Page 1


Boszporusz és Isztambul a megaváros avagy: Egy kajakos határátlépo kálváriája (45-48. nap) 06.24. Eljött a nagy nap! Erős északi szél hajtja a felhőket Isztambul felé, de a nap időnként átkukucskál a réseken és szikrázó fényjátékot varázsol a tajtékos vízre. Alaposan felcsigázva hagyom magam mögött tegnapi jellegtelen táborhelyem. Néhány kilométer, egy névtelen kis fok után már látom a szoroson való átkelésre várakozó hajók horgonyzó sorát. Legalább száz hatalmas tengerjáró gyűlt össze a Boszporusz keleti, fekete-tengeri bejáratánál. Az átjárás a nagy hajók számára naponta változóan egyirányú, így igyekeznek elkerülni a szűk csatornában a baleseteket. Kisirkaya utáni öblösödésben újra homokos partok sorakoznak, de a korai, hűvös időben egyelőre üresen, csak a strandzászlók csattognak hangosan a szélben. Kumköy felmagasodó partfalai alatt a sziklák lefogják a hullámokat, itt egy védett kis öblöcskében még sík vízen állhatok meg reggelizni és kinyújtóztatni magam. Megtévesztő ez a csend, nagyjából sejtem, hogy a szoros előtti, a térképen karfiolszerűen cakkos, sziklás részt nem fogom szeretni ebben a hullámos időben, de nagy levegőt veszek és nekidurálom magam. Az első, sarkantyú alakúan visszahajló zátonyos sziklacsoportot elhagyva, táncoltatós vízen fordulok kelet felé. A 40-50 méter magasba nyúló fekete sziklatüskék és falak zordan gyönyörű hátteret adnak a küzdelemhez. A kőrengeteg mélyén, kilométernyi távolban homokos öblök bújnak meg, némi gyógyírt szolgáltatva zaklatott lelkemnek: ha nagy a baj, ott 122


meghúzhatom magam. Jön a szokásos mantra: nyugi, nem sietek sehova, csak evezni kell folyamatosan, és előbb-utóbb odaérek, ha hullámzik, hát hullámzik. Foktól fokig evezek, tisztességes távolságban a szikláktól. Minden fok után a végét várom, de csak újabb zátonyok tűnnek fel. Nagyon szeretném megörökíteni ezt a részt, de eszemben sincs elengedni a lapátomat. Fürdésközeli élmény. A Márvány-tenger felől sorjázó, és itt, úti céljuknak megfelelően szétszóródó teherhajók jelzik, már közel járok. A felhők mostanra eltűntek, párás napsütésben bukdácsolva meresztem a szemem, és egyszer csak távoli szürke csíkként feltűnik az ázsiai oldal. Lassan dél felé kanyarodik a part, a laposodó sziklákon Rumeli előtt romos, régi erőd vigyázza ásító lőréseivel a szoros bejáratát. Teljes szépségében kibontakozik a magas partok, hegyek közé kanyonként ékelődő Boszporusz. Megérkeztem. Megcsináltam. 45 nap evezés, 2.500 kilométer, rengeteg kaland, élmény és küszködés után elértem Budapestről Ázsia partjaihoz, előttem Isztambul. Hosszúnak ígérkező utamon a második igazán jelentős mérföldkő. De mit törődök én most azzal, hogy mi vár még rám, egyszerűen csak boldog és büszke vagyok. Lapátolok a kissé megnyugvó vízen, bámulom a szorost és visszafelé nézve a lassan elmaradó Fekete-tengert. Megcsináltam! Persze a napnak még korán sincs vége. Ahogy egyre beljebb érek a jó harminc kilométeres szorosban, úgy nő tömeg a partokon és a vízen. Tömeg, szó szerint. A fel-alá száguldozó hajók számolását 300 után hagyom abba. Kis motorcsónakok, vízibuszok, turistahajók, hatalmas tengerjárók gyártják a hullámokat. Az áramlás, szél, a rakpartok igen csak megbolondítják a vizet. Megfordult a helyzet, most én lettem a látványosság, a hajókból és a partról mindenki engem fényképez a kajakban. Ezek szerint sok kajakost még biztosan nem láthattak itt. Szerencsére az áramlások 123


