a rendőrségen, a Környezetvédelmi üzemeltetési engedélyt a Zöldhatóságtól. Minisztériumnál, a Zöldhatóságnál azzal, A kiadott határozat értelmében oda hogy a szennyvízleürítéssel szennyezik a nem lehet beszállítani a keletkező szennyszolgáltató cégek a földjét. Természetesen vizet. Akkor hová kellene tenni? Merül fel tízmilliós nagyságrendű kártérítést is a jogos kérdés. Erre a Zöldhatóság sem akar választ adni, csakúgy, mint arra a követel. kérdésre, hogy az esetleges távolabbra törREJTÉLYES GÁTSZAKADÁSOK… ténő szállításnak a többletköltségét és a

felmerülő környezeti terhelést figyelembe vették-e? Természetesen a Polgármesteri Hivatal fellebbezést fog benyújtani az ügyben, és nagyon remélem, hogy a felettes hatóság meghallgatja az Önkormányzat érveit is! Más kérdés, hogy vajon milyen céloktól vezérelve és mi által motiválva teszi Búzás István azt, amit tesz? Az 5000 m2es szántó kb. 400-500 ezer Ft-ot ér. Az Önkormányzat mérlegelve az orvoslás rendkívüli szükségességét, 1,6 millió Ft-ot ajánlott a tulajdonjogért. Négyzetméterre vetítve pontosan ugyananynyit, (320 Ft/m2) amennyiért Adamecz Sándor adta el a területet. Azonban ügyvéddel megtámogatott Búzás István most 5 milliót, igen, 5 milliót (!!!) kér az 5000 m2-ért. A piaci ár tízszeresét akarja kivenni az Önkormányzat zsebéből! Az Önök zsebéből. Nem lennénk a település jó gazdái, ha ezt hagynánk. Nem is hagyjuk! Az egyszerű haszonlesésen kívül persze más motiváció is felmerülhet a szórólap terjesztővel kapcsolatban, akik gyávák ahhoz is, hogy alapon nevüket feltüntessék. Közeledik az őszi önkormányzati választás és ilyenkor egy kis botrány segíthet egy-egy jelöltnek szavazatot szerezni. De kérdezem: Ilyen áron? Hát nem szégyellik magukat? Vesszen akár Sülysáp is, csak nekik szavazatuk legyen? Tényleg úgy gondolja egy-egy szerencselovag, hogy a győzelem érdekében minden eszköz igénybe vehető? A cél valóban szentesíti az eszközt? Tisztelt Lakosság! Nem hagyjuk! Nem hagyjuk, a jövőben sem hagyjuk, hogy bárki is megkárosítsa az Önkormányzatot! Nem hagyjuk, a jövőben sem hagyjuk, hogy mértéktelen haszonlesők, egymással megegyezve az egekbe emeljék a szippantási árakat. Nem hagyjuk, hogy így vegyenek ki az Önök zsebéből éves szinten tízezreket! Nem hagyjuk, hogy aljas, nemtelen, hazug eszközökkel bárki is milliókat kaszszírozzon az Önkormányzat kasszájából kárpótlás gyanánt! Az igazság győzni fog, efelől nincs kétségem, s lépéseinknek bizonyára meglesz az eredménye. Horinka László polgármester

5


Sülysápi Hírforrás

Bölcsődevezetői Pályázat Sülysáp Nagyközség Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet BÖLCSŐDEVEZETŐ /magasabb vezető/ munkakör betöltésére A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 nevelési évre – 2010. november 1-től 2015. július 31-ig – szól. A munkavégzés helye: Pest megye, 2241 Sülysáp, Szilvafasor u. 1. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: ♦ A bölcsődevezető felelős az intézményben a gyermekek ellátásának megszervezéséért, az intézmény működéséért, a személyi, tárgyi és anyagi feltételek biztosításáért, irányításáért. ♦ Feladata az intézmény felelős vezetése, irányítása, a jogszabályokban meghatározottak szerinti szakszerű működés, magas színvonalú szakmai munka biztosítása, szervezése, ellenőrzése; a költségvetési szervek vezetői számára jogszabályban előírt pénzügyi gazdasági feladatok és jogkörök felelősségteljes ellátása; a jogszabályokban és a fenntartó által előírt szabályzatok, tervek, szakmai programok kidolgozása. A munkakör betöltője irányítása alá tartozó személyek száma: 15 fő A munkakörrel kapcsolatos egyéb lényeges információk: Mivel az intézmény jelenleg még nem működik, a kinevezett bölcsődevezető kezdeti feladatai közé fog tartozni az intézmény működési – jogi, humán és tárgyi – feltételeinek megteremtésében való közreműködés is. Az állás magasabb vezető állásnak minősül, így az állás betöltője a kinevezés szerinti szakgondozói munkaköre mellett látja el a magasabb vezetői beosztásból eredő feladatokat. Kinevezés esetén 4 hónap, illetve a Kjt. szerint vonatkozó próbaidő kerül kikötésre. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet és Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Cafetéria Szabályzatának rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, ♦ cselekvőképesség, ♦ büntetlen előélet, ♦ a 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 2. számú mellékletében előírt képesítés: 1. intézetvezető, szakoktató, védőnő, felsőfokú szociális alapvégzettség (általános szociális munkás, szociális 6

szervező, szociálpolitikus, szociálpedagógus) vagy pedagógus (óvodapedagógus, tanító, tanár, nevelőtanár, pedagógiai előadó, gyógypedagógus, pszichopedagógus) képesítés, valamint 2. csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA), bölcsődei szakgondozó (OKJ), csecsemő- és kisgyermekgondozó (OKJ), csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó (OKJ) vagy csecsemő- és gyermekgondozói (OKJ) vagy kisgyermekgondozó, -nevelői (OKJ) végzettség, ♦ legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, ♦ felhasználói szintű számítógépes ismeretek (szövegszerkesztés, internet) ♦ megbízás esetén vagyonnyilatkozat tétele. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: ♦ Fényképes szakmai önéletrajz, ♦ az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel (vezetői program), ♦ 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, ♦ végzettséget, képesítést tanúsító okiratok másolata, ♦ pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok nem áll fenn, ♦ pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, ♦ pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy hozzájárul-e a pályázat nyílt ülésen való tárgyalásához. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2010. november 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. augusztus 16. A pályázat elbírálásának határideje: 2010. szeptember 16. A pályázat elbírálásának módja: A pályázatról Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. A pályázat benyújtásának módja: ♦ Postai úton vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. címen, ♦ elektronikus úton a jegyzo@sulysap.hu címen. Kérjük a borítékon, illetve az elektronikus levél tárgyában feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: …………..…../2010., valamint a munkakör megnevezését: bölcsődevezető. A pályázati kiírás további közzétételének helye: ♦ Szociális Közlöny ♦ Oktatási és Kulturális Közlöny ♦ Sülysáp Nagyközség honlapja (www.sulysap.hu) A pályázattal kapcsolatosan további információt nyújt: Tóth Krisztina jegyző, illetve Szabóné Misinszki Hajnalka főelőadó a 06-29/435-001 telefonszámon.


Sülysápi Hírforrás

A régi-új igazgató sában segítenek. Az, hogy mindenki a tanuló ifjúságért legyen, azt is jelenti, hogy neveljük, tanítsuk jövőnk nemzedékét, a megfelelő szigorral, elvárásokkal, példamutatással. Nem szabad elfelejteni a szülők feladatait, kötelességeit sem. A gyerekek nevelése közös célunk és feladatunk kell, hogy legyen. Tehát az összes tervem a fő cél megvalósítására irányul: tanulóink egészséges testi, lelki, szellemi fejlődésére. - A képviselőtestület és a polgármester úr is támogatásukról biztosították Önt. Milyen volt az eddigi együttműködése a fenntartóval? - Az együttműködés együtt gondolkodás is volt a Polgármester úrral a szó legszorosabb értelmében. Valóban érdekli az iskola, a munkánk, és együtt gondolkodva próbáltuk mindig a lehető legjobb megoldásokat kihozni a lehetőségekből. A fenntartón múlik, hogy milyen tárgyi feltételekkel rendelkezik az intézmény. Azt hiszem, aki járt már az iskolánkban, meggyőződhetett róla, hogy a környék egyik legjobban felszerelt iskolája a miénk, ez pedig magáért beszél. - Új szelek járnak az oktatásban is. Felkészült az iskola és személy szerint Ön a változásokra? - Új szelek jártak már a megelőző években is, ebben a változó világban. Eddig is többször dolgoztuk át a pedagógiai programot, a különböző dokumentumainkat. Készek vagyunk a változásokra. Bízunk a jó változásokban, amelyek a gyerekek érdekeit, fejlődésüket szolgálják, de nem marad el a pedagógusok megbecsülése sem. Köszönjük a beszélgetést, és munkájához sok türelmet és kitartást kívánunk, valamint gondoktól mentes és eredményes tanévet az egész nevelőtestületnek felidézve Karácsony Sándor gondolatait: .,,A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa.”

Örök kérdés, hogy jó vezetőnek születni kell-e, vagy bárki elsajátíthatja egy csapat vezetésének készségét. A válasz kettős. Egyrészt egy jó vezetőnek szüksége van alapvető adottságokra, vezetői vénára. Másrészt viszont vezetőnek lenni egy szerep is, amit minden életben betöltött szerepünkhöz hasonlóan tanulni kell és lehet. A Móra Ferenc Általános Iskola és Nagyközségi Könyvtár régi-új igazgatója, Horváth Attiláné e feltevéssel biztosan egyetért, és benne is megfogalmazódtak e kérdésre adható válaszok a pályázat megírása közben. Az igazgatóasszony 10 éve vezeti az iskolát, és júniusban a nevelőtestület, a közalkalmazotti tanács, valamint a képviselő-testület maximális bizalmát élvezve újra öt évig lesz ennek az intézménynek az igazgatója. Szerkesztőségünk felkereste őt, és elképzeléseiről, rövid és hosszú távú terveiről kérdeztük. - Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a pályázat írásakor? - Végiggondoltam a megelőző 10 év kihívásait, eredményeit, sikereit. - Gondolom, ilyenkor az ember egy leltárt készít eddigi munkájáról. Milyen érzés volt visszatekinteni az elmúlt 10 évre? - Valóban leltároztam. Jó érzés volt visszatekinteni a sikerekre, mert voltak bőven. A pályázatomban több oldalon keresztül írtam róluk. Legnagyobb sikernek a tanítványaink sikereit tekintem. Ehhez kell biztosítani a feltételeket, tárgyit és személyit egyaránt. - A pályázatban olvashattunk terveiről is. Mi a legfontosabb, amit kiemelne ezek közül és miért? - „Minden és mindenki a tanuló ifjúságért legyen!” Ez a mondat szerepelt a megelőző és a mostani pályázatomban is, és ezt nemcsak frázisnak tekintem, hanem elvárom az iskola minden alkalmazottjától. Ha ezt teljesítjük, és folyamatosan szem előtt tartjuk, törekszünk a tökéletesség felé. A dolgozók támogatása arról is szól, hogy a pályázatban írtak megvalósítá-

B.M.

NYÁRI NYITVA TARTÁS Kedves Olvasóink! A nyári szabadságok miatt a következő – szürkével jelölt napokon van nyitva a könyvtár a megszokott nyitva tartási rend szerint.

Móra Ferenc Általános Iskola és Nagyközségi Könyvtár 2241 Sülysáp, Szent István tér 7.

Július

Június Hé Ke Sz Cs Pé Sz Va 7

1

2

3

4

8

9

10 11 12 13

21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Hé Ke Sz Cs Pé Sz Va

5 6

14 15 16 17 18 19 20

Augusztus

5

6

7

1

2

3

8

9

10 11

Hé Ke Sz Cs Pé Sz Va 1

4

12 13 14 15 16 17 18

2

3

4

5

6

7

8

9

10 11 12 13 14 15

16 17 18 19 20 21 22

19 20 21 22 23 24 25

23 24 25 26 27 28 29

26 27 28 29 30 31

30 31

2010. augusztus 23-tól a megszokott rendben várjuk olvasóinkat. 7


Sülysápi Hírforrás

A Taekwon-do Szakosztály versenyeredményei (Európa-bajnokok, Kecskés Zsolt, Kecskés Bence) Engedjék meg a Kedves Olvasók, hogy beszámoljak a Szakosztály 2010 első félévi versenyeredményéről. Az év bevezető versenyét, a Daimond-kupát 2010.03. 27én Budapesten rendezték. Az eredmények a következők voltak: Kecskés Bence, Borbás Bálint, Kispál Krisztián, Tatorján Anna aranyérmesek lettek csapatküzdelemben, Kecskés Bence és Kecskés Zsolt aranyérmes tradicionális küzdelemben, Tatorján Ádám, és Holló Balázs ugyanebben a versenyszámban bronzérmes lett, Kispál Aliz és Holló Dorottya ezüstérmes csapatküzdelemben, Holló Dorottya erőtörésben begyűjtött még egy aranyérmet és egy ezüstérmet is, Holló Gergely bronzérmes lett speciáltörésben, A csapatversenyszámokban az első helyen végeztek csapataink a küzdelmi kategóriában. Békéscsabán rendezték az idei év Gyermek és Serdülők Országos Bajnokságát 2010. 04. 10-én. Ezen a versenyen belül egy felnőtt kupaversenyt is meghirdettek. Az érmeseink: Tatorján Anna aranyérmes, Kecskés Zsolt ezüstérmes, Holló Balázs és Tatorján Ádám bronzérmesek lettek. Az év kiemelkedő versenyét, az Európa-bajnokságot Svédországban rendezték 2010. 05. 1-től 3-ig. Nagy izgalmak közepette utaztunk ki Skövdébe, mivel akkoriban nagyon bizonytalan volt az utazás az új-zélandi hamufelhő miatt. De szerencsére nem volt semmi probléma, és szerencsésen megérkeztünk a kontinensviadalra. Rendkívüli mezőny, 31 ország 489 versenyzője vágott neki a négy versenyszámban megrendezett viadalnak. A magyar válogatott 22 főt delegált, ebből 4 fő a sülysápi Taekwon-do Szakosztály, 3 fő a monori Taekwon-do részéről. Merész álmainkban sem mertünk gondolni arra, hogy mind a hét tanítványom éremmel fog hazatérni, és ráadásul hárman több éremmel is! Eredmények: Európa-bajnokok lettek: Kecskés Zsolt és Kecskés Bence csapatküzdelemben. (Ez a bajnoki cím óriási jelentőségű, mivel a döntőben a címvédő lengyel csapatot győzték le fiaink.) Lódi Vivien csapat speciáltörésben, Rigó Pál és Bokros Tamás csapat erőtörésben, Győri Orsolya és Tatorján Anna bronzérmesek lettek csapat erőtörésben. Bence és Zsolt 1-1 bronzérmet, Vivien 1 ezüstérmet is begyűjtött! Az örömünk felhőtlen volt, főleg, mikor a végső elszámoláson kiderült, hogy az ifjúsági versenyzőink az országok közötti pontversenyben a dobogó 3. fokán végeztek. A válogatott három arany-, négy ezüst-, és négy bronzérmet hozott haza Svédországból, és ezzel az előkelő 6. helyen végeztünk a 31 országból.