szempontjából jó irányba, a Márvány-tenger felé haladok, így a felszínen folyóként sodró tenger gyorsvonati sebességgel szállít. Nem volt szándékomban ma átevezni az egész szorost, de azon kapom magam, hogy nincs más választásom, mert beérek a 14 milliós megapolisz sűrűn beépített partjai közé. A közvetlenül a tenger mellé épített impozáns házak, villák szinte Velence hangulaA Boszporusz tát idézik. Gyönyörűséges élmény, Az Európát Ázsiától elválasztó 30 kiloahogy az egész történelem elvonul méter hosszú, legszűkebb részén csak 750 méter széles szoros meglehetőa partokon: erődök, minaretek, pasen sekély, a vízmélység néhol alig 20 loták. A hatalmas, több mint másméter. Ennek ellenére a Fekete-tenger fél kilométer hosszú függőhidak, a különböző sótartalmú rétegei által generált erős áramlás naponta csaknem Boszporusz híd és a Győzedelmes balatonnyi vizet szállít rajta keresztül Mehmed szultán híd alatt áteveza felszínen a Márvány-tenger, a mélyben pedig a Fekete-tenger irányába. A ve érthetővé válik, a két híd miért szoros az idők kezdete óta stratégiai és lett egyfajta szimbóluma kelet és kereskedelmi szempontból is fontos terület. A görögök alapítottak itt várost, nyugat kapcsolatának. A tengermajd 330-ban I. Konstantin építette járó üdülőhajók kikötőjénél épp fel fővárosát: Konstantinápolyt. 1453ban az Oszmán Birodalom foglalta el, indul egy 10 emelet magas óriás, és tette meg székhelyének. A partok meghúzom hát magam mögötte, mára teljesen beépültek, hiszen itt nőtudvariasan elengedem. Legyen jó te ki magát Törökország régi fővárosa, ma gazdasági, kulturális központja, a napja! A szoros bejárata óta már 14 millió lakosú Isztambul. A szoros több helyen érdeklődtem, hol tudlátképéhez szorosan hozzátartozik a két hatalmas függőhíd: az Atatürk- és nék végre hivatalosan belépni az a Győzedelmes Mehmed szultán-híd, országba, hiszen még mindig illemely szárazföldi összeköttetést biztosít Európa és Ázsia között. (A könyv gális határátlépőként lapátolok. Itt megjelenésének időpontjában adták is felkiabálok a hajó indulása után át az ott jártam óta épült harmadik függőhidat.) még a parton tébláboló határőröknek, hogy hová kellene menjek? Nagyjából egyöntetűek a kapott 124


válaszok: Ataköy Marina. Valahol, innen még jó tíz kilométernyire, a Márvány-tengeren van egy vitorlás kikötő, oda kéne elérni. Nincs mese, a Galata híd mellett átvágok az Aranyszarv öblön, ki az új tengerre és irány nyugat. Szó szerint csak átrobogtam a Boszporuszon, már ez is csodálatos élmény volt, de van egy olyan gyanúm, hogy az elkövetkező napokban lesz még szerencsém Isztambult közelebbről is megszemlélni. Holt fáradtan, késő este futok be a kikötőbe, ahol már semmit nem lehet intézni. Szerencsére mögötte találok egy szemetes, de kikötésre alkalmas helyet és végre partra húzom a kajakot. Iszonyatosan sokat eveztem, teljesítettem az erre az etapra kitűzött célt. Holnap ügyintézés, aztán irány haza, rám fér a pihenés.

06.25.-27. És most jön az a rész, amit majd a történelem szépít meg, vagy talán az sem. De ezt csak röviden: nem tudok belépni az országba. Nem a vízum a gond, dehogy. Az összes többi. A kikötőkben nem fogadnak be. Esténként továbbra is hangulatos szemétdombomon húzom meg magam a szebb jövő reményében. De az egyenlőre nem jön el. Ma reggel nyolctól este hatig 8 hivatalt kilincseltem végig, keresztül-kasul bejárva Isztambult. Éppenséggel felfoghatom városnéző túrának is. Volt, ahol konkrétan a fényképezőgépen levő képekkel kellett bizonyítanom, hogy ezzel a kajakkal jöttem idáig – nem hitték el. A tengerészeti hivataltól a vámon át az egészségügyi szolgálatig mindenhonnan kell pecsét. Az, amire pecsételnek, meg egy vagyonba kerül. Háromszor annyiba, mint amit eddig Bulgáriában és Törökországban összesen költöttem. És estére kb. csak a feléig 125


jutottam a stempliknek. Egyetlen, ámbár kissé sovány vigaszom, hogy mindenki mindenhol következetesen kapitánynak szólít, és tiszteleg. Most már megy le a nap, itt ülök újra meghitt szemétdombomon. Kicsit kezdek megnyugodni. De azért szerintem ez az utolsó határ, amit tengeren, kajakkal akartam átlépni… Még két napig tart, míg az utolsó pecsét is belekerül a hivatalos iratokba, és a 13. helyen beragasztják a vízumot az útlevelembe. Közben persze bejárom az egész Zeytinburnu kerületet, helyet keresve kajakomnak. Végül, hosszas alkudozások után egy halászkikötőben tudom letenni a hajót. Fizetni kell ugyan érte, de itt biztonságban lesz, míg ősszel visszatérek. Borzasztó volt ez a bürokratikus ügyintézés és a hontalankodás a szemetes partokon. Minden vágyam, hogy végre felüljek a buszra Szófia felé. Jellemző az állapotomra: a buszon készítek egy képet magamról, amiről később mindenki azt mondja, saját nagyapámnak látszom rajta. Szent esküvéssel megfogadom, hogy kajakkal több tengeri határt nem lépek át a Schengeni övezetig!

Isztambul A 2.600 éves történelmű város hihetetlen ütemben fejlődik, az elmúlt tíz évben lakossága 3 millió fővel gyarapodott, gazdasága az ország ipari termelésének 45%-át adja. A megapolisz magán viseli gazdag történelmének és etnikumai sokszínűségének jegyeit. Különösen az európai oldal bővelkedik a görög, római, bizánci, oszmán épületekben: a Hagia Sofia-székesegyház, a Kék mecset, a Dolmabahce-palota, a régi Konstantinápolyt védő fal maradványai mellett számtalan mecset, templom, zsinagóga teszi egyedien lenyűgözővé a várost.

126


Bemelegítés: Budapest - Athén  
Bemelegítés: Budapest - Athén  

Kajakkal Európa körül sorozat első kötetének bemutatója

Advertisement