A sülysápiak adományai célba értek „Fogjunk össze és segítsünk! Minden jóérzésű emberre szükség van!” Az Önkormányzat, az egyházközségi Karitász, a Vöröskereszt sülysápi szervezete, Kocsisné Balogh Erzsébet és a FIDESZ sülysápi szervezete ezzel a felhívással kérték Sülysáp polgárait, hogy a közelmúltban történt áradások, majd az azt követő viharos időjárás okozta károk károsultjainak részére ki-ki lehetőségéhez képest juttasson a sajátjából. A felajánlások között volt bútor, gáztűzhely, hűtő, tartós élelmiszer és sok más egyéb. Az adományokkal első úti célunk Szendrő volt, ahová július 3-án juttattuk el felajánlásain8

Nagyszerű érzés az, hogy a három Európa-bajnoki címben részesek a sülysápi és a monori tanítványok. Az ezüst- és a bronzérmekről nem megfeledkezve! Ezeket a kiváló eredményeket ajánlom minden Kedves Olvasónk számára, osztozzanak az örömünkben, hiszen ez nagy boldogság számunkra, különösen úgy, hogy egy olyan erős nemzetközi mezőnyben tudtunk helytállni, ahol minden egyes éremnek kiemelkedő értéke van! Köszönetünket fejezzük ki s sülysápi Önkormányzatnak, Horinka László polgármesternek, hogy anyagi lehetőséget biztosítottak ahhoz, hogy részt vehettünk az Európabajnokságon, és ezáltal részesei lehettünk ezeknek a nem mindennapi sikereknek! Még szinte fel sem eszméltünk az Európa-bajnokságon átélt élményekből, máris itt volt a következő verseny, a Nemzetek Kupája Hatvanban, 2010.05.15-én, ahol 6 ország 248 versenyzője mérette meg magát! Itt is nagyszerű eredmények születtek, négy arany-, két ezüst-, három bronzéremmel lett gazdagabb Szakosztályunk éremgyűjteménye! Aranyérmesek: Kecskés Bence (2 versenyszámban is), Kispál Aliz és Marosi Petra, ezüstérmesek: Holló Gergely és Holló Balázs, bronzérmesek: Holló Dorottya, Király Bettina, és Tatorján Ádám. A csapatok közötti pontversenyben a Monori Taekwondoval együtt a dobogó második fokán végeztük. Az első félév utolsó versenyét, a II. Monor-kupát 2010.05.29-én a sülysápi és a monori szakosztályok közösen rendezték meg. Utólag most már ismételten kijelenthetjük, kitűnően sikerült lebonyolítanunk a versenyt a jelenlévő csapatok nagy megelégedésére. Szakosztályunk 17 versenyzőt indított el ezen a versenyen, többek között olyanokat is, kiknek ez volt az első megmérettetése. Szép eredmények születtek itt is, mivel 22 érmet, 9 aranyat, 9 ezüstöt, és 4 bronzérmet tartottunk itthon, ezen kívül a csapatok közötti pontversenyt igen magas pontszámmal megnyertük. Érmeseink: aranyérmesek: Kecskés Bence, és Holló Dorottya (mindketten két versenyszámban is), valamint Holló Balázs, Kispál Aliz, Marosi Petra, Kispál Krisztián, Varga Éva, ezüstérmesek: Holló Gergely, Balla Balázs, Marosi Lilla, Marosi Petra, Kispál Krisztián, Kovács Bálint, Varga Éva, és Popovics Edina (utóbbi két versenyszámban is), bronzérmesek: Illing Kristóf, Szász Gábor, Tatorján Ádám (két versenyszámban). Az első félév versenyeredményei 21 arany-, 14 ezüst-, és 18 bronzérem. Úgy gondolom minden elfogultság nélkül, hogy nagyszerűen szerepeltek versenyzőink, gratulálunk az elért eredményekhez. Szakosztályunk további eredményes működéséhez igen nagy szükségünk lenne anyagi támogatásra, ezért szívesen fogadjuk esetleges szponzorok segítségét. Fülpesi Tibor V. dan, szakosztályvezető

kat, majd július 6-án egy újabb teherautó indult a térségbe, ezúttal Ónodra, ahová főként bútorokat szállítottunk. A felajánlásokat a szervezők és az árvízkárosultak nevében is köszönjük Önöknek! Horinka László polgármester „Tisztelt Horinka László Polgármester Úr! Kedves Sülysápon élő Emberek! Az ónodi árvízkárosultak nevében köszönöm a segítséget, az adományokat, amit a mai napon eljuttattak hozzánk. Kiosztottuk a családoknak az Önök által küldött bútorokat, adományokat, melyet ezúton is köszönünk. Hálásak vagyunk településüknek, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget nyújtottak számunkra. Köszönettel: az ónodi árvízkárosultak nevében Solymosi Imréné”


Sülysápi Hírforrás

ÖKÖVÍZ HÍREK Az előző lapszámban bővebben foglalkoztunk a hulladéklerakással és -égetéssel. Nézzük meg, hogy milyen további lehetséges megoldásokat alkalmazhatunk a hulladékok kezelésére. Tartsanak velünk! C i k k s o r o z a tu n k k o r á b b i r é s z é b e n k ö z z é t e t t „hulladékgazdálkodási piramis” alapján is látható, hogy környezetvédelem szempontjából a legjobb megoldás az lenne, ha megelőznénk a hulladék keletkezését. A mégis keletkező hulladék feldolgozására jó megoldás az újrahasználat (pl. betétdíjas üveg használata), ha ez nem lehetséges, akkor szelektív gyűjtéssel az újrahasznosítás. Újrafeldolgozás A hulladékok anyagában történő hasznosítását újrafeldolgozásnak nevezzük. Hulladékból újra terméket állítanak elő, melynek során az adott terméket, csomagolást másodnyersanyagként hasznosítják, anyagában dolgozzák fel. Ekkor eredeti funkciójuk módosul vagy egészen megváltozik (pl. PET palackból polár pulóvert készítenek). Az újrafeldolgozáshoz elengedhetetlen a hulladékok szelektív gyűjtése! Gyűjtsünk szelektíven! Nézzük meg részletesen, hogy mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, miért nagyon fontos ebben mindenkinek részt venni! A szelektív gyűjtés a különböző alapanyagú hulladékfajták (papír, műanyag, üveg, fém, szerves, egyéb) külön gyűjtését jelenti. A háztartásokban különféle termékek és csomagolásaik válnak hulladékká, ezek egy része külön gyűjtéssel újrahasznosítható. Célja: ♦ környezetünk védelme, annak terhelésének és szennyezettségének csökkentése ♦ értékes másodnyersanyagok (pl. műanyag, papír, üveg, fém) kinyerése és hasznosítása, ezáltal a Föld véges ásványkincs készletének kímélése ♦ lerakóba kerülő hulladék mennyiségének csökkentése, a lerakó élettartamának növelése Szelektív hulladékgyűjtés típusai A hasznosítható hulladékokat többféle módszerrel lehet gyűjteni. Ahhoz, hogy a hulladékból termék váljon, minden esetben tisztán és szennyeződésmentesen kell azokat gyűjteni. A legjobb, ha már a keletkezés helyén (pl. háztartásokban, intézményekben) külön gyűjtjük a hulladékot. Az „ÖKOVÍZ” Kft. szolgáltatási területén a gyűjtés gyakorlati megvalósítása a következőképpen történhet: 1., szelektív gyűjtőszigetes gyűjtés 2. házhoz menő szelektív gyűjtés 3., intézményi szelektív gyűjtés 1., Szelektív gyűjtőszigetes gyűjtés A szelektív gyűjtés első lépésben a forgalmasabb közterületeken elhelyezett, úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek segítségével valósul meg. Ezek a gyűjtőszigetek a papír, műanyag PET palack, üveg, fém italos és konzervdoboz, valamint italos kartondoboz hulladékok szelektív gyűjtésére szolgálnak. A különböző hulladékfajtákat különböző színű konténerek és matricák jelzik. A hulladékok elhelyezése előtt érdemes áttekinteni a gyűjtőedényeken található ábrákat, illetve feliratokat, melyek számos hasznos információval szolgálnak a gyűjtőszigetek helyes használatával kapcsolatosan. A gyűjtött hulladékfajták ugyanis településenként eltérőek lehetnek.

2., Házhoz menő szelektív gyűjtés A házhoz menő gyűjtés egy kényelmes megoldást kínál a lakosoknak a háztartásokban keletkező szelektív hulladékok gyűjtésére. A gyűjtésre színes, „ÖKOVÍZ” logóval ellátott zsák szolgál, melyet havonta egy - előre megadott - alkalommal lehet a ház elé kell kihelyezni, ahonnan munkatársaink begyűjtik és elszállítják a ceglédi válogatóműbe. A házhoz menő szelektív gyűjtéssel kapcsolatos részletes tájékoztató lentebb olvasható. 3., Intézményi szelektív gyűjtés Az „ÖKOVÍZ” Kft. az intézményi szelektív gyűjtést a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban vezette be. A kicsik és nagyok a papír, műanyag, fém és italos karton hulladékokat gyűjthetik elkülönítetten az oktatási intézményben, melyeket előre egyeztetett időpontban gyűjtünk be és szállítunk el a ceglédi válogatóműbe.

Érdekességek A világ hét „szemétcsodája” 3. - India, Roro azbeszt bányák 1983-ig bányásztak azbesztet a Roro hegységben, amelyet a közeli cementgyár üzemeltetett. A bányák bezárását követően mintegy 700 ezer tonna veszélyes hulladéknak minősülő azbeszt hulladék maradt hátra, amely a közeli falvak lakosságát folyamatosan veszélyezteti. Bár mérete alapján nem versenyezhet a többi világcsodával, de rendkívüli látványa beemeli a hét világcsoda közé. Forrás: www.humusz.hu

Házhoz menő szelektív gyűjtés rendje Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Sülysápon 2010. harmadik negyedévében az alábbiak szerint alakul a házhoz menő szelektív gyűjtés rendje: július 6. augusztus 3. szeptember 7. Mit gyűjtsünk, hogyan gyűjtsük? ♦ színes és víztiszta (színtelen) PET jelzésű palack (ásványvizes, üdítős) ♦ műanyag kupak Sárga színű „ÖKOVÍZ”-es zsákban, kiöblítve, laposra taposva! Házhoz menő szelektív gyűjtéssel kapcsolatos kérdéseivel hívja az 53/311-215-ös telefonszámot! További szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos hasznos információ a www.okoviz.hu és www.hulladekboltermek.hu honlapon olvasható.

Működjünk együtt, tegyünk közösen környezetünk tisztasága, jövője érdekében! Segítő közreműködésüket, köszönjük! „ÖKOVÍZ” Kft.

9


Sülysápi Hírforrás

TÁPIÓMENTI TELEPÜLÉSEK CSATORNAMŰ VÍZGAZDÁLKODÁSI-TÁRSULATA Kovács Ferenc Elnök Úr részére Tisztelt Elnök Úr! A Tápió mente településein múlt héten kezdték kézbesíteni azokat a leveleket, melyekben a Tápiómenti Települések Csatornamű Vízgazdálkodási-Társulata arról tájékoztatja a tagjait, hogy 2010.07.01-től a befizetéseket nem a Fundamenta LTP felé, hanem a Társulathoz kell teljesíteni, valamint a korábban „csekkdíj”-ként ismert 200 Ft-ot nem befizetésenként, hanem havi átalánydíjként kell a Társulathoz befizetni.

Tisztelt Elnök Úr!

Úgy gondolom, hogy a jelzett probléma nem egyedi, azzal minden bizonnyal a többi településen is találkoztak! Ezt támasztja alá az a tény, hogy szomszédos településekről jegyző és polgármester kolléga is keresett már a napokban azzal, hogy az emberek egymásnak adják a kilincset, és a telefonok egyfolytában csörögnek a kiküldött levelek miatt! A küldöttgyűlés 36/2010 (III.17.) számú határozatának felülvizsgálatát és ennek nyomán az alapszabály módosítáA levelek kézbesítése településünkön még be sem fejeződött, sát javasolom a 200 Ft-os működési átalányt illetően! azonban azt tapasztaljuk, hogy a levélben foglaltakkal kapcsolatban bizalmatlanok az emberek, nem értik, hogy miért van szükség az eddig megszokott befizetési rend megváltoztatására és nem értik, hogy miért kell megfizetni a havi 200 Ft működési átalányt! Javaslatomat, mely természetesen figyelembe veszi a Társulat kötelezettségeit és a finanszírozó bank előírásait is, hamarosan eljuttatom Elnök Úrhoz! Kérem Önt, hogy a javaslat megvitatása érdekében hívja össze az Intéző Bizottságot (IB), és kérem, hogy az IB döntsön a rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról is! Sülysáp, 2010. július 12. Üdvözlettel: Horinka László polgármester s.k.

Erdélyi üzenet Városfalváról A tavalyi sülysápi augusztus 20. közönsége nagy szeretettel fogadta a Székelyudvarhelyről érkező Boróka Néptáncegyüttest és annak vezetőjét, Kelemen Erzsébet tanárnőt. Kelemen Erzsébet – pedagógusi pályája mellett – számos néptáncos fiatalt is kinevelő, a magyar-magyar kapcsolatokért évtizedek óta sokat tevő kiválósága az udvarhelyi kulturális életnek. Rám nézve megtisztelő barátsága révén, még a csúfos 2004es esztendő után kaptam tőle a felkérést, hogy szülőfaluja, Városfalva számára keressek testvér-kapcsolatra fogékony települést Magyarországon. Sikerült is akkor a Városfalvát is magába foglaló Homoródszentmárton és Szentmártonkáta között ismerkedést megindítani. Igen ám, de a Homoród-völgyének kis települései, így az alig 250 fős városfalvi közösség önállóan is szeretne magénak vallani egy anyaországi barátságot. Azért indult útnak a sülysápi delegáció május végén – Horinka László polgármester úr, Cseri Péter alpolgármester úr, Katus Norbert képviselő úr és jómagam –, hogy lássuk, miért is fontos egy kis erdélyi falu számára az anyaországi kötődés. Városfalvát unitárius emberek lakják, s mint közigazgatásilag nem, de identitásában önálló település, mindenkori vezetőjüknek lelkészüket tekintik. A fiatal, mosolygós tiszteletes, Lőrinczi Botond László és felesége, Krisztina asszony, valamint a három vendéglátó család nagy szeretettel és pazar vendéglátással fogadtak minket a két éjszakába és egy nappalba sűrített első utunk alkalmával. A település Székelyudvarhelyről 24 km-re, a Homoród folyó festőien szép, hegyektől övezett völgyében található. A természet bőkezűen bánt ezzel a vidékkel: igazi paradicsom a vizet, hegyet, barlangokat, erődtemplomokat, kúriákat kedvelő

10

turistáknak. Figyelmes vendéglátónk jóvoltából igyekeztünk minél többet megismerni, meglátni Városfalvából, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy megértsük, miért is fontos és valóban fontos-e a helyieknek, hogy a 12 települést magában foglaló település-füzér közös testvérkapcsolatán túl birtokosai legyenek egy saját, anyaországi barátságnak is. A válaszra elegendő volt az átbeszélgetett két éjszaka és a kurta egy nap. A valamikor még 500 főt is számláló település lakóinak folyamatos apadása megállni látszik az utóbbi egy-két évben. Néhányan a már Udvarhelyen, vagy más városokban élődolgozó elszármazottak, vagy ott tanulmányaikat befejező fiatalok közül hazaköltöznek. Felújítják az elhalt szülők, rokonok házait, és ha kell, vállalják az ingázást is. Városfalviak akarnak maradni. Önérzet, önbecsülés, identitás, ami erősödhet az által, ha egyszer azt mondhatják: „Nekünk is van egy barátunk Magyarországon, mert ott ránk is figyelnek! Érdemes Városfalván élni, magyarnak maradni. Mi sem vagyunk a világnak végén!” Talán Sülysápnak is lehetne egy ilyen barátságból valamit átéreznie. Talán éppen e kapcsolatra törekvés érzelmi alapját, a történelemmel, a természetes és a bizony sokszor erőszakos asszimilációval is dacoló, csendes-büszke magyarság megélését. Augusztus 20-án városfalvi vendéglátóink Sülysápra jönnek majd, hogy velünk együtt ünnepeljék Szent István napját. Fogadjuk őket szeretettel! 2010. július 6. Tarnavölgyi László


Sülysápi Hírforrás

Jogi Kisokos § Az idei évben is lehet pályázni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál adómentes üdülési támogatásra, melyet üdülési csekk formájában nyújtanak. Három kategóriában lehet pályázatot benyújtani: 1. Belföldi illetőségű nyugellátásban részesülő, a pályázat benyújtásának időpontjában 62. életévét betöltött személy, akinek havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 80.000 Ft-ot, és más jövedelemmel nem rendelkezik. Számukra az Alapítvány 40.000 Ft értékű, névre szóló üdülési csekket biztosít 15.000 Ft önrész megfizetése esetén. 2. Belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött fogyatékossággal élő személy, aki fogyatékossági támogatásban, vagy vakok személyi járadékában, vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül 2009. évben, és havi teljes összegű ellátása és a pályázat beadását megelőző hónapban szerzett jövedelme együttesen nem haladja meg a nettó 80.000 Ft-ot. A pályázaton egy fő önállóan vagy egy fő + egy kísérő (18. életévét betöltött személy) együttesen pályázhat. A fogyatékossággal élő személyek esetében az Alapítvány 40.000 Ft összegű üdülési csekket biztosít 15.000 Ft önrész megfizetése mellett. A kísérő személy részére az Alapítvány 20.000 Ft üdülési csekket biztosít 10.000 Ft önrész megfizetése esetén. A fogyatékossággal élő kísérő nélkül, azaz önállóan is pályázhat. 3. Belföldi illetőségű munkavállaló, aki a pályázat beadását

megelőző hónapban teljes munkaidős munkaviszonnyal rendelkezett, továbbá akinek a pályázat beadását megelőző havi bruttó keresete nem haladta meg a 130.000 Ft-ot és más jövedelemmel nem rendelkezik, valamint aki kettő vagy több 18. életévét be nem töltött gyermeket nevel saját háztartásában. A kérelmező felnőtt részére 40.000 Ft összegű üdülési csekket biztosítanak 15.000 Ft önrész megfizetése mellett. A kérelmezővel együtt igénylő 18 év alatti gyermek részére személyenként 25.000 Ft összegű üdülési csekket adnak 5.000 Ft önrész megfizetése esetén. A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. szeptember 15., azonban a sikeres pályázatot benyújtók számára üdülési csekket csak a pályázati keretösszeg kimerüléséig tudnak biztosítani. A pályázati nyomtatványok a www.udulesicsekk.hu internetes oldalról nyomtathatók ki. Az üdülési csekket ma már nagyon sok helyen lehet felhasználni pl.: gyógyüdülőkben, uszodában, vonatjegy vásárláskor, múzeumi vagy állatkerti belépő vásárlására, étteremben, mozijegy, illetve autópálya matrica vásárlására. Amennyiben az adott témáról még többet szeretnének megtudni, a 428-315, vagy a 06-20-40-44-975 telefonszámon tudnak érdeklődni. Dr. Acsai Anetta Rita ügyvéd

A mezőgazdasági összeírásról Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a 2010. évi XXIV. törvény alapján 2010. június 1. és június 21. között az ország valamennyi településén általános mezőgazdasági összeírást hajtott végre. Mivel az összeírás időszakában több szóbeszéd is lábra kelt ezzel kapcsolatban, szükségesnek látjuk tisztázni az összeírás lényegét, hátterét. Az összeírás feladata, hogy átfogó képet adjon a döntéshozóknak és a gazdálkodóknak egyaránt az uniós átalakulás folyamatáról, a mezőgazdaság jelenlegi szerkezetéről és az ágazat szereplőinek helyzetéről. Az összeírás kiterjedt a földhasználat, a növénytermesztés, az állatállomány részletes feltérképezése mellett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak összeírására, mezőgazdasági szolgáltatások nyújtására és igénybevételére, valamint a mezőgazdasági termelési módszerek számbavételére is. Az egyéni gazdaságokat szakszerűen felkészített összeírók

keresték fel, és személyes interjú során töltötték ki a kérdőíveket. Az összeírást törvény írta elő, mégpedig a 2010. évi XXIV. Tv. Az uniós és hazai jogszabályok értelmében adatfelvételt kellett készíteni az olyan mezőgazdasági tevékenységet folytató háztartásoknak, akik az összeírás eszmei időpontjában (2010. június 1-jén): •mezőgazdasági hasznosítás alatt álló termőterületet használnak, vagy •mezőgazdasági haszonállatot tartanak, vagy •intenzív kertészeti termelést, illetve gombatermesztést folytatnak, vagy mezőgazdasági szolgáltatást végeznek. Az összeírás végrehajtásában résztvevők személyre szóló igazolvánnyal rendelkeztek. Sülysáp Nagyközség Önkormányzata

Változott az ügyeleti ellátás 2010. június 1-től a korábbi 18 órai kezdés helyett már 16 órától elérhető az ügyeleti ellátás, a reggeli 7 óra helyett pedig 8-ig tart ügyeletet az új szolgáltató. 2010. június 1-től az International Ambulance Service Kft. látja el az ügyeletet a teljes Tápiómenti kistérségben, így Sülysápon is. Az ügyelet a kistérségben három központban vehető igénybe: Sülysápon, Nagykátán és Tápiószelén.

Elérhetőségek: 2241 Sülysáp Losonczi utca 1.

Tel.: 29/440-074 Hívható hétköznap 16-08 óráig, hétvégén 24 órában. Hétköznap, 08:00 és 16:00 között a háziorvos látja el a körzetébe tartozó betegeket, ezért ebben az időszakban a háziorvost kell hívni sürgős esetben az alábbi számokon:

Dr. Tiba Marianna: 06309501452 Dr. Pesti László: 06302181094 Dr. Fábián Gábor Péter: 06203190939 A korábban „készenléti ügyeletként” ismert telefonszámot a jövőben ne hívják, mert az nem elérhető!

11


Sülysápi Hírforrás

A jelenség Van egy jelenség Sülysápon. A késő délutáni és a kora esti órákban figyelhető meg, amikor a zsúfolásig telt személyvonat lomhán megáll, az emberek leszállnak és a tömeg gyorsan hömpölyög Sáp irányába. Az emberek egy része a járdán, egy másik része azonban az úttesten sétálva tart haza. Már többször elhatároztam, de csak nemrég szedtem össze a bátorságomat, hogy utána járjak a dolognak. Az egyik utca sarkán várakozom, és már látom, hogy jönnek. Egyre közelebb érnek, mély levegőt veszek, és mint kiéhezett éji vad vetem rá magam az áldozataimra: Jó estét, elnézést, megkérdezhetném, hogy miért az úttesten tetszik menni és nem a járdán? A Vasút utca, az állomás és a Dózsa György utca közötti szakaszon igen forgalmas. Buszok, kisebb-nagyobb teherautók és rengeteg személyautó halad rajta. A vonatról hazafelé igyekvőket ez azonban egy cseppet sem zavarja. Miután a lehető legtöbb embernek feltettem a kérdésem, általában csak hebegtek-habogtak, alig tudtak releváns választ adni arra, hogy miért is viszo-

lyognak a járda használatától. Egyetlen fiatal lány volt, aki logikus választ adott arra, hogy miért nem szeret a járdán menni. Elmondása szerint nagyon fél a kutyáktól, és amikor a járdán halad, sok kutya a területét őrizve nekiugrik a kerítésnek, amitől nagyon megijed. ezért inkább vállalja, hogy az autók között sétál. A válaszadók között olyan is volt, aki egyszerűen közölte, hogy eddig még nem ütötték el, talán ezután sem fogják. Sokan voltak, akik egyszerűen elsétáltak mellettem és nem is válaszoltak. (Ez egy kicsit fájt.) Egy csapat diák azt mondta, hogy szerintük a járdát használni ciki. Egy középkorú nő nehéz szatyrokat cipelt, szintén az úttest szélén. Ő a kérdésre kérdéssel felelt: Talán nem férnek el tőlem az autósok? Amikor megkérdeztem, hogy ilyen példát tetszik-e mutatni a gyerekeinek, csak káromkodott egyet és továbbállt. Érdekes továbbá, hogy a jelenség csak erre a szakaszra korlátozódik. Aki beér a Dózsa György utcába, a járdán megy tovább. Aki az állomástól a posta felé halad, szintén a járdát használja. Bizonyára van

valami különleges a Vasút utcának az említett szakaszában, ami visszarettenti a gyalogosokat a járdahasználattól. A mellékutcában is előszeretettel közlekednek az emberek gyalogosan az úttesten, de a mellékutcák forgalma össze sem hasonlítható a Vasút utcáéval, és ennek ellenére az emberek, magukat nem zavartatva sétálnak a sarkukban haladó busz, autó, motoros előtt, aki a szembejövő forgalomtól nem tudja megelőzni őket. Ha sem a félelem, sem a biztonságérzet nem elég nagy motiváló erő, akkor nem tudom, mi lehetne az. Még nem történt komoly baleset. Egyelőre. Aki kocsival jár, azt mondja, vigyázzon a gyalogos. Aki gyalog jár, azt mondja, vigyázzon a sofőr. A furcsa mindössze annyi, hogy ha mi nem vigyázunk magunkra, akkor miért várjuk el másoktól, hogy vigyázzanak ránk? Sajnos, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a baj csak mással történhet meg. De elfelejtjük, hogy másoknak mi is csak valaki más vagyunk. Molnár Melinda

Tájház nyílt Nagykátán Állandó és időszaki kiállításainkkal, kézműves foglalkozásokkal várunk minden kedves érdeklődőt az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott 97.384.680.Ft támogatással 10%-os önkormányzati önerővállalás mellett megvalósult Tájházban. A Tájház címe: 2760 Nagykáta, Jászberényi út 92. (a városi gyógy-és strandfürdő közvetlen szomszédságában) Nyitva tartás 2010. június 1-től 2010. augusztus 31-ig: Hétfő: Zárva Kedd: 13-18 óráig Szerda: 13-17 óráig Csütörtök: 13-17 óráig Péntek: 10-18 óráig Szombat: 10-18 óráig Vasárnap: 10-13 óráig

Belépődíjak: - Felnőtt belépődíj 400 Ft+ÁFA - Gyermek, nyugdíjas, diák belépődíj: 200 Ft+ÁFA - Felnőtt csoportos belépődíj (min.15 fő) 300 Ft+ÁFA Csoportvezetőnek: ingyenes - Gyermek, nyugdíjas, diák csoportos belépődíj (min: 15 fő): 140 Ft+ÁFA Csoportvezetőnek: ingyenes - Tárlatvezetés csoport részére: 2.000Ft+ÁFA (maximum 30 perc) - Tárlatvezetés egyén részére: 500 Ft+ÁFA Nagykáta Város Önkormányzata (A Nagykátai Híradóban a sülysápi Kapás József Helytörténeti Gyűjtemény is bemutatkozik

KÖSZÖNET Szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik a 2010. április 29-től május 25-ig községünkben a Móra Ferenc Általános Iskolában lebonyolított kötelező tüdőszűrésen a megváltozott körülmények ellenére is munkájukkal önzetlenül segítettek. Mészáros Istvánné Mészáros Józsefné Gödönyné H. Klára Merczel Ferencné Fábry Sándorné Sütő Magdolna Horváth Józsefné Csontosné Mészáros Erzsébet

Nagy Annamária Perjési Sándorné Mészáros Károlyné Kiss Istvánné Búzásné Papp Ilona Kohl Gyuláné Schiszler Bálintné

Móra Ferenc Általános iskola igazgatója és dolgozói Faluszolga Kft. dolgozói Központi konyha dolgozói 12

Veres Istvánné Kántor Attiláné Fehér Marianna Hubert Mártonné Szabó Józsefné Losonczi Istvánné Szvitek Ferencné

Farkas Ferencné Berényi Józsefné Dósa Sándorné Hegyesi Árpádné Horinka Lászlóné Nyári Nikoletta Csernovszki Györgyné

Sülysáp, 2010. július 6. Tóth Krisztina jegyző


Sülysápi Hírforrás

Helyismereti verseny Sülysápon Tápiósüly és Tápiósáp összevonásának, Sülysáp fennállásának 40. évfordulóján főként saját ötleteim alapján megszerveztem egy helyismereti vetélkedőt a sülysápi általános iskolások számára. A megmérettetésen az iskolásoknak számot kellett adniuk a Sülysáp múltjáról és jelenéről összegyűjtött információikról. Sülysáp két iskolájából összesen 240 gyerek jelentkezett az elsőstől a nyolcadikosig bezárólag. A felkészülés alapját a nemrég kiadott Sülysáp-füzet adta, de mellette minden egyéb forrást javasolt volt igénybe venni, és a gyerekek éltek is a lehetőséggel. Az alsós korcsoportokban (1. o., 2. o., 3-4. o.) egy fordulót tartottunk. Az írásbeli teszt minden korosztály számára más típusú és nehézségű volt, s kitöltése után alakult ki a végső sorrend. Az alsós első helyezettek: 1. osztály: Csillagok csapat: Kőhalmi Dominika, Kőhalmi Liliána, Pusztai Rebeka 2. osztály: Tápiói cinege csapat: Nagy Borbála Berta, Tóth Martina, Láncos Tamás 3-4. osztály: Intergalaktikus Sülysáp csapat: Toma Árpád, Skultéti Péter, Szvitek István. A felsősök között 5-6. és 7-8. osztályosokból állt a két korcsoport. A verseny háromfordulós volt, ahol az első fordulóban az alsósokhoz hasonlóan egy tesztet kellett megoldaniuk. A második fordulóba jutott csapatoknak Sülysáphoz kapcsolódó témakörökben kellett egy dolgozatot írniuk (pl. műemlékek, természeti értékek, sport stb.). A harmadik körbe, a döntőbe összesen kilenc csapat jutott a fogalmazások rangsorolása után. A legtöbb csapat színvonalas, szép munkát végzett, igen nehéz volt különbséget tenni az egyes dolgozatok között. A döntőben még inkább nehéz helyzetben kellett bizonyítaniuk tudásukat a versenyzőknek, hiszen egy „királykategóriás” mezőnyhöz méltó nehézségű tesztet kellett megírniuk, majd egy öttagú zsűri előtt szerepelni. A zsűri tagjai voltak: Józsa Józsefné (pedagógus), Zemen Pálné (pedagógus), Lukács István (pedagógus, az Oktatási, Művelődési és Sportbizottság elnöke), Tarnavölgyi László (a Wass Albert Művelődési Központ vezetője), valamint jómagam. A pontozásban én ekkor már nem vettem részt, a zsűri másik négy tagjára bíztam azt. Nem tudok nem beszélni arról, hogy mennyire felkészült és Sülysápról sokat tudó gyerekek bizonyították tudásukat a döntőben. Minden csapat jól felkészült volt, de mégis rangso-

rolni kellett, és az alábbi végeredmény született:

5-6. osztályosok: 1: Makrancos csajok: Bíró Lili, Rotár Brigitta, Orbán Eliána, 2: Sülysápi lányok: Holló Anita, Gulyás Bernadett, Hajnal Krisztina, 3: Sülysápi történettudósok: Lukács Laura, Horinka Dóra, 4: Pink Masters: Fazakas Anna, Babos Enikő, Csámpai Nikolett, 5: Leányvár: Bálint Viktória, Lakatos Ivett, Czakó Alexandra.

7-8. osztályosok: 1: K.O. Média: Ehrlich Henrik, Körözsi László, Maró Bence, 2: Piros csapat: Váczi Renáta, Kővágó Dorina, Blaskó Renáta, 3: T.E.S.C.O.: Farkas Ágnes, Mondok Ágnes, Csaba Emese, 4: Noname: Balog Tamás, Németh Ottó, Molnár László Zsolt. A díjkiosztón minden, a döntőbe jutott versenyző egy, dr. Dusek László: A Tápió-mente című könyvet kapott. Az elsők még plusz könyvjutalmakkal is gazdagodtak, a Wass Albert Művelődési Központtól pedig egy-egy "Hajrá, Sülysáp!" feliratú sapkát kaptak. Az i-re a pontot Horinka László polgármester úr tette fel, aki az összes döntős versenyzőnek felajánlott egy teljes strandolós napot a ceglédi Aqua Centrumban. Egy ilyen helyismereti versenyben nem csak a régmúltról, vagy épp jelenünkről lehet információkat szerezni. Erősödik a kötődés Sülysáphoz, a lokálpatriotizmus, amire véleményem szerint szüksége van a településnek. Élmény volt látni, olvasni és hallgatni a fiatalok beszámolóit Sülysápról. Nem árt rádöbbennünk arra, mennyi értékkel és szépséggel bír Sülysáp, és van miért szeretnünk! Gratulálok minden résztvevőnek, külön az első helyen végzett csapatok tagjainak. Köszönöm minden tanárnak, akik a szervezésben vagy a lebonyolításban segítettek, külön kiemelve az intézményvezetőket. Még nagyobb köszönet illeti a zsűri fent említett tagjait, akik alapos munkával a csapatok végső sorrendjét meghatározták. Remélem, hogy a versenyben részt vett valamennyi diák számára hasznos időtöltés volt készülni az első sülysápi helyismereti versenyre, és a jövőben is számíthatok érdeklődésükre. Katus Norbert

13


Sülysápi Hírforrás

Augusztus 20. a Kapás Udvarban A tavalyi esztendőben szeretettel fogadta és érdeklődéssel jutalmazta a sápi egyházközség és a WAMK együttműködését a Szent István napi közönség. Idén ismét együttműködve, ismét a Kapás Udvarban, de a tavalyinál már bővebb programokkal várjuk azokat, akik saját településükön, sülysápiként kívánnak államalapító királyunkra emlékezni. Programunk még alakul, a közreműködőkkel folyamatosan egyeztetünk. Kérjük megértésüket, ha az alábbi felsorolástól esetleg eltérünk majd! Augusztus 19.: „Régi idők mozija”. A településhez és az ünnephez kapcsolódó filmek vetítése a régi sápi moziban (iskolai tornaterem). Augusztus 20. délelőtt: zenés ébresztő a településen, szentmise és körmenet a sápi templomban. A Kapás Udvarban: új kemencénk szentelése, hagyományos, „nyilvános” kenyérdagasztás és -sütés Szántó Zoltán pékmesterrel, közben a gyerekeknek népi játékok, kézműveskedés, korongozás és ismerkedés a népzenével az Ihajla segítségével. A körmenet után – kb. 11.45. – a híveket és közönséget a Kapás Udvar színpadához várjuk, ahol Horinka László polgármester úr elmondja ünnepi szónoklatát. Innen tekintjük, ill. hallgatjuk meg a sápi templom előtti, tárogatózene kíséretében történő zászlófelvonást. A szónoklat után kenyérszentelés- és osztás, majd a sápi gyerekek Turul Néptánccsoportjának fellépése következik. (Lehetőség a búcsúra érkező vendégek otthoni vendéglátására!)

Műsorunkat 17 órától folytatjuk. 17 órától (a sorrend is változhat!): Időben érkező vendégeinket hamuba sült pogácsával és egy pohár borral várjuk, a készlet erejéig! Az erdélyi Városfalváról, testvérkapcsolat felvételére érkező delegáció fogadása. Csillagvirág Néptáncegyüttes. Erdélyi fiatalok – köztük városfalviak – előadása. Katolikus fiatalok kórusa. Sebestyén István, bukovinai székely népművész ízes nyelvű történetei István királyról, a kenyérről, a székelyekről… A sápi egyházközség kórusának előadása. Mendei néptáncosok arató műsora…és egy kis meglepetéssel, ünnepélyesen zárjuk a napot. A tavalyi ünnepünk közönsége már ismeri a Boróka Néptáncegyüttest vezető Kelemen Erzsébet tanárnőt. Ez év májusában a sülysápi önkormányzatot képviselő delegáció töltött el egy ismerkedő napot a tanárnő vendégszerető szülőfalujában, Városfalván. Most e látogatást viszonozza a Lőrinczi Botond tiszteletes úr által vezetett csoport. Bizakodva az adventi székely betlehemeseket örömmel fogadó sülysápi lelkesedés maradandóságában, kérem a határon túli magyarság ügyére fogékony polgárokat: jelenlétükkel adjanak hitet a velünk ünneplő erdélyieknek. A végleges programról plakátokon, szórólapokon értesítjük Önöket. A www.tapiokultura.hu oldalain az ünnep előtt részletesen bemutatom a fellépőket. 2010. július 2. Tarnavölgyi László, művelődésszervező

Eltartási szerződés

Ezúton is köszönjük mindazok együttérzését és fáradtságát, akik elkísérték ÁBRAHÁM DEZSŐNÉ, született Szalai Erzsébetet 2010.06.16.-án történt temetésén, utolsó földi útjára. Lánya Klárika és a gyászoló család!

Sülysáp egész területén eltartást és gondozást vállalok. Érdeklődését várom: Benkó Ilona Sülysáp, Kodály Zoltán u. 24/A Tel: +36/70-241-16-21

A 100X SZÉP SZÉPSÉGSZALON KOZMETIKA: Helgert Bettina 06/30 688 9067 ÚJ! 24 KARÁTOS ARANYKEZELÉS Arckezelés, Gyantázás, Testcsillám készítés, Szempilla göndörítés (tartós) Fülbelövés (babáknál is) Vákuumos narancsbőr-kezelés Vákuumos ránckezelés, Testtekercselés

Hétfő: ZÁRVA Kedd: 10-18 Szerda: 8-13 Csütörtök: 10-20 Péntek: 10-18 Szombat: 8-13 Vasárnap: ZÁRVA

Szolgáltatásaink Szolárium Álló szolárium 60 db csővel 3 perces egységek

Férfi-női-gyermek hajvágás Festés, melír, Dauer Kontykészítés, Hajvasalás

Vákuumos ránckezelés

Modern módszer a szarkalábak, szem alatti táskák, ráncok kezelésére, amely nem vesz sok időt igénybe, kellemes érzés és a hatás azonnal látható. (900 Ft/kezelés) A magdolnai sorompónál. Magdolnatelep, Határ út 23/A

14

FODRÁSZAT: Helgertné Petrik Éva 06/30 742 2455

Hétfő: ZÁRVA Kedd: 12-18 Szerda: 8-13 Csütörtök: 10-20 Péntek: 12-18 Szombat: 8-13 Vasárnap: ZÁRVA


Bútorkészítés, lapszabászat, élzárás Sülysápon Konyhabútorok, szobabútorok számítógépes látványtervezése Beépíthetõ készülékek, mosogatótálak forgalmazása Fóliázott MDF Bútorajtók közel 60 színben, 20 fajta marásmintával! Keményfa bútorajtók (tölgy, bükk, juhar, dió) nagy választékban. Lapszabászat, élzárás Interspan, Falco, Egger, Kronospan bútorlapok teljes választéka méretre vágás, színazonos élzárás Közel 50 féle munkalap, kivetõpántok, fogantyúk, vasalatok nagy választékban Kiegészítõk, íróasztalok, komódok, éjjeli szekrények, polcok, stb. Méretre történõ elkészítése. Sülysáp területén díjmentes: házhozszállítás, nálunk rendelt konyhabútorok helyszíni szerelése és készülékek beépítése. Tari Imre vállalkozó 2241 Sülysáp, Malom utca 42, Tel.: 30/ 61-999-81

Bádogos szaküzlet Sülysáp, Határ u. 20. Tel/fax: 06-29-435-578 Mobil: +36-20-448-69-40 Függõ ereszcsatornák és tartozékaik Bádogos táblalemezek: alu, horgonyperforált stb. Szegélylemezek: hajlat, orom, falszegély Kibúvók, kéményszegélyek, villanypapucs Ács, bádogos szerszámok Szegek, csavarok, tetõ-kiegészítõk

Kárpitos Kárpitozott bútorok készítését és javítását vállaljuk, rövid határidővel! Közel 600 féle szövetből választhatnak! Ingyenes szállítás és felmérés! Munkhart István

06 29 435-237; 06 30 211-7394

FŰKASZÁLÁS FŰNYÍRÁS PARLAGFŰIRTÁS Kedvező áron (7Ft/m2-től)

FAKIVÁGÁS alpintechnikával

Bádogos-tetõfedõ munkák kivitelezése: +36-20-9684-155

veszélyes, megdőlt fák kivágását is vállaljuk

Nyitva tartás H-P: 8-17, Szo: 8-12

06-70/322-5980 15


www.barbarabutorbolt.hu

Egyedi készítésű konyhabútor gyártás! BERTA 6 személyes 74.000 Ft

EVA konyha 200 cm 60.000 Ft

A KÉSZLET EREJÉIG! RENDELJE MEG KONYHABÚTORÁT MOSOGATÓTÁLCÁVAL, BEÉPÍTETT GÉPEKKEL! Üzletünkben sütők, főzőlapok, páraelszívók, mikrohullámú sütők, hűtőgépek, mosogatógépek is kaphatók.

DÍJMENTES FELMÉRÉS! Forgalmazunk: kárpitos bútort, étkező- és szobabútort, gardróbot, előszobafalakat, kisbútorokat, karnisokat és bútorszerelvényeket. Fáradjon be hozzánk, hogy együtt találjunk megoldást!

TÖBBET KEVESEBBÉRT! Egyedi készítésű konyhabútorgyártás

FLORIDA 390 cm 68.000 Ft

EREDETVIZSGÁLAT OKMÁNYIRODAI ÜGYINTÉZÉS BIZTOSÍTÁSKÖTÉS

Következõ lapzárta: augusztus 1. vasárnap Testületi ülés: augusztus 19. csütörtök 18 óra


Sülysápi Hírforrás - 2010. július